a perczel-firka újra támadperczel.szekszardiszc.hu/wp-content/uploads/pf/pf-2008-06.pdf · a...
TRANSCRIPT
A Perczel-firka újra támad A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak lapja 100Ft,-
„A Perczel-firka nem vész el, csak átalakul.”
(Gabarra Atta)
Kedves Tanáraink és Diáktársaink!
Hisszük, hogy már minden kedves olvasónk kívülről fújja szeretett
világegyetemünk működésének alaptörvényét, amelynek bizonyítása
egyszerűen szükségtelen, hiszen igazságértéke mindannyiunk számára
nyilvánvaló: „A Perczel-firka nem vész el, csak átalakul.” A kétkedő fizikus
és matematikus elmék számára mindenesetre előző számunkban tételesen
bebizonyítottuk szlogenünk teljes körű igazságát. Idézzünk most mégis újra
eme feledhetetlen remekműből: „Ő az erő, amely összekapcsolja egymással a
kozmosz távoli elemeit. Elhozza otthonainkba messzi galaxisok legkisebb
rezdüléseit is. Biztosítja az információáramlást a legtávolabbi
csillagrendszerek között is. Tehát sose aggódj, hisz Kenobi mester is
megmondta, hogy ’A Perczel-firka veled van…’”
Az olvasói visszajelzésekből tudjuk azonban azt is, hogy humán
érdeklődésű perczeles társaink számára túlságosan is tudományosan hangzott a
fenti meghatározás, semhogy teljes azonosulásra legyenek képesek
alapelveinkkel. Ezért útjára indítottunk egy bátor kutatócsoportot, hogy
derítsenek fényt lapunk nevének homályba vesző eredetére. Régészekből,
történészekből, antropológusokból és újságírókból álló elitalakulatunk hosszas
és fáradtságos kutatás után a filmvászonra újabban nagyapaként visszatérő
Indiana Jones bátorságát is megszégyenítő módon a Völgység-patak elfeledett
legendás völgyébe érkezett. A kalandorok a négy nép lakta elsüllyedt főváros,
Bonyhád utcái alatti kazamatákban egy rejtekajtóktól és csapdáktól védett
titokzatos szentélyben egy szent szövegre akadtak, amelyből nekünk most
helyhiány miatt csupán részleteket áll módunkban közölni:
„Történt vala valamikor az idők kezdetén, hogy ősatyánk Gabarra
Atta, a felhők feletti őserdők hatalmas istenségeinek leszármazottja elhagyta
lakhelyét, és hősi útra indult. Vándorlásai során parafa tutajával egymaga
átszelte a háborgó tengereket, bejárta mind az összes szárazföldeket.
Kalandozásai során legyőzte a vizek ötszemű, húszkarú szörnyetegét
megszabadítván a tengerek lakóit eme óriás zsarnokoskodásától. A
kontinenseken megküzdött minden gonosz szándékú teremtménnyel, és
Perczel-firka 2008. június
2
szabadságot adományozott a földek lakóinak. Egy napon tizenkét társával
megérkezett egy mezőket és erdőségekkel borított gyönyörű földre, amelyet a
Völgység-patak szelt ketté… (…)
Gabarra Atta és társai városukat megalapították, és asszonyt
választottak maguknak, hogy sokasodjanak, és leszármazottaikkal lakhassák e
földet. Egy napon a tizenhárom hős összegyűlt a hősök szentélyében Bonyhád
városában, hogy hálát adjanak az isteneknek vállalkozásuk sikeréért. A vezér
magához ragadta a szót és eme mondatokat dörmögte: ’Társak, utunkat
eleddig az égiek gondviselése kísérte. Mi hálásak vagyunk ezért, és nem
restellünk áldozni a mennyei hatalmaknak. Tudom azonban, hogy unokáink
feledékenyek lesznek, nem emlékeznek majd még a pár nappal azelőtti
történésekre sem. Álmomban láttam, hogy évszázadokkal később lesznek majd
különös lények a Földön, akik nyitott szemmel járnak a világban, megörökítik
embertársaik cselekedeteit, szakmájukat pedig publicisztikának nevezik majd.
Megáldom én most az ő munkájukat, mert tudom, hogy mindenkor jót
cselekesznek, és látom, hogy rendben való ez így. Krónikáikat pediglen, melybe
igaz szavaikat feljegyzik, egy nagy harcosról fogják elnevezni.’ Társai ekkor
egy emberként kiáltottak közbe: ’Tudjuk, mester. Gabarra Atta-firka lesz majd
eme szent iratok neve, hiszen ki lehetne híresebb tenálad eme tájon, aki földet,
vizet és asszonyt adtál nekünk hűségünk jutalmaként.’ ’Társak, hű barátok! Ne
homályosítsa el látástokat a hiúság és az önhittség! Jönnek majd nagyobb
nevek is minálunk, és mint mondottam, az ember feledékeny. Bizony mondom
néktek, a szent iratokat Perczel-firkának fogják majd nevezni, hírneve pedig
nagy lészen. A Perczel-firka nem vész el, csak átalakul.’ Ezen szavakat
mormolta a hős Gabarra Atta, majd pedig felszólította társait, hogy térjenek
vissza a város építéséhez, hiszen nincs szebb dolog a világon, mint a munka
maga, amelyet ősatyánk még a szerénységnél is többre becsült. (…)”
Bizony ezeket a szavakat mormolta a hős, megjósolva tehát, hogy
létezni és virulni fog lapunk a Völgység fővárosának legremekebb
középiskolájában. Így vakáció előtt hadd mondjunk köszönetet minden kedves
munkatársunknak, aki a 2007/2008-as tanév során tehetségével, tanácsaival és
írásaival segítette a Perczel-firka létrejöttét. Az idei számok szerzői és
szerkesztői a következő személyek voltak: Bechtel Helmut Herman tanár úr,
Bencze Barbara (11.B), Bujdosó Emese (9.C), Dudás Kiss Csaba (10.C),
Eckert Jánosné kollégiumvezető asszony, Erb Alexandra (9.C), Ezer
Boglárka (9.C), Fekete Csilla tanárnő, Fritzné Csaba Rózsa tanárnő, János
Richárd (11.C), Kasza Melinda (9.C), Lőrincz Kinga (9.C), Máté Norbert
tanár úr, Maraszin Fanni (9.C), Selyem Balázs (11.C), Temesvári Bernadett
(11.B), Váncsa Mariann (9.C), Velner Zoltán (10.C).
