a keresztség

1

PÁPAI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA Gyakorlati Teológiai Tanszék Tanszékvezető Professzor: Dr. Kocsev Miklós

AA kkeerreesszzttsséégg A keresztség és a keresztelési igehirdetés kérdései

a gyakorlati teológia szemszögéből

Készítette: Biró Tünde Teológus-lelkész szakos hallgató

2005.

PDF created with pdfFactory trial version www.pdffactory.com

http://www.pdffactory.com


2

Tartalomjegyzék Előszó…………………………………………………………………………………3 Bevezetés………………………………………..……………………………………3 1. A keresztség mint gyerekkeresztség bibliai-teológiai és dogmatikai szempontból……………………………………………………………………….…6

1. 1. A gyerekkeresztség kérdése……...……………………………………...6 1. 2. A gyerekkeresztség a patrisztikus időkben……………………………...7 1. 3. A reformátorok és hitvallási irataink tanítása a gyerekkeresztségről…....9

1. 3. 1. 1. Luther és a lutheranizmus…………………………...……..9 1. 3. 1. 2. A csecsemőkeresztség kérdése…………………………....10 1. 3. 2. 1. Kálvin……………………………………………………..11 1. 3. 2. 2. A gyerekkeresztség Kálvinnál…………………………….13 1. 3. 3.1. Hitvallási irataink tanítása a keresztségről………………...14 1. 3. 3. 2. Csecsemőkeresztség………………………………………16

1. 4. A gyerekkeresztség vitája a XX. században…………………...……....17 1. 4. 1. Jeremias……………………………………………………...17 1. 4. 2. Aland………………………………………………………...19 1. 4. 3. Cullmann…………………………………………………….20 1. 4. 5. Barth………………………………………………………....22

1. 5. Összefoglalás………………………………………………………..…23

2. Exegetikai megjegyzések a missziói parancshoz (Mt 28,16-20)………………25 2. 1. Felépítés, szerkezet……………………………………………...……..25 2. 2. A szakasz helye a bibliai tradícióban…………………………………..25 2. 3. Eredete…………………………………………………………………26 2. 4. Magyarázat…………………………………………………….……….27

3. A keresztség sákramentumának gyakorlati teológiai vonatkozásai…….……35 3.1. A kazuális igehirdetés problematikája……………………………...…..35

3. 1. 1. Igehirdetés és a sákramentum……………………………….36 3. 1. 2. Igehirdetés és a kázus………………………………………..36 3. 1. 3. Sákramentum és a kázus………………………………….…38 3. 1. 4. A kazuális istentisztelet feladata……………………….……38

3.2. A keresztelési igehirdetés homiletikuma…………………………….....39 3.2.1. Elvi rész……………………………………………………….39 3. 2. 2. A keresztelési igehirdetés tartalma ……………………….…40 3 .2. 3. A keresztelési igehirdetés gyakorlati kérdései…………..…..45

3. 3. A keresztséggel kapcsolatos tanítás lehetősége az igehirdetésben ……46 3. 4. A keresztséggel kapcsolatos tanítás lehetősége a katechézisben……....47

3. 4. 1. Hittanóra, gyerek-istentisztelet………………………………48 3. 4. 2. Konfirmáció, ifjúsági bibliaóra………………………..…….48

3. 5. A keresztséggel kapcsolatos tanítás lehetősége a pásztorációban……...49 3. 5. 1. A kazuális (“lelkigondozói”) beszélgetés módszere………...49 3. 5. 2. A beszélgetés feltételei és struktúrája……………………….50 3. 5. 3. Gyülekezet …………………………………………………..50




3

3. 5. 4. Szülők………………………………………………………..53 3. 5. 5. Keresztszülők………………………………………………..55

3. 5. 5. 1. A keresztszülői intézmény eredete és jelentése az egyháztörténelemben………………………………...…...55 3. 5. 5. 2. A keresztszülői intézmény mai funkciója…………56

3. 5. 5. 3. A keresztszülők lelkigondozásának módszertani kérdései……….57

4. 1. A keresztség mint a misszió és a gyülekezetépítés eszköze………………....58 5. Függelék………………………………………………………………………….60

5. 1. Keresztelési igehirdetés-vázlatok………………………………………60 5. 2. Keresztség a prédikációban: vázlatok……………………………….…63

5.2.1. Keresztség mint újjászületés és örök élet…………………..…63 5. 2. 2. Keresztség mint bűnbocsánat……………………………..…65 5. 2. 3. Keresztség mint az egyházba való befogadtatás…………….66 5. 2. 4. Keresztség és intelmek ……………………………………...67 5. 2. 5. A keresztség és a Lélek közvetítése ………………………...69

Összegzés…………………………………………………………………………....69 Felhasznált irodalom.………………………………………………………………..71 Folyóiratok, cikkek.…………………………………………………………………73




4

EELLŐŐSSZZÓÓ

Mottó: “Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; még meg sem formált szent kezed, már elválasztál engemet, hogy társam légy e földön.” (329. dicséret 2. versszak)

Már régóta érlelődött bennem az a gondolat, hogy a keresztséggel, illetve a

református egyház keresztelési gyakorlatával közelebbről is megismerkedjem. Az

egyik ok, ami miatt ez a téma igazából érdekelni kezdett, meglehetősen személyes

jellegű. Egy közeli ismerősöm, akinek élete és hite mindig is példa volt a számomra,

gyereke megszületése után amellett döntött, akkor jár el helyesen és biblikusan, ha

nem keresztelteti meg a gyerekét. Azt mondta, hogy ha felnő, akkor majd önként

döntsön Jézus Krisztus mellett. Az ismerősöm még arra is hivatkozott, hogy nem

meri magára vállalni a keresztelési fogadalmat, mert nem biztos abban, hogy jól

tudja nevelni majd a gyermekét. Akkor az érvelésemmel nem sikerült meggyőznöm

az illetőt. Éreztem azt is, hogy nem egyedülálló jelenséggel találtam szembe

magamat.

Az érem másik oldala, mit tapasztaltam, és amit tapasztalhatunk a népegyházi

keresztelési gyakorlat és szokás. Ahol puszta formalítássá alacsonyodott le a

keresztség sákramentuma.

Ez a két élmény motivált arra, hogy ez a dolgozat elkészüljön.

BBEEVVEEZZEETTÉÉSS

Szakdolgozatom a keresztelési igehirdetés kérdéseivel kíván foglalkozni. Ám

a cím nem fedi teljesen a valóságot, hiszen aligha szólhatunk csak önmagában a

keresztelési igehirdetés homiletikumáról, miközben a kérdés egyéb bibliai-teológiai

és dogmatikai aspektusait figyelmen kívül hagynánk. Éppen ezért a dolgozat első két

fejezete ebben a témakörben vizsgálódik, ám a téma szakirodalmára és a kérdéskör

nagyságára való tekintettel leszűkített formában.




5

Eredetileg a keresztség történeti gyökereitől akartam elindulni és rávilágítani a

keresztség és a körülmetélkedés kapcsolatára, majd ezt követően János bűnbánati

keresztsége és a Jézus által rendelt keresztség mondanivalóit szerettem volna

szemügyre venni összehasonlítva a különbségeket és hasonlóságokat. A

szakirodalom feldolgozása során azonban láttam, hogy mindez nem fér bele a

dolgozatomba sem a terjedelem miatt, sem pedig a rendelkezésemre álló időbe.

Másrészt ezek a kérdések nem tartoznak olyan szorosan a gyakorlati teológiai

vizsgálódás tárgykörébe. Így kénytelen voltam a témát leszűkíteni, ami talán

önkényesnek tűnhet. Mégis a téma szűkítése során két olyan kérdéskörre fektettem a

hangsúlyt, ami szerintem hallatlanul izgalmas a keresztség sákramentumának

kiszolgáltatására nézve.

Az első fejezet a gyerekkeresztség kialakulásáról szól és annak problémáját feszegeti

a patrisztikus kortól kezdve a reformátorokon át a XX. századi vitákig. Fontos

ismerni reformátoraink véleménye mellett hitvallási irataink véleményét is.

Vallástételük segít a keresztségről szóló tanítás megfogalmazásában és magának a

keresztelési igehirdetés homiletikumának kialakításában. A XX. században nagy

vitát kiváltott tanulmányok közül Jeremias, Aland, Cullmann és Barth

gyerekkeresztségről írott tanulmányait mutatom be röviden.

A dolgozat második fejezet a szereztetési igére fókuszál. Véleményem szerint nem

maradhatott ki a dolgozatból a misszió parancs rövid exegetikai áttekintése sem, már

csak amiatt sem, hiszen minden keresztelés alkalmával elhangzik a szereztetési ige,

és mert ez szolgál keresztelési beszédünk textusául. Ezért kell megkülönbözetett

figyelmet szentelhetünk a Mt 28, 18-20-nak. A szöveg sok problémát eredményez

önmagában is, gondolok itt pl. arra, amit az eivj to. ovno,ma fordítása eredményez. Az

Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére, nevébe, vagy nevében keresztelünk?

Az exegézis soha sem lehet öncélú, hanem annak eredményei felhasználhatók a

keresztelés alkalmával elmondott igehirdetésekben. Így annak sablonossága is

kikerülhető lehetne.

A harmadik fejezet a keresztség gyakorlati teológiai vonatkozásokat

tárgyalná. Elöljáróban néhány gondolat erejéig foglalkozom a kazuális istentisztelet




6

általános kérdéseivel. Hol található református homiletikáinkban? Kazuális vagy

sakramentális istentisztelet a keresztelés? Mi a kazuális istentisztelet feladata?

A keresztelési istentisztelet elvi és gyakorlati kérdéseit mutatná be a következő

szakasz. A Calwer Predigthilfen “Taufe” c. kötete elválasztja a kereszteléskor

felhangzó prédikációt azoktól a prédikációktól, ami közönséges vasárnapi

istentiszteleten a keresztség fogalmával foglalkozik. Nem ismeretlen – gondolok itt a

régi kátémagyarázatos istentiszteletekre –, de hiányzó szokás mai egyházi

gyakorlatunkból. A függelékben néhány alkalmas textust neveznék meg, néhány

témakörrel együtt.

A keresztséggel kapcsolatos tanítás másik lehetősége és feladta a katechézis területe.

Arra a kérdésre próbálok meg választ keresni, hol és milyen formában fordulhat elő,

jelenhet meg a katechetikai munkában – hittanóra, gyerek-istentisztelet, konfirmáció,

ifjúsági bibliaóra – a keresztség tényére való emlékeztetés, illetve a keresztség

lényegére való rámutatás.

Ugyanilyen fontos a szülők, keresztszülők és a gyülekezet körében végzett

pásztorációs munka. A keresztelési beszélgetések tartalma és módszere témakör adna

útmutatást ezen a téren. Lelkigondozói, de ekkleziológiai kérdés is egyben a fogadó

gyülekezetek kötelezettsége. Mit jelent a gyülekezet számára, amikor az új liturgia

szerint fogadalmat tesz, hogy minden segítséget megad a szülőknek arra nézve, hogy

gyermeküket hitben neveljék? Felelősséggel tartoznak-e a gyülekezet tagjai a

szülőkért és keresztszülőkért? Hogyan tölthető meg tartalommal a népegyházi

keresztelői gyakorlat? Ez már a missziológia területével átfedésben kerülhetne

megválaszolásra.

A függelékben a már említett “keresztség a prédikációban” textusait és néhány

keresztelési vázlatot közölnék.

Talán hiányossága a dolgozatomnak, hogy nem térek ki külön a felnőttkeresztség

tárgyalására, és mindvégig csak a gyerekkeresztség és az ehhez kapcsolódó

gyakorlati problémákat, kérdéseket tárgyalom. Ennek kettős oka van. Egyrészt

tematikailag a felnőttkeresztséget más összefüggésben, a konfirmáció és a személyes

hitvallás relációjába helyezem. Másrészt a felnőttkeresztség tárgyalása gyakorlati

teológiai szempontból önállóan, külön vizsgálódás tárgyát képezhetné.




7




8

11.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGG MMIINNTT GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGG BBIIBBLLIIAAII--TTEEOOLLÓÓGGIIAAII ÉÉSS

DDOOGGMMAATTIIKKAAII SSZZEEMMPPOONNTTBBÓÓLL

Bár egyházunk a gyerekkeresztséget, pontosabban a csecsemőkeresztséget

gyakorolja, mégis sokan vannak, akik éppen bibliai alapokra hivatkozva elzárkóznak

attól, hogy megkereszteljék, vagy megkereszteltessék a gyerekeket. Gondoljunk csak

arra az 1960-as évekbeli németországi mozgalomra, amikor protestáns lelkészek

megtagadták maguk és mások gyermekeinek a megkeresztelését1. Természetesen

nem maradhatott el a magyarországi visszhang2 sem. Ma is sokan gondolják úgy,

hogy akkor cselekszenek igazán bibikusan, ha csak a felnőttkeresztséget fogadják el.

A keresztség kérdésének talán legvitatottabb pontjához tartozik a gyerekkeresztség

kérdése, amelyről számos könyv, tanulmány, cikk jelent meg elég, ha csak a múlt

századra gondolunk. Ebben a fejezetben arról szeretnék egy rövid összefoglalást

adni, hogy hogyan jelent meg a gyermekkeresztség problematikája a különböző

korokban.

11.. 11.. AA GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGG KKÉÉRRDDÉÉSSEE

Az Újszövetség kereszteléssel kapcsolatos kijelentései nem beszélnek direkt módon a

gyermekek megkeresztelkedéséről. Az Újszövetségben leggyakrabban nem egyes

emberek megkeresztelkedéséről van szó, hanem sokkal gyakoribb egész családok,

kisebb közösségek megkeresztelkedése (Acta 2,41; Acta 8,12, 18,8; 1Kor 1,14; Acta

10,48; Acta 16,15; 1Kor 1,16; Acta 16,33).

A keresztség az egész őkeresztyénségben a keresztyén egzisztencia elsődleges

dátumaként jelenik meg. Ez jelzi a keresztség fontosságát az őskeresztyén

teológiában és missziói gyakorlatban. Éppen ezért azt állítja SCHNELLE: “Ha a

keresztség az egyes iratokban egyátalán nem vagy csak ritkán, explicit módon kerül

megemlítésre, akkor ezt nem kritikaként kell értelmeznünk, hanem a keresztség

gyakorlatának magától értetődő voltát fejezi ki.”3

11.. 22.. AA GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGG AA PPAATTRRIISSZZTTIIKKUUSS IIDDŐŐKKBBEENN 1 Forrás p. k. A gyerekkeresztség vitája, in: Lelkipásztor, 1970., 735. old. 2 v. ö. TATAI, István, A csecsemőkeresztségről, Theológiai Szemle, 1994., 5. old.




9

Már a Kr. u. III. század kezdetéről vannak vitathatatlan dokumentumok,

amelyek azt bizonyítják, hogy rendszeresen gyakorolták a gyerekkeresztséget. Az

apostoli hagyomány értelmében megkeresztelték a kisgyermekeket is, akik túl

fiatalok voltak ahhoz, hogy a keresztség alkalmával elhangzó kérdésre maguk

feleljenek4. TERTULLIANUS De baptismo című művében tiltakozik a

csecsemőkeresztség ellen,5 és szerinte akkor kell őket megkeresztelni, amikor már

elérték azt a kort, amelyben lehetségessé válik számukra a keresztség megértése,

Krisztus melletti személyes hitvallástételük. CYPRIANUS6 és kortársai nem látnak

semmilyen okot az ellen, hogy a keresztséget csak a nyolcadik napig halasszák el az

ószövetségi körülmetélkedés mintájára. ORIGENES7 apostoli tradíciónak tartotta a

gyermekkeresztséget. Szükségességét azzal indokolta, hogy minden evilágra született

ember a bűn foglya. Galliában IRENAEUS8 feltételezi a gyerekkeresztséget, még ha

ő a kisgyermekekhez számít mindenkit minden korosztályból, akik Jézus Krisztuson

keresztül újjászülettek. A Didache ugyancsak a felnőttekre vonatkoztatja a

keresztséget. Did 7,1 tau/ta pa/nta proeipo,ntej, valamint a Did 7,4 keleueij de,

nesteusaiton baptizwmenon pro miaj9. A keresztelendőtől azt követeli meg, hogy a

keresztelés előtt 1-2 napi böjtöljön.

JUSTIN mártír 1. Apológiájának 61. fejezetében ír a keresztségről. Eszerint csak

azokat engedték keresztségre, “…akik meggyőződtek a keresztyén tanítás

igazságáról, és megígérik, hogy ennek megfelelően élnek.”10

Hogy mikorra tehető a gyerekkeresztség gyakorlatára való áttérés elég nehéz

megmondani. ALAND szerint “kb. 140 körüli időre kell tennünk a bizonyos életkort

elért gyermekek megkeresztelésének szokását. E korszak keresztyéneiben a közeli

visszajövetel váradalma élt, oly annyira, hogy a felnövekvő nemzedék üdvösségét

előre igyekeztek biztosítani.”11

3 Udo, SCHNELLE, Taufe II. Art., in: TEOLOGISCHE REALENZYKLOPÄDIE, Band XXXII, Berlin-New York, 2001. 663. old. 4 v. ö. Hippolyt, Traditio apostolica 21, in: E., YARNOLD, Taufe Art., in: TEOLOGISCHE REALENZYKLOPÄDIE, Band XXXII, Walter de Gruyter Verlag, Berlin-New York, 2001. 687. old. 5 i. m. TERTULLIANUS, De baptismo, in: K. ALAND, Taufe und Kindertaufe 40., Gütersloh, 1971., ford. Varga Zisgmond, kézirat, 24. old. 6 YARNOLD, in: TRE, 687. old. 7 in: ALAND, Taufe und Kindertaufe 40, 25. old. 8 i. m. IRENAEUS, Adversus Haereses II, 22,4; in: TRE, 687. old. 9 i. m. Didache, in: ALAND, Taufe und Kindertaufe 40., 26. old. 10 in: K. ALAND, Die Säuglingstaufe im Neuen Testament und der alten Kirche, 1961. München 11 ALAND: Taufe und Kindertaufe 40., 33. old.




10

A 3. század kezdetétől számos olyan sírfelirat fennmaradt, amelyeket megkeresztelt

gyermekek sírján találtak12. Ezek közül többen már jóval korábban a haláluk előtt

részesültek a keresztség sákramentumában.

Egyébként még ma is vitatott kérdés az, hogy a keresztyén egyház gyakorolta volna-

e a gyerekkeresztséget az első századokban.

A 3. századtól kezdve folytatódik a gyerekkeresztség gyakorlata. ASTERIUS

homilíájában rámutat arra, hogy a körülmetélkedés érvel amellett, hogy a

csecsemőket teljes bizonyossággal megkeresztelték, ez azt jelenti, hogy életveszély

esetén megkeresztelhetik a nyolcadik napon, vagy még korábban13. NAZIANZI

Gergely elismeri ugyan a kisgyerekek megkeresztelését, de csak életveszély esetén.

Egyébként jobbnak tarja azt, ha várnak addig, amíg a gyermek 3 éves nem lesz.

Ekkor már képes valamennyire felfogni a keresztyénség gondolatait, és a

kereszteléskor elhangzó kérdésre önállóan tud felelni14.

A 4. század első felében krízisbe jutott a gyerekkeresztség gyakorlata. 329 és 354

között számos jelentős egyházi személy példáját láthatjuk, akik keresztyén családban

születettek, vagy legalábbis az egyik fél a szülők közül keresztyén volt, de még is

csak felnőtt korukban keresztelkedtek meg. Így pl. Nagy Basileus, Ambrosius,

Hieronymus, Augustinus is csak később megtérésük idején részesednek a

keresztségben15. AUGUSTINUS véleményét befolyásolta a Pelagiusszal folytatott

vitája. Pelagius szerint a keresztég nélkül meghalt gyermekek is üdvözülnek.

Augustinus ezzel szemben az eredendő bűn tanát képviseli, és kimondja a

gyermekeknek is szükségük van a bűnök bocsánatára, amely a keresztség

következménye16. A Karthagói zsinaton (418.) elítélték azokat, akik megtagadták az

újszülöttek megkeresztelését. Az V. század végén, a nyugati egyházban a

kisgyermekek keresztségi rítusához hozzátartozott az exorcizmus, a kézrátétel, és a

megkenetés17.

11.. 33.. AA RREEFFOORRMMÁÁTTOORROOKK ÉÉSS HHIITTVVAALLLLÁÁSSII IIRRAATTAAIINNKK TTAANNÍÍTTÁÁSSAA AA

GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGGRRŐŐLL 12 JEREMIAS, Kindertaufe, 88-95.; 100k; 105-107.109 old. 13 YARNOLD, in: TRE, 688. old. 14 uo. 688. old. 15 in: K. ALAND, Die Säuglingstaufe, 16 YARNOLD, in: TRE, 688. old.




11

(A keresztség sákramentumának dogmatikuma)

Meglehetősen nehéz összefoglalni a keresztségről szóló egyházi tanítást.

Mégis úgy gondolom, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül reformátoraink és

hitvallási irataink áttekintését, még akkor sem, ha a keresztséget elsősorban

gyakorlati teológiai szempontból akarjuk vizsgálni. Ebben a fejezetben rövid

összefoglalás következik a reformátoraink és hitvallásaink a sákramentumokról és a

keresztségről szóló fejezeteiből, melyek egyben dogmatikailag is megalapozzák

vizsgálódásunkat. Mert keresztelési igehirdetésünk és keresztelési gyakorlatunk

mércéje és próbaköve éppen a dogmatika. Hogyan és miben térünk el, vagy éppen

járunk el helyesen kereszteléseink alkalmával attól a tanítástól, amire a gyakorlatban

oly sokszor hivatkozni szoktunk.

11.. 33.. 11.. 11.. LLUUTTHHEERR ÉÉSS AA LLUUTTHHEERRAANNIIZZMMUUSS

A lutheranizmusban a hitvallási iratok nem úgy mutatják be a keresztséget,

mint az egyházba lépés aktusát és mint a gyülekezethez tartozás kezdetét. A Kis Káté

felteszi a kérdést: “Mit ad, vagy mit használ a keresztség? Bűnbocsánatot szerez,

haláltól és az ördögöktől megszabadít és örök üdvösséget ád mindazoknak, akik

hiszik azt, amit Isten igéje és ígérte mond.”18 Az Ágostai Hitvallásban azt találjuk:

“A keresztségről azt tanítják, hogy szükséges az üdvösséghez, és Isten a keresztség

által kegyelmét adja.”19

A keresztség végig kíséri egész életünket, ahogyan a Kis Káté mondja: “a

keresztvízbe merülés azt jelenti, hogy a bennünk lévő óembernek naponkénti

bűnbánat és megtérés által meg kell semmisülnie és meghalnia minden bűnével és

gonosz kívánságával együtt, viszont naponként új embernek kell előjönnie és

feltámadnia, hogy Isten előtt igazságban és tisztaságban éljen örökké.”20 A

lutheranizmus aláhúzza, hogy a keresztség Isten parancsolata. A keresztség Isten

cselekedete vagy jele. Így Isten terve és akarata felől is kell értelmezni, és nem az

ember felől. A Nagy Káté és a Kis Káté is aláhúzza, hogy a keresztség mindig két

17 uo. 689. old. 18 LUTHER, Márton, Nagy Káté, in: Az evangélikus egyház hitvallási iratai II., Budapest, 1957., 183. old. 192 old. 19 Ágostai Hitvallás 20 LUTHER, Máton, Kis Káté, in: Az evangélikus egyház hitvallási iratai II., Budapest, 1957., 65. old.




12

összefüggő, bensőleg egyesült és semmilyen esetben sem szétválasztható21 elemet

tartalmaz: Isten igéjét, amely parancsolat és ígéret egyben; és egy kevés vizet. A

keresztség kiszolgáltatója maga Isten. Ő cselekszik, Ő maga keresztel22. Mivel Isten

cselekszik a keresztség alkalmával, aki feltétel nélkül adja kegyelmét a

megkereszteltnek, ezért a keresztség nem ismételhető meg. Isten káromlása lenne

annak többszöri kiszolgáltatása, mert “…a keresztség azt az elkötelezettséget

mutatja, amelyet Isten vállal a megkeresztelttel szemben”23. A keresztség és hit

kérdésében éppen ezért világossá válik, hogy mi emberek nem tudunk hozzátenni

Isten tettéhez. A keresztség érvényessége nem az embertől függ. A Nagy Kátéban

LUTHER a hajó képével szemlélteti azt, hogy az emberi magatartás nem teszi, nem

teheti semmissé a keresztséget. “A keresztségben Isten egy hajót ad nekünk.

