a marosvásárhelyi x. kövesdombi református gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap...

16
²1 A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XII. évf. 1. sz., 2010 április A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XII. évf. 1. sz., 2010 április „A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik. A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: „szomjúhozom”. A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába.” Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16 Kedves Kőlap-olvasók, máris „nyakunkon a húsvét”, ahogyan nemrégiben hallottam ezt valaki szájából. Igen, megint elkezdődik a sürgés-forgás: mindenki csokinyuszikat meg csokitojásokat vásárol, bedagasztja a kalácsnak-valót, piros tojásokat fest, locsoló verseket tanul. Megint felfordul egy kicsit a világ, megtelnek a kirakatok ízlésesebbnél ízlésesebb díszekkel, csábító portékákkal, elkezdődik a kedvezményes termékekért a harc, csakhogy a húsvétot kellőképpen megünnepelhessük. Lehet, hogy az idén elmaradt a „bárány pénz”, de azért mindenki tesz azért, hogy ott gőzölögjön majd a bárányhús az ünnepi asztalon. S közben Valaki egyre csak azt várja, hogy megálljunk, és szólítsuk meg Őt… Valaki, aki képes volt mindenét odaadni érettünk. A húsvéti készülődés forgatagában de jó volna egy kicsit megállni, és erre a Valakire gondolni, aki maga a Szeretet!

Upload: others

Post on 20-Aug-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

²1���

A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XII. évf. 1. sz., 2010 április A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XII. évf. 1. sz., 2010 április

„A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik. A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: „szomjúhozom”. A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába.”

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Jn 3,16 Kedves Kőlap-olvasók,

máris „nyakunkon a húsvét”, ahogyan nemrégiben hallottam ezt valaki szájából. Igen, megint elkezdődik a sürgés-forgás: mindenki csokinyuszikat meg csokitojásokat vásárol, bedagasztja a kalácsnak-valót, piros tojásokat fest, locsoló verseket tanul. Megint felfordul egy kicsit a világ, megtelnek a kirakatok ízlésesebbnél ízlésesebb díszekkel, csábító portékákkal, elkezdődik a kedvezményes termékekért a harc, csakhogy a húsvétot kellőképpen megünnepelhessük. Lehet, hogy az idén elmaradt a „bárány pénz”, de azért mindenki tesz azért, hogy ott gőzölögjön majd a bárányhús az ünnepi asztalon. S közben Valaki egyre csak azt várja, hogy megálljunk, és szólítsuk meg Őt… Valaki, aki képes volt mindenét odaadni érettünk. A húsvéti készülődés forgatagában de jó volna egy kicsit megállni, és erre a Valakire gondolni, aki maga a Szeretet!

Page 2: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

2 Kőlap – 2010 április

Kőlap XII. évf. 1. sz., 2010 április

A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja

Kiadja: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet

A szerkesztőség címe: 540366 Marosvásárhely Suceava u. 41.

Telefonszámok: 0265-251848 0365-410692

Weboldal: www.refkovesdomb.ro

E-mail: [email protected] A szerkesztőség: Főszerkesztő Grosz Imola [email protected] Szerkesztő Lőrincz János [email protected] A képekről gondoskodott Orbán Tibor [email protected] Tördelés Szilágyi András [email protected]

Húsvétkor általában a feltámadásról szoktunk igehirdetéseket hallgatni, azonban ugyanilyen nagy felkiáltójel a húsvéti történetben Isten örök szeretete érettünk. A mindennapi események között kevés időnk marad arra, hogy az Úr Jézusról és az Ő szeretetéről gondolkodjunk. Most azonban mégis arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg és gondolkodjunk el!

A versidézet nagyon találóan mutatja be a húsvéti eseménysort kezdve a jeruzsálemi bevonulástól a kereszthalálon át a hétfő reggeli sejtelmes feltámadásig. Minden a szeretetről szól! Irántunk való szeretetből ment fel Jeruzsálembe, a prófétagyilkos városba, szeretetből vállalta a gúnyt, a köpések sorozatát, a homlokába vájó töviseket, a kezeibe és lábaiba mélyedő hideg szegeket, szeretetből vállalta, hogy bűneink miatt még az Atya is elhagyja, szeretetből szenvedett teste-lelke, és szeretetből támadt fel érettünk Jézus Krisztus. Sőt az irántad való szeretete művelte ezt Vele! Gondoltál már arra, hogy valaki miattad szenved, hogy valaki miattad hal meg szörnyű kínok alatt?! Pedig Jézus ez a Valaki volt! Miért tette? – Mert szeret! Véghetetlenül, megmagyarázhatatlanul...

És milyen sokszor nem törődünk ezzel! Éljük az életünket- s közben a Feltámadott vár és szeretetében újból vár. Csak néhány tétova mondat, csak őszinte bocsánatkérés a bűneimért, csak a bűnbánat meleg könnyei, csak egy fikarcnyi szeretet a részünkről... Csak ennyi kellene Neki! S Ő átformálná a most üres és torz életet! Testvérek, meg kell térnünk, Hozzá kell fordulnunk! Ő a szeretet, Ő a forrás! Be jó volna, ha ezen a húsvéton megismernénk az Ő szeretetét! Jézus feltámadt! Ő él! Ma is! Számodra is! És szeret téged! Menekülj Hozzá! Ámen.

