a beruházáso megvalósításárk a a mezőgazdaság...

1
VILÁG PROLETÁRJAT,EGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 195 szám 1976. augusztus 18., szerda Ara: 80 fillér A beruházások megvalósítására kell összpontosítani A CSOMIÉP munkája a megyei tanács végrehajtó bizottsága előtt A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága ülést gekre; a beruházások elő- tartott tegnap délelőtt Szegeden, dr. Perjést László tanács- készítésében jobb együttmű- elnök vezetésével. A testület megtárgyalta a Csongrád me- ködésre törekedjék a taná- gyei Tanácsi Építőipari Vállalat munkáját is. Török István csókkal; tegyen lépéseket a igazgató beszámolója és a megyei tanács vb építési, köz- munkásszállítás korszerűsité- lekedési, vízügyi, illetve terv- és pénzügyi osztályainak ki- egészítő jelentése alapján. A mezőgazdaság időszerű kérdései Dr. Kovács Imre miniszterhelyettes előadása Csongrádon E vállalatnak igen fontos munkafolyamatokat, ipari Baerepe van a Csongrád me- hátteret teremtsen építkezé- gyei építkezésekben, de min* seihez. Egyrészt ennek fejé- denekelőtt a tanács saját ter- ben, másrészt társadalmi el- veinek, beruházásainak raegr várásból jogosan támasztja valósításában. Fejlesztését a a vállalattal szemben azt a tanács ennek megfelelően se- követelményt, hogy a tanácsi giti és kíséri figyelemmel, beruházások megvalósítására Ma már eleterös'a vállalat- összpontosítsa erejét. A hetvenes evek elejen vesz A végrehajtó bizottság el* tesegesen gazdalkcrfott meg ismeresét fejpzte ki a v & alla . oe 1973-tol megszilárdult vezPtóin J ek és min den helyzete, s terme ese dolgozójanak a v állalatfei- 19,0-hez kepest 168 szazalek- lesztésben elért eredménye- lakás ép.tese szerepel. E szá- ra növekedett. Munkajanak kért ugyanakkt>r újabb el mok tükrözik a vállalat fa- min tegy fele a lakásépítési vára ' soUat is megfogalmazott lelősségét. Remélhetően na- programot szolgaija, de ipa- _ neveaetesen: kapacitásfej- Kvobb lesz majd a vállalat rí, kereskedelmi, igazgatasi, ]esztéssel se gítse az ötéves részvétele a tanácsi intézmé- rnűvelődési és oktatási épít- terv megei építőipari fel- nvek 'óvodák iskolák) óni. kezese, is .gen jelentősek. adatainak megoldását; a Kgyedul a felújítási es kar- - * , bantartási építési munkák- technológiai fejlesztést folv- ban szerény a részvétele — tassa, de közben legyen fi- sé érdekében; nagyobb részt vállaljon a tanácsi intézmé- nyek és lakóházak felújításá- ból és karbantartásából; Sze- geden nagyobb aktivitást fejtsen ki a várospolitikai jelentőségű építkezések elő- segítésében ; bérgazdálkodá- sában törekedjék a lehetősé- gek maximális kihasználásá- ra, a bérszínvonalbeli elma- radás pótlására. Az V. ötéves tervben a CSOMIÉP termelési terve 1 milliárd 692 millió forint. Ezen belül több mint 2 ezer nyek (óvodák, iskolák) épí- tésében és ezek karbantar- tásában, felújításában is a megyei tanács végrehajtó bi Érkeznek a szovjet berendezések Újjáépítik a komáromi Kőolaj-feldolgozót sal megteremtik a feltételeit annak, hogy a komáromi vál- lalat továbbra is megtartsa elsődleges szerepét a hazai kőolajfeldolgozó iparban. (MTI) zottságának erre is kötelező teljes termelésének mindösz. gyelemmel az építési költsé- határozatai nyomán. Bze 1 százalékát teszi ki. Az építőipar mindennapos gondjai viszont fokozottan tetten érhetők a