2014 november
DESCRIPTION
ÂTRANSCRIPT
Adventbenazegyetlenlényegesre,azÚreljövetelére,készülünk.Készülünk,hiszenazAdventnemmás,mint az Úrra való éber várakozás ideje, amikormegemlékezünk:Arról a történelmi várakozásról,amelybenazószövetségizsidónépévezredekenátvártaaSzabadítóját,aMessiást,miközbenígyfohász-kodott:„Óbárcsakszéttépnédazegeketésleszállnál”.ArrólakegyelmiÚrjövetről,amelyegyszermárbe-teljesedettaMegtestesüléssel,deamelyetmimindenévKarácsonyakormegélhetünk,habekapcsolódunkennekazünnepnekavalóstartalmába,vagyisátéljükazószövetséginéppellelkisötétségünket,ésebbőlki-folyólagrászorultságunkatakegyelemre,hogybetölt-hessenminketKrisztusazŐszületésénekáldásaival.Tudjuk,máreljöttésmegváltottminket,mégis
várjuk,azŐsegyházkiáltásával:„Maranatha,JöjjelUram!”,hogyvéglegesenkiszabadítsonminketmin-denföldikötöttségből.Ünneplünk,hiszen„szétszakadtakazegek...”ésa
hatalmasIstenegészenközelilett,gyermeklett,hogyígyajánljafölnekünkszeretetét.AKarácsonyhármasszületés-ünneplés:
Örök születés: aSzentháromságbanazidőkelőttszületettFiúszületése,amelyrőlazsoltárosénekliezenanapon:„AzÚrígyszólthozzám:aFiamvagyénnekem,ahajnalcsillagelőttszültelektéged”.
Földi születés: időbenszületettl,mikor„azIgetesttélett”ésazótaközöttünklakozik;
Kegyelmi születés:mindenévbenmegújítjaJézuskegyelmiszületéséthíveiszívében,belénkakarköl-tözni,hogyezáltalafogadottfiúságotelnyerjük.AKarácsonymisztériumaazIstentitka.Azéaz
Istené,akikisgyermekkéntakartközénkjönni,rej-tetten. Isten azért lett kicsinnyé, hogy a leg-kisebbekkellehessen.Engedte,hogyMáriahordozzaŐt.Vállaltaakörnyezetétőlvalófüggést,hogymeg-erősítsenbennünket,hogyvelünklehessenmindig.ŐEmmanuel,vagyis:„VelünkazIsten!”
ADVENTP. HORVÁTH ACHILLES OFM PLÉBÁNOS
HogyfelkészülésünkKarácsonyra,fontosvégig-gondolnunkmiaz,amitAdventbentehetünk,amiremeghívközösségünk,azEgyház.EgyretöbbetfigyeljünkacsöndbenIstenre,Jé-
zusraésazŐanyjára,Máriára.VegyünkrésztaRo-rateszentmiséken.ÚgyálljunkJézuselé,mintlegkisebbek:Elismerve,
hogy egészen kicsik vagyunk, ésmegvallva, hogyJézusazértlettkicsiésgyenge,hogymellettünkle-hessenkicsinységünkben.Ígyjobbanészrevehetjükamásikat,akicsit,agyengét,akielénkállsegítségért.Máriasietveindultnagynénjelátogatására.Vele
együtt induljunk el, lépjünk ki magunkból, hogytalálkozhassunkamásikkal,hogymegismerhessükegymást,ésképeseklegyünkezáltalegymástmélyeb-benelfogadni.Aközösségbenmindigvanolyan,akinekszüksége
vansegítségre,jelenlétre,támogatásra.Valakiminketvár,hogyvalódiegyüttérzésselálljunkmellette.KeresztelőJánoselőkészítetteJézusjövetelét.Nekünk
isszükségünkvanrá,hogyelőkészítsükJézusjövetelétamegbocsátásésosztozásáltal.KészítettünkegyAdventilelki-
lapot,melyenmindennapravanegypicimegvalósítandógondolat–azújságosasztalkárólelvihetők.AközelgőKarácsonyvára-
kozásában szorgosan, mégisvidámantisztítsukkilelkün-ketmindenszennytől.
2 Béke és Jóság
November 29-én, szombaton,du.½4-tőlAdventikoszorúkészítésre hívjuk a családokat.½ 4-tőlszentmiseatemplomban,utánaaSzínházterem-benleszakoszorúkészítés,majdmegáldjukazel-készítettkoszorúkat.
