2010. szeptember

„Világ proletárjai, egyesüljetek!”

A Marx Károly Társaság időszaki lapjaAlapította: Ferencz Lajos

XIV. évfolyam 3. (126.) szám 2010. május-augusztus

Tenner György:Nagyjából tudtuk

Nagyjából tudtuk, hogy mire számít-hatunk, és azt is tudjuk, mi várható az önkormányzati választások után. Ha az országgyűlési és a leendő önkor-mányzati választások között az ural-kodó párt még egyben-másban talán visszafogja is magát, a választások után ennek valószínűleg híre-hamva sem lesz többé. Gátlástalanul fogják leépíteni (kiüresíteni) a parlamenti demokratizmus intézményrendsze-rét és törvényi garanciáit, a demok-ratikus szabadságjogok maradványa-it, nem lesz az állami és polgári lét-nek olyan pontja, ahol a Fidesz ne gyakorolna teljes és korlátlan ural-mat. Majd írnak új alkotmányt, ködös és avítt preambulummal, körülbelül azon a színvonalon, ahogy a nemzeti együttműködés programját fogalmaz-ták meg. Nem kell hozzá sok idő, és már nem lesz kit kirúgniuk az állásá-ból, egyre nehezebb lesz új jelszava-kat találniuk a leszerepelt régiek he-lyett a tömegek kábítására. (Bár ebben nem lehetünk biztosak, új jelszavak-ból is lehetnek még ötlet-tartalékaik.)

Kétharmados parlamenti többsé-ge birtokában, a Fidesz kellő maga-biztossággal kezdte uralmát. Forra-dalmat emlegetett, megrészegedett a korlátlan egyeduralom mámorí-tó gőzétől. Nyomban átalakította a holokauszt tagadásáról szóló törvényt (elkövetve ezzel a holokauszt-tagadás egyik specifikus módját, a holokauszt relativizálását); törvényt hozott a ket-tős állampolgárságról, semmibe véve e lépés nyilvánvaló külpolitikai kárté-konyságát a nacionalista hangulatkel-tés kétes belpolitikai „haszna” (értsd: a Fidesz rövidtávú előnyei) kedvéért. Dicső vívmánya a fideszes kormány-zásnak az is, hogy újra buktatni fog-ják az első és másodikos csöppsége-

ket, lecsukják az almatolvaj tizenéves gyerekeket, hajszát indítanak a politi-kai ellenfelek megbénítására, igyekez-nek állandósítani a félelem légkörét. A hatalom enyhén szólva különös sze-mélyi döntéseire már nem is érdemes szót vesztegetni.

Persze mindeközben kormányoz-ni is kellene, aminek eddig nem lehe-tett a jelét látni.

Sejtések a jövőről

Ebben a cikkben, részint az eddig tör-téntek tükrében, megpróbálunk va-lamilyen prognózist megfogalmazni arról, ami a közeli években várható.

Mint ismeretes, ebben az évben a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai termelés (a GDP) 3.8 százalékát, a jövő évi hiánycél pe-dig ennél egy százalékponttal kisebb, 2.8 százalék. (A költségvetési hiány fo-rintban kifejezett abszolút összege te-hát két dologtól függ: a hiánycél szá-zalékától és a termelés alakulásától. Ha a termelés stagnál, vagy nem nö-vekszik érzékelhetően, akkor meg-szorításokkal kell élni, növelni kell a bevételeket és/vagy csökkenteni a ki-adásokat. Ilyenkor a kormány nehéz helyzetben van, mert szűk a mozgás-tere, költekezési, azaz cselekvési lehe-tőségei végletesen korlátozottak, sem-mi esélye rá, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott igényeknek, ame-lyeket egyébként is alaposan felsrófolt a nyakló nélküli ígérgetés.)

Az Orbán-kormány első, bizonyá-ra összehangolt művelete a hiány-célok elleni frontális támadás volt. A Kósa-Varga kettős előrevetítette a „göröghöz hasonló” államcsőd ré-mét. A nemzetközi pénzpiac hiszté-rikus reakciója nem maradt el, a fo-

rint zuhanórepülésbe kezdett. Azok, akiknek volt szabadon felhasználha-tó forintjuk, és esetleg előre tudtak er-ről az akcióról, megtehették, hogy eu-rót vásárolnak még olcsón (260 forin-tért), majd eladják jó drágán (290 fo-rintért), s így minden egyes euró után 30 forint árfolyamnyereséget zsebel-nek be. A Pénzügyi Szervezetek Ál-lami Felügyelete, élén a Fidesz által újonnan kinevezett elnökével, egy sebtében lezárt vizsgálat után, ilyen speku lációnak „magától értődően” a nyomát sem találta. A forint árfolya-ma aztán valamelyest erősödött, de korántsem érte el a megelőző szin-tet. A devizahitelesek terhei drámai-an megnőttek, a költségvetés felhal-mozott és folyamatosan növekvő hi-ányának finanszírozása pedig lénye-gesen megdrágult. A költségvetés fi-nanszírozásának megemelkedett költ-ségei tovább nehezítik a hiánycélok elérését. Orbán többfelé is megpró-bált valami engedményt kieszközöl-ni, de erőfeszítéseit nem koronázta siker. Angela Merkel német kancel-lár is hajthatatlannak mutatkozott, a hírek szerint ő is „kőbe vésett” nagy-ságnak tekinti mind az idei, mind a következő évre kitűzött hiánycélokat.

A hiánycélok lazítását az IMF kül-döttségével folytatott és idő előtt meg-szakadt tárgyalások során sem tud-ták elérni. Az IMF nem értett egyet a tervezett adólépésekkel, és nem látta világosan a kormány illetve a Fidesz gazdaságpolitikai céljait. Erősen tar-tok attól, hogy ilyenek nincsenek. A nyolc év ellenzékiséget nyilván annyi-ra áthatotta a hatalom akarása, hogy nem volt idő programok, alternatí-vák kidolgozására. Híre ment – leg-alábbis idehaza –, hogy a Fidesz nem is egy dicséretet kapott külföldön az

2010. május-augusztus 2 Dialektika

IMF-fel szembeni bátor kiállásért; sőt volt olyan hang is, amelyik új korszak kezdetének érezte a fejleményeket, mondván: az Unió kelet-európai tag-államai összefoghatnak és enyhíthetik a pénzügyi szigort. Csakhogy – mint Róna Péter közgazdász megjegyezte –, a londoni The Guardian-ben megje-lent dicséret csupán egy olvasói levél. Ezt a nyilván mellékes körülményt a magyar sajtó szükségtelennek tartot-ta megemlíteni. Róna még hozzátette, hogy a pénzpiacok a politikai eszkö-zökkel kikényszerített engedménye-ket nem is szokták figyelembe venni. Ha tehát mégis sikerülne kivereked-ni a jelenleginél magasabb hiánycélt, ettől még egyáltalán nem javulna az ország finanszírozhatósága.

Az IMF-vitának adódott egy másik tanulsága is: nincs értelme az IMF-fel összeveszni, azt remélve, hogy akkor az Unióban kedvezőbbek lesznek a magyar tárgyalási pozíciók. Az IMF és az Unió, mondhatni, egy és ugyanaz, legalábbis a kelet-európai országok-kal való bánásmódot illetően.

Egy másik téma: a Fidesznek eddig ismert és a parlament által is elfoga-dott elgondolása szerint a személyi jövedelem egységes adókulcsa 16% lesz. Az ördög a részletekben van. Nem tudjuk, miként kezeli majd az új kormányzat a különféle kedvezmé-nyeket, csak sejtésünk van arról, hogy ezeket megszüntetik (így válik majd „söralátét” nagyságúvá az adóbeval-lás). Annyi azonban bizonyos, hogy az egységes adókulcs a gazdagokat to-vább gazdagítja majd, a szegényeket pedig még nehezebb helyzetbe hozza. Nem ismeretes az adómérleg, vagyis az, hogy végső soron hogyan fog hat-ni a költségvetés helyzetére a megvál-toztatott adórendszer. Az IMF kifogá-sa az, hogy az adórendszer nem ösz-tönöz a gazdasági növekedésre, nem mérsékli a munkaerő-terheket, követ-kezésképpen nem mozdítja elő a na-gyobb méretű foglalkoztatást. Van-nak kósza, ellenőrizhetetlen híresz-telések arról, hogy esetleg csökkentik majd a bérre rakódó terheket, ennek ellensúlyozásaképpen pedig emelni fogják a fogyasztási adót (ÁFA). Ha a Fidesz korábbi kormányzására em-lékszünk, ez nem látszik valószínűt-lennek, mindig is vonzódtak az inf-lációs politikához, aminek révén lát-szólagos többletjövedelme keletke-zik a költségvetésnek, amit ellenőri-

zetlenül lehet felhasználni. Más kér-dés, hogy egy ilyen inflációs politika nem vezet sehova.

Meglehet, arra gondolnak, hogy – mint korábbi kormányzásuk ide-jén – „beáldozzák” a fejlesztéseket, beruházásokat. Csakhogy azóta tag-ja lett az ország az Uniónak, részesü-lünk a felzárkóztatást szolgáló alapok-ból, a leállított, halasztott, vagy éppen elvetett beruházások révén elérhető „megtakarítás” pedig a le nem hív-ható uniós pénzek miatt kétszer any-nyi veszteséget okoz.

Sokan, sok helyen és sokszor el-mondták, hogy a költségvetés hiánya, a hiány folyamatos (hol nagyobb, hol kisebb ütemű) növekedése strukturá-lis változtatások nélkül nem szüntet-hető meg. Egy-egy konjunktúra idő-legesen mérsékelheti a feszültséget, hogy aztán az újabb és törvénysze-rűen bekövetkező válság (gazdasá-gi visszaesés) után újra kezelhetetlen helyzet alakuljon ki. A strukturális pa-zarlás megmutatkozik a közigazgatás-ban (a nemzetközi összehasonlítás-ban is óriási méretű bürokráciában), az egészségügyben (a kihasználatlan intézmények és struktúrák költséges fenntartásában), az oktatásügyben és még számos más területen. Az óriá-si kiadások mellett, ezeken a terüle-teken súlyos színvonalcsökkenés, az ellátatlanság fokozódása és spontán leépülés alakult ki, miközben a rá-fordítások inkább emelkednek, mint csökkennek. Ez a helyzet nyilvánva-lóan egyre tarthatatlanabb lesz. És e problémák elől a Fidesz sem lesz ké-pes elmenekülni.

Ennek az évnek a végén és a jövő év során, legalábbis a Fidesz számá-ra, különös helyzet fog kialakulni. Nem „a legnagyobb ellenzéki párt”, hanem a kormányzó párt pozíciójá-ból kell szembesülnie a teendőkkel. És ráadásul nem hivatkozhat a két-harmados többség hiányára, sőt sem-mire sem, mert „minden szinten szin-te minden” a Fidesz kezében van. Az elkerülhetetlen változtatásokat széles körű és mély érdeksérelmek kísérik. Az önkormányzatok támogatásának drasztikus csökkentése, a szükségsze-rű kórházbezárások és minden egyéb fájdalmas intézkedés a különböző szinteken tevékenykedő fideszes ve-zetőket fogja érinteni, és főleg azokat a rétegeket sújtja majd, amelyek jelen-tős arányban a Fideszre szavaztak. A

nagy „nemzeti együttműködés” a Fi-desz körein belül bomlásnak indul.

