1. Ábra: a piarista gimnázium egykori épületebekapcsolni. az utóbbi időben irodalmi...

7
Szolgáltatásfejlesztés a 300 éves Piarista Központi Könyvtárban A Piarista Központi Könyvtár idén ünnepli alapításának 300. évfordulóját. A piaristák 1717 októberében érkeztek Pest városába, novemberben kezdték meg a tanítást. Mivel ekkor vásárolták meg rendházuk első könyveit is, melyekből egyet a mai napig őriz könyvtárunk, ezért ezt az időpontot tekintjük könyvtárunk alapítási évének. Az elmúlt évszázadok közül talán a 20. század tette leginkább a próbára a könyvtár állományát az ismert események következtében, bár legértékesebb könyvei is ebben a században kerültek a gyűjteménybe. A 20. századi megpróbáltatások lezárása volt, amikor 2011-ben könyvtárunk visszaköltözhetett eredeti épületébe a Duna-partra. A kollégák közül többen láthatták könyvtárunkat a Mikszáth Kálmán téri épületben, és még többen az elmúlt néhány év EKÉ-s rendezvényeinek köszönhetően is az felújított, idén szintén kerek, 100. évfordulóját ünneplő piarista központi épületben. A könyvtár új elhelyezési körülményei, új olvasói és szolgáltató terei, az épületben való elhelyezkedése lehetővé és szükségessé is tették, hogy a könyvtár újragondolja kapcsolatát a vele azonos az épületben és közös szervezeti struktúrában működő intézményekkel (gyűjteményekkel, Gimnáziummal, Tartományfőnökséggel, növendékházzal és rendházakkal), és ennek fényében alakítsa ki új szolgáltatási struktúráját. Az új elhelyezés biztosítása a fenntartó figyelmét is ráirányította a könyvtárra. Megfogalmazódott az a fenntartói 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épülete 2. Ábra: Piarista központ jelenlegi épülete

Upload: others

Post on 10-Mar-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

Szolgáltatásfejlesztés a 300 éves Piarista Központi Könyvtárban

A Piarista Központi Könyvtár idénünnepli alapításának 300. évfordulóját. Apiaristák 1717 októberében érkeztek Pestvárosába, novemberben kezdték meg atanítást. Mivel ekkor vásárolták megrendházuk első könyveit is, melyekbőlegyet a mai napig őriz könyvtárunk, ezértezt az időpontot tekintjük könyvtárunkalapítási évének.

Az elmúlt évszázadok közül talán a20. század tette leginkább a próbára a könyvtár állományát az ismert eseményekkövetkeztében, bár legértékesebb könyvei is ebben a században kerültek agyűjteménybe. A 20. századi megpróbáltatások lezárása volt, amikor 2011-benkönyvtárunk visszaköltözhetett eredeti épületébe a Duna-partra. A kollégák közültöbben láthatták könyvtárunkat a Mikszáth Kálmán téri épületben, és még többenaz elmúlt néhány év EKÉ-s rendezvényeinek köszönhetően is az felújított, idénszintén kerek, 100. évfordulóját ünneplő piarista központi épületben.

A könyvtár új elhelyezési körülményei, új olvasói és szolgáltató terei, azépületben való elhelyezkedése lehetővé és szükségessé is tették, hogy akönyvtár újragondolja kapcsolatát a vele azonos az épületben és közös szervezetistruktúrában működő intézményekkel (gyűjteményekkel, Gimnáziummal,Tartományfőnökséggel, növendékházzal és rendházakkal), és ennek fényébenalakítsa ki új szolgáltatási struktúráját. Az új elhelyezés biztosítása a fenntartófigyelmét is ráirányította a könyvtárra. Megfogalmazódott az a fenntartói

1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épülete

2. Ábra: Piarista központ jelenlegi épülete

Page 2: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

szándék, hogy a könyvtár vállaljon nagyobb aktív szolgáltatói szerepet a piaristaintézmények életében, és vállalja fel, segítse az épületben létrejött kiskönyvtárak, könyvgyűjtemények egységes szempontú kezelését. Ehhez amegnövekedett feladathoz vállalta a nagyobb munkatársi létszám és az egyébszükséges eszközök biztosítását.

