2014 nyara - gyermekdaganat.hu · magam is részt vettem és Ő mondta, hogy lesz ez a verseny...

20 14 ny ar a

20. s zám

A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának lapja

• hírvelo • 20. szám • • 2 • • 2014 nyara • • hírvelo • 20. szám • • 3 • • 2014 nyara •

Ugye kíváncsiak vagytok arra, miért késett a Hírvelő?

Bocsánatot kérünk a késésért, de kissé összetorlódtak az év végi feladatok. Tanévet zártunk és országos konferenciát szerveztünk. No, de meglátjátok, a várakozás nem volt hiábavaló. Igazán gazdag tartalom gyűlt össze. Hogy mi minden?

Evans Michelle mesét írt a vakációról 1 és beszámol kiváló sportsikereiről is 14

Balogh Anna könyvet írt a betegsége hónapjairól, bemutatkozik és beszámol a könyv születéséről 2–3 de első Bátor Tábor élményét is megosztja veletek 10–11

Timi, Bogi, Zsombi, Bence alkotásaiból láttok egy szép válogatást 4–5

Lukács Gergő, régi barátunk amerikai kalandjáról számol be 6–7

Nehéz sorsú gyerekek nagyszerű alkotásait is megismerhetitek 8–9

A Csodalámpa dzsinnje különleges kívánságot teljesített a nyár elején, erről is olvashattok 12–13

A Balogh Timi és édesanyja által készített kedves őssejtekkel is megismerkedhettek 15

Majnik Zsolti szenzációs motoros kalandjáról mesél 16–17

Rolus gondolatait az édesanyja tolmácsolásában olvashatjátok gyermekéről készített rajza kíséretében 18

Az Őssejt-transzplantációs Osztály mindannyiunk nevében köszöni meg Lukács Gergő csodálatos áprilisi jótékonysági hangversenyét 19

Természetesen nem maradhatnak el a fejtörő rejtvények sem 20

A lapot három hírrel zárjuk a fedél hátoldalán

Nyáron se feledkezzetek meg rólunk! Küldjetek sok-sok cikket az őszi Hírvelőbe, hogy minél hamarabb elkészüljön majd az őszi szám! Tudjátok! Mindenre kíváncsiak vagyunk. Olvastál egy szép könyvet? Ajánld nekünk a Hírvelőben! Különleges tábori élményeid voltak? Írd meg! Rajzoltál, fotóztál valami érdekeset, szépet? Írtál verset, mesét? Oszd meg az olvasóinkkal! Jó vicceket tudsz? A Hírvelő olvasói is szeretnek nevetni (és mi is!), küldd el! Ha van egy jó feladványod, rejtvényed? Add fel a gyerekeknek! Légy alkotó társunk!Pallag Erika, szerkesztő Orosházi Katalin, szerkesztő Rákai András, tördelőbipaerika@gmail com oroska@gmail com andras rakai@gmail com

Újságunk megjelenését a Demax Művek Kft. támogatta.

Nyári meseRéka és Anya sokszor kimentek a rétre. Volt ott egy játszótér, három csúszda, két libikóka, négy hinta (kettő a kicsiknek és kettő a nagyoknak), két fekvőhinta, két körhinta, két mászó-ka, két homokozó, hét kis játékházikó és egy nagy kastély volt a játszótéren. Réka évközben nagyon sok új gyerekkel barátkozott, úgy örült, hogy új emberekkel találkozhat, de mégis nagyon hiányoztak a tesói, akik nagyon későn értek haza az iskolából.

– Mama! Mikor jönnek haza a többiek?– Kicsit később…Réka mindig azon bosszankodott, hogy mindig azt mondja anya „Majd később…”– Most inkább köszönj el szépen, és menjünk haza!– Rendben.– Sziasztok! – kiáltotta jó hangosan Réka. – Szia, Réka! – kiáltották a többiek.Réka otthon belebújt a narancssárga papucsába és felbattyogott az emeletre. Fent Anya

segített neki megmosakodni. Ittak egy teát és elindultak az óvodába Bencéért meg Katiért. Réka az oviba menet elhaladt az iskola előtt.

– VAKÁCIÓ!!!!! – hallotta Réka a közeli ablakból.– Anya, ez mit jelent?

Ti tudjátok mit jelent?– Hamarosan megtudod…Réka már nagyon várta, hogy megtudja, mit jelent. Visszafele az oviból Réka látott az út

mentén egy fagyizót.– Anya, anya, légyszi, veszel egyet, olyan meleg van…– Majd kicsit később Rékuskám, most menjünk haza, ebédeljünk meg, és utána lehet róla

szó.– Kati mesélte, hogy az oviban is nagyon meleg volt. Azt mondta, hogy csináltak egy kis

vízi játszóteret az udvaron.– Összevissza vizeztek minket! Nagyon jó volt!! – szólt közbe Kati.Hazaértek, megebédeltek és Réka meg Bence lefeküdtek pihenni. Amire felébredtek meg-

