75 Éves a vigilia · 2019. 12. 13. · tól. a régiek bölcsessége szerint az él jól, aki...

A halál: az élet tanítója 805

Világtalan hír. Retorikai felvetések műfajról,objektivitásról, újmédia-hírszövegről 806Tömegmédia, manipuláció, közösség 814Pusztuláskommunikáció.A hírvilág posztmodern kontúrjairól 823

Ikon; Vendégszöveg egy elfeledett kódexből;Szent Szír Izsák; Dante (versek) 831Arcok (esszé) 833Boldogító igen; Átfordul egyszer (versek) 837Pánik (novella) 839Napraforgó; Aranyóra (versek) 846A vasaló (novella) 847

Tamás József segédpüspökkel 850

Jegyzetlapok a diadalról 858

A (budapesti) papság (egyház)politikai koncepciójaaz 1956-os forradalom idején 862

A Vigilia évtizedei III. (1963–1978) 867

Ágoston Julián: Kiadatlan versek – Kerekes Károly:Érdemes volt. Versek, imák, elmélkedések 875

(a részletes tartalomjegyzék a hátsó borítón) 877

LUKÁCS LÁSZLÓ:

ACZÉL PETRA:

BOGNÁR BULCSU:LÁZÁR KOVÁCS ÁKOS:

SZEGEDI-SZABÓ BÉLA:

MUSZATICS PÉTER:MIKLYA ZSOLT:

T. ÁGOSTON LÁSZLÓ:BOZÓK FERENC:

CSUSZNER FERENCZ:

KOZMA LÁSZLÓ:

VASADI PÉTER:

KÁLMÁN PEREGRIN:

SZÉNÁSI ZOLTÁN:

SIPOS LAJOS:

75. évfolyam VIGILIA November

HÍRVILÁG

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

SZÉP/ÍRÁS

EMLÉKEZET ÉS KIENGESZTELŐDÉS

KRITIKA

75 ÉVES A VIGILIA

MAI MEDITÁCIÓK

SZEMLE

B2:Layout 1 2010.10.18. 13:26 Page 1 (Black plate)

A halál:az élet tanítójaTöbbnyire közömbösen vesszük tudomásul egy-egy közismert sze-mélyiség halálhírét, hiszen szinte minden napra jut az ilyesmiből. Olya-nok esetében, akik régebb óta eltűntek a nyilvánosság elől, de hosszúöregkort értek meg, netán elröppen a „Nem is tudtam, hogy még él”megjegyzés is. Olyankor riadunk csak meg, ha egy-egy tömegka-tasztrófáról érkezik hír, főleg ha az a közelünkben történik. Igazán fé-lelmetes és megrendítő valósággá azonban csak akkor válik a halál,amikor magunknak kell szembenéznünk vele: akár saját „végső óránk”közeledtével, akár szeretteinkért aggódva, rettegve attól, hogy elve-szíthetjük őket. Ahogy Babits Mihály jajdul fel, amikor megtudja: a rákmegtámadta a szervezetét: „Ó jaj, meg kell halni, meg kell halni!”

Gondolunk vele vagy sem: életünk elválaszthatatlan a halálunk-tól. A régiek bölcsessége szerint az él jól, aki ébren tartja magában an-nak tudatát, hogy előbb vagy utóbb meghal. Egy utazást, munkát vagyakár szórakozást is az szervez meg jól, aki a tervezésbe belekalkuláljaaz időtényezőt is: ami elkezdődik, az egyszer véget is ér. Az egész-ségesen vállalt haláltudatos élet nem okoz folytonos szorongást, nemtesz keserűvé. Ellenkezőleg: segít abban, hogy felelősséggel vállal-juk az életünket, hozzuk meg döntéseinket, fogadjuk a várt vagy vá-ratlan, örömet vagy bajt hozó fordulatokat. Igaz ez még akkor is, hakorunkban a várható élettartam megduplázódott a régmúlt száza-dokhoz képest: hosszabb idővel gazdálkodhatunk — az elmúlás azon-ban bekövetkezik a leghosszabbra nyúló életben is.

A halál ténye és tudata azonban nem csak a feléje tartó, azt meg-előző életutunkat világítja meg. A kérdés másik, sokkal izgatóbb —egyesekben riadalmat, másokban reményt keltő — fele ez: „hogyantovább?” Mi történik az emberrel a halála után? Van-e utána vala-mi folytatás, vagy a megholtak a semmibe hullnak bele? Ha van életa halál után, mi és hogyan él tovább az emberből? Olyan világbanfolyik a tapogatózás, amelyről semmilyen hiteles tapasztalatunk nin-csen: kutatásaink nem tudják átlépni a halál sötét falát.

Az „odatúlról” egyetlen hiteles híradás érkezett: a Feltámadotté.Amit tudunk erről a titokzatos világról, tőle tudjuk. Ő pedig öröm-hírt hozott, egy „új ég és új föld” ígéretét. Az emberélet nem a meg-semmisülésbe zuhan bele, hanem beteljesül a mindent átfogó, teremtőés újjáteremtő szeretetben. A keresztény ember nem csupán a haláltudatában él, hanem a beteljesülő szeretet reményében. Örül az élet-nek, a benne megtapasztalt minden szépnek és jónak, főleg azonbanannak, hogy szeretetet adhat és kaphat — de teszi ezt egyre növekvővárakozással és vágyakozással arra az életre, amely a minden el-képzelhetőt felülmúló teljességbe, Isten szeretetébe emeli.

LUKÁCS LÁSZLÓ

805

Eleje:Layout 1 2010.10.18. 13:25 Page 805 (Black plate)

Világtalan hírRetorikai felvetések műfajról, objektivitásról,újmédia-hírszövegről

„Felvilágosodtunk, közönyösek vagyunk. A bölcsesség szeretetérőlimmár nincs szó. Nincs már olyan tudás, amelynek barátja (philos)

lehetnénk. Ha valamit tudunk, eszünkbe sem jut szeretni azt,hanem csak azt kérdezzük magunktól, miként leszünk képesek

együtt élni vele anélkül, hogy megkövesednénk.”(Peter Sloterdijk: Critique of Cynical Reason, 1987)

A (poszt)modern médiahír jelen írás megközelítésében a cinikusközömbösség diskurzusa. A médiatartalom bitje, az érvelés null-pontja, a tárgyilagosságba mámorosodott közlés ideáltípusa, sze-rethetetlen tudás: tény, amelyet ki kell mosni az igazságból, pletyka,amelyet el kell távolítani a közösségi léttől. Lényegében dereto ri -zált, a retorikával szemben meglehetősen gyanakvó demokráciamegoldása arra a vágyra, hogy történjen velünk valami.

Jelen szöveg ennek a kiindulópontnak a bekerítése. Bekerítése ademokratikus retorikai eszmény, a retorikus műfajfelfogás és a vi-lágháló híreinek írástechnikája felől.

A gondolatszálak médium-specifikációja ezúttal az újmédia lesz;az internet, illetve grafikus felülete, a világháló. Olyan hírekről leszszó, amelyek „net-native”-ek, amelyek műfaji jellegében a médiumtöbb mint technikai adalék. Ugyanakkor a retorika kritikai-elemzőfelhatalmazásával élve (visszaélve?) általában is lesz szó a hírről: avilágról, amelyről a hír beszél, az információról, amely minket min-táz. A következő gondolatmenet egy lehetséges vita egyik állás-pontjának végiggondolása: ennek minden szabadságával, közvet-lenségével, akár személyességével együtt.

Rövid kitérő a bekerítéshez: „demokratikus” retorika

„Rhetoric is necessary to man,and is unnecessary only if man is unnecessary.”

(Henry Johnstone, Jr.: The Philosophical Basis of Rhetoric, 2007)

A meggyőzés egysíkú problematikája okozza és tartja fenn a delibe -ratív (az újmédia működésével egyre inkább biztosítottnak vélt) de-mokrácia számára a retorikával kapcsolatos kétségeket. A gyakorlatibölcsesség szituatív jellegét az érvelhetőség, okolhatóság általános

ACZÉL PETRA

1971-ben született Buda -pes ten. Egyetemi tanulmá-nyait az ELTE BTK magyarnyelv és irodalom szakánvégezte, 2003-ban dokto-rált. Jelenleg a PPKE BTKKommunikáció és MédiaIntézetének docense. Leg-utóbbi írását 2008. 9. szá-munkban közöltük.

806

HÍRVILÁG


elvével felváltó logosz-központúság meglehetősen tartózkodó azzala retorikával, amelyben az éthosz és páthosz éppen úgy „erősség”.A nyil vános érvelés racionális szemlélete lényegében a retorikusdiskurzus kiindulópontjával, a közönség szituativitásával nemkíván számolni.

A felvilágosult gondolkodás felől a retorika az illúziók propagá-lója, tehát az autonóm, ésszerű ember ellensége. Megáll ott, ahol az észés a racionalitás kezdődik: egyedisége az elvek, hatása a konszenzuskioltója. Természetesen nem száműzik1 véglegesen, még akár az érvekcseréjének lehetséges módjai közül sem, de csak addig, amíg a logoszvezérli. A retorikai-egész eszményének leértékelődésének okátRichard Weaver2 abban látta, hogy a hely és tér, amelyben a retorikaműködhetne, degenerálódik: a radikálisan érvényesített egyenlőség-elv, az evolúcióelmélet iránti kritikátlan tisztelet és materializmus jel-lemzi. A múlhatatlan fiatalság bálványozása mellett a történelmi em-lékezet és tudatosság elvetését, a progresszív nevelés elveit véltemegvalósulni. Ott pedig, ahol az eljárások fontosabbá válnak, mint acélok, a bölcsességet felváltja az informáltság. E kulturális változáslegjellemzőbb mozzanata a retorika eltűnése. A retorika eredetileg azigaz beszéd tudománya volt, mára a hasznos beszélés gyakorlatávávált. Szofisztikát és etikettet értünk rajta, azok helyett a módok he-lyett, amelyek az igazság alapjait teremthetik meg a kultúrában.Gerard Hauser3 is visszakívánja a retorikát mint a civil társadalomrészvételi módját a tanácskozó demokratikus gyakorlatban. Másokamellett érvelnek, hogy a retorikára azoknak van szüksége, akik ezzelszüntethetik meg a racionális érvelés tekintetében hátrányos helyze-tüket. Érvényesülhet mindenütt, ahol az egyének élete egy közös kul-turális-történelmi térben összefonódik, ahol a közösségi struktúrákmindennapi fenntartó akcióit és folyamatait alkotja, alakítja. A retorikamellőzhetetlenségét állítóknak azonban meg kell válaszolniuk azt akérdést, miként szűntethető meg a retorikus beszédmód kényszerítő,domináló, meggyőző jellege, és hogyan válhat a retorika az ésszerűmegegyezések terepén is kommunikatív gyakorlattá.

A megoldást többen, többféleképpen, alternatív retorikák leírá-sával találják meg. Dryzek4 az azonosító retorika helyett az áthi-daló, beszédmódok és értékrendszerek között kapcsolatot létesítőretorikát ajánlja, amely a nézetek különbözőségét elfogadó, azokegyütthatását feltételező megközelítéssel dolgozik. A filozófusJohnstone5 a tudatosság retorikáját határozza meg: arra hívja fel a fi-gyelmet, hogy minden interakció interfésze a retorika, mindaddig,amíg a kommunikáció nem teljes egészében technológiai (azaz em-bertelen és tökéletes). A ’modernista’ Perelman6 a tudatok találko-zásának új, érvelő retorikáját írja le, amely nem zárja ki a véleke-dést a tény, a preferenciát az objektivitás köréből. A retorika tehát —bármennyire is érzékelhető a szándék, hogy tudománytalanná mi-nősüljön — rugalmasnak bizonyul a felvilágosodás utáni disz kur -zív eljárások leírására és elvárások kielégítésére.

1John Rawls, JürgenHabermas

2Richard M. Weaver:Language is Sermonic.

In: Richard L. Johannesen– Rennard Strickland –

Ralph T. Eubanks (eds.):Richard M. Weaver onthe Nature of Rhetoric.

Louisiana State Univer-sity Press, Baton

Rouge, 1970.

3Gerard A. Hauser: Civiltársadalom és nyilvános-ság. In: Szabó Márton –

Kiss Balázs – Boda Zsolt(szerk.): Szövegváltozatoka politikára. Nyelv, szimbó-

lum, retorika, diskurzus.Nemzeti Tankönyvkiadó –

Universitas, Budapest,2000, 478–500.

4John S. Dryzek: Rhetoricin Democracy: A Systemic

Appreciation. PoliticalTheory, 2010, 38(3):

319–339.

5Henry W. Johnstone:The Philosophical Basisof Rhetoric. Philosophy

and Rhetoric, 2007, vol.40. no. 1. 15–26.

6Chaim Perelman – LucieOlbrechts-Tyteca: The

New Rhetoric. A Treatiseon Argumentation. Univer-sity of Notre Dame Press,

Notre Dame, IN,1969/2008.

807


A retorikai műfaj és a hír típusa

„nem az élmény szervezi meg a kifejezést, hanem— éppen fordítva — a kifejezés szervezi meg az élményt (…).”

(Mihail Bahtyin: A beszéd és a valóság, 1986)

A retorikai műfaj klasszikus fogalom, amelynek középpontjában nema formális, tartalmi jegyek állnak, hanem a kommunikációs helyzetösszetevőinek konfigurációja. Arisztotelész (Rétorika, 1358b) a tanácsadó,törvényszéki és bemutató beszédfaj leírásában a szituációt tekinti a mű-faj — forma és tartalom összefonódása — alapjának: a beszélő, a hall-gató, a tárgy, az idővonatkozások, a témák, az indulatok és a célok spe-cifikálják a diskurzus adott megvalósulását. A három műfaj voltaképpenhárom szituációs paradigmát reprezentál; leírásuk, a műfajok meg-ragadása pedig a szituációk belső dinamizmusán alapszik. A műfajsem retorikai gyökereiben, sem modern megközelítésében nem for-mális egység, hanem olyan pragmatikai jelenség, amely a szándék éshatás között teremt kapcsolatot, és a társas viszonyokat cselekvő mó-don formálja. A műfaj a jelentésképző epizódokat köti össze az élet-formával, az egyént a társas dimenzió tipikus helyzeteivel, a szövegeta médiummal. Beszédközösségekhez, retoriko-szociális hálózatok-hoz kapcsolhatjuk, amelyekben tudásmegőrző és formáló szerepet nyer.A műfajok kommunikációs szándékok bemutatásának és felismeré-sének dinamikus egységei, melyek tartalma a szociális helyzetek funk-cióiból és céljaiból, értelmezéséből származik. Nemcsak megjelenítik,szabályozzák is a kommunikációs szándékokat, és a bennük érvényrejutó vagy általuk formálandó társas viszonyokat. Cselekvésreper-toárok megnevezéseiként is tekinthetők, azonosító jellegük a kom-munikáció szándékára és a szituációra, a cselekvésre egyaránt vo-natkozik. Retorikai értelemben az adott helyzetben megjelenőszükségletek típus-erősítő kielégítésének kommunikációs formái,amelyek a bizonytalanság kezelésében és a kommunikációs folya-matok elősegítésében egyaránt működési egységnek tekinthetők. Köz-vetítői (médiumai), ugyanakkor eredményei is a társas szerveződésekkialakításában létrejövő szöveg-eljárásoknak. Alkotó, szituatív tevé-kenység útján (tekhné) jönnek létre, létrehozottak és bizonyos mértékbenstratégiaiak a társas viszonyok tekintetében.

A műfaj az új retorikai (diskurzus-elméleti) felfogásban ’átívelő’szövegkategória, amely a szociális gyakorlatok típusaihoz kapcsoló-dik. A beszéd, a közlés a műfajjal válik híddá a társas és szimbolikusdimenzió között.7 Episztemológiai értelemben inkább tudásalakító,mint létrehozó egység, inkább dramatizálja a valóságot, mintsem fel-fedi.8 A műfajok elvárási horizontok a befogadó, írásmodellek a szö-vegező számára.9 Egyszerre általánosítják és specifikálják a kommu-nikációt, egyidejűleg illesztik a konvencionálisba és az egyedibe, ígyválnak a szokásos és a váratlan interakciójának működtetőivé.

7„A szónoklatnál tehátdöntő tényező, hogy lel-ket alakítson, azaz tény-

leges hiányt, ténylegesjavakkal pótoljon. Egy

percig sem dolgozik lát-szattal, a van és a kellszakadékát köti össze,mint egy híd. A híd lé-nyege az összekötés;

ahol nincs szakadék, odanem kell hidat verni; ahol

a szakadéknak csakegyik partja ismerős, ott

nem lehet hidat verni.”(Ravasz László: A beszéd

mint műalkotás, 1935)

8Vö. A hírírás nem csupána világ krónikája, hanem a

tudásigénnyel lép fel ahírolvasó közönséggel,a zsurnaliszta világban

elfoglalt helyével, az újság-író és közönsége közti

viszonnyal kapcsolatban.Donald Matheson:

Weblogs and theEpistemology of the News:

Some Trends in OnlineJournalism. New Media &

Society, vol 6 (4): 445.

9Tzvetan Todorov:Genres in Discourse.

CUP, Cambridge, 1990.

808


A retorikai műfajfogalom az irodalminál érzékenyebben reagálazokra az szövegjelenségekre (tartalmakra), amelyeket médiamű-fajnak tekintünk. Mivel nem formális jegyek meghatározására tö-rekszik, e nézőpontból elkerülhető a műfaj-hibriditás fogalmának,vagyis annak tárgyalása, hogy az eleve meglévő műfajforma és tar-talom miként keveredik egy másikkal. A retorikai megközelítés sze-rint a formai jegyek csak a szituációs szükségletre adott tartalmi vá-lasz interakciójában, a szöveg közlő és hallgató találkozása általlétrejövő minősítettségében nyerhetnek jelentőséget. Nem kerül-hetjük el tehát, hogy a (újmédia) hír rekurrens társas-retorikai szi-tuációját megragadjuk, hogy mint műfajformát magyarázzuk.

A hírformában azt a szituációs típust feltételezzük, amit a plety-kában: a történésben való bennmaradás szükségletét. A plety ka ez-úttal sem a rágalommal, a mendemondával, vagy a szószaporítás-sal azonosítandó, hanem azzal az igénnyel, hogy tudjunk a világról,mintha abban részünk és dolgunk, ahhoz (bizalmas) viszonyunk ésközünk lenne. A pletyka alapvető emberi jellegzetesség: részvétel ésjóváhagyás a közösség ismerethalmazának gyarapításában, alakí-tásában. Hiánya frusztrál, azt az érzést kelti, mintha nem történnesemmi, mintha nem lenne részünk, szerepünk a történésekben.10 A hírugyanezen retorikai-pragmatikai szükségleten alapszik, ugyanak-kor olyan közlési típusban valósul meg, amelyben a médium szerves,jelentésképző (vagy kioltó) szereppel bír. A médium integrált részea (média) műfajnak, alakítója a műfaj-konvencióknak és a szituációsválaszoknak.

A hír11 műfaja a globális média pletykája, amelyben a média minta történet kitágítója, illetve a személyes történet vagy beleélés kor-látozója kap szerepet. A hír tehát nem egyszerűen variánsa; meg-szüntetője is a pletykának. A részvétellel és bizalmassággal leszá-molva a szükségletet a történésből való kirekesztettség érzetévelfokozza az olthatatlan „információ- és átélés-éhségig”. Így lesz szi-tuáció-független igény, szükséglet nélküli szituáció, retorikai hely-zet nélküli információ: a kívülállás objektív, semleges ’jelentése’.

Objektivitás és semlegesség

„A média információáradata szemlátomást nem csupána felvilágosodást szolgálja, hanem újfajta,

bizonyos szempontból másodlagos értetlenséget is szül (…).”(Johann Baptist Metz: Memoria passionis, 2008)

A megfigyelői attitűd, kritikusabban fogalmazva az újságírói lustaságaz objektivitás írásmódjának megalapozója. A valóság átalakítását abemutatásban elutasító, önnön hitelességét a távolságtartásával hir-dető, elveit széles körben oktató és megkívánó zsurnalizmus alap-értéke ugyanakkor meglehetősen következetlen az objektivitástnem előíró, hanem leíró megközelítések fényében.12 Ezúttal az ob-

10Szvetelszky Zsuzsanna:A pletyka. Gondolat,

Budapest, 2002, 37–53.

11Ezúttal nem a bulvárhí-rek „alfajára” vagy alter-

natívájára gondolok, nema weblogokra, hasonlóannem az új újságírás elvei

szerint készülő, featureújságíráshoz kötődő szö-vegeredményekre. (Az újújságírás a valóság ábrá-zolása helyett a megbúvó

igazság keresésénekmódszere, a tényszerű-

ség felettes értékét a hoz-záállás szöveget és

diskurzust életre keltőerejével felváltva.)

12Ezúttal nem célom azobjektivitás elvének mély-reható történeti vagy funk-cionális tárgyalása, felve-

téseimet csupán mint a

809


jektivitást mint semleges, hitelesítő tárgyszerűséget, valósághűségettekintjük,13 és mint ilyet kérdőjelezzük meg.

A hírnarratíva14 egyes teoretikusok szerint éppen azt bizonyítja,hogy a történet elmondásában nem nyúltak bele az esemény sor-rendjébe. Ezek szerint a hírtörténet vagy hírelbeszélés nem „rendezi”,hanem bemutatja a tényeket, esemény-elemeket, ezzel a mindennapiélettel való semleges összekapcsoltságot hozza létre. Ugyanakkormások azt hangsúlyozzák, hogy a hír diskurzusának legjellemzőbbjegye az, hogy elemei az idő vagy tér szerint nem feltétlenül rende-zettek, hiszen elsősorban a hírérték-igénynek, és nem az esemény-sorrendnek kell megfelelni.15

Amiben teljes megegyezés mutatkozik, az a hír tényszerűségének(objektivitásának, semlegességének) mint szituáció-formáló és mű-fajalkotó jellemzőnek megragadása. Csakhogy fentiek alapján nemelsősorban arról van szó, hogy a hírben előadott eseményrend sem-legesen (nem értékelőn vagy torzításmentesen) kapcsolódik a min-dennapi élethez, hanem arról is, hogy a hír élet- és emberképe sem-leges. Hogy a hír nem ábrázolja, hanem létrehozza a semleges,értékmentes mindennapi életet, ez pedig szükségszerűen megkívánjaaz ember élete iránti semlegességét is. Másfelől, a tényszerűség a hír-szerűségnek rendelődik alá (vö. hírérdemesség és hírérték-kényszer),ami azt sugallja, hogy a tény kontextus-független, valamint azt, hogyvannak fontosabb, vagy nagyobb érdeklődésre számot tartó tények;ez utóbbi így a semlegesség ’erényének’ mond ellent.

„A hír fogalma eleve magában foglalja, hogy különböző néző-pontok felett áll.”16 A hír felettes perspektíváját, vitathatatlanságátbizonyító vélemény már tovább lép és léptet. A hírt olyan hiperin -formációvá teszi, amely képes alkotni is: az embertömeget életrehívni és éltetni.17 És ez a tömeg a semlegességnek tekintett véle-ményhiány végletes bizonytalanságában egyre éhesebb arra az in-formációra, amelyről úgy tudja, felvilágosítja.

Az online hír-újságíró retorikai készségei és technikai eljárásai

„A kifejezésbeli világosság rajongói (…) nem azzal törődnek,hogy mi hangzik jól, hanem csupán azzal, mi fejezi ki szabatosan,

és mi teszi érthetővé azt, amit kifejteni igyekszenek.Erre mondta valaki a kifejezésmódok e fajtájáról írván,

hogy egyfajta gondos hanyagság jellemzi az ilyen embert.”(Szent Ágoston: A keresztény tanításról, 12.24)

Ha Cicero szónokoknak adott tanácsait, a szónok eszményképétmegrajzoló gondolatait olvassuk, alapvetően két készség tűnik ki afelsorolt vonások közül. Az egyik a filozófiai műveltség, amely nél-kül senki nem beszélhet „különféle, jelentős tárgykörökről, áradószóbőséggel”, a másik az illőség; annak kívánalma, hogy „a jó szó-nok (…) mindenkor a helyénvalóhoz tudja igazítani a beszédét; mi-

retorikai meta-nézőpontlátványait sorolom.

13Jellemzi az állásfoglaláshiánya, a saját véleménymellőzése, a társadalom-

tudományok ’bevonása’(például ábrák, tábláza-

tok, adatok segítségével).

14„Hírfogalmunk az elbe-szélés ősi formájából

származik.” (RobertDarnton, idézi Denis

McQuail: A tömegkommu-nikáció elmélete. Osiris,

Budapest, 2003, 300).

15A hírforma sok aspektusaegyértelműen összefügg atényszerűségben megnyil-vánuló objektivitásra törek-

véssel. A hír nyelve„lineáris”: az esemény-be-számolót egyetlen dimen-zióban fejti ki, információ-

val, illusztrációval, idézettelés megvitatással kiegé-

szítve. A hírnarratívát jelenidejű címekkel múlt időbenközlik, és elkerülik a fikció-val társított konvenciókat.

16Anthony Smith, idéziDenis McQuail: i. m. 301.

17Jean Baudrillard: TheMasses: The Implosion of

the Social in the Media.In: Mark Poster (ed.):

Selected Writings.

810

Eleje:Layout 1 2010.10.18. 13:25 10 (Black plate)

után megszabta tárgykörét, úgy beszél majd, ahogy egy-egy tárgy-körről beszélnie kell (…)” (Cicero: A szónok, 36).

A szónok filozófiai elmélyültségével ellentétben a hírújságíróéppen fordítva; a hírírás által mélyed el a világ nagy kérdéseiben, ésnem megelőzően. Számára, ha úgy tetszik, a hírírás sokkal inkább afilozófiai bölcsesség módszere, semmint kifejeződése. Ez a felszínenmozgó, kereső felkészülés18 az írói tekintetet a belátás felett tartja, asemlegesség és tárgyszerűség átlátszó felületén. Így megóvhatja azokadatolás érzékenyebb módjaitól, attól, hogy vitát ébresszen, hogya megértetés, elfogadás retorikai szándékával lépjen elő.

Egyúttal kerülnie kell az illőséget a hallgatójához vagy tárgyá-hoz; illőnek leginkább ahhoz a médiumhoz (hírportálhoz) kell len-nie, amelynek gyakran változó tartalmai mellett egységes verbális,kommunikációs arculata van: az ismerősség és megszokottság ér-vényével gyűjthet tartalom-fogyasztókat. Az illőség problematikájaaz újságírás társadalmi-felelősség eszményében is megragadható: asajtó hitelét az a kifejezett szándék alapozta meg, hogy a közjóért,az eredeti és valóságos demokráciáért, a közönségért szól, az igaz-ságot szolgálja és nem az olvasótábort. Előbb tesz tehát eleget a híra valóság bemutatására vonatkozó követelménynek, mint a szitu-atív hallgatóságnak. Tárgyától független a hangneme, elveivel ésönmagával konzekvens a hozzáállása. Az illőség — ahogyan elsőrevélhetnénk — mindezt a „bulvárhoz”, az igénykielégítő, szórakoz-tató híríráshoz vezetné. Csakhogy az illőség nem igény-kielégítés,hanem a stílus alázata a tárgy iránt, a szónok megnyílása a hallga-tóságához, a szöveg beillesztése a helyzetbe. Olyan tudás, amely avalóság szenvtelen képének fenntartásában nem érvényesülhet.

Az újmédia hírtermelőivel, hírhivatalnokaival szemben támasz-tott elvárások egyik legfontosabbika az, hogy képesek legyenek hír-gyűjtő csapatokban dolgozni, és ezzel párhuzamosan bármilyenhírgyűjtő technológiát, módszert alkalmazni. Írástechnikájuk alap-vonása, hogy megbízható hírítélettel rendelkeznek, képesek határ-időre elkészülni, biztos erkölcsi érzékük van, jártasak a számítógé-pes alkalmazásokban, nem idegen tőlük a közösségi oldalak világa,és hajlandóak mindig új technológiákat megismerni. Hasznos, hajól kombinálják a vizuálist a verbálissal, a szöveget a fotóval, vide-óval, hangfelvételekkel, tehát képesek multimediális tartalmakatszervezni az interfészen. De megnyugtató kívánalom velük szem-ben az is, hogy vérükben legyen a zsurnalizmus.

Ezek az általános, leginkább egy újmédia-munkakörhöz előírhatófeltételek tovább árnyalódnak az olvasói-szövegfogyasztói szokásokismeretének fényében. Egy kutatás nyomán a következő jellemzők fi-gyelembevétele ajánlott: 1) a befogadó valójában nem olvas, hanemszkennel; leolvas inkább, mintsem elolvas. A szótárban történő kere-séshez hasonló folyamatban nem a lényeges gondolat, tétel után ku-tat, hanem azt dönti el, egyáltalán érdemes lesz-e a saját érdeklődé-se, kérdései szempontjából később elolvasni, szűrni, megérteni a textust.

University of California,Irvine, 1988, 207–219.18Elképzelhető, hogy az

online-hírszolgáltatás éshírfogyasztás alapgesztusa

a „serendipity”, a „szeren-cselelet” újmédiás örömé-ben fogan. A véletlenszerű

felfedezés, a keresésszándékától független ráta-lálás az interfészen bolyon-góknak, az újmédia böngé-

szőinek alapélménye. Defeltehető, hogy a hírtartal-mak előállítóinak is, akik a„ki tudja, mit találok (ki)?”

bátorságával és vakmerő-ségével akadnak tárgyuk-

ra. Természetesen nem vi-tatható el a módszertől aza Horace Walpole — a fo-galom megalkotója — által

kínált éleslátás sem,amellyel az eredetileg ösz-sze nem függők a keresés-ben és a következtetésben

összetartozóvá lesznek.

811


Egy válasz „fogódzóit” keresi olyan kérdésre, amelyet talán még felsem tett. Egy későbbi bevitelt fontolgatva áll a szöveghez: ez a hala-déknyerő áttekintés egyfajta mechanikus felderítés, amely már az on-line-hírek algoritmusának ismeretén alapszik. A „hogyan szokott ki-derülni” módszerével olvassa be a szokásos helyek kulcsszavait;mégsem szűr vagy válogat. Letapogat ott, ahol megszokta, hogy ta-pogatni kell. Sokan csak az első mondatot (szöveg-egységet) olvas-sák el minden bekezdésből, ennek ismeretében tehát a webes hír-írójobban teszi, ha a szövegegész és a bekezdések esetében is a fordítottpiramis elvét alkalmazza: mindent belesűrít a kezdetbe, és a csúcs abszt-rakcióját csak az igazán elszántaknak tartogatja. 2) Az olvasó kerülia hosszú, legördülő oldalakat, a szövegtől azt várja, hogy rövid és lé-nyegre-törő legyen. Pontosabban szólva a web-kereső elme irtózik atúl sok szótól, igényli a „rövid stílust”. A rövid stílus mint két prag-matikai kategória, a mennyiség (informatívan) és a mód (tömören) ke-veredése azonban meglehetősen félrevezető. Azt sugallja, hogy a rö-vidség önmagában az informativitás biztosítéka lenne, illetve azt, hogyami informatív, az feltétlenül rövid is. Ennek a megkérdőjelezhető, újkategóriának alparancsa, hogy az olvasót meg kell szabadítani a kog-nitív terhektől. Elkerülendő, hogy zavart okozó választások elé állít-sák, a kétértelműség homályába borítsák, hiábavaló találgatásokrakényszerítsék. Meg kell tehát menteni attól, hogy gondolkodjon, mertaz eltántorítaná attól a ténytől, amelyet, mint fókuszpontot, a szövegmegvilágít. A rövid stílus praktikus előnye nyilvánvaló, különösen azelőbb taglalt szkennelhetőség vagy könnyű nyomtathatóság szem-pontjából. A rövidség egyúttal tanulható reflex; a remediáció19 meny-nyiségi gesztusaként az online-hírírás alapkészsége a felére csökkentés.Ez a meghatározó elv voltaképpen a retorikai invencióba ágyazza amennyiséget, a diszpozícióba a feltalálást, az elokúcióba a megje-gyezhetőséget. Különös retorikai kánon épül, amely nem az eszme té-mához szűrt egységére, hanem a szűrés téma-alkotó koncepciójára épül.Mindezek mellett, 3) az olvasó jól szervezett szöveget és irányított ol-vasást remél. Irányítottat a hiperlinkek, szervezettet a kiemelések, ki-egészítések segítségével. A hiperlink a nem lineáris, „ténfergő”, „ke-rengő”, „asszociatív” olvasás biztosítéka: a híroldal más információihoz,vagy külső forrásokhoz kapcsolhatja az olvasót. A hipertext utalásokegyúttal megerősíthetik az olvasó igényét arra, hogy 4) hiteles forrásbólszerezze tényállományát. A kívülre utaló, kifelé mutató jelentésvonalakazt bizonyíthatják, hogy a hír írója igazat mond (hiszen ezt más szö-veg is alátámasztja), hogy teljes biztonsággal közöl (ismeri saját tör-ténetének eredetét, vonatkozásait, részleteit), hogy felkészült. Hite-lességét tehát vagy a megjelenés felülete vagy a linkek száma, kifelémutatása20 határozza meg, az adatbázis és algoritmus inkább, mint aközlő és a történet. Ez az éthosz már nem a közlő jelleméből, előme-neteléből, szakértelméből, hanem a személyes felelősség adattal tör-ténő helyettesítéséből, a figyelem elnyerésének kattintás-számmal bi-zonyított képességéből származik.

19Bolter és Grusin fogalmakorunk ellentmondó, kettős

parancsának eredménye:az azonnaliság (a mediati-záltság tudatából való kilé-pés) és a többszintű, sok-

szoros hozzáférés, ahipermediáció (a mediati-záltságra való reflektálás)

együttes meglétét jelöli.Annak a kívánságnak a ki-fejezője, hogy egyidejűlegmegsokszorozzuk a médi-

át, illetve a mediatizá cióvalamennyi nyomát eltűn-tessük. Mindkettő ugyan-

azon szándéknak, a repre-zentáción túli (és előtti)

valóság elérésénekdimenziója. A közvetlen-

séggel a reprezentációkorlátait lépjük át, a hiper -

me diációval a médium-sok szorozás válik autenti-kus élménnyé. Gyakorlatiértelemben a remediáció

adott médiumnak egy má-sikban létrejövő reprezen-tációja, és mint ilyen meg-

határozó jellemzőjeaz új di gitális médiának.

(Reme diation.Understanding New

Media. MIT Press, Cam -bridge, MA, 1999, 45–53.)

20Minél inkább önrefe-rens, ugyanazon honlap

egyéb szövegeire történőaz utalás, annál kevésbé

tűnhet hitelesnek a hírírója: saját hírei válhatnak

új, feltárt események,tények, okok igazolóivá.

Ugyanakkor a belső-külsőutalások kérdése irrele-

vánssá válik, ha a szerző

812


Az online hír újságírójának a ’szemgolyókért folytatott küzde-lemben’ — fenti igényeket figyelembe véve — többféle feladatavan. Keresést és véletlenszerű rátalálást kell indukálnia tulajdon(kereső) hozzáállásának kivetítésével és szövegszervezői (iránykí-náló, térképészeti) munkájával. Intertextuálisan kell alátámaszta-nia tényszerűségét, vonatkozó reprezentációkkal kell eltűntetnietulajdon reprezentációjának határait. Témájának feltalálásában a rö-vidséget, elrendezésében a stílust kell érvényesítenie; ezzel a tarta-lomszolgáltatás és befogadás megismerhető algoritmusát kínálva.

Tekinthetjük ezt újretorikai gyakorlatnak, esetleg az újmédia-re-torika gyakorlataként, de feltételezhetjük azt is, hogy ez a retorikusmegszűnése vagy helyettesítése a heuretikus által.

Gregory L. Ulmer21 vezeti be a retorikát mint beszédmódot fel-váltó fogalmát, az új műfajteremtő eljárást: a heuretikát. Olyan mód- szertanként írja le, amely a kritikai és értelmező megközelítéseket akreatívval, a produktívval kapcsolja össze. A heuretika az invenció,a feltalálás módszere, a kísérletezés programja. A heuretikus alkotófolyamatban különböző, széttartó elemeket rendelünk a keresés egymozzanatához. A feltalált elemek szervezése felfedezés-központú,nem a másikra irányuló meggyőzés vezérli. Így a retorikai feltalálásaz újítással, az innovációval módosul: az asszociációk, a felfedezé-sek, az értelmezések alkotó folyamattá válnak. Ken Feinstein22 aheuretikát mint az információ létrejöttének logikáját és az újmédiakommunikáció eljárását értelmezi, és általa-vele a retorika halálátjósolja.

Bekerítve

„(…) sohasem erősködöm majd,hogy véleményem csalhatatlanabb, mint a tiéd.”

(Cicero: A szónok, 71.)

A retorika apológiája nem válhat törvényszerűen a hír vádbeszéd-évé. Ami tehát megvédi a retorikát, nem szűnteti meg közvetlenüla hír-világát. Annál is kevésbé, hiszen a hírmondó szándék, minterre utaltunk, az emberi kultúra egyik legalapvetőbb igényére, aközlés legfontosabb retorikai funkciójára (a logoszra, az értelmiszándékra, a tanításra) vezethető vissza. Azt ugyanakkor félreve-zető volna állítanom, hogy nem volt tudatos a retorikus és a hír-szerű szétválasztása, szembesítése, a hír aretorikus (deretorizált)jellegének feltárása.

Mert bár nem szükségszerű, hogy a hír kívül álljon a retorikain,mégis úgy tűnik, hogy ugyanazért a szimbolikus területért küzde-nek, egymást kioltva, kirekesztve vagy élettelennek és érvényte-lennek mutatva.

Ott, ahol a hír hirdet, a retorika válik mutatvánnyá, ahol a reto-rika szól, a hír lesz világtalan.

neve ismeretlen, vagyszámolunk egy adott hír-

tartalom felhasználásá-nak és kölcsönzésének

internetes módjaival.

21Előbb Teletheory (1989),később Heuretics. The

Logic of Invention (1994)című munkájában találko-

zunk a fogalommal.

22The Heuretics ofInformation. The Death

of Rhetoric, 2004.http://www.egs.edu/media

phi/main/ken-feinstein-the-heuretics-of-information.html

813


Tömegmédia,manipuláció, közösségNehéz lenne vitatni, hogy a tömegmédia jelenségei egyre fontosabbszerepet játszanak számunkra. Különösen, ha történeti perspektívá-ban szemléljük a társadalom ezen szegmensének jelentőségét, akkorlátszódik igazán, hogy milyen jelentős változás játszódott le az el-múlt időszakban. Amíg a premodern társadalmakban a nem a helyiközösségekből származó információ legfeljebb a közösség szűk körűvezetőrétege számára bírt közvetlen jelentőséggel, addig manapsága tömegmédiából származó, minket a távoli(bb) világ történéseivelösszekötő információk mindannyiunk napi tájékozódását döntőenbefolyásolják. Magának a tömegesen használt médiaforrásnak egyreszélesebb körben való elterjedése is ezt a változást mutatja. A 18. szá-zad egyik legnépszerűbb tömegmédiája, a könyv esetében elegendővolt pár ezres olvasóközönség, hogy igazi „bestseller”-ről beszélhes-sünk (mint például Goethe ilyen példányban elfogyott, generációkatorientáló Wertherje esetében), napjainkban azonban joggal panasz-kodhat egy kereskedelmi csatorna műsorigazgatója, ha az estifőműsoridős programja csak fél millió embert vonz.

A fokozott figyelem társadalmi környezetünk átalakulását jelzi.A korábbi zárt kisközösségek nagy intimitást és a kapcsolatok teljes-séget nyújtó társulása helyett az embereknek egyre szövevényesebbviszonyokban, különböző szervezetekben, munkájukhoz kötött, sza-badidős és állampolgári tevékenységük szerveződéseinek bonyolulthálózatában kell nap mint nap eligazodniuk. Ebben a megváltozott hely-zetben bizonyosan nem elégséges már a személyes érintkezések soránnyerhető információ a körülöttünk lévő jelenségek értelmezésére. Min-dennapi kommunikációnk egyre inkább ráutalt a tömegmédián ke-resztül nyerhető hírekre, tudósításokra is. Ez a döntő átalakulás kö-vetkezménye azonban nem csupán az lesz, hogy az embereket egyretöbb, őket kiszolgáló, a tömegmédiából származó olyan információ ve-szi körül, amely a tájékozódásukat segíti. Ezen változás eredménye-képpen ugyanakkor ezen információk felügyeletére egyre kisebblesz az esélyük. A hagyományos, zárt közösségek esetében ugyanis min-dig volt alkalom arra, hogy a hírek hitelességéről meggyőződjünk (mégha a kisközösségek kommunikációjában nem hangsúlytalan pletykaesetében ez nem mindig a legegyszerűbb feladatot jelenti), de a tö-megmédia által közvetített információk esetében erre csak a legritkábbesetben van mód. A tömegmédiából származó hírek hitelességét csaka tömegmédia egyik más forrása alapján kontrolálhatjuk az esetek túl-nyomó többségében, hiszen többnyire a személyes tájékozódásra, vagya jelenlétre sem idő, sem lehetőség nem adódik.

BOGNÁR BULCSU

1970-ben született Szom-bathelyen. Felsőfokú ta-nulmányait a BerzsenyiDániel Tanárkép ző Főisko-lán és az ELTE Szociológi-ai Intézetében végezte,2003-ban doktorált. Jelen-leg a PPKE BTK Kommu-nikáció és Média Intézeté-nek docen se. Legutóbbiírását 2008. 9. számunkbanközöltük.

A társadalmi környezetátalakulása

814


A tömegmédia működése tehát egyre inkább saját információ-szerző és továbbító logikája által meghatározott, és csak áttételesenreflektál az emberek részéről megfogalmazódó igényekre.1 Ez azönállósulás pedig egy olyan társadalmi változás során következikbe, amely a tömegmédia egyre inkább kiterjedő szerepét mutatja azemberek nem csupán hétköznapi tájékozódásában. Ez leginkábbabban mutatkozik meg, hogy a világról formált képünket egyre job-ban meghatározza az, amit arról a tömegmédia közvetít. Egyre ke-vésbé lehet kivonni magunkat ilyen módon a hatása alól, nem csu-pán az információkkal való ellátottság tekintetében, hanem azzalkapcsolatban is, hogy miképpen érzékeljük, értelmezzük a szemé-lyes és távolabbi környezetünket, mint valóságot. A tömegmédiaáltal kínált valóság azonban a fentiek mellett különös jelentőséggelbír a társadalmi közbeszéd tekintetében is. Mindannyiunk közösvilága, a társadalom számára fontos kérdések vonatkozásában iskétségtelen a tömegmédia hatása. A tömegmédiában való jelenlétalapvetően kijelöli, hogy az emberek mely társadalmi kérdéseketérzékelik közügyekként, s abban is szerepe van a tömegmédiának,hogy az általa tálalt, társadalmilag relevánsnak tűnő kérdésekrőlmilyen álláspontok rajzolódnak ki. A nyilvánosság tehát ezer szá-lon átszőtt a tömegmédia valóságkonstrukciója által.

