A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön története Pados JózsefAz intézet történetéről szólva a múlt század utolsó évtizedeire kell visszatekintenünk. Az 1878. évi V. törvény – közismertebb nevén a Csemegi kódex –tett első ízben elvi különbséget a szabadságvesztés végrehajtásában a büntetési fokozatok között. A 28. §-a kimondta, hogy a fegyházbüntetést fegyintézetben kell végrehajtani.

Ennek a rendelkezésnek, továbbá annak hatására, hogy a XIX. század utolsó harmadában jelentősen megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma és az e téren visszaesők a korábbi gyakorlattal ellentétben szigorúbb elbírálás alá estek, megnőtt azoknak a száma, akiknek büntetésüket fegyházban kellett letöltenie. A törvény szerinti végrehajtásra az országban működő hét fegyintézet befogadóképessége rendkívül kevésnek bizonyult, így szükségessé vált egy új intézet létrehozása.

A törekvés az volt, hogy az új fegyintézetet a területi elveknek megfelelően a Dunántúlon építsék fel. Erről az 1884. évi XX. törvénycikk rendelkezett. A telepítés helyére Sopronból két ajánlat érkezett. Egyik a Kurucdombot, a másik a Soprontól 5 km távolságra északra eső, Offermann és társa tulajdonát képező, öt éve már használaton kívül lévő cukorgyári telepet jelölte meg. Utóbbira esett a választás.

A döntést követően felgyorsultak az események. Az intézet terveit az a Wagner Gyula budapesti műépítész készítette, aki előzőleg már a szegedi kerületi börtönt és később a Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogházat is megtervezte.

A kivitelezésre Schneider Márton soproni építész kapott megbízást. Az építkezés 1884. július 13-án kezdődött és 1886. augusztus 3l-én fejeződött be.

Az újonnan létrehozott épületegyüttes meghatározó része a három emeletes, nyomtatott H-betű alaprajzú zárkaépület volt, mely az akkori időben rendkívül korszerűnek számított. Minden helyiségét villanyvilágítással, központi fűtéssel és zárka páronként szellőzőkéményekkel látták el. Az energia-ellátást a gépházban elhelyezett áramfejlesztők biztosították, melyeket gőzgépek működtettek.

A zárkaépületen és a gépházon kívül a megnyitásig még a munkatermek, raktárak, kórház, központi fürdő, mosoda, konyha, pékség, istállók, valamint az igazgatósági épület és néhány lakás készült el.

A zárkaépületben összesen 686 zárkát alakítottak ki, melyek közül 11 sötétzárka volt. A végrehajtandó feladatnak megfelelően az épület déli főszárnyán 252 magánzárkát építettek.

Mivel a fegyintézetet a legveszélyesebb bűnözők elzárására szánták, szükségesnek tartották azt bástyafallal körülkerítve a külvilágtól elzárni. Ennek az összes hossza a mai több mint 1 km-rel szemben 600 métert tett ki, magassága 4,3 - 7,5 méter között változott.

Az intézet berendezését és betelepítését követően 1886. november 1-jén történt meg a hivatalos átadás. A hatalmas alkotáson mindenki elcsodálkozott. A meghívottak körében az a vélemény alakult ki, hogy az intézet az újabbkori építészetnek valódi remeke ugyan, de mindazonáltal meg vannak győződve arról, hogy a méltó bámulat tárgyát képező építmény

nem lesz soha a boldogság tanyája, ellenkezőleg; az ablakain át az ég felé emelkedő sóhajok keserűségét az egykor ott készült cukor teljes mennyisége sem lenne képes megédesíteni. Egy korabeli újság a büntetés végrehajtása szempontjából meghatározó zárkaépületről a következők szerint emlékezik meg: “Két hosszú épületszárnyat összekötő folyosón vagyunk. Sajátságos, kimondhatatlan érzés futja át az ember kebelét, midőn ide az élő halottak sírboltjába belép.”