És akkor még nem szóltunk a Fi-desz ígéreteiről, a fellendülésről, a jó-létről, az egymillió új munkahelyről, meg persze a „holdudvar” kielégít-hetetlen étvágyáról. A „szavazófül-kék forradalma” vajon felfalja-e sa-ját gyermekeit? Egyszer csak elmúlik a Fidesz-eufória, és a tömegek ráéb-rednek a leplezetlen valóságra. A Fi-desz „legendásan jó” kommunikáció-ja sem pótolhatja azt, ha kevesebb vaj lesz a kenyéren, vagy éppen semmi, és nem lesz pénz a közüzemi szám-lák kiegyenlítésére. A tömegek egyre inkább elégedetlenek lesznek, válto-zást akarnak.

A Fidesz bukni fog, ehhez nem fér kétség. Ám pillanatnyilag egyet-len reális alternatívája van: a Jobbik. Ezt akarjuk?

Rozsnyai Ervin:

SámánvidékItt születtemezen a sámánvidéken,hol gyűlölet cikázikpenge-kéken,hol bárgyúság terembuján, félelmesen,leránt az aljnövényzet,babona zúg a szélben,a szó csontnál fehérebb,nincs rajta hús, nincs gondolat,letarolták a férgek.

Sámánvidék,halott vidék.Keserű föld,keserű ég.Zökkent szivek,horpadt tüdők,roncs életek,csontváz-idők – Sámánvidéklapályain hány nyomoréklégszomjas évdől sárba még?Hány emberarclesz hulladék,avar, szemét, hány nemzedékkell ide még,rátornyozotthullák alólkikaparnia tetszhalott,újjá lobbantottcsillagot?

Hegel írta: „Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.”

Dialektika 3 2010. május-augusztus

Már az árvíz is rasszista? – teszi fel magának az ember a kérdést, amikor azt látja, hogy árvizek idején a tudósí-tásokban egyszer csak előbukkan az elfelejtett Magyarország. Rettenetes házakban élő szerencsétlenek, több-nyire romák jelennek meg, akik két-ségbeesetten próbálják menteni sze-gényes otthonaikat, páriák, akik se-gítségért esedeznek.

Például a Népszabadság május 18-i tudósításában megjelent Bajnai Gor-don képe, amint a Borsod megyei Boldva község kies cigánytelepét szemrevételezi, amit – mint évek óta rendszeren – most is elöntött a pöce-gödrök tartalmával keveredett szeny-nyes ár. A miniszterelnök képe mellett a lap „a leginkább veszélyeztetett te-rületekről” készült térképet is közöl, amin történetesen Északkelet-Magyar-ország leghátrányosabb helyzetű tér-sége látható, közepén a Csereháttal, „a feladott országrésszel”.

Pedig nyilvánvaló, hogy nem el-sősorban az árvizekkel van baj! Ára-dások mindig is voltak, és – mint ezt jó ideje tudni lehet – évről-évre gya-koribbak és nagyobbak lesznek, de ezeket a szerencsétleneket szánt-szándékkal szorították ki az áradás-sal egyre inkább fenyegetett terüle-tekre. Az pedig, hogy az utóbbi évek-ben a többmilliós állami támogatás-sal felépült „szocpolos házak” jelen-tős része nemcsak olyan településeken épült, ahol közel-távol nincs munka-lehetőség, hanem még e települések ár- és/vagy belvízzel veszélyeztetett részén is, a kirekesztésnek és a nem-zeti önsorsrontásnak a legsúlyosabb esetei közé tartozik. Mint például a boldvai cigánytelep esetében, amely-nek házai csak néhány éve épültek, amelyeket a lakóik mindenek ellené-re rendben tartanak, amelynek a lakói hihetetlen nehézségek árán, nagy tá-volságokra ingázva járnak dolgozni, „csak” az a bajuk, hogy építési telket számukra kizárólag ezen az isten- és hatóságverte helyen volt hajlandó ki-jelölni az önkormányzat. Árvíz idején utoljára környezetvédelmi, vízügyi és építési szakemberek társaságában 2005-ben jártam Boldván, miután a telepen júliusban és szeptemberben is hatalmas árvíz volt, miután a te-lepet – ami olyan helyen épült, ahol a kifejezetten száraz időszakokat le-számítva, néhány centiméterrel a ta-lajszint alatt már víz van, így még ár-víz sem kell ahhoz, hogy a telepet be-borítsa a szennyes ár –, a megelőző öt évben már nyolcadszor öntötte el az árvíz. Mint a szakértői jelentésből is kiderül, „a telep építési helyének meg-

Ladányi János:Már az árvíz is rasszista?választása nagyon szerencsétlen volt, amennyiben egy medence legalacso-nyabb részén jelölték azt ki, a víz ké-nyének-kedvének kitéve”. Ráadásul, mint a jelentésekből szintén kiderül, nyilván azért, mert úgy vélték meg-védeni a falu házait, hogy megváltoz-tatták az Ördög-patak régi vonalve-zetését, mintegy rávezetve a patakot a cigánytelepre. Ez az önkormányzat és a szociális kormányzat együttmű-ködésével folyó őrület még az árvizek idején is zavartalanul folyt tovább: ott jártunkkor éppen három ház építése volt folyamatban, majd amikor két hét múlva, a derékig érő víz levonulá-sa után visszatértünk, megdöbbenve láttuk, hogy újabb két ház építésébe fogtak bele. A felelősöket firtató kér-désünkre pedig az összes lehetséges és lehetetlen hivatalokban megnyug-tattak minket, hogy minden a legna-gyobb rendben van, minden az ösz-szes jogszabályok betartásával történt.

Mondandóm lényege az, hogy nemcsak természeti katasztrófáról és nemcsak boldvai történetről van itt szó, hanem egy rendszer ember-telen, ugyanakkor drága és pazarló működéséről is. Árvizek persze más-hol is vannak, árvizek nemcsak sze-rencsétlen páriákat sújtanak, de azon azért mégiscsak érdemes elgondol-kodni, hogy az utóbbi években az ár-vizek éppen azokat az országrészeket sújtották a leggyakrabban és a legna-gyobb erővel, ahol már gyakorlatilag nem működnek az intézmények. Ki-vonult az állam, és bevonult a Gárda. Talán az sem teljesen véletlen, hogy az országnak a már említett észak-keleti peremén érte el a legjobb eredményt a Jobbik, hiszen aki még elmegy sza-

vazni, az már mindegyik parlamen-ti pártban elvesztette a bizodalmát.

Sürgős és hatékony intézkedések-re van tehát szükség! Haladéktala-nul be kellene vezetni legalább azt, hogy az újonnan épülő házak építési engedélyezéséhez a vízügyi hatóság szakvéleményét is be kelljen szerezni. Rendeletbe kellene foglalni azt, hogy annak az önkormányzatnak a terüle-tén, amelyik nem tud, vagy nem akar a vízügyi hatóság által is megfelelő-nek ítélt területen új építési területet kijelölni, egyáltalán ne lehessen álla-mi támogatással és államilag támo-gatott kamatú hitellel lakást építe-ni, mert csak ily módon érhető el az, hogy a lakosság és az önkormány-zat érdekeltté váljon abban, hogy a helyhatóságok emberi lakhatásra al-kalmas építési telkeket jelöljenek ki. Az ár- és belvízveszélyes területeken már felépült házak helyzetének rende-zése ennél sokkal bonyolultabb, sok-kal több pénzt, műszaki és szociális szakértelmet igénylő feladat. Olyan feladat, ami csak fokozatosan és csak nagy körültekintéssel oldható meg, hiszen a jelenlegi városi és falusi ci-gánytelepek jelentős része éppen az árterekbe épült cigánytelepek egykori átgondolatlan, kampányszerű felszá-molása következtében jött létre. Egy olyan országban pedig, amely a szo-ciális bérlakások számát tekintve csak a harmadik világ országaihoz hason-lítható – és ezzel az állam megfosztot-ta magát a szociális problémák keze-lésének egyik legfontosabb eszközé-től –, különösen meg kellene fontol-ni azt, hogy mire költi az állam a lak-hatással kapcsolatos szubvenciókat.

Az építési törvény tervezett módosí-tása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterüle-tet nem arra a célra használja, ame-lyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik. A tör-vényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg;. az indoklás szerint ez a szabály teremti meg a le-hetőségét annak, hogy a közterüle-ten lakó, alvó hajléktalanok ellen fel-lépjen a hatóság. Amennyiben a helyi önkormányzat a rendeltetéstől elté-rő közterület-használatot szabálysér-téssé nyilvánítja, akkor a hajléktalanok bírságolhatók is. (Idézet a Jogi Fórum című weblapból).

A fasizmus tömegbázisát alko-tó megvadult kispolgárok akaratát, szemléletét és primitív kegyetlensé-

gét magáévá tevő, ezt kiszolgáló, ma-gát kereszténynek, meg nemzetinek kikiáltó kormány látványosan, lep-lezetlenül tette nyilvánvalóvá szoros elvi és gyakorlati rokonságát (a lénye-get tekintve, azonosságát) az általa létrehozott, támogatott és folyamato-san erősített Jobbikkal, Magyar Gár-dával, meg az egyéb neveken aktivi-zálódott újnáci szervezetekkel. Ezek koncentrációs lágerekbe zárnák ci-gány polgártársainkat, iskoláskorú gyerekeiket pedig köteleznék, hogy kollégiumokban (pedagógiai szegre-gációkban!) lakjanak, és tanáraik be-látásától függően térhessenek haza olykor a szüleikhez.. Valami hason-ló lépést tervez legelesettebb, hajlék-talan honfitársainkkal szemben a Fi-desz-hatalom is.

A foguk fehére…


Farkas Péter:

Kapitalizmus, válság, nyomor Magyarországon*

* Az itt olvasható áttekintés a „European Social Watch Report 2010” Magyarországra vonatkozó jelentésén alapul. Az eredeti, globális kiadványt a különböző orszá-gok civilszervezetei állítják össze évente az ENSZ támogatásával a világ országainak szociális helyzetéről. E kiadványhoz minden évben Benyik Mátyás, Társaságunk tagja, az ATTAC Magyarország elnöke küld elemzést a magyarországi helyzetről, s a támogatók között a Marx Károly Társaság neve is szerepel más civilszervezetek mellett. Idén (már másodszor) európai regionális különkötet is megjelenik az Európai Unió támogatásával. A jelen tanulmány bővebb változata ebben az utóbbiban je-lenik meg 2010 decemberében Brüsszelben, angol nyelven. Az idei európai kötet különösen azt vizsgálja, hogy milyen szociális hatásai vannak a globális válságnak az egyes tagországokban. A jelen cikk teljes terjedelemben az „Eszmélet” c. folyóirat 2010. őszi számában jelenik meg.