CSOMTEP- nél. Igen nagy a munkaerő- aramlás (1975-ben a munká- sok 47.5 százalékát érintette), js ez jórészt az alacsonyabb bérszínvonallal, a munkás- szállítás és a szociális ellá- tás elmaradt színvonalával magyarázható. A gépesítés- ben is az utóbbi évek hoz- tak komolyabb változást. Mégis számos nagy munká- val iratkozott fel a CSO- MIÉP az építkezések megyei krónikájába: Csongrádon OTP lakónegyedet, áruházat. Szentesen a Klauzál téri la- kónegyedet, Hódmezővásár- helyen munkáslakásokat, ke- reskedelmi és vendéglátó szakiskolát épített, Szegeden a tömbrekonstrukciót segítet- te elő. A községek is gazda- godtak a vállalat segítségé- vel: Rúzsán és Domaszéken iskolát, Sándorfalván és Mindszenten lakásokat épí- tett, de nem dicsérik Kis- kundorozsmán és Kisteleken a lakásépítés késedelmei miatt. A CSOMIÉP az ötödik öt- éves tervben kapacitásának 40—50 százalékát a tanácsi építkezésekre szánja, me- lyeknek megvalósításához gondos előkészítésre van szükség. A várakozáshoz ké- pest azonban így is adós ma- rad, mert legalább 150 mil- lió forint értékű munkát nem tud felvállalni Szege- den, a szegedi járásban, Hódmezővásárhelyen és Szentesen. A Csongrád me- gyei tanács 34 millió fo- rint vissza nem téríten- fejlesztési alap támoga- tást ad a CSOMIÉP-nek, hogy fejleszthesse technoló- giáját, gépesíthessen újabb Megérkeztek a Szovjet- unióból a komáromi Kő- olaj-feldolgozó felújításához szükséges első berendezések, s ezzel az egész népgazda- ság szempontjából jelentős beruházás kezdődött meg a vállalatnál. A tervidőszak végéig több régi üzemet fel- újítanak. A nagyszabású munkát az teszi szükségessé, hogy a vállalat telepein el-' használódtak a berendezé- sek. Ilyen körülmények kö- zött már nem volt gazdasá- gos a munka néhány üzem- ben, és beszüntették a ter- melést. Leállították például a benzinreformáló, a paraffin- gyártó és a kenőolaj re- desztillációs üzemeket. A ré- gi gyárrészlegek mielőbbi' rekonstrukcióját különösen sürgeti, hogy az országban ez a vállalat rendelkezik a kőolaj-feldolgozó technológia legszélesebb vertikumával. Sokféle kiváló minőségű kő- olajfinomítványt készítenek, berendezkedtek a speciális igények kielégítésére is. Az új tervek szerint a nagyszabású rekonstrukciót két ütemben valósítják meg. Az első szakaszban, 1980-ig 1,1 milliárd forintot költenek építkezésekre, szerelésekre. Az első ütemben, az 1,1 milliárd forintos beruházás- A mezőgazdaság időszerű kérdéseinek megbeszélésére hívta Csongrádra a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, az ag- ráregyesület megyei szerveze- te és a termelőszövetkezetek területi szövetsége megyénk mezőgazdasági szakembereit. A tegnap délelőtt tartott ta- nácskozáson dr. Kovács Im- re mezőgazdasági és élelme- zésügyi miniszterhelyettes tartott előadást ötödik ötéves tervünk indulásának tapasz- talatairól, az idei esztendő eredményéről és gondjairól, és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Részt vett a ta- nácskozáson dr. Kakuszi László, a megyei pártbizott- ság munkatársa, és Szilágyi Ernő, a megyei tanács osz- tályvezetője is. Részletezve a mezőgazda- ság különböző ágazatainak munkáját, arról beszélt elő- adása bevezetőjében a mi- niszterhelyettes, hogy meg- alapozott üzemi terveket ké- szítettek a termelőszövetke- zetek és állami gazdaságok, és az eddigi munka bizonyít- ja, mindent megtesznek