érkeztek a többiek.– SZIASZTOK!! – kiáltott Réka, és mind odafutottak!A nagyobbak, Bálint és Alex egy mondókát mondtak:Ó–IÓ–CIÓ–ÁCIÓ–KÁCIÓ–AKÁCIÓ–VAKÁCIÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Megtapsolták őket! – Éljen, éljen! – de nem tudták miről van szó.– Ez mit jelent? – Azt, hogy mától nincs se suli, se ovi és együtt tudunk lenni!!! Juppiii!!– Nehéz ez a versike. Hipp-hopp megtanulod, a suliban mindenki tudja!!Egy kicsit később Eszter is belépett az ajtón. Nagy mosollyal a száján. Anyára nézett…– Leérettségiztem!!– Az mi? – kérdezte Réka.– Azt jelenti, hogy én is végeztem a sulimmal, jövőre újat kezdek! És nekem is VAKÁCIÓ

van!! – Az meddig tart?– Nyáron nincs több tanítás, szeptember 1–ig!! !!!!!VAKÁCIÓ!!!!! (kiáltották mind)Mindenkinek nagyon jó nyarat kívánok! Evans Michelle

• hírvelo • 20. szám • 2014 nyara • • hírvelő • 20. szám • • 1 • • 2014 nyara •


Balogh Anna

280A fenti cím egy különleges könyv címe. Anna tavaly, hatodikos korában írta ezt a könyvet azokról a hóna- pokról, amikor a Madarász utcai Kórházban nyirok- csomó daganatból gyógyult. Megkértem, hogy írjon magáról nektek, hogy megismerhessétek. Olvastam a könyvét, de csak nemrég találkoztunk személyesen. Egy pillanat alatt a szívembe zártam őt. (O.K.)

Én Balogh Anna vagyok. A 2000. évben született 901 Anna nevű lányból egy. Budapest közelében, Dunakeszin élek, egy víztorony és egy templom kö-zött. A Fazekas Mihály Általános Iskolába járok, a hetediket végeztem. Nagyon szeretek tanulni, a kedvenc tantárgyam a kémia. Igazából az új ismeretek megszerzése létfontosságú számomra. Sokat olvasok, jó a barátaimmal, de nagyon szeretek egyedül is lenni. Unatkozni nem szeretek, magamat sértem vele.

Amikor megbetegedtem, a hétköznapi, addig megszokott rutinom teljesen felborult, úgy éreztem magam, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. A régi életem megma-radt darabjai segítettek abban, hogy ne csapjanak össze teljesen a fejem felett a kétség-beesés és a bizonytalanság hullámai. Ezek a „megmaradt darabok” a családom szerete-te, barátaim, tanáraim törődése. Fontos volt a tanulás és a kórházi tanítók barátságos számonkérése is. Jó érzés volt, hogy van feladatom, kötelességem. Ha azt mondták vagy éreztették volna velem, hogy nem kell tanulnom, semmit se kell csinálnom, csak sajnál-ni magamat, akkor azt gondoltam volna, vége: nincs dolgom már ezen a világon. Persze voltak napok, amikor képtelen voltam tanulni, de megnyugtattak, ez belefér a helyzet-be, türelmesek voltak velem. A kórházi kezelés alatt tartottam a kapcsolatot a baráta-immal, az iskolámmal. Az osztályfőnököm a kórházba, az onkológiára is bejött, ahogy a legjobb barátnőm is. Otthon gyakran meglátogattak, és ha elég jól éreztem magam, akkor különböző programokat is szerveztünk a barátnőimmel. A tanáraim különórákat tartottak nekem, hogy ne maradjak le. Ezeknek nagyon örültem, nem engedtek el.

A könyvem a lelki kínlódásom eredményeképpen jött létre, mégis az írás segített feldolgozni a történteket. Megbeszéltem magammal a dolgokat, letisztultak az érzése-im. Ezért szeretek naplót írni. A hullámzások adják a létezésem, bár jó és rossz érzések törnek színre, de élek, így tudok élni. Azt gondoltam, talán segíthet a sorstársaimnak a saját küzdelmükben. Leginkább nekik szántam. Aki ma szembesül a ténnyel, hogy sú-lyos beteg, az nehezen gondol arra, hogy mi lesz egy hét múlva, mi vár rá. Az idő megáll. Megdermed a lét. És a reményt olyan nehéz magunkban megtalálni.

Én orvos szeretnék lenni, bár a szakirány kérdését még nem döntöttem el, de addig még re-mélem sok időm van. Mivel ér-dekel a biokémia, szívesen fog-lalkoznék orvosi vegytannal. Kiskoromban azt mondtam doktor leszek, akartam paleon-tológus – oda voltam a dínókért –, de történész, divattervező is lenni. A kórházi tartózkodásom megerősítette bennem az elha-tározást, hogy olyan hivatást válasszak, ami előrébb viszi a vi-lágot, segíti az embereket. Azért is szeretnék sokat tudni, mert ha többet tudok, többet is se-gíthetek. Nagyon jó érzés volt, ahogy az orvosok velem bántak, velem beszéltek. Nem kisgyerekként. Voltak közös hétvégéink, engedték, hogy kérdezzek, válaszoltak. Ha az érsebészetről kérdeztem, akkor arról beszélhettünk. Egy közös reggelinél a szállóban Veronika doktornő így kérte a májkrémet: kérek Anna egy kis hepart a vajas kenyerem-re. A latint használta! Sokat nevettünk.

