9 · a beszámoló végén pintér lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel...

8
9 $ ''Orrot* Acsteszér II. évfolyam 5. szám havi lapja 2007. május 4. Ára: 100 Ft „Tavasz van, rügyeket bont minden faág Duzzadón, pattanásig feszül a lét Zizzenő zsibongás egy nagy öröklét Éled a kert, felülmúlja önmagát." (Szántai Sándor: Évszakok a kertben) ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2007. április 24-én egyszerre két ülést is tartott az Önkormány- zat. 17.30-kor a csatkai Önkormányzattal együtt meghallgatták Pintér Lajos bakonyszombathelyi polgármester beszámolóját a közösen fenntartott iskola és óvoda 2006-os évi költségvetés- ének a teljesítéséről. A közös intézmény 2006-os évi költségvetésének a bevételei 126.325.000 Ft, míg a kiadásai 152.926.000 Ft voltak. A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket, találkozásokat javasolt. 18 órakor már az akai, a csatkai és az ácsteszéri képviselő-tes- tület tartotta az ülését. Az első napirendi pontban Lünk György számolt be az elmúlt hónapról. Ismét elmondta, hogy jó úton halad a temetőkerítés ügye. Az oszlopok megvannak, már csak drótot kell szerezni. A szennyvízcsatorna ügyében tett intézkedésekről is szólt. Sajnos a megvalósítás túl sok akadályba ütközik, ezért el fog húzódni. Május 4-én a képviselők meg fogják tekinteni a vértesacsai szennyvíztelepet mint referenciát. Második napirendi pontban a Kisbéri Szociális Szolgáltató Központ és Pedagógiai Szakszolgálat valamint a Gyámhatóság 2006. évi beszámolóját fogadták el a képviselők. Az intézmé- nyek részéről előzetes írásos beszámolót készített Laknerné De- ák Margit megbízott intézményvezető, Tóthné Bögri Margit a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója és Szíjj Mónika a Csa- ládsegítő Szolgálat családgondozója. Az óvodai és iskolai gyer- mekvédelmi munkáról Volf Nándorné és Gubucz Lajosné szá- molt be. 2007. január l-jétől Dr. Horváth Károlyné után Tóthné Bögri Margit látja el a gyermekjóléti feladatokat Ácsteszéren. Fogadóórái: Hétfő: 9-10 óráig Kedd: 8-10 óráig Szerda: 9-10 óráig Csütörtök: 14-16 óráig Péntek: 8-10 óráig. Harmadik napirendi pontban a Körjegyzőség 2006. évi költ- ségvetése teljesítését és a pénzmaradvány elszámolását ismertet- te Klupácsné Somogyi Éva körjegyző asszony. A Körjegyzőség 2006. évi összes bevétele 27.253.000 Ft, míg a kiadásai 26.298.000 Ft volt. Ezután Hanig Antal csatkai polgármester kért szót. A költségve- tésben 200.000 Ft-ot terveztek Csatkára 1 fő kétórás hivatalscgé- di állásra. Kérte, az összeget adják vissza Csatkának, mivel ők nem veszik igénybe ezt a lehetőséget (más módon oldják meg a hivatalsegédi munkát). A választ végül Gubucz Lajos adta meg, aki levezette a támogatások és finanszírozások pontos menetét a csatkai polgármesternek, amiből kiderült, hogy ezzel csatka alig több, mint 40.000 Ft-ot takarítana csak meg. Ezután a csatkai képviselők a polgármesterrel az élen elálltak a pénz visszakéré- sétől. Negyedik napirendi pontban a közösen fenntartott egészség- ügyi intézmény 2006. évi költségvetésének teljesüléséről és a pénzmaradvány elszámolásáról számolt be Lünk György. A orvosi rendelő és a védőnői szolgálat együttesen a három tele- pülésen 2006-ban 10.390.000 Ft bevétellel és 15.007.000 Ft ki- adással bírt. A polgármester elmondta, hogy az orvosi poszt ellátására eddig egyetlen pályázat sem érkezett. A képviselők elfogadták azt a már korábban egyeztetett javaslatot, hogy a következő pályázati kiírásban már a vállalkozói jogviszony mellett szerepeljen a köz- alkalmazottijogviszonyban történő alkalmazás lehetősége is, ha- bár ez utóbbi jóval drágább lenne. Ötödik napirendi pontban Klupácsné Somogyi Éva beszámolt a 2006. évi ellenőrzési és leltározási tervek végrehajtásáról. A múlt évben a Táncsics Mihály Tagiskola, a községi óvoda, a (Folytatás a következő oldalon)

Upload: others

Post on 16-Oct-2019

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

9 $ ''Orrot* Acsteszér

II. évfolyam 5. szám havi lapja

2007. május 4. Ára: 100 Ft

„Tavasz van, rügyeket bont minden faág Duzzadón, pattanásig feszül a lét Zizzenő zsibongás egy nagy öröklét Éled a kert, felülmúlja önmagát."

(Szántai Sándor: Évszakok a kertben)

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2007. április 24-én egyszerre két ülést is tartott az Önkormány­

zat. 17.30-kor a csatkai Önkormányzattal együtt meghallgatták Pintér Lajos bakonyszombathelyi polgármester beszámolóját a közösen fenntartott iskola és óvoda 2006-os évi költségvetés­ének a teljesítéséről. A közös intézmény 2006-os évi költségvetésének a bevételei 126.325.000 Ft, míg a kiadásai 152.926.000 Ft voltak. A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket, találkozásokat javasolt.

18 órakor már az akai, a csatkai és az ácsteszéri képviselő-tes­tület tartotta az ülését.

Az első napirendi pontban Lünk György számolt be az elmúlt hónapról. Ismét elmondta, hogy jó úton halad a temetőkerítés ügye. Az oszlopok megvannak, már csak drótot kell szerezni. A

szennyvízcsatorna ügyében tett intézkedésekről is szólt. Sajnos a megvalósítás túl sok akadályba ütközik, ezért el fog húzódni. Május 4-én a képviselők meg fogják tekinteni a vértesacsai szennyvíztelepet mint referenciát.

Második napirendi pontban a Kisbéri Szociális Szolgáltató Központ és Pedagógiai Szakszolgálat valamint a Gyámhatóság 2006. évi beszámolóját fogadták el a képviselők. Az intézmé­nyek részéről előzetes írásos beszámolót készített Laknerné De­ák Margit megbízott intézményvezető, Tóthné Bögri Margit a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója és Szíjj Mónika a Csa­ládsegítő Szolgálat családgondozója. Az óvodai és iskolai gyer­mekvédelmi munkáról Volf Nándorné és Gubucz Lajosné szá­molt be. 2007. január l-jétől Dr. Horváth Károlyné után Tóthné Bögri Margit látja el a gyermekjóléti feladatokat Ácsteszéren. Fogadóórái: Hétfő: 9-10 óráig Kedd: 8-10 óráig

Szerda: 9-10 óráig Csütörtök: 14-16 óráig Péntek: 8-10 óráig.