A Soproni Királyi Országos Fegyintézet, mint országos letartóztatási intézet, kizárólag férfi elítéltek büntetésének letöltésére és a legsúlyosabb szabadságvesztés, a fegyházbüntetés végrehajtására szolgált. Az első egy-két évtizedet követően ugyan kisebb arányban, de börtönre ítéltek is kerültek az intézetbe és ez ma is így van.

A fegyházbüntetés vagy életfogytig, vagy határozott ideig, maximum 15 évig, minimum 2 évig tartott. Az intézetben a fegyencek büntetési idejük egy harmad részét, de maximálisan 1 évet mindenkitől elkülönítve, éjjel-nappal egyaránt magánzárkában töltötték. Ez idő alatt csak istentiszteletre, sétára és iskolai oktatásra járhattak, foglalkoztatásukra is csak zárkán volt lehetőség. Ebből következően csak különböző kézi jellegű munkákat (kosárfonás, cipőjavítás stb.) végezhettek. Az 1 év letelte után közös intézeti ellátási tevékenységen (kovács, lakatos, cipész, szabó, nyomdász, sámfakészítő stb.), illetve bérleti rendszerben (századfordulótól kézi szövés) dolgoztak.

Ebben az időben a valláserkölcsi oktatás volt a leginkább hivatott arra, hogy hasson az elítéltek gondolkodására és felkeltse bennük a bűnbánatot, visszatartva ezáltal őket az újabb bűncselekmények elkövetésétől. A vallási ráhatás megvalósítói a fegyintézeti lelkészek voltak. Az istentiszteletekhez a teljes egészében fegyenc munkaerővel 1890-ben felépült templom volt. Belmérete 30x12 m volt, balkonos megoldásával egyszerre 500 fegyenc befogadását volt képes biztosítani, jó feltételeket teremtett. Politikai változások hatására 1950-ben a lelkészek tevékenységét beszüntették. A későbbi évek során a templom tornyát lebontották, az épületet munkáltatási célokra átalakították. Ma az istentiszteletek helye a többcélú étkezde.

Az intézetet, mivel a trianoni békeszerződés értelmében az Ausztriának átadandó területekbe a terv szerint Sopronkőhida is beletartozott, 1921 nyarán kiürítették és áttelepítették a budapesti gyűjtőfogházba. A Sopron hovatartozását is meghatározó 1921. decemberi népszavazást követően 1922 tavaszán megtörtént a visszatelepítés. Az I. világháború alatt a munkáltatási lehetőségek beszűkültek. Új bérleti rendszerű üzemek –kézi, mechanikai szövés, kosárfonás, kefegyártás szakmákban –1923-tól ismét működni kezdtek.

Az 1928. évi X. törvénycikk alapján az igazságügyi miniszter az intézet egyik elkülönített területét – férfi elítéltek részére – szigorított dologházzá minősítette. A szigorított dologház intézményének bevezetésére a visszaesőknek a társadalom tagjai sorából hosszabb időre való kivonása érdekében került sor és a rendszer 1950-ig létezett.

A beutalás mindenkor határozatlan időre szólt és 3 évnél kevesebb nem lehetett. Velük szemben éjjel magánelzárást kellett alkalmazni, nappal a munkahelyeken dolgozhattak. A többszörösen büntetetteket azonban nappal is el kellett különíteni és ruhájukat megkülönböztető jelzéssel látták el. Az intézet hivatalos megnevezése a tevékenység kiszélesítésével 1929-től, “Soproni Királyi Országos Fegyintézet és Szigorított Dologház”-ra változott.

A fegyintézeti részben 1941-ben az igazságügyi miniszter közvetítő intézet felállítását rendelte el, ahová az elítéltek büntetési idejük kétharmad részének letöltése után kerültek.

