Á l l a m i e g é sz sé g ü g y i k ö z p o n t...

20
Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1. szám Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Több mint fél évvel ezelőtt jelent meg utoljára az ÁEK Hírlevél. A hosszú hallgatás kétféle reakciót váltott ki a ki- adványt olvasókból. Kaptunk jelzést, hogy ne is foglalkoz- zunk vele, mivel a kórház adósságállománya miatt számtalan, a betegellátásban nélkülözhetetlen eszköz vásár- lására sincs pénz – nehogy ilyen „úri huncutságokra” ad- junk ki akár egy fillért is! Má- sok véleménye épp ellenkező volt. Ahogy teltek a hónapok mind többen érdeklődtek ar- ról, hogy miért szüntettük be a Hírlevelet? Úgy gondol- tam, hogy indokolt néhány mondatban reflektálni a felvetésekre. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Hírlevél megjelentetése nem terhelte és nem terheli az ÁEK büdzséjét. A 2007. de- cemberében megjelent első számtól kezdve az újságot szponzorációból valósítjuk meg. Más kérdés, hogy a gazdasági válság a min- ket támogató cégeket, vál- lalatokat is sújtja, ezért érezhetően csökkentek az alapítványi támogatásra fordítható összegeik. A las- sabban csordogáló támoga- tás forintjaiból ezer más akut problémát kell orvosolni, akár ha egy-egy sürgős műszer-, eszköz-, fogyóanyag beszer- zésre, vagy a továbbképzések és tudományos programok finanszírozására gondolunk. Mindezek miatt született a döntés: ebben az évben két- szer jelenjék meg a Hírlevél. Ez természetesen azzal jár együtt, hogy számos e- semény „hírértéke” nélkülözi a frissességet. Sok mindenről azért szólunk mégis, mert fontosnak tartjuk az ÁEK éle- tében, méltónak arra, hogy megörökítsük a jelen és az utókor számára. A források szűkössége egyelőre gátat szab annak a törekvésüknek is, hogy an- gol – esetleg német – nyel- ven is készítsünk példányokat elsősorban a hozzánk látogató nem kevés számú külföldi delegáció számára. Erről a szándékunkról nem mondunk le, csupán kényszerűségből elodázzuk a megvalósítást. A rovatokon belül kronológi- ai sorrendben közreadott cik- kek sokaságával köszöntjük tehát mindazokat, akik hiányolták a Hírlevelet, remél- ve, hogy sikerült megnyug- tatni a kórház forintjaiért az újság kapcsán aggódókat is. Az írások sorát a csattanónak szánt, legújabb közös si- kerünk bemutatója zárja! Pácserné Bozi Judit kommunikációs osztályvezető A HALLGATÁS OKA

Upload: others

Post on 19-Feb-2020

0 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

E g y ü t t a z e g é s z s é g é r t

HÍRLEVÉL2 0 1 0 m á j u s I V . é v f o l y a m 1 . s z á m

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

www.aek.gov.huHírlevél Az ÁEK idôszakos belsô kiadványaFelelôs kiadó: Dr Szilvásy István fôigazgatóFelelôs szerkesztô: Pácserné Bozi Judit kommunikációs osztályvezetôNyomdai munkák: Adyv Grafika Kft.

aekhir2010majus2 5/21/10 1:32 PM Page 1

Több mint fél évvel ezelőtt jelent meg utoljára az ÁEK Hírlevél. A hosszú hallgatás kétféle reakciót váltott ki a ki-adványt olvasókból. Kaptunk jelzést, hogy ne is foglalkoz-zunk vele, mivel a kórház adósságállománya miatt számtalan, a betegellátásban nélkülözhetetlen eszköz vásár-lására sincs pénz – nehogy ilyen „úri huncutságokra” ad-junk ki akár egy fillért is! Má-sok véleménye épp ellenkező volt. Ahogy teltek a hónapok mind többen érdeklődtek ar-ról, hogy miért szüntettük be a Hírlevelet? Úgy gondol-tam, hogy indokolt néhány mondatban reflektálni a felvetésekre. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Hírlevél megjelentetése nem terhelte és nem terheli az ÁEK büdzséjét. A 2007. de-cemberében megjelent első számtól kezdve az újságot szponzorációból valósítjuk

meg. Más kérdés, hogy a gazdasági válság a min-ket támogató cégeket, vál-lalatokat is sújtja, ezért érezhetően csökkentek az alapítványi támogatásra fordítható összegeik. A las-sabban csordogáló támoga-tás forintjaiból ezer más akut problémát kell orvosolni, akár ha egy-egy sürgős műszer-, eszköz-, fogyóanyag beszer-zésre, vagy a továbbképzések és tudományos programok finanszírozására gondolunk. Mindezek miatt született a döntés: ebben az évben két-szer jelenjék meg a Hírlevél.

Ez természetesen azzal jár együtt, hogy számos e- semény „hírértéke” nélkülözi a frissességet. Sok mindenről azért szólunk mégis, mert fontosnak tartjuk az ÁEK éle-tében, méltónak arra, hogy megörökítsük a jelen és az utókor számára.

A források szűkössége egyelőre gátat szab annak a törekvésüknek is, hogy an-gol – esetleg német – nyel-ven is készítsünk példányokat elsősorban a hozzánk látogató nem kevés számú külföldi delegáció számára. Erről a szándékunkról nem mondunk le, csupán kényszerűségből elodázzuk a megvalósítást.

A rovatokon belül kronológi-ai sorrendben közreadott cik-kek sokaságával köszöntjük tehát mindazokat, akik hiányolták a Hírlevelet, remél-ve, hogy sikerült megnyug-tatni a kórház forintjaiért az újság kapcsán aggódókat is. Az írások sorát a csattanónak szánt, legújabb közös si- kerünk bemutatója zárja!

Pácserné Bozi Judit kommunikációs osztályvezető

A HALLGATÁS OKA

Page 2: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

a „lapátoló” kollégákat, meg tisztesség ne essék szólván: a várakozó betegeket. Mire a büfébe értem már odáig ju-tottam, hogy végre megfelelő kihívás a triázs számára a sürgősségi sorrend megál-lapításához. Ekkor már a me-legszendvicsemet majszoltam, és szokásomhoz híven bam-bán magam elé bámultam, mikor azt hallottam, hogy „Kész a két húsos!”. Majd egy negyven év körüli, közepesen leharcolt, ugyanakkor ud-varias, szemmel láthatóan a magyar átlagnál jobb egész-ségi állapotban lévő polgár kért helyet az asztalomnál a két húsos melegszendvics elfogyasztásához. Milyen jó lehet büfésnek lenni, hiszen nemcsak a betegek, a dol-

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Az én korosztályom kettő jellemzően csokornyakkendős (propeller), valódi orvostanár egyéniséggel találkozhatott a 60-70-es években: Nónay professzor úrral a szemésszel és Környey professzor úrral – a

nem is tudom kicsodával. Azért írtam, hogy nem is tudom, ki- csoda, mert Környey professzor úr az idegtudományokkal foglalkozott, ami magában foglalta a neuropatológiát, a pszichiátriát, a neurológiát és az idegsebészetet is. A szakma fejlődése azóta megteremtette a további specializálódás lehetőségét is, természetesen feladva az „egész” ismereté-

nek igényét. A professzor em-lékére 1989-ben tanítványai létrehozták a Környey Tár-saságot Pécsett megteremtve a magyar idegtudományok legrangosabb fórumát. A Környey Társaság 2010. évi

tudományos emlékülését ápri-lis 23-án tartotta a Pécsi Aka-démiai Bizottság székházában. Ide a professzor úr által művelt területek egy-egy neves szak-tekintélyét hívták/ják meg, olyanokat, akik a holisztikus Környey szemlélet örököseinek, illetve hordozóinak tekinthetők. Idén az idegsebészetet Dr. Veres Róbert c. egyetemi tanár, kórházunk idegse-

bészetének vezetője képviselte „Gondolatok a craniocervi-calis átmenet megbetegedé-seinek sebészi kezeléséről” című előadásával. Úgy érzem, hogy büszkék lehetünk arra a megtiszteltetésre, ami Robi sze-mélyén keresztül intézetünket is érte.

Utóirat: A magyar egészség-ügy jelenlegi helyzetében en-nek a dicsfénynek az árnyékát sem szabad elfelejteni. Talán egyszer úgy működhetünk, hogy Veres doktor e betegeinek nagyobb részét nem kényszerül a Szegedi Egyetemen operálni azért, mert a rendelkezésünkre álló TVK az ÁEK-ben történő műtétet nem teszi lehetővé. Környey professzor úr kis pro-pellerjével kicsit szomorúan, ugyanakkor megkönnyebbül-ten repül vissza felhői közé, és örül annak, hogy nem most kell dolgoznia.

