104

A TARTALOMBÓLVezércikk: Decemberi lapszámunk elé . . . 3–5

Adventi levél . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

Szász István Tas naplójából . . . . . . . . . . 8–10

Elemzõ (Csapó Endre, Ágoston András, Losoncz Alpár) . . . . 11–15

Reflektor: Nem lennék egy ballib szavazó helyében . . . . . . . . . . . . . . 16

Erdélyiekrõl, magyarokról: Orbán Viktor,Szíjártó Péter, Tõkés László . . . . . . . 19–26

Fricska: A kvóta evolúciója, Száz év múlva, Ki a normális? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27–29

Gyárfás András hozzászól . . . . . . . . . . . . . . 30

Szemle . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32

A szelíd doktor úr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

Értékeink: Vejnemöjnen muzsikája, Búcsú Gyöngyösi Gábortól . . . . . . . . . 38–40

Recenziók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41–45

Revolver a szószéken . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46

Felsõsófalvai rovás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51

Toró Árpád emlékfüzérei – 3. . . . . . . . . . . 55

Irodalom: Gyergyai Albert . . . . . . . . . . . . . 57

Reményik Sándor

TTüünnddéérrffookkAz életednek van egy titkos csúcsa,Mely rejtve õrzi boldogságod,Egy sziklafok, ahonnan Te az életTöretlen teljességét látod,Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa,Körös-körül õserdõ, õsbozót –Keresztül-kasul vágtató csapások,A sok hamistól nem látni a jót,Isten elõrement, a csúcson vár be –Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Megjelenik március, június, szeptember, december hónapokbanVagyunk... leszünk...

2017. december Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja

EKOSZ, Magyarszórvány Napja –Monor

Az Erdélyi Kö-rök Országos Szö-vetsége 2017. no-vember 18-án tar-totta meg választ-mányi ülését a mo-

nori Mûvelõdési Házban. A megnyitóelõtt Pataki János, aki sok szép könyvetírt Erdélyrõl, bemutatta legújabb kö-tetét.

Dr. Szekeres Sándor, az EKOSZ elnö-ke beszámolójában ismertette a szerve-zet 2017. évi tevékenységét, melybõl ki-emelte, hogy a Bethlen Gábor Alapke-zelõ Zrt. jóvoltából a szervezet mûkö-dése, illetve az Átalvetõ folyóirat kiadá-sa rendben van. Ismertette, az általa ésa tiszteletbeli elnök, Dr. Kövesdy Pál ál-tal jegyzett nyilatkozatot (4. old.), me-lyet a választmányi ülés küldöttei egyér-telmû igen szavazattal elfogadtak. AzEKOSZ elnöke ismertette Dr. KövesdyPál fõszerkesztõ decemberi számbanmegjelenõ vezércikkét, melyet a tagságmagáénak elfogadott, továbbá tájékoz-tatott arról, hogy ifj. Szász Csabávalközösen dolgoznak az EKOSZ új hon-lapján.

Az elnöki beszámolót követõen azEKOSZ egyesületei beszámoltak évestevékenységükrõl, illetve terveikrõl. Agyûlés után a választmány tagjai résztvettek a Monori Vigadóban a MagyarSzórvány Napja alkalmából tartott ren-dezvényen, itt megtekinthették a buda-pesti Reménység Szigetén a nt. ZalatnayIstván által létrehozott fényképes kiállí-tást, az EKOSZ korábbi tevékenységé-rõl szóló fényképeket. Szív szorítva lát-hattuk az EKOSZ alapító elnökének,Dr. Búzás Gábornak és a többi régi ala-pítónak a képét, akik már nincsenekközöttünk, de emléküket õrizzük.

A Magyar Szórvány Napja monorirendezvényén a kezdeményezõ SzõnyiAttila, majd a reformáció 500 éves év-

fordulójához is kötõdve a Monor-Nagy-templomi Református Egyházközséglelkésze, Schaller Tamás, illetve a Mo-nor-Kistemplomi Református Egyház-község lelkésze, Vladár István mondottbeszédet. Az EKOSZ elnöke BethlenGábor fejdelemrõl, és a Magyar Szór-vány Napjához kötõdõen beszélt a ma-gyarság szórványosodásáról, annak azokairól, illetve a jövõbe vetett remény-ségrõl. Láthattuk a Monori StrázsákNéptáncegyüttes mezõségi táncát, illet-ve hallhattuk a Borzsák Endre Hagyo-mányõrzõ Egyesület szilágysági magyarnépdalait. Tar Csaba mérnök Szat-márnémetibõl, Peleskei Béla a kárpátal-jai Feketeardó-Királyháza-Tekeháza re-formátus lelkipásztora, Tóth Zoltán, afelvidéki Kerecsen Motoros Egyesület,Rimaszombat/Nagybalog vezetõje ésSchön György, a Nagybecskerek-Buda-pesti Háló Egyesület vezetõségi tagja aszórványban élõ magyarság minden-napjairól beszélt.

Budapesti Székely Kör

A Vértanúk napján, 2017. október 6-án vendégünk volt GAZDA JÓZSEF,Magyar Örökség-díjas erdélyi író, szo-ciográfus, mûvelõdéstörténész. A Gol-gota útján címû új dokumentumkötetétbemutatta dr. Hévizi Józsa történész, azErdélyi Szövetség elnöke és BenkeLászló, a Hétkrajcár Kiadó igazgatója.A vendégeket köszöntötte FerenczVilmos, a Budapesti Székely Kör elnökeés Bakó Annamária, az est háziasszo-nya. A rendezvényt a Budapesti Szé-kely Kör és a Litea Könyvesbolt ésTeázó közösen szervezte.

Nagyatád

2017-ben a Nagyatádi Erdélyi Kör-ben azon kívül, hogy havonta ülésekettartottunk és nemzeti ünnepeinkenkoszorúztunk, június 4-én, a NemzetiÖsszetartozás Napján a Magyarországemlékmûnél megemlékezést szervez-

tünk. Bíró Norbert, a Somogy MegyeiKözgyûlés Elnöke mondta az ünnepibeszédet.

Július 23-án a Nándorfehérvári Dia-dal emlékünnepségét szerveztük meg.Ugron Zsolna Hollóasszony címû regé-nyébõl láthattunk irodalmi összeállításta Hunyadi Emlékoszlopnál.

Szeptember 23-án a Reformáció 500.ünnepséget Nagyatádon is megszervez-tük. Vendégül láttuk erdélyi és délvidé-ki református testvér-gyülekezeteinketés a kárpátaljai Credo együttest. Ünne-pi beszédet mondott Haffenscher Károlyminiszteri biztos és Szászfalvi Lászlóországgyûlési képviselõ.

Október 26-án Váradi Péter Pál, Lõ-wey Lilla és Soós Andrea mutatták be újkönyveiket Erdély mezõség – a Holttenger tükrében, ill. Erdély Jókai Mór -az Annabáltól a Szent Anna tóig cím-mel.

Dr. Orbán Csaba

Salgótarjáni Erdélyi Kör

Nagy megtiszteltetés érte a Salgótar-jáni Erdély-Kört 2017. augusztus 20-án.Körünk elnöke – Valiskó Ferenc – a Pes-ti Vigadóban vehette át a Magyar Ér-demrend bronz fokozatát „az 1956-osEmlékfutás szervezéséért és az Erdély-Körben végzett áldozatos munkájáért”.

2017. szeptember 28-i összejövete-lünkön Pekár István újságíró (a DunaTelevízió volt elnöke) két könyvét mu-tatta be, színes elõadás keretében. Akét könyv „1956 Nógrád megyében” és„Nógrádiak a Gulágon”.

2017. október 18-i rendezvényünkönifj. Széky Miklós tartott filmbemutatót „A Karancs lábától az Everest alaptábo-ráig” címmel. Az érdekfeszítõ elõadástsok kérdés követte.

2017. október 23-án szemerkélõ esõ-ben indult a XXVI. Október 23-i em-lékfutás, melynek szervezésében, ren-dezésében Körünk számos tagja aktí-van részt vett

Dr. Kúti István tudósító

Átalvetõ

2 EKOSZ–EMTEHíreink

Szerkesztõbizottság:Dr. Kövesdy Pál fõszerkesztõ, B. Osvát Ágnes (irodalom és gyermekoldal),

Szabó M. Attila (Székelyudvarhely)Kiadja az EKOSZ elnöksége

Alapító fõszerkesztõ: Orbán LászlóLevelezési cím: Dr. Kövesdy Pál – 7100 Szekszárd, Otthon u. 2. Tel./fax: (36) 74/417-705

E-mail: ekosz@tolna.netA kiadásért felel a lap fõszerkesztõje • ISSN 1416-4698

Nyomdai elõkészítés: Galamb Marietta • Nyomdai munkák: Böcz Nyomda, Szekszárd

Dr. Balog Zoltán (Klebersberg Kunó óta nem volt ilyentiszta, melegszívû és emelkedett szellemiségû kultuszminiszte-rünk) mondta a minap, hogy a hit meghatározza egész kultú-ránkat. A kultúra pedig (folytatván a saját, eme szavak általindított gondolatsort) létrehozója, egyben keretadója teljesszellemi-anyagi környezetünknek-jólétünknek, avagy, aber-ráns esetben, a szellemi-anyagi torzulásoknak, elnyomorodá-soknak, melyekkel bõven szolgál a történelem; kis túlzással: atörténelem nem kis részben maga a torzult kultúrák számba-vétele, Nérótól az inkvizíción, Hitleren-Sztálinon (nekünk ki-emelten Ceausescun) keresztül korunk eszemenéséig.

De honnan fakad a hit, ami – ilyen vagy olyan, esetenkénttorz formában – végigkíséri a teljes emberi civilizációt az õs-idõktõl napjainkig? Nos, úgy gondolom, a hit nem más, mintemberi létünk lényegének – mondjuk ki, lelkünknek – evilágikapaszkodója, magyarázatkeresés a honnan hova, a miértek,„mivégrék”, a „miértelmék” emberi ésszel megválaszolhatat-lan kérdéseire. (Egy katolikus atya mondta nekem valaha, hogya hit igencsak nehéz kérdés, hiszen a kételyek sora tolul fel agondolkodó emberben mindegyre. Aztán úgy alakult, hogy rá-jöhettem, néha megadatik egy ennél is hatalmasabb, stabilabbkapaszkodó: a megérzése valami bizonyosnak... Ami soha nemlehet téves, torz és vak, amibe a gonosznak nincs beleszólása.)

Eszemenést említettem. Elsõ megközelítésben, a polkor-rektre agymosott tömegek kétségbeejtõ megnyilvánulásaitlátva, találó kifejezésnek tûnik, hisz napjaink legfõbb gondja(Boros Imre nyomán) nem is a józan ész kibicsaklása, hanemannak teljes hiánya. Fel kell tennünk ugyanis a kérdést: létezik-e ma már egyáltalán európai civilizáció, kultúra? Mert ha annaklétrehozóiról, az évszázados eredményekrõl, az emberi szel-lem zömmel Európában született teljesítményeirõl, meg ahihetetlen véráldozatokról (magyar vonatkozásban leginkább– l. Szabó István írását a 42. oldalon) oly mértékben nemveszünk tudomást, hogy egy könnyed mozdulattal odadobjuka megsemmisülésnek, akkor – legalább is e döntnökök számá-ra – már nem létezik. Vagy nem is létezett. A költõtparafrazálva („Vörösre vált át nyugaton a kék” - l. alább): nemlátják az ég vörösbe fordultát, hiszen a tiszta, kék eget sem lát-ták soha. És a tükörbe is hiába néznek, onnan is önnön üres-ségük köszön vissza.

