a súlyozás metodikája, grafológia (2005, 4 oldal)

4
A súlyozás metodikája A grafológia tudományosságának igazolása: validitása ( érvényessége). Grafológus-tanári pályám során a legnehezebb feladat megtanítani növendékeimet olyan elemzések készítésére, amelyek pontosak, közhelynélküliek, hitelesek. Nem véletlen tehát, hogy minden olyan új módszer felkelti érdeklődésemet, amely közelebb visz alapos és pontos elemzések készítéséhez. Koroknai Erzsébet Az írás domináns és jelentős jegyei című munkája ugyanezen gondolat jegyében fogan: Alfons Lüke módszerével világít rá arra, hogy ha meg tudjuk állapítani az írás domináns jegyeit, kulcsot kapunk a személyiség meghatározó jellemvonásaihoz. Az elemzések azonban leggyakrabban nem pusztán a domináns tulajdonságokra kérdeznek, hanem valamely aktualitás hívja a kérdéseket életre. Gyakorló elemzők azonban tudják, hogy a szakirodalom egyik legnagyobb hiánya az, hogy nemegyszer hiányos, olykor egymásnak ellentmondó grafológiai jegyek vizsgálatát javasolják egy-egy tulajdonság megítéléséhez. Az egyik legnagyobb veszély, ha túl kevés jegyet vizsgálunk. Félrevezethet az is, ha minden jegyet azonos értékűnek tekintünk egy tulajdonság megítélésekor. E fenti gondolatok indítottak arra, hogy vizsgálódjak: találok-e nyomot a szakirodalomban arra, hogy bizonyos jegyeket súlyozottan, kiemelten értékel a szerző egy jellemvonás megítélésében. A klasszikusok közül Goldzieher Klára: Ki vagy? Megmondja az írás, Bendetz Móric : Grafológiai tanulmányok sorozatában A lelki tulajdonságok nyomai az írás jellegzetességeiben c. műve ( a tulajdonságok betűrendszerinti összeállításban szerepelnek, ezeknek alárendelve a grafológiai jegyek) Csötörtök Csaba: Grafológia című műve, a Grafodidakt kiadásában A grafológia alaptankönyve és dr. Agárdi Tamás- dr. Szidnai László szerkesztette A grafológia kézikönyve volt a forrása az alábbi kutatásnak. A módszer sziszifuszinak látszott: összevetettük a szakirodalom által megjelölt, felsorolt jegyeket, olykor figyelembe vettük a sorrendet is, azt feltételezvén, hogy a legfontosabb jegy kerül a tulajdonság neve mellé elsőként. E módszer során ismertem fel, hogy elődeink nagy Forrás: http://www.doksi.hu

Upload: grafologia100

Post on 31-Jul-2015

28 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

A súlyozás metodikája

A grafológia tudományosságának igazolása: validitása ( érvényessége). Grafológus-tanári

pályám során a legnehezebb feladat megtanítani növendékeimet olyan elemzések készítésére,

amelyek pontosak, közhelynélküliek, hitelesek. Nem véletlen tehát, hogy minden olyan új

módszer felkelti érdeklődésemet, amely közelebb visz alapos és pontos elemzések

készítéséhez.

Koroknai Erzsébet Az írás domináns és jelentős jegyei című munkája ugyanezen gondolat

jegyében fogan: Alfons Lüke módszerével világít rá arra, hogy ha meg tudjuk állapítani az

írás domináns jegyeit, kulcsot kapunk a személyiség meghatározó jellemvonásaihoz. Az

elemzések azonban leggyakrabban nem pusztán a domináns tulajdonságokra kérdeznek,

hanem valamely aktualitás hívja a kérdéseket életre. Gyakorló elemzők azonban tudják, hogy

a szakirodalom egyik legnagyobb hiánya az, hogy nemegyszer hiányos, olykor egymásnak

ellentmondó grafológiai jegyek vizsgálatát javasolják egy-egy tulajdonság megítéléséhez. Az

egyik legnagyobb veszély, ha túl kevés jegyet vizsgálunk. Félrevezethet az is, ha minden

jegyet azonos értékűnek tekintünk egy tulajdonság megítélésekor.

E fenti gondolatok indítottak arra, hogy vizsgálódjak: találok-e nyomot a szakirodalomban

arra, hogy bizonyos jegyeket súlyozottan, kiemelten értékel a szerző egy jellemvonás

megítélésében. A klasszikusok közül

Goldzieher Klára: Ki vagy? Megmondja az írás,

Bendetz Móric : Grafológiai tanulmányok sorozatában A lelki tulajdonságok nyomai az írás

jellegzetességeiben c. műve ( a tulajdonságok betűrendszerinti összeállításban szerepelnek,

ezeknek alárendelve a grafológiai jegyek)

Csötörtök Csaba: Grafológia című műve,

a Grafodidakt kiadásában A grafológia alaptankönyve

és dr. Agárdi Tamás- dr. Szidnai László szerkesztette A grafológia kézikönyve volt a forrása

az alábbi kutatásnak.