a terv végrehajtásáért. Aggo- dalomra való okkal bőven szolgált ez az év, a kései fagy »s a szigorú aszály kárai na- gyok, de az aratás befejezé- se után újra bizakodó a han- gulat a mezőgazdaság dolgo- zói között. Gabonából több termett, mint amennyire szá- mítottunk, a hazai ellátás mellett exportkötelezettsége- inket is kiváló minőségű bú- zával tudjuk teljesíteni. Az utóbbi három hét az aszály pusztításán is enyhített, és sokat tettek a gazdaságok, hogy a veszteségeket másod- vetéssel pótolják. Változatlanul gondot okoz a kertészet, a szőlő- és gyü- mölcstermelés. A fagyok és a szárazság egyaránt ezt az ágazatot károsította legjob- ban, de tovább élnek a ko- rábbi évek problémái is. In- tézkedések sora segíti a meg- termelt zöldségfélék zavar- talan átvételét, de szükség van a felvásárló kereskede- lem szervezetének korszerű- sítésére is. A nagyüzemek támogatása nélkül a kisgazdaságok sem tudnának annyit termelni és olyan minőségű árut piacra szállítani, amennyire a nép- gazdaságnak szüksége van. A kormányzati intézkedések ab- ból az alapállásból indulnak, hogy a jelentős többletmun- kával, családi segítséggel szerzett többletjövedelem tisz- tességes bére az érte dolgo- zóknak, ez a munka elisme- rést és megbecsülést érdemel. Várható még néhány intéz- kedés, de továbbra is szük- ség van arra. hogy a közös gazdaságok céltudatosan se- gítsék a körzetükhöz tartozó kisgazdaságokat. Kérdésekre válaszolva arra is utalt a miniszterhelyettes, hogy a szarvasmarha-tenyész- tésben rövid idő alatt gazda- ságosan tenyészthető fajták- kal váltják fel a hasznot nem hozó teheneket, de megemlí- tette azt is. hogy néhány gaz- daságban tartási szakszerűt- lenségek miatt a külföldről hozott jól tejelő fajták sem oldották meg a korábbi gon- dot. A Belkereskedelmi Mi- nisztériummal és a SZŐ- VOSZ-szal együttműködve 1 dolgozzák ki a felvásárló ke- reskedelem korszerűsítésének módozatait: olyan változáso- kat terveznek, amely garan- cia a központi akarat törés nélküli érvényesülésére. Több úgynevezett nehéz és félne- héz erőgépre van szüksége a mezőgazdaságnak, a hiányok pótlásáról gondoskodtak, vár- ható, hogy ezek a gépek az őszi nagy munkák idején már dolgozhatnak is. A zöld- ségtermesztés gépeinél szem előtt tartják, hogy az új gé- pekhez géppel betakarítható fajták is rendelkezésre áll- janak. A miniszterhelyettes azzal a következtetéssel zár- ta előadását, hogy a kedve- zőtlen körülmények ellenére biztosítani kell, és tudjuk is biztosítani a gazdálkodás za- vartalanságát. Az időlegesen nehéz helyzetbe került szö- vetkezetek év végéig jól szer- vezett munkával segíteni tudnak magukon, és ha kell, központi támogatásra is szá- mithatnak. Azért is szükség van erre, mert az ötéves terv célkitűzéseit csak az eredmé- nyes gazdálkodás föltételei- nek megteremtésével valósít- hatjuk meg. Befejeződött az Ifjú Gárda-szemle Kedden Kaposvárott befe- különböző vetélkedőkön vet- jeződött a hetedik országos tek r é S zt és a házigazdák Ifjú Gárda-szemle háromna- jóvoltábó , sok Kép élmény- pos eseménysorozata. Az or- ...... szág valamennyi megyéjéből nyel gazdagodva térhettek idesereglett Uju gárdisták vissza szűkebb hazájukba. r]K ' j p I l w R P l H I ••ir íiiHb -; fii üüíflHEJ tpM r*. B pMs.w SS • 'tfe tx faBraslllSBHF I§ i-S < v - ifL Jm . Mm IsPIr J JI4/ ] Pi^yal BfijrTfflm'm WtíE^BI