a szentÉv zarÁndokainak...

28
A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA. A szentévi magyar nemzeti bizottság, az Országos Katolikus Szövetség, az 1925-iki jubileumi évben hét nagy országos zarándoldást rendezett. Az egyes zarándoklásokat sorrendijén a következő főpásztorok vezet- ték : Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök, Csernoch János dr. bíbor- nok, Magyarország Hercegprímása, Hanauer Á. István dr. váci és Holt Nán- dor dr. veszprémi megyéspüspökökkel, Kohl Medárd dr. és Horváth Győző dr. felszentelt püspökökkel, Zichy Gyula gróf kalocsai érseki apostoli adminisztrá- tor, pécsi megyés főpásztor, Glatlfddcr Gyula dr. Csanádi megyéspüspök, Zichy Gyula gróf kalocsai érsek, Szmrecsányi Lafos dr. egri érsek, Kriston Endre dr. segédpüspökkel és Zadravetz P. István tábori püspökkel, Rótt Nán- dor dr. veszprémi megyés püspök. Az egyes zarándoklásokban a vezető főpásztoron kívül mindenkor egv- ■egy lclkivezető vett részt a hívek lelkiügyeinek gondozására. A zarándoklá- sok spirituálisai a következők voltak : Bőle P. Kornél szent Domonkos-rendi atya két ízben, Bcdnárz Róbert apátplébános, Köhlcr Ferenc lazarista ház- főnök, Farkas Alberik ciszterci plébános, Kerner István dr. teológiai tanár. Jámbor László jézustársasági házfőnök és Lukács József dr. kegyesrendi fő- gimnáziumi igazgató. Egyes zarándoklások szervezésében, egy-egy csoport vezetésében, Róma és a zarándoklások által érintett városok műtörténeti ismertetésében, Zsembery István dr., az Országos Katolikus Szövetség ügyvezető alelnökével, a zarán- doklásoknak főrendezőjével az élén, a következő egyházi és világi vezetők működtek közre: báró Apor Vi mos dr., Artner Edgár dr., Ákos Ferenc dr., Ámon Pál dr., Badalik P. Bertalan, Báli János, Bangha P. Béla dr., Bartha László, Bánhegyi Béla dr., Becker Vendel dr., Becsky Arzén dr., Boda Já íos d \, Buttykay P. Antal, Buzna P. Viktor, Csányi László dr., Csepreghy Kál- mán dr., Csuvara Irma, Dőry László dr., Drahos János dr., Dunnarich P. Károly, Egri Gyula dr., Ernszt Sándor dr., Esthy Miklós, Fallenbüchl Ferenc dr., Ferenczy Károly dr., Früchtl Ede, Gacs János, Gerevich Tibor dr., Hajós György dr., Halmos Béla, Herodek József dr., Hetényi Béla dr., Hévey Gyula dr., Hindy Zoltán dr., Iván Mihály, Jámbor Dezső, Jámbor Ödön, Kammermayer Oszkár dr., Kehrling P. János, Kelety Kálmán, Kereszthy Jenő, Királymezey Tibor, Kiéli István, Kovács Gyula, Kovács Sándor, Kő- 53 Magyar Katolikus Almanach.

Upload: others

Post on 18-Oct-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.

A szentévi magyar nem zeti bizottság, az Országos Katolikus Szövetség, az 1925-iki jubileumi évben hét nagy országos zarándoldást rendezett.

Az egyes zarándok lásokat sorrendijén a következő főpásztorok v eze t­ték : M ikes János gróf szom bathelyi m egyéspüspök, Csernoch János dr. bíbor- nok, M agyarország H ercegprím ása, Hanauer Á . István dr. váci és Holt Nán­dor dr. veszprém i m egyéspüspökökkel, K ohl Medárd dr. és Horváth Győző dr. felszentelt püspökökkel, Zichy Gyula gróf kalocsai érseki apostoli adm in isztrá­to r , pécsi m egyés főpásztor, Glatlfddcr Gyula dr. Csanádi m egyéspüspök, Zichy Gyula gróf kalocsai érsek, Szmrecsányi Lafos dr. egri érsek, Kriston Endre dr. segédpüspökkel és Zadravetz P . István táb o ri püspökkel, Rótt N án­dor dr. veszprém i m egyés püspök.

Az egyes zarándoklásokban a vezető főpásztoron kívül mindenkor egv- ■egy lclkivezető v ett részt a hívek lelkiügyeinek gondozására. A zarándoklá­sok spirituálisai a következők voltak : Bőle P . Kornél szent Domonkos-rendi a ty a két ízben, Bcdnárz Róbert apátplébános, Köhlcr Ferenc lazarista ház­főnök, Farkas Alberik ciszterci plébános, Kerner István dr. teológiai tanár. Jámbor László jézustársasági házfőnök és Lukács József dr. kegyesrendi fő- gimnáziumi igazgató.

Egyes zarándoklások szervezésében, egy-egy csoport vezetésében, Róma és a zarándoklások által érintett városok m űtörténeti ismertetésében, Zsembery István dr., az Országos Katolikus Szövetség ügyvezető alelnökével, a zarán- doklásoknak főrendezőjével az élén, a következő egyházi és világi vezetők működtek közre: báró Apor Vi mos dr., Artner Edgár dr., Ákos Ferenc dr., Ámon Pál dr., Badalik P. Bertalan, Báli János, Bangha P. Béla dr., Bartha László, Bánhegyi Béla dr., Becker Vendel dr., Becsky Arzén dr., Boda Já íos d \ , B uttykay P. Antal, Buzna P. Viktor, Csányi László dr., Csepreghy Kál­mán dr., Csuvara Irma, Dőry László dr., Drahos János dr., Dunnarich P. Károly, Egri Gyula dr., Ernszt Sándor dr., Esthy Miklós, Fallenbüchl Ferenc dr., Ferenczy Károly dr., Früchtl Ede, Gacs János, Gerevich Tibor dr., Hajós György dr., Halmos Béla, Herodek József dr., H etényi Béla dr., Hévey G yula dr., H indy Zoltán dr., Iván Mihály, Jámbor Dezső, Jámbor Ödön, Kammermayer Oszkár dr., Kehrling P. János, Kelety Kálmán, Kereszthy Jenő, Királymezey Tibor, Kiéli István, Kovács Gyula, Kovács Sándor, K ő-

53Magyar Katolikus Almanach.

Page 2: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

II

szegi Mihály dr., Krywald Ottó, K ujáni Ferenc dr., K un Kázmér, L angm ár Lipót dr., Láng Elemér, Lepey Emil, Lépőid A ntal dr., Linder Ernő, Lotz A ntal dr., Lovas Pál, L u tto r Ferenc dr., Madarász István dr., Matzenauer Oszkár dr., Máté T óth Jenő dr., Meszlényi Zoltán dr., Mészáros Béla dr., M olnár P. Arkangyal dr., Mosonyi Dénes dr., Nemes Antal dr., Nyisztor Zoltán dr., Orbán József dr., Pados Gábor dr., Palkó János dr., Pál M átyás dr., Petró József dr., Péchy Alán dr., Pfeiffer János dr., Rubovszky Ferenc dr., Ra- kovszky Tibor dr., Révay Tibor dr., Saly László dr., Schág Károly dr., Schláger Árpád, Schopper A ntal, Soltész István, Sommer Tim ót dr., Sopsich János, Subik Károly dr., Szakály K. Kálmán dr., Szomor Béla dr., Szúnyog. X avér Ferenc dr., T óth Károly, T óth Tihamér dr., V árady Im re dr., V árhelyi József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely A ntal, Wildinger Ja k a b , Zaymus Gyula dr., Zimányi Mihály dr. és Zsingor Gyula dr.

Az Országos Katolikus Szövetség által a Szentévben rendezett országos, nemzeti zarándoklások résztvevőinek névsora :

Albrecht főherceg, Apponyi Adél grófnő, Angyal Vera, Alasz Ferencné, Angyal Sándor, Antalóczy Kornél, Antalffy Zoltán, ifj. Ádámy József, Angerer József, Adamecz Elemér dr., Ács Jánosné, Aibek Alajos, özv. Albecker Sándornál ifj. Albert Lajosné, Almásy Alajos gróf, Ambrus László, Anglter Elza, A ntal Boris, Antal K ató, özv. Antal Károlyné, Arany Sándor, Arnold Istvánné,. Aigner Sándorné, dr. Albecker Károlyné, Allbcckcr Zsuzsanna, Almády Gyula,. Alrnády Gyuláné, Apor Vilmos báró dr., Ács Józscfné, Adamik Zsófia, Adamih Zsófia, Ádámy Józsefné, Almásy István, dr. Andor Józsefné, Andorka Rozália, Angermerger Mihály, özv. Antal Ferencné, Antal József, Antal Józsefné, Antony Irénke, Amancsics Karolin, dr. A páthy Gyuláné, A rndt Gizi, Arndt József, Asztalos Gyula, Ajkai István, dr. Ambrózy Kálmánná, Almásy Lajos, Adrovetz Rózsi, Ábrányi Lajos, Androvich Marianne, A rzt József, Aubesz. Miklós, Aigner Károly, Aradi Andrásné, Auber Tivadar, Auber T ivadarné, Auber K lára, Augentaller Szidónia, van. A talst Cornélia, Alkér Tibor, A rnold István, Augentaller Szidónia, Alkér Tibor, A ntal Béláné, Antóny Béla dr., Ákos Ferenc dr., Ábrahám Etel, Ambrus János, Ambrus Jánosné, Ambrus. Henrik, özv. Ambrus Zoltánná, Árki Éva, Ágoston Sándorné, Ákos Ferenc dr., Angyal Endre dr., Angyal Dénesné, Asztalos Géza, Asztalos Gézáné, Andorka Gábor, Angyal Margit, Aczél Gizella, Aczél Sebestyén, Álcony M enyhért, Ákony Menyhértné, özv. Ambrózy Jánosné, Ambrózy Lilly, id. Árvay Gyula, Andor Gáspár, Albusz Gusztáv, Albusz Gusztávné, A lberty Győző, Alberty Hilda, Adorján Iván, Adorján Ivánná, Adorján Józsa, Altorjay Aranka, Alacsony Mátyás, Alacsony Mátyásné, Ármányi Gizella, Andermann Sándor, Andermann Sándorné, Albecker Tibor, Asztalos-Miké János, Arfusz Boldizsár, Arfusz: Boldizsárné, Abonyi Irén, Abonyi Viktória, Avandra István, Arliska Béla, özv. Acker Ferencné, Acker Jenő, Aloisy K atalin, Albert Antal, Albert A ntalné, Árkövy Erzsébet, Ádler György, A ttrix Johanna, A ttrix Félix, Adorján Irm a, Azóry Ede, Azóry Edéné, Algina Szevér, Aglau Jeromos, Aglau Jeromosné, Ányos Gyula, Ányos Ica, özv. Ányos Gyuláné, Anbermann Károly, Anbermann Károlyné, Agárdi Ferenc, Altorjai István, Amászta György, Amászta Györgyné, özv. Á páthy Gusztávné, A páthy Lívia, Amback Károly, Anerstein Ferenc, Argay Ilona, Argay Margit, Akla Győző, Anger Zoltán, Anger Zoltánné, Ambrus. Ferenc, Ablakos Mihály, Alster Rezső, Andacsy Bálint, Azos Gyula, Alszeghy

Page 3: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

I l i

Vilmos, Alszeghy Vilmosné, Acker Béla, Acker Aranka, Arlay György, Arterix Zsolt, Antal Imre, Aujeszky Ferenc, Ágoston Gyula, Agócsy Tivadar, Asper György, Andreidesz István, Abaffy Jenő, Andor Hona, Akantisz Júlia, Avar- Büki Géza, Ángyán Mihály, Appel Ferencné, Akácz Mihály, Akácz Mihályné, Adorján Pál, Andor Böske, Abusz György, Abusz Györgyné, Abusz Éva, Argyelán Gáspár, Árpássy Miéi, Antony Tivadar, Áldor János, Áldor Jánosné, Auer Tibor, Auer Sarolta, Alföldy Eszter, Ágotay Pál, Ágotay Pálné, Angyal Fedor, Arányi Livia, Agulár Béla, Arany Bálint, Arany Bálintné, Aranyossy Zsófia, Almássy J . Gyula, Almássy Piroska, Ábrahám Ida, Ábrányi Márton, Ábrányi Mártonná, A rtner Frigyes, Angszter Sebestyén, Apfel Béla, Apfel Béláné, Ágocsy Berta, Ardócz Károly, Ardócz Károlyné, Alán Róbert, Alfen Dezső, Alfen Dezsőné, Abarbanel Ede, Áskády Kató, Á tkay Alajosné, Akol János, Akol Jánosné, özv. Abádka Dezsőné, Abádka Klári, Andacsy Dezső, Albany Mihály, Artorisz István, Artorisz Istvánná, Aladár Ferenc, • Alecker Lipót, Alecker Lipótné, Alecker Teréz, Abonyi Titusz, Abonyi Tituszné, Amang Béla, Amang Mária, Antalfy Mici, Adler István, Adler Istvánná, ifj. Adler István, Adamcsik József, özv. Adamovics Károlyné, Áldor K. Istvánná, Altenberg Károly, Altenberg Károlyné, Altenberg Zsófia, Altm ann János István, Atamo- vics Dezső, özv. Altenburger Mátyásné, Ajtó István, Asztalos Zoltán, Asztalos Zoltánná, Antalfalvi Ödönné, Almah József, Ádám Ilona, Adoh Ferenc, Adoh F'erencné, Aranyos Ödönné, Augusztin Béla, Alföldi Péter, Álba Károly, özv. A tkán Béla Dezső, Ács Béla, Ágh Lajos, Ágh Lajosné, Ágh Piroska, Almássy Károly, ifj. Almássy Károly, Ágos Tibor, Ammer Károly, Andris Dezső, özv. Andtner Mártonná, Api Károlyné, Ásványi Imréné, A ndráska Pálné, Andié Károlyné, A tanov Jánosné, Adamicska Zoltán Ignác, Aulomovics Henrik, Árr József, özv. Árvay Károlyné, Angyal Gábor, Agárdy Vilmos, Árpa János, Árpa Jánosné, A lbert Ábel Antal, Almaim Károly, Almann Dezső, Almann Dezsőné, Acskády Károly, Aranger József, Ábendorfer Gyula, Ábendorfer Rózsi.

Ilcilnárz Róbert, Bálint József dr., Balkó Istvánná, Bállá Károly, Balog Éva dr., Balog Imre dr., özv. Balogh Ignácné, Balogh Lajos, Bánhegyi Béla, Bánlaky Zoltán, Baráczius József, Barna Péter, Bornemissza Mária bárónő, Borbély Nóra, Both K lára, Both Vera, Botli Piroska, Bianckenstein Mária grófnő, Bianckenstein Erzsébet grófnő, Bianckenstein Ilona grófnő, Biancken­stein Pál gróf, Bianckenstein Pálné grófnő, Bradách Gabriella, Barkóczy Magda bárónő, Balásy Ilona, Balásy Stefi, Balázs Erzsébet, Barthalos Lenke, Bába V iktória, Benkő Mária, Beretvás Iréné, B rand Margit, Baróczy Sári, Bállá Margit, Buday Jú lia dr., Baldauf Teréz, Bcrger Gizella, Bácser Antalné, Brocknov Jolán, Bakács Ilona, de Ben Magda, Barkóczy Béláné, Barkóczy Marianne, Berdenich Ilona, Bauer Jolán, Bauer K atalin, Baucr Ödön, Bencze János, B erta Sándorné, Börcz Jánosné, Baksa Rozália, Báli János, Rali Pál, Balázs Mihály, Bakucz József, Baum ann Andrásné, Bársony Jánosné, B ertnyák Aranka, Beyer Pál, Bencze Péterné, Belső Ferenc, B ertha Ida, Biácsi K álmán, Birkás István, Biró János, Bodó Károlyné, llodonczy Györgyné, Bognár Imréné, Börzsey Andrásné, Börzsey Gizella, Buchmann Apollónia, Burdohány Anna, Bauer Róza, Blach Adolfné, Baros István dr., ifj. Barsi János, Barsi Jánosné, bárcziházi Bárczy István, dr. Barsy Istvánné, Barsy József dr., Balogh Kovács László, Bor Sándorné, Bálint Menyhért, Bálint Menyhértné, Baranyi Imre, Becker Henrik dr., Bedenits Irén, Benedek Anna, Bertha Kálmán, Bihar Adorján, Boros Anna, Bukovits Imre, Budai János, Bábel Vilmos, Bagaméry Ferencné, Baghy Imre, B aittroh György dr., Bujzáth Lajosné, Bakó Károly, Bakoss Ágos-