A Balogh Anna 280 című könyvemből az alapítványok a kórházban saját részre ké-szíttettek. Ingyen adtak annak, akinek jónak látták. Mi is vettünk 200 darabot, ha valaki szeretne belőle, nekem írhat. Rendelhet a készítőtől is, ez a Könyvműhely. Ami pénz érkezett a könyvért, azt mind a barátomnak adtam, Macinak. Ő Hollósy Máté, debreceni fiú, neki agydaganata volt, nehezen élnek. Utoljára januárban műtötték. El-jött hozzám, megmutatta miket kapott a pénzből. A Bátor Táborban ismerkedtünk meg. A táborban sokat tanultam, de elmondhatom, hogy a betegségem alatt is. Persze nehéz tanácsot adni annak, aki most van nehéz helyzetben. Igazából tényleg minden a fej-ben és a szívben dől el. Hit, bizalom, akarat és remény nélkül nem lehet mindezt végig csinálni. Még egy fontos dolog: újra elfogadni magunkat, újra szeretni! Azért írom ezt, mert én csalódást éreztem, önmagamban. A testem nem védett meg, ellenem fordult.

Mindig igyekeztem tervezni, tanulni, készülni és hinni a jövőben. Abban, hogy egy-szer véget ér a szomorúság, az egyhangú mindennapok, a sebek begyógyulnak. Lassan, de biztosan folytatódik az élet. Éreztem, hogy az élet vagy létezés valamilyen formában zajlik tovább. Lehet, hogy úgy ahogy még ismeretlen számomra, de valami vár rám. Bíztam benne, hogy az új nap hoz örömöt is. Így éltem napról napra. Majd eljött a pil-lanat, amikor azt éreztem, felragyogok én még! Van erőm! És ezért az érzésért megérte türelmesen várni. Balogh AnnaAki szeretné elolvasni Anna könyvét, írhat Annának: [email protected], de megrendelheti a Könyvműhely könyvesboltjában is: www.konyvmuhely.hu _Könyvesbolt_a kereső sorba írjátok be: Balogh Anna 280 (O.K.)


• hírvelo • 20. szám • • 5 • • 2014 nyara •• hírvelo • 20. szám • • 4 • • 2014 nyara •

Tanulunk és alkotunk Tanulunk és alkotunkBalogh Timi

Kövesdi Bogi munkái

Miklós Bence három alkotása

Így kívántak jobbulást a Gyermekgyógyászati

Osztályon egy nyolcadikos fiúnak az osztálytársai.

Kassa Csaba doktor bácsi és Márton Zsombi


Az amerikai kaland

Hogy is jut eszébe az embernek, hogy elmenjen egy versenyre Amerikába? Az egész onnan indult, hogy tavaly májusban eljött piciny hazánkba az Indiana

University tubatanára, Daniel Perantoni mesterkurzust tartani. Ezen az eseményen jó-magam is részt vettem és Ő mondta, hogy lesz ez a verseny idén májusban (ITEC 2014 Competition Tuba Young Artist Division), és szeretné ha részt vennék rajta, mert jó esélyt lát rá, hogy szép eredményt érjek el. (mint később kiderült igaza lett )

Aztán eltelt egy nyár, egy újabb tanév kezdődött. Kiírták hivatalosan a versenyt, és volt egy előválogató, amin egy felvételt kellett beküldeni a leendő zsűrinek, hogy eldöntsék ki az a néhány ember, aki elutazhat a versenyre és élőben is megmérkőzhet egymással. A felvételt január 31-ig kellett elküldeni, nekem jó szokásomhoz híven si-került 30-án felvenni és még aznap elküldeni, persze kapkodások közepette. Ezután jött a várakozás, hetente megnéztem kiírták-e már a névsort, de semmi. Egy márciusi napon néztem az oldalt és megláttam, hogy végre fent van azoknak a neve, akik beju-tottak a versenyre. Görgetek lefelé, és hatalmas örömömre az első helyen találtam a ne-vem. Tehát elsőként jutottam be a verseny elődöntőjébe rengeteg ember közül. Először nem is igazán fogtam fel a dolgot, iszonyúan boldog voltam. Most jött talán a legne-hezebb része a dolgoknak, a szállásfoglalás, repülőjegyek, biztosítás, stb. Nagyon sok probléma volt mindennel, de anyukám jól állta a sarat és segített, amiben csak tudott. Természetesen közben készültem a versenyre. Eljött a nagy nap, életem első repülése, első látogatás az Egyesült Államokba. Az utazás nem volt teljesen zökkenőmentes, de

odaértünk időben, végül is minden jól jött ki.Aztán eljött az elődöntő napja, hatalmas vára-

kozással mentem ki a színpadra, hogy játszhassak a zsűrinek. Lejátszottam a darabokat és jött az ideg-őrlő várakozás, hogy ki is jut be a döntőbe. Borzasz-tó hosszú időnek tűnt mire kiragasztották a kivá-lasztottak névsorát.

Eljött a pillanat, és ez a kép fogadott. Ismét első helyen jutottam be, de ezennel már a döntőbe. Itt is természetesen hatalmas volt az öröm. A döntő két nap múlva volt. Izgatottan vártam, hogy ismét játszhassak az ott megismert fantasztikus zongo-rakísérővel, Lishan Xue-val. Nagyon jó barátságba kerültünk, és felajánlotta, hogyha bármilyen nagy koncertem vagy CD felvételem lesz, Ő nagy öröm-mel kísérne engem. Szóval eljött a nap. Lejátszot-tam, talán életem egyik legjobb formáját tudtam hozni. Minden összejött, amit szerettem volna.

Az eredményt csak másnap este, egy bankett keretében hozták nyilvánosságra. Meg-érte várni, ugyanis első helyet sikerült kikeverednem ebből a szoros küzdelemből. Ami-kor megtudtam az eredményt egyszerűen nem bírtam visszafojtani az örömkönnyeimet. Kívánom mindenkinek hogy éljen át rengeteg hasonló érzést, egyszerűen felfoghatatlan.