Advent minden szombatján ünnepélyesgyertya-gyújtásleszazestizsolozsmaután.
Szinténnovember 29-én, szombaton,este7órától9óráigaMartineumbanSzentségimádáskeretébennyitjukmega2015.évnekszenteltSzerzetesiévet.KérjükaSzentlelketközösenezenazesténszer-zeteseinkért,hivatásokért!
December 1-jétől mindenhétköznap6.00órakorzsolozsma, majd 6.30-kor rorate szentmise. AszentmisékutánaKaszapIstvánterembenaga-pérahívjukatestvéreket.
December 7-én, ade.10óraiszentmiseutánérkeziktemplomunkbaSzentMiklóspüspök,ekkorün-nepeljükközösenaMikulást.Nagyonvárjukagyermekeket!
December 8. SzeplőtelenFogantatásünnepénazesti½6-osszentmisénlelkiadoptálás.9hónaponke-resztülvállalom,hogymindennapakapottimátelimádkozomaveszélyeztetettmagzatokért.
December 12-én, péntekendu-án2-től gyónásrahívjukazáltalánosiskolás,ésazifjúságihittanosgyermekeket.
December 13-án azestiszentmiseután,HaramzaLászló és Haramza Klára tart ádventi áhítatottemplomunkban.
December 23-án 12.00órakorleszatemplombanakarácsonyfaésabetlehemállítása.Várjukatest-véreketsegíteni.
December 24-én, du-án4órakorBetlehemesszín-darabbal,éjfélkorközösszentmisévelünnepeljükUrunkJézusKrisztusmegszületését,akarácsonyt.
Karácsony napján, december25-én,és26-ánvasár-napimiserendettartunktemplomunkban.
December 27-én, SzentJánosapostoltésevangélistátünnepeljük.A9.00óraiszentmisébenborszente-léstvégzünk.Buzdítjukatestvéreket,hozzanakújbortmegáldásra.
December 28-án, vasárnapa10óraiszentmiseke-retébenmegáldjukcsaládjainkat.Hívjukazokat,akikidénünneplikházasságukkerekévfordulóját.Ajubilánsházasokatkülönáldásbanrészesítjük,kérjük,hogyjelentkezzenekazirodában,hogyké-szülnitudjunkköszöntésükre!
December 31-én, estefél6órakortartjukPlébáni-ánkév-végihálaadószentmiséjét.
Január 1-jével az esti szentmisék 18.00 órakor kez-dődnek.
Január 2-án templomunkbanegésznaposszentség-imádáslesz.
Január 6-án,Vízkeresztünnepe.Parancsoltünnep,ezértezenanaponaszentmisehallgatásakötelező.Temp-lomunkbanreggel7-kor,de.fél9-korés10órakor,valaminteste6órakormutatunkbeszentmisét.
Január 18-tól 25-ig tartazÖkumenikusimahét.Január 24-én 24órásSzentségimádásleszatemp-lomban.
Február 2-án amegszenteltéletnapja.AzideiévbenazegyházmegyeszerzeteseiaSzalézirendházbangyűlnekösszeközösünneplésre
ESEMÉNYNAPTÁR
TEMPLOMUNKLITURGIKUS RENDJE
Szentmisék:Hétköznap:6.30,9.00,17.30Vasárnap:7.00,8.30,10.00,11.30,16.00,17.30
Zsolozsma:7.10,17.00(vasárnapreggelnincs)
Szentségimádás:mindencsütörtökön16.30
Litániák:Vasárnapazestifél6-osszentmiseután.
FIGYELEM!MISEREND ÉS LITURGIKUSRENDVÁLTOZÁS TEMPLOMUNKBAN!
Január 1-jétől hétköznap és vasárnap az esti szentmise 6 órakor fog kezdődni!
Az esti zsolozsma imádság hétköznap az estiszentmiseután,6óra40perckor,vasárnap to-vábbraisdélután5órakorkezdődik.
