4 AZ 1-BEN2. kötet

KISS JUDIT ÁGNES

SIMON ADRI

HORVÁTH ORSOLYA

DEBRECZENY GYÖRGY

NAPSZIGET A MŰVÉSZETEKÉRT ALAPÍTVÁNYBUDAPEST, 2013

Borítóterv és tipográfia:Lajtai Gábor

ISBN 978-963-89558-2-1

© Kiss Judit Ágnes, 2013© Simon Adri, 2013

© Horváth Orsolya, 2013© Debreczeny György, 2013

Kiadja:NapSziget a Művészetekért Alapítvány

KISS JUDIT ÁGNES

Ars cafetopoetica

Amit megírok, mint a presszókávé,fekete, keserű, erős legyen,ha nem bírja a gyomrod, némi tejjel fogyaszthatod, de cukorral sosem.Ne hazudj hozzá semmi édességet,magában idd, frissen, ahogy lefőtt,az aromája járjon át egészen,gyengítsen el, vagy árasszon erőt.

Idd mindig forrón, égesse a nyelved,illata töltse be az orrodat,ha gyermeket vársz, émelyeghetsz tőle,és megsárgulhat tőle a fogad.Tartson ébren már egy korty is belőle,mérgezzen meg, ha túladagolod,gyors szívveréssel, verejtékezésselbűnhődni érte nem is nagy dolog.

De végül szokj rá minden reggel egyre,ha nincs melletted, fájjon a fejed,és függj tőle, és szenvedj, hogyha nincsen,legyen drogod, titkos szerelmesed.Szívd magadba az illatát egy percre,tartsd nyelveden, mielőtt lenyeled,hunyd le a szemed, dőlj hátra, és élvezd, hogy őt vagy engem, az már egyre megy.

Irgalmasvérnő

mert néha vágyból is (kár hogy nem többször!)de gyakran mint szülő a gyerekévelúgy voltam velük abból az örömbőlhogy megadhatom amiért úgy kérlelszegény beteg (mert nem beteg kívánságbirtokolni a lélek rongy ruháját?)

néha lenézően mert milyen kevésimádkozás helyett egy szeretkezésvagy pazarlásból: tudom drága játékde nálam bőven van ha akarjátokvagy belefásultan és megadóanmint tarhásoknak az aluljáróban 5

menekültem öltöztem zsákruhábamegtértem férjhez mentem mindhiábahát játszottam magamnak is a vampotszívtam a vért ha sokszor nem is ízlettbetliztem mint a kártyában: vigyáztamhogy mindig én húzzam a rövidebbetcsupaszra rágtak nem hagytak csak torzsátde kaptam tőlük pár transzcendens morzsátúgy dőltem hanyatt bárkinek az ágybanmint sárkunyhó a buldózer útjábanha mást épít mért baj ha engem rombol?szóval én leginkább csak irgalomból

búcsúlevél-rap

hogy utoljára írok, azt ne csodáld, szívem, én nem leszek soha az a másik nő,az a férjtolvaj, az az aparabló,a titokban kúrt fiatal szerető,

akit az elhagyott feleségek átkoznak este, mikormagányosan fürdetik a gyerekeket,aki bebújik a hitvesi ágy vánkosai közé,és miatta tegnap, ma és holnap se lehet...

inkább kamion leszek, aki elüti az időt,ami nélküled vánszorog az úton át,és meg sem állok, csak fizetem a vámot, ha jön a határ, és hajtok tovább.

biztonságban elviszem a rakományomat, és titokban olvasom a leveleket,hogy hiányozni fogsz, azt nem tagadom le, szívem,de van, amit az ember már mégsem tehet.

és most legyek akár áldott, akár megátkozott,az ímélcímem mától megváltozott.

eleinte

mert eleinte tart a jelenlét,míg az üres tér alakot őriz, 6

amíg a csend egy hang negatívja,üres papír, amire írvavalami szép volt, de kiradíroztáka ceruzát a percek, a tintát az órák,addig a hiány egyfajta jelenlét,még nem feledés, és csak félig emlék.

aztán a csönd csak csönd marad.hogy évek vagy egy pillanatkoptatják mattá azt a fényt, mit rávetít a jelenlétaz üres térre, csöndre, hangra…?így maradsz megint magadra, s nem tudhatod, hogy a hiányvagy a hiány hiánya fáj.

Valse nostalgique

Csak egy történet volt,mi félbeszakadt,csak egy sor közben fél-betört dallam.Élünk azóta más sztorikat,senki se mond-ta, hogy baj van.

Csak félig, csak félig,csak félig, csak fél,mitől fél jobban az ember?A torzó, a kész,a rész, az egész,mindkettő veszélyes fegyver.

Csak ne jutna néhaeszünkbe még,hogy is szólt vol-na a vége,vidám lett volna,vagy szomorú,ha nem hagytukvolna félbe?

7

A torzó, a kész,a rész, az egész,mitől fél jobban az ember?Végigcsinálni,abbahagyni,

mindkettő veszélyes fegyver.

Azóta nincsenelég jó dal,unalmas min-den történet,hallani véljünkmindegyikben,keressük atöredéket.

Végigcsinálni,abbahagyniegyformán retteg az ember,minden, mi egyszerelkezdődött,veszélyes, halálos fegyver.

Hogyha a szerelem elkerül

Hogyha a szerelem elkerül,többé nincs hova menned,a látszat muszlinfüggönyeikőfallá merevednek.Rád bogozódva a ráncaid is,vénasszonyra a kendő,ébred a szörnyed, utánad ered,az árnya mögötted megnő.

Hogyha a szerelem elkerül,ronggyá bénul a lábad,úgy bújsz önmagad árkaiba,mint vackára az állat.Vedleni vágysz, de a bőröd alattnincs, ami képes az újra,vergődsz csak, de törött üvegen,felsebzed magad újra.

8

Hogyha a szerelem elkerül,a napok rád kövesednek,fűrészporral az éjszaka jön,kínálgat: nesze, edd meg!Néz a tükörből a maszkod, az arc,nincs aki már leszeresse,hogyha a szerelem elkerül,hóval vagy betemetve.

geometria

Az vagy nekem, mi magadnak sosem,és én benned magamnak idegenalakként tükröződöm. Szüntelenfelfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen

ahol te kezdődsz, ott nekem már végem,mit érzel, az te és nem én vagyok.Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,és nem veled, magammal harcolok.

Minek tagadjam? Közös útra vártam,vagy legalább egy kereszteződésre,ahol egymásba nyílnánk…Magyarázzam?Hiába tágulunk bele a térbe,

mindez csak látszat, lázálom, mese,mert síkjainknak nincsen metszete.

Naponta tükör elé

Azt mondják, majd elmúlik. És végül is miért ne?Függőségem, magányom Fájdalmas szövődménye,Naponta tükör eléÁllok, hogy elmondhassam:Felgyógyulok belőled Egyszer, bár kínos-lassan,

Felfekvésem, fekélyem, Szívizomgyulladásom. 9

A szenvedés azért van, Hogy élesebben lásson,Ki mélyen lakik bennem, Nem érzés és nem elme,Ki minden sötétségen Átvezet énekelveEgy olyan valóságba, Hová nem nyílik ajtó,A seb heg nélkül gyógyul. És semmi nem mulandó.

Valahol mélyen/közös suttogásra/

valahol mélyen, egészen mélyen,ahová nem hat se Freud se Jung,ásít az űr, az a hiány a térben,fekete szájjal tátog a lyuk.

alakja furcsa: nem kör, ovális –szögletes, éppen mint a kereszt,és mint a vákuum, beszippant mindent,semmit de semmit el nem ereszt.

akármit falhat, sosincs betöltve,üresen marad a sarkaiban,s akárhogy nézed, kereszten függő,mindig-emberi alakja van.

valahol mélyen, egészen mélyen,ahová nem ér le semmi teszt,kiált a tér, az a hiány a térben,s lassan Isten-alakja lesz.

lomtalanítás

a padláson sok lom közt egy napon,végigrepedve s már félig vakon,bár nem is kerestem, bevallhatom,s hogy ő talált meg, már-már azt hiszem,ő akarta, hogy ráleljek, hiszenolyan különös hangulatban voltam,10

amíg a sok kacat között pakoltam,ahol úgy véltem, semmi kincsem nincsen,egyszer csak ott hevert előttem Isten,hevert megfakulva és megrepedve –

még belenézhettem, mielőtt széthullt cserepekre.

UV

Megbuktam, Uram, mint már annyiszor,és jogos volt, te sosem szadizol,csak kérdezel, s én nem tudom a választ,mert lusta voltam tanulni, és fáraszta sok olvasás, a korai kelés,a gondolkodás, a jegyzetelés.

Megbuktam, Uram, amit tanítottáltíz hónapig, egy árva szót sem értek,hiábavaló volt az összes órád,a legkönnyebb szabályok ellen vétek.

Látom rajtad, hogy csalódott vagy,ahogy azt is, hogy bíztál bennem,és jobban fáj, hogy nem teszed már,mint az a szó az indexemben,hogy elégtelen voltam hozzád,és elégtelen annyi máshoz,a kitárt szárnyú repüléshez,a sebzéshez, a gyógyuláshoz,nem ismerem fel a hamis szót,sem a szívből kiszökkenő vért,futom tovább a köreimetörök évfolyamismétlőként.

Matrózblúzban, lehajott fejjelmegyek az utcán, szinte sírva,mit bánom, hogyha megbámulnak, látják rajtam, ma volt a vizsga,

csak alakítom, átfogalmazomazt az egy mondatot, mit neked mondok:ha még nincsen túl késő hozzá,Uram, adj még egy időpontot! 11

Atlantisz

Nem lettem vak. S az óvó értelem sembotlott meg a gyilkos vírusokban,ahogy látatlan formára gyúrattamsúlytalanságban, anyám-óceánbankis agyagfigura, a koponya s gerincígy maradt ép, ha nem is egészen,a horpadt orrú démon – hárombólkettőt elpusztító – nehéz kezét neméreztem meg, kis agyagfigurasúlytalanságban, anyám-óceánban.Nem lettem néma, szívverésem hallvanem mélyül ránc az orvos homlokán,azt a másik pengét félretaszítvasebhelyet angyal kardja vágott rám.

Nem lettem vak, csak éppen félszemű,nem béna, csak épp csigolyaszakadt,ha trapéz-létemről zuhantam volna,az értelem hálóján fennakadtmindig, ki éppen lenni kényszerültem,s csak a hálóban láttam megkövülten,hány szál foszlik, hány van hibásan szőve,s hogy mitől óv meg, sem láttam előre.