A németek 1944. márciusi bevonulását követően az események halmazát szolgáltatta a Szálasi rendszer. Ezek közül az intézet számára meghatározó volt, hogy Sopronkőhidát tartották legalkalmasabbnak az általuk letartóztatott politikai foglyok elhelyezésére. A zsúfoltság miatt 1944. november 24-én 516 fő szigorított dologházas elítéltet hadiszolgálatra vittek. Helyükre kerültek a budapesti Margit körúti katonai fogházban őrzött politikai foglyok, akik közül a védőőrizeteseket elkülönítetten helyezték el. A katonai őrség és az általuk őrzött foglyok teljes egészében elkülönültek a fegyintézet személyzetétől és az általuk őrizettektől. Csak az élelmezés, fűtés és világítás volt közös.

Ide települt át december közepén a Dominich Vilmos hadbíró őrnagy nevével fémjelzett hadbíróság is, aki folytatta Budapesten megkezdett tevékenységét.

Sorozatban hozta a súlyosabbnál súlyosabb ítéleteket. Rendkívül sok volt ezek között a halálos ítélet is, melyek egy részét végrehajtották, másik részét 10-15 évi vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. Az első halálos ítéletet 1944. december 21-én hajtották végre. Bajcsy-Zsilinszky Endrét december 23-án ítélték halálra és három sorstársának december 24-i golyó általi kivégzése után, kb. reggel 8 óra tájban kötél általi halálos ítéletét végre is hajtották. Kivégzésének helyén és a parancsnoki épület homlokzatán a mártírhalált haltak emlékét emléktáblák őrzik.

Az igazgatósági épületet ismeretlen tettes, vagy tettesek 1945. március végén felgyújtották. A tűz martaléka lett az irattár, benne az intézet sorsára vonatkozó összes lényeges adattal, irattal. E tűzvészt követően hosszú évekre csupán rom volt az igazgatósági épület helyén.

Az intézetet 1945. március végén Sopronba, az ún. 48-as laktanyába költöztették, mert áprilistól 1948. január végéig a szovjet katonai parancsnokság a fegyintézetet rendelkezési hatáskörébe vonta. Az intézet területét drótkerítéssel megnövelve jelentősen kiterjesztették. Egyesek szerint 1945. pünkösdjén 22 ezer, mások szerint 33 ezer ember volt itt bezárva. Nagy részüket ártatlanul tartották fogva és hurcolták el kényszermunkásként a Szovjetunióba, többüket ugyancsak ártatlanul végezték ki. Emlékükre a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szövetsége 1994 szeptemberében a parancsnoki épület homlokzatán emléktáblát helyezett el.

Az intézet 1947-ben a Soproni Országos Büntetőintézet megnevezést kapta és az 1948. januári szovjet kiürítést követően márciusban Kőhidára visszatelepült. Az átvett intézet állapotára jellemző, hogy a helyreállítási és újjáépítési tervek végrehajtására 6 évre lett volna szükség, de őszig a zárkaépület 3/4 részét és a fontosabb épületeket már helyreállították. Az országban elsőként ekkor építettek őrtornyokat a bástyafal tetejére.

Folyamatos szállításokkal a létszám 1951-re már 2000 fő fölé emelkedett. Ebben az évben készült el az új igazgatósági, mai nevén parancsnoki épület és az intézet elnevezése Sopronkőhidai Országos Börtön lett. A működés nem tartott sokáig, mert ősszel politikai okok miatt az intézetet ismét kiürítették.

Az intézet újbóli visszaállítására 1955 nyarán került sor. A fogva tartottak munkáltatását elsődlegesen biztosító vállalati rendszerű tevékenység a Sopronkőhidai Szövőgyár megalapításával, 1955 őszén újra indult. Meghatározó a textilipari, ezen belül a szövödei

tevékenység volt. Új tevékenységi körök meghonosítására 1967-ben: textilruházati ipari, majd 1968-ban fém- és híradásipari vonatkozásban került sor. A híradásipari tevékenységet 1983-ban gazdaságtalansága miatt meg kellett szüntetni.