A rendszerváltás után Magyarorszá-gon a munkahelyek bő egyharmada, szám szerint 1,5 millió szűnt meg a 4,8 millióból. 2010 áprilisában – az időközben létrehozottakkal együtt is – csak 3,7 millió volt a munkahe-lyek száma. Az átlagos lakossági jö-vedelem a kétezres évek első éveiben érte el a rendszerváltás előtti szintet, de időközben a jövedelmek elosztá-sa drasztikusan megváltozott a gaz-dagok javára. A lakosság jelentős ré-sze elszegényedett.

Magyarországon a szegények több-nyire a következő csoportokból ke-rülnek ki: tartósan munkanélküli-ek és részidőben foglalkoztatottak (a munkanélküliek 48%-a szegény); a 6-700 ezer cigány ember nagy többsé-ge nyomorog; a gyermekes családok 41%-a, a nagy családok 60 százaléka, az egyszülős csonkacsaládok 45 %-a szegény; a nyugdíjasok 50 %-a számít szegénynek. A jövőben erősen emel-kedni fog az olyan munkanélküliek vagy feketemunkára kényszerítettek száma, akik nyugdíjjogosultság nél-kül öregednek meg, vagy alacsony lesz a nyugdíjuk. Gyakran nyomorog-nak a tartós betegségben szenvedők, a fogyatékossággal élők; teljesen ki-szolgáltatottak a hajléktalanok. Ehhez adódik az elszegényedő „alsó közép-osztály”, amelynek egyre több tagja küszködik napi gondokkal, tartozik közüzemi díjakkal, nem tudja fizetni a bankrészleteket.

Magyarországon a szegénységet a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) létminimum-számításai alapján ha-tározzák meg. Eszerint ma a lakos-ság 30 %-a, mintegy 3 millió ember él a létminimumon (73 ezer forint/fő/

hónap) és az alatt. Magyarország 10 millió lakosából 1,1 milliónyian tartó-san leszakadtak a társadalomtól, több-szörösen hátrányos helyzetben, kire-kesztettségben élnek. Ők a mélysze-gények, a felkapaszkodás szinte lehe-tetlen számukra.

A kb. 2,2 millió gyermekből a sze-gények száma 750 ezer (ők a gyer-mekvédelmi támogatásban részesü-lők). Újra megjelent az alultápláltság, ma többtízezer gyerek éhezik, gyak-ran csak az óvodában vagy az isko-lában jut meleg ételhez.

Különösen nehéz a cigány lakos-ság helyzete. A rendszerváltás előtt a munkavégzés lényegében kötelező volt, a roma férfiak közel 90 %-a dol-gozott. Ma ez az arány 20 %. A tár-sadalmi integrációs folyamat, amely abban az időben a munkanélküliség felszámolásán alapult, a rendszervál-tás után minden szinten megszűnt. A munkaerőpiacon erős diszkriminá-ció érvényesül a romákkal szemben.

A cigányok lecsúszása azonban nem azt jelenti, hogy csak ők szegé-nyek Magyarországon. Sőt, a szegé-nyek többsége nem roma: a létmini-mum alatt élők egynegyede, a segélye-zetteknek (mélyszegényeknek) dur-ván a fele él cigány családokban. (Pon-tos adatok nincsenek, mert a nemze-tiségek szerinti nyilvántartás tilos.)

A szociális ellátó rendszerről

Magyarországon a rendszervál-tás előtti időszakból örökölt családi-pótlék-rendszer (GYES, GYED, stb.), amely a gyermekek számához kötő-dik, nemzetközi összehasonlításban kiterjedt, bár nem nagy összegű. Ezen

A burzsoázia szégyentelen, visz-szataszító képmutatásának lehetünk szemtanúi. Emlékeztetünk Anatole France „Vörös liliom” című, 1894-ben megjelent regényének ismert soraira: „... a törvény előtti egyenlőség magasztos szárnyai alatt, amely gazdagnak-szegény-nek egyformán megtiltja, hogy hidak alatt háljon, az utcákon kolduljon, és kenyeret lopjon. Ez egyike a forradalom nagy vív-mányainak. Ez a forradalom, minthogy őrültek és hülyék csinálták a nemzeti ja-vak kisajátítóinak hasznára, és minthogy

végső eredményben csak az agyafúrt pa-rasztok és uzsorás kispolgárok meggaz-dagodására vezetett, az egyenlőség nevé-ben a gazdagság kényuralmának vetette meg alapját.”

Nincs értelem, nincs józan meg-ítélés, csak arrogancia van, meg ér-telmetlen szövegek ismételgetése, és nyílt vagy alig leplezett erőszak. Amivel pedig visszaélnek, az a vá-lasztópolgár hite és türelme. Med-dig tehetik ezt?

t.

túl azonban a szociális segélyezés ele-ve alacsony színvonalú, a központi és önkormányzati segélyekre a GDP kb. fél százaléka jut. A segélyeknek sok formája van: rendszeres szociális se-gély, rendszeres és rendkívüli gyer-mekvédelmi támogatás, lakásfenn-tartási támogatás, közgyógyellátás, átmeneti segély stb. A KSH adatai szerint 2008-ban 194 ezer ember (csa-lád) kapott rendszeres és egyéb köz-ponti szociális segélyt (összesen több mint 60 milliárd forintot), a mélysze-gényeknek tehát csak kb. ötöde jutott rendszeres szociális segélyhez. A szo-ciális segélyezés hosszú távon nem megoldás, mert legfeljebb az étkezés költségeit, fedezi úgy-ahogy, de nem biztosítja sem a közszolgáltatások ki-fizetését, sem pedig azt, hogy a sze-gények ne veszítsék el lakásukat, ne szoruljanak gettókba. Ráadásul meg-alázó is, mert kérvényezni kell, és az érintettek gyakran nem is ismerik jo-gaikat. A legszegényebbek nem is ju-tottak hozzá az őket elvben megille-tő segítséghez.

A munkából való megélhetés esé-lye tehát a szegények jó része számá-ra nem adatik meg, és a válság körül-ményei között kilátástalanná vált. Rá-adásul az aktív munkaerőpiaci mód-szerek az utóbbi években fokozato-san visszaszorultak. A továbbkép-zésekbe, közmunkákba, elhelyezke-dési programokba bevontak száma csak 100 ezres nagyságú. A leggya-koribb megoldás az, hogy a „vállal-kozók” kapnak támogatást, ha tartó-san munkanélkülieket alkalmaznak. A tapasztalatok szerint ez a rendszer egy teljesen hamis, másodlagos mun-kaerőpiacot hoz létre, ami lenyomja a munkaerő piaci árát. Ha pedig vé-get ér a támogatási program, gyak-ran elbocsátják az embereket, ismét segélyre vagy feketemunkára kény-szerítve őket.

A válságintézkedések összefüggé-se a rasszizmus erősödésével

Már a válság előtt, a költségveté-si „kiigazítás” keretében, majd a vál-ság nyomán számos olyan „megszo-rítás” lépett életbe, amely a szegénye-ket sújtja a legjobban (a szociális ellá-tások összegének befagyasztása, illet-ve csökkentése, az ÁFA növelése, bé-rek befagyasztása, a 13. havi bér és nyugdíj megvonása, a nyugdíjkor-határ növelése, a táppénz csökkenté-se, stb.). Közben a munkanélküliségi ráta a 2007. év eleji 7,5%-ról 2010 áp-rilisára 11,8%-ra nőtt, vagyis a mun-


kaügyi irodákban félmillió ember ke-resett munkát.

A munkanélküliség növekedése és a szociális megszorító politika rend-kívül széles rétegek helyzetét ingatta meg. Ma közel 2 millió családnak (a magyar családok közel 1/3-ának) van 90 napon túli közüzemi vagy banki tartozása, 90 ezer családot fenyeget a kilakoltatás réme! (Újabban a kor-mány a folyó évre – önkormányza-ti választások lesznek! – letiltotta a kilakoltatásokat). Terjed az a nézet, hogy a szegények maguk felelősek saját helyzetükért. De elképzelhető-e józan ésszel, hogy ilyen sok honfitár-sunk minden bajért maga volna fe-lelős? Nem inkább az a társadalom a bűnös, amely sem elég munkahe-lyet, sem egyéb jövedelmet nem biz-tosít számukra?

A szegénységet gyakran a cigány-sággal azonosítják. Valójában a cigá-nyok nagy többsége dolgozni szeret-ne, sőt a gettós vidékeken a romák többet dolgoznak, mint mások – csak többnyire feketén alkalmazzák őket. A magyar társadalomban a rassziz-mus fokozatosan erősödik, különö-sen a válság kitörése óta. Fajgyűlö-lő félkatonai szervezetek vonulnak a romák által lakott településeken, ci-gányellenes gyilkosságsorozatot haj-tottak végre, gyűlöletet szító szélső-jobboldali párt került a parlamentbe.

Néhány polgármester kezdemé-nyezésére alapján 2008-tól kormány-zati szintre emeltek egy rasszista ízű munkaerőpiaci programot. A segé-lyezés rendjét megváltoztató prog-ram lényege, hogy a kedvezménye-zett, ha egészsége engedi, közmun-kára van kötelezve, „rendelkezésre állási támogatást” kap. Kevés azon-ban a pénz és a munkaalkalom. A he-lyi polgármester maga ítéli meg, hogy a cigány és nem cigány segélyezet-tek közül ki kapja meg a munkát, és ki az, aki kimarad a szociális ellátás-ból. Szalai Júlia szociológus szerint ez a program „demokratikus állam-ban intézményesített és törvényesített egy olyan, durva megfogalmazásban »rabszolga-jellegű viszonyt« a prog-ram alanyai és az önkormányzatok között, amely alapvető állampolgári jogokat sért. (...) A törvény szövege majdhogynem nyíltan a cigányokat célozza meg, majdhogynem rasszis-ta szöveg.” („168 óra”, 2008. decem-ber 25). A törvény, jóllehet a nemze-ti és etnikai jogok országgyűlési biz-tosa alkotmányellenesnek minősítet-te, mind a mai napig hatályban van.

Egy másik jele az előítéletes, búj-tatottan vagy nyíltan rasszista gon-dolkodásnak az ún. szociális kártya. Jogvédők ezt ugyancsak alkotmány-ellenesnek tartják, mert korlátozza a

szabadságot (csak bizonyos boltok-ban vásárolhatnak az elektronikus kártyára tett szociális segély össze-géből), és egyformán kezeli pl. az al-koholizáló és a rendes életvitelű csa-ládokat. A szociális kártyát már sok önkormányzat alkalmazza, jóllehet sokak szerint ellenkezik a hatályos jogszabályokkal, vagy éppen az al-kotmánnyal.

Összegzés helyett

Ferge Zsuzsa, az ismert szocioló-gus, hangsúlyozza, hogy munkahe-lyek nélkül az intézkedések hatás-talanok. „Be kellene látnunk, hogy a munkaerőpiacunkról évekkel ezelőtt kiszorult, azóta jórészt falusi gettók-ba kényszerült százezrek »aktivizálá-sa« nem olyan feladat, amely néhány kormányrendelettel megoldható vol-na. A kapitalizmus egyik legmélyebb ellentmondásáról van szó…: ha a gaz-daság nem növekszik, vagy csak arra törekszik, hogy a munkaerőn taka-rékoskodjon, akkor miből és hogyan lehet a foglalkoztatást növelni? Az elemzők most kezdik fel- és elismer-ni, hogy a munkanélküliség annyira szerves része a globális piacgazda-

ságnak, hogy egészen új gondolko-dásra és új eszközökre lenne szük-ség a probléma kezeléséhez” („Nép-szabadság”, 2008. április 13).