53*

Page 4: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

IV

tón, özv. Balázs Mátyásné, Bálint Gábor, Básthy Lajos, Básthy Lajosné, dr. Báthory Józsefné, Bauer Ferenc J ., Bauer Ferencné, Becsky Arzén dr., Beck Károly, Bedák Mátyás, Belházy Sándorné, Beer Antal, Beer Károly, Ben- esik Elemér, dr. Benedek Szabolcsné, özv. Benő Istvánná, Bergmann Irén, Bernát F’erenc, Bernáth Istvánná, B ernhardt János, Bernolák Máté, Bessenyői Szabó Kálmánné, Bessenyei Vilma, Bíró Endréné, Bíró Ferenc, Biró István, Biró Istvánná, Biró József, Bilkey Ferenc, özv. Bobory Györgyné, Bobovniczky Gyula, Bődy Magdolna, özv. Bognár Józsefné, Bohn Mihályné, Boldizsár Zol­tán , Bonics Klelia, Bornes Erzsébet, Bozlék János, Braun Gyula, Brezanóczy Sándor, Breuer Gyula, Bubnó Andor dr., Buczkó János, Budinszky Sándor, özv. Bukó Sámuelné, Bukovinszky Mária, Bunford József, Bunford Józsefné, Burg Mária, B urghardt Jánosné, Busa K atalin Búzás Béla dr., Búzás József, Buehelt Józsa, B üttner Helén, özv. Bálint Károlyné, Bálint Verona, Balkó Mariska, Balog Antal, Balogh Antalné, özv. dr. Balogh Endréné, özv. Balogh Sámuelné, Bangha Béla, Bauknecht Mátyásné, Baranyai Ferenc, B arth Bene­dek, Baye Antalné, Bencze Ernő, Berényi Irén, Becker Vendelné, Beismann Mária, Berwanger Magdolna, g óf Bethlen Pálné, Bischof Jánosné, Bischof Vendelné, Bök József, Bornemissza Jánosné, Borsay István, Bőhm Jenő, Bresztovánszky Erzsébet, özv. Brosek Antalné, Bramstein György, Bucsányi Gyula, ifj. Bucsányi K álmán, Buzássy Ábel, Barsy Ilona, Bábel István, Bacsák Zsigmondné, Badalik P. Bertalan, Iiagi Péter, Baintner Ilona, Baghy Gyuláné, Bagliy Márta, Bak Piroska, Baka G. Mihályné, Bakos József, Bakos Károly, Balázs József, Balázs Mária, Balikó György, Balogh Ferencné, özv. Balog Fe- renené, Bargár Adalbert dr., Bargár Adalbcrtné dr., Bargár Imre, Bargár László, Barna Jánosné, B artha Istvánné, Bartos F’erenc, Bayer Márton, Bayer Mártonná, Becker Vendel, Beély Teréz, Bencsik Kornél dr., Benedek Aranka, Benkovics Lajosné, Berger Irén, Bernát István, K. Bernáty Lujza, K. B ernáthy Viktor,K. Bernáthy Viktorné, Berregi György, Bertalan István, Bezerédy Mária, Bilisils K ata, Boemm Klára, Boemm Luczi, Bőgős Bernáth dr., Boros Károlyné, Bozsányi Erzsébet, Boschik Károlyné, B rabander Gyuláné, Brányi Kálmánné, Bráz János, Breinik Rózsa, Burghardt János, özv. dr. Bódiz Aurélné, Burka Kelemen dr., Butterer Istvánné, Boldizsár Erzsébet, Bacsa Mária, Baksay József dr., Basch György, Bálint Mária, Behányi Eszter, Bertsik Mar­cell, Bagó Soós Gergely, Bakos Miklós, Balogh Mária, Balogh Zoltán, Bálint Iván, Bálint Sándor, Bánhegyi Béla, Bánhidy Gábor dr., Balázs Ernő, dr. Báthory Józsefné, Bartha Borbála, Bartm ann Miklós, Baum gartner István, Bazilits Mária, Beczner Ferenc, Beczner Sándor, Bejczy Gyula, Benkő Ilona, Benz Albin báró, Biczó István, Biró Albert, Biró Bertalan, Biró Kálmán, Biró Pál, Biró Rozália, ifj. Bitskey Gyula, Bisitzkovitz Ferencné, Bodó Rózsi, Bodnár Ferencné, Bogén László, Bolcz Ádám, Bolcz Ádámné, Bozzav Ferenc, Bozzay János, Bozzay Margit, Bozsik Júlia, Nagybölöni Bölöny József, Brokés Ferenc, Bruzsa Béla, Buday Lajos, Bucsányi László, Buzna Viktor, Branekker Lajos, özv. dr. Bódiz Aurélné, Biczó István, Bálint Ferenc, Bálint Ferencné, Balikó Györgyné, Bérdi Ferenc, Bérdi Ferencné, Bőhm Jó ­zsef, Bucsek Mária, Bcjczy Antal, Béh Raimundné, Bácsay György, Balogh Erzsébet, Balogh István, Barcs Margit, Buday Ida, Body Gabriella, Bruzsa Mária, Boda János dr., Boda Istvánné, Boda Margit, Bőle P. Kornél, Bőle Erzsébet, Bodonczy Béla, Beöthy István dr., Bodoncy Manci, Bartal Ilona, Bréner Erzsébet, Bálint Ferenc, Bálint Ferencné, Botzky Molnár Ida, Borbély Margit, Blieszner Ágoston, Bencsik Erzsébet, B artha György, Ber- berich Jakab, Berberich Jakabné, Brenner Elek, Borzy Lajosné, Békeffy István,

Page 5: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

V

Békeffy Istvánné, Bányay János dr., Bognár Rezső, Brandl Teréz, Balogh István, Baranyai Julianna, Barcza József, Barcza Mária, Brenner Elek, Burundik Károly, Burandik Károlyné, B artha Baiázsné, Boros Böske, Biczó Istvánné, Bobra Alice grófnő, Baross Karola, özv. báró Benz Ottóné, Benz Anna bárónő, Báthory Mária, özv. Biegler Frigyesné, Bleier Jolán, Bárány Béla, Bárány Béláné, B árány László, Bokor Árpád, Barankievicz László, Baran- kevicz Mária, Bartók Istvánné, Balogh Antal, Batizfalvy István dr., dr. Batiz- falvy Istvánné, Barna K. Irma, Banlaky Ödön dr., Bander Ferencné, Bem István, Bierek Hermanné, özv. Bészler Károly, Boda Ferencné, Balázs Kató, Balogh Károly, Bugyis Valéria, Barabás György, Bartoss Ferenc, Benlsik Pál dr., Bráz Jánosné, Bekény Gyuláné, Boga Pál, Bognár K ató, Bartli Zoltán dr., Bolkoy Pálné, Bodó Zoltánné, Bukovits Józsefné, Balázs Eszter, Sz. Bodó Zoltánná, Bursits Anna, özv. Berán Józsefné, Beke Károly, Bugledich Nándor, Boross Lászlóné, Boross Zsófia, özv. Balogh Lajosné, Bölcskey Molnár Ida, Boda Ferencné, Bencsik Erzsébet, Bartha György, B artha Györgyné, Biró Mária, Bogosits Irén, Borsódy Teréz, Balatonyi Lajos dr., Bottke Árpád, Bottke Árpádné, Bayer W anda, P. B uttykay Antal, Bárány József dr., Sz. Bodó Zoltánné, Barabás Margit, Báthory Lajos, Bender Ádám, Borsch M. Xavéria, özv. Braun Jánosné, Balkó István, Beleznay Jenő, özv. Bági Donátné, Bujdosó Rozália, özv. i leckmann F'erencné, özv. Balogh Lajosné, Body G ab­riella, Bacsák Plánná, Bornesz Mária, özv. Beran Józsefné, Barabás Margit, Balogh János, Benkő József, özv. Borsódy Györgyné, Bernolák Máté, Bernolák Máténé, Bukovits Józsefné, Bukovics F'erencné, G. Balogh Gábor Dénes dr., özv. Bakos Jánosné, Bobko Miklós, Bessenyei Erzsébet, Bors Erzsi, Baksa Mária, Ballasch József, Bnosch Elekné, Bacher János, Baubach József, Baubaeli Józsefné, Barna Elek, özv. Boér Károlyné, id. B ajthay Mihály, B ajthay Klári, Bolgár Tivadar, Berecz Ottóné, Bagner György, Bernát Alajos, Bolyay Ferenc, Bolyay Ferencné, Bobok István, Bargár Pálné, Boldizsár Kató, Beregh Ilona, Burger Teréz, Backner Tibor, Backner Tiborné, Backner Károly, Bochkor Béla, Beleznay István, Bakonyi Ida, Balkányi Vera, Bartos Zoltán, Balás Sarolta, Brázay Tivadar, Balázsy Edith, Borbély Katalin, Bicskey Menyhért, Bicskey Menyhértné, Barabás Edgár, Buttlcr Kálmán, B uttler Vilma, Bokor Viktória, B aráth Gáspár, özv. Békefy Jánosné, Békefy Ica, Borsós Kálmán, Bellcr Elek, Beller Elekné, Bordás Sári, Baksay Gizella, Baumann István, Bodnár György, Berger Vilma, Binder Amália, özv. Bakiár Tamásné, Bieber Gyula, Bodonyi Zoltán, Baghy Aranka, Boldog Margit, Bánhidy István, Bánhidy Istvánné, Békés Gyula, Berencz Ottó, B ittncr Ernő, Bálint Kató, Bicskey' Zsuzsi, Böcskey István, Börzsönyi Samu, Bátori Mária, Bodroghy Zsuzsanna, özv. Baráth Tamásné, Bánhegyi Tivadar, Békessy Ida, Békás Mihály, Békás Mihályné, Bikich Kató, Buday Nelly, Barabás Károly, Börcsök Ferenc, Börcsök Antónia, Barkucz Mihály, Berkes Jolán, Bitsényi Ilona, Burgass Alajos, Bende G. István. Bánóczy Armandné, Bruckner líva, Bergmann László, B ittér Gyuláné, Borsós György, Borsós Györgyné, Botlr Simon, Bogiári Aranka, Bálnás Tamás, Bál- nás Tamásné, Bodros István, Benyey Lóránt, Biskara Miklós, Biskara Miklósné, Bucsek Tituszné, Balogh Károly, Balogh Józsefné, ifj. Balogh Károly, Barll Mihály, Kovácsházy Bartl Dezső dr., özv. Bartl Mártonná, Berger Rudolf, Bedő Vilmos, Bertha Salamon, Bertha Ignácné, Bekkel- Gyula, Bekker Gyuláné, Barcza Mária, Barczel Júlia, Baris Pálné, B artha Irén, Bartha Jenő, Bartus Mihályné, Baumann Károly, Bautó Lujza, Bénák Mariska, Benedek Ferencné, Béres Károly, Béres Károlyné, Bartók István, özv. Bartók Kálmánná, Bálint István, Bálint Pál, Bálint Sándor, özv. Bálint Sándorné, Bálint Lajosné, B al­

Page 6: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

V I

kán Károly, Balkán Frigyes, ifj. Balkáni Dezső, Báder Bertalan, Baldgruber Zoltán, Baldgruber Zoltánná, Bak Lajos, Bak Lajosné, Bak Aranka, Bak Rózsi, Bajza Miklós, Bajor Mártonná, Bajor István, Bajor Istvánná, Bajna Ignác, Balázs Imre, Balázs Zoltán, Balassavári Balassa András, Balassigla Balázsi Gyuláné, Bakács Károly, Bakács Gyula, Bakács Ödön, Bakács Ödönné, Bakó Károly, ifj. Bakó Károly, Bakócai Pál, Bakóczai András, Bakóczai Ferenc, Bakóczai Ferencné.

Csemocli János dr., Czövek Jenő, Czúcz Ferenc, Czakó Mária, Czigler Jánosné, Csonka Róza, Czogler Erzsébet, Csepreghy Jenőné, Collas Lenke bárónő, Csabay Margit, Csáry Elemérná, Csere Julianna, Csapodi Sándor, Cseszár Mária, Csoknyay Teréz, Czigány Béla, Chirke Mihály. Császár Mária, Császár Erzsébet, Csejtei Istvánná, Cilley Károlyné, Csik Györgyné, Csikmák Józsefné, Csire Ernő, Csöndes Ádám, Czencz Nándorné, Csibók Károlyné, Czigány Antalné, Czotter István, Czotter Istvánná, Czirfusz Viktorin, özv. Czombos Péterné, Czóbel Minka, Czvetkovics Jenő, Czipfl Mátyásné, Czeglédy György, Czeglédy Györgyné, Czvörnyek Erzsébet, Calligaris Angéla, Czár Gáspár, Czédly Irma, Czédly Teréz, Cziegler Mária, Czimber Károly, Chirke Jenő, Cholnoky István, Czermann Irma, özv. Czirják Sámuclné, Cziráky József gróf, Cziráky Józsefné grófnő, Cziráky György gróf, Czeglédy Mihályné, Canbian Vazulné, Czeiszel Irén, Czeiszel Béla, Cukor Franciska, Czettel Lilly, Cigány Gyula, Czombos Péterné, Chernél Györgyné, Chudán Dénes, Chudán Dénesné, Csóka István, Csorba Elek, Csorba Gyula, Csincsur János, özv. dr. Csorba Béláné, dr. Csáky Tihamérné, Császár Mária, Csipkó László, Csipkó Lászlóné, Csepregy Imre dr., Csongár Nándorné, Csincsúr Jánosné, Csirke Balázsné, Csete Ferenc, özv. Csorba Mátyásné, Csere Teréz, Csere Mária, Csorba Joakhim , Csorba Joakhimné, Csóti Erzsébet, Csorba Rozália, Csákó Franciska, Csete Ferenc, Csongor Lászlóné, Csete László, Csiszár Mária, Csiapka Mária, Csipák Erzsébet, Csizik Andor, Csepreghy K álm án dr., dr. Csepreghy Kálmánná, Csányi Károly, özv. Cseh Mátyásné, Cseh Margit, Nemes Czike Gábor, Czapik Gyula dr., Csegezy Zoltánné, Csenki Sándor, özv. Csere Istvánná, Csépes Julianna, Csernus Mihály, Csernus Károlyné, Csibi Sándorné, Csibi Sándor, Csillag A ntal, Csillag Viktor, Csincsura János, Csincsura Jánosné, Csipkó Bertalan, Csipkó Mária, Csizmadia Antal, Csorba Albert, Csorba Antal, Csorna Margit, Csór János, Csöndör Istvánná, Cziráky Almássy Erzsébet grófnő, Csenger Szerén, Csuvara Irma, Csapkayné Ország Dusi, Cseres József, Cseh I'erenc, Csezlár Ilona, özv. Csizmich Miklósné, özv. Csőke Péterné, Csőke György, Csőké Györgyné, ifj. Csőke Mihály, Csőke Mihályné, Csák Ella, Csák Margit, Csarnogurszky Erzsébet, özv. Császár Józsefné, Csaszin Anna, özv. Csaszkócy Mihályné, Csókán Lajos dr., özv. Cser Mihályné, Cséri Zsuzsanna, Csheznyák Boldizsár, Csiffáry Sándor, Csick Antalné, Csiky Andrásné, Csima György, Csonth Géza, Csáry Jánosné, Csóka Frigyes, Corvin Olga, Chován Richárdné, Csősz Anna, Csányi Imre, Csépány Imréné, Csépány Józsefné, Csigi Imre, Cziglényi Anna, Czigány Gábor, Czövek Gyuláné, Csontos Ferenc, Czeizel Mária, özv. Csúcsos Dánielné, Csikán I ’erenc, Csikán Ferencné, Csortos Bertalan, Czéhes Borbála, Csongor Teréz, Cziffer Márton, id. Cselényi Gáspár, Csokros N. Ilona, Csuday István, Cseke Boldizsár, Cseke Boldizsárné, Csörgey Eszter, Csávossy Éva, Czettler Endre, Czikos Lajos, Czirjék Gusztáv, Csülök Teréz, Cseh Anna, Czippék Borbála, özv. Csordás Rezsőné, Czabán Mihály, Czabán Mihályné, Czirfusz Domonkos, Cserbán Anna, Csepreghy Andor, Csokiár Nelly, Csajthay Józsa, Czokker Ambrus, Csilléry Mártha, Csikós György, Csikós Györgyné, Csikós

Page 7: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

\ 1 1

Eszter, Csertán Gáspár, Czóber András, Csukás Menyhért, Csele Mici, Csokonay Berta, Csincsúr Ádám, Csincsúr Ádámné, özv. Csiky Bertalanné, Csiky Erzsi, Cziegler Márton, Cziegler Rózsa, Csepela Tivadar, Csatho Elza, Csausz Elemér, •Csáry Gábor, Csentyik Gyula, Csengő Béla, Cselkó Kató, Csekő Ida, Czakó István, Czakó Istvánná, Candlerovics Márton, Candlerovics Mártonná, Czakó Piroska, Czakó Erzsi, Caczmann Dezső, Caczmann Dezsőné, Czenger Kornél, •Cengerhoffer Istvánná, Cengerhoffer Aranka, Czéman Béla István, Czéman Béla Istvánná, Nemes Czéh Károly, Nemes Czéh Károlyné, idb. Nemes Czéh Károlyné, Czellinger Ödön, Czinege István, Czinege Istvánná, Cziccer Márton, Cziccer Mária, Cziccer Matild, Czóczer István, Czóczer Istvánná, Csapodi Károly, Csapodi Márton, Csapodi Rózsi, Csipcsala Károly, Czakó Ferenc, ■Colónusz Béla, Chrapek János, Chrapek Jánosné, Ciíka Béla, Cifka Béláné, Csazik Sándor, Cseh Márton, Csemiczky Simon, Csenger Frigyes, Csenger Frigyesné, Csepeli Ottó, Csepreghy Ödön, Csepreghy János, Csepreghy Jenő, •Gserev Márton, Cserey Zoltán, Cserédy Zoltán, Cseresnyés K atona Károly, Csermely Lajos, Csermely Maliid, Cserző Györgyné, Cservenka Paulina, Cser- vényi Jenő, Cséty Lajos, Csikós Béla, Csikós Béláné, Csizmás Sándor.

