a mesepalota napközi otthonos Óvoda tanév végi...
TRANSCRIPT
-
1
A Mesepalota Napközi Otthonos Óvoda tanév végi beszámolója
a 2013/2014 nevelési évről
Óvodánk a Molnár Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával közös
épületben található Belső Józsefváros történelmi nevezetességű épületei között, a Palota-
negyedben.
Környezeti feltételeink, adottságaink az elmúlt nevelési évben nem változtak. Ezt figyelembe
véve, olyan blokkokba rendezett témákat dolgoztunk fel a Nevelés Esztétikai Művészeti
hatásokkal címen (NEKEM) ismert pedagógiai programunkban, - projekt módszerrel - amely
a valóságos élet tevékeny megismerése mellett, a gyermeki önkifejezésnek, a
mindennapokban megvalósuló tehetséggondozásnak, de a lemaradók felzárkóztatásának is
megfelelt.
Alapító okiratunk szerinti beszédfogyatékos, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő
sajátos nevelési igényű gyermek ellátására nem került sor a beszámolási időszakban. A
különleges bánásmódot igénylő gyermekek ellátását integráltan kezeltük játékba ágyazott
fejlesztési területeken. Tehetséggondozó tesz-vesz napi életünk szervesen illeszkedett heti
tervünkbe, napirendünkbe.
Az egyéni és életkor-specifikus képességek fejlesztését, a nemzeti, etnikai kisebbséghez
tartozók önazonosságának segítését, valamint a hagyományok ápolására irányuló
programjainkat egységben kezeltük, és a komplex esztétikai nevelésbe építetten valósítottuk
meg kitűzött céljaink szerint az alább részletezett formákban.
1. Humánerőforrás, személyi ellátottság:
engedélyezett
álláshely
foglalkoztatottak létszáma
teljes munkaidős részfoglalkozású óraadó
pedagógus 12 12 0 0
Nevelő-oktató
munkát segítő
5 5 0 0
Pedagógiai
asszisztens
2 2
Gazdasági,
technikai
1 1 0 0
-
2
Összesen kettő helyettesítő álláson lévő óvodapedagógus alkalmazására volt szükség, akik
közül mind a ketten beváltak munkájuk alapján. Az elmúlt évek személyi nehézségei után
végre szakmailag kiegyensúlyozottabb, és emberileg harmonikusabb évet tudhatunk
mögöttünk. Így a jogi változások következtében ránk háruló feladatokra tudtunk koncentrálni,
és kiscsoportokban dolgozva valósítottuk meg a kötelező dokumentáció felülvizsgálatát, és
módosítását a határidők pontos betartása mellett, melyet a tanév végén átfogó belső
ellenőrzési vizsgálat is megerősített.
2013.decemberétől a nevelőtestület teljes egyetértéssel, titkos szavazással, választotta meg
Tarbáné Kerekes Ágnest óvodavezető-helyettesnek.
2. A tanév kiemelt feladatainak megvalósulása (munkaterv figyelembevételével):
2./1. A nevelő-oktató munka eredményei, problémái, tanulmányi átlagok:
A TÁMOP 3.3.2. pályázat fenntartása zökkenőmentesen sikerült annak ellenére, hogy
anyagi forrást, mát nem kaptunk hozzá.
A D4 programot tartó kollégának saját erőből biztosítottam munkájáért túlmunkadíjat.
A projekt módszer teljes körű elterjesztésével tettük a legnagyobb lépést a
„Tevékenységközpontú módszerek alkalmazása” felé. Egy kolléga (Hujber Zoltánné)
kiemelkedően teljesítette a változásokkal együtt járó adminisztratív és gyakorlati
megújulást, ő az ELTE gyakorlati vezetésével is mintát nyújtott a leendő kollégáknak.
Az ünnepek, rendezvények munkaterv szerint magas színvonalon történtek.
Helyi programunk népszerűsítéséhez saját honlapunkon rendszeres tájékoztatást
adtunk, a legfrissebb információkat a nyitó lapon helyeztük el. Mindehhez jelentős
segítséget kaptunk Kun Györgyitől, aki díjmentesen végezte ezeket.
