a homokóra
TRANSCRIPT
A Homokóra
•A homokóra az időmérés egyik régi eszköze. Két, egyforma nagyságú, nagyjából kúp alakú edényből áll, amelyek lyukas csúcsai egymáshoz vannak illesztve. A felső edényt homokkal töltik meg, amely bizonyos idő alatt a nyíláson át az alsó edénybe folyik. Ha a felső edény kiürült, a homokórát megfordítják, hogy ismét a homokkal telt edény álljon felül.
Homokórát csak akkor tudtak készíteni, amikor az üvegfúvás mesterségét már megismerték. Nem tudni, mikor, hol készítették az első homokórákat. Európában Michelangelo egyik tanítványát tartják feltalálójának, de ez nem bizonyos. Tény, hogy a 16. században már használták.
Lehetséges, hogy az arabok találták fel, akiknek a finom, száraz homok bőven rendelkezésükre állt. A középkori és reneszánsz festők a mulandóságot gyakran jelképezték homokórával, amelyet csontkéz fordít meg. Homok helyett higanyt is használtak, sőt ólomporral is készült „homokóra”.
Használata
A 17. században Rivaltus csillagászati
megfigyeléseknél használta; Használták a hajók
sebességének mérésénél, a mérőorsó kivetésénél.
A 20. század végéig telefonbeszélgetések
időtartamának mérésére használtak (díjszabási
okokból) 3 percre beállított homokórákat, műanyag
edényekkel.
Ma leggyakrabban a lágytojás főzési
idejének mérésére használják.
Előnye, hogy működéséhez
semmiféle külső energiaforrás nem
kell (sem elektromos, sem mechanikus),
ezért nem is romolhat el.
• Készítette: - Krekács Bence - Kovács Kristóf