Wv^Smm^^mm Ujabb kedvezmények a kistermelői állattarfáshoz Közműalagufat építenek a Gellérthegy gyomrában, amely összeköti a Gellért, a Rudas és a Rác fürdőket. A mun- kálatok során már sikerült két, 43 Celsius-fok hőmérsékletű hévizet adó forrást feltárni és bekapcsolni a gyógyvíz- hálózatba. További négy víznyerő hely kialakítását meg- kezdték. A szökevény források vizének „befogása" jelen- tősen javítja a gyógyvízhozamot. A csaknem egy kilométer hosszú közműalagút utolsó száz méterénél tartanak az építők A Magyar Közlöny 62. számában megjelent a me- zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelete a mező- gazdasági termények, álla- tok és állati termékek fel- vásárlási áráról szóló és ed- dig érvényben levő rendelet módosításáról és kiegészíté- séről. A rendelet intézkedik a mezőgazdasági kisterme- lők hízott sertéseinek felvá- vásárlásánál a több éves szerződéses felár bevezeté- séről, és további kedvez- ményként lehetővé teszi a hízott sertések felvásárlásá- nál a mennyiségi felár kifi- zetését Több éves szerződéses fel- ár azokat a mezőgazdasági kistermelöket illeti meg, akik felvásárló vállalattal, felvá- sárlást végző mezőgazdasá- gi nagyüzemmel (állami gazdaság, tsz, mezőgazdasá- gi szakszövetkezet), AFÉSZ- szel 1977. január 1. utáni átadásra legalább 3 éves időtartamra kötnek hízott sertésre termékértékesítési szerződést. (Természetesen ennél hosszabb időtartamra is lehet szerződést kötni, miután nyilvánvaló, hogy példáuf egy ötéves szerző- dés még nagyobb biztonsá- got jelent a termelésben és az értékesítésben egyaránt.) Ez az intézkedés azt jelen- ti. hogy a felvásárló állami es szövetkezeti szervezetek a rendelet megjelenését kö- vetően azonnal hozzáláthat- nak a hízott sertések átadá- sára vonatkozó szerződések megkötéséhez. Tekintettel arra, hogy a több éves ter- mékértékesítési szerződés alapján 1977-ben az első évi teljesítés után járó felár i fizethető, az 197G.kap meg. kötésre kerülő több éves szerződésekben úgy helyes megállapodni, hogy a hízott sertés átadásának kezdő időpontja 1977. január 1-ét követő időben legyen esedé- kes. Természetesen 1977- ben is köthető több éves termékértékesítési szerződés, azzal a kikötéssel, hogy a kistermelő által az első év- re vállalt teljesítés 1977. december 31-ig megtörténik. A több éves szerződéses felár összege az első évi tel- jesítésnél kilónként 0,50 fo- rint, a második évinél egy forint, a harmadik évi tel- jesítésnél és a három évnél hosszabb időtartamra kötött szerződés alapján, valamint a szerződés lejártát követő évtől folyamatos teljesítésre kötött szerződés alapján minden további évi teljesí- tésnél kilónként 1,50 forint. (A kistermelőt tehát a z el- ső kettőt követő években a több éves termékértékesítési szerződés alapján folyama- tosan átadott hízott sertés minden kilogrammja után 1,50 forintos szerződéses felár illeti meg.) A rendelet általánosság- ban valamennyi mezőgazda- sági termékre, állatra, és állati termékre kötött több éves termékértékesítési szer- ződésről kimondja: h a a ter melő a több éves szerződési ben vállalt kötelezettségé- nek valamelyik évben nem tesz eleget, úgy a bban az évben a szerződéses felár nem illeti meg A rendelet mennyiségi fel- ár kifizetését is lehetővé tette. Ennek összege kilón- ként egy forint,, ez az ösz- szeg a felvásárlási alap- áron felül jar.

