a magyar színházi folyóiratok bibliográfiája...
TRANSCRIPT
Lakatos Éva
A magyar színházi folyóiratokbibliográfiája
(1778-1948)
Országos Színháztörténeti Múzeum és IntézetBudapest, 1993
Színháztörténeti Könyvtár 28.Sorozatszerkesztő: dr. Kerényi Ferenc
Lektorálta: Kőszegfalvi Ferenc
A borító Horwath Éva munkája
Készült az OKTK„Kulturális hagyományaink feltárása, nyilvántartása és kiadása"
(VIH/A) kutatási főirány támogatásával
ISBN 963 7602 84 4ISSN 05 86-3805
Kiadja az Országos Színháztörténeti Múzeum és IntézetFelelős kiadó dr. Király Nina igazgató
Felelős szerkesztő dr. Varga ImreKészült az OSZMI Nyomdájában
Felelős vezető Török Margit
Bevezető
A magyar színháztörténeti kutatás egyik számottevő forráscsoportjátjelentik a színházi lapok. Ezek bibliográfiai feltárása eddig nemtörtént meg, jelen munkánk ezt a hiányt kívánja pótolni.
A feldolgozás során színházi lapnak tekintettünk mindenolyan periodikumot - színvonalától és időszakosságától függet-lenül -, amelynek fő témaköre a színházakhoz kapcsolódik:műsort és szereposztást közöl, híreket hoz a színházak, aszínészképzés, a színészek életéből, színibírálatokat tartalmaz,elméleti, színházpolitikai, érdekvédelmi stb. híradásokkal cikkek,tanulmányok keretében foglalkozik, álláshirdetéseket közöl stb.így természetesen felvettük pl. a színész élclapokat is (BohémVilág, Súgó stb.).
Nem dolgoztuk fel a határterületek közül a műkedvelő színját-szással, valamint a bábjátszással, bábszínházakkal kapcsolatos kiad-ványokat.
Ugyancsak nem tekintettük színházi lapnak mindazokat a napi-és hetilapokat, amelyek nagyon gyakran igen alaposan és rendszeresenfoglalkoznak (sokszor önálló rovat keretében) a színházak műkö-désével, életével, ám ezek a kérdések nem minősíthetők a lap főtémakörének. (A színháztörténeti kutatás természetesen ezeket semnélkülözheti, feltárásuk azonban messze meghaladja egy szakbibli-ográfia kereteit.) Ugyanígy nem kerültek be gyűjtésünkbe az irodalmilapok, amelyekben ugyan bőven találunk színházi vonatkozású köz-leményt, de nem ezek határozták meg a kiadvány arculatát.
A legközvetlenebb határterület a mozi volt, s igen gyakranugyanaz a lap foglalkozik a két testvér művészeti ággal. Itt a döntésa felvétel kérdésében csak a lap kézbevétele és elemzése alapjántörténhetett. Ezért számos „Mozi Újság" nem került be.
Bibliográfiánk a magyar színházi lapokra terjed ki. Ez azt jelenti,hogy a magyar nyelvű periodikumokat az országhatároktól függetlenülfeldolgoztuk, a nem magyar nyelvűek közül pedig mindazokat,amelyek Magyarország területén jelentek meg. Ez azt jelenti, hogyaz Egyesült Államokban, vagy Trianon után a szomszéd államokban
megjelent magyar nyelvit lapok belekerültek bibliográfiánkba, vala-mint, a főképpen a XIX. század második feléig, jelentős németnyelvű lapokra is kiterjedt a gyűjtésünk.
A rendszeresen megjelent periodikumok mellett felvettük a szín-házi alkalmi lapokat is.
Az egyes lapok leírása általában három részre tagolódik:A bibliográfiai leírásra, az állományadatokra és a tartalmi vagy
egyéb megjegyzésekre.A bibliográfiai leírások természetesen az általános szabályokat
tartják szem előtt, s azoktól a témakör jellegének megfelelően tértünkcsak el.
A periodikumok címe vezeti be a leírást, azt követi az alcím.Utána következik a megjelenés helye, az indulás és az utolsó számdátuma, a szünetelés, valamint az időszakosság megjelölése.
Ezután következnek a lap megjelenésében szereplő személyek:a fő-, a felelős szerkesztők és a kiadók.
Ezeket formai adatok követik: a periodikumok mérete (gerinc-magasság), valamint az illusztráltság jelzése.
Az egyes lapok közti összefüggéseket tartalmazza a következőadatcsoport: a külön leírásként szereplő előzményekre és folytatásokravaló utalás.
A fentiek változó adatok lehetnek, hiszen a lap élete során minda címe, alcíme, mind a megjelenés helye és időszakossága, mind amegjelenésért felelős személyek stb. változhattak, és igen gyakranváltoztak is. Minden adat esetében tehát a változások - az időpontmegadásával - az indulási adat utáni sorban következnek.
A bibliográfiai leírást követi a periodikum teljes sorozatának aleírása (egyes esetekben rekonstrukció alapján), azaz évenként, év-folyamonként a megjelent számok jelzése a kezdeti és végső dátummal.Ez nemcsak az állomány teljességének a megállapítását teszi lehetővéa könyvtárosok, könyvgyűjtők számára, hanem további hasznosadatokat közölnek pl. az évenként csak néhány hetes-hónaposszínházi évadok alatt megjelent lapokról.
A fenti bibliográfiai leírás után található a gyűjtőmunka sorántalált példányok leírása az őket őrző gyűjtemények jelzésével. Ittjelezzük, hogy az egyes lelőhelyeken a lap mely évei, évfolyamai,ül. számai vannak meg.
Az egyes lapok leírásában az utolsó rész tartalmazza mindazokata megjegyzéseket, amelyek a feldolgozás során felbukkantak, sközlésük a kötet használóit segíthetik. Ilyenek lehetnek egyes lapokesetében a fontosabb rovatok felsorolása, egyes társulatok működésérevonatkozó adatok, az adatok megállapítása során használt forrásokstb.
Teljes gyűjtésünket két részre tagoltuk: az első rész a kezdetektől,tehát 1778-tól 1920-ig, a második az 1921-től 1948-ig terjedő időszaklapjait tartalmazza.
Mindkét rész a címek betűrendjében sorolja be a leírásokat. Az1921 előtt, s még utána is élő lapok esetében a cím utalót kapott:L. I. rész. A besorolásban a könyvtári-bibliográfiai gyakorlatot vettükalapul, így a névelőket a besorolásban figyelmen kívül hagytuk; abesorolásban először az első, majd a második (és így tovább)szóhatárig vettük figyelembe a címeket, az összetett szavak (pl.Színésznapló) az egybe- vagy különírás következtében nem kerülnekegymás mellé; végül a régi „ez" írásmódot egyszerű „c"-ként vettükfigyelembe (pl. Debreczeni...). Az azonos címek esetében a sorrenda megjelenési hely betűrendje (pl. a számos Színházi Újság esetébena budapesti, debreceni, kecskeméti, kolozsvári, szolnoki stb. ígykövetik egymást). Abban a néhány esetben, amikor ugyanabban avárosban több azonos című lap jelent meg, ezeket a megindulásidőrendjébe soroltuk.
A bibliográfiába felvettünk számos olyan lapot, amelyet nemvehettünk kézbe (mert az egyetlen ismert példány külföldön van,vagy egyetlen példánya sem ismeretes). Ezek leírása természetesennem lehet olyan alapos és pontos, mint amelyeket a példányokalapján készítettünk. Ilyenkor azokat az adatokat is úgy tudjukközölni, ahogy a forrásunkban találtuk.
Gyűjtőmunkánk szomorú tapasztalata, hogy színházi lapjainkjelentős része (különösen a rövidebb életű vidékiek) csak egy vagynagyon kevés példányban maradtak fenn, s gyakran az OrszágosSzéchényi Könyvtár sorozata is hiányos. Örvendetes tehát, hogy aMagyar Színházi Intézet - gyűjtésünk adatait is felhasználva - meg-kezdte a csak vidéken fellelhető lapok, lapszámok mikrofilmeztetését.így lényegesen javulni fog ezeknek a periodikumoknak a hozzáfér-hetősége, egyúttal fennmaradásuk is biztosított lesz.
A további kutatások számára bő lehetőséget nyújtanak az egyelőrecsak másodlagos forrásból ismert, főleg vidéki színházi lapok, ame-lyekből remélhetőleg még sok lapul eddig feltáratlanul magán- ésközgyűjteményekben (elsősorban levéltárakban).
Lakatos Éva
A lelőhelyek betűjelének feloldása, név, címjegyzéke
Budapest
OSZK
AK
EK
FSZEK
KSHK
LTM
MSZI
PIM
Vidék
Debrecen: DEK
Debrecen: DRK
Gyöngyös
Győr: MK
Hódmezővásárhely:NLVKHódmezővásárhely:VL
Kaposvár
Kecskemét: BKML
Kecskemét: KJMK
Országos Széchényi Könyvtár1014 Budapest, Budavári Palota „F" épületMagyar Tudományos Akadémia Könyvtára1051 Budapest, Arany János utca 1.Egyetemi Könyvtár1053 Budapest, Ferenciek tere 2-10.Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára1024 Budapest, Keleti Károly utca 5-Legújabbkori Történeti Múzeum1014 Budapest, Dísz tér 17.Magyar Színházi Intézet1016 Budapest, Krisztina krt. 57.Petőfi Irodalmi Múzeum1052 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.
Kossuth Lajos Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár4010 Debrecen, Egyetem tér 1.Református Teológiai Akadémia Szakkönyvtára4044 Debrecen, Kálvin tér 16.Mátra Múzeum3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos utca 40.Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár9002 Győr, Baross Gábor utca 4.Németh László Városi Könyvtár6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.Hódmezővásárhely Városi Levéltár6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.Somogy Megyei Könyvtár7400 Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály utca 4.Bács-Kiskun Megyei Levéltár Könyvtára6001 Kecskemét, Kossuth tér 1.Katona József Megyei Könyvtár6100 Kecskemét, Kossuth tér 1.
Kecskemét: RK
Kiskunhalas
Makó: JAM
Miskolc: HOM
Pécs: BMK
Pécs: BML
Pécs: PKSZ
Salgótarján
Sárospatak
Sopron
Szeged: CSML
Szeged: SK
Külföld
Bécs
Bojnice—Bajmóc
Bukarest
Kassa: A
Kassa:. KN
Kassa: OLK
Kecskeméti Református Könyvtár6100 Kecskemét, Szabadság tér 7.Thorma János Múzeum Könyvtára6400 Kiskunhalas, Köztársaság utca 2.József Attila Múzeum6900 Makó, Deák Ferenc u. 2.Hermán Ottó Múzeum3501 Miskolc, Felszabadulás útja 28.Baranya Megyei Könyvtár7621 Pécs, Apáca utca 8.Baranya Megyei Levéltár7621 Pécs, Kossuth Lajos utca 11.Pécsi Kis-Színház7621 Pécs, Anna utca 17.Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár3100 Salgótarján, Felszabadulás út 2.Tiszáninneni Református EgyházkerületTudományos Gyűjteményei, Nagykönyvtár3950 Sárospatak, Rákóczi út 1.Soproni Levéltár9400 Sopron, Fó tér 1.Csongrád Megyei Levéltár6701 Szeged, Dóm tér 1-2.Somogyi Könyvtár6701 Szeged, Dóm tér 1-2.
Österreichische NationalbibliothekA-1015 Wien, I. Josefsplatz 1.Vlastivedné múzeum a galériaBojnice (Bajmóc) ZámekBiblioteca Academiei Republicii Socialista7000 Bucuresti, Calea Victoriei 125.Archiv mesta042 61 Kosice-Kassa, Kovácska ul. 20.Krajská Kniznica042 61 Kosice-Kassa, Leninova 59-Okresná Ludová Kniznica042 61 KoSice-Kassa, Leninova 63.
10
Kolozsvár Biblioteca centrala universitará"3400 Cluj-Napoca, Clinicilor nr. 2.
Ljubljana Narodna in Universitetna Knjiznica61.001 Ljubljana, Askerceva 12.
Nagyszeben Muzeul BrukenthalSibiu, Piata Republicii 4.
Prága: UK Universitni Knihovna113 07 Praha 1. Klementinum 190.
Pozsony: UK Universitna Kniznica814 17 Bratislava—Pozsony, Michalská 1.
Szabadka-Subotica Gradska Bibliotéka24 000 Subotica-Szabadka, Cara Dusana 2.
Temesvár Biblioteca Judeteana Timis1900 Timisoara, Piata Libertétii 3.
Újvidék-Novi Sad Bibliotéka Matica srpske21000 Növi Sad, Matica srpska 1.
Zágráb-Zagreb Nacionalna i Sveucilisna Bibliotéka41000 Zagreb, Marulicev trg 21.
Hivatkozások jegyzéke
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája.1842-1963. Miskolc, 1964. 229 p.Rövidítése: B.A.Z. megyei sajtóbibl.
Busa Margit: Magyar sajtóbibliográfia 1705-1849. Összeáll. - -. Bp. 1986.1137 p.
Fülöp Attila: A Fejér megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. 1861-1964.Székesfehérvár, 1965. 191 p.Rövidítése: Fejér megyei sajtóbibl.
György Lajos: A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje. 1919-1923-= Erdélyi Irodalmi Szemle (Cluj-Kolozsvár), 1924. 7. sz. jún./szept.239-257. p.
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1843-1970. Debrecen, 1973- 460 p.Rövidítése: H-B megye sajtóbibl.
Hoffmann Géza: Csonka munkásosztály. Az amerikai magyarság. Bp. 1911.410 p.Rövidítése: Hoffmann
Horváth Ferenc: A Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. 1861-1973. Zalaegerszeg, 1978. 195 p.Rövidítése: Zala megyei sajtóbibl.
11
Jakesová, Elena: Bibliográfia slovensych a inorecovych novin a casopisovz rokov 1919-1938. Matica Slovenská v Martiné. 1968. 1074 p. 818 p.Rövidítése: Jakesová. 1919-1938.
Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése.1705-1867. Bp. 1916. 98 p.Rövidítése: Kereszty
Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó. (1848-1919.). Szabadka, 1973. 575, (128)p. (Életjel könyvek 2.)Rövidítése: Kolozsi. 1848-1919-
Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó. 1919-1945. Növi Sad, Fórum, 1979. 517 p.Rövidítése: Kolozsi. 1919-1945.
Monoki István: Magyar könyvtermelés a román uralom alatt. 1919-1940.2. köt. Hírlapok és folyóiratok. Bp. 1941. 264 p.Rövidítése: Monoki
Potemra, Michal: Bibliográfia inorecovych novin a casopisov na slovenskudo roku 1705-1918. Matica Slovenská v Martiné, 1963.Rövidítése: Potemra
Rövidítésjegyzék:
cmévf.fel. szerk.fsz.H111.Lh.MMegj.Mfnélk.PszsztlTsa
centiméterévfolyamfelelős szerkesztőfolyószámhiányillusztráltlelőhelymásolat (xerox vagy egyéb)megjelentmikrofilmnélkülpagina, oldalszámszámozatlan (számozás, keltezés nélküli darab)Társa
12
Jelmagyarázat:
? bizonytalan, feltételezhető adat[] a folyóiraton nem szereplő, egyéb forrásból kiegé-
szített, vagy helyesbített adat[ ?] a szórványosan fennmaradt periodikum adathiányai-
nak a jelzése[!] az adat valamiért tévesen szerepel a folyóiraton (pl.
sajtóhibás évszám vagy névalak), de javítása nemegyértelmű, ezért nem megadható
[! ...] Az adat valamiért tévesen szerepel a folyóiraton (pl.sajtóhibás évszám vagy névalak) s a helyesbítésegyértelmű (pl. 1632! 1932)
/ átmenő (ősztől nyárig terjedő) évfolyam vagy össze-vont szám esetén (pl. 1930/1931, ül. 1940. 5/6. sz.)
: az adatsorok megjelölése és az adatsor kapcsolása(pl. Fel. szerk.: Kovács János)
; azonos jellegű, de nem szorosan összetartozó ada-tok, adatfelsorolások elválasztása
13
1. ÁLLANDÓ MÚZSAAz aradi nyári színház megnyitójáraArad1900. júniusMegj. alkalmiSzerk. Faragó Rezső, Losonczy ZoltánMéret: 30 cm111.1900. Évf. szám nélk. jún.
Megjegyzés: Leszkay András és társulatának jún. 2-án kezdődő nyáriműsorterve, a társulati névsor stb.
Lh. OSZK: 1900. jún.
2. ALLGEMEINE DEUTSCHE THEATER-ZEITUNGPressburg1798. jan.-1799- nov.Megj. havonkéntSzerk.-kiadó: Landerer, Michael JohannMéret: 21 cmFőlap: 1798-1799: PRESSBURGER ZEITUNG1798. Évf. nélk. 1-12. sz. jan.-dec. 192 p.1799. Évf. nélk. 1-11. sz. jan.-nov. 118 p.
Megjegyzés: Tartalma: Augsburg, Bécs, Brünn, Buda, Drezda, Frankfurt,Graz, Győr, Hamburg, Innsbruck, Kassa, Krakkó, Lipcse, München,Nagyszeben, Nürnberg, Pest, Pozsony, Prága, Sopron, Stuttgart,Temesvár stb. színházainak havi műsora, a színházi társulatoknévsorával
Népszerű elnevezése „Pressburger Theater-Zeitung"
Lh. OSZK: 1798. Évf. nélk. 1-12. sz.; 1799. Évf. nélk. 1-11. sz.
3. ARADI ÉLET1914. okt. 24.-1915. máj. 16.?: Művészeti és társadalmi hetilap;
1915. jún. 27.P-1916. okt. 28.: Művészeti, társadalmi és
17
szépirodalmi hetilap; 1916. nov. 5-1918. dec. 28.: Művészeti,társadalmi, közgazdasági hetilap
Arad1914. okt. 24.-1918. dec. 28.Szünetelt: 1915- aug. 8.-okt. 3.
1916. ápr. 23.-szept. 30.1917. máj. 12.-szept. 29-1918. máj. ll.-szept. 28.
Fel. szerk. Bruckner LajosKiadó: 1918. febr. 23.-dec. 28.-. Bmckner LajosMéret: 22 cm; 1915. jún. 27.?: 28 cm; 1916. szept. 30:?: 24 cmElőbbi cím: ARADI SZÍNHÁZI ÉLET. 1913- szept. 27.-1914.
okt. 17.1914. 2. évf. 4-13. sz. okt. 24.-dec. 27.1915. 3. évf. 1-41. sz. jan. 3--dec. 25. H: 9-, 21. sz.1916. 4. évf. 1-32. sz. jan. l.-dec. 31. H: 3., 18., 27. sz.1917. 5. évf. 1-32. sz. jan. 6.-dec. 30. H: 6., 28. sz.1918. 6. évf. 1-31. sz. jan. 6.-dec. 28. H: 19- sz.Rovatok: Az Aradi Nemzeti Színház műsora; Színházi apróságok;
Régi színészhistóriák; Régi színházi emlékek; Színházi tör-ténetek; Vidéki színészet; Heti műsor; A kulisszák mögül;A Modern Kabaré műsora
Megjegyzés: Szendrey Mihály társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1914. 2. évf. 4-13. sz.; 1915. 3. évf. 1-8., 10-20., 22-41.sz.; 1916. 4. évf. 1-2., 4-17., 19-26., 28-32. sz.; 1917. 5. évf.1-5., 7_27., 29-32. sz.; 1918. 6. évf. 1-18., 20-31. sz.
4. ARADI SZÍNHÁZI ÉLETMűvészeti és társadalmi hetilap, Színházi és művészeti hetilapArad1913. szept. 27.-1914. okt. 17.Szünetelt: 1914. máj. lO.-okt. 3.Fel. szerk. Bruckner LajosSzerk. 1913. okt. 26.; 1913- dec. 14.-1914. máj. 1.: Bruckner
LajosMéret: 22 cm
18
111.Utóbbi cím: ARADI ÉLET. 1914. okt. 24.-1918. dec. 28.1913/1914. 1. évf. 1-33. sz. szept. 27.-máj. 10. H: 11. sz.1914. 2. évf. 1-3. sz. okt. 3--okt. 17.Rovatok: Az aradi színészet története; A törzsasztal humora;
Színházi históriák; Vidéki színpadok; Szezon...; Bohémiából;Heti műsor
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 19B. okt. 11.-1914. febr. 1.: Kaszab Géza.Szendrey Mihály társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1913/1914. 1. évf. 1-10., 12-33- sz.; 1914. 2. évf. 1-3.
5. ARADI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti napilapArad1908. okt. 14.-dec. 21.Fel. szerk. Károly József; 1908. nov. 18.: Paál Jób; 1908. dec.
3-: Zsigmond MiklósKiadó: Kalmár Nándor és TsaMéret: 34 cm; 1908. dec. 17.: 25 cm1908. 1. évf. 1-70. sz. okt. 14,-dec. 21. H: 41. sz.
kettő 70. sz. dec. 21. - különböző tartalommalRovatok: A kulisszák világából; Színházi pletykák; Főváros,
Vidék hírei; Az Aradi Nemzeti Színház műsoraMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Szendrey Mihály társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1-40., 42-70. sz.
6. ARADI SZÍNHÁZI ÚJSÁG1909- dec. 2.P-1910. febr. 26.: Művészeti és szépirodalmi napilap;
1910. febr. 27.-márc. 27.: Színházi és művészeti hetilapArad1909. dec. 2.-I9IO. márc. 27.
.19
Naponként; 1910. febr. 27.: hetenkéntFel. szerk. Bmckner LajosKiadó: 1909. dec. 2.?-1910. febr. 26.: Bruckner LajosMéret: 31 cm; 1910. febr. 27.: 24 cm1909. 1. évf. 2-15. sz. dec. 2.-dec. 15. H: 1., 3-13- sz.1910. 2. évf. 1-56. sz. jan. l.-febr. 26. H: 2., 14-15. sz.
25. sz. jan. 25. helyesen: jan. 26.1-5. sz. febr. 27.-márc. 27.
Rovatok: Aradi Nemzeti Színház műsora; Színházi alakok; Fel-vonás közben; Szezon; Vidéki színészet
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1909- dec. 14.P-1910. jan. 1.: Réthy J.László; 1910. jan. lO.-jan. 26.: Kálmán Pál; Társszerk. 1910. febr.27.—márc. 27.: Óvári Losonczy Béla. Szendrey Mihály társulatánakhíreivel.
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 2., 14-15. sz.; 1910. 2. évf. 1., 3-13., 16-56.,1-5. sz.
7. ARADI SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti, kritikai és színházi hetilapArad1911. szept. 29.-1912. jan. 27.Fel. szerk. Sárközi ImreKiadó: Lányi IzsóMéret: 26 cm111.1. évf. példánya nem ismert1911. 2. évf. 1-81/83- sz. szept. 29.-dec. 30. H: 67. sz.1912. 3. évf. 84-104. sz. jan. 2.-jan. 27. H: 102. sz.Rovatok: Kulisszák világából; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1911. szept. 29.-1912. jan. 27.: MohosÁgoston; Segédszerk. 1911. szept. 29.-1911. dec. 4.: SzomoriOszkár. Az „Aradi Híradó" és az „Arad és Vidéke" lapok színháziismertetései alapján az aradi Nemzeti Színházban 1909- szept.25-től 1910. ápr. 28-ig, 1910. szept. 24-től 1911. máj. 18?-ig
20
tartotta előadásait Szendrey Mihály; 1912-ben a színiszezon máj.28-án zárult.
Lh. OSZK: 1911. 2. évf. 1-66., 68-81/83. sz.; 1912. 3. évf. 84-101.,103. sz.
8. ARADI SZÍNPAD1918. jún lO.-júl. 28.: Társadalmi" és művészeti hetilap (a
borítón), Társadalmi és színházi hetilap (a fejlécen); 1918.nov. 23.-dec. 28?: Színházi és művészeti hetilap
Arad1918. jún.lO.-dec. 28.Fel. szerk. 1918. jún. lO.-júl. 28.: Eissen Gyula; 1918. nov.
23.-dec. 28.?: László B. JenőSzerk. 1918. jún. lO.-júl. 28.: ifj. Hehs Aladár; 1918. nov.
23.-dec. 28.?: Mayer BélaKiadó: 1918. jún. lO.-júl. 28.: Eissen GyulaMéret: 1918. jún. lO.-júl. 28.: 30 cm; 1918. nov. 23-?: 25 cmFolytatás: DÉLVIDÉK (ARADI SZÍNPAD) 1919- ápr. 20-tól1916. 1. évf. okt.? - Példánya nem ismert1917. 2. évf. Példánya nem ismert1918. 3. évf. 1-6. sz. jún. lO.-júl. 28.4. évf. 9-15. sz. nov. 23.-dec. 28. H: 7-8., 11. sz.Rovatok: Aradi színpad; Fővárosi Szemle; A színház heti műsoraMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1919- ápr. 20-án beolvad a DÉLVIDÉK (Arad) 1911-1918.(1—8. évf.) című hetilapba és annak évfolyamszámozását folytatja.Az „Arad és Vidéke" c. napilap híre szerint Szendrey Mihály ésszíntársulata 1916. szept. 30-tól kezdte meg működését az aradiNemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1918. 3. évf. 1-6. sz.; 1918. 4. évf. 9-10., 12-15. sz.
9. ARADI SZÍNPAD (DÉLVIDÉK)Irodalmi, művészeti és társadalmi hetilapArad
21
1919- szept. 14.-1925. nov. 8/14.Szerk. Papp AndorMéret: 21 cm111.Előbbi cím: DÉLVIDÉK (ARADI SZÍNPAD) 1919- ápr. 2O.-szept.
7. 9- évf.Utóbbi cím: ARADI SZÍNPAD 1925. nov. 15/21.-1926. ápr.
11/17. 15-16. évf.1919- 9. évf. 37-51. sz. szept. 14.-1920. jan. 3-1920. 10. évf. 1-52. sz. jan. 4.-1921. jan. 1.1921. 11. évf. 1-52. sz. jan. 2.-dec. 25/31. Mell. 4. sz.-hoz:
Ezüst sirály 2 p.1922. 12. évf. 1-52. sz. jan. l/8.-dec. 24/30.1923- 13- évf. 1-52. sz. jan. 7/13--dec. 30./1924. jan. 5.1924. 14. évf. 1-52. sz. jan. 6/12.-dec. 28.1925. 15. évf. 1-45. sz. jan. 4/10.-nov. 8/14. Mell. 35. sz.-hoz:
Irén dal. 4 p.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyes bib-liográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még Monoki30. p.
Lh. Bukarest: 1919- 9- évf. 37-51. sz.; 1920. 10. évf. 1-52. sz.; 1921.11. évf. 1-52. sz.; 1922. 12. évf. 1-52; sz.; 1923- 13. évf. 1-52.sz.; 1924. 14. évf. 1-52. sz.; 1925. 15- évf. 1-45. sz.
10. BIHARI HANGOKMűvészeti, kritikai és társadalmi közlönyNagyvárad1913. aug. 27:-szept. 3-HetenkéntSzerk. Iványi József, Kővári ÁrminMéret-. 30 cm111.Utóbbi cím: ÚJ ÉLET (Nagyvárad) 1913- szept. 21.-dec. 14/20.1913- 1. évf. 1-2. sz. aug. 27.-szept. 3-Rovatok: Problémák; Nők a férfiakról; Férfiak a nőkről; Kritika;
Ötletek; Bihari-mozi; Színjáték
22
Megjegyzés: Csekély színházi tartalommal
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-2. sz.
11. BOB HERCEGKassaMegj. alkalmi1903. mára 8.111.1903- Évf. nélk. mára 8. 1 db.
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Komjáthy János társulatának akassai Nemzeti Színházban 1903. márc. 8-án a Martos Ferenc—Bakonyi Károly: „Bob herceg" bemutatásakor készült illusztráltalkalmi újság. L. = Felsőmagyarország (Kassa) 1903. márc. 8. 5-old.
12. BOHÉM ÚJSÁGNagybecskerek1900. okt. 13--?Főszerk. Fülöp-Jenő GyörgySzerk. Széki Andor111.1900. okt. 13--?Példánya nem ismert
Megjegyzés: Főmunkatárs: Heltay Jenő
írod. Bohém Újság, (hír) = Torontál (Nagybecskerek) 1900. okt. 13.3-4. old. (...ma délután jelent meg...) A „Torontál" c. napilapszínházi hírei alapján Kiss Pál társulata 1900. okt. 1-től dec.30-ig tartotta előadásait a nagybecskereki Városi Színházban.
13. BOHÉM VILÁGSzínházi heti élczlapSzékesfehérvár1898. okt. 15.-dec. 10.
23
Fel. szerk.-kiadó: Hetényi Dömény ElemérMéret: 27 cm111.1898. Évf. nélk. 1-9. sz. okt. 15.-dec. 10.Rovatok: Színész pantheon; Színpadi vadgombák; Kulisszatitkok;
Caviár; Heti műsor; Telefon hírmondónk hírei; Szerkesztőiüzenetek
Megjegyzés: A „Székesfehérvár és Vidéke" színházi ismertetései alapjánSzálkái Lajos, a Sopron-Székesfejérvári színházak igazgatója tár-sulata 1898. okt. l-t61 dec. 31-ig tartotta előadásait a Székesfe-hérvári Városi Színházban. A felelős szerkesztő-kiadó: HetényiDömény Elemér, a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1898. Évf. nélk. 1-9- sz.
14. BOHÉMVILÁG(Színházi élczlap)Miskolc1902. okt. 8.-nov. 9.Megj. ?Szerk. Hetényi Elemér1902. okt. 8.-nov. 9.?Példánya ismeretlen
Irodalom: Megszűnt lap. (hír) = Miskolczi Napló 1902. nov. 9. 3. p-(Szalkay Lajos színtársulatának tagja, Hetényi Elemér szerkesz-tésében - a mai nappal megszűnt.)
15. BUDAPESTER ZWISCHENACTOrgan für Theater, Kunst und LiteraturBudapest1875. szept. l.-dec. 31.NaponkéntFel. kiadó: 1875. szept. l.-okt. 31.: Hilmer, Louis; 1875. nov.
3.-dec. 31.: WaldowMéret: 30 cm1875. 1. évf. 1-120. sz. szept. l.-dec. 31. H: 112-117. sz.
24
Rovatok: Budapester Fremdenführer; Vergnügungs-AnzeigerMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1875. 1. évf. 1-111., 118-120. sz.
16. BUDAPESTI SZÍNHÁZI HÍREKTársadalmi. és művészeti napilap. Színházak, hangversenyek
és szórakozóhelyek újságjaBudapest1908. dec. 27.-dec. 29.NaponkéntFel. szerk. Atzél SándorKiadó: Karczag NándorMéret: 42 cm1908. 1. évf. 1-3. sz. dec. 27.-dec. 29-Rovatok: Tárcza; A színházak mai napja; Mondják...; Zene és
művészetMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1-3. sz.
17. BUDAPESTI SZÍNHÁZLAPOKBudapest1884. okt. 18.NaponkéntKözreadó: „Budapesti Színházlapok" szerkesztőségeMéret: 35 cm1884. 1. évf. mutatványszám okt. 18.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A főváros összes színházainak és mulatóhelyeinek műso-rával
Lh. OSZK: 1884. 1. évf. mut.sz.
25
18. DEBRECZEN ESTESzínházi, művészeti és társasági események krónikása, 1907.
szept. 30.-okt. 1.-. Színházi napilapDebrecen1907. szept. 28.-okt. 7.NaponkéntSzerk.-kiadó: Pálffy József, Dezső ErnőMéret: 31 cm1907. 1. évf. 1-10. sz. szept. 28.-okt. 7.Rovatok: Színház-művészet; Mulatság-társaság; Felvonás közben;
Képzőművészet; ApróságokMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Zilahy Gyula társulatának lapja
Lh. OSZK: 1907. 1. évf. 1-9. sz.Debrecen, DRK: 1907. 1. évf. 1-10. sz.
19- DEBRECEN ESTESzínházi lap, az összes mozgószínházak és mulatók napi ér-
tesítőjeDebrecen1913- aug. 3O.-dec. 20.Szerk.-kiadó: Pálffy JózsefMéret: 32 cm1913. 1. évf. 1-113. sz. aug. 3O.-dec. 20. H: 16-17., 23-25.,
27., 32., 40., 72., 89., 108., 111. sz.kettő: 2. sz. (aug. 31.), 2. sz. (szept. 1.)3. sz. nem készült
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Debreczeni Újság" színházi ismertetései alapján az1913/1914. évi színiidényben Mezey Béla társulata 1913. aug.30-tól 1914. máj. 4-ig tartotta előadásait a debreceni VárosiSzínházban.
Lh. Debrecen, DRK: 1913- 1. évf. 1-15., 18-22., 26., 28-31., 33-39-,41-71., 73-S8.,. 90-107., 109-110., 112-113. sz.
26
20. DEBRECZENI ELLENŐRBlaha Luiza hivatalos lapjaDebrecen1882. ápr. 21.Fel. szerk. Karczag Vilmos, Szabolcsi LajosMéret: 22 cm1882. „mutatós szám" ápr. 21. Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Debreczeni Ellenőr" 1882. ápr, 22. 2. old. híradásaalapján Blaha Lujza 1882. ápr. l6-tól 21-ig tartó vendégszereplésetiszteletére megjelentetett alkalmi lap, melyből a művésznő ötvenpéldányt postázott az ország minden részébe.
Lh. OSZK: 1882. ápr. 21.
21. DEBRECENI HÉT1916. dec. 31.P-1917. ápr. 29-: Művészeti és társadalmi hetilap
(borítólapon); 1916. dec. 31-?-1917. ápr. 29.: Művészeti,társadalmi és képes hetilap (fejlécen); 1917. máj. 19.-1917.jún. 24/31.?: Társadalmi és színházi képes hetilap
Debrecen1916. dec. 31.-1920. márc. 26./ápr. 1.HetenkéntSzünetelt: 1917. jún. 24/31.P-1919- szept. 12.?Főszerk. 1919. okt. 24/30.-1920. márc. 26./ápr. 1.?: Simon
ErzsébetFel. szerk. 1916. dec. 31-?-1917. ápr. 29.: D'Elté (Szalánczy
József); 1919- okt. 24/30.-1920. márc. 2ó./ápr. 1.?: SzalánczyJózsef
Szerk. 1917. máj. 19.-1917. jún. 24/31.?: Szalánczy József; 1919.szept. 12.P-1919. okt. 17/23.: Herczegh Kálmán, SzalánczyJózsef
Kiadó: 1919. okt. 24/30.-1920. márc. 26./ápr. 1.?: Simon ErzsébetMéret: 24 cm; 1919- szept. 12.?: 26 cm111.Címváltozat: DEBRECENI HÉT. SZÍNHÁZI ÚJSÁG. 1919- szept.
12.P-1920. márc. 26./ápr. 1.
27
Utóbbi cím: SZÍNHÁZI HÉT (Debrecen) 1921. febr. 11/17.-1921.márc. 25/31.
1916. l.'évf. 2. sz. dec. 31. H: 1. sz.1917. 2. évf. 1-20. sz. jan. 7.-jún. 24/31. H: 2., 5-9- sz.1919. 3. évf. 2-17. sz. szept. 12.-dec. 24/31. H: 1. sz.
mell. 17. sz.-hoz: A színházak e heti műsora 4 p.1920. 4. évf. 1-13. sz. jan. 2/9-márc. 2ö./ápr. 1.Rovatok: 1916-1919: Hétről-hétre; Séta a színházak körül; Apró-
ságok; Indiscrét kérdések; Heti műsor; Napidíjas Juci cse-vegései; Pletykálódás; A szerkesztő üzenetei1920: Képek a Társaságból; A színházak e heti műsora;Színházi hírek; Debreceni Hét rejtvénye (vezeti: Sápy Dezső);Kotnyeles Pityu csevegései; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1917. máj. 19-1917. jún. 24/31.?: GáspárEndre, Karczag Gyula
Lh. Debrecen, DRK: 1916. 1. évf. 2. sz.; 1917. 2. évf. 1., 3-4., 10-20.sz.; 1919. 3. évf. 2-17. sz.; 1920. 4. évf. 1-13. sz.
DEBRECENI HÉT. SZÍNHÁZI ÚJSÁG (1919- szept. 12.P-1920.márc. 26./ápr. 1.)
Lásd DEBRECENI HÉT
22. DEBRECZENI SZEMLEPolitikai, irodalmi, színházi és képzőművészeti hetilap; 1912.
febr. 11.: Irodalmi, színházi és képzőművészeti hetilap;1912. máj. 11.: Irodalmi, színházi, zenei és képzőművészetihetilap
Debrecen1912. jan. 1.-1915. okt. 20.Fel. szerk.-kiadó: Szathmáry ZoltánMéret: 30 cmMelléklap: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Debreczen), 1912. szept. 29.-1915.
dec. ?1912. 1. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 29-1913. 2. évf. 1-51/52. sz. jan. 5.-dec. 20.
28
1914. 3. évf. 1-45. sz. jan. 4.-dec. 26.38. sz. variáns kiadásban, Színházi Újság rímmel is
1915. 4. évf. 1-37. sz. jan. 2.-okt. 20. H: 14-36., 38-45. sz.?1-2., 4-5., 7-10. sz. variáns kiadásban, Színházi Újságcímmel is
Rovatok: Színházi hét (Rovatvezető: Ivánka F.); Heti műsor
Megjegyzés: 1912. okt. 6-án jelzi, hogy szept. 29-től színházi mellékletetcsatol a Debreczeni Szemlé-hez. E mellékletek a színlapok helyettvannak, melyek a színházi pénztáraknál, jegyszedőknél és színházelőtti elárusítóknál kaphatók. A mellékletek SZÍNHÁZI ÚJSÁGcímmel, „színházi évfolyam" jelzéssel kerültek forgalomba; 1914-tőlismert példányai tartalmukban teljesen azonosak a DebreczeniSzemle számaival.
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1-53. sz.; 1913. 2. évf. 1-51/52. sz.; 1914.3. évf. 1-45. sz.; 1915. 4. évf. 1-13., 37. sz.
Debrecen, DRK: 1912. 1. évf. 1-37., 39-53- sz.; 1913. 2. évf.1-51/52. sz.; 1914. 3. évf. 1-3., 5-7., 11-45. sz.; 1915. 4. évf.1-19., 23-37. sz.
Debrecen, DEK: 1912. 1. évf. 1-7., 9-53- sz.; 1913. 2. évf.1-51/52. sz.; 1914. 3. évf. 1-45. sz.; 1915. 4. évf. 1-36. sz.
DEBRECZENI SZÍNHÁZI HÍRLAP (1908. okt. l.-okt. 4.)Lásd SZÍNHÁZI HÍRLAP (Debrecen)
23. DEBRECZENI SZÍNPADKépes színházi hetilapDebrecen1904. okt. 1.-1905- ápr. 15.Fel. szerk.-kiadó: Krémer JenőMéret: 32 cm111.1904/1905. 1. évf. 1-29. sz. okt. l.-ápr. 15.
29
Rovatok: Színházi élet; A kulisszák mögül; Színházi pletykák;A hét műsora; Fővárosi színpadok; Vidéki színpadok; Szer-kesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Makó Lajos színtársulatának lapja
Lh. OSZK: 1904/1905. 1. évf. 1-29. sz.Debrecen, DEK: 1904/1905. 1. évf. 1-27., 29- sz.Debrecen, DRK: 1904/1905. 1. évf. 1-4., 6-29. sz.
24. DEBRECZENI SZÍNPADA debreczeni mulatók napi értesítőjeDebrecen1911. nov. 2.-dec. 22.Fel. szerk. Domanek IstvánKiadó: 1911. nov. 2.-1911- nov. 4.: Désy Nagy ZoltánMéret: 32 cm1911. Évf. nélk. 1-44. sz. nov. 2.-dec. 22.Rovatok: Színpadok körül; Színház; Tollhegyről; A színház heti
műsora; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 35-44. sz. dec. 12.-dec. 22. között „Ingyen!" jelzésselkerült forgalomba
Lh. Debrecen, DRK: 1911. Évf. nélk. 1-44. sz.
25. DÉLIBÁBNemzeti Színházi lapPest1853- jan. 2.-1854. febr. 19-Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Festetits LeóMéret: 25 cm; 1854. jan. 1.: 27 cm1853. 1. évf. 1. félév: 1-26. sz. jan. 2.-jűn. 26. 844 p. 11 t.
2. félév: 1-26. sz. júl. 3.-dec. 25. 834 p. 3 t.1854. 2. évf. 1-8. sz. jan. l.-febr. 19. 256 p. 1 t.
30
Rovatok: Műbírálati rovat; Tarka képek; Budapesti hírek; Bécsiséták; Országjárás; Kérelem; Jelentés; Szerkesztői monda-nivaló
Megjegyzés: Divatképmellékletei a „Le Moniteur de la Mode" c.párizsi lapból.Az 1852. máj. 9-től 1853. ápr. 10-ig megjelent „Budapesti Visz-hang"-ot Szilágyi Virgil szerkesztő 1853. ápr. 10-én a Délibáb-baolvasztja. Jelentős színházi tartalma miatt az 1854. máj. 7-tőlújrainduló Budapesti Viszhang folytatásának is tekinthető.
Lh. OSZK: 1853. 1. évf. 1. félév: 1-26. sz., 1. évf. 2. félév: 1-26.sz.; 1854. 2. évf. 1-8. sz.FSZEK: 1853. 1. évf. 1. félév: 1-21., 23-26. sz., 1. évf. 2. félév:1-26. sz.; 1854. 2. évf. 1-8. sz.Debrecen, DEK: 1853. 1. évf. 1. félév: 1-24. sz.Debrecen, DRK: 1853. 1. évf. 1. félév: 1-20., 22-26. sz.Kecskemét, KJMK: 1853. 1. évf. 1. félév: 14-26. sz.
26. DÉLVIDÉK (ARADI SZÍNPAD)Társadalmi és színházi hetilapArad1919- ápr. 2O.-szept. 7.Szerk. Papp AndorKiadó: ?Méret: 21 cm?Előbbi cím: ARADI SZÍNPAD 1916. okt.?-1918. dec. 28.?Utóbbi cím: ARADI SZÍNPAD (DÉLVIDÉK) 1919- szept. 14.-1925.
nov. 8/14. 9-15. évf.1919- 9- évf. 16-36. sz. ápr. 2O.-szept. 7.
Megjegyzés: Az 1919- évről nem készült színházi szempontú címleírás,egyes bibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt mégMorioki 30. p.
Lh. Bukarest, 1919- 9- évf. 16-36. sz.
31
27. DÉSI SZÍNHÁZI ÚJSÁGDés1913. okt. ll.-dec. 13-Megj. hetenkéntFel. szerk. 1913. okt. ll.-okt. 18.: Egyed Zoltán; 1913. nov.
1.: Carl NoeMéret: 22 cm111.1913. 1. évf. 1-10. sz. okt. ll.-dec. 13.Rovatok: Kedvencverseny; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Színi főmunkatárs: Marossy Géza, szépirodalmi főmun-katárs: 1913. okt. 25-dec. 13.: Hegyi István.Neményi Lipót, az északkerületi színikerület igazgatója és társulatahetilapja. Utolsó (dec. 13. 10. old.) számban közli, hogy tízhónapi szünetelés után 1914. okt. l-jén 2. évfolyammal lapjátújra szándékozik indítani.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-10. sz.
28. EGRI SZÍNHÁZI ÚJSÁGEger1903. aug. 15-szept. 29-Megj. naponkéntFel. szerk. Cathry FerencMéret: 29 cm1903. 1. évf. 1-46. sz. aug. 15.-szept. 29. H: 17-18. sz.Rovatok: Színházi hírek; Apróságok; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négy oldal terjedelmű számok 3-4. (belső) oldalaszínlap-plakát. Az „Egri Híradó" színházi hírei alapján NémethJózsef társulata 1903. aug. 15-től szept. 29-ig tartotta előadásaitaz egri „Színkörben". Másnap (szept. 30-án) bontani kezdték az1884-ben felállított Színkör épületét.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-16., 19-46. sz.
32
29. EMLÉKFÜZETa Milliárdos kisasszony előadása alkalmábólKassa1907. ápr. 5.Szerk.-kiad. LuciferMéret: 22 cm1907. ápr. 5. Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Felsőmagyarország" (Kassa) 1907. ápr. 7. 4. old.színházi hírei alapján Komjáthy János mutatta be először azoperettet a Kassai Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1907. ápr. 5.
30. EMLÉKLAPa „Víg özvegy" 25-ik debreceni előadása alkalmábólDebrecen1907. máj. 5.Méret: 17 cm111.1907. máj. 5. Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Debreczen" 1907. máj. 7. 5. old. színházi hírei alapjánZilahy Gyula társulata jubileumi előadására megjelentetett alkalmilap.
Lh. OSZK: 1907. máj. 5.
31. EMLÉKLAPhalhatatlan színművészünk id. Lendvay Márton születése há-
zának emléktáblával megjelölése ünnepélyéreNagybánya1881. máj. 29-Szerk. és kiad. Nyirő SándorMéret: 28 cm1881. máj. 29- Egyetlen szám
33
Megjegyzés: A lap tiszta jövedelme - 20 kr. - a Lendvay szoboralapjavára fordittatik. A „Nagybánya és Vidéke" 1881. máj. 31-i számaszámol be az ünnepségről.
Lh. 1881. máj. 29.
32. EMLÉKLAPa nagyváradi magyar színészet száz éves jubileumáraNagyvárad1898. aug. 26.Szerk. Náményi LajosMéret: 28 cm1898. aug. 26. Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Nagyvárad" 1898. aug. 26. és 27-i száma színházihírei szerint a Szigligeti-Társaságnak a nagyváradi első, magyar-nyelvű színi előadás századik évfordulóján a „Színkör" jubileumielőadására megjelentetett alkalmi lapja.
Lh. OSZK: 1898. aug. 26.
33. EMLÉKLAPa szatmárnémeti sz. kir. városi színháznak 1892. jan. 14-én
történt megnyitási ünnepélye alkalmábólSzatmártt1892. jan. 14/15.Kiadó: Benedek GyulaMéret: 24 cm1892. jan. 14/15. Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Szatmár" 1892. jan. 16. és jan. 23-i számok színházihírei alapján a megnyitó ünnepséget Kömley Gyula társulatatartotta a Szatmár szab. kir. Városi Színházban. A kiadó: BenedekGyula, a színtársulat művezetője, vígjátéki és drámai rendezője.A lapban összeállítás: 1790-1892. között a szatmári színészettörténetének áttekintése.
Lh. OSZK: 1892. jan. 14/15.
34
34. EMLÉK LAPOKBob 25-ik előadásának jubileuma alkalmáraNagyvárad1903. máj. 6.-1904. márc. 9-Kiad. Erdélyi MiklósMéret: 15x22 cm1904. márc. 9- Egyetlen szám
Megjegyzés: A „Nagyvárad" 1904. márc. 9- 5- old. színházi híreialapján Somogyi Károly társulata a „Bob herceg" 25-ik előadására- Erdélyi Miklós színházi titkár szerkesztésében - ajándék „al-bummal" lepte meg 1904. márc. 9-én a Szigligeti Színház kö-zönségét.
Lh. OSZK: 1904. márc. 9.
35. EMLÉK LAPOKaz állandó színház megnyitása alkalmábólPápa1881. dec. 7.Méret: 22 cm111.1881. dec. 7. Egyetlen szám
Megjegyzés: a „Pápai Lapok" 1881. dec. 9. és dec. 11. (209-210.,213—214. old.) színházi hírei alapján Beődy Gábor győri társu-latának a színház dec. 7. és dec. 8-iki ünnepi előadására meg-jelentetett alkalmi lapja. A lap tiszta jövedelmét a színházidíszletek beszerzésére fordítják.
Lh. OSZK: 1881. dec. 7.MSZI: 1881. dec. 7.
36. EMLÉKLAPOKJókainé Laborfalvy Róza 50 éves művésznői jubileumának
kassai megünneplése alkalmábólKassa1884. febr. 20.Összeáll. Dvortsák Gyula
35
Méret: 22 cm1884. febr. 20. Egyetlen szám
Megjegyzés: A kassai „Felvidéki Közlöny" (1884. febr. 23- 1-2. old.)színházi hírei szerint Csóka Sándor társulata 1884. febr. 20-án- Jókai Mór részvételével - Jókainé ünnepséget rendezett akassai Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1884. febr. 20.
37. EMLÉKLAPOKa kolozsvári országos Nemzeti Színház megnyitásának félszá-
zados örömünnepéreKolozsvár1871. (ápr. l.-ápr. 2.)Méret: 26 cm1871. Évf. szám nélk. (ápr. l.-ápr. 2.) 20 p. Első kiadás(ápr. l.-ápr. 2.) 24 p. Második javított és bővített kiadás
Megjegyzés: A „Magyar Polgár" (Kolozsvár) 1871. ápr. l.-ápr. 2.(222., 226. old.) és a „Kolozsvári Közlöny" 1871. ápr. 4. reggelikiadás (1—2. old.) színházi hírei alapján Fehérváry Antal társulataápr. l-jén és 2-án tartott 50 éves jubileumi ünnepségére (1821.márc. 11.—1871. márc. 11.) megjelentetett alkalmi lapja.
Lh. OSZK: 1871. (ápr. l.-ápr. 2.) 1. kiadás, 1871. ápr. l.-ápr. 2. 2.jav. bőv. kiadásMSZI: 1871. (ápr. l.-ápr. 2.) 2. jav. bőv. kiadásBécs: 1871. (ápr. l.-ápr. 2.) 2. jav. bőv. kiadás
38. EMLÉKLAPOKa nagybányai Lendvay-színház avatási ünnepélyéreNagybánya1910. nov. 5.Méret: 24 cm1910. nov. 5- Egyetlen szám.
Megjegyzés: A „Nagybánya" 1910. nov. 10. 1—4. pld. színházi híreialapján Szabados László társulatának Lendvay Márton (1807-1858)
36
nevét viselő Városi Lendvay-színház megnyitójára megjelentetettalkalmi lapja.
Lh. OSZK: 1910. nov. 5.
39- FÁKLYA1918. dec. 28.-1919- márc. 15.: Társadalmi, kritikai és színházi
hetilapSopron1918. dec. 21.-1919- márc. 15.Szerk. Nemess ErnőMéret: 21 cm111.1918. 1. évf. 1-2. sz. dec. 21.-dec. 28. 1 t.
mell. 2. sz. (dec. 28.) 1 t.: Tompa Irma1919. 2. évf. 4-13. sz. jan. ll.Amárc. 15. 4 t. H: 3., 5., 11-12.
sz.mell. 4. sz. (jan. 11.) 1 t.: N. Csáky Manci, 8. sz. (febr.8.) 1 t.: Koltay Jenő, 9- sz. (febr. 15.) 1 t.: Völgyi Nusi,10. sz. (febr. 22.) 1 t.: Sárvári Nusi
Rovatok: Hírek; Glosszák a hétről; Színházi újdonságok; Színházirepertoárok; Szépségverseny; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Ballá Kálmán társulatának híreivel. Az egyes számokhozmellékelt fényképek (táblák) a „Szépségverseny" szavazólapjaihoztartozóak.
Lh. Sopron: 1918. 1. évf. 1-2. sz. mell. 2. sz.-hoz; 1919- 2. évf. 4.,6-10., 13. sz. mell. 4., 8., 9-10. sz.-hoz
39/A FÉLEGYHÁZI SZÍNPADKiskunfélegyháza1905. ápr. 22.?-máj. 21.?Szerk. Kalmár MórFőmunkatárs: Feuer Gyula
Megjegyzés: Példánya nem ismert
37
írod. = Félegyházi Közlöny. 1905. ápr. 23. 3. old. (...ügyesenösszeállított tartalmas színházi lap első száma...) 1905. máj. 7.6. old.; máj. 14. 2-3. old.; máj. 21. 2. old. (A Félegyházi Színpadkedvencversenye...)A Félegyházi Közlöny színházi hírei alapján Szalkay Lajos társulata1905. ápr. 23-tól máj. 23-ig tartotta előadásait Kiskunfélegyházán.
40. FIGARÓ1918. szept. 18.-1919- febr. 12.: Színház, művészet, irodalom,
divat, sportBudapest1918. szept. 18.-1920. márc. 17.HetenkéntSzünetelt: 1919- ápr. 5.-1919- szept. 10.Főszerk. 1919. febr. 19--márc. 19-: Braun SándorFel. szerk. Radnóti József; 1919- febr. 19--márc. 19-: Lukács
Gyula; 1919. szept. 10.-1920. jan. 28.: Braun Sándor; 1920.febr. 4.: Lukács Gyula
Kiadó: Kultúra Könyvkiadó Váll.Méret: 23 cm; 1918. okt. 2.: 25 cm111-1918. Évf. nélk. 1-15. sz. szept. 18.-dec. 25-1919- Évf. nélk. 1-14. sz. jan. l.-ápr. 5-
13-29- sz. szept. lO.-dec. 31.1920. Évf. nélk. 1-11. sz. jan.7.-márc. 17.Rovatok: 1918: Egy bakfis naplója; így írtok ti - írja Karinthy
Frigyes; Szerkesztői üzenetek1919-1920: Mi újság? Séta a színházak körül; Új színészek;Egy öltöztetőnő levelei; Külföldi színházak
Megjegyzés: Helyettes szerk.: 1918. szept. 18.-1919. febr. 12.: LukácsGyula.1919-ben a 12. sz. (márc. 19.) után megjelent 13. sz. (márc.29.) 14. sz. (ápr. 5.) számokat a szünetelés után megismételték:13. sz. (szept. 10.), 14. sz. (szept. 17.)1919-ben az okt. 29-i számon a borítólapon: 20. szám jelölés,a fejlécen: 22. szám jelölés, dec. 3-i szám borítólapján dec. 3-jelölés, a fejlécen dec. 2.
38
Lh. OSZK: 1918. Évf. nélk. 1-15. sz.; 1919- Évf. nélk. 1-13. sz.(mára 290; 1919- Évf. nélk. 13. sz. (szept. 10.), 29. sz.; 1920.Évf. nélk. 1-11. sz.FSZEK: 1918. Évf. nélk. 1-14. sz.; 1919- Évf. nélk. 1-14. sz.(ápr. 5.); 1919. Évf. nélk. 13. sz. (szept. 10.), 14., 16-20., 22-27.,29. sz.MS2I: 1918. Évf. nélk. 2-3., 5., 7-10., 12-15. sz.; 1919. Évf.nélk. 2., 4-5., 7-8., 11., 14-16., 22-29. sz.
41. FIGARÓSzínhá2i és művészeti napilapSzolnok1912. máj. 3-jún. 1.Fel. szerk. Kubinyi ImreMéret: 21 cm1912. 1. évf. 11-34. sz. máj. 3.-jún. 1. H: 1-10., 12-14., 16-33-,
Rovatok: Hírek; Szerkesztői postaMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Újság" (Szolnok) c. megyei napilap híradása alapjánaz ápr. 20-án felavatott új színházépületben Maryházy Miklósszíntársulata ápr. 21-től jún. 6-ig tartó színiszezonjában megjelentlapja.
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 11., 15., 34. sz.
42. GYŐRI SZÍNHÁZIllusztrált színházi és művészeti hetilap; 19H- dec. 24./1912.
jan. 6.: Képes művészeti hetilap; 1912. jan. 14/21.: Illusztráltszínházi és művészeti hetilap; 1912. jan. 21/27.: Képesművészeti hetilap; 1912. jan. 28./febr. 3.: Illusztrált színháziés művészeti hetilap
Győr1911. okt. 28./nov. 3.-1912. ápr. 21./ápr. 29-Fel. szerk. Békefi ÁrpádKiadó: Molnár LászlóMéret: 21 cm
39
111. (1911. dec. 24-től)Folytatása: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Győr) 1912. okt. 5.-dec. 2.,
1911/1912. 1. évf. 1-26. sz. okt. 28./nov. 3--ápr. 21./ápr.29-
Rovatok: A régi színész világból; Színházi pletykák; Kulissza-titkok; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Győri Hírlap" színházi ismertetései alapján Patek Bélatársulata 1911. szept. 28-tól 1912. ápr. 29-ig tartotta előadásaitGyőrben.
Lh. OSZK: 1911/1912; 1. évf. 1-26. sz.Győr, MK: 1911/1912. 1. évf. 2-4., 6-16. sz.
43. GYŐRI SZÍNHÁZI LAPSzínművészeti napilapGyőr1902. nov. 1.-1903. nov. 7.Szünetelt: 1903- márc. 8.-szept. 26.Fel. szerk. 1902. nov. 1.-1903. okt. 1.: Erdély Ernő; 1903- okt.
3.-okt. 9.: Faragó Ödön; 1903- okt. 9- (okt. ll!)-okt. 12.:Kadocsa Béla; 1903. okt. 13--nov. 7.: Gálos Gyula
Szerk. 1903- szept. 26.-okt. 9.-. Kadocsa Béla, Gálos GyulaKiadó: 1902. nov. l.-nov. 6.?: Gróf Gyula és társa; 1902. nov.
12.: Láng J. JenőMéret: 29 cm; 1902. nov. 12.: 22 cm1902. 1. évf. 1-61. sz. nov. l.-dec. 31. H: 2-3-, 5., 7-10. sz.
kettő: 22. sz. nov. 22. Rendkívüli kiadás, 22. sz. nov. 22.Halálos párbaj
1903. 2. évf. 1-68. sz. jan. l.-márc. 8.K69)-39(107). sz. szept. 26.-nov. 7. H: 27(95)- sz.Három 14(82). sz. okt. 9- (Monna Vanna okt. 9.), 14(82).sz. (Monna Vanna okt. 10.), 14(82). sz. okt. 9. (MonnaVanna okt. 11.), 15. sz. nem készült; kettő 22(90). sz. okt.17.: Egy koldus...; 22(90). sz. okt. 17.: A karzaton; kettő33(101). sz. okt. 31. (Halottak napján), 33(101). sz. okt.31.: (Böske), 34. sz. nem készült
40
Rovatok: Apróságok; Színházi hírek; Gyöngyszemek; Heti műsor;A mai darab tartalma; A tegnapi előadás; Morzsák; Szer-kesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerkesztő: 1903. okt. 9--okt. 12.: Gálos Gyula.Az 1903. 2. évf. párhuzamos sorszámozása az élőfejben gyakrantéves.A „Győri Hírlap" színházi ismertetései alapján az 1902/1903.színi évadban Ballá Kálmán, majd 1902. dec.-től Mezei Bélavezetése alatt álló színtársulat 1902. okt. 1-től 1903. mára 8-ig,az 1903/1904. színi évadban Mezei Béla 1903. szept. 26-tól 1904.febr. 2-ig tartotta előadásait a „Győri sz. kir. Városi Színház"-ban.
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 11-21., 22. (nov. 22.) Rendkívüli, 22. (nov.22.) Halálos, 23-27., 29., 31-48., 50-52., 54-57., 59-61. sz.; 1903.2. évf. 1-3., 5-6., 8-47., 49-57., 59-69. sz.; 1903. 2. évf. 1(69)-13(81). sz., 14(82). Monna Vanna okt. 10., l6(84)-21(89)., 22(90).Egy..., 22(90). A karzaton, 23(9D-, 25(93)-26(94)., 28(96)-32(100),33(101). Halottak..., 35(103)-39(107). sz.Győr, MK: 1902. 1. évf. 1., 4., 6., 12-21. sz., 22. (nov. 22.)Rendkívüli k., 22. sz. (nov. 22.) Halálos..., 23-61. sz.; 1903. 2.évf. 1-38., 40-46., 48-53., 55-57., 59-68. sz.; 1903. 2. évf.1(69)-13(81)., 14(82). sz. Monna Vanna okt. 9., 14(82). sz. MonnaVanna okt. 10., 14(82). sz. Monna Vanna okt. 11., 17(85)-26(94).,28(96)-32(100)., 33(101). Halottak..., 33(101). Böske, 35(103)-39(107). sz.
44. HÉTRŐL-HÉTREBudapest székesfőv.[áros] színházainak, szórakozási helyeinek
és látványosságainak heti mutatójaBudapest1909- nov. 27.-1910. jan. 1.HetenkéntFel. szerk. 1909. nov. 27.-dec. 11.: Fejérváry ErvinSzerk. 1909- dec. 18.-1910. jan. 1.: Fejérváry Ervin, Báron
BrúnóKiadó: 1909. dec. 18.-1910. jan. 1.: Fejérváry Ervin, Báron
Brúnó
41
Méret: 26 cm1909- 1. évf. 1. sz. nov. 27. +49-52. hét, dec. 4.-dec. 25. (4
db)1910. 2. évf. 1. sz. jan. 1.Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Heti műsor; Magyar Királyi Állami Operaház - Nemzeti
Színház - Vígszínház - Király Színház - Fővárosi VárosligetiSzínház - Magyar Színház - Uránia - Várszínház - MozgóképMutatványosok - Gyermekszínház - Mulatók/Orfeumokműsora szereposztással
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 1., 49-52. hét (4 db); 1910. 2. évf. 1. sz.
45. INGYEN SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzépirodalmi és művészeti napilap1909. márc. 7-márc. 21.DebrecenKiadó: (Varga Lajos)Méret: 29 cmElőbbi cím: SZÍNHÁZI HÍRLAP (Debrecen) 1908. okt. l.-dec.
31.1909. 2. évf. szám nélk. márc. 7.-márc. 21. 15 dbRovatok: Színházak tájékáról; Levél a közönség köréből; Fel-
vonás közben; Szerkesztői üzenetek; Ki a legszebb debreceniszínésznő?
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Zilahy Gyula társulatának híreivel
Lh. Debrecen, DRK: 1909- 2. évf. márc. 7.-márc. 21. 15 db
INTERNATIONAL ARTISTICAL REVIEW (Budapest, 1892-1893)Lásd NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI SZEMLE
46. INTERNATIONALE ARTISTEN-REVUE1891. nov. 8.-ápr. 10.: Fachorgan für Variété- und Spezialita-
tenbühnen, Circus, Konzertetablissements, Schausteller und
42
reisende Theater; 1892. ápr. 20.-1909- dec. 20.: Fachorganfür Variétébühnen, Circus, Schausteller und reisende The-ater; 1910. jan. 1.—1913- jan. 20.: Fachorgan für Variété-bühnen, Circus, Schausteller und Kinematographen; 1913-febr. 1.-1914. aug. 1.: Fachorgan für Variétébühnen, Circusund Schausteller, mit dem Beiblatt „Kinematographen-Zei-tung"
Budapest, 1903- júl. 20.: Budapest-Wien; 1909- jan. l.: BudapestKéthetenként; 1892. márc. 24.: havonként háromszor1891. nov. 8.-1914. aug. 14.Fel. szerk. 1892. márc, 24.-1901. szept. 20.: Ferdinánd SteinerFel. szerk.-kiadó: 1891. nov. 8.-1892. márc. 8.: Ferdinánd
SteinerSzerk. 1901. okt. 1.-1914. aug. 1.: D. KissKiadó: 1892. márc. 24.-1892. aug. 10.: Rudolf Wildmann,
Ferdinánd SteinerLaptulajd.-kiadó: 1892. aug. 20.-1892. dec. 20.: Ferdinánd Stei-
ner, Rudolf Wildmann; 1893. jún. 1.-1901. szept. 20.:Ferdinánd Steiner
Méret: 30 cm111.Melléklet: DAS REPERTOIR. Beiblatt zur „Internationalen..."
Szerk. Josef, Ármin. 1903- júl. 20.-1905. máj. 10.1891. 1. évf. 1-4. sz. nov. 8.-dec. 24.1892. 2. évf. 1-33. sz. jan. 8.-dec. 20.1893- 3. évf. 1-69- sz. jan. l.-dec. 20.1894. 4. évf. 70-104. sz. jan. l.-dec. 10. H: 105- sz.1895. 5. évf. 106-141. sz. jan. l.-dec. 20.1896. 6. évf. 142-177. sz. jan. l.-dec. 20.1897. 7. évf. 178-212. sz. jan. l.-dec. 10.1898. 8. évf. 214-249. sz. jan. l.-dec. 20.1899- 9- évf. 250-285. sz. jan. l.-dec. 20.1900. 10. évf. 286-321. sz. jan. l.-dec. 20.1901. 11. évf. 322-357. sz. jan. l.-dec. 20. H: 347. sz.1902. 12. évf. 358-393. sz. jan. l.-dec. 20.1903- 13- évf. 394-429. sz. jan. l.-dec. 20.
43
1904. 14. évf. 430-465. sz. jan. l.-dec. 20.430. számon tévesen 13- évf.
1905. 15. évf. 466-501. sz. jan. l.-dec. 20.1906. 16. évf. 502-537. sz. jan. l.-dec. 20.1907. 17. évf. 538-573. sz. jan. l.-dec. 20.1908. 18. évf. 574-609. sz. jan. l.-dec. 20.1909. 19- évf. 610-645. sz. jan. l.-dec. 20.1910. 20. évf. 646-681. sz. jan. l.-dec. 20.1911. 21. évf. 682-717. sz. jan. l.-dec. 20.1912. 22. évf. 718-753. sz. jan. l.-dec. 20.1913. 23. évf. 754-789. sz. jan. l.-dec. 20.1914. 24. évf. 790-811. sz. jan. l.-aug. 14.Rovatok: Aus Nah und Fern; Künstler-Agenturen; Brief aus
Breslau; Briéf aus Duisburg; Brief aus Brünn; BerlinerBrief; Münchener Brief; Brief aus Dresden; Brief aus Frank-furt a/M; Aus der Cirkuswelt; Budapester Rundschau; Prog-ramme und Berichte; Kinematographen-Zeitung (1913- jan.1-től); Programme und Recensionen; Briefkasten
Lh. OSZK: 1891. 1. évf. 1-4. sz.; 1892. 2. évf. 1-33. sz.; 1893. 3.évf. 1-69. sz.; 1894. 4. évf. 70-104. sz.; 1895. 5. évf. 106-141.sz.; 1896. 6. évf. 142-177. sz.; 1897. 7. évf. 178-212. sz.; 1898.8. évf. 214-249. sz.; 1899-9- évf. 250-285. sz.; 1900. 10. évf.286-321. sz.; 1901. 11. évf. 322-357. sz.; 1902. 12. évf. 358-393-sz.; 1903- 13. évf. 394-429- sz.; 1904. 14. évf. 430-465- sz.; 1905-15- évf. 466-501. sz.; 1906. 16, évf. 502-537. sz.; 1907. 17. évf.538-573. sz.; 1908. 18. évf. 574-609- sz.; 1909- 19- évf. 610-645-sz.; 1910. 20. évf. 646-681. sz.; 1911. 21. évf. 682-717. sz.; 1912.22. évf. 718-753- sz.; 1913- 23- évf. 754-789- sz.; 1914. 24. évf.790-811. sz.
INTERNATIONALE KÜNSTLER REVEUE (Budapest, 1892-1893)Lásd NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI SZEMLE
47. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOKMEGYEI LAPOK SZÍNHÁZI LAPJAMűvészeti napilapSzolnok1904. okt. l.-okt. 23.
44
Szerk. Vécsei MiklósMéret: 28 cmFőlap: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOKMEGYEI LAPOK 1904. 15.
évf.1904. 1. évf. 4-26. sz. okt. l.-okt. 23. H: 1-3. sz.Rovatok: Kedvencz verseny; Színészet; HírekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok" híradása alapjánPesti Ihász Lajos, a szabadkai színikerület igazgatója és társulataszept. 26-tól okt. 30-ig tartotta vendégjátékát Szolnokon.
Lh. OSZK: 1904. 1. évf. 4-26. sz.
48. KACZAGÓ THÁLIAHumorisztikus színművészeti hetilapBudapest1888. jan. l.-júl. 3.Fel. szerk.-kiadó: Bártfay (Paczona) AntalMéret: 33 cm111.1888. Évf. nélk. (l)-26. sz. jan. l.-júl. 3- 172 p.Rovatok: Tárcza; Szufla Tamás töprengései a súgólyukban;
Theátráliák; Döcögi Totya Balázs veterán színlaphordó...;Színpadi nyelvficzamodások; Magyar színművészet arckép-csarnoka; Virányvölgyi Flórián bizalmi férfiú...; Szerkesztőiüzenetek
Lh. OSZK: 1888. évf. nélk. 1-26. sz.
49. KANIZSAI SZÍNPADVidám színházi hetilap?Nagykanizsa1919- szept. 7.-szept. 27.?Szerk. Gács Demeter; 1919- 3. sz.: Papp József1919- 1. évf. 1-4. sz.? szept. 7-szept. 27.?
45
Példánya nem ismert. A „Zala" (Nagykanizsa) színházi hírei alapjánSomogyi Kálmán győri társulata 1919. szept. 2-t61 okt. 8-igtartotta előadásait a nyári Színkörben.
írod. a „Kanizsai Színpad" megjelenésére = „Zala" 1919. szept. 7. 3.old., szept. 21. 2. old., szept. 27. 2. old.
50. KAPOSVÁRI SZÖVEGES SZÍNHÁZI LAPKaposvár1918. jún. 23./jún. 30.Megj. hetenkéntFel. szerk. Ligeti Lajos, Bátori IllésMéret: 21 cm111.1918. 1. évf. 4. sz. jún. 23-/jún. 30. H: 1-3-, 5-?Rovatok: A Kaposvári Színház heti műsora; Színészeink a
veseasztalnálMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Somogyvármegye" (Kaposvár) híradása alapján FodorOszkár színtársulata máj. 24-től jún. 29?-ig tartotta vendégjátékátKaposváron.
Lh. OSZK: 1918. 1. évf. 4. sz.
A KASSAI SZÍNHÁZI ÚJSÁG, 1915. okt. 2.-1923. márc. 24.Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG. Kassa-Kosice
51. KASSAI SZÍNPADIllusztrált hetilapKassa1913- dec. 3/10.-1914. márc. 25/31.Fel. szerk. 1913- dec. 10.-1914. jan. 21/27.:" Littman Sándor;
1914. jan. 28./febr. 3-: Vadas RezsőMéret: 23 cm111.1913/1914. 1. évf. 1-17. sz. dec. 3/10.-márc. 25/31.
46
Rovatok: A törzsasztal mellett; Kedvencverseny; Színházi hírek;Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerkesztő: 1913- dec. 3/10.-1914. jan. 21/27. közöttLeidl Henrik; 1914. jan. 28./febr. 3.: Fuchs Jenő, Leidl Henrik;1914. febr. 4/10.: Leidl Henrik. Komjáthy János társulatánakhíreivel
Lh. OSZK: 1913/1914. 1. évf. 1-17. sz.
52. KASSAI SZÍNPAD - SZÍNHÁZI ÚJSÁG - SZÍNHÁZI LAPOKKassa1907. okt. 4.Megj. naponkéntSzerk.-kiadó: Murányi József1907. Évf. szám nélk. okt. 4.Műsorközlő napilap
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Potemra: 495. p.
Lh. Kassa, A: 1907. okt. 4.
53. KECSKEMÉTI SZÍNHÁZMűvészeti napilapKecskemét1902. okt. 15.-nov. 14.Fel. szerk. Kecskeméti VilmosKiadó: Fekete MihályMéret: 26 cmElőbbi cím: KECSKEMÉTI SZÍNHÁZI ÚJSÁG. 1901. nov. 3.-1902.
márc. 24.1902. 2. évf. 1-31. sz. okt. 15.-nov. 14.Rovatok: A mai előadás dióhéjban; Színház után; Színházi
hírek; Művészeti szemle; A kulisszák mögülMűsort közöl, szereposztással
47
Megjegyzés: A „Kecskemét" színházi ismertetései alapján az 1902/1903-évi színiidényben Kövessy Albert társulata 1902. okt. 11-től?1902. ápr. 2-ig tartotta előadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1902. 2. évf. 1-31. sz.
54. KECSKEMÉTI SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapKecskemét1901. nov. 3--1902. márc. 24.Fel. szerk. Kecskeméti VilmosKiadó: Komor GyulaMéret: 30 cmUtóbbi cím: KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ 1902. okt. 15--nov. 14.1901/1902. 1. évf. 1-141. sz. nov. 3--márc. 24.Rovatok: A mai előadás dióhéjban; Heti műsor; Színházi hírek;
Művészi szemle; A kulisszák világábólMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Kecskemét" színházi ismertetései alapján az 1901/1902.évi színiidényben Kövessy Albert társulata 1901. okt. 12-től 1902.márc. 23-ig tartotta előadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1901/1902. 1. évf. 1-141. sz.Kecskemét, BKML: 1901/1902. 1. évf. 1-141. sz.
55. KÉPES SZÍNPADIllusztrált színházi és művészeti hetilapBudapest1914. jan. 8.-febr. 12.Fel. szerk. Harmat JenőSzerk. Radó IstvánKiadó: a SzerkesztőségMéret: 26 cm111.1914. 1. évf. 1-6. sz. jan. 8.-febr. 12.Műsort közöl, szereposztással
48
Rovatok: Mozi-Élet; Vidéki színpad; Pletykaságok-valóságok;Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 1-6. sz.
56. KOLOZSVÁRI SZEMLESzépirodalmi, társadalmi és színházi újságKolozsvár1915. szept. 19.-1916. jún. 17/23.HetenkéntFel. szerk.-szerk.-kiadó: S(ütő) Nagy LászlóLaptulajdonos: „Kolozsvári Szemle" Lapkiadó Váll.Méret: 25 cm111.1915/1916. 1. évf. 1-16. sz. szept. 19-jan. l./jan. 7.1916. 2. évf. 1-25. sz. jan. 8./jan. 14.-jún. 17./jún. 23.
A 19-20. számok borítólapján tévesen 1. évf. jelzésÉlőfeje: 1915. nov. 6./nov. 12.-1916. jún. 17./jún. 23. között:
KOLOZSVÁRI SZEMLE (SZÍNHÁZI ÚJSÁG)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1916. júl. 2-ától tartalma megváltozik: „társadalmi éskritikai revü" alcímmel jelenik meg, csekély színházi tartalommal,majd 1916. nov. 5-től ERDÉLYI SZEMLE (Kolozsvár) címmel éltovább.
Lh. OSZK: 1915/1916. 1. évf. 1-16. sz.; 1916. 2. évf. 1-25. sz.Bukarest: 1915/1916. 1. évf. 1-16. sz.; 1916. 2. évf. 1-25. sz.
57. KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZI KÖZLÖNY1860. febr. l6.-márc. 31.: NapilapKolozsvár1859. nov. 5.-1860. márc. 31.NaponkéntFel. szerk.-kiadó: Havi MihályMéret: 30 cm
49
1859/1860. Évf. nélk. 1-79- sz. nov. 5.-febr. 13. 316 p.Kettő 58. sz. (jan. 15.), 58. sz. (jan. 16.)61. sz. nem készült
1860. Évf. nélk. 80-115. sz. febr. l6.-márc. 31. 144 p.3. sz. nov. 7. 7-8. old. helyesen: 11-12. old.24. sz. dec. 1. 90-91. old. helyesem 93-94. old.40. sz. dec. 20. 155-156. old. helyesen: 159-160. old.64. sz. jan. 23. 256. old. után 254. old. következik86. sz. febr. 26. 25- old. után 27. old következik
Rovatok: Hírharang; Művészi hírek és események; Színházikrónika; Árverési hirdetmény; Érkeztek/elutaztak; Hirdeté-sek; Nyílt posta
Műsort közöl, szereposztással
Repertórium: Illyés Katalin: Kolozsvári Színházi Közlöny, 1859-1860.(Kartotékrendezésben) Lh. OSZK: Színháztörténeti Osztály
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1860. febr. 16-tól Papp Miklós. Az egyesszámok „utolsó" oldala színlap-plakát.
Lh. OSZK: 1859/1860. Évf. nélk. 1-15., 17., 20-47., 49-57., 58. sz.jan. 16., 58. sz. jan. 17., 59-60., 62-65-, 67-78. sz.; 1860. Évf.nélk. 80-90., 92-115. sz.MSZI: Mf. 1859/1860. Évf. nélk. 1-57. sz., 58. sz jan. 15., 58.sz. jan. 16., 59-60., 62-79- sz.; 1860. Évf. nélk. 80-115. sz.Kolozsvár: 1859/1860. Évf. nélk. 1-57. sz. 58. sz. jan. 15., 58.sz. jan. 16., 59-60., 62-79- sz.; 1860. Évf. nélk. 80-115- sz.
58. KOMÉDIASzínházi, zenei és művészeti hetilapBudapest1919- ápr. 24.-1920. jún. 17.Fel. szerk. Kardos IstvánSzerk. Kardos IstvánKiadó: 1919. dec. 25.?: Komédia Lapkiadó Váll.Méret: 22 cm111.1. évf. Példánya nem ismert
50
1919- 2. évf. 10-35/37. sz. ápr. 24.-dec. 25. H: 1-9., 11-12.,14-34., 38-?
1920. 3. évf. 4-22. sz. jan. 22.-jún. 17. H: 1-3., 5-10., 14-16.,18-21. sz.
Rovatok: Kis hírek; Strófák a hétről; Duma Döme dumál;Körutazás Komédiában; Film; Felvétel közben
Megjegyzés: 1920. jún. 17-én bejelenti, hogy egyesül a SZÍNHÁZIVILÁG (Bp.) c. lappal, amely majd folytatja a Komédia évfo-lyamszámozását.
Segédszerkesztők: 1919- ápr. 24.?-1920. jún. 17.: Balog Sándor, SebőkSándor. Főmunkatárs: 1920. máj. 13.?-1920. jún. 17.: Barna Jenő
Lh. OSZK: 1919. 2. évf. 10., 13., 35-37. sz.; 1920. 3. évf. 4., 11-13-,17., 22. sz.
59- KOMÉDIAKóró Pál színházi újságja. Színházi, irodalmi és művészeti
hetilap. A temesvári Ferenc József-színház hivatalos lapja;1921. máj. 12?: Illusztrált hetilap
Temesvár1918. dec. 21.-1921. nov. 17.HetenkéntFel. szerk. Kóró PálSzerk. 1921. máj. 12.?: Kóró Pál, Damó JenőKiadó: Kubán EndreMéret: 19 cm1916. 1. évf. Példánya ismeretlen1917. 2. évf. Példánya ismeretlen1918. 3. évf. 12. sz. dec. 21. H: 1-11., 13-?1919. 4. évf. Példánya ismeretlen1920. 5. évf. Példánya ismeretlen1921. 6. évf. 17-44. sz. máj. 12.-nov. 17. H: 1-16., 45-?Rovatok: Heti műsor; A színházi poéta heti rigmusaiMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Temesvári Újság" híradása alapján Sebestyén Géza,a Ferenc József-színház igazgatója és társulata 1916. okt. 25-től
51
1917. máj. 21-ig, 1917. szept. 20-tól 1918. máj. 14-ig, 1918. okt.4-től 1919. máj. ? idényben tartotta előadásait. 1919 őszétől a„Temesvári Újság" hiánya miatt a színielőadások már nem je-gyezhetők.
Lh. OSZK: 1918. 3. évf. 12. sz.Bukarest: 1921. 6. évf. 17-44. sz.
60. KORNÉLIAÜnnepi lap Szerdahelyiné Prielle Kornélia asszony negyven
éves jubileumáraMáramaros-Sziget1881. júl. 9.Megj. alkalmiSzerk. Szabó Sándor, Szépfaludi Ö. FerenczKiadó: A m.-szigeti műkedvelő társaságMéret: 34 cm1881. Évf. szám nélk. júl. 9-
Megjegyzés: A máramaros-szigeti állandó színház javára kiadott alkalmilap. Tartalma: Prielle Kornélia felléptéinek műsorjegyzéke Má-ramarosszigeten 1876-1877., 1881-ben
Lh. OSZK: 1881. júl. 9-
61. KŐBÁNYAI HÉTPolitikai Társadalmi és Színházi Újság; 1919- jan. 25.: Politikai,
társadalmi és művész újság; 1919. febr. 1.: Politikai, tár-sadalmi és színházi újság
Kőbánya1919. jan. 18.-márc. 15-HetenkéntSzünetelt: 1919- márc. 15.-1919- nov. 1.Fel. szerk. Sándor GyulaMéret: 22 cm; 1919- febr. 1.: 31 cmElőbb: SZÍNHÁZI VILÁG (Kőbánya) 1918. dec. 29.-1919- 2.
sz.Utóbb: BUDAPEST KŐBÁNYAI HÍRLAP 1919- nov. l.-nov. 22.
52
1919- 2. évf. 3-11. sz. jan. 18.-márc. 15.Rovatok: Színházi Világ; Színházi hírekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk.: Juhász Árpád (csak 1919- jan. 18-án).Főmunkatárs: 1919- jan. 25-márc. 15.: Sándor Sándor. 1919- 2.évf. 3-4. sz. (jan. 18.-jan. 25.) a főcím alatt jelzi, hogy SZÍNHÁZIVILÁG melléklettel, de ez valójában csak rovat.
Lh. OSZK: 1919- 2. évf. 3-11. sz.
62. „KULISSZA"Illusztrált színházi és művészeti hetilap, egész heti színházi
műsorralKolozsvár1911. márc. 11/18.Szerk. Gábor Jenő, Ligeti ErnőMéret: 24 cm111.1911. 1. évf. 5. sz. márc. 11/18. H: ?Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 5. sz.
63. LÁTCSŐFővárosi napilapPest1864. jún. l.-aug. 31.Fel. szerk. Bródy ZsigmondKiadó: Heckenast GusztávMéret: 38 cmElőbbi cím: SZÍNHÁZI LÁTCSŐ (Pest) 1863- ápr. 6.-1864. márc.
19.1864. 1. évf. 1-91. sz. jún. l.-aug. 31.Rovatok: Budapesti útmutató; Mi újság; Színház, irodalom és
művészet; Bécsi dolgok; Külföldi hírek; HirdetésekMűsort közöl, szereposztással
53
Megjegyzés: Az 1864. 1. évf. 5. szám - június 5-i keltezéssel számjelzésnélkül „Mutatvány-lap"-ként is megjelent.
Lh. OSZK: 1864. 1. évf. 1-9., 11-28., 30-42., 44-91. sz.EK: 1864. 1. évf. 1-5., jún. 5. mut. lap., 6-21., 23-53., 55-91.
LENDVAY EMLÉKLAP (Nagybánya, 1881. máj. 29.)Lásd EMLÉKLAP (Nagybánya)
64. LOSONCZI SZÍNHÁZI ÚJSÁGLosonc1903. ápr. 12.-máj. 28.NaponkéntFel. szerk. Nagy Béla; 1903- máj. 5.: Cathry FerencMéret: 29 cm1903. 1. évf. 1-46. sz. ápr. 12.-máj. 28.Rovatok: Színházi hírek; Színházi pletykák; Apróságok; Szer-
kesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Németh József színtársulatának lapja. A négy oldalterjedelmű lapszámok 3-4. (belső) oldala színlap-plakát.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-46. sz.
65. LUGOSI SZÍNHÁZI LAPOKNapilapLúgos1900. dec. 7.-dec. 31.Fel. szerk. Georgevits JenőKiadó: Szidon JózsefMéret: 16x10 cm1900. 1. évf. 1-24. sz. dec. 7.-dec. 31. H: 19-23. sz.Műsort közöl, szereposztással
54
Megjegyzés: Ingyen került forgalomba. A „Krassó—Szörényi Lapok"(Lúgos) hírei alapján Mezei Béla és társulata dec. 5-t61 31-igtartotta vendégjátékát Lúgoson.
Lh. OSZK: 1900. 1. évf. 1-18., 24. sz.
66. LUGOSI SZÍNHÁZI LAPOKIngyenes színházi napilap; 1906. jan. 17.: Színházi napilapLúgos1906. jan. l6.-márc. 18.Fel. szerk.-kiadó: Karger ErvinKözreadó: Városi SzínházMéret: 31 cm1906. 1. évf. 1-60. sz. jan. l6.-márc. 18. H: 6., 12., 15-16.,
18., 20-21., 25., 27., 31., 34., 39-, 41., 43-45., 48., 50,55-56. sz.
Rovatok: Felvonás közben; Színpadi forgácsok; Heti műsor;Különfélék
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Krassó-Szörényi Lapok" (Lúgos) híradása alapjánPolgár Károly színtársulatának lapja.
Lh. OSZK: 1906. 1. évf.' 1-5., 7-11, 13-14, 17, 19, 22-24, 26,28-30, 32-33, 35-38, 40, 42, 46-47, 49, 51-54, 57-60. sz.
67. LUGOSI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilapLúgos1911- jan. 21/28.-1912. márc. 28./ápr. 1.Szerk. 1911. jan. 21/28.-márc. 25/30.: Iván Sándor; 1912. jan.
20.: Deák JánosKiadó: Auspitz AdolfMéret: 30 cm1911. 1. évf. 1-10. sz..jan. 21/28.-márc. 25/30.1912. 2. évf. 1-14. sz. jan. 17/19.-márc. 28./ápr. 1.Rovatok: Heti műsor; Színházi hírek; Színésztörténetek; Színházi
pletykák
55
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Polgár Károly színtársulatának lapja.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-10. sz.; 1912. 2. évf. 1-14. sz.
68. LUGOSI SZÍNPADSzínházi napi lapLúgos1910. febr. l.-febr. 8.Fel. szerk.-kiadó: Apor LászlóMéret: 29 cm1910. 1. évf. 18-21. sz. febr. l.-febr. 8. H: 1-17., 22-Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Lugoser Zeitung-Lugosi Újság" hírei alapján PolgárKároly és színtársulata 1910. jan. 15-től márc. 21-ig tartott szí-nielőadásokat Lúgoson.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 18-21. sz.
69- MAGYAR FOGOLY-SZÍNPADPjescsankaHavonként1915. dec. 18.-1917. ápr. 5.Szünetelt: 1916. 8. sz. (pünkösd)-9. sz. dec. 24.Szerk. Zsolt (Czibur Zoltán?); 1917. febr. 25.: Keresztes IstvánKiadó: Simon Sándor; 1916. dec. 24.: Czibur Zoltán; 1917. ápr.
5.: Geschwindt RezsőMéret: 22 cm111.1915. 1. évf. 1-2. sz. dec. 18.-kelt. nélk. (dec.) 1 t.
2. számon 2. évf. jelölés. „Kritika..." kezdőcímTábla: Az „MFSZ" helységének alaprajza
1916. 2. évf. 2-9. sz. (jan., l.)-dec. 24. 8 mell.2. szám „Az újév..." kezdőcím. Helyesen: 3- sz.Mell. Meghívó a februári színházi műsorokhoz
1917. 3. évf. 10-11. sz. febr. 25.-ápr. 5.
56
Rovatok: Színházi hírek; Színházi pletykák; Rovás; Kulisszákmögül; Kritika; Színház és művészet; Tűnődi Lantos Se-bestyén színházi tűnődései; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Kézírással készült, litografált színházi lap. Kettő db 2.évf. 2. sz.: kezdőcímek: „Kritika...", „Az újév...".
Lh. OSZK: 1915. 1. évf. 1-2. sz. „Kritika..."1916. 2. évf. 2. sz. „Az újév...", 4-9. sz.1917. 3. évf. 10-11. sz.Szabadka: 1915. 1. évf. 1-2. sz. „Kritika..."1916. 2. évf. 2. sz. „Az újév...", 4-6. sz.
70. MAGYAR KABARÉA budapesti kabarék és orfeumok teljes műsorávalBudapest1912. nov. 15/30.-1913. márc. 5/20.Megj. kéthetenkéntSzerk. Lengyel IstvánMéret: 22 cm111.1912. 1. évf. 1-3. sz. nov. 15/30.-dec. 20./1913. jan. .5.1913. 2. évf. 1-5. sz. jan. 5/20.-márc 5/20.Rovatok: Nagy Endre kabaréjában...; A program; Pesti mesék;
Pesti kis lexikon; Hírek
Megjegyzés: Társszerk. 1912. nov. 15/30. 1. számon: Merkler István,Gaál Béla
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1-3. sz.; 1913. 2. évf. 1-5. sz.
71. MAGYAR MŰVÉSZETMűvészeti, szépirodalmi és társadalmi napilap1900. okt. 6.?: Színházi lapok. Művészeti, szépirodalmi és
társadalmi napilap; 1901. okt. 3- Művészeti, szépirodalmiés társadalmi napilap
Temesvár
57
1899- okt. 11.-1902. ápr. 28.Szünetelt: 1900. ápr. 9--1900. okt. 6.?
1901. ápr. 1.-1901. okt. 3-Fel. szerk. 1899- okt. 11.?: Neuhausz ErnőKiadó: 1899. okt. ll.?-1900. ápr. 9.: Neuhausz ErnőMéret: 35 cm1899. 1. évf. 7-86. sz. okt. ll.-dec. 31. H: 1-6. sz.1900. 2. évf. 1-184. sz. jan. 2.-dec. 31. H: 98. sz.1901. 3- évf. (1>-91. sz. jan. l.-ápr. 1. H: 83., 87. sz.
jan. 1. 185. számjelzéssel1901. 4. évf. 1-89- sz. okt. 3--dec. 31.1902. 5. évf. 1-109. sz. jan. l.-ápr. 28. H: 32. sz.'Rovatok: Tárcza; A közönség kedvence; Felvonás közben;
Innen-onnan; Apróságok; Színházi élet; Vidéki színházak;Irodalom; Heti műsor
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1899- okt. l.?-1900. febr. 19.: HerczegJenő. 1902. okt. 4-én egyesült a TEMESVÁRI SZÍNPAD c. napi-lappal, amely folytatta a Magyar Művészet évfolyamszámozását.
Lh. OSZK: 1899. 1. évf. 7-86. sz.; 1900. 2. évf. 1-97., 99-184. sz.;1901. 3. évf. 1-82., 84-86., 88-91. sz.; 1901. 4. évf. 1-89. sz.;1902. 5. évf. 1-31., 33-109. sz.
72. MAGYAR SZÍNHÁZIllusztrált színházi újságKomarno-Komárom1920. júl. 24.-?Megj. minden második napSzerk.-kiadó: Pajzs ImreMéret: 23 cm1920. 1. évf. 1. sz. júl. 24.-?
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyes bib-liográfiai adatok hiányoznak. A „Komáromi Lapok" részletesszínházi híradása alapján Polgár Károly, volt pozsonyi színtár-sulatával 1920. júl. 22-től szept. 4-ig tartotta előadásait Komá-
58
romban. A „Magyar Színház" c. lapjuk megjelentetését a júl. 21-iszámban jelentette be, s elvétve ezután is utal a lap megjelenésére.
Lh. Pozsony, UK: 1920. 1. évf. 1. sz.Prága, UK: 1920. 1. évf. 1. sz.
73. MAGYAR SZÍNHÁZSopronHetenként?Szerk. Hungarus1908. jan. ?
Megjegyzés: Példánya ismeretlen. Irodalom: „Magyar Színház c. alatt...megjelent a színházi lap... első számot a szerkesztőség 1500példányban hozta forgalomba és ingyen osztotta ki a közönség-nek..." = Sopron 1908. jan. 18. 2. p.
74. MAGYAR SZÍNHÁZI LAPHeti folyóirat színészetünk érdekében (az éves címlapon)Pest1860. jan. l.-dec. 29.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Egressy GáborMéret: 31 cm111.1860. 1. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 29- 428 p.Rovatok: Nemzeti Színház; Vidéki színészet; Magyar művészek
külföldön; Irodalmi és színészeti mozgalmak; Levelezések;Jótékony célú vállalkozások és előadások; Vidéki színész-társulatok létszáma; Halálozások; Értesítések; Egyveleg; Üze-netek
Megjegyzés: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Bq 792/129 jelzetűMagyar Színházi Lap példányát külön hatoldalas kéziratos füg-gelékkel Egressy Gábor saját magánkötete alapján Egressy Ákoskézírásos, színházi vonatkozású jegyzetekkel látta el - EgressyGábor „igazításai szerint".
59
Lh. OSZK: 1860. 1. évf. 1-53. sz.EK: 1860. 1. évf. 2-53. sz.FSZEK: 1860. 1. évf. 1-53. sz.MSZI: 1860. 1. évf. 1-53. sz.Debrecen, DEK: 1860. 1. évf. 1-39-, 41-53. sz.Debrecen, DRK: 1860. 1. évf. 1-53. sz. (H: 79-82. old.)Szeged, SK: 1860. 1. évf. 1-3., 5-31., 35-36., 38-45., 48-53. sz.
75. MAGYAR SZÍNPADSzínészed szakközlönyBudapest1891. szept. 25.-1892. márc. 6.Havonként háromszorFőszerk. Hatvani KárolyFel. szerk. Horváth ElemérKiadó: Hatvani KárolyMéret: 33 cm1891. 1. évf. 1-8. sz. szept. 25.-nov. 5. H: ?1892. 2. évf. 1-7. sz. jan. 5.-márc. 6.Rovatok: Fővárosi Színházak; Vidék; Külföld; Színtársulatok
állomásai; Pályázat - ügynökségi hírek; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1891. 1. évf. 1-8. sz.; 1892. 2. évf. 1-7. sz.
76. MAGYAR SZÍNPAD1900. febr. 4.-1900. jún. 30.?: Szöveges színházi napilap; 1900.
szept. l.P-1902. aug. 31.: Színházi napilap; 1902. szept.1.-1902. • dec. 31- Színházi napilap. A budapesti magán-színházak hivatalos színlapja; 1903- jan. 1.-1903- nov. 5.:Színházi napilap. A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház,Vígszínház, Magyar Színház, Népszínház és Várszínház hi-vatalos színlapja; 1903- nov. 6.-1907. aug. 30.: Színházinapilap. A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház,Magyar Színház, Királyszínház, Népszínház és Várszínházhivatalos színlapja; 1907. szept. 1.-1908. aug. 23.: Színházinapilap. A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház,Magyar Színház, Királyszínház, Népszínház-Vígopera és Vár-
60
színház hivatalos színlapja; 1908. aug. 24.-1909- szept. 1.:Színházi napilap. A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház,Vígszínház, Magyar Színház, Királyszínház és Várszínházhivatalos színlapja; 1909- szept. 2.-1911. nov. 30.: Színházinapilap. A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház,Magyar Színház, Királyszínház, Várszínház és VárosligetiSzínház hivatalos színlapja; 1911. dec. 1.-1912. jan. 24.:A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház, MagyarSzínház, Népopera, Királyszínház, Várszínház és VárosligetiSzínház hivatalos színlapja; 1912. jan. 25.-1912. ápr. 26.:A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Vígszínház, MagyarSzínház, Népopera, Királyszínház, Várszínház és BudapestiSzínház hivatalos színlapja; 1912. ápr. 27.-1912. aug. 31-A M. Kir. Operaház, Nemzeti Színház, Várszínház, Vígszín-ház, Magyar Színház, Népopera, Királyszínház, Új Színpad,Budapesti Színház, Fővárosi Nyári Színház hivatalos szín-lapja; 1912. szept. 2.-1917. aug. 31.: A M. Kir. Operaház,Nemzeti Színház, Várszínház, Vígszínház, Magyar Színház,Népopera, Királyszínház, Budapesti Színház és FővárosiNyári Színház hivatalos színlapja; 1917. szept. 1.-1919-márc. 31.: Színházi és zenei napilap; 1919- ápr. 1.-1927.aug. 27/31.: Színházi és zenei napilap. A budapesti színházakhivatalos színlapja és a filharmónia hangversenyek hivatalosműsora; 1927. szept. 1/3-1936. jún. 5/15.: Színházi észenei napilap. Az állami és a városi színházak és az összesbudapesti magánszínházak hivatalos színlapja; 1936. jún.16/30.-1937. aug. 1/31.: Színházi és zenei szaklap. Azállami és városi színházak és az összes budapesti magán-színházak hivatalos színlapja; 1937. szept. 3/9-1943. okt.13/19-: Színházi újság. A budapesti összes színházak hi-vatalos színlapja; 1943- okt. 20/26.-1944. dec. 13/19-: Szín-házi újság. Az összes budapesti színházak hivatalos színlapja.
BudapestNaponkéntSzünetelt: 1918- okt. 20-nov. 1.
1919- máj. 14-okt. 1.
61
Főszerk. 1939- aug. 3O./s2ept. 5.-1941. okt. 29-/nov. 4.: PünköstiAndor
Szerk. 1937. ápr. 21/27.-1939- aug. 9/15.: Heuman KárolyFel. szerk. 1899- okt. 23.P-19H. mára 26.: Márkus József;
1911. márc. 27.-1919. márc. 31.: Erényi Nándor; 1919. okt.1.-1937. febr. 17/23-: Erényi Nándor; 1937. febr. 24./márc.2.-1939. aug. 23/29.: Fejér Sándor; 1939- aug. 3O./szept.5.-1944. aug. 16/31.: Pünkösti Andor; 1944. szept. 15/21.-1944. dec. 13/19.: Wallentiny Géza
Kiadó: 1911. szept. 4.-1919- márc. 31.: Magyar Színpad Ki-adó-Váll.;1919- okt. 1.-1939- szept. 6/12.: Magyar Színpad
Fel. kiadó: 1937. febr. 24./márc. 2.-1939- szept. 6/12.: FejérNándor; 1939- szept. 13/19.-1941. jan. 15/21.: PünköstiAndor; 1941. jan. 22/28.-1944. dec. 13/19-: WallentinyGéza
Laptulajdonos: 1899- okt. 23.P-1911. márc. 26.: Márkus József;1939- szept. 13/19--1941. jan. 15/21.: Magyar Színpad
Méret: 1899- okt. 23.P-1899. okt. 28.?: 31 cm; 1900. jan. 2.P-1900.jún. 30.: 34 cm; 1900. szept. 1.: 39 cm
111. 1900. szept. 1-tőlCímváltozat: SZÖVEGES ÉS KÉPES MAGYAR SZÍNPAD (Bp.)
1900. szept. 1.-1903. nov. 5., 1903- dec. 16.-1917. aug.31.SZÖVEGES MAGYAR SZÍNPAD (Bp.) 1900. nov. 29.-1902.febr. 3.
Melléklet: A MAGYAR SZÍNPAD (ingyenes) MELLÉKLETE. Amai előadások szövegei (Bp.) 1900. ápr. 1.-1900. nov. 8.
Rovatok: 1899-1903: Budapesti színpadok; Felvonás közben;A kulisszák mögül; Színházi élet; A hét műsora; Színházipletykák; Színházi pikantériák; Vidéki színpadok; Külföldiszínpadok; Színpadi forgácsok; Zenevilág1904-1910: Ki a legszebb budapesti asszony/leány? (1905-től); Budapesti színpadok; Budapesti premierek; Külföldiszínpadok; Felvonás közben; A kulisszák mögül; MagyarSzínpad (fejléces rovat) 1904. szept. 5.-okt. 10. közöttalkalmanként
62
1911-1929: Hírek; Budapesti színpadok; A kulisszák mögül;A mai előadások; Jövő heti műsorok; Vidéki színpadok;Külföldi színpadok; Pesti színházak; Mozi; Varieté; Zene1930-1944: Hangos Híradó (1937. ápr.-tól); Film és Mozi(1931. ápr. 29-től); Divat (1936. szept.-től); A mai előadások;Film-híradó (1942-től); Figaró postája (1937. máj.-tól); Ne-vessünk; Kis lexikon ma estére (1940. jan.-tól); Színháziőrjárat (1941-től); Postája (Kis Ferenc postája 1937.szept., Bajor Gizi postája okt., Jávor Pál postája nov.,Honthy Hanna postája dec, Páger Antal postája 1938. jan.)
Megjegyzés: 1900-tól „A mai előadások szövegei" c. mellékletekkeltezés nélküliek, csak a főlap napi műsorához való szöveg-kapcsolódás alapján értelmezhetők.1908. okt. 11-től az első oldal fejlécén az alcím csak „Színházinapilap", az ötödik oldal fejlécén a bővebb tartalmú alcím.1908. okt. 1-től a Magyar Színpad-ot nemcsak Budapesten, hanemMagyarország egész területén, a vasúti pályaudvarokon és vidékivárosokban is terjesztik, ül. kapható.1918. okt. 20.-nov. 1-i szünetelés oka a spanyoljárvány.1919- máj. 14-én a hivatalosan elrendelt szünetelés oka a pa-pírhiány.1911. márc. 28-tól 1919- mára 31-ig: „Alapította Márkus József";1937. febr. 24./márc. 2.-1937. aug. 1/31 között: „Szerkesztette:Erényi Nándor. 1911-1937"; 1937. szept. 3/9--1938. dec. 21/27.:„Alapította Márkus József, Szerkesztette 1911-1937.: Erényi Nán-dor" jelzésekkel a fejlécen.
1899- 1. évf. 23-55. sz. okt. 23.-nov. 24. H: 1-22., 26-27.,29-54., 56-?
1900. 2. évf. 2-239- sz. jan. 2.-aug. 31. H: 1., 74-84., 86-89.,115., 179-194., 196-238.Mell. 90. sz. (ápr. 1.), 109- sz. (ápr. 22.): A Magyar Színpadmelléklete. A mai előadások szövegei. 2-2 p.3- évf. 1-122. sz. szept. l.-dec. 31. H: 115. sz.73- sz. (nov. 13.) helyesen: 74. sz.Mell. 1. sz. (szept. l.)-6. sz. (szept. 6.), 8. sz. (szept. 8.),10. sz. (szept. 1O.)-19- sz. (szept. 19-), 21. sz. (szept.21.)-22. sz. (szept. 22.), 24. sz. (szept. 24.)-55. sz. (okt.
63
25.), 57. sz. (okt. 27.)-60. sz. (okt. 30.), 62. sz. (nov.l.)-71. sz. (nov. 10.), 73. sz. (nov. 12.), 75. sz. (nov.14.)-94. sz. (dec. 30, 96. sz. (dec. 5.)-114. sz. (dec.23.), 117. sz. (dec. 26.)-122. sz. (dec. 31.): SzövegesMagyar Színpad. A Magyar Színpad ingyenes melléklapja(melléklete!). A mai előadások szövegei. 2-2 p.
1901. 3, évf. 162-342. sz. febr. 9.-aug. 10. H: 1-161.,163-193., 195-196., 198-217., 219-227., 229-236., 238-240., 242-244., 246-253-, 255-262., 264-2Ő9-, 272-312.,314-341. sz.4. évf. 1-113. sz. szept. l.-dec. 22. H: 2-58., 60-69-,73-76., 78-81., 83-84., 86., 88-89-, 91-98., 100-106.,108-111., 114-?
1902. 4. évf. 122-362. sz. jan. l.-aug. 31. H: 152., 163-,175., 208., 260., 301-331. sz.ápr. 11. (210. sz.) helyesen: 220. sz., ápr. 12. (211. sz.)helyesen: 221. sz., ápr. 13. (212. sz.) helyesen: 222. sz.Mell. 122. sz. (jan. l.)-131. sz. (jan. 10.), 133- sz. (jan.12.)-155. sz. (febr. 3-): Szöveges Magyar Színpad. 2-2P-156. sz. (febr. 4.)-l67. sz. (febr. 15.), 169- sz. (febr.17.)-207. sz. (márc. 27.), 209- sz. (márc. 3D-214. sz.(ápr. 5.): A mai előadások szövegei. 2-2 p.5. évf. 1-121. sz. szept. l.-dec. 31. H: 4., 17., 56-59-sz.
1903- 6. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31. H: 42., 49-, 51.,60-79-, 81-91., 93., 96., 98., 116., 180., 244. sz.
1904. 7. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31.Mell. 246. sz. (szept. 5->-251. sz. (szept. 10.), 253. sz.(szept. 19-), 262. sz. (szept. 21.)-264. sz. (szept. 23.),267. sz. (szept. 26.), 274. sz. (okt. 3-), 276. sz. (okt.5.), 281. sz. (okt. 10.): Magyar Színpad. (A főlap fejlécénekadataival) 2-2 p. (A „hiányzó" számoknál - alkalmanként- rovatként jelent meg.)Mell. 266. sz. (szept. 25.), 273. sz. (okt. 2.), 280. sz.(okt. 9.), 287. sz. (okt. 16.), 294. sz. (okt. 22.), 301.sz. (okt. 30.), 308. sz. (nov. 6.), 315. sz. (nov. 13.),322. sz. (nov. 20.), 329. sz. (nov. 27.), 335- sz. (dec.30-336. sz. (dec. 4.), 340. sz. (dec. 80, 343. sz. (dec.11.), 347. sz. (dec. 150, 350. sz. (dec. 18.), 356. sz.
64
(dec. 250-357. sz. (dec. 26.): A Magyar Színpad mel-léklete, (előadásszövegek)
1905. 8. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31.122. sz. (ápr. 24.)-123. sz. (ápr. 25.) helyesen: 112-113-sz., 202. sz. (aug. l.)-203. sz. (aug. 2.) helyesen: 211-213-sz. Máj. 12. és máj. 16. között az első, ill. ötödik oldalakfejlécén tévesen 120-124. számjelölésMell. 156. sz. (jún. 7.) Színházi lapok. 159- sz. (jún.10.), 163. sz. (jún. 14.)-167. sz. (jún. 18 J, 230. sz. (aug.20.), 232. sz. (aug. 22.)-241. sz. (aug. 31.): MagyarSzínpad. (A főlap fejlécének adataival) 2-2 p. (A „hiányzó"számoknál - alkalmanként - rovatként jelent meg.)Mell. 1. sz. (jan. 1.), 6. sz. (jan. 6.)-8. sz. (jan. 8.), 15-sz. (jarí. 15.), 28. sz. (jan. 28.)-29. sz. (jan. 29.), 33.sz. (febr. 2.), 36. sz. (febr. 5-), 43- sz. (febr. 12.), 50.sz. (febr. 190, 56. sz. (febr. 25-), 92. sz. (ápr. 2.), 99-sz. (ápr. 9), 106. sz. (ápr. 16.), 121. sz. (ápr, 23-)-122.sz. (ápr. 24.), 132. sz. (máj. 14.), 139- sz. (máj. 21.),146. sz. (máj. 28.), 153. sz. (jún. 4.), 160. sz. (jún. 11.),258. sz. (szept. 17.), 265. sz. (szept. 24.), 272. sz. (okt.1.), 279- sz. (okt. 8.), 286. sz. (okt. 15), 307. sz. (nov.5.), 321. sz. (nov. 19.), 328. sz. (nov. 26.), 335. sz.(dec. 30, 339- sz. (dec. 7.)-340. sz. (dec. 8.), 342. sz.(dec. 10.), 349. sz. (dec. 17.), 357. sz. (dec. 25.)-359-sz. (dec. 27.), 36l. sz. (helyesen: 362. sz.) (dec. 30.),362. sz. (helyesen: 363. sz.) (dec. 31-): A Magyar Színpadmelléklete (előadásszövegek), 2-2, ill. 4-4 p.
1906. 9- évf. 1-341. sz. jan. l.-dec. 9- H: 179-241., 333-340.,342-?Mell. 1. sz. (jan. 1.), 6. sz. (jan. 6.), 18. sz. (jan. 18.),28. sz. (jan. 28.), 32. sz. (febr. 1.), 35. sz. (febr. 4.),42. sz. (febr. 11.), 76. sz. (márc. 17.)-77. sz. (márc.18.), 84. sz. (márc. 250, 91. sz. (ápr. 1.), 103- sz. (ápr.150-104. sz. (ápr. 16.): A Magyar Színpad mellékléte(előadásszövegek) 2-2 p.
1907. 10. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31. H: 32., 60-76.,78-79., 81-83., 87., 119-128., 130-131., 133-139-, 141-144., 146-149. sz.280. sz. (okt. 1.) helyesen: 272. sz.Mell. 272. sz. (okt. 1.) 1 tábla: A Népszínház-Vígszínház
65
vezetőségeMell. 168. sz. (jíin. 190-179. sz. (jön. 30.), 234. sz.(aug. 24.)-235. sz. (aug. 25.), 237. sz. (aug. 270-240.sz. (aug. 30.), 281. sz. (okt. 10.), 352. sz. (dec. 20.):Magyar Színpad (A főlap fejlécének adataival) 2-2 p.(A „hiányzó" számoknál - alkalmanként - rovatkéntjelent meg.)Mell. 1. sz. (jan. 1.), 6. sz. (jan. 6.), 13- sz. (jan. 13-),20. sz. (jan. 20.), 27. sz. (jan. 27.), 34. sz. (febr. 3.),39- sz. (febr. 8.), 55. sz. (febr. 24.), 89- sz. (ápr. 1.),102. sz. (ápr. 14.), 116. sz. (ápr. 28.), 151. sz. (jún. 2.),249. sz. (szept. 8.), 256. sz. (szept. 150, 263. sz. (szept.22.), 270. sz. (szept. 290, 277. sz. (okt. 6.), 284. sz.(okt. 130, 291. sz. (okt. 20.), 298. sz. (okt. 270, 302.sz. (okt. 3D-303- sz. (nov. 1.), 305. sz. (nov. 30, 312.sz. (nov. 10.), 319- sz. (nov. 170, 326. sz. (nov. 24.),333. sz. (dec. 10, 340. sz. (dec. 8.), 347. sz. (dec. 150,353. sz. (dec. 210-354. sz. (dec. 22.), 357. sz. (dec.260, 359. sz. (dec. 280-360. sz. (dec. 29.): A MagyarSzínpad melléklete (előadásszövegek) 2-2 p.
1908. 11. évf. 1-363- sz. jan. l.-dec. 31. H: 46., 69., 91-,153-, 156., 189-, 192., 207-208., 282., 288. sz.11. sz. ápr. 30. helyesen: 119- sz.Mell. 1. sz. (jan. 1.), 5. sz. (jan. 50-6. sz. (jan. 6.), 26.sz. (jan. 26.), 33. sz. (febr. 2.), 39- sz. (febr. 80-40.sz. (febr. 90, 54. sz. (febr. 230, 6l. sz. (mára 1.), 68.sz. (márc. 8.), 72. sz. (márc. 12.), 75. sz. (márc. 150,82. sz. (márc. 22.), 85- sz. (márc. 250, 89. sz. (márc.290, 96. sz. (ápr. 50, 108. sz. (ápr. 190-109- sz. (ápr.20.), 115. sz. (ápr. 26.), 122. sz. (máj. 30, 129- sz. (máj.10.), 135. sz. (máj. 160-136. sz. (máj. 170, 147. sz.(máj. 28.), 150. sz. (máj. 310, 157. sz. (jún. 70-158.sz. (jűn. 8.), 164. sz. (jűn. 14.), 169. sz. (jún. 190-178.sz. (jún. 28.), 180. sz. (jún. 300, 231. sz. (aug. 20.),234. sz. (aug. 230, 262. sz. (szept. 200, 269. sz. (szept.270, 276. sz. (okt. 4.), 284. sz. (okt. 12.), 291. sz. (okt.190, 298. sz. (okt. 26.), 305. sz. (nov. 2.), 312. sz. (dec.90, 319. sz. (dec. 160, 326. sz. (dec. 23.): A MagyarSzínpad melléklete (előadásszövegek) 2-2 p.
66
1909. 12. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31. H: 84., 203., 222.,353. sz.Mell. 1. sz. (jan. 1.), 3. sz. (jan. 3.), 6. sz. (jan. 6.),10. sz. (jan. 10.), 17. sz. (jan. 17.), 24. sz. (jan. 24.),31. sz. (jan. 31.), 33. sz. (febr. 2.), 38. sz. (febr. 7.),45. sz. (febr. 14.), 52. sz. (febr. 21.), 59- sz. (febr. 28.),66. sz. (márc. 7.), 73- sz. (márc. 14.), 80. sz. (márc.21.), 87. sz. (márc. 28.), 94. sz. (ápr. 1.), 99- sz. (ápr.110-100. sz. (ápr. 12.), 106. sz. (ápr. 18.), 113- sz. (ápr.25-), 120. sz. (máj. 2.), 127. sz. (máj. 9-), 134. sz. (máj.16.)-135. sz. (máj. 17.), 138. sz. (máj. 20.), 141. sz.(máj. 23.), 148. sz. (máj. 30.), 155. sz. (jún. 6.), 157.sz. (jún. 8.)-l6l. sz. (jún. 12.), 163- sz. (jún. 14.)-l68.sz. (jún. 19-), 171. sz. (jún. 22.)-175. sz. (jún. 26.), 177.sz. (jún. 28.)-179. sz. (jún. 30.), 230. sz. (aug. 2O.)-241.sz. (aug. 31.), 260. sz. (szept. 19.), 267. sz. (szept. 26.),274. sz. (okt. 3.), 281. sz. (okt. 10.), 284. sz. (okt. 13-),288. sz. (okt. 17.), 295. sz. (okt. 24.), 302. sz. (okt.31.), 303. sz. (nov. 1.), 309. sz. (nov. 7.), 316. sz. (nov.14.), 323. sz. (nov. 21.), 330. sz. (nov. 28.), 337. sz.(dec. 5.), 340. sz. (dec. '8.), 344. sz. (dec. 12.), 351.sz. (dec. 190, 356. sz. (dec. 25.)-357. sz. (dec. 26.).- AMagyar Színpad melléklete (előadásszövegek) 2-2 p.
1910. 13- évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31. H: 114., 165., 171.,234., 260. sz.Kettő 34. sz. febr. 3-, 34. sz. febr. 4., 35- sz. nemkészült. Rendkívüli mell. nov. 12.? Lehár Ferenc operettjeiénekszámainak szövege. 4 p.Mell. 1. sz. (jan. 1.), 2. sz. (jan. 2.), 6. sz. (jan. 6), 9-sz. (jan. 9-), 16. sz. (jan. 16.), 23. sz. (jan. 23.), 33- sz.(febr. 2.). 37. sz. (febr. 6.), 44. sz. (febr. 13-), 5L_sz.(febr. 20.), 58. sz. (febr. 27.), 65. sz. (márc. 6.), 85.sz. (márc. 27.)-86. sz. (márc. 28.), 92. sz. (ápr. 30-93.sz. (ápr. 4.), 99- sz. (ápr. 10.), 106. sz. (ápr. 17.), 113-sz. (ápr. 24.), 120. sz. (máj. 1.), 124. sz. (máj. 5.), 127.sz. (máj. 8.), 134. sz. (máj. 150-135. sz. (máj. 16.), 141.sz. (máj. 22.), 148. sz. (máj. 29.), 155. sz. (jún. 50,167. sz. (jún. 170-170. sz. (jún. 20.), 173- sz. (jún.230-180. sz. (jún. 30.), 233. sz. .(aug. 22.), 235. sz.(aug. 22.)-242. sz. (aug. 310, 253- sz. (szept. 11.), 267.
67
sz. (szept. 25.), 274. sz, (okt. 2.), 280. sz. (okt. 8.)-287.sz. (okt. 15.), 322. sz. (nov. 20.), 337. sz. (dec. 4.),344. sz. (dec. 11.), 351. sz. (dec. 18.): A Magyar Színpadmelléklete (előadásszövegek) 2-2 p.
1911. 14. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31. H: 186., 261., 302.sz.280-290. számok között téves számozásMell. 163. sz. (jún. 14.)-l67. sz. (jún. 18.), 229. sz.(aug. 19-)-241. sz. (aug. 31-): A Magyar Színpad melléklete(előadásszövegek) 2-2 p.
1912. 15. évf. 1-364. sz. jan. l.-dec. 31. H: 318. sz.192. sz. (júl. 10.) helyesen: 191. sz.
1913. 16. évf. 1-357. sz. jan. l.-dec. 25. H: 83-, l60., 174.,213-, 334-337., 339., 341-347., 349-356., 358-?147. sz. (jún. 24.) helyesen: 147. sz.Kettő 169. sz. (jún. 19-), 169. sz. (jún. 20.), 170. sz.nem készült
1914. 17. évf. 1-337. sz. jan. l.-dec. 28. H: 128., 180.,334-336. sz.370. sz. nov. 27. helyesen: 307. sz.
1915. 18. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31.Mell. 25. sz. jan. 25-höz: Darabváltozás. 2 p.
1916. 19. évf. 1-356. sz. jan. l.-dec. 31. H: 197., 218.,274-276., 278-280., 282-283., 285-287., 289-, 291-298.,300-301., 304. sz.Kettő 224. sz. aug. 12. (Hoffmann meséi), 224. sz. aug.12. (Nebáncsvirág), 225. sz. nem készült.
