1. TÁRLÓ: A MODERN VILÁGKÉP MEGSZÜLETÉSE

Mikolaj Kopernik (1473–1543), lengyel csillagász. Hírnevét annak köszönheti, hogy megalkotta az égitestek kopernikuszi rendszerét. Kimondta, hogy a Föld a saját tengelye körül napi mozgást, a mozdulatlan Nap körül pedig éves mozgást végez. Ez a gondolat jelent�s hatással volt a tudományra és a filozófiára a következ� századokban. Ett�l kezdve a Földet már nem tekinthették a világegyetem középpontjának, hanem mint egy a többi égitest között, matematikai leírás tárgyává lett. Kopernikusz Lengyelországban és Itáliában járt egyetemre, s kánonjogi doktorátust szerzett Ferrarában. A lengyel fromborgi székesegyház kanonokja lett 1497-ben. Els� csillagászati észleléseit Bolognában végezte, megfigyelve az Aldebaran csillag okkultációját (elsötétedését), amelyet a Hold okozott: a Hold eltakarta a csillag fényét. 1503-ban tért vissza Lengyelországba, és püspök nagybátyja tanácsadója lett 1512-ig, annak haláláig. Csillagászi hírneve gyorsan növekedett, 1514-ben felkérték, mondjon véleményt a Lateráni Zsinat által tervezett naptárreformról. Kopernikusz eredetiben tanulmányozta a görög szerz�k m�veit, akik közül többen is, mint például a szamoszi Arisztarkhosz (Kr.e. 320–250), felvetették a heliocentrikus (Nap-középpontú) rendszer gondolatát. Az évek múlásával Kopernikusz ábrákkal, matematikai számításokkal támasztotta alá érveit. A nagy m�

kinyomtatott példányát állítólag csak élete utolsó napján, 1543. május 24-én látta. A könyvhöz a kiadó, Andreas Osiander (1498–1552) német teológus a kritikától tartva el�szót írt, ebben a mozdulatlan Napot csak a számításokat megkönnyít� matematikai hipotézisnek min�sítette. A könyv Nicasius Ellebodius (–1577) flamand filológus és nagyszombati tanár illetve Mossóczi Zakariás (1542–1587) nyitrai püspök tulajdonában volt. Tycho Brahe (1546–1601) nemesi származású dán csillagász. 1566-ban beiratkozott a rostocki egyetemre, ahol matematikát tanult. 1572-ben megfigyelte a Cassiopeia csillagképben fellobbanó szupernóvát, amelyet új csillagnak nevezett el.

Összegy�jtötte és részletesen elemezte a rendelkezésére álló európai megfigyeléseket, ezért a tárgyalt objektumot Tycho-féle szupernóvának is szokták nevezni a szakirodalomban. Brahe 1572. november 11-én vette észre az égen és azonnal felismerte, hogy egy addig nem látott csillagról van szó, miután hitetlenkedve kérdezgette az arra járó emberekt�l, �k is látják-e azt, amit �. Ha az ég tiszta volt, akkor nemcsak éjjel, hanem nappal is láthatóvá vált az objektum. Kételkedésének nyomós oka volt, ahogyan � fogalmazott: „ugyanis az összes filozófus egyetért abban, és a tények bizonyítják, hogy az égi világ éteri tartományában semmilyen változás nem lehetséges, legyen az keletkezés vagy elmúlás; hogy az ég és az égitestek nem válhatnak sem nagyobbá, sem kisebbé, sem számukban, vagy nagyságukban, vagy fényességükben, vagy akár más módon nem szenvedhetnek változást, hanem mindig ugyanazok, és önmagukhoz hasonlók maradnak minden id�kben.” Brahe rögtön a csillag észlelése után egy új eszközt készített, ami végül lehet�vé tette, hogy a Cassiopeiában lév� kilenc f� csillaghoz képest megmérje a szupernóva t�lük való távolságát. Hónapokon keresztül végezte pozícióméréseit, amib�l arra következtetett, hogy az égitest jóval a Holdon túl található, majdnem 500 földsugárnyi távolságra. A dán csillagász szerint azért nem lehetett

az új csillag sem a Hold alatt, sem a bolygók szférájában, mert akkor könnyen észrevehet� mozgást kellett volna mutatnia, viszont az els� megfigyelések óta mozdulatlan volt. Mivel nem érzékelte a csillag semmilyen mozgását, így éves parallaxisa sem lehetett, tehát a kopernikuszi elméletet nem lehetett ezzel igazolni. Ez a mozzanat az eddigi kételked�ket meger�sítette a heliocentrikus teória elutasításában, a benne hív�ket pedig arra kényszerítette, hogy akár rossz mérési eredményeket produkálva rossz parallaxist mérjenek, s ezzel bizonyítsák be, hogy az új csillag mégis mozog. Brahe érveléséb�l természetesen következett az, hogy a nyolcadik szférában, az állócsillagok között van a helye az új csillagnak, s nem lehet sem üstökös, sem más tüzes meteor, minthogy ezek az arisztotelészi kozmológia tanítása szerint a Hold alatt keletkeznek. Végs� soron éppen az 1572-es szupernóva és az 1577-es üstökös megfigyelései alapján dolgozta ki híres geosztatikus

elméletét, amelyben a Föld középpontban áll, ám a bolygók a Nap körül, s a Hold és a Nap pedig a mi planétánk körül kering. Bonyolult rendszere még a 17. század közepén is népszer�ségnek örvendett, kiváló példa erre Giovanni Battista Riccioli (1598–1671) olasz jezsuita csillagász meghatározó jelent�ség� m�vének, az Almagestum novumnak a címlapja, ahol allegorikus formában Tycho Brahe világképe legy�zi Kopernikuszét. A könyv 16. századi tulajdonosa után a pozsonyi jezsuita Salvator-kollégium könyvtárába került és a bejegyzés szerint 1692-ben katalogizálták. Johann Kepler (1571–1630), német csillagász, � fedezte fel, hogy a Föld és a többi bolygó ellipszispályán kering a Nap körül. Az égbolt régi, geometrikus leírását dinamikus csillagászattá alakította át. A Tübingeni Egyetemen tanult csillagászatot Michael Mästlinnél, aki a kopernikuszi elmélet híve volt. Kepler els� munkája Galilei és Tycho Brache figyelmét is felkeltette. Tanulmányai befejezése után matematikát, retorikát és latin költészetet tanított a grazi luteránus gimnáziumban, majd Tycho Brache Prága melletti obszervatóriumába kapott meghívást. A következ� évben (1601) Tycho Brache meghalt, és utódaként Keplert nevezték

ki Rudolf császár udvari csillagászának. Tycho Brache rendkívül pontos csillagászati megfigyeléseinek felhasználásával Kepler felállította a bolygómozgás három alapvet� törvényét. Newton kés�bb ezek segítségével alkotta meg gravitációs elméletét. Kepler a modern optikát is megalapozta, amikor a látás magyarázatához kidolgozta a fénysugarak viselkedésének elméletét. 1627-ben jelentette meg a Tabulae Rudolphianae táblázatgy�jteményt. Több mint egy évszázadig az itt közölt adatok alapján számolták ki a bolygók helyzetét. A gy�jteményben szerepelt logaritmustábla, törésmutató-táblázat és egy részletes katalógus is, amely 1005 csillagot sorolt fel. A rendszerezés arra a 777 csillag helyzetét tartalmazó adattömegre épült, amelyet Brache határozott meg. Az értékes kötetet a nagyszombati jezsuita kollégiumban katalogizálták 1632-ben.

2. TÁRLÓ: A FÖLD ALATTI VILÁG Georg Agricola (eredeti nevén Georg Bauer; 1494–1555). Zwickauban járt középiskolába. 1514-t�l a Lipcsei Egyetemen filozófiát, görögöt és latint tanult. Hazatérve Zwickauba görögöt tanított. Ekkor közzétette els� m�vét, egy latin nyelvtant, melyben újszer� táblázatokba foglalta a szabályokat, példamondatait a mindennapi életb�l vette. 1522-ben Lipcsébe majd Itáliába utazott tanulni, s közben Baselben megismerkedett Erasmusszal. Egy évi bolognai tanulás után 1524-ben avatták orvosdoktorrá, s még ez évben Velencébe utazott. 1526-ban búcsút vett Itáliától, a Villach melletti ólombányákat, majd a raurisi aranybányákat tanulmányozta. Els� bányászati témájú m�ve a Bermannus, 1530-ban Erasmus el�szavával jelent meg. 1531-ben Agricola visszatelepült Chemnitzbe, s a különféle bányarészvényeib�l származó jövedelme folytán tehet�s polgárnak számított, akit György herceg, szász választófejedelem bizalmába fogadott, majd udvari történetíróvá nevezett ki. Bár 1550 végére elkészült világhír� f�m�vének, a De re metallica-nak (Tizenkét könyv a bányászatról és kohászatról) a kéziratával, fametszet� ábráinak kidolgozása a könyv kiadását hat évre tolta ki. A könyvnek 502 ívoldala van, 273 fametszettel. Agricola nem érhette meg f�m�ve 1556-os megjelenését, 1555. november 21-én elhunyt.

Athanasius Kircher (1601–1680) német katolikus teológus, bölcsel� és természettudós, jezsuita szerzetes. Rendi, a filozófiát, a teológiát, a filológiát és a természettudományokat is felölel� tanulmányait Paderborn, Koblenz, Mainz jezsuita kollégiumaiban végezte, 1628-tól pedig Würzburgban, Lyonban, Avignonban etikát, matematikát és keleti nyelveket tanított. 1640-t�l a Collegium Romanum falai között tanított matematikát és fizikát, közben pedig szerteágazó kutatásokat és természetrajzi kísérleteket folytatott. A tudományos módszerek tekintetében arisztoteliánus elveket valló Kircher egyike volt az új tudományos világképet és Galilei eredményeit óvatosan elfogadó jezsuita tudósoknak, de sokat foglalkozott a magnetizmus témájával és a zene, a matematika és a fizika összefüggéseivel is. Filológusként els�sorban az egyiptomi írás, nyelv és kultúra érdekelte és az els�k között tett kísérletet a hieroglif írás megfejtésére, misszionárius rendtársai beszámolói alapján pedig alapvet� kézikönyvet állított össze a kínai kultúra történetér�l és világáról. Mint igazi polihisztort, érdekelte a kémia és a mechanika is; számos gépet szerkesztett vagy tervezett, vegytani kísérletei pedig a modern kémia megszületésének útját egyengették. Kircher nagy álma annak az egyetemes tudománynak a meglelése vagy megalkotása volt, amelyben a természeti és a lelki, misztikus energiák egyaránt értelmezhet�vé válnak. Tudományos ötletek sokaságát felvonultató, nyomtatásban csak kis részben megjelent kézirataiból és kísérleti eszközeib�l halála után rendtársai Rómában Kirchner Múzeumot állítottak össze, amely a barokk természettudományos gondolkodás egyik leggazdagabb gy�jteménye.