A szubjektív értékeléstõl függetlenül, tényként áll elõttünk: ateremtett világ megóvására, fejlesztésére kötelezettek átfor-dultak az ellentétes oldalra, dúlnak, gyújtogatnak. A szakralitásellenségeivé váltak. Ama szakralitásé, mely rendet teremt arendetlenségben, a gondolat fennköltsége, a zene, képzõmû-vészet, irodalom eszközeivel többek között, ezzel a teremtésrészévé téve alkotókat és befogadókat egyaránt. Amelyikmaga a realitás, a biztos kapaszkodó. Az emberi történelem-rõl tett fenti kijelentés pedig kiegészítendõ azzal, hogy bennevégigkövethetõ a jó és a rossz, a teremtõ és a pusztító küzdel-me, számtalan jelképben elénk tárva és tényekben materializá-

lódva. Napjaink sorsfordító eseményeiben kristálytisztán tárulelénk mindez. Amikor a szél – Czakó Gábor szavaival – „nemészakról fúj, nem is délrõl, hanem alulról, ha szabad így mondani,a pokolból.“

Immár közhely, hogy kulturális háború folyik, kultúrák kö-zötti harc idejét éljük. Némi pontosítást azért igényel e kijelen-tés: itt az európai kultúrát hordozók küzdenek a kultúranél-küliséggel, az európai kultúra ellenségeivel. Kontinentális éshazai vonatkozásban egyaránt. Utóbbiak, a „polkorrekt” (nyu-godtan mondhatjuk, az anómiás) oldal pedig saját sírját ássaegy másik, igencsak létezõ, de idegen és kíméletlen, fanatizáltkultúra korlátlan és kritikátlan befogadásával. Nyalják-faljákazt, mígnem a gömböc ki nem pukkan. (Részletesen l. ApátiBence írását a 16. oldalon.)

Számunkra a képlet egyszerû: ki kell ebbõl maradnunk,Orbán Viktor szavaival: a törésvonal innensõ oldalán maradni. Alegtöbbet talán épp ezzel tehetjük: megõrizni a magot a hóalatt, „igazimnak sarjadásáig” (Ady). Megõrizni magunkban amég létezõ szakralitást, vagy (sajnos, sok esetben) legalábbannak maradványait.

Egy bekezdés erejéig érdemes talán elmélázni a sokak általfolyamatosan feltett kérdés fölött: vajon mi állhat kontinen-sünk döntnökeinek fejében: kórosan rögzült téveszmék, avagya gonosz tisztánlátása? Akaratlan, vak, ostoba végrehajtói, vagy(és ez lenne a második megközelítés) szándékos és tudatos,buzgó partnerei a rontásnak, Coudenhove-Kalergi (l. 18. oldal)napjainkra Sorosban testet öltött és aktualizált ördögi tervé-nek? (Szász I. Tas lapszámunkban - A megbocsáthatatlanról, 8.oldal – frappáns módon zárja ki a bocsánatos tévedés, avagy azelmebaj lehetõségét: „Tudják, hogy mit cselekednek, ami egybenazt is jelenti, hogy nincs számukra megbocsátás.”) Akkor hát ki,mi áll mindeme megnyilvánulások mögött? Nos, a mögöttesháttérerõk mibenlétérõl és koncepciójáról ad remek tájékoz-tatót Ádám Attila írása (Magyar Idõk, október 28.) Idézi PeterSutherland, volt EU-biztos, jelenleg az ENSZ fõtitkára migráci-ós külön-képviselõjének álláspontját, miszerint az üzleti világszámára (kiemelések tõlem – K.P.) „különösen kedves” az EUnyitott határainak megteremtésére irányuló politika. Nevezettszemély a migráció akadálytalanná tétele érdekében azóta is,minden fórumon (beleértve a Szentszéket!) a nemzeti szuve-renitás minél gyorsabb leépítését követeli, mert meggyõzõdé-se szerint a nemzeti szuverenitás egy illúzió, avagy az õ kifeje-zése szerint shibboleth, amit el kell tüntetni. A tisztségviselõáltal használt héber eredetû kifejezés jelöl minden olyan kultu-rális, tradicionális és vallási mintát, identitást, amely egyesembercsoportokat, nemzeteket egymástól megkülönböztet.Vessük ezt össze a ténnyel, hogy a kultúra hordozói a maguksokszínûségében mindig is a nemzetek voltak, és máris össze-áll a kép: jelenünk pusztító erõinek mibenléte, célja, sikerükesetén annak szörnyû következményei. A frontemberek pedigjól ismertek, úgyszintén a magukat eladott hitvány végrehajtók

2017. december

EKOSZ–EMTE 3Vezércikk

Decemberi lapszámunk – és az újesztendõ - elé

az EU Bizottságában és parlamentjében (élen Verhofstadt-al),meg Magyarország közéleti palettáján.

Újabb bekezdést érdemel egy kis romániai kitérõ is, annálinkább, mert (érdektelenség, ismerethiány miatt?) a politikaielemzésekben folyamatosan hátrább szorul a téma, ha egyál-talán megjelenik. Ismételten és reménykedve vetettük fel la-punk oldalain, hogy a közös veszedelem törvényszerûen köze-lebb kell(ene) hozza a román és magyar népet, ill. most a V4-ekhez a román államot. Két bökkenõt is látok ebben. Kétségesugyanis, hogy odaát érzékelik-e a veszélyt, vagy huszadrangúfontosságúnak tekintik az egész kérdést. A köznép a téma ide-gensége, a mindennapokra (egyelõre!) közömbös volta miatt,a politikum meg talán egy eltérõ perspektívából következõen(l. alább.) A másik gond a román néplélek Trianon okozta tor-zulásával kapcsolatos, ami minden más szempontot mind-annyiszor fölülírt. A következõ, 2018-as év különösen súlyos,félelmetes lesz ránk nézve, tekintettel a nacionalista tömeg-õrület rettenetes emlékeire, és tekintettel arra, hogy a „nagyországegyesítés“ Magyarország szétszakítása révén történt,ami egy ismert lélektani jelenség, a saját véteknek a kárvallott-ra történõ áthárítása folytán megbocsáthatatlan magyar bûn,így aztán a százéves évforduló a magyarfóbia csimborasszójáthozhatja. (Mire lapunk olvasóink kezébe kerül, talán már túl isleszünk egy idei, december 1-i fõpróbán.) Nagy kérdés, a jó-zan belátás fog-e valamilyen egyensúlyt teremteni a tömegekés a politikai vezetés megnyilvánulásaiban, vagy utóbbi ismétúszik majd a szennyes áradat hátán. Az úszómozdulatokegyébként folyamatosak, legújabban a katalán kérdés apropó-ján csápolnak, ami tisztán elõrelátható volt. MindeközbenMagyarország folyamatosan nyújtja a jobbját, legutóbb OrbánViktor október 23-i beszédében, és kiváló külügyminiszterünkszámtalan lépésével. Ennél többet nem tehetünk, a labda az õtérfelükön pattog. Valószínûsíthetõ viszont, hogy a mérkõzéstaktikáját ismét a „hagyományos nemzeti értékek“, a sunyítás,gyáva lapulás, a ravasz kivárás határozza meg, a pálya talajátpedig az el- és fel nem számolt nemzetiszocialista/posztkom-munista múlt itatja át. Beteg társadalom, beteg ideológia,beteg politikai rendszer. Ezenfelül pedig (és ez lenne az elsõ-ként említett akadálya a közeledésnek) látnunk kell, hogy gya-níthatóan más dimenzióban gondolkodnak és terveznek, mintmi, mint a V4-ek, igazodási pontjaik meghaladják a közép-európai szempontokat (orosz-amerikai viszony, Oroszország-hoz való viszony, amerikai védõernyõ érzete.) És ebben adimenzióban talán a regionalitás, de a migránskérdés semdöntõ számukra. Ezt jelzi Iohannis elnök minapi kijelentése is,miszerint Románia nem osztja a V4-ek nézeteit Európa jövõ-jét illetõen. (Végre egy õszinte mondat!) Aztán, hogy a nagy,uniós üstbéli fortyogás folyamatos kihívásait, mindenekelõtt anemzetállamok felszámolásának szándékát és (némely eset-ben) felsejlõ szétesésének folyamatát - éppen õk, kiknek agyá-ban kétezer éves nemzetállam, ereiben piros-sárga-kék vérkavarog - hogyan dolgozzák fel (horribile dictu, az sem elkép-zelhetetlen, hogy „õsi erényként“ még hasznot is húznak belõ-le), azt igencsak érdekes lesz nyomon követni. Felettébb aján-latos tehát az óvatos fenntartás velük szemben. Persze, azértreménykedünk, hogy (Szijjártó Péter szavaival) náluk is leesikegyszer a tantusz. Meglátjuk. Meglátjuk?

Talán hosszadalmasnak érzi az olvasó a fentieket, de megér-tõbb lesz, ha végiggondolja a konkrét következményeket,tanulságokat. Az eszméknek és érdekeknek ugyanis képvise-lõi, hordozói, nem túlzás - harcosai vannak, mindkét, jó ésrossz oldalon, és rossz, avagy jó (?) hír: mi magunk is azokvagyunk, a demokráciának nevezett társadalmi berendezke-désben mindenki, akinek beleszólás adatik, magyarán, mindenválasztópolgár. Ne bújjon ki tehát senki a felelõsség alól, neérezze jogos mentségnek a jól hangzó érvet, miszerint úgysem tehetek semmit, úgy sincs eredménye a harcnak. Merteredmény ugyancsak van, itt van mindjárt a legfontosabb, aszámunkra immár természetes létbiztonság (annak megannyiösszetevõjével), amit nem lehet eléggé értékelni, Isten óvjonattól, hogy megtapasztaljuk a rosszat! És nem lehet eléggéértékelni a nemzetegyesítés terén tett lépéseket! Vagy, akinekez nem jelent semmit, az vegye számba csupán a puszta anya-gi gyarapodást. A képlet tehát egyszerû: tovább menni a jóúton, vagy lerombolni, semmivé tenni minden eredményt. Áll-hatunk mi is a rossz oldalon, amikor nem vállaljuk a döntésfelelõsségét, és pláne, ha rosszul döntünk. Vagy állhatunk a jóoldalon. (L. Ágoston András elemzõjét: A jó út nem az áru-lás… l. 13. oldal) Nagy felelõsségem van akkor, amikor tisztán-látásomat hagyom elhomályosítani, a tényeket, a ragyogóeredményeket nem észrevenni, és hagyom a fától (esetlegesegyéni sérelmektõl, valós hibáktól) az erdõt, a nagy egészetelfedni. Nem tudják mit cselekszenek, akik (hacsak nem önösérdekbõl, az legalább érthetõ) hipnotizáltan, kábán követik aripacsot és elvbarátait, szellem(telen)-társait, a honi soroso-kat, sutherlanokat, kiknek vágyálma a nemzeti és európaiérdekek-értékek pusztítása, a nemzeti integráció szándékosmegakasztása, a valóság feje tetejére állítása - lásd a korlátlanidegenáradat jónak, szükségesnek minõsítését, lásd az újabbaljas támadást a külhoni magyarság, a magyar nemzet egységeellen, a külhoniak szavazati jogának ürügyén. (Jobb helyen kát-rányba-tollúba forgatnák, ketrecbe zárnák a svindlist, nagyszerencséje, hogy „fasiszta diktatúrában” élünk. És igencsakszomorú, hogy immunrendszerünknek eddig nem sikerültsemlegesíteni e kórokozót.) (A témában – szélesebb kitekin-téssel – l. Losoncz Alpár írását a 14. oldalon) Súlyos felelõssé-gem van, ha „civilként“ elbújok a „nem politizálunk” álszent,jobb esetben ostoba, átgondolatlan jelszava mögé. Amikorátlépek a közösséget egyben tartó értékek felett, engedemlelkem kiüresíteni, nincs fülem az igazságra, de meghallom bül-bül-szavát a hamisságnak, a gonosz pusztító szándékának.Amikor nem ismerem fel, ki a barát, ki az ellenség.

Elragadott a hév, miközben tudom, hogy olvasóink közt alig-ha akad egy is, akire az utóbbiak ráillenének, de szörnyû látni,tudni, hogy sokakra nagyon is. És, ha már úgy alakult, hogylétezik e lap, létezik néhány ezer olvasója, és szólhatunk, hatnitudunk észhez és lélekhez, akkor bizony felelõsségünk vannekünk is, szerkesztõknek, szerzõknek egyaránt. Az adottsá-gok, lehetõségek arányában, mértékében, de a nem korlátoz-ható minõségre konokul törekedve. Jelen lapszámunk is ennekszellemében, és legfõbb kapaszkodónk, a lélek, annak feltölté-se jegyében készült. Hogy sikerült-e, azt az olvasó dönti el,mint mindig. Reménykedünk…

Fontos év következik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a

Átalvetõ

4 EKOSZ–EMTEVezércikk

fent idézett P. Sutherland beismerése, miszerint a migrációsfegyver egyetlen esetben bizonyul hatástalannak: ha acélország lakosságának többsége nem mulasztja el kife-jezni akaratát a külsõ befolyásolási kísérlettel szemben,és akaratának érvényesítését az általa megbízott hi-teles politikai vezetés megingathatatlanul felvállalja.Kell-e ennél jobb kortesbeszéd?