Nem lettem… bár a szívem s a szavam…nem lettem torz vagy nem látványosan,a sebhelyet is mélyen rejtve hordom,s már hártyásodik a kérdés: hogyanés ki döntött így felettem, milyenmilliméterek-másodpercek, ki nemtartott meg ott, magam kezdetén?bár azt mondják, bölcs patikamérlegénkiporciózott szépen jót és rosszat,rosszból és jóból ő bukkan elő,kiről azt mondják, mégsem tudom, hogy ő,kiről azt mondják, mindenkit szeret,mikor megformált anyám-óceánban,vesztemre tört vagy védelmébe vett.

12

Irgalmasvérnő visszatekint

Voltam már elhagyatva,meg persze én is fájtam,próbáltam az egyensúlyttartani a világban.

Lehullott, elrothadt márvagy harminchárom évem,egész művészi lettema csinált szenvedésben,

s egészen profi abban,hogy úgy nézzek magamra,ahogy a gyűjtő tekinta preparált rovarra,

ahogy a tudós néz egyboncolt patkány agyára,okosan, részvét nélkül,a végeredményt várva.

Voltam alul és felüla harcban és a szexben,kit magam alá gyűrtem,másnap lenyomott engem.

Jó voltam szeretőnek,és hitvány minden másra,lassacskán berekedtema kéj után kiáltva.

Elpazaroltam mindent,s nincs kinek számot adnom,hogy többre voltam szánva,mégis hiszem és vallom.

Óvszerre nem költök már,csak néha altatóra,nézem a hintaszéket,hol nagymama lettem volna.

13

Önarckép

Egy kövér nő ül a ligetben,Az a kövér nő én vagyok.Ez nem most van, majd húsz év múlva,Az a kövér nő én vagyok.

Senkije nincs, akinek kéne,Két kóbor macskát vitt haza,Azoknak köszön hazaérve,Két kóbor macskát vitt haza.

Szeretői mind elfeledték,Mert megcsúnyult és hisztizik,Nem simogatja többé senki,Hát megcsúnyult és hisztizik.

Nézi, mások hogy csókolóznak,És elmormol egy bazmeget,Eszébe jut, hogy hajdan ő is – Elmormol még egy bazmeget.

Szeretett, és őt is szerették.Ki volt hibás? Ki mondja meg?A dagály mindet elsodorta,Ki volt hibás? Ki mondja meg?

A kövér nő most hazaindul,Az árnya karcsú, este van.Egy tej kell, tíz deka parizer,Karcsú az árnya, este van.

Macska télire

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,vagy egy tépázott fülű csatakandúr,ki éppen hitvány zsákmányát esziegy belvárosi, sötét kapualjban,vagy egy autó alól pislog ki rád,vagy elnyúlik az őszi napsütésben –

14

csak az a fontos, hogy legyen cicád.Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.Akár ajándékba is kérhetsz egyet,macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, ésmi lesz veled, ha nincs cicád?Ki bújik be, hogy melengessen,melléd a takaró alá?Ki dorombol füledbe éjjel?(mancsát arcodra fekteti)Ki kelt hajnalban nyávogással,hogy rögtön enni adj neki?Ki kaparja a bezárt ajtót,mikor hazaérsz, ki örül?Kunkorodó farkkal ki rajzolnyolcasokat bokád körül?

Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,öledbe mászik, éles karmaibehúzva, puha tappancsokon sétálaz életedben. Alig hallani.Bundájából kipattognak a szikrák,ágyadra gömbölyödik és dagaszt.Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

ÜK

Mert mind elkurvulunk egy szép napon.Helyzetbe hozni van, akit nehéz,de kialakul majd az olyan helyzet,s előbb-utóbb úgyis lesz annyi pénz,

amiért végül szétrakjuk a lábunk,s ha van kereslet, áruba bocsátjuk:hitét az egyik, tudását a másik,és élvezkednek rajtunk megunásig.

Ó, nem, először nem fáj egy kicsit sem.Aztán nagyon. De végül megszokod.

15

Próbáld azt mímelni, hogy élvezed,s nem a leendő hasznot számolod.

Legyél hétpróbás, ki tudja a módját:forró lehelet, ha a szív hideg,pergetik már azt az időt az órák,mikor ingyen sem kellesz senkinek.

Egy-két barát az utcán félrefordul,apa és anya, mint mindig, megért.Hajnalban, ha az álmok vére csordul,csak Isten kérdi néha meg, miért.

anya

már nem vagy én és régen nem vagyok tekülön test s lélek több mint harminc évede rejtve mint vízér a föld alatta köldökzsinór sértetlen maradt

az idő mögött nem változott semmitőled tanultam utcán énekelninyakalni sört vagy ringatózni ölbens hogy lehet bízni a nagy rendezőben

e köldökzsinórra függesztett isten,ez óv meg égből végleg földre esnem

tőled tudom hogy élni kezd az áloma tárgyak sírnak s hogy kell egynek látnomazt mi mulandó s azt ami örök

anya ha meghalsz végleg felnövök?

Egyirányú

Nem a halál, nem a végállomás,mi oda vezet, az lehet nehéz.Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön átcseppenként tölt el a felismerés:

16

az élők közé nincsen visszaút,mint testemben a sejtek, szétrohadt,vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,egyhelyben állni sem tudok sokat.

Először a színek fakulnak el,mint mikor túl korán sötétedik,aztán a kontúrok, végül a hang,az érintés tart csak ki reggelig.Ha van reggel, ha van feltámadás,testnek, léleknek hogyha van,talán megéri méltón menni el.Még nem ordítok. Még tartom magam.

Kaddis

Az utcára már nem mehet,Anyám halállal viselős,Hajolnia is túl nehéz,Anyám halállal viselős,Nyelve alól homok pereg,Anyám halállal viselős,A terhe napról napra nő,Anyám halállal viselős,

Fájás az ég, és rászakad,Anyám a halált megszüli,Enni nem tud, mindent kiad,Anyám a halált megszüli,Bármerre néz, senkit se lát,Anyám a halált megszüli,Ha hozzáérnek, felkiált,Anyám megszülte a halált.

Ahogy a lélek elszakad,Szemében rémült szarvasok,Ahogy a lélek elszakad,Hívják jégszárnyú angyalok,Ahogy a lélek elszakad,Nem szól, úgy felel rá igent,Ahogy a lélek elszakad,A teste, mint egy tárgy, hideg.

17

[Honnan tudhatná egy anya…]

Honnan tudhatná egy anya,hogy melyik ártatlan szavarobban fel, mint a kézigránát,s hogy melyik repesz hogyan vág átlétfontosságú szerveket,hogy melyik vétlen pillanatszövődménye, mi megmarad,hogy idióta legyen tőleaz a nyomorult kiskölök,és félrészegen, vagy belőveaz önsajnálattól keressen gyógyírt arra, amire nincsen,mert a sérülés örök;honnan tudhatná előre,melyik másodperc lesz az éppen,mit majd a lénye közepébenhord, mint egy gennyes tályogot,s a fájdalom ad rá jogot,hogy vonyíthassa szakadatlanés vakon, hogy valami baj van,amíg csak él, vagy bereked?

Sosem akarok gyereket.

titok

ne beszélj arról, ami otthon.ha válnak, verik egymást, el lehetne.de a leveleket a felső polcon,a rádiót, amit csak éjjelente…

mert bárki lehet civil ruhás rendőr,és van kínzás, sőt akasztófa is,mert kirángathatnak a tanteremből,és bevallod, bár bizonyítva nincs,

azt a bácsit, meg hogy miről beszélt,az újságpapírba csomagolt könyvet,hajnalban olykor verejtékben úszvaa zajokra, hogy biztos érted jönnek –

18

rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,a titkokat magadon is belül,ha kiderül, hogy a sejtekben, vérben, apa és anya börtönbe kerül.

tanulj úgy tenni, mintha tényleg semmi,megbújva, némán, jég alatt a tó,ha fölveszed, a süket telefonbanhallod, hogy kerreg a lehallgató.

York napsütése

Öltem. Mérgeztem. Főleg irigységből,de néha csak mert egyszerűen jó voltlecsapni rájuk, mint sólyom az égből,a testek görcsbe rándulását nézni, hallgatni hörgést… Kicsit fura hóbort,de látványos győzelem felidéznia halálukat, míg iszom az óbort.Ők nincsenek, én vagyok. S most a régiemlékek közt kotorászva úgy érzem,elég volt. Nem hiszem már, hogy megéri élni tovább. Meguntam. Megelégszem azzal, ki voltam, azzal, kivé váltam.És úgyis rosszul alszom mostanában.Ideje volna végeznem magammal,de ez a tavaszi napfény marasztalinni, élvezni, őzpörköltet enni,jól érezni magam... Senkinek semmiköze hozzá, hogy mit tettem, ha tettem,melyik féreg mer ítélni felettem?

Öltem. Na és? Hiszen mindnyájan öltek,én sem tehettem másként. A görögnekgörög valék, és zsidó a zsidónak,mint meg van írva, és a gyilkosoknaklettem gyilkossá. Ki merne vádolni?S kinek ártok most már? Mit árthat holmivénember, kire úgyse virrad sok nap?Nézem szelíden, most kezd tavaszodni,és ráncos arcom kitárom a fénynek.

19

(Csak vihar ne legyen. Viharban félek.A szél feltépi ajtómat, s bejönnek,kiket megöltem, s bosszúért dörögnekfejem fölött. Mert az a harag napja,az ívfényben fölsejlik az alakjaannak, kitől nem futhatok el én se…)Vigasztalj, vigasztalj, York napsütése!

Anarchista rap

Ezt akarod, amióta tudod az eszedet,Ha arzént kéne enned érte, tutira azt is beszeded.Mindegy, hogy ki vagy, hogy vénember vagy hajadon,Azt az egyet, amire vágysz, úgy hívják, hogy hatalom.És nem hiszed el, hogy halálos, alattomos vírus,Hordozó vagy fertőzött minden egyes város.Hogy megszerezted? Vagy beleszülettél?Állat leszel tőle, aki emberré lettél.

Mindenedet fölteszed egy értéktelen lapra,Pedig a hatalom csak eltorzít, de jobban, mint a lepra.Tudod, hogy csalsz, de közben téged csalnak lépre,A becsületedet elhagyod, és nem is veszed észre.Megkaptad a királyt, de még mindig vársz az ászra.Hogy megelégedj bármivel, az eleve ki van zárva,Ki voltál, és mivé lettél, úgyse gondolsz bele.Akármennyi hatalmad van, visszaélsz vele.

Három magyar keservers

Kesergő

Hazám, édes hazám,Szeretőm és anyám,Velem rosszul bántál,Jaj, de megaláztál.

Kerestem a kedved,Még a jég is megvert,Ügyedben, ha jártam,Kibicsaklott lábam.

20

Keserű a bosszúd, Sós kávéval itat,Bárcsak kiköphetnémÉdes szavaidat.

Nincsen hová menni,Nem véd tőled semmi.Halálra, örökreHozzád vagyok kötve.

Sirató

Kristály volt, vagy üveg,Visszhangzik fülemben,Most tört szét a világ,Amibe születtem.

