a dologtalan osztálytól a protestáns etikáig€¦f. scott fitzgerald élete és kora kevés...

BARTHA ESZTER

A dologtalan osztálytól a protestáns etikáigA kapitalizmus szelleme F. Scott Fitzgerald regényeiben

Hajtok, s a világra semmit sem adok,A népek az utcán kérdik, ki vagyok;S ha elsodor egy alakot kerekem,Semmi, – a kárát megfizetem.Be jó, ha tele a zsebünk, hej hó!Be jó, ha tele a zsebünk.1

F. Scott Fitzgerald élete és kora

Kevés író életútja azonosult olyan bensőségesen egy egyete-mes fontosságú fejezettel Amerika történetében, mint F. Scott Fitzgeraldé. A kortárs közönség szemében Fitzgerald volt a kor egyik, talán legismertebb szószólója, hőse és szimbóluma a dzsesszkorszaknak, amelynek világtörténeti jelentőségét az adja, hogy ekkor váltja fel a nagyhatalmi politikában a brit he-gemóniát az amerikai. Fitzgerald mélységesen tudatában volt ennek a világrendszerben bekövetkezett fordulatnak: „Lehet tréfásan emlegetni New Yorkot mint a kultúra fővárosát, de hu-szonöt éven belül elfoglalja London helyét. A kultúra követi a pénzt,2 és az esztéticizmus minden kifinomultsága sem tudja meggátolni a székhelycserét. (Szentséges Úristen! Micsoda me-tafora!). Mi leszünk az új generáció Rómája, ami ma Anglia” – írta 1921 májusában első európai útjáról Edmund Wilsonnak,

1 Graham GREENE: A csendes amerikai. Európa, Budapest, 1968.2 Kiemelés – B. E.

163Bartha Eszter: A dologtalan osztálytól a protestáns etikáig

princetoni barátjának és irodalomkritikusnak, akit később a szellemi lelkiismeretének nevezett. Az az arrogáns elbiza-kodottság, amelyet olyan szemléletesen ragad meg az író Mr. Washington alakjában az Akkora gyémánt, mint a Ritz című novellában, a jelek szerint magától Fitzgeraldtól sem állt olyan távol – még ha igen súlyos árat fizetett is érte. Kora közhangula-tának a megragadása és a dzsesszkorszakkal való bensőséges azonosulás elengedhetetlen Fitzgerald írói sikerének megérté-séhez, mint ahogyan az 1930-as években bekövetkezett, hason-lóan látványos bukásához is.

A kortárs közönség kezdetben nem véletlenül ünnepelte, ké-sőbb viszont morálisan megtagadta ennek az ellentmondásos történeti korszaknak a hősét. A kritikusok megjegyezték, hogy Fitzgerald fő élményanyaga a saját élete volt, vagyis az amerikai történelem, ahogyan megélte. Ezt maga is így látta. Egy vitában odáig ment, hogy kijelentette mentálisan akkor már súlyosan beteg feleségének, Zeldának: minden közös élményük egye-dül az ő alkotói tulajdona.3 A vita hangnemére jellemző, hogy Fitzgerald harmadosztályú balett-táncosnőnek és harmadosz-tályú írónak nevezte Zeldát, aki az ő asztaláról szedegeti fel a morzsákat, s könyvet ír belőlük. Rá nem jellemző kegyetlensé-ge egy beteg nővel szemben mutatja, mennyire foglalkoztatták életútjának tulajdonjogai, amelyeket művészete alapjának te-kintett.

A Post-ban 1933 márciusában, megjelent írásában Fitzgerald még őszintébb: „Mi, írók, igen gyakran ismételjük önmagunkat – ez az igazság. Két vagy három igazán nagy élménye van az életünknek, amelyekről azt hisszük, hogy soha senki nem élte még át őket, nem gondolkodott el rajtuk, nem törte össze őket, és nem világosodott meg általuk. Aztán megtanuljuk a szak-mát, és elmondjuk ezt a két vagy három történetet – minden alkalommal új köntösben – tízszer, százszor, ameddig csak az emberek meghallgatják.”

Fitzgerald a saját életét mesélte el, amely az 1920-as évek-ben tökéletesen rímelt az „amerikai álomra”. Természetesen

3 Idézi Matthew J. BRUCCOLI: Some Sort of Epic Grandeur: The Life of F. Scott Fitzgerald. Harcourt Brave Jovanovich Publishers, New York, 1981. 350. p.

Múltunk 2014/1. | 162–203

tanulmányok164

nem hiányoznak a kezdeti nehézségek. 1919 júniusában meny-asszonya, az elkényeztetett „partiszépség”, Zelda Sayre felbon-totta az eljegyzést, mert úgy ítélte meg, a vőlegény nem eléggé partiképes. Fitzgerald úgy reagált, ahogy a világ más táján is reagálnának a fiatalemberek: leitta magát, és felmondta az ál-lását egy reklámügynökségnél, amit nem tudott komolyan ven-ni. Ezek után hazament St. Paulba és átírta a regényét, miután a Charles Scribner’s Sons Kiadó visszadobta. Munkája közben kénytelen volt barátaitól pénz kölcsönkérni kólára és cigarettá-ra, mert szülei nem támogatták ezt a „semmittevést”.

Az Édentől innen címmel megjelent kötet egy csapásra meg-hódította Fitzgeraldnak Amerikát, és innentől kezdve csodagye-rekként ünnepelték. A határozatlan lázadás egy gesztusával, ahogyan James E. Miller utalt rá,4 Fitzgerald visszahódította Zeldát, és felfedezte az egyetemi ifjúságot, amelynek kultusz-könyve lett a regény.5 E helyütt nem tárgyalhatom az amerikai irodalom nagy hagyományát és fiatalságkultuszát; elegendő annyit megjegyezni, hogy Fitzgerald visszatérő témája lett a fel-nőni képtelen fiatalság. Erről 1920-ban ezt írta: „az előző ge-nerációhoz képest sokkal inkább fél a szegénységtől és sokkal inkább isteníti a sikert; felnőtt, s most látja, hogy halott minden isten, hogy megvívtak már minden háborút, hogy megrendült minden hit az emberben.” (Az Édentől innen.) Az író nagyon is tudatában volt annak, hogy sikerült megragadnia egy aktuális témát. Később így tekintett vissza azokra az évekre, amelyek

4 Lásd James E. MILLER: A Gesture of Indefinite Revolt. In: Arthur MIZENER (ed.): F. Scott Fitzgerald. A Collection of Critical Essays. Prentice-Hall, Englewood Cliffs, 1963.

5 E helyütt nem tárgyalhatom Fitzgeraldnak ezt a korai „bestsellerét”; de annyit érdemes megjegyezni, hogy olyan hagyományt teremtett, amelyből a későbbi amerikai irodalom is jócskán merített. A legismertebb példa talán a Zabhegyező, de még Pynchonnak A 49-es tétel kiáltása c. klasszikusában is megjelenik a college-élet mint jellem- és jövőformáló erő. Az amerikai tragé-diában igen erőteljesek az utalások arra, hogy ez – természetesen – csak az uralkodó (tőkés) elit számára fenntartott generációs élmény. A hagyományt mai bestsellerek is sikeresen „alkalmazzák”: gondolok itt A közösségi háló c. filmre, amely a Harvard Egyetem miliőjét igyekszik szociálisan megragadni (vagy legalábbis annak egyes csoportjait). A film alapjául szolgáló könyv Ben MEZRICH: Véletlenül milliárdos. Hogyan született a Facebook.


megalapozták a csodagyerek mítoszát: „Szerzőnk már most nosztalgikus. Kora untatta, elkényeztette, és több pénz adott neki, mint amennyiről valaha álmodott,6 egyszerűen csak azért, mert megmondta az embereknek, hogy pont úgy érez, mint ők” – írta 1931-ben A dzsesszkorszak visszhangjaiban.7

Fitzgerald egyik sokat idézett mondása volt, hogy „az ame-rikai életekben nincsenek második felvonások”. Az ő életében nem így történt. A nagy Gatsby érett íróvá avatta a csodagyere-ket, és megszerezte számára a vezető angolszász irodalmi körök elismerését. T. S. Eliot azt írta róla, hogy a regény az amerikai irodalom első előrelépése Henry James óta.8 Emily Wharton ha-sonló lelkesedéssel üdvözölte A nagy Gatsbyt.9 Anyagilag azon-ban a regény nem váltotta be Fitzgerald reményeit. Hozzá kell tennünk: az író a dzsesszkorszak amerikai életszínvonalához igazodott regényeiben is, magánéletében is. Rengeteget utazott, drága hotelekben szállt meg, európai útjai során villákban la-kott, első osztályú éttermekbe járt, magas borravalókat adott (ez egyébként veleszületett nagylelkűségének a jele volt), és ál-talában szerette a pénzt költeni. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, olyan lapokban kellett írnia, amelyeket nagy példányszámban vásároltak az emberek.

Pénzszerzés céljából írt novelláit főleg a The Saturday Evening Post közölte. Három kiemelkedő művét azonban visszautasí-totta a szórakoztató magazin (Május 1. New Yorkban, Akkora gyémánt, mint a Ritz és A gazdag fiú). „Kiábrándító, hogy egy olyan olcsó limonádé, mint »A népszerű lány«, amit egy hét alatt írtam, amikor a babát vártuk, 1500 dollárt hoz, miközben egy igazán eredeti munka, amelyen három hétig és őszinte lelkese-déssel dolgoztam, »A gyémánt az égben«, nem kell senkinek” –

6 Kiemelés tőlem. – B. E.7 F. Scott FITZGERALD: Echoes of the Jazz Age. In: Edmund WILSON (ed.): The

Crack-Up. New Directions Paperbook, New York, 1956. 13.8 T. S. ELIOT: A Letter on The Great Gatsby. In: Alfred KAZIN (ed.): F. Scott

Fitzgerald: The Man and His Work. Collier Books, New York and London, 1966.9 Emily WHARTON: Letter to F. Scott Fitzgerald. In: Ernest LOCKRIDGE

(ed.): Twentieth Century Interpretations of The Great Gatsby. Prentice-Hall, Englewood Cliffs, 1968.

tanulmányok166

panaszkodott az író ügynökének, Harold Obernek.10 Tanulságos lehet ma is, hogy Fitzgerald azzal magyarázta A nagy Gatsby pénzügyi kudarcát, hogy nincs benne fontos női szereplő, és a nők dominálják a piacot.

Amint a fentiek is mutatják, nem igaz az a tézis, hogy Fitzgerald írói tehetségét korrumpálták a szórakoztató maga-zinok, mint ahogyan az sem, hogy egyedül felesége, Zelda fele-lős az író költekező életmódjáért, ahogyan Hemingway állította (nem szerette Zeldát).11 Maga Fitzgerald volt az, aki nem óhaj-totta az irodalmi hírnévért feláldozni az „amerikai” életszín-vonalat. Fitzgerald és a pénz kapcsolatát sokan és behatóan elemezték; annyit érdemes itt megjegyezni, hogy a pénz többet és mást jelentett számára, mint pusztán csak az anyagiakat. A felső középosztály életstílusa és az egyéni felemelkedés közötti szoros kapcsolat egyértelműen kiderül Fitzgeraldnak egy 1936-os leveléből, amikor a fiatalon elkényeztetett írónak férfiként anyagi és érzelmi csőddel kellett szembenéznie: „Még közeli barátaim is előálltak olyan különös ötletekkel, hogy küldjem a lányomat állami iskolába, a feleségemet pedig helyezzem el egy állami elmegyógyintézetben.12 Nem értik, hogy ez valamit végleg összetörne bennem.”13 Fitzgerald még élete legnehezebb időszakában sem mondott le vindikált tagságáról a felső közép-osztályban.

Ahogyan felemelkedése, úgy bukása is követte a dzsesszkor-szak mozgásának sorsfordító hullámait. A nagy válság nem-csak Fitzgerald olvasótáborának jövedelmét csökkentette, ha-nem alapjában más témák felé is irányította a közfigyelmet. A gazdasági rendszer súlyos zavarai, a kapitalizmus kiáltó ellent-mondásai (gondoljunk csak azokra a riportokra, amelyek be-mutatják, hogyan égették fel az eladhatatlan narancshegyeket az éhező amerikaiak szeme láttára, de Irwin Shaw nagy klasz-szikusa, az Oroszlánkölykök is találóan bemutatja, hogyan ra-

10 1922. február 5. Idézi: Matthew J. BRUCCOLI: Some Sort of I. m. 161.11 Carlos BAKER (ed.): Ernest Hemingway: Selected Letters, 1917–1961.

Scribners, New York, 1981. 407–409.12 Egy ideig reménykedtek abban, hogy Zelda mentális betegsége gyógyít-

ható, de többszöri összeomlás után kiderült, hogy állandó ápolásra szorul.13 Matthew J. BRUCCOLI: Some Sort of I. m. 415. Kiemelés tőlem. – B. E.


dikalizálódik a közhangulat, beleértve az erősödő antiszemitiz-must) közepette keveseket érdekeltek Fitzgerald elkényeztetett milliomosai, az önelégült társaságbeli szépségek és általában a gazdag emberek világa. A húszas években kialakult, egyéb-ként hamis Fitzgerald-kép vagyonnal és hírnévvel ruházta fel az írót; a harmincas években megszilárdult ez a hamis kép, és eltűnt a vagyon és a hírnév.14

Ahogyan a húszas években szokás volt az amerikai „sikersztorival” azonosítani Fitzgerald életét, úgy a harmincas években az író neve egyet jelentett a morális és irodalmi bu-kással. Meg kell jegyezni: a fiatalságkultuszhoz hasonlóan a puritán (és sokszor erőszakos) moralizálás sem áll távol a nagy amerikai irodalmi hagyománytól. William Troy idézi Fitzgerald jegyzeteiből: „Én a bukás tekintélyével beszélek, Ernest pedig a sikerével. Nem ülhetünk többet egy asztalnál.”15 Ez azonban nagyon sommás kijelentés. Fitzgerald maga is tudta, hogy az irodalmi világban nemcsak azért bukott meg, mert eladta ma-gát a szórakoztatóiparnak, hanem azért is, mert mindenki a dzsesszkorszakkal azonosította: „Nagyon elegem van már ab-ból, hogy Scott Fitzgerald legyek, és különben sincs már benne pénz.16 Szeretném tudni, hogy az emberek azért olvasnak, mert Scott Fitzgerald vagyok, vagy, ami valószínűbb, éppen ezért nem olvas senki.”17 A levélben az író felvetette, hogy álnéven kíván publikálni.

