A tapintható kód

a Braille-írás

2

A szemiotika kifejezéssel manapság rendszeresen találkozunk újságcikkekben,

folyóiratokban, televízióban. A szemiotika a jelek elmélete, a jelhasználat pedig alapvető

tényezője az emberi létformának, mivel a kommunikáció minden fajtája ezen alapszik.

Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy miről írjam a dolgozatomat, csak úgy

cikáztak a gondolatok a fejemben. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy a jelek

bámulatosan sokfélék lehetnek. A jel fogalmába tartozik a gesztus, a mimika, a

megszokottól eltérő információ, a szlogen, a graffiti, a reklám, egy betegség tünetei, a

zene, a testbeszéd, a rajz, a festmény, a költészet, a design, a film, a Morze-jel, az

öltözködés, az ételek, különböző rítusok és primitív szimbólumok, kódok, stb.

Mindez csak néhány a rengeteg dolog közül, amelyek a szemiotika tárgykörébe

tartoznak. Azon töprengtem mennyire szövevényesen átszövik életünket,

kommunikációnkat.

Például ma reggel munkába menet jelzőlámpák során kellett áthaladnom. Amikor

beértem bekapcsoltam a számítógépemet, és jelszavammal elindítottam a gép operációs

rendszerét. Hazafele egy könyvesboltban vásároltam egy rejtvénykönyvet. Megvártam,

amíg leolvassák a könyvről a vonalkódot, majd kártyával fizettem. Beütöttem a pin

kódomat és vártam, amíg a tranzakció lezajlik.

A kódok behálózzák mai világunkat és történelmünket is, melynek alakításában is

aktívan részt vettek. A görög hadvezérek már az ókorban használtak különböző kódokat

titkos parancsok kiadásához. A kódok segítették győzelemre Wellingtont Napóleonnal

szemben az Ibériai-félszigeten lezajlott háborúban, hiszen emberei meg tudták fejteni a

francia sereg kódolt üzenetit. Ma már azt is tudjuk, hogy a II. világháború kimenetelét

jelentősen befolyásolta az a tény, hogy a szövetséges csapatok kriptográfusai sok német

és japán rejtjelezést megfejtettek.

Amióta csak az írás létezik, az emberek időről-időre szükségét érezték annak, hogy

mondanivalójuk egy részének lényegét elrejtsék vagy leplezzék, és így csak azok

juthattak hozzá az üzenetekhez, akik megfejtették. Az egyik legrégebbi ismert titkosírás

egy olyan fazekasmáz összetételét írja le, amelyet féltett kincsként őriztek a többi fazekas

elől. A kódkészítés története egyúttal a kódfejtés története is. Az emberek azt hiszik,

hogy az általuk megalkotott kódot nagyon nehéz feltörni, holott az alapvető kódok

valójában igen rövid idő alatt megfejthetők. A történelem során minden kódíró meg volt

3

győződve kódja feltörhetetlenségéről. És mindannyian tévedtek. Az egyetlen

feltörhetetlen kód „az egyszer használatos blokk” rendszere. Ez a rejtjelezés egy

üzenethez készül, és csak egyszer szabad használni.

A 20. század közepétől mindinkább gépeket kezdtek használni kódok előállítására és

megfejtésére. A papír és a ceruza kora lejárt. A kódfejtők igényei nagyban hozzájárultak

a modern számítógépek fejlődéséhez. A mai kriptográfusok eszközei maguk is kódok:

szimmetrikus rejtjelezés, digitális aláírási rendszerek véletlenszerű generálása, hash-

függvény, stb. Ezekez az eszközöket sokféle módon használjuk, ezek segítségével tudunk

például vásárolni az interneten keresztül, miközben mások nem tudják (jó esetben)

ellopni pénzügyi adatainkat, illetve a pénzünket, de ezek az eszközök óvják meg a világot

is attól, hogy egy őrült egyetlen gombnyomással nukleáris rakétákat indíthasson útnak.

A kód tehát betűvel vagy szimbólummal jelölt szó vagy kifejezés. A kódolt írás

megfejtéséhez és dekódolásához megfelelő kódszótárra van szükség. Viszont nem

minden kód titkos. Vannak közöttük olyanok, amelyeket azért terveztek, hogy bizonyos

körülmények között - például csökkent képesség, nagy távolság esetén - gyors

kommunikációt tegyenek lehetővé. Példa erre a tapintható kód, a Braille-írás.

Mit jelentenek ezek a pontok?