Béke és Jóság 3
Az első, amit a II. Vatikáni Zsinat fontosnak tartel mondani, hogy ez a nagy szentség nem emberi ta-lálmány, nem az Egyház alkotta meg, hanem Krisz-tus, az Újszövetség főpapja, a Szentháromság másodikszemélye, az örök Bölcsesség hagyta reánk.SzentJánosapostolevangéliumaaNagycsütörtök
estérőlszólóbeszámolójátkülönösenmélyértelműésünnepélyesszavakkalkezdi:„Húsvétünnepeelőtt,tudván Jézus,hogyeljöttazőórája,hogyelmenjenevilágbólaz Atyához,midőnszeretteövéit,kikevilá-gonvoltak,mindvégigszeretteőket...Tudván,hogymindeneketkezébe adottazAtya,éshogyőazIsten-tőljöttkiésazIstenhez megy”,ekkoradtaátszerete-téneklegnagyobbjeleit:
a lábmosást –,hogyapostolaiegészentisztákle-gyenek,
az Eukarisztia titkát –,hogyabbanmaradjonfennazőemlékezete,
és a búcsúbeszédet –,hogyazapostolokéstanít-ványaikegészenavilágvégéigeszükkelisfelfogják,mitjelentőveleélőkapcsolatbanlenni.Igen,ezavacsoraazon azéjszakánmentvégbe,
amelyen Jézus elárultatott. Gondolhatnánk, hogyJézusadhattavolnaeztaszentjeletvalamelymásal-kalommalis.DeőmárazalapításidőpontjarévéniselszakíthatatlanulösszeakartakapcsolnieszentjeleketaHúsvéttitkával:azőhalálávalésfeltámadásával.Ezazesteazsidóhúsvétszertartásoslakomájának
estéjevolt,amikoraBárány-áldozat,azajtók sze-möldökfájárakentbárányvérmegmentetteazsidónépetazöldöklőangyaltólésaFáraórabságából. Ezazó-húsvétbeteljesedettazújhúsvétban,ami- korazigaziBárányvéremegmentetteazújszövetségnépéta haláltól és a Sátán rabságából, smagával együttmindnyájunkatújéletretámasztott.AzOltári- szent-
ségben,aszentmisében,azEukarisztiábantehát Jézusnemcsakjelenlétének szentségétakartareánk hagy-ni,mégkevésbécsakegybarátilakomaasztalközös-ségétakartalétrehozni,hanemaszen ve dé sé nek em-lékjelétakartarájukésmindannyiunkrahagyni.Gondoljunk bele ebbe még mélyebben. Jézus
sokat tanítottaanépet,ésezatanítóJézusigéjébenistovább élavilágvégéig.Apostolaitólisezzelazutasítássalbúcsúzott:„Elmenvéntanítsatokmindennépet.”Ehhez hívenazEgyházmaisél,ésaJézustólkapottfelhatalmazáserejévelhitelesentanítjaazis-teni igazságot. Deabúcsúszavakígyfolytatódtak:„Tanítsatokmindennépet,megkeresztelvénőket…”Ezatanítástehátatanítvánnyálettembereketegyszentséghezvezetiel:akeresztséghez.VégsősoronJézusnemahitiskolájáthoztalétre,hanemaszent-ségekbenönmagávalegyesítetteatanítottembereket.Amiakeresztségbenelkezdődött,azfolytatódikazOltáriszentségben.Ahogy akeresztségminketbeol-tottJézuséletébe,úgyeztaz életközösségetismétésismétmegerősíti,elmélyítiaz Eukarisztiaszentsége.Ezarendmindenszentmisébenmegismétlődik,hi-szenazevangéliumbanmegjelenikatanítóJézus,az-utánpedigugyanőbelevonjaaz Eukarisztiaszentségiközösségébejelenlévőhíveit.Aszentmiséttehátnemszabadúgyfelfognunk,
mintaközösségösszejövetelét,Istennépénekgyűlé-sét,hitünkmegerősítését,mégkevésbéúgy,minthí-vekettoborzó,lelkesítőakciót.Aszentmisemisz té -rium,vagyisláthatójelekáltalvégbemenőláthatat-lan isteniesemény.Aszentmisétvégsősoronnemmimutatjukbe,hanemJézusKrisztus.
