2016

022

Deákpoézis 2016

Deákpoézis 2016A Műút folyóirat és a Teleki Tehetséggondozó Kollégium (a Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Tagintézménye) idén is meghirdette középiskolásoknak szóló verspályázatát. A zsűri tagjai voltak: Horváth Előd Benjámin, Kabai Zoltán, kabai lóránt és Zemlényi Attila. Az eredményhirdetés 2015. április 8-án zajlott le Miskolcon, jelen számunkban a díjazottak és a különdíjasok verseit közöljük.

Szövegek:Borzavári Róza | Hegedüs Benjámin Jutas | Horváth Eszter | Müller Henriette Annemarie | Rákóczi Zoltán | Szabó Csanád | Szegedi Fanni | Szurdi Panni | Tímár Benjamin | Weeber Luca Borbála

dűlő a műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat önálló tartalmú digitális mellékleteszerkeszti: kabai lóránt kkl@muut.hu logo, layout, design: Tellinger András telli@chello.hu kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolconfelelős kiadó: Kishonthy Zsolt a megjelenést támogatja a Nemzeti Kulturális Alap

ISSN 2062-4409

http://www.muut.hu/dulo http://www.facebook.com/muutfolyoirathttp://twitter.com/muut_folyoirat

Deákpoézis 2016 — végeredmény

1. helyezett, a Málik Roland-díj elnyerője: Hegedüs Benjámin Jutas

2. helyezett: Szegedi Fanni

3. helyezett: Tímár Benjamin

Különdíjasok:Szurdi PanniRákóczi ZoltánSzabó CsanádWeeber Luca BorbálaBorzavári RózaHorváth EszterMüller Henriette Annemarie

1.Kabai Zoltán

pont, vessző, betű, szó

„Istenem, milyen boldogok az emberek. Mennek az utcán, és észre sem veszik, hogy van levegőjük” — Nádas Péter Pár-huzamos történetek című könyvében gondolkodik így a légszomjjal küszködő egyik szereplő.

Azt a csodát, hogy vannak emberek, akik képesek kifejezni magukat szöveggel, talán nem mindenki érzi. Azt leg-alábbis, hogy ez csoda, azt igazán kevesen. Az érzelmek átadása, az érzetek megosztása pedig olyan képesség, amely tényleg ritka, és tiszteletet érdemel. A pont, vessző, betű, szó stb. felhasználása egyrészt bizonyítvány, másrészt lehető-ség. Lehetőség, hogy nyitott könyvvé váljon az alkotójuk, vagy elbújjon mögéjük és onnan szemlélje, hogy az irodalmi alteregója merre tart épp.

A merre tartásnak egy fontos fogódzója az igazodási pont. Pontosabban: hogy mihez viszonyítva születnek meg a szö-vegek. Ezeket a pontokat az ember önmaga határozza meg. Persze ebben kaphat jó tanácsokat, mások igazodási pontjai lehetnek iránymutatóak, de a választás szabadsága mindig az alkotóé.

Kezdő költőként nem mindig értettem egyet az idősebb pályatársakkal. Illetve ha műhelymunkára került sor, nem mindenkinek a véleménye esett azonos súllyal latba. És igen fontos lett, amikor valaki egy, másfél év ismeretség, számta-lan csapnivaló vers után először mondta azt nekem, hogy tényleg verset írtam.

Remélem, mindazok, akik itt szerepelnek, érzik ezt a pillanatot, sejtik, hogy nem véletlenül kerültek most „helyzetbe”. Ezen a pályázaton a legjobb tízbe kerülni erény, mert nagyon erős volt a mezőny. Jellemző, hogy a zsűritagok sokkal ke-vesebb átfedéssel hozták meg döntésüket, sokkal több név volt a kalapban, mint amennyi ebből a kalapból kihúzható.

A pályázatra jelentkezők már rég nem csak tapogatóznak a sötétben; olyan igazodási pontokat határoznak meg saját maguknak, amelyek vállalhatóak. Láthatóan nem légüres térből érkeznek, van olyan, aki már tudja, mit jelent a műhely-munka, fogadja és él a megfogalmazott kritikákkal. Színes, szélesvásznú, több nyelven beszélő versek születtek. A vers matériája, a formája más-más alakot öltött, s — az alkotók korát tekintve — meglepően kevés a bizonytalanság bennük.

Ha húsz évvel ezelőtt arról kérdeznek, van-e jövője a költészetnek, igencsak bizonytalan választ kellett volna adnom. És az elmúlt időben úgy éreztem, hogy egyre kevesebb a „piaci” ok arra, hogy az ember verseket írjon, valódi olvasók csak elvétve akadnak. Még szerencse, hogy az íráshoz nem piaci okokat keresünk, s hogy az írás kényszere vezeti tollunkat. Azt remélem, hogy ezeket a verseket úgy írták, ahogyan Márai szerint olvasni kellene: életre-halálra. Mondjuk én úgy olvastam őket.