Akárhogy vigyázok,Léptemtől csikordul,Szilánkja felhasít,A vérem kicsordul.

Építek gumiból Mélygarázst, kilátót.De többé sohasemTörékeny világot.

Katonadal

Nem leszek, nem leszek fegyveres katona,Parancsra sem fekszem a lövészárokba.Közlegénynek áldás, tábornoknak átok,Maradok szanitéc, két tűz közt szolgálok.

Nem tehetek másként, erre tettem esküt,Ellenség vagy barát, nincs más, csak a testük.Aki sebet kötöz, aki holtat temet,Kinek volt igaza, annak mindegy lehet.

Nem soká hihetem magam túlélőnek.Végső győzelemig jobbról-balról lőnek.Nem lesz dísztemetés, nem jár érdemérem,Bárkié lesz a föld, beszívja a vérem. 21

Idegenből

Én nem tudok már rajta kívül élni.Golyónyomok a házai falán,nagyapám vére, nagyanyám futásavan a téglákba égetve talán,ahogy belém a légópincék mélye,a szirénázó halálfélelem.Nappal mintha elengedne, de éjjelleül az ország, és mesél nekem.

Szájából etet, énekével altat,és tréfálkozik, mikor nagybeteg,láttam gyengének, láthattam erősnek,s bár hagyná, de én túl nem léphetektestén, mit száz évek szabdaltak széjjel,emlékein, mit idehord a szél,kell, hogy szeressen, és kell, hogy szeressem,ha meghallom, mit álmában beszél.Pora is kell, mi ingeim nyakára,cipőmre, hajam szálára tapad,más ölében csak idegen lehetnék,ő ismer, és magamnak visszaad.

Szép hölgy, Európa, hiába tárodelém minden résed és hajlatod,csábít, mit kínálsz, űz hozzád a vágyam,s beléd hatolni képtelen vagyok.Kapudhoz érve lelohaszt a szégyen,ne hidd, hogy hűségem nem átkozom,míg újra s újra megtermékenyítemcsúf kis hazám, imádott asszonyom.

Szó

Hazádból, hogyha még bírod,Ne menj el, ó, magyar.Hogy menekülj, lesz mindig ok,És mindig, hogy maradj.

Itt áldozat, s vajon mi ott?Bevándorló lehetsz,Nem tudhatod, végül melyikA súlyosabb kereszt.22

Ez a föld régóta ugar,Terméketlen, sivár,De van még, ki zenét szerez,És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,Mert másként nem tehet.Hogy itt vagy, erőt ad nekik,S ők itt vannak veled.

Lehet, hogy nem jön jobb soha,Ki itt él, mélyrepül.Megúszhatják a vétkesek,S te bűnhődsz vétlenül,

Míg annyi jóval van teleA másik serpenyő,Ha baj van, ki ne mentené,Ami még menthető?

De itt van szükség rád nagyon,Sötétben lenni fény,Hogy fölemeld, ki megrogyott,És bátorítsd, ki fél.

Maradj, mert meg kell védeni,Kinek nincs is hova,Legyen szegény, hajléktalan,Zsidó, meleg, roma,

Vagy bárki más, aki alólKihúzták a talajt.Légy fül, ha semmit nem tehetsz,Ki hallja még a jajt.

Ez frontvonal, ez harcmező,S még így is otthonod,Rád simul minden rég bejártTered, kamaszkorod.

Taposhatnak röhögve mindAz összes elveden,

23

De szétolvadnak a szavak Az anyanyelveden.Ne hidd, hogy semmi eszközöd,Fegyver vagy te magad,Mind különleges ügynök az,Ki mégis itt marad.

Maradj tövisnek, bőr alatt,Ha bírod még, magyar,Légy viszkető seb, mit a kézÁlmában is vakar.

Itt áldás is, másutt csak egyBevándorló lehetsz.Ki mondja meg, végül melyikA súlyosabb kereszt?

Zárszó

Anyám hamu egy porcelánedényben,nagyanyám poraival elvegyítve.Engem várnak, homokórámban lassan peregnek, amíg hazatérek végre.

Itt hazám nincs már. Csak valami torzó, nyomorék, aki gyűlöli az épet.Ha megüt, vissza nem ütök, még ennyit tehetek érte.

Nem szeretem régen, nem is gyűlölöm. De eltűröm bénán,mint kinek kettéroppant a gerince.

Mert elhagy végül a szerelem is,és beomlik az arcom, mint a pince.

S a törmelékből, téglaporból akkor ujjával Isten engem újrarajzol.

24

SIMON ADRI

Miért hullunk alá?

Reggel taicsi-táborba indulok, de nem várhatok, míg hazatérek onnan.Akkor már azt kell majd elmesélni. Mert mindig van mit elmesélni. Akkormár négy nappal tovább úsztam a hömpölygő időn, egy másik szigetrőlevezek fel oda, ahol most vagyok, és lehet, hogy ez a szoba „itt”, ez aszoba is egy úszó sziget, ahová vissza többé soha nem találok. „De annyimindenfélét hall az ember”, hogy inkább nem alszom. Ma sem.

Nem irodalmi rendezvény, de verset is mondanak. Nem művészi produk-ció, de a csudaember, Dunkel Norbert zenél. Nem képzőművészet, de vanprezentáció, ami festmény. 2100 Konferencia – nem ígérete az aranykor-nak, hanem lehetőségek, jövő-térképek víziói. Hogy merre halad a világ,merre futnak a fények, honnan jönnek, és hol enyésznek el. A lélek és aszellem felvillanásai, egy földi napba villantott harminc vakufény,harminc különböző mozgásállapot megörökítése. Harminc pillanatkép,máshogy, máshonnan, máshová tartva, egy pontban összetalálkozvamégis. Hogy látod a jövőt itt a Földön, a Kozmosz ölelésében, ha filozó-fus vagy, ha fizikus, ha közgazdász, ha tanár, ha kutató, ha rendszer-elmélész, ha időutazó? Mi vonzott ebbe a találkozási pontba, ebbe azünnepbe, ide a MagNet Közösségi Ház nevű, egy napra kutatólaboratóri-ummá, egyetemmé, galériává, szentéllyé átlényegülő épületbe?

Engem az, hogy ne legyek egyedül aznap az Univerzumban. Az ember-lény számára egy élet, és minden életben AZ élet így kezdődik, ebben amagányban, és így is ér véget, és az emberlény elfogadja ezt, de a létbevetettség túl reménytelen számára, túl fenyegető, túl nagy, túl felfoghatat-lan, túl idegen. És túl emberi és egyúttal túl isteni is, túl mulandó, és túlhalhatatlan.

Mire megérkezem kora délután, a zseniális tudós, Dienes István már túlvan azon, hogy ő a jövőből jött, de hát én is, csak ő jobban emlékszik erre;egy hatdimenziós matematikai tér modelljét vetíti, amely körbeforog,hogy minden oldalról láthassam, beleszédülök, napokig szeretném azttanulmányozni, esetleg lefesteni úgy, hogy a forgást is megfessem, a

27

dinamikát, és azt a képletet, amely állítása szerint mindent meg- és leír, aképletalkotót magát is, sőt a képlet készülte közben a közeljövőbeli teljesképletet is, alkotójával együtt. A vákuum-kvantumról mesél, felidéziSchrödinger macskáját, aki létállapotát befolyásolja az érdeklődő kíván-csisága, csakúgy, mint a kiröpített elektron pályáját. Lesz hullám azernyőn, vagy nem lesz, ha egyetlen elektront röpítek át a párhuzamosréseken? Az elektron áthaladhat egyszerre a két résen, és hullámot rajzol-hat. De ha meg akarjuk figyelni, ha beavatkozunk, a hullám összeomlik.Sőt az elektron előre tudja, hogy meg akarjuk figyelni! Az idő, úgy tűnik,néha visszafelé halad. Csak maga a mérés nem roppantja össze a szuper-pozíciót, ha az eredményt eldobjuk, mielőtt tudomást veszünk róla. Atudat maga, ami befolyásolja a részecske viselkedését. Dienes eláruljanekünk, hogy 20 év múlva az időutazás valósággá válik. „Szédülök, s márnem tudom, mit hiszek.” Azon ritka alkalmak egyikén találom magam,amikor sajnálom, hogy gimnázium negyedikben végül mégsem a fizikus-felvételire mentem el. Aláhullani látszom a mindenség titokzatos, sohavissza nem engedő örvényébe. Hagyom, hogy aláhulljak, mi mást tehet-nék? „Miért hullunk alá?” – Dunkel Norbert kérdez és válaszol, zon-gorázik és énekel. Feldob és elkap, angol és magyar szavak, jelelő gesz-tusok hullámain lebegtet, s ha fáradnak a karjaim és alámerülni látszom,óvatosan alám nyúl, nem hagy elsüllyedni, biztonságban vagyok nála.

Báger Gusztáv, a közgazdász és remek költő, előre figyelmeztet: nem biz-tos, hogy az előbbi misszióját rendesen be tudja majd tölteni, ez esetbentudjuk ezt be annak, hogy ő mégis inkább költő. Heliocentrikus gazdaságaz energiaválság kezelésére, úgy véli, ez a jövő. Egy nagyjából két-megyényi terület a Szaharában megfelelő napkollektoros-vizes felsze-reléssel biztosíthatná Európa energiaellátását, egy kétmagyarországnyipedig az egész Földét.

A bentről semmit sem tudunk. Nem látjuk a nedvben úszó fényeket, a bonyolult képletű labormunkát, csövek, hólyagok elcsúszott menetét.

28

Univerzális szinkronicitás és kvantumpszichológia. Az antropikus elv.Holotrópia és pharmageddon és metarendszerek. Egyetlen hatalmaskozmikus nyelv dialektusai, egyetlen metavers sorai, egymásra rímelnek,bár mást mondanak, minden összefügg mindennel és interferál, kibon-takoznak egymás fényében, a csoda megtörténik. Nincs bennem félelemtöbbé, csak rezonálok és lüktetek és létezem. Hazatalálok.

