2016. május júniusi érettségi vizsgaidőszak kÖzÉpszintŰ ... · 16. tétel: a nyilvános...

42
2016. május-júniusi érettségi vizsgaidőszak KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK Kedves Látogatónk! A www.oktatas.hu honlapon több tantárgy részletes érettségi követelményét megtalálhatja. Ehhez a felső sorban található „köznevelés” - „érettségi vizsgák” – „aktuális érettségi időszak”, majd a „2016. május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai” feliratra kell kattintani. A kapcsolódó jogszabályok címszó alatt megtalálható a 2010. január 1-től hatályos: Az érettségi vizsga részletes követelményei 40/2002.(IV.24.) OM rendelet. A „2016. tavaszi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai” között megtalálja az egyes tantárgyak központi követelményeit, továbbá a társadalomismeret, az emberismeret és etika, ember- és társadalomismeret, etika, valamint a rajz és vizuális kultúra gyakorlati vizsga, mozgóképkultúra és médiaismeret projekttémáiról, gyakorlati vizsgafeladatairól szóló tudnivalókat is. Az alábbiakban azoknak a tantárgyaknak a témaköreit tekinthetik meg, amelyekből középszintű érettségi vizsgára jelentkeztek a 2016. május-júniusi vizsgaidőszakra. A projektmunkák beadási határideje: 2016. április 29. 12:00 (az írásbeli érettségi vizsgák megkezdésének időpontjáig)

Upload: others

Post on 06-Sep-2019

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

2016. május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK

Kedves Látogatónk!

A www.oktatas.hu honlapon több tantárgy részletes érettségi követelményét

megtalálhatja.

Ehhez a felső sorban található „köznevelés” - „érettségi vizsgák” – „aktuális

érettségi időszak”, majd a „2016. május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra

hozott anyagai” feliratra kell kattintani. A kapcsolódó jogszabályok címszó alatt

megtalálható a 2010. január 1-től hatályos: Az érettségi vizsga részletes

követelményei 40/2002.(IV.24.) OM rendelet.

A „2016. tavaszi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai” között

megtalálja az egyes tantárgyak központi követelményeit, továbbá a

társadalomismeret, az emberismeret és etika, ember- és társadalomismeret,

etika, valamint a rajz és vizuális kultúra gyakorlati vizsga,

mozgóképkultúra és médiaismeret projekttémáiról, gyakorlati

vizsgafeladatairól szóló tudnivalókat is.

Az alábbiakban azoknak a tantárgyaknak a témaköreit tekinthetik meg,

amelyekből középszintű érettségi vizsgára jelentkeztek a 2016. május-júniusi

vizsgaidőszakra.

A projektmunkák beadási határideje: 2016. április 29. 12:00

(az írásbeli érettségi vizsgák megkezdésének időpontjáig)

2

Tartalom:

Magyar irodalom ................................................................................................... 3 Magyar nyelv ......................................................................................................... 4 Magyar mint idegen nyelv ..................................................................................... 6 Történelem ............................................................................................................. 7 Emberismeret és etika-, Társadalomismeret-, Ember- és társadalomismeret,

etika ....................................................................................................................... 8 Társadalomismeret .............................................................................................. 10 Emberismeret- és etika ........................................................................................ 12 Ember- és társadalomismeret, etika .................................................................... 13 (Szakközépiskolások számára) ............................................................................ 13 Földrajz ................................................................................................................ 14 Idegen nyelv – angol ........................................................................................... 15 Idegen nyelv - német ........................................................................................... 15 Idegen nyelv – francia ......................................................................................... 16 Matematika .......................................................................................................... 16 Fizika ................................................................................................................... 18 Biológia ............................................................................................................... 24 Kémia .................................................................................................................. 26 Belügyi rendészeti ismeretek .............................................................................. 29 Katonai alapismeretek ......................................................................................... 31 Környezetvédelem-vízgazdálkodási alapismeretek ............................................ 32 Művészettörténet ................................................................................................. 33 Rajz és vizuális kultúra........................................................................................ 34 Mozgóképkultúra és médiaismeret ...................................................................... 34 Ének-zene ............................................................................................................ 34 Testnevelés .......................................................................................................... 36 Informatika .......................................................................................................... 36

3

Magyar irodalom Életművek 1. Tétel: Petőfi Sándor lírája

Életművek 2. Tétel: Arany János balladái

Életművek 3. Tétel: Az újfajta szerelmi érzés Ady Endre lírájában Életművek 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás könyve

Életművek 5. Tétel: Kosztolányi Dezső műfaji sokszínűsége Életműve 6. Tétel: József Attila költészetének alapmotívumai

Portrék 7. Tétel: Mikszáth Kálmán novellisztikája A jó palócok kötet alapján Portrék 8. Tétel: Vörösmarty Mihály romantikus költői képalkotása

Portrék 9. Tétel: Móricz Zsigmond kisepikája Portrék 10. Tétel: Radnóti Miklós utolsó pályaszakasza; a Bori notesz Látásmódok 11. Tétel: Impresszionista látásmód Juhász Gyula költészetében Látásmódok 12. Tétel: A humor mint jellegzetes látásmód Karinthy Frigyes életművében Látásmódok 13. Tétel: Örkény István és a groteszk A kortárs irodalomból 14. Tétel: Mutassa be a mai magyar irodalom egyik kiemelkedő alakját egy jellegzetes művén keresztül!

Világirodalom 15. Tétel: Az antikvitás irodalma: a homéroszi eposzok Világirodalom 16. Tétel: A századfordulós modernség irodalma Thomas Mann: Mario és a varázsló c. műve alapján

4

Színház- és drámatörténet 17. Tétel: A reneszánsz dráma és színház Színház- és drámatörténet 18. Tétel: Madách Imre: Az ember tragédiája

Az irodalom határterülete 19. Tétel: Irodalmi mű filmen

Regionális kultúra 20. Tétel: A Margitsziget irodalmi vonatkozásai

Magyar nyelv Témakör: Ember és nyelv

1.Tétel: Jelek és jelrendszerek, a nyelv mint jelrendszer

Témakör: Ember és nyelv 2.Tétel: A nyelv diakrón és szinkrón változásainak jellemzése példákkal

Témakör : Kommunikáció 3.Tétel: A kommunikációs folyamat tényezői és funkciói, ezek összefüggései a kifejezésmóddal

Témakör: Kommunikáció 4.Tétel: Az emberi kommunikáció és nem nyelvi kifejezőeszközei

Témakör: A magyar nyelv története 5.Tétel: Nyelvtörténeti korszakok

Témakör: A magyar nyelv története 6.Tétel: A nyelvújítás mibenléte, történelmi, művelődéstörténeti háttere, hatása – példák alapján

Témakör: Nyelv és társadalom 7.Tétel: A határon túli nyelvváltozatok

Témakör: Nyelv és társadalom 8.Tétel: Az egynyelvű szótárak ismerete

Témakör: A nyelvi szintek 9.Tétel: Tömegkommunikáció és nyelvhasználat: az információs

társadalom hatása a nyelvhasználatra

Témakör: A nyelvi szintek 10.Tétel: A magyar helyesírás alapelveinek alkalmazása és

magyarázata

Témakör: Nyelvi szintek 11. Tétel: A szófajok rendszere

5

Témakör: Nyelvi szintek

12. Tétel: Szóelemek Témakör: Nyelvi szintek

13. Tétel: A magánhangzók és a mássalhangzók rendszere; a hangok találkozása

Témakör: A szöveg

14. Tétel: A szöveg fogalma, jellemzői

Témakör: A szöveg 15. Tétel: A továbbtanuláshoz és a munka világában szükséges

szövegtípusok

Témakör: A retorika alapjai 16. Tétel: A nyilvános beszéd, közszereplés főbb nyelvi és viselkedésbeli

kritériumai

Témakör: A retorika alapjai 17.Tétel: Szónoki szövegtípusok

Témakör: Stílus és jelentés 18. Tétel: A nyelvi jelek csoportjai hangalak és jelentés viszony alapján Témakör: Stílus és jelentés 19.Tétel: A tudományos stílus Témakör: Stílus és jelentés

20. Tétel: A szépirodalmi stíluseszközök és hatásuk

6

Magyar mint idegen nyelv

1. Témakör: Személyes vonatkozások, család

- A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet, családi kapcsolatok - A családi élet mindennapjai, otthoni teendők - Személyes tervek

2.Témakör: Ember és társadalom

- A másik ember külső és belső jellemzése - Baráti kör - A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel - Női és férfi szerepek - Ünnepek, családi ünnepek - Öltözködés, divat - Vásárlás, szolgáltatások (posta) - Hasonlóságok és különbségek az emberek között

3. Témakör: Környezetünk

- Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása) - A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek - A városi és a vidéki élet összehasonlítása - Növények és állatok a környezetünkben - Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben: Mit tehetünk környezetünkért

vagy a természet megóvásáért? - Időjárás

4. Témakör: Az iskola

- Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat) - Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör - A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága - Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei, iskolai hagyományok

5. Témakör: A munka világa

- Diákmunka, nyári munkavállalás - Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás

6. Témakör: Életmód

- Napirend, időbeosztás - Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás

szerepe az egészség megőrzésében, testápolás) - Étkezési szokások a családban - Ételek, kedvenc ételek - Étkezés iskolai menzán, éttermekben, - Gyakori betegségek, sérülések, baleset - Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak)

7. Témakör: Szabadidő, művelődés, szórakozás

- Szabadidős elfoglaltságok, hobbik

7

- Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. - Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport - Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet - Kulturális események

8. Témakör: Utazás, turizmus

- A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés - Nyaralás itthon, illetve külföldön - Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése - Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai

9. Témakör: Tudomány és technika

- Népszerű tudományok, ismeretterjesztés - A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben

Történelem

I. Gazdaság, anyagi kultúra 1. A középkori város és gazdaság 2. Földrajzi felfedezések és következményei 3. Anjou-kor uralkodói és gazdaságuk 4. Ipari forradalom és következményei

II. Népesség, település, életmód 5. IV. Béla és a tatárjárás 6. Erdély aranykora – Bethlen Gábor kora

7. A magyar népesség a XVIII. században

III. Egyén, közösség, társadalom 8. Középkori Magyar Királyság megteremtése (Géza, Szent István)

9. Reformkor kibontakozása (Széchenyi és Kossuth) 10. Kádár-rendszer mindennapjai

IV. Modern demokráciák 11. Athéni demokrácia

12. USA kialakulása 13. Polgári forradalom Magyarországon 1848-ban (Áprilisi törvények) 14. Parlamenti demokrácia működése Magyarországon

V. Politikai eszmék, ideológiák

15. Reformáció 16. A nemzetiszocializmus 17. 1956-os forradalom

VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködések 18. Hunyadiak politikája

19. Kiegyezéshez vezető út és a dualista állam 20. I. világháború kialakulása és jellemzői és a békerendszer

8

Szabad témakör 21. Budapest főváros történeti ökológiája 1873-1990.