És ha korábban azt írtam, hogy az érzelmek, érzetek átadásának képessége tiszteletet érdemel, akkor most elárulom: ezek a szövegek tiszteletet érdemelnek.

1. helyezett, a Málik Roland-díj elnyerője: Hegedüs Benjámin Jutas

1996. december 2-án születtem Marcaliban. Balaton-lellén élek. Budapesten tanulok, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának végzőseként. Terveim szerint az ELTE magyar szakán folytatom tanulmányaim, vagy elmegyek a MÁV-hoz kalauznak. Három éve írok verseket. Először egy iskolaújságban publikáltam.

6

Először háromévesen lehettem részeg.Családi összejövetel volt,a szüleim éppen társalogtak,vagy indulni készült egy rokon,mindenesetre nem figyelteka poharak alján hagyott kortyokra.Nagybátyám vette észre,valami nincsen rendjén,kérdezett, én meg furcsán feleltem.Először csalódtam magamban.

Évekig halogattalak,te kegyetlen kedves,hogy elkerüljem befolyásod.Félve gondoltam rád,közeledbe ritkásan jártam.Egyszer székhez kötöttek,mert nem mondtam rád igentegy állítólagos barát születésnapján.

Részegségek nyomvonalán haladtam,többnyire egyedül,mégsem tévedtem ela város forgatagában.Találtam egy-két helyet,ahol jó volt üldögélnibelefeledkezve a tompaságba,mely kicsiny felhőnek indul,és égbolttá szélesül.

Mintha magába húzna a kocsma,készséggel fogyasztalak,végigterjedsz bennem,pedig napokig ellenálltam.Ha kéznél vannak ismerőseim,titkaimmal traktálom őket.Elalszom és felébredek a tompaságban,mely áthat, örvénylik és zuhan.Másnap megbocsájtalak magamnak,vagy hozzád fordulok segítségért ellened.

Köztereken át bolyongok,az emelkedések és huppanások közttámaszom egy-egy emberi váll.Csukott szemmel is látni vélekkirakatablakot, utcalámpát.Fényüket ki nem zárhatom.

A kisboltba magabiztosan megyek be,a polc előtt mégis megtorpanok,a temérdek ital látványábagyomrom szédül bele.Három hétig nem tudok egyedül inni,társaságot nem kerítek hozzá,ő talál rám.Lenne bennem ragaszkodás,mely a tivornyabűztől visszatart,mégis velük tartok.Mintha megszokássá válna,hogy ne akarjak sodródni, de inni igen.

Alkohol

7

Hasonulás

Vonásaidra találok az utcán,kapualjban és folyosón.Felismerni véllek azokban,akik nem te vagy,pedig arcuk nem nyit borvirágot,hangjuk nem kellemes orrhang,nem botorkálnak belém karolva,hajszínük is mindegy,hozzájuk szólni képtelen vagyok.Ragaszkodásom részeg hamarkodás,kihűlés elleni sétaismeretlen körúton, parkon át,mikor kapuk zárnak aluljárót,megtartva hőjét hajnalig.

A végére akartam járnivalami nagy titoknak,mihez hozzáférhetek, ha van,vagy biztosra vélthez élni,akár egy elvakult,ki istenről papol,s rögeszmét dajkálszívének gondolt tájon.Testvért s világit különít,elszigetelt részekre oszt,és meg se kérdezi,kit hazudtoljon.

Én sose voltam szorgalmas,csak annak tűntem,órákig görnyedtemtankönyveim fölött,minél mélyebb fáradtságvegyen rajtam erőt,s úgy érezzem: elaludhatok.

Most meg csak ülök,pedig lenne dolgom,de lelkesedésem addig elég,ameddig meggyújtott csikkháztömbnyi keresgélés után,ha láncdohányzás a cél.

Nem tudom, mi történt valóban,és mit gondoltam túlidényen kívül esve,mint néhány évemájusban hullott a hó,és nem döntöm el,hogy önálló forma,vagy megkésett utánzatod leszek.

8

Lopott pillantást vetek a képre:háttal állsz a lencsének, karod széttárod,mint egy női krisztus a levegő keresztjén.Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Az özönvízre gondolok.Ha téged bízna meg az Isten bárkaépítéssel,mi keresnivalóm lehetnekihullott hajszálaid között.

Ne haragudj,nehezen tudom megbocsátani,hogy visszahallhattam:legszívesebben kidobnál az ablakon.

Bántott, ha szóltam hozzád.Mondtam, hogy félek tőled,megrémített tekinteted,mégis vonzott a csönded.

Az a sokatmondó zárkózottság,amit nem tudtam eltanulni.Amiatt tört rám a beszédkényszer,a semmitmondás szégyene.