Harmadik napirendi pontban a Körjegyzőség 2006. évi költ­ségvetése teljesítését és a pénzmaradvány elszámolását ismertet­te Klupácsné Somogyi Éva körjegyző asszony. A Körjegyzőség 2006. évi összes bevétele 27.253.000 Ft, míg a kiadásai 26.298.000 Ft volt. Ezután Hanig Antal csatkai polgármester kért szót. A költségve­tésben 200.000 Ft-ot terveztek Csatkára 1 fő kétórás hivatalscgé-di állásra. Kérte, az összeget adják vissza Csatkának, mivel ők nem veszik igénybe ezt a lehetőséget (más módon oldják meg a hivatalsegédi munkát). A választ végül Gubucz Lajos adta meg, aki levezette a támogatások és finanszírozások pontos menetét a csatkai polgármesternek, amiből kiderült, hogy ezzel csatka alig több, mint 40.000 Ft-ot takarítana csak meg. Ezután a csatkai képviselők a polgármesterrel az élen elálltak a pénz visszakéré­sétől.

Negyedik napirendi pontban a közösen fenntartott egészség­ügyi intézmény 2006. évi költségvetésének teljesüléséről és a pénzmaradvány elszámolásáról számolt be Lünk György. A orvosi rendelő és a védőnői szolgálat együttesen a három tele­pülésen 2006-ban 10.390.000 Ft bevétellel és 15.007.000 Ft ki­adással bírt. A polgármester elmondta, hogy az orvosi poszt ellátására eddig egyetlen pályázat sem érkezett. A képviselők elfogadták azt a már korábban egyeztetett javaslatot, hogy a következő pályázati kiírásban már a vállalkozói jogviszony mellett szerepeljen a köz­alkalmazottijogviszonyban történő alkalmazás lehetősége is, ha­bár ez utóbbi jóval drágább lenne.

Ötödik napirendi pontban Klupácsné Somogyi Éva beszámolt a 2006. évi ellenőrzési és leltározási tervek végrehajtásáról. A múlt évben a Táncsics Mihály Tagiskola, a községi óvoda, a

(Folytatás a következő oldalon)

Page 2: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Arany Trombita 2. oldal Ácsteszér község havi lapja 2007. május

községháza, a kultúrotthon, az orvcsi rendelő, a könyvtár, a kar­bantartó műhely, az élelmiszerraktár és a főzőkonyha leltározá­sa szerepelt. A leltározás megtörtént, viszont több olyan eszköz is « n a leltárban, amit selejtezni kell. Ennek a határidőjét.áu-*' gusztus 3l-ig határozták meg. •'• '

Az ülés végén Mór Antal Aka polgármestere meghívta a kép­viselőket és a körjegyzőség dolgozóit az április 30-án rendezen­dő akai falunapra.

Gurdon András

TÖRTÉNELEMÓRA DALLAL, TÁNCCAL

Manapság ritkaságszámba megy, ha a „vidéket", pláne egy kis községet országos produkció látogat meg. Igen ünnepnek számít, hiszen hétköznapjainkat elárasztják a be­szélgetős- és valóságshow-k egymást alulmúló dömpingje, vala­mint a futószalagon gyártott, amerikai szériák, melyeknek a for­gatókönyvét gépfegyverrel és vérfolyammal írják.

Hogyne lenne hát igazi élmény, ha élvezhetjük az élő előadás varázsát, ahol előadó és néző együtt lélegzik, ahol a színvonalas produkcióért vastaps a fizetség.

Április 24-én este a Művelődési Házban mi is részesei lehet­tünk egy formabontó produkciónak a MAGYAR HISTÓRIA cí­mű történelmi rockopera jóvoltából... Az előadás résztvevőitől megtudtam, hogy az előadás megszüle­tése a Bakonyalja és a Csallóköz (Szlovákia) között átívelő kap­csolaton alapul. A darab ősbemutatója 2004 augusztus 15-én volt Bakonyszombathclyen a Kastélypark szabadtéri színpadán, majd azt követően 22-én a szlovákiai Gután. Azóta járják a Dunántúl és Felvidék falvait, városait. Az előadás végigkíséri a magyar történelmet zenei, verses-prózai és táncos jelenetekkel. Megelevenedik Szent István és Szent Lász­ló kora, Eger vár ostroma, a Rákóczi szabadságharc, a 48/49-es forradalom és szabadságharc, Trianon, a Don-kanyar, az 56-os forradalom és a 21. század hajnala. Kétségtelen, hogy egy szabadtéri előadásnak- a platánfák és a csillagos mennybolt hangulata által- egészen más az aurája. A természet közelsége még bensőségesebbé teszi a kapcsolatot előadó és néző között. Még nagyobb a befogadó készség az elő­adás sugallta magasztos érzések iránt!

A nálunk színpadra állított adaptációban, alkalmazkodva a zárt tér adta lehetőségekhez, a műsornak egy díszletekben és kosz­tümökben szerényebb, tartalmában rövidebb változatát láthat­tuk, a műsor üzenete azonban csorbítatlan és egyértelmű:

Annak dacára, hogy sokszor és sokan elárultak bennünket, hogy évszázadokon át vérünkkel védtük a hálátlan Európát, hogy lánctalpakkal tapostak ránk, hogy széttépték, megcsonkí­tották a nemzet testét, mindezek ellenére lám mégis itt vagyunk! Legyünk büszkék a megmaradásunkra, magyarságunkra, és higgyünk benne, hogy nem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen nemzetnél sem!

Annyit biztosan megérezhetett minden jelenlevő, hogy nemzeti öntudatból, önbecsülésből, honszeretetből lelki útravalót kap­tunk. Az sem lehet véletlen, hogy a nagy pátosszal hallgatott, ér­cesen zengő dal sorai után, miszerint: „dicső magyar nemzet, nagy tettekre termett", felállva, vastapssal ünnepelt a közön­ség. A teljesség igénye nélkül a résztvevő művészek közül kiemelném

Vadkerti Imrét, aki sajátos adottsággal, szárnyaló hangjával ele­venítette meg Árpád-házi eleink minden méltóságát. Szabó Márta delejes vonzású személyiségét, varázslatos hangját/Továbbá a Tú­ri György által vezetett Bakony Ncptáneegyii:íe<.t és nem kis büszkeséggel saját fiatal tehetségeinket: Pintér Noémi! és Kastély Mátét, akik prózai aláfestéssel emelték az előadás színvonalát. Nem utolsósorban Szabó Ilonát -a pozsonyi Zenemű-vészeti Akadémia opera tanszékének a hallgatója- aki a • Magyarok szép hazája című dalban kristálytiszta szopránjával adott méltó befejezést a darabnak.

A teltházas előadás bebizonyította, hogy. a színvonalas, értéket felsorakoztató előadásokra itt is van igény. Várjuk az újabb kez­deményezéseket!

Pintér Gábor

EGYHÁZI HÍREK Május - Pünkösd hava Május 3. - Szent Fülöp és Jakab apostolok ünnepe A feltámadt Krisztus megjelent Jakabnak, majd valameny-nyi apostolnak.