(Müller Lóránd slp.)

Page 3: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

Visky András: HASZID

1. Olvassuk a pusztai vándorlást így indul a napunk. Miért nem cseréli le Isten az ő népét Kérdeztem Mert szerelmes Válaszolta Akkor az más Akkor az egészen más

2. Olvassuk a pusztai vándorlást Így fejeződik be a napunk. Miért nem cseréli le a nép az ő istenét Kérdeztem Mert szerelmes Válaszolta Akkor az más Akkor az egészen más

Ki van a háttérben?

A húsvéti történetet sokféleképpen festették már meg és sok esetben egy vászonra csak egy –egy jelenet került, mint Munkácsy Mihály egyik döbbenetes képén, a „Krisztus Pilátus előtt” címűn. De milyen ember is valójában Pilátus? Tudjuk, hogy római, művelt, nagyhatalmú, a császár képviselője Izraelben, a jogot tisztelő és a törvényeket betartó, a zsidó szokásokat ismerő ember. De kivel osztotta meg legbelsőbb gondolatait? Ki tudhatott még belső vívódásáról, amikor Jézus esetében kellett ítéletet hoznia? Ki állt a háttérben társként? A felesége. Az ő alakja foglalkoztat többek között azért, mert magam is feleség vagyok, bár férjem nem oly tisztséget és vele járó felelősséget hordoz a vállán, mint Pilátus. Mégis hiszem, hogy nem véletlenül olvashatunk az evangéliumokban Pilátusnéról.

3 Kőlap – 2010 április

Nem tudom hogyan nézett ki, nem tudom külsejét tekintve miért szeretett bele Pilátus. Arcát talán egyetlen festő sem festette meg, csak a történelmi leírások alapján tudjuk magunk elé idézni ruházatát és hajviseletét, azt is csak feltételezhetjük, hogy ékszerei rangjához méltóak voltak. De úgy tűnik, mégsem mindezekben rejlik az ő értéke! Ahogy Müller Péter írja valahol „ebben az

Page 4: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

4 Kőlap – 2010 április

asszonyban valami olyasmi jelenik meg, ami lenyűgözően szép, és minősít minden igazi nőt”. Belső látása van és szívbéli bölcsessége, ő az egyedüli, aki tudja és ki is mondja, hogy Jézus igaz ember. Ő az egyedüli, aki a tárgyalás ideje alatt nyugtalan és szenved álmában a vádlott miatt. Ő az, aki ráérez, hogy nem akárki Jézus, bár sokan vádolják a Mestert és még a vallási vezetők, főpapok és írástudók is mind ellene vannak. Félti a férjét, nehogy valami helyrehozhatatlan hibát kövessen el. Ezért üzenetet is küld neki, ezzel ugyan nem könnyítve meg férje döntését, de biztosítva afelől, hogy ő mellette áll társként, mert ugyanúgy gondolkodik Jézusról, mint Pilátus. Nehéz ez az üzenet, mert Pilátusnak, most már nemcsak Jézus ügyét kell megvizsgálnia, hanem döntenie kell: kiáll-e meglátása mellett, hogy valójában Jézus ártatlan, vagy nem, mert a karrierjét félti.

A továbbiakat tudjuk, sőt Pilátus végleges döntésére és tettére ma már szállóige is emlékeztet mindnyájunkat: „mossa kezeit” mindaz, aki nem akar felelősséget vállalni, kiállni a belső meggyőződése mellett. Ám a történetből nemcsak ez maradhat meg. Ott van Pilátusné és engem általa egy kérdés nyugtalanít: milyen feleség vagyok én? Milyen társai vagyunk egyen-egyenként házaspárunknak? Mert nem csak feleségként kérdés, hogy mire figyelmeztetetem a férjemet, fordított is lehet a helyzet. Van olyan, amikor a férj kéne a feleségnek szóljon, bár a szentírás elsősorban az asszonyra mondja, hogy a segítőtárs. Nos, nálunk odahaza ki és hogyan áll a háttérben?

Ha pedig eddig egy római házaspár kapcsán merültek fel ezek a gondolatok, akkor stílszerűen hadd említsek meg egy másik rómait, egy századost, akinek a szolgája beteg és Jézusért küldet. Ez a százados számomra azt példázza milyen lelkületű házastárs kéne legyek. Először is erős hitű, aki mint a százados tudom, hogy Jézus szavának ereje van, ezért a Szentírás az életem vezérfonala és napi kenyerem. Másodszor alázatos, aki nem tulajdonít magának semmi érdemet, aki nem gondolja magát a társánál többnek, ha valami meglátása van Isten kegyelméből egy dologgal kapcsolatosan. Harmadszor türelmes, aki a háttérben tovább imádkozik a társáért, ha elmondta a mondandóját és nem követel rögtöni döntést, lépést a társától. Negyedszer pedig kedves, szíves, ami nemcsak szavaiban mutatkozik meg, hanem konkrét cselekedetekben, attól függetlenül, hogy a párja milyen. Ötödször magatartása és lelkülete kihat egész háznépére, sőt környezete is felfedezheti benne a Jézusi szeretetet.