Szalai Júlia szerint pedig: „a segé-lyen élők komoly vesztesei lehetnek a válságnak, s nem látszik, hogy bár-ki védené őket. A romáknál az elke-seredés még nagyobb lehet. Az örö-kös megbélyegzettség, a folytonos frusztráció depresszióhoz vagy az agresszió fokozódásához vezethet… A mélyszegénység fennmaradásához ráadásul rejtett érdekek is fűződnek. Érdemes belegondolni: a szegények ellátása több tízezer embernek ad fix fizetéses állást. És a többségi társa-dalomnak is szüksége van a legsze-gényebbekre: a legolcsóbb, mindenre kapható munkaerőre. Ez a „tartalék-serege” a gazdaságnak” („168 óra”, 2008, december 25). Lukács György szociológus szerint: „A jelenleg reg-náló szociális rendszernek egy célja van, amit tökéletesen teljesít is, hogy ne legyenek éhséglázadások” („168 óra”, 2009. október 14).

A szociális biztonság nélkül a de-mokrácia és jogállamiság írott ma-laszt.

A Magyar Pénztárszövetség nyilatkozata a magán-nyugdíjpénztári rendszerről

A magánnyugdíj-pénztárak jelenlegi 2600 milliárdos portfoliója 3500 mil-liárd forintjába került 2009. év végé-ig a magyar költségvetésnek. Ez az összeg az államadósság része; nagy-ságrendjében mintegy háromnegye-de annak a készenléti hitelnek, ame-lyet a Magyar Köztársaság az elmúlt évben felvenni kényszerült.

A munkavállalók nyugdíjjáruléká-nak már legalább az ötöde a magán-nyugdíj-pénztárakhoz kerül, és ez az arány évről évre emelkedik. Emiatt a költségvetés fizeti meg a kieső be-vételt az Országos Nyugdíjbiztosítá-si Pénztárnak, hogy az ki tudja fizet-ni a folyó nyugdíjakat. Ez az összeg 2009-ben 354 milliárd Ft volt, a GDP mintegy 1,4 %-a, amelynek megfize-tésére a költségvetés hitelt vett fel, mint korábban is minden évben. A kamatterhekkel együtt ez az összeg már meghaladta az ötszázmilliárd forintot, ami a GDP 2%-a. Az évek során keletkezett összes hiányt szá-molva, a pénztárak miatt felgyűlt ál-lamadósság jóval meghaladja a GDP 10%-át. A pénztárak megszűntetésé-vel, a pénztári vagyonnak az állam-háztartásba való visszajuttatásával, minden kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatás nélkül, 2 %-kal csök-

kenthető lenne az éves költségvetési hiány, és 8,5%-kal az államadósság.

A pénztáraknak semmiféle gaz-daságösztönző hatásuk nincs. Nincs hatásuk a demográfiai viszonyok-ra, a foglalkoztatásra és a járulékfi-zetési hajlandóságra sem. Az pedig előre megjósolható, hogy a várható nyugdíj kevesebb lesz, mintha csak az állami rendszerből folyósítanák. A rendszer senki másnak nem jó, csak a rendszert működtetőknek: 2008-ban kb. 37 milliárd Ft-ba került a magán-pénztárak működtetése – mintegy duplájába annak, mint amennyibe a TB-rendszer működtetése kerül, köz-ben pedig még hosszú évekig nem is kell szolgáltatniuk.

Ezek az adatok mindenki számára hozzáférhetőek és megismerhetők. A mindenkori kormányok költségvetés-ért felelős vezetői ismerték mindazo-kat a terheket, amelyek e rendszer be-vezetése miatt a költségvetésre hárul-tak. Tisztában kellett lenniük azzal is, hogy a rendszer egyáltalán nem old-ja meg, hanem hosszú távon csak sú-lyosbítja a nyugdíjproblémákat. Bizo-nyíték erre a további nyugdíjkorha-tár-emelés és a 13. havi nyugdíj meg-vonásával tulajdonképpen a múlt év-től életbelépett nyugdíjcsökkentés is.

Czöndör Gyula elnök


Theo Russell: Forrongó India

(A „The New Worker” c. londoni hetilap cikke alapján)Az áremelkedések miatt sztrájkhul-lámok söpörtek végig a nyár folya-mán Indián, és ősszel várhatóan foly-tatódni fognak.

Az 1980-as évek óta a gazdaság, a jelentős növekedési ráták ellené-re, nem tud megszilárdulni: száz-milliók élnek állandósult válságban, amely nemcsak a munkásokat sújtja,

hanem a középosztály széles rétege-it is. A hivatalos adatok szerint 1997 és 2008 között csaknem 200 000 gaz-dálkodó követett el öngyilkosságot. A növekedés rendkívül egyenlőtlen, haszonélvezői főleg a városi lakosság maroknyi csoportjai; a nyomornegye-dekben és a falvakban élők óriási há-nyada – az összlakosság több mint 70 százaléka – rosszabbul él, mint 30 év-vel ezelőtt. Évente mintegy 10 millió fiatal lép be újonnan a munkapiacra, elhelyezkedésük évről évre súlyo-sabb probléma. Az országot szorosan fogják a külföldi hitelezők, a közüle-ti eladósodás a GDP 82 százaléka (a világon a tizenegyedik legrosszabb).

Az országos sztrájkot, amely ez év áprilisában robbant ki, a balolda-li pártok szervezték; ezt a megmoz-dulást követte július 5-én egy újabb sztrájk, amely a sajtó szerint a leg-nagyobb volt az utóbbi három évti-zedben, a bombay-i textilmunkások 1982-es sztrájkja óta. A sztrájk külön-leges ereje annak köszönhető, hogy szervezésében részt vett valamennyi baloldali párt: az Indiai Kommunista Párt, az Indiai Kommunista (Marxis-ta) Párt, a Forradalmi Szocialista Párt, az Összindiai Haladó Párt; sőt még a jobboldali hindu BJP is (Bharatiya Janata Party – Indiai Néppárt). Az utóbbinak a részvételét a kispolgárság létfeltételeinek erős romlása magya-rázza. Fontos eleme a helyzetképnek, hogy az indiai szakszervezeti moz-galom több mint 40 millió tagot fog

át, ami a bérből és fizetésből élők 25 százaléka. A legnagyobb szakszerve-zeti központ a BJP befolyása alatt áll.

A júliusi sztrájkot a baloldali pár-tok példátlan sikerként könyvelik el, noha a kormány mindent megtett a nép hangjának elnémítására. A „The Times of India” c. jobboldali lap, az ország egyik vezető burzsoá lapja

így írt: „A sztrájko-lók pimaszul meg-feszítették izmaikat”, maga a sztrájk pedig olyan volt, mint egy sortűz az uralkodó Kongresszus Párt-ra. A részvénypiaco-kon meredeken zu-hant az üzletkötések száma. Sok város-ban heves összecsa-pások zajlottak le a sztrájkok támogatói és a rendőrség kö-zött: Mumbaiban a

48 000 fős teljes rendőri állomány fel-vonult, az utcák kiürültek. A közleke-dési társaságok dolgozói csatlakoztak a sztrájkhoz, teherautók ezrei álltak le, a kikötőkben szünetelt a munka.

A tavalyi választásokon a Kong-resszus Párt azzal az ígérettel győzött országszerte, hogy ellenőrizni fogja a kőolajárakat; de azóta a költségvetési

hiány csökkentésére helyezte a hang-súlyt, hogy eleget tegyen a külföldi hitelezők követeléseinek. Megszűnt az árszabályozás, beleértve a dízel-olaj, a háztartási gáz és a kerozin árát, ami milliókat érint. Májusban heted-szer emelték a kőolaj- és dízelárakat, mióta a Kongresszus Párt 2004-ben visszatért a hatalomba; ugyanakkor

a kormány leszállította a társasági és a nagy vagyonokra kirótt adókat. Az utóbbi években emelkedett a legfon-tosabb élelmiszerek ára: 2008 óta a cu-koré 73 százalékkal, a burgonyáé és a hagymáé több mint 30-cal.

A gazdálkodók millióira végzetes következményekkel jár, hogy az or-szág ki van szolgáltatva a nagy tár-saságok és pénzintézetek érdekei-nek. Az 1980-as és ’90-es években például, a felvett IMF-hitelek felté-teleként, piacot kellett biztosítani a Monsanto által vezetett cégcsoport genetikailag módosított termékei ré-szére. Ezeket mint „varázsmagvakat” adták el a gazdálkodóknak, de a ter-mést végül elpusztították az élősdiek és a vízhiány. A gazdálkodók súlyo-san eladósodtak, miután a szokásos vetőma gok árának több mint ezer-szeresét fizették ki a hasznavehetet-len „varázsmagvakért”.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az elszegényedés és a növekvő szen-vedések felkorbácsolták a munkások és a gazdálkodók haragját. Júliusban kilenc országos szakszervezeti szövet-ség megállapodott abban, hogy szep-temberre újabb országos sztrájkot hir-detnek. A megállapodáshoz csatla-kozott az Indiai Országos Szakszer-vezeti Unió is, amely a Kongresszus Párt befolyása alatt áll. Az előrejelzé-

sek szerint az ország eddigi legna-gyobb sztrájkja van készülőben. Ha a kormánynak sikerülne is meghiú-sítani ezt a megmozdulást, akkor is csupán elhalasztja egy időre az or-szág alapvető gazdasági problémái-nak megoldását.

India problémáira tőkés keretek között nincs megoldás.

Sztrájkolók New Delhiben

Rendőrterror


Egy ideje nem titok, hogy az ameri-kai gazdaságot és vele együtt a dol-lár egyeduralmát a világ más orszá-gaiból származó hatalmas pénzinjek-ció tartotta fenn. A napi 2-3 milliárd dolláros befektetés nélkül az amerikai fogyasztók nem folytathatták volna megszokott fogyasztói életmódjukat, a vállalatok nem tudták volna fenn-tartani beruházásaik magas szintjét, és az Egyesült Államok nem lett vol-na képes kiegyensúlyozni költségve-tési hiányát.

A hiány keletkezéséhez tudni kell, hogy a lelépő Clinton-kormányzat költségvetése még többlettel zárult; ez változott rövid idő alatt, a Bush-adminisztráció éveiben (2001-2008), másfél billiós rekordméretű hiány-nyá. A gigantikus hiány abból kelet-kezett, hogy Bush csökkentette a vál-lalkozók és a gazdagok adóit, egyút-tal pedig felduzzasztotta a katonai ki-adásokat, és háborúkat indított, hogy kedvében járjon a katonai-ipari komp-lexum olyan óriáscégeinek, mint a Halliburton, amelyek Busht az elnö-ki székbe emelték. 2001 szeptemberé-től 2008-ig az amerikai kongresszus nagyjából 800 milliárd dollárt hagyott jóvá katonai műveletekre, elsősorban Irak megszállására és az afganisztáni háborúra, valamint az Irak elfoglalá-sával meg az afganisztáni háborúval kapcsolatos más feladatokra.