3. TÁRLÓ: A XVI. SZÁZADI CSILLAGÁSZAT KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI

Michael Mästlin (1550–1631) német matematikus, csillagász, a tübingeni egyetem professzorának korszakos jelent�ség� munkája, (korabeli, gazdag ornamentikájú német, kés�-reneszánsz b�rkötésben, közepén er�sen elmosódott címeres supralibros felirattal). Johann Kepler tanáraként egyaránt tanította a ptolemaioszi és a kopernikuszi rendszert. Teológiai és matematikai tanulmányai után Itáliába utazott, megfigyelte az 1577-es és 1580-as üstökösöket, s könyvet írt az 1572-es szupernóváról is. A bels� táblán egy kézzel szerkesztett rajz látható a kopernikuszi heliocentrikus rendszerr�l, amely szembenáll a Bibliával. Az állócsillagok szféráját továbbra is Arisztotelész álláspontja nyomán mozdulatlannak tartotta a rajz készít�je. A könyv számos 17. századi tulajdonos után 1681-ben a jezsuita nagyszombati egyetem könyvtárába került, s „pro mathesi” vagyis a mennyiségtan és a csillagászat oktatására használták. Nevezetesebb tulajdonosa volt még Rakolupszky János, a 16–17. század fordulóján élt magyar származású orvos, akinek gazdag könyvtára Nagyszombatba került. A könyvet 1660 áprilisában vette Bécsben. Georg von Peurbach (1423–1461) német csillagász és matematikus, Johann Regiomontanus mestere, a bécsi egyetemen végzett 1543-ban, majd beutazta Európát. Nevezetes munkája az itt bemutatott könyve a bolygók mozgásáról, amelyet Petrus Apianus német matematikus rendezett sajtó alá. Peuerbach részletesen elemzi az epiciklusok szerepét a bolygómozgások modellezésében. Ugyanis Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagásznak szükséges volt bevezetnie a többletkört, ami a tökéletes körrel pontatlanul leírt bolygómozgásból adódó

anomáliákat igyekezett megmagyarázni. Ilyen rendellenesség volt például a bolygók látszólagos lelassulása és visszafelé mozgása. Peuerbach szerint a bolygók egy gömb kristályszférában mozognak, s finomította Ptolemaiosz geocentrikus rendszerét. 1454-ben V. László magyar király csillagásza lett. Utóbb a bécsi egyetemen tanár. Sinus-ábrákat számított, új bolygó-táblákat és állócsillag-katalógust készített. Napfogyatkozásra vonatkozó táblázatokat (Tabulae Eclipsium) készített, megfigyelte a Halley-üstököst 1456-ban, amely éppen Hunyadi János halálakor t�nt fel Nádorfehérvár felett. Elkészített egy nagy glóbust, amelyen ábrázolta az ismert csillagokat is. Az öt tagból álló kolligátum tulajdonosa az osztrák schlüsslbergi Joannes Georgius Sigmar vol 1570-ben. Kés�bb a pozsonyi jezsuita Salvator-kollégium könyvtárába került és a bejegyzés szerint 1693-ban katalogizálták.

Kaspar Peucer (1525–1602) német protestáns teológus, orvos és matematikus iskolai oktatásra is szánt m�vének bevezet�jében, 1571-ben kitért arra, hogy az abszurd kopernikuszi teória csak összezavarhatja a tanulókat, s ezért nem tanítja. Ugyanakkor Kopernikuszt a görög asztronómus, Ptolemaiosz óta élt legnagyobb csillagásznak tekintette, s 1551-es m�ve az els� nyomtatásban megjelent munka, amelyik figyelemre méltónak tartotta a kopernikuszi heliocentrikus elméletet. Peucer pontról pontra összehasonlította a kopernikuszi és a ptolemaioszi rendszert, s konklúzióként azt tanácsolta tanulóinak, kissé ironikusan, ha meg akarják érteni a kopernikuszi elmélet bizonyítását, akkor konzultáljanak személyesen Kopernikusszal. Hiszen az Arisztotelész Fizikáján alapuló természetfilozófia f�bb vonalaiban nem sokat változott évszázadok óta. A négy alapelemen, tehát a t�zön, a leveg�n, a földön és a vízen túli feltételezett ötödik elemb�l (quinta essentia) felépül� égitestek mozgása a legtökéletesebb: körmozgás. Az öt ismert bolygó: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz és az utánuk következ�, gömbfelületen szétszórt állócsillagok szférája (supralunaris) mentes a keletkezést�l és a pusztulástól. A Föld a mindenség középpontjában nyugalomban van, s a Hold alatti világ (sublunaris), a meteorológiai jelenségek: hullócsillagok, üstökösök, es�, felh�, köd, szelek, villámlás helyszíne. Peucer levelet írt Hieronymus Wolfhoz (1516–1580), a német humanista filológushoz, amelyben beszámolt egy új és magányos csillag létrejöttér�l, amely nem mozgott a Cassiopeia csillagképben, s a Vénusz kivételével az összes égitestnél fényesebb volt. Kaspar Peucer szerint, akinek

tevékenysége pontosan beleilleszthet� Melanchthon keresztyén asztrológiájának gondolatvilágába: a csillagászat Isten jobb megértését szolgálja, s a hit ösztönz�leg hat a minél pontosabb megfigyelésekre.

Tadeás Hájek z Hájku (1525–1600) II. Rudolf orvosa, cseh származású csillagász és matematikus. 1548–1551 között a bécsi egyetemen, majd 1554-t�l Bolognában tanult matematikát, s elutazott Milánóba is, hogy Girolamo Cardano-tól tanulhasson, de hamarosan visszatért Prágába, hogy a matematika professzora legyen az egyetemen (1555). 1566–1570 között mint katonaorvos szolgált Ausztriában és Magyarországon a törökkel vívott háborúk során. Nevezetes m�ve az 1574-ben megjelent új csillagról szóló értekezése. Komoly kapcsolatokat épített ki Tycho Brahéval, s szerepet játszott abban, hogy II. Rudolf az udvarába hívta a dán csillagászt, majd kés�bb Keplert. Hatalmas kéziratgy�jteményében megtalálhatók Kopernikusz m�vei is, s támogatta Rudolfot abban, hogy megszerezze a misztikus Voynich-kéziratot. Egyesek szerint a kézirat nem más, mint egy ravasz trükk. Van, aki úgy véli, egy angol kalandor készítette a kéziratot, hogy a könny� pénzszerzés reményében rászedje II. Rudolf császárt, a régiségek nagy gy�jt�jét. A Voynich-kéziratot gyakran a világ legrejtélyesebb könyveként emlegetik. A közel 250 oldalas, egyedi ábécét alkalmazó könyvet kézzel írták és számos képpel látták el, melyek felismerhetetlen virágokat, meztelen nimfákat és csillagászati szimbólumokat ábrázolnak.

A kézirat el�ször az 1500-as évek végén t�nt fel, amikor II. Rudolf Prágában megvásárolta egy ismeretlen eladótól 600 dukátért, azaz körülbelül 3,5 kilogramm aranyért. A könyvnek az 1600-as évek végén nyoma veszett. 1912 környékén került el� újra, amikor egy amerikai könyvárus, Wilfrid Voynich vásárolta meg. Voynich halála után a könyvet a Yale Egyetemnek adományozták. Senkinek sem sikerült kideríteni, vajon a kézirat egy kódot, egy ismert nyelv egyéni sajátossággal bíró fordítását tartalmazza, vagy valami halandzsát.

Különös legenda kerekedett Cyprian Leovitius (1524–1574) cseh matematikus és asztrológus megjegyzéséb�l, amely szerint a Cassiopeia és a Cepheus határán, az 1572-es új csillag pozíciójához közel már korábban is, 945-ben és 1264-ben megfigyeltek hasonló jelenségeket. A kortársak közül egyedül Johann Hardeck, a wittenbergi egyetem rektora említette 1573-as orációjában a két csillagot, feltehet�en Leovitius kézirata alapján. Ezeket kés�bb a Tycho-féle szupernóva korábbi megjelenésének tekintették. Nem nehéz kiszámolni, ha visszafelé haladunk az id�ben és komolyan vesszük a legenda alapjául szolgáló körülbelül 315 évenkénti visszatérést, akkor elérünk Krisztus feltételezett születéséhez, a betlehemi csillaghoz. Ha viszont id�ben el�rehaladunk, akkor azt láthatjuk, hogy a 18. és 19. században végig élt ez a középkori hagyomány a korabeli csillagászoknak köszönhet�en, s az 1880-as évekre várták a periodicitásban hív�k az új csillag következ� felt�nését, s Jézus utolsó eljövetelét. (A képen a

Hubble-�rteleszkóp által 2004 �szén készített felvétel látható a Tycho-féle szupernóváról és a maradványairól.)

Dudith András (1533–1589) humanista tudós, filológus. 1557-t�l esztergomi kanonok. 1561-ben knini püspök, majd 1562–1563 között a magyar klérust képviselte a trentói zsinaton, a két szín alatti áldozás mellett és a cölibátus ellen szólalt fel. 1565-ben a bécsi udvar diplomáciai feladattal Lengyelországba küldte, 1567-ben Krakkóban telepedett le, megházasodott, kilépett az egyházból, de a császár politikai ágense maradt. 1579-t�l Boroszlóban élt haláláig. Kiterjedt levelezésén kívül jelent�s a filológiai munkássága, s legnevezetesebb, nyomtatásban is megjelent m�ve az asztrológiai babonák ellen írt traktátusa, amely 1579-ben jelent meg el�ször Bázelben. A kiállított kötet jelent�sége, hogy benne Dudith értekezése együtt szerepel Thomas Erastus (1524–1583) svájci német reformátor és orvos, Marcello Squarcialupi (1538–c.1592) olasz filozófus és orvos, illetve Simon Gryneus (1493–1541) német református teológus, Melanchthon barátja, Budán is tanító filológus munkáival. Dudith több levelében foglalkozott az 1572-es új csillaggal, bár a jelenséget nem figyelte meg Krakkóban, nem tudni miért. Els� levelét ebben a témában Johann Krafft (1519–1585) wittenbergi

tanárhoz írta. Beszámolt arról, hogy ezt az új csillagot eddig nem tudta észlelni, s ha üstökös lenne, akkor már régen kihunyt volna az égen. Kitért a szupernóvához kapcsolódó hiedelmekre is, melyek szerint ez az új csillag Krisztus utolsó eljövetelét jelentené, de ezt minden tudományfelfogással ellentétesnek gondolta. Éppen egyik barátja, az 1572-es új csillagról monográfiát író Tadeáš Hájek hatására fordult szembe a hagyományos arisztotelészi világképpel. 1573 tavaszán levélben kért t�le magyarázatot, hogy mi lehet ez az új csillag, nehogy félreértelmezze. Nem tartotta üstökösnek, mivel mozdulatlan volt, hiányzott a csóvája, s vörösen izzott, míg a kométák halványabb fényt bocsátanak ki magukból. Rövid kommentárja az üstökösök jelent�ségér�l pontosan vázolja a filozófiai, s az ebb�l fakadó terminológiai problémát, ami az 1572-es szupernóva, majd az 1577-es üstökös európai megfigyeléseib�l következett. A magyar humanista 1578-ban még úgy gondolta, hogy a peripatetikus iskola égr�l alkotott nézetei, bár ezeket komoly okok miatt nem tartotta eléggé megalapozottnak, nem vethet�k el. Az üstököst légköri jelenségnek tartotta, amit még a kortársai sem tudtak pontosan meghatározni, viszont megemlítette Squarcialupit, aki már a kométák arisztotelészi keletkezéselméletét igyekezett megcáfolni. Arisztotelészt�l való elfordulásában közrejátszhatott egy másik személy is, az eddig kevesebb figyelmet kapó Wenceslav Raphanus (1541–1599), cseh orvos és költ�, akihez 1581-ben írott levelében Dudith már leszögezte: Arisztotelész és követ�i tévúton járnak. Mind a két égi jelenség, a szupernóva és az 1577-es üstökös is a Hold fölött t�nt fel, így szembenáll a supralunaris világ változatlanságának teóriájával. Ahogyan Dudith fogalmazott: „s bizony ez a két jelenség – az a csodás csillag, ami nyolc évvel ezel�tt jelent meg nekünk, a Cassiopeiában volt – úgy keletkezett, amilyet a világ azel�tt sohasem látott és úgy is múlt el, vagy legalább is így t�nt el a szemünk el�l.”

