BRIAN W. ALDISS

Szürkeszakáll

T U D O M Á N Y O S - F A N T A S Z T I K U S R E G É N Y

KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK

S Z E R K E S Z T I K U C Z K A P É T E R

A m ű e r e d e t i c í m e : G r e y b e a r dF a b e r a n d F a b e r , L o n d o n

C o p y r i g h t © 1 9 6 0 b y B r i a n W . A l d i s s

M A G Y A R R A F O R D Í T O T T A : A P O S T O L A N D R Á S

F E D É L T E R V G Y É M Á N T L Á S Z L Ó M U N K Á J A

K O Z M O S Z K Ö N Y V E K ,B U D A P E S T , 1 9 7 0

2

T A R T A L O M

1. A FOLYÓ – SPARCOT ......................................... 5

2. COWLEY .............................................................. 50

3. A FOLYÓ - A SWIFFORDI VÁSÁR ................. 89

4. WASHINGTON .................................................. 132

5. A FOLYÓ – OXFORD ....................................... 178

6. LONDON ............................................................ 211

7. A FOLYÓ - A VÉG ............................................ 240

3

Szeretettel Clive-nak és Wendynek,remélve, hogy egy nap majd megértika történet mögött rejtőző történetet

1. A FOLYÓ – SPARCOT

Az élőlény átcsörtetett a töredezett nád közt. Nem volt egyedül: a párja követte, s mögötte öt kölyke csatlako-zott buzgón a vadászathoz.A menyétek átúsztak egy patakon. Most éppen a der-mesztő vízből kapaszkodtak fel a partra, át a nádason, testük a földre lapult, nyakuk előremeredt; a kölykök apjukat utánozták. Az apa személytelen éhséggel figyel-te a néhány lábnyira tőle élelemért ugrándozó nyulakat.Valamikor gabona termett itt. Az elhanyagoltságot ki-használva elburjánzott a gyom, s megfojtotta a gabonát. Később tűz perzselte végig a tájat, elhamvasztotta a bo-gáncsot és az óriási dudvát. Az alacsony növényzetet kedvelő nyulak ütötték fel itt a tanyájukat, és lerágcsál-ták a hamun át előtörekvő zöld hajtásokat. Azoknak a hajtásoknak, amelyek túlélték ezt a ritkítást, hirtelen rengeteg helyük támadt, ahol tovább nőhettek, s most már jókora facsemetévé fejlődtek. A nyulak száma fo-kozatosan csökkent, mert csak a nyílt terepet kedvelték, s így a fű is újra kisarjadhatott. Most viszont a folytono-san terjedő bükkfák alatt a fű elsorvadt. A néhány szök-décselő nyúl véknya behorpadt.Óvatosak is voltak. Egyikük észrevette a káka közül fi-gyelő gyöngyszerű szemeket. Menedéket keresve meg-ugrott, s társai követték. A felnőtt menyétek nyomban ellepték a környéket, s két barna csík fodrozódott át a tisztáson. A nyulak befutottak a kotorékukba. A menyé-tek tüstént követték őket. Mindenhova be tudtak hatolni. A világ - a világnak ez a parányi része - az övék volt.Néhány mérfölddel odébb, ugyanez alatt a felhőrongyos téli ég alatt, ugyanennek a folyónak a partjánál, a vadon megritkult. Az őserdőben még fel lehetett ismerni a sza-bályosságot: már nem volt érvényes ez a szabály, évről évre halványult. A rég volt sövények helyét hatalmas fák jelezték, némelyikre még most is tapadt egy-egy vö-rös levél. Kusza növényzetet fogtak közre, amely az egykori mezőket fedte: a mező közepe felé szederbok-

5

rok csipkézték az utat, mint rozsdás szögesdrót, és bo-dzafák meg tövises fehérhanga-bokrok; ezek a sövények széles, cikcakkos ívvel vetettek gátat a további burján-zásnak, ez védelmezte azt a néhány száz acre nagyságú területet, amely hosszabbik végével a folyóig nyúlt.Ezt a durva gátat egy öregember őrizte: narancsszínű, zöld, vörös és sárga csíkos durva inget viselt. Az ing szolgáltatta az egész besározott táj egyetlen színfoltját: egy nyugszék vásznából készült.Helyenként a növényzet védőfalát bozótba taposott ös-vények törték meg. A rövid ösvények durva latrinákba torkolltak, itt lyukakat ástak, és kátrányos ponyvával vagy pallóval fedték be. Ez volt Sparcot falu egészség-ügyi intézménye.Maga a falu a folyóparton feküdt a tisztás közepén. Az évszázadok folyamán nagy H betű alakban épült ki, vagy inkább halmozódott fel, ahol a két szárt összekötő keresztvonal a folyón átívelő kőhídhoz vezetett. A híd még most is áthajolt a folyón, de már csak bozótosba vezetett, a falusiak innen szerezték be tüzelőjük nagy ré-szét.A két hosszabb út közül a folyóhoz közelebb fekvőt va-lamikor csupán a falu használta, sőt ma is használja: egyik darabkája az ócska vízimalomhoz vezetett, ott la-kott a Nagy Jim Mole, Sparcot főnöke. A másik út vala-ha országút volt. A házakon túl az út mindkét irányban a növényzet elbarikádozott vadonába futott be, úgy tűnt el, mint egy kígyó a krokodil torkában: az aljnövényzet valósággal felfalta.Sparcot minden háza elhanyagoltságról árulkodott. Né-melyek összedőltek, mások lakatlan rommá váltak. Száztizenkét ember élt itt. Egyikük sem Sparcotban szü-letett.A két út találkozásánál kőépület állt, ez volt valaha a postahivatal. Emeleti ablakaiból kilátás nyílt egyik irányban a hídra, másik irányban a megművelt táblákra s rajtuk túl a vadonra. Most ez volt a község őrszobája, s mivel Jim Mole egyre erősködött, hogy állandóan őrsé-

6

get kell tartani, most ezt a célt szolgálta.Három ember ült vagy feküdt a régi, kopár szobában. Egy vénasszony, rég túlhaladta a nyolcvanadik évét, a fatüzeléses kályha mellett üldögélt, magában motyogott és bóbiskolt. Kezét a kályha felé nyújtogatta, amelyen a bádogtálban húst melegített. A többiekhez hasonlóan a vénasszony is beburkolózott, így védekezett a dermesz-tő hideg ellen, amelyet a kályha képtelen volt elűzni.A két férfi egyike rendkívül öregnek látszott, bár a sze-me ragyogott. A padlón feküdt egy szalmazsákon, nyug-talanul bámult szerteszét, felmeredt a mennyezetre, mintha a repedések jelentését akarná megfejteni, vagy a falakra, mintha nyirkos foltjainak a rejtélyét szeretné megoldani. Menyéthez hasonlóan éles arcát borosta fed-te, a tekintete ingerült volt, a vénasszony mormolása az idegeire ment.Az őrszobában tartózkodók közül csupán a harmadik ember volt kellőképpen éber. A tagbaszakadt férfi már túljárt az ötvenen, nem volt pocakja, de nem is látszott olyan agyonéhezetten soványnak, mint a társai. Az ab-laknál ült egy nyikorgó széken, mellette puska. Bár egy könyvet olvasott, gyakran felpillantott, s kinézett az ab-lakon. Egyik ilyen felpillantásakor észrevette a legelőn át közeledő színes ingű őrszemet.- Jön Sam - szólalt meg. S letette a könyvet.A neve Algy Timberlane volt. Sűrű, ősz szakálla majd-nem a köldökéig nőtt, de ott egyenesre volt levágva. Szakálla miatt csak Szürkeszakállként emlegették, bár maga is a szürke szakállúak világában élt. De magas homlokú, majdnem kopasz feje kiemelte szakállát, ame-lyet fekete tincsek csíkoztak: az állkapocs magasságából eredtek, s csak lenn fakultak ki, s ez különösen megkü-lönböztette egy olyan világban, amely immár nem en-gedhette meg magának a személyes díszek más formá-ját.Amíg a férfi beszélt, a vénasszony abbahagyta a mor-mogást, de semmi más jelét nem adta annak, hogy hallja a másikat. A szalmazsákon heverő férfi felült, és a mel-

7

lette fekvő fütykösre tette a kezét, összeráncolta a hom-lokát, és éles tekintettel meredt a polcon hangosan tikta-koló órára: majd a karórájára pillantott. Ez a másik világ ütött-kopott vén emléke volt Towin Thomas legféltet-tebb tulajdona, bár már tíz éve nem működött.- Sam korábban hagyta ott az őrséget, húsz perc-cel előbb - jegyezte meg. - A vén lókötő. Korog a gyomra, addig kószált, amíg megéhezett. Inkább ügyelj a kotyvalékodra, Betty; én nem akarom, hogy a kajád megfeküdje a gyomromat, kislány.Betty a fejét rázta. Ez egyszerre volt ideges fej- rángatás és a tagadása mindannak, amit a dorongos férfi esetleg mondhatott. Kezét a tűz fölé tartotta, és nem nézett kö-rül.Towin Thomas megragadta a fütyköst, nehézkesen talp-ra állt, s közben az asztalra támaszkodott. Odalépett Szürkeszakáll mellé az ablakhoz, kikémlelt a szutykos üvegtáblán, s ruhája ujjával megtörölgette.- Úgy van, ez Sam Bulstow. Ezt az inget nem le-het összetéveszteni.Sam Bulstow végigsétált a szemetes utcán. Kőtörmelék, törött cserép és szemét hevert a kövezeten: tél sanyar-gatta lósóska és ánizskapor hullott a rozoga rácskerítés-ről. Sam Bulstow az út közepén lépkedett. Itt már évek óta nem közlekedtek járművek, csak gyalogosok. Ami-kor elérte a postahivatalt, befordult, és az őrködők már hallották is a lépteit az alattuk levő szoba padlódeszká-in.Izgatottság nélkül figyelték, mint kapaszkodik fel a lép-csőn, hallgatták a csupasz lépcsőfokok nyikorgását, kér-ges tenyere súrlódását a korláton, amint felfelé segítette tulajdonosát, tüdeje érdes zihálását, amelyet minden egyes lépés kiváltott.Végül Sam megjelent az őrszobában. Ingén a cifra csí-kok némi színt vetítettek állának fehér borostájára. Egy ideig rábámult a többiekre, és az ajtófélfának dőlt, hogy lélegzethez jusson.- Korán jöttél, ha ebédet akarsz - szólalt meg

8

Betty, de fejét nem fordította Sam felé. Senki sem hede-rített a vénasszonyra, aki rosszallása jeléül megrázta csapzott fürtjeit.Sam nem mozdult a helyéről, csak sárgásbarna fogait vicsorította ki lihegés közben.- A skótok közelednek - szólalt meg.Betty nehézkesen Szürkeszakáll felé fordította a fejét. Towin Thomas a fütyköse fölött alattomos, vén farkas-tekintettel, összehúzott szemmel pillantott le Samre.- Tán az állásodra pályáznak, Sammy - mondta.- Honnan veszed, Sam? - kérdezte Szürkeszakáll.Sam lassan besétált a szobába, éles pillantást vetett az órára, merített egy kis vizet a sarokban álló ütött-kopott bádogedényből. Felhörpölte a vizet, s lezökkent egy fa-zsámolyra, inas kezét a tűz felé tárta, ezzel is húzva az időt a válaszadás előtt.- Egy házaló járt imént az északi torlasznál. Fa-ringdonba tart. Azt mondja, a skótok elérték Banburyt.- Hol ez a házaló? - kérdezte Szürkeszakáll, alig emelve fel a hangját, s úgy látszott, kinéz az ablakon.- Már elment, Szürkeszakáll. Azt mondta, Fa-ringdonba tart.- Elkerülte Sparcotot, és be se nézett ide, hogy el-adjon valamit? Nem valószínű.- Én csak azt ismétlem, amit ő mondott. Nem fe-lelek érte. Szerintem Mole Főnöknek tudnia kell, hogy jönnek a skótok, ennyi az egész. - Sam hangja bosszan-tóan siránkozóvá vált, mint néha mindnyájuké.Betty hátat fordított a kályhának. Megszólalt:- Aki idejön, csak rémhírt hoz. Ha nem a skótok, akkor a vad állathordák. Rémhír, rémhír mindenütt. .. Éppolyan rossz ez, mint a legutóbbi háború, amikor te-lebeszélték a fejünket, hogy előzőnknek bennünket. Em-lékszem azokra az időkre, csak azért csinálták, hogy be-gyulladjunk, de én a nélkül is féltem.Sam félbeszakította a vénasszony mormolását:- Rémhír vagy nem rémhír, én csak azt ismétlem, amit az az ember mondott. Úgy gondoltam, fel kell ide

9

ugranom, hogy jelentsem. Jól tettem vagy nem?- Hová valósi ez a fickó? - érdeklődött Szürke-szakáll.- Sehonnai. Faringdonba tartott. - Kutyavigyorá-val mosolygott egyet ravasz tréfáján, s még elkapta To-win válaszmosolyát is.- Nem mondta, hol járt? - faggatta türelmesen Szürkeszakáll.- Azt mondta, hogy a felső folyás felől jön. Azt állította, egy menyéthorda közeledik ezen az úton.- Ezt a rémhírt már hallottuk - mormogta maga elé Betty, s a fejét ingatta.- Fogd már be a kelepelődet, te vén csoroszlya - mondta Sam minden düh nélkül.Szürkeszakáll a csövénél fogva felkapta a puskáját, és a szoba közepére lépett, majd megállt, és lenézett Samre.- Ez minden jelentenivalód, Sam?- A skótok, a menyétek, mit akarsz még egy ke-rülőtől? Nem láttam egyetlen elefántot sem, ha erre vagy kíváncsi. - Ismét megeresztett egy vigyort, s ismét Towin Thomasra pillantott helyeslésért.- Nincs neked ahhoz elég eszed, Sam, hogy fel-ismerd az elefántot, te bolhafészek - mondta Towin.A szóváltást figyelmen kívül hagyva Szürkeszakáll megszólalt:- Rendben van, Sam, menj vissza az őrhelyedre. Még van húsz perced átváltásig.- Micsoda, menjek vissza koszos húsz perc miatt? Még a te két szép szemedért se, Szürkeszakáll! Egész délután őrködtem, és most már jól ülök itt ezen a zsá-molyon. Hadd vesszen a húsz perc. Senki se fogja ellop-ni Sparcotot, bármit gondol is Jim Mole.- Te is éppen olyan jól tudod, milyen veszély fe-nyeget bennünket.- Ti is tudjátok, hogy amíg fáj a hátam, nem ve-szitek hasznomat. Ez a nyomorult őrködés túl gyakran kerül rám, gyakrabban, mint szeretném.Betty és Towin továbbra is hallgatott. Towin egy pillan-

10

tást vetett törött karórájára. Elég gyakran beléjük suly-kolták, mekkora szüksége van neki is, Bettynek is meg mindenki másnak a faluban a folyamatos őrködésre; de továbbra is a padlódeszkák eresztékeit bámulták, tudták, milyen erőfeszítést követel a vén lábaktól, ha tovább kell mászniuk a lépcsőket, még egyszer fel és még egy-szer le, s még egyszer körbe kell járniuk az őrállásokat.Minden Sam mellett szólt, és ezt érezte is. Most már sokkal merészebben nézett szembe Szürkeszakállal.- Miért nem vállalod te azt a húsz percet, ha any-nyira szíveden viseled ennek a szeméttelepnek a védel-mét? Fiatal vagy, még jót is tesz neked egy kis nyújtóz-kodás.Szürkeszakáll a bal vállára akasztotta puskája bőrszíját, és Towinhoz fordult, aki már nem markolászta fütyköse végét, és felnézett.- Üsd meg a riadógongot, ha netán sürgős szük-séged volna rám, de csakis akkor. Figyelmeztesd Bettyt, hogy ez nem az ebédet jelzi.Miközben az ajtó felé indult, és begombolta buggyos zekéjét, az asszony felvihogott.- Mindjárt kész a kajád, Algy. Mért nem maradsz, és mért nem falod be? - kérdezte.Szürkeszakáll válasz nélkül becsapta az ajtót. A többiek csak hallgatták, mint kászálódik le nehézkesen a lép-csőn.- Gondoljátok, hogy megsértődött? Tán csak nem árul be az öreg Molenak? - kérdezte aggodalmasan Sam. A többiek közönyösen mormogtak valamit, és átfogták lesoványodott bordáikat: nem akartak belekeveredni semmiféle viszályba.Szürkeszakáll lassan sétált az utca közepén, kikerülte a két nappal ezelőtt lezúdult felhőszakadás még fel nem száradt tócsáit. Sparcot legtöbb árka és csatornája elzá-ródott, de a víz, főképpen a mocsaras talaj miatt ma-kacskodott. Valahol a felső folyásnál a törmelék eltorla-szolta a folyót, amely így aztán kilépett a medréből. Be-

11

szélnie kell Molelal, expedíciót kell szervezniük és megkeresni a baj okát. De Mole egyre többet veszeke-dett, és elszigetelő- dési politikája értelmében ellenezte, hogy akár egy lépést is kimozduljanak a faluból.A folyó menti utat választotta, hogy ellenőrizze a torla-szokat. Áthatolt egy betolakodó bodzabokor erős ágain, s közben beszívta a folyó és az általa szétmállasztott tár-gyak bánatosan édes illatát.A folyóra néző házak közül néhányat már régen el-emésztett a tűz, még mielőtt a társaival letelepedett itt. A növényzet kívül-belül megizmosodott a falak marad-ványain. A magas fűben egy kapu feküdt, s fakó betűk hirdették a legközelebbi falmaradvány nevét: Thames-ide.Odább a házakat már megkímélte a tűz, ezekben laktak. Szürkeszakáll is itt lakott. Felnézett az ablakra, de nem látta a feleségét, Marthát, pedig mindig ott üldögélt csendesen a tűz mellett, pokróccal a vállán, a tűzbe bá-mult, és nézte - ugyan mit is? Szürkeszakállt váratlanul őrült türelmetlenség kerítette hatalmába. A házak, az egymásra dobált ócska épülethalmok úgy bújtak össze, mint egy falka törött szárnyú holló. Legtöbbnek hiány-zott a kéménye vagy az eresze: évről évre magasabbra púposodott a válluk, ahogy a tetőgerendák egyre jobban megereszkedtek. És az emberek voltaképpen egészen jól beleilleszkedtek a hanyatlás szellemébe. Nem így Szür-keszakáll, s azt sem akarta, hogy Martha beletörődjék.Megfontoltan fékezte le a gondolatait. Hasztalan dühön-gött volna. Erényt kovácsolt abból, hogy nem mérgelő-dött. De vágyakozott a szabadságra, amely Sparcot légyköpésnyi biztonságán túl elterült.A házak után Toby cserehelye következett - egy újabb építésű épület, jobb állapotban volt, mint a társai, utána a pajták, ügyetlen építkezés műemlékei. A pajtákon túl húzódtak a földek, amelyeket közerővel forgattak meg, hogy úgy várják a téli fagyokat; a barázdákban jégszi-lánkos tócsák fénylettek. A mezőkön túl a bozótos nőtt, jelezve Sparcot keleti határát. Sparcoton túl hatalmas és

12

titokzatos terület feküdt, a Temze völgye.Alig valamivel a falu határán túl megrokkant ívű öreg téglahíd fenyegette a folyót, maradványai kos szarvaira emlékeztettek, amelyek öregkorukra összenőttek. Szür-keszakáll megszemlélte a hidat és a túlnan fekvő vad zuhogót - mert errefelé nyílt, amit mostanában szabad-ságnak lehetett nevezni -, majd megfordult, hogy körül-járja az élő sövényt.

Kényelmesen a hóna alá kapta a puskáját, és így folytat-ta sétáját. Ellátott a tisztás túlsó oldalára is, ez elhagya-tott volt, ha nem számítjuk a két férfit, akik a tehenek közelében őgyelegtek, és egy görnyedt alakot a káposz-taföld közepén. Szinte már az övé volt a világ, és évről évre több jutott neki belőle.Hirtelen másra terelte a gondolatait: Bulstow jelentésén kezdett töprengeni. Nyilván csak azért találta ki, hogy húsz percet lecsípjen az őrködéséből. Valószínűtlennek tetszettek a skótokról szóló hírek, de nem voltak való-színűtlenebbek, mint a házalók hordta hírek, hogy egy kínai hadsereg menetel London ellen vagy, hogy manó-kat és törpéket, valamint borzképű embereket láttak tán-colni az erdőségekben. Mintha a félelem és tudatlanság köre évről évre tágult volna. Jó lenne tudni, mi is törté-nik voltaképpen…A támadó skótok legendájánál valószínűbb volt Sam meséje az idegen házalóról. Bármilyen sűrűn nőtt is a bozótos, mégis vezettek át rajta utak, és akadtak, akik ezeket az utakat használták, bár Sparcot elszigetelten élt, s nemigen látott mást, csak a Temzén kínos lassú-sággal le és felhaladó forgalmat. Igen, továbbra is őr-ködniük kell. Még ezekben az aránylag békésebb idők-ben is - „a fásultság hozza a teljes békét" - gondolta Szürkeszakáll, s kíváncsi lett, honnan is idéz - azokat a falvakat, amelyeket nem őriztek, könnyen lerohanhatták és lerombolhatták élelmiszerkészleteikért vagy egy-szerűen csak esztelenségből. Legalábbis ők így gon-dolták.

13

A kipányvázott tehenek közt haladt; mindegyik ütött-kopott pányvája engedte körzetben legelt. Ez már új sarj volt, aprók, izmosak, kövérek és csendesek. És fiatalok! Szelíd jószágok, nedves szemükkel Szürkeszakállra bá-multak, az emberhez tartoztak ezek a jószágok, de nem pusztultak vele, és rövidre legelték a füvet egészen a vézna szederbokrokig.Észrevette, hogy a szederbokrok közelében az egyik ál-lat a pányváját rángatja. Ide-oda dobálta a fejét, forgatta a szemét, és lekushadt. Szürkeszakáll meggyorsította a lépteit.Úgy látszott, a tehenet csak a szederbokrok alatt fekvő döglött nyúl zavarja. Ahogy közelebb ért, megvizsgálta a nyulat. Nemrég ölhették meg. És bár már megdöglött, mégis mintha mozgott volna. Rosszat sejtve föléje ha-jolt, s hátán végigfutott a borzongás.A nyúl már valóban megdöglött, a tarkóján tátongott a seb. Nyaka és végbele véres volt, vörös szeme üvegesen meredt.És mégis mozgott. Oldala meg-megemelkedett.Önkéntelen babonás borzadály futott át Szürke- szakál-lon. Visszaugrott egy lépést, lekapta a puskáját. Időköz-ben a nyúl oldala ismét megemelkedett, és előtűnt a gyilkos.A nyúl teteméből ügyesen egy menyét hátrált ki; abbeli igyekezetében, hogy minél előbb kikerüljön, testét jól összehúzta. Barna bundáját a nyúl vére pettyezte, és vér-mocskolta parányi orrát vadul Szürkeszakáll felé emel-te. Még mielőtt mozdulhatott volna, Szürkeszakáll agyonlőtte.A tehenek megbokrosodtak és rugdalóztak. Akár az óra-művek figurái, a karfiolszárak között görnyedő alakok kiegyenesítették a hátukat. A madarak felrebbentek a háztetőkről. Felhangzott a gongütés az őrszoba felől, Szürkeszakáll rendelkezésének megfelelően. Egy cso-port gyülekezett a pajták előtt, s úgy bicegtek, mintha több csipás szem többet látna.- A fene egye meg a szemüket, nem kell pánikba

14

esni - morogta Szürkeszakáll. Ám tudta, hogy az önkén-telen lövéssel hibázott, puskája agyával kellett volna agyonvernie a menyétet. A puskalövés mindig riadalmat kelt.A fürgébb hatvanévesek gyűltek össze, és mindenféle fajta fütyköst lóbálva megindultak Szürkeszakáll felé. Minden bosszankodása ellenére meg kellett állapítania, hogy a készenlét tökéletes. Itt még virult az élet.- Minden rendben van! - kiáltotta, és feje fölött meglengette a karját, miközben eléjük sietett. - Minden rendben! Egy magányos menyét támadott meg, ez min-den. Visszamehettek.Charley Samuels is ott volt, egy fakó arcú, tagbaszakadt férfi: pórázra fogva magával hozta idomított rókáját, Izsákot is. Charley volt a szomszédja Timberlane-éknak, s mióta a felesége tavaly tavasszal meghalt, egyre in-kább rájuk volt utalva.Megelőzte a többieket, és odaért Szürkeszakállhoz.- Jövő tavasszal hajtást kell rendeznünk, hogy mi-nél több rókakölyköt összeszedjünk és beidomítsunk - mondta. - Majd azok segítenek távol tartani a menyéte-ket, ha a földünkre merészkednek. A patkányok is elsza-porodtak a romok között. Úgy vélem, a menyétek ker-gették őket ide, azért keresnek menedéket a települése-ken. A rókák majd a patkányokra is ügyelnek, ugye, öregem, Izsák?Szürkeszakáll továbbra is haragudott magára, de tovább járta a körletét. Charley is csatlakozott hozzá, és együtt-érzően hallgatott. A róka kettejük közt lépdelt, farkát kecsesen behúzta a lába közé.A csapat többi tagja határozatlanul ácsorgott a mező kö-zepén. Egyesek a teheneket csendesítgették, vagy a me-nyét szétfröccsent darabjait szemlélték, mások visszain-dultak a házak felé, ahonnan újabb emberek tódultak elő, hogy megtárgyalják az eseményeket. Fehér fejük, fekete alakjuk élesen kivált a lehorzsolt téglafal hátteré-ből.- Kicsit csalódtak, hogy nem történt semmi iz-

15

galmas kalamajka - mondta Charley. Egy makrancos hajfürtje a homlokába lógott. Valamikor szalmasárga volt, de fehérségét oly sok évvel ezelőtt kapta, hogy tu-lajdonosa szinte sajátjának és eleve elrendeltnek tekin-tette a fehér színt, s a szalmasárga árnyalatot a bőre vet-te fel.Charley haja sohasem lógott a szemébe, bár úgy látszott, egy-egy erélyesebb fejrándításra szemébe hull. Az eré-lyes fejrándítás nem volt Charley szokása, inkább kőre hasonlított, mint tűzre, és testtartásából kiderült, hogy az évek mennyire próbára tették állhatatosságát. Ebben az ellenállásban hasonlított egymásra a két izmos öreg - bár külső megjelenésük nagyon különbözött.- Igaz, hogy nem szeretik a veszedelmet, de azért mégis örülnek egy kis kalamajkának - jegyezte meg Charley. - Furcsa, de a lövésedtől megfájdult az ínyem.- Engem is megsiketített egy kicsit - vallotta be Szürkeszakáll. - Kíváncsi vagyok, vajon felébredt-e a vénember a malomban.Észrevette, Charley a malom felé mered, hogy megvizs-gálja, vajon Mole vagy a szolgája, Trouter „őrnagy" nem közeledik-e ellenőrzésre.Charley elcsípte Szürkeszakáll pillantását, és kissé bár-gyún vigyorogva megszólalt, csak hogy mondjon vala-mit:- Jön az öreg Jeff Pitt megnézni, mi a galiba.Odaértek a tisztáson keresztül kanyargó kis patakhoz. A partján ott meredtek a falusiak kivágta bükkfák tönkjei. Ezek közül bukkant elő Pitt csontos, vén figurája. Fél vállán botot hozott, amelyről egy állat teste csüngött. Bár több falusi kimerészkedett a mezőkre, mégis egye-dül Pitt csatangolta be a vadont saját szakállára. Sparcot nem jelentett számára börtönt. A mogorva és magányos embernek nem voltak barátai, és még ebben a kissé bo-londos társadalomban is bolondos hírében állott. Való-ban, az arca, amely annyira megtelt ráncokkal, mint a fűzfa kérge, nem sok józanésszel kecsegtetett, apró sze-me nyugtalanul forgott, mintha egypár hal forgolódna

16

csapdába esetten a koponyájában.- Valakit meglőttek? - kérdezte.Amikor Szürkeszakáll beszámolt a történtekről, Pitt fel-horkant, mintha meg volna róla győződve, hogy az igaz-ságot eltitkolják előle.- A pufogtatásoddal felhívod a törpék és a manók figyelmét - jegyezte meg.- Majd elbánok velük, ha feltűnnek.- Jönnek a törpék, ugye? - mormogta Pitt,Szürkeszakáll szavait alig fogva fel. A hűvös és lombta-lan erdőt figyelte. Hamarosan itt lesznek, hogy elfoglal-ják a gyerekek helyét, ügyelj a szavamra.- Nincsenek itt a környéken semmiféle törpék, Jeff, ha volnának, már rég elkaptak volna - mondta Charley. - Mit cipelsz a botodon?Figyelve, hogy milyen hatást vált ki Charleyból, Pitt le-engedte a válláról a botot, és megmutatta a két láb hosz-szú, pompás vidra hímet.- Csuda szép, ugye? Töméntelen sokat láttam be-lőlük a környéken a múltkor. Télen, könnyebb nyakon csípni őket. Vagy talán csak elszaporodtak errefelé.- Minden így cselekszik, ami még tud szaporodni - vetette oda nyersen Szürkeszakáll.- A következőt majd eladom neked, Szürkesza-káll. Én nem felejtettem el, mi történt, mielőtt idejöttünk Sparcotba. Megkapod a következőt. Kiraktam a hurko-kat végig a parton.- Vén orvvadász vagy te, Jeff - mondta Charley. - Neked soha nem kellett foglalkozást változtatnod, mint nekünk.- Hová gondolsz? Hogy nem kellett megváltoz-tatnom a foglalkozásomat? Meg vagy te húzatva, Char-ley Samuels. Egész életemet egy büdös gépgyárban töl-töttem a forradalom előtt, meg minden. Nem mintha nem szerettem volna a természetet, de soha nem álmod-tam, hogy ilyen közelről lesz vele dolgom.- Mégiscsak te vagy az erdő szakállas szelleme most már.

17

- Azt hiszed, nem tudom, hogy kiröhögtök? Nem vagyok én bolond, Charley, akár hiszed, akár nem. De úgy vélem, szörnyűséges dolog az ilyen városi népnek, hogy holmi sületlen falusi fajankók lettünk. Mi vár ránk még az életben? Mindnyájan rongyokban meg kacatok-ban járunk, tele féreggel meg fogfájással! Szeretném tudni, mi lesz ennek a vége. Mi lesz ennek a vége ?! - És ismét az erdő felé fordult, azt vizsgálgatta.- Nincs okunk panaszra - felelte Szürkeszakáll. Ez volt a szokásos válasz a visszatérő kérdésre. Char-leynak is megvolt a maga ismétlődő felelete.- Ez az Úr akarata, Jeff, és nem cselekszel jót, ha kapálódzol ellene. Nem tudhatjuk, mit tartogat szá-munkra az ő elméjében.- Azok után, amit az utolsó ötven évben tett ve-lünk… - fakadt ki Jeff. - Csodálkozom, hogy még be-szélő viszonyban vagy vele.- Minden az ő akarata szerint fog végződni - ál-lapította meg Charley.Pitt arcán összefutottak a ráncok, köpött egyet, majd vállán a döglött vidrával elballagott.Mi lehetne a vége - kérdezte magától Szürkeszakáll is. Csak megalázkodás és elkeseredés. Nem mondta ki han-gosan a kérdést. Bár kedvelte Charley derűlátását, de Pitthez hasonlóan már neki sem volt türelme az optimiz-must tápláló hit túl könnyű válaszaihoz.Továbbmentek. Charley az emberek fecsegésére terelte a szót, akik esküdtek rá, hogy manókat és törpéket láttak az erdőben meg a háztetőkön vagy amint éppen a tehe-nek tőgyét szívták. Szürkeszakáll gépiesen válaszolga-tott, a vén Pitt meddő kérdése nem hagyta nyugton. Mi lesz ennek a vége? A kérdés, mint valami porcogó, for-gott a szájában, nehéz volt megszabadulni tőle, egyre csak azon kapta magát, hogy tovább rágódik rajta.Amikor bejárták a körzetet, ismét oda értek, ahol a Temze nyugatról belépett a falu határán: itt ért véget a földjük. Megálltak, és nézték a vizet.Kavarogva, fodrozódva rengeteg akadályt szállított a

18

hátán - ó igen, ezt mindig így csinálta! -, le egészen a tengerig. Még a víz, csillapító ereje sem tudta lecsende-síteni Szürkeszakáll gondolatait.- Hány éves vagy, Charley? - kérdezte.- Már abbahagytam az évek számlálását. Ne nézz ilyen mogorván! Mi ütött beléd? Jó kedélyű ember vagy, Szürkeszakáll, ne aggodalmaskodj a jövő miatt. Nézd ezt a vizet, eljut oda, ahová akar, de közben nem aggodalmaskodik.- Okos ember vagy, Charley. A jövőre csak gon-dolnunk kell. Lassanként a nyugdíjasok planétája le-szünk. Te is éppen olyan jól látod a veszedelem jeleit, mint én. Nincsenek többé fiatal férfiak és nők. Mi, akik képesek vagyunk fenntartani még ezt az igen alacsony életszínvonalat, a mi számunk is évről évre csökken. Mi…- Nem tehetünk ellene semmit. Vésd ezt jól az eszedbe, és akkor nem veszed a szívedre úgy a hely-zetet. Az, hogy az ember változtathat a végzetén, igen régi eszme. Hogy mire gondolok? Igen, ez valami ősko-ri kövület. Egy másik korszakból származik. .. Nem te-hetünk semmit sem. Csak sodródunk, mint a víz itt eb-ben a folyóban.- Egy csomó mindent belemagyarázol a vízbe - felelte Szürkeszakáll félig-meddig nevetve. Egy ka-vicsot a folyóba rúgott. Sietős motozás és loccsanás hal-latszott, mintha egy apró állatka keresett volna menedé-ket - talán vízipatkány, mert most ismét elszaporodtak.Hallgatagon álltak ott, Charley válla kissé meggörnyedt. Amikor ismét megszólalt, egy verset idézett:

Jaj, nekem! jaj! fák sorvadnak, kidől -nek, a felhők földre sírják terhü -ket, ember földet szánt s alatta pihen…

19

A Tennysont szavaló nehézkes, hétköznapi ember és a folyón áthajló fák egyáltalán nem illettek egymáshoz. Szürkeszakáll nagy nehezen megszólalt:- Kedélyes ember létedre elég elkeserítő verseket tudsz.- Apám ezen nevelt. Már beszéltem neked arról a vacak kis üzletéről… - A kor egyik jellemzője volt, hogy a társalgás minden útja visszavezetett a múltba.- No, fejezd be az őrjáratot - mondta Charley, de Szürkeszakáll megragadta a karját. Zajt hallott a vízfo-lyás irányából, nem hasonlított a vízcsobogáshoz.Előrelépett a víz szélére, és körülnézett. Valami közele-dett a folyón, bár a lecsüngő lombok még eltakarták a részleteket. Szürkeszakáll nekiiramodott, és a kőhíd felé loholt. Charley szaporán követte.A híd közepéről tisztán látták a folyó felső folyását. Megrakott kis hajó tűnt fel mintegy nyolcvanyardnyira. Felkunkorodó orráról ítélve valaha motoros lehetett. Most egy csapat ősz ember evezett benne, a vitorla er-nyedten lógott le az árbocáról. Szürkeszakáll előkapta belső zsebéből a bodzafa sípot, és kétszer hosszan bele-fújt. Fejével intettCharleynak, és elsietett a vízimalom felé, ahol Jim Mole lakott.Mole már éppen nyitotta az ajtót, amikor Szürkeszakáll megérkezett. Az évek még nem apasztották el teljesen természetes vadságát. Elszánt, malacképű, zömök férfi volt, ősz szőrszálak meredeztek elő a füléből és a kopo-nyájáról is. Ügy rémlett, nemcsak szemével, hanem az orrlyukával is vizsgálgatja Szürkeszakállt.- Mi ez a lárma, Szürkeszakáll? - kérdezte.Szürkeszakáll beszámolt a történtekről. Mole peckesen kisietett, s közben ócska katonaköpenyét gombolgatta. Mögötte botjára támaszkodva Trouter őrnagy, egy ala-csony emberke sántikált elő. Alighogy előbújt a szürke napvilágra, magas, nyikorgó hangján máris parancsokat ordítozott. A vaklárma óta az emberek,, továbbra is ott ácsorogtak. Ha összevissza is, de nyomban felsorakoz-

20

tak, férfiak, nők vegyesen egy előre meghatározott vé-delmi alakzatba.Sparcot lakossága igen tarkabarkán járt. Az emberek ru-házatra alkalmas szövetekből és rongyokból változatos színű öltözékeket tákoltak össze maguknak. Szőnyegből készített kabátokat és függöny- anyagból varrt szoknyá-kat lehetett látni mindenfelé. Néhány férfi ügyetlenül ki-készített rókabőrből tákolt magának mellényt, néhány nő pedig katonaköpenyt hordott. Mindeme változatos-ság ellenére, az általános kép a színtelenség volt, és sen-ki sem rítt ki a semleges tájból. Mindenkinek beesett volt az arca és szürke a haja, s ez csak növelte a szomo-rú egyöntetűséget.Sok öreg száj köhögte ki a téli levegőt. Sok hát görnyedt meg, és sok láb rogyadozott. Sparcot a betegségek fel-legvára volt: köszvény, lumbágó, reuma, tályog, tüdő-gyulladás, influenza, derékzsába, szédülés. Rengeteg panaszra adtak okot a tüdők, májak, hátak és fejek, és az emberek esténként főként az időjárásról meg a fogfájás-ról társalogtak. Mindennek ellenére a falusiak virgoncan engedelmeskedtek a füttyszónak.Szürkeszakáll elégedetten szemlélte a jelenetet, s bár ér-dekelte volna, mennyire szükséges is ez, annak idején ő is segített Trouternak a védelmi rendszer megszervezé-sében, mielőtt a Mole-lal és Trouterral egyre élesedő el-lentéte miatt kisebb részt vállalt az ügyek intézésében.A két hosszú füttyszó a víz felől fenyegető veszélyre fi-gyelmeztetett. Bár a vándorok zöme mostanában békés természetűnek bizonyult (és vámot fizettek, mielőtt át-haladtak a sparcoti híd alatt), kevés falusi feledte el azt a napot - öt vagy hat évvel ezelőtt történt -, amikor egy lángszóróval felszerelt magányos folyami kalóz veszé-lyeztette őket. A lángszórók egyre ritkábban tűntek fel. A benzinhez, géppuskához és munícióhoz hasonlóan, egy másik század termékei voltak, egy letűnt világ erek-lyéi. Ám minden, ami a víz hátán érkezett, megérde-melte a közfigyelmet.Ennek megfelelően a falusiak jól felfegyverzett csoport-

21

ja gyűlt össze a folyóparton - sokan házilag készített íja-kat és nyilakat hoztak -, mire az idegen csónak feltűnt. Egy alacsony, leomlott fal mögött lapultak meg, készen a támadásra vagy a védekezésre, s vérük megpezsdült a váratlan izgalomtól.A közeledő hajó a folyásirányhoz képest oldalazva ha-ladt. Egy csapat szárazföldi patkány ült benne, a legnya-kasabbak, akik valaha is horgonyt vetettek. Az evezősö-kön látszott, hogy legalább annyira lefoglalja őket az igyekezet, nehogy felboruljanak, mint az, hogy előre is haladjanak. Szemlátomást nem nagy siker koronázta egyik erőfeszítésüket sem.Ezt az ügyetlenséget nemcsak az a nehézség okozta, hogy egy ötvenéves, harminc láb hosszú, korhadt törzsű hajót kellett kormányozniuk, és hogy mintegy tucatnyi-an tartózkodtak a fedélzeten s velük együtt minden hol-mijuk. A hajó kormányosülésén négy férfi szorításában egy igavonó rénszarvas rúgkapált.Bár az állat szarvait lenyesték - ez lett a szokás, mióta az egyik parancsuralmi kormány az állatot behozta az országba mintegy húsz évvel ezelőtt -, mégis elég erős volt ahhoz, hogy tekintélyes kárt okozzon: a rénszarvas sokkal értékesebbnek számított, mint az ember. Tejjel és hússal látta el az embereket olyan időben, amikor a te-henek ritkák voltak, ezen kívül pompás teherhordónak bizonyultak - az emberek meg csak egyre öregedtek.Elfoglaltságuk ellenére egy nő, az egyik őrszemnek ki-nevezett kormányos, aki a hajó orrában kémlelte a vidé-ket, észrevette Sparcot összevont erőit, és figyelmezte-tően felkiáltott. A szikár és merev tartású, magas fekete asszony festett fekete haját sál szorította le. Kiáltására társai nyomban abbahagyták az evezést, és gyorsaságuk mutatta, milyen szívesen engedelmeskednek. A fedélze-ten felhalmozott ruharakás mögött guggoló alak fehér zászlót nyújtott át a fekete asszonynak. A nő meglenget-te a zászlót, és odakiáltott a vízparton várakozó falusi-aknak.- Mit visítozik? - kérdezte John Meller. A vén ka-

22

tona valaha Mole csicskásféléje volt, amíg az fel-bőszültén ki nem dobta, annyira használhatatlannak bi-zonyult. Meller már közel járt a kilencvenhez, és olyan sovány volt, mint a karó, és süket, mint az ágyú, bár megmaradt fél szemével még most is élesen látott.Az asszony ismét kiáltott, magabiztosan, de mégis szí-vességet kérőén:- Engedjetek át békével. Nem akarunk ártani nek-tek, nem akarunk kikötni. Engedjetek utunkra, falusiak!Szürkeszakáll Meller fülébe ordította az asszony üzene-tét. Az ápolatlan ősz fej tagadóan intett, és úgy tett, mintha semmit sem hallott volna.- Öljétek meg a férfiakat, az asszonyokat erősza-koljátok meg. Én azt a fekete hajú ringyót akarom, ott elöl.Mole és Trouter parancsokat ordítozva előrerontott. Nyilván úgy vélték, a hajó egyáltalán nem fenyegeti őket.- Fel kell tartóztatnunk és át kell vizsgálnunk őket - mondta Mole. - Rakjátok ki a rudat. Mozgás, emberek! Elcsevegünk ezzel a társasággal, majd meglátjuk, kicso-dák és mit akarnak. Biztosan van olyan holmijuk, amire szükségünk van.A nyüzsgés közben Towin Thomas odalépett Szürkesza-káll és Charley Samuels mellé. Abbeli igyekeztében, hogy tisztán lássa a hajót, az arca fintorba torzult. Foltos könyökével oldalba bökte Szürkeszakállt.- Hej, Szürkeszakáll, a rénszarvas jól jönne a ne-héz munkáknál, mi? - mondta, és elgondolkozva mar-kolta meg a fütyköse végét. - Befoghatnánk az ekébe, mi?- Nincs jogunk elvenni tőlük.- Tán csak nincsenek vallásos aggályaid a rén-szarvas miatt? Megpuhított az öreg Charley?- Soha nem figyelek oda, mit fecsegtek Charley-val - felelte Szürkeszakáll.A vízen egy hosszú rudat csúsztattak keresztbe, valaha telefonpóznául szolgált, amikor még létezett telefonhá-

23

lózat, és a vége a túlsó parton beilleszkedett két kő közé. A folyó itt egészen a lentebb fekvő híd romjáig össze-szűkült. Ez a hely évek óta kiváló rajtaütési alkalmul szolgált a falusiaknak; a folyójárók megsarcolása kiegé-szítette a mezőgazdaságban kifejtett kevésbé lelkes kí-sérleteiket. A Nagy Jim Mole egyébként ostoba és ter-hes uralkodásának ez volt az egyeden ihletett ötlete. Sparcot lakói most feltűntek végig a part hosszában, hogy a pózna fenyegetését ezzel is komolyabbá tegyék. Mole kardcsörtetve futott előre, és azt ordítozta az ide-geneknek, hogy kössenek ki.A hajóban álló magas, fekete asszony az öklét rázta fe-léjük.- Tiszteljétek a béke fehér zászlaját, ti rühes gazfickók! - ordította. - Engedjetek utunkra, ne fossza-tok ki. Otthontalanok vagyunk már úgyis. Semmit sem vehettek el tőlünk.A legénység nem lelkesedett ennyire. Bevonták az eve-zőket meg a hajtórudakat, s hagyták, hogy a csónak a kőhíd alá sodródjon, míg csak fenn nem akadt a póznán. Megmámorosodva a védtelen zsákmánytól, a falusiak kis horgokkal az innenső part felé húzogatták a hajót. A rénszarvas felemelte súlyos fejét, és kihívóan harsogott, a fekete asszony pedig undorodva rikácsolt.- Hé, te ott, te hóhérképű! - ordította Mole-ra mu-tatva. - Figyeljetek rám, mi a szomszédaitok vagyunk. Grafiton Lockból jövünk. Így fogadod a szomszédaidat, te ócska kalóz?A parton állók között moraj futott végig. Jeff Pitt ismer-te fel elsőként az asszonyt. Cigány Joan néven ismerték, és ez a név legendás hírű volt, még azok között a falusi-ak között is, akik soha nem kalandoztak el az asszony területére.Jim Mole és Trouter előrelépett, és csendre intette az asszonyt, de az ismét csak túlrikoltotta őket:- Vigyétek el a kampókat az oldalunkból! Sebe-sülteket szállítunk.- Fogd be a pofádat, te némber, és gyere ki a part-

24

ra. Akkor nem bántunk - mondta Mole, és kardját fenye-getőbb szögbe fordította. Oldalán az őrnaggyal megin-dult a hajó felé.Néhány falusi már parancs nélkül is megpróbált felka-paszkodni a hajó fedélzetére. Az ellenállás teljes hiá-nyán felbátorodva és a zsákmány rájuk eső részétől hajt-va, élükön két asszonnyal már előrerontottak. Az egyik, vízhatlan tengerészsapkát viselő evezős, egy sárga sza-kállú ősz fickó megijedt, és eldobta az evezőjét, egyene-sen a legfürgébben felfelé igyekvő nő fejére. A nő vé-gigvágódott. Nyomban általános verekedés tört ki, bár mindkét fél torkaszakadtából ordított, hogy hagyják abba.A hajó megingott. A rénszarvast tartó emberek védekez-ni próbáltak. Ezt felhasználva, az állat megszabadult őreitől. Átcsörtetett a kabintetőn, egy pillanatig megpi-hent, majd a Temzébe ugrott. Gyorsan úszva lefelé tar-tott a folyás irányában. Rémült kiáltás harsant fel a ha-jón.Az állat őrzői közül két férfi nyomban a vízbe vetette magát, és visszatérésre szólongatta a rénszarvast. De az-tán saját magukra kellett ügyelniük, egyikük kikecmer-gett a partra, ahol segítő kezek nyúltak feléje. A leom-lott híd szarvainál a rénszarvas partra kaptatott, a víz le-simította súlyos bundáját. Ott állt a túlsó parton, prüsz-kölve és a fejét rázva, mintha a víz a fülébe ment volna. Aztán megfordult, és eltűnt a fűzfák között.A másik férfi, aki a rénszarvas után ugrott, nem járt ilyen szerencsésen. Egyik partot sem sikerült elérnie. Az áramlás elragadta, és átsodorta a híd alatt, a víz alá me-rült törmelékek között, le a zuhogó felé. Vékony hangon kiáltozott. Egy kar nyúlt ki a tajtékzó vízből, s aztán csak a zöldesfehér víz örvénylését lehetett látni.Ez a közjáték véget vetett a harcnak a hajón, így Mole és Trouter kikérdezhette a legénységet. A hajó korlátjá-nál állva láthatták, hogy Cigány Joan nem blöffölt - va-lóban sebesülteket szállítanak. Lent, a valamikor szalon-nak használt teremben kilenc férfi és nő feküdt össze-

25

zsúfolva, fonnyadt arcukról és beesett szemükről ítélve némelyik már a kilencvenet is betöltötte. Szegényes öl-tözékük tépett volt, arcuk és kezük véres. Az egyik asz-szony, akinek hiányzott a fél arca, már haldokolt, a töb-biek azonban kábultan hallgattak, és ez borzalmasabban hatott, mintha sikoltoznak.- Mi történt velük? - kérdezte nyugtalanul Mole.- A menyétek - felelte Cigány Joan. Társaival együtt készségesen beszámolt történetükről. Eléggé egy-szerű eset volt. Kis csoportban laktak együtt, de jól megéltek a Grafton Lockhoz közel eső áradási terület halállományából. Soha nem álltak őrséget, szinte semmi védelemről nem gondoskodtak. Előző nap alkonyatkor megtámadta őket egy falka menyét - egyesek szerint több falka együttesen. Megijedtek, és az egész közösség hajóra szállt, s amilyen gyorsan csak lehetett, útnak in-dultak. Azt jósolták, hogy ha csak valami véletlen közbe nem jön, a menyétek csakhamar betörnek Sparcotba is.- Miért? - kérdezte Trouter.- Mert éhesek, ember, mi másért - válaszolta Ci-gány Joan. - Úgy szaporodnak, mint a nyulak, és élelmet keresve bekóborolják az egész országot. Felfalnak min-dent a büdösek, halat, húst vagy dögöt. Jól tennétek, ha minél előbb felkerekednétek.Mole nyugtalanul körülnézett, és így szólt:- Ne terjessz rémhíreket, asszony. Tudunk mi vi-gyázni magunkra. Mi nem vagyunk csőcselék, szigorú-an szervezettek vagyunk. Táguljatok innen. Bántatlanul továbbmehettek, tekintettel a betegeitekre. Takarodjatok a birtokunkról, amilyen gyorsan csak tudtok!Úgy látszott, Joan készen áll a vitára, de vezetői közül ketten ijedten rángatták a karját, és sürgették, hogy azonnal induljanak tovább.- Utánunk jön még egy hajó - mondta egyikük. - Tele van sértetlen öregekkel. Hálásak lennénk, ha nem tartóztatnátok fel, hanem továbbengednétek őket.Mole és Trouter hátralépett, a karjukat lengették. A me-nyétek említése aggodalmassá tette őket.

26

- Menjetek! - kiáltottak és integettek, majd hát-raszóltak a saját embereiknek: - Húzzátok vissza a ru-dat, hadd menjenek az útjukra.A rúd visszahúzódott. Joan és a legénysége eltaszították magukat a parttól, ósdi hajójuk veszedelmesen ingott. Ám rémhíreik ragálya már kicsapott a parton állókra. A szó, hogy „menyét", szélsebesen szállt szájról szájra, s az emberek egymás után rohantak vissza a házuk felé vagy a falusi csónakház irányába.Ősellenségüktől, a patkányoktól eltérően, a menyétek nem fogyatkoztak meg. Az utóbbi tíz év alatt rohamo-san megnőtt a számuk is, a merészségük is. Az év elején a legelőn a vén Reggy Fostert támadta meg egy menyét, s átharapta a torkát. A menyétek kiterjesztették régi al-kalmi szokásukat, és most falkákban vadásztak, mint Graftonban. Ilyenkor egyáltalán nem féltek az emberek-től.Ennek tudatában a falusiak egymást lökdösve és össze-függéstelenül kiáltozva futkározni kezdtek a parton.Jim Mole előrántotta a revolverét, és megcélozta az egyik menekülő hátát.- Nem teheted! - kiáltott rá Szürkeszakáll, s fel-emelt kézzel elébe lépett.Mole leeresztette a revolvert, és Szürkeszakállra irányí-totta.- Nem lőhetsz a saját embereidre! - jelentette ki szilárdan Szürkeszakáll.- Nem? - kérdezte Mole. Öreg bőrén a szeme, mint valami pattanás csillogott. Trouter odaszólt neki, mire Mole ismét felemelte a revolvert, és a levegőbe lőtt. A megriadt falusiak körülnéztek, majd legtöbben újra futásnak eredtek. Mole nevetett.- Hadd fussanak - mondta. - Majd végeznek egy-mással.- Érts velük szót! - szólalt meg Szürkeszakáll, és közelebb lépett. - Megijedtek. A lövöldözéssel nem mégy semmire. Beszélj velük.- Szót érteni velük?! Menj az utamból, Szürke-

27

szakáll. Ezek mindnyájan őrültek! Mindnyájan meg fog-nak halni. És mi is meghalunk.- Futni hagyod őket, Jim? - kérdezte Trouter.- Te is éppen olyan jól tudod, milyen veszedel-mesek a menyétek - jegyezte meg Mole. - Ha együttes erővel támadnak, nincs elég muníciónk, hogy lelőjük őket. Nincs elég íjászunk sem, hogy nyilakkal állítsuk meg őket. Az egyetlen értelmes dolog: hajóval át kell kelnünk a folyón, és ott megvárjuk, amíg ezek a büdös férgek el nem takarodnak.- Úszni is tudnak, tisztában vagy vele? - mondta Trouter.- Tisztában vagyok vele, hogy tudnak úszni. De miért vágnának neki a folyónak? Élelmet keresnek, nem harcot. Biztonságban leszünk a túlsó parton. - Megbor-zongott. - El tudod képzelni, milyen lehet a menyétek támadása? Láttad azokat az embereket a hajón? Azt aka-rod, hogy veled is ez történjen?Már egészen sápadt volt, és aggodalmasan tekingetett körbe, mintha attól félne, hogy a menyétek máris itt le-hetnének.Bezárkózhatunk a pajtákba meg a házakba, ha jönnek - mondta Szürkeszakáll. - Úgy is megvédhetjük magun-kat, hogy nem hagyjuk el a falut. Biztonságosabb, ha veszteg maradunk.Mole vadul feléje fordult, és tátott szájjal morgott:- Hány olyan épületünk van, ahová a menyétek nem törhetnek be? Tudod jól, ha igazán éhesek, felku-tatják a teheneket, és akkor nekünk is végünk. Ki paran-csol itt voltaképpen?! Nem te, Szürkeszakáll! Gyere, Trouter, mire vársz? Gyere, hozzuk elő a hajónkat.Trouter, úgy látszott, kész vitázni. De e helyett megfor-dult, és vékony, csipogó hangján parancsokat kezdett osztogatni. Mole-lal együtt elrohantak Szürkeszakáll mellett a csónakház felé, s közben kiabáltak:- Nyugalom, ti hitvány nyomorékok, mind-nyájatokat átszállítunk a folyón!Olyan volt az egész, mint egy felkavart hangyaboly.

28

Szürkeszakáll észrevette, hogy Charley eltűnt. A grafto-ni menekültekkel teli hajó már messze járt, és biztonsá-gosan átjutott a kis zuhatagon. Szürkeszakáll ott állt a hídon, és figyelte a sürgésforgást, amikor odalépett hoz-zá Martha.A felesége tiszteletet parancsoló középtermetű asszony volt, bár egy kissé meggörnyedt, ahogy a vállára szorí-tott egy takarót. Az arca kissé felfúvódott, és sápadt volt meg ráncos, mintha az évek a koponyájára szorították volna a bőrt, ám alakja még most is őrizte hajdani szép-ségét, és sötét szempillái még most is lenyűgözővé tet-ték a szemét.Észrevette férje elkalandozó tekintetét.- Otthon is álmodozhatsz - szólalt meg.Szürkeszakáll megfogta a karját.- Azon töprengtem, mi van a folyó torkolatánál. Bármit megadnék érte, hogy láthassam, milyen az élet a tengerparton. Nézz meg minket, micsoda nyomorultak vagyunk. Mint valami csőcselék.- Csak nem félsz a menyétektől, Algy?- Persze hogy félek tőlük. - Kissé bágyadtan, de visszamosolygott Marthára. - Már belefáradtam a féle-lembe. Tizenegy éve élünk itt bebörtönözve ebben a fa-luban, és mindnyájan megkaptuk Mole betegségét.Visszaindultak a házuk felé. Sparcot most az egyszer megelevenedett. Néhány ember a legelőn aggodalmas mozdulatokkal hajtotta biztos helyre a teheneket. Ilyen rendkívüli esetekre vagy árvíz ellen építették a pajtákat cölöpökre. Ha a teheneket behajtották és a kaput be-csukták, a feljárókat el lehetett venni, s a jószágok a ta-laj fölött biztonságban voltak.Ahogy elhaladtak Annié Hunter háza előtt, az oldalsó ajtón felbukkant Willy Tallridge kiszáradt alakja. Még most is a kabátját gombolgatta, és ügyet sem vetve rá-juk, a folyó felé sietett, olyan gyorsan, ahogy csak nyolcvanéves lábaitól telt. Az alsó ablakban megjelent Annié púderral és rúzzsal vastagon bekent derűs arca. Közömbösen integetett nekik.

29

- Menyétriadó van, Annié! - kiáltott oda Szürke-szakáll. - A többiek most készülnek átvinni az embere-ket a folyón túlra.- Kösz a figyelmeztetést, drágám, de én majd jól bezárkózom.- A pálmát Annie-nak kell adni, helyén van a szí-ve - mondta Szürkeszakáll.- Nemcsak a szíve van a helyén - jegyezte meg szárazon Martha. - El tudod képzelni, Algy, hogy ez a nő húsz évvel idősebb nálam? Szegény öreg Annié, mi-csoda sors: ő lett a legöregebb utcalány.Szürkeszakáll a szétzilált legelőt figyelte, a füvön áttö-rekvő élet barna rügyeit kémlelte, de jót mosolygott Martha tréfáján. Egy-egy megjegyzése egész világot idézett fel előtte, a régi világát azoknak az elillanó meg-jegyzéseknek, amelyeket a társas összejöveteleken tet-tek, ahol az alkoholt és a nikotint szinte szertartásszerű-en fogyasztották. A lehető legnyomósabb ok miatt sze-rette: az asszony mindig önmaga maradt.- Furcsa - szólalt meg Szürkeszakáll. - Te vagy az egyetlen ember Sparcotban, aki még a társalgás örömé-ért társalogsz. Most légy jó kislány, menj haza, és cso-magolj össze néhány apróságot. Zárkózz be, tíz percen belül ott leszek. Segítenem kell az embereknek összete-relni a teheneket.- Algy, én félek. Igazán össze kell csomagolnunk, i s átmennünk a túlsó partra? Mi történik itt?A férfi arca váratlanul megkeményedett.- Tedd, amit kértem, Martha. Nem kelünk át u fo-lyón, lefelé indulunk. Itthagyjuk Sparcotot.S mielőtt az asszony egy szót is szólhatott volna, ott-hagyta. Martha megfordult, és határozott léptekkel neki-vágott a szomorú utcának, majd befordult a kapujukon a kis sötét házba. Mindezt nagyon határozottan hajtotta végre. Elhagyta a remegés, amelyet férje szavai keltet-tek benne, s most, amikor körülpillantott a falakon, ahonnan a tapéta már lefoszlott, a mennyezet is kimutat-ta piszkos és pőre bordáit, azt suttogta magában, bárcsak

30

a férje komolyan gondolná, amit mondott.De elhagyni Sparcotot? A világ addig zsugorodott, míg végül már csak Sparcot maradt meg belőle…Ahogy Szürkeszakáll a cölöpökön álló pajták felé lépke-dett, messze lent az utcán harc tört ki. Két csoport ütkö-zött meg, miközben ingóságaikat hurcolták le a folyó-partra: szenilis dühöngés fogta el őket, a falu életének gyakori jelensége. Az eredmény általában egy törött csont vagy sokk volt, vagy ágynak dőlt az illető, tüdő-gyulladást kapott, vagy pedig újabb halommal szaporí-totta a koldus módra falánk sírkertet a fenyőfák alatt, ahol a talaj homokos volt, és könnyen engedelmeskedett az ásónak.Szürkeszakáll gyakran közreműködött ezekben a viták-ban békebíróként. Most továbbsietett, a tehenek felé tar-tott. Azok éppen olyan értékesek voltak - ezzel szembe kellett nézni - mint a csőcselék. A tehenek tiltakozva vonultak be a pajtába a feljárón. George Swinton, egy félkezű vén pogány, aki a Westminster Menetben két embert ölt meg 2008-ban, megszállottan rohangált kö-zöttük, noszogatva őket, amivel csak tudta - hanggal, bottal.Lendülő fa zuhanására emlékeztető hang állította meg őket. A pajta két falába hosszában kettéhasadt. A közel-ben levők csoportjából valaki figyelmeztetően felkiál-tott. De mielőtt elhagyta volna az ajkát a kiáltás, a pajta megremegett. Amint a födémgerendák megrokkantak, fogakhoz hasonló faforgácsok bukkantak elő. A pajta megbillent. Oldalra csúszott, megingott, és nagy recse-gés ropogás közepette összeroskadt. A tehenek kifelé törtettek a romok közül, vagy ott maradtak alatta.- A pokolba ezzel az ócska tákolmánnyal! Gyerünk a hajóra - mondta George Swinton, és elsietett Szürkesza-káll mellett. A többiek sem sokat törődtek a tehenekkel. Eldobták a botjukat, és utána eredtek. Szürkeszakáll nem mozdult a helyéről, amikor a többiek elrohantak mellette: az emberi faj - gondolta - vétkezik, s vétkez-nek ellene.

31

Meggörnyedten kiszabadított egy üszőt a leszakadt ge-rendák alól. A jószág elvágtatott a legelő felé. Meg kel-lett adni neki a lehetőséget, hogy szerencsét próbáljon, ha jönnek a menyétek.Amikor visszaindult a háza felé, lövés dördült a kőhíd irányából - úgy hangzott, mintha Mole revolvere szólt volna. Egy másik lövés is felelt rá. Seregélyek röppen-tek fel a háztetőkről, és biztonságot keresve átszálltak a folyón túli fák felé. Szürkeszakáll meggyorsította a lép-teit, átvergődött a valaha kertnek nevezett kusza nö-vényzeten, és a sarkon körülnézett.A hídnál a falusiak egy csoportja harcolt. Alkonyi ho-mály szállt a jelenetre, amely a felmagasodó fák hátteré-ben szinte eltörpült, de az omladozó' kerti fal egyik nyí-lásán át Szürkeszakáll elég világosan áttekinthette a helyzetet.A Graftonból jövő második hajó éppen akkor érkezett meg, amikor a sparcotiak csónakja a folyó közepén tar-tott. A csónak tele volt ősz fejűek tarkabarka csoportjá-val, legtöbben integettek, és a távolság miatt mozdulata-ik kissé bábszerűnek hatottak. A sparcotiak csónakját túlterhelték a közösség legharciasabb tagjai, akik ra-gaszkodtak ahhoz, hogy bekerüljenek az első átkelő szállítmányba. Mindkét fél hozzá nem értése és ostoba-sága miatt a hajók összeütköztek.Jim Mole a hídon állt, és revolverét lefelé irányította a csetepaté irányába. Szürkeszakáll nem tudta megállapí-tani, hogy az első lövések eltaláltak-e valakit. Amint ott meresztette a szemét, Martha csatlakozott hozzá.- Mole rosszabbul vezérkedik, mint valaha! - kiáltott fel Szürkeszakáll. - Elég kegyeden, de fogalma sincs, hogyan lehet fegyelmet tartani, s ha tudta is vala-ha, most már egészen szenilis. Ha tüzel a hajón ülőkre, a helyzetet csak elmérgesíti.Valaki rekedten ordítozta, hogy a hajót vigyék ki a part-ra. Senki sem engedelmeskedett, és minden rend fel-bomlott, a két hajó legénysége összecsapott. Az öregko-ri méreg ismét felülkerekedett bennük. A graftoniak ha-

32

jója, egy tágas motorcsónak, amikor a falusiak megro-hanták szerencsétlen legénységét, veszélyesen megbil-lent. A lármát még csak fokozta, hogy társaik tanácsokat és fenyegetéseket kiáltozva rohangáltak fel s alá a par-ton.- Mindnyájan megbolondultunk - mondta Martha. - A csomagunkat összeszedtem.Szürkeszakáll szerelmesen nézett az asszonyra.Három egymást követő loccsanással három vén graftoni esett vagy bukott a fedélzetről a vízbe. A sparcotiak nyilván félig-meddig már eltökélték, hogy ezt a hajót is megszerzik második átkelő vízi alkalmatosságként, ám ahogy a két jármű lefelé sodródott a folyón, a motorcsó-nak felborult.Fehér fejek bukkantak fel a fehér vízen. Elképedt kiáltás harsant fel a parton. Mole a tömeg közé lőtt.- A pokolba mindannyiukkal - mondta Szürke-szakáll. - Ezek az esztelenség pillanatai olyan könnyen hatalmába kerítik az embereket. Hallottad, mit újságolt a házaló, aki a múlt héten erre járt; a stamfordiak min-den ok nélkül felgyújtották a házaikat. Burford lakói pe-dig egyetlen éjszaka megszöktek a falujukból, mert azt hitték, hogy a manók elfoglalták a települést. Manók! A vén Jeff Pittnek a feje tele van manókkal! Meg aztán a híresztelések a tömeges öngyilkosságokról. Úgy látszik, ez már a vég, általános őrület. Talán a vég szemtanúi vagyunk!A világ színpada rohamosan sötétedett. A lakosság át-lagéletkora már alaposan túllépte a hetven évet. És min-den év rohamosan feljebb tornázta ezt a számot. Néhány éven belül… Valami lelkesültség töltötte el Szürkesza-kállt, kíváncsiság, ha arra gondolt, hogy talán jelen lesz a világ végénél. Nem: az emberiség végénél. A világ fennmarad, az ember esetleg meghal, de a föld változat-lanul bőségesen terem.Visszaballagtak a házukba. Egy oda nem illő disznóbőr táska állt a hall száraz oldalán, nagy utat tett meg az idő-ben, amíg elérkezett ebbe a romvilágba.

33

Szürkeszakáll körülnézett, egy pillantást vetett a bútor-zatra, amelyet más házakból szedtek össze, Martha dur-ván rótt falinaptárára, a vörössel írt 2029-es évre és az asszony ócska cserépben nevelt páfrányára. Pitt társasá-gában tizenegy évvel ezelőtt érkeztek ide Cowleyból, s tizenegy éve róják a körzetet, hogy kirekesszék a vilá-got.- Menjünk - szólalt meg mintegy észbe kapva. - Vagy inkább maradnál, Martha?- Nem is tudom, mi vár rám. Jobb, ha magaddal viszel.- Itt azért van valami védelem. Én sem tudom, mibe viszlek bele.- Csak semmi gyengeség, Mr. Szürkeszakáll - szólt az asszony, majd fontolgatás nélkül hozzáfűzte: - Szólhatok Charley Samuelsnek, ha itt van? Neki hiá-nyoznánk a legjobban. Velünk kellene tartania.A férfi bólintott, bár vonakodott bárkit is beavatni a ter-vébe, de Marthának nem akart nemet mondani. Az asz-szony elment. Szürkeszakáll ott állt, s érezte, hogy ráne-hezedik a múlt terhe. Igen, Charleynak velük kellene tartania, és nemcsak azért, mert ők ketten vállvetve har-coltak majd harminc évvel ezelőtt. A régi csata semmi-lyen érzelmet nem keltett benne: az már egy másik kor-ba tartozott, azóta kiégtek azok az érzések. A fiatal ka-tona, aki hajdan belekeveredett abba az összetűzésbe, már nem az volt, mint aki itt áll ebben az elhagyatott szobában: még a neve is megváltozott.A tűzhelyen még parázslott egy tuskó, de a hallban és a lépcsőn, amely úgy nyikorgott a hosszú éjszakákon, mintha a manók nemcsak a legendák világában létezné-nek, a dohos szobalevegő úgy összesűrűsödött, mint a homály. Ha elhagyják ezt a lakhelyet, itt minden csak-hamar alkotóelemeire porlik, mint az ember teste.Csak most értette meg, miért gyújtják fel az emberek a házukat. A tűz tiszta, és a tisztaság elvét az ember már elveszítette. Dühödt kedve támadt eltávozni innen, bár most se mutatta ki érzelmeit.

34

Fürgén a főbejárathoz sietett. Martha éppen a szomszé-dos kert régi határvonalát jelölő téglákon lépkedett ke-resztül. Charley Samuels is vele tartott, fejét és torkát körülölelte szürke gyapjúsála, kabátja szorosra kötve, hátán csomag; Izsák, a róka pórázát rángatta. A férfi arca a főtt baromfi, hámló sárga színét viselte, ennek el-lenére elég elszántnak látszott. Odalépett Szürkeszakáll-hoz, megszorította a kezét. Fagyos könnyek csillogtak a szemében.Szürkeszakáll szerette volna elkerülni az érzelmes jele-netet, és megszólalt:- Szükségünk van rád, Charley, hogy legyen, aki prédikációkkal tartson bennünket.Charley még szorosabban megmarkolta Szürkeszakáll kezét.- Éppen én is csomagoltam. Veletek tartok, Szür-keszakáll. Láttam, amikor az a vén börtöntöltelék Mole lepuffantotta a hídról az öreg Bettyt. Eljő az ő napja is, eljő az ő napja is. - A szavak sebesen buktak elő a szájá-ból. - Nyomban megesküdtem, hogy nem maradok töb-bé a gonosznak sátorában.Szürkeszakáll az öreg Bettyre gondolt, aki még az imént ott bóbiskolt az őrszoba tüzénél, mostanra már oda is kozmáit az étele.A róka nyüszített, és türelmetlenül ficánkolt.- Úgy látszik, Izsák is egyetért veled - felelte Szürkeszakáll, s mint a felesége, ő is megpróbálta tréfá-ra fogni a dolgot. - Akkor hát induljunk, amíg a többiek másfelé figyelnek.- Nem először működünk mi együtt - jegyezte meg Charley.Szürkeszakáll helyeslően bólintott, majd visszaindult a hallba, nem volt különösképpen kíváncsi a vén Charley érzelmeskedésére.Felkapta a bőröndöt, amelyet a felesége már összekészí-tett. Szándékosan nyitva hagyta a bejárati ajtót. Martha csukta be utána. Szürkeszakállt követte az asszony, Charley meg a róka. Elindultak a kelet felé vezető elva-

35

dult úton, ki a mezők irányába. A folyóparttal párhuza-mosan haladtak, az öreg romhíd szarvai felé.Szürkeszakáll jól kilépett, szándékosan nem könnyítette meg az idősebb Charley helyzetét, Charley már az indu-lásnál világosan láthatta, hogy ez csupán egy szempont-ból jelent menekülést: mint minden menekülés, ez is csak egy új kísérlet. Földbe gyökerezett a lába, amikor meglátott maga előtt két alakot, akik a bozótnak ugyan-ahhoz a nyílásához igyekeztek.Azok is észrevették őket. Egy férfi és egy nő volt: a férfi összeráncolta a homlokát, a szemét tágra meresztette, hogy felismerje, kik követik. Kölcsönösen felismerték egymást.- Hová iszkolsz, Towin, te vén tolvaj? - kérdezte Szürkeszakáll, amikor utolérték őket. Végignézett a ke-szeg öregemberen, aki a fütykösét szorongatta; pokróc-ból, állati prémekből és féltucatnyi ócska kabát maradé-kaiból összerótt félelmetes ruhát viselt. Aztán Towin fe-leségére pillantott. Becky Thomas már jól benne járt a hetvenes éveiben, de valószínűleg legalább tíz évvel fia-talabb volt a férjénél. A madárszerű vaskos asszony két kis zsákot cipelt. Fölényét a férjével szemben aligha le-hetett elvitatni, most is ő szólalt meg elsőként.- Ugyanezt kérdezhetnénk mi is tőletek. Hová mentek?- Ha jól látom, egy az útirányunk - mondta To-win. - Kikecmergünk ebből a rothadt koncentrációs tá-borból, amíg még bírja a lábunk.- Ezért szedtük magunkra ezt a cókmókot - foly-tatta Becky. - Már jó ideje készülünk itthagyni a falut. Ez jó alkalomnak látszott, az öreg Mole és az őrnagy el vannak foglalva. Soha nem gondoltuk, hogy te is kere-ket oldasz, Szürkeszakáll. Jóba voltál az őrnaggyal, nem úgy, mint mi, a szegények.Szürkeszakáll eleresztette a füle mellett a csipkelődést, és figyelmesen végigmérte őket.- Towinnak igaza van a koncentrációs táborral. De hova akartok menni?

36

- Úgy gondoltuk, hogy nekivághatnánk dél felé, és megkereshetnénk a dombvidékre vezető régi or-szágutat - mondta Becky.- Inkább csatlakozzatok hozzánk - vetette oda kurtán Szürkeszakáll. - Nem tudjuk, mi vár ránk. Egy csónakot felszereltem élelemmel, és elrejtettem a zuho-gón túl. Na, indulás!A folyópartról a bozótosba felvontatva, egy kis tehénis-tálló romjainak a védelmében, tizenhat láb hosszú dingi rejtőzött. Szürkeszakáll irányításával vízre emelték. Charley és Towin szilárdan fogta a csónakot, amíg Szürkeszakáll felhalmozta benne kis vagyonkájukat. Hajdani tulajdonosa vászonernyőt is szerelt a hajóra, ezt most felvonták. A hajó orra fedett volt, s az ernyő majd-nem teljes hosszában beborította. Három pár evező he-vert a csónak deszkáin, a kormánylapát és a kormányrúd mellett. Ezeket Szürkeszakáll a helyükre rakta.Nem vesztegették az idejüket. A felső folyás felől har-sogó kiáltozás állandóan emlékeztette őket arra, milyen közel vannak a településhez.Marthát és Beckyt besegítették az ülésre. A férfiak is bemásztak, Szürkeszakáll leengedte az uszonyt. Útmu-tatása mellett Becky vállalta magára a kormányzást, a többiek óvatosan evezni kezdtek Towin szitkai kíséreté-ben, aki mielőtt munkához látott volna, lecsatolta imá-dott karóráját. Amikor az áramlás közepén manőverez-tek, a sodrás elragadta őket, s lassan haladni kezdtek.A másik partnál színes folt bukkant fel. A rom- hídról elsodródott két téglarakás között egy test akadt fenn. A feje a kis zuhogó verte állandó hullám alá merült, de in-gének narancsszínű, zöld, vörös és sárga csíkjai semmi kétséget nem hagytak a felől, hogy ez Sam Bulstow.