Az Egyesült Államok külkereske-delmi mérleghiánya 2008-ban több mint kétszerese volt a 2000 évinek, négy és félszerese az 1998-asnak; a költségvetési hiány a nyolc évvel korábbinak csaknem kétszerese. A pénzügyi egyensúlytalanságok nö-vekvő felhalmozása adósságtenger-be süllyesztette az amerikai gazda-ságot. A kormány, a vállalatok és a családok adóssága összesen 57 bil-lió dollárra rúgott, ami egy főre szá-mítva 186 717, egy négytagú család-ra számítva 746 868 dollárt tesz ki, és a legmagasabb az USA történetében (a GDP több mint négyszerese). Az amerikai gazdaság, sokkal inkább, mint bármikor, az adósságtól függött: minden egyes dollár kitermeléséhez egyre nagyobb adósságra volt szük-ség, és mindezt súlyosbította, hogy en-nek a dollárbevételnek a jelentős ré-sze nem termelő ágazatokból szárma-zott, hanem olyan improduktív szek-torokból, mint a hadiipar, a spekulá-ció, a szolgáltató szektor, a kereske-delem és a pénzügyek.

Az USA gazdasága évtizedek óta csődben van, és csak a növekvő külső forrásbevonás tartotta fenn. 2008-ban

a nettó közületi adósságok közel 52 százaléka külföldi befektetőktől szár-mazott; ez az arány 1970-ben még csak 4 százalék volt. Nemrégiben még a fej-lett iparú Japán és Németország vol-tak az Egyesült Államok legfőbb hite-lezői; a legutóbbi évtizedben viszont a kevésbé fejlett, különösen pedig az úgynevezett fejlődő országok gazda-ságai játszottak kiemelkedő szerepet az amerikai pénzügyi egyensúlyhi-ány finanszírozásában. A legfonto-sabb közöttük Kína, amely 2,4 billió dollár valuta-tartalékkal és az USA által kibocsátott állampapírok 22 szá-zalékával rendelkezik. Erős nyomás-sal nehezedik ez a tény az Egyesült Államokra, mert a dollár stabilitása nagymértékben függ a kínai megta-karítástól. – Tegyük hozzá, hogy Ja-pán, Dél-Korea, Szaúd-Arábia, Abu Dzabi, India, és Norvégia szintén te-kintélyes mennyiségű amerikai állam-papírt birtokolnak.

Az elmondottakkal szoros össze-függésben, kirajzolódik a horizonton a dollárnak, mint a világ első számú tartalékvalutájának az összeomlása. Általános szabály, hogy az erős ha-talmak tőkét exportálnak, de hanyat-lásuk idején, eladósodás és pénzügyi egyensúlyhiány révén, mestersége-sen fenntartják fizetőeszközük erejét. Roubini, az ismert közgazdász, egy nemrég megjelent cikkében felvázol-ja, hogy „a tartalékpénzzel rendelke-ző birodalmak többnyire külső hitele-zők és pénzkölcsönzők. Az Egyesült Államoknak viszont hatalmas pénz-ügyi és kereskedelmi deficitje van, és a külföld jóindulatától függ, hogy tudja-e finanszírozni ezt (…). A zöld bankó helyzete hasonló ahhoz, amin a brit valuta ment keresztül, amikor a második világháború alatt a dollár kiszorította”. Helyzete az USA világ-hatalmának megingását jelzi.Hanyatlóban az amerikai pénzügyi

egyeduralomA Lehman Brothers bankház csőd-

jével szélvészként söpört át a világ-gazdaságon a pánik, felértékelve a dollárt, mint – átmeneti – menedé-ket az általános elbizonytalanodás-ban. De 2009 második harmadától az amerikai pénz értéke újból esni kez-dett a világ más meghatározó valu-táihoz képest (kivéve a kínai jüant). Fennáll a veszélye annak, hogy a dol-lár további gyengülése nyomán a vi-lág nem dollárban tartja majd pénz-tartalékait. Ez nagy megrázkódta-tásokkal fog járni, s ami még súlyo-sabb, ehhez kell igazítani az ameri-

kai gazdaság és társadalom szükség-szerű átrendezését.

A múlt év második harmadától a központi bankok gyakorlatilag az egész világon befagyasztották a dol-lárfelhalmozást (külföldi pénzvásár-lásaiknak a dollár csak 37%-át tette ki, tartalékaiknak pedig 63%-át). Az említettek akár a hipotetikus „Bretton Woods II.” rendszer végét is jelenthet-ték volna. A következő hónapokban a világ központi bankjai nem tudták növelni nemzetközi tartalékaikat – fő-leg nem az utóbbi évek ütemében –, és egyre inkább ellenszegülnek az-zal, illetve képtelenek arra, hogy az Egyesült Államok gazdaságát finan-szírozzák.

A kőolajexportáló országok elad-ják valutatartalékaikat, hogy ellensú-lyozzák az olajárak süllyedését, és fi-nanszírozni tudják a pénzügyi mentő-csomagokat, valamint a nemzeti gaz-daság ösztönzésére irányuló terveket. Néhány fejlődő gazdaság kénytelen volt felhasználni nemzetközi tartalé-kait, hogy megvédje saját nemzeti va-lutáját a tömeges pénzkiáramlástól. Kína maga is nagyon óvatos a továb-bi dollárfelhalmozással, mert az egy-re kockázatosabb pl. az Egyesült Ál-lamoknak a válságra adott pénzügyi és gazdasági válaszlépései miatt. In-kább – noha nem veri nagydobra –, szabadulni akar hatalmas dollárkész-leteitől és amerikai állampapírjaitól, hogy közben a kínai gazdaság szá-mára szükséges és az Egyesült Álla-moktól független aktívákra tegyen szert (bányák, mezőgazdasági terü-letek, energiaforrások, európai, ázsiai és más nem-amerikai vállalatok rész-vényeire), melyek lehetővé teszik a „dollárcsapdából” való kimenekülést.

A „dollárcsapda” elkerülése érde-kében az ázsiai óriás különféle ak-ciókat hajtott végre: kedvezményes kölcsönöket nyújtott a Délkelet-ázsi-ai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) országainak, engedélyezte 400 kínai nagyvállalatnak, hogy ázsiai orszá-gokkal jüanban kereskedjen, kölcsö-nöket nyújtott Oroszországnak és afri-kai országoknak, kedvezményes kon-cessziós megállapodásokat kötött a Perzsa-öböl kőolajexportáló országa-ival, brazil és abu-dzabi-i olajvállala-toknak adott kölcsönöket, európai és japán vállalatokból vásárolt társtulaj-donosi jogokat stb. A 2009 szeptembe-rében véget ért amerikai pénzügyi év-ben az ázsiai óriás közel 600 milliárd-nyi dollártartalékától szabadult meg; és nem vásárolt az új állampapírból, melyet az Obama-kormányzat szán-dékozott elhelyezni a nemzetközi pi-

Faustino Cobarrubia Gómez:A dollárkirály meztelen*

*A szerző közgazdász-professzor, a Kubai Világgazdasági Kutatóközpont vezetője.


acon, hogy finanszírozhassa hatalmas köztartozását. A kínai jegybank elnöke javasolta egy új tartalék-szuperpénz létrehozását; a javaslatot Oroszország is támogatta. Joseph Stiglitz Nobel-dí-jas közgazdász szintén magáévá tet-te a javaslatot. A zöld bankó abszo-lút elsősége elleni offenzívában Pe-king mellé álltak Oroszországon kí-vül más fontos nemzetek is – külö-nösen India, Dél-Afrika, Argentína és Brazília –, melyek kifejezetten tá-mogatják a ”posztdollár-korszakba” való gyors átmenet gondolatát.

Természetesen egyik ország sem

kívánja a dollár azonnali összeomlá-sát, mert mindegyiknek sok a veszte-nivalója; de az Egyesült Államok bár-milyen hibája vagy erőszakos aktu-sa dominó-elven működő pénzügyi megtorlásokhoz vezethet. A történe-lem két alternatívát állít az USA part-nerei elé: vagy Washingtonnal együtt mennek tönkre, vagy nélküle oldják meg a problémát.

Mindent összevetve: a dollár hely-zete egy világhatalom hanyatlását tükrözi, és ennek megfelelően fog alakulni.

A szerk. megjegyzése:a kapitalizmus végső stádiumának va-gyunk a szemtanúi és szenvedő ala-nyai. Amint 1917-ben a cári Oroszor-szág bizonyult a világkapitalizmus leggyengébb láncszemének, nem zár-ható ki, hogy a következő évtizedek-ben az USA lesz majd ez a láncszem. Világosan érzékelhető, hogy a kapita-lizmus korábban periódusonként is-métlődő válságai olyan általános, ál-landó és egyre mélyülő válsággá ala-kultak, amelynek tétje az emberiség léte vagy nemléte.

USA — gazdagodnak a gazdagok, szegényednek a szegényekStatisztikák bizonyítják, hogy az Egye-sült Államok lakosságát élesen ketté-osztja a gazdagság és a szegénység.

2007-től az amerikaiak 1 százalé-ka vitte haza a nemzeti jövedelem 24 százalékát. Ilyen aránytalanság az 1929-es Nagy Válság óta nem volt. Bár a jövedelmek nőttek, a Harvard Egyetem folyóirata szerint 2001 és 2007 között a növekmény 66 száza-léka a lakosság 1 százalékáé lett. A kormány hivatalos számadatai – így a jövedelmiadó-elemzések – megerő-sítik, hogy a gazdagok egyre gazda-gabbak lesznek. A milliomosok szá-ma 2009-hez képest mintegy 16 szá-zalékkal nőtt. A Wall Street-i „nagy-halak” egynémelyike egészen hihetet-len jövedelmeket söpört be. A pénz-ügyi befektetési alapok huszonöt leg-magasabb pozíciójú vezetője 2005-ben összesen 9 milliárd dollár jövedelmet vágott zsebre, a pénzügyi összeom-lás után egy évvel pedig hozzávető-leg 25 milliárdot – vagyis fejenkénti átlagban évi 1 milliárdot. Ugyanak-kor az aktív lakosság 55 százaléka ta-pasztalta saját bőrén a munkanélküli-séget, a bércsökkentést, a kényszerű munkaidő-csökkentést és részmun-kaidős foglalkoztatást.