Időpont: 2010. ápri-lis 26. hétfő 12.20 óra Helyszín: ÁEK I. telephely büfé Szereplők: Főhős 1. – is-meretlen, Főhős 2. – a Ma-gyar Egészségügy

Statiszta: Éhes orvos- igazgatóAz adott napon és időben

sietve mentem át a büfébe, mert nem volt időm ebédelni. Útközben elégedetten lát-

tam, hogy az SBO előtt 8 mentőautó áll. Honfiúi büsz-keség dagasztotta keblem: lám, ilyen egy jól működő, csúcsra-járatott kórház. Köz-ben persze kicsit sajnáltam is

A múlt héten (most május közepét írunk – a szerk.) – szokásos rohangálásom közben – csöngött a telefon. Útban a fülemhez emeltem, s egy pillanatra elbizonytala- nodtam: „Segítség, már megint kérni fog valamit!” – mármint a KÁNY főorvosa, Dr. Kálnoki-Gyöngyössy István. Tudni kell, gyakorlatilag nincs olyan hét, hogy a főváros ak-tuálisan megszorult ügyeleti

VALÓDI SZAKMAI ELISMERÉS – EGY PROPELLER LESZÁLLT A HM ÁEK IDEGSEBÉSZETÉN

PILLANATKÉP A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY HÉTKÖZNAPJAIBÓL

KÖSZÖNET EGY ÚRI EMBERTŐL…

Page 3: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

a „lapátoló” kollégákat, meg tisztesség ne essék szólván: a várakozó betegeket. Mire a büfébe értem már odáig ju-tottam, hogy végre megfelelő kihívás a triázs számára a sürgősségi sorrend megál-lapításához. Ekkor már a me-legszendvicsemet majszoltam, és szokásomhoz híven bam-bán magam elé bámultam, mikor azt hallottam, hogy „Kész a két húsos!”. Majd egy negyven év körüli, közepesen leharcolt, ugyanakkor ud-varias, szemmel láthatóan a magyar átlagnál jobb egész-ségi állapotban lévő polgár kért helyet az asztalomnál a két húsos melegszendvics elfogyasztásához. Milyen jó lehet büfésnek lenni, hiszen nemcsak a betegek, a dol-

gozók, hanem a látogatók, vagy ügynökök is szépen fo- gyasztanak – gondoltam. Ek-kor asztaltársam előkapta telefonját és felhívta a barátnőjét és/vagy feleségét. „Kb. egy 1 óra múlva leszek otthon, mert CSAK addigra lesz meg a laboratóriumi és koponya CT eredményem, és az ideggyógyász doktornőt is meg kell várni.” Majd foly- tatta, hogy a délelőtt 10.00-re tervezett találkozója el-maradt és az így nyert időt arra használta fel, hogy „tudod, már hónapok óta érzem néha, hogy fáj a fejem, megvizsgáltatom magam.” Ez volt az a pillanat, amikor átvillant a fejemen – a stroke előszelén kívül – a triázs. Elképzeltem, hogy minimum

8 mentős mellett polgártár-sunk követeli időnkénti fej-fájásai kivizsgálását. Mi pe-dig, lehet, hogy nem kellően udvariasan, még az is lehet, hogy tűrhetetlenül vissza-taszítóan laboratóriumi kivizs-gálást, EKG-t és koponya CT-t rendelünk neki, hogy eleget tegyünk egyébként nem definiálható elvárásoknak (társadalom, jog, szakma?).

Ilyenkor illene tanulságot mondani, amire én természe-tesen alkalmatlan vagyok. Hacsak azt nem, hogy az én gombás melegszendvicsem jó volt, asztaltársam pedig visszament elégedetlenül, türelmetlenül – hiszen fogy-tán az ideje – megvárni a doktornőt.

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

bészetének vezetője képviselte „Gondolatok a craniocervi-calis átmenet megbetegedé-seinek sebészi kezeléséről” című előadásával. Úgy érzem, hogy büszkék lehetünk arra a megtiszteltetésre, ami Robi sze-mélyén keresztül intézetünket is érte.

Utóirat: A magyar egészség-ügy jelenlegi helyzetében en-nek a dicsfénynek az árnyékát sem szabad elfelejteni. Talán egyszer úgy működhetünk, hogy Veres doktor e betegeinek nagyobb részét nem kényszerül a Szegedi Egyetemen operálni azért, mert a rendelkezésünkre álló TVK az ÁEK-ben történő műtétet nem teszi lehetővé. Környey professzor úr kis pro-pellerjével kicsit szomorúan, ugyanakkor megkönnyebbül-ten repül vissza felhői közé, és örül annak, hogy nem most kell dolgoznia.

tam, hogy az SBO előtt 8 mentőautó áll. Honfiúi büsz-keség dagasztotta keblem: lám, ilyen egy jól működő, csúcsra-járatott kórház. Köz-ben persze kicsit sajnáltam is

A múlt héten (most május közepét írunk – a szerk.) – szokásos rohangálásom közben – csöngött a telefon. Útban a fülemhez emeltem, s egy pillanatra elbizonytala- nodtam: „Segítség, már megint kérni fog valamit!” – mármint a KÁNY főorvosa, Dr. Kálnoki-Gyöngyössy István. Tudni kell, gyakorlatilag nincs olyan hét, hogy a főváros ak-tuálisan megszorult ügyeleti

helyzetében Kálnoki dok-tor ne kérne valamit: poli-trauma, neurotrauma, akut stroke, lízis, stb. ügyeletet kellene átvenni. És akkor megszólalt a hang. Nem kért semmit, hanem szeré-nyen, ugyanakkor határo-zottan a következőt mondta: „A hónap elején, vasárnap a miniszterelnök Köztár-sasági Érdemrendet adott át nekem. Csak azért hívlak,

hogy nélkületek, a Ti munká-tok és segítőkészségetek nél- kül ezt én sohasem kaptam volna meg. Köszönök min- dent az ÁEK valamennyi dol-gozójának”.

Úgy gondolom, hogy ennél nagyobb dicséretet még nem kaptunk. Mi meg ezt köszön-jük Kálnoki doktornak abban a reményben, hogy még sok-szor lesz módunk segíteni.

Dr. Bazsó Péter

VALÓDI SZAKMAI ELISMERÉS – EGY PROPELLER LESZÁLLT A HM ÁEK IDEGSEBÉSZETÉN

PILLANATKÉP A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY HÉTKÖZNAPJAIBÓL

KÖSZÖNET EGY ÚRI EMBERTŐL…

Page 4: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

2010. február 5-én a HM ÁEK immáron harmadik al-kalommal adott lehetőséget, hogy kórházunkban kerüljön megrendezésre a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületé-nek éves országos értekezlete. Az érdeklődést tükrözi, hogy a nagy befogadó képességű „kék” terem megtelt. A „Hír-levél” 2010. év első számában örömmel adok tájékoztatást a rendezvényről.A programban neves

előadók vettek részt. Előadással szerepeltek az Egészségügyi Minisztérium munkatársai, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal orszá-gos szakfelügyelő ápolója, az ÁNTSZ Dél-alföldi Regioná-lis Intézet regionális vezető ápolója, a Magyar Egészség-ügyi Szakdolgozói Kamara szakértője, az Ápolási Szakmai Kollégium elnöke, valamint az ország több kórházának ápolási igazgatói. Az előadások az egészség-

ügyi ellátórendszert érintő változásokról szóltak. Előadás hangzott el a

48/2009. (XII.29.) Eü.M. Ren-delet a minimumfeltételek módosításáról, ezen belül a szakdolgozói-ápolói létszám

meghatározás értelmezéséről, mely egyértelművé teszi a létszámszámításokat. Ismertetésre került az

ápolói kompetenciákról szóló 3/2010. (I. 26.) Eü.M. Rendelet, melyben meghatározásra kerültek a főbb ápolói tevékeny- ségek felelősségi szintjei. A jövő feladatait érintő

tájékoztatást hallhattunk a licence vizsgarendszer és a szakmai továbbképzésről szó- ló miniszteri rendelettervezet-ről.Az értekezleten több elis-

mert, közfeladatot ellátó sze-mély jelen volt, így a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, a Nővér újság Főszerkesztője.A jelenlévő ápolás vezetők

nagy örömére szolgált az igényesen összeállított prog-ram, amely törekedett az egészségügyben vezetői szerepet vállalókat leginkább foglalkoztató kérdések megválaszolására.A rendezvény sikeressége

érdekében a kommunikációs osztály és az ápolási igaz-gatóság munkatársai az előkészítést és a lebonyolítást

a legnagyobb odafigyeléssel szervezték.A program után az ország

minden részéről érkezett ápolásvezetők, munkatár-sak ismételten jó érzéssel, jó tapasztalatokkal, az intézetet őszintén dicsérő szavakkal távoztak. Az Ápolási Igazgatók

Egyesületének elnöke az értekezlet zárásaként az egyesület nevében meg-köszönte az intézet vezetésé-nek a lehetőséget. Véleménye szerint az ÁEK ideális házi-gazda volt, amely hozzájárult a konferencia eredményessé-géhez.Jól vizsgáztunk, a résztvevők

az intézetünk jó hírét vitték magukkal az országba.Remélem, hogy a Hírlevél

szélesebb körben eljut a munkatársakhoz, így többen kapnak lehetőséget az in-formációszerzéshez.Feladataink végrehaj-

tásához kívánok mindannyi-unk számára korrekt szakmai együttműködést a rendeletek végrehajtásában, és a szabá-lyozott betegellátás érdeké-ben.