Egyetlenegyszer jutottál odáig,hogy visszakérdezz,mintha pár-beszédben lennénk.Minden közeledésem magába fulladt.

Eső után

9

2. helyezett: Szegedi Fanni

Szegedi Fanninak hívnak, 18 éves, végzős gimnazista va-gyok. Elvileg Egerben, gyakorlatilag Budapesten lakom. 2015-ben jelent meg versem elsőként a Hévízben, majd a Műútnál. Gyakori látogatója és résztvevője vagyok slam poetry-rendezvényeknek. A jövőben filmekkel, versekkel és a magyar nyelvvel szeretnék esténként betakarózni. Születésem óta ugyanazzal a párnával alszom. A két kedvenc szavam a trutyi és az ingyen.

10

Csendben ülni

A problémáim két oldalról megfogták a vállamat, a fülemhez hajoltak és azt kérdezték: merre van a mosdó. Rég találkoztunk. Tudom, hogy van lelkem, mert egyre kevésbé fér el. Szeretném, ha valaki végre lenyúlna a torkomon takarékra venni a lángokat. Addig csak dobolni tudok az ujjaimmal a rám váró lehetőségek hűtőszekrényének ajtaján: nincs itthon semmi. Kivéve a tavalyról megmaradt szükségletek — romlott mind. Én nem akarok többet, csak csendben ülni, ahol nincsenek ott a problémáim, de mindenki másé igen, mert mások problémái egyszerre masszírozzák a talpamat, kevernek vodkaszódát, és két kézzel feszítik szét a saját állkapcsukat, hogy köpjek a szájukba.

Egy éve minden nap azt érzem, például most is, mintha egy sétálóutca közepén haladnék előre, és nem veszem észre, hogy percek óta mögöttem türelmetlenkedik egy taxiban ülve az életem. Sosem kiabál vagy túráztatja motort, nem dudál, várja, mikor állok magamtól odébb.

Izzadt tenyereiket magamon hagyva válaszoltam: nem haragszom,és beszálltam az autóbacsendben ülni.

Készpénzzel fizetünk.

11

A decemberi békítő tárgyalás után, mivel a szülők álláspontja változatlan maradt, kiküldték a hivatalos papírokat a házasság felbontásáról. A gyerek felszaladt a levéllel a szobájába és a karácsonyi csokoládés kalendáriumának hátralévő tizenkét ablakát felszaggatta, és a majdnem kéthetes várakozást egyszerre tömte a szájába. Mindig is érdekelte, hogy a szülők elválnak-e, látott már ilyet a tévében, sokszor játszott el a gondolattal, hogy egyszer az egyiknél, másszor otthon aludjon, és egy idő után a család nagyobb legyen. Igen, mindig akart egy kistestvért, ami majdnem lett is, de csak vaklárma volt, mert a szülő valójában felfázott, az orvos ezt nézte félre, ami mondjuk érthető, mert még a gyerek is tisztán látta az ultrahangos fotón a körvonalakat. Már hetek óta becsomagolta a szülők ajándékát egy cipősdobozba, amit közösen Anyának és Apának címzett képlékeny kézírásával. Most mit csináljon? Hogy válhat el egy doboz?

Szét

12

Maszat van az ablaküvegen és idegenfejbőr-szagú a fűtött levegő. Szeretném az öklöm oldalával ledörzsölni, ne zavarja a kilátást, de nem teszem — nem tudni, ki ülhetett itt előttem. Csak azt, hogy rádőlt a napnyugtára. Elfoglalta a kedvenc helyemet: jobb oldalt, hogy lássam a semmit, mert most például sötét van, éjjel, de errefelé nem bántanak a szembejövők fényszórói. Hátulról a harmadik — nincs széles, fekete műanyagillesztés az üveglapok között, így látom a semmit, de ez már elvi kérdés. A buszon ez az egyetlen szék, ami előtt le van szakadva a lábtartó. Nem a Koszoshajú rongálta meg, ez már régóta magatehetetlenül hintázik, ahogy az aszfaltfoltozások fölé ér. Kényelem, az nincs, biztonsági öv viszont van. Használt zsebkendőbe rejtem a foltot, és elteszem az egy óra ötven percnyi alvás bizonyítékát emlékeztetőül magamnak, hogy osztozkodom a kedvenc helyemen.

MSL-113

13

3. helyezett: Tímár Benjamin

A nevem Tímár Benjamin. 1996-ban születtem Buda-pesten. Hivatalosan a nevemet rövid i-vel kell írni, de én nem szeretem, és különben is csak az okmányaimon szerepelek Timárként. A 2016-ban érettségizők táborá-hoz tartozom.

