20150719 nonstopdoctor-medbiotech gvh bejelentés
DESCRIPTION
A Medbiotech által működtetett "Egészségközpontok" két megyében is egy ránézésre 5-10 ezer forint anyagárú, "biorezonanciás" elven működő készüléket - a Nonstop Doctort - ajánlgatnak, az interneten és helyszíni szóróanyagaikban is, több százezer forintos áron. Másrészt ugyanezzel a cuccal (is) állapotfelmérést és kezelést is végeznek a helyszínen, térítés ellenében. Tekintve, hogy a "birezonanciás" és "bioenergetikai" egészségügyi berendezések állítólagos működési elve tudománytalan, és hogy a Nonstop Doctorról sincs semmilyen leírás az oldalon, bepanaszoltam a vállalkozást a fogyasztók (betegek) vélhető félrevezetése miatt. (Amiben egyébként több doktor is exponálta magát, névvel és arccal.)TRANSCRIPT
ŰRLAP
FOGYASZTÓKKAL SZEMBENI TISZTESSÉGTELEN
KERESKEDELMI GYAKORLAT,
ÜZLETI DÖNTÉSEK TISZTESSÉGTELEN
BEFOLYÁSOLÁSA, ÉS
JOGSÉRTŐ ÖSSZEHASONLÍTÓ REKLÁM
BEJELENTÉSÉHEZ
Alkalmazandó 2014. július 1-jétől
A bejelentési űrlap kitöltése előtt kérjük, figyelmesen olvassa el a Gazdasági Versenyhivatal honlapján közzétett, a bejelentési űrlapokra vonatkozó általános, valamint az egyes bejelentési űrlapokhoz kapcsolódó tájékoztatókat!
(http://www.gvh.hu/szakmai_felhasznaloknak/urlapok/bejelentesi_urlap.html)
2
I. A bejelentőre vonatkozó adatok
I.1. Azonosító adatok
I.1.1. A bejelentő
a) vállalkozás
b) magánszemély
c) egyéb
(a megfelelő aláhúzandó)
I.1.2. A bejelentő
a) neve / cégneve: Deák Ferenc
b) címe / székhelye: 8000 Székesfehérvár, Budai út 52., X/3.
c) cégjegyzékszáma (vállalkozás esetén):
d) telefonszáma (nem kötelező):
e) e-mail címe (nem kötelező): [email protected]
f) tevékenysége és tevékenységének földrajzi területe (vállalkozás esetén):
I.2. A bejelentést benyújtó törvényes képviselőjére vagy meghatalmazottjára vonatkozó
adatok
Ezt a pontot csak akkor kell kitölteni, ha a bejelentő nem magánszemély, illetve ha a magánszemély bejelentő a bejelentést nem személyesen teszi meg
A bejelentéssel együtt a képviseleti jog, illetve a meghatalmazás igazolása is szükséges!
I.2.1. A bejelentést
a) a bejelentő törvényes képviselőjeként nyújtom be.
b) a bejelentő meghatalmazott képviselőjeként nyújtom be.
(a megfelelő aláhúzandó)
I.2.2. A képviselő/meghatalmazott adatai:
a) név:
b) cím:
c) telefonszám (nem kötelező):
d) e-mail cím (nem kötelező):
I.3. Kéri-e annak a ténynek a titokban tartását, hogy bejelentéssel élt a GVH-nál? (a megfelelő
aláhúzandó)
a) Igen
b) Nem
3
I.4. A bejelentő viszonya a bejelentettel
I.4.1. Adja meg, milyen viszonyban áll a bejelentettel? (a megfelelő aláhúzandó; több válasz is
megadható egyidejűleg)
a) A bejelentett árujának, vevője, felhasználója vagyok.
b) A bejelentett versenytársa vagyok.
c) A bejelentett (volt) alkalmazottja, tulajdonosa, ügyvezetője, stb. vagyok.
d) egyéb.
I.4.2. Az I.4.1 d) szerinti esetben jelölje meg pontosan viszonyát a bejelentettel: Semmilyen
kapcsolatban nem állok a bejelentettel.