Május 4.- Szent Flórián - A tűzoltók védőszentje A szobra megtalálható a templomokban. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Az cgy-házüldözés idején 304. május 4-én - keresztény voltának beismerése miatt - kővel a nyakában folyóba vetették.

Május 4. - Szent Mónika ünnepe Szent Mónika Szent Ágoston püspök édesanyja volt. Az édesanya rendíthetetlen hite, erős szeretete, imái és köny-nyei mentették meg fiát a kárhozattól.

Május 6. - Húsvét 5. vasárnapja

Május 7.-Boldog Gizella ünnepe Gizella bajor hercegnő volt, aki Istvánnak - majdani első királynak - lett a felesége. Veszprém városában éltek. Példás felesége volt a királynak. Egyházmegyénk védőszentje: Boldog Gizella.

Május 12. - Szent Pongrác vértanú ünnepe Mély hite miatt Diocletianus császár a fiatal fiút lefejeztette.

Május 13. - Húsvét 6. vasárnapja

Május 15. - Szent Zsófia ünnepe

Május 16. - Nepomuki Szent János ünnepe A hidak szentje, s a gyónási titok vértanúja.

Május 20. - Urunk mennybemenetele Ezen a napon azt ünnepeljük, hogy Jézus befejezve földi küldetését, elbúcsúzott tanítványaitól. A Mennyei Atyától kapott hatalmával küldte apostolait, hogy tanítsanak és kereszteljenek. Mennybemenetelével nem hagyta magára az embert, hanem előttünk ment az Atyához, hogy helyet készítsen számunkra.

Május 22. - Szent Rita ünnepe Későn született gyermeke szüleinek. Apáca akart lenni, szülei azonban fiatalon férjhez adták. Férje rossz természe-

(Folytatás a következő oldalon)

Page 3: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

2007. május Arany Trombita

Acsteszér község havi lapja 3. oldal

tű ember volt, de Rita szelídsége, jósága, szeretete és meg-boesátani tudó képessége megváltoztatta férjét. Példa lehet a mai ember számára.

Május 26. - Néri Szent Fülöp ünnepe Róma szeretetreméltó második apostolának nevezték. Utcai apostolkodásnak szentelte napjait. Beszélgetett a csa­vargó fiatalokkal, a firenzei kereskedőkkel, üzlettulajdono­sokkal, szegény művészekkel. 1622-ben avatták szentté.

Május 27. - Pünkösd vasárnap A pünkösd szó a húsvét utáni ötvenedik napot jelenti. Litur­gikus színe a piros. A piros szín a lángnyelvekre emlékeztet. Ezen a napon jött el a Szentlélek, hogy megerősítse az apostolokat, és az Egyház éltető lelke legyen. Az evangélium a feltámadt üdvözítő húsvét vasárnapi megjelenéséről szól. Kiárasztja apostolaira Szentlelkét, ha­talmat ad a bűnök megbocsátására és Isten békéjét hozza el. Ezzel teszi teljessé a megváltás művét. Ezzel a nappal lezárul a húsvéti ünnepkör.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik húsvétra a temp­lomot kitakarították és az oltárokat kidíszítették.

VolfNándorné

NÉPSZOKÁSOK, HAGYOMÁNYOK Pünkösd (mozgó ünnep)

Ez az ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pün­kösd a húsvét függvényében mozgó ünnep május 10-e és június 13-a között. Eredetileg, még a zsidóság idejében, hálaadó ünnep volt, az aratás befejezésekor, később vált keresztény vallási ün­neppé, annak emlékére, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállott az apostolokra.

Régebben istentisztelet után, a falu apraja és nagyja pünkösdkor kitódult a mezőre. A legügyesebb, a legerősebb, a legjobban lo­vagló legényt választották meg pünkösdi királynak. Meg is koro­názták: virágokból és szomorúfűz ágakból készült koronával. A pünkösdi királyság egy évig tartott, s közben a pünkösdi királyt minden lakodalomba meghívták. Pünkösdvasárnap délután vagy hétfőn szokás a pünkösdikirályné­járás. Szereplői 8-10-12 éves kislányok, akik az ünnep előtt né­hány nappal kiválasztanak egy szép, kedves pici lányt, ő lesz a ki­rályné. Játék közben a nagyobb lányok egy nagyobb kendőt feszítenek ki a királyné feje felett. A királyné virágszirmot hint maga köré a kosárkájából. A jókívánság-mondóka után a kendőt ráengedték a királynő fejére, majd magasra emelték, s így kiáltottak: „Ekko­ra legyen a kendtek kendere!" Később ez a kiáltás váltotta fel: „Ekkora legyen a kiskirályné!"

Pünkösdkor különféle magyarázatokkal a házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat tűztek. Általában a gonosz, rossz szellemek elhárításával magyarázták vagy egyszerűen az ünnep jelképezé-sével, néhol pedig a lányos ház jeleként értelmezik. Virágszimbóluma napjainkban a Napistenek virága, a bazsa-vagy pünkösdi rózsa. A keresztények nevezték el pünkösdi ró­zsának, amely név jelzi virágzásának idejét. Már az ókorban ismert gyógy- és varázsnövény volt. Hittek go­noszt elűző hatásában. Szárított gyökerének főzete fájdalomcsil­lapító, görcsoldó hatású.

Gurdonné Janó Gabriella

A C S T E S Z É R T Ö R T E N E T É B Ő L Az.ápriHsi számban kezdtük el megemlé­kezésünket ; a z '1799. április 21-én ÁcsteSzéren született Táncsics Mihály­ról. Az általa írt Életpályám című mű 1. fejezetének folytatását olvashatják az alábbiakban.

I. Születés. Gyermekkor. Visszaemlékezések. Első örömök

(Folytatás ) Nem tartom ugyan azon elvet, hogy az ember helyéből, hol már

jól megszokott, soha semmi esetre ki ne mozduljon, de apámról azt mondhatom, hogy e cserével kezdett gazdálkodásában lefelé hanyatlani. Mikor a házból kiköltözött, oly kicsiny voltam, hogy nénémnek pendelyébe fogódzkodtam, ki fején sajtárban tányéro­kat, korsókat s más törékeny edényeket vitt; az idő esős lévén, mikor a kert alatti árkot átlépte, a síkos út is, meg az én fogódz­kodásom is okul szolgálván, megcsúszott, fejéről a sajtár leesett s a benne volt korsóféle edény majd mind összetört, erre mosta­nig emlékezem.

Egyszer apám télkezdetén gyalog, atyafiakat látogatni ment. Azt nem tudom mi bírta rá, de jól emlékezem, hogy két szép lo­vat és szánt vett, azon jőt haza.

Én az új lovaknak nagyon örültem és szinte dicsekedtem a töb­bi gyermekek előtt, hogy nekünk négy lovunk van, nekik pedig nincs.

Örült-e apám is, hogy neki négy lova volt, mint senki másnak, nem tudom? de ha eleinte örült is, később valószínűleg megbán­ta a szükségtelenül tett vásárlást, mert a négy ló (két ökrön és egy tehenén kívül) sok takarmányt emésztett meg, kereset pedig a faluban, főkép téli időben épen semmi sem volt.