A második felvonás azonban még hátravolt, és újabb meg-aláztatásokat tartogatott az egykori csodagyereknek (ami ma is arra figyelmeztethet, hogy milyen törékenyek az amerikai míto-

14 Lásd Walter B. RIDEOUT: The Radical Novel in the United States 1900--1954: Some Interrelations of Literature and Society. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1970. 110–116; Willard THORP: American Writing in the Twentieth Century: Caste and Class in the Novel, 1920–1950. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1960. 118–120.

15 Idézi William TROY: Scott Fitzgerald – The Authority of Failure. In: Alfred KAZIN (ed.): F. Scott Fitzgerald: the man and his work. World Publishing Co., Cleveland, 1951. 194.

16 Kiemelés tőlem. – B. E.17 Letter to Arnold Gingrich. 1940. február 7. Idézi: Andrew TURNBULL (ed.):

The Letters of F. Scott Fitzgerald. Charles Scribner and Sons, New York, 1963. 599.

tanulmányok168

szok). Összeomlás címmel Fitzgerald publikált három önvallo-másos esszét, amelyekből kiderül, hogy milyen mélyen átérezte írói és emberi kudarcát.18 „Ámde néha a törött tányért is össze kell ragasztani, és visszatenni a tálalóba, mert szükség lehet rá a háztartásban. Ételt már többé nem lehet benne melegíteni, sem a többi tányérral a vendégek elé tenni, de arra még jó lehet, hogy éjszakára sós kekszet tegyünk bele, vagy az ételmara-dékkal együtt a hűtőszekrénybe rakjuk.”19 Az Összeomlásban és élete utolsó éveiben a lányának írt leveleiben Fitzgerald na-gyon önkritikusan és őszintén értékeli az életét: „Amit elértem, azt igen nehéz és fáradságos munkával értem el, és most azt kívánom, hogy bárcsak soha20 ne pihentem vagy nosztalgiáz-tam volna, hanem azt mondtam volna A nagy Gatsby végén: »Megtaláltam, amit akarok – mostantól ez a legfontosabb. Ez az azonnali kötelességem – enélkül semmi vagyok.«”21

Fitzgerald azonban ezúttal nem találta el a közhangulatot. Barátai nem értették meg az Összeomlás önvallomásos stílu-sát, holott csak tükrözte azt az egyszerű tényt, hogy férfiak-nak is lehetnek pszichológiai problémáik. A kortárs amerikai közönség azonban másképp képzelte el a férfiakat, és úgy is reagált a szokatlanul őszinte esszékre. Köztudomású volt, hogy alkoholproblémákkal küszködik, mint ahogyan Zelda betegsé-gét sem lehetett eltitkolni (és ne felejtsük el, hogy Fitzgerald éve-kig élt együtt az egyre instabilabb állapotba kerülő Zeldával). John Dos Passos ekképpen fogalmazta meg a „férfiak” érzéseit: „Szentséges Úristen, ember, amikor az egész világ lángba borul körülöttünk, akkor van időd ilyesmin siránkozni?22 … A törté-

18 A legelső volt az Összeomlás, a második a Törött tányér, a harmadik az Óvakodj a kutyától!

19 Törött tányér. (B. Nagy László fordítása). In: F. Scott FITZGERALD: Az ólom-kristály. Budapest, Európa, 2012. 549–550.

20 Kiemelés az eredetiben.21 Letter to Frances Scott Fitzgerald. 1940. június 12. Idézi: Andrew

TURNBULL (ed.): The Letters... I. m. 79.22 Érdemes John Dos Passos reakcióját összevetni az Oroszlánkölykökben

ábrázolt amerikai társadalommal. Irwin Shaw nagyon szemléletesen boncol-gatja azt a kérdést, mit is jelent férfinak lenni Amerikában. Utal a vidéki és az urbánus Amerika kulturális és gender viszonyainak szembeállítására: míg az urbánus Amerikában megjelenik az olvasottság, a kultúra és egy egyenlősé-


nelem egyik legelátkozottabb pillanatát éljük – ha össze akarsz omlani, csak rajta, de akkor írjál ebből egy remekművet, amire képes vagy, és ne kis morzsákban árusítsd ki magadat Arnold Gingrichnek.”23 Hemingway még megvetőbb véleménnyel volt az Összeomlásról: a gyengeség jelének és szégyenletesnek tartotta egy férfi önfeltárulkozását (ami sokat elmond az amerikai iro-dalom „macsó” hagyományáról).

Fitzgerald életének kudarca nem maradt „magántulajdon”. Egy bizonyos Michael Mok interjút készített vele a negyvenedik születésnapján, amikor éppen a Grove Park Innben ivott. A New York Post 1936. szeptember 25-i számának címlapja messziről hirdette: „Édentől innen/Scott Fitzgerald, 40/Depressziós és súlyosan beteg/Születésnapján bevallja, hogy nem bízik már a sikerben.”24 Ezek után elképzelhetjük a cikk hangnemét; az is kiderül, hogy a celebeknek tartózkodniuk kell attól, hogy ré-szegen mutatkozzanak a nyilvánosság előtt, ha nem akarják, hogy megítélje őket az amerikai közvélemény. Mok úgy mutatta be Fitzgeraldot, mint megrögzött alkoholistát, aki úgy nézett ki, mint egy „csúfosan megvert kisgyerek”. A riport végén „rádőlt a pultra, és töltött magának még egy italt”. Fitzgeraldot annyira megsebezte a cikk, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, egy nagy adag morfiumot vett be. Művészi énje vezekelhetett a szórakoz-tatóipar közönséges és aljas árulásáért.

Ironikus módon az az író, aki a kortárs közvélemény szemé-ben nyilvánvalóan megbukott, utolsó éveit a hollywoodi filmipar-ban töltötte el, az MGM stúdiónak dolgozott. A szórakoztatóipar és Fitzgerald ellentmondásos viszonyára jellemző, hogy a kezel-hetetlen csodagyereknek Hollywood lett az utolsó inspirációfor-rása. Az irónia, ami mindig jelen volt munkáiban, teszi igazán emlékezetessé a Pat Hobby-történeteket, amelyekben Fitzgerald „visszafizet” a szórakoztatóiparnak és hű tükröt tart Hollywood belső üressége és az emberi élet iránti tökéletes érzéketlensége

gen és kölcsönös megértésen alapuló férfi–nő kapcsolat, addig vidéken tovább-ra is a nyers erőszak és az ököljog határozza meg a férfiasságot (ami a nemi viszonyokat is sokban determinálja).

23 A Letter from John Dos Passos. 1936. október. In: Edmund WILSON (ed.): i. m. 311.

24 Idézi Matthew BRUCCOLI: Some Sort of. i. m. 413.

tanulmányok170

elé. A szórakoztatóipar mindenből árucikket csinál, miközben természetesen esze ágában sincs megfizetni az embereknek a munkát. Hollywood azonban nemcsak a munkát zsákmányol-ja ki, hanem emberileg is kiüresíti a munkást. Gondolhatunk itt Pasolini Salo avagy Szodoma százhúsz napja című filmjére, amely végletesen negatív utópia a kommodifikációról, amit a rendező maga is hangsúlyozott.25 Fitzgerald nem megy el idáig; ő kevésbé végletes, de annál ironikusabb képet fest főhőséről, egy állástalan íróról, akinek minden vágya, hogy a filmipar-ban boldoguljon, de csak a bohóc szerepéig jut el. Az irónia felnagyítja a szakadékot a vágyott nagyság és a megtapasztalt valóság között: „»Mi a baj, kiskomám? Sokat ittunk?« »Fenét – tiltakozott Pat. – Felvételem volt délután. Elég piszkosság, hogy elmentek, engem meg itt hagytak ebben a rohadt gödörben.« »Biztosan itt felejtették a nagy izgalomban.« »Hogyhogy itt felej-tettek? Én voltam izgalomban. Ha nem hiszi, tapogassa meg, mi van rajtam!«… Pat dühöngött, de valójában hallatlan büszkeség dagasztotta a keblét. Most végre megint valaki volt… Valaki, annyi évi mellőzés után.”26 A történetben a bohóc leveszi a maszkját, és a fogyasztó nem biztos, hogy örül, ha belenéz ebbe a tükörbe. A Salónál persze sokkal emberségesebb, de a mindent kommodifikáló iparral és rendszerrel szemben a kriti-ka azért megjelenik.

Fitzgerald 1940 decemberében halt meg szívrohamban, Hollywoodban írt regénye, Az utolsó cézár befejezetlen maradt. A második világháború utáni Fitzgerald-reneszánszot és elhe-lyezését az amerikai irodalmi kánonban itt most nem részle-tezhetem.27 Egy összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet, amely a szakirodalomban kevés figyelmet kapott: Fitzgerald életét és munkásságát – noha soha nem jutott el a társadalom-kritika olyan fokára, mint Steinbeck, Dreiser vagy Irwin Shaw – valójában két olyan ellentétes eszme- és még inkább értékrend-

25 Nico NALDINI: Pasolini élete. Európa, Budapest, 2010. 429–435.26 „Pat Hobby mindent megtesz” (Árkos Antal fordítása.) F. Scott FITZGERALD:

Az ólomkristály. 653.27 Ehhez lásd BARTHA Eszter: The world of the leisure class: A study of the

age and fiction of F. Scott Fitzgerald. Eötvös Loránd University, MA thesis, 2001. Kézirat.


szer határozta meg, amelyekkel a korszak nagy szociológusai a kapitalizmus két eltérő korszakát azonosították.28 Kiemelem Thorstein Veblen A dologtalan osztály elmélete című munkáját és Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. klasszikusát. Az alábbiakban röviden vázolom azokat a gondo-latokat, amelyek mentén elemezni szeretném A nagy Gatsbyt és az Éj szelíd trónjánt. Elemzésemben csak a szociológiai aspek-tusokra, azokon belül is arra a kérdésre koncentrálok, hogyan jeleníti meg Fitzgerald a kapitalista rendszer működésének ré-gi-új etikáját, és mit jelent az emberi sorsokra és kapcsolatokra nézve ez a fordulat.29

A dologtalan osztály és a protestáns etika

Még Amerikába sem lehet mindenki híres, és ahogyan sok mai hős példájából láthatjuk, a tudományos karrier nagyban ront-ja a lehetőségeket.30 Thorstein Veblen, A dologtalan osztály el-mélete című szociológiai munka (1904)31 szerzője életében egy-általán nem vált ismertté. Más művei (Imperial Germany and the Industrial Revolution 1915, The Higher Learning in America 1918, The Engineers and the Price System 1921) sem keltették fel a kortársak figyelmét; miután nem sikerült állandó akadé-miai álláshoz jutnia, Veblen felhagyott a tudományos munká-val, és a farmján gazdálkodott tovább.

28 Lásd ehhez Malcolm Cowley tanulmányát: Fitzgerald – The Romance of Money. In: A Second Flowering. Works and Days of the Lost Generation. The Viking Press, New York, 1973. 19–47.

29 Itt érdemes megjegyezni, hogy E. L. Doctorow nem a dzsesszkorszakra, hanem a 20. század első két évtizedére teszi az amerikai „ártatlanság” el-vesztését (Ragtime). A kapitalizmus természetesen soha nem volt „ártatlan”: a Tamás bátya kunyhója nagyon korai ábrázolása a rabszolgatartó társadalom kegyetlenségének és erőszakának, az Elfújta a szélből pedig az is kiderül, hogy a szembenálló amerikai fehérek egymást (és egymás asszonyait, lányait, sőt állatait) sem kímélték.

30 A média előszeretettel reklámozza azokat a „született” tehetségeket, akik sose fejezték be az egyetemet, és ez nemcsak a színészi pályára igaz (Brad Pitt, Johnny Depp), hanem az informatikai forradalom számos hősére is (Steve Jobs, Bill Gates, Mark Zuckerberg).

31 Thorstein VEBLEN: A dologtalan osztály elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1975.

tanulmányok172

Nem célom Veblen munkájának kritikai értékelése; mind-össze néhány olyan gondolat felvázolására vállalkozom, ame-lyeket felhasználok a két regény elemzésénél.32 A dologtalan osztály elméletében Veblen igen precízen és világosan megfo-galmazza a fogyasztás etikáját. Míg Max Weber a protestáns etikával kapcsolja össze a kapitalizmus születését,33 Veblen egy új korszakot elemez, amelynek hívószavai a fogyasztás, nem a megtakarítás, a pénz költése, nem a tőkefelhalmozás, és a pazarlás, nem pedig a javak megőrzése és tartogatása. Veblen ennek az etikának a legjellegzetesebb képviselőit a dologtalan osztály tagjaiban véli megtalálni. A dologtalan osztály elméle-te sok tekintetben találóan világítja meg Fitzgerald viszonyát a pénzhez és a dologtalan élethez általában. Noha Weber a ka-pitalizmus egy korábbi szakaszát vizsgálta (és jegyezzük meg, hogy Veblen is Fitzgerald írói sikerei előtt két évtizeddel fogal-mazta meg téziseit),34 Veblen elméletét ismertetem részletesen, mert azt szeretném megmutatni, hogy Fitzgerald mind művé-szetében, mind pedig a saját életében ellenkező utat járt be: a kapitalizmus „megromlott” szellemétől vissza akart jutni a munka etikájáig, és emellett olyan, szociológiailag és emberileg érzékeny bírálatát adta a fogyasztói kapitalizmus kibontakozá-sának, amelyet ma is érvényesnek tekinthetünk.35

Veblen a korban megszokott evolúciós logikával fejti ki a dologtalan osztály intézményének kialakulását.36 Az osztály

32 Veblenhez lásd magyarul Somlai Péter előszavát. Uo. 7–28.33 Max WEBER: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat,

Budapest, 1982.34 Érdemes utalni arra, hogy Karl Marx a kapitalizmus túltermelési válsá-

gait is behatóan elemezte, míg a nagy gazdasági válságra a kortársak többsége nem volt felkészülve.