Özv. Desscwfíy Miklósné grófnő, Dezső István, Dobránszky Ilona, Delia István, Dudás János, Dőry Vera, D échyLiana, Daubner Erzsébet, Dornstadter Józsa, Darvas M. Anna, Dcrvarics Ákos, Dervarics Mária, Destek Adolfné. Dichasich Ferenc, Dán József né, Dávid Teréz, Deák János, Dekovics Jánosné, Dienes Kálmán, özv. Dégi Andrásné, Dobiss Mária, Dvorzsák Róza, Dömötör Matild, Deutsch Imre, Dubasievicz Ilonka, Dicenty Gyula, Daán Miklós, Daán Miklósné, Diviák Mihály, Dobó Józsefné, özv. Dorn Lászlóné, özv. Dániel Lajosné, Decker János, Decker Jánosné, Dániel Pál, Dala Lajos, Dobiss Mária, Dávid Bertalan, Damajka Istvánná, Dankó Ida, Danczinger Franciska, Danczinger Lenke, Darázs Erzsébet, Dinya Antalné, özv. D ittrich Istvánná, özv. D ittrich Józsefné, D ittrich Mariska, Dobos Anna, Dobos Istvánná, Dob­ránszky Sándor, özv. Dorkó Istvánné, özv. Dorm Lászlóné, Dömse József, Dózsa Antónia, Drávucz Kálmánná, Drávucz Mihály, Drávucz Péterné, Dredor Györgyné, Dudás Marina, Dudovszky Elemér, özv. Durst Györgyné, Durst Margit, Danassy Eugénia, Dancsik Gyuláné, Dehény Mária, Deynn Béla, Dsida Ottó dr., Doszpod József, Danninger Pál dr., Dénes Károly, Dénes Károlyné, Dénes Margit, Dévényi Jenőné, Dietl Tivadarné, Dóbiás Jánosné, Dobrzymiecky Stefánia, Domitrovich Júlia, D ittrich Zsigmond, Diószeghy József, Duppong Mihály, Dalmay Géza dr., dr. Dalmay Gézáné, Darvas Sarolta, Dema Mária, Deutsch József, Domossay Lajos, Dömötör Lajos, Dömötör László, Dömötör Miklós, Dömötör Sándor, Dőry László dr., Dvorszky József, dr. Dzsida Ottóné, Dani János, Darvasi József, Dani Józsefné, Dinka Irén, özv. Dekovich Jánosné, Dömötör Pál, Dános Béla dr., Dunay Lajos dr., Demetrovics Nándor, Dörge Ilona, Dongó Péter, Dongó Péterné, özv. Dala Ferencné, Deschner Mihály, Döcsky István, Dolinay György, Dolinay Ella, Dorniss Ervinné, Dobiss Kálmán, Dunnarich P. Károly, Delmár Nándorné, Dőry Julianna, Debrő Gáspárné, Diebler Mihály, Doxa Henrik, Doxa Henrikné, Dirner Aladár, Dirner Alice, Dejcsi Péter, Daubner Alajos, özv. Delkey Gáborné, Dózsa Eszter, Doros Aranka, Dickler Júlia, Döpfler György, Döpfler Györgyné, Dianiska Ferenc, Deres Mihály, Deres Mihályné, Dörner Endréné, Duffa Kató, Dérfy Ella, Dambra Etel, Dohler Henrik, Dusztig Károlyné, Demenes Péter, Demenes Péterné, özv. Dcrmár Gyuláné, Dörge Johanna, ifj. Deke Pál, Diller Éva, Dick Norbert, Dotzauer Sarolta, D ottolay János, id. Derkay Bálint, Dénes Anna, Debrő Gábor, Dulln

Page 8: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

V i l i

Iván, Dőry István, Dómján Teréz, Domahidy Mátyás, Domahidy Mátyásné, id. Dominek Máthé, Duszek Gizella, Dénes Károly, özv. Debulay A ntalné, Dicker György, Dollner János, Debrő Ilona, Dolina Emma, Dubócz Kálmánná,. Dubócz Ella, Dapay Máthé, Dengler Alajos, id. Dinich Oszkár, Dániel Jenő, Dóra Józsa, Denevér János, Denevér Jánosné, Demény Károly, Demény Ká- rolyné, Doros Ferenc, D iamant Eszter, Degler Antalné, Dirner Ferencné, Dörge Ilona, Dérer Borbála, Dérlaky Károly, Drexler. György, Drexler Györgyné,. Dengler Pál dr., Denis Péter, Dénes Berta, Dénes Gizella, Dick Gyula, Dick Emmy, Diósy Kálmán, özv. Doboczky Károlyné, Dischka Ernő, Dluhy Ella, Divéky Antal, Divéky Antalné, Dobos Teréz, Dobolcay Gyula, Dobszay Ella, Doby Samu, Dömötör Mihály, Dömötör Ervin, Dolezsár István, Detre Miklós, Drégely Frigyesné, Drummer Alajosné, Duchon István, Dudás Mihály, Dudás Mihályné, D ürr Pál, Dürr Pálné, Dusay Borbála, Denk György, Denk Henrik, Derkay Alajos, özv. Déri Jenőné, Déri Amália, Déri Vilma, Desán Vladimír dr., Désy Sándor, D ittrich Péter, Detz Alice, Détány Erzsi, Develák Gáspár, Dichcr Eszter, Dobay Emma, Dicső György, Dicső Györgyné, Dolgos Mária, Dollák Ella, Domonyi János, Dongó Gizella, Donáth Kató, Domsa Vilmos, Dominics Ágoston, Döme Irma, Döméi A rthur, Dormann Berta, Dubecz Bertalan, Dózsa Gusztáv, özv. Döbsey Oszkárné, id. Dózsa Jenő, Dőry Viktor dr., ifj. Dörfler Nándor, Dudek Vincéné, Demeter Ilona, Dobsa Géza, Dobsa Ella, Domcsek József, D utka Péter, D utka Péterné, Dolecsko Alice, Doros Zoltán, Daburon Gyula, Dacsó Sándor, Dakmer István, Dakmer Istvánná, Damaszkini Miklós, Dán Viktor, Danczinger János, Dancs Alajos, Dahcz Gyula, Danek László, Danek Lászlóné, Dani Gyula, Dániel Dezső, Dániel Mihály, Dániel Károlyné, özv. Dániel Jánosné, Dániel Sándor, Dániel Ignác, Dankovszky Ede, Dan- kovszky István, Dannenberg Frigyes, Dénes Sándor, Dénes Vilmos, Denkhy János, Denhof Miklós dr., Déry Imre dr., Déry Dezső dr., Dévay Nándor,. Dévay Zsigmondné, ifj. Dévay Zsigmond, özv. Dévay Gyuláné, Dévay Erzsébet, Devecsery Gyula, Devecsery Ernőné, Dévény Béláné, Dévény Károly, Dessewífy Dezsőné, Dobay István, Dobó Ede, Dobó Gyula, Dobó István, Dobó Jánosné, Dobó Károly dr., Dobronyi Sándor dr., Doktor Károly dr., Nemes Tótfalussy Domán László dr., Dombováry Károly, Domonkos Pál, Dómus István, Donáth Egon dr., Donhauser Ferencné, Dratlcr Istvánná, Drexler Károly, Drexler Károlyné, Duka Pál, Duka Pálné, Duna K. József, Duna K. Józsefné.

Eszterházy László gróf, E ttvel Jenő, Élvey Maliid, Egry Irén, Eördögh Ilona, Iíredics Teréz, Erdős József, Égi Antal, Estók Aranka, Eperjessy Zoltán dr., dr. Eperjessy Zollánné, E ttvel Ida, E ttvel Erzsiké, Erőss György, Elek Menyhért, Eckermann Mariska, E rhard t Jolán, Ecsédy Lukács, özv, Ecsédy Lukácsné, Edőcs Mátyásné, Egry Gyula dr., Egyed József, Egyed Józsefné, Elek Márta, FI, Emri János, Emri Mihály, Énekes János, Engel Klára, Eperjessy Károly, Erdélyi Guidó, Erdőssy Gyula,Ernszt Sándor dr., Eszterházy Mária grófnő, Égi Ádám, Elked József, Elmer Jánosné, özv. Eperjessy Ferencné, Etsberger Andrásné, Evetovics Antal, Évin Mihály, Évin Mária, Endrész Cecília, Egyed Ferenc, Elek Margit, Éllő Istvánná, Éllő István, Emsberger József, Erdélyi Péterné, özv. Erdélyi Péterné, Erdőny F. Ferenc, Eisler Emil, Emánuel Lászlóné, Egerzeiger Gizella, Echáll Vilmos, E itner Gusztáv, Eleöd Gábor Huba, Eötvös Pál, Erdey Ferenc dr., Erdélyi I. Irén, Erdélyi Pál, özv. Eyssen Gyuláné, Englerth Jánosné, özv. Erdős Béláné, Eschig Lujza, Esser Károlyné dr., Eördögh Angéla, E ttvel Jenőné, Edelkraut Erzsébet, dr. Esser Károlyné, Eszterházy Pál gróf, gróf' Eszterházy Pálné, Erdélyi Itichárd, Erdélyi Richárdné, Eiselkolb Ivor,

Page 9: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

IX

ifj. Eszterházy László gróf, ifj. gróf Eszterházy Lászlóné, Eggcr Tihamér, Egger Tihamérné, Endrődy Jolán, Érckövy Anna, Ébncr György, Éliás Tibor,. Ellen Ferenc, özv. Erdey Jánosné, Egerváry Károly, Eckert Sándorné, Eckert Júlia, Enessey Pál, Edelényi Gusztáv, Enyedy Ilona, Ernyey Péter, Ernyey Péterné, Erdélyi Anna, Erdélyi Ferenc, Egri István, Erényi Jud it, Erdős Titusz, özv. Erdősy Gyuláné, É rti Béla, Erőss Vilma, Exner Ferenc, Eissen Tivadar, Entz Mária, Egyed János, Egyed Jánosné, id. Eggert Mihály, Élő Júlia, ifj. Eőry Sándor, Englerth Emil, Englerth Emilné, Eke Péter, Eke Péterné, Egri K ató, Egressy István, Ecsedy Nándor, Ecsedy Nándorné, Evend Ella, Écsy Iván, ifj. Eckmayer Lőrinc, É rti Gyula, Edvi Sándor, Edvi Sándorné, Egmann János, Elischer Magda, Éles Teréz, ifj. Ellcán Ottó, Ebei K ároly, Dancsházay Ebei István, Éber Károlyné, Éber Tihamér, Ekker István, Ekker Istvánná, Éder Mihály dr., Edinger Illés dr., Nemeskéry Egerváry Géza, Nemes- kéry Egerváry Gézáné, Egger Bernátné, Egri István dr., Egri Zsuzsa, Ehri Antal, Egyed Béla, Egyedy Károly, Egyedy Károlyné, Egyedy Matild, Elek Frigyes, Elek Mihály, özv. Elek Mihályné, Elek K ároly dr., Elek István Lajos, Elek Pál, Endrey Géza, Endrey Gézáné, Endrey Ilonka, Erdély Mihályné, Erdélyi Árpádné, Erdős Emilné, Erdős Ede, Erdős Miklós dr., dr. Erdős Jenőné, Erzsébetfalvi Erdős Zoltánná, Ernyey Gvörgyné, Erőss Miklós, Erőss Sándor,. Eszmayer Lászlóné, ifj. Eszmayer László dr., Emer K. Imre, Emcr K. Imréné, E rhard József, Eyzler Viktorné, Eyzler József dr.

Forjjách Erzsébet grófnő, Forgách H anna grófnő, F iáth Pálné bárónő, F iáth Erzsébet bárónő, Fricke Emilné, Fricke Iza, Fallenbüchl Ferenc dr., Faze­kas Erzsi, Fork Erzsébet, Fork Józsefné, Friedrich Róza, Fuhrm ann Zsigmondné, Fülöp Etelka, Fürstner József, Fessler Janka, Fleischer Mártonná, Fábián Kamill, Frey Antal, Faller Ádám, Fancsovics Matild, Farkas Gizella, Fazekas Lajos, Fehér Dénes, Fehér Gyula, Ferenczy Dénes, Ferenczy Károly dr., Fercn- csák Erzsébet, Feuerbach Péter, Fischler Gyürgyné, Flach András, Flack M. Alojzia, Flóderer István, Folly Gyula, Földes Margit, Frank Lajos, Friesz Jenő dr., Fritz István, Friedvalszky Ferenc, Fürstner Antal, Fischer Erzsébet, özv. Forberger Lászlóné, Feigl István, Fürpasz Amália, F'aller Róbert, Fried- mann K atalin, Ferencz István, Fekete János, Fekete Jánosné, F ráter Pál, özv. Frclegyik Jánosné, v. Fömötör József, Fierer Anna, Füri András, Fürst Jenő, Friedl János, Fliegl Ilona, Fűrész József, Fersch József, Fersch Anna, özv. Freiszberger Vilmosné, Fink József, Florek László, J. Fischler Emil dr., Fliegl. Béláné, Fáj Ede, Fáj Árpád, özv. F’iilep Jánosné, Fülep Zsigmond, FTitzen- schaft János, Farkas Istvánná, Fáber Béla, Fekete Márton, Feliinger Ferencné,. Frühw irth Mátyás, Frühw irth Mátyásné, Fügedi István, Fábián Etelka,. Fábián Irén, Faragó Ferenc, Faragó Sándor, Farkas Antal, özv. Farkas Balázsné, Farkas István, Fehér Ignácné, Fehér Pálné, Fejős Magdolna, Fekete M. Hildegard, Festetits Kristóf gróf, Fixl János, Ficzere Béla, özv. Filetóth Józsefné, Filszeker Dezső, F ink Teréz, Fleischer Mária, Fodor Luca, Fodor Sándor, Frais Rózsi, Frais Cácilia, Frankovits István, Frauendienst Hermine, Fridrich Lajos, Fridrich Lajösné, F rindl Ella, Früchtl Ede, Früclitl Edéné, Fühl Adolfné, Fügedi István, Fürst Mihály, Faror Mária, Farkas Vilma, Fejes István, Fekete Ignácné, Frauenhoffer Emma, dr. Felföldy Sándorné, Felföldy Sándor dr., Fúrú K atalin , Farkás Albert, F’arkas Borbála, Farkas Gézáné, özv. Farkas Istvánná, Farkas Mihályné, Fábián Ferenc, Federenkó Ferenc, Fechtel Mária, Fehér Ferenc, Fejes Péter dr., Fejsze Julianna, Fekete Ilonka, özv. Fekete Györgyné, Fekete István, Fekete József, özv. Fekete Józsefné, Ferschich János, özv. Fixl Ferencné, Fister József, Forche Romáimé,

Page 10: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X

Fröhlik Erzsi, Földes Lajosné, Funka Sándorné, özv. Feiszberger Vilmosné, Fodor Istvánná, Flórek László, Frech Nándor, Faragó Ilus, Farkas Alberik, Frantsik Margit, Fürst Ferenc, özv. Farkas Józsefné, Ferenc István, Frick Andor, Friderichy Istvánná, Fehér András, Frier Edéné, Farkas Matild, F arkas Klára, Fürpasz Erzsi, Frohm ann Tivadar, Ficek Mária, Faust Antal, F au st Erzsébet, Forgó Mihály, Forgó Mihályné, Fincecky Istvánná, özv. Fehér Antalné, özv. Filó Aurélné, Filó Magda, Fassberger Józsefné, F inta István, id. Fabritzky Zsigmond, Fadgyas János, Fadgyas Jánosné, Falaky Anna, Fábry Jolán, Fabus Gáspár, Fabró Ernő, özv. Faisz Vilmosné, Falb Ágoston, Fabinyi Gizella, Fábián Borbála, Farkas Mihály, Farkas Mihályné, Fally Gyuláné, Faludy Vilma, Faragó Sarolta, Fantó Olga, Fankovics Ivánná, Falus Berta, Faragó Arnoldné, Farber Gyula, Farber Gyuláné, Farbaky K or­nélia, Farsang István, Farsang Istvánná, Fáy Sándor, Fáy Sándorné, Fehér Oszkár, Fecht János, Fazekas Ilona, Fazekas Károly, Fazekas K árolyné, Fehér Vilma, Fehér Pál, ifj. Fehér Ignác, Fónagy Gáborné, FeigI Béla, Feik Vilmos, Feik Teréz, Fehérváry Aladár, Fehérváry Aladárné, Félix Alajos, Félix Alajosné, Fodor Ilona, Fodor Nándor, Fodor Béla, Fejér György, Fejér Györgyné, Fekete Zsuzsanna, Fekete István, Fekete László, Fekecs Gusztáv, Fekete Pálné, Fejér Vilma, Fodor Mihály, Fodor Mihályné, özv. Felber Sándorné, Feleky György, Feleky Györgyné, Fellner Józsa, Fenyő Pál, Fenyő Pálné, Ferenczy István, Ferenczy Istvánná, Fenyves Adél, Ferdinándy Gusztáv, Follér Gábor, Follér Károlyné, Forneth Ferike, Fricsay Teréz, Forró Róbert, Forró Róbertné, Forgó István, Forgó Istvánné, Fóthy Ella, Fó thy Erzsébet, Forresz Mici, Földváry Alajos, özv. Földiák Simonná, Földes Károly, ifj. Fődy Imre, Fraueren Ilona, Franciscy Bálint, Förstcr Elemérné Fördős János, Fördős Jánosné, Főző Mária, Franck Ernő, Franck Ernőné, Fleissig Vilmos, F ráter Samu, F ráter Samuné, Franyos Kató, id. Frászt Sándorné, Fűnk Lőrinc, Fűnk Lőrincné, Feszter Mária, Fészek Gáspár, Fészek Gáspárné, Feles Ilona, Farkas István, kisujfalusi Farkas János dr., özv. Farkas Zoltánná, Farkas Matild, Farkas Ilonka, brassói Farkas Mária, ifj. Farkas János, Farkas Kovács Sándor, Farkas I. Imre, özv. Farkas Mátyásné, Fábián Viktor, Fitler M. Róza, Farkas Alice, Farkas Gabriella, özv. Farkas Zoltánná, Fazekas Anna, Fekete Ilona, Farkas Szidónia, Fusz Mária, Fábián Károly, Fuchs Ferenc, Farkas Borbála, Farkas József, Fazekas István, Feigl Gizella, Farkas Klára, Farkas Mária, Fábián János, Fekete Lajos, Fidler Károly, Fodor Sándorné, Főző Istvánné, Fritz Jozefin, Fábián Józsefné, Fábry Béla, özv. Fábry Józsefné, Fhaán Béla, Fait Sándor, F ait Sándorné, Faludy István, Faludy Istvánné, Faludy László, Faludy Piri, Faludy Mici, Falus István, özv. Falus Istvánné, Falus Pál, F an ta István, Fantusz Károly, Fantusz Károlyné, Faragó J. Károly, Faragó Sándor, Fehér Dezső, Fehér Ilonka, Fehér Erzsébet, Fehér Gyula, id. özv. Fehér Jánosné, Fehér Lajos, Feigl Ottóné, Feigl László, Feigl Lászlóné, Feingold István, Fejér Jenő, Fejér Józsefné, Fehér Mária, Fehér Anasztázia, Fekete Frigyes, Fekete K. István dr., dr. Fekete K. Istvánné, Fekete József, Fekete Ká- rolyné, Fekete Irma, horvátfalvi Fekete Ferenc dr., Feleky Károly.