14

A jobb oldaladra fordulsz, és csak azt kéred, hogy ne beszéljek többet az átszoktatott balkezesekről. Talán segít, ha felteszem azt a régi lemezt, aminek első számában a refrén többször ismétlődik, mint kellene. Vagy elmagyarázom, hogy miért szoktam átmásolni éjjelente ugyanazt a hanganyagot tőled. Amiben csak a pattogás hallatszik, és a nehéz hangok ájulás utáni puffanása. A te állapotodban a véletlenekre is gondolni kell, mert mi van akkor, ha megint dadogni kezdesz, és a tű pont akkor akad meg?

Pszichés

15

A szobában szétszóródottmacskaalomból tudod,hogy nincs közöm a szobatisztasághoz.Pedig többször is utánaolvastam az elkapart vízháztartásnak és az ösztönöknek.Mégsem a rejtőzködés miatt csinálom,hanem mert a kennelekből elhozottakhoz tartozom.Amíg utánam takarítasz,felidézem azt a helyet, ahol először érezhetted a hatheteskölyök-szagom.Mert valamihez kötnöm kell az első találkozási helyünket.Az újságpapírokkal kibélelt, bekerített semmit.

Animális

16

Ott kell befordulnom, ahonnan a nap már csak ember nagyságúnak tűnik.A horizont melletti házszám alatt laksz,ezért a látóhatár szabályai szerint lehet hozzád a legkönnyebben eljutni.De hallottam már arról is, hogy vannak olyan helyek, aholeltévedésig tudnak menni az emberek.Követhetném a tévelygő postásokat,akik az összes olyan kapukódot ismerik,amelyiket a számmisztika alapján állítattak be.De inkább a kiizzadt utcagyerekeket kérem meg,akik nem félnek felcsöngetni az ismeretlenekhez,hogy az ujjaik most se tévedjenek.

Útvonal

17

Különdíj: Szurdi Panni

Budapesten születtem 1997 őszén (Bilbóval és Frodóval egy napon). Idén végzős gimnazista vagyok, jövőre ta-valy végzett.

18

miattad költöztem földszintreígy merek szellőztetni éjszakánkéntte tartasz a korábbi lakók szagátólén már csak a festéket érzem

nem akartam lecserélni a járólapotmert állítólag műemlék a házde felszedted mielőtt hazaértem volnamásnap már a vakolatot bontottad

látni akartad ami alatta van és nem tetszett hogy mások még otthon éreznék magukat itt a dohos tapéták közöttlekapartad egészen az alsóbb rétegeket

mindig is érdekelt hol futnak a vezetékekvajon egy nyitott gázcsőnek milyen hangja lehet most csak álltok szemben egymással végül visszafeded mégis a törmelékkel

késő van már ahhoz hogy még mindig ne jöjjekdacból nyitod ki az ablakotén csak áporodott cementet és izzadtságot érzek majdte kimászol inkább levegőzni

így fognak telni az éjszakáink nappal legfeljebb nem leszünk itthontalán pont ezért költöznek ki a felnőttek a városbólhogy építkezhessenek

földszint

19

nem tudok bemutatkozni másoknak mióta veled megismerkedtem és rögtön elvitted a fél karom tudhattam volna előre hogy a balt kéne nyújtani most azzal próbálom megfogni a kést és a villát egyszerre ölni lehetne így enni képtelenség légy szíves vágd fel a húst ami a tányéromon van de előbb mondd meg mi az lenyúltad a fél karom és te főztél vacsorát nem akarom magam emészteni miattad

vacsorára

20

Különdíj: Rákóczi Zoltán

1998-ban születtem, Budapesten élek. Ha minden jól megy, szeptembertől szociológiát fogok tanulni, később majd társadalmi hálózatokat szeretnék kutatni. Két éve írok verseket, fontos részévé vált az életemnek, bár a ku-tatás még lényegesebb. Mellettük ott van a zene is, két hangszeren játszom, citerán és gitáron, utóbbin csak otthon próbálkozom. Egyszer szeretnék hosszabb időt Izlandon tölteni.

21

Katonásat játszottak.A keze teherszállítónak tűnt:csak hozza az eddmeglevest, mint régen.Aztán becsapódott:bombázónak indult kamikaze.Úgy érezte, mintha almában hagyná a tejfogait,csak most kirepülnek,akár a focilabdák,ha bent játszottak.Mintha csak főzés közbendobálná a játékkonyhában,hátha így ehető lesz.

Katonadolog

22

A visszhangomrafigyeltem helyetted.Mindig én kerestem,de akkor itta szavaimat,a részegségtől csakismételni tudott.Aztán valami nehezet ejtettél el, hangjátólberepedt az ablak, ami üzenetektől villog:így morzéztunk.Végre figyelnem kellettrád, mint akinek megtiltották, hogy lámpába nézzen.

Kurzor

23

A szobám csakúgy az enyém,ahogy a padom:nincs rajta névde megsértődök,ha elfoglalják.Lehetek akármeztelenül is,mert itt vanbennem.Így is szégyellemmagam, mint aki csukott szemmelzuhanyzik:végül is mindegy,ha bent van más is.