4. TÁRLÓ: CSILLAGÁSZAT ÉS ASZTROLÓGIA A 17–18. SZÁZADBAN

A kiállított könyv metszetei I. (Jámbor) Lajos (778–840) frank császár második házasságára készült, Aratos (Kr.e. 310k.–245.k.) görög költ� Phainomena cím� m�vének IX. századi illusztrációin alapul. Lajos, mikor elvette feleségül Juditot, aki nagy támogatója volt a tudományoknak és a m�vészeteknek, egy különleges kódexet készítettett. A VII. században alapított észak franciaországi Saint-Bertin bencés apátság könyvtárában �rizték ezt a kéziratot évszázadokon keresztül, míg egy genti patrícius, Jakob Susius meg nem vásárolta. Majd Hugo Grotius (1583–1645) holland jogtudósnak jutott a lehet�ség, hogy a kódexet, képeivel együtt kiadhassa 1600-ban. Grotius a neves holland fest�t, Jacobus (II.) de Gheynt (1565–1629) kérte fel arra, hogy a kódex képeit felhasználva elkészítse a könyv illusztrációit. Kés�bb Krisztina (1626–1689) királyn� könyvtárába, Stockholmba került a kézirat. A svéd uralkodón� Isaac Vossius (1616–1689) könyvtárosra hagyta örökül, akinek apja a neves humanista, Grotius tanítványa volt a leideni egyetemen. Vossius halála után 1690-ben ez a holland egyetem szerezte meg végül az értékes kódexet.

Galileo Galilei (1564–1642) itáliai csillagász és matematikus. Els� megjelent m�vei Arisztotelész szellemében fogantak, 1610. január 7-én fedezte fel a Jupiter négy legnagyobb holdját, melyek kés�bb Galilei-holdak néven lettek ismertek. Ez a felfedezése komoly érv volt a Föld központú világgal szemben. Galilei figyelme a geocentrikustól a heliocentrikus világkép felé fordult. Hirdette a kopernikuszi tanokat, ami miatt többször figyelmeztették, ám ennek ellenére 1632-ben kiadta leghíresebb m�vét, a Dialogo-t – emiatt perbe is fogták 1633-ban. A per még abban az évben lezajlott, 1633. június 22-én hirdettek ítéletet. A f�bíró maga VIII. Orbán pápa volt. A per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”). Az ítélet életfogytiglan házi �rizet volt. Ennek ideje alatt írta legkiválóbb m�vét, a majdani newtoni rendszer alapjait jelent� Discorsit. A Dialogo-ban így ír az arisztotelészi világkép megváltozásáról: „SALVIATI. Valóban a szerz� túl gyenge fegyverzetben vonult fel ellenfeleivel szemben, akik az Ég változatlanságát vitatják. A láncok,

amelyekkel megkísérelte a Cassiopeia új csillagát az Ég legtávolabbi térségeib�l mélyebb, elemi régiókba lehúzni, elszakadtak. Mivel most már szerintem elég világosan bebizonyosult az óriási különbség a csillagászok és ellenfeleik érveinek tarthatósága között, jó lesz, ha elejtjük ezt a tárgyat és visszatérünk f�kérdésünkhöz. Hozzá kell fognunk az évi mozgás megtárgyalásához, amelyet általában a Napnak tulajdonítanak, de azután el�ször a számoszi Arisztarkhosz, majd Kopernikus megtagadta a Naptól és a Földhöz rendelt. Látom, amint Signore Simplicio sorompóba lép e tanítás ellen, f�képpen a tételek könyvecskéjével, illetve a Matematikai vizsgálatokkal, mint karddal és pajzzsal felfegyverezve. Célszer� lesz, ha e könyvecskének az ellenérveivel kezdjük.”

Giovanni Battista Riccioli (1598–1671) itáliai csillagász. 1614-ben belépett a jezsuita rendbe. Galilei eredményeit kívánta megcáfolni, ám ejtési kísérletei az es� test egyenletesen gyorsuló mozgását igazolták. Els�k között használt távcsövet csillagászati észleléseihez. Rendtársával, F.M. Grimaldival részletes holdtérképet készített, a Hold felszíni alakzatainak általuk adott elnevezéseit máig használják. A krátereket híres csillagászokról és matematikusokról (Ptolemaiosz, Brahe, Kopernikusz) nevezték el, míg a Galilei által tengereknek nevezett sötét területek meteorológiai ihletés� neveket kaptak (Es�k tengere, Viharok tengere). A térképet f�m�vében közölte, amely a korabeli csillagászat enciklopédikus összefoglalása, s tükrözi a heliocentrikus rendszerrel való szembenállást. A Galilei–Kepler-id�szakot követ� évek legjelent�sebb csillagászati m�ve Riccioli tollából született meg, akire rendje a földközéppontú rendszer tudományos védelmezését rótta ki föladatul. A földközéppontú rendszer azonban ekkor már egyáltalában nem a ptolemaioszi vagy az arisztotelészi rendszert, hanem Tycho Brahe rendszerét, vagy ennek valamilyen variánsát jelentette a jezsuiták számára, s Riccioli is ennek

szellemében írta meg nagyhatású, kétkötetes m�vét. A címlapon jól látható amint Brahe geosztatikus rendszere legy�zi Kopernikuszét. A bejegyzés tanúsága szerint a kötetet 1654-ben katalogizálták a nagyszombati jezsuita egyetem könyvtárában.

John Flamsteed (1646–1719) angol csillagász nevezetes csillagászati atlaszának harmadik, francia kiadása. A Cambridge-i Egyetemen tanult, tanárai között volt Isaac Newton is. Felismerte, hogy a hajózás szempontjából újabb csillagászati táblázatok szükségesek, amelyeket csak az addigiaknál pontosabb m�szerekkel történ� megfigyelésekkel lehet nyerni. Javaslatára alapította meg II. Károly brit uralkodó a Greenwichi Csillagvizsgálót és �t nevezte ki az intézmény els� igazgatójául, � lett az els� Astronomer Royal (királyi csillagász). Csillagkatalógusát, amely már 3000 csillag adatait tartalmazza évszázadokon keresztül használták. Jean Nicolas Fortin (1750–1831) mérnök, számos glóbusz készít�je adta ki, aki mellesleg a hordozható barométer feltalálója.

5. TÁRLÓ: ÓCEÁNIA ÉS A TÁVOL-KELET MEGHÓDÍTÁSA Benyovszky Móric (1741–1786) alakját legendák övezték már életében is, halála után népszer� írók regényh�sévé vált. Gyermekévei után a bécsi test�rségnél tanult és szolgált, majd apja halála után visszatért az örökölt családi birtokra. Zavaros és ma már jószerint kibogozhatatlan az a családi viszály, amelynek következtében Lengyelországba, majd Hamburgba menekült, ahol kitanulta a tengerészetet és képzett hajós lett. Az 1760-as évek derekán Lengyelországban magas rangú tisztként szolgált az oroszellenes függetlenségi harcokban.1769-ben kozákok fogságába esett, majd Szibériába szám�zték. Tobolszkon, Tomszkon, Krasznojarszkon, Omszkon, Jakutszkon és Ohotszkon át Kamcsatkára hurcolták. A szám�zetés évei alatt, mint tanult és tapasztalt férfi az ottani kormányzó, Nyilov rendszeres kísér�je lett, és útjai során, mint err�l feljegyzései tanúskodnak, páratlanul gazdag ismeretekhez jutott a Távol-Keleten. Szám�zött társaival együtt összeesküvést sz�tt, hatalmába kerített egy orosz hajót, a Péter-Pált, és megszökött Bolsereckb�l. Viszontagságos hajóút során Japán és Formosa (a mai Tajvan) érintésével elérték a kelet-afrikai vizeken Isle de France, azaz Mauritius szigetét, majd 1772 júliusában az akkor még független Madagaszkárt. Benyovszkyt XV. Lajos francia király személyesen fogadta Párizsban, s egyúttal megbízta egy önkéntesekb�l

szervezett tudományos expedíció vezetésével és egy kereskedelmi telep megalapításával Madagaszkár szigetén. A szigeten Benyovszky államalapító munkát végzett, az �slakos malgasok megnyerésével hatalmas méret� közmunkákat szervezett, utakat építtetett, csatornákat ásatott, mocsarakat csapoltatott le. Benyovszky megalapította Louisbourg városát és komoly geográfiai feltárást végzett. Bár kétségtelenül � volt az, aki Madagaszkár francia gyarmatosítását voltaképpen végrehajtotta, igen nagy népszer�ségre tett szert a szigeten. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a malgasok – a gyarmatok történetében alkalmasint példátlan módon – királyukká választották. 1776-ban – a francia intrikáktól elkedvetlenedve – váratlanul elhagyta Madagaszkárt, és Európába hajózott. A bajor örökösödési háborúban osztrák oldalon harcolt, s ezért Mária Terézia grófi címmel jutalmazta, azonban nagyszabású kereskedelem-, gyarmat- és flottapolitikai tervei a bécsi és az angol udvart sem érdekelték, így 1784-ben az USA-ba ment, ahol egy kereskedelmi hajót bíztak rá. Ezzel érkezett vissza újra Madagaszkárra. Isle de France (Mauritius) kormányzójának intrikái ekkorra értek be. A francia udvar megelégelte Benyovszky helyi sikereit és népszer�ségét, csapatokat küldött Madagaszkárra, ott leverte az ellenállást és megszilárdította a francia gyarmati uralmat. A harcokban Benyovszky is elesett. Legfontosabb eredményének az a felismerés tekinthet�, hogy Szahalin az ázsiai kontinenssel nem érintkez�, önálló sziget. Noha jóval James Cook el�tt bejárta az Aleut-szigetek környékét, s els� európaiként adott hírt a Ryukyu (Nansei)-szigetekr�l, mégsem az � neve maradt fenn, mert emlékiratai kés�bb jelentek meg, mint Cook és a francia La Pérouse beszámolói. A térképen a madagaszkári Tingballe folyó és a torkolatánál fekv�, Benyovszky alapította Louisbourg látható. A metszetek a bennszülött malgasok öltözetét és fegyverzetét, illetve az eladásra szánt rabszolgákat ábrázolják.

