a klauzal haz marciusi hirlevele

2
A február 21-én újonnan indult Klauzál Szalon című beszélgetés- sorozat első vendége Süveges Gergő műsorvezető, az MTVA munkatársa volt, aki a Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva látogatott el intézményünkbe. A”Házasság hete” kezdeményezés Angliából indult el, mely hazánkban is immár hagyomány. Célja, hogy Bálint nap környékén a házasság fontosságára irányítsa az emberek figyelmét. Süveges Gergő fiatal kora ellenére maga is négy gyermeket nevel, küldetésének tekinti a tudatosan megélt házasság, család fontosságát. A műsorvezet ő, szerkeszt ő beszélget ő társa Mészáros Csaba a Klauzál Ház igazgatója volt, kérdései kapcsán megismerhettük Süveges Gergőt, aki boldogan mesélt életének részleteiről. Az ELTE BTK-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett diplomát. 1998-2000 között a Duna televízió Vallási M ű sorok Szerkesztősége „Élő Egyház” katolikus Híradójának műsorvezetője volt. Életében fontos szerepet tölt be a hit, Isten jelenléte, mely a magánéletének minden apró részletére kihat. Azt vallja, hogy a házasságban a felek megtapasztalják egymás feltétel nélküli szeretetét, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban e g y f é r f i é s e g y n ő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymást bátorítsa, védelmezze egy életen át. A család ily módon a születendő gyermekek számára biztonságos és meghitt közösség, mely áldásul szolgál életük minden más területén is. Süveges Gergő nyíltan beszélt a házasság válságáról is, és igyekezett bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni az idelátogató kedves vendégeket. Aki ezt az estét a Klauzál Házban töltötte, nem bánta meg, hiszen nagyon fontos témát járt körül vendégünk. AJÁNLÓ: KLAUZÁL SZALON VENDÉGÜNK VOLT SÜVEGES GERGŐ KLAUZÁLPRESS HÍRLEVÉL 2013. MÁRCIUS- I./1. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: WWW.KLAUZALHAZ.HU VAGY WWW.FACEBOOK.COM/KLAUZALHAZ MICHEL ANDRÉ: LULU ZENÉS BŰNÜGYI KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN 2013. MÁRCIUS 24- ÉN VASÁRNAP 19.00 ÓRAKOR OLIMPIKON VENDÉGÜNK: SORS TAMÁS- A 2012. ÉVI LONDONI PARALIMPIA ARANYÉRMESE! 2013. MÁRCIUS 18- ÁN, HÉTFŐN 18.00 ÓRAKOR JAZZ+MI+TI KONCERT 2013. ÁPRILIS 5- ÉN, PÉNTEKEN 18.00 ÓRAKOR

Upload: klauzal-haz

Post on 24-Mar-2016

224 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

A Klauzal Haz marciusi hirlevele

TRANSCRIPT

Page 1: A Klauzal Haz marciusi hirlevele

A február 21-én újonnan indult

Klauzál Szalon című beszélgetés-

sorozat első vendége Süveges Gergő

műsorvezető, az MTVA munkatársa

volt, aki a Házasság Hete országos

rendezvénysorozathoz kapcsolódva

látogatott el intézményünkbe.

A”Házasság hete” kezdeményezés

Angliából indult el, mely hazánkban is

immár hagyomány. Célja, hogy Bálint

nap környékén a házasság fontosságára

irányítsa az emberek figyelmét.

Süveges Gergő fiatal kora ellenére

maga i s négy gyermeket neve l ,

küldetésének tekinti a tudatosan megélt

házasság, csa lád fontosságát . A

műsorvezető, szerkesztő beszélgető

társa Mészáros Csaba a Klauzál Ház

igazgatója volt, kérdései kapcsán

megismerhettük Süveges Gergőt, aki

boldogan mesélt életének részleteiről.

Az ELTE BTK-n és a Pázmány Péter

Katolikus Egyetem Hittudományi Karán

szerzett diplomát. 1998-2000 között a

Duna t e l e v í z i ó Va l l á s i Mű s o r o k

Szerkesztősége „Élő Egyház” katolikus

Híradójának műsorvezetője volt.

Életében fontos szerepet tölt be a hit,

Isten jelenléte, mely a magánéletének

minden apró részletére kihat.

Azt vallja, hogy a házasságban a

felek megtapasztalják egymás

feltétel nélküli szeretetét, a hűség

és az őszinte megbocsátás értékét

egy nekik rendelt, de nem tökéletes

társon keresztül. A házasságban

e g y f é r f i é s e g y n ő s a j á t

elhatározásából elkötelezi magát,

h o g y e g y m á s t b á t o r í t s a ,

védelmezze egy életen át. A család

ily módon a születendő gyermekek

számára biztonságos és meghitt

közösség, mely áldásul szolgál

életük minden más területén is.