Egy órával később, amikor már messze jártak Sparcot-tól, Martha énekelni kezdett. Először csak a dallamot dúdolta, majd a szöveget is hozzáénekelte:

Ragyog az ég,

37

És messze még A tél, a goromba gazdánk!

- Towin, igazad van azzal a koncentrációs tábor-ral - tért át más témára Martha. - Sparcotban minden olyan viseltes volt és elhasznált, mocskos és elhasznált. Itt ez soha nem következhetne be. - És a folyópart fölé hajló növényzetre mutatott.- Mégis mit terveztek, hová megyünk? - kérdezte Szürkeszakálltól Charley.Ezt még soha nem gondolta végig. A dingi csupán re-ményeinek a tartaléka volt. Gondolkodás nélkül így fe-lelt:- Lecsorgunk a Temzén, egészen a torkolatig. Ké-sőbb kerítünk egy árbocot meg vitorlát is, és lehajózunk a tengerig. Ott aztán majd körülnézünk, milyen is az a tengerpart.- De jó lenne még egyszer látni a tengert - je-gyezte meg ünnepélyesen Charley.- Egyszer ott nyaraltam, hogy is hívják azt a he-lyet? Van ott egy móló i s … Southend - mondta Towin, és evezés közben befészkelte magát a gallérjába. - Azt hiszem, ebben az évszakban ugyancsak csípős ott az idő, akkor is elég pocsék volt. Mit gondoltok, áll még az a móló? Pompás kis móló volt.- Te tökéletlen, az már évekkel ezelőtt leomlott.A róka a csónak oldalára rakta a mancsát, éles orra a part felől szagokat fogott fel. Ugrásra készen állt.Senki sem emlegette a skótokat vagy a manókat meg a menyéteket. Martha rövid dala még velük volt, csak de-rűlátóak lehettek.Vagy fél óra múlva meg kellett pihenniük, Towin kime-rült, és mindnyájan úgy találták, hogy belefáradtak a szokatlan testgyakorlásba. Becky megpróbálta átvenni az evezőt Marthától, de túlságosan gyakorlatlannak és türelmetlennek bizonyult ahhoz, hogy hatásosan forgas-

38

sa. Kis idő múlva Charley és Szürkeszakáll szétosztotta közöttük a munkát. A vízbe csapódó evező tollának a hangja szinte megrekedt a folyót szegélyező bokor közt, az alkonyi köd lassan elfátyolozta előttük az utat. A két asszony a kormányosülésen bújt össze.- A lelkem mélyén még most is városi asszony vagyok - jegyezte meg Martha. - A vidék varázsa annál erősebb, minél távolabb kerülök tőle. Sajnos, egyre ki-sebb a választék. Hol állunk meg éjszakára, Algy?- Mihelyt alkalmas partot találunk, rögtön kikö-tünk - válaszolta Szürkeszakáll. - Jó távol kell ke-rülnünk Sparcottól, de nem akarjuk utolérni Cigány Joan graftoni csapatát. Csak semmi csüggedés! Raktam élelmet a csónakba azon kívül is, mint amit magunkkal hoztunk.- Nagy ember vagy - szólalt meg Towin. - Le kel-lett volna puffantanod Jim Mole-t és átvenni a hatalmat Sparcotban. Az emberek támogattak volna.Szürkeszakáll nem válaszolt.A folyó rengeteg kanyarral terült szét, és megismétlődő nádasokon fenn- fennakadva tartott kelet felé, a szabad-ság felé. Feltűnt egy híd, mire abbahagyták az evezést, és csak sodródtak lefelé. Jó állapotban maradt, magas ívű és szilárd mellvédű György korabeli építmény volt. Szürkeszakáll felkapta a puskáját.- A híd közelében bizonyára van valami település - mondta. - Maradjatok itt, amíg körülnézek.- Veled tartok - csatlakozott Charley. - Izsák a csónakban maradhat.Az aggodalmas állat pórázát átadta Marthának, aki si-mogatásaival igyekezett lecsendesíteni a rókát. A két férfi kiszállt. Felmásztak a partra, és a rothadó növény-zet között előrelopakodtak.Mögöttük, a fák közül, a lenyugodni készülő téli nap pislogott le rájuk. Minden szürke színbe mártózott, ki-véve a napot; az szinte eltorzult a kopár ágak között. Hóhulláshoz hasonló köd telepedett a tájra. Előttük a hí-don átvezető elhanyagolt úton egy nagy épület állt.

39

Mintha a köd tetején lebegne, nem is érintené a talajt. A magas kéménysorok összevisszasága alatt ócskán, zor-donan és élettelenül hevert; a nap megcsillant az egyik alsó ablakán, amelynek csupán egyetlen homályos sze-me maradt. Amikor semmi se moccant egy felrebbenő varjúcsapaton kívül, a két férfi felmerészkedett az útra, és átvágott az élő sövény fedezékébe.- Mint egy régi vendégfogadó - suttogta Charley. - Semmi életjel. Teljesen elhagyatott, azt hiszem.Közben az élő sövényen túlról köhögést hallottak.Lelapultak, és a galagonyabokrokon keresztül fürkész-ték a terepet. A mező egészen lenyúlt a folyóig. Bár a köd már beburkolta, a gyom és más növényzet hiánya azt sugallta, hogy valami értelmes élet mégiscsak létezik itt. A két férfi ott lihegett a bokorban, s közben mered-ten figyelte a terepet. Valaki ismét köhögött.Szürkeszakáll némán mutatta Charleynak: a mezőnek a házhoz legközelebb eső sarkán egy pajta emelkedett. Az egyik oldalába csoportosulva négy vagy öt birka állt.- Azt hittem, a birkák már régen kivesztek - mor-mogta Charley.- Ezek szerint valaki lakik a házban.- Nem szükséges összeakaszkodnunk velük. Gye-rünk, evezzünk tovább lefelé. Napnyugtáig még maradt egy óránk.- Nem, nézzük csak meg ezt a helyet. Itt elszige-telten élnek, még örülhetnek is a társaságnak, meggyőz-zük őket barátságos szándékainkról.Lehetetlen volt leküzdeniük az érzést, hogy a hallgatag épületből puskák szegeződnek rájuk. Az üres ablakokra meresztve tekintetüket, előreindultak. A ház előtt egy elhagyatott külsejű autót találtak, s a tövében jó fedezé-ket. Réges-régen süllyedhetett ebbe a kudarcos helyze-tébe, mivel tömlői egészen szétlapultak a talajon. Oda-futottak a kocsihoz, és fedezéke mögül kémlelték a há-zat. Sehol egyetlen moccanás. Most vették észre, hogy majd minden ablak be van deszkázva.- Van itt valaki?! - kiáltotta Szürkeszakáll.

40

Csend.Charley jól sejtette, a ház hajdan vendégfogadó volt. A régi kocsmacégér a közelben korhadozott, és a valami-kor a bejárat fölött függő névtábla most h kikopott lép-csőn hányódott. Az egyik földszinti ablakról még leol-vashatták az odavésett SÖR felírást. Szürkeszakáll számba vette ezeket a részleteket, mielőtt ismét kiáltott.- Megkerüljük hátulról - szólt és feltápászkodott.- Nem gondolod, hogy egészen jól meglennénk egy éjszakára a csónakban is?- Később lehűl a levegő. Gyere, kerüljük meg.Az épület hátsó részénél a hátsó bejárattól ösvény veze-tett a birkalegelő felé. Szemben a nyirkos téglafallal puskáját készenlétben tartva Szürkeszakáll ismét elkiál-totta magát. Senki sem válaszolt. Szürkeszakáll előreha-jolt, és bekukkantott a legközelebbi ablakon. Bent, köz-vetlenül az ablaknál egy ember ült, és rájuk bámult.A szíve megdobbant. Hátratántorodott, neki Charleynak, hátán végigfutott a hideg. Amikor összeszedte magát, előreszegezve puskáját, megkocogtatta az ablaktáblát.- Barátok vagyunk! - kiáltotta. Csend.- Barátok vagyunk, te fajankó! - Most már be-lökte az ablaktáblát. Az üveg kiesett belőle, aztán ismét csend lett. A két férfi egymást bámulta, egymás közeli és feszült arcát.- Bizonyára beteg vagy halott, vagy valami efféle - szólalt meg Charley. Szürkeszakáll mellett, az ablak alatt elosonva a hátsó ajtóhoz sietett. Nekivetve a vállát elfordította a kilincset, és belépett. Szürkeszakáll követ-te.A bent ülő ember arca éppolyan szürke volt, mint a nap-világ, amelyet oly mereven bámult. Ajkát mintha erős méreg rombolta volna szét, és pusztította volna el. Egy ócska székben ült a konyhai lefolyóval farkasszemet nézve. Ölében féreg- irtószeres edényt tartott, még volt benne egy kevés.Charley keresztet vetett.- Nyugodjék békében. Manapság van itt elég ok,

41

hogy valaki kioltsa a saját életét.Szürkeszakáll felemelte a féregirtó dobozát, és a bok-rokba hajította.- Miért lett öngyilkos? Élelme lehetett elég, a bir-kák is kint vannak még. Át kell kutatnunk a házat, Char-ley. Másvalaki is tartózkodhat itt.Fent az emeleten az egyik szobában, ahová a lenyugvó nap még besütött, megtalálták a nőt. A pokróc alatt szin-te teljesen összezsugorodott. Az ágya mellett egy edény-ben valami folyadék lötyögött, szemlátomást holmi ösz-szecsomósodott leves. Nyilvánvalóan betegség végzett a nővel; és az is világos volt, hogy jóval előbb meghalt, mint a férfi lent a földszinten, mivel a szobát sűrűn megülte a halál bűze.Talán rák - mondta Szürkeszakáll. - A férje úgy vélte, nincs értelme az életnek, ha egyszer az asszony meghalt. - Meg kellett törnie a csendet, bár elég nehéz volt léleg-zeni a szobában, összeszedte magát, és így folytatta: - Vigyük ki és rejtőik el őket a bokrokban. Akkor itt ma-radhatunk cl szakára.- El kell őket temetnünk, Algy.- Túl sok energiát követelne. Rakjuk le őket oda, és legyünk hálásak, hogy ilyen könnyen biztonságos he-lyet találtunk.- Talán azért vezéreltettünk ide, hogy illendően eltemethessük ezeket a szegény lelkeket.Szürkeszakáll rásandított a párnán rothadó barna vala-mire.- Miért követelné vissza ezt a Mindenható, Char-ley?- Azt is kérdezhetnéd: mit akar itt mivelünk?- Az istenért, Charley, ezt én is gyakran meg-kérdezem. De most ne vitatkozz, rejtsük el ezeket a hul-lákat, hogy a nők ne lássák meg, aztán esetleg reggel gondolhatunk a temetésre.Charley igyekezett jó képet vágni a szomorú kö-telességhez. Kiderült, hogy a legjobb rejtekhely a me-zőn álló pajta. Oda vitték ki a hullákat, miközben a bir-

42

kák - hatot számláltak össze - figyelték őket. Vizet ön-töttek az állatoknak, néhány ablakot kitártak, hogy a ház kiszellőzzön, és visszamentek a kis csoporthoz. Amikor a csónakot biztonságosan kikötötték, együtt indultak a ház felé.Lent a pincében, ahol söröshordók, halmozódlak fel va-lamikor, az egyik kampón egy darab füstölt húst találtak - messze túl a patkányok hatósugarán; sok minden bizo-nyította jelenlétüket. Találtak egy birkafaggyúval töltött lámpát, amely átkozottul bűzlött, bár jól égett. Towin pedig egy elhagyatott tűzhelybe rejtett lécrekeszben öt palack gint talált.- Ez majd kikúrálja a reumámat! - kiáltott, és ki-nyitott egy palackot. Hegyes orrát az üveg szájához tet-te, mohón beleszagolt, majd nagyot húzott belőle.A nők tűzifát raktak a konyhai tűzhelybe, és főzni kezd-tek, az éléskamra egyik köcsögében talált fűszernövé-nyekkel kergetve el a birkahús erős ízét. Felmelegedtek. Feléledt bennük az összetartozás szelleme, és amikor jóllaktak, derűsen készülődtek a lefekvéshez.Martha és Szürkeszakáll a földszinti kis társalgóban ágyazott meg. Mivel sok jel bizonyította, hogy a halott házaspár nem élt ostromállapotban, Szürkeszakáll nem látta indokoltnak az őrködést: Mole uralkodása alatt már rögeszméjükké vált az effajta elővigyázatosság. Végül is, ahogy az évek teltek, egyre kevésbé kellett félniük embertársaiktól, s ez a ház szemlátomást messze esett minden településtől.. .Ennek ellenére valami nyugtalanította. Társainak nem szólt semmit, de mielőtt partra szálltak, a hajófenék kamrájából elő akarta szedni az odarejtett két bajonettet, hogy Towint és Charleyt is felfegyverezze, de a bajonet-tek eltűntek, más felhalmozott holmival együtt. A vesz-teség csupán egyet jelenthetett: másvalaki is ismerte a csónak rejtekhelyét.Amikor Martha elaludt, Szürkeszakáll felkelt. A birka-faggyús lámpa még pislákolt, bár a fényét elárnyékolta az ablaktól. Ott állt, és hagyta, hogy agya tájképhez le-

43

gyen hasonlatos, amelyen furcsa gondolatok vándorol-nak. Érezte a kint egyre sűrűsödő hideget, a csendet, és gondolatai ismét elkalandoztak. A fény egy fiókos szek-rényre esett. Találomra kihúzta az egyik fiókot, és bele-nézett. Családi csecsebecsék lapultak benne: egy törött óra, néhány ceruzavég, egy üres tintásüveg. Mintha bűnt követne el, a két leghosszabb ceruzát zsebre vágta, és kihúzta a következő fiókot. Két régimódi fényképalbum hevert ott. Legfelül egy bekeretezett gyerekfénykép fe-küdt.Hat év körüli vidám fickó volt, s mosolya kimutatta csorba fogsorát. Játék mozdonyt tartott a kezében, és hosszú, kockás nadrágot viselt. A kép már kissé megko-pott. Bizonyára annak a férfinak a gyermekkori képe, aki most gondtalanul hever kint a pajtában.Szürkeszakáll szemét váratlanul könny futotta el. Maga a gyerekkor feküdt itt a világnak ebben a korhadó fiók-jában, az emlékezet, amely képtelen tartósan ellenállni az időnek. A múlt században történt szörnyű baleset, bűntett, katasztrófa óta - egyeden gyerek sem született a Földön. Nem volt egyetlen gyerek sem, egyetlen olyan kisfiú, mint ez itt. És már egyetlen kamasz sem volt, egyetlen fiatalember sem, egyetlen büszkén divatozó fi-atalasszony sem, már a középkorúak is eltűntek. Az em-ber hét korszakából már csak az utolsó maradt meg.- Az ötvenévesek még elég fiatalosak - bizonygatta önmagának Szürkeszakáll, és kidüllesztette a mellét. Minden átélt viszontagság és rettenet ellenére még ren-geteg fürge hatvanéves él. Ó, beletelik abba még néhány év, amíg… De a tény tény maradt; ő a Föld egyik legfi-atalabb embere.Nem, ez nem egészen igaz. Állandóan szállongtak a hí-rek, hogy egy-egy ritka párnak még született gyereke, és a múltban elő is fordult néhány eset. . . Itt van például Eve szívfacsaró példája, aki Sparcot első napjaiban kis-lányt szült Trouter őrnagynak, majd nyoma veszett. Egy hónappal később a tűzifagyűjtő expedíció talált rájuk: mindketten halottak voltak.. . De ettől eltekintve az

44

ember soha nem látott egyeden fiatalt sem. A baleset senkit sem került el. Az öregek örökölték a Földet.A halandó test már csak az öregség rémisztő formáit vi-selte. A halál türelmetlenül várakozott a táj felett, hogy minél előbb számba vegye néhány megkésett zarándo-kát.. . . És mindebben mégis valami borzalmas gyö-nyörűséget találok - ismerte el Szürkeszakáll, miközben letekintett a fénykép fakó mosolyára. Széttéphetnek, mi-előtt bevallom, de bennem is él valami kis menyét, ami személyes diadalt kerekít az általános katasztrófából. Talán az az ostoba felfogás, amit mindig is vallottam, hogy minden tapasztalat hasznos lehet. Talán az a meg-újult biztonságérzet, hogy hiába él száz évig az ember, soha nem lesz vén szivar: mindig ő marad a legfiatalabb nemzedék.Kiverte a fejéből a bolondos gondolatokat, amelyek oly gyakran tanyát ütöttek benne. Az élete szerencsésen ala-kult, csodálatosan szerencsésen az egész emberiség sze-rencsétlensége ellenére.Pedig az emberiség nem egyedül szenvedett. Majdnem minden emlősállatot pontosan ilyen súlyos csapás ért. A kutyák nem kölykeztek többé. A róka is majdnem ki-halt. Az a szokása, hogy utódait földalatti odúban neveli fel, kétségtelenül hozzájárult felgyógyulásához - és az élelem bősége is elősegítette ezt, mióta az ember szorí-tása engedett a földeken. A disznó még a kutya előtt ki-veszett, talán azért is, mert mindenfelé leöldösték őket, és semmivel sem törődve felfalták a húsukat; meg azért is, mert már nem fialtak többé. A házimacska és a ló éppolyan meddő lett, mint az ember. A vadmacska csu-pán a viszonylagos nagyszámú ivadékai következtében tudott fennmaradni. Úgy beszélték, egyes körzetekben már ismét szaporodnak: a Sparcotba ellátogató házalók számoltak be arról, milyen pusztítást végeznek minden-felé a vadmacskák.A macskák családjának nagyobb tagjai is megsínylették az eseményeket. Szerte a világon mindenütt ugyanaz

45

történt az ezerkilencszáznyolcvanas években: a világ élőlényei képtelenek voltak a szaporodásra. A Föld - az esemény olyan apokaliptikus volt, hogy még a hiteden is könnyen élt a bibliai szóhasználattal -, a Föld képtelen lett sokasodni. Csupán a földben meghúzódó kisebb ál-latok menekültek meg, mindenestül megúszva azt a kor-szakot, amikor az ember saját találmányainak áldozatul esik.Ó, ez most már régi mesének számított, és majd egy fél évszázad választotta el a fénykép mosolygó tejfogait at-tól az oszló vigyorgástól, amely bebocsátotta a fagyot odakint a juhakolba.Nagy zajjal belökte a fiókot.Valami megzavarta a birkákat. Riadtan bégettek.Szürkeszakáll babonásan képzelgett: a halott sétálni in-dult, de elhessegette a gondolatot. Bizonyáru ragadozó állat zavarta meg őket. Átment a konyhába, és kilesett az ablakon. Az ég a vártnál világosabb volt. Vékony holdkaréj világított, törékeny körvonalat húzott a közeli fák körül. A törött ablaktáblához illesztette a fülét, s hal-lotta, mint dobognak az állatok az aklukban. A fagy szi-porkázott odakint a fonnyadt sövényen; és ahogyan hal-vány árnyékukat figyelte, a füvön közeledő lépések csi-korgását hallotta meg. Felemelte a puskáját. Csak úgy tudott volna kilépni, ha az ajtónyitással zajt csap.A léptek közeledtek, egy árnyékba burkolózó ember ha-ladt el az ablak alatt.- Állj, vagy lövök! - kiáltotta Szürkeszakáll. Bár »/. ember eltűnt a látóköréből, ráeszmélt, milyen bor-zongás rázza ettől a felfedezéstől.- Te vagy az, Szürkeszakáll? - hallatszott a kongó hang kívülről. - Te vagy az. Szürkeszakáll? De nagyon viszket az ujjad alatt a ravasz.Alighogy ráismert a hangra, már Martha is ott termett mellette, maga köré fogva a kabátját. Szürkeszakáll a kezébe nyomta a puskát.- Fogd csak, és fedezz - súgta oda neki. Hangosan pedig így szólt: - Feltartott kezekkel gyere az ablak elé!

46

Egy férfi árnyképe jelent meg, ujjait szétterpesztette, mintha az eget kaparászná. Rikácsolva felnevetett. Mar-tha ráirányította a fegyvert. Szürkeszakáll kitárta az aj-tót, és hátralépve, hogy helyet adjon, betessékelte a férfit. A vén orvvadász, Jeff Pitt sétált be a konyhába, és leeresztette a karját.- Még most is meg akarod venni azt a vidrát, Szürkeszakáll? - kérdezte, és arca ismét a megszokott kutyavigyorra torzult.Szürkeszakáll fogta a puskáját, és átölelte Martha töré-keny vállát. Berúgta az ajtót, és mosoly nélkül szemlélte Pittet.- Biztosan te loptad el az élelmet a csónakomból. Miért követtél bennünket? Van saját csónakod?- Tudod jól, hogy nem úszva tettem meg az utat. - Pitt tekintete pihenés nélkül körbe - körbe járt a szobá-ban. - Én jobban elrejtettem a kis kenumat, mint te a tié-det. Már hetek óta szemmel tartalak, mint rakod meg a hajódat. Nem sok esemény van Sparcotban, amiről ne tudnék. Úgyhogy amikor ma felhúztad a nyúlcipőt, gon-doltam, megpróbálom, hátha én is találkozom manók-kal, és megnézem, hogy boldogultok.- Amint látod, túléltük, de téged majdnem lelőt-tünk. Most mihez akarsz itt kezdeni, Jeff?Az öregember kinyújtotta az ujjait, és a tűzhely felé in-dult, ahol még terjengett némi meleg. Szokása szerint most se nézett senki szemébe.- Úgy gondoltam, veletek tarthatnék Readingig, ha odáig mentek. És ha a feleséged őnagysága elfogadja a társaságomat.- Ha velünk jössz, minden fegyveredet át kell ad-nod a férjemnek - szólalt meg élesen Martha.Szemöldökét felhúzva, mintha azt lesné, meglepi-e őket, Pitt előhúzott a kabátja zsebéből egy ócska szolgálati pisztolyt. Szakavatottan kiszedte belőle a töltényeket, és átnyújtotta Szürkeszakállnak a fegyvert.- Mivel úgy bolondultok a társaságomért - mond-ta -, a tudásomat is átadom, akár a fegyveremet. Mielőtt

47

ezen a lakályos éjszakai szálláson nyugalomra hajtanánk a fejünket, legyünk okosak, és hajtsuk be ide a birkákat, legyenek biztonságban. Nem is tudjátok, micsoda sze-rencse ez. Ezek a birkák vagyont érnek. Lejjebb a folyó mentén, valahol Reading környékén kiskirályok lehe-tünk belőlük, persze ha közben ki nem nyírnak bennün-ket.Szürkeszakáll a zsebébe süllyesztette a pisztolyt. Sokáig nézte Pitt ráncos arcát, aki hogy megnyugtassa, nyála-san rávigyorgott.- Feküdj vissza az ágyadba, drágám - mondta Mart-hának Szürkeszakáll. - Behozzuk a birkákat. Ez remek ötlet volt Jefftől.Az asszony látta, milyen nehezére esik a férjének elis-mernie, hogy az ötlet pompás, neki is eszébe kellett vol-na jutnia. Félig csukott szemmel rápillantott, majd át-ment a másik szobába, a férfiak pedig kisiettek. A birka-faggyú sercegett a lámpában, és ahogy fáradtan ismét ledőlt a rögtönzött ágyra talán éjfélre járhatott, de úgy gondolta, hogy az órák elképzelt világában még kilenc óra sem lehet felrémlett előtte Jeff Pitt arca. Az arcnak egyéni formája volt, amíg kort és jellemet fejezett ki, de az évek aláásták, és összeaszalódott orcái, tönkrement zápfogai közönségessé változtatták, felettébb hasonla-tossá, mondjuk, Towin Thomas arcához és más egyéb ábrázathoz, amelyek ugyanazokat a viharokat élték át. Ezek az öregemberek a minden orvosi és fogorvosi ke-zelés nélkül maradt korban még az arcukkal is ha-sonultak az élet más formáihoz, a farkasokhoz, a maj-mokhoz vagy a fakéreghez. Mintha egyre inkább beleol-vadnának a tájba, ahol laknak - tűnődött Martha.Nehéz volt felidéznie azt a legkevésbé sem ágrólszakadt Jeff Pittet, akit akkor ismert, amikor csapatuk letelepe-dett Sparcotban. Talán akkor, az események lázában ég-ve, nem volt ennyire pimasz. A fogai is jobb állapotban voltak, és még viselte az egyenruháját. Akkor még, ha sikertelennek is, de gengszternek számított, nem pedig orvvadásznak. Azóta hogy megváltozott!

48

De talán mindannyian megváltoztak az óta. Tizenegy év telt el, és a világra már nem lehetett ráismerni.

49

2. COWLEY

Szerencséjük volt, hogy egyáltalán elértek Sparcotba. Oxford gyárnegyedében, Cowleyban az utolsó néhány ott töltött napjukon Martha már nem is gondolt arra, hogy elmenekülhetnek. Mindez 2018 szürke évének az őszén történt, amikor a kolera segítségére sietett az em-beriséget sújtó egyéb csapásoknak.Martha majdnem hogy fogolynak számított cowleyi la-kásukban, ahová Szürkeszakállal együtt - aki azokban a napokban egyszerűen csak a negyvenhárom éves Alger-non Timberlane volt - erőszakosan beköltöztették őket.Miután meghalt Algy édesanyja, Londonból tartottak Oxfordba. Teherautójukat feltartóztatták Oxford megye határánál: itt statáriumot hirdettek ki Croucher parancs-nok nevében, akinek Cowley volt a főhadiszállása. Tá-bori csendőrség kísérte őket erre a lakásra, s bár nem volt más választásuk, a helyiségek kielégítőnek bizo-nyultak.Az országot és a világot elárasztó csapásokon kívül Martha fő ellensége most az unalom volt. Vég nélkül próbálta összerakni a mozaik játékot, a virágzó farmo-kat, a kanadai prémvadászokat, az acapulcói tengerpar-tot, és hallgatta a táskarádiójából kiszűrődő könnyűze-nét: ezekben a tikkasztó napokban állandóan csak arra várt, mikor tér vissza Algy.Az Iffley utcában kevés jármű fordult meg. Nagy ritkán fel-felberregett egy motor, amelyet ismerősnek vélt. Ilyenkor mindig felugrott, gyakran odaállt az ablakba, s onnan bámult jó ideig, amíg rá nem ébredt tévedésére.Ismeretlen város volt ez. Elmosolyodott arra a gondolat-ra, hogy mennyire felvillanyozta őket a kalandvágy, amikor elindultak Londonból, s nevettek, meg kérkedtek azzal, hogy milyen fiatalnak érzik magukat, és mennyire készen állnak mindenre; most pedig már belecsömörlött a mozaik összerakásába, és folyton a miatt aggódott, hogy Algy egyre jobban iszik.

50

Amikor Amerikában éltek, a férje elég sokat ivott, de akkor a buzgó társnak bizonyuló Jack Pilbeammel iszo-gattak vidáman, s mindez most már messze volt. Vi-dámság! Az utolsó londoni hónapok semmi vidámságot nem hoztak. A kormány szigorú éjszakai kijárási tilal-mat léptetett életbe, Martha édesapja egyik éjszaka el-tűnt, feltehetően törvényes per nélkül letartóztatták, s a kolera terjedésével Algy tehetetlen öreg édesanyja, Pat-rícia is kiszenvedett: harmadik férje sorsára hagyta.Martha végigfuttatta ujjait az ablakpárkányon. Az ujjai bepiszkolódtak, és ő csak bámulta a kezét.Valami titkos gondolat nyomán, kurtán felnevetett, és visszalépett az asztalhoz. Nagy-nagy erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy visszatérjen Acapulco nap-sütötte tengerpartjának a felépítéséhez.Cowley üzletei csak délután nyitottak ki. Martha hálás volt a kikapcsolódásért. Ha kilépett az utcára, szándéko-san elcsúfította magát, ócska kalapot tett fel, és formás lábát a nagy hőség ellenére durva harisnyába bújtatta, mert a katonák nem sokat teketóriáztak a nőkkel.Ezen a délutánon, úgy rémlett, kevesebb volt az egyen-ruha. Azt rebesgették, néhány szakaszt keletre vezényel-tek, hogy megvédjék a várost a London felől várható tá-madástól. Más hírek arról számoltak be, hogy a katoná-kat bezárták a kaszárnyákba, és úgy hullanak, mint a le-gyek.Martha odaállt a sorba a fehér csempés halasüzlet elé a Cowley utcában, s úgy találta, hogy titkos félelmei ez utóbbi hírt fogadják el készségesebben. A rekkenő hő-ségben halál terjengett a levegőben. A legtöbb nőhöz hasonlóan Martha is zsebkendőt tartott az orra és a szája előtt. A járványról szállongó hírek sokkal meggyőzőbbé válnak, amikor piszkos vászon négyszögeken át rebes-getik.- Mondtam az uramnak, jobban szeretném, ha nem vonulna be - mesélte Marthának a mellette álló asz-szony. - De hát, ha Bili valamit a fejébe vesz, nem hall-gat énrám. Szóval itt dolgozott a garázsban, de úgy vé-

51

lekedik, hogy előbb-utóbb úgyis szélnek eresztik őket, úgyhogy szerinte inkább a hadseregben szolgál. Meg-mondtam neki nyíltan, mondok, elegem volt a háborús-kodásból, ha te nem is elégelted még meg, mire ő: „Ez egészen más, mint a háború, itt most minden ember sa-ját magát védelmezi." Az ember nem is tudja, mi lenne a legjobb, ugye?És miközben Martha hazafelé vánszorgott a szárított, nevenincs haladaggal, az asszony szavait morzsolgatta.Felment a lakásba, leült az asztal mellé, rákönyökölt, és fejét a tenyerébe temette. Ebben a testhelyzetben ma-radt, és hagyta, hogy gondolatai elkalandozzanak, s köz-ben egyre csak várta a drága kocsi hangját, amely Tim-berlane visszaérkezését adja hírül.Amikor végül meghallotta odakint az autót, férje elé sie-tett. Ahogy a férfi kinyitotta az ajtót, Martha átölelte, de Timberlane félretolta az útból.- Piszkos vagyok, büdös vagyok, Martha - mond-ta. - Ne érj hozzám, amíg meg nem mosakszom, és le nem vetem ezt a kabátot.- Mi baj van? Mi történik?Timberlane felfigyelt felesége hangjában a feszültségre.- Az emberek egyre halnak, tudod. Mindenütt.- Tudom, hogy halnak.- A helyzet súlyosbodott. Londonból terjed a jár-vány. Az emberek az utcán fordulnak fel, és senki sem takarítja el őket. A hadsereg megteszi a tőle telhetőt, de a csapatok már éppen annyira nem immúnisak, mint a többiek.- A hadsereg! Croucher embereire gondolsz?- Közép-Angliában még gonoszabb emberek is uralkodhatnának, mint Croucher. ő legalább rendet tart. Megértette, hogy szükség van valamiféle közszolgálat-ra, s előkerítette az egészségügyieket. Ennél többre sen-ki sem lehet képes.- Tudod, hogy gyilkos. Algy, hogyan tudsz jót mondani róla?Felmentek a lépcsőn. Timberlane a sarokba hajította a

52

kabátját.Leült, és maga elé rakott egy üveg gint meg poharat. Töltött hozzá egy kis vizet, és elkezdte kortyolgatni. Az arca komor volt, szája sarka és a szeme töprengővé tet-te. Verejtékcseppek gyöngyöztek magasodó homlokán.- Nem akarok erről beszélni - szólalt meg. Hangja fáradtan és hidegen csengett; Martha úgy érezte, ő maga is átveszi ezt a hangot. A szennyes szoba megtelt szo-rongással. Az ablaktáblán egy légy vergődött zümmög-ve.- Miről akarsz beszélgetni?- Az isten áldjon meg, Martha, az égvilágon sem-miről sem akarok beszélgetni. Belebetegedtem a halál és a rettegés bűzébe. Egész nap cipeltem a kézi magnómat, és gyűjtöttem ezt az átkozott anyagot az (A) EMTD-nek. Most pedig minél előbb szeretném leinni magamat a sárga földig.Bár Martha megsajnálta a férjét, mégsem akarta, hogy ezt észrevegye rajta.- Algy, neked sem volt rosszabb napod, mint ne-kem. Reggeltől estig bíbelődtem ezzel a kirakós já-tékkal, a végén már sikítani tudtam volna. Egyetlenegy emberrel beszéltem, egy asszonnyal a halasüzletben. Egyébként az ajtót bezártam és elreteszeltem, ahogy mondtad. És most itt üljek szótlanul, és várjam, amíg le-iszod magadat?- Arról szó sincs. Úgyse tudod te befogni a szá-dat.Az asszony odalépett az ablakhoz, hátat fordított a férjé-nek. Arra gondolt: „Én nem vagyok beteg, egészséges, ép érzékeim vannak, még meg tudom adni a férfinak, amit kíván, Martha Timberlane vagyok, született Martha Broughton, negyvenhárom éves". Hallotta, amint a po-hár összetörik egy távoli sarokban.- Martha, bocsáss meg. Gyilkolás, részegség, ha-lál, élet, minden tökéletesen egy szintre süllyedt.Martha nem felelt. Egy ócska képes újsággal agyon-csapta az ablaktáblán zizegő legyet. Lehunyta a szemét,

53

hogy érezze, milyen forró a szemhéja. Az asztalnál Tim-berlane tovább beszélt:- Én túlélem, de látni szegény, drága, jámbor édesanyámat, hogy milyen sóváran ragaszkodik az élet-hez, közben egyre azt emlegeti, hogy mennyire szeret-tem én őt gyerekkoromban... Ó! Tölts még egy pohárral, drágám... még kettővel. Végezzünk ezzel a ginnel. A pokolba ezzel az egész rohadt élettel. Hogy bírják ezt az emberek?!- Mit? - kérdezte Martha meg se fordulva.- A gyerekek hiányát. A meddőséget. Ezt a te-hetetlenséget. Mi másra gondolhatnék?- Bocsáss meg, fáj a fejem! - Marthának a férfi rokonszenvére volt szüksége, nem a szónoklataira, de most észrevette, hogy valami felkavarta, s beszélni akar, talán a gin segíti kiönteni a lelkét. Töltött neki még egy pohárral.- Arról beszélek, Martha, hogy ez végül is vissza-hull az emberekre, hogy az emberi faj nem termel többé fiatalokat. Azok a bömbölő prücskök, akiket valaha kint láttunk a gyerekkocsiban az üzletek előtt, egyszer s min-denkorra eltűntek. Azok a parányi kislányok, akik vala-mikor babával és üres kekszes dobozokkal játszottak: már mind a múlté. A teenagereknek az utcasarkon ácsorgó csapata vagy a motoron száguldozók már mind-örökre kivesztek. Soha nem jönnek vissza. És mi sem fogunk látni egyeden csinos fiatal húszéves lányt elha-ladni mellettünk az utcán, mint valami látomást, kicsi popsijával és klassz cicijével. Hol vannak a fiatal spor-tolók? Emlékszel még a krikett csapatokra, Martha? Meg a futballra? És a televízió meg a filmek romantikus hőseire?! Mind eltűntek! Hová lettek a tavalyi táncdal-énekesek? Talán még játszanak futballmeccseket. Az öt-venévesek nyikorogva élik világukat, ahogy tőlük telik…- Hagyd már abba, Algy. Én is éppen olyan jól tu-dom, mint te, hogy mindnyájan terméketlenek vagyunk. Már akkor tudtuk, amikor összeházasodtunk, tizenhét

54

évvel ezelőtt. Nem akarom még egyszer végighallgatni.Amikor a férfi ismét megszólalt, a hangja annyira meg-változott, hogy Martha feléje fordult és rátekintett.- Nehogy azt hidd, hogy én is még egyszer, végig akarom hallgatni. De láthatod, hogy minden nap újra meg újra felhánytorgatja ezt az átkozott igazságot. Nyo-morúságunkat mindig frissnek, mainak érezzük. Mi most negyvenévesek vagyunk, aligha élnek nálunk fia-talabbak. Csak végig kell sétálnod Oxfordon, s láthatod, hogyan vénül és szürkül lassan a világ. És most, hogy az ifjúság elmúlik, az ember csak most érzi igazán, csontja velejéig, az utánpótlás hiányát.Martha ismét töltött a férjének egy kis gint, s maga elé is kirakott egy poharat az asztalra. A férfi kényszeredet-ten rámosolygott, és töltött neki is.- Talán anyám halála miatt beszélek így. Bocsáss meg, Martha, különösen azért, mert fogalmunk sincs ró-la, mi lett apáddal. Amíg én el voltam foglalva a magam életével, anyám is élte a magáét. Tudod, milyen élete volt. Szegény asszony három semmirekellő fickóba sze-retett bele, az apámba, Keith Barrettbe és ebbe az írbe. Valahogy úgy érzem, többet kellett volna segítenünk neki.- Tudod, hogy a saját feje szerint élt. Erről már annak idején is beszéltünk.A férfi megtörölte a homlokát és a tarkóját egy zsebken-dővel, s felszabadultan mosolygott.- Talán ilyen az, amikor a világ főrugója elpattan: mindenki arra ítéltetik, hogy azt gondolja és mondja, amit tegnap gondolt és mondott.- Nem kell kétségbe esnünk, Algy. Túléltük a há-borút is, kikecmeregtünk az erkölcsi szigor és az erköl-csi lazaság hullámaiból. Elszabadultunk Londonból, ahol csak most kezdődik a baj, hogy az utolsó parancs-uralmi kormány is megbukott. Az igaz, hogy Cowley korántsem rózsaágy, de Croucher csupán helyi jelenség; ha túléljük, talán javul a helyzet, minden elrendeződik. Akkor majd véglegesen letelepedhetünk valahol.

55

- Tudom, drágám. Úgy látszik, átmeneti álla-potban élünk. A baj az, hogy már eddig is számtalan át-meneti állapot volt, és ezután is lesz egynéhány. Még csak nem is látom, hogyan lehet ismét stabilizálni a helyzetet. Folyton lejtőn megyünk lefelé.- Nem kell belebonyolódnunk a politikába. Az (A) EMTD nem kívánja tőled, hogy a jelentések el-készítése közben beleártsd magadat a politikába. Majd csak találunk magunknak valami csendes és elfogadható menedéket, ugye?A férfi nevetett. Felállt, és úgy látszott, őszintén szóra-kozik. Megsimogatta felesége ősz csíkokkal vegyes bar-na haját, és közelebb húzta hozzá a széket.- Martha. Még most is bolondulok érted! Nemzeti gyengeségünk, hogy mindig azt gondoljuk, a politika olyasvalami, ami a parlamentben történik. Pedig egé-szen más: mibennünk zajlik le. Nézd, drágám, az Egye-sült Nemzeti Kormány széthullott, és hála legyen az is-tennek, hogy így történt. Ám a katonai bíráskodás to-vább működtette a gépezetet, és forgatta a kerekeket. Most azonban ez is összeomlott, és a sok millió ember így szólt: „Nincs kinek takarékoskodnom, nincsenek lá-nyaim, nincsenek fiaim! Miért dolgozzam ?" - és abba-hagyták a munkát. Talán mások dolgozni akartak, de így nem lehet fenntartani az ipart. Ha egyik része felbomlik, az egész megakad. Britannia gyárai üresen állnak. Sem-mit sem exportálunk. Azt gondolod, hogy Amerika, a Nemzetközösség meg a többi ország majd ingyen ellát-nak bennünket élelemmel? Persze hogy nem, különösen akkor nem, ha őket még nagyobb csapások érték, mint minket. Tudom, most híjával vagyunk az élelemnek, de jövőre, hidd el nekem, valódi éhínség lesz itt. A te biz-tonságos menedéked akkor már nem létezik, Martha. Valójában itt már csak egyetlen biztonságos hely lehet-séges.- A külföld?- Ha Croucher szolgálatába szegődünk.Martha borzadva fordult el, nem kívánta ismét kinyilvá-

56

nítani, mennyire undorodik a helyi diktátortól.- Megfájdult a fejem, Algy. Nem kellene innom ezt a gint. Azt hiszem, le kell feküdnöm.A férfi elkapta a csuklóját.- Figyelj rám, Martha. Tudom jól, szörnyű lehet most velem élni, azt is tudom, hogy most nem akarsz velem lefeküdni, de figyelj rám továbbra is, mert külön-ben az érintkezés utolsó szála is szétszakad. Talán mi vagyunk az utolsó generáció, de az élet mégiscsak érté-kes. Nem akarom, hogy éhen haljunk. Találkozót be-széltem meg holnapra Croucher parancsnokkal. Felaján-lom a közreműködésemet.- Micsoda?- Miért ne?- Miért ne? Hány embert mészárolt le múlt héten Oxford belvárosában? Több mint hatvanat, ugye, és a hullákat ott hagyatta huszonnégy óráig, hogy az embe-rek megszámolhassák és megbizonyosodjanak róla. Te meg…- Croucher képviseli a jogot és a rendet, Martha.- A tébolyt és a káoszt!- Nem, a parancsnok éppen úgy képviseli a jogot és a rendet, mint amennyire nekünk jogunkban áll ezt elvárni tőle, figyelembe véve azt a szörnyűséges gaztet-tet, amit mi magunk követtünk el önmagunk ellen. A London körüli megyékben most katonai kormányzat uralkodik, a központja London, és az egyik helyi föld-birtokos patriarchális közösséget hozott létre Devon te-rületének nagyobb részén. Eltekintve tőlük és Croucher-tól, aki már Közép- Dél-Angliát is ellenőrzi, egészen le a déli partig, az ország egyre gyorsabban rohan az anar-chia felé. Gondoltál már arra, mi lehet a helyzet az or-szág belsejében és északon, az ipari körzetekben? Mit gondolsz, mi történik ott?- Elég hamar meg fogják találni a maguk kis Cro-uchereiket.- Helyes! És mihez kezdenek azok a kis Crouche-rek? Amilyen gyorsan csak lehet, dél felé hajtják őket.

57

- És megkockáztatják a kolerát?- Éppen abban reménykedem, hogy a kolera meg-állítja őket. Legyünk őszinték, Martha, én azt remélem, hogy a járvány a lakosság zömét kiirtja. S ha nem tor-pantja meg az északiakat, akkor jobb, ha Croucher meg-erősödik, mert őrá hárul a feladat, hogy megfékezze őket. Tölts még egy kis gint magadnak. Igyunk Crou-cherra, a Szép Hercegre. A Cheltenhamtől Cotswoldson át Buckinghamig húzódó vonalat kell megvédenünk. Már holnap fel kellene építenünk a védelmi vonalainkat. Ez lefoglalná Croucher csapatait, és ami a fő: távol tar-tani a sűrűn lakott területekről, ahol csak terjeszthetik a járványt. Túl sok katonája van, az emberek inkább csat-lakoznak hozzá, mintsem hogy az autógyárakban dol-gozzanak. Nyomban az erődítési munkákra kellene vin-ni őket. Mindezt elmondom Crouchernak, ha találkozom vele…Martha eltámolygott az asztal mellől, és leöblítette az arcát a hideg csap alatt. Nem törülközött meg, ott ma-radt a nyitott ablaknál, és a lenyugvó napot bámulta, amely megrekedt a silány külvárosi utcában.- Crouchert túlságosan lefoglalj a majd, hogy megvédje saját magát a londoni gazfickóktól, s nem tö-rődik azzal, hogy észak ellen védekezzen - mondta. Már egyikük szavára sem emlékezett. Már nem abban a vi-lágban élt, amelybe beleszületett, ez már nem az a világ volt - ó, milyen fiatalok és ártatlanok voltak még akkor -, amelyben összeházasodtak, mert ez a szertartás térben éppoly távol esett, mint időben, egy olyan Washington-ban, amelyet idealizáltak, mert még idealisták voltak, s ahol még sok mindenről tárgyaltak, hiszen tele voltak hittel és erővel... Nem, ők mindannyian őrültek. Algy-nak igaza van: szörnyűséges gaztettet követtek el ön-maguk ellen. Ezen a kifejezésen töprengett, ahogy ki-meredt az utcára, és már nem figyelt Timberlane- re, aki belekezdett hosszú szónoklatainak egyikébe: mostaná-ban nagyon szeretett szavalni.Nem először vette észre, hogy az emberek menynyire

58

megkedvelték a zavaros monológokat, az apja az elmúlt években szokott rá erre. Halvány sejtéssel elemezni is tudta az okait: egyetemes kétkedés, egyetemes bűntudat. Saját agyában is ritkán szűnt meg ugyanez a monológ, bár állandóan ügyelt a beszédére. Mindenki vég nélkül szónokolt elképzelt hallgatóihoz. Talán mindnyájan ilyen elképzelt hallgatók voltak.Valójában az őt megelőző nemzedéket lehetett legin-kább hibáztatni, akik akkor nőttek fel, amikor ő megszü-letett, azokat a milliókat, akik 1960 és 1970 között vol-tak felnőttek, ők már mindent tudtak a háborúról, a pusztításról, a nukleáris energiáról, a sugárzásról és a halálról - mindez szinte vérükké vált. De soha nem mondtak le róla. Olyanok voltak, mint a vadak, akiknek át kell esniük holmi félelmetes beavatási rítuson. Igen, beavatási szertartás volt ez, és ha átesnek rajta, talán bá-tor és bölcs felnőtté válnak. Ám a ceremónia félresike-rült. Szörnyűségesen tomboló lett! Egyszerű kö-rülmetélés helyett az egész szervet lenyesték. S bár sír-tak-zokogtak, mindent megbántak, a gaztettet el-követték, és hol hencegve, hol jajongva, csak ugra-bugrálni tudtak nyomorékságukban.Nyomorúságának és fejfájásának hasadékain kikémlelve Croucher sárga keresztjével az oldalán egy Windrusht látott befordulni a sarkon és végigszáguldani az utcán. A Windrush a helyben készített családi méretű légpár-nás jármű volt, amilyet most főképpen a katonaság használt. Egy egyenruhás férfi forgatta a nyakát, a ház-számokat vizsgálgatta, s közben az autó lassan siklott végig az utcán. Amikor Timberlane-ék háza elé ért, megállt, és a motorok elhaló dübörgése közepette le-ereszkedett a talajra.Martha rémülten hívta oda férjét az ablakhoz. A jármű-ben két férfi ült, mindketten sárga keresztet viseltek a zubbonyukon. Egyikük kimászott, és átsétált az úttesten.- Nincs mitől félnünk - mondta Timberlane. Zse-bében érezte a kis 7,7 milliméteres automata pisztolyt, amellyel még az (A) EMTD fegyverezte fel. - Zárkózz

59

be a konyhába, drágám, hátha mégis valami baj lesz. Maradj csendben.- Mit gondolsz, mit akarhatnak?Az ajtón dörömböltek.- Itt van, fogd ezt a gines palackot - mondta a férfi, és kényszeredetten rámosolygott. A palack gazdát cserélt, ehhez még volt idejük. S ahogyan az asszony ki-felé igyekezett a konyhába, Timberlane gyengéden megpaskolta hátulról. Mielőtt leért volna az ajtóhoz, a dörömbölés megismétlődött.Egy tizedes állt ott, társa a Windrush géppuskatornyából kihajolt, félig-meddig fütyörészve csücsörítette le alsó ajkát a puskája csövére.- Timberlane? Algernon Timberlane? A lakta-nyába kell jönnie.A tizedes előreugró állkapcsú, alacsony termetű ember volt, a szeme alatt sötét foltok. Még csak, ötven-egyné-hány éves lehetett, ezekben az időkben elég fiatal. Egyenruhája tiszta volt és vasalt, fél kezét a derékszíján tartotta a revolvere táján.- Ki hív? Éppen vacsorázni akartam.- Croucher parancsnok hívatja, ha maga Tim-berlane. Legjobb lesz, ha beugrik a Windrushba. - A ti-zedesnek nagy orra volt, amelyet most, hogy végigmérte Timberlane-t, lopva megdörzsölt.- Holnap van találkozóm a parancsnokkal.- Ma este fog vele találkozni, pajtás. Vita nincs.Úgy látszott, nincs helye a vitatkozásnak. Megfordult, hogy becsukja maga mögött az ajtót, de megjelent Mar-tha. Egyenesen az őrt szólította meg:- Timberlane felesége vagyok, elvinne engem is?Telt, vonzó nő volt, szeme körül nyíltság, amely a való-ságosnál is fiatalabbá tette. A tizedes helyeslően pillan-tott végig rajta.- Ilyen nők ma már nem teremnek minden bo-korban, asszonyom. Ugorjon be a férje mellé.Martha elhallgattatta Timberlane-t, aki tiltakozni pró-bált, és előresietett, hogy beszálljon a Windrushba. Tü-

60

relmetlenül lerázta a tizedes kezét, és segítség nélkül be-ugrott a járműbe, ügyet sem vetve a férfi ösztönös gyors pillantására, amely kivillanó combjára irányult.Felesleges kerülő úton érkeztek el Croucher fő-hadiszállására a Viktória korabeli kastélyutánzathoz. Az út első felében gyötrődve gondolt önmagára: „Vajon nem ez-e az utolsó század - és a huszadik század való-ban a legutolsó volt - egyik alaphelyzete: a váratlan ön-kény kopogtat az ajtón, lent egyenruhás személy vára-kozik, hogy ismeretlen okok miatt elhurcolja az embert? Ki találta fel ezt a helyzetet, amely oly gyakran megis-métlődött? Talán a gaztettek után mindig ez következik: ha az ember képtelen megújulni, állandóan csak önma-gát kénytelen ismételni." Szerette volna ezt hangosan is elmondani, apjához hasonlóan ő is nagyra törően általá-nosított, mert az általánosítás egyúttal megkönnyebbülés is, amely maximális hatást biztosít, ha hangosan kiejtik, de amikor Timberlane arcára pillantott, torkára forrt a szó. Láthatta, mennyire izgatott a férje.Egyaránt látta az arcán a fiatalembert és az öregembert.Férfiak!- gondolta. Ez az egész betegség magva, ők ta-lálták fel ezeket a helyzeteket. Nekik volt ezekre szük-ségük - akár ők kínoztak, akár őket kínozták, ők áhítot-ták ezeket a helyzeteket. Ellenségek vagy barátok, egyetlen közös szadizmusban és mazochizmusban egye-sültek, amely kívül esett a nők gyógyító erején és felfo-góképességén.Abban a pillanatban, amikor a parancsoló dörömbölés felhangzott az ajtajukon, gyűlölt kis lakásuk menedék-hellyé változott; a csepegő konyhai csap, amely néha si-vítva töltötte meg a lepattogzott mosogatót, az otthon jelképévé vált, és a mozaikjáték felforgatott darabjai a határtalan szellemi szabadság szimbólumává. Amikor lesietett a férje után, rövid imát rebegett, hogy épségben visszatérhessenek Acapulco széttöredezett tengerpart-jához.Most háromlábnyira a talaj felett haladtak, és Martha a vérkeringésében érezte a feszültség kémiai változásait.

61

A szeptemberi hőségben a város szunyókált. Ám a beteg nyugtalanul hánykolódott szendergésében. Az ócska kartondobozok és újságok megszaporodtak az útszélen. Egy nyitott tetejű elektromos autó az orrával egy betört kirakatba fészkelte be magát. Az emberek a nyitott abla-kokban lustálkodtak, tátott szájukba besütött az erősen tűző napsugár. A beteg szaga arról árulkodott, hogy a vérmérgezés már megkezdődött.Nem kellett messzire menniük, és várakozásuk, hogy hullát látnak majd, kétszeresen teljesült. Egy férfi és egy nő hevert valószínűtlen testhelyzetben a St. Clement körtér kiszáradt pázsitján. Egy csapat seregély repdesett a válluk körül.Timberlane átölelte Marthát, és úgy suttogott a fülébe, mint hajdan, amikor még fiatalasszony volt.- A dolgok egy kissé rosszabbra fordulnak, mielőtt a ja-vulás megkezdődne - mondta a horgas orrú tizedes, csak úgy a semmibe. - Nem tudom, mi lesz a világgal, az biz-tos. - Járművük nagy porhullámokat küldött a házak fe-lé.A laktanyánál átsiklottak a bejárati kapun, és kiszálltak. A tizedes egy távoli boltíves folyosó felé terelte őket. A hőség megrekedt a központi téren: átvergődtek vala-hogy, beléptek egy ajtón, végig a folyosón fel egy hűvö-sebb szárnyba. A tizedes egy másik férfival tanácsko-zott, aki még távolabbi szobába tessékelte őket, ahol a padokon izzadt és fáradt emberek várakoztak, némelyi-kük koleramaszkot viselt.Jó félóráig üldögéltek ott, amíg végül szólították őket. Ügyetlenül berendezett tágas terembe vezették őket: meglátszott, hogy valamikor tiszti étkezde volt. A szo-bának majdnem a felét egy mahagóni asztal foglalta el és három kecskelábakon álló asztal. Az asztaloknál férfiak ültek, előttük térképek és iratok: csak a mahagó-ni asztalnál ülő előtt hevert egy kis jegyzetfüzet, csak ő nem látszott tétlennek. A mahagóni asztalnál Peter Cro-ucher parancsnok ült.A testes, nagydarab, könyörtelen ember arca nagy és rút

62

volt, de nem lehetett rámondani, hogy őrült vagy vé-rengző arc. Gyér ősz hajának tincseit hátrakefélte, ruhá-ja tisztának látszott, egész megjelenése tevékenységről árulkodott. Alig lehetett tíz évvel idősebb Timberlane-nél, ötvenhárom, vagy mondjuk, ötvennégy. Fáradt, de kutató pillantással mérte végig a Timberlane házaspárt.Martha már ismerte hírből. Mielőtt a kegyetlenkedések hullámai el nem űzték őket Londonból, már hallottak er-ről az emberről. Oxford fő ipari termékének az LPA (légpárnás autó) számított, különösen a Windrush. Cro-ucher volt a legnagyobb gyár személyzeti igazgatója. Az Egyesült Nemzeti Kormány Oxford megye körzetvezető tisztjének a helyettesévé nevezte ki. A kormány bukása után a körzetvezető tisztet titokzatos körülmények kö-zött holtan találták, s Croucher vette át a hatalmat a régi irányító szervek felett, és szorosabbra fogta a gyeplőt.Miközben beszélt, meg se mozdult.- Önt senki nem hívta ide, Mrs. Timberlane.- Mindenhová elkísérem a férjemet, parancsnok.- Nem, ha én nem mondom, őrség!- Parancs! - A tizedes katonás fegyelemmel előre-lépett.- Pitt tizedes, megsértette a szabályzatot, amikor idehozta ezt az asszonyt. Gondoskodjék azonnali eltávo-lításáról. Odakint várhat.Martha tiltakozni akart. Timberlane lecsendesítette, megszorította a karját, s az asszony engedelmesen hagy-ta, hogy kivezessék. Croucher felállt, és előlépett az asz-tal mögül.- Timberlane, maga az egyetlen (A) EMTD- em-ber az ellenőrzésem alatt álló területen. Verje ki a fejé-ből, hogy titkos szándékaim vannak magával. Ez csak az igazság kiforgatása. Azt akarom, hogy az én oldala-mon álljon.- Az ön oldalán leszek, ha tisztességesen bánik a feleségemmel.Croucher legyintett egyet, hogy ezzel is kimutassa, mennyire semmibe veszi ezt a megjegyzést.

63

- Mégis mi előnyöset tud nekem felajánlani? - kérdezte. Szürkeszakáll számára Croucher faragatlan beszéde már maga is fenyegetés volt.- Kitűnő értesüléseim vannak, parancsnok. Van egy ötletem, hogy miként védheti meg Oxford és Glou-cester megyét Belső-Anglia és Észak ellen, ha a hadere-je elég erős. Kaphatok egy térképet?Croucher felemelte az egyik kezét.- Figyeljen ide, barátom, szálljon le a magas ló-ról. Ami az értesüléseket illeti, nincs szükségem a ma-gafajta állítólagos szakértőknek a sületlen értelmiségi ötleteire. Látja ezeket az embereket itt az asztalnál? Ab-ban a közös szerencsében van részük, hogy gondolkoz-hatnak helyettem, így hasznosíthatják előnyösen azt a tényt, hogy az Oxford nevű egyetemi város biztonságá-ban élhetnek. Az egyetem és az egyetemen kívüliek har-cát már megharcolták, és a csata eldőlt, Mr. Timberlane, s ezt maga is tudná, ha nem kószált volna olyan sokáig Londonban. A harcot én döntöttem el, és én hajtottam végre. Én uralkodom Oxfordon mindenki javára. Ezek a fejek, akiket itt lát, a kollégiumok színe-java, mind hó-bortos entellektüel. Látja azt a reszkető kezű, repedt szemüvegű pasast ott az asztal végén? Ő a Chichele Egyetem hadügyi professzora, Harold Biggs. Még lej-jebb, az Sir Maurice Rigg, minden idők legnagyobb tör-ténésze, így mondták nekem. Tehát szerényen figyel-meztetem, hogy én kérdezem magát az (A) EMTD- ről, és nem vagyok rá kíváncsi, hogy maga mit tenne az én helyemben.- Az (A) EMTD- ről nyilván bármelyik entellek-tüel be tud számolni.- Semmit sem tudnak róla. Éppen ezért kellett magának itt megjelennie. Én mindössze annyit tudok az (A) EMTD- ről, hogy valamiféle hírszerző egység, és a főhadiszállása Londonban van. Nyilvánvaló okok miatt gyanakszom a londoni szervezetekre. Hacsak nem akar-ja, hogy kémnek nézzék meg minden, talán megfoszt-hatná elmémet a bizonytalanságtól, hogy mit szándéko-

64

zik itt csinálni.- Kérem, azt hiszem, félreérti viselkedésemet. Szeretném felvilágosítani az (A) EMTD működéséről: nem vagyok kém. Bár mint foglyot vezettek ide önhöz, már korábban megbeszéltem egy találkozót önnel a jár-őrökön keresztül, hogy felajánlhassam segítségemet.- Nem vagyok a fogorvosa. Maga nem tűz ki ne-kem találkozót, maga kihallgatásért folyamodik. - Kör-meivel az asztalon dobolt. - Majd kiverem én magukból ezt a tessék-lássék udvariasságot. Fogja már fel, mi a valóságos helyzet, én magát bárhol bármikor agyonlö-vethetem, ha akadályozza a munkámat.Timberlane erre semmit sem válaszolt. Croucher sokkal elfogadhatóbb hangon folytatta:- Most halljuk a dolog velejét, mi is az az (A) EMTD, és hogyan működik!- Voltaképpen tudományos egység, uram, bár sokkal nagyobb hatalma van, mint bármilyen akadémiai egységnek. Kifejthetném négyszemközt? Az egység munkája titkos jellegű.Croucher felhúzott szemöldökkel pillantott rá, megfor-dult, és végignézett a kecskelábú asztalok mellett ülő el-csigázott embereken, és fél szemmel a két őrszemre hu-nyorított.- Nem ellenzem a helyszínváltozást. Késő estig dolgozom.Átmentek a szomszéd szobába. Az őrök követték őket. Bár a szoba kicsi volt és fülledt, megkönnyebbült, hogy megszabadulhatott az asztal mellett ülő tétlen arcoktól. Amikor Croucher intett az egyik őrszemnek, a férfi ki-nyitotta az ablakot.- Pontosan mi ez a titkos jellegű munka? - kérdezte.- Figyelő szolgálat - válaszolta Timberlane. - Mint ön is tudja, a Baleset 1981-ben sterilizálta az em-bert és a felsőbbrendű emlősöket. Először az amerikaiak ébredtek rá a történtek horderejére. A kilencvenes évek-ben különféle alapítványok összefogtak, és Washington-ban felállították az EMTD-t. Akkor határozták el, hogy

65

a példátlan világhelyzetre való tekintettel különleges tu-dományos csoportot kell létesíteni. A csoport működé-sét hetvenöt évre tervezték, addigra az ember vagy visz-szanyeri szaporodási képességét, vagy pedig kudarcot vall és kihal. A világ minden tájáról toborozták a tago-kat, és arra képezték ki őket, hogy országuk haláltusáját tárgyilagosan tolmácsolják, és folyamatosan rögzítsék.- A csoportot Egyetemes Modern Történelmi Do-kumentációnak nevezték el. A zárójeles A betű azt je-lenti, hogy az angol szárnyhoz tartozom. Még a kezdet kezdetén léptem be a szervezetbe, és Washingtonban képeztek ki 2001-ben. Azokban a napokban a szervezet igyekezett minél borúlátóbb lenni. Reális gondolkozá-suknak köszönhető, hogy mint egyének tovább dolgoz-hatunk akkor is, ha az országos vagy nemzetközi kap-csolatok megszakadnak.- Mint ahogy most is. Az elnököt egy csapat hit-vány fickó félreállította. Az Egyesült Államok tökéletes anarchiába süllyedt. Ezt tudja?- Britannia is.- Nem egészen. Itt nincs anarchia, mi nem is-merjük ezt a szót. De arról meg lehet győződve, hogy tisztában vagyok vele, hogyan kell rendet tartani. Még ha továbbterjed is a járvány, itt nem lesz felfordulás, és a brit törvények érvényben maradnak.- A kolera még csak most kezd lábra kapni, Crou-cher parancsnok. De a tömeges kivégzések nem a rend-ről tanúskodnak.Croucher haragosan felelte:- A pokolba a tanúskodással! Holnap a Churchill kórházban mindenkit kivégeznek. Nyilván emiatt is til-takozni fog. De maga semmit sem ért. Ki kell irtania ön-magából a hibás elképzeléseket. Nekem semmi kívánsá-gom gyilkolni. Csupán azt akarom, hogy rend legyen.- Ha egy kissé ismeri a történelmet, tudja, hogy ez milyen hamisan cseng.- Igaz! Engem is elrettent a káosz és a polgárhá-ború! Figyeljen rám, amit maga az (A) EMTD- ről

66

mond, megerősíti az értesüléseimet. Maga nem hazudott nekem. Így…- Miért kellene hazudnom önnek? Ha ön olyan jó-tevő, amilyennek kikiáltja magát, nem kell félnem.- Mert ha én olyan őrült vagyok, amilyennek tart, akkor az lenne a legfőbb szándékom, hogy meggyilkol-jam a rezsimem minden tárgyilagos megfigyelőjét. Az ellenkezője az igaz: úgy képzelem el a munkámat, hogy rendet tartok - csupán ez a szándékom. Következéskép-pen felhasználhatom a maga (A) EMTD- hálózatát. Azt akarom, hogy mellettem legyen, és mindent feljegyez-zen. A maga tanúságtétele fog igazolni engem és az in-tézkedéseket, amelyeket kénytelen voltam fo-ganatosítani.- Igazolni önt, de ki előtt? Az utókor előtt? Nincs utókor. Meghalt a megzápult spermákban, ha elfelejtette volna.Mindketten megizzadtak. Mögöttük az őr fáradtan topo-gott. Croucher elővett a zsebéből egy fiola mentacukrot, és egy szemet a szájába csúsztatott.Megszólalt:- Meddig akarja végezni ezt az (A) EMTD- mun-kát, Mr. Timberlane?- Amíg meg nem halok, vagy meg nem ölnek.- A magnófeljegyzéseket?- Igen, a magnófeljegyzéseket és a filmezést.- Az utókor számára?Pillanatnyi szünet után Timberlane megszólalt:- Rendben van, mindketten úgy véljük, hogy tud-juk, mi a kötelességünk. De szerintem nem szabad agyonlőni azokat a szerencsétlen öregeket a Churchill kórházban.Croucher szétharapta a cukorkát. Csúf arca közepéből a szeme a padlóra meredt beszéd közben.- Egy rakás adatot jegyezhet fel. Az utóbbi tíz év-ben a kórház egyeden kutatási ágra specializálta magát, csakis egyetlenegyre. Az orvosok és a személyzet között van néhány biokémikus szakember. A tervük és törek-

67

vésük az, hogy meghosszabbítsák az életet. Nem a ger… vagy, hogy is hívják, szóval nem a geriátriát ta-nulmányozzák, egy gyógyszert keresnek, valami hor-mont; nem vagyok szakértő orvosi kérdésekben, nem tu-dom megkülönböztetni egyiket a másiktól, de azt kutat-ják, hogyan lehetne alkalmassá tenni az embereket, olyanokat, mint én vagy maga, hogy kétszáz vagy két-ezer évig éljenek. Süket duma az egész! Így elpocsékol-ni egy intézményt fantomkergetésre! Nem hagyhatom elpazarolni ezt a kórházat, sokkal termékenyebb célokra akarom felhasználni.- A kormány támogatta a kórházat?- Igen. Westminster megvesztegethető politikusai arra áhítoztak, hogy az orvosok feltalálják ezt az életeli-xírt meg a halhatatlanságot, és akkor ők saját céljaikra használják fel. Efféle hülyeséggel nem fogunk törődni. Túl rövid az élet.Egymásra bámultak.- Elfogadom az ajánlatát - mondta Timberlane.- Bár nem látom, hogyan veszi hasznomat. Mindent feljegyzek, amit ön a Churchill kórházban elkövet. Do-kumentumokat szeretnék, hogy mindaz igaz, amit erről az életmeghosszabbító tervről elmondott.- Dokumentumok! Éppen úgy beszél, mint ezek a tökhülye profok a másik szobában. Tisztelem a tanultsá-got, de a szőrszálhasogatást nem, ezt vésse a fejébe! Fi-gyeljen ide. Kipakolom az egész csirkefogó bandát a kórházból, minden bolondos elképzeléseikkel együtt; nem hiszek a múltban, csak a jövőben bízom.Timberlane számára ez úgy hangzott, mint a téboly be-ismerése. Megszólalt:- Ha nem felejtette el, a jövő megszűnt. Már a múltban megöltük.Croucher egy másik mentacukorkát bontott ki, vastag ajkai a tenyeréről szippantották fel.- Keressen fel holnap, és megmutatom magának a jövőt. A meddőség nem volt teljes, azt tudja. Időnként továbbra is születtek és születnek gyerekek a világ eldu-

68

gott zugaiban, még Britanniában is. Legtöbbjük fogyaté-kos, el se tudja képzelni, micsoda szörnyetegek.- Tudom, mire gondol. Emlékszik a háborús évek Gyermekvédelmi Alakulatára? Ez volt az Amerikai Gyermekgyűjtő Terv angol megfelelője. Részt vettem benne. Tudok mindent ezekről a szörnyszülöttekről. Úgy érzem, ésszerű lenne már születésükkor mindet el-pusztítani.- A vidéken született gyerekek néhány százalékát nem ölik meg azonnal, már ilyen az anyai szeretet. - Croucher az őrszemekhez fordult, akik a hátuk mögött sugdolóztak, és idegesen csendre intette őket. Majd így folytatta: - Felkutatom ezeket a porontyokat, akármilyen a külsejük. Némelyiknek nincsenek végtagjai. Néha hü-lyék, kimondhatatlanul ostobák. Néha kifordult belső ré-szekkel születnek, és lassan haldokolnak - bár felszed-tünk egy fiút, akinek az egész emésztőrendszere, a gyomra, a belei, a végbele mind a testén kívül volt, mint valami zsák, és mégis életben maradt. Rémesen szo-morú látvány. Ó, mennyi mindenféle félemberi te-remtményt gyűjtöttünk mi össze! A Churchill kórházba csukjuk és ellenőrizzük őket. ők képviselik a jövőt. - S amikor Timberlane egy szót sem válaszolt, még hozzá-tette: - Igaz, hogy rémes ez a jövő, de lehet, hogy más nem is létezik. Azzal a feltevéssel kell dolgoznunk, hogy ezek a teremtmények, ha elérik a felnőttkort, nor-mális utódokat hoznak létre. Életben kell őket tartanunk, és szaporításra kell kényszerítenünk mindet. Elhiheti, hogy jobb egy nyomorékokkal teli, mint egy halott vi-lág.Croucher kihívóan pillantott Timberlane-re, mintha el-lenkezést várna tőle. Ehelyett Timberlane így szólt:- Reggel eljövök, és megkeresem önt. Nem fogja cenzúrázni a munkámat?- őrt kap maga mellé, hogy biztonságban legyen. Pitt tizedes, aki bekísérte, minden utasítást megkapott. Nem akarom, hogy ellenséges kezekbe jussanak a jelen-tései.

69

- Ez az egész?- Nem. A maga kezét is ellenséges kéznek kell te-kintenem. Amíg meg nem győződöm az ellenkezőjéről, a felesége itt marad a laktanyában, mint a maga jóakara-tának a záloga. Maga is itt kap szállást. Kényelmesebb helye lesz, mint a lakásában. Holmijait most szállítják át a lakásából.- Éppen olyan diktátor, mint a többiek maga előtt.- Legyen óvatos, nem tűröm a makacskodókat. Csakhamar másképp fog rólam gondolkozni, legalábbis jobban tenné. Azt akarom, hogy az élő lelkiismeretem legyen. Jól vésse ezt az agyába. Látta, hogy körülvettem magamat az intelligenciával: sajnos, túlbuzgón végre-hajtják mindazt, amit mondok, legalábbis szemtől szem-be. Az efféle a végletekig felbőszít. Magától nem ezt várom, azt akarom, hogy azt végezze el, amire kiképez-ték. Az ördögbe is, miért vesződöm itt magával, amikor ezer más dolgom van? Azt kell tennie, amit mondok.- Ha függetlennek kell lennem, vissza kell kap-nom a függetlenségemet.- Hagyja ezeket a sznob trükköket! Azt kell ten-nie, amit mondok. Arra kérem, hogy ma éjszaka aludjon itt, és ez parancs. Gondolja át ezt a beszélgetést, tanács-kozza meg a feleségével. Első pillantásra észrevettem, hogy elég tüskés természetű asszony. Ne felejtse el, biz-tonságot ajánlok magának, Timberlane.- Ebben az egészségtelen erődben?- Holnap reggel hívatom, őrség, vezessék ki ezt az embert! Adják Pitt tizedes őrizetébe.Amikor az őrök szabályosan előléptek, hogy Timberla-ne-t kikísérjék, Croucher a zsebkendőjébe köhögött, majd végigtörülte a homlokát, és így szólt:- Még valamit, Timberlane. Remélem, barátok le-szünk, amennyire csak lehetséges. De ha szökést forgat a fejében, jobb, ha közlöm magával, hogy holnaptól kezdve új korlátozó szabályok lépnek életbe a fennható-ságom alá tartozó területen. Mindenáron megakadályo-zom a járvány terjedését. Ezen túl kihallgatás nélkül

70

mindenkit agyonlőnek, aki Oxfordból megpróbál eltá-vozni. A város körül hajnalban akadályokat építenek. Rendben van, őrség, vihetik. És hozzanak nekem egy titkárt meg egy bögre teát azonnal!