Szóval megértettem ezt az időutazós heppjét Dienesnek. Látszólagfolyamatos önellentmondásba keveredik, de aztán rájöttem, hogyvalójában csak annak vagyok a tanúja, amivel a kvantumpszichológianevű, még nem tudomány, de már történet, nagyelbeszélés-bekezdésfoglalkozik. Mi a kvantumszemlélet lényege? Többek között avalószínűség és az egyidejűség, avagy szinkronicitás. A tudatunk úgyműködik, hogy az agyunknak nevezett interfészen keresztüláramló sokpárhuzamos és lehetséges univerzum közül kiválasztja a számára leg-valószínűbbet, avagy azt, amelyik a már megalkotott univerzumokbólösszeálló világképünkbe a leginkább illeszkedik. Dienesnek többpárhuzamos univerzuma is van, egyik sem hamis vagy igaz, hanem egy-szerre időutazó és „normális ember”. Mindkét valóságát létezőként élimeg, a tudata mindkettőt megalkotja – ezt őrültségnek vagy skizofréniá-nak is nevezik tudatlan orvosok, még kezelni is próbálják, pedig szó sincserről. Úgy működik ez, mint ahogyan a szubatomi részecske is egyszerrehullám és részecske, részecskeként egyszerre áthalad mindkét nyíláson azelektronröptetős kísérletben, és hullámot képez a felfogó ernyőn. Olyan,mint a civilek politikai nézetei: ugyanazt a valóságot egy liberális teljesenmásképp értelmezi, mint a keresztény-konzervatív, és nem lehet azt mon-dani egyikre sem, hogy téved vagy hazudik – nem a politikusokrólbeszélek –, egyszerűen a világképükbe más-más párhuzamos univerzumilleszkedik. Ezek fizikai kivetülése ugyanaz, vagyis nagyjából ugyanaztaz anyagi világot, vagyis álló- és mozgóhullám-rengeteget ragadjuk megérzékszerveinkkel, csak épp teljesen különböző tudati kivetülésekkeletkeznek, egyúttal ennek megfelelően különböző nyelvjátéktérbenlétezünk. Csodálatos módon mégis vannak egészen megejtő érintkezésipontok, ihletések.

29

Muterka búg a lófagyi(ad notam Parti Nagy Lajos)

muterka mára már jó nagyiahogy tűnnek csak tűnnek az évekmi tegnap hiteles volt ma gagyiés fordítva is mi rongyos volt mára szép lettén nem is tudom már mi az a képletmi leírja írja csak írja tovább– Föld-testünk így lesz majd teletetovált –verséletünket vagy mit mi száll az égnekmuterka súgja: jó nagyotgyerekem jót tégy a világgal vagy nagyot a világrane hagyd hogy szép személyes kórtanodfeledtessék Európa-kannibállalmuterka súgd fülembe levetett sóhajodválladdal a világod bármi van lesz vállald

Párhuzamos univerzumaink, párhuzamos tudataink lehetőségek, dekőkemény valóságai a létnek. Mind léteznek, tér és idő felett, a tudat az,ami kiválasztja a számára legvalószínűbbet, ám ettől nem kevésbé van atöbbi is. Nem illúziók, nem a képzelet szüleményei – talán az álmokhozállnak legközelebb, ahogyan az álomban éljük meg a konstruált tér és időhiányát, az álmodásban, amelyet a tudat emel a létezés rangjára, amelybenönmagunk archetípusai vagyunk, amely archetípust ha felszerel a tudattér- és időképzettel, valamint okozatisággal, kapjuk meg az elme általmegtestesített fizikai-földi önvalónkat; azt, aki e sorokat gépeli.

Saját – testi és lelki – törékenységemben az egyetemes emberi töré-kenységet tapasztaltam meg; sokáig nem értettem, mivégre a fájdalom.Aztán erre is megjött a válasz: csak úgy tudok együtt érezni, s csak úgyértem meg az emberlét genetikus félelmét, ha pontosan tudom, értem,miről szól az emberek szenvedése, magánya, elhagyatottsága, beleve-tettsége. Nehéz embernek lenni, de szép feladat. Ez volt az első revelatívkérdés, hogy miért nem hagytak tovább menni, mi az az elodázhatatlanfeladat, amiért itt kell élnem.

30

A gravitáció trónfosztása – a gravitáció nem tömegvonzás. Nem húzó-,hanem nyomóerő, állítja Válóczy István. Válóczy István után annyit tudokmondani, hogy na ne már, ez mélyen övön aluli volt, és hogy a gravitációtrónfosztását úgy veszi be a gyomrom, mintha egy féltéglával kínáltamvolna meg. Hogy nincs tömegvonzás, kozmikus sugárzás van helyette, aznyom le minket a Földre, az okozza az apály-dagály jelenséget, és ja!Hogy a Földnek van egy termoszférája 80–800 kilométer magasságig ter-jedő sávban, ez nem engedi elszökni a légkört alkotó oxigént, nitrogént. Atermoszféra. Ahol nem károsodnak a műholdak sem, meg semmi. Ked-vesem megvette mindkét könyvét, amit magával hozott ez a fickó, és tar-tok tőle, hogy többé-kevésbé el is fogom olvasni őket. Rendszerek ésmetarendszerek, rendszerszemlélet, különböző és egymással közösrészhalmazt alkotó rendszerek, ez rendben is van – az, hogy a rendszerfo-galom ugyanolyan tudati konstrukció, mint a tér meg az idő, meg azokság, ezekkel még barátkoztam eddig, na de hogy a rendszerszerűség isezek sorába állítható… A bolygók, csillagok, csillagrendszerek tűpontosmozgása, a Naprendszer és a benne található összes űrtárgy mozgásánakperiodicitása csak a tudatunk által konstruált lenne? Hogy is van ez? És hatényleg így van? Hiszen máshonnan nem kapok róluk információt, vagymás mondta-írta le, vagy én gondolom el, nem tudok kiszakadni az emberielme működésének korlátai közül…

Szomorú klosárnap, jégzselé

Az avultat le kellbontani. Méné tekel.Spandora szelencéje nyitva,benne az univerzum verzál titka,ott a levegő sűrű vagy ritka,attól függ, mélyére nézel,vagy magaslatára hágsz,hiába lennél tele pénzzel,hiába őrláng, elmeparázs,hol a verset megsütnéd:az idő, az az idő eltűnt rég.

31

Megint Teslával álmodtam.Úgy ébredtem ázottan,dideregve, mint egy utazó,kit visz a szél szadomazópartira, gangbang-orgiára,s nincs meg a neve, bolti ára,nem emlékszik a holdvilágra,csak egy csapat hímre.Rákeres egy rímre,és minden felgyorsul onnantól.Emléke képzik a holnapról,maga sem tudja, hol landol, ha belép a vákuumenergiába.

Az Isten bámul úgy egyfiára,mint ő a létralétre.Alatta kő, fenn az éterbe lép be,vagyis ki, indul űrfagyizni:asztrocsatella kvantumhabbal.Nincs ott éjszaka, nincsen nappal,átkel az Einstein–Rosen-hídon,leng, nem suhan.Emléke néhány párhuzam,vak mélyébe szakadt, zöld sírrom.A testindulás nem halála a szónak,csak egy beomló jégbörtön olvad.Na és az okság. A miértje éget.gyomorba szorult és zsigerbe égett,összeszögelt, -tákolt törvények.Az emberfaj nem sikertörténet.A kéz egy húscsodaszer,mindenre jó, mindent jegel,a tenyérbőrön a súly puha bélyeg,és nem tűnik el.No more Philadelphia-kísérlet.

Mily habos e krumplifőzelék.Szemem dagadt, teszek rá jégzselét.

32

A gyógyszertárban nincs emberszem alakú jégzselé, amit álarcosbálbanhordanak, csak ami olyan, mint egy katéteres zacskó, amin madzag sincs,hogy a fejemre kössem, ezeröccázé, úgyhogy kihagyom. De csak a félszemem olyan, mint akinek bemostak az éjjel, nem is értem, nyilván ezafféle bensőaszimmetria-kivetülés, talán nincs is valójában különösebboka, csak a tudatom teremti a testem számára, én inkább csinálok a has-padon hetven felülést, hátha nem fog úgy sajogni a hátam az egész naposlakásglancolástól. Azután jön majd a hideg zuhany, mármint a szó szerin-ti, mert szét fogom izzadni magam ebben az így is 35 fokban. Azfelülésenként fél fok. Jégkockánként a csuklófáslimba dugva mínusz fél.Súlyzózást is abszolválok, és lazítást karra-lábra. Istenem, de jól esik. Ahideg zuhany utána meg főleg. A konkrét, nem az ismeretelméleti. Az nemmindig esik jól. Aztán persze este megint jön a besokallás, hogy főznékvégre egy hét után, de fáj a csuklóm még mindig, hiába kenőcs, fásli, fás-liba jégkocka, a tojássalátába be kell szelni, hogy azt mondja: paprikát,pritaminpaprikát, fokhagymát aprítani és nyomni a nyomóval – nyomópersze sehol –, paradicsomokat vékony szeletekre szelni, petrezselymetszintén felaprítani. Tojást megfőzni, de edények, evőeszközök, késekszintén sehol a lakástűz utáni szanaszét pakolásban, ami megvan, az tisz-ta pernye meg égett műanyag, el kell mosni, zsíroldózni, csutakolni, aztánmiután megvannak nagyjából a dolgok, akkor újra elmos mindent, eltöröl,lakás másik részébe visszapakol, majd keresi a tojásszeletelőt. Nincs meg.Persze aztán megvan, tojást meghámoz, beleszeletel, a csuklóm romokban– ezek után a tejföl, a mustár és a szerencsésen, sőt hihetetlen módongyorsan megtalált fűszerek hozzáadása: Cayenne-bors, feketebors, őröltkömény, fokhagymás salátaöntetpor meg még valami, mindezek lazaelkeverése már laza nyugdíjas teadélután. Meditálok egyet, és elsajátítoma fényevést, és megtanítom életem párjával is, hogy neki se kelljenfőzőcskéznem soha többé. Legalábbis míg a kezem rendbe nem jön – mertamúgy főzni jó, csak ne legyen konkrét testi szenvedés. Akkor nem jönmeg az étvágy.

Érdekes élményem volt nemrég. A gyógyító meditációval foglalatoskod-tam egy órán át, arra koncentrálva, hogy a tórusz energia felszálló ágábana pránát magamba szívjam, majd a leszálló ágban, kilélegezveszétárasszam azt a testemben, annak megfelelő pontjain, voltaképpenminden szervemben és az összes tagjaimban, a csakráimban, a fejemben. 33

Tórusz: ezt az elég informatív képet választottam hozzá. (Keresés: tóruszenergia.) A középpontból való felemelkedés az ovális tetejére a pránabeszívása a középpontunkból, annak két oldalán való leáramlásakilégzéskor pedig a prána szétárasztása a testben. Lentről pedig a közép-pontba való visszatéréskor kezdődik az újabb lélegzetvétel. A kép forrása:http://2012felemelkedes.blog.hu/ , de ha valaki „tudományosabbra”vágyik, íme:

(Forrás: http://erettsegisegedlet.blogspot.hu)34

A tórusz energia a csakrákban szintén körben – mármint keresztben – isáramlik, amint az első képen a középen lévő galaxis-modell is mutatja,illetve a második képen középen, merőlegesen húzódó erővonal, amelyekanalógak az alábbi képpel:

(Forrás: 2012felemelkedes.blog.hu/)

Aztán az egész testemben mint tagjaira, szerveire, sejtjeire, atomjairaválaszthatatlan egészben figyeltem a tórusz áramlására. Mikor megvoltamtulajdonképpen az egésszel, és már csak egy végső, nagyon ellazultállapotban keringettem magamban a tóruszt, még mindig a pránalégzés-sel, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kettős ovális alak szívalakot öltött, úgy formálta magát újra meg újra: egyetlen nagy szívvoltam. És ez igazi örömteli érzés volt – nem is: magam voltam az öröm.