Upload: others

Post on 10-Mar-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

VILÁG PROLETÁRJAT,EGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 195 szám

1976. augusztus 18.,

szerda Ara:

80 fillér

A beruházások megvalósítására kell összpontosítani

A CSOMIÉP munkája a megyei tanács végrehajtó bizottsága előtt

A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága ülést gekre; a beruházások elő-tartott tegnap délelőtt Szegeden, dr. Perjést László tanács- készítésében jobb együttmű-elnök vezetésével. A testület megtárgyalta a Csongrád me- ködésre törekedjék a taná-gyei Tanácsi Építőipari Vállalat munkájá t is. Török István csókkal; tegyen lépéseket a igazgató beszámolója és a megyei tanács vb építési, köz- munkásszállítás korszerűsité-lekedési, vízügyi, illetve terv- és pénzügyi osztályainak ki-egészítő jelentése alapján.

A mezőgazdaság időszerű kérdései Dr. Kovács Imre miniszterhelyettes előadása Csongrádon

E vállalatnak igen fontos munkafolyamatokat, ipari Baerepe van a Csongrád me- hátteret teremtsen építkezé-gyei építkezésekben, de min* seihez. Egyrészt ennek fejé-denekelőtt a tanács sa já t ter- ben, másrészt társadalmi el-veinek, beruházásainak raegr várásból jogosan támasztja valósításában. Fejlesztését a a vállalattal szemben azt a tanács ennek megfelelően se- követelményt, hogy a tanácsi giti és kíséri figyelemmel, beruházások megvalósítására Ma már e le te rös 'a vállalat- összpontosítsa erejét. A hetvenes evek elejen vesz A v é g r e h a j t ó bizottság el* tesegesen gazdalkcrfott m e g i s m e r e s é t f e j p z t e k i a v

&a l l a .

oe 1973-tol megszilárdult v e z P t ó i nJ

e k é s m i n d e n helyzete, s terme ese d o l g o z ó j a n a k a vállalatfei-

19,0-hez kepest 168 szazalek- l e s z t é s b e n e l é r t eredménye- lakás ép.tese szerepel. E szá-ra növekedett. Munkajanak k é r t u g y a n a k k t > r ú jabb el m o k tükrözik a vállalat fa-min tegy fele a lakásépítési v á r a ' s o U a t i s megfogalmazott lelősségét. Remélhetően na-programot szolgaija, de ipa- _ n e v e a e t e s e n : kapacitásfej- Kvobb lesz majd a vállalat rí, kereskedelmi, igazgatasi, ] e s z t é s s e l s egítse az ötéves részvétele a tanácsi intézmé-rnűvelődési és oktatási épít- t e r v m e g e i építőipari fel- n v e k 'óvodák iskolák) óni. kezese, is .gen jelentősek. a d a t a i n a k megoldását; a Kgyedul a felújítási es kar- - * , bantartási építési munkák- technológiai fejlesztést folv-ban szerény a részvétele — tassa, de közben legyen fi-

sé érdekében; nagyobb részt vállaljon a tanácsi intézmé-nyek és lakóházak felújításá-ból és karbantartásából; Sze-geden nagyobb aktivitást fejtsen ki a várospolitikai jelentőségű építkezések elő-segítésében ; bérgazdálkodá-sában törekedjék a lehetősé-gek maximális kihasználásá-ra, a bérszínvonalbeli elma-radás pótlására.

Az V. ötéves tervben a CSOMIÉP termelési terve 1 milliárd 692 millió forint. Ezen belül több mint 2 ezer

nyek (óvodák, iskolák) épí-tésében és ezek karbantar-tásában, felújításában is a megyei tanács végrehajtó bi

Érkeznek a szovjet berendezések

Újjáépítik a komáromi Kőolaj-feldolgozót

sal megteremtik a feltételeit annak, hogy a komáromi vál-lalat továbbra is megtartsa elsődleges szerepét a hazai kőolajfeldolgozó iparban.

(MTI)

zottságának erre is kötelező teljes termelésének mindösz. gyelemmel az építési költsé- határozatai nyomán. Bze 1 százalékát teszi ki.