De itt nincs vége a felsorolásnak, bár talán így is túl ideálisnak láthatjuk a fent vázolt házastársi mivoltot és esetleg kétségbeesünk, hogy lehetetlen mérce ez. Ám akkor hadd csengjen fülünkben a feltámadott és elő Jézus Krisztus szava: íme az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és benne lakozom. Mert így nem lehetetlen igazi házastársnak lenni és a háttérben sem egyedül állunk, hanem magával a Mesterrel.

(Grosz Imola)

Page 5: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

5 Kőlap – 2010 április

Konfirmációi útkeresés a Kövesdombi gyülekezetben

Évek óta foglalkoztatja gyülekezetünk lelkipásztorait, presbitereit, a kikérdezőket, hogy milyen módon lehetne hatékonyabbá tenni az ifjaink konfirmációját. Sajnos általában jellemző az egész református egyházra, hogy elég nagy számban vesznek részt a fiataljaink a két éves előkészítésben, de a konfirmáció után nagyon nagy százalékban el is tünnek a gyülekezet életéből. Ismert ezzel kapcsolatosan egy anekdóta is: Két lelkész beszélget egymással és az egyik panaszkodik, „Képzeld, a templomunkba befészkeltek a denevérek és semmi módon nem tudunk megszabadulni tőlük.” Mire a másik „Konfirmáld meg őket és meglátod, rögtön eltűnnek!” Hát igen, sok fájdalmas igazság van az egyébbként vicces történetben.

Több mindennel próbálkoztunk mi is az elmúlt évek folyamán, annak érdekében, hogy a fiataloknak konfirmáció után is kedvük legyen itt maradni a gyülekezet közösségében. Lehet, hogyha csak más gyülekezetekhez hasonlítjuk magunkat, akkor elégedettek is lehetnénk, hiszen több ifjúsági csoport is működik nálunk. Végül úgy gondoltuk, hogy ahhoz képest, amit eddig tettünk, még valamivel próbáljuk javítani a felkészítés folyamatát.

Eddig éveken keresztül igyekeztünk nyári táborokat szervezni a Bucsini táborozó helyen. Negyedik éve tartjuk meg a konfirmándus csendesnapokat, amelyre több gyülekezetből is meghívunk konfirmándusokat. Van a gyülekezetnek egy ifjúsági munkása, szintén negyedik éve, Póra Zoltán személyében, aki igyekszik a konfirmáció után is tartani a kapcsolatot a fiatalokkal, úgy hogy meglátogatja őket. Ugyanakkor szervezi és vezeti a középifit, ahova hála Istennek elég sok fiatal jár. Ifjúsági lapot is szerkeszt az SMS-t, amit rendszeresen több mint száz fiatalhoz eljutattunk. Szombat esténként foci meccseket szervez.

Az idén először Müller Lóránd segédlelkész testvéremmel együtt próbálkoztunk mind az elsőéves, mind a másodéves kátésok számára egy új tananyag bevezetésével is, amelyben elképzelésünk szerint kevesebb volt a kívülről megtanulandó szöveg. Arra törekedtünk, hogy a konfirmándusok is gondolkodjanak el dolgokon és saját szavaikkal mondják el a megtanultakat. Több hangsúlyt igyekeztünk fektetni az elsőéveseknél a Bibliaismeretre. Egyháztörténeti ismeretet is tartalmazott az anyag, ugyanakkor a modern technika eszközeit, a film és internet kínálta lehetőségeket is próbáltuk beleépíteni a felkészítésbe. Célunk továbbra sem más, mint hogy öntudatos fiatalok tegyék le a konfirmációi fogadalmat, akik mindezt nem szokásból vagy a nagy ajándékok reményében teszik meg, hanem akiknek élő kapcsolatuk van Istennel.

Page 6: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

6 Kőlap – 2010 április

Annak érdekében, hogy jobban a fiatalokra tudjon figyelni az egész gyülekezet, az idén a presbitérium úgy döntött, hogy virágvasárnapról átteszi a konfirmációt a húsvét utáni második vasárnapra. Ezzel egyrészt nem halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban fel tudjuk a fiatalokat készíteni az ünnepélyes fogadalomtételre. Az idén is megtartjuk azt a gyakorlatot, hogy előbb egy szűk körben, a presbiterekből álló bizottság előtt adnak számot a fiatalok a tudásukról. Itt próbálkozunk azzal is, hogy a saját szavaikkal is tegyenek bizonyságot tudásukról a konfirmándusok és ne csak betanult szövegeket mondjanak fel. Csak ezután lesz a gyülekezet előtt a kikérdezés. A fogadalomtétel előtt pedig minden konfirmandussal (ahogy az a múlt évben is történt) lesz egy személyes beszélgetés.

Reménykedünk abban, hogy Isten áldása kíséri fáradozásainkat és lesz gyümölcse a munkánknak a konfirmándusaink életében az Isten dicsőségére. A gyülekezet tagjait pedig továbbra is kérjük, hogy imádságban hordozza fiataljainkat, hogy tudatos, hitben járó keresztyének lehessenek.