35

Ha megkérdeznétek, azt mondanám, Teilhard de Chardin a példaképem.Egy olyan szintézis megalkotására vállalkozott, ahol hit és tudás, evolúcióés Isten egymással organikus egységet és rendszert alkotnak, s az evolú-ció az anyag, az élet, a gondolat és a felsőbbrendű élet fázisait felölelőcélirányos folyamat, amely Krisztustól ered, és benne éri el célját. Ez akülönös francia teológus, filozófus, geológus és őslénytanász Afrikában,Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában járta az útját, kereste élete értelmét,vagy mit, az ember biológiai és tudati eredetét, mibenlétét; Az emberijelenségben a Nooszféra-narratíva a legizgalmasabb, az a közös tudatimező, amely a bioszféra részeként körülöleli a Földet. „Valójában egy tel-jesen új világ születik. Elvontság, ésszerűség, hasznos döntések éslelemények, matematika, művészet, a tér és az időtartam kiszámítottfelmérése, a szeretet aggodalmai és álmai.” Hogyan tudtak őseinkmeglenni a csillagok irdatlan távolságának tudata nélkül, egy háromdi-menziósnak elgondolt világban, egy olyan kozmikus közegben, amelybemi rövid idő alatt belefulladnánk? A Noogenezis arról szól, hogyan tágulszámunkra a világ, visszafordíthatatlanul, mert a tudat természete, hogyfolytonosan nekifeszül korlátainak, így lesz a távolság mindinkább közel-ség, amin túl akarunk látni, és amit át akarunk lépni, a tágulás szűkülésbecsap át, és ez az értelem igazi paradoxona. Előbb a tér durva szöveténsebzi fel magát, s görbíti a lapos Földet gömbölyűvé, majd a csillagos egetkupolává, a körpályán forgó-keringő bolygókkal teli Naprendszert létre,létezésbe hívja a Tejutat is, majd további galaxisokat, multiverzumotvizionál, miközben magát a teret is meggörbíti, majd a téridőt Einsteinnyomán: a kettő többé elválaszthatatlan. A lineáris időelképzelésből ígylett ciklikus idő. Sok ezer éves kultúrák ezt persze már egyszer – és több-ször – felfedezték, planetáris helyett galaktikus naptárat használvamegteremtették, majd a természeti törvényeknek engedelmeskedvealáhulltak, a tudásukat széthordta a szél. A végtelen nagy pedig bevonzot-ta tudatunkba a végtelen és egyre végtelenebb kicsit is, egyre továbbszeleteltük a világot, míg a szubatomi dimenzióban nem maradt más, csakenergia, mozgó- és állóhullámok és rezgés – az anyag egyszer csak eltűnt.A szellem előbb elgondolta, felépítette, majd lebontotta azt. És e nagy-szerű és vakmerő tette során új dimenziókat fedezett fel. Az emberrányílott arra a felismerésre, hogy nemcsak hogy létezik a tudat evolúció-

36

ja – sőt voltaképpen mindenféle evolúcióban a értelem evolúciója élvezprioritást, ő teremt –, hanem arra is, hogy ő maga a tudatossággá váltevolúció. Hogyan képzelhetné el a Szellemig kiterjesztett s azt át- megátjáró Kozmogenezist, ha nem találná magát ugyanakkor szemtől szembea Noogenezissel? Csakis úgy, hogy megérti: ő maga lényegét tekintve egya Világegyetemmel. S a téridő egymásra rétegzett, egymást át- megátszövő felületei és mélységei, mivel magukba foglalják az őket teremtőtudatot magát is, szükségképpen valamiféle összpontosulás felé haladnak:ez az Omega-pont, a Szellem lakhelye, amely az olvasatomban akár anullponti energia, a tórusz tudati megfelelője is lehet, ahol a létnek térfo-gata támad. S a szeretetenergia úgy dolgozik bennünk, hogy az egységfelé, az összeolvadás irányában töri az utat, akár kedvesünkről, akár a ter-mészetről, a zenéről, a költészetről vagy a hitről legyen szó. Együtt-rezgésre hív, akár az az elektronpár, amelyek sok ezer fényévre egymástólugyanúgy viselkednek egyszerre, mert talán egyek is… A Világegyetemmagára zárul, és préseli a másik, a más, az egy-más felé azt, ami még akülönállóság létállapotában szorong.

Életem persze folytonos aláhullásokból és újraemelkedésekből áll, akár-csak a nagyléptékű dolgoké. Igaz lehet tehát Grandpierre Attila újszerűgondolatfüzére, amely szerint a világegyetem él és lélegzik, akárcsak mimagunk? Ahogy fent, úgy lent? Két hét pokoljárás után azt mondtamMAGamnak, hogy vége. Nyugi, vége, mert legyen vége, itt az ideje. Merta tudat teremtő ereje véget tud vetni a test és a szellem szenvedéseinek is.Csillagok születnek és omlanak össze, szupernóvává duzzadnak, aztánfelrobbannak, vörös vagy fehér törpékké válnak, vagy épp fekete lyukká,de onnan is van kiáramlás, „anyagkifúvás”, no persze csak a fény-sebességet meghaladó részecskék esetében, s ezek számosan léteznek.Később még tettem-vettem, vacsoráztam az időközben összeérett tojás-salátát, megnéztem a History-n az Ősi idegeneket, azután éjjel utóbbiszokásom szerint sokáig nem tudtam aludni, hiába voltam nagyon fáradt– és egyszer valamikor hajnaltájt megéreztem ezt a vége-feelinget. Abizonyosságot, hogy innen már csak felfelé vezet az út, és lassan vége afélelemnek, a szorongásnak, a bizonytalanságnak, mindennek, ami annyi-ra nyomasztott az elmúlt hetekben. Végtelen nyugalom és biztonságérzet

37

árasztott el, a Gondviselés bizonyossága, és hogy most már örökké fennmaradhatok akár, boldogan fogok virrasztani az idők végezetéig ésújrakezdetéig. Hogy nincs más dolgom, mint beleengedni magam azébrenlétbe, mint a tenger örvényébe – lehúz, de aztán majd felvet újra. Atermészeti törvényeknek ellenfeszülni nincs értelme, sem az emberi ter-mészetnek, sem a világmindenség természetének. Azt mondom magam-nak: türelem. Majd megjön a felhajtóerő, s magával hozza az álmokat is.

A szellemnő ébredése

És ezernyi küszöb és vad kiszögellés.Ködujjal doboló árnyak követnek;vöröslő égből bozoneső lövell, ésérckék villámkar éhesen ölel meg.

Kvantumvilág-huzal feszül át rajtam.Iramlik az elmegép acéltengelyén.Izzadó délután hűl le rám halkan,sercegés sem, csak a dermedő remény.

Honnan e fojtó, idegen, furcsanyomás, mely alatt cseppfolyósodom?Fekete mén bomlott köreit futjacsontokból emelt, alvó dombokon.

Fekete mének, elszabadult dzsinnekszállnak a pergő horizont roncsain.Magamon kívülre hogy jutok el innen?Dörzsöli lámpámat: kienged a dzsinn.

38

HORVÁTH ORSOLYA

Másért nem

Ami van, ami vagyok:feltöretlen titkábanhétszer nincs, amíg vagyok.A lezártat sejtető,

magammá lett jelhalommindennapi kenyerem:merész hittel kódolom,feleletül vésztjósló

madaraim repítem.Még aznap egy hírtőlkihagy egyet a szívem.Nyomasztó hatalmammal

keserves teremtésemha végül voltaképpenlátatlanban is végzem – lenni azért merek, hogy

hetedhét halálon túlha végre felnyittatok,legyen addigra készen,ami van, ami vagyok: csend, ha felőlem nézem;

neked, hogyha hallgatod:füledben csengő hangok,saját, belső dallamod.

41

Ha veled kevesebb-János Pistának, odaátra-

Mert mindent akkor értesz meg,amikor már nincsen,apránként elveszi magátbelőled az isten

Mikor bezárult fölötted,megnyílt énalattam,legyen könnyű neked – s nekem,hiszen én maradtam,akár bevert szög, még páratbele-beledőlveaz éppen-veszítésedtőltérré vált időbe,én vagyok, kiben az istenkevesebb lett eggyel,és jaj, istenem, micsoda,jaj, micsoda eggyel – – –

– – – Hogy kitépve, mi veled lettbelőle kimérve,riadt angyalok szíve ver,bele, az enyémbe,félrevert szög, harang vagyok,mért hagytál el engem,uram, nézd, mi történt velem,félrevertél engem– – –

Én vagyok, kit, mert akkor ért,amikor már nincsen,megcsonkított önmagával,úgy szerette isten,én, kiből teveled annyi,annyi minden veszett,hogy lám, épp ez tart e megnyílt42

ég alatt, föld felett,ez, mert ha magam leszek majdaz utolsó tétel,akkor közted és köztem márnem sok minden fér el

A harmadik

mindenki titkol ezt-azt mindenkialvatlan napját titokban tengilehunyt szemében nincsenek álmokaz eltitkoltban nincsenek álmokde éledezés de ébredés vanmindig felébred az eltitkoltban

mindenki titkol ezt-azt életetösszecsomagol titkolt éveketbőröndnyi évek titokban vannakha voltak neki titokban vannakhiába negyven még csak huszonegya másik húsz év más számlára megy

mindenki titkol ezt-azt eltitkoltitkos családot titkol másoktólutazik együtt új feleséggelnem szeretővel más feleséggelmásik városba máshová mennekegymásra sírnak ha összevesznek

mindenki titkol valamit halálta titkoltban is csak halált találteltitkolta hogy nem hagyta elkettős halálát nem vesztette els mert eltitkolta így a harmadiktitkolt életről alszik álmodik

43

Ultimátum

Megérthetnéd már, hogy ki is vagyok,megtanulhatnád, hogy ki nem.Tavasszal úgyis mindig beköszöntaz a fáradtság, amit úgy utálsz,mert fáradt leszek a terítőkhöz,a beszédhez, a csendhez és a borhoz is.Legfőképpen persze hozzád.

Tavasszal kiderül, hogy mindvégig,miközben hitted, hogy feléd tartok,és örültél az áldozati bornak,én kis botrányaimat építgettem.

Hány fecske kell, hogy új helyet válassz,vagy csak ne akarj elköltöztetni.

Uram, nem fog menni a megváltásígy. Köss végre méltó alkut velem.

Színvallás

Néz, kérdez.