Gabriella főhercegnő, Glattfclder Gyula dr., Gaál Aranka, Galambos János, Galambos József, Galambos M., Gallavich Antal, Gallavich Antalné, Galavits Gábor, Gamán Rózsika, Gángli Józsefné, Gazdag Julianna, Gerencsér Irma, Gévay Wolff Károly, Gévay Wolff Károlyné, Gieszer Ferenc, Gombócz Mária, Gordos Istvánné, Gosztonyi M. Klarissa, Graff Mihály, Grimplinyi Mária, Grósz Józsefné, özv. Grúber Gyuláné, Gubicska Katalin, Gulyás József, Gundrum Antónia, Gefferth Dezső, Genthon Mária, Gábor

Page 11: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X I

György, Gadó Mária, Gajdóczky Antal, Gajdóczky Antalné, Gajdóczky János, Gajdóczky Józsefné, Galambos Miklós, Galuska S. M. Archangella, G aray Béla, Gazdik Róbert dr., Gelencsér Ferenc, Grenda Mária, Gergelyné- Kápolnay Anna dr., özv. Gerstenbrein Ferencné, Gerstenbrein Ilona, Gerstenbrein Irmuska, özv. Gerstenbrein Pálné, özv. Gévay Györgyné, G évay Wolff Ferenc, Gherba Gusztáv, Giigor Ferenc, Googl Dezső, Gozony István, Gozony Istvánná, Göttl Mária, Grezsa E telka, Guide József, Gárdonyi A ntalné, Gunyhó Jánosné, Göndöcs Aranka, Gergely Ödön, Gács János, özv. •Geday Sándorné, Germán Erna, Gulyás János, Gergelyffy Endre dr., dr Ger- gclyffy Endréné, Gömöry Sándor, özv. Gaszner Józsefné, Gáspár Zoltán, Gergye Győző, Gerevich Tibor dr., Godnautz Viktória, Greszl Ferenc, Gaál Géza, G aál Gézánó, Gabanek M. Margaréta, özv. Gajdy Pálné, ifj. Gáli Antalné, Galambos Árpád, Galambos Árpádné, Galuska Ilonka, Gasparich György, Gebauer Paula, özv. Geiszberger Györgyné, Getley András, Gellay Imréné, ■özv. Gera Illésné, Gergely Pál, Gerlich Amália, Gerzabek Vilmos, Gerzanits Györgyné, Ghychy Ferenc, Ghychy Ferencné, Gieze Magdolna, Gizey Lajos, Goll A ladár dr., dr. Goll Aladárné, Gosztony Andor, özv. Gosztony Kálmánná, Gosztony Mária, Görög Zoltán, Götz János, özv. Graefl Andrásné, Graefl Márta, Gráf Elek Ödön, Graits Anna, Grábel Ilona, Gröschl János, Grubcr Stefánia, Grüli Ferenc, Guba István, Guba Pál, Gubica A ntal, Gubucz Jánosné, Gulyás István, Gulyás Mátyás, Gulyás Mátyásné, özv. Gurtner Jánosné, Gajdosi Ilona, Gajdosi Jenő, Gajdosi Jenőné, Galambos János, özv. dr. Gallovich Zoltánná, Géczy Mariid, Gill Antalné, Góg János, Góg Jánosné, Góg Józsefné, Gombarovich Pongrác, Gráf Mihály, ifj. Grűnfelder Antal, Grűnfelder István, ifj. Grűnfelder István, id. Grűnfelder János, Grűnfelder Mariska, Gegáné Szabó K ata, Gegán Erzsébet, Giergl Kálmán, Gál József, Gálné Székely Mária, Gál Lacika, Gál Bözsi, Gerenday Alice, Gráf Elek Ödön, Gémesi Gáborné, Gaolik Ágnes, Gécsy Ilonka, özv. Glattfelder Dezsőné, Gajáry György dr., Gerlach Jenő, Gerlach

Jenőné, Gulik Anna, Galambos Antal, Grúber Ernőné, Gubicska Róza, Gondos Lajos dr., dr. Gondos Lajosné, Gliyczy Elemér, Ghyczy Elemérné, özv. Ghyczy Béláné, Gisztl Ilona, Gazsó László, Gazsó Lászlóné, Gibás Imre dr., Gieszer Teréz, Glasz György, Glasz Györgyné, Ghycky Kálmán, Ghycky Kálmánné, Grosz Lujza, özv. Gaál Illésné, Gaál Jenő, Gregorecz Teréz, Gröschl Jánosné, Gruber Jozefin, György József dr., Gyöngy István, Gyurosovits Mihályné, Gyűrű Ferenc, Győri Antal, Gyűre Aranka, Gyenes Alajosné, Gyenes Nelly, özv. Győrffy Istvánná, Gyurkó Pál, Gyukics Márk, Gyökössy Margit, dr Gyika Emilné, Gyürky Gyula, Gvürky Gyuláné, Gyertyánffy László, Gyertyánffy Lászlóné, Gombos Ede, Gombos Edéné, Ghyczy Károly, Golgay Teréz, Géher Tibor, Gelsey Ilona, Gerster Mihály, Gerster Mihályné, Glatz Ferenc, Glatz K ató , Gombos Vilma, Gombolay Nándorné, Gléray Károlyné, özv. Grúber Frigyesné, özv. Gratz Andrásné, Gondos F’erenc, Gondos Ferencné, Gútay Anna, Gombolya János, Gombolya Jánosné, Günther Livia, Gerbey Olga, Gesztes Béla, Golka Albert, Göndör Boldizsár, Göndör Boldizsárné, Góth T ivadar, Gubler Antalné, Gubler István, id. Gráber Elekné, Gőzön Ida, Gury- kovszky Tibor, Gosztonyi Vilma, ifj. Gosztonyi Béla, Garay Dezső, Garay Dezsőné, Gratzel Józsa, Gonda Alice, Gundel Tituszné, Garbay Frigyesné, Gottlieb Henrik, Gottlieb Henrikné, Guba Edit, Gémer János, Gémer Hilda, Giszt Sarolta, Griffl Lőrinc, Griffl Lőrincné, Gaguss György, Gaguss Györgyné, ifj. Goll Ferenc, Golka Stefánia, Gallia Vilmos, Gallia Vilmosné, özv. Gorka Ágostné, Gore Teréz, Grüli Bálint, Gregor Péter, Gregor Péterné, Grecsó Antal, Grecsó Antalné, Gráf Béláné, Gráf Lilly, Görög Anna, Götzl András, Günczy

Page 12: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X II

Sándor, Göncz Sári, Gödény András, Göller Alajos, Göller Alajosné, Gödé Borbála, Gründl Gyula, özv. Glásel Adorjánné, Glasel Fanny, Göpp István, Geőcze Borbála, Gávay János, Gávay Jánosné, Gerencsér László, Gerencsér Olga, Garami Ede, Gérecs Károly, Gérecs Károlyné, id. Goda Pál, Galambos Eszter, Gámon Lujza, Grittler Mária, G rotta Angéla, Grálik Alajos, özv. Grállá Jánosné, Gulik Teréz, Gömbös György, Gömbös Györgyné, Grabay E szter, Gombás Bálint, Gombás Bálintné, Gombócz Péter, Gampler Frigyes, Gulinay Sándor, Gulás Erzsi, Gulácsy Antal, Gaál István, Gaál Istvánné, Gábor Károly Gábor Irén, Gábor Zsigmond, Gábor Károly, Gabos István, Gabos Istvánné, Gál Aladár, Gál Dezső, Gál Tivadar, Gál Irén, Gál Jenőné, Gál Józsefné, Gál Lajos dr., id. Gál László dr., Gál Mihályné, Ganzéi Dávid, Ganzéi Lajosné, Gara Géza, Gara Mártonná, Garai Kiss Lászlóné, csepelszigeti Garay Géza, Gárdos László, Gárdos Matild, Gárdos Gizi, Gellért István, Gellért Is tvánné, ifj. Gellért István, Gicinger Frigyes, Gicinger Vilmos, Glück Gyula, Gliick Márton, Glück Vilmos, Góbi István, Graner Károly, Graner Károlyné, Győri Lázár, Győri Károlyné, Győri Erzsébet, kiskomáromi Győző Andor, Győző Béla dr., Gyulay Károlyné, nemes Gyullav IsLván, Gulácsy Magda, Gulácsy Margit, Gulácsy Jolán, Gál Melinda, Gál Ilona, Görz Irma, Grüner Tivadarné, Győrífy Klára, Gabrielli Ilona, Geleta Emília, Göndörs Anna, Gruber Mária, Gruber Márta, Ghimessy M. Mária, Gerzsó Ilona,. Göndöcs József, Gács János, Gálos Ilona, Gutkopf Györgyné, Ganzer Tivadar, Gángli József, Gáli Endre, özv. Gáspár Józsefné, Gerencsér Irma, Gerölv Józsefné, Gicsy Józsefné, Gili Ferenc, Gmeiner Antal.

Iln iinuer A. István dr., H orváth Győző dr., Hayden Imre, IJévey Gyula dr., Halász Miklós, H orváth János, H orváth Mária, H orváth Lajos, Hubaffy Sándor, Husznay Miklós, H u tter Emil, Haas Károly, Hajós Győző dr., Hajnal Ilona, Halasi Jánosné, Halász Ferenc, Halla Dezső, H allay György, Halmos Béla, H anti János, H artm ann Mihály, Hallossy Erzsébet, Hegedűs Kálmánné, Hegedűs M arietta, Hegedűs János, H erbert Béla, H erbcrt Béláné, Henkó Teréz, özv. Herceg Antalné, Herceg Lajos, Hercku Mihály,. Herdlcin Mária, özv. Herkof Lukácsné, Herr Györgyné, Hidvéghy László, H icker Antalné, Ilo lpert Gyula, H orváth Árpád, H orváth Árpádné, H orváth Antalné, H orváth Edit, H orváth Imréné, H orváth Margit dr., H orváth Imre, H orváth Sándor, özv. Ilornyák Pálné, H orváth István, ifj. Ilronkó Mihályné, Hudomell Hilda, Iludomel Irén, Hudomel Rezsőné, Hungler Emma, H unkár Olga, Hunkárné Melczer Lilla, Hümpfner Leó, özv. Ilu y Jánosné, özv. Haidfeld Alajosné, Haidfeld Erzsébet, H ajdú János, Hajós Péterné, H alblander Józsefné, Halmos József, H artányi K atalin, Hang A ntal, özv. Hang Istvánné, Hajós György dr., H aut József, Havas Zoltán, Heinricli Hermin, Helfer Juliska, Herczegfy Aladár dr., Herger Evelin, LIengen Teréz, H orváth Ágostné, H orváth Mihály, Hónig Antal, Ilonig Antalné, Hümpfner Józsefné, Halász. Istvánné, Halász Jánosné, Halni Antalné, H antó Lajosné, Hanusz Albin, ifj. Haringáts Károly, ifj. Haringáts Károlyné, H ány Jud it, Hajpel Ferencné,. Hauser János, Hauser Jánosné, Hergecz Erzsébet, Heinrich Mátyásné, özv. LIerbszt Istvánné, Hergecz Imréné, Hergecz Irén dr., H err András, Hermann Györgyné, Hérics János, H indy Zoltán dr., H lavati Sándorné, Holl A ntal, Holl Józsefné, llolodnyák János, Holzwarth Károly, Homoród-Almásy Gothárd Sándor dr., Llorvát Anna, Morvát Béla, H orváth Endre dr., özv. P. H orváth Ferencné, özv. H orváth Jánosné, ifj. H orváth Lajos, H orvát Mariska, H orváth P. Zenó, Ilöflinger András, Haffler Sári, Hallay Imre, Hermann János dr., Hoff- mann Márta, H udym a Emil dr., Haas Lászlóné, Hábel Jakab , H achtcr A rtúr,

Page 13: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

Hackler A rturné, Hajússy Lajosné, Halamka Gyula, Halmi Margit, Harsány! László, Harsányi Lászlóné, H artm ann Józsetné, H anny Etelka, Heray Matiltl, Hubatschek Alice, Haller János, dr. Ilagenm ann Sándorné, Hermann Böske, Halász Eszter, H orváth József, özv. H ier Józsefné, Hoffner Vilma, özv. H ivatal Mihályné, H ivatal Nándorné, H ártyán Imre, H ártyán Imréné, Hübel Emil, Hübel Emilné, Hegedűs János, Hegedűs Jánosné, Hodobay Sándor dr., dr. Ho- dobay Sándorné, H orvát Sárika, Hevesy Mariska, H aliothy Sándor, Hellebrandt Mária, Hertelendy Gyuláné, özv. H unyady Bélánc, Halász Margit dr., Huff- nagel Johanna, H orváth János, Halász Sándor, Halász Sándorné, H orváth Ilonka, Habér Elvira, H artyányi Kornélia, H ivatal Józsefné, Halászi Cézár dr., Halász Gedeonná, H anny Gizella, Hebenstreit Helén, Hendrich Ervin, Heinrich Rezső, Herein E dit, ifj. Herein Károly, Herein Károly, Héreghy Géza, Hergel- Nándor, Hermán Medárd, Hertelendy István, Hetcnyi Béla dr., özv. H ottm ann Györgyné, Hólly Szidónia, Hornyánszky Zoltán dr., H orváth Antal, H orváth Lajos, Horváth Mihály, H u th János, Husszy Istvánné, Hrabbovszky Vilma, H orváth Magdolna, ifj. H artm ann József, Holl József, Heiszberger Miklósné, Halmi Kálmánná, Halmi Gabriella, Halmos József, br. H arkányi Anna, Halász A ladár dr., özv. Hausschild Gézáné, H orváth Gergelyné, Hallics Miklós, H ónig Ilonka, H orváth Sarolta, Hang Aranka, Hang Antal, H orváth K á­roly, Helschert Anna, Hauser Piroska, H áry Dezső, Harsányi Gyuláné, Ilalla Aurél, H artm ann Gyula, Ilon ty Béla, H orvát Vincéné, Halász Eszter, H orváth Jánosné, H orváth Mihály, H orváth Elek, Hoffer Anna, özv. Ham vay Jánosné, Haekl Józsefné, Hackl Mária, Hackl Simonná, H ro ttka K atalin, H orváth Ele­mér, Hoffer Aladár, Hoffer Aladárné, Hollós Rózsi, özv. Hollán Antalné, Hol- lóssy Géza, H ír Ferenc, Harangozó Teréz, Hetyey Vilma, Héreg András, Héreg Andrásné, Haász Sarolta, Hoványi Kató, Helfer Sándorné, Iloór Alajosné, Hordós Péter, Hordós Péterné, ifj. Hajagos Kálmán, Hajós Aranka, Heil E ta, Hauszmann Andorné, Hónig Frigyes, Hetessy Gáspár, Flollóssy Arisztid, ITu- gyecz Vilma, Planzély Tivadarné, Herczegh Károly, Herczcgh Károlyné, H ibay György, H orti Antal, Hoór Klári, H artm ann János, Hidas Ferenc, özv. Hubav Mihályné, Harza György, Holdonner Jolán, Holler Béla, H arm ath Teréz, Floléczy Simon, Holéczy Simoiiné, Hibái Aladár, H ibái Aladárné, H onthy Kató. Haberer Erzsi, Hodobay Mária, Flidegh Elemér, id. Plolba Mátyás, I lodászi Teréz, Haller József, H orváth Géza, H orváth Józsefné, H orváth Ferencné, H orváth Teréz, Hubai Sándorné, Huber Antal, H ajdú Márton, H ajdú Már­tonná, Halassy Géza, Halassy Gézáné, H áry Gizella, Havranek Ida, Heuer Mátyás, Fleuer Mátyásné, H arrer Győző, H orváth Eszter, H orváth Tibor, H or­váth Tiborné, Hikker Zsuzsanna, Hébel Károly, H orvay György, Horvay Györgyné, H uszty Ilona, Hedry Ica, Halmos Bálint, Halmos Bálintné, Huszár Sándorné, id. H alm ay Mihály, Hafner Ferenc, Hafner Ferencné, Holicser J á ­nosné, özv. Hikade Gusztávné, Huszt János, Heckenast Aladár, Heckenast Aladárné, Hajmásy Margit, ITuffa András, Holczer Sándor, Holczer Viktória, Himmler Károlyné, Hosszú István, Hosszú Istvánné, Hévey Sarolta, Hikkes Ferenc, özv. Hóman Sándorné, Flenger György, Halász Ferenc, Halász Ferencné, H uber Géza, Horgas András, Horgas Andrásné, Hermann Alajos, Hangos Eszter, Flankus Ida, özv. I-Ioléry Tamásné, Húrban József, Hervay Ede, Hervay Edéné, Ileigl Istvánné, Plenczi Ilona, H orváth Sándor, Havas Ágnes, Hantó Lajos, Harangozó Ferenc, Harangozó István, Hausmaninger János, Hári Istvánné, Hende Lajos, Hende Lujza, Ilauk István, Ilokesch Bálint, Hokesch Bálintné, ifj. Haller Béla, Kodály György, Hodály Györgyné, Hornig Zoltán. H üm er Hilda, H adházy Olga, kisfalvy H aán István, H aán Károly dr., Ilaán

Page 14: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X I V

Matild, Haás Rudolf, Haás Ignácné, Haaz Vilmos, Hábel Géza, Hábcl Istvánná, H ábert Károlyné, Horvatovich Olga, H orváth Anna, Hauschild Margit, Hévizy Olga, H ornyák Júlia, H orváth Margit, Hodobay Ilona, H rabovszkv Lolla, H orváth M. Jolán, Heramhof Gizella Holzmann Janka, Hack K á ­roly, Hacker Ferenc, Hacker Istvánná, Hacker József dr., Haj dinger Károlyné, H ajdú Mátyásné, H ajdú Mártonné, H ajdú Hugó, H ajdú Józsefné, Hajdú Erzsébet, H ajdú Zsigmond, Hajós Kiss Gyula, Halász Imre, Halász Sándorné, id. Halász Sándorné, Halász Géza, Halász Rezső dr., Halfer Károlyné, Halmi Károlyné, H attinger Vilmosné, H artm ann M. Istvánná, Ilartm ann Vilmos, Hantőger Imréné, Haub Károlyné, Haub Mária, H auptm ann István, H aupt- mann Ignácné, Heimann Károly, Heller Istvánná, Heller Gizi, Heller Sán­dorné, Hidasy Gusztáv, H orváth Béláné,. H orváth A. Gézáné, Hubert Károlyné, Ilulm ayer Károlyné, Huszár T. Istvánná,

Izabella főhercegasszony, író Lajosné, Inkey Pálné bárónő, Inkey Mária bárónő, Inkey K lára bárónő, Ibrányi István, Iklódy Miklós, Iker József, Iker Józsefné, özv. Imre Györgyné, Imre Vince, P. István János, Istvánffy Miklós, Ittzés Jenő, Ivanovich Emil dr., Ivanovich Irén Lujza, Illés Jánosné, Iván Lászlóné, Iván Mihály, Iványi Mariska, Incze Béniné, Iselstőger Lajos, Iványosi Szabó László dr., dr. Iványosi Szabó Lászlóné, Iványosi-Szabá K ata , Iványosi-Szabó Mária, Iványosi-Szabó Piroska, Inhayser Istvánná, Iván Árpád dr., Illits Gyuláné, Illés Béla, Illés Béláné, Iroczky Ferenc, Incze Géza, Iklódy Margit, Illés Gábor, Illés Gáborné, Imrédy Sándorné, Irmann Teréz, Iritz Kató, Istvánfy József, Istvánfy Józsefné, Ibrányi Gábriella, ifj. In - czédy Tibor, Imre Teréz, Iglár Sándor, Igaz Béla, Illmann János, Illmann Jánosné, Irsay István, Irsay Istvánná, Iritzer János, Ibics Bálint, Ibics Bálintné, id. Imhóf András, Ibner Károlyné, Ilosvay Margit, Iglói Piroska, Illetsko Kázmér, llovszky Piroska, Igriczy Tamás, Igriczy Tamásné, Ilias Erzsé­bet, Illésy Eszter, llling Pál, Illing Pálné, Ipolyi Sarolta, Ippner Józsefné, Irgang János, Irgang Jánosné, Inotai Lajos, Iványi Kató, Ivanoss Menyhértné, Iván Andor, Ispán Pál, Ispán Pálné, Ivády Mária, Ivanek János, Ihár Pál, Ihrig Márton, Ilkey Ilona, Istóczy Klára, Izrák Bertalan.