1917. 20. évf. 1-335. sz. jan. l.-dec. 29- H: 55., 155-159-,161-166., 168-185., 217-223., 225-230., 233-236., 238-245., 247-248., 250-252., 254-260., 262-265., 267-268.,270-275-, 278-279-, 281-286., 288-289-, 294-295., 297-300,, 303-305., 307-315., 317-321., 325-326., 328-329-,331-332. sz.109- sz. máj. 7. után - tévesen - 101. sz. máj. 8-ávalfolytatódik a számozás.Mell. 39- sz. febr. 8-hoz: A „Lyra" művészdélutánjai. 4sztl. p.216. sz. aug. 31, után - tévesen - 215. sz. szept. l-jévelfolytatódik a számozás.
68
1918. 21. évf. 1-347. sz. jan. l.-dec. 31. H: 33-35., 37-38.,40-45., 47., 49., 54-55., 59-, 212. sz.101. sz. ápr. 21. helyesen: 110. sz., kettő 136. sz. máj.17., 136. sz. máj. 18., 137. sz. nem készült.
1919. 22. évf. 1-125. sz. jan. l.-máj. 14.1. sz. jan. 1. tévesen 21. évf. jelöléssel.Kettő 114. sz. máj. 3- (Hírek), 114. sz. máj. 3- (Pestiszínházak), 115. sz nem készült.99. sz. ápr. 11. után - tévesen - 90. sz. ápr. 12.folytatódik a számozás; 96. sz. ápr. 18. után - tévesen- 100. sz. ápr. 19- folytatódik a számozás.115., 126-153. sz. nem készült154-245. sz. okt. l.-dec. 31.
1920. 23. évf. 1-360. sz. jan. l.-dec. 31.1921. 24. évf. 1-3Ó2. sz. jan. l.-dec. 31. H: 179- sz.
Mell. 7. sz. jan. 7., 56. sz. febr. 25-: darabváltozás.1922. 25. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31.1923. 26. évf. 1-365. sz. jan. l.-dec. 31.1924. 27. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31. H: 118-123. sz.
Mell. A budapesti színházak hivatalos színlapja: ápr.29-30., máj. 1-2., máj. 3-4. (3 db) 4-4 p.
1925. 28. évf. 1-364. sz. jan. l.-dec. 31.1926. 29. évf. 1-364. sz. jan. l.-dec. 31.
Mell. márc. 7.: „Három nagy magyar siker". 2 p.213/221. sz. aug. 2/10. után: 217/221. sz. aug. 6/10.
1927. 30. évf. 1/3-364. sz. jan. l/3.-dec. 31.Mell. 159/160. sz. (jún. 8/9.): Hevesi Sándor: A NemzetiSzínház „Faust"-ja. IV. p.
1928. 31. évf. 1/2-363/364. sz. jan. l/2.-dec. 30/31.1929. 32. évf. 1/2-363. sz. jan. l/2.-dec. 31.1930. 33. évf. 1/2-362/363- sz. jan. l/2.-dec. 30/31.1931. 34. évf. 1/3-361/363. sz. jan. l/3.-dec. 29/31.1932. 35. évf. 1/4-360/365. sz. jan. l/4.-dec. 21/30.
35. sz. nem készült.Variáns számok: 86/90., 91/95. sz.
1933. 36. évf. 1/3-355/363- sz. jan. l/3.-dec. 21/29.1934. 37. évf. 1/4-355/363. sz. jan. l/4.-dec. 21/29.1935. 38. évf. 1/8-358/364. sz. jan. l/8.-dec. 25/31.1936. 39- évf. 1/7-358/364. sz. jan. l/7.-dec. 23/29.
69
1937. 40. évf. 1/5-356/363- sz. jan. l/5.-dec. 22/28.1937/1938. 40/41. évf. 364/365- 1/4. sz. 1937. dec.29./1938. jan. 4. 1 db.1937. 40. évf. 1/5. sz. belső oldalain a keltezés: 1936.dec. 29.71937. jan. 5.Mell. 1/5. sz.-hoz: „Angol park".246/252. sz. szept. 3/9- helyesen: 244/252. sz.Variáns számok: 1/5., 6/12., 48/54., 62/68., 69/75-,97/103., 213/243., 286/292. sz.
1938. 41. évf. 5/11-355/361. sz. jan. 5/ll.-dec. 21/27.Variáns számok: 26/32., 33/39-, 47/53-, 54/60., 68/74.,75/81., 82/88., 110/116., 125/190., 1,45/151., 278/284.,313/319., 327/333., 341/347. sz.
1939- 42. évf. 1/3-356/363. sz. 1938. dec. 28./1939- jan.3.-1939. dec. 27./1940. jan. 2.Variáns számok: 53/59-, 74/80., 109/115., 193/199- sz.
1940. 43. évf. 1/7-360/366. sz. jan. 3/9--dec. 25/31. 236/242.sz. febr. 7/13- helyesen: 36/42. sz., 45/48. sz. febr.14/20. helyesen: 43/48. sz.
1941. 44. évf. 1/7-358/364. sz. jan. l/7.-dec. 24/30.Variáns szám- 169/181. sz.
1942. 45. évf. 1/6-357/363. sz. 1941. dec. 31./1942. jan.6.-dec. 23/29.
1943. 46. évf. 1/5-356/362. sz. 1942. dec. 30./1943- jan.5.-dec. 22/28.Variáns szám: 314/320. sz.
1944. 47. évf. 1/4-328/334. sz. 1943- dec. 29./1944. jan.4.-dec. 13/19.
Lh. OSZK: 1899- 1. évf. 23-25-, 28. sz.; 1900. 2. évf. 2-73.,90-106., 108-114., 116-178. sz.; 1900. 3. évf. 1-114., 116-122.sz.; 1901. 3. évf. 162., 270-271. sz.; 1901. 4. évf. 70-71., 77.,87., 107., 113. sz.; 1902. 4. évf. 122-151., 153-162., 164-174.,176-207., 209-259., 261-300., 332-362. sz.; 1902. 5. évf. 1-3.,5-16., 18-55., 60-121. sz.; 1903. 6. évf. 1-40., 44., 100-101.,119-179-, 181-311., 313-362. sz.; 1904. 7. évf. 1-167., 169.,171-362. sz.; 1905. 8. évf. 1-59., 91-363. sz.; 1906. 9. évf.1-29., 31-100., 102-118. sz.; 1907. 10. évf. 1-31., 33-59.,89-118., 150-201., 203-240., 242-362. sz.; 1908. 11. évf. 1-45-,47-68., 69-90., 92-152., 154-155., 157-188., 190-191-, 193-206.,209-281., 283-287., 289-363. sz.; 1909. 12. évf. 1-83., 85-202.,
70
204-221., 223-352., 354-362. sz.; 1910. 13. évf. 1-34. (febr.3.), 34. sz. (febr. 4.), 36-113., 115-164., 166-170., 172-233.,235-259., 261-363. sz.; 1911. 14. évf. 1-185., 187-260., 262-301., 303-362. sz.; 1912. 15. évf. 1-317., 319-363. sz.; 1913.16. évf. 1-82., 84-159-, 161-173., 175-212., 214-240., 242-333.,340. sz.; 1914. 17. évf. 1-24., 26-127., 129-179-, 181-333-sz.; 1915. 18. évf. 1-363. sz.; 1916. 19. évf. 1-169., 198-224.(Hoffmann), 224. sz. (Nebáncsvirág), 225-217., 219-273., 277.,281., 284., 290., 299., 302-303., 305-356. sz.; 1917. 20. évf.1-54., 56-15-4., 160., 167., 186-216. sz.; 1917. 20. évf. 215-335.sz.; 1918. 21. évf. 1-31., 60-211., 213-347. sz.; 1919- 22. évf.1-125. sz.; 1919. 22. évf. 154-245. sz.; 1920. 23. évf. 1-360.sz.; 1921. 24. évf. 1-178., 180-362. sz.; 1922. 25. évf. 1-363.sz.; 1923. 26. évf. 1-365. sz.; 1924. 27. évf. 1-117., 124-363.sz., Mell. ápr. 29-30., máj. 1-2., máj. 3-4. sz.; 1925. 28. évf.1-364. sz.; 1926. 29. évf. 1-364. sz. mell.; 1927. 30. évf.1/3-364. sz.; 1928. 31. évf. 1/2-176/179., 183/189-363/364.sz.; 1929. 32. évf. 1/2-363. sz.; 1930. 33. évf. 1/2-362/363.sz.; 1931. 34. évf. 1/3-361/363. sz.; 1932. 35. évf. 1-34.,36-365. sz., var. sz. 86/90., 91/95. sz.; 1933. 36. évf. 1/3-355/363. sz.; 1934. 37. évf. 1/8-358/364. sz.; 1935. 38. évf.1/8-358/364. sz.; 1936. 39- évf. 1/7-358/364. sz.; 1937. 40.évf. 1/5-356/363. sz., var. sz. 1/5., 6/12., 48/54., 62/68.,69/75., 97/103., 213/243., 286/292. sz.; 1937/1938. 40/41. évf.364/365. sz.; 1938. 41. évf. 5/11-355/361. sz., var. sz. 26/32.,33/39., 47/53.,• 54/60., 68/74., 75/81., 82/88., 110/116., 125/190.,145/151., 278/284., 313/319-, 327/333., 341/347. sz.; 1939. 42.évf. 1/3-356/363. sz., var. sz. 53/59., 74/80., 109/115., 193/199-sz.; 1940. 43. évf. 1/7-310., 318-360/366. sz.; 1941. 44..évf.1/7-358/364. sz., var. sz. 169/181. sz.; 1942. 45. évf. 1/6-357/363. sz.; 1943. 46. évf. 1/5-356/362. sz., var. sz. 314/320.sz.; 1944. 47. évf. 1/4-256., 265-328/334. sz.MSZI: 1899. 1. évf. 55. sz. ríov. 24.; 1900. 2. évf. 85., 107.,118., 156., 195., 239. sz.; 1900. 3- évf. 20., 22., 27., 51.,53-55., 62., 80., 86., 93., 110. sz.; 1901. 3. évf. 194., 197.,218., 228., 237., 241., 245., 254., 263., 313., 342. sz.; 1901.4. évf. 1., 59., 72., 82., 85., 90., 99-, 112. sz;. 1902. 4. évf.123., 130., 134., 140-141., 166., 168., 170-171., 212., 253.,264., 272., 275. sz.; 1902. 5. évf. 93., 118. sz.; 1903. 6. évf.2., 29., 32-39., 41., 43-48., 50., 52-59., 80., 92., 94-95., 97.,99-115., 117-118., 150-151., 153., 155-156., 158., 160., 162-163., 165., 167., 169-170., 256., 258., 260-261., 263-268.,270., 272-275., 277-282., 284-286.,, 288-289-, 291-, 293-296.,298-300., 302-303., 305., 307-310., 312-314., 316-317., 319-,
71
321-324., 326-328., 330-331., 333., 335., 337-338., 340-342.,344-345., 347., 349., 351-352., 354-358., 360-361. sz.; 1904.7. évf. 3., 10-11., 17., 19., 24, 30., 32, 35, 39., 44-45, 49,52, 60-63, 65-77, 79-91., 100, 103, 106-107, 113, 116,118, 120-122, 124, 126-130, 132-133, 135-149., 157-158,163., 200, 219, 242-362. sz.; 1905. 8. évf. 3., 19-, 21,32-130, 132-166, 251-252, 256, 269., 289., 293, 296,302-323, 325-326, 328-329-, 331-363. sz.; 1906. 9. évf. 1-31.,33-34, 37, 41, 43-46, 50-51, 58, 60-178, 242-332, 341.sz.; 1907. 10. évf. 5., 15, 22, 33, 50, 77, 80, 84-86, 88,96, 105, 111, 118, 129, 132, 140, 145, 150, 155-157,159., 162, 213, 250, 258, 269., 278, 281, 284, 287, 314,321-323, 336, 341, 346. sz.; 1908. 11. évf. 8, 21, 33, 41,47, 62, 73, 75, 80, 92, 94, 99., 112-113., 118, 120, 127,132, 135., 152, 154, 158, 165, 167, 168, 174, 181, 187,196, 224, 226, 240, 253, 259-, 26l, 270, 283, 293, 303-,309., 316, 323, 327-328, 343, 351., 355. sz.; 1909- 12. évf.4, 9-, 32, 38-39-, 53, 57, 59-60, 67-68, 91., 103-104,111, 120, 126, 130, 137, 140, 151, 156, 159-, 161,169-170, 172, 177, 189., 195., 199., 209., 216, 221, 227,229, 265, 272-273., 276, 288, 292, 304, 306., 319., 329.,333., 339., 347. sz.; 1910. 13. évf. 7-8, 13, 19., 22, 53,
60, 64, 85, 77, 98, 101, 104, 106, 112, 119, 127, 130,134, 150, 154, 157, 167, 203, 243, 261, 267, 277, 287,297, 310, 316-317, 322, 343-344, 346, 350, 362. sz.; 1911.14. évf. 12, 23, 35, 39., 69-, 73, 86, 90, 94, 100, 111-112,120, 128, 139., 157, 160, 170, 172, 181, 189., 196, 213,239., 251, 257, 259., 262-263, 292, 295-296, 298, 304-305,313-314, 332, 335., 337, 340, 352, 354, 357, 362. sz.;1912. 15. évf. 7, 15, 23, 32, 36, 42, 46, 51, 54, 57-58,61, 64, 72, 75, 79-80, 83-85, 88-89., 92, 110., 112, 115,117, 127, 134, 136, 139-140, 142-143., 152-154, 156,198, 206, 230, 240, 255., 265, 276, 291., 296, 304, 306,323, 325, 339., 344, 354, 358-359, 361, 363-364. sz.; 1913.16. évf. 9., 14, 16,, 32, 34, 36, 40, 44., 52, 55, 60, 67,96, 101, 107, 114-115., 121, 127-129, 134, 140, 143-145.,149, 152, 229-, 254, 257, 279., 283, 297-298, 310, 327-328,338, 348, 357. sz.; 1914. 17. évf. 1, 10, 19-, 25, 27, 29-,35, 41, 48, 51, 65., 67, 72, 81, 86, 92, 95, 116, 123.,125., 142, 152, 169-, 221, 240, 242., 246, 263, 269-, 289-,337. sz.; 1915. 18. évf. 13, 21, 41, 44-45., 51, 60, 63-,68, 78, 95., 109., 133, 143, 154, 182, 188, 191, 227,241-242, 258-259., 265, 272,, 286, 304, 310, 316, 321,
72
328., 333., 347., 352., 358. sz.; 1916. 19. évf. 8., 11., 13.,21., 23., 27., 30., 34., 36., 44-45-, 48., 53., 58., 67., 74., 80.,86., 94., 109., 115., 119-120., 126-127., 129., 149-, 131., 133-,136., 138-141., 147., 159., 166., 187., 192., 196., 202., 221.,263., 272., 284., 288., 295., 297., 315., 317., 330., 315., 320.,322., 331-332., 342., 348., 353. sz.; 1917. 20. évf. 4., 7., 9.,13., 20., 26-27., 30., 32-33., 37-38., 44., 52., 59-, 70., 77.,81., 85., 90., 97., 101., 105., 107., 109., 117., 128-129., 131.,135., 153., 194., 224., 232., 237., 240-241., 246., 249., 252-253.,261., 266., 269., 276-277., 280., 287., 290-293., 296., 301-302.,306., 316., 322., 324., 327., 330., 333. sz.; 1918. 21. évf. 1.,4., 8., 10., 12., 15., 24., 26., 29., 31-32., 36., 39., 46., 48.,50-53., 56-58., 60., 65., 67., 69., 74., 79., 81-83., 85., 95.,98., 101., 105., 107-109-, 114., 116., 119-, 123., 133-136.,138-140., 142-148., 155., 160., 163-164., 166., 169-170., 172-173., 190., 200., 215-242., 255-, 262., 265., 271., 275-276.,278-280., 282., 289-, 294-296., 299-, 301-302., 306., 308.,310., 313., 320-321., 323., 327., 330., 339., 344. sz.; 1919-22. évf. 1., 5., 10-11., 19., 28., 44., 46., 6l., 67-68., 70., 91.,95., 100., 106-107., 112., 176., 184., 202., 221., 224-225., 227.sz.; 1920. 23. évf. 4., 14-15., 19-, 31., 44., 54., 56., 67.,72-73., 75., 82., 88-89., 93., 95., 98., 101-102., 106., 108.,110-112., 116., 118., 120-122., 124., 127., 131., 134., 136.,140-141., 144., 146-147., 149., 151-153., 155-157., 159-163.,208., 216., 233., 237., 240., 245., 262-265., 272-273., 276-279.,282., 285-286., 289., 291-292., 294-296., 300., 303., 306-307.,310., 312., 315-316., 319-, 321., 327-328., 333., 335., 339-,341-342., 345-346., 348-349., 352., 354-355., 357-358. sz.;1921. 24. évf. 1-2., 11., 15-17., 19-, 21., 23., 25., 28., 33.,42., 44., 46., 50., 54., 6l., 72., 91., 97., 103., 105., 122., 126.,137., 142., 150-151., 153-154., 156-158., l60-l6l., 168., 192.,256., 263., 273., 278., 282., 296., 301-302., 314., 321-324.,334., 338., 343., 345., 349., 354., 356., 361. sz.; 1922. 25.évf. 2., 6., 8., 10-11., 14., 20-21., 24., 27., 31-32., 38., 40.,43., 48., 50., 53., 55., 60., 64., 68-70., 73., 76-77., 85., 87.,90., 94-100., 102., 104., 107., 110., 113-114., 116., 118.,124-125., 130., 142., 146., 149., 151., 154-156., 158., 160.,175., 224-228., 242., 256., 275., 281-284., 286., 288., 291.,293-295., 297., 309., 314., 321., 324., 327-328., 335-336.,340-342., 344-345., 349., 360. sz.; 1923. 26. évf. 14., 16.,18-19., 31., 42., 44., 46., 48., 51., 54., 56., 58., 63., 65., 68.,72-73., 76-77., 80., 82., 86., 88-90., 93., 97., 126-128., 130.,132., 137., 145., 147., 153., 157., 172., 175-, 192-196., 204-210.,234-239., 252-253., 256-257., 259., 261., 264-265., 268., 270.,
73
272., 275., 278-279-, 282., 284., 286., 288., 290-292., 296.,298., 300-302., 3O4-3O5-, 307-309., 311-313., 315-316., 318.,320-321., 325-327., 329-330., 332., 334-336., 340-341., 345-,350-351., 354., 356-357., 359., 361-362. sz.; 1924. 27. évf.1., 3., 6., 10-11., 15., 19., 22., 24., 28., 30., 32., 34., 37-39.,41., 46., 48., 51-54., 56-57., 60-61., 63., 67., 69-, 74-75., 79-,81., 83-84., 86., 88-89., 93., 96., 98-99-, 103-, 107., 111.,116-117., 127., 135-136., 146., 148., Í51 , 156, 158-160.,162-163., 166., 169., 175., 178-180., 184., 186-195., 201-209.,222-226., 256., 259-, 261., 263-, 266-268., 271., 274, 277,282-283, 288, 290, 296-299, 303, 305, 308, 314, 316-317,319, 322, 324, 327-328., 333-334, 336, 339., 341-343,345, 355-356, 361, 363. sz.; 1925. 28. évf. 2-3, 5 , 8, 10,12, 14, 18-21, 25, 27-28, 31, 34-35, 38, 40, 42-43, 46,48-51, 56, 58, 60-61, 67, 70-73, 75, 78-79-, 81 , 85-, 87,89., 94-95, 97-99., 103, 107-110, 112-114., 117, 120-121,123, 128, 136, 138-139-, 141, 144-145, 149, 152-155,157, 159-161, 164, 166, 171, 182-183, 228-234., 260,265, 268., 270., 273-274, 281, 314, 323, 327, 330., 332,336, 344, 346, 352-353, 360-361., 363. sz.; 1926. 29- évf.4-6, 10, 17, 19-, 23-24, 27, 29-, 31-, 33-, 40., 42-44,48-49, 51-52., 55-, 58, 60-62, 67-69, 7 1 , 73-75, 85-88.,91-, 98, 101-102, 111-112, 119, 123, 129, 131, 137, 139,142-143, 146-147, 152, 156-157, 163-164, 172-174, 178-184,213-221, 257-259-, 271-273, 267-268, 283-287, 290-291,321, 324-326, 328, 336, 338-341, 345, 349-350, 355, 363.sz.; 1927. 30. évf. 6-8, 16-17, 22-25, 32, 36-39, 41 , 46,49, 53, 55, 60-61, 65-68, 74-75, 83-, 93-94, 96, 100-102.,110-111, 114-115, 119-, 135-136, 139, 146-147, 151-160,Mell. a 159/160. sz.-hoz: IV p , 167, 247., 259-260, 300-301,305-307, 323-325, 327, 329, 330-339, 345-348, 352-354.sz.; 1928. 31- évf. 4 , 15-16, 24, 35, 49-, 52-53., 71-72,91-, 103, 115, 131., 141-143, 145-146., 148-150, 162-166,172-175, 180-182, 197-210, 244-246, 250-253, 261-263,270-271, 277, 293, 297, 307, 310, 315-317, 321, 334-335-,349-, 35O-351-, 356-357. sz.; 1929. 32. évf. 3 , 9 , 17-18,20-21, 30-31, 43, 48-49, 64-65, 69-70, 78-85, 92-95-,98-99, 112-113, 126-129, 131-134, 138-142, 149-150, 154-156, 159-161, 170-J,80, 194-200., 208-211, 266-267, 271-272, 277, 282-284.; 289-290, 292-293., 301-303, 310-312.,315-316, 320-321, 331-333, 336-337, 345-346, 350-353,360. sz.; 1930. 33. évf. 25-, 42-43-, 51-52., 58-59-, 77-78,120-121, 137-138, 149-150, 161-164, 188-194, 212-215-,,31O-311-, 315-316. sz.; 1931. 34. évf. 7-8, 28-29, 32-36,
74
39-41., 46-48., 53-57., 65-69-, 74-75., 104-105., 108-110.,122-126., 141-142., 146-150., 164-169-, 175-180., 196-202.,273-277., 296-298., 320-323., 327-333., 338-341. sz.; 1932.35. éyf. 1/4., 9-15., 22-25., 30-31., 36-39., 47-50., 65-74.,82-90., 121-129., 138-159., 182-213., 268-274., 282-311., 318-324., 341-352., 360-365- sz.; 1933- 36. évf. 4-10., 18-24.,60-73-, 81-87., 131-137., 153-172., 269-272., 330-334. sz.;1934. 37. évf. 5-23., 73-79:, 143-167., 181-242., 276-282. sz.;1935. 38. évf. 72-78., 120-126., 142-150., 181-271., 281-287.,323-329., 351-357. sz.; 1936. 39. évf. 1-7., 99-119-, 127-133.,214-244., 316-321. sz.; 1937. 40. évf. 37-40., 55-61., 125-138.sz.; 1937/1938. 40/41. évf. 1-4. sz.; 1938. 41. évf. 12-18.,285-298., 313-319-, 327-338. sz,; 1939- 42. évf. 1-10., 53-59.,67-73., 1O9-115-, 214-248., 278-284., 292-305., 341-344., 349-356. sz.; 1940. 43- évf. 8-14., 45-48., 101-107., 122-124.,165-170., 223-247., 256-275., 283-289., 297-303., 311-324.,332-366. sz.; 1941. 44. évf. 8-14., 22-42., 50-364. sz.; 1942.45. évf. 1-34., 42-55., 84-132., 140-146., 154-160., 168-212.,247-252., 280-286., 294-300., 315-363. sz.; 1943- 46. évf.1-275., 282-313-, 321-348., 356-362. sz.; 1944. 47. évf. 1-4.;14-25-, 47-53-, 75-88., 103-109., 124-130., 138-144., 176-206.,222-244., 257-264., 272-278., 300-306., 314-320. sz.Debrecen, DRK: 1927. 30. évf. 84-85- sz.; 1939- 42. évf.60-66. sz.
Kecskemét, BKML: 1920. 23- évf. 157. sz.; 1923. 26. évf. 52.,76., 84., 91- sz.
77. MAGYAR SZÍNPADSzínházi napilapNagyvárad-Budapest1901. nov. 1.-1902. máj. 10.Főszerk. Márkus JózsefFel. szerk. Pintér ImreKiadó: Szigligeti Színház (Nagyvárad)Méret: 39 cm1901/1902. 1. évf. 23-201. sz. nov. l.-máj. 10. H: 1-22.,
24-46., 48-53-, 55-82., 84-92., 94-108., 111-143., 145-156., 158., 161-194., 196-200., 202-?
Rovatok: Heti műsor; Budapesti színpadok; Kik ezek?; Fel-vonás közben; Színházi pletykák; Színházi élet; Kulisszákmögül
Műsort közöl, szereposztással
75
Megjegyzés: Az MSZI példányai a „Magyar Színpad" (Budapest)azonos éveihez vannak sorolva. írod. a „Magyar Színpad"(Nagyvárad) indulására: = Nagyvárad, 1901. okt. 9. 5 p-, okt.10. 5. old., okt. 22. 5. old.
Lh. MSZI: 1901/1902. 1. évf. 23., 47., 54., 83., 93-, 109-, 110.,144., 157., 159-160., 195., 201. sz.
78. MAGYAR SZÍNPADPjescsanka?1915.?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod.: Mit dolgoztak a magyarhadifoglyok Szibériában? (Cikk)=Képes Világlap (A SzabadSzó képes melléklete) 1921. jún. 26. 2. p. (Litografált alakban,többszínnyomásban jelent meg.)
MAGYAR SZÍNPAD (Szeged, 1901. okt. 17.-nov. 2.)Lásd SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD
79. MAGYAR THALIASzínművészeti szakközlönyKolozsvár1882. jan. l.-jún. 25.HetenkéntFel. szerk. Gabányi Árpád, Szacsvay Imre; 1882. máj. 14.:
Szacsvay ImreMéret: 30 cm1882. 1. évf. 1-26. sz. jan: l.-jún. 25. 114 p.
1. sz. jan. 1. tévesen 1881.Rovatok: Tárcza; Bécsi és külföldi hírek; Párisi hírek; Bu-
dapesti színházak; Kolozsvári színház; Színtársulatok ál-lomáshelye; Társulatok névsora; Szerkesztői üzenetek
, Lh. OSZK: 1882. 1. évf. 1-26. sz.MSZI: 1882. 1. évf. 1-26. sz.
80. MAI SZÍNLAP ;.•Budapest1899- jan. 6.-jan. 9- ;
76
NaponkéntMéret: 30 cm1899- Évf. nélk. 6-9- sz. jan. 6.-jan. 9- H: 1-5., 8., 10-?
sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az MSZI példánya a „Magyar Színpad" (Budapest)1899-1900. éveihez van besorolva.
Lh. MSZI: 1899. Évf. nélk. 6-7., 9- sz.
81. MAI SZÍNLAPMiskolc1910. okt. 15.-1912. ápr. 30.NaponkéntFel. szerk. 1910. okt. 15.-19H- ápr. 30.: Darvas Richárd,
Kázméri KázmérSzerk. 1911. okt. 5.: Kázméri KázmérMéret: 31 cm1910/1911. Évf. nélk. 1-173. sz. okt. 15.-ápr. 30. H: 83.
sz.1911/1912. 2. évf. 1-172. sz. okt. 5.-ápr. 30. H: 5., 153-
sz.Nem készült 52., 65. sz.
Rovatok: Amiről beszélnek; Mozaikok a színház tájékáról;Színházi hírek; Művész-asztal mellől; A kulisszák vilá-gából
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapjánPalágyi Lajos az 1910/1911. évi színiidényben 1910. okt. 15-től1911. ápr. 30-ig, és 1911/1912. évi színiidényben 1911. okt.5-től 1912. ápr. 30-ig tartotta előadásait a miskolci VárosiSzínházban.
Lh. OSZK: 1910/1911. Évf. nélk. 1-82., 84-173- sz.; 1911/1912.2. évf. 1-4., 6-152., 154-172. sz.
82. MAI SZÍNLAPSzöveges színházi újságSátoraljaújhely
77
1910. dec. 7.-1911. jan. 15.Megj. hetenként kétszerMéret: 31 cm1910/1911. Évf. nélk. 1-39- sz. dec. 7.-jan. 15.Rovatok: A mai est; Holnap; A kulisszák mögülMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Zemplén" színházi hírei alapján Mezey Kálmántársulata híreivel.
Lh. OSZK: 1910/1911. Évf. nélk. 1-39. sz.
83. MAI SZÍNLAP1910. okt. 19-—1911- jan. 4.?: Művészeti és szépirodalmi
újság; 1911. okt. 28.?-19H. dec. 6.?: Művészeti és szép-irodalmi újság. A szabadkai műpártolók köre hivataloslapja; 1913- okt. 22.?, 1914. máj. 4.-1916. dec. 27/29-?:Színházi és művészeti napilap
Szabadka1910. okt. 19.-1916. dec. 27/29.NaponkéntSzünetelt: 1915-?Fel. szerk. 1910. okt. 19-1910. nov. 17.: Faragó Rezső;
1910. nov. 18.-1911. jan. 4.?: Rehorovszky Jenő; 1911-okt. 28.P-1911. dec. 6.?: Hirth Aladár; 1913- okt. 22.P-1913.nov. 3-?: ifj- Dembitz Lajos (Dér László); 1913. nov.9.-1913. nov. 11.: Dér László; 1913. nov. 12,-1913- dec.9.: Schwimmer Béla; 1913. dec. 10.-1914. máj. 4.; 1916.dec. 27/29.: Hirth Aladár
Szerk. 1913. okt. 22.-1913- nov. 3.: Schwimmer Béla; 1913.nov. 9-1913. dec. 9» Hirth Aladár
Közreadó: 1911. okt. 28.P-1911. dec. 6.?: Szabadkai Műpár-tolók köre
Kiadó: 1910. okt. 19-1911. jan. 4.?: Hirth (Aladár) és Duchon;1911. okt. 28.?-1913. nov. 3.?: Hirth Aladár; 1913- nov.9.?-19l4. máj. 4.: Hirth Gyula; 1916. dec. 27/29-?: BaranyaiKároly
Méret: 24 cm; 1913- okt. 22.?: 29 cm
78
1910. Évf. nélk. 1-67. sz. okt. 19.-dec. 31. H: 17., 25., 35.,42. sz.52. sz. dec. 14. helyesen: 53. sz.
191.1. Évf. nélk. 71-72. sz. jan. 3--jan. 4. H: 68-70. sz.2. évf. 1-29. sz. okt. 28.-dec. 6. H: 2., 4., 30-?
1912.. 3. évf. Példánya ismeretlen1913. 4. évf. 1-68. sz. +1 ksz. okt. 22.-dec. 31. H: 3-,
5-12., 14-18., 29., 34-37., 53-, 63. sz.ksz.: 4. évf. 1. sz. Rendkívüli kiad.: „A közönséghez!"
1914. 5. évf. l(69)-120(186). sz. jan. l.-máj. 4. H: 26., 98.sz.70(138)-74(139). sz. márc. 15.-márc. 16.Tehát 71-73- sz. nem készült
1916. 6. évf. 1-11. sz. nov. 19--dec. 27/29. H: 1-10., 12-?Rovatok: Kritikai megjegyzések; A kulissza mesél...; Szabadkai
Városi Színház műsora; Forgácsok; Séta a színház körül;Országos Színházi Műsor; Veseasztal; Szerkesztői üze-netek
Megjegyzés: Az 1916. 6. évf. 1. sz. nov. 19-i szám csak azirodalomból ismert.L. = Bácsmegyei Napló (Szabadka) 1916. nov. 4. 3. old.,nov. 19. 4. old.
Lh. OSZK: 1911. 2. évf. 1., 3., 5-29. sz.; 1913. 4. évf. 1-2., 4.,13., 19-28., 30-33., 38-52., 54-62., 64-68. sz.; 1914. 5. évf.l(69)-4(72)., 8(76)-25(93).,.27(95)-97(l62)., 99(l65)-120(186).sz.MSZI. M.: 1916. 6. évf. 11. sz.Szeged, SK: 1910. Évf. nélk. 1-17., 19-24., 26-34., 36-41.,43-67. sz.; 1911. Évf. nélk. 71-72. sz.; 1913. 4. évf. 19-28.,30-37., 41-52., 54-57. sz.; 1914. 5. évf. l(69>-25(93)., 27(95)-84(149)., 86(151)-97(162)., 99(l64)-120(186). sz.
84. MAI SZÍNLAPSzínházi napilapSzeged1908. febr. 15-ápr. 28.Fel. szerk.-kiadó: Apor DezsőMéret: 30 cm; 1908. márc. 10.: 32 cm
79
1908. 1. évf. 1-70. sz. febr. 15.-ápr. 28. H: 18., 24., 32.,38., 45., 49-50., 54-55., 65-67. sz.
Rovatok: Színházi hírek; A kulisszák mögül; Színházi pletykák;A színház műsora; Az öltöztetőnő levelei
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Makó Lajos színtársulatának híreivel.
Lh. Szeged, SK: 1908. 1. évf. 1-17., 19-23., 25-31., 33-37., 39-44.,46-48., 51-53., 56-64., 68-70. sz.
85. A MAI SZÍNLAPMűvészeti és szépirodalmi napilapSzeged1910. szept. l.-nov. 22.Fel. szerk. Kézai Simon (Pásztor József)Kiad. a SzerkesztőségMéret: 30 cm1910. 1. évf. 1-82. sz. szept. l.-nov. 22.Rovatok: Színház és Uránia; Felvonás közben; Színházi
pletykák; Vidék; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerk. 1910. szept. l.-nov. 19.: Bakó Lajos; 1910.nov. 21.-nov. 22!: Róna Béla.Az Uránia - Magyar Tudományos Színház - műsorát is közli.A „Szegedi Híradó" színházi ismertetései alapján özv. MakóLajosné társulata 1910. szept. 1-től 1911. máj. 21-ig tartottaelőadásait a szegedi Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-55. sz.Szeged, SK: 1910. 1. évf. 1-52., 56-82. sz.
86. MAKÓI SZÍNHÁZI LAPOKMűvészeti napilapMakó1903- aug. 18.-1904. szept. 26.Szünetelt:? 1904. szept. 26.-1915. ápr. 24.Méret: 24 cmFolytatás:? SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Makó) 1915- ápr. 24,r-1921.
máj. 25.
80
1903- 1. évf. 1-38. sz. aug. 18.-szept. 30.1904. 2. évf. 1-23. sz. szept. 4.-szept. 26.
kettő 1. sz.: szept. 4., szept. 5., 2. sz. nem készültRovatok: Színházi hírek; Művészek és művésznők; ApróságokMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Hollósy Kornélia színkör lapja. A négy oldalterjedelmű lapszámok belső (3-4.) oldala színlapplakát.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-38. sz.; 1904. 2. évf. 1-23. sz.Makó, JAM: 1903. 1. évf. 2-35., 37-38. sz.Szeged, SK: 1903. 1. évf. 1-12., 23-38. sz.; 1904. 2. évf.1-23. sz.
87. MISKOLCZI ÉLET(Művészeti és riport hetilap)Miskolc1920. febr. ?-?
Példánya nem ismert. írod. = A Reggel (Miskolc) 1920. jan. 31.3. old. (...új lap kerül a közönség elé... a riportok melletthozni fogja a színház és mozik egész jövő heti műsorát...Nagy Dénes és Rákos Arnold ...elmondják a bemutatásrakerülő színdarabokat...)
88. MODERN SZÍNPADSzínházi- és művészeti hetilapBudapest1920. jan. l.-ápr. 4.Megj. hetenként; 1920. márc. 1.-. havonkéntFel. szerk.-kiadó: Róna TivadarSzerk. 1920. jan. l.-febr. 8.: Róna Tivadar; 1920. febr. .
22.-ápr. 4.: Oszkár KárolyMéret: 27 cm; 1920. ápr. 4.: 20 cm111.1. évf. Példánya nem ismert1920. 2. évf. 1-10. sz. jan. l.-ápr. 4.Rovatok: Krónika; Színházi események; Szimpatikus figurák;
Színházi hivatalnokok; Laterna Mágika; Film-krónika;Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1920. 2. évf. 1-10. sz.
81
89. MOHÁCSI SZÍNHÁZI ÚJSÁGMohács1911. aug. l.-aug. 27.NaponkéntFel. szerk. 1911. aug. 1.: Rátkay IstvánSzerk. 1911. aug. 2.-1911. aug. 27.: Rátkay IstvánMéret: 30 cm111.1911. Évf. nélk. 1-27. sz. aug. l.-aug. 27.Rovat: Heti műsor; Színész-fotográfiákMűsort közöl, szereposztással
Lh. Pécs, BMK: 1911. 1. évf. 1-27. sz.
90. MOZI ÚJSÁGBékéscsaba1909. szept. 12.-szept. 25/26.HetenkéntSzerk.-kiadó: Ballá SándorMéret: 28 cm1909. 1. évf. 1-3. sz. szept. 12.-szept. 25/26.
Megjegyzés: A békéscsabai Uránia színház műsorával; átveszi afővárosi műsoranyagot is.
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 1-3. sz.
91. MOZI ÚJSÁG1908. aug. 25/26.-1908. okt. 10/11.: Az „Uranus Színház"
előadásainak ismertetője(Debrecen)1908. aug. 5/6.-okt. 10/11.Megj. minden második napSzerk. Dezső Ernő; 1908. aug. 31./szept. 1.: Suchán RezsőKiadó: „Uranus Színház" igazgatóságaKiadótulajdonos: Suchán és WinklerMéret: 29 cm1908. Évf. nélk. 1-31. sz. aug. 5/6.-okt. 10/11.
82
Megjegyzés: Szöveg-, ill. tartalomismertetökkel; 1908. 28-30. számaiingyen kerültek forgalomba. Amerikából hazatért (?) Beér J.és Gassmann L. vállalkozók cégalapítása Debrecenben azUranus Színház.
Lh. Debrecen, DRK: 1908. Évf. nélk. 1-31. sz.
92. MULATÓ BUDAPESTA budapesti színházak és mulatók napilapjaBudapest1901. okt. 30.-nov. 9-Fel. szerk. Székely DávidKiadó: Gelléri Mihály és Székely DávidMéret: 38 cm111.Címváltozat: SZÖVEGES ÉS KÉPES MULATÓ BUDAPEST.
1901. nov. 7.-nov. 9.Utóbbi cím: MŰSOROS ÉS KÉPES MULATÓ BUDAPEST.
1901. 12-14. sz.1901. 1. évf. 1-8. sz. okt. 30.-nov. 6.
9-11. sz. nov. 7.-nov. 9- Szöveges és Képes MulatóBudapest
Rovatok: Apróságok; Orfeumi hírek; Színházak; Szórakozó-helyek; Orfeumi posta; Sport
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1901. nov. 1.-1901. nov. 9.: Salgó L.László
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1-11. sz.
93. MŰKEDVELŐSzínházi és irodalmi lap. A műkedvelő gárda hivatalos lapjaDunajska Streda - Dunaszerdahely1920. júl. 18.-1923. ápr. 8.HetenkéntSzerk. Szeiff GézaKiadó: Műkedvelő gárdaMéret: 21 cm1920. 1. évf. 1-4. sz. júl. 18.-?1921. 2. évf. l(5>-3(7). sz.
83
1922. 3. évf. 1(8)-4(11). sz.1923- 4. évf. 1(12). sz. ápr. 8.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Jakesová 708. p.Lh. Prága, UK: 1920. 1. évf. 1-4. sz.; 1921. 2. évf. 1-3. sz.; 1922.
3. évf. 1-4. sz.; 1923. 4. évf. 1. sz.Bratislava - Pozsony, UK: 1920. 1. évf. 1-4. sz.; 1921. 2. évf.1-3. sz.; 1922. 3. évf. 1-4. sz.; 1923. 4. évf. 1. sz. N
94. MŰSOROS ÉS KÉPES MULATÓ BUDAPESTA budapesti mulatók közlönyeBudapest1901.Megj. naponként?Fel. szerk. Székely DávidKiadó: Gelléri Mihály és Székely DávidMéret: 20 cmElőbbi cím: MULATÓ BUDAPEST. 1901. okt. 30.-nov. 9-1901. 1. évf. 12-14. sz. kelt. nélk.Rovatok: Hírek; Sport; Előfizetési felhívásMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Reymetter Árpád, Salgó F. László; 1901.14. sz. kelt. nélk.: Salgó F. László
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 12-14. sz.
MŰVÉSZ VILÁG (Hódmezővásárhely, 1919)Lásd MŰVÉSZVILÁG (Budapest, 1899-1902) után
95. MŰVÉSZÉLETMagyar művészeti folyóiratBudapest1919- dec. 1.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Lengyel GézaSzerk. Breitner Károly, Lengyel GézaMéret: 23 cm111.1919. 1. évf. 1. sz. dec. 1.
Rovat: Kritika; Színművészet; Művész ifjúság; MűkedvelőkSzövetsége hírei
Lh. OSZK: 1919. 1. sz.
96. MŰVÉSZETI LAPOK(Zeneirodalmi szemle). Zeneművészeti, képzőművészeti és
színművészeti szaklapBudapest1895. nov. 17.-1896. jún. 28.Megj. kéthetenkéntSzerk. 1895. nov. 17.-1896. jún. 28.: Kéry Gyula, Merkler
AndorKiadó: Rózsavölgyi és TársaMéret: 27 cm111.Előbbi cím: ZENEIRODALMI SZEMLE. (Bp.) 1894-1895.1895. 2. évf. 13-16. sz. nov. 17.-dec. 29.1896. 3- évf. 1-13. sz. jan. 12.-jún. 28.Rovatok: Szalon; Zene; Kritikai szemle; Hangversenyek;
Képzőművészet; Bohém-világ; Színművészet: M. Kir. Ope-ra - Nemzeti Színház - A Vígszínház - Várszínház -Népszínház - Külföldi színházak - Vidéki színházakhírei; Színházi krónika
Lh. OSZK: 1895. 2. évf. 13-16. sz.; 1896. 3. évf. 1-13. sz.
97. MŰVÉSZETI TUDÓSÍTÓSzínházi, zenei, képzőművészeti és irodalmi napilapBudapest1898. nov. 2.-dec. 23.Szerk. Kereszty István, Báron RezsőKiadó: Szerencsy JózsefMéret: 25 cm1898. 1. évf. 1-43. sz. nov. 2-dec. 23.Rovatok: Mi lesz a héten? (Heti műsor); Forgácsok; Szerkesztői
üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1898. 1. évf. 1-43. sz.
85
98. MŰVÉSZVILÁG1899- ápr. 15-: Művészeti szépirodalmi és társadalmi folyóirat;
1901. jan.: Művészeti és kritikai lapBudapest1899. ápr. I.-I902. ápr. 25.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Rudnai GyőzőSzerk. 1899. ápr. l.-ápr. 15.: Prém József, Rudnai Győző;
1899- júl. 1.: Rudnai GyőzőLaptulajdonos: Rudnai GyőzőMéret: 30 cm; 1901. jan.: 23 cm111.1899. 1. évf. 1-12. sz. ápr. l.-szept. 15. 384 p.
Mell. 1. sz. ápr. 1.: 1 t. Újházi Ede, 1 t: A Vígoperaépülete, 2. sz. ápr. 15.: 1 t. Lánczy Ilka, 3. sz. máj. 1.:1 t. Ábrányiné Wein Margit, 4. sz. máj. 15.: 1 t. KüryKlára, 11. sz. szept. 1.: 1 t. Hegyi Aranka2. évf. 1-14. sz. okt. l.-dec. 30. 276? p.13. sz. helyett: Karácsonyi album. 55 p.
1900. 2. évf. 2. évnegyed 1(15)-12. sz. jan. 7.-márc. 25.3. évnegyed 1-13. sz. ápr. l.-jún. 24.4. évnegyed 1-13. sz. júl. l.-szept. 25.
1901. 3. évf. szám nélk. jan.-máj. 242 p.Mell. máj.: 1 t. Hagyi Aranka
1902. 4. évf. 1-6. sz. febr. lO.-ápr. 25.
Megjegyzés: Segédszerk. 1899- júl. 15.-szept. 15.: Ballá Miklós.Az első, a harmadik és negyedik évfolyamában „Színház"rovatában gazdag színházi ismertetésekkel: a Nemzeti Színház,M. Kir. Operaház, Vígszínház, Magyar Színház, Vígopera,Népszínház, Kisfaludy Színház, Budai Színkör, Városligeti Szín-kör, Budai Nyári Színház stb. híranyagával.
Lh. OSZK: 1899. 1. évf. 1-12. sz., 2. évf. 1-14. sz.; 1900. 2. évf.2. évnegyed 1(15)-12. sz., 3. évnegyed 1-13. sz., 4. évnegyed1-13. sz.; 1901. 3. évf. jan.-máj.; 1902. 4. évf. 1-6. sz.MSZI: 1899. 1. évf. 1-12. sz.
99- MŰVÉSZ VILÁGSzínházi, szépirodalmi és művészeti hetilapHódmezővásárhely
86
1919. jún. 21.-JÚ1. 20.Szerk. Ur György, Sándor Gyula (borítólapon)Kiadó: Erdei SándorMéret: 24 cm1919- 1. évf. 1-5. sz. jún. 21,-júl. 20.
Megjegyzés: Alkalmanként műsort közöl, szereposztással. SzabadosLászló színtársulatának híreivel.
Lh. MSZI: Mf. 1919. 1. évf. 1-5. sz.Hódmezővásárhely, NLVK: 1919- 1. évf. 1-5. sz.
100. MŰVÉSZ-VILÁGSzínházi és mozi hetilapKispest-Erzsébetfalva1916. nov. 18/25.-1917. febr. 18/25.Fel. szerk. Ur GyörgyMéret: 23 cm111.1916. 1. évf. 1-3. sz. nov. 18/25.-dec. 9/17.1917. 2. évf. 1-5. sz. jan. 13/20.-febr. 18/25. H: 3-4. sz.Rovatok: Tárca; Apróságok; Tárlat; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 1-3. sz.; 1917. 2. évf. 1-2., 5. sz.
101. NAGYBECSKEREKI SZÍNHÁZSzínházi újságNagybecskerek1911. ápr.-?Szerk. Ujházy Lajos1911- ápr. Példánya nem ismert
Irodalom: „Nagybecskereki Színház" címmel színházi újság jeleriikmeg Nagybecskereken a szezon tartama alatt. A lapot UjházyLajos joghallgató szerkeszti. (Hir.) = Torontál (Nagybecskerek)1911. ápr. 6. 3. p.
Megjegyzés: A „Torontál" c. napilap színházi hírei szerint PolgárKároly és színtársulata 1911. ápr. 1-tól máj. 2-ig játszottNagybecskereken. A máj. 8-i szám (3. old) azt is hírül adja,
87
hogy ezzel a szezonzárással egyúttal a Polgár-féle színtársulathatesztendős nagybecskereki működése is befejeződött.
NAGYVÁRADI MAGYAR SZÍNPADLásd MAGYAR SZÍNPAD (Nagyvárad)
102. NAGYVÁRADI SZÍNPADMűvészeti napilap; 1902. nov. 2.: Művészeti lapNagyvárad1902. szept. 19.-dec. 25.Megj. naponként; 1902. nov. 2.: hetenkéntFel. szerk. Pásztor BertalanKiadó: Sebő ImreMéret: 24 cm1902. 1. évf. 1-54. sz. szept. 19--dec. 25.
kettő 48. sz. nov. 23., nov. 28., 49. sz. nem készültRovatok: A mai előadás; A Szigligeti Színházból (heti műsor);
A tegnapi előadás; Színházi tarkaságokMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Nagyvárad" színházi ismertetései alapján SomogyiKároly társulata 1902. szept. 19-től 1903. máj. 24-ig tartottaelőadásait a „Szigligeti Színház"-ban.
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-54. sz.
103- NAGYVÁRADI SZÍNPADNagyvárad1906.?Szerk.-kiadó: Beregi B. Sándor
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírás: H-B megyesajtóbibl. 219. old.
A „Szabadság" (Nagyvárad) színházi ismertetései alapján SomogyiKároly társulata 1906. szept. 29-től 1907. jún. 3-ig tartottaelőadásait a Szigligeti Színházban.
104. NAGYVÁRADI SZÍNPADSzínházi és művészeti újságNagyvárad
88
1910. szept. 22.-okt. 2.Megj. hetenként kétszerFel. szerk. Tyll János .Méret: 22 cm1910. 1. évf. 1-4. sz. szept. 22.-okt. 2.Rovatok: Színházi apróságok; Rovás; Szigligeti Színház műso-
ra; A Bonbonniére-Színpad műsora (igazgató: KondorErnő)
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szabadság" (Nagyvárad) színházi ismertetései alap-ján Erdélyi Miklós társulata 1910. szept. 17-től 1911. júl. 2-igtartotta alőadásait a Szigligeti Színházban.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-4. sz.
105. NEMZETI JÁTÉKSZÍNI TUDÓSÍTÁSKassaMegj. hetenkéntSzerk. írta gr. Csáky TheodorKiadó: -Méret: 20 cm1830/1831. Évf. nélk. 1-16. sz. dec. ll.-márc. 26. 66 p.
Mell. 4. sz. (jan. 1.) Toldalék... (2) p.Rovat: (alkalmanként) Játék-színi jelentés
Megjegyzés: A szerkesztői adat csak az éves, összefoglaló címlapon.„Magasztalásnak és ócsárlásnak múlhatatlanul kell lennie"mottója alapján az előadott színművek heti összefoglaló is-mertetését - kritikáját - közli.
Hasonmás kiadás: Nemzeti Játékszíni Tudósítás. A hasonmás kiadás16 számát felkutatta, a tan. írta, jegyzetekkel és adattárifüggelékkel ellátta Enyedi Sándor. Bp. 1979- Magyar SzínháziIntézet. 153 p. (Színháztörténeti Könyvtár 10.)
Lh. OSZK: 1830/1831. Évf. nélk. 1-16. sz. Mf.OSZK. Kézirattár: Quart. Hung. 1466. sz. XII. k. Dérynékéziratos Naplója. 1830/1831. Évf. nélk. 6-7., 9-10., 13-14.,16. sz.Miskolc, HOM: 1831. 12. sz.Kassa, OLK: 1830/1831. Évf. nélk. 1-16. sz.
89
106. NEMZETI KULTÚRA1908. okt. 17.P-1908. dec. 20.?: Színházi, művészeti és irodalmi
napi újság; 1909. jan. 3--1909- febr. 7.?: Színházi, művé-szeti és irodalmi újság; 1911. márc. 4.?-1911. ápr. 1.?:Színházi újság, művészeti és szépirodalmi közlöny
Sopron1908. okt. 17.-19H. ápr. 1.Megj. naponként; 1909- jan. 3.: hetenkéntFel. szerk. 1908. okt. 17.P-1909- febr. 7.?: Nemes László;
1911. márc. 4.P-1911. ápr. 1?-. Havas JenőKiadó: 1909- okt. 17.P-1909- febr. l.h Nemes LászlóMéret: 28 cm; 1911. márc. 4.?: 31 cm111. 1911. márc. 4.?-tőlElőbbi cím: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (?) Sopron, 1-3. évf.?1908/1909. 4. évf. szám nélk. okt. 17.-1908. dec. 20.
1909. jan. 3.-febr. 7. H: 1908. okt. 26., nov. 2., nov.9-, nov. l6.-nov. 17., nov. 23.-nov. 24., nov. 30., dec.1., dec. 7.-dec. 9-, dec. 13--dec, 15., dec. 18., dec.21.-dec. 31.
1910. 5. évf. Példánya ismeretlen1911. 6. évf. 1-7. sz. márc. 4.-ápr. 1.Rovatok: Színházi hírek; Kulisszák mögül; Fővárosi színházak;
Vidéki színházakMűsort közöl, szereposztással 1908. dec. 20-ig
Megjegyzés: 1908. okt. 17-ei szám évfolyam, számjelzés nélkül,1908. 4. évf. okt. 18. szám a 3. oldalán közli: „Színházi Újság— Nemzeti Kultúra — lapunk, amely folytatása az elmúlt évbeliszínházi újságoknak..." alapján feltételezhető, hogy vagy többszínházi tartalmú lapegyüttes folytatásának tekinti magát, vagypedig egyetlen színházi újságnak. E példányok ismeretlenek.
Lh. OSZK: 1908. Évf. szám nélk. okt. 17.; 1908. 4. évf. okt.18.-okt. 25., okt. 27.-nov. 1., nov. 3-nov. 8., nov. lO.-nov.15., nov. 18.-nov. 22., nov. 25.-nov. 29., dec. 2.-dec. 6.,dec. lO.-dec. 12., dec. l6.-dec. 17., dec. 19.-dec. 20.; 1909.4. évf. jan. 3--febr. 7.
90
107. NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI SZEMLESzaklap a színészet, művészet és zene összes ágai köréből;
1892. szept. 15-: Szaklap a színművészet, zene, lovarda,színpadi mutatványok összes ágai köréből
Budapest1882. szept. 1.-1895. jan. 12.Megj. kéthetenként; 1893- jan. 1.: havonként háromszor;
1893. aug. 1.: havonként; 1893- okt. 8.: havonkéntháromszor; 1894. máj. 18.: kéthetenként
Szünetelt: 1893- ápr. 25.-aug. 1.1894. jún. 3--szept. 8.
Főszerk. 1893- okt. 8.-1894. jan. 9-: Valentin Lajos; 1894.márc. 14.: Valentin Lajos
Fel. szerk. 1892. szept. 1.-1893- ápr. 25.: Valentin Lajos,Sziklai János; 1893- aug. 1.: Valentin Lajos; 1893-.okt.1.-1894. febr. 28.: Hatvány Károly; 1894. márc. 1.:Miskolczi Henrik
Szerk: 1893. okt. 1-jei számon: Valentin LajosKiadó: 1892. szept. 1.-1893- szept. 1.: Vadászy BertalanKözreadó: Nemzetközi Művészeti és Színészeti IrodaMéret: 26 cm; 1893. jan. 1.: 43 cm; 1893- jan. 15-: 30 cm;
1893. aug. 1.: 43 cm; 1893. okt. 8.: 33 cm111. 1892. nov. 16-tólCímváltozat a fejlécen: 1892. nov. 3.-1893. okt. 1.: REVUE
ARTISTIQUE INTERNATIONALE, INTERNATIONAL AR-TISTICAL REVIEW, INTERNATIONALE KÜNSTLER RE-VEUE
1892. 1. évf. 1-7. sz. szept. l.-dec. 1. 84 p.1893- 2. évf. 1-23. sz. jan. l.-dec. 30. H: 18. sz.1894. 3. évf. 1-16. sz. jan. 9--dec. 12.1895. 3.! évf. 1. sz. jan. 12.Rovatok: Színházak; Tárcza; Fővárosi hírek; Vidéki hírek;
Újdonságok; Színtársulatok állomáshelyei; Kereseti ésajánlkozási oldal; Szerkesztői telefon; Üzleti rovat
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1893. aug. 1.-1894: jan. 9- között Mis-kolczi Henrik; helyettes szerkesztő: 1894. jan. 18.-febr. 28.között Miskolczi Henrik.1892. szept. 15.-1893. ápr. 25- között angol, francia, németnyelvű szöveggel.
91
Lh. OSZK: 1892. 1. évf. 1-7. sz.; 1893. 2. évf. 1-17., 19-23. sz.;1894. 3. évf. 1-16. sz.; 1895. 3. évf. 1. sz.
108. NYITRAMEGYEI NEMZETI SZÍNHÁZHeti műsorNyitra1900. jan. 9/14.-márc. 12/16.HetenkéntKiadó: Mezei BélaMéret: 20 cm1900. Évf. nélk. jan. 9-/jan. 14., jan. l6./jan. 18., jan. 23./jan.
28., jan. 3O./febr. 4., febr. 6./febr. 11., febr. 13./febr.18., febr. 2O./febr. 25., febr. 27./márc. 4., márc. 6./márc.11., márc. 12./márc. 16. (10 db)
Megjegyzés: Heti műsor, szereposztás nélkül. Mezei Béla, a nyitraikerületi színtársulat igazgatója és társulata lapja.
Lh. OSZK: 1900. 10 db.
109- OROSHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilap a színi-idény tartamáraOrosháza1904. aug. 27.-szept. 28.Szerk.-kiadó: Pálfi ZoltánMéret: 28 cmUtóbbi cím: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Orosháza) 1905. aug. 15.-
szept. 17.1903. 1. évf. Példánya nem ismert1904. 2. évf. 1-32. sz. aug. 27.-szept. 28.Rovatok: Rólunk-Róluk; Kulisszák mögül; Színpadi forgácsok;
Flirt; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Orosházi Közlöny" 1903- szept. 6-tól okt. 4-igmegjelent számaiban Somogyi Károly és színtársulata előadá-saitól részletes kritikát közöl. 1903. szept. 20-i számában hírüladja, hogy az OROSHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁG kedvencversenythirdetett meg. 1904-ben Somogyi Károly nagyváradi színtár-sulata híreivel.
Lh. OSZK: 1904. 2. évf. 1-32. sz.
92
110. ŐRÁLLÓA S2ínész-egyesület érdekeit védő szaklapBudapest1897. jan. 2O.-febr. 6.Megj. havonként háromszorFel. szerk.-kiadó: Hajnal IstvánMéret: 30 cm1897. 1. évf. 1-2. sz. jan. 2O.-febr. 6.Rovatok: Újdonságok; Legújabb; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1897. 1. évf. 1-2. sz.
111. PANORÁMAIrodalmi, színházi, művészeti és mozi hetilapTemesvár1916. okt. 5.-dec. 24.Fel. szerk. 1916. okt. 5.-nov. 17.: Németh József; 1916.
nov. 24.-dec. 24.: Pánczél LajosSzerk. 1916. okt 5-nov. 17.: Németh József, Pánczél Lajos;
1916. nov. 24.-dec. 24.: Pánczél LajosKiadó: 1916. okt. 5.-nov. 17.: Németh JózsefLaptulajdonos: 1916. okt. 20.-nov. 17.: Pánczél LajosMéret: 22 cm111.1916. 1. évf. 1-12. sz. okt. 5.-dec. 24.Rovatok: Színház; Színházi strófák; Színházi hírek; Kritika;
Séta a színház körül; Mozi; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1916. okt. 5-nov. 24.: Uhlyárik Béla,Kotzmuth Arthur. A Ferenc József Színházban Sebestyén Gézatársulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 1-12. sz.
112. PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET1919. szept. 12/19-?: Szöveges színlap, a Pécsi Nemzeti
Színház hivatalos lapja; 1919- nov. 29./dec. 6.: Szövegesszínlap; 1920. szept. 18/25.?-1.921. febr. 5/12.?: Művészetiés szépirodalmi hetilap; 1921. nov. 19./nov. 26.?-1924.
93
febr. 23-/márc. 1.: Színművészeti és irodalmi hetilap;1927. ápr. 3./ápr. 1O.?-1929- jan. 5/12: Színházi, irodalmiés művészeti hetilap; 1929- jan. 12./jan. 19-1933-' jan.7.: Társadalmi és művészeti hetilap; 1934. szept. 21.-1934.dec. 29-/1935- jan. 5- és 1935. jan. 14./jan. 20.: Társadalmiés művészeti hetilap; 1935- dec. 15./dec. 22.: A pécsiNemzeti Színház hivatalos lapja
Pécs1919- júl. 17./JÚ1. 23.-1936. ápr. 4./ápr. 14.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1934. szept. 21.-1934. nov. l./nov. 7.Főszerk. 1926. nov. 6.-1927. febr. 27.: Honthy IstvánFel. szerk. 1919- júl. 17/23-P-1920. ápr. 16/23.?: Fodor Tibor;
1920. szept. 18/25.P-1926. máj. 22/29-: Honthy István;1926. nov. 6.-1927. febr. 27.: Dobos Gyula; 1927. márc.6.-1928. okt. 10/20.: Honthy István; 1928. okt. 20/27.-1928. dec. 22./dec. 29.: Honthy István, Göbel Károly;1928. dec. 29./1929. jan. 5.-1933. nov. 11./nov. 18.:Honthy István; 1933- dec. 9-/dec. 16.-1936. ápr. 4./ápr.14.: Kemény József
Szerk. 1921. szept. l6./szept. 22.P-1921. okt. 29/nov. 5-?:Komlós Jenő; 1928. dec. 29./1929. jan. 5.-1929. máj.11/18.: Battyán Béla; 1929- máj. 18./máj. 25.-1930. jan.4./jan. 11.: Gőbel Károly; 1930. márc. 15-/márc. 22.-1930.máj. 10.: Tornai György; 1931. okt. 24./okt. 31.-1931.okt. 31-/nov. 7.?: Bodry László; [1932] [okt. 28./nov. 4.]sztl. db. [Danis Jenő címlapl-1933- jan. 7.?: GniberGyőző [1933. okt. Mezei Mária címlap]-1935. márc.23./márc. 31.: Holló Pál
Kiadó: 1919- szept. 12./szept. 19-?: Fodor Arthur, KleinMarcell; 1920. okt. 9-/okt. 16.?-1921. febr. 5./febr. 12.?:A szerkesztőség; 1921. szept. l6./szept. 22.?-1926. máj.22./máj. 29.: Honthy István; 1926. nov. 6.: „Publikum"irod. és műv. váll.; 1926. nov. 14.-1927. febr. 27.: DobosGyula; 1927. márc. 6.-1928. máj. 27./máj. 29.: HonthyIstván; 1928. okt. lO./okt. 20.-1934. jún. 20.: WernerIstván; 1934. júl. 17.-1936. ápr. 4./ápr. 14.: KeményJózsef
Laptulajdonos: 1921. szept. l6./szept. 22.?-1928. máj. 27/29-:Honthy István
94
Méret: 21 cm111.Címváltozat: PÉCSI SZÍNHÁ2I ÉLET. MOHÁCSI TÁRSASÁG
SZEZON SZÁMA. 1924. júl. 8./júl. 15.-1924. aug. 12./aug.27.
1919- 1. évf. 10-28. sz. júl. 17./JÚ1. 23--nov. 29./dec. 6. H:1-9-, 11-15., 17-27., 29-?
1920. 2. évf. 11. sz. ápr. l6./ápr. 23- H: ?1920/1921. 3. évf. 1-21. sz. szept. 18./szept. 25.-febr. 5./febr.
12. H: 2-3-, 5-7., 11., 13-14., 16-17. sz.1921/1922. 4. évf. 1-15. sz. szept. l6,/22.-dec. 24./dec. 31.
H: 5., 8-9., 11. sz.1922/1923. 5. évf. 1-39- sz. szept. 30./okt. 6.-jún. 23./JÚ1.
1. H: 8-10., 25. sz.1923/1924. 6. évf. 1-24. sz. szept. 14./szept. 21.-1924. febr.
23./márc. 1.17. sz.: Diadalmas asszony-sz.; 19- sz..- Mintha álomvolna-sz.; 23. sz.: Három grácia-sz.
1924/1925. 7. évf. 2-37. sz. okt. 7/12.-jún. 6./jún. 9- H: 1.,5., 10-15., 25-26. sz.34. sz.: Arany kalász-sz.
1925/1926. 8. évf. 1-35. sz. szept. 26./okt. 3--máj. 22./máj.29. H: 8., 28., 32. sz.5. sz.: Régi jó Budapest-sz.; 27. sz.: Királyné rózsája-sz.
1926/1927. 9- évf. 1-29- sz. nov. 6.-jún. 4./jún. 6. H: 15.,19-, 28. sz.Mell.: Szobrot Blaha Lujzának [4] p. Klny. a PécsiSzínházi Élet 1926. nov. 9-i számából
1927/1928. 10. évf. 1-27. sz. nov. 18./nov. 26.-máj. 27./máj.29. H: 2. sz. .21. sz.: Cigánykirály-sz.; 23. sz.: Krétakör-sz.; 24. sz.:Zenebona-sz.
1928/1929. 11. évf. 1-39- sz. okt. lO./okt. 20.-JÚ1. 27./aug.3.3. sz. nov. 3-/nov. 10.: helyesen 4. sz.
1929/1930. 12. évf. 1-29. sz. okt. 12./okt. 19--máj. 10.3- sz.: Szökik az asszony-sz.; 13. sz.: Égő város-sz.; 29-sz.: Szépségverseny-sz.
1931. 13. évf. 1-2. sz. okt. 24./okt. 31--okt. 31./nov. 7.
95
1932. Évf. szám nélk. okt. 28./nov. 4.-dec. 31.Az okt. 28./nov. 4-i szám számozatlan darab, DanisJenő arcképével; a színházi műsor alapján azonosítvaaz év és keltezésKettő dec. 10-i szám, különböző tartalommal: egyikenSugár Misi arcképe, másikon Somorjay Erzsi
1933. Évf. szám nélk. jan. 7. H: ?15. évf. 1 sztl. db. [okt.]+2-6. sz. okt. 14/21.-nov.ll./nov. 18.Az okt. szám számozatlan darab, Mezei Mária arcképével,a színházi műsor alapján azonosítva az év és keltezés1. évf. 1-3. sz. dec. 9-/dec. l6.-dec. 21./dec. 30.
1934. 2. évf. 1-26. sz. jan. 5./jan. 12.-nov. l./nov. 7. H:11-14. sz.1. évf. szám nélk. nov. 24./dec. 1.+2-5. sz. dec. l./dec.8.-dec. 29./1935. jan. 5.
1935. 2. évf. 1-6. sz. jan. 5./jan. 12.-márc. 23./márc. 31.kettő 6. sz. márc. 5. és márc. 23./márc. 31.1. évf. 1. sz. dec. 15./dec. 22.18. évf. 2-3. sz. dec. 21./dec. 28.-dec. 31./1936. jan.8.
1936. 19- évf. 1-5. sz. jan. 11 ./jan. 18.-ápr. 4./ápr. 14.Rovatok: 1919-1921: Halló!!!; Mi újság???; Kulisszák mögül;
Intim Móricz a benfentes; A Pécsi Nemzeti Színházműsora; Színpadi forgácsok; Kritika a közönség köréből;Pannónia színpad hírei; Heti album1922-1936: Heti beszámoló; Művészasztal; Azt mond-ják, hogy...; Tudja már, ki...; Ezt írja meg Szerkesztőúr!; Szombattól-szombatig; Festék nélkül; Innen-onnan;Csak töredelmesen; Séta a pesti színházak körül; APécsi Nemzeti Színház heti műsora
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerk.: 1927. febr. 27. (17. sz.): Zsadányi Oszkár;Helyettes szerk..- 1927. nov. 18./nov. 26.-1928. máj. 27./máj.29.: Szécsen István; Főmunkatárs: 1925. szept. 26./okt. 3.-1926.dec. 29.: Gruber Károly, Szibert János; 1935. dec. 15./dec.22.-1936. ápr. 4./ápr. 14.: Fodor Oszkár.Az alcím az 5-6. évfolyamoknál az egyes számokról elmarad.
96
Lh. Pécs, BMK: 1919- 1. évf. 10., 16., 28. sz.; 1920. 2. évf. 11.sz.; 1920/1921. 3. évf. 1., 4., 8-10., 12., 15., 18-21. sz.;1921/1922. 4. évf. 1-4., 6-7., 10., 12-15. sz.; 1922/1923. 5.évf. 1-7., 11-24., 26-30. sz.; 1924/1925. 7. évf. 2-4., 6-9.,16-24., 27-37. sz.; 1925/1926. 8. évf. 1-7., 9-27., 29-31-,33-35. sz.; 1926/1927. 9- évf. 1-14., 16-18., 20-23., 25-27.,29. sz.; 1927/1928. 10. évf. 1., 3-27. sz.; 1928/1929. 11. évf.1-3., 5., 7-9., 11-12., 14., 16-17., 20-21., 26-27., 37., 39.sz.; 1933. 15- évf. 4-6. sz.; 1933. 1. évf. 1. sz. 1934. 2. évf.1-4., 6-10., 15-19., 21-22., 24-25. sz.; 1934. 1. évf. 3. sz.1935. 2. évf. 1-3,, 5. sz.OSZK: 1922/1923. 5. évf. 28., 30-39. sz.; 1923/1924. 6. évf.1-24. sz.; 1928/1929. 11. évf. 1-8., 10-39- sz.; 1929/1930. 12.évf. 1-29. sz.; 1931. 13. évf. 1-2. sz.; 1932. Évf. szám nélk.1 sztl. db. okt. 28./nov. 4.+nov. 5-, nov. 12., nov. 19., nov.26., dec. 3., dec. 10. (Sugár), dec. 10. (Somorjay), dec. 24.,dec. 31.; 1933. Évf. szám nélk. jan. 7. 1 sztl. db. okt.+1933.15. évf. 2-6. sz.; 1933. 1. évf. 1-3. sz.; 1934. 2. évf. 1-10.,15-26. sz.; 1934. sz. n. nov. 24./dec, l.+l. évf. 2-5. sz.; 1935.2. évf. 1-5. sz., 6. sz. márc. 5., 6. sz. márc. 23./márc. 31.,1. évf. 1. sz., 18. évf. 2-3. sz.; 1936. 19- évf. 1-5. sz.
113- PESTI SZÍNPADIllusztrált színházi és művészeti hetilap; 1904. márc. 1.:
Illusztrált színházi, művészeti és sport hetilap; 1914.márc. 8.: Illusztrált színházi és művészéti hetilap; 1914.márc. 21.: Színházi és művészeti képes hetilap
Budapest1912. okt. 13/19.-1914. máj. 30.Főszerk. 1914. jan. 11.-1914. márc. 1.: Lovászy KárolyFel. szerk. 1912. okt. 13/19.-1914. febr. 1.: Fazakas Endre;
1914. febr. 8.-1914. febr. 15.: Lovászy Károly; 1914.febr. 22.-1914. máj. 30.: Fazakas Endre
Kiadó: 1913. dec. 6.?-dec. 13-: Harmat Jenő. Méret: 25 cm
111.1912/1913. 1. évf. 1-6. sz. 1912. okt. 13-/okt. 19.-1913-
dec. 16. H: 2-4. sz.1913. 2. évf. 1-8. sz. nov. 9--dec. 27. H: 5. sz.1914. 3. évf. 1-21. sz. jan. 11.-máj. 30. H: 12-15-, 18., 20.
sz.10. sz. márc. 15. jelzés a fejlécen, márc. 14. a borítólapon
97
Rovatok: Kulisszák mögül; Mi hír a Bohémvilágban?; Művé-szek és Művésznők elmondják életük leghumorosabbeseteit; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Segédszerk.: 1914. febr. 8.-márc. 1.: Ötvös Adorján;1914. márc. 21.-máj. 30.: Alexy Traján Béla
Lh. OSZK: 1912/1913. 1. évf. 1. sz.; 1913. 2. évf. 1-4., 6-8. sz.;1914. 3. évf. 1-8. sz.MSZI: 1912/1913. 1. évf. 5-6. sz.; 1913. 2. évf. 1-2. sz.; 1914.3. évf. 2-3., 5., 7-11., 16-17., 19-, 21. sz.
114. PLETYKASzínházi és sporthetilap; 1919- márc. 7.?: Riport és sport-
hetilap?Nagykanizsa1919. dec. 14.?-1920. febr. 3-?Szerk. Papp József }
111. |1919/1920. 1-5. sz. dec. 14.-febr. 3.?
Példánya nem ismert. Heltai Hugó társulatának híreivel. írod. a„Pletyka" megjelenésére = Zala (Nagykanizsa) 1919- dec. 13.2. old. („...a hetilap a színház belső világát igyekszik meg-ismertetni..." címlapján: Kürthy Böske), dec. 14. 3. old., dec.17. 3. old., dec. 20. 3. old. (címlapján: Bogár Gizi), dec. 21.2'. old.1920. jan. 6. 3. old. (címlapján: Kovacsics Margit és ÉrczkövyLaci), jan. 18. 3- old. (címlapján: Benkő Ilona).1920. febr. 3. 2. old. és 1920. febr. 29. 3. old. közlemény,hogy a „Pletyka" új köntösben és tartalommal: riport éssporthetilapként jelenik meg márc. 7-től.
115. PORONDÚjvidék1918. máj. ll.-júl. 28.HetenkéntFel. szerk. SpectatorSzerk. 1918. máj. 19.-1918. jún. 9.: Ujfalussy Gyula, Tornán
Sándor; 1918. jún. 16.-1918. júl. 7.: Tornán Sándor
Méret: 20 cm1918. 1. évf. 1-11. sz. máj. ll.-júl. 28.Rovatok: Színházi kritika; Színházi hét; Színházi heti műsor;
FilmszemleMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1918. máj. 19.-1918. máj. 26.: ProfumaJózsef, Müller Béla, Hadzsi Szilárd; 1918. jún. 2.-1918. júl.7.: Profuma József, Müller Béla, Krausz Oszkár. Nádasy Józseftársulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1918. 1. évf. 1-11. sz.
PRESSBURGER THEATER-2EITUNGLásd ALLGEMEINE DEUTSCHE THEATER-ZEITUNG
116. PROGRAMMSzínházi, film és művészeti hetilap(Budapest)1919? nov. 8./nov. 15.-nov. l6./nov. 22.Szerk. Dániel NándorMéret: 23 cm111.1919-? 1. évf. 5-6. sz. nov. 8/15--nov. 16/22.A fejlécen a nov. 8/15. és nov. l6/22-i szám egyformán 5-
szám jelzésselRovatok: Egyről-másról; Színházi hírek; Társalgóból
Megjegyzés: Segédszerk. Roboz Károly, Sugár József
Lh. OSZK: 1919.? 1. évf. 5-6. sz.
117. REVISTA TEATRALAPublicatie teatrala-culturalaBrassó — Brasov1914. 'Megj. kéthavönkéntSzerk. Petra-Petrescu, HoriaKözreadó: „Societatea pentru fond de teatru román" (Brassó)Méret: 23 cm1913. 1. évf. Példánya nem ismert
1914. 2. évf. 2(8)-3/4(9/10). sz. 33-128 p.
Megjegyzés: Közművelődési (vidéki) színházi életet szervező, nép-szerűsítő folyóirat (előadható színdarabokkal).
Lh. OSZK: 1914. 2. évf. 2-3/4. sz.
REVUE ARTISTIQUE INTERNATIONALE (Budapest, 1892-1893)
Lásd NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI SZEMLE
118. REVÜIrodalmi, színházi és közgazdasági hetilapBudapest1920. máj. l.-máj. 8.Főszerk. Z. Kún AndorFel. szerk. Szokolay BélaSzerk. Ágoston ErnőKiadó: Szokolay BélaMéret: 27 cm111.1920. 1. évf. 15-16. sz. máj. l.-máj. 8. H: 1-14. sz.?
15. sz. máj. 1.: Lehár-sz.Rovat: Opera; Színház-zene; Belvárosi Színház; Revü-Színház;
Andrássy-úti színház; Mozi
Megjegyzés: Főmunkatárs: Fligl József, Kálmán Andor, Sátor György,Varannay Aurél.Z. Kún Andor főszerkesztésében 1922. 2. évf. 1/2. számmalindult REVÜ (Bp.) I—II. oldalán közli, hogy lapja semmiféleformában nem folytatása Szokolay Béla 1920. 1. évfolyammalmegjelent lapjának.
Lh. OSZK: 1920. 1. évf. 15-16. sz.
119. RIPACSDebrecen :
1903- ápr. 26.Megj. hetenként .Fel. szerk.-kiadó: Leszkay DezsőMéret: 31 cm
100
1903. 1. évf. 1. sz. ápr. 26.Rovat: Színházi hírek
Megjegyzés: Színészeti élclap
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1. sz.
120. A RIVALDAA Kristály-Palota hivatalos közlönyeBudapest1916. szept. 17.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Halmai ÁrpádMéret: 39 cm111.1916. 1. évf. 2. sz. szept. 17. H: 1. sz. 3-?
Megjegyzés: írásos-rajzos műsorlap, Mérei Adolf társulatának lapja.
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 2. sz.
121. RIVALDAPécs1920. jűl. 24./júl 31--szept. 18./szept. 25.Megj. hetenkéntFel. szerk. László FerencKiadó: „Hír" Lapkiadó VállalatMéret: 23 cm111.1920. 1. évf. 1-10. sz. júl. 24/31.-szept. 18/25- H: 2., 5-8.
sz.Rovatok: Színházi arcképcsarnok (írja László Ferenc); Kram-
pusz; A „Rivalda" hírei; A „Pécsi Nyári Orfeum" újműsora; A Hajó kabaré műsora
Műsort közöl, szereposztással
Lh. Pécs, BMK: 1920. 1. évf. 1., 3-4., 9-10. sz.
122. RIVALDASzínházi, művészeti és szépirodalmi hetilapSzeged
101
1919. okt. 25./nov. 1.-1920. jan. 6.Fel. szerk. Ur GyörgyMéret: 20 cm ,111.1919- 1. évf. 1-10. sz. okt. 25./nov. l.-dec. 31./1920. jan.
6.1. sz. nov. 2/8. helyesen: 2. sz.
Rovatok: George de la Wészy...; Heti műsor; írka-firka; ASzegedi Víg Orfeum műsora
Lh. OSZK: 1919- 1. évf. 1-10. sz.
123. SOPRONI HÉTSopron1920. dec. 5.-1921. ápr. 3-Megj. hetenkéntSzerk. 1920. dec. 5.-1921. jan. 1.: Kass László, Tóth Alajos;
1921. jan. l6.-ápr. 3-: Tóth AlajosKiadó: 1921. jan. l6.-ápr. 3-: Tóth AlajosMéret: 22 cmElőbbi cím: SOPRONI REVÜ. 1920. nov. l4.-nov. 28.Címváltozat: SOPRONI HÉT (SOPRONI REVÜ> 1920. dec.
5.-dec. 26.1920. 1. évf. 4-6/7. sz. dec. 5--dec. 26.1921. 2. évf. í-12. sz. jan. l.-ápr. 3- H: 10. sz.Rovatok: A Soproni Hét kabaréja; Színház; Mbzi; Színházi
műsor; Színlapok; Apróságok; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Bodonyi Béla társulatának híreivel. Munkatársak: 1921.jan. lő.-ápr. 3.: Ámon Vilmosné, Kass László
Lh. Sopron:. 1920. 1. évf. 4-6/7. sz.; 1921. 2. évf. 1-9., 11-12.sz.
SOPRONI, HÉT (SOPRONI REVÜ) (1920. dec. 5--dec. 26.)Lásd SOPRONI HÉT
102
124. SOPRONI HÉTFŐPolitikai lapSopron1918. júl. 29.-de^. 30.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Braver Henrik ,'Méret: 38 cmElőbbi cím: SOPRONI KOMÉDIA. 1917. nov. 10.-1918. jan. 5.1918. 2. évf. 21-43. sz. júl. 29.-dec. 30.
Megjegyzés: 31. számtól (okt. 7-től) 33. számig (okt. 21-ig) és 38.sz. (nov. 25-én) a 4 oldalas újság terjedelme 8 oldalra bővül.Az 5-8. oldalak SZÍNHÁZ fejléccel önálló lapként is forgalmazható.34. sz (okt. 28.) 4. oldalon közlemény „...a színházban azelőadások ideiglenesen szünetelnek, színházi mellékletünk elma-rad". 39-43. számok színházi oldalai ismeretlenek.
Lh. OSZK: 1918. 2. évf. 21-43. sz.
125. SOPRONI KOMÉDIASopron1917. nov. 10.-1918. márc. 23.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1917. nov. 10.-1918. jan. 5-: Richly Rezső; 1918.
jan. 12.-márc. 23.: Nyarai RezsőKiadó: Bráver HenrikMéret: 22 cmIli-Utóbbi cím: SOPRONI HÉTFŐ. 1918. júl. 29.-1919- febr. 24.1917/1918. 1. évf. 1-10. sz. nov. lO.-jan. 12.
1. sz. nov. 10. 1. kiadás, 1. sz. nov. 10. második kiadás1918. 2. évf. 11-20. sz. jan. Í9.-márc. 23.Rovatok: Bemutató előadások; Heti műsor; A kulisszák mögül;
Fórum; Színházi hírek; A karzat távlatából; A SoproniKomédia ingyenjegyei; Szerkesztőségi posta
Műsort közöl, szereposztással
103
Megjegyzés: Ballá Kálmán társulatának híreivel. A kiadásváltozatokrahír: = Soproni Komédia. 1917. nov. 10. 2. kiad. 2. old.: „...aközönség szívesen fogadta lapunkat, ...vasárnap este alig maradtnéhány példány. Elhatároztuk, hogy második kiadást adunk.Mégpedig második javított kiadást, amennyiben az első számbanlévő sajtóhibákat mind kiirtottuk belőle..."
Lh. OSZK: 1917. 1. évf. 1. sz. 1. kiad.Sopron: 1917/1918. 1. évf. 1. sz. 2. kiad. 2-10. sz.; 1918. 2.évf. 11-20. sz.
126. SOPRONI REVÜSopron1920. nov. l4.-nov. 28.Megj. hetenkéntSzerk. 1920. nov. 14.: Kass László; 1920. nov. 21.-nov. 28.:
Kass László, Tóth AlajosMéret: 22 cmUtóbbi cím: SOPRONI HÉT. 1920. dec. 5.-1921. ápr. 3.1920. 1. évf. 1-3. sz. nov. 14.-nov. 28.Rovatok: Színház; Mozi; A Soproni Revü kabaréja; Apróságok;
Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. Sopron: 1920. 1. évf. 1-3. sz.
127. A SÚGÓSzépirodalmi és humorisztikus lap, kiválóan a színészet köréből.
Vándorló színész elclapPécs, Nagykanizsa?1872.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Kőmives ImreKiadó: Miklóssy GyulaMéret: ?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod.: = Honi Közlöny (Pozsony)1872. febr. 5. 87. p., = Vasárnapi Újság (Bp.) 1872. dec. 29.665. p.
104
128. SZABADKAI SZÍNPAD(Színházi és művészeti hetilap, a színház hivatalos lapja.)Szabadka1912. szept. 5.-?Szerk. Fenyves FerencPéldánya nem ismert
Irodalom: Szabadkai Színpad. ...a színiidény megkezdésekor... indulmeg... (Hír). = Bácsmegyei Napló (Szabadka) 1912. szept. 5. 3.old.
129. SZARVASI SZÍNHÁZI LAPSzarvas1903- jún. 6.-szept. 18.?Megj. naponta?Utóbbi cím?: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szarvas) 1904. máj. .21.-1906.
szept. 15.
Megjegyzés: Pédánya nem ismert. A „Szarvasi Hírlap" színházi ismer-tetései alapján Pesti Ihász Lajos társulata 1903. jún. 6-tól jún.19-ig és aug. 29-től szept. 18-ig tartotta előadásait Szarvason.1903. szept 16-án a „Szarvasi Színházi Lap" szerkesztősége ba-bérkoszorúval köszöntötte a lap által meghirdetett színésznőszépségverseny győztesét. írod.: = Szarvasi Újság 1903. szept.20. 2. old.
130. SZARVASI SZÍNHÁZI ÚJSÁGTársadalmi és művészeti napilap - a színi szezon tartamáraSzarvas1910. aug. 2O.-szept. 16.Szerk. Szemző István
. Méret: 28 cm1910. 1. évf. 1-24. sz. aug. 20.-szept. 16. H: 18., 20. sz.
16. sz. szept. 5.: helyesen: 15. sz.Rovatok: Karikatúrák a nézőtérről; Tessék hozzászólni!; Mi
újság?; A tegnapi színházi est; ízen a szerkesztő!Műsort közöl, szereposztással
105
Megjegyzés: Mariházy Miklós színtársulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-17., 19-, 21-24. sz.
131. SZARVASI SZÍNPADTársadalmi és művészeti napilap, a színi szezon tartamára;
1912. máj. 3-: Társadalmi és művészeti idénylapSzarvas1911. szept. 1.-1912. jún. 13.Megj. naponkéntFőszerk. 1912. máj. 3-: Szemző IstvánFel. szerk. Vékony MiklósKiadó: Müller KárolynéMéret: 26 cm1911. 1. évf. 1-26. sz. szept. l.-okt. 1.
Kettő 25. sz.: szept. 29., szept. 30.1912. 2. évf. 1-35. sz. máj. 3.-jún. 13.Rovatok: Színészkorzó; Aktuális strófák; Mi újság?; Heti műsor;
A „Szarvasi Színpad" kabaréja; Törzsasztalnál; A mai színháziest; A tegnapi színházi est
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1911-ben Kövessy Albert, 1912-ben Krémer Sándor szín-társulatának lapja
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-24. sz., 25- sz.: szept. 29., 25. sz.: szept.30., 26. sz.; 1912. 2. évf. 1-35. sz.
132. SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD1901. okt. l.-okt. 15.?: Szöveges színlap. Művészeti, szépirodalmi
és társadalmi napilapSzeged1901. okt. 1.-1902. nov. 16.Megj. naponkéntFőszerk. 1901. okt. 17.-nov. 2.: Márkus JózsefFel. szerk. Szomory (Kalapis) BélaKiadó: 1901. okt. l.-okt. 15.: Szomory (Kalapis) BélaMéret: 31 cm; 1901. okt. 17.: 42 cm; 1902. okt. 1.: 32 cm
106
Címváltozat: SZÖVEGES ÉS KÉPES MAGYAR SZÍNPAD (Szeged)1901. okt. 17.-nov, 2.SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD. SZÍNHÁZI LAPOK. 1902.okt. l.-nov. 16.
1. évf. példánya nem ismert1901. 2. évf. 1-15. sz. okt. l.-okt. 15. H: 16. sz.
17-33- sz. okt. 17.-nov. 2.: SZÖVEGES ÉS KÉPES MAGYARSZÍNPADKettő 10. sz. okt. 10. („Hófehérke"); 10. sz. („New York");11. sz. nem készült
1902. 3. évf. 1-46. sz. okt. l.-nov. 16. H: 36-37., 41., 44-45.sz.Kettő 29- sz. okt. 29. („Fedora"); 29- sz. („Színházi pletykák");30. sz. nem készült; 31- sz. nov. 2. helyesen: 32. sz.Kettő 38. sz. nov. 8. („Postás fiú"); 38. sz. nov. 8. („Kulisszákmögül"); 39- sz. nem készült
Rovatok: A „Magyar Színpad" tárcája; Színházi jegyzetek (vezetiGörög József); A kulisszák mögül; Thália pongyolában;Színházi hírek; Színházi heti műsor; Felvonás közben;Fővárosi színházak; Vidéki színészet; Színész-szerelem ésházasság; Szerkesztői üzenetek
Élőfeje: MAGYAR SZÍNPAD (Szeged) 1901. okt. 17.-nov. 2.SZÍNHÁZI LAPOK (Szeged) 1902. okt. l.-nov. 16.
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Janovics Jenő társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1901. 2. évf. 1-9. sz., 10. sz. (Hófehérke), 10. sz. (NewYork), 12-33. sz.; 1902. 3. évf. 1-28. sz., 29- sz. (Fedora), 29.sz. (Színházi pl.), 31-35. sz., 38. sz. (Postás), 38. sz. (Kulisszák),40., 42-43., 46. sz.
133. SZEGEDI SZÍNHÁZSzeged1912. szept. 2.-szept. 5.Megj. naponkéntSzerk. Cobor PéterMéret: 30 cm
107
1912. 1. évf. 1-4. sz. szept. 2.-szept. 5.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szegedi Híradó" színházi ismertetései alapján AlmássyEndre társulata 1912. aug. 30-tól 1913. máj. 31-ig tartotta előadásaita szegedi Városi Színházban.
Lh. Szeged, SK: 1912. 1. évf. 1-4. sz.
134. SZEGEDI SZÍNHÁZI HÍRADÓSzeged1902. nov. 17.-nov. 30.Megj. naponkéntFel. szerk.-laptulajdonos: Czapik GyulaMéret: 35 cm1902. 1. évf. 1-13. sz. nov. 17.-nov. 30. H: 3-4., 8-10. sz.
11-12. szám tartalma azonosRovatok: Helybeli hírek; Fővárosi levél; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szegedi Híradó" színházi ismertetéei alapján JanovicsJenő társulata 1902. okt. 1-től 1903. jún. 2-ig tartotta előadásaita szegedi Nemzeti Színházban.
Lh. Szeged, SK: 1902. 1. évf. 1-2., 5-7., 11-13. sz.
135. SZEGEDI SZÍNPADA szegedi Városi Színház hivatalos színházi napilapjaSzeged1911. szept. 2.-1914. máj. 29.Szerk. 1911. szept. 2.-19H. dec. 16.: Lugosi Döme/Dömötör;
[1912.] 1. sz. [aug. 30.H1913J 159. sz. [febr. 17.]: Kanyó,Pál; [1913-] 160. sz. [febr. 18.M914. máj. 29.: SzentiványiGyula
Laptulajdonos: 1911. szept. 2.-1911. nov. 6.: Endrényi József;1911. nov. 7.-19H. dec. 16.: Endrényi Imre; [1913] 215.sz. [ápr. 17.W1913J 340. sz. [máj. 31.]: Endrényi József
Méret: 30 cm
108
1911/1912. 1. évf. 1-124. sz. szept. 2.-jan. 2.mell. 72. sz. nov. 12. Klny. a „Szegedi Híradó" nov. 12-iszámából: Szmollényi Nándor: Katona József... 2 p.
1912. 2. évf. 125-272. sz. jan. 3.-máj. 31.kettő 136. sz. jan. 14., jan. 15.; kettő 145. sz. jan. 24.,jan. 25.; 146. sz. nem készült; 267. sz. máj. 28. helyesen:269- sz.
[1912]/[1913J 3. évf. 1-100. sz. 1912. aug. 30.-1913. dec. 11.kettő 27. sz. 1912. szept. 25-, szept. 26.83. sz. 1912. nov. 25- helyesen: 84. sz.101-109- sz. dec. 12.-dec. 20. fsz. 124-133. sz.101-109. sz. dec. 12.-dec. 29- fsz. 134-145. sz.110-196. sz. 1912. dec. 30.-1913- márc. 28.kettő 193. sz. 1913. márc. 24., márc. 25.197-203- sz. 1913- febr. 28.-márc. 6. fsz. 219-226. sz.197-203. sz. 1913. márc. 29--ápr. 4. fsz. 253-260. sz.204-219- sz. ápr. 5.-ápr. 20.kettő 207. sz. ápr. 8., ápr. 9-300-340. sz. ápr. 21.-máj. 31.220-299- sz. nem készült, téves sorszámozás!
1913/1914. 4. évf. 1-226. sz. aug. 30.-máj. 29. H: 2. sz.kettő 258. sz. máj. 20.: Vörös szekfű, Szibill; 31. sz. nemkészült1913. 105-124. sz. dec. 12.-dec. 31. 6. évf. jelzéssel1914. 125-135- sz. jan. l.-jan. 11. 6. évf. jelzéssel1914. jan. 12.-jan. 13.: 5. évf. 13., 14. sz. jelzéssel
Rovatok: A színház műsora; Színházi HírekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1911. szept. 2.-1912. máj. 31. között a négyoldalas újságbelső (2—3. oldala) színházi műsorplakát.1912. szept. 2.-1914. máj. 29. között: „Alapította SzmollényNándor" jelzéssel.
Lh. OSZK: I9II/I912. 1. évf. 1-24. sz.; 1912. 2. évf. 125-135. sz.,136. sz. (jan. 14., jan. 15.), 137-144., 145- sz. (jan. 24., jan.25.), 147-272. sz.; 1912/1913. 3. évf. 1-26., 27. sz. (szept. 25.,szept. 26.), 28-100., 101-109. sz. dec. 12.-dec. 20., 101-109- sz.
109
dec. 21.-dec. 29., 110-192. sz., 193- sz. (márc. 24., márc. 25.),194-196. sz., 197-203. sz. márc. 29--ápr. 4., 197-203. sz. febr.28.-márc. 6., 204-219. sz., 300-340. sz.; 1913/1914. 4. évf. 1.,3-30., 32-266. sz.Szeged, SK: 1911/1912. 1. évf. 1-5., 7-18., 20., 22-28., 30-33.,39-42., 44., 47-48., 50., 60., 67-70., 72., 75., 77-81., 83., 85-88.,96., 99-, 106., 109-, 112., 124. sz.; 1912. 2. évf. 151., 185-272.sz.; 1912/1913. 3. évf. 1-26., 27. sz. (szept. 25., szept. 26.),28-83., 85-93., 96-97., 101-109- sz.: dec. 12.-dec. 20., 101-109-sz.: dec. 21.-dec. 29-, 110-192., 193. sz.: márc. 24., márc. 25-,194-196., 197-203. sz.: márc. 29.-ápr. 4., 197-203. sz.: febr.28.-márc. 6., 204-219., 300-340. sz.
SZEGEDI ÚJSÁG melléklete a SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)(1916. szept. 1.-1917. szept. ?)Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
136. SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzékesfehérvárSzerk. Kálmán PálKiadó: Szabó Aladár1910.
Megjegyzés: Címleírása: Fejér megyei sajtóbibl. 112. p.A pontos címe: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Székesfehérvár)
137. SZEMLESzínházi, művészi és irodalmi hetilap; 1918. jan. 5-: Színházi,
művészi, irodalmi és sporthetilapÚjvidék1917. okt. 2.-1918. febr. 26.Főszerk. 1917. dec. 1.: Szpászics VilmosFel. szerk. Uglyesics MilutinSzerk. 1917. okt. 20.-nov. 28.: Lustig Nándor, Szpászics VilmosKiadó: 1917. okt. 2O.-dec. 22.: Uglyesics MilutinMéret: 29 cm; 1918. jan. 5-: 23 cm111.
110
1917. 1. évf. 1-11. sz. okt. 2O.-dec. 29.1918. 2. évf. 1-7. sz. jan. 5.-febr. 26.Rovatok: Újvidéki tükör; Heti műsor; Heti krónika; Színházi
apróságok; Pletykák; Színházi betűrejtvény; Szépségverseny;Ki a legszebb nő/férfi?; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással, csak 1917-ben
Megjegyzés: 1917-ben Nádassy József és színtársulatának híreivel
Lh. OSZK: 1917. 1. évf. 1-11. sz.; 1918. 2. évf. 1-7. sz.
138. SZIBÉRIAI SZÍNHÁZI ÉLETWe rchneudins zk1918. márc. 8.-ápr. 5/6.Megj. havontaSzerk. Gergely LajosKiadó: Werchneudinszki Magyar Tiszti SzínházMéret: 21 cm111.1918. Évf. nélk. 3-4. sz. márc. 8.-ápr. 5/6.Rovatok: Színházi képcsarnok; Kulisszatitkok; A „Hadi Színház"
fináléja; Kis Színház (Sándor Zoltán kabaréja)
Megjegyzés: Kézzel írt, házi sokszorosításban. Hadifogoly újság.
Lh. OSZK: 1918. Évf. nélk. 3-4. sz.
139- SZIGLIGETI SZÍNHÁZNagyváradMegj.?1903.?Szerk.-kiadó: Haraszthy Lajos
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírás: H-B megyesajtóbibl. 261. p. ~
A „Szabadság" (Nagyvárad), a „Nagyvárad" színházi ismertetései alapjánSomogyi Károly társulata 1903- okt. 1-től 1904. máj. 17-ig tartottaelőadásait a nagyváradi Szigligeti Színházban. „Szigligeti Színház"című lapra és a szerkesztőre utalás nem található.
111
140. SZÍNÉSZEK LAPJAAz Orsz. Magyar Színész-Egyesület közlönye; 1888. jan. 1.: Az
Országos Magyar Színész-Egyesület Hivatalos Értesítője;1888. febr. 4.-1899- jún. 10.: Az Országos Magyar Színész-Egyesület hivatalos közlönye; 1899- jún. 30.-1919- ápr. 1.:Az Országos Színész-Egyesület hivatalos közlönye; 1919-máj. 1.: A színészek országos szakszervezetének hivataloslapja; 1920. jan. 15.-1938. nov./dec: Az Országos Színész-Egyesület hivatalos közlönye
Budapest1883- okt. 13.-1938. nov./dec.Megj. hetenként; 1892. máj. 14.: havonként; 1892. szept. 10.:
hetenként; 1893- ápr. 30.: havonként háromszor; 1894. júl.15.: kéthetenként; 1894. szept. 10.: havonként háromszor;1895. máj. 31-: kéthetenként; 1895- szept. 10.: havonkéntháromszor; 1911. márc. 15.: kéthetenként; 1916. júl. 15.:havonként
Szünetelt: 1914. júl. 30.-1915. jan. 15-1925- júl. 1.-1925. okt. 15.
Főszerk. 1926. júl. 1.-1931. ápr. 1.: Stella GyulaFel. szerk. 1883. okt. 13.-1896. máj. 1.: Bényei István; 1896.
jún. 10.-1918. dec. 1.?: Mészáros Kálmán; 1919- máj. 1.:Pajor Rudolf; 1920. jan. 15.-1921. máj. 15-: Géczy István;1921. júl. 1.-1922. febr. 15.: Mészáros Kálmán; 1922. ápr.15.-1935. nov./dec: Géczy István; 1936. márc: GéczyIstván; 1936. ápr./máj.-1938. nov./dec.: Tihanyi Béla
Kiadó: A Magyar Színész-Egyesület Központi igazgatótanácsa;1899- szept. 30.-1918. dec. 1.?: Az Országos SzínészegyesületKözponti Igazgató-Tanácsa; 1919- máj. 1.: Színészek Or-szágos Szakszervezete; 1920. jan. 15.-1938. nov./dec.: AzOrszágos Színész-Egyesület Központi Igazgató-tanácsa
Fel. kiadó: 1920. ápr. 15.-1922. ápr. 15.?: Verner Lajos; 1923.jan. l.P-1925. febr. 1.: Csaszny Valér; 1925. márc. 15.-1938.nov./dec.: Ballá Kálmán
Méret: 32 cm1883. 1- évf. 1-13. sz. okt. 13--dec. 29.1884. 2. évf. 1-51. sz. jan. 5.-dec. 27.
112
1885. 3. évf. 1-51. sz. jan. 3--dec. 24.1886. 4. évf. 1-52. sz. jan. l.-dec. 25.
Mell. 13. sz. (mára 27.): Az első magyar ált. biztosítótársaság 1885. évi zárszámadása. 2 p.; 20. sz. (máj. 15.):Assicurazioni Generáli 1885. évi mérlege. 2 p.
1887. 5. évf. 1-52. sz. jan. l.-dec. 24.1888. 6. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 29.1889- 7. évf. 1-51. sz. jan. 5-dec. 28.1890. 8. évf. 1-51. sz. jan. 4.-dec. 27.1891. 9- évf. 1-51. sz. jan. 3.-dec. 26.1892. 10. évf. 1-39. sz. jan. 2.-dec. 31.1893. 11. évf. 1-40. sz. jan. 7.-dec. 31.1894. 12. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 31.1895. 13. évf. 1-31. sz. jan. lO.-dec. 20.1896. 14. évf. 1-37. sz. jan. l.-dec. 30.1897. 15. évf. (1)-31. sz. jan. lO.-dec. 20. (1). sz. jan. 10.
tévesen: 1896. 38. sz., 16. sz. jún. 30. helyesen.- 17. sz.1898. 16. évf. 1-32. sz. jan. l.-dec. 31.1899. 17. évf. 1-30. sz. jan. lO.-dec. 31.1900. 18. évf. 1-31. sz. jan. lO.-dec. 31.1901. 19- évf. 1-31. sz. jan. lO.-dec. 31.1902. 20. évf. 1-32. sz. jan. lO.-dec. 20.1903. 21. évf. 1-30. sz. jan. lO.-dec. 20.
26. sz. (nov. 10.) helyesen: 27. sz.Mell. 5. sz. (febr. 20.).- Az Országos Színész EgyesületNyugdíjintézetének alapszabályai. 7 p.; 19- sz. (aug. 15.):Az összes egyesületi tagok új rendszer szerinti % befizetésés nyugdíjigény kimutatása. 6 p.26. sz. (okt. 30.): Az Országos Színész Egyesület Nyugdíj-intézetének alapszabályai. 10 p.
1904. 22. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.1905. 23. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.
Az 1. sz. (jan. 10.) tévesen 1904. évjelölésselMell. 7. sz. (márc. 10.): Az 1904. évi vagyonmérlegek,zárszámadások és költségelőirányzatok. XI p.; 13- sz. (máj.20.): Az Országos Színész-Egyesület kebelében fennálló
113
Nyugdíjintézet törzs-alapjának vagyonálladéka. 1904. dec.31-én. 4 p.
1906. 24. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.Mell. 6. sz. (febr. 28.): 1905. évi vagyonmérlegek, zárszá-madások és költségelőirányzatok. 16. p.
1907. 25. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec, 30.Mell. 5. sz. (febr. 20.): 1906. évi vagyonmérlegek, zárszá-madások és költségelőirányzatok. 18 p.
1908. 26. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.29. sz. (nov. 20.): A miskolci Egressy-ünnepély
1909. 27. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.1910. 28. évf. 1-33. sz. jan. lO.-dec. 30.1911. 29. évf. 1-26. sz. jan. lO.-dec. 30.1912. 40.! évf. 1-24. sz. jan. 15.-dec. 30.
30. évfolyam helyett tévesen: 40. évfolyamMell. 23. sz. (dec. 15-): Értesítés... a közp. igazgatótanács...kimutatás a 10%-os pótlékkal felemelt évi nyugdíjakról...8 p.
1913. 50. évf. 1-24. sz. jan. 15.-dec. 30.Mell. az évfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület igaz-gatótanácsának évi jelentése 1912. évről. 33 p.
1914.. 51. évf. 1-14. sz. jan. 15,-jűl. 30.Mell. az évfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület igaz-gatótanácsának évi jelentése 1913. évről. 38 p.
1915. 52. évf. 1-21. sz. jan. 15.-dec. 30.Mell. Az 1914. évi zárszámadások és az 1915. évi költség-előirányzatok. 28 p.
1916. 53- évf. 1-18. sz. jan. 15.-déc. 15.1917. 54. évf. 1-13- sz. jan. 15--dec. 15., 10. szám nem készült1918. 55. évf. 1-11. sz. jan. 15.-dec. 1. H: 7-8. sz.
Mell. az évfolyamhoz: 1917. évi pénztárkimutatások ésvagyonmérlegek. 26 p.
1919. 56. évf. 5. sz. ápr. 1. H: 1-4., 6-?1. évf. 1. sz. máj. 1. H: ?
1920. 57. évf. 1-7. sz. jan. 15--okt. 15. H: 8-?Mell. az évfolyamhoz: 1919- évi pénztárkimutatások ésvagyonmérlegek... 24 p.
114
1921. 58. évf. 1-5. sz. jari. 15.-júl. 1. H: 6-?Mell. az évfolyamhoz: 1920. évi pénztárkimutatások ésvagyonmérlegek... 26 p.Az 1921. évi pénztárkimutatások és vagyonmérlegek... 24P-
1922. 58. évf. 1. sz. febr. 1.61. évf. 2-3- sz. febr. 15.-ápr. 15.59-60. évf. kimaradt
1923. 62. évf. 1-9. sz. jan. l.-dec. 15.Mell. az évfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület örököstiszteletbeli elnökei/tagok... VIII p.
1924. 63. évf. 1-4. sz. febr. 25.-JÚ1. 15- H: 5-?1925. 64. évf. 1-6. sz. febr. l.-dec. 1.
Mell. Az 1925. évi zárszámadások. 10 p.Az elnökség javaslata a szerződési minta módosításáravonatkozólag. 2 p.
1926. 65. évf. 1-9. sz. febr. l.-dec. 1. ,Megjegyzés: a 2. sz. (mára 1.) után: 3- sz. (febr. 27.)következikMell. Az 1926. évi zárszámadások. 12 p.
1927. 46. évi. l- l l . sz. jan. l.-dec. 1.Mell. 10. sz. (nov. 1.): A tanács javaslata a közgyűlésheza nyugdíjalapszabályok megváltoztatása tárgyában. VIII p.
1928. 47. évf. 1-11. sz. jan. l.-dec. 1.Mell. az évfolyamhoz: 1927. évi zárszámadások. 8 p.Értékpapírállományok. 1927. dec. 31-én. 8 p.
1929. 48. évf. 1-12. sz. jan. l.-dec. 1.1930. 49- évf. 1-12. sz. jan. l.-dec. 1.
Mell. az évfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület ésNyugdíjintézete zárszámadása az 1929- évről. 11 p.
1931. 50. évf. 1-12. sz. jan. l.-dec. 1.5. sz. (jún. 1.) helyesen: 6. sz.Mell. az évfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület ésNyugdíjintézete zárszámadása az 1930. évről. 12 p.
1932. 51. évf. 1-11/12. sz. jan. l.-nov./dec.Mell. 4. sz. (ápr.): A 63. közgyűlés. 40 p. Mell. az évfo-
115
lyamhoz: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézetezárszámadása az 1931. évről. 12 p.
1933. 52. évf. 1-10/11. sz. jan.-nov. H: ?Mell. 4. sz. (ápr./máp: Az Országos Színészegyesület 64.közgyűlése. 32 p. Mell. az évfolyamhoz: Az OrszágosSzínészegyesület és Nyugdíjintézetének zárszámadása az1932. évről. 11 p.
1934. 53. évf. 1-11/12. sz. jan.-nov./dec.Mell. 4. sz. (ápr.): A 65. közgyűlés. 12 p. Mell. az évfo-lyamhoz: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintéze-tének... segélyalapjának zárszámadása 1934. évről. 19 p-
1935. 54. évf. 1-10/11. sz. jan.-okt./nov. H: ?Mell. 5. sz. (máj.): Az Országos Színészegyesület 66-ikközgyűlése 1935. április hó 16-18-án. 20 p. Mell. azévfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület Nyugdíjintéze-tének... segélyalapjának zárszámadása 1935- évről. 19 p.
1936. 55. évf. 1-11/12. sz. jan.-nov./dec.Mell. 4/5. sz. (ápr./máj.): Az Országos Színészegyesület67-ik közgyűlése 1936. ápr. 7-9- napján. 28 p. Mell. azévfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület zárszámadása1936. évről. 19 p.
1937. 56. évf. 1/2-11/12. sz. jan./febr.-nov./dec.Mell. 4/5. sz. (ápr./máj.): Az Országos Színészegyesületközgyűlése 1937. márc. 23-24-ik napjain. 32 p. Mell. azévfolyamhoz: Az Országos Színészegyesület zárszámadása1937. évről. 19 p.
1938. 57. évf. 1/2-11/12. sz. jan./febr.-nov./dec.Mell. 4/5. sz. (ápr./máj.): A 100 éves Nemzeti Színházünnepi évére való emlékezés. 28 p.
Rovatok: 1883-1887: Hivatalos értesítő (nyugdíj-illetmény, tag-díjbefizetés); Fővárosi színházak; Vidéki színházak; Szín-társulatok állomáshelyei és névsora; Tárcza; Külföld; Szer-kesztői üzenetek; Művészeti, irodalmi hírek1888-1896: Hivatalos rész (nyugdíj, tagdíj vegyes); Fővárosiszínházak; Vidéki színházak; Nem hivatalos rész; Irodalomés művészet; Vendégszereplések; Színtársulatok állomáshe-lyei; Szerkesztői posta
116
1897-1914: Nem hivatalos rész; Irodalom és művészet;Pályázati hirdetmény; Színtársulatok névsora; Vidéki színé-szet; Színtársulatok állomáshelyei
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1906. jún. 10.-1908. ápr. 10.: VedressGyula, főmunkatárs: 1919- máj. 1.: Lugosi Béla, Zsoldos Andor.1923. 5- sz. jún. 1-jei és 1928. 4. sz. ápr. 1-jei számok adatoknélkül.
Lh. OSZK: 1883. 1. évf. 1-13- sz.; 1884. 2. évf. 1-51. sz.; 1885. 3-évf. 1-51. sz.; 1886. 4. évf. 1-52. sz. Mell. 13., 20. sz.-hoz;1887. 5- évf. 1-52. sz.; 1888. 6. évf. 1-53. sz.; 1889- 7. évf.1-51. sz.; 1890. 8. évf. 1-51. sz.; 1891- 9. évf. 1-51. sz.; 1892.10. évf. 1-39- sz.; 1893. 11. évf. 1-40. sz.; 1894. 12. évf. 1-33-sz.; 1895. 13- évf. 1-31. sz.; 1896. 14. évf. 1-37. sz.; 1897. 15-évf. 1-31. sz.; 1898. 16. évf. 1-32. sz.; 1899. 17. évf. 1-30. sz.;1900. 18. évf. 1-31. sz.; 1901. 19- évf. 1-31. sz.; 1902. 20. évf.1-32. sz.; 1903. 21. évf. 1-30. sz. Mell. 5., 19., 26. sz.-hoz; 1904.22. évf. 1-33. sz.; 1905. 23. évf. 1-33. sz. Mell. 7., 13. sz.-hoz;1906. 24. évf. 1-33. sz. Mell. 6. sz.-hoz; 1907. 25. évf. 1-33.sz. Mell. 5. sz.-hoz; 1908. 26. évf. 1-33. sz.; 1909- 27. évf. 1-33.sz.; 1910. 28. évf. 1-33. sz.; 1911. 29- évf. 1-26. sz.; 1912. 40!évf. 1-25. sz. Mell. 23. sz.-hoz; 1913- 50. évf. 1-24. sz. Mell.az évf.-hoz; 1914. 51. évf. 1-14. sz. Mell. az évf.-hoz; 1915. 52.évf. 1-21. sz. Mell. az évf.-hoz; 1916. 53. évf. 1-18. sz.; 1917.54. évf. 1-13. sz.; 1918. 55- évf. 1-6., 9-11- sz. Mell. az évf.-hoz;1919. 56. évf. 5. sz., 1. évf. 1. sz.; 1920. 57. évf. 1-7. sz. Mell.az évf.-hoz; 1921. 58. évf. 1-5. sz. Mell. az évf.-hoz: 1920. évipénztárkimutatások, 1921. évi pénztárkimutatások; 1922. 58. évf.1. sz., 61. évf. 2-3. sz.; 1923. 62. évf. 1-9. sz. Mell. az évf.-hoz;1924. 63- évf. 1-4. sz.; 1925. 64. évf. 1-6. sz. Mell. az évf.-hoz:Az 1925. évi zárszámadások, Az elnökség...; 1926. 65. évf. 1-9.sz. Mell. az évf.-hoz; 1927. 46. évf. 1-11. sz. Mell. 10. sz.-hoz;.1928. 47. évf. 1-11. sz. Mell. az évf.-hoz: 1927. évi zárszámadások,Értékpapír...; 1929- 48. évf. 1-12. sz.; 1930. 49. évf. Mell. azévf.-hoz; 1931. 50. évf. 1-12. sz. Mell. az évf.-hoz; 1932. 51.évf. 1-11/12. sz. Mell. a 4. sz.-hoz, mell. az évf.-hoz; 1933. 52.évf. 1-10/11. sz. Mell. a 4. sz.-hoz, mell. az évf.-hoz; 1934. 53.évf. 1-11/12. sz. Mell. a 4. sz.-hoz, mell. az évf.-hoz; 1935. 54.évf. 1-10/11. sz. Mell. az 5- sz.-hoz, mell. az évf.-hoz; 1936.55. évf. 1-11/12. sz. Mell. a 4/5. sz.-hoz, mell. az évf.-hoz;
117
1937. 56. évf. 1/2.-11/12. sz. Mell. a 4/5- sz.-hoz, mell. azévf.-hoz; 1938. 57. évf. 1/2.-11/12. sz. Mell. a 4/5. sz.-hozEK: 1885. 3. évf. 1-51. sz.; 1886. 4. évf. 1-52. sz.; 1887. 5. évf.1-52. sz.; 1888. 6. évf. 1-53- sz.; 1889- 7. évf. 1-51. sz.; 1890.8. évf. 1-51. sz.; 1891- 9. évf. 1-51. sz.; 1892. 10. évf. 1-39.sz.; 1893. 11. évf. 1-40. sz.; 1894. 12. évf. 1-33. sz.; 1895- 13.évf. 1-31. sz.; 1896. 14. évf. 1-37. sz.; 1897. 15- évf. 2-31. sz.;1898. 16. évf. 1-27., 30-32. sz.; 1899. 17. évf. 1-9-, 11-30. sz.;1900. 18. évf. 1-31. sz.; 1901. 19. évf. 1-31. sz.; 1902. 20. évf.1-8., 11-32. sz.; 1903. 21. évf. 1-23., 25-30. sz. Mell. 5., 26.sz.-hoz; 1904. 22. évf. 1-33. sz.; 1905. 23- évf. 1-18., 20-33.Mell. 7., 13. sz.-hoz; 1906. 24. évf. 1-33. sz.; 1908. 26. évf.1-33. sz.Szeged, SK: 1910. 28. évf. 19-29-, 31-33. sz.; 1911. 29. évf.1-26. sz.; 1912. 40. évf. 1-8., 11-15., 18-19., 21-24. sz.; 1913.50. évf. 1-4., 6-8., 10-11., 13.,.. 17., 20-21., 23-24. sz.; 1914.51. évf. 1-14. sz.; 1915. 52. évf. 1-21. sz.; 1915. 53. évf. 1^Í3.,15. sz.Debrecen, DEK: 1893- 11. évf. 1-40. sz.; 1894. 12. évf. 1-33.sz.; 1896. 14. évf. 1-37. sz.; 1906. 24. évf. 1-33. sz. Mell. 6.sz.-hoz; 1908. 26. évf. 1-33. sz.; 1909- 27. évf. 1-33. sz.; 1937.56. évf. 1/2-11/12. sz.
141. SZÍNÉSZETNyíregyháza1906-1907.Megj. napontaPéldánya nem ismertCímleírása: Szabolcs-Szatmár megye sajtóbibliográfiája. 1867-
1969. Összeáll. Farkas Margit. Nyíregyháza, 1969- 48. p.
Megjegyzés: A „Nyírvidék" (Nyíregyháza) c. lap hírei alapján (1906.ápr. 22., 5- old.) Zilahy Gyula és debreceni színtársulata rend-szeresen átlátogatott vendégszereplésre Nyíregyházára. Előadá-sokat tartottak 1906. márc. 26.-márc. 28., máj. 7.-jún. 15-ig, nov.5.-nov. 8., dec. ll.-dec. 14., 1907. febr. 4,-febr. 7., ápr. 3.-ápr.5., máj. 6.—jún. 6., dec. 15.-dec. 18-ig. A részletes színikritikáka „Színészet" c. lapra nem hivatkoztak.
118
142. SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY
A vidéki színészet érdekeit képviselő hetilap; 1881. febr. 6.:A vidéki színészet érdekeit... hetilap. A kassai színügyiválasztmány hivatalos közlönye; 1883. jan. 7.: A vidékiszínészet érdekeit képviselő hetilap; 1885. okt. 16.: Avidéki színészet érdekeit képviselő szaklap
Megj. hely: Kassa; 1884. szept. 25.: Igló; 1884. nov. 6.: Rozsnyó;1885. jan. 1.: Gyöngyös; 1885. febr. 26.: Losoncz; 1885.ápr. 9-: Pozsony; 1885. máj. 21.: Vácz; 1885- jún. 4.:B[alassa]gyarmat; 1885. jún. 25.: B[alaton]-Füred; 1885- szept.20.: Temesvár; 1886. szept. 2.: Karczag; 1887. ápr. 1.?:Selmeczbánya
1879- nov. 2.-1887. aug. 1.Megj. hetenként; 1885. okt. 16.: kéthetenkéntSzünetelt: 1886. márc. 1.-szept. 2.Fel. szerk. Báthory Románcsik MihályKiadó: 1881. máj. 8.-1882. okt. 8.: K. J., L. M.Méret: 45 cm; 1883- jan. 7.: 48 cm; 1884. szept. 25.: 32 cm1879- 1. évf. 1-9- sz. nov. 2.-dec. 28.1880. 2. évf. 1-52. sz. jan. 4.-dec. 25. 210 p.1881. 3. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 25. 202 p.1882. 4. évf, 1-53. sz. jan. l.-dec. 31. 198 p. Mell. 27. sz.
jűl. 2.: Válasz Csóka Sándor röpiratára. 2 p. H: 52. sz.1883. 5. évf. 1-53. sz. jan. 7.-dec. 30. 182 p.1884. 6. évf. 1-38. sz. jan. 6.-szept. 18. 76 p. H: 9- sz.