2007 óta 10,5 millió állás szűnt meg. Megdöbbentő méreteket öltöt-tek a vagyoni különbségek: a jöve-delemből élők 40 százaléka a nem-zeti vagyonnak mindössze 1 száza-lékát birtokolja. Fokozódik a közép-osztályok lemorzsolódása – erre utal, hogy egy év alatt, ez év június 30-ig, 20 százalékkal nőtt a csődök száma; vagy pedig – részben – az is, hogy a lakosság jelentős számbeli gyarapo-dása ellenére, az építőiparban keve-sebb ember dolgozik, mint 1950-ben. Említsük meg végül a középosztály romló helyzetének jellemzésére, hogy nagyon sok egyetemi végzettségű fi-atal nem talál magának olyan mun-kát, amely biztosítaná számára az anyagi függetlenséget. A legutóbbi

A „Népszabadság” augusztus 21-i száma beszámolt róla, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriár-ka áttekintették budapesti találkozóju-kon Magyarország és a Szentföld kap-csolatait. A találkozó után a kormány-fő-helyettes válaszolt az újságírók kér-déseire. Kijelentette: a kormány elkö-telezett abban, hogy maximálisan tá-mogassa a szentföldi magyar zarán-doklatokat, valamint a Szentföldön élő keresztényeket. Emlékeztetett rá, hogy a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend-del való diplomáciai megállapodást 2000-ben kötötték meg, az első Or-bán-kormány idején. Akkor az egyez-mény kitűnően működött, az utóbbi években azonban mintha kiürült vol-na – jegyezte meg. Szeretnék most is-mét élettel megtölteni, megtalálni az állami és az egyházi forrását annak,

hogy a magyar zarándokok minél na-gyobb számban látogathassanak el a Szentföldre; illetve a felszentelés előtt álló kispapok lehetőséget kapjanak egy szentföldi zarándoklatra. Egy új-ságírói kérdésre, amely a finanszíro-zásra vonatkozott, Semjén elmondta: ez alapvetően egyházi feladat, de az egyházak támogatása az állam dolga, így a kettő összeér.

A lap online-kiadása a tudósítás után rövid olvasói kommentárokat közölt. Idézünk néhányat:

„Santiago de Compostellába nem lehetne inkább? Na, léci, léci!”

„Azért szégyen az országra nézve, hogy ilyen miniszterelnök-helyettese van. Néha elgondolkodom rajta, hogy ez a Semjén helyből vagy nekifutás-ból ilyen balga.” (A szerk. megjegyzé-se: az eredeti szövegben erősebb szó szerepel a „balgá”-nál.)

felmérések szerint az újsütetű diplo-mások 80 százaléka hazatért a szüle-ihez – ami 49 százalékpontos növe-kedés 2007-hez képest.

A szegénység elleni kormányprog-ramok nem oldják meg a gondokat. Az élelmiszerutalványokban része-sülők száma májusban 40,8 millió volt, ami történelmi rekord, és csak-nem 50 százalékkal magasabb, mint volt a válság kezdetén. Megdöbben-tő azoknak az amerikaiaknak a szá-ma, akik még az alapszükségleteiket sem tudják fedezni: 50 millióan any-nyi luxust sem engedhetnek meg ma-guknak, hogy megvásárolják az egész-ségük fenntartásához nélkülözhetet-len élelmiszereket. A fejlett tőkés or-szágokat tömörítő OECD (Gazdasá-gi Együttműködési és Fejlesztési Szer-vezet) információi szerint a szegény-séget illetően az USA a harmadik he-lyen áll a legrosszabb minősítésű fej-lett országok között. Egy idei felmé-

résből kitűnik, hogy az amerikai gye-rekek kb. 21 százaléka él a szegény-ségi küszöb alatt.

A jövedelmi különbségek másik dimenziója a fehérek és a feketék kö-zötti társadalmi különbség növeke-dése. A Brandeis Egyetem felmérésé-ből kiderül, hogy hiába a jogegyenlő-ség, az amerikai fehér és fekete csa-ládok közötti vagyoni különbség je-lentősen nőtt az elmúlt három évtized során. Az ingatlanvagyont leszámít-va, a fehér családok átlagosan száz-ezer dollár vagyonnal rendelkeznek, az afro-amerikaiak viszont mindösz-sze a huszadával, mintegy ötezer dol-lárral. 1980-ban csak 11-szeres volt a különbség: az átlagos fehér családok összvagyona huszonkétezer dollárra rúgott, a feketék csupán kétezer dol-lárnyi vagyonnal rendelkeztek.

(http://theeconomiccollapseblog.com és a The Guardian, 2010. május 19 alapján.)

Szentföldi zarándoklatok állami pénzen


— írja Seumas Milne a londoni „The Guardian”-ben. „Közel két évszázad-dal azután, hogy névleg függetlenné lett, Latin-Amerika megszűnik Wa-shington hátsóudvara lenni. A kon-tinensen végighullámzó progresszív változások szociáldemokrata és radi-kális kormányokat emeltek hatalomra, amelyek megtámadják a társadalmi és etnikai kiváltságokat, elutasítják a neoliberális ortodoxiát, kihívást intéz-nek a régió felett gyakorolt USA-ura-lom ellen. Európában és Észak-Ame-rikában gyakran lekicsinylik e tény je-lentőségét. De Kína felemelkedésével, a 2008-as gazdasági összeomlással és az Egyesült Államoknak a „terroriz-mus” elleni” háborúkban megmutat-kozó hatalmi korlátaival együtt, La-tin-Amerika függetlenedése a globá-lis rend átalakulását jelzi. Az országok egész sora fordul el az IMF-től, veszi vissza erőforrásait a multiktól saját kezébe, alkot regionális integráció-kat és független szövetségeket. „Fel-tűnő az új vezetők részéről a közös elkötelezettség és egymás kölcsönös támogatása.” A cikk szerzője kiemeli annak jelentőségét, hogy Cháveznak sikerült „drámaian hatástalanítani” a háborús veszélyt, amely az USÁ-val szövetséges Kolumbia felől fenyeget-te Venezuelát. „Ha a politikai és tár-sadalmi mozgalmak, amelyek a kon-tinens átalakulását előreviszik, fenn tudják tartani lendületüket és együtt-működésüket, nemcsak egy független Latin-Amerika alapjait fogják lerakni, hanem megteremtik a modern korban lehetetlenségnek deklarált szocia lista politika új formáit is. Két évtizeddel azután, hogy azt mondták nekünk: nincs alternatíva, egy másféle világ jöhet létre” – fejezi be cikkét a neves brit publicista.

„Latin-Amerika átalakulása

globális előrelépés”

Márai Sándor:Messiás a Sportpalastban

(Megjelent az „Újság“ c. napilap 1933. január 29-i számában)

A Horst Wessel emlékünnepély es-téjén Hitler Adolf beszél a berlini „Sportpalast“-ban. Aki ezt nem lát-ta és nem hallotta egyszer, az talán soha nem érti meg igazi jelentősé-gében a háború utáni Németország baljós lelki összetételét. A valóság, a Hitler-féle valóság és következményei minden híradást és elképzelést meg-haladnak. A valóság, szemtől szem-ben, nagyjából így fest:

1.Hitler Berlinben ritkán beszél csak:

Berlin Goebbels vadászterülete. (Aki különben, mint a vezérek legtöbbje, komoly paranoiában szenved: vidék-re például csak akkor hajlandó már lerándulni, ha megfelelő számú hall-gatóságot és megfelelő összegű hono-ráriumot előre biztosít számára a he-lyi pártvezetőség.) A Sportpalast be-fogadóképessége 25 000 ember. Belé-pődíj egy márka. Jegyet már napok-kal előbb nem lehet kapni.

Az esti nyolc órára hirdetett gyűlés napján délután háromkor megindul a vándorlás az irtózatos betonhodály felé. A Bülow utcai földalatti megálló órákon át önti az utcára az egyenru-hás nácikat és családtagjaikat. A ka-pukat hivatalosan csak hatkor nyitják, de akkorra már, rejtélyes módon, a parkett és a karzatok ülőhelyei foglal-tak. Az emberek többórás tartózko-dásra és várakozásra rendezkednek be itt, családanyák szendvicseket és kávéstermoszokat csomagolnak ki, a tömeg órákon át csámcsog és türel-mesen vár. Hat órakor bevonulnak a terembe a náci csapatok; ez itt ma nagy, reprezentatív gyűlés, minden náci ezred elküldte válogatott képvise-lőit, a kétszázhuszonhat S. A. (Sturm Abteilung) válogatottjai, úgy hallom, négyezren, egyenruhásan ellepik a ter-met. Ez a náci egyenruha (lábszárvé-dő, bricsesznadrág, barna blúz, a gal-lér hajtókáján az ezred száma és jelvé-nye, ellenzős barna sapka szíjjal) ob-

jektív megállapítások szerint is a leg-rondább katonai viselet, amilyet uni-formisra éhes képzelőerő valaha meg-álmodott, pontosabban, összelopott idegen katonai viseletekből. De Ber-linben, ahol az újságárusok is elősze-retettel öltöznek fel adjusztált front-katonáknak, tetszik. A náci csapatok egy része az óriási pódium körül áll fel, amelyen fehér abrosszal leterített hosszú asztal, babérfaerdő s óriási, soklángú kandeláberek várják a párt vezetőségét, másik fele kordont húz a teremben, a falak mentén, s egy te-kintélyes csapat sorfalat áll a bejárat-tól a pódiumhoz vezető hosszú, kes-keny ösvény mentén.

A Sportpalast előtt háborús készült-ség. Az utcát fél kilométeres körzet-ben lezárták páncélautókkal, s pus-kás, lőfegyveres, kettes őrjáratok iga-zoltatnak minden érkezőt. A terembe csak jegyek birtokosai juthatnak be s a sajtó. A külföldi sajtóhoz mereven udvariasak a nácik. Igazolom ma-gam, s valóságos rohamszakasz vág utat számomra a tömegen keresztül, leültetnek a pódium elé, s biztonság-ból mellém adnak egy nácit, hogy in-formáljon, ha nem értenék valamit.

Nyolckor híre jön, hogy Hitler és a vezérkar autói elindultak a Kaiserhof Szállodából. Kürtjelzés. Az autók még messze járnak, de a náci ezredek vigyázzba merevednek, a publikum, huszonötezer ember, felugrál, a csám-csogás és fecsegés elnémul; a „Führer“ még messze jár, de közeledtére meg-bénul minden ideg. Meg, huszonöt-ezer ember szeme hipnotizáltan figyel az ajtó felé, ahol az imádott alak mind-járt fel fog tűnni. Rövid, éles, goromba parancsszavak minden irányból. Ka-szárnyahang, melyet a fülek élvezet-tel isznak. Bevonulnak a zászlóhordo-zók, pontosan kétszázhuszonhatan, óriási fekete-fehér-vörös, horogke-resztes zászlókkal, s felállnak félkör-ben a pódium mögött. A pártvezető-

„Havi több millióért én is beszél-nék akkora csacskaságokat, mint a Zsolt úr...” (A szerk megjegyzése: az eredeti szövegben erősebb szó szere-pel a „csacskaság”-nál.)

„Szentfazék vagyok, hol lehet je-lentkezni az ingyenútra?”

„Öhhöhö. Aztán keresztes hadjá-ratot is indítanak?”