35 Mint közismert, Weber klasszikus műve a protestáns vallási tanításban, az individualizáció eszményítésében, és ami talán a legfontosabb, a munka etikájában gyökerezteti a kapitalizmus mint rendszer kialakulását. Ez az eti-ka esik aztán áldozatul a kapitalizmus következő szakaszának, amit Veblen fejt ki részletesen. Hangsúlyozom, hogy amikor kapcsolatról beszélek, nem Fitzgerald olvasmányaira gondolok – valószínűtlen, hogy ismerte volna a fenti két művet. Nem is a vallási hovatartozásról van szó – Fitzgerald maga egyéb-ként katolikus volt. Az írónak a munkához való viszonyát állítom párhuzamba a weberi protestáns etikával.

36 Thorstein VEBLEN: i. m. 30–57.


felemelkedése bizonyos történeti előfeltételekhez kötött: mun-kamegosztás, differenciálódás és specializáció, a termelőerők fejlődése. Veblen szerint a dologtalan osztály elődeinek tulaj-donsága a vitézség és a hősiesség, de nem a romantikus, ha-nem a barbár értelemben, mert a barbár korban a „hősök” más emberek (eleinte nők) megszerzésével mentesítik magukat a munka alól. Veblen egyenesen odáig megy, hogy azt mondja: a tulajdon fogalma a nők eltulajdonításából kiindulva terjed ki más dolgokra és személyekre (rabszolgák). 37 Ennél fontosabb következtetése, hogy a dologtalan osztály kialakulását a ma-gántulajdon intézményében gyökerezteti.

A termelőerők fejlődése, a magántulajdon kiterjedése és a pénzkultúra megalapozza a dologtalan osztály megszilárdu-lását és belső differenciálódását. A kapitalista társadalom jó-val finomabb eszközökkel váltja ki az „alantas” munkát, mint a barbár kor rabszolgatartó urai. Veblen hangsúlyozza: a jobb javak fogyasztása – és persze a dologtalanság (pontosabban az alantas munkáktól való tartózkodás) – rendszerint a dologtalan osztály kiváltsága.38 A dologtalanság és a hivalkodó fogyasztás így nem elsősorban egyéni jellemző, inkább a társadalmi státus kifejezésére szolgál.

„Az értékes javak hivalkodó fogyasztása a dologtalan úriem-ber számára a tiszteletreméltóság eszköze”39 – mondja Veblen, és itt máris rátapint egy olyan jelenségre, amit társadalmi kont-rollnak avagy egyszerűen társadalmiságnak is hívhatunk.40 A fizikai munkát nem pusztán azért szégyellik a dologtalan osz-tály tagjai, mert lusták, elszoktak a munkától, vagy nem taní-tották meg őket dolgozni stb. (bár esetenként ez is igaz lehet).

37 Uo. 48. – Ezzel egyébként a római fennhatóság alá került germánok szo-kásai alapján vitatkozhatunk: ott ugyanis éppen azért áll a férfi katonának, hogy megteremtse a házasság anyagi alapját. A kölni Römisch-Germanisches Museumban kiállított germán sírkövek alapján arra lehet következtetni, hogy a kései házasság jellemző volt – legalábbis a római hadseregben szolgáló „bar-bár” fiatalokra (sok elesett férfinak a szülők állítottak síremléket).

38 Uo. 87.39 Uo. 89.40 Lásd SOMLAI Péter: Társ-a-dalom. Változatok a „társadalom” jelentésé-

re Maurice Halbwachs munkájának ürügyén. In: Uő: Társas és társadalmi. Válogatott tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 51–57.

tanulmányok174

Pontosan arról van szó, hogy ez a munka megszégyenítő, tehát gyakorlásával el lehet veszteni a kiváltságosok klubjának tag-ságát – teljesen függetlenül attól, hogy valaki egyébként szíve-sen dolgozna úgy, mint a hétköznapi emberek. Veblen szerint minden olyan tevékenység, amely nem hajt közvetlen hasznot (viszont pénz- és időigényes) megfelel a hivalkodó fogyasztás ka-tegóriájának: idetartozik a jólneveltség, a jó modor, a költséges ételek és italok fogyasztása, az excentrikus divatok, a ritkasá-gok gyűjtése, a holt nyelvek tanulása vagy éppen a versenyistál-lók.41 A felsorolt tevékenységek mind a hivalkodó dologtalanság imázsát erősítik, pontosabban azt demonstrálják, hogy gyakor-lóik mind az idő, mind pedig a pénz pazarlását megengedhetik maguknak.

Már rafináltabb fogalom a dologtalan osztály belső differen-ciálódására utaló kiegészítő vagy másodlagos dologtalan osz-tály, amelynek feladata a „helyettesítő dologtalanság” az elsőd-leges vagy megengedett dologtalan osztály jó hírnevének javá-ra.42 Veblen szerint a feleségek és a szolgák dologtalansága és tanultsága az úr státusát hivatott demonstrálni: ő azt is megen-gedheti magának, hogy megvásárolja közvetlen környezetének idejét és megfelelő képzését is.43 Veblen ehhez hozzáteszi: ezért sok középosztálybeli család akkor is ragaszkodik a feleség „do-logtalanságának” fenntartásához, amikor ez anyagilag egyre súlyosabb terhet ró a családfőre. (Hiszen a dolgozó feleség az ő státusát veszélyeztetné!)44

Fontosnak tartom itt Veblennek azt a gondolatát, hogy egy adott társadalom (pontosabban társadalmi berendezkedés) szabja meg, tagjai milyen tevékenységet tekintenek megszégye-nítőnek, és döntően ez, nem pedig kulturális-rasszista jegyek alakítanak ki egy társadalmi hierarchiát (és munkamegosz-tást). Vessük össze az amerikai dologtalan osztályt a szovjet hőskorszakban propagált munkáshősökkel! Milyen is az ideá-

41 Uo. 65–66.; 140–146. – Ezek után már értjük, hogy miért van akkora tandíj az angolszász magánegyetemeken.

42 Uo. 77.43 Uo. 77–83.44 Uo. 146–147.


lis szocialista ember? Éppen ellentéte a Veblen által leírt ideál-nak: a dologtalanságot mélyen megveti és messze elkerüli, nem tart személyes szolgálatára embereket, párkapcsolatában teljes emancipációra törekszik (a feleség is dolgozik), fogyasztásában igénytelen, visszafogott („szerény ingkabát és vászon-aktatás-ka. A társadalmi munkás hétköznapi öltözéke”45 – jegyzi meg a zseniális Ilf–Petrov szerzőpáros).46 Ezt az ideált legalább annyi-an követték a sztálini Szovjetunióban, mint a dologtalan osz-tályát Fitzgerald Amerikájában – hiszen Fitzgerald írói közön-ségsikerét éppen annak köszönhette, hogy azt fejezte ki, amit a közönség maga is gondolt.

A kétfajta értékrendszer szembeállítása nagyon nyilvánvaló Ilf–Petrov Tizenkét szék, illetve Aranyborjú című klasszikusai-ban. A két regény főhőse, Osztap Bender nem hajlandó elfogad-ni a szocializmus törvényeit; amikor azonban számos kaland árán megszerzi azt a vagyont, amitől azt reméli, hogy „meg-szabadítja” őt a társadalomtól (és az alantas munkától), rá kell jönnie, hogy az új, szovjet társadalomban pusztán azért, mert van pénze, senki nem értékeli, sőt, a pénzhajhászás közben a szeretett nőt, Zoját is elveszti, aki férjhez megy egy egyszerű mérnökhöz, akivel közösen étkeznek (drága éttermek helyett) a menzán. Egy másik tárcájukban arról írnak, hogyan értékelő-dik le a kereskedelem (és általában a szolgáltatóipar) az új, szo-cialista társadalomban (A mihaszna fráter). Ennek hátrányai jól ismertek a tervgazdaság kritikájából; a társadalom azonban annyiban valóban követte a „leértékelődést”, hogy 1989-ben (és még egy darabig utána is) többségben voltak a nők a kelet-euró-pai bankszektorban (legalábbis az alsó- és középszinteken). Ez később – a szektor felértékelődésével – megváltozott, és tömege-sen tértek vissza a szakmába a férfiak.47

45 Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai polgárháborús években egyik féltekén sem volt rózsás a lakosság helyzete. Oroszországban az 1920-as évek nyomorát az elveszített első világháború és a polgárháború együtt is fokozták.

46 ILF–PETROV: Ich bin tetőtől talpig. In: Uők: Hogyan született Robinson? Vidám könyvek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958.

47 Nigel SWAIN: Posztszocialista kapitalizmus. In: BARTHA Eszter–VARGA Zsuzsanna (szerk.): Határokon túl. Tanulmánykötet Mark Pittaway (1971–2010) emlékére. L’Harmattan, Budapest, 2012. 388–413.

tanulmányok176

Veblen természetesen nem foglalkozott más társadalmak-kal; ő arra a kérdésre keresett választ, hogy mi módon őrzi meg legitimitását és uralmát a dologtalan osztály Amerikában és Angliában. Ezt ő a középosztály konzervativizmusával magya-rázta (ti. a dologtalan osztály „természetes” joga a társadalmi tiszteletreméltóság ismérveinek kijelölése).48 Kulcsérv itt, hogy a dologtalan osztály úgy jelenik meg, mint a társadalmi rend és társadalmi biztonság fő letéteményese (ezért pusztulása a társadalom egészét döntené káoszba és általános háborúba, amihez az angolszász populáris fantázia a fékevesztett terror és értelmetlen erőszak, egy új barbarizmus mentális képeit tár-sítja).49

A hivalkodó fogyasztás és dologtalanság másodlagos jelen-tőségét akkor értjük meg igazán, ha úgy gondolunk a dolog-talan osztályra, mint kvázi papi kasztra – legalábbis funkci-onális értelemben. Nem is osztályt, hanem a Weber által leírt kasztot kell értenünk leginkább a dologtalan osztályon. Tagjai nemcsak a saját státusukért felelősek; az egész kaszt becsülete forog kockán, ha egyikük a szabályoktól eltérően viselkedik. A bordélyházak látogatása „belefért” a kortárs úri középosztály moráljába; az azonban Fitzgeraldnak is lelki törést okozott, hogy Zeldával, akit a menyasszonyának és nem alkalmi part-nerének tekintett, a házasság előtt is volt viszonya. Még árul-kodóbb a Május 1. New Yorkban (1920) című novellája, amely egyébként ma is „élő” és kifejező műremek. Miközben Kafka az elidegenedés közép-európai élményét fogalmazza meg zse-niálisan, Fitzgerald – egy másik társadalmi kontextusban – rá-érez az amerikai álom ürességére, embertelenségére és lényegi hazugságára is.50 És mégsem tud „végérvényesen” szakítani az

48 Thorstein VEBLEN: i. m. 188–190.; 215–225.49 Ez a felfogás tükröződik a bolsevik forradalomról Orlando FIGES könyvé-

ben. A People’s Tragedy: A History of the Russian Revolution. Viking, New York, 1997. – A könyvben olyan kis „színeseket” olvashatunk, mint a jobbágyaival mindig jólelkűen bánó úrhölgy kiskutyáját (és utána a védtelen, idős asszonyt) lemészároló kommunista banditák, akik a hölgyet védő hű szolgákkal is leszá-molnak, és persze az erőszak általános tobzódása, amiért a szerző elsősorban a bolsevik „terroristákat” hibáztatja.

50 „Később egy lift vitte őket az ég felé. – Hányadik emeletre, kérem? – ér-deklődött a liftes. – Akármelyikre – felet Be úr. – A legfelsőre – szólt Ki úr. – Ez


álommal. Ez adja A nagy Gatsby valódi drámai erejét. Gender szempontból azonban Fitzgerald is kora gyermeke marad. Az esztétikum ugyanis nagyon szorosan összefügg a társadalmi státussal. A Május 1. New Yorkban főszereplője egy lecsúszott középosztálybeli fiú, akinek végső „lezüllését” az bizonyítja, hogy munkáslány kedvese van. Jewel, a munkáslány hiába szereti önzetlenül Gordont, csak pusztulást hozhat a fiúra.51 Fitzgerald itt pontosan követi a vebleni logikát: az alsóbb osztá-lyok tagjaitól nem várható el, hogy felelősséggel és méltósággal cselekedjenek; az egyik (egy zsidó kommunista) a forradalom mellett szónokol, és bujtogatja a tömeget, mire egy másik, társa-dalmilag hasonszőrű megveri. A munkáslányok olcsó és rikító ruhákban kelletik magukat, miközben vedelik a Coca Colát. Ez még „belefér” a normális New York-i utcaképbe, mondhatni, ez a dolgok természetes rendje. Ami megbolygatja a világ rendjét, az az, hogy a dologtalan osztály tagjai is züllenek: Gordon egyre többet iszik, és összeadja magát a munkásosztállyal, miközben pénzt kéreget a barátaitól. Az úrilány Edith bátyja beáll szocia-listának, maga Edith pedig cinikus, olcsó nőnek bizonyul, akit a saját maga szépségén kívül semmi nem foglalkoztat igazán: „Milyen törékeny is a szerelem! – gondolta magában. – De az emlékeket talán megőrizzük, valami megmarad az ajkunk ízén, mint mondani szokás. A megtapasztalt érzéseket, a szerelem új szavait megtartogatjuk új szerelmesünknek.”52 Ezek az embe-rek azzal árulják el az osztályukat, hogy nem tudnak tisztelet-reméltóan és felelősséggel viselkedni; az viszont fel sem merül Fitzgeraldnál, hogy az alsóbb osztályok játsszák el a kiváltsá-

a legfelső – mondta a liftes. – Akkor vigyen egy másikra – mondta Ki úr. – Magasabbra – mondta Be úr. – Az égbe – tódította Ki úr.” (Fordította: B. Nagy László). Magyarul nehéz jól visszaadni a Mr. In és a Mr. Out jelentését. Az „in „ és „out” itt a társadalmi tagságra is vonatkozik. Talán szerencsésebb lett volna a Benn és Kinn fordítás, és meg lehetett volna őrizni a misztert.

51 „Arra bezzeg nem voltál beteg, hogy idegyere, és a körödbeliekkel egész jól elszórakozzál. Azt mondtad, délután találkozunk, együtt vacsorázunk, és valami pénzed is lesz számomra. Még annyi fáradságot sem vettél, hogy te-lefonálj. – Nem tudtam pénzt szerezni. – Hát nem megmondtam már, hogy a pénz nem számít? Én rád voltam kíváncsi, Gordon, de te nyilván valaki másra akadtál.” (Május 1. New Yorkban).