Az építőipar mindennapos gondjai viszont fokozottan tetten érhetők a CSOMTEP-nél. Igen nagy a munkaerő-aramlás (1975-ben a munká-sok 47.5 százalékát érintette),

js ez jórészt az alacsonyabb bérszínvonallal, a munkás-szállítás és a szociális ellá-tás elmaradt színvonalával magyarázható. A gépesítés-ben is az utóbbi évek hoz-tak komolyabb változást. Mégis számos nagy munká-val iratkozott fel a CSO-MIÉP az építkezések megyei krónikájába: Csongrádon OTP lakónegyedet, áruházat. Szentesen a Klauzál téri la-kónegyedet, Hódmezővásár-helyen munkáslakásokat, ke-reskedelmi és vendéglátó szakiskolát épített, Szegeden a tömbrekonstrukciót segítet-te elő. A községek is gazda-godtak a vállalat segítségé-vel: Rúzsán és Domaszéken iskolát, Sándorfalván és Mindszenten lakásokat épí-tett, de nem dicsérik Kis-kundorozsmán és Kisteleken a lakásépítés késedelmei miatt.

A CSOMIÉP az ötödik öt-éves tervben kapacitásának 40—50 százalékát a tanácsi építkezésekre szánja, me-lyeknek megvalósításához gondos előkészítésre van szükség. A várakozáshoz ké-pest azonban így is adós ma-rad, mert legalább 150 mil-lió forint értékű munkát nem tud felvállalni Szege-den, a szegedi járásban, Hódmezővásárhelyen és Szentesen. A Csongrád me-gyei tanács 34 millió fo-rint vissza nem téríten-dő fejlesztési alap támoga-tást ad a CSOMIÉP-nek, hogy fejleszthesse technoló-giáját, gépesíthessen újabb

Megérkeztek a Szovjet-unióból a komáromi Kő-olaj-feldolgozó felújításához szükséges első berendezések, s ezzel az egész népgazda-ság szempontjából jelentős beruházás kezdődött meg a vállalatnál. A tervidőszak végéig több régi üzemet fel-újí tanak. A nagyszabású munkát az teszi szükségessé, hogy a vállalat telepein el- ' használódtak a berendezé-sek. Ilyen körülmények kö-zött már nem volt gazdasá-gos a munka néhány üzem-ben, és beszüntették a ter-melést. Leállították például a benzinreformáló, a paraff in-gyártó és a kenőolaj re-desztillációs üzemeket. A r é -gi gyárrészlegek mielőbbi' rekonstrukcióját különösen sürgeti, hogy az országban ez a vállalat rendelkezik a kőolaj-feldolgozó technológia legszélesebb vertikumával. Sokféle kiváló minőségű kő-olajfinomítványt készítenek, berendezkedtek a speciális igények kielégítésére is.

Az ú j tervek szerint a nagyszabású rekonstrukciót két ütemben valósítják meg. Az első szakaszban, 1980-ig 1,1 milliárd forintot költenek építkezésekre, szerelésekre.

Az első ütemben, az 1,1 milliárd forintos beruházás-

A mezőgazdaság időszerű kérdéseinek megbeszélésére hívta Csongrádra a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, az ag-ráregyesület megyei szerveze-te és a termelőszövetkezetek területi szövetsége megyénk mezőgazdasági szakembereit. A tegnap délelőtt tartott ta-nácskozáson dr. Kovács Im-re mezőgazdasági és élelme-zésügyi miniszterhelyettes tartott előadást ötödik ötéves tervünk indulásának tapasz-talatairól, az idei esztendő eredményéről és gondjairól, és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Részt vett a ta-nácskozáson dr. Kakuszi László, a megyei pártbizott-ság munkatársa, és Szilágyi Ernő, a megyei tanács osz-tályvezetője is.