Botos Katalin ápolási igazgató

A HM ÁEK Sürgősségi Betegellátó Centrum adott helyet az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet szervezésében 2010. február 16-17-én a sürgősségi szakápolók záróvizsgájának.

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 2008. októberében az ország-ban elsőként indította az új OKJ-ban szereplő speciális szakképzést. A képzéshez kapcsolódó gyakorlati hát-teret, valamint az elmé-leti képzésekhez sürgősségi szakembereket a HM ÁEK biztosította.

A sürgősségi szakápolók képzésének célja, olyan professzionális sürgősségi betegellátásban jártas szakemberek képzése, akik magas szinten képesek a különböző prioritású sürgősségi ellátást igénylő betegek állapotának felméré-sére, megfigyelésére, a szük-séges beavatkozások kompe-tencia szintű elvégzésére és a betegek ápolására.

A vizsga megnyitóján Prof. Dr. Grósz Andor or-

AZ ORSZÁG ÁPOLÁSI IGAZGATÓI AZ ÁEK-BEN SÜRGŐSSÉGI SZAKÁPOLÓK ZÁRÓVIZSGÁJA

Page 5: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

vos dandártábornok ka-tonai főigazgató helyettes a vizsgázókhoz intézett bíztató szavain túl hangsú- lyozta a jól képzett sürgősségi szakdolgozók szerepét és jelentőségét a sürgősségi betegellátásban.

Botos Katalin ápolási i-gazgató asszony a szak-maiságra, precizitásra és a betegekkel történő kommu-nikációra hívta fel a vizsgázók figyelmét.

Vízvári László az ETI főigazgatója az egészség-ügyi szakdolgozók élethosszig tartó tanulásának jelentőségét hangsúlyozva megköszönte az intézmény vezetésének a képzésben és vizsgáztatásban

való együttműködését, va-lamint a HM ÁEK kimagasló szerepét a szakdolgozók képzésében és továbbképzé-sében.

A gyakorlati vizsga jól szervezett volt, a 23 vizsgázó a képzési követelményben meghatározottaknak jól meg-felelt, az elméletben elsajátí-tott ismereteiket a gyakorlat-ban jól alkalmazták.

Gratulálunk a vizsgázóknak, további sikeres munkát kívá-nunk!

Pápai Tibor őrnagy SBC vezető ápoló

AZ ORSZÁG ÁPOLÁSI IGAZGATÓI AZ ÁEK-BEN SÜRGŐSSÉGI SZAKÁPOLÓK ZÁRÓVIZSGÁJA

Page 6: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

A szakma régi igénye, hogy az egyre szűkülő OEP kasszából a valódi reha-bilitációt végző osztályok, in-tézetek munkáját reálisabban finanszírozzák. A jelenlegi finanszírozás ápolási napok alapján, meghatározott reha-bilitációs szorzóval történik. A rehabilitációs tevékenysé-get végző osztályok felmérése januárban megtörtént, mely alapján a szakmai szorzók kerültek megállapításra, azaz „A”, „B”, „C” kategóriákba sorolódtak az osztályok. A besorolás leginkább a rehabilitációban résztvevő

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

KIHÍVÁS VÁR A REHABILITÁCIÓS ELLÁTÓKRA…

A Nemes Nagy Ágnes Humán Szakiskola Képi diag-nosztikai és Intervenciós Szak 15 végzős hallgatója gya-korlati vizsgájára került sor, 2010. február 19-én a HM ÁEK Központi Radiológiai Di-agnosztikai Osztályán. A vizs-gázók először hagyományos röntgenfelvételeket készítettek. A szakmai előírásoknak

megfelelően minőségileg elemezték a felvételeket és a látható anatómiai kép-leteket megnevezve adtak számot tudásukról. A gyakor-lati vizsga második lépcsője egy 5 különböző radiológiai modalitást tartalmazó tétel megválaszolása volt. Átla-gosan 20 perces feleleteket hallhattunk, ami elegendővolt

ahhoz, hogy alaposan meggyőződjünk elsajátított ismereteikről. Ennek a képzé-si formának utolsó gyakorlati vizsgáján az összes növendék sikeresen vizsgázott. Köszönet mindazon kollégámnak, akik a sikeres vizsgához segítették a hallgatókat.

Lukovich Tamásnévezető asszisztens

Sikerül vagy nem sikerül?Ebben az esetben nem élet-

halál kérdése volt ugyan a tét, 40 műtős szakasszisztens hallgató szorongott, drukkolt, hogy vajon hogyan sikerül majd a műtős szakasszisztensi modul záróvizsgájuk, melyet

az ETI szervezett az I. számú Központi Műtőben május 14-én.Jól szerepeltek, gratulálunk!

Az első lépcsőfokon túl vannak a hallgatók, és újabb izga-lommal készülhetnek a 2010. július 15-16-án, a szintén az

ÁEK-ben lebonyolítandó év végi záróvizsgájukra.

Köszönjük a műtő dolgozói-nak a közreműködést.

Földi Lászlónévezető műtősnő

SIKERES RADIOLÓGIAI VIZSGÁK

IZGALOM A MŰTŐBEN

39,2

5%

78,3

0%

92,1

1%

46,1

7%

72,1

5%

77,5

3% 85,5

5% 91,2

9% 97,0

9%

96,6

0%

96,8

0%

96,9

5%

0,00

%0,

00%

103,

44%

99,9

8%

99,5

1%

100,

59%

0,00%

20,00%

40,00%

60,00%

80,00%

100,00%

120,00%

REHAB. O. Krónikus o. VBO HÉMORI HRI BKRI

Ágykihasználtság intézetenként, osztályonként az OEP finanszírozott ágyakon

2007, 2008 és 2009 években

2007 2008. 2009.

Page 7: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

A szakma régi igénye, hogy az egyre szűkülő OEP kasszából a valódi reha-bilitációt végző osztályok, in-tézetek munkáját reálisabban finanszírozzák. A jelenlegi finanszírozás ápolási napok alapján, meghatározott reha-bilitációs szorzóval történik. A rehabilitációs tevékenysé-get végző osztályok felmérése januárban megtörtént, mely alapján a szakmai szorzók kerültek megállapításra, azaz „A”, „B”, „C” kategóriákba sorolódtak az osztályok. A besorolás leginkább a rehabilitációban résztvevő

szakembereket (rehabili-tációs szakorvos, terapeu-ták), mozgásszervi reha-bilitáció esetén kiemelten a gyógytornász létszámot veszi figyelembe, de nem tudja megjeleníteni az ellá-tott betegek súlyosságát, a különböző betegségtípuso-kat. Szakmai törekvés, hogy ez csak átmenetileg jelentse a finanszírozás alapját. Az OEP tervezi bevezetni a KBCS (krónikus ellátás betegségcsoportjainak be-sorolása és elszámolása) finanszírozást, ahol KBCS szorzó váltja fel a szakmai

szorzót, mely képes a jelen-legi besorolás hiányosságait kiküszöbölni. A beteg állapo-ta, az ellátás során nyújtott terápiák, a megelőző korházi ellátások, befolyásolják a ka-pott finanszírozást. A júliustól életbe lépő mini-

mum feltételek a működési feltételek szigorítását jelentik. Ki kell választani azt(azokat) a rehabilitációs programokat, melyre(melyekre) mind a sze-mélyi, mind a tárgyi, mind az építészeti feltételek adottak.Az ÁEK közel 500 rehabili-

tációs ágyán, sokféle szak-mai tevékenységet végzünk.

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

KIHÍVÁS VÁR A REHABILITÁCIÓS ELLÁTÓKRA…

ahhoz, hogy alaposan meggyőződjünk elsajátított ismereteikről. Ennek a képzé-si formának utolsó gyakorlati vizsgáján az összes növendék sikeresen vizsgázott. Köszönet mindazon kollégámnak, akik a sikeres vizsgához segítették a hallgatókat.

Lukovich Tamásnévezető asszisztens

ÁEK-ben lebonyolítandó év végi záróvizsgájukra.

Köszönjük a műtő dolgozói-nak a közreműködést.