39-52. sz. szept. 25--dec. 25.1885. 7. évf. 1-39. sz. jan. l.-dec. 16.1886. 8. évf. 1-5. sz. jan. l.-márc. 1. 20 p.
6(319)-15(328). sz. szept. 2.-dec. 16. 21-60 p.1887. 9. évf. 1(329)-13(341). sz. jan. l.-aug. 1. 50 p. H: 5.
sz.Rovatok: 1879-1881: Csarnok; Tárcza; Fővárosi hírek; Vidéki
hírek; Külföldi hírek; A színfalak mögül; Kormányengedély-lyel bíró színigazgatók jelenlegi állomásai; Társulatok név-sora; Megbízások tára: ajánlkozások; Adakozások; Eladandószínművek; Helyárak a vidéki színházakban; Szerkesztőiüzenetek1882-1884: Tárcza; Fővárosi hírek; Vidéki hírek; Külföldi
119
hírek; Színtársulatok állomáshelyei; Helyárak a vidéki szín-házakban; Megbízások tára: ajánlkoznak - keresünk; Tár-sulatok névsora; Eladó színdarabok; Szerkesztői üzenetek1885-1887: Tárcza; Társulatok névsora; Színtársulatok ál-lomáshelyei; Daltársulatok állomáshelyei; Konzorcziumokállomáshelyei; Megbízások tára: ajánlkoznak - keresünk;Eladó operettek - színművek - zeneművek - daltársulatidarabok; Hírek; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1879. 1. évf. 1-9. sz.; 1880. 2. évf. 1-52. sz.; 1881. 3-évf. 1-53. sz.; 1882. \. évf. 1-51., 53. sz.+l mell.; 1883. 5. évf.1-53. sz.; 1884. 6. évf. 1-8., 10-52. sz.; 1885. 7. évf. 1-39. sz.;1886. 8. évf. 1-5., 6(319)-15(328). sz.; 1887. 9. évf. l(329)-4(332).,6(334)-13(341). sz.Szolnok, VFMK: 1880. 2. évf. 1. sz.; 1886. 8. évf. 6(319)-7(320).,13(326)-15(328). sz.; 1887. 9- évf. 1(329). sz.
143. SZÍNÉSZETI KÖZLÖNYSzaklap a magyar színészet körébőlBudapest1890. márc. 1.-1917. júl. 14.Megj. havonként háromszor; 1894. júl. 5.: kéthetenként; 1895.
jan. 10.: havonként háromszor; 1895. márc. 19-: kétheten-ként; 1899. jan. 1.: havonként háromszor; 1899- márc. 15.:kéthetenként; 1905. szept. 1.: havonként háromszor; 1906.jan. 1.: kéthetenként; 1909- jan. 6.?: havonként háromszor;1913- febr. 15.: kéthetenként
Szünetelt: 1913- máj. 8.-1913. szept. 15.1914. jún. 20.-1915. okt. 15.1916. ápr. 15.-1916. nov. 15.
Főszerk. 1893. jün. 2O.?-1895. febr. 25.: Réthy Lipót PálFel. szerk. Réthy Lipót Pál; 1893. jún. 20.?: Ilosvai Hugó; 1895.
márc. 19.: Réthy Lipót Pál; 1899- jan. 1.: RudnyánszkyGyula; 1899- okt. 20.: Réthy Lipót Pál
Szerk. 1898. jan. 1.-1898. jan. 20.: Valentin Lajos; 1899- okt.20.: Radó Pál; 1903- dec. 18.-1905. okt. 15.: Valentin Lajos;1906. okt. 2.?-1907. dec. 20.?: Herczeg Fürst Bernát
120
Közreadó: 1895. febr. 1.: Első Magyar Színházi ÜgynökségMéret: 35 cm; 1896. márc. 29.: 33 cm; 1897. júl. 1.: 35 cm;
1905. szept. 1.: 25 cm; 1906. okt. 2.?: 35 cm; 1909- jan.6.: 27 cm
111. 1906. okt. 2.?-től1890. 1. évf. 1-30. sz. márc. l.-dec. 30. 118 hasáb. H: 19-
sz.1891. 2. évf. 1-34. sz. jan. 10. -dec. 10. H: 17-18., 24., 25.,
35-?, 32. sz. Csiky Gergely-sz.1892. 3. évf. 1-35. sz. jan. lO.-dec. 30.1893- 4. évf. 1-35. sz. jan. lO.-dec. 30. H: 15., 17-24., 27.
sz.1894. 5. évf. 1-26. sz. jan. lO.-dec. 20. '1895. 6. évf. 1-19. sz. jan. lO.-nov. 1. H: 8-9. sz.
7. évf. 20-22. sz. nov. 15.-dec. 15-1896. 8. évf. 1-22. sz. jan. l.-dec. 13. H: 9- sz.1897. 9- évf. 1-14. sz. jan. l.-aug. 5. H: 6., 15. sz.
10. évf. 16-19. sz. okt. 2O.-dec. 16.1898. 11. évf. 1-23. sz. jan. l.-dec. 15.1899- 12. évf. 1-20. sz. jan. l.-dec. 15.1900. 13. évf. 1-16. sz. jan. l.-dec. 7.1901. 14. évf. 1-14. sz. jan. 2.-dec. 31.
1. számon tévesen 9- évf.1902. 15. évf. 1-11. sz. jan. 18.-dec. 5.1903. 16. évf. 1-19. sz. jan. 8.-dec. 18.1904. 17. évf. 1-16. sz. jan. 15.-dec. 15.1905. 18. évf. 1-16. sz. jan. l.-nov. 20. H: ?1906. 19- évf. 1-15. sz. jan. l.-dec. 19- H: 8-10. sz.1907. 20. évf. 1-19. sz. jan. 5.-dec. 20.1908. 21. évf. Nem láttam!1909. 22. évf. 1-4. sz. jan. 6.-febr. 10. H: ?1910. 23. évf. 8-20. sz. máj. l.-dec. 10. H: 1-7., 12-17., 19-
sz.1911. 24. évf. 1-17. sz. jan. l.-dec. 30. 6. sz. máj. 17. [7!|
sz.1912. 25. évf. 1-17. sz. jan. 15.-dec. 15.1913. 26. évf. 1-11. sz. jan. lO.-dec. 20.
121
1914. 27. évf. 1-8. sz. jan. lO.-jún. 20.1915. 28. évf. 1. sz. okt. 15. H: 2-? 1. számon tévesen 1916.1916. 28.! évf. 1-5. sz. febr. 12.-dec. 15.1917. 29. évf. 1-6. sz. jan. 15.-júl. 14.Rovatok: 1890-1893= Színtársulatok állomáshelyei; Színtársulatok
névsora; Mi újság?; Keresünk; Azonnalra való belépésrekeresünk; Szerkesztői üzenetek1894-1899: Színtársulatok állomásai; Színtársulatok névsora;Hírek a fővárosból; Hírek vidékről; A nagym. Belügymi-nisztérium által engedélyezett első magyar színházi ügy-nökség üzlet-jelentése1900-1917: Színtársulatok állomáshelyei/névsora; Pályázatihirdetmény; Főváros; Vidék; Szerződtetések; Az Első MagyarSzínházi Ügynökség
Megjegyzés: Helyettes szerkesztő: 1895. márc. 19.-1896. márc. 29.:Valentin Lajos; 1897. nov. 10.-1898. dec. 15.: Radó Pál; 1899.jan. l.-okt. 5.: Réthy Lipót Pál; Főmunkatárs: 1899. jan. l.-febr.28.: Radó Pál
Lh. OSZK: 1890. 1. évf. 1-18., 20-30. sz.; 1891. 2. évf. 1-16., 19-23.,26-34. sz.; 1892. 3. évf. 1-35. sz.; 1893- 4. évf. 1-14., 16.,25-26., 28-35. sz.; 1894. 5. évf. 1-26. sz.; 1895. 6. évf. 1-7./10-19. sz.; 1895. 7. évf. 20-22. sz.; 1896. 8. évf. 1-8., 10-22.sz.; 1897. 9- évf. 1-5., 7-14. sz.; 1897. 10. évf. 16-19. sz.; 1898.11. évf. 1-23. sz.; 1899. 12. évf. 1-20. sz.; 1900. 13. évf. 1-16.sz.; 1901. 14. évf. 1-14. sz.; 1902. 15. évf. 1-11. sz.; 1903. 16.évf. 1-19. sz.; 1904. 17. évf. 1-16. sz.; 1905. 18. évf. 1-16. sz.;1906. 19- évf. 1-7., 11-15. sz.; 1907. 20. évf. 1-19. sz.; 1909.22. évf. 1-4. sz.; 1910. 23. évf. 8-11., 18., 20. sz.; 1911. 24.évf. 1-17. sz.; 1912. 25. évf. 1-17. sz.; 1913. 26. évf. 1-11. sz.;1914. 27. évf. 1-8. sz.; 1915. 28. évf. 1. sz.; 1916. 28. évf. 1-5.sz.; 1917. 29. évf. 1-6. sz.
144. SZÍNÉSZ-VILÁGA magyar színművészek közlönyeBudapest1901. márc. 24.
122
Megj. hetenkéntSzerk. Ney Jenő, Vadász SándorMéret: 27 cm1901. 1. évf. 4. sz. márc. 24.Rovatok: Fővárosi színházak - Opera - Népszínház - Kisfaludy
Színház; Vidék; Különfélék; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 4. sz.
145. SZÍNÉSZVILÁG(Színpadi hetilap?)Székesfehérvár1902. dec.?-1903.?Fel. szerk. Dézsi SándorPéldánya nem ismert
Megjegyzés: A „Fejérmegyei Napló" és a „Székesfehérvári Hírlap"színházi ismertetései alapján Kunhegyi Miklós társulata 1902.nov. 19-től 1903. ápr. 6-ig tartotta előadásait a Városi Színházban.A fel. szerk. Dézsi Sándor, a társulat tagja.
írod. Fejér megyei sajtóbibl. 116. old.
146. SZÍNHÁZMűvészeti és irodalmi közlönyBudapest1887. jan. 19.-jűn. 15.Megj. naponkéntFel. szerk. Sziklay JánosMéret: 38 cm1887. 1. évf. 1-146. sz. jan. 19.-jún. 15.Rovatok: Vidéki színészet; Külföldi színházak; Irodalom és
művészet; Múlt és jelenMűsort közöl, szereposztássalLh. OSZK: 1887. 1. évf. 1-146. sz.
123
147. A SZÍNHÁZ
Művészeti hetilap; 1904. febr. 28./márc. 6.: Művészeti hetilap.Az aradi, kassai, kolozsvári, pécsi Nemzeti színházak ésa bajai, beregszászi, brassói, debreczeni, deési, egri, eperjesi,fiumei, győri, gyulai, gyula-fehérvári, hódmezővásárhelyi,iglói, kecskeméti, késmárki, komáromi, lévai, losonczi,lőcsei, lugosi, makói, máramaros-szigeti, marosvásárhelyi,miskolczi, nagybecskereki, nagy-kanizsai, nagyváradi, nyí-regyházi, nyitrai, pápai, pozsonyi, sátoraljaújhelyi, siófoki,soproni, szabadkai, szatmári, szegedi, székesfehérvári, szen-tesi, szombathelyi, szolnoki, temesvári, újvidéki, ungvári,verseczi és zombori városi színházak lapja; 1904. márc.6/13.-1904. jűn. 12.: Képes művészeti hetilap (fejlécen),Az aradi... színházak lapja; 1904. jún. 19-; Képes művészetihetilap
Budapest1903- nov. 15/22.-1904. jún. 26.Szerk. Falk RichárdKiadó: Lenkei LajosMéret: 23 cm111.Utóbbi cím: SZÍNHÁZ ÉS ÉLET (Bp.) 1904. jűl. 3.-1908. máj.
10.1903. 1. évf. 1-7. sz. nov. 15/22.-dec. 27. 136 p.1904. 2. évf. 1-26. sz. jan. 3/10.-jún. 26. 426 p.
19- sz. (máj. 8/15-): Itália vitaliani albumRovatok: Színházi hét; A színházak körül; Apróságok; Irodalom
- művészet; A színfalak árnyékából; Színházi műsor; Jegy-zetek; Vidéki színházak; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-7. sz.; 1904. 2. évf. 1-26. sz.EK: 1903. 1. évf. 1., 6. sz.; 1904. 2. évf. 4., 6., 8-10., 12-13.,15-17., 23. sz.Győr: 1903- 1. évf. 1-7. sz.; 1904. 2. évf. 1-26. sz.
148. SZÍNHÁZBudapest1919. ápr. ó.-jűl. 6.
124
Megj. hetenkéntFőszerk. Rácz VilmosFel. szerk. Faragó JenőMéret: 21 cm111.Előbbi és utóbbi címe: SZÍNHÁZ ÉS DIVAT. (Bp.) 1916. aug.
20.-1919. márc. 30.1919. aug. 30.P-1922. nov. 4.
1919. 4. évf. 14-27. sz. ápr. 6.-júl. 6.Rovatok: Kis színházi kalendárium; Kis kalendárium (heti
műsor); Hírek mindenfelőlMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1919. 4. évf. 14-27. sz.MSZI: 1919. 4. évf. 20. sz.Debrecen, DEK: 1919. 4. évf. 14. sz.Debrecen, DRK: 1919. 4. évf. 14-16. sz.Szeged, SK: 1919- 4. évf. 26. sz.
149. SZÍNHÁZCleveland?Megj.?Szerk. Réthy József1920. Példánya nem ismert
Irodalom: Újjászervezték az amerikai magyar színtársulatot, (cikk,fényképpel) = Színházi Élet (Bp.) 1920. 9. évf. 21-. sz. júl. 4./júl.10. 19. old. (Kövessy Mihály és Sipos Jenő az új színházigazgatók).
150. SZÍNHÁZIllusztrált színházi hetilap (a külső borítón), Illusztrált színházi.
és művészeti hetilap (a borítólap versóján)Déva1913. nov. 29./dec. 6.-1914. febr. 14.Szerk. Gaál Béla, Vér MihályMéret: 23 cm111.
125
1913. 1. évf. 1-5. sz. nov. 29-/dec. 6.-dec. 27.1914. 2. évf. 6-12. sz. jan. 3--febr. 14.Rovatok: Heti újdonságok; Vese-velővel; Szépség és kedvenc-
verseny; Az elmúlt hét; Hírek; Mulatságok; Szerkesztőiüzenetek
Megjegyzés: Heves Béla társulatának lapja, szerkesztői Gaál Bélatársalgási színész és Vér Mihály bonvivant.
Lh. Debrecen, DRK: 1913. 1. évf. 1-5. sz.; 1914. 2. évf. 6-12. sz.
151. SZÍNHÁZSzínművészeti napilapGyőr1899. okt. 24.-dec. 23.Fel. szerk.-kiadó: Hetényi Dömény ElemérKözreadó: Győr, szab. kir. Városi SzínházMéret: 39 cm1899- Évf. nélk. 15-65- sz. okt. 24.-dec. 23. H: 1-14., 16.,
21., 51., 66-?Rovatok: Tárcza; Hírek; Telefon Hírmondó; Kulisszatitkok; Ga-
rantírozott hírek; Hallották?; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Békés Gyula. A gyakran csak egyetlenlapos szám versója, vagy a négyoldalas számok belső (3-4. old.)színlap-plakát.A „Győri Hírlap" színházi tudósítása alapján Dobó Sándor szín-igazgató és társulata 1899. okt. 7-től 1900. ápr. 9-ig tartottaelőadásait Győrben. Híreiben - elvétve - utal a „Színház"-ra.
Lh. OSZK: 1899. Évf. nélk. 15., 17-20., 22-50., 52-65. sz.
152. SZÍNHÁZIrodalmi és művészeti napilapHódmezővásárhely
126
1913- júl. 27.-JÖ1. 31.Fel. szerk.-laptulajdonos: Kiss AntalMéret: 8 r1913- 1. évf. 1-5. sz. júl. 27.-JÚ1. 31. H: 2. sz.Rovat: Kritika; Heti műsor; A nézőtér humora; Aforizmák
Megjegyzés: Társszerkesztő: 1913. júl. 27.—júl. 31.: Faragó Sándor.A „Vásárhelyi Reggeli Újság" (Hódmezővásárhely) színházi is-mertetései alapján Szendrey Mihály aradi társulata 1913. júl.26-tól szept. 28-ig tartotta előadásait a népkerti arénában.
Lh. MSZI: Mr". 1913. 1. évf. 1., 3-5. sz.Hódmezővásárhely, NLVK: 1913. 1. évf. 1., 3-5- sz,
153. SZÍNHÁZKépes hetilap; 1919. nov. 3/9..- Kalotay László képes hetilapja;
1919. nov. 10/16.: Kaposvári képes hetilapKaposvár1919. okt. 25-/nov. 2.-1921. febr. 26./márc. 4.Főszerk. 1921. jan. 27./febr. 2.-febr. 19/25.: Mariházy MiklósFel. szerk. Kalotay László; 1920. nov. 15/21.: Mariházy Miklós;
1921. jan. 27./febr. 2.: Kalotay LászlóSzerk. 1920. dec. 25/31- 17. sz.: Tyrnauer IstvánKiadó: A „Színház" Lapkiadó váll.; 1920. nov. 15/21.: Mariházy
Miklós; 1920. nov. 29./dec. 5.: „Színház" Lapkiadó váll.Méret: 21 cm111.Utóbbi cím: SZÍNHÁZ ÉS SPORT. Kaposvár. 1921. márc. 5/11.-
1921. máj. 14/23.1919/1920. I. idény 1-44. sz. okt. 25-/nov. 2.-aug. 30./szept.
5.1920/1921. II. idény 1-26. sz. szept. 6/12.-febr. 26./márc. 4.Rovatok: 1919-1920: Ki a legszebb színházlátogató?; „Turul"
kabaré; Mi újság?; A törzskávéházban; Zappanhab Olivérkonferál; A kulisszák titkaiból. írja Kalotay László - rajzoljaSzigethy István; Heti műsor; A szerkesztő postája1920-1921: Színház és vidéke; Máthé kabaré; Csevegés ahétről; Heti strófák; A törzskávéházban; Színházi szonettek;
127
A közönség - mint színigazgató; Mi újság?; A szerkesztőpostája
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Tóth Kálmán; 1920. máj. 31.: Ligethy Béla;1920. szept. 13--nov. 15.: Molnár Dezső
Lh.: 1919/1920. I. idény 1-44. sz.; 1920/1921. II. idény 1-26. sz.
154. SZÍNHÁZSzínházi napilapKassa1907.Szerk.-kiadó: Spectator (Barta Lajos), Meditator (Barta Jenő)Méret: 31 cm1907. 1. évf. 1-50. sz. okt. 30.-nov. 28.Színházi műsorközlő napilap
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Pptemra: 655. p.Irodalom: Kassai Hírlap. 1907. 224. sz. okt. 2. 3. old., 271. sz. nov.
26. .1. old., 1908. 102. sz. máj. 3. 3. old.A „Kassai Hírlap" színházi hírei alapján Komjáthy János éstársulata 1907. okt. 5-től 1908. máj. 4-ig tartotta előadásait.
Lh. Kassa, A: 1907. 1. évf. 1-50. sz.
155. SZÍNHÁZSzínészeti, művészeti és szépirodalmi napilapKecskemét1896. okt. l4.-okt. 17.Méret: 29 cm1896. 1. évf. \-A. sz. okt. 14.-okt. 17.Rovatok: Különfélék; A mai előadásMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerk. Pesti Kálmán, Békés Gyula. Főmunkatárs:Réthy Gyula. A „Kecskemét" színházi ismertetései alapján az1896/1897. évi színiévadban Raködczay Pál társulata 1896. okt.14-től 1897. ápr. 11-ig tartotta előadásait Kecskeméten.
128
Lh. OSZK.- 1896. 1. évf. 1-4. sz.
156. A SZÍNHÁZKecskemét1908. nov. 26.-1909- márc. 31.Megj. naponkéntFőszerk. 1908. nov. 26.-dec. 5.: Koller FerencFel. szerk. Nagy JenőKiadó: Spitzer VilmosMéret: 30 cmElőbbi cím: SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (Kecskemét) 1908. okt. lO.-nov.
25.Melléklet: Melléklet A SZÍNHÁZ... számához1908/1909. 1. évf. 48-147. sz. nov. 26.-márc. 31. H: 54., 85-86.,
112. sz.Mell. a 109-114., 116-127. számokhozKettő 51. sz. nov. 29-, 60. sz. dec. 8., 75. sz. dec. 23-,88. sz. jan. 5.Nem készült: 52., 59., 92., 121-125., 132. sz.A 104-107., 117-120., 133-136. számok között téves sor-számozással
Rovatok: Heti műsor; Hírek a színházi irodából; Halló Halló!Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Kecskeméti Lapok" színházi ismertetései alapján Ma-riházy Miklós társulata 1908. okt. 10-t61 1909- ápr. 4-ig tartottaelőadásait Kecskeméten. A felelős szerkesztő: Nagy Jenő, aszíntársulat igazgató-helyettese.
Lh. OSZK: 1908/1909. 1. évf. 48-53., 55-84., 87-111, 113-147. sz.
157. A SZÍNHÁZ1912. okt. 19.-1913. ápr. 5.: Színházi és művészeti hetilap;
1914. jan. 4.P-1914. márc. 31-?: Művészeti hetilap; 1919-jún. 22.?: Irodalmi és művészeti hetilap
129
Kecskemét1912. okt. 19.-1919. jún. 22.Szünetelt: 1914. 3. évf. 21/22.-1919- 3. évf. 26. sz.-ig?Fel. szerk. 1914. jan. 4.?: Kaufer ArthurSzerk. Székely János; 1913- jan. 4.-1913. ápr. 5.: Kosa Zoltán;
1914. febr. l.P-1914. márc. 31.?: Sisa Miklós; 1919. jún.22.?: Kujáni János, Radványi Andor
. Kiadó: Sikari Kovács LászlóMéret: 22 cm111.1912. 1. évf. 1-10. sz. okt. 19.-dec. 25. H: 6., 8. sz.1913. 2. évf. 1-14. sz. jan. 4.-ápr. 5.1913/1914. 3. évf. 10-21/22. sz. jan. 4.-márc. 31. H: 1-9-,
11-13., 23-? sz.1919. 3- évf. 2ó. sz. jún. 22.Rovatok: Pesti levél; Felvonás közben; A kulisszák körül; A
színház hírei; Epe bácsi a színházban; A színház hetiműsora; Regény csarnok; 1919: Hírek a színházból; Tarka-ságok; Heti műsor; Mozi
Megjegyzés: Az 1912-1914. és 1919- évi színiévadokban MariházyMiklós társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1-5., 7., 9-10. sz.; 1913. 2. évf. 1-14. sz.;1913/1914. 3. évf. 14-21/22. sz.Kecskemét, KJMK: 1914. 3. évf. 10. sz.; 1919- 3. évf. 26. sz.
158. A SZÍNHÁZIrodalmi és művészeti napilapKolozsvár1906. okt. 21.-okt. 27.Fel. szerk. FrikaKiadó: Gámán János örököseMéret: 28 cm111.1906. 1. évf. 1-7. sz. okt. (21).-okt. 27.
Az l. számon tévesen okt. 31.
130
Rovatok: A mai előadás tartalma; Hírek; Az első kolozsváriVillamos Színház; Apróságok^ Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Janovics Jenő színigazgató társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1906. 1. évf. 1-7. sz.
159- SZÍNHÁZ1907. jan. 18.?-jan. 26.?: Szépirodalmi napilap, A Városi Színház
hivatalos közlönye. 1907. jan. 31.-márc. 24: Szépirodalminapilap
Lúgos1907. jan. 18.-márc. 24.Főszerk. 1907. jan. 18.?-febr. 13.?: Georgevits Jenő; 1907. febr.
15.-márc. 24.: Ernyei JánosFel. szerk. Gyulai ZsigaKiadó: Loebl HenrikMéret: 29 cm1907. Évf. nélk. 2-10. sz. jan. 18.-jan. 26. H: 1., 3., 5., 9. sz.
1. évf. 14-59. sz. jan. 31.-márc. 24. H: 11-13-, 19-, 23.,25., 27., 32., 34-37., 39-, 41., 44-47., 49-, 54. sz.Kettő 16. sz. febr. 2., febr. 3., 17. sz. nem készült
Rovatok: Színházi hírek; Szilánkok
Megjegyzés: Polgár Károly színtársulatának lapja.
Lh. OSZK: 1907. Évf. nélk. 2., 4., 6-8., 10. sz.; 1907. 1. .évf. 14-18.,20-22., 24., 26., 28-31., 33., 38., 40., 42-43., 48., 50-53., 55-59.sz.
160. SZÍNHÁZMűvészeti napilapMakó1906. máj. 6.-1907. jún. 23.Szünetelt: 1906. jún. 24.-1907. máj. 4.Főszerk. 1906. jún. 7.: Szegő. Izsó
131
Fel. szerk. Szegő Izsó; 1906. jún. 5.: Lóránt Manó; 1907. máj.4.: Szegő Izsó
Méret: 30 cm1906. 1. évf. 1-42. sz. máj. 6.-jún. 24.1907. Évf. nélk. máj. 4., 5., 7., 9-, 11., 12., 14., 15., 16., 17.,
kettő 18. sz. var., 19- sz. nem készült, 22., 24., 25., 26.,28., 29., 30.; jún. 1., 2., 4, 5., 6., 7., 8., 9-, 11., 12., 13-,14., 15., 16., 18., 20., 21., 22., 23. 38 db.
Rovatok: Színházi hírek; Színházi pletykák; Kritika; Színpadiforgácsok; A közönég koszorúja; A szerkesztő üzenetei
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négy oldal terjedelmű lapszámok 3-4. (belső) oldalaszínlap-plakát. A „Makó Hírlap" színházi ismertetései alapjánNádassy József soproni társulata 1906. máj. 6-tól jún. 24-ig, és1907. máj. 4-töl jún. 28-ig tartotta előadásait a „Hoilósy Kornélia"színházban.
Lh. OSZK: 1906. 1. évf. 1-42. sz.Szeged, SK: 1907. Évf. nélk. máj. 4.-jún. 23. (38 db.)
161. SZÍNHÁZKritika, színházi, művészeti szemleMarosvásárhely1919. márc.?-jűn. 8.Megj. kéthetenkéntSzerk. Grünn Szery, Zsoldos SándorMéret: 22 cm1919. 1. évf. 1-16. sz. márc.?-jún. 8.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 165. p.A „Színészek Lapja" (Bp.) kimutatása szerint 1919-ben Szabó Pál
társulata játszott Marosvásárhelyen.
132
162. SZÍNHÁZMiskolc
1898.Társlapja: TÁTRA
Megjegyzés: Példánya ismeretlen. Bibliográfiai leírása: B. A. Z. megyeisajtóbibl. 129. p.
163. SZÍNHÁZMiskolc1905. okt. 14.-1909. ápr. 4.Megj. naponkéntFel. szerk. Álba (Fehér Ödön); 1907. okt. 15.-1908. ápr. 12.:
Fehér ÖdönSzerk. 1908. okt. 15.-1909- ápr. 4.: Fehér ÖdönMéret: 35 cm1905/1906. 1. évf. 1-178. sz. okt. 14.-ápr. 9. H: 54., 56. sz.
Kettő 17. sz. okt. 29. különböző tartalommal16. sz. nem készült
1907/1908. 2. évf. 1-180. sz. okt. 15--ápr. 12.1908/1909. 3. évf. 1-170. sz. okt. 15.-ápr. 4. H: 88. sz.Címváltozat: SZÍNHÁZ. (SZÍNHÁZI LAPOK) Miskolc. 1908. okt.
15.-1909. ápr. 4.Megjegyzés: 1908. okt. 15.-1909. ápr. 4. között magába ol-
vasztotta a miskolci SZÍNHÁZI LAPOK-at.1905. okt. 14.-1908. ápr. 12. között a négy oldal terjedelműlapszámok 3-4. (belső) oldala színlap-plakát.Társszerk. 1908. okt. 15.: Földes Gusztáv.
Rovatok: 1905-1908: A mai előadás; Műsor (heti); Színházihírek; Színházi apróságok; Fővárosi színházi hírek; Vidékiszínpadok; Telefonhírmondó; Szerkesztői üzenetek1909: Színházi hírek; Ki a legszebb és legkedvesebb szí-nész/színésznő?; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: 1905. okt. 14.-1907. márc. 24. között Ballá Kálmán,1907. okt. 15.-1909. ápr. 4. között Palágyi Lajos társulatánakhíreivel.
Lh. OSZK: 1905/1906. 1. évf. 1-53., 55., 57-178. sz.; 1907/1908. 2.évf. 1-180. sz.; 1908/1909- 3. évf. 1-87., 89-170. sz.
133
164. A SZÍNHÁZSzínházi és művészeti hetilapMiskolc1916. okt. 14/20.-1917. máj. 5.Fel. szerk.-szerk. Faragó SándorMéret: 23 cm111.1916/1917. 1. évf. 1-29. sz. okt. 14/20,-máj. 5.Rovatok: Ki a közönség kedvence?; Színházi hírek; Színházi
tükör; Heti műsor; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Munkatárs: 1906. okt. 21/27.: Nyulassy Lajos, a színtársulattagja; a szerkesztő: Faragó Sándor színész, a miskolci NemzetiSzínház titkára.A „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapján Palágyi Lajos1916. okt. 7-tól 1917. máj. 17-ig tartotta előadásait a miskolciNemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1916/1917. 1. évf. 1-29- sz.
165. SZÍNHÁZMiskolc1920. szept. 5.?-nov. 7.?Megj. havonkéntElőzménye: HETI SZEMLE (Miskolc) 1920. jan. 31.-aug. 8.?
(Példánya nem ismert)
írod. a megjelenésére: Miskolczi Napló. 1920. szept. 5. 3. old., szept.12. 4. old., szept. 19. 3. old., szept. 25. 3. old., okt. 10. 3. old.,nov. 7. 3. old.
166. SZÍNHÁZSzépirodalmi, kritikai és színművészeti lapNagykanizsa1907. ápr. 27.-jún. 22.?
134
Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: Nagy Samu, Kálmán PálMéret: 4 r?111.1907. .1. évf. 1-9.? sz. ápr. 27.-jűn. 22.? Példánya nem ismert
Megjegyzés: A „Zalai Közlöny" (Nagykanizsa) színházi hírei alapjánBihari Ákos társulata 1907. ápr. 26-tól júl. 18-ig tartotta előadásaitNagykanizsán.
írod. a „Színház" megjelenésére: = Zalai Közlöny. 1907. ápr. 27. 2.old. (Első száma... kék borítólappal megjelent...), máj. 11. 3.old. (Második száma... rózsaszín borítólappal megjelent...), jún.22. 2. old. (a kilencedik száma is megjelent...)
167. SZÍNHÁZKritika, színházi, művészeti szemleOradea Maré - Nagyvárad1920. febr. 1.Megj. hetenként?Szerk. Rédey Tivadar1920. Évf. nélk. 18. sz. febr. 1.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bib-liográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1920. Évf. nélk. 18. sz.
168. SZÍNHÁZSzépirodalmi napilapNyitra1901. febr. 20.-febr. 23., 1904. febr. ll.-márc. 8.Főszerk. 1901. febr. 2O.-febr. 23.?: Miskolczy HenrikFel. szerk. 1901. febr. 2O.-febr. 23.?: Kardos Ede; 1904. febr.
11.-1904. márc. 8.: Margittay GyulaKiadó: 1901. febr. 2O.-febr. 23.?: Dobó Sándor; 1904. febr.
11.-1904. márc. 8.: Kapsz Géza, Kramár VilmosMéret: 41 cm1901. 1. évf. 1-4. sz. febr. 2O.-febr. 23. H: ?
135
1904. Évf. nélk. 1-27. sz. febr. ll.-márc. 8.Rovatok: Heti műsor; Arczképcsarnok; Színházi apróságok; A
színház szépségversenyeMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az egylapos újság hátoldala (versója) színlap-plakát. A„Nyitramegyei Közlöny" színikritikái alapján Dobó Sándor éstársulata 1901. febr. 20-tól márc. l6?-ig; a „Nyitramegyei Ellenőr"tudósítása alapján Mezey Béla és társulata 1901. dec. 28-tól 1902.márc. l6?-ig, és 1904. febr. 4-től márc. 24?-ig tartotta előadásaitNyitrán.
Lh. OSZK. 1901. 1. évf. 1-4. sz.; 1904. Évf. nélk. 1-27. sz.
169- SZÍNHÁZSzínházi és művészeti napilapOrosháza1913. aug. 4,-szept. 26/27.Fel. szerk. Branyiczky DezsőKözreadó: Orosházi Nyári SzínházMéret: 29 cm111.1912. 1. évf. Példánya nem ismert1913. 2. évf. 1-54/55. sz. aug. 4.-szept. 26/27.Rovatok: Színházi hírek; Heti műsor; Kulisszák mögülMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Vásárhelyi Reggeli Újság" (Hódmezővásárhely) híreialapján 1912. júl. 27-től szept. 29-ig az orosházi Nyári SzínkörbenSzendrey Mihály és társulata, 1913-ban Mariházy Miklós és társulatatartotta előadásait.
Lh. OSZK: 1913. 2. évf. 1-54/55. sz.
170. A SZÍNHÁZ1907. nov. 7.-dec. 7.: Művészeti napilapPécs1907. nov. 7.-dec. 7.Fel. szerk. 1907. nov. 7.-dec. 7.: Justitia
136
Méret: 36 cm1907. 1. évf. 20-46. sz. nov. 7.-dec. 7. H: 1-19., 40. sz.
41. sz. nov. 2. helyesen: dec. 2.Rovatok: Színházi hírek; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Pécsi Napló" tudósítása alapján Kövessy Albert szín-társulatának híreivel. A színi szezon 1907. okt. 15-én indult.
Lh. Pécs, BMK: 1907. 1. évf. 20-39-, 41-46. sz.
SZÍNHÁZ (Sopron, 1918-1919-?)Lásd SOPRONI HÉTFŐ, 1918-1919-?'
171. A SZÍNHÁZTársadalmi és szépirodalmi napilap; 1909- okt. 2.: Művészeti
napilapSzabadka1908. dec. 17.-1909- okt. 2.Fel. szerk. Fischer Dezső, Reisner Imre; 1909- okt. 2.: Faragó
RezsőKiadó: Lipsitz Sándor1908. dec. 17.-okt. 2.?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírása: Kolozsi. 1848-1919- 528. p. Adatai alapján újraindult 1909. okt. 2-án.A „Hétfői Újság" (Szabadka) színházi ismertetései alapján FarkasFerenc társulata 1908. okt. 29-től 1909- ápr. 4-ig tartotta előadásaita szabadkai Városi Színházban.
172. SZÍNHÁZSzínművészeti és szépirodalmi idény lapSzatmár1904. dec. 17.-dec. 25.Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: Székely Miklós
137
Méret: 22 cm111.1904. 1. évf. 1-2. sz. dec. 17.-dec. 25.Rovatok: A kulisszák mögül; PletykákMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Ernyei Emil.A „Szatmár és Vidéke" c. helyi lap színházi ismertetéseialapján Krémer Sándor és társulata 1904. dec. 1-től 1905.ápr. 17-ig tartotta előadásait Szatmáron.
Lh. Debrecen, DRK: 1904. 1. évf. 1-2. sz.
173. SZÍNHÁZIllusztrált színházi és művészeti hetilap, Illusztrált színházi
hetilap (Külső borítólapon)Szatmár1913. nov. 29./dec. 6.-1914. febr. 14.Szerk. Gaál Béla, Vér MihályMéret: 23 cm111.1913. 1. évf. 1-5. sz. nov. 29-/dec. 6.-dec. 27.1914. 2. évf. 6-12. sz. jan. 3--febr. 14.Rovatok: Szépség és kedvenc verseny; Hírek; Vese-velővel;
Az elmúlt hét; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szatmári Est" 1914-től „Szatmármegyei Est" (Szat-márnémet) c. hetilapok színházi hírei alapján az 1913. nov.26-tól 1914. máj. 3-ig tartó színiévadban Heves Béla színtár-sulatának lapja.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1. sz.; 1914. 2. évf. 6-11. sz.Debrecen, DRK: 1913. 1. évf. 1-5. sz.; 1914. 2. évf. 6-12.sz.
174. SZÍNHÁZSzínházi és társadalmi képes hetilap; 1918. nov. 16.: Színházi
és mozi képes hetilap, színlapokkalSzatmár1918. okt. 3.-dec. 28.Fel. szerk. Runyay Sándor
138
Szerk. 1918. dec. 28.: Dénes GyulaKiadó: Singer Testvérek; 1918. dec. 28.: Singer HenrikMéret: 20 cm; 1918. nov. 16.: 30 cm111.1918. Évf. nélk. 1-10. sz. okt. 3.-dec. 28. H: 3., 8. sz.Rovatok: Séta a színház körül; Színházi versikék; Bizalmas
hírek az öltöztetőnőtől; Mi újság?; RejtvényMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az 1. számban, 1918. okt. 3-án közlemény, hogySzalánczy József a SZÍNHÁZI HÉT (Szatmár) c. lapját beszün-tette. A lap SZÍNHÁZ címmel a Singer testvérek kiadásábanjelenik meg tovább.
Lh. Debrecen, DRK: 1918. Évf. nélk. 1-2., 4-7., 9-10. sz.
175. SZÍNHÁZSzékesfehérvárMegj. naponkéntSzerk. Kelemen BélaKiadó: Fodor Gyula1910. í. évf.Példánya nem ismertCímleírása: Fejér megyei sajtóbibliográfia. 116. p.
Megjegyzés: A „Székesfehérvár és Vidéke" színházi hírei alapjánSzalkay Lajos színigazgató és társulata 1909- nov. 11-től 1910.márc. 18-ig tartotta előadásait Székesfehérváron. A színikritikáknem utalnak a „Színház" c. lapra.
176. SZÍNHÁZSzínházi napilapUngvár1911. ápr. l.-ápr. 29.Szerk.-kiadó: Vidor Marci, Gáti JózsefKözreadó: Ungvári SzínházMéret: 23 cm111.1911- 1. évf. 1-28. sz. ápr. l.-ápr. 29.
Mell. 8. sz. ápr. 8.: 1 t. Nicola Corfesco
139
Rovatok: A mai darab tartalma; A kulisszák világából; Szí-nészportrék; Színházi krónika; Bohémiából; Heti műsor
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Farkas Ferenc színtársulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-28. sz.
177. SZÍNHÁZUngvárMegj. hetenként háromszorFel. szerk.-kiadó: Bánó JózsefMéret: 29 cm1916. 1. évf. 1-12. sz. nov. 18.-dec. 20/21.
kettő 10. sz. dec. 16/17., 11. sz. nem készültRovatok: Műsor; Kritika; Kulisszák mögül; Jövő heti műsor;
Tallózás; Vegyesek; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Ungvári Közlöny" színikritikái alapján KrémerSándor és társulata 1916. nov. l-jén nyitotta meg a színiszezont.
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 1-12. sz.
178. SZÍNHÁZVeszprém1907. szept. 17.-szept. 22/23.Megj. naponkéntSzerk. V. Bánóczy DezsőMéret: 28 cm1907. Évf. nélk. 1-6. sz. szept. 17.-szept. 22/23-Rovat: Jegyzetek; Színházi hírek; ÖtletekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az 1-2., 3-4., 5-6. szám szövege a műsorközléskivételével - azonos. Nádasy József társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1907. Évf. nélk. 1-6. sz.
140
179. SZÍNHÁZKalotay László képes hetilapjaVeszprém1919. szept. ll.-okt. 1/7.Fel. szerk. Kalotay LászlóMéret: 21 cm111.1919. 1. évf. 1-4. sz. szept. ll.-okt. 1/7.Rovatok: Heti műsor; A törzskávéházban; Szerkesztő postájaMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Tóth Kálmán.
Lh. OSZK: 1919- 1. évf. 1-4. sz.
180. SZÍNHÁZ ÉS DIVATBudapest1916. aug. 20.-1922. nov. 4.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1922. szept. 7.-1922. nov. 4.Főszerk. 1918. márc. 31-dec. 29.: Vángel Gyula; 1919- jan.
5.-1919. márc. 30., 1921. máj. 19.-1922. nov. 4.: RáczVilmos
Fel. szerk. 1916. aug. 20.-1919- márc. 30.: Faragó Jenő;1919. aug. 30.P-1921. jún. 15-: Rácz Vilmos; 1921. szept.15.P-1922. nov. 4.: Barna Jenő
Szerk. 1916. aug. 20.-1918. márc. 24.: Faragó Jenő; 1919-aug. 30.P-1920. márc. 15.: Rácz Vilmos; 1920. jún. 22.:Kálmán Jenő; 1921. jan. l.P-1921. jan. 8.: Forró Pál;1921. jan. 15.: Rácz Vilmos; 1921. jan. 22.-1921. febr.5..- Forró Pál; 1921. márc. 17.-1921. máj. 12.: RáczVilmos; 1921. máj. 19--1921. jún. 15.?: Forró Pál
Kiadó: 1916. aug. 20.-1918. márc. 24.: Vángel Gyula; 1918.márc. 31.-ápr. 7.: „Színház és Divat" Iapkiadóváll.; 1918.ápr. 14.-1919- márc. 30.: Vángel Gyula; 1920. aug.l.P-1921. febr; 12., 1921. ápr. 2.-1921. jún. 15.?: RáczVilmos; 1921. szept. 15.P-1922. nov. 4.: JVA" kiadőváll.
Méret: 22 cm111.Közben: SZÍNHÁZ (Bp.) 1919. ápr. 6.-1919- júl. 6.
141
1916. 1. évf. 1-20. sz. aug. 2O.-dec. 31.10. sz. Modem-Színpad-sz., 14. sz. Apolló-kabaré-sz.
1917. 2. évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 30.4. sz. „Csárdáskirályné" 100-ik előadása
1918. 3. évf. 1-51. sz. jan. 6.-dec. 29.1919. 4. évf. 1-13. sz. jan. 5--márc. 30.
29-45. sz. aug. 3O.-dec. 21. H: 28. sz.1920. 5. évf. 1-46. sz. jan. 4.-dec. 25- H: 13., 15-19., 29-40.,
42., 44-45. sz.1921. 6. évf. 1-44. sz. jan. l.-dec. 15. H: 23-24., 26-30.,
33-41, 43. sz.1922. 7. évf. 1-34. sz. jan. 5--nov. 4.
15- sz. nem készült. Kihagyása miatt 16. sz. (ápr. 13-)után l6/a sz. (ápr. 30)-i számot iktattak közbe
Rovatok: 1916-1918: Séta a színházak körül; Divathírek;Színház és Divat - Séta a divat körül; Az öltöztetőnőlevelei (1917. márc. 18-tól); Hírek mindenfelől; A hétmozikrónikája (Mozi élet) (Vezeti: Zirner Ákos)1918. dec. 8-tól: Törzsasztalok; Szerkesztői üzenetek1919: Meg akarom magyarázni... (1919- szept. 6-tól);Színház és divat; Kabaré; írásokról; Tere-fere; Kis ka-lendárium; Az öltöztetőnő levelei; A hét mozikrónikája- Moziélet; Dr. Bejáratos Andor (1919- febr. 2-től); Sétaa színházak körül; Szerkesztői üzenetek1920-1922: Budapest színházváros; Enyveshát (írja: RellePál); Meg akarom magyarázni; Az éjszaka (Szerk. Roby);Mozi rovat (Vezeti: Radó István); Séta a film körül;Kabaré; Dr. Bejáratos Andor; A mi színházunk; Kémeinkjelentik, hogy...; Ami kimaradt az Andersenből (írja:Szenes Andor); Heti szenzációk; Kekk Rózsi; Tarka rovat(írja: Dani Lajos); Jegyzetek a moziról; Szerkesztői üze-netek
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1919- aug. 30.P-1920. dec. 25.?:Szenes Andor. Segédszerk. 1920. jún. 22.: Palásti László; 1921.máj. 12.-1921. jún. 15.?: P. Szilágyi László
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 1-20. sz.; 1917. 2. évf. 1-20., 22-52. sz.;1918. 3. évf. 1-49. sz.; 1919- 4. évf. 1-13, 29-44. sz.; 1920.5. évf. 1-5, 11, 14, 22-26. sz.; 1921. 6. évf. 1-15, 17-22,25, 31-32, 42, 44. sz.; 1922. 7. évf. 3-14, 16., l6/a-24.
142
29-34. sz.MSZI: 1916. 1. évf. 4-6., 11-16., 18., 20. sz.; 1917. 2. évf.1-8., 11-26., 28-41., 43-52. sz.; 1918. 3. évf. 2-6., 8., 10-11.,13-19., 23., 27., 29., 33., 35., 37-41., 43., 45., .47., 50-51.sz.; 1919. 4. évf. 1-7., 9-11., 13., 29., 34-35., 37., 43-44. sz.;1920. 5. évf. 3., 5., 8., 12., 20-22., 26-28., 41., 43., 46. sz.;1921. 6. évf. 6., 12-13., 16. sz.; 1922. 7. évf. 1-5., 8-14.,16., l6/a-33. sz.SZÉK.- 1918. 3. évf. 2., 4-23., 25-30., 32-37. sz.Szeged, SK: 1916. 1. évf. 1-13., 16., 18-20. sz.; 1917. 2. évf.1-52. sz.; 1918. 3. évf. 2-6., 8., 10., 12., 14-15., 17-18.,26-28., 31., 36., 38., 40., 49-50. sz.; 1919- 4. évf. 1-11., 33.,38-40., 43-45. sz.; 1920. 5. évf. 1-3., 5-10. sz.
181. SZÍNHÁZ ÉS ÉLET1904. okt. 2.-1905. jún. 18.: Az összes vidéki színházak
hivatalos lapja; 1905. okt. 6.-1906. jűn. 10.: Művészetihetilap; 1907. jún. 22.?: Képes színészeti, artista- éssport-hetilap; 1907. okt. 26.?: Képes társadalmi, színészeti,művészeti és sport-hetilap; 1908. máj. 3-?: Irodalmi ésművészeti szemle
Budapest1904. júl. 3--1908. máj. 10.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1905- jún. 18.-1905. okt. 6.Főszerk. 1906. ápr. 8.-1906. nov. 4.: Lipcsey KálmánSzerk. 1904. júl. 3--szept. 4.: Falk Richárd; 1904. szept.
11.-1905. jún. 18.: Lenkei Lajos; 1905- okt. 6.-1906.dec. 2.: Vajda László; 1906. dec. 15.-dec. 30.?: VáriRezső; 1907. jún. 22.?-1907. dec. 28.: Mérő Béla; 1908.jan. 8.-jan. 22.?: Szász Bertalan; 1908. máj. 3-?: PetőKázmér
Kiadó: „Színház és Élet" kiadóváll., 1905- okt. 6.-ápr. 1.:Lenkei Zsigmond; 1906. ápr. 8.-nov. 4.: Lipcsey Kálmán;1906. nov. 18.-dec. 2.: S. Bokor Imre; 1906. dec. 15.-dec.30.?: Gelléri és Székely; 1907. jún. 22.?-szept. 14.?: SiposEndre, Mérő Béla; 1907. okt. 26.?-nov. 9-: Szász Bertalan,Vajda Károly; 1907. nov. 16.-1908. máj. 10.: Szász Bertalan
Méret: 22 cm; 1905. okt. 8.: 26 cm; 1906. szept. 16.: 31cm
111.
143
Előbbi cím: A SZÍNHÁZ (Bp.) 1903- nov. 15/22.-1904. jűn.26.
Melléklap: ÉRDEKES ÚJSÁG (Bp.) 1906. szept. 23.?-okt. 7.(Majd rovatként élt tovább.)
1904. 2. évf. 27-52. sz. júl. 3--dec. 25. 402 p.1905. 3. évf. 1-37. sz. jan. l.-dec. 24. 500 p.
25. sz. (jűn. 18.) 399- oldallal zárul. A nyári szünetután a 26. sz. (okt. 6.) 301. oldallal indul újra
1906. 4. évf. 1-24. sz. jan. l.-jún. 10. 392 p.1. sz. Űjházy Ede-sz.1-16. sz. szept. l6.-dec. 30. 314 p.
1907. 5. évf. 25-52. sz. jún. 22.-dec. 28. H: 1-24., 30.,38-42. sz.
1908. 6. évf. 1-20. sz. jan. 8.-máj. 10. H: 4-18., 21-?Rovatok: 1904-1905: Színházak; Színpad és erkölcs; Adomák
a színészéletből; Jegyzetek a vidéki színészethez; TollTamás a színházban; A színházi hét eseményei; A fővárosiszínházak helyárai; Szerkesztői üzenetek1906-1908: Bemutatók; Színházi heti krónika; Vidékiszínészet; Színházi hét; Érdekes újság; Artista világ;Sport; Kinematográfia; Színészed hírek
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1908. jan. 8.-jan. 22.: Benedict Soma.1905. nov. 12-i „Szerkesztői üzenetek" közleményéből kiderül,hogy kéthetenként „rendezői mellékletet" kapcsolt a vidékirendezők számára a laphoz. E mellékletek nem találhatók.
Lh. OSZK: 1904. 2. évf. 27-52. sz.; 1905- 3. évf. 1-24., 26-33.sz.; 1906. 4. évf. 1. félév 1-24. sz., 2. félév 1-16. sz.; 1907.5. évf. 25-29., 31-37., 43-52. sz.; 1908. 6. évf. 1-3., 19-20.sz.FSZEK: 1904. 2. évf. 35-38., 40., 43-47., 50-52. sz.MSZI: 1905. 3. évf. 2., 4., 16., 23., 39-35., 37. sz.; 1906. 4.évf. 1. félév 1-15., 17-18. sz.Győr, MK: 1905- 3. évf. 1-6., 8-37. sz.
182. SZÍNHÁZ ÉS MOZI1920. szept. 4.: Színházi, mozi-művészeti és (szép)irodalmi
hetilap; 1920. szept. 11.-1920. okt. 9-: Színházi, mozi-művészeti és szépirodalmi hetilap. A szegedi mozgó-színházak hivatalos lapja; 1920. okt. 16.-1921. febr. 5.:
144
Színházi, moziművészeti és szépirodalmi képes hetilap;1921. febr. 12.-1921. máj. 14.: Képes hetilap
Szeged1920. szept. 4.-1921. jún. 5-Megj. hetenkéntFel. szerk. 1920. szept. 4.-1920. okt. 9-: Reizniger József;
1921. febr. .12.-1921. máj. 14.: Reizniger JózsefSzerk. 1920. szept. 11.-1921. jún. 5.: Reizniger József (bo-
rítólapon)Kiadó: 1920. szept. 4.-1920. okt. 9.-. Villám Színház és Mozi
lapváll.; 1920. okt. 16.-1921. febr. 26.: Színház és Mozilapváll.; 1921. márc. 5.-1921. márc. 19-?: „László" nyomdaiműintézet; 1921. ápr. 2.P-1921. jún. 5.: Reizniger József
Méret: 20 cm111.Előbbi címe: VILLÁM (Szeged) 1919- dec. 28.P-1920. júl. 8.?
(Riport hetilap, színházi tartalom nélkül)Címváltozat: VILLÁM. SZÍNHÁZ ÉS MOZI. (Szeged) 1920.
szept. 4.P-1920. okt. 2.1920. 2. évf. 33-44. sz. szept. 4.-nov. 27. H: ?
Ksz. „Kapunyitáskor" szept. 14. 4 p.38. sz. okt. 16. helyesen: 39. sz.; 39- sz. okt. 23.helyesen: 40. sz.
1921. 3- évf. 1-23. sz. jan. l.-jún. 5- H: 13., 15., 17-18.,21-22. sz.Mell. jan. 1. 4 p., jan. 8.? 4 p. (2 db) „Zeneirodalmi,kritikai melléklete"
Rovatok: Makáma (a színházbarátról) színházról stb.; Pletyka;Moziról; Hírek; Interjú; Divatról (rovatvezető: Karikó
'. Ilona); Heti műsor; Körkérdés a szegedi színház művé-szeihez; Tarka rovat; Kritika a kakasülőről; Színházi KisTükör; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: Alcím a borítólapon 1920. szept, 11.-1920. okt. 9.;1921. febr. 26.-1921. máj. 14.: Színházi-moziművészeti és(szépirodalmi képes hetilap
Lh. OSZK: 1920. 2. évf. 33. sz.Szeged, SK: 1920. 2. évf. 33-44. sz. + ksz.; 1921. 3. évf.1-12., 14., 16., 19-20., 23. sz. + 2 mell.
145
183. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETMiskolc1904. okt. 16.-?Szerk. Darvas Dezső és Lédig ÁrpádPéldánya nem ismert
Irodalom: = Miskolczi Napló. 1904. okt. 16. 4. old. (A mai naponSzínház és Művészet cím alatt új színházi lap jelent meg...)
184. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETKépes hetilapNagyvárad1915. szept. 5.-1916. okt. 27.?Megj. hetenkéntFel. szerk. Székely János; 1916. okt. 27.?: Barza Ferenc1915. 1. évf. 1. sz.-? szept. 5.-? Példánya nem ismert1916. 2. évf. 1. sz.-? szept. 9-okt. 27.? Példánya nem ismert
írod. a „Színház és Művészet" megjelenésére: = Szabadság (Nagy-várad), 1915. szept. 9. 8. old., 1916. szept. 10. 8. old., szept.17. 9- old., szept. 24. 10. old., okt. 28. 6. old.
185. SZÍNHÁZ ÉS SPORT1920. jűl. 5/12.-1920. júl. 26./aug. 1.: Kritikai hetilap; 1920.
aug. 1/8.-1920. [szept.] 5/12.: A M. L. Sz. keletmagyar-országi kerületének hivatalos közlönye
Debrecen1920. júl. 5/12.-szept. 5/12.Megj. hetenkéntFel. szerk.-szerk.-kiadó: 1920. júl. 5/12.-1920. júl. 26./aug.
1.: Herczeg Kálmán; 1920. aug. 1/8.-1920. [szept.] 5/12.:Torma Kálmán
Méret: 24 cm; 1920. aug. 8/15.: 32 cm1. évf. Példánya ismeretlen1920. 2. évf. 1-10. sz. júl. 5/12.-[szept.] 5/12.
10. számon tévesen: aug. 5./szept. 12. jelzés
Megjegyzés: A Csokonai Színház teljes heti műsorát közli - sze-reposztás nélkül. Kardos Géza társulatának híreivel.
Lh. Debrecen, DRK: 1920. 2. évf. 1-10. sz.
146
186. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGKépes hetilap; 1921. dec. 3.: Illusztrált hetilap; 1921. dec.
10.: Illusztrált hetilap (borítólapon), Szépirodalmi ésművészeti illusztrált hetilap (fejléc); 1922. jan. 14.-1922.ápr. 13/20.: Szépirodalmi és művészeti hetilap
Kecskemét1920. szept. 2/10.-1922. máj. 8.Főszerk. 1920. dec. 18/25.-1921. jan. 8/15.: Szánthó GyörgyFel. szerk. 1920. szept. 2/10.-1920. okt. 17/24.: Kovács
Sándor; 1921. nov. 11.: Zemplényi ZoltánSzerk. 1921. jan. 22./jan. 29.-1921. márc. 26./ápr. 2.: Nyulassy
LajosFel. kiadó: Zemplényi ZoltánMéret: 21 cm111.1920/1921. 1. évf. 1-30. sz. szept. 2/ÍO-márc. 26./ápr. 2.1921. 2. évf. 1-7. sz. nov. 11.-dec. 24.1922. 3. évf. 1-18. sz. jan. l.-máj. 8.Rovatok: Heti strófák; Gondolatok; Színházi kis lexikon;
Színházi alakok; Színházi műsor; Színházi rejtvény; Milyendarabokat kíván a közönség látni?; A „Színház és Tár-saság" körkérdése
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1920. dec. 18/25.-1921. jan. 8/15.:Zaboretzky Ervin. A „Kecskeméti Közlöny" színházi ismertetéseialapján Bárdossy Pál társulata az 1920/1921. évi színiévadban1920. szept.'2-tól. 1921. ápr. 28-ig, előadásait az 1921/1922.színiévadban 1921. okt. 12-től 1922. ápr. 30-ig tartotta akecskeméti Katona József Színházban. A kiadó: ZemplényiZoltán, a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1920/1921. 1. évf. 1-10., 12-14., 16-30. sz.; 1921. 2.évf. 1-7. sz.; 1922. 3. évf. 1-18. sz.Kecskemét, BKML 1920/1921. 1. évf. 2-8., 10-23. sz.; 1921.
, 2. évf. 1-7. sz.; 1922. 3, évf. 1-2., 4-5., 12-14. sz.
187. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG1917. szept. 23/30.?: Illusztrált színházi, társaságok életével
foglalkozó mozi és sport hetilap; 1923. jan. 13/20.?:Illusztrált színházi, művészeti és társadalmi hetilap. Az
147
„Orient" irodalmi és színházi ügynökség hivatalos köz-leményeivel
Cluj - Kolozsvár1917. szept. 23/30.-1927. márc. 9-Megj. hetenként; 1925: havonként?Főszerk. ?-1926: Tóth MiklósFel. szerk. 1917. szept. 23/30.?: Nóti Károly; 1919-?: Longi
István; 1923. jan. 13/20.?: Tóth Sándor; 1925.?: TóthMiklós
Szerk. 1921.P-1922: S(ütő) Nagy LászlóKiadó: 1917. szept. 25/30.?: Tóth Sándor; P-1926: Tóth MiklósMéret: 22 cm111.1917. 1. évf. 3-10. sz. szept. 23/30.-nov. 10/17. H: 1-2.,
4-9., 11-?10. sz. Janovics Jenő-sz.
1918. 2. évf. 5. sz. febr. 2/9. H: 1-4., 6-?1919. 3. évf. 1-? jan. 3.-JÚ1. 26.?1920. 4. évf. 1-51. sz. jan. 3/10.-dec. 25./jan. 1.1921. 5. évf. 1-53. sz. jan. l/8.-dec. 31./jan. 7.
43. sz. okt. 15-/okt. 22. helyesen: 42. sz.Mell. 19- sz. máj. 7./máj. 14.: Színlap. 2 p.40. sz. okt. l./okt. 8.-43. sz. okt. 15./okt. 22.: Kozmetika4-4 p., 43. sz. okt. 22./okt. 29-: Színlap. 4 p.52. sz. dec. 24./dec. 31.: Színlap. 4 p.
1922. 6. évf. 1-52. sz. jan. 7./jan. 14.-dec. 30./jan. 6.1922. dec. 16.-1922. szept. 10. között átmenetileg magábaolvasztja a TÜKÖR (Cluj - Kolozsvár) c. riportlapot,amely rovatként él tovább benne
1923. 7. évf. 1-51. sz. jan. 6./jan. 13--karácsony1924. 8. évf. 1-39- sz. jan. 5./jan. 12.-dec. 23.
15/16. sz. Janovics Jenő-sz.1925. 9- évf. 1-2. sz. jan. 4.-jan. 11.
2!-13. sz. febr. l./febr. 8.-dec. 25.1926. 10. évf. 1-21/22. sz. jan. 3O.-dec. 26.
5. sz.: Jubileumi sz.1927. 11. évf. 1-8/9- sz. jan. 9--márc. 9-Rovatok: 1917-1918: Érdekes hírek; Séta a színház körül
1923-1924: Csevegjünk; Színházi naptár; Színházi mese;
148
Mire készül a kolozsvári Magyar Színház?; Műkedvelőkszínpada (1923- febr. 10-től); Kabaré-varieté
írod. 1919. évre: = Új Világ (Kolozsvár) 1919- júl. 13. 3- p.(Színház és Társaság: Longi István szerkesztésében megjelenta legfrissebb száma. 1919- júl. 20. 2. p., júl. 26. 2. p. Jubilánsszáma jelenik meg.)
Megjegyzés: Az 1920-1922., 1925-1927. évekről nem készült szín-házi szempontú címleírás, egyes bibliográfiai adatok hiányoz-nak. Adatkiegészítést nyújt még: Monoki. 166. p.Főmunkatárs: 1919.?: Dani Lajos, Király Dezső.A hetilap Temesváron forgalomba kerülő példányaihoz 1922.decembertől nyolc oldalas temesvári mellékletet kapcsolnak,Bossán Dezső szerkesztésében. E melléklet a temesvári színházés Várady kabaré eseményeivel foglalkozik. E variáns kiadáspéldányai ismeretlenek. Irodalom: Temesvári mellékletünk,(hír) = Színház és Társaság (Cluj) 1923. jan. 13./jan. 20. 22.P-
Lh. OSZK: 1917. 3., 10. sz.; 1918. 2. évf. 5. sz.; 1923- 7. évf. 2.,4-6., 8. sz.; 1924. 8. évf. 2. sz.Bukarest: 1920. 4. évf. 1-5.1. sz.; 1921. 5. évf. 1-53. sz.; 1922.6. évf. 1-52. sz.; 1923. 7. évf. 1-51. sz.; 1924. 8. évf. 1-39-sz.; 1925. 9. évf. 1-2., 2!-13. sz.; 1926. 10. évf. 1-21/22. sz.;1927. 11. évf. 1-8/9. sz.
188. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGNagyvárad1915. jan. 24.Megj. alkalmiSzerk. és kiadó: Horkay ElemérMéret: 21 cm111.1915. 1. évf. mut. sz. jan. 24.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Szigligeti Színházban Mezey Béla társulatának J óéjt Muki!" c. bohózat bemutatójára készült alkalmi lapja.
Lh. OSZK: 1915. 1. évf. mut. sz.
149
189. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGSzínházi, művészeti és szépirodalmi hetilap; 1920. dec. 12.-
1921. febr. 20.: Művészeti, társadalmi és szépirodalmihetilap; 1922. szept.-nov.: Színházi, moziművészeti ésszépirodalmi képes lap; 1922. nov. 18.-1922. dec. 9-?:Színházi, moziművészeti és szépirodalmi heti lap; 1923-okt. 8/15.-1926. nov. 22.?: Irodalmi és művészeti, képeshetilap. Sport-Revü
Szeged1919- nov. 9.-1926. nov. 22.Megj. hetenként; 1922. szept.: havonként; 1922. nov. 18.:
kéthetenként; 1923- okt. 8/15.: hetenkéntSzünetelt: 1921. 3- évf. 11. sz. (kelt. nélk.)-1922. szept.
1922. 3. évf. 7. sz. dec. 9--1923- 5. évf. 1. sz. okt.8/15.
Fel. szerk. 1919- nov. 9.-1921. febr. 20.: Dani Lajos; 1922.szept.-okt.: Ur György; 1923. okt. 8/15.-1926. okt. 11.:Koroknay József; 1926. okt. 18.-1926. nov. 22.?: LongiIstván
Szerk. 1919- nov. 9--1921. 11. sz. (kelt. nélk.): Dani Lajos;1922. szept.-nov.: Ur György, Oprée János; 1922. nov.18.-dec. 9-?: Ur György; 1923- okt. .8/15.-1923- okt.22/28.: Kraszna József; 1923. okt. 29-/nov. 4.-1923- dec.31.: Koroknay József; 1924. jan. 7.-1924. dec. 29.: JenőIstván; 1925- jan. 19--1925. dec. 28.: Hartmann Mihály;1926. aug. 23-?-1926. okt. 11.: Jenő István
Kiadó: Dani Lajos; 1920. jan. 11.: „Színház és Társaság"Lapvállalat; 1920. ápr. 11.: „Thália" irodalmi termékeketkiadó és terjesztő váll.; 1920. szept. 12.: „Színház ésTársaság" Lapváll.; 1922. szept.-okt.: Ur György; 1923-okt. 8/15.-1926. nov. 22.?: Koroknay József
Méret: 25 cm; 1920. dec. 12.: 21 cm1919. 1. évf. 1-8. sz. nov. 9--dec. 28.1920. 2. évf. 1-48. sz. jan. 4.-dec. 26.
Mell. .45. sz. (nov. 28.) Színház és Izé. 4 p.Kettő 15- sz. ápr. 11. különböző tartalommal, 16. sz.nem készült
1921. 3- évf. 1-11. sz. jan. 2.-kelt. nélk.Kettő 9- sz. kelt. nélk. különböző tartalommal, 10. sz.nem készült
150
1922. 3- évf. 1-7. sz. szept.-dec 9-1923. 5- évf. 1-13. sz. okt. 8/15.-dec. 31. H: 11. sz.
Kettő 8. sz. nov. 26./dec. 2., dec. 2./dec. 9-, 10. sz.nem készült
1924. 6. évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 29. 1 t.1925. 7. évf. 1-52. sz. jan. 5.-dec. 28. H: 25- sz.1926. 8. évf. 1-47. sz. jan. 4.-nov. 22. H: 33-, 35., 43., 46.,
48.?Kettő 22. sz. máj. 31. különböző tartalommal, 23. sz.nem készült. 38. sz. (szept. 27.) borítólapján 39- számjelzés. Valójában 39. sz. nem készült. 41. sz. (okt. 11.)fejlécén tévesen 40. sz. okt. 4.
Rovatok: 1919-1922: Híres színészek; Kis színpad; Színházrólés közönségről; Pletyka (rovatvezető: Jenő István); Tár-saság; A mozi; Érdekes hírek; Heti műsor; Tájékoztató(Mozi és színházműsor); Zene; Szerkesztői üzenetek1923-1926: Színház (rovatvezető: Jenő István); Halló...;Sportrevü; Tiszántúli Színház és Társaság (1926. febr.8-tól márc. 15-ig, szerk.: Lukács Károly); Arad sportja(vezeti: Rémay József); Grafológia; Pletykapad; Sakk(rovatvezető: Burger Béla); Sport-Revü (fel. szerk. Ko-roknay József); A szegedi Városi Színház heti műsora
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1920. ápr. 11.-1920. nov. 28.: SzánthóDénes
Lh. OSZK: 1924. 6. évf. 1-52. sz.; 1925. 7. évf. 1-23., 27-39- sz.;1926. 8. évf. 1-26. sz.Szeged, SK: 1919- 1. évf. 1-8. sz.; 1920. 2. évf. 1-48. sz.;1921. 3. évf. 1-11. sz.; 1922. 3. évf. 1-7. sz.; 1923. 5. évf.1-10., 12-13. sz.; 1924. 6. évf. 1-52. sz.; 1925. 7. évf. 1-24.,26-52. sz.; 1926. 8. évf. 1-32., 34., 36-42., 44-45., 47. sz.MSZI: 1920. 2. évf. 20., 22. sz.; 1924. 6. évf. 41-46. sz.; 1925.7. évf. 1., 7., 31., 37-39., 41-43., 46-49., 51. sz.; 1926. 8.évf. 3., 7., 9-12., 13-20., 30., 38-42. sz.
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG. CSÖND (Szeged, 1923.)Lásd CSÖND (Szeged, 1923- jan.-márc.)
151
190. SZÍNHÁZ ÉS VARIETÉSzínházi hetilapOradea Maré - Nagyvárad1920. febr. l.-febr. 15.Szerk. Jávor JózsefMéret: ?1920. 1. évf. 1-3. sz. febr. l.-febr. 15-
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyesbibliográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1920. 1. évf. 1-3. sz.
191. SZÍNHÁZ ÉS ZENEMűvészeti és kritikai folyóiratBudapest1900. jan. lO.-jún. 1.Megj. havonként háromszorFel. szerk. Ilosvai HugóSzerk. 1900. jan. 20.-1900. márc. 10.: Ilosvai Hugó, Sztoja-
novits JenőKiadó: Bárd Ferenc és testvéreMéret: 35 cm111.1. évf. Példánya nem ismert1900. 2. évf. 3-15. sz. jan. 10.-jún. 1. H: 1-2., 16-?Rovatok: Tárcza; Arczképcsarnok; Bárd Ferenc és testvére
kiadványainak katalógusa; Hírek a zenevilágból; HírekBudapestről/Vidékről; Tudnivalók (A Színház és ZeneKözvetítő Irodájának üzenetei); Műsorok; Szerkesztőiüzenetek
Megjegyzés: Főmunkatárs: Bárd Mór
Lh. OSZK: 1900. 2. évf. 3-15. sz.
SZÍNHÁZ (SZÍNHÁZI LAPOK) (Miskolc, 1908. okt. 15.-1909-ápr. 4.)
Lásd SZÍNHÁZ. Miskolc. 1908/1909- 3. évf.
152
192. SZÍNHÁZAK ÉS MULATÓKNapilapBudapest1899- máj. 6.-máj. 16.Fel. szerk. Hlavacsek OttóMéret: 40 cm1899. 1. évf. 2-9. sz. máj. 6.-máj. 16. H: 1., 10-?Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1899- 1. évf. 2-9- sz.
193- SZÍNHÁZAK ÉS MULATÓK KÖZLÖNYESzépirodalmi képes napilapBudapest1897. máj. l6.-máj. 24.Főszerk. Spielmann AdolfFel. szerk. Fekete ImreKiadó: Spielmann AdolfMéret: 29 cm111.1897. 1. évf. 1-9. sz. máj. l6.-máj. 24.Rovatok: A színházban; Külföldi hírek; Vidéki színészet;
Színházi hírek; Pry Pál mondásai; Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1897. 1. évf. 1-9. sz.
194. SZÍNHÁZI ÉLETIllusztrált színházi és művészeti hetilap; 1915. szept. 5/12.-
1919. febr. 2/9.: Illusztrált színházi, művészeti és mozihetilap; 1919. febr. 9/16.-1928. febr. 19/25-: Színházi,irodalmi és művészeti hetilap; 1928. febr. 26./márc.3.-1931. szept. 6/12.: Színházi, irodalmi és művészetiszaklap; 1931. szept. 13/19--1938. nov. 12.: Színházi,film, irodalmi és művészeti szaklap; 1938. nov. 19.:Színházi, film, irodalmi és művészeti hetilap (címfejben)
Budapest1912. dec. 1/8.-1938. nov. 19.Megj. hetenként
153
Szünetelt: 1913- jún. 21/28.-aug. 23/30.1914. jún. 21/28.-1915. szept. 5/12.1916. jún. 25./júl. 2.-1916. aug. 13/20.
Fel. szerk. 1912. dec. 1/8.-1914. jún. 21/28.: Incze Sándor;1915. szept. 5/12.-1916. máj. 14/21.: Incze Sándor, KordaSándor; 1916. máj. 21/28.-1916. dec. 10/17.: Illés László;1916. dec. 17/24.-1917. márc. 11/18.: Incze Sándor,Gábor Jenő; 1917. márc. 18/25.-1917. júl. 28./aug. 4.:Incze Sándor, Szenes Béla; 1917. aug. 5/12.-1918. márc.31./ápr. 7.: Incze Sándor, Bus Fekete László; 1918. ápr.7/14.-1919. márc. 23/29.: Incze Sándor; 1919- aug.31./szept. 6.-1926. nov. 15/21.: Incze Sándor; 1928. jan.1/7.-1938. nov. 19-: Incze Sándor
Szerk. 1912. dec. 1/8.-1919- máj. 4/10.: Incze Sándor; 1919-jún. 8/14.-1932. dec. 17/24.: Incze Sándor; 1932. dec.2571933. jan. 1.-1938. nov. 19.: Incze Sándor, LukácsGyula
Kiadó: 1920. aug. 1/7.-1930. aug. 10/16.: Színházi Élet R.-T.;1936. máj. 3/9--1938. nov. 19.: Színházi Élet R.-T.
Laptulajdonos: 1930. aug. 17/23.-1935- júl. 14/20.: SzínháziÉlet R.T.
Fel. kiadó: 1930. aug. 17/23.-1938. nov. 19.: Incze Sándor111.Méret: 20 cmCímváltozat (a borítón): 1913- dec. 14/21.-1914. jún. 21/28.:
SZÍNHÁZI ÉLET ÉS MOZIMelléklap: 1928. máj. 20/26.P-1929- jan. 27./febr. 2.?: ZE-
NEMELLÉKLET. (Szerk. Szenes Andor)1930. febr. 23./márc. 1.-1936. júl. 12/18.: BOLDOGIFJÚSÁG1936. júl. 19/25.-1938. nov. 19.: KIS SZÍNHÁZI ÉLET1933. jan. 1/7.-1938. nov. 20/26.: RÁDIÓ VILÁGHÍRA-DÓ-PESTI PROGRAMM
Melléklet: 1927. ápr. 16/23.-1930. nov. 2/8.: Színházi Életkottamelléklete1930. nov. 9/15.-1936. máj. 17/23-: A Színházi Életkottamelléklete-kézimunkaíve
Megjegyzés: Helyettes szerk.: 1913. jan. 12/19--1914. jún. 21/28.:Kálmán Jenő; 1915. szept. 5/12.-1917. márc. 11/18.: Szenes
154
Béla.Társszerk.: 1913. dec. 14/21.-1914. máj. 10/17.: Korda Sándor.Főmunkatárs: 1915. szept. 12/19.-1916. ápr. 16/23.: GáborJenő; 1916. ápr. 23/30.-1916. máj. 14/21.: Illés László.
Rovatok: 1913-1916: Maga csak aidja Intim Pista?! (1916.aug. 20/27-től); Zugligeti, lapunk barátja; Halló miújság;Csatangolás; Színházi versikék (írja: Szenes ember); Aművésznő garderobjából; Színházi alakok; A BalgócziSzínház rejtelmeiből (írja: Szenes ember. 1916. dec.3/10-től); Mulató Budapest; Mozikrónika; A törzsasztalnál;A régiekről (közli: Erődi Jenő); A Színházi Élet kabaréja.Aktuális strófák; Képrejtvény; Szerkesztői üzenetek
1917-1918: Apolló kabaré; Maga csak tudja Intim Pista?!; Akis kapuban; Színházi versikék (Szenes ember, majdMákvirág, majd Lengyelke írja); Utazás a súgólyukontúl (írja: Harsányi Zsolt, rajzolja: Feiks Jenő - 1917. jan.7/14-tŐl); A Balgóczi Színház rejtelmeiből; Kedves drusza!(1918. szept. 27-től); Halló, mí újság?; Színházi szonettek(írja: Vécsey Leó); A színház barátai; Törzsasztal; Zug-ligeti, lapunk barátja; Zugligeti riportjai (1918. szept.8-tól); Színházi hét; E.M.I.T.T. (Első Magyar IntarziásTársaság Tagjai 1917. nov. 4/11-től - írják: Halasi Andor,Harsányi Zsolt, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső,Molnár Ferenc); Mozi krónika (vezeti: Lehrer Andor);Kézről-kézre. A „Színházi Élet" adás-vétel és csere rovata(1918. dec. 1-től); Mozihét; Színházi képrejtvény; Szer-kesztői üzenetek
1919-1921: Útban Amerika felé (írja: Inczé Sándor. 1921.jan. 16/22.-1921. febr. 13/19-ig); Levelek Amerikából(írja: Incze Sándor 1921. febr. 20/26-től 1921. ápr. lO./ápr.16-ig); A nagyszerű probléma. (írta és rajzolta NagyEndre. 1919- aug. 31/szept. 6-tól); Csak a tiszta igazatvallja! A Színházi Élet... törvényszéke; Szenes embertanodája (1920. aug. 15/21-től); Mit álmodott kedves?Krúdy Gyula álomfejtései (1921. jűn. 26./JÚ1. 2-től); Magacsak tudja Intim Pista?!; Mozi a „Színházi Élet"-ben.(szerk. Várnai István, Barabás Loránd 1920. máj. 2/8-tól);Szabad egy percre (1920. szept. 19/25-től); Csak rövi-den!... (1921. máj. 22/28-tól); Mozi krónika (vezeti: Lajta
155
Andor); A kis kapuban; Halló, mi újság?; Mozi élet(1921. szept. 4/10-től); Színházi versikék (írja: Lengyelke,majd Rebusz); Kit választana?; Új könyvek; Szerkesztőiüzenetek
1922-1924: Maga csak tudja Intim Pista...; A Színházi Élettörvényszéke; Országos Színházi Élet (szerk. Gelléri An-dor. 1924. márc. 9/15-től); Moziélet (szerk. A. NagyGyörgy és Váró Andor); A Tőzsde és a tőzsde körül(szerk. Szomaházy István); A Társaságból (vezeti: SchallErnő); A Színházi Élet távíró hivatala (1922. febr. 19/25-tőlápr. l6/22-ig); Szenesember vicclapja (1924. márc. 9/15-től); Karinthy vicclapja (1924. jún. 29./JÚ1. 5-től); VarietéÉlet (vezeti: Báttaszéky Lajos); A Színházi Élet házas-ságközvetítő irodája; Sport/AutóAósport
1925: A Színházi Élet törvényszéke; A Zserbó-bó-bó-bóban;Maga csak tudja Intim Pista; Farkas Imre Lelki klinikája(1925. dec. 27-től); Mozi élet (szerk. Váró Andor); Hetikonferánsz (írja: Nagy Endre); A külföld humora; Külföldiélet (szerk. Paál Jób); Társas élet (szerk. Endrődy Béla);Nyaralási újság (szerk. Paál Jób); Országos Színházi Élet(szerk. Gelléri Andor); Mi újság?; Sport (szerk. BusFekete László); Autó (rovatvezető: Király Jenő); Műked-velők (szerk. Gere Zsiga)
1926: A Színházi Élet törvényszéke; Heti konferánsz (írja:Nagy Endre); Maga csak tudja Intim Pista; Zserbó-bó-bó-bóban; Ma Este (szerk. Endrődy Béla, Heuman Károly,1926. márc. 7-től); Farkas Imre lelkiklinikája; OrszágosSzínházi Élet; Sport és Társaság (szerk. Endrődy Béla,Heuman Károly); Zugligeti, lapunk barátja (1926. okt.25-től); Mozi élet (szerk. Váró Andor); Nyaralási Újság(szerk. Paál Jób); Turista élet (szerk. Zubor István);Külföldi élet (szerk. Paál Jób); Külföld humora; A Héthumora; Rádió Élet; Rádióműsor; Rádióposta (vezeti:Adorján Barnabás); Műkedvelők; A Színházi Élet apró-hirdetései (ápr. 11/17-től); Rejtvények (vezeti: GratzerJózsef)
1927: Incze Sándor levelei Amerikából (1927. jan. 2-től);Incze Sándor New York-i napló; Incze Sándor: londonilevél; Amerikai magyar élet (szerk. Endrey Jenő); Magacsak tudja Intim Pista; A Zserbó-bó-bó-bóban; Nagy
156
Endre konferansza; Emma asszony levelei; Farkas Imrelelki klinikája; A Hét humora; Külföld humora; A SzínháziÉlet törvényszéke; Mozi élet (szerk. Hevesi Endre);Terézköríiti Színpad Híradó; Nyaralási Újság (szerk. PaálJób); Társaság, Sport, Divat (szerk. Endrődy Béla, He-uman Károly); Gramofon Híradó; Műkedvelők; Autósport;Rejtvények (vezeti: Grátzer József)
1928: Intim Pistának - Budapest (írja Vica); Maga csak tudjaIntim Pista; A Zserbó-bó-bóban; A Színházi Élet tör-vényszéke; Külföld humora; Kis Notesz; Farkas ImreLelki klinikája; Mozi élet (Hevesi Sándor szerk.); A Héthumora; Nyaralási Újság (szerk. Paál Jób); Autósport(szerk. Ballá Ernő); Rádió élet; Rejtvények (szerk. GrátzerJózsef); Elmesport
1929: Maga csak tudja Intim Pista; Kis Notesz; A SzínháziÉlet törvényszéke; A Zserbo-bóbó-ban; Színházi heti-
vásár; A Hét humora; Magyar világhíradója; Hangos HetiHíradó; Külföldi Színházi Élet; Zugligeti, lapunk barátja;Az otthon művészete (szerk. Réti Gyula); A Társaságból(szerk. Endrődy Béla); Autósport (szerk. Ballá Ernő);Rádiószanatórium (vezeti: Weiner István); Rádió Élet;Fejtorna (rovatvezető: Grátzer József); Szerkesztői üze-netek (rovatvezető: Forró Pál)
1930: Külföldi Színházi Élet; Maga csak tudja Intim Pista;Színházi Hét; Mindenki Mindenkinek Mindent Megmond;Zserbó-bó-ban; Magyarok világhíradója; Hangos HetiHíradó; A Színházi Élet törvényszéke; Az otthon művé-szete (szerk. Réti Gyula); A Hét humora; A SzínháziÉlet Rádiója; A Társaságból (szerk. Endrődy Béla); RádióÉlet; Rádió szanatórium (rovatvezető: Weiner István);Autó sport (szerk. Ballá Ernő); Sport (szerk. Bus FeketeLászló); Film üzenetek (vezeti: Hevesi Endre); Szerkesztőiüzenetek (vezeti: Forró Pál); Fejtorna (szerk. GrátzerJózsef)
1931: Maga csak tudja Intim Pista; A Társaságból (szerk.Endrődy Béla); Zserbó-bó-ban; Kalapot emelek... (márc.8/14-től); Színházi Hét; Amerikai naplóm (írja: InczeSándor); Hangos Heti Híradó; Lelki szanatórium (igaz-gató: Farkas Imre); A Hét Humora; Külföldi SzínháziÉlet; Magyarok Világhíradója; Színházi Élet Törvényszéke;
157
A Színházi Élet Rádiója; Az Otthon művészete (szerk.Réti Gyula); Autó Sport (szerk. Dóczi Lajos); Sport(szerk. Bus Fekete Lászíó); Fejtorna (vezeti: GrátzerJózsef); Szerkesztői üzenetek (vezeti: Forró Pál)
1932: Maga csak tudja Intim Pista; Hangos Heíi Híradó;Társas élet (szerk. Endr&dy Béla); Zsérbó-bó-ban; Külföldiszínházi élet; Magyarok Világhíradója; Lelki szanatórium;A Hét humora; Divat (szerk. Guthy Böske); Gyerekszáj;Sport (szerk. Hajnal László); Hefi vásár - egyéb kincsek(Hirdetések); Fejtorna, (szerk. Grátzer József)
1933: Rövidített apró (Hirdetések); Hatvány- Lili színházilevele; Maga csak tudja Intim Pista; Zserbo-bó-ban...;A Hét humora; Hangos Heti Híradó (írja: Váró Andor);Farkas Imre lelkiklinikája; Külföldi. Színházi Élet; AzOtthon művészete (szerk. Simon Blanka); Társas-Élet(szerk. Endrődy Béla); Képes Rádió Világhíradó; Tehet-ségavatás (1933- jűh, 25./JÚ1. 1-tŐl); Fejtorna (szerk.Grátzer József)
1934: Maga csak tudja Intim Pista; Farkas Imre lelkiklinikája;Hangos Heti Híradó (szerk. Smolka János, majd PánImre); Intenirbán; A Hét humora; Ádám levele Évához(írja: Tarkeövy István); Irodalmi élet (szerk. SmolkaJános); Otthon (szerk. Perczel Juliska); Társasélet; AZserbó-bó-ban; Hatvány Lili mozilevele/színházi levele;Tempó (szerk. Iritz László); Apróhirdetések; Zene ésÉnek hangjainál (írja: Szomory Dezső); Fejtorna (szerk.Grátzer József); A szerkesztők üzenetei
1935: Hatvány Lili színházi levele/mozi levele; Maga csaktudja Intim Pista...; Zene és Ének hangjainál (írja: SzomoryDezső); Az én meséskönyvem (írja: Szőke Szakáll);Intenirbán; Ádám levele Évához (szerk. Tarkeövy István);Hangos Heti Híradó (szerk. Pán Imre); A Hét humora;Irodalmi élet (szerk. Smolka János); Magyarok Világhí-
. radója; Társasélet; A Zserbó-bó-ban (szerk. EndrődyBéla); Farkas Imre lelkiklinikája; Otthon (szerk. PerczelJuliska); Rádió Világhíradó; Opera-Hangverseny-Rádió(szpíker: Hevesi Sándor); A szerkesztők üzenetei; Apró-hirdetések; Fejtorna (szerk. Grátzer József)
1936: Maga csak tudja Intim Pista; Hatvány Lili színházilevele/mozi levele; Kalendárium (írja: Márai Sándor);
158
Hangos Heti Híradó (szerk. Pán Imre); Magyarok Vi-lághíradója; Irodalmi élet (szerk. Szitnyai Zoltán); Iro-dalmi Élet Hírei (szerk. Nagy Endre); A Hét humora;Interurbán; Muzsika, opera, hangverseny, rádió (vezeti:Hevesi Sándor). A rovat folytatása minden számnál aPESTI PROGRAMM. RÁDIÓ VTLÁGHÍRADÓ-ban; Társas -élet (szerk. Endrődy Béla); Ádám levele Évához (szerk.
Tarkeövy István); Kutyaélet (szerk. Kálmán Jenő); KépesSportújság (szerk. Pataky Károly); Autóélet (szerk. Tar-keövy István); Fejtorna (szerk. Gratzer József); A szer-kesztők üzenete
1937: Kalendárium (írja: Márai Sándor); Hatvány Lili Színházilevele; Bethlen Margit grófnő színházi levele; VadnaiLászló beszámolója; Maga csak tudja Intim Pista; HangosHeti Híradó (szerk. Pán Imre, majd Kürthy György);Irodalmi Élet (szerk. Szitnyay Zoltán); Nagy Endre mo-zikritikája; A Hét humora (szerk. Kálmán Jenő); Ádám(szerk. Tarkeövy István); Társas élet (szerk. EndrődyBéla); A Zserbo-bó-ban...; A Színházi Élet törvényszéke...;A Hét humora; Hunyady Sándor levele a magyar fil-mekről; A Színházi Élet televíziója; Sport (szerk. PatakyKároly); Fejtorna (szerk. Gratzer József); A szerkesztőküzenetei
1938. Bethlen Margit grófnő színházi levele; Hatvány Lili...levele; Maga csak tudja Intim Pista...; A Hét humora;Hangos Heti Híradó (szerk. Kuthy György); Társasélet(szerk. Endrődy Bála); A Zserbó-bó-bóban; Irodalmi élet(szerk. Szitnyay Zoltán); A Színházi Élet törvényszéke...;Ádám (szerk. Tarkeövy István); Otthon (szerk. PerczelJuliska); Fejtorna (szerk. Gratzer István
1912. 1. évf. 1-5. sz. dec. 1/8.-1912. dec. 29-/1913. jan. 5-Mell. 3- sz. Fedák Sári mint „Mexikói lány" levelezőlap;4. sz. Mészáros Giza levelezőlap
1913. 2. évf. 1-44. sz. jan. 5/12.-dec. 2ÍS./1914. jan. 4. 27.sz. aug. 31./szept. 6.: borítón 26. sz. jelzésKettő 30. sz. szept. 19/27.: Varsányi Írén, 30. sz. szept.29/27.: Szacsvay Imre32. sz. okt. ll./okt. 18., 34. sz. okt. 18./okt. 25.: tehát33 sz. nem készült \
159
12. sz. Fedák Sári-sz.; 26. sz. Medgyaszay Vilma-sz.; 36.sz. Katonadolog-sz.; 37. sz. Zöld frakk-sz.; 40. sz. Atökéletes asszony-sz.; 43. sz. Ujházy album; 44. sz.New-York veseasztal-sz.
1914. 3. évf. 1-25. sz. jan. 4/ll.-jún. 21/28.Mell. 18. sz.-hoz: „Hegedüs"-jubileum melléklet VIII p.;3. sz. Tangó-sz.; 4. sz. Kis király-sz.; 5. sz. Oberon-sz.;9. sz. Psilander-sz.; 10. sz. Szibill-sz.; 12. sz. Böském-sz.;13- sz. „Az aranyásó"-sz.; 14. sz. „Timár Liza"-sz.; 15-sz. Blaha-album; 17. sz. Hegedüs-sz.; 18. sz. „Hajráutána" revü-sz.; 21. sz. Küry-sz.
1915. 4. évf. 1-17. sz. szept. 5/12.-dec. 26./1916. jan. 2.Mell. 16. sz. Mérey Adolf: Tél, de szép vagy... kotta 1.sz. Háborús-sz.; 8. sz. „Őnagysága ruhája"-sz.; 11. sz.Jókai-film-sz.; 15. sz. „A kisasszony férje"-sz.; 16. sz.„Ciklámen"-sz.; 17. sz. Varsányi album
1916. 5. évf. 1-46. sz. jan. 2/9.-dec. 24/31. 1. sz. SchildkrautRudolf-sz.; 5. sz. Grün Lili-sz.; 9- sz. Mágnás Miska-sz.;10. sz. „A fehér felhő"-sz.; 12. sz. „Hermelin"-sz.; 17.sz. Fedák Sári album; 19. sz. „Három a kislány"-sz.; 20.sz. Zichy Géza-sz.; 22. sz. „Buda-temesvári társulat"-sz.;23. sz. Mátray Ernő vendégjáték-sz.; 24. sz. Bakfis-nap-sz.;30. sz. Kristálypalota-sz.; 33- sz. „A Bernát bácsi"-sz.;35- sz. „Népopera"-sz.; 39- sz. „Farsang"-sz.; 40. sz.„Csárdáskirályné"-sz.; 41. sz. Modern színpad-sz.; 42. sz.„Szépasszony"-sz.; 46. sz. Medgyaszay Vilma album
1917. 6. évf. 1-52. sz. 1916. dec. 31./jan. 7.-dec. 23/30. 4.sz. „Kék róka"-sz.; 5- sz. „Gólem"-sz.; 15. sz. „Csárdás-királyné"-album-sz.; 16. sz. „Vengerkák"-sz.; 18. sz. „Már-ványmenyasszony"-sz.; 19- sz. „Tengerre magyar" revü-sz.; 22. sz. Beregi Oszkár-sz.; 23- sz. „Buda-temesváritársulat"-sz.; 27. sz. „Sztambul rózsája"-sz.; 28. sz. „Mil-liomos Kati"-sz.; 38. sz. Városi Színház-sz.; 40. sz. „Sztam-bul rózsája"-album; 41. sz. „Magyar Színház" jubilárissz.; 48. sz. „Úri divat"-sz.; 52. sz. Molnár Ferenc album
1918. 7. évf. 1-52. sz. jan. l/6.-dec. 29-/1919- jan. 5-Mell. KIS SZÍNHÁZI ÉLET. 11. sz. márc. 10/17-hez 32p. 2. sz. Blaha Lujza-sz.; 6. sz. „Hotel Imperial"-sz.; 7.sz. „APacsirta"-sz.; 12. sz. „Hóvirág"-sz.; 13. sz. „Princ"-sz.;14. sz. Kosáry album; 15- sz. Mozi-sz.; 21. sz. Törzs
160
Jenő album; 27. sz. „Médi"-sz.; 28. sz. Krisztu-sz.; 30.sz. „Túl a nagy Krivánon"-sz.; 32. sz. Nyaralási-sz.; 36.sz „Heje-huja báró"-sz.; 51. sz. Bródy Sándor album
1919- 8. évf. 1-54. sz. jan. 5/12.-dec. 28./1920. jan. 3- 13-sz. (ápr. 6/12.) helyesen 14. sz.; 31. sz. (szept. 7/13-)borítólapján: 31/32. sz.; 44. sz. (okt. 26./nov. 1.): helyesen45. sz. 5- sz. Ady Endre-sz.; 45. sz. „Csókbakter"-sz.;53- sz. Karácsonyi-sz.
1920. 9- évf. 1-52. sz. jan. 4/10.-dec. 26./1921. jan. 1. 9-sz. Politikusok a színházról
1921. 10. évf. 1-52. sz. jan. 2/8.-dec. 25/31. 19- sz. Ajubiláló Vígszínház, 1896-1921.
1922. 11. évf. 1-52. sz. jan. l/7.-dec. 24/30. 16. sz. Húsvét.Tíz éves Jubileumi-sz.;
1923. 12. évf. 1-30. sz. jan. l/ö.-jűl. 22/28.13. évf. 31-53. sz. júl. 29./aug. 4.-dec. 29-/1924. jan.5. 4. sz. Madách Imre album; 14. sz. Húsvéti album;23. sz. Beöthy László-sz.; 52. sz. Karácsonyi album
1924. 14. évf. 1-52. sz. jan. 6/12.-dec. 28./1925. jan. 3. 2.sz. Shakespeare album; 23. sz. Pünkösdi-sz.; 4. sz.borítólap-variánssal
1925. 15. évf. 1-52. sz. jan. 4/10.-dec. 27./1926. jan. 2. 22.sz. Pünkösdi-sz.
1926. 16. évf. 1-52. sz. jan. 3/9--dec. 26./1927. jan. 1. 4.sz. Blaha Lujza-sz.; 14. sz. Húsvéti album; 21. sz. Pünkösdialbum; 52. sz. borítólap-variánssalMell. 4. sz. Blaha Lujza. VIII p.; 44. sz. Pécsi Élet. XVIp.; 52. sz. Legszebb karácsonyi ajándék... VIII p.
1927. 17. évf. 1-52. sz. jan. 2/8.-dec. 26./1928. jan. 1. 16.sz. Hűsvéti-sz.; 23. sz. Pünkösdi-sz.; 34. sz. Szent IstvánalbumMell. 42. sz. Királyok királya. VIII p.; 43. sz. Színháziélet Romániában. VIII p.; 44. sz. Királyok királya. VIIIp.
1928. 18. évf. 1-52. sz. jan. l/7.-dec. 23/29- 15. sz. Húsvéti-sz.;22. sz. Pünkösdi-sz.; 52. sz. Karácsony
1929. 19. évf. 1-52. sz. 1928. dec. 30./jan. 5.-dec. 22/28.14. sz. Húsvéti-sz.; 21. sz. Pünkösdi-sz.; 27. sz. Nyara-lási-sz.; 31- sz. Sport-sz.
161
Mell. 8. sz. Miss Európa. Simon Böske. XXXII p.; 22.sz. Árumintavásár. 8 p.
1930. 20. évf. 1-52. sz. 1929- dec. 29./jan. 4.-dec. 21/27.6. sz. Miss Magyarország 1930-sz.; 8. sz. Miss Európa-sz.;17. sz. Húsvéti-sz.; 24. sz. Pünkösdi-sz.; 26. sz. MissHungária. Szaplonczay Éva-sz.Mell. 6. sz. Képeslevelezőlap; 8. sz. Miss Európa. XVIp.; 17. sz. Csipicsóka. VIII p.
1931. 21. évf. 1-52. sz. 1930. dec. 28,/jan. 3.-dec. 20/26.6. sz. Miss Magyarország — Tasnády Fekete Mária; 15.sz. 20 éves a Színházi Élet. Jubileumi album. 304 p.;52. sz. Karácsony. 240 p.
\Mell. Hirdetések. 15. sz.; 52. sz.; XVI-XVI p.1932V 22. évf. 1-52. sz. 1931. dec. 27./jan. 2.-dec. 17/24.
Kettő 5. sz. jan. 24/30. és jan. 31-/febr. 6. keltezéssel.14. sz. Húsvéti-sz.; 21. sz. Pünkösdi-sz.; 33. sz. MissUniverse-sz.
1933. 23. évf. 1-52. sz. 1932. dec. 25./jan. l.-dec. 17/23.17. sz. Húsvéti album; 24. sz. Pünkösdi-sz.; 52. sz.Arany-album. 255 p.
1934. 24. évf. 1-53. sz. 1933. dec. 24./jan. l.-dec. 23/29-22. sz. Pünkösdi album; dec. 23/29. szám nélkül: Ka-rácsonyi album. 367 p.
1935. 25. évf. 1-52. sz. 1934. dec. 30./jan. 5.-dec. 22/28.2. sz. Farsangi-sz.; 43. sz. Jubileumi album. 1910-1935.;52. sz. Karácsonyi album
1936. 26. évf. 1-52. sz. 1935. dec. 29./jan. 4.-dec. 22/28.16. sz. Húsvéti album; 23- sz. Pünkösdi album; 52. sz.Karácsonyi album. 352 p.
1937. 27. évf. 1-52. sz. 1936. dec. 27./jan. 2.-dec. 19/25.14. sz. Húsvéti album; 21. sz. Pünkösdi album; 52. sz.Karácsony. 319 p.
1938. 28. évf. 1-48. sz. 1937. dec. 26./jan. l.-nov. 19. 17.sz. Húsvéti album; 24. sz. Pünkösdi album
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1., 3-4. sz.; 1913. 2. évf. 1,3-4., 5-6.,8., 10-11., 19-, 22., 25-26., 28., 31-44. sz.; 1914. 3. évf. 1-25.sz.; 1915. 4. évf. 1-17. sz.; 1916. 5. évf: 1-46. sz.; 1917. 6.évf. 1-52. sz.; 1918. 7. évf. 1-52. sz.; 1919- 8. évf. 1-54. sz.;1920. 9. évf. 1-52. sz.; 1921. 10. évf. 1-35., 37-52. sz.; 1922.11. évf. 4-6., 8-17., 19-, 21., 31-34., 37-38., 40-50. sz.; 1923.
162
12. évf. 1-30., 13. évf. 31-53. sz.; 1924. 14. évf. 1-52. sz.;1925. 15. évf. 1-52. sz,; 1926. 16. évf. 1-52. sz.; 1927. 17.évf. 1-52. sz.; 1928. 18. évf. 1-52. sz.; 1929. 19- évf. 1-52.sz.; 1930. 20. évf. 1-8.+XVI. sz. - 9-17.+VIII., 18-52. sz.;1931. 21. évf. 1-52. sz.; 1932. 22. évf. 1-52. sz.; 1933. 23.évf. 1-52. sz.; 1934. 24. évf. 1-53. sz.; 1935- 25. évf. 1-52.sz.; 1936. 26. évf. 1-52. sz.; 1937. 27. évf. 1-52. sz.; 1938.28. évf. 1-48. sz.FSZEK: 1913. 2. évf. 24-30. sz. (Varsányi S.); 30. sz. (SzacsvayI.); 31-44. sz.; 1914. 3. évf. 2-25. sz.+mell.; 1915. 4. évf.3-16. sz.; 1916. 5. évf. 2., 4., 11-15-, 17-20., 22-37., 39-46.sz.; 1917. 6. évf. 1-52. sz.; 1918. 7. évf. 1-52. sz.+mell. 11.sz.-hoz; 1919. 8. évf. 2-8., 11., 17., 19-, 22., 25-44., 48-50.,52., 54. sz.; 1920. 9- évf. 1-40., 42-46., 48-52. sz.; 1921. 10.évf. 1-52. sz.; 1922. 11. évf. 1-2., 4-28., 30-52. sz.; 1923.12. évf. 1-12., 14-24., 26-30. sz.; 13. évf. 32-51., 53- sz.;
1924. 14. évf. 1-52. sz.; 1925. 15- évf. 1., 3-12., 14-25-,35-52. sz.; 1926. 16. évf. 1-25., 27-51. sz.; 1927. 17. évf. 2.,5-8., 13-15-, 17-20., 22., 26-52. sz.; 1928. 18. évf. 3., 6-14.,16-23-, 25-, 27-34., 37., 40., 42-44., 47-49., 51-52. sz.; 1929-19. évf. l-8.+mell., 9-44., 49-52. sz.; 1930. 20. évf. 1-8.+XVI.;9-13-, 23-26., 32-52. sz.; 1931. 22. évf. 1-31., 36-44., 47-,49-52. sz.; 1933- 23- évf. 1-52. sz.; 1934. 24. évf. 1-3., 6-1-7.,25., 27-36., 40-41., 43-49. sz.; 1935. 25. évf. 1-9., 14-22.,27-39., 42-52. sz.; 1936. 26. évf. 1-3., 5., 7-9-, 21-23., 25-29-,31-39., 45-52. sz.; 1937. 27. évf. 1-17., 28-35., 49-52. sz.;1938. 28. évf. 1-19., 24-27., 33-37., 43., 46. sz.
MSZI: 1912. 1. évf. 1-5- sz.; 1913. 2. évf. 1-3., 5-11., 13-14.sz.; 1914. 3. évf. 1-25. sz.; 1915. 4. évf. 1-17. sz.; 1916. 5.évf. 1-46. sz.; 1917. 6. évf. 1-52. sz.; 1918. 7. évf. 1-52. sz.;1919. 8. évf. 1-53. sz.; 1920. 9. évf. 1-52. sz.; 1921. 10. évf.1-48., 50-52. sz.; 1922. 11. évf. 1-51. sz.; 1923. 12. évf.1-30. sz.; 1923. 13. évf. 31-52. sz.; 1924. 14. évf. 1-52. sz,;1925. 15. évf. 1-23., 25-32. sz.; 1926. 16. évf. 1-32., 34-35-,37., 40-52. sz.; 1927. 17. évf. 1-25., 27-52. sz.; 1928. 18.évf. 1-11., 13-39., 42-52. sz.; 1929. 19. évf. 1-30., 32-33.,36-37., 39-45., 47-52. sz.;' 1930. 20. évf. 1-3., 5., 7-19., 22.,24-26., 28-32., 34., 36-39., 41-42., 45-49-, 50-52. sz.; 1931.21. évf. 1-15., 17-20., 22., 25-26., 29-30., 32., 34-39-, 43-,45-52. sz.; 1932. 22. évf. 2-13., 15-, 18-19-, 21-26., 28-51-sz.; 1933. 23. évf. 1-7., 9-23., 25-27-, 31-38., 41-52. sz.;1934. 24. évf. 1-8., 10-53. sz.; 1935. 25. évf. 1-29-, 31-52. sz.;1936. 26. évf. 1-52. sz.; 1937. 27. évf. 1-40., 42-52. sz.; 1938.28. évf. 1-41., 43-48. sz.
163
PIM: 1912. 1. évf. 4. sz.; 1913. 2. évf. 1., 12., 20-21., 28-31.,33., 36., 39-40., 43-44. sz.; 1914. 3. évf. 7., 10., 14-17.,19-20. sz.; 1915. 4. évf. 5-, 10., 17. sz.; 1916. 5. évf. 13-14.,16., 18., 21., 23-25., 31., 34-35., 37., 41., 45. sz.; 1917. 6.évf. 8-10., 12-13., 18., 23., 30., 45- sz.; 1918. 7. évf. 9-, 13.,17., 19., 27., 30., 43-44., 50., 52. sz.; 1919. 8. évf. 5., 15.,18. sz.; 1920. 9- évf. 3., 5., 12., 30., 37-39., 50. sz.; 1921.10. évf. 8., 10-11., 13., 18., 29-32., 34-40., 43., 45., 47.,49-51. sz.; 1922. 11. évf. 3-4., 6., 12., 14-15., 16-20., 22.,24-26., 28-29., 31-34., 36-40., 42., 43-44., 48-52. sz.; 1923.12. évf. 1., 3-5., 13., 14-38., 40., 42-47., 49-52. sz.; 1924.14. évf. 1-3., 6., 8-11., 18-20., 24-26., 28-31., 34-35., 37-38.,40-45., 47., 51. sz.; 1925. 15. évf. 2-52. sz.; 1926. 16. évf.1-52. sz.; 1927. 17. évf. 1-52. sz.; 1928. 18. évf. 1-50. sz.;1929. 19- évf. 11-12., 15., 17., 27., 39-, 41., 43., 45., 47., 50.,52. sz.; 1930. 20. évf. 2., 4., 5., 7-8., 9-10., 13., 18-20.,22-23., 31., 34-35., 37-38., 40., 42-44., 46., 48. sz.; 1931.21. évf. 2-5., 7-8., 10., 16., 25-27., 29-30., 36-41., 43., 49.sz.; 1932. 22. évf. 5-7., 9-10., 12-13., 15., 26-27., 29., 31-33.,35-37., 40., 42-43., 45., 48., 50. sz.; 1933. 23. évf. 5., 1.,10., 12-13., 15-, 23., 26., 40., 43-44., 46-47., 49. sz.; 1934.24. évf. 2., 4-5., 8., 11., 17-18., 26-27., 34., 36., 39-40., 43.,46-47. sz.; 1935. 25. évf. 4., 12., 16., 18., 20., 23., 27., 29.,34., 37-39., 47., 52. sz.; 1936. 26. évf. 3., 17., 30., 38., 40.,42-43., 47-48. sz.; 1937. 27. évf. 4-5., 10-11., 13-, 19-, 25.,34., 38-39., 42:, 48-50., 52. sz.; 1938. 28. évf. 4., 18., 20-21.,24., 29-30., 32., 36., 39-40., 43. sz.Debrecen, DEK: 1918. 7. évf. 25., 52. sz.; 1919- 8. évf. 5.,6., 8. sz.; 1920. 9. évf. 8-10., 13., 15-18., 23-26., 28-34.,36-39., 50-52. sz.; 1923. 12. évf. 18-20., 23-27., 43-46., 50.sz.; 1924. 14. évf. 21-22., 41-42., 50. sz.; 1925. 15. évf. 4-5.,10., 12., 44-52. sz.; 1926. 16. évf. 1-48. sz.; 1927. 17. évf.1-49. sz.; 1928. 18. évf. 1-22., 25-52. sz.; 1929. 19- évf.1-22., 25-52. sz.; 1930. 20. évf. 1-35., 41-52. sz.; 1931. 21.évf. 1-52. sz.; 1932. 22. évf. 1-30., 37-48. sz.; 1933. 23. évf.1-31., 41. sz.; 1934. 24. évf. 1-2., 11-20., 22-23., 31., 33.,36-46. sz.; 1935. 25. évf. 12., 32. sz.; 1936. 26. évf. 3., 20.,29., 48-49- sz.; 1937. 27. évf. 17. sz.Pécs, BMK:1918. 7. évf. 27-39. sz.Sárospatak: 1919- 8. évf. 46., 54. sz.; 1925. 15. évf. 20.,23-24., 26., 28-29-, 31-32., 39-, 41., 51. sz.; 1926. 16. évf.36-37., 39-, 41., 43-44., 47., 49-, 51-52. sz.; 1927. 17. évf.1-2., 4-9-, 11-12., 14., 16-17., 21., 23. sz.; 1928. 18. évf.29-31., 52. sz.; 1929. 19. évf. 7. sz.; 1930. 20. évf. 52. sz.;
164
1933. 23. évf. 33-, 52. sz.; 1934. 24. évf. 15., 18., 24., 28-29-,53. sz.; 1935. 25. évf. 13., 15-, 18., 24-25., 41., 52. sz.; 1936.26. évf. 2., 6-7., 10., 17., 19-, 32., 34., 38., 50., 52. sz.; 1937.27. évf. 29. sz.; 1938. 28. évf. 2-4., 6., 8., 15., 21., 23., 25.,29., 36., 42. sz.
195. SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi és művészeti napilap; 1914. nov. 7.-. Színházi és
művészeti lapSzabadka1914. okt. 27.-nov. 12.Megj. naponkéntFel. szerk.-kiadó: Sárközy LajosMéret: 23 cm1914. 1. évf. 1-12. sz. okt. 27.-nov. 12. H: 5., 11. sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Nádasy József pécsi színtársulatának lapja.
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 1-4., 6-10., 12. sz.
196. SZÍNHÁZI ÉRTESÍTŐBudapest1898. nov. 25.?-dec. 6.Megj. naponkéntSzerk. Szabó ImreKiadó: Tauber GyulaMéret: 23 cm [leporelló lapokkal]1898. Évf. szám nélk. [nov. 25.?]-dec. 6. (17 db.) H: ?Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1898. Évf. nélk. nov. 25.-dec. 6. (17 db.)
197. SZÍNHÁZI ÉRTESÍTŐA kecskeméti Katona József színház hivatalos heti kiadványaKecskemét1917. jan. lO.-febr. 18.Megj. hetenkéntFel. szerk. Szabó AmbrusKiadó: Mariházy Miklós
165
Méret: 39 cm1917. Évf. nélk. 1-6. sz. jűn. lO.-febr. 18.Rovatok: A Katona József színház lejátszott újdonságai; A
színház műsorterveMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1917. Évf. nélk. 1-6. sz.
198. SZÍNHÁZI ESTBudapest1914. fet>r.?-máre?Megj. havonként?Fel. szerk. Fodor TiborKiadó: Rácz VilmosMéret: 22 cm111.(1914.) 1. évf. febr.?-márc? (2 db.)Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: (1914.) febr.-márc. (2 db.)
199. SZÍNHÁZI FIGARÓSzínházi és mozi hetilap színlapokkal; 1917. szept. 14/20.?-
1919- febr. 20/27.?: Színházi és mozi képes hetilap,színlapokkal; 1919. szept. 18/25.?: Szatirikus színháziképes hetilap; 1920. ápr. 2/11.: Képes hetilap színházi,mozi, sport és bélyeggyűjtő tartalommal; 1920. szept.10/17.: Képes hetilap színházi, mozi tartalommal; 1920.szept. 18/25.: Képes hetilap színházi, mozi tartalommal,színlapokkal
Debrecen1916. dec. 2/9.-1921. jún. 24/30.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1918. jún. 28./júl. 5.-1918. okt. 25/31.?
?-1919- szept. 18/25.1919. szept. 26./okt. 3.?-1920. ápr. 2/11.1920. ápr. 23/30.-1920. szept. 10/17.
Fel. szerk. 1916. dec. 2/9.-1917. jan. 21/28.:. Figaró; 1917.febr. 2.-1920. ápr. 23/30.: Szatai Ferenc; 1920. szept.
166 ,
10/17.-1921. ápr. 14/22.: Pálfy József; 1921. ápr. 23/29.:Szatai Ferenc
Kiadó: 1916. dec. 2/9.-1917. jan. 21/28.: Figaró; 1917. febr.2.-1920. ápr. 23/30.: Szatai Ferenc; 1920. szept. 10/17.:Színházi Figaró Váll.; 1921. ápr. 23/29-: Szatai Ferenc
Méret: 32 cm111.1916. 1. évf. 1-4. sz. dec. 2/9.-dec. 24/31.1917. 2. évf. 1-36. sz. jan. l/4.-nov. 16/22. H: 7-8., 10-14.,
19-20., 22., 24-26., 28., 31-32., 37-?1918. 3. évf. 1-44. sz. 1917. dec. 28./jan. 4.-dec. 20/26.
H: 2-3., 5-8., 10-12., 16., 19-, 28-34., 36-37., 45.?1919- 4. évf. 2-28. sz. jan. 3/9--szept. 26./okt. 3. H: 1., 3.,
10-26. sz.1920. 5. évf. 1-20. sz. ápr. 2/ll.-dec. 23/30.
4. sz. Porzsolt Kálmán-sz.; 7. sz. Cigány-sz.; 9- sz.Kardoss Géza-sz.; 13. sz. Rácz Ada-sz.; 14. sz. Ezüstsirály-sz.; 16. sz. Debrecenbe kéne menni...!-sz.
1921. 6. évf. 1-26. sz. 1920. dec. 30./jan 6.-jún. 24/30.10. sz. Fekete pillangó-sz.; 12. sz. Kardos Géza-sz.; 22.sz. Rácz Ada-sz.
Rovatok: A Csokonai színház műsora; Színházi csodapók;A Színházi Figaró postája; A Színházi Figaró Bélyeg -Sportja - Rejtvénye
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1918. 3. évf. 44. sz.; 1919. 4. évf. 27-28. sz.; 1920.5. évf. 1-20. sz.; 1921. 6. évf. 1-26. sz.Debrecen, DRK: 1916. 1. évf. 1-4. sz.; 1917. 2. évf. 1-6., 9-,15-18., 21., 23., 27., 29-30., 33-34., 36. sz.; 1918. 3. évf. 1.,4., 9., 13-15., 17-18., 20-27., 35., 38., 40-44. sz.; 1919- 4.évf. 4-9., 27-28. sz.; 1920. 5. évf. 1., 3-4., 6-14., 16-18., 20.sz.; 1921. 6. évf. 2., 6-14., 16-20., 22-26. sz.Debrecen, DEK: 1920. 5. évf. 1-20. sz.; 1921. 6. évf. 1-26.sz.
200. SZÍNHÁZI FIGARÓSzínházi és művészeti hetilapKolozsvár1911. szept. 8.-1913- szept. 6.
167
Szerk. Szegedy LajosKiadó: 1911. szept. 9.-okt. 14.: Rau József; 1912. máj. 4.:
Gámán nyomdaMéret: 22 cm; 1912. aug. 17.: 27 cm; 1912. dec. 21.: 25
cm111.1911. 1. évf. 1-16. sz. szept. 8.-dec. 23-1912. 2. évf. 1-48. sz. jan. 6.-dec. 28. H: 28., 39- sz.
Kettő 18. sz. máj. 4.; 19- sz. máj. 11. csak egy borítólap,az egyik 18. szám helyesbített számozási adataival
1913. 3- évf. 1-30. sz. jan. 4.-szept. 6.Rovatok: Művészek arcképcsarnoka; A Színházi Figaró tárcája;
Bizalmas levelek; Ki a kedvenc színészem és színésznőm?;Egy álhírlapíró kritikája; Heti műsor
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-16. sz.; 1912. 2. évf. 1-27., 29-38.,40-48. sz.; 1913. 3. évf. 1-30. sz.AK: 1911. 1. évf. 1-16. sz.MSZI: 1912. 2. évf. 2-10., 13-16., 18-19-, 21., 25-27. sz.
201. SZÍNHÁZI FIGYELŐSzínházi és sport heti újságBudapest - Újpest1911. szept. 23./okt. l.-okt. 1/7.Szerk. Sas LászlóKiadó: „Színházi Figyelő" Lapkiadó Váll.Méret: 22 cm1911. 1. évf. 1-2. sz. szept. 23-/okt. l.-okt. 1/7.Rovatok: Kulisszák mögül; Hétről-hétre; Sportélet; Szerkesztői
üzenetek
Megjegyzés: Az Újpesti Népszínház műsorával és szereposztásával.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-2. sz.
202. SZÍNHÁZI FUTÁRA Jótékony Színtársulat 1918-as emléklapjaGyőr1918. szept.
* Megj. [alkalmanként?]
168
Fel. szerk.-kiadó: ifj. Kárpáti EndreMéret: 23 cm1918. Évf. nélk. szám nélk. szept. 20 p.Rovatok: Színházi naptár; Szeptemberi játékrend; Színházi
hírek és pletykák
Lh. OSZK: 1918. Évf. nélk. szept.
203. SZÍNHÁZI HÉTIllusztrált színházi és művészeti heti lapBudapest1910. okt. 30./nov. 6.-1913. febr. 9/16.Szünetelt: 1911. jún. ll/18.-szept. 2/9.Fel. szerk. 1910. okt. 3-/nov. 6.-19H. jún. 11/18.: Harsányi
Zsolt; 1912. okt. 13/20.P-1912. nov. 25./dec. 1.: InczeSándor; 1912. dec. 8/15.-1913- febr. 2/9-: Heltai Béla
Szerk. Incze Sándor; ' 1911. szept. 2/9.-1912. ápr. 7/14.:Harsányi Zsolt, Incze Sándor; 1912. ápr. 14/21.-1912.szept. 15/22.?: Heltai Béla, Incze Sándor; 1912. dec.1/8.: Heltai Béla
Kiadó: Incze Sándor; 1910. dec. 11/18.: A „Színházi Hét"Lapkiadó Váll.; 1911. okt. 29./nov. 5.-1912. ápr. 7/14.:Heltai Béla, „Színházi Hét" Lapkiadó Váll.; 1912. ápr.14/21.-1912. szept. 15/22.?: Heltai Béla, Incze Sándor;1912. okt. 13/20.?-1913- febr. 2/9.: Heltai Béla
Méret: 21 cm111.1910. 1. évf. 1-9. sz. okt. 30./nov. 6.-dec. 25-/1911. jan.
1.1911. 2. évf. 1-41. sz. jan. l/8.-dec. 24./dec. 31.1912. 3. évf. 1-44. sz. 1911. dec. 31./jan. 7.-dec. 22/29-
H: 18., 27-29., 32-33- sz.7. sz. Bérezik Árpád-sz.
