A Fidesz átmenetele – 1996http://nol.hu/lap/hetvege/20110723-a_fidesz_atmenetele___1996Március 14-én a „jobboldali” ellenzék legnépszerűbb pártjának vezére, Torgyán József beszédet mondott a Kossuth téren.Megállapította, hogy „álliberális, undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat, és amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik”. A szónok ebből levonta a következtetést: időszerű lenne a féregirtás, hiszen a magyar ember tavasszal amúgy is féregirtással szokott foglalatoskodni.A Fidesz vezetői fölismerték, hogy a sulyok ilyetén elvetése lehetőséget kínál a párt és elnöke számára a vezető szerep átvételére az ellenzékben. Ennek megfelelően a Fidesz igen élesen reagált a „féregirtós” beszédre. Így beszélt Szájer József az Országgyűlésben: „Az elmúlt hétvégén, az elmúlt napokban szomorú dolgok történtek ebben az országban. Egy magát demokratának, parlamenti politikusnak valló személy arcáról lehullott az álarc, elveszítve önkontrollját, politikai ellenfeleit kiirtással, akasztófával és kötéllel riogatta. (Zaj, közbeszólások az FKGP soraiban: Hazudsz! Hazugság!) Ez a személy nemcsak meggyalázta a legszebb nemzeti ünnepünket, a magyar szabadelvűség napját... (Dr. Kávássy Sándor: Hazugság!)…, Deák, Kossuth és a többi demokrata politikus hagyományát, hanem egyben saját pártjának hagyományát is arcul köpte. (Zaj, moraj a Kisgazdapárt padsoraiban.) Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Béla pártjának vezetője... (István József: Rákosi is ezt mondta!)... saját demokrata hagyományaival helyezkedett szembe.Tisztelt Országgyűlés! Egy parlamenti politikus átlépte a demokratikus politikai magatartás rubikonját. Innen már nincs tovább.” (Országgyűlési Napló, 1996. március 18.)Ez a reagálás megfelelt annak, amit Kövér László mondott néhány nappal azelőtt egy kalocsai fórumon: „Nem kívánják maguk köré gyűjteni azt a szavazóbázist, amely szociális dühből voksol, és fogékony a radikális jobboldal demagógiájára.” (Népszabadság, 1996. március 11.)Sorozatunk előző részében említettük, hogy a Fidesz az ekkor még általa is vállalhatatlannak vélt „radikális” jobboldal mellőzésével kivánta összefogni az ún. mérsékelt pártokat, s ennek egyik jelentős akadálya az volt, hogy az MDF és a KDNP vezetésének többsége ragaszkodott ahhoz, hogy Torgyán József tábora is az ellenzéki szövetség része legyen. Az MDF-ben ez a többségi álláspont győzedelmeskedett, amikor március 2-án Szabó Iván ellenében Lezsák Sándort választották a párt elnökévé, aki nemhogy Torgyán, de még Csurka István pártjával is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést. A párt kettészakadt, a „mérsékeltek” Szabó Iván vezetésével alapították meg a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP).Ezt a pártszakadást a Fidesz bátorította. Orbán többször is említette, hogy ő addig nem tehet semmit, amíg a „mérsékeltek” belül vannak azMDF-en. A Fideszben elnökségi döntés született arról, hogy ha az új párt megalakul, együtt kell működni velük. Szabó Iván csupán annyit kért a Fidesz elnökétől, hogy ne kössön szövetséget Lezsákkal nélkülük, amit Orbán meg is ígért. A pártelnök akkori tanácsadói, Debreczeni József és Antall György, Antall József fia győzködték az új párt életképességében kételkedőket, hogy vállalják a szakítást. Debreczeni erről ezt írja: „Antall Gyurival együtt azzal győzködöm a bizonytalankodókat, hogy már az indulásnál számíthatnak a Fidesz aktív támogatására és szövetségére, beszéltünk Orbánnal, aki ezt és ezt mondta. (A fent említett elnökségi döntést és ígéretet ismertette –R. S.) Aligha túlzok, ha azt állítom, hogy az MDF-fel való szakítás dolgában eltökélt emberek számára ez adja meg a végső lökést ahhoz, hogy belevágjanak egy új párt alapításának kockázatos kísérletébe.” (Debreczeni József: Orbán Viktor, Osiris, 2002, 305. o.)A pártszakadás után Lezsák Sándor nyomban szövetséget ajánlott Orbán Viktornak, amit ő a pártszakadást megalapozó ígéreteit feledve üstöllést el is fogadott. Május 17-én Lezsák és Orbán közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a két párt legalább 1998 decemberéig, tehát a következő választások utánig tartó szoros, stratégiai szövetséget alakít ki. Természetes szövetségesüknek tekintik a KDNP-t is. Orbán kijelentette, hogy a szövetségbe egyelőre nem

