a világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · lelkipásztori üzenet a világ igazi krízise „most...

28
Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. Most megy végbe az ítélet e világ fe- lett.” – olvassuk új fordítású Bibliánk- ban ezen a helyen. De ha ezt nem ilyen szépen, nem ilyen költõien fogalmaz- zuk, hanem nagyon nyersen, szó szerint, akkor Jézus a következõket mondja: most krízis van ebben a világban. Az íté- let szava a krízis, a világ szava a koz- mosz. Mind a kettõt ismerjük. A krízist különbözõ élethelyzetekbõl: betegség, emberi tragédiák, gyász, és a híradások- ból: krízis a gazdaságban, a pénzpiaco- kon, a bankokban. A kozmoszt pedig – amely eredeti értelme szerint nem vi- lágûrt, hanem rendet, rendszert jelent –, ha máshonnan nem is, a kozmetika szó- ból, amikor rendszerezni kell, rendbe kell rakni az ember külsejét. Az utóbbi idõben együtt is ismerjük a kettõt, a krí- zist úgy, hogy ettõl, ennek különbözõ formáitól szenved az egész világ, és saj- nos jól ismerjük a kozmetikát is, hiszen olyan kozmetikázott adatokról hallunk, amelyeket már az sem hisz el, aki leírta, Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet.” M(Ézsaiás 52:7) M 5. évfolyam 1. szám 2009. április A Budapesti Svábhegyi Református Missziói Egyházközség lapja E számunk tartalmából ÚTRAVALÓ A világ igazi krízise (Lelkipásztori üzenet) • 1 B ALAPFOGALMAINK Bibliaóra • 4 B VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR Gyerekkarácsony • 7 Ökumenikus imahét • 9 Farsang – 2009 • 10 Gyülekezeti délután • 11 B IFI OLDAL „Honnan veszed a bátorságot” • 13 Kálvin évek • 14 Ifikarácsony – 2009 • 16 B A HIT EMBEREI Egykor így hívták: Jehan Cauvin • 17 B BEHARANGOZÓ Gyülekezeti programok • 21 Nyári gyülekezeti táborok • 22 Gazdaság és etika • 24 B VENDÉGVÁRÓ Testvérgyülekezetünk látogatása • 26 B OLVASÁSRA AJÁNLJUK • 28

Upload: others

Post on 18-Jul-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

Lelkipásztori üzenet

A világ igazi krízise„Most krízis van ebben a világban”

János evangéliuma 12,31.

„Most megy végbe az ítélet e világ fe-lett.” – olvassuk új fordítású Bibliánk-ban ezen a helyen. De ha ezt nem ilyenszépen, nem ilyen költõien fogalmaz-zuk, hanem nagyon nyersen, szó szerint,akkor Jézus a következõket mondja:most krízis van ebben a világban. Az íté-let szava a krízis, a világ szava a koz-mosz. Mind a kettõt ismerjük. A krízistkülönbözõ élethelyzetekbõl: betegség,emberi tragédiák, gyász, és a híradások-ból: krízis a gazdaságban, a pénzpiaco-kon, a bankokban. A kozmoszt pedig– amely eredeti értelme szerint nem vi-lágûrt, hanem rendet, rendszert jelent –,ha máshonnan nem is, a kozmetika szó-ból, amikor rendszerezni kell, rendbekell rakni az ember külsejét. Az utóbbiidõben együtt is ismerjük a kettõt, a krí-zist úgy, hogy ettõl, ennek különbözõformáitól szenved az egész világ, és saj-nos jól ismerjük a kozmetikát is, hiszenolyan kozmetikázott adatokról hallunk,amelyeket már az sem hisz el, aki leírta,

”Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet.”

M (Ézsaiás 52:7) M

5. évfolyam 1. szám • 2009. április • A Budapesti Svábhegyi Református Missziói Egyházközség lapja

E számunk tartalmábólÚTRAVALÓ

A világ igazi krízise (Lelkipásztori üzenet) • 1 B

ALAPFOGALMAINKBibliaóra • 4

BVISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Gyerekkarácsony • 7Ökumenikus imahét • 9

Farsang – 2009 • 10Gyülekezeti délután • 11

BIFI OLDAL

„Honnan veszed a bátorságot” • 13Kálvin évek • 14

Ifikarácsony – 2009 • 16B

A HIT EMBEREIEgykor így hívták: Jehan Cauvin • 17

BBEHARANGOZÓ

Gyülekezeti programok • 21Nyári gyülekezeti táborok • 22

Gazdaság és etika • 24B

VENDÉGVÁRÓTestvérgyülekezetünk látogatása • 26

BOLVASÁSRA AJÁNLJUK • 28

Page 2: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

elmondta, vagy kiszámította. Most krí-zis van ebben a világban – ezt mondja Jé-zus az evangéliumnak abban a szakaszá-ban, ahol János a maga sajátos módjánleírja a Gecsemáné kerti jelenetet, Jézusszenvedéstörténetének ezt a részletét.Ha olvassuk, ha halljuk a szenvedéstör-ténet részleteit, azt a sokféle bizonyta-lanságot, ami Jézus körül, az õ megítélé-sével kapcsolatban van az emberek fejé-ben és szívében, csupa zûrzavart látunk.Egyesek azt mondják: õ az, akire várunk.Mások azt mondják: ámító. A Nagyta-nácsban azt tanácsolják, hûvös, racioná-lis számítással: ennek az embernek elkell vesznie, mert jobb, ha egy ember halmeg, mint ha az egész nép. Amikor – emondat elõtt – hang hallatszik az égbõl,egyesek azt mondják: csak a menny dö-rög, mások azt: angyallal beszélt. Egyteljesen összekavarodott, összezavaro-dott világban mondja Jézus: ami mosttörténik, az az ítélet, a krízis.

A Szentírás szavai, gondolkodásmód-ja szerint az ítélet, a krízis mindig összenem tartozó dolgoknak a szétválasztá-sát jelenti. Az elsõ ítéletet a Biblia lapjainott találjuk rögtön a teremtéstörténetkezdetén, amikor azt mondja Isten: le-gyen világosság! És elválasztja a világos-ságot a sötétségtõl. Mert a kettõ nem tar-tozhat össze. Ebben a zûrzavaros, szürke,homállyal teli világban most krízis van,ítélet van, azért, hogy szétváljon a sötét-ség és a világosság, az igazság és a hazug-ság, mert ami nem tartozik össze, az csakgörcsöt, félelmet, bizonytalanságot okoz.Az emberiség újra és újra azt érzi és ta-pasztalja saját történetében, hogy akkorjönnek a nagy tragédiák, a nagy bajok,amikor ezek a dolgok összekeverednek.Nem véletlenül kezdi nagy reformáto-runk, Kálvin a keresztyén hitrõl való ta-

nítást azzal, hogy az igazi bölcsességnekkét forrása van, Isten és önmagunk he-lyes ismerete. Mert ha ez a kettõ összeke-veredik, ha az ember magát istennekképzeli, és ha Istent úgy akarja elképzelni,mint egy embert, abból mindig tragédiaszármazik. Hiszen így kezdõdött a nagyfélresiklás is, a bûneset története, amikoraz ember istent akart játszani, és Istent leakarta húzni az embervilág szintjére,aminek az lett a következménye, hogy azember nem tud többé szabadon, ember-ségesen élni Isten színe elõtt, és Istenimádatát felcseréli a teremtmények imá-datával, a bálványok tiszteletével.