James Cook (1728–1779) angol tengerész és felfedez� három expedíciót vezetett a Föld körül. Els� utazásának (1768–1771) célja a Vénusz-átvonulás megfigyelése Tahitin és a Csendes- óceán déli felének felkutatása volt az Endeavourrel. Ezen az úton fejezte be Új-Zéland feltárását és rájött, hogy az két szigetb�l áll; feltérképezte Ausztrália délkeleti, keleti és északkeleti partvidékét, a York-félszigetig. Második utazására (1772–1775) már a Resolutionnal indult, társa Tobias Furneaux volt, az Adventure kapitánya. El�ször sikerült átlépniük a déli-sarkkört, körbehajózták az Antarktiszt, amelyr�l korábban azt tartották, hogy kapcsolódik Ausztráliához. A két hajó elszakadt egymástól egy viharban, Furneaux visszatért Angliába, Cook folytatta antarktiszi kutatásait, 1774. jan. 30- án pedig elérte a d. sz. 71˚ 10�-t, amit hetven évig utána senki. Polinéziában felfedezte Új-Kaledóniát, majd a T�zföld környékén fedezett fel néhány kisebb szigetet. Cook második expedíciója során szerzett tapasztalatait maga írta le, azok el�ször 1777-ben jelentek meg Londonban. Harmadik utazásának (1776–1779) célja a Csendes- óceán középs� és északi részének feltárása volt, két hajóval, a Resolutionnal és a Discoveryvel. A Hawaii-szigetek érintésével eljutott a Bering-szorosig, megtalálta a Yukon torkolatát, majd Észak- Amerika nyugati partvidékén hajózva, több szorost, szigetet és fokot feltérképezve ismét a Hawaii-szigetekre érkezett, ahol az addig ismeretlen központi szigeten, amelynek neve szintén Hawaii, s meghalt egy bennszülöttekkel vívott harcban.

6. TÁRLÓ: AZ ELT�NT FELFEDEZ�, LA PÉROUSE REJTÉLYE

Jean �����ois de Galaup de La �rouse (1741–1788) francia felfedez� teljesen ép, 69 metszetb�l álló kötetének ritka párizsi kiadása kalandos utazásáról, felfedezéseir�l és tragikus haláláról. Maga az impresszum is mutatja, hogy a francia köztársaság ötödik évében, a jakobinus diktatúra után nyomtatták ki a m�vet. Ezenkívül ismerünk még több angol (1798), olasz (1815) svéd (1799) és orosz (1800) nyelv� kiadást is. La Pérouse Franciaország déli részén, a történelmi Albi városában született. 15 éves korában állt be tengerésznek, részt vett a 7 éves háborúban (1756–1763). Harcolt az amerikai függetlenségi háborúban az Amazone nev�, 26 ágyús fregattot irányítva. Majd régi álma megvalósítására expedíciót szervezett a Csendes-óceán felfedezésére, hogy kihasználja a beköszöntött békeid�t. Példaként lebegett el�tte James Cook 1768–1779 közötti nagy utazása, amely komoly tekintélyt szerzett az angol flottának. Két kiváló természettudós, Buffon és Lavoisier is támogatta La Pérouse tervét. Végül sikerült XVI. Lajos támogatását is megszereznie, aki maga is komoly földrajzi stúdiumokat

végzett fiatal korában és nagy figyelmet szentelt Cook kapitány felfedezéseinek is. La Pérouse 1785 nyarán vitorlázott ki két hajójával a La Boussole-lal és az Astrolabe-bal a francia Brest kiköt�jéb�l. Keresztülszelte az Atlanti-óceánt, megkerülte a Horn-fokot, s kilenc hónappal az indulása után, 1786 április elején kikötött a Húsvét szigeten. Innen a Hawaii-szigetekre hajózott át, majd a rejtélyes Északnyugati Átjárót keresve észak felé vette az útját. Felkutatta San Francisco partszakaszát is 1776 júniusában, majd átszelte a Csendes-óceánt is, s kikötött Macauban 1787 elején. Következ� állomása a Fülöp-szigetek volt, majd felkereste Szahalint, s a Hokaidó szigetét�l elválasztó szorost róla nevezték el kés�bb. Kamcsatkára érkezve hazaküldte a térképeit, valamint a naplóját. Majd a Szamoa-szigetekre, illetve Tongára hajózott. Utolsó jelentését az ausztráliai Botany-öbölb�l küldte 1788 elején. Tervei között szerepelt Tonga, Új-Caledónia, Új-Guinea, Ausztrália és Mauritius felkeresése. 1789 tavaszára szeretett volna visszatérni Franciaországba, az elt�nésük azonban szerencsétlenül egybeesett a francia forradalommal, így nagyon sokáig semmi hír nem volt a francia tengerészekr�l. Végül 1791 szeptemberében indult el egy expedíció és a következ� év májusában ért partot Tasmániában. 1793-ban, öt évvel az események után szállt a ment�expedíció partra az ausztráliai Botany-öbölben, majd felkeresték Tongát, de semmi nyomot nem találtak. La Pérouse ugyanis a melanéziai Vanikoro-szigeteknél hajótörést szenvedett, s a harcias bennszülöttek, társaival együtt, meggyilkolták. Mivel ez a sziget kívül esik az akkori hajózási útvonalakon, ezért évtizedekig hiába keresték a hajósok a francia expedíció nyomát. Végül 1826-ban Peter Dillon ír tengerésznek Új Zélandból Bengáliába menet a Santa Cruz szigetcsoport egyik tagját, Tikopiát felkeresve, t�nt fel, hogy a bennszülöttek francia kardokkal hadonásznak. Meger�sítették neki, hogy sok francia eredet� tárgy található Vanikoro szigetén. Dillon a rossz körülmények miatt Calcuttába hajózott, de meggy�zte a Brit Kelet-Indiai Társaságot, hogy egy hajóval induljanak La Pérouse nyomát felkutatni a Vanikoro szigeten. Az �slakosok beszámoltak arról, hogy valóban hallottak két vitorlásról, amelyek hajótörést szenvedtek a szigetnél.

Jules Gabriel Verne (1828–1905) francia regényíró is foglalkozott Vanikoro és La Pérouse rejtélyével. 1869-ben jelent meg a Némo kapitányról és a Nautilusról szóló regénye, barátja, Pierre-Jules Hetzel (1814–1886) ifjúsági könyvsorozatában, amelyben részletesen megemlékezett a tragikus vég� expedíció történetér�l és egy különös változatot adott el� a túlél�k sorsáról: „Komoly hangon megszólalt mögöttem Nemo kapitány: - La Pérouse parancsnok 1785. december 7-én indult el hajóival, a Boussole-lal és az Astrolabe-bal. El�ször az ausztráliai Füvészkert-öbölben kötött ki, majd felkereste a Barátság-szigetcsoportot, Új-Kaledóniát, azután Dél-Amerika felé vette útját, és a Hapai-szigetcsoportnál, Namoukában megpihent. Hajói innen Vanikoro ismeretlen sziklapartjai elé vet�dtek. Az elöl haladó Boussole zátonyra futott a déli parton. Az Astrolabe segítségére sietett, de az is megfeneklett. Az els� hajó pillanatok alatt szétroncsolódott. A második széloldalt feküdt, s még néhány napig állta a hullámverést. A bennszülöttek elég jól fogadták a hajótörötteket. Ezek megtelepedtek a szigeten, s a

két nagy hajó roncsaiból egy kisebb hajót építettek. Amit nem tudtak kiemelni a tengerb�l - s Nemo kapitány most a mész közé ágyazott tárgyak felé mutatott -, az itt várja sorsa beteljesedését. A matrózok egy része Vanikorón maradt, a többiek - betegen, kimerülten - La Pérouse-zal együtt útra keltek. A Salamon-szigetek felé tartottak, s e szigetcsoport f�szigetének nyugati partján, a Déception- és a Satisfaction-fok között mindenest�l elpusztultak! - Honnan tudja? - kiáltottam. - Nézze, mit találtam a második hajótörés színhelyén! Nemo kapitány egy rozsdamarta bádogdobozra mutatott, melynek fedele Franciaország címerével volt lepecsételve. Felnyitotta a dobozt; megsárgult, de még olvasható iratcsomót vett ki bel�le. Az irat a tengerészeti miniszter utasításait tartalmazta La Pérouse parancsnok számára XVI. Lajos saját kez� széljegyzeteivel. - Ah! Mily szép halál volt! Tengerészhalál! - mondta Nemo kapitány. - La Pérouse e korallsírban csendes nyugvóhelyre lelt. Bárha társaimmal egykor én is ilyen sírban nyugodhatnék!” La Pérouse m�vének els� magyar kiadása Kis János (1770–1832) utazási irodalom-sorozatában jelent meg, Trattner János Tamás pesti nyomdájában. A m�vet Halasy Mihály 19. század eleji evangélikus lelkész fordította, feltételezhet�en német nyelvb�l.

7. TÁRLÓ: PTOLEMAIOSZ VILÁGA Johannes Regiomontanus (1436–1476; eredetileg Johann Müller, szül�városa, Königsberg latin nevéb�l ered a humanista név) német matematikusnak és csillagásznak nagy szerepe volt abban, hogy a görög csillagászat eredményeit a reneszánsz tudományossága megismerte. Ptolemaiosz f� csillagászati m�vét, a Megalé szüntaxiszt (azaz A nagy rendszer, arab fordításának címe: Almagest) Regiomontanus fordította le latinra Bizánc eleste után, amikor a görög tudósok Itáliába menekültek. Ekkor fedezték fel újra a görög tudós Geográfiáját is, kiegészítve térképeit a „tabulae modernae”-vel. Ptolemaiosz Almagest-jében fejtette ki a róla elnevezett geocentrikus világképet. Megadta a bolygók helyzetének bármely id�pontra történ� kiszámításához szükséges táblázatokat, csillagkatalógusában ismerteti 1022 csillag ekliptikai koordinátáit, foglalkozik a Nap és a Hold mozgásával, a bolygók kölcsönös égi helyzetével, az id�számítás elméletével, a csillagászati m�szerekkel. Regiomontanus, mint igazi reneszánsz tudós az antik tudományos örökség és a modern, empírikus tudományok összhangjára törekedett, sorra szerkesztette maga is az égitestek mozgását rögzít� táblázatokat (Ephemerides ab anno 1475-1506 – számtalan kiadásban), 1471-ben Nürnbergben obszervatóriumot alapított, csillagászati m�szereket készített, s tovább folytatta a teljes éggömb feltérképezését szolgáló kutatásait. E gyönyör� �snyomtatvány kezd� fametszete a földgömböt ábrázolja, felette az állócsillagok szférája. A bal alsó sarokban a csillagászat és földrajz m�velését a 17. századig meghatározó Ptolemaiosz, mellette jobbra maga Regiomontanus. A német orvos és polihisztor történetíró, Hartmann Schedel (1440–1514) világkrónikáját bízvást tarthatjuk az egyik legnépszer�bb és legismertebb �snyomtatványnak. Körülbelül 800 példányt tartanak számon ma is e kiadásból, s mintegy 400-at a még ugyanez év decemberében nyomtatott német fordításából is. A Nürnbergi Krónika még a középkori szemléletet tükrözve a szokásos hat korszakra tagolva ismerteti a világ szakrális és profán történetét, amelyhez mint hetedik csatlakozik az utolsó ítéletr�l, a világ végér�l és az Antikrisztusról szóló fejezet. Schedel nem törekszik eredetiségre, a középkori krónikaírás hagyományainak megfelel�en antik (Ptolemaeus, Strabo, Pomponius Mela, Diodorus Siculus) és korabeli szerz�k (pl. Aeneas Sylvius Piccolomini) kivonatolásával ill. a t�lük vett idézetek kompilálásával, összeszerkesztésével dolgozik. A világkrónika létrehozásában részt vett egy valóságos humanista kör Nürnbergben - beleértve S. Schreyert és S. Kammermaistert, akik kezdeményezték a kiadást, s a korszak legtekintélyesebb nyomdászát, Anton Kobergert, aki kinyomtatta a m�vet. Az 1809 igen magas színvonalú fametszet Michael Wolgemut és Wilhelm Pleydenwurff munkája, akiknek nürnbergi m�helyében akkoriban Albrecht Dürer tanulóéveit töltötte. A városokat ábrázoló metszetek egy része realisztikus ábrázolásnak tekinthet� (pl. Nürnberg, Velence, Róma, Salzburg, Basel, Buda, stb.), a legtöbb azonban elképzelt látkép, s�t némely metszetet többször is alkalmaz Koberger egyes városok illusztrálására. A kötet talán két legérdekesebb metszete mégis az a két térkép, melyeket Hieronymus Münzer (c.1437–1508) humanista orvos és geográfus készített. Az els� a ptolemioszi atlaszokra visszavezethet� ábrázolás az akkor ismert lakott ill. ismert világról, azaz oikumenér�l (ne feledjük el, ekkor Columbus „felfedezése” még nem volt közismert!), a másik, s talán számunkra figyelemre méltóbb az Európa-térkép. Ez még szintén az ókori, tájákozódási vonalak és pontok nélküli Germánia-ábrázolások alapján készült, de már önállóságra törekedett, különösen az északi területek ábrázolásánál. Ptolemaioszon kívül Cusanus (Nicolaus von Cues 1401–1461) Közép-Európa-térképe szolgált mintájául. Münzer a világkrónika szöveges részeit is felülvizsgálta, korrigálta, kiegészítette. Nevét e térképen kívül utazásairól készített naplói, jelentései, s az Afrika partjai mentén tett portugál felfedez�utak jelent�ségét méltató írásai �rizték meg.