Ezek után még 5 napot töltöttünk ott, mert ez a ver-seny egy konferen-cia keretében zajlott le. Rengeteg fantasz-tikus koncert, mes-terkurzus. A ver-senygyőzelem mellé még pluszban hoz-zájött, hogy a felül-múlhatatlan Mira- phone cég felaján-lott nekem egy mű-vészi szerződést amit én nagy örömmel elfogadtam. Az biztos, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam ez idő alatt és ezért nagyon sok embernek jár a köszönet. Adamik Gá-bornak, a főtárgy tanáromnak, Beke Lászlónak, aki segített pénzt keresni a versenyre, a Miraphone cégnek, hogy biztosították számomra a kiváló tubájukat és természetesen a szüleimnek, nagyszüleimnek akik mindenben segítettek nekem és nagyon sokat áldoz-tak azért, hogy én ott lehessek és bizonyíthassak. Hát nagyjából ennyi lenne az én nagy kalandom.

Az életem azóta teljesen megváltozott, fellépések fellépések hátán. Június közepén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagytermében is megmutathattam, hogy mit is tudok valójában. Július 7-én utazom Németországba, ahol többek között egy 120 fős zenekar kíséretével fogok előadni egy szólót. Július végén pedig a Heavy Brass Guys tuba kvartettel lesz néhány fellépésem. Ez a tuba kvartett egyébként a pótolhatatlan tuba tanárom vezetésével működik. Augusztusban pedig a pihenésé és a kikapcsolódásé lesz a főszerep. Aztán szeptemberben újra kezdődik a munka, hiszen januárban Franciaor-szágban lesz egy megmérettetésem, áprilisban pedig Csehországban fogok megküzdeni a többiekkel.

Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de ha bárki szeretné feldobni bármilyen eseményét egy kis zenével, szívesen segítek ebben, csak

keressen meg időben ezen a telefonszámon: +36-30/847-8612, vagy esetleg a [email protected] írjon egy e-mailt, és mindent

meg tudunk beszélni. A következő koncertemen találkozunk :)



„Nem mese az gyermek”Bizonyára sokan vannak közöttetek, akiknek vannak példaképeik. Nincsenek ezzel

másképpen a felnőttek sem. A példaképnek nem is kell idősebbnek lennie. Nekem is van példaképem, és fiatalabb is nálam. Róla és a tanítványairól szeretnék mesélni nektek.

L. Ritók Nórának hívják a példaképemet, és nagyszerű pedagógus. Személyesen nem ismerem, de olvasom az írásait és látom a tanítványainak az alkotásait. Nóra – talán nem haragszik meg érte, ha keresztnevén szólítom – művésztanár. Berettyóújfaluban él, ahol az Igazgyöngy Alapítvány Művészeti Iskoláját vezeti. Akkor határoztam el, hogy mesélek nektek Nóra iskolájáról, amikor tavasszal az Európa Pontban megnéztem a kiál-lításukat.

Nagyon-nagyon tetszenek a képeik. Az alapítvány és az iskola rendkívül nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozik. Közületek sokan el sem tudják képzelni milyen az, amikor a leg-elemibb dolgok sem állnak rendelkezésre. A szülők nem kapnak munkát, nincs ennivaló, nincs hol lakni, vagy csak hideg, omladozó falak között lehet, nincs cipő, nincs tiszta ruha, mert víz is alig és folytathatnám. Ti, akik megküzdöttetek valamilyen súlyos betegséggel vagy éppen most is ezt teszitek, tudjátok milyen nehéz körülmények között élni. Bizonyára megértitek, milyen boldogság lehet a végtelenül szegény gyerekeknek, hogy az iskolában van meleg és fény, étel is akad és gyönyörű, színes képekben fejezhetik ki az álmaikat. Azzal pedig, hogy lerajzolják azokat, azt is el tudják képzelni, hogy egyszer talán meg is valósulhatnak ezek az álmok.

Készülnek festmények:

Születnek grafikák:

Alkotnak kerámia tárgyakat:

Álmodozzatok és alkossatok ti is! O. K.

TábortűzÉles, sikító hang, fékcsikorgás. A kocsi táncba lendül, érzem a biztonsági öv durva szorítását válla-

mon, ijesztő.– Mi történt? – kérdem apát. – Néhány kocsival előrébb... a mellékútról kikanyarodott valaki a sor elé. Könnyen lehet baj. Figyel-

nem kell, már csak ezért se bosszants! Hidd el, jól fogod magad érezni. Nem értem, mi a bajod, te akartál menni, te kérted Györgyi nénit, hogy kerülj be a mostani csoportba. Ráadásul a nagyok közé! Gyönyörű helyen van, modern épületek, szép új szobák.