Nem kell a tömegmédia jellegzetességeit részletekbe menőenvizsgálni, hogy mindannyiunk számára szembe szökő legyen a tö-megmédia hatása. Elég, ha csak a tömegközlekedési eszközökönszerzett tapasztalatainkra gondolunk. Miközben óhatatlanul része-seivé válunk utastársaink párbeszédének, gyakran tapasztalhatjuk,hogy ezekben a beszélgetésekben a sorozathősöket, a bulvársajtócímlapján szereplő „celebeket” gyakran emlegetik. Miképpen rend-szeresen találkozhatunk a beszélgetésekben a velük kapcsolatos,gyakran sikamlós, szenzáció értékű, vagy ekképpen megformált, devalójában jelentéktelen eseményekkel is. Ezeket a társalkodásokathallgatva könnyen támadhat aztán az a benyomásunk, hogy a be-szélgetőtársak számára személyesen nem ismert, valamely kereske-delmi csatorna műsorvezetőjének magánélete sokkal inkább lénye-ges, mint a közvetlen szomszédságában élő idős néni problémája.

Nem véletlen tehát, hogy a tömegmédia társadalmilag egyre je-lentősebb szerepe magával hozta a tömegmédia bírálatát is. A fentijelenségben ilyen módon a személyes kapcsolatoktól való elfordu-lást, a társadalmi szolidaritás megszűnését és a tömegmédia általkeltett valóság dominanciáját érzékelik. Ennek eredményeképpenpedig az erős kötéssel rendelkező kisközösségek erózióját, a társaskapcsolatok lerombolását, az emberek atomizálódását szokás leg-inkább kiolvasni, ami egyaránt a tömegmédia befolyásoló hatásávallenne összefüggésben.

A tömegmédia manipuláló hatását érzékeljük az általa is generáltközbeszéd tartalmainak értelmezésekor is. A tömegmédia ugyaniselőszeretettel állít szenzációs, az emberek figyelmét rövid időre in-

1A tömegmédia sajátosracionalitásáról, működé-sének jellegzetességéiről

lásd részletesebbenNiklas Luhmann:

A tömegmédia valósága(Gondolat, Budapest,2008) című munkáját.

A tömegmédia hatása

A tömegmédia bírálata

815


tenzívebben megragadó híreket, tudósításokat a középpontba, mígaz ilyen jegyekkel nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem rendelke-ző, ámde mindannyiunk jelene, jövője szempontjából releváns in-formációk nem feltétlenül kerülnek a híradások címlapjára. Nagyongyakran találkozhatunk azzal is, hogy egy tágabb közösség életét alap-vetően befolyásoló eseményről nem, vagy csak tendenciózusan, azösszefüggéseket erősen leegyszerűsítetve tudósít a média. A sokakszámára a közügyek megjelenítésére és az e kapcsán megfogalma-zódó alternatívákról való felelős döntésre szerveződő nyilvánosságéppen a tömegmédia hatalma által nem tudja társadalmilag oly fon-tos szerepét betölteni.2

Nehéz lenne állítani, hogy a tömegmédia működése kapcsánmegfogalmazódó bírálatok, félelmek, az értelmiségi közbeszédbenés az utca emberének értelmezésben is jelen lévő morális pánik tel-jes mértékben alaptalan lenne. A tömegmédia bizonyos jelenségei,annak negatív hatásai okkal okozhatnak felháborodást. A tömeg-médiáról szóló közbeszéd azonban elsősorban a média kapcsánránk leselkedő veszélyekre összpontosít. Mindezen véleményekigazságtartalmait nem vitatva, de a tömegmédiáról alkotható telje-sebb képre törekedve, ajánlatos azért a jelenségkör több szegmen-sét is szemügyre vennünk.

Érdemes ehhez röviden a tömegmédia erőteljes bírálóinak a né-zőpontjába is belehelyezkednünk. A tömegmédia negatív hatásaittúlhangsúlyozók a közösség iránti aggódásukban a tömegmédiátgyakran minden rossz okainak állítják be, amely a közösség egysé-gének, erejének a felszámolására szerveződött. Ezekben az össze-esküvés-elméletekre erősen emlékeztető értelmezésekben azonbannem csupán az értelmezési séma egyszerűsége, rövidre zártsága ésilyen módon alacsony magyarázóereje kárhoztatható, hanem amegvédendő közösség tagjairól óhatatlanul kialakított kép is. A tö-megmédia kapcsán megfogalmazott morális pánik és az attól valófélelem, hogy az általa megjelenített valóságkép rátelepszik az em-berekre, teljesen felszámolja önálló tájékozódásuk lehetőségét, egyolyan emberképet feltételez, amely az értelmezés logikájából adó-dóan az embereket magatehetetlen, könnyen befolyásolható, ön-magában tájékozódni képtelen egyéneknek tekinti. Az ember ezenmegközelítése szerint az teljes mértékben kiszolgáltatott a tömeg-média káros hatásának, hiszen semmi sem predesztinálja őt arra,hogy a negatív befolyástól függetlenné tegye magát.

Ez a tömegmédiában minden körülmények között annak csupánlehetséges negatív hatásait érzékelő nézőpont olyan erős a közéletidiskurzusban, annyira magától értetődően azonosulunk annak igaz-ságával, hogy a legritkábban vetünk számot annak tartalmaival. Ke-véssé reflektálunk arra, hogy egyrészt, ha az ember valóban ennyiresaját értékorientáció híján lévő lény lenne, akkor a tömegmédiaimmár több évszázados hatásának eredményeképpen a minden-kori médiahatalom totális befolyásolása alatt senyvedő robotokká

2Ennek a nézőpontnak sokforrása van. Leginkább a

kritikai társadalomelméletiiskola képviselőihez kap-csolják, de a konzervatív

hagyományban is hangsú-lyosan jelen van. Elméletiszinten ennek talán legki-

dolgozottabb megközelíté-sét Jürgen Habermas adtaA társadalmi nyilvánosság

szerkezetváltozása(Századvég – Gondolat,

Budapest, 1993)című munkájában.

A tömegmédianegatív hatásainak

túlhangsúlyozása

Az emberek értékorientációja

816


vált volna, ami bizonyosan nem felel meg hétköznapi tapasztalata-inknak. (Másrészt akár az utóbbi évek közéleti, politikai eseményeiis nehezen lennének értelmezhetőek az előbbiek feltételezése men-tén.) Másfelől megfontolandó az is, hogy az ember végletes esen-dősége miatt a tömegmédiával szemben őket mindenáron megvé-deni akarók emberképének az is komoly problémája, hogy ha azegyének ennyire autonómia híján lennének, akkor a tömegmédiahatásának legyőzése után sem lehet arra számítani, hogy bármelykülső, negatív hatás esetében képesek lennének belső értékeik men-tén cselekedni. Vagyis az emberek védelmére szerveződő diskur-zus tagjai implicite a mellett érvelnek, hogy az emberek kézi irá-nyítás nélkül képtelenek boldogulni, amely nézőpontból másfelőlegy végletesen paternalista ember- és ezen alapuló társadalomképbontakozik ki.

Természetesen nem vitatható, hogy a jelen társadalma sok olyantendenciát mutat, amelyek bizonyosan nem teszik alaptalanná a kö-zösségeket érő negatív hatásokkal szembeni fokozott védelem aka-ratát. Hiszen az utóbbi évtizedekben növekedett azoknak a margi-nalizálódó csoportoknak és egyéneknek az aránya, akik számárasokkal nehezebben értelmezhető a média üzenete, s akik inkábbhajlamosak az ezekben ábrázolt önbíráskodásra, agresszióra, mintazon, minden bizonnyal többségi csoportok tagjai, akik nem feltét-lenül példaként értelmezik az erőszakos cselekedeteket. Nem fe-ledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy mindenkor a médiá-nak tulajdonított negatív szocializációs minták az esetek túlnyomótöbbségében nem a médiából származnak. A perifériára szoruló,többszörösen hátrányos helyzetű csoportok azon önbíráskodó, ag-resszív magatartása, amely sok esetben kétségtelenül szemben áll atöbbségi értékekkel és cselekvési stratégiákkal, sokkal inkább a kö-zösségben szocializált mintákból, mint a tömegmédiából származtat-ható. A családi közösség és a csoport jellemző érintkezési szabályai,konfliktusmegoldási stratégiái rajzolják ki azt a sajátos életvilágot,amely aztán — éppen ebből a szocializációs mintából adódóan — nyi-tottságot mutat a tömegmédia a többségi társadalmat veszélyeztetőtartalmainak befogadására.

Ez a hatás azonban — minden ellenkező állítás ellenére — köz-vetlenül nem levezethető a tömegmédia működéséből. Egyrészt haa közösségek integrációját veszélyeztető magatartások a tömegmédiahatásának lennének betudhatók, akkor mindazok, akik ennek a ha-tásnak kiteszik magukat, bizonyosan hasonló cselekvésekre ragadtatnákmagukat. Mindannyiunk hétköznapi tapasztalata mutatja, hogynincs erről szó. Azok a társadalmi csoportok esetében, ahol a csalá-di, kisközösségi értékrend a tömegmédiában jelen lévő agresszióval,bűnözéssel, túlzott szexualitással, intoleranciával szembeni, vagy at-tól független cselekvésekre késztett, ott a médiának ezen hatásai je-lentéktelenek. Nem lényegtelen az sem, hogy a tömegmédia üzene-tét aligha lehet egységesnek tekinteni. A tömegmédia átütő hatásáról

A negatívszocializációs minták

A tömegmédiaellentmondó

tartalmakat közvetít

817


pedig felettébb problematikus úgy beszélni, hogy az maga is sokszoregymásnak homlokegyenest ellentmondó tartalmakat közvetít.

A tömegmédia üzenete, tartalma másrészt sohasem tud teljesenfüggetlenné válni az őt körül vevő társadalomtól. A modernitás sok-féle racionalitást megengedő jellege mellett ezek az egyes részterüle-tekre (gazdaságra, jogra, tömegmédiára stb.) jellemző sajátosságokmindig ráutaltak az egymáshoz és az ember pszichés rendszeréhezvaló kapcsolódásokra.3 A tömegmédia jellemző elkülönülése a társa-dalom egyéb szegmenseitől tehát együtt jár azzal az ezer szállal valókapcsolódással, ami másfelől össze is köti a többi területtel. Ez a fel-tétele annak is, hogy az emberek ne forduljanak el a tömegmédia üze-netétől, és ezen múlik az is, hogy a tömegmédia információja megta-lálja a közönségét. Sokkal inkább kölcsönönös, ámbár nem feltétlenülegyenlő viszonyról van szó, mint olyan egyirányú folyamatról, ami-ben a tömegmédia a manipuláló és közönsége a manipulált lenne.A tömegmédia üzenete mindig függ a befogadó preferenciáitól, ér-tékválasztásaitól még akkor is, ha azokat korlátozott módon magaa tömegmédia is képes formálni. A tömegmédia hírei, tudósításai ésaz emberek szórakoztatását szolgáló programok egyaránt csak ab -ban az esetben jutnak el sikeresen a közönséghez, ha illeszkednekazok kognitív sémáihoz és társadalmilag rögzült elvárásaihoz. Ezekaz elvárások pedig a társadalom interszubjektív világában alakulnakki, többnyire a tömegmédia befolyásától függetlenül.

A világ megismerésére vonatkozó beállítódásunk, nézőpontunk,értékrendünk, szemantikánk elsősorban a személyes kommuniká-ciók egymásra vonatkozó, bonyolult viszonyrendszerében jön létre.Az ember ugyan magával hozza a közösségbe szerveződés képessé-gét, de véleménnyel, értékekkel bíró individuummá csak a társada-lom viszonyrendszerében válik. A szülőkkel, és leginkább az édes-anyjával, a „jelentős másikkal” való kommunikációban születnekmeg a később olyan magától értetődő elköteleződéseink, választásai -nak.4 Ennek az elsődleges szocializációt jelentő folyamatnak a végénsajátítja el az egyén az „általános másik”, a társadalom nézőpontjátis. E hosszú „mediációs” (Sartre) folyamat végén válnak belsővé azoka beállítódások, értékek, konfliktusmegoldási stratégiák, amelyeketaz egyén a közösség és saját maga jegyeinek is értelmez. Ez a nemegyszerűen csak kognitív tanulási folyamat érzelmi elköteleződésselis átszőtt, és erős identifikációt alakít ki. A saját identitás és a társa-dalmi világ szubjektív elsajátítása ugyanannak a szocializációs fo-lyamatnak két oldalát jelenti. Egyrészt megtanulunk azonosulnimagunkkal, másrészt elsajátítjuk a minket szocializáció közösségértékrendjét, beállítódását is. Személyes és társadalmi identitásunkebben az érzelmileg átitatott kommunikációban születik meg.

Nemigen kell hosszan érvelni az mellett, hogy ebben a gyermekés édesanyja közötti interakcióban létrejövő identitásban és való-ságértelmezésben nem igazán jelentős a tömegmédia szerepe, mégha a kisgyermekkorban a tömegmédiával töltött idő kétségtelenül

3A modern társadalomezen jellegzetességéről

lásd részletesebbenNiklas Luhmann alapvető

munkáját, a Szociálisrendszerek (AKTI

– Gondolat, Budapest,2009) című írását.

Elsődleges szocializáció

4Ezen megközelítésnekelsősorban George

Herbert Mead a forrása(A pszichikum, az én

és a társadalom szociál - be havi orista szempont-

ból. Gondolat, Budapest,1973), de — mások mellett

— hangsúlyozottan jelenvan Peter L. Berger és

Thomas Luckmann felfo-gásában is, leginkábbA valóság társadalmifelépítése (Jószöveg,

Budapest, 1998) címűírásukban kibontott

elképzelésben.

Másodlagosszocializáció

818


növekedett is az elmúlt évtizedekben. Ez az utóbbi hatás ugyanis alap-vetően nem az elsődleges szocializáció mintáit írja felül, hiszen a mé-dia percepciója a többnyire már az elsődleges szocializációban ki-alakított orientációkon alapul. Tehát a gyermek elsősorban azotthon elsajátított értelmezési készlet segítségével magyarázza és ér-telmezi a médiafogyasztás során érzékelt tartalmakat, és nem for-dítva, a tömegmédia tartalmai alapján sajátítja el személyes identi-tása és társadalmi tájékozódása mintáit.

Minden további társadalmi hatás tehát a „jelentős másikakkal”, acsaládi kisközösségekben elsajátított beállítódáson, értékorientációnnyugszik. A modern társadalmakban egyre nagyobb szereppel ren-delkező másodlagos szocializáció teljes mértékben ráutalt az elsődle-ges szocializáció folyamatára. Nem építhet fel szubjektív valóságot asemmiből, csak arra a személyes és társadalmi identitásra támaszkodhat,amelyet az elsődleges szocializáció kialakított. Ez a viszonyrendszerjelöli ki leginkább a tömegmédia szerepét és mozgásterét is. A má-sodlagos szocializáció intézményesített, leginkább az oktatási rend-szerben testet öltő viszonyrendszere mellett, nem intézményesített má-sodlagos szocializációs csatornaként jelenik meg — mások mellett —a tömegmédia által közvetített üzenet a számunkra. A tömegmédia tar-talmainak elemi értelmezése (hasonlóan a másodlagos szocializációegyéb, például a kortárs csoporthoz kapcsolódó, vagy iskolai formá-ihoz) tehát mindig visszautal az elsődleges szocializációban elsajátí-tott azon sémarendszerre, amely a világban való tájékozódásunkat le-hetővé teszi. Jól látható ebből a folyamatból, hogy a tömegmédiasohasem képes önmagában identitást teremteni, hanem hatása csak min-dig a meglévő kognitív és érzelmi sémarendszerre hagyatkozva lehet.

Aligha lehet érvelni a mellett, hogy ennek a hatásnak az erősségeösszemérhető lenne az elsődleges szocializáció hatékonyságával. Ter-mészetesen ez éppen úgy vonatkozik a tömegmédiából jövő infor-mációkra, mint az intézményesült, iskolai másodlagos szocializáci-óra. (Többek között ez áll annak hátterében, hogy a pedagógusokmég oly lelkes erőfeszítése is miért végződik gyakran kudarcokkal.)Annál inkább is így van ez, mert az elsődleges szocializáció hozzalétre azt a világlátást, amely minden későbbi, világra vonatkozó tá-jékozódásunkat kijelöli. Másfelől pedig az elsődleges szocializációegy erősen érzelmileg motivált identifikációt jelent, amely a másod-lagos szocializáció folyamatában egyáltalán nem teljesül olyan nyil-vánvalóan. (Az iskolai nevelés egyik kulcskérdése éppen ezért azlesz, hogy a tanár mennyire képes személyes, bizalmas viszonybakerülni a tanulókkal, mert ennek hiányában meglehetősen kis esélyvan arra, hogy akár az ismeretszerzés hatékony legyen, akár a ne-velő intézmény és a többségi társadalom értékrendjével magától ér-tetődően azonosuljanak a tanulók.)

A tömegmédia működése kapcsán gyakran kialakuló morálispánik, félelem nagyon kevéssé vet számot ezekkel a percepciós ésszocializációs kérdésekkel. Jól mutatja a beállítódás nyilvánvaló el-

A kétféle szocializációviszonya

Nevelés és világlátás

A tömegmédiaműködése kapcsán

kialakuló morális pánik

819


fogultságát, hogy amíg a másodlagos szocializáció legfőbb intéz-ményesült területe, az iskola kapcsán gyakran megfogalmazódnaka közvetítés nehézségei, és az aggodalom azzal kapcsolatban, hogyminden erőfeszítés ellenére az oktatási rendszer nem tölti be szere-pét a társadalmilag releváns ismeretek és a közösség integrációjatekintetében, addig a tömegmédia kapcsán ezek a félelmek csak alegritkábban fogalmazódnak meg. Többnyire azzal a magától érte-tődőnek gondolt állásponttal találkozhatunk, hogy a tömegmédia(különösen annak negatív) üzenete azonnal erős hatást vált ki a kö-zönségben, s azonnal megtalálja a kapcsolódásokat, hogy aztánmajd a közösség dezintegrálódásában fontos szerepet játsszon. Haazonban túl akarunk lendülni a „jót nehéz, a rosszat könnyű meg-tanulni” hétköznapi bölcsességén, és a tömegmédia és egyéb tár-sadalmi jelenségek kapcsán megalapozottabb véleményhez szeret-nénk jutni, akkor nem haszontalan a jelenségkör komplexebbmagyarázatára törekedni.

Az intézményesített és nem intézményesített másodlagos szocia-lizáció hatékonyságát mindig az elsődleges szocializáció által kiala-kított kognitív és érzelmi sémák jellemzői határozzák meg. Ennekvan döntő szerepe abban, hogy a másodlagos szocializáció, vagy bár-mely felnőttkori társadalmi impulzus milyen hatásokat, milyen re-akciókat alakít ki az egyénben. E vonatkozásban nincs döntő különb-ség az iskolai és a tömegmédia által kínált szocializációs minta között.Mindkét esetben azon múlik a hatás nagysága, hogy mennyire tudhagyatkozni az elsődleges szocializáció során kialakult beállítódá-sokra. Nem véletlen tehát, hogy az iskolai sikeresség elsősorban azonmúlik, hogy a családi környezet nyelvi kódja, szemantikája, kulturá-lis tőkéje, értékorientációja mennyire illeszkedik az iskolában képvi-selthez és számon kérthez.5 A tömegmédia üzenetének értelmezéseesetében sincs ez másképp. Az elsődleges szocializáció során belsővétett beállítódás, identitás jelöli ki alapvetően, hogy a média sohasemegységes üzenetéből mi az, ami a már rögzített, stabil identitássalrendelkező felnőtt, vagy az e tekintetben is csak formálódó fiatal szá-mára könnyű kapcsolódásokat, vagy egyenesen példát, útmutatástjelent. Ennek van elsődleges szerepe abban, hogy mondjuk a gyere-kek a Magyar népmesék elgondolkodtató, lassú mozgású, „történés-szegény” nyelvi és képi játékai, „logikai feladványai” (lásd példáulAz okos lány történetét), vagy a „gyerekeknek szóló” kereskedelmirajzfilmcsatornák minden pillanatban eseményt produkáló, de rend-kívül egyszerű építkezésű, intellektuális kihívást aligha jelentő tör-ténetei és félelmet keltő, agresszivitással jellemezhető szörnyhőseiiránt mutatnak-e fogékonyságot.

A tömegmédia hatása tehát mindenekelőtt az elsődleges szocia-lizáció tartalmán múlik. Ha ennek jellemzői a többségi társadalomkülönböző társadalmi miliőihez tartozó,6 de egyaránt a társadalomintegrációjához hozzájárulni képes tartalmait fejezi ki, akkor a tö-megmédia a közösség szempontjából negatív üzenetei hatástalanok

A másodlagosszocializáció hatása

5A kérdéskör kiterjedtirodalmából hadd utaljakitt csak Pierre Bourdieu

nagy hatású munkássá-gára. (Többek között

Az iskolai kiválóság és afrancia oktatási rendszerértékei című írására, in:Bourdieu: A társadalmi

egyenlőtlenségek újrater-melődése. Gondolat,

Budapest, 1978, 71–128.)

6Fontos hangsúlyozni,hogy itt a többségi társa-dalom alatt nem egy min-den tekintetben egységesviláglátást, teljes mérték-

ben érintkező értékrendetértek. E fogalom alatt

(régebbi kategóriákkaléve) nagyon különböző

társadalmi osztályok,rétegek (újabb, tartalmi-lag is más összefüggé-

sekre utaló megfogalma-zás szerint) heteronóm

miliők lehetnek, amelyek

820


maradnak. A közösség integrációját az veszélyezteti, ha az elsődle-ges szocializáció olyan mértékben elszakad a többségi beállítódástól,értékrendtől, hogy attól lényegileg különböző, sajátos életvilágothoz létre. Egy, a kisközösségre jellemző beállítódást, amely adottesetben a többségi értékrenddel szembeni tartalmakkal jellemezhető,s gyakran alkotmányosan és törvényesen is tiltott cselekményeketrészesít előnyben (mint például konfliktus helyzetben a fizikai erő-szak használata, a nem legitim hatalomgyakorlás eszközei, az önbí-ráskodás, az önálló erőszakszervezetek stb.). Ez a társadalmi kihívásazonban alapvetően nem a tömegmédiából érkezik. Még csak arrólsincs szó, hogy ezek a marginalizálódott, de egyre nagyobb arány-ban jelenlévő csoportok7 a tömegmédia „káros üzenete” miatt ala-kították volna ki sajátos értékrendjüket. Sokkal inkább a társadal-miságot megjelenítő közösségben, és (az összefüggések személyesvonatkozásait szemlélve) az egyének életútjában az elsődleges szo-cializáció mintáiban keresendők az okok. (Előbbiben ugyan jelenvan a tömegmédia hatása is, de semmiképpen sem domináns té-nyezőként, az utóbbiban szinte súlytalan szereppel rendelkezik.)

Mi következhet és mi nem a fentiekből? Semmiképpen sem kívánez a gondolatmenet a tömegmédia ellenőrzése, szabályozása ellen ér-velni. Ellenkezőleg, a tömegmédia sajátos racionalitása, a társadalmikommunikációból való célzatos, az informatív–nem informatív meg-különböztetést középpontba állító szelekciója is megkívánja a jogi sza-bályozást. Azt a külső beavatkozást, amely biztosítja, hogy a tömeg-média tartalma ne szakadjon el a társadalom egyéb részterületeitől,s alkalmazkodjon az egyének pszichés struktúrájához is, s harmad-részt pedig ne okozzon olyan fokú irritációt a számukra, ami rövididőre vagy tartósan zavarja, vagy ellehetetleníti megfelelő reakcióju-kat. A jogi szabályozás és felügyelet a tömegmédia hatékony műkö-désének is záloga. Ezt a szabályozás azonban kellő körültekintésselkell megalkotni és a megváltozott helyzethez mérten fokozatosan for-málni, hogy egyrészt tered adjon a tömegmédia sajátos működésének,másrészt pedig megfeleljen a társadalom egésze integratív érdekei-nek is. Vagyis kellőképpen rugalmas legyen az egyes társadalmi osz-tályok, rétegek, miliők saját nézőpontja, szemantikája, kulturális tő-kéje irányában, de határozottan lépjen fel minden olyan tartalommalszemben, amely a tágabb közösség sokféle, de alkotmányosan rögzített,egységes értékrendjét veszélyezteti.

Ugyanígy fontos a normasértések hatékony szankciója is, ami nemengedi, hogy a normaszegés szélesebben kiterjedjen és végeredmény -ben növelje a szakadékot a tömegmédia, a társadalom egyéb terüle-tei és az emberek között. Nagyon kevéssé látják be, különösképpena közéleti diskurzusban a tömegmédia álláspontját megjelenítők szá-mára nem magától értetődő, hogy ez a (Magyarországon csak alacsonyhatékonysággal működő) szabályozás nem csupán a társadalom in-tegrációjának a védelmét szolgálja, hanem a tömegmédia sikeres mű-ködését is ez biztosítja. Ha ugyanis a jogi szabályozás hiányai és a szank-

különböző szemantikájaazonban még sem annyi-ra ellentétes és kizáróla-

gosságra törekvő, hogy atársadalom integrációját

veszélyeztetné.

7Egyre gyakrabban jelenikmeg a hétköznapi diskur-zusban és a nagypolitiká-

ban is az a rövidre záró,az összefüggéseket

végletesen leegyszerűsí-tő vélemény, hogy itt a

hazai romaság integrációsproblémáiról lenne szó.

A jelenbeli magyar társa-dalom ezen problémája

azonban hangsúlyozottannem tekinthető egyszerű-

en roma-kérdésnek.Az elmúlt évtizedek

gazdasá gi, társadalmiátalakulásának azon

vesztesei ugyanis, akik atöbbségi társadalom

értékrendjétől lényegeseneltérő közösségeket

alakítottak ki, nem azono-síthatók kizárólagosanetnikai jegyek alapján.

Normasértésekszankciója

821


ciók esetleges érvényesítése miatt a tömegmédia kevésbé illeszkedika társadalom egyéb részterületeihez, és legfőképpen az egyének pszi-chés struktúrájához, akkor a tömegmédia társadalmi relevanciája iscsökkeni fog. Vagyis akkor egyre kevésbé tarthat számot a társada-lom egészének, vagy egyes társadalmi csoportok érdeklődésére,8 ez-zel pedig a tömegmédia saját sikerességét veszélyezteti.

A tömegmédia és társadalom kapcsolatának itt bemutatott ösz-szefüggéseiből másfelől az következik, hogy nagyon kevéssé haté-kony az a kiterjedt bírálat, ami a tömegmédia működését övezi.Annál inkább is, mivel a tömegmédiával összekapcsolt atomizáló-dás, értékrendvesztés (tágabban a vele kapcsolatos morális pánik)nem elsősorban a tömegmédiának tulajdonítható. Legyen bármi-lyen hatékony is a tömegmédia felügyelete (gondoljunk csak a lé-tező szocializmus médiafelügyeletére), bizonyosan nem oldja megazokat a problémákat, amelyek sok vonatkozásban túlmutatnak atársadalom ezen részterületének a működésén. Ha rendészeti in-tézkedésekkel képes is lenne egy társadalom elérni azt (az egyéb-ként elérhetetlen helyzetet), hogy a tömegmédia egésze tartózkod-jon a túlzott agressziótól, szexualitástól, önbíráskodástól stb., ezszinte hatástalan maradna azon közösségek újratermelődő elsőd-leges szocializációs mintájára, amely az előbbi, a társadalom integ-rációját veszélyeztető jegyekkel rendelkezik.

Nem vitatható azonban, hogy a tömegmédiára fókuszáló közbe-szédet jobbító szándék, a kisebb és nagyobb közösségek iránti aggó-dás vezeti. A tömegmédia működése kapcsán kialakult félelem alap-vetően a társadalom integratív ereje fölött szeretne őrködni. Ez azönmagában is szép cselekedet ráadásul nem lebecsülendő hatással isrendelkezhet, ha erejét azokra a területekre koncentrálja, ahol a társa-dalmi integráció valóban hatékonyan javítható. Hiszen jelentős ered-ményeket érhet el például a közoktatás bármely területén, szülői, ál-lampolgári civil aktivitásával, vagy ha bármely vonatkozásban segítiés fejleszti a közhatósági eljárások hatékonyságát ezen a területen. Kü-lönösen nagy hatással oltalmazhatja tágabb közösségünket az a tevé-kenység, amely azon kisközösségek támogatására, felzárkóztatásáraszerveződik, amelyek kiszakadtak, vagy bele sem kerültek, vagy ke-rülhettek a többségi értékrend viszonyrendszerébe. A társadalom in-tegrációja érdekében talán a legtöbbet az ott uralkodó elsődleges szo-cializációs minták megtörésével, ehhez képest alternatív, a többségitársadalom értékrendjét tükröző minták megismertetésével lehetsé-ges tenni. Akár két ezer év e tekintetben bőséges tapasztalata és a ki-indulás ilyen irányú, határozott elköteleződése szellemében.

8Ez a hatás már tettenérhető a hazai televízió-

csatornák nézettségiadataiban. A sok irányú

változás egyik szegmen-seként a szankciók

hatékony érvényesítésé-nek hiányával is össze-

függésbe hozható, hogy atársadalom egy részét

irritáló tartalmak miatt ahoni csatornák jelentékeny

számú nézőt veszítettekel az utóbbi években.

Társadalmi integráció

822


Pusztulás -kommunikációA hírvilág posztmodern kontúrjairól

A (tömeg)médiában olvasható, hallható és (ennek is figyelmet kellmajd szentelnünk) látható hírek formális megközelítésére vállalko-zunk, majd (tartalmi szempontot érintve) a hírek ideológiakritikaielemzéséről ejtünk szót, ezután röviden a hírek ritkán taglalt vizu-ális dimenzióját állítjuk előtérbe, végül pedig a hírvilág szellemi hát-teréről és közegéről próbálunk vázlatos áttekintést adni. Mindeztazzal az igénnyel, hogy értelmezhetőek legyenek azok a szellemimozgások, amelyek az elmúlt század második felétől kialakítottáka (tömeg)média világát, illetve amelyek a hírvilág metaforáját las-san hétköznapisítják, egészen addig, amíg látszólag meg is valósulvalami ebből az újnak hitt világból a (digitális) újmédia által megte-remtett látszatterekben. Közkeletű és frappáns megközelítés, hogyaz a hír, amit az újságírók azzá tesznek. Ebben a legáltalánosabb de-finícióban két dinamika található: egyrészt a valóság feszítőereje,amely közölni kíván magáról-másról valamit, illetve a közösségesí-tés mozzanata, amit esetünkben kommunikációnak fordíthatunk,méghozzá újságírói (zsurnaliszta, publicisztikai) közösségesítésnek,ami a tömegmédia-világának az a reprezentációja, amelyben jelen-leg élünk: a multimédia, hipermédia, transzmédia közvetítésen ala-puló, újságírók által közösségesített tereiben.

A mai napig gyakran idézett és a megfogalmazott bírálatok1 elle-nére is mérvadónak tekinthető, 1965-ben közreadott tanulmányá-ban a norvég Johan Galtung és Mari Ruge2 azokat a kulturális éspszichológiai tényezőket igyekezett számba venni (olyan előzmé-nyekre támaszkodva, mint például Walter Lippmann 1922-ben meg-jelent, Public Opinion című, a hírérték fogalmát bevezető könyve ésa szintén norvég Einar Östgaarddal párhuzamosan), amelyek alap-ján bizonyos eseményekből nagyobb valószínűséggel válik hír, mintmásokból. A két szerző álláspontja szerint a hírek közé bekerülő ese-mények olyan mozzanatokat tartalmaznak, amelyek relevanciája ahírek kiválasztásának folyamata során valamennyi fontos lépésnélérvényesül. Más szóval konkrétan megállapítható szempontoktólfügg, hogy például egy-egy riporter figyelmet szentel-e valamelytörténésnek, mekkora teret kap beszámolója a különböző hírközlőadásokban és így tovább. Érdemes röviden áttekintenünk a felsoroltkritériumokat, mert hozzávetőleges betekintést engednek abba azösszetett világba, amelyen keresztül a megállapított hírérték függ-vényében egyáltalán médiaszóhoz jutnak ilyen-olyan események.

LÁZÁR KOVÁCS ÁKOS

1963-ban született Pásztón.Tanulmányait a PPKE HTKteológia és az ELTE BTKEesztétika szakán, majdBécsben végezte. Je lenlega PPKE BTK Kom munikációés Média Intézetének inté-zetvezető docen se, a Vi giliamunkatársa. Legutóbbi írá-sát 2008. 9. számunkban kö-zöltük.

A hírré válás kritériumai

1Lásd például TonyHarcup – Deirdre O’Neill:

What is News? Galtungand Ruge revisited.

Journalism Studies 2(2001), 261–280.

2Johan Galtung – MariRuge: The Structure of

Foreign News. ThePresentation of the Congo,Cuba and Cyprus Crises

in Four NorwegianNewspapers. Journal of

Peace Research 2(1965), 64–91.

823


A hírérték megállapításának eldöntésében szerepet játszó első té-nyező a gyorsaság: ha egy-egy esemény nem játszódik le beláthatóidőn belül, ha túlságosan elhúzódik, valószínűleg nem lesz hír be-lőle, a média világa ugyanis a gyors lefutású és gyorsan áttekinthetőtörténéssorokat részesíti előnyben. A küszöbnek elnevezett máso-dik kritérium az események nagyságrendjével függ össze: a hírekközegében csak annak lehet helye, ami átlép egy bizonyos (pontosantermészetesen nehezen megállapítható) jelentőségküszöböt. Az egy-értelműség kritériuma arra vonatkozik, hogy a médiabeli hírközlésinkább azokat az eseményeket tünteti ki a figyelmével, amelyekhezjól körülhatárolható jelentést tud rendelni: nem arról van szó, hogyfeltétlenül értelmezni kívánja, ami bekövetkezik, hanem arról, hogya két- vagy többértelműség gátolja a történések hírré való transzpo-nálását. A negyedik szempontként említhető kulturális relevanciaannyiban befolyásolja a hírértéket, hogy a meghatározott kultúrkörtvagy kulturális közeget célzó hírműsorok kevesebb valószínűség-gel szentelnek teret olyan mozzanatoknak, amelyek az adott kultu-rális tértől elütő kulturális mintákat képeznek le, mint olyanoknak,amelyek befogadásához a célközönségnek nem kell kihelyeződniesaját kulturális szokásvilágából. A következő két szempont látszólagellentmond egymásnak, valójában azonban csupán a média világá-nak két sajátos dimenziójához, a konvencionális társadalmi beren-dezkedés magától értetődőségének fenntartását érintő szándékhozés a konvencionalitást a szokatlansággal színező és ennyiben meg-erősítő célkitűzéshez kapcsolódik. A norvég szerzőpáros megfigye-lései szerint egyrészt nagy szerepet játszik, hogy a hírek közé felvettesemények összhangban legyenek a társadalmi elvárásokkal, szá-mítsanak rájuk vagy kívánatosnak tartsák bekövetkeztüket: a meg-lévő mintákhoz igazodó homogenitás jelentős mértékben fokozza ahírértéket. Másfelől viszont a váratlanság legalább ennyire fontosazok szemében, akik az események médiabeli relevanciájának pro-fesszionális megállapítását végzik: a legkevésbé sem szükséges iga-zolni, hogy a váratlan, szokatlan és rendkívüli események kitünte-tett érdeklődésre tarthatnak számot. A nyolcadik faktorként számbajövő folytonosság azt fejezi ki, hogy minden olyan esemény nagyvalószínűséggel kerül be a hírek közé, amely folytatása egy koráb-ban már magas hírértékűnek elkönyvelt történéssornak.

Az utolsó négy szempont közül az első kettő az európai és részbenaz amerikai médiát is a mai napig jellemző provincializmusra utal.Galtung és Ruge megállapításai szerint ugyanis egy-egy eseménytjóval nagyobb bizonyossággal választanak a hírek közé, ha valamelyelit nemzet körében következett be, mint ha a provinciáknak tekin-tett területeken. Hasonló tendencia figyelhető meg személyes síkonis: az elit köréhez tartozó személyek teljes magától értetődőséggel je-lennek meg újra és újra a hírek világában. Szintén a személyességhezkapcsolódik a tizenegyedik faktor: ha személyhez köthető egy ese-mény, vagyis meghatározott személy vagy személycsoport cselekvé-

Az első nyolc szempont

Az utolsó négy szempont

824


seként fogalmazható meg, könnyebben válik belőle hír, mint ha nincsefféle perszonális vonzata. A két szerző tanulmányában utolsókéntemlített faktor az, amely minden bizonnyal elsőként jut eszébe bárki-nek, aki rendszeresen olvas, hall és lát híreket: a sokat emlegetettnegativitás, az események negatív jellege és negatív következményehallatlan mértékben fokozza megállapított hírértéküket.

A norvég szerzők munkásságához a későbbiek során több kutató iskapcsolódott, kiegészítve, módosítva és árnyalva kategóriatáblájukat.Tíz évvel a tanulmány megjelenése után Winfried Schulz például ahírérték összesen tizennyolc faktorát állapította meg (hat kategóriá-hoz: az időbeliséghez, a térbeli, kulturális stb. közelséghez, a nemzeti,személyes stb. státuszhoz, a dinamikához, a negatív-pozitív értékhezés a személyes illetve etnikai identitáshoz rendelve őket).3 Ennél azon-ban sokkal érdekesebbek Joachim Friedrich Staab észrevételei, aki amindaddig uralkodó kauzális modellt (milyen oksági összefüggésekalapján válik valami inkább hírré, mint más) a finális modellel tartottakiegészítendőnek, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a hírelőállítás pro-fesszionális résztvevői (túlnyomórészt politikai meggyőződéseikhezszabottan) maguk is eleve konkrét szándékokkal közelednek az ese-ményekhez, konkrét célok érdekében számolnak be róluk, hogy bi-zonyos társadalmi csoportok eleve a megjelenés/megjelentetés szán-dékával inszcenálnak (öngerjesztő módon alkotnak) újabb és újabbeseményeket.4 A finális hírérték-modell egyéb variációin5 kívül külö-nösen érdekes lenne áttekinteni azokat a kutatásokat, amelyek az egy-házi és vallási események és történések szóba jöhető egyházi és nemegyházi médiabeli hírértékét megszabó tényezők vizsgálatára vállal-koznak,6 erre azonban most nincs módunk.

A hírek kommunikációtudományi vizsgálatáról szólva nem tehetőzárójelbe az ideológiakritikai irányzat sem, amelyet a hírekkel kap-csolatban főként Teun van Dijk munkássága képvisel a nyolcvanasévek végétől, amikor is van Dijk több úttörő könyvet is írt a hírek(pontosabban a hírszövegek) diskurzuselemzési megközelítéséről,részben elméleti alapokat lefektetve, részben esettanulmányokat kö-zölve.7 Diakronikus (vagyis a hírek történetét befogadásuk előtt ésután is figyelembe vevő) vizsgálati módszere a hírek elkészítését, tar-talmát és befogadását egyaránt bevonja elemzési körébe. Nézete sze-rint a társadalmi struktúrák és a diskurzus-struktúrák nincsenek köz-vetlen összefüggésben egymással, máskülönben ugyanis nem lenneszükség ideológiákra; a kettő között a társadalmi szereplők mentálisstruktúrái közvetítenek, vagyis van Dijk elemzéseit (főként a rassziz-mus problematikájával foglalkozva) a szociális funkciók, a kognitívstruktúrák és a diszkurzív kifejezés hármasára építi. Diskurzus-elem-zései szerint a médiabeli hírek előszeretettel alkalmaznak ideológia-érvényesítési stratégiákat, s ezek leleplezésére szolgál a kritikai dis-kurzuselemzés, amely (posztmodern) művelőinek „reménye akritikai megértésen keresztül történő változtatás, még ha ez gyakranilluzórikus is. (…) Kritikájuk célpontját a hatalmi elitek jelentik, akik

A finális hírérték-modell

3Winfried Schulz: DieKonstruktion von Realität

in den Nachrichtenmedien.Analyse der aktuellen

Berichterstattung.Freiburg – München, 1976

(második kiadás: 1990).

4Lásd Joachim FriedrichStaab: Nachrichtenwert-

Theorie. Formale Strukturund empirischer Gehalt.

Freiburg – München, 1990.

Az ideológiakritikaiirányzat

5Például Hans M.Kepplinger: Theorien der

Nachrichtenwahl alsTheorien der Realität.

Aus Politik und Zeitge -schichte 39 (1989), 3–16.

6Lásd erről ChristianKlenk: Ein deutscher

Papst wird Medienstar.Benedikt XVI. und der

Kölner Weltjugendtag inder Presse. Münster,

2008, 56skk.7Lásd például News

nlysis (1988); Racism andthe Press (1991).