Minden eddigieknél súlyosabb következményei lesznektehát döntésünknek. Magyarország vezetése bizonyított, saját,csonka országa, a nemzet egésze, és Európa minden lakójaelõtt, nem is akármilyen – nem túlzás: kontinentális – hatással(bizonyíték rá Brüsszel tombolása), mutatva a helyes utat, ésajánlva a folytatást, õrizve a magot a hó alatt. Csak el kell aztfogadni: óvni, ami eleinktõl maradt, a dudvákat körülöttünk ésmagunkban irtani, és szántani, vetni kell újra és újra, hogy uno-káinknak is maradjon óvni valója. Így aztán az ország, a nem-zet, és most már az egész kontinens jövõjének alakulására leszhatással e döntés. A szakralitás, az örök értékek (Isten, haza,család, függetlenség) védelmezõinek kell további felhatalma-zást adnunk a munkához, és – igen, a harchoz.

Jelen írásom készen állt, amikor (november 12-én) elhang-zott Orbán Viktor és a többi jeles vezetõ beszéde a Fidesztisztújító kongresszusán. Úgy érzem, szavaik megerõsítették,igazolták az itt leírtakat, miként megrendítõ erejûek a lapszá-munkban Erdélyieknek–magyaroknak szalagcím alatt közöltekis. Így hát tiszta szívvel állíthatom: kötelességünk felsorakoznimögéjük, mert szükségük van ránk, bizalmunkra és hitünkre.Jól állunk, erõsek vagyunk, tegyünk róla, hogy azok is marad-junk. Ha lehet, még erõsebbek, jobbak, tisztábbak. Akinek pe-dig hang adatott, az szóljon, kongassa a harangot, Csíki Andrásköltõnk szavaival: „…kongassunk hitet és reményt,/ messze,templomfalon túlra/és a lélek mérhetetlen mélyére!”

Áldott karácsonyi ünnepeket, világossággal átszõtt újeszten-dõt kívánunk hûséges, kedves olvasóinknak, szeretettel

Kövesdy Pál

(Az írást november 18-i választmányi gyûlésén az EKOSZ magá-énak fogadta el.)

2017. december

EKOSZ–EMTE 5Vezércikk

Fentiek eszmeiségét a mûvészi tömörség fejezi ki igazán. Álljon hát itt néhány ihletõ sor....

Lõrincz József versei

Nincs elég fényÉs növekednek az árnyak,

Az égei tetõn tüzet fogott koronájaEgy matuzsálemi fának.

Lángol, szikrát, füstöt, üszköt ontvaA tölgy, s elvágódik bele a horizontba.

Vörösre vált át nyugaton a kék, S koromként hull az éjszaka fölénk.

EsélyA tükör is a te szemeddel lát.

Hogy vennéd észre enmagad árnyékát?!

Székely szántóSzejke fölött két madár szánt.

Ekéjük az idõ nyomja.Emlékezõ nyomot húznak

Eróziós homlokomra.

Lángol kilenc székely kapu, Lengyelfalvát tûz emészti,Kilenc tûzkarikán átmész,

S épp Orbán Balázsnál érsz ki.

Munkálkodtál: enképükreFormáltak a dolgok téged.Elszállott a két madár is.Az eke lett örökséged.

Szántani. Vetni kell újra,Eleinktõl, ami maradt.

Hol a fenyõ délcegen áll:A homlokon. S homlok alatt.

(Elõzõ, szeptemberi lapszámunk hátoldalán Lõrincz József keresztnevét tévesen Lajosnak írtuk. Elnézést kérünk.)

Csíki András

Harangavatásra, NyárádszeredábaHa mégis úgy: a zavaros

beszédek kora lejár s nemszántanak se szóval, se véresrekorbácsolt lovakkal temetõt;

ha mégis úgy: a Nyárádbanferedõ augusztus nem hagyja

szõlõnket éretlenül s értetlenülnem maradunk a káosz kisülésekor;

ha mégis úgy és épp ezért:harangozzuk egybe, ki

Istennel tartja tekintetétés kérdi-feleli a sietõ éveket;

ha mégis úgy és épp ezért:kongassunk hitet és reményt,messze, templomfalon túlra

és a lélek mérhetetlen mélyére!

Az EKOSZnyilatkozata

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, mint az anyaor-szág legnagyobb, 15 tagszervezetet tömörítõ erdélyigyökerû civil szervezete, felsorakozik országunk kor-mányának nemzet – és az egész Európai Uniót mentõpolitikája mögé. Úgy gondoljuk és érezzük, hogy aglobalista erõk kontinentális és honi bérencei általMagyarországon folytatott erkölcs- és szellemrombológyakorlatával szemben kötelességünk saját eszközeink,lehetõségeink mértékében segíteni kormányunk tisztaszándékú és messze tekintõ, bölcs politikáját.Az EKOSZ választmányi ülésének 2017. november 18-ihatározata nyománDr. Szekeres Sándor elnök Dr. Kövesdy Pál t.b. elnök

Adventi levél 2017Drága Barátaim!

A nemzetként való megmaradásunkat veszélyeztetõ történel-mi fejlemények immár nem csak a magyarságot fenyegetik.Ebben az örök várakozásra kényszerítõ helyzetünkben, amelymondhatni létformájává dermedt a magyarnak, újabban sors-társak is felsorakozhat(ná)nak mellénk, a veszedelem mérté-kéhez képest viszont ennek csupán szerény jeleit észlelhetjük.Mi több, közvetlen szomszédaink, kik a trianoni átok pszichó-zisának visszáját szenvedve féltik minden várakozáson felüligyõzelmük gyümölcseit, nem látják a fától az erdõt. Az immá-ron indokolatlan félelmeiktõl (is) hajtott homogenizációsvágy, amely az orgazda örökös szorongását idézi, kioltja avalódi veszélyt felmérni hivatott képességieket. Így csak nagyonnehezen tudunk szövetségesekre lelni. Várakozásaink közepet-te pedig ez lenne az egyik igen fontos és nélkülözhetetlen kíván-ság.

De seperjünk csak a saját portánkon. Hiszen a legvisszata-szítóbb, a külsõ veszedelmeket hatványozó ártó erõ belülmûködik. Kívülrõl táplálva, de mégis a belõlünk sarjadt„mégis magyarok” jóvoltából. S mi Dsida Psalmusának türel-mével viseljük ezt. „Ha gyilkos is, magyar!”

Még nagyobb veszedelem azonban az, ami bennünk rejtõz-ködik. A sokaságban. Abban, amely tehetne csodadolgokat,de ehhez hiányzik belõle valami. Ha volt is, mára kiölte azt aneoliberális szellemû fogyasztói társadalomként mûködõ csa-lóka világ, amely az önzés piedesztálra emelésével talán akádári puha diktatúránál is nagyobb rendet vágott a tudatunk-ban. Mirõl van tehát szó?

Most fejeztem be, és reménykedem annak a könyvnek akiadásában, mely a kolozsvári Hitel folyóirat-nemzetpolitikaiszemle csodálatos nemzedékének gondolatait hozná közel azérdeklõdõ és gondolkodni akaró közvéleményhez. Õk pedigSzéchenyibõl indultak ki, az õ önvizsgálatot hirdetõ szemléle-tébõl. Szerinte a nemzetet szolgálni csak zarándoki alázattallehet. Ez az üzenet elsõsorban a politikusainkhoz szól.

Sokszor emlegettem már és több formában leírtam, de úgyérzem, most van ideje annak, hogy várakozásaink és elvárása-ink hangoztatása közben megnézzük ennek az éremnek amásik oldalát is.

Ugyanis az örök választópolgár oldaláról vizsgálódva nyil-vánvaló, hogy a fenti elvárás legnagyobb akadálya éppen az aztgyakran hangoztató választó. Mert ez az elvárás érvényes min-den egyes magyarra. Szabó Dezsõ nyomán mondhatjuk, hogymindannyian felelõsek vagyunk mindannyiunkért, tehát sze-mélyünkben is van nemzetszolgálati feladatunk. A nemzetpo-litikát mellõzõ bármely erõ pedig ennek hiányára építhet a leg-biztosabban.

Történelmi tapasztalat és megannyi irodalmi olvasmánysegít abban, hogy tudjuk: mióta választások léteznek, a hordó-szónokok és a csapra vert hordók fõszereplõk voltak a nemzetsorsát irányítók kiválasztásában. Az egyik élmény a közelmúlt-ból az a bizonyos egyszeri 19 ezer Ft volt, amely eldöntõ siker-rel vezette félre a nyugdíjasok egy részét.

Mikor e sorokat írom, zajlik az újabb nemzeti konzultáció.

Vitatják értelmét és célját jobbról-balról. De ha arra gondo-lunk, hogy társadalmunkban milliós nagyságrendben élnek„mégis magyarok”, olyanok, akiket nem érdekel közös sor-sunk, vagy akiknek szellemi horizontja nem terjed a veszélyér-zet megszabta határokig, akkor beláthatjuk, hogy a szemeknyitogatásának feladata milyen fontos.

Adventi levelet olvastok, és évtizedek óta sem juthattam eloda, hogy az égi várakozás tiszta és világos reménysége, ponto-sabban bizonyossága mellett ne kényszerüljek ama földivelkapcsolatos magyarázkodásokra.

Most azonban minden eddiginél nagyobb a tét. Ugyanishitünk szerinti biztos reményünk otthonát, keresztény egyháza-inkat és keresztény kultúránkat próbálják eljátszani az eddigitörténelem talán „legtörpébb”emberei.

Pedig minden lelki-szellemi elõkészítés ellenére is könnyenfelismerhetõ (kinek a tudás, kinek a tapasztalat szintjén, sfõleg együtt), hogy a lehetetlent szervezõ erõk égõ olajat kever-nének össze a tiszta vízzel. Munkálkodásuk az aranycsinálókma már mosolyra ingerlõ igyekezetére hasonlíthatna, ha nemrejlene benne egy egészen más dimenziójú kockázat. Mi több,a biztos pusztítás veszedelme.

A lenni vagy nem lenni elcsépeltnek tûnõ nagy kérdése ma –világ-, kontinentális- és nemzeti méretekben is – felettünklebeg. De lehet-e világvége emberi erõbõl? A legfelsõbb akaratmeddig engedi a gonosztól ösztökélve feszegetnünk emberihatárainkat?

Ez az a pillanat, amikor az égi várakozás bizonyossága min-dent felülmúló erejével képes eligazítani minket.

Ismét itt van az advent, és ismét elmélyültebb gondolkodás-ra ösztönzi az embert. S a kevés szóval is világosan láthatóváváló és erõt adó isteni perspektíva segíthet abban, hogy még olyhatalmas földi szorongásaink oldódhassanak.

De áll az örök intés igazsága, melyet a népi emlékezet köz-mondásossá tett: segíts magadon, s az Isten is megsegít! Tehátfeladatunk nem a passzív várakozás, hanem a jövõt munkál-kodással elõkészítõ aktív részvétel, az ajtók kitárása a kegye-lem elõtt. Feladat, amely a költõvel szólva: „nem is kevés”.

Az, ami ma a világban és itt, maradék kis hazánkban törté-nik, emberi mércével mérve történelmi pillanatok sorozata.Ezeket a történelmi pillanatokat történelmi tettekkel kell emlé-kezetessé, vagyis sikeressé tennünk. Ehhez a legelsõ lépés az,hogy felelõsen döntsünk döntéshozóinkról.

A következõ idõszak errõl szól, de nem csupán errõl. Mert azegyéni felelõsség, az örökös várakozók hétköznapi cselekede-tei, egész életük szolgálattá nemesítése éppen olyan fontos,mint az, hogy választott vezetõinket Széchenyi üzenete hassaát, és munkájukat képesek, legyenek „zarándoki alázattal”végezni.