– A szögesdrót is vadi új lesz?– Befejeznéd? Megőrjítesz!Csendben autózunk tovább kettesben Hatvan felé.A Bátor Tábor a célállomás. Igen, szerettem volna menni. Ott a betegágyon bárhova, csak történjen

már valami más. Lássak, halljak embereket, ne csak betegként létezzek. Azóta jártam két napot isko-lába, volt suli kirándulás a Balatonnál. A barátnőimmel szinte minden nap találkoztunk. Sokat beszél-gettünk. Jó volt hallgatni okosságukat és a hülyeségeket is. Nem csak a betegségről szólt. Most félek visszatérni a hozzám hasonlók közé. Megismerni új, nehéz sorsokat, meghallgatni és meghallani őket. Újra átérezni a történteket. Jönnek a csendes, sírós éjszakák, kérdések. Mit tehetnék? Vele miért történt ez, milyen jövő vár rá? Ha mosolyognak is társaim, mindenkiben van egy rejtett szomorúság a történtek miatt. És csalódás: önmagunkban. A testünk ellenünk fordult, vagy csak képtelen volt védekezni, meg-védeni. Tényleg mennem kell? Simogatjuk majd egymás fejét, hogy milyen bátor vagy, mert tudsz élni. Lehet, hogy nem is tudok, csak úgy életben maradtam.

Hatvan. Tovább megyünk. Kifelé a városból. – A tábor is távol van a városközponttól, mint nálunk Dunakeszin a Rehabilitációs Intézet. Nehogy

zavarjuk a „normálisok” életét mi, „nem normálisak”.– Anna, te most direkt csinálod ezt? Miért? Nem gondolhatod ezt komolyan! Most büntetésben

vagyok, mert elhoztalak? Megjegyzem a te kérésedre!Olyan szomorú apa, az arca kifejezetten piros. Nem akarom tovább bosszantani.– Ne haragudj, szeretlek apus. Csak úgy félek, hogy mi lesz. Mostanában nem voltam nélkületek

ennyit távol. Hiányozni fogtok. Elveszik a könyveim és a telefont is? És ha bajotok van? Szólni fogsz? Ígérd meg!

– Persze Anna, ne aggódj!Kiszállunk. Tényleg szép hely. Nagy üvegablakok, új épületek. Szeretettel fogadnak. Némán figye-

lek. Van úgy, hogy nem is hallom a szavakat. Az érzéseket vizsgálom, ez teljesen lefoglal. Kicsit értet-lenkedek. Néznek rám, keveset szólok, gondolják kicsit „mulya” vagy csak buta vagyok. Nem zavar. Már a nagy üvegablakokon nézek kifelé. Papírokat tölt ki apa. Nekem nyakba való medált kell készíte-nem a nevemmel, amit viselnem kell. Gyorsan megtervezem, elkészítem. Apa búcsúzik tőlem. Nehezen hagy itt. Elindul. Vissza-vissza fordul. Csak rá kellene néznem, úgy három másodpercig, akkor haza-vinne. Inkább maradok, már nem nézek felé. Még nem futamodtam meg semmitől, ezt is kipróbálom. Elvették a telefonom, e-bookom. A tábor végén visszakapom. Szerencsére három könyvet a bőröndöm

szakadt bélésébe rejtettem. Lapul Maupassant, egy Rejtő könyv, Előre tolt helyőrség, és egy tankönyv. Egy hétre! Ahh. A könyv számomra nem csak szórakozás, hanem menekülési útvonal is. Menekülés egy másik világba, egy másik helyre.

A zöld füvön srácok fociznak. Érkeznek újak. Barátok találkoznak, egymás hátát veregetve örülnek egymásnak. A full c-k a magasba repülnek. Egy barna hajú srác hangosan nevet. Nincs vonzóbb, mint a vidám nevetés. Rátapad a tekintetem. Felém pillant, keresi szemével, ki az aki figyeli. Ez jó! Működ-nek az érzékei, ha észrevette. Nem akarom örömüket megzavarni, 45 fokkal fordítom el a tekintetem. Azért még jól látom. Nekünk lányoknak nem kell végig mustrálnunk egy fiút ahhoz, hogy lássuk mi-lyen alkatú. Más a térlátásunk, diszkrétebbek vagyunk, vagy annak látszódunk. Lányt még nem ütöt-tek azért pofon, mert a fiú dekoltázsát bámulta.

A szobánkban vagyok. Egyszerűen, modernül berendezett szoba. Nagyon tiszta, a padlóról lehet-ne enni. Ismerkedem a szobatársaimmal. Választok közülük, akit mélyebben igyekszem megismerni. Mindannyian kedvesek, szimpatikusak nekem, de kettő társnál többre nem tudok figyelni. A szoba-társakkal együtt sokat nevetünk, beszélgetünk már most az első nap, de Viki és Barbi akik úgy érzem közelebb állnak hozzám, velük fogok többet törődni. Az otthoni életben sem gyűjtöttem száz ismeret-séget. Csak annyi barátom van, akikre tudok figyelni, rájuk mindig kell, hogy legyen időm. Akinek sok ismerőse van, azok inkább like-pajtások, egymás posztjait olvasva, igenelve odavész az idő, s a három igaz barát is vele! Sok program vár ránk, mindig mozgásban vagyunk. Már most hiányzik a magány, hogy átgondoljam mi is történt. A csendes lét, hogy esetleg gondolkodhassak. Ha félrevonulok, máris ott van egy társam vagy egy cimbi, hogy mi baj? Én nem szomorkodni vonulok félre. Csak szeretek néha egyedül lenni. Szükségem van rá. Muszáj lesz egész nap ugrálnom, falat másznom, énekelnem? Hiányzik egy szoba, az ajtaján felirattal: silencium, vagy ahogy Viki mondaná: Pofa be.