(Lőrincz János lp.)

Eseménynaptár

• December 26-án vendégünk volt a búzásbesenyői gyerekkórus.

• Január 17-én a gyülekezet Halleluja kórusa Marosludason szolgált.

• Január 17 és 24 között megtartottuk az egyetemes imahetet vendégszolgálatok-kal. Igét hirdettek gyülekezetünkben: Kelemen Sándor baptista lelkipásztor Marosvásárhelyről, Bódis Miklós lp. Hátszegről, Kaliné Sármási Tünde lp nő Ludastelepről, Adorján Kálmán lp a Református Mentőmissziótól, Korodi Csaba korházlelkész.

• Január 27-én vendégünk volt Dr. Keszi Krisztina Zambiában szolgáló orvos misszionárius és beszámolt az afrikai szolgálatáról.

• Február 5-6-án konfirmándus csendesnapot tartottunk az alsóvárosi, cserealji és a tulipánutcai gyülekezet fiataljaival közösen.

• Március 5-én megünnepeltük a gyülekezet Halleluja vegyeskarának 10. születésnapját.

Page 7: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

TERÉZ ANYA 2010 augusztus 26-án lenne 100 éves!

Egyszerű ösvény A csend gyümölcse az imádság, Az imádság gyümölcse a hit, A hit gyümölcse a szeretet, A szeretet gyümölcse a szolgálat, A szolgálat gyümölcse a béke. A cselekvő szeretet szimbóluma sokak számára és szociális munkásságát

méltán jutalmazták Nobel békedíjjal is. Sok nem keresztyén számára olyan istenhitről beszél az élete, amely teljes tiszteletet érdemel. Olyan törékeny emberi lény, akinek egyszerű, de hiteles mondanivalója van ebben az összekuszált világban azok számára, akik jobb életre vágynak. A húsvét örömüzenetét hívők számára talán ezt a kérdést teszi fel leginkább: Krisztus meghalt érted, te mit teszel érte, szeretve szolgálod-e Őt embertársaidban?

1910 augusztus 26-án született Szkopje városában Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, a mai Albániában, aromán nemzetiségűként. Édesapja sikeres építési vállalkozó volt, akit Agnes 9 éves korában veszített el. Ezután édesanyja kézimunka-üzletükből tartotta el őt és két idősebb testvérét, de közben a Szent Szív egyházközségben a szegények támogatója is. Agnes tagja lett a Mária kongregációnak és tinédzserként érdeklődni kezdett az indiai misszió iránt, amelyről jezsuita szerzetesek számoltak be. Így 18 éves korára elhatározta, hogy missziós nővér szeretne lenni és jelentkezett az írországi Loreto nővérekhez, majd néhány hónap felkészítés után ki is küldték Darjeelingbe. Miután letette szerzetesi fogadalmát 1931 május 25-én, felvette a Teréz nevet lisieux-i szent Teréz iránti tiszteletből, majd földrajzot tanított 1948-ig a kalkuttai szent Mária szerzetesi iskolában.

7 Kőlap – 2010 április

1946 szeptemberében Darjeelingbe utazott lelkigyakorlatra és döbbenten szembesült a harmadosztályú vonat kocsin a szegénységgel és nyomorral, amely az indiaiak többségének kijutott. Úgy érezte, hogy a nyomorultakban maga a szenvedő Krisztus kér tőle vizet és erre hivatott, tehát el kell hagyja a kolostor

Page 8: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

8 Kőlap – 2010 április

kényelmét és a szegények közt kell szolgáljon. Engedélyt kért erre a pápától, hogy független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. Pár év után megkapta az engedélyt és fehér szárit öltve magára Patnába ment az orvosnővérekhez, hogy ápolónői képzést kapjon. Ezután Kalkuttában lakott Kis Nővéreivel és megnyitotta nyomortelepi iskoláját is önkéntes segítőivel. 195O-ben megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására, és hitvallásuk lett: „A mi küldetésünk, hogy enyhítsük Jézus Krisztus mérhetetlen szomjúságát, amely irántunk való szeretetéből fakad. Mi Krisztust szolgáljuk a szegényekben, Őt gondozzuk, Őt tápláljuk, Őt látogatjuk meg, Őt szeretjük.”

Szó szerint ez azt jelentette, hogy segítették az éhes és ruhátlan, a hajléktalan, béna vagy vak, leprás vagy haldokló embereket, egyszóval azokat, akiket kitaszított a társadalom, akiket mindenki elkerül. Így például egy elhagyott hindu templomot alakítottak át magatehetetlen szegény emberek számára otthonná, később árvaházak nyíltak valamint otthonok leprások vagy haldoklók számára. Támogatás érkezett erre a munkára az indiai kormánytól meg az egyházi szervezetektől is, majd 1965-től a rend más országokra is kiterjesztette tevékenységét, így először Venezuelában, majd Rómában és Tanzániában nyíltak hasonló otthonok, de Afrikában sőt az Egyesült Államokban is. Mindezért 1979-ben neki ítélték a Nobel békedíjat, de amikor átvette arra a kérdésre, hogy miként segíthetjük elő a világbékét, ezt válaszolta: „Menjünk haza és szeressük a családunkat.” És lemondta az ünnepi banketten való részvételt, a kapott 6000 dollárt pedig Kalkutta szegényeinek juttatta el.