Most krízis van ebben a világban. Jé-zus szavai hihetetlenül idõszerûnek tûn-nek ma. De Hamvas Béla, a múlt századegyik legegyetemesebben gondolkodókeresztyén hátterû gondolkodója szerintmindig volt, van és lesz válság, mert azaz emberlét örök része. Krízis és Katarziscímû tanulmányában Hamvas azt írja,hogy a „krízis világfolyamat, ahol morál,állam, társadalom, ember, szellem, mû-vészet, szokás krízise csak megnyilvánu-lása a kritikus világhelyzetnek.” Ennekmegfelelõen a katarzist, tehát a megtisz-tulást, amit az ember átél, „nem pszicho-lógiailag, társadalmilag, politikailag, ha-nem metafizikailag éli át, s a megújulásnem az egyes ember, hanem az egész em-beriség megújulását jelenti”. Nem kisebbfeladatról volna tehát szó, mint az em-beriség alapvetõ helyzetének radikálismegváltozásáról – ez volna a katarzis, a globális rendszerváltás. Ám az emberi-ség – ahogyan Hamvas fogalmazott hétévtizeddel ezelõtt, az elsõ nagy gazda-sági világválság idején – „ma még csak akrízis-folyamat legelején tart, és amen-nyiben katarzisról beszélni lehet, ez csakegyes személyekben és csak részlegesen

� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓ

Page 3: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

folyt le”. De míg a katarzis még csakegyedi és kezdeti, a válság már nem az: akrízis egyetemes, az egész emberi kultú-rát érinti, és nem tegnap kezdõdött. Sze-rinte ugyanis a válság eredendõen szelle-mi. Fedezeti válságról persze Hamvas isbeszél, de szerinte nemcsak a bankhitelekmögött nem áll fedezet, hanem a szavakmögött sem, az elveknek sincsen hitelük.Nincsenek biztosítékok – és a válságtu-dat alapélménye éppen a bizonytalan-ság. Szakadék szélén táncolunk, óriásiaz igény a megkapaszkodásra, szellemiaranytartalékokra, vezérfonalakra – áma bizonytalanság érzése (és ezzel maga a bizonytalanság) csak fokozódik, és las-san az egész emberi egzisztenciára kiter-jed. Ezért a válság egyrészt a lázadás szel-lemét éleszti föl, másrészt azt a szemléle-tet, illetve gyakorlatot is, amely „kezelni”kívánja a válságot, noha annak – a beteg-ség metaforájánál maradva – csupán atüneteit „kezelheti”.

A filozófiai eszmefuttatás helyesen írjale a válság természetrajzát, sõt a megol-dás felé is utat mutat. Mert a megoldástényleg csak katartikus, azaz megtisztítóhatású, és valóban csak metafizikai, azazeredendõen lelki-szellemi jellegû lehet.János evangéliumában éppen errõl be-szél a folytatásban Jézus: „Én pedig, hafelemeltetem a földrõl, magamhoz von-zok mindeneket .” (János 12,32.) Ez a fel-emeltetés kettõs értelmû: utal Jézusnaka keresztre való felemeltetésére is, de a halálból való feltámadására és menny-bemenetelére is. És épp ez a lényeg: hogya világ igazi krízise, ítélete nem az, ami a szemünk elõtt zajlik, hanem ami a Gol-gota keresztjén és Arimáthiai József sír-jában zajlott. Az igazi krízist a világ min-den bûnét magára véve Jézus szenvedteel értünk, amikor benne megítélte Isten

a világ minden bûnét, és az igazi katar-zist, a szabadulás, a megváltás csodájátis az Õ halála és feltámadása által élhetiát az összezavarodott gondolkodásúember és a kaotikussá vált világ.

A kérdés csak az: vajon az Õ vonzásamennyiben tapasztalható a recsegve-ro-pogva összedõlõ bálványok világában,amikor nemcsak a múzsák, hanem apénz, a hatalom, az erõszak istenei ishallgatnak, mert már nem tudnak mitmondani? Vajon hajlandó-e a világ meg-hallani Jézus szavát? Vajon hajlandókvagyunk-e engedni, hogy Õ vonzzon ben-nünket, amikor annyian ámítanak, csa-logatnak, csábítanak? A reménytelenség-ben, a válságban egyedüli az Õ irgalmas,szeretettel teli vonzása lehet a segítség.Ezért mi se a régi, Isten és ember életétösszekeverõ és összekavaró hatalmassá-gokba kapaszkodjunk, hanem tudjunkúgy szólni és úgy élni, hogy bennünketlátva elhiggyék az emberek: a keresztyé-nek Krisztus vonzáskörében élnek, és õkki tudnak szakadni a gonoszságnak, ahazugságnak, az ámításnak, a manipu-lációknak a bûvkörébõl, mert ezt a von-zást mindennél többre tartják. És legyena mi gyülekezetünk olyan vonzó hely,ahol emberek azt érzik, hogy itt nem az-zal kezdik, hogy ezüstünk és aranyunkvan, hanem azt mondják: ezüstünk ésaranyunk nincs, de a Názáreti JézusKrisztus nevében kelj fel és járj! Mert Õmeggyógyít, megáld és megtart. Mostkrízis van ebben a világban. De Jézusmeghalt és feltámadott, felemeltetett er-rõl a földrõl, és mindeneket, azaz min-den népeket magához vonz – talán épp ejelenlegi krízis által is. Ez lehet 2009.nagyhetének legfontosabb örömüzenete.