Földi Lászlónévezető műtősnő

SIKERES RADIOLÓGIAI VIZSGÁK

IZGALOM A MŰTŐBEN

39,2

5%

78,3

0%

92,1

1%

46,1

7%

72,1

5%

77,5

3% 85,5

5% 91,2

9% 97,0

9%

96,6

0%

96,8

0%

96,9

5%

0,00

%0,

00%

103,

44%

99,9

8%

99,5

1%

100,

59%

0,00%

20,00%

40,00%

60,00%

80,00%

100,00%

120,00%

REHAB. O. Krónikus o. VBO HÉMORI HRI BKRI

Ágykihasználtság intézetenként, osztályonként az OEP finanszírozott ágyakon

2007, 2008 és 2009 években

2007 2008. 2009.

Page 8: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

A 3. sz telephelyen 2010. március 3-án megtörtént a korábbi intézeti gyógyszertár helyén kialakított központi tor-naterem átadása. Létrehozását nemcsak a rehabilitációs osz-tályok számára előírt tárgyi minimumfeltételeket leíró ren-delet, hanem a 100 ágyas osz-tály betegeinek lehető legma-gasabb szintű ellátására való törekvés is szükségessé tette.

A kialakítás a legkorszerűbb építészeti szabványok szerint történt: a felhasznált tech-nológiák és a beépítésre került anyagok (nyílászárók, burko-latok) tekintetében egyaránt.

A 120 m2 alapterülető torna-terem része egy szertár, amely egyben az adminisztrációs he-lyiség is az ott dolgozó gyógy-tornászok számára, valamint egy nemzetközi mércével mérve is kifogástalan paramé-

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Ellátjuk a súlyos központi ide-grendszeri sérülteket, a stroke betegeket, a traumás sérül-teket, az ízületi gyulladásos és degeneratív betegeket, az amputáltakat, a króni-kus neurológiai betegeket, az emésztőrendszeri beteg-ségben szenvedőket, a car-diovasculáris betegeket, a pszichiatriai betegeket. Az ágykihasználás ma már közel 100%-os.

A tervezett finanszírozás be-vezetése azonban új kihívás elé állít valamennyiünket.

A minimum feltételek megléte még nem jelent re-habilitációs finanszírozást!!! A rehabilitációs programba csak az vonható, aki fogya-tékos vagy a fogyatékosság veszélye fenn áll, rehabilitál-

ható, még nem, vagy nem kellő mértékig rehabilitált. A koncepció szerint az első,

az akut ellátást követő (ko-rai akut, postakut) rehabili-tációban résztvevők száma egy osztály finanszírozásában meghatározó tényező lesz.Fontos számunkra, hogy az

aktív osztályokkal (idegse-bészet, traumatológia, or-topédia, neurológia, re-umatológia, onkológia, kardiológia, belgyógyászat) még jobb és rendszeresebb együttműködést alakítsunk

ki, hogy szakmai munkánk ismeretében bátran ajánlják a betegek érdekében korai rehabilitációra az ÁEK-en belül működő rehabilitációs kapacitásokat, a hévízi, bala-tonfüredi intézeteket, a budai osztályt.A fentiek értelmében a reha-

bilitációs tevékenységeknek a koncepcióját a szakmai aján-lásoknak megfelelően kell újragondolni, támaszkodva az intézetek, osztályok jelen-legi erősségeire, munkájára, hogy a magas szinten valódi rehabilitációt végzőknek lehe-tőségük legyen 2010-ben is eddigi tevékenységük folyta-tására. Ahol a feltételek és a tapasztalat kevésbé adott ott végezzék a funkció megtartó, karbantartó kezeléseket, mely fontos szempont a munkaképesség, az önellátó képesség megőrzésében.

Dr. Pettyán Ilonaosztályvezető főorvos

RSZK tagja

TORNATEREM ÁTADÁS

Page 9: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

A 3. sz telephelyen 2010. március 3-án megtörtént a korábbi intézeti gyógyszertár helyén kialakított központi tor-naterem átadása. Létrehozását nemcsak a rehabilitációs osz-tályok számára előírt tárgyi minimumfeltételeket leíró ren-delet, hanem a 100 ágyas osz-tály betegeinek lehető legma-gasabb szintű ellátására való törekvés is szükségessé tette.

A kialakítás a legkorszerűbb építészeti szabványok szerint történt: a felhasznált tech-nológiák és a beépítésre került anyagok (nyílászárók, burko-latok) tekintetében egyaránt.

A 120 m2 alapterülető torna-terem része egy szertár, amely egyben az adminisztrációs he-lyiség is az ott dolgozó gyógy-tornászok számára, valamint egy nemzetközi mércével mérve is kifogástalan paramé-

terekkel rendelkező akadály- mentes mellékhelyiség.

Méretei és már jelenlegi felszereltsége (bordásfalak, erőgép, gyűrő, kosárpalánk, nagyméretű, falra szerelt tükrök) alapján is kiválóan alkalmas csoporttornák meg-tartására, egyéni fejlesztést igénylők sokrétű foglalkozta-tására, kerekesszék használa-tára kényszerülő betegeink

részére pedig az ahhoz szük-séges mindennemű technikai tudás elsajátítására.

A rehabilitáció szerves része a sport, különös tekintettel a fiatalon sérültek esetén. E tor-naterem kiváló lehetőségeket is biztosít majd a jövőben mind az osztályon rehabilitálódó, mind a már rehabilitált, de sportolási lehetőségre vágyó mozgáskorlátozott emberek számára is.

Terveink között szere-pel, hogy a tornatermet a telephelyen dolgozók számára is nyitottá tegyük a munkaidő utáni, szabadidős kikap-csolódás, regenerálódás, egészségmegőrzés céljából.

Nagy ÉvaRehabilitációs Tervezési és

Szervezési Osztály főelőadó

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

ki, hogy szakmai munkánk ismeretében bátran ajánlják a betegek érdekében korai rehabilitációra az ÁEK-en belül működő rehabilitációs kapacitásokat, a hévízi, bala-tonfüredi intézeteket, a budai osztályt.A fentiek értelmében a reha-

bilitációs tevékenységeknek a koncepcióját a szakmai aján-lásoknak megfelelően kell újragondolni, támaszkodva az intézetek, osztályok jelen-legi erősségeire, munkájára, hogy a magas szinten valódi rehabilitációt végzőknek lehe-tőségük legyen 2010-ben is eddigi tevékenységük folyta-tására. Ahol a feltételek és a tapasztalat kevésbé adott ott végezzék a funkció megtartó, karbantartó kezeléseket, mely fontos szempont a munkaképesség, az önellátó képesség megőrzésében.

Dr. Pettyán Ilonaosztályvezető főorvos

RSZK tagja

TORNATEREM ÁTADÁS

Page 10: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

2010. március 4-én újra megnyitotta kapuit az ide-genforgalmi szakma várva várt eseménye, az Utazás kiállítás. Szintén ezen a napon további hat kiállítás vette kezdetét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont-ban: a Budapest Boat Show nemzetközi hajókiállítás, a Karaván Szalon lakókocsi és lakóautó bemutató, a Golf Expo, a Karát Ékszer Sziget, a második alkalom-mal megrendezett Európai Leader Expo és a III. PORT.hu Bringaexpo.

Az eddigi évek gyakorla-tának megfelelően a HM ÁEK Hévízi Rehabilitációs Intézete is részt vett a kiállí-táson a Balaton Régió Standján belül képviselve az Állami Egészségügyi

Központot, valamint a Bala-tonfüredi Kardiológiai Re-habilitációs Intézetet.

A nyitónapon a szakma szépségéről, hasznos tapasztalatokról és meg-oldásra váró kérdésekről szóltak a szakmai konfe-renciák. Többek között a HM HRI Intézetvezető gaz-dasági helyettese, Feketéné Horváth Rita is interjút adott a Hévízi Televíziónak. Szó volt az Állami Egészség-ügyi Központ működéséről, a beutalások menetéről és a térítéses vendégek elhe-lyezési lehetőségeiről.

A következő két napon a kiállításon több, mint 40.000 érdeklődő fordult meg, naponta több ezren keresték fel a Balaton Ré-

gió standot és több száz szórólap, prospektus, ak-tuális árjegyzék fogyott el. A szobafoglalások szá-mának növelése érdekében vásári kedvezményt kínál-tunk fel a látogatóknak. Eh-hez egy nyereményszelvényt állítottunk össze, mellyel az azt kitöltők sorsoláson ve-hettek részt a kiállítás záró napján.

Sajnos ezen a napon a dél-utáni órákban egy téves bombariasztás miatt a sor-solás elmaradt, de Hévízen, az ÁEK HRI hivatalos he-lyiségében a Marketing Bi-zottság tagjai előtt ezt pó-toltuk.

A fődíjat, (2 éjszaka 2 fő részére teljes ellátással) egy szolnoki pár nyerte meg.