Történelem témakörök kronológiai sorrendben

1. Athéni demokrácia 2. A középkori város 3. Középkori Magyar Királyság megteremtése 4. IV. Béla és a tatárjárás 5. Anjouk uralkodói és gazdaságuk 6. Hunyadiak külpolitikája 7. Földrajzi felfedezések

8. Reformáció 9. Erdély aranykora – Bethlen Gábor és kora

10. A magyar népesség a XVIII. Században 11. USA kialakulása 12. Ipari forradalom és következményei 13. Reformkor kibontakozása 14. Polgári forradalom Magyarországon 1848. 15. Kiegyezés és a dualista állam 16. I. világháború jellemzői 17. A nemzetiszocializmus 18. 1956-os forradalom 19. Kádár-rendszer mindennapjai 20. Parlamenti demokrácia működése 21. Budapest főváros történeti ökológiája 1873-1990

Emberismeret és etika-, Társadalomismeret-,

Ember- és társadalomismeret, etika

A nappali gimnáziumi osztályok: 11. évfolyamon emberismeret és etika tantárgyat 1 óra/hét tanultak; 12. évfolyamon társadalomismereti tantárgyat 2 óra/hét tanultak. Szakközépiskolai osztályok: 11. évfolyamon emberismeret, etika és társadalomismeret tantárgyakat együttesen 1 óra/hét tanultak. Felnőttoktatás (esti, ifjúsági és levelező tagozat) Társadalomismeret tantárgyból szereztek érdemjegyet.

A megtartott órák a tantárgyak megalapozásához szükséges ismereteket, műveltséget tartalmazzák,

a sikeres érettségi vizsga letételéhez a tanuló saját, kiegészítő felkészülése szükséges!!!

9

A felkészüléshez az alábbi tankönyvek anyagának ismerete ajánlott/szükséges:

Etikához: Beran Ferenc (szerk.): Emberismeret és etika Kiadó: Szent István Társulat Bp., 2005. Kelemen Erzsébet: Emberismeret és etika Kiadó: Kairosz kiadó, Budapest, 2010-

Társadalomismerethez: A rész: Jelenismeret Forgács-Györfi-Tóth-Mező-nagy-Veliky: Társadalom és állampolgári ismeretek középiskolásoknak Nemzeti Tankönyvkiadó Bp., 2005. B-1 vagy B-2 szabadon választható, hogy melyik csoportból készül fel. (Csak az egyik csoportot kell megtanulni!) Bayer-Jávor-Utasi: Társadalomismeret Dinasztia Tankönyvkiadó, 2005. B-1 rész: Gazdasági ismeretek Lemák Ella: Gazdasági jog Nemzeti Tankönyvkiadó Bp., 2006.

I. fejezet: Alapfogalmak – Államhatalmi ágak VIII. fejezet : A gazdasági élet szereplői

IX. fejezet: A munkaviszonyról B-2 rész: Pszichológia Varga-Dull-Gősiné: Általános pszichológia I. Nemzeti tankönyvkiadó Pszichológia II. – Fejlődéslélektan Nemzeti Tankönyvkiadó A további felkészüléshez szükségesek az alábbi irodalmi művek tartalmának ismerete: Defoe: Robinson Crousoe Jókai Mór: Az aranyember Katona József: Bánk bán Madách Imre: Az ember tragédiája Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek R. Merle: Majomábécé vagy Állati elmék W. Golding : A legyek ura + A vizsgázó legyen jártas: a Napi aktuális társadalmi események, környezetvédelmi hírek ismeretében. Az érettségi vizsgakövetelmények megtalálhatóak: www.magyarorszag.hu portál jogszabálykeresőjének segítségével 40/2002. OM rendelet A részletes érettségi vizsga követelményekről

Az írásbeli vizsga: projektmunka készítéséből áll.

Elkészítési és leadási határidő: 2016. április 29. 12:00 óra Nemes Matild ig.h. tanárnő részére

10

Projektmunka témái megtalálhatóak: www.oktatas.hu közoktatás,/érettségi vizsga/ aktuális érettségi időszak: 2016. május-június középszintű érettségi témakörök

- emberismeret és etika (3 téma) vagy - emberismeret és etika és társadalomismeret (3 téma) vagy - társadalomismeret (3 téma)

A 3 témából egyet kell kiválasztani és kidolgozni a megfelelő módon! Folytatásban külön tantárgyanként:

a társadalomismeret tantárgy témakörei

az emberismeret és etika tantárgy témakörei

az ember- és társadalomismeret tantárgy témakörei

Társadalomismeret „ A ” témakörök Társadalom- és jelenismeret

1. A társadalmi szabályok eredete és funkciója 2. Szokás, hagyomány, erkölcs, jog 3. Alapvető emberi jogok 4. A magyar alkotmány 5. A világ jelenlegi konfliktusai 6. Választások Magyarországon 7. A család 8. Szocializáció és deviancia 9. A magyar nemzettudat 10. A mai magyar kultúra 11. A mai magyar társadalom problémái: viszonyulás az elmúlt ötven évhez 12. A mai magyar társadalom problémái: vagyoni különbségek 13. A mai magyar társadalomproblémái: az egészségügy 14. A globalizáció hatása a világra 15. Nemzetközi szervezetek szerepe: az ENSZ és szakosított szervezetei 16. Nemzetközi szervezetek szerepe: a NATO 17. Nemzetközi integrációk szerepe

18. Az Internet 19. Munkanélküliség és álláskeresés 20. A szakszervezetek 21. A világ demográfiai jelenségei vagy „B” témakörök / vagy C Gazdasági ismeretek 1. Gazdasági alanyok 2. A vállalkozás alanyai 3. A vállalkozás környezete

11

4. Cégalapítás és cégbejegyzés 5. KKT, Bt 6. KFT, RT 7. A pénz kialakulása és funkciói 8. Fogalommagyarázatok: GDP, GNP, GDI, GNI 9. Foglalkoztatási viszonyok típusai 10. Munkanélküliség 11. Piac, kereslet, kínálat 12. Marketingstratégiák 13. Fogyasztó a piacgazdaságban 14. Hitelezés 15. Tőzsde 16. Háztartási megtakarítási formák 17. Külkereskedelmet korlátozó eszközök 18. Integrációk szintjei 19. Világgazdasági centrumok bemutatása 20. Világgazdasági válságok és a globalizáció 21. A magyar gazdaság helye az Európai Unióban, hungarikumok Vagy „C” témakörök/ vagy B Pszichológiai ismeretek

1. A pszichológia fogalma és kutatási területei személyiség-lélektan, a fejlődés-lélektan, a szociálpszichológia, az alkalmazott lélektan

2. Pszichológiai iskolák a XX. irányzatai 3. Személyiség-elméletek Hippokratész, Freud, behaviorizmus 4. A pszichológia és a rák, valamint a koszorúér megbetegedések, stressznek 5. Az én és az elhárító mechanizmusok elfojtás, tagadás, racionalizáció,

intellektualizáció! 6. Szerepek Zimbardo által végzett álbörtön kísérlet 7. Személyiségvonások, intelligencia, genetika, környezet és társadalom,

megismerési funkciókat 8. Észlelés, személyészlelés és tárgyészlelés 9. Emlékezet az emlékek csoportosítása 10. Gyermekek kognitív fejlődése szenzomotoros 11. Emberi kommunikáció Az ember társas lény 12. Tömegkommunikáció közösségképző ereje 13. Kulturális különbségek a kommunikációban az egyes népek szókincse,

nyelvhasználata, 14. Szeretet, vonzódás a testi vonzerő és társadalmi szerepek 15. Szükségletek, motivációk, Maslow szükségleti-piramisa 16. Szexualitás, utódgondozás, agresszió a nemek eltérő szexuális motiváció 17. Egyén, csoport 18. A vezető, vezetői típusok 19. Család, gyermek, az anya-gyermek kapcsolat 20. Emberképek, humanista és a behaviorista 21. Lelki betegségek Magyarországon - depresszió, mániás depresszió,

skizofrénia, fóbiák

Írásbeli témakörök – www.oktatas.hu /közoktatás/érettségi/2016. május

12

Emberismeret- és etika

Szóbeli témakörök Erkölcsi lény 1. Embernek lenni: Én és Te 2. Önazonosság – önmegvalósítás: emberi szükségletek 3. Önállóság, egymásrautaltság: Robinson Crousoe/ Ryan közlegény megmentése

Erkölcsi cselekedet 4. Önismeret-önfegyelem: Mit tehetek? Mi a helyes? 5. Törvény és lelkiismeret: Tízparancsolat 6. Erkölcsösen cselevő ember: Bánk bán-Tiborc, Az aranyember Erény és jellem 7. Alapvető erények: lovagi kultúra 8. Erkölcsi alapértékek az európai civilizációban: alapvető emberi jogok + ENSZ: a Gyermekek jogairól 9. Erkölcs és jog illetékessége: Szabályok különleges helyzetekben Társas kapcsolatok 10. Beilleszkedés-szocializáció: együttműködés vagy versengés: Golding A legyek ura 11. Családmodellek, családi szerepek: Nagycsalád vagy szingliség? 12. Konfliktuskezelési módszerek: Márai Gyertyák csonkig égnek 13. Identitás és tolerancia: Sokfélék vagyunk! Erkölcs és társadalom 14. Gazdasági szemlélet: feketegazdaság, „ÁFA-s számla” 15. Jog a szabadsághoz: A média szerepe a mindennapokban 16. Kommunikáció: Kapcsolatok a modern információk korában: FaceBook Korunk erkölcsi kihívásai 17. Az élethez való viszonyunk: abortusz, eutanázia, klónozás 18. Felelős állattartás: Merle: Majomábécé 19. Technológiai fejlődés és globalizáció-ökológiai etika: tudósok felelőssége: atombomba 20. A jóléti társadalom etikai kihívásai: Fogyasztói társadalom, tudatos vásárló, ökológiai lábnyom