Erről az útkeresésről és az eddig elért eredményekről szeretnékröviden beszámolni.

A könyvtár és a levéltár együttes elhelyezést kapott az épület I.emeletén. Az olvasói/kutatói tér közös a két gyűjteményszámára. Így a kutatók egyszerre kaphatnak könyvtári éslevéltári dokumentumokat kutatásukhoz. Rendtörténeti,szerzetességtörténeti kutatásaikhoz. Az új kézikönyvtáriállomány is a két gyűjtemény közös céljai szerint kerültkialakításra és továbbfejlesztésre.

A muzeális könyvek reprezentatív egységeivel egy kb. 20-25 főbefogadóképességű bemutatótér került kialakításra. Ez ahelyiség a legrégibb muzeális könyvtári dokumentumokbiztonságosabb elhelyezését és iskolai és máslátogatócsoportok fogadását, speciális órák, kisebb kiállításoktartását egyaránt szolgálja. Ennek a térnek az átrendezése és akönyvek számítógépes bibliográfiai leírása jelenleg isfolyamatban van. A célunk az, hogy minél több muzeálisdokumentumnak tudjunk itt elhelyezést biztosítani, és egyúttalmég reprezentatívabbá váljon a tér. Így ide kerül összeállításra és elhelyezésrekét különleges gyűjtemény is:

Bajtay Antal piaristatartományfőnök, 1760-72 közötterdélyi püspök több ezerkötetes, jórészt egységes kötésűbarokk magánkönyvtára

és Cörver János tartományfőnökáltal piarista növendékekképzését szolgáló studiumgenerale számára létrehozottkönyvtár.

A muzeális tér használatát igyekszünka Piarista Gimnázium életébe is jobbanbekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmifakultációk, speciális órák,

tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem.

A Piarista Gimnáziumban számára évek óta probléma, hogy nem állrendelkezésre megfelelő iskolai könyvtár. A diákkönyvtár szinte csak a kötelezőolvasmányok biztosítására alkalmas. Nincs feldolgozott könyvtári állománya. Az

3. Ábra: Piarista Központi Könyvtár kutatói tere

4. Ábra: Muzeális könyvtári tér

Page 3: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

új épületben történt elhelyezése sem sikerült a legszerencsésebben. Viszont aKözponti Könyvtárnak megvan a szakmai háttere, és jórészt a kellő gyűjteményeis, hogy ellássa az iskolai könyvtári feladatokat is. Ezt a feladatot könyvtárunkfelvállalta Az álllománygyarapításnál, a szolgáltatási kör kialakításánálhangsúlyosan figyelembe vesszük a diákkönyvtári szerepet.

A könyvtár állománygyarapítási politikája is átalakulhatott. Korábban jellemzőenrendi hagyatékokból gyarapodott. Mivel raktárai a Mikszáth téren teljesenmegteltek csak az új helyre költözéssel lehetett gondolni a tervszerűállománygyarapítás, vásárlás megkezdésére. A tervszerű állománygyarapítást amár említett szolgáltatással megcélzott intézmények (iskola, rendházak,tartományfőnökség, gyűjtemények) igényeinek és szükségleteinek figyelembevételével végezzük. Hasonlóképpen elkezdtük kurrens folyóirattár kialakítását is.Jelenleg kb. 50 féle folyóirat jár a könyvtárba. Elhelyezésükben is igyekszünk ahasználói szempontokat figyelembe venni. Pl. a pedagógiai tárgyú kurrensfolyóiratok a gimnázium tanári szobájában várják az olvasókat.