4
II. A bejelentett(ek)re vonatkozó adatok
Kérjük, hogy az összes, a magatartásban részes Ön által ismert vállalkozást tüntesse fel!
Az egyes adatokat vállalkozásonként külön-külön, adott esetben az azonosíthatóság érdekében a vállalkozásokat megfelelő sorszámokkal jelölve adja meg.
II.1. Bejelentett(ek) azonosító adatai
II.1.1. Bejelentett[sorszám]
a) A bejelentett vállalkozás neve / cégneve: Medbiotech Hungary Kft.
b) A bejelentett vállalkozás címe / székhelye: 4027 Debrecen, Ibolya utca 5. fszt 1.
c) A bejelentett vállalkozás fő tevékenysége: egészségügyi szolgáltatás, kereskedelem,
egyéb tevékenységek
d) A bejelentett vállalkozás tevékenységének földrajzi területe (nem kötelező): Debrecen,
Szeged, országos
Medbiotech Hungary Kft./2009
4027 Debrecen, Ibolya utca 5. fszt 1. Adószám:14966903-2-09
Cégjegyzékszám:09-09-017868 Árbevétel:33,74 MFt. Utolsó mérleg:2014
Létszám:6
A cég telephelye(i) (rendelő):
4024 Debrecen, Csapó utca 28. 2. em. 2-3.
+36 20 279 14 76
További rendelő:
Medbiotech Hungary Kft.
6724 Szeged Kálvária tér 16.
+36 20 258 40 61
5
III. A sérelmezett magatartás bemutatása
III.1. Kérjük, mutassa be részletesen, hogy milyen magatartást/magatartásokat sérelmez, mi a
bejelentés benyújtásának az oka!
A vállalkozás honlapján - http://www.meggyogyulsz.com -, illetve az általa forgalmazott termék -
Nonstop Doctor kezelőkészülék – honlapján - http://www.nonstop-doctor.com - olyan, a
„biorezonancián” alapuló diagnosztikai és kezelési eljárást (orvosi kezelést, illetve otthon használható
készüléket) hirdet, amelynek hatásosságára – ismereteim és az eddigi tapasztalatok szerint – nem sok
esély van, és nem is szolgál arról semmilyen magyarázattal, bizonyítékkal. A honlapo(ko)n elérhető
egyetlen információ az, hogy "a Medbiotech Hungary Kft. nyilatkozik arról, hogy minden szükséges
vizsgálatot elvégeztetett a készülék EU-s forgalmazásához és minden EU-s előírásnak megfelel a
készülék. A vizsgálatok eredeti jegyzőkönyveit a cég központjában (4024 Debrecen, Csapó u. 28. 2.
em. 2.) munkanapokon 9-17 óra között személyesen bárki megtekintheti." Ez feltehetően valamilyen
érintésvédelmi vagy más hasonló, a funkcióval nem összefüggő tanúsítvány lehet…
Ezzel szemben számos IRREÁLIS kijelentést és ígéretet tesz, úgy, mint:
http://www.nonstop-doctor.com
"A Nonstop Doctor kezelőkészülék állapotfelmérés nélkül is sokat segít egészsége visszanyerésében
és megőrzésében."
"A Nonstop Doctor egy mini „háziorvos”, amely minden egyes panaszára gyógyírként szolgálhat, már
röpke félóra alatt. Örökre megszabadulhat a fájdalomtól, gyulladásoktól, fertőzésektől, izom-, ízületi-
és csont-betegségektől, vírusok, baktériumok, gombák, paraziták okozta megbetegedésektől! A
biorezonanciás és elektroakupunktúrás elveken működő készülék akár az összes ismert betegség
gyógyításában segíthet!"
"A biorezonanciás eljárással, nagy hatékonysággal gyógyítanak allergiát, bőrbetegséget,
immungyengeséget, szenvedélybetegségeket és daganatos megbetegedéseket egyaránt. Nagy
segítség a fájdalomcsillapításban, méregtelenítésben és sok egyéb más krónikus betegségben
szenvedőknek."