Ezek a jelek Braille-írással íródtak. Ahhoz, meg tudjuk fejteni őket, tudnunk kell, hogy

mindegyik pontcsoport egy betűt reprezentál, amelyek együtt egy szót adnak ki. A fenti

jelek az angol „blind” szót rajzolták ki, amelynek jelentése: vak. A vak szó a jelentés

hordozója. Ez a jelölő. A szó jelentése pedig az, amit a szó kifejez. Ebben az esetben a

nem látó ember fogalma.

A Braille írás egy olyan nyilvános kódrendszer, amellyel a vakok is tudnak olvasni. Mint

sok más kód, ez is abból a katonai igényből született, hogy a kommunikáció tartalma

mások elől rejtve maradjon.

4

A történet az 1800-as évek elején kezdődött Napóleon francia seregének tüzérségi

kapitányával, Charles Barbier-vel. Igencsak zavarta, hogy a fronton, ahol a csata

zűrzavara és füstje akadályozta az üzenetek átadását, a fényjeleket pedig az ellenség is

könnyedén leolvasta, nehézzé vált a kommunikáció. Barbier ezért tíz, a papírlapból

kiemelkedő kód használatával kódolt írást talált ki, amelyet éjszakai írásnak nevezett el.

Katonatársai azonban túl bonyolultnak találták ahhoz, hogy el tudják sajátítani, így végül

nem vezették be a hadseregben. Később azonban arra gondolt, hogy találmánya

segítséget jelenthet a vakok számára az olvasásban, ezért vakokat oktató iskolákkal vette

fel a kapcsolatot. 1821-ben a párizsi vakok intézetében egy gyerekcsoportnak mutatta be

a kódot. A közösség soraiban ott ült az akkor 12 esztendős Louis Braille, aki három éves

korában egy baleset következtében vesztette el szeme világát. Braille gyorsan elsajátította

a rendszert, és alig tizennégy évesen a kitapogatható írás kifejlesztésébe fogott, amelyből

később megszületett az a bizonyos Braille-írás.

Jóllehet az első Braille könyvet már 1837-ben kiadta, a rendszer csak 30 évvel később

terjedt el a világban. Azóta a Braille-írást szinte a világ összes nyelvére alkalmazták, és

ma is ez a vakok számára az írásbeliség legfőbb eszköze. A síkból kiemelkedő pontokból

megalkotott Braille-ábécé számokat és írásjeleket is jelöl. Minden Braille-jel hat, téglalap

alakban elrendezett pontokból áll. A pontokat úgy kombinálta, hogy azok hasonlóak

voltak a dominó pontjaihoz, és egy-egy összeállítás az ábécé valamelyik betűjének, egy

írásjelnek vagy nagyon gyakran előforduló szavaknak felel meg, mint például az „és”

kötőszó vagy az „a” névelő. A pontok számozása fentről lefelé történik a baloldali soron.

Attól függően, hogy a 6 lehetséges pontból melyeket használjuk fel - domborítjuk ki, -

kapunk egy betűt, vagy más karaktert. A hat-pont rendszer egyetlen ujjhegy tapintásával

felismerhető, az értelmezés nem igényel újabb pontokat. A pontok nagysága mindig

egyforma, erőssége az értelmezés szempontjából lényegtelen. A hat pont bármelyike

kiemelkedhet, így 64 különböző jel létrehozására van lehetőség és a szóköznek is önálló

jele van. Braille felismerte azt a gyakorlati tényt, hogy a legkevesebb pontelemből

alakított betű nem jelenti a legjobban olvasható pontkonstellációt, illetve, hogy a túl sok

pont az olvasásban zavart okoz az észlelési felület nagysága miatt.

5

Az írás előállításához használatos kellékek: egy tábla, papír és pontozó, amely egy

fanyélbe fogott tompa végű drót. Maga a tábla két összecsukható és könyvszerűen

nyitható fémlapból áll. A felső fémlapon a 6 ponthoz igazodva hullámvonalszerűen

kiképzett betűablakok, az alsó fémlapon azok mélyedései találhatók. E tábla két fémlapja

közé kerül a rajzlap vastagságú papír. Az egyes betűablakokban az írni kívánt

pontösszetételnek megfelelően a pontozóval átnyomható a papír, így tapintással a

hátoldalon kidomborodó pontösszetétel leolvasható. A kialakított pontok rendszere

lehetővé tette a gyors tanulást, az olvasást, írást, a megértést. A pontok közti szünet jelzi,

hogy újabb információ következik.