A diákkönyvtár leghasználtabbállományrészének gondozásátátvettük. A köteteket újdiákkönyvtár kialakításáig aKözponti Könyvtárban helyeztük el.Nyilvántartását letéti könyvtárkéntkezdtük meg, a könyvtár központikatalógusában tárjuk fel agyűjteményt. Ez a munka jelenlegis zajlik. Nagy feladat még, hogy aziskolával közösen új diákkönyvtáratalakítsunk ki az épületben. Ajelenlegi kutatói tér leginkábbszakkönyvtári kutatások számáraalkalmas. Egy diákkönyvtárszámára rugalmasabban kezelhető, többféle funkciójú terület volna szükséges(csoportos tanulói tér, számítógépes munkaállomások, egész osztálybefogadására alkalmas közösségi tér, szabadpolcos állomány). Az sem segíti adiákkönyvtári funkció megvalósulását, hogy a könyvtár az iskolai terektől távol,az I. emeleten működik, miközben a diákok jellemzően a III-IV. emeletentartózkodnak. Ezért célunk, hogy az iskolával együtt a diákokhoz közelebb, valódidiákkönyvtári szolgáltatási helyet tudjunk kialakítani. Műszaki tervek márkészültek, bár finomításuk zajlik, de a pénzügyi keretek egyelőre nem állnakrendelkezésre a megvalósításra. Addig is a jelenlegi könyvtári területen oldjukmeg a diákok kiszolgálását.

Az épületben működnek rendházi könyvtárak is. Legjelentősebb, modern ésfolyamatosan fejlesztett gyűjtemény a Kalazantinum Rendház könyvtára,melynek legfontosabb feladata az egyetemi tanulmányokat folytató rendinövendékek könyvtári ellátása. Ennek a kb. 20-25 ezer kötetes könyvtárnak aszámítógépes feldolgozása évekkel ezelőtt megkezdődött. A rendházból

5. Ábra: Diákkönyvtár

Page 4: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

megbízott egyik piarista atya és növendékek végezték éveken át Szikla21rendszerben. Az elmúlt évben átvettük ennek az adatbázisnak a kezelését. Enneka könyvtárnak a nyilvántartása is folyamatosan belekerül a Központi Könyvtáradatbázisába. A szakszerű leírások létrehozása és a pontos leltár érdekébenegyik munkatársunk újra katalogizálja a könyvtárat. A közös adatbázisnak hála ezsokszor csak új példányrekordok hozzáadását jelenti. Az állománygyarapításnálpedig összehangolt gyarapítást igyekszünk megvalósítani.

Talán látható, hogy mind adiákkönyvtár, mind a Kalazantinumés a Pater Noster rendházakkönyvtárai esetében azt a –fenntartó által is megfogalmazott –alapkoncepciót igyekszünkmegvalósítani, hogy az épületbenműködő valamennyi könyvtáregységes gondozásba kerüljön aKözponti Könyvtár felügyeletealatt.

Fő célunk, hogy egységesen kezelt,közös adatbázisban feltárt,összehangoltan gyarapított, de ahasználókhoz legközelebb elhelyezett és az igényeknek megfelelő szolgáltatásikörnyezettel rendelkező letéti könyvtárak álljanak minden az épületben működőintézmény rendelkezésére.

A szolgáltatás kialakítása mellettnagyon fontos az olvasók tájékoztatásais. Különösen akkor, ha mint a miesetünkben egészen új képetszeretnénk kialakítani a könyvtárról, ésúj szolgáltatásokra szeretnénk felhívni afigyelmet. Ennek egyik legfontosabbterülete könyvtárunk megújult honlapja,mely az elmúlt évben kezdte megrendes működését, de fejlesztésefolyamatosan zajlik. Ahttp://konyvtar.piarista.hu címenelérhető honlap igyekszik valamennyiszolgáltatás elérhetőségét biztosítani, és felhívni a figyelmet újdonságainkra. Ahonlap ún. multidomaines, kétarcú lap. Jelenleg egy hagyományosabb, a központikönyvtár arculatához alakított dizájn és tartalom aktív. De kialakítható hozzá egykifejezetten a diákok ízléséhez és érdeklődéséhez szabott oldal, ahol célzottannekik tudunk saját tartalmakat, híreket elhelyezni. Ez a diákoldal még jelenlegnem működik.