Előfordulhat, hogy megcsúszunk, és a tengerbe esünk. De emiatt a hajó nem tűnik el,

nem szenved hajótörést, nem semmisül meg. És nekünk megmarad a lehetőségünk,

hogy újból visszamásszunk.”24 “Mert Isten rendelését és igéjét emberek nem

másíthatják meg, és nem változtathatják meg.”25

LUTHER számára a hit nem más, mint válasz Isten kegyelmére. Mégis a hit nem

emberi mű, “hanem Istené, amit Ő véghez visz bennünk és nélkülünk”26. Ebben a

persektívában a keresztség adja a hitet, és nem függ attól. A bennünk feltörő hit

tanúskodik arról, hogy jól vettük a keresztség ajándékát.

11.. 33.. 11.. 22.. AA CCSSEECCSSEEMMŐŐKKEERREESSZZTTSSÉÉGG KKÉÉRRDDÉÉSSEE

A lutheranizmus iratai a csecsemőkeresztség mellett állnak elítélve az

anabaptizmust. Maga LUTHER így fogalmaz a Nagy Kátéban: “A

gyermekkeresztség tetszik Krisztusnak: ez eléggé kitűnik saját cselekedetéből,

mégpedig abból, hogy Isten megszentel és megajándékoz Szentlelkével sokat azok

közül, akiket így kereszteltek meg.”27 Első érvük az anabaptistákkal szemben az,

hogy a keresztség és az üdvösség között szoros kapcsolat van. Visszautasítani a

21 LUTHER, Márton, Nagy Káté, 184-185. old. 22 uo. 184. old. 23 GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, Pápa, 2002., 32. old. 24 uo. 34. old. 25 LUTHER, Márton, Nagy Káté, 192. old. 26 i. m. LUTHER, Márton, Az Egyház babiloni fogsága, in: GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, 34. old. 27 LUTHER, Márton, Nagy Káté, 192. old.




13

csecsemőkeresztséget egyenlő lenne azzal, hogy azt mondjuk, az üdvösség nem

tartozik a csecsemőkre, hogy ki vannak zárva belőle. Hogyha üdvösséget akarunk

adni a csecsemőknek, akkor meg kell őket keresztelni.”28 A keresztség és a hit

viszonylatában azt láthatjuk, hogy LUTHERNÉL nem a hit a döntő, hanem Isten

igéje: “nem azon van a fő hangsúly, hogy hisz-e vagy nem hisz az, akit keresztelnek,

mert nem lesz attól érvénytelen a keresztség, hanem Isten igéjén és parancsán fordul

meg minden. … A gyermeket azzal a meggyőződéssel és reménységgel visszük oda,

hogy hisz, de nem azért kereszteljük meg, hanem csakis azért, mert Isten

parancsolta.”29 A harmadik érv, ami a csecsemőkeresztség mellett szól, az a bibliai

tradíció, hogy már kezdetektől fogva megkeresztelték a csecsemőket is és “Isten

megáldotta ezeket a csecsemőket, ami azt mutatja, hogy a gyerekkeresztség megfelel

az Ő akaratának”30. A csecsemőkeresztség elutasításában LUTHER az evangélium

és az üdvösség ingyenességének megtagadását látja. Úgy látja, hogy csak felnőtteket

keresztelni annyit jelent, hogy Isten csak annak adja az Ő kegyelmét, aki képes azt

befogadni. Ez azonban teológiailag nem igazolható, mert Isten kegyelme nem függ

az ember hitétől. Az utolsó érv, amit GOUNELLE könyvében felmutat, az hogy a

csecsemő nem különíthető el az övéitől. Ennél az érvnél a másik hite döntő

jelentőségű, “aki elvisz, aki hordoz”31. A család, a gyülekezet, a közösség itt játszik

fontos szerepet. A gyerekeket csakis azért kell megkeresztelni, mert Isten

parancsolta. “Azért, mert tudjuk, hogy Isten nem hazudik. Én és felebarátom, sőt

minden ember tévedhet és megtéveszthet, de Isten igéje nem tévedhet.”32

11.. 33.. 22.. 11.. KKÁÁLLVVIINN

KÁLVIN Institúciójának33 második kötetében foglalkozik részletesen a

sákramentumokkal, így a keresztség kérdésével is. Ebben kifejti, hogy Isten az

igehirdetés mellett a sákramentumokat rendelte hitünk támaszául. A sákramentumok

azok a külső jegyek, amelyek egyrészt számunkra Isten ígéreteit megpecsételik,

28 i. m. Az Ágostai Hitvallás apológiája és a Schmalkaldeni cikkek, in: GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, 35. old. 29 LUTHER, Márton, Nagy Káté, 191. old. 30 uo. 190. old. 31 i. m. Az Egyház babiloni fogsága, in. GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, 38. old. 32 LUTHER, Nagy Káté, 191. old. 33 KÁLVIN, János, A keresztyén vallás rendszere I-II., Budapest, 1995.




14

valamint bennünket, embereket bizonyosakká tesznek Isten kegyelméről, másrészt

“amellyel viszont a mi kegyességünket irányában úgy előtte és az angyalok előtt,

mint az emberek előtt is bizonyíthatjuk.”34

KÁLVIN hangsúlyozza azt is, hogy minden sákramentum lényege Krisztus. Arra

rendelte őket Isten, hogy nekünk, embereknek fölajánlják és elénkbe adják Krisztust

és Őbenne a mennyei kegyelem kincseit. “Semmit sem nyújtanak azonban, és

semmit sem használnak, – mondja KÁLVIN – ha csak hittel nem fogadjuk őket.”35

“A keresztség annak a beavatásnak a jegye, amellyel az egyház társaságába

bevétetünk, hogy a Krisztusba beoltva Isten fiai közé számláltassunk.”36 KÁLVIN

beszél a keresztség hármas hasznáról is. A keresztség elsőrenden külső

ismertetőjegy, amelyet azért rendelt az Úr, hogy bűntől való megtisztulásunkat

jelezze és bizonyítsa. Krisztusban a keresztség által minden bűnünk meg van

bocsátva és el van törölve, mindez azonban nemcsak a múltra érvényes, hanem egész

életünkre. Másodszor a keresztség megmutatja azt, hogy Krisztusban az meghaltunk

a bűnnek, és az Őbenne való új életet kezdhetünk. Vagyis Krisztussal eltemettük az

óembert és Krisztusban felöltöztük az újembert. Így lesz a keresztség az újjászületés

és a megújhodás fürdője. “Ennélfogva első sorban a bűnöknek ingyen való

megbocsátása és az igazság tulajdonítása ígértetik nekünk, azután a Szentlélek

kegyelme, hogy az minket új életre formáljon.”37 Végül, harmadszor a keresztségből

hasznot is veszünk, mert “az kétségtelenül bebizonyítja előttünk, hogy mi nemcsak

Krisztus halálába és életébe vagyunk beoltva, hanem magával Krisztussal akként

egyesülünk, hogy minden javainak részesei leszünk”38. KÁLVIN azt tanítja, hogy a

keresztség beteljesedés Krisztusban van.

A következőkben KÁLVIN a keresztség és az eredendő bűn viszonyát taglalja.

Elveti azt a nézetet, miszerint a keresztség kiveszi az embert az eredendő bűn hatása

alól. KÁLVIN maga aláhúzza ezzel a tévtanítással szemben, hogy még a csecsemők

is kárhozattal jönnek a világra. De éppen a keresztség az, ami bizonyosakká tesz

bennünket arról, hogy a bűn kárhozatját elvette Isten rólunk, “mivel az Úr e jegy által

ígéri nekünk, hogy teljes és tökéletes bocsánat készíttetett mind a bűnre nézve, mind

34 uo. 554. old. 35 uo. 569. old. 36 uo. 580. old. 37 uo. 583. old. 38 uo. 583. old.




15

pedig a bűnhődésre nézve”39. Az eredendő bűnt nem törli el a keresztség, de a

keresztséggel elkezdődik testünk, óemberünk megöldöklése, és ezt a harcot napról

napra folytatnunk kell, teljessé akkor lesz, amikor már az Úrnál leszünk. Így válik

igazzá mindaz, amit Pál a Róm 7-ben mond, hogy nincsen semmi kárhoztatásuk

azoknak, akik Krisztusban vannak. “Mert akiket Isten egyszer kegyelmébe vett…a

keresztség által az ő egyházának társaságába befogadott, amíg Krisztusban vetett

hitükben megmaradnak, jóllehet a bűntől ostromoltatnak, sőt a bűnt magukban

hordozzák, mindamellett a vádoltatás és kárhoztatás alól fel vannak oldozva.”40

A hit mindezek elfogadásához szükséges, nem lehet előfeltétele a keresztségnek.

Hittel fogadjuk el azt, amit Isten kínál nekünk. Ezzel fejezzük ki, hogy mi egyedül

Isten irgalmasságában és kegyelmében bízunk. Így lesz a keresztség hitvallás és

vallástétel ez emberek előtt.

11.. 33.. 22.. 22.. GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGG KKÁÁLLVVIINNNNÁÁLL

A gyerekkeresztség kérdését külön fejezetben tárgyalja KÁLVIN.

Szembeszáll azokkal, akik azt állítják, hogy gyerekkeresztséget nem az Úr rendelte,

hanem csak emberek hozták a gyakorlatba. Nyomatékosan KÁLVIN mégis a “hívő

szülők” gyermekeiről szól ebben a fejezetben, s őket a szövetség gondolatának

fényében Isten szövetségében látja. Azzal érvel KÁLVIN, hogy a keresztség előtt a

körülmetélkedést gyakorolták Isten népében. Megvizsgálja, hogy mi a hasonlóság és

mi a különbség e kettő között. Mindkettőnél azonos a “…jegyek ereje: Isten

szeretetére, a bűnök bocsánatára és az örök életre vonatkozó ígéret”41. Másrészt

azonos az is, hogy mindkettő az újjászületést ábrázolja ki. A különbség és az eltérés

a külsőben, a végrehajtásban mutatkozik meg. A körülmetélkedés a zsidó nép

esetében annak az ismertető jegye volt, hogy Isten népébe, Isten családjába

tartoznak, úgy a keresztség által Isten családjába, az egyházba vétetünk fel. Ebből az

érvelésből azt a következtetést vonja le KÁLVIN, hogy “…0a keresztség a

körülmetélkedés helyébe lépett, hogy nálunk ugyanazt a rendelést teljesítse”42.

Ahogyan a körülmetélkedést csecsemőkön hajtották végre a zsidó nép körében, ami

nem más volt, mint Isten szövetségének, és ígéretének a pecsétje, úgy a keresztyének 39 uo. 587. old. 40 uo. 589. old. 41 uo. 600. old.




16

esetében a keresztség lépett ennek pecsétnek a helyébe. KÁLVIN tehát egyrészt a

körülmetélkedéssel támasztja alá a gyerekkeresztség létjogosultságát. Másrészt Jézus

példájára hivatkozik, aki magához hívta és megáldotta a kisgyermekeket (Mk 10,13-

16). Jézus itt hozzáteszi, hogy “ilyeneké az Isten országa” (Mk 10,14). KÁLVIN

joggal teszi fel a kérdést: “Ha azoké a mennyeknek országa, miért tagadnók meg

tőlük a jegyet, amellyel mintegy bejárat tárul ki előttük az egyházba, hogy abba

bevétetvén, a mennyország örökösei közé írassanak?”43.

A hit és a keresztség viszonyában különbséget tesz KÁLVIN felnőttek és gyermekek

(hívő szülők gyermekei) között. “Akik haladottabb korukban veszik fel végre a

keresztyén hitet, azokat, mivel eddig a szövetségtől idegenek voltak, nem kell

keresztséggel felékesíteni; hacsak közbe nem járul a hit és bűnbánat, amelyek

egyedül tárhatják fel előttük a szövetség társaságába vezető utat; azok a kisdedek

pedig, akik keresztyénektől veszik eredetüket, minthogy egyszeriben a szövetség

örökségére születtek és Isten által fel is vétetnek, tehát a keresztségbe is

felveendők.”44 Arról azonban nem szól KÁLVIN, hogy mi tegyünk a nem hívő

szülők gyermekeivel? Azt sem tisztázza, hogy mit értsünk “hívő szülőkön”,

olyanokat, akiket megkereszteltek, vagy akik maguk is hitvallást tettek? Mégis óv

attól, hogy felelőtlenül szolgáltassuk ki a keresztséget, és itt bizony sok tekintetben

igaza van KÁLVINNAK, amikor óvatosságra int.

11.. 33.. 33..11.. HHIITTVVAALLLLÁÁSSII IIRRAATTAAIINNKK TTAANNÍÍTTÁÁSSAA AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGGRRŐŐLL

A Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás

Hitvallási irataink fényében azt láthatjuk, hogy a keresztségnek kettős értelme

van. Egyrészt jelenti Krisztusnak a hívővel való kapcsolatát, másrészt megmutatja a

hívőnek a keresztyén közösséghez való tartozását. A 69. kérdés-felelet45 arról

tanúskodik, hogy a keresztség emlékezet arra, amit Isten értünk tett, és biztosít arról,

hogy Isten munkájának ajándékában mi is részesedhetünk. A Második Helvét

Hitvallás arról beszél, hogy “keresztség emlékeztünkben tartja és megújítja Istennek

42 uo. 601. old. 43 uo. 603. old. 44 uo. 620. old. 45 69. kérdés: Mi módon emlékezet és bíztat téged a szent keresztség afelől, hogy Krisztusnak a keresztfán való egyetlenegy áldozata javadra szolgál? in: A Magyarországi Református Egyház Hitvallási Iratai, Heidelbergi Káté, Budapest5, 1992. 58. old.




17

azt a roppant nagy jótéteményét, melyet az emberi nemzetséggel cselekedett”46. Ez a

keresztség személyes, individuális oldala. Ugyanakkor a keresztségnek van egy

közösségi dimenziója is. “A Krisztus nevében megkeresztelkedni annyit tesz, mint

beíratni, beavattatni és felvétetni az Isten fiainak szövetségébe, családjába és

örökségébe.”47 A keresztség által “beíratunk Krisztus szent seregébe… beiktat

továbbá bennünket a keresztség az egyház egy testébe”48. A hitvallás arra is

hangsúlyt helyez, hogy a keresztség sákramentumával Isten elválasztja az övéit

minden más vallástól és néptől, és önmagának szenteli őket, az Ő tulajdonai

lesznek49.

GOUNELLE felhívja figyelmünket, hogy a klasszikus reformátorok tanítása eltér a

lutheranizmus sákramentumértelmezésétől. A lutheranisták szerint a keresztség

műveli az üdvösséget50. A hitvallási iratok fényében ez az állítás nem állja meg a

helyét. Eszerint a keresztség sem nem hozza, sem nem közvetíti Isten ajándékát,

hanem elmondja nekünk, világossá teszi, jelzi51 nekünk azt. Maga a keresztség nem

cselekszik, hanem jelképez és szemléltet52.

A lutheránusokhoz hasonlóan a református hitvallási iratok is hangsúlyozzák, hogy a

sákramentumok szerzője maga Isten53. “Ahogy Isten a sákramentumok szerzője, úgy

munkálkodik ebben az egyházban, melyben a sákramentumokkal helyesen élnek.”54

Az igehirdetés elsőbbsége és a sákramentumok másodlagos (kiegészítő) szerepe

figyelhető meg szimbolikus iratainkban. A Heidelbergi Kátéban azt olvassuk, hogy a

Szentlélek műve a hit, “…aki azt az evangélium hirdetése által szívünkben

felgerjeszti, és a sákramentumokkal való élés által megerősíti”55. A hitvallás is beszél

arról, hogy Isten kezdetektől fogva hozzárendelte az igehirdetéshez a szent jegyeket56

46 Második Helvét Hitvallás, in: A Magyarországi Református Egyház Hitvallási Iratai, Budapest5, 1992., 177. old. 47 uo. 176-177. old. 48 uo. 177. old. 49 uo. 177. old. 50 v. ö. LUTHER, Nagy Káté, A keresztség célja az üdvösség c. fejezetével 51 v. ö. Heidelbergi Káté 73 kérdés-felelet: “tanítani akar minket” 52 Második Helvét Hitvallás, 176-177. old. 53 v. ö. Heidelbergi Káté 67. kérdés: “Hány sákramentumot szerzett Krisztus az Újszövetségben?, 58. old. 54 Második Helvét Hitvallás, 172. old. 55 Heidelbergi Káté 65. kérdés-felelet 56 Második Helvét Hitvallás, 171. old.




18

is. Az ige hirdetését követi tehát a szentség, mintegy kiegészítve azt. A prédikáció

segédeszköze57 a sákramentum – mondja GOUNELLE.

Maga a sákramentum három részből áll: Igéből, jegyből és jelzett dologból. A jel és a

jelzett dolog között sakramentális kapcsolat van. GOUNELLE ezt benső és külső,

látható és láthatatlan, testi és lelki bipolaritásnak58 nevezi. A jel és a jelzett

kapcsolata abból adódik, hogy hasonlítanak egymásra. Isten cselekedetét jelképezi és

ábrázol ki. Ez a keresztség esetében a következő: ahogyan a víz lemossa a test

szennyét, úgy tisztítja meg Isten kegyelme lelkünk tisztátalanságát, a bűnt59.

A keresztség által Isten az embert fiává fogadja, és beiktatja egyházának tagjai közé.

Ez azonban csak a kezdet, a kiindulási pont. Elindít a megszentelődés útján60. A

Hitvallás megfogalmazása szerint: “megmarad az egyszer felvett keresztség egész

életünkben és örökre szóló megpecsételése a mi fiúvá fogadtatásunknak”61.

11.. 33.. 33.. 22.. CCSSEECCSSEEMMŐŐKKEERREESSZZTTSSÉÉGG

A Heidelbergi Káté 74. kérdés-felelet egyértelmű választ ad arra, hogy meg kell

keresztelni a kisgyermekeket is, mert ők is beletartoznak Isten szövetségébe. A

keresztség így egyrészt beavatás az anyaszentegyházba, Isten szövetségébe, másrészt

megkülönböztető jel “a hitetlenek gyermekeitől”62. Ez mutatja, hogy a

csecsemőkeresztség csak hívő felnőttek gyermekeire vonatkozik. Ugyanígy a hívő

felnőttek gyermekiről mondja a Második Helvét Hitvallás: “ezeké az Isten országa és

benne vannak Isten szövetségében”63.

A Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás is párhuzamot von az ószövetségi

körülmetélkedés és a keresztség között. Ez a párhuzam is erősíti a szövetség és a

kiválasztás gondolatát. Mégis a hasonlóságok mellett nem szabad e kettőt azonosítani

egymással. A körülmetélkedés “…helyébe Krisztus az Újszövetségben a keresztséget

szerzette”64.

57 GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, 101. old 58 uo. 101. old. 59 v. ö. Heidelbergi Káté 69, 71, 73. kérdés-felelete, Második Helvét Hitvallás, 177. old. 60 v. ö. Heidelbergi Káté 70. kérdés-felelet 61 Második Helvét Hitvallás, 176. old. 62 Heidelbergi Káté, 74. kérdés-felelet 63 Második Helvét Hitvallás, 178. old. 64 Heidelbergi Káté, 74. kérdés-felelet




19

Ahogyan GOUNELLE is rámutat a reformátorok törekvésében az a szándék

figyelhető meg, hogy egyrészt helyet kapjon Isten szuverenitása, azaz egyetlen

szertartás sem szerezeti meg a kegyelmet, ez csak Isten ajándéka lehet, másrész

megszólal Isten elkötelezettsége is az övéi iránt. Akkomodál, alkalmazkodik az

emberi természethez, és olyan eszközöket választ (nevezetesen a prédikációt, a

sákramentumokat), hogy elérje ez embereket, elérjen minket.

11.. 44.. AA GGYYEERREEKKKKEERREESSZZTTSSÉÉGG VVIITTÁÁJJAA AA 2200.. SSZZÁÁZZAADDBBAANN

11.. 44.. 11.. JJEERREEMMIIAASS

JEREMIAS tanulmányában amellett érvel, hogy a gyerekkeresztséget már az első

századokban is gyakorolták. Jól ismert indok, amelyre JEREMIAS is rámutat

tanulmányában, az úgynevezett oikos-formula65. JEREMIAS arra hivatkozik, hogy

az ószövetségben az “ő és egész házanépe” formula sokféle változatban

megtalálható. Úgy gondolja , hogy létezett egy az ősidők óta állandó “Oikos-

formula”, amely nem csak a gyermekekre is, hanem főképp a gyermekekre gondolt,

és nem utolsó sorban a meglévő kisgyermekekre.”66 JEREMIAS másik érve a

gyerekkeresztség gyakorlatára nézve a korbeli szociológiai viszonyokat veszi alapul.

JEREMIAS arra mutatott rá, hogy milyen jelentése volt a bibliai

gondolkodásmódban a “testületi, egyesületi személyiségnek”, és milyen nagy

szerepet játszott az antik világban a családi szolidaritás, összetartozás67. Ebből azta a

az alábbi következtetést vonja le: “Ha a bibliai történeteket igazán meg akarjuk

érteni, akkor radikálisan meg kell szabadulnunk a modern gondolkodásmódtól. Azt

kell különösképpen szem előtt tartanunk, hogy a családapában reprezentált család

egysége sokkal erősebb volt az antik időkben, mint manapság. Egymással

szolidárisnak, egésznek és egységesnek érezték magunkat. Minden fontos kérdésben

a családapa döntött, és az ő döntése mindenkire kötelező jelleggel bírt. Kiváltképpen

Isten előtt számított egy egységnek, teljesességnek a család. Ennek megfelelően az

antik viszonyok között a családapa hite volt a döntő, ha egy ház, családi közösség a

régi vallási közösségből kivált és egy új valláshoz csatlakozott. Annak fényében,

hogy a családi összetartozás a családfő mértékadó befolyásán nyugodott, máshogyan

65 J. JEREMIAS, Kindertaufe in den ersten vier Jahrhunderten, Göttingen, 1958. 66 uo. 25. old. 67.uo. 26. old.




20

nehezen elképzelhető az, minthogy a ház megkeresztelése a családtagokat is magába

foglalta. A családot reprezentáló családapa és az anya hite magába foglalta a

gyermekeket is.”68 JEREMIAS az ősegyház keresztelési gyakorlatát a prozelita-

keresztéggel állítja párhuzamba. Felhívja a figyelmet, hogy milyen szoros kapcsolat

van az őskeresztyén keresztség és a prozelita-keresztség között mind

nyelvhasználatban, a keresztelői oktatásban és a keresztség végrehajtásában is. “Még

világosabb a hasonlóság a keresztelés külső végrehajtását tekintve…Ennél, ahogyan

annál is keresztelés a teljes alámerítést jelentette; itt és ott is a folyóvizet részesítették

előnyben; ez azonban nem volt feltétel nélküli követelmény; itt és ott is, legalábbis a

legtöbb helyen, a keresztelendő bűnvallást tett. Különösképpen bizonyító erejű az a

megállapítás, hogy a keresztyén keresztelő és a prozelita keresztelő az olyan

technikai részletekben is hasonlított, mint az az előírás, hogy az asszonyoknak a

keresztelő előtt a hajat ki kell bontatni és az ékszert le kell tenni.”69

“Csak megállapítjuk azt a tényt – mondja JEREMIAS – , hogy amilyen bizonyosan

alapvetően megkülönbözteti a keresztyén keresztséget a prozelita-keresztségtől a

Messiás Jézusra való megkeresztelkedés, és az Ő uralmában való részesedés, olyan

bizonyos, hogy az őskeresztyén keresztelői oktatás sémáját, az őskeresztyén

keresztelői szertartást és az őskeresztyén keresztelői teológia terminológiáját a

prozelita-keresztség területéről vették át.”70

JEREMIAS egyik másik fontos kérdést is megvizsgál tanulmányában, nevezetesen

mi a helyzet a keresztyén családban született gyermekek megkeresztelésével. Két

igehely segítségével járja körül ezt a kérdéskört. Az 1Kor 7,14c exegézise azt az

eredményt mutatja JEREMIAS szerint megtérés előtt született gyermekeket

megkeresztelte, a “szentségben” születetteket pedig nem.

“Arra a kérdésre, hogy Pál keresztelt-e gyermekeket, igennel és nemmel

válaszolhatunk. Igen, megkeresztelte a szüleikkel együtt azoknak a pogányoknak a

gyermekeit, akik keresztyének lettek. Nem, mert nem keresztelte meg a keresztyén

szülőktől született gyermekeket.”71 A másik igehely, amit JEREMIAS példaként

felhoz, az Acta 21,21. Ebből az igeversből adódik az a feltételezés, hogy Kr. u. 55-

ben, a jeruzsálemi gyülekezetben az újszülött fiúkat körülmetélték. 68 uo. 28. old. 69 uo. 37. old. 70 uo. 43-44. old.