Írásbeli témakörök – www.oktatas.hu /közoktatás/érettségi/2016.május Írásbeli projektmunkát kell készíteni! Ajánlott tankönyvek: Beran Ferenc (szerk.): Emberismeret és etika Szent István Társulat Bp., 2005. Kelemen Erzsébet: Emberismeret és etika Kairosz Kiadó, Budapest, 2010. A felkészüléshez szükségesek az alábbi irodalmi művek tartalmainak ismerete: Defoe: Robinson Crousoe Jókai Mór: Az Aranyember

13

Katona József: Bánk bán Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek R. Merle: Majomábécé vagy Állati elmék W. Golding : A legyek ura

Ember- és társadalomismeret, etika

(Szakközépiskolások számára)

I. Az ember – természeti és társadalmi lény 1. Defoe: Robinson Cruso életkilátásai 2. A környezet lehetőségei és korlátai a ma embere számára

II. Az ember, mint értékelő, erkölcsi lény 3. Az érték fogalma és csoportosítása

4. Értékek ütközése (katona József: Bánk bán)

III. Szokás, jog, erkölcs 5. A társadalmi együttélés szabályai 6. Alkotmány eredete és változásai 7. Emberi jogok és diákjogok

IV. Közvetlen társadalmi környezetünk 8. Családi munkamegosztás és családi költségvetés 9. Női és férfi társadalmi szerepek, felelős párkapcsolat

V. A mi kis ügyeink 10. Csekkek, utalványok kitöltése 11. Kérelem, meghatalmazás, hétköznapi ügyintézés hatóságoknál

VI. Munka világa és pályaorientáció 12. Munkaszerződés és elemei 13. Önéletrajz és álláskeresési technikák

VII. Társadalmi rétegződés 14. Korfa elemzése 15. Munkaképes-korúak és problémáik 16. Fiatalkori devianciák és megoldási lehetőségeik

VIII. Politika világa 17.A mai magyar államszervezet működése 18. A demokratikus jogállam alapelvei

IX. Magyarság és Európa 19. Határon túli magyarság helyzete és lehetőségei 20. Az Európai Unió intézményrendszere

X. Globális kihívások 21. A természeti környezet és a technikai civilizáció 22. Nemzetközi szervezetek szerepe: ENSZ és szakosított szervezetei stb.

14

Írásbeli témakörök – www.oktatas.hu /közoktatás/érettségi/2016.május Írásbeli projektmunkát kell készíteni! A felkészüléshez szükségesek az alábbi irodalmi művek tartalmainak ismerete: Defoe: Robinson Crousoe Jókai Mór: Az Aranyember Katona József: Bánk bán Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek R. Merle: Majomábécé vagy Állati elmék W. Golding : A legyek ura

Földrajz

Természetföldrajz

1. A Naprendszer és a Föld 2. A térkép 3. Kőzetlemezek mozgásai és a hegységképződés 4. Belső erők: földrengés, gyűrődések, vetődések 5. Ősmasszívumok 6. Kőzetek csoportosítása 7. A levegő felmelegedése és a csapadékképződés 8. Ciklonok és a frontok 9. Tengervíz mozgásai és a tengeráramlások 10. A tavak 11. Forró övezet éghajlata 12. Meleg mérsékelt öv 13. Valódi mérsékelt öv 14. Afrika természetföldrajzi adottságai 15. Észak és Dél - Amerika természetföldrajzi adottságai 16. Északi-középhegység bemutatása 17. Hazánk természeti erőforrásai 18. Magyarország felszíni és felszín alatti vizei 19. Hazánk növény és talajtakarója 20. A légkört veszélyeztető források

Társadalom- és gazdaságföldrajz 1. A népesedési ciklusok 2. Népességrobbanás jellemzői és problémái 3. Világnépesség területi megoszlása 4. Városszerkezeti övek 5. Mezőgazdasági termelési módok: hagyományos gazdaság 6. Energiahordozók 7. Transznacionális vállalatok 8. A pénz 9. Európai Unió kialakulása 10. Észak-Európa államinak bemutatása

15

11. Alpi országok: Svájc és Ausztria 12. Perifériák: India és Egyiptom 13. Japán és USA 14. DK-Ázsiai országok 15. Magyarország korfája, foglalkoztatási szerkezete 16. Magyarország közlekedési szerkezete 17. Magyar nemzetgazdaság jellemzői 18. Hazánk idegenforgalmi körzeteinek jellemzése 19. Magyar szőlő- és borvidékei, zöldség és gyümölcstermesztése 20. A Dél –Dunántúli és a Dél-Alföldi régió bemutatása

Idegen nyelv – angol 1. Személyes vonatkozás, család 2. Iskola 3. A munka világa 4. Otthonunk és környezetünk 5. Betegség, egészség, egészséges életmód 6. Szabadidő, szórakozás (mozi, színház, könyvek) 7. Közlekedés; utazás és turizmus 8. Tudomány és technika 9. Emberek és társadalom

Idegen nyelv - német 1. Személyes bemutatkozás, család, barátok

2. Iskola, továbbtanulás, jövő

3. A munka világa

4. Étkezés, étkezési szokások

5. Otthonunk és környezetünk

6. Betegség, egészség, egészséges életmód

7. Szabadidő, hobbi (mozi, színház, könyvek), napirend

8. A média világa

9. Sport

10. Közlekedés; utazás

11. Öltözködés, divat, vásárlás

12. Időjárás, évszakok

13. Ünnepek, szokások

14. Utazás

15. Szolgáltatások (postán, gyógyszertárban, benzinkútnál, stb.)

16. Környezetünk és annak védelme

16

Idegen nyelv – francia

1) La famille, des amis

2) Études, profession de rêve, projets

3) Les plats (alimentation saine / malsaine)

4) Logement (appartement et maison individuelle)

5) La santé et les maladies, chez le médecin

6) Loisirs (lectures, cinéma, concert, théâtre)

7) Sport (sports préférés ou pratiqués par le candidat)

8) Voyages en Hongrie et à l’étranger

9) Achats (mode et vêtements)

Matematika A szóbeli tételek tartalmi szerkezete: A feladatsor tematikailag lefedi a követelményrendszer 5 nagy témakörét. 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok

halmaz, halmazműveletek

számhalmazok

részhalmaz, valódi részhalmaz

intervallum

ponthalmazok

gráfelméleti alapfogalmak

állítás és igazságértéke

logikai műveletek

sorba rendezési problémák

kiválasztási problémák 2. Függvények, az analízis elemei

függvény fogalma, értelmezési tartománya, értékkészlete

alapfüggvények(elsőfokú, másodfokú, abszolút érték, lineáris tört, gyök, exponenciális, logaritmus, szinusz, koszinusz, tangens függvények)

függvény-transzformációk

függvények elemi tulajdonságai

3. Aritmetika, algebra, számelmélet

oszthatóság, oszthatósági szabályok

prímszámok,számok prímtényezős felbontása

legnagyobb közös osztó, legkisebb közös többszörös

hatványozás és azonosságai

számok normálalakja

egyenes és fordított arányosság

17

nevezetes szorzatok

algebrai törtek

egyenletek

egyenlőtlenségek

egyenletrendszerek

diszkrimináns

gyöktényezős alak

másodfokú egyenlet megoldó-képlete

gyökök és együtthatók közötti összefüggés

n-edik gyökvonás és azonosságai

logaritmus és azonosságai

számtani és mértani közép, kapcsolatuk

számtani sorozat

mértani sorozat 4. Geometria, koordinátageometria, trigonometria

háromszögek, háromszög köré és beírt köre, háromszög nevezetes vonalai, négyszögek, sokszögek

térelemek távolsága, hajlásszöge

Thalesz tétele

Pitagorasz tétele

egybevágósági transzformációk, a háromszögek egybevágóságának alapesetei, szimmetriatulajdonságok

hasonlósági transzformáció, a háromszögek hasonlóságának alapestei

szögfelezők, súlyvonalak osztásaránya

magasságtétel, befogótétel

hegyesszögek, pótszögek szögfüggvényei

szögfüggvények általános értelmezése, összefüggések a szögfüggvények között

szinusz tétel, koszinusz tétel

trigonometrikus egyenletek

vektorok, vektorműveletek

vektor hossza, szakasz osztópontjainak koordinátái

egyenes helyzetét jellemző adatok

egyenes egyenlete

kör egyenlete

kör érintője

két alakzat metszéspontja

testek felszíne és térfogata

5. Valószínűség-számítás, statisztika

statisztikai adatok ábrázolása, grafikus megjelenítése

középértékek

átlagtól való eltérések

statisztikai mintavétel

klasszikus valószínűségi modell, események valószínűsége

18

A szóbeli vizsgához szükséges segédeszközök:

négyjegyű függvénytáblázat - a vizsgázó biztosítja

nem grafikus kijelzésű számológép - a vizsgázó biztosítja

szögmérő, vonalzó, ceruza, toll - a vizsgázó biztosítja

Fizika

A szóbeli tételek tartalmi szerkezete

A tételsor tematikailag lefedi a követelményrendszer 5 nagy témakörét.

1. Mechanika 1.1. Egyenes vonalú mozgások 1.2. Periodikus mozgások 1.3. Newton törvények 1.4. A mechanikai munka, teljesítmény, energia 1.5. Mechanikai hullámok

2. Termikus kölcsönhatások

2.1. Az ideális gáz kinetikus modellje 2.2. Gáz állapotegyenletek 2.3. Energia-megmaradás hőtani folyamatokban, a termodinamika

főtételei 2.4. Halmazállapot-változások

3. Elektromos és mágneses kölcsönhatások

3.1. Az elektromos mező 3.2. Egyenáramok 3.3. Az időben állandó mágneses mező 3.4. Az időben változó mágneses mező 3.5. A váltakozó áram 3.6. A fény, mint elektromágneses hullám

4. Atomfizika, magfizika és nukleáris kölcsönhatások

4.1. A fényelektromos jelenség 4.2. Az atom kvantummodellje, kvantumszámok 4.3. Az atommag 4.4. A radioaktivitás

5. Gravitáció, csillagászat

5.1. Csillagászat 5.2. A gravitációs mező

Fizika kísérletek

1. tétel Egyenes vonalú mozgások

19

Kísérlet, mérés: A buborék mozgásának vizsgálata a Mikola-csőben

Végezzen méréseket annak eldöntése érdekében, hogy a buborék milyen mozgást végez a csőben!

Mérje meg a buborék sebességét!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Állítható hajlásszögű, szögmérővel és beosztásos vonalzóval ellátott Mikola-cső, stopper, milliméterpapír, vonalzó

2. tétel Periodikus mozgások

Kísérlet, mérés: Inga lengés idejének vizsgálata. Választhat a következő két mérés között: 1. Vizsgálja meg, hogy függ-e az inga lengésideje az ingára akasztott test

tömegétől? VAGY

2. Vizsgálja meg, hogy függ az inga lengésideje az inga hosszától!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Állvány, inga, testek, a felfüggesztéshez szükséges kiegészítők, stopper, vonalzó.