1913. 4. évf. 1-6. sz. jan. 5/12—febr. 9/16.Rovatok: Halló, mi újság?; Kritikusok; Mulató Budapest;
Színházi kis lexikon [vezeti: Toll (Harsányi Zsolt)]; Ku-lissza-versikék [írja: Toll (Harsányi Zsolt)]; A törzs ésveseasztalnál; Vidék; Színházi hét; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
169
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1912. okt. 13/20.?-1912. dec. 22/29-:Ráskai Ferenc; helyettes szerk. 1912. dec. 8/15--1913. febr.2/9.: Doby Andor
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-9. sz.; 1911. 2. évf. 1-41. sz.; 1912.3. évf. 5-15-, 17., 19-26., 41-42. sz.; 1913. 4. évf. 1-5. sz.FSZEK: 1910. 1. évf. 2-9. sz.MSZI: 1910. 1. évf. 1-9. sz.; 1911. 2. évf. 3., 5-9., 12-13.,16-41. sz.; 1912. 3. évf. 1-14., 16., 19-21., 30-31., 34-44.sz.; 1913. 4. évf. 1-6. sz.Pécs, BMK: 1911. 2. évf. 12. sz.; 1912. 3. évf. 1. sz.
204. SZÍNHÁZI HÉTNagybánya1911. dec. 2.-dec. 23-Megj. hetenkéntSzerk. Köves IstvánKiadó: 1911. dec. 9- Köves IstvánMéret: 24 cm1911. Évf. nélk. szám nélk. dec. 2.-dec. 23. (4 db.)Rovatok: Kulissza titkok; Heti Műsor; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Munkatárs: Tersánszky J. Jenő; 1911. dec. 9-: T. JózsiJenő, Huzella ÖdönA „Nagybánya" c. hetilap színházi ismertetései alapján NeményiLipót és társulata 1911. dec. 1-től 1912. jan. 1-jéig tartottaelőadásait a „Lendvay-színházban".
Lh. Debrecen, DRK: 1911. dec. 2., dec. 9., dec. 16., dec. 23.
205. SZÍNHÁZI HÉTKépes művészeti hetilapBratislava - Pozsony1919- aug. 17.-1920. jan. 31.Főszerk. 1919- aug. 17.-aug. 31-: Szeredai-Gruber KárolyFel. szerk. 1919. aug. 17.-aug. 31.: Honthy OttóSzerk. 1919- szept. 6.-1920. jan. 31.: Honthy OttóKiadó: Wigand Károly FrigyesMéret: 21 cm111.
170
Főlap: TAVASZ. Bratislava-Pozsony. 1919. 1. évf. 19. sz.aug. 17.-1920. 2. évf. 4. sz. febr. 1.
1919- 1. évf. 1-20. sz. aug.' 17.-dec. 28. 300 p.1919. 7. sz. szept. 29.: Faludy Kálmán-sz.; 9. sz. okt.11.: Buday Ilonka-sz.; 10. sz. okt. 18.: Pásztor Sári-sz.
1920. 2. évf. 1-5. sz. jan. 3-jan. 31.Rovatok: Suttognak a kulisszák; A hét műsora; A Színházi
Hét tárcája; Az Alhambra kabaréban; Ki a közönségkedvence?; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Belső munkatárs: 1919- aug. 24.—1920. jan. 31.: Ne-ogrády Ödön
Lh. OSZK: 1919. 1. évf. 1-20. sz.; 1920. 2. évf. 1-5. sz.
206. SZÍNHÁZI HÉTSzínházi és társadalmi képes hetilapSzatmár1918. szept. 12/17.Fel. szerk. Szalánczy JózsefKiadó: Singer TestvérekMéret: 20 cm111.1918. 1. évf. 1. sz. szept. 12./szept. 17. H: ?Rovatok: Heti műsor; Séta a színház körül; RejtvényMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Folytatásának tekinthető SZÍNHÁZ (Szatmár) 1918.okt. 3.-dec. 28.
Lh. OSZK: 1918. 1. évf. 1. sz.
207. SZÍNHÁZI HÍREKSzínházi napilap, a színi évad tartamáraNagybecskerek1902. okt. 2.-?Szerk. Vágó Géza, Somlár Zsigmond
Példánya nem ismert. írod. = Torontál (Nagybecskerek) 1902.okt. 2. 3- old. (Deák Péter társulata 1902. okt. 2-től dec. 3-ig
171
tartotta előadásait a nagybecskereki Városi Színházban. Aszerkesztők a színtársulat tagjai.)
208. SZÍNHÁZI HÍREKSzínházi-, művészeti- és mozi-napilap; 1916. szept. 23.:
Színházi és művészeti hetilap; 1917. jan. 13.-jún. 2.?:Szépirodalmi, színházi és művészeti hetilap
Szeged1916. szept. 1.-1917. jún. 2.Megj. naponként; 1916. szept. 23.: hetenkéntFel. szerk. 1917. jan. 13.-jún. 2.?: Herczeg IstvánSzerk. 1916. szept. 4.?-dec. 30.?: Kistelki Kornél, Nagy
Andor; 1917. jan. 13—jún. 2.?: Nagy Andor, Sipos IvánKiadó: 1916. szept. 4.?-dec. 30.?: Kistelki Kornél, Nagy
AndorMéret: 28 cm; 1916. szept. 23.: 22 cm1916. 1. évf. 4-32. sz. szept. 4.-dec. 30. H: 1-3. sz.1917. 2. évf. (0-22. sz. jan. 6.-jún. 2.
1917. 1. évf. 37. sz. jan. 6. helyesen: 1917. 2. évf. 1.sz.
Rovatok: Tere-fere; Színházi hírek; Színházi pletykák [Ro-vatvezető: Vész (Vészi Ferenc?)]; Mozi műsor; Heti műsor;Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1916. szept. 23.-1916. dec. 30.?: DeákDezsőA „Szegedi Híradó" színházi hírei alapján Almássy Endretársulata 1916. szept.'1-tól 1917. jún. 11-ig tartotta előadásaita szegedi Városi Színházban. írod. a „Színházi Hírek" meg-jelenésére: = Szegedi Híradó 1916. szept. 2. 6. old. (A SzínháziHírek első száma szept. l-jén megjelent.)
Lh. OSZK: 1916. 1. évf. 4-32. sz.; 1917. 2. évf. (l)-22. sz.Szeged, SK: 1916. 1. évf. 4-8., 10-16., 18-32. sz.;,1917. 2.évf. 2., 4., 9-11., 13., 15-16., 21. sz.
209. SZÍNHÁZI HÍRLAPKéppel, szöveggel és a fővárosi mulatóhelyek részletes
műsorával; 1902. máj. 17.: Színházi napilapBudapest '
172
1902. márc. 30.-júl. 1.Megj. naponkéntFel. szerk. Ilosvai Hugó; 1902. máj. 14.: H. Csukási AndorMéret: 26 cm111.1902. 1. évf: 1-93., [!94.] sz. márc. 30.-JÚ1. 1. H: 81. sz.Rovatok: Hírek Budapest, vidéki, külföldi színészet; Anek-
doták a színészéletből; Színpadi csillagok; Felvonás köz-ben; Kulisszák mögül; Színházi indiszkréciók
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-80., 82-94. sz.
210. SZÍNHÁZI HÍRLAPSzínházi és művészeti napilapDebrecen1908. okt. l.-dec. 31.Szünetelt: 1908. dec. 31.-1909- márc. 7.Fel. szerk. 1908. okt. l.-okt. 30.: Hajdú SándorKiadó: Varga LajosMéret: 33 cmCímváltozat: DEBRECENI SZÍNHÁZI HÍRLAP. 1908. okt. l.-
okt. 4.Utóbbi cím: INGYEN SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (Debrecen) 1909.
márc. 7.-márc. 21.1908. 1. évf. 1-4. sz. okt. l.-okt. 4. DEBRECENI SZÍNHÁZI
HÍRLAP5-91. sz. okt. 5.-dec. 31. H: 18., 60., 76. sz.
Rovatok: Szezon strófák; Színházi hírek; Színházi krónika;Karikatúrák a nézőtérről; Színészek és a közönség; Fel-vonás közben; A műsor
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Díjtalanul terjesztették, fejlécén középen jobb ésbaloldalon - tipográfiailag kiemelve - „Irigyen!" jelzés.Varga Lajos kiadótulajdonos 1908. dec. 31-én bejelenti, hogya hirdető közönség támogatása megcsappant, ezért ingyenlapjátegy időre szünetélteti.A „Debreczen" színházi ismertetései alapján Zilahy Gyula
173
1908. okt. 1-től 1909. máj. 16-ig tartotta előadásait a debreceniszínházban.
Lh. Debrecen, DRK: 1908. 1. évf. 1-17., 19-59-, 61-75., 77-91.sz.
211. SZÍNHÁZI HÍRLAP1903. nov. 7.-1904. márc. 27.: Művészeti és színházi napilapPécs1903. szept. 29.-1904. márc. 27.Fel. szerk. 1903. szept. 29.P-1904 márc. 29.: Salgó SándorKiadó: Irodalmi és Könyvnyomdai RT.Méret: 31 cm1903/1904. 1. évf. 3-150. sz. szept. 29.-márc. 27. H: 1-2.,
44., 56., 142. sz.Rovatok: Heti műsor; Szerkesztői üzenetek; Felvonás közben;
A kulisszák mögül; A pécsi Nemzeti Színház műsora;Tollheggyel
Megjegyzés: A belső (3—4.) oldal színházi müsorplakát
Lh. Pécs, BMK: 3-43., 45-55-, 57-141., 143-150. sz.
212. SZÍNHÁZI HÍRLAPSzínházi napilapSopron1904. jan. 16.-1905.' febr. 28.Fel. szerk. Wellner ZsigmondKiadó: Koór József, Wellner ZsigmondMéret: 30 cm1904. 1. évf. 1-?, jan. 16;-? Példánya nem ismert1905. 2. évf. 1-43. sz. jan. 17.-febr. 28.Rovatok: Heti műsor; Pletykák; Hírek; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négy oldal terjedelmű lapszámok belső (3-4.)oldala színlap-plakát. írod. a „Színházi Hírlap" megjelenésére:= Sopron. 1904. jan. 17. 3. old. (...első száma tegnap jelentmeg...); febr. 21. 4. old., márc. 13. 3. old,A „Soproni Napló" színházi ismertetései alapján SzendreyMihály társulata 1904. jan. 16-tól ápr. 28-ig, és 1905. jan.17-től ápr. l6-ig tartotta előadásait ^Sopronban. A Soproni
174
Levéltár 1987/252. lvt. sz. értesítése a Magyar Színházi Intézetrészére az alábbi katalógus és állományi felsorolást jelezte:Színházi Hírlap. Szerk. Somogyi Ernő, Somogyi Gyula; megj.hetenként kétszer, 4 r, 1905- 2. évf. 1-90. sz. jan. 17.-ápr.16. H: 7., 75-78. sz. 1992-ben nem láttuk.
Lh. OSZK: 1905. 2. évf. 1-43. sz.Sopron: 1905. 2. évf. 1-6., 8-74., 79-90. sz.
213. SZÍNHÁZI HÍRLAPSzépművészeti napilapSzabadka1903. nov. 7.-1904. dec. 16.Szünetelt: 1904. márc. 27.-dec. 1.Fel. szerk. 1903. nov. 7.-1904. márc. 27.: Patek A. BélaSzerk. 1904. dec. 1.: Patek A. Béla; 1904. dec. 1.: Vajda
JózsefMéret: 30 cm111.1903/1904. 1. évf. 1-142. sz. nov. 7.-márc. 27. H: 38. sz.
Mell. 55. sz. jan. 1.: Újévi melléklet1904. 2. évf. 1-16. sz. dec. l.-dec. 16.Rovatok: Színlap; Tárcza; Kritika; Ki a legszebb színésznő?;
Ki á legkedvesebb színész?; Fővárosi hírek; Vidéki hírek;Külföldi hírek; Kulissza apróságok; Heti műsor; Ötletek;Szerkesztői posta
Megjegyzés: A „Szabadkai Közlöny" színházi ismertetései alapjánPesti Ihász Lajos 1903. nov. 7-t61 1904. márc. 27-ig; 1904.dec. 1-től 1905. ápr. 14-ig tartotta előadásait a szabadkaiVárosi Színházban.
Lh. OSZK: 1903/1904. 1. évf. 1-37., 39-84., 85-142. sz.; 1904.2. évf. 1-16. sz.Szeged, SK: 1903/1904. 1. évf. 1-32., 34-37., 39-45., 47-65-,68-77., 79-83., 85., 88-100., 102-103., 105., 107-119-, 122-126.,129-132., 134-138., 140-142. sz.; 1904. 2. évf. 1-12., 14-16.sz.
214. SZÍNHÁZI HÍRLAPSzépművészeti napilapSzabadka
175
1907. nov. 1.-?Fel. szerk. Képes Tibor (dr. Gukker Tihamér álnéven)Kiadó: Lipsitz S. Sándor1907. 1. évf. nov. 1.-?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírása: Kolozsi 1848-1919. 551. p.A „Hétfői Újság" (Szabadka) színházi ismertetései alapján FarkasFerenc társulata 1907. nov. 2-től 1908. ápr. 26-ig tartotta előadásaita Városi Színházban.
215- SZÍNHÁZI HÍRNÖKArad1878. okt. 3.-?Megj. a színházi előadások napjánSzerk.-kiadó: Don Bolero (Ditróy Mór?)Méret: 31 cm1878. Évf. nélk. 1. sz. okt. 3.
Megjegyzés: Az „Alföld" (Arad) színházi ismertetései alapján MátraiB. Béla-Ditróy Mór-Marczell Géza igazgatósága alatt működőtársulat 1878. okt. 3-tól 1879. ápr. 6-ig játszott az AradvárosiSzínházban.
Lh. OSZK: 1878. Évf. nélk. 1. sz.
216. SZÍNHÁZI KALAUZKritikai folyóirat; 1896. jún. 1.: Színművészeti KözlönyBudapest1896. (jan.)-szept. 10.Megj. kéthetenkéntSzerk. Ilosvai HugóKözreadó: „Színházi Kalauz" Kiadó-TársaságMéret: 23 cm; 1896. jűn. 1.: 29 cm1896. Évf. nélk. 1-4. ftiz. H: 5-6. ffiz.
Mell. 3- füz.-hez: Ilosvai Hugó: A magyar színészet érdeke.4 p.1. évf. 7-17. sz. jan. l.-szept. 10.
176
Megjegyzés: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 5- köt.68. hasáb szerint Ilosvai Hugó 1896. jan. 1-je óta szerkesztettea „Színházi Kalauz"-t.
Lh. OSZK: 1896. Évf. nélk. 1-4. sz.; 1. évf. 7-17. sz.
217. SZÍNHÁZI KRITIKABudapest1919. nov. 11/18.-1920. febr.Megj. hetenkéntSzerk. Faludi IvánKiadó: 1919. nov. 18/25.-1920. febr.: Botka (Bottka) PálMéret: 22 cm111.1919. 1. évf. 1-5. sz. nov. ll/18.-dec. 9/31.1920. 2. évf. 1-2. sz. jan.-febr.Rovatok: A színházak körül; Levél Liza Petrovnának Moszkvába;
Igazán nem értem; Külföldi hírek; Ugyan kérem; Szerkesztőiüzenetek
Lh. OSZK: 1919. 1. évf. 1-5. sz.; 1920. 2. évf. 1. sz.FSZEK: 1919. 1. évf. 1., 5-5. sz.; 1920. 2. évf. 1-2. sz.Pécs, PKSZ: 1919. 1. évf. 1-5. sz.
218. SZÍNHÁZI KRÓNIKAMiskolc1918. szept.?-?Szerk. Jánosfy Kálmán
Példánya nem ismert. írod. = Miskolczi Napló 1918. szept. 1. 2. old.(Színházi Krónika lesz a címe a Miskolczi Napló munkatársánakszerkesztésében meginduló színházi, mozi... hetilapnak.)
219. SZÍNHÁZI KÜRTMűvészeti folyóiratKiskunfélegyháza1903. nov. 21.-dec. 16.
177
Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Berliner Bernát, Kalmár MórMéret: 29 cm1903. 1. színházi idény. 1-8. sz. nov. 21.-dec. 16.Rovatok: Heti színházi műsor; Kulisszák mögül; Színpadi mor-
zsák; Színház utánMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Kunhegyi Miklós társulatának lapja.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-8. sz.
220. SZÍNHÁZI LAPBerezovka1917. szept. 8.-1918. máj.Megj. rendszertelenülMéret: 22 cm1917. Évf. nélk. 1-2. sz. szept. 8-szept. 12.
3- sz. nov. 26.1918. Évf. nélk. 4-5. sz. máj.!
Megjegyzés: Kézzel írt házi sokszorosításban. Hadifogoly újság.Irodalom: Térbe Lajos: Szibériai magyar lapok 1915-1921. OSZKÉvkönyv. 1958. 274. p.LTM állományát nem láttám.
Lh. OSZK: 1916. Évf. nélk. 5- sz.LTM: 1917. Évf. nélk. 1-3. sz.; 1918. Évf. nélk. 4-5. sz.
221. SZÍNHÁZI LAPIgló1911- jan. 9--ápr. 8.Megj. naponkéntFel. szerk. Vetlényi ErnőKiadó: „Szepesi Lapok"Közreadó: Iglói Városi SzínházMéret: 31 cmCímváltozat: SZÍNHÁZI LAPOK (Igló) 1911. márc. 17.?-ápr. 8.
178
1908/1909- 1. évf. Példánya ismeretlen1910. 2. évf. Példánya ismeretlen1911. 3. évf. 1-40. sz. jan. 9--ápr. 8. H: 9-21., 24, 26., 32.,
34-35- sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szepesi Lapok" „Iglói színház" c. kritikai rovatagyakran hivatkozik a Színházi Lap-okra, 1909- jan. 10-ei számábanhírül adja, hogy Fehér Ö. László színész szerkesztésében megjelenőSzínházi Lapok-ban kedvencversenyt hirdettek meg. SzabadosLászló és színtársulata 1908. jan. 3-tól febr. 11-ig, 1908. dec.1-től 1909. jan. 15-ig, 1910. jan. 16-tól márc. 20-ig, 1911. jan.5-től jan, 27-ig, 1911. márc. 16-tól ápr. 10-ig tartó előadásaitismerteti a Szepesi Lapok. 1911-ben az egyoldalas - zöld, szürkevagy rózsaszínű vékony papírra nyomott lap - hátoldala üres,feltehetően színházi falragaszként is felhasználták.
Lh. OSZK: 1911. 3. évf. 1-8., 22-23., 25., 27-31., 33., 36-40. sz.
222. SZÍNHÁZI LAPNew YorkSzerk. Mandl Ernő1907.
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Címleírás: Hoffmann: 371. p.
223. SZÍNHÁZI LAPOKPest1869- szept. 30-okt. 22.Megj. naponkéntFel. szerk. Bársonyosy Sz. GyulaKiadó: Első magyar egyesületi könyvnyomdaMéret: 32 cm1869- 1. évf. 1-22. sz. szept. 30.-okt. 22. 8. sz. okt. 7. helyesen:
[!okt. 8.] .Rovatok: Tárcza; Bírálatok; Vidék; Hírforrás; Adomák; Színpadi
illetlenségekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1869. 1. évf. 1-22. sz.
179
224. SZÍNHÁZI LAPOKMűvészeti és irodalmi napilap; 1886. nov. nov. 15.?.- Művészeti
és irodalmi közlönyBudapest1886. szept. 10-dec. 21.Megj. naponkéntFel. szerk. Forrai SomaKiadó: Ráth Gusztáv; 1886. okt. 17.: Forrai SomaMéret: 39 cm1886. 1. évf. 1-92. sz. szept. lO.-dec. 21. H: 49-50., 52-56.
sz.Rovatok: Tárcza; Vegyes hírek; Színházi hírek; Vidéki hírek;
Szerkesztői üzenetek; HirdetésekMűsort közöl, szereposztással
- Lh. OSZK: 1886, 1. évf. 1-48., 51., 57-92. sz.
225. SZÍNHÁZI LAPOKBudapest1897. okt. 7.-1901. jan. 13.Megj. naponkéntFel. szerk. Forrai SomaSzerk. 1900. szept. 15.-1900. dec. 19-: Liptai KárolyKiadó: 1897. nov. 4.-1898. jan. 21.?: Fodor Kálmán és társaMéret: 42 cm111. 1900. júl. 7-tőlUtóbbi cím: SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI LAPOK. 1901.
szept. 1.-1914. okt. 31.Rovatok: A Színházi lapok tárcája; Színházi hírek; Színházak
műsora; Külföldi hírek; VegyesekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Címváltozat: SZÖVEGES SZÍNLAP - SZÍNHÁZI LAPOK.1898. dec. 30.?-1901. jan. 13.?. Élőfeje változatlanul SzínháziLapok.1897. 1. évf. 1-85. sz. okt. 7.-dec. 31.1898. 2. évf. 1-312. sz. jan. l.-dec. 30. H: 17., 19-, 22-25., 34.,
180
37-38., 44., 102., 104., 106-311. sz.1899. 3. évf. 21-308. sz. jan. 21.-dec. 13. H: 1-20., 22-55.,57-158., 160-227., 229-240., 242-259-, 262-307. sz.1900. 4. évf. 1-357. sz. jan. l.-dec. 28. H: 93-117., 143., 209.,262., 272-303., 306-307., 310-313., 316-317., 320., 323., 325-327.,330., 333-336., 339-, 341-344., 347., 350-351., 354-356., 358-?1901. 5. évf. 1-13. sz. jan. l.-jan. 13. H: 3., 5-9-, 11., 14-?
Lh. OSZK: 1897. 1. évf. 1-85. sz.; 1898. 2. évf. 1-16., 18., 20-21.,26-33., 35-36., 39-43., 45-101., 103., 105., 312. sz.; 1899- 3.évf. 21., 56., 159., 228., 241., 260-261., 308. sz.; 1900. 4. évf.1-92., 118-142., 144-208., 210-261., 263-271., 3O4-3O5-, 308-309-,314-315., 318-319., 321-322., 324., 328-329., 331-332., 337-338.,340., 345-346., 348-349-, 352-353., 357. sz.; 1901. 5- évf; 1-2.,4., 10., 12-13. sz.MSZI: 1899- 3- évf. 56. sz. 1900. 4. évf. 33. sz.
SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1905^1914.)Lásd SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1905-1914.
10-19- évf.)
226. SZÍNHÁZI LAPOKSzöveges és képes színházi napilap; 1906. okt. 20.: Színházi
és művészeti napilap; 1906. dec. 20.?: Színházi és művészetiképes újság; 1908. okt. 1.: Színházi és művészeti napilap
Debrecen1905. szept. 20.-1908. okt. 11.Szünetelt: 1905- nov. 28/30.-1906. okt. 20.Megj. naponkéntFel. szerk. 1905. nov. 9/11--1905- nov. 28/30.: ifj. Zathureczky
Gyula; 1906. okt. 30.-1908. okt. 11.?: Zathureczky ÖdönSzerk. 1905. szept. 20.-1905. nov. 4.: Barabás Ernő; 1906. okt.
20.-okt. 28.: Zathureczky Ödön; 1906. okt. 30.-nov. 24.:Kiss Imre Sándor (K.-I.-S.)
Laptulajdonos: 1905- okt. 12.-nov. 28/30.: ifj. ZathureczkyGyula; 1906. okt. 2O.-dec. 31.:' Zathureczky Ödön
Kiadó: 1905. szept. 20.-okt. 11.: ifj. Zathureczky GyulaMéret: 35 cm; 1906. okt. 20.: 32 cm; 1906. dec. 20,?: 29 cm
181
111. 1906. dec.-től1905. 1. évf. 1-60. sz. szept. 20.-nov. 28/30.
kettő 24. sz. (okt. 16.), 24. sz. (okt. 18.), 25. sz. nemkészült, kettő 38. sz. (nov. 2.), 38. sz. (nov. 3-), 39- sz.nem készült
1906. 2. évf. 1-33. sz. okt. 2O.-dec. 31. H: 22-25., 32. sz.3. évf. Példánya nem ismert
1908. 4. évf. 1-6. sz. okt. l.-okt. 11.?Rovatok: Színházi hírek; Kulisszák mögött; Kulissza titkok; Ki
a legszebb színésznő?; Heti műsor; Kroki-kínok; Színházihasonlatok; Pikáns históriák; Színfalak mögött; Fővárosiszínészekről; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Zilahy Gyula társulatának híreivel. Az 1908. 4. évf. 1-6.száma csak „október" jelzéssel, így a keltezési adatok a színháziműsorok alapján történt.írod. a szünetelés idejére: = Színházi Újság (Debrecen) 1905. 2.évf. 28. sz. dec. 2. 2. old. (A „Színházi Lapok" a színiévadkezdete óta fennálló lap a mai nappal megszűnt és beolvadtlapunkba.)= Debreczeni Újság. 1905. szept. 1. 4. old. (A „Színházi Újság"nagyobb, változatosabb alakban jelenik meg, ugyanis a „SzínháziLapok" c. helyi újság beolvadt a Színházi Újságba...)
Lh. OSZK: 1905. 1. évf. 1-23- sz., 24. sz. (okt. 16.), 24. sz. (okt.18.), 26-37., 38. sz. (nov. 2.), 38. sz. (nov. 3.), 40/44-60. sz.;1908. 4. évf. 1., 3. sz.Debrecen, DRK: 1905. 1. évf. 1-11., 13-18., 20-23., 24. sz. (okt.16.), 24. sz. (okt. 18.), 26-37., 38. sz. (nov. 2.), 38. sz. (nov.3.), 40/44-60. sz.; 1906. 2. évf. 1-21., 26-31., 33. sz.; 1908. 4.évf. 1-6. sz.
!7. SZÍNHÁZI LAPOKIdőszaki napilapGyula1904. aug. 12.-szept. 21.Szerk. KOH-I-NOOR (Serestély Béla)Kiadó: Vértesi Arnold
182
Méret: 29 cm1904. 1. évf. 1-33- sz. aug. 12.-szept. 21.Rovatok: Színházi heti hírek; Színházi élet; Epekövy Keserű
Alajos... leszólásai...; Színbírálat; Darabismertetés; KínrímekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Janovics Jenő és szegedi színtársulata előadásai az „ErkelFerencz-színkörben".
Lh. OSZK: 1904, 1. évf. 1-33. sz.
228. SZÍNHÁZI LAPOKSzínművészeti napilapKecskemét1899. nov. 1.-1900. márc. 31.Főszerk.-kiadó: Micsey F. GyörgyFel. szerk. Szabados LászlóMéret: 42 cm1899/1900. Évf. nélk. 1-112. sz. nov. l.-márc. 14. + márc.
16-31-167-182. folyószámla színlap-plakátKettő 43- sz. dec. 21-22., 51. sz. jan. 2-3-, 56. sz. jan. 9-H: 11., 47-48., 78., 80., 90., 102. sz., + 176. folyószámúszínlap-plakátNem készült: 44., 68. sz.
Rovatok: Napról-napra; A kulisszák mögül; Heti műsor; Vegyeshírek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az egy lapból álló szám verzója színlap-plakát; alkal-manként az egyes számokhoz - külön színlapot is csatol.A „Kecskemét" c. lap színházi ismertetései alapján az 1899/1900.évi színiidényben Micsey F. György társulata 1899- okt. 1-től1900. ápr. 9-ig tartotta előadásait a Városi Színházban. A felelősszerkesztő: Szabados László, a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1899/1900. Évf. nélk. 1-10., 12-46., 49-77., 79., 81-89.,91-101., 103-112. sz.
183
229- SZÍNHÁZI LAPOKMűvészeti, szépirodalmi és társadalmi napilapKolozsvár1901. dec. l.-dec. 14.Fel. szerk. Sas BarnabásKiadó: 1901. dec. 8.-dec. 14.: Sas BarnabásMéret: 38 cm1901. 1. évf. 1-14. sz. dec. l.-dec. 14. H: 2., 5. sz.Rovatok: Tárcza; Heti műsor; Fővárosi színházak; Vidéki szí-
nészet; Külföldi színházak; Színházi mendemondákMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Ellenzék" (Kolozsvár) hírei alapján Megyery Dezsőtársulata a téli évad előadásait 1901. okt. 1-től 1902. máj. 29-igtartotta a kolozsvári Nemzeti Színházban. A szerkesztő-kiadóneve: álnév.Irodalom: = Újság (Kolozsvár) 1901. dec. 6. 3. old. (Nyilatkozat:
a "Színházi Lapok« szerkesztője nem én vagyok... semmi okom,hogy álnév alá bújva jelentessek meg lapot, amely a szerkesztőés kiadó személyét eltitkolja..." Herczeg Jenő, Kolozsvár.) =Ellenzék (Kolozsvár) 1901. dec. 3. 3. old. (A „Színházi Lapokszerkesztője Sas Barnabás néven szerepel...")
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1., 3-4., 6-14. sz.
230. SZÍNHÁZI LAPOKKolozsvár1910-?
Példánya nem ismert. Irodalom: = Szabadság (Nagyvárad) 1910. ápr.3. 8. old. (Színházi élet Kolozsvárit. Egy ötletes újság amegszavaztatta a publikumot, ki a kedvenc színésznője [színé-sze...])
231. SZÍNHÁZI LAPOK1917. okt. 4.-1918. dec. 31.: Színházi, művészeti és zenei
napilap. A Miskolczi Nemzeti Színház hivatalos lapja; 1916.
184
okt. 14.-1927. dec. 28.?: Színházi, művészeti és mozi napilap;1928. okt. 4.?: Színházi és művészeti napilap
Miskolc1906. okt. 20.-1930. jan. 26/31.Megj. naponként; 1920. nov. 12.?: hetenként; 1926. okt. 14.:
naponkéntFőszerk. 1921. okt. 17.-1922. márc. 29/30.: FigaróFel. szerk. Földes Gusztáv; 1916. okt. 1.-. Földes LajosSzerk. 1917. okt. 4.-nov. 25-: Földes Lajos, Faragó Sándor;
1920. jan. 31-jún. 12.: Goór Oszkár; 1921. márc. 12.-máj.10.: Murányi Adorján Zoltán
Kiadó: 1917. nov. 26.?: Földes LajosMéret: 30 cm; 1907. okt. 15.: 40 cm; 1907. nov. 28.?: 30 cmKözben: SZÍNHÁZ (Miskolc) 1908. okt. 15.-1909- ápr. 4. (Be-
olvadás.)1904. 1. évf. Példánya nem ismert1905. 2. évf. 1-7. sz. okt. 4.-? Példánya nem ismert1906. 3. évf. 1-74. sz. okt. 20.-1907. jan. 1.1907. 4. évf. 2-83- sz. jan. 2.-márc. 24. + 1 rendk. sz. márc.
25.5. évf. 1-78. sz. okt. 15.-dec. 31. H: 5-44. sz. (A 45. sz.nov. 28. 4. évf. jelzéssel.)
1908. 6. évf. 79-179. sz. jan. l.-ápr. 11. (A 81-179. sz. jan.3-ápr. 11. 5- évf. jelzéssel.)
1909/1910. 6.! évf. 1-165. sz. okt: l6.-márc. 31. H: 148. sz.Kettő 62. sz. dec. 16., dec. 17., 63- sz. nem készült7. évf. Példánya nem ismert
1916. 8. évf._ 1-74. sz. okt. 7.-dec. 31.1917. 9; évf. 1-91. sz. jan. 2.-máj. 15. H: 3., 5., 19-, 21,, 24.,
47., 61-62., 64-65., 82-83- sz.1917/1918. 9.! évf. 1-215/219. sz. okt. 4.-máj. 8/12. H: 121-123.
sz. A 215/219. számon 11. évf. jelzés1918. 13. évf. 1-60. sz. okt. 3.-dec. 31.
14-15. évfolyamot nem láttuk1920. 16. évf. 11-17. sz. nov. 12.-dec. 24. H: 1-10. sz.1921. 17. évf. 1-21. sz. jan. l.-jún. 28.
"18. évf. nem láttuk
185
1921/1922. 19. évf. 1-152. sz. okt. 2.-márc. 23/29. Nem láttuk1923. 20.? évf. 1. sz.-? okt. 4.-? Példánya nem ismert1924. 21. évf. 2-14. sz. jan. 9--máj. 16. H: 1. sz.
1-5. sz. szept. 26.-nov. 21. H: ?11. sz. (márc. 24.) helyesen: 10. sz. A 14. sz. (máj. 16.)22. évf. jelzéssel
1926/1927. 21.! évf. 1-105. sz. okt. 14.-ápr. 27.4. sz. (okt. 18.) helyesen: okt. 19-, 30. sz. (ápr. 31.)helyesen: ápr. 1.
1927. 22. évf. 1-41. sz. nov. 15.-dec. 28.21. sz. (dec. 4.) helyesen: dec. 5.23. évf. Példánya nem ismert
1928. 24. évf. 1-77. sz. okt. 4.-dec. 31. H: 67. sz.1929. .25. évf. 78-226. sz. jan. l.-jún. 10.1929/1930. 25.! évf. 1-101/106. sz. okt. 2.-jan. 26/31.Műsort közöl, szereposztássalRovatok: 1906-1909: A kulisszák mögül; Bohémvilág; Ki a
legkedvesebb színésznő/színész Miskolcon?; Heti műsor;Színházi hírek; Színházi műsor; Színészekről a közönségnekI9IO-I9I8: Kulisszák mögül; Hírek; Vidéki színházi élet;Külföldi színpadokon; Színpadi forgácsok; Mit adnak mamásutt?; Kritika; Tarkaságok; Telefonhírmondó; PletykásDorottya divatlevelei; Mi újság a színháznál?1920-1927: Bal hetes páholy: Hogyan lettem színész/szí-nésznő?; Beszámoló a műit hétről; Hétről-hétre; Tárgyal aSzínházi Lapok törvényszéke; Vidéki színházi hírek; Pestiszínházi apróságok; Hallotta?; A Miskolci Nemzeti Színházműsora; A veseasztalnál; Apróságok1928-1929: Heti műsor; Hírek; Vidéki színházi hírek; Afővárosi színpadok műsora; Hangverseny-élet; Séta a színházkörül
Megjegyzés: Társszerk. 1907. okt. 15.-1907. okt. 28.: ZathureczkyÖdön. A „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapján NémethJózsef az 1903/1904. évi színiévadban 1903. okt. 3-tól 1904.márc. 17-ig, márc. 18-tól márc. 27-ig a miskolci színtársulat (mintkonzorcium) tartotta előadásait a Miskolczi Színházban.Az 1904/1905. évi színiévadban Ballá Kálmán társulata 1904.
186
okt. 15-tól 1905. ápr. 18-ig, 1905/1906. színiévadban 1905. okt.14-töl 1906. ápr. 9-ig, 1906/1907. színiévadban 1906. okt. 20-tól1907. márc. 24-ig tartotta előadásait a Miskolczi Színházban.Palágyi Lajos társulata 1907/1908. évi színiévadban 1907. okt.15-től 1908. ápr. 13-ig, 1908/1909. színiévadban 1908. okt. 15-től1909. ápr. 5-ig, 1909/1910. színiévadban 1909. okt. 16-tól 1910.máj. l-ig, 1916/1917. színiévadban 1916. okt. 7-től 1917. máj.17-ig, 1917/1918. színiévadban 1917. okt. 4-től 1918. máj. 12-ig,1918/1919. színiévadban 1918. okt. 3-tól 1919. jón. 18?-ig,1919/1920. színiévadban 1919- dec. 2?-től 1920. júl. 24-ig;Komjáthy János társulata 1920/1921. színiévadban szept, 4-től1921. júl 6-ig;Sebestyén Géza társulata 1921/1922. színiévadban 1921. okt.14-től 1922. jún. 8-ig, 1922/1923. színiévadban 1922. okt. 6-tól1923. jún. 3?-ig, 1923/1924. színiévadban 1923. okt. 5-től 1924.jún. 4-ig, 1924/1925. színiévadban 1924. szept. 26-tól 1925. jún.8-ig, 1925/1926. színiévadban (1925. szept.-dec.-ig az épületfelújítása miatt) 1926. jan. 9-től jún. 13-ig;Sebestyén Mihály társulata az 1926/1927. évi színiszezonban1926. okt. 14-től 1927. ápr. 27-ig, 1927/1928. színiszezonban1927. okt. 9-től 1928. jún. 2?-ig, 1928/1929. színiszezonban 1928.okt. 4-től 1929. máj. 31-ig, 1929/1930. színiszezonban 1929. okt.2-től 1930. máj. 8?-ig tartotta előadásait a Miskolci NemzetiSzínházban.
írod. A „Színházi Lapok" megjelenésére: = Miskolci Napló. 1905.okt. 4. 3. old. (Földes Gusztáv lapot indít...); = Reggeli Hírlap(Miskolc) 1918. okt. 2. 4. old. (Az egyetlen vidéki színházinapilap...); = A Reggel (Miskolc) 1920. ápr. 16. 4. old. (...árusításáta színházban betiltották...); = Miskolci Napló. 1920. szept. 19.3. old. (A Színházi Lapok legújabb száma...); 1923. szept. 30.7. old. (Földes Lajos lapja okt. 4-én megjelenik); 1923. okt. 17.2. old. (A legújabb szám tartalma.)
Lh. OSZK: 1906. 3. évf. 1-74. sz.; 1907. 4. évf. 2-83. sz. + 1 ksz.;1907. 5. évf. 1-4., 45-78. sz.; 1908. 6. évf. 79-179- sz.; 1909/1910.6.! évf. 1-61. sz., 62. sz. dec. 16., 62. sz. dec. 17., 64-147.,149-165. sz.; 1917. 9- évf. 1-2., 4., 6-18., 20., 22-23., 25-46.,48-60., 63., 66-81., 84-91. sz.; 1917/1918. 9.! évf. 1-120., 124-215/219. sz.; 1918. 13. évf. 1-60. sz.; 1920. 16. évf. 11-17. sz.;1921. 17. évf. 1-21. sz.; 1921/1922. 19. évf. 1-152. sz.; 1924.21. évf. 2-14. sz.; 1924. 21. évf. 1-5. sz. (szept. 26.-nov. 21.);1926/1927. 21.! évf. 1-105. sz.; 1927. 22. évf. 1-41. sz.; 1928.
187
24. évf. 1-66., 68-77. sz.; 1929. 25. évf. 78-226. sz.; 1929/1930.25.! évf. 1-101/106. sz.Debrecen, DRK: 1921. 19. évf. 61-83. sz.
232. SZÍNHÁZI LAPOKA „Nyitramegyei Ellenőr" mellékleteNyitra1903- febr. 19.-ápr. 2.Megj. hetenkéntSzerk. Faith FülöpMéret: 40 cmFőlap: NYITRAMEGYEI ELLENŐR. 1903- 2. évf.(1903.) Évf. szám nélk. febr. 19., febr. 26., márc. 5-, márc.
12., márc. 19-, márc. 27., ápr. 2.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Mezei Béla vezetésével Nádasy József pécsi színtársu-latának 1903- febr. 14-t61 ápr. 5-ig tartó vendégszerepléséneklapja.
Lh. OSZK: 1903. Évf. szám nélk. febr. 19.-ápr. 2. 7 db.
233- SZÍNHÁZI LAPOKMűvészet-irodalmi napilapPécs1900. szept. 29.-nov. 30.Fel. szerk. Németh PéterKiadó: Németh Péter; 1900. nov. 11.: Madarász BélaMéret: 28 cm1900. 1. évf. 1-63. sz. szept. 29--nov. 30. H: 39- sz.Rovatok: Heti műsor; Kulisszák mögül...Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Pécsi Figyelő" színházi ismertetései alapján özv.Tiszay Dezsőné színtársulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1900. 1. évf. 1-38., 40-63. sz.Pécs, BMK: 1900. 1. évf. 1-33., 35-38., 40-44., 46-63. sz.
188
SZÍNHÁZI LAPOK (Pest, 1869)Lásd SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1886 előtt)
234. SZÍNHÁZI LAPOKSátoraljaújhely1901. jan. 23.-febr. 15.Megj. naponkéntSzerk. BeppoMéret: 31 cm1901. Évf. nélk. 1-23- sz. jan. 23.-febr. 15.Műsort közöl, szereposztássalRovarok: Színházi hírek; Trics-tracs; A mai színdarab szövege;
A jövő hét műsora; A szerkesztőség üzenete
Megjegyzés: A „Zemplén" (Sátoraljaújhely) színházi ismertetései alapjánHalasy Béla és színtársulata 1901. jan. 4-től márc. 31-ig tartottaelőadásait a Városi Színházban.
Lh. 1901. Évf. nélk. 1-23. sz.
235. SZÍNHÁZI LAPOKSzínészeti és művészeti napilapSzabadka1900. nov. 19.-?Fel. szerk. Kondor OttóMéret: ?1901. 1. évf. 4. sz. nov. 19. H: 1-3-, 5-?Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Mikádó.- Belső (3-4.) oldala színlap-plakát.A „Szabadkai Közlöny" színházi ismertetései alapján Pesti IhászLajos és társulata 1900. okt. 27-től 1901. ápr. 7?-ig tartottaelőadásait Szabadkán.
Lh. OSZK: Mf. 1900. 1. évf. 4. sz.Újvidék: 1900. 1. évf. 4. sz.
189
236. SZÍNHÁZI LAPOKSzeged1897. dec. 12.-dec. 26.Megj. hetenkéntKiadó: Lőwy FarkasMéret: 28 cm1897. 1. évf. 1-4. sz. dec. 12.-dec. 26.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Makó Lajos társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1897. 1. évf. 1-4. sz.
SZÍNHÁZI LAPOK (Szeged, 1902. okt. l.-nov. 16.)Lásd SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD
237. SZÍNHÁZI LAPOK. (SZÍNLAP)Színművészeti napilapBudapest1896. jan. 25.-márc. 29.Főszerk. 1896. jan. 25.-márc. 2.: Lázár BélaFel. szerk. Lóránt DezsőKiadó: Színházi Lapok KiadóválL; 1896. márc. 10.: Vincze LajosMéret: 30 cm111.1896. 1. évf. mut. sz. jan. 25.
1-58. sz. febr. l.-márc. 29.Rovatok: Előadások; Felvonásköz; Festett világ; Vidéki színhá-
zak; Irodalom; Zene; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1896. 1. évf. jan. 25. mut. sz., 1-58. sz.
238. SZÍNHÁZI LÁTCSŐPest1863. ápr. 6.-1864. márc. 19-Megj. naponként
190
Fel. szerk.-kiadó: Szerdahelyi KálmánKözreadó: 1863. ápr. 10.-1864. márc. 19-: Nemzeti Színház
(Pest)Méret: 35 cmUtóbbi cím: LÁTCSŐ (Pest) 1864. jún. l.-aug. 31.1863. Évf. nélk. 1-262. sz. ápr. 6.-dec. 31.
Kettő 227. sz. nov. 22., nov. 23.; 228. sz. nem készült1864. Évf. nélk. 1-78. sz. jan. l.-márc. 19.Rovatok: Külföldi művészet; Színházi hírek; Vidéki színészet;
Mi történik a színpadon? A nemzeti színház játékrendje;Tarkaságok; Szerkesztői üzenetek; Hirdetések
' Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1863. Évf. nélk. 1-226. sz.; 227. sz. nov. 22.; 227. sz.nov. 23.; 229-262. sz.; 1864. Évf. nélk. 1-78. sz.EK: 1863. Évf. nélk. 1-112., 114-129., 131-188., 190-195., 197-208.,210-226., 227. sz. nov. 22., 227. sz. nov. 23., 229-261. sz.; 1864.Évf. nélk. 1., 3-5., 7-78. sz.FSZEK: 1863. Évf. nélk. 1-53., 55-220., 222-226. sz., 227. sz.nov. 22., 227. sz. nov. 23-, 229-262. sz.MSZI: 1863. Évf. nélk. 1-28., 30-98., 100-226., 227. sz. nov.22., 227. sz. nov. 23., 229-262. sz.; 1864. Évf. nélk. 1., 4-7.,9-10., 12., 22-23., 25., 28., 31., 34., 36-39., 41., 44., 46., 48.,51., 55., 63., 67-69., 73-74., 76. sz.
239- SZÍNHÁZI MŰSORSzöveges színházi napilap; 1912. jan. 31-: Szöveges színházi
napilap. A m. kir. Operaház, m. kir. Nemzeti Színház,Vígszínház, Királyszínház, Magyar Színház, Népopera, Bu-dapesti Színház színlapja
Budapest1912. jan. 2O.-márc. 7.Megj. hetenkéntFel. szerk. Schulhof DezsőMéret: 29 cm1912. 1. évf. 1-50. sz. jan. 2O.-márc. 7. H: 24. sz.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1-23., 25-50. sz.
191
240. SZÍNHÁZI NAPLÓ1901. nov. 3.-1902. febr. 16.: Művészeti napilapSzabadka1901. nov. 3.-1903. ápr. 5.Fel. szerk. Pusztai BélaMéret: 29 cm1901/1902. [1.] évf. 1-95. sz. nov. 3--márc. 23. H: 24. sz.1902. 2. évf. 1-41. sz nov. 4.-dec. 31.1903. 3. évf. 42-109- sz. jan. l.-ápr. 5. H: 48., 51., 58., 63.,
66. sz.Rovatok: A Színházi Napló tárcája; Szegedi színészet; Színházi
hírek; Ki a legszebb/legkedveltebb/legsikeresebb színésznőSzabadkán?; Színházi csarnok; Kulisszák. Színházi élet
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1902. jan. 15-márc. 23. között budapesti főmunkatárs:Nemes József. A „Szabadkai Közlöny" színházi ismertetései alapjánPesti Ihász Lajos színtársulatának előadásai 1901. nov. 2-től 1903.ápr. 5-ig a szabadkai Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1901/1902. 1. évf. 1-23., 25-95. sz.; 1902. 2. évf. 1-41.sz.; 1903. 3. évf. 42-47., 49-50., 52-57., 59-62., 64-65., 67-109.sz.Szeged, SK: 1901/1902. 1. évf. 1-23.* 25-29., 31-46. sz.; 1902.2. évf. 39-41. sz.; 1903. 3. évf. 42-44., 46-47., 49-50., 52-57.,59-62., 64-65., 67-82., 84-109. sz.
241. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilapArad1910. okt. l6.-dec. 30.Fel. szerk. Heltai JenőKiadó: ifj. Klein Mór; 1910. nov. 19.: Lányi IzsóMéret: 26 cm111.1910. 1. évf. 1-74. sz. okt. l6.-dec. 30.Rovatok: Színházi hírek; Bohémiából; Legújabb zeneművek;
Szerkesztői üzenetek
192
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: BrigantiAz „Arad és Vidéke" színházi ismertetései alapján az 1910/1911.évi téli színiidényt Szendrey Mihály társulata 1910. szept. 24-t611911. máj. 17?-ig tartotta az aradi Nemzeti Színházban. A „SzínháziÚjság"-ot Heltai Jenő, a társulat komikusa szerkesztette.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-74. sz.
242. SZÍNHÁZI ÚJSÁGArad1913. szept. 27./okt. 4.-1918. ápr. l./ápr. 7.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1916. júl. 22/27., szept. 30./okt. 7., 1917. máj.
12./19.?-szept. 29./okt. 7.?Fel. szerk. 1916. jún. 10/17.-1917. máj. 12/19.?: Karácsony
Aladárné; 1917. szept. 29-/okt. 7.P-1918. ápr. 1/7.: Mogyo-róssy József
Szerk. Noel (Karácsonyi Aladár)Kiadó: 1916. jún. 10/17.-1917. máj. 12/19.?: Karácsonyi Aladárné;
1917. szept. 29/okt. 7.P-1918. ápr. 1/7.?: Mogyoróssy JózsefMéret: 22 cm; 1914. okt. 3-: 38 cm111.1913. 1. évf. 1-14. sz. szept. 27./okt. 4.-dec. 28./jan. 3- H:
15-?8. sz. Kállay Jolán-sz.
1914. 2. évf. 1-? sz. okt. 3--? Példánya nem ismert1915. 3. évf. 1-? sz. Példánya nem ismert1916. 4. évf. 90-109. sz. jún. 10/17.-dec. 30./jan. 6.1917. 5. évf. 110-143. sz. jan. 6/13.-dec. 29./1918. jan. 4. H:
129-131., 145. sz.110-111. számokon 4. évf. jelzésKettő 143. sz. dec. 23/29.; 143. sz. dec. 29./1918. jan. 4.144. sz. nem készült
1918. 6. évf. 146-153. sz. febr. 9/l6.-ápr. 1/7. H: ?Rovatok: Aradi élet; Szezon tudósító; Nemzeti Színház heti
műsora; Ki a kedvenc színésznője?; Gondolatok
193
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Arad és Vidéke" színházi hírei alapján az 1913/1914.színi évadban Szendrey Mihály társulata 1913. szept. 27-től 1914.máj. 18-ig tartotta előadásait a téli színházban, az 1914/1915.színi évadban a konzorcionális alapon működő színtársulat 1914.okt. 3-tól 1915. máj. 24-ig tartotta előadásait. 1915/1916. színiévadban 1915. szept. 30-tól 1916. máj. l-ig, majd a nyári színkörben1916. jún. 10-től júl. 27-ig, 1916/1917. színi évadban 1916. szept.30-tól 1917. máj. 20-ig, 1917/1918. színi évadban 1917. szept.29-től 1918. máj. 15-ig Szendrey Mihály társulata tartotta előadásait,
írod. a Színházi Újság megjelenésére: = Arad és Vidéke. 1914. jan.31. 6-7. old. (legújabb száma... címlapon Nógrádi Malvin), 1914.okt. 3- 5. old. (ismét megjelent, tetszetősebb, nagy újságalakban...)
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-14. sz.; 1916. 4. évf. 90-109- sz.; 1917.5. évf. 110-128., 132-142., 143. sz. dec. 23/29., 143. sz. dec.29./1918. jan. 4.; 1918. 6. évf. 146-153. sz.
243. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapBaja1904. nov. 3.-nov. 29.Szerk. Szirmai VidorKiadó: ifj. Wagner AntalMéret: 30 cm1904. 1. évf. 1-27. sz. nov. 3--nov. 29.
Kettő 24. sz. nov. 26.: Vándorlegény; 24. sz. nov. 26.:Goldstein Számi
Rovatok: Kritika; Hírek; Kulissza-titkok; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Bajai Hírlap" színházi hírei alapján Pesti Ihász Lajos1904. nov. 3-tól nov. 29-ig tartotta előadásait Baján.
Lh. Szeged, SK: 1904. 1. évf. 1-27. sz.
194
244. SZÍNHÁZI ÚJSÁG
Művészeti lapBaja1904. dec. 26.Megj. alkalmiSzerk. Horovitz GusztávKiadó: A bajai jótékonycélú leányegyletMéret: 30 cm1904. 1. évf. „első és utolsó szám" dec. 26.
Megjegyzés: A bajai „Leányegylet" színházi előadása; Horovitz Gusztávtragikomédiájának szövegével.
Lh. Szeged, SK: 1904. 1. évf. dec. 26.
245. SZÍNHÁZI ÚJSÁGIllusztrált színházi és művészeti hetilapBékéscsaba1913. noy. 8/15.-?Fel. szerk. Deutsch JenőMéret: 22 cm111.1913. 1. évf. 1. sz. nov. 8/15. H: ?Rovat: Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Békésmegyei Közlöny" (Békéscsaba) színházi ismer-tetései alapján Miklósy Gábor társulata 1913. nov. 8-tól 1914.febr. 15-ig tartotta előadásait az új békéscsabai színházban.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1. sz.
246. SZÍNHÁZI ÚJSÁGBesztercebánya1913. szept. 28.-okt. 16.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Baranyai LászlóMéret: 30 cm1913. 1. évf. 1-4. sz. szept. 28.-okt. 16.
195
Rovat: A kulisszák mögülMűsort közöl, szereposztássalMegjegyzés: A „Besztercebánya és Vidéke" színházi ismertetései alapján
Szabó Ferenc társulata 1913. szept. 15-től nov. 2-ig tartottaelőadásait Besztercebányán.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-4. sz.
247. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti és irodalmi napilap; 1909. júl. l.-szept. 26.?: Művészeti
és irodalmi lap; 1911. jűn. 28.: Illusztrált színházi és művé-szeti hetilap
Brassó1902. ápr. 28.-1929- jűn. 1/8.Megj. naponként; 1911. jún. 28.: hetenkéntSzünetelt: 1903-?; 1912. szept. 26.-1913- jún. 28.; 1919.; 1922.?Fel. szerk. Lupi bácsi (Gombos Ferenc Albin); 1906. jún.
4.?-szept. 27.: Győri ImreSzerk. 1905. aug. 13-: Justus; 1909- júl. l.-szept. 26.?: Győri
Imre, Fischer Béla; 1911- jún. 28.: Győri Imre; 1920.?:Halász Gyula, Kocsis Béla, Elekes György, Kárpáti Gyula;1925. máj. 16.: Farkas József
Kiadó: 1902. ápr. 28.-1911. szept. 17.?: Brassói LapokMéret: 30 cm; 1909- júl. 1.?: 32 cm; 1911. jún. 28.: 24 cm111. 1911. jún. 28-tól1902. 1. évf. 1-41. sz. ápr. 28.-jún. 9-1904. 2. évf. 3- sz. aug. 22. H: 1-2., 4-?1905. 3- évf. 1-48. sz. aug. 13--szept. 29-1906. 4. évf. .1-55. sz. aug. 4.-szept. 27. H: 3. sz.1907. 5. évf. 1-? sz. jún. 29.-?1908. 6. évf. 1-?. sz. júl. 4.-?1909. 7. évf. 1-88. sz. júl. l.-szept. 26.1910. 8. évf. 1-62. sz. júl. l.-aug. 31. H: 25- sz.1911. 9.! évf. 1-13- sz. jún. 28./JÚ1. 2.-szept. 17/24.
Az 1-2, sz. 8. évf., 5-8. sz. 10. évf. jelöléssel1912. 9.! évf. 1-13. sz. jún. 28./JÜ1. 6.-szept. 26/30. H: 6. sz.
Kettő 11. sz. - különböző tartalommal
196
1913. 10.! évf. 1-14. sz. jűn. 28./júl. 5.-szept. 26/30.1914. 11. évf. 1-? sz. jún. 25.-?1915. 12. évf. 1-? sz. jún. 29.-?1916. 13- évf. 1-? sz. jún. 22.-?1917. 14. évf. 1-? sz. jún. 13--?1918. 15. évf. 1-? sz. jún. 4.-?1920. 16. évf. 1-14. sz. jún. l/4.-szept. 25/30.1921. 17. évf. l-l l . sz. jún. 3/10.-aug. 13/19-
1. sz. jún. 3/10-én tévesen 1920. évjelölés1922. Példányáról nincs ismertetés1923. 19. évf. 1-? sz. máj. 16.-?1924. 20. évf. 1-? sz. ápr. 6.-?1925. 21. évf. 1-10. sz. máj. 10/22.-JÚ1. 19/25.1926. 22. évf. 1-10. sz. máj. l/8.-júl. 3/10.1927. 23. évf. 1-10. sz. máj. 7/14.-júl. 10/16.1928. 24. évf. 1-6. sz. jűn. l./jún. 8.-JÚ1. 8/15.1929. 25. évf. 1-6. sz. máj. l/4.-jún. 1/8.Rovatok: 1902-1903: Heti műsor; Amiért a súgót szidják; Apró-
ságok; Szerkesztői üzenetek1905: Heti műsor; Brassói magyar egyesület; Hírek; Színháziapróságok; Morzsák; Szerkesztői üzenetek1910-1913: Hírek; A kulisszák világából; Kritikusok cse-vegnek; A hét műsorából
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az 1920-1929-es évekről nem készült színházi szempontúcímleírás, egyes bibliográfiai adatok hiányoznak.A „Brassói Lapok" színházi hírei alapján Nádasy József pécsiszíntársulata 1902. ápr. 23-tól jún. 9-ig; Komjáthy János kassaitársulata 1904. aug. 20-tól szept. 30-ig, 1905. aug. 13-tól szept.29-ig, 1906. aug. 4-től szept. 27-ig, 1907. jún. 29-től szept. 23-ig,1908. júl. 4-től szept. 30-ig, 1909. júl. 1-től szept. 27-ig, 1910.júl. 1-től aug. 31-ig, 1911. jún. 28-tól szept. 29-ig, 1912. jún.28-tól szept. 30-ig, 1913. jún. 28-tól szept. 30-ig, 1914. jún.27-től aug. l-ig; Faragó Ödön kassai társulata 1915. jún. 22-tőlszept. 26-ig, 1916. jún. 22-től szept. 2?-ig, 1917. jún. 11-től szept.30-ig, 1918. jún. 5-től okt. 7?-ig; Szabó Pál marosvásárhelyitársulata 1920. jún. 1-től szept. 30-ig, 1921. jún. 3-tól aug. 19?-ig;
197
Fekete Mihály marosvásárhelyi társulata 1923. máj. 16-tól júl.29?-ig, 1924. ápr. 6-tól máj. 15-ig; Fehér Imre társulata 1925.máj. 10-től aug. l-ig; Gáspár Imre társulata 1926. máj. 1-től júl.26?-ig; Janovics Jenő kolozsvári társulata 1927. máj. 7-től júl.17?-ig tartotta nyári színházi előadásait Brassóban. Az 1928-1929.évek a Brassói Újság hiánya miatt nem pontosíthatók,
írod. a Színházi Újság megjelenésére: = Brassói Lapok. 1907. jún.12. 4. old., 1908. júl. 2. 5. old., 1914. jún. 14. 5. old., 1914.jún. 25. 8. old., 1915. jún. 19- 4. old., 1916. jún. 22. 3. old.,1917. jún. 13. 5. old., 1918. jún. 4. 4. old.
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-41. sz.; 1904. 2. évf. 3. sz.; 1906. 4. évf.1-2., 4-55. sz.; 1909. 7. évf. 1-88. sz.; 1910. 8. évf. 1-24. sz.;1911. 9- évf. 1-13. sz.; 1912. 9-! évf. 1-13. sz.; 1913. 10. évf.1-14. sz.MSZI: 1905. 3. évf. 1-48. sz.Bukarest: 1920. 16. évf. 1-14. sz.; 1921. 17. évf. 1-11. sz.; 1925.21. évf. 1-10. sz.; 1926. 22. évf. 1-10. sz.; 1927. 23. évf. 1-10.sz.; 1928. 24. évf. 1-6. sz.; 1929. 25- évf. 1-6. sz.
248. SZÍNHÁZI ÚJSÁGIllusztrált színházi és művészeti hetilapBudapest1913. okt. 4/ll.-okt. 25.Főszerk. Lux TerkaFel. szerk. Rév BélaMéret: 24 cm111.1913. 1. évf. 1-3. sz. okt. 4/ll.-okt. 25.Rovatok: A Színházi Újság regénye; Pletykák; Képrejtvény;
Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-3. sz.
198
249- SZÍNHÁZI ÚJSÁGCsíkszereda
1912. jan.-febr.Megj. hetenként kétszerSzerk. Tompa BélaMéret: 34 cm1912. Évf. nélk. 1-6. sz. (jan.)-(febr.)Rovatok: Színházi hírek és mókákMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Csíki Lapok" (Csíkszereda) színházi ismertetései alapjánTompa Kálmán és társulata 1912. jan. l6-tól febr. 26-ig tartottaelőadásait Csíkszeredán.
Lh. OSZK: 1912. Évf. nélk. 1-6. sz.
250. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzöveges és képes színházi napilapDebrecen1902. szept. 3O.-dec. 31-Fel. szerk. Sipos BélaKiadó: 1902. szept. 30.-okt. 23.: Sipos Béla, Krémer Jenő;
1902. okt. 24.: Krémer JenőMéret: 39 cm1902. 1. évf. 1-92. sz. szept. 3O.-dec. 31.
54. sz. nov. 21. helyesen.- nov. 22., 68. sz. nem készültRovatok: Esti líra; A hét műsora; Kulissza titkok; Színházi
hírek; Szépségverseny; Fővárosi színházak; Vidéki színhá-zak; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: Társszerk. 1902. szept. 30.-1902. okt. 22.: SzentmiklósiJózsef.1902. dec. 31-én a szerkesztőség bejelenti, hogy a SzínháziÚjság-ot 8 oldal terjedelemben hetenként kétszer megjelenőújsággá alakítja át. Az új alakban megjelenő lap vasárnap reggelfog mindig megjelenni. E példánya nem ismert.
Lh. Debrecen, DRK: 1902. 1. évf. 1-92. sz.
199
251. SZÍNHÁZI ÚJSÁG1904. okt. l.-okt. 29.?: Színházi napilap
Debrecen1904. okt. 1.-1910. máj. 13.Szünetelt: 1908. nov. 3.P-1909- nov. 9.?'Megj. naponként; 1904. nov. 13.: hetenként kétszer; 1905.
szept. 24.?: hetenként három-négyszer; 1908. okt. 4.?: na-ponként
Fel. szerk. 1904. okt. l.-okt. 29-?: Szathmáry Zoltán; 1906. jan.29.-1906. febr. 28.: ifj. Köss Zsigmond; 1907. szept. 28.-1908.nov. 3.': ifj. Köss Zsigmond
Szerk. 1904. nov. 17.P-1905- febr. 26.?: Árgus; 1905. dec.2.P-1906. jan. 24.?: ifj. Zathureczky Gyula, Köss Zsigmond;1906. ápr. 28.?: ifj. Köss Zsigmond; 1906. szept. 27.?-dec.4.: Árgus; 1907. jan. 5--ápr. 29-: ifj. Köss Zsigmond; 1909-okt. 1.-1910. máj. 13-: Árgus
Laptulajdonos: 1904. okt. l.-okt. 29.?: Szathmáry ZoltánKiadó: 1904. nov. 17.?: Debreceni ÚjságMéret: 32 cm; 1905. dec. 2.?: 39 cm; 1906. jan. 29.: 32 cm;
1909. okt. 1.: 25 cm111.1904/1905. 1. évf. 6-81. sz. okt. 6.-máj: 7. H: 1-5., 24., 30-32.,
54., 79-80. sz.1905/1906. 2. évf. 1-57. sz. szept. 2Ö.-ápr. 28. H: 12., 16.,
20., 53-56. sz.1906/1907. 3- évf. 1-64. sz. szept. 27.?-máj. 5.? H: 26. sz.
Kettő 1. sz. szept. (Piros bugyelláris), 1. sz. szept. (Akoldusgróf), 2. sz. nem készült
1907/1908. 4. évf. 1-73- sz. szept. 28.-ápr. 30. H: 19-, 41-42.,46., 65-70. sz.Kettő 31. sz. (dec. 25.), 31. sz. (dec. 28.); kettő 32. sz.(jan. 1.), 32. sz. (jan. 5.); 33-34. sz. nem készült; kettő40. sz. (jan. 16.), 40. sz. (jan. 20.)
1908. 5. évf. 3-13. sz. okt. 4.-nov. 3- H: 1-2., 8., 10. sz.1909. 6. évf. szám nélk. Fsz. 3-4. +okt. 3, 5-10. +okt. 10.,
12-14., 15. (csüt.), 15. (pént.), 16-18., 19- (kedd), 19-(szerda), 20-21., 24-28. +okt. 31., 30-34., 37., 39-42. +nov.14., 43-44., 45. (szerda), 45- (csüt.), 46-47., 46. (nov. 22.),49-59- +dec. 1., 60-61. +dec. 8., 63-65. +dec. 12., 66-67.
200
+dec. 15., 68-70. +dec. 19-, dec. 20., dec. 21., dec. 22.,dec. 24., dec. 25., dec. 26., dec. 27., dec. 28., dec. 29-,dec. 30., dec. 31.
1910. 7. évf. szám nélk. jan. l6.?-máj. 13. Műsorkeltezés: jan.16., febr. 1-27., márc. 1-3-, 5-24., 27-31., ápr. 1., ápr. 2.(Luxemburg), ápr. 2. (Táncos), ápr. 3-22., 24-30., máj.1-5., 7-13.
Rovatok: Heti műsor; Felvonás közben; Színpadi forgácsok;Híres művésznőkről, híres művészekről; Színházi tréfák;Apróságok; Külföldi színpadok; Vidéki színpadok; Újdon-ságok; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1905- szept. 20.-nov. 24.: ifj. Köss Zsigmond.A csak hónapokat jelölő egyes számok megkülönböztetésére aműsorlap folyószámát (Fsz.), ennek hiányában a műsor keltezését,vagy a darab címét, vagy a hét adott napját jeleztük.Szünetelésének idejétől kezdve az „Esti Hírlap" (Debrecen) aszínlapot, szereposztással közölte. írod. = Esti Hírlap (Debrecen)1909. jan. 8. 3. old. (Az „Esti Hírlap" színlapja.)A „Debreczeni Újság" és az „Esti Hírlap" színházi hírei alapjánaz 1904/1905. évi színiévadban 1904. jan. 2-től 1905. máj. 12-igMakó Lajos; az 1905/1906. évadban 1905. szept. 20-tól 1906.máj. 8-ig, 1906/1907. évadban 1906. szept. 27-től 1907. máj.9-ig, 1907/1908. évadban 1907. szept. 28-tól 1908. máj. 16-ig,1908/1909. évadban 1908. okt. 1-től 1909. máj. 16-ig, 1909/1910.évadban 1909. szept. 30-tól 1910. máj. 16-ig Zilahy Gyula társulatatartotta előadásait.
Lh. Debrecen, DEK: 1904/1905. 1. évf. 6-23., 25-29., 33-34., 43.,62. sz.; 1906/1907. 3. évf. 1. sz. (Piros...), 1. sz. (A koldus...),2-25. sz.; 1907/1908. 4. évf. 1-11., 13-16., 18., 20-27., 29-30.,31. sz. (dec. 25.), 31. sz. (dec. 28.), 36., 38., 45., 47., 49-, 52.,55., 59-60. sz.; 1909- 6. évf. szám nélk. Fsz. 37., 39-, 47., 46.(nov. 22.), 55., 56. sz.; 1910. 7. évf. Műsorkeltezés: jan. 16.,márc. 1., márc. 3., 5-6., 9-12., 14., 15-17.Debrecen, DRK: 1904/1905. 1. évf. 33-53., 55-78., 81. sz.;1905/1906. 2. évf. 1-11, 13-15., 17-19-, 21-52., 57. sz.; 1906/1907.3. évf. 1. sz. (Piros...), 1. sz. (A koldus...), 3-16., 18-25., 27-62.sz.; 1907/1908. 4. évf. 1-30., 31. sz. (dec. 25.), 31. sz. (dec.
201
28.), 32. sz. (jan. 1.), 32. sz. (jan. 5.), 35-39-, 40. sz. (jan. 16.),40. sz. (jan. 20.), 43-45., 47-52., 54-64., 71-73. sz.; 1908. 5.évf. 3-7., 9., 11-13. sz.; 1909. 6. évf. szám nélk. Fsz. 3-4. +okt.3., 5-10. +okt. 10., 12-14., 15. (csüt.), 15. (pént.), 16-18., 19.(kedd), 19. (szerda), 20-21., 24-28. +okt. 31., 30-34., 37., 39-42.+nov. 14., 43-44., 45. (szerda), 45. (csüt.), 46-47., 46. (nov.22.), 49-55-, 57-59. +dec. 1., 60-6l. +dec. 8., 63-65. +dec. 12.,66-67. +dec. 15., 68-70. +dec. 19-, dec. 20., dec. 21., dec. 22.,dec. 24., dec. 25., dec. 26., dec. 27., dec. 28., dec. 29-, dec.30., dec. 31.; 1910. 7. évf. szám nélk. Műsorkeltezés: febr. 1-27.,mára 1-3., 5-24., 27-31., ápr. 1., ápr. 2. (Luxemburg), ápr. 2.(Táncos...), ápr. 3-22., 24-30., máj. 1-5., 7-13.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Debrecen, 1912. ápr. 21/28.-jún. 2/16.)Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG (DEBRECZENI FIGARÓ)
252. SZÍNHÁZI ÚJSÁGA „Debreczeni Szemle" külön kiadásaDebrecen1912. szept. 29.-1915. dec.Szerk.-kiadó: Szathmáry ZoltánMéret: 30 cmFőlap: DEBRECZENI SZEMLE. 1912. 1. évf. 40. sz. szept.
29.-1914. 45. sz. dec. ?Élőfeje: Debreczeni Szemle (DSz.)1912. 1. évf. szept. 29.-dec. 29. Példánya nem ismert1913. Példánya nem ismert[1914.] 4. színházi évfolyam okt. 4 p. Tartalma azonos a
Debreczeni Szemle 1914. 3- évf. 38. sz. okt. 31.[1915.] 4. színházi évfolyam jan. 4 p. Tartalma azonos a DSz
1915. 4. évf. 1. sz. jan. 2-veljan. 4 p. azonos a DSz 2. sz. jan. 9-celjan. 4 p. azonos a DSz 4. sz. jan. 23-maljan. 4 p. azonos a DSz 5. sz. jan. 30-calfebr. 4 p. azonos a DSz 7- sz. febr. 13-malfebr. 4 p. azonos a DSz 8. sz. febr. 20-szal
202
febr. 4 p. azonos a DSz 9- sz. febr. 27-telmárc. 4 p. azonos a DSz 10. sz. márc. 6-tal
továbbiakban a Debreczeni Szemle hiánya miatt a keltezésnem állapítható meg, a főlap hiányzik, csak a melléklete,a Színházi Újság van meg:nov. (Hősök temetője vezércikk) DSz. 39- sz.nov. (Jegyezzünk hadikölcsönt) DSz. 40. sz.nov. (Katonák karácsonya) DSz. 41. sz.nov. (Tisztújítások Debreczenben) DSz. 42. sz.dec. (Márk Endre korszaka) DSz. 43- sz.dec. (Szomorú karácsony) DSz. 45- sz.
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: a sorszámozást az élőfej jelzi.
Lh. OSZK: [1914.] okt. 31. [1915.] 1. sz. jan. 2., 2. sz. jan. 9-, 4. sz.jan. 23., 5. sz. jan. 30., 7. sz. febr. 13., 8. sz. febr. 20., 9. sz.febr. 27., 10. sz. márc. 6., nov. 39- sz., nov. 40. sz., nov. 41.sz., nov. 42. sz., dec. 43. sz., dec. 45- sz.Debrecen, DRK: [1915.] dec. 43. sz.
253. SZÍNHÁZI ÚJSÁGTársadalmi, színházi, művészeti és mozi hetilap; 1917. jan.
19-?: Társadalmi, színházi és mozi-hetilapDebrecen1915. szept. 18.-1917. febr. 2.Szerk. 1915. szept. 18.-1916. ápr. 21., 1916. szept. 2.P-1917.
febr. 2.?: Szalánczy JózsefKiadó: 1915. szept. 18.-1916. ápr. 21.: Szalánczy JózsefMéret: 31 cm; 1916. szept. 2.?: 24 cm; 1917. jan. 19.: 31 cm1915. 1. évf. 1-16. sz. szept. 18.-dec. 31./1916. jan. 7. H: 8., 15.
sz.9-, 10. sz. azonos keltezéssel: nov. 12.
1916. 2. évf. 1-38. sz. jan. 7.-dec. 22. H: 18., 20., 22., 31.,33., 37. sz.19- sz. ápr. 12. helyesen: máj. 12.
1917. 3. évf. 3-5. sz. jan. 19--febr. 2. H: 1-2. sz.
203
Rovatok: Séta a színház körül; Innen-onnan; Hétről-hétre; Szer-kesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Lh. Debrecen, DRK: 1915. 1. évf. 1-7., 9-14., 16. sz. 1916. 2. évf.1-17., 19-, 21., 23-30., 32., 34-36., 38. sz.; 1917. 3. évf. 3-5.sz.
254. SZÍNHÁZI ÚJSÁGDéva1911. ápr. 29.-máj. 13-Megj. hetenként négyszerFel. szerk-kiadó: Tallián LászlóMéret: 24 cm1911. 1. évf. 1-7. sz. ápr. 29.-máj. 13-Rovatok: A kulisszák mögül; Kedvencverseny; Szerkesztői üze-
netekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Hunyadvármegye" (Déva) színházi ismertetései alapjánSzilágyi Dezső társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-7. sz.
255. SZÍNHÁZI ÚJSÁGIrodalmi napilapEger1908. ápr. 19.-máj. 18.Szerk. ifj. Dancs GyulaMéret: 31 cm1908. 1. évf. 1-30. sz. ápr. • 19.-máj. 18. H: 4. sz.Rovatok: Heti műsor; Morzsák; Gondolatok; Szerkesztői üze-
netekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Egri Újság" színházi ismertetései alapján PalágyiLajos és társulata 1908. ápr. 19-től jún. 22-ig tartotta előadásaitaz egri Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1-3., 5-30. sz.
204
256. SZÍNHÁZI ÚJSÁGEperjes1910. okt. 1.-1912. okt. 17/20.Megj. naponkéntFel. szerk. 1912. okt. 14/17.-okt. 17/20.: Bakó LajosSzerk. 1911. ápr. 19.-1911. okt. 6.: Gál IstvánMéret: 31 cm1910. 1. évf. 1-61. sz. okt. l.-nov. 30.1911. 2. évf. 1-38. sz. ápr. 19--máj. 31.
22-26. számokon 1. évf. jelölés1912. 3- évf. „Őszi szezon" 1-5. sz. okt. 7.-okt. 10. +2 db.
okt. 14/17., okt. 17/20.Társszerk. 1912. okt. 14/17.-okt. 17/20.: Oláh Ferenc.
1910-ben szerk. és kiadó nélkül jelent meg, helyette „írják"jelöléssel 1910. okt. 5-1910. nov. 30. között: DzurányiLászló, Elsász Sándor, Gál István.
Rovatok: Holnap; A színpadon; Heti műsor; A jövő hét műsora;Színházi találós mesék
Műsort közöl, szereposztással1911-ben egyes számok belső, 3-4. oldala színlap-plakát
Megjegyzés: Az „Eperjesi Lapok" színházi ismertetései alapján 1910.okt. 1-től nov. 30-ig; 1911. ápr. 19-től jún. 18-ig; 1912. okt.1-töl nov. 29-ig Mezey Kálmán társulata tartotta előadásait Eper-jesen,
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-61. sz.; 1911. 2. évf. 1-38. sz.; 1912. 3.évf. 1-5. sz. +okt. 14/17., okt. 17/20.
257. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínművészeti és szépirodalmi napilapGyőr1909. okt. l6.-okt. 30.Fel. szerk. Némo (Angyal Emil)Kiadó: Felföldy SándorMéret: 28 cm1909- 1. évf. 1-13. sz. okt. l6.-okt. 30.
205
Rovatok: Hírek Bohémiából; Kulisszatitkok; Egyről-másról;Ének- és zeneművészet; Heti műsor; A színház e hetibemutatói; A szerkesztő postája
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Győri Hírlap" színházi ismertetései alapján MezeiBéla társulata 1909. okt. 5-től 1910. ápr. 4-ig tartotta előadásaitGyőrben. írod. = Győri Friss Újság. 1909. nov. 3. 1. old.(Megszűnt a Színházi Újság...)
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 1-13. sz.Győr, MK: 1909. 1. évf. 1-13. sz.
258. SZÍNHÁZI ÚJSÁGVidám estékGyőr1912. okt. 5.-1912. dec. 2.Megj. naponkéntFel. szerk. Tinta (Finta Sándor)Szerk. A Csalán-asztalMéret: 24 cmElőzménye: GYŐRI SZÍNHÁZ. 1911. okt. 28./nov. 3--1912. ápr.
21/29.1912. 1. évf. 1-59. sz. okt. 5.-dec. 2. H: 44., 51. sz.Rovatok: Szaloncukrok; Színházi műsor; Pletykák; Színházi
hírek; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Győri Hírlap" színházi ismertetései alapján Patek Bélatársulata 1912. okt. 5-től 1913. ápr. 28-ig tartotta előadásaitGyőrben.
írod. = Győri Hírlap. 1912. okt. 6. 7. old. (Három újságíró FintaSándor, ifj. Kárpáti Endre és Valló István „Színházi Újság" címennapilapot adnak ki.)= Színházi Újság (Győr) 1912. okt. 6. 4. old. (...elődje a „GyőriSzínház" c. hetilap... részesítse a közönség ezt is olyan támo-gatásban.)
Lh. Győr: 1912. 1. évf. 1-43., 45-50., 52. sz.
206
259. SZÍNHÁZI ÚJSÁGGyula1904. máj. 21.-máj. 31.Megj. naponkéntSzerk. (Kiss László) -ss -óMéret: 29 cm1904. 1. évf. 1-7. sz. máj. 21.-máj. 31.Rovatok: Színházi bölcsességek; A kulisszák mögül; Telefon
hírmondó; Színházi sorokMűsort közöl, szereposztással
írod. -re: Gyulai élet. (krit.) = Békés (Gyula) 1904. máj. 29. 6. old.(Kiss Laczi Gyulán „Színházi Újság"-ot mert indítani...)
Megjegyzés: Somogyi Károly színtársulatának előadásai az „ErkelFerencz-színkörben" 1904. máj. 21-től júl. 11-ig.
Lh. OSZK: 1904. 1. évf. 1-7. sz.
260. SZÍNHÁZI ÚJSÁGGyula1909- máj. 18.-jún. 27.Megj. hetenként háromszorKiadó: Szedő EmilMéret: 24 cm
- 1909. Évf. nélk. 1-27. sz. máj. 18.-jún. 27. H: 9-, 11., 25. sz.Rovatok: Színibírálat; Darabismertetés; ApróságokMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Békés" (Gyula) színházi ismertetése alapján özv.Makó Lajosné és szegedi színtársulata 1909- máj. 18-tól jún.29-ig tartotta előadásait az Erkel Ferencz-színkörben.
Lh. OSZK: 1909. Évf. nélk. 1-8., 10., 12-24., 26-27. sz.
261. SZÍNHÁZI ÚJSÁG1901. aug. l.-szept. 30.: Művészeti napilap; 1904. júl. 30.-1904.
okt. 5.: Művészeti és színházi napilap; 1905. aug. 1.-1912.szept. 23.: Művészeti napilap; 1913- júl. 26./aug. 3--1914.
207
júl. 24,/júl. 31-?: Színházi és művészeti hetilap (borítólap),Illusztrált színházi és művészeti hetilap; 1919. jan. 3O./febr.8.-1919- febr. 23-/márc. 1.-. Színházi és művészeti hetilap
Hódmezővásárhely1901. aug. 1.-1921. máj. 29/30.Megj. naponként; 1913. júl. 26./aug. 3.: hetenként; 1921. máj.
14/16.: hetenként háromszorSzünetelt: 1901. szept. 30.-1904. júl. 30.
1914. júl. 24./JÚ1. 31.P-1919- jan. 30./febr. 8.1919. febr. 23./márc. 1.-1921. máj. 14/16.
Főszerk. 1909. júl. 31.-1910. aug. 7.: Arany János; 1911. júl.29.: Arany János; 1921. máj. 14/16.-1921. máj. 29/30.:Fejérváry József
Fel. szerk. 1904. júl. 30.-1904. okt. 5.': Köpösdy Dezső; 1905.aug. 1.-1905. szept. 29.:,Arany János; 1906. ^aug. 2.P-1906.szept. 28.?: Fejérváry József; 1907. júl. 27.-1908. szept. 29.:Arany János; 1909- júl. 31--1910. aug. 7.: Vekerdy Géza;1910. aug. 8.-1910. szept. 26.: Arany János; 1911. jűl. 29-:Vekerdy Géza; 1911. júl. 30.-1912. szept. 23.: Arany János;1919. jan. 30./febr. 8.-1919- febr. 23./márc. 1.: Arany János(a borítólapon); 1921. máj, 14/16.-1921. máj. 29/30.: Fe-jérváry József
Szerk. 1901. aug. 1.-szept. 30.: Auspitz Jenő, Müller Jenő;1913. júl. 26./aug. 3.-1919- febr. 23./márc. 1.: Arany János
Kiadó: 1901. aug. l.-szept. 30.: Grossmann Benedek utóda;1905. aug. 1.-1906. szept. 28.?: Káldor és Nemes; 1907.júl. 27.-szept. 30.: Nemes Ármin; 1912. júl. 28.?-szept. 23-:Roth Antal; 1919- jan. 30./febr. 8.-febr. 23-/márc. 1.: WeiszLászló
Laptulajdonos: 1906. aug. 2.?-1912. szept. 23-: Arany JánosMéret: 30 cm; 1908. aug. 1.: 25x9 cm; 1910. júl. 30.: 32 cm;
1913. júl. 26./aug. 3-: 8 r.111. 1913-tól1901. 1. évf. 1-61. sz. aug. l.-szept. 30.1904. 1. évf. 1-65. sz. jűl. 30.-okt. 5.1905. 3- évf. 1-60. sz. aug. l.-szept. 29.
208
1906. 4. évf. 2-26. sz. aug. 2.-aug. 26. H: 1. sz.23. sz. aug. 24. helyesen: 24. sz.5. évf. 27-59. sz. aug. 27.-szept. 28.
1907. 5. évf. 1-66. sz. jűl. 27.-szept. 30.1908. 6. évf. 1-60. sz. aug. l.-szept. 29.1909. 7. évf. 1-59. sz. jűl. 31.-szept. 27.
28. sz. aug. 22. helyesen: 23. sz.1910. 8. évf. 1-59- sz. júl. 30.-szept. 26.1911. 9. évf. 1-62. sz. jűl. 29.-szept. 29.
2. sz. júl. 31. helyesen: 3- sz.Kettő 61. sz. szept. 28.: „Masamód...", „Baccarat..."
1912. 10. évf. 2-61. sz. júl. 28.-szept. 23. H: 1., 7-9-, 21.,25-26., 31., 34., 49., 51. sz.
1913. 11. évf. 1-9. sz. júl. 26./aug. 3--szept. 21/28.1914. 12. évf. 1. sz. júl. 24,/júl. 31. H: 2-?
borítólapon a keltezés: jűl. 24./aug. 1.1919. 13. évf. 1-4. sz. jan. 30./febr. 8.-febr. 23./márc. 1.1921. 14. évf. 1-7. sz. máj. 14/l6.-máj. 29/30.Rovatok: 1901: Színház és művészet; Színpadi forgácsok; Miczike
kardalosnő gondolatai; A Színházi Újság tárczája; Kulisszákmögül; A közönség kedvence; Szerkesztői üzenetek1904-1907: Heti műsor; A színtársulat arczképcsarnoka;Egyről-másról; A közönség kedvence (1905-ben); Aprópletykák; Apróságok a kulisszák mögül; Színházi hírek;Zsilip, a színésznők barátja; Zsilip Orbán (1907-ben); Szer-kesztői üzenetek1908-1912: A hét műsora; Hírek; A nézőtérről; Zsilip Orbán;Sorok az estről; Egyről-másról; Bohémvilágból; Bükjei Csi-cserke féltitkos gondolatai (1912-ben); Szerkesztői üzenetek1913-1914: A színtársulat írásban és képben; Kritika ahétről; A hét műsora; A közönség köréből; Színházi hírek1919: Kritika az elmúlt hétről; Csutora Szeszös Bálint szak-szörü mögjegyzései a színházrul; Felvonás közben; Séta aszínház körül; Szerkesztői üzenetek1921: Heti műsor; Színházi hírek; Színházi pletykák; PókPepi és Pók Matyi pletykái
Műsort közöl, szereposztással
209
Megjegyzés: A felelős szerkesztő neve 1919-ben csak a borítólaponszerepel.Főmunkatárs: 1908. aug. 1.-1908. szept. 29.: Vekerdy Géza; 1911.júl. 30.-1912. szept. 23.: Vekerdy Géza.Társszerk. 1921. máj. l4/l6.-máj. 29/30.: Sófalvy Izabella, Kör-mendy Dezső.1901-ben Krecsányi Ignác, 1904-ben Nádasy József; 1905-1914között Szendrey Mihály társulatának műsorlapja. 1919-ben Sza-bados László színtársulata az eddigi hódmezővásárhelyi „NyáriSzínház" helyett az állandó „Téli Színházat" alapította meg.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 2-61. sz.; 1904. 1. évf. 1-65. sz.; 1910. 8.évf. 1-59. sz.MSZI: Mf. 1904. 1. évf. 1-6., 9., 11-12., 31-33., 35-40., 42-46.,48-53., 55-60., 62-64. sz.; 1906. 4. évf. 2-26.; 5. évf. 27-59.sz.; 1907. 5. évf. 1-66. sz.; 1908. 6. évf. 1-60. sz.; 1909- 7. évf.1-59- sz.; 1910. 8. évf. 1-17., 19-59- sz.; 1911. 9- évf. 1-62. sz.;1912. 10. évf. 2-6., 10-20., 22-24., 27-30., 32-33., 35-48., 50.,52-61. sz.; 1913. 11. évf. 1-9. sz.; 1914. 12. évf. 1. sz.; 1919.13. évf. 1-4. sz.; 1921. 14. évf. 1-7. sz.Hódmezővásárhely, NLVK: 1904. 1. évf. 1-6., 9., 11-12., 31-33.,35-40., 42-46., 48-53., 55-60., 62-64. sz.; 1906. 4. évf. 2-26.;5. évf. 27-59. sz.; 1907. 5- évf. 1-66. sz.; 1908. 6. évf. 1-60.sz.; 1909. 7. évf. 1-59. sz.; 1910. 8. évf. 1-17., 19-59. sz.; 1911,9. évf. 1-62. sz.; 1912. 10. évf. 2-6., 10-20., 22-24., 27-30:,32-33., 35-48., 50., 52-61. sz.; 1913. 11. évf. 1-9. sz.; 1914. 12.évf. 1. sz.; 1919. 13. évf. 1-4. sz.; 1921. 14. évf. 1-7. sz.Szeged, SK: 1901. 1. évf. 1-38., 40-56., 58-61. sz.; 1905. 3. évf.1-60. sz.
262. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapKaposvár1908. jún. 3.-aug. 30.Szünetelt: 1908. jún. 30.-aug. 15.Szerk. Faragó RezsőMéret: 31 cm1908. 1. évf. 2-45. sz. jún. 3--aug. 30. H: 1., 7., 12-13., 21-24.,
26-27. sz.
210
Rovatok: Heti műsor; Kulisszák mögül; Pletykák felvonás köz-ben; Színpadi forgácsok; Színházi hírek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négy oldal terjedelmű lapszámok belső (3-4. oldala)színlap-plakát.A „Somogy" (Kaposvár) színházi ismertetései alapján Ballá Kálmántársulata 1908. jún. 2-től jún. 30-ig és aug. 15-től szept. 20?-igtartotta előadásait a Városi Színkörben.
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 2-6., 8-11., 14-20., 25., 28-45- sz.Szeged, SK: 1908. 1. évf. 4-45. sz.
263- SZÍNHÁZI ÚJSÁGKaposvár1913. ápr. 19.-máj. 25.Megj. hetenkéntFel. szerk. Gerő Manó; 1913. máj. 11.: Öreg (Gerő Manó)Méret: 26 cm111.1913. 1. évf. 1-3. sz. ápr. 19.-máj. 3.
4-6. sz. máj. ll.-máj. 25.Rovatok: A kulisszák mögül; A színház heti műsora; HírekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Sarkadi Vilmos, a társulat tagja és IvánSándor. Az 1913. 1. évf. 4. sz. máj. 11. - fejléces, számozottrovatként - a „Somogyvármegye" (Kaposvár) 1913. máj. 11. 8.oldalán, 5. sz. máj. 18. a „Somogyvármegye" máj. 18. 6. oldalán,a 6. sz. máj. 25. a „Somogyvármegye" máj. 25. 5- oldalán jelentmeg. A „Somogyi Hírlap" színházi ismertetései alapján PolgárKároly pozsonyi társulata 1913. ápr. 3-tól jún. 18-ig tartottaelőadásait a kaposvári Városi Színházban.
Az OSZK katalógusa és Kellner Béla: Somogyi hírlapok és folyóiratokbibliográfiája (Kaposvár, 1957.) 183- tétel az 1. évf. 1-3. számotmég jelezte.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1. sz.
211
264. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapKassa1902. okt. 26.-nov. 21.Fel. szerk. Murányi József
, Kiadó: László BélaMéret: 32 cm1902. 1. évf. 1-25- sz. okt. l6.-nov. 21.Rovatok: Kassai Nemzeti Színház; Heti műsor; Színházi Hírek;
Színházi kritikusok; Magyar színpad; Művészet, zene; Bo-hémiából
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Felsőmagyarország" (Kassa) színházi ismertetései alap-ján Komjáthy János társulata 1902. szept, 27-től 1903. ápr. 28?-igtartotta előadásait a kassai Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-25. sz.
265. SZÍNHÁZI ÚJSÁGIllusztrált színházi és művészeti hetilap. [Borítón]: Színházi és
művészeti hetilap; 1912. dec. 21/29.: Színházi és művészetihetilap; 1913. okt. 1/10.: Illusztrált színházi és művészetihetilap; 1915. okt. 2/7.: Illusztrált színházi és társadalmihetilap; 1920. jan. 16.?: Képes színházi és művészeti hetilap;1920. nov. 1/10.?: Színházi, irodalmi, művészeti és társadalmihetilap; 1921. nov. 19/26.?: Színházi és művészeti hetilap
Kassa1911. nov. 5/H.-I923. márc. 24.Megj. hetenkéntFőszerk. 1914. okt. 31./nov. 6.-1915. febr. 13/19; 1915. márc.
6/12.-1915. máj. 22/26.; 1915. dec. 17/23.-1916. máj. 24./jún1.; 1916. okt. 21/27.-1918. dec. 28.?: Kemenczky Kalmár
Fel. szerk. 1914. okt. 31./nov. 6.-1915- febr. 13/19-: Kolo;Ernő; 1915- febr. 20/26: Dzurányi László; 1915. márc. 6/12.Kolos Ernő, Dzurányi László; 1915. okt. 2/7.: Köves Illés1916. szept. 16/22.: Dzurányi László; 1916. okt. 21/27Kolos Ernő, Szalay Lajos; 1917. jan. 20/26.: Szalay Lajo;
212
1917. mára 10/16.: Krascsenits Jenő; 1917. okt. 6/12.:Kolos Ernő; 1920. jan. 16.?: Kemenczky Kálmán; 1921.nov. 19/26.?: Szepessi Miksa
Szerk. Szepessi Miksa; 1913- okt. 1/10.: Kolos Ernő, KemenczkyKálmán; 1914. jan. 3/9--1914. máj. 2/13.: Kolos Ernő; 1920.nov. 1/10.-1920. dec. 25/31.: Kemenczky Kálmán; 1921.jan. 22/28.: Ruttkay László
Kiadó: Szepessi Miksa; 1913- okt. 1/10.-1918. dec. 21/28.?:Kemenczky Kálmán; 1921. nov. 19/26.?: Szepessi Miksa
Méret: 22 cm; 1918. dec. 14/21.?: 20 cm111.Címváltozat a borítón: 1915. okt. 2.-1923. márc. 24.: A KASSAI
SZÍNHÁZI ÚJSÁGI91I/I912. 1. évf. 1-28. sz. nov. 5/ll.-máj. 11/13-1912/1913. 2. évf. 1-33. sz. okt. l/5.-máj. 10/15. H: 27. sz.1913/1914. 3. évf. 1-31/32. sz. okt. l/lO.-máj. 2/13- H: 28-30.
sz.Rendkívüli kiad. szám nélk. máj. 14-17. 4 p.8. sz. „Mozikirály"-sz.; 10. sz. „Budagyöngye"-sz.; 14. sz.„Katonadolog"-sz.; 16. sz. „A nevető férj"-sz.; 19- sz. „Atökéletes asszony"-sz.; 21. sz. „A diákhercegnő"-sz.; 23. sz.„A kiskirály"-sz.; 26. sz. „Psilander"-sz.; 31/32. sz. „Szibill"-sz.
1914/1915. 4. évf. 1-27. sz. okt. 31./nov. 6.-máj. 22/26.4. sz. nov. 28./dec. 4. [5!]. sz.; 7. sz. jan. 6/15. [8!]. sz.;9- sz. „Cserebogár"-sz.; 12. sz. „Lengyelvér"-sz.
1915/1916. 5. évf. 1-34. sz. okt. 2/7.-máj. 24./jún. 1.32-33- sz. tartalma az 1-22. oldalig azonosMell. 32. sz. máj. 6/16.: Nyilatkozatok a jubileumról ésFaragóról. IV p.Levelezőlap-melléklet: 13- sz. Biller Irén; 14. sz. SzentgyörgyiMárta; 16. sz. Bérezi Ernő; 17. sz. D. Bánhidy Ilona; 20.sz. Szalay Gyula; 22. sz. Somló József; 23. sz. DoktorJános; 24. sz. Schmidt Konstanzia; 26. sz. SzentgyörgyiMárta; 27. sz. Biller Irén; 28. sz. Vida Ilus; 29- sz. H.Lévai Berta; 31- sz. Mezei Andor18. sz. „Császárné"-sz.; 21. sz. „B. Sándor Erzsi"-sz.; 22.sz. „Vagy ő vagy senki"-sz.; 25. sz. „Tűzimádók"-sz.; 28.
213
sz. „Mágnás Miska"-sz.; 32. sz. Jubileumi Faragó Ödön"-sz.;33-34. sz. „Eperjesi"-sz.
1916/1917. 6. évf. 1-26. sz. szept. l6/22.-márc. 24/30. H:27-34. sz.16. sz. jan. 13/19. [17!]. sz.; 17. sz. jan. 20/26. [18!]. sz'.3. sz. „Három a kislány"-sz.; 17!. sz. „Csárdáskirálynő-Bil-ler"-sz.; 24. sz. „Hornyai Janka"-sz.
1917/1918. 7. évf. 1-29- sz. okt. 6/12.-ápr. 20/26. H: 22., 30.sz.9- sz. „Sztambul rózsája"-sz.; 18. sz. „Vandergold kisasz-szony"-sz.; 26. sz. „A kóristalány"-sz.
1918/1919. 8. évf. 8-9- sz. dec. 14/21.-dec. 21/28. H: 1-7.,9-?
1919/1920. 9. évf. 20. sz. jan. 16. H: 1-9., 21-?Borítólapon a keltezés jan. 17.
1920/1921. 10. évf. 1-22. sz. nov. l/lO.-ápr. 2/21.6. sz. „Debrecenbe kéne menni"-sz.; 19- sz. „Cigánygrófnő"-sz.
1921/1922. 11. évf. 1-17. sz. szept. ll/17.-dec. 30./1922. jan.3.
1922. 12. évf. 1-8. sz. mára 6.-ápr. 22/26.1922/1923. 13- évf. 1-30. sz. szept. 3.-márc. 24.Rovatok: 1911-1915: Mi újság a színháznál?; Színházi mesék;
Színházi alakok; Törzs és veseasztal; Színházi közmondások;Heti műsor; Mozikrónika; Szerkesztői üzenetek1916-1923: A színész-bejárónál; Meséljen valamit; Mi újsága színháznál?; Törzsasztalnál; Bécsi rivaldák; Hírek a világszínházaiból; Séta a kassai korzón; Divat-hírek; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Szerkesztőtárs: 1915. febr. 20/26.-1915. dec. 10/16.:Turóczi-Krachun Károly; H. szerk. 1920. nov. 1/1Ó.-1921. jan.15/21.: Ruttkay László, 1921. jan. 22/28.: Isépy Nata; Társszerk.1920. nov. 1/10.-1921. jan. 15.: Isépy Nata
Lh. OSZK: 1911/1912. 1. évf. 1-28. sz.; 1912/1913. 2. évf. 1-26.,28-33. sz.; 1913/1914. 3. évf. 1-27., 31-32. sz.; 1914/1915- 4%
214
évf. 1-27. sz.; 1915/1916. 5. évf. 1-34. sz.; 1916/1917. 6. évf.1-26. sz.; 1917/1918. 7. évf. 1-21., 23-29- sz.; 1918/1919. 8. évf.8-9. sz; 1919/1920. 9. évf. 20. sz.; 1920/1921. 10. évf. 1-22. sz.;1921/1922. 11. évf. 1-17. sz.; 1922. 12. évf. 1-8. sz.; 1922/1923.13. évf. 1-30. sz.Praha: 1921/1922. 11. évf. 1-10., 13., 15-17. sz.; 1922. 12. évf.1., 3., 5., 7-8. sz.; 1922/1923. 13. évf. 3., 11-12., 15-16., 18-19-,23-28. sz.
266. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapKecskemét1908. okt. lO.-nov. 25.Főszerk. Koller FerencFel. szerk. Nagy JenőMéret: 30 cmUtóbbi cím: A SZÍNHÁZ. (Kecskemét) 1908. nov. 26.-1909.
márc. 31.1908. 1. évf. 1-47. sz. okt. lO.-nov. 25. H: 2., 4-9., 39-40.,
45. sz.Kettő 42. sz. nov. 20-21., 43. sz. nem készült
Rovatok: Hírek a színházi irodából; Heti műsor; Fővárosiszínházi hírek; Vidéki színházi hírek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A 2-3. vagy a 4-5. oldalak színlap-plakátok MariházyMiklós társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1., 3., 10-38., 41-44., 46-47. sz.
267. SZÍNHÁZI ÚJSÁGKecskemét1918. okt. ?Szerk. Tóth László
Példánya nem ismert. írod. = Kecskeméti Napló. 1918. okt. 27. 3.old. (Színházi Újság újra feltámadt... nem tévesztendő össze a
215
tavaly kiadott Színházi Értesítővel, mert a lap még a háborúelőtt megjelenő nívós lap folytatása lesz...)
268. SZÍNHÁZI ÚJSÁGHivatalos színházi napilapKecskemét1919- dec. 7.-1920. jan. 1/2.Fel. szerk. Szintai NándorKiadó: A „Színházi Újság" lapkiadó Társ.Méret: 27 cm1919- 1. évf. 3-19/23. sz. dec. 7.-dec. 29-31./1920. jan. 1/2.
H: 1-2., 18. sz.Rovatok: Aforizmák; KörkérdésMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Oross Pál. A „Kecskeméti Közlöny" színháziismertetései alapján Mariházy Miklós társulata az 1919/1920.színiévadban 1919. szept. 6-tól 1920. ápr. 20-ig tartotta előadásaita kecskeméti Katona József színházban. A fel. szerk. SzintaiNándor a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1919. 1. évf. 3-17., 19/23. sz.
269. SZÍNHÁZI ÚJSÁG(Szöveges színlap.) Művészeti, szépirodalmi és társadalmi na-
pilap; 1901. aug. 31-: Művészeti, szépirodalmi és társadalminapilap
Kolozsvár1901. ápr. 7/8.-nov. 16.Szünetelt: 1901. júl. 23--aug. 31.Fel. szerk. 1901. ápr. 7/8.-szept. 14.: Herczeg Jenő; 1901.
szept. 17.: Nadányi EmilKiadó: 1901. ápr. 7/8.-ápr. 9-: Betegh László; 1901. ápr. 10.-
szept. 14.: ifj. Betegh László; 1901. szept. 17.: Ney ÁrminMéret: 37 cm111. 1901. aug. 31-tőlKözben: SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI ÚJSÁG. Kolozsvár.
1901. aug. 31.-1901. szept. 14.
216
1901. 1. évf. 1-107. sz. ápr. 7/8.-júl. 23.2. évf. 108-180. sz. aug. 31.-nov. 16. H: 150-156., 162.sz.
Rovatok: A „Színházi Újság" tárcája; Kulisszák mögül; Külföldiszínpadok; Színpadi forgácsok; Színház és közönség; Be-érkezett kritikák; Színházi hírek; Heti játékrend; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1901. ápr. 7/8.-1901. ápr. 9-: BeteghLászló; 1901. ápr. 10.-1901. szept. 14.: ifj. Betegh László. Akolozsvári Nemzeti Színházban Megyery Dezső színtársulataelőadásainak igen kritikus hangvételű ismertetéseivel.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1-107. sz.; 1901. 2. évf. 108-149., 157-161.,163-180. sz.
270. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapKolozsvár1905- máj. l.-máj. 3-Szerk. Patek A. BélaKiadó: Ajtai K. AlbertMéret: 40 cm1905. 1. évf. 1-3. sz. máj. l.-máj. 3.Rovatok: Tárcza; Heti műsor; Kulissza apróságok; Apróhirde-
tések; Szerkesztői postaMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Ellenzék" (Kolozsvár) színházi ismertetései alapjánJanovics Jenő 1905. ápr. 23-tól jún. 12-ig tartotta előadásait atéli színházban.A „Színházi Újság" a fővárosi Magyar Színpad mintájára indult,az addig megjelent színlapokat ezennel megszüntetve. L. =Ellenzék 1905. ápr. 28. 5. old.
Lh. OSZK: 1905. 1. évf. 1-3. sz.
217
271. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi hetilap; 1910. okt. 15.?: Színházi és művészeti hetilap;
1921. júl. 16/23.: Irodalmi, művészeti és társadalmi hetilapKolozsvár - Cluj1908. dec. 12.-1921. okt. 1/7.Szünetelt: 1909. júl. lO.-aug. 28.Szerk. Harsányi Zsolt, Incze Sándor; 1910. okt. 15.?: Szokol
Pál; 1916. aug. 19/25.: Figaró; 1918. aug. 24/30.?: OlajosDomokos; 1919- aug. 30./szept. 5-?: Walter Gyula, MiklósN. János; 1921. aug. 27./szept. 2.: Pálos István
Kiadó: A „Színházi Újság" lapkiadó váll.Méret: 24 cm111.1908. 1. évf. 1-3. sz. dec. 12.-dec. 25.1909. 2. évf. 1-44. sz. jan. 17.-dec. 25.
Az 1. számon tévesen 1. évf. jelzés.Mell. 13. sz.: Színházi Újság. 100. évf. 2009. ápr. 11. 8p.; 44. sz.: Utazás a sűgólyukon túl. 8 p.; 44. sz.: AzÚjság, Ellenzék, Kolozsvári Hírlap, Előre - kolozsvári lapoktorzképe. 16 p.
1910. 3. évf. 1-40. sz. jan. l.-okt. 15. H: 33-39., 41-?1910. szept. 3. keltezéssel 3-22. p. borítólap hiánya miattszámozási adatai ismeretlenekKettő 24. sz. (jún. 11.), 24. sz. (jűn. 29-), 28. sz. (máj.28.) helyesen: 22. sz., 24. sz. (jún. 19-) helyesen: 25. sz.
1911- 4. évf. 12. sz. márc. 18. H: 1-11., 13-?5-6. évf. példányai nem ismertek
A KOLOZSVÁRI SZEMLE (utóbb: ERDÉLYI SZEMLE) 1915.nov. 7.-1916. jún. között KOLOZSVÁRI SZEMLE (SZÍNHÁZIÚJSÁG) élőfejcímmel jelent meg. Beolvadás?
1916. 7. évf. 6. sz. aug. 12/18. H: ?A KOLOZSVÁRI SZEMLE (SZÍNHÁZI ÚJSÁG) utolsó száma:25- sz. jún. 23. Folytatás?
1916. 8. évf. 2-18. sz. aug. 19/25.-dec. 29-/jan. 5. H: ?1917. 9- évf. 1-26. sz. jan. 6/12.-jún. 3O./júl. 6. H: ?1918. 10. évf. 30. sz. aug. 24/30. H: ?1919. 11. évf. 35-51. sz. aug. 30./szept. 5.-dec. 28./jan. 2.
218
1920. 12. évf. 1-51. sz. jan. 3/10.-dec. 25/31.1921. 13. évf. 1-35. sz. jan. l/7.-okt. 1/7.
29. számtól címváltozata: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (FILMKRÓNIKA)6. sz. febr. 12/19. helyesen: 7. sz.13- sz. Réthy Ödön-sz., 14. sz. Miklóssy Margit-sz., 15. sz.Nagy Gyula-sz., 16. sz. Poór Lili-Harsányi Rezső-sz., 17.sz. Lévay Ilonka-sz., 18. sz. Lengyel Vilmos-sz., 19. sz.Izsáki Margit-sz., 20. sz. Sümegi Ödön-sz., 21. sz. HorváthNusi-sz., 22. sz. Oláh Ferencz-sz., 23- sz. Baranyai Jolán-sz.,24. sz. Táray Ferencz-sz., 25. sz. Baróti Erzsi-sz., 26. sz.Szakács Andor-sz., 27. sz. Berky Jóska-sz., 28. sz. LöveyLeó-sz.
Rovatok: 1908-1910: A törzsasztalnál; Heti műsor; Mozaik;Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1910. 40. sz. okt. 15. 5. oldalon közlemény: Inczeúr a »Színházi Újság- eddigi tulajdonosa azért ment el mertHarsányival együtt Budapesten szándékozik egy "Színházi Hét«című lapot kiadni..."1921. 13. évf. 35. számmal megszűnt. L. György Lajos: A romániaimagyar időszaki sajtó öt esztendeje. 1919—1923. = Erdélyi IrodalmiSzemle 1924. 239-256: p.Az 1919-1921. évekről nem készült színházi szempontú címleírás.
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1-3- sz.; 1909. 2. évf. 1-44. sz.; 1910. 3.évf. 1-32. sz.; 1916. 7. évf. 26. sz.; 1916. 8. évf. 2-18. sz.; 1917.9. évf. 1-26. sz.; 1918. 10. évf. 30. sz.MS2I: 1910. 3. évf. 10-13., 15-17., 25., 28., 32., 40. sz. és 1910.szept. 3- 3-22. old. csonka példány; 1911- 4. évf. 12. sz.Bukarest: 1919- 11. évf. 35-51. sz.; 1920. 12. évf. 1-51. sz.;1921. 13. évf. 1-35. sz.
272. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és kinematografiai hetilap ,Losonc1911. okt. 21.-1912. márc. 30.Szerk. Marosi MátyásMéret: 30 cm
219
1911. 1. évf. 1-10. sz. okt. 21.-dec. 23. H: 8-9- sz.1912. 2. évf. 1-13. sz. jan. 6.-márc. 30.Rovatok: Hírek; Műsor magyarázatokkal; A kulisszák mögül;
Tarkaságok; Színtársulatok állomáshelyei
Megjegyzés: A „Losonci Újság" és a „Losonc" híradásai alapján 1911.okt. 21-én nyitotta meg Marosi Mátyás elektrotechnikus-színház-tulajdonos „Apolló-Mozgófénykép-színház"-át. Az épület „élő"színházi előadásokra is alkalmas; Szalkay Lajos társulata 1911.nov. 8-tól dec. 12-ig tartotta előadásait a „Marosi-féle színkörben".A színházi szezon ideje alatt a mozielőadások szüneteltek.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-7., 10. sz.; 1912. 2. évf. 1-13. sz.
273. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMagyarkanizsa1913. dec. 22.-1914. jan. 5.Megj. naponkéntSzerk. Ádám ImreKiadó: Léderer Manó és VargaMéret: 30 cm1913/1914. Évf. nélk. 1-10. sz. dec. 22.-jan. 5- H: 3-5., 7-9.
sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Kanizsai Újság" (Magyarkanizsa) színházi ismertetéseialapján Halász Alfréd, az alföldi második színikerület igazgatójatársulata 1913. dec. 20-tól 1914. jan. 5-ig tartotta előadásait amagyarkanizsai nagyvendéglő dísztermében.
Lh. OSZK: 1913/1914. Évf. nélk. 1-2., 6., 10. sz.
274. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti heti folyóirat; 1921. máj. 25.: Színházi és társadalmi
riportlapMakó1915. ápr. 24.-1921. máj. 25.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1915. máj. 22.-1921. máj. 25.
220
Szerk.-kiadó: Ligeti Béla; 1921. máj. 25.: Saitos GyulaMéret: 24 cmElőzmény?: MAKÓI SZÍNHÁZI LAPOK. 1903- aug. 18.-1904.
szept. 26.Utóbbi cím: MAKÓI KIS TÜKÖR. 1921. jún. 1.-1922. jún.4.
1915. 6. évf. 1-5. sz. ápr. 24.-máj. 22. H: 4. sz.1921. 6.! évf. 1. sz. máj. 25.Rovat: Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Csongrád megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiájaa 182. tétel alatt az 1904-ben a 2. évfolyammal zárult MAKÓISZÍNHÁZI LAPOK-at és az 1915-ben a 6. évfolyammal újraindult(?) SZÍNHÁZI ÚJSÁG-ot egy címnek tekinti.
Lh. OSZK: 1915. 6. évf. 1-3., 5. sz.; 1921. 6.! évf. 1. sz.PIM: 1921. 6.! évf. 1. sz. xerox másolatbanMakó, JAM: 1921. 6.! évf. 1. sz.
275. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzöveges színházi napilapM.-Sziget (Máramarossziget)1901. szept. 5.-szept. 25.Szerk.-kiadó: Kovács ÖdönMéret: 29 cm1901. 1. évf. 1-15. sz. szept. 5.-szept. 25. H: 3-, 14. sz.Rovatok: Ki a legszebb színésznő a Szigeten?; Ötletek; Színházi
hírek; Szórakoztató; Heti játékrendMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Máramarosi Híradó" színházi ismertetései alapjánKomjáthy János debreceni társulata 1901. jún. 20-tól szept. 27-igtartotta előadásait Máramarosszigeten.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 4-13., 15. sz.Debrecen, DRK: 1901. 1. évf. 1-2., 4-7., 15. sz.
221
276. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMáramarossziget1909- júl. 31.-aug. 11.Megj. naponkéntSzerk. Fűzi BertalanKiadó: 1909. aug. l.-aug. 11.: Fűzi BertalanMéret: 31 cm1909. Évf. nélk. 1-12. sz. júl. 3l.-aug. 11.Rovatok: Hírek; Apróságok; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az egyes számok belső (2—3.) oldala színlap-plakát. A„Máramaros" (Máramarossziget) c. hetilap színházi tudósításaialapján Zilahy Gyula debreceni színtársulata 1909- júl. 31-tőlszept. 30-ig tartotta előadásait a Máramarosszigeti Nyári Színkör-ben.
Lh. Debrecen, DRK: 1909- Évf. nélk. 1-12. sz.
277. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMáramarossziget1910. júl. lő.-aug. 2.Megj. naponkéntSzerk. Somló KálmánKiadó: Színházi IrodaMéret: 30 cm1910. 1. évf. 1-18. sz. júl. l6.-aug. 2.Rovatok: Heti műsor; Műsor hírek; Színházi gondolatok; Színházi
pletykákMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Máramaros" (Máramarossziget) c. hetilap színházihírei alapján Zilahy Gyula debreceni társulata 1910. júl. 16-tólszept. 25-ig tartotta előadásait a Máramarosszigeti Nyári Színkör-ben. 1910. aug. 2-án (4. old.) a szerkesztő bejelenti, hogy azelőfizetők támogatása híján - lapját megszünteti.
Lh. Debrecen, DRK: 1910. 1. évf. 1-18. sz.
222
278. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMáramarossziget1913. aug. 2.-aug. 30.Megj. hetenkéntSzerk. Zsedényi Béla, Szűcs JánosMéret: 30 cm1913. Évf. nélk. 1-5. sz. aug. 2.-aug. 30.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Máramaros" színházi ismertetései alapján ErdélyiMiklós, a nagyváradi „Szigligeti-Színház" társulatával 1913. júl.24-től szept. 24-ig tartotta előadásait a máramarosi „PrielleKornélia" színházban,
írod. = Máramaros (Máramarossziget) 1913. okt. 21. 5. old. (A„Színházi Újság" a meghirdetett szépségversenyt szept. 22-énzárta le az újság szerkesztősége...)
Lh. Debrecen, DRK: 1913. Évf. nélk. 1-5. sz.
279- SZÍNHÁZI ÚJSÁGA „Margitta és Vidéke" rendkívüli kiadásaMargitta1912. júl. 30.-aug. 11.Megj. hetenként négyszerSzerk. Doryan (Bónyi Adorján)Kiadó: Pollák LajosMéret: 24 cmFőlap: MARGITTÁ ÉS VIDÉKE (Margitta) 1912. 11. évf.1912. 1. évf. 1-3. sz. júl. 3O.-aug. 11.Rovatok: TereTere; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyyzés: A „Margitta és Vidéke" színházi ismertetései alapjánMárffy Károly társulata 1912. júl. 30-tól aug. 22-ig tartottaelőadásait a „Margit-szállodai" Színkörben.
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1-3. sz.
280. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti, szépirodalmi és társadalmi napilapMiskolc1901. okt. 2.-1902. márc. 24.
223
Fel. szerk. Czövekh Károly; 1901. nov. ll.-dec. 24.: Hetényi. Dömény Elemér; 1901. dec. 28.: Czövekh Károly
Szerk. 1901. dec. 28.: Hetényi ElemérMéret: 31 cm1901. 1. évf. 1-89- sz. okt. 2.-dec. 31. H: 87. sz.1902. 2. évf. 90-170. sz. jan. l.-márc. 23. +rendkívüli kiad.
márc. 24.Rovatok: Társulatunk tagjairól; Színházi heti műsor; Színházi
apróságok; Ki a legszebb színésznőnk? ki a legkedvesebbszínész Miskolczon?; Bohém világ (rovatvezető: Jules);Bolond gombák; Mórzsák
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapján az1901/1902. évi színiidényben Szalkay Lajos társulata 1901.okt. 2-től 1902. jún. 3-ig tartotta előadásait a miskolci NemzetiSzínházban.A szerkesztő Hetényi Elemér, vígjátéki rendező, a színtársulatszínésztagja.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1-86., 88-89- sz. +1 rendk. kiad.; 1902. 2.évf. 90-170. sz.
281. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMiskolc1902. nov. l6.-nov. 27.Megj. naponkéntFel. szerk. BobbyMéret: 23 cm1902. 1. évf. 1-11. sz. nov. l6.-nov. 27.Rovatok: Heti műsor; Színházi hírek; Bohémia; Telefon
Hírmondó; Kulisszák mögül; Apró hírekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapjánSzálkái Lajos társulata 1902. okt. 8-tól 1903. ápr. 6-ig tartottaelőadásait a miskolci Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-11. sz.
224-
282. SZÍNHÁZI ÚJSÁG1912. dec. 1.-1913. jan. 19.: A Miskolczi Színház hivatalos
közlönye; 1913- okt. 4.: Heti színlap. A Miskolczi NemzetiSzínház hivatalos lapja
Miskolc1912. nov. 5.-1914. ápr. 26.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1914. ápr. 5.: Nyulassy LajosSzerk. Lakatoss (Lakatos) Sándor, Nyulassy Lajos; 1913. okt.
4.-1914. márc. 29.: Nyulassy LajosKiadó: 1912. nov. 5.-1912. nov. 10.: Nyulassy Lajos, Lakatos
Sándor; 1913- okt. 4..- Nyulassy LajosMéret: 24 cm; 1913- okt. 4.: 34 cm111.1912/1913. Évf. nélk. 1-23. sz. +2 db. nov. 5.-ápr. 22.?1913. ápr. 13.? címlapon Geszti-Sziklai, 1 db.1913. ápr. 22.? címlapon Császár Kamilla, 1 db.1913. 2. évf. 1-13. sz. okt. 4.-dec. 31./1914. jan. 3.1914. 3. évf. -14-30. sz. jan. 4.-ápr. 26. +1 mell.
Mell. „A Miskolczi Színház arcképalbuma 1913-1914."(8) p.
Rovatok: Színházi Újság tárcája; A hétről; Kulisszák világából;Ki a kedvenc színésznője/színésze?; Szilánkok; A vese-asztal; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Gál Emil; 1912. dec. 1.: Gál Emil,Földes Lajos; 1913. febr. 9-ápr. 6.: Gál EmilA 2-3. évfolyam keltezés nélkül jelent meg. A „MiskolcziNapló" és „A Reggel" (Miskolc) színházi ismertetései alapjána keltezési adatok kiegészítve. A szerkesztők: Lakatos Sándorés Nyulassy Lajos a színtársulat tagjai.Az 1912/1913. évi színiidényben 1912. okt 5-től 1913. ápr.30-ig; 1913/1914. évi színiidényben 1913. okt. 4-től 1914. ápr.30-ig tartotta előadásait Palágyi Lajos társulata a miskolci
1 Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1912/1913. Évf. nélk. 1-23. sz. +2 db.; 1913. 2. évf.1-13. sz.; 1914. 3. évf. 14-30. sz.