21

Ebből azt a következtetést vonja le JEREMIAS, hogy “a Kr. u. első század közepén

az egész keresztyénségben, mind a zsidókeresztyén, mind a pogánykeresztyén

terülten, minden valószínűség szerint a keresztyén születésű gyermekeket nem

keresztelték meg. Ők, mint hívő szülők gyermekei “szentségben” születtek, és ezáltal

az üdvösség előterében és a Krisztus kegyelme alatt álltak.”72 Ezt a gyakorlatot

azonban hamarosan felváltotta az, hogy a keresztyén szülők gyermekeit is

megkeresztelték.

JEREMIAS a Mk 10,13-16-ban szereplő történetben a keresztségre vonatkozóan lát

útmutatásokat. Véleménye szerint a (10,13-16) azt a tanítja a gyülekezetnek, hogy

“miként hívja magához az Üdvözítő a gyermekeket, miként ígéri meg nekik, hogy az

eschatológiai üdvben részesei lesznek. A gyerekeket Őhozzá vezetni, vinni, ez a

keresztyén szülők feladata és felelőssége… Arról is útmutatást ad, hogy a

gyermekeket a keresztség által át kell adni Őneki.”73

11.. 44.. 22.. AALLAANNDD

1961- ben, KURT ALAND válaszolt JEREMIASNAK, kritizálva

JEREMIAS érvelését. Tanulmányának címe Die Säuglingstaufe im Neuen Testament

und in der Alten Kirche: Ein Antwort an Joachim Jeremias74. Ebben a könyvben,

ALAND teljesen más következtetésre jut a csecsemőkeresztséggel kapcsolatban. Bár

hasonló érveket sorakoztat fel, mint Jeremias, de azt állítja, hogy a felnőttkeresztség

volt az irányadó az ősegyházban, és a csecsemőkeresztséget csak Kr.u. 200 körül

vezették be, és ez a gyakorlat csak a IV. század végén vált általánossá.

ALAND vitáját azzal kezdi, hogy röviden összefoglalja JEREMIAS Kr.u. 200. előtti

időkből, a csecsemőkeresztség mellett felhozott bizonyítékait.75 Ezeket kritizálva

arra a megállapításra jut, hogy nincs közvetlen bizonyíték 200 előttről arra nézve,

hogy a csecsemőkeresztséget gyakorolták volna. ALAND azzal folytatja, hogy

azokat a bizonyítékokat, amelyekre JEREMIAS hivatkozik a Páli és evangéliumi

irodalomból, újraértelmezi a saját olvasata szerint. Ezt követően azokat az

igehelyeket is újra megvizsgálja, ahol az egész háznép megkeresztelkedéséről van

71 uo. 56. old. 72 uo. 57. old. 73 uo. 62-63. old. 74 lsd. ALAND, Kurt, Die Säuglingstaufe im Neuen Testament und der alten Kirche, 1961. München 75 uo. 29-41. old.




22

szó az Acta-ban és 1 Kor-ban.76 ALAND megállapítja, hogy Lídiának nem lehetett

fiatal gyermeke vagy csecsemője, mikor háznépe (oijkoj) megkeresztelkedett, mivel

az Acta 16-ban ezzel kapcsolatban nincs megemlítve, hogy lett volna férje77.

Hasonlóan elveti a Kornéliusz háznépe megkeresztelkedésének ilyen jellegű

interpretálását, mert a jelenlévők nyelveken beszéltek, ezzel egy olyan csoportot

jelölve, amely “észnél lévő felnőttről szól és gyerekekre, vagy csecsemőkre

éppenséggel nincs utalás78. Végül a filippi börtönőr háznépe akkor keresztelkedett

meg, amikor a börtönőr hitt. Ezzel kapcsolatban ALAND megjegyzi, hogy nincs rá

bizonyíték, hogy háza kisgyermekeket vagy csecsemőket tartalmazott volna79.

ALAND azzal a megállapítással zárja érvelését, hogy a csecsemőkeresztséget

valamikor Kr. u. 200. körül vezették. Ezt azzal támasztja alá, hogy szerinte a

csecsemőkeresztség elfogadásához az eredendő bűn tanának elfogadása vezetett80.

11.. 44.. 33.. CCUULLLLMMAANNNN

Oscar CULLMANN tanulmánya 1948-ban jelent meg Die Tauflehre des Neuen

Testaments. Erwachsenen- und Kindertaufe címmel. Ebben négy fő fejezetben

foglalja össze véleményét. Szerinte keresztyén keresztségről csak Jézus Krisztus

halála és föltámadása óta lehet beszélni. Ennek előzménye a prozelita-keresztség és a

János-keresztég. A keresztség tulajdonképpeni alapja Jézus Krisztus halálba való

elmerülése és föltámadása81. Krisztus az ő váltsághalálnak pillanatában véghezvitte a

maga általános érvényű keresztségét82, amely egyszer s mindenkorra, mindenkiért

történt. “Itt keresztelttett meg az egész világ Isten abszolút, szuverén tette alapján,

aki minket Krisztusban előbb szeretett (1Jn 4,19)83. CULLMANN érdekes gondolata

a keresztség és az Ebed-Jahve teológia összevetése84. Rámutat Jézus Krisztus

egyetemes keresztségének jelentőségére, amelyen Ő átment értünk, teljesen

függetlenül és időben előtte minden emberi döntésnek, hitnek. A keresztség ennek

76 uo. 86-88., 95-99. old. 77 uo. 89. old. 78 uo. 91. old. 79 uo. 100. old. 80 uo. 103-104. old. 81 O. CULLMANN, Die Tauflehre des Neuen Testaments, Erwachsenen- und Kindertaufe, Zürich, 1948., 5-17. old. 82 Generaltaufe 83 uo. 18. old. 84 uo. 12. old.




23

már csak ajándéka és jutalma lehet. Erősen hangsúlyozza a keresztség megelőző

kegyelem voltát85. CULLMANN is beismeri, hogy nincs egyetlen hely sem, ahol a

gyerekkeresztség explicite említve lenne. De ugyanakkor rámutat arra is, hogy a

gyerekkeresztség felől való minden beszélgetésnek a keresztségről szóló bibliai

tanításból kell kiindulnia86. A keresztség és az úrvacsora egymáshoz való viszonyát

is vizsgálat tárgyává teszi. A keresztséget az különbözteti meg az úrvacsorától

CULLMANN szerint, hogy “…a keresztség ennek az egyszeri Krisztus testbe való

beiktatásnak a sákramentuma, és Krisztus halálában és feltámadásában való részvétel

az, ami a kettőt összeköti egymással.”87 Hangsúlyozza továbbá a Szentlélek

munkáját és Isten szabad kegyelmét. Mint CULLMANN megállapítja az Újszövetség

keresztségtana nem kívánja meg az egyidejű vagy megelőző hitet. Isten megelőző

kegyelmére, a “gratia praeveniensre”, a Golgotán megtörtént keresztségre várja Isten

a hívő feletet88. De ugyanakkor kijelenti azt is, hogy “ha a hit nem követi a

keresztséget, akkor a benne közölt isteni adomány lesz megvetve, meggyalázva és

következményeiben megsemmisítve”89. CULLMANN döntően fontosnak tartja a

keresztégnél a gyülekezet hitét, amely nem a gyerek hite helyett szerepel, hanem a

gyülekezet Istennek abban a hozzáadó, gyülekezetnevelő munkájában hisz, ami a

kereszten megtörtént90. Ebbe a munkába maga a gyülekezet is felajánlja szolgálatát

Istennek. A tanulmány harmadik fejezet a keresztség és a hit viszonyával

foglalkozik. CULLMANN szerint a sorrend a következő: Isten kegyelmi ténye – az

ember felelete. A Róm 6,1kk vizsgálatából indul ki, amely szerinte olyanokhoz szól,

akik már meg vannak keresztelve. “Minden megkereszteltre a hit a keresztség után

követelmény”91 – mondja CULLMANN. A gyülekezettel szemben a keresztség

kiszolgáltatásakor követelmény az “imádságos hit”92. A gyermekeknél a szülők hite a

keresztséget követő hitnek nem garanciája, hanem csak isteni utalás arra. A könyv

negyedik fejezete a keresztség és a körülmetélkedés egymáshoz való kapcsolatát

boncolgatja. CULLMANN azon a véleményen van, hogy a keresztség az ószövetségi

85 uo. 15. old. 86 uo. 15. old. 87 uo. 25. old. 88 uo. 27. old. 89 uo. 28. old. 90 uo. 37-38. old. 91 uo. 45. old. 92 uo. 41-49. old.




24

“körülmetélkedés beteljesedése”93. Így látja maga CULLMANN a gyerekkeresztség

igazolását, bár azt elismeri, hogy az Újszövetség sem a gyerekkeresztség mellett,

sem ellene nem nyilatkozik teljes bizonyossággal. Arra azonban felhívja a figyelmet,

hogy “…az Újszövetségben semmi nyoma nincsen olyan felnőttek

megkeresztelkedésének, akik keresztyén szülőktől születtek, vagy neveltettek”94. A

keresztyén szülőktől származott felnőttek keresztsége az Újszövetségben még sokkal

rosszabbul bizonyítható, mint a gyerekkeresztség.95

11.. 44.. 55.. BBAARRTTHH

BARTH az 1943-as gwatti előadásban ismerteti álláspontját a keresztséggel

kapcsoltban, amelyet “Die Lehre von der Taufe”96 című munkájában, majd a

Kirchliche Dogmatik IV/4-ben foglalt össze. Mint ismeretes BARTH elvetette a

gyerekkeresztséget. A Kirchliche Dogmatik negyedik kötetében az etika címszó alatt

tárgyalja BARTH ezt a kérdést. Keresztség nála a keresztyén élet alapja. BARTH

különbséget tett a “vízkeresztség”és “Lélekkel való megkeresztelés” között. A

Lélekkeresztség BARTH szerint egyedül Isten által történik. “A Lélekkeresztség a

mindenható hatalmú, a világot megbékéltető egyedüli Isten kegyelmének egyik

formája.”97 Mert az isteni fordulat hatalma az, amelyben a konkrét ember keresztyén

éltének megalapozása végbemegy. A Lélekkel való keresztséget szembeállítja

BARTH vízzel való keresztséggel. Szerinte az igazi emberi cselekvés az emberi

testnek vízzel való lemosása. Ennek eredete a már említett Lélekkeresztség. Szerinte

az Újszövetségben elbeszélt keresztelési történetekből látszik, hogy minden

keresztség eredete Isten tette. A vízzel való keresztség felvétele teljesen az Ő

munkája. BARTHNÁL a megkeresztelendőnek nagyon is aktív szerep jut. A

keresztség kiszolgáltatásának elengedhetetlen feltétele a hit. A megkeresztelt e 93 uo. 50-63. old. 94 uo. 21. old. 95 uo. 64. old.: “Am Ende meiner Untersuchungen muss ich jedoch eine Erschränkung hinzufügen: Taufen von solchen Erwachsenen, bei deren Geburt die Eltern schon gläubige Christen waren, sind im Neuen Testament nicht nur nicht bezeugt, sondern ein derartiges Hinausschieben der Taufe ist unvereinbar mit der im Neuen Testament vorausgesetzten Auffassung, nach der persönliche Glaubenentscheidung wie bei übertretenden Heiden und Juden, sondern die natürliche Geburt von der Kirche als Zeichen des göttlichen Heiligungswillens und infolgedessen als Aufforderung zur Aufnahme in die Gemeinde Christi angesehen werden soll.”; másként értelmezi PÁKOZDY, László, Márton, O. Cullmann: Die Tauflehre des Neuen Testaments, Theológiai Szemle, 1948., 62. old. és FEKETE Károly, A keresztelési igehirdetés kérdései, Debrecen, 1994., 27. old. 96 BARTH, Karl, Die Lehre von der Taufe (Theologische Studien 14), Zürich, 1947.,




25

keresztségben megbizonyosodik Isten kegyelméről, elfogadja a neki felajánlott

kegyelmet és elkötelezi magát a háládatosság szolgálatára98. “A keresztség a

hitrejutott embernek a kérdésére adott nélkülözhetetlen felelet.”99 BARTH szerint a

keresztség az Újszövetségben az igehirdetés és a hit után következik, amelyek a

keresztséget mindig megelőzik. BARTH szerint a gyerekkeresztséget sokan azért

védik, mert a népegyházat nem akarják feladni100. Azzal fejezi be fejtegetését, hogy

ha mai gyerekkeresztség helyébe a megkeresztelendő felelős keresztségét tennénk,

aki a keresztség passzív tárgyából ismét szabad, szabadon hitvallást tevő, s a saját

maga részéről készségét megbizonyító társa lehet a Jézus Krisztusnak.

11.. 55.. ÖÖSSSSZZEEFFOOGGLLAALLÁÁSS

A gyerekkeresztség kérdésének vitáját véleményem szerint azzal zárhatjuk le,

ha nem arra a kérdésre keressük a választ, hogy bizonyítható-e egyértelműen az

Újszövetségből a gyerekkeresztség, mert erre mindenképpen nemmel kellene

felelnünk, hanem hogy összeegyeztethető-e a gyerekkeresztség a keresztség

lényegének és értelmének újszövetségi felfogásával. Noha, jóllehet nincs egységes

újszövetségi keresztelési teológia, ez azonban a keresztség alapvető jelentését nem

korlátozza. A keresztség úgy jelenik meg mint az Isten emberen végzett

cselekvésének helye így lesz keresztyén egzisztencia elsődleges dátuma. A

keresztség mindenekelőtt Isten tette, mert maga Isten elközelezte magát, hogy a

keresztségben jelen lesz. Ez az a hely, ahol a hitre jutottak élete a Szentlélek

odaajándékozása által, és a bűnbocsánat által új irányt nyer. Az újszövetségi iratok

nem spekulálnak a keresztség üdvösség szempontjából szükséges előfeltételén,

hanem az üdvösség tényéből indulnak ki. Ezért nem lehet megismételni a

keresztséget. Ahol az megtörtént, megsérti az Újszövetség tanúságtétele szerint Isten

akaratát.

Az újszövetségi keresztelési teológia fő jellemvonásai megfelelnek azonos

módon mind a gyerek-, mind pedig a felnőttkeresztségnek, ha annak tudatában

hajtották végre azt, hogy egyedül Isten az, aki a keresztség eseményében cselekszik,

és ez kizárólag az Ő ígéretén múlik. Nem az emberi előfeltételek vagy körülmények 97 uo. 37. old. 98 uo. 23. old. 99 uo. 30. old.




26

teszik a keresztséget azzá, ami, hanem egyedül Isten igenlése, elfogadása e

megkeresztelthez. Ez az isteni igenlés független kortól, nemtől, nemzetiségtől, vagy

a korábbi vallástól.

A keresztségben utat tör magának az isteni kegyelem, az ember csak

köszöntettel elfogadhatja ezt a kegyelmet. Ezért az Újszövetség keresztelési

értelmezésének megfelel a gyerekkeresztség, mert abban az ember minden

teljesítmény nélkül elfogadja a keresztelési kegyelmet, amely az ember egész életét

meghatározza. Nincs semmilyen komoly teológiai alapja annak, hogy a keresztséget

elodázzuk, és ezzel visszatartsuk az emberektől a keresztség ajándékait. A keresztség

egyszeri alkalma nem a megkeresztelt igenjén, hanem az isteni igenen múlik csak. A

passzivitás az keresztelendőhöz egyedül hozzáillő, egyedül megfelelő magatartási

mód, minden aktivitás ebben az eseményben Isten előtt eltűnik. A keresztség az, ami

a hívő életének új alapot és új irányt ad.

Így a gyerekkeresztséget mindenképpen el kell fogadnunk és gyakorolnunk is kell. A

keresztség és hit kérdésében, miszerint a hitnek meg kell-e előznie magát a

keresztelési aktust, CULLMANN tanulmányát tartom a mérvadónak. A keresztelési

aktus nem a hithez van kötve. A hangsúly azon van, amit Isten tett és tesz az

emberért, a kisgyermekért a keresztségben. De a keresztség a jövőre mutat, és az

ember feleltét követeli erre az isteni tettre.

100 BARTH, Kirchliche Dogmatik IV/4, Das christliche Leben (Fragment), Zürich, 1967. 185kk




27

22.. EEXXEEGGEETTIIKKAAII MMEEGGJJEEGGYYZZÉÉSSEEKK AA MMIISSSSZZIIÓÓII PPAARRAANNCCSSHHOOZZ ((MMTT 2288,,1166--2200))

22.. 11.. FFEELLÉÉPPÍÍTTÉÉSS,, SSZZEERRKKEEZZEETT

16. v. bevezetés – a tanítványok szemszögéből összefoglalja az eseményeket

17. v. a tanítványok reakciója Jézus megjelenésére

18. v. nézőpontváltás a szövegben – Jézus, aki odalép a tanítványokhoz, magához

ragadja a szót, ezzel Jézus kerül a középpontba. A jézusi mondat 3 részből áll:

a) teljhatalomról szóló kijelentés: VEdo,qh moi pa/sa evxousi,a evn

ouvranw/| kai. evpi. th/j gh/j (18b)

b) kiküldés, és megbízatás a küldetésre (19b-20a), amely egy

imperatívuszból (maqhteu,sate) és 2 participiumból (bapti,zontej;

dida,skontej) áll

c) ígéret: ivdou. evgw. meqV u`mw/n eivmi pa,saj ta.j h`me,raj e[wj th/j

suntelei,aj tou/ aivw/noj (20b)

Ezt fogja össze a pa/j retorikailag hatásos gyakori előfordulása.

22.. 22.. AA SSZZAAKKAASSZZ HHEELLYYEE AA BBIIBBLLIIAAII TTRRAADDÍÍCCIIÓÓBBAANN

LUZ kommentárjában101 rámutat arra, hogy a szöveg nyilvánvalóan bibliai

tradícióban gyökerezik. Az azonban kérdéses, hogy ezek a biblikus tradíciók

mennyire voltak egyértelműek az akkori olvasók számára.

MICHEL102 szerint a 18b és az Emberfia teljhatalommal való felruházása a Dán

7,13k (LXX-beli szövege szerint) között szó szerinti egyezések vannak. A 24,30 és a

26,64 azt mutatja, hogy Máté ezt a helyzetet feltehetően a keresztyén hagyományból

ismerte, és egyben ismerte az Emberfiának felemelkedését is. LUZ azonban rámutat

a hely problematikájára. Szerinte a tartalmi kapcsolat nehezebb találni a Dán 7,13k

és a Mt 28,18b szavai között. Miszerint a 18b szavai nem a parúziára vonatkoznak,

hanem Jézus világ feletti hatalmáról, amely már most jelen van az Ő visszajövetele

előtt. Egy másik kísérlet képviselői103 az egész szöveget a Kürosz ediktummal

(2Krón 36,23) és az azzal rokon józsefi megbízással (Gen 45,9-11) hozzák

összefüggésbe. FRANCE, HUBBARD és ALLISON104 a mózesi tradíció fényében

101 Ulrich, LUZ, Das Evangelium nach Matthäus I/4, Düsseldorf-Zürich, 2002., 427-460. old. 102 i. m. O., MICHEL, Der Abschluss des Matthäusevangeliums, EvTh 10, 1950/51, in: LUZ, 434. old. 103 MALINA, FRANKMÖLLE, in: LUZ, 434. old. 104 uo. 434-435. old.




28

értelmezi a Mt 28,16-20-at. Ebben az elképzelésben Jézus mint az új Mózes jelenik

meg. Ugyanebbe az irányba megy a 20b-ben szereplő Immánuel-motívum (evgw. meqV

u`mw/n eivmi) is. A 20b megfogalmazásához legközelebb azok a prófétai igék állnak,

amelyek Isten jelenlétét ígérik Hag 1,13; 2,24; Jer 49,11. Ebben az értelmezésben

Isten jelenléte áll a középpontban. DONALDSON105 azt a nézetet képviseli, hogy a

Mt 28,16-20 hátterében az a bibliai tradíció áll, amikor a végső időben minden nép a

Sion hegyéhez zarándokol (Zsolt2,6-8; Ézs 2,2-4; 25,6; 56,7). STUHLMACHER106

is hasonlóan gondolkodik erről a szakaszról, de ő a Zak 2,10-16 és a 14,16-19

segítségével a lombsátrak ünnepének hagyományába állítja be ezt a szöveget. LUZ

ezzel a véleménnyel nem ért egyet, mert “miközben a Sion hegyére –centripetálisan

– gyűlnek össze a népek, a tanítványokat a hegyről küldi ki Jézus – centrifugálisan –

minden néphez, hogy tanítvánnyá tegyék őket.”107

22.. 33.. EERREEDDEETTEE

SCHNELLE szerint “a Mt 28,16-20 a teológiai és hermeneutikai kulcs az

egész evangélium tényleges megértéséhez”108. Krisztológiai (Jézus felemeltetése és

minden hatalom az Ő kezébe került), vagy ekklezológiai (gyülekezeti rendtartás arra

nézve, hogy néz ki az egyház Jézus után) vagy éppen missziói súlypontjai (az egyház

speciális megbízatása) vannak-e a szövegnek? Miben és mennyiben kötődik a

keresztség sákramentumához, mint a keresztség szereztetési igéje? A protestáns

hitvallási iratokban109 a Mt 28,19 a Krisztus által szerezett keresztség

sákramentumának az alapszövege. A reformátori teológia számára alapvető, hogy a

sákramentumokat az Úr maga szerezte110. Mégis fel kell tennünk kérdést, hogy

teológiailag mit jelent, hogy a Mt 28,19b keresztelési parancsa nem magára Jézusra

megy vissza, és egyátalán a keresztségnek mint sákramentumnak a szerzése nem

Jézusra vezethető vissza. Bár LOHMEYER111 szerint a szakasz az Úr logionja, LUZ

105 uo. 435. old. 35. lábjegyzet 106 uo. 435. old. 107 uo. 435. old. 108 Udo, SCHNELLE, Taufe I. Art., in: TEOLOGISCHE REALENZYKLOPÄDIE, Band XXXII., Berlin-New York, 2001. 672. old. 109 v. ö. Nagy Káté; Skót Hitvallás; Heidelbergi Káté 110 v. ö. Heidelbergi Káté 68. kérdés: “Hány sákramentumot szerzett Krisztus az Újszövetségben? Felelet: Kettőt, úgymint a keresztséget és az Ő szent vacsoráját.” 111 LOHMEYER, “Mir ist gegeben alle Gewalt!” Eine Exegese von Mt 28,16-20, in: LUZ, 436. old.




29

azonban korrigálja ezt, és azt mondja, hogy “Máté által komponált logion az

Úrban”112.

22.. 44.. MMAAGGYYAARRÁÁZZAATT

A következőkben sajnos nem térhetek ki az egész szakasz részletes exegézisére,

hanem csak a gyakorlati teológiai szempontból fontosnak vélt megjegyzéseket

említem meg.

28,18 kai. proselqw.n o VIhsou/j evla,lhsen auvtoi/j le,gwn( VEdo,qh moi pa/sa evxousi,a evn

ouvranw/| kai. evpi. th/j gh/j.

Jézus odalép a tanítványokhoz, és tévelygésüket és félelmeiket saját

jelenlétén és ígéretén keresztül győzi le. Jézus szavaiból az derül ki, hogy neki

adatott minden hatalom mennyen és földön, tehát az egész teremtés felett Ő az

egyedüli Úr. Az evangélium olvasóinak ezzel nem mond semmi újat Máté, hanem

csak a húsvéti hitre emlékezteti őket, vagyis Jézus feltámadása által az egész világ

urává lett. A felemeltetett Jézus alá vettetett minden hatalom (Róm 1,4; Fil 2,9-11;

Kol 1,18-20; Ef 1,20-22; 1Pt 3,22; Zsid 1,3k). Jézus feltámadásával az egész világot

a feje tetejére állította. LUZ szerint113 az olvasók hite a Máté evangéliuma megelőző

szakaszain át új kontúrokat nyert a feltámadott Jézusban, a világ Urában. Ők a

nagypénteki események fényében olvassák a 18b-t: Éppen Jézus az, aki röviddel

azelőtt eltűnt, akit megaláztak, és aki Istentől elhagyatva meghalt a kereszten,

feltámadt, és Isten Őt a világ urává tette. Emlékezhetnek arra is, hogy Jézus gyakran

beszélt az eljövendő szenvedéseiről, feltámadásáról és az emberekkel kapcsolatos

tervéről (16,21; 17,22k; 20,18k; 26,24.25). “Így az olvasók hitét – mondja LUZ – a

Feltámadott teljhatalmáról szóló szava megerősítette és elmélyítette Jézus szavainak

igazságában.”114

A teljes hatalom a kozmoszban most a feltámadott Jézusnál van. Az Ő hatalma

mellett nincs más hatalom többé. BARTH joggal hangsúlyozza, “hogy ezzel

exkluzíve kimondja azt is, hogy nincs más tényleges hatalom amellett, ami fölött

Jézus rendelkezik.”115 MOLTMANN szerint116 ez magába foglalja éppúgy a vallási, 112 LUZ, 436. old. 113 u. o. 441 old. 114 u. o. 441. old. 115 Karl, BARTH, Auslegung von Matthäus 28,16-20, 1945, (BMS NF17), 12. old. 116 J., MOLTMANN, Kirche in der Kraft des Geistes, München, 1975., 119. old.