„Orbán 1. számú helyettesétől meg-tudtuk: a keresztény egyházon ke-resztül kell/lehet a kormány által ki-jelölt egyházi feladatokat megoldani. Ezúttal csak kettőt nevesített: magyar zarándokokat a Szentföldre utaztat-

ni, valamint felszentelés előtt álló kis-papokat is. A lista korlátlanul bővít-hető, amíg az államkassza (legalábbis hitelből) bírja. Az állam és az egyház elválasztásának meg lőttek.”


ség egy része, mintegy nyolcvan kép-viselője a birodalmi gyűlésnek, köz-tük August Wilhelm királyi herceg, náci egyenruhában, elfoglalják a he-lyüket a fehér asztal mellett. Reflek-torok központosítják a főbejárat irá-nyában a fényt. Fél órát várakozunk így, a feszültség csaknem elviselhe-tetlen. Huszonötezer ember, publi-kum és SA-csapatok, vigyázzban áll-nak, arccal a bejárat felé. Vöröskeresz-tes nácik állandóan cipelik ki a hord-ágyon az elájult embereket. A tömeg oda sem figyel, úgy tetszik, ez itt meg-szokott jelenség.

Fél kilenckor a hangszóró elordít-ja: „Der Führer kommt.“ Huszonöt-ezer ember felemeli karját és vissza-bőgi: „Heil!“ Mikor ezt a bőgést hal-lom, egyszerre megértem a nácik si-kerét. Így csak a dervisek üvöltenek, vagy akik halálosan kétségbeesettek.

2.Az üvöltés nem szűnik, vontatott,

artikulátlan. A sorfal között, a ve-zér előtt halad a testőrség, a sötétkék egyenruhás SS-gárda, aztán a párt előkelőbb tagjai, köztük Goebbels ci-vilben, majd Hitler, egyenruhában, sapka nélkül, aztán megint testőrség. Magnéziumfény, ugráló fotográfusok, fehér ruhás kislányok rózsacsokrot nyújtanak át a Messiásnak, aki meg-simogatja arcukat, s a csokrokat mel-lékes mozdulattal nyújtja hátrafelé, a szárnysegédek valamelyikének. Né-hány kézszorítás. Csak három-négy, kitüntetés a legbizalmasabb hívek szá-mára. August Wilhelm királyi herceg például csak harmadiknak kerülhetett sorra. Képzeljék el a hatást ennek a tö-megnek úgynevezett lelkében, amely szemtől szemben látja, amint a Vezér egy királyi herceget éppen csak így harmadsorban érdemesít rövid kéz-fogásra, s aztán csaknem tüntetőleg nem törődik vele.

Hitler negyvenhat éves. Lefogyott, növényevő, absztinens. A jelenség, a fejforma, a száj, a homlok, melyre hó-dító barna fürt hull, a kezek mozdu-latai, mindez feltűnően nőies. Állító-lag aszkéta. A pódium közepén el-foglalja a helyét, tenyerébe hajtja fe-jét, nem vesz tudomást a tömegről, parádéról, maga elé mered. Sokáig ül így mozdulatlanul, negyedórán át, amíg a zene szól (a náci indulót játssza, majd Horst Wessel emléké-re, “Ich hatt´einen Kameraden“, s hu-szonötezer ember énekli a szöveget). Pillantást nem vet senkire. Komoran ül, „elmélyedten“. Talán a haza sor-

sán gondolkozik, talán Horst Wessel emlékét siratja. Mikor a zene elhall-gat, tenyerével árnyalja szemeit, mé-lyen lehajtja fejét s percekre így ma-rad, mozdulatlanul.

„Er sinnt“ (tűnődik — a szerk) – mondja az ellenőrzésemre beosztott náci halkan, s eltorzul az arca az iz-galomtól.

A teremben halálos csend. Huszon-ötezer ember csendje. Köhintést nem hallani. Ez itt nem politika, nem párt-gyűlés. Ez vallás, istentisztelet. Aztán elbődül a hangszóró, a terem minden pontján egyenletes ropogással, mint-ha ágyút sütögetnének. „Der Führer spricht.“ Hitler lassan feláll, elsimít-ja homlokából a barna fürtöt, a mik-rofon elé lép.

3.Az arcok! Amíg beszél, az arco-

kat nézem, fenn a pódiumon, a ve-zérek arcát, a birodalmi gyűlés nyolc-van képviselőjének arcát. Micsoda ar-cok! Két intelligens emberi formájú közöttük: Goebbels, kicsi, fekete, ra-vasz, energikus, értelmes szemekkel, s Göring, a birodalmi gyűlés elnöke, típusa a kitenyésztett, régi porosz ka-tonatisztnek. Aztán vizenyős, lélekte-len szemek, sörtől duzzadt, vörös ar-cok, kopaszra nyírt fejek, harmadran-gú testi anyag. Mi lehet ebben a fej-ben, mely ilyen szemekkel bámulja a világot? Micsoda zavar, micsoda gör-csös rögeszme? Valamilyen álmilita-rizmus ez, utánzat, nemcsak az egyen-ruha, a tartás, a hang, az egész esetlen snájdigság csak utánzat. Ez a milita-rizált, egyenruhába dugott utca. Ez a parancsszóra tisztelgő, meleg levesért katonásdit játszó mob. Ez az unifor-mizált csőcselék, az organizált korlá-toltság, a mozgósított csordaösztön, a kitartott és megfizetett brutalitás, a bunkóval nevelt engedelmesség és puskatussal lelkesített odaadás. Ez a tipikus náci arc, amilyet egy hagy-mázosan beteg társadalom álmodhat csak magának.

A hallgatóság java idősebb embe-rekből áll össze s aztán egészen fia-talokból. Középkorú férfi kevés akad a teremben. Egyetlen csinos nőt nem láttam. A csinos nők nyílván másfé-le szórakozásokat keresnek ebben az órában. Ellenben több nőt láttam, akik könnyes szemekkel hallgatták Hitlert, elmondhatatlan izgalomban, reszke-tő kezekkel törülgették szemeiket. Az a szorongó érzés fog el, mintha hu-szonötezer hirtelen megtébolyodott

emberrel zártak volna közös terem-be. Kínos érzés.

4.A szöveget ismerik. Most is ugyan-

az: „Én háromszáz emberrel kezdtem, ma tizenkétmillió áll mögöttem. Én vagyok a német választók ötven szá-zalékának vezére - (nem igaz) -, hol-nap hatvan, holnapután nyolcvan, jö-vőre száz százalék az enyém.” (Mind-ezt tizenharmadik éve, monotonul, mindig ugyanazt.) „Én mobilizálom a tőkét a Harmadik Birodalomban, én adok munkát mindenkinek, én irtom ki az ősellenséget“ – (a zsidókat és a franciákat) – „én tisztítom meg a faj-tát, én vagyok a vezér.“ (Szórul szó-ra.) Nem hiszem, hogy sokan akad-nak a teremben, akiket meglepne, ha beszédét így fejezné be: „Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet.” Nyilván-való, hogy ez már nem politikai hit-vallás. Egyszerűen hitvallás. A Mes-siás, akinek nem kell indokolni, csak kinyilatkoztatni, megjelenik a vizek fölött és beszél.

Goebbels hallgat, a levegőbe néz. Talán az egyetlen arc a teremben, amely elárulja, hogy közben gondol is valamit. Ha egyszer komolyan meg-szólal, kellemetleneket fog mondani.

5.Amit mond a vezér, az közismert,

ahogy mondja, az ebben a teremben valószínűleg meggyőző. A hit min-den. A hangszóró különben is meg-győző valami, nehéz túlkiabálni. Mint-ha forró vizet innál, olyan ez a beszéd. Nincs íze, nincs szaga, de forró, éget.

Künn az udvaron komor, kettős sorfal őrzi a Vezér s a vezérek autó-parkját. Nem várom be a gyűlés vé-gét, Hitler beszéde után elmegyek. Az óriási luxusautókat testőrök áll-ják körül. Nem is láttam még ilyen mamutautókat. A személyes repre-zentálásra, úgy látszik, futja még a perselyekből. (Mert az üzemköltség-re már nem futja.)

A fagyos, kihalt utcán a ritka járó-kelőket is továbbmenésre nógatják a rendőrök. Pár lépéssel odébb a berlini utca normális, élénk, éjszakai képe. A német nép nagy és sokféle meggyő-ződésű. Egyötöde hallgat csak, meg-győződésből, számításból vagy a két-ségbeesés zavarában a Messiásra, aki a magnézium dús fényében áll most a Sportpalast dobogóján hívői előtt.

Amíg ez az egyötöd együtt van és összetart, addig szó nem lehet béké-ről a világon. Mondom, látni kell az arcokat!...


Ki a felelős?!Mint a sajtó hírt adott róla, egy

balesetben hét ember vesztette életét Szentes közelében júniusban. Az öt nő és két férfi a 130 kilométerre lévő Mezőtúrról járt Szeged-Szentmihályra dolgozni. A műszak 4:20-kor kezdő-dött – ezért mindig hajnali fél 2-kor indultak –, és délután fél 4-ig tartott. 12 óra munka és 4-5 óra utazás. („In-dex”, 2010. június 1.)

GyalázatTatárszentgyörgyön mészároltak

le rasszista gazemberek a közelmúlt-ban egy kis cigánygyereket és édesap-ját, Csorba Robikát és Csorba Róber-tet. A Méltóságot Mindenkinek Moz-galom felháborodással közli, hogy a település vezetői nem engedélyez-ték az esetet felidéző emlékmű fel-állítását. Berente Imréné polgármes-ter asszony azzal magyarázta a dön-tést, hogy a műalkotás mindig a tra-gédiára emlékeztetné a lakosokat és a faluba látogatókat, holott azt mind-annyian szeretnék elfelejteni. (www.meltosag.net)

Görög fegyvervásárlás Miközben a nyilvánosság előtt a ki-

adások csökkentésére szólítják fel Gö-rögországot, a háttérben Németország és Franciaország fegyvervásárlásra kényszeríti a görög kormányt - állít-ja Daniel Cohn-Bendit, a zöld frakciót vezető európai parlamenti képviselő. Az elmúlt hónapban is több milliárd dollár értékű fegyvervásárlási szer-ződés aláírására kényszerítették Gö-rögországot, mely francia és német tengeralattjárókat, hadihajókat, he-likoptereket és harci repülőket vásá-rol. (http://www.defensenews.com/story.php?i=4616433&c=EUR)

Fizetett propaganda Kuba ellenAz USA kormánya többtízezer

amerikai dollárt fizet minden újság-írónak, aki hajlandó Kuba-ellenes pro-pagandára, olyan cikket ír, melynek célja az Egyesült Államokban bebör-tönzött öt kubai hazafi befeketítése. Szolidaritási mozgalmak aktivistái a washingtoni Nemzeti Sajtó Klubban bemutatták az ezt bizonyító fizetési listát. A szervezetek közösen kerese-tet nyújtottak be a szövetségi bíróság-hoz, többek közt azzal érvelve, hogy az úgynevezett Smith-Mundt törvény tiltja az Egyesült Államok kormányá-nak magánkézben lévő sajtóorgánum-ok közpénzből való támogatását. (Ma-gyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság)

NAGYÍTÓElismerés a kubai egészségügynekAz egyik legtekintélyesebb ameri-

kai tudományos folyóirat, a „Science”, közölte két tekintélyes orvosprofesz-szor tanulmányát, mely sok számadat-tal bizonyítja, hogy Kuba az egész-ségügy területén megelőzi a többi la-tin-amerikai országot, és fejlettségét csak a vezető országokéval lehet ösz-szehasonlítani. A tanulmány elítéli a Kuba-ellenes embargót, és felveti, hogy az Egyesült Államok egészség-ügyi rendszerének reformjához ér-demes lenne számba venni a kubai eredményeket. A cikk szerzői java-solják: „az Egyesült Államok Kong-resszusa készíttessen tanulmányt a kubai egészségügyi rendszer sikere-iről, és arról, hogy mi módon lehet-ne új korszakot kezdeni az amerikai és a kubai szakemberek tudományos együttműködésében”. (Magyar-Vene-zuelai Szolidaritási Társaság)

Államosítás BolíviábanEvo Morales bolíviai államfő má-

jus 1-én, a munkásosztály ünnepé-re időzítve jelentette be, hogy ellen-szolgáltatás nélkül államosítottak négy áramszolgáltató céget, köztük a francia GDF Suez helyi leányvál-lalatát. Immár a kormány ellenőrzi a villanyáram-termelés 80 százalékát. Még 2006-ban államosították a bolí-viai gazdaság szénhidrogén-ágazatát, 2008-ban pedig a telefontársaságokat. „Közszolgáltatás nem lehet magán-vállalkozásban” indokolta Morales az intézkedést. „Minden bolíviai csa-ládhoz be fogjuk vezetni az elektro-mos energiát, méghozzá a kormány ellenőrzése alatt” – mondta Morales. Azt is bejelentette, hogy elrendelik a villanyenergia árának 20 százalékos csökkentését.