Ptolemaiosz Klaudiosz (c.90–c.170) görög csillagász, matematikus, földrajztudós, a róla elnevezett világkép Kopernikuszig, s�t részint Keplerig meghatározta a tudományos közgondolkodást. Geographia cím� f�m�ve a tudományos térképészetnek a 16. század második feléig irányadó alapvetése. Munkáit a középkorban ugyan meg�rizték, de igazából csak az arab tudósok forgatták. Elméleteinek újrafelfedezését a reneszánsz hozta el. A görög tudósok Bizánc eleste után (1453) Itáliába hozták kódexeiket, s azok másolása, fordítása, kiadása ekkor kezd�dött. A 16. század végéig a Geographia 30 nyomtatott kiadást ért meg. 1477/78-ban jelent meg el�ször Bolognában latinul, s Rómában az els� Ptolemaiosz-atlasz. Az 1482-es ulmi kiadás már együtt tartalmazta a görög tudós utasításai alapján megszerkesztett 26 úgynevezett régi térképet, s öt „tabulae modernae”-t. E térképeken Ptolemaiosz vetülettanának megfelel�en az egymás felé hajló hosszúsági körök és a körívekként ábrázolt szélességi körök jól érzékeltetik, hogy a földgömb egy kivágatáról van szó. Az itt kiállított 1508-as római kiadás (a metszetek a holland tengerész és kartográfus, Johannes Ruysch munkái) szintén tartalmazza a korábbról ismert térképeket, els�ként itt is a Ptolemaiosz-féle oikumené ábrázolását találjuk, azaz az akkor ismert lakott világét, de a második rézmetszet igazi újdonsággal szolgál: láthatjuk rajta – s nyomtatásban ekkor el�ször – a nem sokkal korábban felfedezett szigeteket (Hispaniola, Dominica, stb.) és Dél-Amerika

északi partvidékét. Grönland és Új-Fundland még Ázsia részeként jelenik meg. E térkép tehát az Újvilág els� ábrázolása! A földrajzi felfedezések, az egyre intenzívebbé váló kereskedelmi utak magukkal hozták a növekv� térképigényt. A középkori térképekhez képest az újdonság erejével ható ptolemaioszi térképeket a reneszánszban tehát egyre több kiegészítéssel látták el, egyre többet javítgatták, míg végül újakkal helyettesítették �ket. A vetületelméletet azonban nem kellett átértékelni vagy elvetni, az hamarosan a kitágult világkép hatására - f�ként Mercator révén - új vetülettan kibontakozásához adott impulzust.

8. TÁRLÓ: NÉPSZER� TÉRKÉPEK A 1–18. SZÁZADBÓL

Abraham Ortelius (1527–1598) kartográfus, geográfus, régész; kortársai szerint századuk Ptolemaeusa. Antwerpenben született, Augsburgból elvándorolt német családból. Ez a magyarázata annak, hogy magára a „Belgo-Germanus” névvel hivatkozott. Ifjúkorában térképszínez� a Plantin kiadónál; barátjával, Gerardus Mercatorral térképkeresked�ként és –gy�jt�ként utazta be Európát. F�m�vét, az el�ször 1570-ben megjelent Theatrumot II. Fülöpnek ajánlotta, akinek regius geographicusa lett. A következ� negyven évben a m� 31 kiadást ért meg, hét nyelven, utoljára Velencében, 1697-ben, olaszul. Az atlaszt számos kalóz, köztük Drake (1542–1596) és Frobisher (1535?–1594) is használta. Miután Fülöp portugál király is lett (1580), a szerz� a portugál jezsuiták – addig kiadatlan- térképészeti eredményeit is felhasználta. Ortelius a földrajzot a történelem segédeszközének (historiae oculus) tekintette, a térképek után következ� Nomenclator Ptolemaicus (els� alkalommal 1579-ben) az antik helyneveket is hozza. A 16. századi térképtörténet jelent�s forrása a munka elején álló Catalogus auctorum tabularum geographicarum, amely az Ortelius szerkesztette atlasz térképszerz�inek névsorát, a térkép(ek) címét és közzétételének dátumát közli; számos térképészr�l csak innen és csak ennyit tudunk. A lista 1570-ben 99, 1579-ben 120, 1595-ben már 183 szerz�t tartalmazott. Ortelius baráti köréhez tartozott Justus Lipsius, aki Liviusról és a pun háborúkról tartott el�adásaihoz felhasználta

Ortelius ókori térképeit, valamint Zsámboki János, akinek numizmatikával foglalkozó m�vét ajánlotta. Sírfeliratának szerz�je is Justus Lipsius: „Quietis cultor, sine lite, uxore, prole.”

Willem Janszoon Blaeu (1571–1639) németalföldi kartográfus, rézmetsz� és csillagász, aki Jodocus Hondiushoz hasonlóan a Mercator által megkezdett új stílusú térképkiadás hagyományát folytatja. A Hondius- és a Blaeu-család nyomdája nagyjából egy id�ben m�ködött Amsterdamban, egymás riválisaként. Gulielmus Blaeu, a nyomda alapítója II. Rudolf német-római császár (1552–1612) prágai udvarában kezdte pályafutását, Tycho Brahe munkatársaként. 1596-ban telepedett le Amsterdamban, ezután nyitotta meg kartográfiai üzemét. Többek között Misztótfalusi Kis Miklós is nála tanulta ki a nyomdászmesterséget. F� m�ve, a Theatrum orbis terrarum, sive Atlas novus, amely több kartográfus térképeinek a gy�jteménye, el�ször 1634–1635-ben jelent meg. Ezt halála után fia, Johannes Blaeu (1596–1673) többször is kiadta, egyre b�vítve. 1662-ben Atlas maior címen 11 kötetben jelent meg, amelynek következ�, 1664-es kiadásából a kiadó, Johannes Blaeu Magyarország térképét Nádasdy Ferencnek, Illyria térképét pedig Zrínyi Péternek ajánlotta. Ez az Európa-térkép, amelyet maga Gulielmus Blaeu készített, a Theatrum orbis terrarum els� kötetének 1649. évi, tehát már postumus kiadásából való. Felül az európai f�városok miniat�r térképei, kétoldalt pedig az európai országok nemzeti (természetesen nemesi) viseleteibe öltözött párok színes képei keretezik. Ez a példányt 1700-ban katalogizálták a nagyszombati egyetem könyvtárában.

A kiváló atlaszt Johann Baptist Homann német térképész fia, Christoph (1703–1730) készítette, amely az id�sebb Homann által alapított nürnbergi nyomdában jelent meg 1752-ben. Sajnos az 50 darab térképet, vetületeket, csillaktérképeket tartalmazó mappa csonka, hiányzik bel�le Magyarország, a Török Birodalom, Ázsia, Afrika és Amerika térképei.

9. TÁRLÓ: MUNDUS NOVUS Amerigo Vespucci (1451–1512) olasz utazó, felfedez�. Életér�l felfedezésén kívül kevés adat áll rendelkezésre. 1490-ben ugyanabba a keresked�házba lépett be, amelyiknek kortársa, Kolumbusz Kristóf is tagja volt. 1499-ben a mai Surinameba hajózott, s közben egy új országnevet ötlött ki: miközben a part mentén hajóztak, így kiáltott fel Vespucci: Hiszen ez egy kis Velence! Venezuela! Hazatérte után portugál lobogó alatt Amerika felé indult. Végül Vespucci 1504-ig összesen négy ízben járt Amerikában - kétszer spanyol, kétszer portugál megbízásból - de csak azt követ�en, hogy Kolumbusz már felfedezte a földrészt. Kolumbusz mindvégig abban a hitben élt, hogy az Indiába vezet� nyugati utat találta meg, s ebben a tudatban is halt meg 1503-ban. Ugyanakkor 1501–1502 köré tehet� az id�pont, mikor Vespucci önálló földrésznek nevezi új felfedezését, noha akkorra még csak Dél-Amerika északi és keleti partvidékét járta be. Martin Waldseemüller svájci születés� német földrajztudós 1507-ben kiadott térképén nevezi el�ször Amerikának az új földrészt, melyet addig a spanyolok csak Újvilágként emlegettek. Kolumbusz nevét utóbb már csak egy országnév örökítette meg: a mai Kolumbia. A bemutatott könyv rövid leírás az Újvilágról, amelyet Johann Otmar augsburgi nyomdász adott ki 1504-ben. Brazíliáról szóló korai hírlap. Egyes feltételezések szerint 1508-ban nyomtatták Nürnbergben vagy Augsburgban, rendkívül ritka, értékes kiadvány. A német nyelv� aprónyomtatvány, a címlapon is megörökített brazil kiköt�be való megérkezésr�l tudósít a kiköt� nevének említése nélkül. A könyv egy csaknem 2000 mérföldes partmenti felfedezésr�l szól, amelyet egy rejtélyes ’NoNo’-hoz tartozó két hajó teljesített Christopher de Haro vezetésével. Az expedicióra a portugál király engedélyével került sor. A nyomtatványban említésre kerülnek brazil természeti források és az �slakosság öltözködése és viselkedése is. Girolamo Benzoni (c.1519–c.1572) itáliai utazó 1541–1556 között járt Közép- és Dél-Amerikában. 1565-ben, Velencében publikálta el�ször olasz nyelv� m�vét az Újvilág meghódításáról, melyben közvetlen tapasztalataira támaszkodott. Élesen bírálta a spanyol gyarmatosítók kegyetlenkedéseit a bennszülött indiánokkal, olyannyira, hogy többen spanyolellenes elfogultsággal vádolták. E vád azzal magyarázható, hogy a szerz� kereskedelmi vállalkozással foglalkozott Dél-Amerikában, a spanyolok pedig nem nézték jó szemmel, s�t akadályozták a külföldiek kereskedelmi tevékenységét. A L’istoria del mondo nuovo-t rövidesen több nyelvre is lefordították, többször megjelent a századfordulóig németül, flamand nyelven és természetesen latinul is. Ez a gazdagon illusztrált latin nyelv� kiadás Theodor de Bry flamand rézmetsz� m�helyében jelent meg az America c. többkötetes gy�jtemény IV-VI. köteteként. A magas színvonalú metszeteknek is köszönhet�en nagy szerepe volt az európai közvéleményben kialakult Újvilág-kép, és a kegyetlen spanyol hódítók elleni propaganda, az ún. "fekete legenda" kialakításában. Az itt látható metszeten Peru utolsó királyát, Atabalibát (inka nevén: Atahualpát) Francisco Pizarro parancsára hitszeg� módon megfojtják (1533). Az ezt megel�z� metszeteken Pizarro még tárgyal az inka uralkodóval, majd elfogadja váltságdíjul a töméntelen aranykincset. A következ� rézmetszeten már a f�város, Cuzco ostroma látható, s kett�vel hátrébb Pizarrót döfi le bosszúból egy általa megöletett konkvisztádor fia .

