a szentivániak szentivánért alapítvány 2016-2017-2018. évi...
TRANSCRIPT
1
A Szentivániak Szentivánért Alapítvány 2016-2017-2018. évi tevékenysége
2016. március 1. Alapítói ülés
Alapító tagok:
1. sor: Újpál Gyuláné, Dr. Horváth Ferenc (Ciprián atya), Cserhalmi József,
2. sor: Tóth Ferenc, Dr. Gunyhó Imréné (Zászlós Erzsike), Juhász Attila
ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás az új Ptk. szerint
Lejárt az előző kuratórium mandátuma, beszámolt Boros Attila korábbi elnök
Új, 3 tagú kuratórium lett megválasztva: Cserhalmi József (elnök), Petőczné Krétay Edit
(tag), Udvardi Győző (tag)
A Győri Törvényszék 2016. aug. 31-én jegyezte be a változásokat.
2016. okt. 7-én adta át az előző elnök az új elnöknek az alapítvány vezetését. 670.000 ft-ja volt
átadásnál az alapítványnak.
2016. nov.25-i kuratóriumi ülésen lemondott Petőczné Krétay Edit (tag), Udvardi Győző
(tag)
Két új tagot választottak az alapítók: Vaderna Margitot és Vollai Istvánt
2
2017. május: „Ültess fát, és fogadd örökbe!”akció - 50 db tölgyfát és több mint 100 egyéb
fafajtát ültettünk el, és locsoltunk
Az ültető csapat: a két helyi iskola, az Óvoda Egyesülete, Kisalföldi Erdőgazdaság, Országos
Erdészeti Egyesület Győri Csoportja, Kincskereső PS Egyesület, Molnár Vid B. Műv. Központ,
Szentiváni Madárbarát Kör, Szentiváni Galambászok, Nyugdíjas Klubok, Új Erő Polgári Egyesület,
Kék Golyó Étterem és Tekéző, Kispipa Vendéglő, „Homoksori Barátok”, Irodalmi Szalon, Tanácsadó
Testület, Wass Albert Irodalmi és Polgári Klub, a Szentivániak Szentivánért Alapítvány, és
magánszemélyek: Somlay Pál és Somlay – Vass Anikó, Nagy András és Nagy Andrásné, Szalai Endre,
Dr. Sík Sándor, Glázer Péter, Mészáros Attila és Győrvári M. Bella, Vaderna Margit és László-Kókai
Dénes, Vida Irén és fiai: Gergely Gyula, Mátyás, Gergely Bálint, Petőczné Krétay Edit és Molnár
Zsuzsanna, Juhász Attila, Szántó János, Cserhalmi József, Vollai István.
Mindenki maga fizette ki a tölgyfát (5000 Ft/ db), volt, aki több darabot is.
3
A nyár során öntözéses akciókat szerveztünk. Köszönet az ebben segítőknek:
Nagy András, Nagy Szabolcs, Alka Szilveszter, Alka Dávid, Kövecses Gábor, az Új Erő Polgári
Egyesület, Szentiváni Madárbarát Kör, erdészek
4
„A SZENTIVÁNIAK VÉDETT FÁI” táblát helyeztünk ki ünnepélyes keretek között az iskolásokkal, a
táblát Vollai István készítette, Szabó Róbert segített a felállításában.
Vollai István a Kincsesházra is új táblát készített, és az erdei piknikre egy pásztorbotot, amit
ajándékként sorsoltunk ki.
5
A Millenniumi Emlékparkba emlék tölgyfát ültettünk 8. osztályosokkal
6
A búcsúzó, faültető 8. osztályosok
7
2017. április: A Glázer-Transz Kft. önkéntes munkaként elkészítette a Kincsesház
vízmentesítését, így az ereszről lecsurgó vizet nem szívja fel a vályogfal
8
Takarítás, virágosítás a Kincsesháznál, és az ügyelet megszervezése
Segítségünkre voltak: Aranyeső Nyugdíjas Klub, Régi Barátok Köre, Barátság Nyugdíjas Klub
Andi Virág és Ajándékbolttól kaptuk a muskátlikat, petúniákat Jursicsné Varga Andrea boltja a
Lehár F. utcából
9
Látogatóink a Kincsesháznál
1. osztályosok a Váci Mihály iskolából
10
5. osztályosok a Váci Mihály iskolából
A Kincsesháznál még csoportokként vendégeink voltak:
4 csoportban a kézilabda táborozók,
társastánc táborozók,
Móricz iskolások a német diákvendégeikkel
A csoportokként bejelentkezőknek Vaderna Margit nyugdíjas pedagógus nem csak a Kincsesházat
mutatta be, hanem Győrszentiván múltját és zászlaját is.