Az 56-os forradalom idején, október 28-án, mintegy 4-500 fő elítélt zendülést követett el. Egy részük a tehergépkocsi bejárati kaput kidöntve kitörést kísérelt meg, melyet az őrség fegyverhasználattal akadályozott meg. A zárkaépületbe visszaszorították őket, továbbra is követelőztek, az épület felgyújtásával fenyegetőztek, az ott rekedt parancsnokot pedig túszul ejtették. A parancsnok életét 16 fő életfogytiglanra ítélt védelmezte és próbálta a hangadókat leszerelni. Este soproni egyetemisták érkeztek a börtönbe, akik kérték a személyzetet, hogy senkit se engedjenek ki az elítéltek közül. A fogva tartottakkal is tárgyaltak, aminek eredményeként a parancsnok elhagyhatta az épületet. Következő nap még egyszer felforrósodott a helyzet, melyet a személyzet erélyes fellépéssel, a zárkákba kényszerítéssel eredményesen megoldott.

Itt kell szólni arról, hogy súlyos rendkívüli események korábban is elég gyakran voltak az intézetnél. Az 1951. évet megelőző időszakban szinte alig volt olyan év, amikor ne fordult volna elő szökés külső munkáltatásról, de intézetben belülről is. Azt követően csak egy esetben, 1958 februárjában történt sikeresen végrehajtott szökés, míg 1977. évben és 1992. évben egy, illetve 2 fő részvételével meghiúsított szökési kísérlet.

Súlyos, rendkívüli eseménynek számított a rendszerváltás idején, 1989. II. félévben és 1990. I. félévben a változó amnesztia hangulat miatti több csoportos étkezés- és munkamegtagadás. Ezek közül a legnagyobb a több mint 200 főt érintő 1989. novemberi tömeges étkezés megtagadás volt, melyet az ügy higgadt kezelésével, meggyőzőssel 17 óra alatt megszüntettek. Kiemelkedően súlyos eseménynek számított az 1993. januári túszejtés, mely végeredményét tekintve ugyancsak pozitívan zárult.

E kis kitérő után visszatérve az 1956-os évhez, annak fontos eseménye volt a korábban munkatermeket magába foglaló régi épület felújításával nyert új egészségügyi blokk átadása és az első főállású orvos kinevezése.

Az intézet történetéhez tartoznak a természetes elhalálozás, illetve öngyilkosságok miatt bekövetkezett halálesetek is, melyek száma nem volt nagy. A halott fegyenceket különálló, ún. rabtemetőbe temették el. Napjainkban már fejfával jelzett sírokban a Sopronhoz tartozó bánfalvi temetőben történik elhantolásuk, de a hozzátartozók a holttestet el is vitethetik.

A rabtemetőben a halottak sírját nem fakereszttel vagy fejfával jelölték meg, hanem csupán egy kőkockával. Erre, ha fegyenc volt az elhunyt, akkor egy “F” betűt és a törzsszámot, ha szigorított dologházas volt, akkor egy “D” betűt és a törzsszámot vésték rá. Az utolsó temetés 1962-ben volt. Ide temették az 56-os mártírok közül Czifrik Lajost, Földes Gábort, Gulyás Lajost, Kiss Antalt, Tihanyi Árpádot, Török Istvánt, Weintrager Lajost, Zsigmond Imrét és Szigethy Attilát, akik hamvait az 1989-90. évi exhumálásokat követően sírhelyükre helyezték el.

Azóta a volt rabtemető 56-os emlékhely.

Az intézet elnevezése 1967-ben Sopronkőhidai Büntetésvégrehajtási Intézet, 1972-ben Sopronkőhidai Fegyház lett, miközben az 1958. évben végrehajtott kategorizálásnak megfelelően, jellemzően továbbra is többszörösen visszaesők szabadságvesztés büntetésének

a végrehajtását biztosította és jelenleg is biztosítja.