A módszer sziszifuszinak látszott: összevetettük a szakirodalom által megjelölt, felsorolt

jegyeket, olykor figyelembe vettük a sorrendet is, azt feltételezvén, hogy a legfontosabb jegy

kerül a tulajdonság neve mellé elsőként. E módszer során ismertem fel, hogy elődeink nagy

Forrás: http://www.doksi.hu

része szemérmesen titkolja elemzési módszerét. Természetesen megállapításaim nagyobbrészt

saját kutatásaink, tapasztalataink alapján születtek.

Ahhoz, hogy nagyon pontos – ha úgy tetszik, százalékos mértékben megítélhető legyen egy

tulajdonság, súlyozottan értékelek olyan jegyeket, melyeket az adott tulajdonság tekintetében

kiemelten fontos szerepűnek ítélek. Fontosságát tekintve 3, 2 illetve 1 ponttal értékelem a

grafológiai jegyeket. Ha tehát a súlyozott jegyek jelen vannak az írásban, sokkal magasabb

értéket kap az adott tulajdonság értéke.

Példaként a konfliktuskezelés néhány módját elemzem a súlyozás módszerével.

Az alkalmazkodás viselkedésünkben sokoldalú viselkedési variációkat követel, jó

diplomáciai érzéket, nyitottságot, megfelelő szociabilitást. Aki jól alkalmazkodik, nem

önmagával törődik. Az alkalmazkodó ember befogadóképes, társaira figyel, nem önmagára.

De a túlzott energia, a magas fokú vitalitás eltereli a figyelmet a másik-emberről, tehát az

alkalmazkodás ellenében hat. Ily módon súlyozott módszerrel az alkalmazkodás jegyei így

ábrázolhatók:

kevert kötésmód-variációk 3 pont

füzéres vagy fonalas kötésmód 3 pont

laza, lágy írás 3 pont

hangsúlytalan én-kép betűk 2 pont

csökkenő méretű szóvégek (gladiólék) 2 pont

gyenge vagy közepes nyomaték 2 pont

kis vagy közepes méretű írás 1 pont

enyhén egyenetlen alakú margók, soralapvonalak 1 pont

kis- vagy közepes méretű szó-és sortávolságok 1 pont

kiegyenlített forma- és mozgáshangsúly 1 pont

kiegyenlített jobb- és baltendenciás jegyek 1 pont

Hasonló módon vizsgáltam a kompromisszumkészség jeleit. Kiemelt szerepet kap a

klasszikus kompromisszum-jegy, a gladiólé, a nyitottság, a megfelelő diplomáciai készség

szintén kiemelt értéket jelent. Nem lehet túlzó az önértékelése annak, aki hajlandó

megegyezésre, a másik érveinek latolgatására, ám kifejezetten egyensúlyra törekszik,

kiegyenlítettség igénye nagy.

Forrás: http://www.doksi.hu

Fonalas duktus, kettős ívelés vagy fonalas kötésmód 3 pont

csökkenő méretű ( gladiólés) vagy elfonalasodó szóvégek 3 pont

kis- vagy közepes méretű írásnagyság 2 pont

közepesen kötött írás 2 pont

hangsúlytalan én-kép betűk 1 pont

enyhe szabálytalanság (szabályoshoz közeli íráskép) 1 pont

kiegyenlített zónaarányok ( esetleg középzóna dom.) 1 pont

közepes tempó (esetleg lassú) 1 pont

ívelt, rugalmas vonalvezetés 1 pont

gyenge nyomaték 1 pont

az aláírás betűmérete megegyezik a tömbével 1 pont

A hárítás, konfliktuskerülés jegyeiben kiemelt szerepet játszik az elkerülő magatartás. Az

ilyen ember energiahiánnyal, fáradékonysággal, kedvtelenséggel küzd, passzivitása minden

bizonnyal korábbi kudarcok emlékét őrzi. Távolságtartó, védi nehezen megszerzett békéjét,

ám ez a béke negatív én-képpel terhes, szorongástól vezérelt.

Erős fonalasság 3 pont

gyenge nyomaték 3 pont

duktusban a fonal mellett kismértékű árkádosság vagy mély-

nyergű füzér 2 pont

nagy szó-és sortávolság 2 pont

sérült oválok 2 pont

kisméretű írás 1 pont

zárt írás 1 pont

balsodrás, baltendencia 1 pont

kis, rövid, kihegyezett végvonalak 1 pont

nagy margóméretek 1 pont

A fenti példák tanulsága –gondolom- egyértelmű. Meggyőződésem, hogy a grafológiai

jegyek bizonyos személyiségvonásra utaló üzenete nem azonos erősségű. Vannak súlyosabb,

jelentősebb szerepű jegyek egy tulajdonság megítélésében. E fenti három tulajdonság

természetesen csak gondolatébresztőként szolgál.

Forrás: http://www.doksi.hu

A domináns jegyek vizsgálatának szükségességét, majd a súlyozás metodikáját a Grafo-

System Stúdió munkatársaival együtt gondoltuk ki. E téma folytatásaként Demeter Lilla

összevető táblázatai egy külön cikkben jelennek meg.

Szívesen részt vennénk olyan gyűjtemény elkészítésében, amely hasonló módon elemezné

azon személyiségvonások sorát, amelyeket a grafológiai elemzéskor alkalmazunk,

természetesen ilyen súlyozott módon kiemelt jegyekkel.

Budavári Zsuzsa grafológus szakértő,

a Grafo-System Stúdió vezetőtanára

Forrás: http://www.doksi.hu