52 B. Nagy László fordítása.

tanulmányok178

gosoknak fenntartott szerepet. Így lesz Jewel önzetlen szerelme a végső szög Gordon koporsójában: „tisztességesebb”, ha a fiú meghal, mint ha elvesz egy munkáslányt. A részeg urak közön-ségessége alkalmatlanságuk bizonyítéka; a munkásosztálynak viszont ez a „természetes” állapota.53

Veblent olvasva érthetővé válik Gordon öngyilkossága. A fiú méltatlannak bizonyult arra a kiváltságos szerepre, amely szü-letése jogán megillette. Kasztja lényegében már kitaszította; tu-lajdonképpen mindegy is, hogy elveszi-e a munkáslányt. A fiú számára viszont a halál is jobb annál, hogysem új életet kezd-jen egy munkásközösségben. Érdekes, hogy Fitzgerald – talán tudatosan – csak azzal a világgal foglalkozik, amelyet ismer; fel sem merül benne, hogy a munkások esetleg nem fogadták vol-na szívesen (vagy egyáltalán be se fogadták volna) a semmihez nem értő, „dologtalan” úrifiút. Ilyen integrációról szó se lehet: a fiú előtt az egyetlen kiút az öngyilkosság, ami érthető, ha figye-lembe vesszük, hogyan képzeli el Fitzgerald a „szegények” vilá-gát: durvaság, közönségesség, verekedés, szellemi tompaság, az elemi ösztönök zabolátlan követése. („Aznap este kilenc tájt két emberszabású lény lépett ki a Hatodik Avenue valamelyik olcsó étterméből. Girhesek és visszataszítóak voltak, tekintetükben még csak nem is pislákolt az értelem, de még az állati egészség sem színezte arcukat, mely legalább életszerű; testüket soká-ig tetvek gyötörték, dideregtek, és éhesek voltak egy különös ország koszos fővárosában, szegények és társtalanok, szülő-földjüktől elszakadtak, ide-oda hányódtak, mint az uszadék fa, s hányódnak is mindhalálig.”)54 A középosztály előszeretettel azonosította a szegénységet az erkölcsi hanyatlással és az álta-lános lezülléssel – hiszen éppen ez legitimálta a dologtalan osz-

53 Theodore Dreiser sokkal kritikusabban szemléli az amerikai gazdagok világát, mint Fitzgerald (Amerikai tragédia, Carrie drágám), de nála is hangsú-lyos elem, hogy a felfelé törekvő fiút mindenhonnan kitagadják, ha megtudják, hogy összeadta magát egy munkáslánnyal, mint ahogyan az sem merül fel, hogy a vénlánynak számító, csúnyácska Myra (Clyde gazdag unokatestvére) lejjebb adja az igényeit, és hozzámenjen egy olyan férfihez, aki nem tartozik bele a lycurgusi jó társaságba, ahol családja vezető szerepet játszik.

54 B. Nagy László fordítása.


tály uralmát, amely arra hivatott, hogy őrködjön a civilizációs értékek felett.55

A vebleni elmélet itt ismét alkalmazható a sztálini Szovjetunióra. A kommunisták hasonlóképpen kasztnak tar-tották magukat – igaz, a tagságot nem a születés jogához kötöt-ték. Az „élcsapat” ezt szemléletesen kifejezi. A kínzások mellett egyébként ez is magyarázhatja, hogy sokan beismertek olyan bűnöket, amelyeket sose követtek el – ha úgy érezték, hogy a párt érdeke megköveteli ezt az áldozatot. És sokan kommunis-ták, vagy legalábbis baloldaliak maradtak a lágerben vagy bör-tönben eltöltött hosszú évek ellenére is.56

Fitzgerald természetesen a dologtalan osztállyal azonosítot-ta magát. Pontosabban szólva: ennek az osztálynak a lelkiis-meretét igyekezett megszólaltatni. Árulkodó az a bibliai idézet, amellyel befejezi az Összeomlást: „Ti vagytok az életnek savai. Ha pedig a só megízetlenül, mivel ízesítik az életet?”57 Fitzgerald nagy novelláinak hősei méltatlanok kiváltságos helyzetükre: fe-

55 Itt nagyon tetten érhető az angolszász társadalmi-kulturális örökség. Gondoljunk csak Charles Dickens műveire (elsősorban a Twist Olivérre)! A kis Olivér születése jogán emelkedik az alvilági figurák és kicsinyes bűnözők fölé (a gyermekprostitúcióra nagyon szemérmes utalások vannak, de azért sejthe-tő, hogy az is része az alvilági „üzleteknek”). Dickensnél is megjelenik ugyan az az előremutató gondolat, hogy ez az alvilági társaság is képes összetar-tásra, szolidaritásra – egyébként még bizonyos morális értékek tiszteletére is, hiszen a Nancyt brutálisan meggyilkoló Sikes-ot alvilági cimborái is megta-gadják. Ugyanakkor egészében hasonló mentális képzetek kísérik a szegények világát, mint Fitzgeraldnál – szenny, piszok, tetvek, betegségek, alkoholizmus, idegbaj, teljes fizikai és lelki lezüllés. Olivér édesanyjának erkölcsi „bukását” szükségszerűen követi a családból/klánból/kasztból való kirekesztés és a fi-zikai büntetés, míg Nancy a saját bukását nem Faginnak (vagy nem egyedül neki) köszönheti: ha dologházban nő fel, akkor sem számíthatott volna sokkal fényesebb életre vagy egy jobb házasságra.

56 Ribakov nagyszerűen megérti és érzékelteti, hogy itt egy új „kaszt” kine-veléséről volt szó: „– Szégyen ránézni ezekre a komszomolistákra: Runocskinra, Pozdnyakovára, Poluzsanra, Kovaljovra. És már majdnem kész mérnökök, szovjet szakemberek. Lám, milyen erőtlen, politikailag gyámoltalan embe-reket nevel Janszon elvtárs! Hát azért válnak ilyen könnyen játékszerré az osztályellenség kezében. Ezzel vádoljuk mi Janszon elvtársat. Maga, Janszon, nagyszerű talajt teremtett az ilyen Pankratov-félék számára… Még itt is, most is megpróbálja őt mentegetni. Erre fel kell figyelni.” (Anatolij RIBAKOV: Az Arbat gyermekei. Magvető Kiadó, Budapest, 1988. 39.)

57 F. Scott FITZGERALD: Az ólomkristály. I. m.

tanulmányok180

lelőtlenségükben és mérhetetlen önzésükben sokkal nagyobb rombolást visznek végbe közvetlen környezetükben és a társa-dalomban, mint amire az alsóbb osztályok a maguk jóval sze-rényebb eszközeivel képesek.

Fitzgerald életének valódi ellentmondását két ellentétes esz-merendszer alkotta, amelyeket zseniálisan ütköztet A nagy Gatsbyben. Miközben egész életében vágyott arra, hogy teljes jogú tagja lehessen a kiváltságos dologtalanok osztályának,58 írásaiban és leveleiben számos tanújelét adta annak, hogy leg-alább ennyire foglalkoztatta az érvényesülés mellett a munka mint hivatás etikája. Max Weber egyik tézise szerint a munkás élet az egyetlen, amellyel a hívő bizonyíthatja „kiválasztottsá-gát” a közösség előtt. (Vagyis döntően nem Istennek, hanem a társadalomnak bizonyít.) A dologtalan osztály élete ebben a megközelítésben „tisztátlan”, vagy legalábbis értelmetlen élet, az isteni kegy bűnös elvesztegetése. De számtalan más példát is hozhatunk arra, hogy lássuk: A dologtalan osztály elmélete és A protestáns etika két, egymással tökéletesen ellentétes etikai kódot „dekódol”. A sport például csak akkor igazolható a puri-tánok szemében, ha racionális célt szolgál, pl. erősíti a testet, és nem kerül sokba. A dologtalan osztály szemében ezzel szem-ben csak a költséges sportok számítanak sportnak. A drog- és alkoholfogyasztást a puritánok mélyen elítélik; ha „illő” módon teszik (vagyis drága és különleges italokat, szereket fogyasz-tanak), akkor ez a kiváltságos dologtalanok világában teljesen elfogadott.59 A puritánok szemében minden elvesztegetett óra

58 Hemingway később többször kigúnyolta Fitzgeraldot ezért. A Kilimandzsáró hava c. novellája eredeti változatában felhasználta Fitzgerald nevét: „He remembered poor Scott Fitzgerald and his romantic awe of them and how he had started a story once that began, »The very rich are different from you and me.« And how someone had said to Scott, »Yes, they have more money.« But that was not humorous to Scott. He thought they were a special glamorous race and when he found they weren’t, it wrecked him just as much as any other thing that wrecked him.” Fitzgeraldot nagyon megsebezte az uta-lás, és kérte Hemingwaytől, vágja ki a nevét. (Letter to Ernest Hemingway. 1936. augusztus. In: Andrew TURNBULL (ed.): The Letters I. m. 311.)

59 Az alsó középosztály és a felső tízezer itt élesen elkülönül. Miközben az indiai társadalom erősen helyteleníti és szankcionálja a nők nyilvános alko-


bűn; a dologtalan osztály tagjainak rafinált semmittevéssel „il-lik” eltölteniük a napjaikat.

A két etikai kód nyilvánvaló ellentétével magyarázhatjuk Fitzgerald ellentmondásos viszonyát a munkához (és tegyük hozzá: a rendszeres alkoholfogyasztás nem segített feloldani ezt az ellentmondást). Nem tehetjük pusztán Zeldát felelőssé az író tehetségének elvesztegetéséért. Egyfelől, mint a dologtalan osz-tály kiváltságos tagja, maga is előszeretettel gyakorolta a hival-kodó fogyasztás és a dologtalanság társadalmi rítusát. Másfelől megvetette magát ideje, tehetsége és pénze elpocsékolásáért. Ez az alapvető ellentmondás lényegi mozgatórugója volt életének és művészetének.

Hozzátehetjük, hogy amíg a siker kitartott, Fitzgerald iga-zolva látta a hivalkodó fogyasztást, a zaklatott életmódot és a sokszor botrányos viselkedést, amivel Zelda és ő magukra irá-nyították a közfigyelmet. Az öregedő és már bukott író azon-ban sokkal szívesebben moralizált. Érdemes idézni lányának írt egyik kései, önvallomásos leveléből: „Amikor annyi idős vol-tam, mint te most, volt egy álmom. Az álom nagyra nőtt, és én megtanultam, hogyan fogalmazzam meg, és vegyek rá másokat arra, hogy meghallgassanak. Aztán az álom kettéhasadt, ami-kor elhatároztam, hogy elveszem édesanyádat, noha tudtam, hogy el van kényeztetve, és nem lesz rám jó hatással. Rögtön utána megbántam, amikor elvettem, de mert akkor türelmes voltam, elfogadtam, és megpróbáltam másképpen szeretni, mint régen. Megérkeztél te, és hosszú ideig egész boldogan él-tünk. De meghasonlott ember voltam – anyád azt akarta, hogy elsősorban érte dolgozzak, ne az álmomért. Túl későn fogta fel, hogy a munka méltóságot ad, az egyedüli méltóságot az élet-ben, és megpróbálta jóvátenni, de túl késő volt, összeomlott, és az orvosok nem tudták meggyógyítani…60 Sokáig gyűlöltem

holfogyasztását, az elit kaszt körében a nők éppúgy fogyaszthatnak alkoholt, mint a férfiak.

60 Az igazság kedvéért tegyük hozzá: Fitzgerald édesapja alkoholista volt, és maga a szerző házassága előtt sem vetette meg az alkoholt (A Május 1. New Yorkban idézett liftjelenetéhez a saját alkoholparti-élményei szolgáltattak anyagot. Zelda betegsége egyébként minden jel szerint örökletes volt, és sem-miképpen nem a „semmittevés” eredménye (balett-táncosként egyébként igen

tanulmányok182

az anyját, mert semmi jóra nem tanította meg az életben, csak arra, hogy jól forgolódjon a társaságban, és beképzelt és önhitt legyen. Soha többé nem akartam több olyan nőt látni az élet-ben, akit semmirevalónak neveltek. És életem egyik fő vágya az volt, hogy te ne kövesd ezt a példát, és ne hozz romlást magad-ra és másokra. Amikor tizennégy éves korodban aggasztó jele-ket mutattál, azzal vigasztaltam magamat, hogy mint társas lény, koránérő vagy, és egy szigorú iskola helyrehoz. De néha azt gondolom, hogy a dologtalanok különös osztály, akiket nem lehet átnevelni, akármennyire is próbálkozunk – annyi telik tő-lük, hogy a közös asztalnál megeszik az ételt, amit mások főz-tek. A reformer napjaim lejártak – ha ilyen vagy, nem akarlak megváltoztatni. De nem óhajtom semmittevőkre pocsékolni az energiámat, az időmet és a pénzemet – se a családomon belül, se azon kívül. Olyan emberekkel akarok érintkezni, akik az én nyelvemet beszélik.”61

Fitzgerald életrajzírói általában alábecsülik a lányához írt levelek morális jelentőségét. Andrew Turnbull például csak tirádaként utalt a fenti levélre,62 Bruccoli pedig úgy véleke-dett, hogy az erkölcsi prédikáció nem a leghatékonyabb eszköz egy tinédzser lány jellemének formálásához.63 Ha azonban a fitzgeraldi életút egészének kontextusában értelmezzük a leve-let, akkor látnunk kell az általános attitűdváltozást – még ha őszintébb novelláiban (lásd: Az alkoholista) Fitzgerald belátja, hogy számára már késő ez a felismerés. „A munka méltóságot

kimerítő edzéseket csinált végig, ha nem is lett belőle „első osztályú” táncos-nő). Lehetséges, hogy nem volt jó hatással Fitzgeraldra, de az írót az alkoholiz-musból más nők sem tudták „kigyógyítani” (amiről őszintén vall Az alkoholista c. novellájában). Nyilván Zeldára sem gyakoroltak jó hatást az alkoholista férj-jel töltött, utazásokkal telezsúfolt, zaklatott, excentrikus évek, amelyek során állandóan bizonyítania kellett, hogy méltó az exhibicionista csodagyerek sze-relmére. Nem tisztünk ítélkezni, de a jelek szerint Zeldát sokkal jobban tönk-retette a kapcsolat, mint Fitzgeraldot. Az éj szelíd trónján c. regényén viszont nem Zelda miatt dolgozott hosszú éveken át, hanem azért, mert akkor már masszívan alkoholizált.