Perczel-firka 2008. június
3
Az internetes megjelenésért köszönet illeti Kálmán Tamás tanár urat,
az anyagi támogatásért a Perczel-alapítványt, a témákért és az érdeklődésért
pedig minden perczelest.
Továbbra is él internetes elérhetőségünk: bármikor fordulhattok
hozzánk a [email protected] e-mail címen. Szeretnénk, ha a jövőben
ötleteivel és cikkeivel minél több keris részt venne a lap összeállításában:
tudósítsatok iskolai vagy városi eseményekről, írjátok meg véleményeteket a
titeket érintő ügyekben akár csak néhány mondatban is. Mindannyiunkban ott
rejlenek az értékes gondolatok, csak elő kell hoznunk őket! Ezúton szeretnénk
felhívni olvasóink figyelmét, hogy egyes cikkeink a Perczel MédiaTÁRban is
olvashatók. Érettségizőinknek kitartást, szerencsét és sikereket kívánunk a
további próbatételekhez! Tanárainknak diáktársaink nevében ezúton köszönjük
meg egész éves áldozatos tevékenységüket, diáktársainknak pedig kellemes és
tartalmas szünidőt kívánunk! És ne feledjétek, ősszel újra találkozunk!
A Szerkesztők
Ballagás 2008
Perczel-firka 2008. június
4
Vonz az újságírás?
Úgy érzed, neked való a média világa?
Szeretnéd gondolataidat másokkal is megosztani?
Versek, novellák, regények, eposzok kéziratai porosodnak
otthon a fiókodban?
Itt az ideje, hogy kipróbáld
tehetségedet!
Vegyél részt te is a Perczel-firkának, iskolánk
diákújságjának összeállításában, szerkesztésében!
Juttasd el hozzánk írásodat a fenti
címre, vagy jelentkezz személyesen
csapatunkba!
Perczel-firka 2008. június
5
A Perczel-kastély titkai – Életképek iskolánk
eseményeiből
A legfinomabb kakaóscsiga
Utunk még a suliban
kezdődött. Április 11-én szokásos
időben bementünk az iskolába,
azzal a különbséggel, hogy csak
egy táska ruhát vittünk a könyvek
helyett, és a tanterem helyett
buszra szálltunk. Két napos túra
állt előttünk: a megye irodalmi és
történelmi nevezetességeit kerestük
fel.
Első úti célunk Lengyel
volt, ahol Gróf Apponyi Sándor
kastélyát tekinthettük meg.
Körbevezettek minket az
épületben, megtudtuk, hogy a 4
bejárati ajtó, a 12 kémény és a 365
ablak az évet szimbolizálja. Sajnos
a régi berendezésből semmi sem
maradt, pedig belelapoztunk volna
a „HUNGARIKA” gyűjtemény
néhány ritka darabjába. Az
érdeklődők a Széchenyi
Könyvtárban ezt megtehetik. A
buszon Kocsis tanár úr vezetésével
versenyeztünk, hogy ki mit
jegyzett meg abból, amit elmondott
az idegenvezetőnk.
Ugyancsak egy Apponyi
kastélyban gyönyörködhettünk
Hőgyészen. A kastélyszállóvá
alakított épület uszodájában jó lett
volna egyet csobbanni, de
fürdőruha hiányában ez nem jött
össze.
Az ozorai várat már többen
is láttuk. A települést a vár egykori
építtetője, Ozorai Pipó, Zsigmond
király hadvezére tette híressé. A
XV. századi gótikus vár szabályos
négyzet alaprajzú, zárt udvarú,
egyemeletes téglafalazatú
lakótömbből, és egy ezt körülvevő,
kerek tornyokkal erődített külső
várfalból állt. 1772-ben nyerte el
mai alakját. Akkor épült ki a ma is
látható timpanonos déli szárny az
udvari vaskos árkádokkal. A többi
szárny azonban magtárként
szolgált ekkor, alattuk boros- és
dézsmapincékkel. Az egyik
alagsorban kapott helyet a börtön
is. A várkastély termeiben Ozorai
Pipó életén keresztül elevenedik
meg Zsigmond király korának
lovagi kultúrája.
Elcsigázottan érkeztünk
meg Simontornyára, ahol a várban
részt vettünk a költészet napja
alkalmából Illyés Gyula életéhez
kapcsolódó megemlékezésen. A
nap fáradalmai után nemenként
elkülönülve tértünk nyugovóra,
azaz, tértünk volna, ha egy jó kis
kalandtúra nem ráz fel minket. Egy
Perczel-firka 2008. június
6
éjszakai vetélkedő keretében térkép
segítségével kellett a számunkra
ismeretlen terepen borítékokra
vadászni, különféle feladatokat
megoldani. Az izgalmaknak
köszönhetően nehéz volt elaludni,
és hajnalba nyúló beszélgetés zárta
a napot.