A kaszárnyában egyetlen tágas szoba jutott nekik. Volt benne mosdókagyló, gázrezsó és két tábori ágy pokróc-cal. Holmijaik épségben megérkeztek, és apránként be is hordtak mindent egy lent álló teherautóból. Az egyéb rekvirált javak összevissza érkeztek, a végén már bele-fáradtak a katonai bakancsok dobogásába.Az ajtóban elaggott őr ült egy széken, géppisztolyát babrálta, és az unatkozók merev tekintetű kí-váncsiságával bámulta őket.Martha az egyik ágyon feküdt, homlokán nedves törül-köző. Timberlane szóról szóra beszámolt Croucherral folytatott beszélgetéséről. Aztán elhallgattak, a férfi az ágyán ült, fejét fáradtan hajtotta a karjára, s lassanként valamiféle letargia vett rajta erőt.- Rendben van, többé-kevésbé elértük, amit akar-tunk - mondta Martha. - Lelkesen segítünk Croucher-nak. Meg lehet benne bízni?- Azt hiszem, ilyesmit nem lehet kérdezni. Annyi-ra meg lehet benne bízni, amennyire a körülmények megengedik. Úgy látszik, nem figyelt arra, amit mond-tam neki, mintha egyre csak máson járna az esze. Talán halványan megsejtettem, mi foglalkoztatja, amikor fel-idézte a szörnyszülöttekkel benépesült világ képét. Ta-lán úgy érezte, hogy uralkodnia kell valamin, akár a szörnyszülöttek gyülekezetén.Az asszony gondolatai mindig ugyanoda tértek vissza.- Mindenkinek rögeszméjévé vált a Baleset, ha nem mutatják is ki nyomban. Mindnyájan belebe-tegedtünk a bűntudatba. Talán ez bántja Crouchert is, és ezért vizionál azon, hogy a nyomorékok és deformált te-remtmények árnyékvilágán uralkodik.- Két lábbal áll a valóságban, nem afféle kép-

71

zelgő.- Ki áll itt két lábbal a valóságban?- Hát, mondjuk, fél lábbal, amire a kolera is fi-gyelmeztet bennünket, de…- Társadalmunk, a Föld bioszférája már negyven éve beteg. Hogy maradhatna egészséges az egyén? Mindnyájan csak tébolyultabbak lehetünk, mintsem el tudjuk képzelni.Timberlane-nek nem volt ínyére az asszony hanghordo-zása, odaült melléje az ágy szélére, és szigorúan rászólt:- Ha mindent meggondolunk, most mégis Crou-cherral kell törődnünk. Ha együttműködünk vele, ez megfelel az EMTD előírásainak, tehát ezt fogjuk csinál-ni. Ennek ellenére még most sem látom világosan, ilyen körülmények között miért ragaszkodik a személyem ballasztjához.- Én látom az okát. Nem hozzád ragaszkodik. Csak a teherkocsit akarja. Valószínűleg azt gondolja, hogy a feljegyzett anyagodat felhasználhatja.Timberlane megragadta az asszony kezét.- Igazad van. Talán azt hiszi, hogy mivel Lon-donból érkeztünk, használható felvételeim vannak. Va-lóban gyűjthettem volna adatokat. London a legszerve-zettebb ellensége. Kíváncsi vagyok, meddig hagyják ott a teherkocsit a mostani helyén.Az (A) EMTD teherkocsija a felszerelés egyik értékes darabjának számított. Amikor a nemzeti kormányok megbuktak - ahogyan ezt a washingtoni alapítvány előre látta -, a teherkocsik önmagukban véve is kis EMTD fő-hadiszállássá változtak. Volt bennük tökéletes magneto-fon berendezés, tartalékkészletek és mindenféle vegyes cikkek, tökéletesen fel voltak fegyverezve, egyetlen óra alatt hernyótalpas járművé lehetett átalakítani, a jelenleg legtökéletesebb telepes áramfejlesztő működtette őket, de ellátták benzinnel vagy bármiféle benzin-származékkal működő tartalék hajtóművel is. A műsza-ki tudományok csinos kis csomagját, Timberlane saját példányát az Iffley utcai lakásuk alatt, a garázsban

72

hagyták.- A kulcsok még nálam vannak - jegyezte meg Timberlane. - És a kocsit letakartam. Eddig még nem kérték tőlem a kulcsokat.Martha szeme csukva maradt. Hallotta a férje szavait, de túlfáradt volt ahhoz, hogy válaszoljon.- Éppen jó helyen vagyunk itt, hogy megfigyeljük a modern történelmet - folytatta Timberlane. - Az EMTD csak arra nem gondolt, hogy a járművekre a tör-ténelemcsinálóknak is megfájdul a foguk. Bármi törté-nik is, nem szabad kiengedni ellenőrzésünk alól a ko-csit.Majd egy percnyi hallgatás után hozzátette:- Elsősorban a kocsival kell törődnünk.A düh váratlan energiájával az asszony felült az ágyon:- A pokolba vele, hogy robbanna fel az a nyomo-rult kocsi! - kiáltotta. - És velem ki törődik?Ezen a fülledt éjszakán a laktanyában az asszony nyug-talanul aludt. A csendet csak a gyakorlótéren átdübörgő katonabakancsok törték meg, és a kiáltások meg egy moszkitó közeli zümmögése vagy egy hazatérő Wind-rush berregése. Az asszony ágya, amikor megfordult benne, úgy korgott, akár egy üres has.Úgy érezte, az éjszaka kitömött tűpárna - szinte érezte is a kezében, tenyerének az izzadsága annyira melegítette, s mint számtalan tű hatolt bele a harcos emberiség min-den hangja. A tűk is szúrtak meg a párna is. Reggelre a hangok gyérültek, bár odakint a tér forró katlana nem ürült ki. Majd egy másik irányból hosszan szóló riasztó-csengő bágyadt hangja berregett föl. Még messzebbről kakas kukorékolt. Harangütést is hallott - a Magdalen-templom? -, ötöt ütött. Hajnalhasadáskor madarak pö-röltek utcai fészkükben. A hadsereg zajai lassan ismét felülkerekedtek. A konyha felől vasedények és vedrek csörömpölése jelezte, hogy készülődnek a reggelire. Az elkeseredés áradata végre álomba sodorta.Gyógyító, mély álomba zuhant.Amikor felébredt, férje szürkén és borotválatlanul ült az

73

ágya szélén. Egy őr tálcán behozta a reggelit, lerakta és kiment.- Hogy érzed magad, drágám?- Ma reggel valamivel jobban, Algy. Micsoda lár-ma volt itt az éjszaka!- Attól tartok, rengeteg betegszállító csapat ér-kezett - jegyezte meg a férfi, kitekintve az ablakon. - Itt vagyunk a fertőzés egyik gócpontjában. Garanciákat is kész vagyok adni Crouchernak a viselkedésemet illető-en, ha megengedi, hogy ne itt lakjunk.Martha odalépett hozzá, s átfogta a férfi borostás állát.- Akkor hát döntöttél?- Igen, az éjszaka. Az (A) EMTD szolgálatába szegődtünk. A történelmet kutatjuk, s a történelmet most itt csinálják a szemünk előtt. Úgy vélem, bíznunk kell Croucherban, úgyhogy itt maradunk Cowleyban, és együttműködünk vele.- Tudod, hogy soha nem vonom kétségbe a dön-téseidet, Algy. De hihetünk mi efféle emberben?- Hadd mondjam meg, hogy ez az efféle ember, úgy látszik, egyáltalán nem keres semmiféle okot arra, hogy egyből lepuffantson bennünket - mondta.- Lehet, hogy egy nő másképpen látja a dolgokat, de nem szabad az EMTD-nél előbbre helyeznünk a biz-tonságunkat.- Nézd csak, Martha. Washingtonban nemcsak •elköteleztük magunkat, hanem olyan gondolkodás-módot is elfogadtunk, amelynek akkor is értelme van, ha minden emberi tevékenység megszűnik. Talán ennek köszönhetjük, hogy Londonban együtt maradtunk, ami-kor pedig körülöttünk minden személyes kapcsolatot megevett a fene. Küldetésünk van, szolgálnunk kell, kü-lönben az sem szolgál bennünket.- Úgy tudod csűrni-csavarni a dolgokat, hogy az ember mindent szépnek talál. Csak nehogy beleess a ke-lepcébe, és az elméleteknek nagyobb jelentőséget tulaj-doníts, mint az embereknek.Figyelmük most a reggelire terelődött. Katonai fejadag-

74

nak látszott, a tea kevés volt, kaptak egy kis híg sört is meg az elmaradhatatlan vitaminpirulákat, ami nemzeti eledelük lett, mióta a háziállatok száma megcsappant, és darát, komisz- kenyeret meg néhány nevesincs barna halszeletet. Mivel a bálnák és a fókák szinte teljesen ki-haltak, a veszélyes sugárzási hatások nyilvánvalóan ser-kentették a planktonok és a parányi rákfélék szaporo-dását, a halállomány is megsokszorozódott. Szerte a vi-lágon a tengerpart számos farmere kénytelen volt ten-gerre szállni, amikor állatállományuk megcsappant, úgyhogy még elég sok hal jutott a világ repedezett tá-nyérjaira.Evés közben Martha megszólalt:- Ez a Pitt tizedes, aki egyszerre börtönőr meg testőr is, elég rendesnek látszik. Ha már valakinek foly-ton itt kell ülnie velünk szemben, talán válaszszák őt. Kérd meg majd Crouchert, ha találkozol vele.Bekapták a vitamintablettákat a maradék sörrel, amikor belépett Pitt egy másik őrrel együtt. Váll- lapján száza-dosi rangjelzést viselt.- Úgy látszik, gratulálnunk kell a gyors és sikeres előléptetéséhez - mondta Martha.- Nincs szükség tréfára - válaszolta élesen Pitt. - Kevés alkalmas ember akad errefelé.- Nem akartam tréfálkozni, Mr. Pitt, a hordágyak odakint növekvő számából látom, hogy egyre kevesebb az ember.- Éppen ezért nem szabad tréfálni a járvánnyal.- A feleségem csak kedveskedni akart - jegyezte meg Timberlane. - Vigyázzon, hogyan válaszol neki, mert különben panaszt teszek.- Ha panaszt akar tenni, akkor mondja csak ne-kem - felelte Pitt.A házaspár összenézett. Az éjszaka szerény kis tizedese eltűnt, ez az ember durván beszélt, és egész viselkedésé-ből áradt az idegesség. Martha odalépett a tükörhöz, és leült elébe. Az arcán hogy megszaporodtak a gödrök! Ma erősebbnek érezte magát, de a rájuk váró megpró-

75

báltatások és a hőség gondolata elcsüggesztette. Kezdő-dő menstruációja tompa fájdalommal töltötte el, mintha terméketlen és megtermékenyíthetetlen petefészke tilta-kozna tulajdon meddősége ellen. Tubusaiból és tégelye-iből nagy fáradsággal életet és melegséget varázsolt az arcára, de érezte, hogy valójában ezt már örökre elveszí-tette.Közben Pittet figyelte a tükörből.Ezt az ideges viselkedést csupán a hirtelen előléptetés eredményezte, vagy pedig volt valami más oka is?- Tíz percen belül önt és Mrs. Timberlane-t elkí-sérem a vállalkozásra - szólt oda Timberlane- nek. - Szedelőzködjenek. Az Iffley utcai régi lakásukra me-gyünk. Ott majd felszedjük a vágó kocsijukat, és irány a Churchill kórház.- Micsoda? Találkozóm van Croucher parancs-nokkal. Erről egy szót sem szólt tegnap.- Ő azt mondta, hogy szólt, ön azt állította, hogy tényszerű bizonyítékokat kíván a kórházban történtek-ről. Ezért megyünk oda.- Értem. De a találkozó…- Figyeljen ide, velem ne vitatkozzon. Tudja, én parancsot kaptam, amit végre is fogok hajtani. Önnek itt most nincsenek találkozói, itt csak parancsok vannak. A parancsnok nem ér rá.- De ő azt mondta, hogy…Pitt százados a nagyobb nyomaték kedvéért megtapo-gatta újonnan szerzett revolverét.- Tíz perc múlva indulunk. Visszajövök önökért. Mindketten velem tartanak, és elmegyünk a teherkocsi-ért. - Sarkon fordult, és zajosan kivonult. A másik őr, egy petyhüdt képű fickó, feltűnően odaállt az ajtóba.- Mit jelent ez? - kérdezte Martha a férjéhez lép-ve. A férfi átölelte az asszony derekát, és aggodalmas pillantást vetett feléje.- Valamiképpen Croucher nyilván megváltoztatta a szándékát. De azért még minden rendben lehet. Én kértem rá, hogy láthassam a Churchill kórház feljegyzé-

76

seit, talán így akarja megmutatni, hogy együtt fog ve-lünk működni.- Pitt is hogy megváltozott. Tegnap este a fe-leségéről beszélt nekem, és hogy miként kényszerítették bele abba a mészárlásba Oxford centrumában...- Talán fejébe szállt az előléptetés.- Borzasztó ez a bizonytalanság, Algy, minden olyan ingatag, senki sem tudja, mi történik másnap… Talán meg akarják kaparintani a teherautót.Mellére bukó fejjel állt ott, a férfi átölelte, s nem szólt egy szót sem Pitt visszatértéig. A százados intett, s ők lementek a térre, az újdonsült kapitány vezette, az er-nyedt képű pedig követte őket.Bemásztak egy Windrushba. Pitt begyújtotta a motort, az akadozott és köhögött, aztán lassan átsuhantak a gya-korlótéren, ki a kapukon, s csak intettek az őrségnek.Az új nap semmiféle változást nem hozott Oxford képé-ben. Végig az Üres úton az ikerházak sora senyvedve égett, mintha egyetlen szélfuvallat kiolthatná a lángokat, a füstfelhők ráterültek a környékre. A régi motorgyár környékén észleltek szórványos katonai tevékenységet. Hallottak egy lövést is. A Cowley utcában, az üzletek hosszú, rendezetlen utcáján, amely Oxford ősi tornyai felé mutatott, a házak homlokzata többnyire megrok-kant, a kirakatok bedeszkázva. A szemét elborította a járdát. Egy-két üzlet előtt némán és kis csoportokban vénasszonyok álltak sorba áruért, a növekvő hőség elle-nére nyakuk köré tekerték a sáljukat. A Windrush alól kilövellő porfelhő rátelepedett rongyos cipőjükre. De ők a méltóság köntösébe öltözött megalázottságukban ügyet sem vetettek erre.Az úton Pitt arca olyan volt, mint a felrepedt bőr. Az orra, akár egy vadászsólyom csőre, mutatott előre. Hall-gattak. Amikor odaértek a lakáshoz, Pitt az út közepén egy keskeny pihenőre irányította a járművet. Martha örömmel mászott ki, a Windrush megtelt áporodott férfiszaggal.Huszonnégy óra alatt a lakásuk különös hellyé változott.

77

Az asszony már elfelejtette, milyen kopott és fakó kí-vülről. Egy katonát pillantottak meg, aki ott ült hajdani nappalijuk ablakában. Fegyverével a garázsajtót fedezte. Most éppen kihajolt az ablakon, és egy rövidnadrágos, esőköpenyes, rongyos ruhájú emberre kiáltozott. Az öreg a kocsiút szélén állt, és egy nyaláb újságot szoron-gatott a hóna alatt.- Oxford Mail! - károgta az öreg. Timberlane elindult, hogy vesz egyet, Pitt előbb vissza akarta tartani, majd azt mormolta: „Miért ne?" - és elfordult. Csak Martha látta ezt a mozdulatot.Az újság rövid tudósításokkal telepettyezett egyszerű papírív volt. A szembetűnően szedett vezércikk azon ör-vendezett, hogy ismét megjelenhet, mivel a törvény és a,rend helyreállt. Egy másik helyen pedig azt jelentette ki, hogy aki engedély nélkül megpróbálja elhagyni a vá-ros területét, azt agyonlövik, és azt is bejelentette, hogy a Szuper Filmszínház naponta tart bemutatót, és elren-delte, hogy minden hatvanöt év alatti férfi köteles negy-vennyolc órán belül jelentkezni a kiegészítő parancs-noksággá alakított tizenöt iskolaépület egyikében. Az újság nyilvánvalóan a parancsnok ellenőrzése alá került.- Na, mozgás! Nem érünk rá egész nap - mondta Pitt százados.Timberlane a farzsebébe gyömöszölte az újságot, és a garázs felé indult. Kinyitotta és belépett. Ahogy előrefu-rakodott a letakart (A) EMTD-kocsi mellett, és az ajta-ján kitapogatta a kombinációs zárat, Pitt szorosan mellé-je állt. Martha figyelte a százados arcát: újra meg újra megnedvesítette ki- cserepesedett ajkait.A két férfi bemászott a kocsiba. Timberlane kiengedte a féket, és lassan kifarolt az útra. Pitt odaszólt az ablakban ülő katonának, hogy zárja be a lakást, és vigye vissza a Windrusht a kaszárnyába. Marthára és a málészájú kato-nára pedig ráparancsolt, hogy másszanak be a teherko-csiba. Közvetlenül a sofőr mögött foglaltak helyet. Pitt és az alárendeltje kézbe vette a revolverét, s kezüket a térdükre fektették.

78

- Hajtson a Churchill kórház felé - rendelkezett Pitt. - Nagyon lassan haladjon. Egyáltalán nem kell siet-nünk. - Idegesen megköszörülte a torkát. Izzadságcsep-pek gyöngyöztek a homlokán. Bal hüvelykujját szünet nélkül le-fel húzogatta a revolver csövén.Kutató pillantást vetve rá, Timberlane megszólalt:- Ember, maga beteg. Jobb lenne, ha vissza-mennénk a laktanyába, és megvizsgáltatná magát egy orvossal. A revolver megrándult.- Vezessen csak tovább. És ne beszéljen hozzám. - Köhögött, és kezét nagy nehezen az arcához emelte. Egyik szemhéja idegesen rebegni kezdett, és válla fölött visszanézett Marthára.- Valóban nem gondolja…- Pofa be, asszony!Timberlane rádőlt a kormányra, és így gördültek a kihalt mellékutcán. Két fekete csuhás Cowley- szerzetes egy asszonyt cipelt, roskadoztak a teher alatt, az asszony bal keze a járdán vonszolódott. Kővé meredten álltak, ami-kor az autó utolérte őket, s nem is moccantak, amíg el nem tűnt a szemük elől. Amikor eldübörögtek mellet-tük, az asszony halott, kifejezéstelen arca Marthára bá-mult. Hallani lehetett, ahogy Pitt nyeli a nyálát.És mintha döntött volna, felemelte a revolverét. Amikor a revolver csöve Timberlane-re irányult, Martha felsi-koltott. Timberlane rálépett a fékre. Ide-oda dőltek, a motor elhallgatott, a kocsi megállt.Mielőtt Timberlane megfordulhatott volna, Pitt elejtette a fegyvert, és arcát a tenyerébe temette. Zokogott, és ha-dart valamit, de nem lehetett érteni.A málészájú fickó megszólalt:- Maradj csendben! Maradj csendben! Ne fuss el! Egyikünk sem akarja, hogy agyonlőjenek bennünket.Timberlane-nek már a kezében volt a revolver. Lefejtet-te Pitt kezét az arcáról, aki teljesen kijózanodott, amikor látta, hogy a fegyver gazdát cserélt.

79

- Lőjön le, ha akar. Azt hiszi, törődöm vele? Gye-rünk, essünk túl rajta minél előbb. Croucher így is, úgy is agyonlő, ha megtudja, hogy hagytam magát elmene-külni. Puffantson le bennünket, és legyünk túl rajta!- Soha senkit nem bántottam, valaha postás vol-tam. Hadd szálljak ki! Engem ne lőjön le - mondta a málészájú őr. Továbbra is gyámoltalanul dédelgette ölé-ben a revolverét. A százados összeomlásának a látványa teljesen tanácstalanná tette.- Miért kellene akármelyiküket is lelőnöm? - kér-dezte kurtán Timberlane. - És egyébként, miért kellett volna maguknak engem lelőniük? Milyen parancsot ka-pott, Pitt?- Megkíméltem az életét. Maga is kímélje meg az enyémet. Maga úriember. Rakja el azt a fegyvert. Vagy hadd legyen nálam ismét. Vagy tegye a kesztyűtartóba. - Ismét éledezett, de még zavart volt, bár fölényes és megbízhatatlan szeme körbejárt. Timberlane a mellének szegezte a fegyvert.- Magyarázza meg ezt az egészet.- Croucher ezt a parancsot adta. Ott volt előttem, azaz ott voltam előtte ma reggel. Azt mondta, hogy a járművet meg kell szereznie. Azt mondta, hogy maga értelmiségi bajkeverő, kém, talán Londonból jött. Miu-tán elindította a kocsit, agyon kellett volna lőni magát és a feleségét. Utána Studleynak és nekem jelentéstételre vissza kellett volna vinnünk a járművet hozzá. De nem tudtam megtenni, becsszavamra, nem való nekem az ilyesmi. Nekem is volt feleségem és családom, megelé-geltem az öldöklést, és ha az én szegény Vi…- Hagyjuk a ripacskodást, Mr. Pitt, és gondol-kozzunk - szólalt meg Martha. Átkarolta férje vállát. - így hát mégsem bízhatunk Croucher barátunkban.- Ő sem bízhat bennünk. Az ő helyzetében levő emberek talán a szívük mélyén liberálisak, de hiába, a kalandoroktól szabadulniuk kell.- Ezt a frázist az apámtól tanultad. Rendben van, Algy, most, hogy ismét kalandorok lettünk, mihez kez-

80

dünk?Martha legnagyobb meglepetésére a férfi megfordult és megcsókolta. Valami megingathatatlan vidámság érző-dött rajta, ő volt a parancsnok. Elkobozta a revolvert Studleytól, aki nem is tiltakozott, és becsúsztatta egy fiókba.- Ilyen körülmények között nincs más választá-sunk. Elhagyjuk Oxfordot. Nyugat felé indulunk, Devon irányába. Még ez látszik a legjobb tippnek. Pitt meg maga, Studley, velünk tartanak?- Soha nem jut ki Oxfordból meg Cowleyból. A barikádok már állnak. A városból kivezető valamennyi úton az éjszaka felépítették őket.- Ha mellénk szegődik, akkor tőlem kapja a pa-rancsokat. Velünk tartanak? Igen vagy nem?- De mondom magának, hogy a torlaszok már áll-nak. Nem tud kikeveredni a városból, még ha Croucher volna, akkor sem - mondta Pitt.- Lennie kell magánál igazolásnak vagy valami írásnak, ami engedélyezi az utcákon való közlekedést. Mit mutatott fel az őrnek, amikor elhagytuk a kaszár-nyát?Zubbonya zsebéből Pitt elővett egy írást, és átnyújtotta.- Szükségem van a zubbonyára is. Mostantól fog-va lefokozom civillé. Sajnálom, Pitt, de nem érdemelte meg az előléptetést, ugye?- Ha arra gondol, nem vagyok gyilkos. - Most már kissé összeszedte magát. - Figyeljen rám, mondom magának, hogy valamennyiünket falhoz állítanak, ha megpróbál átjutni a torlaszokon. Mindenütt lerakták azokat a hatalmas betontömböket. Leállítják a forgal-mat, és felborítják az LPA-kat.- Húzza le a zubbonyt, aztán majd társalgunk.A Cowley-szerzetesek utolérték a kocsit. Bebámultak az autóba, aztán terhüket becipelték egy vendégfogadóba.Timberlane odaadta a kabátját Marthának, és belebújt Pitt zubbonyába - a foszladozó varrásnál csak úgy recse-gett -, és így szólt:

81

- Élelmet továbbra is szállítanak be a városba, ugye? Élelmet, árucikket, lőszert, isten tudja, még mit. Ne mondja nekem, hogy Croucher nem volt olyan okos, és nem szervezte meg mindezt. Valójában kirabolja a környező megyéket, így egészíti ki a tartalékait.Studley hirtelen előrehajolt, és megkopogtatta Timberla-ne vállát.- Igaza van, uram, ma reggel kell érkeznie egy halszállítmánynak Southamptonból, mert hallottam Tuc-ker szállítmányozási őrmestertől, amikor átvettük a Windrusht.- Ember! A torlaszokat le kell bontani, hogy a konvoj áthaladhasson. Amikor a kocsioszlop beérkezik, mi kicsúszunk. Melyik úton kell jönniük?

Miközben dél felé gurultak a tikkasztó napsütésben, robbanás dörejét hallották. Előttük az úton jobb kéz fe-lől halvány füstfelhőt pillantottak meg, tehát a Donning-ton-hidat felrobbantották. Elvágták előlük a városból ki-vezető egyik utat. Hallgattak. A kolerához hasonlóan az utcák sivársága is járványos volt.A Rose Hillnél az úttól kissé távolabb álló házsorok olyan üresen meredeztek, mint a kopár sziklák. A fő közlekedési út tökéletes meztelenségét csupán egy men-tőkocsi enyhítette, amely kék fényét villogtatva igyeke-zett elő az egyik mellékutcából. Minden ablaka be volt függönyözve. Átbukdácsolt a pázsitszegélyen, néhány yarddal az (A) EMTD-kocsi előtt átdöcögött az úton, majd még egyet zökkent, és megállt a szemközti pázsit-szegélyen. Amint elhaladtak mellette, a kormányra bo-rulva megpillantották a vezetőjét…Távolabb, a magánvillák között, már több életet tapasz-taltak. Néhány kertben vénemberek és vénasszonyok máglyákat gyújtottak. Miféle babonából? - tűnődött Martha.Amikor odaértek egy körtérhez, vállra vetett puskájú ka-tonák jöttek eléjük az ellenőrző pontról. Timberlane ki-

82

hajolt a kocsiból, és meg sem állva odamutatta az enge-délyt. A katonák intettek.- Milyen messze van még? - kérdezte Timber-lane.- Már majdnem ott vagyunk. A keresett úttorlasz a Littlemore vasúti hídnál áll. Ott véget ér a város - mondta Pitt.- Crouchernak elég nagy határvonalat kell véde-nie.- Ezért kell neki még több ember. Pompás ötlet volt lezárni az utakat. Távol tartja az idegeneket, és minket sem enged ki. Nem akarja, hogy a szökevények meglógjanak, és ellene szervezkedjenek. Az út most jobb felé kanyarodik a híd felé, ott pedig jobbról az a másik út torkollik bele. Ó, itt van egy kocsma, a Marl-borough, ott a sarkon.- Rendben van, tegyen mindent úgy, ahogy mondtam. Vegyen példát a mentőkocsiról. Rendben van, édesem, Martha? Most!A kanyarban Timberlane a kormányra lapult, s jobb kar-ját kilógatta az ablakon. Pitt mögéje kuporodott, Martha és Studley hátrahúzódott az ülésen. Óvatosan kormá-nyozva, Timberlane kacskaringós útvonalon a kocsit a Pitt említette kocsma felé vezette. Felfutott a járdára, az-tán nagyot fordított a kormányon, kikapcsolta a kuplun-got, de a sebességet nem vette le. A kocsi hevesen meg-rázkódott, mielőtt megállt. Így szemben álltak az alig kétszáz yardnyira fekvő Littlemore-híddal.- Így ni, most maradjunk itt - mondta Timberlane. - Reméljük, a southamptoni konvoj idejében befut. Studley, előreláthatólag hány járműből áll a menet?- Négy, öt, hat. Nehéz megmondani. Mindig vál-tozik.- Akkor a második kocsi után kell átvágnunk.Beszéd közben egyre csak előrekémlelt. A vasútvonalat nem lehetett látni a bevágásban. A hídnál az út kétsáv-nyira szűkült. A hídon túl a talajemelkedés eltakarta az utat, de szerencsére az úttorlaszt a híd innenső oldalán

83

építették fel, úgyhogy jól láthatták. Betonelemekből állt, két ócska teherautóból és fagerendákból. A közeli kis fakunyhót a katonaság tartotta megszállva, mintha gép-puska is rejtőzött volna benne. Csak egy katonát láttak, az épület ajtaján hajolt ki, és szemét tenyerével ernyőz- ve meredten bámult rájuk lefelé az úton.Építkezési anyaggal megrakott teherautó vesztegelt a torlasz mellett. Egy ember fentről téglákat adogatott le a társának. Úgy tetszett, a védelmi vonalat akarják meg-erősíteni, és nehézkes mozgásukról ítélve nem nagyon szoktak effajta munkához.Teltek-múltak a percek. Az egész táj leírhatatlan volt, ez a gyászos út már nem tartozott a városhoz, de még a szántóföldekhez sem. Nemcsak a napsütés égetett ki be-lőle minden szépséget.Talán soha nem figyelte senki ezt az utat ilyen eltökél-ten, mint most Timberlane. A téglát adogató emberek lomha mozdulatai makacs álomra emlékeztettek. Le-gyek szálltak be az (A) EMTD teherautójába, és kínlód-va zümmögtek odabent. Ez a hang lánykora hosszú nyá-ri napjait idézte fel Marthának, amikor a boldogságába betört a felismerés, és elválaszthatatlanul összeforrt vele, hogy a baj, mint valami átok, telepszik őrá, a szü-leire meg a barátaira és mindenkire. Szemtanúja volt, hogyan terjeszkedik az átok mind messzebb és mesz-szebb, mint a homok a sivatagi viharban, amely még az eget is szétmállasztja. Tágra nyílt szemmel bámult férje görnyedt hátára, s kicsike kis borzadállyal elképzelte, hogy férje halott, valóban belehalt a kolerába. Sikerült is megrémítenie önmagát.- Algy…- Jönnek! Most figyelj! Maradj lent, Martha, bizto-san ránk lőnek, amikor átvágunk.Hagyta, hogy a kocsik előrejöjjenek, az úthoz zö-työgjenek. Az első teherautó, egy minden porcikájában poros, hatalmas bútorszállító kocsi a túloldalról nagy nehezen préselődött át a hídon. Az egyik katona segítő-készen odalépett, a gerendaakadály egy részét elhúzta,

84

hogy átengedje a kocsit. Az autó előrevergődött a kes-keny nyíláson. Mihelyt leért az útra, és elindult az (A) EMTD-kocsi felé, a második teherautó is megjelent a hídon: egy kopott védőponyvájú katonai jármű.Az áttörés időzítésének be kellett válnia. Gyorsan előre-törve az (A) EMTD-kocsinak a második autó mellett a hídhoz a lehető legközelebb kellett elhaladnia. Timber-lane keményen lenyomta a pedált.Az út menti szilfák porköntösükbe öltözve vörös és fe-hér színre bontották szeme előtt a napfényt. Elrobogtak az első kocsi mellett. A vezető odakiáltott nekik vala-mit. A katonai autó felé száguldottak. Az éppen a beton-akadályok között haladt át. A vezetője megpillantotta Timberlane-t, intett, felgyorsított, és félrerántotta a kor-mányt. Puskáját lóbálva az őrszem előreszaladt. A szája mozgott. Szavait elnyelte a motorok bőgése, Timberlane egyenesen nekihajtott.Elzúgtak a katonai kocsi mellett, még csak nem is súrol-ták, mind a négyen ösztönösen figyeltek és felkiáltottak. Jobb oldali lámpájuk elkapta a katonát, mielőtt megfor-dulhatott volna. A puskája oldalt repült. Mint valami ce-mentes zsák, nekivágódott az egyik betonakadálynak. Amikor elrobogtak a torlasz mellett, valami megcsikor-dult: az acél a kövön. A híd közepén jártak, amikor köz-vetlenül előttük feltűnt a konvoj harmadik kocsija.A hátuk mögött a fakalyibában megszólalt az őrség gép-puskája. Teherautójuk hátsó részén a rácsra csak úgy zá-poroztak a golyók, s belül úgy hangzott, mintha valami acéldob szólna. A szembejövő jármű szélvédője betört, az ócska vásznon új repedések nyíltak ki élesen. Az egyik kerékből sziszegve tódult ki a levegő, s a kocsi fél oldalra billent. A vezetője ki akarta nyitni az ajtót, de amikor a kocsi az ellenkező oldalára dőlt, visszaesett a kabinba. A kocsi a karfát áttörve, zötyögve és csikorog-va bukfencezett le a töltésen a lent húzódó vasútvonal felé.Timberlane ellenkező irányba farolt, nehogy összeüt-közzön a teherautóval. Csak a másik kocsi defektje tette

85

szabaddá az utat. Ismét előrelendültek, az út megtisztult előttük. A géppuska továbbra is kerepelt, de a terep már eltakarta őket.Ha Studley nem ájul el, akkor, és nem kell megállniuk a legközelebbi elhagyatott faluban, amelynek Sparcot volt a neve, ahol már más menekülők is kezdtek gyülekezni, egészen Devonig lejuthattak volna. De Studley megkap-ta a kolerát, és egy Mole nevű eszelős fickó érkezett a faluba, hogy előretolt erődítménnyé építse ki; egy hét múlva pedig a tartós esőzés elmosta minden lehetőségü-ket. Sparcoti tartózkodásuk tizenegy hosszú, színtelen évig tartott.

Ezekre az időkre visszagondolva Martha csak azon tű-nődött, hogy emlékezete mennyire megőrizte cowleyi tartózkodásuk ideges izgalmát, úgyhogy mindent köny-nyűszerrel fel tudott idézni. A rákövetkező évek már nem voltak ennyire világosak, elhomályosította a nyo-morúság és az egyhangúság. Studley halála és mások halála a menekültek eredeti csapatából, a Nagy Jim Mole felbukkanása és a viták, amikor szétosztotta kö-zöttük a falu elhagyatott házait, a vég nélküli küzdelem, a harc a nőkért, a remény, az illemszabályok és a rúzs elhagyása - mindez olyan volt most már, mint az ábrák egy óriási, de kifakult kárpiton, amelyet látni sem akar többé.Azoknak a napoknak egyik eseménye (a gyerekek hiá-nya akkor még fájóbb sebként élt gondolataiban!) Vilá-gosan megőrződött emlékezetében, mert tudta, hogy fér-jét még most is gyötri: amikor elcserélték az (A) EMTD-kocsit, a Sparcotban töltött második télen, ami-kor már mindnyájan szédültek az éhezéstől. Egy szekér-rakomány romlott halra, répára és vitaminpirulákra cse-rélték el: mindez egy félszemű vándorházalóé volt. Egy álló délutánon át alkudoztak vele, s a végén együtt fi-gyelték, mint hajt el porfelhő közepette a teherautóju-kon. Nyomorúságuk annak a télnek a sötétségében érte

86

el mélypontját.Többen, köztük a legjobb erőben levők, agyonlőtték magukat. Akkor történt, hogy Eve, a fiatal lány, aki Tro-uter kedvese volt, ép-egészséges gyereket szült. De a lány megzavarodott, és nyomtalanul eltűnt. A lány és a gyerek holttestét egy hónappal később találták meg a közeli erdőben.Ezen a gonosz télen történt, hogy Martha és Szürkesza-káll, nem egészen Mole jóváhagyásával, előadásokat szerveztek. Történelemről, földrajzról, politikáról be-széltek és más egyebekről, amit az életből lestek el - de minthogy a témákat szükségképpen abból az életből me-rítették, amely az előadások során is egyre jobban pusz-tult, a próbálkozásuk kudarcot vallott. Az éhezéshez és nélkülözéshez még gyászosabb dolog is járult: az az ér-zés, hogy a Földön nincs többé helye a gondolkodásnak.Valaki tiszavirág-életű kifejezést talált erre az érzésre: agyfüggöny. Az agyfüggöny hevesen hullott alá ezen a télen.Januárban a fenyőrigók elhozták Norvégia rikoltó dalát Sparcotba. Februárban metsző szél fújt mindennap, és esett a hó. Márciusban a verebek a piszkos hóbuckákon párzottak. Csak áprilisban érkezett egy kissé enyhébb levegő.Charley Samuels áprilisban vette feleségül Iris Ryde-ot. Charley és Timberlane együtt harcolt a háborúban, sok-sok évvel ezelőtt, amikor még mindketten a Gyermek-védelmi Alakulatnál szolgáltak. Micsoda jó napjuk volt, amikor Charley megérkezett ebbe a tarkabarka kicsi fa-luba. Házassága után feleségével együtt a Martha és Algy melletti házba költözködött. Hat évvel később Iris meghalt rákban, amelyet a meddőségéhez hasonlóan szintén a Baleset okozott.Akkoriban rájuk járt a rúd. De közben mégiscsak dol-goztak, és osztoztak Mole rémületében, s alig vették észre, mit ró rájuk. Megszabadulásuk Sparcotból felért holmi lábadozással, amikor az ember visszatekint, és először döbben rá, milyen beteg volt. Marthának felrém-

87

lett, milyen buzgón szövetkeztek a természettel, amely egyre jobban szétmállasztotta az utakat, s hogyan bátorí-tották ezt a törekvését, még jobban elvágva magukat a veszedelmes külvilágtól, s milyen aggodalmasan védel-mezték Sparcotot, s várták a napot, amikor Croucher csapatai elözönlik őket.Croucher soha nem érkezett meg Sparcotba. Végzett vele a járvány, amely hívei közül számosat megölt, és erődítményét hullaházzá változtatta. Időközben a jár-vány kifulladt: a nagy szervezetek a nagy állatok sorsára jutottak - megnőttek a sövénykerítések, a sarjerdők meglombosodtak, es erdőséggé terebélyesedtek, a fo-lyók kiterjeszkedtek az árterületre, és a nagy agytérfoga-tú emlősök apró közösségekben tengették második gye-rekkorukat.

88

3. A FOLYÓ - A SWIFFORDI VÁSÁRAz emberek és a birkák egyaránt sokat köhögtek, amíg a csónak lefelé hajózott a folyón. A kaland első izgalma elszállt. Túl öregek voltak és túl sok rosszat láttak már ahhoz, hogy sokáig lobogjon bennük a lelkesedés. A hi-deg és a táj is hozzájárult a levertségükhöz: a dérrel ke-retezett növényzet, mint egy ősi szellemarc, újszerűen hatott, s nem volt tekintettel a magányos emberekre, akik átvágtak rajta, tovább élte a maga életét.A csípős téli levegőben a lélegzetük szinte gőzölgött. Elöl a dingi ment, utána kis csónakjában Jeff Pitt eve-zett, a két birka egy hálóban hevert a csónak repedező farában. Lassan haladtak: Pitt inkább csak büszkélkedett az evezési tudományával, nemigen bírta már.A dingiben főként Charley és Szürkeszakáll evezett. Martha velük szemben ült a kormánynál. Becky és To-win Thomas mogorván félrehúzódott. Becky a vendég-fogadóban akart maradni, ahol a birkákat találták, amíg a szesz és a tél tart, de Szürkeszakáll meggyőzte őket. A többi birka most ott hevert köztük a hajó fenekén.Egy ízben, amikor Becky beleunt a mellette ülő férfi tét-lenségébe, ráripakodott, hogy szálljon át Jeff Pitt csó-nakjába, és segítsen neki evezni. A kísérlet kudarcba fulladt. A csónak majdnem felfordult. Pitt úgy káromko-dott, mint a záporeső. Most egyedül evezett, s a gondo-latain rágódott.Életének hatvanötödik évére különös, tüskés képű fickó lett. Bár az orra változatlanul hatalmasan emelkedett ki az arcából, fogainak fokozatos elvesztése és húsának ki-száradása még jobban kiemelte állkapcsát és állát.Mióta Sparcotban letelepedett, és örült, hogy szerencsé-sen megszabadult Szürkeszakálltól, Croucher hajdani századosa meglehetősen magányosan éldegélt. Nyilván-valóan neheztelt arra a létezési formára, amelybe bele-kényszerült; bár ezt soha nem vallotta be, mégis úgy vi-selkedett, mint aki régóta hozzászokott a keserűséghez; a tény tény marad, mindenkinél eredményesebben fog-lalkozott orvvadászattal.

89

Bár sorsát megosztotta a többiekkel, még most is nyo-masztotta emberkerülő hajlama. A dinginek hátat fordít-va evezett, figyelmesen kémlelt hátrafelé a zilált téli táj-ra, ahonnan jöttek. A társaival tartott, de magatartása azt sugallta, hogy nem feltétlen egyetértésben.A fagy fehérítette, homokszínű, alacsony partok között csónakuk állandóan csikorgott: evezőik össze-összekoc-cantak a jéggel. A második délután, miután elhagyták a vendégfogadót, ahol a birkákat találták, füstszagot érez-tek, s meg is látták a folyó felett terjengő füstfátylat. Csakhamar jégmentesebb szakaszra érkeztek, ahol a parton tűz lobogott. Szürkeszakáll a puskájáért nyúlt, Charley megragadta a kését, Martha éberen őrködött, Gowin és Becky lehúzódott a csónak fenekére.Pitt felállt, és a partra mutatott.- Istenem, a manók! - kiáltott fel. - Biztosan ez is manó!A parton a tűz körül egy apró alak táncolt, karját, lábát nyújtogatta. Magában dudorászott, a hangja olyan volt, mint a recsegő faág. Amikor a bokrok kopár szárain át megpillantotta a csónakokat, megtorpant. Előrejött a víz széléig, kezét összekulcsolta fekete szőrzetű ágyéka előtt, és odakiáltott nekik. Bár egy szavát sem értették, megbűvölten eveztek feléje.Mire kikötöttek, az alak magára kapott néhány ruhada-rabot, és most már emberibb külsőt öltött.Mögötte, félig egy csoport kőrisfa mögé rejtőzve, kátrá-nyos tetejű pajtát pillantottak meg. Az alak ugrándozott, és a pajta felé mutogatott, miközben szélsebesen pörgött a nyelve.Első látásra élénk nyolcvanévesnek ítélték, fürge és gro-teszk jelenség volt, orrán vörös és ibolyaszínű kusza hajszálerek húzódtak egyik pofacsontjától a másikig. Szakálla és sörénye egyetlen lángoló hajzatba olvadt össze, a feje tetején és az álla alatt pedig bozontosán összecsomózva és erős narancsszínre festve. Mintha egy csontváz táncolt volna, s közben feléjük integetett.- Egyedül van? Kiköthetnénk itt? - kiáltott oda Szürkeszakáll.

90

- Nem valami bizalomgerjesztő, nyomás tovább! - kiáltotta Jeff Pitt, csónakjával átvergődve a jégtáblák között. - Nem tudjuk, mibe mászunk bele.A csontváz valami érthetetlent ordítozott, és hátraugrott, amikor Szürkeszakáll partra mászott. A nyakában függő néhány vörös és zöld gyöngyszemet markolászta.- Zsépidöng van asusásra - mondta.- Ó, szép időnk van az úszásra! Úszott az imént? Nincs hideg? Nem fél, hogy felsebzik a jégtáblák?- Midizsmont? A zsonagom gerezsi?- Úgy látszik, ő sem ért meg jobban engem, mint én őt - szólt oda Szürkeszakáll a csónakban ülőknek. Aztán nagy türelemmel mégis áthatolt a csontváz kásás kiejtésén. Kiderült, hogy Norsgreynek hívják, és házaló. Feleségével, Litával a pajtában lakik, amelyet láttak is a kőrisfákon át. Szívesen fogadná Szürkeszakállt és társa-it.Charley rókájához hasonlóan a birkák is pórázon ugrán-doztak. Kiugratták őket a partra, ahol nyomban legelni kezdték az érdes füvet. Az emberek partra vontatták és kikötötték, a csónakokat. Nyújtózkodtak, hogy elkerges-sék tagjaikból a fagyos gémberedettséget. Aztán lábukat kínosan vonszolva elindultak a pajta felé. Amikor végre hozzászoktak a csontváz kiejtéséhez, sokkal érthetőbbé vált, mit akar mondani, bár a beszéde kissé vadul hang-zott. A borzokról fecsegett.Norsgrey hitt a borzok mágikus erejében. Ahogy elme-sélte, a lánya, aki most majdnem hatvanéves lenne, az erdőbe menekült („amikor eltökélték magukat és ráad-ták a fejüket, hogy továbbálljanak, és eltiporják az em-berek városait"), és a lány férjhez ment egy borzhoz. Most az erdőben borzemberek is élnek, akik mind a lá-nyának a fiai meg a lányai, az arcuk fekete-fehér, és na-gyon bájosak.- Menyétek is vannak errefelé?- kérdezte Martha félbeszakítva a hosszú monológnak induló áradatot.- Most is ott lapul egy, minket figyel, asszony

91

őnagysága, ott üledezik az átkozott fészkében, mert agyafurfangos ám. De nem nyúl hozzánk, mert tudja, hogy házasság köt engem a borzállatokhoz.Kimeresztették a szemüket, de csak a kőrisfák halvány, szürke ágait látták, amelyek fekete sapkásan meredtek az ég felé.Bent a pajta félhomályában egy öreg rénszarvas feküdt, négy hatalmas patája össze volt kötve. Becky meglepet-ten sikoltott fel, amikor az állat feléjük fordította elag-gott, mord képét. Amikor beléptek, tyúkok kárálták és rebbentek szét.- Ne nagyon lármázzanak - figyelmeztette őket Norsgrey. - Lita elaludt, s nem akarom felébreszteni. Kirakom a szűrüket, ha zavarják, de ha csendben marad-nak, s adnak egy kis vacsorát, megengedem, hogy itt maradjanak, itt ebben a meleg, kényelmes, csinos lakás-ban, itt biztonságban lesznek a kívül koslató éhes me-nyétek elől.- Mi baja van a feleségének? - érdeklődött Towin. - Mert nem maradok itt, ha beteg.- Ne sértegesse a feleségemet. Soha életében nem volt beteg. Csak maradjanak csendben, és viselkedjenek tisztességesen.- Lemegyek a csónakhoz a cókmókért - mondta Szürkeszakáll. Charley a rókával együtt visszaballagott vele a folyóhoz. Amikor felrakodtak, Charley nem néz-ve Szürkeszakállra, hanem a hidegszürke tájat bámulva, nagy nehezen kinyögte:- Towin meg Becky ott maradhattak volna, ahol a halott férfi ült a konyhában - mondta. - Nem volt ked-vük továbbjönni, de mi rábeszéltük őket. Ugye, igazam van, Szürkeszakáll?- Tudod, hogy igen.- Rendben van. Hanem meg akarom kérdezni tő-led, milyen messze megyünk. Mit tervezel? Mit forgatsz elmédben?Szürkeszakáll a folyót bámulta.- Charley, te vallásos ember vagy. Nem gondo-

92

lod, hogy Isten is készíthet valamit számunkra az ő el-méjében?Charley kurtán felnevetett:- Ez szebben hangzana, ha te magad is hinnél Is-tenben. De tegyük fel, szerintem ö azt forgatja az elmé-jében, hogy mi itt letelepszünk, ehhez mit szólnál? Nem értem, mihez akarsz kezdeni.- Még nem jutottunk elég messze Sparcottól, hogy elidőzzünk itt. Expedíciót szervezhetnek, és elkap-nak bennünket.- Te is tisztában vagy vele, ez lehetetlen. Az igaz-ság az, te magad sem tudod, hová akarsz menni és miért, nemde?Szürkeszakáll csak nézte Charley régóta ismert arcát.- Napról napra biztosabb leszek benne. Le akarok jutni a torkolatig, a tengerhez.Charley bólintott, és felszedte a batyuját. Vánszorogva indult vissza a pajta felé. Izsák ment elöl. Szürkeszakáll mintha még mondani akart volna valamit, de meggon-dolta magát. Nem hitt a magyarázkodásban. Towinnak és Beckynek csak újabb megpróbáltatás volt ez az uta-zás, neki viszont a célját jelentette. A megpróbáltatást is élvezte. Az életet is élvezte: tárgyilagosan tekintett visz-sza minden pillanatára - egyik-másik éppen úgy beleve-szett a múlt ködébe, mint a Temze szemközti partja - legtöbbje nyomorúságot hozott, félelmet, pusztulást, de mindezek után még most is olyan életörömöt érzett, amely erősebbnek bizonyult minden nyomorúságnál, fé-lelemnél és pusztulásnál. Egy letűnt kor hiedelme jutott eszébe: Cogito ergo sum. Őrá ez nem vonatkozott, az ő igazsága ez volt: Sentio ergo sum. Érzek, tehát vagyok. Örült ennek a félelemmel teli, szánalmas, pusztuló élet-nek, és nemcsak azért, mert mégiscsak értelmesebb volt, mint a nem-élet. Soha senkinek sem tudta volna ezt ki-fejteni: Marthának nem kellett magyarázgatnia, az asz-szony tudta, hasonlóan érzett ő is.Távolról zene foszlányait hallotta.Szorongva nézett körül, felidézte Pitt és mások meséit a

93

manókról meg törpékről, mert ez tündérmuzsika volt. De rádöbbent, hogy a zene nagyon messziről jön. Vajon harmonika szólt? Már majdnem elfelejtette a hangszer nevét.Gondterhelten ballagott vissza a pajtához, és megtuda-kolta a dolgot Norsgreytől. Hátát a rénszarvas véknyá-nak támasztva, a vénember éles tekintettel nézett fel na-rancsszínű haja közül.- Biztosan a swiffordi vásár lesz az. Most jöttem vissza onnan, jó üzletet kötöttem. Ott szereztem be a tyúkjaimat. - Most is alig lehetett érteni a szavait.- Milyen messze esik innen Swifford?- Az országjárdán gyorsabban odaér, mint a fo-lyón. Toronyiránt egy mérföld. Az úton kettő. A folyón meg öt. Megveszem maguktól a hajócsónakot, jó árat adok érte.Nem mentek bele az üzletbe, de élelmük egy részét át-adták a vénembernek. ízlett nekik a leölt birka, a húsá-ból pörköltfélét készítettek, és Norsgrey kis taligájáról előkerült valami ízesítő fű is. Ha húst ettek, mindig ap-róra vagdalták, mert az öreg fogaknak és fájós ínyeknek ez volt a legalkalmatosabb.- A felesége miért nem tart velünk? - érdeklődött Towin. - Nem szereti az idegeneket?- Elaludt, ahogy mondtam már, itt a kék függöny mögött. Hagyják békén, nem bántotta magukat.A kék függöny a pajta egyik sarkát kerítette el, a taligá-tól a falba vert szegig húzódott. A pajta most kényel-metlenül megtelt, mert alkonyatkor a birkákat is beterel-ték. Nem valami jó hálótársnak bizonyultak a tyúkok meg az öreg rénszarvas társaságában. Lámpájuk pislo-gása alig világított fel a keresztgerendáig. Ez a gerenda két és fél évszázaddal ezelőtt szűnt meg élőfa lenni. Most másfajta élet talált bennük menedéket: hernyók, bogarak, álcák, pókok, bábok lengtek selymes szállal a gerendák között, a fecskefészkekben bolhák és lárváik várták gazdáik visszatértét a következő csalhatatlan ta-vaszig. Ezeknek az egyszerű élőlényeknek az életében

94

már több nemzedék váltakozott azóta, hogy az ember kiagyalta saját kiirtását.- No, mit gondolnak, hány éves vagyok? - kér-dezte Norsgrey, és színes ábrázatát Martha arcához tol-ta.- Nem is nagyon gondolkoztam még ezen - vá-laszolta kedvesen Martha.- Úgy hetvennek gondolt, mi?- Valójában nem gondoltam semmit. Jobb szere-tek nem töprengeni az emberek korán, ez olyan tárgy, amelyre csak végső esetben gondolok.- Az én korom felől nyugodtan elgondolkodhat. Ügy hetven-egynéhányat mondana, ugye?- Mondjuk.Norsgrey diadalmasan felkiáltott, aztán aggodal-maskodva pillantott a kék függöny felé.- Nos, akkor hadd áruljam el, tévedett, asszony őnagysága, hajjaj, igen, nagyon tévedett. Megmondjam, hány éves vagyok? Megmondjam? Nem is hinné el ne-kem.- No, ki vele, hány éves? - kérdezte növekvő kí-váncsisággal Towin. - Szerintem vagy nyolcvanöt. Le-fogadom, hogy idősebb nálam, és én 1945-ben szület-tem, abban az évben, amikor ledobták az első atombom-bát. Lefogadom, pajtás, 1945 előtt született.- Az évekhez már nem fűződnek többé számok - jegyezte meg Norsgrey kimondhatatlan megvetéssel, és visszafordult Martha felé. - Nem hiszi el, asszony őnagysága, de én már majdnem kétszáz éves vagyok, már majdnem kétszáz. Úgy is mondhatja, hogy jövő hé-ten van a kétszázadik születésnapom.Martha ironikusan felhúzta a szemöldökét. Így szólt:- A korához képest jól tartja magát.- Még hogy kétszáz! Nem több nálam - vetette oda gúnyosan Towin.- De annyi vagyok. Kétszáz éves vagyok, és mi több, én még akkor is itt csatangolok ezen a vén vi-lágon, amikor maguk, szarháziak, már régen meghaltak,

95

és a föld alatt lesznek.Towin előrehajolt, és ingerülten belerúgott a vénember cipőjébe. Norsgrey felkapott egy botot, és nagy erővel sípcsonton vágta Towint, aki visítva i, ugrott fel, és fütyköse már-már lecsapott a vénember lángoló vörös koponyájára. Charley félúton állította meg az ütést.- Szűnj meg - szólt rá. - Towin, hagyd meg sze-gény fickónak az illúzióit.- Ez nem illúzió - válaszolta sértődötten Norsg-rey. - Megkérdezhetik a feleségemet, ha majd felébred.A beszélgetés folyamán és az étkezés közben Pitt alig szólt néhány szót, magába mélyedten üldögélt, i mint oly gyakran Sparcotban. Most elég nyájasan megszólalt: - Jobban tettük volna, ha rám hallgattok, és a folyó-parton maradunk, és nem éjszakázunk ebben a bolon-dokházában. A világ minden más helyét választhattuk volna, de tinektek ezt kellett kiszúrni.- Kimehet, ha nem tetszik a társaság - felelt Nor-sgrey. - Magának az a baja, hogy éppolyan goromba, mint amilyen ostoba. Hála istennek, meg fog halni. Egyikük sem tud semmit a világról, ott ragadtak abban a hogyismondják faluban. A világban vannak olyan furcsa új dolgok, amikről soha nem hallottak.- Mint például? - érdeklődött Charley.- Látja ezt a vörös és zöld nyakláncot? Mockwe-aglesből hoztam. Nagyon kevesen jártak ott, de én vol-tam Mockweaglesben. Két rénszarvasüszőt fizettem ér-te, így is megérte, mert ez a fele ár volt. Minden száz évben egyszer kell oda visszatérnie az embernek, hogy megújuljon, így ni; vagy pedig egy reggel, amikor a szép új hajnalon kinyitja a szemét - puff, szétporlad, ki-véve a szemgolyóját.- Azzal mi történik? - meredt rá Becky a sűrűn pislogó lámpafényen át.Norsgrey nevetett.- A szemgolyók nem halnak meg soha. Nem tud-ta? Soha nem halnak meg. Láttam, hogy kukucskálnak elő éjszakánként a bokrokból. Ráhunyorítanak az em-

96

berre, és így emlékeztetik arra, mi történik vele, ha elfe-lejt visszamenni Mockweaglesbe.- Hol van ez a Mockweagles? - érdeklődött Szür-keszakáll.- Nem volna szabad megmondanom. Nem figyel egyetlen szemgolyó sem? No, jó, van egy olyan hely, hogy Mockweagles, de ez ám titok, tudják, bent rejtőzik egy bozót közepében. Kastély az, igen, vagyis inkább afféle felhőkarcoló, igazán. Csakhogy az alsó húsz eme-leten nem laknak, azok üresen állnak. Úgy vélem, fel kell menniük egészen a legfelső emeletig, hogy megta-lálják őket.- Őket? Kik azok az ők?- Ó, emberek, közönséges emberek, de egyikük-nek afféle második feje is nő ki a nyakából, a szája meg le van pecsételve. Örökké élnek, mert halhatatlanok, tudja. Én is olyan vagyok, mint ők, nekem sem akarózik meghalni, csak hát az embernek minden száz évben egyszer vissza kell oda mennie. Én éppen most jártam ott, amikor lent kóboroltam délen.- Azt állítja, hogy már másodszor járt ott?- Harmadszor. Először mindenekelőtt gyógyke-zelésre mentem, és magának is el kellene oda mennie, hogy megújítsa a szemét. - Ujjaival átfurakodott szakál-lának narancsszínű függönyén, és rájuk meredt. A többi-ek hallgattak.- Nem lehet ilyen öreg - mormogta Towin. - Mió-ta a dolgok széthulltak, és gyerekek sem születnek, ez nem lehetséges. Vagy igen?- Nem is tudja, mi az idő. Nem zavarodott meg egy kissé? Vegye úgy, hogy nem mondtam semmit. Csupán annyit mondok, hogy éppen most jöttem onnan. Annyi maguk fajta fickó csavarog manapság az ország-ban. Jobb lesz, ha majd száz esztendő múlva megyek oda. Akkor már nem lesz itt egyetlen csavargó sem. Mindegyik a föld alá kerül, mérges gombákat növeszte-nek. Az egész világot megkaparintom magamnak, min-den az enyém lesz meg Litáé, még azok is, amik a sö-

97

vény alatt csiripelnek és sercegnek. Ó, bárcsak hagynák már abba ezt a folytonos csiripelést meg sercegést! Né-hány ezer éven belül úgyis pokoli lesz velük az élet. - Mancsát váratlanul a szeme elé kapta, az aggkor kövér könny- cseppjei átszivárogtak az ujjai között, rázkódott a válla. - Magányos ez az élet, barátaim - mondta.Szürkeszakáll rátette a kezét a vállára, és ajánlotta, hogy menjen aludni. Norsgrey felpattant, és azt rikácsolta, tud ő törődni magával. Továbbra is siránkozva visszavonult a félhomályba, szétriasztva a tyúkokat, majd bemászott a kék függöny mögé. A többiek csak ültek, és egymásra pillogtak.- Vén hülye - mondta nyugtalanul Becky.- Úgy látszik, sok mindent tud - szólt oda neki Towin. - Reggel jó lenne kifaggatni a bébid felől.Az asszony mérgesen támadt neki:- Towin, te mihaszna rohadék, kifecseged a tit-kunkat. Nem megmondtam már százszor, hogy nem szabad szólnod, amíg az emberek nem látják az állapo-tomat? Te vén kereplő. Mint egy vénasszony…- Becky, ez igaz? - kérdezte Szürkeszakáll. - Ál-lapotos vagy?- Ó, mint a nyúl - jegyezte meg Towin, lehor-gasztva a fejét. - Ikrek lesznek ezek, tapintásra úgy ér-zem.Martha a dundi kis asszonyra pillantott: a képzelt terhes-ségek gyakoriak voltak Sparcotban, s nem kételkedett, hogy ez is az. Ám az emberek hittek abban, amit hinni akartak, Charley összekulcsolta a kezét, és komolyan mondta:- Ha ez igaz, Isten neve legyen áldott! Ez csoda - égi jel!- Hagyjuk ezeket a régi lemezeket - válaszolta mérgesen Towin. - Én csináltam ezt, senki más.- A Mindenható a legkisebbek által is munkál-kodik, Towin Thomas - felelte Charley. - Ha Becky vi-selős, akkor ez az ő jele, hogy a tizenkettedik órában mégis alászáll közibénk, és benépesíti a Földet övéivel.

98

Imádkozzunk közösen, Martha, Algy, Becky…- Hagyjuk ezt a hülyeséget - mondta Towin. - Senki se imádkozzék az én utódomért. Egy lyukas fi-tyinggel sem tartozunk a te istenednek, Charley fiam. Ha olyan nagyon hatalmas, akkor elsősorban ő okozta ezeket a károkat. Bizony a vén Norsgreynek igaza van, nem is tudjuk, milyen régen történt mindez. Ne mondjá-tok, hogy csak tizenegy évig laktunk Sparcotban! Ne-kem úgy rémlett, évszázadokig tartott. Talán mi is ezer-évesek vagyunk és…- Becky, odatehetem a kezemet a hasadra? - ér-deklődött Martha.- Hadd tapogassuk meg mindnyájan - vigyorgott Pitt, az érdeklődése egyszeriben megnőtt.- Vidd el a mancsodat - vetette oda neki Becky. De Marthának megengedte, hogy több rétegű ruházata alatt megtapogassa, és amíg a másik asszony óvatosan dagasztotta hasán a húst, belebámult a levegőbe.- Valóban megdagadt a hasad - jegyezte meg Martha.- Bizony! Mondtam én - kiáltott fel Towin. - A negyedik évben van, azazhogy a negyedik hónapban. Ezért nem akartuk otthagyni azt a házat, ahol a birkákat találtuk. Pompás kis otthonunk lett volna ott, csak ez az okostóni kergetett minket, hogy hajózzunk lefelé imá-dott folyóján!- Holnap elmegyünk a swiffordi vásárba, és meg-nézzük, mit tehetünk az érdeketekben - felelte Szürke-szakáll. - Biztosan akad majd egy doktor, aki megvizs-gálja Beckyt, és tanácsokat ad neki. Mi meg addig is kö-vessük a vörös fejű fickó példáját, és feküdjünk le alud-ni.- Te meg ügyelj, hogy ez az öreg rénszarvas fel ne falja Izsákot az éjszaka - szólt Charleyra Becky. - Nem egy dolgot tudnék neked mesélni az állatokról, de még mennyit tudnék. Ezek a rénszarvasok igen alatto-mos vadállatok ám.- De nem esznek rókát - mondta Charley.

99

- A miénk egyszer megette a macskánkat, ugye, Tow? Tow valamikor rénszarvassal foglalkozott, ez még akkor volt, amikor először jöttek át ebbe az ország-ba, Szürkeszakáll fogja tudni pontosan, hogy mikor le-hetett.- Nézzük csak, a háború 2005-ben ért véget, ami-kor a kormányt megdöntötték - kezdte Szürkeszakáll. - A koalíciót egy évre rá állították fel, s úgy hiszem, ők hoztak be először rénszarvasokat Britanniába.Az emlékezet visszatért, akár egy elmosódott fénykép az újságban. A svédek fedezték fel, hogy a nagy kérő-dzők közül csupán a rénszarvas képes még normális vemhességre, és élő borjakat ellik. Figyelemreméltó tény volt, hogy ezek az állatok bizonyos fokig immúnis-sá váltak a sugárzással szemben, mivel a takarmányul szolgáló zuzmó rendkívül sugárfertőzött volt. 1960-ban, még Szürkeszakáll születése előtt, csontjaikban 100 és 200 egységnyire emelkedett a stroncium-szennyezett-ség, hatszorostól tizenkétszeresig nagyobb arányban, mint amennyi az emberek számára veszélyes.Mivel a rénszarvas jó teherszállító állatnak bizonyult, sőt húst és tejet is adott, egész Európában nagy kereslet mutatkozott iránta. Kanadában hasonlóan népszerű lett a karibu. Különböző időpontokban hatalmas svéd és lapp rénszarvascsordákat importáltak Britanniába.- Körülbelül 2006 tájt lehetett - bizonygatta To-win. - Mert az én Evan bátyám is akkor halt meg. Csak úgy csendben elment, sörözés közben.- A rénszarvasról jut eszembe - kezdte Becky. - Szép kis summát szedtünk össze belőle. Engedélyt is kellett kiváltanunk az állatra, Daffidnek híttuk. Hány-szor bérbe adtuk munkára!A kis üzletünk mögött volt egy fészer. Ott tartottuk Daffidot. Nagyon kényelmesen megfért, széna is volt meg minden. Volt egy vén macskánk is, Billy. Billy ret-tentően vén volt, és rettenetesen okos. Nem volt nála jobb macska, de persze nem lett volna szabad megtarta-nunk. A háború után szigorúan vették az ilyesmit, hisz

100

emlékeztek, és Billyt élelemnek szánták. Dehogy vál-tunk volna meg tőle!Időnként körbejártak a kopók, és se kopogtatás, se sem-mi, hiszen tudod, csak beállítottak. Akkor aztán feltúr-ták az egész házat. Micsoda istentelen időket éltünk meg mi, barátaim!Egyszóval azon az éjszakán Tow csak beront, éppen piált egy nagyot, és mondja, hogy jön a rendőrség ház-kutatást tartani.- Jöttek is! - szólt közbe Towin, s arcán végig-suhant a régi kellemetlen emlék.- Egyszóval mondja, hogy jönnek - vette fel a fo-nalat Becky. - így aztán el kellett rejtenie a szegény öreg Billyt, vagy mind a ketten a zsupp kocsiban találtuk vol-na magunkat. Rohantam is ki Billyvel a fészerbe, ahol az öreg Daffid hevert éppen úgy, mint ez a ronda dög it-ten, és a biztonság okából a szalma alá gyömöszöltem Billyt.Akkor aztán megyek vissza a szalonba. De egyetlen rendőr se tette be a lábát, Tow meg jól elaludt, én is bó-biskoltam, és éjfélkor már tudtam, hogy a vén bolond rémeket látott.- Kifelejtettek minket! - kiáltotta Towin.- Így aztán kimentem a fészerbe, de Billy sehol, csak Daffid áll ott, és kérődzik. Kihívtam Towint, és ketten láttunk neki a keresésnek, de Billy nem került elő. Hát akkor látjuk, hogy a farka ott lóg ki az átkozott vén Daffid szájából.- Máskor meg az egyik kesztyűmet ette meg - fűzte tovább a szót Towin.Amikor Szürkeszakáll a magányos lámpafénynél lehe-vert aludni, utolsónak Norsgrey rénszarvasának bús áb-rázatát látta. A paleolit kor embere is; vadászott már ezekre az állatokra, akiknek most már nem sokáig kell várniuk, és minden vadász eltűnik.

Szürkeszakáll valami hihetetlent álmodott. Egy étterem

101

krómburkolatú ebédlőjében volt sok ismeretlen ember-rel együtt. Ezek az emberek, a viselkedésük, a ruhájuk, minden olyan választékos, sőt mesterkélt volt, gazdagon díszített étkeket ettek bonyolult evőeszközökkel. Min-denki rendkívül öreg volt - legalább százéves -, de für-gén mozogtak, majdnem hogy gyerekesen. Az egyik nő azt állította, hogy megoldotta az egész problémát: a fel-nőttek a gyerekekből lettek, s most a felnőttekből lesz-nek a gyerekek, ha elég sokáig várnak.Mindenki felnevetett arra a gondolatra, hogy ez még ed-dig nem jutott az eszükbe. Szürkeszakáll kifejtette, hogy ők voltaképpen mindnyájan színészek, és szerepüket egy ólomfüggöny előtt játsszák, amely mindörökre lezár minden másodpercet, mihelyt eltelik - beszéd közben el-rejtőzött előlük, olyan részvét fogta el, mert a kegyeden igazság szerint a függöny a jövőjük másodperceit is ugyanúgy eltorlaszolja előlük. Körös-körül csupa gye-rek ugrándozott (bár eléggé furcsán felnőttnek látszot-tak), és valami tapadós anyagot dobáltak egymáshoz.Megpróbálta elkapni ezt az anyagot, s felébredt. A haj-nali derengésben Norsgrey a rénszarvast szerszámozta fel. Az állat leszegte a fejét, barátságtalanul fújtatott bele az áporodott levegőbe. Szürkeszakáll társai össze-kuporodtak a takarójuk alatt, alig volt így emberi formá-juk, olyanok voltak, mint egy-egy frissen ásott sírdomb.Szürkeszakáll maga köré tekerte a takaróját, és felkelt, majd odalépett az öreghez. Huzatban aludt, és a lába el-merevedett, ettől aztán sántikált.- Korán indul útnak, Norsgrey.- Hajnali madár voltam mindig. Lita is készülő-dik.- Ma reggel jól érzi magát?- Ne törődjön vele. Jól bebújt a kocsi ernyője alá. Reggelente nem szeret idegenekkel társalogni.- És nem is láthatjuk majd?- Nem. - A vacak vászontetőt bőrszíjakkal kö-tözte elöl - hátul a kocsira, úgyhogy senki sem láthatott be. A kiskakas az ernyő alatt kukorékolt. Norsgrey már

102

összeszedte a csirkéket, Szürkeszakáll pedig kíváncsi lett, nem hiányzik-e valami a felszerelésükből, hiszen a vénember olyan zajtalanul működött.- Kinyitom magának az ajtót - ajánlotta. Amikor előrenyomta az ajtót, a fáradt sarokvasak megcsi-kordultak. Ott állt, a szakállát vakargatva, s csak nézte az eléje táruló fagy csendesítette tájat. Ahogy a hideg le-vegő besüvített a pajtába, társai mocorogni kezdtek. Izsák felült, hegyes orrát nyalogatta. Towin hunyorogva nézte néhai óráját. A rénszarvas nekilendült, és kivon-tatta a szabadba a kocsit.- Fáradt vagyok és elgémberedtem, két percig sé-tálok magával, elkísérem - szólalt meg Szürkeszakáll, és még szorosabbra húzta maga köré a takarót.- Ahogy óhajtja. Örülni fogok a társaságának, ha nem sokat fecseg. Szeretek korán elindulni, amikor még nem zavar úgy a sercegés. Délre olyan zaj lesz itt, azt hinné az ember, a sövény lángol.- Még most is talál olyan utakat, ahol közlekedni lehet?- Ó, a szükséges helyek között még rengeteg út húzódik. Most megint többet vándorolnak az emberek, egyre nyugtalanabbak. Nem is tudom, miért nem tudnak megülni, ahol vannak, és békében meghalni.- Tegnap este mesélt nekünk arról a helyről…- Tegnap este semmit sem mondtam, részeg vol-tam.- Mockweagles, így mondta. Hogyan kezelték magát, amikor ott járt?Norsgrey apró szeme szinte teljesen eltűnt mályvaszín erezetű bőrének ráncai között. Hüvelykujját a bokrok fe-lé bökte, amelyen éppen áttörtettek.- Szakállas barátom, ott már várnak magára. Hall-hatja, hogy csiripelnek meg sercegnek. Korábban kel-nek, mint mi, és későbben fekszenek le, s a végén úgyis elkapják magát.- És magát nem?- Én minden száz évben elmegyek azért az in-

103

jekcióért és gyöngyszemekéit…- Egyszóval ezt kapta tőlük… Az injekciót és ezt a holmit, amit a nyakában visel. Tudja, mik ezek a gyöngyszemek? Vitaminpirulák.- Én nem mondtam semmit. Nem tudom, miről beszél. Mindenesetre maguk, halandók, jobban tennék, ha tartanák a szájukat. Itt az út, már megyek is.Valamiféle keresztútnál bukkantak elő, ahol az ösvény az országúton haladt át, amelynek keréknyom szabdalta felszíne még most is büszkélkedett a kátrányos maka-dámút maradványaival. Norsgrey rácsapott a botjával a rénszarvasra, gyorsabb ügetésre nógatva.Hátrapillantott Szürkeszakállra, párás lehelete arcának sárga szőrzetébe szállt.- Mondok én magának valamit: ha Swiffordba ér, keresse csak Bunny Jingadangelow-t.- Az meg kicsoda? - firtatta Szürkeszakáll.- Én mondom magának, őt kell keresnie a swiffordi vásárban. Ne felejtse el a nevét: Bunny Jin-gadangelow.Takarójába burkolózva Szürkeszakáll csak állt, és az el-tűnő kocsi után bámult. Mintha a vászontető fellibbent volna hátul, és akkor megpillantotta… nem, talán nem kéz volt az, csak a képzelete játszott vele. Ott állt, amíg a kanyargós ösvény el nem takarta szeme elől Norsgreyt és járművét.Amint visszafordult, közvetlen a bokrok alján megpil-lantott egy oszlophoz támasztott, törött orrú hullát. Arca pimasz vigyorra torzult, ez csak azokon látható, akik már régen sikeresen elhaláloztak. Koponyáját a hús csak itt-ott takarta be, mint az avar. Bármilyen vékony volt a kabátja, a húsa még vékonyabbra zsugorodott, össze-aszalódott és szétvált, mint amikor a nedvesség vissza-vonul a homokról, s maga után csíkokban hagyja a só bordázatát.- A keresztúton hagyják a halottat, figyelmezte-tésül a bajkeverőknek, mint a középkorban… a hajdani középkorban… - mormogta Szürkeszakáll. A szemgöd-

104

rök visszameredtek rá. Nem is annyira az undor fogta el, inkább a szíve sajgott az (A)EMTD- kocsiért, amelytől évekkel ezelőtt vált meg. Az emberek mennyire nem ér-tékelték annak idején a műszaki felszerelést! Ismét el-fogta a vágy, hogy megörökítse a történteket: valakinek fel kell jegyeznie a Föld végnapjait, már csak azért is, hátha valamelyik más lehetséges világ archeológusai egyszer felkeresik a Földet. Nehézkesen visszaballagott a pajta felé vezető csapáson, és egyre csak azt dörmögte maga elé:- Bunny Jingadangelow, Bunny Jingadangelow…

Ezen az estén zeneszóra alkonyodott. A sekély vizű ár-téren át láthatták Swifford fényeit. Áteveztek a Temzé-nek azon a szakaszán, ahol a víz már rég áttörte gátjait, és vízinövényekkel díszítve a tájat, a szomszédos földe-ket is elöntötte. Csakhamar más csónakok is feltűntek a közelben, emberek kiáltoztak nekik, nehéz volt megérte-ni kiejtésüket, éppen úgy, mint kezdetben Norsgreyt.- Miért nem beszélnek ezek rendesen angolul? - kérdezte ingerülten Charley. - Ez mindent úgy megne-hezít.- Tán nemcsak az idő bolondult meg - találgatta Towin. - Tán a távolságok is. Tán ez már Franciaország vagy Kína, mi, Charley? Én már mindent hajlandó va-gyok elhinni.- Hát, ha te is megvesztél! - mondta Becky.Odaértek a nyúlgáthoz vagy töltéshez. Mögötte különfé-le épületek húzódtak, kunyhók, elárusító bódék, leg-többjük ideiglenes jellegű. Egy lenyűgöző stílusú kőhíd is magasodott itt, előkelő kőkorláttal, amelynek egy ré-sze már lezuhant. A pillérek között lámpások imbolyog-tak, két ember őrzött egy kis rénszarvascsordát, és he-lyet kerestek, ahol éjszakára megitathatják őket.- Vigyáznunk kell a csónakokra és a birkákra - je-lentette ki Martha, ahogy kikötöttek a híddal egy magas-ságban. - Nem tudhatjuk, mennyire bízhatunk bennük.