Részletezve a mezőgazda-ság különböző ágazatainak munkáját , arról beszélt elő-adása bevezetőjében a mi-niszterhelyettes, hogy meg-alapozott üzemi terveket ké-szítettek a termelőszövetke-zetek és állami gazdaságok, és az eddigi munka bizonyít-ja, mindent megtesznek a terv végrehajtásáért. Aggo-dalomra való okkal bőven szolgált ez az év, a kései fagy »s a szigorú aszály kárai na-gyok, de az aratás befejezé-se után ú j ra bizakodó a han-gulat a mezőgazdaság dolgo-zói között. Gabonából több termett, mint amennyire szá-mítottunk, a hazai ellátás mellett exportkötelezettsége-inket is kiváló minőségű bú-zával tudjuk teljesíteni. Az utóbbi három hét az aszály pusztításán is enyhített, és sokat tettek a gazdaságok, hogy a veszteségeket másod-vetéssel pótolják.

Változatlanul gondot okoz a kertészet, a szőlő- és gyü-mölcstermelés. A fagyok és

a szárazság egyaránt ezt az ágazatot károsította legjob-ban, de tovább élnek a ko-rábbi évek problémái is. In-tézkedések sora segíti a meg-termelt zöldségfélék zavar-talan átvételét, de szükség van a felvásárló kereskede-lem szervezetének korszerű-sítésére is.

A nagyüzemek támogatása nélkül a kisgazdaságok sem tudnának annyit termelni és olyan minőségű árut piacra szállítani, amennyire a nép-gazdaságnak szüksége van. A kormányzati intézkedések ab-ból az alapállásból indulnak, hogy a jelentős többletmun-kával, családi segítséggel szerzett többletjövedelem tisz-tességes bére az érte dolgo-zóknak, ez a munka elisme-rést és megbecsülést érdemel. Várható még néhány intéz-kedés, de továbbra is szük-ség van arra. hogy a közös gazdaságok céltudatosan se-gítsék a körzetükhöz tartozó kisgazdaságokat.

Kérdésekre válaszolva ar ra is utalt a miniszterhelyettes, hogy a szarvasmarha-tenyész-tésben rövid idő alatt gazda-ságosan tenyészthető fa j ták-kal vál t ják fel a hasznot nem hozó teheneket, de megemlí-tette azt is. hogy néhány gaz-daságban tartási szakszerűt-lenségek miatt a külföldről

hozott jól tejelő faj ták sem oldották meg a korábbi gon-dot. A Belkereskedelmi Mi-nisztériummal és a SZŐ-VOSZ-szal együttműködve1

dolgozzák ki a felvásárló ke-reskedelem korszerűsítésének módozatait: olyan változáso-kat terveznek, amely garan-cia a központi akarat törés nélküli érvényesülésére. Több úgynevezett nehéz és félne-héz erőgépre van szüksége a mezőgazdaságnak, a hiányok pótlásáról gondoskodtak, vár-ható, hogy ezek a gépek az őszi nagy munkák idején már dolgozhatnak is. A zöld-ségtermesztés gépeinél szem előtt tar t ják, hogy az ú j gé-pekhez géppel betakarítható fa j ták is rendelkezésre áll-janak. A miniszterhelyettes azzal a következtetéssel zár-ta előadását, hogy a kedve-zőtlen körülmények ellenére biztosítani kell, és tudjuk is biztosítani a gazdálkodás za-vartalanságát. Az időlegesen nehéz helyzetbe került szö-vetkezetek év végéig jól szer-vezett munkával segíteni tudnak magukon, és ha kell, központi támogatásra is szá-mithatnak. Azért is szükség van erre, mert az ötéves terv célkitűzéseit csak az eredmé-nyes gazdálkodás föltételei-nek megteremtésével valósít-hat juk meg.

Befejeződött az Ifjú Gárda-szemle Kedden Kaposvárott befe- különböző vetélkedőkön vet-

jeződött a hetedik országos tek réSzt és a házigazdák I f jú Gárda-szemle háromna- j ó v o l t á b ó , s o k K é p élmény-pos eseménysorozata. Az or- . . . . . . szág valamennyi megyéjéből nyel gazdagodva térhettek idesereglett Uju gárdisták vissza szűkebb hazájukba.