A honlapunkon az alapvető és a könyvtári honlapokon szokásos információktalálhatóak meg. Szolgáltatásaink, különgyűjteményeink bemutatása mellett

6. Ábra: Kalazantinum rendház könyvtára

7. Ábra: Könyvtárunk új honlapja

Page 5: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

néhány jelentősebb könyv nagyobb lélegzetű leírása is olvasható.Katalógusunkban több mint 40 ezer rekord található.

A rekordok közt egyre nagyobb a folyóiratcikk és analitika rekordok száma. Akurrens folyóiratokat ugyanis érkezéskor átnézzük, és a piarista vonatkozásúcikkekről bibliográfiai rekordot készítünk. E mellett cikk-kivágatokat és internetessajtómegjelenéseket is gyűjtünk a piarista tematikából. Ezek közül egyelőre csaka jelentősebbekről készül bibliográfiai rekord a kapacitások hiánya miatt. Célunk,hogy a könyvtári katalógus egyúttal piarista vonatkozású bibliográfiaként isszolgáljon, hiszen a piarisztikum irodalmát igyekszünk teljességre törekvőengyűjteni legyen az hagyományos vagy elektronikus formájú.

Zajlik a folyóirattár revíziója is. A gyorsabb eredmény érdekében ezek jelenlegnem az OPAC-ban kerülnek nyilvántartásra, hanem a honlap Folyóirattárszekciójában. A folyóirattár menüpontra kattintva érhetőek el a leírások. Apiarista vonatkozású periodikumokról tudományos részletességű, a folyóirattörténetét, valamennyi ismerhető adatát bemutató leírások olvashatóak.

A muzeális könyvtári állomány számítógépes feldolgozása is folyamatosan halad.Elkészült az RMK-k részletes leírása. Jelenleg a muzeális térben elhelyezettkönyvek feldolgozása, és az említett két jelentős magángyűjtemény, Bajtay Antalés a Cörver-féle studium generale könyvtárának feldolgozása és összeállításazajlik. Megjegyzendő, hogy minden a gyűjteményben őrzött könyv esetébenfeltüntetjük a possessorokat, a hagyatékozó személyét. A muzeálisdokumentumok esetében ahol szükséges rövid kötés- és állapotleírás is készül.

Amennyiben digitalizáltpéldányt találunk, ezesetben az url-t isfeltüntetjük.

A gyűjteményben őrzött 63ősnyomtatvány teljes,tudományos leírása iskészhez közeli állapotbanvan, jelenleg GYES-en lévőBácskai-Horváth Hajnalkakolléganőnk munkájánakeredményeként. Arészletes bibliográfiaileírások tartalmazzák akönyvészetihivatkozásokat, arészletesebb kötésleírást, apossessorok, lapszélibejegyzések, díszítések,teljesség, hiányok,

állapotleírások és restaurálási információk leírását. A kötetekről igyekszünklegalább egy-egy, a pontos azonosítást is segítő fotót is közölni. A digitalizált

8. Ábra: Opac

Page 6: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

példányok url-jei szintén feltöltésre kerülnek. Az OPAC-ban incunabulumtárgyszóval lehet őket leválogatni.

A Piarisztikum menüpont alatt tematikus segédleteket igyekszünk adni akutatóknak a piarista rendre vonatkozó irodalom áttekintésére. Itt szeretnénkközzétenni a könyvtári munka során elkészülő nagyobb piarista vonatkozásúadatgyűjtések eredményeit is.

Jelenleg készül a piarista iskolák iskolai értesítőinek segédlete. A könyvtárunkbanőrzött piarista iskolai értesítők közül elsőként az 1871 előtt megjelent ún.érdemsorozatokat digitalizáltuk. Ezek listája iskolánként felkerült a honlapra, ésfolyamatosan válnak letölthetővé az egyes tételek. Minden iskolához közöljük azalapadatokat (alapítás, mettől meddig milyen iskolatípust működtetett,anyakönyv elérhető-e a levéltár gyűjteményében.) A már bedigitalizált ésközzétett iskolatörténeti köteteket is belinkeljük. Következő lépés, hogy agyűjteményünkből hiányzó érdemsorokat más gyűjteményből digitalizálásraelkérjük és itt a honlapon minél teljesebb gyűjteményt hozzunk létre belőlük. AzOPKM-mel már elkezdtük ezt az együttműködést. A közeljövőben az egyházigyűjteményeket is szeretném zaklatni ilyen kérésekkel.