Berta Zsolt lelkipásztor

2009. Húsvét Örömmondó d �ÚTRAVALÓ

Page 4: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

a magában a Bibliában keresnénkezt a kifejezést, értelemszerûen nem ta-lálnánk meg. Mint ahogy természetesenmaga a „Biblia” szó sem fordul elõ a Bib-liában. Mégis – mi protestánsok – hétrõl-hétre emlegetjük, használjuk, bár sokansokféle tartalmat vetítünk bele, attól füg-gõen, hogy milyen tapasztalattal rendel-kezünk vele kapcsolatban. Hiszen ahánygyülekezet, annyi -féle, fajta bibliaóra vana világon. A mi gyülekezetünkben is vanházi bibliaóra, felnõtt bibliaóra, ifjúságibibliaóra, de máshol találunk még pres-biteri bibliaórát, asszonybibliaórát, sõtvan ahol ezekbõl is idõpont, vagy életkorszerint többet is. Melyek a legfontosabbjellegzetességei, sajátosságai ezeknek azalkalmaknak általában? Milyen jellem-zõi vannak a mi svábhegyi bibliaóráink-nak? S annak ellenére, hogy a „bibliaóra”szó nem szerepel az Igében, vannak-emégis bibliai alapjai, gyökerei ennek a faj-ta lelki alkalomnak?

Az elsõ keresztyén gyülekezetekbenrendszeres gyakorlat volt az, hogy nem-csak az Úr napján, azaz vasárnap talál-koztak egy-egy nagyobb épületben, kez-detben a jeruzsálemi templom valame-lyik oszlopcsarnokában, késõbb, pogányterületeken egy-egy tehetõsebb gyüleke-zeti tag házában a hívõk, hanem házan-ként és olykor naponta összegyûltek,hogy meghallgassák az apostolok taní-

tását, vagy együtt tanulmányozzák azószövetségi írásokat, esetleg Pál, vagy Pé-ter valamelyik levelét. Többször is olva-sunk errõl az Újszövetségben, például azApostolok Cselekedete 19. részében, aholPál efézusi tartózkodásáról így számolbe Lukács: „…mindennap egy Tirannosz ne-vû ember iskolájában tanított. Ez két éven áttartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiábanlaktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsi-dók, mind a görögök.” (Ap. Csel. 19:9-10.) A kezdetektõl gyakorlattá vált az õsegy-házban, hogy a vasárnapi, ünnepi és na-gyobb létszámú alkalom mellett, hétköz-ben, szûkebb körben, több kisebb cso-portban is összejöttek a hitre jutottgyülekezeti tagok, hogy szabadabban, ésszemélyre szabottan is megbeszélhessékés alkalmazhassák a keresztyén tanítást.

Amikor pedig – a II. század közepétõl –egyre gyakoribbá váltak a keresztyénül-dözések a Római Birodalomban, a há-zaknál, családi körben tartott beszélge-téseknek fokozatosan megnõtt a szere-pe. Hiszen a nyilvános és nagy létszámúösszejövetelek gyanúsnak számítottak,és a hatóságok rosszallását és ellenszen-vét váltották ki, ezért a legnehezebb idõ-szakokban a bibliaóra jellegû kiscsopor-tos alkalmakban élt tovább az egyház ésterjedt az evangélium. A keresztyénségállamvallássá válásával döntõ módonmegváltozott ez a helyzet, hiszen sem

� dÖrömmondó 2009. HúsvétALAPFOGALMAINK

A gyülekezeti élet alapfogalmai

Az Örömmondóban sorra vesszük a református gyülekezeti élet, s ezen belülSvábhegyi Református Missziói Egyházközségünk életének alapvetõ fogalmait.Reméljük, hogy minden új és régi gyülekezeti tagunknak segít ez a sorozat ezeket

a gyakran hallott és használt szavakat még jobban megérteni.

Bibliaóra

H

Page 5: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

a hierarchikus egyházi struktúra, sem a templomépítési szokások nem segítet-ték elõ a bibliaórák fennmaradását. A kö-zépkorban legfeljebb a szerzetesrendek-ben volt lehetõség arra, hogy lelki-hitbelikérdésekrõl szervezett formában és ki-sebb közösségben beszélgessenek, de azegyház szélesebb rétegei számára ez elér-hetetlen volt. A XVI. századi reformáció-val változott meg ez a helyzet, amelyneknyomán a nemzeti nyelvû bibliafordítá-sok és igehirdetések, valamint a könyv-nyomtatás elterjedése révén már nem-csak a papi hivatást viselõk, hanem a lai-kus hívõk is olvashatták és megérthettékIsten Igéjét. Ráadásul Európa sok orszá-gában, – legtovább és legvéresebb mó-don Magyarországon – az ellenreformá-ció támadásai miatt a protestáns egyhá-zak ismét visszakényszerültek a családikeretek közé. Hazánkban az 1681-es sop-roni országgyûlés, valamint az 1691-es ún.Explanatio Leopoldina határozata nyo-mán nyilvános protestáns istentiszteletetcsak az ún. artikuláris helyeken, a szabad

királyi városokban és vármegyénkéntegy-egy településen tarthattak, az összestöbbi helyen csak a magán vallásgyakor-latot engedélyezték. Ebbõl a rosszbólazonban Isten kihozta a jót, megerõsö-dött és széles körben elterjedt a házi, csa-ládi istentiszteletek, bibliaórák szokása.A XIX. századi egyházi liberalizmus nép-szerûsége folytán ugyan kisebb mérték-ben csökkentek a gyülekezetekben azilyen jellegû alkalmak, de a XX. századelején – nem utolsó sorban a belmissziósés ifjúsági mozgalmak hatására – ismétegyre több helyen tartottak gyülekezetiés családi bibliaórákat. A II. világháborúutáni ún. ébredési hullám pedig továbberõsítette a bibliaórák jelentõségét egy-házunkban.

A bibliaórák célja, értelme, szerepeugyanaz ma is, mint régen. Isten Igéjealapján, testvéri közösségben megbe-szélni mindazt, ami az Igébõl életünkre,mindennapjainkra nézve, gyakorlati mó-don is következik. A bibliaóra nem egykis körben meghallgatott prédikáció,

2009. Húsvét Örömmondó d �ALAPFOGALMAINK

Page 6: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

hanem közösségi alkalom, ahol a hallot-takat együtt emésztjük meg, ahol me-rünk vitatkozni, ahol megtanulunk sze-retetben tolerálni más véleményeket,ahol, ha kell merünk változtatni meg-gyõzõdésünkön, ahol aktívan keressükegyütt az Igazságot, és ahol a saját éle-tünkön teszteljük az elveinket. Az a – kí-vülállók által gyakran jogosan kritizált –kegyes máz, ami a vasárnapi, gyülekezetiistentiszteletekre felvehetõ és hordható,s amely alatt elrejthetõek a kétségek, a kudarcok, vagy akár a hitetlenség is, a bibliaórákon hamar lemállik. Hiszenilyenkor saját hitbeli tapasztalatainkat,vagy azok hiányát osztjuk meg egymás-sal. Egymás hite által közvetlen módon,és ezek hiányai révén közvetett módon isépülünk. De ezek az alkalmak nem azértvannak, hogy bárkinek a nézeteit bírál-gassuk, és nem is azért, hogy a hitbenerõtlent megítéljük, hanem hogy IstenIgéje és Lelke segítségével megéljük akrisztusi szeretetet, amely a kétkedõt el-igazítja, a megfáradtat megerõsíti, a ma-gabiztost pedig elbizonytalanítja.