Tesz-vesz napok beépültek a heti projektekbe, mint a tehetséggondozás
megvalósításának speciális formája. Áprilisban és májusban nagy sikerű
tevékenységekkel mutatták be leendő óvodásainknak és a már idejáró gyerekek
szüleiknek. a magas színvonalú tartalmi munkát.
Partnerkapcsolatainkat tovább mélyítettük munka délelőttel egybekötött intézmény
látogatással az English Garden magán óvodában, ahol tapasztalatcserére, és
módszertani bemutatkozásra is sor került a szíves vendéglátás mellett.
Kézműves kollegánk az ősz folyamán agyag technikai szakmai bemutatót tartott az
English Garden óvodásainak aktív részvételével.
-
3
A nevelőtestület közösségi életének egységét szépen keretbe foglalta az augusztus
végén csapatépítő tréninggel együtt megrendezett Magyarkúti kihelyezett évzáró
értekezlet.
A tanév tervezett felújítási feladata volt, a terasz borításának cseréje, műfüves
megoldással, illetve az árnyékolás megoldása. A munkát végző JIK-es alkalmazott
alatt, azonban beszakadt a gerenda padlózat, amire az új műfű került volna. A csere
gerendák megérkeztek, a teraszon sorakoznak védő takaróval lefedve. Szeptember
hónapra kaptunk ígéretet a munka folytatására, de eddig a helyzet változatlan.
2./2. Fegyelmi eljárások, fegyelmező intézkedések:
Óvodánkban a Nemzeti köznevelésről szóló törvény 58 §-ában foglaltak szerint nem történt
fegyelmi vétség a nevelési év során.
2./3. Rendkívüli események (tanulókat, tanárokat érintő) összegzése, feladatok
meghatározása:
Volt kolléga Munkaügyi Bírósághoz fordult. Az ügyben Dr. Galambos Károly ügyvédi
irodától kértünk állásfoglalást, mely alá támasztotta a jogszerű döntést az ügyet illetően, de
tárgyalása nem zárult még le.
A májusi beázás az iskolában történt beázás miatt, és az ebből adódó felújítási munkálatok.
2./4. Felmérések eredményei és értékelése:
5 gyermek csoportunkba 120 gyermek helyezhető el összesen.
Gyermekek/tanulók félévi/év végi létszáma (fő) 113
Ebből: SNI 0
HHH 9
Nevelési Tanácsadó szakvéleményével rendelkező 10
A beszámolás időszakában 32 tanköteles gyermekkel állunk jogviszonyban, ebből 12
gyermek vett részt nevelési tanácsadó vizsgálatán. A nevelési tanácsadó szakvéleménye
alapján 5 gyermek megkezdheti tanulmányait az általános iskola első osztályában, 7fő további
-
4
egy év óvodai nevelésben részesül. Ebben az évben lehetett szülői kérelemre is további
óvodai nevelést igénybe venni, mellyel egyetlen egy gyermek szülője sem élt.
Így 25 gyermek megy iskolába ősztől, akik közül 10 gyermeket kerületen kívüli intézménybe
írattak be.
Kerületen belül a maradék létszámból 2 gyermek a szomszédos intézménybe fog járni.
Az év végi felméréshez a Pedagógiai programunkban elfogadott szempontok szerint végeztük
el felméréseinket.
Ennek eredménye a két csoportban a tankötelesek körében az alábbiak szerint alakult:
A Misi Mókus 25 és a Kippkopp csoport 8 tanköteles gyermekről készült felmérés:
Az eredmények alapján elmondható, hogy a sok mozgás és szabadidős tevékenység a
gyermekek nagymozgására volt a legnagyobb hatással.