"Ha most megrendeli a készüléket, akkor a Nonstop Doctor VIP készülék mindössze: 359.900 Ft"
"Nonstop-Doctor Basic. 25 program 173.900 ft.
Fájdalomcsillapítás
Gombásodás elleni program
Vírusok elleni program
Emésztőszerveket javító program
Megelőző frekvenciák
Nonstop-Doctor VIP Legnépszerűbb 99 program 359.900 ft
Gerincsérv
Migrén
Alvászavar
Ízületmerevedés
Parkinson-kór
Alkoholizmus
Vastagbél betegségek
Nonstop-Doctor Ideal. 49 program 259.900 ft
Cukorbetegség
Onkológiai problémák
6
Ízületi gyulladások
Allergia
Lumbágó
Stresszoldás"
http://www.meggyogyulsz.com
"A szervezet elektromos tevékenységének mérése azonban újabb korszakához érkezett, ez pedig a
Biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia alkalmazása."
"Kezeléseink lényege, hogy az egészséges rezgéseket megerősítsük, a diszharmonikus rezgéseket
pedig megszüntessük. A vizsgálat során felállított diagnózis után egy homeopátia teszt alapján
azonnal megkezdhető a személyre szabott kezelés, mely a beteg sejtekre rögtön hat. A beteg sejteket
egészséges sejtekre jellemző rezgésekkel harmonizáljuk. A kezeléseink mellékhatások nélkül erősítik
meg a szervezet és a betegség okát szünteti meg. Az összes ismert betegséget tudjuk kezelni
eszközeinkkel, mindenféle mellékhatás nélkül, már a tünetek megjelenése előtt 2-3 hónappal!"
"A biorezonancia kezelés időtartama:
Egy kezelés 15-30 percet vesz igénybe – Egy kezelés ára: 3900 Ft."
"Mennyire pontos a módszer?
A ma ismert diagnosztikai eljárások (vérkép, MR, ultrahang,CT, tükrözések…stb.) 65-70%
pontosságúak, míg a készülékünk 85-90%-os pontossággal diagnosztizál."
"Ennek a terápiás eljárásnak a kifejlesztésében nagy segítségre voltak a NASA kutatásai."
Különösen sajnálatos (és amennyiben lehetséges és vizsgálatuk alapján is indokolt lesz, hasznos lenne
a tényt döntésükben is kiemelni), hogy a fenti tevékenységhez orvos közreműködők is a nevüket
adják, mintegy hitelesítve a közléseket és ígéreteket. Ők a következők:
Dr. Kacsó Kornélia – A Meggyógyulsz.com vezető szakorvosa
Dr. Tápai Mária – Szegedi rendelő szakorvosa
Dr. Katona Ágnes – Szegedi rendelő homeopátiás szakgyógyszerésze és életmód tanácsadója
A téma után kutatva hatóságuk honlapján is találtam hasonló esetet, ami sok közös vonást mutat a
Medbiotech Hungary Kft. tevékenységével:
http://www.gvh.hu/data/cms991793/Vj058_2008_m.pdf?query=biorezonanci%C3%A1s
Kérem tehát hatóságukat, hogy vizsgálják meg a készülék diagnosztikára és orvosi kezelésre való
alkalmasságát, amennyiben pedig a forgalmazó és orvos képviselői ezt nem tudják igazolni, tiltsák el a
céget az ilyen tartalmú információk közlésétől. Ha a készülék a közölt funkciókra alkalmatlan,
indokoltnak tartanám a számla ellenében történő, feltétel nélküli visszavételt és a vételár kifizetését,
ugyanígy a készülékkel folytatott diagnosztikai és kezelési eljárások árának megtérítését, tekintve,
hogy a cég számára pozitív fogyasztói döntést a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, a
félrevezetés eredményezte, a vállalkozás pedig – elvileg – törvénytelen tevékenységből legális
jövedelemhez nem juthat…
Kérem, hogy a készülék alkalmatlansága esetén – és amennyiben erre lehetőségük van - a hatóság
döntésében szögezze le, a közreműködő orvosok jövedelemszerzés céljából igazolhatatlan
módszerhez, hatástalan készülék alkalmazásához adták a nevüket. Ezt azért is tartom fontosnak, mert
számos hasonló termék esetén sikerül a forgalmazóknak néhány orvost megnyerniük, és a
fogyasztóknak/betegeknek jó tudni azt is, hogy a doktori cím nem feltétlen garancia az etikus
magatartásra.