Svábhegyi bibliaóráink bizonyára sok-ban hasonlítanak más gyülekezetek ha-sonló alkalmaihoz. Mégis melyek azok ajellemzõk, amelyekre különösen is nagyhangsúlyt igyekszünk fektetni? Az egyikilyen, hogy amennyire csak lehet, min-dig megpróbáljuk az adott bibliai sza-kaszt, vagy igét, elõször a hétköznapi ta-pasztalataink oldaláról megközelíteni.Tehát, ha például az aznapi témánk azönértékelés, amelyet mondjuk Saul ki-rály kisebbrendûségi komplexusai alapjánszeretnénk körüljárni, akkor az éneklésés imádság után elõször saját élménye-ink, véleményünk, általános tapasztala-taink összegyûjtésével kezdjük az alkal-mat, hogy mindenki rá tudjon hango-

lódni az igei tanításra. A másik olyan jel-lemzõnk, amelyet értékesnek és megõr-zendõnek tartunk, az az, hogy nem a lel-kipásztor egy maga mondja el, hogy„mit kell gondolni” egy-egy kérdésrõl,vagy igérõl, hanem együtt próbáljukmegfogalmazni az örök érvényû és azidõszerû üzeneteket. Ezáltal azok is, akikkezdõk a hit útján, gyorsabban otthonérzik magukat, és egyszerûbben beillesz-kednek. Mindenki véleménye fontos, ésmindenki mindenféle korlátozás nélkülszabadon kérdezhet, vagy hozzászólhat.A harmadik pedig, hogy minden biblia-órát imaközösséggel zárunk, amikor ameghitt és bizalmas légkörben személyeskéréseinket, hálánkat is könnyebbenmeg tudjuk fogalmazni hangosan is.

S hogy miért jó a svábhegyi gyülekezetfelnõtt bibliaóráira járni? Végül hadd áll-jon itt két ezzel kapcsolatos vélemény: „ABiblia összefüggéseit jobban megértjük.Egy-egy téma mélyebb kibontására vanlehetõség. A közös beszélgetés, együttgon-dolkodás segítséget jelent abban, hogy a mindennapokban megéljük azt, amirõlhallottunk. Egymás hittapasztalatai nyo-mán élet közelbõl látjuk, mit jelent Krisz-tust követni ebben a világban. Feltehetjüka kérdéseinket.” – „Miért szeretek biblia-órára járni? A kérdés egyszerûnek tûnik,de a válasz összetett: – lelki testvéreimmellehetek együtt „intimen”; – a témák sok-oldalú megvilágítása miatt; – az ószövet-ségi részek jobb megismerése miatt; – ígytanulhatok, és az jó; – a közös éneklésöröme miatt; – az imaközösség miatt; –a véleményemet mindig elmondhatom.”

Jó szívvel hívogatunk ezért mindenkitgyülekezetünk különbözõ bibliaóráira!

Berta Zsolt lelkipásztor

� dÖrömmondó 2009. HúsvétALAPFOGALMAINK

Page 7: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

osszú évek óta hagyomány már egy-házközségünkben, hogy advent utolsóvasárnapján gyülekezetünk hittanos ésvasárnapi-iskolás gyermekei is jelen van-nak az istentiszteleten. Ilyenkor az ige-hirdetés is rövidebb szokott lenni, ésigyekszik a gyermekekhez igazított han-gon megszólalni. Az is régi szokás, hogya gyermekek valamilyen mûsorral – éne-kekkel, versekkel, vagy betlehemes elõ-adással – kedveskednek a felnõtteknek,és hogy az alkalom végén szeretetven-dégséget tartunk, amelynek keretén be-lül karácsonyi ajándékcsomagot kapnaka gyülekezettõl. 2008. december 21-énsem volt ez másként, azzal az el nem ha-nyagolható különbséggel, hogy a temp-lomtér fûtési és világítási rendszerénekelkészülését követõen ekkor tartottunk

elõször istentiszteletet az új helyen. Azértis volt erre szükség, mert az elmúlt évek-ben mindig zsúfolásig megtelt ilyenkoraz altemplom, és persze megfelelõ mére-tû hely sem állt rendelkezésre a gyerme-kek mûsorához.

A szokottnál is nagyobb izgalommalkészültek ezért a vasárnapi gyermekis-tentiszteletre járók az idei betlehemesre,amelyet egyébként egyik gyülekezeti ta-gunk, dr. Kóti Tamás személyesen gyûj-tött Debrecen mellõl, Geszterédrõl. An-nál is inkább, mivel egy sokkal nagyobbtérben, legalább 150 ember elõtt kellettmegszólalniuk, ráadásul a többségük azoldalkarzat lépcsõin helyezkedett el, aholminden mozdulatukra figyelniük kellett,mivel végig szem elõtt voltak. Valljuk be,ez olykor a felnõtteknek sem könnyû,

2009. Húsvét Örömmondó d �VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Gyerekkarácsony az új templomban

H

Gyermekkarácsony az új templomban

Page 8: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

hát még az izgõ-mozgó apróságoknak. A mûsort, amely – Istennek hála – ezennehézségek ellenére is remekül sikerült,az is színesítette, hogy ezúttal nemcsak ahagyományos betlehemes szerepeket ját-szották, énekelték el a gyerekek, hanemfurulyával és – Négyesi Adrienn szemé-lyében – gitárral is kísérték a dalokat,amelyek közül mûvészi színvonalával ki-emelkedett a Mária énekét elõadó Kar-don Annamária. Köszönet érte FalusnéSzabó Zsófiának, aki a tavalyi elõadás-hoz hasonlóan, idén is nagy lelkesedés-sel és remek szervezéssel fogta össze ésirányította az egész mûsort.

Köszönetet azonban nemcsak gyüle-kezetünk tagjaitól érdemelnek és kaptaka gyermekek, hanem a kerületben lévõ,Nógrádi utcai Kálvin János ReformátusIdõsek Otthona lakóitól is, akik csakúgy

mint 2007-ben, tavaly is élvezhettékugyanezt az elõadást. Másnap délutánugyanis a kápolnával egybenyitott ebéd-lõben gyûltek össze az idõs nénik és bá-csik, hogy a gyermekek vidám hangja éskedves lénye által Isten szeretete öröm-mel töltse meg az ünnep elõtti várakozá-sukat.

Jó volt látni, hogy még a legkisebbgyerekek is megérezték azt, hogy az ittlakó idõs embereknek mekkora élménylehet az õ kis fellépésük. S persze a mû-sor után nem maradt el a jól megérde-melt ajándék csoki sem. Reméljük, hogyhasonlóan igényes mûsorral és mégtöbb szereplõvel láthatjuk majd idén ka-rácsonykor is õket a birtokba vett újtemplomban.