A kormányzó párt (Mozgalom a Szocializmusért) vezető politikusai bejelentették, hogy folytatódni fog

az elmúlt öt évben kibontakozott ál-lamosítási folyamat. (Magyar-Venezu-elai Szolidaritási Társaság)

Montevideót kommunista vezeti Önkormányzati választásokat tar-

tottak Uruguaynak mind a 19 megyé-jében. A legfontosabb pozíció Uru-guayban is a főváros, Montevideo vezetése, ahol a lakosság fele él. Montevideóban a radikális balolda-li Frente Amplio (FA – Széles Front) immár ötödször szerezte meg a vá-ros vezetését; az új főpolgármester Ana Olivera, az Uruguayi Kommu-nista Párt képviselője, az első nő, aki ezt a pozíciót betölti. Ugyan az előző voksoláshoz képest majdnem 10 szá-zalékot vesztett az FA, de még így is a választópolgárok 45 százaléka tá-mogatta a kommunista jelöltet. (Ma-gyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság)

Fordított világSz. P. Obuhov, az Oroszországi Fö-

deráció Kommunista Pártjának kép-viselője, június 9-én felszólalt az Ál-lami Duma ülésén abból az alkalom-ból, hogy a lengyel hatóságok érvény-be léptették a szovjet jelképek betil-tásáról szóló törvényt. Ezzel – mond-ta a képviselő – „lényegileg leköpték 600 ezer orosz, szovjet harcos sírját, akik Lengyelország felszabadításá-ért estek el, csillagos, sarlós-kalapá-csos vörös zászló alatt. Sajnos, a mi külügyminisztériumunk nem reagál megfelelő módon erre az oroszelle-nes kirohanásra. Mint olyan front-harcos fiát, aki részt vett Lengyelor-szágnak és népének felszabadításá-ban a fasiszta megszállás alól, felhá-borít, hogy apámat a lengyel hatósá-gok gyakorlatilag bűnözőnek nyilvá-nítják.” A beszédet a képviselő nem folytathatta, mert a mikrofont kikap-csolták. (http://kprf.ru/dep/80001.html)

Megfenyegettek bennünketOlvasóink tájékoztatására közöljük azt a névtelen levelet, amelyet Tár-saságunknak küldött a Nyugat-Ma-gyarországi Egyetemről egy kedves ismeretlen.

„Jó Szerencsét!Mély megdöbbenéssel vettük észre,

hogy a Nyugat - Magyarországi Egye-tem soproni Központi Könyvtárában ide-gen, szélsőségesen nemzetellenes, már már rasszista ideológiát hirdető folyóirattal ta-lálkoztunk. (Már megoldottuk a problémát és eltávolítottuk a szennylapot.)

Arra kérném a Társaságot, hogy töb-bé ne küldjenek se a soproni könyvárakba,

se más oktatási intézménybe ilyen jellegű kábítószert. Ha mégis megteszik, kapcso-latrendszerünk működésbe lép és sorra el-távolítjuk ezeket a kiadványokat.

Amennyiben a Soproni Egyetem Köz-ponti Könyvtárában találunk akár egy ar-chív példányt is, nyilvános égetést tar-tunk a könyvtár előtt belőle.

Kérem az említettek tudomásul vételét. Köszönettel:Merevlemez”

A „Dialektika” felelős szerkesztője értesítette az esetről a soproni Egye-temi Könyvtár vezetőjét:


Üzenet a GolgotárólA huszadik évfolyamát jegyző Ezred-vég alkotóműhelyéhez tartozó költők reprezentatív kötetének bemutatója. A gyűjtemény tizennyolc lírikus huszon-egy évi termésébe enged bepillantást a rendszerváltástól napjainkig. Ilyen jellegű antológia – mely baloldali el-kötelezettségű költők alkotásait tar-talmazza –, nem jelent meg az utób-bi két évtizedben.

A kötetben szereplő költők: Ágai Ágnes, Baranyi Ferenc, Bereti Gábor, Csala Károly, Dobos Éva, Esnagy Jó-zsef, Gyimesi László, Györe Imre, Labancz Gyula, Papp Lajos, Prohászka László Máté, Rozsnyai Ervin, Simon Lajos, Simor András, Szarka István, Tabák András, Varga Rudolf.

Az est szereplői: Kassai Franciska előadóművész

Keres Emil színművészPálos Zsuzsa színművészPeczkay Endre színművész

Bevezetőt mond: Simor András

Időpont: 2010. október 7. du. 5 óra.

Helyszín: József Attila Klub Budapest, 1067 Eötvös utca 27-29. (A 4-es és 6-os villamos Oktogon

téri megállójától 5 percre)

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK

A MARX KÁROLY TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI

• A Marx Károly Társaság április 16-i központi fórumán, a parlamenti vá-lasztások két fordulója között, Galló Béla politológus tartott bevezető elő-adást. – Május 21-én Földes György, a Politikatörténeti Intézet igazgatója, a Népszabadság 2010. május 14-i számában megjelent cikkéhez kapcsolódva mondta el gondolatait, „Honnan hová, szocialisták?” címmel. Június 18-án Csernok Attila „Trianon és a magyar sorskérdések – ma” című előadása hang-zott el, nagy érdeklődés mellett. A Dialektika 2010. 2. számában, ismertettük Csernok Attila néhány fontos gondolatát „Ki a felelős Trianonért” címmel.

• Az MKT központi fórumait továbbra is minden hónap harmadik péntekén, 16 órakor tartjuk, Bp. II. ker. Zsigmond tér 8 alatti helyiségünk-ben. Szeptemberben 17-én Farkas Péter adta elő gondolatait a kapitaliz-mus és a jelenlegi válság perspektíváiról; októberben 15-én (terveink sze-rint) az önkormányzati választásokat és a belpolitikai helyzet várható ala-kulását fogjuk elemezni.

• A Marx Károly Társaság vezetősége október 16-án, szombaton 10-től 13 óráig ülést tart. Napirend: Társaságunk helyzete.

• A Május Elseje Társaság Munkásmozgalmi Klubja minden hónap első keddjén tartja összejöveteleit a Zsigmond téri helyiségben. 2010. szep-tember 7-én 16 órakor az önkormányzati választás volt a vitatéma. Októ-ber 5-én Dr. Kende Péter „Fidesz-forradalom 2010, avagy Orbán brumaire-i csínyje?” címmel tart előadást.

• A Haladó Erők Fóruma szervezésében a 2010-11-es időszakban is folytatódik a mezőgazdasági és vízügyi kérdésekkel foglakozó műhelymun-ka, amelyet 9 baloldali civilszervezet támogat. Szeptember 28-án, kedden 16 órakor a 2010. évi észak-magyarországi árvíz lesz a téma. Helyszín: Vil-lányi úti Konferenciaközpont, Budapest, XI. ker. Villányi út 11-13. IV. em. 418-419. sz. terem. Előadók: Sallai Márta meteorológus, az Országos Me-teorológiai Szolgálat általános elnökhelyettese, Dr. Vágás István, az MTA Hidrológiatudományi Bizottságának elnöke, Dr. Reich Gyula vízépítő mér-nök, az Országos Műszaki Irányító Törzs tudományos munkatársa. 2010. október 12-én, kedden 16 órakor Dr. Németh Tamás akadémikus, az MTA főtitkára, „Mi lesz veled, termőföld?” címmel a magyar termőföld problé-máiról tart előadást. A rendezvények nyilvánosak.

Tisztelt Főigazgató Úr!

Mellékelten megküldöm Önnek tá-jékoztatásul azt a névtelen, fenyege-tő hangú e-mailt, amit néhány nap-pal ezelőtt küldött nekem valaki az Önök egyeteméről.

Szeretném ezzel kapcsolatban szí-ves tudomására hozni, hogy Társasá-gunk, amely a „Dialektika” c. idősza-kos lapot kiadja, pártoktól független, bíróságilag engedélyezett és felügyelt civilszervezet, amely kizárólag tagjai-nak hozzájárulásaiból tartja fenn ma-gát, soha semmilyen összeütközésbe nem került és nem is kíván kerülni a

hatályos jogszabályokkal, vagy a Ma-gyar Köztársaság Alkotmányával. (El-térően a névtelen e-mail írójától, aki egyértelműen szembefordult az Al-kotmánynak a sajtó- és véleménysza-badságot biztosító cikkelyeivel.)

Szeretném még hozzátenni, hogy aki lapunkat nemzetietlenséggel vagy éppen rasszizmussal vádolja, annak vagy fogalma sincs ezeknek a sza-vaknak a jelentéséről, vagy elment a józan esze.

Ha Ön, Főigazgató Úr, hivatalosan felszólítja szerkesztőségünket, hogy intézményüknek ne küldjük többé a lapot, akkor ennek a felszólításnak természetesen eleget teszünk. Név-

telen levélíróknak azonban nem fog-juk figyelembe venni a kívánságait, utasítgatásait még kevésbé.

Végül szeretném megjegyezni: nem is értem, hogy „Merevlemez” miért nem írta üzenete alá a saját nevét. Ugyan mit kockáztatott volna?

Tisztelettel Rozsnyai Ervin

a filozófiatudomány doktora,a „Dialektika” felelős szerkesztője

Hasonló tartalmú e-mailt küldött a felelős szerkesztő az Egyetem rek-torának is. Válasz mind a mai napig egyik címzettől sem érkezett.

Felelős kiadó: a Társaság elnökeSzerkesztőség: 1067 Bp. Eötvös u. 2. Tel.: 342-1068Szerkeszti: a SzerkesztőbizottságOTP számla: 11711041-20859590

Nytsz.: 75/763/1997Internet: http://dialektika.extra.huFelelős szerkesztő: dr. Rozsnyai ErvinNyomás: Vasas-Köz Kft. Budapest

A Marx Károly Társaság időszaki lapja

2010. szeptember

Documents