105

Jeff Pitt, marad itt velem, amíg a többiek szétnéznek.- Talán ez lesz a legjobb - mondta Pitt. - Itt leg-alább nem mászunk bele semmibe. Amíg a többiek kö-rülnéznek, mi ketten megosztozunk egy ürü- combon.Szürkeszakáll megsimogatta felesége kezét.- Úgy látom, jobb lesz a közelben maradnom, ha még enni akarok abból az ürühúsból - mondta.Egymásra mosolyogtak, és a férfi kilépett a partra, a vá-sár forgatagába, Charley, Towin és Becky követte. A ta-laj cuppogott a léptük alatt, füst szállt fel a mindenfelé égő kis tüzekből. Reményt keltő ételszag terjengett a le-vegőben. A legtöbb tábortűz mellett emberek csoporto-sultak; egy mézesmázos szavú elárusító a portékáját di-csérte, különféle diókat és gyümölcsöket - egy beesett arcú fickó olyan gyümölcsöt kínálgatott, amelynek a ne-vét Szürkeszakáll csak nagy nehezen bányászta elő ab-ból a másik világból: őszibarack - vagy órákat árultak, kis üstöket vagy fiatalító balzsamokat. A vásárlók pénz-darabbal fizettek szerzeményeikért. Sparcotban szinte teljesen megszűnt a pénzforgalom: a közösség elég kicsi volt ahhoz, hogy megelégedjenek a munka és a javak egyszerű cseréjével.- Ó, mintha visszatértünk volna a civilizációba - jegyezte meg Towin, és meglapogatta a felesége tompo-rát. - Ehhez mit szólsz, anyjuk? Ez jobb, mint a hajóká-zás, mit szólsz hozzá? Nézd, még kocsma is van! Men-jünk be mindnyájan, hajtsunk fel valamit, melegítsük meg magunkat belülről is. Mit szóltok hozzá?Előhúzott egy bajonettet, felkínálta két árusnak, hagyta, hogy egymásra licitáljanak, majd egy marék ezüstpénzt kapott a pengéért. Üzleti sikerén vigyorogva odavetett néhány érmét Charleynak és Szürkeszakállnak.- Ne felejtsétek el, ez csak kölcsön. Holnap túl-adunk az egyik birkán, és akkor visszafizetitek. Öt szá-zalékra dolgozom, fiúk.Besietett a legközelebbi italárusító bódéba, egy fapadló-jú gerendakunyhóba. Kacskaringós betűkkel állt rajta a neve: Potsluck ivó. Bent idős férfiak és nők tolongtak, a

106

pult mögött pedig két göcsörtös ember trónolt a palac-kok felett, mint holmi beteg tölgyek. A mézsört kortyol-gatva Szürkeszakáll a róla folyó találgatásokra fülelt, s alig észrevehetően feloldódott a kedve. Soha nem gon-dolta, hogy ilyen jó érzés, ha a zsebében néhány pénz-darab csörög.Élmények és emlékképek rohanták meg. Úgy tetszett, hogy Sparcotot elhagyva valóban koncentrációs tábor-ból szabadultak ki. Itt az emberi világ Sparcottól telje-sen eltérő módon haladt tovább. Talán ez is halálra seb-zett volt, s egy újabb fél évszázad talán ezt is felszámol-ja és eltünteti, de addig mégis volt megkötendő üzlet, le-bonyolítandó élet, a megnyilvánuló személyiség hűvös-sége és heve. S ahogy a mézsör megbolydította vérét, örömmel vette tudomásul, hogy mégis itt él az emberi-ség javíthatatlanul, mert bolondságaiért a netán létező istenség hiába koppintott a körmére.Közvetlen közelében elaggott pár ült, mindketten szá-jukba nem illő hamis fogsort viseltek, mintha a legelső kovácsmester verte volna be nekik. Szürkeszakáll zajos feleselésük közepette iddogált. Nászukat ünnepelték. A férfi előző felesége egy hónapja halt meg hörghurutban. A bohókás mohóságban, az asztal alatti kézszorításban, a csámpás fogsorban volt valami haláltáncszerű, de a sör mégsem keseredett meg e faragatlan, gyarló opti-mizmus láttán.- Nem a városból jöttek? - tudakolta a csapos. El-ső hallásra nagyon nehezen lehetett érteni a kiejtését, mint mindenki másét, akivel csak találkoztak.- Nem tudom, melyik városra gondol - felelte Szürkeszakáll.- Hát Enshamból vagy Ainshamból, az csak egy mérföld az országúton. Idegennek néztem. A vásárt ré-gebben mindig ott kint tartották az utcán, ott kényelmes volt, meg száraz is, de tavaly kitalálták, hogy behurcol-tuk a náthabogarakat, és az idén nem engedtek be min-ket. Ezért tanyáztunk le itt a lápon, ettől kapjuk a reu-mát. Most aztán ők sétálnak le hozzánk, nem sokkal

107

több ez egy mérföldnél, de legtöbbjük már olyan öreg és lusta, hogy nem jönnek el ilyen messzire. Ezért pang az üzlet.Bár repedező tölgyhöz hasonlított, eléggé nyájasnak bi-zonyult. Bemutatkozáskor Pete Potsluck nevet mondott, és a kiszolgálás szüneteiben eltársalgott Szürkeszakállal.Szürkeszakáll Sparcotról kezdett neki mesélni, Becky, Towin meg Charley, az utóbbi karjaiban Izsákkal, unták már a témát, és félrehúzódtak, a násznéppel elegyedtek beszélgetésbe. Potsluck úgy vélte, hogy sok Sparcothoz hasonló közösség él eltemetve a vadonban.- Ha jön egy szigorúbb tél, évek óta nem volt már ilyen, a legtöbbjük elpusztul teljesen. Mindnyájunknak ez lesz a végső sorsunk, úgy vélem.- Háborúskodnak errefelé? Nem hallott híreket arról, hogy Skóciából betörtek?- Úgy beszélik, hogy a skótok pompásan élnek, leg-alábbis Felső-Skóciában. Először is kevesen voltak, itt mifelénk meg sokan éltünk, de a sok járvány meg az éh-ínség néhány év alatt megtizedelt bennünket, alig ma-radt néhány épkézláb ember. Valószínűleg a skótok is szembekerültek ezekkel a bajokkal, de miért kéne nekik minket nyaggatniuk? Kiöregedtünk mi már a háborúzás-ból.- De azért látni itt a vásáron néhány vad cimborát. Potsluck nevetett:- Nem tagadom. Agg vén bűnösnek nevezem őket. Furcsa dolog, most, hogy nincs fiatal, aki az ira-mot diktálhatná, az öregek felveszik a szokásaikat, már amennyire tőlük telik.- Mi történt a Croucherhoz hasonló fickókkal?- Croucherral? Ó, arra a cowleyi góréra gondol? A kiskirályok mind kihaltak, eltemettük őket, és ez így van rendjén. Nem, most már túlságosan elkéstek az effé-le erőszakoskodással. Szerintem a városokban még talál valami törvényes rendet, de vidéken nincs már semmifé-le törvény.- Nem is annyira törvényről beszéltem, hanem az

108

erőszakról.- No, jó, de hát erőszak nélkül nincs törvény, nem igaz? Egy bizonyos színvonalon az erőszak rossz dolog, de ha az ember olyan mélyre süllyed, mint mi, akkor az erőszak erővé változik, és akkor már határozottan áldá-sos.- Talán igaza van.- Azt hittem, ennyit maga is tud. Olyasfélének látszik, mint aki a törvény embere, ezekkel a hatalmas öklökkel meg bozontos nagy szakállal.Szürkeszakáll szélesen elmosolyodott.- Nem tudom. Nehéz megítélni, milyen az ember jelleme ezekben a példátlan időkben.- Még nem töprengett el önmagáról? Talán ettől látszik olyan fiatalnak.Témát változtatva italt is változtatott, egy nagy pohár szesszel dúsított pasztinák bort kért, és Potslucknak is rendelt eggyel. Mögöttük a násznép nótázni kezdett, egy évszázaddal ezelőtt divatos dalokat gajdoltak, amelyek valahogy megragadtak az ember lelkében - nekem a be-gyemben - morfondírozott Szürkeszakáll, amikor a töb-biek belekezdtek:

Ha te volnál az egyetlen lány a világon,És én volnék az egyetlen f é r f i . . .

- Még megérhetjük - súgta oda félig-meddig ne-vetve Potslucknak. - Látott egyetlen gyereket a környé-ken? Egyszóval születnek még gyerekek errefelé?- Van itt a korcsokból egy mutatványos gyüle-kezet. Felkeresheti őket, ott megláthatja - válaszolta Potsluck.Jókedvét váratlan fagyosság homályosította el, s nyom-ban hátat fordított Szürkeszakállnak, a palackokat kezd-te rendezgetni. Majd kis idő múltán, mintha érezte vol-na, milyen udvariatlanul viselkedett, megfordult, és másra terelte a szót.

109

- Valamikor fodrász voltam, még a Baleset előtt, és dolgoztam is, amíg az a nyomorult koalíciós kormány be nem zárta az üzletemet. Most már mintha évek múl-tak volna el azóta - de igaz is: hosszú évek teltek el, gondolom. Még a faternál tanultam ki a mesterséget, övé volt a bolt annak idején, és én állandóan csak azt hajtogattam, amikor először hallottunk erről a sugárzási riadalomról, hogy amíg emberek lesznek, addig mindig le fogják vágatni a hajukat, természetesen, amíg ki nem halnak. Egyik-másik házalónak még ma is lenyírom a haját. Örömmel mondhatom, vannak még, akik ügyel-nek a külsejükre.Szürkeszakáll nem szólt egy szót sem. Rádöbbent, hogy Potsluckot még hatalmában tartja az emlékezés: egy-szerre elhagyta félig-meddig falusias beszédmodorát, egyetlen finomkodó mondattal: „vannak még, akik ügyelnek a külsejükre" - elárulta, hogy fél évszázaddal visszazuhant a borravalók, hajkrémek, kölnik, szépség-tapaszok és illatok rég letűnt világába.- Emlékszem, még egészen fiatalember voltam, privát házhoz kellett kimennem, még ma is előttem van az a ház, pedig merem állítani, régen összedőlt azóta. Felfelé menet a lépcső nagyon sötét volt, és meg kellett kapaszkodnom a fiatal hölgy karjában. Igen, így volt, zárás után mentem oda, emlékszem. A faterom küldött, nem lehettem több tizenhét évesnél, vagy még annyi sem.És odafent a hálószobában egy halott öregúr feküdt a koporsójában. Rendkívül magabiztosnak és gazdagnak látszott. Életében jó vendég lehetett. A felesége ragasz-kodott hozzá, hogy a temetés előtt nyírjam meg. Mindig nagyon pedáns ember volt, mondta az asszony. Később lent a földszinten beszélgettem vele - fülbevalós, sovány hölgy volt. Öt shillinget adott. Nem, nem is emlékszem pontosan, talán tízet. Egyszóval, uram, mesés összegnek számított ez akkoriban, a szörnyűség előtt.Egyszóval lenyírtam a halott úriember haját. Tudja, ugye, hogy a haj meg a köröm az ember halála után is

110

nő, ennek az úrnak meg különösen kuszán nőtt. Volta-képpen csak stuccolásra lett volna szükség, de én aztán mégis nagyon tisztelettudóan megnyírtam. Buzgón jár-tam akkoriban templomba, hiszi vagy sem. És annak a fiatal hölgynek, aki felvezetett a lépcsőn, annak kellett tartania az úriember fejét a nyaka alatt, hogy odaférjek az ollómmal: a munka kellős közepén egyszerre csak el-kezd vihorászni, és elejti a halott úriembert. Azt mond-ja, hogy csókoljam meg. Egy kissé megütköztem, mivel láttam, hogy az úriember az édesapja volt… Nem is tu-dom, miért mondom el ezt most önnek. Furcsa dolog az emlékezés. Azt hiszem, hogy ha akkor van egy kis süt-nivalóm, ott a helyszínen lefektetem a hülye kis ringyót, de nem ismertem ki én magamat akkor az életben, hát még a halálban! Iszik még egyet?- Köszönöm, később majd még visszajövök - há-rította el Szürkeszakáll. - Szeretnék körülnézni a vásá-ron. Ismer egy Bunny Jingadangelow nevű embert?- Jingadangelow-t? Persze hogy ismerem. Mit akar tőle? Vágjon át a hídon, egészen az enshami or-szágútig, ott rátalál a bódéjára, ki van rá írva: „Örök élet." Nem tévesztheti el. Rendben?A nótázok csoportjára pillantva Szürkeszakáll elkapta Charley tekintetét. Charley felkelt, és együtt sétáltak ki, otthagyták Towint és Beckyt, akik a násznéppel együtt tovább énekelték az „Öregember nem vénembert".- Ez a fickó, aki most újranősült, rénszarvaste-nyésztő - mondta Charley. - Úgy látszik, a rénszarvas továbbra is az egyetlen nagy emlősállat, amelyre nem hatott a sugárzás. Emlékszel, mennyire bizonygatták az emberek, amikor először importálták ezeket az állatokat, hogy itt soha nem szoknak meg, mert a klíma nedves a bundájuknak?- Az én bundámnak is nedves ez, Charley… Már nincs olyan hideg, de a felhőkről ítélve, lóg az eső lába. Éjszakára milyen fedelet találunk?- Az egyik asszony ott a kocsmában azt mondta, hogy ezen az úton, bent a városban bérelhetünk szobát.

111

Majd később megnézzük. Még korán van.Nekivágtak az útnak, itt-ott megálltak nézelődni, hall-gatták a ricsajt.Izsák nyüszített és szűkölt, amikor elhaladtak a rókák ketrecénél, mellette volt még egy kifutó is, tele menyé-tekkel. Láttak eladó tyúkokat, egy szőrmékbe burkolózó asszony pedig őrölt rénszarvasagancsot akart rájuk sózni impotencia ellen. Két vetélkedő kuruzsló hashajtókat és klistélyokat kínálgatott, reumabalzsamot, csodaírt az öregség ellen, de a kis létszámú hallgatóság hitetlennek látszott. Az üzletmenet már lanyhult a késő esti órában, az emberek inkább a szórakozást keresték, mint az üzle-tet, és egy bűvész vonzott maga köré műértő közönsé-get. Éppen ilyen szerencséje volt egy jövendőmondónak - bár ez már kissé korlátozott művészetnek számít -, gondolta Szürkeszakáll, a fekete hajú idegen férfiak megőszültek, és pöttöm lábak tipegését sem lehetett jó-solni.A következő bódé előtt az árokszélen egy hajlott hátú öregember onanizált, és részegen átkozta a magvát. A bódé alig volt nagyobb egy fadobogónál. Zászló repde-sett felette, rajta a felírás „Örök élet."- Ez lesz Jingadangelow bodegája - állapította meg Szürkeszakáll.Odabent már voltak néhányan, egyesek a dobogón ágáló férfit hallgatták, mások a dobogó korlátjának támasztott összeroskadt alak körül lökdösődtek, fölötte két elaggott pletykás banya siránkozott és kárált. A nyílt lángú fák-lyák lebegő fényében nemigen lehetett látni, mi történik, de a dobogón álló férfi szavai valamit mégis tisztáztak.A magas, hollófekete szónok haja vadul ágaskodott, az arca tökéletesen fehér volt, kivéve a szeme alatt táskáso-dó szürke karikákat. Kulturált ember hangján beszélt, mégpedig olyan erővel, hogy testalkata szemlátomást képtelen volt lépést tartani vele, s közben mondataihoz jó formájú, vad kezével verte a ritmust.- Barátaim, itt láthatjátok mindannak a bizo-nyítékát, amit mondottam volt. Szemünk láttára, fülünk

112

hallatára épp most mondott búcsút az életnek egyik fele-barátunk. Lelke kitört megtépázott porhüvelyéből, és ím, elhagyott minket. Nézzetek reánk, nézzetek le mire-ánk, szerelmetes felebarátaim, kik szintúgy a mi megté-pázott porhüvelyünkben lakoztok ezen a hideg és nyo-morúságos éjszakán szerte a nagy világmindenségben. Meri-e valamelyikőtök azt állítani az ő szívében, hogy nem lenne inkább jobb követni a mi barátunkat?- Az ördögbe ezzel a mókával! - kiáltotta az egyik férfi, s megmarkolt egy palackot. Ezzel csak a szónok, vádoló ujjmutatását hívta magára.- Számodra bizonyára nem lenne jobb, ezzel egyetértek, barátom, te úgy végeznéd, mint ez az atyánkfia itt, aki szesszel eltöltekezve jelenik meg az Űr színe előtt. Az Űr eleget tűrte a mi mocskos ostobasága-inkat, felebarátaim, ez a teljes igazság. Többet tűrt, mint amennyit kibír. Végzett mivelünk, de nem a lelkünkkel, ő szétrontott minket, és nyilvánvalóan helyteleníteni fogja, ha sírig ragaszkodunk dőreségeinkhez, amelyeket pedig már ifjúkorunkban le kellett volna vetkeznünk.- Hogyan melegedhetnénk másképpen ezeken a ronda téli éjszakákon? - kérdezte a víg kedélyű férfi, és mindenki helyeslően morgott. Charley a vállára tette a kezét, és megszólította:- Nem maradna csendben, amíg ez az úriember beszél?A víg kedélyű férfi Charley felé fordult. Bár az idő ösz-szeaszalta, mint valami szilvát, szája mégis vörösen és szélesen terült el az arca közepén, mintha jól irányzott ökölcsapás kente volna szét. A szája most idegesen re-megett, de felmérte a helyzetet, hogy Charley erősebb nála, és hallgatásba burkolózott. A lelkész eltökélten folytatta prédikációját: - Meg kell hajolnunk az ő akara-ta előtt, barátaim, ezt kell cselekednünk. Rövidesen mindnyájan térdre hullunk, és imádkozni fogunk. Alkal-massá kell tennünk magunkat, hogy méltóak legyünk az ő jelenlétére, mivel mi vagyunk az Ő utolsó nemzedéke, s illendő, hogy ennek megfelelően viselkedjünk. Mitől

113

kell minekünk félnünk, ha igazak maradtunk, kérdezzé-tek meg tenmagatoktól. Valamikor az Úr özönvízzel tisztította meg a Földet az emberek bűneitől. Most pedig alkotószerveinkből vonta vissza a szaporodás istenadta erejét. Ha úgy gondoljátok, hogy van a vízözönnél bor-zalmasabb büntetés, akkor századunk, a huszonegyedik század bűnei még borzalmasabbak. Az Úr oly sokszor csinálhat tabula rasát, ahányszor csak akar, és mindig mindent újrakezdhet. Így hát ne keseregjünk e Földért, melyet itt kell hagy-nunk. Az elmúlásra születtünk, mint a tehén is, amelyet valaha tereltünk, az is elenyészett már, tisztán és megúj-hodva, hagyva itt a Földet, készen állva az Úr újabb munkájára. De mielőtt térdünkre ereszkedve imádkoz-nánk, hadd emlékeztesselek titeket, felebarátaim, az írás szavaira, mit mondanak ezekről az időkről.Röpködő kezét összekulcsolta, és a sötétbe meredve idézte:- Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állat-nak végéhez, és egyenlő végök van azoknak, amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon lé-lek van mindenikben, és az embernek nagyobb méltósá-ga nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavaló-ság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Azért úgy látom, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendez-zen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része e világban; mert ki hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi lesz őutána?- Az én vén anyjukom visszahoz, ha nem megyek haza - szólt közbe a víg kedélyű férfi. - Jó éjt tenmagad-nak, lelkész uram. - És egyik cimborája támogatásával felfelé indult az úton.Szürkeszakáll megrázta Charley karját, és így szólt:- Ez nem Jingadangelow, bár ő is az örök életet hirdeti. Gyerünk tovább!- Nem, Szürkeszakáll, hallgassuk még egy kicsit. Ez az ember az igazságot szólja. Hány éve nem hallot-tam senkit, akire érdemes lett volna figyelni?

114

- Akkor maradj itt, én továbbállok.- Maradj itt, és hallgasd meg, Algy. Javadra válik.De Szürkeszakáll ment tovább a bódésoron. A lelkész ismét a pódiumnál heverő halottal példálózott. Talán ez volt az emberiség egyik legmélyebben gyökerező hibája - mert még a megátalkodott istentagadónak is el kellett ismernie, hogy vannak hibák hogy soha egyetlen do-loggal sem elégedett meg: a dolgokat más dolgok szim-bólumává kellett változtatnia. A szivárvány nem volt csak szivárvány, a vihart az égi harag jeleként fogadták, és még a jellegtelen földből is sötét alvilági istenek raj-zottak elő. Mit jelentett mindez? A kétkedő elme és a cingár lelkész hite nemcsak a gondolkodás két összefér-hetetlen rendszere volt, hanem a gondolkodás két érvé-nyes rendszere, mert valahol a fejlődése során az ember kifejlesztette a szokását, hogy szimbólumokban gon-dolkodik, és sokkal, több alternatívával látta el magát, mint amennyit elbír, az alternatíváknak sokkal, több rendszerével, mint amennyivel megbirkózik. Az állatok-nál nem fejlődött ki a képzeletnek ez a csatornája: közö-sülnek és táplálkoznak; de a szent számára a kenyér az élet jelképe, mint a pogánynak a fallosz. Magukat az ál-latokat is belekényszerítették a szimbólumok szolgálatá-ba, és nemcsak a középkori állatmesékbe.Az efféle használattorzulás volt, bár úgy látszik, az em-ber képtelen e nélkül érvelni. Innen származott minden baj. Talán éppen ez volt a kezdet, a hajdani első embe-rek között, akiket soha nem lehet pontosan meghatároz-ni (mivel az első embereknek szintén szimbólumok lé-vén, vagy ócska baromnak kellett lenniük, vagy félénk nemes vadnak, = vagy pedig más magyarázatnak megfe-lelniük). Talán az első tűz, az első szerszám, az első ke-rék, az első rajz a mészkőbarlangban - mindezeknek in-kább szimbolikus jelentősége volt, mint gyakorlati érté-ke, s mindegyiket inkább a torzítás, mint a valóság szol-gálatába kényszerítették. Valami téboly volt ez, ami sze-rény lakhelyükről az erdők ösvényein át bekergette az embereket a városokba és metropolisokba, a művésze-

115

tekbe és a háborúkba, keresztes hadjáratokba, mártírom-ságba és prostitúcióba, renyhe emésztésbe és böjtölésbe, szerelembe és gyűlöletbe, ebbe a mostani zsákutcába; s mindez a szimbólumok kergetése közben jött elő. Kez-detben volt a szimbólum, és a sötétség elborította a Föld színét.Szürkeszakáll másfelé terelte gondolatait, amikor az út szélén álló következő bódéhoz érkezett. Egy másik fel-iratot bámult, az is azt mondta, hogy „Örök élet".A felirat egy garázs homlokzatán lógott, az épület, om-ladozó házhoz lapult roskatagon. Az ajtók már rég ki-fordultak a sarkukból, de belül elkerítették vele a garázs hátsó felét. A deszkafal mögött tűz égett, két alak árnyé-kát vetítette a tetőre. Előtte elgémberedett kezében lám-pást lóbálva aszott képű öregasszony gubbasztott egy dobozon. Kikiáltói hangon szólította meg Szürkesza-kállt: - Ha örök életet akar, itt megtalálhatja. Ne hall-gasson a lelkészre! Ő túl sokat kér. Itt nem kell adnia semmit, és feladnia sem kell semmit. A mi örök életünk egyetlen fecskendővel megvásárolható, és megfizetheti lelki válság nélkül. Fáradjon beljebb, ha örökké akar él-ni!- Zsákbamacska az egész! Nem tudok egészen hinni sem a lelkésznek, sem önnek, öreg hölgyem.- Gyere be, és újjászületsz, te csontkollekció.Szürkeszakállnak nem volt ínyére a címzés, még akkor sem, ha gépiesen hangzott el, és élesen válaszolt:- Bunny Jingadangelow-val akarok beszélni. Itt van?A vén boszorka köhintett egyet, és zöld nyáladékot kö-pött a padlóra.- Jingadangelow doktor nincs itt. Tudja, nem les-heti, ki mikor keresi. Mit akar?- Meg tudná mondani, hol találhatom? Beszélni akarok vele.- Megállapodhatunk a vizit idejében, ha fiatalítást akar, vagy egy halhatatlansági kúrát, de én mondom ma-

116

gának, hogy nincs itt.- Ki rejtőzik a spanyolfal mögött?- A férjem, ha tudni akarja, meg egy páciens, kü-lönben semmi köze hozzá. Ki maga voltaképpen? Eddig még nem láttam.Az egyik árny még szélesebben terült szét a tetőn, és va-laki magas hangon megszólalt:- Mi a baj odakint?A következő pillanatban egy fiatalember jelent meg.Mintha hideg vízzel öntötték volna le Szürkeszakállt. Ahogy az évek múltak, lassan ráeszmélt arra, hogy a gyerekkor csupán a vénségek koponyájában elhantoltan létező eszmény, és a fiatal test régiségnek számít az or-szágban. Ha az ember a rémhíreket nem számította, már csak saját magát ajánlhatta volna ebben a sorvadó világ-ban. De ez - ez a tunikába öltözött suhanc, Norsgreyhez hasonlóan vörös és zöld nyaklánccal, törékeny és fehér lábát, karját kimutatva, tágra nyílt és ártatlan tekintettel bámulva Szürkeszakállra…- Istenem - mondta Szürkeszakáll. - Hát akkor még most is születnek gyerekek!A fiatalember éles, személytelen hangon beszélt:- Uram, ön Dr. Jingadangelow jól ismert fiatalító és halhatatlansági kombinált kúrájának jótékony hatásait látja maga előtt, amelyet tisztelnek és ajánlanak Glou-cestertől Oxfordig, Banburytől Berksig. Iratkozzon fel, uram, egy kúrára, amíg nem késő. Barátom, néhány pró-baadag után ön is olyan lehet, mint én.- Neked sem hiszek inkább, mint a lelkésznek- mondta Szürkeszakáll, még szinte alig jutva le-vegőhöz. - Hány éves vagy, fiú? Tizenhat, húsz, har-minc? Már nem tudom megkülönböztetni a fiatal éve-ket.A tetőn másik árnyék vetődött végig, egy ütött- kopott torz alak sántikált elő: álla, homloka csupa szemölcs. Annyira hétrét görnyedt, hogy gubancos szemöldökén át alig tudott Szürkeszakáll szemébe nézni.- Kezelést óhajt, uram? Gyönyörűséges és száz-

117

szorszép akar lenni, mint ez a vonzó fiatal fickó?- Maga nem valami jó cégér a készítményének - felelte Szürkeszakáll, és ismét szemügyre vette a fiatal-embert. Előrelépett, hogy közelebbről megszemlélje. Ahogy a meglepetés első pillanatai elmúltak, észrevette, hogy az ifjú valójában petyhüdt bőrű, püffedt arcú, szá-nalmas alak.- Doktor Jingadangelow készítménye rajtam már nem segíthetett - mondta a púpos. - Túlkésőn futottam össze vele, de önön még segíthet, mint ahogy fiatal ba-rátunkon is segített. Fiatal barátunk valójában most százkilencvenöt éves, uram, bár ha így látja, soha nem gondolná. Ifjúsága virágjában van, áldja meg az isten, maga is megszerezheti.- Életemben nem éreztem magam ilyen jól - szó-lalt meg fura magas hangján a fiatalember. - Ifjúságom virágzásában vagyok.Szürkeszakáll váratlanul megragadta a fiatalember kar-ját, és megperdítette, úgyhogy a banya lámpájának a fé-nye egyenesen a fiú arcába sütött. A hirtelen fájdalomtól a fiú felkiáltott. Ami ártatlanságnak látszott a szemében, nem volt egyéb ürességnél. Arcán a vastag púder a kín ráncaiba szaladt szét, eltátotta a száját, és a fehérre fes-tett metszőfogak mögött kimutatta a fekete foggyöke-reket. Eliramodva vadul sípcsonton rúgta Szürke-szakállt, s közben átkozódott.- Te gazfickó, te mocskos kis csaló, kilencven-éves vagy, és kiheréltek! - Szürkeszakáll ingerülten tá-madt az aggastyánra: - Nem volt joga ehhez!- Miért ne? Az én fiam. - Karját arca elé emelte és visszahátrált. Felszegte dühtől csattogó, eltorzult és himlőhelyes állkapcsát. A „fiú" visítozni kezdett. Ahogy Szürkeszakáll megfordult, felkiáltott:- Ne nyúljon a fateromhoz! Bunny meg én ta-láltuk ki az egészet. Én csak becsületesen akartam pénzt keresni. Azt hiszi, hogy hátralevő napjaimat ilyen nyú-zottan és koplalva akarom tölteni, mint maga? Segítség, segítség, gyilkos! Tolvaj! Tűz van! Segítség, barátaim,

118

segítség!- Fogd be a… - csak ennyit mondhatott, mert a banya megindult, elosont mögüle, és lámpáját Szürke-szakáll arcába csapta. Amikor megperdült, a vénember egy vastag bottal a nyaka közé húzott, s Szürkeszakáll a porladozó betonpadlóra zuhant.

Ismét hihetetlen helyzetbe került. Hiányos öltözékű fia-talasszonyok ültek az asztal körül, és agg férfiakat szó-rakoztattak, akiknek az arca olyan volt, mint a rosszul összecsavart vitorla. A nők szája piroslott, arcuk rózsa-színű volt, szemük fekete és villogó. A Szürkeszakáll mellett ülő lány nagy lyukú hálóharisnyát viselt, amely egészen a vénuszdombjáig ért fel, a harisnya két szára itt futott össze a fodros szegélyű vörös szatén bugyinál, mintha a szirmok között értékesebb rózsát ígérne, s eh-hez színben is illő csábító sárgaréz gombokkal felszerelt rövid leplet viselt, amely csak részben takarta el pompás mellét, s így tulajdonosának az álla szinte elveszett ben-ne.Szürkeszakáll és a látvány között több női láb volt, s az egyik párban ráismert Martha lábára. A felismerés rá-döbbentette, hogy ez egyáltalán nem álom; inkább öntu-datlanság. Felnyögött, és Martha nyájas arca odahajolt föléje, fáradt kezével megsimogatta az arcát, és megcsó-kolta.- Szegény öreg szerelmem, mindjárt jól érzed ma-gadat.- Martha… Hol vagyunk?- Összevertek, amiért kezet emeltél arra az eu-nuchra a garázsban. Charley tudomást szerzett a dolog-ról, és elszaladt Pittért meg értem. Amilyen gyorsan csak lehetett, ide siettünk. Ma itt éjszakázunk, de reg-gelre már jól leszel.A megjegyzéstől sarkallva, még két másik pár lábat fel-ismert: mindegyikre sár és mocsári fű tapadt, az egyik pár Charleyé volt, a másik Jeff Pitté. Megismételte a kérdést, most már hangosabban:

119

- Hol vagyunk?- Még szerencse, hogy nem sikerült agyonüttetni ma-gadat - mordult egyet Pitt.- A garázs szomszédságában vagyunk, ahol meg-támadtak - válaszolta Martha. - A népszerűségéről ítélve elég jó hírű ház lehet.A férfi észrevette az arcán átsuhanó mosolyt. Szíve megnyílt előtte, és megszorította a kezét, hogy ezzel is tudtára adja, mennyire becsben tartja az asszonyt, aki-nek még a humortalansághoz is van humora. Visszatért beléje az élet.- Segíts fel, rendbe hoztál - mondta.Pitt és Charley feltámogatták. Csupán egy ismeretlen láb nem moccant. Miközben felkelt, tekintete végigván-dorolt a masszív lábszárakon, fel egészen a nyúlprémből tákolt kabát elegáns birodalmáig. A bőrök tartották ösz-sze ezt a nyúlutánzatot, a fogakat, füleket, szakállt és mindent: a szemeket fekete gombok pótolták, az egyik tökéletlenül kikészített fül foszladozott, s bizonyos kipá-rolgás terjengett körülötte - nyilván a szoba melege is fokozta -, de az egész tagadhatatlanul fejedelmien ha-tott. Amikor Szürkeszakáll tekintete egy magasságba került a kabát viselőjének a szemével, megszólalt:- Ha nem csalódom, Bunny Jingadangelow.- Doktor Bunny Jingadangelow, mint a külsőm is mutatja, Mr. Timberlane - felelte a kabátos férfi, és ke-resztcsontjának a tájékát meghajlás- szerűen meggör-nyesztette. - Nagyon örvendek, hogy szolgáltatásaim ilyen kiválóan és gyorsan helyrehozták sérüléseit, de le-kötelezettségének az állapotát később is megvitathatjuk. Először is, úgy vélem, a vérkeringését kellene helyre-hoznia egy kis sétával a szobában. Engedje meg, hogy segédkezzem.Megragadta Szürkeszakáll karját, és elindult vele az asz-talok között. Egy pillanatig Szürkeszakáll nem tiltako-zott, mivel tanulmányozta a nyúlprém kabátba öltözött embert. Jingadangelow nemigen léphette még túl az öt-venes éveit, hat-hét évvel lehetett idősebb Szürkesza-

120

kállnál, s mostanában fiatalembernek számított. Pödört bajuszt és pofaszakállt viselt, de kerek állát kiemelte a manapság ritkán látható simaság. Állandóan nyájas volt az arca, nehezen lehetett volna az ember jellemére kö-vetkeztetni belőle.- Értesültem róla - kezdte -, hogy mielőtt meg-próbált rátámadni az egyik kliensemre, engem keresett, segítséget és tanácsot kérendő.- Nem támadtam meg a kliensét - felelte Szürke-szakáll, kibontakozva a férfi öleléséből. - Bár nagyon sajnálom, hogy hirtelen haragomban megragadtam az egyik cinkosát.- Marhaság, a fiatal Trotty cégér, és nem cinkos. Doktor Jingadangelow nevét úgy ismerik egész Közép-Angliában, tudja-e, mint a nagy emberbarátét, a humá-nus humanistáét. Megmutatnám az egyik plakátomat, ha itt volna nálam. Mielőtt öklözni kezd, tisztában kell len-nie azzal, hogy egyike vagyok a… - mit is írunk most? - a kétezer-húszas évek egyik legnagyobb figuráinak.- Lehet, hogy mindenki ismeri. Ezt nem vitatom. De találkoztam egy szegény ördöggel, Norsgreyvel meg a feleségével, ők magánál jártak kezelésen…- Várjunk csak, várjunk csak, Norsgrey, Norsg-rey… Miféle név ez? Nem szerepel a könyveimben… - Fejét felszegte, s egyik ujja a homloka közepére szege-ződött. - Ó, igen, igen, igen, valóban. A feleség említése egy pillanatra megtévesztett. Maradjon közöttünk… - Jingadangelow az egyik sarokba irányította Szürkesza-kállt, előrehajolt, és bizalmasan folytatta: - Természete-sen a páciensek panaszait titkosan és diszkréten kezel-jük, de a szegény öreg Norsgreynek valójában nincs fe-lesége, tudja, annyira nincs, mint ennek az asztalnak itt ni, csak egy nőstény borzot tart magánál, nagyon meg-kedvelte. - Homlokát ismét megkopogtatta egyik ujjá-val. - Miért ne? A híg vérnek szüksége van egy kis me-legségre ezeken a hűvös éjszakákon. Szegény fickónak nincs ki a négy kereke…- De megértő!

121

- Uram, én megbocsátok minden •emberi gyarló-ságot és ostobaságot. Ez a hivatásomhoz tartozik. Eny-hítenünk kell ezt a siralomvölgyet, ahogy tudjuk. Cso-dálatos gyógyító erőmnek természetesen ez az egyik tit-ka.- A Norsgreyhez hasonló vén hülyéket megeteti ezzel a maszlaggal, és jól megszedi magát. Norsgrey ab-ban a hitben él, hogy maga halhatatlanná tette.Beszélgetés közben Jingadangelow letelepedett, és intett egy asszonynak, aki eltántorgott, majd két pohár italt ra-kott eléjük. A doktor bólintott, és köszönetképpen meg-libegtette vaskos ujjait. Szürkeszakállnak ezt mondta: - Milyen különös ismét erkölcsi aggályokat hallani oly sok év után… a múltat idézi fel… Bizonyára félrevonul-tan élt. Ez a vén Norsgrey, tudja, már a halálán van. Ser-cegő zajokat hall, ez halálos vízkórra utal. Vagyis össze-téveszti a tőlem kapott reményt a halhatatlanság ígéreté-vel. Kényelmes tévedés, mi? Én magam, ha szabad sze-mélyes ügyemmel untatnom egy pillanatig, megvagyok efféle remények nélkül is, ezért aztán Norsgrey - és még sok ilyen szerencsés ember akad - nálam sokkal gazda-gabb lélekben. Azzal vigasztalódom, hogy sokkal gaz-dagabban ellátom magamat evilági javakkal.Szürkeszakáll felhajtotta az italát, és körülnézett. Bár a nyaka még nyilallott, jókedve támadt.- Mit szólna, ha a feleségem és a barátaim csatla-koznának hozzánk?- Nagyszerű, nagyszerű, bár bízom abban, hogy még nem unta meg a társaságomat. Azt reméltem, hogy előbb elcsevegünk erről-arról, aztán ha mód nyílik, rá-térhetünk az üzleti kérdésekre. Úgy veszem észre, hogy rokonlélek.Szürkeszakáll megérdeklődte:- Miből gondolja?- Főképpen az intuícióm súgja, amellyel bőven meg vagyok áldva. Maga független ember. Ebben a nyamvadt világban nem szenved annyira, mint kellene, bár szánalmas az élet, maga mégis örül neki. Ugye, így

122

van?- Honnan tudja mindezt? Igen, igen, igaza van, de hát csak az élőbb találkoztunk…- Az erre adott válasz soha nem elégíti ki teljesen az ént. Ezért aztán, bár minden ember egy- egy megis-mételhetetlen példány, sok minden mégis megegyezik bennük. A maga természetében van valami kettősség: sok mindenki éppen ilyen ambivalens. Csupán egy per-cig kell velük beszélnem, és kész a diagnózis. Ért en-gem?- Hogyan vette észre az én meghasonlottságomat?- Nem vagyok gondolatolvasó, de nézzük csak.- Felfújta az arcát, felvonta szemöldökét, belemeredt poharába, s valóban rendkívül igazságtevő képet vágott. - Szükségünk van a katasztrófákra. Maga meg én vala-hogyan átvészeltük a civilizáció összeomlását. Mi va-gyunk a hajótörés túlélői. De mind a ketten a túlélésnél valamivel többet érzünk - győzelmet! A szerencsétlen-ség előtt, mi akartuk ezt, úgyhogy a katasztrófa szá-munkra siker, a tomboló akaraterő diadala. Ne bámuljon s rám ilyen meglepetten! Maga bizonyára nem képzeli higiénikus helynek az agya rejtett zugait. Belegondolt már abba, hogy milyen világban születtünk mi, és mi lett volna ebből, ha nem kezd ámokfutásba ez a szeren-csétlen kis sugárzási kísérlet? Nem lett volna ez a világ túlságosan bonyolult, túlságosan jellegtelen olyanok számára, mint maga meg én, hogy boldoguljunk?- Maga kimondja a gondolataimat - felelte Szür-keszakáll.- Ez a bölcsek feladata, a hallgatáshoz hasonlato-san - Jingadangelow felhörpintette italát, és a poharára hajolt. - Ez az ágrólszakadt jelen nem vonzóbb-e, mint az a másik elgépiesedett, agyonszervezett, színtelen-szagtalan, egészen egyszerűen azért, mert ebben a jelen-ben emberi mértékek szerint élhetünk? Abban a másik jelenben, amelyről egy neutron híján lekéstünk, a nagy-zási hóbort akkorára nőtt, hogy az egyéni élet minden-napi egyszerű gazdagsága megfulladt.

123

- Valóban nagyon sok rossz akadt a huszadik szá-zad életformájában.- Teljes egészében rossz volt.- Nem, maga túloz. Egyes dolgok…- Nem gondolja, ha a szelleme rossz, akkor a ve-lejéig romlott? Kár visszasírnia. Nem volt elég a sok ká-bítószer és nevelés? Mert akkor mi volt a kábítószer igé-nye és az oktatás nyomora? Nem ez volt a gépkorszak klimaxa és orgazmusa? Nem akkor volt Mons és Bel-sen, Bataan és Sztálingrád és Hirosima meg a többiek? Nem vált-e javunkra, hogy a körhinta ledobott bennün-ket?- Maga csak kérdéseket tesz fel - jegyezte meg Szürkeszakáll.- Ezek már önmagukban feleletek.- Ez halandzsa. Maga halandzsázik. Nem, várjon, figyeljen rám, szeretnék beszélgetni magával. Akár megfizetem. Ez nagyon fontos beszélgetés… Hadd, hív-jam ide a feleségemet és a barátaimat.Szürkeszakáll felállt. A feje még hasogatott. Az ital erősnek bizonyult, a teremben lárma és meleg volt, ő pedig rendkívül izgatott lett. Az emberek ritkán társa-logtak másról, mint a fogfájásról meg az időjárásról. Marthát kereste, de sehol sem találta.Átsétált a szobán. Lépcsők vezettek az emeleti helyisé-gekbe. Észrevette, hogy a kifestett nők egyáltalán nem olyan kívánatosak, sem olyan serények, mint először képzelte. Bár ki voltak tömve és festve, bőrüket májfol-tok és szarkalábak barázdálták, a szemük csipás volt. Bizarrul mosolyogva nyúlkáltak Szürkeszakáll felé. Át-botorkált közöttük. Megteltek már szesszel, köhécseltek, kacarásztak és remegtek, ahogy elment mellettük.Az asszonyok integettek - lehet, hogy valaha róluk ál-modott? -, de ő ügyet sem vetett rájuk. Martha elment. Charley és a vén Pitt is elment. Nyilván látták, hogy ő már jól érzi magát, és visszatértek a csónakok őrzésére. Towin meg Becky, nem, ők nem voltak itt… Eszébe ju-tott, miért kereste Bunny Jingadangelow-t, s távozás he-

124

lyett visszafordult a távoli sarok felé, ahol újabb ital várt rá, s a doktor ölében egy nyolcvanéves ringyó ült. Fél kézzel átkarolta nyakát, a másikkal pedig a férfi kabát-ján levő nyúlfejeket simogatta.- Figyeljen ide, doktor, nem magam miatt ke-restem fel, hanem van a csapatomban egy házaspár, azok ügyében - mondta Szürkeszakáll, áthajolva az asz-talon. - Van itt egy asszony, a neve Becky, azt állítja, hogy gyereket vár, pedig nyílván túl van a hetvenen. Szeretném, ha megvizsgálná, igazat mond-e.- Üljön le, barátom, és tárgyaljuk csak meg ennek a várandós hölgynek az esetét – felelte Jingadangelow. - Igya csak ki az italát, mert ha nem csalódom, ezt a kört maga fizeti. Az idős hölgy illúziója lesz mai éjszakánk témája, ugye, Jean? Minden bizonnyal egyikük sem em-lékszik már erre a kis poémára, hogy is hangzik - „tü-körbe nézek, hogy lássam ráncos bőröm", tovább pedig, igen…

De az idő gyötör,hol illan, hol marad,s déli öklendés rázza föleste tört tagjaimat.

- Megható, mi? Szerintem a hölgy csupán öklende-zik… Szóval semmi több. De természetesen felkeresem és megvizsgálom. Ez a kötelességem. Természetesen biztosítani fogom róla, hogy családi örömöknek néz elé-be, ha ezt akarja hallani. - Húsos kezét összetette és el-töprengett.- Nincs semmi eshetősége annak, hogy valóban gyereket vár?- Kedves Timberlanem, a remény éppolyan örök az asszonyölnek, mind az emberi léleknek, de meglep, hogy maga is osztozik az asszony reménykedésében.- Úgy látszik, osztozom, maga mondta, hogy a re-mény értékes jószág.- Nem értékes: feltétlenül szükséges. De min-

125

denkinek önmagában kell reménykednie, mert amikor másokban reménykedünk, akkor folyton csak csaló-dunk. Álmaink csak önmagunk felett ítélkezhetnek. Amennyire én ismerem magát, úgy vélem, valóban saját érdekében keresett fel. Ennek örülök. Barátom, maga szereti az életet, maga szereti ezt az életet, minden szennyével egyetemben, minden ízével és undorával együtt, maga szintén az én halhatatlansági kúrámat óhajtja, ugye?Nyilalló fejét a kezére hajtva, Szürkeszakáll újabb italt hajtott le és megszólalt:- Sok-sok évvel ezelőtt Oxfordban, vagy, hogy pon-tosabb legyek, Cowleyban, hallottam egy gyógymódról, csak pletykáltak róla, ez a gyógykezelés állítólag meg-hosszabbította az életet, talán néhány száz évre. Egy kórházban kísérleteztek ki valamit. Lehetséges ez? Tu-dományos magyarázatot akarok, mielőtt hiszek.- Ó, hogyne, természetesen, nyilván igaza van, és a magafajta embertől nem is várnék mást - bólogatott Jingadangelow, mégpedig oly hevesen, hogy a nő majd-nem kirepült az öléből. - A legjobb tudományos bizo-nyítás a tapasztalat. Megkapja a tapasztalati bizonyíté-kot. Teljes kezelésben részesül, tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy pénzzel is győzi, és akkor látni fogja saját magán: egyeden nappal sem öregszik.Szürkeszakáll ravaszul hunyorított rá:- El kell mennem Mockweaglesbe?- Ó, ho-hó, micsoda okos fickó, ugye, Ruthie? Jól előkészítette magának az utat. Ilyen emberekkel szere-tek én foglalkozni. Én…- Hol van Mockweagles? - vágott közbe Szürke-szakáll.- Tudományos kutatásaim főhadiszállásának is nevezhetné. Amikor éppen nem utazgatok az országuta-kon, ott tartózkodom.- Tudom, tudom. Nem sok mindent titkolhat el előlem, doktor Jingadangelow. Huszonkilenc emelet magas, inkább kastélyra emlékeztet, mint felhőkarcoló-

126

ra…- Az informátorai valószínűleg kissé túloztak, Timberlane, de az összkép elképesztően tökéletes, ahogy Joan mondaná, ugye, babuskám? Mindenekelőtt azonban néhány részletet tisztáznunk kellene; azt akarja, hogy a kedves felesége is kezelésben részesüljön?- Persze hogy azt akarom, te vén bolond! Én is tu-dok verseket idézni, csak képzett ember lehetett az (A)EMTD tagja. „Hű lelkek násza ismer csak akadályt… Hogy is van ez ? Shakes- e, doktor, Shakes-peare. Ismerte-e valaha? Elsőrendű humanista… Ó, itt a feleségem, Martha!Poharát feldöntve lábra állt. Martha aggodalmas arccal sietett feléje. Charley Samuels pedig szorosan a nyomá-ban ügetett, karjában hozta Izsákot.- Ó, Algy, Algy, azonnal jönnöd kell. Kiraboltak bennünket.- Hogyhogy kiraboltak? - Ostobán meredt a felesé-gére, neheztelve rá, hogy megszakította gondolatmene-tét.- Amíg a támadás után becipeltek téged ide, tolvajok törtek a csónakjainkba, és minden mozdíthatót elemel-tek. - A birkák!- Mindet elvitték, az élelemkészleteinket is. Szürke-szakáll odafordult Jingadangelowhoz, és bizonytalan, udvarias mozdulatot tett.- Viszlát, doktor. Mennem kell… ez a rabló-tanya… kifosztottak bennünket.- Mindig meggyászolom, ha egy tudós férfiút szenvedni látok, Mr. Timberlane - felelte Jingadange-low, busa fejét meghajtotta Martha felé, de teste egyéb-ként mozdulatlan maradt.Amikor Marthával és Charleyval kiért a szabadba, Szür-keszakáll megtörten kérdezte: - Miért hagytátok ott a csónakokat? - Jól tudod, miért! Ott kellett hagynunk, amikor hal-lottuk, hogy bajba kerültél. Azt mondták, hogy agyon-

127

vernek. Mindenünk eltűnt, kivéve a csónakot.- A puskám! - Szerencsére Jeff Pitt elhozta a puskádat.Charley lerakta a földre a rókát, s az előrevágtatott. Ők is előresiettek a sötétségen át, lefelé a hepehupás úton. Már csak néhány fény pislogott, és Szürkeszakáll rádöb-bent, milyen későre jár az idő: előzőleg elveszítette az időérzékét. Potsluck kocsmájának egyeden ablakára már felkerültek a deszkák. Az örömtüzek senyvedő hamu-kupaccá váltak. Néhány bódét épp most zárt be a tulaj-donosuk, egyébként a környék elcsendesült. Magasan a fejük felett a vékony holdsarló nézett le a sötétbe burko-lózott tájon át kanyargó, áradó víz térfoglalására. Az éles levegőn Szürkeszakáll érverése egyenletes lett.- Ez a Jingadangelow van e mögött is - mondta vadul Charley. - ő tartja markában ezeket a vándor-árusokat, akiket láttam, meg hallottam is róluk. Igazi sarlatán. Nem kellett volna beszélned vele, Szürkesza-káll.- A sarlatánoknak is vannak ambivalenciáik - je-gyezte meg Szürkeszakáll, elismerve a szavak esztelen-ségét, mihelyt kiejtette őket. Sietve hozzátette - Hol van Becky és Towin?- Lent vannak a folyónál Jeff-fel. Először alig ta-láltunk rájuk, aztán visszajöttek. A lakodalommal voltak elfoglalva.Amint kiértek az országútra, és továbbkutyagoltak a vi-zenyős talajon, meglátták a három embert, lent a folyó-parton a dingi mellett, két lámpát lengettek. Összebújva álltak, nemigen szóltak egymáshoz. A lakodalom véget ért. Izsák boldogtalanul caplatott a sárban, amíg Charley meg nem sajnálta, és fel nem vette a karjába.- Az volna a legjobb, ha tüstént itt hagynánk ezt a vidéket - jelentette ki Szürkeszakáll, amikor megállapí-totta, hogy bár valóban csak a két csónakjuk maradt meg, de azok legalább sértetlenek. - Nem nekünk való ez a hely, és én nagyon szégyellem a ma este történte-ket.

128

- Ha megfogadod a tanácsomat, mindenekelőtt nem hagyod magára a csónakot - mondta Pitt. - Renge-teg gazfickó akad errefelé. Engem csak a birkák elvesz-tése szomorít.- Te is a csónakban maradhattál volna, ahogy megállapodtunk - vetette oda élesen Szürkeszakáll. A többiekhez fordulva így szólt: - Úgy érzem, jobban ten-nénk, ha nekivágnánk a folyónak. Az éjszaka csodaszép, a szervezetembe elég alkohol került, hogy kievezzem belőle. Holnapra elérhetjük Oxfordot, ott aztán találha-tunk munkát meg fedelet. Ott nyilván sok minden meg-változott, mióta t Marthával legutóbb arra jártunk, bi-zony jó pár év eltelt. Benne vagytok, hogy itt hagyjuk ezt a rablótanyát most rögtön?Towin csak köhécselt, a lámpást egyik kezéből a másik-ba rakosgatta.- Ami azt illeti, én meg az anyjukom úgy gon-doltuk, hogy szeretnénk itt maradni. Szereztünk néhány jó barátot, tudjátok, Lizt meg Bobot, és azt gondoltuk, hogy közös erővel… ha nem ellenzitek különösképpen. Tudjátok, nem nagyon vagyunk odáig az ötletért, hogy lehajókázzunk a folyón. - A holdvilágban sebzett farkas vigyorával mosolygott, és a lábával csoszogott.- Az én állapotomban pihenésre van szükségem - je-lentette ki Becky. Sokkal merészebben beszélt, mint a férje, és csak bámult rájuk a sápadt holdfényben. - Ele-gem volt már belőle, hogy ott kucorogjak abban a rozo-ga csónakban. Inkább itt maradunk a barátainkkal.- Biztos vagyok benne, Becky, hogy ez nem gaz - mondta Martha.- Miért, hát halálra fagyjak abban a csónakban, az én állapotomban? Tow nekem ad igazat. - Neki mindig ezt kell tennie - állapította meg Pitt.Hallgattak egy sort, ahogy ott álltak együtt, de mégis különválva. Sok minden elválasztotta őket egymástól, amit soha nem is tudtak kimondani, tetszés és nem tet-szés áramlatai, vonzások és taszítások: bizonytalan, de azért nagy erők.

129

- Rendben van, ha így határoztatok, nélkületek in-dulunk tovább - jelentette ki Szürkeszakáll. - Vigyázza-tok a holmitokra, csak ezt tudom mondani.- Nem szívesen válunk el tőled, Szürkeszakáll, - sajnálkozott Towin. - Te is meg Charley is meg-tarthatjátok a pénzt, amivel tartoztok.- Ahogy gondoljátok.- Én is ezt mondom - szólalt meg Becky. - Úgy számítom, elég öregek vagyunk már, hogy vigyázzunk magunkra.Mindenki kezet rázott mindenkivel, és istenhozzádot mormoltak, Charley pedig ugrándozni kezdett és zsörtö-lődni.- Ez a róka felszedte a kereszténység összes bol-háját. Izsák, mindet átadtad nekem, te gézengúz!Lerakta a rókát, és beparancsolta a vízbe. Az állat meg-értette, mit kíván tőle a gazdája. Belehátrált a folyóba, lassan-lassan, először a farka, majd rőt színű teste teljes hosszában és végül a feje került víz alá. Pitt odatartotta a lámpást, hogy jobban láthassák.- Mit csinál ez az állat? Bele akar fulladni? - ag-godalmaskodott Martha.- Nem, Martha, csak az emberek dobják el az éle-tüket - felelte Charley. - Az állatokban több a hit. Izsák tudja, hogy a bolhák nem szeretik a hideg vizet. És így szabadul meg tőlük. Végigmásznak a testén, egészen az orráig, tudod, hogy elkerüljék a fürdőt. Most figyelj oda.A róka fejének már csak egy kis része állt ki a vízből. Egészen addig merült alá, amíg csak az orra látszott. Aztán teljesen lebukott. A víz felszínén csak a kapálózó apró bolhák köre maradt. Izsák egy yarddal odébb kijött a vízből, partra kapaszkodott, megrázta magát, és körbe-rohangált, mielőtt visszatért a gazdájához.- Még soha nem láttam ennél fortélyosabb trükköt - mondta Beckynek Towin, és a fejét csóválta, amíg a többiek beszálltak a csónakba. - Valahogy ezt csinálhat-ja a világ az emberi lényekkel, ha jól belegondolunk: le-ráz bennünket az orráról.

130

- Hetet-havat összehordasz, Towin Thomas - mondta az asszony.Ott álltak a parton, és integettek, amíg a csónak lassan lefelé úszott, Towin arca egészen eltorzult abbeli igye-kezetében, hogy a mindent elnyelő homályban még lás-sa a körvonalakat.- Hát így mennek el ők is - szólalt meg Charley, és nekifeküdt az evezőnek. - Az asszony csuda cserfes, de sajnálom őket itt hagyni ebben a rablóbarlangban.Jeff Pitt sajkáját vontatókötélre vették, úgyhogy Pitt át-ülhetett hozzájuk. Megszólalt: - Ki a tolvaj? Az is lehet, hogy Jingadangelow em-berei vitték el a holminkat. Másrészről azt is feltétele-zem, hogy esetleg a vén Towin. Én soha nem bíztam benne, az agyafúrt vén semmirekellőben.- Bárki volt is, az Úr vigyáz ránk - mondta Charley. Háta meggörnyedt, és evezőjét mélyebbre merítette a sással benőtt vízbe.

131

4. WASHINGTON

Sparcot első sivár napjaiban, amikor a gyülevész had összeverődött, és közösséggé formálódott, s a járvány nyomorgatta nyár, esős őszbe fordult, Charley Samuels nem fogta fel, hogy már ismeri ezt a merész homlokú, növekvő szakállú nagy darab férfit. Ez idő tájt mindenki éberebben figyelte az ellenséget, mint a barátot.Charley néhány nappal Timberlane-ék után érkezett Sparcotba, teljesen csüggeteg lelkiállapotban.Apjának kis könyvüzlete volt az egyik kisvárosban a dé-li tengerparton. Ambrose Samuelst mélabús és ingerlé-keny embernek ismerték. Amikor nyájas hangulata volt, hangosan felolvasott Mrs. Samuelsnek, Charles fiának, meg két lányának, Ruthnak és Rachelnak. Abból a sok ezer ósdi teológiai könyvből olvasott fel nekik, amelyek elárasztották a vén üzlet emeletét, vagy pedig azoknak a divatjamúlt komor költőknek a műveiből, amelyek nem sokkal jobban fogytak, mint a teológiai könyvek.E holt leltár nagy része elkerülhetetlenül megragadt Charley fejében. Élete folyamán bármikor idézni tudta bármelyiket, de arra nem emlékezett, ki írta vagy mikor, csupán azt tudta, hogy ez abból a könyvből való, ame-lyet apja úgy emlegetett, hogy „aranymetszésű harminc-ketted" vagy „márványozott borjúkötéses nyolcadrét".

Hisszük: mindenki meghal, csak mi nem.Olykor hisszük: mi is, ha sorscsapássebzi váratlan rémével szívünket.De mint a sebzett lég, szívünk sebehamar zárul, nyílhegynyom nem marad.Mint az égen karcot nem ejt a szárny,s hajóbarázdát tenger meg nem őriz,a halál képe úgy huny ki szívünkben,s még a könnyel is, mit szeretteinkértejt a természet, sírjukba temetjük.

132

Ez hazugság volt. Charley tizenegy éves lehetett, ami-kor a végzet, riasztó sokkja mindörökre ültette szívében a halál gondolatát. Tizenegyedik ében járt, amikor jött a sugárzási betegség - annak az előre megfontolt tettnek a következménye, amelyet az emberek Balesetnek nevez-tek. Apját egy év múlva a rák ragadta el. Az üzletet eladták. Mrs. Samuels a szülővárosába vitte a gyerekeit, ahol titkárnői állást vállalt. Tizenöt éves korá-ban Charley dolgozni kezdett. Az anyja három évre rá meghalt.Számtalan, szakképzettséget nem igénylő munkát pró-bált meg, csak hogy apaként gondoskodhasson két hú-gáról. Mindez a nyolcvanas évek vége felé és a kilenc-venes évek elején történt. Azzal összehasonlítva, ami még rájuk várt - erkölcsi és gazdasági szempontból -, a helyzet ugyancsak stabilnak számított. De egyre nehe-zebben szerzett munkát. Húgai jó álláshoz jutottak, de őt sehol sem alkalmazták.A háború kitörése érlelte meg véglegesen. Huszonkilenc éves volt. A téboly csak fokozódott, ahogy a nemzetek elvéreztek, miközben a néhány megmaradt gyerekért harcoltak, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy lé-teznie kell valami magasabbrendűnek, mint az ember - ha az egész teremtés nem gúnyolódás. Úgy tetszett neki, csupán a vallásban rejlik az elkeseredés ellenszéruma. Felvette a metodista hitet, megkeresztelkedett - ez a lé-pés csak feldühítette volna az apját.Nehogy harcolnia kelljen a háborúban, belépett a Gyer-mekvédelmi Alakulatba, a Gyermekgyűjtő Terv félig-meddig nemzetközi ágába, amely inkább az életek meg-őrzésére, mint kioltására vállalkozott. Egy csapásra el-sodródott Rachel és Ruth mellől, belevetette magát a vi-lágméretű küzdelem kellős közepébe. Ekkor találkozott Algy Timberlane-nel.A forradalom kitörésekor, amikor Britannia 2005-ben kilépett a háborúskodásból, Charley ismét törődhetett a húgaival. Legnagyobb borzadályára kiderült, hogy Ra-chel és Ruth prostitúcióra adta a fejét, és mind a ketten

133

szépen keresnek… Mindezt rendkívül diszkréten bonyo-lították le, nappal továbbra is egy közeli üzletben dol-goztak. Charley nem kínozta magát tovább az üggyel, összeköltözött a húgaival, és megvédte őket, amikor és ahol csak tudta.Viruló intézményüknek ő lett a glóriás kidobó embere. A koalíció és később az Egyesült Nemzeti Kormány alatt csőstül jöttek a nehéz napok. A világot egyre in-kább szétmorzsolta az öregség és a káosz. Ám amit a nővérek nyújtottak, változatlanul keresett cikk maradt. Pompásan éltek, amíg a kolera végig nem sepert Angli-án.A ragály sújtotta városból Charley vidékre menekítette a húgait. Rachel és Ruth nem tiltakozott: már eleget lát-tak, hogy megriadjanak. A lépcsőjükön haldokló egyik vendégük láttán hanyatt- homlok bezsúfolódtak a kis autóba, amelyet még Charley vett a háborúban megtaka-rított pénzén.Alighogy kiértek a városból, a kocsi felmondta a szolgá-latot. Az olajteknőben egy nylonharisnyát találtak bele-gyömöszölve. Hátukon cipelték a batyujukat, gyalogo-san vágtak neki az útnak, amely - ők nem is sejtették - Sparcotba vezetett. Sok más menekült tartott errefelé.Szomorú exodus volt ez. A valódi utazók között bandi-ták is akadtak, akik feltartóztatták társaikat, átvágták a torkukat, és elszedték holmijukat. Egy másik rabló is járt ezen az úton: besettenkedett az emberek vérébe, s a homlokukon tört elő, csupán az érdekelte, hogy minél több életet kioltson. Ruthot az első éjszaka ragadta el, Rachelt a harmadikon, és Charley ég felé meredő arccal hagyta őket a termőföldből emelt sírhantok alatt, ame-lyekre a poros bokrokról letört ágakból tűzött ke-reszteket.Amikor bebicegett Sparcot kétes értékű menedékébe (egy Iris nevű asszonyt támogatott, akit elég erősnek tartott ahhoz, hogy tizennyolc hónappal később felesé-gül vegyen), már teljesen befelé fordult ember lett. Nem is kívánkozott arra, hogy ismét érdekelje a világ. Sebzett

134

szívében a hirtelen rémület állandó szállást talált.Ő és Timberlane is annyira megváltozott, hogy egyálta-lán nem lehetett azon csodálkozni: csak lassan ismerték fel egymást. Sparcot első évében, 2029-ben, már több mint egy negyed évszázad telt el azóta, hogy 2001-ben találkoztak, amikor a háború még elborította a világot, s mindketten a Gyermekvédelmi Alakulatnál szolgáltak. Akkor a tengerentúlon működtek, Asszam szétrombolt völgyét fésülték át…

Járőrükből csupán ketten maradtak meg. ők ketten, akik megszokásból libasorban haladtak. A sor végén Samu-els tizedes vitte a „varangyot", a könnyű atompuskát, az élelemmel megtöltött különféle csomagokat és a vizes-kannát. Álomkórosan botladoztak lefelé az erdős domb-oldalon.Előtte egy gyerek feje himbálózott lefelé csüngve, a sze-me kifejezéstelenül bámult rá. A gyerek bal karja egé-szen a combjáig lógott a férfinak, aki a hátán cipelte. A gyerek a naga törzsből származó, pompás testalkatú, bo-rotvált fejű kisfiú, alig tölthette be a kilencedik évét. Ájult volt, a szeme tájékán és a combján tátongó seb kö-rül zümmögő legyek egyáltalán nem zavarták.Timberlane őrmester vitte a hátán, egy huszonhat év kö-rüli, nap barnította fiatalember. A férfi revolvert viselt, különféle felszerelési tárgyak övezték, s egy hosszú bot segítségével vergődött előre a völgy mélyére vezető ös-vényen.Asszamban már beköszöntött a száraz évszak. A kilenc-lábnyi magas fák mintha kiszáradtak volna, leveleik le-lankadtak. A völgyben kanyargó folyó elapadt, csupán homokos chaungot hagyott maga után, ahol a kerekes járművek és a LPÁ-k haladhattak. A járművek felkavar-ta por belepte és fehérre festette a chaung két oldalán ál-ló fákat, úgyhogy használaton kívüli televízióantennára emlékeztettek. A chaung vakítóan fénylett a napsütés-ben.

135

Ahol a fák véget értek, Timberlane megpihent, a sebe-sült gyereket még szorosabban tartotta a vállán. Charley beleütközött.- Mi a baj, Algy? - kérdezte, és visszazökkent a fáradt ébrenlétbe. S közben a gyerek fejét bámulta. Mi-vel a haját már leborotválták, csak a finom sörték mere-deztek, s közöttük a legyek, mint apró tetvek nyüzsög-tek. A gyerek szeme kocsonyásan meredt előre. Fejjel lefelé az emberi arc sokat veszít jellegzetességéből.- Látogatókat kaptunk - Timberlane feszült hang-ja tüstént felébresztette Charleyt.Mielőtt elindultak a hegyekbe, szektoruk légpárnás jár-művét, lent hagyták egy kis szikla alatt, s a légi felderí-tés elől álcázó hálóval borították le. A szikla alatt most egy amerikai gyártmányú hernyótalpas mentőkocsi állt. Két alak a kocsi mellett ácsorgott, a harmadik a légpár-nás járművet vizsgálgatta.A napfényben fürdő parányi csoportképet váratlan gép-puska-kerepelés törte szét. Timberlane és Charley gon-dolkozás nélkül hasra vágták magukat. A naga törzsbeli fiú felnyögött, amikor Timberlane félregurította, és sze-méhez emelte a látcsövét. Végigpásztázta a kopár domboldalt bal felől, ahonnan a lövések jöttek. Előre-görnyedő alakokat pillantott meg, a poros fehér cserjék hátterében khakiszínű ruhák sötétlettek, s a körvonalak is megállapodtak, amikor Timberlane élesre állította a látcsövet.- Ott vannak! - mondta. - Talán a domb túloldalán is ezekbe botlottunk. Gyerünk a varanggyal, Charley, te-rítsd le őket.Charley már előkészítette a fegyvert. Az első gép-puskasorozat eltalálta az egyik amerikait, lent a chaung-ban. Elterült a homokban. Nagy üggyel-bajjal a mentő-kocsi árnyékába kúszott. Két társa a bokrok mögött ke-resett menedéket. Egyikük váratlanul előugrott fedezé-kéből, és a mentőkocsi felé rohant. Az ellenséges gép-puska ismét tüzet nyitott. Porzott a talaj a futó figura kö-rül, a férfi megperdült, nagyot bukfencezett, és eltűnt a

136

szemük elől a poros lombok között.- Kész! - morogta Charley. Arcán összeránco-lódott a por, amelynek a javát már sárrá változtatta a ve-rejték, amikor a varangy csövét a helyére lökte. Csikor-gatta a fogát, miközben lenyomta a ravaszt. A piciny atomtöltet sivítva szállt a bozótos domboldal felé.- Még egyet, amilyen gyorsan csak tudod - mor-mogta Timberlane a varangy fölé térdelve és újabb tárat töltve be. Charley átkapcsolt az automata adagolóra, és lenyomta az egyes lövésekre beállított ravaszt. A domb-oldalon az apró barna alakok szökellve kerestek mene-déket. Timberlane rájuk emelte revolverét, de túlságo-san távol voltak ahhoz, hogy pontosan célozhasson.Csak feküdtek ott, és figyelték a lejtőn felszálló füstlep-let. Valaki ordított. Úgy tetszett, csak két ellenséges ka-tona menekült meg: visszavonultak a domb csúcsa mö-gé.- Lejutunk? - kérdezte Charley.- Nem hinném, hogy zavarnának bennünket. Kap-tak mára eleget.Leszerelték a fegyvert, vállukra vették a gyereket, és óvatosan továbbereszkedtek lefelé a lejtőn. Amikor oda-értek a várakozó járműhöz, a tőrbe csalt különítmény életben maradt tagja fogadta őket. A nyúlánk férfi alig tölthette be a harmincat, fekete szemöldöke majdnem összeért középen, és világos színű haja tövig le volt nyírva. Előrelépett, és odakínált nekik egy doboz ciga-rettát.- Hát, fiúk, épp jókor érkeztetek. Örök hálám, amiért olyan udvariasan vártátok a fogadó bizottságot.- Részünkről a szerencse - mondta Timberlane, és kezet rázott a férfival, majd kivett egy cigarettát. - Elő-ször azzal a kis szektorral ismerkedtünk meg, a domb túloldalán, Mokacsandpurnál, ahol a társainkat lepuffan-tották. Személyes ellenségeink voltak. Csak örülünk, hogy még egyszer odapörkölhettünk nekik.- Úgy hiszem, angolok vagytok. Én amerikai va-gyok, a nevem Jack Pilbeam, az Ötödik Hadtest Külön-

137

leges Osztályáról. Már az utam végén jártam, amikor észrevettem a kocsitokat, és lestoppoltunk, hogy minden rendben van-e.Sorra bemutatkoztak, és Timberlane az árnyékba fektet-te az ájult kisfiút. Pilbeam leveregette egyenruhájáról a port, és Charleyval a társai után nézett.Timberlane egy pillanatra leguggolt a fiú mellé, comb-sebére levelet rakott, arcáról pedig letörölte a port meg a könnyeket, és elhessegette a legyeket. Nézte a sovány, barna testet, megtapogatta az érverését. Szája szélét le-biggyesztette, mintha keresztüllátna a bordák szabályta-lanul fel-alá pihegő ketrecén, átlátna a földön, az élet keserves lényegéig. Nem talált ott igazságot, csak ezt az önző hazugságot, amelyről mindjárt tudta, hogy az ő szívében született: „Csak én szerettem igazán a gye-rekeket!"Fennhangon, főképpen csak saját magának, ezt mondta:- A domb túlsó oldalán három gyereket találtunk. A másik kettő lány volt, nővérek. Aranyos csöppségek, vadak, mint a hegyi kecskék, és nem láttunk rajtuk sem-mi rendellenességet. A lányokat megölték a röpködő gránátok, a szemünk láttára robbantak szét cafatokká.- Többen meghalnak, mint amennyit megmente-nek - jegyezte meg Pilbeam. A mentőkocsi árnyékában térdelt az összecsuklott alak mellett. - Az én két havero-mat is kikészítették; igaz, nem voltak a haverjaim. A pi-lótával csak ma találkoztam, Bili pedig épp most érke-zett az Államokból, akárcsak én. De azért sajnálhatom őket, ugye? Átkozott háború, íni az ördögnek is harco-lunk, amikor a világ emberkészlete már így is eléggé megcsappant? Segítsetek már, tegyük be őket a hulla-szállítóba.- Ennél többet is megteszünk - ígérte Timberlane. - Ha Wokhába mégy vissza, s úgy sejtem, oda kell men-ned, kölcsönösen biztosíthatjuk egymás útiját, hátha a hegygerincen ott csücsül még egynéhány kótyagos fic-kó.- Oké. Ti már beszerveztetek a társaságba, és ne

138

gondoljátok, hogy nekem nincs rátok szükségem. Még most is úgy reszketek, mint a nyárfalevél. Ma este beül-tök velem a kantinba, és iszunk egyet az életben mara-dásunkra. Rendben van, őrmester? Amikor a még meleg két holttestet berakták a mentőko-csiba, Pilbeam ismét cigarettára gyújtott, és Timberlane szeme közé nézett. - Egyetlen vigaszom - mondta -, hogy ez a háború csak-ugyan azért folyik, hogy véget vessen a háborúnak. Las-san nem marad senki, aki harcoljon.

Ezen az estén Charley érkezett meg elsőként a kantinba. Amikor belépett az alacsony épületbe, ahol a rovarok zúgása helyett a hűtőberendezés zümmögése fogadta, megpillantotta Jack Pilbeamet, egy pohár társaságában az egyik sarokban üldögélt. Az amerikai fiú elébe sie-tett. Most már kifogástalan vasalású olajbarna egyenru-ha feszült rajta, meg is borotválkozott, kiegyensúlyozot-tabbnak látszott és jóval harciasabbnak, mint amikor a ritkuló dzsungelban állt. Helyeslően mérte végig Char-ley gallérján a Gyermekvédelmi Alakulat fekete bár-sonyjelvényét.- Mivel vendégelhetlek meg, Charley, ugye, így hív-nak? Most rajtam a sor.- Nem iszom. - Sok időbe telt, amíg megtanulta bocsánatkérés nélkül kiejteni ezt a mondatot, s most ke-serű mosollyal tette hozzá: - Embereket ugyan ölök, de szeszt nem iszom.Valami - talán az a tény, hogy Jack Pilbeam amerikai, s Charley úgy érezte, könnyebben el tud beszélgetni az amerikaiakkal, mint saját honfitársaival - arra késztette, hogy bővebben kifejtse álláspontját, amely egyben bo-csánatkérésnek számítón.- Tizenegy éves voltam, amikor a te nemzeted és az enyém felrobbantotta azokat a végzetes bombákat a világűrben. Tizenkilenc éves koromban, röviddel anyám halála után - azt hiszem, afféle kárpótlásnak szántam - eljegyeztem egy Peggy Lynn nevű lányt. Betegeskedett,

139

kihullt a haja, de én szerettem… Össze akartunk háza-sodni. Persze átestünk az orvosi vizsgálaton, ahol közöl-ték velünk, hogy egész életünkre sterilek lettünk, mint mindenki más… És ez valahogy megölte az idillt.- Tudom, mire gondolsz.- Talán jobb volt így. Mégiscsak volt két húgom, azokkal kellett törődnöm. De attól kezdve én már nem akartam semmit sem…- Vallásos vagy?- Igen, bár ez inkább csak holmi önmegtartóz-tatás.Pilbeamnek tiszta, fényes szeme volt, és ez vonzóbbnak tetszett, mint kissé keskeny ajka.- Akkor a következő évtizedeket átvészeled. Mert elég sok önmegtartóztatásra lesz itt szükség. Mi történt Peggyvel?Charley lepillantott a kezére.- Szétváltunk. Aztán egy gyönyörű szép tavaszi napon meghalt fehérvérűségben. Csak később tudtam meg.Pilbeam nagyot húzott az italból, majd megszólalt:- Ez az élet, amint mondani szokás a halálra. - És ahogyan ezt megjegyezte, kizárta még a lehetőségét is a szellemeskedésnek.- Bár még nagyon fiatal voltam, de úgy vélem… a Baleset lassan megőrjített - folytatta Charley, és lebá-mult a bakancsára. - Sok ezren, sok millióan őrültek meg, ki-ki eltitkolva a másik elől. Persze egyesek nem is olyan titokban csinálták. És soha nem lábaltak ki be-lőle, pedig ennek már húsz éve. Azt hiszem, hiába múlt el ez a húsz év, a Baleset még most is jelen van. Azért háborúznak most, mert az emberek őrültek… Soha nem fogom ezt megérteni, szükségünk van minden lehetsé-ges fiatal életre, s e helyett globális háborút folytatunk… őrület!A mogorva arcú Pilbeam látta, hogy Charley cigarettát vesz elő, és rágyújt: a dohánymentes márkát Charley oly vadul szívta meg, hogy nagyot reccsent.