Hátha benyitnak

24

Különdíj: Szabó Csanád

Már gyerekkoromban is közel állt hozzám az iroda-lom, első nagy hatású olvasmányaim A Babó és Darren Shan Vámpír Könyvek-sorozata voltak. Verseket írni kö-zépiskolában kezdtem el — először csak hobbiszinten. Komolyabban két éve foglalkozok az írással, a 2014-es miskolci Deákpoézis-pályázaton való részvétel után. Kétszer voltam Sárváron, 2015-ben és idén, ahol ezüst minősítéssel jutalmaztak. Eddig a FÉLonline.hu-n és az Apokrif folyóiratban publikáltam.

25

Addig nem megyek haza,amíg te otthon vagy,könyvtárban vagy kocsmákbanütöm el az időt,majd buszra szállok,hogy megszabaduljakpár mások szerint jelentéktelenemléktőllegalább otthonig.

De mindig akadegy ismerős a hátsóajtónál,aki mindig ott lesz,s akinek folytonel kell magyaráznom,hogy rossz a közérzetem,hetek óta epés vagyok és levert,ezért nem beszélek túl sokat,tudod, nálam így jelentkezik a hiányod,ilyenné nőtte ki magát, és nincsitt egy férfi sem, akihez a hazaút másmilyen volna, nem csak időhúzás,kifogások keresése.

Most próbállak elkerülni,mint az ellenőröket,ne kérje számon senki,hogy előre láttam, az akaratodmár gyenge a tettre, és nem ijedtem meg,de az asztalhoz sem ültem lemelléd átbeszélni hosszú délutánokat.

Azt hittem, megjavulsz magadtól.

Agónia

26

Tengertagadások 4.

IA tengeren szörnyek vannak.Ismertek a hiedelmek vízi kígyókról,óriáspolipról, vagy akár sellőkről,akik miatt a mélybe néztél:nem kísértenek éppen utánad.Gyerekként hallottál előszörmagyarázat nélkül eltűnt férfiakról,egy fulladozó családfőről, akirőlaz átok mindig eggyel továbbszáll:később vele jártál kifolyópartokra horgászni,ő mesélt a vízről, elrettentésképpen.Te mégis hajóra szálltálmegtudni, szabadulhatsz-ea spájzban hagyottfodrászolló emlékétől,amivel kis híján átvágta a torkát.De csak a félelmeddel maradtál egyedül:ha biztosnak tűnő partra lépsz,ugyanazokat a hibákat fogodelkövetni, mint ő.Így az lett látóhatáron belüli,amit el kellett tagadni magadtól,nehogy hozzá légy hasonló,

IImert a te ördögöd egy apa volt.„Várjuk meg a gyereket, hívja ő a mentőket”— mondta a vendégágyon haldokolva mamának,aki még akkor is csak kiszolgálni bírta:a feje alá párnát tett, szavakkal nyugtatta, kérésére elhúzta a függönyt,vagy kinézett az utcasarokról,amíg ő a falnak fordult,és a nevedet ismételgette.„Várjuk meg a gyereket,hívja ő a mentőket.”Aztán mama meg úgy mesélte el,mintha te tehetnél arról a végzetestüdőembóliáról,és előbb kért számon,mint a lelkiismereted:ez a mondat ettől fogvaévekig a hátad mögött állt,és olyanokat súgott a füledbe,hogy lekéstél egy apát,lekéstél egy apát,a család megint lekésett egy apát.

27

IIIAkkor enyhültés szűnt meg végleg ez a hanga fejedben, amikor itthon megállapodtál.A körülmények beteljesedtek:család, biztos munkahely, saját lakás,két egészséges fiú —(az idősebbik születése utánegy teljes napig hasonlította nagyapjára, akit akkor öt évenem láthattál már).Utoljára valami olyasmitmondott, búcsúzásképpen,hogy végre egyenesben vagy,itt érnek össze a szálak,te is rég ugyanúgy zuhansz, mint ő.Hiába jöttél rá,hogy mindvégig magad előtt toltad,akiket menekvésed okánakképzeltél: vízi kígyók,polipok, sellők,apa, tenger —

IVmost én kísértelek téged.

28

Napról napra formázok meg egy szobát,hogy várhassalak. De nem ez a lényeg, a nyíltterektől irtózom, agorafóbia, ezek a falak pedigszükségszerűen épülnek, mintha egy olyan mondatodhúzná fel őket, amire nincs válasz.

Mérséklem a lelkizést, mint infúziótegy javuló betegnek, a folyton múltban élést,aggályokat, hogy szeretnem kell ezt a ketrecet,mert az állatüvöltésreelőbb-utóbb úgyis köréd gyűlnek,de se előbb, se utóbb nem jön más,csak a földszagú önvád.