A ébredést, az illatos és
még meleg kakaós és fahéjas csiga
is segítette, amit reggelire kaptunk.
Illatát és ízét még most is érzem! A
második nap hamar eltelt. Petőfi
Sándor emlékeit kerestük fel
Sárszentlőrincen, Borjádon és
Úzdon.
Borjád településrészen
található a Petőfi-méhes, ami
korábban a Sass család birtokához
tartozott, Petőfi Sándor több híres
versének, köztük A négyökrös
szekér címűnek születési helye.
Ugyanitt található Tolna megye
egyetlen ipari emléke a
Söréttorony. A kirándulás utolsó
állomása Kölesd volt: a
nagyközség Tolnai Borvidék
központja, fontos borút állomás! A
település jó bortermelői
adottságokkal rendelkezik, kiváló
fehér és vörös borok vannak a
gazdák pincéiben. A kismegyeháza
ma művelődési ház, illetve borok
háza. Állandó képtár és
honismereti kiállítás működik
benne mai magyar képzőművészek
alkotásaiból.
A kirándulást ebéddel
zártuk. A vendéglőben Kocsis
Csaba tanár úr adta át a jutalmakat
azoknak a tanulóknak, akik az út
során a legtöbb tényt, adatot
jegyezték meg. A kora esti órákban
érkeztünk haza. A fáradtságtól,
édesanyám szokásos faggatózására
csak azt tudtam mondani: Jó volt!
Tényleg jó volt! Köszönjük a
kirándulást szervező Fekete Csilla
és Jakab Anikó tanárnőknek,
illetve Bechtel Helmut Herman
és Kocsis Csaba tanár uraknak!
Bujdosó Emese (9.C)
Eredményesen zárultak a 2007/2008-as tanév ÖKO-hetei. A sokszínű és
ötletes figyelemfelkeltés során sikerült felhívni perczeles társaink figyelmét a
környezettudatos gondolkodás fontosságára.
Perczel-firka 2008. június
7
Iskolánk diákjai a második
félév során Bischof Tamás tanár úr
vezetésével többször is részt vettek az
Ermel-Vojnits mauzóleum és
környékének rendezésében.
Munkájukkal a város egyik
csodálatos parkját varázsolták szebbé,
és bizonyították környezetük iránti
szeretetüket.
A tavasz során iskolánk diákjai
számos tanulmányi és sportversenyen
mérettették meg magukat, amelyeken
többen szép eredményeket értek el.
Diákjaink egy csoportja idén is részt
vett a dél-dunántúli közgazdasági
szakközépiskolák éves találkozóján
(Ötök Találkozója), melyen remek
sikerekkel öregbítették a Keri
hírnevét.
A TEOL.hu és a Tolnai Népújság tablóversenyének győztese a bonyhádi
Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 12. A
osztályának tablója lett. Összesen 2512-en voksoltak tablójukra, így ők nyerték
a versenyt. A TEOL.hu és a Tolnai Népújság ígéretéhez híven ötvenezer
forinttal támogatja a nyertes osztály bankettjének költségét.
Perczel-firka 2008. június
8
Szeptembertől júniusig – Egy tanév a Keriben
kilencedikes szemmel
Szeptember 3-án szecskaként
léptem be a bonyhádi Keribe mit sem
sejtve arról, hogy mi vár rám a
következő tanévben. Az
osztálytársaim ismeretlenek voltak,
mert egy nyaralás miatt nem tudtam
elmenni a gólyatáborba. Az első
osztályfőnöki órán fel kellett állnom
és be kellett mutatkoznom, szörnyen
cikinek éreztem, de ezen is átestem.
Az első napon teszteket írtunk,
hogy eldönthessék a tanárok, milyen
csoportokra osszanak minket. Az ezt
követő napon kezdtük az ismerkedést
a tanárokkal és persze az
osztálytársakkal is. A következő
megmérettetés a szecskaavató volt,
amire egy-két ember kivételével
mondhatom, hogy jól vettük az
akadályt. Így már nem szecskaként,
hanem vérbeli perczelesként
indultunk neki három hét után annak
az „ismerkedő” kirándulásnak, amit
Helmut tanár úr szervezett nekünk
Váralján.
Az osztály nagyon jól
összeszokott. De két-három hónap
elteltével kezdődtek a problémák…:
egyre többet hallani a 9.C nevet a
tanáriban, és egyre több német egyes
kerül a naplóba. A dolgok
megoldására még nekünk sincs
ötletünk, bár néhány tanár igen jó
módszerekkel, de reménytelenül
igyekszik hatni ránk. Ennek ellenére
Bischof tanár úr szerint egy nagyon
összetartó osztály vagyunk, akik
persze minden buliban, túrában és
kirándulásban benne vannak. Ott
voltunk a szecskabálon, a Mikulás-
discoban, a pótlocsolóbálon, és ha
lett volna még buli, biztosan ott is
megjelentünk volna. Október,
november, december… ezek a
hónapok hosszan és unalmasan
teltek. Aztán jött a téli szünet, ami
hozta magával a félévi bizonyítványt
is. Azt hiszem, mindenki nevében
mondhatom, hogy a január egy igen
nehéz hónap volt. De ezt az akadályt
is vettük, néhány bukással és
kettessel.
Ezek után már mindenki az
osztálykirándulást szervezte, amit
nagyon vártunk, és ami véleményem
szerint nagyon jól is sikerült.