Miután tehát hihetőleg kölcsönvett pénzen kellé takarmány szereznie (s talán a lovakat is hitelben vette), gondolatom szerint a házcsere mellett ez is egyik főokul szolgált arra, hogy ettől fog­va a helyett, hogy gazdaságában előre ment volna, mindig hátra­felé ment.

Érintem, hogy főkép téli időben épen semmi kereset sem volt a helységben, de hát volt-e nyáron? Előbb azt említem meg, miből kapott apám (s az ottani gazdák akármelyiké) néhány forintot; ezekből: ha eladott két három kocsi burgonyát, egy kocsira 8 zsák­kal számítván; legfölebb 6 zsák, vagyis 9 pozsonyi mérő gabonát; ha ennyit eladott, azt tavaszkor s nyáron többnyire meg kellett sínylenünk; ha a rhédei erdőn télen ölfát vághatott ágáért, s az ág közt egy vastagabb darabot is haza csempészhetett, mit aztán vagy egészen vitt valamely kerékgyártó számára Komáromba, vagy ha erre nem levén alkalmas, összevágta ölfának, s ha egy ölet fel bírt állítani, ebből került négy csille, vagy kocsifa; ennek piaca Győrváros levén, hol egy csille fáért akkor időben kapott 4-5 vál­tóforintot; oda bevinni és hazajőni két napi igás munkába került, nem is számítva a takarmányt és költséget; továbbá még abból ka­pott néhány forintot, ha az ölfavágásnál egy kocsira való bókonyt (kis hajók, csónakok oldalbordájául szolgáló fa) a komáromi hajó­sok számára vihetett; végre mikor már semmiképen nem tudott pár forintot előteremteni, valamelyik szomszéd helység erdejébe ment éjjel, s lopott valami fiatal fát a komáromi vagy győri mes­teremberek által felhasználandót. Ezek voltak a jövedelemforrás­ok, de ezek is gyakran teljesen ki voltak száradva, úgy, hogy belő­lük meríteni mit sem lehetett.

Page 4: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Arany Trombita 4. oldal --*• Ácsteszér község havi Sápja 2007. május

KULTÚRA Táncsics szellemi örökségéért •

Április 2l-e Táncsics Mihály születésének 208. évfordulója. Táncsics-nap, Táncsics-hét, Táncsics- bicnnálé. Ezekről érte­sülhetünk ezekben a szép tavaszi napokban, melyeket az or­szág Táncsics Mihály nevét viselő általános illetve középisko­láiban rendeznek. Táncsics Mihály Tagiskolánkban közös megemlékezésen és programokon vetlek részt többek között a kolontári Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói, valamint a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium ácsteszéri diákjai. Az eseményekről bő­vebben az iskolai hírekben olvashatnak a tisztelt olvasók.

Sokan úgy vélik, hogy a magyar társadalom, s benne az ifjú­ság keveset tud Táncsics munkásságáról, hogy az emberek el­felejtették őt. Örvendetes hír, hogy falunk nagy szülöttének szellemi örökségét az országban másutt és máskor is ápolják. 2007. január 22-én - a Magyar Kultúra Napján - Táncsics Mi­hály posztumusz megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet,, A magyar kultúra fejlesztése érdekében kifejtett életmüvéért. " Az adományozó a Falvak Kultúrájáért Alapítvány. (Itt jegyzem meg, e kitüntető címet kapta meg posztumusz ezen a napon Sütő András író is a „Határon túli magyar irodalom érdekében kifejtett életművéért.") Ami mindannyiunknak érdekesség: a kitüntetést Sfancsics Er­zsébet vette át. Az eseményről sajnos csak utólag értesítették le­vélben az ácsteszéri Önkormányzatot. Egy másik levélből meg­tudhatjuk azt is, hogy Stancsics Erzsébet és férje, Szántai Sán­dor az ünnepség előtt kutatómunkát végeztek Táncsics egye­nesági leszármazottai után, de - mint írják - eredménytelenül. Tegyük hozzá, ide Ácsteszérre nem vezetett el a kutatómunka egyik szála sem. De ki is Stancsics Erzsébet? Ezt is megtudhat­juk a levélből: Táncsics Mihály Stancsics János nevű testvér­ének leszármazottja. Stancsics Erzsébet és férje, Szántai Sándor többkötetes írók, költők. Jelenleg missziós feladatuknak tartják, hogy Táncsics munkásságát, szellemi örökségét, példamutató jellemét min­den lehetséges fórumon ismertessék. Ezért, tehát az együttmű­ködésért küldték levelüket az Önkormányzatnak. 2006-ban például beindították Budapesten a VI. kerületben a

„Táncsics Galériát", amely otthont ad kiállításoknak és irodal­mi körök bemutatkozásának. Itt tekinthetők meg többek között a Simon M. Veronika, Európa-szerte ismert művésznő festette Táncsics-portrék.

Az ácsteszéri Önkormányzat írásban felvette a kapcsolatot Szántai Sándorral, hogy együttműködve próbáljunk termi Tán­csics szellemi örökségéért. Szántai Sándor legutóbbi levelében szívélyes hangon előzetesen tájékoztat egy soron következő ese­ményről: „Tegnap kaptuk kézhez a mellékelt levelet a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól. Lefénymásoltuk, és elküldjük Önök­nek, hogy az egész évben folyó programok közül jöjjenek el szeptember 30-án Aranyosapátiba. 2006-ban avatták fel a Lo­vagrend alkotóházát és emlékparkját, amelyben az elhunyt lo­vagtársak nevével kopjafát állítanak. Idén Táncsics Mihály is kap ilyet, amelynek avatására feleségemmel (Stancsics Erzsé­bettel) elmegyünk. Örülnénk, ha személyesen is megismerked­hetnénk Önökkel."

Mi pedig örülünk a megtisztelő eseménynek és meghívásnak. Borbély Ilona

ISKOLAI-ÓVODAI HÍREK Szülői bál az óvodások javára

Az iskolához hasonlóan az óvodában is összefogtunk, hogy a gyerekeknek segítsünk. Az elgondolás egyszerű volt, bált kell rendezni. Legyen ez is ha­gyomány ugyanúgy, mit az iskolában. így tavasszal is van egy igényes szórakozási lehetőség, ami egyúttal jó ügyet szolgál. A faluban mindenkit „megszólítottunk", kit szóban, kit írásban: jöjjenek el, támogassák a gyerekeket.