Jankovich Bésán Endre gróf, Juhász János, Joanovics Jánosné, Jan- kovicli Marianne, Jankovich Oszkárné, Jalsovszky Jenő dr., Jalsovszky Jenőné, Jalsovszky Géza, Jáger György, Jékey István dr., dr. Jékey Istvánné, Jerzsák Béla, Jerzsák Béláné, Jaczkó Emil, Jagasits Mária, Jalius Jánosné, Jakai> Sarolta, Jám bor Dezső, Jám bor László, Jám bor Ödön, özv. Jám bor Ödönné, Jávori Ferenc, Jenkner Irma, Jeszenszky Kálmán, Jobbágyi Margit, Johanna Ile tt, Juhász Béla, Juhász Béláné, Juhász Fülöpné, Juhász Jenő, Jung Györgyné, Jung Nándor, Jung Nándorné, Jung Sándor, Ju tz Hermine, dr. Jankura Mik- lósné, Jászberényi Terézia, özv. Jung Istvánné, Jakobb Tivadar, Jakobi) Tivadarné, Jakubik Mari, Jank Jánosné, Jackovich Jánosné, özv. Jankovich Istvánné, Jóó Mária, Juracsik Istvánné. Jankovits József, Jahn Jakab, Jakab Mihály, Jakobey Dezső, Jakobey Dezsőné, Jani Juliska, Janisch Mihály, Jankovich László, Jankovszky János, Járányi Linus, Jenák Istvánné, Józsa Károly, Juhász János, Juhász Jánosné, Juhász Ilonka, özv. Julow Lajosné, Jerabck Paula, özv. Járm y Jánosné, Jerga Erzsébet, Jobst Olga, Juhász Mária, Jákly Istvánné, Ján Ferencné, Jóm a Józsefné, Juhász Józsefné, Jeney Vilmos, Jeney Vilmosné, Jáni Juliska, Jeanne Brossé, Jankó Béla dr., Józsa Árpád, Joós Mihályné, Jörg Ferencné, Jung Erzsébet, Jung Sarolta, Jándy Kázmér, Jékey Alice, Joó Ferenc, Joó Ferencné, Janda Kálmánná, Jalsó Bálint,, özv. Jurm ann Györgyné, Jolsvay Ella, Jákob Anna, Jókúty Margit, Jónás

Page 15: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X V

Mihály, Jónás Mihályné, Jaross Oszkár, Jaross Oszkárné, Jantausch Zoltán, Juszt Arisztid, Juriss Mihály, Juriss Mihályné, Jellenz Albert, Jávorka János, Jávorka Jánosné, Jódler Ferenc, Jódler Ferencné, Jakubovics Bernát, Jaku- bovics Bernátné, Jakobek Gusztáv, Jancsó Piroska, Jam niczky Ödön, Jám bor Margit, Jancsurák Gyula, Jancsurák Gyuláné, Janesch Péter, Janesch Péterné, Janovecz Béla, Jánosi Rezső, Janecz Aladár, Janecz Aladárné, Jam rik Miklós, Jam rik Miklósné, Jeney Alajosné, Jelentsik Olga, Jedlicska Anna, Jed la Pál, Jenes Gábor, Jenes Gáborné, Jeszenszky Magda, Jersek János, Jersek Jánosné, Jogán Berta, Jurányi Hilda, Juszkó Mihály, Juszkó Margit, Junger Teréz, Jiittner Szilárd.

Kohl Medárd dr., Kristou Endre dr., ifj. Kamarás Lajosné, K aray Ida, K aray Teréz, Kiss Anna, Kiss Lajos, dr. Kovách Ödönné, Kovács Lajos dr., Kryzikalla Coletta, Kun Katalin, Kriszt Ilona, Iíarzer Frigyes, özv. Kalász Jakabné, özv. Kálmán Verőn, Kalocsay Gusztáv, Kalocsay József, K apuszta Gusztáv, Cs. Kamarás János, K ar József, Karácsonyi Andor, Karácsonyi Gabriella, Kassa Péterné, Kaszás Ferencné, Kansz József, Kálnay Vilmos, Keleti Kálmán, Kemény Ede, Keő Tivadar, özv. Iverepecki Mihályné, Keresztes József, Kereszty Jenő, Kereszty Jenőné, K erkay Sándor, Kertész Ernő, Keserű József, Kincly Pál dr., K irály Imre, Kiss Albertné, Kiss Antalné, Kiss Dénes, Kiss Dénesné, özv. Kiss Istvánné, Kiss Istvánná, Kiss László, Kiss Mária, B. Kiss Márta, Kiss Mihályné, Kiss Móricné, K isantal István, Klenovits György, Klucsik Vilmos, Kocsis Magda, Kocka Jánosné, Kakovay István, Kollonits Margit, Komáromy László, Komáromy Lászlóné, Kondor Ilona, özv. K onstantinesku Hilárné, M. Kouvolivka Júlia, Kopasz Pál, Kopecky Sebestyén, Korenkó Bertalan, Kormos Anna, Kóródy Mihályné, Kósch Jenő, Kovács Béla, Kovácsné Gajdi Ilona, Kovács György, K ováts János, V. Kovács Jenő, K ováts Sándorné, K ováts Sára, V. Kozma Ferenc, Kőnig Karola, K örtély István, Kőszeghy József, Kövess Ferenc, ifj. Krach József, id. Krach Józsefné, ifj. Krach Józsefné, Kram m er Erzsébet, Krasznay Magda, Krébecz József, Krébecz Jenő, Kreibig Mária, Krémer István, K repárt János, özv. K repárt Tamásné, Krohn János, Krutnenacker Imre, Kucsera Mária Flóra, Kim Andrásné, Kún Ferenc, dr. Kurcsy Nép. Jánosné, K ürthy Lajos, Kmitli Antalné, Kopcsák Lujza, Kriegsau Emil, Kallenberger Ferenc, Kancsár Ilona, Kiimer Antalné, K am er Mártonné, K aradva Mária, Karácsonyi Jó ­zsefné, Kecskeméthy Edit, Kecskeméthy Eleonóra, Keiner Sebestyén, Keiser Józsefné, Kellner Béláné, Kemenszky Margit, M. Kempf Józsefné, Kempf Mátyásné, Kerner István dr., özv. Kertész Jánosné, Késmárky István dr., Kéthelyi Gyula, Kéthelyi József dr., K ihut Viktor, Kiss Erzsébet, Kiss Imre, Kiss Jánosné, Kiss Margit, Kiss Margit, Kiss Imréné, Kiss Pál, Klemanez József, Klemanez Katalin, Klemanez Mária, Klenaucz Teréz, Kluig Jánosné, Kmeth Bonaventura, K m eth Bonaventuráné, Knebelspiek János, Kókay Fe­rencné, Kókay Sándor, Kókay Sándorné, Komócsy István, Kocsej Anna, Kőszeghy Mihály d r . , Kováts Emília, Kovács István, Kovács Istvánné, Krauzl Ferenc, Kresz Ferenc, Kresz Ferencné, Kresz Ignác, Kresz Ignácné, Kriszt- mann Magdolna, K ujáni Ferenc dr., Kukorelly Antalné, özv. Kung Mihályné, K uts Istvánné, Kasztka Mária, Kostyál Árpád dr., Kovács Ödön dr., Kovács Ödönné, Ivabina Anna, Kabina Mária, Kakucska Mátyásné, K. Kamenszky Gyuláné, K. Kamen-zky Gyula dr., özv. K arády Jánosné, K ardeván Ede, Kasnyik Anna, Kaszás Jenő dr., özv. Kasztovszky Béláné, Kálmán Istvánné, K ánnár János, K ánnár József, Károly Ibolya, Kemenczei Lajos, özv. Kempelen Istvánné, Keusch János, Keusch Jánosné, Kerekes

Page 16: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X V I

Gyula, Keserű Aladár, K erntheuer Mária, K ettner Mária, Kifíer Lőrinc, K irály József, Kiss Ágnes, Kiss Gyula, dr. Kiss Ernőné, Kiss Péter, Kisteleki István, Klancz György dr., Kleisner Jolán, Klein József, Ivlema Teréz, Knazovitzky Béláné, Knazovitzky Mária, Knéf Frigyesné, Kodner György, Kodra Károlyné, Kodra Károly, Kolhányi Jolán, Koller Ernőné, Koller Józsefné, Kolerich Károly, K ondrátli András, K ondráth Andrásné, Kocsis Lajos, Kotosm ár Blanka, Kovács Antal, Kovács Andrásné, Kovács Erzsébet, Kovács Gizella, Kovács Imre, Kovács Imréné, Kovács Józsefné, Kovács J. János, Kő Mihály, Körösi János, Köny Klári, Kraicsovits Ignác, Kraicsovits Ignácné, K rasztina Borbála, K rasztina Lajos, Kraus Tivadar, Kreicsi Ágnes, Krégár Ferenc, Krisenanits Grail Gyula, K rúdy Istvánná. Ivubik Amália, Kubich Ferencné, Kukorác Lajosné, Kulcsár József, K ühár János, Kvacsák Gyula dl-., Kozla Félixné, Kiss József, Kanzer Albert, Kádas Erzsébet, K ádár József, Kertész Erzsébet, Koiss Ilonka, Kosch Olga, Kovács Kálmán, K ováts Medárd dr., Krcsmárik Teréz, Kropp Irén, Kallen- berger Ferencné, K am arád Andrásné, özv. Karácsonyi Józsefné, Kaszanits Tamásné, K atona János, özv. Kaufmann Virgiiné, Kápolnai Gyula, Kellel- Gyula, Kerekes Gizella, Kerékgyártó Adrienné, Kereits János, Kerese Kálmán, Kerling János, Kitlinger József, Kirsch Ágoston, Kiss Andor, Kiss Izabella, Kiss Zoltán, Kiasz Valéria, dr. Klebovich Imréné, Klespitz Jenő, Klobuöár Dezső, Koch Ferenc, Koch F'erencné, Koch János, Koch O ttó, Kokas Ilona, Kókai Sándorné, Kollár Gyula, Kollár Lajos, Kollár László, Kondrácz Jánosné, Konkolyi Mariska, Korniczky Frigyes, Koroknay István, Korondy Józsefné, Kotzián Imre, Kovács Béla, Kovács Béláné, Kovács Géza, Kovács Imre, ifj. Kovács József, Kovács Kálmán, Kovács Tóbiás, Kőliler Ferenc Kőnig József, Kövessy Gábor, K reszta Riza dr., K ubik Károlyné, Kulcsár János, Kulik József, Kulik Józsefné, Kún Kázmér, K üpry László, Kürscherné Kalivoda Olga, Kmonhen Elek, K ubát Etel, K ubát Teréz, özv. Koller Józsefné, K uniport Zdenka, Kövér János, Kövér Jánosné, Kőszeghy Sándor, Kielár Stefánia, K ohajda Margit, Kamarás Jánosné, Kohári Elek, Kohári András, Kohári Andrásné, Kiss Dezsőné, Kolla Mihály, Kollonits Józsefné, K abát Pálné, Kaltenecker Ágota, özv. Kovács Elekné, Kocsis Jánosné, réthay Kovácsics Ceazar dr., özv. Király Józsefné, Kovósznay Mária, Koszmáli Miklós, kurtapataky Kovács Pál, Kalina Károlyné, özv. Király Józsefné, Kovács Sándor, K atona Mihály, Kovács Jánosné, özv. Kaydv Zsigmondné, Kovács János, réthey Kovácsics Ernesztina, Királymezey Tibor, Kaszap Pál, özv. Kuszenda Jánosné, Kiss Béla, Kerekes József, Kerekes Józsefné, K attra József, Kauzli Gyula, Kiss Péter, Kovács Emma, Kecskés János, Kovács Sebestyén Tibor, Kovács Sebestyén Tibornc, Kilel István, Karlovits Dánielné, Klein Ferenc, Kiss Elek, Kresák Antal, Kéhn Erzsébet, Kovács Ágnes, Kristóf Imre, Kuharszky Jánosné, Kruskóczy F tvánné, Kun Ferencné, Körtvélyi István, Kiss Imréné, Klemm Ádámné, Kertész István, Komáromi István, Komáromi Istvánná, Kreizer Anna, Kiss Julianna, Kiffler Lőrinc, Kosch Jenő, Kanzli Gyula, Kanzli Marianne, Kámán Menyhért, ifj. Kiss Károly. K irály Antal, Kovács Sándor, Kovács Józsefné, Kasper Stefánia, Kaprossy Teréz. özv. Kolesszár Józsefné, Kovács József dr., Kodnár Dömötörné, Kasper István, Kasper Istvánné, K ántor Anna Erzsébet, Kuczik Ilona, Kressmitzky Márton, Kressmitzky Mártonná, Keil Jánosné, Kammenszky István, Kammenszky Istvánné, Knippl Kamill, ifj. Keil Jánosné, Klusatsek Margit, özv. Kanauser Zoltánná, Kiasz Mária Ilona, Kassai Rózsi, Kovács János, Kovács Jánosné, K ováts Imre dr., dr. Kovács Imréné, Kovács

Page 17: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

XVI

Ferenc, K alm ár Jolán, K apitány Gyula, Kardoss Antal, Kardoss Antálné, Kemény Ede, Kálnöky Viktor dr., Koch Józsefné, Koch Mária, Kovács Teréz, Kern Ferenc, K alm ár János, K alm ár Jánosné, Kukorelly László, Krehnák János, Kollárich Jánosné, K irály Kálmán, Kralovánszky Zoltán, Kiglits István, Kókay Sándorné, Kókay Fcrencné, Kiss János, Kovács István, Kocsent József, KálnayVilmos, Kóródy Irén, Kochlács Ottóné, özv. Keleti Pálné, Kiss Albertné, Knobloch Ferenc, K rawjánszky Mór, Kégl Marianne, K aprinay Emilné, K áprinay Jud it, Kenyeres Margit, K om játhy Ella, Kégl Adél, Kiss Gézáné dr., Kiss Irma, Köpesdy Mária, K ati Erzsébet, K irály Anna, Kiss Jánosné dr., Kiss Magda, B. Kiss Margit, Korányi Ilona, Kuczka Olga, Keresztury Mária, Kucsera Irén, Küzdi Ilona, Kremmer Mária, Kiss Mária, Kiss Maliid, K ittner Ilona, Ivolár Alice, K olár Nándorné, Kövesdy Józsa, K atona Gizella, Kézdivásárhelyi K ató, Kiss Panni, Koperniczky Júlia, Kiss Ede dr., Kováts Lajos, K apuy Endre, Kiskos Istvánná, Kopcsándy Sándor, K untár József, Kum m er Jánosné, Kálmán János, Kiss János, Kiss Péterné, Kolarics Paula, Kondor Józsefné, Kovács Imréné, Kovács Józsefné, Kovács Sándor, Kozma Ferenc, K réntz Ede, Kiss Márton, Kukovácz István, Kardos Józsefné, Káhl János, Káldy Ferenc, Kovács György, Keller János, Kiss Márton, Kiss József, Kiss Sándorné, Kopácsy István, Korozsa József, Koller Ernőné, Korponay Ferencné, Kopácsi Anna, Kozó Mihályné, Kovács Lajosné, Kovács Kálmán, Kovács Kálmánná, Kondor Ferenc, Koller Józsefné, Kozák Antal, Kocsis Jánosné, Körtvélyes Györgyné, K ulcsár Margit, Kocsis Lajos, Kriegstein Emil, Koczka Erzsi, Körmendy Béláné, Kállay Draweczky Gabriella, Kozma Oszkárné, Kovacsik Olga, Kövér Lajos, özv. Keserű Anlalné, Köri Klára, Káló Aranka, Káló Julis, Kléma Gyula, Kovács Ferenc, Kovács Ferencné, Kelle Vince, Kelle Vincéné, Kender András, K ajdy Béla, K ubik Júlia, if.j. Koller Gyula, Koller Gyuláné, Kiss Aladár, Kiss Klár>, Kondor Alajos, Kóró György, Kóró Györgyné, Kilér Anna, Kohói Blanka, özv. Kállay Zoltánná, Kemény Győző, Klárik Albert, Klárik Albertné, Keler Andrásné, K ubik Béla, Kubik Béláné, ifj. Kárász György, Keleti Magda, Kenéz Eszter, id. Kvassay Ede, Kálmán Mártonná, Kávássy Olga, K lárik Endre, K lárik Endréné, K akujay Imre, K akujay Imréné, Kemény Etel, Kemény Barnabás, Kincze Gusztávné, K rnetty Mihály, K m etty Mihályné, Kollár Jolán, Kerkay Zoltán, K crkay Zoltánná, Komán Ambrus, Komlós Anna, Kmetykó Tivadar, Kmetykó Tivadarné, Keffler Ince, Kammerer Dezső, Kéler Berta, Kéler Emil, Kéler Emilné, Ku- c.hán Alajos, Kuchán Alajosné, Kosztolányi Lilly, K lauber Teréz, Kenyeres András, Kenyeres Andrásné, Kudlik Borbála, Kende Gáspár, Kolos Mária, Karlovitz Endre, K rantz János, K rantz Jánosné, K ustár Olga, Kemenes Gyuláné, K átay Mária, Kulcsár Ferenc, Kulcsár Ferencné, K atona István, Kiss Eszter, K áldor Béla, Kencsey György, Ivencsey Györgyné, Kardoss Lujza, Kormos Pál, id. K ánya Zsolt, Kertessy Zsuzsanna, K ántor Erzsébet, Kamzsay Károly, Kamzsay Károlyné, Krecskó Pál, Krisztics Jolán, Knoll Miklós, Kónya Albert, Kassay Mária, Ivója István, Kapus Béla, Kapus Béláné, Keszler Aladár, özv. Kibling Jánosné, Kam arás János, Kamarás Jánosné, Konkoly Márton, Kertész Ella, Kubicza Antal, Kubicza Antalné, Kuliszák Ernő, Iíoncz Bella, Koross Mihály, Kalász Márton, Kalász Mártonná, Ivöncs Emrny, Kviszt,-Etus, Koháry János, Koháry Jánosné, Kiősz Menyhértné.