0 20 40 60 80 100 120
Nag
ymoz
gás
Főbb
test
rész
ek is
mer
ete
Egyé
b te
stré
szek
ism
eret
e
Moz
gás
a té
rben
Lass
ú be
széd
tem
pó
Átla
gos
szók
incs
Öss
zefü
ggés
eket
felis
mer
Szöv
egvi
ssza
mon
dás
pont
osan
Szók
incs
e hi
ányo
s
Hul
lám
zóan
vis
zony
ul a
fela
dato
khoz
Öná
llóan
sze
rvez
Túlé
rzék
eny
Áté
lése
meg
jele
nik
mun
káib
an
Az
alak
-hát
tér é
s irá
nykö
veté
sben
a te
ljesí
tmén
y
Szem
-kéz
koo
rdin
áció
fejle
ttség
eKippkopp 8 fő
Misimókus 25 fő
-
5
A gyermekek egyéni eredményeiről a szülőket fogadó óra keretében tájékoztatták az
óvodapedagógusok, az összehasonlító értékelésre a tanév végi szülői értekezleteken került
sor, ahol a csoport teljesítményéhez mérten ki - ki a saját gyermekének elért százalékát is
össze tudta hasonlítani.
A pedagógiai szakszolgálat logopédusa heti egy-egy alkalommal vitte a gyermekeket
fejlesztésre, de a kolléga óraadóként állt kapcsolatban az intézménnyel, ami nehezítette az
együttműködést. A logopédiai terápiában részesült 15 gyermek, melyből 1 tünetmentes lett, 4
fő részben javult, keveset javult 9 fő és 1 gyermek kimaradt a foglalkozásokból költözés
miatt.
2./5. Országos, kerületi rendezvényeken való részvétel és eredménye:
2013-2014 nevelési évben legnagyobb sikernek a kerületi sportversenyeken elért
eredményeinket tekintjük.
Hujber Zoltánné és Tóth Brigitta óvónők együtt készítették fel és kísérték a rendezvényekre a
gyermekeket, valamint a szomszédos iskolával egyeztetve, a tornatermüket és udvarukat
tervszerűen kihasználva tettek meg mindent a siker érdekében, a gyermeki jogokat
maximálisan szem előtt tartva.
A Vajda sorversenyen egy csapattal neveztünk, ahol izgalmas csapatverseny keretében
sikerült az első helyezéssel együtt a kupát is elnyerni.
A LOSI-ban szervezett OVILIMPIA rendezvényén kemény küzdelemben a 15 óvoda közül
harmadik illetve a hatodik helyen végeztünk csapatban.
A Molnár Ferenc Angol Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában gyermekeink az
első, második és harmadik helyezést is elnyerték a zsűritől az „Ilyennek képzelem az iskolát”
rajzpályázatukon.
Óvodánk, mint minden évben, ebben is minden olyan rendezvényen képviseltette magát, ahol
felkészült gyermekeink megmutathatták tudásukat és megmérethették felkészültségüket.
Ebben a tesz-vesz napot vezető kollégák rendszeres és becsületes felkészítő munkája volt a
garancia, melyet szabadidejük terhére vállaltak el.
Az Egészségügyi Minisztériumba a nyugdíjba vonuló védőnők búcsúztató ünnepségén
vettünk részt zenei tehetséggondozó csoportunkkal Dr. Fórikáné Csáki Orsolya
óvodapedagógus és jómagam vezetésével.
Részt vettünk a Bozsik foci programon, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat.
-
6
2./6. Képesség-kibontakoztató, integrált nevelés helyzete
Helyi programunk megvalósítására legmegfelelőbb módszernek a projektet tartottuk, így a
Pedagógiai program módosítása ezen a területen hozta a legnagyobb változtatás igényét a
tervezés, szervezés és tevékenységek összefüggésében.
A tesz-vesz napok keretében nálunk eddig is a tehetséges és felzárkóztatni szükséges
gyermekeket úgy fejlesztettük, hogy nincs szegregáció, és a gyermekek nem is tudják, miért
vannak adott csoportban a csoportjukon kívül, más fajta szervezeti keretben. Az Nkt. által
kötelezően bontott fejlesztési területek nem jelentenek új elvárást felénk, a jól bevált
módszerrel ezután is megfelelünk a törvényi előírásoknak.
2./7. Tanórán kívüli tevékenységek, szabadidős tevékenységek értékelése, várható nyári
programok:
2013-2014-ben három csoport 3-3 alkalmas színházbérletet váltott, mellyel a Kolibri
Színház előadásait látogatta meg.