Egészen csütörtökig úgy nézett ki, hogy csak a szervezők lesznek a bálon, de péntekre, mint a méhkas, megmozdult a falu. Jöttek a telefonok, érkeztek a tombolatárgyak. Volt, aki süteményt küldött, akadt olyan, aki eljönni nem tudott, de a belépőt megvette. Elérkezett a szombat este, a terem lassan megtelt, és elkezdődött a rendezvény. A vacsora, amit a konyha dolgozói jóvoltából fo­gyaszthattunk el, fenséges volt. Mindenki dicsérte. Utána tánc és szórakozás következett, ami egészen hajnali 3-ig tartott.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a gyerekek nevében mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ez a rendezvény létre­jött, és ennek köszönhetően sikerült az óvodásoknak 192.000 Ft-ot összegyűjteni. " Jövőre veled ugyanitt! " Rácz Zoltán

Kenguru Matematikaverseny Márciusban vettek részt tanulóink a Zala megyei szervezésű or­szágos Kenguru Matematikaversenyen. Valamennyi résztvevő szép eredményt ért el. A legjobb helyezést elért tanulóink a kö­vetkezők: Bakos Attila 8. osztály megyei 10. helyezés (Felkészítő tanár: Bikali Istvánné) Flekács István 6. osztály megyei 18. helyezés (Felkészítő tanár: Kovács Tibor) Hanke Vanessa Kolett 6. osztály megyei 19. helyezés (Felkészítő tanár: Kovács Tibor)

Szavalóverseny Bakonysárkányban A Magyar Költészet Napjához kapcsolódóan rendezték meg ebben az évben is Bakonysárkányban a körzeti szava­lóversenyt. Két tanuló - Halász Ramóna, 4. osztályos illet­ve Takács Tibor, 6. osztályos tanuló- képviselte iskolánkat a versenyen. Mindketten emléklapot kaptak a szép teljesít­ményükért. (Felkészítő tanár: Borbély Ilona)

Page 5: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Arany Trombita 2007. május Ácsteszér község havi lapja 5. oldal

NyelvÉsz Nemzetközi Anyanyelvi Tanulmányi Verseny

megyei 2. forduló A Bendegúz Akadémia által Tatabányán szervezett megyei

NyelvÉsz verseny 2. fordulójának eredményei megérkeztek is­kolánkba. Büszkék vagyunk azokra a tanulókra, akik megyei szinten képviselték iskolánkat, s szép eredményt értek el. Stamler Ferenc Soma 8. osztály megyei 10. helyezés Nerhaft Marianna 7. osztály megyei 12. helyezés Hanke Vanessa Kolett 6. osztály megyei 25. helyezés Kovács Dorina 8. osztály megyei 28. helyezés (Felkészítő tanáruk: Borbély Ilona)

Gratulálunk valamennyi résztvevő tanulónak!

Régi játékok Az iskolai Táncsies-napra készülve felvetődött, legyen hagyo­

mányos, régi gyerekjáték. Utánanéztem a könyvtárban, de nem találtam nekem tetszőt.

Mocsinka Tibi bácsit faggattam, mit játszottak ők gyerekkoruk­ban. Sorolta, s a körjátékok, a labdás játékok mellett mesélt két játékról. A karikázást még én is láttam, a bilickének már a neve is meg­tetszett.

A karikázáshoz kerítettek egy rossz kereket, illetve kerék alak­ra meghajlított vasat, és egy bottal, vasdarabbal tolva szaladtak utána. Ki tudna nekünk ilyet készíteni? Az aranykezű Figler Tibi bácsi

elvállalta, s el is készítette bicikliabroncsból és meghajlított pisz­kafából. Szívesen játszottak vele fiúk-lányok.

A bilicke még izgalmasabban alakult. Az ügyeskezű Mocsinka Tibi bácsi elkészítette a játék két részét: a sütőlapátszerű ütőket és sok két végén kihegyezett fát. Tegyünk egyet a földre, és a fel­álló hegyére ütve a lapáttal, ez a levegőbe billen, ekkor üssünk bele. A cél: ötszörre minél messzebb juttatni. Próbáltuk kemé­nyebb talajról indítani, de mélyedésből is. 20 lépés az a legna­gyobb távolság, amire nekünk sikerült elütni.

A játék más nevét is megtudtam: bige, pilincke, pilicke. Nem a név a fontos, hanem a szabályok betartása, mert ellenkező eset­ben könnyen az. ablak, a testi épségünk bánja.

Véber Gáborné

Táncsics és az Arany Trombita Táncsics és az Arany Trombita. Ebben a témában végeztek kuta­tómunkát a felső tagozatos tanulók, amely az iskolai Táncsics­napot megelőző feladatok egyike volt. Az első három helyezett csapat a következő lett:

1. Egy másik nemzedék 11. A remény rabjai

III. Publicisták Most- az előző számban tett ígérethez híven- következzék idő­rendben egy-egy részlet a beadott munkákból: Táncsics Mihály „lélekvesztövel vágott neki az óceánnak. Ezt a lélekvesztőt úgy nevezték, hogy Arany Trombita"

(Gerencsér Miklós)

„ A lap indításakor Táncsicsnak nem volt elég anyagi hát­tere...követeltek tőle száz forintot. Ezen kívül egy hónap fog­

ságra ítélték. Jókai Mór kifizette a pénzbírságot, de az egy hó­nap fogságot Táncsicsnak le kellett töltenie." (Publicisták)

„ A Munkások Újsága 1848-ban kemény hangot ütött meg. Ugyanígy a megjelenő Arany Trombita minden új száma valósá­gos kihívás volt... Táncsics rendszeresen közölte a munkaadókra panaszkodók le­veleit, szervezkedésre buzdított. Még személyesen is elment a gyűlésekre. Előszóval bátorított, hogy aztán a gyűlésekről szóló írásokkal összefogásra ösztönözzön." (A remény rabjai)

„Sokan támadták a lapot. Táncsics ellen viszont senki sem mert szólni. Ellenségei éppen úgy tisztelték, mint a barátai. Ám nem hagyták ennyiben a dolgot. Támadták Sassy Árpádot, a segéd­szerkesztőt minden ponton, ahol csak lehetett. Cikkeiben kivet­nivalót kerestek, és sajnos sikerrel is jártak. Ott van például a Határőrvidék című írása... A segédszerkesztőt egy év rabságra ítélték, Táncsics egyedül próbált boldogulni... Ez a lap az igazságot juttatta el minden olvasóhoz,... ezért szün­tették meg." (Egy másik nemzedék)

Összeállította: Borbély Ilona

2007. április 21. - Táncsics-nap Hagyomány iskolánkban, hogy Táncsics Mihály születésnap­

járól egy egész napos program keretén belül emlékezünk meg. A nap eseményeit és a programokat már előre megtervezve ké­szültünk az évfordulóra. Meghívtuk a bakonyszombathelyi iskola s a kolontári általános iskola tanulóit is, a mi diákjainknak pedig előzetes feladatokat adtunk ki.

Készíthettek a gyerekek rajzokat: a téma Táncsics Mihály élet­útja volt. Az alsós tanulók a gyermekkorát idézték fel azzal, hogy mint li­bapásztort ábrázolták a kis Táncsics Mihályt. A felsősöknek a börtönbe zárt rab, a forradalom napján való szabadulása, az ül­dözői előli bujdosása volt a téma.