Lépőid Antal dr,, Lengyel Mihály dr., Lengyel Mihályné, Lérche Emília, Lerch István, Lerhéí' Károlyné, Lesnyovszky Armand, Leszkay Éva, Lichl scheidl Gyula, Lindauer Ferenc, Luczenbachér R ita, I.ickl Károlyné, Lengyel

Magyar Katolikus Almanach. 54

Page 18: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

XVIII

Teréz, Lányi Anna, Lengyel Erzsébet, Lestár Sári, Lipcsey Gabriella, I.orántli Erzsébet, László Lenke, Lukács Borbála, Liszics Ferencné, Liszits János, Littecky Rózsi, Lokaicsek Károly, Lonovits Pálné, Lotz Gizella, Lovas Já nos, özv. Lovász Andrásné, Luczák Ilona, Lukács Béla, Lukács Béláné,

. Láng Lászlóné, Lyrinek Mihály, Lohr Ferenc, Lotz Antal dr.. Láhny Kató, Láhny Mihály, Láhny Mihályné, Láng Antal, Lantovits Mária, Lati- novich Endre, Léh Ferenc, Léh István, Lépőid Lajos, Linder Ernő, Linder firnőné, Lippich Dezső dr., Lippich László, Loboda József, Locher Hermin, Lenárth Anna, Lenárth Erzsébet, Lovas János, Lancsarics Gusztáv, Lancsarics Gusztávné, Ludwigstorff Mária bárónő, I.iszka Béla dr., Lukovits Margit, Lő- rincz György, Levniczky Anna, Lovass Pál dr., Ledniczky Teréz, Lukács Ferenc, Ladányi Andrásné, Lengyel Titusz, Lengyel Tituszné, László Dánielné, La- votha József, özv. Lázár Józsefné, Lincényi Gyula, Legany Ödönné, Lukovits Ernő, Lukácsovits Ernőné, Lányi Péter Pál, Losonczy Erzsébet, Langmár I.ipót, Lappert Antal, Lappert Etelka, Láncz Ferenc, Lipka Eusztália, Lukács József dr., L uttor Ferenc dr., Lazarov János, Lakatos György, Lakner Is t­ván, Lamasch Antalné, Lamperth Gyulár.é, Láng Ernő, Láng Elemér, Lányi Antal, özv. László Istvánná, László János, I.auringeer Jánosné, Lauringeer Mária, ifj. Lázár Lajos, Lázár Péterné, Leiteregh Károly, Lehofer Jenő, I.ekly Ilona, Lénárt Flórián, özv. Lénái t Józsefné, Lénk József, Lénk Józsefné, Lepey Emil, Leszkó Jud it, Lévay Miklós dr., L iber Margit, Libor József, Libor Józsefné, l.ingauer László, Lingauer Erzsébet, Linkechs Károly, Liebich Ernőné, Liebich Ferencné, Limp Gizella, Lintncr Béla dr., Lógó Mihályné, Lónyai Jánosné, Lo­vas Pál dr., Lovas Pálné, Lőrik Mária, özv. Lőrincz Sándorné, Lugossy István, Lukáls László, Lupán Apollónia, Lukácsy József dr., dr. Lukácsy Józsefné, I.ukácsy Magda, Lukcsics Imre, özv. Laczkó Imréné, Léh György, özv. Likár Ferencné, Lippich Dezsőné, Láczay Lenke, Laczkó Ferenc, László Vincéné, Laurinyec. Pálné, özv. Laurinyec Istvánná, Laurinyec Pál, Lázár Mária, Lazarov Jánosné, Lednichy Lajos, özv. Lendvay Józsefné, Lengyel István, özv. Lábl Mihályné, Lapszánszky Albert, Lapszánszky Albertné, özv. dr. Lauschmann Gyuláné, Lederer K athe, Lubojátzkv Mária, Lipovniczky Sán­dor, özv. Lázár Istvánné, Lerch István, Ledő Gizella, Lepey Emil, Lincelyn Gyula.

Mikes János gróf, Mészáros János dr., Madarász István dr., Magyary Dénes, Makoldy József, Márovits Andor, Márovits Andorné, Mattyasovszky Miklósné, özv. Mandák Dezsőné, Mária Valburga, Molnár Mária, Markovits Jó ­zsef, Molnár Péter dr., dr. Molnár Péterné, Mura Ignác, özv. Madarász Is t­vánné, Magnin Adorján, Magyar Mariska, Magyar Tibor, Magyary Dénes, gr. Mailáth Erzsébet, Mankovits Antal dr., özv. Marusák Dánielné, Markovits József dr., Márkus Júlia, özv. M árta Rozália, Márton Dezső, Martinék Lajos, Martinék Lajosné, Máy Vilmos, Máyer Erzsébet, Máyer Gáborné, Mayer Mi­hályné, Masek Pálné, Meglics Rozália, Melhárd Antónia, Mészáros Borbála, Mé­száros J . Józsefné, Mészáros Sándorné, Mészáros Teréz, Mészáros Valéria, Mezei Veronka, Miholek Józsa, Miholek Magda, Mihálykó Anna, Milcz Nándor, özv. Miller Antalné, Missik Adolf, Mitasz Ferenc, Mitasz Vince, Molenda Rezső, özv. Molnár Béláné, özv. Molnár Istvánné, Molnár József, özv. Molnár Vincéné, Müller István, Makav Gábor, Máté-Tóth Jenő dr., Máté Rozália, Mallanovics Mária Magdolna, Matuszka Mihály, Mayer Dezső, Mayerhof Péter, Marschall Pál, Medve Istvánné, Mentes Mihály dr., Mihalovics Zsigmond, Zettl Éva szül. Mészner, özv. Metz Józsefné, Mikó Jánosné, Mikó Éva, Mikó Pál, Mikó Pálné, özv. Minich Jánosné, Miskolci Verona, Mosonyi Dénes, Müller György, Müller

Page 19: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X I X

Lőrincné, Maács Magda, Macskássy Jánosné, Magassay Lajosné, Magyar Mária, özv. Mayer Pálné, Mayerszky Ilonka, Mayerszky Terézia, Mayerszky Róbert, Major Kálmán, Makovilzky Gyuláné, Vysse Mária-Virginia, özv. Márkus Gyu- láné, Mártonffy F. István dr., dr. Mártonffy F. Istvánná, Martinovich Iréné, Martsán Ferenc, Maitus Andor, özv. Menyhért Béláné, özv. Merkler Istvánná, Merva Ferenc, Merva Imre, Messó Jánosné, Mester Jenő, Mészáros Imre, Mészáros János, Mészáros Jolán, Michel Margit, Michnik Tibor, Mihalecz Ferenc, Mihályi Ferencné, Mitlik Béla, Molnár Lajosné, Molnár László, Molnár Lászlóné, Molnár Mária, Moutskó Lenke, özv. Moutskó Ferencné, Morvay Anna, özv. Morvay Ferencné, Morvay Mihály, Morvay Róza, Mühlbacher Ferenc, özv. Mühl- bacher Jánosné, Müller Anna, Müller Irénke, Milller Mária, Miskolczy Blanka, Miskolczy Jolán, Miskolczy Géza dr., Miskolczy Jenő dr., Markscheid Aranka, Martin Antal, Matusz Károly, Mészáros Károly dr., Mihályffy Antal, Madarász Gyula dr., özv. Magda Pálné, Magyar István, Majnik Imréné, Makue Lajos, Malin- dovszky Gyula, özv. Mamel Ferencné, Mancha Ferenc, Maradia S. M. Kleofa, Mária Elizabeth, Mária K lára, Mária Lórencia, Marinkovszky Auguszta, Martin Ferenc, Martin József, ifj. Mariin József, Mayer Sándor, Máté Márton, Med- gyessy Margit, Mendlik Lajos, Mersich Imre, Michler János, özv. Mich Józsefné, özv. Mindlinszky János, Mindszenthy Vilmos, Mocsi Imre, Mohacsek József, Mács Irma, Mennyey Lászlóné, Mocznik Ilona, Münnich Margit, Magyar Ilona, Móczás Jolán, Mosczovits Emília, Mayer Lipótné, Mayer Dóra, Miha- licza Ilona, Mikecz Dezsőné, Mikecz Magda, Muraközy Mária, Márkus Emília, Madluska Mária, Medgyesy Gyula, Molnár Sára, Miklós Ilona, Maróthy László, Mayer László, Molnár Anna, Molnár Borbála, Molnár József, Magasi Lajosné, Markovics Lukácsné, Markovics János, Markovics Jánosné, Márffy Károly, Márczy Gyuláné, Molnár Emma, Móricz Lajos, Mráz László, Molnár János dr., Molvay Miklós, Moravecz Mária, Mosonyi Jenő dr., Murányi Péter, özv. Márkus Gyuláné, Mayer Antal, Mayer Antalné, Mayer Gyula, Muráth Júlia, Mogyoróssy Erzsébet, Magyar Ferenc, Márton Róza, Matzenauer Oszkár, Miskolczy Imre dr., Móra Mihály, Molnár Teréz, Magyar György, özv. Mucsák Károlyné, Mucsák György, Marnó Gyula, Molnár Jenő dr., May Vilmosné, Mucsnyák Böske, Maróthy Márta, Mayer Tivadarné, özv. Málik Jeróné, Magyar Rezső, Magnin Alfréd, Mayer Dezsőné, özv. Márkus Gyuláné, Molnár László, Mosoncy János, özv. Mayer Frigyesné, Musza P. Makár, Mikita Elemér dr., özv. M attyaviszky Miklósné, Muszkopf Mária, Mucsay Jánosné, Migaszi Tibor, Merkler András, Muszka Etel, Mamó János, Matusidesz Ilona, özv. Menyhárd Pálné, Maráczy Ágostonná, Márton Róza, Mitasz Ferenc, Madarász Andrásné, Móricz Sándor, özv. Mészáros Gá- borné, Mihálykó Anna, özv. Magyar Istvánná, Makóry András, Merkler András, Merkovits Mihály, Mayer Erzsi, Milch Győző, Móry Jánosné, Minarik Jánosné, Molnár Jánosné, B. Mészáros Lajos dr., Molnár Sándor dr., Májay Dezső dr., dr. Májay Dezsőné, Mészáros Borbála, Majzik Viktor, br. Máriássy Tiborné, Mlinch Matild, özv. Minory Emilné, özv. Misey Jánosné, Margu Jánosné dr., Molnár Mária, Mihályszky Józsefné, Marschall Bözsi, Maximovics Józsefné, Mayer Ferenc, br. Mednyánszky Imréné, Melles Sándor dr., Muraközy László, Muraközy Lászlóné, Márkus Lajos, Mayer Gábor, Marusa Ferencné, Magyar Dezsőné, Mayer Mihály, ifj. Meszlényi Pál, Molnár Kálmán, özv. Mayerszky Mihályné, Maurer Pál, Molnár Mihály, Mustó Béla, Mogyoró János, Mészáros Béla, M ajtényi János, Mogyoró Jánosné, Miléder Ferenc, Máhig Ervin, Mellán Márton, Mayer Károlyné, özv. Martin Istvánná, Müiich Miklós, Malnidovszky Gyuláné, Márton Józsefné, Mehringer Sándor, Móricz Veronika.

54*

Page 20: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X

özv . N ávay Kálmánné, N ávay János, N ávay László, Novák Sarolta, Niamesszy Magda, Németh Ilona, Nodek Jolán, K. Nagy Erzsébet, Nyúl Lujza, Neszvada Gizella, Nagy Kálmánné, Nocker Ilona, Nocker Margit, Nagy M. Anna, Nagy Erzsébet, Nagy Jenni, Nagy Erzsébet, Neckuen Kornélia, Német Ferenc, Németh István, Ném eth Ilona, Német Mária, Nemes István, N ém et A ntalné, N ém et György, Német Ilona, Német Jánosné, Német Jó ­zsef, Német Józsefné, Német Mihály, Vámosi Nagy Erzsébet, Nádas Jánosné, Nádas Zoltán, Nagy Ágoston, Nagy Erzsébet, Nagy Géza, Nagy Gizella, Nagy György, özv. Nagy Istvánná, Nagy József, Nagy Vilmos, Nagy Zámbó Ferenc, Nánássy László, Nedelkovits Anna, Ney Károly, Németh Gyula, Németh Sándor, Neuwirth József, Németh Bertalanná, Neuhold Elemér, Németh Kálmánné dr., Németh Margit, Neumayer Borbála, N agypusztay Istvánná, Nagy Lajos, Németh László, Noszlopy A ntal, Németh Bertalan, Németh István, Nagy Péter, Neverkla Gizella, Németh Ferenc, Néher Vilma, ifj. Németh János, Németh Gyula, Német Ferenc, özv. Niedermayer Miksáné, Niedermayer Józsefné, Niedermayer Terézia, Nagy József, Neina Ignác, Nagy Imre, özv. Népusz Gyuláné, Német Erzsébet, Német János, Nagy Ilonka, Návay Aranka, N ikoletti Alajos, Nikoletti Alajosné, Novák Lajos, Német József, Német Józsefné, Noficzer Béláné, Nagy Gézáné, Nironitzky Mária, ifj Nagypusztay Istvánná, Neszmélyi Nikodém, Novák Károlyné, Nagy Béla d r , Nagy Gizella, Nagy József, Nagy Józsefné, Nagy Lajos, özv. Nagy Lajosné, Nagy sándor dr., özv- Nadasy Péterné, N ávay Aladár dr., Nemecskay Antal, özv. Nemes Jánosné, Németh István, Németh László, Német Pál, Nescsák Péter, özv. Nikell Jenőné, Nitsch Marianne, Novák István, Novák Sándor, Nagy Pálné, özv. Nagy Simonná, Nángi Mária, özv. Nemes Jánosné, Németh Mária, Német Mihályné, Németh József, Németh Sándorné, Nits Péterné, Novák Rozália, Nuber György, Nuber Györgyné, özv. Nagy Jánosné, Nagy Kálmán, Nagy Kálmánné, Niszler Teodor dr., Novák Antal, Nagel Jusztina, Nagy Rozália, N agyJakabné, Nagy János, Nagy Jánosné, Neuberger János, Neuhauser József dr., özv. Németh Ferencné, Német Imréné, özv. Németh Jánosné, Németh Károly, özv. Németh Vilmosné, Noé János, Novák Mária, Nagy Erzsébet, Németh Gyula, Németh Ernő dr., Neszmélyi Molnár Paula, Nikolényi János, Nagy Kálmán dr., Nagy István dr., Nagy Mária, özv. Nitz Antalné, Nagy Virgil, K. Nagy Lajosné, Nagy István, özv. Nieder- kirchner Menyhértné, Nikelszky Sámuelné, Nikeiszky Etelka, Noel Ödönné, Nagy Teréz Ida, Nyisztor Zoltán dr., N yitray Jánosné, Nyári Verona, Nyers János, Nyilassy Mária, özv. N yáry Józsefné, Nyáry Géza, Nyári Ernő.

Oravccz János, Obendorfer Emília, Obendorfer Rudolf, Oláh György, özv. Oláh Istvánná, Oláh K álmán, Oláh Margit, Oravecz Árpád dr., Orbán Gyuláné, Orbán József dr., Országli Elemérné, Óváry Aranka, Óberliammer A ntal, O tt Zoltánná, Ocskay Antónia, Odrobina Ferenc, Okhnaus Erzsébet, Orczy Lilly, Orova István, Oszvald József, Orbán Istvánná, Oszlács Györgyné, Osztás Imre, Osztrovics Andor, Oppenhauser Elvira, Odorfer Károly, Oesom Györgyné, Orgl Lajos, Ormay Hermin, Oszoly Mária, Oross Flórián, Oross Ilona, Oszvald Aladárné, O rtutay Gyula, Oszvald Erzsébet, Országh K atalin, O tt Gyuláné dr., Orosz István dr., Orgonista Kató, Ördögh Juliska, Örökös Józsefné, Orbán Lajosné, Osztovics József, Osski Emil.