11
A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központtal közösen Greguss Zoltán fotóművész kiállítás
megnyitóját tartottuk
Erdei pikniket szerveztünk a segítőink részére, ahol megterveztük az aug. 20-i ünnepséget
12
Megünnepeltük Szent István napját, újkenyér áldással - a Kincsesház udvarán
Az ünnep után zsíros kenyérrel és innivalóval vendégeltük meg a részt vevőket
Támogatóink, segítőink: Heri Margit, a nyugdíjas klubok, József Attila Kórus, Lőke Jenőné, Bárdos
Józsefné, Baranyó Katalin, Pápay Pékség, Kustyán Tamás, Szántó János, Fekete Tamás, Kovács
Marcell, Nagyidai Bence, Kondor Tímea
Középiskolákkal kötött megállapodás alapján alapítványunknál, a Kincsesháznál teljesítettek
kötelező közösségi szolgálatot: Alka Dávid és Kondor Tímea
13
2018 .november 4-én a Millenniumi Emlékparkban gyertyagyújtásos megemlékezést tartottunk
az 1956-os áldozatok előtt tisztelegve
A Kincsesházat leromlott állapotban vette át az új kuratórium. A nádtető beázott 2017.
novemberben, 40.000 ft volt a javíttatása.
14
Pályázati eredményeink:
2017. év
1. Önkormányzati civil pályázattal 306.000 Ft-ot nyertünk
Felhasználása:
2017. évi vagyonbiztosítás a Kincsesházra: 54.700 Ft
Közüzemi díjak (2017. jan-szept), banki költség, tűzoltó készülékek ellenőriztetése,
nyomtatópatron, fényképezőgépbe memóriakártya, fűnyíróba benzin, aug. 20-i szerény
vendéglátás.
Beázás kijavíttatása 40.000 Ft
Megbízási szerződés alapján a Kincsesháznál dolgozók és az aug.20-i szereplők díja. Ezek a
csoportok a nekik nettóban kifizetetteket adományként visszaadták a Kincsesház
felújítására.
Ehhez az alapítványnak 20 % önrészt is kellett vállalni, ami 100.000 Ft volt.
2. NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) pályázattal 257.000 Ft-ot nyertünk
Felhasználása:
110.000 Ft nádvásárlás, ez az őstermelőnél van még jelenleg
95.000 Ft honlap készíttetés (munkadíj, 3 évi tárhely, 2 évi domain név)
52.000 Ft 3 havi vagyonbiztosítás a Kincsesházra (2018. jan-márc) , közüzemi díj,
postaköltség, irodaszer
(2017. decemberben kaptuk és 2018. márc. 31-ig használhattuk fel)
2017-ben és 2018-ban is pályáztunk szakmai programként ERDÉLYI TÁBOROZÁSRA, de várólistára
tett bennünket a NEA
Önkormányzati „VÁROSKÉPI” pályázaton 2017-ben nem tudtunk indulni, mert többszöri levélváltás
után sem kaptunk választ az építési hatóságtól, hogy kell-e építési engedély a felújításhoz. Dr. Sík
Sándor képviselőnek megmutattuk a Kincsesházat, kértük a segítségét. Nem tájékoztatott, hogy
kell önrész a Városképi pályázathoz!
15
2018. év
2018. febr.: Honlapot készíttetünk: szentivanert.hu
2016-tól levő anyagokat feltöltettünk, támogatókat, Alapító Okiratot…
Pukler Antal segítségével végezzük a falukutatási pályamunkák digitalizálását. Ezt is fel
fogjuk tenni a honlapra.