3. tétel Newton törvényei

Kísérlet, mérés: A csúszási súrlódás vizsgálata Választhat a következő két mérés között: 1. Vizsgálja meg, hogy függ a csúszási súrlódási erő a felületeket összenyomó

erőtől, valamint a felületek minőségétől! VAGY

2. Mérje meg a csúszó súrlódási együtthatót a fahasáb és az asztallap között!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Fahasáb egyik oldalán posztóborítással, nehezékek (mérve), rugós erőmérő.

4. tétel A mechanikai munka, teljesítmény, energia

Kísérlet, mérés: A lejtő hatásfokának mérése

Mérje meg egy testnek egy lejtőn való egyenletes felhúzásához szükséges erőt!

Határozza meg a hasznos és a befektetett munkát!

Végezzen több mérést úgy, hogy a test tömege változzon, de a csúszási felület maradjon változatlan!

Számolja ki a lejtő hatásfokát!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Lejtő, állvány, téglatest, nehezékek, rugós erőmérő, vonalzó.

20

5. tétel

Mechanikai hullámok Kísérlet, mérés:

Keltsen longitudinális és a transzverzális hullámokat, valamint állóhullámokat a lépcsőnjáró (slinky) rugón!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Lépcsőnjáró rugó

6. tétel Állapotjelzők, az ideális gáz kinetikus modellje

Kísérlet, mérés: Mérje meg szabályos időközönként adott mennyiségű melegített víz hőmérsékletét! A mért adatokból határozza meg a folyadék, hűlési görbéjét, és értelmezze a görbe meredekségének változását! Mire tud ebből következtetni?

Eszközök a kísérlethez méréshez : Meleg, kb. 3 dl víz, 100 oC-os hőmérő, diós-bürettafogó, állvány, stopper

7. tétel Állapotegyenletek

Kísérlet, mérés: Boyle-Mariotte törvény bizonyítása eszközökkel!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Boyle-Mariotte készülék.

8. tétel

Energia-megmaradás hőtani folyamatokban; a termodinamika főtételei

Kísérlet, mérés: Határozza meg a megadott szilárd anyagú minta fajhőjét ismert mennyiségű és hőmérsékletű vízzel való termikus egyensúlyra vezető folyamat segítségével!

Eszközök a kísérlethez méréshez :

Kb. 0,1 kg tömegű fémtárgy (Kb. 20 C -os hőmérsékleten), digitális táramérleg, kb.

1,5 dl víz (kb. 90 C -os hőmérsékleten), folyadékhőmérő, dróthálós kerámialap, kaloriméter, diós-bürettafogó, állvány.

9. tétel Halmazállapot-változások

Kísérlet, mérés: Határozza meg a rendelkezésére álló jégmintát felhasználva a jég olvadáshőjét ismert mennyiségű és hőmérsékletű vízzel való termikus egyensúlyra vezető folyamat segítségével!

21

Eszközök a kísérlethez méréshez : Jég (olvadásponton), kb. 3 dl víz (kb. 25 -os hőmérsékleten), folyadékhőmérő, gyorstáramérleg, diósbürettafogó, állvány, üvegbot, nylon zacskó, kalapács, 500 cm3 főzőpohár

10. tétel Az elektromos mező

Kísérlet, mérés: Mutassa meg, hogy homogén, állandó keresztmetszetű vezetőn a potenciálesés egyenesen arányos a vezető hosszával!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Tolóellenállás (hengerfelületre felcsévélt hosszú vezeték szigetelés nélkül), zsebtelep, zsebizzó, röpzsinórok banándugóval vagy krokodilcsipesszel, feszültség és áramerősség mérésére alkalmas mérőműszer.

11. tétel Egyenáramok

Kísérlet, mérés: Határozza meg egy kiválasztott zsebtelep belső ellenállását az üresjárási feszültség és a rövidzárási áram mérésével!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Zsebtelep, röpzsinórok banándugóval vagy krokodilcsipesszel, feszültség és áramerősség mérésére alkalmas mérőműszer.

12. tétel Az időben állandó mágneses mező

Kísérlet, mérés: Mutassa be a rendelkezésére álló eszközökkel Oersted kísérletét! Készítsen elektromágnest, mutassa be a mezőt kitöltő ferromágneses anyag szerepét!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Röpzsinórok banándugóval vagy krokodilcsipesszel, zsebtelep, transzformátortekercs, lemezelt lágyvas-mag, iránytű, acél gombostűk vagy rajzszegek.

13. tétel Az időben változó mágneses mező

Kísérlet, mérés: Mutasson be a rendelkezésére álló eszközökkel egy-egy egyszerű példát a mozgási és a nyugalmi indukció jelenségére! Hogyan nyilvánul meg ezekben az esetekben Lenz törvénye?

Eszközök a kísérlethez méréshez : Röpzsinórok banándugóval vagy krokodilcsipesszel, feszültség és áramerősség mérésére alkalmas mérőműszer, zsebtelep, transzformátortekercs, lemezelt lágyvas-mag (U-alakú zárótaggal), mágnesrúd.

22

14. tétel A váltakozó áram

Kísérlet, mérés: Mutassa be a generátor-modell kétféle működését: mint áramfejlesztő és mint elektromotor!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Generátor-modell, röpzsinórok banándugóval vagy krokodilcsipesszel, feszültség és áramerősség mérésére alkalmas mérőműszer, zsebtelep.

15. tétel

A fény, mint elektromágneses hullám Kísérlet, mérés: Határozza meg a rendelkezésére álló eszközök segítségével a lézermutató által kibocsátott fénysugár hullámhosszát!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Lézermutató, optikai rács (rácsállandó jelölve), mérőszalag vagy vonalzó, fehér vetítőernyő.

16. tétel

A fényelektromos jelenség Kísérlet, mérés: Mérési feladat (adatfeldolgozás): A Planck-állandó meghatározása a fényelektromos jelenség törvényei alapján Egy nátrium fotokatódra beeső fénynek az alábbi táblázatban megadott frekvencia-értékeire az ugyancsak megadott fékezési feszültség értékeket mérték:

f (1014 Hz) 7 8 9 10 11

Uf (V) 0,34 0,75 1,17 1,58 2,00

Ábrázolja grafikusan a fékezési feszültséget a frekvencia függvényében!

Határozza meg a kapott egyenes iránytényezőjét!

Az Einstein egyenlet felhasználásával határozza meg a Planck-állandó értékét!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Milliméterpapír, vonalzó.

17. tétel

Az atom kvantummodellje, kvantumszámok

Kísérlet, mérés:

A tételhez csatolt melléklet az energiaszinteket ábrázolja egy több elektront tartalmazó atomban (nem értékarányosan).

Miben tér el az ábra a valóságos értékektől?

Vizsgálja meg, hogy függ az azonos főkvantumszámhoz tartozó elektronok energiája a mellékkvantumszámtól?

A rendelkezésére álló periódusos táblázat segítségével értelmezze annak felépítését, a periódusok szerkezetét!

Eszközök a kísérlethez méréshez :

23

Melléklet a 17. tételhez

18. tétel Az atommag kötési energiája

Kísérlet, mérés: Adatfeldolgozás:

A Nap energiatermelését hidrogénnek héliummá való alakulása biztosítja. Mennyi energia szabadul fel négy protonnak egy héliummaggá való (igen hosszú idő alatt és több lépcsőben lejátszódó) fúziója során? Egy H-atom relatív atomtömege 1,007825, egy He atomé pedig 4,002604.

A Naptól egy négyzetméternyi felület egy másodperc alatt az atmoszféra fölött merőlegesen 1,37 kJ sugárzási energiát kap. Ebből meghatározható a Nap

sugárzási teljesítménye, ez W108,3 26 .

Mennyivel csökken másodpercenként a Nap hidrogénkészlete?

24

Eszközök a kísérlethez méréshez : Adatok, számológép.

19. tétel A radioaktivitás

Kísérlet, mérés: Adatfeldolgozás:

Régészek ásatásaik során egy fából készült leletre bukkantak. A lelet pontos korának meghatározása végett a fizikusokhoz fordultak segítségért. Azt az ötletet kapták, hogy a lelet szén-14 aktivitását hasonlítsák össze az ugyanakkora tömegű friss fa szén-14 aktivitásával. A mérést elvégezve azt találták, hogy a lelet aktivitása 60 százaléka a friss fáénak. Vajon milyen régi a lelet? (A C-14 felezési ideje 5730 év.)

A lelet korának meghatározásához alkalmazza a radioaktív bomlástörvényt!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Zsebszámológép használható.

20. tétel

Csillagászat Kísérlet, mérés: A rendelkezésére álló eszközökkel készítse el a Kepler-távcső modelljét! (A két lencse távolsága kb. a fókusztávolságok összege.) Nézzen a távcsőmodellel egy távoli tárgyat! Jellemezze a képet és becsülje meg a távcső nagyítását!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Optikai pad, gyűjtőlencsék, befogók, lovasok, mérőszalag.

21. tétel A gravitációs mező

Kísérlet, mérés: A gravitációs gyorsulás meghatározása fonálingával

Mérje meg különböző hosszúságú ingák lengésidejét kis kitérések esetén!

Végezzen több mérést! A mérési adatokat foglalja táblázatba!

Határozza meg a gravitációs gyorsulás értékét a mérési adatok alapján!

Eszközök a kísérlethez méréshez : Állvány, ingatest, fonál, mérőszalag, stopper.

Biológia

Gyakorlati feladatok (A.) Plazmolízis vizsgálata Orvosi szén felületi megkötőképességének vizsgálata Enzimes bontás kémcsőben

25

Szén-dioxid kimutatása meszes vízzel Az epe vizsgálata Keményítő kimutatása Keményítőszemcsék vizsgálata mikroszkóp alatt Fehérje kicsapódása Sejtmag vizsgálata Sejtfal és sejtplazma vizsgálata Zöld színtestek vizsgálata Papucsállatka és amőba mozgásának megfigyelése Zöld szemesostoros és sütőélesztő megfigyelése Ecsetpenész és fonalas zöldmoszat megfigyelése Lombosmoha vizsgálata Kristályzárvány vizsgálata vöröshagymában Gázcserenyílás vizsgálata A víz útja a zárvatermő növényben Lomblevél szöveteinek vizsgálata Növényi szövetek vizsgálata fás szár keresztmetszetén Többrétegű elszarusodó laphám vizsgálata Harántcsíkolt izomszövet vizsgálata Csont- és porcszövet vizsgálata Idegszövet vizsgálata gerincvelő keresztmetszetéből Emberi vér és békavér összehasonlítása A gyomornedv hatását bemutató kísérlet elemzése A vakfolt vizsgálata Térdreflex Levélnyúzat készítése hagyma húsos alleveléből, a nyúzat mikroszkópos vizsgálata Növényhatározás, ökológiai jellemzők megadása Állatfelismerés Nemzeti parkok felismerése és jellemzése

Elméleti témakörök (B.)