30

mind a politikai hatalmat, a magán szférát éppúgy, mint a társadalmit. Most, húsvét

után az is láthatóvá válik, amit a Miatyánk harmadik kérésében kérünk: “Legyen meg

a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”. Mindez pedig azon nyugszik, hogy

minden hatalom mennyen és földön Krisztusnak adatott.

LUZ felhívja arra is a figyelmünket, hogy mindezzel Jézus hatalmas igényt

proklamál egy olyan világban, ahol nem Isten akarata teljesül, mert minden

tapasztalat azt mutatja, hogy teljesen más hatalmak határozzák meg a világot, és

Jézus feltámadásával is semmi sem látható módon változott meg117.

Az egész teremtés feletti hatalom csak az alapja az ezután következő missziói

parancsnak. A hatalom eszközei a tanítványok, pontosabban az ő igehirdetésük. Ez a

hatalom nem a pogány vezetők hatalmának felel meg, hanem az Emberfiának, aki

azért jött, hogy szolgáljon (20,25-28).

28,19 poreuqe,ntej ou=n maqhteu,sate pa,nta ta. e;qnh( bapti,zontej auvtou.j eivj to. o;noma

tou/ patro.j kai. tou/ uiou/ kai. tou/ a`gi,ou pneu,matoj(

A 11 tanítványnak el kell hagynia Galileát, hogy minden népet tanítvánnyá tegyenek.

A maqhteu,sate alárendelt imperatívusz, amelyet a 19b és a 20a participiuma világít

meg. A maqhteu,w118 szó az Újszövetségben majdnem csak Máténál fordul elő, és itt,

mint csaknem minden más esetben, a korai keresztyénségben aktív tranzitív

értelemben: tanítvánnyá tenni. A tanítványok nem csak az a 12 tanítvány, akik Jézus

földi életében mellette voltak, hanem Jézus tanítványai ott vannak, ahol az Ő hatalma

az emberek között történik (v. ö. 9,8; 10,1) és ahol parancsolatait megtartják (20a).

Ezért a Feltámadott kiküldési parancsa is transzparens értékű a jelenre nézve –

hangsúlyozza LUZ – :nemcsak a 11 apostolra vonatkozik, akik az egyháztörténelem

kezdetén éltek, hanem az apostolság azonos Jézus minden időben élő minden

tanítványával, akikre a Feltámadott parancsa éppúgy érvényes119.

A tanítványok küldetése pa,nta ta. e;qnh–hez szól. Jól ismert és sokak által vizsgált

kérdés, hogy mi értsünk ez alatt? Az exegeták többsége120 szerint univerzális

117 LUZ, 442 old. 118 maqhteu,w elsődleges jelentése: tanítványként él, tanítvánnyá lesz; későbbi máasolagos jelentéseltolódással keletkezett jelentése: tanítvánnyá tesz, megtanít, in: VARGA, Zsigmond J. Dr, Újszövetségi görög-magyar szótár, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1996., maqhteu,w szócikk, 400-401. old. 119 LUZ, 444. old. 120 pl.: TRILLING, VÖGTLE, FRANKENMÖLLE, GNILKA, WONG, TISERA, STUHLMACHER, in: LUZ, 448. old. 115. lábjegyzet




31

értelemben szerepel a pa,nta ta. e;qnh kifejezés: “minden népek”, a kisebb része az

exegetáknak121 viszont azon a véleményen van, hogy “pogányokról, tehát az Izraelen

kívüli népekről” van szó. VARGA Zsigmond szótára122 szerint a to, e;qnoj itt teljesen

általános értelemben szerepel: “nép, köznép” jelentésben. LUZ a 10,5 értelmében

csak a kisebbség oldal áll. A missziói parancs, amelyet a menny és föld, tehát az

egész világ Ura adott – szerinte – univerzális értelmű, minden népre érvényes. Nem

zárja ki az izraeli missziót, de Máté nem is fűz nagyobb reményeket hozzá, ezt

mutatja a 22,8-10; 23,39-24,2; 28,15 is. A mátéi gyülekezet legkésőbb a zsidó háború

óta már nem is Izraelben él, hanem a pogány Szíriában. Saját feladatuk ott, hogy a

Feltámadott univerzális missziói parancsának előjele alatt Krisztus parancsára

hirdessék az evangéliumot a pogányoknak123.

A maqhteu,sate pa,nta ta. e;qnh parancsa jelenti elsőként a keresztelési parancsot.

Tanítvánnyá lenni nem azt jelenti, az egyik jézusi iskolához tartozik valaki, hanem

részese lesz az egész egyháznak. A tanítvánnyá lett emberek követik Jézus példáját

keresztségükkel, mert Jézus is engedte, hogy Keresztelő János megkeresztelje.

Ahogyan Jézus ezzel “minden igazságot” betöltött, úgy őket is az igazságosság útján

vezeti. LUZ biztosra veszi, hogy Máté esetében a keresztséggel a bűnök bocsánata is

össze van kötve124.

A keresztelés eivj to. o;noma tou/ patro.j kai. tou/ uiou/ kai. tou/ a`gi,ou pneu,matoj

történt. A triadikus forma eredete meglehetősen vitatott. EUSEBIUS a missziói

parancsot több formában idézte. Ismert egy rövidebb formát is, amely így hangzott:

“poreuqe,ntej ou=n maqhteu,sate pa,nta ta. e;qnh( bapti,zontej auvtou.j eivj to. o;noma

mou/”. KLOSTERMANN ebből azt a következtetést vonta le, hogy “akkor ezt, mint az

eredetit kell előnyben részesíteni”125. Tehát a Mt 28,19 olyan keresztelési formát

tükröz, amely a gyülekezetben használatos volt. SCHNIEWIND126 ezzel szemben azt

állítja, hogy a Mt 28,19 mostani formája nem keresztelési formula volt, hanem a

121 pl.: MEYER, WEISS, LOHMEYER, WALKER, SCHNACKENBURG, in. LUZ, 448. old. 116. lábjegyzet 122 VARGA, Zsigmond, to, e;qnoj szócikk, 256. old. 123 LUZ, 451. old. 124 uo. 452. old. 125 i. m. E., KLOSTERMANN, Das Matthäusevangelium, in: SZATHMÁRY, Sándor, A keresztség az Újszövetségben, Budapest, 1990., 36. old. 126 i. m. SCHNIEWIND, Das Evangelium nach Matthäus, Göttingen, 1950., in: SZATHMÁRY, 36. old.




32

keresztség lényegének a megragadása. MICHEL127 szerint a szöveg egy régi

hagyományt tartalmaz, amelyet a Feltámadott Úr tanítványainak adott, melyet

azonban a gyülekezet liturgiai használata átalakított. “A döntő az, hogy a keresztelést

az Úr szándékának megfelelően gyakorolták, de kialakult gyakorlat a keresztség

megfogalmazását vagy a keresztség formáját módosította és ez visszahatott a szöveg

későbbi, végső megfogalmazására.”128

LUZ is arra utal erre. Szerinte129 a három név megnevezése abból fejlődött ki, hogy a

liturgiában az Atyát, a Fiút és a Szentlelket gyakran egymás mellé állították, ami már

Pálnál130 is megjelenik. A pogányok megkeresztelkedésének alkalma nemcsak a

Krisztusban való hitet, hanem az Atyában való hitet is feltételezi, és ez a keresztség

alkalmával megtapasztalható Szentlélek kitöltésével volt összekötve. LUZ felhívja

figyelmünket arra is, hogy “azok az elképzelések, amelyek a keresztyénség előtti

időkből származtatják a keresztelési parancsot, akár a Dán 7-ből vagy más

apokaliptikus szövegekből131, vagy a három részes ároni áldásból (Num 6,24-26)132,

az mind spekulatív elképzelés.”133

Az eivj to. o;noma szófordulat eredetét többen a héber לשם fordításként értelmezik.

Ennek a kifejezésnek a jelentése: valakiért, valakire vonatkoztatva, valami célból.

HEITMÜLLER ezzel szemben a hellenista pénzvilág nyelvezetéből eredezteti ezt a

kifejezés, jelentése: valakinek a kontójára, számlájára. LUZ szerint egyik magyarázat

sem helyes. Szerinte “a Máté által közreadott keresztyén nyelvhagyományból

származik”134. VARGA Zsigmond szerint is kereskedelmi terminusról van szó:

“valakinek a számlájára, megbízásából, rendeletére” (ez az utóbbi kifejezés szerepelt

a váltókon). VARGA szerint ezzel azt hangsúlyozzák, hogy a “kiküldött tanítványok

nem önkényesen keresztelnek, hanem az egyház keresztel és ezt az Urától kapott

félreérthetetlen felhatalmazása alapján teszi”135. Az eivj to. o;noma sok problémát

jelentő kifejezés, nehéz eldönteni a jelentését. SZATHMÁRY Sándor a görög és az 127 i. m. O., MICHEL, Der Abschluss des Matthäusevangeliums, EvTh10, 1950., in: SZATHMÁRY, 36. old. 128 SZATHMÁRY, 36. old. 129 LUZ, 453. old. 130 v. ö. 2Kor 13,13; 1Kor 12,4-6; 1Kor 6,11; Gal 4,6 131 pl. SCHABERG, LOHMEYER 132 ABRAMOWSKI 133 LUZ, 453. old. 134 uo. 452. old.




33

arám szóhasználatból indul ki. Szerinte a görög szóhasználathoz az az értelem tapad:

valakinek tulajdonává leni, valakihez tartozni, valakinek magát tulajdonaként átadni.

Az arám eredeti mögöttes értelme a következő: vonatkozással valamire, és ez lehet

az oka és lehet a célja is annak, amit megneveznek. Eszerint a keresztség a

megkeresztelendőt meghatározott viszonyba helyezi Istennel. SZATHMÁRY szerint

“a két értelmezés ugyanoda fut ki: ha valami egy névnek a megnevezésével történik,

akkor ez a hozzátartozás viszonyának helyreállítása céljából történik, ennek a

személynek való odaadás, odaajándékozás értelmében.”136 HEITMÜLLER137 szerint

valakinek a nevére megkeresztelkedni azt jelenti, hogy egy személynek a lényébe

belekeresztelkedni, belemerülni. OEPKE138 arra mutat rá, hogy megkeresztelkedni

valakinek a nevére azt jelenti, hogy valakinek a tulajdonába kerülni. Így a keresztség

az új tulajdonba való átmenetet jelent. BIETENHARD azt a nézetet képviseli, hogy a

formula kauzális és finális értelmet hordoz, “azaz visszafelé nézve az alapra tekint,

mely mindent eredményezett és előre nézve pedig a célra tekint, melyre nézve a

keresztség történt.”139

Jézus Krisztus a keresztség alapja és célja, reá, mint célra nézve történik a

keresztség. SZATHMÁRY SARKADY NAGY Pálra140 hivatkozik, amikor azt

mondja, hogy Jézus neve nem más, mint Jézus maga. Utal arra, hogy az Acta 4,12

értelmében Jézus neve az a hely, ahol Isten csodái végbemennek, és a Lk 10,17

értelmében, ebben a névben hatalom van. Jézus neve tehát az ő hatalmi köre. A

keresztség az ő hatalmi köréből indul ki, e mögött az ő hatalma van, és ugyanakkor

az ő hatalmi körébe visz. “Az eivj to. o;noma azt jelenti, hogy akit megkeresztelnek, azt

is ennek a névnek a hatalmi körébe állítják. A keresztség értelme – SZATHMÁRY

szerint – a Jézus felé való elindulás. Célja: az ő lényével és az ő testével való

közösség megtalálása, mely tőle leválaszthatatlan. Így nem a kazuális, hanem a

finális értelem mellett foglalunk állást – mondja SZATHMÁRY –. Ebből következik

135 VARGA, Zsigmond J. Dr, Újszövetségi görög-magyar szótár, to. o;noma atoj szócikk, 681-683. old. 136 SZATHMÁRY, 36. old. 137 i.m. HEITMÜLLER, Im Namen Jesu, Forschungen zur Religion und Literatur des AT und NT 1-2, 1903., 97. old.; in: SZATHMÁRY 36-37 old. 138 i m. OEPKE, Art. baptw ktl., ThWB I., 537, 33k; in: SZATHMÁRY 36-37 old. 139 i. m. BIETENHARD, Art. o;noma ktl., ThWB V., 274k; in: SZATHMÁRY 36-37 old. 140 i. m. SARKADI NAGY, Pál, Keresztség az Újszövetségben, Kézirat, 1968., in: Szathmáry, 38. old.




34

hogy a magyar “nevében” kifejezés nem szerencsés, helyette a “nevére” vagy

“nevébe” kifejezés felel meg az eredeti mögött húzódó értelemnek.”141

VICTOR János “A keresztség szimbolizmusa”142 című tanulmányában először a

bapti,zw jelentését taglalja. Kimutatja, hogy bár a bapti,zw eredeti jelentése:

bemeríteni, vagy vízbe, vagy más folyadékba bemártani a testet, vagy olyan

műveletet hajtani végre, amely az ilyen bemerítéshez hasonló. “Nyilvánvaló, hogy a

bapti,zein eredeti jelentése a szakrális szóhasználatban egészen lekopott róla és

származékairól – mondja VICTOR – és már nem “bemerítést” jelent, hanem

bármiféle olyan szent szertartást, amelyet valakin vagy valamin vízzel hajtanak végre

éspedig valamilyen értelemben vett kaqarismo,j “megtisztulás” céljából vagy

jelképezésül.”143 Ha pedig a bapti,zw már nem bemerítést jelent szakrális értelemben,

akkor hozzákapcsolódó eivj a “-ba, -be” jelentés is (amelybe a bemerítés történik)

érvényét veszti. Az eivj elég gyakran szerepel a bapti,zw mellett. Keresztelő János

keresztségéről azt olvassuk, hogy az eivj a;fesin a`martiw/n (Mk 1,4) és eivj meta,noian

(Mt 3,11) történt. “Itt az eivj azt a rendeltetést vagy azt az eredményt jelöli meg,

amelynek szolgálatában áll a keresztség.”144

Ezek után VICTOR János rámutat arra, hogy az eivj a keresztséggel kapcsolatban úgy

szerepel, hogy annak a hitnek a tárgyát jelöli meg, amely hitben a keresztség

történik, tehát arra mutat rá, mire vonatkozik ez a szertartás. A keresztyén keresztség

eivj to. o;noma tou/ kuri,ou VIhsou/ való megkeresztelés (Acta 8,16; 19,5. “Olyan

keresztséget jelent tehát ez, amelynél az emberek Jézus Krisztusra gondolnak, abba

vetik hitüket, amit Őbenne nyerhetnek el, s erről a hitükről tesznek bizonyságot is

megkereszteltetésük által.”145 Ugyanez a jelentése az eivj–nek a Mt 28,19-ben is, ahol

a triadikus forma szerepel. A keresztség VICTOR szerint arról szól, hogy a

keresztségben szereplő ember lelke hogyan fordul Isten felé, és nem arról, hogy

milyen ajándékot hoz Isten megbízásából a keresztség az emberek felé. Az “Atyának,

a Fiúnak és a Szentléleknek nevére keresztelni” azt jelenti tehát: a keresztség

141 uo. 38. old. 142 VICTOR, János, A keresztség szimbolizmusa, Budapest, 1994. 143 uo. 13. old. 144 uo. 15. old. 145 uo. 15. old.




35

szertartását úgy gyakorolni, hogy az is ilyen válaszadás legyen Istennek fölfogott és

elfogadott Kijelentésére.”146

SZÜCS Ferenc szerint a keresztséget Jézus Krisztus nevébe (eivj +acc.) szolgáltatjuk

ki, amely arra utal, hogy a “megkeresztelendő Krisztus személyével, ill. a

Szentháromság Isten szövetségével kerül kapcsolatba. Régi személyisége, Ádámban

való léte a Krisztussal együtt alámerült a halálba, hogy többé ne a magáé, hanem

hűséges Megváltójának tulajdona legyen testestől-lelkestől.”147

Az 1933-as református ágendánk így fogalmaz: A keresztelés az Atyának, a Fiúnak

és a Szentléleknek nevébe történik, vagy nevére, vagyis “rátábláztatunk s

Szentháromság egy örök Isten nevére, tulajdonaivá leszünk a szövetség

megkötésénél.”148

A 19a imperatívuszát a másik participium világítja meg: dida,skontej auvtou.j threi/n

pa,nta o[sa evneteila,mhn u`mi/n. LUZ szerint az a Máté egyházértelmezését tükrözi149,

amelynek három aspektusa van: krisztológiai, ekkleziológiai és etikai. A krisztológiai

aspektus abban áll, hogy a tanítványoknak azt kell tanítani, amit Jézus megparancsolt

nekik. A rájuk bízott tan nem más, mint, a Jézus tanítása. A tanítványok igehirdetése

arról szól, hogy a Jézus ügye tovább megy, folytatódik150. Jézus nem csak egykor,

hanem mindenkor az egyház egyedüli tanítója (Mt 23,8).

Máté értelmezésében az egyház nem más, mint Jézus “iskolája”, tanítványok

közössége, akik a keresztség után Jézus “iskolájába” kerülnek, Jézus követőivé

lesznek, és az Ő parancsolatait megtartják. Ez a keresztség ekkleziológiai dimenziója.

Érdemes megjegyezni, hogy a tanítást nem a keresztelés előtt említi.

A tanítás tartalmát a parancsolatok megtartásával írja körül Máté. Az etikai

aspektusban a gyakorlat kerül a középpontba. Máté értelmezése szerint az egyház

nem más, mint Jézus családja, akik az Atya akaratát cselekszik és Jézus áldása alatt

állnak (12,46-50; 7,21-27). A tanítványok missziói igehirdetésének a célja nem a

megtérés, hanem gyakorlatban megvalósuló tanítványi lét: ou[twj lamya,tw to. fw/j

146 uo. 17. old. 147 SZŰCS, Ferenc, A keresztség és a konfirmáció teológiai összefüggése, Theológiai Szemle, 1993., 216. old. 148 Ágenda, Református Liturgiai Rendtartás, Budapest, 1927. 149 LUZ, 454. old.




36

u`mw/n e;mprosqen tw/n avnqrw,pwn( o[pwj i;dwsin u`mw/n ta. kala. e;rga kai. doxa,swsin

to.n pate,ra u`mw/n to.n evn toi/j ouvranoi/j (Mt 5,16).

Jézus beszédének a végén az ő ígérete áll: ivdou. evgw. meqV umw/n eivmi pa,saj ta.j

h`me,raj e[wj th/j suntelei,aj tou/ aivw/noj. Ez az ígéret visszautal az evangélium elején

lévő reflexiós idézetre (1,23), ami Jézust Immánuelként (a népénél jelenlevő

Istenként) mutatja be. Ezenkívül visszautal Istenre, aki a patriarchatörténetektől

kezdve népét állandó, cselekvő jelenléten kíséri. A “velünk az Isten” szólama az

egész evangéliumban visszacseng (9,15; 17,17; 18,20), különösen intenzíven a

passiótörténetekben (v. ö. 26,11.18.20.23.29.36.40.51.69.71.) Jézus ígérete, miszerint

a tanítványaival marad a világ végéig, visszautal ismét a földi Jézus történetére. A

tanítványok megtapasztalásában felismerheti a gyülekezet a saját megtapasztalását.

Megfordítva is igaz: a földi Jézus történeteiből megtapasztalhatja a gyülekezet, mit

jelent az evangélium végén szereplő ígéret számunkra. Ő az, aki gyülekezeténél jelen

van, aki gyülekezetével van.

Így lesz ez addig, ami e[wj th/j suntelei,aj tou/ aivw/noj, ez azt jelenti, hogy az

Emberfia eljöveteléig.

150 utalás W. MARXENS-re, aki szerint a feltámadás jelentése ez: “Jézus ügye megy tovább, folytatódik”.




37

33.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGG SSÁÁKKRRAAMMEENNTTUUMMÁÁNNAAKK GGYYAAKKOORRLLAATTII TTEEOOLLÓÓGGIIAAII

VVOONNAATTKKOOZZÁÁSSAAII

33..11.. AA KKAAZZUUÁÁLLIISS IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS PPRROOBBLLEEMMAATTIIKKÁÁJJAA

Talán furcsának tűnik, ha a keresztelési igehirdetés kérdéseinek tárgyalásánál

először a kazuális istentiszteleti alkalmakról szólok, hiszen a keresztség elsősorban

sákramentum, és nem kazuálé. Mégis a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva először

a kázussal találkoznak mind a keresztelő szülők, mind pedig a keresztelést végző

lelkipásztor. Szinte közhelynek számít, hogy lelkipásztori gyakorlatunkban ezen

alkalmakkor olyan embereket érhetünk el, akik ugyan igénybe veszik az egyházi

szolgálatot (szolgáltatást), de nincs kapcsolatuk egyházzal, gyülekezetekkel. Ez a

helyzet nem új. NIEBERGALL már 1905–ben arról ír, hogy “légiók azoknak a

száma, akiket már a prédikáció nem ér el… a kazuális szertartásokról azonban nem

akarnak lemondani. Minő nagyszerű alkalma ez az evangéliumhirdetésnek. Így a

kazuális prédikációk az egyház előretolt őrállásai a közöny és ellenállás

meghódítandó földjén.”151 De hol marad a keresztség sákramentumi jellege? –

vethetjük fel a kérdést.

Jól mutatja ezt a kettősséget, hogy a református homiletikák152 a keresztelési

igehirdetést a sákramentumok homiletikuma körében tárgyalják, más főképp

evangélikus talajon született munkák153 pedig a kazuáliák közé helyezi a keresztelési

igehirdetéssel kapcsolatos tanítást.

A kazuális istentiszteletek másik aspektusa a népegyházi jelleg. MÜLLER154 a

kazuális istentiszteleteket a népegyház megjelenési és kifejezési formáinak tartja a

maga sokszínűségében. A népegyházi keret sok szempontból problémás. Mint

fentebb már említettem BARTH a gyerekkeresztség védelmezőit a népegyházi

keretek fenntartásával vádolta. Olyan ellentétpárok között húzódik a feszültség, mint

Isten igéje vagy a kázus, Isten igazságossága vagy az emberi igények, prófétai szó

vagy szolgáltatás. A sákramentumok kiszolgáltatása körében tapasztalható

tisztázatlan helyzet is sok tekintetben okot ad a kétségekre. KÁDÁR Péter írja 151 Friedrich, NIEBERGALL, Die Kasualrede, 1905., 27. old. 152 BOROSS, Géza, Homiletika, Budapest, 1974.; FEKETE, Károly, Homiletika, Debrecen, 1993., RAVASZ, László, A gyülekezeti igehirdetés elmélete II., Pápa, 1915., SZŐNYI, György, Homiletika I-II., Sárospatak, 1993. 153 Wolfgang, TRILLHAAS, Evangelische Predigtlehre, 1964.5 154 Theophil, MÜLLER, Konfirmation – Hochzeit – Taufe – Bestattung, Sinn und Aufgabe der Kasualgottesdienste, Stuttgart, 1988., 45. old.




38

nagyon találóan, hogy “…az egyháztag egyik gyülekezetben ma puhább

követelményekkel szembesül, mint a másikban. Az egyik lelkész hiába igyekszik

megtartani a sákramentum és a kazuális szolgálat kiszolgáltatásának evangéliumi

feltételeit, ha a másik szombat délután kapásból megkeresztel, összead,

megkonfirmál bárkit, csak érjen földig a lába.”155 Hogyan lehet a sákramentumot

helyes kiszolgáltatása ismét az igaz ismertetőjegyévé? Hogyan lehet a népegyházi

keretekből kimozdulva népért való egyház lenni.

MÜLLER úgy határozza meg a kazuális istentiszteletet, mint amely az általános

emberi és az individuális között feszültségében áll. “A kazuális istentisztelet

alkalmával az emberek átélnek valami általánosat, mégis individuális módon.”156

33.. 11.. 11.. IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS ÉÉSS AA SSÁÁKKRRAAMMEENNTTUUMM

Erről bővebben az elvi rész tárgyalásánál fogok szólni. Előjáróban csak annyit, hogy

ige és sákramentum szorosan összetartoznak, így az igehirdetés és a sákramentum is.

Minket reformátusokat az ige egyházának titulálnak, de hiba lenne a

sákramentumoknak valamilyen másodlagos szerepet tulajdonítanánk csak. Ige és

sákramentum ugyanarról tesz bizonyságot, méghozzá Isten hozzánk való szeretetétől

és kegyelméről. De ahogyan láttuk Kálvinnál az ige magyarázza a jelet, a jelképet,

amit Isten a sákramentumban adott nekünk.