VIRÁG MŰHELY virágbolttól, Rigóné Papp Jolántól kaptunk virágokat (falusi temető melletti
bolt)
Máj. elején Kincsesház takarítás a nyugdíjas klubokkal
Jún. 12-én a 110 éve született WASS ALBERT erdélyi íróról, költőről előadást szerveztünk a
8. osztályosoknak. Előadó: Németh Péterné, Erdélyi Gizella középiskolai magyartanárnő
volt.
16
Gyerekcsoport látogatóink 2018-ban:
Nagyszentjánosi Ált. Iskolások
Vácis 1. osztályosok
17
18
Móriczos 1. osztályosok
19
Móriczos 3. osztályosok
20
Foci táborosok 2 csoporttal
Hagyományőrző táborosok 4 csapattal
21
Pályázatok 2018. évben
NEA: 2018-ban a tetőfelújításra pályáztunk, de várólistára téve 1.000.000 Ft-ot megítéltek (viszont
a 117. helyen a várólistán reménytelen)
Önkormányzati Civil: 400.000 Ft működésre (ezt lehetne kérvényezni polgármester úrtól, hogy a
Kincsesház felújítására fordíthassuk)
Városképi pályázat:
Előtte városképi bejelentési eljárást kellett lefolytatni. Ehhez műszaki tervet kellett
készíttetni. 66.000 forintunkba került.
Árajánlat bekérések 6 helyről
Pályázat elkészítése
CSALÓDÁS: Nem kaptuk meg a 4.100.000 Ft támogatást, mert kevés önrészt ajánlottunk fel a
kivitelezéshez! Nem volt a pályázati kiírásban feltételként meghatározva az önrész!!!
Átdolgoztuk a költségvetést, hogy csak a ház első harmadát csináltatnánk meg, de nem fogadták
már be a városházán, jún. 20-án.
Dr. Sík Sándor képviselő úr levele, amelyben azt írta, hogy módosítani lehet, jún. 13-án íródott.
Jún. 14-i a Városstratégiai Bizottság előterjesztése a döntéshez a képviselőtestület elé, amit 19-én
megszavazott a bizottság. A bizottság elnöke Dr. Sík Sándor.
Ajánlata, javaslata:
„Az alapítvány adja át tulajdonba Győr M J V. részére a Kincsesházat, mely vállalja
állagmegőrzését, folyamatos karbantartását és működtetését Szentiván lakosságának és a jövő
generációinak számára”
A jelenlegi kuratóriummal erről senki nem tárgyalt, csak Boros Attila korábbi elnökkel. A döntés az
alapító tagoké lesz, nem a kuratóriumé!
Összesen: 151.000 Ft befizetés jött eddig a lakosságtól a felhívásunkra
Nekünk: 110.000 ft értékű nád és kb erre fordítható 600.000 Ft-unk van
(a 123.000 alapításkori alapítói vagyonnak meg kell maradni)
1.500.000-ből lehet a ház első harmadát megcsinálni, ami csökkenthető, ha használt gerendákkal
csináltatjuk. A 2018-as önkormányzati civil pályázaton nyert 400.000 Ft felhasználásának
módosítását kérhetjük a polgármester úrtól, és ebből is tehetünk a felújításhoz.
A tárgyalásokat megkezdjük az önkormányzattal és az egyházközséggel, de addig sem ázhat be a
ház, mert az a vályogfalak végét jelenthetné.
22
Képviselői keretből kértünk, nem kaptunk. Ha a képviselő úr segítő szándékkal állt volna az
alapítvány mellé, akkor már 1 éve figyelmeztetett volna, hogy mennyi önrészt gyűjtsünk, és a
képviselői keretéből pénzzel is támogathatott volna és ötlettel is. Az alapítványt a korábbi
képviselők és a részönkormányzat is rendszeresen támogatta, mert közfeladatot látunk el.
2018. aug. 10.
A Beszámoló levetítésre került a 2018. aug. 10-i Nyílt kuratóriumi ülésen.
Az volt a lakossági vélemény, hogy kényszerhelyzetbe vagyunk, és nincs választási lehetőségünk.
Át kell adni a ház tulajdonjogát olyannak, akinek van pénze a felújításra. DE! a kritikus tetőrészt
sürgősen meg kellene csinálni. Ehhez viszont a képviselő úr segítségét is várják! És ragaszkodnak
hozzá, hogy "KINCSESHÁZKÉNT" működjön továbbra is.