7
Kérem továbbá, hogy – amennyiben ez hatóságuk számára megengedhető – tegyék közzé
általánosan is megfogalmazva, hogy eddigi vizsgálataik szerint a biorezonancián alapuló eljárások –
vizsgálatok, kezelések, készülékek – nem igazoltak, hatástalanok, ezért az ilyen ajánlatokat a
fogyasztók fogadják erős fenntartásokkal.
III.2. Egyéb adatok:
III.2.1. Tudomása szerint mióta áll fenn, illetve ha már befejeződött, mettől meddig állt fenn a
sérelmezett magatartás?
A vállalkozás – tudomásom szerint – 2009-től működik ezen a néven, hogy a kifogásolt terméket mióta
forgalmazzák, illetve a fizető kezeléseket mióta végzik, nem tudom.
III.2.2. Mely áru(k)ra (termékekre vagy szolgáltatásra) vonatkozik az Ön által sérelmezett
magatartás?
Nonstop Doctor kezelőkészülék forgalmazása Biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia alkalmazása.
III.2.3. Speciális termékek
a) Véleménye szerint a termék megfeleltethető-e valamilyen speciális árukategóriának (pl.:
élelmiszer, étrend-kiegészítő, gyógyszer, orvostechnikai eszköz, kozmetikai termék,
befektetési eszköz, biztosítási termék stb.)?(nem kötelező)
aa) Igen
ab) Nem
b) Ha az előző pontban igennel válaszolt, akkor mutassa be milyen speciális
termékkategóriáról van szó (Válaszát indokolja!):
Úgy gondolom, orvostechnikai eszköz lehet a szerkezet, bár ennek különféle kategóriáit nem ismerem pontosan.
Sajnos a fogyasztók/betegek sem, akik az „orvostechnikai eszköz” megnevezéstől automatikusan egy
hatásosságában is ellenőrzött terméket várnak, holott – tudomásom szerint – többnyire csupán egy egyszerű,
regisztrációs eljárást takar a besorolás.
III.2.4. A bejelentett szerepe az áru forgalmazásában
Kérjük az alábbi kérdésekre válaszait vállalkozásonként, illetve – ahol az értelmezhető – árunként külön-külön adja meg.
a) A bejelentett ([bejelentett neve]/ [bejelentett sorszáma])
aa) a termék forgalmazója, a szolgáltatás nyújtója
ab) a termék gyártója
ac) a termék, szolgáltatás reklámozója
ad) a termék forgalmazásával, reklámozásával kapcsolatban egyéb tevékenységet
végez:
(a megfelelő aláhúzandó; több válasz is megadható egyidejűleg)
b) az ad) választása esetén írja le a tevékenységet:
8
III.2.5. Ha a bejelentett nem a termék forgalmazója, a szolgáltatás nyújtója, jelölje meg a termék
forgalmazóját, illetve a szolgáltatás nyújtóját. Ha tudomása van a megvalósításban részt vevő
egyéb – nem bejelentett – vállalkozásokról is, ezeket is jelölje meg!
III.2.6. Milyen módon valósult meg a kifogásolt magatartás?
a) Reklám
b) Marketingtevékenység
c) Egyéb kereskedelmi kommunikáció
d) Egyéb tájékoztatás
e) Egyéb tevékenység vagy mulasztás
(a megfelelő aláhúzandó; több válasz is megadható egyidejűleg)
III.2.7. A III.2.6 d), illetve e) szerinti esetben jelölje meg pontosan a tájékoztatást, illetve a mulasztást!
Országosan elérhető honlapokon nyújtott tájékoztatás, szolgáltatás- és termék ajánlás, Youtube ismertető -
https://www.youtube.com/watch?v=cl4rKtMDKfw . Hogy a bejelentett, egyéb helyeken és eszközökkel (PR
cikkek, szóróanyagok, helyi médiumok stb.) milyen egyéb marketing- vagy reklámtevékenységet folytat, annak
nem sikerült a nyomára bukkannom.