Jaj Viki! Borzasztó ez a lány! A suliban az ilyeneket mindig kerültem. Ekkora száj, emelt orr, ronda beszéd. Ő a legnagyobb szívű lány. Kemény csajt mutat, be ne merj szólni neki, sajnálni meg, na azt meg ne próbáld!

Leveleket írunk srácoknak, szerelmeseket. Úgy hetet. Hasonló szöveggel: amikor megláttam izmos válladat, rögtön beléd szerettem. Az egyik cimbi szólt, álljunk le, kérjünk bocsánatot, nehogy vala-ki gúnynak vegye, bántónak. Mi erre nem is gondoltunk, csak poénból viccelődtünk. Ők szerencsére vették a lapot, visszaírtak, nevettünk, de azért megírtuk a bocsánatkérőt is. Viki akarta először, de lebeszéltük, mert kissé nyersre sikeredett a levele, diplomáciai küldetésre totálisan alkalmatlan. Barbi is benne volt a buliban. Ő félénk, védtelen lányt mutat, mint akit csak kettőig tanítottak meg számol-ni, de belül igazán szelíd. Egyedül is megáll, erős lábakon. Nyíltszívű, őszinte, egyenes, érti a viccet. Csendes, jó barát.

Gyorsan elteltek a napok, írni sem volt sok időm, de bármi rosszat is gondoltam a táborról, bármitől is féltem, tévedtem. A szeretet, elfogadás, ami itt az alaptörvény, mindent überel. Nem szintetikus dolog ez, olyan őszinte, természetes. Ezt érzi itt az ember. Barátságok születtek, együtt vagyunk bát-rak. Fájdalom, szenvedés, tudjuk mi az. Kaptunk hideget, meleget, edződünk mint az acél. Összeka-paszkodva előre menetelünk. Nehéz lépteink alatt kövek morzsolódnak, előttünk sötét erdők nyílnak meg. Nincs ilyen erős sereg a világon, mert a mi szívünk, ha fél is, egyszerre dobban, és benne lobog a tábortűz.

2013. július 10. Balogh Anna



A Csodalámpa dzsinnje jelenti

Barni nem készült kisfiúkora óta ejtőernyősnek. Akkor döntötte el, hogy kipróbálja ezt a különleges élményt, a tandemugrást, amikor egy hosszú és komoly betegségből való sikeres felgyógyulást követően lehetősége nyílt, hogy teljesüljön egy kívánsága a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetően.

Mivel nekem már kétszer is volt szerencsém átélni a szabadesés semmihez sem ha-sonlító érzését, örömmel vállaltam, hogy megszervezem Barni ugrását. A szeszélyes áprilisi időjárás nem könnyítette meg a dolgunkat, több halasztás után így végül május elsején, csodaszép napsütéses, enyhén felhős időben találkoztam vele és édesapjával a Siófok-Kiliti repülőtéren. Míg mi Barni apukájával beszélgettünk, őt alaposan felké-szítették az ugrásra, kapott egy speciális ejtőernyős ruhát, és megismerkedett a tan-

dempilótával, Szőlővel (Szöllősi Jánossal), valamint az ugrását videokamerával és fényképező- géppel is rögzítő ejtőernyős ope-ratőrrel, Ovival (Ovidiu Balan- nal).

Rövid várakozás után az ejtő-ernyősök beszálltak a MI8-as he-likopterbe, ami negyed óra alatt 4000 méteres magasságba repí-tette őket. Mint mindig, a tan-demesek, így Barni és Szőlő is az utolsók közt ugrottak ki. Ahogy elhagyták a gépet, Barni is meg-

tapasztalhatta, milyen érzés 45–50 másodpercig szabadon zuhanni, 180–220 km/h-s sebességre gyorsulva, s közben gyönyörködni az alatta térképszerűen elterülő balatoni tájban, a tó hatalmas vízfelületében, az óriási napsárga repceföldekben, a zöld mezők-ben és Siófok látképében. 2500 méter zuhanás után, 1500 méteres magasságban Szőlő kinyitotta az ejtőernyőjüket, amit aztán az 5–6 perces ereszkedés alatt Barni is irányít-hatott. Az ereszkedést már mi is jól láthattuk a földről, integettünk is nekik. Elsőként Ovi ért földet, majd profin landolt a szélesen mosolygó Barni és Szőlő is.

Sokáig beszélgettünk aztán az ugrásról, Barni elmesélte, hogy szinte nem is félt, talán csak a helikopter ajtajában, az ugrás előtt egy pillanatra. Mint mondta, fantasztikus ér-zés volt a szabadesés, látni az alattuk elterülő felhőt, majd átzuhanni rajta. Végig nagyon jól érezte magát, élvezte azt is, hogy irányít-hatja az ejtőernyőt.

Mikor kérdeztem, lesz-e ismétlés, azt vá-laszolta, ha rajta múlik, biztosan. Úgy fogal-mazott, ez az ugrás élete top élményei közt marad örökre. Nagyon jó érzés volt látni, hogy sikerült örömet okoznunk Barninak.

Köszönet illeti az ejtőernyősöket, Szőlőt és Ovit, valamint Editet, Szőlő feleségét, aki végig segített Barninak. A kívánság nem tel-jesülhetett volna a támogató, az FGSZ Föld-gázszállító Zrt.-t segítsége nélkül.

Lakatos Edinakívánságkoordinátor

Sportélményeim a 2013-2014-es tanévben

Tavaly októberben paraúszónak kategorizáltak.