33.. 11.. 22.. IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS ÉÉSS AA KKÁÁZZUUSS

A kazuális istentiszteletek esetében maga a kázus kézenfekvő legalábbis, ha

az esketésre, vagy a temetésre gondolunk. A keresztelési istentiszteletek esetében a

helyzet már nem ilyen egyértelmű. Sokakban élő tévhit szerint a keresztelés névadási

aktus, vagy éppenséggel egy egyházi szokás, amelyen túl kell esni, vagy egyszerűen

a gyermek születése ad alkalmat a keresztelési szertartásra. Milyen viszonyban van

egymással az ige és a kázus. TRILLHAAS szerint “Isten igéjének és nem a kázusnak

kell beszélni”157. MEZGER azt mondja, “ha kiiktatjuk az esetet, akkor az ige

155 KÁDÁR, Péter, Egyházunk elmúlt évtizede a lelkipászor szemével, in: ThÉMA, 2000/4. 156 MÜLLER, 49. old. 157 i. m. TRILLHASS, Homiletik, 1936.; 59. old.; in: MÜLLER, 21. old.




39

kapcsolat nélkül marad. Ha az igét kapcsoljuk ki, akkor a kázus marad

gyümölcstelen”158.

A keresztelési igehirdetés esetében az Úr Jézus rendelése áll a középpontban. A

keresztséget maga a feltámadott Úr rendelte, amikor megbízta a tanítványokat azzal,

hogy kereszteljenek. A történetiség problematikájának figyelmen kívül hagyásával

elmondhatjuk mégis, hogy az az Isten cselekszik a keresztségben, aki a megkeresztelt

személy Teremtője, Megváltója és, aki Lelke által újjászüli, és hitet ébreszt a

szívében. Ezt a nézetet képviseli SÁRKÁNY Tibor, amikor azt mondja, hogy “…Az

igazi kázus, vagyis esemény a keresztelésnél, mindig Isten cselekvése, amelyben az

ember akár kisgyermekként, akár felnőttként részesül”159. Ezt SEITZ is alátámasztja,

amikor azt mondja, hogy “A kázus nem a születés, hanem az újjászületés.”160

A másik vélemény szerint azonban az emberi élet fordulópontjainak eseményei

kerülnek a középpontba a kazuális istentiszteleteken, amelyekben valamilyen

motiváció miatt az egyház jelenlétét is igénybe veszik. Jogosnak tartom

TRILLHAAS megjegyzését, miszerint “éppen olyan hiba e kázusokat önmagunkban

venni, hangulatosan ünnepelni, mint felelőtlenül és gőgösen átnézni rajtuk. Sokkal

inkább az a helyes, hogy az embereket örömükben, kétségükben vagy

felületességükben, mint embereket vesszük komolyan, hogy így Isten igéjét

érvényessé tegyük tudatos, vagy nem tudatos konkrét kérdéseikben.”161

MÜLLER162 is rámutat a kázus fontosságára, amikor arról beszél, hogy nemcsak a

bibliai szövegek hermeneutikájára van szükség, hogy a megértett igazságot hirdetni

tudjuk, hanem szükség van az emberek hermeneutikájára is, hogy megértsük, kik ők,

és mit kell mondani nekik. Ebből látszik, hogy nem csak a kázus fontos, hanem a

kázus résztvevői is a maguk élettörténetükkel. Erről a későbbiekben még szólni

fogok a keresztelés és a pásztoráció relációjában.

158 uo. 21. old. 159 SÁRKÁNY, Tibor, A keresztség, mint alkalmi igehirdetés; in: Lelkipásztor, 1986., 7. szám, 419. old. 160 Manfred SEITZ, Die Predigt bei der Taufe, in: Calwer Predigthilfen, 43. old. 161 TRILLHAAS, Evangelische Predigtlehre, 177. old 162 MÜLLER, 46. old.




40

33.. 11.. 33.. SSÁÁKKRRAAMMEENNTTUUMM ÉÉSS KKÁÁZZUUSS

Mindezek után, milyen kapcsolat van sákramentum és kázus között a

keresztelés alkalmával? SEITZ163 “üdvtörténeti kázusoknak” nevezi a

sákramentumokat, melynek az emberi élet üdveseménye szempontjából igenis fontos

jelentése van. Véleményem szerint a keresztség esetében az a speciális helyzet áll

elő, hogy a kazuális és a sakramentális jelleg együtt van jelen, még pedig az emberi

és az isteni oldalon. Ez a kettősség mind a keresztelési esemény teológiájára mind

pedig annak homiletikai jelentőségére hatással van.

33.. 11.. 44.. AA KKAAZZUUÁÁLLIISS IISSTTEENNTTIISSZZTTEELLEETT FFEELLAADDAATTAA

Már a fentiekből is kitűnik, hogy milyen összetett és komplex a kazuális

istentisztelet feladata, a lehetőségei azonban mégis meglehetősen korlátozottak. A

szituáció, a történés különböző és sokoldalú dimenziója valamint a különböző

elvárások adják a feladatok nehézségét. A helyzet kényszerűsége, a részvevők

motivációja és az idő rövidsége korlátozzák a lehetőségeket. A kazuális

istentiszteletek célja MÜLLER szerint mindenképpen abban áll, hogy “mind a

szertartás előre megfogalmazott szavai, mind pedig a prédikációban szabadon

elhangzó szavak – mindegyik a maga módján – kifejezze a keresztyén hit

tapasztalatát és meggyőződését”164. A kazuális istentiszteletet akképpen kellene

megszervezni, hogy az emberi élet eseménye, és maga az emberi élet, mint egész,

valóságosan a Jézus-esemény, az evangélium fényébe kerüljön. Éppen ezért –

folytatja MÜLLER – a kazuális istentiszteleteken látható és hallható lehet az a

“több” és “más”, amely minket a Jézussal való találkozásban megszólít. Éppen ezért

a szolgálat, amelyet az egyház megbízottján keresztül nyújt, nem csak abból áll, hogy

megnevezze mindazt, ami jó és helyes, hanem megmutassa és feltárja az embereknek

az értelmes és jobb élet lehetőségét, tehát ha kell konstruktíven kritizáljon”165.

163 SEITZ, Die Predigt bei der Taufe, in: Calwer Predigthilfen, 40 old. 164 MÜLLER, 61. old. 165 uo. 61-62. old.




41

33..22.. AA KKEERREESSZZTTEELLÉÉSSII IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS HHOOMMIILLEETTIIKKUUMMAA

“Az evangéliumi protestantizmus a Krisztus művében a váltság tényét látja,

amely egyszerre s mindenkorra érvényes ugyan, de rám nézve csak akkor hatásos, ha

átélem. Jézus kijelentője és hordozója az Atya üdvözítő akaratának, de ennek az

akaratnak értelemmé kell változnia. Ennek a belső folyamatnak kezdete, ünnepi

symboluma a keresztség …Emberi részről kifejezése a keresztség annak, hogy

felismertük Istennek ezt az üdvözítő kegyelmét és a magunk átadásával igyekszünk

azt életünk felett úrrá tenni.”166.

33..22..11.. EELLVVII RRÉÉSSZZ

A keresztelési igehirdetéssel kapcsolatosan gyakran felvetődik a kérdés:

szükség van-e egyátalán a kereszteléskor igehirdetésre? Nem elég-e, ha a látható ige

áll a középpontban? Vagy ahogyan SEITZ véli: “Ha a keresztelés a főistentiszteleten

történik, akkor keresztelési beszéd kiegészítő módon nem szükséges”167. SZŐNYI

György is ezen a véleményen van, amikor azt mondja, hogy “…a keresztelési

istentisztelet alkalmával…a szószéki igehirdetés egyben ágendás beszéd is. …Így

nem szakad külön a sákramentum közlése, hanem egy istentiszteleti egység, amelyen

az egész gyülekezet részt vesz.” S végül azzal zárja értekezését, hogy az istentisztelet

legyen “…arányosan megszerkesztett liturgiai egység, amelynek elliptikus

fókuszaiban a prédikáció és a sákramentum áll”168.

Már KÁLVIN is fontosnak tartotta a sákramentumokhoz járuló igét. “Egyedül

ugyanis – mondja – Krisztus igéje emeli ki a sákramentumi jegyeket, az azokat

környező földi, dologi világból. Krisztus igéje mondhatja meg nekünk, hogy Urunk

ez elemeket, a vizet, a kenyeret és a bort milyen célra rendelte.”169 A sákramentum

szinte igéből és külső jegyből áll. Ige alatt azt érti, ami megérteti velünk, hogy mit

jelent a látható jegy. “Ha az ige az elemhez járul – szól – meglesz a sákramentum.

…A sákramentum megkívánja a prédikálást, hogy abból származzék a hit.”170

Bár nálunk is vannak olyan gyülekezetek, ahol a lelkipásztor elhagyja a keresztelési

beszédet és az igehirdetésben éppen csak megemlít valamit a keresztségről. Vagy

166 RAVASZ, László, A gyülekezeti igehirdetés elmélete, Homiletika, Pápa, 1915., 376. old. 167 Manfred, SEITZ, Die Predigt bei der Taufe; in: Calwer Predigthilfen, 39. old. 168 SZŐNYI, György, Homiletika I, Sárospatak, 1993., 17. old. 169 KÁLVIN, János, A keresztyén vallás rendszere II., IV, 11/12., Bp., 1995., 170 KÁLVIN, IV., 14/4., 555-556. old.




42

addig csűri, csavarja a textust és mondanivalóját, míg a keresztséghez nem ér. Nem

érthetünk egyet ezzel a véleménnyel. Velük szemben a prédikáció és a sákramentum

egységére hivatkozhatunk. Amit BOROSS Géza röviden így foglal össze: “Azt a

sűrített tartalmat, amit a sákramentum hordoz, a prédikáció bontja ki, világítja

meg.… A sákramentumszerű igehirdetés szolgálata nélkül a sákramentum valamiféle

misztériummá torzulhat, vagy mágiává, vagy rítussá, valamiféle ex opere operato

ható egyházi cselekménnyé.” 171

Tehát csak abban az esetben hagyhatjuk el a keresztelési beszédet, ha az igehirdetés

egyben ágendás beszéd is, ha sákramentumszerű a szószéki igehirdetés. Ám ez a

megoldás sem teljesen problémamentes. Ha a keresztelés az istentisztelt végén van,

akkor nem biztos, hogy az édesanya végig bent tud maradni a gyermekkel a

prédikáció alatt. Nem szólva arról, hogy prédikációink nehezékes nyelvezetét, elvont

fogalomrendszerét nem biztos, hogy megértenék. S végül a keresztség kázusa olyan

speciális helyzetet teremt a kereszteltető család életében, hogy ők kerülnek az

igehirdetés fókuszába, a keresztelői igehirdetésnek elsőszámú címzettjei tehát ők

lennének.

Mindezek után, véleményem szerint, a keresztelési igehirdetést nem pótolhatja és

nem is helyettesítheti az istentiszteleti igehirdetés. A keresztelési igehirdetés pedig

nem más, mint a szereztetési ige rövid magyarázata, ami minden esetben csak, mint

textusprédikáció nyer létjogosultságot.

Találóan mondja SÁRKÁNY Tibor172, hogy a keresztelési igehirdetést nem eltörölni

kell (pl. időhiányra, vagy más egyéb okokra hivatkozva), hanem megújítani.

33.. 22.. 22.. AA KKEERREESSZZTTEELLÉÉSSII IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS TTAARRTTAALLMMAA

“A keresztelési prédikációnak érthetően, őszintén és röviden kell hirdetnie, mit jelent

a keresztség cselekménye az emberi élet számára”173 – vallja SEITZ, amivel

mindenképpen egyet kell értenünk.

A keresztelési igehirdetés tartalmi kérdéseire vonatkozóan azonban megoszlanak a

homiléták véleményei. GROÓ Gyula szerint a keresztelési beszédben is a trinitárius

szempontot kell érvényesíteni. “A Teremtő Isten, mikor az újszülöttet az emberség 171 BOROSS, Géza, Homiletika, Bp., 1974., 45. old. 172 SÁRKÁNY, Tibor, A keresztség mint alkalmi igehirdetés; in: Lelkipásztor, 1986., 7. szám, 420. old.




43

méltóságával ajándékozza meg, testvérévé teszi minden embertársának. Krisztusban

szeretett gyermekévé fogadja, s beleöleli a hívők közösségébe. A Szentlélek pedig

hitet teremthet benne s abban meg is tarthatja, hogy a felkínált üdvösséget

elfogadhassa.”174

PÁLL László175 szerint a keresztelési igehirdetésben hirdetnünk kell Isten kegyelmi

szövetségét, melynek látható jele a keresztség. A szövetség által a keresztségben

beiktattattunk az Anyaszentegyház közösségébe, melynek feje Jézus Krisztus.

Szerinte rá kell mutatni arra is, hogy mi ennek a kegyelmi szövetségnek az alapja és

miért van erre szükség. Így a keresztségben Isten az eredendően bűnös embernek ígér

szabadulás Jézus Krisztus kereszthalála által. A keresztség újjászületésünk fürdője,

erről beszél Isten igéje. “A keresztség szimbolikus értelme szerint bűneikkel

alámerültünk, eltemetettünk Krisztus halálának mélységébe, és az Ő feltámadásának

ereje által új életlehetőségekre szabadulunk fel.”176 A Lélek által képessé tesz

bennünket az új életben való járásra. PÁLL László arra is felhívja a figyelmet, hogy

a keresztelési igehirdetésnek el kell oszlatnia azt a tévhitet, miszerint a víznek, a

keresztelés külső, látható jegyének kegyelemközlő funkciója lenne. Nem a víz,

hanem Isten igéje és Szentlelke által adja áldását a keresztségben.

SÁRKÁNY Tibor szerint “a keresztségről nem tanítást kell adnunk, hanem igét kell

hirdetni, vagyis Isten színe elé kell állítani és döntésre segíteni.”177 Éppen ezért a

keresztelési igehirdetés evangéliumhirdetés, melynek döntő üzenete szerinte:

“Istennek Jézus Krisztusban elém jövő, megelőző kegyelme”178. A keresztség nem

hirdet mást, mint hogy Isten szeretetébe fogadott. Istennek erre ez elfogadó

szeretetére lehet válasz a hit. Isten megszólítására válaszolhat az ember. A harmadik

üzenetben beszélni kell az egyén, gyerekkeresztség esetén pedig a szülők,

keresztszülők felelősségéről. Ehhez kapcsolódóan beszélni kell a gyülekezet

felelősségéről, hiszen a keresztség betagol Krisztus testébe, így lesz az egész

gyülekezet ünnepévé. Az igehirdetés alaphangja az öröm és a hála kell, hogy legyen.

173 SEITZ, Die Predigt bei der Taufe;in: Calwer Predigthilfen, 40. old. 174 GROÓ, Gyula, A kazuális prédikáció mai kérdései, Lelkipásztor, 1977., 613. old. 175 PÁLL, László, Keresztelési igehirdetésünk problémái, Református Egyház, 1960., 260. old. 176 uo. 260. old. 2. hasáb 177 SÁRKÁNY, Tibor, A keresztség, mint alkalmi igehirdetés; in: Lelkipásztor, 1986., 7. szám, 422. old. 178 uo. 421. old.




44

BOROSS Géza 179 szerint a keresztelési beszédben hirdetnünk kell, hogy Isten mit

gondol arról a gyermekről, aki előttünk van. Isten akarata az, hogy a világra jöjjön és

megismerje Őt, mert Ő már előbb ismerte. Beszélnünk kell Isten megelőző

szeretetének örömhíréről. Másodszor el kell mondanunk azt is, hogy miért van

szükségünk a keresztségre. Az eredendő bűn átka miatt, amelytől Jézus vére által

szabadulhatunk meg. Szólnunk kell arról is, hogy a szülők csak sáfárok, a gyermek

Istené a teremtés, a megváltás és a nevelés jogán, mert Isten igényt tart arra, hogy

újjászülessen és az Ő gyermeke lehessen. A szülői hivatás egyrészt méltóság, mert

Isten őket arra a tisztességre méltatta, hogy gyermekkel ajándékozza meg, másrészt

felelősséget is jelent a hitbeli nevelésben. BOROSS Géza is hangsúlyozza, hogy ez

az igehirdetés is az egész gyülekezethez szól. Szólni kell a gyülekezet felelősségéről,

gyülekezet “katechetikai szolgálatáról”.

A keresztelési igehirdetés koronája Jézus ígérete, mely szerint velünk van minden

napon a világ végezetéig. Nem vagyunk egyedül a keresztyén nevelés a

szolgálatában, sem mint szülők, sem mint gyülekezet, hanem Jézus velünk van.

FEKETE Károly180 a keresztelési igehirdetés homiletikai kérdéseit tárgyalva a

következő gondolatköröket fogalmazza meg, anélkül, hogy igazán átfogóan kifejtené

a keresztség homiletikáját:

- A szereztetési ige a halál legyőzőjére mutat, mert a Feltámadott Úr rendelte.

- A bűnös életre kimondott halálos ítéletre utal.

- A keresztség nem végcél, hanem Isten elénk jövő kegyelmének a kapuja.

- Isten előbb szeretett minket. Életünk csak válasz lehet erre.

- A szülők, keresztszülők Isten gondviselő és megváltó kegyelmének eszközei

lehetnek.

- A gyülekezet a megkereszteltek gyülekezete, ahová elpecsétel bennünket a

keresztség.

- Csak a kegyelem által lehetünk Isten gyermekei, a keresztség összeköt

bennünket másokkal.

SEITZ181 a következő hat pontban ragadta meg a keresztelési prédikáció lényegét.

Természetesen ő is hangsúlyozza, hogy nem kell minden pontnak minden

179 BOROSS, Géza, Homiletika, Bp., 1974., 266-270. old. 180 FEKETE, Károly, A keresztség homiletikuma; in: “Hirdesd az Igét”, Budapest., 1980., 200-201. old.




45

keresztelési beszédben előfordulni. A felsorolt témák inkább csak ajánlatként és

emlékeztetésül szolgálnak a lelkipásztornak. SEITZ megkeresztelt ember élete felől

közelít és így fogalmazza meg, mit is jelent a keresztség, illetve mit jelent

megkeresztelt módon élni.

a) Aki megkeresztelkedett, az az egyházhoz tartozik.

Az egyházba való belépésnek van egy elengedhetetlen feltétele: “Isten szabad

akarata, hogy az embert csak a keresztség illesztheti be Krisztus testébe”182.

Beilleszkedhet ezáltal abba a közösségbe, akiket Krisztus a névtelenségből

személlyé, az elhagyatottságból pedig követésre hívott.

b) Aki megkeresztelkedett, újjászületett.

Az első születésen keresztül az ember apát és anyát kap. A második és újonnan

születésen keresztül az ember megnyeri Istent, mint mennyei Atyát. Ez egy olyan

folyamat, olyan esemény, amely mindig újra hatalmába keríti az embert. Nekünk

jogunk van, Istent Atyaként megszólítani és minden dolgunkban őhozzá menni. Már

nem vagyunk vakok és elszigeteltek, hanem másokkal együtt Isten elfogadott

teremtményei. Új életben járhatunk.

c) Aki megkeresztelkedett, bocsánatot nyert.

Jóllehet az ember Istentől elidegenedett területen született, amely a halált vonja maga

után. De Isten odaadta magát, Isten emberré lett, hogy legyőzze a halált. A vízbe való

alámerülés a halálhoz hasonlít, Krisztus halálának hasonlata. Megmos és megtisztít a

bűnöktől. Az alámerülést a vízből való kiemelkedés követi, mely a feltámadáshoz,

Jézus feltámadásához hasonlít. Aki megkeresztelkedik, új életre támad fel. Nincs már

semmi közte és Isten között.

d) Aki megkeresztelkedett, azt a Lélek vezeti.

A megkeresztelt ember Krisztus hatáskörében találja magát, aki vele van minden

napon a világ végezetéig (Mt 28, 20), és már a jelenben Krisztus uralkodik. Ő az, aki

lehetőséget ad az embernek, hogy megismerje Őt, és Ő a paraklétosz, a lelkigondozó.

Ebbe a kapcsolatba a keresztség állítja bele mindazokat, akik megkeresztelkedtek. A

keresztséghez hozzátartozik a Lélek kiáradása. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy,

akik Jézus halálába belemártották magunkat, és akik ezáltal felvételt nyertek a

Krisztus testébe, azokat betöltötte a Szentlélek, életüket a Lélek vezeti. 181 SEITZ; in: Calwer Predigthilfen, 41-42. old.




46

e) Aki megkeresztelkedett, annak jövője van.

Miközben a politikai üdvtanokban a hit jobb jövőre és hallatlan energiára szabadít

fel, a bizonytalanság megbénítja az egész életünket a jövő tekintetében. A keresztyén

keresztség ezzel szemben egészen tisztán és a jelent átfogó üdvösségről beszél,

amely a jövendőre vonatkozik, és melynek alapja és garanciája Jézus Krisztus

feltámadása. A Jézus nevére való átírás kezeskedik egy evilágon kibontakozó, de

abban még nem teljes életért. A megkereszteltek reménykedők.

f) Aki megkeresztelkedett, annak kötelessége van.

A keresztség intelmeket tartalmazó kérésekben helyezkedik el. Aki

megkeresztelkedett, annak kötelessége, hogy ennek az ajándéknak megfelelően éljen.

Az új lét megköveteli, hogy aki elnyerte a keresztséget, abban igaznak bizonyuljon.

Ezen okból kifolyólag számos keresztséggel foglalkozó perikópa az Újszövetségben

félreismerhetetlenül intelmeket is tartalmaz: a keresztségnek megfelelően élj! Csak

aki a keresztségi kegyelmet ismeri, és aki életével határozottan arról tesz

bizonyságot, az tapasztalhatja meg, hogy Krisztus és az Ő nevére való keresztség az

élet hatalma.

A keresztséget gyermekek esetén szülők kérésére szolgáltatjuk ki. A gyermek helyett

a szülők és keresztszülők tesznek vallást hitükről és tesznek fogadalmat, ami persze

csak akkor érvényes, ha a gyermeket ténylegesen ebbe a hitvallásba állítják bele. De

igazat kell adnunk TRILLHAASNAK, aki szerint “a keresztyén szülők és

keresztszülők kötelességéről szóló tanítás nem magátólértetődő része a keresztelői

beszédnek, hanem csak a kegyelem hirdetés következménye lehet, ahogyan a

prédikációban is minden imperatívuszt az indikatívusznak kell megalapoznia”183. Az előbbi homiletikai műveket alapul véve, a keresztelési istentisztelet mondanivalóját az alábbi

három pont segítségével foglalnám össze:

a) Mit tett Isten értünk, emberekért.

b) Mi a keresztség és miért van rá szükségünk.

c) Mi a következménye az életünkben, mit vár Isten tőlünk, mint szülők,

keresztszülők, és mint gyülekezet.

33 ..22.. 33.. AA KKEERREESSZZTTEELLÉÉSSII IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS GGYYAAKKOORRLLAATTII KKÉÉRRDDÉÉSSEEII

182 i. m. JENSSEN, Die Taufe; in: SEITZ, Calwer Predigthilfen, 41. old.




47

Hogyan prédikálhatunk a Mt 28,18-20 alapján, úgy, hogy közben a

keresztségről is tanítjuk a gyülekezetet? IMRE Lajos184 a következő felosztást

ajánlja: 1. Jézus kijelentése önmagáról, 2. parancsa az egyháznak, 3. ígérete

mindnyájunknak. KOZMA Zsolt185 felosztási javaslata: 1. Jézus parancsa (tegyetek

tanítványokká), 2. a parancsa betöltésének a módja (keresztelve és tanítva), 3.

kijelentés és a jövőre néző ígéret, mely ezeket közrefogja (nekem adatott minden

hatalom – és veletek vagyok minden nap).

Jó felosztást ad FEKETE Károly186: az evangélium igazsága (bűnösök vagyunk) – az

evangélium vigasztaló ígérete (Jézus Krisztusban megváltottak vagyunk) –

evangélium szerinti hivatás (Isten dicsőségére élhetünk), vagy az ajándék –

elkötelezés – ígéret hármasságának gondolatával.

A prédikáció előkészületére és végrehajtására szabály szerint kevés vagy kevesebb

idő áll a lelkész rendelkezésére, mint a szokásos istentiszteleti alkalmak esetén. A

keresztelési beszéd követelménye, hogy rövid legyen, de ez nem jelenthet

tartalmatlanságot vagy improvizációt. Tehát a keresztelői igehirdetésre ugyanúgy

készülni kell! A prédikációnak személyhez szólónak, és ugyanakkor gyülekezetszerű

is kell lenni.