III.2.8. Milyen módon és eszközökkel valósult meg a kifogásolt magatartás?
Jelölje be valamennyi eszközt, amiről tudomása van!
a) Televízió
b) Rádió
c) Internetes tájékoztatás
d) Nyomtatott sajtó
e) Kültéri plakát (pl. óriásplakát)
f) Beltéri plakát (pl. üzletben kihelyezett plakát)
g) Szórólap (ideértve az „akciós újságot”)
h) Szóbeli tájékoztatás (?)
i) Direkt marketing (ideértve a nyomtatott és elektronikus verziót is)1
j) Címke2
k) Használati és kezelési útmutató (?)
l) Jótállási jegy
m) Eladásösztönző gyakorlat3:
1 Ezt a pontot akkor jelölje be, ha a vállalkozástól személyesen Önnek címzett marketinganyagot kapott akár nyomtatott
formában, akár e-mailben!
2 Ezt a pontot akkor jelölje be, ha a kifogásolt magatartás a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon
rögzítve valósult meg!
9
n) Egyéb
(a megfelelő aláhúzandó; több válasz is megadható egyidejűleg)
III.2.9. A III.2.8 n) szerinti esetben jelölje meg pontosan írja le a magatartás megvalósulásának
módját, eszközét:
III.2.10. Kérjük adja meg a III.2.8. pontban megjelölt eszköz megjelenésének helyét, idejét: (pl.
televízió-reklám esetén írja mellé a csatorna nevét, ahol a reklámot látta, valamint – ha tudja –
az idősávot ,amikor a reklámot vetítették, napi-, illetve havilap esetén a lap címét, és – ha
tudja– a lapszámo(ka)t)!
http://www.nonstop-doctor.com
http://www.meggyogyulsz.com
https://www.youtube.com/watch?v=cl4rKtMDKfw
III.2.11. Álláspontja szerint a sérelmezett magatartás hogyan készteti vagy késztetheti a címzettjét
(fogyasztót, illetve üzletfelet) olyan döntés meghozatalára, amelyet egyébként nem hozott
volna meg? (Válaszát indokolja!)
Szuperlatívuszokban beszél a termék tulajdonságairól, bevonja a meggyőzésbe a családtagok egészségét is,
igyekszik a készülék megvásárlását anyagilag is előnyösebbnek feltüntetni, mint az egyéb diagnosztikai vagy
kezelési eljárások alkalmazását, orvosokat vonultat fel, nem szolgál konkrét magyarázattal a működési elvet
illetően, de hivatkozik a NASA kutatásaira is, a használhatóság körét pedig oly módon terjeszti ki, hogy a
készüléket a svájci bicskához hasonlóan multifunkciósnak, gyakorlatilag szinte bármilyen betegségre
alkalmazhatónak tünteti fel
III.2.12. Ön szerint ki volt a kifogásolt magatartás célcsoportja, az kik felé irányult? (a megfelelő
aláhúzandó)
a) Fogyasztók
b) Vállalkozások (üzletfelek)
c) Mind fogyasztók, mind pedig vállalkozások (üzletfelek)
III.2.13. Ön szerint meghatározható-e az érintett fogyasztók olyan jól körülhatárolható csoportja, akik
felé a kereskedelmi gyakorlat irányult? (a megfelelő aláhúzandó)
a) Igen
b) Nem
III.2.14. Ha a III.2.13 kérdésre igennel válaszolt, akkor írja le, jellemezze ezt a csoportot (pl.
autótulajdonosok, síelők), és azt is, hogy a tagok mely szempontok alapján alkotnak egy
csoportot?(Válaszát indokolja!)
Egészségügyi gondokkal küzdők, beleértve a daganatos betegeket is, illetve mindazok, akik az egészségük
megőrzésére aránytalanul sok időt, pénzt, energiát tudnak és hajlandóak áldozni.