2013. november 1-től 2014. május 31-ig tesz-vesz napok kéthetente az óvodában 10
területen az óvodapedagógusok tervezett közreműködésével tehetséggondozási
feladatokkal.
2./8. Nemzeti-etnikai kisebbségi oktatás, nevelés:
Nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai nevelésben részesülő gyermekek száma 33.
Ebben az évben három félig arab, két afrikai menekült család, egy kínai anyanyelven beszélő
és egy félig japán (apai ágon) gyermek nevelését bízták ránk. A gyermekek beilleszkedésével
és a szülők együttműködésével semmilyen probléma nem volt. Sertéshúsmentes étkezésükről
gondoskodtunk a SODEXO konyha segítségével.
Óvodánk helyi nevelési programjában a multikulturális feladatok elegendően biztosítják a
másságuk elfogadásával és kulturális szokásaik tiszteletben tartásával kapcsolatos
teendőinket. A hazafiságra nevelés blokkjában ki ki saját értékeinek bemutatását is vállalhatja,
szívesen kiállítjuk a többségi nemzeti jelképeink között zászlójukat, térképüket, egyéb
hagyomány őrzősét szolgáló használati vagy disz tárgyaikat.
A tesz - vesz napok ebben a témában is megfelelően segítik a hagyományőrzés, illetve
tehetséggondozás célfeladatait érvényesülni.
-
7
2./9. Partneri elégedettség:
2013. szeptember 1-től nevelőtestületünk döntése alapján nem működik intézményünk tíz
évig feladatát magas szinten ellátó Minőségbiztosítási team csoportja, de intézményvezetői
irányítással folytattuk a szülői megelégedettség felmérését új kérdőívek segítségével.
A 20 kérdést az Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez című kézikönyv
segítségével fogalmaztam meg, melyet a nevelőtestület javaslataival kiegészítve öntöttem
végleges formába. Csoportonként kihelyezett dobozokba helyezték el a név nélkül kitöltött
dokumentumokat, és a nevelőtestület által megszavazott értékelő csoport bontotta ki a
dobozokat, és értékelte ki a válaszokat.
A szülők 64% élt a kérdőív kitöltésével.
A legrosszabb eredmény ötfokú skálán: 3,9 lett, a legjobb pedig 4,8.
Az eredményeket honlapunkon tettük közzé, és szóbeli értékelésükre a nevelési év első szülői
értekezletén kerül sor.
Intézkedési terv készítését nem igényli az eredmény, de mi jelzés értékűnek vettük, és
következő éves munkánk során odafigyelünk a problémás területekre.
Két szélsőérték:
- Az óvoda eredményesen segíti a lemaradó gyermekeket, a felzárkóztatás feladatát.
(3,9 legalacsonyabb)
- Az óvodában fontos szerepe van a közösségi nevelésnek, az együttműködésre, a
különbözőségek elfogadására, tiszteletre nevelés és az előítélet-mentesség szemlélete
jellemzi munkájukat. (4,8 legmagasabb)
3. Gyermekvédelmi feladatok
Feladatainkat az 1997. évi XXXI. tv szem előtt tartásával végeztük, és a Nemzeti
Köznevelésről szóló törvény változásaival egészítettünk ki 2013-2014-es nevelési évben.
A változásokkal együtt járó írásbeli módosításokat is végrehajtottuk.
Óvodánk gyermekvédelmi feladatainak összefogásával megbízott dolgozója a kerületi
munkaközösségi foglalkozásokon hallott információkat nevelőtestületi értekezleteken átadta,
így a kerületi változásokról is volt információnk. Az ezzel kapcsolatos tanácskozásokon és
fórumokon az óvodavezető és Hujber Zoltánné mindig megjelent.