A SZENTMISE ALAPÍTÁSADOBSZAY LÁSZLÓ
4 Béke és Jóság
ELSÔÁLDOZÁSMÁTÉNÉ BOKOR KINGA HITOKTATÓ
„…minden írástudó, akijáratos a mennyek or-szágában, hasonló aházigazdához, aki kin-cseiből újat és régit hozelő.” (Mt 13,527)
Régiismereteinkneknemvagyunkhíján,rendelke-zünkhitalapokkal,deamindennapokaztbizonyel-koptatják.Kimondhatjaazt,hogymárelegettud,ahitebiztos…Abiblikus hittan előadások csütörtö-könként azestimiseutáneztazalapismeretünketfelfrissíti,„megfényesíti”.Leopoldatyaelőadásaiazismertszentírásirésze-
ketösszefüggéseibenláttatja.ValamicsodálatosSzent-lélek-eseményfolytánnemcsakazértelemkapújabb
meglátást,hanemalélekisgazdagodik,ahogyanaSzentháromságszereteténekazemberrevalókisu-gárzásátkeresgéljük.Személyesistenkapcsolatunkhoz,amindennapi
imánktáplálásához,hogyabbanhűségesenkitart-sunk,nagyonszükségesaSzentírásismerete.Ennekegyszerűenazazoka,hogyaSzentírás Jézusról,amegváltásunkról,azIstennekazemberrelvalótervé-rőlszól.Nagyatét!Azörökéletünk,azöröksorsunk.Soktévedésbecsúszhatamindennapoksorán,ha
agyerekkorihitismeretünkkelakarunkamaikorkérdéseire,ahozzánkfordulónakválasztadni.Ittalehetőség,hogykérdéseinkreválasztkapjunk.Devigyázat!AkiegyszereljönegyBiblikushit-
tanra,annakmindencsütörtökestéjefoglaltlesz–aferencesplébániaszentErzsébettermébentöltiazt.
Biblikus hittan csütörtök esténkéntMÁRIA TESTVÉR
2014. szeptember 21-én a Szent Erzsébet FerencesTemplomban 25 izgalommal teli gyermekszív vá-rakozott az Úr Jézussal való első találkozásra. Azorgona hívogató hangjára, fehér ruhába öltözöttgyermeksereg vonult az oltárhoz égő gyertyával akezében. Az elsőáldozók hófehér ruhája és a ke-zükben tartott fehér rózsa, amely ajándékuk voltJézus számára, lelkük tisztaságát jelképezte.Előzőnap,nagyizgalmakközepettevégeztékel
szentgyónásukat.Életükbenelőszörtapasztalhattákmeg,hogyJézusabűnbánóbűnösnekszívesenmeg-bocsát,várja,magáhozöleliésszeretetévelgyógyítjaazeltévedtésmegsebesültbárányt.Ígymosttisztaszívvelésmegtisztultlélekkel,vidámanállhattakazÚroltáraelé.Szeretetükjeleként,hálábólegyszálfehérrózsáthelyeztekazÚrasztalaelé.Azelsőáldozásiszentmisébenfelemelőpillanat-
naklehetetttanújaazösszesereglettkereszténykö-
zösség.25gyermekajkárólhangzottakfelasátánnakésabűnnekvalóellentmondásszavaiésaháromsze-mélyűegyIstenbevetetthitmegvallásánakazigenjei.Akezükbentartottgyertyalángjaáltalmegvilágítottgyermekarcokméltósága,jólkifejezteszándékukéshitvallásukkomolyságát.Alegmeghatóbbpillanatraaszentáldozáskorke-
rültsor.AzaJézus,akirőlolysokathallottakésta-nultakahittanórákon,aszentáldozásbanönmagátajándékoztaoda.Aszentmisezáróakkordjakéntagyerekekhálát
adtakIstennekaszentáldozásbankapottkegyelmekértésmegköszöntékszüleiknek,hogyszeretőgondosko-dásukkaltámogattákőketafelkészülésidejénésőkisrésztvettekörömükben.Nemcsakagyerekeket,ha-nemacsaládokatisegyesítetteezazünnep.Elmélyí-tetteösszetartozásukatésmélybékévelajándékoztamegőket.Ebbenaszépünnepbenmegmutatkozottaszentségekegyesítőésüdvösségethozóereje.