825


működtetik, fenntartják, legitimálják, elnézik a társadalmi egyenlőt-lenséget és igazságtalanságot, vagy tudomást sem vesznek azokról.Azaz munkájuk ismérve a szolidaritás azokkal, akiknek leginkábbszükségük van rá. Problémáik »valóságos« problémák, vagyis azoka súlyos gondok, amelyek sokak életét vagy jólétét veszélyeztetik, ésnem azok a jelentéktelen tudományos problémák, melyek a diskur-zusstruktúrák leírásából adódna. Diskurzuskritikájuk politikai kri-tika azokkal szemben, akik felelősek a diskurzus szerepéért az ura-lom és az egyenlőtlenség újratermelésében.”8

Közhely, hogy a hírközlő médiumok függetlenségébe és kritikai szel-lemébe vetett bizalom mindenütt megrendült (a vezető amerikai la-pokkal szemben is). Az is, hogy (éppen ezért) a médiabeli hírközléshagyományos strukturáltsága komoly átalakuláson megy keresztül.Továbbá az is, hogy a professzionális hírkészítők és a hírbefogadókközötti hagyományosan éles különbség egyre inkább elmosódik, mi-vel a hagyományosan befogadásra szorítkozó közönség egyre nagyobbszerepet kap a hírlétrehozásban (és ebbe a tevékenységébe média-csoportok igen jelentős összegeket fektetnek be).9 A hírvilág átalakulásifolyamatában mindezekkel párhuzamosan a hírközlés vizuális di-menziójának egyre nagyobb mértékű térnyerése is komoly szerepetjátszik. Kommunikációpszichológusok már régen megállapították, hogy„a kommunikációs folyamaton belül a látás és a hallás egyensúlya egy-re inkább a vizualitás irányába mozdul el”.10 A hatvanas évek köze-pén az akkoriban újnak számító médiatudomány jól ismert mottójátmegalkotó Marshall McLuhan kijelentését („The medium is themessage”11) átalakítva („a kép maga az üzenet”12) az újabb keletű vi-zuális kommunikációtudomány kitüntetett figyelmet fordít a külön-böző médiumokban megjelenő képek közléstartalmaira és hatáskifejtésitechnikáira. Az idevágó kutatások a (szűkebb értelemben vett) hírekbenszereplő képek szerepét és hatásait is vizsgálat tárgyává teszik. Egy-re kevesebbet olvasunk és egyre többet látunk.13 A hír mint olvasha-tó üzenet pusztán főcímmé, vagy képaláírássá változik — viszonyukmegfordult: a szöveges (logosz-szerű) tartalmak sok tekintetbenmár csak illusztrációi a képek, mozgóképek által megjelenített (kép-vagy eidosz-szerű) valóságszeleteknek. Ráadásul az újmédia teljes fe-lülete digitális képekké tesz mindent: még ha látszólag híreket is ol-vasunk a monitorainkon, már többnyire képszerkesztő programokonelőállított képhíreket látunk, amelyek bizony vizuális értelmezés utánis kiáltanak. Kijelenthető, hogy a logosz argumentatív (érvelő) logi-káját már a tömegmédia hírközlési struktúrájának14 teljes vertikumábanfelváltotta az eidosz (kép) asszociatív logikája. A hírekkel is kapcso-latos vizuális fordulat egész szellemi, értelmezői önképünket érinti.

Ebből az érintettségből fakadóan érdemes röviden tágabb össze-függésbe helyeznünk az eddigiekben érintett kérdéseket, s vázlatosanbemutatnunk, milyenek annak a szellemi közegnek és környezetnekaz alapvonalai, amelyben a hírvilág (hatalmi) alrendszere is műkö-dik. A hírek megfogalmazása, megjelenítése, tér- és időbeli kiterje-

8Teun van Dijk: A kritikaidiskurzuselemzés elvei.

(Ford. Kriza Borbála.)In: Szabó Márton – Kiss

Balázs – Boda Zsolt(szerk.): Szövegváltozatok

a politikára. Nyelv,szimbólum, retorika,

diskurzus. Tankönyvkiadó– Universitas, Budapest,

2000, 442–477., 446.

9Erről például PaschalPreston: Making the

News. Journalism andNews Culture in Europe.Routledge, 2009, 42skk.

10Siegfried Frey: DieMacht des Bildes. Der

Einfluß der nonverbalenKommunikation auf Kulturund Politik. Bern, 1999, 9.

11Marshall McLuhan:Understanding Media.

The Extensions of Man.Routledge, 1964.

12Marion G. Müller:Grundlagen der visuellen

Kommunikation.Konstanz, 2003, 193.

13Robert L. Craig: VisualCommunication in the 3rd

Millennium. One of theMost Important Skills of

Humankind. Aviso.Informationen aus derDeutschen Gesellscaft

für Publizistik undKommunikationswissen -

schaft. Nr. 26. 4skk.

14Az adatok, információkakkor válnak (média)hírré,

826


dése és befogadása ugyanis (minden ellenkező híresztelés ellenére)egyáltalán nem független a kor általános „szellemi szituációjától”.Ha el is fogadjuk, hogy korunk legjobban még mindig posztmodernkorként írható le, a hírvilág szempontjából szóba jöhető összetevői-nek számbavétele előtt ajánlatos megemlítenünk, hogy maga a kor-szakolás eleve rendkívül problematikus vállalkozás, amelynek elő-feltételei és előzetes döntései csak ritkán kapnak kellő megvilágítást.Mit jelent egyáltalán egy korszak, és korszakokat megállapítva a tár-sadalmi élet mely szféráját próbáljuk korszakolni? A filozófiát, a mű-vészetet, az ipart, a vallást, a politikát, a (nehezen megfogható) kul-túrát, vagy esetleg magát az egész emberi társadalmat? És haregi onalizálni (vagyis konkrét tartományokhoz, a művészethez, a po-litikához stb. kapcsolni) vagy éppen univerzalizálni (az egész társa-dalmat leírva) tudunk is egy korszakot, még mindig kérdés, hogy mi-lyen topográfiát kapcsolunk hozzá. Ha a provincializmust (az európaiés észak-amerikai perspektívát) vállalva időben elhelyezzük is a poszt-modernt (a II. világháború utáni szellemiség egyik jelentős szelete-ként felfogva), még mindig kérdés, hogy a gondolkodók, a művé-szek stb. teljesítményeiből vagy éppen társadalmi jelenségekbőlindulunk-e ki, illetve miként határozzuk meg a gondolkodás, a tu-domány, a művészet stb. és az általános társadalmi élet viszonyát.

Nem is szólva arról, hogy ha térben, időben, szellemileg és kultu-rális szempontból lokalizálhatónak tartjuk is a posztmodernt, még min-dig komoly problémát hoz magával az a tény, hogy relatív, vagyis vi-szonyra vonatkozó korszakolással van dolgunk. Ez a függőség ésönállótlanság végelemzésben ugyanolyan nehézségekkel szembesít,mint a premodern, a posztszekuláris,15 a posztidealista vagy a pre kritikaikor elnevezések, hiszen mindezek a korszakok negatív termé sze tűek:olyanok, amelyekben még nem (pre-) vagy már nem (poszt-) találha-tó meg valami. Mindezeknek a nehézségeknek a figyelembevételévelis kijelenthető, hogy a posztmodern megragadható egységesen, egy-séges és összefüggő korszakként, és ezért leírha tók sajátos vonásai.Indokolt lenne, hogy a klasszikus modernitást, az avantgárdot (azexpresszionizmussal együtt), a késő modernitást és a posztmodernt egy-mástól elkülönítő felosztást az új évezred fejleményeire tekintettel ki-egészítsük egy ötödik elemmel. Ez talán új modernnek, neokonzer -vatívnak, neometafizikainak kornak vagy posztsze ku larizmusnak lennenevezhető, de (mivel valamennyi említett elnevezés mögött túlságo-san nagy problémakötegek rejlenek) inkább csak magát a posztmoderntvesszük szemügyre, amelynek tendenciái amúgy is hegemóniávalrendelkeznek a hírvilág szférájában.

A posztmodern szerzők előszeretettel hozzák összefüggésbe tö-rekvéseikkel a gyenge jelzőt, amely természetesen nem a posztmo-dern gondolati erejének vagy művészi termékenységének fogyaté-kosságára utal, hanem egyrészt az erősnek elkönyvelt modernstruktúrák ellehetetlenülését és vállalhatatlanságát, másrészt a fel-szabadító erejű pluralitás vélt pozitivitását16 fejezi ki. Ez az önmagát

ha a tömegmédia erre sza-kosodott intézményei

(rovatok, szerkesztőségek,stábok, hírügynökségek

stb.) nyilvánossáteszik őket.

„Posztmodern” és„újmodern”

15Az új keletű fogalomróllásd Hans-Joachim Höhn:Postsäkular. Gesellschaftim Umbruch — Religion imWandel. Paderborn, 2007(elsősorban vallásszocio-

lógiai és kultúratudományimegközelítésben).

A szubjektumposztmodernértelmezése

16A médiával kapcsolatbanlásd például a szerkesztők

827


nyomatékosan gyengének értelmező posztmodern szellem különö-sen jól megfigyelhető a szubjektum kérdésével, a történelem proble-matikájával és a szellemi hagyomány megítélésével kapcsolatban, smindhárom területen pontosan leképződik a hírek világában.

A klasszikus modernitás már érzékelte a szubjektum szétforgá-csolódásának veszélyét, és megpróbálta útját állni. Martin Heideggermég az „emberi” autenticitásra hivatkozott a szétfolyó jellegtelenséggel(az akárkivel) szemben (bár Heidegger gondolkodása természetesennem értelmezhető szubjektumelméleti szempontból). A poszt moderngondolkodók viszont egyenesen fikciónak minősítik az egységes és ál-landó emberi szubjektumot — örömmel üdvözlik szétesésének és tel-jes fragmentációjának jelenségét, sőt eleve tagadják, hogy létezne szub-jektivitás. Michel Foucault szerint a szubjektum jellegzetesen újkorifikció, a szubjektum „merő mítosz”, nem léteznek szubjektumok, ha-nem csak „nyelvileg létesülő diskurzusok” vannak.17 Miután a posztmodern prófétájának tekinthető Nietzsche bejelentette a szubjektumhalálát, a posztmodern atyjának tekinthető Foucault a szubjektum ha-lálának ünneplését kezdte meg. (A neomodern gondolati erőfeszítésekviszont gyakran pontosan az eltemetett szubjektum rehabilitálásáratörekszenek — ezt a gondolati erőfeszítést napjainkban különösenDieter Henrichnek18 köszönhetjük meg.) Olcsó eljárás lenne, ha aposzt modern gondolati tendenciákat lefordítanánk a hírvilág szfé-rájára, legyen elég itt annyit megemlítenünk, hogy a hírekben sze-replő szubjektumok mintha valóban pusztán a híranyag tér- és idő-beli korlátai közé szoruló fragmentumok lennének, amelyek létezéséta punktuális hírek diszkuntinuus láncolata tartaná fenn.

A hírek minden látszat ellenére a történelem porondján fogalma-zódnak meg, anyagukat a történelem élő valóságából merítik. Hamegmaradunk fentebbi korszakolásunknál, azt mondhatjuk, hogy aklasszikus modernitás még szomorúan vette tudomásul a történe-lemnek értelmet adni próbáló idealista törekvések tagadhatatlan ésfolytathatatlan kudarcát. (Karl Löwith még rezignálttá vált attól, hogyegy sor történelemfilozófia és -teológia sikertelenségét kellett megál-lapítania.19) A posztmodern történelemszemlélet viszont örömmel éslázas munkára ösztönző tényként állapítja meg, hogy a történelemneknincs rögzíthető és megfogalmazható értelme, s nem is létezik egysé-ges, összefüggő, leírható és értelmezhető történelmi folyamat. Jean-François Lyotard lépten-nyomon idézett programadó kijelentése sze-rint nagy elbeszélés már nincsen, csupán kis történetek léteznek.Ugyanehhez a tendenciához köthetők Michel Foucault munkásságá-nak azok a darabjai, amelyekben korábban jelentéktelennek és peri-ferikusnak tekintett történelmi alakok (bolondok vagy boszorkányok)történetét írta meg. Az ilyen jellegű történeti monográfiákban a jelen-téktelenség felértékelése, a marginalitás centralizálása: a periféria cent-rumba helyezése megy végbe. Hogy ne kerüljük el a hírvilág idevágópárhuzamainak megállapítását: az egymástól elkülönülő és egymástgyakran minden belső kohézió nélkül követő hírek összeállítása és

bevezetőjét a következőkötetben: Gianni Vattimo –Wolfgang Welsch (szerk.):

Medien-Welten,Wirklichkeiten. München,

1998, 7–12.

17Robert M. Strozier:Foucault, Subjectivity,and Identity: Historical

Constructions of Subjectand Self. Wayne State

UP, 2002.

18Dieter Henrich: Denkenund Selbstsein:

Vorlesungen überSubjektivität. Franfurt

a.M., 2007, főként 15–48.

A posztmoderntörténelemszemlélet

19Karl Löwith: Világtörté-nelem és üdvtörténet.

A történelemfilozófiateológiai gyökerei.

(Ford. Boros Gábor –Miklós Tamás.) Atlantisz,

Budapest, 1996.

828


közlése (széteső szerkesztőségi munka) mögött nemcsak hogy nemállapítható meg összefüggő történelemkép, de a koherencia igénye isrégóta idejétmúltnak mutatkozik.

A hagyományhoz fűződő viszony szempontjából a legszembeöt-lőbb jelenség az európai hagyományok összetorlódása: a hagyo-mányrétegek, a korok, a problémák, az érvelési alakzatok, a művészieljárások, a kommunikációs stratégiák óriási tömegét dolgozza fel atudományos és művészi ipar, s miután ízekre szedi a hagyományo-kat, egyedi (gyakran elrejteni próbált) logika („diszkurzív technika”)segítségével illeszti össze a töredékeket. Ennek következtében a kü-lönböző hagyományok teljesen egyidejűek leszek egymással: egy-egymondaton belül a legkülönbözőbb nyelvi elemek és gondolati alak-zatok keresztezhetik egymást; a problémavilágok és gondolati rend-szerek szabadon mozgathatók, egymásra csúsztathatók, összefonhatókés egybeépíthetők — konstruálhatók és dekonstruktálhatók. A ha-gyományok összetorlódása nyomán előtérbe kerül a pszeudo-retorikaiextázis: a nyelv és a nyelviség problémája. A nyelv már maga válik té-mává, a nyelviség önmagában érdekes, de nem úgy, mint a klasszi-kus modernitásban (például a nyelv eredetét, vagy a retorikát vizs-gáló Herdernél vagy Humboltnál), hanem az önreflexivitás síkján. Nemaz már a kérdés, hogy mit mondunk, hanem az, hogy miként is mond-juk. A hagyományok és a diskurzusok nagy számával és decentrali-zálásával függ össze, hogy a posztmodern önértéket tulajdonít a plu-ralitásnak, az értelmezési szempontok sokféleségének, és hatalmi,totalitárius igényeket feltételez minden olyan megközelítésről, amelynézete szerint „monarchikus”, „egyeduralmi” igényekkel lép fel (mo-noteizmus, monomítoszok, monokauzalitás stb.). A posztmodern rej-tett totalitarizmust (elnyomó erőszakot) feltételez az egyetemesség min-den formájában (például a klasszikus metafizikában). Az egységességreés egyetemességre hivatkozó szemléletmódok elutasítása miatt a poszt-modern síkján lényegében idejétmúltnak számít az objektivitás (a tár-gyiasság, a tárgyi, objektív megismerés, az örök igazságok stb.). Amikorábban objektíve helyesnek tűnt (klasszikus metafizika) vagyszubjektíve megalapozható volt (német idealizmus), az most „erős-nek” (hatalmi igényűnek) mutatkozik, s helyette már a „gyenge” gon-dolkodás kívánatos. Gyenge, mert tudatában van a gondolkodás eset-legességének és annak, hogy objektív igazság nincs, csak értelmezéseksokfélesége (Gianni Vattimo).20 Vonjuk csak le itt is a végkövetkezte-tést: az egyazon eseményről szóló, egymásnak ellentmondó hírek (akárjelentés és jelentőség nélküli) világa, univerzuma jól leképezi az előbbelemzett posztmodern pluralizmust.

Mindezek után Johann Baptist Metz (újmodern, akár örökös vita-partnere a mára komoly lépéseket meglépő Jürgen Habermas21 is), azúj politikai teológia atyja nyomán említsünk meg néhány kritikaiszempontot a posztmodernnel kapcsolatban. Metz — bármily régi-módinak tűnjék is — főként a megismerés és az erkölcs nézőpontjá-ból fogalmaz meg negatív észrevételeket. Nézete szerint a posztmo-

Posztmodernhagyományok és

diskurzusok

20Részletes áttekintéstnyújt Silvia Benso – Brian

Schroeder: BetweenNihilism and Politics. The

Hermeneutics of GianniVattimo. State of New YorkUniv., 2010, főként 15–32.(Vattimo igazságfogalma)

és 79–99. (antiher -meneutikai fordulata).

21Jürgen Habermas: Hit,tudás — megnyitás.

(Ford. Schein Gábor.)Nagyvilág, 2001/12.

1913skk.

829


dern pluralitásnak többnyire felmentési funkciója van. A szubjektumszétforgácsolásával, fragmentálásával és kioltásával valójában a szub-jektum felelősségének és erkölcsiségének kioltása zajlik („antropo -dicea”): „ahogyan a felvilágosodás korában bizonyos típusú »teo -dicea« azzal próbálta felmenteni Istent az emberi szenvedéstörténetképviselte vád alól, hogy egészen egyszerűen tagadta Isten létezését,úgy az antropodicea felmentési mechanizmusa legvégül azt eredmé-nyezi, hogy teljesen eltűnik a színről az ember, aki a szenvedéstörté-nettel kapcsolatban felelősséget viselő szubjektum lehetne”.22 Az idé-zetben szereplő „szenvedéstörténet” kifejezés azt a metzi programotfoglalja össze, mely szerint igenis beszélhetünk egységes történelem-ről: a történelem nem más, mint az emberiség szenvedéstörténete.Ezzel nem szükséges egyetértenünk, de ma már hallatlanul „mo-dernkorinak” (vagyis teljesen idejétmúltnak!) számít minden egysé-ges történelemfelfogás, s Metz ajánlata ezért is figyelemre méltó, hanem akarunk szétszóródni a fragmentált történetek kulisszái között.

A kis történetek és a lekicsinyített összefüggések iránti érdeklődésmagával hozza a mítoszok (akár észrevétlen) újraéledését, hiszen a mí-toszok lényegében történetek. Miután a nagy monomítosz (a felvilá-gosodás fejlődésmítosza) elbukott, a mítoszok (ezotéria, zöldmozgal-mak, öko-hitek, megváltást ígérő politikai mozgalmak stb.) pluralitásatetszés szerint belakható életvilágokat kínál az ember számára. A kistörténetek iránti rokonszenvnek erkölcsi következményei is vannak,kialakul az, amit Metz „kis erkölcsnek” nevez. Megállapítása szerint „akis erkölcs lekicsinyített és könnyen váltogatható mértékekkel operál; le-mond a túlságosan hosszú távú, akár az egész élet során fenntartott lo-jalitásokról, minden kockázat ellenére fenntartja az önmegvalósítás sza-badságát, az elköteleződés minden formájánál ragaszkodik a változtatásjogához, egészen általánosan szólva: olyan erkölcs, amely individuá-lis síkra helyezi az összes konfliktust, közömbös az átfogó konszenzusokiránt, és minden uni verzalista fogalmat gyanús szemmel néz. Az eu-rópai szellem ma már szemlátomást kicsiben szereti.”23 Mindennek bi-zonyos kiskorúság, „másodlagos éretlenség” a következménye. Aho-gyan a klasszikus modernitás (főként a felvilágosodás) a gondolkodástólmentes kiskorúság ellen vette fel a harcot, a szétforgácsolódott ésönreflexivitással önmagukra záruló posztmodern diskurzusformák visz-szavetik az embert oda, ahonnan a klasszikus modernség ki akarta emel-ni. Ráadásul a posztmodern másodlagos éretlenséget sokkalta nehe-zebb levetkőzni, mint azt az elsődleges éretlenséget, amely ellen afelvilágosodás felemelte a szavát, egészen egyszerűen azért, mert a má-sodlagos éretlenség állapotában létező ember mintha egyáltalán nemis szenvedne saját magának okozott éretlensége miatt: „A katasztró-fát elsősorban nem is maga a katasztrófa jelenti, hanem az, hogy márnem tudjuk katasztrófának látni, és fokozatosan saját pusztulásunkszemlélői leszünk.”24 A hírvilág mai posztmodern, éretlen állapotábaninkább részese ennek a sajátos pusztuláskommunikációnak, mintsemleleplezője. Van tehát miért drukkolnunk neki.

22Johann Baptist Metz:Memoria passionis.

Veszélyes emlékezet apluralista társadalomban.

(Ford. Görföl Tibor.)Vigilia, Budapest,

2008, 221.

A posztmodern bírálataJohann Baptist Metz

nyomán

23Uo. 96.

24Uo. 105.

830


IkonAndrej Tarkovszkij emlékére

Alkonyi némaságbanAkkor láttalak utoljára.Nem volt benned többé harag,Megszálltad szelíden a tájat,Fák törzsét, bokrokat,A konyhát, tejes poharat és a késeket,Kinyitottál végül minden ablakot:Te lettél a hold és az eső, Folyó mélyén sötéten lobogó hínár.

Vendégszöveg egyelfeledett kódexből

Valerianus Magisternek

Nem tudom, kik,Miként éltek itt —Vikingek, írek, normannok!Mint napra nap hanyatlik napunk,Lankákra engedveElnyelt melegét,Üldögélünk tovább,Kő meg én.Egyikünk se kérdi,

Minek?

SZEGEDI-SZABÓ BÉLA

831

SZÉP/ÍRÁS


Szent Szír Izsák„Szeretem a sivatagot.”

(Arábiai Lawrence)

Szeresd a sivatagot, hol Magadhoz öleled a kopogó bogarat,Éji moraját a dűnéknek,Az elkésett ragadozókat, Kik sötét vermükbenVárják a véres hajnalt.

Szeresd, mi tiszta bőrödetAkarja: szennyet és mocskot,Tetvet és a szemhatár szélénLebegő, vészjósló árnyakat,Szeresd, mert máskéntNem leszel szabad soha.

Rád vár itt minden:Ne félj hát, szemcséitRágd csak szüntelen, őröldPorrá, szűrd vakuló szemeddel,Mint mélytengeri hal, kopoltyúdLebenyei között engedd áramolni

Az Ismeretlent.

DantePuha léptek, a függönyFinoman lebbenőVeronika-kendő a homályban:Fenyőágak hajladoznak, szagos

Ősz után a tél,Zörgő avarból hófehérMárványlépcsők vezetnek egyreFeljebb, egészen az irgalmas csodáig.

832


ArcokA diktátor sokat köszönhetett a bohócnak, és Chaplin soha nem bo-csátotta meg Hitlernek, hogy ellopta a bajuszát. A bohócé ragasztottvolt, a diktátoré valódi, mégis, az utóbbin sokszor szánalmasabb-nak és mesterkéltebbnek hatott. Annyira hasonlítanak egymásra,hogy az szinte természetes, nem is feltűnő: Chaplin és Hitler arcamaga a modern kor. Hitler később lett a politika sztárja, mint Chaplina moziké. A csavargó az 1910-es évektől milliókat vonzott a mo-zikba, alakját gyakorlatilag mindenki ismerte a világon, Hitler üs-tökösszerű felemelkedésében néhány évvel később pedig szerepevolt annak is, hogy arca furcsán ismerős volt valahonnan. Minthatestvérek lennének, akik mélyről indultak, sokra vitték — és törté-netükkel két lehetőséget példáznak.

Magnetikus tartalmat kifejező, titokzatos hatással bíró alakokvoltak mindketten. Chaplin és Hitler saját sikerüket a hatalmas tár-sadalmi és technikai változásoknak köszönhették. Sokaknak feltűnta párhuzam: 1889-ben néhány nap különbséggel jöttek a világra, ésnehéz volt a gyerek- és ifjúkoruk. Hitler egy hanyatló birodalomprovinciájában, Chaplin egy hatalmas birodalom fővárosában nőttfel; származásukat — ha nyomokban is: elég a diktátor zsörtölődő,mélyen osztrák beszédstílusára és a csavargó furcsa, mégis mélyenangol eleganciájára gondolni — végig magukkal hordozták.

Arcuk addig ismeretlen volt. A 20. században királyok, nemesekés polgárok után a kisember lépett a politika és a művészet szín-padára, alaposan felforgatva az addigi eszményeket és szokásokat.Politika és művészet azelőtt kevesek kiváltsága volt, a 20. század-ban mindenki közös és veszélyes játéka lett. Chaplin és Hitler egyöntudatra ébredt típus megtestesítői voltak, akikkel az emberekazonosulni tudtak, és sokan máig azonosulnak. Az új médiumok— a film és a rádió — pedig az addigiaktól eltérő, rendkívüli hatásúbemutatási lehetőséget kínáltak nekik.

Mint Chaplin Életem című könyvében írja, Korda Sándor javasol -ta neki először, még 1937-ben, hogy készítsen vígjátékot Hitlerről.A diktátor végül 1940–41-ben készült el. Főhőse, Hinkel Hitler mása,de alakja nem annyira erőteljes: „Hinkel — írja a kritikus André Ba -zin — csak egy semmivé redukált Hitler.” Chaplinnek nehézségetokozott a másik pólus megragadása, megértése és ábrázolása. A filmtalán ezért is olyan suta: Chaplinre nyilván nyomasztóan hatott,hogy a téma, melyben érintve van, és amellyel meg kell küzdenie,súlyos és sokatmondó. Képsorai — a diktátor és a kis, üldözött zsi -dó borbély, azaz a csavargó egybemosódó arcával — azonban ép pena háborús hadszíntereken hatottak. A filmet Hitler is látta, és talánéppúgy dühtől tajtékzott, mint Hinkel a paródiában. A képeknekleleplező és felemelő ereje van; mindketten tudták ezt. A háború

MUSZATICS PÉTER

1976-ban született. Média-szakember, több doku-men tumfilm rendezője.Legutóbbi írását 2009. 6.számunkban közöltük.

833


sok frontjának egyike itt húzódott. A második világháború kette-jük párviadala is volt.

A modern kor a kép kora, a modern ember képek útján kommu-nikál. Képek alapján értelmezünk eseményeket, képek alapján íté-lünk meg másokat. A képi jelentés és üzenetközvetítés legfontosabbhordozója az arc, ez ad tartalmat a formának. A sztárok arcának amodern ember gondolkodásában meghatározó szerepe van. A sztár:az ismertté vált személyiség arca. Csakis akkor válik ismertté va-laki — legyen színész vagy politikus, szép vagy csúnya, tehetségesvagy tehetségtelen —, ha a nézők azonosulni képesek vele, olvasnitudnak az arcáról: kifejezi érzéseiket, gondolataikat, szorongásai-kat, vágyaikat. A történetek általában sémák szerint bonyolódnak,azokat a sztár személyisége teszi érdekessé: az, hogy hogyan éli megaz újabb és újabb helyzeteket.

Akik 1910 körül beültek a moziba, már az első képkockákon ma-gukra ismerhettek: Charlie kis bajuszával, keménykalapjával, szűkkabátjával és buggyos nadrágjával az átlagos, Európából érkezettamerikait testesítette meg. A nézők között sok bevándorló volt, akikEurópából a jobb élet reményében keltek útra. A korlátlan lehető-ségek hazájában azonban az új amerikaiak nagy része, bár álmo-dozott nagy vagyonról, soha nem jutott hozzá. Életüket naprólnapra, munkára várva, bizonytalanságban élték. Talán nem voltakolyan rossz helyzetben, mint a csavargó, de könnyen átérezték sor-sát. A filmekben Charlie kiszolgáltatott és együgyű, de átlát em-bertársain, nem tudják becsapni, túljár az eszükön. Természetes-ként fogadja a helyzeteket, melyekbe belecsöppen, ügyeskedik,kisebb gazságok elkövetése sem áll távol tőle, de helyén van a szíve,és az esze is: végül ösztönösen helyesen cselekszik, kényes helyze-tekben a jó oldalra áll. Csetlő-botló, bizonytalan, félénk alak, akinéha a kegyetlenségtől sem riad vissza — a bohóc mindig kegyet-len is. Csenevész, kicsi alakja ugyanakkor mindig készen áll arra,hogy jókedvre derítsen egy lányt vagy egy kisbabát — hogy aztánelcsenje a csokoládét a kezéből. Udvarias kalapemeléssel üdvözölmindenkit. Van benne tartás, az ingje tiszta, nyakkendőjét gondo-san igazgatja. A kötelékeit vesztett modern ember ő, aki eltévedt azúj világban, de, bár megingott, tartását őrzi, szeme mosolyog.

„Fogalmam sem volt, hogyan maszkírozzam magam — írjaChaplin a csavargó születéséről. — Sejtelmem sem volt róla, mi leszaz új figura jelleme. De amint beöltöztem, a ruha és a maszk meg-érez tette velem, milyen természetű emberré öltöztettem át magam…Csavargó, úriember, költő, álmodozó és magányos ember egy sze-mélyben, de mindig regényességre és kalandra vágyik. Szeretné,ha tudósnak, zenésznek, hercegnek vagy pólójátékosnak néznék.”A csavargó megérintette a közönséget. Hírneve minden filmmel na-gyobb lett: ezt már az egyre növekvő mozibevételek is mutatták.1915-ben pedig, amikor Los Angelesből a keleti partra utazott, és avasútállomásokon az emberek lelkesedése minden képzeletet fe-

834


lülmúlt, Chaplin tudta, hogy a csavargó figurájával a közönség ele-venébe talált. „Fenntartás nélkül akartam élvezni ezt az ünneplést— írja —, de alapjában véve az volt a véleményem, hogy az egészvilág megbolondult. Ha néhány otromba bohózat ilyen izgalmatképes kiváltani, nincs-e valami talmi minden hírességben? Régeb-ben azt képzeltem, örülni fogok, ha foglalkozik velem a közönség;ez most bekövetkezett, de paradox módon a magány nyomasztóérzésével elkülönített a többiektől. Chicagóban, ahol másik pálya-udvarról induló vonatra kellett átszállnom, a tömeg sorfalat állt akijáratnál; üdvrivalgás kísért a rám várakozó kocsihoz.”

„Az egész világ megbolondult”: Chaplin először szembesült az -zal, hogy az emberek szinte eszelős vággyal sóvárognak az azono-sulás és az igazodási pontok iránt. Egy hagyományos, tagolt társa-dalomban a sztárkultusz ismeretlen, Amerikában — és a háborúk ésforradalmak szaggatta Európában is — annál inkább erőre kapott.A sokféle származású ember áthozta az óceánon régi szokásait,többségük célja azonban az újrakezdés volt. Mindnyájukat a jobbélet reménye vonzotta, az volt a céljuk, hogy tiszta lappal indulja-nak, jó amerikaiak legyenek, alkalmazkodjanak, és beilleszkedje-nek a társadalomba. Magukkal hozott történeteik eltérőek voltak,azonban a film — különösen a némafilm — egyértelmű és hatásosképi nyelvét mindannyian megértették. Így válhatott a mozi azamerikai identitás egyik legfőbb formálójává. Ez a képi nyelv ter-jedt el aztán — éppen a 20-as, 30-as években — az egész világon.Európa megingott identitása azonban másfajta történetekben ésmás arcokban öltött formát.

„Mi sem lehetne kevésbé primitív Hitlernél, aki elképzelhetetlena modern technika és több millió gyökértelenné vált ember nélkül”— írta Simone Weil. Egy sokszázados rend omlott össze Európábana 20. században. Az ezt megélő emberek számára a fogódzók elvesz-tése borzasztó hatásokkal, így a személyes és a közösségi azonosságmegingásával járt. Az ösztönös — de addig a civilizációs viselkedés-minták, hagyományos intézmények által nagyjából kor dában tar-tott —, jóra és rosszra egyaránt hajló érzületek, indulatok felerő-södtek. Hitler tudta, hogy a tömeg hatalomhoz juttathatja. Meg kellnyernie a passzív, de félelmetesen erős, radikalizálható tömeget.Játszania kell, felhasználva korábbi karaktereket, hatáselemeket,gátlástalanul lopva a mások által megalkotott eszköztárból. Lopottpolitikustársaitól is és kora népszerű figuráitól is, színészektől, bű-vészektől, hipnotizőröktől. Mutatványos volt, aki mindent egylapra tett fel. Tudta: ha képes megszólítani hallgatóit, megérinteniőket, reakciókat kiváltani szavaival és gesztusaival, győzhet. És őhitt ebben. „Ha Hitlerben valami beteges volt — írta később bizalma -sa, Albert Speer —, akkor a rendíthetetlen hit a szerencsecsillagá-ban.” Kezdetben furcsa, kétes alaknak tartották, de a németek azévek során, politikai botrányok, radikális beszédek és egyre félel-metesebb tömegrendezvények során megismerték, a sok szereplés

835


bizalmas viszonyt alakított ki közönségével: a választókkal, akikszavazataikkal végül kancellárrá tették. Tanácsadói is ügyesen ala-kították képét. Biztonságot, rendet ígért és erőt sugallt. Ő, a korábbikiszolgáltatott, szorongó kisember, elképesztő akaraterővel, minthatudatára ébredt volna démoni képességeinek, felvette a kiválasz-tott, magabiztos vezető maszkját. Ez mintha ráégett volna, nem ve-hette le; élete végéig viselte. Az emberek pedig azonosultak ezzel aszemélyiségképpel.

Hitler — kevesen látták ennek valódi jelentőségét, elsőként talána Németországot már 1933-ban elhagyó történész, Sebastian Haff -ner — forradalmár volt, aki a forradalmi eszmét új, veszélyesen élő,modern tartalommal telítette. Összekapcsolta a szociális gondos-kodás biztonságot adó elemeit a közösségi önazonosság igézetével.Mindezt gigantikus médiagépezet támogatta, mely a németeket— sőt, részben más népeket is — a diktatúra 12 éve alatt szinte tel-jesen és feltétlenül a Führer szolgálatába állította. Szólamai, féliga-zságai, ezerszer elismételt beszédfordulatai — A diktátorban ezeketa szólamokat változtatta halandzsává Chaplin — hatottak: előbbfilmen, rádióban, plakátokon, újságokban, végül az „egyszerű em-berek” ebédlőasztalainál. Egyenruhába bújtatott egy társadalmat,majd tízmilliók halálát és a világ teljes átrendeződését okozta. Az ar- coknak, a szavaknak és a gesztusoknak hatalmuk van.

A nemzetiszocialista Hitler rendszere, ha fennmarad, talán szí-vósabb és életképesebb lett volna, mint az otromba kommunistarendszer és az állandó válságoknak kitett kapitalista szisztéma. Dea történelmet — és az arról való vélekedéseket is — a győztesekírják; és Hitler, ha kis híján is, elvesztette a háborút. A szellem, me-lyet képviselt, bár évtizedekre eltűnt Európából, búvópatakkéntazóta is fel-felbukkan számos országban. Paradox módon éppenHitler, a modern kor produktuma a modernséggel szembeni láza-dás megtestesítője. Tettei azóta is élénken foglalkoztatják az embe-reket. Egy lehetőséget testesít meg, mely a történelem egy szaka-szában elbukott, de egyszer újra felszínre kerülhet.

Chaplin alakja is él. Másképp, természetesen. A csavargó őszin-tesége kifejez valamit, ami sokakban vonzalmat, és még ritkább egyérzést: részvétet képes kelteni. A bizonytalan, gyötrődő, jóra ésrosszra egyaránt hajló átlagos ember ő. Chaplinből éppen a kivá-lasztottság-hit hiányzott. Harsány volt, sokszor közönséges, ugyan-akkor bizonytalan és szerény. Hitlernek nem volt humorérzéke. Ko-molysága a végtelen konokság, a megfeszített akarat könyörtelenerejét palástolta. Később, a bukás előtt maszkja torzult, dühkitöré-sei talán korábbi énjét: a sikertelen, keserű embert idézték. Félel-metes egymás mellett látni a vereség előtt álló, tomboló diktátort aberlini bunkerben és az öreg Chaplin megrázóan vicces, mélyenemberi játékait vevey-i háza kertjében. Chaplin játszott, élete és lé-nyege volt ez, játékában fair volt. Hitler nem; sarlatán volt, sokkaltöbbet tettetett és állított, mint amire képes volt.

836


Chaplint folyamatosan foglalkoztatta a bűn titka. A sorozatgyil-kos Monsieur Verdoux-val, 1947-ben készült filmje főhősével eztmondatja: „Ki tudja, mi a bűn, hiszen a bűn a mennynek, Isten bu-kott angyalának szülötte, és ki tudja, milyen titokzatos rendeltetéstszolgál?” Miért éppen ez az angol és ez az osztrák kisember lett is-mert? A korszellem miért ezt a két hasonló, egyszerre átlagos és kü-lönös arcot tette ismertté? Sokan tűntek fel és tűntek el Hollywood -ban és a politika színpadán, mégis ők lettek a 20. század profánikonjai. Ha egymás mellé tennénk arcukat, mint Ingmar Bergmana Personában Liv Ullmann és Bibi Andersson arcát, előbukkanna atitok? Valószínűleg nem; a sors titka mindig az egyéni és egyeditörténetekben rejlik. Száz vagy kétszáz évvel korábban Charliebohóc cirkuszkocsival, ismeretlenül és szegényen járta volna Angliapiacait, Hitler pedig talán előléptetésről álmodozó kistisztviselő-ként öregedett volna meg egy osztrák városkában. Nem így történt.Élni tudtak az összeomló világrend kínálta lehetőségekkel, és a ri-valda éles fénykörébe léptek.

Shakespeare-nél a bolondok mondják ki a kisember sokszor kis-szerű gondolatait. Ott még nem ők voltak a főszereplők, de most,századokkal később, miután a királyok, nemesek és polgárok el-hagyták a színt, ők léptek előre. Nem minden bolond bölcs. Fősze-repre sem mindenki alkalmas. A csavargó a filmek elején a semmi-ből bukkan elő, és a történet végén ismét úton van, a semmi — vagyegy újabb kaland felé. Általában nem győz, de tudja, hogy nem ez,hanem a hogyan számít. Hitler öngyilkos lett, csak Isten a tudója,mi várta, Chaplin pedig sok évtizeddel később, ünnepelt művész-ként halt meg. Utolsó filmjeiben már nem viselte a csavargó ruhá-ját és bajuszát sem.

Boldogító igenSzegeden jártunk, gyalog mentünk végiga felbontott Boldogasszony sugárúton,a Honvéd téri református templomig.Ünnepre jöttünk, huszonöt évi házasságoterősítettek meg az Úr előtt régi barátaink.Volt még idő a szertartásig, sétálni kezdtünk,közel a Dóm tér, vásár van ott ilyenkor.Fiam a tér túlsó végéről, szinte azonnal kiszúrta Dóm homlokzatán három mozaikképet,amit egy játékkártyáról ismert, három kevésbéismert apostolalakot. Elhessegettem, ugyan.

MIKLYA ZSOLT

837


Ő kitartott, nézzük meg közelebbről. S lám,a Dóm előtti ember nagyságú betlehem,teremnyi szalmabála-labirintus, szobányiadventi koszorú és pónikörhinta fölöttott volt a tizenkét apostolalak, köztükSimon a fűrésszel, meg a két Jakab.Lefőve álltam és boldogan, nem tévedés,a tér túlsó végéről kiszúrta fiamaz attribútumot, adventi fűrész,mire vár, fára vagy hóra, fiúravagy erre a hűhóra a templom előtt?Megrendülten álltunk fel, immára Honvéd téren, ahogy a huszonötévesek megálltak az Úr asztala előtt,s kimondták a boldogító igent.

Átfordul egyszerKezei által gyógyulunk megsebesen átlót hajt fölénkmadárból hal lesz halból békaugrálásból sosem elég

Koszlott tapétatengerekrőlhullámot tépked le a kézhajóhad indult róla egykorpapírtutajt sodor a víz

Zörögve várod egyszer úgyismeghajtja életfeleződmert szárnyra kelnek mind az ifjakszitáló papírrepülők

Kezei által gyógyulunk megátlóra átló és a térátfordul egyszer mindenestülszél hajtogatta árpapír

838


PánikAz orvos megértően bólintott, és feljegyzett valamit az előtte fekvőpapírlapra.

— Nos, ha jól értelmezem a szavait — mondta —, alapvetően azokozza az önben felgyűlt feszültséget és az azt követő vegetatívtünetegyüttest, hogy nem érzi arányban lévőnek a munkájába be-fek tetett energiát és annak az elismerését.

— Így is lehet fogalmazni — ingatta a fejét a tanár. — Tény, hogynem tudom, és nem is akarom lenyelni azt az igazságtalanságot,hogy egyik évben kitüntetnek a jól végzett munkámért, a követke-zőben pedig létszámleépítés címén ukmukfukk az utcára tesznek.A munkaközvetítőben meg azt ajánlgatja az ifjú hölgy, hogy vegyekfel kedvezményes kölcsönt, és iratkozzak be a biztosítási ügynöktanfolyamra. De igyekezzek ám, mert ötven év fölött már oda sekönnyű bejutni!

— Megértem önt — nézett föl a jegyzeteiből a másik. — Ha iro-nizálni akarnék, mondhatnám, hogy képezze át magát pszichiáter-nek, és annyi munkája lesz, hogy ki se lát belőle. Szakmai körökbenaz a mondás járja, hogy háromféle ember létezik manapság kicsinyhonunkban; akit pszichiátrián kezeltek, akit most kezelnek, és akitkezelni fognak. Becslések szerint a lakosság egyötöde küzd vala-milyen szinten a depresszióval. No, ezt csupán azért mondom, hogylássa, nincs egyedül a panaszaival, s megfelelő terápiával gyógyít -ható a betegsége.

— Ezért jöttem önhöz.— Természetesen… hmm… — lapozgatott a naptárában az or -

vos. — Csak… ahogy elnézem, a következő hónapokban járóbeteg -ként nem nagyon tudom fogadni. Mondhatni, percre be van osztvaminden időm. Hacsak… hacsak be nem fekszik a klinikára.

— Én? Én egy pszichiátriai klinikára? Mit gondolnának rólam akollégáim, a barátaim, a szomszédok, a tanítványaim? Bíró tanárúr a negyedik emelet hatból belehülyült a Rákóczi szabadság-harcba. Vagy csupán skizofrén lett, nagy Bercsényi Miklósnak kép-zeli magát…

— Ennyire azért nem komoly a baja, és az én osztályom se ezzel akórképpel foglalkozik — mosolyodott el a doktor. — Különben méga családorvosának se muszáj megtudnia, hogy bent feküdt nálunk.Nincs szükség beutalóra. Ha úgy rendelkezik, akár a családjának seadunk ki információt az állapotáról, s csak az látogathatja, akit önmegjelöl. És talán az se utolsó szempont, hogy olyan gyógyszerekkelkezelhetem, amelyeket a munkanélküli segélyéből — már megbo-csásson —, de nem biztos, hogy a patikában meg tudna venni.