Thomas Harriot (1560–1621) angol matematikus, csillagász és felfedez�. Oxfordban született, 1580-ban szerzett B.A. fokozatot, s csatlakozott Sir Walter Ralegh (1552–1618) felfedez� és reneszánsz költ� udvartartásához. Részt kívánt venni vele az Újvilág gyarmatosításában, 1583-ban Ralegh �t kérte fel, hogy segítsen az expedíció el�készületeiben. Harriot ez id� alatt tanulta meg például az algonkian indián nyelvet is. Az expedíció 1585 április 9-én indult el Plymouth kiköt�jéb�l Sir Richard Grenville parancsnoksága alatt. Harriot feladata volt a gazdasági er�források felderítése, s az �slakosok leírása. Számos csillagászati megfigyelést végzett az út során, megfigyelt például egy teljes napfogyatkozást is. 1586 nyarára a Chesapeake öbölben alapított kolónia, Sir Francis Drake (1542–1596) angol kalóz és felfedez� érkezésére a tönk szélére jutott az ellenséges környezet és a készletek kimerülése miatt. 1590-ben, két évvel az angol nyelv� könyv után Theodore de Bry flamand metsz� és könyvkiadó elkészítette az új latin nyelv� kiadást 21 John White által rajzolt metszettel, s Harriot képfeliratával. Harriot eközben segítette felkészíteni az angol flottát a spanyol armada támadására. Elkészített egy sor térképet, dolgozott Emery Molyneaux csillagtérképén, s részt vett Gerard Mercartor térkép-kiadásában is. A közhiedelemmel ellentétben az els� távcsöves Hold-megfigyelés azonban még korábban, Galilei el�tt történt, s az angol felfedez� nevéhez f�z�dik. Harriot 1609. július 26-án figyelte meg a Holdat, de a látottakból nem vont le különösebb következtetéseket. Zách

János Ferenc (1754–1832) magyar csillagász egy 1784-ben tett angliai körútja alkalmával Brühl gróf mostohafiának kastélyában érdekes kéziratokra bukkant. Sok más irat között rátalált egy különlegesen érdekes, már távcs� használatával készült észlelési anyagra, amely másodperc pontossággal készült a ma már Halley-üstökös néven ismert égitest 1607-es felbukkanásáról. Ez a megfigyelési sorozat, terjedelmében és pontosságában jóval felülmúlta az addig ismerteket. A kéziratok szerz�je neves matematikus volt, aki Oxfordban tanított. Zách szakismerete és bátorsága kellett ahhoz, hogy a Harriot által egymás alá rótt számsorokat értelmezni tudja, és képes legyen a megfigyelési anyag azonosítására. Beszámolója a Harriot-féle iratokról az Astronomisches Jahrbuchban jelent meg.

10. TÁRLÓ: MAGYAR JEZSUITA MISSZIÓ DÉL-AMERIKÁBAN Zakarjás János (1720?–1772) Nagyszombatban született. 1740-ben belépett a Jézus Társaságba. Trencsénben is tanult, kés�bb - 1745-ben - itt kezdte tanári pályáját. 1748-ban, miután áldozópappá szentelték, úgy határozott, hogy � is az Újvilágban vállal missziós szolgálatot. A következ� év elején megkapta az ehhez szükséges engedélyt, és Bécsb�l Graz érintésével Genovába utazott, ahonnan Spanyolországba hajózott. Útitársai között ott volt Éder Xavér Ferenc is. 1750. október 12-én Cádiz kiköt�jében szállt hajóra. Úti célja a perui Callao volt, ahová a szokásos módon, a Panamai-földszoroson átkelve érkezett meg. Az els� id�szakban Limában élt, majd a bolíviai Mamoré folyó menti redukciókban kezdte meg hittérít� munkáját, ahol Éder is. Zakarjás Dél-Amerikából több levelet is küldött Európába, ezek alapján viszonylag jól rekonstruálható mindaz, ami vele történt, de csak 1756-ig. A további 11 esztend�r�l viszont csak feltételezéseink vannak. Azt tudjuk, hogy megfordult a mojo, canichaná, cayuvava és más indián törzsek között. M�ködési területének központi missziója alighanem az a San Javier redukció volt, amelyet megtalálunk Éder Xavér Ferenc térképén is. Az indiánok életér�l, a magyar misszionárius körükben eltöltött éveir�l képet alkothatunk magyarországi ismer�seihez - Bartakovics József jezsuita tanárhoz és Kéri Ferenchez - írt leveleib�l. 1756. április 16-án kelt levelében a következ�kr�l számol be Bartakovicsnak: „Az 1754. év június havától fogva a déli szélesség 18. fokától a 12. fokáig, a 316. hosszúsági fokon áthajóztam, kelet és nyugat között alig 3 fok eltéréssel. Ezek a perui tartomány misszióinak határai. Csaknem az egész vidék síkság, amelyet számos folyó öntöz. Ezek között kiválóbbak: Mamoré, Itenes, Beni, hajózhatók (...) Az es�s évszakban (októbert�l májusig tart) csaknem az egész területet elöntik annyira, hogy ha az indus lovas az el�z� félévben jaguárokra, vadkanokra, szarvasokra vadászott, most 10 r�f mélység� vízben csónakozva halászik. Ezért lakóhelyül a legmagasabb helyeket választják, és ott sincsenek eléggé biztonságban, bizony néha a pitvarban úszkálnak a gyerekek, és nem ritkán csónakra van szükség, ha a beteget látogatjuk. Ilyenkor viperák, hangyák (ezeknek 30-nál is több válfaját olvastam meg és némelyek csaknem egy hüvelyk nagyságúak), meg ezer más bogár a mez�r�l és erd�b�l összegy�lve velünk egy fedél alatt tanyázik és semmi sem mentes t�lük.” A helyiek gyógymódjáról „Viperacsípés és minden más méreg ellen házi orvosságul a krokodilus fogát használjuk, amelyet a sértett részre kell kötni vagy a nyakba akasztva kell viselni. (...) Hogy vajon elegend�-e az, ha a mérget ételben vagy italban vesszük be, nem merem állítani, én hasonló esetben két éjjel a számban tartottam.” Az éghajlatról Zakarjás így ír: „A vidék igen forró és nedves, a forróságot a szelek mégis mérséklik, ha pedig délr�l fúj, még fázunk is. Törökbúzát (kukurica a kenyerünk[magyarul]), rizst, gyapotot és cukrot terem a föld. Ebb�l élünk, ebb�l ruházkodunk. A cukornád fél év alatt megérik, míg Peruban legalább két évig tart. Ez ennek a földnek a képe, amelyen valaha nagy számú lakosság élt, de id�k múltával a változó hadi szerencse és a csaknem állandó pestis számukat mintegy 30 000-re apasztotta.” A levél talán legérdekesebb részében ír Zakarjás a kegyetlen rabszolgakeresked�kr�l. A részletben van magyar nyelv� közlés, és az olyan helyeken, amit feltétlen titokban akart tartani a szerz�, a latin nyelv� szavakat rovásírással közli. Ennek magyarázata az, hogy az álpapot és a kegyetlenkedések egyik elkövet�jét felismerte, így tarthatott attól, hogy megölik. „Ugyanis elvetemedett emberek jöttek át Brazíliából, akik velem is a tigrisnél zordabban bántak. Keresztények voltak ezek, s nem is indusok [magyarul]. Ezek rendszerint mindazokat, akik elibük kerültek, bányamunkára [rovásírással] és más aljas munkára [rovásírással] is elragadozzák, az öregeket [rovásírással], hogy hírét ne terjesszék, megfosztják életükt�l [rovásírással], másokat az íj felhúzásához szükséges ujjaiktól[rovásírással]; az anyákat úgy teszik az utazásra alkalmasabbakká, hogy letépvén eml�jükr�l csecsem�iket [rovásírással], azokat odacsapják az els� karóhoz, amelyre akadnak. És hogy a vigyázatlanokat annál könnyebben behálózzák, maguk közül olyan embert küldtek el�re, aki ruhájával és küls� megjelenésével misszionáriusnak [rovásírással] hazudta magát. Ismerem ezt, már eszére tért. Vajha állandóan! Ha ez írásjegyeket nem ismered, Vargyasitól, Bélt�l, Otrokocsitól kérj tanácsot. (…) Egyebeket szándékosan hallgatok el.” Tanulságosak a másik levelének (1756. április 18.) néprajzi vonatkozásai is: „A cayubábák tudósok hírében állnak, mert százig tudnak számolni, míg mások- kevesen- tíz, legtöbben pedig megelégszenek három számmal. A mobimák a csecsem�k homlokát kett�s övben benyomják, ezért oly rút az ábrázatuk, szájuk és orrlyukaik elállók, a szemeik széjjel állók, a fejük olyan, mintha egy három emeletb�l álló torony lenne. Egyesek a két pofacsontot két deszka közé préselik, hogy ne széles, hanem keskeny arcúaknak lássanak (…). A patikik emberev�k, a mobimák denevérrel táplálkoznak, a murék nagyobb kígyókkal és krokodilusokkal; ha lepényt esznek hozzá, azt a juka gyökeréb�l, vagy törökbúzából készítik, amelyekbe köznapokon, a megholtak porrá tört csontjait teszik f�szer helyett. Azoknak, akiknél az Itenes mentén négy hónapig tartózkodtam, nemcsak a fülük, hanem mind a két ajakuk és az orruk is át van lyukasztva, és azokba egy hüvelyk hosszúságú, zöld szín� követ tesznek." "A halottakat ugyanazon tet� alatt földelik el, ahol �k maguk laknak, azt id�r�l id�re kiássák, szomorkodó sóhajok közt megmossák, olajjal megkenik, és miután a csicsától (részegít� ital) neki hevülnek, a halottat is megkínálják, és ha kell neki, ha nem, a szájába öntik. A murék a n�i nemen a fült�l az orrig és szájig terjed� három párhuzamos vágást tesznek és a sebet kék festékkel bekenik, amelyet sohasem mosnak ki. Ezeket talán nem unalmas olvasmányul, futólag jegyzem fel.” A jezsuitákat kiutasító rendelet valószín�leg nem valamelyik redukcióban, hanem Limában érte Zakarjást, aki társaihoz hasonlóan méltatlan körülmények között utazott Spanyolországba, majd onnan hazájába. Komáromban telepedett le, ahol plébánosként m�ködött egészen haláláig.