Összességében az Utazás Kiállításon való részvé-telt sikeresnek ítéljük meg, mert új partnerekkel tud-tunk szerződéses üzleti kap-csolatot kialakítani, és a szobafoglalások számának növekedését is érzékeltük már a kiállítást követő hé-ten.

Sipos Lívia

A HM ÁEK Hévízi Mozgás-szervi Rehabilitációs Intézet vezetője Dr. Sedivi László kezdeményezésére, Botos Katalin ápolási igazgató asszony és Dr. Svéd László rehabilitációs főigazgató helyettes úr támogatásával, hagyományteremtő céllal rendezte meg „A rehabili-tációs és krónikus ellátás területén dolgozó ápolók és asszisztensek Szakmai Napját” 2010. április 23-án.

A rendezvényen 136 fő vett részt: a HM ÁEK vezetésé-nek, intézeteinek képviselői, orvosok és szakdolgozók.

Dr. Svéd László nyá. orvos altábornagy úr bevezető

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2010.

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Page 11: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

gió standot és több száz szórólap, prospektus, ak-tuális árjegyzék fogyott el. A szobafoglalások szá-mának növelése érdekében vásári kedvezményt kínál-tunk fel a látogatóknak. Eh-hez egy nyereményszelvényt állítottunk össze, mellyel az azt kitöltők sorsoláson ve-hettek részt a kiállítás záró napján.

Sajnos ezen a napon a dél-utáni órákban egy téves bombariasztás miatt a sor-solás elmaradt, de Hévízen, az ÁEK HRI hivatalos he-lyiségében a Marketing Bi-zottság tagjai előtt ezt pó-toltuk.

A fődíjat, (2 éjszaka 2 fő részére teljes ellátással) egy szolnoki pár nyerte meg.

Összességében az Utazás Kiállításon való részvé-telt sikeresnek ítéljük meg, mert új partnerekkel tud-tunk szerződéses üzleti kap-csolatot kialakítani, és a szobafoglalások számának növekedését is érzékeltük már a kiállítást követő hé-ten.

Sipos Lívia

A HM ÁEK Hévízi Mozgás-szervi Rehabilitációs Intézet vezetője Dr. Sedivi László kezdeményezésére, Botos Katalin ápolási igazgató asszony és Dr. Svéd László rehabilitációs főigazgató helyettes úr támogatásával, hagyományteremtő céllal rendezte meg „A rehabili-tációs és krónikus ellátás területén dolgozó ápolók és asszisztensek Szakmai Napját” 2010. április 23-án.

A rendezvényen 136 fő vett részt: a HM ÁEK vezetésé-nek, intézeteinek képviselői, orvosok és szakdolgozók.

Dr. Svéd László nyá. orvos altábornagy úr bevezető

köszöntőjében üdvözölte a kezdeményezést, kiemelte jelentőségét és hatását a betegellátás színvonalának további emelésére, a szak-dolgozói tudományos mun-ka fontosságára.

HM ÁEK intézeteinek be-mutatkozása, a rehabili-tációs és krónikus osztá-lyokon folyó szakmai munka ismertetése segítette az egymás szakterületeiről való tájékozódást és az együttgondolkodást.

A magas színvonalú szak-mai előadások biztosítot-ták, hogy értékes tudással gazdagodva zárhattuk az első Szakmai Napot.

A rendezvény sikerességét az ÁEK Alapítványa biztosí-totta.

Reméljük, hogy kezde-ményezésünk valóban hagyományteremtővé vá- lik, és rendszeres talál-kozóink sikeres szakmai együttműködést biztosíta-nak.

Horváth Évaintézetvezető

ápolási helyettese

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2010. KRÓNIKUS ÉS REHABILITÁCIÓS SZAKMAI NAP

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Page 12: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Közhelyként él már a köz-tudatban, hogy tudás alapú társadalom felé haladunk, de milyen úton? Ki az, aki kikövezi ezt az utat, ki fog rajta végigmenni? A XX. század végére már kialakul-tak az alappillérek, a gaz-daság- és tudásklaszterek. A HM ÁEK, mint tudásklasz-ter, azaz innovációs köz-pont, egyre nagyobb in-formációáramot kezel, a társadalmi elvárások vele szemben egyre markánsab-ban fogalmazódnak meg.

A HM ÁEK kiemelt országos hatáskörű speciális egészsé-gügyi szolgáltató, megha-tározó interaktív szereplője a hazai és nemzetközi egészségügyi tudományos életnek és szervezője az ágazati tudományos tevé-kenységnek. Klaszterünk megkülönböztető erejű ér-téke és jellemzője a ma-gas szintű humántőke, az a közel 100 tudományosan minősített munkatárs, akik nemzetközileg is emblema-tikus szereplői az orvostu-dománynak. Figyelemmel kell kísérnünk az intéz-ményen belül születő in-

tellektuális, tudományos eredményeket. Ennek szel-lemében rendeztük meg, a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából az MTA által szervezett rendezvényso-rozat részeként 2009. no-vember 27-én, immár 3. alkalommal, a tudomány napi rendezvényünket. Bi-

zottság sorolta szekciókba a beérkezett absztrak-tokat, külön köszönet érte Prof. Dr. Banai Jánosnak, Dr. Jäckel Mártának, Botos Katalinnak és az előkészítést koordináló Róbert Júliának és Gubenyák Gyulának.

A szekcióvezetők, a rendezők és nem utolsó sorban a kommunikációs osztály munkatársai tevékenységé-

nek eredményeként magas szinten nyertünk betekintést kiválóságaink és a HM társ egészségügyi szervezetek tudományos munkájába. A rendezvényen 22 előadás és 30 db poszter került be-mutatásra 4 szekcióban, melynek színvonala min-den elvárást felülmúlt. Első alkalommal teremtettünk lehetőséget az orvos szak-ma és az ápolási szakterü-let közös bemutatkozására, a minőségirányítás ál-tal meghatározott formai keretek felhasználásával. Az akkreditált tudomány napi programban 180 or-vos és 170 szakdolgozó vett részt. Ablak is nyílt előttünk, amelyen át rácsodálkoz-hattunk arra az univerzá-lis, évezredek óta létező belső viszonyra, amely a tudomány emberét köti a hivatásához. és ahogy Max Weber mondta: „Az intellek-tualizálódás értelme a világ mágikus hatalmai alól való felszabadulás.”

Prof. Dr. Drávucz Sándor főigazgató-helyettes

A TUDOMÁNY ÉS AZ INNOVATÍV KÖRNYEZET SZAKDOLGOZÓK TUDOMÁNYA

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

2010. május 12-én az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából közel 200 szak-dolgozó részvételével ren-deztük meg a Szakdolgozók III. Tudományos Napját.

A Tudományos Napon 22 színvonalas előadás hang-zott el a honvéd egészség-ügy, beteg ápolás, diag-nosztika, rehabilitáció és az egészségügyi szakdol-gozók képzése témakör-ben, valamint egy kiállított posztert tekinthettek meg az érdeklődők.

Szilvásy István főigazgató köszöntőjében méltatta a szakdolgozók szerepét a betegellátásban, valamint hangsúlyozta az ápolásku-tatás és az ápolás szakmai tudományos rendezvények jelentőségét a minőségi ápolás biztosítása céljából. Botos Katalin ápolási i-gazgató asszony az Ápolók

Page 13: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

nek eredményeként magas szinten nyertünk betekintést kiválóságaink és a HM társ egészségügyi szervezetek tudományos munkájába. A rendezvényen 22 előadás és 30 db poszter került be-mutatásra 4 szekcióban, melynek színvonala min-den elvárást felülmúlt. Első alkalommal teremtettünk lehetőséget az orvos szak-ma és az ápolási szakterü-let közös bemutatkozására, a minőségirányítás ál-tal meghatározott formai keretek felhasználásával. Az akkreditált tudomány napi programban 180 or-vos és 170 szakdolgozó vett részt. Ablak is nyílt előttünk, amelyen át rácsodálkoz-hattunk arra az univerzá-lis, évezredek óta létező belső viszonyra, amely a tudomány emberét köti a hivatásához. és ahogy Max Weber mondta: „Az intellek-tualizálódás értelme a világ mágikus hatalmai alól való felszabadulás.”

Prof. Dr. Drávucz Sándor főigazgató-helyettes

A TUDOMÁNY ÉS AZ INNOVATÍV KÖRNYEZET SZAKDOLGOZÓK TUDOMÁNYA

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

2010. május 12-én az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából közel 200 szak-dolgozó részvételével ren-deztük meg a Szakdolgozók III. Tudományos Napját.

A Tudományos Napon 22 színvonalas előadás hang-zott el a honvéd egészség-ügy, beteg ápolás, diag-nosztika, rehabilitáció és az egészségügyi szakdol-gozók képzése témakör-ben, valamint egy kiállított posztert tekinthettek meg az érdeklődők.