Szerencsések vagyunk, mert tudjuk, hogy égi várakozásunkbizonyossága felment a legnagyobb félelem nyomása alól, ésszerencsésnek nevezhetjük magunkat azért is, mert ama földi,emberi léptékû várakozásunk közben van iránytûnk, olyan,amely a helyes irányt mutatja. Ez pedig a magyar nemzet, amagyar haza, a magyar megmaradás szolgálata.

Legyen tehát kétszeresen áldott ez az adventünk is, adjonerõt a munkához és éleslátást a zavarkeltés közben, s legyenminden félelmet és szorongást feloldó a ránk váró idei kará-csony és annak örömüzenete.

Szász I. Tas

Átalvetõ

6 EKOSZ–EMTEAdvent

2017. december

EKOSZ–EMTE 7Advent

Az alapgondolat: Aki az igazságból való, azt

elõbb-utóbb keresztre feszítik... „Volt az életemnek egy pillanata, amikor úgy éreztem,

hogy ami elmaradt, azt be kell pótolni, helyére kell tenni.A dolgoknak a helyükre kell kerülniük. S miután engemreformátus hitben kereszteltek – és ez így van jól, úgygondolom, az ember legyen az, ami, ezért amikor az a pil-lanat eljött, akkor konfirmáltam. A konfirmálás a mi meg-gyõzõdésünk szerint életre szóló fogadalomtétel, ahol azembernek világosan választ kell adni, hogy mi végre istekinti magát kereszténynek.

Úgy fogalmaztam, amikor a konfirmációm elérkezett,hogy nem tudtam mindig, de mindig éreztem, és ma márbiztosan tudom, hogy eddig is velem volt az Isten, akkoris, amikor nem figyeltem rá, és nem tudtam, és azértteszem ezt a fogadalmat, hogy ez ne is változzon meg,maradjon velem, sõt ne csak velem, hanem azokkal is, akikszámomra fontosak, és akiket szeretek.

Így jutottam el a konfirmációig. Azóta annak a mondat-nak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat,amit úgy hívnak, hogy az Isten dicsõségére és az emberekjavára élni. Amit le tudok fordítani a szakmánk nyelvére is,ami úgy hangzik, hogy nekem az országot kell építenem,kis o-val, az országot, ami a magyar nemzet evilági orszá-ga, és nagy O-val is, Isten Országát, és ez a magasabbrendû célja és értelme annak, amit teszek.”

Dr. Orbán Viktor

Gondolatok SzentesténMeghitt otthonában áhítatos ünnepre ül össze a család.

Ami gyarló és esendõ az emberben, kívül maradt a falakonezen a szent estén, amikor a Megváltó születésének misztéri-uma a valóság megremegtetõ képével tölti be a szíveket ésmeggyúlnak a gyertyák az örvendetes, boldogságos hírre:Krisztus megszületett! Hitves a hitveshez, szülõ a gyermeké-hez, gyermek a szülõhöz fordul ezen az estén, és megtisztulttekintetükben a karácsonyi ünnep mély erkölcsi és lelkijelentése csillog.

A keresztény családnak mindenkor a legbensõségesebbünnepe volt a karácsony, mert a gyermek Jézus isteni külde-tésén kívül a családias érzés legerõsebb kapcsának, a gyer-meknek õsi kultuszát is ünnepli a betlehemi Kisdedben.

Ezen az estén feledjük el minden sérelmünket, mindenbánatunkat, sok-sok sebünket, ezen az egy estén legalább neidézzük fel fájó emlékeinket. Hessegessük el az élet minden-napi zûrzavarából felénk zúduló rémeket, ringassuk bele szí-vünket egy szebb, biztatóbb holnap ígéretes, igézetes ábránd-jába. Higgyük, hogy egyszer mégis megtalálja az emberiség aKarácsony égi jelekkel sugárzó lelkét: a Békességet. Mert ezaz egyetlen szó minden krisztusi tanításnak és minden krisz-tusi kínszenvedésnek a foglalata. Krisztus azért halt meg,hogy békesség legyen a földön.

Békesség az embereknek, békesség a családnak, békességa nemzetnek, békesség a világnak! És íme, talán soha annyibékétlenség nem dúlta a föld népét, mint jelenleg.. Elborultlélekkel, felszakadó sóhajjal, az emberi méltóságban meg-rendülten kérdezzük mindnyájan: hogy lehetséges ez? Miértrombolnak, dúlnak értéket, lelket?

Karácsony szent estéjén fohászkodnunk kell, hogy az iste-ni parancsról soha senki ne feledkezzen meg: békesség azembereknek, békesség a sokat szenvedõ székely, magyarnépünknek, békesség minden jóakarónak!

Gálfalvi Gábor életmûdíjas ny. ig. tanítóSzékelyföld-Erdélyország

„Jóllehet az emberek nagy része és a politikumnem kötõdik a vallásos hit teológiai és hitéletirítusaihoz valamint elõírásaihoz, ugyanakkor azeurópai örökség erkölcsi értékeit (a jóságot,becsületet, igazságosságot, az emberi méltóságtiszteletét, a békét és így tovább) a társadalomélete és mûködése javára zsinórmértéknek tartja,ami olyan mágneses erõtér, amely, ha egyszerkimerül, nem lesz merre mutasson az európaiemberek iránytûje, és akkor iszonyatos dolgoktörténnek majd az emberiséggel, rosszabb azatombombánál és a koncentrációs táboroknál”.

(Részlet Werner Karl Heisenberg Nobel-dijasfizikus 1975-ben Budapesten megjelent A részés az egész címû munkájából)

Wass Albert

A hontalanság hitvallásaHontalan vagyok,

mert vallom, hogy a gondolat szabad,mert hazám ott van a Kárpátok alatt

és népem a magyar.Hontalan vagyok,

mert hirdetem, hogy testvér minden ember,s hogy egymásra kell leljen végre egyszer

mindenki, aki jót akar.Hontalan vagyok,

mert hiszek a jóban, igazban, szépben.Minden vallásban, és minden népben

és Istenben, kié a diadal.Hontalan vagyok,

de vallom rendületlenül, hogy Õ az út s az élet,és maradok ez úton, míg csak élektöretlenül hittel ember és magyar.

(1947)

2017. szeptember 30.

A megbocsáthatatlanrólRohanunk egy nyugtalanító õszbe, és bármerre járok, a

beszélgetéseket a bizonytalanság, szorongások, kérdõjelekjellemzik. A legutóbbi napokban a migráció mellett Észak-Korea is visszatérõ téma. Vagyis az emberek gondolkodnakés félnek.

Lesz-e harmadik világháború, kérdezi az egyik, a koreaidiktátor „elment eszét” emlegetve. Igen, ez is egy fenyege-tõ veszély, de a rettegett háború a migráció formájábanmár elkezdõdött.

S a válasz, mint annyi más esetben a migrációt segítõpolitikusokat is az „elment eszûek” közé sorolja.

Pedig… pedig, távolról sem errõl van szó. És ez benne aveszedelmes és tragikus egyben. Mert az alig látható „hát-térhatalom” ismeretlen emberei, az elõretolt Soros György,vagy az általa fémjelzett és ki is jelentett terveket végrehaj-tó nyílt puszipajtásai nem mentegethetõk elmebeli állapo-tuk megváltozásával.

Erre nagyon figyelnünk kellene, hiszen a valódi veszedel-met éppen az jelenti, hogy ezek nem elmeháborodottak. Sbár szellemi képességeik nem egyformák, hiszen egy vesze-delmesen ravasz Merkel, vagy egy pojáca Junkers is felelõstetteiért. Szó nem lehet elmebajról vagy a képességek teljeshiányáról. Iskolázott, s bár más-más úton és okból hatalom-ba került, de döntésképes emberek õk. Egyszóval: tudják,hogy mit cselekednek, ami egyben azt jelenti, hogy nincsszámukra megbocsájtás.

Ha a hazai porondot figyeljük, itt is hasonló a helyzet.Az ellenzék kerítésbontó és menekülttelepítõ, a migráció

veszélyeit minden bizonyíték ellenére tagadni képes embe-rei ugyanazokkal az információkkal bírnak, mint azok, akikfelelõs döntéseikkel eddig megvédték az országot.Ráadásul az ezekbõl fakadó következtetések levonásáraszintén képesek. Tudják, hogy milyen következményeilehetnek egy migránstömeg befogadásának, látják a világotelárasztó terrort, és azt is volt kitõl megtanulniuk hogy mitjelent az iszlamizáció. Mégis, az Európa megsemmisítéséretörõk uszályához szerzõdtek. Sajnos a tudatlanság, a félre-vezetõ információk és az indulatok képesek tömegeket állí-tani mögéjük. Eddig ezt nevezték hazaárulásnak, vagy akára kontinens elárulásának. Õk azonban ennek ismeretébenis mennek elõre és gyûjtenék elvakított híveiket.

Hogy miért? Vajon csupán, mert számukra nincsen haza,sõt nincsen Európa sem? Elképzelhetõ, hogy rövidtávúérdekeik elégségesek mindezt elfeledni? Egy új õrült világ-program titkos harcosai lennének?

Bármelyik is legyen ezek közül az igazság vagy bármimás, nem õrültek, nem felmenthetõk, tetteik nem megbo-csáthatóak. Az õket jellemzõ megfelelõ szót ki-ki ideillesztheti.

2017. október 1.

„A helység temploma”Bepótolhatatlan ûr-e az az ismerethiány, amely a mai

magyar társadalmat (reméljük nem sokáig) jellemzi Trianonés következményei, az elszakított magyarság sorsa, léte ésholléte, illetve a határokon túl maradt magyar értékek dolgá-ban? Ennek ezernyi szomorú példájával találkozhatunk ahétköznapokban, s aki erre jogosan érzékeny, bizony hason-ló gyakorisággal keseredhet el.

A jelenlegi magyar kormány mindent megpróbál tenni ezellen, de amiképpen a feledés homályát jó 70 esztendõbocsájtotta ránk, úgy a megvilágosodás is csak fokozatosanlesz majd észrevehetõ.

A reformáció 500. évfordulója is jó apropója volt a kézzel-foghatóan megnyilvánuló szolidaritásnak, a segítségnyújtás-nak Erdély magyarjai irányába. A kormányküldöttség napo-kig járta az ünnepségek és avatások színhelyeit, a kormányfõpedig irányt adó gondolatokban gazdag beszédeket mondott.

Jómagamat, mint a Farkas utcai templomot közel 40 évenát látogató és ott konfirmált kolozsvárit, mint az egykoriReformátus Kollégium (utódiskolájának) érettségizettjét,ennek az utcának a szelleme, a genius loci örökre rabulejtett. De ezzel így van ma még az erdélyi magyarság nagyrésze is.

Hiszen az elsõ erdélyi egyetem, aztán az újabb kori, a fõvá-ros utáni második magyar egyetem, az elsõ magyar kõszín-ház, Misztótfalusi nyomdájának épülete, Apáczai vagyAletta van der Maat emléke, az 1959-es egyetemegyesítésmártírjainak emlékezete, és még sok-sok egyéb köt ehhez ahelyhez, amelyet nyugodtan nevezhetünk magyar történelmiemlékhelynek. Ennek is legfõbb jelképe a mostanra csodála-tosan restaurált, a város szülötte, Mátyás király rendeletenyomán épült Farkas utcai templom. Akár a Fadrusz alkottaMátyás szobor, ez a hatalmas háromszögletû homlokzat s azelõtte álló Szent György szobor is ezernyi formában láthatókönyvekben, filmeken, televízióban.

A templomban lezajlott, s a Duna Televízió által végigszínvonalasan közvetített felemelõ ünnepségrõl tudósítva, aKossuth Rádió krónikájában az esemény helyét így jelöltékmeg: Kolozsváron, a helyi református templomban.

Jelentéktelennek tûnõ apróság, de mint cseppben a tenger,felismerhetõ benne az ismerethiány, a közömbösség, a helyés az ügy fontosságának hiánya.

Igen! Tudom, hogy ez túlérzékenység. De, miközben eled-dig folyton a szomszéd népek érzékenységével voltunk elfog-lalva, miért ne lehetnénk mi is érzékenyek? Legalább sajátmagunkra. Miközben a templomhoz évszázadok során hoz-zátartozó kollégium egyik késõbbi, de az sem kevesebb mint115 éves épületét a benne mûködõ román iskola diákújságjaõsi román iskolaként emlegeti. Nagyapám vagyonának egyrészét adta felépítésére. Már apám is ott érettségizett.