Béke és Jóság 5
KatekumenekMELINDA, EMESE, ÁKOS
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet,mert onnan indul ki az élet.” (Péld 4,23)AkatekumenátusaJézushozvalótartozásútjának
folyamata,aFORMÁLÁS,MEGTÉRÉSésaBEAVA-TÁSazEgyházéletébe,miszerintnemcsaka„fü-lünkkel”halljukatanítást,hanemaszívünkkelis.Visszhang,mertahallottésbefogadotttanításazélet-
ünkbenvisszatükröződik.Négy,egymáshozszorosankapcsolódófázisbólállezatanulásifolyamat,amelybenafejlődéslényegeafölöslegesdolgokelhagyása.Afolya-matnakmiamásodiklépcsőjénél,azazazelő-kateku-menátustkövetőkatekumenátusszakaszánáltartunk.Életünkmindenterületéntörekszünkarra,hogy
Jézusnaktetszőlegyenakárkapcsolataink,minden-napjaink,veszteségeink,gyermeknevelésünk,mun-kánk,kétségeink,töprengéseinktekintetében.Központihelyrekerülaszeretet,anyitottszív,a
megnyílóértelemazért,hogymegsejthessüklátha-tatlandolgokat;amegbocsájtástésaszemélyesimát.PéntekenkénttalálkozunkaFerencestemplom-
ban, havonta egyszer pedig városi szinten ahováSzombathelyplébániáirólérkeznekcsoportok.Eze-ketazalkalmakataJézusSzíveTársaságNővéreive-zetikteljesszeretetükkel.Alkalomrólalkalomrajobbanmegismerjükegy-
mást,ezáltaltudunkméginkábbJézusszavairahan-golódni,aSzentírásra,acsodálatos ésöröklétűjóIs-tenre,akimagaaszeretet.Várunkszeretettel!
Pénteki családos hittanPRADALICS HÁZASPÁR
Rendszeresen részt vettünk gyermekeinkkel a va-sárnapi szentmisén, amikor tehettük a hétközna-pokon is, látogattuk az egyházmegye rendezvé-nyeit…., de valami hiányzott.2013. tavaszán olvastuk a plébánia honlapján,
hogyműködikittegyházascsoport.Péntekeneste–elsőalkalommal–aSzentErzsé-
betteremajtajaelőttvacilláltunk,hogybekopogjunk,vagyinkábbmenjünkhaza.Féltünk,hogyszemélyesmeghívásnélkül,ismeretlenülegyösszeszokottkö-zösségbehogyanfogadnakmajdbennünket.DemárekkorátélhettükJézustanítását:„Zörgessetekésajtótnyitnak…;Idegenvoltamésbefogadtatok”.Nyitottközösségretaláltunk,aholszeretettelésörömmelfo-gadjákazújpárokat.Immármásfélévealakítjukúgyahétköznapjain-
kat,hogyapéntekestéinkszabadoklegyenek,éseltudjunkjönniaközösségbe.Aferencestestvérekve-zetésévelbeszélgettünkmárazangyalokról,apapság-ról,asorsról,ahalálról,akereszténycsaládterheiről,aházastársikonfliktusokról,avasárnapievangéliu-mokról,babonákról,„anyós-kérdés”-ről,stb.Többki-rándulástisszerveztünk,ahovagyerekekkelegyüttmentünk. Voltunk Kőszegen, a hegyhátsáli csil-lagvizsgálóban,aKis-Balatonon,Ausztriában,apark-erdőbengulyásfőzésselegybekötöttsportnapon.Megtapasztaltuk, hogy a keresztény élet sokkal
többettartogatazokszámára,akikközösségheztar-toznak.Erősödöttazistenkapcsolatunk,nyitottabbaklettünkazemberekfelé,megtudjukvédenihitünket,merünkéstudunkbeszélniazevangéliumról,gyak-rabbanjárulunkaszentségekhez,barátokrataláltunk,akikelőttbátranmegnyílhatunk,akikkelmegoszthat-jukgondjainkat,ésnemutolsósorbanmegismerhet-tükaferenceslelkiséget,aztestvérekderűjét,humo-rát,közvetlenségét,Isten-ésemberszeretetét.
Ovis MiseindultaSzombathelyiFerencesPlébániánnovember8-tól.
Azóvodásoknakszólószentmisekéthetentelesz,tehátebbenazévbenmégdecember 6-án du. 4 órakor.