Kaposvárott és Pécsett voltunk
először így együtt. Első napon egy
jégcsarnokba mentünk korizni, ami –
azt hiszem – a legjobb volt a
kirándulásban: jókat nevettünk,
estünk-keltünk. A következő
megálló a városközpont volt, ahol
egy kis szabadidőt kaptunk, ettünk-
ittunk, fagyiztunk. Ezután a szállás
elfoglalása következett, ami azért
nem tetszett, mert nem volt egy
helyen az egész osztály. Mindenki
csini ruciba öltözött, és elindultunk a
színházba, a Valahol Európában
Perczel-firka 2008. június
9
című előadást néztük meg, ami
nagyon-nagyon szép volt. Ezt
követte az esti biliárdozás és a
csicsikálás. Reggel kevésbé
kipihenten indultunk egy kaposvári
múzeumba, ahol Rippl-Rónai József
festményeit tekinthettük meg. Innen
indultunk Pécsre, ahol megnéztük az
ókeresztény sírkamrákat, és újabb
szabadidőt kaptunk. Az evés-ivás
után indultunk a Mecsextrém Parkba,
ahol szerintem mindenki nevében
mondhatom, hogy nagyon kellemes
három órát töltöttünk el.
Mindannyian fáradtan indultunk
haza.
A szuper szecskaavató,
Perczel-nap, diszkók, bulik,
osztálykirándulások elteltével azt
mondhatom, hogy nagyon örülök
annak, hogy perczeles vagyok.
Természetesen mindig akadnak
helyzetek, amelyekben egy-egy
tanárunkkal vagy osztálytársunkkal
nem értünk mindenben egyet… De
hát milyen unalmas lenne a világ, ha
mind egyformán gondolkodnánk.
Vannak unalmasabb és érdekesebb
órák is, de együtt minden próbát ki
lehet állni.
Most legfőképp az év végi
bizonyítvánnyal van elfoglalva
mindenki, írunk még fizikából,
kémiából, matekból… De ezek idén
már az utolsó próbatételek.
Mindenképp sikeres tanéven
vagyunk túl, akad néhány kiváló
sport- és tanulmányi eredményünk.
Most azonban nem ez számít, hanem
az, hogy egy nagyon jól összeszokott
társaság lettünk, akik összetartanak,
és imádnak bulizni. Kívánom nektek,
hogy ti is ilyen jó tanéven legyetek
túl, és számotokra megfelelő
bizonyítványt nyújtsanak át a
tanévzárón.
VISZONTLÁTÁSRA
SZEPTEMBERBEN!!!
Ezer Bogi (9.C)
„Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk.
Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig
tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét
hirdetjük.” (Paulo Coelho)
“Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot?
Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak
emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.”
(Kurt Dimberger)
Perczel-firka 2008. június
10
Dél-dunántúli kalandtúra
2008. május 5-6-án
kirándulni volt a 9. C osztály. Reggel
730
-kor találkoztunk az Ázsia Áruház
parkolójában.
Először Kaposvár felé vettük
az irányt. 830
-kor érkeztünk meg a
kaposvári fedett korcsolyapályára.
Mindenki nagyon élvezte az itt töltött
időt. Sokat estünk és nevettünk. A
korcsolyázás után szabad program
volt a belvárosban. Persze mindenki a
kaposvári plázában kötött ki . Ebéd
után foglaltuk el a szállást, akkorra
már mindenki nagyon fáradt volt.
Egy kis pihenés után indultunk el a
színházba megnézni a Valahol
Európában című előadást. Később
elmentünk a plázába: valaki
biliárdozott, sokan moziba mentek,
néhányan meg vásárolgatással
töltötték el a szabadidejüket. 2130
körül értünk vissza a szállásra. Hát az
éjszaka… Legyen elég annyi, hogy
nagyon mozgalmas volt. Reggel nagy
bánatunkra korán fel kellett kelni:
mindenki nagyon fáradtan kelt ki az
ágyból. Reggeli után összepakoltunk
és elindultunk a Rippl Rónai
Emlékmúzeumba. Ezt követően a
szigetvári várhoz utaztunk. Utána
mentünk tovább Pécsre megtekinteni
az ókeresztény sírkamrákat, a
látogatóközpont nagyon érdekes volt.
Ezután mindenki elment ebédelni.
1515
körül indultunk el a Mecsextrém
Parkba. Szerintem mindenki ezt
élvezete a legjobban. Sokan
boboztak, mások gokárdoztak,
néhányan csúszdáztak, egy páran
pedig lovagoltak.
1830
-körül értünk haza, már
mindenki nagyon örült, amikor
megpillantottuk a Bonyhád táblát .
Nagyon tetszett az első közös
osztálykirándulásunk. Mindenki
számára felejthetetlen élmény marad!
Váncsa Mariann (9.C)
Perczel-firka 2008. június
11
Az irodalom visszavág
Jaj, még 4 perc!
Nem, ez nem tanórai felkiáltás egy diák szájából. Ez az én
borzalmakra figyelmeztető hangeffektusom, mikor meghallom
Madonna és Justin Timberlake közös számát a 4 Minutes To Save The
World címűt. Madonna akkor kezdte pályáját, mikor Justin megszületett
- csak szerettem volna éreztetni a különbséget. Madonna már megnyert
minden díjat, amit csak lehetett, és onnan már csak lefelé halad az út.
Tehát, amikor 2001-től 2003-ig megkapta a legrosszabb színész-nőnek
járó díjat, már sejthette volna, vissza kellene vonulnia, és nem a siker
segítségével – gondolok itt Justinra, mint napjaink egyik legsikeresebb
énekesére – és azt kihasználva gyarapítani az így is telirakott széfet.