Mindig is törékeny alkat volt, csoda ezért még inkább rendkívüli teherbírása és a hatalmas munka, amit végzett, bár ő mindezt az erőt Jézus Krisztustól kapottnak tartotta és hitte az imádság nélkülözhetetlen és alapja a szolgálatának. Először 1983- ban kapott szívrohamot, 1989-től a második szívroham után már pacemakerrel élt. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába és megnyitotta a rend ottani házát. Egészségi állapota miatt lemondta a rend vezetését, de apácái ösztönzésére mégis aztán maradt vezetőnek. 1997-ben maláriát kapott, majd szívműtétnek vetette alá magát, de végül ez év szeptember 5-én elhunyt. Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100.000 önkéntes ápoló dolgozott.

Itt nincs vége a történetnek, mert az egyszerű ösvény melyen járt Teréz anya ama keskeny út, amelyre minket is hív a mi Urunk, hogy nekünk is Ő legyen vezetőnk és mi pedig odaszánt életeinkkel egy hullám, egy csepp lehessünk a cselekvő szeretet óceánjában.

Page 9: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

9 Kőlap – 2010 április

Teréz anya gondolataiból: Imádság nélkül egy fél órát sem tudnék dolgozni. Az én erőmet Istentől

kapom az imádság által. Az imádság a gyerekek és családok számára is szükséges. A szeretet

otthonról indul és ezért fontos együtt imádkozni. Ha együtt imádkoztok, akkor együtt maradtok és úgy fogjátok szeretni egymást, ahogy Isten szereti mindegyikőtöket egyen-egyenként. A gyerekek meg kell tanuljanak imádkozni és a szülőknek meg kell tanulniuk velük imádkozni. Ha nem tesszük ezt nehéz lesz szentté lenni, egymást hordozni és erősíteni a hitben.

Annyi szenvedés van manapság a családokban szerte a világon, hogy fontos

imádkozni és fontos megbocsátani. Az emberek meg szoktak kérdezni, hogy mit tanácsolok a házaspároknak, akik küszködnek kapcsolataikban és a válaszom ez: imádkozzatok és bocsássatok meg. De ugyanez a válaszom, ha fiatalok kérik tanácsomat vagy egyedülálló anyák keresnek meg gondjaikkal. Hogyan lehet imádkozni? Mondhatjuk ezt: „Uram Istenem, én szeretlek téged. Uram, bánom, ami történt. Én Istenem hiszek benned. Én Uram, bízom benned. Segíts úgy szeretnünk egymást, ahogy Te szerettél minket, Ámen.”

A tegnap már elmúlt és a holnap még nem jött el, így minden napot úgy

kéne megéljünk, mintha az utolsó napunk lenne, és akkor ha Isten hív, készen leszünk arra, hogy tiszta szívvel haljunk meg.

Nekünk, nyugatiaknak, az a tendenciánk, hogy profit orientáltak legyünk,

hogy mindent az eredmények függvényében mérlegeljünk és belekeveredünk abba az ördögi körbe, hogy mind tevékenyebbek és tevékenyebbek akarunk lenni, hogy eredményeket mutathassunk fel. Keleten azt tanultam meg, hogy az emberek sokkal elégedettebbek akkor is, ha csak egyszerűen léteznek, hogy az is értékes számukra, ha egy fa alatt beszélgetnek fél napon át egymással. Mi nyugatiak ez utóbbit puszta időpocsékolásnak tartanánk, pedig nincs igazunk. Valakivel lenni, meghallgatni másokat anélkül, hogy az óránkat figyelgetnénk vagy azt, hogy a beszélgetésnek van-e értelme vagy sem, valójában arra tanít, hogy milyen is a valódi szeretet. A szeretet sikere a szeretésben van és nem a szeretet eredményében.

Page 10: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

A munkálkodó imádság a szeretet, és a munkálkodó szeretet a szolgálat. Próbáld meg feltétel nélkül adni azt, amit a szükségben levő kér. A lényeg az, hogy tegyünk valamit, bármily csekélységet és törődést mutassunk a cselekedeteink által időnket odaszánva. Persze úgy érezzük, hogy amit teszünk az csak egy csepp az óceánban, de az óceán szegényebb lenne az egy csepp nélkül.

Mi csupán az óceánba dobott kavicsok vagyunk, amelyek hullámokat

gerjesztenek, de egy kis hullámot bármilyen kicsi szolgálat gerjeszthet és így születik meg aztán a többi.

A szeretet cselekedetei mindig a békesség tettei. Amikor szeretetet osztasz

meg másokkal érezheted a békét, amely a tiéd és a másoké lesz. Ahol pedig békesség van, ott van Isten. Jogunk van ahhoz, hogy boldogok és békések legyünk. Ezért teremtettünk, arra születtünk, hogy boldogok legyünk, és igazi boldogságot és békét csak akkor találunk, ha szeretjük Istent.