— Hát… nem is tudom… Tényleg nincs más megoldás?— Esetleg ajánlhatom valamelyik kollégámat…

T. ÁGOSTON LÁSZLÓ

1942-ben született Tasson.Nyugdíjas író, újságíró.

839


— Mennyi időt kellene bent töltenem?— Két hetet, de hétvégére akár haza is engedhetem.

�

Így alakult, hogy Bíró Sándor magyar–történelem szakos középis-kolai tanár egyik hétfő reggel éhgyomorra bevonult a klinika pszi-chiátriai osztályára. Még át se öltözött, máris megjelent a főnővérkissé kopottas, de mindenképpen bizalomgerjesztő mosolyával,hóna alatt egy gumiszalaggal, kezében a tűvel, és néhány fiolával,s bejelentette, hogy „nyugi, nem fog fájni, csak a vérét veszem”. Éstényleg nem fájt, pedig ha valaki, hát Bíró tanár úr igazán félt atűtől. Vagy talán nem is annyira a tűtől, hanem a vele járó kiszol-gáltatottságtól. Margó főnővér azonban igazi profi volt a szakmá-jában. Mindösze egy szúnyogcsípésnyi fájdalmat érzett, aztán rá avattacsomó, és nemhogy bekékült volna a környéke, de a helye selátszott. Aztán egy kis fémkupakkal záródó üveg került elő a zse-béből. „Reggel, ha kimegy, ebbe az első pis-pis, aztán tegye a nő-vérek pultjára! Jöjjön, megmutatom az ágyát!”

A kölcsönös bemutatkozást követően megült csendet az idősebbágyszomszéd törte meg.

— Én azt javaslom, Sándor, ha már így összesodort bennünket asors, meg ez a francos betegség, tegeződjünk. Sokkal jobban esikúgy a beszéd. Mi a Tónival már túl vagyunk a formaságokon, a reg-geli teával meg is ittuk a pertut. Én vagyok a vénebb, szervusz!

— Szervusz, Pista bátyám!— No, annyira azért nem — rázta meg a felé nyújtott kezet a

másik. — A bátyámat nyugodtan lenyelheted. Itt nem a kor, hanema kór határozza meg az ember rangját.

— Ahogy elnézem, mi hasonló korúak lehetünk — vette szem-ügyre új szobatársát a Tóninak nevezett testes férfi a szekrényekmelletti ágyról. Én negyvenötös vagyok.

— Én meg negyvenhatos.— Látod, ha most a honvédségnél lennénk, elküldhetnélek gyufá-

ért. Hmm… A fene tudja, jó lenne-e még egyszer húszévesnek lenni?Nem volt igazán szép ifjúságom, de a mostani fiatalokat se irigylem.

— Uraim, uraim! — libbent be egy ifjú nővér a szobába. — Nyo-más, elvégezni a dolgaikat, mert tíz percen belül hozzák a koktélt.Mindhárman föl lesznek akasztva az infúziós állványra. Nem sze-retném, ha bármelyiküket is kétszer kellene szúrni, vagy közbenszaladgálni a kacsával.

— Én is infúziót kapok? — szeppent meg az új beteg. — A tanárúr azt mondta…

— Itt mindenki infúziót kap — mondta Tóni melankolikus fejbó -lin tásokkal kísérve a szavait —, de ne tojj be, nagyon értik a módját.

Valóban értették. „Kezet ökölbe szorítani, lássuk azt a vénácskát!”S máris csöpögött az infúzió.

840


— Az enyém kisüsti cseresznye — állapította meg a korelnök.— Ezt onnét tudom, hogy egy kissé szédelgek utána, meg egy ideiga betűk is összefolynak a szemem előtt.

— Én kecskeméti barackot kapok — folytatta Tóni. — Tudod,időnként kihagy a memóriám, és ezzel élénkítik. Otthon, a városikórházban is belém nyomtak néhány litert, de annyit ért, mint ha-lottnak a csók. Persze az is lehet, hogy az csak konyak volt. Reggelkonyak, este konyak, ettől leszünk mozgékonyak. Te mit rendeltél?

— Nem is tudom… Én még nem kaptam itallapot. Az ízébőlítélve szatmári szilva lehet.

— Mire kapod? — Ha el akarok menni hazulról, elkezdek émelyegni, rámjön a

has menés, meg ilyesmi. — Ismerős tünet — mondta Pista. — Én is küszködtem vele, mi-

előtt nyugdíjba mentem. Ha az iskola folyosóján megláttam az igaz-gatót, rögtön futnom kellett. Ha mérték volna az időmet, azt hiszemdobogós lettem volna a szenior kategóriában.

— Mit tanítottál?— Történelmet, meg biológiát. Látnád a kertemet… Minden fát

magam oltottam vadalanyba. Az egész környéket elláttam oltvá-nyokkal. Jött is az egyik tanítványom kilencven után, hogy fogjunkössze, csináljunk egy vállalkozást, de engem valahogy nem izgataz üzlet. Nem értek hozzá. És te mivel keresed a kenyérre valót?

— Én meg magyar irodalmat és történelmet tanítottam egy kül-városi gimnáziumban.

— Mi az, hogy „tam”?— Leépítettek. Az önkormányzat soknak találta a tanári kar lét-

számát, az igazgatóm meg úgy vélte, hogy a csinos, ifjú kolléganő-nek több hasznát veheti, mint nekem.

— A rohadt anyjukat, azt! — fakadt ki Tóni. — Már a saját any-já ban se bízhat meg manapság az ember. Ígéretek, meg igények,azok vannak doszt. Aztán amikor be kellene váltani, csak húzzák aszájukat. Még azt is letagadják, hogy láttak valaha. Húsz éve va-gyok vállalkozó. Érted? Húsz éve, de ilyen szemetekkel még sohanem találkoztam, mint mostanában. Régi haver, együtt jártunk ál-talános iskolába. Oda jön hozzám, megbeszéljük a melót. Mondomneki, hogy nem szívesen vállalom, mert nekem ez túl nagy falat.Ha bejön valami gubanc, tönkre vág, még a gatyám is rámegy. Deő ad előleget, meg biztosítékot, meg a régi haverság, meg a biza-lom, meg az anyja életére esküszik… Jó, elvállaltam. Nekiugrot-tunk, hónapokig dolgoztunk nála. Mielőtt elhúzta a csíkot, ide isadta a csekket. Oké, másnap megyek a bankba, azt mondják, egy ro-hadt, megveszekedett garas sincs a számlán. Az emberek várják afizetést, az adóhivatal küldi a végrehajtót… Te jóságos Isten, hát mivan itt? Rohadt szerencsém volt. Akkor estem össze, amikor otthonkiszálltam a ház előtt a kocsiból. Szédelegtem, nem láttam… Jött amentő. Részleges agyvérzés.

841


— Nem baj, Tónikám, itt majd rendbe raknak — intette le Pista.— Különben sincs okunk panaszra. Nézz szét a többi szobában, ésujjongani fogsz, hogy neked csak ennyi jutott a bajból. Ott van pél-dául az a szerencsétlen öregasszony, a Julis néni. Etetik, itatják, pe-lenkázzák, és fogalma sincs róla, hol van. A minap is betámolygottide szerencsétlen, és elkezdett kiabálni, hogy kotródjak ki az ő ágyá-ból. És egyáltalán, hogy jöttem be az ő házába, amikor este mindentbezárt?! No látod, ez már baj. Két nővér vitte el, és már az ajtóbannyomták bele a nyugtató injekciót. De hagyjuk a bajokat másra, in-kább meséljetek valami jó viccet! Végtére is mulatunk, nem?

�

Kórházi ágyon feküdni nem a legszórakoztatóbb mulatság. Előbb-utóbb elfogytak a viccek, ráuntak az olvasásra, meg a rádióhallga-tásra is. Az utóbbiban Tóni járt az élen. Mondta is egyszer, hogy eza kórház-privatizációs törvény egy csapásra megoldja az összesbeteg gondját. Az ember vesz magának egy kórházat, elvégzi azegyetemet, megoperálja magát, aztán ha már nincs rá szüksége, féláron eladja az egészet valami rászorulónak. Abból meg legföljebbvesz egy jóképű temetőt. Viccnek szánta, de a másik kettőtől csakegy halvány mosolyra futotta.

A közös ebédlőben volt ugyan egy tévé, de olyan kásás volt a képe,hogy könnyebb lett volna megenni, mint nézni. A hangos szó különbenis zavarta a beszélgetőket, ugyanis a kórtermekben nem volt szabadlátogatót fogadniuk, csak az ebédlőben. Kivéve a fekvő betegeket, deazokat szinte soha nem látogatta senki. Egyedül a nyolcvanhat évesMária néni ült állandóan a készülék előtt, aki majd nem teljesen süketvolt, s minden arra járó fehér köpenyest megkért, hogy egy picit ál-lítsa hangosabbra azt a fránya gépet, mert az előbb is pont a legér-dekesebb részt nem hallotta. Többen javasolták neki, hogy talán hafeltenné a hallókészülékét… Erre azonban vérig sértődött, mondván,hogy ezek a fruskák süketnek nézik őt, holott még 1970-ben is a ka-kasülőről nézte az operettszínház előadásait. Jó, hát színházi látcső azkellett hozzá, mert az ember szeme romlik a korral, de a füle még mostis olyan, mint a hiúzé. És még őrá mondják ezek, hogy hallucinál…

Jobb híján lementek a kertbe sétálni, elüldögéltek a büfé mellettipadokon, és naponta kétszer lezuhanyoztak. Tehették, mert általá-ban üres volt a fürdő.

— Te, Pista! — szólt egyik alkalommal Sanyi a kollégájának.— Ne ked nem tűnt föl, hogy szinte sohasem találkozunk senkivela zuhanyzóban?

— Nemcsak nézni kell, kolléga úr, hanem látni is! A fekvőket a nő-vérek mosdatják. A féllábú pasast a székre ültetve fürdetik, azért vanbent az a műanyag szék. Az ötös szobából meg már kétszer is láttama héten azt a fiatal srácot a vállán törülközővel slájferozni a folyosón.

— És a többiek?

842


— Soha semmi se történik ok nélkül. Egyik este kint szédeleg-tem a folyosón, és hallom, hogy az a vörös hajú nővér megkérdeziattól a hosszú pasastól, hogy már tegnap reggel megígérte, hogymegborotválkozik. Még mindig nem szánta rá magát? „Én meg-tenném, nővérke — így a pasas —, de biztos, hogy akkor megláto-gat a feleségem?” Soroljam tovább?

— Köszönöm, mára ennyi is elég. Én meg elnéztem a múltkorazt a fiatal ápolót, azt a cigány, vagy néger srácot. Tudod, aki teg-napelőtt éjszakás volt.

— Tudom, a Feri nővér.— Az, az. Azt a magas, szakállas öregembert etette, akinek a sza-

vát se érteni. Mindig csak morog magában, és ki szokták ültetni afolyosóra a tolószékben, hogy szem előtt legyen, mert állandóan kiakarja tépni a karjából az infúziós tűt.

— Nem is hagyja magát mástól megszúrni, csak a Feritől. Te,annak a fiúnak olyan érzéke van hozzá, hogy az csodálatos. Ha őbent van, a többi nővér csak kiabál, hogy „Ferikém, gyere, kösd beezt az infúziót! Add be az injekciót! Etesd meg a Nándi bácsit!” Őott is talál vénát, ahol jóformán nincs is. Vagy legalábbis a többieknem találják.

— No, szóval ott etette az öreget, a látogatók meg jöttek-mentekkörülöttük. Egyszer csak egy idősebb asszony megkérdezte: „Örömmagát nézni, fiatalember, amilyen szeretettel bánik a bácsival. Magaugye polgári szolgálatos katona, és vallási meggyőződésből nemakar fegyvert fogni?” Elcsodálkozik a Feri, fölnéz rá: „Nem, néni-kém, én becsülettel leszolgáltam a katonaidőmet. Ez a szakmám,ezt tanultam.” No, akkor az asszonyon volt a sor a csodálkozásban:„Hát ez nagyon szép dolog, fiatalember. Büszke lehet magára azédesanyja.” — „Biztosan az is lenne — válaszolta a fiú lehajtott fej-jel —, ha a születésemkor nem hagyott volna ott a kórházban.”

�

A nagyvizitnél minden orvos referált a betegéről a professzornak,mögöttük meg a főnővér hegyezte a fülét, és szorgalmasan jegyzetelt.

— No, István, hogy érzi magát? Hallja még azokat a bizonyoshangokat? — kérdezte az idősebbik tanárembertől.

— Nem, tanár úr, az már régen elmúlt, most már teljesen jól va-gyok. Ha lehetne, szívesen el is mennék a Sanyival tornázni, megrelaxálni. És akkor, tetszik tudni, hogy a jövő héten keddtől van egybeutalóm Hajdúszoboszlóra, a reumám miatt a gyógyfürdőbe…

— Én is szívesen elmennék velük relaxálni — kottyant közbeTóni.

A három orvos, meg a főnővér elfordultak, halkan pusmogtakvalamit. Akár hangosan is mondhatták volna, hiszen a három pá-ciens vajmi keveset értett a latin szakkifejezésekből. Aztán megfor-dultak, és a professzor kemény, parancsoló hangon mondta:

843


— Sándor, maga az infúzió után lemegy az alagsorba relaxálni,ebéd után meg kimegy a városba, és legalább egy órán át utazgat.Metró, busz, villamos, ami jön. Ha netán rosszul érezné magát, for-duljon vissza! Ha nem, akár másfél óra is lehet. Aztán jelentkeziknálam, és megbeszéljük az élményeit. István, maga nem teljesenőszinte — lépett a másik ágyhoz. — Még beszélgetnünk kell a hal-lucinációiról. A fürdőbe elengedem, hiszen megígértem, de szigo-rúan a felesége kíséretében. A torna meg a relaxáció még korailenne. Majd később. Az udvarra viszont lemehet sétálni a fiúkkal.

— Én ugye… — türelmetlenkedett Tóni.— Magának se tenne jót se a relaxáció, se a torna, Antal. Megjöt-

tek a röntgenleletei. Feltehetően a nyaki erek meszesedése okozzaaz agy vérellátási zavarait. A helytelen táplálkozás, a stressz, ifjú-ságunk bűnei… Ez persze még csak előzetes diagnózis. Elküldömultrahangra, hogy megbizonyosodjunk a dologról. Beszélek a dok-tornővel, és a betegkísérő majd jelentkezik magánál.

— Ez akkor azt jelenti, hogy az erek…— Ne találgasson, Antal, bízza ránk a diagnózist! Ha valóban ez

a baj, átküldjük az érsebészetre, és ott egy érszondával megoldjáka problémát.

— Érsebészet! Hát én nem is tudom… Az a rohadt birkapörkölt,meg a zsírban úszó töltött káposzta, meg az a sok rohadt idegeske-dés, meg a nagy korsó sörök… Hát ezért élt az ember, azt hitte,hogy… Most meg itt van ez. És akkor utána mi lesz?

— Nyugodjon meg, Antal, az érsebészek is értik a dolgukat!Tudja mit? A vizit után jöjjön be hozzám, és mindent megbeszélünk.

— Köszönöm, tanár úr, megyek. — Amikor elvonult a slepp, apár nába fúrta a fejét, és elhaló hangon suttogta: — Én nem is tu -dom… Hát ezért küszködik az ember? Hát ennyi volt az egész élet?Érsebészet… te jóságos Isten! Negyven évig azt se tudtam, ki a kör-zeti orvosom…

�

— Most csodálkozol, mi? — ült föl az ágyban Pista. — Hülyeség,csak rámfogják az egészet. Az történt, hogy a hátsó szomszédom,aki valaha a tanítványom volt, azt mondta, hogy fölmérette a telkét,és szerinte az én telkemből is két méter az övé. Ott van a legszebbkörtefám. Mondtam, magam oltottam vadalanyba. Az egész kör-nyékről a csodájára járnak, olyan gyönyörű. Azt mondja ez a…szarházi, hogy rendben van, nem vágja ki, de ezentúl a fele termésaz övé. Az én fám termésének, érted? Hát azt a vastaglábú anyját,azt!… Szarházi s… senkiházi.

— Jól van no, ne hergeld föl magad!— Már hogyne hergelném, amikor azzal vádolnak, hogy ráemel -

tem a kapát, meg azt ordítoztam az egész utca füle hallatára, hogyhaszonleső, rohadt sváb ivadék. Még a német kisebbségi önkor-mányzat elé is becitáltak, mondván, hogy megsértettem a kisebb-

844


ségi öntudatukat. Én, akinek az ősei valahonnét a Rajna vidékérőltelepültek be a török idők után. Én, akinek a vérében anyai ágonkeveredett a zsidó meg a tót. Különben görög katolikus vagyok,mert az anyám szülei csak úgy egyeztek bele a házasságba, ha aszületendő gyerekek az ő vallásukat követik. Az apám a harmin-cas évek elején magyarosította a nevét Harasztira, nehogy belekös-senek a német meg a zsidó származásába. Ezt mind hivatalos ira-tokkal tudom bizonyítani. Meg az ő származásukat is, hiszenhajdan én voltam a helytörténeti szakkör vezetője, én kutattam, énírtam meg a település történetét a honfoglalástól a nyolcvanas évekvégéig. És akkor én vagyok nekik a nacionalista, meg a magyar-kodó? Miféle emberek között élünk mi, Sanyikám?

— Ezek most több mint száz kilométerre vannak tőlünk. Mirehazamész, talán el is felejtik az egészet. Tudod, minden csoda há -rom napig tart — nyugtatgatta a másik.

— Nono! Megígérték, hogy agyonvernek. És ezek meg is teszik.Láttad itt a szemközti szobában azt a kigyúrt, szőke pasast?

— De hiszen azt tegnapelőtt kiengedték…— Igen, de miért? Egyik nap hallottam a folyosón, hogy németül

beszélt a mobiltelefonján. Ahogy a közelébe értem, rögtön zsebrevágta. Ugye…? Most egy nő van rám állítva. Amikor reggel jöttünkkifelé az ebédlőből, hallottam, mit mondott a társának; „Figyeljcsak! — mondta. — Ez az…” Pszt! Hallod? Lent az utcán ugat a ku-tyájuk. Ezer közül is megismerem a hangját. Szóval csak megtalál-tak, pedig mondtam a feleségemnek, hogy senkinek ne mondjameg, hol vagyok. Értesítette őket a nő. Akkor pedig azt is tudják,mikor engednek ki. Hacsak közben be nem jönnek…

— Ide? Ide ugyan egy légy se szállhat be észrevétlenül.— Hmm… Te csak úgy hiszed. Három éve volt egy csúnya au-

tóbalesetem. Mindkét lábam eltört, három bordám, agyrázkódás,meg ilyesmi. Azóta járok bottal. Itt nem, mert a folyosón el vagyoknélküle, meg a kigyúrt pasas is nyilván egy botos embert keresett,azért nem talált meg. Különös, hogy a rendőrség azóta is vizsgáljaa baleset okát, de még mindig nem találták meg. Nem hát, mert ottis van beépített emberük. Megyek az utcán, mindenki előre köszön,hiszen a fél város a tanítványom volt, és akkor jön szembe egy ide-gen, és odasúgja; „Jövünk ám, nehogy azt hidd, hogy megfeled-keztünk rólad!” Most is. Nem hallod?

— Nem. A szomszéd kórteremben horkol valaki. — Rendben van, de azért megkérlek, csukd be az ajtót, és ha

netán keresnének, mond azt, hogy nem vagyok itt! Ja, és még vala-mit: ígérd meg, hogy abból, amit most bizalmasan elmondtamneked, egyetlen szót se mondasz el a professzornak!

— Bízhatsz bennem — mondta, aztán még gondolatban hozzá-tette. — Minek is mondanám, hiszen ők azt is tudják, amit te nemtudsz szavakba önteni.

�

845


Kedden reggel a nyugdíjas tanárt elvitte a felesége. Bíró Sándor ismár csak a zárójelentésére várt. No, meg a feleségére, aki akkor be-szélte meg a főorvossal a további teendőket.

— Hát akkor mielőbbi teljes gyógyulást kívánok, Tónikám! — nyúj- totta a kezét a testes vállalkozónak.

— Neked is, Sanyikám! — rázta meg a másik. — És ígérd megne kem, hogy nem eszel puhára főtt tokaszalonnát méregerős, ece-tes cseresznyepaprikával!

— Megígérem…

�

— No, hogy ízlik a szabad levegő? — kérdezte az asszony moso-lyogva, amikor kiléptek a kórház kapuján.

— Koszos is, büdös is, de nagyon ízlik — mondta a férfi. — Ha -nem tudod, az a legfelemelőbb az egészben, hogy akár két órát isutazgathatok a városban anélkül, hogy ide vissza kéne jönnöm.

NapraforgóEgyenes derekú, üdezöld koronás Nap az arcod,s odatartod az arcod a fürge, falánk madaraknak.Olyan épp ez a póz, ez a büszke, emelt lobogás, minta halálra gyötört türelem, vagy a vértanú szentek.Nyilazott, laza test, s arany égre emelt figyelem.

AranyóraTűnt napom aranyékszer,zsebre teszi az alkony.Járok a lebukó Napolvatag aranyában.Ballagok, a zsebórámhűs fedele lezárva.Tartom a füleimhez,perceg a mutatója.Forgatom a kezemben,nem merek odanéznipercre sem az időre.Zsebre teszem az órám.Múlik a fiatalság.

BOZÓK FERENC

846


A vasalóTegnap Rozgonyi úr friss élt vasalt pizsamaingjére. A vasalás vé-geztével a még meleg ing fölé elnyúlt sárga pulóvert, szakadtszürke kabátot öltött, és sétálni indult a kutyájával. Már hónapokóta sikertelenül próbálta felidézni az öleb nevét, de ennek ellenérejól megértették egymást. A kutya naponta kétszer a konyha küszö-bére cipelte pléh tálkáját, Rozgonyi úr pedig minden egyes alka-lommal megetette ölebét, miután a felrúgott tálról eszébe jutott eb-béli kötelessége. A hangos csörömpölést, amit a tálka az etetéseketmegelőzően okozott, a szomszédokkal ellentétben, Rozgonyi úrnem hallotta. Évtizedek óta már, hogy egyik fülére teljesen, a má-sikra meg csak úgy nagyjából megsüketült.

A kutya nem csak az élelmezés terén találta fel magát. Régóta élt azöreg mellett, jó néhány szokását kitanulta már, így pórázával együtta bejárati ajtó elé hevert, mire a vasalás szaga betöltötte a lakást.

A szomszédok szerint, mármint azon kevesek szerint, akik vet-ték a fáradtságot, hogy odabiccentsenek az öregnek, és néhány gon-dolatot is pazaroljanak rá, Rozgonyi úr teljesen rendszertelenül jártsétálni. Olykor tikkasztó nyári hőségben, vagy épp az év legcuda-rabb hófúvása idején hangzott fel az öleb boldog csaholása a bérházfolyosóin, hogy aztán belevesszen az utca zajába.

Pedig Rozgonyi úr — ha saját tudtán kívül is — szigorúan ragasz-kodott bizonyos rendszerhez a séták időpontjának megválasztását il-letően. Az év nagy részében akár kétnaponta is elhagyta a lakást, nya-ranta viszont gyakran megesett, hogy hetekig színét sem látták.Ilyenkor egy szomszéd özvegyasszony hordott neki ebédet, és úgygondoskodott Rozgonyi úrról, mintha egyszer, valamikor, annak ide-jén, a jó szomszédságon túl egyéb közük is lett volna egymáshoz.

A séták napjain Rozgonyi úr általában a színházba, operába in-duló közönséggel egyszerre kelt útra, de velük ellentétben inkábbvalamelyik park felé vette az irányt. Az egyik parkot a gyakorta ottjátszó, utcai hegedűs miatt szerette. Ugyan egy hangot sem hallotta játékból, de órákig bírta csodálni, ahogy a zenész arcára kiültek adalokat kísérő érzések. A muzsikus — Rozgonyi úr szilárd meg-győződése szerint — együtt sírt, együtt nevetett hangszerével. Haa hegedűshöz közeli padra ült, és elég sokáig bámulta az arcát, amozgását, a játékát, egy idő után Rozgonyi úr arca, válla is meg-megrándult, teljes összhangban a zenész mozgásával. Egyszerre ra-jongott és morgolódott olyankor, amikor a muzsikus arcára fenn-költség költözött, mozdulatainak ívét az éppen játszott műnagysága töltötte színültig, s homlokára gyöngycseppek költöztek.Rajongott, mert hát mi lehet szebb, gyönyörűbb annál, mint ami-kor a zenész, aki igazán együtt él, együtt lélegzik a művel, igazi re-mekművet játszik, és ezáltal maga is részévé lesz a világnak, a múlt-

CSUSZNER FERENCZ

1985-ben született Szász -ré genben (Románia). Isko-láit Gyergyószent mik ló son,az egyetemet pedig Kolozs -váron végezte a Ba bes-Bolyai TudományegyetemKözgazdaságtan Karán. Je- lenleg a MarosvásárhelyiMűvészeti Egye tem Teatro -lógia és művelődésszerve-zés mesterképzésébenvesz részt.

847


nak, a jövőnek, mindenkinek, aki valaha hallotta vagy hallani fogjaa darabot. És ugyanakkor mi lehet bosszantóbb annál, mint amikoraz igazi kiteljesedést, a végtelennel, a halhatatlansággal történőegyesülést meggátolja egy gyűrött ing, egy foltos nadrág, egy sza-kadt cipő, esetleg egy néhány napos borosta, ami nemcsak a ma-gasztosság és az időntúliság képét dönti romba, hanem még anézők elől is elrejti a zenész arcának részleteit. Rozgonyi úr ked-venc zenészét pedig a legjobb szándékkal sem lehetett különöseb-ben ápoltnak, netán jólöltözöttnek nevezni.

Rozgonyi úr úgy tudta — talán a szomszédoktól, bár, hogy pon-tosan kitől, mikor és hogyan szerzett róla tudomást, maga sem em-lékezett —, hogy a bérházban, valószínűleg pont azon az emeleten,ahol ő maga is lakott, évtizedekkel ezelőtt egy hegedűművész élt.A nevét a szomszédok sem tudták ugyan, azt viszont igen, hogy aközönség fölöttébb kedvelte, és hetente hol egyedül, hol zenekarraltöbbször is koncertezett. Ritkábban ugyan, de még nyárra is jutot-tak fellépései, pedig olyankor sem a színházban, sem az operábannem lehetett játszani. Kedves, bár kissé szédült embernek tartottamindenki, ezt a véleményt pedig csak erősítette leghíresebb szo-kása, miszerint — agglegény lévén, nem akadt, aki rá vasaljon, őmaga pedig nem tette rá a kezét a vasalóra soha — minden egyeskoncertjére új fehér inget vásárolt, s az inget a koncert után fel nemvette többé. Aztán, amikor a lakásában már túl nagy helyet foglal-tak a földre szórt ingek, egy öregotthonnak vagy valami hasonlóintézménynek adományozta őket.

Sajnálta is nagyon Rozgonyi úr, hogy ezt a híres, kissé bolondosművészt a szomszédok tanúsága szerint valami nagy baleset érte.A balesetben vagy szeme világát vagy hallását vagy valami egyebétvesztette el, ami miatt többet nem hegedült, sőt el is tűnt, úgy,mintha a föld nyelte volna el. Másképp nem lehetett, mert soha,senki nem beszélt arról: mivé, merre lett a művész úr, csak arról,hogy kívül-belül annyira megviselték az események, hogy többénem hegedült. Pedig milyen jó lett volna Rozgonyi úrnak — gon-dolta többször is vasalás közben maga Rozgonyi úr —, ha ezt a mű-vészt nem éri semmiféle baleset, és néha egy-egy, alig használt fehéringért át lehetne menni hozzá a szomszédba.

Talán a hegedűművész története miatt gondolta úgy Rozgonyiúr, hogy egy igazi zenész, igazi művész nem állhat gyűrötten, ápo-latlanul a közönség elé, és főleg a zene elé nem állhat anélkül, hogymind külső megjelenésében, mind tudásában méltó ne lenne a ját-szott darab nagyságához. Mozart-, netán Bach-műveket játszanianélkül, hogy a zenész megadná a műveknek és alkotóiknak kijárótiszteletet a világ egyik legnagyobb bűne, és Rozgonyi úr az utcaihegedűs taglejtéseit, arcjátékát megfigyelve tudta, hogy a muzsi-kus repertoárjában bizony több olyan mű is szerepel, amik előtt,bármilyen felkészült is legyen, az ember nem állhat úgy, hogy tisz-teletlen ne lenne.

848


Szigorú elvei ellenére Rozgonyi úr már azt is értékelte, ha valakilegalább megpróbált megfelelni a vele szemben támasztott elvárá-soknak. Így tegnap, amikor a szükséges előkészületek után kutyá-jával együtt sétálni indult, és megérkezett a parkba, ahol szokásaszerint éppen játszott az utcai muzsikus, de szokásával ellentétbenezúttal fekete mellényt, vasalt, fehér inget, vasalt fekete nadrágotés fekete cipőt viselt, Rozgonyi úr tátott szájjal ült le megszokottpadjára. Csak ott vette észre, hogy az ünnepélyes öltözék mellé ahegedűs arca frissen borotvált, haja pedig gondosan fésült. Meg-hallgatáson lehetett, mosolygott büszkén az öreg. Lám csak az őkedvenc utcai hegedűse valami híres helyen játszik majd az új évadkezdetétől, gondolta, mert az nem lehet, hogy ilyen jól öltözött fia-talember ne a leghíresebb zenekarok valamelyikében kapjon helyet.

Annyira meghatotta a fiatal hegedűs jövőbeni sikerének gondo-lata, hogy megfeledkezett a környezetéről. Nem vette észre a feltá-madó szelet, az égre gyűlő sötét felhőket, de még azt sem, amikoraz öleb póráza lassan kicsúszott a tenyeréből, és a kutya lelkes csa-holással indult neki a világ felfedezésének. Miután Rozgonyi úr ki-fogyott a legnagyobb zenekarok sorolásából, ahol ennek a fiatal te-hetségnek bizonyára helye lenne, átadta magát a játék élvezetének.Szokás szerint először csak a szemöldöke rezdült meg, aztán a hom-lokán a ráncok, aztán a szája szeglete. Végül jobb kezével szinte márkarmesteri beintéseket végzett, és amikor — ilyen még nem történtsoha — felegyenesedett, bal keze ujjaival képzeletbeli húrokat szo-rított le, jobb kezében képzeletbeli vonóval játszott a lefogott húro-kon, állával pedig leszorította nem létező hegedűjét. Akárcsak a tőlenéhány méterre álló hegedűs, Rozgonyi úr is lecsukta szemét, és át-adta magát a játéknak. A fura előadás a kiöltözött, lehunyt szeműhegedűssel és az őt — vagy talán inkább azt, aki a hegedűs lenniszeretett volna — tökéletesen imitáló, vasalt pizsamás, szakadtöreggel, egészen addig tartott, amíg el nem eredt az eső. Az elsőcseppek után a hegedűs összecsomagolta hangszerét, de ahogy ész-revette a még mindig játszó öreget a már szakadó esőben, addig bá-multa, amíg az be nem fejezte az imént félbemaradt darabot. Ami-kor végzett, Rozgonyi úr anélkül, hogy szemét kinyitotta volna,meghajolt képzeletbeli közönségnek. A darab lassan elhaló vissz-hangját, majd a koncerttermet betöltő tapsot és ovációt a közbenbőrig ázó hegedűsön kívül senki sem hallotta.

849


Tamás JózsefsegédpüspökkelTamás József segédpüspök, szentszéki tanácsos, kanonok, pápai prelátus.Madéfalván született 1944. november 12-én. Középiskolai és teológiai ta-nulmányait Gyulafehérváron a kántoriskolában, valamint a HittudományiFőiskolán végezte. Márton Áron szentelte pappá Gyulafehérváron, 1968.április 21-én. Jakubinyi György érsek szentelte püspökké 1997. márciuselsején. Csíkszeredában van püspöki székhelye.

Éppen a háború idején, 1944. november 12-én születtem, elég nehézkörülmények között, hiszen édesapámat fiatalemberként behívtákkatonának, habár édesanyám negyedik gyermekükkel, velem voltvárandós. Madéfalvának azt a részét, ahol a mi családi házunk isvolt, lebombázták. Szüleim a harangozói és sekrestyési szolgálatotlátták el, édesanyám így a plébánia konyhájában húzódott meg.Úgyhogy én ott születtem meg, tréfásan sokan azt mondják, hogyegyenesen beleszülettem a plébániába. Amikor később papként vo-nattal este érkeztem, sokszor úgy találtam édesapámat és édes-anyámat, hogy együtt imádkoztak. Ez is külön kegyelem az emberszámára, hogy a szülei imádságos és vallásos emberek. Vannak,akik olyan érdekes hivatástörténeteket mondanak s mesélnek. Énnem tudok semmi rendkívüli dologról beszélni a hivatással kap-csolatban, az én számomra teljesen természetes volt. Ahogy AranyJános a Családi kör című versében nagyon szépen így fogalmaz: „E fi-úból pap lesz, akárki meglássa!” Ez valahogy így volt, hogy a családilégkör, és az, hogy a templomhoz kötődött az életünk, ez alakítottabennem a hitet.

Annak ellenére, hogy itt is kommunizmus volt, Magyarországonis, mégis a mi vidékünkön a kommunizmusnak nem volt olyannagy rombolása, mint az anyaországban. Ott sokkal jobban tönk-retették a vallásos életet, sőt még a magyar öntudatot is, mint itt. Sennek talán az az oka, hogy kettős kisebbségben élve, a nagyobbveszélyben az ember jobban odafigyel, és jobban próbál védekezni.

Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy nem a teljes Magyar -ország szavazott így. Az volt az elszomorító, hogy az állami vezetőkmanipulálták és buzdították az embereket a nemleges szavazásravagy a távolmaradásra, pedig a vezetőnek át kell látnia a dol gok lé-nyegét. Éppen ezért most örömet jelentett a számunkra a kettős ál-

KOZMA LÁSZLÓ

Korunk sokszor érték -vesztettnek tűnő vi lá-gában hogyan ala kul-hat ki a papi hivatás?

A diktatúra alatt sokpéldája volt az együtt- érzésnek, segítőkész-ségnek, de a 2004. de -cemberi népszavazás

850

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE


lampolgárság gesztusa, az ember megérzi a felénk nyújtott kezet,hogy a magyar állam a magáénak tart bennünket, úgy, ahogy annakidején Antall József miniszterelnök megfogalmazta, hogy 15 milliómagyar miniszterelnöke kíván lenni.

Viszont a kommunizmusnak az a tudatos félrevezetése, hogynem beszéltek a határon kívül rekedt magyarokról, azt eredmé-nyezte, hogy az emberek jó része nem tudott arról, hogy magyarokis élnek a határokon kívül. Én mikor 1972-ben nagy nehezen útle-velet kaptam és életemben először jártam Magyarorszá gon, aholmegfordultam, ismeretlen környezetben, elcsodálkoztak, hogy énhogy beszélek olyan szépen magyarul, amikor Romániából jöttem.Hiába mondtam, hogy én magyar vagyok, csak álltak és bámultak.

Hangsúlyozom azt is, hogy a változás, a romániai fordulat ide-jén is megmutatkozott a segítőkészség, és ennek korábban is vol-tak nagyon szép és rendszeresen megnyilvánuló formái, példáulgyógyszer, könyv behozatalával. Gyulafehérváron lévén közvetle-nül átéltem, hogy nagyon sok magyarországi pap a maga köré gyűj-tött ifjúsági csoporttal együtt hozott gyógyszert, élelmiszercikket.

A magyarság megtartásában fontos szerepe volt az egyháznak ésaz iskolának. Erdélyben az egyház nem csak a hitben tartotta mega híveit. A kommunizmus idején a magyar történelem és a magyarmúlt elsikkadt, az iskolákban ilyen tekintetben mondhatni, hogyszinte semmit sem tanultak a gyerekek. Ezt igazában csak a sajátcsaládjukban és az egyházon keresztül tudták magukba szívni,mert a templomban nemcsak a vallásos, hanem a nemzeti ünnepe-inket is igyekeztünk megtartani, az emberek lelkében ébren tartani.1948-ban az iskoláinkat államosították és elvették, a templomi kö-zösségnek ezért volt nagy szerepe ebben a tekintetben is.

Mi most örömmel vettük azt a tervezetet, hogy az iskolások kirán-dulás keretében eljöjjenek akár ide Erdélybe, vagy Felvidékre, Délvi-dékre, Kárpátaljára, hogy ott megismerjék a határon kívül rekedt ma-gyarokat. Egyetlen példát hadd emeljek ki: a Hunyadiak hagyományaegész Erdélyt átfogja, kapcsolatba hozható a magyarországi törté-nelmi és művészettörténeti emlékekkel is. Nagyváradon a püspökipalota visszakapott részében már látható Koroknyai Ottó 19. századvégéről való hatalmas festménye, Mátyás király előtt hódolnak Bécsváros polgárai. A kolozsvári Mátyás-szobor, Fadrusz János híres al-kotása mellett említhetjük a temesvári Hunyadi kastélyt is, és a gyu-lafehérvári katedrális Hunyadi-emlékeit. Erdélyben jelentős szent ki-rályaink tisztelete, utalhatunk a gelencei templom és más templomokSzent László ábrázolásaira, a legendák megjelenítésére. De sorolhat-nánk Kárpátalja és Délvidék emlékeit is, ez nem csupán művészet-történeti utazás, hanem közös történelmünk hagyományaira figyel-meztet. Ezek a nemzeti értékek ráalapozódnak a kereszténytanításokra és a keresztény értékekre, azok bontakoztatták ki őket iga-zában. Ezeket háttérbe szorítani vagy róluk egyáltalán nem beszélni,

eredménye sokakat ki-ábrándított.

Az erdélyi egyházak,a „templom és az is-kola” hogyan segíthe-tik magyarságunkmeg őrzését?

851


ez volt a kommunizmusnak a torzítása. A történelem azt mutatja,hogy gyökértelenné válik az a nép, amely az értékeiről lemondvaelközömbösödik, és „világproletárrá” lesz.

A háromszékieknek ez az egyik legnagyobb búcsújáró helye. A per-kői kápolnában falfestményeket találtak, ezek külön értéket képvi-selnek. A keresztaljával is mennek föl a hívek, Szent István tisztele-tét ott most meg lehet ünnepelni, mert régebben Szent Istvánnak anevét még az imádságos könyvünkből is ki kellett szedni, anélküljelenhetett meg csupán. Most örülünk, hogy a Székelyföldön is vanegy olyan hely, ahol Szent István napján a magyar ság összegyűlhetés ünnepelhet. A másik búcsújáró hely Három széken Futásfalva,ott egy Mária-szobor van, amely hosszú időn keresztül egy padlá-son volt elrejtve. Amikor megtalálták és restaurálták, a jelenlegi plé-bános érdemesnek tartotta, hogy Háromszék számára legyen aSzűzanya tiszteletének egy ilyen különleges helye. Sarlós Boldog-asszony ünnepén tartják ott a búcsút, még a moldvai csángók is el-jönnek.

Székelyudvarhelyen van az Úrnapjához kapcsolódó fogadalmiünnep, az egész környékről keresztaljában jönnek az emberek, nagyúrnapi körmenet van a város szívében. A gyimesi csángók július22-én tartják a Magdolna búcsút, rengetegen, az egész Gyimes völ-gyéből jönnek.

Természetesen meg kell emlékeznünk legnagyobb búcsúnkról, acsíksomlyóiról. A búcsú megtartása az 1989-es fordulat után indul-hatott újra. A kommunizmus idején mindent megtettek, hogy aztmegakadályozzák. Korábban, tehát a kommunizmus ideje előttnem volt olyan nagyméretű a csíksomlyói búcsú, és éppen ezért atemplom és a templom előtti tér be tudta fogadni a környékről idezarándokló híveket. A fordulat után nagy tömegben jöttek az em-berek, a világban szétszóródott magyarság Amerikától elkezdveAusztráliáig mindenünnen képviselteti magát. Jönnek más vallá-súak is, nem csak katolikusok, ebben a szekularizálódó világbanszámunkra egyik legfontosabb dolog, hogy közösen összefogvamindenki a maga hitét megőrizhesse, és ugyanakkor nemzeti ön-tudatunk is elmélyüljön ezen keresztül.

A kommunizmus idejében a műemlékvédelem jóformán nem mű-ködött, és ennek megvolt a maga indoka, szerették volna, hogy amagyar emlékek minél jobban tönkremenjenek és eltűnjenek. Vi-szont a fordulat után visszaállt a műemlékbizottság. Néhány példaa munkálatokra: Csíkmenaságon hamarosan befejeződik a jelentősfalfestményeket őrző templom felújítása, Csíkszentmihályon, Csík -szentkirályon is találtak falfestményeket. Érdekes, hogy itt Csíkbannem a protestantizmus következtében tűntek el ezek a festmények,hanem amikor Mária Terézia idejétől kezdve a barokk stílus tért hó-dított, szinte az összes templomunkat renoválás címén elbarokko-

Erdélyben több búcsú -járó hely van, melye-ket érdemes felkeres-nünk, ilyen a perkőikápolna.

Az erdélyi műemlékekjelentős történel mi,kulturális értéket kép-viselnek. Milyen álla-potban vannak ezekaz építmények?

852


sították, a régi festményeket lemeszelték. Szerencsére olyan techni-kával történt ez, hogy vissza lehet állítani a régi állapotot.

A templomok, az épületek mellett szólni kell azokról, akik őrizőivoltak szellemi örökségünknek. Léstyán Ferenc atya Megszenteltkövek című könyvében mutatta be az erdélyi templomokat. Ő igazilelkipásztor pap volt, mind a mai napig Marosvásárhely katolikus-ságán az ő munkája meglátszik. Nemcsak az, hogy nagyon szépentudott prédikálni, tartalmasan beszélni, hanem különösképpen ahitoktatásra nagy hangsúlyt helyezett, és ő szervezte meg Maros -vásárhelyen az elinduló plébániák életét is. Különösképpen szerettea régi templomokat, a hagyományokat, annak idején végigjárta azegész erdélyi egyházmegyét, azokat a helyeket, ahol régi templo-mok voltak, azokról fényképeket készített, és a templomok adataitösszegyűjtötte. Sokaknak erről semmi ismeretük nincs.