2015-ben január 3-án, és 17-én lesz, délután 4 órakor.Érdeklődnilehet:HorváthAchillesplébánosnál:[email protected]
vagyVincziRékánál:[email protected]
6 Béke és Jóság
A VÁRAKOZÁS SZENTSÉGEPILINSZKY JÁNOS
Ferenc pápa 2015-re meghirdette a
Megszentelt élet (Szerzetesi élet) évet
Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születé-sére, arra, hogy a teremtett világban maga a te-remtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, amimár réges-régen megtörtént.Ezamagatartás,ezavárakozásnemúj.Afelüle-
tenazemberköznapiéletétmindenkorkönyörtele-nülmeghatározzaazidőhárom-múlt,jelenésjövő-látszatraösszebékíthetetlenfázisa.Afelületenigen.Denemamélyben.Ott,amélybenmindigistudtaazemberiség,hogytérésidőmechanikushatáraitképeselmosniaminőség,ajóság,aszépségésigaz-ságereje.Elég,haanagydrámákravagyanagyzcne-művekregondolunk,melyektitokzatosmódonattólnagyok,hogytöbbekköztalkalmatadnakarrais,hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.Aminőségidejeidőtlen.AmikorBachpassióját
hallgatjuk: honnét szólezazene?Amúltból?Aje-lenből?Ajövőből?Egybizonyos:mérhetetlenültöbb,
mintkegyeletesmegemlékezéséssokkaltatöbb,mintreménykedőutópia. Egyszerre szól mindenfelől.Azádventivárakozáslényegeszerint:várakozás
arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma semegyéb,mintvágyakozásazután,akivan,akiamiénk.Persze,errőlavárakozásróléserrőlavágyódárólcsakdadogva tudunkbeszélni.Annál is inkább,mivelIsten valóban megtestesültközöttünk,vállalvaalétmindensúlyátésmegosztottságát.Ésmégis,túlidőéstérvastörvényén,melynek– megszületvénBetle-hemben– magaateremtőIsteniskészséggelésvég-hetetlenönátadássalvetettealámagát.Ádventidejénmiarravárakozunkésazutánvá-
gyódhatunk:amimegtörténtésakitkétezereszten-deje jól-rosszul akezünkközött tartunkVágyó-dunkutánaésvárakozunkrá,azzal,hogyIstenbe-leszületettazidőbe,módunkbanállkiemelkedniazidőből.
ASzentatyaszeretnéelérni,hogyahívekfelfigyelje-nekarra,hogykörükbenisélnekolyantestvérekésnővérek,akikközösségbenegészenIstennekszentel-tékodamagukat.AszerzetesekIstenszeretőhívásáraválaszolnakimádságaikkal,aktívtevékenységükkel,plébánián,iskolában,szociálisintézményekben.Bár-holisélnek,egyajellemzőjük:Istennekodaadnitel-jesenönmagukatimában,szeretetben,szegénység-ben,szüzességbenésengedelmességben.
A2015-ösévaszerzetesekértvan,amiaztje-lenti,hogyvégiggondoljuk,nekünkmitisadnakaz
Isten-keresésükben.Imádkozzunk ér-tük,ésazért,hogyhivatásokbanisgya-rapodjanak.Ebbenazévbentöbbima,és közösségi alka-lomislesz,melyeta szombathelyi szerzetes közösségek fognak ve-zetni. Jöjjünk el rájuk és imádkozzunk közösenvelükésértük.
Isteni ADomány és felADatKÓSA GÁBOR KÁNTOR
Mindannyiantudjuk,érezzük,hogyaszépzenetöbb,mintemberitalálmány,Istenadománya.Azeneihal-lásképességétsemcélnélküladtaIstenazembernek,hanemazőszolgálatábannyerieligazirendeltetését.Ahogyalábunkis arra való,hogyazőútjainjárjunk,zenei képességeink is őt kell, hogy szolgálják.Azapostolokisarrabiztatnak,hogy„anekünkjuttatottkegyelemszerintiadománnyal”szolgáljunk.Ezért sze-retettel kérjükazokatahíveket,akikazeneihalláské-
pességét hordozzákmagukban, jelentkezzenek azénekkariszolgálatra(akántornálvagyazirodában).Nemcsakakimagaslózeneitehetségekképesekaszépéneklésre.Ahallás,ahangszorgalommalfej-leszthető,képezhető.Ráadásulebbenaszolgálat-banmigazdagodunk,nemfáradunkel,hanemfel-üdülünk,éneklésközbenlelkünketIstenközelebbvonjamagához,smindezttestvériközösségbenél-hetjükmeg.