225
283. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMiskolc1915. okt. 28.-1916. ápr. 30.Megj. hetenkéntFel. szerk. Darvas Henrik; 1915- dec. 25.: Nemes SándorKiadó: 1915. dec. 25-: Nemes SándorMéret: 24 cm111.1915. 1. évf. 1-9. sz. okt. 28.-dec. 25.1916. 2. évf. 10-22. sz. jan. l.-márc. 25. H: 23-25. sz.Rovatok: Felvonás közben; Színházi alakok; Színházi plety-
kák; Tarkaságok; Heti műsor; Halló! Mi újság?; Mozik-rónika; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1915. okt. 28.-dec. 18.: Nemes SándorA „Miskolczi Napló" színházi ismertetései alapján Palágyi Lajos1915. okt. 28-tól 1916. máj. 7-ig tartotta előadásait a miskolciNemzeti Színházban.
írod. a Színházi Újság megjelenésére: = Miskolczi Napló. 1916.ápr. 3. 3. old., ápr. 12. 3- old., máj. 2. 3. old.
Lh. OSZK: 1915. 1. évf. 1-9. sz.; 1916. 2. évf. 10-22. sz.
284. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNagykanizsa1919. nov. 9.?-?Szerk. Garay Béla
Példánya nem ismert. A „Zala" (Nagykanizsa) színházi hírei alapjánaz 1919/1920. évi színiévadban Heltai Hugó társulata 1919.nov. 13-tól 1920. febr. 13-ig tartotta előadásait Nagykanizsán.
írod. a Színházi Újság megjelenésére. = Zala 1919- nov. 9- 3.old. („...Garay Béla színházi titkár Színházi Újság címen hetiműsort ad ki, mely a hét minden darabjának a teljes szerep-osztását tartalmazza...")
285. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNagykőrös1909. aug. l4.-aug. 21.?Megj. naponként
226
Fel. szerk. Székely BélaSzerk. Danóczy Antal, F. Szabó Jenő, Gerő Sándor1909. Évf. ? 1-7. sz.? aug. 14.-aug. 21.?
Példánya nem ismert. A „Nagykőrösi Hírlap" színházi ismertetéseialapján Heves Béla szatmári társulata 1909- aug. 14-től szept.23-ig tartotta előadásait Nagykőrösön.
írod. = Nagykörösi Hírlap. 1909- aug. 15. 4. old., aug. 22. 5.old. (A Színházi Újság megszűnt... rövid életének hetedik
/ napján...)
286. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNagykőrös1912. szept. 7.-szept. 28.Megj. hetenként kétszerFel. szerk. Faragó RezsőMéret: 29 cm111.1912. Évf. nélk. 1-7. sz. szept. 7.-szept. 28.Rovatok: Színpadi forgácsok; Kedvenc-verseny; Színlap; Szer-
kesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztássalMegjegyzés: A „Nagykőrösi Újság" színházi hírei alapján Márffy
Károly, az északmagyarországi színikerület igazgatója társulata1912. szept. 7-től okt. 6-ig tartotta előadásait Nagykőrösön.A Színházi Újság főmunkatársa Pusztai Béla, a felelős szerkesztőFaragó Rezső, a színtársulat titkára és igazgató-helyettese.
287. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNagyszombat1914. márc. 6.—márc. 13-Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Baranyai LászlóMéret: 29 cm1914. 1. évf. 2-3. sz. márc. 6.-márc. 13. H: 1., 4-?Műsort közöl, szereposztássalMegjegyzés: A „Nagyszombat és Vidéke" színházi ismertetései
alapján Szabó Ferenc társulata 1914. febr. 22-től ápr. 3-igtartotta előadásait Nagyszombatban.
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 2-3. sz.
227
288. SZÍNHÁZI ÚJSÁG1900. okt. 17.-1901. nov. 25.: Művészeti napi lapNagyvárad1900. okt. 17.-1901. dec. 23.Szünetelt: 1901. jún. 16.-1901. szept. 28.Főszerk. 1901. ápr. 26.-1901. ápr. 29-: Szüts DezsőFel. szerk. 1901. ápr. 26.-1901. jún. 16.: Kaczér Vilmos;
1901. szept. 28.-okt. 12.: Biró János; 1901. okt. 13-:Kaczér Vilmos
Szerk. Marton Manó; 1900. okt. 18.: Pillangó (BenedekÁrpád); 1900. nóv. 2.-1901. ápr. 25.: Szüts Dezső
Kiadó: 1900. okt. 17.-1901. ápr. 25-: Neuman Vilmos; 1901.szept. 28.-dec. 23-: Neuman Vilmos
Méret: 33 cm111.1900/1901. 1. évf. 1-237. sz. okt. 17.-jún. 16. H: 169-, 180.,
218. sz.Mell. 168., 217. számokhoz: Színlapmell.
1901. 2. évf. 1-87. sz. szept. 28.-dec. 23.Rovatok: A mai előadás; Felvonás közben; A kulisszák
mögül; Ki a legszebb nagyváradi színésznő? Esti levél/estilíra rovatvezető 1901. szept. 28-tól Ady Endre; Színházipletykák; Színház és művészet; A hét műsora; A szerkesztőüzenetei
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szabadság" (Nagyvárad) színházi ismertetései alap-ján Somogyi Károly társulata 1900/1901. évi színiévadban1900. okt. 15-től 19Ö1. jún. l6-ig, 1901/1902. színiévadban1901. szept. 28-tól 1902. jún. 17-ig tartotta előadásait a SzigligetiSzínházban.
Lh. OSZK: 1900/1901. 1. évf. 1-168., 170-179., 181-217., 219-237.sz.; 1901. 2. évf. 1-87. sz.
289- SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi napilapNagyvárad1905. okt. 21.-1906. márc. 31.Fel. szerk. Liptai Károly
228
Kiadó: 1905. okt. 21.-okt. 31.?: Boros Jenő; 1906. márc.l.?-márc. 31.?: Vidor Manó
Méret: 34 cm; 1906. márc. 1.: 26 cm1905. Évf. nélk. 1-10. sz. okt. 21.-okt. 31.
3-, 4. sz. okt. 24-i keltezéssel1906. Évf. nélk. 126-156. sz. márc. l.-márc. 31. H: 11-125.?,
147. sz.Rovatok: A Szigligeti Színház műsora; Felvonásköz; Hírek;
A hét műsora; Külföldi színpadok
Megjegyzés: A „Szabadság" (Nagyvárad) színházi ismertetései alap-ján Somogyi Károly társulata 1905. szept. 30-tól 1906. jún.24-ig tartotta előadásait a Szigligeti Színházban.
Lh. OSZK: 1905. Évf. nélk. 1-10. sz.; 1906. Évf. nélk. 126-146.,148-156. sz.
290. SZÍNHÁZI ÚJSÁGKépes színházi hetilap; 1911. okt. 28.?: Színházi és művészeti
hetilap; 1914. febr. 14.?: Illusztrált színházi és művészetihetilap
Nagyvárad - Oradea Maré1909. dec. 11.-1928. dec. 22.Megj. hetenkéntFel. szerk. 191Ö. jan. 8.-márc. 27.: Incze Ernő; 1911- okt.
28.?: Fodor FrigyesSzerk. 1909. dec. 11.-1910. jan. 1.: Szász Endre, Incze ErnőKiadó: 1909. dec. 11.-1910. jan. 1.: Szász Endre, Incze Ernő;
1910. jan. 8.-márc. 27.: Incze ErnőMéret: 24 cm; 1914. febr. 14.?: 21 cm111.1909. 1. évf. 1-3. sz. dec. 11.-dec. 25.1910. 2. évf. 1-14. sz. jan. l.-ápr. 2. H: 15-?1911. 2.! évf. 29-38. sz. okt. 28.-dec. 30. H: ?1912. 3- évf. 1-12. sz. jan. 6.-ápr. 6. H: ?
1. sz.-? szept. 15.-?1913. 4. évf. Példánya nem ismert1914. 5. évf. 7. sz. febr. 14. H: 1-6., 8-?
6. évf. Példánya nem ismert7. évf. Példánya nem ismert8. évf. Példánya nem ismert
229
1923. 9- évf. 1-15. sz. szept. 8.-dec. 15. H: 16-17. sz.1924. 10. évf. 19-46. sz. jan. 12.-júl. 19.
A 19-27. számokon tévesen: 1923. évjelzés1925. 11. évf. 16-42. sz. jan. 24,-júl. 29. H: 1-15. sz.
12. évf. 1-11. sz. okt. lO.-dec. 26.1926. 13- évf. 12-33. sz. jan. 2.-jún. 26.1927. 15.! évf. 6-14. sz. jan. 8.-jún. 11. H-. ?
16. évf. 1-3. sz. okt. 22.-dec. 24.1928. 17. évf. 1-5. sz. nov. 3.-dec. 22.Rovatok: 1909-1914: Színházi hírek; A színház körül; A
törzsasztalnál; Kedvencverseny; Heti műsor; Szerkesztőiüzenetek
Megjegyzés: A 9-17. évfolyamokról nem készült színházi szempontúcímleírás.A „Szabadság" (Nagyvárad) színházi ismertetései alapján ErdélyiMiklós társulata 1909/1910. színiévadban 1909. szept. 25-től1910. júl. 16-ig; 1910/1911. színiévadban 1910. szept. 17-től1911. júl. 2-ig; 1911/1912. évi színiévadban 1911. szept. 16-tól1912. jún. 16-ig; 1912/1913. évi színiévadban 1912. szept.15-től 1913. jún. 16-ig; 1913/1914. évi színiévadban 1913-szept. 28-tól 1914. jún. 15-ig; 1914/1915. évi színiévadban1914. aug. 8-tól 1915. máj. 24-ig; 1915/1916. évi színiévadban1915. szept. 4-től 1916. júl. 31-ig; 1916/1917. évi színiévadban1916. szept. 7-től 1917. júl. 30?-ig; 1917/1918. évi színiévadban1917. szept. 6-tól 1918. júl. 15-ig; 1918/1919- évi színiévadban1918. szept. 7-től 1919. máj. 9?-ig; 1919/1920.?, 1920/1921.évi színiévadban 1920. okt.?-1921. aug. 2-ig tartotta előadásaita nagyváradi Szigligeti (1921-ben Városi) Színházban. A továbbiszínházi adatok a „Szabadság" hiányzó évfolyamai miatt nemismertek.
írod. a „Színházi Újság" 1912. évére: = Szabadság (Nagyvárad)1912. szept. 15. 10. old. (Fodor Frigyes szerkesztésében szept.15-én megindult.)
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 1-3. sz.; 1910. 2. évf. 1-14. SZ.; 1911.2.! évf. 29-38. sz.; 1912. 3. évf. 1-12. sz.; 1914. 5. évf. 7.sz.Bukarest: 1923. 9. évf. 1-15. sz.; 1924. 10. évf. 19-46. sz.;1925. 11. évf. 16-42. sz.; 1925. 12. évf. 1-11. sz.; 1926. 13.évf. 12-33. sz.; 1927. 15.! évf. 6-14. sz.; 1927. 16. évf. 1-3.sz.; 1928. 17. évf. 1-5. sz.
230
291. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNew YorkSzerk. Szander Károly, Rudnyánszky Gyula1907.
Megjegyzés: Példánya ismeretlen. Címleírás: Hoffmann: 371. p.
292. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNew York1912. dec. 22.Kiadó: a New Yorki Magyar SzíntársulatMéret: 34 cm1911.? 1. évf.? Példánya nem ismert1912. 2. évf. 14. sz. dec. 22.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 5000 példányban jelent meg, ingyen került forgalomba,Az „Amerikai Magyar Népszava" (New York, Pittsburgh, Cle-veland) 1912. évi folyama a „Magyarok Amerikában" címűrovatában rendszeresen közli Heltai Árpád rendező, SerlyLajos karnagy vezetése alatt működő „New Yorki MagyarSzíntársulat" előadásait (szereposztással) a „Webster Hall"dísztermében.
írod. Az állandó magyar színtársulat, (cikk) = Amerikai MagyarNépszava 1912. jún. 1. 4. old.
Lh. OSZK: 1912. 2. évf. 14. sz. •
293. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNyíregyháza1906. máj. 8.-jűn. 15.Megj. naponkéntFel. szerk. 1906. máj. 8.-jún. 15.: Vajda DezsőMéret: 42 cm1906. 1. évf. 2-40. sz. máj. 8.-jún. 15. H: 1. sz.
13., 14. sz. máj. 20-i keltezéssel, 15., 16. sz. máj. 22-ikeltezéssel
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A lap belső (3-4.) oldala színlap-plakát. A „Szabolcs"(Nyíregyháza) színházi hírei alapján Zilahy Gyula debreceni
231
társulata máj. 1-től jún. 15-ig tartotta vendégjátékát Nyíregy-házán.
Lh. OSZK: 1906. 1. évf. 3-40. sz.Debrecen, DRK: 1906. 1. évf. 2-40. sz.
294. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNyíregyháza1914. ápr. l/2.-ápr. 3/5.Megj. hetenként háromszorSzerk. Darvas HenrikMéret: 29 cm1914. Évf. nélk. 12/13-14/15. sz. ápr. l/2.-ápr. 3/5. H:
1-11., 16-?Rovatok: Kritika; Művész-asztalnál; Színházi hírek; Szerkesztői
üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Nyírvidék" (Nyíregyháza) színházi ismertetéseialapján Márffy Károly és Hidassy Kálmán társulata 1914. márc.20-tól jún. 21-ig tartotta előadásait Nyíregyházán.
Lh. OSZK: 1914. Évf. nélk. 12/13-14/15. sz.
295. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNyitra1913- dec. 12.-1914. febr. 6.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Baranyai LászlóMéret: 29 cm1913. 1. évf. 1-4. sz. dec. 12.-dec. 31.1914. 2. évf. 1-4. sz. jan. 4.-febr. 6.Rovatok: Kedvencverseny; Heti műsor; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Nyitrai Hírlap" színházi ismertetései alapján SzabóFerenc társulata 1913. dec. 2-től 1914. febr. 16-ig tartottaelőadásait Nyitrán.
Lh. OSZK: 1913. 1. évf. 1-4. sz.; 1914. 2. évf. 1-4. sz.
232
296. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapOrosháza1905. aug. 15.-szept, 17.Szerk.-kiadó: 1905. aug. 15-szept. 17.: Pálfi Dezső, Pálfi
ZoltánMéret: 28 cmElőbbi cím: OROSHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁG. 1904. aug. 27.-
szept. 28.1905. 3. évf. 1-34. sz. aug. 15.-szept. 17. H: 17. sz.Rovatok: Hírek; Flirt; Egyről-másrólMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A 2-3. (belső) oldal színházi plakát. „Orosházi Közlöny"színházi ismertetései alapján Nádasy József társulata 1905.aug. 15-től szept. 17-ig tartotta előadásait a nyári színházban.
Lh. OSZK: 1905. 3. évf. 1-16., 18-34. sz.
297. SZÍNHÁZI ÚJSÁGOrosháza1908. aug. 5.?-szept. 22.?Megj. naponkéntSzerk. Pálfi Dezső1908. Évf. ? 1-? sz. aug. 5.?-szept. 22.? Példánya nem ismert
Megjegyzés: Az „Orosházi Közlöny" és „Orosházi Hírlap" színháziismertetései alapján Nádasy József soproni társulata 1908.aug. 5-től szept. 23-ig tartotta előadásait az orosházi NyáriSzínkör-ben.
írod. "Orosházi Közlöny. 1908. júl. 26. 4. old. (...az idén ismeg fog jelenni naponként a Színházi Újság...) = OrosháziHírlap 1908. szept. 6. 4. old., szept. 13. 4. old.
298. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti és irodalmi napilap; 1902. szept. 12.-1903. febr.
2.: Színművészeti és szépirodalmi napilapPécs1901. szept. 28.-1903. febr. 2.Fel. szerk.-kiadó: 1901. szept. 28.-1902. márc. 23.: Honthy
István
233
Szerk. 1902. szept. 15.-1902. szept. 22., 1902. szept. 24.-1903-febr. 2.: Kővágó Örs
Méret: 32 cm1901/1902. 1. évf. 1-175. sz. szept. 28.-márc. 23.1902/1903- 2. évf. 1-143. sz. szept. 12.-febr. 2. H: 32., 41.,
53., 60., 67., 74. sz.Rovatok: Fővárosi színházak; Vidéki színészet; Színészek
arcképcsarnoka; Ki a legszebb színésznő? Ki a legked-veltebb színész a színpadon?; Hírek; Heti műsor; Felvonásközben; Apróságok; Bohém-világ; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: A „Pécsi Napló" színházi ismertetései alapján özv.Tiszay Dezsőné társulata 1901. szept. 28-tól 1902. mára 23-ig;Nádassy József társulata 1902. szept. 12-től 1903. mára l-igtartotta előadásait a Pécsi Nemzeti Színházban.
Lh. OSZK: 1901/1902. 1. évf. 1-175- sz.Pécs, BMK: 1901/1902. 1. évf. 19., 111-164. sz.; 1902/1903-2. évf. 1-31., 33-40., 42-52., 54-59-, 61-66., 68-73-, 75-143-
299- SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti képeslap. A Pécsi Nemzeti Színház
hivatalos lapjaPécs1911. szept. 13.-1912. ápr. 14.Megj. naponkéntSzerk. Gruber GyőzőKiadó: Loewenhain és TsaMéret: 31 cm111.1911/1912. színházi szezon. I. évf. szept. 13., márc. 14.-márc.
18., márc. 20., márc. 23--márc. 24., márc. 27.-márc. 28.,márc. 3O.-márc. 31., ápr. l.-ápr. 2., ápr. 4., ápr. 8.-ápr.11., ápr. 14. (21 db.)
Megjegyzés: Szám és dátumjelzés nélküli darabok. így a keltezésiadatokat nagyrészt a színrekerülö műsorok alapján adjuk.Belső szövege (tartalma) azonos, csak az egyes lapszámokközepére befűzött sárga vagy rózsaszín papírra nyomott műsor-közlések és szereposztások változnak. A „Pécsi Napló" színházi
234
ismertetései alapján Füredi Béla társulata 1911. szept. 7-től1912. máj. 2-ig tartotta előadásait a Pécsi Nemzeti Színházban,
írod. = Pécsi Napló 1911. szept. 7. 5. old. (A Színházi Újság elsőszáma megjelent.)
Lh. Pécs, BMK: 1911/1912. színházi szezon. I. évf. 21 db.
300. SZÍNHÁZI ÚJSÁGPécs1915. nov. 8.-1918. nov. 29.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1916. nov. 6/12.-1918. nov. 29.?: Baranyai LászlóSzerk. 1915. nov. 8.?-19l6. febr. 4.: Baranyai LászlóKiadó: 1915. nov. 14.: Baranyai LászlóMéret: 29 cm1915/1916. 2. évf. 1-13. sz. nov. 8.-febr. 4.1916/1917. 3. évf. 1-15. sz. nov. 6/12.-febr. 27.1917. 4. évf. 2-8. sz. nov. 14.-dec. 31. H: 1., 5-6. sz.1918. 5. évf. 2-3- sz. nov. 19.-nov. 29- H: 1., 4-? sz.Rovatok: Kulisszák mögül; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az 1915- nov. 8-i számban közli, hogy az elsőévfolyam 1914/1915.? évadban jelent meg először, de csaknéhány hétig tartott Pécsett a lap működése, mert a színtársulatÚjvidékre költözött. A lap Újvidéken és Nagykanizsán, a pécsiszíntársulat nyári állomáshelyein is megjelent.
Lh. OSZK: 1915/1916. 2. évf. 1-11., 13. sz.; 1916/1917. 3. évf.1-15. sz.; 1917. 4. évf. 2-4., 7-8. sz.; 1918. 5. évf. 2-3- sz.Pécs, BMK: 1915/1916. 2. évf. 1-9., 11-12. sz.; 1916/1917.3. évf. 1-15. sz.MSZI: 1916. 2. évf. 12. sz. fénymásolatban
301. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti, szépirodalmi és társadalmi hetilapPozsony1902. okt. ^.-dec, 7.Fel. szerk. Nozdroviczky JenőMéret: 30 cm1902. 1. évf. 8-13- sz. nov. 2O.-dec. 7. H: 1-7., 14-?
235
Rovatok: Tárcza; A színház heti műsora; Különfélék; Szer-kesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Ferenczy Károly, a társulat tagja.Indult: 1912. okt. 12. L. = Pozsonyi Hírlap 1902. okt. 13. 1.old.A „Pozsonyi Hírlap" színházi ismertetései alapján SzendreyMihály társulata 1902. aug. 29-től 1903. jan. 15-ig tartottaelőadásait a pozsonyi Városi Színházban.
Lh. OSZK:* 1902. 1. évf. 8-13. sz.
302. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapSopron1905. okt. l.-dec. 30.Fel. szerk. 1905- dec. 18.-dec. 30.: Fekete MihályMéret: 22 cm1905. 1. évf. 1-71. sz. okt. l.-dec. 30.Rovatok: Színházi hírek; Kulisszák mögött; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négy oldal terjedelmű lapszámok 3-4. (belső)oldala színlap-plakát.A „Sopron" 1905. okt. 15-től a „Nemzetőr" (Sopron) c. lapokszínházi ismertetései alapján Nádasy József 1905. szept. 30-tól1906. márc. 19-ig tartotta előadásait a soproni Szabad KirályiVárosi Színházban. A felelős szerkesztő Fekete Mihály, aszíntársulat tagja.
Lh. OSZK: 1905- 1. évf. 1-71. sz.
303- SZÍNHÁZI ÚJSÁGA színiidény emlékére, a nekünk legkedvesebb közönségünk
részéreSümeg1920. ápr.Szerk.-kiadó: Buday ImreMéret: 28 cm1920. 1. évf. szám. nélk. ápr.
236
Megjegyzés: A „Sümegi Újság" színházi ismertetései alapján LendvayFerenc társulata 1920. febr. 17-t61 ápr. 11-ig tartotta előadásaitSümegen. A szerkesztő Buday Imre, a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1920. ápr.
304. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapSzabadka1906. okt. 24.-?Szerk. Patek BélaKiadó: Lipsitz S. Sándor és TársaMéret: 24 cm1906. 1. évf. 1-6. sz. okt. 24.-okt. 29.Rovatok: Kritika; Színházi hírek; Színészélet; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Hétfői Újság" (Szabadka) színházi ismertetéseialapján Farkas Ferenc és társulata 1906. okt. 24-től 1907. ápr.8-ig tartotta előadásait a szabadkai Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1906. 1. évf. 1-6. sz.
305. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapSzabadka1909. okt. 2.-okt. 19.Fel. szerk. Rehorovszky Jenő; 1909. okt. 3..- Dohány SándorSzerk. 1909- okt. 3-: Rehorovszky JenőKiadó: ifj. Oblát KárolyMéret: 25 cm1909. Évf. nélk. 1-18. sz. okt. 2.-okt. 19.Rovatok: Heti műsor; Hírek; Apróságok; Gondolatok; Szer-
kesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Hétfői Újság" (Szabadka) színházi ismertetéseialapján Krémer Sándor társulata 1909. okt. 2-től 1910. ápr.28-ig tartotta előadásait a szabadkai Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1909. Évf. nélk. 1-18. sz.
237
306. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti lapSzabadka1910. okt. 10.-?Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: R. Tóth József1910. okt. 10.-?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírása: Kolozsi. 1848-1919. 551. p.A „Hétfői Újság" (Szabadka) színházi ismertetései alapjánKrémer Sándor társulata 1910. okt. 19-t61 1911. ápr. 30-igtartotta előadásait a Városi Színházban.
307. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilapSzabadka1911. okt. 28./nov. 5.-1912. márc. 30./ápr. 5-Szerk.-kiadó: Fenyves Ferenc, András ErnőMéret: 22 cm111.1911. 1. évf. 1-9. sz. okt. 28./nov. 5.-dec. 23/30. H: 5., 8.
sz.1912. 2. évf. 4-14. sz. jan. 2./jan. 27.-márc. 30./ápr. 5- H:
1-3-, 15-?
Megjegyzés: A „Bácsmegyei Napló" (Szabadka) színházi ismertetéseialapján Krémer Sándor társulata 1911. okt. 28-tól 1912. ápr.30-ig tartotta előadásait a Városi Színházban. Az ismertetésekgyakran hivatkoznak a Színházi Újság kritikáira.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1-4., 6-7. sz.; 1912. 2. évf. 4-14. sz.Szeged, SK: 1911. 1. évf. 1-4., 7., 9. sz.
308. SZÍNHÁZI ÚJSÁGIrodalmi és művészeti hetilapSzabadka1912. nov. P-1914. márc. 1/7. :
Szerk. Fenyves Ferenc, Gyóni Géza; 1913. jan. 11.?: KatonaBéla
Kiadó: Fenyves Ferenc
238
Méret: 24 cm111.1912. 4. évf. Példánya nem ismert1913. 5. évf. 5. sz. nov. 16/22.1914. 6. évf. 9. sz. márc. 1/7.
Megjegyzés: Egyes bibliográfiai adatait a Bácsmegyei Napló (Sza-badka) Színházi Újságra vonatkozó közleményei alapján adtuk.L. = Bácsmegyei Napló (Szabadka) 1912. nov. 24. 3. old.,1913. jan. 11. 3. old., ápr. 6. 3. old., ápr. 20. 3. old., ápr.22. 3. old., okt. 17. 5. old., okt. 26. 3. old., 1914. febr. 1.3. old.Nádasy József és társulata 1912. okt. 12-től 1913. ápr. 27-ig,1913. okt. 23-tól 1914. máj. 5-ig tartotta előadásait a szabadkaiVárosi Színházban.
Lh. OSZK: 1913. 5. évf. 5. sz.; 1914. 6. évf. 9. sz.
309- SZÍNHÁZI ÚJSÁGTársadalmi és művészeti napilap. A színiidény tartamáraSzarvas1904. máj. 21.-1906. szept. 15. .Szünetelt: 1904. jún. 3-szept. 3.Megj. naponként; 1906. aug. 9- hetenként kétszer; 1906.
aug. 21.: naponkéntFőszerk. 1904. máj. 21.-jún. 3., 1905. aug. 26.-szept. 27.:
Salacz ElemérFel. szerk. 1904. máj. 21.-jún. 3-, 1904. szept. 5--szept. 15.:
Feleki AdolfSzerk. 1904. szept. 5-szept. 25.: Salacz ElemérKiadó: SzerkesztőségMéret: 32 cmElőbbi cím?: SZARVASI SZÍNHÁZI LAP. 1903- aug. 29--szept.
18.?1904. 2. évf. 1-37. sz. máj. 21.-szept. 25.1905- 3. évf. 1-33- sz. aug. 26.-szept 27.1906. 4. évf. 1-25. sz. aug. 9--szept. 15.Rovatok: 1904: Hírek; Ki a közönség kedvence?; Kulisszák
világából; Karikatúrák a nézőtérről; A színház körül;Kedvencz-verseny;
239
1905-1906: Hírek; Dr. Smakk a színházban; Kedvencz-verseny; Színházi hírek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szarvasi Hírlap" színházi ismertetései alapján PestiIhász Lajos társulata 1904. máj. 21-től jún. 3-ig, szept. 3-tólszept. 27.-ig; Polgár Károly társulata 1905. aug. 26-tól szept.27-ig; Farkas Ferenc társulata 1906. aug. 5-től szept. 15-igtartotta előadásait Szarvason.
Lh.: 1904. 2. évf. 1-37. sz.; 1905. 3. évf. 1-33- sz.; 1906. 4. évf.1-25. sz.
310. SZÍNHÁZI ÚJSÁGTársadalmi és művészeti napilap a színiidény tartamáraSzarvas1908. aug. 23.-1909- szept. 17.Fel. szerk. Feleki Adolf; 1909. szept. 2.: Sebők ÁrminKiadó: Staffel János; 1908. szept. 7.: Feleki Adolf; 1909-
szept. 2.: A szerkesztőségMéret: 28 cm1908. Évf. nélk. 1-32. sz. aug. 23.-szept. 24.1909. Évf. nélk. 1-15. sz. szept. l.-szept. 17.Rovatok: Színház és irodalom; Karikatúrák a nézőtérről;
Egyről-másról; Kaviárszemek; Heti műsor; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szarvasi Lapok" színházi hírei alapján FarkasFerenc társulata 1908. aug. 23-tól szept. 24-ig; a „SzarvasiHírlap" színházi hírei alapján Krémer Sándor, szabadkai szín-igazgató társulata 1909. szept. 1-től szept. 30?-ig tartottákelőadásaikat Szarvason.
Lh. OSZK: 1908. Évf. nélk. 1-32. sz.; 1909- Évf. nélk. 1-15. sz.
311. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti és társadalmi napilapSzatmár1901. okt. 2.-okt. 6.Szerk.-kiadó: Kovács ÖdönMéret: 29 cm
240
1901. 1. évf. 1-3. sz. okt. 2.-okt. 6.Rovatok: Színpadi forgácsok; Hírek; Színházi hírek; Kis
hirdetésekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szatmár és Vidéke" c. hetilap színházi hírei alapjánaz 1901/1902. évi téli színiidényt Csóka Sándor színtársulata1901. okt. 5-én nyitotta meg Szatmáron. Korai lemondásaután, okt. 22-től Szilágyi Dezső lett a művezető-igazgató,ettől kezdve nincs hír a.Színházi Újság megjelenéséről.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1-3. sz.Debrecen, DRK: 1901. 1. évf. 1-3. sz.
312. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNapilapSzatmár-Németi1908. okt. 31.-1909. jan. 12.Szünetelt: 1908. nov. l6.?-nov. 26.Fel. szerk. 1908. nov. ll.-nov. 16..- Borgida EndreSzerk. Biky Andor, ifj. Litteczky Endre; 1908. nov. 11.—nov.
16.: Borgida Lajos; 1908. nov. 26.?-dec. 4.: BorgidaEndre, Borgida Lajos; 1908. dec. 6.-1909. jan. 7.: BorgidaLajos; 1909- jan. ll.?-jan. 12.: Zsürger Imre
Méret: 31 cm1908/1909. 1. évf. 1-58. sz. okt. 31.-jan. 12. H: 16-17.,
21-24., 55-56. sz.Kettő 42. sz. (Fsz. 64.), 42. sz. (Fsz. 65.); 43. sz. nemkészült
Rovatok: Kritika; Heti műsor; Apróságok; Szerkesztői üze-netek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs-munkatárs: 1908. nov. 7.: Borgida Lajos;1908. nov. 11.-1909. jan. 7.: Zsürger Imre.A „Szamos" (Szatmár) színházi ismertetései alapján az1908/1909. színiévadban Heves Béla társulata 1908. okt. 31-től1909- ápr. 30-ig tartotta előadásait Szatmár-Németiben.
Lh. OSZK: 1908/1909. 1. évf. 1-15. sz.Debrecen, DRK: 1908/1909. 1. évf. 1-10., 12-15., 18., 19-20.,
241
25-41. sz., 42. sz. (Fsz. 64.), 42. sz. (Fsz. 65.), 44-54., 57-58.sz.
313. SZÍNHÁZI ÚJSÁGMűvészeti napilapSzeged1897. okt. l.-dec. 6.Fel. szerk. Békefi AntalKiadó: Gönczi I. JózsefMéret: 35 cm1897. 1. évf. 1-67. sz. okt. l.-dec. 6.Rovatok: Hírek a színházból; KulisszákMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Szegedi Híradó" színházi ismertetései alapján MakóLajos társulata 1897. szept. 22-től 1898. ápr. 4-ig tartottaelőadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1897. 1. évf. 1-23., 25-27., 29-51. sz.Szeged, SK: 1897. 1. évf. 1-67. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged, 1902. nov. 5-1903- jan. 7.)Lásd SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
314. SZÍNHÁZI ÚJSÁG1910. szept. 1.-1911. máj. 21.?: Színházi és művészeti hetilap;
1915- szept. 19--1916. jún. 11.: Színházi és művészetihetilap; 1918. nov. 18.?-1919- jún. 22.?: Társadalmi ésművészeti hetilap; 1920. szept. 16.-1922. jún. 17.: Tár-sadalmi és művészeti hetilap; 1922. júl. 22.-aug. 5.:1922. évi nyári évfolyama a szegedi, makói és hód-mezővásárhelyi nyári színházak műsoraival (borítón),Társadalmi és művészeti hetilap (fejlécen); 1922. okt.21.-1923- máj. 12.: Társadalmi és művészeti hetilap;1923. okt. 14.-1924. jún. 21.: Színházi, társadalmi ésművészeti országos revü; 1924. szept. 27.-1925. dec. 7.:Színházi, művészeti és szépirodalmi hetilap; 1925. dec.24./jan. 1.: Országos színházi revü. Színházi, művészetiés szépirodalmi lap
Szeged
242
1910. szept. 1.-1926. jan. 1.Megj. hetenként; 1923. okt. 14.: kéthetenként; 1924. márc.
2.: hetenkéntSzünetelt: 1925. máj. 25.-szept. 26.Főszerk. 1913- aug. 30.-1914. jan. 11.?: Szalay JánosFel. szerk. 1913. aug. 30.-1913. okt. 12.: Zombory Gyula;
1913. okt. 19--1914. jan. 11.?: Herczeg István; 1914. jan.25.?-1914. máj. 24.: Szalay János; 1914. okt. 1.-1915.jan. 9- Herczeg István; 1915. jan. l6.-máj. 2: BihariJózsef; 1915. máj. 9--máj. 23-: Ivánkovits Imre; 1915.szept. 19.-1916. jún. 11.: Lugosi Döme; 1918. nov.18.?-1919- márc. 23.: Ivánkovits Imre; 1921. nov. 5.?-1924.febr. 3.: Gelléri Andor; 1924. febr. 24.-1924. jún. 21.:Magyar László; 1925. márc. 30.-1925. dec. 24./jan. 1.:Ur György
Szerk. 1910. szept. 1.-1912. dec. 29.?: Lugosi Dömötör(Döme); 1914. okt. 1.-1915- máj. 2.: Ivánkovits Imre,Herczeg István; 1915. máj. 9.-1915. máj. 23.: IvánkovitsImre; 1915. szept. 19-1916. jún. 11.: Ivánkovits Imre,Lugosi Döme; 1916. szept. 1.-1919- jún. 22.?: -IvánkovitsImre; 1920. szept. 16.: Ivánkovits Imre; 1921. nov.5.?-1924. febr. 3.: Ivánkovits Imre, Gelléri Andor; 1924.márc. 2.-jún. 7.: Magyar László; 1924. szept. 27.-1925-márc. 21.: Ur György
Kiadó: 1910. szept. 1.-1911. máj. 21.?: ifj. Árvay Sándor;1912. jan. 7.: Zombory Gyula; 1912. máj. 17.: LugosiDömötör (Döme); 1912. aug. 3O.?-1912. dec. 29-?, 1914.jan. ll.?-1911. máj. 24.: Zombory Gyula; 1914. okt.1.-1915. máj. 2.: Ivánkovits Imre, Herczeg István; 1915.máj. 9-máj. 23-: Ivánkovits Imre; 1918. nov. 18.?-1922.dec. 23.: Színházi Újság Lapkiadó; 1923- okt. 14.-1924.máj. 17.: Színházi Újság Lapkiadó; 1924. szept. 27.-1925.márc. 21.: Színházi Újság (Szöveges Színlap) lapváll.Bittera Béla; 1925. márc. 30.-1925. dec. 24./jan. 1.:Színházi Újság (Szöveges Színlap) Lapkiadó-váll.
Méret: 26 cm; 1923- okt. 14.: 30 cm; 1924. szept. 27.: 24cm
Címváltozat: SZÍNHÁZI ÚJSÁG. ORSZÁGOS SZÍNHÁZI REVÜ.(Szeged) 1923- okt. 14.-1924. márc. 22.; 1924. ápr.25--jún. 21.; 1925. dec. 24./jan. 1.
243
SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (SZÖVEGES SZÍNLAP). (Szeged) 1924.szept. 27.-1925. dec. 7.
1910. 1. évf. 1-18. sz. szept. l.-dec. 25-1911. 2. évf. 1-21. sz. jan. l.-máj. 21. H: 22-?
Mell. 7. sz. (febr. 12.)-21. sz. (máj. 21.): Szekerke Lajos:A zenetörténet vázlata. 168 p.1. sz. Nyarai Antal-sz., 3- sz. Pesti Kálmán-sz., 6. sz.Várnay Janka-sz., 9- sz. Bánszky Sándor-sz., 10. sz.Csiky László-sz., 14. sz. Pethes Imre-sz., 17. sz. KunRichárd—Sümegi Ödön-sz.
1911. 3. évf. 1-19. sz. szept. l.-dec. 31.1912. 4. évf. 1-21. sz. jan. 7.-máj. 26. H: 22-?1912. 5. évf. 1-18. sz. aug. 3O.-dec. 29.
5-18. számokon 4. évf. jelzés2. sz. (szept. 15.) helyesen: 3. sz.
1913/1914. 6. évf. 1-39- sz. aug. 30.-máj. 24. H: 21. sz.Mell. 18. sz. (dec. 28.) Emléklap az Éva 25-ik szegedielőadására. 8 p., 9- sz. (okt. 26.) Emléklap a „Cigány-prímás" 25-ik szegedi előadására. 8 p.
1914/1915. 7. évf. 1-34. sz. okt. l.-máj. 23. H: 5. sz.Mell. 29- sz. (ápr. 18.): Zsuzsi kisasszony teljes dalszövege.8 p .
1915/1916. 8. évf. 1-39. sz. szept. 19.-jún. 11.21. sz. Ugarimádás-sz., 30. sz. Mágnás Miska-sz.
1916/1917. 9- évf. 1-19. sz. szept. l.-dec. 31. A SZEGEDIÚJSÁG rovata1-23. sz. jan. 7.-jún. 10. A SZEGEDI ÚJSÁG rovata
1917/1918. 10. évf. 1-2. sz. szept.-kelt nélk. A SZEGEDIÚJSÁG rovata
1918/1919. 11. évf. 10-39- sz. nov. 18.-jún. 22. H: 1-9.,12. sz.12. évf. Példánya nem ismert
1920/1921. 13. évf. 1-32. sz. szept. l6.-ápr. 24. H: 4., 6.,13., 17-24., 29., 33-? sz.9- sz. nov. 14. Cigánygrófné-sz.
1921/1922. 14. évf. 9-42. sz. nov. 5--jún. 17. H: 1-8., 14-17.,19-29., 32-35., 37-39. sz.
1922/1923. 15. évf. 1-33. sz. júl. 22.-máj. 12. H: 8., 14-17.,29., 31-32. sz.
244
18. sz. jan. 27. az évszám tévesen 1922., 24. sz. márc.10.: Bergengócia-sz., 28. sz. ápr. 7.: Bajadér-sz.
1923- 16. évf. 1-4. sz. okt. l4.-nov. 25. H: 2., 5-? sz.1924. 17. évf. 1-19. sz. jan. 13--jún. 21.
8. sz. márc. 29.: Vörös malom-sz., 10. sz. ápr. 11.: 3grácia-sz., 11. sz. ápr. 19.: Mézeskalács-sz., 14. sz. máj.10.: A kis Marat-sz.
1924/1925- 18. évf. l-(45). sz. szept. 27.-1925. dec. 7. 1t. H: 13. sz.44. sz. dec. 7. helyesen: 45- sz.1924. 7. sz. nov. 8.: Huncut a lány-sz.
1925/1926. 19. évf. 1. sz. dec. 24./1926. jan. 1. 72 p.Rovatok: 1910-1912: Zene; Felvonás közben; Kedvencver-
seny; Kis tárca; Színházi kislexikon; Heti műsor; Külföldiszemle; Mozgóképek; Üzenetek1913-1917: Kis tárca; Kritika; A törzsasztalnál; Kicsihistóriák; Színházi Újság Sport melléklete (Szerk. HerczegIstván); Heti műsor; Kritika; Szerkesztői üzenetek1918-1926: Arcok és maszkok; A színház e heti műsora;Apróságok; Színházi tájékoztató; Tere-fere; Figyelő; Sport(vezeti: Révész Béla); Mozi; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1925. szept. 26.-1925. dec. 7.: LusztigIstván.1916. szept. 1.-1917. szept. között a SZEGEDI ÚJSÁG számozottrovataként jelent meg; élőfeje: Szegedi Újság.Főmunkatárs: 1910. szept. 1.-1911. nov. 19.: Kornis Béla,Szekerke Lajos; 1912. jan. 7.-1912. máj. 12.: Szekerke Lajos;1912. aug. 30.-1912. okt. 6.: Szekerke Lajos, Pálos Endre;1913. aug. 30.-1913. okt. 12.: Herczeg István; 1913. okt.19.-1914. máj. 24.: Ivánkovits Imre; 1925. szept. 26.-1925-dec. 1.: Lusztig István
Címváltozatok: SZÍNHÁZI ÚJSÁG. ORSZÁGOS SZÍNHÁZI REVÜ.(Szeged) 1923. okt. 14.-1924. márc. 22.; 1924. ápr. 25.-jún.21.; 1925. dec. 24./jan. 1.L.SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (Szeged)SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (SZÖVEGES SZÍNLAP) (Szeged)1924. szept. 27.-1925. dec. 7.L.SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (Szeged)
245
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-18. sz.; 1911. 2. évf. 1-21. sz.; 1911. 3-évf. 1-19. sz.; 1912. 4. évf. 2-16., 18-21. sz.; 1912. 5- évf. 1-18.sz. (5-18. számokon 4. évf. jelzés); 1913/1914. 6. évf. 1-20.,22-39- sz.; 1914/1915. 7. évf. 1-4., 6-34. sz.; 1915/1916. 8. évf.1-39. sz.; 1916/1917. 9. évf. 1-19., 1-23. sz.; 1917/1918. 10.évf. 1-2. sz.; 1918/1919. 11. évf. 10-11., 13-39- sz.; 1921. 14.évf. 13. sz.Szeged, SK: 1911. 2. évf. 9-21. sz.; 1912. 4. évf. 1-5., 7-11.,13-19-, 21. sz.; 1912. 5. évf. 1-15., 17. sz.; 1913/1914. 6.évf. 1-17. sz.; 1914/1915. 7. évf. 15-23., 25-34. sz.; 1915/1916.8. évf. 1-9., 11-15. sz.; 1920/1921. 13- évf. 1-3., 5-, 7-12.,14-16., 25-28., 30-32. sz.; 1921/1922. 14. évf. 9-13., 18.,30-31., 36., 40-42. sz.; 1922/1923. 15- évf. 1-7., 9-13., 18-28.,30., 33. sz.; 1923. 16. évf. 1., 3-4. sz.; 1924. 17. évf. 1-19.sz.; 1924/1925. 18. évf. 1-12., 14-45. sz.; 1925/1926. 19- évf.1. sz.MSZI: 1910. 1. évf. 2-3., 6., 10., 18. sz.; 1911. 2. évf. 1.,4-6., 9-, 11-18. sz.; 1911. 3. évf. 4., 6., 8., 17-19. sz.; 1912.4. évf. 4-6., 8-9-, 11-14., 16-18., 21. sz.; 1912. 5. évf. 2.,6., 8., 12-17. sz.; 1913/1914. 6. évf. 5., 9- sz.; 1914/1915. 7.évf. 2. sz.; 1915/1916. 8. évf. 27. sz.
315. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínés2eti napilapSzeghalom1910. jan. 22.-febr. 3-Fel. szerk. NyegusMéret: 33x10 cm1910. 1. évf. 1-13. sz. jan. 22.-febr. 3.Rovatok: Heti műsor; Színházi hírek; A mai est; Színpadi
nyelvficamodások; A súgó töprengései?; Színházi naptárMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Kunhegyi Miklós, az erdélyi terület színigazgatója(mivel az alföldi terület társulata feloszlott) társulatával azAlföld jelentősebb városaiban vendégszereplést vállalt. így a„Sárréti Hírlap" (Szeghalom) színházi hírei alapján 1910. jan.22-től febr, 3-ig tartotta előadásait a szeghalmi „Községiszállodában".
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-13. sz.
246
316. SZÍNHÁZI ÚJSÁGNapilapSzékesfehérvár1903. febr. 1.-?Fel. szerk. Gara ÁkosMéret: 30 cm1903- 1. évf. 1. sz. febr. 1. H: ?Rovat: A hét műsoraMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Fejérmegyei Napló" (Székesfehérvár) színházi is-mertetései alapján Kunhegyi Miklós társulata 1902. nov. 19-től1903. ápr. 6-ig tartotta előadásait a székesfehérvári VárosiSzínházban.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1. sz.
317. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzékesfehérvár1903. nov. 21.-dec. 6.Megj. naponkéntFel. szerk. Nagy JenőMéret: 29 cm1903. 1. évf. 1-14. sz. nov. 21.-dec. 6.Rovatok: Arczképcsarnok; A kulisszák mögül; Színházi hírek;
Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: Branizsa Károly. A „Fejérmegyei Napló"(Székesfehérvár) színházi ismertetései alapján Micsey F. Györgytársulata 1903- nov. 21-től 1904. febr. 25-ig tartotta előadásaitGyőrben. A felelős szerkesztő: Nagy Jenő, a társulat színházititkára.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-14. sz.
318. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzépirodalmi, művészeti és kritikai lapSzékesfehérvár1910. nov. l6.-dec. 31.Megj. naponként
247
Szerk.-kiadó: Kálmán PálMéret: 29 cm1910. 1. évf. 1-31. sz. nov. l6.-dec. 31.Rovatok: Heti műsor; Színházi hírek; A Színházi Újság ver-
senyeMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1910. nov. l6.-dec. 1. között „Ingyen példány!"-kéntkerült forgalomba.A „Fejérmegyei Napló" (Székesfehérvár) színházi ismertetéseialapján Szálkái Lajos társulata 1910. nov. 15-től 1911. márc.18-ig tartotta előadásait Székesfehérváron.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-31. sz.
319. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzentes1920. szept. 25-nov. 15.Megj. naponkéntFel szerk. Czirbus SándorMéret: 20 cm1920. Évf. nélk. 1-55. sz. szept. 25.-nov. 15. H: 13-14.,
16-17., 32., 43., 53-54. sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Alföldi Újság" (Szentes) színházi ismertetéseialapján Csáky Antal társulata 1920. szept. 25-től dec. 30-igtartotta előadásait a „Tóth József színházteremben, majd a„Tudományos Mozgószinház"-ban.
Lh. Szeged, SK: 1920. Évf. nélk. 1-12., 15., 18-31., 33-42., 44-52.,55. sz.
320. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzilágysomlyó1915. febr. 7.Szerk. íródiákMéret: 29 cm1915. Évf. nélk. „páratlan szám" febr. 7.Műsort közöl, szereposztással
248
Megjegyzés: A szilágysomlyói Műkedvelő-Társulat előadása alkal-mából.
Lh. OSZK.- 1915. Évf. nélk. febr. 7.
321. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilap; 1913- jan. 4.: Színházi, művé-
szeti és sport-hetilap; 1914. febr. 14.?: Színházi és művé-szeti hetilap
Temesvár1911. okt. 5.-1914. ápr. 4.Fel. szerk. 1912. nov. 16.?: Juhi Marcel; 1912. dec. 21.:
Vermes ErnőSzerk. 1912. okt. l.-nov. 9..- Vuchetich Endre, Juhi Marcel;
1914. febr. 14.P-1914. ápr. 4.?: Vuchetich EndreKiadó: 1912. dec. 21.: Engel Jenő; 1914. febr. 14.?: Engel
Jenő és TársaMéret: 25 cm111.1910/1911. 1. évf. Példánya nem ismert1911/1912. 2. évf. 1-? okt. 5-? Példánya nem ismert1912/1913. 3- évf. 1-29. sz. okt. l.-ápr. 19-1913/1914. 4. évf. 1-27. sz. okt. 5.-ápr. 4. H: 1-19-, 21.,
23-25., 28-?Rovatok: Pardon, csak egy percre!; Színházi (heti) műsor;
Tréfák; Színészportrék; Kritika; Apró hírek; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Temesvári Hírlap" színházi ismertetései alapjánKrecsányi Ignác társulata az 1910/1911- évi színiszezont 1910.okt. 1-től 1911. ápr. 26-ig, az 1911/1912. évit 1911. okt. 6-tól1912. ápr. 25-ig, az 1912/1913. évit 1912. okt. 3-tól 1913.ápr. 27-ig, az 1913/1914. évit 1913, okt. 2-től 1914. ápr. 27-igtartotta a temesvári Ferencz József-színházban.A Színházi Újságra vonatkozó hírek » Temesvári Hírlap 1911.okt. 5. 5. old. (A szezon kezdetével ma jelent meg ismét,az első száma 8 oldallal nagyobb terjedelemben 32 oldalon...),= Temesvári Hírlap 1913. okt. 3. 6. old. (A Színházi Újságidén a 4. évfolyamába lépett, első száma 1913. okt. 3-ánmegjelent.)
Lh. OSZK: 1912/1913. 3. évf. 1-29. sz.; 1914. 4. évf. 20., 22., 26., 27. sz.
249
322. SZÍNHÁZI ÚJSÁGTrencsén1914. ápr. ll.-ápr. 17.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Baranyai LászlóMéret: 31 cm1914. 1. évf. 1-2. sz. ápr. ll.-ápr. 17.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Vágvölgyi Lap" (Trencsén) színházi ismertetéseialapján Szabó Ferenc, a nyitra-besztercebányai színikerületigazgatójának társulata 1914. ápr. 4-től ápr. 30-ig tartottaelőadásait az „Erzsébet-szálló" nagytermében.
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 1-2. sz.
323. SZÍNHÁZI ÚJSÁGZalaegérszeg1919- okt. ?-?
Példánya nem ismert. Heltai Hugó színtársulatának lapja.írod. = Zala (Nagykanizsa) 1919. okt. 12. 3. old. („...a zalaegerszegi
postával tegnap egy színházi újság került el hozzánk, melya Heltai színtársulat tagjaival és szereplésével foglalkozik...úgy e lap, mint a „Zalamegyei Újság" a legnagyobb dicsérettelvan... A „Színházi Újság" fényképeket is hoz..."
324. SZÍNHÁZI ÚJSÁGA Zólyomvármegyei Hírlap mellékleteZólyom1905. aug.Megj. alkalmiFel. szerk. Nádosy FerencMéret: 23 cmFőlap: ZÓLYOMVÁRMEGYEI HÍRLAP. 1905. 19- évf. 32. sz.
aug. 6.1905. aug. 1 db.Rovatok: Színész korzó; Újdonságok
250
Megjegyzés: Farkas Ferenc, az Északmagyarországi színikerületigazgatója és társulata 1905. júl. 11-től aug. 11-ig tartó ven-dégszereplését méltató alkalmi lap.
Lh. OSZK: 1905. aug. 1 db.
325- SZÍNHÁZI ÚJSÁG(Színházi műsorközlő hetilap?)Zólyom1907-1914.Fel. szerk.-kiadó: Nádosy FerencFőlap: ZÓLYOMVÁRMEGYEI HÍRLAP1907. 1. évf. Példánya nem ismert1908. 2. évf.1909. 3. évf.1910. 4. évf.1911. 5. évf.1912. 6. évf.1913. 7. évf.1914. 8. évf.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Potemra: 656-657. p.A „Zólyomvármegyei Hírlap" színházi ismertetései alapján1907. jún. 25-t61 júl. 15-ig, 1908. máj. 30-tól jún. 25-ig MezeyKálmán, a besztercebányai színikerület igazgatója társulata;1909- febr. 24-től márc. 15-ig Szabadhegyi Aladár; 1910. szept.21-től okt. 25-ig, 1911. szept. 19-től okt. 19-ig, 1912. okt.1-től nov. l-ig Rácz Dezső és társulata tartotta előadásait -a „Színházi Újság"-ra vonatkozó híradás nélkül. 1913-1914.évekről - a főlap hiányai miatt - nincs adatunk.
Lh. Bojnice - Bajmócz: 1908. 2. évf.; 1909. 3. évf.; 1910. 4. évf.;1911. 5. évf.; 1912. 6. évf.; 1913. 7. évf.; 1914. 8. évf.
326. SZÍNHÁZI ÚJSÁG (DEBRECZENI FIGARÓ)Illusztrált színházi és művészeti hetilapDebrecen1912. ápr. 21/28.-jún. 2/16.Fel. szerk. 1912. ápr. 21/28.-ápr. 28./máj. 5.: Barna JenőSzerk. 1912. jún. 2/16.: Barna JenőMéret: 23 cm111.
251
Címváltozat: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (A VARIETÉ) (Debrecen)1912. jún. 2/16.?
1912. 1. évf. 1-4. sz. ápr. 21/28.-jún. 2/16. H: 3- sz.Rovatok: Színházi hét; Debreczeni Figaró a Hajnal mulatóból;
Törzsasztal; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Élöfeje: Színházi Újság. Zilahy Gyula társulatánakhíreivel.
Lh. OSZK: 1912. 1. évf. 1., 4. sz.Debrecen, DRK: 1912. 1. évf. 1-2. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (A VARIETÉ) (Debrecen, 1912. jún. 2/ló.)Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG (DEBRECZENI FIGARÓ)
SZÍNHÁZI ÚJSÁG - VIDÁM ESTÉK (1912. okt. 5.-dec. 2.)Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Győr)
327. SZÍNHÁZI VILÁGBudapest1920. febr. 1.-1922. dec. 16.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1921. jűl. 30.-1921. szept. ?Főszerk. 1921. dec. 17.P-1922. dec. 16.: Matolay KárolyFel. szerk. Faragó Jenő; 1920. máj. 30.P-1920. áug. 14.:
Balassa Emil; 1920. aug. 28.P-1922. okt. 28.: KardosIstván; 1922.. nov. 11.: Barna Jenő
Szerk. 1920. febr. 22.?-jún. 20.: Faragó Jenő; 1920. jún.26.-1920. aug. 14.: Kardos István
Kiadó: 1920. jún. 20.: Színházi Világ kiadóváll. R.T.; 1921.máj. 7.-1921. okt. 22.?: Kardos István; 1921. okt. 29.:Színházi Lapkiadó R.T.
Méret: 22 cm111.1920. 1. évf. 1-21. sz. febr. l.-jún. 20. H: 1-3-, 9-, 14-15.,
17., 19-20., 22. sz.3. évf. 23-49/51. sz. jún. 26.-dec. 25- H: 31., 37., 40.,46-48. sz.
252
1921. 4. évf. 1-41. sz. jan. l.-dec. 17. H: 2-6., 12., 17-20.,23., 25-26., 29-32., 35-38., 40. sz.
1922. 5. évf. 1-50. sz. jan. 7.-dec. 16. H: 45-46., 48. sz.47. sz. Corvin-Színház-sz.
Címváltozat: SZÍNHÁZI VILÁG ÉS KOMÉDIA. 1920. jún. 26.?SZÍNHÁZI VILÁG. KOMÉDIA. 1920. júl. 3--1920. szept.
Rovatok: 1920-1921: Akaiális telefonbeszélgetések; Az öl-töztetőnő-levele; Film (Rovatvezető: Kálmán Zoltán);Széljegyzetek; Kis szonettek a hétről; MegbízhatatlanSzínházi Világ; Új könyvek1922: Szemtelen Elza pletykálta; Film (Rovatvezető: GuthyGyörgy); Prof. Nick szemfüles; Tánc (Rovatvezető: KovácsJenő, monori); A Színházi Világ horoszkópja; Megbíz-hatatlan Színházi Világ
Megjegyzés: 1920. jún. 20-án a KOMÉDIA (Bp.) c. lappal valóegyesülését jelenti be és átveszi annak magasabb évfolyam-számozását.Helyettes szerk. 1920. jún. 26.-1921. febr. 12.: Sebők Sándor,Balogh Sándor; 1921. febr. 19.-1921. okt. 2.: Balogh Sándor;1922. máj. 6.: Pogány JózsefFőmunkatárs: 1920. jún. 26.-1920. júl. 17.: Barna Jenő
Lh. OSZK: 1920. 1. évf. 10., 21. sz.; 1920. 3. évf. 23-24., 26.,28-30., 32-33-, 35., 38-39., 49/51. sz.; 1921. 4. évf. 11., 14.,21-22., 28., 33-34., 39-, 41. sz.; 1922. 5. évf. 1-12., 14-43. sz.MSZI: 1920. 1. évf. 4-8., 10-13., 16., 18., 21. sz.; 1920. 3.évf. 23-27., 29., 34., 36., 38., 41-45- sz.; 1921. 4. évf. 1.,7-10., 13., 15-16., 24., 27-28., 39. sz.; 1922. 5. évf. 6., 8.,13., 17., 24., 26., 31-33., 35-36., 39., 41-44., 47., 49-50. sz.
328. SZÍNHÁZI VILÁGKőbánya1918. dec. 29.-1919. 2. sz.Szerk. ? Sándor GyulaUtóbb: KŐBÁNYAI HÉT. 1919- jan. 18.-1919- márc. 15.1918. 1. évf. 1. sz. dec. 29.1919. 2. évf. 2. sz., a 3- számtól Kőbányai Hét
Megjegyzés: Nem láttuk. OSZK-ban „lappangó" cím. Leírása azOSZK szolgálati katalógusa alapján;
Lh. OSZK: 1918. 1. évf. 1. sz.; 1919- 2. évf. 2. sz.
253
SZÍNHÁZI VILÁG ÉS KOMÉDIA. (Bp., 1920.)Lásd SZÍNHÁZI VILÁG (Bp.)
SZÍNHÁZI VILÁG. KOMÉDIA (Bp., 1920.)Lásd SZÍNHÁZI VILÁG (Bp.)
329. SZÍNHÁZ - MOZISzabadka1916. nov. 12.-1917. márc. 31./ápr. 7.Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: Juszkó BélaMéret: 23 cm1916. 1. évf. 2. sz. ? nov. 12.-? H: 1-2. sz.?1917. 2. évf. 4-13. sz. jan. 26./febr. 2.-márc. 31./ápr. 7. H:
3., 6., 8-11., 14-?Rovatok: A Városi Színház heti műsora; Szerkesztői üzenetek?Műsort közöl, szereposztással
írod. = Színház-Mozi (Szabadka) 1917. febr. 2/9- 8. old. [Sacyvon Blondel (Megyery Sári) a szerkesztőségnek ajándékoztaa Színház-Mozi 1916. 1. évf. 2. sz. nov. 12-i számát.]
Megjegyzés: „Bácsmegyei Napló" (Szabadka) színházi ismertetéseialapján Nádassy József társulata 1916, dec. 15-től 1917. ápr.29-ig tartotta előadásait a városi színházban. A Színház-Mozia szabadkai „Lifka Bioskóp", az „Elité Mozgó" és a városiszínház közös támogatásával jelent meg.
Lh. OSZK: 1917. 2., évf. 4-5., 7., 12-13- sz.
330. SZÍNI LAPOKKépes heti-közlöny az irodalom és színművészet körébőlBudapest1878. márc. 24.-jún. 9-Megj. hetenkéntFel. szerk. Grüner (Zöldi) Márton; 1878. máj. 5.: Báthory
Románcsik MihályMéret: 28 cm111.1878. 1. évf. mut. sz. márc. 24.
1-7. sz. ápr. 8.-jún. 9-
254
Rovatok: Tárcza; Fővárosi hírek; Vidéki hírek; Külföldi hírek:Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK: 1878. 1. évf. mára 24., 1-7. sz.
331. SZÍNI-VILÁGSzakközlönyBudapest1875. aug. 15.-1877. dec. 16.Megj. hetenként; 1877. jan. 17.: kéthetenkéntFel. szerk.-kiadó: Babos KárolyMéret: 36 cm1875. 1. évf. 32. sz. aug. 15- H: 1-31., 33-?1876. 2. évf. Példánya ismeretlen1877. 3. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16.1878. 4. évf. Példánya ismeretlenRovatok: Tárcza; Fővárosi hírek; Vidéki hírek; Külföldi hírek;
Szerkesztői posta; Üzletrovat (Eladó színpadi ruhatár,Szerződtetünk, Ajánlkozók, Pályázat, fölhívás, eladó sze-repek darab nélkül)
Lh. OSZK: 1875. 1. évf. 32. sz.; 1877. 3. évf. 1-24. sz.
332. SZÍNJÁTÉKSzínházi és zenei hetilapBudapest1910. mára 2.-1910. dec. 25.Szünetelt: 1910. jún. 23--szept. 15.Fel. szerk.-szerk. Bárdos ArtúrKiadó: Sziklai Jenő; 1910. szept. 15-: Engel S. ZsigmondMéret: 24 cm111.1910. 1. évf. 1-16/17. sz. márc. 2.-jún. 23. 332 p., 2 t.
11. sz. belső címlapján tévesen 10. sz. jelölésTáblák: 10. sz. Max Reinhardt társulata; Benno Berneisés Edward Munch díszletterv-vázlata
1910. 2. évf. 1-15/16. sz. szept. 15.-dec. 25. (292) p. 11 t.12-13. sz. azonos 225-244. oldalszámozássalTáblák: 1. sz. Alszeghy Irma, 3- sz. Josef Kainz, Góth
255
Sándor, 5. sz. Anthes György, 6. sz. Forrai Róza, cso-portkép: Molnár Antal, Waldbauer Imre, Kerpely Jenő,Temesvári János, 7. sz. Környei Béla, 8. sz. Góthné-Kertész Ella mint Anna Karenin, 9- sz. Pablo Casals,12. sz. Medgyaszay Vilma, 13- sz. Gál Gyula
Rovatok: Arcok és álarcok; Szemle; Hangversenyek; Reflektor; -Krónika (Bemutatók - jubileumok - A vidékről - be-küldött könyvek)
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. 1-16/17. sz.; 1910. 2. évf. 1-15/16. sz.AK: 1910. 1. évf. 1., 3-, 6., 8-16/17. sz.; 1910. 2. évf. 2-13.,15/16. sz.MSZI: 1910. 1. évf. 1-13., 15-16/17. sz.; 1910. 2. évf. 1-15/16.sz.PIM: 1910. 1. évf. 1-16/17. sz.; 1910. 2. évf. 1-2., 4-6., 11-14.sz.Debrecen, DEK: 1910. 1. évf. 2-16/17. sz.; 1910. 2. évf. 1-5.,8-12., 14. sz.
333. SZÍNLAPPest1872. okt. 30.-1873. máj. 27.Megj. naponkéntFel. szerk. Erődi Béla, Újvári Béla; 1872. nov. 13.: Erődi
Béla; 1873- febr. 1.: Papp Károly; 1873- máj. 1.: SomogyiEde
Kiadó: Miklósy GyulaMéret: 35 cm1872. 1. évf. 1-52. sz. okt. 3O.-dec. 31. H: 18., 43. sz.1873- 2. évf. 1-135. [136!]. sz. jan. l.-máj. 27.Rovatok: Színművészeti hírek; Miklósy színház; Napi újdon-
ságok; Tárcza; Egyről-másról; Fővárosi kalauz; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1872. 1. évf. 1-17., 19-42., 44-52. sz.; 1873- 2. évf.1-136. sz.
256
334. SZÍNLAPOKKözlöny a színház, művészet, irodalom és társas élet körébőlPest1870. nov. 23.-1871. jan. 15.Megj. naponkéntFel. szerk. Vajda ViktorMéret: 34 cm1870/1871. 1. évf. mut. sz. nov. 23.
1-44. sz. dec. l.-jan. 15.Rovatok: Tárca; Fővárosi viszhang; Színházi és művészeti
hírek; Különfélék; A háború krónikája; Színházi levelekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1870/1871. 1. évf. nov. 23. 1-44. sz.
335. SZÍNMŰVÉSZETI LAPOKSzaklapBudapest1893. jan. l.-aug. 15.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Vali BélaKiadó: 1893. jan. 15.; Vali BélaMéret: 22 cmUtóbbi cím: ZENE- ÉS SZÍNMŰVÉSZETI LAPOK (Bp., 1893-
szept. 15.-1894. dec. 15.)1893- 1. évf. 1-16. sz. jan. l.-aug. 15. 136 p.Rovatok: Fővárosi szemle; Vidéki szemle; A magyar színészeti
lexiconból; Szerkesztői üzenet
Lh. OSZK: 1893. 1. évf. 1-16. sz.EK: 1893. 1. évf. 1-16. sz.FSZEK: 1893. 1. évf. 1-16. sz.
336. SZÍNPADArad1910. szept. ?Kiadó: Weisz Leó
Példánya nem ismert
257
írod.: Színházi újság Aradon. (Hír). = Arad és Vidéke1910. szept. 30. 6. old. („Weisz Leó kiadásában egy művészifolyóirat fog megjelenni »Színpad« címmel, színházi hírekkel,teljes színlappal... ingyen fogja a közönség rendelkezésérebocsátani.")
337. A SZÍNPADSzakközlöny; 1871. okt. 2.: Szaklap. A Magyar Színészkebelzet
hivatalos közlönye; 1873- aug. 25.: Szaklap. A magyarszínész-egyesület hivatalos közlönye; 1883- jan. 7.: Szak-lap. A magyar színészet köréből
Buda, 1870. máj. 9-: Pest1869. nov. 29.-1890. febr. 1.Megj. hetenként; 1874. jan. 1.: kéthetenként; 1878. jan. 1.-.
hetenként; 1879- jan. 6.: kéthetenként; 1883- jan. 1.-.hetenként; 1885- jún. 14.: kéthetenként; 1885. szept. 6.:hetenként; 1886. máj. 9.: kéthetenként; 1886. szept. 12.:hetenként; 1887. máj. 1.: kéthetenként; 1887. szept. 11.:hetenként; 1888. máj. 13-: kéthetenként; 1888. okt. 1.-.hetenként; 1889- ápr. 21.: kéthetenként; 1889. okt. 1.:hetenként
Fel. szerk. Virágh Gyula; 1870. aug. 1.: Lenhardt Ede; 1871.szept. 4.: (Friebeisz István) Rajkay F. I.; 1873- júl. 28.:Bercsényi Béla; 1874. jan. 1.: (Friebeisz István) RajkayF. I.
Kiadó: Lenhardt Ede; 1873- júl. 28.: Az e. m. színháziügynökség; 1883- jan. 1.-. (Friebeisz István) Rajkay F. I.
Közreadó: Az első Magyar Általános Színházi ügynökség;1873- aug. 25.-1882. dec. 16.: Első Magyar Színháziügynökség
Méret: 31 cm; 1883- jan. 1.-. 29 cm111.1869- 1. évf. 1-5. sz. nov. 29--dec. 27. 40 p.1870. 2. évf. 1-52. sz. jan. 3--dec. 26. 380 p.1871. 3. évf. 1-52. sz. jan. 2.-dec. 25- 234 p.1872. 4. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 30. 222 p.
23-30. sz. (jún 3.—júl. 24.) között téves oldalszámozás23- sz. aug. 1. helyesen: 32. sz.
258
1873. 5. évf. 1-51. sz. jan. 6.-dec. 29. 228 p.Mell. 29. sz. júl. 28.: „A krakói barátok" scenáriuma. 2t.
1874. 6. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. % p.1875. 7. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. % p.1876. 8. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. 96 p.1877. 9- évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. 96 p.1878. 10. évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 30. 214 p.1879- 11. évf. 1-26. sz. jan. 6.-dec. 16. 102 p.1880. 12. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. 100 p.1881. 13. évf. 1-28. sz. jan. l.-dec. 16. 124 p.1882. 14. évf. 1-24. sz. jan. l.-dec. 16. 104 p.1883. 15. évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 30. 218 p.1884. 16. évf. 1-52. sz. jan. 6.-dec. 28. 208 p.1885. 17. évf. 1-45. sz. jan. 4.-dec. 24. 180 p.1886. 18. évf. 1-41. sz. jan. 3.-dec. 25. 168 p.1887. 19. évf. 1-Í2. sz. jan. 2.-dec. 25. 168 p. H: 20., 29-,
30. sz.1888. 20. évf. 1-42. sz. jan. l.-dec. 30. 248 p. H: 24-25.,
28., 38. sz.1889- 21. évf. 1-38. sz. jan. 6.-dec. 15-
kettő 16. sz. ápr. 21.1890. 22. évf. 1-3. sz. jan. l.-febr. 1.Rovatok: 1870-1880: Hivatalos rész; Nem hivatalos rész;
Bel- és külföldi levelezések; Tárcza; Lapszemle; Miújság?; A színházi ügynökség üzletjelentése1881-1890: Hivatalos rész- Nem hivatalos rész; Legújab-bak; Színész-egyesületi hírek; Színtársulatok tagjainaknévsora; Hírek a fővárosból, vidékről; Színtársulatokállomáshelyei; Levél-szekrény
Műsort közöl, szereposztással - alkalmanként; 1874-től rend-szeresen
Megjegyzés: Az alcím az éves összefoglaló címlapon 1869-1870-ben:Szakközlöny a színművészet köréből; 1871-től Szaklap aszínművészet köréből. A Magyar Színészkebelezet hivatalosközlönye.
Lh. OSZK: 1869- 1. évf. 1-5. sz.; 1870. 2. évf. 1-52. sz.; 1871.3. évf. 1-52. sz.; 1872. 4- évf. 1-53. sz.; 1873. 5. évf. 1-51.sz. +mell.; 1874. 6. évf. 1-24. sz.; 1875. 7. évf. 1-24. sz.;
259
1876. 8. évf. 1-24. sz.; 1877. 9- évf. 1-24. sz.; 1878. 10. évf.1-52. sz.; 1879. 11. évf. 1-26. sz.; 1880. 12. évf. 1-24. sz.;1881. 13. évf. 1-28. sz.; 1882. 14. évf. 1-24. sz.; 1883. 15.évf. 1-52. sz.; 1884. 16. évf. 1-52. sz.; 1885. 17. évf. 1-45.sz.; 1886. 18. évf. 1-41. sz.; 1887. 19. évf. 1-19-, 21-28.,31-42. sz.; 1888. 20. évf. 1-22., 30-37., 39-42. sz.; 1889. 21.évf. 1-16. sz.; (kettő 16. sz.), 17-38. sz.; 1890. 22. évf. 1-3.sz.AK: 1870. 2. évf. 27-52. sz.; 187.1. 3. évf. 1-52. sz.; 1872.4. évf. 1-53. sz.MSZI: 1872. 4. évf. 20. sz.; 1875. 7. évf. 1., 4., 7. sz.; 1885.17. évf. 22. sz.; 1886. 18. évf. 1-27., 29-30., 33-36., 38-41.sz.; 1888. 20. évf. 4., 6-10., 12., 14., 16., 19-20., 22-23.,26-27., 29., 33., 36-37., 39-42. sz.
338. A SZÍNPADIllusztrált színészeti, artista, művészeti és sport hetilapBudapest1907. nov. 16-23.Fel. szerk. Róna TivadarKiadó: Radnai BernátKözreadó: „Stella" irodalmi váll.Méret: 30 cm111.1907. 1. évf. 1-2. sz. nov. 16-23.Rovatok: Budapesti színpadok; Külföldi színpadok; Színészeti
hírek; Regénycsarnok; Innen-Onnan; Szerkesztői üzene-tek
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1907. 1. évf. 1-2. sz.
339- A SZÍNPADSzöveges színházi újságMáramarossziget1905. aug. 7.-aug. 8.Megj. naponkéntSzerk. Péterfi GyulaMéret: 30 cm1905. 1. évf. 1-2. sz. aug. 7.-aüg. 8.Rovatok: A Színház; Cirkálás a kulisszák körül
260
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Máramaros" (Máramarossziget) színházi ismertetéseialapján Makó Lajos társulata 1905- aug. 1-től szept. 27-igtartotta előadásait.
Lh. OSZK: 1905. 1. évf. 1-2. sz.Debrecen, DRK: 1905. 1. évf. 1-2. sz.
340. A SZÍNPADA Nagybányán előadott színdarabok ismertetése és színlapjaNagybánya1919- dec. 1.-1920. szept. 18.Megj. hetenkéntÖsszeáll. Bálint László, Sroll LajosKiadó: Binder LászlóMéret: 20 cm1919/1920. Évf. szám nélk. dec. l.-szept. 18.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 168 p.A „Színészek Lapja" (Bp.) kimutatása szerint 1920-ban KovácsImre társulata játszott Nagybányán.
341. SZÍNPADPétrozsény1914. jan. 23.-febr. 5.Megj. hetenkéntSzerk. (ifj. Jámbor Lajos) BalatoniMéret: 23 cm111.1914. 1. évf. 1-3. sz. jan. 23.-febr. 5.Rovatok: Színházunk heti műsora; Smoncák
Megjegyzés: A „Pétrozsény és Vidéke" színházi hírei alapján Sza-bados László társulata 1914. jan. l6-tól febr. 9-ig tartottaelőadásait Petrozsényban.
Lh. OSZK: 1914. 1, évf. 1-3. sz.
261
342. SZÍNPAD - DIE BÜHNESzakközlöny színházak, színpadi szerzők, színházi ügynök-
ségek, színészek és színházi szállítók részéreBudapest1914. jan.-1917. dec.Megj. havonkéntSzünetelt: 1914. júl.-aug./dec.Szerk.-kiadó: Marton SándorKözreadó: Magyar Színpadi Szerzők EgyesületeMéret: 30 cm111.1914. 1. évf. 1-8/12. sz. jan.-aug./dec.1915. 2. évf. 1/3-9/12. sz. jan./márc.-szept./dec.1916. 3. évf. 3/4-5.? sz. febr.-márc. H: 1-2. sz.1917. 4. évf. 5/12. sz. dec. H: 1-4. sz.Rovatok: Magyar darabok bemutatói külföldön; Űj magyar
darabok bemutató előadásai; Magyarországi színházakjátékrendje: I. A budapesti színházak műsora, II. Magyarvidéki színházak műsora; Magyar szerzők külföldön;Hirdetések; Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: Magyar—német nyelvű párhuzamos szöveggel.
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 1-8/12. sz.; 1915. 2. évf. 1/3-9/12. sz.;1916. 3. évf. 3/4-5. sz.; 1917. 4. évf. 5/12. sz.
343. SZOLNOKI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzolnok1914. ápr. ll.-jún. 13-Megj. naponkéntFel. szerk. 1914. ápr. ll.-ápr. 14.: Kertész Miksa; 1914. ápr.
15.: Varga JózsefSzerk. 1914. ápr. ll.-ápr. 14.: Gerő László, Solti ElemérKiadó: Varga JózsefMéret: 30 cm1914. 1. [évf.] 1-53. .sz. ápr. ll.-jún. 13.Rovatok: Kritika; Alakok a nézőtérről; Kulisszák mögül;
Hírek; A közönség köréből; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
262
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1914. jún. 2..- Scheftsik GyörgyA „Tiszavidéki Újság" (Szolnok) színházi ismertetései alapjánMariházy Miklós társulata 1914. ápr. 11-től jún. 14-ig tartottaelőadásait Miskolcon.
Lh. OSZK: 1914. 1. évf. 1-53. sz.
SZÖVEGES ÉS KÉPES MAGYAR SZÍNPAD (Bp., 1900. szept.1.-1903. nov. 5.; 1903. dec. 16.-1917. aug. 31.)
Lásd MAGYAR SZÍNPAD (Bp.)
SZÖVEGES ÉS KÉPES MAGYAR SZÍNPAD (Szeged, 1901.okt. 17.-nov. 2.)
Lásd SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD
SZÖVEGES ÉS KÉPES MULATÓ BUDAPEST (1901. nov.7.-nov. 9.)
Lásd MULATÓ BUDAPEST
SZÖVEGES MAGYAR SZÍNPAD (Bp.). A Magyar Színpadingyenes melléklapja. A mai előadások szövegei (1900.nov. 29.-1902. febr. 3.)
Lásd MAGYAR SZÍNPAD (Bp.)
344. SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI LAPOKBudapest1901. szept. 1.-1914. okt. 31.Megj. naponkéntFel. szerk. Forrai Soma; 1902. febr. 22.P-19H. márc. 26.:
Márkus József; 1911. márc. 28.: Erényi Nándor,, Kiadó: 1902. febr. 22.?: Forrai Soma
Méret: 27 cm; 1902. febr. 22.: 40 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1897. okt. 7.-1901. jan.
13.?)1901/1902. 6. évf. 1-226. sz. szept. l.-ápr. 17. H: 75-121.,
156-199., 201-209., 211-212., 214-225. sz.A 122-123. számokon tévesen 7. évf. jelölés
263
1902. 7. évf. 54-100. sz. okt. 24.-dec. 9- H: 1-53-, 55-89-,91-99-, 101-? sz.
1903. 8. évf. 87. sz. mára 28. H-. 1-86., 88-? sz.1904. 9. évf. 1-362. sz. febr. l.-dec. 31.1905. 10. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31. H: 60-62., 64-90.
sz.1906. 11. évf. 1-118. sz. jan. l.-ápr. 30. H; 119-? sz.1907. 12. évf. 89-362. sz. ápr. l.-dec. 31. H: 1-88., 119-149-,
184., 202., 208. sz.1908. 13- évf. 1-363- sz. jan. l.-dec. 31. H: 129., 148., 153.,
156., 190., 192., 207-208. sz.1909. 14. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31. H: 222. sz.1910. 15. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 31.1911. 16. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 31.1912. 17. évf. 1-363. sz. jan. l.-dec. 30.1913. 18. évf. 1-362. sz. jan. l.-dec. 30. H: 181-303-,
350-361. sz.1914. 19. évf. 1-280. sz. jan. l.-okt. 31. H: 148-212. sz.Rovatok: A mai előadások szövegei; Színházi műsor; Színházi
lapok; Kulisszák mögül; Budapesti-vidéki—külföldi szín-padok; Felvonás közben
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1904. okt. 27.-1914. aug. 25.? között - a nyárihónapok kivételével - a számok terjedelme 8 oldalra emel-kedik; az 5. oldalon a címfejet megismétli. 1905. jún. 14.—aug.25.? között a fejléces, számozott rovatként megjelent „SzínháziLapok" - alkalmanként - önálló oldalszámmal, mellékletkéntis megjelentek.Az MSZI példányai a „Magyar Színpad" azonos éveihez vannakbesorolva.
Lh. OSZK: 1901/1902. 6. évf. 1-74., 122-155., 200., 210., 213-,226. sz.; 1902. 7. évf. 54., 90., 100. sz.; 1903. 8. évf. 87. sz.;1904. 9- évf. 1-362. sz.; 1905. 10. évf. 1-59-, 63., 91-363.sz.; 1906. 11. évf. 1-118. sz.; 1907. 12. évf. 89-118., 15O-183-,185-201., 203-207., 209-362. sz.; 1908. 13. évf. 1-128., 130-147., 149-152., 154-155., 157-189-, 191., 193-206., 209-363.sz.; 1909- 14. évf. 1-221., 223-362. sz.; 1910. 15. évf. 1-363.sz.; 1911- 16, évf. 1-362. sz.; 1912. 17. évf. 1-363. sz.; 1913.18. évf. 1-180., 304-349., 362. sz.; 1914. 19, évf. 1-147.,213-280. sz.
264
MSZI: 1901/1902. 6. évf. 133. sz.; 1902. 7. évf. 100. sz.; 1904.9. évf. 64., 142., 350., 352. sz.; 1905. 10. évf. 22., 24., 44.sz.; 1907. 12. évf. 207. sz.; 1908. 13. évf. 293., 329- sz.; 1911.16. évf. 111., 160. sz.; 1912. 17. évf. 7., 362. sz.
SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Kolozsvár, 1901.aug. 31.-1901. szept. 14.)
Lásd SZÍNHÁZI ÚJSÁG. Kolozsvár
345. SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi napilap. A színház színlapjaSzeged1902. nov. 5.-1903. jan. 7.Szerk. Liptai ImreKiadó: 1902. nov. 5.-dec. 8.: Liptai ImreMéret: 31 cm111.1902. 1. évf. 1-56. sz. nov. 5.-dec. 31- +ksz. nov. 12., nov.
26., dec. 10.1903. 2. évf. 1-2. sz. jan. l.-jan. 2. +ksz. jan. 7.Élőfej: SZÍNHÁZI ÚJSÁG. Szeged. 1902. nov. 5.-1903. jan.
7.Rovatok: Heti műsor; Krónika; Apróságok; A közönség ko-
szorűja; Vidéki színészet; Színpadi forgácsok; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1902. 1. évf. 1-56. sz. +ksz. dec. 10.; 1903. 2. évf.1-2. sz. +ksz. jan. 7.Szeged, SK: 1902. 1. évf. 1-50., 52-56. sz. +ksz. nov. 12.,nov. 26., dec. 10.
346. SZÖVEGES ÉS KÉPES TELEPI MAGYAR SZÍNPADBudapest - Tisztviselőtelep1901. nov. 16.Megj. ?Szerk. Battlay Geyza, Vladár ViczaMéret: 57 cm111.1901. 1. évf. 1. sz. nov. lő. H: ?
265
Rovatok: A „Magyar Színpad" tárczája; Színházi hírek; Akulisszák mögül; Jelmondatok a szereplők tollából; Szer-kesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1. sz.
SZÖVEGES KÉPES SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1901., 1904-1914.)Lásd SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1901-
1914. 6-19. évf.)
SZÖVEGES MAGYAR SZÍNPAD. (Bp.) A Magyar Színpadingyenes melléklapja. A mai előadások szövegei (1900.nov. 29.-1902. febr. 30
Lásd MAGYAR SZÍNPAD (Budapest)
347. SZÖVEGES MŰSORBudapest1910. okt.Szerk. Hofbauer GyörgyKiadó: A III. ker. kath. LegényegyesületMéret: 29 cm1910. Évf. nélk. 1. sz. okt.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1910. 1. sz.
348. SZÖVEGES MŰSORÚjpest1908. nov. 1-2.Kiadó: Újpesti Magyar Műkedvelők KöreMéret: 29 cm1908. 1. évf. 1. sz. nov. 1/2.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1908. 1. évf. 1. sz.
266
349- SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSORBudapest1913. nov. 22/29.Megj. hetenkéntFőszerk. Farkas István .Fel. szerk. Fodor TiborKiadó: Vágó GézaMéret: 22 cm111.1. évf. Példánya nem ismert1913. 2. évf. 37. sz. nov. 22./nov. 29- H: 1-36., 38-? sz.Rovatok: Szöveges Színházi Műsor kabaréja; Szöveges Színházi
Műsor szépségversenyeMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1913. 2. évf. 37. sz.
350. SZÖVEGES SZÍNHÁZI ÚJSÁGBudapest1900. szept. 2.-szept. 16/17.Megj. naponkéntFel. szerk. Frigyessi Árpád 'Kiadó: Fritz ÁrminMéret: 44 cm1900. 1. évf. 1-15/16. sz. szept. 2.-szept. 16/17.Kettő 1. sz.: szept. 2. variáns szöveggel, 2., 9- sz. nem készültRovatok: Színházi hírek; Színházi műsorokMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1900. 1. évf. 1-15/16. sz.
351. SZÖVEGES SZÍNHÁZI ÚJSÁGTársadalmi és művészeti napilap a színidény tartamáraSzigetvár1910. nov. 6.-nov. 21.Szerk.-kiadó: Szabó Dani .Méret: 28 cm
267
1910. 1. évf. I-XVI. sz. nov. 6,-nov. 21.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A lap belső (3-4. oldala) színlap-plakát.A „Délsomogy" (Szigetvár) színházi hírei alapján a „SzövegesSzínházi Újság"-ot az 1910. nov. 4-től nov. 21-ig tartó színisze-zonban Szabó Dani, Fehér Vilmos társulatának tagja szerkesztette.
Lh. OSZK: 1910. 1. évf. I-XVI. sz.
352. SZÖVEGES SZÍNLAPSzeged1913. aug. 30.-1914. máj. 24.Megj. naponkéntKiadó: Basch BertalanMéret: 36 cm; 1913. nov. 24.: 33 cm1913/1914. Évf. nélk. 1-322. sz. aug. 30.-máj. 24. H: 15-, 17.,
32., 40., 50., 53., 55., 75., 101., 107., 130., 142., 146-151.,154., 160., 167., 170., 176., 177., 187-195., 209-, 215-216.,219-220., 224., 227-229., 231., 234., 237-240., 243-244.,246., 248-250., 254., 256., 259-260., 262., 267., 278., 280-281., 284., 287-292., 294., 310-313-, 319-, 321. sz. .
Műsort közöl, szereposztássalRovat: Heti műsor
Megjegyzés: Díjtalanul került forgalomba; ezt a tényt fejlécében,tipográfiailag kiemelve jelzi: „Ingyen Szöveges Színlap". Elsősor-ban kereskedelmi és hirdetési lap.A „Szegedi Híradó" színházi ismertetései alapján Almássy Endretársulata az 1913/1914. színiidényben 1913- aug. 30-tól 1914.máj. 29-ig tartotta előadásait a szegedi Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1913/1914. Évf. nélk. 1-14., 16., 18-31., 33-39-, 41-49.,51-52., 54., 56-74., 76-100., 102-106., 108-129., 131-141., 143-145., 152-153., 155-159., 161-166, 168-169., 171-175., 178-186.,196-208., 210-214, 217-218, 221-223, 225-226, 230, 232-233,235-236, 241-242, 245, 247, 252-254, 255, 257-258, 261,263-266, 268-277, 279, 282-283, 285-286, 293, 295-309,314-318, 320, 322. sz.
268
353. SZÖVEGES SZÍNLAPSzeged1920. júl. l.-dec. 31.Megj. naponkéntSzerk. Kőnig SalamonFel. szerk. 1920. szept. 16.: Ur GyörgyKiadó: Kőnig SalamonMéret: 33 cm; 1920. szept. 16.: 40 cm
1-2. évf. Példánya nem ismert1920. 3-4. évf. 285-301. sz. júl. l.-júl. 18. H: 286., 290., 297.
sz.4-5. évf. 1-108. sz. szept. l6.-dec. 31. H: 5., 30., 49. sz.
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Friss Hírek" (Szeged) majd „Délmagyarország" (Szeged)színházi hírei alapján az 1919/1920. színi évadban 1919- szept.l6-tól 1920. júl. 18-ig Almássy Endre; 1920/1921. színi évadban1920. szept. l6-tól 1921. jún. 5?-ig Palágyi Lajos társulata tartottaelőadásait a szegedi Városi Színházban.
Lh. Szeged, SK: 1920. 3-4. évf. 285., 287-289., 291-296., 298-301.sz.; 4-5. évf. 1-4., 6-29., 31-48., 50-108. sz.
SZÖVEGES SZÍNLAP - SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1898-1901.)Lásd SZÍNHÁZI LAPOK (Bp., 1897-1901. 1-5. évf.)
354. TÁLTOS(1920) szept. 12.-szept. 26.: Röpirat. Pártokon felül álló színházi
pletykaságok; 1921. máj. 14./máj. 21.-1921. aug. 28./aug.30.?: Szépirodalom, színház, művészet; 1921. nov. 21.P-1922.jan. 2.?: Szépirodalom, művészet, társadalom, sport, színház
Szombathely1920. szept. 12.-1923. márc. 30.Megj. hetenként; 1921. aug. 21./23-: hetenként kétszer; 1921.
nov. 21.?: hetenkéntSzünetelt: 1920. szept. 26.-1921. máj. 14./máj. 21.
269
Fel. szerk. 1920. szept. 12.-szept. 26.: Szécskay Árpád; 1921.máj. 14./máj. 21.-1922. jan. 2.?: Vándor (Breitfeld) Kálmán;1922. márc. 6.?-1922. aug. 14.?: Leszler Béla
Szerk. 1921. máj. 14./máj. 21.-1921. jún. 4./jún. 11.?: SzécskayÁrpád, Fóthy Ernő; 1921. jún. 25./jún. 31.?: Finta Sándor,Ősz Iván, Szécskay Árpád; 1922. márc. 6.?-1922. jún. 6.:Babay József; 1922. jún. 12.-1922. jún. 26.?: Novak Károly;1922. jűl. 23.?: Pózna Gyula; 1922. aug. 14.?: PózmannGyula
Kiadó: 1922. márc. ó.?-1922. aug. 14.?: Leszler BélaMéret: 21 cm; 1921. nov. 21.: 29 cm; 1922. márc. 6.?: 20 cm;
1922. jűl. 23.?: 30 cmUtóbbi cím: TÁLTOS. KÖZGAZDASÁGI SZEMLE. 1922. okt.
20.-1923. márc. 30. (Színházi tartalom nélkül.)1920. Évf. szám nélk. szept. 12., szept. 19., szept. 26. (3 db.)1921. 2. évf. 1-26. sz. máj. 14/21.-nov. 28. H: 5-6., 10., 24-25-,
27-?, 23. sz. keltezése nov. 7.1922. 3- évf. 1-33. sz. jan. 2.-aug. 14. H: 2-10., 12., 16., 20.
sz., máj. 22. (32! sz.)-aug. 14. (33! sz.) között tévesszámozással, hiány megállapíthatatlan; 37-47. sz. okt. 20.-dec. 29.
1923. 4. évf. 1-10/11. sz. jan. 5--márc. 30.Rovatok: 1920-1922: Mi újság a színház körül?; Heti műsor;
Kotnyeles Tóni pletykái; A Kamara-Színpad; Színházi plety-kák
Műsort közöl, szereposztással 1920-1922 között
Megjegyzés: 1920. szept. 12.-szept. 26. között Bodonyi Béla színtár-sulatának lapja.
Lh. OSZK: 1920. Évf. nélk. szept. 12., szept. 19-, szept. 26.; 1921.2. évf. 1-4., 7-9-, 11-23., 26. sz.; 1922. 3. évf. 1., 11., 13-15.,17-20., máj. 22.-aug. 14. között: 7 db. +37-47. sz.; 1923. 4. évf.1-10/11. sz.
355. TEMESVÁRI SZÍNHÁZSzöveges és képes színházi napilap. A Temesvári Ferencz
József színház hivatalos színlapja; 1910. okt. 1.: Színházi
270
és művészeti képeslap. A Ferencz József-Színház hivataloslapja (bontón), Színházi és művészeti képeslap. (Hivatalosszínlap) (fejlécen); 1914. okt. 10/20.: A „Ferencz JózsefSzínház" hivatalos lapja; 1915. okt. 1.: Színházi és művészetihetilap. A Temesvári Ferencz József Színház hivatalos lapja;1920. jan. 3-/jan. 10.?-máj. l./máj. 9-?: A Timisoarai Váro-si-Színház hivatalos lapja
Temesvár1905. okt. 1.-1923- szept. 22.Megj. naponként; 1914. okt. lO./okt. 20.: kéthetenkéntFel. szerk. 1905. okt. 1.-1914. ápr. 18/27.: Osztie Andor; 1917.
okt. 4/7.-1918. máj. 5/14.: Gokler GyulaSzerk. 1910. okt. 1.-1915. máj. 1/9.: Osztie Andor; 1915. máj.
10/16.: Róna Valér; 1915. okt. 1.-1917. máj. 18/21.: KubánEndre; 1923- jún. 23.?: Bossán Dezső
Kiadó: Csendes Lipót; 1923. jún. 23.?: SatyrMéret: 37 cm; 1910. okt. 1.: 28 cm; 1914. okt. 10/20.: 10x27
cm; 1915. okt. 1.: 21 cm; 1923. jún. 23.?: 24 cm111.Előbbi cím: TEMESVÁRI SZÍNPAD. 1901. okt. 4.-1905- máj.
14.Folytatás: SZÍNHÁZ ÉS DIVAT (Temesvár) 1923- júl. 2., okt.
• 1.; SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG (Temesvár) 1923. júl. 9-1905/1906. Évf. szám nélk. okt. l.-okt. 2. 2 db.; 4-206. sz.
okt. 3--ápr. 25.1906/1907. Évf. nélk. 1-204. sz. okt. 4.-ápr.28.1907/1908. 4. évf. 1-205. sz. okt. 3--ápr. 27. H: 133-, 203- sz.1908/1909. 5. évf. 1-203. sz. okt. 3--ápr. 28. H: 134., 177. sz.1909/1910. 6. évf. 1-202. sz. okt. 2.-ápr. 27.1910/1911. 7. évf. 1-196. sz. okt. l.-ápr. 15.1911. 8. évf. 1-88. sz. okt. 5.-dec. 31.1912. 9. évf. 89-202. sz. jan. l.-ápr. 25.; 1-89. sz. okt.
3/12-dec. 31.1913- 10. évf. 92-204. sz. jan. l./jan. 3--ápr. 19/27.; 1-88. sz.
okt. 4/l.l.-dec. 31.1914. 11. évf. 89-203- sz. jan. l.-ápr. 18/27.
jan. 3/10-i szám borítólapján tévesen 10. évf. jelzés
271
1914/1915. 11. évf. (1?M31). sz. okt. 10/20.-máj. 10/16.25. sz. máj. 1/9. helyesen 30. sz.
1915/1916. 12. évf. 1-31. sz. okt. l.-ápr. 29./máj. 1.1916/1917. 13. évf. 1-32. sz. okt. 5/13.-máj. 18/21.1917. 14. évf. 1-14. sz. okt. 4/7.-dec. 29-/1918. jan. 4.
Borítólapon tévesen 15. évf. jelzés1918. 15. évf. 16-32. sz. jan. 12/18.-máj. 5/14. H: 15. sz.1919. 16. évf. Példánya ismeretlen1920. 17. évf. 1-13. sz. jan. 3/10.-máj l./máj. 9-1921/1922. Példánya ismeretlen1923. jún. 23., szept. 22. 2 db.Rovatok: Felvonás közben; Kulissza titkok; Kulisszák világából;
Színpadi forgácsok; Mondja csak kedves Tor Náczy...?;Színházi újdonságok; Pillanatfelvételek; Heti műsor; Szí-nésznők otthon (1918-ban); Hírek; Jó kis gyermekek SzínháziÚjságja (szerk. Kóró Pál bácsi)
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1910. okt. 8.P-19H. okt. 22/28.: TáboriEmil; 1911. okt. 28./nov. 4.-1914. ápr. 18/27.: Gokler Gyula;1915. okt. 1.-1915. mára 23/31.: Ligeti Sámuel
Lh. OSZK: 1905/1906. Évf. szám nélk. okt. l.-okt. 2. +4-206. sz.;.1906/1907. Évf. nélk. 1-204. sz.; 1907/1908. 4. évf. 1-132.,134-202., 204-205. sz.; 1908/1909- 5. évf. 1-133., 135-176.,178-203. sz.; 1909/1910. 6. évf. 1-202. sz.; 1910/1911- 7. évf.1-196. sz.; 1911. 8. évf. 1-88. sz.; 1912. 9. évf. 89-202. sz.+1-89. sz.; 1913. 10. évf. 90-204. sz. +1-88. sz.; 1914. 11. évf.89-203. sz.; 1914/1915. 11. évf. 1-31. sz.; 1915/1916. 12. évf.1-31. sz.; 1916/1917. 13. évf. 1-32. sz.; 1917. 14. évf. 1-14. sz.;1918. 15- évf. 16-32. sz.Bukarest: 1920. 17. évf. 1-13. sz.; 1923. jún. 23., szept. 22.Temesvár: 1916/1917. 13. évf. 11-12., 32. sz.
356. TEMESVÁRI SZÍNPADSzöveges és képes színházi napilap; 1902. okt. 4.-1905. máj.
14.: Szöveges és képes színházi napilap. A temesvári„Ferencz József Színház hivatalos színlapja
Temesvár
272
1901. okt. 4.-1905- máj. 14.Megj. naponkéntFel. szerk. 1901. okt. 4.-1902. mára 23.: Krémer JenőSzerk. 1902. okt. 4.-1905. máj. 14.: Neuhausz Ernő, Osztie
AndorKiadó: Krémer Jenő; 1902. okt. 4.: Neuhausz ErnőMéret: 34 cm111.Címváltozat: TEMESVÁRI SZÍNPAD. MAGYAR MŰVÉSZET 1902.
okt. 4.-1905. máj. 14.Utóbbi cím: TEMESVÁRI SZÍNHÁZ 1905 okt. 1.-1918. máj.
5/14.1901/1902. Évf. nélk. 1-170. sz. okt. 4.-márc. 23.1902/1903- 5. évf. 1-191. sz. okt. 4.-ápr. 15.1903/1904. 6. évf. 1-189- sz. okt. 8.-ápr. 16.1904/1905. 7. évf. 1-90. sz. okt. 5.-1905. jan. 3-1905. 7/8. évf. 91-94. sz. jan. 4.-jan. 7.
8. évf. 95-219. sz. jan. 8.-máj. 14.Rovatok: Felvonás közben; A kulisszák mögül; A színház hírei;
Fővárosi színpadok; Külföldi színpadok; Hírek; Apróságok;A színház műsora
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Egyesült 1902. okt. 4-én a Neuhausz Ernő szerkesztetteMagyar Művészet c. színházi napilappal, átvéve annak évfolyam-számozását. Az 1904. 6. évf. 176—189. sz. ápr. 1.—ápr. 16-iszámokat nem láttuk.
Lh. OSZK: 1901/1902. Évf. nélk. 1-70. sz.; 1902/1903. 5- évf. 1-191.sz.; 1903/1904. 6. évf. 1-175. sz.; 1904/1905. 7. évf. 1-90. sz.;1905. 7/8. évf. 91-94. sz.; 1905. 8. évf. 95-219- sz.Temesvár: 1901/1902. Évf. nélk. 1-88., 90-111. sz.; 1903/1904.6. évf. 49-83., 88-189. sz.
357. THÁLIASzínművészeti képes hetilap; 1902. dec. 21.: Színművészeti
képes hetilap. A „Korona Színház" hivatalos lapjaBudapest
273
1902. okt. 5.-dec. 21.Megj. hetenkéntSzerk. Gerő IzsóKiadó: Gerő Izsó, Spitzer MárkMéret: 31 cm111.1902. 1. évf. 6-17. sz. okt. 5.-dec. 21. H: 1-5. sz.Rovatok: Kulisszák mögül; A fővárosi/vidéki/külföldi színházak;
Szerkesztői üzenetek
Lh. OSZK-. 1902. 1. évf. 6-17. sz.
358. THALIASzínházi és irodalmi szemleBudapest1919. jan. - 2. sz.Megj. havonkéntSzerk.-kiadó: Timár JózsefMéret: 18 cm1919. 1. évf. 1-2.' s%. jan. - kelt. nélk. 128 p.Rovatok: Portrék; Színhá?Lh. OSZK: 1919. 1. évf.. 1-2. sz
AK: 1919- 1. évf. 1-2. sz.
359- THALIADebrecen1896. szept. l.-okt. 27.Megj. naponkéntSzerk.-kiadó: Mile Pál, Benedek GyulaKözreadó: Debreczeni Városi SzínházMéret: 30 cm1896. 1. évf. mut. szám szept. 1.
1-32. sz. szept. 26-okt. 27.Rovatok: Színházi hírek; Ripacs. Színpadi gombák; Színész-
adomák; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztássalLh. OSZK: 1896. 1. évf. szept. 1., 1. évf. 1-32. sz.
274
360. THÁLIASzínházi napilap, a Debreczeni Színház színlapja; 1910. szept.
30.: Színházi napilap, a Debreczeni Színház hivatalos szín-lapja
Debrecen1910. szept. 29.-1911. jan. 25.Szerk. Ferenczy FrigyesKiadó: A Színházi irodaMéret: 33 cm1910/1911. 1. évf. 1-115. sz. szept. 29.-jan. 25.Rovatok: Az első hét műsora/Heti műsor; Színházi hírek; Műsor
hírek; Bérlők figyelmébe; Szerkesztői üzenetMűsort közöl,-sszereposztással
Megjegyzés: Egyes lapszámok belső oldala színlap-plakát.
Lh. OSZK: 1910/1911. 1. évf. 1-115. sz.Debrecen, DRK: 1910/1911. 1. évf. 1-17., 19-23., 25-32., 34-38.,40-51., 53-63., 66-68., 70-71., 73., 75-76., 79-81., 84., 86-88.,90., 92-98., 102-104., 106-107., 110-115. sz.Debrecen, DEK: 1910/1911. 1. évf. 1-7., 9-38., 40-49-, 51-64.,66-68., 70-71., 73-84., 86-90. sz.
361. THÁLIASzínházi hetilapDéva1913. okt. 22.-nov. 29.Szerk. Meskó TiborKiadó: Kroll GyulaMéret: 23 cm111.(1913). Évf. szám, kelt nélk. (okt. 22.-nov. 29.) 6 db.Rovatok: Színpadi újdonságok; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Heves Béla társulatának lapja. A „Thália" év, szám, éskeltezés nélküli darabjait a „Hunyadvármegye" (Déva) színháziismertetései és heti műsora alapján pontosítottuk.
Lh. OSZK: 1913. Évf. nélk. 6 db.
275
362. THALIA(Színházi újság)Fiume1904. máj. l.-jún. 18.?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod. = Fiumei Szemle 1904. máj.1. 8. old. (Magyar-olasz nyelven 1904. máj. l-jén megjelent aszíniidény tartamára.)Szendrey Mihály aradi társulata 1904. máj. 1-től jún. 18?-ig tartottaelőadásait a fiumei Teatro Fenice színkörben.
363- THÁLIAEmléklapNagyvárad1886. aug. 20.Megj. alkalmiFel. szerk. Krecsányi IgnácMéret: 33 cm1886. Évf. szám nélk. aug. 20. 8 p.
Megjegyzés: Főmunkatárs: Somló Sándor. Tartalma: Szigligeti Edeemlékünnepély.
Lh. OSZK: 1886. Évf. nélk. aug. 20.
364. THÁLIASzínházi hetilapPozsony1899- dec. 3.-1900. ápr. 21.Fel. szerk. 1899- dec. 3--dec. 24.?: Bérezi Jenő; 1900. jan.
4.-ápr. 21.: if). Polgár KárolyKiadó: 1899. dec. 3-dec. 24.?: Bérezi JenőLaptulajdonos: 1900. jan. 4.-ápr. 21.: ifj. Polgár KárolyMéret: 34 cm111.1899- 1. évf. 7-10. sz. dec. 3--dec. 24. H: 1-6., 11-?1900. 2. évf. 1-16. sz. jan. 4.-ápr. 21.
276
Rovatok: Pozsonyi színházi krónika; Budapesti színházi krónika;Pesti levél; Heti műsor; Coulissa titkok; Színpadi vadgombák;Társas élet (írja: Dézsi Sándor); Apróhirdetések; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1899-ben Juratus, 1900-ban Pesti Kálmán.A „Thália" legközelebbi számát a színházi szünet után, 1900.jún. 2-ára ígéri.A „Nyugatmagyarországi Híradó" (Pozsony) színházi ismertetéseialapján Relle Iván, a kétnyelvű színház igazgatója társulata amagyar előadásokat 1899- szept. 30-tól 1900. ápr. 29-ig, a né-metnyelvű előadásokat 1899- okt. 1-től 1900. ápr. 30-ig tartottaa pozsonyi Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1899- 1. évf. 7-10. sz.MSZI: 1900. 2. évf. 1-16. sz. .
365. THALIAKritische Beurtheilung der Temesvárer Bühne, Leistungen für
GebildeteTemesvár1830. nov.-1831. márc.Megj. hetenkéntKiadó: Josef KlapkaMéret: 18 cm1830/1831- Évf. nélk. nov.-márc.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Berkeszi: 58-59- P-Az 1830. nov. 18. 3. számának első oldala facsimiléje u.illBerkeszi jelzi: Temesváron Hirschfeld A. utódai tulajdonában kétszáma maradt fenn: 1830. 3- sz.; 1831. 11. sz.
366. THALIASzínházi lap, Teater-Revue; 1916. okt. 5.: Színházi és társadalmi
hetilap. Zeitschrift fíir Theater u. GesellschaftTemesvár1915. okt. 1.-1917. okt. 4.
277
Megj. hetenkéntFel. szerk.-szerk.-kiadó: Orich ViktorMéret: 25 cm111.1915/1916. 1. évf. 1-29. sz. okt. l.-ápr. 22. A 4. sz. két
kiadásban1916/1917. 2. évf. (l)-26. sz. okt. 5.-máj. 6.
okt. 5.: 1. évf. 30. sz. jelzéssel1917. 3. évf. 1. sz. okt. 4. 16 p.Rovatok: Ki a legszebb temesvári leány?; Toll és tőr; Műsor
- Spielplan; Színházi hírek - Theaternachrichten; Színháziapróságok; Szerkesztői üzenetek - Redaktionspóst
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1917. jan. 21.-ápr. 22.: Pánczél Lajos
Lh. OSZK: 1915/1916. 1. évf. 1-29- sz.; 1916/1917. 2. évf. 1-26. sz.;1917. 3- évf. 1. sz.
367. THALIAMűvészeti lapÚjvidék1904. ápr. 3.-máj. 28.Megj. naponkéntSzerk. Herger TihamérMéret: 28 cm1904. Évf. nélk. 1-55/56. sz. ápr. 3.-máj. 28.Rovatok: Tárcza; Múlt; Jelen; Kritikus; A spreic árnyékából;
Hírek; Heti műsor; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Újvidéki Hírlap" színházi ismertetései alapján KövessyAlbert társulata 1904. ápr. 3-tól jún. 12-ig tartotta előadásaitÚjvidéken.
Lh. OSZK: 1904. Évf. nélk. 1-55/56. sz.
278
368. THÁLIA BEFOGADÁSAPrológ a Szentesi városi színház ünnepi megnyitásáraSzentes1898. (okt. 22.)írta: Bánfalvi LajosMéret: 20 cm ,1898. (okt. 22.) Egyetlen példány
Megjegyzés: A „Szentes és Vidéke" 1898. okt. 23. 3-4. old. ismertetiHalmay Imre társulatának színházi megnyitó ünnepélyét.
Lh. OSZK: 1898. (okt. 23.)
369- THÁLIA MEGVÁLTÁSADrámai prológ az aradi színház megnyitásáraArad1877. okt. 4.írta: Csiky GergelyMéret: 20 cm1877. okt. 4. Egyetlen szám
Megjegyzés: A színügyi gyámolító egylet által szerződtetett színtársulat1877. okt. 4-én tartotta az 1877/1878. évi színiévad ünnepélyesmegnyitását az „Aradvárosi Színház"-ban. A szezon utolsó előadása— az „Alföld" (Arad) színházi hírei alapján — 1878. ápr. 16-án.
Lh: OSZK: 1877. okt. 4.
370. THEATER-JOURNALZur kleinen Erinnening den edlen BewohnemOedenburg - Sopron1810.
Megjegyzés: Nem láttuk. Folyóiratként jelzi Kereszty: 9- p. Bibliográfiaileírása: Busa: 283. p.
279
371. THEATRAL NACHRICHTENHermannstadt [Nagyszeben]Nyomda: BarthMéret: 8 rét?1778. ápr. 20.-1779. jan. 1. címlap
Megjegyzés: Csak az évfolyam bekötésére szánt összefoglaló címlapjaismeretes.L. még THEATRAL WOCHENBLATT
Lh. Nagyszeben: 1778. ápr. 20.-1779. jan. 1. 1 címlapAK: 1778. ápr.. 20.-1779- jan. 1. címlap Mf.MSZI: 1778. ápr. 20.-1779- jan. 1. címlap Mf.
372. THEATRAL WOCHENBLATTHermannstadt [Nagyszeben]1778. jún.-dec.Megj. kéthetenkéntNyomdász és kiadó: Sámuel Schardi és Martin HochmeisterMéret: 8 rét?1778. Évf. nélk. [1]-12. sz. jún.-dec? 192 p. H: 7. számból
98-111. p.Tartalma: Hüllverding Joseph Nagyszebenben játszó színtársulata
névsorával (szerepkörrel) és az előadott színdarabok jegy-zékével
Irodalom: Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalomtörténete (a legrégibb időktől 1848-ig) Bp. 1926. 607. p.Sigerus Emil: Die deutsche periodische Literatur Sieben-bürgens 1778-1925. Hermannstadt, 1925- 8 p. Klny. =Deutsche Politische Hefte. 2. p.
Megjegyzés: A Theatral Wochenblatt 1778. 12. száma 192. oldalánolvasható „Erinnerung"-ban a kiadó a következőkben határoztameg lapja foglalatját: „Megkíséreltük, hogy a színház szakértőkvéleményét összegyűjtsük a színészek és a színpad hasznára.Ennek a negyedévnek utolsó számában nem mondunk le ugyanarról, hogy munkánkat folytassuk, de hiányzik ehhez az előfizetőkés a munkatársak támogatása..."
280
A Theatral Wochenblatt-ról az előttünk megjelent bibliográfiákis tudtak, de példányait nem látták, ezért több adatuk pontatlan.Dezsényi Béla a címet Theatralisches Wochenblatt-ként és meg-jelenésének időpontját - Sigerus alapján - 1778. jún. l.-júl.26-ban adja meg. Mind a címet, mind pedig a megszűnésidőpontját módosítanunk kell. Ez utóbbira a színtársulat előadá-sainak, illetve azok időpontjaira vonatkozó közlések adnak le-hetőséget. Az utolsó, 12. számban ugyan nincs műsorközlés, deaz előadások időpontja már a 11. számban is aug. 9. A lapnaktehát legalább augusztus végéig kellett megjelennie.
A június 1-i indulást Dezsényi és Sigerus a kiadók előszavánakkeltezése alapján jelölték meg. Busa Margit bibliográfiája (1705-1849) az Akadémiai Könyvtár fotómásolata alapján más adatokattüntet fel. Miután az első számhoz tartozó előszó jún. l-jén kelt,az általa adott ápr. 1-i indulás nem lehetséges. A megszűnéstjelző téves keltezés (1779- jan. 1.) forrása a lapnak az a kötete,amelyet a Bruckental Múzeum őriz, s amelybe a Theatral Nach-richten-en kívül az ugyancsak Nagyszebenben megjelent TheatralWochenblatt-ot (1. külön) is bekötötték, mivel azt a TheatralNachrichten folytatásának tartották.
Ez utóbbi pontos leírását nem tudjuk megadni, mivel csakcímlapja áll rendelkezésünkre. Feltehetően semmi összefüggésenincs a Theatral Wochenblatt-tal, hiszen a másik nagyszebeninyomda (Barth) készítette és ugyancsak arról az időszakrólszámol be, mint a Theatral Wochenblatt.
Lh. Nagyszeben: 1778. 1-12. sz. H: 98-111. p.AK: 1778. 1-12. sz. H: 98-111. p. Mf.MSZI: 1778. 1-12. sz. H: 98-111. p. Mf.
373. ÚJ ÉLETTársadalmi és színházi szemleNagyvárad1913- szept. 21.-dec. 14/20.Megj. hetenkéntSzerk. 1SL1-3. szept. 21.-nov. 1/7.: Iványi Ferenc József, Kővári
Ármin; 1913- nov. 8/14.-nov. 15/22.: Kővári Ármin; 1913-nov. 22/29.-1913. dec. 14/20.: Kővári Ármin, Iványi FerencJózsef, Aramisz
Méret: 23 cm
281
111.Előbbi dm: BIHARI HANGOK. Nagyvárad. 1913- aug. 27.-szept.
3.1913. Évf. nélk. 3-14. sz. szept. 21.-dec. 14/20. Mell. a 8-11.,
13-14. számokhoz: A Szigligeti Színház műsoraRovatok: Színházi szemle; Nők a férfiakról; Férfiak a nőkről;
Színházi szemle; Kik szépek Biharmegyében; Szerkesztőiüzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Erdélyi Miklós társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1913. Évf. nélk. 3-14. sz.
374. ÚJPESTI SZÍNPADIllusztrált színházi és művészeti hetilap. Megjelenik minden
szombat reggel az Újpesti Népszínház egész heti színlapjávalés a darabok tartalmával; 1912. szept. 25./okt. 5.: Illusztráltszínházi és művészeti hetilap. Megjelenik minden szombatonaz Újp. Népszínház egész heti színlapjával és a daraboktartalmával
Újpest1911. szept. 23./szept. 30.-1913- ápr. 5./ápr. 12.Szerk. 1911. szept. 23./szept. 30.-1911. dec. 16/22.: Harsányi
Zsolt; 1911. dec. 23/30.-1912. jún. 14.: Pártos Bence; 1912.szept. 25./okt. 5.-1913. ápr. 5./ápr. 12.: Darvas Dezső,Fuchs József
Kiadó: Fuchs Antal és Tsa.Méret: 22 cm111.1911. 1. évf. 1-15. sz. szept. 23/30.-dec. 30./1911. jan. 5. H:
2. sz.6. sz. okt. 28./szept. 3. helyesen: okt. 28./nov. 3.
1912. 2. évf. 1-24. sz. jan. 6./jan. 12.-jún. 14. H: 23. sz.1-12. sz. szept. 25./okt. 5.-dec. 14/20. H: 5., 8., 13-14.sz.
282
1913. 3. évf. 15-28. sz. jan. 4./jan. 10-ápr. 5./ápr. 12. H: 17.,19-, 22-23. sz.20. sz. febr. 8./febr. 7. helyesen: febr. 8./febr. 14.
Rovatok: A hét újdonságai; A bohémasztal körül (1912. okt.19-től); Kulissza-esetek; Szikrák; Mi újság? (1912. okt. 19-től);A színházi iroda hírei; A hét műsora; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1911. dec. 16-ig Papir Sándor; 1911. dec. 23-tól özv.Papimé Kornai Margit társulatának híreivel.
Lh. OSZK: 1911. 1. évf. 1., 3-15- sz.; 1912. 2. évf. 1-22., 24. sz.;1912. 2. évf. 1-4., 6-7., 9-12. sz.; 1913. 3- évf. 15-16., 18.,20-21., 24-28. sz.
375. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZIrodalmi, közgazdasági-, színházi- és társadalmi riportújságÚjvidék1917. szept. 17.-okt. 29-Megj. hetenkéntSzerk. Bors LászlóMéret: 24 cm1917. 1. évf. 1-7. sz. szept 17.-okt. 29.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Nádassy József pécsi társulatának vendégszereplése azújvidéki Nemzeti Színháznál.Adatkiegészítést nyújt még: Bozidar Kovacek: Néhány elfelejtettújvidéki magyar nyelvű folyóirat. = Hungarológiai Intézet Tudo-mányos Közleményei (Újvidék) 1969. szept. 1. 1. évf. 1. sz.91-93. p.
Lh. OSZK: 1917. 1. évf. 1-7. sz.
376. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZI ÚJSÁG1902. márc. 30.P-1907. jűn. 16.?: Művészeti napilapÚjvidék1902. márc. 30.-1913- márc. 8/9-
283
Fel. szerk. 1905- márc. 25.?-márc. 27.?: Nussbaum Marcell;1907. ápr. 18.-jún. 16.: Mayer (Mayor) József; 1913. márc.6/7.-márc. 8/9.?: Piukovich Sándor
Szerk. 1902. márc. 3O.?-jűl. 13/15.?: Mayer (Mayor) JózsefKiadó: 1902. márc. 3O.?-júl. 13/15.?: Mayer (Mayor) JózsefMéret: 29 cm; 1907. ápr. 18.?: 39 cm; 1905. márc. 25-?: 31 cm1901. 1. évf. Példánya ismeretlen1902. 2. évf. 1-68/70. sz. márc. 3O.-júl. 13/15-
3- évf. Példánya ismeretlen4. évf. Példánya ismeretlen
1905. 5. évf. 1-3. sz. márc. 25.-márc. 27.6. évf. Példánya ismeretlen
- 1907. 7. évf. 1-58. sz ápr. 18.-jún. 16.54. sz. (jún. 3-) helyesen: 45. sz.
1908. 8. évf. szárr*. nélk. márc. 29- 1 db.1909-1912. évek ismeretlenek1913. Évf. nélk. 10-ll.--,sz. márc. 6/7.-márc. 8/9-Rovatok: Éjféli levél; Színügyeink; Színházi hírek; Színházi
pletykák; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1907. ápr. 18.-1907. jún. 16.: Gábor Zsig-mond
Adatkiegészítést nyújt még: Bozidar Kovacek: Néhány elfelejtett új-vidéki magyar nyelvű folyóirat. = Hungarológiai Intézet Tudo-mányos Közleményei (Újvidék) 1969- szept. 1. 1. évf. 1. sz.91-96. p.
Lh. OSZK: 1902. 2. évf. 1-68/70. sz.; 1905. 5. évf. 1-3. sz.; 1907.7. évf. 1-58. sz.; 1908. 8. évf. márc. 29- 1 db.; 1913. Évf. nélk.10-11. sz.
377. UNGVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁGUngvár1903. máj. 3O.-jún. 21.Megj. naponkéntFel. szerk. Cathry FerencMéret: 26 cm
284
111.1903. 1. évf. 1-23. sz. máj. 3O.-jún. 21.Rovatok: Színházi hírek; Apróságok (írja: Marczipán)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A négyoldalas lap belsó (2-3. oldala) színlap-plakát.Németh József, a miskolci színikerület igazgatója társulatának azungvári színkörben való vendégszereplésének lapja. A fel. szerk.:Cathry Ferenc, a színtársulat titkára.
Lh. OSZK: 1903. 1. évf. 1-23. sz.
378. UNGVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁGUngvár1913. nov. 15.-dec. 30.?Megj. hetenkéntSzerk. Dezső Vilmos, Bokor Viktor
Példánya nem ismert. írod.: = Ungvári Közlöny. 1913. nov. 20. 2.old. -Megjegyzés: Az „Ungvári Közlöny" színházi hírei alapján KrémerSándor társulata 1913. nov. 2-tól dec. 30-ig tartotta előadásaitUngváron.
379- UNGVÁRI SZÍNPADIdőszakonként megjelenő kritikai lapUngvár1901. máj. 7-jön. 22.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Vidor MarcziKiadó: 1901. máj. 18.?-jún. 22.: Vidor MarcziMéret: 30 cm111.1901. 1. évf. 1-6. sz. máj. 7.-jún. 22. H: 2. sz.Rovatok: Színházi hét; Különfélék; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
285
Megjegyzés: Az „Ung" (Ungvár) színházi hírei alapján Csóka Sándorszatmári társulata 1901. máj.-tói aug. 4?-ig tartotta előadásait azungvári színkörben.
Lh. OSZK: 1901. 1. évf. 1., 3-6. sz.
380. URÁNIAMagyar tudományos színház közlönyeBudapest1899- nov./dec.-1901. jan./febr.Megj. havonkéntFel. szerk. 1899- nov./dec.-1900. jan./febr.: Lázár BélaSzerk. 1899- nov./dec.-1900. jan./febr.: Klupathy Jenő, Köves-
ligethy RadóKiadó: Uránia. Magyar Tudományos Színház RT.Méret: 18 cm111.: 1900. febr./márc.-tól1899- 1. évf. 1. sz. nov./dec.1900. 2. évf. 1. sz. jan./febr.
Évf. nélk. febr./márc, ápr., ápr./máj., jún./júl., aug./szept.+ 1 sztl. db.
1901. Évf. nélk. jan./febr.Műsort közöl
Lh. OSZK: 1899. 1. évf. 1. sz.; 1900. 2. évf. 1. sz.OSZK. Kisnyomt. 1900. Évf. nélk. 6 db.; 1901. Évf. nélk. 1 db.
381. VÁCZI FIGARÓSzínházi, művészeti, irodalmi és sportlapVácz1920. júl. 18.Megj. hetenkéntFel. szerk. Majer LászlóMéret: 23 cm1920. 1. évf. 1. sz. júl. 18.
Megjegyzés: Vác és környékének műkedvelő színházi hírei, tervei,
l.h. OSZK: 1920. 1. évf. 1. sz.
286
382. VARIETÉ ÚJSÁGTársadalmi és művészeti napilapKecskemét1909. máj. l.-aug. 28.Fel. szerk. Földvári FerenczMéret: 30 cm1909- 1. évf. 1-21. sz. máj. l.-aug. 28.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1. sz. máj. 1.: VARIETTE ÚJSÁG főcímmel. A kecskeméti„Otthon" kávéház kerthelyiségében működő varieté-színház lapja.
Lh. OSZK: 1909. 1. évf. 1-21. sz.
VARIETTE ÚJSÁG (Kecskemét 1909. máj. 1.)Lásd VARIETÉ ÚJSÁG (Kecskemét)
383. VESZPRÉMI SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSORVeszprém1918. aug. 24/31.-szept. 22/28.Megj. hetenkéntNyomda: Fodor FerencMéret: 22 cm111.1918. Évf. nélk. aug. 24./aug. 31.
szept. l./szept. 7.szept. 8./szept. 14.szept. 22./szept. 28.
Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Színházi hírek; A Veszprémi Színház heti műsora
Megjegyzés: A Veszprémi Hírlap 1918. aug. 25.-okt. 6-i hírei alapjánFodor Oszkár színtársulatának őszi idénylapja.
Lh. OSZK: 1918. Évf. n. szám nélk. aug. 24./aug. 31., szept. l./szept.7., szept. 8./szept. 14., szept. 22,/szept. 28. (4 db.)
287
384. A VIDÉKI SZÍNÉSZVILÁG ÍRÁSBAN ÉS KÉPBENArad1901.Szerk. Benedek ÁrpádKiadó: Révész NándorMéret: 34x24 cm111.1901. Évf. nélk. 1. sz.Rovatok: Tallózások; Emlékezés régiekről; Színházi toalettek
Lh. OSZK: 1901. Évf. nélk. 1. sz.
VILLÁM. SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Szeged, 1920. szept. 4.?-okt. 2.)Lásd SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Szeged)
385. ZEMPLÉNSátoralja-Újhely város új színházának megnyitása alkalmábólSátoraljaújhely1901. jan. 2.Alkalmi lapSzerk. Dongó Gyárfás GézaKiadó: A színügyi bizottságMéret: 40 cm1901. 32. évf. alkalmi szám, jan. 2.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Zemplén 1901. 32. évf. 1. sz. melléklete.
Lh. OSZK: 1901. jan. 2.
386. ZENE- ÉS SZÍNMŰVÉSZETI LAPOKBudapest1893- szept. 15.-1894. dec. 15.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Vali BélaSzerk. Gönczi MórKiadó: Vali Béla
288
Méret: 22 cmElőbbi cím: SZÍNMŰVÉSZETI LAPOK (Bp.) 1893- jan. l.-aug.
15.1893. 1. évf. 17-21. sz. szept. 15.-dec. 23. 137-224 p.1894. 2. évf. 1-8. sz. jan. l.-máj. 15. 88 p.
szám. nélk. dec. 15. 201-212 p. H: 89-200 p.Rovatok: Külföldi hírek; Hazai szemle; Külföldi zenei hírek
Lh. OSZK: 1893. 1. évf. 17-21. sz.EK: 1893. 1. évf. 17-21. sz.FSZEK: 1893. 1. évf. 17-20. sz.; 1894. 2. évf. 1-8. sz., számnélk. dec. 15.
289
387. ARADI SZÍNPADArad1925. nov. 15/21.-1926. ápr. 11/17.Megj. hetenkéntSzerk. Papp AndorElőbbi cím: ARADI SZÍNPAD (DÉLVIDÉK) 1919. szept. 14.-1925-
nov. 8/14. 9-15. évf.Utóbbi cím: ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD (Arad) 1926. ápr.
18/24.?-1932. febr. 8/14.? 16-22. évf.1925. 15. évf. 46-52. sz. nov. 15/21.-dec. 25/31.1926. 16. évf. 1-15. sz. jan. l/9.-ápr. 11/17.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyes bib-liográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még Monoki30. p.
Lh. Bukarest: 1925. 15. évf. 46-52. sz.; 1926. 16. évf. 1-15. sz.
ARADI SZÍNPAD (DÉLVIDÉK\ (1919-1925. 9-15. évf.)Lásd I. rész
388. BARCSI SZÍNHÁZBarcs1922. jan.?-?Szerk. Garay BélaElőzmény: A SIKLÓSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MŰSORA. 1921.
dec. 3.-1922. jan. 7.1922. Évf. nélk.
Példánya nem ismert. írod. = A Siklósi Színház Szöveges Műsora(Siklós) 1922. jan. 7. 2. old. (...Halmi Jenő társulatának következőállomáshelyén Barcson „Barcsi Színház" címmel lapjukat folytat-ják.)
389- BUDAPESTI MŰSORBudapest1936.
Példánya nem ismert. írod. = Pesti Műsor. Szerk. Korcsmáros Pál.1936. aug. 15. - testvérlapjaként hivatkozik a Budapesti Műsor-ra
293
390. CINEMA. - SZÍNHÁZ ÉS MOZITimisoara - Temesvár1923'. jún. 28.-1924. szept. 28.Megj. hetenkéntFel. szerk. Gokler GyulaKiadó: Csendes Jakab, Csendes LipótMéret: 23 cm, majd 42 cm
1. évf. példánya ismeretlen1923. 2. évf. 2-28. sz. jún. 28.-dec.1924. 2.! évf. 1-27. sz. jan.-szept. 28.
Megjegyzés: Román-magyarnyelvű, a színházi rész csak magyarnyelvű.Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 23. p.
CULISELE - A KULISSZA. (Cluj - Kolozsvár, 1922/1923- 1.évf.)
Lásd A KULISSZA - CULISELE (Cluj - Kolozsvár, 1922/1923-1. évf.)
391. CSONGRÁDI SZÍNHÁZI ÚJSÁGCsongrád1943. okt. 31.-nov. 4.?Megj. hetenkéntFel. kiadó: Kárpáti JenőMéret: 20 cm1943. Évf. szám, kelt nélkül, 2 db.
Megjegyzés: A Csongrádi Színházi Újságot a benne közölt színháziműsor alapján egyeztettük a Csongrádi Hírlapban közölt hetiszínházi műsorral. így - feltehetően - 1943- okt. 31. és nov.4-ike között jelent meg.Nádasy József társulata 1943. okt. 31-től 1944. jan. 18-ig tartottaelőadásait a csongrádi „Népszínháziban. A fel. kiadó KárpátiJenő a színtársulat igazgatóhelyettese és színházi titkár.
Lh. OSZK: 1943. Évf. szám nélk. 2 db.
294
392. CSÖNDIrodalmi, művészeti, kritikai folyóiratSzeged1923- jan.-márc.Megj. havontaFel. szerk. Koroknay JózsefSzerk. Vér György, Fodor István; 1923. febr.: Fodor István
, Kiadó: Koroknay JózsefMéret: 31 cmCímváltozat: SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG. CSÖND. Szeged. 1923.
jan.-márc.1923- Évf. szám nélk. jan.-márc. 50 p.
Megjegyzés: Csekély színházi tartalommal, de borítólapján mindvégig„Színház és Társaság" felirattal.
Lh. OSZK: 1923. jan.-márc.
393. DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ MŰSORADebrecen1939. dec. 21./dec. 28.-1941. márc. 15./márc. 23.Megj. hetenkéntFel. kiadó: 1939- dec. 21./dec. 28.-1940. jan. 25./febr. 4.:
Putnik Bálint; 1940. febr. 6./febr. 13.-márc. 2O./márc. 27.:Korándy Dénes; 1940. ápr. 5./ápr. 11.-1940. máj. ll./máj.17.: Rajháti Alajos; 194O.< dec. 3-/dec. 10.-1941. jan. 31./febr.6.: Gyöpös Gitta; 1941. febr. 14./febr. 19-P-1941. márc.15./márc. 23.: Alszegi János
Méret: ?1939. Évf. szám nélk. dec. 21./dec. 28.1940. Évf. szám nélk. 1939- dec. 29./1940. jan. 3., jan. 4/15.,
jan. 16/24., jan. 25-/febr. 4., febr. 6/15., febr. 29/márc.6., márc. 7/14., márc. 15/18., márc. 20/27., ápr. 5/11., ápr.12/18., ápr. 19/25., ápr. 26./máj. 2., máj. 11/17., (szünetelt?)dec. 3/10., dec. 11/18., dec. 19/26., dec. 27./1941. jan. 2.H: febr. 14/20.?, febr. 21/28.?, márc. 28./ápr. 5.?, máj. 3/10.?
295
1941. Évf. szám nélk. jan. 3/9-, jan. 14/22., jan. 23/30., jan.31./febr. 6., febr. l4./febr. 19-, febr. 20/26., febr. 27./márc.4., márc. 5/14., márc. 15/23. sz. H: jan. 10/13-?, febr. 7/13.?sz.
Rovat: Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Lh. MSZI: Mf. 1939. dec. 21/28., 1939. dec. 29-/1940. jan. 3., jan.4/15., jan. 16/24., jan. 25-/febr. 4., febr. 6/13-, febr. 29./márc.6., márc. 7/14., márc. 15/18., márc. 20/27., ápr. 5/11., ápr.12/18., ápr. 19/25., ápr. 26./máj. 2., máj. 11/17., dec. 3/10., dec.11/18., dec. 19/26., dec. 27./1941. jan. 2., jan. 3/9-, jan. 14/22.,jan. 23/30., jan. 31-Aebr. 6., febr. 14/19., febr. 20/26., febr.27./márc. 4., márc. 5/14., márc. 15/23.Debrecen, DEK: 1939. dec. 21/28., 1939. dec. 29-/1940. jan. 3.,jan. 4/15., jan. 16/24., jan. 25./febr. 4., febr. 6/13., febr. 29./márc.6., márc. 7/14., márc. 15/18., márc. 20/27., ápr. 5/11., ápr.12/18., ápr. 19/25., ápr. 26./máj. 2., máj. 11/17., dec. 3/10., dec.11/18., dec. 19/26., dec. 27./1941. jan. 2., jan. 3/9-, jan. 14/22.,jan. 23/30., jan. 31./febr. 6., febr. 14/19., febr. 20/26., febr.27./márc. 4., márc. 5/14., márc. 15/23- sz.
394. DEBRECENI MOZIÉLETKritikai és művészeti hetilapBudapest - Debrecen1932. febr. 15/29.Fel. szerk. Várady LászlóKiadó: Krupa AndrásMéret: 21 cm111.1932. 1. évf. 3-4. sz. febr. 15/29- H: 1-2., 5-?Rovatok: Vígszínház (heti műsor); Mi készül a filmvilágban
(vezeti: Krupa András); Filmmesék (vezeti: Várady László);A hét hősei (vezeti: Tiszay Andor)
Megjegyzés: Főmunkatárs: Tiszay Andor
Lh. OSZK: 1932. 1. évf. 3-4- sz.
296
395. DEBRECZENI SZÍNHÁZDebrecen1936. okt. 1.-1939. ápr. 8.Megj. hetenként; 1937. szept. 16: kéthetenként; 1939. jan. 1.:
hetenkéntSzünetelt: 1938. ápr. l.-jún. 2.
1938. jűn. 2.-1939- jan. 1.1939- febr. lO.-ápr. 8.
Fel. szerk. Horváth ÁrpádSzerk. 1936. okt. 1.-1938. márc. 25.: Béber László; 1938. ápr.
1.-1939. ápr. 8.: Szabó ErnőKiadó: Horváth ÁrpádMéret: 29 cm111.1936. 1. évf. 1-13. sz. okt. l.-dec. 25. H: 2-11. sz.1937. 2. évf. 1-29. sz. jan. l.-dec. 24. H: 12., 22-23. sz.1938. 3. évf. 1-7. sz. jan. 28.-jún. 2.1939. 4. évf. 1-8. sz. jan. l.-ápr. 8.Rovat: A Csokonai Színház műsoraMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1937. 2. évf. 1-11., 13-21., 24-29- sz.; 1938. 3. évf. 1.,5-7. sz.; 1939. 4. évf. 1-8. sz.Debrecen, DEK: 1936. 1. évf. 12-13. sz.; 1937. 2. évf. 1-3., 5.,7_9.; 15-16., 18., 21. sz.; 1938. 3. évf. 1-7. sz.; 1939. 4. évf.1-8. sz.Debrecen, DRK: 1936. 1. évf. 1. sz.; 1937. 2. évf. 5-6., 17., 20.sz.; 1938. 3- évf. 4. sz.
396. DEBRECZENI SZÍNPADSzínházi hetilap; 1931- okt. 24/31.-1932. júl. 19-: Szöveges és
képes színházi hetilap; 1932. szept. 30./okt. 15.-1933- márc.?:Színházi hetilap; 1933- szept. 30./okt. 12.-dec.?: Szövegesés képes színházi hetilap; 1934. okt. 6.-1936. márc. 22.:Színházi hetilap
Megjelenési hely: 1927. nov. 15.-dec. 17.?: Debrecen; 1928.máj. 19-?-szept.: Szolnok; 1928. szept. 12?-1929. máj. 11.:
297
Debrecen; 1929- máj.-jűn.?: Eger; 1929- szept. 25-?-1930.ápr.?: Debrecen; 1931. szept.?-1936. márc. 22.: Debrecen
1927. nov. 15.-1936. márc. 22.Fel. szerk. Kardoss GézaMéret: 27 cm; 1929. júl. 9.?: 29 cm; 1934. okt. 6.: 37 cm111.Címváltozat: DEBRECENI SZÍNPAD. 1929. szept. 25.-1936. márc.
22.1927. 1. évf. 1-5. sz. nov. 15.-dec. 17.1928. 2. évf. 1-48. sz. 1927. dec. 24.-1928. nov. 22. H: 3.,
11., 13., 19-38., 44. sz.35-37. számok 3- évf. jelzéssel
1929. 3. évf. 1-26. sz. jan. 2.-aug. 22. H: 9., 10., 16-20. sz.4. évf. 3-11. sz. szept. 25--dec. 1. H: 1., 2., 4., 7., 9- sz.
1930. 5. évf. 2-9. sz. jan. lO.-ápr. 4/13. H: 1., 3., 5-8. sz.6. évf. Példánya nem ismert7. évf. 1. sz. 1930. szept. 17. H: ?
1931/1932. 8. évf. 2-29. sz. szept. 26./okt. l.-júl. 19- H: 1.sz.13. sz. jan. 9/15. 1931. évjelzéssel
1932/1933. 9- évf. 1-9/10. sz. szept. 30./okt. 15.-márc?kettő 2. sz. (okt. 14/30.), 2. sz. (okt. 29Vnov. 15.)
1933. 10. évf. 1-5. sz. szept. 30./okt. 12.-dec. ?1933/1934. 11. évf. 1-6. sz. H: 2. sz.1934. 12. évf. 1-5. sz. okt. 6.-dec. 22. H: 4. sz.
13- évf. példánya nem ismert1935. 14. évf. 1-2. sz. jan. 25-febr. 23. H: ?1935/1936. 15. évf. 1-7. sz. ?-márc. 22.Rovatok: Színházi rémhírek; A Csokonai Színház hírei; Színházi
furcsaságok; Pardon 1 percreMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Kardoss Géza debreceni társulatának — és vendégsze-repléseinek - híreivel. Debrecen DEK állománya a katalógusalapján felsorolva.
Lh. OSZK: 1928. 2. évf. 28-32., 35-38., 41. sz.; 1929. 3. évf. 21-26.sz.; 1930. 5. évf. 2., 4., 9. sz.; 1930. 7. évf. 1. sz.; 1931/1932.
298
8. évf. 2-17., 22-24., 26-27., 29. sz.; 1932/1933. 9- évf. 1. sz.,2. sz. okt. 14/30., 2. sz. okt. 29-/nov. 15., 3-8. sz.; 1933. 10.évf. 1-2. sz.; 1934. 12. évf. 1-3., 5. sz.; 1935. 14. évf. 1-2. sz.Debrecen, DEK: 1928. 2. évf. 28-32., 35-38. sz.; 1932/1933. 9-évf. 1-4., 6-7., 9-10. sz.; 1933. 10. évf. 1-2., 4-5. sz.; 1933/1934.11. évf. 1., 3-6. sz.; 1934. 12. évf. 1., 3-, 5. sz.; 1935. 14. évf.1-2. sz.; 1935/1936. 15. évf. 1-7. sz.Debrecen, DRK: 1927. 1. évf. 1-5. sz.; 1928. 2. évf. 1-2., 4-10.,12., 14-18., 39-43., 45-48. sz.; 1929. 3. évf. 1-8., 11-15. sz.;1929. 4. évf. 3., 5-6., 8., 10-11. sz.
397. DEBRECENI SZÍNPADSzínházi, társadalmi képes hetilapDebrecen1947. okt. l.-okt. 8.Szerk. D. Szabó LászlóKiadó: Győri LászlóMéret: 28 cm1946.? 1. évf. Példánya nem ismert1947. 2. évf. 1-2. sz. okt. l.-okt. 8.Rovatok: A kispadon; Színházi fecsegő; Röptében a színház
körülMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1947. 2. évf. 1-2. sz.
398. DÉLIBÁB1931- jan. 17.-1944. ápr. 29-?: Művészeti, irodalmi, film és
rádió hetilapBudapest1927. jan. 1.-1944. dec. 16.Főszerk. 1944. ápr. 29.P-1944. dec. 16.: Bibó LajosFel. szerk. 1927. jan. 1.-1928. ápr. 21.: Tolnai Simon; 1928.
ápr. 28.-1933. márc. 4.: Paizs Géza; 1933- márc. 11.-1938.dec. 31.: Tolnai Simon; 1939- jan. 7.-1944. dec. 16.: BibóLajos
299
Szerk. 1929. márc. 23.-1930. okt. 25.: Pogány József; 1930.nov. 22.-1938. dec. 31.: Tolnai Sándor; 1940. dec. 14.-1944.ápr. 29.?: Dáloky János; 1944. jún. 3.-1944. dec. 16.: DálokyJános
Fel. kiadó: 1927. jan. 1.-1928. ápr. 21.: Tolnai Simon; 1928.ápr. 28.-1933- márc. 4.: Paizs Géza; 1933. márc. 11.-1938.dec. 31.: Tolnai Simon; 1939- jan. 7.-1944. aug. 26.: PaizsGéza; 1944. szept. 2.-1944. dec. 16.: Bór István
Méret: 37 cm; 1928. febr. 4.: 20 cm111.1927. 1. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 31.1928. 2. évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 29.1929- 3. évf. 1-52. sz. jan. 5.-dec. 28.1930. 4. évf. 1-52. sz. jan. 4.-dec. 27.1931. 5. évf. 1-51/52. sz. jan. 3--dec. 19-1932. 6. évf. 1-52. sz. jan. 2.-dec. 24.1933- 7. évf. 1-52. sz. 1932. dec. 31.-dec. 23.1934. 8. évf. 1-52. sz. 1933- dec. 3O.-dec. 22.1933. dec. 30. 1. sz. 7. évf. jelzéssel1935. 9. évf. 1-52. sz. 1934. dec. 29.-dec. 21.1936. 10. évf. 1-53. sz. 1935. dec. 28.-dec. 26.1937. 11. évf. 1-52. sz. jan. 2.-dec. 25.1938. 12. évf. 1-53. sz. jan. l.-dec. 31.1939. 13- évf. 1-52. sz. jan. 7.-dec. 30.1940. 14. évf. 1-52. sz. jan. 6.-dec. 28.1941. 15. évf. 1-52. sz. jan. 4.-dec. 27.1942. 16. évf. 1-52. sz. jan. 3.-dec. 26.1943. 17. évf. 1-52. sz. jan. 2.-dec. 25.1944. 18. évf. 1-51. sz. jan. l.-dec. 16. H: 17. sz.Rovatok: 1927-1928: Hogyan lettem direktor/rendező?; A par-
nasszus tetején; Miből lett a cserebogár?; Hallja magaSkót...; Kritikusok önkritikája; Színházi mindentudó; Műked-velők fóruma (vezeti: Vitéz Miklós); Mozi és színház. Pestiszínészek ankétja; Amin az egész világ nevet; Színházi kislexikon; Filmcsillagok anyakönyve (vezeti: Havas Zsig-mond); Amin Hollywood nevet...1929-1930: Parnasszus; Mindennapi hírek (összeáll.: Kellér
300
Dezső); Az én hetem (írja: Kardos István); Kis anekdoták- nagy színészekről; Miből lesz a cserebogár; Filmcsillagokanyakönyve (vezeti: Havas Zsigmond); Mi történt? Társaságés divat; Az Antenna hírei; Hallja maga Skót...; Amin azegész világ nevet; Film; Autó; Vidéki szemle? Halló, ittrádió Délibáb; Ismerlek!... Segítsek?1931-1932: A Délibáb szószéke; Színházi kaviár; Filmcsil-lagok anyakönyve (vezeti : Havas Zsigmond); Halló, ittrádió Délibáb; Hallja, maga Skót...; A közönség mikrofonja;Az én hetem (írja: Kardos István); Forró Pál levelei; Perega film; Kis képes nyilatkozatkozó; A Délibáb színháza;Mielőtt mástól hallaná!; Lapzárta után; Szerkesztői üzenetek1933-1934: Délibáb színpada; A Délibáb megsúgja Magá-nak...; Pereg a film; Színházi anekdoták; Nevessünk; Aközönség levelesládája; Szerkesztői üzenetek1935—1936: A Délibáb megsúgja Magának; Pereg a film(vezeti: Szinetár György); Nagyvilág. Divat. Társaság. Szép-ség; Ami a híradókból kimaradt? Kulissza viccek; Ennyielég ebből...; Ki?... Miért? Tarka Híradó; A Délibáb színpada;Kis Imbisz; Nevessünk; Ennyi elég ebből...; A régi kulisszákvilágából; Szerkesztői üzenetek1937-1938: A Délibáb megsúgja Magának; Ennyi elég ebből;Pereg a film; Egy kis humor; Nagyvilág. Divat. Társaság.Szépség; Színházi kaviár; A Délibáb színpada; A Délibábhumora; Régi kulisszák világából; Ego üzenetei; Szerkesztőiüzenetek1939-1940: Világhíradó; Ennyi elég ebből; A Hét; Pereg afilm; A Társaság; Délibáb az új filmekről; Színházról-szín-házra; Színes krónika; A kulissza mögött; Női szemmel; ADélibáb humora; A Délibáb színpada; „Miért vagyok nép-szerű?" (okt. 19-től); Szerkesztői üzenetek1941-1942: Színházról-színházra; Új hírek a filmvilágából;A kulissza mögött; Villáminterjú; Társasági híradó; Asszo-nyok postája (vezeti: Bozzay Margit); Nőkről-nőknek; Zene;Kockás filmkritikák; A Délibáb humora; Szerkesztői üzenetek1943-1944: Művésznő/művészúr, szabad az iratokat?Asszonyok postája (írja; Szentmihályiné Szabó Mária);
301
Nőkről-nőknek (írja: Hattyasy Katalin); Heti híradó; A Dé-libáb „kockás" kritikái a hét filmjeiről; Kockátlan filmkritikák;A kulissza mögött; Halló! 225-461!; Irodalmi notesz; ADélibáb humora; A Délibáb rádiója; Az olvasó rovata; Aszerkesztőség üzeni
Megjegyzés: 1933. 7. évf. 7. sz. febr. 11-i szám impresszum adatai:fel. szerk és kiadó: Tolnai Sándor.
Lh. OSZK: 1927. 1. évf. 1-53. sz.; 1928. 2. évf. 1-52. sz.; 1929. 3-évf. 1-52. sz.; 1930. 4. évf. 1-52. sz.; 1931. 5. évf. 1-51/52. sz.;1932. 6. évf. 1-52. sz.; 1933. 7. évf. 1-52. sz.; 1934. 8. évf.1-52. sz.; 1935. 9- évf. 1-52. sz.; 1936. 10. évf. 1-53. sz.; 1937.11. évf. 1-52. sz.; 1938. 12. évf. 1-53. sz.; 1939. 13. évf. 1-52.sz.; 1940. 14. évf. 1-52. sz.; 1941. 15. évf. 1-52. sz.; 1942. 16.évf. 1-52. sz.; 1943. 17. évf. 1-52. sz.; 1944. 18. évf. 1-16.,18-51. sz.FSZEK: 1929- 3. évf. 6., 33-35., 37-39-, 44-45., 49-50., 52. sz.;1930. 4. évf. 1-3., 5-6., 9-10., 12-15., 18-20., 22., 24., 26., 29.,37-39., 43-44., 50. sz.; 1933. 7. évf. 1-52. sz.; 1934. 8. évf.1-52. sz.; 1935. 9- évf. 1-52. sz.; 1936. 10. évf. 1-53. sz.; 1937.11. évf. 1-52. sz.; 1938. 12. évf. 1-53. sz.; 1939. 13. évf. 1-52.sz.; 1940. 14. évf. 1-52. sz.; 1941. 15. évf. 1-52. sz.; 1942. 16.évf. 1-52. sz.; 1943. 17. évf. 1-52. sz.; 1944. 18. évf. 4-13., •15-16., 18-19-, 22-40. sz.MSZI: 1928. 2. évf. 9-11., 15-17., 23-24., 27-28., 36., 39-, 45-,49., 52. sz.; 1929. 3. évf. 2., 5., 7-13., 15-17., 19-, 25., 34-49.,51-52. sz.; 1930. 4. évf. 1-2., 6-7., 9-20., 22-24., 26-27., 29-,31-37., 40., 42-44., 46-47., 50-51. sz.; 1931. 5. évf. 1-12., 14-17.,19., 21-38., 42-44., 47-51/52. sz.; 1932. 6. évf. 1-7., 9-, 11-14.,16-19., 21-30., 33-44., 46-52. sz.; 1933. 7. évf. 1-13., 15-52.sz.; 1934. 8. évf. 1-52. sz.; 1935. 9- évf. 1-52. sz,; 1936. 10.évf. 2-14., 16-47., 49-53. sz.; 1937. 11. évf. 1-52. sz.; 1938. 12.évf. 1-53. sz.; 1939. 13. évf. 1-52. sz.; 1940. 14. évf. 1-27.,29-47., 49., 51. sz.; 1941. 15. évf. 1-47., 49-50. sz.; 1942. 16.évf. 1-6., 8-13., 15-30., 33-34., 36-52. sz.; 1943. 17. évf. 1-21.,23-24., 26-30., 32-37., 39-, 41-43-, 45. sz.; 1944. 18. évf. 1-14.,16., 18-26., 28., 30-40., 42., 44-52. sz.PIM: 1928. 2. évf. 6., 8-13., 15-19., 2Í., 25., 27-49., 51-52. sz.;1929. 3. évf, 2-3., 5-8., 10-14., 16-20., 23-26., 29-47., 49-52.sz.; 1930. 4. évf. 1-6., 8-27., 29-30., 32., 34-50., 52. sz.; 1931.
302
5. évf. 1-13., 15-16., 18-20., 22-24., 26-27., 29-30., 32-35.,37-41., 44., 46., 48-52. sz.; 1932. 6. évf. 1., 3-4., 6., 10-15.,17-24., 26-29., 33-41., 43-44., 51-52. sz.; 1933. 7. évf. 1-2., 4.,7-8., 10-12., 19-20., 23., 29-30., 34., 41. sz.; 1934. 8. évf. 3.,19-, 22., 27., 38., 41-42., 44., 46. sz.; 1935. 9. évf. 2., 10., 14.,21-22., 29-, 36., 39-40., 44., 52. sz.; 1936. 10. évf. 1., 4., 11.,13., 16-17., 19-, 24., 26., 37., 41-43., 49. sz.; 1937. 11. évf. 3.,7., 11., 16-17., 19., 29-32., 34., 41., 43., 51. sz.; 1938. 12. évf.8-9., 13., 25., 33., 49., 50-51. sz.; 1939. 13. évf. 6., 25., 29.,49- sz.; 1940. 14. évf. 6., 26., 30., 32., 39-41-, 43., 46-47., 49-50.,52. sz.; 1941. 15. évf. 2., 12-15., 23-24., 27., 29-31., 34., 37., 39-,41., 44-46., 48-49. sz.; 1942. 16. évf. 4., 8-10., 12-13., 15., 17-18.,21-24., 28., 34., 38., 40., 46-48., 51. sz.; 1943. 17. évf. 1-5., 6-7.,10-11., 13-18., 20-21., 23-26., 28-29-, 31-32., 34-37., 39-, 43-44.,46. sz.; 1944. 18. évf. 3-4., 9-, 13., 19-20., 22-26., 28., 30., 33.,36., 40. sz.Debrecen, DEK: 1928. 2. évf. 15., 20-23., 26., 28-30., 39-42.sz.; 1929. 3. évf. 7., 9. sz.; 1933. 7. évf. 2-10., 21-30., 33-37.,40-44., 47-50., 52. sz.; 1935. 9. évf. 2., 4-6., 9-12., 21-22., 26.,3M0., 52. sz.; 1936. 10. évf. 2., 4., 6., 8-9-, 11-13., 16-25.,27-28., 32-33., 36-40., 44-45., 49-50., 52. sz.; 1939- 13. évf. 49-sz.; 1940. 14. évf. 2., 32-35., 37-38., 40-41., 43-49-, 52. sz.;1941. 15. évf. 5., 13-15., 21-22., 28., 31., 35-36., 39., 42-44.,49-50., 52. sz.; 1942. 16. évf. 1-2., 4-7., 9-10., 12., 14-16., 21.,23., 26-34., 36-40., 43-46., 49-50., 52. sz.Debrecen, DRK: 1933. 7. évf. 3-7., 10-11., 13-19-, 21-25., 28-30.
399- DOMBÓVÁRI SZÍNHÁZSzínházi-, irodalmi- és sport-hetilapDombóvár1921. szept. lÖ.-okt. 9.?Megj. hetenként?Szerk.?1921. szept. 18.?-okt. 9-?Halmi Jenő színtársulata vendégszereplésének lapja
Példánya nem ismertírod.: Dombóvári Hírlap 1921. 5- évf. 38-41. sz. szept. 18.-okt. 9.
303
400. DUNÁNTÚLI ÉLETIrodalmi, színházi, társadalmi és művészeti képes hetilap; 1925-
márc. 14.-ápr. 22.: Szépirodalmi, művészeti, színházi, tár-sadalmi és sportolásügyi képes hetilap; 1925. máj. 2.:Színház, irodalom, művészet, társaság, film, sport, cserkész
Kaposvár1924. nov. 8.-1925. máj. 23.Megj. hetenkéntFőszerk. 1924. nov. 8.: Nagy Péter; 1925. febr. 14.-máj. 23.:
baracskai Szüts SándorFel. szerk. 1924. nov. 8.-1925. márc. 7.: Óriás PálSzerk. 1924. nov. 8.: Kosa Lajos (budapesti szerk.), baracskai
Szüts Sándor (székesfehérvári szerk.), Vámos Jenő (pécsiszerk.); 1924. nov. 15.-1925. febr. 7.: baracskai SzütsSándor (székesfehérvári szerk.), Vámos Jenő (pécsi szérk.);1925. febr. 14.: Vámos Jenő (pécsi szerk.); 1925. febr.21.-márc. 1.-. Vámos Jenő (pécsi szerk.), Havasi János(szigetvári szerk.); 1925. márc. 14.: Vértessi Imre, VámosJenő (pécsi szerk.), Havasi János (szigetvári szerk.); 1925.márc. l4.-ápr. 22.: Vámos Jenő (pécsi szerk.), Havasi János(szigetvári szerk.); 1925. máj. 2.-máj. 9- Halász Imre, ifj.Rába Lajos, Merskovits M. József (budapesti szerk.), VámosJenő (pécsi szerk.), baracskai Szüts Sándor (székesfehérváriszerk.), Havasi János (szigetvári szerk.); 1925. máj. l6.-máj.23.: Halász Imre, ifj., Rába Sándor, Merskovits M. József(budapesti szerk.), Vámos Jenő (pécsi szerk.), baracskaiSzüts Sándor (székesfehérvári szerk.), Mezei Sándor (szi-getvári szerk.)
Kiadó: Dunántúli Élet lapkiadó vállalatMéret: 21 cm; 1925. máj. 2.: 28 cm111.1924. 1. évf. 1-7. sz. nov. 8.-dec. 23.1925. 2. évf. 1-21. sz. jan. 3--máj. 23.Rovatok: Színházi bemutatók; A színház körül; A hét műsora;
Színész históriák; Heti kritikaMűsort közöl; a kaposvári és székesfehérvári színház heti
műsora, szereposztással
304
Megjegyzés: Szerkesztőhelyettes: 1925. máj. 16.—máj. 23.: C. JávorLászló1925. 4. sz. szerkesztői adatok nélkül
Lh. OSZK: 1924. 1. évf. 1-7. sz. 1925. 2. évf. 1-21. sz.Kaposvár, PTMK: 1924. 1. évf. 1-7. sz. 1925. 2. évf. 1-21. sz.Mf.
401. EGRI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, művészeti, szépirodalmi és társadalmi lapEger1938. febr. 19.-márc. 4.Megj. hetenkéntSzerk. Ruszkai SándorMéret: 32 cm111.1938. Évf. szám nélk. febr. 19.-márc. 4. (1 db.)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az „Eger-Gyöngyösi Újság" (Eger) c. napilap színházihírei alapján Bánky Róbert társulata, a „Magyar Komédia" ka-maraszínház 1938. febr. 19-től márc. 3-ig tartotta előadásaitEgerben.
Lh. OSZK: 1938. Évf. szám nélk. febr. 19.-márc. 4. (1 db.)
402. ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPADPapp Andor művészeti és társadalmi hetilapjaArad1926. ápr. 18/24.-1932. febr. 8/14.Fel. szerk.-kiadó: Papp AndorMéret: 1926. máj. 16/22.?: 23 cmElőbbi cím: ARADI SZÍNPAD. 1925. nov. 15/21.-1926. ápr.
11/17. 15-16. évf.Utóbbi cím: KIS ÚJSÁG. ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD (Arad).
1934. febr. 15-től1926. 16. évf. 16-52. sz. ápr. 18/24.-dec. 25/31.1927. 17. évf. 1-52. sz. jan. l/8.-dec. 25/31.
305
1928. 18. évf. 1-52. sz. jan. l/7.-dec. 23.1929. 19. évf. 1-52. sz. jan. 6.-dec. 25-1930. 20. évf. 1-52. sz. jan. 5.-dec. 25.1931. 21. évf. 1-52. sz. jan. 6.-dec. 25/31.1932. 22. évf. 1-5. sz. jan. l/6.-febr. 8/14. H: ?Rovatok: 1926-1927: Ellesett kulisszamögötti beszélgetés; Fel-
vonás közben (írja: Papp Andorné); VilágszínpadMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1928-1932. évekről nem készült színházi szempontúcímleírás, egyes bibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítéstnyújt még Monoki 30. p.
Lh. OSZK: 1926. 16. évf. 20. sz.; 1927. 17. évf. 18-19. sz.Bukarest: 1926. 16. évf. 16-52. sz.; 1927. 17. évf. 1-52. sz.;1928. 18. évf. 1-52. sz.; 1929. 19. évf. 1-52. sz.; 1930. 20. évf.1-52. sz.; 1931. 21. évf. 1-52. sz.; 1932. 22. évf. 1-5. sz.
403. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLETMűvészet-kritikai újság. Az erdélyi színházak, hangos-filmszín-
házak, kabarék, műkedvelők szaklapjaTimisoara — Temesvár1930. nov. 15/22.-nov. 29./dec. 6.Megj. hetenkéntSzerk. Damó Jenő, aradi szerk. Némedy Gábor, nagyváradi
szerk. Ben Ami (Benamy Sándor) (1. sz.), wieni szerk.Kovács Ferenc
Méret: 23 cm1930. 1. évf. 1-3. sz. nov. 15./nov. 22.-nov. 29Vdec. 6.
Lh. Bukarest: 1930. 1. évf. 1-3. sz.
ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET. GYILKOS (Cluj - Kolozsvár, 1925.5. évf. 45-46. sz. nov. 3--nov. 10.)
Lásd GYILKOS. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET
306
404. ESTESzínházi, művészeti és társadalmi hetilapBratislava - Pozsony1926. jún. l6/25.-szept. 25./okt. 2.Szerk. Szeredai-Gmber KárolyFel. szerk.-kiadó: Jánoska TivadarMéret: 21 cm111.1926. 1. évf. 1-15. sz. jún. l6/25.-szept, 25-/okt. 2.Rovatok: Színházi esték; Pletyka Puby Pletykái; Divat és szép-
ségápolás; Vidám oldal; Szerkesztői posta
Megjegyzés: Adminisztratív szerkesztő: 1926. júl. 24/31.-szept. 25./okt.2.: Krepelka ElekAz 1—4. számokban Faragó Ödön társulatának 1926. jún. l6-tóljúl. 19-ig a pozsonyi Városi Színházban; a 8-13-íg terjedő szá-mokban aug. 7-től szept. 17-ig a kassai Nemzeti Színházbantartott előadásainak műsorközlése, szereposztásokkal.
Lh. OSZK: 1926. 1. évf. 1-15. sz.Prága, UK: 1926. 1. évf. 1-15. sz.
405. ESTI ÉLETBudapest1923. nov. 5.-1924. márc. 16.Megj. naponkéntFel. szerk.-kiadó: Balassa ImreMéret: 41 cm1923. 1. évf. 1-46. sz. nov. 5.-dec. 30.1924. 2. évf. 1-64. sz. jan. l.-márc. 16.Rovatok: Napos; A mai este; Színház; Színházi hírek; Régi
színészek (1924-ben); Színházak mai műsora; Színdarabokszövegei (1923-ban); Mozik mai műsora
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1923. 1. évf. 1-46. sz.; 1924. 2. évf. 1-64. sz.
307
406. ESTI KOMÉDIA1925. szept. 7/9.-1925. szept. 19/20.: Színházi és művészeti
esti lap. (Impresszumban): Művészeti esti lap; 1925- szept.21/22.-1925. okt. 10/13.?: Színházi műsorújság. (Imp-resszumban): Művészeti esti lap
Budapest1925. szept. 7/9.-okt. 10/13-Megj. hetenként háromszorFel. szerk. Erényi AntalnéSzerk. 1925. szept. 11/14.-1925. okt. 10/13.?: Gerő LászlóFel. kiadó: Erényi AntalnéMéret: 45 cmUtóbbi cím: MŰSOROS ESTI KOMÉDIA (Budapest) 1925. nov.
8/ll.?-1926. jűl. 13/20.?1925. 1. évf. 1-13. sz. szept. 7/9--okt. 10/13. H: ?Rovatok: Komédia; Filmújdonságok; Szöveges színlapMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1925. szept. 7/9-: Gerő László
Lh. OSZK: 1925. 1. évf. 1-13. sz.Kecskemét, BKLM: 1925. 1. évf. 11-13. sz.
407. FECSEGŐSopron1925.?Példánya nem ismert
írod.: Erdős Aladár: Keresztapa köszöntője. = Színházi Fecsegő (Sop-ron) 1946. okt. 18. 1. oldal: Fecsegő címmel, negyedszázaddalezelőtt három színiszezonon át jelent meg.Berecz Dezső: A színházi múzeum sorsa. = Színházi Fecsegő(Sopron) 1946. dec. 13- 1- old.: magángyűjteményében néhányFecsegő címmel megjelent színházi lapja van.
FECSEGŐ (Sopron, 1946. dec. 20.-1947. mára 7.)Lásd SZÍNHÁZI FECSEGŐ (Sopron)
308
408. FÉNYSZÓRÓMűvészeti hetilap; 1945. aug. 2.-1946. márc. 5..- Művészeti
hetilap, színház, film, zene, irodalom, képzőművészetBudapest1945. júl. 27.-1946. márc. 5.Főszerk. 1945. júl. 27.-1946. márc. 5.: Balázs BélaFel. szerk. 1945. júl. 27.-1945. okt. 24.: Szegi Pál; 1945. okt.
31.-1945. nov. 20.: Gyöngy Pál; 1945. nov. 27.-1946. márc.5.: Békeffi István
Szerk. 1945. júl. 27.: Balázs Béla, Szegi PálFel. kiadó: 1945. júl. 27.-1946. márc. 5.: Gyöngy PálKiadó: 1945. aug. 2.-1946. márc. 5.: Magyar Filmipar RT.Méret: 1945. jűl. 27.: 22 cm; 1945. aug. 2.: 29 cm; 1945- nov.
14.: 26 cm; 1945. dec. 25.: 25 cm111.1945. 1. évf. 1-23. sz. júl. 27.-dec. 25.1946. 2. évf. 1-6. sz. jan.-márc. 5.Rovatok: Balázs Béla széljegyzetei; A Fényszóró faliújságja; A
Hét filmjei; Heti kislexikon; írók és könyvek; Zenei hét;Szépség és egészség; A Fényszóró levelesládája
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1945. nov. 27.-1946. márc. 5-: DarvasSzilárd
Lh. OSZK: 1945. 1. évf. 1-23. sz.; 1946. 2. évf. 1-6. sz.FSZEK: 1946. 2. évf. 1-6. sz.MSZI: 1945. 1. évf. 1., 3., 6., 9-14., 23. sz.
409. FILM-SZÍNHÁZ-IRODALOM1940. febr. 29./márc. 7.-1944. ápr. 13/19-: Képes művészeti
hetilap; 1945- márc. 1.: A Film Színház Irodalom munka-társainak riportfüzete
Budapest1938. dec. 22/29.-1945- márc. 1.Szünetelt: 1944. ápr. 13/19.-1945. márc. 1.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1938. dec. 22/29-1944. ápr. 13/19-: Moharos Lajos
309
Szerk. 1940. febr. 29./márc. 7.-1944. márc. 23/29.: EgyedZoltán; 1944. márc. 30./ápr. 5.-1944. ápr. 13/19-: VáróAndor
Kiadó: 1938(. dec. 22/29.-1944. ápr. 13/19-: Moharos Lajos;1945. márc. 1.: „Express" Könyvkiadó Váll.
Kiadja: 1940. máj. 24/30.-1944. ápr. 13/19-: „Film-Színház-Iro-dalom" Kft.
Méret: 22 cm- 4940. febr. 29./márc. 1.-. 30 cm111.1938. 1. évf. 1-2' sz. dec. 22/29.-dec. 29-/1939- jan. 4.1939. 2. évf. 1-52. sz* jan. 5/ll.-dec. 27./1940. jan. 3.1940. 3- évf. 1-52. sz. jan. 4/ll.-dec. 27./1941. jan. 2.1941. 4. évf. 1-52. sz. jan. 3/9--dec. 26./1942. jan. 1.1942. 5. évf. 1-52. sz. jan. 2/8.-dec. 25/31.1943. 6. évf. 1-52. sz. j;*n. 1/7.-dec. 23/29-1944. 7. évf. 1-16. sz. 1943. dec. 30./1944. jan. 5.-ápr. 13/19-1945- Évf. nélk. szám nélk. lmárc. 1. 1 db.Rovatok: 1938-1940: A Film-Színház-Irodalom világhíradója;
Hőmérős mozi-kritikák (1940. feb. 29./márc. 7-től); Légbőlkapott hírek; Színház; Színházi levél; Töltőtoll; Tarka-barka;Műteremlátogatás; Villámlexikon színi hölgyeinkről/férfisz-tárjainkról; Képes tarka-barka; Bozzay Margit postája1941-1944: Színházi levél; .../az én vidám oldalam; Kistarka-barka; Karrikatúra interjú...; Divat tarka-barka; Színházilevél; Mozi levél; Zenei levél; Maxi postája; Szerk. üzenetek;e. z. válaszol
Lh. OSZK: 1938. 1. évf. 1-2. sz.; 1939- 2. évf. 1-52. sz.; 1940. 3.évf. 1-52. sz.; 1941. 4. évf. 1-52. sz.; 1942. 5- évf. 1-52. sz.;1943. 6. évf. 1-52. sz.; 1944. 7. évf. 1-16. sz.; 1945. Évf. nélk.1 db.FSZEK: 1941.-4. évf. 12.,"Í8., 23-26., 34-36., 38., 46., 48-49.sz.; 1942. 5. évf. 1-52. sz.; 1943. 6. évf. 1-2., 6., 8-9-, 13-, 15.,22., 27-44., 46-52. sz.; 1944. 7. évf. 3., 6., 8-10., 16. sz.MSZI: 1939. 2. évf. 12., 20. sz.; 1940. 3- évf. 9-33-, 35-52. sz.;1941. 4. évf. 1-52. sz.; 1942. 5. évf. 1-52. sz.; 1943- 6. évf.1-52. sz.; 1944. 7. évf. 1-3., 5-16. sz.PIM: 1938. 1. évf. 2. sz.; 1939- 2. évf. 22., 41. sz.; 1940. 3. évf.
310
33, 35. sz.; 1941. 4. évf. 1., 3., 6, 11-12, 14, 17-18, 22-26,29-, 31-32. sz.; 1942. 5. évf. 3, 7, 10, 12, 15, 17-19., 21,25, 29., 31., 34-36., 38-39-, 41-50, 52. sz.; 1943. 6. évf. 7-8,10-13, 15, 18, 23, 25, 27-36, 41-51. sz.; 1944. 7. évf. 5-6,9-12, 15-16. sz.
410. FÜGGETLEN SZÍNPADBudapest1937-1938.Megj. évenként ötször, 1937. 4/5. sz.: évenként tízszerFel.szerk.-szerk.-kiadó: Hont FerencLaptulajdonos: 1938. 8. sz.: Magyar MunkaközösségMéret: 32 cm111.1937/1938. Évf. nélk. 1/2-8. sz.Rovatok: Parasztszínjáték; Munkásszínjáték; Művészek és műsza-
kiak; Fiatalok színháza; Tallózás; A közönség hangja; Szín-házi világhíradó; Színházi beszámolók; A Független Színpadhírei
Lh. OSZK: 1937/1938. Évf. nélk. 1/2-8. sz.PIM: 1937/1938. Évf. nélk. 4-7. sz.Debrecen, DEK: 1937/1938. Évf. nélk. 6-7. sz.
411. GYILKOS. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLETCluj - Kolozsvár1925. szept. Í.-1926. aug. 25.Megj.: hetenkéntFőszerk. Győri Illés IstvánFel. szerk.-kiadó: Győri Illés IstvánMéret: 23 cm111.Előbbi cím: GYILKOS (Cluj - Kolozsvár) 1921. nov. I.-1925.
aug. 25- 1-5. évf. Színházi tartalom nélkülUtóbbi cím: KURÍR. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET (Cluj - Kolozsvár)
1926. szept. l.-dec. 26.
311
Címváltozat: ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET. GYILKOS. (Cluj -Kolozsvár) 1925. 5- évf. 45-46. sz. nov. 3.-nov. 10.
1925. 5. évf. 36-52. sz. szept. l.-dec.1926. 6. évf. 1-34. sz. jan. 5.-aug. 25-Rovatok: Mondja már Aladár...; Vicc-Akadémia; Színházi
hírek; Mozi Élet (Rovatvezető: Bálint Zoltán, 1925. dec.1-től); Magyar Műkedvelők Országos kedvenc-versenye;Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl: Kolozsvár/Nagyvárad/Marosvásárhely/Temes-vár/Szatmárból; 1926-ban csak a kolozsvári, alkalmankéntaz aradi színház heti műsorát, szereposztás nélkül
Megjegyzés: 1925- 5. évf. 45. sz. nov. 3-i szám 1. oldalán közlemény:a „Gyilkos"-t kibővítették az Erdélyi Színházi Élettel - s azegyesült lapok... Ha valóban lapegyesülés történt, úgy azeddig feltehetően önállóan megjelent Erdélyi Színházi Életpéldányai ismeretlenek.
Lh. OSZK: 1925. 5. évf. 45-52. sz.; 1926. 6. évf. 1-34. sz.Kolozsvár: 1925. 5. évf. 36-51. sz.; 1926. 6. évf. 1-34. sz.
412. GYŐRI SZÍNHÁZI ÉLETGyőr1927. jan. 8.-jan. 16.?Megj. hetenkéntMéret: 40 cm1927. 1. évf. l-(2). sz. jan. 8.-jan.(l6).Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Dunántúli Sport Újság" (Győr) 1927. 5. évf. 2.sz. jan. 8-i szám 3-4. oldalán, a 3- sz. jan. 16. 2—4. oldalán,önálló fejléccel jelent meg. A sportújság rovataként is felfog-ható. Somogyi Kálmán színtársulatának híreivel. Élőfeje: GyőriSzínházi Élet.
Lh. Győr: 1927. 1. évf. l-(2). sz.
413. 7 [HÉT]Riport, sport, színház, mozi, társaság, könyvSzabadka - Subotica1933. okt. l.-okt.l8.Megj. hetenként
312
Fel. szerk.-kiadó: Hirth AladárElőbbi cím: SZÖVEGES SZÍNHÁZI HÉT (Szabadka - Subotica)
1932. okt. 29.-1933. jún. 3./jűn. 10.1933. 2. évf. 16-17. sz. okt. l.-okt. 18.
Megjegyzés; Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Kolozsi. 1919-1945.490. p.
414. HETI KRÓNIKAKépes társadalmi, szépirodalmi, színházi, sport és közgaz-
dasági hetilapSzékesfehérvár1925. szept. 3.-okt. 23.Főszerk. Szomaházy IstvánFel. szerk. Walikovszky KárolyMéret: 30 cm111.1925. 1. évf. 1-6. sz. szept. 3.-okt. 23.Rovatok: Társaság; Thália színház vendégjátéka; Mozgó szín-
házMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1925- okt. 8.-okt. 23. között Fodor Aladár „Thalia-Színház"-ának híreivel
Lh. OSZK: 1925. 1. évf. 1-6. sz.
415. HETI SZEMLEKözépmagyarországi Sport és Színházi revüKecskemét1926.?
Példánya nem ismertírod.: Kecskeméti Színház és Mozi. 1926. márc. 13. 3. évf. 11.
sz. 6. old.: „Közlemény... lapunkat országos jellegűvé fejlesztjük... a kecskeméti színikerület (Kecskemét, Szolnok, Gyula,Cegléd, Nagykőrös) városaira terjesztjük ki ... lapunk címe:HETI SZEMLE.)"
313
416. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NYÁRI SZÍNKÖR(Színházi műsor)Hódmezővásárhely1944. aug.Megj. hetenként?Kiadó: Huszák ElemérMéret: 22 cm1944. Évf. nélk. l-[2]. sz. aug.?
Megjegyzés: Bánky Róbert színtársulatának vendégszereplése al-kalmából; műsort közöl, szereposztással
Lh. MSZI: 1944. 1-2. sz. Mf.Hódmezővásárhely, VL: 1944. 1-2. sz.
417. JUGOSZLÁVIAI MAGYAR SZÍNPADSubotica - Szabadka1938. júl. 28./aug. 12.-aug. 13-Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Csapó SándorKiadó: Kopilovics R. LázárMéret: 4 rét?1938. 1. évf. 1-2. sz. júl. 28./aug. 12.-aug. 13.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1938. 1. évf. 1-2. sz. Mf.Zagreb: 1938. 1. évf. 1-2. sz.
KÁROLY SZÍNHÁZ szöveges színlapja (Bp., 1925.)Lásd SZÍNHÁZI HÍREK (Bp.)
418. KÁRPÁTI SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi, művészeti és irodalmi hetilap; 1930. nov. 19-1931-
febr. 15?: A Podk. Ruszi Országos Közművelődési Szö-vetség színház és művészeti hivatalos kultúrközlönye;1933. okt. 17.:' Színházi, művészeti és kritikai riportlap
Uzhorod - Ungvár1930. nov. 15.-1933. nov. 30.Főszerk. 1930. nov. 15.-1931. febr. 15.: Fülöp ÁrpádFel. szerk. Bernáth Pál
314
Méret: 22 cm; 1933. okt. 17.: 48 cm; 1933- nov. 3.: 24 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Uzhorod - Ungvár) 1928.
szept. 30.-1929. jan. 27.1930. 3. évf. 1-6. sz. nov. 15.-dec. 23. mell. 6. sz.-hoz: A
„Csodabár" dalslágerei. 2 p.1931. 4. évf. 1-5. sz. jan. 4.-febr. 15.5- évf. Példánya nem ismert1933. 6. évf. 1-5. sz. okt. 17.-nov. 30.Rovatok: Pardon, Egy szóra...; Heti színházi műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs 1933—ban: Keszthelyi Ervin
Lh. Pozsony, UK: 1930. 3. évf. 1-6. sz. mell. 6. sz.-hoz; 1931.4. évf. 1-5. sz.; 1933. 6. évf. 1-5. sz.
419. KARRIERIrodalom-színház-film-társadalomBudapest1933- máj. 25.-1934. ápr. 25.Megj. havonkéntFel. szerk.-kiadó: Váró AndorMéret: 22 cm1933. 1. évf. 1-8. sz. máj. 25.-dec. 25.1934. 2. évf. 1-4. sz. jan. 25.-ápr. 25-
Megjegyzés: Színház és filmriportokkal. Az 1934. 2-3- szám tartalmaazonos
Lh. OSZK: 1933. 1. évf. 1-8. sz.; 1934. 2. évf. 1-4. sz.
420. KASSAI NEMZETI SZÍNHÁZ 1943/44. ÉVI TÁRSULATÁNAKKARÁCSONYI EMLÉKALBUMA ,Kassa1943. dec. 15.Megj. alkalmiSzerk. D. Szabó József, Károlyi VilmosMéret: 25 cm111.1943/44. Évf. számjelzés nélk. 72 p.
315
Megjegyzés: A beköszönő előszó keltezése 1943- dec. 15- Tartalma:A Kassai Nemzeti Színház társulatának névsora, művészeinekfényképe, színészi pályafutásuk adataival
Lh. EK: 1943/44. 1 db
A KASSAI SZÍNHÁZI ÚJSÁG (1915-1923.)Lásd I. rész
421. KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ ÉS MOZI1924. okt. 14.-1925. ápr. 1.: Színház, Mozi és társasági
aktualitásokkal foglalkozó hetilap; 1925. okt. 31.-1926.jún. 6.: Színház, Mozi, Társaság és sportaktualitásokkalfoglalkozó hetilap
Kecskemét1924. okt. 14.-1926. dec. 17.Megj. hetenként; 1926. ápr. 3.: havonként; 1926. okt. 6.?:
hetenkéntSzünetelt: 1925. jan. 21.-febr. 11.Főszerk. 1925. okt. 31-1925. dec. 12.: Bende László; 1926.
dec. 11.—dec. 17.: Demcsák JózsefFel. szerk. 1924. okt. 14.-ápr. 1.: Homoki József; 1925. okt.
31.-1926. aug. 6.: Polónyi Béla; 1926. okt. 6.?-okt. 30.:Szánthó György; 1926. nov. 13.-dec. 17.: Tóth József
Szerk. 1925. okt. 14.-1925. ápr. 1.: Homoki JózsefKiadó: 1924. okt. 14.-1925. ápr. 1.: Varga Gyula; 1925- okt.
31-1926. aug. 6.: Polónyi Béla; 1926. okt. 6.P-1926.okt. 30.: Szánthó György; 1926. nov. 13.: Tóth József;1926. nov. 2O.-dec. 17.: Homoki József
Méret: 22 cm111.1924/1925. 1. évf. 1-20. sz. okt. 14.-ápr. 1.
1. számon tévesen 1914. évjelzésMell. 11. sz. dec. 25.: Kotta. Csermely Gyula: Duett a„Gardedám" c. operettből. 4 p.
1925. 2. évf. 1-8. sz. okt. 31.-dec. 23.Mell. 8. sz. dec. 23.: Magyar dalok Faragó Lászlótól -Karikatúrák Kabos Lászlótól. 6 p.
1926. 3. évf. 1-28. sz. jan. l.-dec. 17. H: 19- sz.
316
Rovatok: Habitüek egymás között (Ellesett beszélgetés akulisszák mögött); Színház; Pápaszem (Színi kritika);Kecskemét szépe; Tere-fere; Szépségápolás (vezető: Ko-vács Juci); Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerk. 1925- okt. 31-1926. aug. 6.: SzánthóGyörgy; 1926. okt. 6.?-192<5. okt. 30.: Fazekas Ernő; 1925-okt. 31-1926. ápr. 1. között a szerkesztő neve csak a borí-tólapon található. 1926. márc. 13. 3. évf. 11. sz. 6. oldalánközlemény: „Lapunkat országos jellegűvé fejlesztjük... egyelőreöt városra, a kecskeméti színikerület (Kecskemét, Szolnok,Gyula, Cegléd, Nagykőrös) városaira terjesztjük ki működésikörünket... lapunk címe is megváltozik: HETI SZEMLE (Kö-zépmagyarországi sport és Színházi Revü) lesz.
Lh. OSZK: 1924/1925. 1. évf. 1-19. sz.; 1925. 2. évf. 1-8. sz.;1926. 3. évf. 1-18, 21-25. sz.Kecskemét. KJMK: 1924/1925. 1. évf. 1-20. sz.; 1925. 2. évf.1-8. sz.; 1926. 3. évf. 1-14. sz.
422. KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ ÉS MOZIMűvészeti hetilapKecskemét1937. dec. 25.-1939- aug. 24.Főszerk. 1937. dec. 25.-1938. szept. 29.: Szántó György;
1939- jún. 22.-1939- aug. 24.: Kardos ElemérFel. szerk.-kiadó: Horváth ÁrpádMéret: 22 cm111.1937. 1. évf. 1-2. sz. dec. 25.-dec. 30.1938. 2. évf. 1-45. sz. jan. 6.-dec. 24.1939- 3. évf. 1-30. sz. jan. 12.-aug. 24. H: 3., 23. sz.Rovatok: Hangtalan híradó; Színház heti műsora; Hírek a
film világából; Tarka heti híradóMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerk. 1937. dec. 25.-1938. szept. 29.: Kral Ottmár
Lh. OSZK: 1937. 1. évf. 1-2. sz.; 1938. 2. évf. 1-45. sz.; 1939-3. évf. 1-2., 4-22, 24-30. sz.Kecskemét, BKLM: 1939-3. évf. 20-28. sz.
317
423. KECSKEMÉTI SZÍNHÁZI ÉS SPORT ÉLET1927. okt. 29.-1928.jan. 7.: Színház, Mozi, Művészet, Társaság
és Sport eseményekkel foglalkozó hetilapKecskemét1927. okt. 29.-1931. márc. 14. •Megj. hetenként; 1929- jan. 5.: kéthetenkéntSzünetelt: 1928. jan. 7.-1928. nov. 3.Fel. szerk. Almássy SándorSzerk. 1928. nov. 3--1929- márc. 6.: Brett László; 1929- nov.
9.-1929. dec. 14.: Máté Ervin; 1930. febr. 1.: SchelnitzBéla
Kiadó: Almássy SándorMéret: 23 cmIlí.1927. 1. évf. 1-9. sz. okt. 29.-dec. 31.1928. 2. évf. 1-9/10. sz. jan. 7.-dec. 25.1929. 3. évf. 1-27. sz. jan. 5.-dec. 24. H: 8. sz.1930. 4. évf. 1-46. sz. jan. 4.-dec. 20.1931. 5. évf. 1-7. sz. jan. l.-márc. 14.Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Hétről-Hétre; Innen-onnan; Tere-fere; Színházi hírek
Lh. OSZK: 1927. 1. évf. 1-9. sz.; 1928. 2. évf. 2-9/10. sz.; 1929.3. évf. 1-7., 9-27. sz.; 1930. 4. évf. 1-46. sz.; 1931. 5. évf.1-7. sz.Kecskemét, KJMK: 1927. 1. évf. 1-9. sz.; 1928. 2. évf. 1. sz.
KIS ÚJSÁG (Arad, 1934. ápr. 15--1939- márc. 15. 24-29-évf.)
Lásd KIS ÚJSÁG. ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD
424. KIS ÚJSÁG. ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPADA „Thalia" hangversenyiroda és színházi ügynökség hivatalos
lapjaArád •1934, febr. 15.-1940. márc. 24.Megj. hetenként; 1934.?: kéthetenkéntFel. szerk.-kiadó: Papp Andor
.. Előbbi cím: ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD (Arad) 1926. ápr.18/24.P-1932. febr. 8/14.? 16-22. évf.
318
Közben: KIS ÚJSÁG (Arad) 1934. ápr. 15.-1939- márc. 15.24-29. évf.
1934. 24. évf. 1-21. sz. febr. 15.-dec. 15.1935. 25. évf. 22-45. sz. jan. l.-dec. 15-1936. 26. évf. 46-69- sz. jan. l.-dec. 15-1937. 27. évf. 70-93. sz. jan. l.-dec. 15.1938. 28. évf. 94-117. sz. jan. l.-dec. 15.1939. 29. évf. 118-137. sz. jan. l.-dec. 20.1940. 40.! évf. 138-142. sz. jan. l.-márc. 24.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyesbibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt mégMonoki 30. p.
Lh. Bukarest: 1934. 24. évf. 1-21. sz.; 1935. 25- évf. 22-45. sz.;1936. 26. évf. 46-69- sz.; 1937. 27. évf. 70-93. sz.; 1938. 28.évf. 94-117. sz.; 1939- 29. évf. 118-137. sz.; 1940. 40.! évf.138-142. sz.
KISFALUDY KÁROLY SZÍNHÁZ szöveges színlapja (Bp.,1925.)
Lásd SZÍNHÁZI HÍREK (Bp.)
425. KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZKolozsvár1942. szept.-1944. márc. 7/13-Megj. [hetenként]Kiadó: Bérezi MihályMéret: 22 cm111.[1942.] [szept.]?-[dec. 23/28.] 11 db[1943.] [dec. 29-/jan. 3.Mjúl. 14./JÚ1. 19-] 19 db
H. febr. 16/22., jún. 21/30., júl. 5/13-[szept. ll./szept. 19-Hdec. 21./dec. 30.] 11 dbH: dec. 14,/dec. 20.
[1944.] [jan. l./jan. 10.]-[márc. 7./márc. 13.] 8 db+1 ksz. Revüparádé a Színkörben, febr. 17./febr. 23.
Megjegyzés: A Kolozsvári Nemzeti Színház műsorán kívül a Ko-lozsvári Színkör műsorát is közli. Az év, szám és dátumnélküli számokat a „heti műsor" alapján írtuk le.
319
Lh. OSZK: 1942. .szept. ?-dec. 28., 1942. dec. 29/1943. jan. 3--febr.15-, febr. 23.-JÚ1. 4., júl. 14.-júi. 19., szept. ll.-dec. 13., dec.21.-dec. 30., 1944. jan l.-márc. 13. +ksz. febr. 17/23.
426. KOMÉDIA(Színházi és irodalmi) RöpiratDéva1923. jún.Megj. alkalmiSzerk. Biró Elek, Fa'ludy BélaMéret: 22 cm1923- Évf. nélk. jún. 24 p.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás.
Lh. Bukarest: 1923. Évf. nélk. jún. (1 db.)Kolozsvár. 1923. Évf. nélk. jún. (1 db.)
KOMÉDIA (Temesvár - Timisoara, 1916-1921.)Lásd I. rész
427. KRITIKASzeged1928. jún. 27.-1931. okt. 26.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1929. jún. 25.-aug. 1.
1930. jún. 23.-1931. szept. 8.Fel. szerk.-kiadó: Opré JánosMéret: 27 cmElőbbi cím: SZÍNMŰVÉSZET ÉS KRITIKA. (Szeged) 1927.
szept. 1.-1928. jún. 18.1928. 2. évf. 26(4l)-45(60). sz. jún. 27.-dec. 25- H: 27.,
28., 29. sz.1929. 3. évf. l(6l)-46(106). sz. jan. l.-dec. 29- H: 42. sz.1930. 4. évf. l(107)-24. sz, jan. 5--jún. 23. H: 25-36. sz.?;
14-24. számokon 6. évf. jelzés, kettő 9- sz. márc. 4.,márc. 11.; 21. sz. nem készült
1931. 5. évf. 37-44. sz. szept. 8.-okt. 26.Rovatok: A Színházi iroda hírei; Verébfiók telefonjelenté-
se/kérelme; Heti műsor
320
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1928. 2. évf. 26., 30-45. sz.; 1929. 3. évf. 1-2., 21.,32-41., 43-46. sz.; 1930. 4. évf. 1-24. sz.; 1931. 5. évf. 37-44.sz.Szeged, SK: 1928. 2. évf. 31-45. sz.; 1929- 3. évf. 1-39-, 41.,43-45. sz.; 1930. 4. évf. 1-2. sz.; 1931. 5. évf. 37-41., 43-44.
428. KULISSZAOrszágos független színházi, színháztudományi, művészeti,
irodalmi kritikai szaklap; 1936. d e c : Színház, film, iro-dalom, képzőművészet, színészet
Budapest1936. nov.-1937.Megj. évenként tízszerSzerk.-kiadó: Csergő IstvánMéret: 23 cm111.1936. Évf. nélk. nov.-dec.1937. 2. évf. 1-2. sz. kelt. nélk.Rovatok: Színház; Film; Irodalom; Képzőművészet; Színészet
Lh. OSZK: 1936. nov.-dec; 1937- 2. évf. 1-2. sz.
429. A KULISSZA - CULISELESzínházi, irodalmi és művészeti képes folyóiratCluj - Kolozsvár1922. dec-1923. ápr./máj.Megj. havonként kétszerSzerk. Leonard Pankerow, Kádár ImreMéret: 31 cm111.1922/1923. 1. évf. 1-7/8. sz. dec. ?-ápr./máj. H: 1-5. sz.
Megjegyzés: Román-magyar nyelvű. Az 1. évfolyamról nem készültszínházi szempontú címleírás. Egyes bibliográfiai adatok hi-ányoznak.
Lh. Bukarest: 1923. 1. évf. 6-7/8. sz.
321
430. KURÍR. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLETCluj - Kolozsvár1926. szept. l.-dec. 26.Megj. hetenkéntFőszerk.-fel. szerk.-kiadó: Győri Illés IstvánMéret: 22 cm111.Előbbi cím: GYILKOS. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET. (Cluj -
Kolozsvár)1925. szept. 1.-1926. aug. 26.
Utóbbi cím: GYIL. ERDÉLY KURÍRJA. (Cluj - Kolozsvár)1927. jan. 5-től színházi tartalom nélkül
1926. 6. évf. 35-47. sz. szept. l.-dec. 26.Rovatok: Mondja már Aladár...; Vicc-Akadémia; Heti Krónika
(írja: Incze Vilmos); Kedves közönség (írja: Hajnal László);Mozi-élet
Lh. OSZK: 1926. 6. évf. 35-41. sz.Kolozsvár: 1926. 6. évf. 35-47. sz.
431. MAGYAR JÁTÉKSZÍNKépes művészi hetilapBudapest1944. júl. 27./aug. 2.-dec. 21/27.Főszerk. 1944. szept. 7/13--dec. 21/27: Benyovszky PálFel. szerk. Czebe LászlónéSzerk. 1944. júl. 27./aug. 2.-aug. 31./szept. 6.: Benyovszky
Pál; 1944. szept. 13/20.-dec. 21/27.: Borbély AndorFel. kiadó: Czebe LászlónéKiadó: Magyar Játékszín Lapkiadó Kft.Méret: 29 cm111.1944. 1. évf. 1-22. sz. júl. 27./aug. 2.-dec. 21/27.
11. sz. okt. 12/18. helyesen 12. sz.Rovatok: Filmlevél; Zenei levél; Moziműsor; Rádióműsor;
Divat; Filmakadémia; Keresztrejtvény; Lillafüredi posta;Magyar Játékszín postája
Lh. OSZK: 1944. 1. évf. 1-22. sz.MSZI: 1944. 1. évf. 1-7., 9-21. sz.PIM: 1944. 1. évf. 1., 4., 9. sz.
322
432. MAGYAR JÁTÉKSZÍNIrodalmi és színházi hetilapSzékesfehéivár1921. dec. 21.-1922. febr. 8.Szerk. Gaál JánosMéret: 30 cm1921/1922. 1. évf. 1-8. sz. dec. 21.-febr. 8.Rovatok: Színházi hírek; Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Fejérmegyei Napló" (Székesfehérvár) színházi híreialapján Alapi Nándor társulata az 1921/1922. színiévadban1921. okt. 18-tól 1922. ápr. 17-ig tartotta előadásait a Városi(1921. dec. 23?-tól) új nevén a Vörösmarty Színházban.
Lh. OSZK: 1921/1922. 1. évf. 1-8. sz.
MAGYAR KARÁCSONYT! (Szeged, 1939. dec. ll.-dec. 18.)Lásd SZÍNHÁZ (Szeged)
433- MAGYAR SZÍNÉSZETA kamara szíművészeti főosztályának hivatalos közlönyeBudapest1939. márc. 16.-1944. okt.Megj. havonként kétszer, 1940. jan.: havonkéntFel. szerk. Csellé LajosSzerk.-kiadó: Laczkó JózsefKiadótulajdonos: A Színművészeti és Filmművészeti KamaraMéret: 29 •cm1939. 1. évf. 1-13. sz. márc. l6.-dec.1940. 2. évf. 1-12. sz. jan.-dec.1941. 3- évf. 1-12. sz. jan.-dec.1942. 4. évf. 1-12. sz. jan.-dec.1943. 5. évf. 1-12. sz. jan.-dec.1944. 6. évf. 1-10. sz. jan.-okt.Rovatok: Felhívások; A színház; Áthelyezések; Választmányi
határozatok; Hírek; Vidéki színigazgatók jelenlegi állo-máshelyei; Művésznév használatának engedélyezése
Megjegyzés: Az OSZK állománya katalógus alapján jegyezve.
323
Lh. OSZK: 1939- 1. évf. 1-13. sz.; 1940. 2. évf. 1-12. sz.; 1941.3. évf. 1-5., 7-12. sz.; 1942. 4. évf. 1-12. sz.; 1943. 5. évf.1-12. sz.; 1944. 6. évf. 1-10. sz.FSZEK: 1941. 3. évf. 7-12. sz.; 1942. 4. évf. 1-12. sz.; 1943.5. évf. 1-12. sz.; 1944. 6. évf. 1-3., 5-7. sz.Debrecen, DEK: 1939- 1. évf. 1-13- sz.; 1940. 2. évf. 1-12.sz.; 1941. 3. évf. 1-11. sz.; 1942. 4. évf. 8. sz.; 1943. 5. évf.2-8., 10-11. sz.
434. MAGYAR SZÍNLAPSzínházi, mozi, művészeti, szépirodalmi és társadalmi napilapBudapest1921. aug. 25.-aug. 31.Fel. szerk. Jakabházy JenőSzerk. Molnár GézaKiadó: Sarkady JózsefMéret: 28 cm1921. 1. évf. 1-7. sz. aug. 25.-aug. 31.Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Színházi naptár/Napló
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1-7. sz.
MAGYAR ÚJÉVET! (Szeged, 1939- dec. 25.)Lásd SZÍNHÁZ (Szeged)
Í35. MAKÓI KIS TÜKÖRTársadalmi és színházi riportlap; 1921. aug. 13-: Társadalmi
riportlap; 1922. jan. 8.: Saitos Gyula riportlapjaMakó1921. jűn. 1.-1922. jűn. 4.Megj. hetenként; 1922. jan. 8.: kéthetenkéntFel. szerk.-kiadó: Saitos GyulaMéret: 24 cm111Előbbi cím?: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Makó) 1915. ápr. 24.-1921.
máj. 25.1921. 6! évf. 2-24. sz. jún. l.-dec. 25.1922. 7. évf. 1-8. sz. jan. 8.-jún. 4. H: 5. sz.
324
Rovatok 1921-ben: Heti műsor; Maga csak tudja Intim Pista...;Színház; 1922-ben júniustól rövid hírekkel a makóiszínháznál vendégszereplő Nádasy József pécsi színtár-sulatáról
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: Mf. 1921. 6.! évf. 2-14., 16. sz. Mikrofilmen; 1922. 7.évf. 7-8. sz. MikrofilmenPIM: Mf. 1921. 6.! évf. 2-24. sz.Makó, JAM: 1921. 6.! évf. 2-24. sz.Szeged, SK: 1922. 7. évf. 1-4., 6., 8. sz.
436. MAROSMENTI ÉLETMarosvásárhely művészeti-, társadalmi, színházi és mozi-he-
tilapja (borítón), Fodor István művészeti-, társadalmi-,színházi és mozi hetilapja (lapfejen); 1930. dec. 6.:Riport-, művészeti-, társadalmi- és mozihetilap (borítón),Marosvásárhely riportlapja-, művészeti-, társadalmi- ésmozihetilap (lapfejen); 1931- jön. 27.: Marosvásárhelyriportlapja-, művészeti-, társadalmi- és mozihetilap; 1934.máj. 1.: A székely főváros szépirodalmi-, művészeti- éstársadalmi lapja
Marosvásárhely1929. febr. 16.-1935. máj. 1.Megj. hetenként; 1934. máj. 1.: hetenként kétszerSzünetelt: 1930. nov. 22.P-1930. dec. 6.
1931. jűn. l.-jún. 27.1932. febr. l.P-1934. máj. 1.1934. júl. l.-okt. 15.
Szerk.-kiadó: Fodor IstvánMéret: 24 cm; 1930. dec. 6.: 22 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI VILÁG. MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSA-
SÁG. Tárgu Mures - Marosvásárhely. 1926. okt. 23.-1928.nov. 17.
1929. 6. évf. 1-45/46. sz. febr. lő.-dec. 25.4. sz. Boross Géza budapesti kabaréjának vendégjátéka;20. sz. Szentgyörgyi István-sz.
325
1930. 7. évf. 1-51/52. sz. jan. 4.-dec. 25.Mell. Pótlás a 28-29- számokhoz. IV p. ; Kettő 4. sz.jan. 25. + rendkívüli kiad.
1931. 8. évf. 1-44/45. sz. jan. 3--dec. 25.1932. 9- évf. 1-3. sz. jan. 6.-febr. 1. H: 4.-?1934. 10. évf. 1-10/11. sz. máj. l.-dec. 25. 256 p.1935. 11. évf. 1-8. sz. jan. 15--máj. 1. 170 p.
jan. 15. 1(12). sz. jelzésselRovatok: 1929-1930: Marosvásárhelyi portrék; Híres emberek
dolgai; Esetek; Marosvásárhelyi mozi-élet; Apróságok akulisszák mögül; Súgólyukon innen és túl1931-1932: Film-élet; Híres emberek dolgai; Hírek anagyvilágból; Halló, itt rádió „Marosmenti Élet"; A színháze heti műsora1934-1935: Hírek a nagyvilágból; Délibáb; Az aszfalton;Régi színpadi furcsaságok; Társaság. Zene. Egyesületiélet
Lh. OSZK: 1929. 6. évf. 1-45/46. sz.; 1930. 7. évf. 1-3., 4. sz.;jan. 25., 4. sz.; rendkívüli sz., 5-51/52. sz.; 1931. 8. évf.1-44/45. sz.; 1932. 9- évf. 1-3. sz.; 1934. 10. évf. 1-10/11.sz.; 1935. 11. évf. 1-4/5. sz.Kolozsvár: 1929. 6. évf. 1-45/46. sz.; 1930. 7. évf. 1-3., 4.sz. jan. 25., 4. sz. rendkívüli sz., 5-51/52. sz.; 1931. 8. évf.1-44/45. sz.; 1932. 9. évf. 1-3- sz.; 1934. 10. évf. 1-10/11.sz.; 1935. 11. évf. 1-4/5. sz.
437. MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁG. SZÍNHÁZI VILÁGSzínházi, művészeti és társadalmi hetilapTárgu Mures, - Marosvásárhely1926. máj. 8.-okt. 16.Fel. szerk.-szerk. Fodor IstvánKiadó: Fodor IstvánMéret: 22 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI VILÁG. (Targu Mures - Marosvásár-
hely) 1925. szept. 12.-1926. máj. 1.Utóbbi cím: SZÍNHÁZI VILÁG. MARQSVÁSÁRHELYI TÁR-
SASÁG. (Targu Mures - Marosvásárhely) 1926. okt.23.-1928. nov. 17.
326
1926. 3. évf. 19-42. sz. máj. 8-okt. 16.28. sz. júl. 10. Három a kislány-szám
Lh. OSZK: 1926. 3. évf. 19-42. sz.Kolozsvár: 1926. 3. évf. 19-42. sz.
438. MI HÍRa színház, a mozi és a műkedvelő színpadokon. Tájékoztató
minden mohácsi kulturális eseményről; 1935. jún. 13-:a színház, a mozi és a műkedvelő színpadon. Tájékoztatóminden mohácsi kulturális és társadalmi eseményről;1937. okt. 3.: a színház, a mozi és a műkedvelő színpadon.Mohács legelterjedtebb és legnépszerűbb riport lapja
Mohács1935. máj. 10.-1939- szept. 2.Megj. öthetenként; 1935- szept. 19.: havonkéntFel. szerk. 1935. máj. 10.—júl. 15.: Rátkay IstvánSzerk. 1935. aug. 17.-1939- szept. 2.: Rátkay IstvánKiadó:. Rátkay IstvánMéret: 23 cm; 1936. jan. 26.: 30 cm111.1935. Évf. nélk. 1-8. sz. máj. lO.-dec. 24.1936. 2. évf. 1(9)-11(19). sz. jan. 26.-dec. 5.1937. 3- évf. l(20)-ll(30). sz. jan. 3--nov. 4.1938. 4. évf. 1(31)-11(41). sz. jan. l.-dec. 24.1939- 5. évf. l(42)-7(48). sz. jan. 29--szept. 2.Rovatok: Színházi hírek; Kulissza pletykák; A közönség
panaszkönyve; Pszt! Én is csak hallottam...
Lh. OSZK: 1935. Évf. nélk. 1-8. sz.; 1936. 2. évf. 1-11. sz.; 1937.3. évf. 1-11. sz.; 1938. 4. évf. 1-11. sz.; 1939- 5. évf. 1-7.sz. .
439- MISKOLCI KURÍRIrodalmi, művészeti, színházi és társadalmi hetilap; 1931-
okt. [9.!]: Társadalmi, irodalmi, művészeti és színházihetilap; 1932. máj. 1.-1932. aug. 14.: Heti riportlap;1932. okt. 3-: Társadalmi, művészeti, színházi, moziriportűjság; 1933- jan. 7.-1933- ápr. 8.: Társadalmi, művé-szeti, színházi, mozi riportújság; 1933- ápr. 15.-jún. 11.:
327
Kőrakó Béla heti riportlapja; 1934. ápr. 1.?: Társadalmi,művészeti és közgazdasági hetilap; 1934. jún. 22.?: Tár-sadalmi hetilap
Miskolc1931. okt. 2.-1934. jún. 29-Fel.szerk. Kóródy Béla, Kőrakó Béla; 1932. máj. 1.: Kőrakó
BélaSzerk. 1934. jún. 22.?: Fazekas GyörgyKiadó: Kóródy Béla, Kőrakó Béla; 1932. máj. 1.: Kőrakó
BélaMéret: 20 cm; 1932. máj. 1.: 29 cm; 1932. aug. 22.: 39 cm;
1932. okt. 3-: 28 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI KURÍR. Miskolc. 1930. okt. 28.-1931.
máj. 25.1931. 3. évf. 1-13. sz. okt. 2.-dec. 25.
okt. 2. számjelzés nélkül, „röplap" jelöléssel; 2. sz. okt.2. [okt. 9-1
1932. 4. évf. 1-51. sz. jan. l.-dec. 31.1933. 5. évf. 1-21. sz. jan. 7.-jűn. 11. H: ?1934. 6. évf. 9-13. sz. ápr. l.-jún. 29- H: 1-8., 11., 14.-?Rovatok: (1931. okt. 2.-1932. ápr. 23. között) Szombat esti
levél; Kis krónika; A Miskolci Nemzeti Színház hetiműsora; Apró művészi hírek; Közgazdasági kurír; SzínháziKurír1933-: A Magyar Játékszín műsora; Heti műsor; Mi újsága színháznál?
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Társszerkesztő: 1932. máj. 1.-1933. mára 25.: RévészJenő
Lh. OSZK: 1931. 1-13. sz.; 1932. 4. évf. 1-51. sz.; 1933. 5. évf.1-21. sz.; 1934. 6. évf. 9-10., 12-13. sz.
440. MOZI ÉS SZÍNHÁZ(Műsoros színlap)Hódmezővásárhely1923. ápr. 29./máj. 4.Megj. hetenként
328
Kiad. Miklovicz Lajos AndorUtóbbi cím: SZÍNHÁZ-MOZI-SPORT (Hódmezővásárhely)
1923. nov. 12/13.-1927. júl. 25.1923. Évf. nélk. 6. sz. ápr. 29./máj. 4.
Adatkiegészítést nyújt még: Kőszegfalvi Ferenc: Hódmezővásárhelyipótlások... = Magyar Könyvszemle 1989. 212. p.
Lh. Hódmezővásárhely, VL: 1923. Évf. nélk. 6. sz.MSZI: 1923. Évf. nélk. 6. sz. Mf.
MOZI ÉS SZÍNHÁZ. SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged, 1929. jún.3O.-dec. 23/29.)
Lásd SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
441. MOZI ÉS SZÍNPADMagyar mozi műsor. Mozik és színházak műsoraBudapest1921. okt. 7.-nov. 16.Megj. naponkéntFőszerk. 1921. okt. 8-nov. 3.: Adorján SándorFel. szerk. Fodor LajosKiadó: 1921. nov. 5.-nov. 16.: Fodor LajosMéret: 39 cm1921. 1. évf. 30-69. sz. okt. 7.-nov. 16. H: 1-29., 40., 60.
sz.Rovatok: Beszélő film; Mozi hírek; Színház; Színházi hírek;
Hangversenyek; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 30-39-, 41-59., 61-69- sz.
442. MOZI-SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi újság és művészeti hetilap?Miskolc1921. okt. 21.-dec. 17.?Szerk. Batek László, Soltész ImreElőbbi címe: A MOZI (Miskolc) 1916. szept. 17.-1920. dec.
25/31.
329
Példánya nem ismert. Irod.= Miskolczi Napló. 1921. okt. 22. 3.old., (Ez évi első száma megjelent), nov. 25. 3- old., dec.3. 5. old. (A színház egész heti színlapjával), dec. 17. 5. old.
MŰKEDVELŐ (Dunajska Streda - Dunaszerdahely, 1920-1923. 1-4. évf.)
Lásd I. rész
MŰSOR-REVÜ (Bp„ 1922. okt. 28./nov. 3--nov. 11.)Lásd REVÜ (Bp.)
443. MŰSOROS ESTI KOMÉDIA1925. nov. 8/11.?: Szöveges színházi újságBudapest1925. nov. 8/11.-1926. júl. 13/20.Megj. hetenként háromszorFel. szerk. 1925. nov. 8/ll.?-1926. júl. 13/20.?: Erényi AntalnéSzerk. 1925. nov. 8/11.P-1925. dec. 8/12.: Békásy Jenő;
1925. dec. 12/18.-1926. júl. 13/20.?: Gerő LászlóFel. kiadó: 1925. nov. 8/11.P-1926. júl. 13/20.?: Erényi AntalnéKiadó: 1926. febr. 10/14.-1925. márc. 17/24.: Komédia Lap-
vállalatMéret: 45 cmElőbbi cím: ESTI KOMÉDIA (Budapest) 1925. szept. 7/9.-
1925. okt. 10/13-?Utóbbi cím: SZÖVEGES ÉS MŰSOROS KOMÉDIA (Budapest)
1926. szept. l/6.?-1926. nov. 12/14.1925, 1. évf. 23-34. sz. nov. 8/ll.-dec. 23/31. H: ?1926. 2. évf. 1-30. sz. jan. l/8.-júl. 13/20. H: 28. sz.Rovatok: Színházi Rádió; Mondja kedves Szerkesztő űrMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. 1925. nov. 8/ll;?-1925. dec. 8/12:Gerő László.1925. 25. sz. adatok nélkül
Lh. OSZK: 1925. 1. évf. 23-34. sz.; 1926. 2. évf. 1-27., 29-30.s z . ' . . . . • • • •
330
444. MŰSOROS REVÜA budapesti színházak szöveges színlapja, film, divat, művé-
szet; 1930. szept. 22./szept. 28.: Színházak szövegesszínlapja, film, divat, zene, rádió, művészet; 1930. dec.29/1931. jan. 4.: Színházak szöveges színlapja, film,divat, zene, rádió, művészet, közgazdaság, sport, uta-zás-weekend, irodalom, kozmetika, autó; 1930. febr.23./márc. 1.-1931. jún. 1.: Színházak, mozik szövegesszínlapja; 1931. szept. 7.-1935. szept.: Színházak ésmozik szöveges színlapja; 1935. szept. 28./okt. 6.-1935.okt. 24./nov. 5.: Színházak, mozik teljes heti szövegesszínlapja; 1935. nov. 2./nov. 11.-1938. nov. 5./nov. 15.:Színházak szöveges színlapja. Film, divat, zene, rádió,művészet
Budapest1930. ápr. 20/27.-1938. nov. 5/15.Megj. hetenként; 1930. jún. 5./jún. 12.: havonként; 1930.
szept. 7./szept. 15: hetenként; 1935. jún.: havonként;1935. szept. 28./okt. 6.: hetenként; 1936. máj.: havonként;1936. szept. 18./szept. 26.: hetenként; 1937. jún. 1./jún.15.: havonként; 1937. szept. 3-/szept. 12.: hetenként;
.1938. máj. 3O./jún. 14.: kéthetenként; 1938. okt. l./okt.10.: hetenként
Fel. szerk.-kiadó: Szedő ImreKiadótulajdonos: 1931- febr. l6./febr. 22.-1938. nov. 5./nov.
15.: Szedő BélaMéret: 43 cm; 1930. jún. 5./jún. 12.: 22 cm; 1930. szept.
7./szept. 15.: 43 cm; 1935. szept. 28./okt. 6.: 31 cm1930. 1. évf. 1-23. sz. ápr. 2O./ápr. 27.-dec. 29/1931. jan. 4. H:
10. sz.ápr. 2O./ápr. 27.: évf. számjelzés nélkül11. sz. okt. 6./okt. 12., 13. sz. okt. 26.: Ingyen MűsorosRevü variáns kiadásban is
1931. 2. évf. 1-39- sz. jan. 5./jan. 11.-dec-. 15-/dec. 21.20. sz. (máj. 26.) helyesen: 21. sz., 36. sz. (szept. 7.)helyesen: 26. sz.
1932. 3- évf. 1-43. sz. 1931. dec. 29./jan. 4.-dec. 21./dec.28.25. sz. jún. l./jún. 30. helyesen: 23/25. sz.
331
1933. 4. évf. 1-35. sz. 1932. dec. 28./jan. 5--dec. 26./1934.jan. 5.
1934. 5. évf. 1-32. sz. jan. 5./jan. 15.-dec. 15./dec. 30.1935. 6. évf. 1-18, sz. jan. 3-/jan. 17.-dec. 21./1936. jan.
3.1936. 7. évf. 1-25. sz. jan. 12./jan. 31.-dec. 2O./dec. 27.1937. 8. évf. 1-43. sz. jan. 3-/jan. lO.-dec. 22./dec. 29-1938. 9- évf. 1-36. sz. jan. l./jan. 8.-nov. 5./nov. 15.Rovatok: Műsor mutató; Szerzők a darabjukról; Irodalmi és
divatrevü (Rovatvezető Újvári Sándor); Hétfőtől-hétfőig;Képzőművészeti revü (rovatvezető Káldor László); Film-Revü (Szerk. Bródy András/Keleti Imre); Marokkó Pa-ramount-Tájékoztató (Szerk. Pásztor Béla)
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés; 1933. 4. évf. 3. sz. jan. 13-/jan. 20-tól 16. sz. ápr.15./ápr. 22-ig jelzi a fejlécen: „Színes, képes melléklettel". Emellékleteket nem láttuk.1935. .6. évf. jan. 3./jan. 17—í szám 31-1 számjelzéssel.
Lh. OSZK: 1930. 1. évf. 1-9-, 11-23- sz., +11. sz., 13. sz. var.kiad.; 1931. 2. évf. 1-39. sz.; 1932. 3. évf. 1-43. sz.; 1933.4. évf. 1-35- sz.; 1934. 5. évf. 1-32. sz.; 1935. 6. évf. 1-18.sz.; 1936. 7. évf. 1-25. sz.; 1937. 8. évf. 1-43. sz.; 1938. 9-évf. 1-36. sz.MSZI: 1932. 3. évf. 27. sz.
445. MŰVÉSZVILÁGSzínházi és művészeti lapBudapest1921. dec. 1.-1922. ápr. 15/30.Megj. hetenkéntFel. szerk. Breitner KárolySzerk. Breitner Károly, Sági Pál LászlóKiadó: 1921. dec. 1.?: Sági István; 1922. febr. 1/15.P-1922.
ápr. 5.: Breitner Károly; 1922. ápr. 15/30.: Művészviláglapkiadóváll.
Méret: 22 cm111.1921. 1. évf. 3. sz. dec. 1. H: 1-2., 4.?1922. 2. évf. 3-7. sz. febr. l/15.-ápr. 15/30. H: 1-2. sz.
332
Rovatok: Színházi Szikra táviratok; Apolló színpadról; Külföld;Újpesti művészélet; Ki volt a legjobb?; Az elegáns élet;Művészifjúság
Megjegyzés: Társszerk. 1921. dec. 1.?—1922. márc. 3/17.: B. MárkusLászló, Segédszerk. 1922. márc. 3/17.-1922. ápr. 5-: StóbZoltán
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 3. sz.; 1922. 2. évf. 3-7. sz.
446. NAPSUGÁRIrodalmi, színházi, társadalmi, közgazdasági, vicces, sport
hetilap; 1922. nov. 2.-1923- jan. 4.: Irodalmi, színházi,sport hetilap.
Uzhorod - Ungvár1922. okt. 19.-1923. jan. 4.Fel. szerk. Kun IstvánMéret: 23 cm111.1922. 1. évf. 1-11. sz. okt. 19.-dec. 28.1923. 2. évf. 1. sz. jan. 4. H: ?Rovatok: Intim Pista Maga csak tudja!; Konferans (Elmondja
K. Kapitány); Heti műsorMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Határszéli Újság" (Ungvár) színházi hírei alapjánHorváth Kálmán társulata az 1922/1923. évi színiévadot 1922.okt. 19-én kezdte a Városi Színházban. A fel. szerk. KunIstván 1923. febr. 4-én bejelenti, hogy lapját - gazdaságiokok miatt — az új színiszezonig szünetelteti. L. = HatárszéliÚjság. 1923. febr. 4. 4. old.
Lh. OSZK: 1922. 1. évf. 1-11. sz.; 1923. 2. évf. 1. sz.
447. NYÍREGYHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínház, Mozi és Sport hetilapNyíregyháza1921. szept. 25/31.-okt. 15/21.Fel. szerk.-kiadó: Jeney FerencMéret: 29 cm111.
333
1921. 1. évf. 1-4. sz. szept. 25/31.-okt. 15/21.Rovatok: Törzsasztal; A színházi iroda hírei; Csak egy szóra;
Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Nyírvidék" c. lap színházi hírei alapján NeményiLászló társulata 1921. szept. 22-tól 1922. febr. 2-ig tartottaelőadásait a nyíregyházi Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1-4. sz.
PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET. 1919-1936.Lásd I. rész
448. PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET. MOHÁCSI TÁRSASÁG SZEZONSZÁMASzínház - sport - társaság - irodalom — kritikaPécs - Mohács1924. jűl. 8/15--aug. 12/27.Megj. hetenkéntFel. szerk. és kiadó: Honthy IstvánSzerk. Bálint IstvánMéret: 20 cm111.1924. Évf. nélk. Első-hatodik szezonszám, júl. 8/15.-aug.
12./aüg. 27.Rovatok: 0Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: társszerkesztő: Husti Sándor1925-ben is megjelent, Bálint István szerkesztésében. L. =Mohácsi Hírlap 1925. jún. 14. 3- p.
Lh. OSZK: 1924. Évf. nélk. 1-6. sz. szezonszám.
449. PÉCSI SZÍNPADSzabó Géza színházi hetilapja; 1923. márc. 3/Í0: Színházi
és művészeti hetilap; 1923- jún. 2./jűn. 9?: A pécsiNemzeti Színház hivatalos lapja; 1923- noy. 3-/nov. 9?:ifj. dr. Müller János színházi hetilapja (borítón), Szép-
334
irodalmi és művészeti hetilap (fejlécen); 1923- nov.24./nov. 30.: ifj. dr. Müller János színházi hetilapja
Pécs1921. szept. 15.-1923. nov. 24./nov. 30,Megj. hetenkéntFel. szerk. Szabó Géza; 1923- mára 3/10.: ifj. Müller JánosLaptulajdonos: Szabó GézaMéret: 24 cm111.1921. 1. évf. 1-13. sz. szept. 15.-dec. 25.? H: 3-, 7-8., 10.
sz.1922. 2. évf. 1-25. sz. jan. l./jan. 6.-ápr. 15/21.? H: 17-20.,
22-23. sz.1922/1923. 3. évf. 2-46. sz. szept. 30.P-1923. nov. 24/30.?
H: 1., 6., 10-13., 21-23., 26., 28-30., 33-42., 44-45. sz.Rovatok: Színházi hírek; Tere-fere; Heti rigmusok; A színház
körül; Színházi tréfák; A Modern Színpad hírei
Megjegyzés: Társszerk. 1921. nov. 12/19--1922. febr. 11/17.?.- Kom-lós JenőA „Dunántúl" (Pécs) színházi hírei alapján az 1921/1922. színiévadban 1921. szept. 16-tól 1922. jún. 25-ig, 1922/1923- színiévadban 1922. szept. 30-tól 1923. jún. 30.?-ig, Nádassy Józseftársulata, 1923/1924. színi évadban 1923. szept. 14-től 1924.júl. l-ig Asszonyi László, majd Kürti György társulata tartottaelőadásait a pécsi Nemzeti Színházban.A címleírást nagyrészt a „Baranya megye sajtóbibliográfiája1832-1984." Szerk. Surján Miklós. Pécs. 1992. 594. tételealapján közöljük. A Baranya Megye Levéltára állományát ugyan-csak a fenti bibliográfiából jelezzük, mert állománya 1991.nov.-ben nem kézbevehető.írod. a Pécsi Színpadra: = Dunántúl (Pécs) 1921. szept. 11.4. old., nov. 6. 3, old., nov. 20. 6. old., nov. 26. 3. old.,nov. 27. 4. old., dec. 4. 3- old., dec. 24. 3- old., 1922. febr.4. 3. old., ápr. 16. 5. old., aug. 27. 3. old., szept. 24. 4.old., okt. 22. 5. old., nov. 26. 5. old.
Lh. MSZI: 1921. 1. évf. 5. sz.; 1922. 2. évf. 7. sz.; 1923. 3. évf.27. sz.Pécs. BMK: 1921. 1. évf. 2. sz;. 1922. 2. évf. 1., 5-7., 16.sz.; 1922/1923. 3. évf. 22., 32., 43., 46. sz.Pécs, BML: 1921. 1. évf. 1-2., 4., 6., 9-, 11-13. sz.; 1922. 2.
335
évf. 1-15., 21., 24-25. sz.; 1922/1923. 3- évf. 1-5., 7-9-,14-20., 24-25., 43., 46. sz.
450. PÉCSI SZÍNPADPécs1933. nov. 19/24.-1934. nov. 15/18.Megj. rendszertelenülÖsszeáll. Holló Pál, [1934. nov. 15/18.]: -Fel. kiadó: Werner István, [1934. nov. 15/18.]: Kemény
JózsefMéret: 23 cm111.[1933- nov. 19/24.] 1 sztl. db. (polg. eng. sz. 37.307)[1934. nov. 15/18.] 1 sztl. db. (polg. eng. sz. 41.503)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: két számozatlan darab: mindkettő címlapján F. HarcosIrén. így megkülönböztetésül - kivételesen - a polg. eng.számot is közöljük.A meghatározásnál: Bécsy Tamásné Futaky Hajna: A PécsiNemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával(1895-1949), Budapest, 1992. a heti színházi műsorok alapján,illetve azonosításával határozta meg az időpontokat.
Lh. OSZK: 1933. nov. 19/24.; 1934. nov. 15/18.MSZI: 1934. nov. 15/18.Pécs, BMK: 1933. nov. 19/24.; 1934. nov. 15/18. Mf.Pécs, BML: 1933. nov. 19/24.; 1934. nov. 15/18.
451. PESTI ESTÉKFilm-, színház és zeneművészeti hetilap; Irodalom, szóra-
kozás, sport, idegenforgalom, programok; 1937. ápr.24.?: Film-, színház- és zeneművészeti hetilap; 1937.jún. 10.: Képes hetilap. Színház, film, zene, szórakozás;1937. júl. 25.: Képes hetilap. Színház, film, zene, szó-rakozás. Regényújság; 1938. márc. 10.?: Film-, színház-és zeneművészeti hetilap (impresszumban). Hetilap, Szö-veges moziműsor (lapfejen).
Budapest1936. nov. 26./dec. 3.-1938. ápr. 21.Megj. hetenként
336
Fel. szerk. 1936. nov. 26./dec. 3-P-1938. ápr. 21.: DolecskóBéla
Szerk. 1936. nov. 26./dee. 3?-1936. dec. 3/10.: Földes Péter;1937. jún. 10.-1937. aug. 25.?.- Földes Péter, SándorSándor; 1937. márc. 10.P-1938. ápr. 21.: Földes Péter
Kiadó: 1936. nov. 26./dec. 3.-1937. máj. 25.: Dolecskó Béla;1937. jún. 10.-1937. aug. 25.?: Dolecskó Béla, SándorSándor; 1938. márc. 10.P-1938. ápr. 21.: Dolecskó Béla
Méret: 28 cm; 1937. júl. 10.: 42 cm; 1937. júl. 8.-: 28 cm;1937. júl. 25.: 21 cm; 1938. márc. 10.?: 16 cm
111.Műsort közöl, szereposztással[1936.] 1. évf. 1. sz. nov. 26./dec. 3.? (a heti műsor alapján!)
2. sz. dec. 3/10. H: 3. sz.1937. 2. évf. 4-9. sz. ápr. 24.-aug. 25. H: ,1-3- sz.1938. 3. évf. 5/6-13: sz. márc. lO.-ápr. 21. H: 1-4. sz.Rovatok: Pesti esték fejtörői; Pepita oldal; Kroki; Egy kis
színház
Lh. OSZK: 1936. 1. évf. 1-2. sz.; 1937. 2. évf. 4-9. sz.; 1938. 3.évf. 5/6-13. sz.
452. PESTI MŰSORBudapest1936. aug. 15.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Korcsmáros PálSzerk. Csorna BélaMéret: 23 cm111.1936.. 1. évf. 1. sz. aug, 1.5.
Megjegyzés: tartalma a színházi idény értékelése, a kezdődőszezon ismertetése.Testvérlapjának említi a BUDAPESTI MŰSOR c. lapot. Ennekpéldánya nem ismert.
Lh. OSZK: 1936. 1. évf. 1. sz.
337
453. PESTI MŰSORA budapesti színházak és szórakozóhelyek hivatalos műsor-
lapja; 1948. jűn. 25./JÚ1. 1.: A budapesti színházak,hangversenyek és szórakozóhelyek hivatalos műsorlapja
Budapest1945. júl. 5/11.-1949. dec. 16/22.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1945. júl. 5/11.-1949- nov. 25./dec. 1.: Szánthó
DénesSzerk. 1949. aug. 26./szept. 1.-1949- dec. l6./dec. 22.:
Pásztor LajosFel. kiadó: Szánthó Dénes; 1949- ápr. 15/21.: Állami Lapkiadó
N. V.Közreadó: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete,
1948. okt. 8/14.-1949- ápr. 8/14.: Színészek OrszágosNyugdíjintézete
Méret: 28 cm1945. 1. évf. 1-25. sz. júl. 5/11.-dec. 21/27. H: 3. sz.1945/1946. 2. évf. 1-52. sz. dec. 28./jan. 3--dec. 20/26.1946/1947. 3- évf. 1-52. sz. dec. 27./jan. 2.-dec. 19/25.
Mell. Szilveszter, a Pesti Műsor különkiadása. 1947. dec.31. 4 p.
1947/1948. 4. évf. 1-53. sz. dec. 26./jan. l.-dec. 24/30.1948/1949- 5. évf. 1-51. sz. dec. 31./jan. 6.-dec. 16/22.Rovatok: Budapest műsora ...-tói ...-ig; Pesti Műsor ...híre;
Füllentett hírek; Ki hol lép fel? A Pesti Műsor mozija;Még ... hír
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1949- dec. 23-tól beolvadt a SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Bp.indult 1948. aug. 18.) c. hetilapba, így annak terjedelme 48oldalról 76 oldalra bővült. Élőfeje: PM
Lh. OSZK: 1945. 1. évf. 1-2., 4-25. sz.; 1945/1946. 2. évf. 1-52.sz.; 1946/1947. 3. évf. 1-52. sz., 1 mell.; 1947/1948. 4. évf.1-53. sz.; 1948/1949- 5- évf. 1-51. sz.FSZEK: 1945/1946. 2. évf. 1-52. sz.; 1946/1947. 3. évf. 1-52.sz.; 1947/1948. 4. évf. 1-52. sz.; 1948/1949- 5- évf. 1-7.,9-14., 16-20., 23-24., 26-39-, 41., 43-49., 51. sz.KSHK: 1947/1948. 4. évf. 1-53. sz.MSZI: 1945. 1. évf. 2., 4-6., 12-25. sz.; 1945/1946. 2. évf.1-11., 13-20., 22-25., 27-29., 31., 36., 38-43., 46-48., 50-52.
338
sz.; 1946/1947. 3. évf. 1-7., 9-14., 16-24., 26-30., 32., 34-35.,37-52. sz.; 1947/1948. 4. évf. 2-16., 19-21., 24., 27., 37. sz.;1948/1949. 5. évf. 1-47., 49-51. sz.
454. PROGRAMM1923. jan. 20.?.- Művészeti hetilap és műsorújság. (A 13.
oldali fejlécen): Színházak, kabarék és mozik műsorúj-ságja; 1923- jan. 24.: Irodalmi, színházi, zenei és művészetikritikai hetilap; 1923- febr. 3-1923. márc. 3.: Zenei,színházi, irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat. A„Magyar Művészek Szövetkezete" hivatalos lapja; 1923-márc. 10.-1923. 19. sz. nyári kiadás: Színházi, zenei,irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Budapest1923. jan. 2O.-nyárMegj. hetenkéntFőszerk. 1923. jan. 20.P-1923. 19- sz. nyári kiadás: Z. Kun
AndorFel. szerk. 1923. jan. 20.P-1923. 19- sz. nyári kiadás: Sze-
relemhegyi ErvinSzerk. 1923. febr. 3.-1923- márc. 3.-. Bubik ÁrpádKiadó: 1923. jan. 20.P-1923- 19- sz. nyári kiadás: Szerelem-
hegyi ErvinLaptulajdonos: 1923- jan. 20.P-1923- febr. 10.: Z. Kun AndorMéret: 1923- jan. 20.?: 23 cm; 1923. jan. 24.: 31 cm111.1. évf. Példánya ismeretlen1923. 2. évf. 3-19. sz. jan. 2O.-nyári kiadás. H: 1-2. sz.
5. sz. febr. 3.: 1. évf. jelzéssel, jan. 24. 4. sz.?; „Intolerance"szám
Rovatok: Heti levelek; Felvonás közben...; Izgat a kérdés?;Hangversenyek; Zenei hírek; Képzőművészet
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1923. 19- sz. nyári kiadás: Lajtha GyörgyLh. OSZK: 1923. 2. évf. 3-19- sz.
P. Sz. É. MOHÁCSI TÁRSASÁG SZEZON SZÁMAI (1924. jűl.8/15.-aug. 12./aug. 27.)
Lásd PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET. MOHÁCSI TÁRSASÁG SZEZON•: ' SZÁMA !
339
455. REVÜIrodalom-színház-zene-művészet-mozi-közgazdaság-sport, (a
hátsó borítólapon): Társadalmi, kritikai és közgazdaságiheti újság, a Várszínház, Művész-Színpad és KedélyesSzínpad hivatalos lapja; 1922. nov. 3-?: Irodalom, szín-ház-zene-művészet-mozi-közgazdaság-sport, (a hátsó bo-rítólapon): Társadalmi, kritikai és közgazdasági heti újság;1922. nov. 21.P-1922. dec. 8.: Művészeti hetilap. Szín-házak, kabarék, mozik és hangversenyirodák műsorúj-ságja
Budapest1922. okt. 13--dec. 8.Megj. hetenkéntFőszerk. 1922. okt. 13-?-1922. dec. 8.: 2. Kún AndorFel. szerk. 1922. okt. 13.P-1922. dec. 8.: Rév István ÁrpádMéret: 21 cm111.Melléklap: MŰSOR-REVÜ. (Bp.) 1922. 1. évf. 1. sz. okt.
28./nov. 3-nov. 11.1. évf.?1922. 2. évf. 1/2-9. sz. okt. 13-?-dec. 8. H: 6. sz.Rovatok: Színházi revü; Nagyapó meséi; Kivácsi vagyok?
Heti levelek; Zenei/Művészeti/Mozi/Közgazdasági/Revü;Műsor-Revü (nov. 21-től)
Megjegyzés: Az 1/2. számban az I—II. oldalon közlemény: „Akiadóhivatal bejelentése: Hangsúlyozni kívánjuk, hogy lapunkaz 1920-ban Szokolay Béla felelős kiadásában megjelent REVÜc. színházi hetilapnak sem de facto, sem de jure jogutódja".Az MSZI példánya az MF 6. II. köt. 1920-1922. „MagyarSzínpad" - színházi előadások kötetben található.
Lh. OSZK: 1922. 2. évf. 1/2-3., 5., 7-9- sz.MSZI: 1922. 2. évf. 4. sz. és a melíéklap: 1922. 1. évf. 1.sz.
456. REVÜFilm, sport, színház, rádió, divat. (Borítólapon); A kulturális
élet minden megnyilvánulásának vajdasági tárháza; 1927.ápr. 17.: Vajdasági színházi élet
Novisad - Újvidék; 1927. ápr. 17.: Subotica - Szabadka
340
1926. febr. 20/27.-1927. máj. 28.Megj. hetenkéntFel. szerk. Szpászics Veliszláv (Velislav Spasic); 1926. jűl.
11/17.: Mayor József; 1927. ápr. 17.: Arányi JenőSzerk. Csuka Zoltán (újvidéki szerk.); Csuka János (szabadkai
szerk.); Gyöngyössy Dezső, Szántó Miklós (zomboriszerk.); Kelemen János (becskereki szerk.); PázmányZoltán (zentai szerk.)
Kiadó: Szpászics Veliszláv111.1926. 1. évf. 1-44. sz. febr. 20/27.-dec. 25/31.
11. sz. máj. 2/8.: Kék postakocsi-sz., 12. sz. máj. 9/15.:„Babatündér"-sz., 15- sz. máj. 30./jún. 5-: Nóta vége-sz.
1927. 2. évf. 1-19- sz. jan. 1/8.-máj. 28.16. sz. máj. 8.: Árvácska-sz.
Megjegyzés: Színházi szempontú bibliográfiai leírás nem készült.
Lh. Szabadka: 1926. 1. évf. 1-44. sz.; 1927. 2. évf. 1-19. sz.Újvidék: 1926. 1. évf. 1-11., 18., 21-22., 24-26., 2&-44. sz.;1927. 2. évf. 1-9., 11-13/14. sz.Zágráb: 1926. 1. évf. 1-44. sz.; 1927. 2. évf. 1-19- sz.
457. REVÜSzínház, film, társaság, irodalom, sportSatu-Mare - Szatmár1932. nov. 19.-1933. máj. 6.Megj. hetenként
• Fel. szerk.-kiadó: Szolga FerencSzerk. Baradlai LászlóMéret: 24 cm •1932. 1. évf. 1-6. sz. nov. 19.-dec. 25.1933. 2. évf. 1-19. sz. jan. l.-máj. 6.
Megjegyzés: Főmunkatárs: Lengyel István. Címleírás: Monoki: 146. p.
Lh. Bukarest: 1932. 1. évf. 1-6. sz.; 1933. 2. évf. 1-19. sz.Kolozsvár: 1932. 1. évf. 1-6. sz.; 1933. 2. évf. 1-19. sz.
341
458. RIVALDASzínház, művészet, társaság, sport, filmArad1927. aug. 27.-szept. 24.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Erdős GyörgyMéret: 31 cm1927. 1. évf. 1-3. sz. aug. 27.-szept. 24.
Megjegyzés: Temesvári szerk.: S. Kovács Ferenc (1-2. sz.); Nagy-váradi szerk.: Berkes József (1-2. sz.)Címleírás: Monoki: 146. p.
Lh. Bukarest: 1927. 1. évf. 1-3. sz.
459- RIVALDA1933. okt. 7.?: Előzetes színházi tájékoztató; 1933- okt.
19--1933- nov. 30.: Színházi tájékoztató. Színházi, tár-sadalmi és szépirodalmi hetilap; 1933- dec. 22.-1934.jún. 1K: Színház, film, művészeti, sport, társadalmi ésszépirodalmi - heti-lap; 1934. jűn. 25.-1935. ápr. 12.:Társadalmi és szépirodalmi hetilap; 1935. ápr. 18.-1936.aug. 20.: Társadalmi hetilap; 1937. ápr. 8.-1937. máj.26.: Színházi tájékoztató. A színházi hét eseményeiről
Kaposvár1933. okt.-1937. máj. 26.Megj. hetenként; 1934. jún. 25.: kéthetenként; 1934. szept.
3-: hetenkéntSzüntetek: 1933- nov. 3O.-dec. 22., 1935. júl. 18.-aug. 20.,
1936. aug. 20.-1937. ápr. 8.Fel. szerk. 1933- okt. 19- 1934. márc. 26.: Tevelyi Balázs;
1934. ápr. 9.-1935. márc. 5.: Csajághy Mihály; 1935.márc. 11.-1937. máj. 26.: Légár Béla
Szerk. (1933- okt. 7.?): Tevelyi Balázs; 1934. márc. 31.-1934.ápr. 9-: Kafka Árpád; 1935. júl. 18.-1936. 20. sz. jún.2.: Noszlopy Aba Tihamér; 1936. 21. sz. jún. 2.-aug.20.: Légár Béla; 1935. ápr. 8.-1937. máj.. 26.: SötétBalázs, Halász Imre
Kiadó: 1933. okt. 7.P-1937. máj. 26.: Légár BélaMéret: 40 cm; 1934. jún. 25.: 28 cm; 1937. ápr. 8.: 22 cm
342
Közben: SOMOGYORSZAG (Kaposvár) 1934. jún. 25.-1936.aug. 20.2 évf. 25. számtól 1936. 4. évf. 23. számig
(1933.) 1 db (Beköszöntő dátuma: 1933. okt. 7.)1 db okt. 19. H:?1. évf. 5-11. sz. nov. 2.-dec. 29- H: 7. sz.
1934. 2. évf. 1-33- sz. jan. 5.-szept. 22.1935. 3. évf. 1-50/51. sz. jan. 6.-dec. 23-1936. 4. évf. 1-23. sz. jan. 3--aug. 20.1937. 5. évf. 1-8. sz. ápr. 8.-máj. 26.Rovatok: Séta a színház körül; Rejtvényrovat (Szerk. Halász
Imre); Séta a városban; Vágóhíd (1937. ápr. 8-tól)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: 1937. ápr. 8. 5- évf. 1. számon kiadó: Sötét Balázs.SOMOGYORSZAG címen megjelent évfolyamaiban az 1935-1936. évi színiszezon műsorát közli, szereposztással
Lh. OSZK: 1933. évf. szám nélk.: 2 db (okt. 7., okt. 19.); 1. évf.5-6., 8-11. sz.; 1934. 2. évf. 1-33, sz.; 1935. 3. évf. 1-50/51.sz.; 1936. 4. évf. 1-23. sz.; 1937. 5. évf. 1-8. sz.
460. RIVALDAA Pécsi Nemzeti Színház műsorávalPécs1937. dec.Megj. hetenkéntFel. szerk. Kemény József ,Kiadó: Oroszlán GyörgyMéret: 22 cm1937. Évf. nélk. 1. sz. dec.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1937. Évf. nélk. 1. sz.
461. RIVALDAFÉNYKépes film- és színházi újságBudapest1935. aug. 15.Megj. hetenként
343
Fel. szerk.-szerk. Paál SándorKiadó: Szenes LászlóMéret: 22 cm111.1935. 1. évf. 1. sz. aug. 15.
Lh. OSZK: 1935. 1. évf. 1. sz.
462. ROMEO ÉS JÚLIASzínházi és művészeti lap. A kultúra és a szellem szabad
fóruma; 1947. jún. 24.: Színházi és művészeti hetilapBudapest1947. márc. 18.-jűl. 1.Megj. hetenkéntFel. szerk.-szerk. Deák ZoltánKiadó: Török LajosMéret: 38 cm111.1947. 1. évf. 1-16. sz. márc. 18.-JÚ1. 1.Rovatok: Pólya Gogó rovata: Csak Júlia; Rajzos hírek; Nézőtér;
Jégtörő Mátyás és a dizőz; Egy nagyon kicsi fiú levelei(rovatvezető: Károlyiné Pólya Gogó); A Romeo és Júliaválaszol
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1947. márc. 18.—jún. 3.: Tamási Áron,Segédszerkesztő: Halász Péter.