140

- Én nem így nézem ezt a háborút - jegyezte meg Pilbeam, és még egy Kentucky Bourbont rendelt. - Sze-rintem ez gazdasági háború. Talán a neveltetésem és ki-képzésem miatt látom így a dolgokat. Az apám - már halott - a Jaguár Hanglemez Társaság kereskedelmi igazgatója volt, s alighogy megtanultam kimondani a mamát, rögtön utána már a „vásárlói hitelképesség" volt az első szavam. E Minden nagyobb nemzetgazdasági élete állandó körforgás állapotában van, ha egyáltalán egyirányú körforgásról beszélni lehet. Végzetes kórban szenvednek, amelynek a neve halál, s ez mind ez ideig gyógyíthatatlan - bár kutatják az ellenszert. De az ipar-ágak egymás után tönkremennek, még ott is, ahol az akarat megvan. És nemsokára majd az akaraterő is ku-darcot vall.- Nagyon sajnálom - felelte Charley. - Nem egé-szen értem, mire gondolsz. A közgazdasághoz egyálta-lán nem értek. Én…- Mindjárt kifejtem, mire gondolok. Te jó isten! Egy mondatban elmondhatom: az öregem a múlt hónap-ban halt meg. Nem is meghalt, hanem megölte magát. Los Angeles külvárosában kiugrott a Jaguár Hanglemez Társaság épületének ötvenkettedik emeletéről. - A sze-me felfénylett, a szemöldökét lerántotta, mint a redőnyt, egyik összeszorított öklét pedig lassú erővel lerakta maga elé az asztalra. - Az öregem… szinte összeolvadt a Jaguárral. Ő tartotta életben a céget, és a cég tartotta életben őt. Egyszóval, úgy hiszem, jellegzetes amerikai volt, a családjáért és a munkájáért élt, kiterjedt üzleti kört alakított ki… A pokolba vele! Mit is akartam mon-dani… Istenem, még az ötven évet sem érte meg! Negy-venkilenc volt.A Jaguár megbukott, több mint megbukott: kiöregedett. Egyszerre kikészült és elpatkolt. Miért? Mert a piacuk a fiatalokból tevődött össze: Elvist, Donnie-t és Vince-t árulták meg a többi popénekeseket. A serdülők, a teena-gerek vásárolták a Jaguár lemezeket. És egyszerre nem volt több serdülő, nem volt több teenager. A cég ezt elő-

141

re látta. Mintha lassan csúsztak volna a szakadék felé. Évről évre egyre inkább lanyhult a forgalom, csökkent a bevétel, növekedtek a kiadások… Mihez kezdhet ilyen-kor az ember? Az ördögbe is, mit csinálhat - csak türel-mesen kivárja a végét.Más iparágak sem állnak jobban. Az egyik nagybátyám a Park Lane Cukrászüzem cégvezetője. Talán néhány évvel tovább bírják, de az egész üzlet cseppfolyóssá vált. Miért? Készítményeik zömét a húsz éven aluliak fogyasztották. A piacuk halott… meg sem születik. Egy műszakilag fejlett nemzet az ügyesen egyensúlyozott erők hálójából áll. Egyetlen szemet sem szakíthat ki az ember, mert a többi is szétbomlik. Mihez kezdhet ilyen helyzetben? Azt, amit az öregem; kitart, amíg bírja, az-tán leveti magát az ötvenkettedik emeletről.Charley irigyelte a Bourbonját szopogató Pilbeam köny-nyű mámorát, és nyájasan megszólalt:- Az előbb arról beszéltél, hogy az akaraterő is kudarcot vall.- Ja, igen. Hukk, az apám és a haverjai, igen, ők addig harcolnak, amíg van valami remény. Meg-próbálják megmenteni a fiaiknak mindazt, ami menthe-tő. De mi… nekünk nincsenek fiaink. Mi történik akkor, ha ez a meddőség soha nem múlik el? Nem lesz elég akaraterőnk, hogy dolgozzunk, a senki sincs, aki…- Örökölje munkánk gyümölcseit? Már gondolám erre. Talán minden ember gondolt erre. De a kéneknek előbb-utóbb regenerálódniuk kell, már húsz éve a Bal-esetnek.- Én is így vélem. Az Államokban azt mondták ne-künk, hogy a terméketlenség öt vagy tíz éven belül el-múlik.- Akkor is ezt mondták, amikor Peggy még élt… Ez a brit politikusok elkoptatott szólama, hogy nyugton tartsák a választóikat.- Az amerikai gyárosok ezzel bírják rá a választóikat a vásárlásra. Ennek ellenére az ipari rendszer előbb-u-tóbb kifin… bocsánat, csak egy kis freudi nyelvbotlás,

142

túl sokat ittam, Charley, meg kell bocsátanod nekem, a rendszer meginog alattuk. így aztán folytatnunk kell a háborút, hogy megállítsuk a termelés csökkenését, meg-magyarázzuk a készlethiányainkat, elpalástoljuk a pénz-romlást, áthárítsuk a felelősséget, megszigorítsuk az el-lenőrzést… Pokol ez a világ, Charley! Nézd meg ezeket a fickókat, mindegyik hitelbe vásárolja a halált, gazda-gon, éretten tudatában vannak ennek…Charley a színes termet bámulta, a bárpultot, a mosoly-gó, őszülő katonákat. A jelenetet nem találta olyan bor-zalmasnak, ahogyan Pilbeam lefestette, ennek ellenére mérget lehetett volna venni rá, hogy minden ember szí-vében ott rejtőzik a megsemmisülés, amely oly falánk, hogy már előrenyomakodott, és felfalta a következő nemzedéket is. Az ironikus csupán az, hogy ezeket a ka-tonáskodó steril fiúkat nem fenyegette az atomháború. A nagy bombák fél évszázados múlt után kimentek a di-vatból: az 1981-es Baleset után a bioszféra annyira túl-telítődött sugárzással, hogy senki sem merészelte fö-lözni ezt a magas szintet. Ó, voltak a hadseregnek stra-tégiai nukleáris fegyverei, és bár a semleges országok állandóan tiltakoztak, a háborúkat meg kellett vívni, va-lamivel csak csatázni kellett, s mivel a s nukleáris fegy-vereket tovább gyártották, most azokat használták. Mit számított, ha néhány állatfajjal kevesebb marad, ha né-hány száz mérfölddel előretörhettek, vagy egy követke-ző tábornok egy következő kitüntetést kaphatott?Elhessegette gondolatait, szégyenkezve fesztelen ciniz-musa miatt. Ó, uram, bár meghalok, hagyj engem élet-ben!Már régen elvesztette Pilbeammel folytatott tár-salgásának a fonalát. Megkönnyebbülten fedezte fel, hogy Algy Timberlane belépett a kantinba.- Bocsássatok meg, késtem egy kicsit - mondta Timberlane, és hálásan fogadta a Bourbont meg a jeges gyömbérsört. - Elugrottam a kórházba, és megnéztem azt a gyereket, akit Mokacsandpurból hoztunk. Lázas eszméletlenségben fekszik. Hudson ezredes már tele-

143

tömte mycetininnel, és reggelre többet tud mondani, ha megéri a gyerek. Szegény srác csúnyán megsebesült, ta-lán le kell vágni a fél lábát.- Egyébként egészséges volt? Úgy gondolom, nem torzszülött? - kérdezte Pilbeam.- Fizikailag normális volt. S ezért még rosszabb, ha meghal. Ha belegondolok, hogy amíg idehoztuk, el-vesztettük Frankot, Alant és Froggie-t. Szégyen, gyalá-zat, hogy azt a két kislányt miszlikbe robbantották!- Talán ha sikerül behoznotok őket, kiderül, hogy torzszülöttek - jegyezte meg Pilbeam. Rágyújtott egy manillaszivarra, miután kínálását a két angol visszauta-sította. Szeme éberebbnek tetszett most, hogy Timberla-ne is csatlakozott a társasághoz. Hátát kiegyenesítette, és jobban ügyelt a szavaira. - A gyerekek kilencvenhat egész négytized százalékánál, akiket felszedett a Gyer-mekgyűjtő Akció, külső vagy belső deformáltságot ta-láltak. Mielőtt bejöttél, Charleyval itt a világ őrültségé-ről beszélgettünk, erről a szakállas témáról. Az utolsó húsz év kínálja a legjobb és legfényesebb példáját an-nak, hogy a nyugati világ tizenöt évet fecsérelt arra, hogy törvényesen és módszeresen kiirtsa azokat a kis szörnyszülötteket, akiket a néhány, még nem teljesen steril asszony hozott világra. És akkor „a mi emelkedett gondolkodóink" kiötlötték, hogy hátha ezek a szörny-szülöttek is képesek szaporodni, s egészséges utódokat létrehozni, és egy nemzedék után helyrebillentem az egyensúlyt. Most aztán nemzetközi méretekben folytat-juk a gyermekrablást.- Nem, nem, nem mondhatod ezt! - kiáltott fel Char-ley. - Azt hajlandó vagyok elismerni, hogy ezeknek - jól van, nevezzük szörnyszülötteknek - a törvényes legyil-kolása…- Nevezzük őket szörnyszülötteknek? Nincs karjuk, nincs lábuk, nincs szemgödrük, s olyan a combjuk, mint Salvador Dali festményein azok a püffedt valamik!- De még az emberi fajhoz tartoznak, a lelkük még akkor is halhatatlan. Törvényes legyilkolásuk rosszabb a

144

tébolynál. De végre észbe kaptunk, és ingyenes kliniká-kat állítottunk fel a fejletlen népek gyermekei számára, ahol a szerencsétlen kis nyomorékok minden ápolást megkapnak…Pilbeam kurtán felnevetett. - Ezek csak kifogások, Charley, de miért meséled el nekem a történelmet, aminek a részese vagyok, nyakig benne vagyok?! Ha álmodból felkeltenek, akkor is fújod ezeket a propagandaszólamokat. De az úgynevezett fej-letlen népek nem követték el ezeket a legális gyilkossá-gokat! Szerették az iszonyatos szülötteiket, és életben hagyták őket. Tehát arra a véleményre jutottunk, hogy szükségünk van az ő iszonyatos szörnyszülötteikre, hogy alátámasszuk a mi jövőnket. Mondtam én neked, hogy ez gazdasági háború. A demokráciáknak - és bará-tainknak a kommunista közösségben - szükségük van egy új nemzedékre, bármi áron is, hogy dolgozzanak a futószalagjainkon, és fogyasszák a termelt javakat... Ezért folyik ez a büdös háború, mert a fölött civódunk, amink még megmaradt. A pokolba ezzel az őrült világ-gal, uraim! Igyunk, őrmester! Mondjunk pohárköszöntőt - a fogyasztók eljövendő nemzedékére, bármennyi fejük vagy segglyukuk legyen is!Timberlane és Pilbeam nevetett, Charley pedig felkelt az asztaltól.- Most mennem kell - jelentette ki. - Holnap reg-gel nyolctól őrséget állok, és még ki kell tisztíttatnom a felszerelésemet. Jó éjszakát, uraim.Amikor Charley eltávozott, a másik két férfi teletöltötte a poharát, és ösztönösen közelebb ültek egymáshoz.- Afféle szentfazék, ugye? - kérdezte Pilbeam.- Csendes fiú - válaszolta Timberlane. - Jó, ha kéznél van a zűrben, ahogy ma is tapasztaltam. Az a helyzet ezekkel a vallásos fickókkal, ha a fejükbe ve-szik, hogy ők az Isten oldalán állnak, akkor az ellenség feltétlenül az ördög oldalán van, így aztán minden skru-pulus nélkül kicsinálják őket.Pilbeam a szivarfüstfelhőn át kissé mosolyogva nézte

145

Timberlane-t.- Téged más fából faragtak.- Bizonyos tekintetben. Én megpróbálok nem gondolni arra, hogy holnap temetik a fiúkat, Charley pe-dig igyekszik egyre csak erre gondolni.- Nálunk is holnap temetik a haveromat meg a so-főrt. Nem is tudok elutazni emiatt.- Elutazol?- Hukk, megyek vissza az Államokba. Egy PLA-n levergődöm Kohimába, aztán egy orbitális sugár-hajtású gépen vissza Washingtonba. Itt elvégeztem a munkámat.- Mi a munkád, Jack, vagy nem kérdezhetek ilyesmit?- Dehogynem. A Gyermekgyűjtő Osztagba tar-tozom, és egy új világméretű terv számára toborzok em-bereket. - Abbahagyta a mondatot, és még élesebben meredt Timberlane-re. - Mit szólnál hozzá, Algy, ha ki-mennénk egy kicsit, és szippantanánk egyet ebből az asszami levegőből.- Felőlem.Az idő jócskán lehűlt, emlékeztetve őket arra, hogy majdnem tízezer lábbal vannak a tengerszint felett. Ösz-tönösen gyorsan lépkedtek. Pilbeam eldobta manillaszi-varának a csikkjét, és beletaposta a gyepbe. A hold úgy függött, mint egy fennakadt heregolyó az ég pocakján. Egy éjszakai madár még csak jobban érzékelhetővé tette a teremtés maradékának a csendjét.- Elég baj, hogy a nagy Baleset különféle sugár-zásokkal vette körül a földgolyót, és szinte lehetetlenné tett minden űrutazást - kezdte Pilbeam. - A csillagokban talán lett volna valami menedék a mi földi őrültségünk elől. Az én öregem rettenetesen hitt az űrutazásban, mindenféle irodalmat összeolvasott róla. Született opti-mista volt, éppen ezért törte össze ennyire a kudarc. A barátodnak, Charleynak elmeséltem, hogy a faterom a múlt hónapban lett öngyilkos. Még most sem tudok be-lenyugodni.

146

- Mindig nagyon nehéz megbékélni az apa halá-lával. Az ember mindig a szívére veszi. Ez mindig… igen, valamiféle merénylet az ember ellen, amikor vala-melyik közeli családtag hal meg, aki tele volt élettel.- Úgy beszélsz, mintha tudnál erről valamit.- Valamit tudok. Mint annyi sok ezer ember, az én apám is öngyilkos lett. Még gyerekkoromban. Nem tu-dom, jobb így vagy rosszabb... Jóban voltál az öreged-del?- Nem. És talán ezért kapálózom ennyire a halála ellen. Pedig közel kerülhettem volna hozzá. De elsza-lasztottam az alkalmat. Mindegy, a pokolba az egésszel!Metsző szél kerekedett, és zúdult le a táborra, a maga-san fekvő domboldalakról. Zsebre dugott kézzel sétál-tak.Pilbeam felidézte magában, hogy idealizmusát miként bátorította az apja.„Ne foglalkozz a lemezüzlettel, fiam - mondta neki. - Majd én elboldogulok nélküled is. Állj be a Gyermek-gyűjtő Alakulathoz, ha kedved tartja."Pilbeam tizenhat éves korában csapott fel a Gyer-mekgyűjtő Alakulatba, s valahol a szervezet alsó lépcső-in kezdte. Az Alakulat legnagyobb eredménye az volt, hogy három Gyermekközpontot hozott létre Washing-ton, Karachi és Singapore közelében. A szülők bele-egyezésével ide szállították a Baleset után született gye-rekeket, hogy megtanítsák őket, miképpen éljenek nyo-morékon ebben a válság nyomorította társadalomban.A kísérletet nem koronázta feltétlen siker. Kínzóan ke-vés gyerek gyűlt össze - ugyanakkor pedig mindegyikre három pszichológus jutott. Mégis kísérlet volt, hogy jó-vátegyék a megtörténteket. A Karachiban dolgozó Pil-beam majdnem hogy boldog volt. Ezután a gyerekekről nemzetközi vita kezdődött. Végül kitört a háború. Ami-kor a háború ádázabb szakaszába érkezett, a singapore-i és karachi gyermekközpontot orbitális automata raké-tákkal kezdték bombázni, és le is rombolták őket. Pil-beam jelentéktelen lábsérüléssel megúszta, és még ide-

147

jében visszarepült Washingtonba, hogy értesüljön apja öngyilkosságáról.Rövid szünet után Pilbeam megszólalt:- Nem azért vonszoltalak ki az éjszakai levegőre, hogy untassalak, hanem ajánlani akarok neked valamit. Lenne egy állásom számodra. Valódi munka, egy életre szóló munka. Ha beleegyezel, megvan a felhatalmazá-som, hogy elintézzem az ügyet a parancsnokoddal…- Hé, ne olyan gyorsan! - kiáltott fel Timberlane, és tiltakozóan emelte fel a kezét. - Nem akarok állást. Van nekem munkám, annyi kóbor gyereket mentek meg, ahányat csak elcsípek itt ezekben a hegyekben.- Pedig valódi munka lenne, nem puskás dadák vakációja. A legfelelősebb munka, amit valaha el lehet képzelni. Tartom a hátamat, biztos vagyok benne, hogy olyan fickó vagy, akinek tetszene a munka. El tudom in-tézni, és akkor holnap együtt repülünk vissza az Álla-mokba.- Ó, nem, Angliában hagytam egy kislányt, na-gyon kedvelem, és a következő hét végére vár. Nem je-lentkezem, de azért köszönöm a bókokat.Pilbeam megtorpant, és szembenézett Timberlane-nel.- Repülőn elvisszük a kislányt Washingtonba. Pénz nem számít, hidd el nekem. De legalább hadd vá-zoljam fel a tervet. Tudod, szociológiailag és közgazda-ságilag nagyon érdekes időket élünk, feltéve, ha ilyen szemszögből elég tárgyilagosan tudod vizsgálni. Tehát: egyetemi kutatócsoportot hoztak létre részvénytársasági és állami támogatással, hogy tanulmányozza és felje-gyezze mindazt, ami itt folyik. Még nem hallhattál a csoportról, egészen új dolog, és nem is szellőztetik az újságok. Egyetemes Modern Történelmi Dokumentáció-nak hívják, röviden EMTD-nek. Szükségünk van tagok-ra, akik majd a világ minden országában működnek. Gyere vissza velem a szállásomra, és ismerkedj meg Bili Dysonnal, a délkelet-ázsiai terv főnökével, ott aztán megadjuk a bizalmas felvilágosításokat is.- Ez őrültség. Nem tehetem. Azt mondod, hogy

148

Marthát elvihetnéd Angliából, hogy találkozzunk?- Miért ne? Tudod jól, mibe rohan Anglia. Az új kormány és a háborús állapotok visszavetik a sö-tétségbe. Jobban járnátok, ha Amerikában időznétek egy kicsit, amíg téged kiképzünk. Óriási lehetőség, mi? - El-kapta Timberlane pillantását, és hozzátette: - Nem kell rögtön döntened.- Nem is tudok… Mennyi gondolkozási időt ka-pok?Pilbeam az órájára nézett, és megvakarta a fejét.- Amíg felhajtunk még egy kortyot, jó?

Kohima repülőterének poros kifutópályáján a két férfi, kezet rázott.- Sajnálom, hogy így válunk el, Charley.- A parancsnok nyilván még jobban sajnálja.- Szó nélkül lenyelte. Fogalmam sincs, mivel zsa-rolta meg Pilbeam.Rövid feszélyezett hallgatás után Charley hozzátette:- Bárcsak én is veled tartanék. Jó barátom voltál.- Ne áltasd magadat, az országodnak szüksége van rád.De Charley csak ennyit felelt:- Talán veled tarthattam volna, ha alkalmasnak találnak.Timberlane zavartan kapaszkodott fel a repülőgép lép-csőjén, és visszafordult integetni. Még egyszer egymás-ra néztek, mielőtt bemászott a gépbe.

Az orbitális sugárhajtású repülőgép átharsogott az ólom-szürke estén, és a sarkvidéken átívelő parabolikus pálya mentén elindult a földgolyó túlsó oldalára. A napot el-hagyták a világ nyugati peremén, s mélyen alattuk a fény és sötétség keveréke vörösesbarnára festette a tájat.Amikor Jack Pilbeam, Algy Timberlane és Bili Dyson egymás mellé kerültek, kezdetben alig beszélgettek. Dy-son köpcös alak volt, éppen olyan szívósnak látszott, mint amilyen tudós külsejűnek a kopaszodó és állandó-

149

an nyájasan mosolygó Pilbeam. Éppen olyan nyugodt volt, mint amilyen ideges Pilbeam. Legfeljebb tíz évvel idősebb lehetett Timberlane-nél, de sokkal öregebb em-bernek látszott.- A mi munkánk az, Mr. Timberlane, hogy az EMTD-ben hivatásos pesszimisták legyünk - kezdte. - Ami a jövőt illeti, csak gyakorlatiasságot és közömbös-séget engedhetünk meg magunknak. Szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ha az emberek szaporodási szervé-ből kivesztek az életet hordozó gének, a szervezet többi része valószínűleg soha többé nem lesz elég erős ahhoz, hogy ismét felépítse őket. Ebben az esetben az olyan fi-atalemberek, mint ön vagy ez a semmirekellő Pilbea-münk képviselik az utolsó emberi nemzedéket. Ezért van szükségünk önökre, önök fogják feljegyezni az em-beri faj haláltusáját.- Úgy értsem, újságíróra van szükségük? - kér-dezte Timberlane.- Nem, kérem, mi független és kiegyensúlyozott 154 embereket igényelünk. Ez nem hírlapi szenzáció, hanem életmód.- Halálmód, Bill - javította ki Pilbeam.- Egy kissé mind a kettő, életünkben is a halál, ár-nyékában járunk.- Még most sem látom tisztán, mi a terv célja, ha az emberi faj ki fog halni - mondta Timberlane. - Kin segít ez?- Nagyon jó kérdés. Remélem, jó választ tudok rá adni. Az emberek két csoportján fog segíteni. Mindkettő csupán feltételezett csoport. Segíteni fog egy maroknyi csoporton, mondjuk, Amerikában, harminc vagy negy-ven év múlva, amikor talán már az egész nemzet kaoti-kus állapotok közt tengődik majd, esetleg létrehoznak egy kis települést, és ráébrednek, hogy mégis képesek gyereket szülni. Azok a gyerekek majdnem vademberek lesznek, vadon nőnek fel, elszakadva a civilizációtól, pedig hozzá tartoznak. Az EMTD feljegyzései mintegy összekötő láncszemül szolgálnak a múltjuk és a jövőjük

150

között, és megadják a lehetőséget, hogy gondolataik a helyes mederbe terelődjenek, és társadalmilag életképes közösséget hozzanak létre.- És a második csoport?- Úgy vélem, ön nem nagyon elméleti ember, Mr. Timberlane. Gondolt már arra, hogy nem vagyunk egye-dül ebben a világegyetemben? Nem a Teremtőre gondo-lok, akiről nehéz elképzelni, hogy Ádám után ismét megkívánná az emberi társaságot. Azokra a fajokra gon-dolok, amelyek a többi csillag bolygóin élnek. Egy na-pon talán meglátogatják a Földet, mint ahogy mi is ellá-togattunk a Holdra és a Marsra. így majd megtalálják „letűnt civilizációnk" magyarázatát, mint ahogy mi is kíváncsiak voltunk a Mars elpusztult civilizációjára, amelynek a nyomait Leatherby expedíciója fedezte fel. Az EMTD rájuk hagyományozza ezt a magyarázatot. És ha ez a magyarázat még erkölcsi tanulságot is tartalmaz, aminek hasznát vehetik, annál jobb.- Van egy feltételezett harmadik csoport is - ve-tette közbe Pilbeam előrehajolva. - És ettől végigszalad a hátamon a hideg. Talán túl sokat és túl korán faltam apám tudományos-fantasztikus könyveit. Ha az ember lebukfencezik ökológiai szobortalapzatáról, a körülöt-tünk kóborló élőlények közül valamelyik talán felmá-szik oda, és néhány évszázad alatt a helyére telepszik, ha az a hely annak rendje és módja szerint jól kiszellő-zött.Nevetett. Dyson csendes humorral tette hozzá:- Megtörténhet, Jack. Ma még nehéz beszerezni statisz-tikai adatokat arról, hogy miként hatott a nagy Baleset a nagyemlősökre. Talán a szürkemedvék vagy a gorillák már megindultak a kedvező mutációs fejlődés vonalán.Timberlane hallgatott. Nem tudta, hogyan kapcsolódjon be az effajta társalgásba. Az egész ügyet fantasztikusnak látta. Amikor elbúcsúzott Charley Samuelstől, a barátja arcán tapasztalt döbbenet éppannyira megrendítette, mint a parancsnok azonnali együttműködése a Gyer-mekgyűjtő Alakulattal. Az ablakon át lefelé bámult.

151

Odalent mélyen egy esőfelhő zilált ággyá változtatta a földet. Felhőkakukkvárba jutott.Odalent mélyen, abban a síri világban, az uralkodóház önfeláldozásával egy sok millió év óta kormányzó kétes dinasztia agonizált. Nem volt benne biztos, ízlik-e majd a haláltusa megörökítése.

Szelíd őszi napsütés és katonai védőkíséret köszöntötte őket a Bolling repülőtéren. Fél óra telt el - Pilbeam leg-nagyobb idegességére -, amíg átjutottak az ellenőrző szektoron és az Egészségügyi és Biztonsági Szolgálat továbbengedte őket. Felszerelésükkel együtt az elektro-mos meghajtású teherautó egy odakint várakozó kis szürke civil autóbuszhoz vitte őket. Oldalára az EMTD betűket festették rá.- Egészen jó pofájú! - kiáltott fel Timberlane. - Csak most hiszem el, hogy nem valami rafinált ugratásnak lettem az áldozata.- Azt gondolta, Pekingben találja magát, ugye? - kérdezte Dyson a maga nyugodt mosolyával.- Nehogy bemásszon valamelyik KKKÉ vagy EGY-SA felírású autóbuszba, akármilyen tökrészeg is - fi-gyelmeztette a katonai kísérő, miközben Segédkezett Timberlane csomagjainál. - A KKKÉ a Keleti Koordi-nális és Kulturális Életmódvizsgálatot jelenti, vagy vala-mi effélét, az EGYSA pedig holmi pazar szervezet, a Post pénzeli, és azt jelenti, hogy Egyesített Gyermekse-gélyező Alap. Rettentően nyüzsögnek, de egyetlen gye-rekük sincs, akin segíthetnének. Washingtonban most csak úgy burjánzanak a kezdeményezések és szerveze-tek meg szervezetlenségek. Csak úgy úszunk a rövidíté-sekben. Ugorjanak bele, fiúk, és akkor majd látunk egy-két közlekedési dugót.Timberlane kissé csalódott, amikor keleti irányban túl-haladtak a szürke folyón, amelyet akkor pillantott meg, amikor berepültek az ország fölé, és begördültek abba a városrészbe, amelyet Pilbeam felvilágosítása szerint Anacostiának hívtak. Végiggurultak egy új, fehér házak-

152

ból álló takaros utcán, és megálltak egy épülettömb előtt, amelyre azt mondták, itt fog lakni. Kiderült, hogy bent még hemzsegnek a szobafestők, és a ház vissz-hangzott az asztalosok kiáltásaitól.- Még új az épület - magyarázta Pilbeam. - Egy hónappal ezelőtt a fogyatékos értelmi képességű fiatal-korú bűnözők otthona volt. De ezt az egy problémát az úgynevezett Baleset tökéletesen megoldotta. Megszaba-dultunk ezektől a bűnözőktől. Kitűnő főhadiszállásunk lesz ez, és ha majd meglátod az úszómedencét, meg fo-god érteni, miért volt ebben az országban szinte foglal-kozás a bűnözés.Kitárta egy tágas szoba ajtaját.- A hálószobát és a mosdót ott találod az ajtó mö-gött. A zuhanyozót a szomszédos szobában lakó fickó-val kell megosztanod, aki történetesen én vagyok. A fo-lyosó végén ott a bár, és istenemre mondom, ha még nem szedték rendbe, és nem áll a pult mögött egy csinos baba, akkor itt elszabadul a pokol. Mit szólnál egy Mar-tinihoz úgy tíz perc múlva, mi?

Az EMTD- kiképzést hatheti időtartamra tervezték. Bár mindent pompásan megszerveztek, mégis zűrzavar volt, mivel maga a kor is felfordulásban élt.Minden nagyváros a munkaerő-problémával kínlódott; ha a sztrájkolókat katonaruhába bújtatták, csak azt érték el, hogy a baj átterjedt azokra a testületekre is. A háború nem volt népszerű, és nemcsak azért, mert hiányzott az ifjúság lelkesedése.Ráadásul a városokat az ellenség bombázta. Az ellenség specialitása az úgynevezett „Újévi Sárkány" légitáma-dás volt: orbitális röppályáról küldték a rakétákat, ame-lyek félrevezették a földi bemérést, és csak a talaj felett bomlottak széjjel, ott szórták szét a robbanóanyaggal és gyújtólövedékkel teli „bőröndöket". Az amerikai lakos-ság most tapasztalta először saját hazájában, milyen az a légitámadás. Egyes városlakók kiköltöztek kisebb tele-pülésekre, majd később visszaverekedték magukat, vál-

153

lalva a bombázások kockázatát, csak ne kelljen a kevés-bé rokonszenves környezetben maradniuk - sok vidéki pedig a magasabb bérek reményében elözönlötte a váro-sokat. Az ipar fennhangon panaszkodott, de mivel még-iscsak a mezőgazdaság szenvedett nagyobb károkat, a Kongresszus egymás után hozta a törvényeket, amelyek alapján az embereket visszaparancsolták vidékre.Az egész háború egyetlen szerencsés mozzanata az volt, hogy az ellenség gazdasági élete jóval ingatagabbnak bizonyult, mint az amerikaiaké: az „Újévi Sárkányok" száma az utóbbi hat hónapban észrevehetően megcsap-pant. Ennek következtében a háborús főváros zaklatott éjszakai élete meggyorsult.Timberlane-nek alkalma volt belelátni ebbe az éjszakai életbe. Az EMTD- hivatalnokoknak jó összeköttetéseik voltak. Egy nap alatt ellátták mindazokkal a szükséges iratokkal, amelyek lehetővé tették, hogy túlélje a hely-beli féktelen versengést: Bepecsételt útlevél, vízum, mentesítés az idegenekre érvényes éjszakai kijárási tila-lom alól, rendőrségi kartoték, ruhavásárlási engedély, Columbia körzetre szóló menetlevél, vitamin, hús, főze-lék, kenyér, hal és cukorka élelmiszerjegy. A menetlevél kivételével a korlátozások liberálisnak látszottak min-denki számára, kivéve a helybeli lakosokat.Timberlane olyasfajta ember volt, aki ritkán mélyült el az önvizsgálatba. így aztán soha nem kérdezte meg ön-magától, mennyire befolyásolta elhatározásában, hogy csatlakozik az EMTD-hez, az az ígéret, miszerint ismét találkozni fog barátnőjével. Ez volt az a pont, amelyet egyszer sem kellett megsürgetnie Dysonnál.Martha Broughton négy napon belül repülővel elindult az Európa mellett fekvő kis ostromlott szigetről, és megérkezett Washingtonba.Huszonhat éves volt, pontosan annyi, mint Timberlane. És nemcsak azért, mert egyike volt a világ legfiatalabb nőinek, hanem mert könnyedén viselte szép külsejét, bármerre ment, mindenütt feltűnést keltett. Gyönyörű hamvasszőke hajkoronát növesztett, amelyet vállára en-

154

gedve viselt. Nagyon közelről kellett ismerni ahhoz, hogy észre lehessen venni: szemöldöke festett, nincs sa-ját Szemöldöke.Amikor a washingtoni körök eufémisztikusan emlegette nagy Baleset bekövetkezett, Martha hatéves volt. Meg-kapta a sugárbetegséget, és pöttöm kortársaitól eltérően túlélte. Csak a haja hullott ki, de szellemét kiélesítette a kopaszság, amely elkísérte iskolaéveiben, a gúnyolódás céltáblájául szolgálva, aminek kivédésére már jó előre készen állt. Huszonegyedik születésnapján már bodros haj fedte a koponyáját, szépségét nem vetette volna meg egyetlen korszak sem. A családon kívül csupán Timber-lane tudott ezekről a belső hegekről, az asszony korának különleges ismertetőjeleiről.Pilbeam és Timberlane elkísérte Marthát az új EMTD főhadiszállástól néhány tömbnyire levő női szállásra.- Maga máris nagy hatással van Algyra - mondta az asszony Pilbeamnek. - Eltűntek a jellegzetes hosszú angol á hangjai. Mi tűnik el ezután?- Talán az az angol középosztálybeli tilalom, hogy nyilvános helyen nem lehet csókolózni - jegyezte meg Timberlane.- Te jóisten, ha engem nevezel nyilvános helynek, akkor máris rohanok - felelte jóakaratúan Pilbeam. - Megértem én a célzást… megyek inni egyet. Ha látni akartok, megtaláltok lent a bárban.- Nem maradunk sokáig, Jack.- Nem maradunk nagyon sokáig, Jack - helyes-bítette Martha.Ahogy az ajtó becsukódott, átölelték egymást, szájuk összeforrt, érezték egymás melegét testükön, szájukon át. Egy darabig így csókolóztak állva, és beszélgettek. Végül a férfi visszavonult a szoba túlsó sarkába, állát te-nyerébe támasztotta, és megcsodálta az asszony lábát.- Micsoda gázlóizmod van! - kiáltott fel.- Milyen bájos tengerentúli üdvözlés! - felelte Martha. - Algy, ez csodálatos! Micsoda káprázatos dol-gok várnak ránk! Nem izgalmas? Apa úgy haragudott,

155

amiért egyáltalán megfordult a fejemben, hogy jöjjek-e vagy ne. Hosszú prédikációt tartott nekem azon a mé-é-ély hangján a fiatal nők léhaságáról…- Kétségtelenül őrülten csodál téged, hogy ennyi-re ragaszkodtál az álláspontodhoz, és eljöttél. Bár ha azt gyanítja, hogy az amerikai férfiak szemet vetnek rád, akkor igaza van.Martha kinyitotta a hálózsákját, palackokat és keféket rakott ki az öltözőasztalkára, de nem vette le szemét a férfiról. Amikor leült, hogy szemügyre vegye az arcát, így szólt:- Bármilyen végzet jobb a halálnál. És itt mi van? Mi az az EMTD, miért álltál be hozzájuk, és mit segít-hetek neked?- Hat hétig tart a kiképzés. Mindenféle tan-folyamok, öregem, ezek a fickók aztán tudnak dolgozni. Modern történelem, szociológia, közgazdaságtan, geo-politika, egy új tantárgy, amit ők létezéstannak hívnak, funkcionális pszichológia, ó, és még rengeteg más tárgy meg gyakorlati témák, mint például motorszerelés. És hetente kétszer kiautókázunk a Rock Creek Parkba, ahol egy judo szakértőtől önvédelmi leckét kapunk. Kemény munka, de örülök neki. Az ember úgy érzi, rátette az életét valamire, ami mindennek jelentőséget ad. Kike-rültem a háborúból, és ez ismét kicsit értelmesebbé teszi az életemet.- Helyesen látod a dolgot, drágám. És az ön-védelmet rajtam akarod gyakorolni?- Talán a birkózásnak egy másik válfaját, de nem ezt. Nem, én azt gyanítom, hogy egyeden nyomós ok vezérelt ide téged. De majd megkérdezzük Jack Pilbe-amtől. Menjünk le, ne hagyjuk egyedül, pokoli rendes fickó, majd te is megkedveled.- Már megkedveltem.Pilbeam a női szállás bárjának egyik sarkában üldögélt egy engedékeny vörös nővel. Kelletlenül otthagyta a nőt, esőkabátját egy szék támlájára vetette, feléjük in-dult, s közben tisztelgett.

156

- Lustaság az ördög párnája, sehol semmi munka - mondta. - Hová visszük a hölgyet, és ahová visszük, elfér egy ilyen barátságos vörös?- Kipihentem az utazás fáradalmait, és most a ke-zébe teszem le a lelkemet - mondta Martha.- Csak a lelkét - tette hozzá Timberlane.Pilbeam meghajolt.- Utasításom, engedélyem és kedvem van, hogy elvigyem magukat bárhová Washingtonban, etessem-i-tassam, amíg csak itt tartózkodnak.- Drágám, figyelmeztetlek, sem a munkában sem a játékban nem ismerek tréfát. Az EMTD minden tőle telhetőt megtesz, mielőtt nyakig beledob bennünket a világ végének a feljegyzésébe.- Látom, már olyan mogorva vagy, hogy egy kis italt kell beléd tölteni - jegyezte meg Pilbeam kissé eről-tetett mosollyal. - Hadd mutassam be nektek a vörös ha-jút, aztán beugrunk egy palack italra valahová, és meg-nézünk valami műsort. Talán beosonhatunk Dusty Dykes showjára. Dykes, a szószátyár komikus.A vörös hajú nő húzódozást színlelve csatlakozott hoz-zájuk, s megindultak be a városba. Washington egyálta-lán nem törődött a légvédelmi elsötétítéssel, amely a ko-rábbi háborúkban olyannyira sújtotta más nemzetek nagyvárosait. Az ellenség szilárdan befogta rakétáinak hatósugarába a várost, és semmiféle kivilágítás nem vál-toztatott a helyzeten. Az utcák tündököltek a neonfé-nyektől a szórakoztató ipar nagy fellendülésében. A fel-villanó reklámfények a betegség stigmáival tarkították a kabarékba és kávéházakba betóduló férfiak és nők arcát. A feketepiac bőségesen szállította az élelmet meg az italt, úgy látszott, csupán parkolóhelyben szűkölködnek.Ezek a zaklatott esték a lázas munka és a pihenés jegyé-ben teltek az EMTD személyzete számára. Martha már a harmadik éjszakát töltött Washingtonban, amikor ott ültek a Barlangba és nézték a kabarét, a műsorban szere-pelt Dusty Dykes is - az első este a komikus showjára Pilbeamnek nem sikerült jegyet szereznie -, amikor az

157

asszony végre feltehette a kérdést Pilbeamnek.- Jack, pompásan elszórakoztatsz minket. Bár csak viszonozhatnám valamivel. Tehetnék érted vala-mit? Voltaképpen nem is tudom, engem miért hívtak ide.Pilbeam nem engedte el aznap esti partnerének, a fekete hajú, zöld szemű szépségnek a csuklóját, és így szólt:- Azért hívtak ide, hogy egy bizonyos Algy Tim-berlane társaságában légy, nem mintha a fickó meg-érdemelne ekkora szerencsét. Bent ültél egy-két előadá-son is. Ez nem elég? Pihenj, szórakozz. Igyál még egyet. Hazafias dolog sokat fogyasztani.- Jól szórakozom. Csak ezt szeretném tudni, te-hetnék-e valamit.Pilbeam rákacsintott zöld szemű barátnőjére.- Inkább Algytól érdeklődd meg, drágaságom.- Szörnyen makacs vagyok, Jack. Szeretném, ha válaszolnál.- Menj, és kérdezd meg Bili Dysont, ez rátartozik. Én most az EMTD playboyát játszom, úgy is hívnak, hogy Jack Playbeam. És talán szerdán már ismét úton leszek.- Ó, édesem, hiszen azt mondtad… - tiltakozott a zöld szemű lányka. Pilbeam figyelmeztetően a lány, fénylő ajkára tette az egyik ujját.- Pszt, babuskám, Uncle Sam előbbre való, mint Jack bácsi. De higgyél nekem, ma éjszaka Jack bácsi lesz az első, képletesen kifejezve, ugye, érted?A lámpás elhalványodtak, dobpergés vezette be a felerő-sített csuklást. Alighogy csend lett, Dusty Dykes kariká-zott be egy hatalmas egydollároson, majd lemászott ró-la. Csaknem vészjóslóan közönséges kis emberke volt, gyűrött utcai öltönyt viselt. Vontatott, rekedtes hangon beszélt:- Meg fogják látni, leszoktam régi trükkömről, hogy nincs semmi trükköm. Ennek az országnak a gaz-dasági életét nem először lovagolom meg. Jó estét, höl-gyeim és völgyeim, üdvözlöm önöket, és ezt komolyan gondolom, talán utolsó estéjükön. New Yorkban, ahon-

158

nan jöttem, tudják, olyan magasak az állami adók, hogy ejtőernyővel kellett menekülnöm, ott nagyon kedvelik az ilyen világvége-bulikat. Az ember összerak két alle-gorikus színművet, s mi az eredmény? Kudarc. Az em-ber összerak két kudarcot, s az eredmény mindig kunco-gás. Amikor Mulgravy szenátort adták, az volt ám a ka-cagás. - Tapsvihar tört ki erre. - Ó, egyesek már hallot-tak a szenátorokról? Amikor megérkeztem, a barátaim elmondták - barátnak nevezik azokat, akik az embernek egy féldecit fizetnek, és egy délutánt elvesznek az em-ber életéből -, egyszóval elújságolták, hogy Washing-tonban D. C. politikailag tanulatlan. Persze ők nem így fogalmazták meg, csupán azt mondták, hogy manapság már senki sem fotografálja a Fehér Házban az afrikai bronztárgyakat. Mire én azt válaszoltam, tudom, nem a közállapotok a fontosak, hanem a közérzetek. Végtére is ők nem szegényebbek, mint a fogamzásgátló ipar vala-melyik részvényese.- Nem hallom, vagy pedig nem értem - suttogta Martha.- Én sem tartom valami mulatságosnak - súgta vissza Timberlane.Barátnője vállát átölelve Pilbeam megjegyezte:- Nem is szándékozik mulatságos lenni. Célja a sok beszéd. - Egyébként szélesen mosolygott, mint sok más vendég. Dusty Dykes felfigyelt, és ujját figyelmez-tetően felemelte. Jellemző mozdulata volt ez.- A mosoly nem segít - mondta. - Tudom, hogy a ruhájuk alatt önök mindannyian meztelenek, de engem ez nem zavar, minden vasárnap ott vagyok a templom-ban, és meghallgatom a prédikációt. Bűnös és parázna nép vagyunk, és hogy ezt kimondhatom, legalább annyi örömet szerez nekem, mint a lelkésznek. Nem kifogáso-lom a moralitást, csak éppen divatjamúlt.Az élet napról napra rosszabbodik. Kaliforniában a leg-felsőbb bíróság már nem ítéli halálra a gonosztevőket, ehelyett életre ítéli őket. Ahogy valaki megállapította, itt már nem beszélhetünk ártatlanságról, csak fel nem derí-

159

tett bűntettről. A múlt hónapban csupán Illinois állam-ban hat kéjgyilkosságot követtek el, és ez elegendő ah-hoz, hogy meggyőzze önöket, milyen kényes helyzetben vannak.- A faj eljövendő kilátásai sötétek, és ez nemcsak a képzeletem pigmentációja. Nemrégiben két kéjgyilkos társalgott Chicagóban. Azt mondja Butch: „Hé, Sammy, mit szeretsz jobban, kéjgyilkolni, vagy kéjgyilkosságra gondolni?" „Hülyeség, nem tudom, és te, Butch, melyi-ket kedveled inkább?" „Csak azt, hogy a kéjgyilkosság-ra gondolok!" „De hát miért?" „Mert így az ember sok-kal romantikusabb nőt kap."A csecsemőarcú, alacsony emberke néhány percig ott állt a lámpák sugara alatt hanyag ruhában, hanyagul bo-londozva. Aztán a fények kialudtak, és kigyulladt a né-zőtéri világítás, jelezve, hogy lehet tapsolni. A férfi el-tűnt.- Igyunk még valamit - mondta Pilbeam.- De hisz ez rettenetes volt! - kiáltott fel Martha. - Hervadt vicc!- Ó, legalább fél tucatszor kell végighallgatnod, hogy értékelni tudd, ez sikerének a titka - jegyezte meg Pilbeam. - Ő a kor szava.- És téged szórakoztatott? - kérdezte a zöld szemű lánytól Martha.- Hát igen, azt hiszem, úgy gondolom, igen, ha őt hallom, egészen otthon érzem magamat.

Hetente kétszer felkeresték a Pentagon egyik kis tanter-mét, ahol egy fiatal szőke őrnagy tanította őket a Kato-nai Műszaki Akadémia computerének a programozására és kezelésére. Ezekkel az új zsebcomputerekkel minden EMTD-kocsit felszereltek.Timberlane éppen a Katonai Műszaki Akadémia foglal-kozására indult, amikor a postája között megtalálta any-ja levelét. Patrícia Timberlane elég rendszertelenül írt. Mint legtöbb levele, ez is otthoni panaszkodással telt meg, és Timberlane nem valami nagy türelemmel futot-

160

ta át, amíg a taxi átrobogott vele a Potomacon. A levél végén azonban valami érdekes dolgot fedezett fel.,,Nagyon boldog lehetsz, hogy Martha ott van veled Washingtonban. Feltételezem, feleségül veszed, ami na-gyon romantikus lenne, hiszen nem mindenki veszi fele-ségül gyerekkori szerelmét. Jól gondold meg. Azt hi-szem, elég idős vagy már ahhoz, hogy megtudd, nagy hibát követtem el, amikor hozzá mentem mostohaapád-hoz. Keithnek megvannak a maga jó tulajdonságai, de rettenetesen hűtlen, néha azt kívánom, bárcsak meghal-nék. Nem akarom részletezni.Mindenért a kort okolja, de ez túl könnyű megoldás. Azt mondja, hogy forradalom vár ránk. Reszketek, ha erre gondolok. Mintha nem gyötört volna eleget bennünket a Baleset és ez a borzalmas háború, a forradalomtól bor-zadok. Ebben az országban még soha nem volt forrada-lom, bármit csináltak is más országok. Olyan ez, mintha állandóan földrengés volna."Sokatmondó kifejezés - gondolta keserűen Timberlane. Washingtonban állandóan rengett a föld, éjjel-nappal, és rengeni is fog, amíg minden porrá nem omlik, ha az EMTD borúlátó jóslatai beteljesednek. Ez nemcsak az állandó gazdasági zűrzavarban nyilvánult meg, a belvá-rosi sorban állásokban és az őrületes árakban, ahogyan a bukott pénzügyi birodalmak maradványai a piacra om-lottak, hanem a gyilkosságok és kéjgyilkosságok hullá-mában is, amit a törvény önmagában már nem bírt fel-tartóztatni. És ez a hullám elnyeléssel fenyegette Mart-hát és Timberlane-t is.Patrícia Timberlane levelének megérkezését követő reg-gelen Martha korán bekukkantott a férfi szobájába. A ruhák szanaszét hevertek a szőnyegen, előző este későn tértek haza; Bili Dyson egyik pilóta haverja rendezett zajos mulatságot.Timberlane pizsamanadrágban állt, és a félhomályban borotválkozott. Martha odalépett az ablakhoz, félrehúzta a függönyt, és szembenézett a férfival. Elmondta, hogy a szállására virágcsokrot küldtek.

161

Timberlane ránézett Marthára, és megkérdezte:- És azt mondod, hogy tegnap reggel is kaptál?- Igen, pontosan így, elhalmoztak, egy kosár or-chideát küldtek. Legalább néhány százezer dollárba ke-rülhetett.Lekattintotta idegesítően zümmögő borotváját, és a nőre pillantott. Tekintete kifejezéstelen volt, az arca sápadt.- Afféle bohóckodás? Nem én küldtem neked.- Tudom, Algy. Te nem engedheted meg ma-gadnak. Megnéztem a virágok árát az üzletekben, elő-ször is drágák, aztán rájuk csapták az állami adót, a be-hozatali adót, a fényűzési adót, és ahogy a szállás gond-noknője mondja, az ÁRA-t, az Általános Rosszallás Adóját. Ezért voltam olyan levert tegnap, mert tudtam, hogy nem te küldted, így aztán elégettem őket, s úgy gondoltam, nem is szólok neked.- Elégetted őket? Hogyan? Mióta idejöttünk, az öngyújtó lángjánál nagyobb nyílt tüzet még nem is lát-tam.- Ne légy ilyen ostoba, drágám. Mindet bele-gyömöszöltem a szemétaknába, s ami oda belekerül, az a szállás alagsorában elég. Ma reggel újabb kosárral kaptam, most is minden levél nélkül.- Talán ez a tegnapi adag, az alagsori fickó sze-relme jeléül.- Az isten szerelmére, ne bohóckodj velem, Algy!Nagyot nevettek. Ám másnap Martha Broughton címére újabb virágkosár érkezett a női szállásra. Timberlane, Pilbeam és Martha gondnoknője közösen szemlélték a virágokat.- Orchidea, rózsa, ibolya, nyári kikerics, bárki le-gyen is ez, megengedheti magának az érzelgősséget - je-gyezte meg Pilbeam. - Hadd biztosítsalak róla, Algy, öregfiú, nem én küldtem szíved hölgyének ezeket. Az orchidea az egyetlen dolog, amit nem tudok belesuszte-rolni az EMTD költségszámlájába.- Őszintén aggódom, drága Miss Broughton - mondta a gondnoknő. - Vigyáznia kell magára, különö-

162

sen azért, mert külföldi. Ne felejtse el, már nincsenek húszévesnél fiatalabb lányok. Az öreg férfiak ezt a kor-osztályt kedvelték. Most a húsz-harminc évesek cso-portjának kell ügyelnie. Ezek az öreg férfiak, akik dús-gazdagok, mindig… egyszóval, addig ütötték a vasat, amíg meleg. Most, hogy minden kihűl, még inkább só-várognak az utolsó szikrára. Érti, mire gondolok?- Maga Dusty Dykes sem fejthette volna ki szeb-ben. Köszönöm a figyelmeztetést, gondnoknő. Vigyázni fogok magamra.- Közben én telefonálok egy virágkereskedőnek -

jelentette ki Pilbeam. - Hülyeség volna, ha nem markolnánk fel néhány mázsát ennek a balfácánnak a szerelmes hajlamai révén. Egy kis aprópénz soha nem árt.Pilbeamnek másnap kellett továbbindulnia Wa-shingtonból, Dysontól kapta a parancsot, hogy most má-sik hadszínteret keressen fel, ezúttal Sarawak belsejét. Ahogy kifejezte magát, a többivel majd elboldogul. Dél-után a városban járt, felszerelését egészítette ki, és oltást kapott, amikor az „Újévi Sárkány" riadó felhangzott. Felhívta Timberlane-t, aki éppen a propagandáról és a tömeges érzékcsalódásról szóló előadást hallgatta.- Úgy gondoltam, jobb, ha szólok, valószínűleg kések a légitámadás miatt, Algy - mondta Pilbeam.- Inkább menjetek nélkülem a Kincstárba Marthá-val, és hörpintsetek fel valamit, ott leszek, mihelyt tehe-tem. Ha megéhezünk, ott ehetünk is. Bár a Lincoln Bé-biben egy háztömbbel odébb kevesebb szintetikus élel-met szolgálnak fel.- Most inkább a kalóriaadagomra ügyelek- mondta Timberlane, megtapogatva nadrágszíját.- No, majd meglátom, hogyan működnek a szen-zuális csatlakozásaid, egy csuda rámenős bébit szedtem fel, Algy, Coriandernek hívják, és olyan idomítható, akár a gitt.- Égek a türelmetlenségtől. Férjes asszony vagy szóló?

163

- Az ő energiájával meg tehetségével akár mind a kettő is lehetne.Egymásra kacsintottak a telefon képernyőjén, és kikap-csolták a készüléket.Timberlane és Martha sötétedés után elcsíptek egy por-tyázó taxit, és behajtottak a városba. Az ellenséges tá-madás két rakétából állt, az egyik apró „bőröndökre" bomlott szét a most már majdnem teljesen gazdátlan vá-góhíd és á rendező pályaudvar felett, a másik pedig sok-kal több kárt okozva a Cleveland Park nevű külváros sű-rűn lakott területe felett robbant. A gyalogjárdán úgy látszott, a rendőregyenruhák között szinte elvesznek a katonaruhák: a „Sárkány" egy sereg embert arra kény-szerített, hogy otthon maradjon, ennek eredményekép-pen az utcák a szokásosnál néptelenebbek voltak.A Kincstárnál Timberlane kimászott a taxiból, és meg-szemlélte a klub homlokzatát. Csomó szinonima ékes-kedett féldombormű formájában: „Kiválasztottak, Töké-letesség, Színe-java, Krémek Krémje, Elit, Föld Sója, Príma, Legjava, Exkluzív Közönség". Mosolyogva for-dult a taxi felé.- Hé, hová megy?! - ordította.A kocsi Marthával együtt visszakanyarodott a forgalom-ba, sikoltva elsuhant egy magánautó mellett, és felgyor-sulva eltűnt egy mellékutcában. Timberlane kifutott a kocsiútra. Fékek és kerekek csikorogtak mögötte. Egy nagy limuzin a lábától néhány hüvelyknyire állt meg dö-cögve, és egy vörös képű fickó az ablakon kihajolva szidni kezdte. Csikorgás hallatszott hátulról, és a vörös képű fickó hátrafordult, és még vadabbul káromkodott. Egy rendőr ért oda futva. Timberlane megragadta a kar-ját.- A menyasszonyomat elrabolták! Egy fickó most hajtott el vele.- Gyakran megesik. Jobban kellett volna ügyel-nie.- Erőszakkal vitte el!- Az őrmesternek mondja el, öregem. Azt hiszi,

164

nekem nincs elég bajom?! Ismét meg kell indítanom ezt a bádogingatlant. - És hüvelykujjával a közeledő riadó-autóra mutatott, Timberlane a szája szélét rágva elindult a rendőrségi kocsi felé.

Éjszaka tizenegy órakor Dyson megszólalt:- Gyerünk, Algy, itt már nem veszik hasznunkat. A rendőrség majd felhív bennünket, ha nyomra bukkan-nak. Találnunk kell egy harapás ennivalót, mielőtt a gyomrom darabokra esik szét.- Bizonyára maga a sátán küldte neki a virágokat - mondta Timberlane, valószínűleg nem először. - A vi-rágüzlet nyilván nyomra vezeti a rendőrséget.- Nem sikerült semmit sem kiszedniük a virág-üzlet vezetőjéből. Megjegyezhetted volna a taxi számát.- Csak annyira emlékszem, hogy mályvaszínű és sárga volt, a poggyásztartóján meg ez állt: Antilop Taxi. Az ördögbe is, Bill, igazad van, menjünk, és harapjunk valamit.Amikor elhagyták a rendőrőrszobát, a felügyelő együtt-érzően megnyugtatta:- Ne nyugtalankodjék, Mr. Timberlane. Reggelre felkutatjuk a menyasszonyát.- Mitől ilyen magabiztos ez az ember? - kérdezte Timberlane, amikor bemásztak Dyson kocsijába. Bár Dyson és Jack Pilbeam is már jóval előbb ott voltak az őrszobán, és minden tőlük telhetőt megtettek, valami mégis arra ingerelte, hogy igazságtalanul bosszantsa őket. Bármennyire kedvelte is ezt az idegen országot, rendkívül sebezhetőnek érezte magát. Igyekezett lecsen-desíteni érzelmeit, és hallgatott, amíg Dysonnal együtt bementek egy közeli éjszakai büfébe, és farkasétvággyal felfaltak néhány paprikás, mustáros fasírtot; a fasírozott szintetikus volt, de ízlett.- Adjunk hálát az istennek ezekéit a kis erős pap-rikákért - jegyezte meg Dyson. - A fűrészpor tüzet fogna tőle. Mindig is kíváncsi voltam, vajon a tudósok nem az erős paprikákat keresik-e valójában a megadolláros ku-

165

tatásaik közben, amíg szegény, öreg, rozoga génjeinket toldozzák-foldozzák.- Meglehet - hagyta rá Timberlane. - Fogadnék, hogy előbb találják fel a szintetikus paprikát.Lefekvés előtt még ivott valamit, utána nyomban 170 elaludt. Amikor másnap reggel felébredt, azonnal fel-hívta a rendőrőrszobát, de azok semmi újsággal nem szolgáltak. Rosszkedvűen megmosakodott, felöltözött reggelihez, s lement a hallba, hogy a levélszekrényből kiszedje a postáját.A rekeszben egy küldönccel kézbesített levél várta. Fel-tépte, s papírlapot talált benne, rajta ezekkel a szavak-kal:„Ha vissza akarja szerezni a nőjét, pillantson be az Iste-ni Béketűrés Sajtóházba. Menjen egyedül, a lány érde-kében. Aztán fújja le a zsarukat."Hirtelen elment a kedve a reggelitől. Besietett a hall te-lefonfülkéjébe, és fellapozta a telefonkönyv megfelelő kötetét. Egy régi, nem televíziós szám alatt ott állt a név: Isteni Béketűrés Sajtóház, és a címe. Először hívja fel őket, vagy egyenesen rohanjon oda? Gyűlölte feltörő határozatlanságát. Feltárcsázta a számot, de a készülék nem kapcsolt.Visszaloholt a szobájába, üzenetet firkantott fel Pilbe-amnek, megadta a címet, ahová elment, a cédulát beve-tetlen ágyán, a párnán hagyta. Revolverét zsebre vágta.Lesietett az utca végére, a taxiállomáson felszedett egy kocsit, és megkérte a sofőrt, hajtson, amilyen gyorsan csak tud. Ennek ellenére az Anacostia- hídon beletorlód-tak a sűrű forgalomba; a főváros most kezdte napi mun-káját. Washington még a háborús túlnépesedés áradatá-ban is megőrizte szépségét, s amikor eldöcögtek a Capi-tolium mellett, ahol a környező pázsiton szükségiroda-házak emelkedtek, és nyugati irányba fordultak a Penn-sylvania Avenue-n, a fehér kövek szikrát vetettek a tisz-ta égboltra. Az épületek állandósága és elrendezése né-miképp visszaadta Timberlane önbizalmát.Később, amikor észak felé száguldottak, a méltóság és

166

igazság élménye megszakadt. Itt már kifejezésre jutott a kor rendezetlensége. Állandóan cserélődtek a névtáblák és a feliratok. A tulajdon pillanatok alatt cserélt gazdát, bútorszállító kocsik meg katonai teherautók hozták vagy vitték a bútorokat. Akadtak rejtélyesen hallgatag és üres épületek is.

Időnként egy-egy teljes utca kihaltnak rémlett, mintha lakói valami járvány elől menekültek volna el. Timber-lane észrevette, hogy egy ilyen utcában sorakoztak Dá-nia, Finnország és Törökország turistairodái és repülő-társaságai; a redőnyök le voltak húzva; a háború tarta-mára az egyéni utazásokat leállították, a hatalmas utas-szállító gépeket az Egyesült Nemzetek Szervezete ke-zelte - orvosi segélyszállítmányokat vittek a háborús ál-dozatoknak.Néhány kerület a „bőröndök" kártevéseiről tanúskodott, bar óriási hirdetésekkel teleragasztott deszkapalánkok révén megkísérelték elrejteni a pusztításokat. Mint a vi-lág minden nagyvárosa, Washington is a mosolya mö-gött feltárta szuvas fogait, amelyeket senki sem volt ké-pes betömni.- Megérkeztünk, pajtikám, de úgy látom, nemigen vannak itthon - mondta a taxisofőr. - Várjak magára?- Köszönöm, nem. - Kifizette az embert, aki tisz-telgett és elhajtott.

Az Isteni Béketűrés Sajtóház mesterkélt stílusú, el-hanyagolt ötemeletes épület volt, az előző századforduló idejéből. Az ablakokra Eladó feliratokat ragasztottak. A lengőajtóhoz vezető rácsos vaskaput erős lánc és lakat zárta le. A fedett előcsarnokban a névtáblákból Timber-lane láthatta, mivel is foglalkozott a Sajtóház. A vallá-sos kiadó főként gyerekek számára jelentetett meg olyasféle folyóiratokat, mint a Gyermekek Vasárnapi Újságja, Fiúk Harsonája, Lányok Útmutatója; vagy a valamivel népszerűbbeket, mint például Bibliai Kalan-

167

dok, Evangéliumi Kalandok és a Szent Kalandok, vala-mint oktató jellegű kiadványokat, mint a Béketűrő Olva-sót. Egy eltépett számla lebegett át az előcsarnokon, és Timberlane lábánál ért földet. Elfordult. Az út másik ol-dalán nagy háztömb emelkedett. Végigfürkészte az ab-lakait, igyekezett felfedezni, nem figyeli-e valaki. Amint ott állt, többen elsiettek mellette, de rá sem pil-lantottak. Oldalt egy szűk köz vezetett, magas fal szegélyezte. El-indult arrafelé, átgázolt a törmeléken. Fél kézzel a revol-verét szorongatta a zsebében, tüzelésre készen. Öröm-mel tapasztalta, hogy valami ősi vadság buzog fel ben-ne, szeretett volna valakinek a pofájába vágni. A fasor az épület mögött fekvő parlagon álló telekhez vitte. A közepe táján egy csapott vállú öreg néger sárkányt ere-getett, veszélyesen hátrahajolt, hogy a sárkány röptét fi-gyelje a háztetők felett.Mielőtt Timberlane elérte a telket, felfedezte a Sajtóház egyik oldalajtaját. Már régebben benyomhatták, alján két kis üvegtábla betört, és tárva- nyitva állt. Megtor-pant a fal mentén, felidézte az utcai harcok szabályzatát, berúgta az ajtót, és fedezéket keresve berohant.A félhomályban óvatosan körülkémlelt. Semmi. nem moccant, sehol egy hang. Csend. A nagy Baleset megti-zedelte a patkányokat is. Éppen olyan szigorúan elbánt a Baleset a macskákkal, és az emberek húséhsége nyilván megmagyarázta a macskafélék eltűnését, úgyhogy ha a patkányok visszajönnek, sokkal nehezebb lesz megfé-kezni őket. Ám ennek a sivár épületnek egyelőre nyil-vánvalóan nem volt szüksége macskákra.Egy használaton kívüli raktárban találta magát. Egy fo-gason ósdi esőkabát lógott, némán tanúskodott az elha-gyatottságról. A növekvő porban vallásos gyerekújsá-gok kötegei szomorkodtak, leendő vásárlói vagy meg-haltak, vagy soha meg nem fogantak, soha meg sem születtek. Csak a belső folyosóra vezető lábnyomok lát-szottak frissnek.Követte a szobán keresztül a lábnyomokat, át a folyosó-

168

ra, majd az előcsarnokba, s közben hallotta tulajdon lé-péseit. A piszkos lengőajtók felett, amelyen átderengtek az utcán sétálók elmosódott figurái, egy mellszobor ékeskedett, és egy márványtáblán az „Engedjétek hoz-zám jőni a gyermekeket".„Végül mind magához vette őket" - mondta magában el-keseredetten Timberlane.Lent kezdte a kutatást, s közben egyre kevésbé törődött az óvatossággal. A pangás, mint valami átok, mindenre rányomta a bélyegét. Az alapító szobrának vak tekintete alatt felnézett a lépcsőn.- Itt vagytok, ti gazfickók! Hol bujkáltok?! - ki-áltotta. - Mit csináltatok Marthával? - Megrémült tulaj-don hangjától. Megkövülten állt meg, ahogyan a hangja fent visszhangzott a liftaknában. Kettesével szedte a lép-csőket, kibiztosított fegyverét előreszegezte.A lépcső tetején megállt. Változatlanul csend volt. Visszhangzó léptekkel végighaladt a folyosón, benyitott egy ajtón, amely visszacsapódott a sarokvasán, s feldön-tött egy ócska iskolai táblát. Szerkesztőségi szobának látszott. Az ablakon át kibámult az üres telekre, tekinte-tével úgy kereste a sárkányt eregető öreg négert, mint aki barátjára emlékezik. De az öregember már elment, vagy nem lehetett látni. Senkit sem lehetett látni, sem embert, sem kutyát.Te jóisten, ilyen lehet az, ha valaki egyedül marad a vi-lágon! - hasított át rajta a gondolat. És egy másik gon-dolat is követte: fiatalember, jobb, ha most hozzászoksz ehhez, egy napon még egyedül maradhatsz a világon.Nem volt különösképpen dús fantáziájú. Bár életében nemegyszer tudatára kellett ébrednie a kihalásnak, ame-lyet az emberiség szabadított saját magára, az ifjúság optimizmusa mégis segített abbeli hitében, hogy vagy a körülmények javulnak meg önmaguktól (már eddig is oly sok merényletből felépült a természet), vagy pedig a számos országban folyó, ez irányú kutatómunka jár si-kerrel (az évente sok milliárd dollárt felemésztő prog-ram nem lehet teljesen eredménytelen). Az EMTD- terv

169

higgadt pesszimizmusa azonban megfékezte ábrándozá-sait.Tárgyilagosan látta a rideg tényt, hogy fajtájának való-színűleg lejárt az ideje. A lakosság csökkenésével az üres szobák évről évre szaporodnak körülötte, mint a sejtek egy óriási kaptárban, amelyet már nem látogatnak a méhek, míg végül ezek az üres szobák töltik meg a vi-lágot. Eljön majd az idő, amikor szörnyetegként bo-lyong egyedül a szobákban, kutatja a nyomokat a kongó léptek labirintusában.Mint egy inkvizítor arcáról, a szobáról is leolvashatta tulajdon jövendőjét. Elkerülhetetlenül érte a sérelem, mert saját maga kereste magának. Kinyitotta a száját, hogy kiáltson, vagy beszívja a levegőt, mintha valaki vízesés alá tartotta volna. Egyetlen dolog, egyetlen sze-mély - és a jövő elviselhetővé vált volna.Kirontott a folyosóra. Ismét felverte a visszhangot,- Én vagyok, Timberlane! Van itt valaki, az is-tenszerelmére?És egy hang válaszolt közvetlen közelből:- Algy, ó, Algy!

Martha a szedőteremben feküdt egy nagy halom kiselej-tezett és hulladék matrica között. Az épület többi részé-hez hasonlóan, ez a terem is magán viselte a hosszú ide-je tartó elhagyatottság nyomait. Elrablói súlyos fémpad támlájához kötözték, amelyen ólombetűk szétdobált sze-dőhajói hevertek, úgyhogy Martha képtelen volt kisza-badulni. Úgy becsülte, éjfél óta fekszik itt.- Jól vagy? Igazán jól vagy? - kérdezte szünet nélkül Timberlane, és miután eltávolította a műanyag kötelékeket, egyre csak Martha felhorzsolt lábát meg kezét simogatta.- Tökéletesen jól vagyok - mondta Martha, és sír-va fakadt. - Talpig úriember volt, nem erőszakolt meg! Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok. Nem erőszakolt meg.Timberlane átölelte. Percekig guggoltak egymás mellett

170

a szemetes padlón, örültek egymás melegének és valódi-ságának.Kis idő múltán Martha már el tudta mondani, mi történt vele. A taxisofőr, aki elrabolta a Kincstárklub bejárata elől, csupán néhány háztömbnyit száguldott vele egy magángarázsig. Talán felismerné a helyet. Emlékezett rá, hogy a garázsban egy felfordított motorcsónakot is tároltak. Megijedt, és amikor a sofőr ki akarta ráncigálni a kocsiból, birkózni kezdett vele. Megjelent egy másik férfi is, arcán fehér zsebkendőt viselt. Kloroformos pár-nát hozott. Amíg a sofőrrel dulakodott, a férfiak az arcá-ra és a szájára nyomták a párnát, s ekkor elveszítette az eszméletét.Amikor magához tért, egy másik, nagyobb autóban ta-lálta magát. Úgy vélte, valamelyik külvároson vagy vi-dékies jellegű negyeden hajtottak keresztül, fák és ala-csony épületek suhantak el, mellette egy másik lány fe-küdt tehetetlenül. Az elülső ülésen a férfi észrevette, hogy magához tért, hátrahajolt, és újabb kloroform belé-legzésére kényszerítette.Amikor ismét felébredt, egy hálószobában volt. Az ágyon hevert, mellette a lány, akit már az autóban is lá-tott. Mindketten magukhoz tértek, és próbálták össze-szedni magukat. A szobának nem volt ablaka, úgy gon-dolták, egy nagyobb szoba elkerített része lehet. Egy sö-tét bőrű nő lépett be, és Marthát átkísérte a másik szobá-ba. Egy álarcos férfi elé vezette; megengedték, hogy leüljön. A férfi közölte vele, örülhet, amiért ráesett a vá-lasztás, és nem kell félnie. A főnöke szerelmes lett Marthába, s jól fog vele bánni, ha hajlandó vele élni, a virágokat becsületes szándékainak a bizonyítékául küld-te. Bármennyire dühös volt is Martha, nyugton maradt.Átvitték a „főnökhöz" a harmadik szobába. Do-minójelmezt viselt. Arca sovány volt, az álla ferde. A fényes világításban az arca szürkének tetszett. Amikor Martha belépett, a férfi felállt, és finom, rekedt hangon megszólalt. Elmondta Marillának, hogy gazdag és ma-gányos ember, szüksége van a társaságára meg a testére.

171

Martha megkérdezte, hány nőt igényel magányosságá-nak elűzése, mire a férfi dühösen vetette oda, hogy a másik lány az egyik barátjáé, ő és a barátja igen tartóz-kodó természetűek, és kénytelenek voltak a bemutatko-zásnak ezt a fajtáját választani; ő nem bűnöző, s nincs szándékában bántani Marthát. Rendben van, jelentette ki Martha, akkor engedjék útjá-ra. Közölte a férfival, hogy férjhez fog menni.A férfi az asztal mögött egy forgószékben ült. A szék és az asztal pódiumon állt. A férfi alig mozdult. Sokáig né-mán bámulta Marthát, amíg az asszony már egészen rosszul érezte magát, és megijedt. Főképpen azért ré-mült meg, mert azt hitte, hogy a férfi rejtélyes módon fél tőle, és mindenre képes, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet.- Nem kellene férjhez mennie - szólalt meg végül a férfi. - Nem szülhet gyerekeket. A nőknek ma már nincs gyerekük, most, hogy ilyen divatos lett ez a sugárbeteg-ség. A férfiak mindig is gyűlölték azokat az utálatosan bömbölő ronda kis porontyokat, most aztán teljesültek titkos álmaik, és a nőket sokkal kellemesebb dolgokra használhatják. Mi ketten is kellemes dolgokat csinálhat-nánk.Elragadó nő maga, ezek a lábak meg a keblek, és a sze-me! De maga is ugyanolyan hús-vér ember, mint én. Egy picike kis szike kell csak, és maga máris alkalmat-lan lesz a kellemes dolgokra. Gyakran mondom is a ba-rátaimnak: „Még a legelragadóbb lány sem állhat ellen a picike kis szikének." Én biztos vagyok benne, hogy a magafajta lány inkább hajlandó kellemes dolgokra, mi?Martha remegő hangon ismételte el, hogy férjhez fog menni.A férfi ismét hallgatott egy sort, meg se moccant. Ami-kor ismét megszólalt, már nem lelkesedett annyira, és taktikát is változtatott.Kifejtette, mennyire szereti Martha idegenes kiejtését. Tágas, földalatti bombabiztos óvóhehelyén kétévi ital- és élelemkészletet halmozott fel. Magánrepülőgépe is

172

van. A telet Floridában tölthetnék, ha Martha hajlandó lenne aláírni egy szerződést. Kellemes dolgokat művel-hetnének.Martha azt válaszolta, hogy a férfinak ocsmány ujjai vannak. Soha életében semmire sem lenne képes olyan emberrel, akinek ilyen a keze.A férfi csengetett. Két ember rontott be, és megragadta Marthát. Fogva tartották, amíg a férfi lejött az emel-vényről, megcsókolta Marthát, benyúlt a ruhája alá, és végigfogdosta a testét. Martha dulakodott, és bokán rúg-ta. A férfinak remegett a szája széle. Martha elmondta mindenfélének. A férfi megparancsolta, hogy vigyék a szeme elől. A két ember visszahurcolta a hálószobába, és leszorították az ágyra, amíg a másik lány egy sarok-ban sírdogált. Dühében Martha torkaszakadtából sikol-tozott. Az emberek újabb kloroformos párnával némítot-ták el.A hűvös éjszakai levegő józanította ki. Az elhagyott Bé-ketűrés Sajtóházba vitték, és a géphez kötözték.Egész éjszaka félt, és rosszul érezte magát. Hallotta, hogy valaki járkál odalent, de nem mert kiáltani, amíg Timberlane-től a nevét nem hallotta, félt, hogy az em-berrablók jöttek vissza érte.- Ez a hitvány, utálatos alak! Ha kezembe kerül, kitekerem a nyakát… Drágám… Biztos vagy benne, hogy nem csinált veled semmit?- Igen… homályosan éreztem, hogy megkapta a borzongást, amire vágyott, a félelemre volt szüksége… nem tudom.- Bárki volt is, mániákus - mondta Timberlane, és Marthához simult, megcirógatta a haját. - Hála legyen az istennek, hogy ilyen őrült volt, és nem tett benned kárt. Ó, drágám, valóságos csoda, hogy ismét együtt va-gyunk! Soha nem hagylak el!- De azért ne ragaszkodj hozzám annyira, sze-relmem, amíg meg nem fürdöm - mondta borzongó ne-vetéssel Martha. Most, hogy elmondta a történetet, né-miképp visszatért az önuralma. - Hogy érezhetted maga-

173

dat, szegénykém, amikor láttad, hogy a taxi elhajt velem ?!- Dyson és Jack sokat segítettek. Hagytam egy cédulát a szállásomon Jacknek, ha esetleg bajba keve-rednék. A rendőrség majd nyakon csípi ezt a minden hájjal megkent perverz kis pasast. Elegendő részleteket mondhatsz majd, hogy kinyomozzák.- Úgy gondolod? Egy esetleges szembesítéskor biztosan felismerném, ha szemügyre vehetném a hü-velykujjait. Még most is kíváncsi vagyok - egész éjsza-ka ezen töprengtem -, mi lett a másik lánnyal. És mi tör-ténik az emberrel, ha beadja a derekát egy ilyen pasas-nak - nem tudom.Váratlanul sírva fakadt, és átölelte Timberlane-t. A férfi talpra segítette, és ott ültek egymás mellett a szedőregá-lon, amelyben az ólommondatok egymás hegyén-hátán hevertek. Átölelte Marthát, és zsebkendőjével letöröl-gette az arcát. Festett szemöldöke elcsúszott, szétmasza-tolódott a homlokán. Zsebkendőjét megnyalta, és letö-rölte a maradványokat.Most, hogy az asszony szorosan mellette ült, láthatta, segíthetett neki rendbe szedni magát, kitört belőle a szó-áradat:- Figyelj ide, Martha, amikor az éjszaka tűkön ül-tem a rendőrszobán, Bili Dysont kérdezgettem, tudod, hogy miért vesződtek az idehozataloddal. Először pró-bált ugratni, hogy mindez azért történt, mert ő meg Jack szentimentálisak. Ezt nem vettem be, mire kipakolt az igazsággal. Szerinte ez az EMTD szabályzata. A tanfo-lyam végeztével visszavisznek Angliába, és ha a vára-kozásnak megfelelően a helyzet valóban olyan rosszra fordul, saját lábamon kell megmaradnom, elvágva a se-gítségüktől.Egyébként azt jósolják, hogy a háborúskodások meg-szűntével Britanniában és Amerikában önkényuralmi re-zsimek kerülnek hatalomra. Szerintük a nemzetközi hír-közlés csakhamar megszakad. Nehéz lesz ezt túlélni, egyre nehezebb, biztatott Bili. Éppen ezért az EMTD azt

174

kívánja tőlem - és a japán, német, izraeli és más, kikép-zés alatt levő tagoktól hogy úgynevezett „bennszülött" lányt vegyek feleségül, aki a helyszínen nevelkedett, és éppen ezért ismeri a helyi viszonyokat. Ahogy Dyson kifejezte magát: „A környezet ismerete túlélési faktor."Még sok mindent egyebet is mondott, de a lényege az, hogy azt akarták, itt légy mellettem, és engem ne érde-keljen egyetlen nő sem, akivel itt találkozom, s nehogy meghiúsítsa a terv rám eső feladatait. Ha amerikai nőt veszek feleségül, elejtenek, mint a tüzes parazsat.- Mindig tudtuk, hogy alapos munkát végeznek.- Persze. Amíg a jó öreg Bili fecsegett, már lát-tam, milyen lesz a jövőnk. Belegondoltál már valaha is ebbe úgy igazán? Én még soha. Talán a bátorság hiánya okozza, anyámtól is azt hallottam, az ő nemzedéke sem nézett előre, pedig hallották, hogy egyre több atombom-bát gyártanak és robbantanak fel. De ezek az amik előre néztek. Előre látták, milyen nehéz túlélni mindezt. A túlélést lebontották számokra, és a számok azt mutatták, hogy ha Nagy-Britanniában folytatódik a mostani ten-dencia, tizenöt-húsz év leforgása alatt a lakosságnak csupán ötven százaléka marad életben. Britannia külö-nösen azért sebezhető, mert nem annyira önellátó, mint az Államok. A lényeg az, minden EMTD kiképzésem arra irányul, hogy az EMTD- kocsival együtt belegyö-möszöljenek ebbe a bizonytalan, kivételes ötven száza-lékba. És a maguk materialista módján rájöttek - amit meggyőződésem szerint az én vallásos cimborám, Char-ley Samuels is megerősített Asszamban -, hogy egyetlen dolog teszi elviselhetővé ezt a gyászos jövőt, ha az em-ber jól választja meg élettársát. - Kifulladt. Martha elfoj-tott zokogásra emlékeztető hangon nevetett.- Algernon Timberlane, te szegény, elveszett lé-lek, pokoli helyet választottál ki leánykérésre.Timberlane csípősen válaszolta:- Valóban olyan átkozottul nevetséges vagyok?- A férfiaknak mindig pontosan meg kell fogal-mazniuk a dolgokat saját maguknak. Ne aggódj, az

175

ilyesmit nagyon szeretem. Az apámra emlékeztetsz, drá-gám, no persze, te vonzó férfi vagy. De nem nevetem ki a következtetéseidet, valóban nem nevetem ki. A szí-vem mélyén én már réges-régen erre a következtetésre jutottam.- Martha, iszonyatosan szeretlek. Iszonyatosan szükségem van rád. Amilyen hamar csak lehet, felesé-gül akarlak venni, és soha többé nem akarok elválni tő-led, bármi történik is.- Édesem, én is szeretlek, és nekem is szükségem van rád. Máskülönben mit gondolsz, miért jöttem volna át Amerikába? Ne félj, soha nem hagylak el.- De én félek. Rettenetesen félek. Az előbb, ami-kor egyedül voltam itt ebben a hullaházban, elképzel-tem, milyen érzés lesz megöregedni egy elöregedett vi-lágban. Nem állíthatjuk meg az öregedésünket, de leg-alább maradjunk egymás mellett, és tegyük elviselhető-vé.- Úgy lesz, drágám, úgy lesz! Egészen kiborultál. Menjünk innen. Azt hiszem, most már menni is tudok, ha beléd karolhatok.A férfi mosolyogva hátralépett, és kezét a háta mögé dugta.- Biztos, hogy nem akarod előbb jól megnézni a hüvelykujjamat, mielőtt elkötelezed magad?- Majd eszedbe juttatom én még ezt, ahogy Jack szokta mondani. Támogass legalább az ablakig, hadd lássam, hogyan boldogulok. Ó, a lábam… Már azt hit-tem, meghalok, Algy…Miközben Timberlane-be kapaszkodva átbicegett a ko-szos padlón, az „Újévi Sárkány" szirénái ismét felvisí-tottak a város felett. Tompa hangjuk messziről jött, de minden irányból. A világ ismét hallatott magáról. A rendőrautó szirénájának mélyebb színezetű üvöltése is, felharsant. A keskeny osztóléc mögötti pókhálós ablak-hoz siettek. Timberlane nagy nehezen kirángatta és ki-hajolt, arca szorosan a kettős vaspálcikák közé nyomó-dott.