Szilvásy István főigazgató köszöntőjében méltatta a szakdolgozók szerepét a betegellátásban, valamint hangsúlyozta az ápolásku-tatás és az ápolás szakmai tudományos rendezvények jelentőségét a minőségi ápolás biztosítása céljából. Botos Katalin ápolási i-gazgató asszony az Ápolók

Nemzetközi Napja alkal-mából az „Ápolás múlt-ja, jelene és jövője” című előadásában ismertette az ápolás fejlődésének főbb állomásait.

Az előadók magas szintű szakmai felkészültségét bi-zonyítva, az előadások szín-vonalasak és változatosak voltak. Felkért előadóink Dr. Balogh Zoltán SE ETK főiskolai docens és Vízvári

László az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet főigazgatója érdekes és naprakész előadásukkal tájékoztatták a hallgatókat az ápolási szakmát érintő aktualitásokról.

Az előadás sorozatot zárszó és állófogadás követte.

Pápai TiborSBC vezető ápoló

Page 14: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Dr. Szekeres Imre honvé-delmi miniszter – dr. Vadai Ágnes államtitkár, Tömböl László mérnök vezérezre-des, vezérkari főnök jelen-létében – 2010. 02. 09-én Szolnokon, az MH 86. Szol-nok Helikopter Bázison tar-totta a honvédelmi szervek vezető állománya részére éves értékelő, feladatszabó értekezletét. Az év egyik legfontosabb, legmegha-tározóbb rendezvényén ér-tékelte a honvédelmi ágazat utolsó négy évi munkáját.Az eseményen intézetün-

ket Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok ka-tonai főigazgató helyettes képviselte. A rendezvény elején a

miniszter és a meghívott résztvevők megtekintet-ték a szárazföldi készen-léti szolgálat, a légiszállítási készenléti alegység, vala-mint a honvédelmi kataszt-rófavédelmi rendszer (HKR) egyes elemeit.

Ezt követően a Szolnok helyőrségben állomásozó három katonai alaku-lat statikus és dinamikus bemutatóját láthatták a jelenlevők.Miniszteri beszédben külön

hangsúlyt kapott a HM Ál-lami Egészségügyi Központ 2007. júliusi sikeres mega-lakulása, amely az ország egyik legkorszerűbb, a XXI. század követelményeinek megfelelő kórházává vált. Egyaránt szolgálja a katonai egészségügy feladatait, biz-tosítja a katonaorvosi szak-mák működését, a missziós feladatok kórházi hátterét,

ellátja a honvédség, a rend-védelmi szervek, a MÁV ál-lományának gyógyítását, de súlyponti kórházként gondoskodik Budapest XIII. kerülete, illetve bizonyos esetekben Észak-Pest lakos-ságának egészségügyi ellá-tásáról. A vezérkari főnök ér-

tékelésében többek között sikeresnek ítélte meg a teljesített missziós válla-lásainkat, és kihangsú-lyozta, hogy a jövőben

tovább kell erősítenünk a szövetségeseinkkel történő együttműködést.

Dr. Muzsay Ildikóorvos ezredes

MINISZTERI ÉRTÉKELÉS FŐSZAKORVOSAINK AFGANISZTÁNBANHM ÁEK MH főszakorvosai 2010. március 03-10. között szakmai látogatáson vettek részt Dr. Németh András orvos dandártábornok, az MH Dr. Radó György Hon-véd Egészségügyi Központ parancsnoka (MH egészség- ügyi főnök) vezetésével az afganisztáni misszióknál.Dr. Jörg Ruff ezredes, az Északi Regionális Parancs-nokság egészségügyi főnöke fogadta a delegáció tagjait, és tájékoztatta az északi országrészben található missziók egészségügyi el-látásáról. Kiemelte, hogy a Mazar-e-Sharifben működő német vezetésű ROLE 2+ tábori kórházban a magyar orvosok és szakdolgozók évek óta igen magas szin-ten végzik munkájukat, ha-tékonyan együttműködve a német kollégákkal. A betegek és sérültek érdeké-ben végzett kiemelkedő munka elismeréseként a német kórház parancsno-ka „A missziós egészség- ügyi szolgálat teljesítéséért” kitüntetés bronz fokozatát adományozta a kórházban dolgozó magyar szakem-bereknek.

A főszakorvosok a ROLE 2+ látogatása során hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek a magyar tábori kórház ki-alakításához is.

Page 15: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

ellátja a honvédség, a rend-védelmi szervek, a MÁV ál-lományának gyógyítását, de súlyponti kórházként gondoskodik Budapest XIII. kerülete, illetve bizonyos esetekben Észak-Pest lakos-ságának egészségügyi ellá-tásáról. A vezérkari főnök ér-

tékelésében többek között sikeresnek ítélte meg a teljesített missziós válla-lásainkat, és kihangsú-lyozta, hogy a jövőben

tovább kell erősítenünk a szövetségeseinkkel történő együttműködést.

Dr. Muzsay Ildikóorvos ezredes

MINISZTERI ÉRTÉKELÉS FŐSZAKORVOSAINK AFGANISZTÁNBANHM ÁEK MH főszakorvosai 2010. március 03-10. között szakmai látogatáson vettek részt Dr. Németh András orvos dandártábornok, az MH Dr. Radó György Hon-véd Egészségügyi Központ parancsnoka (MH egészség- ügyi főnök) vezetésével az afganisztáni misszióknál.Dr. Jörg Ruff ezredes, az Északi Regionális Parancs-nokság egészségügyi főnöke fogadta a delegáció tagjait, és tájékoztatta az északi országrészben található missziók egészségügyi el-látásáról. Kiemelte, hogy a Mazar-e-Sharifben működő német vezetésű ROLE 2+ tábori kórházban a magyar orvosok és szakdolgozók évek óta igen magas szin-ten végzik munkájukat, ha-tékonyan együttműködve a német kollégákkal. A betegek és sérültek érdeké-ben végzett kiemelkedő munka elismeréseként a német kórház parancsno-ka „A missziós egészség- ügyi szolgálat teljesítéséért” kitüntetés bronz fokozatát adományozta a kórházban dolgozó magyar szakem-bereknek.

A főszakorvosok a ROLE 2+ látogatása során hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek a magyar tábori kórház ki-alakításához is.

A missziós területen a gyors egészségügyi ellátás ki-emelten fontos része a kiürítési tevékenység (MEDEVAC). E szakterület megtekintése sem marad-hatott ki a programból. A C-160-as repülőgép és a CH 53-as helikopter fedél-zetein tett látogatás bebi-zonyította, hogy a sérültek számára az ellátás a honi területnek megfelelő. A mazar-e-sharif-i ANA kórház és az afgán 209. számú alakulat helyőrségi klinikájának megtekintése során a delegáció tagjai megismerkedtek az afgán katonai és civil személyek ellátásának körülményeivel is.A szakmai program része-ként látogatást tettek Camp Pannoniában a MH PRT-8 váltásánál.

A látogatás során kiemelt figyelmet fordítottak a személyi állomány had-rafoghatóságának meg-határozó tényezőjére, az egészségügyi biztosítás helyzetére. A szakértői csoport tagjai lá-togatásuk során megszem-lélték a segélyhelyen kívül az elhelyezési, élelmezési és munkakörülményeket. Kon-zultációt folytattak közeg- és járványügyi és környezetvé-delmi kérdésekben. A misz-sziós szolgálat során szerzett tapasztalatokról beszámolt a váltás pszichológusa és tábori lelkésze is.

A tábor parancsnoka tájékoztatójában kiemelte és elismerte az egészség-ügyi szolgálat tagjainak nél- külözhetetlen, magas szintű munkáját.