3 Ezt a pontot akkor jelölje be, ha a kifogásolt magatartás nem klasszikus reklám, hanem olyan marketingeszköz, ami az árun,
szolgáltatáson túl külön előnyöket kínál! (pl. "ajándék" felajánlása)
10
III.2.15. Ön szerint alkalmas-e a kifogásolt magatartás a fogyasztók koruk, hiszékenységük, szellemi
vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható
csoportja magatartásának torzítására? (a megfelelő aláhúzandó) (nem kötelező)
a) Igen
b) Nem
III.2.16. Ha a III.2.15. kérdésre igennel válaszolt, akkor írja le, jellemezze ezt a csoportot (pl.
meghatározott betegségben szenvedők, idősek, stb.), és azt is, hogy miben áll az e csoportba
tartozók fokozott kiszolgáltatottsága? (Válaszát indokolja!)
A „biorezonanciás” diagnosztika illetve kezelés a hirdetett pontossággal és hatékonysággal különösen csábító
lehetőség lehet azok számára, akik idegenkednek a „nyugati” orvoslás gyógyszereitől, átfogó, „holisztikus”
kezelésre vágynak, akut problémákkal, netán súlyos, esetleg eddig még kezelhetetlennek bizonyult
betegségekkel küzdenek. Ők nyilvánvalóan az eddigitől eltérő, más alapokon nyugvó eljárásokat (is) keresnek,
és hitüket ezek hatásosságában utolsó reményük is erősíti.
11
III.3. A bejelentő rendelkezésére álló bizonyítékok
Kérjük, hogy a rendelkezésére álló dokumentumok másolatát csatolja a bejelentéshez! Az űrlaphoz csatolt egyes dokumentumokat, bizonyítékokat kérjük lássa el 1-től kezdődő folyamatos sorszámozással, és e helyen e sorszámra hivatkozással adja meg a csatolt iratok jegyzékét; az űrlap egyéb részein – ahol az releváns –elegendő e sorszámokra hivatkozni.
A bejelentő és a bejelentett közötti szerződéses kapcsolat esetén minden esetben szükséges a bejelentéshez csatolni az ezt szabályozó szerződés, illetve szerződések másolatát.
III.3.1. Ismertesse, hogy milyen, a bejelentett jogsértést alátámasztó dokumentumokról (pl.
levelek, szerződések, árlisták, más egyéb dokumentumok) vagy információkról van tudomása!
Csupán a korábban felsorolt honlapokra támaszkodom bejelentésemben.
III.3.2. Ha nem az Ön birtokában vannak az előző pontban kért információk, jelölje meg, hogy kinél
lehetnek olyan dokumentumok, információk, amelyek a sérelmezett magatartást
alátámasztják! Ha lehetséges, adja meg ezeknek a személyeknek az elérhetőségeit. (nem
kötelező)
12
III.4. A bejelentett magatartással kapcsolatos korábbi beadványokra és eljárásokra vonatkozó
információk
III.4.1. Sérelmezte-e már a GVH-nál a bejelentett(ek)nek a jelen bejelentésével nem azonos, de
azzal összefüggő magatartását? (a megfelelő aláhúzandó)
a) Nem fordultam még a GVH-hoz a bejelentett magatartása miatt.
b) Igen, tettem már bejelentést, panaszt a GVH-nál a bejelentettel magatartása miatt.
III.4.2. Ha ez előző kérdésre igennel válaszolt, kérjük adja meg azt az ügyszámot, amely a GVH-nak
az Ön korábbi beadványára adott válaszán szerepel, illetve ennek hiányában jelölje meg,
hogy korábbi bejelentését vagy panaszát milyen ügyben és mikor tette!
III.4.3. Fordult-e már a jelen bejelentésben sérelmezett magatartás miatt a GVH-n kívül más magyar
vagy külföldi hatósághoz? (a megfelelő aláhúzandó)
a) Igen.
b) Nem.
III.4.4. Indított-e polgári pert bíróság előtt, illetve jelezte-e sérelmét a bejelentett(ek) felé? (a
megfelelő aláhúzandó)
a) Igen.
b) Nem.