-
8
3./1. Adataink szerint év végén:
0
20
40
60
80
100
120
140
Teljes gyermeklétszám
Rendszeres gy.k. (H
H)
HH
H3-nál több gyerekesek
cigány kisebbség
Tartós beteg
Oszlop 1
Oszlop 2
Oszlop 3
2013-2014
3./2. Étkezési kedvezmények:
Év elején a Rendszeres Gyermekvédelmi kedvezménybe részesült 34 fő, év közben
ingadozott a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény határozatának lejárta következtében,
majd 39 fő lett augusztusra.
2013. szeptemberében a nagy családosok száma 9, melynek száma év végére nem változott.
A tartós beteg gyermek szintén 50 %-os térítést fizet, az ő létszámuk év elején és év végén is
1 fő.
Egyéb jogcímen senki nem részesül kedvezményben.
Vallási okokból 7 gyermeknek sertéshúsmentes étkezést biztosítottunk a szülők kérésére a
főzőkonyhával egyeztetve.
A gyermekvédelmi támogatások határozatainak lejárati nyomon követését az óvoda titkár is
segítette időben jelezni a szülőknek, hogy a térítési díj befizetések körüli anomáliákat
csökkentsük.
3./3. Hiányzások alakulása:
A gyermekek hiányzás miatti távolmaradása jellemzően a kiscsoportokat érintette betegségek
miatt.
-
9
Az óvoda kihasználtsága jobban alakult az előző évhez képest, de a két nyári rövid hónap
összesemben nagyon lehúzza az értéket. Ez nem tekinthető hibának, hiszen a törthónap a
nyári ügyelet miatt alakult így.
Január: 97 % Február: 94 %
Március: 94 % Április: 91 %
Május: 95 % Június: 43 % (9 nap)
Július: 28 % (14 nap) Augusztus: 50 %
Év közben a nevelés nélküli munkanapunk a munkaterv szerinti időpontokban volt, amikor a
Napraforgó és Szivárvány óvoda fogadta két, illetve egy ügyeletet kérő gyermekünket.
Nyári ügyeletet kért a zárásunk idejére: kilenc család, akiknek gyermekeit a nyitva tartó
intézmények fogadták a kért időpontokban.
4. Szakmai képzés, innováció
Pedagógus akkreditált továbbképzésen részt vevők száma 1 fő
Konferenciákon, szakmai konferenciákon részvétel: 1 fő Tanévnyitó Konferencia, 1 fő Az
óvodai nevelést érintő aktuális jogszabályok, 9 fő Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata
szervezésében, 1 fő V. Országos Tanévindító szakmai konferencia, 1 fő Portfólió az óvodában
és az iskolában, 1 fő Pedagógiai asszisztens képzése, 1 fő Dajka képzés,1 fő Játszóház-vezető
tanfolyam.
Publikációs, előadói tevékenység, innováció:
Oktató film forgatása a „bölcsődés korosztálytól a nagy csoportos óvodás gondozási
feladatairól, önállósodási folyamatairól”,készült projektben nagycsoportba járó gyerekeink
Réthyné Fejes Mónika, Fejes Fruzsina, Hujber Zoltánné óvodapedagógusok, Balogh Józsefné
és Prancz Renáta dajkák közreműködésével vettek részt az Egészségügyi Minisztérium
TÁMOP Pályázatának keretében.
Réthyné Fejes Mónika óvónő, online szavazások koordinálása, épületen belüli programok
koordinálása- szervezése intézményi szinten;
-
10
Hujber Zoltánné óvónő-gyakorlatvezető óvónő ELTE 2. évfolyam nappali hallgatók
gyakorlata;
Tarbáné Kerekes Ágnes óvónő emlékeztetők vezetése,
Tóth Brigitta óvónő úszás szervezés, iskolákkal kapcsolat építés, szervezés, Nagy
Sportágválasztó program szervezése.