Page 16: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Dr. Gianpiero A. LUPI orvos vezérőrnagy, szerkesztőbizottsági vezető, Dr. Karsten OCKER orvos ellentengernagy, a nem-zetközi szerkesztőbizottság elnöke és Heike LANGE asz-szony, a szakmai folyóiratot gondozó és kiadó BETA vál-lalat igazgatónője vezeté-sével 2010. április 27-én 15 fős német katona-egészség-ügyi és újságírói delegáció tett látogatást a HM Állami Egészségügyi Központban.A delegáció tagjait Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok, katonai főigazgató-helyettes, és Dr. Schandl László Ph.D. orvos ezredes , a Szakrendelő In-tézet igazgatója fogadta.A delegáció látogatása fő céljának a HM ÁEK-ben folyó gyógyító és reha-bilitációs szakmai munka tanulmányozását, a fel-tételrendszerek és az in-tézményi gazdálkodás megismerését, valamint a magyar katonaorvosok és

egészségügyi szakdolgozók által szerzett tapasztalatok megjelentetésének felaján-lását tekintette.A vendégek előadást hal-lottak a HM ÁEK mega-lakításának történetéről, annak szükségességéről, az intézmény szervezeti felépítéséről, a működés telephelyeiről, valamint a gyógyító munkában résztvevő orvosok, szakdol-gozók, ezen belül is a ka-tonaállomány létszámáról és feladatrendszeréről. Részletesen bemutatta a magyar egészségügyben kórházunk helyét, szerepét, ellátási kötelezettségeit, a megalakulástól napjainkig

mért betegforgalom statisz-tikai adatainak alakulását, az intézmény nemzetközi kötelezettségeit, illetve aktív részvételét a NATO és más nemzetközi szervezetek által vezetett szövetségi, valamint a hazai katonai feladatok végrehajtásában.Az élénk érdeklődéssel és a szakmai kérdések folyama-tos feltevésével, illetve azok megválaszolásával kísért előadás után a delegáció tagjai a helyszínen tanul-mányozták a sürgősségi betegellátó osztály, a köz-ponti radiológiai diagnosz-tikai osztály munkáját, és őszinte elismeréssel nyilat-koztak a XXI. század mo-dern korát a gyakorlatban megvalósító logisztikai ro-botok rendszeréről, illetve azok működtetéséről.A látogatás a feleket kölcsönösen érintő szak-mai kérdések kötetlen és jó hangulatú megvitatásával, valamint a tapasztalatok kicserélésével zárult.

Cserenyecz Béla

A Bundeswehr egészség-ügyi főszemlélője Dr. Kurt-Bernhardt Nakath altábor-nagy vezette delegáció az MH HEK-nél tett hivata-los látogatása részeként 2010. május 3-án szakmai eszmecserén vett részt az Állami Egészségügyi Köz-pontban.

A jó légkörű találkozón Dr. Szilvásy István az ÁEK főigazgatója tájékoztatást adott a kórház megalaku-lásának körülményeiről. Bemutatta a szakmai struktúrát, ismertette a hét telephely fő feladatait. Kü-lön kitért a magyarországi viszonyok között is egyedül-álló rendkívül nagy for-galmú járóbeteg szakren-delés munkájára, valamint a kórház high-tech diag-nosztikai tevékenységére. Figyelmet szentelt az ÁEK speciális feladataira, kül-

MEDICAL CORPS INTERNATIONAL FORUM NÉMET EGÉSZSÉGÜGYI FŐNÖK LÁTOGATÁSA

Page 17: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

mért betegforgalom statisz-tikai adatainak alakulását, az intézmény nemzetközi kötelezettségeit, illetve aktív részvételét a NATO és más nemzetközi szervezetek által vezetett szövetségi, valamint a hazai katonai feladatok végrehajtásában.Az élénk érdeklődéssel és a szakmai kérdések folyama-tos feltevésével, illetve azok megválaszolásával kísért előadás után a delegáció tagjai a helyszínen tanul-mányozták a sürgősségi betegellátó osztály, a köz-ponti radiológiai diagnosz-tikai osztály munkáját, és őszinte elismeréssel nyilat-koztak a XXI. század mo-dern korát a gyakorlatban megvalósító logisztikai ro-botok rendszeréről, illetve azok működtetéséről.A látogatás a feleket kölcsönösen érintő szak-mai kérdések kötetlen és jó hangulatú megvitatásával, valamint a tapasztalatok kicserélésével zárult.

Cserenyecz Béla

A Bundeswehr egészség-ügyi főszemlélője Dr. Kurt-Bernhardt Nakath altábor-nagy vezette delegáció az MH HEK-nél tett hivata-los látogatása részeként 2010. május 3-án szakmai eszmecserén vett részt az Állami Egészségügyi Köz-pontban.

A jó légkörű találkozón Dr. Szilvásy István az ÁEK főigazgatója tájékoztatást adott a kórház megalaku-lásának körülményeiről. Bemutatta a szakmai struktúrát, ismertette a hét telephely fő feladatait. Kü-lön kitért a magyarországi viszonyok között is egyedül-álló rendkívül nagy for-galmú járóbeteg szakren-delés munkájára, valamint a kórház high-tech diag-nosztikai tevékenységére. Figyelmet szentelt az ÁEK speciális feladataira, kül-

önös tekintettel a NATO kötelékében végzett, nem-zetközileg is elismert ka-tonaorvosi tevékenységre.

A vendégek körében elis-merést váltott ki az a munka, amelyet az intézet a minőségi betegellátás érdekében fejtett és fejt ki folyamatosan. A delegáció megtekintette a sürgősségi betegellátó centrumot, a radiológiát, az intenzív

osztályt. Az osztályokon az osztályvezető főorvosok áll-tak a vendégek rendelkezé-sére. A konzultáció során a vendégeket elsősorban a sürgősségi betegellá-tás érdekelte, valamint a radiológia és az intenzív részlegek kapcsolódása a sürgősségi ellátáshoz. A Tábornok lényegre törő kérdéseire a kórház vezetői és főorvosai szakszerű, megnyugtató válaszokat adtak, ami elmélyítette a magyar egészségügy iránti bizalmat. A tapasztalat-cserét az ÁEK-ben közösen elfogyasztott ebéd zárta, amelyhez csatlakozott az MH HEK parancsnoka és a HM KEKK igazgatója is.

A delegáció vezetője megköszönve a látoga-tás lehetőségét ismételten elismerően szólt mind a hal-lottakról mind a látottakról.

MEDICAL CORPS INTERNATIONAL FORUM NÉMET EGÉSZSÉGÜGYI FŐNÖK LÁTOGATÁSA

Page 18: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

Még 2007 karácsonyakor merült fel az a kérdés, hogy ha már egyéb módon nem lehetséges az informatikai szakterület megerősítése, akkor csináljuk meg azt, ami a világ másik felén már régóta működik: szer-vezzük ki az informatikai működtetést.Ez egy nagyon sokoldalú problémakör, mivel

látszólag nagyon drága, ugyanakkor a megbízó oldaláról kényelmes, ha a vállalkozó jól felkészült, ak-kor biztonságos lehet ez az üzemeltetési megoldás.Ki kell hangsúlyozni az üzemeltetés szót, hiszen a fejlesztés továbbra is a fel-használó kezében maradt. A felhasználó pedig az or-vosszakma, az ápolás il-letve az ezeket körülvevő lo-gisztikai rendszer. Itt rögtön

megragadom az alkalmat, hogy közöljem, minden épkézláb, javítószándékú ötletet, javaslatot szíve-sen fogadunk, melyeket összegyűjtve és rendsze-rezve továbbítunk a szoftver fejlesztőjének.Visszatérvén az üzemelte-tésre megállapítható, hogy az eltelt időszak értékelése azt mutatja, hogy érdemes

volt várni az újszülöttre, az üzemeltetés új megol-dására. Múlt év július eleje óta a nap 24 órájában működő diszpécserszol-gálat várja a bejelen-téseket, és vagy azonnal intézkedik a probléma meg- oldására – például szer- viz technikusokat küld a helyszínre a javítás elvégzé-sére – vagy továbbítja a be-jelentést az illetékes helyre,

akár közvetlenül a szoftver fejlesztőinek is.Érdemes megemlíteni, hogy akkor lehet a bejelentéseket effektíven kezelni, ha azok az elhárítandó problémát konkrétan behatárolják. Ehhez nem árt persze, ha a bejelentőnek valami-lyen számítástechnikai előképzettsége van, ami nem egy nagy ördöngös-ség, különösen ha arra gondolok, hogy minden új belépő kolléga informa-tikai felhasználói oktatás-ban részesül. Elméletben. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az oktatás pillana-tában az adott osztályon halaszthatatlan feladatok halmozódtak fel, ezért a vezető felmenti a beosztott-ját az oktatás alól. Majd két-három hét után, amikor már van idő foglalkozni a számítógéppel, megál-lapítják, hogy a szoftver rossz, kezelhetetlen, ezáltal talán fölösleges is.Az általunk rendszere-sített szoftverek rend- szeres minőségellenőrzésen vesznek részt, minden szak-terület vezetője havonta aláírásával igazolja ezek működőképességét.Rendkívül fontos, hogy a kórház valamennyi alkalm-azottja – vezetők és beosz-tottak egyaránt – belássa,

hogy ezeket a nagyértékű rendszereket csak kiképzett, jól felkészült személyi ál-lomány tudja hatékonyan kezelni.Többször felmerült az a probléma, hogy egyes e-setekben nagyon lassú a hálózat. A kórház és az üzemeltető közös érdeke, hogy a legrövidebb időn belül az összes telephely felé megbízható és gyors