Berta Zsolt lelkipásztor

� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓ

Gyermekkarácsony a Kálvin Otthonban

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Page 9: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

anuár közepe táján, amikor már túl va-gyunk a karácsonyi ünnepek idején, de anappalok még rövidek és csikorgó fagyokvannak, jön el az ökumenikus imahét ide-je. A Krisztusban hívõk egységéért imád-kozunk, és szeretetvendégségek kereté-ben gyakoroljuk a testvéri egységet. Havalaki részt vesz ezeken az alkalmakon,tapasztalhatja, hogy valóban meghitt ésegymást erõsítõ találkozásokról van szó.

Idén január 22-én mi fogadtuk a kerü-let különbözõ gyülekezeteibõl érkezõvendégeket., Kocsis István római katoli-kus plébános volt az igehirdetõ. Lelki-pásztorunk, Berta Zsolt betegsége miattNégyesi Adrienn képviselte hivatalosangyülekezetünket, s nagyszerûen helytállt.Kocsis István plébános úr lendületes, ésbevallottan a protestáns hagyományok-ból merítõ prédikációt tartott – többször

meg is nevettette hallgatóságát, hangsú-lyozva, hogy a hívõk nem azonosak a meg-keseredett, savanyú emberek csoportjával.

Mind az imádságra felkértek, mind azimádsághoz csatlakozók szabadon ésszívbõl szóltak – jó tapasztalni, hogy ezvalóban a legfontosabb része ökumeni-kus együttlétünknek.

A szeretetvendégséget idén már a felsõtemplomtérben tarthattuk. A fényárbanúszó helyiség mindenkinek elnyerte tet-szését, többen sétáltak körbe örömmel,nézelõdve. (Bár már korábban is volt ná-lunk imaheti alkalom, a téli hidegben éssötétségben vendégeink édeskeveset lát-hattak a templomból.) Nekünk pedig jóérzés volt arra gondolni, hogy legköze-lebb már az „igazi” templomtérben fog-juk tartani ezt a kedves összejövetelt.

Berecz Ágnes

2009. Húsvét Örömmondó d �

Vendéglátók voltunk az ökumenikus imahét keretében

J

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Page 10: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

alán elsõ hallásra furcsánaktûnik, hogy farsangi, jelmezesmulatságot tartunk a templom-ban. A farsangi ünnepek azonban(bár gyökerüket kizárólag nép-szokásokban kell keresnünk, val-lási vonatkozásuk nincsen) az év-századok alatt beleágyazódtak azegyházi ünnepkörbe. Ezen kívülegy ilyen alkalomnak rendkívüliközösségteremtõ ereje van.

Ebben az évben több mint 20jelmezbe öltözött testvérünk, és ahozzájuk tartozó családtagok jelentekmeg, elsõsorban persze az óvodás, iskoláskorosztályból, de nagy örömünkre többfelnõtt is „benne volt a mókában”, jobb-nál jobb ötleteket, jelmezeket láthattunk.Sõt, volt, aki saját magát alakította.

A szokásos, és szinte kötelezõ jelmez-verseny (mindenki helyezett volt!), vala-mint tombola mellett más mûsorszámokis voltak. Bemelegítés képpen KonkolyBori tanított éneklõs-táncolós játékokatkicsiknek és nagyoknak. Az eleinte bá-tortalan apróságok is hamar belejöttek,a végére a mindig ellenálló nagy fiúkat is

sikerült táncba vinni. A fánkevõ versenymindig igen népszerû, idén is így volt ez.Farkas Györgyi finomságos túrós fánk-jait tömték magukba a gyerekek, és nema fánk kitûnõ állagának volt köszönhetõ,hogy az elsõ harapással kiesett Barnuselsõ foga.

A tombolán idén is ezer apró kincsetnyerhettek a gyerekek, kicsit el is húzó-dott, de a végén azt hiszem elégedett le-hetett mindenki. Levezetés képpen pedigegy „farsangismereti” vetélkedõt játszot-tunk. Kiderült, hogy nem is egyértelmû,mi is az az „asszony-farsang”, vagy a „far-

sang farka”, milyen hagyomá-nyos fánkfajták léteznek, vagyhogy Konc király a farsangi bõsé-get, míg Cibere vajda a böjtöt jel-képezi egy ilyenkor szokásos dra-matikus játékban.

Nagyon szépen köszönömMINDENKINEK a rengeteg segít-séget, a közös munkának köszön-hetõ, hogy idén is egy kellemes,mókás délutánt tölthettünk együttfélig maskarában, félig anélkül.

Szabó Zsófia

dÖrömmondó 2009. HúsvétVISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Farsang – 2009

T

Page 11: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

égóta tervezett gyülekezeti program-sorozatunk elsõ elõadására március 8-ánkerült sor. Ezzel egy kézenfekvõ ötletbõllett valóság: gyülekezetünkben sok olyanszakember található, akiknek szakmája,kutatási területe szélesebb érdeklõdésretarthat számot. Missziói bizottságunkúgy vélekedett, hogy egy-egy vasárnapdélutáni elõadás és az azt követõ együtt-lét mind gyülekezetünk belsõ összetar-tozását, mind esetleges bõvülését jólszolgálná.

Elsõ alkalommal tehát Bihari Zita tar-tott vetített prezentációval kísért elõ-adást a globális éghajlatváltozásról. Mi-után tisztázta az alapvetõ fogalmakat(éghajlati rendszerünk mûködésének ele-mei, kölcsönhatásai; az üvegházhatásmibenléte) és a változások fõ okait (nap-tevékenység, vulkáni tevékenység, a lég-

köri gázok koncentrációjának változása,óceáni cirkuláció stb.), részletesebbenszólt az üvegház-gázokról (széndioxid,metán, freonok, aeroszolok). Ezek kon-centrációjától és összetételétõl függugyanis a napsugarak elnyelõdésének-visszaverõdésének aránya, s ez az érzé-keny egyensúly az, ami végsõ soron meg-határozza, hogy hûl-e avagy melegszikéghajlatunk. Mindannyian tudjuk, hogyaz utolsó 35 évben erõteljes melegedés fi-gyelhetõ meg, amelynek közvetlen oka a széndioxid felszaporodása. De mi volt a helyzet korábban?