I. Az ember szervezetének felépítése, működése, az ember egészségtana

Az ember fertőző megbetegedései Az ember táplálkozása és egészségtana Az ember számára szükséges tápanyagok, vitaminok, az egészséges táplálkozás Az ember légzése, a légzőszervi megbetegedések Az ember keringése és egészségtana Az ember vére, véralvadás, vércsoportok Immunitás, fertőzések Az ember kiválasztása és egészségtana Az ember bőre és egészségtana Az ember mozgás szervrendszere és egészségtana Az ember szaporodása és egészségtana Az ember embrionális fejlődése, családtervezés Az ember idegrendszere és az érzékszervek felépítése, működése, egészségtana Neuroendokrin rendszer és egészségtana Az öröklődés alapjai,Mendel törvényei, az ember öröklődő betegségei

26

II. Ökológia

Az ökológiai rendszerek általános jellemzői Populációk Társulások Természetvédelem Magyarországon A környezet- és természetvédelem globális kérdései, problémái Víz és vízszennyezés, vizek védelme Talaj és szennyezése, védelme Levegő és szennyezése, védelme Hulladék és természetes környezet

Kémia Általános kémia 1. Atomszerkezet 2. A periódusos rendszer 3. Kémiai kötések 4. Molekulák, összetett ionok 5. Anyagi halmazok 6. Egykomponensű anyagi rendszerek 7. Többkomponensű rendszerek 8. Kémiai átalakulások 9. Termokémia 10. Reakciókinetika 11. Egyensúly 12. A kémiai reakciók típusai 13. Elektrokémia Szervetlen kémia 1. Hidrogén és vegyületei 2. Nemesgázok 3. Halogénelemek és vegyületeik 4. Az oxigéncsoport elemei és vegyületeik 5. A nitrogéncsoport elemei és vegyületeik 6. A széncsoport elemei és vegyületeik 7. Alkálifémek és vegyületeik 8. Alkáliföldfémek és vegyületeik 9. A földfémek és vegyületeik 10. A d-mező fémei és vegyületeik Szerves kémia 1. A szerves vegyületek általános jellemzői 2. Telített, telítetlen és aromás szénhidrogének 3. Halogéntartalmú szénhidrogének 4. Oxigéntartalmú szerves vegyületek

27

5. Nitrogéntartalmú szerves vegyületek 6. Szénhidrátok 7. Fehérjék 8. Nukleinsavak 9. Műanyagok 10. EnergiagazdálkodásKözépszintű szóbeli érettségi kémia kísérletei 1. Valódi és liszttel hamísított tejföl van előkészítve. Jódtinktúrával állapítsa meg, melyik a hamísított tejföl! Figyelje meg és értelmezze a változást! (elvégzendő)

2. A tálcán előkészítve három óraüvegen fehér porokat talál. Ezek: cukor, ammónium-klorid, illetve nátrium –karbonát valamilyen sorrendben. Állapítsa meg a vizes oldatok kémhatását a tálcán lévő pH papírral! Állapítsa meg , hogy melyik óraüvegen melyik anyagot találja! Válaszát indokolja! Írja fel az oldódáskor lejátszódó folyamatokat reakcióegyenlettel!

(elvégzendő)

3. Két kémcsőben két színtelen folyadékot talál: nátrium-karbonát oldat és nátrium hidroxid oldat. Egy kis főzőpohárban sósav van. Ennek segítségével azonosítsa a két kémcső tartalmát! Jegyezze fel tapasztalatát, és magyarázza meg a látottakat! Írja fel a lejátszódó reakciók egyenletét!

(elvégzendő)

4. Kenyérdarabkák hosszú idejű rágcsálása után édes ízt érzünk! Mivel magyarázható az édes íz megjelenése? A kenyér mely fontos összetevőjének bomlása, hasítása felelős érte? Milyen építőegységekre esik szét ez az összetevő? Jellemezd a folyamatot, a kiindulási és a keletkezett molekulák szerkezetét, tulajdonságait!

(nem elvégzendő)

5. Tegyen a tálcán lévő kémcsőbe kb. kétujjnyi ezüst-nitrát-oldatot, majd ,cseppentsen bele annyi csepp ammónia-oldatot, hogy a kezdetben leváló csapadék éppen feloldódjék! Tegyen hozzá kb. fél vegyszereskanálnyi szilárd glükózt, és a borszeszégő segítségével melegítse! Figyelje meg a változást, ismertesse és értelmezze a tapasztalatait! Írja fel a folyamat reakcióegyenletét! Mi lenne a kísérlet eredménye, ha ugyanezt szacharózzal végezné el, és miért?

(elvégzendő)

6. Két kémcsőben előkészítve két tejesen hasonló színtelen, áttetsző, de kémiai minőségét tekintve két különböző vegyület van. Az egyik kémcső alkoholt, a másik desztillált vizet tartalmaz! Öntsön mindkét kémcsőbe kevés étolajat, rázza össze azok tartalmát! Figyelje meg és vonja le következtetéseit a tapasztalt változások alapján! Azonosítsa, hogy melyik kémcső tartalmazta az alkoholt és melyik desztillált vizet!

(elvégzendő)

7. Három kémcsőben –ismeretlen sorrendben- három színtelen folyadék van: etanol, víz illetve benzin. A tálcán lévő jód segítségével azonosítsa a kémcsövek tartalmát! Figyelje meg a változásokat, ismertesse és értelmezze a tapasztalatait! (elvégzendő)

28

8. Két kémcsőben előkészítve két tejesen hasonló színtelen, áttetsző, de kémiai minőségét tekintve két különböző vegyület van. Az egyik kémcső etil-alkoholt, a másik ecetsav oldatot tartalmaz! Vizsgálja meg univerzális indikátor segítségével az oldatok kémhatásait! Figyelje meg és vonja le következtetéseit a tapasztalt változások alapján! Azonosítsa, hogy melyik kémcső tartalmazta az etil alkoholt és melyik ecetsav oldatot!

(elvégzendő) 9. Két kémcsőben előkészítve található két szilárd anyag közül az egyik konyhasó, a másik szóda. Öntsön mindkét kémcső tartalmához kevés desztillált vizet, majd univerzális indikátor segítségével határozza meg a kapott oldatok kémhatását! Megfigyeléseiből, tapasztalataiból vonja le következtetéseit és azonosítsa a kémcsövek tartalmát!

(elvégzendő)

10. Óraüvegen előkészítve mészkő található! Szemcseppentő segítségével cseppentsen rá néhány cseppet a 2 mólos sósavból! Mit tapasztalt? Írja le a végbemenő folyamat reakcióegyenletét! Magyarázza meg a jelenséget!

(elvégzendő)

11. Két kémcsőben előkészítve egy-egy áttetsző folyadékot látsz. Az egyik kémcső nátrium –hidroxid oldatot, a másik desztillált vizet tartalmaz! Cseppents mindkét kémcső tartalmához néhány csepp fenolftalein oldatot és állapítsd meg a tapasztalt változások tükrében, hogy melyik kémcső tartalmazta a nátrium –hidroxidot és melyik a vizet! Válaszodat indokold!

(elvégzendő)

12. Két kémcsőben előkészítve külön-külön desztillált és csapvíz található. Adjon kevés ezüst-nitrát oldatot mindkét kémcső tartalmához, majd rázza össze őket! A megfigyelései, tapasztalatai alapján levonható következtetések segítségével azonosítsa, hogy melyik kémcsőben volt a desztillált víz! Válaszát indokolja!

(nem elvégzendő) 13. A kémcsőben tojásfehérje oldat van elkészítve. Adjon hozzá néhány csepp ólom-nitrát oldatot és rázza össze a kémcső tartalmát! Mit tapasztal? A fehérje mely fontos tulajdonságára utal a tapasztalt változás? Hogyan nevezzük a fehérjéknek ezt a vissza nem fordítható elváltozását? Milyen fontos élettani sajátságuk van a nehézfémeknek a szervezetre?

(nem elvégzendő) 14. A két előkészített kémcső egyikében desztillált víz, míg a másik kémcsőben csapvíz található! Szappan hozzáadása után kissé rázza össze a kémcsövek tartalmát! Mit tapasztal? Melyik kémcső tartalmazta a desztillált vizet? A két víz típus mely fontos eltérő sajátságán alapszik a tapasztalt jelenség? Válaszát indokolja!

(elvégzendő)

15. Két kémcsőben előkészítve két áttetsző folyadék van. Az egyik sósavat, a másik desztillált vizet tartalmaz. Lúgos fenolftalein indikátorból cseppentsen mindkét

29

kémcső tartalmához néhány cseppet, majd enyhén rázza össze őket! Melyik esetben tapasztal változást? Mire következtethetünk a tapasztaltak alapján? Azonosítsa, hogy melyik kémcső tartalmazta a sósavat!

(elvégzendő)

16. Kémcsőben cink reszelék található! Öntsön rá kevés sósavat és figyelje meg az esetleges változásokat! Mit tapasztalt? Írja fel a reakcióegyenletet és értelmezze a lejátszódó folyamatot!

(elvégzendő)

17. Főzőpohárban lévő réz-szulfát oldatba helyezzen egy vaslemezt. Kis idő elteltével mit tapasztalunk? Reakcióegyenlet segítségével értelmezzük a tapasztalt változásokat!

(nem elvégzendő)

18. Egy gázfejlesztő készülékbe kalcium-karbidot teszünk, majd vizet csepegtetünk rá. A fejlődő gázt egy részét meggyújtjuk, egy másik részét brómos vízbe vezetjük. Milyen gáz fejlődik? Mit tapasztalunk a két esetben? Ismertesse és értelmezze a folyamatokat! Írja fel a folyamatok egyenletét! (nem elvégzendő)

19. Az előkészített kémcsövek egyike sósavat, a másik nátrium-hidroxidot tartalmaz. Határozza meg univerzális indikátor segítségével, hogy melyik kémcső pontosan melyiket tartalmazza! Válaszát indokolja! A kémhatás megállapítása után öntse a savat a lúghoz, és ismételten vizsgálja meg a keletkezet oldat kémhatását az indikátorral! Válaszát reakcióegyenlet felírásával indokolja!