61 Letter to Frances Scott Fitzgerald. 1938. július 7. In: Andrew TURNBULL (ed.): The Letters. I. m. 32–33.

62 Andrew TURNBULL: Scott Fitzgerald. Charles Scribner’s Sons, New York. 1962. 292.

63 Matthew J. BRUCCOLI: Some Sort of. i. m. 440–442.


ad, az egyedüli méltóságot az életben” – ezzel bármelyik puritán egyetértene. Hogy nem ismerte be a lányának a saját gyengesé-gét – ezt elnézhetjük egy édesapának. A levél azonban világosan megfogalmazza, hogy tudatában volt az életét meghatározó két ellentétes etikának (és az ellentét lényegének is).

Fitzgerald más levelei is azt bizonyítják, hogy az eleven lel-kiismeret – vagy ha úgy tetszik, prédikátorszerep – nem állt messze tőle. 1933-ban így írt a lányának: „Mélyen hiszek ab-ban, hogy az életben a tehetséghez mért erény elnyeri jutalmát, és ha az ember elmulasztja teljesíteni kötelességét, kétszeres lesz a büntetés.”64 Fitzgerald itt nemcsak a lányához, hanem saját magához is beszélt. Kívülállóként fenntartotta magának azt a jogot, hogy bírálja a dologtalan osztályt – mondhatjuk, nem kockáztatott sokat, hiszen a sztálini Szovjetunióban lé-nyegesen rosszabbul jártak azok, akik a párt lelkiismeretének képzelték magukat.65 „Azt hiszem, a szívem mélyén túl sok van bennem a moralistából, és inkább szeretnék prédikálni az em-bereknek, semmint szórakoztatni őket” – vallotta meg egy má-sik levelében.66 Saját magát ugyan nem tudta megváltani, de mesterien fordította le a bukás kétszeres büntetését a regény-irodalom és a fikció nyelvére. Fitzgerald nagyon mélyen átélte azt, amivel Weber zárja híres alapkönyvét: a munka méltósá-gának elvesztése megfosztja az embert a humánumtól, és el-szabadítja az értelmetlenség és a káosz világát. Érdemes idézni egy példát arra, hogy a moralizálás és a prédikálás valóban nem állt messze Fitzgeraldtól. Az Utazás külföldön (1930) című novella két főhőse, Nicole és Nelson a tipikus amerikai álompár:

64 Letter to Frances Scott Fitzgerald. 1933. augustus 8. Közli: Andrew TURNBULL (ed.): The Letters. I. m. 3.

65 Nem kívánunk a cinizmus bűnébe esni, de talán a munkatábor eredmé-nyesebben kigyógyíthatta volna az írót az alkoholizmusból, mint azok a nők, akik szerepet játszottak az életében, a lányát is beleértve. Ami tény: Fitzgerald 44 éves korában meghalt Hollywoodban, miközben a sztálini terror áldozatául esett Varlam Salamov túlélte az egyik legkegyetlenebb munkatábort, a szibéri-ai Kolimát és Szolzsenyicin előtt „megteremtette” a Gulág-irodalmat. Salamov és Szolzsenyicin összevetését lásd Szergej SZOLOVJOV: Az elkerülhetetlen ma-gány. Varlam Salamov és az eszmei örökség. Eszmélet, 2012. 95. sz. 98–113.

66 Letter to Frances Scott Fitzgerald. 1939. november 4. Közli: Andrew TURNBULL (ed.): The Letters. I. m. 63.

tanulmányok184

gazdagok, fiatalok és szépek. A dologtalan osztály tipikus életét élik: partik, utazgatások, ivás, és semmi értelmes tevékenység. A novella végén egy kísérteties jelenetben szembesülnek testi és szellemi hanyatlásukkal, ami mintegy méltó büntetése dologta-lan, céltalan életüknek.67 Bármely puritán elégedett lenne ezzel a végkifejlettel.68

A nagy Gatsby

Kim Moreland párhuzamot von a középkori lovagregény és A nagy Gatsby között. Amint írja, a középkori lovagnak aláza-tosságot kell tanulnia (és gyakorolnia), otthonosnak lennie az udvarlás (és az udvar) művészetében és kultúrájában, rá kell vennie a szerelmét a házasságtörésre, és meg kell tanulnia a szerelem vallását (ez utóbbit Moreland nem definiálja), viszont szerinte Gatsby szerelme minden kritériumnak megfelel.69

Én azonban azt állítom, hogy Gatsby álma egészen más természetű (akármit ért is Moreland a szerelem vallása alatt). Ez az álom akkor kezdett el formálódni, amikor otthagyta a szüleit, akik „élhetetlen emberek voltak, nem boldogultak a farmjukon”.70 Határozott alakot öltött, amikor találkozott a kü-lönc milliomos Dan Codyval és az ő fehér jachtjával, akinek a szolgálatába szegődött.71 Végül transzcendentális jelentőséget nyert akkor, amikor megismerkedett Daisyvel, az első úrilány-

67 Érdemes itt utalni Oscar Wilde „bűn és bűnhődés” életérzésére, amely utolsó műveiben kifejeződik. Lásd Richard ELLMANN: Oscar Wilde. Penguin Books, 1987.

68 Ebből a szempontból is érdekes, hogy mit „kezdenek” a Facebook-film alkotói a nagy előd irodalmi és szociológiai örökségével. Az alapellentmondást mindenesetre gyökeresen sikerül kiirtani: a dologtalan osztály szinte teljesen eltűnik, helyét pedig szélsőséges formában átveszi a munka etikája, ami odáig megy, hogy a főhős még ittasan is alkotó munkát végez.

69 Kim MORELAND: „F. Scott Fitzgerald: Tender is the Knight.” In: uő: The Medievalist Impulse in American Literature: Twain, Adams, Fitzgerald and Hemingway. University Press of Virginia, Charlottesville and London, 1996. 118–160.

70 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. Európa, Budapest, 2012. 128.71 Wilde sorsa után ne csodálkozzunk azon, hogy angolszász körökben nem

emlegették nyíltan a homoszexualitást. Fitzgerald mindenesetre utal arra, hogy Cody szexuálisan is kihasználta a jóképű fiúval való kapcsolatát.


nyal, akivel „dolga” volt. Gatsby álmában Daisy lesz a „király lánya”: fenn ül hófehér palotájában, aranyba öltözötten – és a hangja tele van pénzzel („ez volt az a kifogyhatatlan báj, mely a hangjában hullámzott, ez csilingelt benne, s zengett, mint a cintányér…”).72 Csakhogy éppen ez különbözteti meg Gatsby szerelmét a középkori lovagkultúrától: a valódi törés nem az, hogy Fitzgerald Amerikája nem azonos a középkori Nyugat-Európával, hanem az, hogy az amerikai álom maga is korrum-pálódott (ha nem volt korrupt elejétől fogva – bár idáig Fitzgerald nyilvánvalóan nem jut el).

Roger Lewis úgy érvel,73 hogy a pénz és a szeretett nő meg-szerzése egy és ugyanazon álom része.74 Ha ezt az érvelést ösz-szekapcsoljuk Veblen elemzésével, akkor a kapcsolatot A nagy Gatsbyben a dologtalan osztályba való bejutás lehetősége je-lenti: ha elnyeri Daisyt, Gatsby maga is teljes jogú tagja lesz a „kiváltságosak” klubjának. Az amerikai álom beteljesüléséhez nem elegendő pusztán a pénz (az van Gatsbynek); az is szük-séges, hogy a társadalom jóváhagyja a nagy vagyont, vagyis hivatalosan befogadja a tulajdonost a dologtalanok osztályába. A befogadás leghathatósabb bizonyítéka pedig a házasság:75 ha a közösség nyilvánosan jóváhagyja a fiatalok frigyét, at-tól kezdve nem lehet megkérdőjelezni a házastársak tagságát azok körében, akik részt vettek az esküvőn.76 Megint csak vi-tatkozom Moreland-dal: a fiatal Gatsby annak idején elcsábít-ja az úrilány Daisyt, majd később ráveszi a házasságtörésre.

72 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 156.73 Roger LEWIS: Money, Love and Aspiration in The Great Gatsby. In: Matthew

J. BRUCCOLI (ed.): New Essays on the Great Gatsby. Cambridge University Press, Cambridge. 1985. Lásd még: Malcolm Cowley: Fitzgerald. The Romance of Money. In: Uő: A Second Flowering. Works and Days of the Lost Generation. The Viking Press, New York, 1973. 19–47.

74 Ha a római kori germánok házasodási szokásaira gondolunk, akkor en-nek lehet igazságtartalma.

75 A házasság intézményét és a korabeli házassági piacot inspirálóan elemzi PÉTER Katalin: Házasság a régi Magyarországon, 16–17. század. L’Harmattan, Budapest, 2008.

76 A házasság integrációs jelentőségére számtalan híres irodalmi pél-dát ismerünk: Kivilágos kivirradtig, Hegedűs a háztetőn, Amerikai tragédia, Oroszlánkölykök, Üvöltő szelek.

tanulmányok186

Ha pusztán ennyit akarna, győztesen távozhatna, és vissza is fizethetne Daisynek azért, hogy ígérete ellenére nem várt rá, hanem hozzáment Tomhoz. Megjegyezzük: itt Daisy sem éppen a középkori szerelem szabályai szerint járt el, ahol is a hölgy kötelessége, hogy akár évtizedeken át hűségesen várakozzon lovagjára. Gatsby azonban valójában nem önmagáért akarja Daisyt (hiszen nem is tud róla semmit azon kívül, hogy szép, gazdag, jól nevelt, és sok férfi szerelmes belé), hanem általa kí-vánja szentesíteni a saját társadalmi pozícióját; vagyis a szere-lem – és a szeretett lény – éppúgy eszköz, mint ahogyan Cody is eszköznek tekintette saját kedvteléseihez a szolgáját.

És itt érdemes megállni egy pillanatra. Fitzgerald előszere-tettel leplezte le műveiben a dologtalan osztály számos tagjá-nak belső ürességét, leveleiben és novelláiban pedig többször kárhoztatta a „partiképes” lányok szélsőséges önzését, nár-cizmusát és hidegségét. Csakhogy éppen ezek a tulajdonsá-gok tesznek valakit partiképessé Amerikában: ne felejtsük el, Fitzgerald maga is elismeri, hogy az a férfi sikeres, aki – amel-lett, hogy természetesen jóképű – nem foglalkozik a nőkkel, akik egyébként is mindent megtesznek azért, hogy bebújja-nak az ágyába: „Nőkkel már korán dolga akadt, s mivel elké-nyeztették, megvetette őket, a szüzeket azért, mert tudatlanok voltak, a többieket meg azért, mert hisztériás rohamot kaptak olyasmitől, amit ő, mindent elsöprő önzésében, magától érte-tődőnek vett.”77 Megkockáztatjuk, hogy ez a mindent elsöprő önzés (vagy legalábbis annak látszata) az amerikai siker titka: ha valaki magába száll, szerényen és alázatosan viselkedik, ne-tán arra vetemedik, hogy szétosztja a vagyonát: az amerikai társadalomban nem felmagasztosul, hanem ellenkezőleg: félbo-londnak, vagy, ami rosszabb, gyengének, legyőzöttnek nézik, és úgy is bánnak (el) vele.78 Nem szándékozom itt belemenni a mélyebb történeti összefüggésekbe; az azonban enélkül is nyil-

77 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 129. – Kiemelés tőlem. – B. E.78 Remek példa az Amerikai tragédia: Clyde szülei szegény misszionáriu-

sok, akikre az egész társadalom úgy tekint, mint élhetetlen, szánalomra méltó és szégyellnivaló emberekre, míg a lycurgusi gallérgyáros Griffitheket min-denki csodálja – holott sem a családfő, sem a fia nem kellemes ember.


vánvaló, hogy nemcsak a nácik törekedtek az alsóbbrendűnek tekintett népek megtörésére; az amerikai történelemben igen gazdag tapasztalat halmozódott fel ezen a területen. („Dodo csak néhány hónappal azelőtt vált el az anyjától. Gazdája egy rabszolgaáruházban vette a csinos arcáért, mert jól illett a csi-nos lovacskához; s az úrfi hozzálátott, hogy betörje őt is, mint a lovat.”).79 Természetesen nem állítom, hogy az átlag ameri-kai önzőbb lenne, mint egy európai; azt azonban igen, hogy azért is (több) önbizalmat és erőt kell mutatnia, hogy ezáltal de-monstrálja társadalmi státusát (megengedheti magának, hogy nagyképű, önző és beképzelt legyen, hiszen annyi szolgája és pénze van, hogy senki nem meri leinteni), vagy egyáltalán azt, hogy ő nem „legyőzött”, hanem nagyon is ura a saját sorsának és akaratának.80 Egy partiképes lánynak önteltnek (és persze szépnek) kell lennie, hogy a férfiak felfigyeljenek rá; hiszen ép-pen a szélsőséges nárcizmussal demonstrálja teljes társadal-mi és anyagi biztonságát.81 És van Fitzgeraldnak egy árulkodó mondata arról, miért is szeretett bele Daisybe Gatsby: „Az is felizgatta, hogy olyan sokan voltak már szerelmesek Daisybe – ez csak fokozta az értékét a szemében.”82 Vagyis megint nem arról van szó, hogy Daisy önmagában lenne érdekes – vagy ér-tékes – Gatsby számára; az izgatja, hogy megszerezhet valamit, amit mások nem tudtak megszerezni, illetve legyőzheti Tomot, aki születése jogán tartozik bele a dologtalan osztályba, míg Gatsby szegénynek született.