Hétről hétre zárul egy ajtó,engem nem érinthet senki,amíg fölszámolom magamat,majd csak utána, egy másik helyen,ezt végre illene elmondanom.

Lassan belenövök, hogy elmész.De vér nélkül nem úszom mega távot, amit egy gimnáziumifolyosó kövein tizenkét év lekopoghatott,azt viszem tovább,mint a kutyánk mamámnál,itt csahol mellettem,

hiába próbálom befogni a száját,elrejteni másnaposságba,régi széldzsekikből a dohszag,árad belőlem a családi örökség,

hogy azelőttbukott ember voltam.

2016, február

29

Különdíj: Weeber Luca Borbála

1999-ben születtem, Szombathelyen tanulok. Allergiás vagyok a kazeinre és azokra, akik elírják a nevemet. Sze-retem testközelből megtapasztalni a dolgokat, szeretek minél több ajtót kinyitni, és nem szeretem, ha beskatu-lyáznak. Pár éve kezdtem komolyabban foglalkozni a versírással, a későbbiekben is ezt szeretném folytatni, mellette pedig a pszichológia érdekel.

30

cseppfolyós éjszakák szilárd nappalokévek súlyát görgetemkitinpáncélt a szembogárramirelit kaján instant örömökön élekelkerülöm a másfajta éhségeketvizet prédikálok szomjazomegyetlen hosszú gerincre feszít ki a büszkeséga hátralevő idő várakozásmíg eltöröd mind a 34 csigolyátegyenes háttal halok meg

(in)fúzió

31

még nincs eldöntve semmilógok a levegőbenmint a halhatatlanokbelém szorulnak a szavakkicsapódnak homlokomona csönd szétfeszíti a falakatmegpattan egy ér a halántékodonegyedülmeghalni sem tudoksegítened kellminden kötés felszakad— hívások között, de vonzás nélkül —mert az angyaloknak súlya vande én szabadon esem

Limbus puerorum

32

szortírozol a dolgaink között,minden érvem beléd ütközött,ahogy csak állsz ott (napok? órák?),lefoszlanak rólad a metaforák,ehhez ismerlek jól. nem vallana rád?minden dalom visszaadnád— csak hogy ennyi közöm se lehessen hozzád.

előtte még

rájövök, kár volt várni mást,semmit nem ígértél, csak stabilitást,eddig sosem beszéltünk róla,vágyom a kapaszkodókra,szilárdabbra, mint a törtfehér falak,te kinyúltál, én megragadtalak,menni akartál, hagytalak.

előtte még

hirtelen minden szavam kicsi lesz rád,kicsúszom ujjaid közül. nem a te hibád,árnyékod élesre faragja a lámpa,talán már tegnap, talán madöntöttél, de döntöttem én is,talán ez egy parainézis — valami marad nálad belőlem mégis.

előtte még

33

Különdíj: Borzavári Róza

1996-ban születtem, Madocsán élek. Vácon tanulok a zeneművészeti szakközépiskolában népi hegedű sza-kon, ez az utolsó évem. Népzenével és művészetterá-piával szeretnék majd foglalkozni. Szeretem az éneklő ember minden megjelenési formáját, a szép fülbevaló-kat és a finom kávét.

34

nem hibáztatom az anatómiámathibákból épülök fel leépül a májam a tüdőm a gyomromelképzelhetetlenül hosszú beleimén meg egyre emelkedem, nyújtózom,a testem templom, legalábbisvalami kis kápolna, bajszos pléhmegváltónéha megszólítom:Vártalak — ilyen hazudott múlt időben,ami véget érhetett volna annak következményeként is,hogy megérkezel és mint egy kifeszített madzagot— mondjuk itt rögtön a beleim jutnak eszembe —,elharapod a közepén a megelőző időt.magam elől nem menekülhetek sehova,reggel van, tornyom mögött kel a nap,szaggatják függönyeim, a kakas mára negyediket kukorékolja.és most elmegyek.

In the morning I’ll be gone

35

mint az egyensúlyra törekvéskorsikoly és suttogás között,úgy szedem a lábam,szétszórt csirketetemeken járok,és nem félek semmi bajtól.vessződben és botodban,gyerekrajzokban, vonatfüttyben,éles és egyértelmű közlésekben kerestem a vigasztalást, de csaksót találtam és vizet. sót és vizet.az őszinteség nem kifizetődő,ittam hát, és tagadtam a vizet,gyerekkorom bűneit.látok és fuldoklok,orromban akkor a büszkeség dörömbölt, most hontalanok a szavaim, késő zarándoklatomat (gyereközelebb) visszaveri a fal.