Ceauşescu alatt a székelyföldi városokban mindenütt ipart próbál-tak kifejleszteni, Csíkszeredában traktorgyár is működött. Perszeőt nem a térség gazdasági fölemelése vezette, hanem a népesség et-nikai vegyítése, mondhatjuk így, hogy a románosítás elősegítésevolt a célja. A fordulat után viszont a vállalatok csődbe mentek, sokmunkahely megszűnt.

A földek és erdők visszaszolgáltatása nem mindig úgy haladt,ahogy kellett volna, sokan kellett pereljenek. Amíg nem volt ponttéve az ügyekre, meg lehetett lopni az erdőket, lehetett a zavaros-ban halászni, ezért a visszakapott erdők most inkább befektetéstigényelnek, nem jövedelmeznek. Mivel a fiatalok közül sokan el-mentek, az idősek sokszor arra kényszerülnek, hogy eladják a föld-jeiket s ingatlanjaikat. Itt Csíkszeredán is nagyon sok román kézrekerül, valószínű, hogy erre külön alap is van, tehát felsőbb szintenirányított módszerrel teszik ezt.

Vannak kezdeményezések, például az Agrokaritász, mely sok fi-atalt küldött ki, hogy Németországban elsajátítsák a modern me-zőgazdasági módszereket, és onnan visszajőve ők maguk értéke-sítsék a tudásukat. Több helyen születtek olyan társulások, ahol azilyen tanult emberek bérbe vettek földeket.

Az 1989-es fordulat után, mivel nagyon sok munkahely megszűnt,különösképpen a szegény családok még nagyobb nyomorba kerül-tek. Hála Istennek vannak papjaink, akik elhivatottságot éreztek acselekvésre, alapítványokat hoztak létre a megsegítésükre. A legna-gyobb alapítvány Böjte Csaba ferences atyáé. De ott van Pál atyagyermekotthona Marosvásárhelyen, Csíkszeredában pedig GergelyIstván atyának a Csibész alapítványa az árvaházból kikerülteknekigyekezett munkalehetőséget, lakhatást biztosítani. Így sokakat meg-mentett és a társadalom hasznos tagjává tett. Lőrinczi Károly atya,aki Vicében, Gergely István atyának a szülőfalujában plébános, ottés Csicsókeresztúron létesített gyermekgondozó házat, a szegényekis oda kerülhetnek, nem csupán az árva gyermekek.

A rendszerváltozásután hogyan alakult agazdaság, mi az egy- ház szociális szerepe?

853


Ezek mellett mint legnagyobb szervezetünk ott van a Főegyház-megyei Caritas, amelynek ez a legfőbb feladata.

A románok hosszú időn keresztül nagyon allergiásak voltak a kife-jezésre, rögtön felforrtak, nem is volt szabad hivatalosan emlegetni.Most már eljutottunk oda, hogy lehet beszélni róla, és egyre jobbanés egyre szélesebb körben terjed ez az igénye a magyarságnak. Mostnagyon örvendetes a számukra, hogy Brüsszel elfogadta és jogos-nak találta Koszovó függetlenségét. Tőkés püspök úr minduntalankihangsúlyozza, hogy nem a Romániától elszakadást, hanem csakautonómiát kíván megvalósítani a magyarság.

Mikor a Szentatya, II. János Pál magyarországi látogatásra jött, kér-tük a Szentszéktől azt, hogy Gyulafehérvárt emelje föl érseki tarto-mánnyá, és alája csatolódjon Temesvár, Nagyvárad és Szatmár,mert az erdélyi katolikusoknak a hagyománya egészen más, minta Kárpátokon túli hagyományok. A bukaresti érsekségnek megma-radhatott volna Iaşi, mert ott ugye ez a két egyházmegye van. Csakfélmegoldás született akkor, a Szentatya érseki rangra emelte a gyu-lafehérvári egyházmegyét, alája tartozó egyházmegyék nélkül,tehát egyenesen Róma alá vetve. Ennek akkor politikai okai és in-dokai voltak. Ismerősek a fordulat utáni marosvásárhelyi márciusiesemények, a magyarok jogkövetelése véres eseményekbe torkol-lott. Ilyen hangok erősödtek fel, hogy egyházilag is el akarnak válniRomániában a magyar egyházmegyék, politikai színezetet adtak azegésznek. Éppen ezért valószínű, hogy a Szentszék bölcsebbnek tar-totta azt, hogy ilyen salamoni megoldást válasszon. Jelenleg tehátBukaresthez tartozik, Gyulafehérvárt kivéve, az összes többi egy-házmegye, Szatmár, Várad, Temesvár és Iaşi.

Persze a reményt azért nem veszítettük el, mert én úgy gondo-lom, ha az autonómia kivívása sikerülne, akkor ez is sikerülne ésmegoldódna, mert ha már a nagy politikai harc megtörtént, akkora többi dolog könnyebben megvalósulhatna.

A háború után ezt a vidéket nagyon nagy szárazság sújtotta, még azén rokonaim között is voltak sokgyerekes családok, akik elmenteka Bánátba vagy másfelé. Aztán 1948-ban következett az államosítás.A görög katolikus egyházat teljesen felszámolták, az egyházak bir-tokait, iskoláit elvették. Az egyház vezetőit, nemcsak Márton Áronpüspök urat, hanem a többi egyházmegye vezetőit is, Scheffler Já -nos püspök urat, ő vértanú lett, a temesvári Pacha Ágoston püspökurat is börtönbe zárták. Statútummal nemzeti egyházat akartak lét-rehozni, melyet teljesen az állam vesz kézbe és irányít. Egyedül a miegyházmegyénk tíz vértanút adott ebben az időszakban. Arra szá-mítottak, hogy az ellenállás nagyon meggyengül, és azt csinálhat-nak az egyházzal, amit akarnak. Elindították a békepapi mozgal-mat is, azonban ez Erdélyben nem tudott megerősödni. Az állam

A Székelyföld auto-nómiájának kérdésehogyan áll?

Milyen az erdélyi ka-tolikus egyház szer-vezete?

A második világhábo -rú után hogyan ala-kult az erdélyi katoli-kus egyház története?

854


ezért 1955-ben kénytelen volt Márton Áron püspök urat kiengednia börtönből. Ő nagyon okosan és ügyesen oldotta meg a békepap-ság felszámolását. Bűnbánati cselekedeteket rótt ki, lelkigyakorla-ton kellett az érintetteknek részt vennie, és annak a keretében fel-oldozást nyertek.

Egyházmegyénk 20. századi vértanúit soroljuk fel: Ambrus Györgyplébános 1923–1960; Dr. Boga Alajos püspöki helynök 1886–1954;Bokor Sándor plébános 1915–1972; P. Boros Fortunát ferences szerze-tes 1895–1953; Fekete János főesperes 1885–1952; Dr. Gajdátsy Béla te-ológiai rektor 1887–1953; Hajdú Gabriella orsolyita nővér 1915–1963;Dr. Macalik Győző püspök 1890–1953; Pálfy János plébános 1874–1958; Sándor Imre püspöki helynök 1893–1956. Az értük való ima akövetkezőképpen hangzik: „Mindenható Atyaisten, Szentlelked általerdélyi vértanúinknak erőt adtál arra, hogy szenvedésükkel és halá-lukkal tanúságot tegyenek Szent Fiadról és egyházáról. Kérjük, hogyszentjeid sorában tisztelhessük őket. Példaképeink legyenek JézusKrisztus Egyháza és a Szentháromság megvallásában. Ámen.”

Ahányszor ilyen börtönviselt papokkal beszélgettem, én mindig aztcsodáltam bennük, hogy nem úgy beszéltek a börtönről, és arról asok megaláztatásról és szenvedésről, mint nagyon sok ember a ke-reszt súlya alatt, mint szidva a Jóistent és felelősségre vonni, hogymiért éppen én és miért így. Hanem ezek a papok egészen másképpfogták föl az egészet, habár őket is bizonyos formában és tekintetbenmegviselte a börtön, de mégis az imádságból, az Istennel való kap-csolatból erőt merítettek, ezért egészen másképp tudtak beszélni aszenvedéseikről, nem a gyűlölet, a harag vagy a bosszú vezette őket,hanem sokkal inkább a megbocsátás és a szeretet. Mintha eszköz-ként tekintették volna kínzóikat ahhoz, hogy a Jóisten a szenvedése-iken keresztül sokkal nagyobb érdemeket és jutalmat ad őnekik ezért.

Márton Áron püspök úr 1955-ben került ki a börtönből, utána bér -ma útra indult. 1956-ban bér mált itt Csíkban is, akkor már Szent -simonban laktunk, édesapám a vasútnál kapott állást, hatodik osz-tályosként itt bérmálkoztam. Akkor láttam először a püspök urat,akkor éltem át először azt, hogy milyen diadallal fogadták a kisza-badulása után. Két sorban a templomkaputól a templom bejáratáigvoltunk felállítva, elöl a bérmálkozók, mögöttük a hívek, és akkorott vonult be közöttünk a templomba.

Gyulafehérvárott a középiskolában Márton Áront az ünnepekenláttuk, mert ő végezte a székesegyházban a szentmisét. Persze az őméltóságteljes megjelenése mindig mindenkire nagy hatással volt.Kispap korunkban elbeszélgetett velünk, elmondhattuk, ha vala-milyen problémánk volt. Ötöd- és hatodéven szociológiát, egyház-községi szervezést tanított. Házi őrizetben volt, nem járhatott át aszemináriumba, mi mentünk át minden héten egyszer órára. Nálamindenki nagyon-nagyon tanult, mert szégyellte, ha nem tudott.

A bebörtönzött papokhogyan viselték aszen vedéseket?

Ön hogyan találkozottMárton Áron püspökúrral?

855


Jaj, de még mennyi! A diákokat gyakran beidézték magukhoz ésfaggatták őket. A módszer a megfélemlítés volt. Hogy az embermindig féljen, érezze, hogy a Securitate tudja, hogy az illető mitgondol, hol jár. Általában vizsgaidőszakban hívogattak. Utolsó évesvoltam, amikor Szent Imréről tartottam előadást, ami megtetszett adiákoknak, elkérték és sokszorosították a szövegét. Így egy példánya Securitate kezébe került. Az én bűnöm az volt, azzal vádoltak,hogy a román ifjúságot erkölcsileg elmarasztalom.

Ezen alkalommal történt, hogy nagyon sok kispapot hívtak aSecuritatéra, úgyhogy Márton Áron püspök úrnak közbe kellettlépnie. A Belügyminisztériumhoz fordult és akkor egy időre békéthagytak nekünk.

Végül 1968. április 21-én Márton Áron szentelt pappá. Szászmed -gyesen, Balázsfalván és Türben voltam lelkipásztor. A balázsfalvi ká-polnánkban szépen megvalósult a görög katolikusok segítése. Ami-kor ugyanis a görög katolikus egyházat 1948-ban betiltották, MártonÁron püspök úr megengedte, hogy részt vehetnek a latin liturgián,és ha szentségeket kérnek, ezekben szolgáljuk ki őket. A ba lázsfalvikápolnába nagyon sok görög katolikus hívő járt szentmisére. Érdekesmódon nem szóltak bele kívülről, hogy a szentmise olvasmányaibólrománul is olvastunk fel, volt román nyelvű prédikáció, éneklés is.

A lelkipásztori szolgálat után 1979. január 10-én vonultam be Gyu -la fe hér várra, a papnevelő intézetbe, s ott 18 és fél évig a kispapoklelkivezetője voltam, azon kívül a liturgia tanára. II. János Pál pápa1996. december 18-án nevezett ki a Gyulafehérvári Főegyházme-gye segédpüspökévé, Jakubinyi György érsek úr 1997. március el-sején szentelt püspökké Csíksomlyón. Vicarius generalisként azegész gyulafehérvári egyházmegyére joghatósággal rendelkezem.

Egy éve augusztusban a jubileumi esztendő egyik eseménye volt aSzent Ágoston-templom felszentelése. Annak idején Csíkszeredaplébánosának, Borbély Gábor főesperes úrnak volt a gondolata,hogy templomot kell építeni Csíkszeredának. Szerette volna Már -ton Áron püspök úr tiszteletére építtetni, de templomot építeni ésfelszentelni csak boldoggá avatott vagy szent tiszteletére lehet,Márton Áron boldoggá avatása még csak folyamatban van. Ezértúgy gondolta és azt ajánlotta, hogy mivel Márton püspök úr au-gusztus 28-án született, és az édesapját Ágostonnak hívták, legyena védőszent Szent Ágoston, akkor egybe foglalja a püspököt és azédesapját. A sziklakertbe Pénzes József plébános úr Márton Áronszülőfalujából, Csíkszentdomokosról hozott követ és gyopárvirá-got. A templomot Homonnay Albert Márton helyi építész tervezte.

Jakab püspök úr segédpüspöke Bálint érsek úr volt, Bálint püspökúrnak a segédpüspöke pedig Jakubinyi érsek úr. Ők mind Gyula fe -hérváron tartózkodtak. Jakubinyi érsek úr már akkor, amikor se-

Teológiai tanulmánya -it az 1960-as évekbenvégezte Gyulafehérvá -ron. Volt-e akkor külsőállami nyomás?

Mi volt a következőállomáshelye?

Csíkszereda fölé egyáttört tornyú új templom magasodik.

Hogyan alakult kicsík szeredai székhelye?

856


gédpüspököt kért magának, eltervezte azt, hogy nincs értelmemind a két püspöknek Gyulafehérváron élnie, mert a katolikusok-nak a nagyobb része itt, a Székelyföldön lakik. Engem 1997. márciuselsején szenteltek püspökké, akkor ősszel ide is költöztem Csíksze -re dába. Az adminisztrációs és egyéb ügyek mellett az utóbbi időbena legfőbb munkám a 2009-es jubileumi esztendő eseményeinek amegszervezése volt, az egyházmegye alapításának ezredik évfor-dulóját ünnepeltük. Szent István királyunk tíz egyházmegyét ala-pított, és ebbe a tíz egyházmegyébe beletartozott a gyulafehérvári,illetve az Erdélyi Egyházmegye. A Romániával megkötött konkor-dátum vette el a régi nevét az egyházmegyének.

A szeretet a legnagyobb. Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írottleveléből, a Szeretet-himnuszból való. Ehhez a gondolathoz fűződikKis Szent Teréz példája, Krisztus iránti lángoló szeretete.

Nekem már gyermekkoromban nagyon tetszett az egyiptomiJózsef története, ebben közrejátszhatott, hogy engem is Józsefnek hív-nak. Ő jelenti ki, amikor a testvérei előtt felfedi magát, hogy József va-gyok, a testvéretek, ezt püspökké szentelésemkor is idéztem.

De van ennek a jelmondatnak egy társadalmi jelentése is. A for-dulat után túlburjánzott a nacionalizmus, ennek a megnyilvánulá-sai ismertek. Ebben a politikai helyzetben úgy láttam, hogy nekünk,a magyarságnak az a küldetésünk, hogy a szeretetet hirdessük, azemberek között a testvériség uralkodjon.

Hogy hangzik püspö -ki jelmondata?

857

A Vigilia Kiadó újdonsága

Dobai Lili: Formula pietatis

Dobai Lili új verseskötete egészen kivéte-lesnek tűnik a mai magyar költészetben: azsoltárok és a középkori himnuszok ha-gyományát folytatja, a misztikus szerzőkhangján szólal meg modern költői eszkö-zökkel, kéréseket, imádásokat, könyörgé-seket és hálaadásokat ír — a 21. század ele-jén, de profundis.Ára: 1.100 Ft

Megvásárolható vagy megrendelhetőa Vigilia Kiadóhivatalban:

1052 Budapest, Piarista köz 1.Telefon: 317-7246; 486-4443

Fax: 486-4444E-mail: [email protected]


Jegyzetlapoka diadalról

A valóságos dolgok kemények ésgöcsörtösek, bonyolultak és különbözők…

a valóság „javíthatatlanul többes”.C. S. Lewis (Somogyi György fordítása)

Azt mondta nemrég valaki: — Emlékezni, azt tudsz!… Szemben ültvelem, kissé lenézett rám, s volt valami kedélyesen leleplező a te-kintetében és a hangjában… Mit is jelent az, emlékezni? S én ho-gyan emlékezem? Ha emlékezni annyit tesz, csak annyit, mint föl-idézni valakit, valamit, akkor azt nem hogy nem tudom, hacsaknem ösztönösen, tehát elkerülhetetlenül, nem is szeretem, sőt ér-telmetlennek találom. Valami egyszer s mindenkorra végbe ment.Azután nekünk létében kihunyt. Minek az ilyen abszolút elmúltatfölidéz ni? Volt, már vagy nincs, vagy máshol van… Azt hiszem, amitén „tudok”, jobban mondva, ami folyton átmegy rajtam, méhéülválaszt, megesik velem, kiszemel, az a megtörténtek, a valaha élőknövekvő körű és súlyú következményeinek összese, s e következ-mények felejthetetlen mivolta, beleszövődése jelenembe. Bírnak va-lamit a bontakozó, sejtett, óhajtott és megállíthatatlanul közelítő jö-vőből. (Bob Dylan: A lassú vonat)

Ennek a néha félelmetes formájú s jelentőségű képződménynekaz elborított, benőtt, rejtett és rejtőző magja örökéletű. Tehát nemmegtörtént, nem nincs, hanem történő. Aki valóban élt. Esetlegvelem és általam. És mindaz, ami köréje rakódik, a mag izgatásárarárétegződik, egy lesz vele, mindaz lenni akar; az is ő maga.

Vagyis találomra sokasodom, alakulok, változom szüntelenül, báralig észrevehetően, kicserélődöm, mássá leszek a megtörténteknekszuverenitása, és mintegy a szeszélye szerint s által, mint mindenki,ami azt jelenti, mégiscsak bennem van, amit kívülinek hittem, s hamáshol van is, s lehet, hogy teljesen más már, mégis lényege mélyénugyanaz. Van, még ha nincs is. Ismerős, de éppen most érkezett, s fö-lényes idegen benyomását kelti; magam magamban. Azonosságo-kat s különbözéseket fedezek föl benne, vagyis bennem. Mintha alegsajátabb volna ez a keletkező, egyszerre születő és visszaszerzettvalaki. Sőt, minél ismeretlenebbnek tetszik, annál otthonosabb. Ezértemlékezésem a mindig újként megjelenőkre irányul, egy nyitott lelkirezervátum lényeire, kik elmennek és visszajönnek, benyitva rég-voltjuk fönntartott szállásaiba.

VASADI PÉTER

1926-ban született Buda -pesten. Költő, író, esszéis -ta. Legutóbbi írását 2010.9. számunkban közöltük.

858

MAI MEDITÁCIÓK


Lakott városok és nagykiterjedésű temetők költöznek így össze,és erre a kérdésre: — De hát a személyek, a tények, a dátumok, azidőpontok fontossága hol marad?, azt felelik: — Az előbb még ittvoltak, néznek körül, s rám tétován… Valahol bent keringenek;miért fontosak ezek?, kérdeznek vissza. S tényleg nem értik, mit aka-rok mondani, miért keresem a megtörténtjeimet… Mi teljesen te va-gyunk, nem látod?, s csodálkoznak… De, valóban, persze, tudom,mindig így van, de csak azután… Igen, válaszolnak, ami van, az min-dig csak azután van, érted?… Azutánokból áll össze a végleges, min-den végleges… Jó, de akkor most le kell ütni a pulpitusra a tömörgumikalapáccsal… Le, egyelőre véglegesen, mondják; a véglegesmajd újraszövi magát, végtelenül másfajta s -féle mintákban… Ti ér-titek ezeket?, kérdezem… Nem. Mi sem értjük, de ez akkor is ígyvan. Azt viszont tudjuk, hogy megszűnés, ilyen nem létezik. Örö-kös formaváltás van. És minden egyéb, amit például hányaveti di-adalérzésként érzékelünk, s ami persze mindig elterel a lényegtől,mi akkor is lényeg, ha homályos, talán semmi más, mint a Kezdetekpora, üresedés és telítődés űrhulladéka, az örökös születéssel vele-járó, apró szemét, szennyeződés… Elég különös, gondolom, a nincsvalamennyire van, a van pedig nincs, mert mindig másként van.

�

Valamivé válni mindenki tud. Valakivé sokkal kevesebben. Szemé-lyiséggé pedig alig néhányan. Pascal fölsóhajt: Írót kerestem, és íme,embert találtam… A személyiségnek igen fáradságos, emberre sza-bott, de hosszadalmas története van. A személyiség teremtett, mégismeg kell teremtődnie. Ebből áll az élete. A személyiség „végter-mék”… Pedig mindenki odaállhatna a startvonalhoz, sőt köteles-sége volna is odaállni. A nehézségeket ismerjük. Ahány ember, annyikifogás, lamentáció, dörzsölt érvelés, az ilyen-olyan erőviszonyokfölsorolása, kunyerálás. Na még ezt, aztán azt, nem most, majdakkor, nemsokára, legközelebb. S egyszercsak eljön a benevezés ha-tárideje… A minőség követelményei valóban emberfölöttiek. Juta-lom nincs. Csak a láthatatlan jók vannak. A legfőbb jutalom, hogyodaállhatsz. Garancia nincs. Mind csöndesebb, s mind hevesebbküzdelmek vannak. Nincs szépelgés. Hogy azért az, amit én csiná-lok, na, nem akármi. Lehet, hogy nem akármi, de ha már fölfigyel-tél rá, az is veszélyes, mert ítélsz, összehasonlítasz; súlyosan téved-hetsz. S ez visszahat. Ha meg dicsőíted is azt a nem-akármit,megsemmisíted. Szürke, elszürkített, lelegyintett, titkos méltóságokragyognak föl alkalmas időben. Győzelem sincs. Ami annak látszik,fölöltöztetett hiú őrjöngés. Itt a befelé forduló, lehajtott fej, az ön-kéntes, külső-belső mozdulatlanság szeretete, a csöndben ereszkedőalkonyat helyettesíti a tűzijátékot. Mivel a tűz nem játék, hanemLélek. Szellem. Az ellenemondó rejtőzés jeleit soroltuk; az így vá-lasztott hely, mód és magatartás minden csakugyan nagy dolog ki-hordásának kísérő jegye. Nem látszani kell, hanem létezni. A létezés

859


nem ok semmiféle diadalra, nem ürügy, hanem műhely. A megte-remtődésnek, a bukások kiheverésének, a kudarcok kegyelmének, amélység és mélyülés provokációinak tere, univerzuma, s gyakranaz ispotálya is. Óvd a magányodat (S. Weil) annyit tesz, mint légy, hamár vagy, maradj meg egészben, egész-ségben, s dolgozd föl aján-dékaid sokaságát. S értsd meg, ha tízszer annyit kapnál, mint am-ennyit kapsz, vagyonodat őrizgetve minden szegénynél szegényebbvagy.

Éppen ezért nem értem, mit jelent ez a rettenetes szóösszetétel,amely Jézus Krisztus nagyon is valóságos keresztjének a Kozmoszrakivetülő árnyékában hangzott el, s ma is tartja magát — diadalmas vi-lágnézet. A krisztianizmus először is nem világnézet, hanem lét- ésvilágszemlélet. S ez döntő különbség. De ennél is sokkal több: Krisz-tus-szemlélet, Krisztus megszakítatlan, direkt és indirekt szemlé-lése. Ez pedig minden lehet, csak diadalmas nem. A fönti szókap-csolat az öngerjesztő túllelkesültségnek és szereptévesztésnek nemis olyan ártatlan blöffje… Hogy lehet nem tudni, hogy ahol diadalvan, ott hulladombok emelkednek (s mindig is emelkedtek), begye-pesített tömegsírok terülnek el, és hamvasztó kemencék kéményeimagasodnak, nem pedig templomtornyok? S tengernyi szenvedésés kétségbeesés ömlik bele a történelmi időbe, s ez az áradat mindigalámossa a gyűlölet tartós ködében óvatoskodó kiengesztelődés út-jait. Jézus nem diadalt aratott; föltámadt. És nem elhunyt, hanemmegölték. És azokért és azoknak is föltámadt, akik diadalt ültek ésülnek (ha ugyan…) szemmel elég jól nem látható, folyamatos eltű-nésein. Ő egyszerűen és végletesen szeret. Ennél nagyobb diadalnincs. Még akkor sem, ha szeretete (éppen, mert végletes) a mi közösítéletünk lesz. Sőt, már most is az. De nem mi tehetjük azzá az isteniszeretetet. A szabad akaratú ember visszautasíthatja, s ez saját jogonválhatik súlyos egzisztenciális kockázatává. Ez, ennyi Krisztus „di-adala”?… Hagyjuk meg ezt a diadalt a cézároknak, a világbajno -koknak, a diktátoroknak, az örök stadionok „vérszomjas” népének.A keresztény a — harapni is képes — Bárány sorsában osztozik.

�

Tisztelem a győzőket, de — ha tényleg a jót akarják, s gőg nélkül —a legyőzötteket szeretem. Az egész Evangélium erről szól: ne győzni,élni akarjatok. Mert jaj a győzteseknek. A Lázároké, a fogyatékosoké,a beteg nyomorultaké, az elárvultaké, a megverteké, az örök veszte-seké a Pálma, az ártatlanoké, a nincsteleneké, az ismeretlen tömege-seké. A győzteseket és a választottakat mindig meggazdagítják. Mertmondjon a drukker-világ bármit, a diadalokat, az elsőket, a sztárokat,kiknek lába előtt hever a titokban vagy nyíltan beteg és sóvárgó világ,a „hős”-eiket egyedül az mozgatja, amit Jézus nem becsült semmire:a pénz, a több pénz, a még több pénz, vagyis hatalom, a hírnév, azügyesen palástolt „legkülönb-vagyok” tudat, melynek bájmosolyá-ban a hódító butaság napfényesen kitárulkozik, a lelki-szellemi kis-

860


szerűség gátlástalan uralma. Ez az a semmi, ami nem majd valami-kor lesz semmi, hanem már most is az, mikor éppen burjánzik.

Így van ez a „magasabb szférák” kikiáltott nagyjai között is. A (túl) -buzgók, törekvő-törtetők, a legendás nagyhitűek, a „zsenik” sorai-ban is… Eckhart mester így ír a misztikus tapasztalásról: az Isten-ség abszolút megtapasztalása (az, s úgy),… hogy az ember éppenmondjon le a (személyes) tapasztalatról (kiemelte V. P.). A „parado-xont el kell viselnünk”, veti közbe H. U. v. Balthasar. Szent Pál el-ragadásáról Eckhart ezt írja: „a lélek” — ide, nem az ott-ba — „mint-egy az idő és az örökkévalóság közti helyként van megteremtve”.Az áthatott emberi lélek biztos a létében, de maga a szellem vezetteember, s ez alázatából következik, bizonytalan a hogylétében. Mert„nem mi tudunk; elsősorban egy állapotunk az, ami tud” (bennünk,nekünk), írja Kleist (in Végh Attila: A torzó tekintete). Ennek az álla-potnak kegyelem a neve. Ki vagyunk neki szolgáltatva, de szaba-dok vagyunk, s vele szabadok maradhatunk. Aki igazán bizonyos,az abban, hogy folytonosan megajándékozottságra szorul, tehát kapis. Csak ő kap. Mert ő az, aki kér.

861


Leo Maasburg: Teréz AnyaCsodálatos történetek

Teréz Anya — közelkép egy vonzó, szellemes, humorral teli csodálatos szentről.

Egy kortárs tanúvallomása e könyv: Leo Maasburgaz egyetlen német anyanyelvű pap, aki papként ésútitársként sok éven át kísérte Teréz Anyát. Varázs -latos történeteket mond el, amelyeket kora egyiklegnagyobb egyéniségének oldalán élt át: kisebb ésnagyobb csodák sorozatával. Az Isten szeretetébevetett határtalan bizalom, a hit hegyeket megmoz-gató ereje és a meg nem haló remény sugárzik be-lőlük.Ára: 3.200 Ft





A (BUDAPESTI) PAPSÁG(EGYHÁZ)POLITIKAIKONCEPCIÓJA AZ 1956-OSFORRADALOM IDEJÉN

A rendszerváltozás óta eltelt időszakban és az1956-os forradalom ötvenedik évfordulója kap-csán több összefoglaló munka született a Katoli-kus Egyház és az októberi események kapcsolatá-nak bemutatására.1 Ezeknek az elemzéseknek kinem mondott, de érzékeltetett állítása, hogy 1956-ban a papságnak nem volt egységes koncepciója aváltozások mikéntjére vonatkozóan, és inkábbsodródott az eseményekkel, mint alakította azo-kat.2 Úgy véljük, ez a feltételezés csak részbenigaz, és azt állítjuk, hogy a budapesti papság — aregnumi atyáknak köszönhetően — viszonylagegységes, közösségileg is megvitatott elgondolá-sokkal lépte át a forradalom küszöbét, s kezdtemeg a kádári diktatúra első szakaszát.3 Ennek alá-támasztása érdekében az első Reg num-per4 ésGrősz József püspökkari elnökségének vonatkozódokumentumait5 vizsgáljuk, amelyek az akkoriegyházi „korszellem” alakulásának egyes fázisa-ihoz vezetnek vissza bennünket.

A Regnumi papok szerepe az 1956-os forrada-lom egyházi szemléletének kialakításábanBeresztóczy Miklós (1905–1973) A katolikus béke-mozgalom húsz éve című visszaemlékezésében,6

Gergely Jenő (1944–2010) pedig az e forrásraépítő, kommunista ihletettségű egyháztörténe -tében7 az 1956-os forradalom eseményeit nem aforradalom napjaival, hanem a szeptemberi papikorónák rövid említésével kezdi. „Már a szeptem-berben megtartott őszi korónák alkalmával, de még in-kább az október közepén tartott papi korónákon feltűn-tek olyan paptársaink, akik eddig a magyar politikaiélethez nem szóltak hozzá, és most előkészített írásbólfelolvasott hozzászólásaikban elég éles ellenforradalmihangot ütöttek meg, nemcsak a katolikus békemozga-lom gondolataival szemben, hanem népünk társadalmiéletének demokratikus alapjelenségeivel kapcsolatbanis.”8 De mi is történt ezeken a korónákon?

A kérdésre a Werner Alajos és társai peranyagvallomásai között találjuk meg a választ. TompaNándor (1919–1994) kihallgatási jegyzőkönyveszerint ugyanis Emődi László (1919–1988) 1956nyarán egy kiáltványt szerkesztett, amelyben apolitikai reformok láttán összefoglalta mindazt,amit a katolikus egyháznak követelnie kell az eny-hülés világában.9 Emődi Bálint Andorral (1924–)és Rózsavölgyi Lászlóval (1919–1987)10 vitatta

meg ezt a tanulmányt, majd a regnumos papokközött is átbeszélték annak felvetéseit. Mindezekután a papi közösség tagjai megszervezték, hogyaz Esztergomi Főegyházmegye 1956 őszén esedé-kes korónáin mindig legyen olyan személy, akifelveti és a jelenlevőkkel megvitattatja ezeket aproblémákat. Beresztóczy Miklós a fentebb közöltidézetben arra utal, hogy a terv sikerült, mégpedigegy előkészített írás alapján, ami nem csupán azegyház, hanem a társadalom életét érintő kérdé-sekben is tartalmazott bizonyos megjegyzéseket.

Bálint Andor 2010-es szóbeli közlése11 és aBeresztóczy-idézet alapján tehát egyértelműenállítható: Emődi László Kiáltványa bekerült azesperesi gyűlésekre, arról eszmecsere folyt, és ezalakította is a budapesti papság „felkészülését”a forradalom napjaira. Állításunkat egy másikforrás közvetetten igazolja. A pesti belső espe -reske rü let október 23-ai gyűléséről Cseri István(1903–1959) a következőket jegyzi meg: „A tárgy-sorozatban, mint az az utóbbi években mindig történt,fenyegető hatalommal belekényszerített témához szól-tam hozzá,12 majd utánam még ugyancsak az össze-hívást szorgalmazó két oltártestvér is. Azt mondottamakkor, hogy tisztulási folyamat, vagy valami megtisz-tulásra törekvő akarat van az egész országban megin-dulóban. Nem látni még, de úgy érzem, hogy új élethajnala dereng, sugara áttörni készül a kegyetlenülerős, életet elzáró falon. Ha [a] társadalom csaknemminden rétege már kifejezésre juttatta megtisztulniakaró, új életre vágyó szándékát, illő, sőt kell, és első-sorban nekünk papoknak kell, hogy ezt tegyük, meg-tisztuljunk önmagunkban és összetételünkben… Kétott jelenlevő oltártestvérünk azt mondotta: »Szemte-lenül merészen beszélt ott néhány ember«, a másik:»Minden hatalmam és módom megvolna, hogy azt ahárom embert elintézzem.«”13

Jól láthatjuk, a papság a politikai változást ér-zékelve még a forradalom előtt „mozgásba jött”,és a forradalomtól függetlenül, már a politikaienyhülés kapcsán ki akarta építeni egy új élettérkereteit. Az idézetből ugyanakkor azt is érzé-kelhetjük, milyen hangulat volt egy esperesi ke-rületen belül a változás és a békepapi politika kép-viselői között. Mindazonáltal az Emődi László féleelőkészület a békepapok előtt már 1956 szep tem-berében világossá tehette, hogy egy esetleges tár-sadalmi enyhülés az ő pozíciójukra vonatkozó -an milyen negatív következményekkel jár. Ezértsem lehetett véletlen, hogy a mozgalom promi-nens képviselői egészen 1957 januárjáig, az elsőegyházi kérdésről szóló diktatórikus kormány-nyilatkozatig hallgattak. Állami háttér nélkülugyanis elveszettnek érezték magukat.

862862

EMLÉKEZET ÉS KIENGESZTELŐDÉS

Kéthasábos:Layout 1 2010.10.18. 13:22 Page 862 (Black plate)

A történetkutatás egységes véleménye, hogya papság az 1956-os forradalom idején maximá-lisan a „helyén volt.”14 Véleményünk szerint azekkor megvalósuló egységnek — legalább a bu-dapesti papságra vonatkozóan! — közös forrásakell, hogy legyen. Jelenlegi ismereteink alapjánviszont ezt csak Emődi László szinopszisában ésaz azt megvitató espereskerületi gyűlések esz-mecseréiben találhatjuk meg. Nincs tudomá-sunk arról, hogy a papság együttgondolkodásá-nak más csoportjai is lettek volna a fővárosban.

Emődi Kiáltványának szövegét sajnos a Wer ner-peranyag sem őrizte meg. Tartalmára viszont többforráscsoportból is következtetni tudunk, amelyeka forradalom további, eddig nem ismert egyházieseményeibe engednek bepillantást. En nek egyikága a dr. Werner Alajos és társai per jegy zőkönyvei,a másik pedig az 1956-os püspökkari dokumen-tumok csoportja. A Grősz-hagyatékban megmaradtdokumentumok és a reg nu mos kezdeményezésekösszekapcsolását részben megerősíteni látszikBálint Andor visszaemlékezése is, aki szerintEmődiék beadványokat készítettek a főpapi tes-tülethez, de ő úgy tudja, ezek az előterjesztések nemjutottak el a magyar egyház vezetőihez.

Papi gyűlés 1956. október 31-én a KözpontiSzeminárium dísztermébenSzántó Konrád (1920–1999) ferences történészKruppa Kolumbán rendtársára hivatkozva említimeg, hogy a Központi Szeminárium dísztermébenoktóber 31-én volt egy papi gyűlés, amelyen SzabóImre (1901–1976) püspök is részt vett, és ahol azösszegyűltek igen erős hangnemben támadták apüspök és a békepapi mozgalom korábbi szerep-vállalását.15 Az összejövetelre vonatkozóan a Köz-ponti Szemináriumban sajnos nem ismert sem-milyen forrás.16 Az Esztergomi Főegyházmegyepapjai közül viszont Bálint Andor és Parádi Gyula(1929–) jelen voltak ezen a találkozón, és néhányemlékfoszlány erejéig még ma is őrzik az eseményemlékét. A Werner-per egy-két vallomásában pe-dig megtaláljuk a korabeli visszaemlékezéseket apapi gyűlés jegyzőkönyvével együtt.

Ezek alapján tudjuk, hogy az összejövetel szer-vezésének ötletét a reformátusok Lónyai utcábantartott délelőtti gyűlése adta, amelyen a regnumiatyák köréből többen is jelen voltak. A katolikuspapság találkozójának híre a délelőttől számítottnéhány óra alatt terjedt el, és így is mintegy 100 papgyűlt össze a szeminárium dísztermében. ParádiGyula úgy meséli, hogy az összejövetelre Mind -szenty bíborost is várták papjai, aki sajnos nemérkezett meg. Ugyanakkor félve ugyan, de töb-ben elmentek a békepapok közül, közöttük Vér-tes Andor (1915–1992) és Horváth Miklós (1930–2006) is.

A papi gyűlésről szóló jegyzőkönyv kiemeli,hogy a Budapestre délelőtt visszatérő Mind -szenty bíboros tudott a papok „önszerveződésé-ről”, és támogatta azt. De Szabó Imre helynökönkeresztül arra kérte az egybegyűlteket, hogypapságukhoz méltóan szólaljanak fel, az egyházügyeire irányítsák figyelmüket: „...egyházunk, ha-zánk ügye, papi, lelkipásztori teendőink nagyok ésmindennél előbbre valók, erre összpontosítsuk mindenerőnket”.17 Továbbá jelezte, kész egy öttagú papiküldöttség fogadására, ez azonban — az ismertesemények miatt — nem valósult meg.

Milyen felvetések születtek a Központi Szemi-nárium dísztermében, mi foglalkoztatta ekkor a pap-ságot? Cseri István elsőként és a megbeszélés szer-vezőjeként a szerzetesek ügyének megoldását, akatolikus sajtó és nyomda munkába állítását, a ka-ritász fontosságát, az Ecclesia szövetkezet felosz-latását, és a politikai szerveződésekkel, egy esetlegeskatolikus párttal való együttműködés kérdésénektisztázását várta a bíborostól. Galambos János(1911–1982) az érseki aula megtisztítását, az idegenegyházmegyéből érkezett papok távozását, és az ál-lam által eltávolítottak visszahelyezését kérte. Szö-rényi Andor (1908–1969) Grősz József kalocsai ér-sekkel folytatott beszélgetéséről számolt be. EszerintGrősz kifejtette, hogy már szabadulásakor felvetetteaz állami emberek előtt Mindszen ty bíboros sza-badon bocsátást, a szerzetesrendek helyzetének ren-dezését. Óva intett a politikai pártokkal való gyorsszövetségkötéstől, és egy hívő üzenetét is tolmá-csolta: a harcokat megoldják a laikusok, a papsága karitászakciókban vegyen részt, ne a fegyveres csa-tákban. Kerényi György (1910–1985) a háború előt-ti visszásságokra, és az ennek alternatívájaként fel-tüntetett Balogh páter megoldás zsákutcájára,Werner Alajos a szerzetesek és a regnum rehabili-tálásra, Parádi Gyula az ifjúság nevelésének kéz-bevételére hívta fel a figyelmet. Fölszólalt még:Csiszér Ferenc (1921–1982), Kiss László (1916–1970), dr. Meszlényi Mihály (1901–1993), dr. BognárLajos (1923–2002), Páter József (?),18 Kiszely József(?) és Németh János (1913–1998). „Emődi László: azutóbbi időben, mint fizikai munkás működött, és így csakkívülről figyelhette az egyház életét. Sokban vereséget szen-vedtünk. Keressük meg az okokat, miért tudtak legyőz-ni. Szerinte lelkibb és anyagiaktól függetlenebb papokravan szükség /Kongrua!/.”19 Ezek után megválasztot-ták a Mindszenty bíborost felkereső küldöttség tag-jait, akik a következők voltak: Szabó Imre püspök,Kátay Béla (1890–1968), Seres Ferenc (1910–1994),Cseri István, dr. Kárpáthy Béla (?), Galambos János.

Tompa Nándor vallomása szerint az összejö-vetelen a regnumiak közül jelen voltak: WernerAlajos, Emődi László, Kosztolányi István (1903–1977), Fuhrmann Ernő (1897–1983), Jókuti Győző(1898–1958), Jandik József (1890–1958), Rózsa-

863


völgyi László, Körmendy István (?), Réthy László(1930–2006), Keglevich István (1927–2000), DömeJános (1915–1985), Tompa Nándor.20

Amint ebből a rövid összefoglalásból is lát-ható, a papság szellemileg sem volt tétlen az1956-os forradalom idején, a szabadság légkö -rének érzékelése és a diktatúra falának megseb-zése után, sőt már aközben azokat a lehetősége-ket kereste, amelyekkel elkezdheti egy új, ahívők számára is élhető társadalom építését.

A budapesti papság püspöki karhoz írt bead-ványai„A budapesti papság nevében átadott tervezet.” Utó-lagosan gépelt szövegként ezt a megjegyzést ta-láljuk azon a Grősz-hagyatékban található, kísé-rőlevéllel ellátott21 forráson, amely a papság, ahívek és az állammal folytatandó tárgyalások re-lációjában tárgyalja a társadalom helyzetét, vala-mint az egyházi vezetéstől „elvárható” lépéseket.

Az előterjesztők az első dokumentumban22 egypapságnak szóló körlevél kiadását kérik a főpász-toroktól, amelyben megállapításra kerül, hogy apapság körében voltak olyanok, akik saját vagy azegyház érdekében várt kedvezmények okán szem-bekerültek az Evangéliummal és a hatályos káno-nokkal.23 A folytatásban arról írnak, hogy ennek ahelyzetnek következménye a papság egységénekés a beléjük vetett bizalomnak a megbomlásavolt. A hibákat keresztény bűnbánattal kell belát-ni, az érintetteknek pedig el kell fogadniuk a ki-rótt penitenciát. Továbbá felhívják azoknak a pa-pok nak a figyelmét, akik megmaradtak a hűségútján, adjanak hálát e kegyelemért. Az előter-jesztők a papság megújulását a lelkipásztorimunka, különösen is a hitoktatás buzgóbb vég-zésében, az „elveszett bárányok visszahódításá-ban”, a szabadságjogokért folytatott küzdelem-ben és az evangéliumi szegénységben látják.