Földünk 4,6 milliárd évre tekinthetvissza, ebbõl az utolsó 1 milliárd év ég-hajlatáról van valamelyes elképzelés. Óriá-si kilengések voltak: jégkorszakok (ami-kor például Európát 3 km vastagságújégréteg borította), és melegedések (ami-

2009. Húsvét Örömmondó d

Családi délután – Bihari Zita elõadása a globális éghajlatváltozásról

R

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Page 12: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

kor például Grönland valóban zöld szi-get volt) váltották egymást. Érdekesség,hogy Földünk az utóbbi 1 millárd év90%-ában teljesen jégmentes volt – lehet,hogy hamarosan újra az lesz. De ha csu-pán az utolsó 1000 évet tekintjük, amely-rõl már vannak feljegyzések is, azt ta-pasztaljuk, hogy például 1450 és 1850között egy kisebbfajta jégkorszak figyel-hetõ meg. Az utolsó 150 évrõl pedigstandardizált meteorológiai adatainkvannak; ezek tanúskodnak a megindultintenzív felmelegedésrõl, amely 1910 és1945 között, majd 1975-tõl napjainkigmeredeken felfutó ívet mutatnak. Csök-kennek a nagy hidegek; a csapadék egyesterületeken nõ, másutt csökken; a tenge-rek vízszintje emelkedik; az extrém idõjá-rási helyzetek szaporodnak.

Különösen riasztó, hogy a változások-ban – a korábbi kilengésektõl eltérõen –

az emberi tevékenység szerepe mérhetõ ésigazolható. Magyarországon a 2007. évvolt az eddigi legmelegebb, és nálunk aglobális mérték felett várható a hõmér-séklet további emelkedése. Csökken a csa-padék mennyisége, és ami még rosszabb,ez nem egyenletesen oszlik meg: hosszúaszályos idõszakok és rövid, özönvízszerûesõzések váltják egymást. – A kutatókrégóta dolgoznak a várható változásokmodellezésén (dinamikus klímamodel-lek forgatókönyvei), amelyekben igyekez-nek figyelembe venni minden lehetségestényezõt. De tulajdonképpen csak rosszés még rosszabb prognózisok adódnak:a legjobb esetben is csak unokáink fog-nak tapasztalni kedvezõbb tendenciát.

Mit teszünk, mit tehetünk? Hallunkkülönféle nemzetközi egyezményekrõl,de a mi hétköznapjainkat ezek nemigenbefolyásolják. A zöld mozgalmak ter-jesztik az egyének által is teljesíthetõ ta-nácsokat (Tekerd le! Kapcsold ki! Haszno-sítsd! Sétálj!). Számunkra, hívõ emberekszámára pedig útmutató lehet a Bibliaüzenete, amely arra int, hogy felelõsenéljünk ezen a Földön.

Berecz Ágnes

� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓVISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

Egy 2008-as uniós pályázati plakát

A Levegõ Munkacsoport plakátja

Page 13: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

zt a kérdést teszi fel Református Egy-házunk kétévente megrendezésre kerülõifjúsági táborának, az ún. Csillagpontnaka plakátja. S tényleg, honnan veszem abátorságot? – de mihez is? Elõször is ah-hoz, hogy gyülekezeti újságunkban egyúj, és reménység szerint állandó rovatotnyissunk, s annak beharangozóját meg-írjam. Talán onnan, hogy ismerem az ifi-seket, és tudom van bennük elég fantáziaés lelkesedés, hogy rendszeresen írások-kal, ötletekkel, filmajánlókkal, élmény-beszámolókkal töltsék meg ezt az oldalt?Igen, talán onnan is. És honnan veszem

a bátorságot, hogy túl a negyedik ikszenhétrõl-hétre beszélgessek velük, és meg-nyíljak elõttük? Talán onnan, hogy márközépiskolás fiatalként is nagyon szeret-tem volna változtatni akkori ifink jelle-gén és menetén, mert túl életidegennekés merevnek tartottam? Igen, talán on-nan is. Vagy onnan, hogy ma is jól érzemmagam ebben a korosztályban, és szá-momra is felüdülés vidám társaságuk-ban lenni? Igen, talán onnan is.

De a plakát kérdése nyilván nem errevonatkozik. Gondolom, hogy inkább ar-ra, honnan vegye egy mai fiatal a bátor-ságot: – becsületesen tanulni, – hosszútávra tervezni, – tisztességesen dolgozni,– tiszta szerelmi életet élni, – a halál kul-túrája helyett az életre igent mondani, –

s ha kell, a közvéleménnyel, a világgal, az általános elvárásokkal és mércékkelszembemenni? Számomra a végsõ válaszezekre a kérdésekre a Bibliában van, ahol– állítólag 365-ször szerepel, s így – min-den napra jut egy kedves, isteni bátorítás:„Ne félj!” (Ezért nem félek elmenni idéna Csillagpontra sem, amely 2009. július21-25. között lesz Fadd-Domboriban, azifjúsági táborban és kempingben, s ezértnem félek elkísérni oda gyülekezetünkfiataljait és konfirmandusait sem.)

Az ember sokszor kerülhet életébenijesztõ helyzetbe. Annak, aki ma fiatal,

rengeteg oka lehet a félelemre, a csügge-désre. Egyetemi tandíj – ki fogja kifizetni?Diákhitel – mekkora kamattal fogomvisszafizetni? Pályakezdés – lesz-e szük-ség arra, amit évekig tanultam? Munka-hely keresés – mekkora lesz a munkanél-küliség, amikor befejezem a tanulást? –De végsõ soron csak egyet kell megvála-szolni ahhoz, hogy a többire is felelnitudjunk: Te honnan veszed a bátorsá-got? Én Isten Igéjébõl, amelyben azt ol-vasom, hogy az Úr egyszer így szólt egyfiatal, pályakezdõ, s nem kisebb feladat,mint a honfoglalás elõtt álló emberhez,Józsuéhoz: „Megparancsoltam neked,hogy légy erõs és bátor. Ne félj, és ne ret-tegj, mert veled van Istened, az Úr, min-denütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9.)

2009. Húsvét Örömmondó d �IFI OLDAL

Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó – Fadd-Dombori

„Honnan veszed a bátorságot?”

E

Page 14: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

� dÖrömmondó 2009. Húsvét

ürich – A fiatalabb svájci generációk-nak a fele nem hallott soha még Kálvinról,akinek idén ünnepli a református világszületése 500. évfordulóját. A döbbene-tes tényt a zürichi Sonntags Zeitungbannemrégiben közzétett felmérés tartalmaz-za. A 34 év alatti korosztályból 53% mégcsak nem is hallott Kálvin Jánosról, 48%pedig Ulrich Zwinglirõl. A köztük legis-mertebb személyiség Albert Einstein. Utá-na Barth Károly református teológus kö-vetkezik, aztán Niklaus vonFlüe svájci misztikus neveolvasható az ismertségi sor-ban. Hans Küng svájci ka-tolikus teológus ismertség-ben a 25. helyen áll. Forrás:Jesus.de – reformatus.hu

Elgondolkodtam: vajonBudapesten hányan tud-ják, hogy mirõl nevezetes aKálvin tér? A 4-es metróról?És vajon Magyarországonhány, magát református-nak valló fiatal és idõs van tisztában az-zal, hogy kinek az 500. születésnapjátünnepeljük idén? – Olvassátok el a Duna-melléki Református Egyházkerület eh-hez a témához kapcsolódó pályázati fel-hívását:

„Kálvin a mi uccánk”

S Hol van Kálvin?S Csak a múltban? Könyvekben? Emlékeink-

ben? S Az utcatáblákon, amelyek nevét õrzik?