Lh. OSZK: 1947. 1. évf. 1-16. sz.MSZI: 1947. 1. évf. 1-16. sz.
463. RUSZINSZKÓI SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi, irodalmi, művészeti és társadalmi hetilapUzhorod - Ungvár1926. okt. 16.-1927. febr. 11.Szerk. Bernáth PálMéret: 23 cmFolytatás: SZÍNHÁZ ÉS MOZI (J^horod - Ungvár) 1928.
szept. 30.-1929- jan. 27.1926. 1. évf. 1-10. sz. okt. l6.-dec. 25.1927. 2. évf. 1-7. sz. jan. l.-febr. 11. ;
. 344
Rovatok: Társasági élet; Kitört a botrány; Cuncikám dumálj...;Heti szöveges műsor
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Polgár Károly társulatának híreivel
Lh. Pozsony UK: 1926. 1. évf. 1-10. sz.; 1927. 2. évf. 1-7. sz.
464. A SIKLÓSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MŰSORASiklós1921. dec. 3.-1922. jan. 7.Megj. hetenkéntSzerk.-kiad. Garay BélaMéret: 28 cmFolytatás: BARCSI SZÍNHÁZ. (Barcs) 1922. jan. ?-?1921. Évf. nélk. 1-5. sz. dec. 3--dec. 31.1922. Évf. nélk. 6. sz. jan. 7.Rovatok: Hírek; Színházi szótár; Innen-onnan; Tarka krónika;
Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Halmi Jenő társulatának lapja. Az 1922. jan. 7-i szám(2. old.) bejelenti, hogy a társulat következő állomásán,Barcson lapjukat „Barcsi Színház" címmel folytatják. A szer-kesztő Garay Béla, a színtársulat tagja.
Lh. OSZK: 1921/1922. Évf. nélk. 1-6. sz.
SOMOGYORSZÁG (Kaposvár, 1934. jön. 25.-1936. aug. 20.)Lásd RIVALDA (Kaposvár)
SOPRONI HÉT (1921. 2. évf.)Lásd I. rész
465. SÚGÓLYUKKépes színházi revü. Színház, mozi, irodalom, humor, sport,
divat, kotta, sakkBudapest1925. nov. 3-Megj. hetenként
345
Fel. szerk. Fritz HugóSzerk. Erdődy ElekKiadó: Fritz HugóMéret: 22 cm111.1925. 1. évf. 2. sz. nov. 3. H: 1. sz., 3.-?Rovatok: A mi véleményünk; Mitteccikehhezszólni?; Tollhe-
gyen; A tükör előtt; Mi újság Jelenvoltné?Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Helyettes szerk. Birinyi LajosBelekötve a Színházi Élet (Bp.) 1925. 1. kötetbe, B 792/48,raktári jelzeten
Lh. FSZEK: 1925- 1. évf. 2. sz.
SZEGEDI SZÍNHÁZI ÚJSÁG (1927. márc. 16/23-)Lásd SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
466. SZEMLETársadalmi és kultúrközlönySzabadka - Subotica1938-1940. nov. 12.Megj. havonként?Szerk. 1939. febr. 25.-1939- márc. 18.: Lévay EndreFel. szerk. Jandek FerencKiadó: Jandek FerencMéret: ?Utóbb: VISSZHANG (Szabadka - Subotica) 1940. nov. 21-től
- színházi vonatkozás nélkül[1938.] 3. évf. kelt nélkül 4 p.1939- 3(4!] évf. 311!] sz. jan. 6.
2. sz. febr. 25. 8 p.3- sz. márc. 18. 8 p. H:?
1940. 5- évf. 1. sz. nov. 12. 8 p.
Megjegyzés: Műsort közöl, szereposztással. 1939- jan. 6-tól színházianyag nélkül.
Lh. OSZK: 1938. 3. évf. 3. sz.; 1939. 4! évf. 3., 2., 3. sz.; 1940.5. évf. 1. sz. Mf.
346
Zágráb: 1938. 3. évf. 3. sz.; 1939. 4! évf. 3., 2., 3- sz.; 1940.5. évf. 1. sz.
467. SZEZONSzínházi és társadalmi hetilapMiskolc1923. okt. 6.-?Szerk. Kőrakő Béla
Példánya nem ismert. írod. = Miskolczi Napló 1923. okt. 4. 3-old.; okt. 6. 3. old. (Okt. 6-án a színház Lavotta daljátékbemutatásával ... jelenik meg; a színházi szezon szenzációja...)
468. SZEZONSzínpad, művészet, sport, társaság, divat, kritika; 1928. márc.
6.: Kritika, művészet, színház, sportTimijoara - Temesvár .1926. okt. 2/9.-1928. ápr. 8.Megj. hetenkéntFel. szerk. Damó JenőSzerk. Damó Jenő, Blumberg József, Grósz Sándor, Mann
EndreKiadó: „Én, Te, Ó." könyv- és lapkiadóMéret: 32 cm, ? 47 cmUtóbbi cím: SPORT SZEZON (Timisoara) 1928. ápr. 9.-ápr.
30.,TÍZ PERC SPORT (Timisoara) 1928. máj. 7.-JÚ1. 9- Mind-kettő színházi tartalom nélkül
1925. 1. évf. Példánya nem ismert1926. Évf. néllc 1-4. sz. okt. 2./okt. 9--okt. 24./okt. 30.1927. 3.? évf. Példánya ismeretlen1928. 4. évf. 1-32. sz. márc. 6.-ápr. 8.
Megjegyzés: Főmunkatárs: ?-1928. ápr. 8.: Franyó Zoltán, S. Kovács ,Ferenc, Bergenthal Jenő. Sportmunkatárs: Grósz SándorNem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bibliográfiaiadatok hiányoznak. Címleírás: Monoki: 163. p.
Lh. Bukarest: 1926. Évf. nélk. 1-4. sz.; 1928. 4. évf. 1-32. sz.
347
469- SZÍNÉSZ ÚJSÁGA „Budapesti Színészek Szövetségéinek hivatalos lapjaBudapest1921. aug. lO.-szept. 20.Megj. kéthetenkéntFel. szerk. Kulinyi ErnőKiadó: Budapesti Színészek SzövetségeMéret: 30 cm1921. 1. évf. 9/10-11/12. sz. aug. lO.-szept. 20. H: 1-8.,
13.-?Rovatok: Hírek; Hivatalos közlemények; Film; Szerkesztői
üzenetek
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 9/10-11/12. sz.
SZÍNÉSZ ÚJSÁG (Bp., 1929-1931.)Lásd SZÍNÉSZÚJSÁG (Bp.)
SZÍNÉSZEK LAPJA (Budapest, 1883-1938.)Lásd I. rész
470. SZÍNÉSZEK LAPJAMagyar Színészek Szabad Szakszervezetének hivatalos köz-
lönyeBudapest1946. aug. 15.-1949. aug./nov.Megj. havonkéntFel. szerk. 1946. aug. 15.-1948. márc.: Staud Géza; 1948.
ápr.: Dékán Sándor; 1948. máj./jún.-1949- aug./nov.:Jákó Pál -•.
Szerk. 1949- márc./ápr.-1949v aug./nov.: Sebestyén GyörgyFel. kiadó: 1946. aug. 15.-1^46. nov./dec.?: Löblovitz Andor;
1948. márc. 1948. máj./jűn.: Fenyő Aladár; 1948. júL-1949-febr.: Hajdú Alfréd; 1949- márc./ápr.-1949- aug./nov.:Jákó Pál
Méret: 29 cm1946. Évf. nélk. aug. 15., szept. 20., okt., nov./dec. (4 db.)1947. Évf. nélk. febr.-dec. (10 db.) H: jan.?1948. Évf. nélk. jan.-júl. (6 db.) H: aug.-?
348
1949. Évf. nélk. febr.-jún./júl. (4 db.)2. évf. 4. sz. aug./nov.
Rovatok: Határozatok; Hírek a Fészek Clubból; Halottaink
Lh. OSZK: 1946. Évf. nélk. aug. 15., szept. 20., okt., nov./dec.(4 db.); 1947. Évf. nélk. febr.-dec. (10 db.); 1948. Évf. nélk.jan.-júl. (6 db.); 1949. febr.-jún./júl. (4 db.) +1949. 2. évf.4. sz.MSZI: 1946. Évf. nélk. aug. 15., szept. 20., okt., nov./dec.(4 db.); 1947. Évf. nélk. febr.-jún., nov.-dec. (7 db.); 1948.Évf. nélk. jan.-júl. (6 db.)
471. SZÍNÉSZNAPRöpirat. Alkalmi újság, az ünnepség részletes műsorávalOradea - Nagyvárad1931- jól. 19.Fel. szerk. Győri Illés IstvánMéret: 31 cm1931. Évf. szám nélk. júl. 19- 8 p.
Megjegyzés: Címleírás: Monoki: 164. p.
Lh. Bukarest: 1931. Évf. szám nélk. júl. 19.
472. SZÍNÉSZÚJSÁGA Budapesti Színészek Szövetsége és a Budapesti Színészek
Szövetsége Nyugdíjintézete hivatalos lapjaBudapest1923. szept. 1.-1931- máj.Megj. havonként; 1924. jan. 31-: negyedévenként; 1927. jan.
15.: havonkéntSzünetelt: 1923- máj. 15.-szept. 1.
1925.? jan. 25.-1927. jan. 15.Fel. szerk. Molnár DezsőSzerk. 1928. jan. 15.: Sándor ZoltánKiadó: 1923- okt. 31.: Hegedűs GyulaKözreadó: Budapesti Színészek Szövetsége; Budapesti Szí-
nészek Szövetsége, és NyugdíjintézeteMéret: 29 cm111.Címváltozat a borítón: SZÍNÉSZ ÚJSÁG (Bp.) 1929-1931.
349
1923. [1.] évf. [l]-4. sz. szept.l.-dec. 31. Az 1. számontévesen?2. évf. 16. sz. jelzés
1924. 2. évf. 1-5. sz. jan. 31.-szept. 1. Az 1. számon tévesen1923.
[1925.] 3. évf. 1. sz. jan. 25- Az 1. számon tévesen 1924.1927. 1(4). évf. 1-12. sz. jan. 15.-dec. 15.1928. 2(5). évf. 1-12. sz. jan. 15.-dec. 15-1929- 3(6). évf. 1-11. sz. jan. 15.-dec. 15. Mell, 11. sz. dec.
15.: Díva bevásárlási könyvecske1930. 4(7). évf. 1-12. sz. jan. 15.-dec.1931. 5(8). évf. 1-5. sz. jan.-máj.Rovatok: 1923-1925: Fejezetek a színházi jog köréből; Hi-
vatalos közlemények; Közgazdasági élet; Hírek; A szín-házi ügynökség hírei1927-1931: Szövetségi élet; Hirdető tábla; Külföld; Szín-házak műsora
Lh. OSZK: 1923. 1. évf. 1-4. sz.; 1924. 2. évf. 1-5. sz.; 1925. 3-évf. 1. sz.; 1927. 1(4). évf. 1-12. sz.; 1928. 2(5). évf. 1-12.sz.; 1929. 3(6). évf. l-l l . sz.; 1930. 4(7). évf. 1-12. sz.; 1931.5(8). évf. 1-5. sz.MSZI: 1927. 1(4). évf. 1-12. sz.; 1928. 2(5). évf. 1-12. sz.;1929. 3(6). évf. 1-11. sz.; 1930. 4(7). évf. 1-12. sz.
473. SZÍNÉSZ VILÁG(Alkalmi lap)Cluj - Kolozsvár1921. jún. 28.Szerk. Sümegi ÖdönNyomda: „Union" R.T.Méret?1921. jún. 28. 1 db
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: György 256. p.
474. SZÍNHÁZSzínházi hetilap; 1923- jan. 7/13--1923. okt. 27./nov. 3-?:
Az aradi városi színház hivatalos lapja; 1924. jan. 6/12.?-
350
1924. aug. 17/24.?: Színházi, szépirodalmi és mozi hetilap;1925. jan. 17/24.-1925. jan. 24/31.?: Mozi, divat, sport
Arad1921. okt. 1/8.-1925. jan. 24/31.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1924. aug.?-1925. jan. 17/24.Szerk. Gonda Ernő; 1924. márc. 22/30.: Schmaller JánosKiadó: ?Méret: 24 cm111.Közben: SZÍNHÁZ, MOZI, DIVAT (Arad) 1924. 4. évf. 13,
sz. márc. 23/30.-1924. 33- sz. aug. 17/24.?1921. 1. évf. 1-12. sz. okt. l/8.-dec. 24/31.1922. 2. évf. 1-48. sz. jan. l/7.-nov. 27./dec. 2. H: ?1923. 3. évf. 1-44. sz. jan. l/6.-okt. 27./nov. 3- H: ?
1923. 33. sz. (aug. 12/18.) helyesen: 33- sz.; 40. sz.(szept. 23/29.) helyesen 39. sz.
1924. 4. évf. 2-33. sz. jan. 6/12.-aug. 17/24. H: 1., 3-534.?13. sz. márc. 23/30. borítólapján: 12. sz. márc. 22/30.14. sz. márc. 3O./ápr. 5. a borítólapon; fejlécen: 13- sz.márc. 23/30.
1925. 5. évf. 1-2. sz. jan. 17/24.-jan. 24/31.
Megjegyzés: 1925. 1. sz. jan. 17/24. szám 14. oldalán közlemény:„...másfélhavi hallgatás után újra megjelenik, mert Thália kapuiismét megnyíltak..."Nem készült színházi szempontú címleírás, egyes bibliográfiaiadatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1921. 1. évf. 1-12. sz.; 1922. 2. évf. 1-48. sz.; 1923.3. évf. 1-44. sz.; 1924. 4. évf. 2., 6-33. sz.; 1925- 5. évf.1-2. sz.Kolozsvár: 1923. 3. évf. 27-44. sz.
475. SZÍNHÁZArad1928. máj. 28./jún. 2-4. sz.Megj. hetenkéntSzerk. 1928. máj. 28./jűn 2.-jún. 9-/jún. 13.: Salgó Pál; 4.
sz. kelt. nélk.: Hetényi Elemér
351
Kiadó:Méret: 21 cm; 4. sz.: 32 cm1928. 1. évf. 1-4. sz. máj. 28./jún. 2. - kelt. nélk.
4. sz.: A színésznap alkalmi száma címmel
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyesbibliográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1928. 1. évf. 1. sz.Kolozsvár: 1928. 1. évf. 1-4. sz.
476. A SZÍNHÁZMűvészeti és társadalmi hetilapBudapest1921. dec. 1.Fel. szerk. Kovács ÖdönKiadó: Dóri Sándor, Kovács ÖdönMéret: 22 cm1921. 1. évf. 1. sz. dec. 1.Rovatok: A színház levelesládája; Színházak műsora
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1. sz.
477. SZÍNHÁZKépes művészeti hetilapBudapest1945- aug. 15/21.-1948. aug. 10/16.Főszerk. 1945. aug. 15/21.-1945. okt. 3/9.: Staud GézaFel. szerk. 1945. aug. 15/21.-1946. aug. 21/27.: Deák Zoltán;
1946. aug. 28./szept. 3--1948. ápr. 6/12.: Staud Géza;1948. ápr. 13/19--1948. aug. 10/16.: Dékány Sándor
Szerk. 1946. márc. 21/28.-1946. aug. 21/27.: Deák Zoltán,Gelléri András; 1946. szept. 11/17.-1948. aug. 10/16.:Gelléri András
Szerkesztőbizottság: 1945. okt. 10/16.-1946. szept. 4/10.:Heltai Jenő, Staud Géza, Tamási Áron
Szerk. biz. elnöke: 1946. szept. 11/17.-1946. okt. 9/15.:Heltai Jenő
Kiadó: Magyar Színészek Szabad Szakszervezete
352
Fel. kiadó: 1945- aug. 1/15.-1945.• okt. 10/16.: Balassa Tibor;1945. okt. 17/23.-1946. aug. 28./szept. 3.: Török Lajos;1946. aug. 28./szept. 3.-1948. aug. 10/16.: Gelléri András
Méret: 28 cm111.1945. 1. évf. 1-119/20]. sz. aug. 15/21.-dec. 21/29.1946. 2. évf. 1-49/50. sz. jan. l/8.-dec. 18/31.1947. 3. évf. 1-51/52. sz. jan. l/7.-dec. 16/31. Színdarab-
melléklet: 14. sz. ápr. 2/8.: Gorkij: Éjjeli menedékhely;21. sz. máj. 20/26.: Priestley J. B.: Váratlan vendég;31-33. sz. júl. 29./aug. 4.-aug. 12/18.: Steinbeck: Egerekés emberek. I—III.; 34-36 sz. aug. 19/25.-szept. 2/8.:Csehov: A három nővér. I—III.; 37-43- sz. szept. 9/15-okt.21/27.: Anouilh: Euridike. I-IV.; 44-49. sz. okt. 28./nov.3.-dec. 2/8.: Illés Endre: A mostoha. I-VL
1948. 4. évf. 1-33- sz. jan. l/6.-aug. 11/16.Rovatok: 1945: Török Sándor: Különféle komédiák; Rádió-
notesz; A dolgozó színház; Színházi levél; 5 portré 5beérkezett fiatalról; Szóval... Szóval... Szóval... Képpel...Képpel... Képpel...; Kérdezzük... feleljen (Kérdezi: Ba-lassa Imre, fényképezi: Angelo); Mi történt a múlt héten?;Színházi műsor; Színház divatja; Világszínház1946: Szóval.,.. Szóval... Képpel... Képpel... Képpel..:;Kérdezzük... feleljen (Kérdezi: Balassa Imre, fényképezi:Angelo); Színházi levél; A színház füle, a színház szeme;A színház divatja; Levelesláda; Vidám Oldal
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1945. aug. 15/21.-1945. szept. 5/11.:Háy Gyula, Tamási Áron; 1945. szept. 12/18.-1945. okt. 3/9-:Tamási Áron; 1947. 8. sz. febr. 19/25. fejlécén tévesen 7. sz.jelölés
Lh. OSZK: 1945. 1. évf. 1-19/20. sz.; 1946. 2. évf. 1-49/50. sz.;1947. 3. évf. 1-51/52. sz.; mell. 14., 21., 31-33., 34-36.,37-4O..44-49. sz.-hoz; 1948. 4. évf. 1-33. sz.MSZI: 1945. 1. évf. 1-19/20. sz.; 1946. 2. évf. 1-49/50. sz.;1947. 3. évf. 1-51/52. sz.; mell. 14., 31-33., 34-36., 37-43-,44-49- sz.-hoz; 1948. 4. évf. 1-33. sz.PIM: 1945. 1. évf. 4-5., 8., 11., 14., 18. sz.; 1947. 3. évf.1-3., 13-18:, 20-32., 35., 37-44., 46-51/52. sz.; 1948. 4. évf.6. sz.Debrecen, DEK: 1947. 3. évf. 1-26. sz.; mell. 14. sz.-hoz
353
Szeged, SK: 1945. 1. évf. 11-18. sz.; 1946. 2. évf. 2 7., 10-16.,18-23., 25-33., 35-36., 40-49/50. sz.; 1947. 3. évf. 1., 4-10.,12., 14-24., 26-29., 31-35., 38-51/52. sz.; 1948. 4. évf. 1-28.,30., 32. sz.
478. SZÍNHÁZ(Kovács Imre színtársulatának lapja)Déva1922.Szerk. Bíró Elek, Faludy BélaMéret; 23 cm1922. Évf. szám, kelt. nélk. 24 p.
Megjegyzés: Címleírás: Monoki: 165- p.
Lh. Bukarest: 1922. 1 db
479. SZÍNHÁZSzínházi röplap a Városi Színház részletes műsorávalHódmezővásárhely1946. aug. 4.Megj. alkalmi •Szerk. Moldvay GyőzőKiadó: Osváth BélaMéret: 28 cm1946. Évf. szám nélk. aug. 4.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1946. Évf. nélk. aug.
SZÍNHÁZ (Kaposvár, 1919-1921.)Lásd I. rész
480. SZÍNHÁZSzínházi és művészeti hetilapKosice - Kassa1923- okt. 30.-1925. márc. 27.Szerk! Kultsár Miklós, Teleky Sándor; 1924. jan. 5.- Thuróczy
Gyula, Kultsár Miklós; 1925- jan. 17.:.Szigeti Jenő, KultsárMiklós
354
Kiadó: Kultsár MiklósMéret: 23 cm •111.Előbbi cím: SZÍNHÁZ ÉS SPORT (Kosice - Kassa) 1923.
okt. 1.-1923. okt. 22. 1. évf.1923. 1. évf. 5-14. sz. okt. 3O.-dec 29.1924. 2. évf. 1-13. sz. jan. 5--márc. 22. H: 14. sz.1925. 3. évf. 1-11. sz. jan. 17.-máró 27.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyesbibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még:Jakesová: 775- p-
Lh. Prága, UK: 1923. 1. évf. 5-14. sz.; 1924, 2. évf. 1-13- sz.;1925. 3- évf. 1-11. sz.
481. SZÍNHÁZAlkalmi színházi értesítőLucenec - Losonc1932. jan. 15/22.-febr. 7/13.Megj. havonként?Szerk. Háger LászlóMéret: 23 cm ;1932. Évf. szám nélk. jan. 15/22.-febr. 7/13-
Megjegyzés: Iván Sándor társulatának lapja
Lh. OSZK: 1932. Évf. nélk. jan. 15/22.-febr. 7/13. (3 db.)
482. SZÍNHÁZPécs1933. dec. 2.Kiadó: Serányi EdeMéret: 23 cm1933. Évf. szám nélk. dec. 2. H: ?Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Fodor Oszkár társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1933. Évf. szám nélk. dec. 2.MSZI: 1933. Évf. szám nélk. dec. 2.
355
483. SZÍNHÁZPécs1939. febr.Szerk.-kiadó: Mester TiborMéret: 23 cm111.1939.? febr.? (1 db.)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Tolnay Andor színigazgató lapja
Lh. OSZK: 1939.? febr. (1 db.)
484. SZÍNHÁZIllusztrált színházi és művészeti hetilap; 1920. júl. 17.: Képes
művészeti hetilap (borítólapon); Képes színházi és művé-szeti hetilap (lapfejen)
Bratislava - Pozsony1921. júl. 10.-1936. 6. sz.Főszerk. 1927. máj. 17.: Sebestyén JózsefFel. szerk. Fehér Jenő; 1920. aug. 29-: Lorándy Kautz Loránd;
1927. máj. 17.: Rosa Elemér; 1928. jún. 16.: LukáchGyula; 1933- jún. 1.: Weisz Jenő
Szerk. 1930. júl. • 16.: Molnár Tibor; 1935- júl. 1.: GrónayGyörgy
Kiadó: 1920. aug. l.-okt. 31.: Grónay György; 1927. máj.22.: Budai Imre
Méret: 23 cm; 1920. júl. 10.?: 30 cm; 1924. ápr. 2.: 24 cm111.1921. 1. évf. 2-19. sz. júl. lO.-okt. 31. H: 1. sz.1922. 2. évf. 1-11. sz. júl. 8.-? Nem láttam1923. 3- évf. 1-5. sz. máj. 15.-jún. 16.1924. 4. évf. 1-8. sz. ápr. 2.-máj. 24.1925. 5. évf. 1-7. sz. ápr. l.-máj. 16. . '
1. számon tévesen 1924. évjelzés1926. 6. évf. 1-? jún. 16.?- Példánya nem ismert.1927. 7. évf. 1-5. sz, máj. 17.-jűn. 11.1928. 8. évf. 1-5. sz. jún. l6.-júl. 13.1929. 9- évf. 1-5. sz. máj. 14.-jún. 12.1930. 10. évf. 1-5. sz. jún. l6.-júl. 11.
356
1931. 11. évf. 1-4. sz. jún. 6.-jún. 23.1932. 12. évf. 1-7. sz. jún. l.-júl. 14.1933. 13. évf. 1-5. sz. jún. l.-júl. 9-1934. 14. évf. 1-7. sz. jún. l.-júl. 12.1935. 15. évf. 1. sz. Nem láttam1936. 16. évf. 1-6. sz. Nem láttamMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyesbibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még:Jakesová: 773-774. p.
írod. Az 1926. 6. évf.-hoz: = Híradó (Bratislava — Pozsony) 1926.jún. 12. 5. old. (A 6. évf. ... az idén is megjelenik.)
Lh. OSZK: 1922. 2. évf. 8., 29. sz.; 1924. 4. évf. 1., 3. sz.Pozsony, UK: 1921. 1. évf. 2-3., 5-6., 10-15., 17., 19. sz.;1922. 2. évf. 1-11. sz.; 1923. 3. évf. 1-5. sz.; 1924. 4. évf.1-8. sz.; 1925. 5. évf. 1-7. sz.; 1927. 7. évf. 1-5. sz.; 1928.8. évf. 1-5. sz.; 1929. 9- évf. 1-5. sz.; 1930. 10. évf. 1-5.sz.; 1931. 11. évf. 1-4. sz.; 1932. 12. évf. 1-7. sz.; 1933. 13.évf. 1-5. sz.; 1934. 14. évf. 1-7. sz.; 1935. 15. évf. 1. sz.;1936. 16. évf. 1-6. sz.
485- SZÍNHÁZÚjhelyi színházi újságSátoraljaújhely1937. máj. 13.-1938. jún. 16.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Weinberger ArtúrMéret: 20 cm111.Előbbi cím: ÚJHELYI SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Sátoraljaújhely)
1929- jún. 29.-1936. jún. 30.1937. 7. évf. 1-6. sz. kelt. nélk. (máj. 13.)-(jűl. 1.); 5. sz.
Kontraszty Dezső emlékszám; 6. sz. Frontharcos emlék-szám
1938. 8. évf. 1-5. sz. kelt. nélk. (máj. 18.)-(jún. 16.)Rovatok: A hétről; Színházi hírek; Kis színlap; Színházi
szikrák; Híradó; Kritika; TársaságMűsort közöl, szereposztással
357
Megjegyzés: A keltezés nélkül megjelent számok dátumait a „Zemp-lén" (Sátoraljaújhely) c. hetilap színházi adatai alapján pótoltuk.L. = Zemplén. 1937. máj. 16. 4. old.; jún. 27. 4. old.; 1938.máj. 22. 4. old.Kardoss Géza társulata 1937. máj. l6-tól jún. 12-ig; HorváthÁrpád debreceni társulata 1938. máj. 17-től jún. 24-ig tartottaelőadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1937. 7. évf. 1-6. sz.; 1938. 8. évf. 1-5. sz.Debrecen, DEK: 1938. 8. évf. 1-5. sz.
486. SZÍNHÁZA soproni színház műsora és híreiSopron1946. nov. 29-dec. 6.Megj. hetenkéntKiadó: Radó FerencMéret: 31 cm1946. Évf. szám nélk.'nov. 29-, dec. 6.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1946. nov. 29-,' dec. 6.Sopron: 1946. nov. 29.
487. SZÍNHÁZ1939- dec. 29.: A Film-Színház-Irodalom színházi műsoraSzeged1939- nov. 27.-dec. 29-Megj. hetenkéntKiadó: Bezdán Sándor; 1939- dec. 29.: Moharos LajosMéret: 37 cm1939- Évf. szám nélk. nov. 27., dec. 2., dec. 11., dec. 18.,
dec. 25., dec. 29. (6 db.)Címváltozat: MAGYAR KARÁCSONYT! dec. 11.-dec. 18.
MAGYAR ÚJÉVET! dec. 25-
Megjegyzés: Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1939. Évf. nélk. nov. 27., dec. 2., dee. 11., dec. 18.,dec. 25., dec. 29. ,
358
488. SZÍNHÁZ(Művészeti és riportlap. Váró Andor hetilapja?)Vác1922. okt. 24.-dec. 10.?Fel. szerk. Leopold Jenő
1922. Évi.? 1-5. sz.? Példánya nem ismert. Sajó Vilmos színtársulataváci színiévadjának híreivel és műsorával.
írod. = Váci Hírlap. 1922. okt. 8. 2. old.; okt. 22. 2. old.; okt.29. 4. old.; nov. 12. 4. old.; dec. 10. 1. old. („Nincs engedély- nincs Színház"... az 1920. évi 4578. sz. kormányrendelet6-ik §-a értelmében... a lap ideiglenes elkobzás terhe alattnem jelenhet meg.)
489- SZÍNHÁZA „Szilágyság" külön mellékleteZalau - Zilah1922. febr. 4.-márc. 11.Szerk. D. Kiss Lajos1922. Évf. szám nélk. febr. 4., márc. 11. 2 db.
Megjegyzés: Az 1922. febr. 4-i száma közli, hogy újból megkísérlik,hogy a „Szilágyság" c. újság mellékleteként a színházi idényalatt egy színházi újság jelenjék meg a városban...
Lh. Bukarest: 1922. Évf. szám .nélk. febr. 4., márc. 11.
490. SZÍNHÁZA vajdasági magyar színtársulat hivatalos műsorlapjaSombor - Zombor1927. nov. 13.-nov. 19-Megj. hetenkéntSzerk. Arányi Jenő1927. 1. évf. 1-3. sz. nov. i3.-nov.i9.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyesbibliográfiai adatok hiányoznak
Lh. Ljubljana: 1927. 1. évf. 1-3. sz. .
359
SZÍNHÁZAK ÉS MOZIK SZÖVEGES SZÍNLAPJA (Bp., 1931.szept. 7.-1935. szept.)
Lásd MŰSOROS REVÜ (Bp.)
SZÍNHÁZ ÉS DIVAT (Bp., 1916-1922.)Lásd I. rész
491. SZÍNHÁZ ÉS DIVATTimisoara - Temesvár1923. júl. 2.-okt. 1.Megj. ?.Szerk. 1923- júl. 2.: Sas JolánKiadó: SatyrMéret: 24 cmElőzmény: TEMESVÁRI SZÍNHÁZ. 1905. okt. 1.-1923. jún.
23.?Folytatás: SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG (Temesvár) 1923. júl. 9-1923. Évf. szám nélk. júl. 2.
okt. 1.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás.
Lh. Bukarest: 1923. júl. 2., okt. 1. (2 db.)
492. SZÍNHÁZ ÉS FILMKultúrszemleBudapest1930-1931.Megj. havonként?Fel. szerk.-kiadó: Palasovszky Ödön, Mandl TerézMéret: 22 cm111.1930. 1. évf. 1. sz. kelt. nélk.1931. 2. évf. 1-2. sz. kelt. nélk.Rovatok: Figyelő; Szemle
Lh. OSZK: 1930. 1. évf. 1. sz.; 1931. 2. évf. 1-2. sz.
36Ö
493. SZÍNHÁZ ÉS FILMMűvészeti hetilapCluj - Kolozsvár1928. dec. 15.-1930. júl. 13.Megj. hetenkéntFel. szerk. Walter GyulaKiadó: ?.Méret: 21 cm111.Utóbbi dm: SZÍNHÁZ ÉS MOZIVILÁG (Cluj - Kolozsvár)
1930. okt. 5/10.-1921. febr. 5./febr. 11. 3-4.! évf.1928. 1. évf. 1-3. sz. dec. 15.-dec. 29.1929- 2. évf. 1-48/49. sz. jan. 5.-dec. 22./jan. 4.1930. 2.! évf. 1/2-7/8. sz. jan. 5./jan. 25.-márc. 9./márc.
22.3. évf. 9-15. sz. márc. 29./ápr. 5-—júl. 13-
Megjegyzés: Színházi szempontú címleírás nem készült. Egyesbibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még:Monoki: 165. p.Főmunkatársak: Danzinger László (Dés); Benczel Béla (Bécs);Pálos István (Budapest); Ormos László (Berlin).
Lh. Bukarest: 1928. 1. évf. 1-3. sz.; 1929. 2. évf. 1-48/49. sz.;
1930. 2.! évf. 1/2-7/8. sz'.; 1930. 3. évf. 9-15- sz.
494. SZÍNHÁZ ÉS MOZISzínházi, mozi és művészeti hetilapBudapest1921. febr. 10/17.-jún. 16/22.Fel. szerk. Barna JenőKiadó: Madarász JánosKözreadó: „Színház és Mozi" Rt.Méret: 21 cm111.1921. 1. évf. 1-20. febr. 10/17.-jún. 16/22. H: 17-18. sz.Rovatok: Diszkréten mondom...?!?; Premier-plan; Köváry kon-
ferál; A legszebb?!; Mozi; A színpad titkaiból; Színháziképrejtvény; Szerkesztői üzenetek
361
Megjegyzés: helyettes szerk.: 1921. febr. 10/17.-máj. 19/25.?: VajdaFerenc
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1-16., 19-20. sz.
495. SZÍNHÁZ ÉS MOZIA Csokonai Színház és a mozgóképszínházak teljes heti
műsorával és színlapjaival; 1923. jan. 19.P-1923. márc.31.?: Színházi, szépirodalmi és társadalmi hetilap; 1924.máj. 2/9-?: Színházi, irodalmi, művészeti, mozi és sporthetilap
Debrecen1921. okt. 14.-1924. máj. 9/Í6.Megj. hetenkéntFel. szerk. Halasi Andor; 1922. jún. 23.: Péczely SándorSzerk. 1923. jan. 19.?: Péczely SándorKiadó: Halasi Andor; 1922. jűn. 23.-1923. márc. 31.?: Péczely
SándorMéret: 30 cm; 1922. okt. 13.?: 23 cm111.1921. .1. évf.. 1-12. sz. okt. 14.-dec. 30.1922. 2. évf. 1-36. sz. jan. 6.-nov. 24. H: 11., 27-29., 37.?1923. 3. évf. 3-13. sz. jan. 19.-márc. 31. H: 1-2., 14-?1924. 4. évf. 20-21. sz. máj. 2/9.-máj. 9/l6. H; I-I9., 22-?Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Hírek; Elárulhatjuk, Színpad és élet; Heti műsor;
Szerkesztői üzenetek
Megjegyzés: főmunkatárs: 1922. jún 9--jún. 16.: Tersánszky J.Jenő; 1923. márc. 21.?: Végh László
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1-7., 9-12. sz.; 1922. 2. évf. 1-10., 12-18:,20-26. sz.; 1923. 3. évf. 3-13. sz.; 1924. 4. évf. 20-21. sz.Debrecen, DRK: 1921. 1. évf. 1., 3., 5-6., 8-12. sz.; 1922. 2.évf. 1., 3-7., 9., 12-17., 19-26., 30-36. sz.
496. SZÍNHÁZ ÉS MOZIMűvészeti és társadalmi hetilapTárgu-Mures - Marosvásárhely • ..:1923. okt. 13/20.-dec. 8/15.Fel. szerk. Sebestyén László
362
Méret: 24 cm1923. 1. évf. 1-9. sz. okt. 13./okt. 2O.-dec. 8./dec. 15. H:
2., 8. sz.4. sz. (nov. 10/17.) helyesen: 5. sz.9- sz. (dec. 8/15.): Jubileumi szám: 1918-1923.Félévtizedes a Marosvásárhelyi Színház
Megjegyzés: A színház teljes heti műsorát közli. Címleírás: Monoki:165. p.
Lh. Bukarest: 1923. 1. évf. 1., 3-7., 9- sz.
SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Szeged, 1921.)Lásd 1. rész
497. SZÍNHÁZ ÉS MOZITimijoara — Temesvár1922. dec. 30.-1923. márc. 24./ápr. 3-Megj. hetenként .Fel. szerk. Gokler GyulaKiadó: Csendes Jakab, Csendes LipótMéret: 23 cm1922. 1. évf. 5. sz. dec. 30./1923- jan. 5. H: 1-4. sz.?1923. 2. évf. 1-11. sz. jan.-márc. 24./ápr. 3-
Megjegyzés: A keltezéseket a lap heti műsorközlése alapján ál-lapítottuk meg, mivel a számozásokat nem követte a napjelölése: 2. évf. 1-4. sz. jan. (4 db.); 5-8. sz. febr. (4 db.)Bukarestben a P I. 7.316 raktári jelzeten a katalógus akövetkező éveket tünteti fel: 1922. 1. évf. dec. 2.; 1924/1925.2. évf. dec.-szept.; 1925. 3. évf, okt.-1932. .E felsorolás megegyezik Monoki (165. old.) címleírásával.Ezen példány kézbevétele nem történt meg.
Lh. Kolozsvár: 1922. 1. évf. 5. sz.; 1923. 2. évf. 1-11. sz.
498- SZÍNHÁZ ÉS MOZISzínházi és művészeti hetilap; 1928. nov. 18..- A Podkarpatska
Ruszi Országos Színpártoló Egyesület hivatalos közlönyeUzhorod — Ungvár1928. szept. 30.-1929. jan. 27.
363
Megj. hetenkéntFel. szerk. 1928. szept. 30.-nov. 11.: Okolicsány OszkárSzerk. 1928. szept. 30.-1928. nov. 18.: Bernáth Pál, Kiss
László; 1928. nov. 25.-1929- jan. 27.: Kovách Béla,Bernáth Pál (ungvári szerk.)
Szerk. biz. elnök: 1928. nov. 25.-1929. jan. 27.^Végh ElemérSzerk. biz. tagok: 1928. nov. 25.-1929. jan. 27.: Klein Jenő,
Tárczy Károly, Szerényi FerdinándFel. kiadó: 1928. szept. 30.-nov. 11.: Davidovits Hermann;
1928. nov. 18.-1929- jan, 27.: Az „Országos SzínpártolóEgyesület" kiküldendő tagja, Bernáth Pál
Méret: 20 cmElőzmény: RUSZINSZKÓI SZÍNHÁZI ÉLET. (Uzhorqd - Ung-
vár) 1926. okt. 16.-1927. febr. 11.Utóbbi cím: KÁRPÁTI SZÍNHÁZI ÉLET. (Uzhorod - Ungvár)
1930. nov. 15.-1933- nov. 30,1928. 1. évf. 1-13. sz. szept. 3O.-dec. 23.1929. 2. évf. 1-4. sz. jan. l.-jan. 27.Rovatok: Mozivilág; Műkedvelők portréi; A „Színház és Mozi"
kisregényeMűsort közöl, szereposztással
Lh. Pozsony, UK: 1928. 1. évf. 1-13. sz.; 1929- 2. évf. 1-4. sz.
499- SZÍNHÁZ ÉS MOZI ÉLETA Népszínház, Astoria-, Universum- és Törekvés mozgókép-
színházak hivatalos műsora; 1926. dec. 11/18.: A Nép-színház, Astoria és Törekvés mozgó műsora
Budapest-Kőbánya1926. dec. 5.-1927. jan. 1/7.Megj. hetenkéntFel. szerk. kiadó Sándor SándorMéret: 22 cm111.Címváltozat: SZÍNHÁZ ÉS MOZI (Budapest-Kőbánya) 1926,
dec. 11/18.-1927. jan. 1/7.Műsort közöl, szereposztással1926. 1. évf. 1. sz. dec. 5., +évf. számjelzés nélkül: dec.
11/18., dec. 25/31.1927. Évf. nélk. szám nélk. jan. 1/7.
364
Rovatok: Heti műsor; Hírek; Színházi rigmusok; Színházitüskék; A „Törekvés"/,Astoria" szöveges műsora
Lh. OSZK: 1926. 1. évf. 1. sz. +dec. 11/18., dec. 25/31.; 1927.jan. 1/7.
500. SZÍNHÁZ ÉS MOZI MAGAZINHumor és művészet; 1933- jún. 17.-1933- szept. 1.?: Humor,
riport, művészet; 1933- dec. 4.P-1934. febr. 22.: Irodalomés művészet. Közügyekkel foglalkozó politikamenteshetilap
Újpest1933. máj.-1938. dec. 23.Megj. kéthetenkéntFőszerk.: Martosi Mórocz JánosFel. szerk. 1933- máj. [6. sz.]? - Belánné Szfondy] Míariska]Szerk. 1933- máj.?-1933. szept. 1.?: Gergelyi Oszkár, Kellner
Lajos; 1933. dec. 4.P-1936. márc. 12.: Tieff GézaKiadó: Belánné Sz[ondy] M[ariska]Méret: 26 cm; 1933- dec. 29-: 38 cm111.Megjegyzés: Főmunkatárs: 1934. júl. 19--1934. aug. 23-:
Bálint LászlóMűvészeti munkatárs: 1933. máj. P-1933. júl. 1.: KocsisAndor
A főcím elnevezése dacára csekély színházi tartalommal1933. 2. évf. 6-19. sz. máj.-dec. 29. H: 1-5,, 14-15. sz.1934. 3. évf. 1-52. sz. jan. 4.-dec. 28.1935. 4. évf. 1-51/52. sz. jan. 3--dec. 24.1936. 5. évf. 1-51/52. sz. jan. 2.-dec. 24. H: 4. sz.1937. 6. évf. 1-51/52. sz. jan. l.-dec. 23.1938. 7. évf. 1-52. sz. jan. 5--dec. 23.
Lh. OSZK: 1933. 2. évf. 6-13., 16-19- sz.; 1934. 3- évf. 1-52. sz.;1935- 4. évf. 1-51/52. sz.; 1936. 5. évf. 1-3., 5-51/52. sz.;1937. 6. évf. 1-51/52. sz.; 1938. 7. évf. 1-52. sz.
SZÍNHÁZ ÉS MOZI ÚJSÁG (Szeged, 1934. okt. 22.?-dec.19.)
Lásd SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
365
501. SZÍNHÁZ ÉS MOZIVILÁGSzínházi, filmszínházi és társadalmi hetilapCluj - Kolozsvár1930. okt. 5/10.-1931. febr. 5/11.Fel. szerk. Végh JózsefSzerk. Molitorisz PálMéret: 21 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZ ÉS FILM (Cluj - Kolozsvár) 1928.
dec. 15,-1930. júl. 13. 1-3. évf. .1930. 3. évf. 1-8. sz. okt. 5./okt. lO.-nov. 22./nov. 28.
2.! évf. 9. sz. nov. 29./dec. 5.1931. 6. évf. 1-2. sz. jan. lO./jan. l6.-jan. 17./jan. 23.
4. évf. 3-4. sz. jan. 25./febr. 2.-febr. 5./febr. 11.
Megjegyzés: Színházi szempontú címleírás nem készült. Egyesbibliográfiai adatok hiányoznak. Adatkiegészítést nyújt még:Monoki: 165-166. p.
Lh. Bukarest: 1930. 3. évf. 1-8. sz.;; 1930. 2. évf. 9- sz.; 1931. 6.évf. 1-2. sz.; 1931. 4. évf. 3-4. sz. :
502. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETSzépirodalmi hetilapSatu-Mare — Szatmár1923- okt. 28.-nov. 18.Fel. szerk. Szabados ÁrpádKiadó: Krémer LajosMéret: 23 cm1923. 1. évf. 1-3. sz. okt. 28.-nov. 18.
Megjegyzés: Főmunkatársak: Pálos István, Krémer Ferenc.Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 166. p.
503. SZÍNHÁZ ÉS SPORTKosice — Kassa1923. okt. l.-okt. 22.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Kultsár MiklósMéret: 42 cm
366
Ili-Utóbbi cím: SZÍNHÁZ (Kosice - Kassa) 1923- okt. 30.-1925-
márc. 17. 1-3.. évf.1923- 1. évf. 1-4. sz. okt. l.-okt. 22.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás, egyesbibliográfiai adatok hiányoznak.Adatkiegészítést nyújt még: Jakesová: 775- p-
Lh. Prága, UK: 1923. 1. évf. 1-4. sz.
504. SZÍNHÁZ ÉS SPORTSzombatonkint megjelenő színházi, művészeti és sport füzetBaia-Mare — Nagybánya1922. jún. 17.Megj. hetenkéntírták: Krizsán P. Pál, Adorján ÖdönKiadó: HermesMéret: 22 cm1922. Évf. nélk. 1. füz. jún. 17.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 166. p.
505. SZÍNHÁZ ÉS SPORTKépes művészeti és sport hetilapSzékesfehérvár1923. nov. 19.-1924. jan.?Fel. szerk. Hillinger KálmánMéret: 30 cm1923. 1. évf. 7-13- sz. nov. 19.-dec. 31. H: 1-6. sz.1924, 2. évf.? jan. ?-? Példánya nem ismertRovatok: Fotográfiák az életből; Utazás a színház körül; A
társaságból; Tuli-Hírmondó; A műit hét színházi estéi;A társaságból
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: írod.: Egy lap, amely engedély nélkül jelenik meg.(hír) = Fejérmegyei Napló (Székesfehérvár) 1924. jan. 9 1 -old. ( a papírinségre való tekintettel rendelet jelent meg,amely szerint csakis miniszteri engedéllyel jelenhet még újnapi, vagy hetilap... Szerencsére a mi városi hatóságunk nem
367
veszi olyan szigorúan a miniszterelnökségi sajtóosztály ren-delkezéseit... a -Színház és Sport« című kedvelt hetilapunkmár a második évfolyamában jelenik meg..."A „Fejérmegyei Napló színházi hírei alapján az 1923/1924.évi színiévadban Faragó Sándor társulata 1923. okt. 27-től1924. márc. 24-ig tartotta előadásait a Vörösmarty színházban.
Uh. OSZK: 1923- 1. évf. 7-13. sz.
506. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGTársadalmi-, művészeti-, film-, sport- és kritikai lap. (Borítón)
8 Órai Újság debreceni ingyen mellékleteDebrecen1936. okt. 9--dec. 24.Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: Nagy BalázsMéret: 22 cm111.Főlap: 8 ÓRAI ÚJSÁG. Budapest. 1936. 22. évf. 231. sz.
okt. 9- - 294. sz. dec. 24.1936. Évf. szám nélk. okt. 9--dec. 24. 12 db.Rovatok: Debreceni levél; Ahogy mi láttuk... Széltébe-
hosszába; Na mondja Vencel; Fiatalok a rivalda fényébenMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1936. Évf. szám nélk. okt. 9--dec. 24. (12 db.)Debrecen, DEK: 1936. Évf. szám nélk. okt. l6.-dec. 24. (10db.)
507. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGSzínházi, szépirodalmi és társadalmi hetilapKaposvár1922. nov. 12.Fel. szérk. Szőllősy FerencKiad. „Színház és Társaság" Lapkiadó váll.Méret: 22 cm111.1922. 1. évf. 1. sz. nov. 12. 16 p.Műsort közöl, szereposztással ,.
368
Megjegyzés: a = Somogyi Újság (Kaposvár) színházi hírei alapjánMariházy Miklós színtársulata 1922. nov. 4-től 1923. ápr. 11-igtartotta előadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1922. 1. évf. 1. sz.
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG (1920-1922.)Lásd I. rész
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG (Kolozsvár - Cluj, 1917-1927.)Lásd I. rész
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG (Szeged, 1919-1926.)Lásd I. rész
. 508. SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGPécs1933. nov. 25.Megj. hetenként?Fel. kiadó: Kemény JózsefMéret: 24 cm111.1933- Évf. szám nélk. nov. 25.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Azonosítására közöljük a polgári eng. számát: 38.545
Lh. Pécs, BMK: 1933. nov. 25.
509- SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁGTimisoara - Temesvár1923. júl. 9.Megj.?Szerk. M. Magdu ViktorKiadó: Satyr bizományMéret: 24 cmElőzmény: SZÍNHÁZ ÉS DIVAT (Temesvár) 1923. júl 2.Folytatás: TEMESVÁRI SZÍNHÁZ. 1923. szept. 22.1923- Évf. szám nélk. júl. 9- 16 p.
369
Megjegyzés: Főmunkatárs: Bossán Dezső. Nem készült színházi szem-pontú címleírás.
Lh. Bukarest: 1923. júl. 9- (1 db!)
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG. CSÖND. (Szeged, 1923.)Lásd CSÖND. (Szeged, 1923. jan.-márc.)
SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG. SPORT-REVÜ (Szeged, 1923- okt.8/15.-1926. nov. 22.?)
Lásd SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG. (Szeged)
SZÍNHÁZ, MOZI, DIVAT (Arad, 1924. 4. évf. márc. 23/30.-1924.aug. 17/24.)
Lásd SZÍNHÁZ (Arad)
510. SZÍNHÁZ, MOZI, MŰVÉSZETMűvészeti és társadalmi hetilapMiskolc1937. nov. 29.Fel. szerk.-kiadó: Fehér JózsefMéret: 28 cm1937. 1. évf. 1. sz. nov. 29- H: ?Rovatok: Mi történt a héten?; Színház; Film
Megjegyzés: A B.A.Z. megyei sajtóbibliográfia jelzése szerint 1938.1-2. szám is létezett.
Lh. OSZK: 1937. 1. évf. 1. sz.
511. SZÍNHÁZ, MOZi; SPORT1923- nov. 12/13.-1924. jún. 8.: Művészeti és sport újság. A
Hódmezővásárhelyi Munkás Testedző Egyesület hivatalosközlönye; 1925. márc. 7.?-1925. ápr. 19-, 1927. máj. 23-1927.júl. 25.: Művészeti és sport hetilap
Hódmezővásárhely1923. nov. 12/13.-1927. júl. 25.
370
Megj. hetenkéntSzünetelt: 1924. júl. 21.P-1925. márc. 7.
1925. dec. 31.-1927. máj. 23.Fel. szerk. 1923- nov: 12/13--1924. jún. 8.: ifj. Miklovicz Lajos;
1924. júl. 21.?: Koncz Antal; 1925. márc. 7.-1927. júl. 25.:Miklovicz Lajos Andor
Kiadó: 1923. nov. 12/13.-1924. jún. 8.:. ifj.. Miklovicz Lajos;1924. júl. 21.?: Koncz Antal; 1925. márc. 7.-1927. jűl. 25.:Miklovicz Lajos Andor
Laptulajdonosok: 1924. júl. 21.?: Miklovicz Lajos; 1925. márc.7.-1925. dec. 31-: Miklovicz Lajos Andor
Méret: ? 1925- márc. 7.-. 44 cmElőbbi cím: MOZI ÉS SZÍNHÁZ (Hódmezővásárhely) 1923- ápr.
29.-máj. 4.Folytatás: RIPORT-ÚJSÁG (Hódmezővásárhely) 1928. jún. 29.-
júl. 23. (színházi tartalom nélkül)1923. 2. évf. 28-34. sz. nov. 12/13.-dec. 25./1924. jan. 6. H:
33- sz.1924. 3- évf. 1-24. sz. jan. 8.—júl. 21. H: 21-23. sz.1925. 4. évf. 1-41. sz. márc. 7.-dec. 31.1927. 5. évf. 1-10. sz. máj. 23.-JÚ1. 25. H: 5-6., 8-9- sz.Rovatok: A szegedi színház heti műsora; Hölgyeknek - divatról;
Vidám írások; Szerk. üzenetek
Megjegyzés: Társszerk. 1923. nov, 12/13--1924. máj. 11.: Koncz Antal,Körmendy Dezső; 1924. máj. 21.-jún. 8.: Koncz Antal; 1925.okt. 18.-1925. dec. 31.: Privitzer Jenő. Főmunkatárs: 1924. júl..21.?: Balogh József -Színikritikákkal; 1924. júl. 21-én és 1925. jún. 7-től szept. 27-igés 1927. júl. 25-én a hódmezővásárhelyi Nyári Színkör műsorávalés szereposztásával. Indult: 1923. júl. 8-án, megszűnt: 1927. nov.l-jén. L. irodalom: Kőszegfalvi Ferenc: Újabb pótlások és kiegé-szítések a megyei sajtóbibliográfiához. = Csongrád Megyei Könyv-táros 1985. 188. p. és Kőszegfalvi Ferenc: Hódmezővásárhelyipótlások... = Magyar Könyvszemle 1989- 212. p.
Lh. OSZK: 1925. 4. évf. 1-41. sz.MSZI: 1923. 2. évf. 28-32., 34. sz.; 1924. 3. évf. 1-20., 24. sz.;
v 1927. 5. évf. 1-4., 7., 10. sz. Mikrofilm
371
Hódmezővásárhely, VL: 1923- 2. évf. 28-32., 34. sz.; 1924. 3-évf. 1-20., 24. sz.; 1927. 5- évf. 1-4., 7., 10. sz.Szeged, SK: 1923. 2. évF. 34. sz.; 1924. 3. évf. 1-18., 20. sz.
512. SZÍNHÁZ. MŰVELŐDÉSTájékoztató a Nemzeti Színház Barátai, a Köztisztviselők Színházi
és Hangverseny Egyesülete, a Magyar Ifjúsági IrodalmiTársaság (Kazinczy Akadémia) tagjai részére; 1935/1936.márc.: Tájékoztató a Köztisztviselők Színház és HangversenyEgyesülete tagjai részére
Budapest1935. dec-1936. márc.Megj. [rendszertelenül]Fel. szerk.-kiadó: Gyomlay László (dec.)Szerk.-kiadó: Saád Béla (márc.)Méret: 21 cm1935/1936. 1. évf. 1. sz. +szám. nélk. dec.-márc.Rovatok: A Nemzeti Színház Barátainak előadásai; „Köztisztvi-
selők Színház- és Hangverseny Egyesületének" kedvezmé-nyei
Lh. OSZK: 1935/1936. 1. évf. 1. sz. +szám nélk. dec.-márc.
513. SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG1926. nov. 3/13.-1926. dec. 21/28.: Színházi, művészeti és
szépirodalmi hetilap; 1927. jan. 15/31.-1928. aug. 8/9-:Országos színházi revü. Színházi, művészeti és szépirodalmihetilap; 1930. okt. 31?-1931. ápr. 26.?: Művészeti hetilap;(1934.) okt. 22.P-1934. dec. 19-?: Színházi és mozi újság;1935. febr. 13.P-1935. márc. 21.: Színházi újság; 1935. jún.3O.P-1935- okt. 29-?: Színházi, szépirodalmi, társadalmi ésmozi hetilap
Szeged1926. nov. 3/13.-1938. nov. 28.Megj. hetenként; 1927. jan. 15/31.: kéthetenként; 1927. márc.
16/23.: hetenként; 1927. júl. 4/5.: rendszertelenül; 1930.ápr. 7/13.: hetenként
372
Főszerk. 1927. márc. 24/31.-máj. 14/20.: Dobos Gyula; 1927.szept. 19/30.?-nov. 23/30.: Dobos Gyula
Fel. szerk. 1926. nov. 3/13--1930. júl. 28./aug. 3.?: Ur György;1930. okt. 31.P-1931. ápr. 26.?: Osváth Tibor Ottó; 1931.szept. 28.P-1931. okt. 5.?: Klamár Gyula; 1933. nov. 1/8.:Osváth Tibor Ottó; 1934. febr. 1/8.: Ur György; 1934. febr.8/15.: Jenő István; 1935. jűn 30.-1938. nov. 28.; Ur György
Szerk. 1926. nov. 3/13--dec. 21/28.: Ur György; 1927. márc.24/31.: Zsadányi Oszkár; 1928. szept. 23.-okt. 14.: KoroknayJózsef, Ledermüller Ollywer; 1928. okt. 21.-nov. 11.: Ko-roknay József; 1934. febr. 1/8.?: Juhász Tibor, VastaghJózsef; 1934. febr. 8/15.: Juhász Tibor; 1934. okt 22.?-1934.dec. 19-: Tabán Gyula, Pető József; 1936. nóv. 3O.-dec.24.: Poór Imre; 1937. jan. 1.-1938. nov. 28.: Nagy Géza
Kiadó: 1926. nov. 3/13--1928. aug. 8.: Ur György; 1928. szept.16.?-1929- jan. 27.: Sugár Sándor; 1929. ápr. 28.-1930. júl.28./aug. 3-?: Ur György; 1930. okt. 31.?-1931. ápr. 26.?:Görög Sándor; 1933- nov. 1/8.-1938. nov. 28.: Ur György
Méret: 23 cm- 1927. jan. 15/31.: 25 cm; 1928. jan. 25.: 23 cm;1928. szept. 16.?: 41 cm; 1930. ápr. 7/13-: 38 cm; 1930.okt. 31.?: 22 cm; 1931. szept. 28.: 25 cm; 1933- nov. 1/8.?:28 cm
111.Címváltozás: SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged) 1927. jan. 15/31.-máj.
6/13.MOZI ÉS SZÍNHÁZ. SZÍNHÁZI ÚJSÁG. (Szeged) 1929- jún.3O.-dec. 23/29.SZÍNHÁZI ÚJSÁG. SZÍNHÁZI KRITIKA. (Szeged) 1930. okt.31.-1931- ápr. 26.
1926. 1. évf. 1-6. sz. nov. 3/13.-dec. 21/28. Mell. 4. sz.-hoz:A bagdadi tovaj. 12 p.
1927. 2. évf. 1-20. sz. jan. 15/31.-dec. 18/22. H: 13-, 15-17.sz. „folytatólagos szám": júl. 4/5., júl. 6/7., júl. 13/15., júl.25/26., aug. 5/7., aug. 10/11., aug. 19/21., aug. 22/23.,szept. 14/15., szept. 19/20., okt. 12/18. sz.
1928. 3. évf. 1-40. sz. jan. 25.-nov. 18. H: 2-30., 38., 41-?„folytatólagos szám": aug. 8/9-
373
1929- 3.! évf. 1-24. sz. jan. 6.-)ún. 6. H: 6-7., 12-13. sz.Kettő 14. sz. ápr. 7., 14. sz. ápr. 14., 15. sz. nem készült.25/26-51. sz. jún. 3O.-dec. 23/29. H: 33. sz. MOZI ÉSSZÍNHÁZ. SZÍNHÁZI ÚJSÁG
1930. 4. évf. 14-30. sz. ápr. 7/13-—jűl. 28./aug. 3- H: 1-13.,19. sz.Kettő 14. sz. ápr. 7/13-, 14. sz. ápr. 14/20., 16. sz. nemkészült. Kettő 25. sz. jún. 23/29., („Ábris..."), 25. sz. jún.23/29. („Fedora")Új évf. 7-15. sz. okt. 3l.-dec. 28. H: 1-6., 13-14. sz.SZÍNHÁZI ÚJSÁG. SZÍNHÁZI KRITIKA. (Szeged)
1931- 2. évf. 17. sz. ápr. 26. H: ? SZÍNHÁZI ÚJSÁG. SZÍNHÁZIKRITIKA. (Szeged)6. évf. 9-10. sz. szept. 28.-okt. 5- H: 1-8., 11-?
1933. 1 (11). évf. 5. sz. nov. 1./nov. 8. H: ?1934. 1 (11). évf. 16-17. sz. febr. l/8.-febr. 8/15. H: 18-27.
sz.11. évf. 28-35. sz. okt. 22.-dec. 19- H: 29-30., 32-33- sz.
1935. 12. évf. 7-25. sz. febr. 13--okt. 29. H: 1-6., 11., 13-20.,22., 26-?
1936. 13. évf. 12-20. sz. okt. 28.-dec. 24. H: 1-11. sz.Kettő 14. sz. nov. 11. („Gróf Figaró"), 14. sz. nov. 11.(„Szent Johanna"), kettő 16. sz. nov. 25., 16. sz. nov. 30.
1937. 14. évf. 1-29. sz. jan. l.-dec. 14. H: 17-18. sz.Kettő 20. sz. (máj. 22.), 20. sz. (jún. 30.)Kettő 29. sz. (dec. 6.), 29. sz. (dec. 29.)Mell. 1937. aug.: A szabadtéri játékok műsora és szegediismertető
1938. 15- évf. 2-28. sz. jan. 5.-nov. 28. H: 1„ 3., 14-27. sz.Rovatok: 1926.: Tere-fere; Érdekes hírek; Heti műsor
1927.: Tere-fere; Érdekes hírek; Szerkesztői üzenetek; APécsi Nemzeti Színház műsora (1927. márc. 31-től), PécsiSzínházi Újság (Szerk. Dőmel Anzelm), A pécsi színházkaposvári műsora; A szegedi városi színház műsora; Amiskolci Nemzeti Színház műsora (1927. márc. 31-től);Szolnoki színházi hírek (Szerk. Szabó Barna); Győr-PápaiSzínházi Újság (Szerk. Kakas Károly); Miskolci Színházi
374
Újság (Szerk. Kovács István)1928-1938.: Heti műsor; Kulisszák mögött; Hétfőtől-hétfőig;Kedvenc verseny; Mozi Újság (1934. okt. 22-től); Színházikis tükör; A szerkesztő üzeni
Megjegyzés: Helyettes szerk.: 1926. nov. 3/13--1927. febr. 1/15.: JenőIstván; 1927. mára l/15.-márc. 24/31.: Horacsek Rezső; 1927.ápr. 1/7.-1927. ápr. 22/28.: Horacsek Rezső (Szeged), ZsadányiOszkár (Pécs); 1927. ápr. 29./máj. 5.-máj. 14/20.: Horacsek RezsőTársszerk. 1930. nov. 3O.-dec. 24.: Nagy GézaA főszerkesztő Dobos Gyula neve 1927-ben csak a borítólapelső vagy hátsó oldalán van feltüntetve.1927. 2. évf. 1. sz. (jan. 15/31.)-i számban közli a kiadó, hogyországos terjesztésre szánja a lapját: a központi szerkesztőségSzegeden marad, de vidéki megbízottjai révén az egész országszínházi eseményeivel foglalkozik rendszeresen. Új borítólapjáncsak „Színházi Újság" jelzéssel, a belső címfej és élőfej változatlanul„Színház — Színházi Újság" maradt. A főcímet az utolsó oldalonmegismétli.1927. márc. 24/31. 5- sz. 17. oldalon közlemény, hogy a „PécsiSzínházi Élet" 1926. 9- évfolyama anyagi okok miatt nem jelenhetmeg. így a Szegeden megjelenő országos színházi revübe mint„Pécsi Színházi Újság" olvadt be. A pécsi előfizetők a SzínháziÚjság-ot kapják.1927. ápr. 22/28. 21. old.: Bálint István színházi hetilapját, a„Mohácsi Társaság"-ot a Színházi Újság (Szeged) beolvasztotta.1927. 2. évf. 4. sz. márc. 16/23-i számtól — országos hetilapként— a vidék színházi megbízottjait (szerkesztőit) a fiókszerkesztősé-geket postai címmel hirdeti. A felsorolt városok színházi lapcímei— feltehetően - nem valóságosan megjelent újságokat jelentenek,hiszen a jelzett főcímmel (elnevezéssel) legtöbbjük ezideig mégismeretlenek. A hirdetett újságok: Szegedi Színházi Újság. Fel.szerk. Ur György; Pécsi Színházi Újság (Pécsi Színházi Élet) fel.szerk. Dobos Gyula, helyettes szerk. Zsadányi Oszkár; MiskolciSzínházi Újság. Fel. szerk. Morvái János; Nyíregyházai SzínháziÚjság. Fel. szerk. Weisz Miklós; Debreceni Színházi Újság. Fel.szerk. kiadó: Szathtnáry Endre.1927. márc. 24/31-: Miskolci Színházi Újság. Fel. szerk. és kiadó:Morvái János; Debreceni Színházi Újság, ua.; Nyíregyházi SzínháziÚjság, ua.;1927. ápr. 1/7.: Miskolci Színházi Újság. Fel. szerk. Jenő István,
375
kiadó: Morvái János; Debreceni Színházi Újság, ua.; NyíregyháziSzínházi Újság, ua.;1927. ápr. 22/28.: Mohácsi Színházi Újság (Mohácsi Társaság)szerk. Bálint István; Miskolci Színházi Újság, ua.; DebreceniSzínházi Újság, ua.; Nyíregyházi Színházi Újság, ua.; KaposváriSzínházi Újság (Sport Újság) szerk. GyörigyÓssy Ferenc.1927. ápr. 29./máj. 5.: Mohácsi Színházi Újság, ua.; MiskolciSzínházi Újság, ua.; Debreceni Színházi Újság, ua.; NyíregyházaiSzínházi Újság, ua.; Kaposvári Színházi Újság, ua.; SzombathelyiSzínházi Újság. Fel. szerk. Polgár István, kiadó: Tamássy S.István; Pécsi Színházi Újság. Szerk. Kalotai ?; kiadó: Zahár László;Pápai Színházi Újság. Szerk.-kiadó: Kakas Károly.1927. 2. évf. júl. 4/5-tól a „folytatólagos szám"-ok az eddighirdetett (?) színházi újságokat nem jelzi tovább. A „folytatólagosszám"-ok csak négy oldal terjedelműek, borítólap nélkül, amoziműsort is tartalmazzák.1935. jún. 30.?—okt. 29?: Budapesti szerkesztőségi címmel is.
Lh. OSZK: 1927. 2. évf. 4-5., 8-12. sz. +„folytatólagos szám" júl..4/5., júl. 6/7., júl. 13/15., júl. 25/26., aug. 5/7., aug. 10/11.,aug. 19/21., aug. 22/23., szept. 14/15., szept 19/20. sz. 14.,18-20. sz.; 1928. 3. évf. 1. sz.; 1930. 4. évf. 14. sz. (ápr. 7/13.)14. sz. (ápr. 14/20.), 15., 17-18., 20-24., 25. sz. (jún. 23/29-),„Ábris", 25. sz. (jún. 23/29.) „Fedora", 26-30. sz.; 1930. új évf.7-12., 15. sz.; 1931. 2. évf. 17. sz.; 1931. 6. évf. 9-10. sz.; 1933-1(11). évf. 5. sz.; 1934. 1(11). évf. 16-17. sz.; 1934. 11. évf.16-17., 28., 31., 34-35. sz.; 1935. 12. évf. 7-10. sz., 12., 21.,23-25. sz.; 1936. 13. évf. 12-13., 14. sz. (Gróf Figaró) 14. sz.(Szent Johanna), 15- sz. 16. sz. (nov. 25.), 16. sz. (nov. 30.),17-20. sz.; 1937. 14. évf. 1-16., 19-, 20. sz. (máj. 22), 20. sz.(jún. 30), 21-28., 29- sz. (dec. 6.), 29. sz. (dec. 29-). +mell.;1938. 15. évf. 2., 4-13., 28. sz.Szeged, SK: 1926. 1. évf. 1-6. sz. +mell. a 4. sz.-hoz; 1927. 2.•évf. 1-12. sz. + „folytatólagos szám" okt. 12/18.; 1928. 3. évf.1., 31-37., 39-40. sz. +„folytatólagos szám" aug. 8/9.; 1929. 3.!évf. 1-5., 8-11., 14. sz. (ápr. 7.), 14. sz. (ápr. 14.), 16-32.,34-51. sz.Pécs, BMK: 1927. 2. évf. 4-7. sz.
376
514. SZÍNHÁZ, TÁRSASÁG, UTAZÁSBudapest1938.
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod.: A sajtórevízió revíziójátkérjük, (cikk) = Typographia (Bp.) 1938. nov. 25. 1. old.: abetiltott lapok jegyzékében.
SZÍNHÁZI ÉLET (Bp., 1912-1938.)Lásd I. rész
515. SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi, művészeti és társadalmi hetilapMarosvásárhely1925. szept. 5.Fel. szerk.-kiadó: Fodor IstvánMéret: 22 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI ÉLET. (Nagyszeben) 1925. máj. lO.-júl.
24.Utóbbi cím: SZÍNHÁZI VILÁG. (Marosvásárhely) 1925. szept.
12.-1926. máj. 1.1925. 2. évf. 1. sz. szept. 5.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1925. 2. évf. 1. sz.Kolozsvár: 1925. 2. évf. 1. sz.
516. SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi és művészeti hetilapNagyszeben1925. máj. lO.-júl. 24.Szerk. Fodor IstvánKiadó: ?Méret: 23 cm111.
377
Előzmény: SZÍNHÁZI ÉLET (Marosvásárhely - Targu Mures,)1924. szept. 27./okt. 6.-1925. máj. 2/9-
Folytatás: SZÍNHÁZI ÉLET (Marosvásárhely - TaTgu Mures.)1925. szept. 5.
1925. 1. évf. 1-11. sz. máj. lO.-jűl. 24.
Megjegyzés: Színházi szempontú címleírás nem készült.
Lh. Kolozsvár: 1925. 1. évf. 1-11. sz,
517. SZÍNHÁZI FECSEGŐSzínházi, irodalmi alkalmi lap; 1946. dec. 20.: Mozi, irodalom,
sport, társaságSopron1946. okt. 18.-1947. márc. 3-Megj. hetenkéntSzünetelt: 1946. nov. 22.-dec. 13-Szerk.-kiadó: Radó FerencMéret: 31 cm1946. 1. évf. 1-11. sz. okt. 18.-dec. 28. Nem készült: 7-8. sz.1947. 2. évf. 1-9- sz. jan. 3--márc. 7.Rovatok: Beszélnek arról...; Heti krónika; Kérdeztek...Felelünk!!!; Fecsegjünk...; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Főmunkatárs: 1946. okt. 18.-1947. jan. 31.: Horváth B.Jenő, 9. sz. dec. 13- 1- oldalon közlemény: „Két hetes kényrszerszünet után ismét megjelenik a Színházi Fecsegő". Ennekalapján arra lehet következtetni, hogy a 7-8. szám helyét „ki-hagyták".
Lh. OSZK: 1946. 1. évf. 1-6., 9-11. sz.; 1947. 2. évf. 1-9. sz.Sopron: 1946. 1. évf. 1-6., 9-11. sz.; 1947. 2. évf. 1-9. sz.
SZÍNHÁZI FIGARÓ (Debrecen, 1916-1921.)Lásd I. rész
378
518. SZÍNHÁZI FIGYELŐSzöveges színlapHódmezővásárhely1932. Példánya nem ismert
írod.: Kőszegfalvi Ferenc: Hódmezővásárhelyi pótlások a Csoíigrádmegyei sajtóbibliográfiához. = Magyar Könyvszemle 1989- 212.
519- SZÍNHÁZI FUTÁRFöld Mátyás hetilapja. Képes színházi hetilap; 1937. nov. 7.?:
Színház, film, riportBudapest1935. jún 8.-1938. nov. 8.Megj. hetenkéntFel. szerk. 1937. nov. 7.P-1938. nov. 8.?: Föld MátyásSzerk. 1935- jún. 8.: Föld (Féld) MátyásKiadó: 1937. nov. 7.P-1938. nov. 8.?: Föld Mátyás v
Méret: 28 cm; 1937. nov. 7.?: 23 cm111.1. évf. Példánya nem ismert1935. 2. évf. 11/12. sz. jún. 8. H: 1-10., 13-?1936. 3. évf. Példánya nem ismert1937. 4. évf. 30/31. sz. nov. 7. H: 1-29-?, 32-?1938. 5. évf. 18/19-40/41. sz. júl. lO.-nov. 8. H: 1-17.?, 22/23-,
26/27., 30-31, 42-?Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Akikről Pest beszél; Turfszínház
Megjegyzés: 18/19., 20/21., 24/25. sz. és 28/29., 32/33., 34/35. számoktartalma azonos
Lh. OSZK: 1935. 2. évf. 11/12. sz.; 1937. 4. évf. 30/31. sz.; 1938-5. évf. 18/19-21., 24-25., 28-29., 32-40/41. sz.
520. SZÍHHÁZI HÉTDebrecen1921. febr. ll/17.-márc. 25/3.1.
379
Megj. hetenkéntFőszerk. 1921. febr. 11/17.P-1921. márc. 25/31.: H. Simon
ErzsébetMéret: 26 cmElőbbi dm: ' DEBRECENI HÉT. 1916. dec. 31.P-1920. márc.
26./ápr. 1.1921. 5. évf. 7-13. sz. febr. ll/17.-márc. 25/31.Műsort közöl, szereposztással
Lh. Debrecen, DRK: 1921. 5. évf. 7-13. sz.
521. SZÍNHÁZI ÉLETAlapította Szász Béla. Színházi és művészeti hetilap; 1925-?
Ambrózy Zoltán művészeti és társadalmi hetilapjaTárgn Mures. - Marosvásárhely1923. okt. 13.-1925. szept. 6.Szünetelt: ?-1923. okt. 13-
1923. dec. 7.-1924. márc. 14.1924. ápr. 3.-1925- szept. 6.
Szerk. 1923- okt. 13-?: Barthus József; 1924. szept. 6.: AmbrózyZoltán
Kiadó: Az Est HírlapirodaMéret: 32? cm; 1925. szept. 6.: 21 cm
1-6. évf. példánya nem ismert1923/1924. 7. évf. 1-12. sz. okt. 13.~ápr. 3-1925. 8. évf. 1. sz. szept. 6.
Megjegyzés: Címleírás: Monoki: 167. p.
Lh. Bukarest: 1923/1924. 7. évf. 1-12. sz.; 1925- 8. évf. 1. sz.
522. A SZÍNHÁZI HÉTSzínházi és művészeti hetilapTargu Murej - Marosvásárhely1924. szept. 27./okt. 6.-1925. máj. 2./máj. 9-Szerk. Sebestyén László, Fodor IstvánMéret: 32 cm
380
Folytatás: SZÍNHÁZI ÉLET (Nagyszeben) 1925. máj. lO.-jűl.24.
1924/1925. 1. évf. 1-32. sz. szept. 27./okt. 6.-máj. 2./máj. 9-H: 2-9. sz.20. sz. febr. 14.: Novak Irén-sz.
Rovatok: ben Fentes Matyi pletykáltaMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1924/1925. 1. évf. 1., 10-32. sz.Debrecen, DEK: 1924/1925. 1. évf. 25. sz.Bukarest: 1924/1925. 1. évf. 1., 10-32. sz.
523. SZÍNHÁZI HÉTSzínházi és irodalmi hetilapMunkács1921. jan. 8/15.-febr. 19/26.Fel. szerk. Voith GyörgySzerk. Gara ErnőMéret: 22 cm1921. 1. évf. 1-7. sz. jan. 8/15.-febr. 19/26.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A szerkesztők neve csak az 1. sz. (jan. 8/15) és a 3-sz. (jan. 22/29) számokon van feltüntetve. Kiss Árpád színtár-sulatának híreivel.
Lh. Pozsony, UK: 1921. 1. évf. 1-7. sz.
524. SZÍNHÁZI HÉTA Fejérmegyei Napló külön mellékleteSzékesfehérvár1924. dec. 14.-1925. ápr. 5.Megj. hetenkéntSzerk. Rakáts Lajos?Méret: 30 cm111.Főlap: FEJÉRMEGYEI NAPLÓ (Székesfehérvár) 1924. 31. <Jvf.
286. sz. (dec. 14.)-1925. 32. évf. 78. sz. (ápr. 5.)
381
1924. Évf. nélk. 1-3. sz. dec. 14.-dec. 28.1925. Évf. nélk. 4-17. sz. jan. 4:-ápr. 5.Rovatok: Apróságok; Tere-feré; Színházi hírek; Mi újság a
színháznál?; A Vörösmarty Színház heti műsoraMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A Fejérmegyei Napló színházi ismertetései alapján az1924/1925. színiévadban Faragó Sándor társulata 1924. okt. 17-tól1925. ápr. 14-ig tartotta előadásait a Vörösmarty Színházban.1926. jan. 14-től márc. 18-ig és 1927. jan. 13-tól márc. 3-ig aFejérmegyei Naplóban - a közönség kívánságára - rovat formá-jában „Színházi Hét" fejléccel hetenként két oldalon előző évimellékletét felújította.
Lh. OSZK: 1924. Évf. nélk. 1-3. sz.; 1925. Évf. nélk. 4-17. sz.
525. SZÍNHÁZI HÉTSzékesfehérvár; 1937. jan. 19-?: Sopron; 1937. nov.: Székesfe-
hérvár1936. nov. 4.-1937. dec. 21.Megj. hetenkéntFel. szerk. Hillinger Kálmán; 1937. jan. 19.?: Sötét Balázs; 1937.
febr. 16.: Szőke László; 1937. márc. 3.: Sötét Balázs; 1937.márc. 8.: Szőke László; 1937. márc. 24.: Sötét Balázs; 1937.nov. 18.?: Matolcsy Andor
Szerk. Baróti Géza; 1937. jan. 19.?: Sötét Balázs, Fellegi IstvánKiadó: Csapody Sándor; 1937. jan. 19-?: Sötét Balázs; 1937.
nov. 18.?: Matolcsy AndorMéret: 24 cm111.Főlap: DUNÁNTÚLI HÉTFŐI ÚJSÁG. (Sopron-Győr-Szombat-
^ hely-Pápa-Kőszeg) 1936-1937. 1-2. évf.[1936/1937.] Évf. nélk. szám, kelt nélkül. 7 db. [1936. nov.
4.-1937. jan. 15-1 H: noy._ ll.-dec. 1. között1937. Évf. nélk. szám. nélk. jan. 19.?-márc. 24. 10 db. Mell.
A Színházi Hét divatrevüje. márc. 21.? 8 p.1937. Évf. nélk. szám nélk. 1 db. [nov. 18.-dec. 21.]
382
Rovatok: Színházi levél; Túli hírmondó; Divatposta; Súgólyuk;A Vörösmarty Színház heti műsora (1936. nov.-1937. jan.,nov.); A Sopron Városi Színház heti műsora (1937. jan.-márc.)
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1936/1937. Évi", nélk, 7 db.; 1937. Évf. nélk. 10 db.; 1937.Évf. nélk. 1 db. nov. 18./dec. 21.
526. SZÍNHÁZI HÍREK1925. márc. 21.-máj. 9-: Az óbudai Károly-Színház szöveges
színlapjaBudapest1925. márc. 21,-máj. 30.Megj. hetenkéntSzerk. Stadler IstvánMéret: 31 cmUtóbbi cím: KÁROLY-SZÍNHÁZ szöveges színlapja. (Bp.) 1925.
máj. 16.KISFALUDY KÁROLY SZÍNHÁZ szöveges színlapja. (Bp.)1925. máj. 30.
1925. Évf. nélk. márc. 21., márc. 28., ápr. 4., ápr. 11., ápr.18., ápr. 25., máj.2., máj. 9-;máj. 16. KÁROLY-SZÍNHÁZ szöveges színlapjamáj. 30. KISFALUDY KÁROLY szöveges színlapja
Rovatok: Gruber Lipi tréfás könyvéből; Innét-onnét; Heti műsor;Szombattói-szombatig; A szerkesztő postája
Lh. FSZEK: 1925. Évf. nélk. márc. 21., márc. 28., ápr. 4., ápr. 11.,ápr. 18., ápr. 25., máj. 2., máj. 9., máj. 16., máj. 30.
527. SZÍNHÁZI HÍREKHódmezővásárhely1921. máj. 13/15.-aug. 17/19-Megj. naponkéntFel. szerk. Barabás IstvánMéret: 30 cm
383
1921. 1. évf. 1/3-95/97. sz. máj. 13/15.-aug. 17/19- H: 22-23.,71-72., 78-80., 92-94. sz., 56. sz. nem készült
Rovatok: Heti műsor; Színház hírei; A színházi iroda hírei; Aszínház tájékáról
Megjegyzés: A belső (3—4.) oldal színházi műsorplakát. A „VásárhelyiReggeli Újság" (Hmv) színházi hírei alapján Somogyi Kálmántársulata 1921. máj. 13-tól aug. 28-ig tartotta előadásait a NyáriSzínkörben.
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1/3. sz.MSZI: Mf. 1921. 1. évf. 1/3-21., 24-69/70., 73/74-75/77., 81/82-89/91-, 95/97. sz.Hódmezővásárhely, NLVK: 1921. 1. évf. 1/3-21., 24-69/70., 73/74-75/77., 81/82-89/91-,95/97. sz.
528. SZÍNHÁZI KURÍRSzínházi, mozi és társadalmi hetilap >Miskolc1930. okt. 28.-1931. máj. 25.Fel. szerk.-kiadó: Kóródy Béla, Kőrakó BélaMéret: 21 cm111.Utóbbi cím: MISKOLCI KURÍR. 1931. okt. 2.-1934. jún. 29-?1930. [1. évf.] 1-10. sz. okt. 28.-dec. 27.1931. 2. évf. 1-22. sz. jan. 3--máj. 25.Rovatok: A Miskolci Nemzeti Színház heti műsora; Jó tudni;
Színházi Kurír tehetségversenye; Társadalmi/zenei/mozi/rá-dió kurír
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1930. 1. é>f. 1-10. sz.; 1931. 2. évf. 1-22. sz.
SZÍNHÁZI LAPOK (Miskolc, 1904-1930.)Lásd II. rész
384
529. SZÍNHÁZI MAGAZINSzínházi, mozi, szépirodalmi és művészeti képeslap (fejlécen),
Színházi, film, irodalmi és művészeti újság (impresszumban);1943. márc. 24/30.: Színházi, film, irodalmi és művészetiújság (impresszumban)
Budapest1938. dec. 22:-1944. ápr. 12/18.Megj. hetenkéntFel. szerk. Rácz VilmosSzerk. Rácz VilmosFel. kiadó: Rácz VilmosKiadó: 1940. júl. 21,: Família kiadó Rt.Méret: 22 cm111.Melléklap: KIS MAGAZIN. 1939. ápr. 16.-1942. máj. 19/25.1938. 1. évf. 1. sz. Példánya nem ismert
2. sz. dec. 22. 159 p.1939. 2. évf. 1-52. sz. jan. l.-dec. 23.
43. sz. okt. 28. helyesen: 44. sz.1940. 3. évf. 1-29. sz. jan. l.-jűl. 14. 30(l)-52(23). sz. júl.
21-dec.22.33- sz. aug. 11. helyesen 34. sz.Mell. 52. sz.-hoz; Karácsony. XVI p.Melléklet: 16 oldalas füzetek: 17. sz.-hoz: Vécsey Leó:Espressó; 18. sz.-hoz: K. Halász Gyula-Kristóf Károly: Han-da-banda; 19. sz.-hoz: Szüle Mihály: Bolond lyukból bolondszél fúj; 20. sz.-hoz: Galamb Sándor: Első diadal; 21.sz.-hoz: Beczássy Judit: Oblomov; 22. sz.-hoz: Duran, Michel:Nem vagyunk házasok. Ford. Vaszary János; 23. sz.-hoz:Babay József: Furulyaszó; 24. sz.-hoz: Orbók Attila: Diszk-réció. - Lőrincz Miklós: 1970-ben. - Kőváry Gyula: Be-széljünk magyarosan! - Hallósy Márta: Féltehetségek. -Babay József: Húsz pengő. - Lőrincz Miklós: Teakóstoló;25. sz.-hoz: Deval, Jacques: Az álomlovag. Ford. BókayJános; 27. sz.-hoz: Fóthy János: Negyvenéves találkozó. -Arató Béla: Szomszédok; 29- sz.-hoz: Guitry, Sacha: Kétpofon. Ford. Hegedűs Tibor. - Kőváry Gyula: Három a
385
kislány. — (Tóthlipcseyné) Hallósy Márta: Üvegkoporsó. —Tóth Miklós: A szereposztás; 52. sz.-hoz: Zágon István:XIV. René. Harsányi Zsolt regényét színpadra írta - - . 52.sz. karácsonyi melléklethez: Békeffy László: Új élet. - TóthMiklós: Kettőskönyvelő
194l! 4. évf. 1-52. sz. 1940. dec. 29.-dec. 17/23. sz,1. sz. 4(2). évf. jelzés; 47-48. sz. azonos keltezéssel: nov.19/25. sz.Mell. 16. sz. ápr. 9/16.: MIHOVA. (Fejtörő játék) 2 p.
1942. 5. évf. 1-52. sz. 1941. dec. 24/30-dec. 16/22.Mell. 52. sz.-hoz: Rádió Magazin. XVI p.
1943. 6. évf. 1-52. sz. 1942. dec. 23/29.-dec. .15/21.Mell. 52. sz. Rádió Magazin. XVI p.
1944. 7. évf. 1-17. sz. 1943. dec. 22/28.-ápr. 12/18.Rovatok: 1939: Fedák Sári: Úgy mondom el, ahogy vót... (1939-
febr. 12-ig); Ignácz Rózsa Színházi Magazinja/VasárnapiMagazinja; Ami a rádióból kimaradt (írja Kürthy György);Csillagos filmkritikák; Öt szem bors...; Ignácz Rózsa Rá-diómagazinja; Színes Film Magazin (1939- ápr. 9-től); Tár-saság — Társaság levél; Film-magazin; Ignácz Rózsa Film-
magazinja; Irodalom és művészet (összeáll. Magyar Bálint)1939- aug. 6-tól; Lelki szanatórium (vezeti Bozzay Margit);Mindenre Képes Színházi Híradó (írja Hesz Ferenc); FilmMagazin; Női Híradó; Divat (írja Orphanides Nóra); Sport(vezeti Pataky Károly); Egy napig milliomos; Vicc-Magazin;Irodalmi Magazin (összeáll. Magyar Bálint); Muzsika (írjaOttlik Pálma); Vadászmagazin (írja gróf Haller Alfréd);Műkedvelők Magazinja; Információt kér - információt ad:a szerkesztőség; Elmesport (Szerk. Grátzer József)1940: Hunyady Sándor levelei; Színház (írja Baróti Géza);A szerkesztő a hétről; Rózsaszínű szemüveg (írja FarkasImre); Tutti-Frutti; Prof. Röntgen (grafológia); Muzsika (ve-zeti Ottlik Pálma); Irodalom-művészet (összeáll. MagyarBálint); Társaság; Vicc-magazin; Rímes-rémes; Film Magazin;Divat - Divatmorzsák; Elmesport (vezeti Grátzer József)1941: A szerkesztő a hétről; Színház (írja Baróti Géza);Tutti-Frutti; A Színházi Magazin Szabadegyeteme (1941.
386
jan. 19-től ápr. 9/l6-ig); Halló! Halló! Itt a Budapest-SzínháziMagazin! (Beszélő Szentgyörgyi Elvira. 1941. ápr. 9/l6-tól);A Társaság; Film-Magazin; Divat; Női Híradó; Divatmorzsák;Irodalom és művészet (összeáll. Magyar Bálint); Vicc-Má-gazin; Prof. Röntgen; Probléma-tanács/grafológia; Rejtvény-magazin1942: A beszélő lencse (kérdez: Szentgyörgyi Elvira); Halló!Halló! Itt Budapest-Színházi Magazin! (vezeti: SzentgyörgyiElvira); Budoár-viziten... (írja Alberti d'Enno Erzsébetgrófnő); Kedves Olvasó! Társasági levél; Muzsika (vezeti:Ottlik Pálma); Tangóharmónika Magazin (írja Marnitz Fri-gyes); Női Híradó; Könyvek; Csillagos filmkritika; Prof.Röntgen; Divat - Divatmorzsák; Vicc-Magazin1943: Őszintén (írja Rácz Vilmos) 1943. jún. ló/22-től;Halló! Halló! Itt Budapest-Színházi Magazin! (Beszélő Szent-györgyi Elvira); Színházi Magazin Hangszórója; Ezt a pe-chet...! Kedves olvasó! Kimitmond-Mimitmond. A SzínháziMagazin új spanyol játéka; A Színházi Magazin agytrösztja;Divatmazsolák; Rádió Magazin; Tangóharmónika magazin(írja Marnitz Frigyes); Csupajó - Csuparossz (írja UdvardyGyöngyvér-Izsáki Margit); Heti-vásár; Könyvek; Női Híradó;Vicc-Magazin; Rejtvény-magazin (írja Grátzer József)1944: Őszintén! (írja: Rácz Vilmos); A Színházi Magazinnéma bálja; Csupajó-Csuparossz (változó szerzőkkel); HetiHírek; Rádió Magazin; Női Híradó; Divatmazsolák; ViccMagazin; „őszinte" posta; Rejtvény-magazin
Lh. OSZK: 1938. 1. évf. 2. sz.; 1939- 2. évf. 1-52. sz.; 1940. 3. éyf.1-52. sz., Mell. 17-25., 27., 29., 52., 52. karácsonyi számokhoz;1941. 4. évf. 1-52. sz.; 1942. 5. évf. 1-29., 31-52. sz., Mell. 52.sz.-hoz; 1943. 6. évf. 1-52. sz., Mell. 52. sz.'-hoz; 1944. 1. évf.1-17. sz.MS2I: 1938. 1, évf. 2. sz.; 1939. 2. évf. 1-3., 5-52. sz.; 1940.3. évf. 1-52. sz.; 1941. 4. évf. 1-37., 39-52. sz.- 1942. 5. évf;1-52. sz.; 1943. 6. évf. 1-20., 22-52. sz.; 1944. 7. évf. 1-17. sz.PIM: 1939. 2. évf. 1., 3., .17., 24., 33., 40., 46., 50-52. sz.; 1940.3. évf. 3-4., (>-!., 9., 1.1., 13-14., 18., 21., 24-28., 30., 32-34.,38-40. 45-48., 51. sz., Mell. 18., 25. sz.-hoz; 1941. 4. évf. 1-2.,
387
9-10., 12., 14., 16-17., 19-, 23-, 37., 46-48., 50-51. sz.; 1942.5. évf. 3., 12., 44. sz.; 1943. 6. évf. 9., 17., 29., 32., 35., 40.,42., 44., 49- sz.FSZEK: 1939- 2. évf. 28-35-, 45-52. sz.Debrecen, DEK.- 1939- 2. évf. 1., 24., 41. sz.; 1940. 3- évf. 3.sz.Sárospatak: 1940. 3. évf. 47. sz.; 1944. 7. évf. 1. sz.
530. SZÍNHÁZ MŰSORHódmezővásárhely1943. júl. 1.Megj. alkalmankéntNyomda: NémethMéret: 24x15 cm1943. Évf. nélk. 1. sz. júl. 1.
Megjegyzés: Műsort közöl, szereposztással 1943. júl. 1.—júl. 8. között
Lh. MSZI: 1943- 1. sz, Mf.Hódmezővásárhely, VL 1943. 1. sz.
531. SZÍNHÁZI MŰSORFekete Mihály színházi újságjaTimisoara - Temesvár1927. jan. 15.Megj. ?Méret: 24 cm1927. Évf. szám nélk. jan. 15.
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 167. p.
532. SZÍNHÁZI POSTA1945- szept. 29-/okt. 6.-okt. 6./okt. 13-: A győri Városi Színház
műsor újságja; 1945. okt. 13./okt. 2O.-dec. 7/14.: A győriVárosi Színház műsora
Győr1945. szept. 29./okt.-dec. 7./dec. 14.Megj. hetenként
388
FelelősO): 1945. okt. 13./okt. 29.-dec.7/14.: Körössy ZoltánKiadó: Színházi iroda (Győr)Méret: 29 cm1945. 1. évf. 1-10. sz. szept. 29./okt. 6.-dee. 7/14.
kettő 8. sz. (nov. 22/29.), 8. sz. nov. 3O./dec. 6.; 9- sz.nem készült
Rovatok: Jövő heti műsor; Beszéljünk őszintén (írja b.s.); Győriszínházi lexikon; Színházi album; Sűgólyuk; Stop-stop-stopkritika; Színházi apróhirdetések
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Körössy Zoltán társulatának híreivel
Lh. OSZK: 1945. 1. évf. 1-7. sz., 8. sz. nov. 22/29., 8. sz. nov.3O./dec. 6., 10. sz.Győr, MK: 1945. 1. évf. 1-7. sz., 8. sz. nov. 22/29-; 8. sz. nov.3O./dec. 6., 10. sz.
533- SZÍNHÁZI SZÖVEGES SZÍNLAPHódmezővásárhely1928. ?Kiadó: Kelemen KárolyPéldánya nem ismert
írod.: Kőszegfalvi Ferenc: Hódmezővásárhelyi pótlások a Csongrádmegyei sajtóbibliográfiához. = Magyar Könyvszemle 1989- 212.
534. SZÍNHÁZI TÜKÖRSzínházi és művészeti hetilapDebrecen1924.Szerk. Szathmáry ZoltánKiadó: Kaczander Miksa1924- ?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. Bibliográfiai leírása: H-B megyesajtóbibl. 264. p.
389
535. SZÍNHÁZI ÚJSÁGBalassagyarmat1922. febr. 28.-ápr. 22.Megj. hetenkéntFő- és fel. szerk. Körmendy ÁrpádSzerk. Magyary LászlóKiadó: Körmendy ÁrpádMéret: 21 cm1922. 1. évf. 1-8. sz. febr. 28.-ápr. 22.Rovatok: Színházi élet; Heti műsor; Szerkesztői üzenetekMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Nógrádi Hírlap" (Balassagyarmat) színházi hírei alapjánSajó Vilmos társulata 1922. febr. 12-töl máj. 31-ig tartotta előadásait;a lap főmunkatársa: B. Polgár Béla
Lh. OSZK: 1922. 1. évf. 1-8. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Brassó, 1902-1929.)Lásd I. rész
536. SZÍNHÁZI ÚJSÁGBudapest1935. szept. 22.Megj. ? .Fel. szerk. Nádor JenőMéret: 37 cm111.1935. Évf. szám nélk. szept. 22.
Megjegyzés: „Ingyenes különkiadás!" jelzéssel. A Király Színház előadá-sairól
Lh. OSZ: 1935. Évf. szám nélk. szept. 22.
537. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi hetilapCzegléd
390
1922. máj. 2O.-jún. 23.Fel. szerk.-kiadó: Bodnár FerencMéret: 22 cm111.1922. Évf. nélk. 2-8. sz. máj. 2O.-jún. 23- H: 1., 7. sz.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Czeglédi Híradó" színházi hírei alapján Miklósy Gábortársulata 1922. máj. 3-tól jún. 29-ig tartotta előadásait a ceglédi„Uránia-mozgó"-ban.
Lh. OSZK: 1922. Évf. nélk. 2-6., 8. sz:
538. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, irodalmi és művészeti havi lapCleveland, O.1930. nov.Főszerk. Viz JózsefSzerk. Várady JózsefMéret: 27 cm111.1930. 6. évf. 5. sz. nov. H: -?Rovatok: Californiai hírek; Humor; Sport hírek; Szerkesztői
üzenetekMűsort közöl, szereposztással
. Lh. OSZK: 1930. 6. évf. 5. sz.
539- SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, szépirodalmi és társadalmi hetilapDebrecen1926. szept. 3/10.-szept. 25/30.Fel. szerk. Aba SándorKiadó: Balogh LajosMéret: 23 cm111.1926. 1. évf. 1-4. sz. szept. 3/10.-szept. 25/30. H: 2-3. sz.
391
Rovatok: Jostnál; Csokonai színház heti műsora; A jövő hetiműsor; Próba közben
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1926. 1. évf. 1., 4. sz.
540. SZÍNHÁZI ÚJSÁG(Hódmezővásárhely)1946. ápr. 1/2.Kiadó: Osváth BélaMéret: 20 cm(1946) Évf. szám nélk. április 1/2.
Megjegyzés: A Magyar Állami Operaház vendégjátéka a Hódmezővá-sárhelyi Színjátszó Társaságnál alkalmából
Lh. OSZK: 1946. ápr. 1/2. (1 db.)
541. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi röplap. A Hódmezővásárhelyi Városi Színház hivatalosműsoraHódmezővásárhely1946. jűl. 21.Szerk. Borsy LászlóKiadó: Osváth BélaMéret: 30 cm1946. Évf. nélk. jűl. 21.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1946. Évf. nélk. jűl. 21.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Kassa - Kosice, 1911-1923.)Lásd I. rész
542. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, irodalmi és művészeti hetilap. A Kassai Nemzeti
Színház hivatalos lapja, Színművészeti hetilap (Borítón)
392
Kassa1938. dec. 25.-1939. ápr. 26.Fel. szerk.-kiadó: Kassai Zoltán ,Méret: 22 cm111.1938. 15. évf. 26. sz. dec. 25. H: 1-25.?1939- 16. évf. 1-15. sz. jan. 6.-ápr. 26.Rovatok: Heti műsor; Meséljen valamit kedves Intim PistaMűsort közöl, szereposztással . ,
Megjegyzés: Az 1—16. évf. példánya nem ismert.
Lh. OSZK: 1938. 15. évf. 26. sz.; 1939- 16: évf. 1-15. sz.
543. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi hetilapKiskunhalas1921. dec. 4.-dec. 10.Fel. szerk.-kiadó: Bodnár FerenczMéret: 19 cm1921. Évf. nélk. 6-7. sz. dec. 4.-dec. 10. H: 1-5., 8-?Rovatok: Mi lesz a jövő héten? Szerkesztő postájaMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A „Halasi Független Hírlap" (Kiskunhalas) színházi is-mertetései alapján Miklósy Gábor társulata 1921. nov. 1-től 1922.jan. l-ig tartotta előadásait Kiskunhalason. A fel. szerk. és kiadó:Bodnár Ferenc, a társulat tagja.
Lh. MS2I: 1921. Évf. nélk: 6-7. sz. Mf.Kecskemét, KJMK. Évf. nélk. 6-7. sz. Mf.Kiskunhalas: 1921. Évf. nélk. 6-7. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Kolozsvár - CÍuj, 1908-1921.)Lásd I. rész
393
544. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilapKolozsvár - Nagyvárad1928. szept. 28.-okt.Fel. szerk. Polonyi AlbertSzerk. Tompa Béla; 1928. 2-4. sz.: Polonyi AlbertKiadó: GlóbusMéret: 23 cm1928. 1. évf. 1-4. sz. szept. 28.-okt. ?
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Monoki 168. p.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Makó, 1915., 1921.)Lásd I. rész
545. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilapTtrgu Mures. - Marosvásárhely1924. szept. 27.-dec. 21.Szerk. Gyulai ZsigmondMéret: 31 cm1924. 1. évf. 1-13. sz. szept. 27.-dec. 21. H: 2. sz.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bibi'liográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1924. 1. évf. 1., 3-13. sz.
546. SZÍNHÁZI ÚJSÁG(Színházi és műsorközlő hetilap)Tárgu Mure^ - Marosvásárhely1934. nov. 10.-1935. jan. 6.Fel. szerk. Székely GyulaSzerk. Benczel BélaMéret: 21 cm1934. 1. évf. 1-8. sz. nov. lO.-dec. 29.1935. 2. évf. 1. sz. jan. 6.
394
Megjegyzés: Címleírás: Monoki: 168. p.
Lh. Bukarest: 1934. 1. évf. 1-8. sz.; 1935. 2. évf. 1. sz.
547. SZÍNHÁZI ÚJSÁG(A Mohácsi Hírlap színházi száma)Mohács1925- jún. 9--aug. 4.Megj. hetenkéntFel. szerk. Zsuzsits AndrásKiadó: Fridrich OszkárMéret: 28 cm111.Főlap; MOHÁCSI HÍRLAP. 1925. 15. évf. 23. sz. jún. 7., 32.
sz. aug. 9-1925. 1. évf. 1-9/10. sz. jún. 9--aug 4.Rovatok: Arcképcsarnok; A színház körül; Színházi hírek; Rá-dió
" Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Asszonyi László színtársulatának lapja
Lh. OSZK: 1925- 1. évf. 1-9/10. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Nagyvárad - Oradea Maré, 1909-1928.)Lásd I. rész
548. SZÍNHÁZI ÚJSÁGAz egyetlen magyar színházi, irodalmi és művészeti folyóirat
az Egyesült Államokban 'New York, N.Y.1921. szept. 15.-1922* okt. 1.Megj. kéthetenkéntSzünetelt: 1922. márc. 15.?-okt. 1.Szerk. Neuwald H. Eugene; 1921. dec. 15.: Szerényi Simon;
1922. febr. 1.: Réti Vilmos; 1922. márc. 15.?; Déri E.Kiadó: Theatrical Journal Publishing Co.Méret: 23 cm
395
111.1921. 1. évf. 1-7. sz. szept, 15.-dec. 15.1922. 2. évf. 1-8. sz. jan. l.-okt. 1. H: 7. sz.Rovatok: Kulissza titkok; Brodway; Vese velővel; Kis tréfák;
No és mondja; A műkedvelő; ZeneMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 1-7. sz.; 1922. 2. évf. 1-6., 8. sz.
549. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, művészeti és mozi, hetilapPetro§eni - Petrozsény1921. nov. 13.-dec. 18.Szünetelt: ?-1921. nov. 13.Szerk. Halász József, Nagy Árpád1. évf. Példánya nem ismert1921. 2. évf. 1-6. sz. nov. 13.-dec. 18.
Megjegyzés: Nov. 13-i számában közli vártuk a színtársulat...megérkezését, s hogy megjött - mi is újraéledtünk..."Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bibliográfiaiadatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1921. 2. évf. 1-6. sz.
550. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSátoraljaújhely1925. jan. 29.-1927. (febr. 190Megj. hetenkéntSzünetelt: 1926?Főszerk, 1927. jan. 17.: Kapás LászlóFel. szerk. Rácz MiklósKiadó: 1925. jan. 29.-márc. 28.: Weisz SándorMéret: 20 cm • . ,111.1925. Évf. nélk. 1-9. sz. jan. 29.-márc. 28.
396
1927. 2. évi 1-6. sz.? Kelt. nélk. (jan. 17.)-(febr. 19.). H: 1-3.,7-? sz.
Rovatok: Kulisszák mögül; Eredeti híreink; Heti műsor; A jövőhét műsora; Apró hirdetések; Kritika a kritikáról; Kézitcsókolom Nagyságos asszonyom csakhogy ismét találko-zunk!- Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Az 1927. 2. évf. keltezés nélküli számok dátumait a„Zemplén" (Sátoraljaújhely) c. hetilap színházi adatai alapjánpótoltuk. írod. = Zemplén 1927. jan. 16. 3. old.Mariházy Miklós társulata 1925. jan. 29-tól máj. l-ig, 1925. dec.3-tól 1926. márc. 2-ig, Gulyás Menyhért nyíregyházi társulata1927. jan. 17-től ápr. l-ig tarotta előadásait a Városi Színházban.
Lh. OSZK: 1925. Évf. nélk. 1-9- sz.; 1927. 2. évf. 4-6. sz.
551. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi és művészeti hetilap. A színház hivatalos közlönyeSatu Maré - Szatmár1931. nov. 28.-dec. 25.Megj. hetenkéntFőszerk. Joláthy B. ZoltánFel. szerk. Földes Imre; 1931. dec. 12.: Mandel MiklósMéret: 21 cm; 1931. dec. 12.: 31 cm1931. 1. évf. 1-4. sz. nov. 28.-dec. 25.
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bib-liográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1931. 1. évf. 1-4. sz.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged, 1910-1926.)Lásd I. rész
SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged, 1927. jan.. 15/31.-máj. 6/13.)Lásd SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
397
552. SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, művészet és társadalmi hetilap; 1937. ápr. l4.-ápr.
28.: Színházi, művészet és társadalmi hetilap. A SzegediVárosi Színház hivatalos lapja; 1937. máj. 21.-1937. okt.13.?: Színházi, művészet és társadalmi hetilap; 1937. okt.20.—1938. jan. 19-: Színházi, művészeti, társadalmi és irodalmiképes hetilap (az impresszumban), Színházi, művészet éstársadalmi hetilap (a fejlécen); 1938. jan. 18.: Színházi,művészeti és társadalmi hetilap; 1938. jan. 26.-1938. márc.23.: Színházi, művészeti és társadalmi hetilap (fejlécen),Színházi, művészeti, társadalmi és irodalmi képes hetilap(impresszumban); 1938. márc. 30.: Színházi, művészeti éstársadalmi hetilap; 1938. ápr. 4.-1938. máj. 21.: Színházi,művészeti és társadalmi hetilap (fejlécen), Színházi, művé-szeti, társadalmi és irodalmi képes hetilap (impresszumban);1938. jún. 4.-1938. aug.: Színházi, művészeti és társadalmihetilap; 1938. okt. 12.-1938. dec. 25.: Színházi, művészet,zenei, társadalmi és film hetilap (fejlécen), Színházi, művé-szeti, társadalmi és irodalmi képes hetilap (impresszumban);1939- jan. 1.-1941. [szept. 6.]: Színházi, művészet és tár-sadalmi hetilap; 1941. szept. 23.-1941. szept. 19/26.: Szín-házi, művészeti és társadalmi hetilap (fejlécen), Országosszínház, film, művészeti és társadalmi hetilap (impresz-szumban); 1941. okt. 17/23-1942.' márc. 5-/márc. 12.: Or-szágos vidéki színházi, művészeti, társadalmi hetilap (fej-lécen), Országos vidéki színházi, film, művészeti, társadalmihetilap (impresszumban); 1942. márc. 11/19-: Országosvidéki színházi, film, művészeti és társadalmi hetilap (fej-lécen); 1942. márc. 18/26.-1944. jún. 15.: Országos vidékiszínházi hetilap
Megj. hely: Szeged; 1937. jún. 4.-1937. júl. 28.: Szeged-Győr;1937. júl. 30.: Szeged; 1937. aug. 3.-1937. aug. 10.: Sze-ged-Győr; 1937. okt. 13.: Szeged; 1938. jan. 18: Szeged-Győr; 1938. jan. 26.: Szeged; 1938. márc. 30.: Szeged-Győr;1938. ápr. 4.: Szeged; 1938. jűn- 4.-1938. aug.: Szeged-Győr-1938. okt. 12.-1944. jűn. 15.: Szeged
1936. okt. 16.-1944. jún. 15.
398
Megj. hetenként; 1938. jűl. havonként; 1938. okt. 12.: hetenként;1943. jún. 12.: havonként; 1943. szept. 15.: hetenként
Szünetelt: 1937. ápr. 28.-1937. máj. 21.1937. máj. 21.-1937. jún. 4.1937. aug. 10.-1937. okt. 13.?1938. aug.-1938. okt. 12.1939. júl. 13.-1939. aug. 29.
Fel. szerk. Cserzy Béla; 1942. márc. 11/19-: Dudás SándorSzerk. 1937. jan. 1.-1937. máj. 21.: Poór Imre; 1937. jún.
4.-1937. júl. 28.: ifj. Csokonai Vitéz Mihály; 1937. júl. 30.:Poór Imre; 1937. aug. 3--1937. aug. 10.: ifj. Csokonai VitézMihály; 1938. jan. 18.: ifj. Csokonai Vitéz Mihály; 1938.márc. 30.: ifj. Csokonai Vitéz Mihály; 1938. jún. 4.-1938.aug.: ifj. Csokonai Vitéz Mihály; 1938. okt. 12.-1938. dec.3: Gábor Arnold; 1939- okt. 31.-1944. jan. 5.: Nagy Géza
Kiadó: Cserzy BélaMéret: 28 cm; 1937. okt. 1.: 22 cm; 1938. jan. 18.: 28 cm;
1938. jan. 26.: 22 cm; 1938. márc. 30.: 28 cm; 1938. ápr.4.: 22 cm; 1941. okt. 17/23.: 29 cm
Megjegyzés: A megjelenési helyén kivül szerkesztőségek és kiadó-hivatalok: 1941. szept. 19/26-tól: Szeged, Budapest, Nagyvárad;1941. okt. 17/23.-1941. nov. 5/12.: Szeged, Budapest, Debrecen,Kassa, Nagyvárad, Miskolc, Szolnok, Kolozsvár; 1941. nov. 14/21.-1942. szept. 23.: Szeged, Budapest, Debrecen, Kassa, Nagyvárad,Miskolc, Szolnok, Kolozsvár, Győr
1936. 1. évf. 1-8. sz. okt. l6.-dec. 16.3- sz. nov. 6. helyesen: 4. sz.
1937. 2. évf. 1-37. sz. jan. l.-dec. 22.26. sz. aug. 10. szám után: 1(29). sz. okt. 13-kettő 36. sz. dec. 10., dec. 17.10. sz. márc. 17. helyesen: 11. sz.12. sz. jűn. 4. helyesen: 18. sz.23. sz. júl. 30. helyesen: 24. sz.
1938. 3. évf. 1-24. sz. jan. 5.-aug. kelt nélk.+ máj. 1., máj. 11., máj. 21., jún. 14., jún. 30., júl. 15. 6db: számjelzés nélkül, csak szegedi kiadásban; 22 cm
399
nagyságban,kettő 4. sz. jan. 18., jan. 26.
1938. 3- évf. l-[9]. sz. okt. 12.-dec. 25.1. sz. okt. 12.: 4. évf. jelzéssel
1939. 4. évf. 1-51/52. sz. jan. l.-dec. 30. H: 6-47. sz.kettő 50. sz. dec. 16., dec. 23.
1940. 5. évf. 1-28. sz. jan. 3-dec. 24.kettő 8. sz. márc. 28. (vezércikk: „Önálló színikerületet...";„Április elején..." Ez utóbbi helyesen 12. sz. lehetne)kettő 15- sz. ápr. 24., máj. 3.
1941. 6. évf. 1-26. sz. jan. l.-(szept.) 6. H: 17., 21-22. sz.26. sz. XI. 6. jelzéssel, feltehetően: szept. 6.számjelzés nélkül 2 db. IX. 23., IX. 19/26.1 db különszám: A budapesti komikusok nagyváradi estjénekműsora4. sz. febr. 5. helyesen: 6. sz., 5. sz. febr. 12. helyesen:7. sz. •
kettő 23- sz. jűl. 15., aug. 16.1941. 6. évf. 41-51, sz. okt. 17/23.-dec. 31./1942. jan. 7.1942. 7. évf. 1-42. sz. jan. 8./jan. 15.-dec.1943- 8. évf. 1-38. sz. jan. 6.-dec. 23.1944. 9. évf. 1-24. sz. jan. 5--jún 15.Műsort közöl, szereposztássalRovatok: 1936-1938: Azt beszélik...; Súgólyuk; A színház heti
műsora; A parketten; Amiről beszélnek; A Színházi Újságjelenti; Vidéki színházi razzia1939-1940: Színészet a múltban; Sűgólyuk; Heti műsor;Kedvencverseny1941-1942: Súgólyuk; Vidéki színházi razzia; Mit játszik aszínház? Legnépszerűbb dalok; Vidéki színházak műsora:Debreceni Csokonai Színház; Dunántúli Művész Színház(Győr); Hódmezővásárhelyi Nyári Színház- Kassai NemzetiSzínház; Kispesti Nyári Színház; Kolozsvári Nemzeti Színház;Miskolci Nemzeti Színház; Nagyváradi Szigligeti Színház;Pécsi Nemzeti Színház; Soproni Városi Színház; SzabadkaiVárosi Színház; Szegedi Városi Színház; SzékesfehérváriVörösmarty Színház; Szentesi Színház; Szolnoki Yárosi Szín-
400
ház műsorlapjai, szereposztással1943-1944: Dióhéjban; Vidéki színházi razzia; Szegedi Szín-házi Kis Hírek; Beszéljenek ők...; Szegedi Városi Színház;A Pécsi Nemzeti Színház
Lh. OSZK: 1936. 1. évf. 1-3., 7-8. sz.; 1937. 2. évf. 1-26., 29-35.sz. (36. sz. dec. 10. +dec. 17.), 37. sz.; 1938. 3. évf. 1-3. (4.sz. jan. 18. +jan. 26.), 5-24. sz. +máj 1., máj. 11., máj. 21., jún.14., jún. 30., júl. 16. +1-I9L sz. okt. 12.-dec. 25.; 1939- 4. évf.1-5., 48-50. sz. (dec. 16., dec. 23.) 51/52. sz.; 1940. 5- évf.1-7. (kettő 8. sz.), 9-14. (kettő 15- sz.), 16-28. sz.; 1941. 6.évf. 1-16., 18-20. (kettő 23. sz.), 24-26. sz.; 1941. 6. évf. 41-51.sz.; 1942. 7. évf. 1-5., 7-42. sz.; 1943. 8. évf. 1-15., 17-28.,30-38. sz.; 1944. 9- évf. 1-24. sz.Szeged, SK: 1936. 1. évf. 1-8. sz.; 1937. 2. évf. 4-6., 8., 10.,14., 23., 29-35. (36. sz. dec. 10. +dec. 17.), 37. sz.; 1942. 7.évf. 1-6., 8-11., 12., 14-42. sz.; 1943- 8. évf. 1-6., 8-10., 12-17.,19-24., 26., 31-36. sz.
553. SZÍNHÁZI ÚJSÁGZalaegerszeg1925. febr. 13.?-?Megj. hetenkéntSzerk. Pesthy Pál111.1925. 1. évf. 1. sz. ? febr. 13.?-?
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod. = Zalai Közlöny (Nagykanizsa)1925. febr. 14. 5. old. (Színházi Újság indult meg... a színiévadalatt hetenként... az első szám tartalma...) A „Zalámegyei Újság"(Zalaegerszeg) színházi hírei alapján Halmi Jenő társulata 1925-febr. 11-től ápr. 14-ig tartotta előadásait az „Arany Bárány"szálloda dísztermében.
SZÍNHÁZI ÚJSÁG. SZÍNHÁZ-KRITIKA (Szeged, 1930. okt. 31 .-1931. ápr. 6.)
Lásd SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG (Szeged)
401
SZÍNHÁZI VILÁG (Bp., 1920-1922.)Lásd I. rész
554. SZÍNHÁZI VILÁGSzínházi, művészeti és társadalmi hetilap; 1926. febr. 27.: A
színház hivatalos lapja (borítón), Színházi, művészeti éstársadalmi hetilap (lapfejen)
Marosvásárhely; 1925- szept. 19- Tárgu Mures - Marosvásárhely1925. szept. 12.-1926. máj. 1.Fel. szerk.-kiadó: Fodor IstvánMéret: 22 cm111.Előbbi cím: SZÍNHÁZI ÉLET. (Marosvásárhely) 1925- szept. 5-Utóbbi cím: MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁG. SZÍNHÁZI VILÁG:
(Tárgu Mure§ - Marosvásárhely) 1926. máj. 8.-okt. 16.Címváltozat: SZÍNHÁZI VILÁG (SZÍNHÁZI ÉLET) (Marosvásár-
hely) 1925- szept. 12.-szept. 26.1925. 2. évf. 2-17. sz. szept. 12.-dec. 25. Mell. 12. sz. nov.
21.: Altona. 1 p1926. 3- évf. 1-18. sz. jan. l.-máj. 1. 8. sz. febr. 13. [febr.
20.!]Rovatok: „Marosvásárhelyi közéletbe gázoló"; A Színházi Világ
horoszkópja; A Színházi Világ kedvencversenye; Gyermek-világ; Rádió a Cityben (Rovatvezető: Tischer Lajos)
Műsort közöl, szereposztássalFőmunkatárs: 1926. ápr. 10-máj. 1.: Székely Gyula
Lh. OSZK: 1925. 2. évf. 2-17. sz.; 1926. 3- évf. 1-17. sz.Kolozsvár: 1925. 2. évf. 2-17. sz.; 1926. 3. évf. 1-18. sz.
SZÍNHÁZI VILÁG (Marosvásárhely, 1926. okt. 23.-nov. 6.)Lásd SZÍNHÁZI VILÁG. MAROS VÁSÁRHELYI TÁRSASÁG (Targu
Mures - Marosvásárhely)
402
555. SZÍNHÁZI VILÁG. MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁGSzínházi, művészeti és társadalmi hetilapTárgu Mures, - Marosvásárhely1926. okt. 23.-1928. nov. 17.Szünetelt: 1928. aug. ?-1928. szept. 15.
1928. nov. 17.-1929. febr. 16.Főszerk. 1927. jan. 15-ápr. 2.-. Sényi LászlóFel. szerk.-kiadó: Fodor IstvánMéret: 22 cm111.Előbbi cím: MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁG. SZÍNHÁZI VILÁG.
(Tárgu Mures - Marosvásárhely) 1926. máj. 8.-okt. 16.Utóbbi cím: MAROSMENTI ÉLET (Marosvásárhely) 1929- febr.
16.-1935. máj. 1.Melléklet: MOZI ÉRTESÍTŐ. (Targu Mures, - Marosvásárhely)
1927. aug. 13--nov. 5.Címváltozat: SZÍNHÁZI VILÁG. (Marosvásárhely) 1926. okt.
23.-nov. 6.1926. 3. évf. 43-52. sz. okt. 23--dec. 28.1927. 4. évf. l-(52). sz. jan. l.-dec. 24. 2. sz. jan. 15. [3. sz.!]