„Mielőtt kimondanám a szomorú igazságot, tudnod kell, hogy sorsom csaknem lehetetlen, és már az is fel kéne, hogy mentsen, hogy itt menetelek rendületlena haláltudat kiköphetetlen magjával szívemben. Hogy teszem, mit kell, ha kell, miközben nem felejtem el,kikerülhetetlen az isteni balegyenes, bele a szív leglágyabb részébe, onnan halálhír-fogakkal egy szerettet kitépve, jön majd, 44

és nem is egyszer, én meg itt menetelek, a leggyengébb eleven húsban cipelve egy ide-oda verődő vasgolyót.”

„Mielőtt kimondanám, azt is leszögezem, hogy jól tudom, kínból épül a lélek bejárhatatlan evolúciója. Tudom, mennyit dolgoztál az ügyön, és igen, valóban lenyűgöző ma is a látvány, az ágaiban önmagát ismétlő fa, a felhőbe visszahulló vízcsepp, egyáltalán: ez az egészigazán agyafúrt és elmés találmány.”

„A hóeséses szerelmek meg a szemérmes barátságok miatt például akár meg is érné,de ez a fekete mag itt a szívemben, ólomsúllyal kongat engem. Csak emiatt van, hogy félek, és olyan vonakodva élek.”

Néz, mosolyog, bólogat.

Se véletlen, se akarattal

Amennyit törtek már,mert annyit törtem már,uraim, nem csoda,hogy szívem ekkora, vagy egyszerűen csak széles mosolyomés mindaz, amiért csodálnak,mindössze az intelligens őrületművészi elfedése. 45

Önök azonban, uraim,mégse veszik észre,hogy egy őrültzseniális ravaszsággalkifürkészi világuk mozgatórugóités a tettetés legmagasabb fokánpiruettezik és szónokol,hogy észre ne vegyék,őrületét föl ne ismerjék,véletlen vagy akarattalmeg ne gyógyítsák.

Interdimenzionális nyílás

A Visszavonhatatlanság Hadának zászlajána következő jelig ezentúl az a ház torzul-simul a szélben, melyiket ő soha már meg nem láthatja,akkor sem, ha épp kapuja előtt áll,ha kapuja előtt állna, ha nem itt, ha küszöbén állna,nem így, de bekötetlen szemmel.

Nem ház az, amelyik beléphetetlen.Melyikből úgy jött el lesben, hogy a réseket sorra megszemlélni,a ház minden lepergő morzsáját megérinteni, a kizárólagos otthonszag összetevőit maradéktalanul azonosítani,a falakba költözött napfényt megízlelni,és mindezt pontosan néven nevezniörökre elmulasztotta.

46

A belépés nem belépés,ha a helyszín és az ő találkozásától megváltozik a hova – az akkor ott lévővel együtt már nem lehet ugyanaz.

És amennyi hangot ottvesztett!Hány leheletet, elcsukló sírást,dühödt gyűlöletszavakat, kínnal vagy gyönyörrel kipréselt nyögéseket,halálhörgést is, igen – – –Tisztelegj!

Zászlóra húzva az Egyetlen, kitől visszakaphatna azoknak az éveknek a történéseiből, amelyeket még hozzá kéne adni az összesűrített emlékekhez, hogy kiteljen a jelen.

A tudat, hogy a mai nap isvisszavonhatatlanul tart egy kilátástalan űr felé,csaknem megőrjíti,csaknem valóban megőrjíti.Úgy áll a Kivégzőosztag előtt,mintha már túl lenne azon, amin éppen képzeletben munkálkodik:

beleit, gyomrát,önmagán keresztül önmagáthatalmas dugóhúzóra tekeri,nekifeszül, és kirántja.

47

Még akkor is hittem

Amíg te fáradtan fának támaszkodtál,én kurjantásokkal vertem fel a házat.Pedig szemsarkamból megláttam, hogy reszketsz,mert harmincnyolc fölé ment újra a lázad.

És tudtam, hogy akkor hallottad a hajnalt,és holnapig többet nem kívánsz már szólni,én meg nem tudtam mást, csak titkos verseket,rontást és átkokat a háznépre szórni.

Fellármáztam sorra a csukott kapukat,jé, ön szimbolista – nevettek s dicsértek,és kísért vésztjóslón utamon a falka,egészen, míg végül házunk elé értek.

Kelletlen átadták merev, forró tested,és még ott is hittem, hogy én tudom jobban,de ők nem hallanak azóta semmi mást,csak a csontod, ahogy fának dőlve roppan.

Most márMG-nek

JA után szabad

Most már órákig ülhetsz nálam szótlan,nézheted az ablakon párálló éveket,mától megmutatom eltört tükreim,és talán lesz egy, amit egyedül csak neked,ki úgy mérted magad,mintha mindig osztódnának a sejtek,és úgy látszik, tényleg,mert valahogy még mindig tart belőled.

48

Tudom, te is megváltást szorongattálfehér tenyeredben, mint madárnyi remegést.Kislányra húzódtál össze az ágyon,de párnád alá mindig odatetted a kést.Ahová beléptél,elcsöndesedtek a megkezdett szavak,egyszer még egy szívverés ismegkezdett maradt,

de te már szaladtál is tovább,megfellebbezhetetlen okod volt,Istent sosem szabad váratni – súgtadannak, ki konok-kérdőn nyakadra hajolt,és mentél, hogy megnézdaz öreget, ki a napok óta csak ott ül,és a kert közepénegy jázminnak szerenádot hegedül.

Senki nem tudta megtanulni szemed,és te soha nem súgtál még a legszebbnek sem,végül már csak hajnalokat dúdoltál,de tudom, elsírtad magad azon a versen,amit akkor hallottál,mikor valahogy mindennek vége lett.Hát ülhetsz itt szótlan,és nézhetsz nálam párálló éveket,

mostantól nem kell, hogy levedd a cipőd,és néha felhívlak majd, és elmondom neked,hogy beszéltem a világgal: elmesélemhomokba rajzolt, szélfútta szerelmeimet,de tudnod kell: fájna,ha ezután ellenem,vagy csak magadnak s nem nekem hallgatnál.

49

Inverz

Úgy érkeztem oda, azzal az erővel,ami azé, aki nem tudott indulni,ami azé, kinek több útja volt annál,mint amennyi utat el lehet viselni.

A városom aznap végképp nem engem várt,élte a megszokott, zajos reggeleket,fogadta a korán érkező vonatot,és felakasztotta a vélt bűnösöket.

Egy lakatlan ház sem volt akkor már benne,de tűnődve mégis kiürített mindent,odaadta nekem virágzó kertjeit,végül elrendelte magában a csendet.

Bejártam nehezen felnevelt utcáit,hátrahagyott képek, lehelethűs falakmesélték mélázva sós szerelmeiket,azt a néhány csókot, ami még ittmaradt.

Úgy határoztam, hogy végképp letelepszek,a város magába, mint a titkot, rejtett,én meg tudtam, végre végleg hazaértem,értettem az utcát, a házat és a kertet,

megértettem őt is, a magányos várost,emberei után ki útra kelt gyalog,hogy engem, ki lehettem volna út és élet,halottan, út nélkül a semmiben hagyott.

50

Szeretném, ha szeretnélek

„ Minden tömeggel bíró test gravitációs erőt fejt ki, de nem minden gravitáció származik tömeggel bíró testtől”.

(Albert Einstein)

Amerre lök, tehetetlen tántorodom, istenem, higgy nekem, átélhetetlen félelemmel töltene el, ha engedném,

a sejtés, hogy a bennem súllyá állt sötét eredete milyen messze, és jaj, mi lehet, ami miatt s ami felé tántorodom,

hacsak téged látva át nem repíttetek abba a Másik világba, hol minden golyótszétragyognak a lehulló illúziók.

Lehet bármi, mi lehunyt szeműt, körbevesz. Csak ez a lehet, mi enyém lehet, csak, ami miatt talpon vagy nem talpon, egyáltalán megyek,

jaj, annyira szeretném, ha szeretnélek, nyisd fel, ha ez kell, szemeim, kérlek, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak,istenem, téged.

51

Most már csak így lehet

a felhő nem azóriás napot fedte be persze, fény hogy nem jutott, szemem volt, amit fellegkéz takart, s Maya egészen magának akart – – –

– – – az al-bábmester tenyere mögött jaj, édes, édes mandragóra-köd,de még így is, hogy rajta át látod, kibírhatatlan, kicsoda vár ott – – –

– – – feledni gyorsan, feledni rögtön, bármennyit megéráruló szöktöm, futottam fűhöz,futottam inni, nem bírtam többé nem bódult lenni – – –

– – – ez se volt elég, kellett a Semmi, de hogy meghaltam, az is volt: semmi, testcsere nélkül újjászülettem,

52

újra itt voltam, ebben a testben, hiányzott csak egy darab a szívből, egy jókora alegközepéből,

átlátni rajta, át az Istenig, át egészen az ítéletszemig, kimért poklom hogy végül ez legyen: kit látni vágytam forrón, esztelen, kívánhatom most, ím, hogy itt van hát: bárcsak ne lenne senki odaát – – –

Elenged

Angyalok kara: Minden, mit teszek, azt nem én teszem, nem én a szívem, nem én az eszem, mindenem, mim van, minden csak: enyém, ha birtokom az én is, ha az is: enyém, kié hát akkor, hol van hát az én

Az Én:Egy hajszál végének tízezred része, csupán energiád kiterjedése, íme, ennyi vagyok, „magad képére”, én, aki az énnek rengetegébe

53

legmesszibbre merte, még azon is túl, ép ész határáig, még azon is túl, s a poklokat, mikre végül ráakadt, sorra megnézte, ha százszor szétszakadt a szív, az ész, és ha más út is lett volna, akkor is csak erre, akkor is újra,s lám, mindezt semmiért – kiért: mindenem, minden halálommal újra levetem.

Angyalok kara: Nincs szebb repülés: pokoltól égig, mélyek mélyéről legtetejéig, angyal kell legyen az, aki nem mer, angyalfeletti így lesz az ember.

Az Én: Kezedben van a vezetőpálca, marionettem százféle tánca, mi mindig ott volt, kezedbe tettem, táncoltass, Uram, táncoltass engem.

Egyszer még

A kertben kinyilatkoztatás, döngicsélés.Megpróbálom a királynőnek elsuttogni,mi a magány.Hogy a boldogságot mindigcsak utólag értem,ahogy fehér teremt pirosathócsípte gyerekarcomvillanó emlékében.

És hogy tudom,egyszer még odatartozoma szótlan vidámak,

54

békés bolondok közé,kiknek a szenvedés is csak várakozás,és mint fekete iszapbólszeplőtelen lótusz a kertben,forró hála nyílik érte törékeny szívükben.