Februárban részt vettem a Special Olimpics úszóversenyén, bronzérmet szereztem 25 m-es mellúszásban, aranyérmet 25 m-es hátúszásban és aranyérmet 25 m-es gyorsúszásban.

Áprilisban újra a Special Olimpics úszóversenyén voltam, ahol 4. helyezést értem el 25 m-es mellúszásban, ezüstérmet szereztem 25 m-es hátúszásban, aranyérmet 25 m-es gyorsúszásban és tagja voltam az aranyérmes 25 m-es gyorsúszás váltójának.

Június 8-án Egerben az elso igazi pontot éro országos paraúszó versenyemen 5. helyezést értem el 100 m-es gyorsúszásban (2 perc 3.86 másodperces idovel) és ezüstérmet szereztem 100 m-es hátúszásban

Augusztusban készülök Lengyelországba, Varsóba, ahol a Magyar Csapattal fogok versenyezni! Szurkoljatok!

Evans Michelle

Még szeretnék dicsekedni, bár ez nem sportolói érdem, de június 7-én, délután fél háromkor letettem 100% emeltszintu elorehozott angol nyelvu érettségit.


Ossejtekre várva…A Szent László Kórházban voltam ossejt gyuj-

tésen. Csak vártunk-vártunk, de hetekig nem jöttek

a sejtek. Tanulással és rajzolgatással töltöttem az idomet. Egyszer csak az az ötletem támadt, hogy rajzolok egy ossejtet. Amikor kész lett, Kecskeméti Éva néni meglátta, és egybol ötletelni kezdtünk. Arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha minden itteni gyerekek lenne egy saját, kézzel fogható ossejtje.

Otthon Pécsett, anyával hozzáláttunk a ter-vezéshez. Mivel az orvosok azt mondták, min-denki ossejtje más és más, úgy döntöttünk, hogy három féle alakú lesz. Kerekített sarkú, ovális és háromszög alakú, kicsiben és nagyban. Remé-lem mindenki megtalálja a legmegfelelobbet.

Szeretettel küldjük minden transzplantációra váró gyereknek, és remélem segít nektek!

Balogh Timea


Betartottam a sorrendet. Először egy 650-es túra-sporttal, majd egy 900-as sport-túrával mentem. Folyamatosan érdeklődtem a motorozással és a motorral kapcsolatos dolgok iránt. Mire odaértem az ezresekhez, már tudtam azt, amire kí-váncsi voltam. Belecsaptunk a lecsóba. Jött 3–4 menet az 1000-ekkel. Eszméletlen nagy élmény egy ilyen gépen ülni is, nemhogy vezetni.

Aztán a nap folyamán voltak motoros kaszkadőrök, akik nagyszerű trükköket mutattak be. És szóba került a hayabusa. Egy gépállat, ami a motorok 1. számú raga-dozója, a csúcs, az abszolút, a lenyűgöző, és mindenben a leg...

A menetet nagyjából egy komoly-zenei műhöz tudnám hasonlítani. Egy álom az a gép. 1300-as motor van benne. Mint egy kisebb kocsi motorja. És lenyűgöző élmény volt. Összeba-rátkoztam néhány motorossal,akik felajánlották a segítségüket. Ha el-jutok oda hogy motort nézzek ma-gamnak, elmondják mit ajánlanak, és megnézik személyesen is.

Olyan nap volt az a szombat, amit soha nem fogok elfeledni. És bár a képek nem adják vissza az élményt, azért csatoltam néhányat! :)

Mindenkinek a legjobbakat!Majnik Zsolt

Motoros kalandok

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében került meg-rendezésre az első motoros nap, ahol motorosok és beteg/gyógyult gyerekek együtt motorozhattak, Örkényen, az Euro-Ring versenypályáján 2014. május 24-én, szombaton.

Nagy titkolózás fedte ezt a napot a szüleim részéről. Nem árultak el semmit. Aztán kiderítettem, hova megyünk. Még nem is hallottam erről a pályáról, és ha-talmas köddel a fejemben vártam, hogy lassan megérkezzünk. Már csak három kanyarra voltunk a céltól, amikor megláttunk vagy 20 chopper motorost, ahogy bekanyarodtak előttünk. Ekkor anya megszólalt: velük leszünk. Hirtelen nem tud-tam mit gondolni. Aztán leparkoltunk, és nagyjából 100 méteres szakaszon végig motorok. Kicsik, nagyok, szépek, csodásak – és természetesen gyorsak! A motoro-sok beálltak a bokszutcába, nekünk meg ki kellett választani, hogy melyik motor-ral kívánjuk megtenni azt a három kört amit lehet.

.

Motoros kalandok


Rolus gondolataitmegértette, versbe szedte és leírta az édesanyja:

Már megint beteg lettem, de legyőzöm ezt megígértem. Beköltöztem egy boxba nem sok időre, 40 napra. Érdekes volt a helyzet, de a lényeg ott volt anya, apa, és a tablet. Nem unatkoztam sokat mindig vártam, hogy valaki meglátogat. Közben volt sok vizit én olyankor előadtam a hisztit. Kállay doktor bácsinak a vizsgálatokat nem engedtem, viszont neki köszönhettem, hogy Thomas függő lettem. Kaptam kemot, infúziót ha nem bírtam, kértem fájdalomcsillapítót. Viszlát régi csontvelő egy német donoré lett a megfelelő.