Kolozsváron egyébként még öt jelentõs református temp-lom van, közülük egyet Kós Károly, egyet pedig Makovecz

Átalvetõ

8 EKOSZ–EMTENapló

Szász István Tas naplójegyzetei

Imre tervezett, a városhoz tartozó Szászfenesen pedig OrbánViktor most avatta fel a gyönyörû új református templomot.

Nagyon szeretném, ha a Farkas utca és annak temploma,legalább a szíveinkben, nemzeti emlékhelyet jelentene min-den magyarnak.

2017. október 5.

Ideje van a gondolkodásnakMost, amikor mindennél világosabban látható az egész

kontinensünket fenyegetõ veszély, amikor az egyre bizonyo-sabban nevezhetõ akár végveszélynek is, hiszen a kontinensnem rendelkezik a legminimálisabb immunitással sem, ami-kor saját õrült önfeladásukban követelik tõlünk a szolidari-tást, amikor saját bûneik végzetes következményeinek elvi-selésében kérik az együtt érzõ áldozatvállalást azoktól, aki-ket többszörösen cserbenhagytak, azoktól, akiket éppenezenközben akarnak kétsebességesnek nevezett félgyarmat-nak berendezni, gondolkodásra bíztatjuk az erre képeseket.

Csak annyit kérnénk minden magyartól, a szomszédnépek minden fiától, minden európaitól, hogy gondolkod-janak. Ha birtokában vannak a legalapvetõbb történetiismereteknek, ha él bennük még szikrája az eredetilegeurópainak nevezett keresztény kultúrának és erkölcsnek,akkor… és természetesen, ha félre képesek tenni indulatot,elõítéletet, gyávaságot, önös érdeket…

De képesek-e?Milyen sokatmondó, hogy Európa legnagyobb vesztese, a

magyar áll legközelebb a józan ész diktálta gondolkodás-hoz. Vagy lehet, hogy éppen ez a természetes, hiszen a tör-ténelmi tapasztalat tudatosan, de a történelmi következmé-nyek tudat alatt is erre predesztinálják.

Ha megnézzük itthon azokat, akik nem így vélekednek,valamennyien valamilyen indulatkeltéssel ható ideológiá-nak, alantas gyûlöletnek, beléjük maródott elõítéleteknekvagy a hallgatás cinkosságának rabjai, s mindezek valóságosérdekekkel is összefonódnak.

Ha a szomszédokat vizsgáljuk, õk nem látják a fától azerdõt. Minden vágyuk a homogenizáció, az egységes nem-zetállam és a nemzetállamokat fenyegetõ legkonkrétabbveszély ellen sem hajlandók õszinte és a múltat lezáró, újjövõt feltételezõ összefogásra. Pedig ez a legfõbb érdekkelszövõdhetne össze. A megmaradás reményével.

Ha Európa nagy nemzeteit, a magállamokat és a velükegy követ fújó „boldog” kisebbeket vesszük szemügyre, ottegy tudatosan átnevelõ magvetés évszázados folyamatánakaz aratását élik meg napjainkban. Az önfeladás õrült lendü-lete tehetetlenül hajtja õket a közös vég felé, miközbenmegvetéssel néznek le ránk, a vérünk és fogyásunk áldoza-tával szerzett gazdagságuk piedesztáljáról.

Ideje van a gondolkodásnak és még inkább a cselekvés-nek. Az ellenfél hatalmas, a feladat történelmi jelentõségûés nagyságú, a szándék él, de az erõ kevés.

Mi marad hát más, mint a hasonló malomkövek köztõrlõdõ, egykor nemzetünket a jövõnek átmentõ ErdélyNagy Fejedelmének kedvenc bibliai idézete: „Ha Istenvelünk, kicsoda ellenünk?”

2017. október 09.

Fiatalokkal vitatkozvaRitka alkalom manapság, de elõfordul, hogy beszélgetve

és a haragot kizárva vitatkozgassunk közelállókkal és távo-labbiakkal gondjainkról és kérdõjeleinkrõl. Ilyen alkalom-nak voltam részese a napokban, döntõ többségében fiataloktársaságában. S ez külön jelentõséget ad ama vitatkozóbeszélgetésnek.

Hogyan is látják közülük egyesek magyar (és azon túli, deattól elválaszthatatlan) világunkat. Hosszú helyzetfelvázolástalán felesleges is. A társaság vegyes volt, de kivétel nélkülértelmes, nyílt fiatalok többsége, meg néhány idõsebb, ta-pasztaltabb hozzátartozó alkotta.

S hogy máris vágjunk a közepébe, az elsõ témát tálalom. Magyarországról sokan mennek külföldre, szólt a felvetés,

s a tág baráti kört ismerõ fiatalok szerint azoknak feleelmenne, sõt a távozók fele nem is akarna hazajönni. Vagyisszándéka szerint fiatalságunk egynegyede? Ha túlzott is ésrétegjellegû e magánfelmérés (fõleg egyetemisták és fiatalértelmiségiek körét érinthette), mégis ijesztõ. Ami számom-ra ezt tetézte, hogy mint melléktéma felbukkant a legszomo-rúbb: Ez egy ilyen ország! Ide még a migráns sem akarjönni!

Ellenvetéseimre, mely szerint innen mennek el statisztika-ilag a legkevesebben, a válasz az volt, hogy vajon a statiszti-ka a feketemunkásokat számolja-e? Arra, hogy a migránsoda megy, ahol ígéret szerint többet remélhet, nem érkezettválasz. A vita zûrzavarában az nem tisztázódik, hogy szerin-tük akkor miért nem akar a migráns idejönni. Vajon a siva-tagi eligazítóban el-magyar-ázzák neki, hogy itt egy Orbán-diktatúra van? Ez az egyedüli pocsék hely? Menjen ademokratikus országokba? Azokba a demokráciákba, ame-lyekhez hasonlót próbáltak hozzájuk exportálni, de ennekeredménye – egyebek mellett – éppen az lett, hogy elmene-külnek onnan? Ezért van az is, hogy még ha kvóta-alapon átis irányítanák õket ide, azon nyomban visszamennének avágyott demokratikus helyekre? De akkor mivel magyaráz-ható, hogy más, nem ily pocsék országokból is eltûntek (finnvagy cseh példa), és miért nem ilyen sötét hely az összestöbbi poszt-KGST ország, ahova szintén nem mennek a másáltal meghívottak?

S itt ismét egy érthetetlen bakugrás következett a logiká-ban. Ugyanis a témát hirtelen lezárva a fõ vitapartner – fel-tehetõen a migrációs politikára célozván – kijelentette, hogyOrbán populista. Sajnos az adott körülmények között nemlehetett ezt jobban kivesézni. Hiába próbáltam szólni, sza-vam elhalt a vita kavalkádjában. Pedig azt kíséreltem volnameg elmondani, hogy mekkora trükk ez a populista vád,amely minduntalan felmerül. Ennél már csak a polkorrekt-ség nagyobb ötlet. Ugyanis, ha ennek logikája mentén hala-dunk, akkor minden olyan, ami a nép, a populus javát óhaj-taná szolgálni, az populizmus. Vagyis egy ideális ideológia,vagy egy ideális kormány, amely a választók, a nép javátakarja, az ellenzéki oldalról azonnal megkaphatja a populis-ta jelzõt. Ha errõl beszél, akkor szóban, ha ezért tesz, akkorcselekedetben, tehát bizonyára még gondolatban is az.

2017. december

EKOSZ–EMTE 9Napló

Akkor tehát mit tegyen, hogy ne legyen populista? Vajonnem az a feltétele a valódi populizmusnak, ha szóban hirde-ti és tetteivel meghazudtolja? Nos, kik voltak azok, akikennek a feltételnek megfeleltek? A jelenlegi kormány? Az,amely gondol, kijelent és megvalósít? És természetesenannyit, amennyit lehet, még ha ez népszerûségének a rová-sára is megy. (Kiemelés a szerk.-tõl.)

Ez a vádaskodás különleges jelentõséget kap egy veszély-helyzetben, akkor, amikor egy kormány történelmi fontossá-gú harcot folytat szuverenitásunk, hagyományos létformánk,megmaradásunk védelmében. Ha ebben nem támogatjuk,hanem ennek a számára kötelezõ feladatnak az ellátásátpopulizmusnak nevezzük, nagy terhet helyezünk vállára ésveszélyeztetjük az egész nemzetet. Arról már nem is beszél-hettem, hogy ilyen helyzetben milyen ellenzéki politika ésmilyen társadalmi hozzáállás volna természetes.

Az ellenzék azonban az adott körülmények között mégiscsak a hatalmat akarja, és bármi áron, s ha kell, a fiatal lel-keket és szellemeket is megkísérli megnyerni tetszetõsnektûnhetõ áligazságainak. Persze ez itt a nagy bökkenõ, mert afelelõsen kormányzó hatalom csak a reális korlátokon belülcselekedhet, a valódi populista ellenzéki ígérgetõnél meghatár a csillagos ég. Mivel nincs kormányzási tervük vagyarra alkalmas erejük, ha már nem találnak hibát, akkor asikerre próbálnak ráígérni. Naponta tapasztaljuk ezt (…)

Aztán megpróbáltam a legfõbb és reális veszedelemreterelni a szót. Ezzel pedig ismét egy könnyen felállíthatócsapdát kellett kerülgetni. Mit jelent a migráció, ezúttal aziszlám és a kormány viszonya, a kontinens iszlamizációjánakveszélye fényében. Jeleztem, hogy minden eddiginél fonto-sabb kérdéshez érkeztünk. Hatalmas, talán már alig elhárít-ható veszedelemrõl van szó. S ha itt is populizmust emlege-tünk, akkor mit tehetne egy populizmust elkövetni nemakaró kormány? Hiszen ha megvéd a veszedelemtõl, akkorpopulista, ha pedig nem, akkor majd találnak más csomót akákán, miközben történelmi bûnt követ el, s végveszélybesodorja a nemzet mindkét oldalát.

Az iszlám elbírálásának is érdekes oldalával ismerkedhet-tem meg ezekben az ifjú körökben. Orientalistákra hivat-kozva (…) a válasz az volt, hogy a Corvinus egyetem voltrektora a legnagyobb szakértõ, és õ még nem szólalt meg aziszlám ügyben! Tehát nincs veszély. Arról már nem volt idõszót ejteni, hogy ez a szakember és sok európai társa mértnem szólal meg. Akár pro, akár kontra. Mi lehet e mögött azóvatos magatartás mögött. Ez azonban az összeesküvés-elmélet veszélyes területe. A kérdõjel tehát maradt.

Számomra, mint hívõ kereszténynek fájó volt, amikor aziszlám lényege körül keresgélve megjegeztem, hogy az egyMohamed nevû ember életpéldájából csinált törvényt,melyet életformává szakralizált, és egybeterelte az államotés a vallást. A válasz így szólt: Jézus is csak egy ember volt.A Szentírás és a Korán közti hatalmas különbséget magya-rázó kísérletem beleveszett a hangzavarba. A szabadonválasztható hit és a parancsok közti különbséget próbálvánmagyarázni még hallottam, hogy: na és a tízparancsolat?Aztán a régmúltban tévedt el a vita, és anakronisztikussávált. A máig változatlanul agresszíven mûködõ iszlám védel-mében a kereszténység történelmileg régen meghaladottbûneit hánytorgatták fel.

Búcsúzásul már csak figyelmeztetnem maradt idõ, hogy asok vitára ingerlõ téma takarásában ismerjék fel a közösnagy veszélyt, és gondolkodásunkba építsék be az egészsé-ges veszélyérzetet. Ez talán segít jobban megkülönböztetniaz igazinak látszót a valóditól.

Sajnos a fiatalságra jellemzõ mindenkori ellenkezni akarómagatartás mindenkor az aktuális hatalom ellen irányul. Eza sok esetben elõrevinni is képes erõ ebben a kontextusbana ma kormányozni és hatalmas veszedelmekkel küzdeniegyedül képes magyar politikai erõ ellen hat. Az ellenzék afiatalság forradalmi természetére, amióta parlamentárisdemokrácia van a világon, mindenkor számíthatott és épít-hetett. Esetünkben is ezt teszi, és sokaknál eredményesen.Ha akadnak, akik átlátnak a szitán, akkor is van még veszély,mert új és ki nem próbált, ravaszul mégis az ellenzék vitor-láját dagasztó kezdeményezések születhetnek (születtek).