Béke és Jóság 7
Mi egy jubileumi év célja? Az, hogy a figyelemközéppontjába állítson olyan értékeket, esz-ményeket, amelyet egyes közösségek fontos-nak tartanak. Nem csak a maguk, ha nemmások számára is.SzombathelyésaSzombathelyi
Egyházmegyeszámáramostjöttelezazalkalom.Egyolyanember-reszeretnénkráirányítaniafigyel-met, aki életével, cselekedeteivelpéldaképmindannyiunkszámára.ŐMárton,akitazEgyházszent-
kénttisztelésakiittszületettváro-sunkban Szombathelyen, akkor,amikoratelepüléstmégSavari-ánakhívtákazalapítórómaiak.2016-ban lesz 1700 éve, hogymegláttaanapvilágot.Ezérthir-detettjubileumiévetaSzombathe-lyiEgyházmegye.
Mi a célunk?Szeretnénk, hogy a jubileumi
évbenszervezettprogramoksegítsé-gévelSzentMártonalakját,személyiségét,lelkiségétmegismerjékazemberek.Tudjanakmegtöbbetarrólazemberről,akitnemvértanúhalála,hanempéldáséletemiattavattakszentté.Szeretnénk,hamegérte-nékazemberekmivezetteMártontéletében,miirá-nyítottatetteit,mivoltéleténekszilárdalapja.Sze-retnénk,hamegismernékazemberekakortamibenMártonélt:mitjelentettakkorkeresztényneklenni,
hittérítő munkát végezni, püspök-kéntazegyházatirányítani.
Ajubileumiéveknekjelmon-datotisszoktakválasztani,amiki-
fejeziazegészünnepszellemiségét.„Felemelő szeretet!” EztválasztottaaSzombathelyi Egyházmegye a jelesünnepmottójának.
Bár2016-banleszcsakazév-forduló, szeretnénk addig is többprogrammalmegszólítaninemcsakaszombathelyieketésaSzombathelyiEgyházmegyében élőket, hanemmindenkit:határainkoninnenéstúl.A lelkiségi, szakrálisvala-mintkulturáliséssportesemé-nyekkelacélunkMártonszemé-lyénekmegismertetéseazember-ekkelésaközösségformálásis.
Fiatalokatésidőseketegyaránthívunkésvárunkazeseményekre, ahogy a hívőkmellettanemhívőkistalálhat-
nakkedvükrevalóelőadást,sporteseményt,kiállítást, koncertet. Lelkiségi programjaink fontosrésze az egyházmegyei zarándoklat, amikor SzentMártonereklyéjételvisszükavasiészalaitelepülé-sekre.KulturálisprogramjainkközülkiemelkedikaSzentMártonéletétéskorátbemutatóelőadássorozat,valamintWernerAlajosSzentMártonmiséjénekős-bemutatója.
Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre!
Szent Márton Jubileumi Év
a Szombathelyi EgyházmegyébenEGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNY
ASzombathelyiFerencesPlébánián
BABA-MAMA KLUBindul heti rendszerességgel, szerdánként:
November26-ándu.fél5-kor;dec.3-án,de.9-kordec.10-éndu.fél5-kor;ésdec.17-énde.9-kor.
SzeretettelvárunkaPlébániahittantermében!Érdeklődnilehet:HorváthAchillesplébánosnál:[email protected]
8 Béke és Jóság
Hittanos gyerekekkel voltunk Budapesten a Mátyás templomban és a Szent István Bazilikában
Templomunk búcsúünnepét mintegy 200-an ünnepeltük. Szász Zsombor ferences atyával és a zalaegerszegi hívekkel együtt
25 gyermek elsőáldozott idén ősszel Plébániánkon Ősszel sümegi zarándoklatot szerveztünk 50 fő részére
ESEMÉNYEK KÉPEKBEN
Béke és Jóság •AszombathelyiSzentErzsébetFerencesPlébániahavontamegjelenőlapja.Szombathely,9700SzentErzsébettér1.•Tel.:94/311-689;www.szombathely.ferencesek.hu•E-mail:[email protected]
Felelőskiadó:P.HorváthAchillesOFMplébános•Aplébániaszámlaszám:CIBBank10700127-68373980-51100005Nyomdaielőkészítés:KoltaiJános•Nyomdaimunkák:DekorandKft.
Az újság ajánlott ára (melyet a hátsó perselybe bedobhatnak a kiadás támogatására): 200 Ft.