Preszly Elemér dr., Preszly Jenő, Pászthy Ferenc, Pászthy Ferencné, ifj. Pászthy Ferenc, özv. Pallavicirii Edéné őrgrófné, Pejacsevich Stefánia grófnő, Párducz Mária, Pallav Piroska, Páslhy E dit, Prokopovits Emm a,

Page 21: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X I

Prinner Gabriella, P atak Ilona, Palkó János dr., Palkó József, Perkó Ferencné, Pörneczi István, Pörneczí Istvánná, Palkó József né, Pál Ferencné, Papp Géza, Payer Gusztáv, Párti József, Peszeszér A ntalné, Peszeszér Józsefné, Peszeszér Teréz, Peszeszér Ferencné, Petrovics Anna, P intér Györgyné, Pirity Antalné, Poczk Julián, Pontyos Ödön, Prádli István, Preisz Béla, Pásztor Klári, Pekli Terézia, özv Pekovics Simonná, Pentz Jánosné, Péter Józsefné, Piukovics József, Pókász Margit, Prückler Károlyné, Pu tterer Vendelné, Pu tterer Vendel, Pálffy Jánosné, Papp István, Papp E telka, Papp Rózsi, özv. Paulheim Istvánná, Pejacsevics Albertné grófnő, Pfisterer Lajos, Pfisterer Lajosné, Pfisterer Miklós, özv. Pechó Gusztávné, Pemmer Ferencné, Pentz Ferenc, Pentz Ferencné, Pentz Jakab , Perczel Anna, Perczel Renée, Perlaky Borbála, Peresztegi Lajosné, Pertzen Nelly, Petenz Ede, Petrovszky S. István, Petrovszky S. Istvánné, Petrovszky Mátyás, Petrovszky Mátyásné, özv. Peszeszér Antalné, Pinke Ist­vánné, P in ta Erzsébet, Piroska Mária, özv. Poczok Máténé, Pogány Frigyes, Pollák Antalné, Poloni Anna, Poszpischl Károlyné, Pozsgay Bálintné, Psitek Brúnó, Puchárdt Istvánné, özv. Puckel Jánosné, Puckel Jenő, Pocs György, Petró Kálmán dl., Petró K álmánná dr., Papp Miklós, Pázm ány Ödön dr., Pohner Lajos, Pollermann Lajos, Pomper Zoltán, Padanyi Sándor, Paldauf Mici, Papp János, özv. Parragh Istvánné, Pekovits János, özv. Porubszky Pálné, Plum Anna, P ra th Vendel, Pados Erzsébet, Pados Gábor dr., Pál Ilonka, Pallér Fanni, Pálkovács Rózsi, Pálm ay Pálm a, Paksa Erzsébet, Pajzs Flóra, Pap Endre, Papp Julianna, Paku István, Pauker K álmán, Papp Emma, özv. Pásztory Imréné, Pásztory Piroska, özv. Paternas Istvánné, Patzkó Lajos, Paulcsik Mihály, Pauvirts Józsefné, Pechon Alfonz, Peinkoffer K atalin, Pejtsik Károly, Pejtsik Károlyné, özv. Perger Jánosné, Pesthy Frigyes dr., Petró József dr., Petróczy Rózsi, Pfeiffer Gyula, Pfeiffer Gyuláné, Pfeiffer János dr., Pigler István dr., P in té r Etel, P intér Györgyné, P intér Józsefné, P irint Béláné, Piskóty Ferenc, Pollerecsky Mártonná, özv. Polgár Pálné, Pomázi István, Popity Imre, Popol Mária, Póta Lászlóné, Potoczky Jenő dr., Potoczky Jenőné dr., özv. Pózer Györgyné, Prusatz Viktor, Puschl Erzsébet, Pusztai Istvánné, Putnoky Istvánné, Pejacsevich Albertné grófné, Pál Józsefné, Pál József, Pál Mátyás dr., Pál Mihály, Pál Mihályné, Pál Miklós, özv. Pálinkás Istvánné, Papp Mária, Pacher Antalné, Pleier József, Pethő Sándorné dr., Pető Teréz, Puskás Ferencné, Pataky Erzsébet, Puhl Ferenc, Puhl Ferencné, Pálffy Béla, Pálffy Béláné, Pálfy Ilonka, Pollák Anna, Pálinkás Ilona, Pókay Károly, Pesthy Mihály, Pinterics Sándor, P in tér Pál, Petz Pálné, Péterffy Ilus, Pozsgay Rudolf, Polonkay András, Polonkay Andrásné, özv. Pech Gotthárdné, Papp Jenőné, P ataky Antal, Pavletits Béláné, Petry Józsefné, Primusa Emília, Palka József, Palka Józsefné, Poloni Anna, Petrovich Ede, Potocskai György, Potocskai Mihály, Prédiger Alfréd dr., Pauker Kál­mánná, Pauker K álmán, Pauer Arnold, Paulin Ella, Patton János, Pásztor József, Pejacsevich László, Percell László, Perl Karolina, Pethes Béla, özv. Pethes Béláné, Pethes Lajos, Petz Emil, Pfeifer Ilka, P in tér Zsuzsanna, Pirkó Jenő, P ipa Rezső, Polgár Andor, Pokorny-Béla, özv. Pongrácz Józsefné, Pon- grácz Lóránt, Pótsa János, P ra tte Hugó, P ra tte Hugőné, Pretzner Irma, Prigly János, Prikaszky Edéné, Puchlin Margit, özv. Pusztay Jánosné, Püspök Pál, Plesa János, Pallinger Ferenc, Pallinger Ferencné, Perényi Margit, Pöltl Károly, Pörneczi István, Pörneczi Istvánné, Panya József, Paupera Ferencné, Pálinkás Ilona, Polani Anna, Papp Kálmánná, Papp Ilona, özv. Punicze Jánosné, Polczer Izabella, Pomecz Gyula, Péchy Alán dr., Percei Irma, Polata Júlia, Papp István, Papp János, Popovics Tivadarné, Pironcsák Antal, Pallanik Jánosné,

Page 22: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X T I

Pállkovics Rózsi, Purgel Ferenc, Purgel Ferencné, Papp Ilonka, Pauer Mátyásáé, Paksy Béla.

Onirin Mária.ltod Nándor dr., Révész István, Rechner Konrád, Rózemberszky Olga,

Rubido-Zichy Ilona bárónő, R ipka Ferencné dr., R ipka Ludovika, R atsch Mária, R einhardt Irma, Rónai Ilona, Rozgonyi Margit, R ichter Sarolta, R atnik P. Domonkos, Rájjel Jenő, Reinich Alajos, Roser Gvörgyné, Ra- posa Sándor, R ába Vincéné, Rákli Erzsébet, Ráhoczi Jánosné, Ruis Antal, Ruinpler K atalin, Ruzsicska Jozefa, Ruzsinszky Sándor, barsi Rónay Jenő dr., barsi Rónay Jenőné, Roliáts Aranka, Raffay Imre, Ratkovich József, Riedinger Pál, Reischl Ráfael, Reisz András, Reiber Ferenc, Rendek Ilonka, Révay Tibor dr., özv. Rigó Istvánné, Rigola Lajos, Roith György, Romeisz György, Rónay János, Rotharides Andrea, Rózsa Jenő, Rudas Teréz, Rumpler K atalin, Rechner Istvánné, Riesmayer István, Ries- mayer Istvánné, Riegler Mária, Roda Béla, Riezmayer Istvánné, Rabinger Ferencné, Révész Erzsébet, Révész Boriska, Rabenseifer Alfréd, Reök Gabriella, Reviczky Vilmos, Rabéi Jakab, Reisz Boldizsárné, Rudolf János, R itter Jánosné, Ruzitska Pál, Récsey Margit, Rieder Jenő dr., Rieder Jenőné, Répássy György, Rónay Mihályné, Reibel Mihály, Responde M. Ludovika, Rischler István, R ittscher Jánosné, R otthas János, R adák János, Rácz István, Rónay Jenő, R o ttka K atalin, Révay Sándor, R ontó Józsefné, Riedl Antalné, Riedl Vilma, Répássy László, Radovics László, Randi János, Rauch Ferenc, Remes Ernő, Rumpel Dominika, Rácz Géza, özv. Rácz Sándorné, Radics Hona, Rákos Balázsné, Rebm ann Rókusné, Rebmann Rókus, Regulyné F in t Erzsébet, Répási István, Réz Dezső, Réz- bányay Erzsébet, Rietzschel Sarolta, R itt Róza, Rónay Béla, Roszmanit A ntal, Roszmanit Antalné, Roszmusz Bálintné, Ruda István, Ryzm ann Károly, Ryzmann Károlyné, Rimély Gyöngyi, ifj. Radomszky Mihály, özv. Raduly Domokosné, R áth Elemér, Rauser Berta, R auh Mártonná, özv. Rausch Pálné, Rechner Istvánné, Reiner Gyula. Répási Jánosné, Resáky Erzsébet, R ichter Bertalanná, Richter Péterné, Ringeis Andrásné, Ringeisz Mártonná, R óth Engelhardné, R óth Lajosné, Rábel Jakabné, Rádius János, Radi- meczky Ilona, Radonits Gyula, Radonits Gyuláné, R adványi Béla, Rad- vánszky Mária, Rainer Mária, Rainer-Micsinyei János, Rainer-Micsinyei Jánosné, Raposa Jánosné, özv. Reisfeld Ignácné, Reiszig Gizella, ifj. Riecsanszky János, Riegel Géza, R éthy Béláné, özv. Ress Jánosné, Revilák Ádám, Revilák Ádámné, Rigó Vilmos, R ivnyák Istvánné, Róhrer Mihály, Rónai Gizi, R ontó Istvánné, Rozgonyi Ödönné, Robi János, Rieder Jenő dr., Rieder Jenőné, Russ Hermann, Russ Hermanné, Resményik Mihályné, Ruif Margit, Radványi Béla, Raichl Elekné dr., Rajics Broniszlávné, Rozmann Imréné, Riz Teréz, R ó tt Andor, Répássy György, Rézler Kornél dr., Rézler Kornélné Reszner K á­roly, Ruig László, Ruig Lászlóné, Russka Zoltán, Reményik Mihály, Rossa István, R ády Lajosné dr.

Simon György, Strausz Antal dr., Subik Károly dr., Özv. Sebők Lajosné, Schtitz József, Sánger Győző, Slachta K álmán, Schöll Róza, Schütter Ferenc, Schütter Ferencné, ifj. Schütter Ferenc, Sáfár Jenő, özv. Safranka Gergelyné, Sághy László, Sallay Mátyásné, Sándor István, Di Sandri Viktor, Di Sandri Viktorné, Sári Vendelné, S'ass Lajos, Sávoly! Mátyás, Sávolyi Mátyásné, özv. Sebestyén Andrásné, SebőAlajos, Sebő Jenőné, Siklósi József, Simon Andrásné, Simon Margit, Simon Ilona, Simon László, Simon Otti, Sivák István, Skaba M. Albertina, Skerlécz

Page 23: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X III

Gyula báró, Skoumal Jenőné, özv. Skultéty Istvánná, Skultéty Lajosné, Sólymos Vendel, Soltz Anna, Soltz Eugénia, Somkuty József, Somssich Eszter grófnő, özv. Somogyi Ferencné, Soós Jánosné, Sosztarich Lőrinc, Spanyik Kornél, Spanyik Kornélné, Sreiler Gusztáv, Stöckl Rozina, Strausz Elemér, Strausz Elemérné, Sumi Ádám, Sumi Ádámné, özv. Swoboda Ferencné, Schaad Paula, Schág Károly dr., Schág Károlyné dr , ifj. Schág Károly, Scheirek Ferencné. Schindler Mátyásné, Schlager Árpád, özv. Schlechta Gusztávné, Schlett József, Schmidt Gyula, Sclimidt Károly, Schmidt János, Schmidt Károlyné, Schmidt Terézia, Schöner Odiló, Schöner Odilóné, Schwarzenberger János, Schwarzen- berger Jánosné, Szabó Árpád, Szabó Erzsébet, Stojanov Sándor, Stojanov Vladimír, Stomp Károlyné, Striffer Anna, Sárdy Pál, özv. Seres Mátyásné, Seszták Lajos, Simon Fülöpné, Suhajda Jánosné, Scháffer Józsefné, Schaffer Olga, Schaurek Rafael dr., özv. Scherer Vendelné, özv. Skribanek Ádámné, Schneider Ferenc, Schmeller Jánosné, Schmid Antal, Schmid Antalné, Schob- locher György, Schoblocher Mátyás, Schoblocher Mátyásné, Schopper Antal dr., Schön Györgyné, Schön Mártonná, Sebőn Tamásné, Schriffert Sebestyénné, Schrott Józsefné, Saághy Mária, Sárdy Pál, Sándor Erzsi, Sarkady Erzsébet, Sárkány Ilona, özv. Seress Istvánná, Sunta Ferencné, özv. Skrbek Antalné, Skrbek A rthur, Skolits János, Skolits Jánosné, özv. Somogyi Istvánná, Somogyi Lajosné, Sopsich János, Sörös József, Sörös Józsefné, Spitzer Stefánia, Suchter István, Schilhau Ödön, Schmidt Teréz, Schmieder Ferenc, Schmidt Miklósné, Schürger K atalin, Stadler Mihályné, Stagl A rthur dr., Stadtm üller Elza, Stadtm üller Gabriella, Staud Irén, Sarkbauer Teréz, Steffler Dezső, Steiner Vilmos dr., Steiner Ferenc, Sikári Kovács Ilona, Stump Péterné, Schlagus Johanna, Semsey Zoltán, dr. Somogyi Szilveszterné, Schmidt Ferenc, Stieber Lajos, Stieber Lajosné, Stieber Ilonka, Sebesics József, Sebestyén Gyula, Sánta Mária, Schrott Józsefné, özv. Stankovits Gézáné, Stenger Mihály, Streifer Sebestyénné, özv. Schneider Ivánné, Singer Mártonná, Singer Magdolna, Serflek János, Serflek Jánosné, Sally István, Stumpf János, Subic Imréné, Schneider Ferenc, Schulyok Istvánné, Siket Gyuláné, özv. Schrek Jánosné, Stossmann Lóránt, Soltz Eugénia, Sármány Ferenc, Steiner Ilona, Steiner Gézáné, Steiner Józsefné, Steiner Lipót, Soltz Anna, Strausz Gyula dr., Strausz Erzsi, Schidelek Ferencné, Schidelek Anna, Scharf Alajosné, Schnur Károly dr., dr. Schnur Károlyné, Svehlik Anna, Sütő Julianna, Spisák Gizella, özv. Skóday Lászlóné, Strausz Sándor, Sum Rezső, Sum Rezsőné, Simon Józsefné, Stadler Istvánné, Sági Gyula, Sági Gyuláné, Schmidt Mária, Schverer Ferenc, Spenéder Andor, Schnindler Mátyás, Semsey Zoltán, Schleicher Ferenc, Scheidl Anna, Scheidl Hermin, Seidl Ida, Stranczinger Sándor, Sterneczky Vince, Stolfa Róza, Stoy Antalné, Somssich Mária, Schiffer K atalin, Sárkány Jenőné, Sárkány Lily, Stubenberg Anna grófnő, özv. Schlauch Gézáné, Sipeky Erzsébet, Sándor Mária, Stoffa Erzsi, Schwendtner Mária, Schilberszky Mária, Schwachulay Ilona, Schöner Madga, Sarlay Géza, Sípos Antal, Stróbl Istvánné, S tubner József, Stubner Józsefné, Stróbl István, Sándor Vincéné, Schüller Giza, Simény Ferenc, Sülé Antal, Sülé Lajos, Salamon János, Salamon Erzsébet, Sárvári Sándor, Sánta Gyula, Semefloch Auguszta, Schwarcz Lajos, Simon Józsefné, Simonovics Lajos, Simon Béla, Sinka Mária, Sinkovics Jenő, Sinkovics Anna, Sövegjártó Istvánné, Stranczli Lajos, Stulil Erzsébet, özv. Sakovits Jánosné, Streit Ferenc, Sturm K atalin, Schádl Ernő, Spiri Elek, Schick József, Schmiedbauer István, Schüller Ferenc, Saághy András, Salamon András, Sándory Nándor, Sántha Gábor dr., Sciaroni Bertalan, Sebesta Puszi, Sebők János, Slmárszkv János, Simon,

Page 24: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X I V

csics László, Skergula István, Sokulsky László, Sommer Jcanette, Sőnien Lajos, Somogyi Béla, Soós János, Stieber Jozefin, Sulyok Erzsébet, Schall Józseíné, Scharlíenberger Edéné, Schell István, Schlick Béla, Schmid Antal, Schmidl Nándor, Scholtz Ákos, Sehreiner Hilda, Schuht Vilmos, Schuht Henrik, Stachmann Alajos, Steiner Tibor, Stekl Aranka, St.ekl Krisztina, Straidl Pál, Somogyi Mihályné, Schödl Stefi, Schwaikart Mária, Soltész István, Sárossy R óbert Béla, Sárossy Róbert Béláné, Schleisz Lajosné, Sclieidl Károlyné, Simon Józseíné, Stackora Károlyné, Stachmann Alajosné, Schuster Józseíné, özv. Scháffer Jánosné, Sípos Károly, Schneider Vince, Schnei- der Vincéné, Soltész István, Sándor Erzsi, Simon Géza.