A második beadvány24 egy híveknek szóló kör-levél tematikáját vázolja fel, sőt konkrét körle-véljavaslattal25 áll elő. Azt kérik a püspököktől,hangsúlyozzák, hogy az ötvenhatos forradalomszabadságeszményei azonosak az evangéliumiértékekkel, amelyhez az egyház, mint megvaló-sulási feltételt, a szeretet kettős parancsát adja hoz-zá. A dokumentum érinti a munkásság kérdését,és megállapítja, elhidegülésük a hittől az egyház hi-bája is volt, de dicséri őket a hitoktatás és a ke-resztény nevelés melletti kiállásukért, jogos küz-delmeikért. A parasztság felé annak kinyilvánításátkérik az előterjesztők, hogy az egyház nem köve-teli vissza nagybirtokait, továbbá javasolják az ér-telmiség szerepének értékelését a „többé nem ha-zudunk” miatt, valamint az ifjúság és az édesanyákelismerését. „Csak [a] Jézus Krisztus áldozatos szere-tetének útján járó ember és társadalom biztosíthatja az

igazmondást a félelem ellenére is, az igazságosságot pe-dig a kapzsiság, vagy ép[p]en a vérengző tömegszenve-délyek ellenére is. E felebaráti szeretet biztos forrása éstáplálója pedig a Jézus Krisztus iránti szeretet, a lélek mé-lyén” — olvassuk a körlevéltervezetben.26

A harmadik felterjesztés az egyház és az államkapcsolatát tárgyalja.27 A pesti papság az állam ésaz egyház viszonyának rendezését a sérelmek or-voslásában látta, mégpedig Rómával egységben,szakértői bizottságok segítségével, valamint a hívektájékoztatásával. A 11 pontban összefoglalt felsorolásaz igehirdetési, egyházkormányzati, hitoktatási, éssajtószabadságot, a Katolikus Szülők Szövetségé-nek helyreállítását, a templomon kívüli ájtatosságiés lelkigyakorlatos lehetőségek engedélyezésétszorgalmazza. A szerzetesrendek visszaállításátelőször legalább 2–2 kolostor és intézmény újjáa-lakításával látja megoldhatónak, és felsorolja a kór- házakban, fogházak ban való szabad lelkipásztor-kodás, a Szentszékkel történő szabad érintkezés,majd diplomáciai viszony, illetve egy katolikus tan-terv és tankönyv kiadásának szükségességét is.A 11. pont végül a bíboros-érsek és más bebörtön-zött papok rehabilitálását hangsúlyozza, majdmegállapítja: „semmiféle egyházi előnyért nem tehetünkolyan lépést, amellyel a szabadságáért harcoló nemzet ésígy Szentséges atyánk nemtetszését magunkra vonnók”.28

Grősz József környezetének meglátásaiDe nemcsak a pesti papság, hanem feltehetőlegGrősz József környezete is gondolkodott azon,milyen úton induljon el az egyház és a társada-lom kapcsolata a forradalom napjai után. 1956.október 29-ei dátummal maradt ránk egy elabo-rátum,29 amely az aktuális helyzet felvázolásamellett jogszabályi hivatkozásokkal áll elő a jö-vőbeni lépések megtételére vonatkozóan. Ez atervezet követeléseiben megegyezik mindenmás előterjesztéssel, tárgyalásának módja azon-ban sokkal nagyobb ívű, ugyanis a magyar egy-ház egésze, intézményi oldala szempontjábóltaglalja meglátásait. Emiatt úgy gondoljuk, hogyez a munka talán Bárd János (1908–1982) kalo-csai segédpüspök vagy Sztrilich Károly (1918–1964) irodaigazgató összeállítása lehet.

A dokumentum két — talán — leghatározot-tabb megfogalmazása a következő. Nagy Imre„ígérte, elismerte és vallotta, hogy a magyar nép aka-ratát kell teljesíteni. Ez a választás útján lesz megis-merhető. Épp ő és a párt is, annak vezetői is bevallot-ták, hogy a komm[unista]. párt vezetése alatt állókormányzás politikai, közigazgatási, gazdasági, igaz-ságszolgáltatási, stb. téren a legburjánzóbb törvény-telenségek sorozata volt, s ennek következménye letta véres felkelés. N[agy]. I[imre]. kormányának törté-neti jelentősége az legyen, hogy a további vérontástmegszüntetve vezessen át az igazi népakarat korsza-

864


kába.” (…) „Egyház belügyeiben csak a CIC lehetirányadó. A békepapi mozgalomról számtalanszor őkmaguk megírták, hogy politikai mozgalom, a kor-mány és a párt állt és áll mögöttük. 1951-es püspök-kari elismertetésük ama megfélemlítési politika ered-ménye, melyről vezető politikusok számtalanszorelismerték, hogy a törvénytelenségek korszaka volt.”30

Az új egyházpolitika eszményeinek tovább-gondolása a forradalom leverése utánBudapesten az útkereső dokumentumok születéséta forradalom leverése sem tudta megakadályozni.Feltehetőleg egy munkáspaptól, talán EmődiLászlótól származik az az írás, amelynek szer-kesztését december 5-én kezdte meg a szerző, be-fejezéséhez azonban csak 13-án jutott el.31 Úgymondja, parancsba kapta, hogy november 4-én ½10-re készítsen el egy összeállítást Mindszenty bí-boros számára — az 1948–56 közötti időszak egy-házi életéről —, aki ekkor akarta fogadni őt. A be-vezetésben a még élő remény szólal meg: a „decemberhó 4-én tartott munkástanácsi ülésen az autóközlekedé-si vállalat munkástanácsi elnöke jelentette ki óriási taps-vihar kíséretében: inkább bevonul családostul a gyárak-ba, és ha kell, felrobbantja azokat, elpusztul, de okt[óber]23-nak elveiből egy jottányit sem enged elrabolni…”32

A szerző ezt a magatartást jelöli meg mércekénta papság számára, majd arról ír, hogy prome móriájaegy szakértői környezetben is megtárgyalt össze-foglaló. Érdekes fejlemény, hogy e munka már nemtartja szükségszerűen összefüggő kérdésnekMindszenty bíboros személyének és a magyar egy-ház ügyeinek a kérdését. A dokumentum előszöris elutasítja az ÁEH-val való tárgyalást, amely sze-rinte ezekben a napokban egyszerre igyeksziksta bilizálni szerepét a szovjet csapatok és a kormányfelé. A szabad hitoktatásról azt mondja, az elmúlthetekben gyakorlatilag megvalósult. Úgy látja, aszerzetesrendek az elvett épületek 30 százalékát igé-nyelnék csak vissza, és nem tartja szükségesnek va-lamennyi szeminárium visszaállítását sem, hanemjavasolja azok gimnáziumokká alakítását. Szor-galmazza a protestánsokkal alakítandó egységfrontlétrehozását, és egy püspökkari körlevél kibocsá-tását, amely elismeri a magyar nép hősi küzdelmét.Kéri, nyilvánítsák ki a főpásztorok, nem akarják aszociális vívmányok eltörlését. „A kormány suttogópropagandája ugyanis kezdi éreztetni hatását egyes mun-káskörökben, melyeket félrevezetnek azzal, hogyMindszenty bíboros úr őeminenciája nov. 3. beszédébenazt jelentette volna be, hogy a földet visszakövetelik a pa-rasztoktól, a gyárakat és bankokat pedig visszaadják anagytőkéseknek.”33 A szerző itt utal arra a nyilatko-zatra, amelyet a prímás a Reutersnek adott, ami-ben visszautasította ezt a vádat. Továbbá súlyosbűnnek nevezi Hamvas Endre csanádi püspök de -cember 11-ei levelét. Ez — Gergely Jenő későbbi

megállapítása szerint — arra kérte a híveket, hogyne hallgassanak a sztrájkra buzdítókra.34

Egyház és szocializmus?Valószínűleg ugyancsak budapesti papok készít-hették azt a feljegyzést, amely időrendben az1956-os reformhangulat utolsó összefüggő javas-lattétele a püspöki kar felé.35 Az írás az egyházi életrobbanásszerű újjáéledéséről ír, és arról, hogy a za-varos körülmények között a püspöki kar az első irá-nyító tényező az országban. Ezt a helyzetet úgy mu-tatja be, mint lehetőséget arra, hogy az egyház amunkások előtt visszaszerezze becsületét. A kiált-vány gyakorlatilag ugyanazokat a kéréseket fog-lalja magában, mint amelyek az előző forrásokbanszerepeltek. Egyben azonban lényegesen külön-bözik. Az idő előrehaladtával mindezt a szocialis-ta keretek között tartja szükségesnek megvalósítani.„A munkások ragaszkodnak a szocializmushoz. Deérezvén a modern pogányság sivár lélektelenségét, ne-mesebb, emberibb életre vágyik és ösztönösen az egyházfelé fordul. A kereszténységben keresi az alapot, melyenbiztosan megállhat és a kereszténység, amint átformál-ta és megkeresztelte kétezer év minden jelentős forra-dalmát és szellemi áramlatát, Isten segítségével képes lesznemes tartalmat adni a szocializmusnak is.”

Az utolsó jelentősebb kezdeményezés vidékrőlSzántay Szémán István miskolci görög katolikushelynöktől egy kísérőlevél maradt fenn,36 amely1957. január 9-én kelt, és ennek az időszaknak azutolsó forrása. Eredetileg 4 db melléklet csatlako-zott hozzá, ez azonban az idők során elkevere-dett. A kísérőlevél szerint ő is a papság javaslataitajánlja a püspöki kar vezetőjének figyelmébe.

A budapesti papság egy része 1957 januárjábanmég próbálkozott hasonló összeállítások készíté-sével, 1957 telének végén, 1958 tavaszán. EmődyLász ló, Tompa Nándor és Werner Alajos ekkor máregy olyan körlevelet állított össze, amely kimondja:nincs vallásszabadság Magyarorszá gon, vagyisaz 1956-os változások legelső tevékeny érzékelőimegállapították a visszarendeződést. A körlevél íróiazt akarták elérni, hogy az általuk elkészített tilta-kozás püspökkari közleményként jelenjék meg, sa konferencia szólítsa fel a hitoktatókat, hogy ne tart-sanak az iskolákban hittanórákat, ezzel fejezzék kielégedetlenségüket. A Wer ner-perben szereplővallomások sze rint a fogalmazványt Werner Alajos,a Regnum Maria num házfőnöke el is vitte GrőszJózsefhez, ám ő nem tartotta bölcs lépésnek a nyil-vánosságra hozatalát.37

A beadványok hatása a püspöki kar gondolko-dásmódjáraGrősz József viszont olvasta az itt bemutatott do-kumentumokat, kijegyzetelte, és püspöktársai-

865


nak javaslataival, valamint a szerzeteselöljáróknevében írt előterjesztésekkel egybevetve va-lamennyi lényeges pontját beépítette tárgyalásitervezetébe. Ezt bizonyítják a dokumentumontalálható piros ceruzás aláhúzások, amit GrőszJózsef más ügyek esetében akkor alkalmazott, haaz adott gondolatot átemelte saját előterjeszté-sébe. A püspöki kar elnökének e háttéranyagalapján elkészített javaslatcsoportja azonban po-zitív módon már nem kerülhetett az állammal fo-lyatott tárgyalások pontjai közé, mert 1957-től adiktatúra újból régi medrébe tért vissza.

Ez az írásos forráscsoport, mindamellett, hogykortörténeti érdekesség, tükre annak a nem szoci-alista értelemben vett éberségnek, amellyel a pap-ság 1956-ban a társadalom életének alakulását kí-sérte. A dokumentumok rávilágítanak arra, hogymennyire jelen volt bennük a történelem adta le-hetőségek és feltételek kereteinek a kihasználása ahit továbbadására, egy új társadalmi rend kialakí-tásában. És amint láttuk, ezt a készséget nem csu-pán a diktatúra súlya növelte, közös eszmecseréikugyanolyan mértékben alakították. Ez a papi egy-ség és karakter példa lehet a mi nemzedékünkszámára is.

KÁLMÁN PEREGRIN

1Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház.Szent Maximilián Kiadó, Miskolc, 1993., A katolikus egyház 1956-ban. (Szerk. Rosdy Pál.) Új Ember, Budapest, 2006.

2Vö. Balogh Margit: A katolikus egyház és a forradalom. Ese-mények a források tükrében 1955 őszétől 1956 őszéig. In: A kato-likus egyház 1956-ban, i. m. 37.

3A történeti kutatással foglalkozók talán egyik legna-gyobb öröme, ha sikerül rátalálniuk a homályos utalások és„félmondatok” hátterére és értelmére. Tanulmányunk egy ilyenrátalálás, melynek forrása Beresztóczy Miklós és SzántóKonrád OFM két említésszerű megjegyzése volt.

4Dr. Werner Alajos és társai, 3.1.9. ÁBTL. V–146695. Itt kö-szönöm meg Fejérdy Andrásnak, hogy erre felhívta figyelmemet.

5Ezek a dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltárban,Grősz József hagyatékában találhatók. (Az ideiglenes jelze-tek miatt e tanulmányban csak az iratok általam adott címétadom meg.) A dokumentumegyüttes darabszámú jegyzéké-nek és fontosabb iratainak megjelenése 2011 tavaszán várható.

6Beresztóczy Miklós: A katolikus békemozgalom húsz éve.Ecclesia, Budapest, 1970, 51–56.

7Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon, 1944–1971.Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985, 149.

8Beresztóczy Miklós: A katolikus békemozgalom húsz éve, i. m.54–55.

9Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, 364. 10Egyes feltételezések szerint 1960-ban titokban püspökké szen-

telték. Lásd Fejérdy András: Titkos püspökszentelés(ek) Ma gyar or -szágon 1960 őszén: az első Regnum-per helye a magyar egyházpoliti-kában és a szentszéki Ostpolitikban. In: Csapdában. Tanulmányok akatolikus egyház történetéből 1945–1989. (Szerk. Bánkuti Gábor –

Gyarmati György.) ÁBTL – L’Harmattan, Budapest, 2010, 129–156.

11Bálint Andor szerint főként a világiak nevelését tűzték kicélul, egyébként konkrét pontokra nem emlékszik.

12Az ÁEH az ötvenes évek közepétől azt is meghatározta,hogy milyen témákat kell megtárgyalni az esperesi gyűléseken.

13Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, Jegy-zőkönyv a Központi Szeminárium aulájában tartott gyűlés-ről, 1.

14Vö. Szántó Konrád és Balogh Margit idézett műveit.15Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház,

i. m. 67.16Dr. Kuminetz Géza rektor közlése.17Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, Jegy-

zőkönyv a Központi Szeminárium aulájában tartott gyűlésről, 1.18Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, Jegy-

zőkönyv a Központi Szeminárium aulájában tartott gyűlés-ről, 4. dokumentum kapucinus szerzetesként nevezi meg.

19Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, Jegy-ző könyv a Központi Szeminárium aulájában tartott gyűlésről, 4.

20Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL. 3.1.9. V–146695/1, 238.21Kísérőlevél a budapesti papság püspöki karhoz intézett be-

adványához, Kalocsai Érseki Levéltár, Grősz József hagyaték.22A budapesti papság javaslata a püspöki karhoz egy pa-

poknak szóló körlevél tartalmáról, Kalocsai Érseki Levéltár,Grősz József hagyaték.

23Azaz a békepapi mozgalom tagjai.24A budapesti papság javaslata a püspöki karhoz egy hí-

vekhez szóló körlevél tartalmáról, Kalocsai Érseki Levéltár,Grősz József hagyaték.

25A budapesti papság körlevéljavaslata a püspöki karhoz,Kalocsai Érseki Levéltár, Grősz József hagyaték.

26Uo.27A budapesti papság témajavaslata a püspöki karhoz az egy-

ház és állam viszonyának rendezése ügyében és A budapes-ti papság feljegyzése az egyház és az állam viszonyának ren-dezéséről. Kalocsai Érseki Levéltár, Grősz József hagyaték.

28A budapesti papság feljegyzése az egyház és az állam vi-szonyának rendezéséről. Kalocsai Érseki Levéltár, GrőszJózsef hagyaték.

29Elaborátum a magyar (egyház)politikai élet átalakításáról,1956. október 29. Kalocsai Érseki Levéltár, Grősz József hagyaték.

30Uo.31Pro memoria a katolikus egyház követeléseiről, 1956. de -

cember 5. Kalocsai Érseki Levéltár, Grősz József hagyaték.32Uo.33Uo.34Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon, 1944–1971,

i. m. 156.35A budapesti papság feljegyzése a katolikus egyház tár-

sadalmi feladatairól, 1957. január 1. Kalocsai Érseki Levéltár,Grősz József hagyaték.

36Szántay Szémán István miskolci általános helynök kísé-rőlevele Grősz József kalocsai érsekhez, a görög katolikus pap-ság javaslatai kapcsán, 1957. január 9. Kalocsai Érseki Levéltár,Grősz József hagyaték.

37Vö. Dr. Werner Alajos és társai, ÁBTL 3. 1. 9. V–146695/1. 180.

866


A VIGILIA ÉVTIZEDEI III. (1963–1978)

(Zsinati szellem és párbeszéd) Sík Sándor halálánakéve, 1963 az egyháztörténet és a magyar politika-történet szempontjából is fordulópontot jelentett.A katolikus egyház szempontjából azért volt fon-tos ez az időszak, mert ekkor, 1962 és 1965 közöttülésezett a II. Vatikáni zsinat, mely számtalan te-rületen döntő változásokat hozott a katolikus egy-ház életében, s melynek ülésein a következő fele-lős szerkesztő, Mihelics Vid személyesen is résztvett. A Vigiliának mérhetetlen érdemei vannak azsinat eseményeinek és eredményeinek a közve-títésében. Köszönhető mindez annak is, hogy aza szellemiség, amit a lap alapításától kezdve kép-viselt, több lényeges területen ezeket a változáso-kat készítette elő. Hozzá tartozik ehhez a magyarteológiai gondolkodás látókörének a szélesítése,mely attól kezdve, hogy a háború után egyetlenkatolikus havi folyóiratként működhetett, aVigilia egyik kiemelt feladata volt. A hatvanasévek elejétől a korabeli katolikus teológia legjelen-tősebb képviselőinek neve (például Karl Rahner,Johann Baptist Metz, Yves Congar, Chenu, HansUrs von Balthasar) és legtöbbször írása is megta-lálható a lapban. Ezekben az években igen inten-zíven folyik Teilhard de Chardin életművének arecepciója, jelentős részben nyugaton élő magyarteológusok (Rezek S. Román és Szabó Ferenc) írá-sainak köszönhetően. Ekkoriban már itthon isfokozott érdeklődés mutatkozik a francia termé -szettudós-teológus életműve iránt, ezekben azévekben jelennek meg az első fordítások Ma gyar -országon is műveiből a Bergson-tanítvány, s ekkora Vigiliában is gyakran publikáló Dienes Va léria,1Bittei Lajos és Rónay György fordításá ban,2 Rónayfrancia hallgatóság előtt Párizsban is tart előadástTeilhard-ról. A Teilhard de Chardin életműveiránti fokozott érdeklődéssel párhuza mo san, sannak főmotívumaival (a katolikus teo lógiamodernizálásának az igénye, a természet tudo -má nyos ságnak a katolikus gondolkodással valóösszehangolása) rokon mozgatórugók révén bon-takozik ki a hazai Prohászka Ottokár-recepciónakegy újabb szakasza is.3

Szintén a zsinat szellemében olvashattak ta -nul mányokat a Vigilia olvasói a modern termé -szet tudomány legújabb eredményeiről, s ezzelegyütt természettudomány és vallás viszonyánakújragondolásáról,4 de kitekintést kaphattak a pro -testáns teológiákra is. Az olvasóközönség szelle -mi tájékozódását segítették azok az írások is,melyek a korabeli filozófiai irányzatokkal (egzisz-

tencializmussal, strukturalizmussal, főként NyíriTamás és Vanyó László tanulmányaiban a hei-deggeri és gadameri hermeneutikával) foglalkoz-tak, az 1976. novemberi számban pedig Péterfal -vy Andrásnak Paul Ricoeurrel, „korunk egyiklegjelentősebb keresztény gondolkodójával”5

foly ta tott beszélgetése, s Ricoeur filozófiájánakrövid foglalata volt olvasható.

A II. Vatikáni zsinat talán legfontosabb ered-ménye: nyitás a világ felé, a más világnézetű ek -kel folytatott párbeszéd szorgalmazása. A Vigi -lia történetének korábbi szakaszában is láthat tuk,hogy — amíg arra reális esély mutatkozott — alap munkatársai az európai és a keresztény ha -gyo mányokban gyökerező humanizmus és tol-erancia jegyében nyitottak voltak a marxizmusképviselőivel folytatott párbeszédre. 1949 utánazonban olyan politikai helyzet alakult ki, amihosszú időre megakadályozta a dialógus bár-miféle lehetőségét is. 1963 a magyar politikaiéletben ebből a szempontból is lényeges változá-sokat hozott. Az ’56-os forradalom után a belsőstabilitást erőszakkal megteremtő, s a nemzet-közi legitimációt bizonyos engedményekkel (pél-dául az 1963-as amnesztia-rendelettel) elnyerőKádár-rendszer új egyházpolitikát dolgozott ki,mely a maga pragmatikus felfogása szerint —azzal együtt is, hogy ezzel látszólag szembeke-rült a marxizmusnak a vallásra és az egyházravonatkozó tételeivel — hajlott arra, hogy elis-merje a hívő keresztények létezésének jogosult-ságát a szocialista társadalomban.

Ehelyütt nincs mód annak értékelésére, hogy ezaz új helyzet milyen (mai nézőpontból vállalhatóvagy vállalhatatlan) kompromisszumra kész tet tevagy kényszerítette a magyarországi egyházakat,s köztük a katolikust is. Tény, hogy 1964-ben meg- született a magyar állam és a Vati kán között az arészleges megállapodás, mely áttörést jelentett aSzentszék és a kommunista országok közötti dip-lomáciai kapcsolatok történe té ben. Majd (egyújabb részleges megállapodás után) 1971-benMindszenty József hercegprímás elhagyhatta az or-szágot, s miután a pápa betöltetlennek nyilvánítottaaz esztergomi érseki széket, 1976-ban Lékai Lászlólett az új hercegprímás, s mind a tizenegy ma-gyarországi püspöki széket (az 1964-es megálla-podás értelmében állami beleegyezéssel) betöltöt-ték. Másrészt viszont az 1956-os forradalomleverése után már 1957 januárjában kész volt az újkormányzat terve az egyházak és az egyházi saj-tó felhasználására az új rend megszilárdítása ér-dekében.6 Egy 1959-es szigorúan titkos feljegyzé-sében pedig már ezt olvashatjuk: „Az egyház

867

75 ÉVES A VIGILIA


egyre határozottabban támogassa Népköztársa-ságunk állami és társadalmi rendjét, a szocializ-mus építését. Híveit egyre inkább nevelje az ál-lami törvények betartására, szocialista hazánkszeretetére. Tevékenyen működjön közre a világ -béke biztosításáért folyó harcban.”7 Egy 1958-asPolitikai Bizottság által elfogadott határozat ren-delkezik a vallásos világnézet elleni harc eszkö-zeiről is: „A sajtóban, rádióban rendszeresenközölni kell természettudományos, ateista és an-tiklerikális tárgyú írásokat, adásokat.”8

A politikai vezetés elvi döntései nemcsak a mé-diában, de az egyes tudományágakban gyakor-latban is érvényre jutottak. 1964-ben az Irodalom-történeti Közleményekben jelent meg Petőcz Páltanulmánya A Vigilia irodalomelmélete és iroda-lompolitikája (1935–1944) címen. Petőcz a Vigiliaalapítóinak s általában a lap első évtizedénekpolitikai irányultságát „leginkább a »katolikusreformnemzedék« és a »konzervatív fasizmus« tá-bora között, e két tábor fókuszában”9 véli elhe-lyezhetőnek. A tanulmány a következő gondolat-tal zárul: „A Vigilia régi évfolyamai könyvtárakmélyén porosodnak, cikkei, tanulmányai fele-désbe merültek. Hatásuk azonban még ma is ott élészrevétlen, meghúzódva nagyon sok ember tu-da tában, akadályozva a mi társadalmunk eszmé-inek, tudatosságának térhódítását. Ha igenelniakarjuk a mát, szembe kell nézni a múlttal.”10 Pe -tőcz Pál írása nemcsak azért elfogadhatatlan, merta kommunista hatalom ideológiai előfeltevéseitkifejezésre juttatva teljesen hamis képet fest a lapelső tíz évéről, hanem azért is, mert a következőév ben harmincadik évfordulóját ünneplő, s azindulás évtizedeivel is pontosan számot vető11

Vi gi lia lényegében mindvégig hűséges maradtaz alapítók eredeti elképzeléseihez, még akkoris, ha ép pen a hatvanas években sokkal kevésbésikerült megőriznie az aktuálpolitikától valófüggetlenségét.

Ma már világosan látható, hogy nem volt őszin-te szándék a kommunista hatalom részéről a nyi-tott és tényleges dialógus kialakítására, az egy-háznak azonban reagálnia kellett az új helyzetre,s — ahogy azt a szórványos példák mutatják — anyílt ellenállás nem jelenthetett reális alternatívát,a párbeszéd lehetősége viszont reményt adott egyélhetőbb jövő kialakítására. Ezt a reményt táplál-ta az is, hogy újra lehetőség nyílt Nyugatra utaz-ni, s a magyarországi katolikus írók, gondolkodókismét közvetlenül be tudtak kapcsolódni a zsinatáltal megújuló európai keresztény szellemi életbe.Számtalan példát hozhatunk erre, de megmarad-va a Vigilia történeténél két epizódot emelek ki.A lap harmincéves jubileumára nemzetközi ke-rekasztal-beszélgetést szerveztek, melyen német,osztrák, francia és olasz keresztény értelmiségiek,

katolikus lapok szerzői, szerkesztői vettek részt, abeszélgetés témája a katolikus írók és újságírók fe-lelősége és a „békés koegzisztencia” kifejlesztésevolt. 1972-ben a Vigilia nemzetközi ankétot szer-vezett A kereszténység jövője a szocialista társadalmak -ban címmel, melynek résztvevői neves külföldi (jó-részt szintén nyugati) szaktekintélyek voltak.Mindez azt is bizonyítja, hogy a Nyugat részérőlis komoly érdeklődés mutatkozott Magyarország,s a magyar katolikus gondolkodás iránt, s ez meg- figyelhető a hetvenes években rendszeresen a lap-számok végén megjelenő A Vigilia hírei című rovatrövid tájékoztatásaiban is.

A kommunista állam új egyházpolitikája teháttalálkozni látszott a II. Vatikáni zsinat egyik alap-vető intenciójával, s ennek szellemében a Vigiliais törekedett a termékeny párbeszéd kibontakoz-tatására. Ebből a szempontból a két egymást kö-vető felelős szerkesztő, Mihelics Vid és RónayGyörgy azonos állásponton volt. Ezt az álláspon-tot legvilágosabban Rónay György fogalmaztameg, aki Czapik Gyulára hivatkozva a helyes vi-szonyulásként a „kettős hűséget” fogadta el, mely„hűség a hazához (nem »általában«, hanem ehhezés itt, vagyis a szocializmus Magyarországához)és hűség az egyházhoz (amiben eleve benne vana szocializmus esetleges ateizmusának elutasítá-sa).”12 Mit jelent a zsinat a magyar egyháznak? —teszi fel a kérdést Rónay. A válasza: „Talán nem túl-zás, ha azt mondjuk, megkönnyebbülést és föl-szabadulást, választ olyan kérdésekre, amelyek ami számunkra a szó teljes értelmében létkérdésekvoltak; és szilárd vitathatatlan alapot a szocializ-musban lehetséges jövőnknek a reális koncepció-jához (…).” 13 Ma már nehéz lenne eldönteni, hogya lapban megjelent, a szocialista rendszert nemcsaktámogató, de gyakran a felszabadulást, a társadalmiés gazdasági „modernizáció”-t legmagasabb egy-házi méltóságokból méltató írások megjelenteté-sét mennyiben az Egyházügyi Hivatal ellenőrzé-se tette szükségessé, s mennyiben voltak atúlbuzgóság s a megfelelési kényszer következ-ményei. Mindenestre Rónay György felelős szer-kesztősége idején finom áthangolódás figyelhetőmeg ezen a területen is.14 1968 után háttérbe szo-rul a Vigiliában az aktuálpolitika, s a korábbi mo-nológ úgy alakul át dialógussá, hogy a lapban he-lyet kapnak marxista gondolkodók írásai is. Máraz 1967. évi februári számban megjelent RónayGyörgynek Az istenkereső Ady című tanulmánya,mely eredetileg Ady születésének 90. évforduló-jára rendezett konferencián hangzott el hozzá-szólásként Király István főelőadásához. A követ-kező években Királytól rendszeresen jelentekmeg Ady-verseket elemző tanulmányok, s 1971 áp-rilisában a Hegyi Bélával folytatott beszélgetésé-ben a marxista irodalomtörténész többek között a

868


katolikus irodalomról, a Vigiliáról, Pilinszkyről ésRónay György ről mint katolikus költőkről is be-szélt. 1970-ben a Párbeszéd rovatban Lukács Györgynézeteit ismer tetik, s interjút olvashatunk a nem-zetközi hírű marxista filozófussal. Helyet kapnaka lapban a Lukács-tanítványok is. Heller Ágnesrendszeres válaszadója a Vigilia ekkoriban indu-ló decemberi körkérdéseinek. Az 1971. évi októberiszám központi témája a keresztény és marxista eti-ka volt, ebben a számban jelent meg Heller CheGuevera és Camillo Torrez találkozása című tanul-mánya Marxista etika, keresztény etika és társadalmiforradalom alcímmel, melynek mottóját a filozófusnőSimone Weiltől veszi. Heller Ágnes így emlékszikvissza a lapban való megjelenésére: „A Vigiliábólírtak vagy üzentek, ha senki más nem közöl, ők szí-vesen kinyomtatják az írásomat. Kezdetben aVigilia volt az egyetlen csatornám a megjelenés-re. Később, a hatvanas években, a készülő köny-vemből is küldtem nekik részletet. A Vigilia méga hatvanas években is ellenzéki megnyilvánulástjelentet. Furcsa volt nekem mint zsidónak azt mon-dani, csak a katolikusok közölnek. Az állam nem,mert számunkra ellenség vagyok.”15 A Pilinszky-recepció szempontjából is fontos Radnóti SándorSzenvedő misztikus (Misztika és líra összefüggése) című1981-ben az Irodalomtörténeti füzetek sorozatábanmegjelent dolgozata, melynek egyes fejezeteiszintén a Vigiliában láttak napvilágot.

(Mihelics Vid szerkesztősége) Sík Sándor halála utánaz új felelős szerkesztő Mihelics Vid lett, aki —Rónay György szerkesztőségből való kényszerűtávozása után — Sík betegsége idején, már 1961januárjától szerkesztette a lapot.16 A Vigilia évti-zedeinek irodalmi anyagát vizsgálva az az öt év,amíg Mihelics szerkesztette a lapot, átmeneti idő-szaknak tekinthető. Halálának tizedik évforduló-ján Rónay László így emlékezett rá: „Kérlelhetet-len szerkesztő volt. Minden szám minden egyescikkét — a kivétel Rónay György »Az olvasó nap- lója« volt — végigolvasta, némelyiket többször is.Ceruzát vagy tollat tartott a kezében, s zord kér -dő- és felkiáltójeleket rajzolt a margóra. A verse-ket nem nagy lelkesedéssel lapozgatta: sosemtitkolta, hogy nem kenyere a költészet, holott fi-ata labb korábban értékes tanulmányokat írt azirodalom köréből is, s mint a Katolikus Szemleszerkesztője, fontos részt vállalt a fiatal katolikusirodalom elismertetésének korántsem könnyűmunkájából.”17 Frenyó Zoltán életrajzából tud-hatjuk, hogy Mihelics a Budapesti Tudomány-egye tem Bölcsészettudományi Karán 1917 és 1922között valóban hallgatott magyar irodalomtörté-netet, s egy Frederic Mistralról írt tanulmányávalelnyerte a Párizsi Katolikus Egyetem ösztöndíjátis, azonban éppen franciaországi tanulmányai

idején fordult figyelme a szociológia és a katoli-kus társadalombölcselet felé.18

Ez az érdeklődés — ahogy azt Frenyó is ki-emeli — Mihelics egész későbbi pályáját megha-tározta, s hatása megfigyelhető szerkesztői mun-káján is. Főszerkesztői beköszöntője19 Sík Sándorszellemiségének folytatását ígérte, számot vetettaz aktuális világpolitikai helyzettel, s a katolikusegyházban folyó változásokkal. Mihelics a Zsina-tot összehívó XXIII. János pápa célkitűzésit tettemagáévá, szorgalmazta a párbeszédet a más hit-vallású keresztény felekezetek között, s a külön-böző világnézetek békés egymás mellett éléséneka megvalósítására való törekvéséről tett tanúsá-got. Elődjének, Sík Sándornak a tevékenységébenis ennek a szellemiségnek a megvalósulását látta.Szerkesztői programjában hangsúlyozta továbbáa laikusok szerepének erősítését az egyház életé-ben, a szellemi szabadság tiszteletét s a tudományeredményeinek elismerését, és ami rendkívül fon-tos szemléletbeli tényező: mindezeket a változá-sokat már nem a világhódító katolicizmus ideá-jának jegyében, hanem a folyamatos megújulásigényének érvényre juttatásával képzeli el. Ennekszellemében az általa főszerkesztett Vigilia leg-fontosabb célkitűzéseként az okos és felvilágo-sult gondolkodás kibontakozását s mindezekkelegyütt a kor színvonalának megfelelő katolikuskeresztény gondolkodásmód kialakítását hatá-rozza meg. Mihelics beköszöntőjében nem beszélkülön az irodalom (s azon belül is a katolikus iro-dalom) szerkesztői koncepciójában betöltött sze-repéről, ennek jelentőségét — minden bizonnyal— a keresztény gondolkodás modernizációjánakösszefüggésében gondolta el.

A Vigilia ez alatt az öt év alatt lényegébenmegőrizte korábbi struktúráját, a versek és az el-beszélések mellett szerepeltek a lapban tanulmá-nyok, bár a korábbiakhoz képest kisebb aránybanirodalmi vagy irodalomtörténeti tárgyúak. To-vábbra is Mihelics Vid írta az Eszmék és tényekcímű rovatot. „Az »Eszmék és tények«-kel — jel-lemzi Frenyó a főszerkesztő 1951 szeptemberétőlhavi rendszerességgel publikált rovatát — Mihe - lics sajátos, egészen az ő személyéhez kötődő,másfelől a kor lehetőségeit pontosan felmérő mű-fajt teremtett. A rovat közelről nézve nemzetközifolyóirat- és könyvszemle volt, egyúttal azonbanjóval több is ennél. A világegyház és a nyugatikultúra friss terméseit áttekintve s egy-egy lé-nyeges és éppen időszerű szempont köré fűzve,szemléiből Mihelics Vid megannyi gondolkod-tató esszét formált.”20 Különböző szerzők (Csa nádBéla, Előd István, Erdey Ferenc, Medvigy Mihály,Szennay András és mások) tollából különféle hit-tani témákkal foglalkozott a Kis út. A Naplóbanvegyes, főként aktuális politikai és zsinati temati-

869


kájú, vagy szociális kérdésekkel foglalkozó írásokjelentek meg. Az irodalomkritikák mellett talál-hatunk itt történeti és irodalomtörténeti tárgyúdolgozatokat is, de ebben a rovatban jelent megrendszeresen Rónay György Az olvasó naplója, sa később két könyvben megjelenő Jegyzetlapok is.A Színházi krónika beszámolóit ebben az időszak-ban Doromby Károly írta, a Képzőművészetet 1977novemberében bekövetkezett haláláig DévényiIván, a Zenei jegyzeteket Rónay László jegyezte,A filmek világából rovatot pedig Bittei Lajos, ké-sőbb Ungváry Rudolf vitte.

A szépirodalmi alkotások jórészt a korábbiévekből ismert szerzőktől származtak (versek:Beney Zsuzsa, Falu Tamás, Jékely Zoltán, KerényiGrácia, Kondor Béla, Pilinszky János, VasadiPéter, Rónay György, Keresztury Dezső, CsanádBéla, Nagy Méda, 1966-tól Puszta Sándor; prózaiművek: Bohuniczky Szefi, Mándy Iván, Pilinszky,Passuth László, Sinkó Ferenc), s viszonylag rit-kábban jelentek meg műfordítások. A legfiatalabbnemzedékből egyedül Pályi András neve tűnikfel ebben az időszakban, aki lengyel témájú be-számolói mellett elbeszéléseket, fordítást és dra-maturgiai tárgyú tanulmányt is publikál. Megkell azonban említeni, hogy az 1968-as év várat-lanul gazdag irodalmi anyaggal szolgált. Versekjelentek meg Kavafisztól Vas István tolmácsolá-sában, fordítások a 2001-ben elhunyt neves mexi-kói írótól, Juan José Arreolától és Riccardo Bacc -helli olasz írótól, külön blokkban mutatták be azafrikai lírát, s az augusztusi szám a száz éve szü-letett Paul Claudel előtt tisztelgett. De jelent megelbeszélés ebben az évben Pályi Andrástól,Mészöly Miklóstól, Rónay Lászlótól a Tanár vidé-ken című kisregény részletei láttak napvilágot,újra publikált a lapban Thurzó Gábor, s a decem-beri számban volt olvasható Ottlik Géza Mindenmegvan című írása is. Verse jelent meg ebben azévben a Vigiliában mások mellett Takáts Gyulá-nak, Bárdosi Németh Jánosnak, Puszta Sándor -nak, Kálnoky Lászlónak, Pálos Rozitának, Tolda -la gi Pálnak, Beney Zsuzsának, sőt addig kiadatlankölteményei Dsida Jenőnek.

(Rónay György szerkesztősége) Mihelics Vid 1968. de -cember 20-án bekövetkező váratlan halálát köve-tően a következő év elejétől az új felelős szerkesztőRónay György lett. Az első fontos változás az volt,hogy a lap felelős kiadója a Vigilia anyagi hely-zetének megszilárdításában hajdan múlhatatlan ér-demeket szerzett, de Rónay György szerkesztő-ségből való eltávolításában is főszerepet játszóSaád Béla helyett az impresszum tanúsága szerintVárkonyi Imre, az Actio Catholica országos igaz-gatója, a laptulajdonos pedig maga a katolikus szer-vezet lett. A szerkesztés munkálatait a főszerkesztő

mellett egy szűk szerkesztői gárda végezte. A te-ológiai szakértő Nyíri Tamás volt, a tördelőszer-kesztő, s a hetvenes évek emlékezetes interjúinak,s „publicisztikusabb jellegű dolgok”21 készítője He-gyi Béla volt. Mellettük Doromby Károly, s az év-tized közepén Reisinger János vett részt a napi szer-kesztői munkában, utóbbitól tanulmányokat ésSimone Weil-fordításokat is közöltek.

Rónay György főszerkesztőségének az idejéna Vigilia külsőleg és belsőleg is megújult. Az éveksorán változatosabbá vált a lap tipográfiája, akülső borítót kép vagy grafika díszítette, s A Vigiliagalériája című rovatban képzőművészeti alkotásokfotói is helyet kaptak. Az olvasóközönség igen po-zitívan fogadta a változásokat, 1977-re a lap pél-dányszáma elérte a 11 500-at.22 Átalakult a rova-tok szerkezete is. Mihelics Vid halálával megszűntaz Eszmék és tények című, az olvasók körében rend-kívül népszerű rovat.23 Helyette több-kevesebbrendszerességgel megjelenő új rovatok indultak.A Rádió és képernyő előtt médiakritikai írásai Balás -sy Lászlótól származtak, Az egyház a világban címűrovatot Doromby Károly írta, az Élet és evangéliu-mot Tótfalusy (Jelenits) István. Új és több témát fel-ölelő nagy rovatként jelent meg a Dokumentum,mely főként fontos egyháztörténeti forrásokat,vagy egyéb tematikájú dokumentumokat és ta-nulmányokat tartalmazott. A korszak számtalanfontos gondolkodóját, íróját és költőjét megszólal-tatta a Hegyi Béla által készített interjúkat közlőPárbeszéd. A lap továbbra is szemlézte a színházivilág és a képzőművészet fontosabb eseményeit, ahetvenes évek elején azonban megszűnt a főszer-kesztő Rónay György Az olvasó naplója című ro-vata, helyét 1972-től a főként Rónay László általírt Könyvek között veszi át.

A változások lényegét összefoglal va azt mond-hatjuk: Rónay György főszerkesztősége idején alap „szerkesztettebb” lett, s a mai Vigilia rovat-szerkezetének az alapjait ekkor rakták le. A Vigi -lia beszélgetése, valamint a Dokumentum rovatokras a lap decemberi körkérdéseire gondolok első-sorban, de talán nem tévedek, ha Vasadi Péterhetvenes években közölt meditációiban a Maimeditációk előzményeit fedezem fel. Az egyes lap-szá mok a hetvenes évek elejétől kezdve időrőlidőre valamilyen központi tematika köré csopor-tosították írásaikat, jellemzően valamilyen ünnepvagy évforduló alkalmából, ezeket a tematikusszámokat Számunk elé… címmel rövid főszer-kesztői bevezető nyitotta. A teljesség igénye nél-kül: volt Bartók- (1971/1), Beethoven- (1971/9),Illyés Gyula- (1972/12), az író halála után NémethLászló- (1975/7) és halálának tizedik évfordulójáraKassák-emlékszám (1977/9). S ami a legnagyobbfeltűnést keltette: a lap 1971. júliusi száma a Nyu-gatra emlékezett Falu Tamás, Cs. Szabó László,

870


Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Zelk Zoltán ésMándy Iván írásaival. Ott találjuk ebben a lap-számban Hegyi Béla beszélgetését Illyés Gyulá-val, s mellette a költő verseit, s költeményeketJé kely Zoltántól és Beney Zsuzsától, Rónay Lász -lótól egy Ottlik-tanulmányt, s Az olvasó naplójábanRónay György kritikáját Zelk Bekerített csönd címűkötetéről. A Nyugat irodalmi örökségének az ápo-lása ezen túl is kiemelt szerepet játszott a Vigi -liában. Gál István rendszeresen közölt kiadatlanverseket, addig kötetbe nem rendezett esszéket aBabits-hagyatékból. Zimándi P. István kutatásai-nak köszönhetően pedig több addig elfeledett,eredetileg a Kassai Naplóban publikált korai Jó -zsef Attila-vers vált ismertté.