79 Harriet BEECHER-STOWE: Tamás bátya kunyhója. Holnap Kiadó, Budapest, 2011. 312.

80 A nyilvános megszégyenítés igen gyakran azt a célt szolgálta, hogy meg-törjék az áldozatot. A módszeres megalázás mögött nem pusztán egyéni sza-dizmus húzódott meg, hanem egy rafináltabb fegyelmezés célja is. Ugyanez az elgondolás vezette a nácikat; módszereikben számos hasonló elemet találunk. A feketéket szándékosan tudatlanságban akarták tartani; a nácik hasonló-képpen törekedtek a rabszolgaságra ítélt népek értelmiségének fizikai meg-semmisítésére; az általános terrorral és kiszámíthatatlansággal meg akarták félemlíteni az életben maradottakat stb. Egy magyar remekműben, Sánta Ferenc Az ötödik pecsét c. művében a rafinált kínzók célja az áldozat emberi méltóságának megtörése; a fizikai kínzás tulajdonképpen csak másodlagos.

81 Ezt az Amerikai tragédia nagyszerűen érzékelteti.82 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 193.

tanulmányok188

Fitzgerald mesterien dolgozza bele bestsellerré vált college-regénye (Édentől innen) szélsőségesen egoista figuráit az ame-rikai társadalom egészébe. A társadalmi túlélés és létezés kul-csa a jó külső és mindenekelőtt: a megtörhetetlen önbizalom. Jordan Baker, Daisy, Tom – mind ugyanannak a kiváltságos klubnak, a dologtalan osztálynak a tagjai, akiknek nemcsak sok pénzük (és a hozzá tartozó egójuk) van, hanem társadalmi-lag szentesített joguk a vezetésre és az uralkodásra. Önbizalma az alsóbb osztályhoz tartozó nőknek is van (Tom szeretőjének, Myrtle-nek, vagy az Amerikai tragédiában a csinos áruházi el-adólánynak, Hortense Briggsnek), csakhogy őket könnyűszer-rel megtöri az úri társadalom: Tom tetszése szerint fizeti ki vagy veri meg Myrtle-t, akit természetesen esze ágában sincs felesé-gül venni, vagy pláne bevezetni a társaságába; a szép Hortense egy bundáért odaadja magát, arról nem is beszélve, hogy meg-hunyászkodik az áruházi főnök előtt; és általában ezek a nők – külsejük ellenére – sem álmodhatnak arról, hogy egy „jobb” férfi alkalmi viszonyon túl mást is akarna tőlük (Hortense lo-vagja – a szállodaboy Clyde mellett – egy trafikos).

A dologtalan osztályban való teljes jogú tagságot az jelzi, hogy az önbizalom megtörhetetlen, mert az egyes tagok meg-sértését az egész társadalmi rend szankcionálja. Tom szabadon ihat, szeretőt tarthat, akit kedve szerint elver, mondhatja a pri-mitív, rasszista szövegeit („rajtunk múlik, akik a domináns faj vagyunk, hogy vigyázzunk, nehogy más fajok vegyék át a hatal-mat a földön”83), és végül, még gyávaságát és jellemtelenségét is szépen bizonyítja, amikor ahelyett, hogy „északi férfiak” módjá-ra megverekedne Gatsbyvel, detektívvel nyomoztat utána, majd pedig Myrtle férjével, a boldogtalan Wilsonnal meggyilkoltatja, hiszen ő árulja el neki, hogy Gatsby kocsija gázolta el Myrtle-t (noha a kocsit Daisy vezette, nem Gatsby). Wilson egyébként jól jelképezi az amerikai érem másik oldalát: hiába dolgozik tisz-tességesen, hiába rendes ember, aki őszintén szereti a feleségét, és csak arról álmodozik, hogy csendes, hétköznapi életet élhes-sen a családjával, az amerikai társadalomban ezért mindenki

83 Uo. 21.


lenézi. Myrtle szerencsétlen lúzernek tartja, és lépten-nyomon kigúnyolja a férjét (a Tommal való viszonyát is nagyban motivál-ja az élhetetlen férj megvetése, aki nem tudja neki azt a nagy-stílű életet biztosítani, amiről álmodozott). A „jobb körök” sze-mében pedig szánalmas kis (rab)szolga, aki Tom számára csak a kicsinyes bosszú eszközéül szolgál. A tisztességes, egyszerű élet éppen nem a tiszteletreméltóság, hanem az élhetetlenség és az együgyűség bizonyítéka; azok robotolnak, akik nem is érdemelnek többet, mint hogy vég nélkül „húzzák az igát”, be-érjék a Coca Colával és az olcsó amerikai hamburgerrel.84 Így lepleződik le az amerikai álom, amelyet egy egész társadalmi rend(szer) szentesít: a maga meztelenségében valóban előttünk áll a „domináns faj” egyik jellegzetes képviselője, aki magán vi-seli az „ideális” rabszolgatartók összes, a nácik által is annyira csodált karakterjegyét.85

Mielőtt továbblépnénk, érdemes jobban megvizsgálni még egy mozzanatot, és ez a dologtalan osztály mérhetetlen önzése. Daisy és Jordan egója számára egyetlen óriási színház a világ. Az emberek nem önmagukért csodálják őket, hanem azért a szerepért, amit a társadalomban eljátszanak. Ez nem pusztán az előkelő viselkedésről szól; a dologtalan osztály hölgyei funk-ciót látnak el a társadalomban: „Daisy és Miss Baker olykor egyszerre beszélt, de egyáltalán nem versengve, legfeljebb évőd-ve csak, s annyira mellékesen csupán, hogy még csevegésnek is alig volt nevezhető, és éppen olyan hűvös volt, mint a hófehér ru-hájuk, s mint a közönyös tekintetük, melyből hiányzott minden vágy. Egyszerűen csak ott voltak, tudomásul vették, hogy Tom és én is ott vagyunk, s legfeljebb udvariasságból bocsátkoztak

84 Ezt jó érzékkel veszi észre Stephen Leacock, akinek stílusparódiáját Karinthy Frigyes zseniálisan ültette át magyarra: „Hayloft megértette, hogy új élet nyílt meg a számára. Nem volt többé a megvetett, kitaszított munkakereső. A nagy, előkelő amerikai bűnügyek történetének központjába került.” A munka hőse, avagy nemes úr a darócnadrág alatt (Hayloft Ezékiel küzdelmes élete).

85 Itt megkockáztatom, hogy a római rabszolgatartás intézményének em-léke mélyen benne maradt a leigázott népek kollektív tudatában. Gondoljunk a ma is meglevő gladiátorkultusztra a német egyetemeken (ami a kollektív emlékezetben éppen azt bizonyítja, hogy nem tudták megtörni a rabszolgák büszkeségét). A megtört emberek nem állnak ki és harcolnak életre-halálra.

tanulmányok190

társalgásba velünk.”86 Fitzgeraldot „ösztönös” írónak tartották a kortársak – de legalább annyira megértette a társadalom je-lentőségét, mint az 1930-as évek nagy amerikai baloldali írói (John Steinbeck, Irwin Shaw, Albert Maltz, Norman Mailer – hogy csak néhányat említsek). Daisy nem pusztán vagy talán nem is elsősorban Gatsby szerelme – Daisyben testesül meg az amerikai társadalom. Fitzgerald ezért igazságtalan Zeldával a moralizáló leveleiben. Zeldát ugyanis éppen azért szerette meg és kívánta feleségének, ami miatt később kárhoztatta: mert azt a szerepet játszotta el a „jobb” társaságban, amit megkívántak a felső középosztálybeli elfogadottsághoz és sikerhez.87 Gatsby sikerre vágyik, és arra, hogy sikerét szentesítse a társadalom – ehhez szükségszerű Daisy nem mint házasságtörő nő vagy ro-mantikusan elcsábított szerető, hanem mint törvényes feleség, akivel együtt befogadják azokban a felsőbb körökben, ahová fi-atal kora óta vágyakozik.

Gatsby mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ápol-ja azt a mítoszt, amiben hinni szeretne: ő gazdagnak, sikeres-nek és az elit kaszt gyermekének született. A történet, amelyet kitalál magáról, mindenben követi a vebleni sémát: „A szüle-im a Közép-Nyugaton éltek, és nagyon gazdagok voltak – ma már senki nem él a családból. Amerikában nevelkedtem, de egyetemre Oxfordba jártam, mert minden felmenőm oda járt. Úgyhogy ez nálunk családi hagyomány… Ezek után úgy éltem Európa különféle fővárosaiban… Párizs, Velence, Róma… akár egy ifjú maharadzsa. Drágaköveket gyűjtöttem, főleg rubino-kat, nagyvadra vadásztam, egy kicsit festegettem is, de csak a magam kedvtelésére, és közben megpróbáltam elfelejteni vala-mi nagyon szomorú dolgot, ami valamikor réges-régen történt

86 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 20.87 Albert Maltz a következő listát adja a jól nevelt amerikai lányról:

„Megnősült? Remek. És mi sem természetesebb, mint hogy olyan lányhoz von-zódik, aki táncol, úszik, bridzsel, jó ízléssel öltözködik, s háztartási tanfolya-mot végzett. És modern irodalmat hallgatott az egyetemen és olyan diáklány-testület tagja volt, amelynek révén jó társasági kapcsolatokat szerzett. Ékszer az ilyen az egyetemi diákbálon, és kívánatos feleség.” (Albert MALTZ: Holnap is nap lesz. Európa, Budapest, 1979. 126.)


az életemben.”88 Természetesen a történet elején is vannak arra utaló jelek, hogy ez nem igaz; a legnyilvánvalóbb Gatsby társa-sága, amely éppen nem az uralkodó elit tagjaiból, hanem kö-zönséges, haszonleső emberekből áll, csak az ingyen étel-italért látogatják Gatsby nagy partijait. Az oxfordi neveltetéshez hoz-zátartoztak volna a megfelelő családi, társasági kapcsolatok, amelyekre Gatsby még meggazdagodva is csak egy jó házasság révén tudna szert tenni.

Egy középszerű újgazdag, aki arra vágyik, hogy befogadja az igazi elit, és ennek érdekében hazugságokkal traktálja Nicket a családjáról és a múltjáról, önmagában semmiképpen sem az a drámai hős, akinek az elbukása adja a regény igazi katarzisát. Gatsbyt három olyan jellemvonás különbözteti meg attól a fa-ragatlan házigazdától, aki rózsaszín öltönyt visel, és a sofőrjé-vel küldi át a meghívót Nicknek. Kettő tulajdonképpen része az amerikai álomnak (legalábbis annak a nagy hagyománynak, amely még nem korrumpálódott), a harmadik a legmarkánsab-ban a keresztény tanításhoz köthető. Az első jellemvonás: Gatsby tulajdonképpen őszintén naiv, és, noha a regényben harminc év körül jár, megmaradt a világra rácsodálkozó, szemtelen kisfi-únak. Ezzel a figurával a magyar irodalomban is találkozunk (Lúdas Matyi, Regős Bendegúz), de nálunk messze nem lettek ezek a hősök olyan mítoszteremtők, mint az amerikai kánon nagyjai.89 Ezért állítom, hogy itt Fitzgerald mesterien dolgozza bele college-regényét Gatsby alakjába; Gatsby nem azért találja ki a mesét sosemvolt gazdag családjáról, hogy tudatosan be-csapja vele a környezetét – hiszen Daisy ismeri az igazságot, vagy annak egy részét – története elsősorban saját magának szól, mint amikor egy gyerek kitalál valamit, amiben hinni sze-retne. Kulcsnak tekintem itt a megtalált MUNKATERV-et, ame-lyet Gatsby édesapja ad át fia halála után Nicknek; az ott felso-rolt tevékenységek (súlyzógyakorlat, svédtorna, tanulás, mun-ka, baseball, atlétika, új találmányok tanulmányozása, minden héten elolvasni egy hasznos könyvet vagy folyóiratot) egyfelől

88 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 85–86.89 Lúdas Matyiból – nem véletlenül – éppen a kiépülő Rákosi-korszakban

próbáltak meg kultuszhőst csinálni.

tanulmányok192

szépen egybeesnek a weberi protestáns etikával, de másfelől egy kamasz fiú világát rögzítik. Gatsby – egészen a drámai ka-tarzisig, amiről lentebb lesz szó – lényegében megmarad gyerek-nek, egy felnőni képtelen, de sok tekintetben lázadó fiúnak. Így is értelmezhető naiv kérdése: „Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?”

A második jellemvonás, amely rokonszenvessé teszi a főhőst: megkérdőjelezhetetlen bátorsága. Kamaszként nem riad visz-sza a tengertől, sőt, keresi a kalandokat; a háborúban kitünteti magát; és végül, az alvilági üzletekhez, amiken meggazdagszik, ugyancsak kell bizonyos fokú bátorság, vagy legalábbis koc-kázatvállalás.90 Gatsby ezt nem pusztán Daisy miatt vállalja; Fitzgeraldnak volt annyi pszichológiai érzéke, hogy tudja: egy alapjában gyáva emberből a szerelem sem fog tartósan bátor férfit faragni. Fentebb már szót ejtettünk az amerikai nagy irodalmi kánon „macsó” beállítottságáról; még Hemingway is összekeverte a (férfi) pszichológiai problémák megvallását a gyávasággal (holott a kettő egyáltalán nem azonos). Gatsby bá-torsága különösen akkor szembeötlő, ha összevetjük viselkedé-sét a Tom–Daisy páros meglehetősen csúfos (le)szereplésével; Tom nem mer nyílt sisakkal kiállni Gatsby ellen, hanem gyáva és aljas módszerekkel számol le vele; Daisy pedig hű marad első árulásához; amikor Tomtól megtudja, hogy Gatsby üzletei nem tiszták, vagyis továbbra sincs abban a helyzetben, hogy biztonságos pozíciót teremtsen neki az amerikai társadalom-ban, azonnal elhatározza, hogy a férje mellett marad. A tete-jébe – igaz véletlenül – elüti Myrtle-t, és még csak meg se áll. Itt nemcsak a részvétlenség és a közöny játszik szerepet, ha-

90 Érdemes összevetni ebből a szempontból A nagy Gatsbyt Irwin Shaw klasszikusával, az Oroszlánkölykökkel. Noah alakjával Shaw bebizonyítja, hogy méltó örököse Fitzgeraldnak. A két hős között tulajdonképpen van ha-sonlóság; gyermekként egyik sem integrálódott igazán semmilyen közösség-be, és felnőve mindkettő igyekszik megteremteni a társas integráció kereteit. Fitzgerald hőse ebből a szempontból előnyösebb helyzetben van, mint Noah; számára a kívülállás önként vállalt, és soha nem származott ebből semmilyen konfliktusa (igaz, a temetésére nem jött el senki, de ez, hogy cinikusak le-gyünk, már aligha zavarhatta). Noah viszont integrálódni szeretne, de őt meg éppen az antiszemita katonatársak szembesítik azzal, hogy zsidóként nem tartozik közéjük.


nem nézetem szerint elsődlegesen a félelem – hiszen egy ilyen botrány Daisy egész gyönyörű társadalmi pozícióját és jó hírét tönkretehetné.