(elvégzendő)

20. A kémcsőben szóda található. Adjon hozzá kevés kalcium –klorid oldatot! Figyelje meg a változásokat, és reakcióegyenlet segítségével értelmezze a lejátszódó folyamatot!

(elvégzendő)

Belügyi rendészeti ismeretek 1/a) Jogi normák b) Rendőri szolgálati viszony 2/a) Jogellenes cselekmények b) A hivatásos állományú rendőrök korlátozott alapjogai 3/a) Az állam és a főbb államhatalmi szervek b) Tájoló használata 4/a) Rendészeti szervek b) Rendőri intézkedések

30

5/a) Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Szervezett Bűnözés elleni Koordinációs Központ b) Kényszerítő eszközök 6/a) Katasztrófavédelem ágai b) A terep és a tereptárgyak 7/a) Szolgálati fellépés b) Lőfegyverhasználat 8/a) Rendőrség szolgálati tagozódása b) A Schengeni Végrehajtási Egyezmény! 9/a)Bíróságok, ügyészségek b) Elsősegélynyújtás 10/a) Szabálysértés miatt alkalmazható szankciók b) Rendőri rendfokozatok 11/a) Intézkedési jogosultság és kötelezettség b) Nyomok és nyomképzők 12/a) Közigazgatás b) A térkép 13/a) Nyomkeletkezés, nyomrögzítés b) Büntetőeljárás 14/a) Rendőrség elsődleges feladatai b) Magyar rendszámtáblák 15/a) Bűncselekmény elkövetői b) Szolgálati út 16/a) Fő- és mellékbüntetések, intézkedések b) Az elöljáró és feljebbvaló 17/a) Büntethetőségi akadályok b) Büntetőeljárás szakaszai 18/a) Rendőrség szolgálati eszközei b) Kriminalisztika 19/a) Az ártatlanság vélelme b) Jogszabályi hierarchia 20/a) Büntetőügyekben eljáró hatóságok b) Lőfegyverhasználat előtti intézkedések

31

Katonai alapismeretek

1. A Magyarország biztonságpolitikai környezete 1.1. Hazánkat fenyegető katonai és nem katonai kockázatok. 1.2. A biztonsági kihívás fogalma és a biztonsági kihívások típusai, a biológiai hadviselés kérdésköre. 1.3. A NATO létrejötte, fontosabb szervei és feladataik. 1.4. Az EU létrejötte, biztonság- és védelempolitikája. 1.5. Az ENSZ létrejötte, szervezetei, tevékenysége a válságövezetekben.

2. A Magyar Honvédség felépítése, a katonai szervezetek jellemzői 2.1. A Magyar Honvédség feladatai. 2.2. A raj, a szakasz és a század felépítése. 2.3. A harci erők általános feladatai. 2.4. A harci támogató erők általános feladatai. 2.5. A harci kiszolgáló-támogató erők általános jellemzői. 2.6. A szerződéses katonák kiképzési rendszerének elemei.

3. A modern háborúk jellemzői, különleges egységek 3.1. A modern háborúk jellemző vonásai. 3.2. A különleges egységek jellemzői és feladatai. 3.3. A modern haditechnikai eszközök jellemzői.

4. Térkép- és tereptani alapismeretek 4.1. A terep felosztása, tájtípusok. 4.2. Az UTM vetület koordinátarendszere. 4.3. Földrajzi koordinátarendszer. 4.4. Az MGRS és GEOREF azonosító rendszer jellemzői. 4.5. A domborzat ábrázolása a topográfiai térképeken. 4.6. A világtájak meghatározásának módszerei. 4.7. Az álláspont meghatározásának módszerei. 4.8. A GPS gyakorlati alkalmazási lehetőségei.

5. Általános katonai ismeretek

5.1. Az általános harcászat alapjai. 5.2. A béketámogató műveletek jellemzői. 5.3. A lőelmélet alapjai. 5.4. A túlélés alapjai. 5.5. Az ABV védelmi alapismeretek alapjai. 5.6. Haditechnikai ismeretek.

6. Alaki ismeretek

6.1. Az alakiság alapfogalmai. 6.2. Alaki mozdulatok állóhelyben. 6.3. A katonai rendezvények alaki tartalma.

7. A honvédelem rendszere, honvédelmi kötelezettségek

7.1. A minősített időszakok jellemzői. 7.2. Az állampolgárok személyes honvédelmi kötelezettségei.

32

7.3. A Magyar Honvédség tényleges állománya. 8. Hadijogi alapismeretek

8.1. A genfi és a hágai egyezmények létrejöttének körülményei.

9. A szerződéses katonák élete a Magyar Honvédségben 9.1. A függelmi viszonyok. 9.2. A napirend és az ügyeleti szolgálatok. 9.3. A katonák járandóságai.

10. Egészségügyi ismeretek 10.1. Teendők a baleseti helyszínen. 10.2. Az újraélesztés végrehajtása. 10.3. A vérzések és törések, mérgezések ellátása. 10.4. A harctéren megsérült katonák ellátásának szakaszai.

Környezetvédelem-vízgazdálkodási alapismeretek 1. A természeti környezet, mint rendszer (környezetvédelem, fogalma, globális

problémák, a biológiai szerveződési szintek, a bioszféra, az ökoszisztéma) 2. Természetvédelem (alapfogalma, alapelvei, természetvédelmi területek, védetté

nyilvánítás) 3. A talaj, mint környezeti elem (fogalma, kialakulása, legfontosabb tulajdonságai,

típusai) 4. A víz, mint környezeti elem (felszíni és felszín alatti vizek, tulajdonságaik, a meder

kialakulása, jellemzői) 5. A levegő, mint környezeti elem (a légkör szerkezete, a levegő összetevői,

légszennyező anyagok, keletkezésük, hatásuk, szmog) 6. Környezeti elemek vizsgálata (terepi, laboratóriumi, mintavétel módszerei,

szabályai) 7. Hulladékgazdálkodás (hulladék fogalma, fajtái, hulladékkezelés módszerei) 8. A zaj (a hang fogalma, a hangérzet keletkezése, a hang fizikai jellemzői, a zaj

fogalma , zajforrások és jellemzőik, zajszintek és élettani hatásuk) 9. A radioaktivitás (a radioaktivitás, a radioaktív sugárzások fajtái, az aktivitás,

felezési idő és bomlási állandó fogalma, a radioaktivitás élettani hatásai, felhasználási területei)

10. Vízszintes mérések, magasság mérések (meghatározások elve, módszerei,

eszközei, a mérések végrehajtásának lépései)

33

11. A víz mennyiségi mérése (vízmélység, vízállás, vízhozam fogalma, mérési módszerei)

12. Vízminőség (a vízminőség fogalma, fizikai, kémiai, biológiai, bakteriológiai

minősítés, integrált vízminősítési rendszer, vízszennyezés forrásai és hatásai) 13. Hidrosztatikai és hidrodinamikai alapismeretek 14. Fizikai eljárások (ülepítés, szűrés elve, megvalósítása) 15. Biológiai eljárások (alapelve, legfontosabb kivitelezési módjai szennyvizek,

iszapok hulladékok esetében)

Művészettörténet A középszintű szóbeli tételek mindegyike „A”, „B” és „C” feladatokból áll.

- Az „A” feladat a Művészettörténet tantárgy tartalmi központú, a történetiségre

épülő tudásanyagáról szól.

- A „B” feladat egy adott műalkotás sokoldalú elemzése reprodukció, fotó, …

alapján.

- A „C” feladat a művészeti technikák eljárásainak bemutatása konkrét példák

alapján.

„A” TÉTELEK TÉMAKÖREI - Az őskori művészet - Az ókori keleti művészet - Az antik művészet – Az égei és a görög művészet; A hellenisztikus művészet - Az etruszk művészet és Róma művészete - Az ókeresztény és bizánci művészet - Iszlám művészet - A népvándorlás kori művészet és a Karolingok művészete - A honfoglaló magyarok művészete - A román kori egyetemes és magyar művészet - A gótikus művészet (egyetemes és magyar) - A reneszánsz művészet (egyetemes) - A reneszánsz művészet (magyar) - A barokk művészet (egyetemes és magyar) - A klasszicista művészet (egyetemes és magyar) - A romantikus művészet; Realizmus - A századforduló művészete (historizmus, eklektika) - A századforduló első felének művészete (impresszionizmus,

posztimpresszionizmus) - A századforduló első felének művészete (szimbolizmus és szecesszió) - A XX. századi egyetemes művészet - A XX. századi és kortárs magyar művészet

34

Rajz és vizuális kultúra

Portfolió: Az a vizsgázó, aki érettségi bizonyítvánnyal nem rendelkezik, és tanulói jogviszonyban van, a korábbi tanulmányai során készült munkáiból megadott szempontok szerint összeválogat egy gyűjteményt, és azt a megfelelő módon, bemutatásra alkalmas formában kiállítja.

Projekt: Az a vizsgázó, aki érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik vagy nincs tanulói jogviszonyban, egy központilag megadott témájú vizuális projektmunkát készít el.

Elkészítési és leadási határidő: 2016. április 29. 12:00 óra Nemes Matild ig.h. tanárnő részére

Mozgóképkultúra és médiaismeret A vizsga részei:

Írásbeli vizsgán a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk.

Gyakorlati vizsga önálló munka keretében kidolgozandó két különböző projektfeladat megoldásából áll. A központilag meghatározott hat vizsgafeladatot a szaktanár további két projektfeladattal egészítheti ki. Elkészítési és leadási határidő: 2016. április 29. 12:00 óra Nemes Matild ig.h. tanárnő részére

Ének-zene

„A” tétel A vizsgázó az alább népdaljegyzékéből húz tételt: A bolhási kertek alatt... A nagy bécsi kaszárnyára... A Vidróczki híres nyája... Annyi bánat a szívemen... Béres legény... Beteg asszony... Duna parton van egy malom ... Elindultam szép hazámból... Erdő mellett estvéledtem... Este, este, de szerelmes... Gyújtottam gyertyát.... Hej rozmaring, rozmaring... Istenem, Istenem áraszd meg a vizet... Katona vagyok én ...