A Vigilia Rónay által szerkesztett tíz événekírói, költői névsora is figyelemre méltó. A koráb-ban említett szerzőkön kívül többek között RábaGyörgy, Weöres Sándor, Gergely Ágnes, BedeAnna, Solymos Ida, Tarbay Ede, Parancs János,Weöres Sándor és Károlyi Amy, a korábban a lap-nál indulók közül Czigány György, GyurkovicsTibor, Görgey Gábor, az idősebb generáció tagjaiközül Déry Tibor és Veres Péter. A színészkéntrendkívül népszerű Latinovits Zoltán és MezeiMária is ad írást a lapnak, Lengyel BalázsnakWeöres Sándorról jelenik meg tanulmánya, LatorLászló pedig Karátson Gábor Faust-illusztrációitismerteti. Már a hetvenes évek elejétől helyet kapitt a nyugati magyar irodalom is, 1970-től újrapublikál a Vigiliában Tűz Tamás, itt jelennek megHorváth Elemér és Fáy Ferenc versei. 1974-benPilinszky ajánlására közli a Vigilia Nagy Gáspárversét,24 s az 1975. év januári számban EsterházyPéter Fancsikó és Pintájának egy fejezete s NádasPéter színházi kritikája volt olvasható. Ebből anévsorból is látható, hogy Rónay György aVigilia szerkesztésében (s ebben az értelembenszintén a Nyugat örökségének folytatója) első-sorban az esztétikai minőség elvét tartotta szemelőtt,25 s az ő szavaival élve „az egyetemes ma-gyar irodalom” számára nyitotta meg a lap ha-sábjait. S ahogy arról az előző fejezetben az 1947-es ankét kapcsán szó volt: „az egyetemes magyarirodalom” szerves részének tekintette a 20. szá-zadi magyar katolikus irodalmat is.

A Vigilia számára már a hatvanas években iskiemelten fontos kérdés volt a katolikus irodalomhagyományainak őrzése s mibenlétének folyama-tos újraértelmezése. A harmincéves jubileum al-kalmából elmondott beszédében Mihelics Vid, azakkori felelős szerkesztő is fontos feladatnak tar-totta a katolikus irodalom és a spiritualitás fej-lesztését, noha — mint láthattuk — a hangsúlynála inkább a szociális kérdésekre esett.26 Ebbenaz időszakban azonban több olyan írás is születik,mely a katolikus irodalom mibenlétét nemzetközi

irodalmi és teológiai összefüggésekben igyekszikmegragadni. Pályi András például a Vigilia 1965.májusi számában beszámol egy lengyel hetilapkatolikus irodalomról folytatott ankétjáról, ismer-tetve a hozzászólók (köztük Mauriac, HeinrichBöll és Gertrud von le Fort) válaszainak fontosabbrészleteit. Idézi Mauriac-nak azt a megjegyzésétis, mely — minden bizonnyal — Pilinszky önér-telmezésére is hatással volt. „Író katolikus vagyok— mondja Mauriac —, de nem vagyok katolikusregényíró. Mint író ember naplójegyzeteimbennemegyszer megvédtem nézeteimet, amelyek ke-resztény nézetek. De mint regényíró soha nemszolgáltam olyan regénnyel, amely valamilyen ke-resztény igazságot illusztrálna. De mert katolikusvagyok és mert számomra a vallási problémák aleglényegesebbek, természetes, hogy e számomrakülönösen izgalmas témáknak kifejezést kellettkapniuk regényalakjaimban, de ez nem volt tu-datos akarati cselekvés eredménye. (…) [N]em va-gyok katolikus regényíró, csak katolikus, aki re-gényeket ír.”27 A beszámolóból kitűnik, hogy azankét egyik központi kérdése az a kettős identi-tás, amiről fentebb Mauriac is ír, s melyet még ra-dikálisabban fogalmaz meg Böll: „Van tehát oly-kor valami nehézsége annak: kereszténynek ésegyúttal művésznek is lenni.” Mindebből termé-szetesen következik a kérdés, hogy létezik-e különkatolikus vagy általában keresztény művészet.A válasz jellemző módon a nem. Legvilágosabbana kérdést talán a cseh Kamil Bednar világítja meg:„A kritika, az irodalomtörténet szempontjából, akönyvtárosok szempontjából létezhet valami,amit ’katolikus irodalomnak’ neveznek. De az írószempontjából csak egy irodalom létezik, mégpedig az, amelyik legteljesebben fejezi ki az íróharcát a valóság megértéséért és átformálásáért.”28

1968-ban Rónay László Werner Ross tanulmá -nya és a német katolikus folyóirat, a Hochlandelőző évi számai alapján foglalja össze a „keresz-tény irodalom”-ról folytatott vita állását, s aztmér legeli, hogy milyen változást hozott a Vatica -num teológia és irodalom viszonyának alakulá-sában. Rónay László az irodalom szempontjábólis lényegesnek tartja azt az antropológiai fordu-latot, ami Rahner, majd Hans Urs von Balthasarirodalmi, esztétikai kérdéseket is érintő teológiá-jában végbement. „»Valamennyi művön keresz-tülhatol valamilyen formában az isteni kegyelem«— figyelmeztet Rahner, csak ennek a keresztül-hatolásnak a mértéke más. Tehát még a magukatateistának, hitetlennek valló írók műveiből is me-ríthetünk keresztény tartalmakat.”29 A rendkívültanulságos viták többek között tehát arra is rávi-lágítanak, hogy a katolikus irodalom mibenlé -tének megértése során a kérdés megválaszolásá-ban személyesen is érintett írók, költők még

871


ek kor sem igen jutottak tovább — ahogy erreRónay László is utal — Sík Sándor 1935-ös értel-mezési kísérletén, hisz Sík Bednar előbb idézettgondolataival összhangban már akkor kifejtette:a katolikus művész elsődleges kötelessége a tőletelhető legjobb művésznek lenni, s Rahner fejte-getéseinek lényegét is megtalálhatjuk az 1951-ben publikált, s az előző fejezetben idézett SzentJeromos barlangja című tanulmányában.

Lényegében ugyanezt mondhatjuk el a követ-kező évtized értelmezési kísérleteiről is, noha aszellemi perspektíva szélesítése irodalom és teo-lógia viszonyának differenciáltabb megragadásátsegítette elő. Lukács László például Az egyház ésaz irodalom párbeszéde című írásában szintén Rahnernyomán állapítja meg: „[V]annak írók, akik (hit-vallásukban) keresztények — és akik nem azok.Ez utóbbiak közül azonban igen sokan (az »elkö-telezettek«, akik felelősnek érzik magukat az em-berért és a világért) »anonim keresztények«, akikalkothatnak keresztény műveket.”30 1974. évi jú-niusi számban több tanulmány is foglalkozik akatolikus irodalom kérdésével. Magyar Ferenc akorabeli katolikus sajtó feladatairól értekezik, mígVasadi Péter A szó válságáról, a szó öröméről cím-mel közöl szép, nyelvfilozófiai mélységű esszét.Balássy László tanulmánya már címében (Katoli-kus élmény – katolikus irodalom) is sejteti, hogy szer-zője Rónay György korábban kifejtett álláspontjátköveti, mely szerint „[v]an irodalom, van művé-szet; írónak, művésznek van katolikus élménye; smű és művészet, amelyben az alkotó katolikus él-ménye valósul a művészet követelményeinekmegfelelő művé, katolikus mű és katolikus mű-vészet”.31 Balássy annyiban azonban mégis túl-megy a korábbi értelmezéseken, hogy saját gon-dolatmenetébe beépíti Simone Weil32 filozófiájáts Pilinszky költészetének és esszéinek poétikai ta-pasztalatát is.

Nem csak teoretikus reflexiókban folytatta aVigilia a katolikus irodalom hagyományának ápo-lását. Sík Sándor a korábbi évtizedekben is halá-láig meghatározó egyénisége volt a lapnak és amagyar katolikus szellemi életnek. Harsányi Lajosés Mécs László azonban nemcsak a magyar iro-dalmi életből szorult ki, de a korábbi évtizedek-ben írásaik a Vigilia hasábjain sem kaphattak he-lyet. Sík halála után a lap szerkesztői vállalták aző szellemi örökségét, s ezzel együtt folyt hagyaté-kának gondozása, kiadatlan elmélkedéseinek ésmás műveinek publikálása. A Sík-életmű recepci-ója, köszönhetően főként a lapban rendszeresenközölt tanulmányoknak, lényegében a következőévtizedekben is töretlen volt. A másik két költő re-habilitálására azonban csak Rónay György fő-szerkesztősége idején került sor. A hetvenes évek-ben sorra jelentek meg műveik, önéletrajzi írásaik,

s az életművüket értelmező dolgozatok a lapban.Ugyanakkor a költőpapok fiatalabb generációja ispublikációs fórumot kapott a Vigiliában: TűzTamás Nyugatról küldte haza a korabeli neo-avantgárd líra tapasztalatait is elsajátító verseit, dePuszta Sándor újraindulásában is fontos szerepetjátszott a lap, s itt jelent meg költészetének máiglegátfogóbb és legértőbb olvasta, Tüskés Tibor1976-ban publikált tanulmánya.33

Mindezekből is látható, hogy Rónay György amaga értékőrző, de az új szellemi és irodalmi je-lenségekre is nyitott34 irodalomszemlélete alapjána Vigiliát olyan irodalmi lappá alakította, melyirodalomtörténeti mértékkel mérve is jelentős fó-rumnak tekinthető a hatvanas évek vége s a het-venes évek magyar irodalmi életében. Gyakranszemélyes érzéseit, meggyőződéseit félretéveadott helyett egy-egy aktuális és fontos téma köz-lésének. Naplójegyzeteiből tudjuk35 például, hogynem szerette Prohászkát, mégis az ő előszavávalkezdődött az 1974-es Prohászka-szám. 1975-benpedig annak ellenére szerkesztett írótársa emlé-kének tisztelgő számot, hogy Németh Lászlóvalegy kritika miatt (erről a posztumusz közölt in-terjúban Németh is beszél) személyesen rossz vi-szonyban voltak. A lapszerkesztés azonban szám- talan konfliktussal járt. Prohászka Ottokár és MécsLászló rehabilitációjára tett kísérletek komoly tá-madást váltottak ki a „hivatalos” kultúrpolitikarészéről, de — ma talán meglepő lehet — nemkevés ellenkezést váltott ki Pergel Ferenc MagyarCsillagról írt tanulmánya,36 s a korábban már em-lített 1971-es Nyugat-szám is.37

Rónay György a hetvenes évek elején infarktustkapott, s ettől kezdve komoly szívbetegséggelküzdött, 1978. április 8-án bekövetkezett halála még-is mindenkit váratlanul ért. A Vigilia következő, má-jusi száma jelentette be a halálhírt. A nekrológ kö-vetkezőképpen emlékezett a néhai főszerkesztőre:„Csak most érezzük, hogy mennyire nyugodtakvoltunk mellette, mert rábízhattuk magunkat. Ésvan-e nagyobb ajándék az ember életében, mintamikor fenntartás nélkül rábízhatja magát egy má-sik emberre? Sokszor jött be fáradtan és nagy ön-fegyelme ellenére alig leplezett feszültséggel az ar-cán. Tudtuk, hogy azért volt ez, mert az utóbbiidőben állandóan a fizikai erejét meghaladóravállalkozott. S azután mindig eljött a pillanat,amikor feloldódott ez a feszültség és egy szinte meg-hatóan gyermeki mosoly ült ki az arcára. Talán ezértszerettük a legjobban. Ezért a gyermeki és mindentudás ellenére a világra állandóan rácsodálkozó mo-solyért. És ezért az ugyancsak gyermeki őszinteségűés alázatosságú hitért, amit mindvégig megőrzöttés amiből bizonyára a legtöbb erőt is merítette.”38

Rónay György ahhoz az író-, költőgeneráció-hoz tartozott, amelynek tagjai pályájukat még a

872


Nyugatban kezdték, s akik számára a költővéavatódás meghatározó mozzanata volt a Nyu-gatban való megjelenés. Rónay életműve, bele-értve az általa szerkesztett Vigiliát is, a klasszikusmodernségre már mint saját önértését meghatá-rozó hagyományra visszatekintő irodalomszem-léletnek és a saját korára nyitott, korszerű katoli-kus irodalom- és kultúraeszménynek a jegyébenbontakozott ki. A főszerkesztő halálával a Vigilianagy évtizede zárult le, a lap története azonbannem ért véget. „Rónay György Vigiliája” mintalap és mint értékmérő — amire építeni, és ami-hez viszonyítani lehet — adva volt és van.

SZÉNÁSI ZOLTÁN

1Pierre Teilhard de Chardin: Hit az emberben. Válo-gatott tanulmányok. (Ford. Dienes Valéria, bev. RónayGyörgy.) Szent István Társulat, Budapest, 1968.

2Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség.(Ford. Bittei Lajos, Rónay György, bev. Tordai Zádor.)Gondolat, Budapest, 1973.

3Az 1974. évi decemberi szám az egykori fehérváripüspökről alkotott objektív kép megalkotására tett kísér-let reményében közöl tanulmányokat Prohászka élet-művéről Bellon Gellérttől, Szabó Ferenctől, DienesValériától, Rezek Romántól és Glósz Ervintől.

4A természettudományos tematika főként MihelicsVid főszerkesztőségének az idején volt erős, RónayGyörgy idejében ez a téma háttérbe szorult.

5Péterfalvy András: Négyszemközt Paul Ricoeurrel.Vigilia, 1976/11. 733.

6Lásd ezzel kapcsolatban azt az Állami EgyházügyiHivatal anyagában található szigorúan bizalmas fel-jegyzést, melyet az előző fejezetben a lap újraindulásakapcsán már idéztem.

7A vallásos világnézet elleni eszmei harcról az MSZMP Po-litikai Bizottságának 1958. július 22-i határozata. Bevezeti ésközzéteszi Molnár Attila. Protestáns Szemle, 1994/1. 45.

8I. m. 63.9Petőcz Pál: A Vigilia irodalomelmélete és irodalompo-

litikája (1935–1944). ItK, 1964/5–6. 646.10I. m. 665.11Rónay László: A harmincéves Vigilia első évtizede.

Vigilia, 1965/7. 398–409.12Rónay György: Hol tartunk? Vigilia, 1977/12. 796.13I. m. 797.14Jól mutatja a Mihelics Vid és Rónay György felfo-

gása közötti különbséget Rónay naplójának egy rész-lete. 1965. június 2-i datálással a következő bejegyzéstolvashatjuk: „Boldizsár elvisz az Új Emberig. Saád Bélaés Mihelics Vid vár (…). »Van dialógus a lap és a mar-xisták között?« – kérdezi Bondy. Azt ismétlem, amitPárizsban mondtam: »Oui, un dialogue en monologue.«[Igen, dialógus; monológban.] Vid sietve korrigál:nem, nem, vita is van. Bondy szerencsére nem kér pél-

dát.” (Rónay György: Napló II. Sajtó alá rend. ReisingerJános. Magvető Kiadó, Budapest, 1989, 801.)

15Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom.Múlt és Jövő Könyvek, Budapest, 19993, 144.

16Frenyó Zoltán: Egy magyar katolikus gondolkodó:Mihelics Vid életműve. Magyar Egyháztörténeti Encik-lopédia Munkaközösség (METEM), Budapest, 2002, 15.

17[Rónay László] Síki Géza: Tíz éve halt meg MihelicsVid. Vigilia, 1978/12. 658.

18Frenyó Zoltán: Egy magyar katolikus gondolkodó,i. m. 14.

19Mihelics Vid: Amire törekszünk. Vigilia, 1963/1. 1–4.20Frenyó Zoltán: Egy magyar katolikus gondolkodó,

i. m. 87.21A Vigilia impresszuma ebben az időszakban csak

a felelős szerkesztő nevét és a kiadót tüntette fel. A szer-kesztőség tagjainak névsorát Rónay György 1977-benPergel Ferenccel folytatott beszélgetése alapján közlöm.(Pergel Ferenc: Kortársunk – Rónay György. In: R. Gy.: In-terjúk, nyilatkozatok, vallomások. Szerk. Bende József.Vigilia Kiadó, Budapest, 2004, 252.)

22Vö. Pergel Ferenc: Kortársunk – Rónay György, i. m. 253.23A rovat írásainak részletes tematikus elemzését

lásd Frenyó Zoltán: Egy magyar katolikus gondolkodó, i. m.87–113.

24Nagy Gáspár: Akinél a virrasztás és az imádság ke-gyelme. Vigilia. 2005/2. 160.

25A pályakezdő Esterházy Péterrel kapcsolatban jegy-zi meg például Rónay: „Nekem Esterházy Péternek a Fan-csikó és Pintája, amiből az első részt megint csak mi hoztuk,nem azért tetszett, mert majki, csákvári gróf Ester házy nakbeilleszkedett maradéka, a fradista testvérével együtt, ha-nem azért, mert egy belevaló, jópofa gyerek, aki jól, ügye-sen, szellemesen ír, aki ígéret, akibe érdemes belefektetni.”(Pergel Ferenc: Kortársunk – Rónay György, i. m. 250.)

26Vö. Doromby Károly: A harmincéves Vigilia jubile-uma. Vigilia, 1966/6. 404–405.

27Pályi András: Ankét a katolikus irodalomról. Vigilia,1965/5. 315.

28Uo. Pályi beszámolóját az „esztétának és teológus-nak egyaránt kiváló” krakkói érsek, Karol Wojtyła kul-túráról vallott gondolataival zárja: „A kultúra azoknak atényeknek a csoportja — írja Wojtyła érsek —, amelyek-ben az ember állandóan újra és újra kifejezi önmagát, job-ban, mint bármi másban. (…) Az emberi szellem nemcsakazáltal él, hogy uralkodik az anyag fölött, hanem önmagatartalmai által is, amelyek csak az ő számára hozzáfér-hetőek, s csak az ő számára bírnak jelentőséggel. Az igaz-ság, a jóság, a szépség fejezik ki ezt a sajátos életet. Ezértaz ember mint egyedül a kultúra megteremtője is tanú-ságot tesz kereszténységéről.” (I. m. 316.)

29Rónay László: Viták a „keresztény” irodalomról.Vigilia, 1968/11. 771.

30Lukács László: Az egyház és az irodalom párbeszéde.Vigilia, 1969/6. 373.

31Rónay György: Modern katolikus irodalmunk kérdé-séhez. Vigilia, 1947/4. 242.

873


32Simone Weil műveiből először Pilinszky fordítá-sában és rövid bevezetőjével közöl szemelvényeket aVigilia. Pilinszky a következőképpen világítja megWeil jelentőségét: „Simone Weil posthumus életművema már köztudottan a modern katolikus irodalom leg-nehezebb és legvonzóbb problémája.” (Pilinszky János:Simone Weil a szerencsétlenségről és az Istenszeretetről.Vigilia, 1965/12. 718.)

33Tüskés Tibor: „Csak belül aranylunk”. Puszta Sándorköltői útja. Vigilia, 1976/8. 543–547.

34Ezt a szellemi magatartást, melyet a Vigilia főszer-kesztőjeként is követett, ő maga a következőképpen fo-galmazta meg: „Írni és olvasni. Egészen nyersen, egészenbrutálisan szólva, például nem lenni semmilyen »is tá -nak«, nem lenni strukturalistának például. Ismerni astrukturalizmust, tudni, hogy milyen módszer, mire hasz-nálható, mire nem használható, de nem ugrani be azokközé a kések közé, amelyek a művet, az irodalmi művetés a személyt feldarabolják szecskává, és ömlesztve tá-lalják a tudomány nem tudom én milyen laboratóriu-mának a gépezetébe és lombikjaiba. Tűzzel-vassal vagyfoggal-körömmel védeni az emberi személy egységét, sza-badságát, bensőségét, hitét, hitelét, optimizmusát (…).Ezt, és ennek érdekében dolgozni. Én csak így tudok dol-gozni. Ezért vagyok ma már konzervatív. Nem lelkemszerint, hanem a kintiek minősítésében.” (Pergel Ferenc:Kortársunk – Rónay György, i. m. 171.)

351949 augusztusában például a Soliloquiával kap-csolatban jegyzi meg: „Olvasni kezdtem, s elrettentett egypap, egy Prohászka ajkán — bármilyen kínos élményeksugallták is — a zsidózások áradata s a tónus, a kifeje-zések útszélisége, ordenárésága. Egy papnak, ha az a papProhászka, sosem szabad megfeledkeznie a megbocsá-tásról, az irgalomról. Tisztában vagyok az összes törté-nelmi ellenvetéssel; de akkor is, és akkor még inkább! (…)De régi gyanúm, hogy ha egyszer ismét írna valaki róla,többek között s tán elsősorban azt kellene megírnia, ho-gyan tévedt meg, hogyan siklott félre ez a nagy szellem,mihelyt leszállt egy torz alkatú, beteg szervezetű társa-dalom politikai küzdőterére, s hogyan szorította még őtis ez a csak nevében keresztény atmoszféra odáig, hogyelfeledkezzék róla: a valódi keresztény állásfoglalás ottér véget, ahol a kivételt nem ismerő felebaráti szeretetmeginog. De lehet-e erről valaha is írni Magyarországon?Meg lehet-e itt írni a nagy lelkek tévedéseit?” (RónayGyörgy: Napló I. Sajtó alá rend. Reisinger János. MagvetőKiadó, Budapest, 1989, 305–306.)

36Pergel Ferenc: A Nyugat utóda, a Magyar Csillag(1941–1944). A magyar szellem ellenállás történetéből.Vigilia, 1972/8. 527–537.

37Rónay László: Két szerkesztő — két elképzelés. Vigilia,1995/2. 119–120.

38Rónay György 1913–1978. Vigilia, 1978/5. 290.

874


A költészet jelenléteIn memoriam Czjzek Éva

Czjzek Éva (1923–2003) a magyar emigrációegyik legszerényebb és legáldozatkészebbszemélyisége volt, aki férjével együtt évtize-deken keresztül szolgálta a kortárs magyariro dalom ügyét Ausztriában. Barátaik közétartozott mások mellett Pilinsz ky János, Tol -da lagi Pál és Szilágyi Domo kos — a kis kötetróluk is megemlékezik.Ára: 1.200 Ft





ÁGOSTON JULIÁN: KIADATLANVERSEK – KEREKES KÁROLY:ÉRDEMES VOLT. VERSEK, IMÁK,ELMÉLKEDÉSEKÁgoston Julián Kiadatlan versek című kötetét ésKerekes Károly Érdemes volt. Versek, imák, elmél-kedések című gyűjteményét sok minden össze-kapcsolja. Összefűzi a ciszterci rendbe tartozókét szerzőt a rendek törvénytelen feloszlatása, arendtagok deportálását követő börtön és üldöz-tetés. (Ágoston Julián több mint egy esztendeiraboskodás után szabadult a kerepestarcsai fo-golytáborból; Kerekes Károly ugyan maga nemkerült a rácsok mögé, de a börtönbe jutott End -ré dy Vendel, majd Sigmond Lóránt után nekikellett a rend tagjainak összefogásáról gondos-kodni.) Összekapcsolja Ágoston Juliánt és Kere-kes Károlyt az is, hogy megalázó élet-kitérőkután mindketten a „tanító rend” küldetését tel-jesíthették. Ágoston Julián 1961 őszétől haláláig,1969-ig a biatorbágyi általános iskolában ma-gyar nyelvet és irodalmat taníthatott. („Temeté-sén — írta róla Ágoston Zsolt — soha nem látottgyászoló sereg gyűlt egybe: írótársak, szerkesz-tők, tanárok, tanítványok és a család tagjai kí-sérték utolsó útjára.”) Az eredetileg görög–latinszakos Kerekes Károly 1950-ben orosz szakosdiplomát szerzett, s oroszt tanított Adonyban,Beloianniszban és Szomolyán. Adonyban, me-sélte egykori tanítványa, rendszerint 6 órakormisézett, aztán ment az iskolába, ahol egy-egygyerek elkottyantotta, hol látta a tanár urat korareggel. Az ortodox hitű beloianniszi gyerekekpedig pópának gondolták. Az igazgatók azon-ban sem itt, sem ott nem vállalták a volt „papot”.

A személyes sorsnál lényegesebb kettőjük kö-zött a hivatásuk és a költészet összekapcsolása.

�

Ágoston Julián, akit Rónay László méltán he-lyezett el nemrég megjelent gyűjteményében, aKatolikus költők antológiája (Kr. u. 20. század) címűkönyvében Babits Mihály, Sík Sándor, DsidaJenő, Radnóti Miklós, József Attila, PilinszkyJános, Rónay György, Nagy Gáspár és másoktársaságában, az élet ontológiai vonatkozásait, amisztika alapkérdéseit, a megaláztatások utánaz élet és a halál misztériumát, a hitigazságok fi-lozófiai-teológiai összefüggéseit tematizálta.„Vérbeli” költő volt abban is, ahogyan — kö-vetve vagy véletlenül rátalálva — Pilinszkyhezhasonlóan verset írt Pléh Krisztus címmel, aho-

gyan Tamási Áron regényében, a Szűzmáriás ki-rályfiban, és ő maga Mária-kép című versébenmegidézte „a gyér gyertyafényben” feléje moz-duló Mária-kép „fehéren” felé tárt tenyerét.Versbe foglalta ugyanakkor a nyilas terrort („Azőszi égből bomba hull, fojtó füst lepi a vidéket. /A roncsolt házsorok között / a zöldinges csiz-más pribékek // cirkálnak. Sárga csillagok virí-tanak.” Impotens forradalom), 1944 kora őszét,Radnóti halálmenetének idejét („Latyakos az út,csupa kátyú. / Recseg az ócska fakerék. / Sántaökör sovány gebével / húzza az ország szeke-rét.” 1944. szeptember).

Látható élvezettel birtokolta Ágoston Juliána műfajok hagyományrendszerét is. Írt egy-kétszavas sorokból álló verset, mint Arany János ésVihar Béla („Ma már / a nyár / tűnő / sugár, //a szél / zenél, / és itt / a tél, // borult / az ég…/ Szeretsz- / e még?”). Kedvvel próbálta ki aszonett teherbírását 1936-ban, élete legboldo-gabb időszakában, amikor az egri CiszterciRendi Szent Bernát Gimnázium tanára volt(Végig paskolom orgonavirággal), 1949-ben, ami-kor a pécsi Tudományegyetem Szent Mór Kol-légiumának igazgatója lett (Tűnő angyalok), deakkor is írt szonettet, amikor a pécsi, bajai, szent-gotthárdi rendházból kényszerlakhelyre, Kun -szent mártonba száműzték őket. Az egyik szo-nettnek — Egyedül a címe — a mélyszerkezete apusztulásra várót idézi, a szövegformálása, a kéttercina, a játékosságot és a fel nem adott reménytfoglalja magába. („Egyedül vagyok — ugye márnem érzed? — / szívemben véres seb: koldusmagányom / nyitottan, tág szemével, mint azélet / elesettjei, úszik a vad áron, // Szennyeshabok ölelnek és hínáros / vizek nyaldossák tes-tem hófehérjét. / Eltűnt belőlem minden. Múl-tam álmos / szép képeit már cafatokra tépték. /Látod? Ez vagyok most: sorstalan ember, / ki-szakítva időből és a mából, / akitől messze mégaz örök tenger, / s ha kipillant is a vak éjszaká-ból, / hiába integet a csillagoknak, / most hide-gen, messziről ragyognak.”) Írt tavaszköszöntőt,ami Áprily Lajos vers-emlékét idézi (Tavaszi rit-musok), írásjel és külső tagolás nélküli szabad ver-set, akárcsak Kassák Lajos (Tartjuk egymás kezét),meg három oszlopba tördelt alkotást, egy vagykét szóból álló sorokkal, ami a francia költészetipéldára emlékeztet (Téli menekülés a városból).

Ugyanakkor benne van a kötetben ÁgostonJulián filozófiai szinten megélt katolicizmusa is.Ennek szilárd alappontja a kiválasztás és a kül-detés (Uram légy velem!), az isteni gondviselés-ben való hit (Valahol vigyáznak rám), az évente is-

875

KRITIKA


métlődő ünnepek új és új ajándéka (Örök kará-csony, Virágszülő Szűz, Mária-köszöntő, Pünkös-dölő, Ádventi útkészítő). Itt vannak kedves szent-jei is: Árpád-házi Szent Erzsébet, akitől —1932-ben — „Könnyes vágyunk, imádságunk”valóra váltásáért könyörgött, akitől 1962-ben eztkérte: „Szent Erzsébet, esdve kérünk, / álddmeg, óvd meg magyar népünk!” Itt van PáduaiSzent Antal, akinél ez olvasható: „Legyen a sze-génynek / betevő falatja / Isten áldásából / ő isrészét kapja!”

�

Kerekes Károly verseiben nem az ontológiai kér-dések, nem az „itt-ott kivillanó misztika teljesebbkifejezésé”-re törekvés érhető tetten, amint aztSzabó Ferenc jegyezte meg a kötet záró tanul-mányában. De nem is a fékezhetetlen indulatok,a pattanásig feszült energiák, a második világ-háború időszakában zajló üldöztetés és politikaiváltozások izgatták, írta róla Kilián István eliga-zító életrajzi jegyzeteiben. És nem is a költészetműfajelméleti, szövegépítési tapasztalatai foglal-koztatták. Kerekes Károly az „imádság költője”volt. Számára a vers a miseáldozatban a szent-írási szövegeket, a szentek életét, az imádságo-kat „feldolgozó”, „magyarázó”, a szent szövege-ket a hívekhez „közelebb vivő” forma volt. Ezértvan több verscíme után zárójelben utalás a Te-remtés könyvére, valamint az Evangéliumra, azegyik vagy másik apostol levelére, a Királyokkönyvére vagy egy lelkigyakorlatra, egy harang-szentelésre, egy laikus nővér halálára, vagy bár-milyen „köznapi esemény”-re, például egyszomolyai „kis cigánylány”-ra, aki azt mondtaegyszer: „Ki tiszta, az mindig szépen szeret, / sboldog.” Ezek a versek természetesen nem meg-hosszabbításai, nem magyarázatai az ó- és új-szövetségi vagy a hagiográfiai textusoknak, csakátlényegített életigazságok. Ezek a költőileg meg-formált szövegek „ütemes beszéd”-del megje-gyezhetővé tesznek igazságokat. Van olyan verseis, ilyen A kánai borcsoda címén (Jn 2,1–11), ame-lyik feltehetőleg egy prédikáció summájakénthangzott el. A következőképpen: „Ma Kánábankét pompás templom áll, / hogy jelezze a me-nyegző helyét, / s mint minden hinni képes szívcsodál: / Jézusnak első istenség jelét, // a bor-csodát, amelyet Mária / oly kitartóan kért ésmeg kapott, / s Jézus mint egyszülött Fia, / a vi -lág előtt bemutatkozott. // Hogy higgyen avilág, ez volt a cél, / s a tanítványok előtt gyűjt-senek: / ha kis csapatjuk egyszer útra kél, / hogyígy a népek üdvöt leljenek. // A borcsodás Káná -

ért, Istenünk, / hadd zengjünk Máriával hála-dalt, / őt hadd mintázza lángoló hitünk, / s majdvele együtt nyerjünk diadalt.”

És vannak Kerekes Károly könyvében versséformált személyesen megélt történetek is. Ilyenekaz 1993-ban a Szentföldön átélt emlékek. A pap-költő, akit 1987-ben II. János Pál pápa kinevezettprézes apátnak, azaz olyan elöljárónak, aki amegbízást nem hozhatta nyilvánosságra, nemhúzhatta ujjára az apáti gyűrűt, nem használ-hatta a mellkeresztet, ünnepi alkalmakkor azinfulát és a pásztorbotot, ekkor és nyugdíjaskéntis Szegeden és Budapesten a Hittudományi Aka-démián biblikumot tanított. Azok a versek, ame-lyek két részletben, összefoglaló címmel a Jézusnyomában — de hogyan? címet viselik, a maguktárgyi valóságában és sokszoros áttétellel élikmeg a keresztény misztériumot: A meg nem halóolajfák csodáját (a hegy lábánál most élő fákat,melyek a kétezer évvel előttiek magvaiból kel-nek folyamatosan új életre), Jákob kútjának vizét(„melyből Megváltónk is ivott”) vagy a Via Do -lo rosát, ahol a keresztre feszítés ítéletével meg-szégyenített Megváltónak végig kellett hordoz-nia keresztjét a városon, hogy a jeruzsálemiek ésaz ünnepre máshonnan érkezők lássák, mi lesz asorsa annak, aki mást hirdet, mint amit a jeru-zsálemi rabbinátus helyesnek ítél.

�

Ágoston Julián és Kerekes Károly versei nemmérhetők azonos mércével. Az első szenvedélyesköltő, Radnóti Miklós kortársa, az Élet, a Napke-let és a Vigilia munkatársa volt, igazában a Nyu-gat harmadik nemzedékéhez tartozhatott volna;„látomásos szabad verseivel — írta róla RónayLászló — semmivel sem rosszabb kezdet [az övé],mint a többieké, akiket ma klasszikusként tiszte-lünk”. Kerekes Károly imádságos, személyes, ta-nító, vallomásos verseket írt. Hite, meggyőző-dése, hivatása, élete észrevétlenül vált verssé.

A magyar katolikus irodalomban mindkét ha-gyomány fontos. Ezt jelzi, hogy a két kötet záró -tanulmányát Kilián István írta, az egykori egriciszterci diák, annak az iskolának a valamikori nö-vendéke, ahol Ágoston Julián és Kerekes Károlytanított. Ezt az egyenértékűséget élték meg a va-lamikori ciszterci diákok, intézmények, alapít-ványok, akiknek és amiknek az áldozatkészségelehetővé tette a két könyv kiadását. (Gonda Könyv -kiadó, Eger, 2005; Szent István Társulat, Bu da pest,2009)

SIPOS LAJOS

876


HÓNAPRÓL HÓNAPRA

KILÁTÁS A HÉTKÖZNAPOKON TÚLRAA költészet, a vers nemcsak személyes vallomás,a való világra történő kitekintés eszköze, hanema hétköznapokból való kitekintés lehetősége is: aver sekben feltámad egy telítettebb lét sejtelme is,amely esélyt ad a gyengeségek meghaladására.A szerencsés véletlennek köszönhetően most négyolyan verseskönyvet vehetünk kezünkbe, ame-lyek az előbbi megállapítást igazolják.

A sor elejére Rába György Disputa önmagam-mal című kötete kívánkozik. Közhely, de ismé-telten el kell mondani: a költő napjaink lírájánakegyik vezető személyisége. Meggyőzően fejeziki az ember érzésvilágának legkülönbözőbb jel-lemzőit, az iróniától és öniróniától a fájdalmasbúcsú könnyes hangulatáig, ahogy az öregedéskeserveivel vívódva „csoszog” az elkerülhetet-len végkifejlet felé. Kiemelkedően szép a lét drá-máját leképező A csomag, amely nem véletlenüla befejező darab: „Leraktak engem mint egy cso-magot / irányítószámot címet se kapott / s forgalom-ból kiesően / kallódik a címkeresőben // Az igazságos-ság bírája / a verdiktet kimondta rája / maholnap /mindkét oldala behorpad // Mégis mostohán mért /kalitkalakó lelkendezem azért / világgá // Csak cso-szogás hallatszik / valaki az útját járja.”

Itt kezdődik a „nagy” költészet. A göröngyökközött botladozó ember küzdi előre magát, sze-mét a magasságba fúrva, rádöbbenve, hogy egy— ismert vagy ismeretlen — Úr vendége volt,akihez profán imádsággal is fordulhat: „Kétkezem összeteszem / s ha foganatja semmi / csak to-vább zsivajogni / folytatni ezt a talmi / létet élérerakni / mondván ennyi az annyi.” Ennek az útnakaz is jellemzője, hogy nem nyílnak virágok a sze-gélyén, nincsenek pihenésre alkalmat adó tisz-tásai. Menni kell, törekedni, eldobni minden fö-lösleges terhet, kisalakozni a lelket. Amikor az1946-ban megjelenő Újhold első számában Len-gyel Balázs mintegy nemzedéke programcikkéülközzétette a Lukács György által is felháboro-dással fogadott Babits után című tanulmányát,nem az elszakadás érzésével tette. Az újholda-sok — Rába György közéjük tartozott — a ba-bitsi formálás után keresték és találták meg köl-tői kifejezésmódjukat, de egyetlen pillanatrasem tagadták meg Babits morális elkötelezettsé-gének, szilárdságának példáját, szóltak, míg en-gedték nekik, s amikor lehetőségük volt, amíg aGazda engedte. Másként, puritánabbul, hason-lóan a korral és a kor rombolásával szembe-szállva. S hívek maradtak Babitshoz abban a vo-

natkozásban is, hogy magyar nyelven a világotfogadták be. Ahogy Rába György írja Világokatolvas című költeményében: „Nem műveket / nem istörténeteket / másik világokat olvasok / magukba fo-gadnak otthonok / csupa ismeretlen íz / ismeretleninstalláció / és az volna a jó / hogy ott lehetek / elöl-ről gombolyítom / áthaladva sose látott hídon / leheta Mala Strana / nevét kicsoda bánja / csak lassan atesttel / töprengeni rajta ma sem kell / teljesülése /késztet kockavetésre / melyre sorsot jelenít a másik ott/ az a kedves ami nem ásíttatott.” (Nem véletlen,hogy Rába Györgyöt — s mellette Nemes NagyÁgnest — úgy tartják számon, mint Babits élet-művének kiváló monográfusát.)

A költő életének, gondolkodásának, a világgalszemben gyakorolt kritikájának sűrítménye egy-egy verse. Érzelgősség, magamutogatás nélkülkeményen, csontig hatoló őszinteséggel, sebeitsem takargatva botorkál a halhatatlanság felé.

Juhász Ferenc 2006 és 2010 között írt verseitgyűjtötte kötetbe A gyermekkor csontváza címmel.Tartópillére két nagyszabású költemény, a cím-adó „kiséposz” és az Arany Jánoshoz írt Óda,amely az utóbbi évek legszebb és legteljesebbemlékező-verse. Juhász költészetének legjobb is-merői (hadd idézzem közülük emlékező szere-tettel Bodnár Györgyöt) egyetértenek abban,hogy a magyar lí ra magában álló kísérleteként aköltő a világ teljességének megjelenítésére vál-lalkozik, látvány és gondolat, tények és érzésekszintézisére. Különleges vállalkozás, amelynekfolyvást visszatérő két végpontja a születés-te-remtés. élet és halál. Nincs a magyar lírában mégegy költő, aki ekkora beleérzéssel ábrázolná asárban-vérben történő születés csodáját és a ha -lál fekete gyászát. A lét irgalmas és irgalmatlantörvényeit ismerő, azokba belenyugvó em ber azörök elmúlással és születéssel szembesít ben-nünket, anyag és szellem nem múló küzdelmé-vel, vad küzdelemmel és szelíd elnyugvással.

Mi az a szellemi összefogó erő, amely végig-húzódik költészetén? Egyszerű válaszolni — aszeretet. Gyermeki kíváncsisággal figyelte a je-lenségeket, s becéző mozdulattal emelt föl alázas földről mindent, ami megőrzésre érdemes.Az érzés átlényegülését figyelhetjük meg költé-szetének új korszakában. Kivételesen szép, ben-sőséges pillanatot idéz az említett Óda bevezeté-sében, amint a temetőben (e folyvást visszatérőközegben) kézen fogva mennek „a gyönyörűsé-ges sző ke asszonnyal”, aki szíve alatt hordja ajövendő életet. Ebben a szeretet-közösségben va-lóban átlényegül a mosoly és a könnyek jelen-tése, s a halál baljós sejtelméből is vizionálni

877

SZEMLE


lehet az életet. Látva Illyés Gyula pecsétviasz-színűsírkövén az „árnyjátékot”, a halott költő szívébena költészete perlekedő témáját adó béreseket,akik úgy üldögélnek ott, „mint három zöldmo -ha szőrös cövek”, látva a dombon álló „halottházat”, amelyben egykor emberek éltek, álmod-tak, hogy aztán életüket megkeserítsék, és ál-maikat elvegyék tőlük. „Ne menj az elhagyatottházba!” — kiált féltő hangsúllyal a költő s óvó,féltő mozdulattal fogja a szeretett lény kezét.Mert a ház halott, de az élet új otthont, újabb te-lített érzéseket ad. Ezek igézetében írja Esti kö-nyörgésében: „Néhány évet adj még nekem / Termé-szet: néma, mohó Istenem, / titok, enigma, köd-hússejtelem, / láng-hit, láz, teremtés-türelem. // Mielőttlétem abbahagy / mágnes-csókommal ráragad / hűsé-gem, s nézzek prizma-süveg / rózsákkal, mint a kékzománclegyek.”

Csak az képes ilyen megejtően váratlan jel-zőkkel dúsítani látomásait, aki hallja az élet szív-dobbanásait, s behatolt titkaiba, olyan mélysé-gekbe, amelyek partján megtorpan a hétköznapiember. A kötet hátoldalán Konok Tamás remekportréján látható költő mintha azt jelezné kisséfelemelt kezével: ne féljünk, ne habozzunk, kö-vessük! Mert ugyan így indítja drámai önvallo-mását a Temetőkben: „Már nincs hova hazamenni!Már nincs kihez hazamenni. Csak / önmagunkhozBudapesten a Mandula utcába. Csak önmagunkhoz /tudok már hazamenni”, de ebből a Mandula utcaiházból, az itteni szeretetközösség melegéből ésbiztonságából nemcsak a nyüzsgő városra, ha -nem a végtelenbe is látni.

Kiss Benedek majdnem félszázad (1962–2009)lírai termését tárja elénk összegyűjtött verseittartalmazó kötetében, az Utak keresztjében. El-koptatott kritikai közhely, de nem tudok jellem-zéséül egyebet mondani: fokozatosan érő, máraki- és beteljesedő költészet. Ennek bizonyításáratanulmányt kellene írni, s meg is érdemelné,hogy kötetei időrendjét nyomon követve igazol-juk állításunkat. Mégis inkább egyetlen ciklusverseit méltatva jelezném mélységét és újszerű-ségét. Első pillanatban a címe nem szerez meg-lepetést: Isten csavargójaként jó néhány esendőpoéta botladozott a világirodalomban. De rög-tön az első, írásképével is figyelmeztető Janus-arc-kontra megállít és töprengésre késztet:

HITETLEN EMBERKÖLTŐ

NEM LEHETA mai korban az ilyen s ehhez hasonló kijelen-

téseknek sajátos, vallomásos értéke van. Hiszenújra meg újra felmerül az az öntelt gondolat, hogyIsten meghalt, nincs szükségünk rá önmegvalósí-tásunk közben. S hová jutott az emberiség maga-biztos önkiteljesítése során? Ha szemrevételezzük

a világ eseményeit, tragikus a válasz. Harsognaka hamis jelszavak, dörögnek a fegyverek, robban-nak a bombák, jajgatnak a számkivetettek, s anagy lármában meg sem halljuk a csendes figyel-meztetést. Úgy vagyunk, ahogy Kiss Benedek írjaÉn Istenem című, a modern világban élő, hinnivágyó ember imádságában: „Én Istenem, Te szóltálhozzám, / s én bamba módon hallgattam csak. / Önhittvoltam? Ha megnyuvasztasz, / nem lennék tanúja iga-zadnak. // Minden élő igazra vágyik, / magát csalásnakkitéve tudván, / minden élő ember meghal, / ki csak lé-lekben, ki keresztfán. // Te Uram, nem múlsz ki soha, /csak kínok közt velünk tenyészel, / dicsőít gyermek-láncfű sora, / s igazol, ahogy ránk lenézel.”