S Ki volt õ?S Miben és hogyan fejtette ki hatását? S Mi az az örökség, amit ránk hagyott? S Mit kezdünk ezzel itt és most?

Ha tollat, vagy kamerát ragadsz, és résztveszel magazinunk pályázatán, választkapunk a kérdésekre!

Mûfaji megkötés nincs: a pályamûveklehetnek komolyak, viccesek, valóságot,

tényeket közlõek, elvontak,vagy átvitt értelmûek.„Kálvin tér” címen el lehetlátogatni az országban talál-ható, Kálvin nevet viselõ bár-melyik térre, utcába: megra-gadhat a látvány furcsa vol-ta, rendkívülisége, vagy éppunalma, megihlethet az ottélõ gyülekezet történetisége.Beszélhet egy Kálvin szobor,egy Biblia, egy névtábla…Minden, ami összefüggés-

be hozható Kálvinnal: szembeköszön ve-lünk a falvakban, városokban, vagy éppmindennapjainkban, ha lelkünkben élõsaját örökség ez.

Pályázatunkra elsõsorban középis-kolások, egyetemisták és ifi-tagok mun-káit várjuk.

Kategóriák:

1. FilmPályázni YouTube-ra feltöltött, maximá-lisan 5 perc hosszúságú filmmel lehet.(A film eredeti változatát digitális hor-

Kálvin évek 1509–1564 – 2009–2014A svájci fiatalok közül sokan nem ismerik Kálvint és Zwingli

Z

IFI OLDAL

Page 15: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

2009. Húsvét Örömmondó d �

dozón is kérjük eljuttatni szerkesztõsé-günkbe.)

Fôdíj: Samsung MX20 YouTube-kompatibilis (H.264) digitális videókamera

2. Fotó, fotósorozat vagy fotó-esszé (maximum 5 kép)Beküldendõ legalább 13×18cm méretbenkidolgozott papírkép és digitális eredeti.

Fôdíj:Canon PowerShot A2000 IS (vagy hasonló teljesítményû) digitális fényképezõgép

3. ÍrásmûMaximális terjedelem: 5000 karakter

Fôdíj:Asus EEE netbook PC

Kategóriánként az elsõ három pálya-mûvet díjazzuk.

Az arra érdemesnek tartott munkákatmegismerhetik magazinunkban, a díja-zott filmeket bemutatja a Magyar Tele-vízióban az „Örömhír” magazin és szere-pelnek majd a „Kálvin kertje” interaktívkiállítás programjában.

Benyújtási határidõ: május 17. (vasárnap)Eredményhirdetés a Közös(s)Ég magazinjúniusi számában.Ünnepélyes díjkiosztó: június 5. (péntek)17 óra. A pályázatokat postai úton az alábbi cím-re kérjük beküldeni:

DREKözös(s)Ég Magazin1092. Budapest, Ráday u. 28. http://www.parokia.net/kozosseg

1536-ban jelent meg a Tanítás a keresztény vallásról címû könyve

A Magyarországi Református Egyház hivatalos emlékérme a 2009-es jubileumiKálvin emlékév alkalmából(ifj. Szlávics László munkája)

IFI OLDAL

Page 16: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

arácsonykor a legtöbb ember, külö-nösen is a fiatalok, kiváltképp az egyházikötõdésû, netán még egyházi gimnázium-ban is tanulók megcsömörlik a rengetegkarácsonyozástól. Karácsonyi ünnepségaz osztályban. Kötelezõ ajándékozás, mû-áhítat, idétlenkedés. Karácsonyi ünnep-ség az iskolában. Énekek és versek, versekés énekek. Zene és novella, novella és ze-ne. Karácsony a be-vásárlóközpontok-ban és a piacokon,az utcákon és a té-vében. Mindenün-nen feltartóztatha-tatlanul árad agiccs, az ízléstelen-ség, a lecsupaszítottMammon imádat:vásárolj, költs, szórda pénzt, rázd a ron-gyot! Nem csoda, haegy idõ után telítõ-dik az ember mind-azzal, amit ma kará-csonynak csúfolnak.

Milyen lehet en-nek ismeretébenegy ifikarácsony aSvábhegyi gyüle-kezetben? Kegyeskedõ, klisékkel teli, for-mális, unalmas? Aki eddig így gondolta,nagyot téved. Gyülekezetünk ifjúságicsoportjában ugyanis évrõl-évre igyek-szünk elkerülni ezeket a csapdákat. Per-sze ilyenkor is szükség van a csend, a ma-gunkba szállás, a hálaadás pillanataira,de a hangsúly ezen a 2008. december 23-iestén is a derûre került. Az úrvacsoraielõkészítõt követõen gyûlt össze a csapat,

hogy a péntekenként megszokott élettelijókedvben legyünk együtt. Ifis és kará-csonyi énekeink után néhány szabadonmagunkkal hozott könyvrészlet, idézetés gondolat következett, majd pedig sorkerült a várva-várt ajándékozásra is.Mindenki igyekezett valamilyen testhezálló, a megajándékozott egyéniségéhezillõ aprósággal kedveskedni, egyedül e

sorok szerzõje (én,Zsolt /bá/csi) nemremélhetett sem-mit, mivel az elõze-tes névhúzást elron-totta, s ezért elvilegneki nem is jutott(volna) ajándék. Azifisek azonban ösz-szefogtak, s az együveg, vöröses színû,hordóban érlelt, ésdíszes palackba töl-tött szõlõlén kívülmég ennél is szemé-lyesebb ajándékotvettek „lelki aty-juk”-nak: egy spe-ciális rendszám-táblát: „Ne vezessgyorsabban, mint

ahogy az õrangyalod repül” felirattal, va-lamint egy szintén az autóban elhelyez-hetõ kitûzõt: „devil driver”,„ördögi sofõr”szöveggel – ki tudja miért? Az amúgy is vi-dám este hangulatát Kádár Ábel hegedû-játéka és a nagy sikerû tiramisu elfo-gyasztása fokozta. A végén azért ter-mészetesen ismét a komolyságé volt aszerep, hiszen imádságban adtunk hálátIstennek a 2008-as esztendõ áldásaiért.