Ha a címből (4 Minutes To Save The World) indulunk ki, akkor
arra lehetne következtetni, hogy a szám valami olyasmiről szól, milyen
rossz Afrikában élni, és segítsünk az ott élő embereken, vagy egyéb
borzalmakról, amelyek mostanában történtek. Ennek a dalszövegnek
sok köze nincs a címhez (vagy csak én nem tudok annyira angolul, amit
kétlek), ezért nem tetszik annyira. Az első értelmes mondatrész, ami
talán a címre utal: „But if I die tonight, at least I can say I did what I
wanted to do…” ( De ha ma este meghalok, legalább azt el tudom
mondani, hogy megtettem azt, amit meg akartam). A másik: „No,
hesitating grab a boy, grab a girl” (Ne hezitálj, fogj egy fiút, fogj egy
lányt), de ez sem a világ túlnépesedése ellen szól. Most vagy más címet,
vagy más szöveget kellene írni, mert így nem harmonizál egymással a
szöveg két része, és akkor még nem is beszéltem az idegesítő tick-tack
szavak folyamatos használatáról, és az elmaradhatatlan Timbaland
gépiesített hangjáról, ami kihagyhatatlan egy számból.
A francia Jonas és Francois páros rendezte a klipet, eszükbe
jutott, hogy Madonnának be kellene tolnia egy kocsit egy házba, a
vezetés az már snassz, meg ilyet még nem nagyon csinált. Háta mögé
szerkesztettek egy fekete effektet, ami a világ pusztulását akarná jelezni.
Ha ez így van, akkor azt nem értem, hogy ha ott van mögötte a mindent
elnyelő sötétség, akkor miért nem menekül előle, miért tol még maga
Perczel-firka 2008. június
12
előtt egy kocsit, ami lassítja őt. Utána jön egy olyan rész, ami nekem
egy biológiai, felvilágosító órának tűnik: két tini csókolózik, és
belelátunk a szájüregükbe. (Fúj!). Justin is feltűnik a színen, hol is
máshol, mint a tükör előtt. Mindjárt meghalsz, de hogy nézel ki, ember?
Végre megtalálták a kiutat a házból, az utca üres, csak a két
táncost láthatjuk. Elhagyatott kocsik az úton, amiket összetaposnak, és
beleülnek. Bár fura, hogy rajta van a kocsikon az ár. Az országút mellett
mindig fellelhető egy bevásárlóközpont, nézzünk be, mert kellene venni
otthonra fagyit. Az ottani embereknek sem tűnik fel a mögöttük lévő
feketeség, ahogy a házban élőknek sem. Nem tudom, én felfigyelnék
arra, ha az utcákon nincs senki, és egy fekete lyuk nyelné el az
embereket. Akkor gyorsan felpattannak a pénztár áruszalagjára, és
nyomnak egy rövid dance-t.
Amikor a mosdóban vannak, Madonna leveszi a fekete fölsőjét,
alatta pedig megjelenik a testszínű ruhája; itt szeretnék idézni egy másik
kritikából: „áááh, ohhh she’s not naked” (ááááh, ohhh nem meztelen).
A kedvenc jelenetem, amikor Justin és Madonna körbetáncolják
egymást kontakt nélkül, aztán Justin hirtelen lerántja Madonnáról a
tépőzáras fűzőjét. Jó, mondjuk ezen már nem kell meglepődni Janet
Jackson óta, sőt inkább ez egy pozitívum a videókészítőknek, hogy nem
ugyanaz lett az eredménye. Végül hála Istennek, őket is eléri a végzet,
de azért előtte még körbejárták a várost.
Ezek után már lényegtelen, hogy Timbaland és Madonna mindig
8-at mutattak. Nem is tudom, mit írhatnék befejezésként, mert annyira
rossz, hogy szót sem érdemel. Több volt vele a munka, mint amilyen
lett. A dalszöveg nem lett elég jó. Láttam már több Jonas és Francois
klipet, és azt kell mondanom, hogy ez különbözik a többitől, de mégsem
az igazi. Ezek ellenére mégis sokan megveszik/letöltik az albumot,
elmennek a koncertekre szép számmal, és ezzel újra csak növelik a
széfek telítettségi szintjét.
Insanus
Perczel-firka 2008. június
13
4 perc
Timbaland:
Kifutottam az időből, és már csak 4 percem maradt, 4 percem...
Madonna:
Gyerünk, fiú, mióta várok már itt, hogy valaki felvegye velem a lépést
Justin:
Hát akkor ne vesztegessük az időt, csak mond, hogy mit kell tennem!
Madonna:
Olyan valakit keresek, aki felgyorsít és lelassít. Van elég hely mind a kettőnek.
Justin:
Hé, csajszi, én elbírok ezzel, csak mutasd az irányt. Kész vagy, hogy
elindulhassunk? Kész vagy, hogy elindulhassunk?
(Bridge)
Ha akarod, máris megkapod. Ha gondoltál rá, jobb, ha az az, amit akarsz. Ha
érzed, igazinak kell lennie, csak mondd ki azt a szót, és megadok mindent,
amit akarsz. Vár az idő, csak 4 percünk van, hogy megmentsük a világot! Ne
habozz, fogj magadnak egy csávót, fogj magadnak egy csajt! Vár az idő! Csak
4 percünk van, hogy megmentsük a világot! Ne habozz, csak 4 percünk van, 4
percünk…
Csak így tovább, ne légy pri! (Hé), Madonna, adj nekik! Hopp! Tik-tak, tik-
tak, tik-tak! Csak így tovább, Ne légy pri! (Hé), Madonna, adj nekik! Hopp!
Tik-tak, tik-tak, tik-tak!
Néha azt hiszem, egy kis beavatkozásra van szükségem. Oh, igen, tudom, hogy
neked is tetszik, és ez jó. Látszik azon, ahogy mozogsz. Úú, hey! A pokolba
vezető út jó szándékkal van kikövezve, de ha ma este meghalok, legalább azt
elmondhatom, hogy megtettem, amit akartam. És mondd, te hogy állsz ezzel?