A tibeti szerzetes utolsó dala

Kétágú fád ki ne dőljön,aranytányér el ne törjön,két ágáról két madárkane fonódjék ezüstszálba.Kétágú a lélek fája,el ne röppenj, énmadárka

Ki vagyok, mikor elmegy az eszem,ki teszi meg, ha mégis megteszem,ki az, ki elmegy, ki az, ki figyel,megteszem mégis,most, épp mostmegyel

elment az eszem, mégis maradok,íme, itt vagyok, hová zártatok három esztendő, három hónapra hozzá még három végtelen napra,

hogy mit kihasít napi adagom hang- és fénybiztos ételablakon,időből, szívből annyi hasadjon, két madaramból egy se maradjon,

55

három év, hó és nap után hogy végreholnap, amikor hívnak a fényre, megértsem végül ezt az egészet, s az legyek aki „kijött, szétnézett, elment az esze, el az istenért, csókot dobott, és vissza, hazatért.”

Ahogy fenn, úgy lenn

Fölöttünk megy a mindent eldöntő játszma.Te is úgy lettél odavetve, hogy megnyerdmaga képére, hasonlatosságára –az égi sereg sem bírt veled, te árva,idezárt velem, négy falad négy stációd,születsz, betegedsz, pusztulsz, halsz akaratlan.

Köttetett, tudod, s nem, hogy az alku mi volt,míg végül már csak teret látsz a falakban,és végtelenné avanzsál e bazár-ég,és mezsgyévé a ráaggatott csillagok,és szétnézni már alig mer a szívem rég,megállna beléd, ki csak szökdelsz, s dúdolodazt a végzetes, felforgató dallamot,elveszne benned, kacagásnyi életre kiegész megriadt életedet felrakod,törne érted, ki engem épp most végzel ki,

mert testvér vagy te és nincsen itt semmi sem,se osztag, mely a vég feletti mocskos kisizgalomba úgy beleremeg édesen,se kéz, se kötél, se dúdolás, mert csakiste és én vagyunk – ha mindennek vége itt,megtudva, melyik oldal avatárjai,a szent nagy játszma szegény, élő tétjei,mi vagyunk csak, az isten elítéltjei

56

DEBRECZENY GYÖRGY

önmagát látja a vízben

a dél tündére a nyájakra ügyelérzéki vízjáték vibrálha vizet lát: önmagát látjavasboldogasszonyra süt a vashold

meleg ganajba tétetika jérce első tojásakikel belőle a lidérc

a tündér eredeti jelentéseváltozó csalékonyfolyvást változik az égbolt

bolyongnak a mindenségben a lelkekbolyong a lelkekben a mindenséga dél tündére vizet látönmagát látja a vízben

rásüt a vasboldogasszonyra a vashold

ha nem jutsz túl

a megfelelő időben történik mindenmondta a mesterlóbálta vörös botját a szenvedélyneks az ismétlésen keresztüla tapasztalat megjelent

boldogra maszkírozott bábfiguráka tipegőkövekkel kirakott ösvényena tudat és a test ellobbanés a látott világ van csak

59

hallom hogy esik az esőa kiáltozást is hallanimenekülj menekülj

szorgos dongó porozza be a rozmaringotnapsütötte köveken még meleg a medveszéklet

*

ha nem jutsz túl a pátriárkák kapujánha nem rágod el a gondolkodás fonalátbokrok és gazok közt bolyongómedveszéklethez fogsz hasonlítani

kiszabadulás a testből

amivel táplálkozik a lényelnyeri annak természetéttollsüveg és jádecsillag fejfedőa zöld sárkánnyalés a fehér tigrissel övezveoroszlántrónuson ülvekell látnom magamatszáz szellem olvad összehogy az egységet elérje

az ítélet helyszíne az alvilági városa mozdulatlan bölcsesség és a mozgó szellem ugyanott ugyanakkoraz egyetemes üresség szemlélésea lélegzet és a szellem szemléléseáttetszővé válás nemcselekvésés a fény kiáradásatisztaság hűség gyermeki odaadásvalódi nemlét és csodás létezés60

tűz a vesékben és víz a szívbenfelhő az égen és víz a hegyi patakbanmeredek hegyen épült a templom108 golyócska van a zsinórra felfűzvemert 108 fájdalma van a földi létneka hercegnő egy bambusznád törzsébőllép ki a világba a tündérmesébende a nevek és a formákaz ürességből jönnekés az ürességbe térnek vissza

úgy ülni mint az ugrásra készülő tigrisa nevek a tiszta tudat neveiengedj el mindentfémet eszik és tüzet ürít a fakutyaa gondolkodás nem kerül közédés a cselekvés közé

elvág minden gondolatota szív izzítója és a kutyaugatása szélfúvás a fák a hegyeka villámlás a vízcsobogás tanítjaüres tükör a mestermagad hozod létre mennyországodatés poklodat

bukott halhatatlanok vagyunk mindannyianszáműzött kísérőia nyugati királyi anyánakisteni csínytevőkihletett udvari bolondokazúr ifjaka legnagyobb delelőpont állomásánaz egyetemes jang palotában

61

nyakszirtünk körül a kerek fénygömbbevilágítja a hat iránytpirosan virágzó cserjét ültetünkvöröses kővel rakjuk ki az utatmely ajtónkhoz vezet

KilincsekHorváth László szegedi kilincsei*

szabadon forog egy tengelyaz egyik iránybande nem tud elfordulni a másik iránybakilincsmű műkilincsvagy valódi kilincs?

ahol a halászlének a papucsnakés a kilincsnek nincsen párjana ott a tisza-parton a kilincsek áradása és apálya

láttál már vasajtón rézkilincset?kapu ajtó ablak gázelzáró helyiségés paplaküzlet színházmindenhol kilincs vanvagy a kilincs hiánya

a kilincs lehet normál cilinder vagy wc-záras rugós vagy rúgdoshatórozettás lyukasztás nélküliakadálymentes rozsdamenteseloxált rozsdás tisztaságtól mentes

* http://www.365szeged.com/p/projektrol.html

62

Horváth László fotója (http://www.365szeged.com/2010/09/4.html)

meg aztán vannak engedéllyel nem rendelkező kilincseknémelyik nyílt lángot használ vagy dohányzikmindegy hogy alumíniumkapunvagy rozsdás vaskapun van vagy nincs a kilincs van ahol belül van a kapunnémelyiket lakat helyettesítheti

63

dörgöld dörgöld a rézkilincseta ronda vagy a szép kilincseta kilincs ajtórésza kilincs az ajtó réz alumínium krómnikkel kerámiavagy poliészter ékszerea kilincs az ajtó óvszereklasszikus univerzális modern vagy mesterikilincs-fül kilincs-gombvagy kilincs-kilincs változat rendelhetőlehet portálfogantyú vagy kapaszkodó

van amelyiket le- vagy benyomvaszínházjegyet válthatsz józanulés ha a kilincs éppen beleillika kilincskerék fogárkábabeléphetsz a mennyek kapujánvagy az 1005-ös számú lakásbaa csengő a zákány utcai oldalon

a lánchídon mondom

ritkás a dolgok sűrűjea kapcsolati hálóbóla halacska kicsusszanó boldogság ó nagyvonalúság ó szeretet

tápláljuk vagy feltartóztassuk a lángot?az eltévedt tűzoltó nem találja az égő házat100 szomszédunk oltja a tüzetbenzinnel

hatékonyan működik a jól szervezett csoporta részeg rész több mint az egész64

az egész több mint egy részegségegy részegység

emberek szervezett őszességepárizsba tegnap beszöktekady endre őszes költeményeiavignonba beszökött őszentsége

nedves aszfalton cuppog a cipőéjszakai fogcsikorgatást gátló sineken csikorog a vonatkihúzzák a bölcsességfogát az emberiségnek

valaki a fehérített fogát kimutatja az ideiglenes műanyag koronáta porcelánedénybe ejtiaz ideiglenes király

a lánchídon mondom magamnakhogy a legkisebb magyar is értse:ha meggyengül egy láncszemoda az egész rozsdafüzér

Nagy Sárga Ház, Kis Sárga Ház*

1.Nagy Sárga Ház

Elme-elhagyatottságés gyógyintézet-végzet.Nagy sárga kezdet.A sárga Nagy Ház sárgasága.

* A Bolondok Háza (Nyéki úti épület, Bp. II. Nyéki út 10. – Volt Országos Pszichiátriai ésNeurológiai Intézet., 2010. november 26–28.) c. rendezvény kapcsán történt idegenvezetésés az épületekről (általam) készített fényképsorozat ürügyén. 65

Amikor találkozik a megismerő elme,a beteg elme és a kelme.

Keveri a kását a filozófia fejedelme,karácsonyfára díszeket aggat.Csakhogy tavasz van. Vagy lehetne.A kontraanyát meglazítjuk,hogy ne kotyogjon az elme.Nagy, országos sárga kotyogás.

A bicikliről leesik a lánc,a falról lemállik a festék.Most üres a padlás,a halottat már elvitték.

A kandalló előtt fa, mintha még élne és dolgozna itt valaki,mintha a tűz is égneaz üres főorvosi szobában,

hol lógott már kötélhurok.De most az épület halott.Rácsos ablakon át a parkra látni,de nincs parkséta-engedély,

egy kávéért bokorban szeretkezés.Szüzesség, bölcsesség és szeretkezés.Hasonlít a felszín és hasonüt a mély.Fogaskerék-párok fogamzása.

Alkatrészhez alkatrész simul.A felemelt vasszék lesújt.Erre vonult be a Vörös hadsereg,de mostanában a völgy hűvös.

Te nem vagy bűnös.Tetted, amit lehet.Az életünk Nagy Sárga Ház,és most valahogy holt, üres.

*66

2.Kis Sárga Ház(Cs. É. szavai)

Nagy sárga ház, kápolna, faház.Kis sárga ház.Előtte ott ül mami, és vár, én jövök haza a dombon, észrevesz,és fogatlan drága szájával messziről mosolyog gyerekkora – gyerekkorunk.

Szülőházam...,előtte kis kert volt, a papám büszkesége.Ó, azok a paradicsomok....

Angi néni ablaka az ott...

Egészen elszorult a szívem mostan,köszönöm is neked a szépeket.A képeket.Elvesztek a hozzászólások és meglettek,a többit is megnézem majd ha lehet.

Szombaton azért nem mentem oda...ezért nem mentem oda...Az az én szülőházam, szülőhazám,engem ott ne vezetgessen senki idegenmint idegent!