176

Még látta, amint odalent két rendőrségi autó áll meg a járda mellett. A kocsik ajtaja kicsapódott, és egyenruhás emberek özönlöttek ki belőlük.Közöttük a hátsó kocsiból Jack Pilbeam ugrott elő. Tim-berlane kiáltozott és integetett. Az emberek felnéztek.- Jack! - ordította le Timberlane. - El tudnád ha-lasztani az utadat huszonnégy órával? Szükségem lenne egy házassági tanúra.Hüvelykujját ég felé emelve, Pilbeam eltűnt a szemük elől. Következő pillanatban a léptei már az elhagyott lépcsőházban visszhangzottak.

177

5. A FOLYÓ – O X F O R D

Charley Samuels felugrott a dingiben, és délkelet felé mutatott.- Ott vannak! - kiáltotta. - Oxford tornyai!Martha, Timberlane és a vén Jeff Pitt is felemelkedett, s arrafelé bámultak, amerre Charley mutatott, a tavon túl-ra. Izsák, a róka is fel-alá járkált a kormányülésnél.Már előbb felállították az árbocot, és felhúzták a vitor-lát. Könnyű szellő repítette őket. Swiffordból történő éj-szakai menekülésük óta lassabban haladtak előre. Egy ócska és romos zsilip akadályozta őket: egy hajó fenek-lett meg ott, és elzárta a hajózható utat, minden bizony-nyal ott is marad, amíg a tavaszi áradás el nem hordja. Kiszedtek mindent a csónakból, aztán tolták-vontatták, és kevéske holmijukat egészen addig cipelték, míg ismét biztonságosan vissza nem rakhatták.A vidék errefelé különösen vad és kietlen volt. Pitt ál-landóan képzelődött, hogy manók leselkednek rájuk a bokrokból. Mind a négyen azt hitték, hogy menyétek másznak fenn a fákon; végül is kiderítették, hogy nem menyétek, hanem nyusztok: ezeket az állatokat a közép-kor óta nemigen lehetett látni errefelé. íjjal és nyíllal el-ejtettek két állatkát, húsát megették, pompás szőrméjét félrerakták azon a délutánon, amikor a fák tövében sza-bad ég alatt voltak kénytelenek tábort verni. Rengeteg tüzelni való fa hevert szanaszéjjel; két tüzet is raktak, s közéjük húzódtak, de azért ez az éjszaka mindnyájukat megviselte.Másnap, amikor ismét felkerekedtek, szerencséjükre észrevettek egy horgászó házalót a folyóparton, aki az-tán megvásárolta Pitt kis evezősét. Adott érte pénzt meg két vitorlát, az egyikből aznap éjszaka nyomban sátrat állítottak fel. A házaló sárgabarack- és körtekonzervet kínált nekik, de mivel mindegyik legalább tízéves lehe-tett, meg sokra is tartotta őket, nem vették meg. A kis öregembert a magány fecsegővé tette, és elmesélte ne-kik, hogy a swiffordi vásárba tart, néhány orvosságot

178

visz doktor Bunny Jingadangelownak.Elváltak a házalótól, és egy szélesebb víztükörre értek ki; tele volt a káka apró szigeteivel és partjaival. Az iszapszínű ég alatt, úgy rémlett, a végtelenbe nyúlik, és nem tudták felfedezni, hol vághatnak át rajta. A tó való-ságos madárparadicsom volt: vízirigó, fajdtyúk és meg-számlálhatatlanul sok vadkacsa libegett a vízen vagy a víz felett. A hajó uszonya alatt az áttetsző vízben sok halrajt figyelhettek meg.Nem voltak abban a hangulatban, hogy eléggé értékel-jék a természet varázsát. A széllökések erősödtek, és nem tudták, merre vitorlázzanak. A víz felszínére zápo-rozó eső arra kényszerítette őket, hogy hanyatt-homlok menedéket keressenek a tartalék vitorla alatt. Ahogy az eső egyre hevesebb lett, és a szél elállt, Szürkeszakáll meg Charley az egyik kis szigethez eveztek, és ott leta-nyáztak.A vitorla alatt száraz volt, és az idő is megenyhült, de mindnyájukat elfogta a levertség, amikor a tájat átölelő víz- és felhőpászmát figyelték. Szürkeszakáll életre piszkált egy kis tüzet, amitől aztán mindnyájan köhögni kezdtek, mert a füst nem akart szétoszlani. Csak akkor derültek fel, amikor összetörten, lankadtan és viharver-ten, de diadalmasan beállított Pitt, és egypár pompás hó-dot hozott a vállán. Az egyik valósággal óriásnak számí-tott; fejétől a farkáig négy láb. Pitt beszámolt róla, hogy néhány százyardnyira egy egész hódtelepet fedezett fel, s a közelben levő állatok egyáltalán nem ijedtek meg tő-le.- Holnap majd szerzek még néhányat reggelire - mond-ta. - Ha vademberek módjára kell élnünk, akkor éljünk is olyan jól, mint a vadak.Bár soha nem zsörtölődött túlságosan, mégis kevéssé vi-gasztalta meg az életmódja. Bármilyen sikeresen va-dászgatott - gyönyörűséget szerzett – neki, ha túljárt az állatok eszén, és becserkészte őket -, mégis sikertelen embernek tartotta magát.Mióta tizenkét évvel ezelőtt képtelennek bizonyult arra,

179

hogy lepuffantsa Szürkeszakállt, egyre magányosabb életet élt: még a Szürkeszakáll iránt " érzett hálát is, amiért megkímélte az életét, mérsékelte az a gondolat, hogy ha Szürkeszakáll nincs, akkor ő most a saját alaku-latát vezethetné, Croucher maradék hadseregét. Szíve mélyén táplálgatta ezt a sérelmet, bár tudta, hogy semmi reális alapja nincs. Korábbi tapasztalatai már meggyőz-hették volna, hogy soha nem tud igazán Croucher- kato-na lenni.Gyerekkorában Jeff Pitt gyakran csavargott a nagyváros peremén, a házakon túl elterülő közlegelőn. A határ be-leolvadt a lápba, és pompás kóborlási terepül szolgált egy fiúgyerek számára. A láp legmagasabb pontjáról, ahol csak egy-egy eltévedt sólyom vitorlázott a szellő szárnyán, az ember lelátott a város útvesztőjére, a kémé-nyekre, a gyárak palaszürke tetőire, a számtalan parányi százlábúra, a házakra. Jeff magával vitte a barátját, Di-cket is a közlegelőre: ha szép idő volt, szünidejükben mindennap ellátogattak oda. Jeff egy hatalmas ütött-kopott bringán száguldozott, az egyik bátyjától örökölte. Dickynek pedig volt egy Pihe nevű fehér korcs kuvasza. Pihe legalább annyira örült a közlegelőnek, mint a fiúk. Mindez a hetvenes évek elején történt, amikor még rö-vidnadrágban jártak, és a Világ békében élt. Jeff és Dick néhanapján katonásdit játszott, bottal he-lyettesítették a puskákat. Néha megpróbálták markukat ráborítani egy-egy gyíkra, apró barna gyíkok voltak ezek, és rendszerint elmenekültek, tekergőző, véres far-kukat a fiúk tenyerében hagyták. Néha birkóztak is.Egy napon annyira belefeledkeztek a birkózásba, hogy legurultak a parton, egyenesen bele egy pompás csalán-bokorba. Persze mindkettőjüket jól összevissza csípte a csalán. S bármennyire fájt is, Jeff nem akart sírni a ba-rátja előtt. Dicky pedig egész úton pityergett. Még az sem csendesítette le, hogy felülhetett Jeff bringájára.A fiúk felcseperedtek. Testvéreihez hasonlóan Jeff Pittet is felszippantották az acélcsuklyás gyárak. Dicky egy ingatlanirodában kapott állást. Úgy találták, hogy semmi

180

nem köti őket össze, ezért aztán nem is keresték egymás társaságát.Jött a háború. Pittet a légierőkhöz sorozták be. Néhány kockázatos kaland után egypár társával együtt megszö-kött. Ez szinte jeladásul szolgált a térség egyéb egysége-inek, ahol a háború okával és fejleményeivel való elége-detlenség már megérett Kitört a felkelés. Néhány lázadó a teheráni repülőtéren megkaparintott egy repülőgépet, és hazarepültek Britanniába. Pitt is a gépen volt.Odahaza a forradalom egyre nagyobb lendületet kapott. Néhány hónapon belül a kormánynak nyilvánvalóan össze kellett omlania, és a sietve megalakított népi kor-mánynak békét kellett kérnie az ellenséges hatalmaktól. Pitt hazatalált, és csatlakozott a helybeli felkelőkhöz. Egy holdvilágos éjszaka az egyik kormányhű alakulat megtámadta főhadiszállásukat, amely egy nagy Viktória korabeli házban rendezkedett be kint a külvárosban. S Pitt egy szerre csak egy beton mellvéd mögött találta ma gát, amint torkában dobogó szívvel tüzel az ellenségre.Egyik társa bent a házban meggyújtotta a fényszórót. A fénysugár elcsípte a kormány egyenruháját viselő Di-ckyt, amint rohanva közeledett Pitt tüze lőállása felé. Pitt lelőtte a barátját. Megbánta a lövést, még mielőtt - mint valami varázslatra – Dicky ingét elöntötte a vérző seb, és megperdülve tengelye körül, lebukott a kavicsos útra. Pitt előrekúszott hozzá, ám a lövés valódinak bizo-nyult: barátja haldokolt.Ettől kezdve soha nem volt képes rászánni magát, hogy egy hódnál nagyobb élőlényt megöljön

A sátorban összezsúfolódva jóllaktak, és utána jól alud-tak azon az éjszakán, majd másnap egész nap vitorláz-tak. Egyetlen lelket sem láttak. Az ember már eltűnt a tájról, és az élő fajok egymáshoz kapcsolódó nagy vilá-ga már összefonódott az emberiség hajdani birtoka fö-lött. A tó szigetein kellett tölteniük még két éjszakát, mivel fogalmuk sem volt, merre haladjanak. Az idő to-vábbra is enyhe maradt, élelmük is akadt bőven, nem-

181

igen panaszkodtak, azon a kimondatlan panaszon kívül, hogy condráik és ráncaik alatt még most is modern em-bernek tartották magukat, és a modern ember valamivel jobbra volt hivatva, mint hogy a pleisztocén vadonon keresztül kóboroljon.A vadont újra meg újra megszakították az előző évek emlékművei, s ezek közül némelyik egyre inkább ten-gődve, mind marconábban és sötétebben meredt elő kör-nyezetéből. A dingi egy kis vasútállomáshoz vitte őket, amelynél egy tábla még most is hirdette: Yarnton elága-zás. Két peronja még kiemelkedett az áradatból, és a téglatalapzatán gubbasztó váltóállító toronyból pompá-san szemügyre lehetett venni a réteket.A romos és omladozó váróteremben egy rénszarvast ta-láltak a borjával együtt. Az őrházban förtelmesen elva-dult vén remete élt, aki beszéd közben a feje fölött for-gatott házi készítésű bombájával tartotta őket sakkban. Elmondta nekik, hogy a tó a túláradó folyamok egybe-torkollásából keletkezett, többek között az Oxford-csa-torna és az Evenlode összefolyásából. Az öreg fickó, csak hogy megszabaduljon tőlük, nagyjából eligazította őket, és a kis csapat ismét felkerekedett a könnyű és egyenletes szél segítségével. Mintegy két óra múltán Charley izgatottan felpattant, és előremutatva ordította:- Ott vannak!A többiek is felálltak, és a fák között feltűnő, megnyug-tató módon egyre növekvő oxfordi templomtornyokra meredtek. A tornyok pontosan úgy álltak, mint már év-századok óta, a tudás és a jámborság hagyományai felé hívogatták az embereket; de ez a hagyomány, amely életre keltette őket, most a lábuk előtt hevert. A nap elő-bújt az esőfelhők mögül, és fénye bearanyozta őket. A csónakban ülők szíve hevesebben vert erre a látványra.- Itt letelepedhetnénk, Algy, legalábbis a tél hát-ralevő részére - szólalt meg Martha.Szürkeszakáll az asszonyra pillantott, és megindultan látta, hogy szemében könny csillog.- Attól tartok, az egész csak illúzió - válaszolta. -

182

Azóta nyilván Oxford is megváltozott. Lehet, hogy csu-pán elhagyott romokat találunk majd.De Martha némán a fejét rázta.- Kíváncsi vagyok, érvényes-e még a vén Crou-cher elfogatóparancsa - mondta Pitt. - Nem szeretném, ha partra érésünk pillanatában lepuffantanának.- Crouchert elvitte a kolera, és nem kétséges, hogy Cowley először csatatérré változott, majd te-metővé, és csak az óváros maradt meg - jegyezte meg Szürkeszakáll. - Reménykedjünk, hogy barátságosan fo-gadnak, bárki maradt is életben. Ha fedél alá kerülünk ma éjszakára, az mindenképpen sorsunk jobbra fordulá-sát jelenti, nem?A látvány már nem volt olyan felemelő, amikor déli irányban sodródtak a város felé. A nyomorúságos vis-kók utcasora víz alatt állt, és elhagyatottságukat csak feltűnőbbé tette a napfény. Tetejük beomlott, mintha va-lami őskori tengerpartra vetett óriási rákok vázai volná-nak. Mellettük eltörpülve, egy prémekbe bugyolált vén-séges vén teremtmény itatott néhány rénszarvast. Távo-labb a nyomdokvonaluk ringó csillámlást sugárzott az üres fatelepek tetőire.A terhes csendet nem sokkal ezután egy jármű csikorgá-sa törte meg. Két öregasszony - szélük-hosszuk egy volt - összefogózkodva vontatott egy kocsit, a kerekek szét-szabdalták a napsugarakat, amíg a rakparton végigha-ladtak. A rakpart alacsony hídnál végződött.- Erre ráismerek - mondta fojtott hangon Szürkeszakáll. - Itt kiköthetünk. Ez a Folly-híd. Alighogy partra kecmeregtek, a két öregasszony odalé-pett hozzájuk, és felajánlották, hogy bérbe adják a ko-csijukat. Mint minden alkalommal, amikor idegenekkel találkoztak, Szürkeszakáll csapata nehezen értette meg a kiejtésüket. Pitt felvilágosította a két öregasszonyt, hogy semmijüket sem érdemes elszállítani; mire a két banya azt válaszolta, hogy kaphatnak éjszakai szállást a Krisz-tus Egyházában, a „felvégen". Charleyt Izsákkal együtt hátrahagyták a csónak őrzésére, és Martha, Szürkesza-

183

káll meg Pitt nekivágtak a hídon átvezető romos útnak. A Krisztus Egyháza ősi kollégiumának erődítményszerű falai a város egyik déli bejáratánál meredtek az ég felé. A falak tetejéről egy csapat szakállas férfi figyelte, mint közelednek az úton a jövevények. Óvatosan haladtak, támadásra is felkészültek, de ez nem következett be. Amikor a kollégium hatalmas fafaragásos kapujához ér-tek, megpihentek. A kollégium gondozatlan falai már rogyadoztak. Néhány ablak kiszakadt, vagy bedeszkáz-ták, és a lábuk előtt heverő, meglazult kövek árulkodtak a hőség és a fagy meg az időjárás garázdálkodásairól. Szürkeszakáll vállat vont, és átsétált a magas boltív alatt. Az eddig tapasztalt pusztulással szöges ellentétben, itt minden lakott volt, a sürgő-forgó emberek, a piaci bó-dék tarkasága, az állatok és ételek illata. A három jöve-vény kedve visszatért. Egy nagy, négyszögű iskolaud-varban találták magukat, amely a tanulók sok-sok nem-zedékét fogadta már magába. Itt fabódékat állítottak fel, ezek helyenként kis zárt épületcsoportot alkottak, ahol számtalan árut kínálgattak. Az udvar másik részét elke-rítették, itt rénszarvasok álldogáltak, és agancsaik alól megszokott mogorvaságukkal figyelték a környezetet.Egy tűhegyes orrú, kopasz embervakarék ugrándozott elő a kapu portásfülkéjéből, és megérdeklődte tőlük, mit kívánnak idegen létükre. Csak nagy üggyel-bajjal értet-tek vele szót, de aztán nyomban egy háromtokájú és ki-pirult arcú potrohos emberkövülethez vezette őket, aki azzal a felvilágosítással szolgált, hogy szerény bérért kaphatnak két alagsori szobát a Killcanonban. Nevüket feljegyezték a kimutatásba, és foglalót fizettek.A Killcanonról kiderült, hogy az Krisztus Egyházán be-lül egy apró terecske, a szobáikat pedig egy tágasabb te-remből választották le. Ám a tűhegyes orrú szolga fel-ajánlotta, hogy tüzet rakhatnak a tűzhelyben, és olcsó tüzelőanyagot is kínált nekik. Főként a fáradtságuk mi-att fogadták el az ajánlatot. A szolga tüzet gyújtott, s Jeff Pitt visszaindult, hogy elvezesse Charleyt meg a ró-

184

kát, és elhelyezzék a csónakot.Amikor a tűz már vidáman ropogott, a szolga továbbra is ott maradt, leguggolt a tűz mellé, az orrát piszkálta, s Martha meg Szürkeszakáll társalgására fülelt. Szürke-szakáll megpiszkálta a cipője orrával.- Mielőtt eltakarodnál, Pufikám, mondd csak, még most is tanulásra használják a kollégiumot, mint annak idején?- Miért használnák arra, itt már senki sem tanul többet - felelte az ember. Nyilvánvaló volt, hogy min-denképpen tárgyat szeretett volna ragasztani az igéhez, bármit mondtak is hajdan az elpusztult nyelvtanköny-vek. - De a hallgatók még birtokolják a helyet, és úgy látszik, egy keveset tanulnak is egymástól. Ha kinyitja a szemét, majd látni fogja a zsebükben á könyveket. Hall-gatóknak mi azokat nevezzük, akiket a kisebb kollégiu-mokban szeniornak hívnak. Volna egy ötletem, bemu-tatnám egyiküknek.- Majd meglátjuk. Talán holnap is ráérünk erre.- Ne húzza-halassza, uram. Errefelé az a legenda járja, hogy Oxford szép lassan a víz alá süllyed, s ami-kor végképp elmerül, rengeteg apró, pucér emberke - most a víz alatt laknak - úszik elő, mint az angolnák, és ők élnek itt majd mihelyettünk.Szürkeszakáll elgondolkozva szemlélte ezt az em-berroncsot.- Értem. És maga hitelt ad ennek a mesének?- Alit mond, uram?- Hisz ebben a mesében?A vénember nevetett, köntörfalazó oldalpillantást vetve Marthára.- Nem mondhatnám, hogy hiszek benne, azt se mondhatnám, hogy nem hiszek benne, de tudom, amit tudok, és azt beszélik, hogy valahány asszony meghal, ugyanannyi apró pucér emberke születik a víz alatt. Én ezt biztosan tudom, mert a saját szememmel láttam ta-valy Szent Mihály-napkor; nem, tavalyelőtt volt ez, mert az idén Mihály-nap óta kapok bért, egy kilencven-

185

kilenc éves öregasszony patkolt el Grandpontban, és másnap már egy apró kétfejű teremtmény anyaszült meztelenül úszott lefelé a hídnál.- És maga mit látott? - kérdezte Martha. - Az öreg hölgy halálát vagy a kétfejű izét?- Igen sokszor járok arra - mentegetőzött zavartan a szolga. - Főképpen a temetést láttam meg a hidat, de a többit sokan mondták nekem, és nincs semmi okom, hogy ne higgyek nekik. Ezt mindenki beszéli.Amikor a fickó eltávozott, Martha megjegyezte:- Milyen furcsa dolog, hogy mindenki valami másban hisz.- Egy kicsit mindnyájan bolondok.- Nem, nem hiszem, hogy bolondok volnának, csakhogy a más hite mindig őrültségnek rémlik, éppen úgy, mint a szenvedélyeik. Régen, még a Baleset előtt, az emberek sokkal inkább magukban tartották a hitüket, vagy pedig csak az orvosukra meg az ideggyógyászukra bízták. Vagy a hit annyira elterjedt volt, hogy elvesztette az abszurditás varázsát. Gondolj azokra, akik hittek a csillagjóslásban, még azután is, hogy bebizonyították: csupán egy rakás képtelenség.- Nem logikus, tehát az őrültség enyhe formája – mondta Szürkeszakáll.- Nem, nem hiszem, hogy így volna. Inkább affé-le vigasz. Ez a tűorrú vén fickó azt az őrült álmot dédel-geti, hogy apró, pucér teremtmények veszik át a hatal-mat Oxfordban, és ez úgy-ahogy megvigasztalja, amiért nincsenek kisgyerekek. Charley vallása is egyfajta vi-gasztalódás. Nemrég felszedett ivócimborád, Bunny Jin-gadangelow pedig a színlelés világába menekült.Martha fáradtan lerogyott a takarókból vetett ágyra, és végignyújtózkodott rajta. Lassan lehúzta viharvert cipő-it, megmasszírozta a lábát, majd teljes hosszában végig-nyúlt, és karját a feje alá rakta. A tűz mellett kucorgó Szürkeszakáll fénylő tar koponyáját figyelte.- Mire gondolsz, tiszteletreméltó szerelmem? - kérdezte.

186

- Szeretném tudni, vajon a világ nem süllyedt-e bele valamiféle őrületbe - talán már megtette - most, hogy mindenki túljár az ötvenen. Lehet, hogy a gyerek-kor és az ifjúság szükséges az épelméjűséghez?- Nem hiszem. Elképesztően alkalmazkodóak va-gyunk, sokkal inkább, mint feltételezzük.- Igen, de képzelj el egy olyan embert, aki el-veszítette mindennek az emlékét, ami ötvenév kora előtt történt vele, úgyhogy tökéletesen elszakadt a gyökerei-től, minden korábbi eredményétől; hát nem bomlott agyúnak kell minősítenünk?- Ez csak hasonlat.Szürkeszakáll a felesége felé fordult, és rámosolygott.- Veszedelmes vitapartner vagy, Martha Timber-lane.- Az elmúlt évek ellenére még most is elviseljük egymás korlátolt véleményeit. Ez valóság csoda!A férfi odaült melléje az ágyra, és megsimogatta a combját.- Ez a mi őrületünk vagy vigaszunk, vagy valami más. Martha, gondoltál már arra - elhallgatott, majd töp-rengő ráncokba vonva arcát, s folytatta: - Gondoltál már arra, hogy ez a rettenetes katasztrófa ötven évvel ezelőtt voltaképpen igen jól jött nekünk? Tudom, szentségtörő-en hangzik, de vajon így nem sokkal érdekesebb volt az életünk, mint az a talán eléggé értelmetlen létezés, ame-lyet máskülönben életnek kellett volna tekintenünk? Most már láthatjuk, hogy a huszadik század értékei ha-misak voltak: máskülönben nem tették volna tönkre a világot. Nem gondolod, hogy a Baleset következtében sokkal inkább értékelni tudjuk az életfontosságú dolgo-kat, mint például magát az életet vagy egymást?- Nem - felelte magabiztosan Martha. - Nem gon-dolom. Mostanra már gyerekeink és unokáink lennének, de jött a Baleset, és ezért semmi nem kárpótolhat ben-nünket.

Másnap reggel az állatok ébresztették fel őket, a kakas-

187

kukorékolás, a rénszarvas patáinak dobogása és a sza-márbőgés. Marthát otthagyva a meleg ágyban, Szürke-szakáll felkelt és felöltözködött. Hideg volt. A légvonat lebegtette a szőnyeget a padlón, és az éjszaka folyamán szétszórta a hamut.Odakint homályosan sütött a nap, és a közönyös közép-angliai ég hideg színekbe öltöztette az iskolaudvart. Itt-ott fáklya lobogott, emberek jöttek-mentek, hallatszott a beszédük, vidám hangok, bár a tulajdonosuknak kihul-lott a foguk, és az évek során kétrét görnyedtek. A főka-put kitárták, és néhány állat kifelé indult, egyik-másik kocsit vontatott. Szürkeszakáll a szamarakon kívül két lovat is megpillantott, a két fiatal jószág a hátaslovak ivadékának látszott: most kocsit húztak. Majd egy ne-gyedszázad óta most látott először lovakat, eddig nem is hallott róluk. Az ország egyik része már annyira elszige-telődött a másiktól, hogy teljesen különböző körülmé-nyek fejlődtek ki.Az emberek általában szépen öltözködtek, legtöbbjük prémkabátot viselt. Fent a várfalon néhány őrszem süt-kérezett, és figyelte a lent nyüzsgő tömeget.Mire a portásfülkéhez ért, ahol a fáklyák égtek, már nem találta szolgálatban a hármas tokájú embert. Egy Szürkeszakáll korabeli, kövérkés fickó foglalta el a he-lyét, akiről kiderült, hogy a hármas tokájúnak a fia: épp-oly barátságosan viselkedett, mint amilyen betokosodott volt az apja, és amikor Szürkeszakáll megtudakolta, nem lehetne-e a téli hónapokra valamiféle munkához jutni, egyszeriben megeredt a nyelve.Egy kis tűz mellett üldögéltek, amelyet a kapun át az ut-cára besüvöltő hideg ellen raktak. A fülkéje előtt elhala-dó forgalom moraját és csattogását túlkiabálva a kövér-kés fickó Oxfordról mesélt.Néhány év óta a városnak nincs központi kormányzó testülete. Feloszlatták a kollégiumok, és most ők irányít-ják a várost pártatlanul. Ha egyáltalán előfordul valami bűntény, keményen megtorolják, de Carfaxban legalább tizenkét hónapja nem volt semmiféle lövöldözés.

188

A Krisztus Egyháza és néhány más kollégium most a kastély, szálloda és a majorság egyesített feladatait látta el. Mint a múltban, most is menedéket és védelmet nyújtottak, ha védelemre volt szükség. A nagyobb kollé-giumok birtokolták a környező város zömét. Továbbra is gazdagok maradtak, és az elmúlt tíz év alatt békésen megfértek egymással, felvirágoztatták a mezőgazdasá-got és az állattenyésztést. Minden tőlük telhetőt meg-tettek, hogy megépítsék a csatornákat, így küzdve le a közeli áradásokat, amelyek évről évre minden tavasszal egyre magasabbra emelkedtek. És a város túlsó végén, az egyik kollégiumban, név szerint Balliolban, az igaz-gató három gyereket gondozott, akiket évente kétszer ünnepélyesen felmutattak a lakosságnak.- Milyen idősek ezek a gyerekek? Látta már őket? - faggatózott Szürkeszakáll.- Ó, igen, persze hogy láttam. Mindenki látta a Balliol gyerekeket. Soha nem mulasztom el megnézni őket. A lány valóságos szépség. Lehet vagy tízéves, és egy idióta asszony szülte, aki Kidlingtonban lakik; ez egy kis falu északra, az erdőkben. A két fiúról nem tu-dom, honnan jöttek, de az egyiknek nehéz élete volt, mi-előtt idekerült, egy readingi mutatványos szerezte be, legalábbis úgy hallottam.- És ezek valóban normális gyerekek?- Az egyik fiúnak sorvadt a fél karja, kisebb a rendesnél, és három ujjban végződik a könyökénél, de ezt nem is lehet igazi nyomorékságnak nevezni; a lány-nak meg nincs haja, és valami baj van a fülével is, de ez nem veszélyes, és olyan bájosan integet a tömegnek.- Maga valóban látta őket?- Igen, a „Lapályon", ahol bemutatják őket. A fiúk már nem integetnek olyan sokat, mert már időseb-bek, de pompás fiatal legények, és bizony jó dolog látni sima bőrű arcukat.- Biztos abban, hogy valódiak? Nem álruhába bújtatott öregek vagy valami más efféle?- Ó, nem, nem, semmi ilyesmi. Kicsinyek, mint a

189

gyerekek a régi fényképeken, és a bőrüket az ember csak nem téveszti össze, ugye?- Igen, lovaik is vannak itt. Talán gyerekeik is vannak.Másra terelődött a társalgás, és rövid beszélgetés után a portás fia azt tanácsolta Szürkeszakállnak, menjen, és beszéljen a kollégium egyik hallgatójával, Mr. Norman Mortonnal, aki az emberek foglalkoztatását intézi a kol-légiumban.Martha és Szürkeszakáll megevett néhány sovány, hideg hódhússzeletet és egy nagy karéj kenyeret, amelyet Martha vásárolt előző este az egyik bódéban; aztán szól-tak Charleynak és Pittnek, hogy hová indulnak, és meg-keresték Norman Morton lakosztályát.Peckben, a kollégium legtávolabbi négyszögében, egy szép kétszintű pajtát építettek, ahol állatokat és kocsikat is elhelyezhettek. Morton lakása a pajtával szemközt állt. A szobák egyik részében ő lakott, a másik felében állatokat tartott.A magas, széles vállú és görnyedt férfinak a feje idege-sen rángatózott, és a képe olyan barázdált volt, mintha egy csomó húrból válogatták volna össze gondosan. Szürkeszakáll szerint már jól benne járt nyolcvanas éve-iben, de egyelőre még semmi jelét nem adta annak, hogy fel akarna hagyni a jó élettel. Amikor egy szolga bevezette Marthát és Szürkeszakállt, Mr. Norman Mor-ton éppen két vénséggel foglalkozott, akik fűszeres for-ralt bort kortyolgattak, és valami báránycombszerű húst majszoltak.- Kaphatnak egy kis bort, ha érdekesen csevegnek - mondta hátradűlve a székben, és villájával leereszke-dően mutatott rájuk. - Barátaim és én mindig örülünk, ha a házalók meséi szórakoztatnak bennünket, bár több-nyire hazudnak. De ha füllenteni fognak, legyenek olyan kedvesek, hazudjanak jó nagyot.- Gyerekkoromban - kezdte Martha, és ünne-pélyesen az urak felé bólintott, akinek a szája buzgón járt, miközben viszonozták a mozdulatot - a háziaknak

190

kellett szórakoztatniuk a látogatókat, nem fordítva. Bár akkoriban a tudás székhelyén még udvariasság lakozott, nem pedig szarvasmarhák.Morton felhúzta pelyhes szemöldökét, és letette a poha-rát.- Asszonyom - mondta -, bocsásson meg. Ha úgy öltözik, mint egy tehénpásztor felesége, bizonyára hoz-zászokott, hogy össze is tévesztik a tehénpásztor felesé-gével, ugyebár? Kinek-kinek a maga rigolyája szerint. Engedje meg, hogy töltsek magának egy kicsit ebből a forralt borból, és akkor, mint egyenlőek társaloghatunk, legalábbis, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyoso-dik.A bor elég jó volt ahhoz, hogy elvegye Morton beszédé-nek az élét. Szürkeszakáll meg is dicsérte.- Jól csúszik - jegyezte meg gondtalanul az egyik szenior. A Gavinnak szólított, viaszsárga arcú, fakó em-ber állandóan törölgette a homlokáról a zsíros verítéket. - Sajnos, ez csak házi termésű bor. A kollégium pincéjé-vel aznap végeztünk, amikor a dékánt eltávolítottuk.A dékán nevének említésekor a három ember főhajtással fejezte ki gúnyos tiszteletét.- Akkor hát halljuk a történetet, idegenek! - mondta Morton sokkal fesztelenebb modorban.Szürkeszakáll röviden beszámolt Londonban töltött éve-ikről, csetepatéjukról Croucherral Cowleyban, és hosz-szú, visszavonult életükről Sparcotban. Bármennyire sajnálták is a diákok a nyilvánvaló hazugságok hiányát, érdekelte őket a beszámoló.- Én emlékszem erre a Croucher parancsnokra - jelentette ki Morton. - Nem volt olyan rossz fiú, mint a diktátorok. Szerencsére azok közé a tanulatlan szemé-lyek közé tartozott, akik mértéktelenül tisztelik a tanult-ságot. Talán mert az apja, legalábbis így hírlett, iskola-szolga volt, meglepően tisztelte az egyetemet. Este hétre a kollégiumon belül kellett lennünk, de ez nem számí-tott szigorúságnak. Emlékszem, az emberek még azok-ban az időkben is történelmi szükségszerűségnek tekin-

191

tették az uralmát. Csak a halála után vált valóban elvi-selhetetlenné az élet. Croucher serege martalócok gyüle-vész hadává változott. Hanyatlásunk nyomorúságos fél évszázadában ez volt a legkeservesebb időszak.- Mi történt ezekkel a katonákkal?- Rosszabb véget értek, mint gondolná. Egymást öldösték le, aztán pedig a maradékkal a kolera végzett, hála az égnek, ugyebár?! Egy évig ez volt a halottak vá-rosa. A kollégiumokat bezárták. A környékről mindenki eltűnt. Én is egy kunyhóban húztam meg magamat a vá-roson kívül. Kis idő múltán az emberek kezdtek vissza-szivárogni. Aztán, azon a télen vagy a rákövetkezőn, az influenza csapott le ránk.- Nálunk Sparcotban nem volt komoly influenza-járvány - mondta Szürkeszakáll.- Szerencséjükre. Abban is nagyon szerencsések voltak, hogy az influenza minden bizonnyal igen kevés sűrűn lakott központot kerül el; minket viszont az éhező bugrisok bandái kíméltek meg, amelyek az országban csatangoltak és fosztogattak.A Viviannak nevezett diák így szólt:- Virágkorában az ország csupán a lakosság felét tudta eltartani a belföldi mezőgazdaság termékeivel. A rosszabbodó körülmények között már csak az egy hato-dát. Normális időkben a halálozási arányszám évente hatszázezer volt. Ezek természetesen nem megbízható adatok, de meg merném kockáztatni a kijelentést, hogy az említett korszakban, huszonkettő körül vagy valami-vel korábban, a lakosság huszonhétmillióról tizenkét-millióra olvadt. Könnyen ki lehet számítani, hogy az azóta eltelt évtized alatt a lakosság valószínűleg hat-millióra apadt, ha a régi halálozási arányszámot vesszük alapul. A következő évtizedben…- Köszönöm, elég volt a statisztikából, Vivian - szólt közbe Morton. A vendégeihez fordulva hozzátette: - Oxford elcsendesedett az influenzajárvány óta. Termé-szetesen sok baj volt Balliollal is.- Ott mi történt? - kérdezte Martha, és újabb po-

192

hárral fogadott el a házi termelésű borból.- Balliol azt hitte, uralkodhat Oxfordon, ugyebár. Holmi hitvány cselekkel megpróbálták beszedni a lak-bérhátralékokat a városi ingatlanaikról. A városiak a Krisztus Egyházához fordultak segítségért. Szerencsére tudtunk segíteni.Volt itt egy szörnyű tüzérezredes, Appleyard, aki nálunk keresett menedéket az idő tájt. Bent lakott az internátus-ban, a vizsgán elhasalt szegény fickó, és csak a katonai életben felelt meg, de volt vele két ágyú. Mozsárágyúk, ugyebár. Felállíttatta őket az udvaron, és nekikezdett Balliol ágyúzásának, illetve mozsarazásának; feltétele-zem, mondhatja így is az ember, ha ezt az igét egyálta-lán alkalmazni lehet ebben az értelemben.Gavin kuncogva hozzátette:- Appleyard ágyúja kissé félrehordott, és a házak nagy részét elpusztította Ballioltól egészen idáig, még a Jézus Kollégiumot is, de a Balliol igazgatója sietve ki-tűzte a fehér zászlót, mi aztán nyugalomban élünk az óta.A három hallgatót jókedvre derítette a történet, és láto-gatóikról szinte megfeledkezve felidézték a hadjárat leg-emlékezetesebb eseményeit. Gavin a homlokát törölget-ve megszólalt:- Néhány kollégium valóságos kis erődítménynek épült: örömünkre szolgál, hogy ez az építészeti felfogás bizonyos mértékig gyakorlati hasznot hajt.- Van valami különleges története annak a tónak, amelyen áthajóztunk, a Folly-híd előtt? - tudakolta Szür-keszakáll.- Különleges jelentése, ami csakis a tó sajátja? Van is meg nincs is, bár nem olyan drámai, mond-hatnánk, nincs annyira tele emberi tanulsággal, mint a Balliol-hadjárat - mondta Morton. - A Kaszáló-tó, ahogy a helybeliek nevezik, mindig kiöntött, még a Temze Felügyelőség fénykorában is, isten nyugosztalja őket békében. Most állandósult az áradás, hála a coypuk hadseregének, amely aláásta a partot.

193

- A coypu az állat? - kérdezte Martha.- Egy rágcsáló, asszonyom, a hódpatkányok csa-ládjába tartozik, és Dél-Amerikából származik, máskép-pen nutriának nevezik, s ma már olyannyira honos Ox-fordban, mint Gavin vagy én, és úgy képzelem, még jó-val az után is honos lesz, hogy mi nyugalomra hajtottuk a fejünket; ugye, Gavin? Talán nem látták ezeket a te-remtményeket útjuk során, mert nagyon félénkek, és el-rejtőznek. De nézzék csak meg az állatseregletünkben a szelídített nutriákat.Átkísérte őket néhány illatos termen, ahol számtalan ál-latot tartott ketrecekben. Legtöbbjük odafutott hozzá, s úgy látszott, örülnek a megjelenésének.A nutriák egy kis medencét kaptak, amelyet a földszinti szoba kőlapjaiba építettek. A külsejükről ítélve a hód és a patkány keresztezésének látszottak. Morton kifejtette, miként importálták az állatokat még annak idején a hu-szadik században, hogy nutriafarmokon tenyésszék a szőrméjükért. Némelyik megszökött, és valóságos isten-csapásává lett Kelet- Angliának. Több koncentrált hajtó-vadászattal majdnem teljesen kiirtották őket, de a Bal-eset után ismét szaporodni kezdtek, eleinte lassan, majd más, gyorsan szaporodó állathoz hasonlóan, ismét bele-lendültek, és rendkívül gyorsan sokasodtak. A folyók mentén nyomultak előre nyugat felé, és most már úgy látszik, az ország felét birtokukba vették.- Ők végeznek a Temzével - jegyezte meg Mor-ton. - Szétrombolnak minden folyómedret. Szerencsére igazolják a létezésüket, hiszen enni és viselni lehet őket. A nutriapörkölt öregségünk egyik legnagyobb vigasza, mi, Vivian? Talán észrevették, milyen sokan megenged-hetik maguknak azt a luxust, hogy vén csontjaikat prém-kabátba burkolják?Martha megemlítette, hogy láttak nyusztokat.- Ó, rendkívül érdekes! Ezek bizonyára Walesből terjednek kelet felé, Britanniának csupán azon a részén maradtak fenn egy évszázaddal ezelőtt. Szerte a világon nyilván nagy horderejű változások történtek az állatok

194

viselkedésében és elterjedésében, bárcsak lenne az em-bernek egy másik élete, hogy mindezt feltérképezhetné… no, jól van, nem valami gyümölcsö-ző dolog ilyesmiről ábrándozni, ugye?Morton végül felajánlotta Marthának, hogy legyen állat-sereglete őrének a helyettese, Szürke- szakállnak pedig azt tanácsolta, keressen fel egy bizonyos Flitch nevű farmert, akinek napszámosra van szüksége.Joseph Flitch nyolcvanéves létére úgy sürgött- forgott, mintha húsz évvel fiatalabb volna. De szüksége is volt erre. Egy teli ház házsártos nőt kellett eltartania, a fele-ségét, felesége két deres fejű vén nővérét, a nők anyját és két lányukat, az egyik időnek előtte meghülyült, a másik állandóan köszvénnyel kínlódott. A szerencsétlen satrafagyülekezetből kétségtelenül Mrs. Flitch volt a legkellemetlenebb, talán mert háztartásában csak az uralkodhatott, aki a legkellemetlenebbeket is túlélte. Szürke- szakállra nyomban megharagudott.Flitch kivezette egy melléképülethez, kezet rázott vele, és Norman Morton szerint tisztességes bért ajánlott fel.- Onnan tudom, hogy beválik, mert az anyjuk kezdettől fogva utálja magát - jelentette ki borzalmas Oxford kör-nyéki tájszólásban, amit eleinte alig lehetett megérteni.A körülmények miatt nem is nagyon csodálható módon mogorva ember volt. Ugyanakkor agyafúrtság és vállal-kozó szellem is jellemezte; ahogy Szürkeszakáll észre-vette, a gazdasága egyre jobban felvirágzott. Farmja Os-neyben volt, a Kaszáló-tó partján, és több munkást fog-lalkoztatott. Flitch az elsők között használta ki a meg-változott természeti körülményeket, és a terjedő náda-sokból pótolta a tetőfedő anyagokat. A vidéken sem tég-lát, sem zsindelyt nem készítettek, ám a környékbeli jobb házakat csinosan fedte be a Flitch-farm vastag nád-rétege.Szürkeszakállnak az lett a feladata, hogy körbeevezzen a tavon, és learassa a nádat, egyik nyalábot a másik után. Mivel a saját csónakját használta erre a célra, és Flitch tisztességes üzletember volt, egy óriási meleg és

195

vízhatlan nutriakabátot ajánlott fel neki, amelyet valaki adósság fejében hagyott rá. A kabátba burkolózva Szür-keszakáll a nappalainak a jó részét így töltötte, a tó kö-rül munkálkodott, s úgy érezte, felszívódik a víz és láp lapos víztükre meg az ég kuglóf formája között. A nyu-galom időszaka volt ez, amelyet csak a felriadó víziszár-nyasok szakítottak meg időnként. Néha rengeteg náddal rakta meg a dingit, és akkor vagy félóráig horgászhatott, így szerezve meg vacsorájukat. Ilyenkor számtalan fajta rágcsálót látott ide-oda úszkálni a mocsaras részeken, nemcsak vízipatkányokat, hanem nagyobb állatokat is; hódokat, vidrákat és nutriát, amelynek a prémjébe ő maga is burkolózott. Egyszer egy anyanutriát is látott, amely úszás közben éppen a kicsinyeit szoptatta.Megbékélt a nehéz munkában töltött idővel a nád kö-zött, de nem felejtette el a Sparcotban tanult leckét, hogy a nyugalom nem kívülről jön, hanem belülről. Ha emlékeztetőre volt szüksége, csak nádat kellett vágnia kedvenc öblében. Onnan ráláthatott a hatalmas temetke-zési helyre, ahová szinte mindennap kizarándokolt egy-egy koporsóval a gyászolók szürke serege. Amikor Szürkeszakáll beszámolt a temetőről, Flitch szárazon megjegyezte:- Ó, igen, egyre csak elültetik őket, pedig már nem nő ki onnan semmi sem.Így hát általában hazasietett Marthához, szakállát gyak-ran dér lepte be, ment vissza a széljárta szobába, Killca-nonba, amelyet az asszonynak már sikerült otthonná va-rázsolnia. Charley és Pitt a Krisztus Egyházán kívül lak-tak, egy düledező szálláson, ahol olcsóbban húzták meg magukat. Charley, akit szinte mindennap láttak - a cser-zőműhelyben kapott munkát, Pitt pedig visszatért régi mesterségéhez, az orvvadászathoz, és nem nagyon ke-reste a társaságukat. Szürkeszakáll egyszer látta a tó déli partján pöttömnyi és független, öreg figuráját.Szürkeszakáll a legsötétebb reggeleken is már hat óra-kor a kollégium nagy kapujánál várakozott a nyitásra, hogy siethessen a munkájára. Egyik reggel, amikor már

196

több mint egy hónapja dolgozott Flitchnél, feje felett, az omladozó Tamás-toronyban megcsendült egy kis ha-rang.Újév napja volt, s azt Oxford lakói karnevállal ünnepel-ték.- Ma nem kell dolgoznod - mondta Flitch, amikor Szürkeszakáll megjelent a kis tejüzemben. - Elég rövid az élet, ráadásul elég hosszú is, te még fiatal vagy, menj és szórakozz.- Milyen évet írunk most, Joe? Én elvesztettem a naptáramat, és már nem is tudom, hol tartunk.- Miért fontos az, hogy hol tartunk? Én még a sa-ját éveimet is alig tartom számon, nemhogy a világét. Menj haza Marthádhoz.- Most jut eszembe. Miért nem ünnepeltük meg karácsonyt?Flitch felegyenesedett a birka mellől, amelyet éppen fejt, és derűsen pillantott Szürkeszakállra.- Már miért kellett volna megünnepelnünk? Ál-líthatom, hogy nem vagy valami vallásos fickó, mert kü-lönben nem kérdeznél ilyet. A karácsonyt azért találták ki, hogy megünnepeljék Isten fiának a születését, ugye? Krisztus Egyházában a hallgatók úgy találták, hogy íz-léstelen dolog lenne bármiféle születést megünnepel-nünk. - A széket és a sajtárt odahúzta egy nőstény kecs-kéhez, és hozzátette: - Persze, ha Balliol vagy Magdalen bérlője az ember, ők még most is megtartják a kará-csonyt.- Vallásos ember vagy, Joe?Flitch elfintorodott.- Az efféle dolgokat az asszonyokra bízom.Szürkeszakáll visszagyalogolt a sáros utcákonMarthához. Az első pillantásra észrevette az arcán, hogy valami izgalmas esemény készülődik. Az asszony el-mondta, hogy ezen a napon mutatják be a gyerekeket a „Lapályon", s ő szeretne elmenni és megnézni őket.- Mi nem akarjuk megnézni a gyerekeket, Mar-tha. Csak felizgatnád magadat. Maradj velem, itt ké-

197

nyelmesen megvagy. Ugorjunk be Pufihoz a portára, és igyunk meg vele valamit. Vagy gyere, és menjünk el a vén Joe Flitchhez… nem kell találkoznod az asszonyok-kal. Vagy ...- Algy, azt akarom, hogy vigyél el, és nézzük meg a gyerekeket. Én kibírom a megrázkódtatást. Ezen kívül ez társadalmi esemény is, és igazán kevés van ilyen manapság. - A haját beszuszakolta a főkötője alá, miközben Szürkeszakáll barátságosan, de közönyösen figyelte. A férfi a fejét rázta, és karon fogta Marthát.- Mindig makacs nő voltál, Martha.- Ha terólad van szó, én nyomban olyan gyenge vagyok, mint a nádszál, és ezt te is tudod.A „Gabona"-ként ismert ösvény mentén - feltehetően az egyik oldalán húzódó felszántott gabonaföldről kapta a nevét - seregestül tódultak az emberek. Éppolyan szür-kének és ráncosnak látszottak, mint a romos épületek, amelyek tövében csoszogtak. Védekezésül a hideg ellen beszívták a foghúsukat, és nem sokat fecsegtek. Amikor az egyik kocsi egy vonalba ért Marthával és Szürkesza-kállal, valaki nevén szólította Marthát.Norman Morton utazott a kocsin, pompás vastag prém-jeire iskolai talárt öltött. Néhány másik hallgató kísérte, az a kettő is, akikkel Szürkeszakáll már beszélt, a viasz-sárga arcú Gavin és a hallgatag Vivian. Megáhította a kocsit, és meginvitálta a két gyalogost, hogy másszanak be. Felléptek a kerékagyra, és a bent ülők besegítették őket.- Meglepi, hogy én is részt veszek e köznapi szó-rakozásban? - kérdezte Morton. - Éppen úgy érdekelnek a Balliol gyerekek, mint a saját állataim. Pompásan le-het őket dédelgetni, és még az olyannyira szükséges népszerűségből is juttatnak egy kicsit az igazgatónak. De hogy mi lesz belőlük, ha felnőnek - néhány éven be-lül ez elkövetkezik, az már túlesik az igazgató hatáskö-rén.

Az otromba Viktória korabeli homlokzatú Balliol roska-

198

dozó erődítménye előtt a kocsi beállt egy kényelmes helyre. Appleyard ezredes mozsárágyúzásának végső hatásossága nyilvánvaló volt. A toronynak már csak a csonkja maradt meg, és a homlokzat két nagy szakaszát eléggé ügyetlenül foltozták meg friss kövekkel. A főka-punál afféle pódiumot ácsoltak össze, ahonnan a kollé-gium zászlaja csüngött le.Ekkora tömeget Martha és Szürkeszakáll már régóta nem látott. A hangulat inkább ünnepélyes volt, mint víg. Az utcai árusok az összegyűlt sokaság között ácsorog-tak, kendőket és olcsó csecsebecséket árultak, meg haty-tyútollas kalapokat, virslit és fűzött könyveket. Morton rámutatott az egyik férfira, aki egy tálcán könyveket és ponyvákat cipelt.- Látja, Oxford továbbra is a nyomtatás otthona, egészen a végsőkig. Itt sok minden köszönhető a hagyo-mánynak, ugyebár. Nézzük csak, mit kínál a latorja, hé!A lator egy repedezett szájú, izmos férfi volt, a kabátjá-ra tűzve a cédula: Egyetemi Nyomda Könyvárusa; de ahogy Morton barátja, Gavin megjegyezte, portékája zö-mét a csőcseléknek szánt rémregények rosszul nyomott kiadásai alkották.Martha vett egy négyoldalas füzetkét, amelyet erre az alkalomra nyomtak, a címe ez volt: Boldog új évet, Ox-ford, 2030! Átlapozta, majd odanyújtotta Szürkeszakáll-nak.- Úgy látszik, a költészet visszaszerzi régi ural-mát. Bár ez itt jobbára csak pornográf vers. Mire emlé-keztet ez téged?Szürkeszakáll elolvasta az első versszakot. A gye-rekesség és trágárság keveréke ismerősnek tetszett.

Kis Kék Fiú,fújd meg furulyád,mert nem születnek,csak bőgnek a babák.

- Amerika - szólalt meg. Majd harminc éve hagy-

199

ták el ezek a sorok. - Rámosolygott Marthára. - Hogy is hívta ezt a fajta kacatot a mi házassági tanúnk - még most is előttem áll. Szószátyárság. A teremburáját, hogy felidézi a múltat! - Átölelte az asszonyt.- Jack Pilbeam - mondta Martha. Mindketten ka-cagtak, meglepte őket az öröm, és egyszerre szólaltak meg:- Az emlékezetem egyre romlik...Egy pillanatra mindketten megszabadultak a jelentől és a körülöttük levő tömeg, rothadó testétől meg bűzös le-heletétől. Ismét a múltban jártak, amikor a világ még tisztább volt, abban a szilaj Washingtonban, amelyet an-nak idején ismertek.Bili Dyson egyik nászajándéka az engedély volt, amely-lyel beutazhatták az Államokat. Mézesheteiket a Niaga-ra mellett töltötték, örvendeztek az elcsépelt ötletnek, s úgy tettek, mintha amerikaiak volnának, s hallgatták a hatalmas vízesés moraját.Ott-tartózkodásuk alatt értesültek a legújabb fej-leményekről. Martha elrablóját megtalálták és le-tartóztatták. Dusty Dykes volt a tettes, a sekélyes komé-diás, akinek az előadására Jack Pilbeam vitte el őket. A letartóztatást mindenütt a főcímekben,, közölték, ám a következő napon már a detroiti hatalmas tűzvész töltötte meg az első oldalakat.A hírek és események világát már eltemették, ez már az emlékezetükben is csak pislákolt, mivel részévé vált az általános szétzilálódásnak. Szürkeszakáll behunyta a szemét, nem bírt Marthára - nézni.Az ünnepség megkezdődött. Díszkísérettel különféle méltóságok vonultak fel Balliol kapujától. Egyesek fel-lépdeltek az emelvényre, mások az utat őrizték. Megje-lent az igazgató, öregen és roskatagon, a fekete talár és kalap hátterében arca halottfehér volt. Két oldalról tá-mogatták. Kurta beszédet mondott, alig lehetett érteni, szavai köhögésbe fulladtak, s ezután a gyerekek is elő-tűntek a kollégiumból.Elsőként a kislány jelent meg, vidáman lépkedett, és

200

közben nézelődött. Amikor a tömeg éljenezni kezdett, az arca felderült, felmászott az emelvényre, és intege-tett. Egy szál haja sem volt, halvány bőrén átütött dudo-ros koponyájának a szerkezete. Ahogy Szürkeszakáll megfigyelte, az egyik füle csupán megnyomorodott hús-darabka volt. Amikor a nézők felé fordult, holmi ko-boldra emlékeztetett.A tömeg fellelkesedett az ifjúság látványán. S kan tap-soltak.Ezután a fiúk következtek. A sorvadt karú nyilvánvaló-an betegeskedett: arca elgyötört és kékes színű volt, apatikusan állt ott, integetett, de nem mosolygott. Lehe-tett vagy tizenhárom éves. A másik fiú idősebb és egészségesebb volt. Ravaszul méregette a tömeget, Szürkeszakáll rokonszenvvel figyelte, tudta, milyen megbízhatatlan a tömeg. Talán a fiú úgy érezte, hogy mindazok, akik most éltetik, jövőre talán a fejét követe-lik, ha másfelől fúj a szél. Integetett és mosolygott, de a szeme szomorú maradt.Ez volt minden. A gyerekek bementek a tömeg kiáltozá-sa közepette, sok embernek könnyes volt az arca. Né-hány öregasszony nyíltan zokogott, és a házalók nagy üzletet csináltak a zsebkendőkkel.- Rendkívül megható - jegyezte meg érdes han-gon Morton.Odaszólt a kocsisnak, és lassan elindultak, nagy nehe-zen törtettek a tömeg között. A nézők nagy része nyil-vánvalóan továbbra is ott őgyeleg egy ideig, örvendezve egymás társaságának.- Hát most látták - mondta Gavin, és zsebéből előhalászott egy zsebkendőt, hogy letörölje zsíros, ve-rejtékes szemöldökét. - Elég ennyi a csodából, a jelből, hogy az emberi faj bizonyos körülmények között képes megújulni. De az emberek nehezebben épülnek fel rom-jaikból, mint a legtöbb emlősállat. Csak néhány Morton -féle menyétre vagy nutriára, vagy nyúlra van szükség, és egy kis szerencsével öt éven belül viruló hordává sza-porodnak, mi, Morton? Az emberi lényeknek egy évszá-

201

zadra van szükségük, hogy legalább valami hasonlót elérjenek. És ahhoz többre van szükségük, mint szerény szerencsére. A rágcsálók és kisebb állatok nem ölik meg egymást, mint a homo sapiens. Kérdezze csak meg ön-magától, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az előbb lá-tott kislány elérje azt a kort, amikor meg-erőszakolhatják; vagy az idősebb fiú, ha már kinövi a gyerekjátékokat, mikor rontanak rá a koporsóvivők, s mikor gyötrik halálra bűzös mankóikkal.- Eszerint azért mutatják be a gyerekeket minden évben, hogy hozzászoktassák az embereket a gyerekek-hez, így aztán kevesebb veszély fenyegeti őket - mondta Martha.- Az ilyen lépések gyakran homlokegyenest el-lenkező pszichológiai hatást váltanak ki - jegyezte meg Gavin.Ezután némán kocsikáztak végig a „Gaboná"-n, és St. Aldatesen át a Krisztus Egyháza magas kapujáig. Ami-kor kiszálltak, Szürkeszakáll így szólt:- Morton hallgató, ön megszüntetné a felvonulást a Balliol előtt, ha hatalmában állna?A vénember furfangosan nézett rá.- Én az emberi természetet szüntetném meg, ha tud-nám. Gonosz fajzat vagyunk, ugyebár.- És akkor hogy merészelte megszüntetni a kará-csonyt?A ráncos, vén ábrázat mosolyfélére torzult. Rákacsintott Marthára.- Azt szüntetem meg, amit jónak látok, én és Ga-vin és Vivian. Tudja, a mi bölcsességünket a közjó érde-kében gyakoroljuk. Hadd közöljem önnel, hogy már fontosabb dolgokat is megszüntettünk, mint a kará-csony.- Mint például?- Vegyük a dékánt - mondta Vivian hallgató, és ronda grimasszal mutatta ki hamis fogsorát.- Meg kéne néznie a székesegyházat - mondta Morton. - Múzeummá alakítottuk át, ahol egy rakás be-

202

tiltott dolgot őrzünk. Mit szólnának hozzá, uraim, ha kö-rülnéznénk a múzeumunkban, úgyis szép időnk van?A két másik hallgató, Gavin és Vivian helyeselt, és a kis társaság átvágott a piactér keleti oldalán, ahol a székes-egyház képezte a kollégium egyik oldalát.- A rádió, ugyebár, egyike azoknak a tárgyaknak, amelyeket mi nem tűrünk a mi csendes kis gerontokráci-ánkban - kezdte Morton. - Semmi hasznunk nem lehet belőle, csak felkavarna, ha híreket kapnánk a külvilág-ból. Ki kíváncsi, mi a halálozási arányszám Párizsban, vagy, hogy mennyi áldozata van az éhínségnek New Yorkban? Vagy mondjuk, hogy milyen Írország időjárá-sa?- Tehát van rádióállomásuk? - kérdezte Szürke-szakáll.- Igen, van egy adókocsink, amely sugároz is… - kezdte, de elharapta a mondatot, és óriási kulcsot illesz-tett a székesegyház ajtajába. Viviannal együtt nekife-szült az ajtónak, mire az feltárult.Együtt léptek be a székesegyház félhomályába.Közvetlenül a bejáratnál ott állt az (A) EMTD- kocsi.- Ez az én kocsim! - kiáltott fel Szürkeszakáll, s előrerohant, kesztyűs kezét a motorházra szorította. Marthával együtt elképedt rajongással bámulták a ko-csit.- Bocsásson meg, de ez nem az önöké - jelentette ki Morton. - Ez a kollégium hallgatóinak a tulajdona.- Semmi kárt nem tettek benne - mondta Martha, s elpirult, amikor Szürkeszakáll kinyitotta a vezetőülés ajtaját, és benézett. - Ó, Algy, hogy visszapergett az idő! Soha nem gondoltam, hogy valaha még látom. Hogy ke-rült ide?- Úgy látszik, szalagjaink egy része eltűnt. De a filmek mind itt vannak, betöltve, ahogy itt hagytuk. Em-lékszel, mint vágtunk át vele a Littlemore - hídon? Bizo-nyára mindnyájan őrültek voltunk akkoriban. Egész vi-lág választ el már bennünket ettől az időtől! Jeff Pittet is nagyon érdekelni fogja ez.

203

- Norman Mortonhoz és a többi hallgatóhoz for-dult. - Uraim, ezt a teherkocsit gyászos kötelességként egy csoport bízta rám, amelynek a szándékai nyomban elnyerik az önök rokonszenvét, ez egy tudóscsoport volt. A kocsit kénytelen voltam elcserélni élelemre, amikor Sparcot lakosságával együtt az éhhalál szélén álltunk. Arra kell kérnem önöket, hogy további haszná-lat végett szíveskedjenek visszaadni nekem.A hallgatók felvonták szemöldöküket, és összenéztek.- Menjünk át a szobámba - mondta Morton.- Ott talán megvitathatjuk a dolgot, és megköthet-jük az egyezséget, ha szükséges. Ugye, megérti, szó sem lehet arról, hogy a kocsit magának ajándékozzuk?- Persze hogy megértem. Mint jogos tulajdono-mat kérem vissza, Mr. Morton.Amikor kiléptek a székesegyházból, és ismét bezárták az ajtót, Martha megragadta Szürkeszakáll karját.- Próbálj meg diplomatikus lenni, drágám - sut-togta.Amint továbbhaladtak, Gavin megszólalt:- Önök jövevények itt, de nyilván megfigyelték a falakra helyezett őreinket. Az őrség talán alig szük-séges, valójában nem is nagyon hatásos. De azok az öregemberek mind nyugdíjasok: akkor jönnek ide, ami-kor máshová már nem mehetnek, és mi készen állunk, szeretettel befogadjuk őket. Megkerestetjük velük a mindennapi betevő falatjukat azzal, hogy ellátják az őr-séget. Tudja, mi nem vagyunk szeretetotthon, a pénztá-runk nem engedné meg, bármit súgna is a szívünk. Min-denki, Mr. Szürkeszakáll, mindenki idejönne, és elélne a mi költségünkön, ha megengednénk. Egyetlen ember sem kíván dolgozni, ha már betöltötte a fél évszázadot, különösen, ha nincsenek leszármazottai, akik örökölnék munkájuk gyümölcsét.- Pontosan így van, Gavin - hagyta helyben Vivi-an, és botjával végigdöfködte a tépett zászlókat. - Arra kell kényszerítenünk ezt a helyet, hogy elődeinktől és alapítóinktól eléggé elütő módon kifizetődővé váljon.

204

Wolsey kardinális forog a sírjában… Ezért tartjuk fenn ezt a helyet a kocsma, árverési csarnok, szarvasmarha-vásár és a bordélyházak keverékeként. Az ember nem menekülhet a készpénztől.- Megértem a célzást - mondta Szürkeszakáll, amikor beléptek Morton szobájába, ahol ugyanaz a he-gyes orrú fickó, akivel már első napon találkoztak, siet-ve visszarakta a dugót az igazgató egyik palackjába, és eltűnt a szomszédos szobában. - Azt várja, hogy fizes-sek azért, ami az enyém.- Nem feltétlenül szükséges - felelte Morton, és aszott kezét kinyújtva a lobogó tűzhöz hajolt. - Ha tisz-tázzuk, hogy a kocsi az öné, esetleg parkolási díjat szá-míthatunk fel… Garazsírozási díjat, ugyebár. Nézzük csak, a kvesztor nyilván feljegyezte valahol, de a jármű-vet minden bizonnyal hét vagy nyolc éve tartjuk itt fényűző egyházi garázsunkban ... Mondjuk, per diem három shilling szerény díjat veszünk... Vivian, te vagy a matematikus ...- A fejem már nem a régi.- Vettük észre ...- Körülbelül négyszáz font lenne.- Ez abszurdum! - tiltakozott Szürkeszakáll.- Nem tudnék előteremteni ekkora összeget, de még csak ehhez hasonlót sem. Szeretném tudni, hogyan jutottak a járműhöz.- Jelen foglalkozása egy s más dolgot elárul ön-ről, Mr. Szürkeszakáll - jegyezte meg Morton. - Ebben a szobában csak poharat emelünk, a hangunkat soha. Iszik egyet?Martha előrelépett.- Mr. Morton, szíves örömest iszunk valamit. - Egy pénzdarabot helyezett le az asztalra. - Itt a fizetség érte.Morton ráncos arca kisimult, és úgy megnyúlt, hogy álla beleveszett a kabátjába.- Hölgyem, egy asszony jelenléte még nem teszi kocsmává ezt a szobát. Szíveskedjék zsebre vágni a

205

pénzt, még szüksége lesz rá.Nyelvével megbökte felső ínyét, keservesen mosolygott, felemelte poharát, és sokkal elfogadhatóbb hangon foly-tatta:- Mr. Szürkeszakáll, a jármű, amely annyira ér-dekli önt, a következő módon került hozzánk. Egy idős házaló érkezett ide rajta. Mint Gavin barátom is emlék-szik rá, ennek a házalónak fél szeme és számtalan tetve volt. Azt hitte, hogy a halálán van. Mi is azt hittük. Be-fogadtuk, és gondozásba vettük. Kihúzta a telet, amit nála sokkal erősebb emberek sem bírtak ki, és tavaszra úgy-ahogy felépült. Egyfajta hűdés érte, így még őrszol-gálatra is alkalmatlan lett. Hogy kifizethesse az eltartási költségeit, átadta nekünk a kocsit. Jó vásárt csinált, mi-vel mi semmi hasznát nem vettük az autónak. Néhány hónappal ezelőtt halt meg egy tivornya után, ahogy hal-lottam, jótevőit szidalmazva.Szürkeszakáll kedvetlenül kortyolta a borát.- Ha a kocsinak semmi hasznát nem veszik, miért nem adják át egyszerűen?- Mert egyike vagyontárgyainknak, egy olyan va-gyontárgy, amelyet egyszer, reméljük, pénzzé tehetünk. Tegyük fel, a garazsírozási költségek, ahogy Vivian be-csülte, négyszáz fontra rúgnak. Mi esetleg kétszáz fon-tért megengednénk, hogy elvigye. Ehhez mit szólna?- De én le vagyok égve! Nekem… tudja, milyen keveset keresek Joe Flitchnél... Nekem négy évbe kerül-ne, amíg ezt az összeget összeszedném.- Erre az időszakra kedvezményes garázsdíjat ál-lapíthatnánk meg, ugye, Gavin?- Ha a kvesztor beleegyezik, miért ne!- Pontosan így van. Mondjuk, napi egy shilling négy évre… Vivian?- A fejem már nem a régi. Újabb hetvenöt font, jól számoltam?Szürkeszakáll hozzáfogott elmagyarázni, miben is áll az (A) EMTD tevékenysége. Kifejtette, hányszor tett ön-magának szemrehányást, amiért odaadta a kocsit a háza-

206

lónak, pedig ez a csere fél Sparcotot megmentette az éh-haláltól. A hallgatók rendíthetetlenek maradtak: Vivian voltaképpen arra mutatott rá, hogy mivel a jármű ennyi-re értékes, és mivel Szürkeszakáll még nem bizonyította kellőképpen tulajdonjogát, valójában ezer fontért kelle-ne eladniuk neki. így aztán a vita azzal zárult, hogy a kollégiumi emberek mereven ragaszkodtak pénz-követelésükhöz.Másnap Szürkeszakáll felkereste a tiszteletreméltó kvesztort, és aláírt egy szerződést, amelynek értelmében mindaddig hetente törleszt, amíg a garázsdíjat nem ren-dezi.Szürkeszakáll letörten üldögélt aznap este a szo-bájukban. Sem Martha, sem Charley, aki Izsákkal együtt állított be, nem tudta jókedvre deríteni.- Ha minden jól megy, legalább öt évünkbe kerül, amíg lenyögjük az adósságot - mondta. - És én mégis úgy érzem, hogy kötelességem megfizetni. Te tudod, Martha, mennyire így érzem. Az életemet tettem fel az EMTD munkájára, és én tiszteletben fogom tartani a kö-telezettségeimet... Mi mást tehet az ember, amikor sem-mije sincs? Ezen kívül, ha a kocsi ismét a miénk, műkö-désbe hozhatjuk a rádiót, és összeköttetésbe léphetünk a többi kocsival. Megtudhatjuk, mi történik szerte a nagy-világban. Engem érdekel, hogy mi történik a világban, ha ezek a vén bolondok, akik itt uralkodnak, nem is tö-rődnek vele. Hát nem lenne csodálatos, ha felvehetnénk a kapcsolatot a jó öreg Jack Pilbeammel Washington-ban?- Ha igazán így érzed, Algy - mondta Martha -, akkor bizonyos vagyok benne, hogy hamar elrepül ez az öt év.Szürkeszakáll a felesége szemébe nézett.- Én is ettől tartok - válaszolta.