Teréz Anya: AZ ÉLET HIMNUSZA Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan! Az élet szép – csodáld meg! Az élet boldogság – ízleld! Az élet álom – tedd valósággá! Az élet kihívás – fogadd el! Az élet kötelesség – teljesítsd! Az élet játék – játszd! Az élet vagyon – használd fel! Az élet szeretet – add át magad! Az élet titok – fejtsd meg! Az élet ígéret – teljesítsd! Az élet szomorúság – győzd le! Az élet dal – énekeld! Az élet küzdelem – harcold meg! Az élet kaland – vállald! Az élet jutalom – érdemeld ki! Az élet élet – éljed!

(összeállította és angol nyelvből fordította Grosz Imola) 10 Kőlap – 2010 április

Page 11: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

11 Kőlap – 2010 április

Jézus az Egyház fundamentuma – jubileumi ünnepségsorozat

Az idén temploma fennállásának és felszentelésének 10. évfordulóját

ünnepli a kövesdombi gyülekezet. Az ószövetségi időkben isteni parancs volt hétévenként szombatévet ülni és ötvenévenként pedig jubileumi évet tartani. Ezek az esztendők azt voltak hivatottak szolgálni, hogy Isten népe ne a munkájából éljen, hanem tapasztalja meg, hogy Isten kirendeli a mindennapra szükségeseket. Ekkor gondoskodni kellett a rászorulókról és kiegyenlíteni Izráelben a társadalmi egyenlőtlenségeket is, hiszen akit az Úr hordoz, az nem lehet közömbös társaival szemben.

Visszatekintve, minden bizonnyal sok okunk van a hálaadásra. Ha pedig van bennünk hála, akkor mindenekelőtt az Úr Jézus Krisztust illeti az meg. Ő hordozott bennünket is mindeddig. Vele ünnepelni a tíz éves évfordulót és egymással közösségben lenni, ez a célunk. A Presbitérium foglalkozott ezzel a témával és döntéseket hozott, terveket dolgozott ki. Szeretnénk felújítani a templom épületét és szeretnénk szolgálni a lelki templom megújulását is. Amint Jósiás király idejében a templom renoválása az isteni Törvény újra felfedezését és az egész népre kiterjedő megtérést eredményezte, mi is vágyunk arra, hogy lelki felfrissülésünket szolgálhassa a tervezett ünnepsorozat. Ugyanakkor kívülállókat és egyháztól elhidegült embertársakat is kívánunk vonzani, hátha megtérnek és bekapcsolódnak a krisztusi közösség vérkeringésébe.

Ennek érdekében a július 4-re tervezett főrendezvényt megelőzően egyhetes evangélizációt szervezünk. Azt szeretnénk, hogy ünnepségsorozatunk estén-kénti alkalmain június 28 – július 3 között vendégszolgálók evangélizáljanak. Dr. Horváth Levente és Visky János lelkipásztorok már elfogadták meghívásunkat. Még várjuk a választ Dr. Bustya Dezső, Nagy Dávid, Imreh István és Jakab István lelkipásztorok részéről. Ezeken az esti istentiszteleti alkalmakon gyülekezetünk egy-egy szolgálati területét képviselő csoport is bemutatkozna és szolgálna, nevezetesen: • A gyerekmisszió • Az ifjúsági munka • A diakónia és a nőszövetség • A külmisszió

Page 12: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

12 Kőlap – 2010 április

• A házas csoport • A kórus A vasárnapi ünnepzáró istentisztelet után a Bod Péter Központban

díszebédre kerül sor, ahova többek között a testvérgyülekezetek képviselőit, volt segédlelkészeinket valamint a többi marosvásárhelyi gyülekezet vezetőit is szándékunkba áll meghívni.

A tájékoztatáson túl, szeretnénk megkérni testvéreinket, hogy hordozzák imáikban ezt az eseménysort, hogy Istent dicsőítsék az előkészületek és a majdani szolgálatok egyaránt és sokak számára legyenek építő és maradandó emlékeket jelentő napok. Aki pedig szívesen segítene akár vendégek elszállásolásában, az ellátásban, munkájával vagy adományával, kérjük jelezze az irodán.

(Szabó István, presbiter)

Tájékoztató a tervezett felújítási munkálatokról Kedves gyülekezeti tagok, a Kövesdombi Református Egyházközség

Presbitériuma elhatározta a templom belső részének (a gyűlésterem, az irodák, a kazánház és az irodákhoz vezető lépcsőház) a felújítását. Mindenki láthatja a templom falain megjelent apró repedések sokaságát illetve a tíz év alatt lerakódott por eredményét. A munkálatok e repedések megszüntetését és a fal újra festését célozzák meg. Hasonlóképpen szükségeltetik az ablakkeretek és az ajtók csiszolása és újramázolása. Ezeket a munkálatokat április 18, a konfirmáció után szeretnénk elkezdeni. Szükségessé vált a telek egyik oldalán és a hátsó részén a kerítés felújítása is, mert a régit, amely téglából készült, a kidőlés fenyegeti, illetve a fából készült rész elkorhadt. Ebből az alkalomból meghirdetett a presbitérium egy rendkívüli adakozást, bízva híveink segítségében, melyről szeretnénk ezúton is mindenkit értesíteni.