(Bridge)
Ha akarod, máris megkapod. Ha gondoltál rá, jobb, ha az az, amit akarsz. Ha
érzed, igazinak kell lennie, csak mond ki azt a szót, és megadok mindent, amit
Perczel-firka 2008. június
14
akarsz. Vár az idő, csak 4 percünk van, hogy megmentsük a világot! Ne
habozz, fogj magadnak egy csávót, fogj magadnak egy csajt! Vár az idő! Csak
4 percünk van, hogy megmentsük a világot! Ne habozz
csak 4 percünk van, 4 percünk…
Csak így tovább, ne légy pri! (Hé), Madonna, adj nekik! Hopp! Tik-tak, tik-
tak, tik-tak! Csak így tovább, Ne légy pri! (Hé), Madonna, adj nekik! Hopp!
Tik-tak, tik-tak, tik-tak!
Csak 4 percem van, hogy megmentsem a világot.
Cecelia ismét varázsol
Hisz Ön a könyvek hatalmában? A történetek mágikus erejében?
Akármilyen sokfélék vagyunk mi emberek, problémáink, élményeink, hisszük
vagy sem, nagyon is hasonlóak. Igaz szerelem, örök barátság, mérhetetlen
fájdalom, céltudatos kitartás. Ismerős, igaz? Könyvek ezrei foglalkoznak e
témákkal, mind más-más perspektívából szemlélve őket. Talán épp saját
gondjaink néznek vissza ránk a könyvek végtelen soraiból. Talán megtaláljuk
a megoldást. Talán bátorságot nyerünk az olvasottakból. Talán itt az ideje,
hogy a kezünkbe vegyünk egy Cecelia Ahern-könyvet.
Cecelia nem készít fel minket háborúra, nem kéri tőlünk, hogy mentsük
meg a világot, egyszerűen csak életet, reményt varázsol mindennapi
történeteibe. Eddig megjelent öt kötete, hónapokon keresztül világszerte,
bestsellerként lovagolt az élen. 2004-ben első könyvének publikálását óriási
szenzáció követte. A P.S. I love you/Ui.: Szeretlek egy hétköznapi történet a
gyász monoton, reménytelen napjainak legyőzéséről. Az ezt követő három
újabb kötete a Bárcsak Láthatnál, az Ahol a Szivárvány Véget Ér, valamint a
magyar fordításban még nem olvasható A Place Called Here főként a szerelem
és barátság kiszámíthatatlan útvesztőibe enged betekintést. Persze a könyvek
történetei épp olyan színesek és elbűvölők, mint e szavak jelentései. A XXI.
század legnépszerűbb alkotói között már helyet foglaló, alig 26 éves írónő újra
és újra megajándékoz bennünket életre szóló történetekkel.
A legújabb, hazánkban még nem forgalmazott könyve, a Thanks for The
Memories ismét egy ismerős szituációt hoz közelebb egy kis Cecelia-
varázsporral megszórva, csak hogy ne legyen minden olyan földhözragadt. Az
ötödik, és sokak szerint eddigi legjobb alkotása, egy balesetből következő
vérátömlesztéstől indul. Csakhogy nem szimplán az életet adó vörös folyadék
kerül a főhősünk testébe, hanem emlékek is. Emlékek, melyek nem a sajátjai.
Perczel-firka 2008. június
15
A hangulat ismét humoros, szomorú, misztikus, egyszóval egy újabb
sikerkönyvet mondhatunk magunkénak.
Miss Ahern történetei főként fiatalabb korosztályhoz szólnak, de
mindenki számára tökéletes kikapcsolódást garantálnak. Egyetlen negatív
gondolatom sem született a könyvek elolvasását követően, illetve az írónőről
hallottak után. Egyet azonban biztosan állíthatok: Cecelia Ahern nem egy
könnyen elfelejthető személy, a történetei pedig örök olvasmányok. Ezek után,
aki nem hisz a könyvek hatalmában, az nem tanult meg olvasni.
Bencze Barbara (11.B)
Ady Endre Közel a temetőhöz című költeményének
elemzése
Ady Endre hitt abban, hogy korszakújító lesz a magyar költészetben.
Hatottak rá a francia szimbolista költők: Baudelaire, Verlaine és Rimbaud
művei. 1907-ben megírta Vér és arany című verseskötetét, amiben a Közel a
temetőhöz című vers is található. Adytól megszokottan három szóból áll a
szimbolikus cím.
Az 1. versszakban a lírai én a jövőjét írja le: hogyan képzeli el
környezetét és saját magát. „Egy ablaka lesz a szobámnak/ És arcomon ezer
redő”
A 2-3. versszakban a temető ellentétes hangulatát „Olyan szelíd és
mégis merész”, és a vele kapcsolatos félelmét festi le a lírai én. „Hajnalig
bámulunk egymásra/ S olykor a lelkem is remeg/ Jaj, a temető közeleg.”
A 4. versszakban a lírai én össze van zavarodva, nem tudja, hogy él-e.
„S már azt sem tudom, hogy vagyok/ Hogy élek-e?”
Az 5-6. versszakban a lírai én nem mer aludni, mert retteg a haláltól,
ami már az ablaka előtt vár rá. „Alszik a falu, én virrasztok./ Nézem, nézem a
temetőt:/ Itt van az ablakom előtt.”