kívánják bevonni az MDNP-t,mert nem tudni,milyen politikai erőt képvisel. Ekkor jelenik meg az a formula, hogy a Fidesz „békés egymás mellett élésre törekszik” Torgyán József pártjával, tehát, amenniyben rajta múlik, tartózkodik a kritikaimegjegyzésektől azzal a pártvezérrel kapcsolatban, aki politikai ellenfeleit Szájer fent idézett szavai szerint kiirtással fenyegette, nemzeti ünnepünket meggyalázta, legértékesebb politikai hagyományainkat szembe köpte. (Népszabadság, 1996. május 18.)Ebben az évben a Fidesz támogatottsága a duplájára nőtt, s a párt az év végére beérte az MSZP-t. Nem sokkal maradt el tőlük az FKGP sem, mely a „féregirtós” beszéd után elveszített szavazói nem kis részét az év végére visszanyerte. Az MSZP és az SZDSZ nagyjából ott tartott az év végén, ahol az elején, a Fidesz tehát lényegében még ebben az évben is csak ellenzéki szövetségeseinek, illetve vetélytársainak a rovására növekedett. A KDNP és az MDF a bejutási küszöb alá csúszott.Ebben az átrendeződésben szerepe volt annak is, hogy az év legnagyobb botránya, Tocsik Márta 804 millió forintos „sikerdíja” ügyében a Fidesz uralta a közélet színpadát. Deutsch Tamás már akkor a legélesebb kifejezésekkel illette az ügyletet, amikor még szinte semmi egyebet nem lehetett tudni róla, mint hogy egy ügyvédnő az önkormányzatoknak járó állami pénzeket lealkudva, a központi költségvetés terheit csökkentve kiugró összegű sikerdíjhoz jut. A Fidesznek szerencséje, vagy jó orra, esetleg informátora volt, mert rövid időn belül kiderült: a „sikerdíj” javát a két kormánypárt zsarolta ki magának. Kirúgták Suchman Tamás privatizációs minisztert, az ÁPV Rt. teljes igazgatóságát, az Országgyűlés pedig vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy feltárására, melynek elnöke Deutsch Tamás lett.Ősszel a Fidesz megjelentette A polgári Magyarországért című vitairatát, mely lényegében Tellér Gyula koncepcióját követte. Tellér néhány évvel korábban az SZDSZ politikusaként úgy látta, hogy az MDF és az MSZP titkos szövetségben és érdekegységben élteti tovább a Kádárkorszak struktúráit és erőviszonyait, s az SZDSZ lenne hivatott ezeket szétrombolni. Ekkor viszont már úgy látta, hogy az MSZP és az SZDSZ által képviselt elitcsoportok restau rálják a pártállami struktúrákat és osztják újra a nemzeti vagyont a maguk javára és a középrétegek kárára, s egyben le is építik úgy az államot, mint a közszolgáltatásokat, a szociális juttatásokat és a gazdaságot. A vitairat szerint: „mind az SZDSZ,mind azMSZP olyan hatalomgyakorlási rendszer kialakítására törekszik, melynek forrásai – az egyiké így, a másiké úgy – túlnyúlnak a demokrácia intézményrendszerén, s amelynek segítségével a demokrácia intézményrendszerében rejlő hatalomváltási lehetőségeket kiküszöbölve hatalmát ez is, az is egyszer s mindenkorra berendezheti”. (Magyarország Politikai Évkönyve 1997, 859. o.)Ebben az évben a kormány, illetve a kormánypártok két alkalommal verték át a Fideszt (is).Mindkét ügy súlyosanmegsebezte a magyar politikai kultúrát. Jú nius 27-én a kormány szocialista tagjai és azMSZP vezetői ültettek fel mindenkit, amikor nem szavazták meg és így megbuktatták az ellenzéki pártokkal együtt kidolgozott, széles körű konszenzust élvező alkotmánykoncepciót. Ha nem tették volna, Magyarországnak lassan másfél évtizede vitathatatlan legitimitással rendelkező és az 1949-es alkotmányhoz még hamis érvekkel sem kapcsolható alaptörvénye lehetne.A második eset novemberben történt, amikor a parlamenti pártok előzetes megállapodásának megfelelően a képviselők elé terjesztették az alkotmánybíró-jelölteket, a szocialisták által pártolt Holló Andrást és az ellenzék jelöltjét, Bruhács Jánost. Hollót a szükséges kétharmados szavazataránnyal megválasztották, Bruhácsot viszont nem. A kivonuló ellenzéki pártok közös véleményét a kereszténydemokrata Isépy Tamás fogalmazta meg: „Megtörten és őszintén beismerjük súlyos tévedésünket, hogy hittünk a hitelét már elvesztett... szociálliberális koalíció önkorlátozásában. Hittünk a politikai kultúra minimumában, a konszenzus lehetőségében, az alkotmányügyi bizottságban leadott szavazatok komolyságában. Leckeként éljük meg a nyers erő fitogtatását...” (Országgyűlési Napló, 1996. november 12.) (Az