Az említett munkálatok hozadéka, hogy a templomban, az irodákban, az udvaron meg fognak jelenni az állványok, munkagépek, illetve a tisztaság nem lesz tökéletes. Kérjük előre is megértésüket, ígérvén hogy az elnökség, az alkalmazottak és az önkéntesek segítségével megpróbáljuk az alkalmakra használhatóvá tenni a termeket.

Bízva abban, hogy a 10 éves jubileumi ünnepségre templomunk egy új ruhát ölthet magára és előre is köszönve anyagi támogatásaikat,

tisztelettel: Fekete Attila – főgondnok.

Page 13: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

Híradás Nepálból

Szabó Csilláról és Attiláról, az utolsó híreket és képeket a február hetedikei félévi beszámolón hallhatta a gyülekezet. Azóta két hetet töltöttek mindketten egy kis faluban, Chitwan-Bakulalarciocban, ahova nyelvtanulás céljából vitte el őket a tanárnőjük ( a képen a befogadó család és nyelvtanárnőjük kíséretében láthatók). Íme egy részlet az Attila naplójából: „Délután a

faluban sétáltunk és a nepáli nyelvtudásunkat gyakoroltuk. Itt soha nem járt „bideszi”, vagyis idegen ember. Nem messze van a maoista, illetve kommunista képzőtábor, kb. 4000 ember él ott együtt. Az országban 3 millió maoista él, 4 ilyen táboruk van - ez a legkisebb. Láttuk a maoista vezetőt elhaladni kocsijával a házunk előtt. Igen gazdagnak látszott. A kommunistákra is igaz: Ige nélkül mindenki a maga hasznát nézi. Gyönyörű a naplemente, bárcsak ilyen szépen ragyogna Krisztusban az életünk!

Két kisebb gyerek a szomszédból növényeket öntözött. Szóba álltunk velük, majd az örömüzenetről meséltünk. Amíg leszaladtam gyerektraktátusért, még hívtak gyerekeket a szomszédból. Áldott este volt, hét gyerekkel oszthattuk meg az örömüzenetet. Az egyik gyerek angolul olvasta a Bibliámat. Valósággal éhezett minden szóra, alig akarta abbahagyni.”

A sikeres nyelvtanulást követő időszakot Katmanduban töltötték. Csilla meghívta nyelvtanárnőjüket, Gaurit keresztyén istentiszteletükre és ő elfogadta ezt a meghívást, férjével együtt.

Befejezésként továbbítom imatémáikat azok felé, akik támogatni szeretnék őket ebben a formában is. Először is adjunk hálát helyreállt egészségükért. Kérjük Istent, hogy megkapják a tanulmányi vízumot és, hogy áldja meg a lepratelepen folytatott két hetes szolgálatukat, az utcai evangélizációjukat, amit traktátusokkal és egy elefánt hátáról tettek. Könyörögjünk mennyei Atyánkhoz azért, hogy megtérjen az a család, akiknél falun tartózkodtak és, hogy kikeljen az elvetett mag nyelvtanárnőjük, Gauri szívében. Imádkozzunk a május végi két hetes tanulmányútjukért, amit a kam-magarok törzsében fognak eltölteni kultúrájuk tanulmányozásával és, akik között, a jövőben szolgálni szeretnének.

(Póra Annamária, a külmisszió helyi képviselője) 13 Kőlap – 2010 április

Page 14: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

14 Kőlap – 2010 április

Vakációs bibliahét gyerekeknek Nyári buli! Isten segítségével és a KOEN alapítvány jóvoltából, az idén is lesz vakációs

bibliahét! Az alapítvány munkatársai évről évre azon fáradoznak, hogy gyerekeink újabb és újabb bibliai történeteket ismerjenek meg, modern feldolgozásban és számukra érthető módon.

Az idén eltérünk a szokásos szeptemberi időponttól és július 5-9 között szervezzük. Vendégeink és munkatársaink lesznek a holland testvérgyülekezetünk fiataljai és vezetőik. „Let’s party!” az angol címe az idéni hétnek. A „mennyei buli” sok örömöt tartogat, Isten sok áldást, ajándékot készít számunkra. Szokásos módon nem fog hiányozni az éneklés, a játék, a történet vagy a kézimunka.

Bátorítsuk és hozzuk el gyerekeinket, hadd tapasztalják meg az Atya szeretetét és a közösség örömét!

(Póra Zoltán)

A gyerekbibliahét mindig fontos volt számomra, úgy résztvevőként, mint munkatársként. Nagyon tetszett nekem a program, az a sok éneklés, a jelenetek, a játékok és persze a történetek is. Sok mindent megtudtam Istenről s azokról a személyekről, akik igaz követői voltak. Mindig olyan akartam lenni mint azok a próféták, akik tényleg bíztak Isten gondviselésében és erejében. Amikor megtudtam, hogy közeledik a bibliahét kezdtem hivogatni az ismerőseimet, minél többet, hogy jó elől legyek azon listán, mely alapján azok nyernek, akik a legtöbb barátot hívtak az alkalomra.