Melléklet: MOZI ÉRTESÍTŐ, aug. 13--nov. 5.1928. 5. évf. 1-40. sz. jan. l.-nov. 17. Mell. 31. számhoz:
Strand Újság. 8 p.Rovatok: 1926-1927: Színház. Heti műsor; A múlt hétről; Notesz;
Mondja kedves Ernő; Van szerencsém bemutatni...; Innen-onnan; Függöny mögött (Rovatvezető: Madame Sans-Géne);A hét humora; Sport1928: Régi színházi históriák; Híres emberek dolgai; Súgjameg nekem; Kiszivárgott esetek a kulisszák mögül; SzínháziVilág elbeszélők tára; Mondja kedves Ernő; Ember éskörnyéke; Innen-onnan
Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1926. 3. évf. 43-52. sz.; 1927. 4. évf. 1-52. sz.; 1928. 5.évf. 1-40. sz.Kolozsvár: 1926. 3- évf. 43-50. sz.; 1927. 4. évf. 1-52. sz.; 1928.5. évf. 1-40. sz.
403
SZÍNHÁZI VILÁG (SZÍNHÁZI ÉLET) (Marosvásárhely, 1925.szept. 12.-szept. 26.)
Lásd SZÍNHÁZI VILÁG (Marosvásárhely)
556. SZÍNHÁZUNK LAPJAKolozsvár1943- márc.Szerk.-kiadó: báthory Balogh TiborMéret: 20 cm1943. Évf. szám nélk. márc.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A kolozsvári Nemzeti Színház társulatának névsorával.Igazgató b. Kemény János
Lh. OSZK: 1943. Évf. szám nélk. márc.
557. SZÍNHÁZVILÁGMűvészet, riport, humor, autó, divat, keresztrejtvény; 1928.
okt. 2O.?-1928. nov. 25-: Az Aradi Városi Színház hivatalosműsora; 1928. dec. 2.-1929. jan. 13-: Színházi és irodalmihetilap; 1929. jan. 2O.-jan. 27.: Színházi és művészeti'hetilap
Arad1928. okt. 20.-1929. jan. 20.Megj. hetenkéntFőszerk. 1928. okt. 20.-1929- jan. 20.: Beleznay IstvánFel. szerk. 1928. okt. 20.-1929- jan. 20.: Lozsádi Györffy JózsefSzerk. Salgó PálKiadó: „Szatíra B.T."Méret: 23 cm111.Előzménye: SZATÍRA. (Arad) 1928. márc. 19--okt. ? (Színházi
tartalom nélkül)1928. 1. évf. 2-12. sz. okt. 2O.-dec. 30. H: 1., 7. sz.1929. 2. évf. 1-3. sz. jan. 6.-jan. 20.
404
Megjegyzés: Címleírás: Monoki: 168. p. Első száma: 1928- 1- évf. 1.sz. okt. 13., utolsó száma: 1929. 2. évf. 4. sz. jan. 27.Nem készült színházi szempontú címleírás. Egyes bibliográfiaiadatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1928. 1. évf. 2-6., 8-12. sz.; 1929- 2. évf, 1-3. sz.
558. SZÍNMŰVÉSZET ÉS KRITIKASzeged1927. szept. 1.-1928. jún. 18.Megj. hetenkéntFel. szerk.-kiadó: Opré JánosMéret: 28 cmUtóbbi cím: KRITIKA. (Szeged, 1928. jún. 27.-1941. okt. 26.)1927. 1. évf. 1-15. sz. szept. l.-dec. 28. H: 2., 5. sz.1928. 2. évf. l(ló)-25(40). sz. jan. 3--jún. 18.Rovatok: A szegedi Városi Színház műsora; Heti műsor; A
színházi iroda hírei; Szerkesztőség üzeni; A közönség postája
Lh. OSZK: 1927. 1. évf. 1., 3-4., 6-15. sz.; 1928. 2. évf. 1(16>-25(4O).sz.Szeged, SK: 1927. 1. évf. 3. sz.; 1928. 2. évf. 23(38)-25(40). sz.
5 58/A. SZÍNPADPécs1921. febr. 19.-?Szerk. Boncz József111.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Példánya nem ismert. írod. = Dunántúl (Pécs) 1921.febr. 16. 2. old. (...új színházi újság Pécsett... „Színpad" címmel...közli a pécsi színház és kabaré tagjainak fényképét...) = Dunántúl.1921. febr. 18. 3. old. (...az első szám címlapján Halasi Mariskaés Remete Géza... Erdős Lajos festőművész állandó rajzolója alapnak... 24 oldal terjedelemben jelenik meg...) = Dunántúl.1921. febr. 23- 3. old. („Színpad" címen egy ügyesen szerkesztettszínházi újság jelent meg, a heti műsort és a színlapot is közli.)
405
559. SZÍNPADPécs1934. nov. 3.?Megj. rendszertelenül?Fel. kiadó: Kemény JózsefMéret: 23 cm111.(1934. nov. 3-) 1 sztl. db. (polg. eng. sz. 40.592)Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Fodor Oszkár társulata 1934. nov. 3-án kezdődő színi-évadjának híreivelA meghatározásnál Bécsy Tamásné Futaky Hajna: A Pécsi NemzetiSzínház műsorának repertóroima bibliográfiával (1895-1948), Bp.1992. a heti színházi műsor alapján, illetve azonosításával határoztameg az időpontot.
Lh. MS2I: 1934. nov. 3. 1 sztl. db.
560. A SZÍNPADA Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának szemléje; 1936.
2. évf. 1/2. sz.: Színháztudományi szemle; 1937. 3. évf. 1.sz.: Színháztudományi szemle. A Magyar Színháztudományiés Színpadművészeti Társaság hivatalos lapja
Szeged1935. jan./márc.-1937.Megj. havonként; 1936. 2. évf. 1/2. sz.: kéthavonkéntSzünetelt: 1935. jan./márc.-1936. 2. évf. 1/2. sz.Fel. szerk. Hont FerencSzerk. Hont Ferenc; 1936. 1/2. sz. Hont Ferenc, Staud Géza.;
1937. 1. sz.: Hont FerencKiadó: Gáspár Zoltán; 1936. 1/2. sz.: Hont FerencKözreadó: Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma; 1937. 1. sz.:
A Magyar Színháztudományi és Színpadművészeti Társaság(Szeged)
Méret: 23 cm111.1935. 1. évf. 1/3. sz. jan./márc. 125 p. 8 t.
406
1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz, kelt. nélk. 412 p. 14 t.1937. 3. évf. 1. sz. kelt. nélk. 68 p. 4 t.Rovatok: Szemle (Szerk. Hont Ferenc); Die Bühne; La Scéne;
Színház; Film; Könyvek; Magyar folyóiratok
Megjegyzés: Bibliográfia: Staud Géza: Magyar színházi bibliográfia.1936. 2. évf. 107-120., I. rész. Önálló kötetben megjelent művek1886-ig. 311-324., II. rész. Önálló kötetben megjelent művek1886-tól 1900-ig.
Lh. OSZK: 1935. 1. évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz.; 1937. 3.évf. 1. sz.MSZI: 1935. 1. évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz.; 1937. 3.évf. 1. sz.Debrecen, DEK: 1935. 1, évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7^.sz.; 1937. 3. évf. 1. sz.Pécs, BMK: 1935. 1. évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 5/6. sz.Pécs, PKSZ: 1935- í. évf. 1/3Í sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz.Szeged, CsmL: 1935. 1. évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz.Szeged, SK: 1935- 1. évf. 1/3. sz.; 1936. 2. évf. 1/2-7/8. sz.;1937. 3- évf. 1. sz.
561. SZÍNPAD ÉS MOZI1940. szept. 20.?: Színházi hetilap; 1940. okt. 4.: Színházi
műsor; 1940. okt. 9-: Szöveges színházi és mozi műsorCluj - Kolozsvár1937. nov. 10.-1941. márc. 28.Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: 1940. szept. 20.?: Bérezi MihályMéret: 32 cm111.1937. Évf. nélk. 31. sz. nov. 10. H: ?1938. Évf. nélk. 5. sz. febr. 1. H: ?1940. Évf. nélk. szept. 2O.-dec. 31. (12 db)1941. Évf. nélk. jan. 7.-márc. 28. (9 db)Műsort közöl, szereposztássalRovatok: Súgólyukból; Heti Műsor
407
Megjegyzés:" Irodalom: Monoki István: A magyar könyvtermelés...II. köt. Bp. 1941. 48. o. közli: Bérezi Mihály, Oss Józsefszerkesztésében 1932. nov. 29-én indult Erdélyi Színpad ésMozi címmel.
Lh. OSZK: 1937. Évf. nélk. 31. sz.; 1938. Évf. nélk. 5. sz.; 1940.Évf. nélk. szept. 2O.-dec. 31. 12 db.; 1941. Évf. nélk: jan.7.-márc. 28. 9 db.
562. SZÍNPAD ÉS MOZISzínház és mozi műsor hetilapOradea - Nagyvárad1934. márc. 23.-194C. jún. 28.Szünetelt?: 1934. ápr. 15.-1938. jan. 6.Szerk. Bérezi MihályMéret: 32 cm1934. 1. évf. 1-5. sz. márc. 23.-ápr. 15.1938. Évf. nélk. 1. szám nélk. jan. 6.-dec. 24.1939- Évf. nélk. szám nélk. jan. 6.-dec. 22.1940. Évf. szám nélk. jan. 24.-jűn. 28.
Megjegyzés: Műsort közlő hetilap. Nem készült színházi szempontúcímleírás. Egyes bibliográfiai adatok hiányoznak.
Lh. Bukarest: 1934. 1. évf, 1-5. sz.; 1938. Évf. nélk. jan. 6.-dec.24.; 1939- Évf. szám nélk. jan. 6.-dec. 22.; 1940. Évf. számnélk. jan. 24.—jún. 28.
563. SZLOVENSZKÓI SZÍNHÁZI ÉLETSzínházi, irodalmi és művészeti hetilapKosice - Kassa1925. aug. 14.-1938. 18. sz.Főszerk. 1928. aug. 29-?: Meisl LajosFel. szerk. 1925. aug. 29.?: Guttmann Ernő; 1930. ápr. 1.:
Schiffer Imre; .1933- márc. 18.: Meisl LajosSzerk. Székely Jenő; 1925. szept. 19.: Fenyves Andor, Székely
Jenő; 1925. okt. 3.: Újvári László; 1926. aug. 7.: KultsárMiklós; 1927. ápr. 1.: Propperová Hermina r. Békefi;1927. máj. 21.: Meisl Lajos; 1927- szept. 3.: Hermina,
• Propperová; 1928. máj. 19-= U. Mierka; 1937. ápr. 10.:Meisl Lajos
408
Kiadó: 1925. aug. 29.?: Guttmann Ernő; 1925. szept. 26.:Friedman Lipót
Méret: 24 cm111.Címváltozat: DIVADELNY ZIVOT NA SLOVENSKU. SZLO-
VENSZKÓI SZÍNHÁZI ÉLET (Kosice - Kassa) 1926-1934.1925. 1. évf. 1-19. sz. aug. 14.-dec. 24.1926. 2. évf. 1-28. sz. jan. l.-okt. 23.1927. 3- évf. 1-25. sz. ápr. l.-nov. 12.1928. 4. évf. 1-25. sz. ápr. l.-okt. 20.1929. 5. évf. 1-28. sz. ápr. l.-okt. 31. H: 9- sz.1930. 6. évf. 1-22. sz. ápr. l.-okt. 31. H: 9- sz.1931. 7/8. évf. 1-24. sz. ápr. 4.-dec. 25-1932. 9- évf. 1-8. sz. ápr. 1.-máj. 21.; az 1-6. számon
tévesen 193-1. évjelzés1933. 10. évf. 1-18. sz. márc. 18.-okt. 14.1934. 11. évf. 1-15. sz. febr. lO.-okt. 6.1935. 12. évf. 1-14. sz. ápr. 9--okt. 12.1936. 13. évf. 1-21. sz.1937. 14. évf. 1-10. sz.1938. 15. évf. 1-18. sz.Rovatok: 1925.,- 1933-1937. - az OSZK állománya alapján:
Függöny mögött; Heti műsor; Meséljen valamit; Tarkakrónika; Gyermekvilág; Mozi élet: Meséljen valamit IntimPista
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A 13-15. évfolyamokat nem láttam. - Irodalom:Bibliográfia slovensych a inorecovych novin a casopisov zrokov 1919-1938. Martin, 1968. 781. p.A prágai lelőhelyű évekről nem készült színházi szempontúbibliográfiai leírás.
Lh. OSZK: 1925. 1. évf. 4. sz.; 1933. 10. évf. 12., 15., 17-18. sz.;1934. 11. évf. 3., 5., 8. sz.; 1935. 12. évf. 5., 8., 10-11.,13-14. sz.; 1936. 13. évf. 2., 8., 16. sz.; 1937. 14. évf. 10.sz.Prága, UK: 1925. 1. évf. 1-19. sz.; 1926. 2. évf. 1-28. sz.;1927. 3. évf. 1-25. sz.; 1928. 4. évf. 1-25. sz.; 1929. 5. évf.1-8., 10-28. sz.; 1930. 6. évf. 1-8., 10-22. sz.; 1931. 7/8.évf. 1-24. sz.; 1932. 9. évf. 1-8. sz.; 1933. 10. évf. 1-18. sz.;1934. 11. évf. 1-15. sz.; 1935. 12. évf. 1-14. sz.; 1936. 13.
409
évf. 1-21. sz.; 1937. 14. évf. 1-10. sz.; 1938. 15. évf. 1-18.sz.
564. SZOLNOKI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, művészeti és szépirodalmi lap; 1934. aug. 25.:
Színházi, művészeti, szépirodalmi, társadalmi és sportlap; 1935. okt. 25/30.: Színház, művészet, film, irodalom,társadalom, sport; 1936. szept. 4/10.: Színház, művészet,film, irodalom, társadalom; 1937. jan. 25.: Színház,művészet, film, irodalom, társadalom, sport; 1937. szept.3.: Színház, művészet, film, társadalom
Szolnok1934. febr. 3.-1938. okt. 6.Megj. kéthetenkéntSzünetelt: 1934. máj. 24.-aug. 25.
1935. máj. 17.-aug. 27./szept. 5.1936. máj. 3/ll.-szept. 4/10.1937. máj. 26.-szept. 3-1938. máj. 31.-szept. 1.
Főszerk. 1934. aug. 25.-dec. 13-: Sebestyén Mihály; 1937.szept. 3.-1938. szept. 1.: Szabó Barna
Fel. szerk: Nádor Imre; 1935. ápr. 13.: Szabó Barna; 1936.szept. 4.: Nádor Imre
Szerk. 1935. ápr. 13.-1937. máj. 26.: Szabó Barna; 1938.szept. 8.: Szabó Barna
Kiadó: Nádor ImreMéret: 31 cm; 1938. szept. 1.: 27 cmElóbbi cím: SZOLNOKI VÁROSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MŰSO-
RA. 1932. ápr. 1/9--1933. szept. 26./okt. 3-1934. 3- évf. 1-20. sz. febr. 3--dec. 13-1935. 4. évf. 1-15. sz. ápr. 13--dec. 10.1936. 5. évf. 1-17/18. sz. ápr. ll/17.-okt. 12/15.1937. 6. évf. 1-18/19- sz. jan. 25--okt. 7.1938. 7. évf. 1-17/18. sz. jan. 24.-okt. 6.Rovatok: Hölgyek postája (Rovatvezető: Bodnár Andrásné);
Péntektöl-péntekig; A színészet problémavilágából; Hetiműsor; Gyermekrovat; Hírek; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
410
Megjegyzés: főmunkatárs: 1934. febr. 28.: Hóry László, TabánGyula; 1934. aug. 25-dec. 13-: Zlinszky Ancy, Hóry László,Tabán Gyula
Lh. OSZK: 1934. 3, évf. 1-20. sz., 1935. 4. évf. 1-15. sz., 1936.5. évf. 1-17/18. sz., 1937. 6. évf. 1-18/19? sz., 1938. 7. évf.1-17/18. sz.
565. A SZOLNOKI ÚJSÁG SZÍNHÁZI KÜLÖN KIADÁSASzolnok1927. ápr. 28.-jún. 10.Megj. hetenként kétszerFel. szerk. Tóth TivadarMéret: 29 cm111.Főlap: SZOLNOKI ÚJSÁG. 1927. 2. évf. 34. sz. ápr. 28. -
46. sz. jún. 9-1927. 1. évf. 1-7. sz. ápr. 28.-jún. 10.Rovatok: Színházi arcképcsarnok; Rivalda; Hírek; Arcok a
nézőtérrőlMűsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Sebestyén Mihály miskolci társulata 1927. ápr. 28-ánavatja fel a szolnoki új Városi Színházat. Záróelőadásuk júl.3-án.
Lh. OSZK: 1927. 1. évf. 1-7. sz.
566. SZOLNOKI VÁROSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MŰSORASzolnok .1932. ápr. 1/9.-1933. okt. 3- .Megj. hetenként • • .Fel. szerk. Szabó Barna; 1933- ápr. 22/27.: Vidor GyőzőKiadó: Nádor ImreMéret: 28 cmUtóbbi cím: SZOLNOKI SZÍNHÁZI ÚJSÁG. 1934. febr. 3.-1938.
okt. 6.1932. [1. évf.] 1-8. sz. ápr. l/9.-máj 19/25.
1-7. sz. nov. 10/l6.-dec. 22/26.1933. [2. évf.] 1-6. sz. ápr. 22/27.-máj 26./jún. 6.
1. sz. szept. 26.-okt.3-
411
Rovatok: Szöveges színlap; Színház és /közönség/és szí-nész/és író/és kritikus; Színházi strófák; A „Színház"kedvencversenye
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: főmunkatárs: 1932. nov. 10/16.: Kissné Tóth LenkeLh. OSZK: 1932. 1. évf. 1-8. sz. ápr. l/9.-máj. 19/25.; 1932. 1-7.
sz. nov. 10/l6.-dec. 22/26.; 1933. 2. évf. 1-6. sz. ápr. 22/27.-máj. 26./jún. 6. 1933. 1. sz. szept. 26./okt. 3-
567. SZÖVEGES ÉS MŰSOROS KOMÉDIASzínházi és művészeti lapBudapest1926. szept. l/6.-nov. 12/14.Megj. hetenként háromszorFel. szerk. 1926. szept. 1/6.P-1926. nov. 12/14.?: Erényi
AntalnéSzerk. 1926. szept. 1/6.P-1926. nov. 12/14.?: GerŐ LászlóKiadó: 1926. szept. 1/6.P-1926. nov. 14/14.?: Erényi AntalnéMéret: 45 cm111.Előbbi cím: MŰSOROS ESTI KOMÉDIA (Budapest) 1925.
nov. 8/11.P-1926. júl. 13/20.?1926. 2. évf. 33-83. sz. szept. l/6.-nov. 12/14. H: 31-32.,
36., 41-42., 44-45., 50-51., 62., 78. sz.Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1926. 2. évf. 33-35-, 37-40., 43., 46-49-, 52-61., 63-77.,79-83. sz.
568. SZÖVEGES SZÍNHÁZI HÉTSzínházi hetilápSzabadka - Subotica1932. okt. 29.-1933- jún. 3-10.Fel. szerk.-kiadó: Hirth AladárMéret: ?Utóbbi cím: 7 [HÉT] (Szabadka - Subotica) 1933- okt. l.-okt.
18.1932. 1. évf. 1-? okt. 29.-?1933- 2. évf. ?-15. sz.?-jún. 3./jún. 10;
412
Megjegyzés: Nem láttuk. Bibliográfiai leírása: Kolozsi. 1919—1945-490. p. A zágrábi lelőhely a könyvtár katalógusa alapjánjegyezve, raktári jelzete: 86.870
Lh. Szabadka: 1932.Zágráb: 1932. 1. évf. 1-11. sz.; 1933. 2. évf. 2. sz.
569. SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR1932. aug. 6.?-szept. 20.: Hódmezővásárhely; 1932. okt.
l.-dec. 21.: Sopron; 1933- jan. 25.-ápr. 15-: Székesfe-hérvár; 1934. máj. 25.-jún. 27.: Győr; 1935- máj. 29—Kin-25.: Győr; 1936. máj. l.-jún. 27.: Győr; 1936. szept.17.-szept. 29.: Szolnok
1932. aug. 6.P-1936. szept. 29.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1932. aug. 19--aug. 31.Kiadó: 1933- jan. 25.-márc. 27.: Sümegi Ödön; 1934. máj.
25.-1936. szept. 29.: Rónai ImreMéret: 22 cm1932. Évf. nélk. 2-9. sz. aug. 6-szept. 20. H: 1. sz.
6-7. sz. azonos dátummal: aug. 31.1-11. sz. okt. l.-dec. 21. H: 4. sz.
1933. Évf. nélk. 1-13. sz. jan. 25-ápr. 15.1934. Évf. nélk. 1-6. sz. máj. 25.-jún. 27. H: 3- sz.1935. Évf. nélk. 1-5. sz. máj. 29--jún. 25.1936. Évf. nélk. 1-9. sz. máj. l.-jún. 27. H: 3. sz.
1-3. sz. szept. 17.-szept. 29.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A belső (3—4.) oldal színlap-plakát. A kiadók: SümegiÖdön és Rónai Imre, a színtársulat tagjai.A székesfehérvári lelőhely (MK = Vörösmarty Mihály MegyeiKönyvtár) a Fejér megyei sajtóbibl. 209. tétele alapján.A „Vásárhelyi Friss Újság" (Hódmezővásárhely) színházi híreialapján Görög Sándor szegedi társulata 1932. júl. 30-tól aug.21-ig, Sziklai Jenő soproni társulata 1932. aug. 31-től okt.3-ig tartotta előadásait a Nyári Színkörben. A „Soproni Hírlap"színházi hírei alapján Sziklai Jenő társulata 1932. okt. 5-től1933. jan. 22-ig tartotta előadásait Sopronban; a „FejérmegyeiNapló" (Székesfehérvár) színházi hírei alapján Sziklai Jenőtársulata 1933. jan. 26-tól ápr. 21-ig tartotta élőadásait aVörösmarty Színházban. A „Győri Hírlap" színházi hírei alapján
413
Sziklai Jenő társulata 1934. máj. 25-től aug. 3-ig tartottaelőadásait az újonnan épült győri Nyári Színkörben, 1935.máj. 29-től szept. 30-ig az „Apolló" alkalmi színháztermében,és a Radó-téri színpadon, majd júl 18-tól a Kultúrházban,1936. máj. 1-től aug. 17-ig a győri Városi Színházban. A„Szolnoki Újság" színházi hírei alapján Sziklai Jenő társulata1936. szept. 4-től okt. 15-ig tartotta előadásait a Városi Szín-házban.
Lh. OSZK: 1932. Évf. nélk. 2-9- sz.; 1932. Évf. nélk. 1-3., 5-11.sz.; 1933. Évf. nélk. 1-11. sz.; 1934. Évf. nélk. 1-2., 4-6. sz.;1935- Évf. nélk. 1-5. sz.; 1936. Évf. nélk. 1-2., 4-9- sz.; 1936.Évf. nélk. 1-3. sz.Székesfehérvár, MK; 1933. Évf. nélk. 1-7., 9-, 12-13. sz.
570. SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSORHódmezővásárhely1941. aug. 2.-aug. 15.?Megj. hetenként?Kiadó: ifj. Erdei SándorMéret: 24 x 16 cm1941. Évf. nélk. 1-2. sz. aug. 2.-aug. 15.?
Megjegyzés: Műsort közöl, szereposztással: 1941. aug. 2.-aug. 15.között. A „Népújság" (Hódmezővásárhely) színházi hírei alapjánKardoss Géza társulata 1941, aug. 2-től szept. 21-ig tartottelőadásokat a hmvi Nyári Színkörben.
Lh. MSZI: 1941. Évf. nélk. 1-2. sz. Mf.Hódmezővásárhely, VL: 1941. 1-2. sz.
571. SZÖVEGES SZÍNLAPSzínházi és művészeti újságBudapest1927. febr. 2/9.-1932. szept.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1928. máj. 23/31.-szept. 12/18.
1929. máj. 21/30.-dec. 10/20.1929. dec. 21/31.-1931. febr. 24./márc. 2.?1931. jön. 9/l6.-szept. 19/26.1932. máj. ?-szept.
Szerk.-kiadó: Cserna Andor
414
Közreadó: Szöveges Színlap kiadóváll.Méret: 58 cm111. 1931-től1. évf. Példánya nem ismert1927. 2. évf. 6-24. sz. febr. 2/9--jún. 21/30. H: 1-5. sz.1927/1928. 3. évf. 5-51. sz. okt. 5/ll.-dec. 21/30. H: 1-4.
sz.1929- 4. évf. 1-17. sz. jan. l/lO.-dec. 21/31.1931. 5. évf. 2-32. sz. febr. 24./márc. 2.-okt. 20/31. H: 1.,
33-? sz.1932. 6. évf. 1-8. sz. jan.-szept. H: 5-7., 9- sz.?Műsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1927. 2. évf. 6-24. sz.; 1927/1928. 3- évf. 5-51. sz.;1929. 4. évf. 1-17. sz.; 1931. 5. évf. 2-32. sz.; 1932. 6. évf.1-4., 8. sz.
572. SZTÁRFilm-magazin; 1938. jan.-máj.: Fikn-magazin (borítólapon),
Sztár film, színházi, irodalmi és művészeti szaklap (imp-resszumban); 1939- jan.: Film és színházi magazin (bo-rítólapon), Sztár film, színházi, irodalmi, művészeti szak-lap (impr.); 1939- febr.-ápr.: Film-magazin (borítólapon),Film, színház és divat magazin (fejlécen), Sztár film,színházi, irodalmi és művészeti szaklap (impr.); 1939-máj.-jún.: Filmmagazin (borítólapon), Film, színház, divatés művészeti magazin (fejlécen), Sztár film, színházi,irodalmi és művészeti szaklap (impr.); 1939- júl.: Ahónap revüje. (borítólapon), A hónap revüje. Film,színház, divat, művészet (fejlécen), Sztár film, színházi,irodalmi, művészeti szaklap (impr.); 1939- aug.: Film-
magazin (borítólapon), Film és színházi magazin (fejlécen),Sztár film, színházi, irodalmi, művészeti szaklap (impr.);1939- szept.'-okt.: Filmmagazin, (borítólapon), A művé-szetek lapja (fejlécen), Sztár film, színházi, irodalmi,művészeti szaklap (impr.); 1939- nov.-dec: Filmmagazin(borítólapon), A tökéletes képeslap (fejlécen), Sztár film,színházi, irodalmi, művészeti szaklap (impr.); 1940. jan.:Filmmagazin (borítólapon), Sztár film, színházi, irodalmi,művészeti szaklap (impr.); 1940. febr.: Filmmagazin (bo-
415
rítólapon), A legszebb sztárok és a legjobb írók lapja(fejlécen), Sztár film, színházi, irodalmi, művészeti szak-lap (impr.); 1940. márc.-ápr.: Filmmagazin (borítólapon),Sztár film, színházi, irodalmi, művészeti szaklap (impr.);1940. máj.: A tökéletes képeslap (fejlécen), Sztár film,színházi, irodalmi és művészeti szaklap (impr.); 1940.jún.-aug.: Filmmagazin (borítólap), Sztár film, színházi,irodalmi, művészeti szaklap (impr.); 1940. szept.-dec.:Filmmagazin (borítólapon), Film, színház és divat ma-gazin (fejlécen), Sztár film, színházi, irodalmi és művészetiszaklap (impr.); 1941. dec.: Sztár film, színházi, irodalmi,művészeti szaklap (impr.); 1942. jan.-1943- szept.?: Film,színház és divatmagazin (fejlécen), Sztár film, színházi,irodalmi, művészeti szaklap (impr.); 1943- nov.-1944.febr.: Film, színház és divatmagazin (fejlécen), Sztárfilm, színházi, művészeti szaklap (impr.)
Budapest1937. szept.-1944. febr.Szünetelt: 1940. dec-1941. dec.Megj. havonkéntFel. szerk. 1937. szept.-dec.: Pán Imre; 1938. jan.-1944.
febr.: Szalay LászlóSzerk. 1937. szept.-1938. ápr.: Pán Imre; 1938. máj.: Pán
Imre, Szalay László; 1939- jan.-1942. febr.: Szalay László;1942. márc-1944. febr.: Szalay László, Pogány József
Kiadó: 1937. szept.-dec.: Pán Imre; 1938. jan.-1944. febr.:Szalay László
Méret: 21 cm111.1937. 1. évf. 1-4. sz. szept.-dec.1938. 2. évf. 1-5. sz. jan.-máj. H: ?1939. 3- évf. 1-12. sz. jan.-dec.1940. 4: évf. 1-12. sz. jan.-dec.1941. 1. évf. 1. sz. dec.1942. 2. évf. 1-9. sz. jan.-szept. H: 4., 7-8., 10-12. sz.1943. 3. évf. 1-11. sz. jan.-nov. H: 5-7., 10., 12. sz.1944. 4. évf. 1-2. sz. jan.-febr.Rovatok: 1937-1940: Egy kis színház; 5 perc alatt a világ
körül; Négyszemközt; Színházi híradó; Na Micike, hogytetszett?; Napos oldal - árnyékos oldal; Hír szolgálat;
416
Nevető rovat; Emberismeret; Női notesz; A nő (Szerk.Bárány Ila); Akikről szó van; Rejtvények és pályázatok;Szerküz1941-1944: Fűszer és csemege; Egy kis színház; Mitmondana neki? A Sztár „egy mondat" pályázata; Hírszolgálat; Olvassunk verseket! A Sztár verspályázata; Nőinotesz; Születésnaptár; Társaság; Szerküz
Lh. OSZK: 1937. 1. évf. 1-4. sz.; 1938. 2. évf. 1-5. sz.; 1939- 3.évf. 1-12. sz.; 1940. 4. évf. 1-12. sz.MSZI: 1941. 1. évf. 1. sz.; 1942. 2. évf. 1-3., 5-6., 9. sz.;1943. 3. évf. 1-4., 8-9-, 11. sz.; 1944. 4. évf. 1-2. sz.
TÁLTOS (Szombathely, 1920-1923.)Lásd I. rész
573. TAPSJugoszláviai magyar műkedvelők híradója. Színház-film műsorSubotica - Szabadka1936. dec. • 23/27.-1937. jan. 5/11.Megj. hetenkéntFőszerk. Keresztesi SándorKiadó: Jandek FerencMéret: ?1936. 1. évf. 1. sz. dec. 23Vdéc. 27.1937/2. évf. 2-3. .sz. 1936. dec. 29./1937. jan. 3--jan.
Megjegyzés: A magyar Olvasókör műsorát közli, szereposztással
Lh. Zágráb: 1936. 1. évf. 1. sz.; 1937. 2. évf. 2-3. sz.OSZK: 1936. 1. évf. 1. sz; 1937. 2. évf. 2-3. sz. (mikrofilm)
574. TEATRU - SZÍNHÁZSzínházi értesítőÁlba Iulia - Gyulafehérvár1933- jan. l4.-jan. .22.Megj, hetenként .Szerk. Sarkady [Lajos?], Walter [Gyula?]Méret: 20 cm
417
1933. Évf. nélk. .1-2. sz. jan. 14.-jan. 22.Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: Nem készült színházi szempontú címleírás
Lh. Bukarest: 1933. Évf. nélk. 1-2. sz.
TEMESVÁRI SZÍNHÁZ (Temesvár - Timisoara 1906-1923-)Lásd I. rész
575. TOLNAI VILÁGSZÍNPADABudapest1925. szept. 2.-1926. márc. 31.Szerk. Tolnai SimonMéret: 21 cm111.Főlap: TOLNAI VILÁGLAPJA (Bp.) 1925. 27. évf. 36. sz.
szept. 2.-1926. 28. évf. 15. sz. ápr. 7.1925. Évf. szám nélk. szept. 2.-. Berky Lili - Charlotte grófnő;
szept. 9-: Heléna Chadwick; szept. 16.: Jocelyn Lee;szept. 23.: Madge Bellamy (gyöngysorral); szept. 30.:Louise Fazenda; okt. 1.-. Berky Lili, a Magyar Színházművésznője; okt. 14!: Jane Hyland; okt. 21.: HonthyHanna a „Tereziná"-ban; okt. 28.: Honthy Hanna ésHegedűs Gyula; nov. 4.: Biller Irén; nov. 11.: MóriczZsigmond és Blaha Lujza; nov. 18.: Makay Margit; nov.25-: Jármay Karola; dec. 2.: Alaska (Zierlich Jenő) avilághírű magyar nőimitátor; dec. 9- csak a hátsó bo-rítólap ismert: Relle Gabriella; dec. 16.: Lázár Mária;dec. 23.: Mary Eaton; dec. 30.: Titkos Ilona (18 db.)
1926. Évf. szám nélk. jan. 1.: Kay Laurell; jan. 6.: AlpárGitta; jan. 13.: Gombaszögi Frida; jan. 20.: SimonyiMária és Táray Ferenc; jan. 27.: Lillebil Ibsen; febr. 3.:Pécsi Blanka; febr. 10.: Madge Bellamy (gyöngyös haj-hálóval); febr. 17.: The Duncan Sisters; febr. 24.: ColleenMoore; márc. 3- Bánky Vilma; márc. 10.: Nagy Margit;márc. 17.: Peggy Hopkins Joyce; márc. 24.: MyrtleStedman; márc. 31.: Lábas Juci (Királyné rózsája) (14db.) H: ápr. 7.
418
Rovatok: Felvonás közben; Műkedvelők iskolája (Tanár:Bárdi Ödön); A társalgóban... Színházi büffé
Megjegyzés: 1926. ápr. 14-től „Világszínpad" címmel rovatként élttovább a főlapban. A főlaphoz mellékelve jelent meg, aszerkesztő az évfolyamjelzésen kívül a számozást, sőt a kel-tezést is elhagyta. A füzeteket címlapjaik alapján lehet azo-nosítani. Az első, szept. 2-i füzet (Berky Lili - Charlottagrófnő) füzetben „Beköszöntő"... „a közönséget nemcsak aművészet érdekli, hanem a művész is... akit lát a színpadon...a színház izgatja legjobban a közönség fantáziáját..."A sorrendet az OSZK kötete alapján a főlap számozásávalegyeztetve adjuk.
Lh. OSZK: 1925. évf. szám nélk.: szept. 2., szept. 9-, szept. 16.,szept. 23., szept. 30., okt. 7., okt. 14., okt. 21., okt. 28.,nov. 4., nov. 11., nov. 18., nov. 25., dec. 2., dec. 9-, dec.16., dec, 23. (1.7 db,); 1926. Évf. szám. nélk. jan. 1., jan. 6.,jan. 13., jan. 20., jan. 27., febr. 3,, febr. 10., febr. 17., febr.24., márc. 3., mára 10., márc. 17., márc. 24. (13 db.)Pécs, BMK: 1925- évf. szám nélk. szept. 2., szept. 9., szept.16., szept. 23., szept. 30., okt. 7., okt. 14., okt. 21., okt. 28.,nov. 4., nov. 11., nov. 18., nov. 25., dec. 2.y dec. 9-, dec.16., dec. 23., dec. 30. (18 db.); 1926. Évf, szám. nélk. jan.1., jan. 6., jan. 13-, jan. 20., jan. 27., febr. 3., febr. 10., febr.17., febr. 24., márc. 3., márc. ,10., márc. 17., márc. 24., márc.31. (14 db.)
576. ÚJ KOMÉDIASzínházi hetilapMiskolc?1922.Szerk. Tyrnauer István, Zsiray József1922.? „öt hónapig élt"
Megjegyzés: Példánya ismeretlen. írod.: Thurzó Nagy László: Avidéki sajtó. Miskolc, 1928, 92. p.
577. ÚJ SZÍNHÁZI ÚJSÁGSzínházi, művészeti, társadalmi és mozgó-képszínházi hetilapTimisoara - Temesvár1922! nov. 30.-1923. febr. 3.
419
Főszerk, Berényi LajosFel. szerk. Riesz JózsefKiadó: Riesz JózsefMéret: 24 cm1922. 1. évf. 1-4: sz. nov. 3O.-dec. 24.1923. 2. évf. 1-3. sz. jan. 8/15.-febr. 3.
Megjegyzés: Címleírás: Mohoki: 180. p.
Lh. Bukaresté 1922. 1. évf. 1-4. sz.; 1923- 2. évf. 1-3. sz.
578. ŰJ THÁLIABudapest1927.
Példánya ismeretlen. írod.: Új Thália címen néhány lelkes ésjóhiszemű művészember... céljuk: kiváló külföldi drámák be-mutatásával képet adni a modern színpad fejlődéséről... (cikk)= Mindnyájunk Lapja (Bp.) 1927. szept. 29. 30. p.
579- ÚJHELYI SZÍNHÁZI ÚJSÁGSátoraljaújhely1929: jún. 29.-1936. jún. 30.Megj. hetenkéntSzünetelt: 1932-1933.Fel. szerk.-kiadó: Weinberger ArtúrMéret: 20 cm111.Utóbbi cím: SZÍNHÁZ (Sátoraljaújhely) 1937. máj. 13.-1938.
jún. 16.1929. 1. évf. 16. sz. kelt. nélk. (jún. 29.)-(aug. 13.)1930. 2. évf. 1-?. sz. kelt. nélk. (jűn. lO.Mjúl. 22.) Példánya
nem ismert1931. 3. évf. 1-2. sz. kelt. nélk. H: 3-? (jún. 2O.)-(júl. 31.)1934. 4. évf. 1-5. sz. kelt. nélk. (jün. 26.)-(aúg. 5.)1935. 5. évf. 1-5. sz. kelt. nélk. (jűn. l .Mjún. 24.)1936. 6. évf. 1-5. sz. kelt. nélk. (jűn. 2.Mjún; 30.)Rovatok: Színésznők és színészek otthon; Színházi strófák;
Szerdától-szerdáig; Esetek, intimitások; Maga csak tudja!
420
Színházi hírek; Olvasó postája; Kis színlap; A mi érté-keink; Színházi szikrák; Szerkesztői üzenetek
Műsort közöl, szereposztással
Megjegyzés: A keltezés nélkül megjelent számok dátumait a „Zemp-lén" (Sátoraljaújhely) c. hetilap színházi adatai alapján pótoltuk;Gulyás Menyhért társulata 1929. jún. 29-től aug. 13-ig, 1930.jún. 10-től júl. 22-ig, 1931. jún. 20-tól júl. 31-ig, 1932. júl.5-től aug. 15-ig, 1933- júl. 8-tól aug. 20-ig; Kardoss Gézadebreceni társulata 1934. jún. 26-tól aug. 5-ig, 1935. jún. 1-tőljún. 24-ig, 1936. jún. 2-től jún. 30-ig tartotta előadásait aVárosi Színházban.írod. az 1930. 2. évf.-hoz: = Zemplén. 1930. júl. 23. 4. old.(Az Újhelyi Színházi Újság kedvencversenyén...)
Lh. OSZK: 1929. 1. évf. 1-6. sz.; 1931. 3. évf. 1-2. sz.; 1934. 4.évf. 1-5. sz.; 1935- 5. évf. 1-5. sz.; 1936. 6. évf. 1-5. sz.Debrecen, DEK: 1934. 4. évf. 1-5. sz.; 1935- 5. évf. 1-5. sz.;1936. 6. évf. 1-5. sz.
580. ÚJPESTI SZÍNHÁZI VILÁGÚjpest1921. febr. 19-Megj. hetenkéntSzerk.-kiadó: Vági AndorKözreadó: Blaha Lujza SzínházMéret: 22 cm111.1921. 1. évf. 3. sz. febr. 19- H: 1-2., 4-?Rovat: Vidám históriák; Bejáratos Olivér; Hírek a színház
tájékáról; Szerkesztői üzenetek; RejtvényMűsort közöl, szereposztással
Lh. OSZK: 1921. 1. évf. 3. sz.
421
Mutatónkban az egyes városokon belül a lapokat időrendbe soroltuk. Az egyescímek után feltüntettük az első és utolsóként ismert évet, majd a bibliográfiaitételszámot. Annál a néhány lapnál, amelyek egymás után több, helyen jelennekmeg (a színtársulat vándorlásának megfelelően), az egyes városok mellett csakazokat az éveket tüntettük fel, amelyekben az adott helyen jelentek meg, azévszám után és/vagy előtt szereplő + jel arra utal, hogy a lap előbb, ill. utóbb,még máshol folytatta megjelenését.
ARAD
THÁLIA MEGVÁLTÁSA 1877. 369SZÍNHÁZI HÍRNÖK 1878. 215ÁLLANDÓ MÚZSA 1900. 1A VIDÉKI SZÍNÉSZVILÁG ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN 1901. 384ARADL-SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908. 5ARADI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909-1910. 6SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 241SZÍNPAD 1910. 336ARADI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1912. 7 -ARADI SZÍNHÁZI ÉLET 1913-1914. 4SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913-1918. 242ARADI ÉLET 1914-1918. 3ARADI SZÍNPAD 1918. 8ARADI SZÍNPAD (DÉLVIDÉK). 1919-1925- 9DÉLVIDÉK (ARADI SZÍNPAD) 1919. 26SZÍNHÁZ 1921-1925. 474ARADI SZÍNPAD 1925-1926. 387 • • • •ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD 1926-1932. 402RIVALDA 1927. 458SZÍNHÁZ 475SZÍNHÁZVILÁG I92&-I929. 557KIS ÚJSÁG. ERDÉLYI MAGYAR SZÍNPAD 1934-1940. 424
BAJA
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904. 243SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904. 244
BALASSAGYARMAT
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1922. 535
425
BALATONFÜRED
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142
BARCS
BARCSI SZÍNHÁZ 1922. 388
BRASSÓ, BRASOV
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902-1929- 247REVISTA TEATRALA 1913-1914. 117
BÉKÉSCSABA
MOZI ÚJSÁG 1909- 90SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 245
BEREZOVKA
SZÍNHÁZI LAP 1917-1918. 220
BESZTERCEBÁNYA, BANSKÁ BYSTRICA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 246
BUDAPEST, BUDA, PEST
DÉLIBÁB 1853-1854. 25MAGYAR SZÍNHÁZI LAP 1860. 74SZÍNHÁZI LÁTCSŐ 1863-1864. 238LÁTCSŐ 1864. 63SZÍNHÁZI LAPOK 1869- 223A SZÍNPAD 1869-1890. 337SZÍNLAPOK 1870-1871. 334SZÍNLAP 1872-1873. 333BUDAPESTER ZWISCHENACHT 1875. 15SZÍNI-VILÁG 1875-1877. 331SZÍNI LAPOK 1878. 330SZÍNÉSZEK LAPJA 1883-1938. 140BUDAPESTI SZÍNHÁZLAPOK 1884. 17SZÍNHÁZI LAPOK 1886. 224SZÍNHÁZ 1887. 146KACZAGÓ THÁLIA 1888. 48
426
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1890-1917. 143MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892. 75INTERNATIONALE ARTISTEN-REVUE 1891-1903- '46 'NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI SZEMLE 1892-1895. 107SZÍNMŰVÉSZETI LAPOK 1893. 335ZENE- ÉS SZÍNMŰVÉSZETI LAPOK 1893-1894. 386MŰVÉSZETI LAPOK 1895-1896. 96SZÍNHÁZI KALAUZ 1896. 216SZÍNHÁZI LAPOK (SZÍNLAP) 1896. 237SZÍNHÁZAK ÉS MULATÓK KÖZLÖNYE 1897. 193ŐRÁLLÓ 1897. 110SZÍNHÁZI LAPOK 1897-1901. 225MŰVÉSZETI TUDÓSÍTÓ 1898. 97SZÍNHÁZI ÉRTESÍTŐ 1898. 196MAGYAR SZÍNPAD 1899-1944. 76MAI SZÍNLAP 1899. 80MŰVÉSZVILÁG 1899-1902. 98SZÍNHÁZAK ÉS MULATÓK 1899- 192URÁNIA 1899-1901. 380SZÍNHÁZ ÉS ZENE 1900. 191SZÖVEGES SZÍNHÁZI ÚJSÁG, 1900. 350BUDAPEST-TISZTVISELŐTELEP. SZÖVEGES ÉS KÉPES TELEPI MA-
GYAR SZÍNPAD 1901. 346MAGYAR SZÍNPAD 1901-1902. 77MULATÓ BUDAPEST 1901. 92MŰSOROS ÉS KÉPES MULATÓ BUDAPEST 1901. 9^SZÍNÉSZ-VILÁG 1901. 144SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI LAPOK 1901-1914. 344SZÍNHÁZI HÍRLAP 1902. 209THÁLIA 1902. 357INTERNATIONALE ARTISTEN-REVUE 1903-1908, +46A SZÍNHÁZ 1903-1904. 147SZÍNHÁZ ÉS ÉLET 1904-1908. 181A SZÍNPAD 1907. 338 .BUDAPESTI SZÍNHÁZI HÍREK 1908. 16HÉTRŐL-HÉTRE 1909-1910. 44INTERNATIONALE ARTISTEN-REVUE +1909-1914. 46SZÍNHÁZI HÉT 1910-1913. 203SZÍNJÁTÉK 1910. 332SZÖVEGES MŰSOR 1910. 347SZÍNHÁZI FIGYELŐ 1911. 201 'MAGYAR KABARÉ 1912-1913. 70PESTI SZÍNPAD 1912-1914. 113SZÍNHÁZI ÉLET 1912-1938. 194
427
SZÍNHÁZI MŰSOR 1912. 239SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 248SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1913 349KÉPES SZÍNPAD 1914. 55SZÍNHÁZI EST 1914. 198SZÍNPAD - DIE BÜHNE 1914-1917. 342A RIVALDA 1916. 120 ,SZÍNHÁZ ÉS DIVAT 1916-1922. 180FIGARÓ 1918-1920. 40MŰVÉSZÉLET 1919. 95PROGRAMM 1919. 116SZÍNHÁZ 1919. 148THÁLIA 1919. 358KOMÉDIA 1919-1920. 58SZÍNHÁZI KRITIKA 1919-1920. 217MODERN SZÍNPAD 1920. 88REVÜ 1920. 118SZÍNHÁZI VILÁG 1920-1922. 327MAGYAR SZÍNLAP 1921. 434MOZI ÉS SZÍNPAD 1921. 441MŰVÉSZVILÁG 1921-1922. 445SZÍNÉSZ ÚJSÁG 1921. 469A SZÍNHÁZ 1921. 476SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1921. 494REVÜ 1922. 455ESTI ÉLET 1923-1924. 405PROGRAMM 1923. 454SZÍNÉSZÚJSÁG 1923-1931. 472ESTI KOMÉDIA 1925. 406MŰSOROS ESTI KOMÉDIA 1925-1926. 443SUGÓLYUK 1925. 465SZÍNHÁZI HÍREK 1925. 526TOLNAI VILÁGSZÍNPADA 1925-1926. 575SZÍNHÁZ ÉS MOZI ÉLET 1926-1927. 499SZÖVEGES ÉS MŰSOROS KOMÉDIA 1926. 567DÉLIBÁB 1927-1944. 398SZÖVEGES SZÍNLAP 1927-1932. 571ÚJ THÁLIA 1927. 578MŰSOROS REVÜ 1930-1938. 444SZÍNHÁZ ÉS FILM 1930-1931. 492DEBRECENI MOZIÉLET 1932. 394KARRIER 1933-1934. 419 •'••••••••RIVALDAFÉNY 1935- 461SZÍNHÁZ. MŰVELŐDÉS 1935-1936. ' 5 1 2
428
SZÍNHÁZI FUTÁR 1935-1938. 519SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1935. 536BUDAPESTI MÚSOR 1936. 389KULISSZA 1936-1937. 428PESTI ESTÉK 1936-1938. 451PESTI MŰSOR 1936. 452FÜGGETLEN SZÍNPAD 1937-1938. 410SZTÁR 1937-1944. 572FILM-SZÍNHÁZ-IRODALOM 1938-1945. 409SZÍNHÁZ, TÁRSASÁG, UTAZÁS 1938. 514SZÍNHÁZI MAGAZIN 1938-1944. 529MAGYAR SZÍNÉSZET 1939-1944. 433MAGYAR JÁTÉKSZÍN 1944. 431FÉNYSZÓRÓ 1945-1946. 408PESTI MŰSOR 1945-1949. 453SZÍNHÁZ 1945-1948. 477SZÍNÉSZEK LAPJA 1946-1949. 470RÓMEÓ ÉS JÚLIA 1947. 462
CEGLÉD
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1922. 537
CLEVELAND
SZÍNHÁZ 1920. 149SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1930. 538
CSÍKSZEREDA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912. 249
CSONGRÁD
CSONGRÁDI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1943. 391
DEBRECEN
DEBRECZENI ELLENŐR 1882. 20THÁLIA 1896. 359SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902. 250PIPACS 1903. 119 'DEBRECZENI SZÍNPAD 1904-1905. 23SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904-1910. 251
429
SZÍNHÁZI LAPOK 1905-1908. 226DEBRECEN ESTE 1907. 18EMLÉKLAP 1907. 30MOZI ÚJSÁG 1908. 91SZÍNHÁZI HÍRLAP 1908. 210INGYEN SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909- 45THÁLIA 1910-1911- 360DEBRECZENI SZÍNPAD 1911. 24DEBRECZENI SZEMLE 1912-1915- 22SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912-1915. 252SZÍNHÁZI ÚJSÁG/DEBRECENI FIGARÓ 1912. 326DEBRECEN ESTE 1913. 19SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1915-1917. 253DEBRECENI HÉT 1916-1920. 21SZÍNHÁZI FIGARÓ 1916-1921. 199SZÍNHÁZ ÉS SPORT 1920. 185SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1921-1924. 495SZÍNHÁZI HÉT 1921. 520SZÍNHÁZ TÜKÖR 1924. 534SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1926. 539DEBRECZENI SZÍNPAD 1927-1929-, 1931-1936. 396DEBRECENI MOZIÉLET 1932. 394SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1936. 506DEBRECZENI SZÍNHÁZ 1936-1939- 395DEBRECENI CSOKONAI-SZÍNHÁZ MŰSORA 1939-1941. 393
DEBRECENI SZÍNPAD 1947. 397
DÉS
DÉSI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 27
DÉVA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911. 254SZÍNHÁZ 1913-1914. 150THÁLIA 1913. 361SZÍNHÁZ 1922. 478KOMÉDIA 1923. 426
DOMBÓVÁR
DOMBÓVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921. 399
430
DUNASZERDAHELY, DUNAJSKÁ STREDA
MŰKEDVELŐ 1920-1923. 93
EGER
EGRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1903. 28SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908. 255DEBRECZENI SZÍNPAD 1929- 396EGRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1938. 401SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910-1912. 256THALIA 1904. 362
GYŐR
SZÍNHÁZ 1899- 151GYŐRI SZÍNHÁZI LAP 1902-1903. 43SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909. 257GYŐRI SZÍNHÁZ 1911-1912. 42SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912. 258SZÍNHÁZI FUTÁR 1918. 202GYŐRI SZÍNHÁZI ÉLET 1927. 412SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1934-1936. 569SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1937-1938. 552
SZÍNHÁZI POSTA 1945. 532
GYÖNGYÖS
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142
GYULA
SZÍNHÁZI LAPOK 1904. 227SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904. 259SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909. 260
GYULAFEHÉRVÁR, ÁLBA IULIA
TEATRU-SZÍNHÁZ 1933- 574
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901-1921. 261SZÍNHÁZ 1913- 152
431
MŰVÉSZ VILÁG 1919. 99SZÍNHÁZI HÍREK 1921. 527MOZI ÉS SZÍNHÁZ 1923. 440SZÍNHÁZ MOZI SPORT 1923-1927. 511SZÍNHÁZI SZÖVEGES SZÍNLAP 1928. 533SZÍNHÁZI FIGYELŐ 1932. 518SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1932. +569SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1941. 570SZÍNHÁZI MŰSOR 1943. 530HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NYÁRI SZÍNKÖR 1944. aug. 416SZÍNHÁZ 1946. 479SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1946. ápr. 540SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1946. júl. . 5 4 1
IGLÓ
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY +1884. +142SZÍNHÁZI LAP 1911. 221
KAPOSVÁR
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908. 262SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 263KAPOSVÁRI SZÖVEGES SZÍNHÁZI LAP 1918. 50SZÍNHÁZ 1919-1921. 153SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1922. 507DUNÁNTÚLI ÉLET 1924-1925. 400
RIVALDA 1933-1937. 459
KARCAG
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1886. +142
KASSA, KOSlCE
NEMZETI JÁTÉKSZÍNI TUDÓSÍTÁS 1830-1831. 105SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1879-1884. +142EMLÉKLAPOK 1884. 36SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902. 264 ;. -BOB HERCEG 1903. 11EMLÉKFÜZET 1907. 29 -, ,:-. • .•, ...:.,.,KASSAI SZÍNPAD - SZÍNHÁZI ÚJSÁG - SZÍNHÁZI LAPOK 1907.
5 2 . „ , • • • . • , , , . - .
S Z Í N H Á Z 1 9 0 7 . 154 . . . : •
432
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1923. 265KASSAI SZÍNPAD 1913-1914. 51SZÍNHÁZ 1923-1925. 480SZÍNHÁZ ÉS SPORT 1923. 503SZLOVENSZKOI SZÍNHÁZI ÉLET 1925-1938. 563SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1938-1939- 542KASSAI NEMZETI SZÍNHÁZ 1943/44. évi... EMLÉKALBUMA
420
KECSKEMÉT
SZÍNHÁZ 1896. 155SZÍNHÁZI LAPOK 1899-1900. 228KECSKEMÉTI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901-1902. 54KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ 1902. 53SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908. 266A SZÍNHÁZ 1908-1909. 156VARIETÉ ÚJSÁG 1909- 382A SZÍNHÁZ 1912-1919. 157SZÍNHÁZI ÉRTESÍTŐ 1917. 197SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1918. 267SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1919-1920. 268SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1920-1922. 186HETI SZEMLE 1926. 415KECSKEMÉTI SZÍNHÁZI ÉS SPORT ÉLET 1927-1931. 423KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1924-1926. 421
KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1937-1939. 422
KISKUNHALAS
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921. 543
KISKUNFÉLEGYHÁZASZÍNHÁZI KÜRT 1903. 219FÉLEGYHÁZI SZÍNPAD 1905. 39/A .
KISPEST-ERZSÉBETVÁROS
MŰVÉSZ-VILÁG 1916-1917. 100
KOLOZSVÁR, CLUJ-NAPOCA ,
KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZI KÖZLÖNY 1859-1860. 57 :
433
EMLÉKLAPOK 1871. 37MAGYAR THÁLIA 1882. 79SZÍNHÁZI LAPOK 1901. 229SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901. 269SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1905- 270A SZÍNHÁZ 1906. 158SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908-1921. 271SZÍNHÁZI LAPOK 1910. 230KULISSZA 1911. 62SZÍNHÁZI FIGARÓ 1911-1913- 200KOLOZSVÁRI SZEMLE 1915-1916. 56SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1917-1927. 187SZÍNÉSZVILÁG 1921. 473A KULISSZA - CULISELE 1922-1923. 429GYILKOS. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET 1925-1926. 411KURÍR. ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET 1926. 430SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1928. 544SZÍNHÁZ ÉS FILM 1928-1930. 493SZÍNHÁZ ÉS MOZIVILÁG 1930-1931. 501SZÍNPAD ÉS MOZI 1937-1941. 561KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ 1942-1944, 425SZÍNHÁZUNK LAPJA 1943. 556
KOMÁROM, KOMÁRNO
MAGYAR SZÍNHÁZ 1920. 72
KŐBÁNYA
SZÍNHÁZI VILÁG 1918-1919. 328KŐBÁNYAI HIT 1919. 61
LOSONC, LUCENEC
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885- +142LOSONCZI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1903. 64SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1912. 272SZÍNHÁZ 1932. 481
LÚGOS, LUGOJ
LUGOSI SZÍNHÁZI LAPOK 1900. 65LUGOSI SZÍNHÁZI LAPOK 1906. 66SZÍNHÁZ 1907. 159
434
LUGOSI SZÍNPAD 1910. 68LUGOSI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911. 67
MARGITTÁ, MARGHITA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912. 279
MAGYARKANIZSA, KANJIZA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913-1914. 273MAKÓ
MAKÓI SZÍNHÁZI LAPOK 1903-1904. 86SZÍNHÁZ 1906-1907. 160SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1915-1921. 274MAKÓI KIS TÜKÖR 1921-1922. 435
MÁRAMAROSSZIGET, SIGHETU MARMATIEI
KORNÉLIA 1881. 60SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901. 275A SZÍNPAD 1905. 339SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909. 276SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 277SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 278
MAROSVÁSÁRHELY, TIRGU MURES
SZÍNHÁZ 1919. 161SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1923. 496SZÍNHÁZI HÉT 1923-1925. 521A SZÍNHÁZI HÉT 1924-1925. 522SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1924. 545SZÍNHÁZI ÉLET 1925. 515SZÍNHÁZI VILÁG 1925-1926. 554MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁG. SZÍNHÁZI VILÁG 1926. 437SZÍNHÁZI VILÁG. MAROSVÁSÁRHELYI TÁRSASÁG 1926-1928.
555MAROSMENTI ÉLET 1929-1935. 436SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1934-1935. 546
MISKOLC
SZÍNHÁZ 1898. 162
435
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901-1902. 280BOHÉMVILÁG 1902. 14SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902. 281SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET 1904. 183SZÍNHÁZ 1905-1909. 163SZÍNHÁZI LAPOK 1906-1930. 231MAI SZÍNLAP 1910-1912. 81SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912-1914. 282SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1915-1916. 283A SZÍNHÁZ 1916-1917. 164SZÍNHÁZI KRÓNIKA 1918. 218MISKOLCZI ÉLET 1920. 87SZÍNHÁZ 1920. 165MOZI-SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921. 442ÚJ KOMÉDIA 1922. 576SZEZON 1923. 467SZÍNHÁZI KURÍR 1930-1931. 528MISKOLCI KURÍR 1931-1934. 439SZÍNHÁZ, MOZI, MŰVÉSZET 1937. 510
MOHÁCS
MOHÁCSI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911. 89PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET. MOHÁCSI TÁRSASÁG SZEZON SZÁMA
1924. 448SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1925. 547MI HÍR 1935-1939. 438
MUNKÁCS, MUKACSEVO, MUKACSEVE
SZÍNHÁZI HÉT 1921. 523
NAGYBÁNYA, BAIA MARÉ
EMLÉKLAP 1881. 31EMLÉKLAPOK 1910. 38SZÍNHÁZI HÉT 1911. 204 'A SZÍNPAD 1919-1920. 340SZÍNHÁZ ÉS SPORT 1922. 504 '
NAGYBECSKEREK, ZRENJANIN
SZÍNHÁZI HÍREK 1902. 207BOHÉM ÚJSÁG 1900. 12
436
NAGYBECSKEREKI SZÍNHÁZ 1911. 101
NAGYKANIZSA
A SÚGÓ 1872. 127SZÍNHÁZ 1907. 166KANIZSAI SZÍNPAD 1919. 49PLETYKA 1919-1920. 114SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1919. 284
NAGYKŐRÖS
SZÍNHÁZI ÚJSÁG I9O9. 285SZÍNHÁZI ÚJSÁG I912. 286
NAGYSZEBEN, HERMANNSTADT, SIBIU
THEATRAL NACHRICHTEN 1778-1779- 371THEATRAL WOCHENBLATT 1778. 372SZÍNHÁZI ÉLET 1925. 516
NAGYSZOMBAT, TRNAVA
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1914. 287
NAGYVÁRAD, ORADEA
THÁLIA 1886. 363EMLÉKLAP 1898. 32SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1900-1901. 288MAGYAR SZÍNPAD 1901-1902. 77NAGYVÁRADI SZÍNPAD 1902. 102EMLÉK LAPOK 1903-1904. 34SZIGLIGETI SZÍNHÁZ 1903. 139SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1905-1906. 289NA.GYVÁRADI SZÍNPAD 1906. 103SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909-1928. 290NAGYVÁRADI SZÍNPAD 1910. 104BIHARI HANGOK 1913. 10ÚJ ÉLET 1913. 373SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET 1915-1916. 184SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1915. 188SZÍNHÁZ 1920. 167SZÍNHÁZ ÉS VARIETÉ 1920. 190
' 437
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1928. 544 i •.SZÍNÉSZNAP 1931. 471SZÍNPAD ÉS MOZI 1934-1940. 562
NEW YORK
SZÍNHÁZI LAP 1907. 222SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1907. 291SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912. 292SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921-1922. 548
NYÍREGYHÁZA
SZÍNÉSZET 1906-1907. 141SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1906. 293SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1914. 294NYÍREGYHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921. 447
NYITRA, NITRA
NYITRAMEGYEI NEMZETI SZÍNHÁZ 1900. 108SZÍNHÁZ 1901., 1904. 168SZÍNHÁZI LAPOK 1903. 232SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913-1914. 295
OROSHÁZA
OROSHÁZI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904. 109SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1905. 296SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908. 297SZÍNHÁZ 1913. 169
PÁPA #
EMLÉK LAPOK 1881. 35
PÉCS
A SÚGÓ 1872. 127SZÍNHÁZI LAPOK 1900. 233SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901-1903.SZÍNHÁZI HÍRLAP 1903-1904.A SZÍNHÁZ 1907. 170SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1912.
298211
299
438
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1915-1918. 300PÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET 1919-1936. 112RIVALDA 1920. 121PÉCSI SZÍNPAD 1921-1923. 449SZÍNPAD 1921. 558/APÉCSI SZÍNHÁZI ÉLET. MOHÁCSI TÁRSASÁG SZEZON SZÁMA
1924. 448PÉCSI SZÍNPAD 1933-1934. 450SZÍNHÁZ 1933. 482SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1933- 508SZÍNPAD 1934. 559RIVALDA 1937. 460SZÍNHÁZ 1939. 483
PETROZSÉNY, PETROSANI
SZÍNPAD 1914. 341SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1921. 549
PJESCSANKA
MAGYAR FOGOLY-SZÍNPAD 1915-1917. 69MAGYAR SZÍNPAD 1915- 78
POZSONY, PRESSBURG, BRATISLAVA
ALLGEMEINE DEUTSCHE THEATER-ZEITUNG 1798-1799- 2SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142THÁLIA 1899-1900. 364SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902. 301SZÍNHÁZI HÉT 1919-1920. 205SZÍNHÁZ 1921-1936. 484
ESTE 1926. 404
ROZSNYÓ, ROZNAVA
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1884. +142
SATORAIJAÜJHELY
SZÍNHÁZI LAPOK 1901. 234ZEMPLÉN 1901. 385MAI SZÍNLAP I9IO-I9II. 82SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1925-1927. 550
439
ÚJHELYI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1929-1936. 579SZÍNHÁZ 1937-1938. 485
SELMECBÁNYA, BANSKÁ STIAVNICA
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1887. 142
SIKLÓS
SIKLÓSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MŰSORA 1921-1922. 464
SOPRON, OEDENBURG
THEATER-JOURNAL 1810. 370SZÍNHÁZI HÍRLAP 1904-1905. 212SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1905. 302MAGYAR SZÍNHÁZ 1908. 73NEMZETI KULTÚRA 1908-1911. 106SOPRONI KOMÉDIA 19H-1918. 125FÁKLYA 1918-1919. 39SOPRONI HÉTFŐ 1918. 124SOPRONI HÉT 1920-1921. 123SOPRONI REVÜ 1920. 126FECSEGŐ 1925. 407SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1932, +569SZÍNHÁZI HÉT 1937. +525SZÍNHÁZ 1946. 486
SZÍNHÁZI FECSEGŐ 1946-1947. 517
S Ü M E G • . • • ' • • • •
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1920. 303
SZABADKA, SUBOTICA
SZÍNHÁZISZÍNHÁZISZÍNHÁZISZÍNHÁZISZÍNHÁZI
LAPOKNAPLÓHÍRLAPÚJSÁGHÍRLAP
1900. 2351901-1903. 2401903-1904. 213
1906.1907.
A SZÍNHÁZ 1908-1909.SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1909-MAI SZÍNLAP 1910-1916.SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910.
304214
171 '305
83 •306
440
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1912. 307SZABADKAI SZÍNPAD 1912. 128SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1912-1914. 308SZÍNHÁZI ÉLET 1914. 195SZÍNHÁZ-MOZI 1916-1917. 329REVÜ 1927. 456SZÖVEGES SZÍNHÁZI HÉT 1932-1933. 5687 (HÉT) 1933. 413TAPS 1936-1937. 573JUGOSZLÁVIAI MAGYAR SZÍNPAD 1938. 417SZEMLE 1938-1940. 466
SZARVAS
SZARVASI SZÍNHÁZI LAP 1903. 129SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1904. 309SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908-1909- 310SZARVASI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 130SZARVASI SZÍNPAD 1911-1912. 131
SZATMÁRNÉMETI, SATU MARÉ
EMLÉKLAP 1892. 33SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1901. 311SZÍNHÁZ 1904. 172SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1908-1909. 312SZÍNHÁZ 1913-1914. 173SZÍNHÁZ 1918. 174SZÍNHÁZI HÉT 1918. 206SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET 1923. 502SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1931. 551REVÜ 1932-1933. 457
SZEGED
SZÍNHÁZI LAPOK 1897. 236SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1897. 313SZEGEDI MAGYAR SZÍNPAD 1901-1902. 132SZEGEDI SZÍNHÁZI HÍRADÓ 1902. 134SZÖVEGES ÉS KÉPES SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902-1903. 345MAI SZÍNLAP 1908. 84A MAI SZÍNLAP 1910. 85SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910-1926. 314SZEGEDI SZÍNPAD 1911-1914. 135
441
SZEGEDI SZÍNHÁZ 1912. 133SZÖVEGES SZÍNLAP 1913-1914. 352SZÍNHÁZI HÍREK 1916-1917. 208RIVALDA 1919-1920. 122SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1919-1926. 189SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1920-1921. 182SZÖVEGES SZÍNLAP 1920. 353CSÖND 1923. 392SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1926-1938. 513SZÍNMŰVÉSZET ÉS KRITIKA 1927-1928. 558KRITIKA 1928-1931. 427A SZÍNPAD 1935-1937. 560SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1936-1944. 552
SZÍNHÁZ 1939. 487
SZEGHALOM
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 315
SZÉKESFEHÉRVÁR
BOHÉM VILÁG 1898. 13SZÍNÉSZVILÁG 1902-1903. 145SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1903. 316SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1903. 317SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 136SZÍNHÁZ 1910. 175SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 318MAGYAR JÁTÉKSZÍN 1921-1922. 432SZÍNHÁZ ÉS SPORT 1923-1924. 505SZÍNHÁZI HÉT 1924-1925. 524HETI KRÓNIKA 1925. 414SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1933. +569SZÍNHÁZI HÉT 1936-1937. 525
SZENTES
THÁLIA BEFOGADÁSA 1898. 368SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1920. 319
SZIGETVÁR
SZÖVEGES SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1910. 351
442
SZILÁGYSOMLYÓ, SIMLEU SILVANIEI
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1915. 320
SZOLNOK
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOKMEGYEI LAPOK SZÍNHÁZI LAPJA 190'• 47
FIGARÓ 1912. 41SZOLNOKI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1914. 343A SZOLNOKI ÚJSÁG SZÍNHÁZI KÜLÖN KIADÁSA 1927. 565DEBRECZENI SZÍNPAD 1928. +396SZOLNOKI VÁROSI SZÍNHÁZ SZÖVEGES MÚSORA 1932-1933.
566SZOLNOKI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1934-1938. 564SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR +1936. 569
SZOMBATHELY
TÁLTOS I92O-I923. 354
TEMESVÁR, TIMISOARA
THÁLIA 1830-1831. 365SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142MAGYAR MŰVÉSZET 1899-1902. 71TEMESVÁRI SZÍNPAD 1901-1905. 356TEMESVÁRI SZÍNHÁZ 1905-1923- 355SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1911-1914. 321THALIA 1915-1917. 366PANORÁMA 1916. 111KOMÉDIA 1918-1921. 59SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1922-1923. 497ÚJ SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1922-1923. 577 'CINEMA. - SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1923-1924. 390SZÍNHÁZ ÉS DIVAT 1923. 491SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1923. 509SZEZON 1926-1928. 468SZÍNHÁZI MŰSOR 1927. 531ERDÉLYI SZÍNHÁZI ÉLET 1930. 403
TRENCSÉN, TRENCIN
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1914. 322
443
ÚJPEST
SZÖVEGES MŰSOR 1908. 348SZÍNHÁZI FIGYELŐ 1911. 201ÚJPESTI SZÍNPAD 1911-1913. 374ÚJPESTI SZÍNHÁZI VILÁG 1921. 580SZÍNHÁZ ÉS MOZI MAGAZIN 1933-1938. 500
ÚJTVIDÉK, NÖVI SAD
ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1902-1913. 376THÁLIA 1904. 367SZEMLE 1917-1918. 137ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ 1917. 375POROND 1918. 115REVÜ 1926. +456
UNGVÁR, UZSGOROD, ÜZSHOROD
UNGVÁRI SZÍNPAD 1901. 379UNGVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1903. 377SZÍNHÁZ 1911. 176UNGVÁRI SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1913. 378SZÍNHÁZ 1916. 177NAPSUGÁR 1922-1923. 446RUSZINSZKÓI SZÍNHÁZI ÉLET 1926-1927. 463SZÍNHÁZ ÉS MOZI 1928-1929. 498KÁRPÁTI SZÍNHÁZI ÉLET 1930-1933. 418
VÁC
SZÍNÉSZETI KÖZLÖNY 1885. +142VÁCZI FIGARÓ 1920. 381SZÍNHÁZ 1922. 488
VESZPRÉM
SZÍNHÁZ 1907. 178VESZPRÉMI SZÖVEGES SZÍNHÁZI MŰSOR 1918. 383SZÍNHÁZ 1919. 179
WERCHNEUDINSZK
SZIBÉRIAI SZÍNHÁZI ÉLET 1918. 138
444
WIEN
INTERNATIONALE ARTISTEN-REVUE 1903-1908. +46
ZALAEGERSZEG
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1919- 323SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1925. 553
ZILAH, ZALAU
SZÍNHÁZ 1922. 489
ZÓLYOM, ZVÓLEN
SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1905. 324SZÍNHÁZI ÚJSÁG 1907-1914. 325
ZOMBOR, SOMBOR
SZÍNHÁZ 1927. 490
445
Aba Sándor 539Abrányiné Wein Margit 98Ádám Imre 273Ady Endre 194, 288Adorján Barnabás 194Adorján Ödön 504Adorján Sándor 441Ágoston Ernő 118Ajtaki K. Albert 270Alapi Nándor 432Álba 1. Fehér ÖdönAlberti D'Enno Erzsébet 529Alexi Traján Béla 113Almássy Endre 133, 208, 352, 353Almássy Sándor 423Alpár Gitta 575Alszeghy Irma 332Alszegi János 393Ambrózy Zoltán 521Ámon Vilmosné 123András Ernő 307Angeló Pál 477Angyal Emil (Némo) 257Anouilh, Jean 477Anthes György 332Apor Dezső 84Apor László 68Aramisz 373Arany János 261Arányi Jenő 456, 490Arató Béla 529Árgus 251Árvay Sándor, ifj. 314Asszonyi László 449, 547Atzél Sándor 16Auspitz Adolf 67Auspitz Jenő 261
B
Babay József 354, 529Babos Károly 331
446
Bajor Gizi 76Bakó Lajos 85, 256Bakonyi Károly 11 jBalassa Emil 327 •Balássa Imre 405, 477Balassa Tibor 477Balatoni 1. Jámbor Lajos, ifj.Balázs Béla 408Bálint István 448, 513Bálint László 340, 500Bálint Zoltán 411Ballá Ernő 194Ballá Kálmán 39, 43, 125, 140, 163, 231, 262Ballá Miklós 98Ballá Sándor 90Balogh József 511Balogh Lajos 539Balog Sándor 58Balogh Sándor 327Balogh Tibor,, báthory 556Bánfalvi Lajos 368Bánhidy Ilona, D. 265Bánky Róbert 401, 416Bánky Vilma 575V. Bánóczy Dezső 178Bánó József 177Bánszky Sándor 314Barabás Ernő 226Barabás István 527Barabás Loránd 194Baradlai László 457Bárány Ila 572Baranyai Jolán 271Baranyai Károly 83Baranyai László 246, 287, 295, 300, 322Bárd Ferenc 191Bárdi Ödön 575Bárdos Artúr 332Bárdossy Pál 186Barna Jenő 58, 180, 326, 327, 494Báron Brúnó 44Báron Rezső 97Baróti Erzsi 271Baróti Géza 525, 529
447
Bársonyosy Sz. Gyula 223Barta Jen6 (Meditator) 154Barta Lajos (Spectator) 154Bártfay (Paczona) Antal 48Barth János, ifj. 371Barthus József 521Barza Ferenc 184Basch Bertalan 352Batek László 442Báthory Románcsik Mihály 142, 330Bátori Illés 50Báttaszéky Lajos 194Battlay Geyza 346Battyán Béla 112Béber László 395Bécsy Tamásné Futaky Hajna 450, 559Beczássy Judit 529Beér J. 91Békásy Jenő 443Békefi Antal 313Békefi Árpád 42Békefi, Hermina 1. Propperová HerminaBékeffi István 408Békeffy László 529Békés Gyula 151, 155Belánné Szondy Mariska 500Beleznay István 557Ben Ami 1. Benamy SándorBenamy Sándor (Ben Ami) 403Benczel Béla 493, 546Bende László 421Benedek Árpád (Pillangó) 288Benedek Árpád 384Benedek Gyula 33, 359Benedict Soma 181Benkő Ilona 114Bényei István 140Benyovszky Pál 431Beődy Gábor 35Beppo 234 ,Bérezi Ernő 265Bérezi Jenő 364Bérezi Mihály 425, 561, 562Bérezik Árpád 203
448
Bercsényi Béla 337Berecz Dezső 407Beregi B. Sándor 103Beregi Oszkár 194Berényi Lajos 577Bergenthal Jenő 468Berkes József 458Berkeszi István 365Berky Jóska 271Berky Lili 575Berliner Bernát 219Bernáth Pál 418, 463, 498Berneis, Benno 332Betegh László 269Betegh László, ifj. 269Bethlen Margit 194Bezdán Sándor 487Bibó Lajos 398Bihari Ákos 166Bihari József 314Biky Andor 312Biller Irén 265, 575Binder László 340Birinyi Lajos 465Biró Béla 426Biró Elek 478Biró János 288Bittera Béla 314Blaha Lujza 20, 112, 194, 575Blondel Sacy von 1. Megyery SáriBlumberg József 468Bobby 281Bodonyi Béla 123Bodnár Ferenc 537, 543Bodry László 112Bogár ©izi ri4-Bókay János 529Bokor Imre, S. 181Bokor Viktor 378Boncz József 558/ABónyi Adorján (Doryan) 279Bór István 398Borbély Andor 431Borgida Endre 312
449
Borgida Lajos 312Boros Jenő 289Boross Géza 436Bors László 375Borsy László 541Bossán Dezső 187, 355, 509Botka (Bottka) Pál 217Bozzay Margit 398, 529Branizsa Károly 317Branyiczky Dezső 169Brauer Henrik 124Braun Sándor 40Breitner Károly 95, 445Brett László 423Briganti 241Bródy András 444Bródy Sándor 194Bródy Zsigmond 63Bruckner Lajos 3, 4, 6Bubik Árpád 454Budai Imre 484Buday Ilonka 205Buday Imre 303Burger Béla 189Bus Fekete László 194Busa Margit 370, 372
Chadwick, Heléna 575Czapik Gyula 134Czebe Lászlóné 431Carl Noe 27Casals, Pablo 332Cathry Ferenc 28, 64, 377Czibur Zoltán (Zsolt) 69Czirbus Sándor 319Czövekh Károly 280Cobor Péter 133
450
csCsajaghy Mihály 459Csáky Antal 319Csáky Manci 39Csáky Theodor 105Csapó Sándor 417
. Csapody Sándor 525Császár Kamilla 282Csaszny Valér 140Csehov, Anton Pavlovics 477Csellé Lajos 433Csendes Jakab 390Csendes Lipót 355, 390, 497Csérgő István 428Csermely Gyula 421Cserna Andor 571Cserzy Béla 552Csiky Gergely 143, 369Csiky László 314Csóka Sándor 36, 142, 311, 379Csokonai Vitéz Mihály, ifj. 552Csorna Béla 452Csuka János 456Csuka Zoltán 456Csukási Andor, H. 209Csutora Szeszös Bálint 261
D
Dáloky János 398Damó Jenő 59, 403, 468Dancs Gyula, ifj. 255Dani Lajos 187, 189Dániel Nándor 116Danis Jenő 112Danóczy Antal 285Danzinger László 493Darvas Dezső 183, 374Darvas Henrik 283, 294Darvas Szilárd 81, 408Davidovits Herma nn 498Deák Dezső 208
451
Deák János 67Deák Péter 207Deák Zoltán 462, 477Dékán Sándor 470Dékány Sándor 477D'Elté 1. Szalánczy JózsefDembitz Lajos 1. Dér LászlóDemcsák József 421Dénes Gyula 174Dér László 83Déri E. 548Désy Nagy Lajos 24Deutsch Jenő 245Deval, Jacques 529Dezsényi Béla 372Dézsi Sándor 145, 364Dezső Ernő 18, 91Dezső Vilmos 378Ditróy Mór (Don Bolero) 215Dobó Sándor 151, 168Dobos Gyula 112, 513Doby Andor 203Dóczi Lajos 194Dohány Sándor 305Doktor János 265Dolecskó Béla 451Domanek István 24Don Bolero 1. Ditróy MórDongó Gyárfás Géza 385Dóri Sándor 476Doryan 1. Bónyi AdorjánDőmel Anzelm 513Duchon János 83Dudás Sándor 552Duncan Elisabeth 575Duncan Isadóra 575Duran, Michel 529Dvortsák Gyula 36Dzurányi László 256, 265
Eaton, Mary 575Egressy Gábor 74
452
Egyed Zoltán 27, 409Eissen Gyula 8Elekes György 247Elsász Sándor 256Endrényi Imre 135Endrey Jenő 194Endrődy Béla 194Engel Jenő 321Engel S. Zsigmond 332Enyedi Sándor 105Erdei Sándor 99Erdei Sándor, ifj. 570Erdély Ernő 43Erdélyi Miklós 34, 104, 278, 290, 373Erődy Elek 465Erdős Aladár 407Erdős György 459Erdős Lajos 558/AÉrczkövy Laci 114Erényi Antalné 406, 443, 567Erényi Nándor 76, 344Ernyei János 159Erődi Béla 333Erődi Jenő 194
Faith FülöpFalk RichárdFaludiFaludyFaludyFaragóFaragóFaragóFaragóFaragóFarkasFarkasFarkasFarkas
IvánBélaKálmánJenőLászlóÖdönRezsőSándorFerencImreIstvánJózsef
Fazakas EndreFazekas Ernő
232147, 181
217 .426, 478
i 205148, 180, 327
42143, 247, 265, 4041, 83, 171, 262, 286152, 164, 231, 505, 524
171, 176, 214, 304, 309, 310, 324194, 529
349247
113421
453
Fazekas György 439Fazenda, Louise 575Fedák Sári 194, 529Fehér Imre 247Fehér Jenő 484Fehér József 510Fehér Ödön (Álba) 163Fehér Ö. László 221Fehér Vilmos 351Fehérváry Antal 37Fejér Sándor 76Fejérváry Ervin 44Fejérváry József 261Fekete Imre 193Fekete Mihály 53, 247, 302, 531Feleki Adolf 309, 310Felföldy Sándor 257Fellegi István 525Fenyő Aladár 470Fenyves Andor 563Fenyves Ferenc 128, 307, 308Ferenczy Károly 301Ferenczy Frigyes 360Festetits Leó 25Feuer Gyula 39/AFigaró 199, 231, 271Finta Sándor 354Finta Sándor (Tinta) 258Fischer Béla 247Fischer Dezső 171Fligl József 118Fodor Aladár 414Fodor Arthúr 112Fodor Ferenc 383Fodor Frigyes 290Fodor Gyula 175Fodor István 392, 436, 437, 515, 516, 522, 554, 555Fodor Kálmán? 225Fodor Lajos 441 :Fodor Oszkár 50, 112, 383, 482, 559Fodor Tibor 112, 198, 349Fórra i Róza 332Forrai Soma 224, 225, 344 ,Forró Pál 180, 194, 398
454
Fóthy Ernő 354Fóthy János 529Föld Mátyás 519Földes Gusztáv 163, 231Földes Imre 551Földes Lajos 231, 282Földes Péter 451Földvári Ferenc 382Franyó Zoltán 468Fribeisz István (Rajkay F. I.) 337Fridrich Oszkár 547Friedmen Lipót 563Frigyessi Árpád 350Frika 158Fritz Ármin 350Fritz Hugó 465Fuchs Antal 374Fuchs Jenő 51Fuchs József 374Fülöp Árpád 418Fülöp-Jenő György 12Füredi Béla 299Fűzi Bertalan 276
Gaál Béla 70, 150, 173Gaál János 432Gabányi Árpád 79Gábor Arnold 552Gábor Jenő 62, 194Gábor Zsigmond 376Gács Demeter 49Gál Emil 282Gál Gyula 332Gál István 256Galamb Sándor 529Gálos Gyula 43Gámán János 158Gara Ákos 316Gara Ernő 523Garay Béla 284, 388, 464Gassmann L. 91
455
Gáspár Endre 21Gáspár Imre 247Gáti József 176Géczy István 140Gelléri 181Gelléri Andor 194, 314Gelléri András 477Gelléri Mihály 92, 94Georgevits Jenő 65, 159Gere Zsiga 194Gergely Lajos 138Gergelyi Oszkár 500Gerő Izsó 357Gerö László 343, 406, 443, 567Gerő Manó (Öreg) 263Gerö Sándor 285Geschwindt Rezső 69Gokler Gyula 355, 390, 497Gombaszögi Frida 575Gombos Ferenc Albin (Lupi bácsi) 247Gonda Ernő 474Goór Oszkár 231Gorkij, Maxim 477Góth Sándor 332Góthné-Kertész Ella 332Göbel Károly 112Gönczi I. József 313Gönczi Mór 386Görög Sándor 513, 569Gratzer József 194, 529Gróf Gyula 43Grónay György 484Grossmann Benedek 261Grósz Sándor 468Gruber Győző 299Gruber Károly 112Grün Lili 194Grüner (Zöldi) Márton 330Grünn Szery lói . ,:Guitry, Sacha 529 •Gukker Tihamér dr. 1. Képes TiborGulyás Menyhért 550, 579Guthy Böske 194Guthy György 327 ;
456
Guttmann Ernő 563
GY
Gyomlay László 512Gyóni Géza 308Gyöngy Pál 4Ö8Gyöngyössy Dezső 456Gyöngyössy Ferenc 513Gyöpös Gitta 393Györffy József, lozsádi 557György Lajos 271, 473Győri Illés István 411, 430, 471Győri Imre 247Győri László 397Gyulai Zsiga 159Gyulai Zsigmond '545
H
HadzsiHágerHajdúHajdúHajnalHajnalHalasiHalasiHalasyHalászHalászHalászHalászHalászHalászHallerHallósyHalmaiHalmayHalmi _
SzilárdLászlóAlfrédSándorIstvánLászlóAndorMariskaBélaAlfrédGyulaGyula,ImreJózsefPéter
Alfréd,• MártaÁrpád
' ImreJenő
Harczos Irén,Harmat Jenő
115481470210110194, 430194, 495
558/A234
273247
K. 529400, 459
549462
gróf 529529120
368388, 399, 464, 553F. 450
55, 113
457
Harsányi Rezső 271Harsányi Zsolt 194, 203, 271, 374, 529Harsányi Zsolt (Toll) 203Hartmann Mihály 189Hattyasy Katalin 398Hatvány Lili 194Hatvani Károly 75Hatvány Károly 107 .Havas Jenő 106Havas Zsigmond 398Havasi János 400Háy Gyula 477Havi Mihály 57Heckenast Gusztáv 63Hegedűs Gyula 194, 472, 575Hegedűs Tibor 529Hegyi Aranka 98Hegyi István 27Hehs Aladár, ifj. 8Heltai Árpád 292Heltai Béla 203Heltai Hugó .114, 284, 323Heltai Jenő 241, 477Heltay Jenő 12Herczeg István 208, 314Herczeg Jenő 71, 229, 269Herczeg Kálmán 185Herczegh Kálmán 21 :Herczeg Fürst Bernát 143Herger Tihamér 367Hesz Ferenc 529Hetényi Elemér 14, 280, 475Hetényi Dömény Elemér 13, 151, 280Heuman Károly 76, 194Heves Béla 150, 173, 285, 312, 36lHevesi Endre 194 ;Hevesi Sándor 76Hidassy Kálmán 294 ,Hillinger Kálmán 505, 525Hilmer, Lóuis 15Hirschfeld A. 365Hirth Aladár 83,413,568Hlavacsek Ottó 192Hochméister, Martin 372 ; •
458
Hofbauer György 347Hoffmann Géza 222, 291Holló Pál 112, 450Homoki József 421Hont Ferenc 410, 560Honthy Hanna 76, 575Honthy István 112, 298, 448Honthy Ottó 205Horacsek Rezső 513Horia, Petra-Petrescu 117Horkay Elemér 188Hornyai Janka 265Horovitz Gusztáv 244Hóry László 564Horváth Árpád 395, 422, 485Horváth B. Jenő 517Horváth Elemér 75Horváth Kálmán 446Horváth Nusi 271Hungarus 73Hunyady Sándor 194, 529Husti Sándor 448Huszák Elemér 416Huzella Ödön 205Hüllverding, Joseph 372Hyland, Jane 575
Ibsen, LillebilIgnácz RózsaIllés EndreIllés LászlóIllyés KatalinIlosvai HugóIncze ErnőIncze SándorIncze VilmosIritz Lászlóíródiák 320Isépy NataIstván, szentIván Sándor
575529
477194
57143, 191, 209, 216
290194, 203, 271430
194
265194
67, 263, 481
459
Ivánka F. 22Ivánkovits Imre 314Iványi Ferenc József 10, 373Izsáki Margit 271, 529
Jakabházy Jenő 434Jake§ova, Elena 93, 480, 484Jákó Pál 470Jámbor Lajos, ifj. (Balatoni) 341Jandek Ferenc 466, 573Jánosfy Kálmán 218Jánoska Tivadar 404Janovics Jenő 132, 134, 158, 187, 227, 247, 270Jármay Karola 575Járossy Erzsébet? (Madame Sans-Géne) 555Jávor József 190Jávor László, C. 400Jávor Pál 76Jeney Ferenc 447Jenő István 189, 513Jókainé Laborfalvy Róza 36Jókai Mór 36Joláthy B. Zoltán 551Joyce, Peggy Hopkins 575Juhász Árpád 61Juhász Tibor 513Juhi Marcel 321Jules 280Juratus 364Justitia 170Juszkó Béla 329
K
Kabos László 421Kaczander Miksa 534Kacsér Vilmos 288Kádár Imre 429Kadocsa Béla 43Kafka Árpád 459
460
Kainz, JoserKakas KárolyKáldor LászlóKáldor MártonKállay JolánKálmán AndorKálmán JenőKálmán Pál
332513444261
242118
180,6, 136,
194166, 318
Kálmán Zoltán 327Kalmár Mór 39/A, 219Kalmár Nándor 5Kalotai 513Kalotay László 153, 179Kanyó Pál 135Kapás László 550Kapsz Géza 168Karácsonyi Aladár (Noel) 242Karácsonyi Aladárné 242Karczag Gyula 21Karczag Nándor 16Karczag Vilmos 20Kardos Ede 168Kardos Elemér 422Kardos Géza 185Kardoss Géza 199, 396, 485, 570, 579Kardos István 58, 327, 398Karger Ervin 66Karikó Ilona 182Karinthy Frigyes 40, 194Károly József 5Károlyi Vilmos 420Károly iné Pólya Gogó 462Kárpáti Endre, ifj. 202, 258Kárpáti Gyula 247Kárpáti Jenő 391 :
Kass László 123, 126Kassai Zoltán 542Kaszab Géza 4Katona Béla 308Katona József 135, 197Kaufer Artúr 157 ". iKay Laurell 575Kázrriéri Kázmér 81Kecskeméti Vilmos 53, 54 ;
461
Kelemen Béla 175Kelemen János 456Kelemen Károly 533Keleti Imre 444Kellér Dezső 398Kellner Béla 263Kellner Lajos 500Kemenczky Kálmán 265Kemény József 112, 450, 460, 508, 559Képes Tibor (Gukkert Tihamér) 214Keresztes István 69Keresztesi Sándor 373 •Kereszty István 97, 370Kerpely Jenő 332Kertész Miksa 343Kéry Gyula 96Keszthelyi Ervin 418 .Kézai Simon 1. Pásztor JózsefKirály Dezső 187Király Jenő 194Kis Ferenc 76Kiss Antal 151Kiss Árpád 523Kiss Imre 226Kiss Lajos, D. 489Kiss László 498Kiss László (-ss -ó) 259Kiss Pál 12Kissné Tóth Lenke 566Kistelki Kornél 208Klamár Gyula 513Klapka, Josef 365Klein Jenő 498Klein Marcell 112Klein Mór, ifj. 241Klupathy Jenő 380Kocsis Andor 500Kocsis Béla 247Koller Ferenc 156, 265Kolos Ernő 265Kolozsi Tibor 171, 214, 306, 413, 568Koltay Jenő 39Komjáthy János 11, 29, 51, 154, 231, 247, 264, 275Komlós Jenő 112,449
46.2
Komor Gyula 54Koncz Antal 511.Kondor Ernő 104Kondor Ottó 235Koór József 212Kontraszty Dezsó 485Kopilovics R. Lázár 417Korándy Dénes 393Korda Sándor 194Korcsmáros Pál 389, 452Kornis Béla 314Koró Pál 59, 355Kóródy Béla 439, 528Koroknay József 189, 392, 513Kosa Lajos 400Kosa Zoltán 157Kosáry Emmi 194Köss Zsigmond 251Köss Zsigmond, ifj. 251Kosztolányi Dezső 194Kotzmuth Arthur 111Kovách Béla 498Kovacek, Bozidar 375, 376Kovács Ferenc 403Kovács Ferenc, S. 458, 468Kovács Imre 340Kovács István 513Kovács Jenő, monori 327Kovács Juci 421Kovács Ödön 275, 311, 476Kovács Sándor 186Kovacsics Margit 114Kőmives Imre 127Kömley Gyula 33König Salamon 353Köpösdy Dezső 261Kőrakó Béla 439, 467, 528Körmendy Árpád 535Körmendy Dezső 26l, 511KörnyeiBéla 332Körössy Zoltán 532Kőszegfalvi Ferenc 440, 511, 518, 533Kővágó Örs 298Kővári Ármin 10, 373
463
Kőváry Gyula 494, 529Köves Illés 265Köves István 204 . . . ; . ...Kövesligethy Radó 380Kövessy Albert 53, 54, 131, 170, 367Kövessy Mihály 149 - • . , . . :
Kral Ottmár 422Kramár Vilmos 168Krascsenits Jenő 265Kraszna József 189Krausz Oszkár 115Krecsányi Ignác 321, 363Krémer Jenő 23, 250, 356 ;
Krémer Lajos 502Krémer Sándor 131, 172, 177, 305, 306, 307, 310, 378Krepelka Elek 404Kristóf Károly 529Krizsán P. Pál 504Kroll Gyula 361Krúdy Gyula 194Krupa András 394Kubán Endre 59, 355Kubinyi Imre 41Kujáni János 157Kulinyi Ernő 469Kultsár Miklós 480, 503, 563Kun Andor, Z. 118, 454, 455Kun István 446Kun Richárd 314Kunhegyi Miklós 145, 219, 315, 316 ,:Kuthy György 194Kürti György 449Kürthy Böske 114Kürthy György 194, 529Küry Klára 98, 194
Lábas Juci 575Laczkó József 433Lajta Andor 194Lajtha György 454Lakatoss (Lakatos) Sándor 282
464
Lánczy Ilka 98Landerer, Michael Johann :Láng J. Jenő 43Lányi Izsó 7, 241László Béla 264László B. Jenő 8László Ferenc 121Lavotta János 467Lázár Béla 237, 380Lázár Mária 575Léderer Manó? 273Ledermüller Ollywer 513Lédig Árpád 183Lee, Jocelyn 575Légár Béla 459Lehár Ferenc 76Lehrer Andor 194Leidl Henrik 51Lendvay Ferenc 303Lendvay Márton 38Lendvay Márton, id. 31Lenhardt Ede 337Lenkei Lajos 147, 181Lenkei Zsigmond 181Lengyel Géza 95Lengyel István 70, 457Lengyel Vilmos 271Leopold Jenő 488Leszkay András 1Leszkay Dezső 119Leszler Béla 354Lévai Berta, H. 265Lévay Endre 466Lévay Ilonka 271Ligethy Béla 153Ligeti Béla 274Ligeti Ernő 62Ligeti Lajos 50Ligeti Sámuel 355Lipcsey Kálmán 181Lipsitz Sándor 171Lipsitz S. Sándor 214, 304Liptai Imre 345Liptai Károly 225, 289
465
Litteczky Endre, ifj. 312Littman Sándor 51Loebl Henrik 159Loewenhain 299Longi István 187, 189Lorándy Kautz Loránd 484Lóránt Dezső 237Lóránt Manó l60Losonczy Béla, óvári 6Losonczy Zoltán 1Lovászy Károly 113Löblovitz Andor 470Lőrincz Miklós 529Lövey Leó 271Lőwy Farkas 236Lucifer 29Lugosi Béla 140Lugosi Döme 314Lugosi Döme/Dömötör 135, 314Lukách Gyula 484Lukács Gyula 40, 194Lukács Károly 189Lupi bácsi 1. Gombos Ferenc AlbinLustig Nándor 137Lusztig István 314Lux Terka 248
M
Madách Imre 194Madame Sans-Géne 1. Járossy Erzsébet?Madarász Béla 233Madarász János 494Madge Bellamy 575Magdu Viktor, M. 509Magyar Bálint 529Magyar László 314Magyary László 535Major László 381Makay Margit 575Makó Lajos 23, 84, 236, 251, 313, 339Makó Lajosné, özv. 85, 260Mandel Miklós 551
466
Mandl ErnőMandl TerézMann EndreMárai SándorMarczell Géza
222492468
194215
Marczipán 377Már'ffy KárolyMargittay GyükMárkus JózsefMárkus László,Marnitz FrigyesMarosi MátyásMarossy GézaMarton SándorMartos Ferenc
279, 286, 294! 168
76, 77, 132, 344B. 445
5292722734211
Martosi Mórocz János 500Mariházy Miklós 41, 130, 153, 156, 157, 169, 197, 265, 268,
343, 507, 550Maryházy Miklós 1. Mariházy MiklósMáté Ervin 423 ;Matolay Károly 327Matolcsy Andor 525Mátrai B. Béla 215Mátray Ernő 194Mayer Béla 8Mayór József 456Mayer (Mayor) József 376Medgyaszay Vilma 194, 332Meditator 1. Barta JenőMegyery Dezső 229, 269Me'gyery Sári (Sacy von Blondel) 329Meisl Lajos 563Mérei Adolf 120Mérey Adolf 194Merkler Andor 96Merkler István 70Mérő Béla 181Merskovits M. József 400Meskó Tibor 361 ., , . •Mester Tibor 483Mészáros Giza 194Mészáros Kálmán 140Mezei Andor 265Mezei Béla 43, 65, 108, 232, 257
467
Mezei Mária 112Mezei Sándor 400Mezey Béla 19, 168, 188Mezey Kálmán 82, 256, 325Micsey F. György 228, 317Mierka, U. 563Mikadó 235Miklós N. János 271Miklósy Gábor 245, 537, 543 •Miklóssy Gyula 127, 333Miklóssy Margit 271Miklovicz Lajos, ifj. 511Miklovicz Lajos Andor 440, 511Mile Pál 359Miskolczi Henrik 107Miskolczy Henrik 168Mogyorossy József 242Moharos Lajos 409, 487Mohos Ágoston 7Moldvay Győző 479Molitorisz Pál 501Molnár Antal 332Molnár Dezső 153, 472Molnár Ferenc 194Molnár Géza 434Molnár László 42Molnár Tibor 484Monoki István 9, 26, 161, 187, 340, 387, 390, 402, 424, 457,
458, 468, 471, 478, 493, 496, 497, 501, 502, 504, 521, 531,544, 546, 557, 561, 577 •
Móricz Zsigmond 575Moore, Colleen 575Morvái János 513Munch, Edward 332Murányi Adorján Zoltán 231Murányi József 52, 264Müller Béla 115Müller János, ifj. 449Müller Jenő 261Müller Károlyné 131
468
N
Nadányi Emil 269Nádor Imre 564, 566Nádor Jenő 536Nádassy József 1. Nádasy JózsefNádasy József 115, 137, 160, 178, 195, 232, 247, 261, 296,
298, 302, 308, 329, 375, 391, 435, 449Nádosy Ferenc 324, 325Nagy Andor 208Nagy Árpád 549Nagy Balázs 506Nagy Béla 64 .Nagy Dénes 87Nagy Endre 194Nagy Géza 513, 552Nagy György, A. 194Nagy Gyula 271Nagy Jenő 156, 265, 317Nagy László, Thurzó 576Nagy Margit 575Nagy Péter 400Nagy Samu 166Náményi Lajos 32Némedy Gábor 403Neményi László 447Neményi Lipót 27Neményi Ödön 204Nemes Ármin 261Nemes József 240Nemes László 106Nemes Sándor 283Nemess Ernő 39
Németh József 28, (A, 111, 231, 377Németh Péter 233Némo 1. Angyal EmilNeogrády Ödön 205Neuhausz Ernő 71, 356Neuman Vilmos 288Neuwald H. Eugene 548Ney Jenő 144Noel 1. Karácsonyi AladárNógrádi Malvin 242 .,Noszlopy Aba Tihamér 459
469
Nóti Károly 187Novak Irén 522Novak Károly 354Nozdroviczky Jenő 301Nussbaum Marcell 376
NY
Nyarai Antal 314Nyarai Rezső 125Nyegus 315Nyirő Sándor 31Nyulassy Lajos 164, 186, 282
O
Oblát Károly, ifj. 305Okolicsány Oszkár 498Oláh Ferencz 256, 271Olajos Domokos 271Opré János 427, 558Oprée János 189Orbók Attila 529Óriás Pál 400Orich Viktor 366Ormos László 493Oross Pál 268Oroszlán György 460Oss József 561Osváth Béla 479, 540, 541Osváth Tibor Ottó 513Oszkár Károly 88Osztie Andor 355, 356Ottlik Pálma 529
Ö, ö
Öreg 1. Gerő ManóŐsz Iván 354Ötvös Adorján 113
470
Paál Jób 5, 194Paál Sándor 461Páger Antal 76Paizs Géza 398Pajor Rudolf 140Pajzs Imre 72Palasovszky Ödön 492Palágyi Lajos 81, 163, 164, 231, 255, 282, 283, 353Pálffy József 18, 19Pálfy József 199Pálfi Dezső 296, 297Pálfi Zoltán 109, 296Pálos Endre 314Pálos István 271,493,502Pán Imre 194, 572Pánczél Lajos 111Pankerow, Leonhard 429Papir Sándor 374Papimé Kornai Margit, özv. 374Papp Andor 9, 26, 387, 402, 424Papp Andorné 402Papp József 49, 114Papp Károly 333Papp Miklós 57Pártos Bence 374Pásztor Béla 444Pásztor Bertalan 102 .; .Pásztor József (Kézai Simon) 85Pásztor Lajos 453Pásztor Sári 205Pataky Károly 194, 529Patek A. Béla 213, 270Patek Béla 42, 258, 304Pázmány Zoltán 456Pécsi Blanka 575Péczely Sándor 495Perczel Juliska 194Pesthy Pál 553Pesti Ihász Lajos 47, 129, 213, 235, 240, 243, 309Pesti Kálmán 155, 314, 364Péterfi Gyula 339Pethes Imre 314
471
Pető József 513Pető Kázmér 181Petrovna, Liza 217Pillangó 1. Benedek ÁrpádPintér Imre 77Piukovich Sándor 376Pogány József 327, 398, 572Pók Pepi 261Pók Matyi 26lPolgár Béla, B. 535,Polgár István 513Polgár Károly 66, 67, 68, 72, 101, 159, 263, 309, 463Polgár Károly, ifj. 364Pollák Lajos 279Polonyi Albert 544Polónyi Béla 421Pólya Gogó 1. Károlyiné Pólya GogóPoór Imre 513, 552Póór Lili 271Porzsolt Kálmán 199Potemra, MichaJ 154, 325Pózmann Gyula 354 ,Pózna Gyula 354Prém József 98Priestley J. B. 477Privitzer Jenó 511Profuma József 115Propperová Hermina 563Pry Pál 193Psilander, Valdemar 194Pukánszky Béla 372Pusztai Béla 240, 286Putnik Bálint 393Pünkösti Andor 76
R
Rába Lajos, ifj. 400Rába Sándor 400Rácz Ada 199Rácz Dezső 325Rácz Miklós 550Rácz Vilmos 148, 180, 198, 529
472
Radnai Bernát 338Radnóti József 40Radó Ferenc 486, 517Radó István 55Radó Pál 143Radványi Andor 157Rajháti Alajos 393Rajkay F. I. 1. Fribeisz István 337Rakáts Lajos 524Rakodczay Pál 155Rákos Arnold 87Ráskai Ferenc 203Ráth Gusztáv 224Rátkay István 89, 438Rau József 200Rédey Tivadar 167Rehorovszky Jenő 83, 305Reinhardt, Max 332Reisner Imre 171Reizinger József 182Relle Gabriella 575Relle Iván 364 -Rémay József 189Remete Géza 558/ARéthy Gyula 155Réthy J. László 6Réthy József 149Réthy Lipót Pál 143Réthy Ödön 271Réti Gyula 194Réti Vilmos 548Rév Béla 248Rév István Árpád 455Révész Béla 314Révész Jenő 439Révész Nándor 384Reymetter Árpád 94Richly Rezső 125Riesz József 577Roboz Károly 116Róna Béla 85Róna Tivadar 88, 338Róna Valér 355Rónai Imre 569
473
Rosa Elemér 484Roth Antal 26l •Rudnai Győző 98Rudnyánszky Gyula 143, 291Runyay Sándor 174Ruszkai Sándor 401Ruttkay László 265
Saád Béla 512Sági István 445Sági Pál László 445Saitos Gyula 274, 435Sajó Vilmos 488, 535Salacz Elemér 309Salgó F. László 94Salgó Pál 475, 557Salgó Sándor 211Sándor Erzsi, B. 265Sándor Gyula 61, 99, 328Sándor Sándor 61,451,499Sándor Zoltán 138, 472Sarkadi Vilmos 263Sarkady József 434Sarkady Lajos 574Sárközi Imre 7Sárközy Lajos 195Sárvári Nusi 39Sas Barnabás 229Sas Jolán 491Sas László 201Sátor György 118Satyr 355, 491Schall Ernő 194Schardi, Sámuel 372Scheftsik György 343Schelnitz Béla 423Schiffer Imre 563Schildkraut Rudolf 194Schmaller János 474Schmidt Konstanzia 265Schulhof Dezső 239
474
Schwimmer Béla 83Sebestyén Géza 59, 111, 231Sebestyén György 470Sebestyén József 484Sebestyén László 496, 522Sebestyén Mihály 231, 564, 565Sebő Imre 102Sebők Ármin 310Sebők Sándor 58, 327Sényi László 555Serányi Ede 482Serestély Béla 227Serly Lajos 292Sigerus Emil 372Sikari Kovács László 157
, Simon Blanka 194Simon Böske 194Simon Erzsébet 21Simon Erzsébet, H. 520Simon Sándor 69Simonyi Mária 575Singer Henrik 174Singer Nándor 206Sipos Béla 250Sípos Endre 181Sipos Iván 208Sipos Jenő 149Sisa Miklós 157Smolka János 194Sótalvy Izabella 26lSoltész Imre 442Solti Elemér 343Somlár Zsigmond 207 .
Somló József 265Somló Kálmán 277Somló Sándor 363Somogyi Ede 333Somogyi Ernő 212Somogyi Gyula 212Somogyi Kálmán 49, 412, 527Somogyi Károly 34, 102, 103, 109, 139, 259, 288, 289Somorjay Erzsi 112Sötét Balázs 459, 525Shakespeare, William 194
475
Spasic, Veliszlav 1. Szpászics VeliszlavSpectator 115Spectator 1. Barta LajosSpielmann Adolf 193Spitzer Márk 357Spitzer Vilmos 156Sroll Lajos 340-ss -ó 1. Kiss LászlóStadler István 526Staffel János 310Staud Géza 470, 477, 560Stedman, Myrtle 575Steinbeck, John 477Steiner, Ferdinánd 46Stella Gyula 140Stób Zoltán 445Suchán Rezső 91Sugár József 116Sugár Misi 112Sugár Sándor 513Surján Miklós 449Sümegi Ödön 271, 314, 473, 569Sütő Nagy László 56, 187
SZ
Szabadhegyi Aladár 325Szabados Árpád 502Szabados László 38, 99, 221, 228, 26l, 341Szabó Aladár 136Szabó Ambrus 197Szabó Barna 513, 564, 566Szabó Dan (Dani) 351 .Szabó Ernő 395Szabó Ferenc 60, 246, 287, 295, .322Szabó Géza 449Szabó Imre 196Szabó Jenó, F. 285Szabó József, D. 420Szabó László, D. 397Szabó Pál 161, 247Szabolcsi Lajos 20Szacsvay Imre 79, 194
476
Szakács Andor 271Szalánczy József 174, 206, 253Szalánczy József" (D'Elté) 21Szalay Gyula 265Szalay János 314Szalay Lajos 265Szalay László 572Szalkay Lajos 13, 14, 39/A, 175, 272, 280, 281, 318Szander Károly 291Szánthó Dénes 189, 453Szánthó György 186, 421, 422Szántó Miklós 456Szaplonczay Éva 194Szász Béla 521Szász Bertalan 181Szász Endre 290Szatai Ferenc 199Szathmáry Endre 513Szathmáry Zoltán 22, 251, 252, 534Szécsen István 112Szécskay Árpád 354Szedő Béla 444Szedő Emil 260Szedő Imre 444Szegedy Lajos 200Szegi Pál 408Szegi Izsó 160Szeiff Géza 93Székely 181Székely Béla 285Székely Dávid 92, 94Székely Gyula 546, 554Székely János 184 .Székely Jenő 563Székely Miklós 172Szekerke Lajos 314Széki Andor 12Szemző István 130, 131Szendrey Mihály 3, 4, 5, 6, 7, 8, 152, 169, 212, 241, 242, 261,
301, 362Szenes Andor 194Szenes Béla 194Szenes László 461Szentgyörgyi Elvira 529
477
Szentgyörgyi István 436Szentgyörgyi Márta 265Szentiványi Gyula 135Szentmihályiné Szabó Mária 398Szentmiklósi József 250Szepessi Miksa 265Szépfaludi Ö. Ferenc 60Szerdahelyi Kálmán 238Szerdahelyiné Prielle Kornélia 60Szeredai-Gruber Károly 205, 404Szerelemhegyi Ervin 454Szerencsy József 97Szerényi Ferdinánd 498Szerényi Simon 548Szibert János 112Szidon József 65Szigethy István 153Szigeti Jenő 480Szigligeti Ede 363Sziklai János 107Sziklay János 146Sziklai Jenó 332, 569Szilágyi Dezső 254, 311Szilágyi Virgil 25Szinetár György 398Szinnyei József 216Szintai Nándor 268Szirmai Vidor 243Szitnyai Zoltán 194Szmolényi Nándor 135Szokol Pál 271Szokolay Béla 118, 455Szolga Ferenc 457Szomaházy István 194, 414Szomori Oszkár 7Szomory Dezső 194Szomory (Kalapis) Béla 132Szőke László 525Szőke Szakáll 194Szőllősy Ferenc 507Szpászics Veliszláv (Spasic Velislav) 456Szűcs János 278Szüle Mihály 529Szpászics Vilmos 137
478
Sztojanovits Jenő 191Szüts Dezső 288Szüts Sándor 400Szüts Sándor, baracskai 400
Tabán Gyula 513, 564Tábori Emil 355Tallián László 254 'Tamási Áron 462, 477Tamássy S. István 513Táray Ferenc 271, 575Tárczy Károly 498Tarkeövy István 194Tasnády Fekete Mária 194Tauber Gyula 196Teleky Sándor 480Temesvary János 332Térbe Lajos 220Tersánszky J. Jenő 204, 495Tevelyi Balázs 459Thuróczy Gyula 480Tihanyi Béla 140Timár József 358Tirhár Liza 194Tinta 1. Finta SándorTischer Lajos 554Tiszay Andor 394Tiszay Dezsőné, özv. 233, 298Titkos Ilona 575Toll 1. Harsányi ZsoltTolnai Sándor 398Tolnai Simon 398, 575Tolnay Andor 483Tornán Sándor 115Tompa Béla 249, 544Tompa Irma 39Tompa Kálmán 249Torma Kálmán 185Tornai György 112Tóth Alajos 123, 126Tóth József 421
479
Tóth József, R. 306Tóth Kálmán 153, 179Tóth László 267Tóth Miklós 187, 529Tóth Sándor 187Tóth Tivadar 565Török Lajos 462, 477Turóczi-Krachun Károly 265f yll János 104Tyrnauer István 153, 576
•U
Udvardy Gyöngyvér 529Uglyesics Milutin 137Uhlyárik Béla 111Ujfalussy Gyula 115Ujházy Ede 98, 181, 194Ujházy Lajos 101Újvári Béla 333Újvári László 563Újvári Sándor 444Ur György 99, 100, 122, 189, 314, 353, 513
Vadas Rezső 51Vadász Sándor 144Vadászy Bertalan 107Vadnai László 194Vági Andor 580Vágó Géza 207, 349Vajda Dezső 293Vajda Ferenc 494Vajda József 213Vajda Károly 181Vajda László 181Vajda Viktor 334Valentin Lajos 107, 143Vali Béla 335, 386Valló István 258Vámos Jenő 400
480
Vándor (Breitfeld) Kálmán 354Vángel Gyula 180Várady József 538Várady László 394Varannay Aurél 118Varga 273Varga Gyula 521Varga József 343Varga Lajos 45, 210Vári Rezső 181Várnai István 194Várnay Janka 314Váró Andor 194, 409, 419, 488Varsányi Irén 194Vastagh József 513Vaszary János 529Vécsey Leó 194, 529Vécsei Miklós 47Vedress Gyula 140Végh Elemér 498Végh József 501Végh László 495Vekerdy Géza 261Vékony Miklós 131Vér György 392Vér Mihály 150, 173Vermes Ernó 321Verner Lajos 140Vértesi Arnold 227Vértessi Imre 400Vészi Ferenc 208Verlényi Ernő 221Vida Ilus 265Vidor Győző 566Vidor Manó 289Vidor Marci 176, 379Vincze Lajos 237Virágh Gyula 337Vitéz Miklós 398Viz József 538Vladár Vicza 346Voith György 523Völgyi Nusi 39Vuchetich Endre 321
481
wWagner Antal, ifj. 243Walbauer Imre 332Waldow 15Walikovszky Károly 414Wallentiny Géza 76Walter Gyula 271Walter Gyula 493, 574Weinberger Artúr 485, 579Weiner István 194Weisz Jenő 484Weisz László 261Weisz Leó 336Weisz Miklós 513Weisz Sándor 550Weiner Zsigmond 212Werner István 112, 450Wigand Károly, Frigyes 205Wildmann, Rudolf 46Winkrer 91
Zaboretzky Ervin 186Zágon István 529Zahár László 513Zathureczky Gyula 226, 251Zathureczky Gyula, ifj. 226Zathureczky Ödön 226, 231Zichy Géza 194Zierlich Jenő (Alaska) 575Zilahy Gyula 18, 30, 45, 210, 226, 241, 251, 276, 277, 293, 326Zirner Ákos 180 :Zemplényi Zoltán 186Zlinszky Ancy 564Zombory Gyula 314Zubor István 194
ZS
Zsadányi Oszkár 112, 513Zsedényi Béla 278
482
Zsigrnond. Miklós 5Zsilip Orbán 261Zsiray József 576Zsoldos Andor 140Zsoldos Sándor 161Zsolt l. Czibur ZoltánZsuzsits András 547Zsürger Itnre 312
483
A Színháztörténeti Könyvtár eddig megjelent kötetei
1. Könyves Máté: Játékszini koszorú. Reprint. Szerkesztette, az utószótés a jegyzeteket írta György Eszter. 1973-
2. Szuper Károly Szinészeti naplója 1830-1850. Reprint. Szerkesztette,az utószót és a jegyzeteket írta Cenner Mihály. 1975.
3. Szilágyi Pál: Egy nagyapa regéi unokájának. Reprint. Szerkesztette,az utószót és a jegyzeteket írta Bódis Mária. 1975-
4. Széchenyi István: Magyar játékszínrül. Reprint. Az utószót és a jegy-zeteket írta Belitska-Scholtz Hedvig. 1976.
5. Benke József színházelméleti írásai
6. Barokk, klasszicista és romantikus díszlettervek Magyarországon. Akatalógust összeállította Belitska-Scholtz Hedvig és Berczeli A. Ká-rolyné. 1976.
7. J. A. Blackwell: Rudolf ofVarosnay. Fordította és a bevezető tanulmányt
írta Varannai Aurél. 1977.
8. Ady színpadképei. Az előszót és a tanulmányt írta Bacsó Béla. 1978.
9- Staud Géza: Bayer József tudományos munkássága. 1979-10. Nemzeti Játékszini Tudósítás 16 számban. Reprint. Felkutatta, a
tanulmányt és a jegyzeteket írta Enyedi Sándor. 1979-
11. Egressy Gábor válogatott színházi írásai
12. Vahot Imre válogatott színházi írásai (1840-1848). Reprint. Válogatta,az utószót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor. 1981.
13- Színházi hírek 1780-1803. Összeállította, az utószót és a jegyzeteketírta Wellmann Nóra. 1982.
14. Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése. Összeállította, a bevezetőtanulmányt és a jegyzeteket írta Enyedi Sándor. 1983-
15. Reformkori országgyűlések színházi vitái (1825-1848). Sajtó alá ren-dezte, összeállította, a bevezetőt, az utószót és a jegyzeteket írtaBényei Miklós. 1985.
16. Kolta Magdolna: A Népszínház iratai. 1986.
17. Paulay Ede írásaiból. Szerkesztette Székely György. 1988.
18. Szeged színháztörténetének forrásai a Csongrád Megyei Levéltárban1719-1886. Az anyagot gyűjtötte és a regesztákat készítette DunainéBognár Júlia és Blazovich László. 1988.
19. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1945- feb-ruár-december. A dokumentumokat válogatta és a kötetet szerkesztettedr. Dancs Rózsa. 1989.
20. Az erdélyi országgyűlések színházpolitikai vitái és iratai (1791-1847).Sajtó alá rendezte, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írtaBényei Miklós. 1990.
21—22. Szeged színháztörténetének forrásai a Csongrád Megyei Levéltár-ban 1886-1919., 1920-1950. Az anyagot gyűjtötte, a regesztákatkészítette, összeállította és a bevezetőt írta Dunainé Bognár Júlia.1989-1990.
23. Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai 1813-1893. Ösz-szeállította és a bevezetéseket írta Margócsy József. 1990.
24. Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya Megyei Levéltárban(1886-1949). A bevezetőt írta, az útmutatót, a regesztákat és amutatókat készítette Márffy Attila. 1990.
25-26. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1946-1949.A bevezetőt írta, a dokumentumokat válogatta és a kötetet szerkesztetteDancs Istvánná dr. 1990.
27. A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával1895—1949. A repertóriumot összeállította, szerkesztette, a tanul-mányokat írta Futaky Hajna. 1992.
28. Lakatos Éva: A magyar színházi folyóiratok bibliográfiája (1778-1948).1993.
29. Márfi Attila: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásánaklevéltári forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1849-1886). 1993.