Az egyik nap hozta magával a másikat. A hónapok is el-szálltak. A tél átengedte helyét a tavasznak, a tavasz pe-dig a nyárnak. A nyár utat nyitott a következő télnek, és

207

ez a tél egy újabb nyárnak. Maga a Föld is megújult: csak az emberek öregedtek meg, és csak az ő számuk nem egészült ki. A fák magasabbra nőttek, a varjak za-josabbak lettek, a temetők megteltek, az utcák elcsende-sedtek. Ha fújt, ha esett, Szürkeszakáll buzgón dolgozott a Kaszálótónál, egymás után hurcolta be csónakjába a zöld nádkévéket, mindennap annyit, amennyit bírt, nem emésztette magát azzal, hogy csakhamar beköszönt az az idő, amikor az emberek már nem bírják és nem is akarják befedni a házukat.Martha az állatokkal bajlódott, Norman Morton helyet-tesének segédkezett, az ízületi gyulladással kínlódó, gö-csörtös kezű Thorne-nak. Érdekelte a munkája. A leg-több emlős már normális utódokat hozott létre, bár a te-henek - csupán egy kis csorda volt belőlük - legalább annyiszor elvetéltek, mint nem. Amint az egészséges ál-latokat felnevelték, élősúlyban eladták őket az iskolaud-var piacán, vagy pedig levágták, és kimérték a húst.Marthának úgy rémlett, hogy Szürkeszakáll ke-délyállapota átmenetileg elborult. Amikor Joe Flitchtől esténként hazaérkezett, ritkán volt beszédes hangulat-ban, bár érdeklődéssel hallgatta a kollégiumi pletykákat, amelyeket az asszony Thornetól tudott meg. Charley Sa-muelst alig látták, és ritkán találkoztak Jeff Pitt-tel is. Másokkal viszont nemigen barátkoztak. Mortonnal és a többi hallgatóval igaznak vélt barátságuk a pénzügyek rendezésével elhalt.Martha nem engedte, hogy a megváltozott helyzet az ő viszonyukon is rontson. Elég régóta ismerték egymást, és sok megrázkódtatást átéltek már együtt. Hogy szán-dékát megerősítse, úgy gondolt szerelmükre, mint a tó-ra, ahová Algy naponta kijárt dolgozni: a felszín vissza-tükrözött minden időváltozást, de lent a mélység zavar-talan maradt. Azért aztán nem bánta, hadd fussanak a napok, és nem csüggedt.Amikor egyik napsütéses nyári délután hazatért - átköl-töztek Peckbe, egy jobb, első emeleti lakásba -, férjét már otthon találta. A kezét mosta, és a szakállát fésül-

208

gette.Megcsókolták egymást.- Joe Flitch éppen veszekszik a feleségével. Ko-rábban hazaküldött, hogy nyugodtan kiveszekedhesse magát, így mondta. De van más oka is annak, hogy visz-szajöttem, ma van a születésnapom.- Ó, drágám, és én elfelejtettem! Alig gondolok a napokra, éppen csak a hét napjaira ügyelek.- Június hetedike van, én ötvenhat éves vagyok, és te éppen olyan szép vagy, mint azelőtt.- És te vagy a legfiatalabb férfi a világon.- Még most is? És még most is a legcsinosabb?- Hm, igen, bár ez nagyon is egyéni vélemény. Hogyan ünnepeljük meg? Ágyba cipelsz?- A változatosság kedvéért, nem. Azt gondoltam, szívesen eljönnél velem egy kicsit vitorlázni a dingin, olyan szép az este.- Az isten áldjon meg, drágám, nem volt még ele-ged ebből a dingiből? Igen, szívesen vitorláznék egyet, ha te akarod.Szürkeszakáll megsimogatta a felesége haját, és letekin-tett drága, ráncos arcára. Majd kiszabadította bal kezét, és egy köteg pénzt mutatott fel. Martha kérdőn meredt rá.- Honnan szerezted, Algy?- Martha, ma vágtam utoljára nádat. Az utóbbi másfél év alatt szinte nem voltam eszemnél, agyon-dolgoztam magamat. És miért? Hogy elég pénzt keres-sek, és visszavásárolhassam azt az átkozott, nyomorult kocsit a székesegyházból. - A hangja elcsuklott. - Annyi sokat vártam tőle… Bocsáss meg, Martha, nem is tu-dom, miért csináltam ... illetve, hogy te miért nem ütöt-tél agyon érte, de most már kivertem a fejemből ezt a hóbortos ötletet... elkértem a pénzemet a kvesztortól, a kétévi megtakarítás nagyobbik felét. Most már szabadok vagyunk, elhagyhatjuk ezt a szeméttelepet mindörökre.- Ó, Algy, te ... Algy, én boldog voltam itt. Tu-dod, hogy boldog voltam ... boldogok voltunk, csende-

209

sen eléldegéltünk itt. Ez volt az otthonunk.- Rendben van, most továbbállunk. Még fiatalok vagyunk, ugye, Martha? Mondd, hogy még fiatalok va-gyunk. Ne rohadjunk meg itt. Valósítsuk meg régi ter-vünket, és hajózzunk le a folyón, egészen le a torkolatig, a tiszta tengerig. Ugye, te is így akarod? És meg is te-szed, ugye?Martha túlnézett a férjén, az odakint vakító fényen át a távolban látható istállók tetejéig és a tetők felett kéklő esti égboltra. Végül higgadtan megszólalt:- Ez a szíved vágya, Algy, ugye?- Ó, drágám, tudod, hogy ez, és neked is tetszeni fog. Olyan ez a hely… ó, mint valami anyagias kelepce. A tengerparton majd lesznek más közösségek, amelyek-hez csatlakozhatunk. Ott egészen más lesz az élet… Ne sírj, Martha, ne sírj, egyetlenem.Már majdnem teljesen bealkonyodott, mire összecsoma-golták holmijaikat, és utoljára haladtak át a magas kollé-giumi kapu alatt, nekivágva lefelé a domboldalnak, a csónak, a folyó és az ismeretlen felé.

210

6. LONDON

Legnagyobb meglepetésére Martha úgy érezte, lába be-leremeg a szabadság gyönyörűségébe, hogy ismét vízen vannak. Térdét átkarolva ült a dingiben, és csak mosoly-gott, egyre mosolygott, úgy nézte Szürkeszakáll moso-lyát. Elhatározása, hogy továbbindul, nem is volt olyan hirtelen jött ötlet, mint ahogy mutatta. A csónakot jól el-látta élelemmel, vitorlát is jobbat szerelt fel, mint a régi. Martha nagy-nagy örömmel vette észre, hogy Charley Samuels is velük tart: oxfordi tartózkodásuk alatt észre-vehetően megöregedett, arca beesett, és szalmasárga lett, Izsák, a róka, néhány hónappal ezelőtt elpatkolt, de Charley pontosan olyan bizalomgerjesztő ember maradt, mint azelőtt. Jeff Pitt-tel nem találkoztak, hogy isten-hozzádot mondjanak neki: egy héttel ezelőtt bevette ma-gát a tó útvesztőibe, azóta senki nem látta; vagy odave-szett, vagy pedig új vadászmezőket keresett - ez rejtély maradt.Szürkeszakáll számára valóságos felszabadulást jelen-tett, hogy csónakja alatt ismét ott csobog a folyó. Egyre csak fütyörészett, miközben lefelé vitorláztak, és elha-ladtak a régi lakásuk táján, ahol még Croucher idejében Marthával együtt civódtak, aggodalmaskodtak, és ahon-nan elvitték őket a cowleyi kaszárnyába. Mintha kicse-rélték volna, úgyhogy alig emlékezett vissza hajdani sa-ját magára. Sokkal közelebb állt a szívéhez - ó, igen, és tisztábban élt emlékezetében - az a kisfiú, aki szívesen utazgatott a napsütötte Temzén, 1982-nek azokban a hó-napjaiban, amikor éppen a sugárbetegségből lábadozott.Amint dél felé vitorláztak, az új szabadság felidézte a gyerekkor régi szabadságát.Ám csupán az emlékezet mutatta azt a kort szabadnak. A gyerek sokkal kevésbé számított szabadnak, mint az a kopasz és ősz szakállú, napbarnította ember, aki felesé-ge oldalán ült a csónakban. A gyerek fogoly volt, gyen-geségének és elégtelen tudásának meg szülei rigolyái-nak a foglya, és a szörnyű fátumé, amely nemrég zúdult

211

rá a világra, s amelynek a világ meg sem értette a teljes erejét. A gyerek a sors játékszere volt.Ráadásul a gyerekre a bánat, zűrzavar és küzdelem hosszú útja várt. Akkor hát miért tekintett vissza a férfi ennek a negyvenkilenc évnek a hajdani perspektívájára és az események kalodájába szorított gyerekre inkább irigységgel, mint szánakozással?

Ahogy a kocsi lefékezett, Skót Maci, a kockás pizsamás játék állat lebukott az ülésre a hátsó ablak mellől. Algy felkapta, és visszatette a helyére.- Biztosan a Maci is beteg, mama. Éppen úgy hempereg, mint az emberek.- Talán majd jobban érzi magát, ha megnéztük a házat - mondta Patrícia Timberlane. Szemöldöke mara-dékát a vele szemben ülő barátnőjére, Venice-re emelte. - Tudom, hogy jobban leszek - mondta.Előmászott a kocsiból, felnyitotta a hátsó ajtót, és kise-gítette a fiát. Hétéves korához képest a gyerek magas volt, de a betegségtől sovány és ványadt maradt. Arca pergamenszínű, a bőre érdes. Az anya, aki gondozta, és maga is betegeskedett, legalább olyan rosszul érezte ma-gát, mint amilyen betegnek a fia látszott. De bátorítóan rámosolygott:- Gondolom, a Skót Maci nem akarja megnézni az új házat.- Éppen most mondtam neked, mama, hogy be-teg. A kutyafáját, amikor az ember beteg, semmihez sincs kedve, csak szeretne meghalni, mint Frank. Ha ne-ked mindegy, akkor a Maci itt marad a kocsiban.- Ahogy akarod. - Ha idősebb fiának, Franknak a hosszú hónapokig tartó betegség után bekövetkező halá-lát említették, még most is felszakadtak a sebek.Venice sietett a segítségére.- Nem akarsz kint játszani egy kicsit, Algy, amíg mamival együtt megnézzük a házat? Gyönyörű szép itt a kert. Csak nehogy belepottyanj a Temzébe, mert akkor borzalmasan vizes leszel.

212

Mayburn csendes kis ház volt a folyó partján, nem messze London külvárosától, ahol a Timberlane család lakott. Hat hete üresen állt, és az ingatlanügynök, aki át-adta Patríciának a kulcsokat, azt bizonygatta, hogy most kell megvennie, mivel az ingatlanpiacon egyre zuhan-nak a részvények. Patrícia már másodszor látogatott el a nyaralóba, először a férjével együtt, de most szerette volna, ha valaki sokkal alaposabban megnézi. Arthurnak nem volt semmi baja, csak éppen a pénzgondok gyötör-ték.A házban az csábította nagyon, hogy bár kicsi volt, mö-götte mégis elég tágas telek húzódott, le egészen a fo-lyóig, a kis stégig. A hely mindkettőjüknek megfelelt volna, Arthur imádott kertészkedni, ő pedig bolondult a folyóért. Olyan remek volt még a nyár elején, amikor mindketten egy kicsit jobban érezték magukat, és meleg ruhákba bugyolálva a Westminster rakpartról a sétaha-jón le s felhajókáztak, s bámulták az elsuhanó várost. A folyón a lábadozás gyengesége átszellemültséggé vál-tozott.Kinyitotta a főkaput, és belépett. Venice követte. Algy a ház mögé ügetett.- Persze most egy kicsit rémes itt - jegyezte meg Patrícia, amikor átsétáltak a kongó szobákon. - Az előző tulajnak mániája volt a fehérre meszelt fal, de ez így olyan színtelen. Ha ismét kifestjük, majd megváltozik a helyzet. Úgy tervezem, ledönthetnénk ezt a válaszfalat - kinek kell manapság reggelizőszoba? -, és akkor innen pompásan leláthatnánk a folyóra. Ó, el sem tudom ne-ked mondani, mennyire boldog lennék, ha elszabadul-hatnánk Twickenhamből. Londonnak ebben a részében évről évre romlik a helyzet.- Úgy látszik, Arthur még most is kedveli - mondta Venice, és egészen közelről figyelte barátnőjét, amint az kibámult az ablakon.- Arthur… igen, tudom, ott közelebb vagyunk a gyárhoz, mint itt lennénk. Ó, persze, nehéz időket élünk, Venice, és ez az undorító sugárbetegség mindenkit dep-

213

rimál, de Arthur miért nem szedi össze magát egy kicsit? Talán borzalmasan hangzik, de most már egyre jobban untat. Most van egy új társa is, ez a Keith Bar-rett, hogy egy kicsit felviduljon…- Ó, tudom, milyen kedves vagy Keithtel - mond-ta mosolyogva Venice.Patrícia a barátnője felé fordult. Betegsége és Frank ha-lála előtt gyönyörű szép nő volt; hogy üdesége elröp-pent, észrevehetőbbé vált: szépsége éppen a kedvessé-gében rejlett.- Észre lehet venni? Soha egy léleknek sem em-lítettem. Venny, te régebben vagy férjnél, mint én. Még most is szerelmes vagy Edgarba?- Nem vagyok olyan közlékeny természetű, mint te. Igen, szeretem Edgárt. Sok mindenért szeretem. Csi-nos férfi, kedves, okos, és nem horkol. Azért is szere-tem, mert sokat utazgat, és ez megkönnyíti a kapcsola-tunkat. Erről jut eszembe, ma este érkezik meg Ausztrá-liából az orvoskonferenciáról. Nem maradhatunk túl so-káig. Sietnem kell haza, és valamit össze kell ütnöm va-csorára.- Persze most rögtön másról beszélsz.A konyhaablakon át egy pillantást vetett Algyra, aki a magas fűben futkározott, isten tudja, mit kergetett. Egy orgonabokor mögé futott, és a szomszédos telek keríté-sét tanulmányozta. Felvillanyozta a hely különlegessé-ge, túl sokáig tartózkodott hálószobája jól ismert fogsá-gában. A kerítés egy ponton megszakadt, de Algy meg sem kísérelte, hogy bejusson a szomszédos kertbe, bár magában elképzelte, milyen kellemes lenne, ha minden kertben minden kerítés leomlana, és az ember oda men-ne, ahová akar. Kísérletképpen egy botot végighúzott a kerítésen, s az eredményen felbuzdulva, megismételte. A nyílás túlsó oldalán egy hozzá hasonló korú kislány jelent meg.- Ha megnyomod, akkor könnyebben ledől - tanácsolta.- Nem akarom ledönteni. - Akkor hát mit csinálsz itt?

214

- Tudod, apa meg fogja vásárolni ezt a házat.- Szégyen, gyalázat! Hiszen akkor ezen túl nem mászhatok át a kertbe, és nem játszhatom. Lefogadom, hogy a nyamvadt öreged nyomban megjavítja a kerítést.Algy az apja védelmére sietett.- Nem fogja, mert nem tud kerítést javítani. Egy-általán nem ezermester. Tökéletesen használhatatlan. - És jobban átnézve a bokrokon, hozzátette: - Az áldóját, kopasz vagy, mi a neved?- Martha Jennifer Broughtonnak hívnak, és a ha-jam ki fog nőni, mire nagylány leszek.Algy közelebb nyomakodott a kerítéshez, a botot is el-dobta, hogy jobban szemügyre vehesse a lányt. Piros blúzt és piros pliszírozott szoknyát viselt, az arca nyílt és barátságos volt, de feje búbja tökéletesen kopasz.- Az áldóját, te egészen kopasz vagy!- MacMichael doktor azt mondja, hogy a hajam ismét kinő, és a papám azt mondja, hogy ő a legjobb doktor a világon.Algyből hencegést váltottak ki az olyan kislányok, akik orvosi ügyekben szakértőknek látszottak.- Tudom. Hozzánk is MacMichael doktor jár. Mindennap meg kell vizsgálnia engem, mert a Halál Kapujában voltam.A lány közelebb húzódott a kerítéshez.- És láttad is a Halál Kapuját?- Majdnem teljesen. Egészében véve nagyon unalmas volt. Kimeríti az ember tartalékait.- Ezt MacMichael doktor mondta?- Igen. És nagyon gyakran. Ez történt Frank bá-tyámmal is. Kimerültek a tartalékai. És aztán besétált a Halál Kapujába.Együtt nevettek. Martha bizalmaskodva megkérdezte:- MacMichael doktornak, ugye, mindig hideg a keze?- Én észre se veszem. Én mégiscsak hétéves vagyok.- Furcsa. Én is hétéves vagyok.- Sok mindenki hétéves. Meg kellene mondanom

215

a nevemet, Algernon Timberlane vagyok, de te csak szólíts Algynak, és a papámnak van egy gyára, ahol já-tékokat készítenek. Ugye, majd együtt játszunk, ha ide-költözünk? Frank bátyám, akit eltemettek, mindig azt mondta, hogy a lányok ostobák. -- Miért leírnék én ostoba? Olyan gyorsan tudok futni, hogy senki sem ér utol.- Mi? Fogadjunk. Lefogadom, hogy utolérlek.- Tudod mit, akkor… átmegyek a ti kertetekbe, mert az jobb, nincsenek virágok meg olyasmik, mint mi-nálunk, és fogócskázunk egyet.Átbújt az omladozó kerítésen, kényeskedve felemelte a szoknyáját, és máris a fiú kertjében állt, úgy nézte Algyt. A fiúnak tetszett a kislány arca. Napszagot árasz-tott, s Algy látta a fény és árnyék váltakozását a lány fe-jén, és meghatódott.- Nem szabad gyorsan futnom - mondta. - Még most is beteg vagyok.- Gondoltam, nagyon pocsékul nézel ki. Kenni kellene valami krémmel az arcodat, mint nekem. No, akkor bújócskázzunk. Van itt egy klassz ócska kerti ház, abban el lehet bújni.Kézen fogta Algyt.- Rendben van, bújócskázzunk - hagyta rá a fiú. - Ha akarod, megmutathatod a kerti házat.Patrícia már megmérte, mennyi függöny kell az ab-lakokra, Venice pedig cigarettázva várt rá.- Itt jön imádott férjecskéd - jelentette be, mert megpillantott egy beforduló autót.- Már fél órával ezelőtt itt kellett volna lennie, legalábbis ezt ígérte. Mostanában mindig elkésik. Sze-retném tudni, mit szól majd ehhez a primitív tűzhelyhez. Keith vezet?- Eltaláltad, édesem, ő vezet. Te csak menj, és en-gedd be őket, én addig eltűnök, és megkeresem Alger-nont. Máris indulnunk kellene. Venice kisietett a hátsó ajtón, és Algyt kezdte szólon-gatni. Az ő gyerekei idősebbek voltak, mint a Timberla-

216

ne gyerekek, és a sugárbetegség legtöbb hatása elkerülte őket, Gerald voltaképpen csak egy látszólagos náthát kapott, a betegségnek a külső jelét, a legtöbb felnőttnél is ez jelentkezett.Algy nem válaszolt a hívó szóra. Amint Venice végigsé-tált a gondozatlan pázsiton, egy piros ruhás kislány buk-kant fel előtte, és tűnt el egy orgonabokor mögött. Félig-meddig tréfából Venice utána iramodott: a kislány átkí-gyózott a kerítés tátongó nyílásán, megállt, és kihívóan bámult Venice arcába.- Nem bántalak - mondta Venice. Elfojtotta meg-lepett felkiáltását, amikor megpillantotta a gyerek ko-pasz fejét. Nem először találkozott ilyennel. - Algyval játszottál? Hol van? Sehol sem látom.- Mert belefulladt a folyóba - válaszolta a kislány, és kezét összekulcsolta a háta mögött. - Ha nem leszel haragos, akkor visszamegyek és megmutatom.Minden ízében remegett. Venice kinyújtotta feléje a ke-zét.- Gyere át gyorsan, és mutasd meg, miről be-szélsz.A lány egy szempillantás alatt átbújt a résen. Félénken elfogadta Venice kezét, és figyelte, milyen hatást vált ki ez a mozdulata.- A körmeimnek nincs semmi baja, csak a fejem-nek - mondta, és mutatta az utat le a stéghez, amely a kert lábánál nyúlt bele a folyóba. Itt aztán elfogyott a bátorsága, és záporeső módjára sírni kezdett. Egy ideig szólni sem tudott, míg végül Venice karjainak az oltal-mából kinyújtott ujjal mutatott bele a sötét áramlásba.- Pontosan itt fulladt bele Algy. Ha belenézel, megláthatod, hogyan bámul rád a víz alól.Venice szorosan magához ölelve a gyereket, a fűzfa lombjain át riadtan bámult bele az áradatba. Egy gyökér köré csavarodva, félig elmerülve és az ár ellen ringatóz-va valami halványan emberi arcra emlékeztetett. Egy darab újságpapír.Türelmesen rávette Marthát, hogy nézzen bele a vízbe,

217

és saját maga is lássa be tévedését. De a kislány tovább sírt, mert a papír formája ijesztő volt.- Most siess haza teázni - mondta Venice. - Algy nem lehet messze. Majd én megkeresem, biztosan előre-szaladt az elülső kertbe, és onnan bement a házba, talán nemsokára megint játszhatsz vele. Örülsz neki?A kislány ránézett hatalmas, könnyben úszó szemével, bólintott, és futásnak eredt a kerítés tátongó rése felé. Amikor Venice felegyenesedett, és elindult vissza a ház felé, a hátsó ajtón két férfi kíséretében kilépett Particia Timberlane. Az egyik a férje volt, Arthur: negyven-egy-néhány éves külseje azt sugallta, hogy már elfelejthette ifjabb éveit. Venice kedvelte a férfit - bár ő kevésbé volt finnyás, mint Patrícia, aki állandóan imádott vagy utált valamit, és igyekezett barátságosan viselkedni minden-kivel, aki őhozzá barátságos volt -, de el kellett ismer-nie, hogy Arthur savanyú fickó: állandóan gondok-ba-jok nyúzták, de sohasem tudta sztoikusan vagy dacosan fogadni őket.Patrícia a férjébe karolt, de többnyire a másik férfira pil-lantgatott. Arthur Timberlane igazgatótársának, Keith Barrettnek, ennek a megnyerő külsejű férfinak túl csa-pott volt az álla, és fakó haját rendetlenül hátrafésülte. Csupán öt évvel volt fiatalabb Arthurnál, de viselkedése - különösen Pattal, gondolta Venice rosszmájúan - sok-kal fiatalosabb, és választékosabban is öltözködött.Amint feléjük közeledett és viszonozta üdvözlésüket, észrevette, hogy Patrícia és Keith egymásra pillantanak, és ez olyan volt, mint egy énekesmadár baljós röpte. Rá-ébredt arra-eléggé leverten, hiszen volt itt kín elég -, hogy a baj közelebb van, mint gondolta.- Venicenek tetszik a ház, Arthur - mondta Pat-rícia.- Félek a talajnedvességtől, mert ilyen közel van a folyó - mondta Venicenek Arthur. Zsebre vágta a kezét, és úgy meredt le a folyóra, mintha máris áradna, és el-nyelné őket. Ugyanez a nyugtalanság látszott a szemé-ben is, amikor végignézett rajta és megkérdezte: - Ma

218

este Edgár korán otthon lesz? Rendben van. Miért nem néztek fel hozzánk egy kis italra? Szeretném hallani, mi a helyzet Ausztráliában. Nagyon sötét a helyzet, való-ban nagyon sötét.- Art, te vén pesszimista - szólalt meg Keith. Ne-vető hangsúllyal beszélt. Így aztán az Art, Ah-ha-hart-nak hangzott. - Hagyd a fenébe! Egy ilyen gyönyörű délutánon így beszélni! Várj csak, hamarosan megkap-juk a piackutatói jelentést, és akkor meglátod, nem is ál-lunk olyan rosszul. Majd jön karácsony, és az üzlet fel-lendül. - Magyarázatképpen hozzáfűzte Venice-nek: - Berendeltük Moxant, a piackutatónkat, hogy derítse ki, mitől robbant le voltaképpen a piacunk. Holnapra meg-kapjuk a jelentését. - Furcsa képet vágott, és mutatóujját végighúzta a torkán.- A jelentésnek már ma itt kellett volna lennie - jegyezte meg Arthur. Ott állt zsebre dugott kézzel, a vállát felhúzta, és társalgás közben a környéket meg az eget vizsgálgatta, mintha fárasztaná a beszéd. - Délutá-nonként már érezni az őszt. Hol van Algy, Pat? Indul-hatnánk hazafelé.- Drágám, szeretném, ha előbb megnéznéd a boj-lert - kérlelte Patrícia.- Majd később beszélünk a bojlerról. Hol van Algy? Soha nincs itt ez a gyerek, amikor kellene.- Valahová elbújt - mondta Venice. - A szomszéd kislánnyal játszik. De miért nem keresitek meg ti ketten? Nekem valóban rohannom kell, mert még leké-sem Edgárt. Keith, légy szíves, vigyél haza, ugye, meg-teszed? Nem lesz nagy kerülő.- Ezer örömmel - válaszolta Keith, és nagy erő-feszítéssel igyekezett úgy tenni, mintha így is gondolná. Elbúcsúztak, kimentek a kocsihoz. Keith kocsiján jöttek ide a gyárból, mivel Timberlane autóját Patrícia hasz-nálta. Amikor Venice beült Keith mellé, a férfi némán elindult, s bár nem volt érzékeny természetű, már kevés-bé magabiztosan viselkedett, mert tudta, hogy az asz-szony nemigen kedveli.

219

Arthur és Patrícia is hallgatott, végül a férfi törte meg a csendet:- No, jó, keressük meg már azt a gyereket, ha mindenképpen muszáj. Talán lent van a kerti házban. Mért nem tartottad szemmel?Figyelembe se véve a veszekedés nyitányát - ezt a ra-vaszkodását gyűlölte legjobban a férje -, amikor nekiin-dultak a kert mélyének, Patrícia így szólt:- Az előző tulajdonos hagyta elvadulni a kertet. Itt sokkal több munka vár rád, mint amivel meg tudnál birkózni egyedül, tartanunk kell egy kertészt. Ki kell ir-tanunk ezt a bokorsort, de ezt a bazsarózsát ott hagyhat-juk a helyén.- Még nem vettük meg - jegyezte meg mogorván Arthur. Vonakodása, hogy elvegye az asszony kedvét, a szokottnál szúrósabbá tette a beszédét. Az asszony kép-telen volt felfogni, hogy vállalatuk napról napra köze-lebb került a szakadékhoz.Arthur főképpen azt sajnálta, hogy a baj, amelybe a cég még most is, a beszélgetés közben egyre jobban beleke-veredett, talán elválaszthatja Pattól. Egy idő óta már vi-lágosan látta, hogy nem sikerült a házasságuk, s eleinte valósággal örült a pénzügyi válságnak, azt remélte, ezál-tal még közelebb kerülnek egymáshoz, mert Patrícia még a házasságuk előtt elég megértően hallgatta panasz-kodásait. Ehelyett azonban most mintha szánt-szándékkal nem akarná megérteni.Természetesen a fiúk szörnyű esete is felizgatta. Min-dennek ellenére Patrícia ismerte a Játékárugyárat és a termékeit. Mielőtt Arthur feleségül vette, ott dolgozott a titkárságon: jó alakú, csillogó szemű, felelőtlen kis csitri volt. Arthur még emlékezett, ő maga is mennyire elcso-dálkozott annak idején, amikor a lány kimondta az igent, ő azt állította magáról, hogy nem hasonlít a többi-ekre, nem felejtette el a rosszat vagy a jót, ami eddig történt vele.És éppen a jó dolgok tették elviselhetetlenné a jelen nyomorúságát.

220

Átgázolt a füvön, s közben a fejét rázta és megismételte:- Még nem vettük meg.Odaértek a kerti házhoz, és Arthur belökte az ajtót. A kerti ház egy pöttöm falusias házikó volt, díszes szemöl-dökfája elég alacsonyra lenyúlt, hogy egy magasabb ember beleverje a fejét, az ablaka a folyóra nyílt. Az egyik sarokban két összehajtogatott kerti szék hevert, egy rothadt ponyvatető meg egy üres olajoshordó. Ar-thur undorodva nézett körül, behúzta az ajtót, nekitá-maszkodott, és Patríciára pillantott.Igen, még most is vonzónak tartotta, a betegsége, Frank halála és tizenegy éves házasságuk után is. Úgy érezte, szörnyen bonyolult érzések születnek benne, és mindent egy szuszra akart neki elmondani. Hogy túlságosan is jó volt neki, Arthur -nak, de ő megtett minden tőle telhetőt, és Patríciának látnia kellett, hogy mióta azokat az átko-zott bombákat felrobbantották, a világ lóhalálában rohan a pokolba, és azt tudta, hogy Patrícia nagyon kedves Keithhez, de ennek is csak örült, mert hátha boldoggá tenné az asszonyt, feltéve, ha nem akarja elhagyni őt.- Remélem, Algy nem esett a folyóba, és nem ful-ladt bele - mondta Patrícia, és férje pillantására lesütötte a szemét. - Vagy talán visszaosont a házba. Menjünk vissza, nézzük meg.- Pat, ne izgasson most a fiú. Figyelj ide, bocsáss meg mindezért... már úgy értem, az életért és a helyze-tért, ami az utóbbi időben egyre nehezebb. Nagyon sze-retlek, drágám. Tudom, egy kicsit ügyetlen vagyok, de olyan időket élünk, hogy…Patrícia már nemegyszer hallotta ezt a mentegetőző mondatot, hogy „tudom, egy kicsit ügyetlen vagyok", mintha a mentegetőzés egyenlő lenne a megjavulással. Már nem tudta követni férje szavait, mert eszébe jutott az előző karácsony, amikor rábeszélte, hogy rendezze-nek estélyt barátaiknak és üzleti ismerőseiknek. Az ösz-szejövetel nem sikerült. Arthur is érezte, hogy nem vala-mi jó a hangulat, és az asszony legnagyobb megdöbbe-nésére - előhalászott egy pakli kártyát, és a házigazda

221

hamis szívélyességével így szólt ifjú alkalmazottaihoz meg a feleségeikhez:- Figyeljenek ide, látom, nem érzik jól magukat… talán szívesen látnának néhány kártyatrükköt.Ott álltak a hűvösödő délutánban, és Patríciát ismét elöntötte mindkettejük zavarának ostoba pirulása. Sem-mihez sem lehetett hasonlítani ezt a társasági szégyent, ott állni az emberek előtt, akik igyekeztek mosolyogni. Szánalmas látvány volt Arthur, amint azt gondolta, hogy nevén nevezve az igazságot, valahogyan meg is Változ-tatja.- Figyelsz rám, Pat? - szólította meg Arthur. Még most is az ajtónak támaszkodott, mintha valamit fogva tartana odabent. - Az utóbbi időben mintha nem figyel-nél rám. Tudod, hogy szeretlek. Azt szeretném monda-ni, hogy nem tudjuk megvenni Mayburnt, legalábbis most nem. Az üzlet túl rosszul megy. Oktalanság lenne részünkről. Ma felkerestem megbízottamat a bankban, ő is azt mondja, hogy nem lenne bölcs dolog. Tudod, már túlléptük a hitelünket, ő azt állítja, hogy a dolgok előbb rosszul mennek, mielőtt jóra fordulnak. Sokkal rosszab-bul.- De már mindent megbeszéltünk! Megígérted!- A megbízottam kifejtette…- Az ördög vigye a megbízottadat, és az ördög vi-gyen el téged is! Mit csináltál, mutattál neki egy új kár-tyatrükköt? Megígérted, amikor Frank meghalt…- Patty, drágám, tudom, hogy megígértem, de most nem bírom. Nem vagyunk már gyerekek. Nem ér-ted, hogy nincs pénzünk?- És ha az egyik életbiztosításodat… - kezdte az asszony, majd elharapta a mondatot. A férje elindult fe-léje, majd megtorpant, mintha attól félne, hogy vissza-utasításra talál, ha közelebb ér. Ruhája gyűrött volt, ki kellett volna vasalni. Arckifejezése is idegenül hatott. Patrícia haragja elszállt. - Azt akarod mondani, hogy csődbe jutottunk?A férfi megnedvesítette a szája szélét.

222

- Azért nem állunk olyan rosszul. Tudod, Moxan is átnézi az ügyeket. De a múlt hónap eredményei való-ban nagyon siralmasak.Az asszony ismét dühös lett.- Nos, rosszul megy az üzlet, vagy nem, Arthur? Miért nem pakolsz ki, miért nem mondod meg az iga-zat? Egészen úgy kezelsz, mint valami gyereket.Arthur fájdalmasan nézett a feleségére, arca megduz-zadt, s azt latolgatta, hogy a fél tucat válasz közül me-lyik lenne a legalkalmasabb. Mondja azt, hogy éppen ezért a kissé gyerekes viselkedésért szereti? Vagy azt, hogy bár meg akarja vele osztani a bajokat, mégsem akarja megbántani? Hogy szüksége van a megértésére? Hogy mennyire elkeseríti, amiért itt, ebben a ronda, ide-gen kertben civakodnak?Szokása szerint most is úgy érezte, bonyolult érzelmeit nem tudja tökéletesen kifejteni.- Éppen azt magyarázom, Pat, hogy a múlt hónap eredményei igen rosszak, valóban nagyon rosszak.- Úgy gondolod, hogy már senki sem vásárolja a gyerekjátékaidat?- Valahogy így, igen.- Még a Skót Macit sem?- Nem, drágám, még a kis Skót Macit sem.Patrícia belekarolt a férjébe, és hallgatagon sétáltak az üres ház felé.Amikor Algyt nem találták bent a házban, az egyéb ba-jokat egyelőre elfelejtve, a fiú miatt kezdtek aggódni. Állandóan kiáltozva végigjárták az üres és visszhangzó szobákat. Sehol semmi válasz.Patrícia kiszaladt a házból, folytonosan kiáltozva végig-rohant a bokrok között, le a folyó felé, valami megne-vezhetetlen félelemmel eltelten. A kerti házzal ért egy vonalba, amikor valaki szólította:- Mama!A kerti ház felé kanyarodott, ahol Algy ott állt a félig nyitott ajtó félhomályában, s mint valami parányi löve-dék, úgy repült feléje sírva.

223

Szorosan átölelve megkérdezte tőle az anyja, miért nem jött elő, amikor az előbb már keresték itt.Algy adós maradt a válasszal, bár valamit morgott egy kislányról és a bújócskáról.Játék volt az egész: mikor az apja benyitott a kerti ház-ba, még akkor is elkeseredett játék volt. Szerette volna, ha az apja megtalálja és átöleli. Nem is tudta, miért ku-corog a kerti szék mögött, félig-meddig rettegve a felfe-dezéstől.A zsibbadástól elgémberedve a helyén maradt, amikor az ajtó bezárult. Kihallgatta szülei beszélgetését, s a tit-kos beszélgetés még szörnyűbb volt, mert a felét sem ér-tette. Arról értesült, hogy létezik egy borzalmas, fenye-gető világ, amellyel senki, még az édesapja sem boldo-gul, és hogy nem szilárd és biztos dolgok veszik körül, hanem egy omladozó, szétmálló világban élnek. Bűntu-dattal eltelve és ijedten rejtőzött a tudás elől a székek mögé, s hiába szerette volna, hogy ráakadjanak, rettegett a felfedezéstől.- Haszontalan és kegyetlen dolog volt tőled, Algy, hallod-e? Tudod jól, mennyire aggódtam, olyan közel van a folyó. És ne játssz idegen gyerekekkel, már százszor megmondtam neked, nagyon sok olyan beteg-ségük lehet, amiről te semmit sem tudsz. Hallottad, hogy kerestünk, miért nem jöttél elő azonnal?Algy csak zokogással válaszolt.- Nagyon megijesztetted mamikádat, nagyon ha-szontalan kisfiú vagy. Miért nem szólsz már valamit? Soha többé nem jössz ide játszani, megértetted? Soha többé!- Ugye, még látni fogom Martha Broughtont?- Nem. Nem fogunk itt lakni, Algy. Apa nem ve-szi meg a házat, te pedig szépen hazajössz, és egyenesen bebújsz az ágyba. Megértetted?- Ez csak játék volt, mami.- Nagyon haszontalan játék volt.Algy csak akkor vidult fel, amikor már bent ültek a ko-csiban, és hazafelé száguldottak, a hátsó ülésről előreha-

224

jolva megsimogatta apja fejét.- Apa, ha hazaérünk, ugye, csinálsz néhány kártya-trükköt, hogy felvidíts bennünket? - kérdezte.- Amint hazaérünk, azonnal lefekszel - felelte rendíthetetlenül Arthur Timberlane.Amíg Patrícia az emeleten felügyelt, hogy Algy minél előbb ágyba kerüljön, Arthur elgondolkodva sétált a te-levízió előtt. Az adás színeiben hiba volt ezen az estén, és a BBC asztala körül üldögélő három úr arca a guta-ütés lehetséges színváltozatait példázta. Mindannyian elragadtatással nyilatkoztak a világ állapotáról, egyikük úgy pipált hozzá, akár a gyárkémény.Mézesmázos hangjuk feldühítette Arthurt. Nem bízott a jelenlegi kormányban, bár ez buktatta meg alig egy év-vel ezelőtt az előző, a bombapárti kormányt. Nem bízott a kormány támogatóiban. Úgy vélekedett, hogy ez a vál-tozás is csak az emberek végzetes hiedelmét bizonyítja: van politikai gyógyír az emberi természetre.Az ezerkilencszázhatvanas és hetvenes években - ez a korszak felölelte majdnem egész felnőtt életét - Arthur végig büszke volt önmagára, hogy nem retteg a nukleá-ris háború veszélyeitől. „Ha bekövetkezik, rendben van, rossz lesz, de az aggodalmaskodás még nem állítja meg." Az utca emberéhez hasonlóan így vélekedett az egész ügyről. Végül is a politikusokat azért fizetik, hogy ők aggódjanak; őt jobban lekötötte a harc, hogy miként törekedjen fölfelé a Játékárugyár ranglétráján: még a hatvanas években lépett be ide, mint kezdő ügynök.A bombakísérleteket tovább folytatták, a kommunista és nyugati országok tovább játszották érthetetlen ideológiai játékukat, és már senki sem tartotta számon a robbantá-sokat, az emberek már unták a rémhírek fel-felcsapódó hullámát, hogy növekszik a sugárzás az északi féltekén, vagy, hogy nagy adag stronciumot találtak a lappföldi rénszarvasok csontjaiban és a St. Louis-i iskolás gye-rekek fogában.A hatvanas és hetvenes években, a kezdetleges űrrepülé-sek idején megvizsgálták a Marsot, a Vénuszt, a Mer-

225

kúrt és a Jupitert, és természetesnek látszott, hogy a két vezető nagyhatalom bejelenti, miszerint az űrben né-hány „ellenőrzött" nukleáris robbantási kísérletsorozatot hajt végre. Az amerikaiak „szivárványbombája" volt az első a sorban, még a hatvanas évek elején. Az emberek - még a tudósok is - morogtak, de a morgásra ügyet sem vetettek. Sokan valóban úgy vélték, hogy biztonságo-sabb lesz a bombákat a Föld légkörén kívül felrobbanta-ni.Ám ez egyáltalán nem volt biztonságosabb. Az emberek nem sokat tudtak ezekről a dolgokról: a tudatlanságért azonban nagy árat kellett fizetni. A Van Allen-övezetet, a Földet körülvevő sugárzási gyűrűt, amely sok helyütt szélesebb, mint a Föld átmérője, a nukleáris robbantá-sok - mindegyik sok megatonnás hatóerejű - heves tevé-kenységre késztették. Az övezet lüktetni kezdett, össze-zsugorodott, majd kitágult, aztán összehúzódott, de nem annyira, mint azelőtt. A zavarok utóhatása nem volt nagy, meg sem közelítette az Auróra Borealis vagy Australis látványos parádéit, amelyeket még az Egyenlí-tő táján is észlelni lehetett. Ami a lényeget illeti, a zavar sokkal nagyobb volt. A bioszféra, ha rövid ideig is, de két alkalommal megfürdött a kemény sugarakban.Ennek a kényszerfürdőnek a távolabbi következményeit egy évvel az esemény után még aligha lehetett megjó-solni. Az azonnali következmények azonban nyilvánva-lóak voltak. Bár a világ lakossága zömét ismét ágynak döntötte valami influenzaféle meg émelygés, legtöbben felgyógyultak. A gyerekeket sokkal komolyabb ártalom érte, sokan - attól függően, mennyire érte őket a sugár-zás - elhullatták hajukat, körmüket, vagy meghaltak, mint Frank Timberlane. A sugárkitörés idején állapotos asszonyok zöme elvetélt. Az állatok, főként a szabad ég alatt élő emlősök, hasonlóképpen jártak. Az Afrika csökkenő állományú vadrezervátumaiból érkező jelenté-sekből arra lehetett következtetni, hogy a nagyvadakat súlyos veszteség érte. Úgy látszott, csupán a grönlandi pézsmaszarvas és Észak-Skandinávia szívós rénszarvasa

226

maradt sértetlen (a korábbi generációk feltételezhetően bizonyos védettséget szereztek a kozmikus és más, nagy sebességű részecskék ellen). A kutyák és a házimacskák nagy százaléka - egyes szaktekintélyek szerint mintegy 85 százaléka - szintén károsodást szenvedett: terjesz-tették a rühöt meg a rákot, s végezni kellett velük.Mindez egyetlen tanulságban összegeződött, amelyet már jóval előbb tudniuk kellett volna - gondolta Arthur -, soha nem szabad rábízni egy csapat tetves politikusra, hogy az ember helyett gondolkodjanak. Nyilvánvalóan fel kellett volna érniük ésszel, hogy a Holdon robbant-sák fel nyamvadt bombáikat.Lehajolt, és kikapcsolta a fali tévékészüléket, s ezzel a három, mézesmázos szavú férfiút beleolvasztotta a sö-tétségbe, amikor Patrícia belépett a szobába. Egy inget és nadrágot tartott kezében, éppen a mosógépbe akarta belegyömöszölni.- Algyval nem lehet bírni. Bedugtam az ágyba, de mindenáron téged akar látni.- Nem megyek be hozzá. Mára elegem volt belő-le.- Téged akar látni. Szeret téged.- Még most is haragszom rá, amiért elbújt előlem. Nem, nem is vagyok annyira haragos. De te ott ültél mellette, ugye, felizgattad, és elmesélted neki, hogy nem fogunk Mayburnben lakni?- Valaki nyilván elmondta neki, Arthur. Soha nem gondoltam, hogy lesz bátorságod bevallani neki.- Ó, ne perlekedj már velem így, drága Patty! Tu-dod jól, még most is kínoz szegény kicsi Frankunk halá-la.- Először az üzlet, aztán Frank! Arthur, te bizo-nyára azt hiszed, hogy engem nem gyötörnek ezek a dolgok, de valakinek mégiscsak rendben kell tartani a házat, és törődni kell mindennel.- Ne veszekedjünk. így is eléggé nyomorúságos az élet.- Én nem veszekszem. Én csak mondom.

227

Arthur kétségbeesetten nézett a feleségére, a homlokát ráncolta, a fejét rázta, nem tudta, most szívfacsaró le-gyen vagy kihívó, így aztán mindkettő lett.- Én csak egy kis vigasztalást akartam, máskü-lönben ki se nyitottam volna a számat.- Akkor nagyon sajnálom, hogy kinyitottad - mondta élesen az asszony. - Nem bírom, amikor ilyen hülyén bámulsz rám, Arthur, valóban nem bírom. - Oda-lépett a falhoz, és ismét bekapcsolta a nagy képernyőt. - Miért nem mégy be Algyhoz, és miért nem köszönsz el tőle? Ő is csak egy kis vigasztalásra vágyik.- Kimegyek a levegőre. Torkig vagyok az egész-szel.Átvonult a hallba, és belebújt mélykék szerzskabátjába. Patrícia nem figyelt oda, amíg a férfi nagy lendülettel küszködött a kabáttal; azt gondolta, bármit mondana is, csak újabb vitát provokálna. Arthur már az ajtót nyitot-ta, amikor utána szólt:- Ne felejtsd el, hogy Edgár meg Venice egy fél órán belül megérkezik.- Hamarosan itt leszek - válaszolta Arthur. És az asszonynak nem volt semmi oka, hogy kételkedjen férje szavaiban.

A kaotikus összevisszaságban heverő papírok, füzetek és iratok tetején egy játék mackó ült. Különleges játék mackó. Fekete szemellenzőt viselt, meg egy pinduri skót szoknyát és tüszőt. Hóna alatt dudát szorongatott. Ez volt a Skót Maci, a Játékárugyár legkeresettebb cik-ke - amikor még a Játékárugyár egyáltalán eladott vala-mit.A mackó félszemű sanda pillantását semmibe véve Ar-thur Timberlane a földre seperte, és íróasztaláról felmar-kolt egy halom levelet. Leült az elhagyatott gyárban, meghúzva magát földszinti kis irodájában, nekilátott a leveleknek, miközben a teherautók a Staines utcán befe-lé robogtak London belvárosa felé. Nem vetette le felső-kabátját.

228

Mindegyik levél ugyanarról szólt. A legfájóbb csapás-ként az a levél érte, amely legmegbecsültebb emberétől, az öreg Percy Pargettertől érkezett, aki a negyvenes évek végétől kezdve ügynökösködött a vállalatnál, és egyedül foglalkozott a bizományi eladással, mielőtt Ar-thur meg nem változtatta a rendszert. Percy jó ügynök-nek számított. Arthur reggelre várta, közben azonban tisztázta a helyzetet. Senki sem vásárolta a játékait, a kiskereskedők és a nagykereskedelem igénye nullára csökkent, mert a piac befagyott, a fogyasztókat már nem érdekelték a Játékárugyár készítményei.Még a hétpróbás szakmatársai is hátrahőköltek, amikor megpillantották Percy arcát az ajtajukban. Percy azt hit-te, hogy valamelyik rettegett vetélytárs kaparintotta meg a gyerekjátékok piacát.De ki, ki? - kérdezte önmagától Arthur gyötrődve. A szakmai és pénzügyi lapokból értesült róla, hogy a já-tékiparnak általában rosszul áll a szénája. Mindössze ennyit tudott. A pénzügyek és az ipar a konjunktúra meg pangás között ingadozott, ám ebben nem volt semmi új, kivéve azt, hogy a legutóbbi hat hónapban \z ingadozá-sok sokkal hevesebben köszöntöttek be. A leveleket visszadobta az íróasztalra, s a fejét rázta.Minden lehetségest megtett, legalábbis addig, amíg Mo-xan be nem terjeszti azt az átkozott jelentést. Keithtel együttműködve a minimumra szorította le a termelést, a következő karácsonyra halasztotta a bábfilmsorozatot, amely a Skót Macit hirdetné az ICV társaság képernyő-jén, elnapolta a szállításokat, újabb hiteleket csikart ki, megszüntette a túlórákat, felbontotta a szerződést a mű-anyaggyárral, félrerakta a terveit a Boldog Szirén Csör-gővel kapcsolatban. És az átköltözés ötletét is elvetette…Odalépett egy fém irattartóhoz, és fellapozta Moxan utolsó levelét, kikereste Gaylord K. Cottage nevét; az ilyen nevet az ember el szokta felejteni - gondolta kese-rűen. Cottage, ez a tehetséges fiatalember intézte Moxan kutatásait a Játékárugyár pangásával kapcsolatban. Ar-

229

thur az órájára pillantott. Nem, még nincs késő. Még ott találhatja Cottage-ot az irodájában.A telefon sokáig csengett Moxannál. Arthur hallgatta a telefon csengését meg az irodája előtt zajló forgalmat. Végül egy barátságtalan hang beleszólt a kagylóba, és megtudakolta Arthurtól, hogy mit akar. A képernyő is kivilágosodott, és egy meggyötört, kerek arc bámult Ar-thurra. Az éjszakai portás. Arthur addig erősködött, amíg az hajlandó volt felhívni Cottage mellékállomását és kapcsolni.Cottage szinte azonnal felvette a kagylót. Ingujjban ült íróasztalánál az üres szobában. Szemöldökére egy haj-tincs csüngött le, nyakkendője fél vállára csúszott. Ar-thur észre sem vette volna a változást a külsejében, ha nem látszik kevésbé nyájasnak, mint amikor néha elláto-gatott a Játékárugyárba. Legnagyobb megkönnyebbülé-sére már nem volt az az ellenszenves és angolnaszerű fi-atalember, mint legutóbbi találkozásuk alkalmával.- Mr. Timberlane, most dolgozzuk fel a jelentést - kezdte. - A késésről nem tehetünk. Nagyon kérem, néz-ze el, hogy nem lettünk kész korábban, de tudja… ó, is-tenem, ez az átkozott kudarc! Figyeljen ide, Mr. Tim-berlane, el kell mondanom valakinek. Jobb, ha megtud-ja, mielőtt az állami cenzúra hírzárlatot rendel el.Élesen meredt Arthurra. Vagy a közvetítő vonal színé-vel történt valami baj, vagy ő volt nagyon sápadt.Kék szerzskabátjában Arthur szinte összezsugorodott és didergett.- Hallgatom, de nem tudom, mi köze ehhez a cen-zúrának, Mr. Cottage. Természetesen együtt- érzek ön-nel személyes jellegű bajaiban, de…- Ó, barátom, ez korántsem személyes jellegű do-log! Várjon csak, hadd gyújtsak rá… - A ci-garettadobozért nyúlt, rágyújtott, leszívta a füstöt, és így szólt: - Figyeljen rám, a cégének befellegzett, vége, ki-készült! Ennél érthetőbben már nem tudom kifejezni magamat. Igazgatótársa - ugye, Keith Barrettnek hívják? - tévedett, amikor azt mondta, hogy valamelyik másik

230

játékgyár túrta ki magukat. Elvégeztük kutatásainkat, és mindnyájan egy cipőben járnak, minden cég, a legna-gyobbtól a legkisebbig. A számok bizonyítják. A hely-zet az, hogy senki sem vásárol gyerekjátékokat.- De ez a nyári pangás elmúlik, és…Cottage hadonászni kezdett, és közben gúnyosan mo-solygott.- Higgye el nekem, ez nem időszakos pangás, Mr. Timberlane, semmi ehhez hasonló. Ez valami sokkal na-gyobb dolog. Beszéltem néhány fickóval. Nemcsak a já-tékipar került ebbe a helyzetbe. Ismeri Johnchemet, ez a cég a csecsemőholmikra specializálta magát, a bébi pü-réktől kezdve egészen a hintőporig, ők is a mi ügyfele-ink. Az ő adataik még az önökénél is rosszabbak, és ne-kik tízszer annyi a rezsiköltségük. A téli és sport gye-rekkocsi gyártók is ugyanebben a cipőben járnak.Arthur megrázta a fejét, mintha nem hinné el a hallotta-kat. Cottage előrehajolt, az orra kikerült a kép élességé-nek a fókuszából.- Nagyon jól tudja, mit jelent ez - mondta, és ci-garettáját belenyomta a hamutartóba, tüdejéből pedig a képernyőre fújta a füstöt. - Egyetlen dolgot jelent: mióta a Baleset történt a Van Allen- övezettel, tavaly május-ban, egyetlenegy gyerek sem születik. Maga nem adhat el, mert nincsenek fogyasztók.- Nem hiszem! Nem hiszem!Cottage bárgyún kotorászott a zsebében, és az öngyújtó-val játszadozott.- Senki nem fogja elhinni, amíg hivatalosan köz-zé nem teszik, de a Sommerset House-beli Általános El-lenőrző Hivatalt és az Edinburghi Általános Ellenőrzést is megkérdeztük. Egyetlen adatot sem bocsátottak a ren-delkezésünkre, de éppen abból, amit nem mondtak el, adataink segítségével levonhattuk a helyes következte-tést. Tengerentúli forrásaink is ugyanerről számolnak be. Mindenütt ugyanez a helyzet - egyeden gyerek sem születik!Szinte kárörvendően mondta ezeket a szavakat, előreha-

231

jolt, és belehunyorgott a távolbalátó telefon fényébe.Arthur kikapcsolta a képet. Tűrhetetlennek érezte, hogy tovább nézze Cottage-ot, vagy megengedje, hogy Cot-tage nézze őt. Fejét tenyerébe temette, és ködösen ráéb-redt, mennyire fázik és. mennyire reszket.- Általános válság - szólalt meg. - Ez a világ vé-ge.Megtapogatta durva arcbőrét.- Azért nem ilyen pocsék a helyzet - válaszolta Cottage az üres képernyő mögül. - De fogadok magával egy ötfontosba, hogy 1987-ig nem lesz itt normális ke-reskedés.- Öt évig. Ez épp olyan rossz, mint a világ vége. Hogy maradok fenn öt évig? Családom van! Ó, mihez kezdhetek? Jézusom…Amikor Cottage ontani kezdte az újabb rossz híreket, ki-kapcsolta a készüléket, és meredten bámulta az íróaszta-lán felhalmozott összevisszaságot, de nem is látta. Ez a vége ennek a tetves, nyomorult világnak… Ó, Krisztu-som… Átkozott csőd, átkozott…Cigarettát keresve a zsebébe nyúlt, de csak egy csomag kártyát talált, és azt bámulta csüggedten. Mintha valami fizikailag is eltorlaszolta volna a torkát: a sós, szúró ér-zés arra kényszerítette, hogy hunyorogjon. A kártyákat ledobta a padlóra a Skót Maci mellé, kisietett a gyárból, a kocsijához ment, és még azzal sem törődött, hogy be-csapja maga mögött az ajtót. Sírt.Egy katonai autókból álló oszlop robogott végig a Stai-nes úton. Elindította az autót, és a kormánykereket meg-markolva, ráfutott az útra.

Patrícia éppen hogy kitöltötte az első pohár italt Venice-nek és Edgarnak, amikor megszólalt a csengő. Kiment ajtót nyitni: a küszöbön Keith Barrett állt mosolyogva. A férfi lovagi mozdulattal hajolt meg.- A gyár mellett hajtottam el, láttam, hogy Arthur kocsija a kertben parkol, úgy gondoltam, nincs ellenedre egy kis társaság, Pat - mondta. - Hogy pontos legyek, az

232

én társaságom.- Venny és Edgár Harley van itt, Keith - mondta hangosan Patrícia, úgyhogy szavait a nappaliban is hal-lani lehetett. - Gyere beljebb, tarts velünk.Keith hátrahőkölt, lemondóan széttárta a karját, és túl-zóan mesterkélt hangon felelte:- Ó, ezer örömmel, Mrs. Timberlane!Amikor neki is töltöttek, felemelte poharát, és így szólt a társasághoz:- Nos, igyunk a boldogabb napokra! Olyan nyo-mottnak látszotok, hogy úgy mondjam. Rosszul utaztál, Edgár?- Van okunk a nyomott hangulatra, mondhatom - válaszolta Edgár Harley. Kövérkés ember volt, de olyanfajta, akinek ez illik az egyéniségéhez. - Épp azt mesélem Vennynek és Patnek, mit tapasztaltam Auszt-ráliában. Tegnapelőtt este Aitken püspöknél vacsoráz-tam Sydneyben, aki az Ausztrálián átsöprő heves vallás-talansági hullámról panaszkodott. Azt állította, hogy a legutóbbi tizennyolc hónapban az egyházak hét - mind-össze hét! - gyereket kereszteltek meg egész Ausztráliá-ban.- Nem állíthatom, hogy emiatt elkeseredésemben öngyilkos lennék - mondta mosolyogva Keith, és letele-pedett Patrícia mellé a kerevetre.- A püspök tévedett - mondta Venice. - Ezen, a konferencián, ahol Edgár volt, feltárták az igazi okot, miért nem keresztelik meg a gyerekeket. Ed, jó lenne, ha elmondanád Keithnek, mert ez őt is érinti, és a hét végén mindenképpen hivatalosan is bejelentik.Edgár ünnepélyesen közölte:- A püspök nem keresztelhette meg a gyerekeket, mert egészen egyszerűen nincsenek gyerekek. A Van Allen-övezet összezsugorodása következtében minden emberi lényt kemény sugárzás ért.- Ezt eddig is tudtuk, de legtöbben túléltük - mondta Keith. - Szerintetek ez hogyan vonatkozik rám személy szerint?

233

- A kormányok nagyon hallgatnak, Keith, s köz-ben igyekeznek kideríteni, milyen károkat okozott ez az izé… baleset. Nagyon bonyolult dolog ez több oknál fogva is, főként azért, mert még nem tisztázták, milyen hatása van a különféle radioaktív sugárzásnak, és a su-gárzás jelenleg is tart.- Nem értem, Ed - mondta Venice. - Úgy véled, hogy a Van Allen - övezet továbbra is kitágul és össze-zsugorodik?- Nem, szemmel láthatóan már stabilizálódott. De bizonyos fokig az egész világ radioaktívvá lett. Külön-féle sugárzások léteznek, némelyik most is éri testünket. Például a stroncium és a cézium hosszú felezési idejű izotópjai még most is megtalálhatók a légkörben, s a bő-rünkön át, az étellel, itallal és lélegzetvétellel együtt ál-landóan behatolnak a szervezetünkbe. Képtelenek va-gyunk kikerülni őket, és sajnos, a testünk befogadja eze-ket a részecskéket, beépíti életfontosságú szerveinkbe, ahol nagy károkat okozhatnak a sejtekben. Egyik-másik ilyen károsodás még nem derült ki.- Akkor hát mindnyájunknak óvóhelyen kellene élnünk? - kérdezte ingerülten Keith. - Edgár, elveszed a kedvemet az italtól. Ha ez igaz, akkor a kormány miért nem csinál valamit, miért hallgat?- Arra gondolsz, hogy miért nem intézkedik az Egyesült Nemzetek Szervezete? - jegyezte meg Patrícia. - Ez az egész világot érinti.- Már túl késő, hogy bárki valamit csináljon - mondta Edgár. - Ha a bombákat kioldották, már mindig késő volt. Az egész világ nem vonulhat le a föld alá, s nem viheti magával az élelmét meg az ivóvízkészletét.- Egyszóval azt állítod, hogy nemcsak ideigle-nesen csökkent a gyerekek száma, hanem tömegesen halnak majd meg rákban és fehérvérűségben, jól értem?- Igen, így van, és valószínűleg az életkor is meg-rövidül. Még túl korai erről nyilatkozni. Sajnos, sokkal kevesebbet tudunk a tárgyról, mint amennyit feltétele-zünk. Nagyon bonyolult ügy.

234

Keith lesimította engedetlen hajfürtjeit, és gyászosan pillantott a nőkre.- A férjed egy halom jó hírrel jött vissza - mond-ta. - Örülök, hogy a jó öreg Arthur nincs itt, és nem hall-ja mindezt, amúgy is eléggé le van törve. Már látom, hogy abbahagyhatjuk az egész Skót Maci-gyártást, és fejfák meg koporsók gyártására állhatunk át, mi, Pat?Edgár félretolta az italát, és előrehúzódott a karosszék-ben,szeme és hasa egyaránt kidülledt, mintha szólni ké-szülne. Körülnézett az egyszerű ízléssel berendezett, ké-nyelmes szobában, az olasz párnákon és dán lámpákon, és így szólt:- A sugárzás hatását mindig szeszélyesnek lát-hatjuk, különösen ebben az esetben, amikor a széles skálájú sugárzás aránylag mérsékelt adagja ért bennün-ket. Csak az a szerencsétlenségünk, hogy a legérzéke-nyebbnek az emlősök bizonyultak, és köztük is az em-ber.Valószínűleg nem sokat mond neked, ha részletezem a dolgokat, így csak azt jegyzem meg, hogy mihelyt a ra-dioaktív anyag, romboló ereje felhalmozódik az élet egy bizonyos törzsében, minden egyetlen szervre összponto-sul, mert amint már említettem, a szervezetnek jól mű-ködő mechanizmusa van ezeknek az anyagoknak a be-fogadására. Az emberi test megköti a radioaktív jódot, és a pajzsmirigy természetes jódként használja fel. Túl nagy adagban szétroncsolja a pajzsmirigyet. Jelen eset-ben csupán az ivarmirigyeket pusztította el.- A sex felüti ronda fejét! - kiáltotta Keith.- Talán utoljára, Keith - felelte csendesen Edgár. - Az ivarmirigy az a szerv, úgy hiszem, ezzel tisztában vagy, amely az ivarsejteket termeli... A halvaszületések, elvetélések, szörnyszülöttek tavaly május óta azt bizo-nyítják, hogy az emberi ivarmirigyek egyetemesen sú-lyosan megkárosodtak a sugárzás következtében, amely minket ért, és még most is ér.Venice felpattant, és fel-alá kezdett sétálni a szobában.- Úgy érzem, ebbe beleőrülök, Edgár! Biztos

235

vagy ebben? Mármint a konferencia következte-téseiben… Azt akarod mondani, hogy ezentúl sehol sem fognak gyerekek születni?- Még nem állíthatjuk ezt. Feltételezem, jövőre a helyzet előre nem látható fordulatokkal szolgál. Nem valószínű, hogy az adatok százszázalékosak. Sajnos, az Aitken püspök említette hét gyerek közül hat a megke-resztelés óta meghalt.- Ez szörnyű! - Venice ott állt a szoba közepén, homlokára szorította a kezét. - Számomra az látszik olyan őrültségnek, hogy fél tucat rohadt bomba ilyen… ilyen katasztrófát okozhatott. És mindez nem történik meg, ha a Földön robbantják fel őket. Hogy lehet, ez az átkozott Van Allen-övezet ilyen labilis?- Egy orosz professzor, Zilinkov kifejtette a kon-ferencián, hogy az övezet valószínűleg labilis, és köny-nyen aktivizálható a Napról vagy a Földről kiinduló pa-rányi radioaktív túlterhelés révén. Úgy véli, hogy a min-ket ért összezsugorodáshoz hasonló jelenség ment végbe a krétakor végén, ez kissé fantasztikus, de megmagya-rázná a szárazföldi, vízi és légi dinosaurusok régi rend-jének hirtelen pusztulását. Azért haltak ki, mert ivarmi-rigyeik hasznavehetetlenné váltak, mint most a mienk.- És mennyi idő alatt gyógyulunk meg? Úgy értem, egyáltalán meggyógyulunk? - kérdezte Venice.- Nem szeretek arra gondolni, hogy olyan va-gyok, mint egy dinosaurus - mondta Patrícia, és érezte, hogy Keith őt nézi.- Van ennek előnyös oldala is - mondta szipor-kázó okossággal Keith, és figyelmeztetően felemelte az ujját. - Ha ez a sterilitás kiterjed az egész világra, ez fé-lig-meddig megkönnyíti az olyan országok helyzetét, mint Kína vagy India. Évek óta amiatt keseregnek, hogy népességük úgy szaporodik, akár a nyúl. Most aztán al-kalmuk lesz egy kissé megritkítani soraikat. Öt évig - vagy legyünk nagylelkűek tíz évig nem születik egy gyerek sem, s úgy vélem, a világ egész sereg problémá-ja megoldódik, mielőtt feltűnnek a következők.

236

- Patrícia végigheveredett Keith mellett a kereveten, és megmarkolta kabátja hajtókáját.- Ó, Keith drágám - zokogta te mindig úgy meg tudsz vigasztalni!

Úgy elmerültek a társalgásba, hogy nem hallották meg, amikor MacMichael doktor kopogott az ajtón. A doktor egy pillanatig habozott, bár bentről hangokat hallott, de nem szívesen lépett be. Keith Barrett félig nyitva hagyta az ajtót. A doktor benyitott, és bizonytalanul besomfor-dált a hallba.A lépcsőn félig a sötétben rejtőzve egy parányi pizsa-más figurával találta magát szemben.- Helló, békuci, mit csinálsz itt? - kérdezte szere-tettel. Amint Algyhoz közeledett, a fiú néhány lépést hátrált, és figyelmeztetően felemelte az ujját.- Pszt! Maradj csendben, doktor bácsi! Odabent na-gyon komoly dolgokról beszélgetnek. Nem tudom, mi-ről, de azt hiszem, rólam van szó. Ma nagyon rossz vol-tam.- Jobb lenne, ha visszamásznál az ágyba, Alger-non. Gyere, menjünk fel. Én is veled megyek. - Megra-gadta a gyerek kezét, és vele együtt fellépett a lépcsőn. - Hol van a kis Skót Maci, ő is pizsamában mászkál a házban?- Már ágyban van, már véglegesen. Azt hittem, apa jött meg. Ezért szöktem le a lépcsőn. Szerettem vol-na megmondani neki, hogy nagyon sajnálom, amiért rossz voltam.MacMichael a cipője orrára meredt.- Biztos vagyok benne, hogy megbocsát neked, békuci, bármi történt is… és nem hiszem, hogy olyan borzalmas dolgot csinálhattál.- Apa úgy gondolta, meg én is, hogy borzalmas. Ezért olyan fontos, hogy láthassam. Nem tudod, hol van?Az öreg doktor egy pillanatig hallgatott, csak ott állt a fiú ágya mellett, s figyelte, hogyan bújik be a takaró alá

237

a kockás pizsamás mackóval együtt. Aztán így szólt:- Algernon, lassan nagyfiú leszel. Úgyhogy nem kell bánkódnod, ha nem látod édesapádat... mondjuk, egy kis ideig. Lesznek majd mások melletted, és mi is segítünk, ha tudunk.- Rendben van, de hamarosan látnom kell, mert megígérte, hogy megtanítja a négy ász trükkjét. Majd ha megtanultam, neked is megtanítom, ha akarod.Algy bebújt a takaró alá, hogy a végén már csak egy hajtincs, egy orr és két szem látszott ki. Szigorúan a doktorra pillantott, aki aggodalmasan és otthonosan áll-dogált ott ócska esőköpenyében.- Ugye, tudod, hogy jó barátod vagyok, Alger-non?- Biztosan az vagy, úgy hiszem, mert hallottam, amikor mami azt mondta Venny néninek, hogy meg-mentetted az életemet. Majdnem kimerültek a tartaléka-im, ugye? Szeretnél valami igazán fontosat tenni értem?- Mondd el, miről van szó, és megpróbálom.- Ugye, nem gondolod, hogy bolond vagyok, ha suttogok?MacMichael doktor odalépett az ágyhoz, és fejét a párna fölé hajtotta.- No, halljuk, pajtikám - mondta.- Ismered azt a kopasz lányt, Martha Broughtont? Úgy volt, hogy a szomszédjuk leszünk, de mindent el-rontottam. Vajon rá tudnád venni apát, hogy megenged-je, hogy Martha idejöjjön, és együtt játszhassunk? Ilyen gyorsan még senki sem tudott futni.- Megígérem, hogy elintézem, Algy. Megígérem.- Rettenetesen kopasz… úgy értem, valóban ko-pasz, de én így is szeretem. Talán a haj nélküli lányok jobbak.A doktor szelíden válaszolta:- Gondom lesz rá, hogy hétvégére itt legyen, mert én is nagyon szeretem.- Az áldóját, irtó klassz doki vagy! Megmutatom, milyen hálás vagyok, többé nem teszem tönkre a hőmé-

238

rődet.MacMichael doktor megsimogatta a fiú haját, és kifor-dult a szobából. Egy ideig a lépcső tetején álldogált, hogy úrrá legyen érzelmein, majd meghúzta a nyakken-dőjét, és elindult lefelé, hogy beszámoljon a többieknek az autószerencsétlenségről.

239

7. A FOLYÓ - A V É G

Az állatvilág ismét birtokba vette a Földet. Hatalmas gyülekezetéből csupán néhányan hiányoztak, ám szám-belileg épp oly gazdag volt, mint annak idején.A Föld újra meg újra képes megújulni mindaddig, amíg a Nap a jelenlegi energiát sugározza. Különböző koro-kon át különböző életformákat tartott fenn. Amennyire az európai kontinens Brit-szigetnek nevezett, számkive-tett földnyelvét érintette a dolog, a növény- és állatvilág soha nem nyerte vissza azt a gazdagságot, amelynek a pliocén kor előtt örvendett. Időközben a gleccserek jó-val lejjebb költöztek az északi féltekén, s maguk előtt hajszolták az életet, le délre. Ám a jég ismét meghátrált: és az élet a nyomába eredt északi bástyái felé. A pleisz-tocén kor végén mintha egy óriási kéz nyílt volna szét, az élet hullámai átcsaptak a nemrég még kopár tájakon. Az ember hatalma csupán ideiglenesen befolyásolta a hullám bőségét.Most ez a hullám a szirmok, levelek, szőrmék, pikke-lyek és tollak mérhetetlen dagályává nőtt. Semmi sem akaszthatta meg, bár megvoltak a saját kiegyensúlyozó erői. Nyárról nyárra növekedett a súlya: sok esetben a homo sapiens rövid megjelenése előtt kialakult utakat és szokásokat követte.A nyári éjszakák kurták voltak. Megőriztek valamit a nappal sugárzásából, csupán a maradék melegséget ve-szítették el, amint a fény még egyszer átszűrődött a tá-jon, amikor a hajnalt hozó hűvös levegő sóhajtása fel-borzolta az állatok prémét és a megszámlálhatatlanul sok madár tollát, miközben létezésük újabb napjára vir-radtak.Ezeknek a lényeknek az ébredezését hallhatták regge-lente a sátorban, amelyet olyan közel ütöttek fel a víz-hez, hogy a felszínén visszatükröződött a képe.Amikor Szürkeszakáll, a felesége, Martha, és Charley Samuels felkeltek, a ködbe vesző és áradó Temze part-ján találták magukat. Az új nap a tájat ködfátyolba von-

240

ta, amelyben milliárdnyi kacsa röpdösött. A nappal be-köszöntével a köd, mielőtt felszállt, narancsszínűvé vált, és feltárta a magasban röpködő és a tükörsima vízre csa-patostul letelepedő vadkacsákat.Mielőtt a köd szétfoszlott, a fejük felett suhogó szár-nyak láthatatlan vendégsereg érkezéséről árulkodtak. A vadlibák vadászterületük felé igyekezve tompa hangot hallattak, ami éles ellentétben állt a repkedő hattyúk szárnycsattogásával. A kisebb madarak még magasab-ban szárnyaltak. Ragadozó madarak is tévedtek erre: sa-sok, sólymok - viszonylag idegenek ezen a tájon.Néhány madárfaj óriási távolságot tett meg, hogy itt szerezze meg táplálékát, a kis böjti récétől kezdve egé-szen a pettyes rucáig, amely feltűnő tollazatával hival-kodva lépkedett az iszapban. A bevándorlók egy részét az elkerülhetetlen szükség hajtotta ide: picinyke meleg-vérű fiókáiknak a fennmaradásához hatalmas anyagcse-rére volt szükségük, és éhen haltak volna, ha csak nyolc óráig élelem nélkül maradnak, így aztán szüleik észa-kibb tájakra repültek, ahol az évnek ebben a szakában a nappali órák tovább tartottak a vadászterület felett.A ködnek és a víznek ebben a körzetében az emberi lé-nyeket sújtották utolsónak az efféle természeti szükség-szerűségek. Ám a körülöttük elszaporodó madárvilággal ellentétben, képtelenek voltak ösztönösen meghatározni útjuk irányát, és három nappal azután, hogy elhagyták Oxfordot, a folyótorkolat felé tartó utazásuk a vízi utak labirintusába torkollott.Nehezen találtak volna ki belőle, de kissé elengedték magukat, úgy érezték, semmi sem kényszeríti őket az élelemmel ily bőségesen megáldott terület elhagyására. Szürkegémekből, vadlibákból és vadkacsákból pompás levesek meg pörköltek készültek. Martha jeleskedett ezekben. Úgy tetszett, a halakat csak meg kell kérni, hogy ugorjanak bele a serpenyőjükbe.É foglalatosságuk közepette kevés emberi vetélytársuk akadt. Ezek is főként a folyam északi oldaláról jöttek, az Oxfordon kívül rekedt településekről. Ismét láttak vadá-

241

szó menyéteket - bár nem falkákban - és egy szkunk ne-vű állatot, a nádason át törtetett, szájában egy vadrécét vitt. Láttak vidrát, nutriát és harmadik éjszakai táborhe-lyükön a vízpartra inni járó szarvas csapáját.Másnap reggel Szürkeszakáll és Martha éppen illatos mentával és zsályával kente meg a halat, amikor egy hang csendült fel mögöttük:- Meghívom magam a reggelire!A vízen feléjük hajókázva, evezőjét égnek emelve és az evezővilláról lecsurogtatva a vizet, Jeff Pitt közeledett egy ütött-kopott csónakban.- Szép kis barátok vagytok - mondta a közbeeső vízen át. - Néhány barátommal elmegyek vadászgatni, s mire visszaérkezem Oxfordba, Charleynak hűlt helyét találom, a háziasszonyának pedig megszakadt a szíve. Megyek a Krisztus Egyházához, és ti is megléptetek. Szépen kibabráltok ti énvelem!Marthát és Szürkeszakállt zavarba ejtette a szavak mö-gött érzett neheztelés, és lefutottak a víz partjára, hogy üdvözöljék. Amikor Pitt felfedezte, hogy társai valóban elhagyták Oxfordot, kitalálta, milyen irányban indulhat-tak: saját okossága jeleként mesélte el, amíg a többiek segítettek biztonságba helyezni a csónakot. Gémbere-detten mászott partra, mindkettejükkel kezet rázott, de közben nem nézett a szemükbe.- Látjátok, nem tudtok lerázni - mondta. - Mi ösz-szetartozunk. Nagyon régen történt, de én még nem fe-lejtettem el, Szürkeszakáll, hogy lepuffanthattál volna, amikor nekem kellett volna téged lelőnöm.Szürkeszakáll nevetett.- Ez még csak nem is jutott az eszembe.- Ó, igen, éppen ezért szorítottam most meg a ke-zedet. Mit főztök? Most, hogy veletek vagyok, majd gondoskodom, hogy ne éhezzetek.- Ma reggel lazaccal próbálunk kibabrálni az éh-halállal, Jeff - jegyezte meg Martha, és összehúzta a szoknyáját, hogy leguggoljon a nyílt láng mellé.- Ezek nyilván az első lazacok kétszáz év óta,

242

amiket a Temzében fogtak.Pitt összefonta rongyokba bugyolált karját, és gyana-kodva méregette a halat.- Én ennél nagyobbat fogok, Martha. Szükségetek van énrám, minél jobban öregszünk, annál több szüksé-getek van barátokra. Hol kujtorog a vén szentfazék Joe Samuels?- Reggeli sétáját végzi. Kétségkívül elborzad, ha visszaérkezik, és megpillant téged.Amikor Charley visszatért, és abbahagyta Pitt hátának a lapogatását, leültek reggelizni. A langyos köd lassan fel-szállt, egyre többet fedett fel a környékből. A világ ki-terjedt, feltárulkozva mutatta az eget és az ég tükörké-pét.- Látjátok, itt könnyűszerrel eltévedhettek - mondta Pitt. Most, hogy az egymásra találás első örö-mén túljutottak, ismét megszokott goromba stílusába csapott vissza. - Oxfordban ismertem néhány fickót, akik valamikor errefelé fosztogattak és kalózkodtak, amíg túlságosan meg nem öregedtek, és csendes orvva-dásszá nem vedlettek át. Még most is regélnek a régi szép időkről, s ők mesélték, hogy néhány évvel ezelőtt igen heves harcok dúltak errefelé. Barks Tengerének hívják ezt.- Hallottam őket Oxfordban - mondta Charley.- Azt állítják, hogy a tenger egyre terjed, de már kevesen maradtak, hogy feltérképezzék.Pitt két ócska kabátot és nadrágot viselt. Belenyúlt a belső kabát zsebébe, és előhalászott egy négyszögletes papírdarabot, kiteregette, és átnyújtotta Szürkeszakáll-nak. Szürkeszakáll ráismert a Balliol gyerekek legutóbbi bemutatásakor osztogatott egyik ponyvára. Hátoldalán tintával felrajzolt térkép állt.- Ez azt mutatja, milyen ma a vidék a cimboráim szerint, akik a nagy részét feltárták - mondta Pitt.- Eligazodsz rajta?- Ez pompás térkép, Jeff. Bár nem írták be a ne-veket, de könnyű azonosítani a régi tereppontokat.