r]K ' j p I l w R P l H I

••ir íiiHb -; fii

üüíflHEJ tpM

• r*. B pMs.w SS • 'tfe tx faBraslllSBHF I§ i-S

< v - ifL Jm . Mm

IsPIr J JI4/ ] Pi^yal BfijrTfflm'm WtíE BI Wv^Smm^^mm

Ujabb kedvezmények a kistermelői állattarfáshoz

Közműalagufat építenek a Gellérthegy gyomrában, amely összeköti a Gellért, a Rudas és a Rác fürdőket. A mun-kálatok során már sikerült két, 43 Celsius-fok hőmérsékletű hévizet adó forrást feltárni és bekapcsolni a gyógyvíz-hálózatba. További négy víznyerő hely kialakítását meg-kezdték. A szökevény források vizének „befogása" jelen-tősen javítja a gyógyvízhozamot. A csaknem egy kilométer hosszú közműalagút utolsó száz méterénél tartanak az

építők

A Magyar Közlöny 62. számában megjelent a me-zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelete a mező-gazdasági termények, álla-tok és állati termékek fel-vásárlási áráról szóló és ed-dig érvényben levő rendelet módosításáról és kiegészíté-séről. A rendelet intézkedik a mezőgazdasági kisterme-lők hízott sertéseinek felvá-vásárlásánál a több éves szerződéses felár bevezeté-séről, és további kedvez-ményként lehetővé teszi a hízott sertések felvásárlásá-nál a mennyiségi felár ki f i -zetését

Több éves szerződéses fel-ár azokat a mezőgazdasági kistermelöket illeti meg, akik felvásárló vállalattal, felvá-sárlást végző mezőgazdasá-gi nagyüzemmel (állami gazdaság, tsz, mezőgazdasá-gi szakszövetkezet), AFÉSZ-szel 1977. január 1. utáni átadásra legalább 3 éves időtartamra kötnek hízott sertésre termékértékesítési szerződést. (Természetesen ennél hosszabb időtartamra is lehet szerződést kötni, miután nyilvánvaló, hogy példáuf egy ötéves szerző-dés még nagyobb biztonsá-got jelent a termelésben és az értékesítésben egyaránt.)

Ez az intézkedés azt jelen-ti. hogy a felvásárló állami es szövetkezeti szervezetek a rendelet megjelenését kö-vetően azonnal hozzáláthat-nak a hízott sertések átadá-sára vonatkozó szerződések megkötéséhez. Tekintettel arra, hogy a több éves ter-mékértékesítési szerződés alapján 1977-ben az első évi teljesítés után járó felár

i fizethető, az 197G.kap meg.

kötésre kerülő több éves szerződésekben úgy helyes megállapodni, hogy a hízott sertés átadásának kezdő időpontja 1977. január 1-ét követő időben legyen esedé-kes. Természetesen 1977-ben is köthető több éves termékértékesítési szerződés, azzal a kikötéssel, hogy a kistermelő által az első év-re vállalt teljesítés 1977. december 31-ig megtörténik.

A több éves szerződéses felár összege az első évi tel-jesítésnél kilónként 0,50 fo-rint, a második évinél egy forint, a harmadik évi tel-jesítésnél és a három évnél hosszabb időtartamra kötött szerződés alapján, valamint a szerződés lejártát követő évtől folyamatos teljesítésre kötött szerződés alapján minden további évi teljesí-tésnél kilónként 1,50 forint. (A kistermelőt tehát a z el-ső kettőt követő években a több éves termékértékesítési szerződés alapján folyama-tosan átadott hízott sertés minden kilogrammja után 1,50 forintos szerződéses felár illeti meg.)

A rendelet általánosság-ban valamennyi mezőgazda-sági termékre, állatra, és állati termékre kötött több éves termékértékesítési szer-ződésről k imondja: h a a ter melő a több éves szerződési ben vállalt kötelezettségé-nek valamelyik évben nem tesz eleget, úgy a bban az évben a szerződéses felár nem illeti m e g

A rendelet mennyiségi fel-ár kifizetését is lehetővé tette. Ennek összege kilón-ként egy forint,, ez az ösz-szeg a felvásárlási alap-áron felül jar.