Inger

36

tőlem számolva a harmadik embera társasági lény. idegen elem, akihússzínű befőttesgumiként szorítjaaz asztal pereméhez az égtájakat.

mindenkivel szemben ül, sosem suttog,beszéde, mint egy kád meleg víz — mire összeesne rajta a hab, már úgyis kihűlt(ugyanakkor a sör felmelegedett aszóbuborékok pattogása alatt:így érkeztünk végül mindannyian egy langyos hullámhosszra).

könnyen tájékozódik a köztünk elterülő síkon,féligsem-igazságokat tologat a poharak közöttés ha néha rátapint a lényegre, nem mozdul.egy pillanatig elhallgat — szimatol. túl rövid csöndjeiidegen nyelvű utasítások önmagamhoz.

Társasági lény

37

Különdíj: Horváth Eszter

Horváth Eszti vagyok, 1998-ban születtem Révkomá-romban. Sok otthonom van, a franciaországi a legutób-bi. A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának har-madévese vagyok. A jövőben szeretnék sokat csendben megfigyelni és vándorolni mindenféle helyeken.

38

Rádhasalok. Te mákosguba-maradékot eszel,a mákszemek elvegyülnek szuvas fogak, hiányzó fogzománcok útvesztőjében. Vörösek vagyunk és savasan marók, ha tekintetünk egymást keresztezi. Kémiailag misztikusak, ahogy saccolom, a hetest-nyolcast megütjük egymáson pH-skálán mérve. Rámhasalsz. Szorosan tartasz. Kővéredtől bőrömön az érintés érdessé silányul. Kilónként a túlsúlyért meg kell fizetni. Mikor elengedsz, plusz kilóidat itt hagyod rajtam.Fekszem mozdulatlan a hasalás pozitúrájában, kifosztottan, ajkamra száradt fekete mákszemekkel.

Mákverés idején

39

Nem maradt más, csak a falak mészkőporladásának csöndje. Lámpabura alatt elsuttogott c´est trop facile comme ça…1 mint zörgő, üres sörös- dobozokba zárt gondok koppanása.Amit aztán a templom előtti tóba hajítottunk. Alcool brûlant et du pain crustillant.2 A cipó omlós aromája,halott éjszakáinkba életszerű, egyenletesen monotonszájmozgást vitt. Borostás férfiak nehéz pacsulijának szaga arcomon, miután köszöntöttek. És a katedrálisok. Ahova vasárnap délután zarándokoltunk. A misét mindig elkerültük, kényelmetlen volt számodra. Et toi, tu deviens vieux ce soir je suis vieille déjà.3

—————————————————————1 túl könnyű így…2 Égő alkohol és ropogós kenyér.3 És te, megöregszel ma este Én már így is idős vagyok.

Un vieux soir

40

Hallgatásomban csattognak körmöm levágandó darabkái. Ők beszélnek most helyettem. Azt én nem tudok.(Hüvelykujjam körmének darabkája.)Keserű irgalom ez a hallgatás. Valahol a némaság és a csend között.Az el sem kezdett és a megakadt szavak között. (Mutatóujjam körmének darabkája.)Jó lenne felérni a csendhez.Nem csak ilyen némán hallgatni.Bár attól függ, hogy árnyalom ezt a szót.Hallgatok és pont. Vagy hallgatok és figyelek.(Gyűrűsujjam körmének darabkája.)Keserű irgalom ez, kizárni a zajokat,amikor a körömvágó egyre csak csattogés a vékony falon át-átszűrődnekegy némaság nélküli folyékony élet hangjai.(Kisujjam körmének darabkája.)

Vágottkörmű beszéd

41

Különdíj: Müller Henriette Annemarie

Müller Henriette Annemarie vagyok, majd’ húszéves már-épphogy-nem gimnazista. Saját bevallásom sze-rint szárnybontogató költő, öreglélek és önjelölt filozó-fus. Már-már betegesen érdekel minden és szerelmes va-gyok az életbe, ami így néha betegévé tesz, de én meg-veszek érte. Számomra az írás kényszer és inkább cél, mint eszköz(e világmegváltásnak, nők elcsábításának és még sorolhatnánk), szóval valószínűleg sok írásom-mal találkozhatnak majd az életemet kicsit is figyelők (hogy ez sajnálatos vagy örvendetes, döntse el minden-ki maga). Igazából nem tudok nagyon mit mondani, mert úgy hiszem, az ember soha nem fogja tudni, hogy ki is ő igazából, szóval a címkék teljesen feleslegesek. De azért szeretjük őket, hátha kicsit közelebb visznek min-ket magunkhoz. Néhány az enyéimből: hiperérzékeny, életimádó, melankolikus, nagyszájú fiatal nő, aki szeret úgy csinálni, mintha kicsit értené az életet. Pedig nem.

42

K. F.-nek

Frigyes fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélniLátod, én is, mint te, csak a holttal tudokAz élők teljesen összezavarnak Beszélnek, de semmit nem mondanak, S mikor szólni kéne, hallgatnak

Már megint nem találom a helyem, Ismét álmodozással kell az időm kitöltenemForog velem a világ, pörög a sok időszemcseJó is lenne változtatni, de a kocka el van vetve.