35

Körösfői kertek alatt... Magos kősziklának... Megkötöm lovamat... Megrakják a tüzet... Most jöttem Gyuláról... Röpülj páva, röpülj... Sok Zsuzsánna napokat... Szép a gyöngyvirág egy csokorba... Szivárvány havasán... Tavaszi szél vizet áraszt... Tiszán innen, Dunán túl... A népdalt emlékezetből kell énekelni és elemezni. „B” tétel A vizsgázó az alább műjegyzékéből húz tételt: Ut queant laxis Moniot d’ Arras: Nyári ének Tinódi: Egervár viadaljáról való ének J. S. Bach: Már nyugosznak a völgyek- korál dallam Händel: Hímes rétek - első szakasz Händel: Csordul a könnyem Haydn: Szerenád Mozart: Jöjj drága május - 1. versszak Beethoven: A tarisznyás fiú dala /Mormotás fiú dala / Beethoven: IX. szimfónia – IV. tétel – Örömóda Simonffy: Három a tánc... Schubert: Hová? – részlet Schumann: Zöld hímes rét Verdi: Nabucco – Rabszolgák kara (a téma első része) Gaudeamus igitur Ravel: Bolero – a téma első része Kodály: Psalmus Hungaricus – Zsoltár dallam Kodály: Galántai táncok – rondótéma Bartók: Concerto – egy választott téma Bartók: A kékszakállú herceg vára c. opera az V. ajtó – téma Gershwin: Porgy és Bess c. opera – Porgy dala A műzenei szemelvényt a Részletes érettségi vizsgakövetelményekben (https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/vizsgakovetelmenyek2012/enek_zene_vk.pdf) meghatározottak szerint emlékezetből vagy kottából kell énekelni. „C” tétel A vizsgázó a kihúzott ismeretlen kottapéldát felkészülés után lapról énekli.

36

Testnevelés

1. Olimpiatörténet (ókori, újkori olimpiák rövid története, jelképek, magyar sportsikerek). 2. Egészséges életmód és a harmonikus testi fejlődés (testalkat, az izomrendszer egészségtana, tápanyagok). 3. Testi képességek (kondicionális- koordinációs képességek, ezek szerepe a teljesítményben, edzettségi állapot mérése). 4. A gimnasztika jelentősége, mozgásanyaga, alkalmazási területei. 5. Az atlétika mozgásanyaga (futások, dobások, ugrások) fizikai törvényszerűségei, versenyszabályai. 6. A szertorna és a ritmikus gimnasztika oktatásának szerepe az iskolai testnevelésben, mozgásanyaga, versenyszabályai. 7. A küzdősportok szerepe az iskolai testnevelésben (képesség és személyiségfejlesztés). 8. Labdarúgásra jellemző támadó-védekező technikai-taktikai elemek, versenyszabályok. 9. Kosárlabdára jellemző támadó-védekező technikai-taktikai elemek, versenyszabályok. 10. Kézilabdaára jellemző támadó- védekező technikai-taktikai elemek, versenyszabályok. 11. Röplabdára jellemző támadó- védekező technikai-taktikai elemek,

versenyszabályok. 12. A természetben űzhető sportágak ismertetése, csoportosítása.

Informatika

Informatika érettségi A középszintű szóbeli vizsga részletes tematikája az Oktatási Hivatal által szervezett vizsgákhoz A témakörök előtt lévő számok Az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. Azaz: 1.1 A kommunikáció 1.2 Információ és társadalom 2.1 Jelátalakítás és kódolás 2.2 A számítógép felépítése

37

3.1 Az operációs rendszer és főbb feladatai 7.1 Kommunikáció az interneten 9.1 Könyvtárak 9.2 Dokumentumtípusok 9.3 Tájékoztató eszközök A vizsgaleírás szerint e témaköröket kell szóban számon kérni, a többi elsajátításának ellenőrzése a gyakorlati vizsgán történik. Témakörök 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció A kommunikáció fogalma. A kommunikációs modell: adó, kódolás, csatorna, zaj, dekódolás, vevő. Gyakorlati példák a kommunikációs modellre; a példák és a modell megfeleltetése; a modellben található fogalmak értelmezése konkrét példán keresztül. A kód, mint az információ közvetítés eszköze. Példák a sokféle kommunikációs csatornára. A zaj elleni védekezés. Redundancia az információ továbbításában. A mai kommunikációs technológiák és eszközök jellemzése, és ezek illeszkedése a kommunikációs modellbe. Az elektronikus kommunikáció és eszközei. A kommunikációs eszközök hatása mindennapi életünkre és az információszerzésre. Az információ-keresés elektronikus formái. Az információs rendszerek létjogosultsága és megjelenése a mindennapi életünkben (iskola, munkahely, hivatalos ügyek intézése, szabadidő). A magyar közhasznú információs források például könyvtári adatbázisok, kormányzati portálok szolgáltatásai, utazással kapcsolatos információk (menetrendek, helyfoglalások), szórakozás. Ezen források közül több ismerete, használata. Az információ megszerzése keresőszerverek segítségével. 1.2. Információ és társadalom Az adat és az információ fogalma. Az informatika fejlődéstörténetének fontosabb lépései. Az elektronikus eszközök, a számítógép generációk: A számítógép generációk technikai újdonságai és jellemző paraméterei. Néhány kiemelkedő személy az informatika történetében. A perifériák fejlődése. Az alkalmazástípusok kialakulása és fejlődése. Az információs és kommunikációs eszközök hatása a társadalomra. Az egészséges számítógépes munkakörnyezet kialakításának szempontjai. A helyi hálózatok és az internet hatása a társadalomra. Az eszközök használatának fizikai és pszichés veszélyei,és túlzott használatuk hatásai. A számítógépes munkavégzés és az egészségvédelem. A számítógép és a perifériák ergonómiai jellemzői. A hálózati szolgáltatások igénybevételének feltételei és szabályai. Etikett és netikett a hálózati munka során. Az információ értéke és hitelessége. Az álinformációk (pl. hoax) célja, felismerése, kártékony hatása és kezelése. Az információszerzés és a publikálás legális és illegális formái. A hálózatok és a számítógépek, illetve az információ (adat) védelme, biztonsági kérdések. A számítógépet és az információt veszélyeztető tényezők, támadási lehetőségek és védekezés azok ellen. Hardverhibából adódó veszélyek. Redundancia az információ tárolásában.

38

A számítógépes vírusok fogalma, meghatározása és jellegzetes tulajdonságaik. A számítógép működésében bekövetkező változások, amelyek alapján vírustámadásra lehet gyanakodni. A vírusok történeti fejlődésének néhány példája. A vírusok fajtái, kifejtett hatásuk, terjedési módjuk, védekezési módszerek és eszközök. Néhány „hírhedt” vírus kártevő hatásának ismerete. A vírusok elleni védekezés módszerei. Példák a víruskereső és vírusirtó programokra. (Víruspajzs, vírusdefíniciós adatbázis.) Jogi kérdések az informatikában. Jogi szempontból védendő adatok, a védelem okai. Az adatvédelem kérdései, jogi szabályozások (adatvédelmi törvény, direkt marketing, elektronikus kereskedelem). Az adatok védelme az interneten. A szerzői jog és az informatika. A szoftver fogalma és csoportosítása felhasználói szerződés (licencelési módok) szerint. A freeware, shareware, üzleti és egyéb szoftverváltozatok jellemzői. A szoftverek védelme (technikai védelem, jogi védelem). 2. Informatikai alapismeretek - hardver 2.1. Jelátalakítás és kódolás Az analóg és a digitális jel fogalma, példák felhasználásukra. Az analóg és digitális jel különbsége és jellemzői. Az analóg jelek digitalizálhatósága. A mintavételezés törvénye. A digitalizált adattárolás pontossága – minőségi problémák, korlátok. Az analóg jelek digitalizálásának lépései. A hang, a kép és a film digitalizálhatósága. A digitalizálás eszközei. Az adat és az adatmennyiség fogalma az informatikában. Az informatikában használt mértékegységek és ezek jellemzői. A bináris számábrázolás módszere és jelentősége az informatikában. A bináris karakterábrázolás formái, kódtáblák felépítése, jellemzői (ASCII, UNICODE). A digitális képek tárolása, képformátumok és azok jellemzői (raszteres és vektoros). A színek kódolásának módjai (RGB, CMYK). Alapfogalmak: pixel, felbontás, színmélység. A digitális hang tárolása, formátumok és azok jellemzői. 2.2. A számítógép felépítése A Neumann által megfogalmazott elvek, és ezek hatása a számítógépek fejődésére. A Neumann-elvű számítógép elvi felépítése, az egyes részegységek feladata. A ma használatos számítógépek elvi felépítése és a Neumann elvek. A mai (személyi) számítógépek részei és ezek jellemző paramétereinek bemutatása. Az egyes részek funkciói. Központi feldolgozóegység, jellemző értékek. Memória: memóriafajták, jellemzők és felhasználási területük. Buszrendszer, interfészek, tápegység, hűtés, ház: típusok, jellemzők. A perifériák jelentősége, csoportosítása (bemeneti és kimeneti eszközök). A manapság használatos perifériák besorolása az egyes csoportokba. A főbb perifériák bemutatása és jellemző paraméterértékei: monitor, nyomtató, háttértárak, egér, billentyűzet. A ma jellemzően használatos monitorfajták (CRT, LCD, TFT) és ezek működési elve. A monitorokkal kapcsolatos fogalmak: felbontás, frissítési frekvencia, képátló, képpont. A monitortípusok összehasonlítása a felhasználási terület szempontjából.