243

Barks pedig a régi Berkshire eltorzult alakja lesz.Martha és Charley is a térképre meredtek. A Barks Ten-gerének a déli csúcsánál volt bejelölve Goring. Itt, a régi folyó mindkét oldalán két dombvonulat, a Chilterns és a Berkshire-dombvidék találkozott. A folyó itt eltorlaszo-lódott, és egyre magasabbra emelkedve elárasztotta az északra eső vidéket, ahol egy háromszögletű öbölféle alakult ki a két hegykarima és Cotswolds között.Charley bólogatott:- Bár ez még korántsem tenger, könnyen megle-het akár húsz mérföld széles is, amúgy meg talán tizen-öt. Nagyon könnyen el lehet tévedni.Martha az ujjával követte az úgynevezett tenger partjait, és így szólt:- Bizonyára egy csomó város víz alá került, köz-tük Abingdon és Wallingford is. Ehhez képest a Kaszá-ló-tó apró kis tavacska! Ha a vízszint tovább emelkedik, úgy gondolom, egyszer majd találkozik a két víz, és ak-kor maga Oxford is elmerül.- Hát nem gyorsabban változnak a dolgok, ha Is-ten gondjaira vannak bízva, s nem az emberére? -

jelentette ki Charley. - Átgondoltam én ezt! Meg van vagy tizennégy éve, hogy Sparcotba érkeztem, és előtte az ország csak züllött, zűrzavaros volt, de most már egészen megváltozott.- Most már csak mi leszünk egyre zűrösebbek - jegyezte meg Pitt. - Az ország még soha nem volt ilyen szép. Bárcsak ismét fiatal lennék, te nem szeretnéd, Charley? Olyan tizennyolc éves sihederek, mondjuk, né-hány csini kis tyúk társaságában! Tennék róla, hogy job-ban éljek, mint ahogy éltem.Pitt jól sejtette, Charleynak nem volt ínyére a csini kis tyúkok társasága.- Bárcsak velem volnának a nővéreim, Jeff. Bol-dogabbak lennének itt, mint voltak, szegények. Micsoda rémes időket éltünk meg. Most már nem nevezhetjük ezt a helyet Angliának, megtért Istenhez. Ez most már az ő országa, és ez annál jobb így.

244

- Még szép, hogy megfér velünk - mondta epésen Pitt. - Bár neki nem sok dolga akad már velünk ezután, ugye?- Szörnyen emberszabású dolog részemről, de nem tehetek róla, úgy érzem, egy picikét unalmasnak ta-lálja majd a világot, ha már mi nem leszünk - válaszolta Martha.A reggeli után felkerekedtek. Mint néhány évvel ezelőtt, most is útra keltek a dingiben, és maguk után vontatták Pitt csónakját. A szél éppen hogy tovahajtotta őket a csendes vizek felett.Nem sokkal ezután egy félig elsüllyedt város csúcsait és tetőit pillantották meg a ködös távolban. A templomto-rony tisztán meredt a magasba, de a tetők zömét már be-borították a növények, amelyek gyökeret vertek az eldu-gult esőcsatornákban. Feltehetően a növényzet is jócs-kán hozzájárult ahhoz, hogy az épületek a víz felszíne alá roskadtak. Egy ideig a torony még kiemelkedik, az-tán lassan megrokkan a fundamentuma, és az is eltűnik, az ember keze nyomáról semmi sem fog tanúskodni a tájon.Pitt kihajolt a dingi oldalán, és belemeredt a „tengerbe".- Kíváncsi lennék, mi történt azokkal az embe-rekkel, akik ott lent éltek - mondta aggodalmaskodva. - És arra is kíváncsi lennék, hátha még most is élnek oda-lent a víz alatt, igaz, hogy nem látok senkit se felfelé bá-mulni ránk.- Jó, hogy eszembe juttatod, Jeff - szólt közbe Charley. - Mióta megjöttél, nem is gondoltam rájuk, de ugye, emlékszel, mennyit emlegetted az erdőkben élő koboldokat?- A koboldokat és a manókat - mondta Pitt, és hu-nyorgás nélkül nézett rá. - Mi van velük? Te is láttad őket? Egy olyan vallásos ember, mint te, Charley?- Láttam valamit - fordult Szürkeszakáll felé Charley. - Ma reggel először is elmentem megnézni, nincs-e valami a csapdánkban. Amikor az egyik csapda fölé térdeltem, felnéztem, és három arcot pillantottam

245

meg, a bokrok közül bámultak rám.- Ó, mondtam én neked, kétségkívül a manók! Én láttam őket. És aztán mit csináltak? - érdeklődött Pitt.- Szerencsére a patak túlsó partján voltak, és nem tudtak elcsípni. Kinyújtottam a kezemet, keresztet vetet-tem rájuk, mire eltűntek.- Egy nyílvesszőt kellett volna beléjük ereszte-ned, akkor gyorsabban szaladtak volna - felelte Pitt. - Vagy talán azt hitték, hogy prédikálni akarsz nekik.- Charley, nem hiheted komolyan, hogy valóban manók voltak - mondta Szürkeszakáll. - A manókról an-nak idején, gyerekkorunkban olvastunk. Manók a való-ságban nincsenek.- Talán ők is visszajöttek, mint a szkunkok - mondta Jeff Pitt. - Azok a könyvek csak arról szóltak, hogy mi volt valaha, amikor az ember még nem lett ilyen civilizált.- Biztos vagy, hogy nem gyerekeket láttál? - kér-dezte Szürkeszakáll.- Ó, nem gyerekeket, bár olyan kicsik voltak, mint a gyerekek. De úgy látszott, igen, bár nehéz volt kivenni, de mintha hosszú orruk lett volna, akár a vén Izsáknak, és macskafülük meg a fejükön prém, igaz, hogy úgy láttam, éppen olyan a kezük, mint nekünk.A csónakban csend volt.Martha szólalt meg:- A vén Thorne, akinél a Krisztus Egyházában dolgoztam, tanult ember volt, bár kicsit ütődött.Ő hajtogatta azt, hogy ha az ember kihal, egy új lény lép a helyébe.- Talán egy skót! - nevetett Szürkeszakáll, fel-idézve, hogy Towin és Becky Thomas mennyire hitt a skótok északról várható inváziójában.- Thorne nem tudta biztosan, mi lesz ez az új lény, bár szerinte esetleg hasonlít a cápához, és tig-rislába lesz. Úgy mondta, sok százan jönnek majd, és nagyon hálásak lesznek a teremtőjüknek, amikor előre-nyomulnak, és felfedezik, hogy a kis emberkék pompás

246

táplálékul szolgálnak.- Elég szerencsétlenséget zúdított a nyakunkba a mi saját Teremtőnk, nem kell aggódnunk a vetélytársai miatt - mondta Pitt.- Ez istenkáromlás - felelte Charley. - Túlságosan öreg vagy már, Jeff Pitt, hogy ilyeneket mondhass. De ha mégis így állna a helyzet, inkább vadkacsát enne, mint minket. Nézz csak ránk.Aznap este gondosan úgy választották ki az éjszakai szálláshelyet, hogy ne lehessen egykönnyen meglepni őket.Másnap dél felé hajóztak, és amikor az áramlás meg-szűnt, nekifeküdtek az evezőknek. Az előző nap látott erdős dombok lassan eltűntek a látóhatárról, és tájéko-zódási pontul egy kettős dombhátú szigetet választottak. Késő délutánra' értek oda, amikor a csónak árnyéka már megnyúlt, és kikötöttek a durván kivágott kis öbölben egy partra húzott csónak mellett.A táj nagy része magán viselte a földmívelés nyomait. Távolabb a domboldalakon tyúkokat és kacsákat láttak baromfikifutókba zárva. A baromfiak között álldogáló néhány öreg hölgy lesétált a vízhez, hogy szemügyre vegye a jövevényeket. Elmondták, hogy ezt a helyet Wittenham szigetnek hívják, s vonakodva ugyan, de be-leegyeztek, hogy itt maradhatnak éjszakára, ahol van-nak, ha nem csinálnak semmi felfordulást. Néhány asz-szonyt idomított vidra kísért, amelyeket megtanítottak halat meg víziszárnyast fogni.Amikor felfogták, hogy Szürkeszakáll csapatának békés szándékai vannak, kissé barátságosabbá váltak, és ekkor már szívesen pletykáltak. Csakhamar kiderült, hogy val-lásos közösségben élnek, és a Mesterben hisznek, aki időnként megjelenik közöttük, és a Második Nemzedé-ket hirdeti. Már éppen azzal próbálkoztak, hogy őket is megtérítik, amikor Martha diplomatikusan másra terelte a szót, és a felől érdeklődött, hogy mióta laknak a szige-ten.Az egyik asszony elmesélte Marthának, hogy egy Dor-

247

chester nevű városból jöttek, és a férfinéppel együtt ak-kor vonultak vissza ezekre a dombokra, amikor otthonu-kat és a földeket vagy hét évvel ezelőtt elöntötte az emelkedő víz. Régi otthonukat most teljesen elborítja a Barks Tengere.A legtöbb öreg nőt alig lehetett megérteni. Mintha a víz felett szétterülő köd az emberi felfogóképességre is ráte-lepedett volna; de azt könnyen megértették, hogy ezek a szomszédaiktól elvágott kis csoportok egyre inkább kü-lönleges hangsúlyt és sajátságos szóhasználatot fejlesz-tettek ki. A meglepő csak az volt, hogy ez a folyamat ilyen gyorsan lezajlott.Martha és Szürkeszakáll megtárgyalták ezt a jelenséget, amikor éjszakára bebújtak takarójuk alá.- Emlékszel arra a vén fickóra, akivel Oxford felé menet találkoztunk, arra, amelyikről azt mondtad, hogy a felesége egy borz? - kérdezte Martha.- Nagyon régen volt már. Nem nagyon emlék-szem.- Emlékszem, egy pajtában aludtunk vele meg a rénszarvasával. Bármi volt is a neve, kezelést kapott at-tól a furcsa fickótól ott a vásáron… ó, hogy is hívták? ...- Bunny Jingadangelow?- Úgy van, a barátod! A vénember mindenféle ba-darságot összehordott az elrepülő évekről, azt hitte, hogy kétszáz éves, vagy valami ehhez hasonló. Később sokat töprengtem ezen, és a végén már kezdtem megér-teni, mit is érzett. Olyan sok minden megváltozott itt, Algy, én már lassan komolyan kíváncsi leszek, hogy va-jon nem évszázadok óta élünk-e.- Csak az élet ritmusa változott meg. Lázas ütemű civilizációba születtünk bele, most ez a civilizáció el-tűnt, és a ritmus is megváltozott.- A hosszú élet csak illúzió?- Az ember szűnt meg, nem a halál. Rajtunk kívül minden - az egész cirkusz - változatlanul tovább virul. Most aztán aludjunk, édesem. Az evés kifárasztott.Egy pillanat múlva így szólt az asszony:

248

- Úgy hiszem, attól van, hogy nincsenek gye-rekek. Nem arra gondolok, hogy nekem nincsenek, ha-nem hogy egyet sem látok. Borzalmasan sivárrá teszi ez az életet… és borzalmasan hosszúvá.Szürkeszakáll ingerülten ült fel.- Az isten szerelmére, asszony, ne lamentálj már annyit, amiért nincsenek gyerekeid. Tudom, hogy nem lehetnek gyerekeink… ma már mindenképpen öregek vagyunk hozzá… nekem is ez az életem középpontja éppen úgy, mint neked, de nem kell állandóan erről fe-csegned!- Nem fogok többet erről fecsegni, Algy. Kétlem, hogy évente egyszer is említettem-e.- Persze hogy évente említed. Mindig ilyenkor nyárutóján, amikor érik a gabona. Várom, hogy mondj már valamit.Egy pillanat alatt megbánta a haragját, és átölelte Mart-hát.- Nem akartalak megbántani - mondta. - Néha megrettenek saját gondolataimtól. Kíváncsi vagyok, va-jon a gyerekek hiánya nem okozott-e valami elmebajt, amelyet nem ismerünk fel, mert még nincs orvosi elne-vezése. Épelméjű maradhat-e az ember egy olyan világ-ban, ahol mindenfelé csak saját öregségébe botlik?- Drágám, te még fiatal vagy, fiatal és erős. Még sok évig élünk majd együtt.- Nem, nem erre gondoltam: az embernek meg kell tudni újítania saját ifjúságát a rákövetkező nemze-dékben. Ha elérjük a harmincat, a fiaink kedvéért ugrán-dozunk, nevetünk. Ha negyvenévesek leszünk, rávesz-nek arra, hogy aggódjunk értük, és az ő kedvükért tart-suk kapcsolatainkat a világgal. Ötvenéves korára az em-bernek már unokái lehetnek, akikkel eljátszadozhat. És élhet, amíg unokái felnőnek, és csikorgó, nevetésüket meg kártyatrükkjeiket figyelik… ők varázsolják fiatallá az embert. De ha mindettől el vagyunk vágva… ki cso-dálkozik azon, hogy a kor megbomlik, vagy, hogy sze-gény öreg Charleynak bolondos ötletei támadnak, és

249

manókat lát?- Talán a nők másképpen gondolkodnak erről. Legjobban sajnálom annak a valaminek a tárházát itt bennem - feltételezem, szerelem volt ez -, ami érzésem szerint soha nem találta meg a tárgyát.Szürkeszakáll gyengéden megsimogatta a felesége haját, és így válaszolt:- Te vagy a legszerelmesebb személy, aki valaha élt. Most már, ugye, nincs kifogásod az alvás ellen?Mégis Martha aludt el előbb. Szürkeszakáll még sokáig feküdt ott ébren, s az éjszaka táplálkozó madarak távoli rikoltásaira fülelt. Elfogta a türelmetlenség. Szakálla vé-gét gyengéden kihúzta Martha válla alól, belebújt cipő-jébe, kioldozta a sátorlapot, és gémberedetten kimászott. Mostanában már nem hajolt olyan könnyen a háta.Áthatolhatatlansága miatt az éjszaka a valóságnál is ful-lasztóbbnak rémlett. Szürkeszakáll nem tudta megma-gyarázni a nyugtalanságát. Mintha gőzgép dohogását hallotta volna - most csak azt a gőzhajót tudta maga elé képzelni, amelyen anyja vitte el Westminster rakpartról gyerekkorában, még apja halála előtt. De ez lehetetlen volt. Egészen átadta magát a múlt és anyja emlékének. Némelyik emléke csodálatosan élénken élt. Kíváncsi lett volna rá, hogy anyja életét - milyen régen, bizonyára a kilencszáznegyvenes években születhetett! - nem tette-e jobban tönkre a Baleset, mint az övét. Csak néhány pil-lanatfelvételt tudott felidézni a Baleset előtti napokból, mint például a Westminster rakpartról tett sétahajózást, úgyhogy ő csak a Baleset összefüggéseiben és követ-kezményeiben létezett, és ahhoz igazodott. De hogyan alkalmazkodhat egy nő? Nagy bölcsen elgondolta, mint-ha valami felfedezést tenne: a nők egészen mások.Ismét hallotta gőzhajó dohogását, mintha az időn és va-lószínűségen át feléje hajózna.A hang, erősödött. Felkeltette Charleyt, s együtt füleltek a vízparton.- Valamiféle gőzhajó - mondta Charley. - Hát az-tán miért ne lehetne az? Itt-ott bizonyára még most is

250

hever némi szénkészlet.A hang elhalkult, ők ketten ott álltak töprengve, vára-kozva, és a sötétségbe meredtek. Semmi nem történt. Charley vállat vont, és visszament lefeküdni. Kis idő múlva Szürkeszakáll is visszabújt takarója alá.- Ali baj van, Algy? - kérdezte felriadva Martha.- Kint a tavon valahol egy gőzhajó dohogott. Charley is hallotta.- Majd reggel megnézhetjük.- Olyan volt a hangja, mint amin annak idején anyám vitt el sétahajókázni. Ahogy most ott álltam, és belebámultam a semmibe, arra gondoltam, mennyire el-pocsékoltam az életemet, Martha. Semmiben nem hit-tem…- Édeském, nem hinném, hogy a kellő időben akarsz számot vetni az életeddel. Nappal és, mondjuk, húsz év múlva sokkal alkalmasabb idő lesz erre.- Nem, Martha, figyelj rám. Tudom, dús fan-táziájú és tépelődő fickó vagyok, de…Az asszony kurta nevetése félbeszakította. Felült az ágyában, ásított egyet, és így szólt:- Te vagy a lehető legkevésbé tépelődő ember, akit valaha ismertem, és mindig mulattatott, hogy a kép-zelőerőd sokkal prózaibb, mint az enyém. Mindig van-nak ilyen illúzióid saját magaddal kapcsolatban ez az ifjúság jele.Szürkeszakáll odahajolt Marthához, és megkereste a ke-zét.- Furcsa kis emberke vagy, Martha. Sokszor kí-váncsivá teszel, miként értheti meg egymást két ember, ha te is ilyen kevéssé ismersz. Elképesztő, hogyan le-hetsz ilyen vak, amikor pedig ragyogó társam vagy har-minc éve, háromszáz éve, vagy bármilyen hosszú idő volt is ez valójában. Te sok tekintetben csodálatraméltó vagy, én pedig tutyimutyi fráter vagyok.Az asszony meggyújtotta az ágyánál álló lámpát, és hig-gadtan felelte:- Megkockáztatom, hogy halálra marnak a mosz-

251

kitók, de fel kellett gyújtanom a lámpát, hogy megnéz-hesselek. Ki nem állhatom az elvont panaszkodásokat. Szerelmem, mit állítasz magadról? Ki vele, mielőtt elal-szunk!- Bizonyára te is elég tisztán látod. Nem mintha valami buta libát vettem volna feleségül, mint sok férfi. Egész életemben végigkísért a sikertelenség.- Például?- Rendben van, vegyük például azt, ahogy most többé-kevésbé zsákutcába juttattam magunkat. És van-nak ennél nagyobb dolgok is. Az egész nyomorúságos korszak, amikor apám halála után anyám férjhez ment ahhoz a tökfilkó Barretthez. Nem elég azt mondani, hogy gyerek voltam: soha nem fogtam fel, mi történik. Úgy éreztem, büntetnek valamiért, ám én nem tudtam, mi a bűnöm, de még azt sem, valójában mi a bünteté-sem. Irtóztam Barrett-től, és rettegtem tőle, bár amikor más fruskákkal enyelgett, anyám kedvéért szomorkod-tam. Egy alkalommal aztán meglépett egyikükkel. Anyámat egy Carter nevű temetkezési vállalkozó csípte fel, és néhány hétig együtt élt vele.- Emlékszem erre a Carterre. Anyád értett hozzá, hogy olyan férfiakat csípjen fel, akiknek jól megy az üz-lete.- Ahhoz is ragyogóan értett, hogy lehetetlen férfi-akat szedjen fel. Szegény asszony, azt hiszem, nagyon együgyű volt. Keith bácsi - Barrett - egy nap beállított, és elvitt minket Cartertől. Anyámmal ezután hetekig ve-szekedtek. Minden olyan megalázó volt... Talán ez segí-tett hozzá, hogy kamaszkoromban megpróbáljak méltó-sággal viselkedni.Aztán jött a háború. Meg kellett volna tagadnom a szol-gálatot, hiszen tudod, erkölcsileg meg voltam győződve a káros voltáról. De megalkudtam, és beálltam a Gyer-mekvédelmi Alakulatba. Aztán következett az ügy az EMTD-vel. Te tudod, Martha, ez volt a legnyálasabb dolog, amit valaha is elkövettem. Azok a fickók, a vén Jack meg a többiek, az életüket tették fel erre. Én soha

252

nem hittem a tervben.- Képtelenségeket fecsegsz, Algy. Emlékszem, milyen keményen dolgoztál Washingtonban meg Lon-donban.Szürkeszakáll felnevetett:- Tudod, miért csatlakoztam hozzájuk? Mert fel-ajánlották, hogy repülőn elhoznak téged Washingtonba! Erről volt szó! Az EMTD iránti érzett érdeklődésemet alávetettem a te irántad érzett érdeklődésemnek. Az igaz, hogy a háború utáni években tűrhetően dolgoztam, amikor a kormány megbukott, és az Egyesült Nemzeti Kormány békét kötött az ellenséggel. De jusson eszed-be, milyen lehetőséget szalasztottam el Cowleyban. Ha nem törődünk olyan sokat saját magunkkal, a történelem fontos tényezőivé válhattunk volna.Ehelyett azonban mi megléptünk, és Sparcot- ban nyo-morogtuk át azokat a sivár éveket. És ott mit csináltam? Elkótyavetyéltem az EMTD- kocsit, mert a hasunk egy kicsit korgott! És amikor megválthattam volna magamat a Krisztus Egyházában a kocsi visszavásárlásával, kép-telen voltam kihúzni még néhány esztendei kemény munkát. Amikor most a gőzgép dohogását hallottam kint a tavon, eszembe jutott a nyomorult kocsi, és hogy mennyire jelképe lett ez mindannak, ami lehettem vol-na, vagy amim lehetett volna.Martha agyoncsapta az arca körül keringő lepkét, és fel-csillanó szemmel fordult férje felé.- Akiket elárulnak, azok gyakran árulónak tartják saját magukat. Ne tedd ezt, Algy. Ma éjszaka nagyon bolondul gondolkodsz. A te korodban nem illik már hozzád az ostoba önámítás. Hát nem látod, hogy most itt csupán saját függetlenséged jól konzervált történetét tá-laltad ki?- A függetlenség hiányának a történetét, úgy gondo-lod?- Nem, ellenkezőleg. Gyerekkorodban nem irá-nyíthattad az életedet. Anyád és Keith idióta volt: már kislány koromban láttam - és a kor válságában teljesen

253

elvesztették a fejüket. Emiatt nem tehetsz magadnak szemrehányásokat.A háborúban először megpróbáltál gyerekeket menteni, aztán igyekeztél valamivel hozzájárulni a jövő felépíté-séhez. Feleségül vettél, amikor pedig olyasféle dorbézo-lásra adhattad volna a fejedet, amilyennel a legtöbb ma-gad korabeli férfi szórakozott szerte a világon. És azt gyanítom, azóta is hű vagy hozzám. Nem hiszem, hogy ez jellembeli fogyatékosságról tanúskodna. Ami pedig Cowleyban tanúsított határozatlanságodat illeti, megkér-dezheted a vén Jefftől, mi a véleménye erről. Végtelenül hosszú, fájdalmas tépelődés után adtad el az EMTD ko-csiját, és Sparcot egész közösségét megmentetted az éh-haláltól. Miért kellett volna visszaszerezned? Ha egyál-talán még van jövője az emberiségnek, akkor előre kell tekintenie, nem pedig hátra: az EMTD óriási ötlet volt, amikor megszületett 2000-ben. Mostanra már jelenték-telenné vált. De az emberek, és köztük én is, soha nem váltunk jelentéktelenné számodra. Mindig én voltam a számodra a legfontosabb. Én ezt jól láttam. Ahogy mon-dod, nem vagyok buta liba. Washingtonban is, Cowley-ban is fontosabbnak éreztél a munkádnál. Azt hiszed, én ezt kifogásoltam? Ha a múlt században többen tartják fontosabbnak az embertársaikat mindenféle ab-sztrakciónál, akkor nem jutottunk volna idáig. - Váratla-nul elhallgatott. - Ügy gondolom, ez az egész. Az elő-adásnak vége. Jobban érzed már magad, Szürkeszakáll?A férfi odaszorította a száját Martha eres halántékára.- Drágám, mondom én neked, hogy mindnyájan más-más őrültségben szenvedünk. Most azonban a tiedet ki-találtam.

Amikor Szürkeszakáll felébredt, már világos volt, és Pitt rázta a vállát. Mielőtt a vén vadász megszólalt vol-na, ismét felhangzott a gőzhajó dohogása.- Vedd elő a puskádat, Szürkeszakáll, hátha kaló-zok - mondta Pitt. - Az asszonyok szerint a hajó errefelé tart.

254

Szürkeszakáll belebújt a nadrágjába, és mezítláb lépett ki a harmat áztatta fűre. Martha és Charley belemeredt a ködbe: Szürkeszakáll mögéjük állt, kezét felesége vállá-ra rakta. Ezen a reggelen a a köd tej sűrűn kavargott. Mögöttük a domboldal is eltűnt. A gőzgép zakatolására a vallásos közösség asszonyai megjelentek, és lecso-szogtak a partvonalra.- A Mester közeleg! A Mester közeleg! - ki-áltozták.A gőzgép zakatolása elhallgatott. A hang közvetlenül velük szemben szűnt meg. Kimeresztették a szemüket.Egy folyami gőzös kísértete jelent meg, hallgatagon sik-lott feléjük. Mintha anyagtalan lett volna, és csupán a körvonalai léteznének. A fedélzetén emberek álltak mozdulatlanul, a tengert kémlelték. A parton lézengő vénasszonyok, legalábbis akik erre képesek voltak, csú-zos térdükre ereszkedtek, és ezt kiáltozták:- A Mester közeleg, hogy megváltson bennünket!- Feltehetően a környéken lennie kell szén-készletnek, csak tudná az ember hol keresse - fordult Marthához Szürkeszakáll. - Azt hiszem, már egyetlen szénbánya sem működik. Vagy talán fával tüzelnek. Nem árt, ha óvatosak leszünk, bár szemlátomást nem el-lenséges szándékkal közelednek.- Most már tudom, mit érezhettek a bennszülöttek, amikor feltűntek a hittérítők a hajórakomány bibliával - jegyezte meg Martha. A hajókorláton kifeszített hosszú szalagot nézte, amelyen ezek a szavak álltak: Térj meg, a Mester közeleg! És alatta kisebb betűkkel: „A Máso-dik Nemzedéknek szüksége van ajándékaidra és imádsá-gaidra. Az adományokat ügyünk fejlesztésére fordítjuk."- Mint a biblia árcédulája - állapította meg Szür-keszakáll. A hajón álló emberek egy csoportja előre jött, és a korlát egy részét félrehúzták: apró csónakot enged-tek le a vízre, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy partra szállnak. Ugyanakkor megszólalt egy hangerősí-tő, és némi recsegés után a parton álló asszonyokhoz fordult.

255

- Wittenham szigetének hölgyei, a Mester hív ti-teket. Mindenkit üdvözöl, és kegyeskedik megtekinteni benneteket. Ám ez alkalommal nem hagyja el a szent bárkát. Ha szólni kívántok vele, jöjjetek fel a hajóra. Le-eresztünk egy csónakot, az majd ideszállít titeket és az adományaitokat. Ne felejtsétek el, mindössze egy tucat tojás, és láthatjátok, csak egy csirke, és máris szót vált-hattok vele.A csónak levált a gőzhajó oldaláról, és a part felé igye-kezett. Két asszony evezett, hétrét görnyedve hajoltak rá az evezőkre és ziháltak, mintha a trombózis határán jár-nának. Sokkal anyagszerűbbé váltak, mihelyt kibukkan-tak a ködből, és a partra érve kimásztak a talajra.Martha megmarkolta Szürkeszakáll kezét.- Felismered az egyik asszonyt? Azt, amelyik most a vízbe köpött?- Lehetetlen! Mintha az öreg… hogy is hívták?- Tudja isten, hogy hívták a helyet, ahol hátra-hagytuk őket, ez Becky. Ő az, Becky Thomas!Martha előresietett. A sziget asszonyai egymást lökdös-ve igyekeztek beszállni a csónakba. Karjukon vagy ko-sarakban élelmiszert cipeltek, nyilvánvalóan azért, hogy felajánlják a Mesternek. Becky félrehúzódva, egykedvű-en figyelte a menetet. Még mocskosabbnak látszott, mint annak idején Sparcotban, és sokkal öregebbnek, bár a teste gömbölyded maradt. Arca beesett, az orra he-gyes volt.Beckyt nézve Martha elgondolkozott: „Becky a mi szü-leinknek a nemzedékéhez tartozik. Elképesztő, egyné-melyik hogyan maradt életben még most is, a ködös jós-lások ellenére, amiket annak idején hallottunk, hogy minden fiatalon pusztul majd el. Becky úgy megvan nyolcvanöt éves, mint egynapos." És a szívébe nyilallt: „Mi marad majd a világból, mire Algy meg én ebbe a korba érünk?"Martha közeledtére Becky megváltoztatta testhelyzetét, és csípőre rakta a kezét. Egyik vékony csuklójára a vi-harvert, nem működő, ócska óra volt rászíjazva, Towin

256

hajdani büszkesége. Hová lett a férfi?- Halló, Becky - szólította meg. - Milyen kicsi a világ. Nyári hajókirándulásra indultál?Beckyt nem lelkesítette fel a találkozás Marthával, vagy, hogy ismét láthatja Szürkeszakállt, Charleyt meg Pittet, akik köréje sereglettek, hogy elbeszélgessenek vele.- Én most a Mesterhez tartozom - válaszolta ne-kik. - Éppen ezért találtam méltónak arra, hogy a Máso-dik Nemzedék egyik gyerekét hordjam a szívem alatt, ősszel fogok szülni.Pitt rekedten vihogott:- Már akkor is vártad a megszületését, amikor azon a vásárhelyen hagytunk benneteket; hány éve is annak? Mi történt azzal a poronttyal? Azt hiszem, kép-zelt terhesség volt, ugye? Mindig is annak tartottam.- Én akkor férjnél voltam, te vén goromba pokróc - felelte Becky. - És a Mester még nem vállalta magára a küldetését, úgyhogy nem volt utódom. Csak most fo-gant meg, amikor már megláttam a világosságot. Ha gyereket akarsz, Martha, inkább vigyél ajándékot a Mesternek, és majd meglátod, mit tehet érted. Csodákra képes valóban.- Mi történt a vén Towinnal, Becky? - érdeklődött Charley. - Nincs veled a hajón?Az asszony fintorgott.- A vén Towin Thomas bűnös ember volt, Char-ley Samuels, és én nem gondolok őrá többé. Nem akart hinni a Mesterben, és nem akarta elfogadni a Mester kú-ráit, és ennek következtében a rák olyannyira elemész-tette, hogy halála előtt alig nyomott tíz kilót. Őszintén szólva, valóságos áldás volt, amikor elköltözött. Azóta követem a Mestert. Most töltöm be nemsokára a két-száz- huszonharmadik évemet. Mintha még száznak sem látszanék, ugye?Szürkeszakáll így válaszolt:- Ezt már mintha hallottuk volna. Nem ismerjük mi a te Mesteredet, Becky? Véletlenül nem Bunny Jin-

257

gadangelow -nak hívják?- Mindig mocskos szájú voltál, Szürkeszakáll - felelte Becky. - Most vigyázz, hogyan szólítod őt, mert már nem használja a régi nevét.- Pedig úgy látszik, az ócska trükkjeit még most is használja - mondta Marthához fordulva Szürkesza-káll. - Menjünk fel a fedélzetre, és nézzük meg a vén gazfickót.- Nem kívánom látni - mondta Martha.- Rendben van, figyelj rám, nem akarunk itt ra-gadni a tenger kellős közepén ebben a ködben. Őszig itt rekedhetünk, pedig akkorra már jókora utat meg kellene tennünk a folyón. Menjünk, keressük fel Jingadange-low-t, s vegyük rá, hogy vontasson el bennünket. A hajó kapitányának nyilván ismernie kell az utat.Így is tettek, és Pitt csónakjában a gőzhajóhoz eveztek. Felmásztak a hajóra, bár a fedélzet megtelt a hívőkkel és adományaikkal.Szürkeszakállnak várnia kellett, amíg beengedték a ka-binba, előbb a sziget asszonyai járultak egyenként a Mester elé, hogy áldását fogadják, így is csak szertartás keretében mutatták be.Bunny Jingadangelow egy fedélzeti nyugágyon hevert, római tógára emlékeztető pecsétes lepelbe burkolózva, ezt az öltözéket az új hivatásához nyilván sokkal illen-dőbbnek találta, mint a nyúl- prémek ódon gyűjtemé-nyét, amely annak idején legfigyelemreméltóbb ruhada-rabja volt. Körülötte isten voltának anyagi jelvényei he-vertek - egy rövidnadrágos öreg férfi most cipelte ki a kabinból a zöldségeket, bársonyos, kövér fejes salátákat, kacsákat, halakat, tojásokat, egy víziszárnyast, amely-nek az imént tekerték ki a nyakát.Maga Jingadangelow továbbra is megőrizte pedert baj-szát és pofaszakállát. A gömbölydedség, amely valaha csak az állát jellemezte, most kiterjedt egész testére: meghízott. Arca a telő hold puffadtságát és féloldalas pohosságát öltötte magára, és eddig példa nélkül álló nyájasság ömlött el rajta - bár elkomorodott, amikor

258

Szürkeszakáll belépett. Becky nyilvánvalóan már elújsá-golta látogatását.- Látni akartam, mert mindig úgy véltem, hogy magában megvan az intuíció ritka adománya - kezdte Szürkeszakáll.- Ez tökéletesen igaz. Ez emelt istenséggé. De biztosíthatom, Mr. Szürkeszakáll, mert hallom, még most is ezen a középszerű gúnynéven nevezteti magát, hogy nem áll szándékomban a múltról pletykálgatni. Túléltem a múltat, és az a szándékom, hogy a jövőt is túlélem.- Látom, még most is az ócska „Örök életével" szélhámoskodik; igaz, a propagandája már jóval rafinál-tabb.- Látja ezt a csengőt? Csak meg kell ráznom, és magát máris kipenderítik innen. Nem szabad bántania. Én már szent lettem. - Püffedt kezét az asztalra tette maga mellé, és elégedetlenül fújta fel magát. - Ha nem azért jött, hogy csatlakozzék a Második Nemzedékem híveihez, akkor mit kíván?- Rendben van, azért jöttem, hogy érdeklődjem magától Becky Thomas terhességéről. Maga nem…- Legutóbb is erről beszélt nekem, amikor év-századokkal ezelőtt találkoztunk. Beckyhez magának semmi köze… mióta a férje meghalt, ő is a hívem lett. Maga egy kicsit az emberek vezérének képzeli magát, ugye, s közben a valóságban nem is vezeti őket?- Én nem vezetek senkit sem, mert én…- Mert vándorlélek. Mi az életcélja? Nincs is célja az életének. Kösse össze velem a sorsát, ember, és élje le hátralevő életét kényelmesen. Nem fogom egész éle-temet itt tölteni a tavon körbe körbe ladikázva ezen a lyukas fenekű hajón. A tó déli partján van egy támasz-pontom, Hagbourne a neve. Jöjjön oda velem.- És legyek én is… hogy hívják a tanítványait, és a feleségem is felcsapjon közéjük? Nem valószínű. Mi…Jingadangelow felemelte a kis csengettyűt, és megrázta.

259

Két vénasszony totyogott be, mindketten holmi tógasze-rűséget viseltek, az egyikük szörnyen hájas volt, és ki-meredő szemét csak a Mesterre szegezte.- Második Nemzedék papnői - szólította meg őket Jingadangelow. - Ismertessétek eljövetelem célját.A soványabbik asszony mintegy fél mondattal előbbre járva, a két nő kántáló előadásmódban így felelt: Azért jöttél, hogy istenünk légy az isten helyett, ki el-hagyott minket; azért jöttél, hogy férfi légy a férfiak he-lyett, kik magukra hagytak, azért jöttél, hogy gyerekünk légy, a gyerekek helyett, kik megtagadtattak mitőlünk.- Tudja, Szürkeszakáll, nincs ebben semmi testi-ség - vetette közbe Jingadangelow.- Reményt ébresztesz, hol csak hamu maradt; éle-tet keltesz, hol csak bánat lakozott; termékeny öleket tá-masztasz, hol csak üres has korgott.- Ismerje el, hogy ez az álbiblikus stílusú próza igen hatásos.- A hitetleneket szétmorzsolod, a hívőket pe-diglen megtartod, és a hívők gyermekeiből toborzod majd a Második Nemzedéket, amely ismét emberekkel népesíti be a földet.- Nagyon jól van, papnők. Mesteretek elégedett veletek, különösen Madge nővérrel, aki diadalra viszi az ügyet, mivel hiszi is azt, amit mond. Most, lányok, mit kell tennetek, hogy mindez beteljesedjen rajtunk?A két asszony ismét kántálni kezdett:- Meg kell tisztulnunk bűneinktől, meg kell tisztí-tanunk másokat is bűneiktől, tisztelnünk kell a Mestert, és ragaszkodnunk őhozzá.- Ezt nevezhetnénk a döntő cikkelynek - mondta Szürkeszakállnak Jingadangelow. - Rendben van, pap-nők, távozhattok.A nők szorongatni kezdték a kezét, simogatták a fejét, és könyörögtek, hadd maradjanak, és érthetetlen zsar-gonban esedeztek.- Az ördögbe is, lányok, kihallgatást tartok- Hagyjatok magamra!

260

Elmenekültek a jogos harag elől, és Jingadangelow, amikor ismét kényelmesen elhelyezkedett a székben, in-gerülten magyarázta Szürkeszakállnak:- Ez a büntetése annak, ha az ember követőket tart, fejükbe száll a dicsőség. Ügy látszik, énekelve ez a szamárság belemászik a női fejekbe. Jézus- tudhatott egyet-mást, amikor csupa férfi tanítványt választott, de szemmel láthatólag én jobban boldogulok az asszonyok-kal.Szürkeszakáll így válaszolt:- Láthatólag nem élte bele magát teljesen a szere-pébe, Jingadangelow.- A próféta szerepe egy kicsit mindig fárasztó. Hány évbe került, amíg ezt összehoztam! Évszázadok, újabb évszázadok várnak még az ügyre. De én reményt öntöttem beléjük, és ez a nagy dolog. Furcsa, mi, olyas-mit adni az embereknek, ami sajátmagunknak sincs?Az ajtón kopogtattak, és egy szürke jersey- ruhás, top-rongyos férfi bejelentette, hogy minden wittenhami asz-szony szerencsésen partot ért, és a hajó készen áll a to-vábbindulásra.- Jobban tenné, ha a csapatával együtt velünk tar-tana - figyelmeztette Szürkeszakállt Jingadangelow.Szürkeszakáll ekkor megkérte, vegyék őket vontatókö-télre. Jingadangelow ingerülten azt válaszolta, hogy megtehetik, de csak ha rögtön hajlandók elindulni. Egé-szen Hagbourne-ig vontatta volna őket, cserében csak némi munkát kért Pitt-től, Charleytól meg Szürkesza-kálltól. Rövid tanácskozás után beleegyeztek, és össze-szedték holmijaikat; ezek zömét a dingiben és Pitt csó-nakjában halmozták fel, a többit pedig magukkal vitték a hajóra, ahol a fedélzeten rakták le. Mire elindultak, a köd felszállt. A nappal borús és zord maradt.Pitt és Charley kártyázni kezdtek a legénység két tagjá-val. Martha és Szürkeszakáll körbesétált a fedélzeten: még megvoltak az ülőhelyek nyomai, valamikor itt ül-dögéltek a kirándulók, és innen gyönyörködtek a vén fo-lyóban. A hajón kevesen tartózkodtak, talán kilenc

261

„papnő", hogy kiszolgálják Jingadangelow-t, és egypár matróz. Volt ott még néhány lézengő úriember is, ők a tat árnyékában hallgatagon henyéltek. Revolverrel vol-tak felfegyverezve, nyilván minden esetleges támadást visszaverendő, és mivel pillantásuk nem tetszett Szürke-szakállnak, kissé megnyugodott, hogy vele van a puská-ja.Amikor a szalon mellett elhaladtak - a szobát elfüggö-nyözték Jingadangelow használatára az ajtó kinyílt, és maga a Mester tekintett ki. Feltűnő módon üdvözölte Marthát.- Még egy istennek is szüksége van egy kis friss levegőre - mondta. - Olyan a kabinom, mint valami ke-mence. Asszonyom, maga változatlanul bájos, az évszá-zadok egyetlen jelt sem hagytak a maga arcán. Ha már a szépségről beszélünk, talán fáradjon be ide, és nézzen meg valamit.Marthát és Szürkeszakállt betessékelte a kabinjába, on-nan tovább a másik oldalon levő ajtó felé.- Maguk mindketten pogányok természetesen, született pogányok, úgy gondolom, mivel az egyik teóri-ám szerint a hitetlenek születnek, a szentek pedig lesz-nek, de a megtérítés reményében talán megtekintenék egyik csodatételemet.- Még most is kasztrálással foglalkozik? - kér-dezte Martha, és egy tapodtat sem mozdult előre.- Az istenért, nem! Bizonyára nagyon jól látja, Mrs. Szürkeszakáll, mennyire megváltoztam. A durva trükkök nem tartoznak a kelléktáramba. Szeretném megmutatni maguknak a Második Nemzedék egyik ha-misítatlan példányát. - Az ajtóról félrebillentette a füg-gönyt, és odatessékelte őket, nézzenek be a másik szo-bába.Szürkeszakállnak elállt a lélegzete. Érzékei szinte zene-szóként éledtek újjá.A priccsen egy fiatal lány aludt. Meztelen volt, és vállá-ról lecsúszott a takaró, feltárva majdnem egész testét. Sima volt és barna, kecses formájú. Mellét a maga alá

262

csúsztatott keze óvta, egyik térdét annyira felhúzta, hogy majdnem a könyökét érintette, s lába között feltár-ta a pelyhedző szeméremszőrzetet. Arcát a párnába fúr-ta, a száját nyitva tartotta, dús barna haja morcos kusza-sággal terült szét álmában. Lehetett vagy tizenhat éves.Martha csendesen visszaeresztette a függönyt az üveg-táblára, és Jingadangelow-hoz fordult.- Akkor hát mégis szülnek néhányan… De ez a gyerek nem tartozik egyik asszonyhoz sem azok közül, akiket a hajón láttunk.- Nem, nem, hogy eltalálta! Ez a gyermek, így is mondhatná, egy szegény öreg próféta vigasza. A férje meghatottnak látszik. Remélhetem, hogy képességeim eme nyilvánvalósága után üdvözölhetjük a Második Nemzedék gyülekezetében?- Maga alattomos sátán, Jingadangelow, mit mű-vel ezzel a lánnyal? Ez tökéletes, nem is hasonlítható azokhoz a szomorú teremtményekhez, akiket Oxfordban láttunk. Hol szerezte? Honnan származik?- Tisztában van azzal, hogy aligha van joga ilyen módon keresztkérdésekkel gyötörni? Ennek ellenére én mégis elárulom, hogy feltevésem szerint még sok Chammoyhoz hasonló teremtés kószál szerte az ország-ban - így hívják a lányt. Látja, tudok én még valami kézzelfoghatót is nyújtani a tanítványaimnak. Nos, miért nem szegődnek mellém?- Mi a folyótorkolathoz igyekszünk - felelte Mar-tha.Jingadangelow addig rázta a fejét, míg végül az arca is rengett.- Öregségére a férje szócsöve lesz, Mrs. Szürke-szakáll. Amikor oly sok évszázaddal ezelőtt először ta-lálkoztunk, azt hittem, van saját véleménye.Szürkeszakáll megmarkolta a tógája elejét.- Ki ez a lány itt? Ha még több gyerek is él, akkor meg kell mentein őket, gondosan ápolni és segíteni kell őket, nem pedig a ringyójául használni! Az istenért, Jin-gadangelow…

263

A Mester hátrahőkölt, megragadta a csengőt, és vadul megrázta, majd Szürkeszakáll arcába csapta.- Maga is féltékeny kutya, mint minden férfi!- hörögte.Két papnő rohant be nyomban, a dulakodás láttára felvi-sítottak, és utat engedtek a két férfinak, akik eddig a ha-jó tatján üldögéltek. Megragadták Szürkeszakáll karját, és erősen tartották.- Kötözzétek meg és dobjátok át a korláton!- rendelkezett Jingadangelow, és visszatámoly-gott a székébe. Erősen zihált. - Próbáljuk ki rajta a lán-dzsát! Kötözzétek meg az asszonyt, és hagyjátok a fe-délzeten. Majd Hagbourne-ben beszélek a fejével. Moz-gás!- Maradj, ahol vagy - szólt az ajtóból Pitt. Egy ki-feszített íjat szegezett Jingadangelow-ra. Megmaradt két foga felvillant a nyílvessző tolla mögött. Charley ott állt mellette, késsel a kezében figyelt a folyosó felé. - Ha valaki meg mer moccanni, egy másodpercnyi habozás nélkül keresztüllövöm a Mestereteket.- Szedd el tőlük a puskákat, Martha - tanácsolta Pitt. - Minden rendben, Szürkeszakáll? Most mihez kez-dünk?Jingadangelow csatlósai semmi hajlandóságot nem mu-tattak a harcra. Szürkeszakáll átvette Marthától és zseb-re vágta a két férfi revolverét. Arcát megtörülte a kabát-ja ujjával.- Nincs semmi vitánk ezekkel az emberekkel- mondta ha békén hagynak bennünket. Hag-bourne-be megyünk, és ott elválunk tőlük. Kétséges, hogy találkozunk-e még velük egyáltalán.- Ó, nem hagyhatod így futni őket! - kiáltotta Pitt. - Figyelj ide, milyen lehetőséget szalasztasz el. Most az-tán megkaparinthatnád ezt a remek kis hajót. Ha legkö-zelebb kikötünk, partra rakhatjuk ezt a rohadt legénysé-get is. Nosza rajta!- Nem tehetjük, Jeff. Kiöregedtünk már a kalóz-kodásból - mondta Martha.

264

- Úgy érzem, lassan visszatért az erőm, mintha még fiatalember volnék - szónokolt Pitt, és nem nézett rájuk. - Ahogy itt állok, és kezemben az íj, hirtelen úgy érzem, ismét tudnék embert ölni… Valóságos csoda…Értetlenül bámultak rá.Végül Szürkeszakáll szólalt meg:- Ne járjunk a fellegekben. Nem tudnánk irá-nyítani a hajót, és nem tudnánk kivezetni a Barks Ten-geréről.- Marthának igaza van - szólt közbe Charley.- Nincs erkölcsi jogunk, hogy bitoroljuk a hajóju-kat, bármilyen gazfickók is.Jingadangelow felegyenesedett, és megigazította a tógá-ját.- Ha befejezték a vitatkozást, szíveskedjenek el-hagyni a kabinomat. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy ez megszentelt magánlakosztály. Nem lesz több félreértés, biztosíthatom önöket.Távozóban Martha egy leselkedő, vadul villogó szem-párt vett észre az ablakfüggöny résében.

Amikor késő délután feltűnt Hagbourne, nem a ködből bukkant elő, hanem a zuhogó esőfüggönyből, mert a kö-döt még reggel elűzte a szél, amely záporokat hozott magával. De ezek elcsitultak, mihelyt a gőzhajó kikötött a kőrakpart mellett, és a Berkshire-dombvidék gerince kiemelkedett a kisváros mögül. A város, amelyet Jin-gadangelow a támaszpontjának nevezett, szinte teljesen kihaltnak látszott. Csupán két aggastyán üdvözölte a gőzhajót, és segédkezett a kikötésnél. A partraszállás némi életet vitt az unalmas tájba.Szürkeszakáll csapata eloldotta a csónakjait, miközben a hajó legénysége éberen figyelte őket. Jingadangelow nem látszott harciasnak. De egyáltalán nem számítottak Becky feltűnésére, aki megjelent, miközben a holmiju-kat rakták a dingibe.Fejét félrebillentette, és hegyes orrát Szürke- szakállnak szegezte.

265

- A Mester küldött, hogy beszéljek veled. Úgy mondja, hogy tartozol neki némi munkával a vontatás folytán.- Ledolgoztuk volna, ha nem támadja meg Szür-keszakállt - felelte Charley. - Ez gyilkossági kísérlet volt, bizony az. Akik pedig hamis isteneket imádnak, mindörökre elkárhoznak, inkább erre ügyelj, Becky.- Csak tartsd a nyelved, Charley Samuels, ha a Második Nemzedék papnőjével szólsz. Nem is hozzád beszéltem. - Tüntetően hátat fordított neki, és ezután csak Szürkeszakállhoz intézte szavait: - A Mester min-dig igaz bocsánatot hordoz az ő szívében. Nem forral bosszút, és szeretne szállást adni nektek éjszakára. Van itt egy üresen álló épülete, amit használhatnátok. Ez az ő ajánlata, nem az enyém, mert én nem tenném. Ha be-legondolok, hogy verekedtél vele, kezet emeltél a sze-mélyére!- Nem kívánjuk igénybe venni a vendégszeretetét - válaszolt határozottan Martha. Szürkeszakáll feléje fordult, kézen fogta, és hátratekintve odaszólt Becky-nek:- Mondd meg a Mesterednek, hogy örömmel el-fogadjuk a felajánlott éjjeli szállást. Es keress valakit, aki tisztességesen beszél, és odavezet minket.Amikor Becky visszacsoszogott a kikötőpallóhoz, Szür-keszakáll sürgetően rászólt Marthára:- Nem hagyhatjuk itt, amíg meg nem tudunk va-lamit a lányról, honnan jött, s mi történik vele. Az éjsza-ka mindenesetre viharosnak ígérkezik. Bizonyára nem forgunk veszélyben, s örülni fogunk a száraz kvártély-nak. Várjuk ki a végét.Martha felvonta azt, ami hajdani életében a szemöldöke lehetett volna.- Elismerem, hogy nem értem, miért érdekel any-nyira ez a megbízhatatlan gazfickó. Ennek a lánynak, Chammoynak a csábereje azonban sokkal nyil-vánvalóbb.- Ne bolondozz, asszonykám - mondta gyengéden

266

a férfi.- Azt tesszük, amit kívánsz.Szürkeszakáll feje búbjáig elpirult.- Chammoy nincs rám hatással - mondta, és Pitt-hez fordult, hogy utasításokat adjon neki a csomagokkal kapcsolatban.A Jingadangelow felajánlotta szállás jónak bizonyult. Hagbourne huszadik századbeli, szürke házak kietlen romhalmaza volt, az épületek zöme városi bérkaszárnya, de a város egyik végén, amelyet Jingadangelow saját maga és tanítványai használatára kiválasztott, régebbi, kevésbé vérszegény hagyomány szerint emelt házak is akadtak. A területet sűrűn benőtte a növényzet. A hely többi részét mindenféle bozót, bodzafák, lósóska, füzi-ke, sóska, csalán és a mindenütt jelenlevő szeder foglal-ta e. A városon kívül másfajta növényzet nőtt. A birkák, amelyek valaha lelegelték a dombvidék füvét, régen el-tűntek. Mivel a nyájak már nem rágták le a bokrok és fák hajtásait, a tölgyek és bükkfák régi erdeje kezdett visszatérni, s útjukban mindenestül tönkretették a birka-tulajdonosok hajdani lakóhelyét.Az életerős, fiatal erdő, amelyről még csöpögött a nem-rég lehullott eső, súrolta a pajta kőfalait, amerre a társa-ság igyekezett. A pajta elülső és hátsó falai voltaképpen beomlottak, így aztán a padlója sáros lett. De egy falép-cső vezetett fel a kis erkélyre, ott két szoba húzódott meg a továbbra is használható tető alatt. Nemrégen még laktak itt, és a pajta kényelmes éjszakát ígért. Charley és Pitt foglalta el az egyik szobát, Martha és Szürkeszakáll a másikat.Nagy lakomát csaptak, két fiatal kacsát ettek és borsót, amit Martha vásárolt a hajón az egyik asszonytól, mivel szabad idejükben a papnők egyáltalán nem vetették meg a kofálkodást. A poloskakeresés nyomán kiderült, hogy nemigen számíthatnak éjszakai társaságra: ezen felbuz-dulva korán lefeküdtek. Szürkeszakáll lámpát gyújtott, és ő is meg Martha is levetette a cipőjét. Az asszony ne-kifogott kifésülni és megkefélni a haját. Szürkeszakáll

267

éppen egy darab szövettel törölgette puskája csövét, amikor meghallotta, hogy recseg a falépcső.Csendben felállt, a tárba becsúsztatott egy töltényt, és a puskát az ajtóra irányította.A betolakodó nyilván felfigyelt a zár csattanására, és megszólalt:- Ne lőj!Szürkeszakáll meghallotta, hogy a szomszédos szobából felhangzik Pitt felszólítása:- Ki az ördög jár odakint? - kiáltotta. - Agyon-lőlek!- Szürkeszakáll, én vagyok az, Jingadangelow. Szeretnék beszélni magával.Martha megjegyezte:- Jingadangelow, és nem a Mester!Eloltották a lámpát, és kinyitották az ajtót. A késői szür-kületben Jingadangelow ott állt a lépcső közepén, egy kis lámpát tartott a feje fölé. Lefelé irányuló sugara csu-pán fénylő homlokát és arcát világította meg. Pitt és Charley kilépett a kis erkélyre, hogy szemügyre vegyék Jingadangelow-t.- Ne lőjetek, emberek. Egyedül vagyok, nem kell tartanotok tőlem. Csak Szürkeszakáll-lal szeretnék be-szélni. Nyugodtan visszafekhetnek és alhatnak.- Azt mi döntjük el, hogy mit csinálunk - felelte Pitt, de a hangjából érződött, hogy megengesztelődött. - Már korábban is tapasztalhattad, hogy nem sokat teketó-riázunk veled.- Majd én kezelésbe veszem, Jeff - mondta Szür-keszakáll. - Inkább jöjjön fel, Jingadangelow.Az örök élet házalója az utóbbi időben meghízott: amint felfelé igyekezett, a lépcsőfokok recsegtek a súlya alatt. Szürkeszakáll félrehúzódott, és Jingadangelow belépett a szobába. Amikor megpillantotta Marthát, csípőjével körözött egyet, amit a meghajlás előkelő változatának szánt. Lámpáját lerakta egy fali kőpolcra, és nem moz-dult a helyéről, ajkát lebiggyesztette, s szokása szerint

268

nehezen kapkodva a levegőt, figyelte őket.- Ezt vizitnek szánta? - kérdezte Martha.- Azért jöttem, hogy előnyös üzletet ajánljak fel- kezdte Jingadangelow.- Mi nem kötünk előnyös üzleteket, ez a maga foglalkozása, nem a miénk - felelte Szürkeszakáll.- Ha két legénye a revolverét szeretné visszasze-rezni, majd reggel megkaphatják, amikor tovább-indulunk, feltéve, ha kezeskedik a jó magaviseletükért.- Nem azért jöttem. Nem kell ilyen élesen be-szélnie velem, amiért kedvezőbb helyzetben van. Nyílt ajánlatot szeretnék tenni.Martha dühösen válaszolta:- Dr. Jingadangelow, holnap reggel szeretnénk korán indulni. Pakoljon ki, mit akar mondani.- Azzal a lánnyal, Chammoyjal kapcsolatos?- kérdezte Szürkeszakáll.Jingadangelow valami olyasmit motyogott, hogy valaki-nek fel kellene segíteni, és letelepedett a padlóra.- Tudom, hogy nincs más választásom, ki kell te-regetnem a kártyáimat a képletesen vett asztalon. Azt akarom, hogy nemes lelkűen hallgassanak végig, mivel valóban azért jöttem, hogy könnyítsék a lelkemen. Mondhatnám, nagyon sajnálom, amiért nem fogadnak barátságosabban. A hajón történt kis összekoccanás el-lenére változatlanul tisztelem önöket.- A birtokában levő lányról szeretnék hallani - vá-gott közbe Martha.- Igen, igen, nyomban hallani fognak róla. Mint tudják, szolgálatom évszázadai alatt alaposan átkutattam Közép-Angliát. Sok tekintetben byroni figura vagyok, aki vándorlásra és szenvedésre kényszerül… Bolyongá-som idején ritkán láttam gyereket. Természetesen tud-tuk, hogy a feltételezések szerint egy sincs. Ám józan ésszel arra a következtetésre jutottam, hogy a valóságos helyzet mérhetetlenül különbözik a látszólagostól. Ami-kor ezt felismertem, eltűnődtem néhány indítóokon, amit most kifejtek önöknek.

269

Ha fel tudják idézni azt a távoli korszakot, az ősi techni-kai civilizáció összeomlása előtt, még Anno Domini hu-szadik század, akkor emlékeznek a szakemberek ellent-mondó diagnózisára, hogy mi történik, ha teljes mérték-ben érvényesül az űrbombák hatása. Néhányan azt hit-ték, hogy pár éven belül minden visszazökken a rendes kerékvágásba; mások szerint a felhalmozódó radioakti-vitás mindenféle életet eltöröl erről a bűnös, de azért eléggé kívánatos világról. Mi, akik részesültünk a túl-élés jótéteményében, most már tudjuk, hogy mindkét tá-bor tévedett. Igazam van?- Igen. Folytassa.- Köszönöm. Meg is teszem. Más szakemberek azt hangoztatták, hogy a nagy Baleset radioaktivitását az évek folyamán elnyeli a talaj. Úgy hiszem, ez a jöven-dölés már valóra vált. Továbbá azt is hiszem, hogy né-hány fiatalabb asszony már ismét képes szülni. Most meg be kell vallanom, hogy jómagam még egyetlen ter-mékeny nővel sem találkoztam, bár új hivatásom során éberen kutattam őket. így aztán fel kellett tennem a kér-dést önmagamnak: „Mit tennék, ha megközelítően hat-van nyarat megért nő lennék, aki felfedezi, hogy képes létrehozni azt, amit mi Második Nemzedéknek neve-zünk?" Ez inkább elméleti kérdés, asszonyom; maga mit felelne erre?Martha habozva válaszolta:- Ha gyereket várnék? Feltehetően örülnék neki. Legalábbis évekig feltételeztem, hogy örülnék neki. De vonakodnék bárkinek is megmutatni a gyerekemet. Bi-zonyára nemigen kerülnék magához hasonló ember elé, és nem osztanám meg vele a titkomat, mert félnék, hogy belekényszerítenek… igen, valamiféle kötelező tenyész-tésbe.Jingadangelow fölényesen bólintott. Ahogy a társalgás megengesztelte, úgy vette fel ismét régi ma-gabiztosságát.- Köszönöm, asszonyom. Tehát azt mondja, hogy elrejtőzne az ivadékával együtt. Mert ha felfedné magát,

270

akkor esetleg megölnék, mint azt a bolond asszonyt, aki lányt szült Oxford környékén. Ha feltételezzük, hogy néhány asszony szült gyereket, nem szabad elfelejte-nünk: ez nyilván olyan elszigetelt településeken történt, amelyek ma már messze esnek minden járt úttól. A szü-letések híre nem terjedhet.Most pedig nézzük, milyen helyzetben lehetnek a gyere-kek. Úgy vélhetnénk, hogy irigylésre méltó a sorsuk, mivel a felnőttek ott vannak mellettük, és kényeztetik, óvják őket. Aki jobban ismeri az emberiséget, másképp vélekedik. A gyerektelen emberek acsarkodó irigysége elviselhetetlen volna, és az elaggott szülők képtelenek lennének elhárítani ennek az irigységnek a kézzelfogha-tó hatásait. Az anyaságba beleőrült satrafák és magtalan, vén, szenilis férfiak ellopnák a csecsemőket. A kisgyer-mekek az elvetemült gazfickók prédájául szolgálnának, mint amilyenekkel kénytelen voltam összetársulni mint-egy nyolcvan évvel ezelőtt, amikor saját biztonságom érdekében egy vándor színtársulattal kóboroltam. S mire a gyerekek - a fiúk és lányok - elérnék a kamaszkort, az ember csak visszaborzad arra a gondolatra, miféle sze-xuális aljasságok érnék őket…- Chammoy esete bizonyára igazolja mindazt, amit eddig elmondott - szakította félbe Szürkeszakáll. - Félre a képmutatással, Jingadangelow, térjen a tárgyra.- Chammoynak szüksége van az oltalmamra és erkölcsi nevelésemre. Ezenkívül magányos ember va-gyok. Ennek ellenére az a véleményem, hogy a gyereke-ket egyetlenegy dolog fenyegeti leginkább: az emberi társadalom. Ha kíváncsi rá, miért nincsenek gyerekek, a válasz az, hogy ha léteznek is, elrejtőznek előlünk az új vadonokban, távol az emberektől.Martha és Szürkeszakáll egymásra pillantott. Egymás szeméből olvasták ki ennek az elméletnek a valószerű-ségét. Ennek megerősítésére felidézhették az állandóan szállongó híreket — legalább tízévesek ezek -, hogy a bozótban manók és parányi emberformájú teremtmé-nyek élnek, de ha ember jár arra, nyomban eltűnnek. És

271

mégis… Nem tudták egyszerre ezt megemészteni: elmé-jükből és testükből már kiapadt a hit, hogy léteznek még gyerekek.- Ez csak a maga őrültsége, Jingadangelow - mondta nyersen Szürkeszakáll. - Maga megszállottja an-nak az ötletnek, hogy minél több fiatal teremtést a kezé-be kaparintson. Hagyjon minket békén. Nem akarunk erről többet hallani, megvan nekünk a magunk őrültsé-ge, ami ellen harcoljunk.- Várjon! Maga az őrült, Szürkeszakáll, nem én. Nem volt elég világos az érvelésem? Épelméjűbb va-gyok, mint maga, azzal az őrült kívánságával, hogy le-hajózzon a folyó torkolatához. - Előrehajolt, és kezét gyötrődve összekulcsolta. - Hallgasson rám! Megvan az okom, amiért mindezt magának mondom el.- Jó oka lehet rá.- Bizony az. Van egy ötletem. Életem legnagyobb ötlete, és én tudom, hogy mindketten értékelni fogják. Mindketten józan gondolkozású emberek, és nagy örö-mömre szolgált, hogy oly sok évszázad elmúltával ismét összetalálkoztunk, a ma reggeli szerencséden incidens ellenére, amelyért úgy képzelem, magukat több szemre-hányás érheti, mint engem… de nem, felejtsük el. Az igazság az, hogy a maguk látványa feltámasztotta ben-nem a vágyat az intelligens társaság iránt, unom már ezt a bolondok gyülekezetét. - Előrehajolt, és ünnepélyesen egyenesen Szürkeszakállhoz intézte a szavait: - Felaján-lom, hogy mindentől megválók, és magukkal tartok, bárhova mennek. Természetesen fenntartás nélkül enge-delmeskedem a vezetésének. Nemes és nagy lemondás ez. Csupán tulajdon lelki üdvömért cselekszem így, és mert meguntam ezeket a gyengeelméjű tanítványaimat.A hirtelen támadt kurta csendben a pocakos férfi aggód-va figyelte látogatóit: igyekezett rámosolyogni Marthá-ra, majd meggondolta magát, s felhagyott a próbálko-zással.- összecsődített egy csomó bolondot, akik követik magát, ezt magának kell elintéznie - mondta csendesen

272

Szürkeszakáll. - Azt hiszem, ezt Marthá- tól tanultam, nem is egymillió évvel ezelőtt: az ember bármennyire gyűlöli szerepét az életben, mégis játszania kell tehetsé-géhez mérten.- De az égre mondom, a Mester szerepe nem az egyetlen szerepem. Szeretnék megszabadulni tőle.- Nem kételkedem benne, hogy tucatnyi szerepet képes eljátszani, Jingadangelow, de abban is biztos va-gyok, hogy hazugságainak lényege a szerepeiben rejlik. Nem akarjuk, hogy velünk tartson, kíméletlenül őszinté-nek kell lennem. Mi boldogok vagyunk! Mindannak el-lenére, amit annak idején elvesztettünk, 1981-ben, annál a borzalmas Balesetnél, egy dolgot legalább nyertünk: nincs szükségünk többé a civilizáció képmutatására és színleléseire: saját magunk lehetünk. De maga viszályt szítana köztünk, mert ezekbe az egyszerű hétköz-napokba magával cipelte az álarcviselés ócska halan-dzsáját. Már túl öreg ahhoz, hogy erről leszokjon - hány ezer éves is maga? -, úgyhogy soha nem fog megbékél-ni, ha velünk tart.- Mi ketten filozófusok vagyunk, Szürkeszakáll. A föld sója. Meg akarom osztani magával egyszerű éle-tét.- Nem. Nem oszthatja meg. Csupán tönkreteheti. Nem alkuszom. Sajnálom.Levette a lámpást a kőpolcról, és Jingadangelow kezébe nyomta. A Mester Szürkeszakállra pillantott, majd las-san megfordította a fejét, hogy Martha arcába nézzen. Kezét kinyújtva megmarkolta az asszony ruhájának sze-gélyét.- Mrs. Szürkeszakáll, a férje szíve megkérgese-dett, mióta Swiffordban találkoztunk. Beszélje rá. Én mondom magának, hogy vannak itt gyerekek a közel-ben, a dombokon - Chammoy is közülük való. Mi hár-man felkutatjuk őket, és felcsaphatunk tanítónak. ők gondoznának bennünket, amíg mi átadjuk nekik a tudá-sunkat. Győzze már meg szőrösszívű férjét, könyörgöm.Martha csak ennyit válaszolt:

273

- Hallotta, mit mondott, ő a főnök.Jingadangelow felsóhajtott. Szinte csak saját magának suttogta:- A végén mindnyájan egyedül maradunk. Mi-csoda tehertétel a tudatosság!Lassan feltápászkodott. Martha is felkelt. Egy könny-csepp buggyant ki Jingadangelow jobb szeméből, és mintegy parancsszóra végiggördült az arcán, le egészen az álláig, ahol egy ránc még lejjebb irányította a nyaka felé.- Alázatomat, emberségemet ajánlom fel, és ma-guk visszautasítják!- Legalább visszaszerezheti az istenségét.Felsóhajtott, és valami meghajlásfélét hajtott végre, vol-taképpen csak a térdét hajlította meg egy kissé.- Bízom abban, hogy kora reggel mindnyájan el-távoznak - mondta. Megfordult, és kifelé indult, majd becsapta maga mögött az ajtót, sötétben hagyva őket.Martha a férje kezébe tette a kezét.- Micsoda ragyogó szónoklatot tartottál, édesem! Talán mégiscsak dús fantáziád van. Ó, hogy miket mondtál! „Boldogok vagyunk!" - igazán bátor ember vagy, sze-relmem. Magunkkal kellene vinnünk ezt a vén, megbíz-hatatlan szélhámost, hogy időnként ilyen ékesszólásra bírjon.Most az egyszer Szürkeszakáll szerette volna el-hallgattatni felesége csipkelődő édelgését. A Jingadan-gelow keltette zajokra fülelt, amelyek hirtelen megszűn-tek. A recsegő falépcsőn lefelé, néhány lépés után Jin-gadangelow megpihent, valami tompa zaj hallatszott, amit Szürkeszakállnak nem sikerült megfejtenie, aztán csend lett. Valamit mormolt, és félretolta Marthát, oda nyúlt, ahol a puskáját hagyta, és kinyitotta az ajtót.Jingadangelow lámpája még világított, de a Mester már nem tartotta a kezében. A pajta padlóján állt, reszkető két kezét a feje fölé emelte. Körülötte három hihetetlen figura ugrándozott, egyikük fölkapta a lámpást, és kör-be-körbe lóbálta, úgyhogy az árnyékok az épületben ka-

274

varogtak, a tetőn, a padlón, a falakon.A groteszk alakokat a félhomályban és az imbolygó fényben alig lehetett felismerni. Mintha mindegyikük-nek négy lába és két keze lett volna, és félig-meddig guggoltak. Koponyájukról meredeken elállt a fülük, elő-reugró állati arcuk és hosszú álluk volt. A közöttük tán-torgó ember körül szökdécseltek. Meg lehetett volna bo-csátani a szemlélőnek, ha az ördög középkori ábrázolá-sával téveszti össze őket.Szürkeszakállnak minden haja szála az égnek meredt babonás félelmében. Csupán a cselekvés reflexében fel-emelte a puskáját, és tüzelt.Fülrepesztő zaj támadt. A pajta túlsó végén a falnak egy újabb része omlott rá a szemétre. Ugyanakkor a lámpás-sal táncoló alakok felkiáltottak, és a földre roskadtak. A fény az eliramló lábak közé zuhant és kialudt.- Ó, istenem, Martha, hozz lámpát! - kiáltotta hir-telen rémületében Szürkeszakáll. Dübörögve lerohant a sötét lépcsőn, közben Charley és Pitt kisietett az erkély-re. Charley hozta a lámpájukat.Lelkes csatakiáltással Pitt megeresztett íjából egy lövést a menekülő alakok felé, de rövidre sikerült a lövés, és a nyílvessző reszketve ott maradt a sárba fúródva. Char-leyval együtt Szürkeszakáll után loholtak, Martha szoro-san a nyomukban maradt, s vitte a lámpát. Jingadange-low a biztonságot nyújtó falhoz lapult, rémületében sírt, szemmel láthatólag nem sérült meg.Lent a padlón, néhány borzbőr alatt, egy kisfiú feküdt. Egyik prém az altestén lógott: mintha négy lába nőtt volna, a másik pedig álarcként borította az arcát. Sovány testét ráadásul színes festékkel vagy sárral mázolta be. Övében kis kést hordott. A puskagolyó a combját ütötte át. Eszméletlen volt, és nagy sugárban fröcskölt belőle a vér.Charley és Pitt Szürkeszakáll mellé térdelt, amikor az félredobta a borzbőröket. A vér rózsája, mint valami be-tegség, úgy terjedt a fiú combján.Alig hallották Jingadangelow motyogását:

275

- Ha maga nincs, meg is ölhettek volna. A kis va-dak! Megmentette az életemet! A gonosz kis semmire-kellők itt vártak rám. Chammoyt a környéken fogtam el, azt hiszem, őrá lestek. A kis vadak! Nem szabad, hogy a tanítványaim itt találjanak. Továbbra is Mesterüknek kell maradnom. Ez az én végzetem, a fene vigye el.Pitt odalépett hozzá, és nyíltan a szemébe nézett.- A színét sem akarjuk látni. Fogja be a száját, és takarodjon innen!Jingadangelow feltápászkodott.- Azt képzeli, ezek után van kedvem maradni?Kitántorgott a pajtából a lombos éjszakába, miközben Martha átkötötte a fiú lábát. Amikor meghúzta a kötést, a fiú kinyitotta a szemét, és a tetőn táncoló árnyékokra bámult. Martha föléje hajolt és rámosolygott.- Bárki vagy is, most már minden rendbe jön, drága-ságom - mondta.

A dingi másnap kora reggel útnak indult, maga után vontatva Pitt csónakját. Pitt egyedül ült a csónakban, magában bólogatott, néha mosolygott, az orrát dörzsöl-te. Amikor kifutottak Hagbourne-ből, az ég felhős volt, de amikor megkezdték újabb szakaszát az utazásnak, amelytől azt várták, hogy egyszer majd elviszi őket a fo-lyó torkolatához, a nap áttörte a felhőket, és a szél is megélénkült.A kikötő korhadozó partszegélye, amelyhez a Második Nemzedék gőzhajója simult oda, elhagyatott volt. Leg-nagyobb megkönnyebbülésükre Jingadangelow csapatá-ból senki sem bújt elő, hogy ellenséges vagy másféle búcsút mondjon nekik. Már jókora utat megtettek, ami-kor a parton egy magányos figura tűnt fel, és integetett feléjük: túl messze jártak, hogy felismerhessék.Mihelyt a szellő belekapott a vitorlájukba, Szürkesza-káll és Charley behúzták az evezőket. Szürkeszakáll a kormányrúdhoz ült, Martha mellé. Egymásra néztek, de nem szóltak egy szót sem.Súlyos gondolatok gyötörték a férfit. A csalárd Mester-

276

nek legalábbis egy tekintetben igaza volt: gyakorlatilag az emberi kéz a gyerekek ellen fordult. ő maga lőtt rá az első gyerekre, akit közvetlen közelről láthatott. Talán az ember valamiféle gyerekgyilkossági kényszere hajszolta bele a pusztításba.Az azonban világossá vált, hogy az új nemzedékben erősen él az önfenntartási ösztön, és mivel kevesen van-nak, ez igen jó dolog. Óvakodtak az emberektől. Ruhá-zatukról kiderült, hogy inkább az állatvilággal azonosít-ják magukat, nem pedig a Földet még benépesítő tébo-lyult matuzsálemekkel.Igen, néhány év múlva már könnyebb lesz a helyzetük.- Meg lehetne őket tanítani, hogy ne féljenek tő-lünk - jegyezte meg elgondolkodva Szürkeszakáll. - Ez után a fatális lecke után rengeteg segítséget tudnánk ne-kik nyújtani.- Bizonyára úgy is lesz, ahogy mondod. De ők valójában egy egészen új fajhoz tartoznak, és talán nem kellene megtanítani őket arra, hogy ne féljenek tőlünk, talán ez lenne az ideális - mondta Martha. Felállt, és közben átkarolta férje vállát.Szürkeszakáll a megjegyzés jelentőségén rágódott, és Marthát figyelte, amint előresétált. Az asszony a rögtön-zött hordágy fölé hajolt és mosolygott, miközben óvato-san kicserélte a fiatal Arthur kötését. Szürkeszakáll egy percig csak nézte az asszonyt, a kezét, az arcát és a gye-reket, aki komolyan bámult az asszony szemébe.Aztán Szürkeszakáll elfordította a fejét, fél kezét a pus-kán nyugtatta, a másikkal pedig a szemét ernyőzte el, s úgy tett, mintha előre nézett volna a látóhatár felé, ahol a dombok magasodtak.

277