Elkötelezettség a Kiválósá-gért (Committed to Excel-lence/C2E) díjra pályázott intézményünk a már sokat emlegetett TQM (Total Quality Management) kere-tében. A pályázat célja, hogy a szervezet egy szisz-tematikus helyzetfelmérésre alapozva, szervezetspeci-fikus szempontok alapján, alacsony erőforrást igénylő, viszonylag rövid idő alatt megvalósítható fejlesz-téseket valósítson meg. In-tézményünkben 3 fejlesztési tevékenység indult el. Ennek eredményeként a szervezet olyan értékelést kap, amely részletezi az erősségeket és azokat a területeket, ame-lyeket a jövőben fejleszteni kell. Az erre az évre kitűzött kiemelt minőségi célunkat ezzel elértük, melyet május

A NAGY VAJÚDÁS – AVAGY AZ ÁEK INFORMATIKA RÖVID TÖRTÉNETE

ELKÖTELEZETTSÉG A KIVÁLÓSÁGÉRT

– újabb elismerést szerzett az ÁEK

Page 19: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n tÁ l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

akár közvetlenül a szoftver fejlesztőinek is.Érdemes megemlíteni, hogy akkor lehet a bejelentéseket effektíven kezelni, ha azok az elhárítandó problémát konkrétan behatárolják. Ehhez nem árt persze, ha a bejelentőnek valami-lyen számítástechnikai előképzettsége van, ami nem egy nagy ördöngös-ség, különösen ha arra gondolok, hogy minden új belépő kolléga informa-tikai felhasználói oktatás-ban részesül. Elméletben. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az oktatás pillana-tában az adott osztályon halaszthatatlan feladatok halmozódtak fel, ezért a vezető felmenti a beosztott-ját az oktatás alól. Majd két-három hét után, amikor már van idő foglalkozni a számítógéppel, megál-lapítják, hogy a szoftver rossz, kezelhetetlen, ezáltal talán fölösleges is.Az általunk rendszere-sített szoftverek rend- szeres minőségellenőrzésen vesznek részt, minden szak-terület vezetője havonta aláírásával igazolja ezek működőképességét.Rendkívül fontos, hogy a kórház valamennyi alkalm-azottja – vezetők és beosz-tottak egyaránt – belássa,

hogy ezeket a nagyértékű rendszereket csak kiképzett, jól felkészült személyi ál-lomány tudja hatékonyan kezelni.Többször felmerült az a probléma, hogy egyes e-setekben nagyon lassú a hálózat. A kórház és az üzemeltető közös érdeke, hogy a legrövidebb időn belül az összes telephely felé megbízható és gyors

összeköttetés valósuljon meg, ennek az adminiszt-ratív akadályai mára már megszűntek.Úgy gondolom, hogy a kórház vezetése, az elöljáró és együttműködő szervek mindent elkövettek azért, hogy a kórház informatikai rendszerének üzemeltetése a kor színvonalának megfelelő modern és biztonságos legyen. A fejlesztőknek,

üzemeltetőknek és nem utolsósorban a fel-használóknak az átalaku-láshoz nyújtott segítségükért köszönetemet fejezem ki, további munkájukhoz erőt, egészséget kívánok.

Koczka Istváninfomatikai projektvezető

Elkötelezettség a Kiválósá-gért (Committed to Excel-lence/C2E) díjra pályázott intézményünk a már sokat emlegetett TQM (Total Quality Management) kere-tében. A pályázat célja, hogy a szervezet egy szisz-tematikus helyzetfelmérésre alapozva, szervezetspeci-fikus szempontok alapján, alacsony erőforrást igénylő, viszonylag rövid idő alatt megvalósítható fejlesz-téseket valósítson meg. In-tézményünkben 3 fejlesztési tevékenység indult el. Ennek eredményeként a szervezet olyan értékelést kap, amely részletezi az erősségeket és azokat a területeket, ame-lyeket a jövőben fejleszteni kell. Az erre az évre kitűzött kiemelt minőségi célunkat ezzel elértük, melyet május

17-én helyszíni szemle al-kalmával volt lehetősége a menedzsmentnek, valamint a projektben részvevőknek bemutatni. Az élmény még nagyon friss és jóleső, hogy egy teljesen független szakember – a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igaz-gatója – hogyan is látja a minőség iránti elkötelezett-ségünket. Örömünkre és megerősítésünkre szolgált az is, hogy az Egészségügyi Minisztérium által kiírt súly-ponti kórház kategóriában az Év Kórháza 2009. pá-lyázat helyszíni szemléjén is megfeleltünk április-ban. Ezek a visszacsatolá-sok táplálják bennünk a hitet, hogy képesek leszünk elérni további kitűzött ki-emelt minőségi céljainkat

pl.: Regionális Minőség Dí-jat, Nemzeti Minőség Díjat, Elismerés a Kiválóságért Dí-jat.Hogyan is kezdődött? A TQM kultúra elterjesztése iránti igény elsősorban a felső vezetés körében fogal-mazódott meg, melyet a dolgozói és betegelégedett-ségi felmérések kiértékelése egyaránt alátámasztott. A 2009. évben végrehaj-tott dolgozói elégedettségi vizsgálatok eredményei fel-tárták, hogy a munkatársak igénylik a közvetlen vezetői kommunikációt és kapcso-latokat. Kiindulásképpen egy EFQM kiválósági mo-dell alapú önértékelés nyúj-tott képet a menedzsment számára: melyek azok a területek, melyek fejlesztést igényelnek. A belső kom-

A NAGY VAJÚDÁS – AVAGY AZ ÁEK INFORMATIKA RÖVID TÖRTÉNETE

ELKÖTELEZETTSÉG A KIVÁLÓSÁGÉRT

– újabb elismerést szerzett az ÁEK

Page 20: Á l l a m i E g é sz sé g ü g y i K ö z p o n t ...aek.gov.hu/rovatok/aktualitasok/hirlevel/iv_evf_1_sz/aek...Együtt az egészségért HÍRLEVÉL 2010 május IV. évfolyam 1

E g y ü t t a z e g é s z s é g é r t

HÍRLEVÉL2 0 1 0 m á j u s I V . é v f o l y a m 1 . s z á m

Á l l a m i E g é s z s é g ü g y i K ö z p o n t

www.aek.gov.huHírlevél Az ÁEK idôszakos belsô kiadványaFelelôs kiadó: Dr Szilvásy István fôigazgatóFelelôs szerkesztô: Pácserné Bozi Judit kommunikációs osztályvezetôNyomdai munkák: Adyv Grafika Kft.

aekhir2010majus2 5/21/10 1:32 PM Page 1

munikáció javítása nagy-mértékben hozzájárul a munkatársak minőség és szervezet iránti elkötelezett-séghez. A módszer be-vezetésével minden bizony-nyal javul a vezetők iránti bizalom és a vezetők dol-gozókkal való kapcsolata. A menedzsment közvetlenül szembesül a munkatársak által felvetett gondokkal, javaslatokkal, ami javítja a problémamegoldás haté- konyságát. A három megvalósítandó projekt (C2E-01 Javaslati rendszer, C2E-02 Vezetői Road Show, C2E-03 Személyügyi ref-erens) az önértékelés során felállított prioritás szerint került megvalósításra.A projekteket a tervezés, vég-rehajtás, hatásellenőrzés és korrekció (PDCA) elvet követve hajtottuk végre, törekedve arra, hogy a mun-ka során a team-munkába bevont munkatársak a TQM módszerek minél szélesebb palettájával megismerked-

jenek – természetesen nem elfeledve a már eddig elért eredményeket, melynek iga-zolása a 2009. decemberé-ben sikeresen lezajlott első felülvizsgálati audit volt.A három napig tartó meg-mérettetésen nem minden osztály, illetve telephely vett részt. Így az auditon résztvevő személyekre még nagyobb „nyomás” neheze-dett, mert az ő hozzáállásuk és ismereteik alapján ér-tékeltek az auditorok. Akik kimaradtak, azok biztos, hogy az idén szerepelni fognak a II. felülvizsgálati auditon, ami már az új ISO szabvány jegyében telik és időpontja 2010. november 9–11.Az audit során volt öröm-ben és meglepetésben is részem. Örömmel tapasz-taltam, hogy a több eset-ben is az utóauditon átesett osztályok is képesek vol-tak „felzárkózni”, viszont meglepődve szembesültem azzal, hogy eddig a legjob-

bak között szereplő osztály miatt majdnem kudarcot vallott az intézmény.Köszönöm a menedzs-ment és azon orvosok ak-tív közreműködését, akik felismerték, elismerték a minőségirányítás lényegét. A minőségirányításban felvállalt munkájukkal csökkentik a túlterhelt szakdolgozók munkáját. Külön köszönöm a szak-dolgozóknak, mert nélkülük megint nem ment volna!A minőségirányítási felada-tok, illetve az auditra való felkészülés minden esetben csapatmunka, ami nem csak a minőségirányítási felelősök és belső auditorok feladata, hanem vala- mennyi munkatársé. A további eredményes fejlődés reményében jó munkát és sikeres felkészü-lést kívánok az elkövetkező minőségügyi megmérette-tésekre!

Kulcsár Ildikóminőségirányítási ov.