Modern ember imádsága, ismétlem. Hiány-zik belőle a régi imák évezredes biztonsága, dea ráhagyatkozás, az Istenbe kapaszkodás vágyaés reménye változatlan. Többször felvetettemmár a kérdést: van-e létjoga az imádságnak amodern lírában? (A régebbiben ez a kérdés os-tobaságról árulkodnék.) Így igen! A létünk gyen-geségének megvallásával, koldusgúnyában, sze-rényen. Elmúlt a „világhódító kereszténység”öntudata, de megmaradt a kereszt jelentésénektudata. Napkelet és napnyugat manapság nemgyőzelmünkről énekel, de esendőségünkben isbiztonságot, tartást ad, hogy tudjuk, küldeté-sünk van, amelyet tétován botorkálva is teljesít-hetünk a Lélek segítségével.

Ezekben az imádságokban néhol jól érzékel-hető a zsoltáros hangnem. A költő lázad, úgy ér-zékeli, az elnyomottak és kisemmizettek nevébenkell szólnia. A ciklus egyik legvisszhangosabb, leg-keményebb verse a Krisztusok, lehorgadt fejjel. Az útmenti Krisztus szobrokon a Megváltó mindig le-hajtott fejjel látható, hasonlóan a kisemmizett,megcsalt emberekhez. A szoborba álmodott Jézuspőre, s meztelenek azok is, akiket megcsaltak,akiktől a reményt is elvették volna, mégis töretle-nül bíznak a föltámadás ígéretében. „Jönnie kell! /sugdosom, súgom, / merre száguldok s baktatok. / Neszégyelljétek pőreségtek / megfeszítettek, Krisztusok!”

Kiss Benedek vonzó figyelemmel kíséri a hét-köznapok történéseit, s mindenben észreveszi ésmegjeleníti a Teremtő keze nyomát és szándé-kát. Nagy költői adomány, amelyet sikerült ver-seibe foglalnia.

Tamás Menyhért Alkonyút című kötetéhezGörembei András írt utószót. Ebben arról érteke-zik, hogy a hetvenéves költő összegzést készítettéletéről, gondolatairól, legfontosabb törekvései-ről. A hetven számozott versből valóban karakte-risztikus vonásokkal jelenik meg a költő önarc-képe, amelynek legvonzóbb vonása a hűség.Hűséges ahhoz a költői parancshoz, amely sze-rint minden fölöslegest ki kell vetnie gondolko-dásából és formavilágából. Ezt a belső parancsot

878


fogalmazza meg a no. 1-es prózaversben (ez aforma mindegyik költeményére jellemző, válasz-tása és megvalósítása — a nehéz előre haladás ér-zékeltetésére — nagyon szerencsés, fokozza azönvallomások hitelességét):

„Mint aki az alkonyhoz alkonyiszolgálatra szegődött, fölfelé-léptem is lefelé időzik, bezárvaa Nap színlelt halálát, egyeséveljárja a lépcsőfokokat, egyesévelhagyja el, amit kezdetemtől elkellett volna hagynom, amit, a-mit, mindent, ami elvakított,hogy magam-magamra lássak.”Tamás Menyhért egyenes vonalú pályát fut

be: kezdetektől ragaszkodik a székely hagyomá-nyokhoz, amelyeknek a kevés, lényegre törő be-szédmód az egyik jellemzője. A másik: a kikezd-hetetlen erkölcs, számára is ismeretlenek azok afurcsa, olykor megmagyarázhatatlan bakugrásokés jellemváltozások, amelyeknek napjainkbantanúi vagyunk. Rezzenéstelenül áll „a van és avolt mögött”, „tevések tevésére” ajzzák az ese-mények, amelyekből megérzése szerint hiányzikaz emberi tényező, annál többször tapasztalja em-bertelenségüket, álságos voltukat. Morális indít-tatású lírikus, tisztában van azzal, hogy a tiszta,igaz szó kimondása kötelessége, s ezt az égi ado-mányt igyekszik hitelesen képviselni. A 60., ka-rácsonyi versben írja:

„A maga módján, a ma-ga idejében kezdődikaz újrakezdett játék; amennyei születésnap —jászlában a kihűlt ing,a körbeért pupilla örö-kítő emlékezete: ado-mányodat, Uram, meg-szolgálva adom vissza!”Olyan világban élünk, amelyben ezeknek az

adományoknak képviselete és megszolgálásanem tartozik a hálás feladatok közé. Mint ahogyTamás Menyhért evangéliumi elkötelezettsége,a lényeg kimondása iránt tanúsított elkötele-zettsége is gyanakvást, némi lenézést kelt azok-ban, akik a bizonytalanság és kétkedés hívei.Talán ez is magyarázza, hogy a maguk gyártottairodalmi kánonban ritkán szorítanak helyet lírá-jának. De van egy másik rangsor is, amelybennemzedéke legjobbjai között szerepel.

(Rába György: Disputa önmagammal. Napvilág.— Juhász Ferenc: A gyermekkor csontváza. Kos -suth Kiadó. — Kiss Benedek: Utak keresztje. Hol-nap Kiadó. — Tamás Menyhért: Alkonyút. Ég-hajlat Könyvkiadó, 2010)

RÓNAY LÁSZLÓ

KERTÉSZ IMRE:A MEGFOGALMAZÁS KALANDJA

A Vigilia „Esszék” könyvsorozatának legutóbbi,2009-es kötete Kertész Imre esszéiből és interjú-iból nyújt válogatást. Örvendetes tény, hogy azelmúlt évtized során megjelent, egyre bővülőanyagú gyűjteményeknek köszönhetően az íróéletművében a 90-es évektől mind nagyobb teretnyerő értekező szövegek mára szinte teljessé-gükben olvashatók. (Legutóbb 2008-ban Európanyomasztó öröksége címmel látott napvilágot azeddig legteljesebb, az elmúlt húsz év esszéinekjavát magában foglaló kötet a Magvető kiadásá-ban.) E gazdagodó szövegkiadások között, meg-kockáztatható a kijelentés, a Vigilia e mostani, atavaly 80. életévét betöltött író előtti tisztelgés-képpen született válogatását elsősorban Kertész -nek a folyóirathoz fűződő, s leginkább HafnerZoltán szerkesztői munkájának köszönhető kap-csolata motiválta és alakította. A kötet összeté-tele és kuriózumai ugyanis nem jöhettek volnalétre Kertész és Hafner közismerten szoros (töb-bek között a szerzőnek a Vigiliában publikáltírásaiban is szöveget öltő) barátsága és munka-kapcsolata nélkül. Az arányos terjedelmű, pél-dásan tagolt, könnyen áttekinthető könyv há -rom fejezete közül az elsőben olvasható (Hafneráltal szerkesztett, eredetileg a Kertész-féle Han -gos könyv számára készült) Esszémozaik éppúgyitt jelenik meg először, miként a második feje-zetben szereplő, az író és a szerkesztő A folya-matos jelenlét prózája címet viselő beszélgetése, aharmadik rész két esszéjét és nyilatkozatát pedigkorábban és elsőként a Vigilia közölte.

Az első rész az esszék alkotta szövegkorpusz -ból, annak inter- és intratextuális összetettségé-hez illeszkedve egy kollázst állít elénk. E sajátosszövegszervez(őd)ésben az eredeti írások alkal -mi jellegére utaló részek elhagyásával, a pőrereflexiókból és értelmezésekből kiválasztott ésújabb szöveggé formált fragmentumok révén isszinte koherens kép alkotható a Kertész-féleesszéisztika legfontosabb témáiról, jegyeiről, il-letve a gondolati súlypontok és összefüggésekesetleges áthelyeződésével újra is alakítható azazokról alkotott korábbi kép. Az esszémozaik azíró állandó témakörei közül elsősorban a holo-kauszt traumatikus tapasztalatának kultúrát te-remtő gondolatát járja körül, főképp tapasztalatés ideológia, etika és esztétika, szabadság éstudás viszonyrendszerét vizsgálva. Auschwitzaz esszéíró közvetítésében a nyugati civilizációtraumatikus törése, mely megszakította az eu-rópai kultúra kontinuitását, ám esztétikai ta-pasztalatként közvetíthető téve kultúraformálótényezővé, egyetemes példázattá válhat. Állítá-

879


sai ekként elsősorban az esztétikai relevancia eti-kai szempontból lényeges felismertetésében ér-dekeltek, ugyanis az esztétikai képzelőerő,melynek révén a holoka usztról elképzelést nyer-hetünk, „már nem pusz tán a Holocaust, hanema Holocaustnak a világban tükröződő etikai kö-vetkezménye”.

Természetesen a gondosan összeillesztettgon dolatmozaikok már csak terjedelmi korlátokmiatt sem hozhatják felszínre az eredeti szöve-gek heterogenitását, fogalmainak ambivalenciá-ját, szemléletének fontos, gondolkodást ösz-tönző paradoxonjait, apóriáit. Így a holokausztés az etikai-kulturális tradíció viszonyrendsze-rének — az Auschwitzot előidéző folyamatoktörténeti, antropológiai és metafizikai kérdései-nek maradandó megválaszolatlanságából adódó— különböző dilemmáival sem szembesíthet-nek. Ezek egyik legfontosabbika a holokausztegyedülállóságát, az európai kultúrába egy-szerre integrálhatatlan és integrálandó jellegétvalló (jól ismert és sokat vitatott) paradox állás-pont, aminek úgyszintén e diszkurzív szöve-gekben megfogalmazott egyik feloldása éppenaz, hogy a holokausztról szóló beszéd a leghite-lesebb mó don a totalizáló, ideológiai értelemtu-lajdonítással szembehelyezkedő művészet szfé-rájából szólaltatható meg.

A Nobel-díjasunk írásművészetében nagyszerepet játszó egzisztencializmus szellemiségeerőteljesen munkál azoknak a gondolatoknakhátterében is, melyek Európa jövőjét, a demok-rácia lehetőségeit latolgatják. A mozaikot követőinterjúk, valamint a kötetet lezáró nyilatkozat ésesszék az egyéni sors külső hatalmaktól valómeghatározottsága és a hatalomtól történőeman cipáció kérdéskörén belül nagy gondolatierővel vetnek számot azokkal a társadalmi prob-lémákkal, melyek a totalitárius államhatalmakatkövetően is jelen vannak s veszélyeztetik azegyéni szabadság megteremtését. Az autonómszemélyiség és a művészet lehetőségeire, sza-badság és determináció összefüggésére rákér-dező szövegek mellett az itt először publikált in-terjú teljes egészében a főműre, a Sorstalanságrairányul. Ez az izgalmas eszmecsere azon kívül,hogy a regény keletkezéstörténetét újabb epizó-dokkal gazdagítja, a holokausztot adekvát mó -don meg-jelenítő, tapasztalatát folyvást jelenva-lóvá tevő narrációs struktúra kérdései körérendeződik. A legitim történetmondás ismérve-ivel összefüggésben Ker tész ama (másutt isgyakran hangoztatott) gondolata jut itt szóhoz,hogy a megörökítések révén Auschwitz immárkollektív mítosszá vált, mely kötelezően elme-sélendő szerkezeti elemekkel rendelkezik. A cse-lekményvezetés eme „obligatorikus pontjai” e

beszélgetésben a passiójáték stációival kerülnekösszehasonlításra, ami fontos adalék ahhoz,amit az író a kompas sió jelentőségét hangsúlyo-zandó, a jézusi történet és Auschwitz párhuza-mai kapcsán korábban már elmondott. Összes-ségében elmondható, e kis kötet jelentős érdeme,hogy az írói gondolkodás szemléletalkotó ele-meinek fölmutatásával ismét láthatóvá teszi: atanúsító retorika a nem fikcionális szövegek vo-natkozásában is a Kertész-életmű szerves részétképezi. (Vigilia, Buda pest, 2009)

RADVÁNSZKY ANIKÓ

GYŐRFFY ÁKOS:HAVAZÁS AMIENS-BEN

Fontos könyvek jelentek meg 2010 kora őszén aMagvető gondozásában. Fontos és egymással isszoros kapcsolatban állók. Valamiképpen ugyan -is mindegyik az irodalmi beszédformákon túlraterjeszkednék, a nyelv mögötti léttartalmakatfogná vallatóra, a valóság szavakkal el nem ér-hető színtereit világítaná be. Akárha egyidejűlegkeresné a kiutat a látszatok útvesztőjéből és anyelv légváraiból.

„Csak a fölötte néma rés, / a hiány lüktet, minta kéz, / a messzi mag, a csonka ég / fűti a ké-mény tetejét. // A madár nélküli madár, / sorrólsorra röppen a táj, / itt is, ott is árnyak, nyomok,/ mintha rajtad múlna, ahogy” — olvashatjukBertók László legújabb kötetének (Pénteken vasár-nap) a hátoldalra is kiemelt versében. „…mertelőttem nincs múlt, utánam pedig már nem leszszükség a jövőre, mert nem lesz jövő, mivel az énlétemet nem az idő méri, mert ami az egyik pilla-natban még nincs itt, a másikban pedig már ottvan, az időtlen — ez vagyok én” — fogalmazó-dik meg komoran a Krasznahorkai László és egynémet festőművész, Max Neumann által közösenjegyzett munkában (ÁllatVanBent).

S az irodalmi folyamatokat értelmező gondo-latmenet is abból nyeri különösségét, hogy ere-dete nem a kiszámítható metareflexiók lakályosterében keresendő: „Ha igazán bántott valami akritikákban, akkor mindig az, ha a professzionálisolvasóban (tehát a kritikusban) nem keltettekkatartikus hatást a verseim. (…) Mert mintha a ka-tartikus erő nem volna tényező a kritika számára”— mondja Kemény István Bartis Attilának,beszélgetőkönyvük (Amiről lehet) egy hangsúlyoshelyén. Bartis közbevetésére („Akkor szerinted akritikát nem érdekli a katarzis?”) pedig így foly-tatja: „Rengeteg kivétel van. Rengeteg tudás, jószándék, irodalomszeretet, figyelem, okosság. Dea kritikai élet bürokratikus mechanizmus vagy or-

880


ganizmus. (Az irodalmi élet maga is.) (…) Ahogyaz író nem tudja megváltani a világot, úgy a kriti-kus sem válthatja meg az irodalmat. De azértmégiscsak ebből az igényből kéne kiindulniuk.”

Győrffy Ákos sem megváltani igyekszik a vi-lágot. De minden erejével azon van, hogy, minteddigi műveiben is, a megváltatlanság — avagya megváltás rendjéből való kiszakadás — drá-májára figyelmeztessen. („Van még két vagyhárom életem ezen / kívül, amiből most beszélekki. (…) Hogy ezt az életemet kénytelen vagyok /valóságnak tekinteni, míg azokat fantáziáknak,/ csak a saját gyengeségem jele” — Védőbeszéd;5.) Ezzel magyarázható, hogy művészete a misz-tikus irodalmi és a természetlírai hagyományok-hoz éppoly közel kerül, mint ahogy a jelenkorimetafizikus eszmélkedések s az önelemző mo-dern poétikák belátásait is magába szervesíti.

Ki (mi) az én? („Nem vagyok sehol, csak arcod/ fényében. Nem mozdulok el a fényből, Uram.Ruhádba / öltözöm, fényes palástodba öltözvekelek át a végtelen / havazáson, ami az evilág”— Havazás Amiens-ben; 65.) Mi (ki) a világ? („Márcsak elképzelni lehet, megtenni nincs / mit” —A víz választón; 47.) Hány énnel és hány világgalkell számolnia annak, aki az érvényes és hiteleslétezés módozatait kutatja? („Elkeríteni egy ak-kora helyet, mint a testem, / és áthelyezni egyolyan világba, amiről / majd szégyen nélkül lehethallgatni” — Reggeli gyakorlatok; 52.) Kertben, er-dőben, patakban, tóban rejtőznek-e a válaszok fölsem tett kérdéseinkre? („Úgy látszik, nem kell fel-tétlenül embernek / lenni” — Egy kagyló; 10.)

Képes-e a nyelv, hogy kérdéseket tegyen föl?(„Azt a beszédet nem értették, azokat / a szavakatnem. Nem beszéltek azon a nyelven, amelyen /akkor ő. Hogy mindenki ezen a nyelven beszélegész / életében, csak nem hallani, mert magábanmondja, / nem tudták” — Ne tudjam; 18.) S mittudnak minderről a kövek, a növények, az álla-tok? („Azzal a tudattal nézni / a mohás törzsű,lombtalan / almafákat az elhagyott kertben, /hogy bár ebben a látványban / minden lehetsé-ges kérdésre ott a / megnyugtató válasz, ez a pár-beszéd / mégis olyasvalakik közt folyik, / akiketnem ismerek, és nem is / fogok megismerni soha”— Ruysbroek-töredékek; 27.)

A költőiséget Győrffynél nem a verstan esz-közkészlete, hanem a fogalmazás meditációspontossága, ontológiai kérlelhetetlensége teremtimeg. Mondatai nem prózaiak, csupán póztala-nok. Ak kor is, ha természeti képet rajzol („Az al-mafák csupasz ágrendszerén újra / átragyogott arégi telihold” — A völgy emlékei II.; 41.), akkor is, haszentenciát vagy paradoxont formáz („A fák kö-zötti üres tereket nevezem / erdőnek talán” — Kö-zépkor; 66.), s akkor is, ha történetet mond el mo-

zaikosan („Ami már nem fog megtörténni, / az atörténetem” — Reggeli gyakorlatok; 53.).

Nehéz volna meghatároznunk, a romlásegyetemes narratívája (amely ott húzódik min-den szöveg mélyén) és az önismeret spirituálishiátusai (a versnyelv feszült szépsége szinteezeknek köszönhető) miért emelnek föl ahelyett,hogy letaglóznának, miért vonzanak magukhozahelyett, hogy megriasztanának, s miért kész-tetnek csodálatra ahelyett, hogy elcsüggesztené-nek. Nehéz volna meghatároznunk, mert csak agondolkodásunkban bízhatnánk, amely köztu-domásúan megbízhatatlanabb még ígéreteink-nél is. („A gondolkodás visszahúzódik vala-hová, / néhány szó csak, ami felbukkan a tudat/ peremén. Szerelem, imakönyv, gerenda. / Pél-dául három ilyen szó, mint avarból / kilátszógombakalapok” — Középkor; 66.)

„Hány óra van?”, kérdezzük, s türelmetlen-ségünkben azonnal várjuk a választ. GyőrffyÁkos költészete nemcsak ezt a türelmetlenségetnem ismeri, de már a kérdést sem értené. Hiszenaz egész, a minden, a teljes érdekli. A Győrffy-mondatok oda vezetik tekintetünket, ahonnannem szívesen térünk vissza a mindennapokba,a köznyelvbe, a homályos látás szokásrendjébe— avagy a recenzióírás gyalogos óráiba.

A Havazás Amiens-ben az 1976-ban születettköltő negyedik verseskötete. Válogatta és szer-kesztette Hafner Zoltán, felelős szerkesztő Ki-rály Levente, a kötetterv Pintér József munkája.Ha öncsalás nélkül tekintünk a könyv szövegtük -rébe, könnyen arra a fölismerésre juthatunk: ta -lán csak e szikár — jóllehet lényeges — tényekelősorolásáig terjed valódi kompetenciánk.

„Ha a kritikus azt írja, hogy ő nem rendültmeg, akkor felteszem a kezem, ez normális, de haszámon se kéri rajtam a saját elmaradt megren-dülését, akkor azt kell hinnem, hogy talán nem isakart megrendülni” — tűnődik Kemény Istvánaz említett beszélgetőkönyvben. „Mit akart cse-rébe?” — kérdez rá Bartis Attila. A válasz lelkiis-meretesen nyílt: „Megúszni például. Vagy már el-fásult. Vagy már eleve hivatalnokként művelte azirodalmat. Tizenéves kora óta.” — A HavazásAmiens-ben ebben az értelemben megúszhatatlan.

E kívül-belül gyönyörű kötet alatt nem azértnem szakad be az asztal, mert oly karcsú, hanemmert — szellemi valóságában, valódiságában— az asztallap feletti régiókban állomásozik. Le -beg, éterien és eltagadhatatlanul. („Megérkezniaddig a pontig, ahonnan / körbenézve már biz-tosan látni, hogy / nincs visszaút” — Ruysbroek-töredékek; 23.) (Magvető, Budapest, 2010)

HALMAI TAMÁS

881


BÁTHORI CSABA:A HANGSÚLY KERESÉSE

Az idei, 81. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Bá -thori Csaba új kötete, A hangsúly keresése címmel.A sokoldalú szerző könyvei közt ez már nem azelső esszékötet (A nyíl és a húr, 2005, Játék a sötét-tel I–II., 2007, Sétagyakorlatok 2010), s ennek a kö-tetének sokatmondó a címe is. Esszéiben a szer -ző az irodalom egy-egy alkotójáról, alkotásárólbizonyos lénye gi pontokra, részletekre rávilá-gítva közöl fejtegetéseket, értelmezéseket, teszszemélyes megjegyzéseket, felkínálva azokat azolvasónak is.

Az esszékötet 68 hosszabb-rövidebb írást tar-talmaz, három egységre tagolódik. Az első, Kite-kintés című részben — az esszé köznyelvi meg-határozását szem előtt tartva — olyan írásokattalálunk, amelyek főként a világirodalom alkotóikapcsán közölnek személyes véleményű elem-zéseket. Az írások vélhetően a szerző kedveltíróit hozzák közelebb az olvasóhoz, munkássá-guknak egy-egy részletkérdésén (például első ésutolsó szavak, mondatminták, nyelvhasználat,írásjelek) keresztül. A külhoni szerzők (Shakes -peare, Novalis, Flaubert, Baudelaire, Jean Paul,Wisława Szymborska és mások) mellett magya-rokról, azok egyéniségéről, alkotásmódjáról is ol-vashatunk, többek között Petőfiről, József Attilá -ról, Beney Zsuzsáról, Kertész Imréről.

Az első részben feltűnt szerzők közül néhány-nyal a következő egységben is találkozhatunk. AKönyvekről című rész darabjai Báthori Csaba egy-egy kedves könyvét mutatják be. Az alapos és el-mélyült elemzésekben külföldi, főként európaiszerzők tűnnek fel, ismert és kevésbé közismert al-kotók kerülnek az olvasók elé, kedvet csinálva új-raolvasásukra, megismerésükre. Báthori világiro-dalomban való otthonosságát jelzi a térben ésidőben való tágasság, az elemzéseiben bemutatottkönyvek szerzői közt ott van a 2. századi görögCelsus, a klasszikus kínai irodalom egyik alkotója,Pu Szung-ling, avagy a kortárs német-osztrákDaniel Kehlmann. A számos 19–20. századi fran-cia, német, angol szerzőjű könyv mellett találkoz-hatunk olasz, ír, svájci, orosz, de amerikai alkotá-sokkal is. Az ismert alkotókon (Goethe, Flaubert,Kafka, Scott Fitzgerald, Stefan Zweig és mások) túltalán sokak számára ismeretlen irodalmi szemé-lyiségek és művek is előkerülnek, így példáulWalter Widmer, Ludwig Börne, William Beckford,Marcel Schwob, Evelyn Grill. A műfajok is válto-zatosak: költői, prózai alkotások egyaránt; olvas-hatunk többek között keresztényellenes vitairatról,középkori elbeszélő költeményről, fantasztikus re-gényről, tudományos elbeszélésekről, filozófiai

írásokról, esszékről. A rövid elemzések közt ka-kukktojás az utolsó írás, a Tinta Kiadó által megje-lentetett Értelmező szótár(+), ennek bemutatása is aszerző sokoldalúságát, ínyencségét igazolja.

Az esszékötet két rövid vallomással zárul. A Kétválasz című részben Báthori Csaba a Vigilia kétkarácsonyi körkérdésére felel: Az ellenség szere-tetéről (2007) és Közönséges csodákról (2009) ír esz-széisztikus formában.

Magyarországon az irodalmi tematikájú esz-széirodalomnak komoly hagyománya van, meg-becsültsége azonban csökkenőben. Emiatt is je-lentős Báthori Csaba új kötete, amely nem csupána szakmai közönséget várja olvasói közé, hanemmindenkit, aki szívesen olvas szépirodalmat ésnyitottan gondolkodik irodalomról. A könyv to-vábbi érdeme, hogy szerzője érthető, élvezhetőmódon, s nem utolsósorban röviden megfogal-mazva kínál irodalmi élményeket, hoz közelebbszerzőket és alkotásokat, s csinál kedvet megis-merésükre. (Napkút Kiadó, Budapest, 2010)

ZARÁND KINGA

FABINY TAMÁS – KOCSIS FÜLÖP– SZÉKELY JÁNOS:A PÉLDÁZAT EREJÉVEL

2010 virágvasárnapján Budapesten egy evangéli-kus templomban szokatlan könyvbemutatóra ke-rült sor. Az Éghajlat Könyvkiadó egy beszélgetőkönyvet jelentetett meg, A példázat erejével címűt.A fővárosban Erdő Péter bíboros esztergomi ér -sek mutatta be a könyvet. A címlapon szereplőhárom szerző Fabiny Tamás evangélikus, KocsisFülöp görög katolikus és Székely János római ka-tolikusos püspök. A keménykötésű, igényesen ki-vitelezett kötet hátoldalán a szerzők fényképeittaláljuk. Az itt közölt kiemelt beszédrészletekegy-egy fontos gondolatot közvetítenek.

Fabiny Tamás így ír: Különbséget kell tennipolitikai kereszténység és közéleti keresztény-ség között. A politikai kereszténység a hatalmatakarja, diktálni akar. Ilyen értelemben türelmet-len. A közéleti kereszténység fölkínálja hitét, aztürelmes. Az utóbbi felé kell hajlanunk, a direktpolitizálás nem lenne szerencsés. Már csak azértsem, mert föl kell ismernünk: a híveink közöttmindenféle irányultságú van, akikhez — termé-szetesen — egyformán kell közelednünk. Sőt,azokról sem feledkezhetünk meg, akiket koráb-ban elhanyagolt az egyház.

Kocsis Fülöp megszívlelendő gondolatai:megjelentek az ikonok a nyugati templomok-ban, és terjedőben van a Jézus-ima is. A new ageés egyéb hasonló dolgok mára már kifáradtak,

882


itt az ideje tehát visszatérni a hagyományokhoz.Nagy igény van a misztikára. Arra, hogy meg-éljük, megtapasztaljuk Isten jelenlétét mind a hi-tünkben, mind a hétköznapi életünkben. A mihagyományainkban nagyszerű lehetőségek van-nak ehhez. Talán nekünk ezt kell adnunk az egy-háznak, az emberiségnek.

Székely János így vall az általa fontosnak tar-tott kérdésről: Mi, keresztények tényleg azt gon-doljuk, hogy az ember létének középpontja vala-hol önmaga fölött, önmagán túl van. És valóban,az ember akkor találja meg önmagát, ha túl tudlépni rajta, vagyis túllép önmagán. Ha önmagátelveszíti, odaadja. Ettől teljesedik ki egy emberélete. Igaz önmagunkat akkor találjuk meg, hatúllépünk szűkös individualizmusunkon és ön-zésünkön. Csak akkor leszünk képesek megsej-teni azt a végtelen szépséget és jóságot, amelybőla világ lett. Ami ott ragyog a napban, a holdban,a csillagokban, a virágokban, a gyermekek ar -cán. Akkor érezzük át Isten végtelen jóságát,amelyből a mi létünk is sarjad, ha engedjük,hogy ez a jóság mirajtunk átáradjon.

A kötet kiadója, a püspökök beszélgetőtársa,Kovács Lajos Péter előszava fogalmazza meg akönyv témáját: „Három főpásztori működésé-nek első éveiben járó püspök hitének sorsa, pá-lyájának alakulása, felelős és nagy ívű teológiaigondolkodása tárul elénk.”

Első megszólalásaikban a példaképeikről val-lanak. Fabiny Tamás Ordas Lajos evangélikuspüspököt tekinti szellemi elődjének, aki a németeredetű Wolf vezetéknevét változtatta meg, ma-gyarosítja Hitler elleni tiltakozásul. Kocsis Fülöpa kárpátaljai görög katolikus püspök RomzsaTódorról beszél, aki ellen aljas módon merény-letett követtek el. Székely János Meszlényi Zol -tán ról, az egykori esztergomi főpásztorról, a vér-tanúságig megkínzott hősies helytállórólmutatja fel a példát.

A kötet első nagy része egy közös sokszólamú be-szélgetés. Életközeli személyes élményekkel meg-rajzolt emlékezések ezek. Ifjúkorukat ismerhetjükmeg, két ízben katonáskodásukat is elmesélik.Szólnak az úgymond szocializmus építése soránátélt megkísértéseikről és megaláztatásaikról. Dee helyt lehetünk tanúi hivatásuk kiteljesedésénekis. Amikor családi emlékekről, élményekről val-lanak, mindvégig érezzük a derűnek a jelenlétét acsaládi históriákban.

Izgalmas olvasmány a Krisztusi példázat címűfejezet. A püspökök egymás szavaihoz kapcso-lódva sorra vallanak biblikus élményeikről, aztánfelhangzik a mondat: „Látnunk kell egymást,hogy láthatók legyünk!” Szép, hiteles, tanulságos,s nem egyszer döbbenetes történetek, tapasztala-tok hangzanak el az ünnepek profanizált előké-

születeiről, az elvilágiasodott szellemű üzleti je-lenségekről, a fogyatkozó kereszténység gondjai-ról és veszélyeiről, a terméketlen, meddő vitákról.

Érdemes felvillantani a kérdések néhány to-vábbi témáját. Vajon Isten büntet-e minket, vagysaját tetteink következménye a büntetés? — A li-turgia a szeretet eszköztára. — A püspökök fele-lőssége, amikor a Deus loquens (a beszélő Isten),az Ecclesia colloquens (a beszélő egyház) vagy azEcclesia consonans (a vigasztaló egyház) témakö-rei kerülnek szóba. Mértékadó mondataikat el-igazító szándékkal fogalmazták meg. — Fontos-nak tartják az ökumenikus kapcsolattartást úgy,hogy a szavakban elhangzó szándékokat a gya-korlati közeledés valósítsa meg. — Fájdalommaltapasztalják a társadalom szándékos lezülleszté-sét, amelyben sajnos partnerek a kereskedelmitv-adások és a bulvársajtó, s elhangzik az is,hogy a pártoknak célpontjai lettek az emberek.— A szegénység, a testi elnyomorodás lelki le-romláshoz is vezet, de a jólétet ígérők is szellemi,lelki nyomorba taszíthatnak. Elhangzik a veretesmondat: „...aki a korszellemmel házasodik, na-gyon hamar megözvegyül”.

A kötet egy jelentős része az, ahol a püspö-kök avatási, szentelési, beiktatási beszédeit ol-vashatjuk. Legfőképpen ezekben tárul fel ahárom ifjú püspök sajátos karizmája. Fabiny Ta -más az ökumenikus, az egység, az egyetemességelkötelezettje, Kocsis Fülöp a liturgosz és a ma-gától szerényen elhárító, de szándékában megnem kerülhető axios (a méltóságra törekvő), Szé-kely János a tudós mesélő, aki mindig érdekes ésizgalmas történettel ragadja meg a rá figyelőket.Végül a személyes beszélgetések tele vannakDeus ex machinával, életüket, sorsukat, pályáju-kat kísérő kegyelmi ajándékokkal.

A példa ereje meggyőzi az olvasót, s az írás vé-gére jutva megtapasztalja, hogy ez a könyv nem-csak érdekes és izgalmas olvasmány, hanem lelkikarbantartásnak szánt modern írás is. (ÉghajlatKönyvkiadó, Budapest, 2010)

CSERMELY TIBOR

KORMOS JÓZSEF: ERKENNTNIS— GLAUBE — PÄDAGOGIK.EDITH STEIN GONDOLATAIHOZKAPCSOLÓDÓ TANULMÁNYOK

Kormos József Edith Stein munkásságának há -rom aspektusát világítja meg tanulmányköteté-ben. E három pont (ismeretelmélet, hit és neve-lés), amint azt a könyv szerkesztési elve ismegjeleníti, a nevelésben nyer különleges értel-met. Kormos „gyakorló fenomenológusként” jel-

883


lemzi Edith Steint, aki ezen tulajdonságánál fogvatúllép a spekulatív metafizikai kérdéseken és akonkrét valóságadatokhoz fordul. A nevelés kér-dése ilyen értelemben nem mellékszál a kötetben,hanem a fenomenológia alkalmazhatóság-elvé-nek tudatos fölvállalását jelenti. Ez az, ami meg-különbözteti Kormos fenomenológia- és EdithStein-értelmezését a kortárs fenomenológusok lá-tásmódjától, ugyanis annak a korai fenomenoló-giai mozgalomnak, amelynek még Edith Stein istagja volt, Husserl transzcendentális fordulataután szinte azonnal kétségbe vonták a filozófiailétjogosultságát. Kormos azáltal, hogy egy valódijelenséget (fenomént) tesz meg érdeklődésénekközéppontjává, a fenomenológia kezdeti, eredeticéljához fordul vissza. Manapság fenomeno ló -gu sok sokkal inkább foglalkoznak elméleti kér-désekkel, a fenomenológia illetékességének ésönmeghatározásának problémáival, mint „ma -guk kal a dolgokkal”. A fenomenológiát nem al-kal mazzák — holott ez lett volna Husserl eredetiintenciója —, hanem megkérdőjelezik, mivel kis-hitűséggel és folyamatosan identitásválsággal ter-helték meg az amúgy jobb sorsra érdemes filozó-fiai irányzatot. Edith Stein pedagógiáról szólóírásaiban azonban még a klasszikus utat vá-lasztja: alkalmazza a fenomenológiát egy résztu-domány tárgykörének problémáiban. Kormos eztvilágosan látja és hármas felépítésű esszégyűjte-ményének szerkezetét úgy építi föl, hogy az ol-vasó érzékelje, a pedagógia egyrészt a vallásoshitből táplálkozik, és abból — még az ateista be-állítottságú is — nagyon sokat tanulhat, másrésztsemmiképpen sem tekintendő alkalmazott pszi-chológiai tudománynak, mert alapja egy szigorúismeretelméletben található, melynek semmiköze a pszichológiához, vagy Husserl kifejezésé-vel, a „pszichologizmushoz”.

A kötet fő erénye egy-egy részdiszciplína meg- alapozásának az igénye. Kormos könyve az egészsteini filozófiát mint megalapozásra való törek-vést írja le. Kormos szerint ezért lép túl Stein a fe-nomenológián és ezért tágítja ki az ontológia felé.Az ontológia lesz ugyanis majd az, ami egy filo-zófiai antropológia elveit lefektetheti. „Edith Steinszerint a nevelésnek, a képzésnek egy ilyen meta-fizikai megalapozású antropológiára kell épülni.”(187.) Az antropológiából, azaz az emberre vonat-kozó helyes és szigorúan megalapozott megfon-tolások tárházából eredő nevelés feladata az ígynyert valódi emberi jegyek, tulajdonságok fejlesz-tése és növelése. Az ontológiára alapozott ant-ropológia, majd az antropológiára alapozott ne-velés így juthat olyan belátásokra, amelyeket

Kor mos „antropológiai adottságnak” vagy „azember metafizikai beállítottságának” nevez. Kor-mos — Edith Stein nyomán — egy olyan klasszi-kus pedagógiai elv mellett teszi le a voksát, mely-nek alkalmazása manapság is sok ellenzőre akad.Ezen elv nem az ember jelen, sok szempontból ki-fejletlen állapotát veszi figyelembe, hanem — egymetafizikai antropológiára alapozva — az embertulajdonképpeni rendeltetését és leglényegesebbtulajdonságát, az „Istenre való rendeltségét” hang- súlyozza. A nevelés ilyen értelemben nem „tűzol-tómunka”, hanem célirányos folyamat, melynekfő célja, hogy az embert megismertesse Istennel.„A nevelés megalapozása filozófiai, a végső céljapedig teológiai módon fogalmazható meg.” (189.)

Kormos pedagógiáról kifejtett nézeteinek leg-végső konklúziója szerint a nevelés vallásos ne-velést jelent. Az igazi pedagógusnak mindig azörök emberi lényeget, azaz a bennünk lakozó Is-tent kell szem előtt tartania, csak így lesz képestúllépni azon, hogy „meseszerű, irracionális” éslegtöbbször agresszív, önmagából kifordult vi-lágok képét tárja embertársa elé. Kormos általinterpretált steini bölcseletben a filozófiai antro-pológiára alapozott pedagógia áll szemben az„embertelen antropológia” nevelési elveivel.Kormos nem aktualizál, de mi levonhatjuk a kö-vetkeztetést: míg a klasszikus, a tanító hit általIsten szeretetére rávezető pedagógia az ember-nek megadja a szabadság teljességét, addig amodern, minden tekintetben istenellenes szem-lélet kultúránk lerombolásához vezethet.

A kötet fő gondolatmenetét egy sor nagyonértékes egyéni meglátás is színesíti. Ilyen példáulaz, amikor Kormos a zsidó vallásban található lé-nyegszemléletet összehasonlítja a fenomenológiavezérelvével, és mindezt a II. Va tikáni zsinat te-kintetében két egyenlő szellemi forrásként és a fi-lozófiához való visszatérésként értékeli. (124.)Ugyanilyen értékes gondolat annak kifejtése,hogy a filozófiában és a teológiában is megtörténtegy „modern-posztmodern jellegű” attitűdváltás,és a filozófia a modern teológia paradigmájánaktekintendő. (115.) Mindezen gondolatok mögöttazonban ott található Kormos alap-mondaniva-lója, miszerint a hit által szerzett és finomított ant-ropológiai belátások megtanítanak a helyes önis-meret egyik követelményére, arra hogy az emberne képzelje magát Übermensch-nek, mert „az em -ber adósa Istennek”. (Magyarországi Aquinói SzentTamás Társaság, Budapest, 2010)

HOPPÁL BULCSÚ

884


Genre, objectivité, nouveau média du point de vue rhétoriqueMédias de masse, manipulation, communautéLes caractéristiques postmodernes des médiasPoèmes de Ferenc Bozók, Zsolt Miklya et Béla Szegedi-SzabóEssai de Péter Muszatics, récits de Ferencz Csuszneret László T. ÁgostonLe clergé budapestois à l’époque de la révolution de 1956Entretien avec József Tamás, évêque auxiliaireBlocs-notes sur le triomphe

Gattung, Objektivität, Neue Medien aus rhetorischer SichtMassenmedien, Manipulation, GemeinschaftPostmoderne Eigenschaften der MedienGedichte von Ferenc Bozók, Zsolt Miklya und Béla Szegedi-SzabóEssay von Péter Muszatics, Novellen von Ferencz Csusznerund László T. Ágoston Die Priester in Budapest zur Zeit der Revolution von 1956Gespräch mit Weihbischof József Tamás Notizen über den Triumph

Artform, Objectivity and the New Media in Rhetorical ApproachMass Media, Manipulation, CommunityThe Postmodern Characteristics of the MediaPoems by Ferenc Bozók, Zsolt Miklya and Béla Szegedi-SzabóEssay by Péter Muszatics, short stories by Ferencz Csusznerand László T. ÁgostonThe Clergy in Budapest during the 1956 RevolutionInterview with Auxiliary Bishop József TamásNotes about Triumph

PETRA ACZÉL:BULCSU BOGNÁR:

ÁKOS LÁZÁR KOVÁCS:

PEREGRIN KÁLMÁN:

PÉTER VASADI:



PEREGRIN KÁLMÁN:

PÉTER VASADI:



PEREGRIN KÁLMÁN:

PÉTER VASADI:

75. évfolyam VIGILIA November

SOMMAIRE

INHALT

CONTENTS

Főszerkesztő és felelős kiadó: LUKÁCS LÁSZLÓMunkatársak: BENDE JÓZSEF, DEÁK VIKTÓRIA HEDVIG, HAFNER ZOLTÁN, LÁZÁR KOVÁCS ÁKOS, PUSKÁS ATTILASzerkesztőbizottság: HORKAY HÖRCHER FERENC, KALÁSZ MÁRTON, KENYERES ZOLTÁN, KISS SZEMÁN RÓBERT, POMOGÁTS BÉLA, RÓNAY LÁSZLÓ, SZÖRÉNYI LÁSZLÓSzerkesztőségi titkár és tördelő: NÉMETH ILONA Indexszám: 25 921 HU ISSN 0042-6024; Nyomás: Veszprémi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Fekete István vezérigazgatóSzerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest, V., Piarista köz. 1. IV. em. 420. Telefon: 317-7246; 486-4443; Fax: 486-4444. Postacím: 1364Bu da pest, Pf. 48. Internet cím: http://www.vigilia.hu; E-mail cím: [email protected]. Előfizetés, egyházi és templomi árusítás: Vigilia Kiadó-hivatala. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág, a Magyar Lapterjesztő Zrt. és alternatív terjesztők. A Vigilia csekkszámla száma: OTP.VII. ker. 11707024–20373432. Előfizetési díj: 2010. évre 4.440,– Ft, fél évre 2.220,– Ft, negyed évre 1.110,– Ft. Előfizethető külföldön aKKV-nál (H-1389 Budapest, POB 149.). Ára: EU országok: 14.640, – Ft/év vagy 95,– USD illetve ennek megfelelő más pénznem/év.SZERKESZTŐSÉGI FOGADÓÓRA: KEDD, CSÜTÖRTÖK 10–14 ÓRA. KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA.

Les médias de nos jours

Die Medien in unseren Tagen

About the Media in our Days

B3:Layout 1 2010.10.18. 13:27 Page 1 (Black plate)

75 Éves a vigilia · 2019. 12. 13. · tól. a régiek bölcsessége szerint az él jól, aki...

Documents