A költő alliterációt („mégis merész”), szóismétlést („Nézem, nézem”),
költői kérdést („Hogy élek-e?”). ellentétet („Alszik a falu, én virrasztok”)
használ, valamint párhuzamot von az öregedés és a temető közelsége
között: ahogy öregszünk, úgy egyre közelebb van a temető is. Először száz
lépés a temető, majd az ablak előtt van. A szimbolista vers üzenete, hogy a
halált nem lehet elkerülni, nem tudunk ellene semmit sem tenni. Hangulata
szorongó, depressziós, dekadens.
Perczel-firka 2008. június
16
A versben megjelenik a dekadencia, Ady a haláltól való általános
emberi félelmet írja le. A Vér és arany kötetben a költő az élet problémáiról ír,
mint például a halálról (A halál rokona) vagy a pénzről. (Mi urunk: a Pénz).
Insanus
Ady Endre: Közel a temetőhöz
Egy ablaka lesz a szobámnak
És arcomon ezer redő
S száz lépésre a temető.
Kis temető a falu alján,
Olyan szelíd s mégis merész:
Holdas éjen szemembe néz.
Hajnalig bámulunk egymásra
S olykor a lelkem is remeg:
Jaj, a temető közeleg.
Engem is visznek titkos szárnyak
S már azt sem tudom, hogy vagyok,
Hogy élek-e? S a Hold ragyog.
Alszik a falu, én virrasztok,
Nézem, nézem a temetőt:
Itt van az ablakom előtt.
Síró, rettegő félálomban
Ezerszer is megkérdem én:
Én szállok, vagy ő jön felém?
Perczel-firka 2008. június
17
A barátomnak
Te tudod csak, hogy ki vagyok. Te ismersz engem, te tudod
milyen vagyok.
Veled osztom meg titkaim. Te tanácsolsz, ha vannak néha
gondjaim.
Ha bajban vagyok Téged hívlak. Rád számíthatok, ezt még Te
mondtad.
Az oviban ismertelek meg, amikor elkértem a babád,
emlékszel?!
A suliban már sülve-főve együtt voltunk, még a házit is közösen
csináltuk.
Mára már elválaszthatatlanok vagyunk, bár néha vitatkozunk.
De Én biztosan tudom, hogy Nekem Te vagy Legjobb Barátom.
Maraszin Fanni (9.C)
Nemesis
A living legend
Don't think he's lost
Strikes from the past,
Stands in the raining blood.
You are a victim of his dark emotion,
Not afraid to teach you, what is retribution.
Stronger than everyone, always restless
And hold an ancient weapon, which is called: vengeance...
Sweet vengeance.
Head Edward (a great poet from Saxoncastle)
Perczel-firka 2008. június
18
Mozgás minden időben – Sportrovat
Iskolánk tanulóinak a 2007-2008-as tanév végén is voltak
sportsikerei, ezekről szeretnénk beszámolni (tudósítás)
Egyéni teljesítmények
Karate
A dél-dunántúli Kyokushin Karate diákolimpián Dávid Benjámin 1.
helyezést ért el, ezzel bejutott az Országos döntőbe, ahol végül 3. helyezést ért
el.
Atlétika
A súlylökés diákolimpia V. korcsoportjának megyei döntőjén Goyák Roland
1. helyezést ért el 12,18 méteres dobásával.
A távolugrás diákolimpia V. korcsoportjának megyei döntőjén Erb
Alexandra 3. helyezést ért el 4,48 méteres ugrásával
Csapatteljesítmények
Labdarúgás V-VI. kcs. Leány diákolimpia megyei selejtező 2. helyezés
Csapat tagjai: Lőrincz Tímea, Szautner Kitti, Szautner Mónika, Miklós
Adrienn, Salamon Mónika, Szabó Andrea, András Nikoletta, András
Petra, Csima Cintia
Labdarúgás V-VI. kcs. Leány diákolimpia megyei döntő 4. helyezés
Csapat tagjai: Lőrincz Tímea, Szautner Kitti, Szautner Mónika, Miklós
Adrienn, Salamon Mónika, Szabó Andrea, András Nikoletta, András
Petra
Petőfi-kupa, férfi kispályás labdarúgó tornán, 3. helyezést ért el csapatunk
Csapat tagjai: Kőrösi Kende, Józsi Valentin, Velner Zoltán, Ambrus
Gábor, Németh Szabolcs, Beilert László, Kasler Tamás, Knipl Andor,
Fazekas Dávid
Perczel-firka 2008. június
19
TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI
TÚRAVERSENY
Eredmények 2007-2008
Szarvasugrató Kupa, 2007. szeptember. 29. Szálka (Szekszárdi-dombság)
Ifjúsági kategória 1. hely
Csapattagok: Szentes Olivér, Gubik Gábor, Ratting Rita, Scherf Nikolett,
Dávid Balázs
Bakancsos Atomkupa 2008. 03. 23. Éger-völgy (Nyugat-Mecsek)
Ifjúsági „B” kategória 3. hely
Csapattagok: Szentes Olivér, János Richárd
Rezét Kupa 2008.04. 5., Érsekcsanád
Ifjúsági „B” kategória 2. hely
Csapattagok: Szentes Olivér, János Richárd, Gubik Gábor
PITE Kupa 2008.04.19., Mecsek
Ifjúsági „B” kategória 1. hely
Csapattagok: Szentes Olivér, János Richárd, Scherf Nikolett, Lőbel Dávid
TELJESÍTMÉNYTÚRÁK
Tolna teljesítménytúra, 2007. szeptember 15.