SEITZ szerint nem az a feladata a keresztelési igehirdetésnek, hogy “csak a

gyülekezettől elidegenedett emberekhez szóljon, hanem éppen úgy a gyülekezethez

is, mert alaposan megvizsgálja annak tagjait. Ez nem utolsó sorban a keresztség

egyszeri és visszavonhatatlan karakterén múlik. Ez a tény megkívánja, megköveteli,

hogy a keresztelési igehirdetés emlékeztetés is legyen.”187 Emlékeztetni kell a

gyülekezet már megkeresztelt tagjait, hogy mit jelent számukra a keresztség ténye.

A keresztelési istentisztelethez szorosan hozzátartozik a keresztelési imádság.

A lelkészi sablonok, és panelek helyett, amit oly sokszor hallunk ezekben az

imádságokban is, érdemes lenne követni KOZMA Zsolt javaslatát. Szerinte ajánlatos

ezt az imádságot “a Szentháromság-formulára felépíteni, pl. így. Hálát adunk a

szerető Atyának, aki ezt a gyermeket magának kegyelméből kiválasztotta, őt a

183 i .m. W., TRILLHAAS, Evangelische Predigtlehre, München, 1964.5; in: Calwer Predigthilfen, 42. old. 184 i. m. IMRE, Lajos; in: KOZMA, 346. old. 185 uo. 347. old. 186 FEKETE, Károly; in: “Hirdesd az Igét”, Budapest, 1980., 201. old. 187 SEITZ, in: Calwer Predigthilfen, 38-39. old.




48

családjának és a gyülekezetnek ajándékozta; megköszönjük, hogy az Úr Jézus

Krisztusban megváltotta, vérével magának pecsételte el és az örök élet birtokosává

tette; kérjük, hogy küldje el Szentlelkét a gyülekezetre, szülőkre, keresztszülőkre,

hogy a gyermeket a keresztyén élet útján vezethessék.”188 A lelkipásztori imádság

legyen rövid, jól követhető, mindenki számára érthető nyelvezetű.

Néhány helyen, de leginkább külföldi gyülekezetekben szokás az, hogy az édesanya

egy otthon előre megírt imádságot mond el az istentiszteleten a keresztség

sákramentumának kiszolgáltatása után. Ebben saját szavaival ad hálát Istennek és

imádkozik a gyermekért az istentiszteleten. Én magam jó kezdeményezésnek tartom

ezt a szokást. Bár igaz, hogy nem minden szülő esetében várhatjuk el, hogy a

gyülekezet közössége előtt szabadon imádkozzon. Mindenesetre kínálja fel a

lelkipásztor az édesanyának a saját szavakkal történő imádság lehetőségét, és ha kell,

segítsen az ima elkészítésében.

33.. 33.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGGGGEELL KKAAPPCCSSOOLLAATTOOSS TTAANNÍÍTTÁÁSS LLEEHHEETTŐŐSSÉÉGGEE AAZZ

IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSSBBEENN

“Ahhoz, hogy keresztség élő legyen a gyülekezetben, az igehirdetésben is

helyt kell kapnia a keresztségről szóló tanításnak.”189

A keresztség témájával tehát nem csak a kazuális igehirdetésekben kell foglalkozni,

hanem a hagyományos vasárnapi istentiszteletek keretében is. A régi

kátémagyarázatos istentiszteleteken a 70-75. kérdéseknél mindenképpen sor került

erre. Néhány gyülekezetben szokás bibliai fogalmak, vagy hitvallási kérdések

tárgykörében prédikálni. Ez is jó alkalmat szolgáltat a keresztségről szóló tanításra.

Tarthatunk sorozatot a keresztségről a vasárnapi istentiszteletek keretében is. Találó

SEITZ megjegyzése: “Ha nem csak célzásokban és mellékmondatokban beszélünk a

keresztségről, hanem azt értelmezve, kibontva mindazt, ami a szövegekben van,

akkor számos embert érhetünk el a keresztségről szóló tanítással és segíthetünk

ezáltal a gyülekezet tagjainak abban, hogy saját keresztségüket, megkeresztelt

voltukat megéljék, megjelenítsék.”190 A Calwer Predigthilfen szerkesztői

188 KOZMA, 347. old. 189 SEITZ, in: Calwer Predigthilfen, 42. old. 190 uo. 39. old.




49

összállításukban jó néhány témát és textust javasolnak191, ahol a keresztségről

tanítani, nevelni lehet a gyülekezetet. Ezt a dolgozat utolsó fejezetében, a

függelékben foglaltam össze.

33.. 44.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGGGGEELL KKAAPPCCSSOOLLAATTOOSS TTAANNÍÍTTÁÁSS LLEEHHEETTŐŐSSÉÉGGEE AA

KKAATTEECCHHÉÉZZIISSBBEENN

BOHREN192 szoros összefüggés lát az egyház kazuális szolgálatainak

problémája és a katechézis között, ennél a pontnál a hitoktatás, a katechézis

szükségszerűségére hívja fel a figyelmünket. Akkor, amikor az egyház kazuális

gyakorlatának szükségeivel párhuzamba állítja a katechézis nyomorúságát, nagy

igazságot mond ki. BOHREN193 szerint hatalmas szakadék tátong a kazuáliák

igénybe vétele és az istentiszteleten való részvétel, valamint a hitoktatáson való

részvétel és a gyülekezeti életben való részvétel között. “A kazuáliák kiszolgáltatásán

semmi lényegeset nem tudunk változtatni addig, ameddig a hittantanítási

gyakorlatunk ugyanaz marad.”194 BOHREN azt hozza fel még kritikaként, hogy a

családapák az egyházi nevelést maguk helyett teljesen az egyházra bízták. Az egyház

gyakorlata szakadatlanul igazolta a szülőknek, hogy hitbeli nevelés terén

megbízhatatlanok, azáltal a lelkipásztor egyedül tanított. Mindez a felnőtt

egyháztagok kiskorúsításához és a lelkészi szolgálat monopolizálásához vezetett.

BOHREN éppen ebben a kérdésben javasol változtatást. “Ha felnőttek egyházilag

nagykorúvá válnának, akkor a fiatalokat ők hitoktathatnák. A családapákat kell

felhatalmazni és bátorítani, hogy gyermekeiket maguk tanítsák.”195 BOHREN úgy

képzelné el, hogy házigyülekezeteket kellene szervezni, amelybe egy-egy

lakóközösség tagjai tartoznának. A presbitereknek az lenne a feladatuk, hogy egy-

egy házigyülekezet élén állva maguk is hitoktassanak, így azokat a gyerekeket is,

akik nem hívő családba születtek, elérné az evangélium. A lelkipásztornak csak az

lenne a feladata, hogy a presbitereket oktassa, vagyis gyülekezeti munkásokat

képezzen a hitoktatásra.

191 Calwer Predigthilfen, 49-73. old. 192 BOHREN, Rudolf, Unsere Kasualpraxis – eine missionarische Gelegenheit?, Theologische Existenz heute, München, 1960., 24. old. 193 uo. 24. old. 194 uo. 24. old. 195 uo. 30. old.




50

Nem tudom, hogy mai egyházi helyzetünket nézve, hogyan és mi módon lehetne

megvalósítani ezt az elképzelést. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy jó pár

kérdésben igaza van BOHRENNEK. A hitoktatás igazából nem az iskolai, vagy az

óvodai szervezett formában kezdődik, hanem otthon a szülői háznál. Így a

keresztségről szóló tanítást is otthon, a családban el kell kezdeni. A keresztyén

nevelés elsődleges helye tehát a család, legjobb módszere pedig a személyes

példaadás.

Abban is igaza van BOHRENNEK, hogy sok helyen lelkipásztori monopólium a

hitoktatás is. Nem beszélünk most ennek anyagi vonzatáról, de sokkal több ideje

lenne a lelkipásztornak más feladatok ellátására, ha gyülekezeti munkásokat bevonna

a gyülekezeti életbe, pl. a hitoktatás területén.

33.. 44.. 11.. HHIITTTTAANNÓÓRRAA,, GGYYEERREEKK--IISSTTEENNTTIISSZZTTEELLEETT

Átnézve a napjainkban használt hittankönyv sorozatokat örömmel tapasztaltam,

hogy van benne szó a keresztségről. A következőkben csak néhány ötlet a teljesség

igénye nélkül, hol és hogyan beszélhetünk a gyerekmunka során a keresztségről.

- 1. osztály: gyülekezet, hely és személyek; ismerkedés a református

templommal, közös látogatás, ahol megnézzük a templomot, klenódiumokat

- 2. közösen részt veszünk a gyerekekkel egy keresztelői istentiszteleten, vagy

a családi istentisztelet alkalmára szervezzük a keresztelést, ennek

megbeszélése

- 3. osztály: a református istentiszteletről szóló óra keretében, keresztelői

anyakönyvek megtekintése

- 4. osztály: mik a sákramentumok

- Bibliai történetek a keresztségről: Jézus megkeresztelkedése, az etióp

kincstárnok, Kornéliusz, Pál Filippiben, a filippi börtönőr

- Hittanos szülők és gyermekeik délutánja

33.. 44.. 22.. KKOONNFFIIRRMMÁÁCCIIÓÓ,, IIFFJJÚÚSSÁÁGGII BBIIBBLLIIAAÓÓRRAA

- életkori sajátosságoknak megfelelő etikai témák tárgyalásánál. Szerelem,

jegyesség, házasság, gyermekáldás




51

33.. 55.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGGGGEELL KKAAPPCCSSOOLLAATTOOSS TTAANNÍÍTTÁÁSS LLEEHHEETTŐŐSSÉÉGGEE AA

PPÁÁSSZZTTOORRÁÁCCIIÓÓBBAANN

“A lelkigondozás olyan eszköz, amelynek az a célja, hogy az egyént – mivel

Isten nem akarja kiengedni a kezéből – a prédikációhoz, és a sákramentumokhoz,

ezzel pedig Isten igéjéhez elvezesse, a gyülekezetbe betagolja és megtartsa

benne.”196

33.. 55.. 11.. AA KKAAZZUUÁÁLLIISS ((““LLEELLKKIIGGOONNDDOOZZÓÓII””)) BBEESSZZÉÉLLGGEETTÉÉSS MMÓÓDDSSZZEERREE

Ezen a beszélgetésen találkoznak az érintettek az egyház hivatalos

képviselőjével. Az érintetteket meghatározza egyrészt saját élettörténetük, másrészt a

saját viszonyuk az egyházhoz és leginkább annak hivatalos képviselőjéhez, a

lelkipásztorhoz. Mindkét fél részéről másak az elvárások és félelmek a beszélgetés

kapcsán. Mindkét fél előítélettel van a másik iránt. A lelkipásztornak magának is

tisztáznia kell önmagában, mi a beszélgetés célja, mi motiválja arra, hogy

beszélgessen a szülőkkel, milyen hivatali elvárásoknak tesz ezzel eleget, ő maga

hogyan viszonyul ehhez. THILO197 szerint a kazuális istentiszteletet előkészítő

beszélgetések lényeges lelkigondozói lehetőségeket hordozhatnak magunkban.

Jóllehet a beszélgetés során sok mindenre fény derülhet, a lelkipásztor megtudhatja

hol, és miben lenne szükségük segítségre, de nem a kazuális beszélgetéseken kell

ezeket a problémákat lelkigondozni. Az ilyen jellegű lelkigondozásra sokkal inkább

az utógondozás, a kazuális istentisztelet utáni lelki beszélgetések alkalmával kell sort

keríteni. Nemcsak a lelkipásztor vizsgálhatja a szülőket ismeretekiről, egyházhoz

való tartozásukról, hanem a szülők is vizsgálják, vizsgáztathatják a lelkészt. Ha

korábban negatív tapasztalatuk volt az egyház egy másik hivatalos képviselőjével,

attól nehezen tudják függetleníteni magukat. Sok minden megterhelheti tehát ezt a

beszélgetést, de ezek tudomásul vételével kell az előkészítő beszélgetést

megszerveznünk. MÜLLER198 szerint egyedüli célja és tartalma ennek a

beszélgetésnek az istentisztelet előkészítése. Az előkészítés alatt azonban sokkal

többet ért, mint a kazuális istentisztelet megszervezését. Persze fontos, hogy a szülők

196 i. m. Eduard, Thurneysen, A lelkigondozás tana, Budapest, 1950.; in: MOLNÁR, Miklós, A keresztség mint lelkigondozói feladat, Theológiai Szemle, 1981., 154. old. 197 i.m. THILO, Beratende Seelsorge, Göttingen, 1971.; in: MÜLLER, Theophil, Konfirmation - Hochzeit - Taufe – Bestattung, Sinn und Aufgabe der Kasualgottesdienste, Stuttgart, 1988., 161. old. 198 uo. 162. old.




52

megkapják az istentisztelettel kapcsolatos információkat, feltehessék kérdéseiket. A

legfontosabb azonban, hogy a lelkész és az érintettek között kialakuljon egy olyan

kapcsolat, ami később is folytatódik. Ahogyan a lelkész odafigyel, odafordul, a

kéréseiket elfogadja, a kérdéseikre válaszol, a későbbi kapcsolat szempontjából

döntő jelentőségű.

33.. 55.. 22.. AA BBEESSZZÉÉLLGGEETTÉÉSS FFEELLTTÉÉTTEELLEEII ÉÉSS SSTTRRUUKKTTÚÚRRÁÁJJAA

Az istentiszteletet előkészítő beszélgetésre ne a bejelentés alkalmával kerüljön sor,

hanem előzetes időpont egyeztetés után egy másik alkalommal. A helyre nézve

megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a lelkészi hivatal, vagy a lelkész lakása

a megfelelő, MÜLLER199 arra is rámutat, hogy az érintettek lakása több mindent

elárul a lakókról, és a beszélgetés is személyesebb lehet. Bár MÜLLER is felhívja a

figyelmet, hogy a más zavaró tényezők is jelentkezhetnek a beszélgetés alatt, amit a

lelkész nem tud kiküszöbölni (telefon, látogatók, gyerekek).

A beszélgetés struktúrájához tartozik, hogy mind magunkban, mind pedig az

érintettekkel tisztázzuk rögtön az elején, hogy milyen hosszú ideig fog tartani kb. a

beszélgetés, mi a célja a beszélgetésünknek és miről lesz szó. Ezzel már az elején

leépíthetünk számos hamis félelmet a beszélgetőpartnerekben. A beszélgetés nem

legyen túl hivatalos, túl papos. Ne csak a lelkész beszéljen, hanem törekedjünk, hogy

igazi dialógus alakuljon ki.

A keresztség kérdéseinek a lelkipásztori munka pásztorációs részében is igen

fontos helye van. Talán ez tekinthetjük a legelhanyagoltabb területnek a lelkipásztori

munkaterületek közül. Pedig keresni kellene a lehetőségeket, hogyan lehetne a

keresztség jelentőségét tudatosítani. A pásztorációnak mind a keresztséget

megelőzően, mind pedig utána fontos szerepe lenne ebben. Kik között kell a

lelkigondozást végezni és milyen módszerekkel. Erről lesz szó a következőkben.

33.. 55.. 33.. GGYYÜÜLLEEKKEEZZEETT

A keresztelés általában gyülekezeti istentisztelet keretében történik. Azt is

tudjuk azonban, hogy ezeken az alkalmakon a gyülekezet csupán, mint passzív

hallgatóság, vagy éppenséggel mint díszítő elem van jelen. A liturgiai szófordulat,

199 uo. 165. old.




53

miszerint a “gyülekezet imádságos szívvel várta” a szülőket, keresztszülőket legtöbb

esetben csak jól hangzó szólam, amely igencsak távol van a valóságtól. Azokban a

gyülekezetekben, ahol nincs külön kijelölve keresztelési vasárnap, az átlagos

gyülekezeti tag csak a külső körülményekből következtethet arra, hogy az

istentiszteleten keresztelni is fognak. Nagy valószínűséggel a gyülekezet tagjai nem

is ismerik a kereszteltető szülőket. Milyen ígéretre “kényszerítjük” így őket, amikor

az 1985-ös Istentiszteleti Rendtartás harmadik kérdésére200 az egész gyülekezetnek

felelni kell?

Önkritikával kell kezdeni: “nem nevelték elődeink, és nem neveljük mi sem eléggé

gyülekezeteinket a keresztség megbecsülésére.201” Elfeledjük, hogy a minden

keresztelés alkalmával visszagondolhatunk saját megkeresztelkedésünkre, és

végiggondolhatjuk, mit jelent ez számunkra. A keresztség bizony erőforrás lehet,

ahová mindig vissza lehet térni.

Fontos a gyülekezeti közösség is. Egyet értek KOZMA Tiborral, aki szerint “a

keresztség személyes ügy, de nem magánügy”, mert a gyermek nem nélkülözheti a

gyülekezet “igenlő akaratát és önelkötelezését, hogy a szülők ölelő karjai mögé az

egyház is odakulcsolja a maga karjait.”202. A Limai Dokumentum készítői is nagy

hangsúlyt fektettek az egyházi gyülekezeti háttérre. “A keresztelésnek az egyházban

mint a hit közösségében kell történnie… A keresztségnek az egyház hitén és életén

belül van helye és az egész bizonyságtétele által a keresztség Isten hűségére, ti. a

hitben való élet alapjára mutat rá. Minden kereszteléskor az egész gyülekezet erősíti

meg újra Istenbe vetett hitét és kötelezi el magát arra, hogy bizonyságtétel és

szolgálat környezetét teszik lehetővé. A keresztséget mindig a keresztyén közösség

keretén belül kell kiszolgáltatni.”203 Itt utalnék CULLMANN tanulmányára204, aki

szerint a gyülekezet hitét ott tartja döntően fontosnak a keresztség kiszolgáltatása

200 Ígéritek-e, hogy ezt a gyermeket szeretetben és imádságban hordozzátok, és a szülőknek, keresztszülőknek minden segítséget megadtok ahhoz, hogy őt hitben neveljék? in: Református Istentiszteleti Rendtartás, 1985. Budapest 201 KEVEHÁZINÉ CZÉGÉNYI, Klára, Lelkipásztori beszélgetés a keresztelés előtt, Lelkipásztor, 1978., 734. old. 202 i.m. KOZMA, Tibor; in: KOZMA, Zsolt, A A keresztelési istentiszteleti és pásztorációs vonatkozásai, Theológiai Szemle, 1994., 348. old 203 Limai dokumentum, IV. A keresztelés gyakorlata, 12.; in: KOCSIS, Elemér, Keresztség, úrvacsora, lelkészi szolgálat, Református Egyház, 1985., 56. old. 204 lsd fent: 91. lábjegyzet




54

alkalmával, hogy a gyülekezet hisz Isten gyülekezetnevelő munkájában. S ebbe a

munkába a gyülekezet is bekapcsolódik úgy, hogy felajánlja szolgálatát Istennek.

Éppen ezek miatt nagy a felelősség hárul ránk, mint Jézus Krisztus gyülekezetére.

Feladataink közé tartozik a gyermekek vallásos nevelése a konfirmációig, a család

katechetikai felelősségének felébresztése, tanácsolás a családi vallásos nevelés

gyakorlati kérdéseiben. Erre alkalmas lehet fiatal családosok körének a

megszervezése, ahol képmutatás nélkül lehetne beszélni problémákról,

nehézségektől. Ami talán a legfontosabb, hogy a gyülekezet tagjai maguk is jó

példával járjanak elől a keresztyén nevelés területén is.

Magának a lelkipásztornak is figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a keresztelési

istentisztelet nemcsak a családnak szól, hanem az egész gyülekezethez. Ezt a

szempontot kellene követni a keresztelési beszéd elkészítésekor is. Már szól esett

arról, hogy milyen fontos a keresztségről szóló tanítás a gyülekezeti igehirdetésben.

Ezeken az alkalmakon szólnunk kell a gyülekezet szerepéről és felelősségéről is. A

gyülekezet élet rendjében legyen helye a keresztelési vasárnapoknak, illetve a családi

istentiszteleteknek. Ha a presbitérium nem jelölt ki külön keresztelési vasárnapot,

akkor a lelkész a hirdetésekben jelezze, hogy a következő vasárnap keresztelés lesz.

A gyülekezet legyen türelmes és befogadó a kisgyermekes családokkal szemben. Az

istentiszteletet az öröm és a hálaadás légköre hassa át. Érezze a család, hogy a

gyülekezet várta őket, és örül, hogy növekedhet Krisztus egyháza. Az imádságban

együtt fohászkodjanak szülők és a gyülekezet a Szentlélek segítségéért, hogy Isten

végezze el ebben a kisgyermekben is az Ő munkáját, hogy Krisztus követője

lehessen, tehát az, ami a keresztségben elkezdődött, annak legyen folytatása.

A család utógondozásába, a családlátogatás alkalmaiba bevonhatjuk a gyülekezet

tagjait is, akik a gyermek születésnapján meglátogatják a családot.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a vasárnapi istentisztelettel párhuzamosan

tartsuk-e gyerekistentiszteletet, vagy gyerekmegőrzőt, vagy a gyerekek is legyenek

ott az istentiszteleten. Nem foglalok állást erről a kérdésről, mert ezt nagyban a helyi

adottságoktól és lehetőségektől függ, de mindenképpen teremtsük meg annak a

feltételét, hogy kisgyermekes szülők is részt vehessenek az igei alkalmakon. A

gyülekezet türelmén is sok minden múlhat, hogy a szülők otthonra találnak–e a

gyülekezetben, vagy sem.




55

Itt jegyzem meg, hogy időszerű lenne, ha néhány oldalas kis könyv megjelentetése a

keresztségről205. Ebben világos, korszerű, érthető nyelven összefoglalhatnánk a

keresztség lényegét a mai posztmodern embernek. Tartalmazhatna ez a kis

könyvecske gyakorlati útmutatásokat is arról, hogy mi történik a keresztelési

istentiszteleten. Helyt kaphatna maga a keresztelési liturgia is. Összefoglalhatná azt

is, hogy mit vállaltak a szülők, keresztszülők a keresztelés alkalmával. Néhány szép,

egyszerű, mai nyelven megfogalmazott imádság is belekerülhetne, hogy hogyan

imádkozzon a szülő a gyermekért, s milyen imákra tanítsa meg a gyermeket.

33.. 55.. 44.. SSZZÜÜLLŐŐKK

A szülőkkel először a keresztelés bejelentésénél, az adatok felvételénél

találkozunk. Ekkor azonban általában csak keveset tudhatunk meg a szülőkről, ha

korábban nem ismertük őket. A felvett adatok azonban elindíthatnak abban, és arra

törekedjünk a keresztelési beszélgetés első felében is, hogy megismerjük a szülőket

és a családi helyzetet, ahová a gyermek érkezett. Hogyan induljon el a szülőkkel

folytatott lelkipásztori beszélgetés? Ne legyen szeretetlen, ne azzal kezdjük, hogy

eddig miért nem láttuk a szülőket. Ne tegyünk szemrehányást az elmaradásukért,

méltányolni kell azt is, hogy egyátalán elhozták a gyermeket megkeresztelni.

Próbáljuk megérteni és megismerni őket az élettörténetükkel, élethelyzetükkel.

Ezután röviden próbáljuk összefoglalni a keresztség lényegét. A tanítás ne legyen

túlságosan dogmatikus, ne akarjuk a keresztség bibliai-teológiai és a dogmatikai

alapjainak összességét egy alkalommal elmondani.

A lelkigondozói beszélgetés tartalmát MOLNÁR Miklós206 a következő

témakörökben foglalja össze:

a) Megmutatni a szülők felelősségét: a gyermek Isten ajándéka, nem a szülők

saját tulajdona, a gyermeknevelésben erre is figyelni kell, nem lehetnek

önzőek.

205 Sok szempontból jónak tartom SZAMOSKÖZI István “Akarjuk, ígérjük” (Bp., 1984.) című könyvecskéjét, mégis nehézkes olvasmány az egyháztól elidegenedett szülőknek. PAPP Vilmos “Beszélgetések a keresztségről” (Bp., 2001.) című tanulmánya ebből a szempontból könnyebb olvasmány, és jól használható a pasztorációs munka során. 206 MOLNÁR, Miklós, A keresztség mint lelkigondozói feladat, Theológiai Szemle, 1981., 153-154. old.




56

b) Kijózanítani a szülőket és rámutatni arra, hogy a gyermek olyan világba

született, ahol a bűn és a halál erői fenyegetnek. A szülők feladata, hogy

megvédjék a gyermekeket ezekkel az erőkkel szemben, és felkészítsék őket

erőfeletti feladatokra, amihez a lelki erő, a hit is szükséges.

c) Szövetséget hirdetni: Isten nem hagyta el az embert, hanem önmagával való

közösségre hív. Isten a mi szövetségesünk.

d) Győzelmet hirdetni: Jézus Krisztus által a bűn és a halál erői legyőzettek. A

keresztség Isten Országának a győzelmét hirdeti. A keresztség azt hirdeti,

hogy meghalhatunk a bűnnek, és új életre támadhatunk fel.

e) Vigasztalni: “nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a

tulajdona vagyok”.

f) Felelőssé tenni: A keresztségben a szülők is ott vannak Isten színe előtt. a

keresztséget igénylő család felelős elsőrenden a gyermek hitben való

neveléséért. Hiteles példaadás a hitben való járásban.

g) Közösségbe hívni: Krisztus testébe, az Anyaszentegyház közösségébe

kereszteltetünk bele. Szólni kell a gyülekezet közösségi alkalmairól, a

gyülekezet küldetéséről.