Szmrccsánvi Lajos dr., Szabó Károly dr., G. Szabó József, Szalay K á­rolyné, Sztankovits Margit, Szászy János, Szatm áry István dr., Sztáray Magda grófnő, Szentpáli Irén, Szily M árietta, Szüts Erzsébet, Szontágh Sándorné, Szentgály Irén, Szénásy Sári, Szabó Borbála, Szemere Dalma, Szabó Matild, Szerviczky Margit, Sztrechay Gabriella, Sztrechay Klára, Szakáll József, Szanati Mária, Szalai Jánosné, Szerdahelyi Lajos, Szombathy András, Szabó Sándorné, Szabó Margit, Szabó Pálné, Szájer Anna, özv. Szecsödi Józseíné, Szeifert Géza, Szerencsés Józseíné, Szigethy Imréné, Szilvay János, Szabó •József, Szabolics Stefánia, Szalay Miklós, Szabó András, Szelestey Béla, Szulyovszky Etelka, Szabados Ilona, Szabó Franciska, Szabó József, Szabó Józseíné, Szabó Pál, Szabó Imréné, Szabó Kasziba Józseíné, Szabó Mária, Szabó Anna, Szabó Istvánná, Szabó János, özv. Szabó Jánosné, Szabó K á­rolyné, Száméi János, Száméi Józseíné, Székely János, Szijjártó Ferencné, Szívós Sándor, Szloboda Mária, Szapáry György gróf, Szapáry Györgyné grófné, Szapáry Clementina grófnő, Szapáry Paula grófnő, Széchenyi Márta grófnő, Széchy Károly, Szegedy Karolin, Szegedy-Masák Aladárné, Szegedy- Masák Pálm a, Szeidl Ferenc, Szeitz Irma, Szenczy Ferencné, Szenkovics Gizella, Szentgyörgyi József, dr. Szentiványi Edéné, dr. Szentiványi Dezsőné, Száváid Oszkárné, ifj. Szigethy Béla, dr. Szilágyi Jánosné, dr. Sziller Péterné, Sziller Péter dr., Szilvay Gyula, Szimits Teréz, Szommer Jakab, Szommer Jakabné, Szomorú József, özv. Szőts Árpádné, Sztáray Antal gróf, Sztáray Mária grófnő, Szmrecsányi István dr., Sztrizs József, Szukován János, özv. Szórád Mihályné, Szabó Béla, Szabó Lajos, Szabó Lukács, Szabó Mária, Szatmáry Ödön dr., Szánthó József, Szekeres Gyula dr., ifj. Szujer Györgyné, Szujer Györgyné, Szujer Istvánná, Szternád Mária, Szternád János, Sztraka Erzsé­bet, Sztricsek Lajos, Szabó Dezső, Szabó Dezsőné, Szabó Jenő, Szabó József, Szabó Józseíné, Szabó Rózsi, Szalay István, Szalay Istvánná, Szandy Mihály, özv. Szántó Józseíné, Szántó Erzsébet, Széchenyi Ilona grófnő, Szegedi La­josné, Szerényi Angéla, Szeitl Mária, özv. Szigety Györgyné, Székely Sándor, Szekeres Lajosné, özv. Szemes Jánosné, Szerafin Gyuláné, Szigeti Istvánná, Szilágyi Hermin, Szilágyi László, dr. Szilágyi Zoltánná, Szilva Ilona, Szily Zoltán dr., Szitár Lujza, Szikszai Gáborné, Szlávik Margit, Szőke Gyula dr., dr. Szőke Gyuláné, Szombathelyi Gabriella, Szomor Béla, Szulobinyi Lajos, Szomor Józseíné, özv. Szantner Béláné, Szabó Filek Béla, Szabó Imre, Szandawfy Sándor, Szász Rózsi dr., Szeszich Lajos, Szabó Béla, Szabó Elemér, Szabó Géza, Szabó Gézáné, Szabó Imre, özv. Szabó Jánosné, Szabó László, Szabó Miklós, Szabó Sándor, Szabó Tibor, Szabóky Jenő, Szalay Albin dr., Szakács István, Gy. Szakáts Teréz, Száméi Béla, Szánts Lajos, Szász Béla, Szontág Margit, Szontág Rezső, Szőke Imréné, Szenyovszky Piroska, Szabó Blanka, Szabó Mária, Szalay Pál, Szászy Jánosné, Szászy Mária, dr. Szentpétery K ál­mánná, Szabó Béláné, Szécsen Blanka grófnő, Szabó Lőrinc, Szandy József,

Page 25: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X V

Szandy Józsefné, Szkóky Lujza, özv. Szepessy Mátyásné, Széhy Ilona, Szondy Vilm a, Szabó Sándor, Szabó Sándorné, Szmodin Ferencné, Szegner Mátyásné, Szekula Józsefné, Szilassy Károly, Szakály István, Szabó Tivadar, Szabó Tivadarné, dr. Szommer Ernőné, Székely József, Szolár Júlia, Szlamia Mária, Szilvay Gyula, Szomor Ferenc, Szabó Ferenc, Szabó Ferencné, Szabó Ignác, Szabó Ignácné, Szilágyi Mátyás, özv. dr. Szekeres Lászlóné, Szűcs Mária, Szász László, Szatm áry Sándor, özv. Szebenyi Kálmánná, Szedlay István dr., Székely Károlyné, Székely Károly, Szekulitz István, Szelinevits István, SzencsárS. M. Maura, Szemenits Mariska, Székely László dr., Szigetliy Béla, Szij József, Szikora Bertalan, Szily Ádám, Szimala Mariska, Szommer Tim ót dr., Szommer Lászlóné, Szontág Ferenc, Szovák Ernő, Szőke István, Szőke I. Sándor, özv. Sztankovits Gézáné, Sztráska Ilona, Szretics Károly, Szőke Rezső, özv. Szilágyi Béláné, Szekeres Lajosné, Sziebert Istvánná, Széli Kálmán dr., Szabó Béláné, Szakmáry János, Szabó Nóra, Szakály István, Szocha Antónia, Szalka Ferenc, Szilágyi Márta, Szlamina Mária, Szabó Malvin, Szabó Imre, Szerelemhegyi Károly, Szabó József, Székely Ágnes, Szita János, Szakály Károly dr., Szabad Antal dr., Szalay Pál, Szoszna M. Annunciata, Szabó József, Szekeres Gábor, Szekeres Gáborné, Szánthó Géza dr., özv. Szeipt Ferencné, Székely József, Szöllősy Károly, Szabó Vilmos, Szabó Vilmosné, Szöllősy Lajos, Szilvy Kálmán dr., Számalovits Ferenc, Szelechy Margót, Szebeny Margit, Szúnyog Xavér Ferenc.

Özv. Trautenbercj Frigyesné bárónő, Tasnády Miklós, Tauber Franciska, 'l’ebay Mária, Téglás Julianna, Téglás Ilona, Tilless Paula, Tinka Borbála, Tonomár Ferenc, Tonomár Ferencné, Tóth Györgyné, özv. Tóth Istvánná, özv. T óth Jánosné, T óth Margit, T óth Mihályné, Tóth Pál, Tőke Istvánná, Török Jánosné, Tropp Kálmán, Tropp Margit, Turcsek István, Turcsek Istvánná, Turcsányi Imre, Tuboly Lujza, Turkovits Emil dr., T araba Is t­ván, Törnek Vince dr., özv. Tarbay Béláné, Tasmády Jolán, Tálas József, Ternajgó József, Thomaz Géza, Thuróczy János, Thuróczy Mária, Tihanyi Pál dr., Tihanyi Mihály, Timkor Andor, Ternay János, Tornyos József, Tóth Gyula, Tóth Sándorné, Tóth Lajosné, Tanhausen Ilona, Torday K ádár Mar­git, T rantenberg Imre báró, Takács Lajos, Takács Istvánná, Talabér Anna, Táncsics János, Timár Józsefné, Tóth Jenő, Tubán Mária, Tóth Pelbárt, Tamás Imre, Thoma Györgyné, Táncsics József, Tóth József dr., Török Márta, Tabajdy Gizella, Teleki Mária, Tuboly Anna, Tarján Róza, Tamkó Olga, Ternajgó Irén, Tasnády Miklós, G. Tóth Ferencné, özv. Tóth Lajosné, Takács János, Thalabér Gyuláné, Törley Dezső, Törley Dezsőné, Törley Bálint, Törley Bá- lintné, Thoma Istvánná, Törley Antal, Tóth Imréné, Török Jenő Endréné, Török Anna, Takács Józsefné, özv. Trier Edéné, Tomits György, Türész József, Tischy Etel, özv. K. Tóth Andrásné, K. T óth Lajos, Taruvizi János, özv. T ajti Franciska, Takáts György, Tarbaj János, Tarjányi Iván dr., Tarjányi Veronika, Takács Béla, Takács Béláné, Tiiubel Gizella, M. Tavaszi Petronella, Teigiszer Lajosné, Timár Imre, Timár Imréné, Tirmeier Gyula, Tiroly Mihály, Tompa Istvánná, Tóth Ede, Tóth Györgyné, Tóth István, Tóth Istvánná, Tóth József, nemesvisi Tóth Károly, Tóth Mátyásné, Tótin Tamás, Török Imre, Török Kálmán, Tóth Tihamér dr., T rautm ann Ferenc, Trautm ann Ferencné, Travnitz Gizella, Travnitz Mária Valéria, Turchányi István, Turek Albert, Túri Mihályné, Túri Matild, Turner Dezső, Turner Dezsőné, Türk Antalné, Thury Károly dr., Tánczos József, Tahy Endréné, Till János, Till Jánosné, özv. Till Péterné, Tollár József, Tollár Józsefné, Tomaser Józsefné, Tomaser József, Tóth Árvái Verona, Tóth István, Tóth János, Tóth József,

Page 26: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X V I

Tóth Józsefné, T óth Tivadar, Török János, Török Kálmán, Tukals Mária, Trummer Júlia, Tukara József, Takács Anna, Takán Teréz, Tánczos Ilona, Tarjáni Veronika, özv. Till Józsefné, Tóth Lajos, özv. Tolpaj Péterné, Tóth Pálné, Tollár Mária, Turmayer Sándor, T óth Sándor, Takáts Etelka, Takáts László, Tarjányi Jánosné, Torna Péter, Talárom Mihály, Takács Lajos, Theil Károlyné, Turcsák Mária, Tonics György, Térffy Béla dr., dr. Térffy Gyuláné, Tolnay Eszter, Tóth Béla, Theil Károlyné, Tárkányi Erzsébet, Torna Imre dr., Tóth Béla dr., Thiel Jánosné, Tuicicky Istvánná, T atárka Ödön, T atárka Ödönné, özv. Taberm ann Béláné, Tábv József dr., Táby Józsefné, özv. Tarjányi Gáborné, T ajthy Ágoston, Terényi László, Töttössy Mik­lós, özv. T úrta Istvánná, Terestényi Ilus.

Báró Urbán Péterné, U nterreiner Károly, Urbán Gyula, Ú jlaki István, Ulicska Péter, Urbántsek Gabriella, M. U rbantsek Margit, U ngváry Mária, Uszlébe Józsefné, Uhl Antal, Urbán Rózsika, U dvardy Erzsébet, Udvary Ferencné, özv. U tvinyánz Ernőné, Unghváry Jud ith , Untenecker Ferenc, Untenecker Ferencné, Urbán Gyula, Urbán Jolán, Urbán István dr., Uhrin Regina, Unterecker Erzsébet, Unterecker K risztina, Urmánczv Júlia, Urmánczy Anna, ü s t Lajos, Udvardi Ida, Uhl Aurél, Uray Ágnes, dr. U rbán Istvánná, Uláryk István, Ulbich Anna, Uray Karola, Üst János.

Venccll Ede, Világhy Károly, Vértesy Sándorné, Weszely Margit, V ájná Olga, W indisch-Graetz Lajosné hercegné, W indisch-Graetz Ella her­cegnő, Windisch Ödönné, W achter István, W achter Miklós, W achter Ede, W inter Veronika, Windisch Márta, Vlaik Valéria, Varga Gábor dr., Vogt K ata ­lin, Weszely Gabriella, Virágh Mártonná, V árady Júlia, Varga Gábor, Varga Margit, Varga Rozália, Vámos Antal, W éber Mária, W erner Alajos, Weszelits Vilma, W irtli Sándor, W underler Ferenc, Varga László, Varga Ferenc, Voj- novics Ilonka, Vass Anna, Varga Miklós, Vilics Istvánná, Varga Mihály, W ári Ferenc, Vágó Gyula, Vajnai Sándor, Vall Erzsébet, Vall Mariska, Várady Tamásné, Várady László, Váry F. János dr., özv. Varga Ferencné, Varga Imréné, Vargha Theodorich di-., Varga Mária, Varga Gyula, Velty Béla, Velty Béláné, Venezák Zoltán, özv. Veréb Sándorné, özv. Vesztergom Jánosné, Viroszték Ferenc, Vizi Sándorné, Vojtkó Ilona, Völgyi Anna, Vöröss István dr., Vozár Mária, Valter Mihályné, Veisz Vencel, özv. Veisz Jánosné, Veiszhar József, W ertner Jánosné, Wesselovszky Gábor, Weigand Irén, Wizler Gertrud, Worves Berta, özv. W andraschek Sándorné, Wéber Anna, Wéber Mária, Weisz Istvánná, özv. Vencell Andrásné, özv. Weisen Antalné, Weisinger Anna, Weitz Jozefin, Vaymár Anna, Varga Anna, Velin Marianne, Végh Antalné, Veim Etelka, Vild Viktória, Vince Ilona, Vizi János, Vörös Juszti, Vörös Kristóf, Vuits Mária, Vujkov Miklós, Vencel József, Vencel K atalin, Venczel László, Vetzstein Ádám, Wéber Józsefné, Wildinger Jakab, W ittm ann Frigyesné, Wiszt Józsefné, W ittini Regina, Wörös Béla, Wörös Béláné, Vadász Györgyné, V ajda Ida, Vakán Lajos, özv. Varga Ferencné, Varga Gizella, Varga Julianna, özv. Varga Mihályné, Városi Ferenc, Vágó Imre, Vass Mariska, Varga Pál dr., V áth János, Véng Mária, Verzár István, özv. Vesztergombi Józsefné, Vidra István, Víg Józsefné, V ihart Ignác, Vinkó Mártonná, Virág Aladár dr., Virág Géza, Visy Alajos, Visy Alojzia, Vogl András, Volka Ágnes, Vozár Györgyné, Vőneky Julianna, Vuko- vics Gizella, özv. Walcz Ferencné, W altz Júlia, Wankó K atalin, Wagner Géza, W agner Gézáné, Weisz Anna, Weisz Antalné, Weiss Ilona, Weiss Vilma, Weri- gust Mária, Willig Ferenc, Willig K atalin, Winkler Teréz, Wolff Ida, Wolsky Sándor, özv. gr. Woracsiczky Jánosné, Vagner Gyula, Vajdaffy Mária, Varannai

Page 27: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,

X X V I I

(iyilla, Vigh Á rpád, Virágvölgyi Béla, W aigand Ferenc, Windisch Ferenc, Wargha Emil dr., Vargha Ervin, özv. Vargha Lajosné, Varga Nándor, Virágli Illésné, Virágh Gáspárné, Vissy Pálné, özv. Varga Károlyné, Vibirál Lajos, Vértessy Piroska, W everka Andrásné, Vass Lőrinc József, Vida Árpád, Vaurisch Hildegard, Valaska Beatrix, Vegyolka Sándorné, Vágó Jenő, Visi Győző, Vojtkó Mária, özv. dr. Viszneky Béláné, Vörös József, W iltm ann György, Wicken- burg M árta grófnő, W ickenburg Xstvánné grófné, Virágh Frigyes dr., Váczy Lajos, Váczy Lajosné, Vitéz Árpád, Vitéz Árpádné, Vojtkó Ilona, W ayand Irén, Witz Teréz, W ahay Lajosné, V ladár Béla dr., W itteh József, W itteh Józsefné, Vörös Irén, Vaszary László, Vaszary Lászlóné, Vida József, Vida Józsefné, Vada Julianna, W interm antel Józsefné, W interm antel Teréz, W ustlich Teréz, Veres Júlia, Vincenty Gusztáv dr., W urglits Vilmos, W urglits Vilmosné, Wollni Károly, Vallncsek Béla dr., Vásárhelyi Tamás, özv. Verdenits Józsefné, Vértesy Miklós, Virágh Ferenc, Virágh Ferencné, Virágh Irén, Vojcsick Lipót János, Vondra Gyula dr., dr. Vondra Gyuláné, Völgyi Jánosné, W agner L. Vilmos, özv. Wagner Vilmosné, Waszner Ferenc, W atzka Mária, Weichand Béla, W erner Ödön, Wessely A ntal, W ettengl Adrienné, W ettengl Leona, Wiesner Rózsi, Willy Károly, W itsch Ferenc, Wlossák Béláné, Wolf József, Wucskitz Imre, Varga Zoltán, W erner Rezsőné, W erner Elza, ifj. Werner Rezső, Wiessman Alajosné, Westlich Terézia, Vida Endre, Wörös Andor, Vagács Magda, W ayant Miklós dr., Vörösváry Ernő, Varga László, Wossak N., Wischy Mária, Vihar Károly, Vihar Károlyné, Varga András, Varga Ferenc, VVawrecha Rudolfné, Vitosne Szentirmay Mária, Vida Albert, Véghely Vince, Wossala Sándorné, W iederkehr József, Vatsek Ilona, Virágh Józsefné, Wagner Györgyné, Vargha László, Veres Júlia, W ittm ann Miksa, W ittm ann Mihály, Weyer Jenő, özv. Vaorek Jánosné,

Zichy Gyula gróf, Zadravecz P. István, Záborszky Árpád, Zeitler Jó ­zsefné, Zelnik Ferencné, dr. Zolnay Imréné, Zichy Rafaelné grófnő, Zichy Gabriella grófnő, Zibolen Endre, Zichy Emánuel gróf, Zichy Emánuelné grófné, Zeletzky Dénesné, Zwick József, Zalionyay István, Zalán Emilia, Zalán Margit, Zágai Mária, Zelizy Zoltán, Zelizy Zoltánná, Ziegler Géza, Ziegler Gézáné, ifj. Ziegler Géza, Zöhl Kornélia, özv. Zupka Lajosné, Zászlós István, Zala Ist­vánná, Zimmermann Mártonné, Zittl István, Zittl Istvánná, Zofáhl Aladár, Zemplényi Zoltán, ifj. Zachár A ntal, Zrnovszky Annié, Zelló Nándor, Zalányi Farkasné, Zachár Anna, Zichy Rezső gróf, Zruovszky Mária, Zabrinszky Béla, Zemann Antalné, Zemann Edéné, Zielbann Ádám, Zagarits Károlyné, Zama Károlyné, dr. Zahoray Józsefné, Zichy Meskó Jakab gróf, Zichy Meskó Ja- kabné grófné, Zichy Jaekeline grófnő, Zlinszky Zsófia, özv. Zemann Antalné, Zielbauer Antal, Znabovits Margit, Zahoray Ferencné, Zeiller Kálmán, Zrinyi József, Zilán Erzsébet, Zimányi Mihály, Zuckermann Margit, Zaniscsák Mária.

Zsembery István dr., Zsingor Károly, Zsingor Béla dr., Zsédey József dr., Zsillagh Dezső, Zsufka Gergely, Zsufka Mária, Zsitvay Ella, Zsarkó Antal, özv. Zsigmond Ferencné.

Page 28: A SZENTÉV ZARÁNDOKAINAK NÉVSORA.epa.oszk.hu/03000/03049/00001/pdf/EPA03049_katolikus_almanach_1… · József, Világhy Károly, Wéber Pál dr., Wessely Antal, Wildinger Jakab,