Házon kívüli Farsangi felnőtt bál szervezése, SOMI-OVI Alapítvány,
Winkler Hedvig óvónő: English Garden Magánóvoda folyóiratába cikk, Honlap szerkesztés,
feltöltés, tolmácsolások a külföldi szülők, és vendégek körében angol nyelven, kapcsolatok
építése
Tóth Brigitta óvónő: Tappancs és Mini manó újság és a Szalay Könyvek árusítása, ajánlások a
szülők számára
Aissou Erzsébet óvodavezető: cikkek írása az Óvodai nevelés folyóiratba, szülői fórumok és
munkatársai értekezletek előadóinak szervezése, ELTE záróvizsgákon külső szakértői teendők
ellátása, fogadások, külső kapcsolatok építése, Óvodai Hívogató szerkesztése, az RTL - Klub
külső szakértője, SOMI-OVI Alapítvány kuratóriumi elnökeként jogszerű működtetésének
biztosítása, Farsangi bál szervezése, búcsúztatók szervezése a nyugdíjba vonulóknak és
jubileumi ünnepelteknek.
5. A munkaközösség programjának teljesítése:
Munkaközösségünk az idei évben az óvoda ünnepeihez és jeles napjainak zenei anyagának
összeállítását vállalta, illetve az ünnepi műsorok megrendezését magas színvonalon
teljesítette.
Kerületi szinten a gyermekvédelmi munkaközösség munkájába Hujber Zoltánné
gyermekvédelmi felelős kapcsolódott be.
A fejlesztőknek szervezett munkaközösségi foglalkozásokon én vettem részt, mert fél évtől
nem volt megfelelő szakképzettségű az álláson, de Karner Melitta személyében a tavaszi
időszaktól felelős kollega hatáskörébe kerültek az elvégzendő teendők.
6. Pályázaton való részvétel
Hogyan képzelem az iskolát – tárgyjutalom
VIII. kerületi Tűzoltóság rajz pályázata.
„Biztonságos közlekedés gyerekszemmel” című rajzpályázat.
-
11
„Én vagyok a Bolygó kapitánya” rajzpályázat –nem nyert.
Egyéb pályázatban nem vettünk részt.
7. Vezetői ellenőrzések tapasztalatai
Havi rendszerességgel valósítottam meg ellenőrzési feladatokat a munkatervi szempontokat
követve.
Ezen kívül többnyire az adminisztráció határidőre történő és hibátlan megvalósítást célozó
ellenőrzésekre volt szükség, hiszen évek óta az adatok helytelenségéből fakadó problémákat
utólag kellett javítani.
A másik kiemelt szempont az új dolgozók segítése, és munkájuk helyi program szerint történő
megvalósítása volt.
A projektek minden csoportban a játékos tevékenységek alapját képezve, írásban is
követhetően teljesültek.
Rendezvényeink forgatókönyveit a minőségbiztosítási team készítette el, ennek megfelelően
valósultak meg a csoportokban a szervezett programok
A mentori munkát mindenkinek saját párja biztosította, és a helyi program programvezetője
felügyelte és segítette intézményi szinten
Az éves munkát nagyon megnehezítette a megfelelő felkészültségű pedagógus kollegák
biztosítása a hirtelen távozások következtében, az ebből adódó szülői problémák kezelését
végül rendkívüli szülői értekezleten sikerült tisztázni. Az életpályamodell minősítési
rendszeréből adódóan folyamatos tájékoztatás és felkészítés történt a változásokból adódó
törvények ismeretére, és alkalmazására. A heti rendszeres találkozásokon minden
részfeladatot megbeszéltünk, és együtt állítottuk össze a szükséges dokumentumokat.
Emiatt a második félévben a csoportlátogatásokra már nem a tervben foglalt időpontokban
jutott idő, csak a rendezvények és szülőkkel kapcsolatos programok látogatására tudtam
eljutni, ezeket a TÁMOP 3.2.2. pályázattal kapcsolatos adminisztrációnak megfeleltetve
ellenőrizni.
8. Külső kapcsolattartás
ELTE TOK gyakorlati helyszíne óvodánk 2010 szeptembere óta, és ebben az évben
két csoportban fogadjuk a diákokat.
-
12
2013.október 11-én 30 fős Bolgár delegáció volt a vendégünk.
Iskolalátogatás a Molnár Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
Iskolában 2013.december 11-én.
Molnár Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával közös– Luca
napi vásárt rendeztünk 2013. december 13-án, és minden rendezvényünkön részt vett
az igazgató asszony és alsós helyettese.