Ö maga is hangsúlyozza, hogy nem kell minden témakört belesűríteni egyetlen

beszélgetésbe, hanem a helyzet és a felfelé figyelés határozza meg, melyikről kell

hosszabban beszélnie a lelkipásztornak. Jó ötletnek tartom, ha a keresztelési

istentisztelet liturgiáját követve indulunk el, és végigvesszük a liturgiai elemeket

rövid magyarázattal. Előnye, hogy rávilágíthatunk keresztelési gyakorlatunk

jelképrendszerére, szimbólumaira.

Egy másik ötlet, hogy egy keresztelési történetet választunk ki a Bibliából (pl. az

etióp kincstárnok megkeresztelkedése). A történetet elolvasva a szülők maguknak

kell megválaszolni, hogy szerintük mi a keresztség, mi szükséges a keresztséghez, mi

a célja, stb. A megbeszélés legyen kreatív és ne vizsgáztató jellegű!

A beszélgetés végén maradjon idő a gyakorlati kérdések megbeszélésére is. Adjunk

teret annak is, hogy a szülők feltehessék kérdéseiket, még akkor is, ha azok nem

tartoznak szorosan a keresztelés eseményéhez.

A beszélgetés végén a lelkipásztor átadja oda a szülőknek a szereztetési Ige, a

keresztelési kérdések és az Apostoli Hitvallás szövegét.




57

KEVEHÁZINÉ CZÉGÉNYI Klára207 szerint a beszélgetés alaphangja minden

esetben az öröm és a hála legyen. KOZMA Zsolt szerint “A lelkigondozói találkozás

célja kettős: rámutatni Isten ajándékára és a hálaadásig eljuttatni a szülőket, valamint

felébreszteni az Isten előtti, a gyermek iránti felelősséget.”208

Végül az utógondozás fontosságáról sem kell megfeledkeznünk, amiről már részben

említést történt a gyülekezet feladatai kapcsán. Fontos a családokkal való

kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, a gyülekezeti istentiszteletekre való hívogatás.

33.. 55.. 55.. KKEERREESSZZTTSSZZÜÜLLŐŐKK

33.. 55.. 55.. 11.. AA KKEERREESSZZTTSSZZÜÜLLŐŐII IINNTTÉÉZZMMÉÉNNYY EERREEDDEETTEE ÉÉSS JJEELLEENNTTÉÉSSEE AAZZ

EEGGYYHHÁÁZZTTÖÖRRTTÉÉNNEELLEEMMBBEENN

Az egyháztörténelemben a keresztszülői intézményről először

TERTULLIANUS De baptismo című művében találunk utalást, olyan kezesekről

(sponsores) beszél, akik a keresztyén gyülekezetnek tagjai, és akik a keresztségre

jelentkező felnőttekért, gyermekekért vállalták a felelősséget. TERTULLIANUS

komoly dolognak tekinti a keresztséget, ezért kifejezetten óv attól, hogy

elhamarkodottan szolgáltassák ki, különösen a gyermekek esetében, mivelhogy az

ilyen meggondolatlanság igen nagy bajba sodorhatja nemcsak a gyermeket, de a

keresztszülőket is. A reformáció a középkori egyházból vette át a keresztszülői

intézményt, mégis jelentős új értelemmel töltötte meg. A keresztszülőséget a

gyermekre és a gyülekezetre tekintő szolgálatnak tekintette. A szülők mellett és

keresztszülők tettek hitvallást a gyermek helyett. Ígértet tettek arra nézve is, hogy

segíteni fogják gyermeket közbenjáró imádság, keresztyén életvitel, evangéliumi

oktatás és keresztyén nevelés által abban, hogy a gyermek megmaradjon Krisztus és

gyülekezet mellett. A keresztszülők, mint a keresztség tanúi tettek hitvallást a

gyülekezet előtt, s mint a gyülekezet képviselői vállaltak feladatokat magukra. Ha a

szülők nem találtak maguktól megfelelő embert a keresztszülői szolgálatra, akkor a

lelkész és a presbitérium választ a gyülekezet tagjai közül a szülőknek is megfelelő

keresztszülőt. Először az Óvári Zsinat209 (1554.) beszél arról, hogy a keresztszülők a

207 KEVEHÁZINÉ CZÉGÉNYI, Klára, Lelkipásztori beszélgetés a keresztelés előtt, Lelkipásztor, 1978., 734. old. 208 KOZMA, in: Theológiai Szemle, 1994., 349. old. 209 i. m. SÖRÖS, Béla, A mgyar liturgia története; in: KOZMA, Zsolt, A keresztség istentiszteleti és pásztorációs vonatkozásai, Theológiai Szemle, 1994. 349. old.




58

“könyörgés végett” kellenek, hogy a már felnevelkedett megkereszteltek

lelkiismeretéről gondoskodva legyen”. Az Egervölgyi Zsinat210 (1562.) szerint a

keresztségnél oktatjuk a szülőket a keresztségről…. Nem kívánunk semmi fogadást a

keresztszülőktől”.

WENDT szerint “A jelenlegi népegyházban azonban a szülők és keresztszülők,

illetve a keresztszülők és a keresztgyermekek közötti konvencionális viszony elfedi a

keresztszülői intézmény lelki jelentését”211.

33.. 55.. 55.. 22.. AA KKEERREESSZZTTSSZZÜÜLLŐŐII IINNTTÉÉZZMMÉÉNNYY MMAAII FFUUNNKKCCIIÓÓJJAA

BOROSS Géza212 szerint a keresztszülői intézmény népegyházi értelmezése

tarthatatlan éppen ezért megújulásra van szükség ezen a téren is. Elsődleges

feladatként a keresztség sákramentuma bibliai tartalmának feltárását látja. Ez egy

olyan követendő eszményt rajzol a gyülekezet elé, “mely szerint a keresztszülő csak

hívő ember lehet, olyan, aki élő kapcsolatban áll a gyülekezettel és annak Fejével,

Jézus Krisztussal.” A keresztszülő “összekötő kapocs, híd” kell, hogy legyen a

gyülekezet és a keresztyén család között- vallja BOROSS. Feladata közé tartozik,

hogy imádkozzon a gyermekért, annak lelki növekedésért, hogy a gyermek is (!)

Jézus Krisztus követője legyen, tegyen bizonyságot neki “a Jézus Krisztusban való

élet lehetőségéről, szépségéről, reménységéről”. Fontos, hogy a keresztszülő

szorgalmazza a gyermek konfirmációját, hogy a gyülekezet úrvacsorai közösségébe

is betagolódjon. Ez lenne az ideális eset.

De mi van azokkal, akik nem hívő emberként lettek keresztszülők, és éppen a

keresztelési istentisztelet kázusa folytán kerültek kapcsolatba az egyházzal? Azt

hiszem, hogy jelenlegi egyházi helyzetünket tekintve ők vannak többen. BOROSS

Géza velük kapcsolatban megjegyezi, hogy “jelenlegi gyülekezeteinknek sürgősen

gondoskodniuk kell a régi típusú keresztszülők evangélizációjáról!” Sajnos ennek

hogyanjáról nem ír. KOZMA Zsolt213 megjegyzi, hogy “…kívánatos lenne a

keresztszülők katechézise, de ez csak ritka esetekben valósítható meg. A lelkipászor

210 uo. 349. old. 211 i. m. WENDT, Paten,; in: BOROSS, Géza, A keresztszülők szerepe, a keresztszülői “intézmény” történeti kialakulása, mai funkciója, Theológiai Szemle, 1981., 157. old. 212 BOROSS, Géza, uo. 158. old. 213 KOZMA, Zsolt, A keresztelési istentiszteleti és pásztorációs vonatkozásai, Theológiai Szemle, 1994., 349. old.




59

– szerinte – két dolgot tehet: minden évben beszéljen vagy igehirdetés, vagy előadás

keretében a keresztszülők feladatáról, másrészt a családlátogatások alkalmával,

beszélgethet az ő felelősségükről.

Véleményem szerint, jó alkalom lenne kötetlen családi hétvégéket szervezni, ahová

nemcsak a szülőket és a gyermekeket, hanem a keresztszülőket is meghívná a

gyülekezet. Szervezzünk a nevelés és a keresztyén nevelés témakörében előadásokat,

ahol a szülők, keresztszülők is választ kaphatnak kérdéseikre.

33.. 55.. 55.. 33.. AA KKEERREESSZZTTSSZZÜÜLLŐŐKK LLEELLKKIIGGOONNDDOOZZÁÁSSÁÁNNAAKK MMÓÓDDSSZZEERRTTAANNII

KKÉÉRRDDÉÉSSEEII

Ritka az a hely, ahol a keresztelés bejelentésekor, vagy a keresztelés előtti

pásztori beszélgetésen a keresztszülők is részt vesznek. Azt hiszem, napjainkban

örülhetünk, ha a szülőkkel sikerül egy-két alkalomból álló beszélgetést tartani a

sákramentum kiszolgáltatása előtt. A keresztszülőkkel viszont többnyire már csak

utána tudjuk felvenni a kapcsolatot (amennyiben azon a településen, vagy elérhető

közelségben laknak). Úgy gondolom, hogy jó alkalmat szolgáltat a keresztelés a

családlátogatásra. Ennek a látogatásnak és beszélgetésnek a legfontosabb célja, hogy

megismerjük, kiket kell pásztorolni. Kik ezek az emberek, milyen családi háttérrel

rendelkeznek, milyen kapcsolatban vannak azzal a családdal, ahol keresztszülők

lettek, nekik van-e gyerekük, meg van-e keresztelve stb. A beszélgetés fonalát

vezetve kiderülhet, hol vannak a család, a keresztszülők, esetleg a párkapcsolat terén

olyan pontok, ahol lelkigondozni kell. A látogatás végén röviden rá kell mutatni Isten

ajándékára a keresztgyermekben, valamint arra a felelősségre és feladatra, mire Isten

elhívta őket azzal, hogy keresztszülők lettek. A látogatás végén hívjuk meg a

következő gyülekezeti alkalmunkra, illetve, ha van ilyen a gyülekezetben, a

következő családi istentiszteletre.

Ha az alkalom légköre megengedi, pár szóban imádkozzunk együtt a

keresztszülőkkel.




60

44.. 11.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGG MMIINNTT AA MMIISSSSZZIIÓÓ ÉÉSS AA GGYYÜÜLLEEKKEEZZEETTÉÉPPÍÍTTÉÉSS

EESSZZKKÖÖZZEE

“Az evangélium felajánlása, Isten megsegítő szeretetének meghirdetése, aki

az ember időbeni javát és örökkévaló üdvösségét egyképpen kívánja munkálni. Ezt

az időbeni segítséget, mely az ember testi-lelki valóságát magábaöleli, kínáljuk fel a

kazuális prédikációban a kázustól érintett embernek.”214

Az előző fejezetekben már részben érintett kérdés kerül ismét előtérbe.

Missziói alkalomnak és a gyülekezetépítés eszközének tekinthetjük-e kazuális

istentiszteleteinket és szolgálatainkat? Ha nem, akkor hogyan és mi módon lehetnek

azzá? BOHREN ebben a témában írt tanulmánya szerint “Jézus Krisztus az, aki

megteremti a missziói alkalmakat, és aki megajándékozza ezzel egyházát. Vagyis Ő

nyitja meg annak a lehetőségét egyháza előtt, hogy a kérügmában (az evangélium

hirdetésében), a koinóniában (közösség gyakorlásában) és a dikóniában

(szolgálatban) az evangéliumot hirdesse, és arról bizonyságot tegyen.”215 A missziói

alkalom teszi az egyházat igazán egyházzá. A misszói lehetőség megköveteli az

engedelmességet az egyháztól, mert engedelmesség nélkül elszalaszthatunk minden

alkalmat. A kazuáliák végzése közben bizony nagy az egyház felelőssége.

BOHREN216 nem ért egyet azzal, hogy a kazuáliák a misszió alkalmai lennének. Ezt

azután emberi, szociológiai és lelkigondozói aspektusból támasztja alá. S végül

BOHREN arra a megállapításra jut, amivel mindenképpen egyet kell értenünk, hogy

“az egyház missziója nem a kazuálékon áll, vagy bukik”217. A kazuális alkalmak az

evangélium hirdetésének nem elsődleges helyei.

De missziói alkalmakká és egyben a gyülekezetépítés eszközeivé válhatnak, ha az

egyház kész újítani és változtatni a kazuáliák kiszolgáltatásán, illetve a kazuális

igehirdetések textusszerűségén. Már BOHREN is felhívja a figyelmet arra, hogy a

kazuális beszédek szekularizációjára. Ami azt jelenti szerinte, hogy “a keresztségnél,

a konfirmációnál, házasságkötés esetén, temetésnél Krisztust nem mint Eljövendőt

hirdetjük, akkor ezzel Krisztust szükségszerűen bálvánnyá tesszük”218.

Ezzel a megállapítással mindenképpen egyet kell értenünk.

214 GROÓ, Gyula, A kazuális prédikáció mai kérdései, Lelkipásztor, 1977., 612. old. 215 BOHREN, Unsere Kasualpraxis – eine missionarische Gelegenheit?, München, 1960., 4 .old. 216 uo. 10. old. 217 uo. 17. old. 218 uo. 17. old.




61

NAGY Istvánnak adok abban igazat, hogy “a kazuáliák önmagukban nem lehetnek a

gyülekezetépítés eszközei, de mindenképpen alkalmak arra, hogy a gyülekezetépítés

folyamata elinduljon… s komoly utómunkát igényelnek”219.

Erre az eredményre jutottam a dolgozat ezt megelőző fejezeteiben is.

219 NAGY, István, A kazuáliák mint a gyülekezetépítés eszközei, Református Egyház, 1999., 34. old.




62

55.. FFÜÜGGGGEELLÉÉKK

55.. 11.. KKEERREESSZZTTEELLÉÉSSII IIGGEEHHIIRRDDEETTÉÉSS--VVÁÁZZLLAATTOOKK222200

Az alábbi fejezetben a teljesség igénye nélkül néhány keresztelési igehirdetés-vázlat

és gondolat található.

• “nékem adatott minden hatalom”

1. Mi az, ami Krisztusnak adatott.

2. Mi adatott nektek szülőknek, nekünk gyülekezeti tagoknak.

3. Krisztus felszólítása: Adjatok! Jézus úgy használta azt, amit kapott, hogy

továbbadta. Nekünk is ez a feladatunk: Adni! Ehhez kérjük előbb a hit ajándékát,

hogy utána tovább tudjuk adni.

• “…minden hatalom…”

1. Isten hatalma Jézusban öltött testet. Isten hatalma teremtő, megváltó és újjászülő

hatalom. Jézus hatalma legjobban a golgotai kereszten mutatkozott meg: “mert én

odaadom az én életemet.…Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra

is, hogy visszavegyem” (Jn 10,17-18)

2. Isten hatalma kiábrázolódik ebben a kisgyermekben. Az emberi élet csoda, Isten

teremtő hatalma áll mögötte.

3. Isten azt akarja, hogy ez a hatalom munkálkodjon is benne. Megújító, újjászülő

hatalom legyen a kisgyermek életében. Ebben mint eszközöket, a szülőket és a

gyülekezet is fel akarja használni.

• “…mennyen és földön”

1. Jézus Krisztus személye a láthatatlan és a látható világot, a mennyet és a földet

összekapcsolja.

2. A kisgyermek személyes is erre utal. Az emberi életnek is van kezdete és van

vége.

3. A szülők feladata, hogy a kisgyermek életében megteremtsék ezt kapcsolatot,

összekössék a földit a mennyeivel. Ne csak a földi szükségleteiről gondoskodjanak,

mert “több az élet”.

220 Az itt szereplő a prédikáció-vázlatokat részben STEINBACH József homiletikai előadásai segítségével állítottam össze.




63

• “tegyetek tanítványokká minden népeket”

1. Jézus Krisztus az igazi tanító, ő nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem

hatalommal (Mt 7,29).

2. Jézus tanítványságra hívta az embereket. Egyet ki lehet emelni a tanítványi

elhívási történetekből. A tanítványság lényege: elhívás, Jézus szavának a meghallása,

követés, az élet megváltozása, valami új kezdődik az életükben.

3. A keresztséggel elkezdődött valami, ez a kisgyermek is Jézus Krisztus követője

lehet, Jézus tanítványa lehet.

• “minden népeket”

1. Ez a két szó újdonság volt Jézus korában, mert eljövetelével Isten szeretete átlépte

az Ábrahámtól való leszármazás határát.

2. Nincs semmi emberi előfeltétele annak, hogy valaki Krisztus tanítványa legyen,

minden Istentől indul ki.

3. A gyermekkeresztség éppen ennek a csodáját hirdeti.

• “megkeresztelvén őket”

1. A keresztség kifejezi a megtisztulást, ilyen értelemben inkább antitípusa az

ószövetségi rituális tisztálkodási szertartásoknak.

2. Az őskeresztyén gyakorlat a vízbe való alámerítés és a vízből való kijövetel

jelképezi a halálba való alámerítést és az új életre való feltámadást.

3. A keresztség az új élet kezdete.

• “az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe”

1. A keresztség nem névadás.

2. A kisgyermek felett, és neve felett három nevet mondunk ki, ezekben a nevekben

erő és áldás van.

3. A megkeresztelt gyermek a Szentháromság Istenhez tartozik: a teremtés, a

megváltás és megszentelés jogán. Uralomváltás történt.




64

• “tanítván őket”

1. A keresztség nem befejezése, lezárása valaminek, hanem a kezdete. Elindít a

tanítványság útján.

2. Jézus “iskolájában” nem csak elméleti ismeretek vannak, hanem a gyakorlaton van

a hangsúly. Jézus életével is nevelte, tanította tanítványait.

3. Így kell a szülőknek is életük példájával ez előtt a kisgyermek előtt járni a hitben.

• “hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek”

1. Isten a mi életünk megtartója, az ő kezében van életünk.

2. Isten az emberi élet MEGTARTÓJA, Jézus Krisztus kereszthalála által. Ő tartja

meg ezt a kisgyermeket is.

3. Erre az isteni cselekedetre válaszolhatunk azzal, hogy megtartjuk az Ő

parancsolatait. A szülők és a gyülekezet az istentiszteleten tett fogadalmat.

• “íme, én”

1. Látszólag a kisgyermek van a középpontban: a szülőknél, a családban, a

gyülekezetben. Ez természetes, hiszen öröm tölti el a családot a kisgyermek

érkezésével.

2. Jézus azonban önmagát állítja a középpontba.

3. Azt akarja, hogy ennek a kisgyermeknek az életében is Ő legyen a középpontban.

• “veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”

1. Az apostolok ezzel az ígérettel indultak el Jézus feltámadása után.

2. Jézus Krisztus Immánuel, velünk az Isten.

3. Veletek lesz a mindennapokban, a hétköznapokban, az örömökben és a nehéz

helyzetekben egyaránt. Kérhetitek az Ő segítségét. Rábízhatjuk a jövőt.




65

55.. 22.. KKEERREESSZZTTSSÉÉGG AA PPRRÉÉDDIIKKÁÁCCIIÓÓBBAANN:: VVÁÁZZLLAATTOOKK

55..22..11.. KKEERREESSZZTTSSÉÉGG MMIINNTT ÚÚJJJJÁÁSSZZÜÜLLEETTÉÉSS ÉÉSS ÖÖRRÖÖKK ÉÉLLEETT222211

• 2Kor 5,14-21

Bár egyházunkban nem követjük a perikóparendet, és inkább 0 szerint prédikálunk,

vagy a Bibliaolvasó Kalauz tematikáját követjük, de érdemes megjegyezni, hogy ez a

textus az egyházi perikóparend szerint nagypéntekre szól. Nagypéntek eseményét és

üzenetét a keresztség és az újjászületés fényében értelmezhetjük: új teremtés az, aki

Krisztussal a keresztségben meghalt és feltámadott. Aki Krisztusban van, az új

teremtés lett, új élet tulajdonosvá vált. Pál ezt nevezi új teremtésnek. Az “újat” a

békéltetés szolgálatában is meg kell élni, és tovább kell adni. A keresztség (éppen a

Krisztusban létel) tesz bennünket bizonyosakká abban, hogy az új élet, amiben

keresztyénekként reménykedünk, már elkezdődött. Ugyanakkor a keresztség kötelez

bennünket arra, hogy az új életnek jele legyen az életünkben.

• Gal 3, 23-29

Pál azt akarja megmutatni, hogy Jézus eljövetelével az új elkezdődött. Ez textus újévi

istentiszteletre ajánlott. Az újév kezdetével elgondolkodhatunk azon, hol kezdődhet

valami új az életemben, a világban. A 24. v. értelmében Pál a régiről azt mondja,

hogy törvény uralma alatt volt az ember. Az új azonban azt jelenti, hogy már nem a

törvény szolgái vagyunk, hanem Isten fiai. Hogy mióta? A 27. v. szerint a keresztség

óta. “A keresztség az ember egész múltját eltörölte, megsemmisítette. Azáltal, hogy

Krisztus öltötték magukra, felöltötték az új embert.” Hogy a mi életünkben az új

elkezdődhet, azon múlik, hogy az életünk a keresztség által újjá lett. A keresztségen

keresztül munkálja Isten az újat bennünk, de a keresztség kötelez bennünket is arra,

hogy az újon munkálkodjunk.

• Jn 10, 1-5.27-30

Első ránézésre ennek a szövegnek semmi köze sincs a keresztséghez. Mégis ha

jobban megnézzük, arra utal a Jó Pásztorról szóló példázat. Jézus hol szólítja nevén

az övéit? Hol veszi kezdetét a vele való szoros kapcsolat? Hol van a Teremtő

munkája, ami nekünk új, örök életet ad (28 .v.)? Először a keresztség alkalmával.

Annak a tudata, hogy “meg vagyok keresztelve” (LUTHER), adja a bizonyosságot,

hogy “semmi sem szakíthat el az Ő kezéből”. Itt azonban nem valamiféle

221 Johannes, KÜHLEWEIN, in: Calwer Predigthilfen, 49-55. old.




66

automatizmusról van szó, és erre a prédikációban is utalnunk kell. A bizalom

magában foglalja azt is, hogy az övéi hallgatnak a hangjára és követik őt.

• 1Jn 4, 7-16

Ebben a szakaszban az Isten szeretetének és a testvéri szeretetnek a kapcsolatáról van

szó. Akiben nincs meg a testvéri szeretet, az nem állíthatja, hogy ismeri az Istent. A

7. v. az Isten szeretete és a testvéri szeretet követelménye közé egy köztes tagot is

beiktat. “Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret,

az Istentől született, és ismeri az Istent.” Világos összefüggés van a szeretet,

újjászületés és az istenismeret között. Ez a szöveg alkalmat ad arra, hogy arról

beszéljünk, hogy mindenekelőtt először a keresztségben, a keresztség által lettünk

Isten szeretetének a részesei. A keresztségben megy végbe az Istentől születés. A

szövegből adódó konzekvenciák a következők: 1. Az újjászületés által Isten fiaivá

leszünk, ez a legszorosabban összeköt minket Istennel, az Ő Egyszülött Fiával, és

ezáltal Isten szeretetével. 2. Aki kapcsolatban van Istennel és Jézus Krisztussal, az

ismeri Istent. 3. A keresztségben való újjászületés által megpillanthatjuk az örök élet

fényét. 4. Az Istennel való szoros kapcsolat, vagy az “Istenben maradás”, illetve az

“Isten bennünk való maradása” kifejezi azt, ami a keresztségben megmutatkozik. Ez

olyan kapcsolat, amire a nehéz időkben is hagyatkozhatunk. Azoknak, akik tudnak

arról, hogy az Isten szeretetével való kapcsolatnak az alapja a keresztségben van, a

testvéri szeretet magától értetődő kellene, hogy legyen. Jó alkalom kínálkozik erre az

igehirdetésben, hogy a megkeresztelteket figyelmeztessük erre.

• Kol 2,8-15

A perikópa kortörténeti vonatkozásaiból kiderül, hogy a kolossébeliek esetében

probléma volt, hogy Krisztushoz vagy a világ elemeihez igazodjanak. Arra a

kérdésre, hogy a szabadulhatnak meg ebből a szolgaságból, a válasz a 15. v. szerint

Krisztus által, aki “lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat”. Egyrészt

tehát azon múlik minden, hogy Krisztusra tekinthetünk, illetve a keresztségre. A

keresztségben ugyanis uralomváltás történt. Ettől kezdve nem a kozmosz uralma alá

tartozik a keresztyén ember, hanem a mindenség Teremtőjének uralma alatt áll. A

keresztség a 12. v. értelmében: a Krisztussal való eltemettetés, a régi életformáról

való lemondás. Ezzel együtt jelenti a Krisztussal való egy testté lételt, és az új életre

való feltámadást.