Munkatársként egész más ott lenni. Most már nem engem igazítanak, hanem én segítek és magyarázok a résztvevőknek. Ez nagyon vagány dolog, mert a gyerekek mosolyát, nevetését, a velük való éneklés örömét kapom Istentől cserébe. Nagyon jó velük foglalkozni és együtt lenni.

(Demeter Eszter, VIII. osztályos) Nagyon jó buli volt! Nagyon tetszettek a történetek és főleg az

együtténeklés. (Fülöp Orsolya, IV. osztályos)

Nagyon szerettem együtt lenni a gyerekekkel. Bohócnak voltam öltözve és

mikor körém gyűltek jó volt megnevettetni őket. (Kölcze Katalin, XII. osztályos)

Page 15: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

15 Kőlap – 2010 április

HÍREK:

Ezúton szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani a gyülekezetünk honlapján a www.refkovesdomb.ro -n meghallgatható istentiszteleteket valamint egyéb olvasnivalókat. Így, aki betegség miatt nem juthat el istentiszteletre, még aznap meghallgathatja a szolgálatokat ezúton.

Csak szeretnénk emlékeztetni, hogy az idén is lehetséges átutalniuk adójuk 2%-át a munkahellyel rendelkezőknek és amennyiben szeretnék ezt a gyülekezetünk számára felajánlani a szükséges nyomtatványokat le lehet tölteni a már fent említett honlapról (230 sz. típusnyomtatvány). Egyúttal ismételten szeretnénk megköszönni minden adományukat, legyen az perselyes vagy rendkívüli és kívánjuk az Úr gazdag áldását életükre.

Örömmel nyugtáztuk, hogy decemberi felszólító levelünkre válaszolva szinte mindenki rendezte elmaradt egyházfenntartói járulékát ezzel is segítve gyülekezetünk zökkenőmentes működését.

Boldog születésnapot kívánunk a gyülekezet kórusának, megköszönjük eddigi szolgálatukat és munkájukat, úgy a kórusvezető Derzsy Évának valamint minden volt és jelenlegi kórustagnak. Kívánjuk, hogy még sokáig hallhassuk a mi Urunkat dicsőítő énekeket!

KERESZTELÉS 2009. XII. 20. – 2010. III. 9. között: Szőcs Róbert Attila Imre Hunor Levente Rácz Lilla

TEMETÉS 2009. XI. 12. – 2010. III. között:

Nagyné szül.Trombitás Anna 76 éves Szathmári Domokosné szül.Balogh Rozália 81 évesSzékely Viktorné szül.Iszlai Teréz 83 éves Magyaros Ferenc 82 éves Veress Izsákné szül. Kelemen Jozefa 85 éves Czarka Simonné szül.Incze Polixénia 91 Páll János 67 éves Kovács Jenő 76 éves Bóér Miklósné szül. Dósa Rozália 81 éves

ESKETÉS 2009. IX. 27. – 2010. II. 6. között: Imre Albert és Szőcs Edit

Javítás a decemberi Kőlapból: 2009 esketés: Boros Lóránt és Nyulas Tünde Ezúton kérjük szíves elnézésüket az elírásért!

A Kőlap továbbra is adományokból tartja fenn magát!

Köszönjük az anyagi támogatásokat, sőt véleményeket is lehet leadni az irodán róla.

Page 16: A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet ... · halványul el a virágvasárnap ünnepe, a gyülekezet egésze jobban meg tudja ezt ünnepelni, másrészt jobban

16 Kőlap – 2010 április

Végül hadd zárjuk lapszámunkat az alábbi gondolatokkal

Mácz István pszichológustól, és így kívánunk mosolyt minden kedves olvasónk arcára, hogy bármit mond vagy tesz a mi Urunkért és felebarátjáért, felüdítő lehessen tudva azt, hogy „a vidám szív jót tesz az egészségnek is”. A MOSOLYOD

• Belső fény az arcodon és mások arcán. A mosoly a lélek derűje. Mosolyban szép az arc. Az arc legszebb dísze a mosoly.

• A mosolyban a lélek bizalma néz a világra. Szebb a világ, ha mosolyogva nézed. Mosollyal az arcodon másként látod az embereket. Igazabb és jobbik énjük jelenik meg előtted.

• Mosolyra mosoly a válasz. Majdnem mindig. A mosolyban a szeretet bujkál. A kezed nyújtani nem mindig mered, de mosollyal bárkihez közeledni mersz. Ha mosolygó ember köszön rád, szíved felderül és mondod, jöjj közelebb!

• Parkosítjuk a városokat, utcákat. Miért nem kiáltjuk: mosolyogjatok emberek! A város utcái lennének emberibbek. Virág és mosoly. Az utcán. És mindenütt. Mosolyogjatok egymásra, emberek! A mosoly az öröm fénye. Napfénynél melegebb.

• Mosolyogj. Mosolyod belsődből fakad és elsőnek téged ragyog be. Kívül, belül. Azután másokat. Osszad mosolyod. Nem fogy el. Olyan, mint a láng, csak nem tüzet gyújt, hanem újabb mosolyokat az arcokon és a szívekben örömet!