A fenti két jellemvonás mindig is jelen volt a nagy amerikai kánonban. A bátorság és a kisfiús jellem igen sok tekintetben „megfelel” az első úttörők idealizált képének. (Most felejtsük el azt, amiről Fitzgerald is elfeledkezni látszik: az amerikai álom soha nem volt teljesen ártatlan, hiszen nem egy lakatlan kon-tinenst hódítottak meg a felfedezők, hanem olyan földet, ame-lyet náluk technikailag-iparilag jóval fejletlenebb népcsoportok laktak – vagyis olyan emberek, akiknek esélyük sem volt az európai fegyverekkel és szervezettséggel szemben. Nem véletle-nül hitték sokáig, hogy istenekkel találkoztak.) A regény igazi katarzisát azonban véleményem szerint a harmadik elem adja: és ez az, hogy a regény végén Gatsby bebizonyítja, hogy a töb-biekkel ellentétben le tudja győzni fiatalsága szélsőséges egoiz-musát, és képes őszinte önfeláldozásra – hiszen magára vállalja Daisy bűnét és a bűnhődést. Ebben az értelemben Gatsby áldo-zata „helyreállítja” azt az amerikai álmot, amelyet korrumpált a gyávaság, a mértéktelen önzés és az udvariasságnak álcázott képmutatás. Gatsby bebizonyítja, hogy olyan emberek is hihet-nek ebben, akik jellemüket és egyéni képességeiket tekintve megérdemelnének egy jobb, romlatlanabb világot.91

Döntően ezzel a lépéssel viszi tovább Fitzgerald a college-re-gény műfaját. És itt visszatérek a prédikátor-szálhoz. A narrátor Nick szerepeltetése nemcsak technikailag hasznos megoldás, hanem az erkölcsi mondanivaló (ha úgy tetszik, moralizálás) szempontjából is kiemelt jelentősége van. Kiért áldozza fel ma-gát Gatsby? Daisyt nyilvánvalóan nem érdekli Gatsby halála – hiszen már a gázolás előtt tudjuk, hogy nem hagyja ott kényel-mes és biztonságos társadalmi életét egy törvénytelen kapcso-latért és egy olyan férfiért, akit bármikor lecsukhat az amerikai rendőrség. A férfinak Nicket leszámítva nincsenek barátai; Nick az, aki Gatsby sorsán keresztül megtanulja más szemmel nézni

91 Itt nyilvánvaló párhuzamot látok Az Arbat gyermekeivel, ahol Szasa Pankratov éppen azért kerül összeütközésbe a sztálini rendszerrel, mert őszintén hisz a rendszer szocialista és munkásideológiájában.

tanulmányok194

a világot és benne az embereket. Elhagyja a Daisyhez hasonló jellemű Jordan Bakert, és hazatér „romlatlan” szülőföldjére. A dologtalan osztállyal való erkölcsi szakítás a munka etikájának igenlését jelenti a regényben. A regény tehát egy érési-tanulási folyamatot is dokumentál.

Természetesen nem marad el az ítélet a dologtalan osztály felett. Ez az osztály nemcsak kiégett és méltatlan arra, hogy a legfőbb társadalmi értékek őrzője legyen, hanem teljesen közö-nyös is az emberi élet iránt (mármint természetesen akkor, ha az alsóbb osztályok tagjainak életéről van szó). Harriet Beecher-Stowe idézett klasszikusában az úrfi már gyerekként megta-nulja, hogyan kell „betörni” fekete rabszolgáját; az egyetlen do-log, amire Daisy megtanítja a kislányát, az, hogyan legyen pont olyan hideg, önző és szélsőségesen nárcisztikus társasági lény, mint az anyja: „– Át is lettem öltöztetve ebéd előtt! – újságolta a gyerek lelkesen Daisynek. – Igen, mert az anyukád dicsekedni akart veled. – Daisy arca odahajolt a gyerek kis fehér nyakára. – Gyönyörű tündérkém! – Igen – mondta a kislány csöndesen –, és Jordan néninek is fehér ruhája van.”92 Maga Jordan Baker önzésében egy jottányival nem különb, mint Daisy; ráadá-sul az is kiderül, hogy előszeretettel csal a sportversenyeken. Nick pusztán azért érdekli, hogy szerezzen egy újabb hódolót a szépségének; a problémáival egyáltalán nem óhajt foglalkozni. Daisy nemcsak elárulja Gatsbyt, de arra sem képes, hogy elemi felelősséget vállaljon a tetteiért – egyáltalán, megálljon, amikor elütött egy embert. Az orosz nagyregények hőseiben (többnyire) felébred a lelkiismeret; Daisy és Tom azonban azt sem tudják, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Jellemző módon a kívülálló Nick mondja ki a dologtalan osztály felett az ítéletet: „Tom és Daisy felelőtlen emberek voltak – amerre csak jártak, mindent és mindenkit összetörtek, aztán ijedtükben visszahúzódtak a pénzük bástyái mögé, vagy a mérhetetlen könnyelműségük burkába, belekapaszkodtak abba a valamibe, ami egymáshoz fűzte őket, és elvárták, hogy mások takarítsák el utánuk a ro-mokat… Kezet fogtam vele; úgy éreztem, nevetséges lenne, ha

92 F. Scott FITZGERALD: A nagy Gatsby. 152.


nem tenném, mert közben hirtelen az a benyomásom támadt, hogy tulajdonképpen egy gyerekkel beszélek. Aztán Tom be-ment az ékszerüzletbe, hogy vegyen egy gyöngysort – vagy ta-lán csak egy pár kézelőgombot –, egyszer s mindenkorra leráz-va magáról az én vidékies érzelgősségemet.”93

Természetesen értelmezhető a regény úgy is, mint a fogyasz-tás feletti erkölcsi ítélet, hiszen a fogyasztókat egyáltalán nem érdekli, milyen emberi szenvedést zúdít a világra a tőkés be-rendezkedés, amíg meg tudják venni a kézelőgombot vagy a gyöngysort. De hangsúlyozom, hogy a fogyasztás Fitzgeraldnál mindig hierarchikus: egészen másképpen fogyasztanak a do-logtalan osztály tagjai, mint a Wilsonhoz hasonló szegények, akiknek be kell érniük azzal, hogy felettük őrködik Doktor T. J. Eckleburg (egy hirdetés) óriási szeme. Végezetül, a szélsőséges önzést, amiről már elég szó esett, világosan elárulja az elemi odafigyelés hiánya; a szereplők (különösen a dologtalan osztály tagjai) annyira el vannak foglalva önmagukkal, hogy a másik emberre még a legegyszerűbb módon sem képesek reflektálni vagy egyáltalán időt szakítani.94 Ezt a szélsőséges fogyasztói állapotot az Amerikai tragédia is klinikai pontossággal doku-mentálja.

Kordiagnózis: Az éj szelíd trónján

A nagy Gatsby után Fitzgeraldnak csaknem egy évtizedbe ke-rült, amíg befejezte következő regényét. A körülmények nem voltak igazán kedvezőek: Zelda mentálisan összeomlott, de ek-kor még reménykedtek abban, hogy a megfelelő orvosi kezelés visszasegítheti a normális életbe. Egy dátum nélküli feljegyzés-ben Fitzgerald így vall erről az időszakról: „Ahogy én rosszabbul lettem, Zelda állapota valamelyest javult, és egyre inkább úgy éreztem, tudatában van ennek – mintha az én összeomlásom

93 Uo. 234.94 Fitzgerald elsősorban a nőket kárhoztatta azért, hogy nem figyelnek oda

a férfiakra. Meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben azért fejlődött a világ: a Facebook-film nyitójelenetének jól eltalált párbeszédében a főszereplő fiú az, aki kizárólag önmagával foglalkozik, és még azt sem veszi észre, hogy meny-nyire megsérti a partnerét.

tanulmányok196

igazolná az ő egész életét – nem túl egészséges, ha az ember ilyesmit gondol a feleségéről – végül négy nappal ezelőtt nyíltan és dühösen megmondtam neki, hogy elegem van + nem fogom az egészségemet feláldozni az őrülete oltárán + és ettől kezd-ve csak magamról + Scottyról gondoskodom + ő pedig felőlem mehet Bedlambe, vagy ahova akar.”95 Nyilvánvalóan nem volt könnyű sem érzelmileg, sem pedig társadalmilag szembenézni azzal, hogy Zelda betegsége gyógyíthatatlan; és ehhez vegyük hozzá az író alkoholizmusát. Ezek az életrajzi tényezők rész-ben magyarázzák a regény laza szerkezetét – amely hiányosság különösen szembeötlő A nagy Gatsbyvel való összehasonlítás-ban.96

Az éj szelíd trónján című regényt két változatban publikál-ták. Az eredeti verzió 1925 nyarán indul a Riviérán, ahol a fia-tal színésznő, Rosemary Hoyt találkozik a dúsgazdag amerikai házaspárral, Dick és Nicole Diverrel, és Rosemary beleszeret Dickbe. A második könyvben van egy visszatekintés, amiből megtudjuk Nicole és Dick történetét. Dick ambiciózus, fiatal doktorként dolgozott egy pszichiátriai klinikán, ahol Nicole-t kezelték. Beleszeretett Nicole-ba, és hajlandó volt vállalni a férj és a doktor kettős szerepét, abban a reményben, hogy meggyó-gyíthatja szerelmét. A tizedik fejezet kapcsolja össze a múltat a jelennel, amikor 1925-ben a Riviérán Nicole beszél házassága válságáról és Dick súlyos alkoholproblémáiról. Ezután az ese-mények kronológiai sorrendben követik egymást.

1936-ban Fitzgerald azt kérte az új kiadótól (The Modern Library), hogy változtassa meg a regény időszerkezetét. 1938-ban ezt írta Perkinsnek: „Nyugtalanít engem Az éj – arról a könyvről még nem tettem le. Van mélysége… Nagy hibája az, hogy az igazi kezdet – a fiatal pszichiáter Svájcban – el van rejtve a könyv közepén. Ha a 151–212-es oldalakat a regény elejére tennénk, óriási lenne a hatás. Egyébként a hibát egy

95 Idézi: Matthew J. BRUCCOLI: Some Sort of. i. m. 346–347.96 Nem Fitzgerald az egyetlen író, akinek nem sikerült megismételnie ko-

rábbi teljesítményét (nem kis részben az alkoholnak köszönhetően). Hajnóczy Péternek A halál kilovagolt Perzsiából c. kötete a magyar irodalom maradandó teljesítménye; és ő sem tudta folytatni az általa megteremtett hagyományt.


tucat kritikus észrevette.”97 Fitzgerald halála előtt még egyszer javasolta, hogy változtassák meg a sorrendet. Scribners 1951-ben követte ezt a sorrendet, de az angolszász világ olvasóinak jobban tetszett a korábbi változat. Magyarul mindenesetre a szerző által jobbnak ítélt sorrendben jelent meg a regény.98

Az éj szelíd trónján egy személyiség szétesésének és leépülé-sének a története – és mindkettőre vannak külső és belső okok. A főszereplő, Dick Diver, a nagy reményekkel induló, tehetséges, fiatal pszichiáter a Fitzgerald-hősök között a legvegytisztább példája annak az embernek, aki két ellentétes etikai kódnak próbál megfelelni az életben. Fiatalkorában a protestáns eti-kával „indít”, mint Gatsby, aztán őt is megkísérti a dologtalan osztály, méghozzá egy dúsgazdag örökösnő, a szép Nicole alak-jában. Nick megpróbál megfelelni a kihívásnak, és megőrizni ifjúkora eszméit Nicole oldalán. A dologtalan osztály élete és értékrendszere azonban összeegyeztethetetlen Nick hivatáseti-kájával és elveivel. A dologtalan osztály – Nicole közvetítésével – felemészti Dicket, és kiszív belőle minden vitalitást, motivá-ciót és férfierőt. Ebben az értelemben Nicole vámpír: úgy nyeri vissza az egészségét, hogy kihasználja Dick odafigyelését, ked-vességét, nagylelkűségét és önzetlenségét – vagyis mindazokat a tulajdonságait, amelyek reménytelenül hiányoznak a dolog-talan osztályból. A sikeres kezelés után Dick Diver üres héját kihajítja a szemétbe a dologtalan osztály – hiszen már nincs hasznukra, nincs értelme tovább férjként vagy doktorként meg-tartani.99

A kordiagnózis azonban mélyebb ennél. Érdekes, hogy Fitzgeraldnak akkor is elsősorban az amerikai társadalomról van mondanivalója, amikor Európában utazgat a családjával – és tovább mélyíti az amerikai társadalom feletti ítéletét. Nicole Warren családjában nyoma sincs az elemi jómodornak – a lány

97 Letter to Maxwell Perkins, 1938. december 24. In: Andrew TURNBULL (ed.): The Letters i. m. 281.

98 F. Scott FITZGERALD: Az éj szelíd trónján. Európa, 1972. Fordította: OSZTOVITS Levente.

99 A történet sokban hajaz arra, ahogyan Fitzgerald értelmezte a Zeldával való házasságát, noha, itt nagyon igazságtalan volt, hiszen Zelda betegségét nyilvánvalóan nem az a vágy motiválta, hogy tönkretegye a férjét.

tanulmányok198

úgy lesz beteg, hogy az apja vérfertőző kapcsolatra lép vele.100 A másik lány, Beth (Baby) Warren pedig nyers üzletet kínál a jóképű doktornak: „Namármost, rengeteg ismerősünk van ott… az egyetemen apa dönt egyes katedrák, ösztöndíjak sorsa meg miegymás felől, és arra gondoltam, ha Nicole-t hazavisszük és bedobjuk a mélyvízbe… tudja, remek hallása van, és sok nyel-ven beszél…mi lehetne jobb az ő pillanatnyi állapotában, mint hogy beleszeret egy derék orvosba… Hirtelen jókedv árasztotta el Dicket: Warrenék orvost akarnak vásárolni Nicole-nak. Nincs kölcsönbe egy csinos orvos?... Minek aggódni Nicole miatt, ami-kor olyan helyzetben vannak, hogy bármikor vásárolhatnak neki egy jóképű fiatal orvost, aki csak most bújt ki a tojáshéj-ból? – És mi lesz az orvossal? – kérdezte önkéntelenül. – Szép számmal lesznek, akik kapnak a lehetőségen.”101 Baby Warren számára elképzelhetetlen, hogy emberek számára más motivá-ció is létezzen, mint a pénz és a nyers érdekkövetés – és tulaj-donképpen, ahogyan látni fogjuk, a szép Nicole férjének lenni nem is akkora „biznisz”, ahogyan elsőre látszik.