Előzetes feladatként hirdettünk meg egy versenyt, melyhez is­merni kellett Táncsics Mihály életét. Kíváncsiak voltunk, meny­nyire tudják a gyerekek a legapróbb részleteket az író életéből. A két forduló bebizonyította, hogy nem csak a nagy általánosságot tudják Táncsicsról, hanem olvasták, ismerik életútját. Az érdekes kérdések között szerepelt például: Igaz-e, hogy egyik lányát Lajoskának hívták? Igaz-e, hogy csak felnőtt korában érettségizett le?

Igaz-e, hogy nevét csak a forradalom után változtatta Táncsicsra? Az igaz- hamis állítások közül kellett kiválasztani a jó megol­dást, majd egy TOTÓ kitöltése volt a feladat.

Az előzeteshez tartozott még, hogy 6 csapatkapitányt válasz­tottunk ki a 7-8. osztályos tanulók közül, akiket azzal bíztunk meg, hogy szervezzenek csapatot, válasszanak csapatnevet, ta­láljanak ki csatakiáltást, s készítsenek menetlevelet, hiszen az akadályversenyhez mindezekre szükségük lesz. A hat csapat a következő névvel szerepelt a versenyen: A remény rabjai, Arany Trombita, Publicisták, Egy másik nemzedék, For­radalmárok és Táncsics követői. (Követelmény volt természete­sen itt is, hogy minden köthető legyen Táncsicshoz.) A 4. osztályosok négy csapatot alkottak a verseny napjára: Tán­csics unokái, Tigrisek, Fekete macskák, Fekete párducok.

Szombat reggel mindenki izgatottan várta a kezdést, s hogy (Folytatás a következő oldalon)

Page 6: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Arany Trombita 6. oldal Ácsteszér község havi lapja 2007. május milyen akadályokat kell legyőzni. Miután Bakonyszombathelyről és Kolontárról is megérkeztek a vendé­gek, egy rövid kis ünnepséget tartottunk az iskolai Táncsics-szo­bornál. Verssel, tisztelgő szavakkal emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, majd Varga Gábor és Holczinger Adrienn helyezte el az iskola diákjainak koszorúját a szobornál. Vendégeink is ko­szorúvá! tisztelegtek.

Ezután felsorakoztak a csapatok, meghallgattuk a csatakiáltá­sokat, majd az alsósok első csapatának indulásával kezdetét vet­te a verseny. Az akadályokat úgy állítottuk össze, hogy - ugye nem lesz meglepő! - Táncsics életéhez kapcsolódjanak. Az alsó­soknak négy, míg a felsősöknek hét akadályt kellett legyőzni, s az iskolából elindulva egy illetve négy kilométert gyalogolva kellett visszaérkezni az iskolába. S mi volt a hét akadály? íme: 1. Takácsmesterséget tanult Táncsics. - Szőjetek minél hosszabb

anyagot adott időre! (20 perc) 2. Gyerekként libapásztorkodott, s a libáknak kukorica kell. -

Dobj a libáknak eleséget megfelelő távolságra, minél többet! 3. Menekült üldözői elől. - Mocsárjárás két tégla segítségével

adott időre. 4. Táncsics Mihály harangozott is falujában.-Kötélmászás. Mi­

nél többször feljutni a kötél tetejére! 5. A rab írót ki kell szabadítani a börtönből!- Kocsihúzás a ki­

szabadított íróval . Cél: adott időre minél több rabot kiszaba­dítani.

6. A bujdosás éveiben elrejtőzött. - Keressétek meg az elrejtett borítékot, s a benne lévő képdarabokat rakjátok össze! (Kép: Táncsics Mihály)

7. Élete végére majdnem megvakult, a rejtőzködés évei alatt sö­tétben teltek napjai.- Bekötött szemmel ismerjétek fel a kora­beli tárgyakat!

Ugye milyen érdekes akadályok voltak? Az utolsó beérkező csoport után értékeltük a menetlevelek for­máját, a csapatok fegyelmezettségét, az elhangzott csatakiáltáso­kat, a megválasztott nevet. Ezek figyelembevételével alakult ki a végeredmény. Az eredményhirdetésre csak délután került sor, hiszen a fárasztó délelőtt után mindenkit várt a kitűnő ebéd.

Itt szeretnénk köszönetet mondani Nerhaft Miklósnénak, Stamler Emiinének, Csitrcniné Máj Vilma néninek valamint a konyhai dol­gozóknak: Bata Lászlónénak, Mezei Erzsi néninek, Stamler Ferencnének, hogy elkészítették a finom ebédet, s segítették kiosz­tani a sok éhes szájnak az üstben főtt paprikáskrumplit. Szeretnénk megköszönni a szülőknek is a segítséget. Azoknak, akik részt vettek a nap eseményein, s azoknak is, akik süteményt sütöttek a gyerekeknek.

Az ebéd után kezdetét vette a Táncsics bankók gyűjtése. Játé­kokon való részvétellel lehetett gyűjteni. A feladat az volt, hogy minél több játékban vegyenek részt, hiszen ezzel lehet szerezni a bankókat, s utána értékes nyereményekre lehet licitálni, s be­váltani az összegyűjtött bankót. Jó volt látni, hogy kicsi, nagy milyen önfeledten játszott a régi gyermekjátékokkal: pitykézett, karikázott, bilickézett, medvetalpazott, gólyalábon járt.

Délután elérkezett az eredményhirdetés és a licitálás ideje. Az alsósok közül a legjobb rajzokat Halász Ramóna, Biróczky Fru­zsina és Dányi Alexandra készítette. A felsősöknél a 6. osztályosok közül Kovács Blanka Csenge és Bakos Anikó rajza lett díjazott. A 7-8. osztályosok közül Kovács Veronika és Nerhaft Marianna készítette a legjobb rajzott. A történelmi versenyt A remény rabjai csapat nyerte.

Az akadályversenyben az alsóban a Táncsics unokái csapat lett az első Biróczky Fruzsina vezetésével. A felsős csapatok közül a Táncsics követői elnevezésű csapat nyert nagy fölénnyel. A csa­pat kapitánya Bakos Attila volt. Gratulálunk mindkét csapatnak!

A nap legérdekesebb percei a Táncsics bankókkal való licitá­lás volt. Különböző tárgyakért egy illetve két bankóról indult a licit. Egymást túlkiabálva ígértek egyre többet a gyerekek egy-egy tárgy megszerzéséért. A megszerezhető tárgyak között volt DVD film, írható CD, kölyökpezsgő, gyümölcs, torta. Miután mindenkinek elfogyott a bankója- teli élményekkel, s a megszerzett javakkal, valamint teli hassal a sok ennivalótól, meg a finom süteménytől - zártuk a 2007. évi Táncsics- napunkat. Ahhoz, hogy ezt a napot ilyen sikeresen tudtuk lebonyolítani, kellett az, hogy segítsenek bennünket a szülők, a kisbéri Tán­csics Mihály Gimnázium diákjai (volt tanítványaink), s nem utolsósorban a szülők, a nagymamák. Külön köszönet nekik, hogy idejüket feláldozva segítettek a nap lebonyolításában.