Tökéletes politikai erõ még nem volt, tökéletes kormánysem. Mai vezetõink sem állítják ezt magukról. De most, ami-kor a nemzet létkérdéseirõl van szó, a kísérletezésnek, aminket kerülgetõ közös veszedelemnél kisebb jelentõségûügyekrõl szóló, hatalomszerzõ vitáknak sem lehetne helye.Soha nem volt nagyobb szükség a konstruktív ellenzékiség-re. Észre kell venni, merre van a fõ csapás iránya. Mindenerõt erre kellene összpontosítani mindkét oldalon, és az ezellen hatót kikapcsolni. Sajnos ettõl nagyon messze vagyunk.

Ez a vita ismét arról gyõzött meg, hogy a fiatalság körébenszükséges lenne a szemek általuk is érthetõ és elfogadottmódon való nyitogatása.

Átalvetõ

10 EKOSZ–EMTENapló

Jelen számunk ábráit a magyar szecessziós építészet és üvegfestészet remekeinek jegyében válogattuk

A demokácia ma a leggyakrabban használt kifejezés apolitikai megnyilatkozásokban. A szó magyarra fordítva:népuralom. Minden más nyelvben is ugyanezt a fogalmatjelöli. Ennélfogva általánosan elfogadott nézet, hogy azuralmi rendszerek között ez a legmegfelelõbb, mert kifeje-zi a többség akaratából eredõséget.

A nyugati országokbeli elfogadottsága bõ kétszáv évretekint vissza, ezen országok sikeres történetüket a demok-rácia áldásaként fogják fel. Nem fogadnák el az ellenvetést,hogy hej, a szép nagy boldog demokráciák a gyarmatosításkövetkeztében sikeresek, gazdagok, nem pedig azáltal,hogy miként mûködik a parlamentjük.

Ameddig vissza tud emlékezni a mai ember, azt látja,hogy a hatalom alapja a tulajdonlás, a vagyon, és annakmegszerzésére, megtartására alkalmazott erõszak. Ezen atéren csak a módszer változik. Nagy lépést jelentett, amikora termõföld alapú gazdálkodási és uralmi rendet felváltot-ta az ipari eredetû gazdálkodás, amely hamarosan túlszár-nyalta elõbbit a vagyonosodás lehetségei terén. Megnöve-kedett a pénz szerepe, általa a hatalom újabb terepei jötteklétre. Ilyen változás nem mehetett símán. Kapitalizmusnéven nevezzük az új gazdasági rendet, amely a természe-tes fejlõdés rendjében jött létre, miközben szükséges ésvégleges eleme lett az emberi gazdálkodásnak.

A bankvilág azonban nem elégedett meg gazdasági szere-pével, érdeklõdési körébe került a közhatalom, amit elõbbbefolyásolni, majd irányítani igyekezett. Az uralkodómonarchikus rend ellenében felelevenítették az ókorigörög városok egykori hatalmi kísérletének alkalmazását, ademokráciát, a népuralmat.

Természetesen népuralom, úgy mint önmagát irányítónép, soha nem volt, nem is lesz, mert lehetetlen. A nép azemberi élet képletében az irányítandó elem, az irányító félviszont az állam hatalmi apparátusa. Ennek ad legális kere-tet a parlament, törvényhozói tevékenységével.

A tõke természeténél fogva nemzetközi. A közigazgatásalanya az állam. A parlament az állam intézménye, erede-tileg a választókörzetek (megyék) küldötteibõl állt össze.Ez ma már megszûnt, helyébe a bankvilág nemzetközicélokra rendelt politikai pártokat kényszerített mindenországra. Ezáltal a pártok egymás elleni hadakozása döntiel, hogy melyikük uralkodjon a parlamentben és a kor-mányhatalomban is.

Nagyon leegyszerûsítve, a XIX. században a kapitaliz-musnak három banki központja volt: London, Franfurt,New York. 1945 után maradt egy, és azóta is a dollár azuralkodó elszámolási valuta. (Szóhasználatomban: NewYork Empire.) Amerikában, csakúgy az angolszász orszá-gokban, gyakorlatilag két párt váltja egymást a parlament-ben, ugyanannak az internacionalizmusnak két pártja.Egypetéjû, mértéktartó pártok, alkalmasak a hatalomállandósítására. Mellettük nincs esélye sem a nemzeti jobb-oldalnak, sem a kommunizmusnak. A kommunizmust

Európa tönkretételére találták fel, és használják a „harma-dik világban”, síma utat kikövezni a nemzetközi nagytõkeszámára.

A tönkrevert Európában 1945 után a Németországotmegszálló USA hadereje biztosítja mai napig az említettegypetéjû váltópárt-rendszer uralmát. Az Európai Unióezeknek a lényegében internacionalista pártoknak azösszegzése. Európa nyugati államaiban ma már alig vannemzeti elkötelezettségû politikai párt. Ha ilyen akaratszervezõdik, azonnal rászáll a többi, megkapja a nacionalis-ta és egyéb hasonló megbélyegzést, teljesen esélytelennéválik. Nézzük a ma folyó németországi választást: Merkelvagy Schulz. Harmadik nem létezik.

Egyedül annak idején a vasfüggöny mögé vetett orszá-gokban létezhetnek ma még nemzeti pártok. Természete-sen ezek is megkapják a megbélyegzõ jelzõket. Magyaror-szágon a legerõsebb az ellenállás, ami néhány éve az inter-nacionalisták által Európára ömlesztett emberáradat ellenivédekezésben kristályosodik ki. Ez adott erõsítést aVisegrádi Négyek szövetségének.

A magyarországi állampárt utóda természetes módon lettaz internacionalista gazdasági és politikai behatolás támo-gatója, együtt az SZDSZ-unokákkal. Az Egyesült Államok,nagykövetei révén és gazdasági nyomással is, beavatkozotta magyar politikai életbe, ami most enyhült. De változatlana nyomás az EU részérõl, ami teljes egészében megmaradta Clinton–Bush–Obama nyomulás európai végrehajtója-ként, és természetes, hogy ellenségesen fogadták Trump el-nök változást ígérõ kijelentéseit. Sok függ attól, hogy mi-ként alakul az amerikai kapitalizmus belsõ erjedése.

Magyarországon nagyon erõs a Soros-féle beavatkozás.Túlságosan mélyen beépítkezett. A nemzetellenes politiká-jával egyetértõ helyi kapitalisták, médiatulajdonosok leg-fõbb, közös akarata Orbán eltávolítása, a nemzeti kormánymegbuktatása. Hozzájuk csatlakozott Simicska Lajos nagy-tõkés is médiabirodalmával.

Kibújt a szög a Jobbik zsákjából is, beállt a nemzeti kor-mányt megbuktatók csoportjába. Ez a fordulat ugyan nemmeglepõ mindazok után, hogy parlamentbe jutásuk óta abaloldallal szavaz a kormány ellen. De hát kapitalista támo-gatásért internacionalista teljesítmény dukál.

A mai magyar parlament két egymással szembenállóoldalból áll: nemzetiek és nemzetellenesek. Utóbbiak eztpersze nem vallják be magukról, a nemzetellenes médiábanmásképpen beszélnek, amikor a választókhoz szólnak. Akormányellenes média (újságok rádiók, televízió-állomá-sok, internet-hálózat) nagyon veszélyes együttest jelent asoron következõ választáson. A legképtelenebb hazugsá-gokkal befolyásolják a közönséget, kihasználva sokak tájé-kozatlanságát. Most az a legnagyobb problémájuk, hogymiként lehessen egy táborba vonni mindazon akaratokat,amelyek saját maguknak álmodják a következõ kormány-hatalmat.

2017. december

EKOSZ–EMTE 11Elemzõ

Csapó Endre

Demokrácia – a nép ellen – a nép nevében

Ágoston András

Felemelt sisakrostéllyalMégis van valami jó a Helsinki Bizottság dühös kirohaná-

sában. Amennyiben ország-világ elõtt világossá teszi, hogy alegnagyobb emberbarát tõzsdecápa, aki ebben a pillanatbanirányítja az Európai Bizottságot (már ha a migránsügyekrõlvan szó), az alakoskodások sorozata után nyílt támadásbamegy át Magyarország ellen. Sorosék felmérték, s úgy talál-ták, hogy Magyarország és annak a csaknem kétharmadoskormánya az igazi ellenfél. Mert elvszerû küzdelmet folytat,s a nemzeti érdek az, amibõl nem enged.

Három irányból támadva, a magyar származású filantrópvilágjobbító szándéka világos: derékba kell törni a magyarkormányfõt, s az általa vezetett politikai erõket.

Az Európai Bizottság, az Európai parlament 68-asai, éssaját bürokratikus hivatali apparátusának az élén a jog esz-közeivel, s ha ez nem elég, a kettõs politikai mérce nyíltalkalmazásával támad. Soros a saját hadaival jelenleg a nyu-gat-balkáni migránsútvonal elsõ akadályát, Makedóniaellenálló jobboldali erõit igyekszik tovább gyengíteni, majd a150 ezer, Európában hasznavehetetlen migráns betelepítésé-vel megtörni. Úgy, hogy elrettentõ példaként ez a márkorábbról is megosztott ország iszlámtöbbségûvé válik.

Harmadszor, Sorosék úgy tervezik, hogy Trianon századikévfordulóján a vétkes nagyhatalmakkal meg az utódállamok-kal karöltve még egyszer megtörik a magyar nemzetet. Mostazzal, hogy a szomszédos államokban élõ magyar kisebbségiközösségeket a viharosan gyorsuló asszimiláció örvényébekényszerítik. Nagyon úgy néz ki, hogy Tõkés László Temes-váron kirobbantott forradalma után a Kárpát-medencébenindult tömeges és lelkes kisebbségi mozgalmak nem tudják akellõ hõfokra hevíteni a kisebbségi közösségek autonómia-mozgalmait. Azaz mégsem.

Trianon századik évfordulójának nyugati típusú lezárását amagyar nemzet jószerével meghiúsíthatja. Hogy a huszárvá-gás sikerülhessen, annak három feltétele van. A háromnagyobb kisebbségi közösség emberelje meg magát, s megfe-lelõ politikai alátámasztással a helyi többségi elitnek nyújtsabe saját, legalább a nem területi autonómiára vonatkozókonkrét modelljét. Eközben nem törekedve arra, hogy azfából vaskarika módjára most rögtön beépíthetõ legyen akülönben autonómiaellenes alkotmányokba.

A második feltétel részben adott: Orbán Viktor másodikkétharmados kormányának beiktatásakor hitet tett a kisebbsé-gek autonómiája mellett. Másrészt, kormánymegbízottjánakerdélyi megszólalásával olyan folyamatot indított el, amelybenelindulhat az autonómiakövetelések megtestesülése.

Harmadszor, Tõkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Ta-nács (EMNT) újraválasztott elnöke személyében is garanciaarra, hogy a negyed évszázada elfogadott Kolozsvári Nyilat-kozat autonómiára vonatkozó célkitûzései a gyakorlatbannyerjenek megerõsítést.

A Kárpát-medencében élõ magyarok számára van remény.Jó eséllyel megvédhetjük nemzeti érdekeinket. Megnyerhet-jük a migránsügyben vívott csatát, s Trianon százéves évfor-dulója alkalmat adhat a kisebbségi ügyeink nemzetközi meg-jelenítésére, netán méltányos rendezésére. A harmadik két-harmados Orbán-kormány pedig, ahogy eddig is, egyre tága-sabb helyet biztosít a gazdaságilag is emelkedõ Magyaror-szágnak a nemzetek Európájában. (Október 15.)

Tök alsóból adu ászMost, miután Gyurcsány Ferenc már a választási elõkészü-

letek elején kijátszotta – nem a kézelõben, hanem a nyirkoskezében szorongatott adu ászt, megállapíthatjuk: maga abejelentés hatása viszonylag gyorsan lecsengeni látszik. MaMagyarországon lehet aláírásokat gyûjteni, azzal a céllal,hogy a kormány és az országgyûlés vegye vissza a külhonimagyarok választójogát, csakhogy ez olyan, mintha valakivégsõ kétségbeesésében tök alsóból szeretne adu ászt kreál-ni. Annak bizony Gyurcsány számára is nagy a kockázata.

Maga a követelés bejelentése legalább három politikaimozzanatra utal. Gyurcsány ezúttal (nem 2004-et írunk)nem tör gyõzelemre, csupán a választók három csoportjánaka megnyerését célozta meg. Magyarországon a volt MSZMP-kádereket, akik családjukkal együtt (lásd Apró Antal) meg-maradnak örökös politikai lúzernek, s akik most európaibarátaikban reménykedve, s eközben, aktívan irigykedve,elvesztett hatalmukat siratják. Másodszor a volt szocialistaországokban az egykor volt helyi hatalomhoz simuló kolla-boránsokat, valamint azok leszármazottait és szellemi örö-köseit. Harmadszor, a Vajdaságban a jugonosztalgiázó test-vériség-egység, valamint a merkeli tolerancia bajnokait. Õkazok, akik érett fejjel egyszerûen nem a nemzeti integrációeszmekörében nõttek fel, s most is azt várják, hogy majdCanak, vagy az új Canakok ezt a magatartásukat politikailagis honorálják. Hogy ezek a csoportok, s a hozzájuk csapódószemélyes okokból elégedetlenek hány szavazatot hoznak aGyurcsány-féle Demokratikus Koalíciónak (DK), azt majdmég meglátjuk.

A „fõlényeg” mindazonáltal az, hogy az „ellenállókkal” ésa tiltakozókkal nem lehet választásokat nyerni. Ami továbbáazt jelenti, hogy a furfangos volt miniszterelnök, a DK elnö-ke nem õszinte, voltaképpen nem is tör miniszterelnökibabérokra. Egy ici-pici saját képviselõcsoportot szeretne,parlamenti szereplést, s a biztonságot, amit ez a státus adhat.A nagy durranás így elmarad. A többi között azért is, mert ecsoportok viszonylag kevés tagja folyamodott magyar állam-polgárságért. Õk a helyi többségi hatalom szárnyai alatt érzikmagukat (ingatag) biztonságban. Ez a realitás. November 3.

Átalvetõ

12 EKOSZ–EMTEElemzõ

A jó út nem az árulás, hanema felemelkedés támogatása

Az a magyar szavazó, aki a jövõ évi magyarországi parla-menti választások elõtt saját álláspontját szeretné tisztázni(õk azok, akik még nem döntötték el, kire szavaznak 2018-ban), nincs rossz helyzetben. A második világháború vége ótanem volt ennyire letisztult a politikai színtér, mint most. Nema klasszikus jobb és baloldal, hanem a jó és a rossz között kellválasztani.

Az egyik oldalon ott van a nemzet társadalmi és gazdaságifelemelkedése, határmódosítás nélküli politikai integrációja,a biztonság, a szuverenitás megtartása, valamint a migráns-ügyek akár nehéz körülmények közötti kezelése is, a másikonmindennek ellenkezõje. Végeredményként pedig Magyaror-szág szuverenitásának hosszú idõkre szóló megcsonkítása. Ajót a Fidesz-KDNP pártszövetségtõl, a rosszat a másik, a bal-liberális oldaltól várhatjuk.

Eddig csupán arról volt szó, hogy a hangadó Soros-béren-cek és egyes képviselõik mind itthon, mind külföldön áská-lódnak, a nemzet egészének érdekei tekintetében pedig su-nyítanak, lesik az ellentámadás lehetõségét. A gyurcsányi ma-gyar- és vallásellenes beszólás mára belevilágított az eddig islétezõ, de többnyire árnyékban maradt szakadékra. Gyur-csány és a többi Soros-lovag nemcsak behódoló migránsba-rát, de egyben tagadja a magyar nemzeti érdeknek még alétét is.

Jó ez így? Nem, de ez van, ezt kell szeretni, mondanákGyurcsány Ferenc MSZMP-s politikai elõdjei.

Ha ez így nem jó, lehet-e mégis valamit változtatni a hely-zeten? Persze, hogy lehet! Az elkövetkezõ hónapokban to-vább kell erõsíteni a saját, nemzeti tábort, a bizonytalan sza-vazókat pedig meg kell gyõzni, hogy az engedékenység, azönsajnáló okoskodás ma nem más, mint romlásba vezetõ po-litikai luxus.

A csökkenõ számú, de még létezõ, az Orbán-kormányeredményeit a velük szemben megmutatkozó, vélt vagy valósmulasztásokon keresztül mérlegelõ kishitûeknek, netán kiáb-rándultaknak rá kell mutatni, a jó út nem az árulás, hanem atöbb mint öt éve tartó emelkedés támogatása.

Újra ott tartunk, ahol csaknem harminc éve voltunk: tud-juk, igazunk van, de a meccs még koránt sincs lefújva. Az semtitok ugyanis, hogy a társadalmi tudat szintjén szavazatokbanis megmutatkozó eredményt csak a kitartó s az emberek feléforduló terepjárással érhetjük el. November 8.

Soros elismeri: emberére talált

Soros György dühösen, magyarul, de még mindig fensõbb-ségének érzetével, voltaképpen elismeri, hogy emberéretalált. Így, kívülrõl nézve a magyar kormány és annak vezetõ-je két tettével érdemelhette ki Soros köreinek megkülönböz-tetett figyelmét. Természetesen a hatásosnak bizonyuló kerí-tésrõl és a bethleni, a legmagasabb szintû összefüggések fel-ismerésén alapuló, azokhoz igen sikeresen alkalmazkodónemzet- és gazdaságpolitikáról van szó. Amihez kapcsolódika V4-eknek a közös érdekek felismerésére épülõ szintén sike-res nemzetközi politikája, s egyáltalán a közép-európai nem-

zetek ébredése, a szovjettõl való függõség kinövése, az ered-ményes, az önállósághoz fûzõdõ nemzeti önérzet helyes fel-mutatása.

Igaz, a Soros-féle erõk médiájuk segítségével még mindiguralják a nyugati mag-országok liberális dogmatikusainakszûkülõ, egyre kevésbé megvásárolható köreit, de a tényekkérlelhetetlenek.

A nyugati országokban bóklászó migránsok mind elégedet-lenebb tömegei, a mozlim jövevények szélsõséges csoportjai-nak terrorizmusba torkolló tevékenysége, s ebbõl kifolyólag alakosság mind szélesebb rétegeit naponta frusztráló erõsza-koskodások, lassan ellenségessé teszik a derûs, magabiztosnyugati (nyárs)polgárt, végül a közvélemény egészét.

Ha Németországban a kitapintható irdatlan igyekezet elle-nére sem sikerül Soros-barát kormányt alakítani, nos, akkorjelentõs változásokra számíthatunk.

Soros az érzékeny tõzsdecápa szimatjával már a nemzetikonzultációban megérezte a veszélyt, s megkezdte, egyelõrenem a visszavonulást, de a magyarul elmondott védekezésé-vel a napi taktika módosítását. Eközben a rövidlátó, anyagielõnyökben reménykedõ támogatói, közöttük azok, akik azM1-nek adnak interjúkat, azt az ágat igyekeznek éppen lefû-részelni, amelyen ülnek. Õk boldog együgyûségükben mégnem érzik a változások szelét.

A hamvába hullt leszboszi akciót például, a migránsok ahetekkel ezelõtt indult áttelepítését a (görög) szárazföldre,amelyet máig nem sikerült menekültáradattá duzzasztani, sígy újra megnyitni a nyugat-balkáni útvonalat. A röszkei csa-tát követõen ez a bevándorlást ellenzõ országok elsõ csendesgyõzelme. Lesz több is. Még nem szóltunk a nemzetben gon-dolkodó fiatal magyar szakértõkrõl, akik tudásukat tûzben, apolitikai viták hevében megedzve váltak Magyarország maga-biztos, jól érvelõ védelmezõjévé. Akikre a nemzeti ügyekbenbiztonsággal számíthatunk, s akiket össze sem lehet hasonlí-tani a brüsszeli bürokrata párti se hideg, se meleg „szakik-kal”.

Most, hogy Hágából idõben megérkezett a Mladic tábor-noknak, a 90-es évek öldöklõ belháborúja egyik szerb mérnö-kének életfogytiglanra szóló ítélete, két évtizedes késésselelmondhatjuk: Soros magyar nyelvû magyarázkodásávalegyütt, lezárhatóvá vált a sok bajt hozó huszadik század.Reméljük, a huszonegyediket, aki megéli, idõben küldheti áta történelembe. November 22.

2017. december

EKOSZ–EMTE 13Elemzõ

Átalvetõ

14 EKOSZ–EMTEelemzõ

Magyarország volt miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc isméthallatta a hangját. Valójában felkavarta a port azzal, hogy javas-latot tett: maradjon a kettõs állampolgárság a határon túli ma-gyaroknak, ám szavazati jog nélkül. Ne avatkozzanak bele a kül-országi magyarok, mármint azok, akik nem élnek Magyarorszá-gon, a magyar belügyekbe, hiszen nem Magyarországon adóz-nak, nem járulnak hozzá a kollektív terhekhez, tehát nem vise-lik döntéseik következményeit. Felelõtlenül-önfeledten dönt-hetnek, hiszen az, akit nem sújtanak saját cselekedeteinek akövetkezményei, nem is dönthet felelõsen.

Semmi kedvet nem érzek ahhoz, hogy tovább cifrázzam aGyurcsányra zúduló szidalmakat és minõsítéseket. Nem tartomkülönösebben termékenynek a hazaárulás címkéjének ragozá-sát sem, e stigma gépies ismétlésének ugyanis vajmi kevés ma-gyarázóereje van, és a múltat a feldolgozatlanság állapotábanhagyja.

Viszont emlékeket hívott elõ bennem az elõállt helyzet, olyantörténetrészleteket idézett fel, amelyek talán fényt deríthetnekbizonyos lényeges aspektusokra. A magyar kérdés a szocializ-mus szétomlása után újfajta fénybe került. Sok volt a tapogató-zás, sok volt a botorkálás a homályban. Ha valaki azt hitte azegykori szocializmus ideje alatt, hogy elegendõ lesz szabaddátenni a nemzeti megnyilvánulások áramlását, levetni a nemzetetkorlátozó bilincseket, és máris ölünkbe hull, a szenvedés megér-demelt ajándékaként, a manna, nos, az egy újfajta összetettsé-get tapasztalt.

Sok konferencián jártam: az akkor még Magyarország máso-dik pártjának számító Szabad Demokraták Szövetsége agilisan,offenzív módon nyúlt a kisebbségi kérdéshez, és ennek megfe-lelõen különféle szeánszokat szervezett. Nem véletlenül: elvég-re a kisebbségi kérdés iránti intenzív érdeklõdés és készenlét areálszocializmust opponáló szamizdatos ellenzék öröksége volt.

És nem érthetjük a jelenlegi helyzetet sem, amennyiben nemvesszük figyelembe a tényt, hogy az SZDSZ, a szocialistákkalkaröltve, egyúttal belebonyolódva a posztszocialista neoliberali-zált kapitalizmus folyamataiba, szinte teljesen elnémult a ki-sebbségi kérdést és a magyar-magyar viszonylatot illetõen. Lé-nyegében átadta ezt a terepet, amelyen manapság csak a Fideszközlekedik, meg talán az éppen közép felé igyekvõ Jobbik amaga kisebbségi nyúlványaival.

Az, hogy a Fidesz monopolizálhatta a nemzetre vonatkozó be-szédet, hozzárendelhetõ a Fideszen kívül esõ magyarországi po-litikai alanyok teljesítményéhez: ezt tettétek, kedves barátaink.

A Teleki László Alapítványhoz köthetõen is hasonló ambíció-jú konferenciákról számolhatnánk be, hosszú ideig ezeken lehe-tett kifejteni a kisebbségi kérdés rendezésére irányuló javaslato-kat. Mindez azonban több kérdõjelet teremtett, mint bizonyos-ságot. A magyar kisebbségpolitika elindult valamerre, de nemvolt világos, meddig jut el. És a magyar-magyar viszony is sok-kalta bonyolultabb volt, mint amilyet a vágyakozó ideológusokelõrevetítettek, minden megoldási kísérlet sebeket tépett fel, ésértelmezésekre ingerelt.