67

égszakítás, földindítás

égszakítás földindításés gyógyszertől ver lassabban a szíva lélek turbánjai fennakadnaka lélek turbinalapátjainmit remélszmit remélsztíz példánybankinyomtatnak a világ hatalmas plotterén

kívánok kegyelemteljeskegyetlenségeta holdad vagyok virradat utánlegendák és semmiségek tettetett temetőjeivóhelyére tartóköltő és műordítócsöngetsz a harmadik naponde én még nem akarom

az ajtófélfa megöregedettmindig nyiss ajtót ha kopogtata vershogyléted felől akar érdeklődniamikor a sírás kerülgeta sírásóműfogsora van és annyira jóhogy el is felejti beragasztani

jaj istenemaz óriásplakátotki felejtette elkiragasztani

68

a mű valódiHáy Jánosnak

vágyakozás és emberiiszonyok és istenekó boldogság és lepkeszárnyhogy vannak-e vagy nincsenekegy géndarab hosszaszabja meg

kudarc és elbukásgyermekmosolytonnás súlya a létezésnek

az önsajnálat belső szerkezeterozsdás rugókhideg csavaranyákpontosan tudni kell hogy mi fáj

szeretethiányés fa alá lehullott világa menekülési útvonalonlebonyolódó forgalom

a fejlődés taknyahogy valahonnan valahovávászonzsebkendőt ad a család

hogy vagyunk?közben átéljükhogy vagyunkgyógyítunk tanítunkvagy műveljük a földet

a mű valódi világha úgy teremtem ahogy kells ha te is elfogadoda játékszabályt 69

a világ hitelesmegragadása a bankés az írónak is van fiókjade nem minden sarkonaz író a mindenségre gondolarra hogy amit leírhiteles

a partvonalon kívülvagy belüla gondolkodás fűszerea vihar elül

őrizd a múltadatbelőle legendát ne gyártss ne tagaddmert fűszer azés életalapanyag

gyökértelenség és gyökér szőlőkarózás vakarózásvágyakozás és várakozásfent a szőlőfürtmélyen lent a gyökér előttem papír

a mű egészés a valódi a részde a látszatműa látszatmindenségbenlátszatkatarzist okoz látszat csak látszatot fokoz

látszatmeditáció hatásáralátszatfelébredés jelenik meg

70

de fekete madonnavezet a forradalombaő egy ikon

a fehér hegyen irgalmazoltalmaza mű a valódiés valódi a mű

az ember mindig kezdheti elölrőlamíg a malom lassan előröl

nálatok vannak még tárlatok?

nálatok vannak még tárlatok?nem tudok úgy nézni ahogy őnem az tesz boldoggáhogy szomorú vagyok

ora et labora mutatja az időta visszafelé járó karóraövedet ha megoldanádmindenre lenne megoldás

jönnek a verbális vitézeka hason csúszni készekeljön a bajszos angyalaki ordítást és szalonnát adotta világnak és a katonának

bevonuláskor kivonuláskormindig ugyanúgy gombolkozolugyanúgy lengedez a szellőa turistákat bámulod fehér lovon

71

fekete rongyokba öltözöttjégréteg olvad és fagy a szívreaz idő kivégzőnégyszögébenzum gebet!

de a bűnbe sodort tárlatot itt nálunk nálatokki nyitja megki őrziki zárja be

széthurcoljuk, birtokba vesszük*

széthurcoljuk lelkünk szép szemetételhagynak minket tárgyainkkerül helyükbe kelyhükbe újabbkezünkbe belemar új ebúj nap új tárgy új seb ujjsebsebaj befuccsol bekrepála lelkünk lángban állnaponta ürítjük a kelyhet

birtokba vesszük elhagyásainkszortírozzuksztornírozzuk a tárgyakat

drótpapucs döglika teknősbéka páncélsisaknak öltözikmert végcél a páncél a páncélos arcélcsak semmi fakszniitt ez a szép trabant kasznimost végre találkozik a túrórudi s az egéritt ez a megszédült darudaru vagy markoló oly szívbe markoló

* Mányoki Endre írása nyomán (http://irodalmijelen.hu/node/8729)72

itt hol nem szállnak a darvakmost végre itt ez a hajótestitt ez a hamutartó

most végre itt ez a szép morbus charcot1

ültünk a hintalovon

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonés nem érdekeltek a kérdésválaszokő volt az erdő én meg az erdőkerülőígy hát most én kerültem őtés nem érdekelt a zársebességsem az hogy milyen gyorsan fordul eltőlünk a nap s a zárban a kulcsha tele a kulacs vagy a laposüvegsem a rekesz és a fényérzékenységfehéregyensúly megemelt süvegkaphattunk volna süvegcukrotadhattunk volna a hintalovacskánakvattacukrotde hát nem kaptunkés nem is adtunk

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonna de ki olvas nyáron hintalovas verseket?a versolvasók nyaralni mennekés csak 10%-uk olvas versetaztán a szerkesztő úr szeptemberbenmeg októberben sem közölte a verset

1 (lat. és fr., ejstd: morbusz sarko) a hisztéria szerzői neve, leírója, Charcot francia ideg-gyógyász neve után 73

mert az ő lelkében nyár van akkor isés tele a kulacs vagy a laposüvegde majd novemberben kiváltoma zálogház raktárából minden versemetlefényképeznek kompetens emberekén meg nem méricskélem a fénytés emelkedik meg süllyed a rekeszmint a balaton hullámzik a mell- s a hasüreg

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonde a teleobjektív nem feltétlenül zárja kiaz üresszubjektívetés nem feltétlenül nyitja kifelvilágosodás és lesötétedésde nem is exponáltam magammert állítólag porból lettünkbúgatóbólbúg a csiga sír a csigaés kiderül a végénhogy miért borult beaz éjjeliedény a tengerbemost pedig barátomlábamat nyújtom feléd megmosod?én már nem értem rá egy hete

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonmegkondultak bennünk a harangokkönnyed eleganciával rúgtuk seggbeakiket éppen kellettés átalakult az irodalmi műhely

74

valódi hellyékifizettük a helypénzt és ittunk továbbkérdeztem zsíroskenyeret hamikáz-ea kamikazeés elfecsegtem akkor énlesz majd egy festményem a szívemrőlés kettő a vesémrőlmindegyikről egy mivel páros szervés jobb ha több is van belőle már a sok sör miatt ugyebár

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonnem muszáj berúgni mindenkivelaki a berúgásban nem kompetensnyáron úgysem olvasnak verseketnyáron közöljük a szar verseket mert úriember nem olvas csak írvagy nem olvas és nem is írés nem is angol meg nem is walesiértesüléseit a kocsmában szerzimert úriember hallgatminden rágalmat meghallgatés úriember nem szegi mega kenyerét s az ígéretétés nem is vonja visszaegyszerűen csak elfelejtimikor fejét a hintalóra ejti

ültünk bazmeg együttkompetens emberekkel együttültünk bazmeg a hintalovonvigyorogtam mert fényképeztek éppés ragyogóan sikerült a kép

75

széplettfőleg a képaláírásegy macskakarmolásidőtlen idők óta zárva tartottajtókon zörgetett a macskamindenütt a klozetot keresteaztán a fibulának mesélt fabulátmi meg ültünk bazmeg a hintalovonaztán leszálltunk a magas hintalórólés a toaletten megismertük a tócsákfelbecsülhetetlen előnyeit

éjjel a hintalóban

én nem is értemhogy lehet kalap nélkülkalapot emelnikalap nélkül kalapot lengetnipedig aznap éjjel a Hintalóbanszerettem volna elmélyítenifotózási kalapismereteimetkalapfotózási ismereteimetel szerettem volna mélyíteni énpedig sose volt kalapomaztán az idén tavasszaltaláltam valahol egy kidobottgyönyörű szürke kalapothazavittem és a szekrénybe tettemés ketten voltunk végre ketten

mert a szürke kalap nem bezárkózásnem hajkoronám elrejtésea világ kíváncsi tekintete előlés nem is a hatalom gőgjének

76

következményesem kő-vetkezményemivelhogy nem kőből készült a kalapés mindig látható volt a túlsó parta szürke kalappallágyan a fák fölé emelkedetta kalap amikor megemeltemaz embernek kedve támad megsimogatni

mentem a templomba a poros útonfejemen a portalanított szürke kalapmert a tekintélyek elfogadásafolytonos kalapemelésállandó körbetekintgetéshogy mikor kell már végreújra megemelnemezt az egészet ittmikor kell lelkesen lengetnem kalapommikor és milyen alapon

az igazság nem az idő tartományaibanhanem a kalapban találhatókívül kell állnunk minden kalaponnem szabad állnunk a kalaponsem aluljáróban kalapoznijövőnket így megalapozni

kalapból innék most egy sopronita fák fölé emelkednék lágyanmégse a közterület legyen az ágyam

inkább a Hintalóbanszerettem volna aznap éjjelkalapfotózási alapismereteimet elmélyítenide nem vittem magammal

77

a szekrényből a szürke kalapotígy aztán egy fekete kalapotkellett fényképeznem énnekemmeg a kalapostde ő nem volt ottaznap éjjel a hintalóban

annyira jó

a költészet szomjtesteleissza magát ma esteaz üres pénztárcák költőiség látszatát keltő szövegeka karakter annyira tüzeshogy majd a nagyjelenetbenel is oltják a tűzoltók

a költészet mennybemenetelétmilliók ünneplik világszerteaznap a háziasszonyoka kanalak között keresik a késta szent kereszt térenlila ruhábanóriási kalapban tetszelegnek

aztán a híradó következiknézem ahogy egy nő vetkezika világnak önmagáról adva hírtés a babfőzelékszolgáltatja a kísérőzenétde mit tegyünk a rengeteg csokinyúllalami húsvétról megmaradt?

78

időt töltünk az időtlenség poharábazölden fluoreszkáló fehéregerekbelemosolyognak a térfigyelőkamerákbaa költők és műordítóka verset leordítjákmagyarról magyarra lefordítják

szalad a cipőfűzőm futok utánatalán ma még telitalálatszegényember ha jó helyen fullad a dunábaingyen utazhat szerbiábaműfogsora van és annyira jóa költőiség látszatát keltő ragasztó

ó az objektív világ fogalmaamit az igazi műfogsor visszatükröza kegyeshalmi paprika csárdaálmaink első áldomásaelsőnapi pecsét a szégyenbélyegenakkor most melyik tyúkszemtapaszvezet budára hé paraszt

ó kegyes elázott cipőfűzőamit oda és visszatükröz a műmert van neki ilyen funkciójaora et laboralánc és toronyóra és annyira jóhogy ingyen utazhat a versjaj annyira jó annyira jó

79

a képeken nem én vagyokH. J.-nak

ó a vágtázó életerő halottkémeimert a magyar a megpatkoltbiztosítékot lovagoljavágtázik rövid futószáron és nyilaz

mert a magyar csak megzabáljaa megnyitón a pogácsátaztán hazamegyde a katarzis sehol

én meg berúghatokszéttörhetem a sarokcsontomatpedig a képeken nem én vagyokmert én a gép mögött vagyok

sarokcsontomat fényképezika röntgengép mögött nem én vagyokmert én a gép előtt vagyokmert én a gépben vagyok és nyilall

régészek fényképezikrészeg csontjaim sarkaitez itt a sarkalatos ponthogy megyek így pogácsát zabálni

rosszak vittek más sarkokra engemrészegek fényképezik csontjaimatzabáljuk a megpatkolt pogácsátvágtat rövid futószáron a katarzis

80