Digitalizálási tevékenységünk kiterjed más elsősorban piarista vonatkozásúművekre is. Ismertebb, jelentősebb piarista tanárok műveire, rendtörténetiforrásokra, ritkaságokra. Ezek digitalizált példányait a honlap ElektronikusKönyvtár szekciójában adjuk közre. Ezekben és az iskolai értesítők teljesszövegében is lehet keresni a honlap ezen szekciójában.

Az újonnan vásárolt könyvekről, folyóiratokról az olvasókat is tájékoztatni kell. ASzikla szoftver lehetőséget ad arra, hogy a borítóképpel és annotációval ellátottbibliográfiai rekordot minden szükséges adatával együtt átküldjük a könyvtárhonlapjára, ahol könyvajánló készül belőle, és automatikusan megjelenik a honlapmegfelelő helyén.

E mellett munkatársaim, Horváth Adrienn és Tőzsér Benjamin minden hétenkönyvtári standdal települnek ki a gimnázium területére a nagyszünetben,bemutatják a diákoknak szánt legújabb könyveket. Ott helyben lehetőség vanbeiratkozásra, tájékozódásra és kölcsönzésre. Az akciónak hála folyamatosanjelentősen emelkedik a kölcsönzések, könyvtárhasználatok száma.

A magyar rendtartomány azonban nemcsak a központi intézményekből áll.Jelenleg az ország hét másik pontján is működnek piarista oktatási intézményekés rendházak. Az itt működő iskolai könyvtárak életét is igyekszünk követni,munkájukat segíteni. Sok iskolai könyvtárhoz hasonlóan a piarista iskolákban isnehézséget okoz a könyvtár fenntartása, fejlesztése. Az elmúlt évekbentapasztaltuk, hogy a legtöbb helyen rendre elmaradtak a szoftverfrissítések, sokhelyen nincs online katalógus, más helyen több felhasználós rendszerre merült feligény. Mivel egy kivételével minden piarista iskolai könyvtár a Szikla szoftverthasználja, lehetőség volt az iskolai szerződések Tartományfőnökség alattiösszevonására, így jelentős kedvezményeket kaptunk a szoftverkövetési díjakból,és a jövőben mindenki biztonságosan megkapja a legújabb frissítéseket. A saját

Page 7: 1. Ábra: A Piarista Gimnázium egykori épületebekapcsolni. Az utóbbi időben irodalmi fakultációk, speciális órák, tanulócsoportok rendszeres helyszínévé vált a terem

fejlesztésű könyvtári nyilvántartást vezető intézmény is áttér a központilagelőfizetett Szikla rendszerre, így korszerű könyvtári rendszerhez jut. Az egységesszoftverellátottság pedig lehetővé tette, hogy létrehozzuk a piarista könyvtárakközös katalógusát, ami a központi könyvtár honlapján keresztül érhető el. A közöskatalógus lehetővé teszi, hogy a magyar piarista rendtartomány valamennyikönyvtárának állományát egységesen tudjuk keresni, de lehetőséget ad csak azegyes könyvtárak adataiban keressünk. Ezzel azoknak az iskoláknak is biztosítunkonline katalógust, akiknek szerver hiányában eddig nem volt.

A további terveink között szerepel a digitalizált tartalom és a katalógusok jobbösszekötése, jobb szolgáltatások kialakítása. A digitalizált tartalom könnyebbenmenedzselhető volna repozitórium bevezetésével. Repozitórium lehetővé tenné,hogy mindhárom gyűjtemény (könyvtár, levéltár, múzeum) digitalizált tartalmaitegységesen tegyük elérhetővé. A közös szolgáltatásokat segítené a piaristaszemélyek közös névterének létrehozása is.