III.4.5. Tudomása szerint a GVH-n kívüli más magyar vagy külföldi hatóság rendelkezik-e
információval az Ön által sérelmezett magatartással kapcsolatban, illetve más hatóság előtt
folyik vagy folyt olyan vizsgálat a bejelentettel szemben Magyarországon vagy külföldön,
amelyet nem Ön kezdeményezett? (a megfelelő aláhúzandó)
a) Igen
b) Nem
III.4.6. Ha a III.4.3–III.4.5 kérdések valamelyikére igennel válaszolt, kérjük, írja le a más hatóság vagy
a bíróság előtti üggyel kapcsolatos információit, valamint adja meg a hatóság, bíróság nevét,
illetve – ha tudomása van róla az ügyszámot, az ügyintéző nevét és elérhetőségét!
13
IV. A bejelentésben vagy a csatolt iratokban üzleti titokként, magántitokként kezelni kért adatok, információk
IV.1. A bejelentés, illetve a csatolt dokumentumok
a) nem tartalmaznak üzleti titkot vagy magántitkot.
b) üzleti titkot/magántitkot tartalmaznak.
(a megfelelő aláhúzandó)
IV.2. Üzleti titok/magántitok megjelölése (a IV.1 b) pont szerinti nyilatkozat esetén)
IV.2.1. Ha a IV.1 b) pontban úgy nyilatkozott, hogy a bejelentés, illetve a csatolt dokumentumok üzleti
titkot/magántitkot tartalmaznak, akkor adja meg a titokként kezelni kért adat, információ
szövegszerű azonosítására szolgáló adatokat, valamint – az egyes adatok, információk
tekintetében külön-külön – a titokként kezelés indokait, így különösen azt a védendő érdeket,
amely az adat jogosulatlan személy általi megismerése esetén sérülne. Amennyiben nem a
bejelentést tevő vállalkozás a titokként megjelölt adat jogosultja, úgy az adat jogosultja
személyének és elérhetőségének megadása is szükséges, valamint annak valószínűsítése,
hogy az adatot a jogosulttól jogszerűen, az annak titokban tartására vonatkozó kötelezettség
mellett szerezte meg és kezeli.
Kérjük, a válaszokat az egyes adatok, információk tekintetében külön-külön adja meg! A bejelentési űrlapban, illetve – ahol megoldható – az egyéb dokumentumokban titokként kezelni kért adatok, információk szövegszerű azonosítása olyan módon is történhet, hogy azokat szürke kiemeléssel látja el, és e helyen – a megfelelő indokolás megadása mellett – erre a tényre hivatkozik. Az űrlapra, illetve csatolt iratra az űrlap érintett pontjának, illetve a csatolt iratnak a sorszámával is lehet hivatkozni.
1. Az adat tartalmi azonosítása, leírása, az adatot tartalmazó iratrészek megjelölése:
a) az adat titokként kezelésének indoka (védendő érdek):
b) az adat jogosultja (ha eltér a benyújtótól):
….
IV.2.2. A védett adatként kezelendő információkkal összefüggő egyéb nyilatkozat: (nem kötelező)
14
V. Ellenőrző lista (nem kötelező)
Az alábbi kérdések segítségével ellenőrizheti, hogy az űrlapot megfelelően töltötte-e ki, a szükséges iratokat, egyéb bizonyítékokat csatolta-e.
– Az adott magatartásra, bejelentett jogsértésre vonatkozó megfelelő űrlapot töltöttem ki
– Az űrlapot teljes körűen kitöltöttem, aláírtam
– A szükséges mellékleteket becsatoltam
- Meghatalmazás, képviseleti jog igazolása
- A bejelentett jogsértést alátámasztó dokumentumok (ha rendelkezésére állnak)
- Reklámok és egyéb marketingeszközök
- Egyéb dokumentumok (ha rendelkezésére állnak)
– Indokolt nyilatkozatban jeleztem, amennyiben az iratok üzleti titkot/magántitkot
tartalmaznak.
A bejelentés kelte:
2015.07.19.
A bejelentést tevő vagy képviselőjének aláírása: