4-5.)A Nagy Francia Forradalom és Bonaparte NapóleonA Nagy Francia Forradalom előzményei: A forradalom előtti Ancien Regime   korszak

vége szociális és pénzügyi válságot hozott az 1774 és 1789    közötti években. A válság

kialakulásában a franciaországi természeti   csapások, a rossz termés, a királyi udvar

költekezései (XV.Lajos) és a   háborúk nyomán kialakuló pénzügyi államcsőd egyaránt

nagy szerepet   játszottak.  A király késve ugyan, de ráébredt arra, hogy a nemesség  

segítsége nélkül nem tudja megoldani a válságot.

A rendi gyűlés viszálya a királlyal 1789 május 5 – június 27

A király 1789 május ötödikére hívta   össze a nemeseket abból a célból pénzt kérjen

tőlük, a válság   megoldására. Ám a rendi gyűlésen a polgárság szembefordult a

királlyal.   Mivel szavazataik alapján a nemzetgyűlés egyharmadát, létszámilag pedig  a 

felét tette ki a Sieyes abbé által harmadik  rendként  meghatározott polgárság, így azt

követelték, hogy ezentúl a  polgárság ne  csak egyetlen szavazatot kapjon hanem a

létszám alapján  történjen  minden szavazás, méghozzá közös ülés keretében. Az

uralkodó  eleinte  elzárkózott a követelés elől, sőt, bár június 17-én a harmadik  rend 

alkotmányozó nemzetgyűléssé nyilváníttatta magát, mégis  megpróbálta  feloszlatni őket.

A labdaházba átvonult képviselők  eltökéltsége után  azonban a király végül június 27-én

meghátrált, és  beleegyezett a közös  ülésezésbe.

A forradalom első szakasza az első külső támadásig 1789  július 14 – 1792

augusztus

XVI.  Lajos meghátrálása  látszólagos volt, ugyanis a nemzetgyűlés  első ülésekor már

zsoldos  seregeket rendel fel Párizsba. A nép látva a  megjelenő katonaságot azt 

gondolta, a király vissza akarja vonni  hozzájárulását az új  alkotmányhoz, erre kitört a

forradalom, és a fiatal  újságíró Camille Desmoulins vezetésével  megrohamozták a 

királyi hatalmat jelképező Bastillet (júi 14.) A  király az események  miatt újra meghátrált,

és elfogadta Jean Baily  polgármesteri és La  Fayette nemzetőr parancsnoki kinevezését.

 A vidék forradalma:  Országszerte parasztfelkelések  törtek ki, erre a megrémült

nemesség  először lemondott kiváltságairól  (aug.4) majd hozzájárult az Emberi Polgári

Jogok nyilatkozatának megalkotásához  (1789.aug.26) A nyilatkozat kimondta, hogy 

minden ember szabad,  egyenjogú, egyformán rendelkezik a tulajdonhoz való  joggal, és 

megilleti a szólás- sajtó- vallás- gyülekezés szabadsága.

A király szökési kisérlete: Előzménye volt az  “asszonyok menete” amikor Párizs éhezett.

A tömeg  Versaillesbe tört, és  az uralkodónak Párizsba a régi királyi palotába  (Tuileriák)

kellett  költöznie. Miután megszületett az új alkotmány -  mely a királyt csupán 

vétójoggal ruházta fel – és az egyházat az állam  alá rendelték (új  egyházi alkotmány)

XVI. Lajos úgy érezte 1791  júniusában, hogy eljött az  ideje annak, hogy igénybe vegye a

külföldre  menekült hívei segítségét,  és megszökjön Franciaországból. A szökés két 

hintóval indult, az elsőben  öccse (Lajos Szaniszló) a másodikban pedig  a királyi pár ült 

komornyiknak és komornának öltözve. A határon,  Varennesnél azonban egy 

postamesternek feltűnt a pénzérmékről olyan jól  ismert királyi profil,  így lebuktatta az

uralkodót, aki  visszahurcoltak Párizsba. Amikor a nép  értesült a király szökéséről, a 

Cordeliers klub (jakobinusok) Dantos és  Desmoulins vezetésével  tüntetést szerveztek a

Mars mezőn (1791.júli.17)  melyet Bailly  fegyverrel vert szét.

Felkelés a király ellen:  XVI.Lajosnak ekkor még  jogában állt megvétózni a parlament

döntéseit.,  ám egyre nagyobb  feszültséget keltett, hogy túl sűrűn élt ezen  jogával.

Tetézte a  helyzetet, hogy  1792 augusztus 27-én a  Pillnitzi  Nyilatkozatban 

Poroszország és Ausztria háborúval fenyegette meg  Franciaországot,  amennyiben nem

vonja vissza új alkotmányát. Válaszul a  parlament vidéki  nemzetőröket akart Párizsba

hívni. Mikor ezt a király  megvétózta, betelt  a pohár, és Danton vezetésével kitört egy

király  ellenes felkelés. A  lázadók elfogták XVI. Lajost és börtönbe zárták,  azzal a váddal

hogy  elárulta saját népét mikor az osztrákok és poroszok  kezére akarta  játszani hazáját.

A felkelés végül egy új parlamentet  hozott létre,  melynek új neve Konvent lett. Az új

törvényhozó szervben  Girond megyei  mérsékelt többség alakult ki, mely egyrészt

kikiálltotta a  köztársaságot  (1792.oktober 1-én) másrészt megkezdte a király perét, 

harmadrészt  pedig igyekeztett visszaverni a meginduló 

Az porosz-osztrák támadás 1792 augusztusban  kezdődött. A két első csatát még a

porosz-osztrák  seregek nyerték  Longwy, majd Verdun mellett, ám ezek után Valmy-nál 

végre francia  győzelemmel sikerült megállítani az ellenséget. A  győzelmet követő 7 

esztendőben, Napoleon felbukkanásáig Franciaország   folyamatosan  védekező

háborúkat vívott!

A Girondi parlament és a Jakobinus diktatúra 1792 aug 10 –  1794 július 27

A király pere: A per végül XVI. Lajos bűnösségének  kimondásával zárult. Ebben  perdöntő

volt egy bizonyíték felbukkanása. A  forradalom előtt ugyanis  XVI. Lajos egy titkos falba

szerelhető  vasszekrényt rendelt udvari  lakatosától, amit végül nem fizetett ki. A 

szekrényben rejtegette azt a  levelezést amit a Habsburgokkal folytatott a  tervezett

Franciaország  elleni támadásról. A levelezés sokáig titokban  maradt, ám amikor a 

lakatosmester jelentkezett járandóságáért, fény  derült a titkos  szekrényre, és így az

abban rejlő levelezésre is. A  girondista  (nagypolgári) parlament 1793 január 21 –én

hazaárulásért  kivégeztette a  királyt.

A girondiak bukása: A girondista rendszer végül  megbukott, és ebben egyformán nagy

szerepe  volt a katonai vereségeknek,  Dumouriez tábornok árulásának, és az  általános

éhezésnek, amit a magasra  szökött kenyérárak okoztak. A nép a  jakobinus párt mellé

állva 1793  június 2-án megbuktatta a girondi  parlamentet. A hatalom a Jakobinus  párt

kezébe került és 1793 június 2  -án megkezdődött a 13 hónapos  jakobinus diktatúra

korszaka.

A jakobinusok (1792.06.02-1794.07.27.) A jakobinus  állam élére Robespierre,  Sain-Just,

Carnot és Couthon  került, és a “mindenható” Közjóléti  Bizottság irányított mindent 

Franciaországban. Először a belső  ellenségekkel számoltak le, amikor  leverték a Vendee

megyei felkelést,  illetve sorra a Dél-franciaorstzági  lázadásokat.  Összesen 17000 

kivégzést foganatosítottak, többek közt  kivégezve Baillyt a Mars mezei  tüntetés

leveréséért illetve a királynét,  Marie Antoinettet. A  jakobinusok második teendője a

külső ellenségek  visszaverése volt. Új  népi hadsereget szervezve 1 milliós haderőt

hoztak  létre, majd Jourdan  tábornok vezetésével 1794. Június 26 –án Fleurus  mellett

nagy diadalt  arattak. (A jakobinus korszak érdekessége volt az  új naptár bevezetése  is,

mely 1793.11.24 –től volt érvényben.)

A jakobinusok bukása:  A jakobinusok bukása egy párton  belüli belső harccal kezdődött. 

Robespierre először  Danton, és  Desmoulins személyében látott  vetélytársat, így 1793

áprilisában  elrendelte kivégzésüket. Később  pedig kiadta a hírhedt prairiali  törvényeket,

melyek lehetővé tették a  gyorsított eljárásban, történő  tárgyalás nélküli azonnali 

kivégzéseket.  Amikor a törvények hatályát  kiterjesztette a  képviselőkre, vagyis

közvetlen környezetére is,  akkor a  Konvent  legbefolyásosabb tagjai, Paul Barras, Jean

Tallien, és Carnot   szembefordultak Robespierrel. A Konvent összefogva elrendelte a  

jakobinusok elfogását, majd kivégzését. Adiktatúra 1794 július  27 –én, Robespierre

megölése napján összeomlott,  és létrejött a  második girondi (nagypolgári)

köztársaság. Az új állam  élére  Robespierre megbuktatói álltak, öt tagú direktóriumot

létrehozva.  Az ő  befolyásuk alatt álltak a miniszterek, és megalakult az új, 2  kamarás 

parlament is. Az alsóház neve 500 –ak tanácsa lett, a felsőház  pedig a  vének tanácsa

nevet viselte. A direktorok közül a  legbefolyásosabb Paul  Barras volt, de jelentős

mértékben támaszkodnia  kellett Tallienre és   Letourneurra. Az új államrend neve:

Thermidori  köztársaság lett, és öt  éven keresztül működött 1794 július 27 és 1799 

november 9 közt!

Napóleon felbukkanása és hatalomátvétele 1794 július 27 –  1799 november 9

Napoleone di Buonaparte néven   született 1769. augusztus 15-én a korzikai Ajaccio

városában egy   nyolcgyermekes család második utódaként. Korzika szigetét nem sokkal  

korábban vásárolta meg Franciaország a Genovai Köztársaságtól. A   franciásabban

csengő Napoléon Bonaparte nevet csak később vette  fel, majd családjától is

megkövetelte a névváltoztatást.

1786 ban 17   évesen fejezte be Franciaországban a tüzértiszképző iskolát. Első  

komolyabb felbukkanása a forradalom jakobinus korszakában történt, 1793   júliusában,

mikor alig 24 évesen tüzér alezredesként leverte a   királypárti touloni felkelést. (a feladat

előtt közvetlen nevezték ki   alezredesnek, majd a sikeres végrehajtás után a

jakobinusvezetés   előléptette dandártábornokká) Két évvel később a jakobinusok bukása

után   már Barrasnak az új hatalom vezetőjének ismeretségi körébe került, aki   megbízta

1795 október 4 –én egy párizsi roylista felkelés leverésével.   Napóleon olyan

határozottan és kegyetlenül – 300 ember megölésével -   hajtotta végre a felkérést, hogy

Barras hálából – 5 hónappal később -   kinevezte az akkor még másodrendű itáliai front

parancsnokává. Mielőtt   átvette volna az itáliai csapatok vezetését.

Napoleon harcai Itáliában (1796 március – 1797  október) Eleinte az északi – belga,

holland,  rajnai – frontok  elsőbbséget élveztek, de Napóleon ezen változatott.  Sorozatos 

győzelmeket aratott Montenotte, Lodi, majd Milánó  bevételével. Legfőbb  győzelme a

Mantovai osztrák vár bevétele volt, és a  Rivoli melleti csata  (1797 tavasz) Győzelmei

miatt az osztrákok  kénytelenek voltak békét  kötni Itáliában. Ez volt a híres Campo

Formiói  béke: 1797 október 17-én.

Napoleon harca Egyiptomban (1798 június – 1799  augusztus) A Direktórium Angliát

akarta térdre  kényszeríteni  egyik  legfontosabb tengeri támapszpontrendszere, 

Egyiptom elvételével. Barras  úgy gondolta, ha Napoleont felkéri a  hadjáratra, kettős

sikert arathat,  ugyanis ha a tábornok győz  Egyiptomban, akkor nagy csapást

mérhetnek  Angliára, ha pedig Napoleon  veszít, akkor megszabadulhat egy leendő 

riválisától. Ugyanis a  győzelmeket halmozó Napoleon lassan valóban  Barras vetélytársa

lett.  Napoleon bevette Kairót, ám az abukiri  csatában elvesztette  flottáját. Így amikor

értesült arról, hogy  Itáliában az  oroszok-osztrákok előretörve visszavették két évvel 

korábbi hódításait,  az azonnali hazatérés körülményesnek ígérkezett.  Flotta nélkül

ugyanis  egyetlen hajóval, az angolok elől bújkálva,  kalandor módon volt  kénytelen

hazatérni.  Hazatérve a hatalomátvétel  mellett döntött. A  legfőbb vezetés ekkor Barras,

Sieyes, abbé Ducos  direktorok és a  nagyhatalmú Fouché rendőrminiszter, illetve

Talleyrand  külügyminiszter  kezében volt. Szerencséjére ezek közül Barras  kivételével

mindenki  hajlandónak mutatkozott arra, hogy mellé álljon,  így esélye volt arra,  hogy

Barras félreállítása után megszerezze a  teljhatalmat.

Napoleon hatalomátvétele (Brumaire-i államcsíny: 1799  nov 9): Párizsba érve, Sieyes,

Ducos,  Fouché, Taleyrand a  várakozásoknak megfelelően, valóban azonnal  Napoleon

mellé álltak.  Együttesen buktatták meg Barrast., aki  félrevonult birtokaira.  Ezután  már

csak az 500-ak tanácsa korlátozta  hatalmát, így katonáival  szétkergette a forradalom

parlamentjét és  kineveztette magát első  konzullá. A másik két konzul – Ducos, és

Sieyes  – csak tanácsadók  lettek. (Öt évig volt konzul) Első cselekedete az  volt, hogy

helyrehozta  a hadi helyzetet Itáliában:Marengónál legyőzte  Ausztriát (1800) és újabb

békére kényszerítette 1801 -ben. (Lunevill –i  béke)

Eleinte az itáliai háborúk után nem   kezdett új háborúkba, hanem hatalma belső

megerősítésére koncentrált: új   törvények (Code Civil) majd népszavazással a császárság

létrehozását   érte el. A nép megszavazta, hogy ő legyen a császár. Napoleont 1804  

december 2 –án koronázta meg önmagát (Ekkor volt 36 éves.) A pápa ugyan   jelen volt a

ceremónián, de végül Napoleon kivette kezéből a koronát és   maga tette saját fejére.

Napóleon első ausztriai háborúja (1805 október – december)

Napoleon a támadással egyidejűleg  kísérletet tett arra, hogy legyőzze az angol flottát

Gibraltár mellet, a Trafalgar foknál, de vereséget szenvedett. Szárazföldi  seregével

átkelt a  Rajnán, majd Ulm városa mellett (Stuttgarttól DK  –re) legyőzte az  osztrák

sereget. A győzelem után könnyedén bevonult  Bécsbe, majd  északra fordul Csehország

felé, ahol az utolsó nagyobb  osztrák-orosz  haderő állomásozott. A döntő

csata Austerlitzmellett  (1805. December 2.) Napóleon győzelmével zárult, így a 

francia-osztrák  béke értelmében Ausztria elvesztette Tirolt, Isztriát,  Dalmáciát, 

Velencét. (Pozsonyi béke-1805.12.16.) Ezután Franciaország és  Ausztria 4  éven

keresztül nem háborúzott. Napóleon Poroszország ellen  és  Spanyolország ellen készült

háborúra.

Napóleon Poroszország elleni háborúja 1806 október 14 – 1807  június 14:

Napóleon seregei Jéna és Auerstadt mellett (Lipcsétől délre) ütköztek meg a poroszokkal

(1806.10.14), és   arattak nagy győzelmet. Ezután könnyedén bevonultak Berlinbe  

(1806.10.27.) A francia sereg a győzelmek után észak felé fordult   Kelet-Poroszországba,

és egészen az orosz határig vonult, ahol   összecsapott az egyesült orosz-porosz

hadsereggel Friedland mellett (1807 június 14.) A nagy győzelem miatt I. Sándor cár 

megkötötte aTilsti békét (1807.07.07),  melyben  kényszer szövetségre lépett

Napoleonnal. A béke után  megszületett a  Varsói nagyhercegség, és megszületett az

Angliát  Európától elzáró  kontinentális zárlat terve. A zárlathoz minden európai  állmnak

kötelező  volt csatlakoznia.  A Tilsti béke és az 1807 –es év  Napóleon hatalmának 

csúcspontja volt, ugyanis békére kényszerítette  Ausztriát,  Oroszországot, felosztotta

Poroszországot, zárlat alatt  tartotta  Angliát.

Napóleon Spanyol háborúja 1808 február 16 – december 13.

Napoleon 1808 márciusban vonult be   Madridba, de 3 hónappal később felkelés tör ki

ellene, ráadásul angolok   érkeztek Portugália felől. Végül az év végére győztek a

franciák, de   évekig tartó állandó gerillaháborút kellett vívniuk Spanyolországban.

Napóleon második ausztriai háborúja (1809 május – október)

Talleyrand révén – aki titokban ekkor   már Napoleon bukására vágyott – Metternich arról

értesült, hogy   Franciaország válságban, így összekovácsolta a Napóleon elleni ötödik  

koalíciót, mely 1809 tavaszán azonnali támadásba kezdett. A koalíció az   első csatát még

megnyerte 1809.május 21-én Aspern (Bécs  környéke) mellett. Napoleon a vereség után

kelet felé szorult, és   Győrnél 1809 júniu 14-én beleütközött a magyar nemesi felkelés  

csapataiba. A csatát Napoleon fölényesen megnyerte, sőt alig egy   hónappal később

1809 július 5 –én Bécs felett Wagramnál  is döntő diadalt aratott.

Az újabb Napóleoni győzelem   következménye: schönbrunni béke (1809.10.14.) lett,

melyben Ausztria   elvesztiette Galíciát, Salzburgot, és szövetségre lépett Napóleonnal  

Oroszország ellen. A szövetséget egy házasság pecsételiték meg 5   hónappal később,

1810 március 11 –én: Ferenc császár lányát – Mária   Lujzát – elvette Napóleon.

Napóleon Oroszország elleni hadjárata 1812 június 24 –

Napóleon számára 1812 -re a legfőbb  célpont és meghódítandó terület az  I. Sándor cár

(1801-1825) uralta  Orosz Birodalom lett. A franciák  császára úgy hitte, hatalmas 

hadseregét képtelen lesz majd megállítani  az orosz haderő. Napóleon  lelke mélyén

egyetlen nagy csatában  reménykedett, melyben  megsemmisítheti a cár egész

hadseregét.

A 650 ezer fős francia hadsereg   Kőnigsbergből 1812 júniusában indult el Moszkva felé.

Szmolenszknél   (1812.08.16.), majd Borogyínónál (1812.09.07.) ütközött meg az  

oroszokkal, és vonult be szeptemberben Moszkvába. Azonban haza kellett  indulnia, mert 

Oroszország nem hódolt meg, és a  telet nem akarta  Moszkvában tölteni. A  francia sereg

1812. Október 19  –én indult el  hazafelé tartó útjára. A  hazaúton serege 40%-a 

elpusztult.

Napóleon védekező harcai német területen 1813-1814

Napóleon 1813 tavaszán új sereget   szervezett, hogy megállítsa az Orosz-Porosz

szövetség támadó hadait.   1813 tavaszán még le is tudta győzni őket (Bautzennél).

Azonban 1813   áprilisában létrejött a Teplitzi szövetség, a hetedik koalíció   Orosz-

Porosz-Osztrák-Angol-Svéd szövetség, mely először Drezdánál 1813   augusztus 27 –én

még kisebb vereséget szenvedett, de 1813 október 19-én Lipcsénél döntő győzelmet

aratott. (A szövetség 850 ezer fős serege legyőzte   Napóleon 550 ezer katonáját.) A

koalíció 3 vezetője az osztrák   Schwarzenberg, a porosz Blücher, és a svéd Bernadotte. A

népek csatája   után 2 hónappal, 1813 december 31 –én a koalíció hadserege francia  

földre lépett. Három hónappal később pedig (1814 március 31 -én)   bevonultak Párizsba.

Napóleon lemondott és Elba szigetére vonult   száműzetésbe (1814 május 4),

Franciaország trónjára pedig 18. Lajos   került.

Napóleon visszatérési kísérlete 1815 március-június

Napóleon 1815 februárjában megszökött   Elbáról, partraszált Dél-Franciaországban

(1815.03.01.), majd bevonult   Párizsba 1815.03.20 –án. A szövetség 900 ezer fős sereget

állított ki   ellene, és Belgiumban Waterloo mellett végleg legyőzték.(1815 június   18-án)

Szent Ilona szigetére száműzték, angol   őrizet alá. Hat év múlva halt meg, 1821 –ben 52

éves korában. Európa új   nagyhatalmai: Anglia, Poroszország, Ausztria, Oroszország

lettek.

Harmat Árpád Péter