a cimbi mÁsik arca - batortabor.hu · fontos barátokért a leghálásabbak. 2010 óta saját...

15
SCHEURING ISTVáN Az emberi együttműködés evolúciós hátterét kutatja, vagyis annak keresi az okát, hogy miért élünk közössé- gekben. Tavaly a fizikához és termé- szethez legközelebb álló rejtekerdő programot újította meg, tette fizikai kísérletekkel izgalmassá a gyerekek számára. Három felnőtt gyerek apu- kájaként jelentkezett cimbinek, azóta egyik lánya is csatlakozott a stábhoz. Igyekszik minél több időt a táboro- zók közelében tölteni, mert úgy érzi, akkor lehet igazán meglátni a tábor lényegét. FOTó: KALLOS BEA Köszönet: Csanádi Márton, Szakolczai Richárd és Cross Media Studio BIOFIZIKUS, AZ MTA DOKTORA REJTEKERDőS CIMBI A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

Upload: others

Post on 13-Sep-2019

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Scheuring iStván

Az emberi együttműködés evolúciós hátterét kutatja, vagyis annak keresi az okát, hogy miért élünk közössé-gekben. Tavaly a fizikához és termé-szethez legközelebb álló rejtekerdő programot újította meg, tette fizikai kísérletekkel izgalmassá a gyerekek számára. Három felnőtt gyerek apu-kájaként jelentkezett cimbinek, azóta egyik lánya is csatlakozott a stábhoz. Igyekszik minél több időt a táboro-zók közelében tölteni, mert úgy érzi, akkor lehet igazán meglátni a tábor lényegét.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

BioFiziKuS, az Mta doKtora rejteKerdőS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

ágoSton dorKa

Menedzser a táborban és azon kívül is. 20 éve a gyógyszeriparban dol-gozik, jelenleg egy gyógyszergyártó cég gasztroenterológiai részlegéért felel. A táborban ő szerzi be a prog-ramok lebonyolításához szükséges eszközöket. Akkor kezdett önkén-teskedni, mikor két felnőtt gyereke kirepült a családi fészekből. A tábo-rozó gyerekek tanították meg neki, hogy félelmeink legyőzésével tudjuk tágítani határainkat.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

MarKetingMenedzSer BeSzerző ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

dr. Benyó gáBor

Jelen volt a legelső pillanatoknál, amikor az alapító gárda egy kór-ház padlástéri szobájában fektette le a Bátor Tábor alapjait. 2002-ben volt először tábori orvos, gyakorlati-lag ugyanazt csinálja kint, mint bent, csak más környezetben. Szerinte a táborban a gyerekek sokkal inkább saját magukat tudják adni, önállób-bak, bátrabbak, újra önfeledten játsz-hatnak. Sőt, ő is másképp néz rájuk egy közös turnus után: nem beteg-nek, hanem egyszerűen gyereknek látja őket.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

orvoS táBori orvoS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

nándorFi cSalád

Viki és Máté között nagy az egyetér-tés, ha a táborról van szó. Mindket-ten a médiában dolgoznak: Viki szer-kesztő, Máté jelenleg képszerkesztő. Mátét Viki hívta a táborba beugrós fotósnak, és végül három alkalom-mal is együtt fotóztak. Merthogy mindketten fotós cimbik. Élvezték, hogy tíz napig gyerekek zsongják őket körül, és utólag mindketten a csodás emlékekért és a kedves és fontos barátokért a leghálásabbak. 2010 óta saját gyerkőceiket terelge-tik az élet útján: Borit és Petit.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

viKi: SzerKeSztő, Máté: KépSzerKeSztő, Bori éS peti viKi éS Máté: FotóS ciMBi, Bori éS peti

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

dr. cSerny andráS

Szereti a törvények világát, és azt is, hogy a táborban ettől eltávolodhat. Barátai hatására jelentkezett cimbo-rának, és rögtön elvarázsolta a tábor megnyugtató légköre. Ahogy ő fo-galmaz: a tábornak egészen mások a zajai, hangjai, mint a külvilágnak. Zenész cimbi. Azt tapasztalja, keve-sen érzik magukban a bátorságot, hogy kilépjenek a komfortzónájuk-ból, és jelentkezzenek önkéntesnek, de szerinte csak egyszer kell eldön-teni, és ez a legjobb döntés, amit egy ember meghozhat.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

jogáSz zenéSz ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

vároSi vera

2009 óta a Bátor Tábor önkéntese. A „való világban” egy olajipari cég-nél a szeizmikus kutatások bizton-ságos hátteréért felel. A tábor neki egy energiabomba a hétköznapokra, ahol cimbitársaitól megtanulta azt is, hogy a jó fejségnek nincsenek hatá-rai, az ember mindig tud még ked-vesebb, pozitívabb lenni.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

olajipari cégnél neMzetKözi KapcSolatoKért Felel lengyel tolMácS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