Végül összegzésképpen elmondhatjuk, hogy jól éreztük ma­gunkat, s persze jól el is fáradtunk! De érdemes volt, mert ismét bizonyítottuk, hogy bár kevesen vagyunk, de összefogással min­dent meg lehet valósítani. És a gyerekekért megéri!

Gubucz Lajosné tagintézm ény- vezető

FŐZÉSI TANÁCSOK Gyorsan és könnyen elkészíthető édességek, amelyeket nem kell sütni! (Gyermekeink is elkészíthetik édesanyjuk számára.)

Csokis kekszes 2 dl tejet és 30 dkg kristálycukrot összemele­gítünk. A tűzről levéve beleteszünk 1 margarint, 50 dkg darált kekszet, 10 dkg vagdalt és 10 dkg darált diót, 5 dkg kakaót, 10 dkg mazsolát. Lehet beletenni magozott meggydarabokat, 1 va­níliás cukrot és egy kis nimot vagy rumaromát is. Ezt az egészet jól összegyúrjuk és folpackkal kibélelt őzgerinc- formába tesz-szük. Hűtőbe rakjuk. Amikor kiborítjuk, megszórjuk kókuszre­szelékkel. (2 őzgerinc lesz belőle.)

Babapiskótás Hozzávalók: 4 dl tej, 3 db habpor, 5 kanál kris­tálycukor, 1 citrom leve és héja, 1 habfixáló. Elkészítés: a hozzávalókat felverjük, majd belekeverünk 5 dl tej­fölt. Tálba rakni: babapiskóta, krém, gyümölcs, babapiskóta...

(Folytatás a következő oldalon)

Page 7: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Arany Trombita 2007. május Ácsteszér község havi lapja 7. oldal

Vienetta Hozzávalók: 1 fagylaltpor, 1 lejszínhabpútló por, 3 dl tej, 2 vaníliás cukor. Elkészítés: A hozzávalókat felverjük, majd folpackkal kibélelt őzgeritícformáb0 önijiik rétegezve olvasztott étcsokoládéval. Ez­után fagyasztóba tesszük. •

Jó étvágyat kívánok! Bata Lászlóné

OLVASÓINKTÓL Tisztelt Olvasó! ,

Kedvenc „újszülöttünk", az Arany Trombila körüli teendők el­látásában - a szerkesztőség megtisztelő felkérésére - a jövőben én is részt vállaltam. Sem a lap indulásánál bábáskodó személyek, sem az írásokat be­küldők nem végeztek Havas tanár úr kommunikációs szakán. Feltehetően csak a jó szándék, a tenni akarás szolid kényszere le­hetett a motiváció, mely a jövőben arra inspirál, hogy a tájékoz­tatáson túl minél érdekesebbé, színesebbé, olvasmányosabbá váljon a lap. E szemponttól vezérelve a jövőben helyet kívánunk biztosítani - a már hagyományos és népszerű rovatok mellett - egy-egy a termé­szettel, erdővel, horgászattal, vadászattal kapcsolatos kisebb léleg­zetű írásoknak. Olyanoknak, melyeket nemcsak az érintettek, de a „civil lakosság" is szívesen olvas. Vállalva az úttörő szerepét, ez alkalommal megteszem én az el­ső szárnycsapást. Remélem, ezen felbuzdulva követőkre talá­lunk.

Ami az írás elé kívánkozik: ahogy az élet egyéb területén is nagy változások történtek, úgy a vadászatban is a vadászati jog földtulajdonhoz való kötésével felborult az eddigi gyakorlat. Ki­tűnően prosperáló, olykor 50-60 éves múlttal rendelkező társasá­gok szűntek és szűnnek meg. Akik valamely sportot, tevékenységet szenvedéllyel űznek, azo­kat különösen fájón és mélyen érintenek az ezzel kapcsolatos ne­gatív változások. Hogy mennyire, arról beszéljenek - személyes példámon keresztül - az alábbi aktuális sorok.

Búcsú az erdőtől Görnyedt háttal, megtört lélekkel ül a vadász egy korhadt tus-

kón, ölében békésen pihen fegyvere. Búcsúzni jött. Búcsúzni az erdőtől, búcsúzni 30 év emlékeitől. Egy régi kedves vadásztárs invitálta: „Gyere, köszönjünk el il­lendően a feketevízi erdőtől, a közös emlékektől, a fiatalságunk­tól! Két hét múlva másé lesz a terület. Ide már a lábunkat puská­val a hátunkon többé be nem tehetjük!"

Özönvízként tolulnak rá az emlékek: a bélaházi családi nyara­lások, telelések, a sok kedves vadászcimbora, a közös vadásza­tok soha nem felejthető emléke, az átvirrasztott éjszakák édes fá­radtsága, harminc év minden gyönyörűsége, keserve, sikere, ku­darca. A puskatusra pottyanó kövér könnycsepp hangjára eszmél. „Ej­nye no, Öregfiú! Hát nem dőlt össze a világ! Egyszer minden el­múlik, egyszer mindentől búcsút veszünk, végezetül még az éle­tünktől is. Mire föl hát ez a nagy búslakodás?!" - dorgálja belső énje. Kétségbeesve próbál kapaszkodót keresni.

Eszébe ötlik Trianon..., mikor Európa hiénái a nemzet tes­tét tépték, szaggatták darabokra. Mit érezhették vajon azok az emberek, akik este Magyarországon hajtották nyugovóra a fejü­ket, reggelre meg egy másik nemzet megtűrt polgáraként ébred­

tek!? Aztán gróf Esztcrházy Lászlóra gondol, akinek ez az erdő a tu­lajdona volt. Vajon ő mit érezhetett, mikor kiseperték a negyven szobás kastélyából és minden tulajdonából? Aki nem mellesleg - neves vadászember és híres vadgazda is volt. Mégis volt ereje, tartása, hogy méltatlan helyzetét elviselje. A háború alatt tiszttár­sai kinevelték, mikor tisztiszolgájától elsajátította a szíjgyártó mesterséget. A sors fintora, hogy a nehéz időkben éppen ez biz­tosította megélhetését. Az erdőgazdaság alkalmazásában a lovak hámját agyusztálta nyugdíjazásáig. Méltósággal viselte sorsát, és tudott a valamikori főrendből, a nagyhatalmú gróf úrból minden­ki „Laci bácsija" lenni.

Aztán eszébe ötlik gróf Széchenyi Zsigmond esete, miszerint a Rákosi éra egyik államtitkára egy vadászat alkalmával megkér­dezte tőle: „Zsiga bátyám, neked Burgerlandban nagybirtokos testvéred van, ugyan miért nem mentél már ki hozzá, hiszen itt­hon csak bántás ért, még lágerbe is csuktak?" Nagy példaképünk így válaszolt: „A Zsiga még csak ment volna, de a Széchenyi nem engedte!" Muszáj erőt meríteni a fenti példákból, meg kell tanulni az éle­tet elviselni számunkra méltatlan és sérelmes helyzetekben is. Mégis fájón sajdul fel benne a gondolat: e vadásztársaság több mint 60 éve megbonthatatlanul, irigylésre méltó és elismert mó­don gazdálkodott. Akkor miért hagyják szétszaggatni, feldara­bolni? Úgy tűnik, a kor hiénái ma sem tétlenkednek.