táv: 25 km
létszám: 20 fő
Bartina teljesítménytúra
táv: 15 km
létszám: 30 fő
Völgység teljesítménytúra
táv: 20 km
létszám: 18 fő
Perczel-firka 2008. június
20
Az iskolán belüli asztalitenisz bajnokság mindhárom
kategóriában véget ért:
Férfi egyéni
1. Velner Zoltán
2. Teleki Bence
3. Kajtár Tamás
4. Zsók György
Női egyéni
1. Szegedi Krisztina
2. Szegedi Eszter
3. Gungl Szilvia
4. Rokaly Anna Mária
Vegyes (leány, fiú), páros
1. László Lilla, Velner Zoltán
2. Nótás Eszter, Kajtár Tamás
3. Erb Alexandra, Kőrösi Kende
4. Szösz Judit, Beilert László
Tanár – diák teremlabdarúgó mérkőzés Hagyományt teremtő szándékkal megrendezésre került egy Tanár – Diák
teremlabdarúgó mérkőzés, ahol az iskola végzős tanulói léptek parkettára a
KERI férfi pedagógusai ellen, a mérkőzés jó hangulatban, nem mellékesen
tanár csapat sikerével zárult. 5:0-ás félidő után, 7:4-es végeredmény született.
A győztes csapat tagjai: Bechtel Helmut Herman, Bischof Tamár, Genczler
János és Máté Norbert voltak.
Minden diáknak, tanárnak, olvasónak sportolásban gazdag nyári
szünetet kívánunk! Bischof Tamás, Genczler János, Máté Norbert
Perczel-firka 2008. június
21
Programajánló
Péntek:
14: 00 Kistérségi Konferencia Tolna, Somogy, Baranya kistérségi könyvtárosaival
Moderátor: Elekes Eduárdné
15:30 A VIII. Völgységi
Könyvfesztivál ünnepélyes
megnyitója
16:00 Reneszánsz rajzpályázat
eredményhirdetése
16:00 Mohay Tamás: Töredékek az
ünnepről Házigazda: Sebestyén Ilona a Nap
Kiadó főszerkesztője és tulajdonosa
17:00 Reneszánsz-est a Szekszárdi Gitárkvartett és a Pécsi
Irodalmi Páholy közreműködésével
19:00 A reneszánsz Olaszországban Beszélgetés és diavetítés Kovács
Ferenccel
Szombat:
09:00 Nagymányoki Ifjúsági
Fúvószenekar műsora
09:30 Nemzetiségek
Magyarországon Lóczy István CD-ROM bemutatója
10:00 Burghardt Klára német nyelvű verses CD bemutatója
Házigazda: Glöckner Éva
10:30 Szabó Zoltán: A halfőzés
fortélyai a Közép – Duna Házigazda : Németh Judit
11:00 Fischer Mária: Piros mezők című könyvének bemutatója
A szerzővel beszélget: Szirtes Gábor a
Pro Pannonia Kiadó igazgatója
14:00 Író-olvasó találkozó:
Nagy Natália és Nagy Bandó
András Házigazda: Máté Réka
15:00 „Selyemfestő Óvónénik”
kiállításának megnyitója
15:15 Kovács Gábor várja a
gyerekeket egy zenés mesével
15:00 Videcz Ferenc: Gyónás
könyve című könyvének bemutatója
A szerzővel beszélget: Szirtes Gábor a Pro Pannonia
Kiadó igazgatója
16:00 Marcus Meadow mutatja be bűnügyi regényeit
A szerzővel beszélget: Drinóczi Zoltán
17:00 Irodalmi Parnasszus – A költő
önmagával felesel? Párbeszéd versek
Házigazda: Dr. Hegedűs Éva
18:00 Tamás Menyhért íróval beszélget Dr. Hegedűs Éva
19:00 Bukovinai székely konyha
Nagy Antalné Ferenc Regina ételei Könyvbemutató és székely ételek
kóstolója Összegyűjtötte és bemutatja: Csibi
Krisztina
Perczel-firka 2008. június
22
20:00 Székely mesék Lőcsei Ákossal
21:00 Táncház Bogyiszlói Népi Zenekar
Vasárnap:
09:00 Regisztráció a „Fortuna
futásra”
10:00 „FORTUNA FUTÁS” startja
10:10 Kolta László: Bonyhádi
szobrok és emlékművek c.
kiadványának bemutatója Házigazda: Dr. Szőts Zoltán
11:00 Bischof Tamás előadása Ermel-Vojnits mauzóleum
műemlékvédelmi akció a Perczel Mór
Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjaival
11:00 Frederico és Bonifác Bábelőadás
14:00 Író – olvasó találkozó
Tolvaly Ferenc íróval
15:00 Tombola a futáson résztvevőknek
Impresszum
Kiadja: Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és
Kollégium
Kapcsolat: 7150 Bonyhád, Szabadság tér 17. [email protected]
Szerkesztők: Bechtel Helmut Herman, Bujdosó Emese, Dudás Kiss Csaba,
Erb Alexandra, Ezer Boglárka, János Richárd, Kasza Melinda, Lőrincz Kinga,
Maraszin Fanni, Váncsa Mariann
Információ: Az újsággal kapcsolatos ötleteket, észrevételeket és javaslatokat
várjuk a [email protected] e-mail címre. Felhívjuk szíves
figyelmeteket, hogy lapunk egyes cikkei a Perczel MédiaTÁRban is
olvashatók.
Perczel-firka 2008. június
23
Vonz az újságírás?
Úgy érzed, neked való a média világa?
Szeretnéd gondolataidat másokkal is megosztani?
Versek, novellák, regények, eposzok kéziratai porosodnak
otthon a fiókodban?
Itt az ideje, hogy kipróbáld
tehetségedet!
Vegyél részt te is a Perczel-firkának, iskolánk
diákújságjának összeállításában, szerkesztésében!
Juttasd el hozzánk írásodat a fenti
címre, vagy jelentkezz személyesen
csapatunkba!
Perczel-firka 2008. június
24