ellenzéki pártok a következő évben matematikailag megfelelő kárpótlást kaptak, de ez a történtek lélektani hatását nem enyhítette.)Apróságok: Február 8-án kormánydöntés született arról, hogy az Erzsébet téren épüljön meg a Nemzeti Színház. A fővárosi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője, Tirts Tamás kijelentette: „a fiatal demokraták támogatják az intézmény Erzsébet téri elhelyezését, de a megvalósításra szerintük nyilvános, tehát nem meghívásos pályázatot kellene meghirdetni, mivel nem szabad, hogy a Nemzeti Színház a kultuszminisztérium magánügye legyen”. (Népszabadság, 1996. február 20.) Két és fél évvel később az első Orbán-kormány leállította a nyilvános pályázatra beérkezett 73 pályamű közül egyhangúlag legjobbnak ítélt terv megvalósítását az Erzsébet téren, és a Nemzetit tetemes időés pénzveszteség árán másutt, a kormánybiztos házi építészével építtette fel, a közpénzek elköltését szabályozó törvényekkel dacolva, a pályázat kiírását először mellőzve, majd annak eredményét figyelmen kívül hagyva.Május 14-én a Fidesz és a Liga szakszervezetek képviselői közös sajtótájékoztatón számoltak be tárgyalásaik eredményéről: „A Fidesz és a szakszervezet hasonlóan vélekedett arról, hogy az ÉT rendszerének megújítása elkerülhetetlen. Célszerűnek tartanák, ha ismét érvényesülne a tanács munkájában a vétójog. Pokorni szerint a Munkaügyi Minisztérium költségvetésében el kellene különíteni egy bizonyos összeget az ÉT működőképességének megőrzésére.” (Népszabadság, 1996. május 15.)Aláírták a magyar–román alapszerződést, mellyel nem volt elégedett az RMDSZ, s mely a Fidesz szerint az éppen folyó romániai választási kampányban nem éppen a magyar pártnak használt. Ennek az alapszerződésnek a vitájában a következőket vetette föl Orbán Viktor, aki az utóbbi években sokkal szorosabb kapcsolatot ápol Basescu elnökkel, a kisebbségi autonómia elszánt ellenségével, mint az RMDSZ-szel, s a Magyar Koalíció Pártjának kérése ellenére időzítette tavaly az állampolgársági törvény módosítását a magyar párt kiesésével végződő szlovákiai választási kampány idejére: A magyar kormány „Bukarestet választotta, és nem az RMDSZ-t. (...) Ez a szerződés, tisztelt hölgyeim és uraim, nem más, mint egy internacionalista, baráti segítségnyújtás Iliescu politikai kampányához. (Iliescu elvesztette a választásokat – R. S.) ... a választási kampány következményei nemcsak a legnagyobb román kormányzó pártot, hanem az RMDSZ-t is érintik. Könnyen lehet –kívánom, hogy ne legyen így, de könnyen lehet –, hogy ez a lépés ha megtörténik, kétmilliós magyar közösséget foszt meg nehezen kivívott súlyától. Ilyen szerződést bármelyik magyar kormány csak akkor írhat alá, ha az erdélyi magyarság politikai képviselőinek hozzájárulását ehhez megszerezte. Úgy gondoljuk – bármenynyire nevetséges is ez az önök számára, mi mégis komolyan gondoljuk –, annak a kérdésnek az eldöntése, hogy egy szerződés az Erdélyben élő magyar kisebbség számára előnyökkel jár, vagy nem... nos, ennek a kérdésnek az eldöntésében... csak az RMDSZ az illetékes...” (Országgyűlési Napló, 1996. szeptember 3.)(A kisebbségi szervezeteket a kormány az alapszerződés ügyében valóban csúnyán átverte, erről l. Révész Sándor: A jó cinizmus és a rossz, Népszava, 1996. szeptember 4.)A Fidesz felkérte Majtényi László adatvédelmi ombudsmant, hogy vizsgálja meg azt a kérdőívet, amelyet a Xénia Láz Egyesület a diákoknak kiküldött. Majtényi László a kérdőívet törvénysértőnek találta. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke december 4-én tartott sajtótájékoztatóján precedensértékűnek nevezte a vizsgálatot, s intette a kormányt, hogy vegye azt nagyon komolyan. (Népszabadság, 1996. december 5.)