De én kitörök, ha kell, embert is ölök, Van is benne tapasztalatom: Minden éjjel kiterítem magam az ebédlőasztalon Hang nélkül üvöltök, nem akarok asszony lenni, Sem férfi, S legfőképpen nem ember Túl gyors vagyok a szabadsághoz Így újra és újra elnyel az éhes tenger S fáj a feszülő hurok a gyomromon Lenyeltem önmagam, s most önnön húsomon fulladozom

Tudom már, hogy hiába volt Lao-ce s Buddha egész élete, Mert magamból kilépni nem tudok, Hogy legyen valódi ismeret, mikor ilyen mulandó embergyerek Szilárdan folyós testében rekedek

Hogy láthatnék így rá a világra, Mikor nekem csak egy kicsiny, piszkos kulcslyuk jutott Mindegy nekem, ha élek, mindegy, ha meghalok Mert a világ nélkülem ugyanúgy ész nélkül forog Egyre gyorsabban egészen addig, míg fel nem robban S magával rántja az őszt, a nagymamákat, a bamba fiúkat, akiket szerettem,a csókokat, az elsietett szeretkezéseket,a szigorú apákat, a húsba csusszanó késeket, a tejeskávét, az olasz bort, amit a vörös szájú szeretőd a sarki boltból hozott s magával rántja anyámat, és mindent, amit már el kellett vele együtt temetnem magával ránt téged is, mindent, amit szerettem magával rántja a meg nem született testvérem, a sok elsírt könnyünk, a vérem, a férfit, akiért akarva égtems ki nem érzett engem,a virágot, amit a szívembe ültettem, majd dühömben lenyestem,s ha végleg elepedtem magával ránt legvégül engem.

43

ez mind a tiédminden forma, a sok törött szín,az anyagban megbújó tartalom, a lét,a kezdet, a végzet, a folytonosság,a teljesség és annak hiánya, én

csavarodó a ritmus, tekerednekaz érzelmek a fejem köréorromba és fülembe kúszó kígyók ők

folyam vagy — változatlan és öröknyughatatlan — kétszer ugyanazta csepped nem lehetmegfognigloriafényességed kiüríti a Selbstetkettétöri és minden rést betöltörökzöld szerelmedbárcsak tudnék így gyűlölnivákuumot képzett jelenlétedkábszere kettéhasított fejemben

üres már a gyerekszobarohangál az életegymást csókolva majd megfojtvamúlnak el az évekkevés a keresés és nincsmegérkezésisten elhagyott, pedig egy hete még itt lakott bennemhallelujamind meghalunk

minden és semmi szintézise

mindenki értelmes és minden értelmetlennem ért senki semmitezért az hiszi az emberhogy minden „avantegarde”kubista rózsákat termeszteneka kertbenPicasso vért sírna, ha látnákisháború mindennapés Buddha szerint isszenvedés az életcsak a gombafelhős világtetszik igazinak, szépnekde az igazság bennemvan, magamtól meg féleks mégiscsak én vagyok azegyetlen, akinek el tudomviselni létét és állandótársaságátmár nevetséges gondolataz öngyilkosságinkább leszek én isKafka— lopott identitás —és féregkéntrámászom a Napraés addig szorítommíg bele nem döglömvagy meg nem világosodommikor felkenneka nagybetűs falra

44

Lila elefántok mellett ültünkMellettünk öreg pár csókolózott Szerettelek reménytelenülSzóval mindez nem számított

És most?Felszívódunk, mint a felhőHa hajlong a Nap előttBelém robbansz, reád olvadokKék párában izzik a gondolatTe vagy az üdvösség, amiért küzdenek a kisemberek De ha szeretlek, te vagy a kárhozat

Tudom, hogy hazudtálNem nekem, hanem csakMagadat próbáltad Becsapni, megértemNyakad köré fonta magát a múltS most kétségbeesettenBeléd kapaszkodikTudom, kedvesNehéz lenne feltépni a régiSzerelmek pöcegödrétHiába gennyes a sebHa elrejti a textilNincs gond többé

Nem is várom elInkább simogatom hegeidGyönyörű küzdelem teremtetteŐket, áldom lábnyomodBelém foglaltattálMint körbe a húrnégyszögTe vagy az örök élet ésTe vagy a folytonos halál

Hosszú, szürke fák És elhízott felhők mögülKémlelve hunyorgóKékség vagyTöbb fény kellHiába meszelik a sírköveketSenkit sem érdekel úgy sem

Acélbeton palota mellett Ülök a sarki boltbanItt leszek, ha szeretni támad kedvedEnyém az örökkévalóságAkár meg is várhatlak

Szeszmefuttatás