Süveges Gergő nyíltan beszélt a

h á z a s s á g v á l s á g á r ó l i s , é s

igyekezett bölcs és gyakorlati

tanácsokkal ellátni az idelátogató

kedves vendégeket.

Aki ezt az estét a Klauzál

Házban töltötte, nem bánta meg,

hiszen nagyon fontos témát járt

körül vendégünk.

AJÁNLÓ:

KLAUZÁL SZALON

VENDÉGÜNK VOLT SÜVEGES GERGŐ

KLAUZÁLPRESS

HÍRLEVÉL 2013. MÁRCIUS- I./1.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ: WWW.KLAUZALHAZ.HU VAGY WWW.FACEBOOK.COM/KLAUZALHAZ

MICHEL ANDRÉ: LULU

ZENÉS BŰNÜGYI KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN

2013. MÁRCIUS 24- ÉN VASÁRNAP 19.00 ÓRAKOR

OLIMPIKON

VENDÉGÜNK: SORS TAMÁS- A 2012. ÉVI LONDONI PARALIMPIA

ARANYÉRMESE!

2013. MÁRCIUS 18- ÁN, HÉTFŐN 18.00 ÓRAKOR

JAZZ+MI+TI KONCERT

2013. ÁPRILIS 5- ÉN, PÉNTEKEN

18.00 ÓRAKOR

Page 2: A Klauzal Haz marciusi hirlevele

SZERTELENÜL- DROGPREVENCIÓS

ELŐADÁS SOROZAT.

VENDÉGÜNK VOLT: SZABÓ GYŐZŐ-

SZÍNMŰVÉSZ

A Klauzál Ház január végén

i n d u l t , f i a t a l o k n a k s z ó l ó

drogprevenc iós sorozatának

februári, második vendége Szabó

G yő ző s z í n é s z v o l t , a k i v e l

Toxikóma - Tíz év drogvallomásai -

című könyve kapcsán Mészáros

Csaba igazgató beszélgetett.

A programra ismét óriási volt

az érdeklődés. XXII. és XI. kerületi,

továbbá érdi iskolák jelezték részvételi

s z á n d é k u k a t . A s z í n h á z t e r e m

befogadóképessége ismét szűkösnek

bizonyult, hogy senki ne maradjon le a

p r o g r a m r ó l a f ö l d s z i n t i

kamarateremben kivetítőn lehetett

követni a beszélgetést.

Felvezetésnek néhány érdekességet

tudhattunk meg Szabó Győző életéből,

e z t k ö v e t ő e n a b e s z é l g e t é s

legkomolyabb pontján, a színész

őszintén beszélt egykori drogos

múltjáról, életének azon szakaszáról,

m a j d a m o t i v á c i ó r ó l , a m i n e k

köszönhetően végül maga mögött

hagyta függőségét.

Rövid átvezetésként a Valami Amerika

című filmbő l nézhettek meg egy

témába vágó részletet a fiatalok.

A NAGY NÉGYES CÍMŰ VÍGJÁTÉK

A KLAUZÁL HÁZBAN

Telt házas produkcióval

indult a Klauzál Színházi Bérlet 2013-as tavaszi bérletsorozata!

A parádés - Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László - szereposztású vígjátékot nagy érdeklődéssel fogadta a budafok-tétényi közönség.

Majd a program második felében a közönség soraiban ülők tabuk nélkül tehették fel kérdéseiket, a m e l y e k r e ő s z i n t e , s a j á t tapasztalataiból merítő válaszokat adott Szabó Győző. Végül, a komoly téma feloldását követően d e d i k á l á s r a , k ö z ö s fényképeszkedésre is sor került.

AJÁNLÓ

AZ ALMA EGYÜTTES KONCERTJE

2013. ÁPRILIS 14- ÉN, VASÁRNAP 10.00 ÓRAKOR

BŐVEBB INFORMÁCIÓ: WWW.KLAUZALHAZ.HU VAGY WWW.FACEBOOK.COM/KLAUZALHAZ

R o n a l d H a r w o o d n a g y s i k e r ű d a r a b j á b a n a n é g y e g y k o r i operacsillagot alakító színész hibátlan alakításával tette feledhetetlenné a

Klauzál Bérlet első előadását.

Az Orlai Produkció két felvonásos vígjátékát Gálffi László rendezésében tekinthette meg a nagyérdemű.

CSALÁDI HÉTVÉGÉK- A DZSUNGEL KÖNYVEMUSICAL KÉT RÉSZBEN

2013. ÁPRILIS 7- ÉN, VASÁRNAP 10.00 ÓRAKOR

A KALÁKA EGYÜTTES KONCERTJE, VENDÉG KÁNYÁDI SÁNDOR

2013. ÁPRILIS 7- ÉN, VASÁRNAP 19.00 ÓRAKOR