Kettõs állampolgárságot a régió minden polgárának!A kilencvenes években a kettõs állampolgárság ügye egy volt

a megannyi lehetõség közül, ám abban az idõben ez nem szere-pelt különös súllyal a hivatalos magyar retorikában. Rendel-kezett viszont azzal az elõnnyel, hogy nem kellett a nullárólindulni, léteztek másutt már megszerzett tapasztalatok, még haezek a minták nem is voltak receptszerûen használhatók.

Számomra a kettõs állampolgárság története a KonrádGyörgy–Végel László-féle felhívással kezdõdött, még valamikora kilencvenes években. Központi eleme: a régió országai min-denkinek biztosítsanak kettõs állampolgárságot, afféle kölcsö-nös kettõs állampolgárságot, amely jogi alapokra helyezi a töb-bes hovatartozást. A megoldás így igényt tarthatott az általános-ság rangjára: a régióban mindenki kettõs állampolgár lesz, ésezzel ki van zárva a konfliktus lehetõsége...

Aztán hosszú ideig csend borult a kettõs állampolgárság ügyé-re, mértékadó politikai alanyok nem tettek hitet az állampolgár-ság ilyetén kibõvítése mellett. Így emlékezhetünk arra a tényre,hogy a kettõs állampolgárság bevezetését hosszú ideig a jelenleguralmon lévõ Fidesz sem támogatta, úgy vélte, hogy a kettõsállampolgárság intézménye nem illeszthetõ bele az európai jog-rendbe. De még ott tartunk, hogy amikor az elsõ Orbán-kor-mány 1998-ban hatalomra jutott, akkor nagy lendületben meg-alkotta a státustörvényt, avagy a kedvezménytörvényt. A tör-vényt akkortájt erõteljes propaganda kísérte, nagy ígéretekövezték, de átitatta egyfajta felemásság, valamiféle átgondolat-lanság. Nem utolsósorban a törvény semmilyen hatékonysággalnem kecsegtetett. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Mégazok is inkább kételkedtek, mintsem reménykedtek, akik érde-keltek voltak a magyar-magyar viszony elõremozdításában.

A kedvezménytörvény ugyanis még gesztusként sem volt kü-lönösebben értékelhetõ, legfeljebb egy darabka, szégyenlõskoncesszió volt benne a kisebbségek irányában.

Kerültem az ezzel kapcsolatos állásfoglalást, és nem jelentettmeglepetést számomra, hogy a magyar-magyar konstelláción atörvény fikarcnyit sem változtatott. Voltaképpen a kettõs állam-polgárság majdani bevezetése magyarázható a státustörvényeleve bekódolt kudarcából fakadó következményként is.

Egy referendum elõre borítékolható eredménye

A kettõs állampolgárságra vonatkozó 2004-es magyarországireferendumot, tudjuk, megelõzte Zoran Zivkovie szerb minisz-terelnök meglepetésszerû gesztusa Szabadkán, amikor, már-már kihívóan, kijelentette, hogy nem ellenzi a kettõs állampol-gárság bevezetését. Ugyanakkor a Magyarok Világszövetségeáltal kikényszerített ügydöntõ népszavazás az eleve elkönyveltbalsiker rubrikájába volt besorolható. Egy felkérés nyomán,2004. december 5-én az Újvidéki Rádió stúdiójában ültemCsorba Béla társaságában, azzal a kínos föladattal, hogy kom-mentárral éljek a szavazás elõre tudott eredményeit illetõen.Nem kellett illúziókat szertefoszlatni, minden világos volt, bárakadtak olyan kisebbségi emberek is, akiken az elhagyatottságérzése vett erõt az eredmények láttán.

Mindeközben a népszavazás szituációja magán viselte a hatal-mi konfiguráció, a pragmatikus erõtér nyomait, az eszközvonat-kozások jelentéseit.

Losoncz Alpár

Kettõs állampolgárság,félelmek, jóléti sovinizmus

2017. december

EKOSZ–EMTE 15Elemzõ

(...) Gyurcsány szocialistái ugyanebben az idõben egy olyanutánzó neoliberalizmussal próbálkoztak, amelyet esetleg, leg-alább egy kissé, ki lehet igazítani bizonyos szociális mechaniz-musokkal – ha a költségvetés megengedi: ennek õsképe az azakkoriban szociáldemokrata neoliberalizmus néven befutottirányulás, amelyet nem utolsósorban Tony Blair brit miniszterel-nök neve fémjelzett. Fából vaskarika, mondhatnánk, a neolibe-ralizmusba beágyazódó szociáldemokrácia rászedett mindenkit,saját magát is, jelenkori tehetetlen ügyködése pedig szükségsze-rû kifejletnek bizonyul. Ráadásul mindezt a periférián a bohó-zat elemeivel, a lidércfények játékaival kell elképzelni.

Gyurcsány önexponáló személye persze mindig alkalmas leszarra, hogy Magyarországon a baloldal kísérteteivel ijesszék ha-lálra az egyébként is örökösen rémült embereket. Holottamennyiben némi bepillantást nyerünk a megnyilvánulásaiba,akkor azt látjuk, hogy õ úgy adagolja a baloldaliságot, mintahogy a nagybetegnek adják a kosztot, kiskanállal, szûkre mér-ten. Amikor megpróbálkozott valamiféle baloldali jellegû újra-elosztási aktusokkal, elvégre mégiscsak baloldalinak mondták apártját, akkor a nemzetközi közösség irányadó-nádpálcás szer-vei, lényegében a tõkeuralom kontrolláló mechanizmusai, intet-ték meg és szabtak rá büntetést. Innen már csak a politikaibukás következhetett, és több mint tünet, hogy Gyurcsány akkorzuhant a mélybe, amikor a tõkés rendszer is válságba tántorgott,pontosabban, ezen válság kezdetén, jelesül 2010-ben. És innenkövetkezett persze a gyõzedelmes Fidesz retorikája, miszerint õrántotta vissza, méghozzá az utolsó pillanatban, a szakadék felérohanó magyar nemzet és a magyar gazdaság kocsiját. (A 2010óta eltelt évek tanulsága, hogy a retorika mögött kemény tényekés eredmények sorakoznak. A szerk.)

Ez az én élvezetem, nem adok belõle!Nem fogunk hálaadó imát mondani Gyurcsány Ferenc politi-

kai visszatérése okán, és nem õ az, akit illetõen, Pilinszky János-sal együtt, azt fontolgathatnánk, hogy részvéttel szereti-e ahazát – ahhoz, tudniillik, igazságosság, gyengédség és felebarátiszeretet kell. Ám adódtak visszafordíthatatlan politikai károk azõ fellépésébõl: annak a sziklaszilárd magyar képzetnek a rögzü-léséhez, hogy a nemzetrõl csak a jobboldal irányából lehetségeshitelesen szót ejteni, nemcsak a magyar történelem számoskanyarulata, de bizony Gyurcsány is alaposan hozzájárult.

(...) Mindenesetre, Gyurcsány nem tett meglepõ fordulatot2017-ben, hovatovább, egyáltalán nem furcsa, hogy újra meg-pendítette, mégpedig ugyanazt a húrt: 2004-es álláspontja,amellyel arra hívott fel, hogy reteszeljék el az ajtót a követelõzõmagyar kisebbségek elõtt, megegyezik 2017-es javaslatának lé-nyegével. Mindkét esetben a jóléti sovinizmusra számított,amely van, létezik Magyarországon. Hagyjuk az olyan pszicho-logizáló jelzeteket, amelyek elintézik a dolgot a kádári szocializ-musban leülepedett irigységgel. A jóléti sovinizmus arra a félel-mi mechanizmusra épít, miszerint az idetóduló-betolakodó Má-sik elorozza az élvezetemet. Az élvezet olyan, mint egy tulajdon,ezért el is sajátítható: ne osztozkodjunk, azaz oszthatatlan az él-vezetünk, tehát ez az élvezet csak az enyém vagy a miénk.

A kérdés az, hogy a késõ kapitalizmus miért termeli újraolyan sikeresen ezt a félelmi mechanizmust, negyedszázaddal arendszerváltás után.

Gyurcsány akkori, 2004-es költségcentrikus álláspontját,miszerint a határon túli magyarok a költségvetés csak egyikoldalát, nevezetesen a kiadási oldalt bõvítik, csupán úgy magya-rázhatjuk, ha egyszerre vesszük figyelembe, hogy milyen gazda-sági környezetben lépett elõ az akkori miniszterelnök, és hogy a

félelmet felidézõ érvei képesek voltak sok embert elérni.Az, hogy a Magyarországra rátelepülõ kisebbségiek kiszipo-

lyozzák a derék munkában megõszült magyarokat, olyan ideo-logéma volt, amellyel a félelem minden erejét ki lehetett hasz-nálni. (…)

Elnyomott félelmek meglovagolásaVisszatérve az idõközben a politika színpadára visszavánszor-

gó Gyurcsány Ferenc szavazatkeresõ ötletére: megszerzett jogo-kat nem szokás visszavenni.

Arról, nyilván, sokat lehet vitatkozni, hogy mennyire méltá-nyos a szavazati jog azok számára, akik nem adóznak, lehetarról disputálni, hogy az adózás a hovatartozás és a részvételegyetlen formája-e, lehet továbbá morfondírozni azon, hogyegyáltalán mit jelent egy közösségben való részvétel, de az bizo-nyos, hogy a megszerzett jogok intézményének túlságosan ko-moly hagyománya van ahhoz, hogy egy egyszerû haszonelvû-kalkulatív gesztussal félre lehessen tenni.

Aki netalán azt hiszi, hogy Gyurcsánynak ezzel a javaslatávalaz a szándéka, hogy kikerülje a fenyegetõ magyar etnicizmuscsapdáit, alaposan téved. Nem errõl van itt szó, az õ magatartá-sa nem azt célozza, hogy nem-etnikai alapokon ácsoljon hidakatmagyar és magyar között. Van magyar etnicizmus, de azt nemGyurcsány fogja lebontani.

Gyurcsány Ferenc cinikus igazsága, hogy beállítottságatovábbra is félelmetesen korrespondeál a jóléti sovinizmus léte-zõ magyar vállfajaival, amelyek lényege, hogy nem kell osztozniaz élvezeteken, azaz a szociális jóléten. Persze tudjuk, nagyon isjól tudjuk, hogy a félelem az egész modernség legrettenetesebbaffektusai közé tartozik. És ne becsüljük le a tényt, hogy a féle-lem mennyire markában tartja a deklasszálódástól rettegõközéposztályt a kései kapitalizmus, pláne a félperifériás kapita-lizmus körülményei között. Az a tény, hogy a Fidesz által nyolcéven keresztül, állami-ideológiai mechanizmusok révén érvény-re juttatott nemzeti diskurzus ellenére is ott sötétlenek ezek afélelmek az elveszthetõ jólétet illetõen, jól mutatja, hogy szerke-zeti vonatkozásról van szó. Lényegében ez az egyetlen valódi ta-nulsága ennek a történetnek, azt ugyanis mindenki tudja, hogynem a kisebbségiek döntik el a magyar választásokat.

Maga Gyurcsány Ferenc pedig nem jelenség, hanem tünet, rá-adásul immáron európai szimptóma. Elnyomott félelmek a fel-fokozott konkurencia mechanizmusai kapcsán, ki nem mondott,de létezõ rettegés a munkahely elvesztésétõl, egyéni és kollektívegoizmusok, centrifugális tendenciák, amelyek létezõ politikaialakulatokat roppantanak szét, eszmék szétmállása, ez jellemzie kort. Az uralmon lévõ világ azt a látszatot kelti, mintha a ter-mészetünknek megfelelõ állapot részesei lennénk. Valójábanfura epocha ez, amelyben mindenütt a másság dicséretét szaj-kózzák, egyetemi kurzusokon szédülnek bele a másságtapaszta-latok dicsõítésébe, miközben a jóléti sovinizmus virágzik. Mégmagyar-magyar vonatkozásban is.

Bárhogy is legyen, aki Gyurcsány Ferencen a szocializmuseszményét, mármint a szolidaritást kéri számon, rossz ajtón ko-pogtat: az õ beállítottságából a komolyan vehetõ szocializmusmár régóta elpárolgott. (Autonómia)

(Az írást kis rövidítésekkel közöljük)

A szerzõrõl: Losoncz Alpár 1958-ben született Temerinben, filo-zófus, közgazdász, egyetemi tanár, 1991-tõl vendégelõad