Törvényi változás miatt, 1974. évben a visszaesőkkel szemben újonnan bevezetett szigorított őrizet végrehajtását férfi elítéltek vonatkozásában 1981-ig Sopronkőhida kapta feladatául. Ennek során a határozott idejű szabadságvesztés büntetés letöltését 2-5 évig terjedhető további szabadságelvonással járó intézkedés követte.

A későbbiekben az itt fogva tartottak összetételének megfelelően 1988. évben az intézet megnevezése Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lett.

Az évek során a fogva tartás feltételei fokozatosan javultak. A változások közül kiemelném a biztonsági és higiéniai szempontból egyaránt nem megfelelő alagsori fürdő helyett szintenként és szárnyanként kiépített új többállásos zuhanyzókat, az 1200 adagos konyhát, a 200 személyes étkezdét, 2 tantermet és tanári szobát magában foglaló új kétszintes épületet, valamint az új látogató helyiséget és beléptető rendszert. A foglalkoztatás szervezeti formája is változott, a vállalat Sopronkőhidai Szövő- és Ruhaipari Kft. néven 1994. január 1-jétől gazdasági társasággá alakult és az intézettől szervezetileg és irányításilag is elkülönült.

Az elmúlt években megtörtént a büntetés-végrehajtás működésének az Európa Tanács-i ajánlásokhoz igazodó jogi szabályozása. Most a jogszabályi elvárásokhoz és követelményekhez igazodás a feladat, ami igényli a büntetés-végrehajtási intézményrendszerének átalakítását is. Ez az ország anyagi lehetőségeihez alkalmazkodva várhatóan hosszadalmas munka egy központilag jól előkészített és átgondolt koncepción alapul. Keretei közt új férőhelyek kialakítása, valamint a régi, de nagy hagyományokkal rendelkező, elavult épületekben működő intézetek, mint a sopronkőhidai is, átalakítása szükséges.

Ennek során figyelemmel kellett lenni a megváltozott társadalmi körülményekre. A büntető igazságszolgáltatásnak, valamint az ennek szerves részét képező büntetés-végrehajtásnak is szembe kellett és kell néznie azzal a komoly kihívással, amit a bűncselekmények számának és összetételének változása, valamint az Európához való csatlakozás igénye jelentett és jelent.

A bűncselekmények számának emelkedése, ezen belül a gátlástalanul, nem ritkán fegyverrel, vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények növekedése, a szervezettség, a kábítószerek megjelenése és terjedése nemcsak a rendőrség, a különböző nyomozati szervek és a bíróságok munkáját nehezítette meg, hanem lényegesen megnövelte az elkövetők fogva tartásának biztonsági kockázatát is, ezzel a büntetés-végrehajtás munkáját.

A feladatok kijelölésénél nem lehetett eltekinteni attól sem, hogy a börtönviszonyok nagyon pontosan megmutatják, mit tesz az adott társadalom az emberi jogok érvényesüléséért. Tevékenységünk, körülményeink jól ellenőrizhetők, a levonható következtetések nem feltételezéseken alapulnak, hanem nagyon is jól körülírhatók és konkrétak. Ennek megfelelően olyan feltételeket kell kialakítani, a rendszert úgy kell működtetni, hogy mindenkor meg tudjunk felelni az európai követelményeknek. Ez az országnak is jól felfogott érdeke. Ebből következőleg a közvéleménynek is meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy a szabadságvesztés büntetésüket töltőket is megilletik az emberhez méltó körülmények és jogaikban csak annyira korlátozhatóak, amennyiben ezt a végrehajtás megköveteli.

Az 1997. évben elkezdődött és várhatóan 2002. évben befejeződő rekonstrukció a jogi szabályozásokkal összhangban álló, belső életében megfelelő differenciált, a közrend és

köznyugalom szempontjából nagy külső biztonságot nyújtó, a személyzet munkakörülményeiben pozitív változást eredményező rendszer kialakítását és működését teremti meg.