39

A ma jellemzően használatos nyomtatási technológiák jellemzői. A nyomtatók működési elve (tűs, tintasugaras, lézer). A nyomtatókkal és a nyomatással kapcsolatos fogalmak. A nyomtatók összehasonlítása a felhasználási területük szempontjából. A ma jellemzően használatos háttértárak. A technológiák ismertetése (mágneses elvű, optikai). Az egyes eszközök felépítése, működése. Az adatok tárolásának fizikai megvalósítása. A winchesterek üzembe helyezése, működése közben fellépő fizikai problémák, ezek megelőzése, javítási lehetőségei. A ma jellemzően használatos adattárolók fajtái és ezek jellemzői (CD, CD-ROM, CDR, CDRW és DVD lemezek). A számítógép részeinek és a perifériáinak fizikai karbantartása (tisztítása, szállítása, tárolása). A (személyi) számítógépek részeinek összekapcsolása, és a számítógép üzembe helyezése. Az üzembe helyezés és biztonságos működtetés feltételei. A hálózatok kialakításának jelentősége. A hálózatok csoportosítása kiterjedtség szerint. A hálózatok topológiája, a topológiák jellemzése. A hálózati kialakításhoz szükséges eszközök, ezek jellemzői (hálózati közeg, hálózati kártya, kapcsolók, útválasztók, jelerősítők). 3. Informatikai alapismeretek – szoftver 3.1. Az operációs rendszer és főbb feladatai Az operációs rendszer fogalma, feladata, fajtái. Az operációs rendszer működési struktúrája (rendszermag, indítófájl, külső és belső parancsok rendszere, opcionális kiegészítések). Az operációs rendszer feladatából következő jellemző működési területek (memóriakezelés, folyamatvezérlés, megszakítás-kezelés, kommunikáció a perifériákkal). Több feladat párhuzamos végzésének szervezése. Az operációs rendszer telepítése. Az operációs rendszer betöltődésének folyamata. A számítógép kikapcsolásának módjai, az operációs rendszer feladatai a kikapcsolás során. Az operációs rendszerek tipikus hibaüzenetei, hibajelenségei, ezek elhárítási módja. Hardver eszközök üzembe helyezése, beállítása (konfigurálása), eltávolítása. A szoftverek telepítése, beállítása, eltávolítása. Szoftverek futtatása és leállítása, memória felszabadításának kérdései. Az operációs rendszerek által használt állományszervezési, -nyilvántartási módszerek. A lemezkezelés és a leggyakrabban használt operációs rendszerek fájlrendszerének ismerete, legfontosabb tulajdonságai (pl.: FAT, FAT32, NTFS, EXT stb.). A könyvtárszerkezet felépítésének ismerete. A könyvtárakról tárolt tulajdonságok. A könyvtárműveletek: létrehozás, törlés, másolás, áthelyezés, átnevezés, listázás, könyvtárváltás. Az állományok típusai. Az állományok elnevezésének formai követelményei, rendszerfüggő szintaktikai megkötések. Az állományokról tárolt tulajdonságok. Az állományok társítása. Az állományok fizikai tárolásának szervezése. Az elérési útvonal megadásának formái.

40

Az állományokkal végzett műveletek ismerete (létrehozás, másolás, áthelyezés, törlés, mentés, nyomtatás, megnyitás). Az állományokkal végzett műveletek fizikai megvalósítása. Keresés háttértárakon, a keresési feltételek (helyettesítő karakterek használata). A parancsok paraméterezett futtatása. A kapcsolók és a paraméterek szerepe, néhány példa használatukra. A háttértárak karbantartása (formázás, partícionálás, töredezettség-mentesítés), a karbantartás fontossága. A tömörítés lényege és elve. Tömörítési módszerek (veszteséges és veszteségmentes). A kép, a hang, a video és egyéb állományok tömörítésének jellemzői. Általános tömörítő programok működésének ismerete. Az állományok és a könyvtárak tömörítésének és kicsomagolásának megvalósítása. Az önkicsomagoló, méretre darabolt, védett állományok létrehozása, kibontása. Egy állomány hozzáfűzése létező tömörített állományhoz. Az operációs rendszerek segédprogramjai (fájlkezelés, archiválás, vírusvédelem, tűzfal, multimédia stb.). A segédprogramok létjogosultsága, szolgáltatásai, jellemzői. Néhány segédprogram bemutatása. Vírusirtó program használatának ismerete. Vírusellenőrzés a háttértárakon és a memóriában. A vírusvédelem kialakítása a számítógépen. Aktív vírusvédelem. A vírusvédelem gyenge pontjai, hiányosságai (pl. emberi tényező). A számítógépes hálózatok működéséhez szükséges szoftverek. A szerver operációs rendszerének jellemző többletfunkciói. A hálózati kommunikáció logikai felépítése (a szerver-kliens és az egyenrangú hálózatok). A helyi hálózatokhoz kapcsolódás feltételei és megvalósítása. A hálózati szolgáltatások elérésének módjai, az eszközhasználat feltételei. A felhasználók azonosítása, jogosultságok kezelése. 7. Információs hálózati szolgáltatások 7.1. Kommunikáció az interneten Az internetes szolgáltatások és ezek jellemzői. Az internetes szolgáltatások használatának,használatba vételének szabályai. Példák interneten keresztül igénybe vehető szolgáltatásokra (pl. online kereskedelem). Az elektronikus levelezés folyamatának ismerete. A felhasználók azonosítása. A különböző levelezőprogramok közös és néhány egyedi jellemzője. Egy levelezőprogram használatának ismerete. A levelezés használatához szükséges beállítások ismerete. A levelezéssel kapcsolatos funkciók (írás, fogadás, válasz, továbbküldés, törlés, mentés, nyomtatás). A beérkezett levelek kezelése. Az elektronikus levél felépítése, az egyes részek funkciója. Állományok kezelése az elektronikus levelezésben (csatolás, csatolt állomány mentése). A levelező programok további szolgáltatásai (levelezési címek tárolása, csoportosítása, visszajelzések). Az e-mail cím szerkezete. Levelezési lista használata. A levelezéssel kapcsolatos problémák (kódolás, mailer daemon). A levélküldés tipikus hibaüzenetei, ezek jelentése és a problémák kezelése. Állományátvitel lehetőségei az interneten. Az FTP szolgáltatás jellemzői, problémái. Az FTP szerverhez való csatlakozás módjai (névvel és név nélkül). A fájlátviteli módok (kódolás). Egy FTP segédprogram használatának ismerete. Állományok le- és feltöltése az internetre. Az FTP tipikus hibaüzenetei, ezek oka és a problémák kezelése. Egy böngészőprogram használatának ismerete. A böngészőprogram használatával

41

kapcsolatos fogalmak ismerete (kezdőoldal, cache, cookie). Webcím szerkezete. Navigálás a különböző weboldalakon, a sűrűn látogatott oldalak címének rögzítése, képek megjelenítése, weboldal mentése. A weboldal nyomtatása A böngészés tipikus hibaüzenetei, ezek oka és a hiba kezelésének lehetőségei. A böngészőprogramok speciális funkciói, a funkciók bővítésének haszna és veszélyei (beépülők). Információ keresése az interneten. A tematikus és a kulcsszavas keresés működésének ismertetése. A kétfajta keresési módszer alkalmazási területei és összehasonlítása. Tematikus és kulcsszavas keresőrendszerek ismerete, használata információkeresésre. Keresési feltételek megadása (egyszerű és összetett). A keresési feltételek szűkítése, speciális keresők. A keresés eredményének kiértékelése. A keresési feladatok megoldása. A távoli on-line adatbázisok használatának feltételei. Keresés az adatbázis adatai között. 9. Könyvtárhasználat 9.1. Könyvtárak: Tájékoztató intézmények, információs központok. A könyvtár egyetemes és hazai fejlődéstörténetének rövid áttekintése. A magyar könyvtári rendszer felépítésének ismertetése. A könyvtártípusok elkülönítésének elvei: a gyűjtő- és felhasználói kör fogalma. A különböző könyvtártípusok összehasonlítása szolgáltatásaik, gyűjtőkörük és felhasználói körük alapján. Az Egyetemes Tizedes Osztályozás szerepe a könyvtári rend kialakításában. A könyvtár és a médiatár fogalmának értelmezése. A könyvtári szolgáltatások rendszerének ismertetése. A könyvtárakkal kapcsolatos szabályzatok: a kölcsönzési rend és a használati szabályzat tartalma. A könyvtárközi kölcsönzés fogalma. Az Országos Dokumentumellátási Rendszer. A közművelődési könyvtárak feladatrendszerének ismertetése. A közművelődési és iskolai könyvtár összehasonlítása. A szakkönyvtárak sajátosságainak ismertetése. Egyéb tájékoztató intézmények, információs központok, a kulturális intézmények (le- véltárak, múzeumok, kiállítótermek) információszerzésben betöltött szerepének vázolása. A nemzeti könyvtár fogalmának meghatározása. Az Országos Széchényi Könyvtár szerepe a magyar könyvtári rendszerben. A könyvtár létrejöttének, rövid történetének ismertetése. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjtőszolgáltatásainak rendszere. Hagyományos könyvtárak az Interneten és a Digitális könyvtárak sajátosságainak bemutatása. Hasonlóságok és különbségek. A Neumann János Digitális Könyvtár, valamint a MEK szerkezetének ismertetése. Keresési stratégiák a könyvtári rendszerben. A keresés algoritmusa. Az egy- és többlépcsős keresés. 9.2. Dokumentumtípusok Az írástörténet és a könyvtörténet azon jelentős állomásainak ismerete, amelyek a dokumentumtípusok kialakulását eredményezték (ékírás, hieroglifák, papirusztekercsek, pergamen, kódex). Az ősnyomtatvány fogalma. A nyomtatott és nem nyomtatott dokumentum sajátosságainak összehasonlító ismertetése. A nyomtatott dokumentum főbb típusai: kiadványtípusok a könyvtári rendszerben. Az

42

ismeretközlő művek (monográfia, tanulmánykötet, kézikönyv) használati értéke az információszerzés folyamatában. A segédkönyvek, mint a közvetlen ismeretszerzés alapvető forrásai (lexikon, enciklopédia, szótár, közhasznú ismeretek tára, adattár, fogalomtár, kronológia, névtár, atlasz). Az időszaki kiadványok jellegzetességeinek és típusainak bemutatása. A nem nyomtatott dokumentum fogalma és sajátosságai. Összehasonlításuk adathordozó és megjelenítő eszköz szerint (hanglemez, hangszalag, CD, fénykép, hologram, mikrofilm, diafilm, némafilm, hangosfilm, videofilm, DVD, mágneslemez, CD, DVD). A multimédia jelentősége az egyéni ismeretszerzésben. 9.3. Tájékoztató eszközök A tájékoztató eszközök típusai. A bibliográfia fogalma. A bibliográfia típusai a tartalom, a feltárás mélysége és a megtalálás módja szerint. A retrospektív és a kurrens bibliográfia fogalmának értelmezése. A Magyar Nemzeti Bibliográfia. A bibliográfiai leírás legfontosabb elemeinek ismertetése a főbb dokumentumtípusok esetében. Tájékoztató jegyzékek (referáló folyóirat, könyv- és egyéb dokumentumok ajánlásai). A katalógus fogalma. A katalógus kialakulásának főbb állomásai. A katalóguscédula és a bibliográfiai tétel összehasonlítása. A rendszó és az utalócédula fogalma. Főbb katalógustípusok elrendezési elvei. A tárgyszókatalógus. Az Egyetemes Tizedes Osztályozás szerepe a szakkatalógus rendszerében. A számítógépes katalógusok, mint tájékoztató eszközök. A számítógépes katalógusok felépítésének szerkezeti sajátosságai. Néhány számítógépes katalógus ismerete (pl.:SZIRÉN, KISTÉKA, MOKKA).