A jezsuiták hamar felismerték, hogy missziós eredményeik megszilárdításához és a nyugodt, hosszú élet� helyi egyház létrehozásához arra van szükség, hogy az indiánok újonnan alapított településekre, ún. redukciókra költözzenek. A legnagyobb redukciók népessége meghaladta a tízezer f�t is. A redukciók szokásos szerkezete szerint középütt a templom volt, el�tte a f�tér, körülötte ács-, k�m�ves- és kovácsm�helyek, mögöttük az indiánok k�- vagy vályogházai, kintebb legel�k, búza-, rizs-, cukornád-, illetve gyapotföldek. A leghíresebb redukciók a „paraguayiak” voltak, amelyek a mai Argentína, Uruguay, Paraguay, Bolívia és Brazília déli területein feküdtek. B� százezer lakost számlált az 57 redukció, népességénél és területénél fogva is alkalmat adva egyfajta minta- vagy ideális állam megalkotására, amelynek igazgatásában szerephez jutottak az indiánok is. A redukciókra az alkalmanként fellázadó indiánok mellett a legnagyobb veszélyt a kalandorok (paulisták, azaz „felföldiek”) jelentették, akik abban a reményben, hogy vagyont a rabszolga-kereskedelemb�l szereznek, 1628-ban kett� kivételével az összes redukciót elpusztították, lakóit megölték vagy elhajtották. Ezt követ�en (1640) szerzett engedélyt Antonio Ruiz de Montoya Madridban arra, hogy az indiánok t�zfegyverekkel védhessék a redukciókat. Miután azonban a spanyol korona számára világossá vált, hogy a felfegyverzett redukciók túlságosan is er�ssé, így birodalommá válhatnak a birodalmon belül, az engedélyt utóbb végleg visszavonta. A helyzetet az is nehezítette, hogy a redukciók egyben portugál érdekszférába is estek,

miután pedig IV. Ferdinánd 1767-ben feloszlatta a spanyol területek jezsuita rendházait, kollégiumait, a két hatalom együtt számolta fel a telepeket. Éder kézirata kés�bb nyomtatásban (Ge 8r 281) is megjelent, ebben szerepel Peru és Bolívia térképe is. Éder Xavér Ferenc (1727–1773) Selmecbányán született. A kés�bbiekben a felvidéki jezsuiták szokásos útvonalát járta be: a nagyszombati kollégiumba, majd a trencséni újoncképz�be került. 22 éves korában missziós szolgálatra jelentkezett, és 1749 elején Bécsen és Grazon át Genovába ment, onnan hajón utazott tovább Spanyolországba, majd Peruba. Limában a rendtartomány f�nök utasítására az Andok keleti oldalán elterül�, Moxitániának nevezett vidékre ment a Mamoré folyó középs� szakasza mentén él� moxo indiánok közé. Ez a terület ma Bolívia része. A trópusi �serd�kben a moxók mellett más kisebb törzsek is éltek, pl. a more, az itonama és a chiriguano indiánok. Éder az 1767-es kitoloncolási rendelet után hagyta el szolgálati helyét. Éder a legtávolabbi indián településeket is felkereste, megtanult számos indián nyelvet és nyelvjárást, amely tulajdonképpen el�feltétele volt a sikeres hittérít� munkának, annál is inkább, mert voltak olyan redukciók, ahol tucatnyi különböz� nyelvet is beszéltek az ott letelepített indiánok. A kötet két kézt�l származó kéziratot (Coll. Pray. Tom. L.) tartalmaz. Az els� kézirat szerz�je a magyar jezsuita, Éder Xavér Ferenc (1727–1773), aki Peruban a moxo indiánok között töltött tizenöt év missziós tapasztalatait rögzítette Brevis descriptio missionum Societatis Jesu provinciae Peruanae, vulgo Los Moxos cím� m�vében. A szerz� többek között ír Peru fekvésér�l, a f�városról, Limáról, az ország éghajlatáról, az �slakosok szokásairól, nyelvér�l. A második szöveg szerz�je valószín�leg szintén Éder, de a kézírás szemlátomást nem t�le való. A kézirat részletesen számol be Peru növény- és állatvilágáról, valamint az indiánokról. �ket úgy jellemzi, mint akik véleményüket gyakran váltogatják, nem távolságtartóak, vidám természet�ek, t�rik az éhezést és a nyomort, a fájdalomtól és a haláltól nem tartanak, nem gorombák, viszont hazugok, hajlamosak a lopásra és meglehet�sen könnyelm�ek, veszélyérzetük pedig nincs. Az 1767- es A/17 jelzet térkép a perui jezsuita missziókat ábrázolja; az A/19 jelzet térkép Peru Huanuco tartományában tervezett jezsuita redukciókat ábrázolja. A tartomány azonos nev� f�városa Guanuco néven a jobb fels� sarokban látható. A tervezet 1762- ben készült.

11. TÁRLÓ: CSILLAGOK, CSILLAGVIZSGÁLÓK

A lorettói szerviták tulajdonában lév� kötet metszeteit Johann Baptist Homann (1664–1724), német térképész készítette. A metszet a kopernikuszi naprendszert ábrázolja Hugenius, vagyis Christiaan Huygens (1629–1695) holland fizikus, matematikus és csillagász új következtetéseivel. Számtalan tudományterület köszönheti alapelveit kísérleteinek és számításainak. � határozta meg el�ször a fény tulajdonságait és sebességét, készítette el az els� ingaórát, alkotta meg a centrifugális er� fogalmát, jutott el az energiamegmaradás törvényéhez. Kutatásai kezdetén csillagászattal foglalkozott, és testvérével együtt épített távcsövével el�ször határozta meg a Szaturnusz gy�r�jének összetételét (1659): „a Szaturnuszt körülveszi egy vékony gy�r�, amely egyetlen pontban sem érintkezik a bolygóval és szöget zár be az Ekliptikával.” � azonosította egyik holdját, a Titánt (1655), felfedezte az Orion-ködöt, és rajzot készített a Mars felszínér�l. Csillagászati kutatásai miatt egyre pontosabb id�mér� szerkezetre volt szüksége, ez vezetett az ingaóra feltalálásához. Készített planetáriumot és a bolygók szögátmér�jének mérésére alkalmas eszközt. A metszeten láthatók a zodiákus jelek a Saturnusz pályáján túl, a bal fels� sarokban pedig a bolygók és a Hold elképzelt nagysága a Naphoz viszonyítva. Alatta az egyes bolygók, Mars, Föld, Vénusz és a Merkúr korabeli távcsövekkel látható képe. Egy rövid leírás is található az 1706-os napfogyatkozásról, amely arról is nevezetes, hogy az 1999-es mellett ez az egy feljegyzett teljes napfogyatkozás volt látható az elmúlt 500 évben

Magyarországon, hiszen ugyanazon a helyen csak 200-300 évenként ismétl�dik meg. A bal alsó sarokban jól látható a szemléletes ábrán, hogy ez a teljes napfogyatkozás jóformán egész Európát érintette, sárga színnel jelölték a részleges napfogyatkozás területét. A jobb alsó sarokban Ptolemaiosz, Tycho Brahe és Kopernikusz naprendszerének rajzát láthatjuk. A metsz� megállapítja, hogy a görög csillagász rendszere a II. századtól, míg Brahe és Kopernikusz szisztémája a XVI. századtól került bevezetésre. Különbséget tesz a szabad szemmel (sic oculis) megfigyelt bolygómozgások alapján konstruált geostatikus (brahei) rendszer és a spekulatív, matematikai úton (sic ratione) bizonyított heliocentrikus (kopernikuszi) rendszer között. A dán királyt Brahe csillagászati eredményei annyira leny�gözték, hogy neki adományozta a Dániát Svédországtól elválasztó Oresund- szoros egyik kicsiny szigetét, Hvent. Brahe 1580 körül építtetett egy kastélyt a sziget közepén, az Uranienborgot. A továbbiakban itt végezte megfigyeléseit, egyebek mellett az elhíresült óriáskvadránssal. (A teleszkópot akkoriban még nem ismerték.) Jelmagyarázat Hven szigetéhez: A templom B az Uranienborg (Uraniburgum) C az asztronómiai eszközök mestereinek m�helye és háza D földalatti építmény, hármas csillagászati eszközzel E gazdálkodásra szánt birtok F liget parasztházakkal G ítél�szék H mogyorócsalit I madarászház K sólymok

Peter Apian (1495–1552) Leisnigben született, 1524-ben vált el�ször ismertté, amikor megjelent Cosmographiája. 1540-ben V. Károly német-római császár asztronómiatanáraként, a császárnak ajánlva írta meg Astronomicum caesareum cím� m�vét. A császár elismerése jeléül nemesi ranggal és b�kez� ajándékkal jutalmazta. Bár tudományos m�vek sorát tette közzé asztronómiai és matematikai mér�eszközökr�l, amelyeknek vagy feltalálója, vagy továbbfejleszt�je volt, legfontosabb feladatának az ismeretterjesztést tekintette. Az Astronomicum caesareum is ennek a törekvésnek a bizonyítéka: kézzel színezett, rendkívül látványos fametszetei mozgathatóak, az égitestek és a csillagképek mozgását szemléltetik. 1531 és 1539 között megjelent öt üstökösr�l készített megfigyelései már akkor sem számítottak pontosnak, de felfedezte, hogy az 1531- es ( a Halley-üstökös) csóvája majdnem pontosan szembefordul a Nappal. Ugyanebben a m�vében fejtette ki, hogy a napfogyatkozás megfigyelésével lehet a legjobban meghatározni a délkörök különbségeit, valamint azt, hogy miként lehetséges – a kortárs vélemények ellenére – színes üvegek segítségével mégis megfigyelni a Merkúrt és Vénuszt, ha a Nap korongja el�tt vannak. Az egyik els� csillagász volt, aki Cosmographia cím� m�vében azt javasolta, hogy a Hold távolságát mérve határozzák meg a

hosszúsági különbségeket. A kötet a pozsonyi jezsuitákhoz került, s ott katalogizálták 1709-ben. El�tte Johannes Bierdünpfel, nagy könyvgy�jt�, 16. századi orvos tulajdonában volt.