67

• 1Pt 1,3-9

Ennek a szakasznak fő témája a Krisztus által való újjászületés. A feltámadásban, az

új életben, az élő reménységben azáltal részesedhetünk, hogy újjá születtünk. Ez

azonban nem emberi cselekmény, hanem új teremtés. GOPPELT222 szerint ezen a

helyen nem a megtérésről van szó, hanem a keresztségről.

55.. 22.. 22.. KKEERREESSZZTTSSÉÉGG MMIINNTT BBŰŰNNBBOOCCSSÁÁNNAATT222233

• Ézs 43,1-7

A földi Izráel száműzetésének folyamatában úgy mutatja be ez az igevers a

keresztséget mint Isten bűnbocsátó ígéretét. Világossá tehetjük, hogy a bűnök

bocsánata Isten részéről készen van, aki ebben “éltettel” ajándékozza meg Isten az

embert. A bűnbocsánat azt jelenti, hogy a Teremtő odafordul teremtményeihez. A

keresztség az az eszköz, amelyen keresztül Isten a történelemben munkálkodik,

amelyen keresztül bűnbocsánatot és életet adhat. Ez a perikópa jó alkalmat ad arra,

hogy a keresztségről mint a bűnbocsánat ígéretéről tanítsunk az igehirdetésben.

• 1Pt 1,18-21

Két szempontból jelentős ez a szövegrész a keresztség szempontjából. Amilyen

szükséges a múlttal való saját szakítás, szembefordulás, legalább ugyanennyire

fontos Isten kizárólagos tette, amit Krisztusban véghez vitt értünk.

• 1Jn 2,12-17

A keresztségről szóló prédikáció indítékául szolgálhat az a tény, hogy János a

gyülekezet egész életét, gondolkodását és tevékenységét abban látja, hogy tagjai a

bűnbocsánat által Isten gyermekivé lettek. Ez cselekedetüknek és szenvedésüknek

egyedüli meghatározó jegye. Ebből a szövegből világossá válhat továbbá, hogy a

keresztség mind a keresztyén üdvígéret teljességét tartalmazza, mint ahogyan

gyülekezetalapító jelentőséggel bír. Az Atya gyermeke a bűnbocsánat által lesz

valaki, amire mindig emlékezni kell, és amit kérni lehet.

• Zsid 13,1-9b

LUTHER gyakran beszélt a keresztség ígéretjellegéről. A keresztyénség történelmi

folytonossága nem önmagán alapul, hanem egyedül Krisztus jelenlétén. A

222 uo. 53-54. old. 223 Herbert, BREIT, Die Taufe in der Predigt, in: Calwer Predigthilfen, 55-59. old.




68

keresztelés folytonossága az egyházban Krisztus ígéretével függ össze, aki

mindenkor jelen akar lenni gyülekezetében.

55.. 22.. 33.. KKEERREESSZZTTSSÉÉGG MMIINNTT AAZZ EEGGYYHHÁÁZZBBAA VVAALLÓÓ BBEEFFOOGGAADDTTAATTÁÁSS222244

• Acta 2,41-47

A keresztség előfeltételéhez tartozik mind a hit tartalmának elegendő ismerete, mint

a szív készsége arra, hogy illető az Úrhoz csatlakozzon, ez alatt Lukács a megtérést

érti. A keresztség elszakítja az embert a múltjától és az Urat juttatja hatalomra.

Alapvető egzisztenciaváltozás megy végbe. A gyülekezet nem gettóban, bezárt ajtók

mögött gyarapodik, hanem mindenki szeme láttára. A keresztség nem rejtett dolog. A

megkeresztelteknél láthatóvá válik az átalakulás, a változás folyamata.

• Gal 3,23-29 (különösen is a 23-26)

Az ember nem a törvényben találja meg az örök és változhatatlan isteni üdvakaratot,

hanem egyszer és mindenkorra, és a maga teljességében az evangélium hirdeti azt. A

hit a Jézus Krisztussal való közösségbe helyez. Így nyerjük el a fiúságot. A

Krisztushoz tartozást Pál a 27. vers szerint a keresztséghez köti. A megkeresztelteket

az határozza meg, hogy Krisztushoz tartoznak. Krisztus körülveszi a

megkeresztelteket, mint egy ruha. Minden eddigi fal leomlott a gyülekezetben. Azok

a falak, melyeket emberek vagy hagyományok felépítettek, Krisztusban leomlottak.

Erről ma különösen is aktuális lenne beszélni, amikor egyre erőteljesebben

jelentkezik a különböző társadalmi rétegek elszigetelődése.

• 1Kor 12,12-27

Käsemann225 azt a nézetet képviselte, hogy ennek a szakasznak az egyedüli

gondolata az egyházra mint Krisztus testére történő utalás. Amikor Pál azt mondja,

hogy mindnyájan egy testté kereszteltettünk (12. v.), akkor ez azt jelenti, hogy a test

már létezik, amelybe a megkereszteltek felvételt nyernek. A keresztség tehát nem

munkálja a közösséget finális és következtető értelemben, hanem bejuttatja az

embereket oda.

• 1Thessz 1,2-10

224 Herbert, BREIT, Die Taufe in der Predigt, uo. 59-62. old. 225 E., KÄSEMANN, Leib und Leib Christi, 1933, i. m. in:Calwer Predigthilfen, 60. old.




69

Ez a perikópa sem expressis verbis beszél a keresztségről. Mégis BREIT szerint

megvizsgálhatjuk ezt a szakaszt abból a szempontból, hogy mennyiben képes a

keresztyén gyülekezet leépíteni az akadályokat. Mennyire munkálkodik azon, hogy

az embereket nem korlátozzon semmi, hogy belépjenek az egyházba, illetve, hogy

megmaradjanak abban. A prédikáció irányultsága arra vonatkozhatna, hogy mit

jelent úgy élni, hogy meg vagyok keresztelve.

55.. 22.. 44.. KKEERREESSZZTTSSÉÉGG ÉÉSS IINNTTEELLMMEEKK222266

A keresztelői intelmek szükségességére hívja fel a figyelmet RATSCHOW, amikor

azt mondja: “megköveteli, hogy a fiatal keresztyének a helyes módon “nőjjenek

bele” a keresztyén létbe. Az újszövetségi keresztelői intelmek mutatják, hogy az

újszövetségi kor gyülekezeteiben is égető probléma volt ez, mint ahogyan

napjainkban is az – legyen az akár misszió, vagy népegyház”227. Amennyiben a

gyülekezeti igehirdetés a keresztelői parainéziseket magáévá teszi és aktualizálja,

megfelel annak a szituációnak, amelybe ezeket a szövegeket írták. MARXSEN

véleménye szerint, ha az olvasók előtt feltárjuk annak a kornak a keresztelői

gyakorlatát, akkor nem tanítást kapnak a keresztségről, hanem egy követhető tanítást

arról, amelyet a jelenkori helyzet szükségessége határoz meg. Ennek felel meg az is,

hogy néhány kivételtől eltekintve az Actában az újszövetségi szakaszok nem a

keresztség végrehatásáról tudósítanak, hanem a keresztség jelentéséről írnak.

• Róm 6,3-11

A keresztség által Jézus halálával és feltámadásával eggyé lettünk. A Krisztusra való

átruházás olyan valóságosan megtörtént, hogy mi az Ő halálába belemerültünk és

ezzel meghaltunk a bűnnek. A Jézus feltámadásával együtt mi is feltámadtunk: új

életben is kell járnunk, mondja Pál ebben a szakszban. Arról az új életvalóságról és

lehetőségről lehetünk bizonyságot, amelyet Isten feltárt nekünk Jézus

feltámasztásában. (Akár húsvét másodnapi prédikációnak ai alkalmas.)

• Ef 5,9-14 226 Gottfried, SEITZ, Die Taufe in der Predigt, uo. 62-66. old.




70

Ez a perikópa egy hosszabb szakasz része, amely SEITZ szerint talán egy

őskeresztyén keresztelési prédikációhoz tartozott. Keresztülhúzódik rajta a sötétség

és a világosság ellentéte. A fent nevezett igehely a levél első felére emlékeztet,

amelyben szembe van állítva egymással sötétségben való egykori vándorlás a

mostani élettel, amely a világosságban zajlik. A keresztséget mint uralomváltást lehet

leginkább interpretálni sötétség és világosság hatalmának bemutatásával.

• 1Pt 2,11-17

A szakasz részei: az új életben való járás a pogányok között; a keresztyének

magatartása az állammal szemben; a rabszolgáknak szóló rendelkezések. Az apostol

intelmei közül néhányban nem kíván semmi olyat a keresztyénektől, amit a

pogányoktól is nem kérhetne. A megkereszteltek cselekedeteinek azonban van egy

különös ismertetőjegye, ami megkülönbözteti a pogányok cselekedeteitől. Ez pedig a

tetteik alapjában és céljában, valamint a keresztyének belső irányultságban és

magatartásban nyilvánul meg. A megkereszteltek az Úrért (13. v.) tesznek mindent.

Az Úrért lesznek a keresztyének idegenek a világban. Itt azonban nem egy

világidegen magatartásra kell gondolnunk, éppen az ellenkezője: Az Úrért fordulnak

a keresztyének a világ felé, amelyben élnek, és velük együtt alkotják, ahol szükséges

változtatnak rajta. Ezáltal mások dicsőíthetik az Istent.

• 1Pt 3,8-15a

Ebben a szakaszban az egész gyülekezethez szól az apostol. Arról beszél, hogy

viselkedjenek egymással a gyülekezeti tagok, és hogyan viszonyuljanak a

pogányokhoz. Mindezek hátterében a megkapott áldás áll, amelyet tovább kell adni.

Az egész levélből világossá válik, hogy a megkereszteltek áldottak. A 12. v. arról

beszél, hogy az Isten odafordulását az áldás kifejeződéseként lehet értelmezni. Akit

Isten megáldott (meg van keresztelve), az lehet mások számára is áldássá.

Beszélhetünk arról, hogy lehet áldássá a megkeresztelt gyermekek családjaiban a

gyülekezet? Vagy éppen maguk a gyülekezet tagjai, mint megkereszteltek, milyen

áldást jelentenek a környezetükben?

• 1Pt 4,7-11

A levél szerzője számol Jézus közeli visszajövetelével. Mivel a keresztyének az Úrra

figyelnek, az életüket és a karizmák használatát az Ő visszajövetelének célja

227 i. m. RATSCHOW, Die eine christliche Taufe; in: Calwer Predigthilfen, 63. old.




71

határozza meg. Ez az irányultság segít, hogy a keresztyének az imádságban Isten felé

és a szeretetben a felebarát felé fordulhassanak. Az életük tanúságtételével Isten

dicsőségét öregbítik.

55.. 22.. 55.. AA KKEERREESSZZTTSSÉÉGG ÉÉSS AA LLÉÉLLEEKK KKÖÖZZVVEETTÍÍTTÉÉSSEE222288

• Jn 3,1-8

Már az Ószövetség összeköti egymással a víz és a Lélek cselekvését (Ez 36,25k). A

víztől és Lélektől való születés, valamint a szélről szóló hasonlat azt ábrázolja, hogy

Isten cselekszik, és nem az ember. Éppen ez az isteni cselekvés az előfeltétele annak,

hogy valaki Isten Országának a tagja legyen. Ez tett az elfogadók hitét várja

(3,12.15.16.18.36).

Az újonnan születést Isten már elkezdte a keresztségben. A keresztségben már

elkezdődött valami új a Szentlélek által.

• Tit 3,4-8a

A keresztséget és a Lélek munkáját állítja párhuzamba az apostol, de nem azonosítja

egymással. Mindegyik a keresztyén igehirdetés központi tartalmát közvetíti:

újjászületés, megújulás, kegyelem, igazságosság, remény. A keresztség az a

szállítóeszköz, amely Isten jelenlétét (és ezzel az Ő adományait is) közvetíti nekünk.

Isten azonban Lelke által van jelen.

• 1Kor 6,9-14; 18-20

Úgy utal Pál a keresztségre (11. v.) ebben a szakaszban, hogy a Krisztus uralma alá

vonja a testet. Az ellentétek: istentelen-szent; bűnös-megmosott a keresztség által

változhatnak meg. A megszentelődés földi, testi valóság, mert Krisztus a

keresztségben az egész emberben munkálkodik, és mert Isten Lelke nem elfojtja a

testet, hanem igénybe veszi (19. v.). A keresztség valóban az, aminek a Biblia

nevezi: az ember újjá szülése Isten Lelke által. A megszentelődés folyamatának

fényében taníthatjuk a gyülekezetet a keresztségről.

• Lk 3,7-20

HASTEDT arra hívja fel a figyelmet ezzel az igeszakasszal kapcsolatban, hogy Jézus

messiási munkáját összességében “keresztelésnek” nevezhetjük. Ez foglalja össze

228 Hans-Wilhelm, HASTEDT, Die Taufe in der Predigt, uo.66-73. old.




72

Jézus egész tevékenységét. Az eszköz pedig a Szentlélek. “A kegyelmes

újjáteremtést és a megperzselő ítéletet együtt kell látni.”229

Isten Lelke a keresztségben az ítéletet és az üdvösséget egyaránt hatékonnyá tette. A

keresztség meghirdeti és véghezviszi a bűnös ember halálát. De meghirdeti, és

véghez is viszi rögtön az üdvösséget Jézus Krisztus halottak közül való feltámadása

által. Mindkettő jelen van a keresztségben, mert Isten Lelke jelen van.

ÖÖSSSSZZEEGGZZÉÉSS Mottó: Úr Jézus, idvesség fejedelme, én életemnek hű segedelme, megtérek hozzád hálaadással, szent neved áldom énekmondással, mmlékezeted elrejtem szívemben, rólad éneklem egész életemben. Eljegyzél kegyelmed pecsétjével, a keresztségnek drága vizével, zászlód alá én nevem beírtad, néped közé szolgád befogadtad, erőtlenségem Lelked segítette, házad javait velem éreztette.

(430. dicséret 1., 3. versszak)

A dolgozat végén összegeznem kellene mindazt, amit eddig leírtam. Azt

gondolom, hogy talán nem volt hiábavaló ez a munka, de ugyanakkor érzem az

elkészített munka hiányosságait. Nem teljes a munka, tehát nem fejeztem be, inkább

csak abbahagytam.

Az összefoglalás helyett hadd szólaljon meg egy gondolat, amit a rendelkezésemre

álló szakirodalmak egyikéből “kaptam”. Ha mernénk jobban ráhagyatkozni arra az

isteni kegyelemre, amely minket is elért, és ha valóban hinni tudnánk abban, hogy

Isten Szentlelke munkálkodik azokban, akik a keresztség sákramentumában

részesedtek, akkor megújulhatna nemcsak egyházunk keresztelési gyakorlata és

igehirdetése, hanem maga az egyház is.

229 i. m. VOIGT, Das grosse Ernte; Calwer Predigthilfen, 72. old.




73

Felhasznált irodalom:

ALAND, Kurt, Die Säuglingstaufe im Neuen Testament und der alten Kirche, 1961.

München

ALAND, Kurt, Taufe und Kindertaufe, Gütersloh, 1971.

A Magyarországi Református Egyház Hitvallási Iratai, A Heidelbergi Káté, A

Második Helvét Hitvallás, Budapest5, 1992.,

Az evangélikus egyház hitvallási iratai II., Budapest, 1957.

BARCA, József, ifj. FEKETE, Károly (szerk.), “Krisztusért járva követségben…”,

Debrecen, 1996.

BARTH, Karl, Die kirchliche Lehre von der Taufe (Theologische Studien 14),

Zürich, 1943.

BOHREN, Rudolf, Unsere Kasualpraxis – eine missionarische Gelegenheit?,

Theologische Existenz heute, München, 1960.

BOROSS, Géza, Homiletika, Budapest., 1974.

Calwer Predigthilfen, Taufe, Stuttgart, 1976.

CULLMANN, Oscar, Die Tauflehre des Neuen Testaments, Erwachsenen- und

Kindertaufe, Zürich, 1948.

DÁVID, Gyula, A keresztség sákramentuma, Kolozsvár, 1991.

DOUMA, Jochem, A gyerekkeresztség és a megtérés, Budapest, 1991.

Énekeskönyv A Magyar Reformátusok Használatára, Buapest, 1991.

FEKETE, Károly, A keresztelési igehirdetés kérdései, Theologiai Akadémia,

Debrecen, 1993.

FEKETE, Károly, A keresztség homiletikuma; in: “Hirdesd az Igét”, Budapest,

1980., 197. old.

FEKETE, Károly, A keresztség sákramentuma mint a gyülekezetépítés egyik

fundamentuma; in: A gyülekezetépítés szolgálatában, Budapest, 2000., 77. old.

FEKETE, Károly, Homiletika, Debrecen, 1993.

GOUNELLE, Andre, A keresztség, Az egyházak közötti vita, Pápa, 2002.

GREG, Johnson, A Csecsemőkeresztség gyakorisága és teológiája az első négy

évszázadban keleten és nyugaton, Saint Louis Egyetem, 1999.

GROÓ, Gyula, Homiletika, Bp., 1974.




74

JEREMIAS, Joachim, Kindertaufe in den ersten vier Jahrhunderten, Göttingen,

1958.

KÁLVIN, János, A keresztyén vallás rendszere I-II., Budapest, 1995.

LUZ, Ulrich, Das Evangelium nach Matthäus I/4, Düsseldorf-Zürich, 2002.

MÜLLER, Theophil, Konfirmation - Hochzeit - Taufe – Bestattung, Sinn und

Aufgabe der Kasualgottesdienste, Stuttgart, 1988.

NESLE-ALAND, Novum Testamentum Graece, Stuttgart27, 2001.

PAPP, Vilmos, Beszélgetések a keresztségről, Budapest, 2001.

PÁSZTOR, János, Homiletika, Debrecen, 1986.

PÁSZTOR, János, Igehirdetés a sákramentumok kiszolgáltatásakor, in: Hirdesd az

Igét, Budapest, 1980., 193. old.

RAVASZ, László, A gyülekezeti igehirdetés elmélete, Homiletika, Pápa, 1915.

Református Hittanoktatási Tanterv, 1-6. évfolyam, Budapest, 1998.

Református Hittanoktatási Tanterv 2, 7-12. évfolyam, Budapest, 1999.

Ágenda, Református Liturgiai Rendtartás, 1927.

Református Istentiszteleti Rendtartás, MRE Zsinati Irodájának Sajtóosztály,

Budapest, 1985.,

SCHLINK, Edmund, Die Lehre von der Taufe, Kassel, 1969.

YARNOLD, Udo, Taufe II. Art., in: TEOLOGISCHE REALENZYKLOPÄDIE,

Band XXXII, Walter de Gruyter Verlag, Berlin-New York, 2001. 659-696. old.

STECK, W., Kasualien Art., in. TRE Bd. 17, Berlin/New York, 1988., 673-686. old.

STOTT, John, R. W., Keresztség és teljesség, A Szentlélek működése korunkban,

Budapest-Gödöllő, 1996.

SZAMOSKÖZI, István, Akarjuk, ígérjük (Vallástétel a keresztségről), Budapest,

1984.

SZATHMÁRY, Sándor, A keresztség az Újszövetségben, Református Sajtóosztály,

Budapest, 1990.

SZŐNYI, György, Homiletika I- II., Sárospatak, 1993.

TAKÁCS, János, Keresztség vagy bemerítés,

VARGA, Zsigmond J. Dr, Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest, 1996.

VICTOR, János, A keresztség szimbolizmusa, Kálvin Kiadó, Bp., 1994.




75

YARNOLD, J., Edward, Taufe III., Alte Kirche Art., in: TEOLOGISCHE

REALENZYKLOPÄDIE, Band XXXII, Walter de Gruyter Verlag, Berlin-New

York, 2001. 674-697. old.

Folyóiratok, cikkek:

ADORJÁN, József, A keresztség és mai problémái, Református Egyház, 1970., 193-

195. old.

BÁNYAI, János, Hozzászólás a csecsemőkeresztséghez, Theológiai Szemle, 1994.,

251. old.

BARTON, George, A keresztség sákramentuma, Theológiai Szemle, 1940., 565. old.

BELLAI, Zoltán, Az újszövetségi keresztség előzményei, Theológiai Szemle, 1980.,

265. old.

BERKÍZ, Ferenc, Keresztség az Ortodox egyházban, Theológiai Szemle, 1981., 159.

old.

BOROSS, Géza, A keresztszülők szerepe, a keresztszülői intézmény, Theológiai

Szemle, 1981., 156. old.

FERENCZY, Zoltán, Szükséges-e a keresztség az üdvösséghez?, Lelkipásztor, 1985.,

341. old.

GROÓ, Gyula, A kazuális prédikáció mai kérdései, Lelkipásztor, 1977., 610. old.

GYÖKÖSSY, Endre, Keresztség a konfirmációért, Theológiai Szemle, 1981., 154.

old.

HERCZEG, Pál, Az Újszövetség tanítása a keresztségről, Református Egyház, 1995.,

80. old.

INCZE, Gábor, Keresztelési beszédek, Budapest, 1929.

JÁNOSSY, Imre, Igehirdetésünk sákramentumok kiosztása alkalmával, Református

Egyház, 1958., 355. old.

KÁDÁR, Ferenc, Sákramentumaink szereztetési igéiről, Református Egyház, 1964.,

202-204. old.

KEVEHÁZINÉ CZÉGÉNYI, Klára, Lelkipásztori beszélgetés a keresztelés előtt,

Lelkipásztor, 1978., 734. old.

KOCSIS, Elemér, Újabb vita a keresztségről, Theológiai Szemle, 1963., 339. old.




76

KOCSIS, Elemér, Keresztség, úrvacsora, lelkészi szolgálat, Református Egyház,

1985., 53. old.

KOZMA, Zsolt, A keresztelés istentiszteleti és pásztorációs vonatkozásai, Theológiai

Szemle, 1994., 344. old.

LENKEY, István, Keresztség az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben,

Theológiai Szemle, 1980., 271. old.

LENKEYNÉ, SEMSEY, Klára, A keresztség jelentősége az apostoli levelek alapján,


MAGYAR, László, A keresztség (Megkeresztelt ember vagyok), Lelkipásztor, 1975.,

601. old.

MOLNÁR, Miklós, A keresztség mint lelkigondozói feladat, Theológiai Szemle,

1981., 151. old.

NAGYAJTAI, Imre, A sákramentumos istentiszteletek néhány mai problémái,


NAGY, István, A kazuáliák mint a gyülekezetépítés eszközei, Református Egyház,

1999., 32. old.

PÁKOZDY, László, Márton, O. Cullmann: Die Tauflehre des Neuen Testaments,

Theológiai Szemle, 1948., 60kk old.

PÁLL, László, Keresztelési igehirdetésünk problémái, Református Egyház, 1960.,

259. old.

RÁSKY, Miklós, Reflexiók Tatai István cikkére, Theológiai Szemle, 1994., 111. old.

RÓZSAI, Tivadar, A keresztség ekkleziológiai értelme, Theológiai Szemle, 1974.,

29. old.

SARKADY NAGY, Pál, A hit és keresztség viszonya a Barth-Cullmann vitában,

Református Gyülekezet, 1950. június

SÁRKÁNY, Tibor, A keresztség, mint alkalmi igehirdetés, in: Lelkipásztor, 1986.,

419. old.

SELMECZI, János, A keresztség néhány elvi és gyakorlati kérdése, Lelkipásztor,

1986., 410. old.

SZABÓ, Lajos, A keresztség Isten rendje, Lelkipásztor, 1983., 25. old.

SZÉNÁSI, Sándor, Keresztelési beszédek, Református Egyház, 1958., 288. old.




77

SZENES, László, Textuárium keresztelési beszédekhez, Református Egyház, 1972.,

16. old.

SZERZŐ NÉLKÜL, A gyerekkeresztség vitája, Lelkipásztor, 1970., 733. old.

SZERZŐ NÉLKÜL, Keresztség, úrvacsora, szolgálat, Theológiai Szemle, 1982.,

312. old.

SZŰCS, Ferenc, A keresztség és a konfirmáció teológiai összefüggése, Theológiai

Szemle, 1993., 215. old.

TATAI, István, A csecsemőkeresztségről, Theológiai Szemle, 1994., 5. old.

THURNAY, Béla, Keresztség és újonnan születés, Theológiai Szemle, 1992., 266.

old.

ZÜNG, Tamás, Kereszteljetek meg minden népeket, Lelkipásztor, 1980., 213. old.




a keresztség

Documents