BrutovSzKy gaBriella

Eredetileg pedagógus, mellette nő-félyként szórakoztatja az esküvői vendégsereget. Nőfély, azaz vőfély-nő, nő vőfély. Színészkedésre vá-gyott, színjátszós cimbi lett belőle, mert szeret játszani, jelmezbe bújni. Hitvallása szerint egy jó cimbi min-dent megold a kreativitásával.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

nőFély SzínjátSzóS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

antal Szilvia

A szélsőségek embere: civil életében börtönrabokkal foglalkozik, szabad idejében beteg gyerekekkel. Szívé-ben megfér a két különböző terü-let, hiszen a cél azonos: azért tenni, hogy ne a múlt határozza meg a jö-vőt. 2004-ben kezdett cimbiskedni, szinte a kezdetektől látta a tábor fej-lődését, amire büszke is. Házi cimbi-ként a nap 24 órájában a gyerekekkel van, így azt is a saját szemével látja, hogyan nyílnak meg, mosolyognak és mernek egyre többet a kezdet-ben bátortalan gyerekek.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

ügyéSz házi ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

dávid luca

Látványtervezőnek tanul, így a kinti világban is sokat ragaszt, vág, varr, mégis sok új kihívással szembesül a táborban. Szíve csücske a bábké-szítés, tíz éven belül egy olyan szer-vezetet szeretne létrehozni, ahol a művészetét terápiás célokra tudja használni. Kivételes közegnek tekinti a tábort, ahol a gyerekek villámgyor-san hagyják maguk mögött a min-dennapok gondjait, és ahol a cimbik együttműködésének alapja, hogy barátokként kezelik egymást isme-retlenül is.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

látványtervező KézMűveS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

vigyiKán györgy

Az egek és a színpad ura. Jelenleg lé-giforgalom-irányítónak tanul, ő fogja biztosítani, hogy a repülők ne ütköz-zenek össze a levegőben. Korábban hang-, fény- és színpadtechnikus volt egy gyulai színházban, így lett belőle technikus cimbi. Sőt szakértő, aki éveken keresztül képezte az utó-dokat. Visszatérni a táborba szerin-te jó fajta önzőség, mert tudja, hogy bármit is tesz, képtelen annyit adni, mint amennyit visszakap.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

légiForgaloM-irányító techniKuS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

KadlecSeK KriSztián

Egy kollégája azzal hívta fel első tur-nusa után, hogy „Kriszi, ezt neked találták ki”. Következő nyárra már ő is jelentkezett, és kiderült: tényleg. Ő maga is a táborban győzte le egyik nagy félelmét, a tériszonyát: a házába tartozó kislányok határtalan bátorsá-ga adott erőt ahhoz, hogy később ő is kipróbálja a magaskötél-pályát.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

tévériporter evezőS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

KaláSz rita

Hogy miért szereti a hivatását? Kicsit azért, amiért a táborba is visszajár: szereti a gyerekeknek megmutatni a világ egy-egy újabb szeletét. Arról, hogy a táborozók hogyan változnak, egy szimbolikus történetet mesélt el. Egy kisfiú a bezárkózva, kicsit mor-cosan érkezett a táborba, és egész héten csak fekete színű ruhát volt hajlandó felvenni. Könnyek között le-küzdötte a bátorkodópályát, és még sok egyéb félelmét, és a hazaérke-zés napján hófehér nadrágban és a lila Bátor Táboros pólójában ment haza. Hát így színesednek ki a gye-rekek egy hét alatt.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

óvónő lovaS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

KoSiK anna

Szerinte az építőmérnöki szakma túlságosan szögletes, fekete-fehér és kiszámítható. Már az egyetemi évek alatt érezte, hogy valami hiány-zik. Vágyott rá, hogy ne csak a vas-betonvasalat számításáról szóljanak a hétköznapok. Emberi érzésekkel, pillanatokkal szeretett volna foglal-kozni, ezért kezdett önkénteskedni, mely kerekké tette az életét. A gye-rekek megtanították neki, hogy tu-datosan kell MEGélni az élet minden egyes pillanatát.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

építőMérnöK horgáSz ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

KovácS dávid

2011 óta a Bátor Tábor önkéntese. Civilben katona, jelenleg a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredénél teljesít szol-gálatot hivatásos tisztként. Mindegy, hogy robbantásról, harctéri életmen-tésről, vagy akár az emberekről való gondoskodásról és a vezetésükről van szó, folyamatosan a kihívásokat keresi - és a táborban jött rá, hogy mennyire fontos az, hogy a határa-ink tágításának örömére, önmagunk megismerésének fontosságára má-sokat is megtanítson.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

Katona íjáSz ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban

lacKovich taMáS

A munka hozta a táborba: 2007-ben ő szerelte be az ajtókat, ablakokat az új épületekbe. Aztán megtudta, hogy itt önkénteskedni is lehet. Eve-zős cimbiként kezdte pályafutását, de részese akart lenni a csodának, ami a bátorkodópályán történik. A táborban igyekszik minden pozitív energiáját mozgósítani, mert így tud hozzájárulni a gyerekek gyógyulásá-hoz.

Fotó: KalloS BeaKöszönet:

Csanádi Márton, Szakolczai Richárdés Cross Media Studio

aSztaloS BátorKodóS ciMBi

A CIMBI MÁSIK ARCA A Bátor Tábor önkéntesei civilben és a táborban