12. TÁRLÓ: TÖRÖK HADJÁRATOK ÉS A DUNA A 18. SZÁZADBAN Az 1717-ben folytatódó hadm�veletek során Savoyai Jen� (1663–1736) a császári-királyi hadsereggel Nándorfehérvárhoz vonult, hogy ezt az egész Balkán szempontjából kulcsfontosságú er�dítményt visszafoglalja az oszmán hadaktól. Nándorfehérvár megtartása a Porta számára is sorsdönt� volt, ezért az oszmán hadsereg az új nagyvezír, Hadzsi Khalil vezénylete alatt az er�dítmény ostromának megakadályozására ugyancsak Nándorfehérvár felé vett irányt. Az 1717. évi és Belgrád megvételével végz�d� gy�zelmes hadjáratban különösen az a kémkedési eset érdekelhet bennünket, amelynek f�szerepl�je Vékony János, Rákóczi egykori vitéz huszára. Ifjúságáról nem sokat tudunk. Bizonyos, hogy törökül tökéletesen beszélt, tehát valószín�leg már a Rákóczi-felkelést megel�z� id�kben teljesített szolgálatot a törökökkel szomszédos valamelyik végvárban. A kuruc felkelés alatt Rákóczi hadseregében harcolt, talán Károlyi Sándor (1668–1743) valamelyik ezredében. Károlyi ugyanis a felkelés után is szívén viselte Vékony János sorsát és sokat tett érdekében. A szatmári béke után Vékony Jánost nem vonzotta az otthon, a békés csendes élet. Vérbeli lovas katona volt, csak ehhez a mesterséghez értett s ily módon a bujdosó kurucok egyik csoportjával együtt került a török fennhatóság alatt lev� Temesvár várába. Lelkében azonban magyar maradt s amikor 1716-ban Savoyai Jen� csapatai Temesvárhoz közeledtek, Vékony Jánosnak sikerült valami módon Pálffy János (1664–1751) gróf tábornagy közelébe jutnia. Ez a hadvezér hamar felismerte Vékony rátermettségét és jól hasznosította felvilágosításait a török hadseregr�l. Temesvár feladása után Vékony János Pálffy huszárai közé szeretett volna beállani, de Savoyai Jen� nem akarta seregébe fogadni azokat a szegény bujdosó magyarokat, akik a török császár zsoldjában harcoltak ellene. Vékony János tehát kénytelen volt Mustafa basa seregével együtt török földre távozni. De még az oszmán sereg elvonulása el�tt sikerült Pálffy Jánossal újból találkoznia, akinek megígérte, hogy a török táborból titkos híreket fog küldeni neki. Ígéretét be is váltotta. Savoyai Jen� 1717 nyarán körülzárta Belgrádot és megkezdte bombázását. A nagyvezír er�s felment� sereget gy�jtött Boszniában s annak élén közeledett a szorongatott Belgrád felmentésére. A szerencsés véletlennek köszönhet�en Vékony Jánost bízta meg azzal, hogy leveleket vigyen a körülzárt Belgrádban védekez� török csapat parancsnokához, amelyben közölte vele a felment� seregnek adott intézkedéseit és utasította, hogy miképpen törjön ki a várból és igyekezzék vele egyesülni. Vékony János örömmel vállalkozott rá, hogy bármily módon, de keresztülcsúszik a várat körülzáró keresztény seregen s átadja a levelet a belgrádi basának. Miel�tt azonban ezt megtette volna, el�bb Pálffy Jánost kereste fel f�hadiszállásán, átadta neki elolvasásra a nagyvezír levelét és tájékoztatta arról, hogy annak serege nem Orsova, vagy Erdély felé igyekszik, hanem a legrövidebb úton Belgrád felmentésére siet. Pálffy és Savoyai Jen� természetesen örömmel fogadta ezt a fontos hírt. Az � tanácsukra Vékony beszökött Belgrádba, onnan pedig visszatért a nagyvezír táborába. Ett�l kezdve állandóan tájékoztatta Pálffyt a török sereg minden mozdulatáról, úgyhogy amikor két hónappal a csata el�tt Vékony János utolsó híradása Savoyai Jen� táborába érkezett, ez már teljesen tájékoztatva volt mindkét török sereg helyzetér�l és tervér�l. Tudjuk, hogy a herceg folytatta Belgrád ostromát, de seregének egy részével oly ügyesen el�zte meg a felmentésére siet� török támadását, hogy augusztus 16-án a déli órákban teljes gy�zelmet aratott. A török f�sereget széjjelverte, a magára maradt belgrádi �rség pedig két nap múlva kénytelen volt megadni magát.

Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730) bolognai származású grófnak felmérhetetlenül sokat köszönhet a magyar m�vel�déstörténet, ezen belül a történeti földrajz, a térképészet, a helytörténet, a régészet, az ásványtan, a zoológia, de még a könyvtörténet is. Polihisztor volt - csillapíthatatlan tudásvággyal, szorgalommal és munkabírással. Kalandos élete során bárhol járt - akár fogságban is! - mindent följegyzett, lerajzolt, s ahogy alkalma adódott rá, a begy�jtött ismereteket rendszerezte, s fölajánlotta közhasznosításra a „Nihil mihi!” életelve alapján. Törökországi diplomáciai útja után 1982-ben lépett osztrák katonai szolgálatba, s hamarosan mint hadmérnök ezredes vett részt Buda 1684-es meghiúsult, s 1686-os sikeres ostromában. 1686. szeptember 2-án, a füstölg� budai palotában a fosztogató martalócok között � Mátyás Corvinájának még fellelhet� maradványát kutatta, sikerrel. Neki köszönhetjük, hogy rajzai és hirtelen készített feljegyzései alapján ma képünk van a közép- és törökkori Buda akkor még látható épületeir�l. Az ezt követ� felszabadító hadjárat során is végig Magyarországon tartózkodott, s még lerajzolta a békeszerz�dés értelmében nemsokára lerombolt várakat. F�ként a Délvidék feltérképezését végezte, de épített

hidakat, készített haditervet, járt követségben a pápánál, várakat er�sített meg, stb. A karlócai békekötés után 1699-ben Lipót császár �t bízta meg az új, déli, török-magyar határvonal kit�zésével. Mindez nem merítette ki energiáját, mindenütt térképeket rajzolt, csillagászati megfigyeléseket végzett, ásványokat gy�jtött, feljegyezte az adott terület népességének viseletét, nyelvét, írásbeliségét (pl. lejegyezte a székely rovásírás ábécéjét), felkutatta a római romokat, így ráakadt Traianus dunai hídjának maradványaira, valamint Constantinus hídjára is. Már ekkor meger�södött benne a gondolat, hogy a Dunáról és a hozzá kapcsolódó enciklopédikus tudásanyagról egy nagy m�vet fog összeállítani. Miután egy félreértés után kegyvesztett lett a császári udvarnál, visszatért Itáliába és pápai szolgálatba állt. Kapcsolatban állt II. Rákóczi Ferenccel, és támogatta függetlenségi harcát. 1709-ben visszavonult és végképp a tudománynak, m�vei kiadásának és az ezzel összefügg� nemzetközi szint� tudományszervezésnek szentelte életét. Marsigli monumentális f�m�vének, a Danubius Pannonico-Mysicusnak a tervezete már magyarországi tartózkodása alatt, 1700-ban megjelent Nürnbergben. Ezen alig változtatott az 1726-os kiadásban. A nagy m� hat kötetének tartalma a következ�: Tomus I. In tres partes digestus geographicam, astronomicam, hydrographicam [A Duna Bécs és Gyurgyevó közti szakaszának részletes térképe 18 pompás rézmetszeten] Tomus 2. De antiquitatibus Romanorum ad ripas Danubii [Az ókori romok és feliratok] Tomus 3. De mineralibus circa Danubium effossis [Ásványok] Tomus 4. De piscibus in aquis Danubii viventibus [A Dunában él� halak] Tomus 5. De avibus circa aquas Danubii vagantibus, et ipsarum nidis [A Duna madárvilága] Tomus 6. De fontibus Danubii [Vegyes tartalmú megfigyelések] A kiállított metszeten a Vaskapu környéke látható, a Duna mentén megfigyelhet�k a római er�dítmények, s a Marsigli által megtalált Traianus-féle híd is.

13. TÁRLÓ: VÁG VÖLGYE ÉS A JEZSUITÁK A térkép a Vág völgyét ábrázolja. A térkép készít�je és dátuma ismeretlen. Draskovich György (1515–1587) kalocsai érsek közbenjárására II. Rudolf király a turóci prépostságot adományozta a jezsuitáknak. Az adományozott birtokot IV. Béla király alapította a premontrei rend számára 1248-ban, ami tulajdonképpen két földbirtokot jelentett: a Turóc megyei Znióváralját és a Nyitra megyei Vágsellyét. A jelmagyarázat fordítása: A. Királyfalva B. Hosszúfalu C. Gurgyon D. Kúphalmok E. Varsa- tó F. Maksa- tó G. Maksa domb H. szántóföld I. Sárkány- ér K. Nozdroviczki- kert L. kiterjesztett határ M. Vecse N. sziget hajóskunyhóval O. a régi meder fövenye P. komp Q. fogadó R. sörház S. a Vág új medre T. a Vág régi medrének partjai U. a meder megváltoztatása folytán keletkezett sziget V. udvarház X. Sellye Y. Tornóc Z. homokpad W. vízimalmok Siculia Csik, [azaz a székely Csíkszék kéziratos térképe] A neves jezsuita történész, Hevenesi Gábor kéziratos forrásgy�jteményének 91. kötete egy megyeatlasz, tartalmazza a XVII. századi Magyarország vármegyéinek térképét, kiegészítve a székely és szász székek rajzával. Az egyes megyék méretaránya nem azonos, de általában német mérföldben adja meg a léptéket, s ha a megye alakja úgy kívánta, a rajzoló kiforgatta az É-i irányból. A kiállított térkép készít�je ismeretlen, valószín�leg a XVII. század vége felé szemrevételezéssel (a la vue) rajzolta meg Csíkszék területét. A jó magyarsággal írott helynevek ékezetes írása, ill. azok javítása arról tanúskodnak, hogy székelyföldi magyar ember lehetett. Bár a térképek matematikai alapjai nem megfelel�ek (pl. a keretben jelölt fokhálózathoz viszonyítva 90°-kal balra fordítva ábrázolja az egyébként topográfiailag jól azonosítható környéket), a magyar térképészetben e kéziratos gy�jtemény az egyik legkorábbi helyszínrajz - különösen az erdélyi területek esetében. Balra látható a Maros és az Olt folyók vízválasztója (ez a valóságban É-ra található), s az Olt (itt: Aluta flumen) mentén É-D irányban helyezkedik el a csíki falvak sora. A lap alján a hegyek a Hargita nyúlványai, melyek valójában az Olttól Ny-ra emelkednek. Felt�n�, hogy [Csík]Somlyó, Zsögöd ésTapolca mellett [Csík]Szeredát hiába keressük. Hevenesi Gábornak (1654–1717), a bécsi egyetem rektorának, a Pazmaneum igazgatójának a magyar m�vel�déstörténetben és különösen a modern történetírás magyarországi kialakításában betöltött szerepe vitathatatlan. Az Egyetemi Könyvtár Kézirattárában található 140 kötetes történeti forrásgy�jteménye felbecsülhetetlen érték� a magyar történelem kutatói számára. Hevenesi sokrét� tevékenységére tekintettel szinte „mellékterméknek” tarthatjuk a munkatársaival (Ernst Vols és Fabian Anton Colloredo �rgrófja) együtt elkészített els� Magyarországot bemutató atlaszt. A zsebatlasz világviszonylatban is egyik legkorábbi ebben a m�fajban. A térkép szerkezete és használata c. bevezet� fejezet tulajdonképpen az els� magyar, ábrákkal illusztrált vetülettani m�. Magyarázatot találunk benne pl. a földrajzi koordináták fogalmára is. A továbbiakban ismerteti Magyarország tartományait, számba vesz 50 vármegyét, a püspökségeket, a szabad királyi városokat, a prépostságokat és apátságokat. Indexe az els� hazai névmutató: több, mint 2600 helynevet tartalmaz, ezek lokalizációját már a földrajzi szélesség és hosszúság adataival adja meg - korában egyedülálló módon. A zsebatlasz 38 db É-D-i tájolású térképen ábrázolja Magyarország területét a tartománycímerekkel díszített, áttekint� térkép szelvényeinek sorrendjében. A finom rajzolatú, rézmetszés� térképek apró bet�s írásképükkel minden korábbi magyar kartográfiai alkotásnál színvonalasabbak. Az itt látható térképen a Duna nándorfehérvári (belgrádi) szakasza látható, a Karas (itt helytelenül Crasna!), a Temes és Bega folyókkal, Temesvárral és Nagybecskerekkel.