Dick nem a pénzéért, hanem ellenkezőleg, a pénze ellenére szereti meg Nicole-t, és azt reméli, hogy jó szakorvosként vég-leg helyreállíthatja mentális egészségét. Csakhogy Nicole-lal együtt jár a pénz és az a nagystílű élet, amely kizár mindenfajta hivatásetikát: „Nicole rengeteg lelemény és fáradozás eredmé-nye volt. A kedvéért vonatok indultak ki Chicagóból, vágtak át a kontinens kerek hasán, és érkeztek Kaliforniába; rágógumi-gyárak füstölögtek, és láncövek alakultak ki láncszemenként

100 Nem feladatom e helyütt belemenni az angolszász prüdéria társadal-mi-lélektani hátterébe. Mindenesetre számos olyan szexuális gyakorlat, amit nyilvánosan mélyen elítéltek és elsősorban az alsóbbrendűnek tekintett fajok-nál kárhoztattak, nagyon is megtalálható volt az angolszász társadalom leg-különfélébb csoportjaiban. Azt mondhatjuk inkább, hogy mint Wilde esetében is, a látens gyakorlatot eltűrte a társadalom; baj akkor lett belőle, amikor az ügy nyilvánosságra került, és a megsértett közösség úgy érezte, hogy elégtételt kell vennie azon, aki a közösség szemébe vágta az igazságot (ti. hogy a nyil-vánosan elítélt szokások léteznek). A birodalmi és faji felsőbbrendűségi tudat olyan mélyen beleivódott az angolszász kultúrába, hogy mai bestsellerek is úgy tesznek, mintha az angolokat más fajok gyermekeinek kellene bizonyos szexuális pózokra megtanítaniuk.

101 F. Scott FITZGERALD: i. m. 65.


a gyárakban; férfiak fogpasztát kavargattak hatalmas meden-cékben, és szájvizet csapoltak rézhordókból; lányok paradi-csomkonzervet készítettek nagy sietve augusztusban, vagy ke-ményen dolgoztak az olcsó áruházakban karácsony előestéjén; meszticek izzadtak a brazíliai kávéültetvényeken, és fantasztá-kat semmiztek ki új traktorszabadalmaikból – ezek az emberek mind hozzáadtak valamit Nicole-hoz, és mivel az egész rendszer tovább imbolygott és tovább mennydörgött a maga útján, ez még az olyan cselekedeteinek is, mint a nagybani bevásárlás, vala-mi olyan lázas izgalmat kölcsönzött, mint amit a nekihevült, a posztját tartó tűzoltó érez a mindjobban terjedő tűzvész előtt. Nicole nagyon egyszerű elveket testesített meg, magában hord-va önnön végzetét – de olyan pontosan testesítette meg ezeket az elveket, hogy viselkedésében valóban volt valami báj, és most Rosemary is megpróbálta utánozni.”102

Az idézet megmutatja, hogy Fitzgerald tökéletesen tisztában volt a kapitalista világrendszer működésével. Nicole egy világ-rendszert szimbolizál, amely nagyon világosan meghatározott érdekek mentén mozog. Az is kiderül belőle, hogy betegsége ellenére Nicole világa sokkal erősebb és biztonságosabb, mint Dické. Amíg a Warren családnak van pénze, akármikor besze-rezhetnek neki egy másik tehetséges, fiatal doktort. Nicole-t a látszat ellenére a betegség sem töri össze igazán – az egyetlen, ami valóban megtörheti, ha a család elveszíti minden vagyonát, de hát ehhez az amerikai kapitalista rendszer egészét kellene megdönteni. Nicole e tekintetben nem más, hanem pontosan ugyanolyan, mint üzleti észjárású nővére, Baby Warren; meg sem fordul a fejében, hogy az emberi viszonyokat a pénzen kí-vül más is irányíthatja.

Dick valódi tragédiája az, hogy Nicole megmentése helyett férfiként a Warren család protégéjének korántsem hálás szere-pét kell eljátszania. Nicole nem osztozhat vele a munkájában, és a hivatásetikát sem tudja elsajátítani. Állandóan szórakozásra vágyik, és megváltás helyett ő lesz az, aki megfertőzi Dicket a hivalkodó fogyasztás és a dologtalanság etikájával. A férfi elté-

102 Uo. 156–157.

tanulmányok200

kozolja legtermékenyebb éveit, boldogtalanságában hajszolja a társaságot, a nőket, lustálkodik és iszik – lényegében feladja sa-ját magát, hiszen egyáltalán nem ilyen életről álmodott. Amikor Nicole állapota megköveteli a kórház közelségét, a Warren csa-lád klinikát vásárol Dicknek – természetesen nem azért, hogy a férfi megvalósíthassa önmagát, hanem azért, hogy Baby biz-tonságban tudhassa a húgát: „Évek óta nem fordult elő, hogy Dick rosszindulattal viseltetett volna bárki iránt is – utoljára el-sőéves New Haven-i egyetemista korában fordult elő vele, mikor egy népszerű olvasmányra bukkant a »lelki higiéniáról«. Most indulatai rászabadultak Babyre, de ugyanakkor megpróbálta magába fojtani őket, nem vett tudomást arról, hogy a nőből csak úgy sugárzik a gazdagok hűvös szemtelensége. Száz évek telnek még el, mikor egy amazon végre képes lesz fölfogni azt a tényt, hogy a férfi kizárólag a büszkeségében sebezhető meg, de ha ezt egyszer megroppantják, törékeny lesz az egész ember, akár a tojás.”103

Fitzgerald itt kimond egy nagyon fontos dolgot: egy férfi sok-féleképpen megszégyenülhet, de ha a szeretett nő előtt történik ez meg vele, akkor a kapcsolatot csak az mentheti meg, ha a fér-fi helyreállítja a büszkeségén esett csorbát. Ellenkező esetben férfiként és emberként is vereséget szenvedett.104

Dick már megtört ember akkor, amikor átveszi a klinikát. A hivalkodó dologtalanság és fogyasztás évei rossz irányba for-málták jellemét, és megtörték az ellenállóképességét és az aka-raterejét. Amikor édesapja meghal, Dick magában is beismeri: már nem képes komoly munkára, és nem tudja őszintén a ma-gáénak vallani az egykor komolyan vett hivatásetikát: „Másnap a temetőben apját elhelyezték a száz meg száz Diver, Dorsey és

103 Uo. 264.104 Az Oroszlánkölykökben Shaw igen jó érzékkel felhasználja ezt a motí-

vumot, amit Fitzgerald egyetlen művében sem bont ki igazán – hiszen Dick alkoholizmusát tulajdonképpen nem lehet a Nicole-lal való kapcsolatának tulajdonítani (és Dick nem is akkor szégyenül meg igazán, amikor elfogad-ja Nicole pénzét). Shaw regényének zsidó főhősét számos megaláztatás éri az amerikai hadseregben; de a végső lökést a lázadáshoz egy látszólag sokkal jelentéktelenebb atrocitás adja meg: amikor a szállásadónő a származására hivatkozva kiutasítja őt és az egyébként angolszász protestáns családból szár-mazó feleségét.


Hunter között. Jóleső érzés volt itt hagyni, itt, ahol csupa rokon veszi körül. Virágokat szórtak a barna, göröngyös földre. Dicket most már semmi sem kötötte ide, és nem is hitte, hogy vala-ha visszatér. Ott térdelt a kemény földön. Ezeket a halottakat mind ismerte, ismerte viharedzett arcukat, villogó kék szemü-ket, ismerte az inas, erőszakos testeket, a tizenhetedik század erdőmélyi homályából, az új földből született lelkeket. – Isten veled, apám… Isten veletek, atyáim.”105

Dick szellemi és testi hanyatlása emberi kapcsolataiban is visszatükröződik. Ahelyett, hogy „megváltotta” volna Nicole-t, ő maga vált hozzá hasonlatossá; de a dologtalan osztály élete nem elégíthet ki egy férfit, akinek még vannak olyan ambíciói, hogy teremt valamit az életben. Dick két ellentétes etikai kód-nak próbál megfelelni, és az eredmény az összeomlás. Amikor részegen verekedésbe keveredik az olasz rendőrséggel, és Baby Warren erőszakosságára és amerikai erélyére van szüksége ah-hoz, hogy kikerüljön a bajból. („Ez felháborító! Egy amerika-it félholtra vernek, börtönbe zárnak, és maga a kisujját sem mozdítja”) a Warren család teljes morális győzelmet arat Dick fölött: „Dick morfiumot kért, mert még mindig teljesen éber és rendkívül ideges volt. A morfiumtól aztán elaludt; az orvos és Collis távoztak, Baby vele maradt, amíg az angol ápolónő meg nem érkezett. Nehéz éjszaka volt a tegnapi, de Baby most elé-gedettséget érzett: bármi is volt Dick eddigi életében, ők most olyan morális előnyre tettek szert, mellyel mindaddig élhetnek, amíg Dickre egyáltalán szükségük lesz.”106

Kérdés, hogy meddig lesz szükségük rá. Dick alkoholizmusa miatt üzlettársa megkéri, hogy hagyja abba a munkát a közös klinikán. Társasági kudarcok érik a házaspárt; ebben is sze-repet játszik Dick súlyosbodó alkoholizmusa. „– Mehet ez így tovább? – kérdezte Nicole. – Vagy nem?... Mit gondolsz? – Dick egy pillanatra meg volt lepődve, és igent mondott, Nicole így folytatta: – Néha azt hiszem, az én hibám… én tettelek tönkre. – Szóval tönkre vagyok téve? – kérdezte Dick kedvesen. – Na, nem szó szerint gondoltam. De régebben általában teremteni

105 F. Scott FITZGERALD: Az éj szelíd trónján. 303.106 Uo. 347.

tanulmányok202

szerettél dolgokat… most úgy látszik, törni-zúzni akarsz csu-pán.”107

Nicole kezelésének végén felcserélődnek a szerepek. A gaz-dag páciens visszanyeri az egészségét. Viszonyt kezd Tommy Barbannal, és békésen megszabadul a hasznavehetetlenné vált, alkoholista férjtől, aki a társasági életben sem tud megfelelni az elvárásoknak. A két testvér lényegi hasonlóságát Dick maga is észreveszi: miközben Baby csak a pénzben tud gondolkodni, Nicole érzelmileg használta ki a férfi jó szívét és az önzetlensé-gét. A Warren család kimondja az ítéletet Dick felett: „– Dick hat éven át jó férjem volt – mondta Nicole. – Akkoriban soha egy percig nem szenvedtem miatta; minden tőle telhetőt megtett, hogy ne bántson meg. Baby alsóálla kissé előreugrott, mikor így szólt: – Erre nevelték.”108

Dick Diver búcsúja a Warren családtól azonban másképpen is értelmezhető. Szellemi és testi hanyatlása lehet valójában menekülés; az egyetlen kiút számára az, hogy a Warren csa-lád akarjon megszabadulni tőle, hiszen magától nem hagyhat el egy beteg nőt. „Nicole megint ezzel az intelligenciával küsz-ködött, szép szemével, a győztes sima arroganciájával harcolt Dick ellen; az a születő érzés volt a fegyvere, hogy már valójá-ban egy másik férfinak adta át magát; az évek során benne fel-halmozódott megvetéssel küzdött ellene, a pénzével és a hitével, hogy a nővére megveti Dicket, és most már számíthat a nővéré-re; azzal a gondolattal, hogy Dick a maga keserűségével egyre újabb ellenségeket szerez magának, hogy ő, Nicole, új cselhez folyamodott Dick lomha evészete-ivászata ellen, hogy szépsége és egészsége áll íme szemben a férfi fizikai összeroppanásá-val, az ő gátlástalansága Dick szigorú erkölcsi elveivel – e belső harc során Nicole nem szégyellt még saját gyöngeségeihez sem nyúlni, derekasan, bátran harcolt levezekelt bűneinek, ballépé-seinek, tévedéseinek régi edényeivel, palackjaival, kiürült am-pulláival. És hirtelen, két perc leforgása alatt győzelmet aratott, erkölcsileg igazolta, hogy nem kell kibúvókat keresnie, a köte-lékek el vannak vágva mindörökre. Aztán rogyadozó térddel és

107 Uo. 390–391.108 Uo. 456.


hűvösen zokogva elindult a ház, a háztartás felé – ami most már valóban az övé volt. Dick várt, amíg Nicole eltűnik a szeme elől. Aztán előrehajolt, fejét ráhajtotta a mellvédre. A páciens meggyógyult. Diver doktor szabad volt.”109

Az ár, amit Dick fizet a dologtalan osztálytól való megszaba-dulásáért, azonban társadalmilag és pszichológiailag rettenete-sen magas. „Dick rendelőt nyitott Buffalóban, de nyilvánvalóan siker nélkül. Nicole nem tudta kideríteni, mi volt a baj, de né-hány hónap múlva azt hallotta, hogy Dick egy kisvárosban, a New York állambeli Bataviában működik, mint általános orvos, később meg azt hallotta, hogy ugyanezt teszi Lockportban.”110 A függetlenség ára az amerikai álom feladása: Dick nem törekszik többé sikerre abban a társadalomban, ahol a dollárt sokkal többre becsülik, mint az emberi életet. Ezeknek a lázadóknak a sorsa azonban a társadalmi kirekesztés és lenézés – hiszen az „élhetetleneket” semmire nem becsüli a kíméletlen érvényesülé-si morálnak mindent alárendelő, kasztszerűen felépülő (és úgy is gondolkodó) osztálytársadalom.

109 Uo. 441–442.110 Uo. 460.

a dologtalan osztálytól a protestáns etikáig€¦f. scott fitzgerald élete és kora kevés...

Documents