Hosszú évtizedekig folyt a vita a Braille-írás hasznosságáról, a betűk megfelelő

előjelöléséről (a Braille-betűk a XIX. század olvasástanítási módszerét tükrözik,

miszerint abban az időben a betűket az ábécének megfelelő sorrendben tanították), a

szimmetriákból adódó nehézségekről. A rendszert, azóta továbbfejlesztették, és

tömörebbé tették. Erre azért volt szükség, mert így olvasni és írni is gyorsabban lehet,

valamint az írás is kevesebb helyet foglal el, mint azelőtt. Ma már nemcsak hogy több

nyelvre alkalmazzák a Braille írást, de használják kották, matematikai és tudományos

összefüggések nyomtatására is. Több országban, köztük hazánkban is, több Braille-

betűtípus látott napvilágot. Kialakult a Braille-féle pontírás háromféle fokozata. Az első

fokozat a teljes írás, amikor minden betűt jelölnek a síkírásnak megfelelően. A második

fokozat a rövidírás, amely szerint összevont jelzéseket használnak helymegtakarítás és a

gyorsabb olvasás céljából (gyakori szavaknál, szótagoknál, hangcsoportoknál,

kötőszavaknál, toldalékoknál stb.).

6

A harmadik fokozat pedig az írás jelentős rövidítése. Ez leginkább angol nyelvterületen

használatos.

Louis remek hallással rendelkezett, s kifinomult zenei érzékkel is megáldották,

így abszolút nem meglepő, hogy az iskola elvégzése után egy párizsi templomban kezdett

orgonálni. Később, 1826-ban a francia vakok iskolájának professzorává választották.

A talpraesett Braille tanárként is helytállt, s közben igyekezett egy teljes rendszert

kifejleszteni a vakok számára. Nem elégedett meg az írásjelek és a számok lefordításával,

hanem a matematika és a zene szimbólumait is hozzáadta a vakok ábécéjéhez. Töretlenül

haladt előre és a társadalom kételkedése sem befolyásolta abban, hogy diákjainak

sikeresen tanítsa meg a pontírást. A fejlődésnek azonban még nem lett vége ennyivel,

ugyanis Braille barátjával, Pierre Foucault-val egy olyan gépet fejlesztett ki, ami a

nyomtatott írást gyorsítja az eddigi, nem túl kecses módszerrel szemben. A Picht-féle

írógép a Braill-írás gépesítését is lehetővé tette. Telefontárcsákat, kottákat is készítettek a

vakok részére. Később megjelentek a Braille rendszert alkalmazó nyomtatóval ellátott

számítógépek is. A Braille-írást például a legújabb dombornyomásos gépekkel már úgy

lehet a lapnak mindkét oldalára írni, hogy ez nem zavarja a másik oldalra nyomtatottak

leolvasását.

A Braille-írást elsősorban azok használják, akik már vakon születtek vagy

gyermekkorukban vakultak meg. Azok viszont, akik idősebb korukban veszítik el a

látásukat, és már megszokták a hagyományos írást-olvasást, azoknak bizony sokkal

nehezebb a helyzetük. Ráadásul ilyen korban már csökken a tapintás érzékenysége

nemcsak a kor, de egyes ízületi betegségekből kifolyólag is.

A Braille-írás jelentős önállóságot ad a vakoknak például azzal, hogy megadja a

munkavégzés lehetőségét a nem látó társadalomnak hozzájárulva az esélyegyenlőséghez.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a vak ember kultúrája a Braille-íráson nyugszik. A

számítógép sok mindent megold, de nem helyettesítheti például a konyhában a fűszerek

feliratozását. A tapintható óra is egyfajta Braille ismeretet feltételez, illetve a beszélő

telefon is a hasonló alapú érzékelésen keresztül szólal meg, és még sorolhatnánk.

Braille 1852. január 6-án 43 évesen, igen fiatalon halt meg tüdőtuberkulózisban.

A párizsi Pantheonban méltó helyen nyugszik. Hátrahagyta a vakok számára a kulcsot,

amellyel beléphetnek az egyetemes tudomány, a világ megismerésébe.

7

Felhasznált irodalom:

Pajor Emese (2009) Tapintható írásrendszerek, alternatív olvasási módszerek – jegyzet,

ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest

Sean Callery (2007) Kódok és rejtjelek. Panemex Kiadó, Budapest

Sean Hal (2008) Amikor az óriáskígyó lenyeli az elefántot. Scolar Kiadó, Budapest