Teltek múltak a hetek a nyálkahártya leválás, és hányinger mellett megjöttek a sejtek. Sokszor elment a kedvem akkor Éva nővér bábozott nekem. A nővérek olyan kedvesek, ha csókot küldtem, ők megöleltek. Kiabáltam, Mariann hol vagy? Ugye nem vesszük le a véreket, na ne beszéljünk zöldeket! Amikor jobban lettem a gyógytornász nénivel labdákat is emelgettem. Történt velem rossz, és jó a pszichológus néni gondoskodott róla, hogy elkerüljön a depresszió. S elérkezett a nap, amit annyira vártam kinyithattam a box ajtót bátran. Én felpattantam a motoromra s elindultam egyből jobbra-balra. Integettem viszlát, cső,

hamar eltelt itt az idő!

Andrea


• hírvelo • 20. szám • • 20 • • 2014 nyara •

Törd a fejed, érdemes!

Te is gyakran teszeda tanár kérésére és magadtól is.

Törd a fejed, érdemes!

Keresd a különbséget!

Hogy mennyi van? A 30 ötöd-részénél 1-gyel kevesebb.

Keresd meg a gyerekek játékait!

Nyomozzunk!Manócska egyszer madártejet készített barátainak. Mielott azonban tálalhatta volna, a madártej eltunt.

A tökházban Manócskán kívül még négyen voltak: Mazsola, Tádé, Cica-Mica és Morzsi. A kérdésre, hogy

ki ette meg a madártejet, így válaszoltak:

Mazsola: Tádé volt. Tádé: Cica-Mica volt. Morzsi: Nem én voltam. Cica-Mica: Tádé füllent.

Vajon, ki ette meg a madártejet, ha négyük közül pontosan egy hazudott?

Mirol lehet megismerni az igazi matematikust?

– Hogy nem halmozza az élvezeteket, hanem élvezi a halmazokat.

Te is alkothatsz vicces válaszokat erre a kérdésre:

Két pásztor, János és Péter találkoznak.

János azt mondja Péternek:– Adj nekem egy juhot, akkor nekem pontosan

kétszer annyi juhom lesz mint neked!”

Péter azonban ezt felelte:– Nem! Jobb, ha te adsz nekem egy juhot, mert

akkor mindkettonknek ugyanannyi lesz.”

Hány juha van Péternek és hány Jánosnak?

Egy kis földrajz. Melyik a kakukktojás? Ha nem jössz rá azonnal, keresd meg az országokat a térképen, és máris egyszeru lesz:

a) Ausztria, Szlovákia, Csehország, Románia, Ukrajna

b) Németország, Japán, Svájc, Lengyelország, Belgium

c) Kanada, Oroszország, Ausztrália, Románia, Mongólia

d) Dánia, Lengyelország, Japán, Argentína, Szlovákia

POPÓ MUSTRA • Keresd meg , melyik hátsó melyik á l lathoz tartozik!

A szabónak van egy 16 méteres posztó- darabja, ebbol minden nap levág 2 métert.

Hányadik nap vágja le az utolsó darabot, hogy meglegyen a pontosan 2 méteres rész?

Van tizenkét piros és tizenkét kék zoknim egy fiókban. Legalább hány zoknit kell kivennem ahhoz, hogy biztosan legyen két azonos színu?

Matekozzunk!

– Ó! Hiszen csak egy vesszot hibáztam el! – mondja sokszor a diák. A vesszo tényleg apróság? Tedd ki a vesszot a második szóban úgy, hogy új értelmet kapjon!

ebed - ebed merek - merek keret - keret verem - verem feled - feled meglep - meglep kerek - kerek beszed - beszed veres - veres szemet - szemet Hány kg

a három kenyér?Tavasszal gyakran

kerül a szádba

ESZ M

• hírvelo • 20. szám • 2014 nyara •

• hírvelo • 20. szám • • 24 • • 2014 nyara •

PHÍREK WHÍREKcHÍREKQEz IGEN!!!

Legyőzni egy betegséget távol a csa-ládtól, a barátoktól, hatalmas teljesít-mény. Ugye egyetértünk? Mindemel-lett azonban még lépést is tartani az osztálytársakkal a tanulásban, nem is akárhogyan, az egy második hőstett.

Kövesdi Boglárka véghezvitte. Kitűnő bizonyítványt ért el és ezzel iskolájában kiérdemelte az

„Év Diákja” címet. Büszkék vagyunk Bogira, és sok szeretettel gratulálunk.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypeda-

gógiai Kara és a Kórházpedagógu-

sok Egyesülete

„A kórházpedagógia hazai és nemzetközi fejlődése,

új utak keresése” címmel konferenciát rendezett. A kon-

ferencia résztvevői

„Gyógyulj meg!” képeslapokat készítettek és küldtek

a vakáció kezdetén is kórházban gyó-

gyuló gyerekeknek.

A LáriFári Ala-pítvány idén is ren-dezett karitatív re-gattát. Június 18-án Szigligeten a Szom-bathelyi Marku-

sovszki Kórház Gyermekonkológiai Osztályáról és a Budapesti Szent László Kórház Őssejt-transzplan-tációs Osztályáról érkező gyerekek és hozzátartozóik vitorlázhattak a Bala-tonon Szigligetnél.

• hírvelo • 20. szám • 2014 nyara •

20 14 ny ar a

20. s zám

A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának lapja

2014 nyara - gyermekdaganat.hu · magam is részt vettem és Ő mondta, hogy lesz ez a verseny...

Documents