Emlékszik, amikor még ő viselte a felelősséget e közösségért, akkor is szemet vetettek már e területrészre. Azonban ő futott „fűhöz-fához", alkudott, érvelt, ha kellett fenyegetett, de a terü­letet egyben tartotta. Elvárható lenne a mai képviselőktől is ugyanez az igyekezet! Vagy talán hiányzik az önjelölt „man­agerekbői" az elődök példamutató állhatatossága, hiányoznak a gyökerek, hiányzik a több évtizedes múlt kötelezvénye? Vagy ta­lán egyszerűbb veszni hagyni? Könnyen jött, könnyen megy! Szégyen, hogy „békeidőben" ez megtörténhet!

Háborgó lelke úgy elragadja, hogy csak most veszi észre az előtte lévő völgykatlanon átsétáló dámokat. A beidegződés, a ru­tin vállba repíti a fegyvert. Mikor a szálkereszt a borjú oldalán táncol, csak akkor eszmél. Restelkedve ereszti vissza az ölébe a fegyvert. Majdnem megfeledkezett magáról, hiszen ma búcsúz­ni jött. Búcsúzni a Feketevízi erdőtől, annak lakóitól, az elmúlt harminc évtől, a vehemens ifjúságtól, mindattól a gazdagságtól, amit ez az erdő adott.

Amikor ismét könnybe lábad a szeme, feláll, és elindul az oly sokszor megjárt ösvényen a találkozóhely felé. Útközben az er­dő minden bokra, minden fája emlékekkel zsongja körül, még ezzel is nehezebbé téve az elválást. Harminc évvel ezelőtt zöld­fülű vadászként lépett először a feketevízi erdő ösvényére. Em­lékszik - mintha csak ma lenne - az első cserkelésre. Minden elágazásnál jeleket hagyott, hogy visszataláljon. Bezzeg most bekötött szemmel is hazatalálna bárhonnan. Csoda-e hát, ha ne­héz az elválás? Elnehezült léptekkel igyekszik a találkahely felé. Nem tud sza­badulni a torokszorító érzéstől, hogy itt vadászként minden lépése... az utolsó. Szinte megkönnyebbül, mikor meglátja a nagy fa árnyékában várakozó terepjárót. Ahogy a zárdugattyút hátrahúzza, meg sem lepődik, hogy a fegyver nem volt csőre töltve. Lám, még a sors is a „néma" búcsút tartotta helyénvaló­nak. Ahogy felpattan a zárfedél, és a töltények a tenyerébe po­tyognak, oly módon pattan el a szívét szorító bilincs. A tölté­nyekhez hasonlóan harminc év dédelgetett emléke kiömlik be-

(Folytatás a következő oldalon)

Page 8: 9 · A beszámoló végén Pintér Lajos kérte a három települést, hogy együtt lépjenek fel érdekeink védelmében. Közös sport és fehér asztal melletti kötetlen beszélgetéseket,

Araeív Trombita 8. oldal , * Acsteszer község havi lapja 2007. május

(Folytatás az előző oldalról)

lőle, liugy visszaadja a Feketevízi erdőnek, amitől ével; ala't uly nagylelkűen és önzetlenüLkapta.

Aztán a megrendült jáger fogadkozik- ha vadászként búcsúzni kényszerül is, azért az erdőjáró barát itt marad. -Ne kocsizzunk utoljára n;ég egy kört? - kérdezi az időkőzben .negerkező cimbora. -Én már nem szeretnék - hantja el szíves invitálását... A többit már nem mondja, csak gondolja: „Isten veled, Fskeíevízi erdő, annak minden dombja, völgye, minden kedves zuga, ösvénye, vadásszá válásom és ifjúságom néma, s mégis oly beszédes ta­núi. 1 ehet bárki az utód, a barátságunk örökre megmarad, és soha nem felejthető emlékként a szívemben őrzöm azt, amíg a sors engedi!"

Pintér Gábor

A N Y Á K NAPJA Köszöntés

Az életet ő adta nekünk. Neki van a legnagyobb szíve. Ő szeret minket a világon a legjobban. Ő nem más, mint a mi édesanyánk. Mikor gyermekek vagyunk, vigyáz ránk, óv, véd, félt min­ket. Jó hozzá odabújni, elmesélni neki örömünket, bána­tunkat.

Mikor felnőtté válunk, kimegyünk az élet végtelenjébe -távol tőle. Hiánya fáj nekünk.

Tiszteletet érdemel, soha ne feledd! Élj úgy, hogy soha ne bántsd meg, mert tudnod kell, hogy feláldozta az egész életét csak azért, hogy te emberré válhass! 1980-ban Szenes Iván fogalmazta meg legszebben az édesanyák köszöntését. Idézem most ezt, és ezzel KÖSZÖNTÖK MINDEN ÉDESANYÁT!

„ Úgy szeretném meghálálni, Két kezemmel megszolgálni Azt, hogy felnevelt, Dédelgetett Erő felett." (Gábor S. Pál - Szenes Iván)

Csóré István

Í1P P̂

FB1U3IVÍI.81 Kérjük a lakosságot, hogy 2007-ben is

támogassák adójuk 1%-ával az „Acsteszérért" Közalapítványt!

„Ácsteszérért" Közalapítvány 2887 Ácsteszér, Kossuth L. u. 45. Adószám: 18610374-1-11

w* J]

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK

KÖNYVTÁR Nyitva tartás: kedd: csütörtök:

16.30-17.30 16.30-17.30

HOLGYTORNA a volt kisiskola épületében:

kedd: 17.30-18.30 csütörtök: 17.30-18.30

BOLTOK, VENDÉGLŐ, FODRÁSZ Nyitva tartás: Paszicsnyuk- bolt: hétfő-péntek 7.00-16.30

szombat: 8.00-12.00

Ruff-bolt:

Erzsébet vendéglő

Fodrászat: Ruff Ilona

hétfő: 7.00-11.00 kedd-péntek: 7.00-16.00 szombat: 7.00-10.00

hétfő-szombat: 6.00-21.00 vasárnap: 7.00-20.30

hétfő 8.30-14.00 kedd 8.30-16.00 szerda 13.00- 19.00 csütörtök: zárva péntek: 10.00-17.00

2007 május l-jétől Dr. Horváth Károly, háziorvos és Dr. Horváth Károlyné, védőnő és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa nyugdíjba vonultak. A következő számunkban ők mesélnek az életükről.

Orvosi rendelés: Rendel Dr. Alföldi Ferenc Hétfő 12 órától Csütörtök 8 órától Ácsteszéren, a többi napon Súron

Arany Trombita Ácsteszér község havi lapja

Kiadásért felel: Önkormányzat, Ácsteszér Szerkesztők: Borbély Ilona, Gurdon András

Nyomda: Multi Grafi Kft Nagyigmánd Készült: 100 példányban