2014. február 24-én Molnár Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
Iskolában a nagycsoportosok játszódélutánon vettek részt.
A sportversenyekre való felkészülések segítése érdekében a Molnár Ferenc Magyar -
Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola rendelkezésünkre bocsájtotta 5. és 6.
órában a nagytornatermét, hogy szokták a méreteket a gyerekek, valamint udvarát az
OVILIMPI-ára való felkészüléskor.
2014. március 27-én a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola által szervezett
sorversenyes voltunk, ahol csapatunk az első helyezést ért el.
2014-ben is úszni jártunk a VII. kerületben működő AQUA Szabadidő Központba.
2014.április 25-éna LOSI OVILIMPIÁN csapataink és egyéni versenyzőink szép
sikereket elérve csapatban a harmadik illetve hatodik helyen végeztek a kerületi
óvodák között.
9. Az aktuális évi költségvetés időarányos teljesítése:
A Józsefvárosi Intézményműködtető Központ 2013 januárjától felváltotta a Józsefvárosi
Gazdasági Egység feladatkörét, és az ezzel járó változások a második félévben ellátási
nehézségeket okoztak minden területen. A megrendelt termékeket késve kaptuk meg. (pl.
tányér, pohár stb.)
9./1. Infrastrukturális feltételek, tárgyi beszerzések változása a félévi beszámolóhoz képest
A csoportszobákban továbbra is törekedtünk az egységes szemléletmóddal, de mégis a
csoport egyénileg alakított nevéhez illesztett dekorációra, illetve a csoport névhez kapcsolódó
figurára.
Nem tervezett változás lett az 5-ös csoport felújítása, mivel a fölöttünk lévő iskola
csőrepedése miatt az alatta lévő csoport, foglalkoztató, a vizuális raktár és a folyosó érintett
szakasza teljesen beázott. Ezért immár a JIK -kel egyeztetve és ütemezve 2014.május
-
13
második felétől megkezdődött az elhárítás folyamata. Belső átszervezéssel az érintett
csoportszoba nagy csoportosait a tornateremből kialakított csoportszobába költöztettük. A
kevés szárazon maradt bútorral, eszközökkel. A biztosító felmérését követően kezdődhetett az
érdemi munka, mely végig kísérte az óvoda nyári szünetét is.
Ismét átszervezéssel szabadságok visszavonásával és a két közfoglalkoztatott dolgozóval
biztosítottuk az emberi erőforrást a munkálatok ideje alatt. A folyamatot nagyon
megnehezítette a hosszadalmas száradás, melyet meggyorsított a megfelelő eszköz
kölcsönzése, kitelepítése.
Munkatársaink szabad idejük, pihenő napjaik nagy részét a folyamatosan száradó bútorok,
szőnyegek átköltöztetésével pakolásával töltötték.
A nagycsoport után az újonnan érkező kiscsoportosok helye lett a Micimackó csoport, ezért
kiemelten fontos volt, a májusban szülőknek tett ígéretünkhöz híven a felújított új
csoportszoba szeptember 1-én fogadhassa leendő óvodásainkat.
Augusztus utolsó hetében a feszített tempóban a JIK dolgozóival közösen sikerült a
befejezéshez szükséges parketta javítást, festést, padló javítást elkészíteni.
10. Összegzés, értékelés
A változásokkal lépés tartottunk, a nehézségek ellenére sikeres, és eredményes évet zártunk.
A nyári nagytakarítás és a termek fogadó késszé tétele, a dolgozók lelkes hozzáállásának
köszönhetően megvalósulhatott, a hiányzó pénz és anyagszükséglet beszerzésére
alapítványunkból fordítottunk pénzt, hogy a megszokott színvonalat biztosítani tudjuk.
Átrendezett, esztétikus, tiszta környezetben kezdhetjük meg a 2014-2015-ös nevelési évet, a
jogszabályok szerinti megújult dokumentumok szerint 2014. szeptember 1-étől.
Kérem beszámolóm elfogadást!
Budapest, 2014. augusztus 31. Aissou Erzsébet
óvodavezető