� dÖrömmondó 2009. Húsvét

Ifikarácsony – 2008

K

IFI OLDAL

Page 17: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

„Hiszed, hogy volna olyan-amilyenmagyarság, ha nincs – Kálvin?Nem hiszem”

Illyés Gyula: A refomáció genfi emlékmûve elõtt

sorok megírására készülve mi sem volttermészetesebb, mint „felmenni a hálóra”és az interneten megnézni, mit is lehetott fellelni a cikk témájával kapcsolatban.Nos, a magyar nyelvû keresõ 142 000, a francia pedig 385 000 találatot jelzett.

Ezért ez a rövid cikk csupán történel-mi bevezetés kívánhat lenni a Kálvin év,majd évek során gyülekezetünk újságá-nak hasábjain sorra megjelenõ írásokelé. Az áttekintés remélhetõleg néhol né-mi eligazítást is ad idõsebb és fiatal test-véreink számára, netán egy-egy dátumfelkelti kíváncsiságukat ahhoz, hogyjobban el tudják helyezni a rengeteg in-formáció közé azt a kort, amelyben a ke-resztségben Jehan Cauvin néven megke-resztelt vallásalapító élt és munkálko-dott. A név latinos változata, a Calvinusrövidített formájában vált Jean Calvin-ként elfogadottá. Az, hogy mi magyarok

Kálvin Jánosként hívjuk és tiszteljük õt,hûen fejezi ki azt, mennyire a miénknek,történelmünk, népünk és családunk ré-szének fogadták el eleink és fogadjuk elmi is személyét.

Született: 1509. július 10.-én Noyonvárosában1. Apja, Gérard a ház mellettimeredek utca végében található kated-rális káptalanának vagyonkezelõje, te-hát jobbmódú polgár volt. Anyja, Jeannele Franc hét gyermeket szült férjének.Franciaországban ekkor I. Ferenc a ki-rály (Leonardo da Vinci mecénása).

1509 legfontosabb világtörténelmi ese-ménye VIII. Henrik angol király trónralépése. Erdélyben pedig ebben az évbenlesz erdélyi vajda Szapolyai János.

(Kálvin tehát még csak 8 éves, amikorLuther Márton 1517. október 31.-én ki-szögezi a wittembergi vártemplom ka-pujára a 95 pontot.)

1523-ban Párizsba küldi apja, hogy ta-nulmányait folytassa (s hogy elkerülje apestisjárványt). VII. Kelemen, azaz GiulioMedici (Michelangelo mecénása) lépugyanekkor a pápai trónra, hazánkbanpedig II. Lajos a király.

Rövid idõ után Kálvin iskolát cserélt,kitartóan tanult, de az elégtelen és rosszminõségû kollégiumi ellátás egy életretönkretette a gyomrát. 19 éves, amikorelnyeri elsõ tudományos minõsítését, alicenciátust. Ekkor dönti el, hogy tanul-

2009. Húsvét Örömmondó d �ÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓA HIT EMBEREI

1 Ha valaki az olvasók közül arrafelé jár, ke-resse meg az A1es autópálya mellett Com-piegne városát a térképen, és onnan a 32-esszámú úton csupán néhány kilométer Noyon,ahol elég a városközpont irányát követni.

Egykor így hívták: Jehan Cauvin

E

Kálvin János szülõháza Noyon városában

Page 18: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

mányait a jogi pálya felé irányítja, ésOrléans egyetemére iratkozik be. 1532-ben írja meg elsõ mûvét, egy kommen-tárt Seneca, a nagy római filozófus „DeClementia” (A kegyességrõl) címû mûvé-rõl. A doktori címet 1533-ban nyerte elegy másik városban, Bourges-ban. Ezekalatt az évek alatt ismerkedik meg a lu-theri eszmékkel is. Barátja, Nicolas Copszámára írott novemberi beszédében ahit által való megigazulás (sola fide) mel-lett áll ki. Mindkettõjüket feljelentik, me-nekülniük kell, Kálvin Angoulembe megy.

1526: Mohács. VII. Kelemen pápa1530-ban koronázza német-római csá-szárrá V.Károlyt. 1533-ban VIII. Henrik,mint az anglikán egyház feje, megszakít-ja a Szentszékkel való kapcsolatot.

Kálvin eközben nagy odaszánással ké-szíti fõmûvének, az Institutio-nak elsõ vál-tozatát. A következõ állomás Nérac, azevangéliumi tanokért lelkesedõ NavarraiMargit (a cikkíró kedvenc francia királyá-nak, IV. Henriknek a nagyanyja) udvara.1534 májusában szülõvárosában lemondegyházi javadalmairól, amelyeket eddig egy-fajta ösztöndíjként használt fel tanulmá-nyai érdekében. Útja ezután Párizsba vezet,onnan Poitiers az irány, ahol baráti kör gyû-lik személye köré és összejöveteleik legfon-tosabb témája Krisztus jelenléte az úrvacso-rában. Hitünk fontos helyszíne Poitiers: eza város a református istentisztelet õshazája.Az esztendõ végén Kálvin az üldöztetés elõlStrasbourgon keresztül Bázelbe menekül.

I. Ferenc, a franciák királya igen ke-mény eszközökkel (máglya) kívánja elejétvenni az új vallási tanok elterjedésének.Ez készteti Kálvint 1536-ban egy kis, aköpenyek zsebében is elférõ könyvecskeformájában az Institució, a Keresztyénvallás rendszere kiadására. 1536 vége feléaz itáliai Ferrarába tett rövid kitérõ után

ismét Bázelben találjuk, ahonnan Párizs-ba megy ügyei végsõ rendezésére, többekközött noyon-i földjeinek eladására.Egyik öccse és húga kíséretében elindulStrasbourg felé, és ezután már soha nemtér vissza – még rövid idõre sem – a gal-lok földjére. Az út kerülõvel Genfen ke-resztül vezet.

Genfben, ahol ekkorra már szakítot-tak a pápasággal (például betiltották a katolikus misézést), találkozik Guil-laume Farel tiszteletessel. Kálvint Farelmaradásra akarja bírni, de õ tanulmá-nyait akarja folytatni. Errõl így ír késõbbegy zsoltároskönyv elõszavában: „ErreFarel, aki égett a vágytól, hogy az evangéliumügyét nagyobb buzgósággal mozdítsa elõ,nyomban minden eszközzel próbált rávennia maradásra. Mikor meghallotta, hogy nemakarok semmi megkötöttséget vállalni, …éslátta, hogy könyörgéssel semmire sem megy,átokra fakadt, mondván, hogy Isten átka lesztanulmányaimon …ha ily szükségben megta-gadom a segítséget és támogatást… Mintha Is-ten karja nyúlt volna le a magasból, hogy vis-szatartson.” Ezen a történelmi pontonköt örök szövetséget Kálvin és Genf vá-rosa. Történt mindez 1536 júliusában a „Medvéhez” címzett fogadóban.

Letelepedése elsõ idejében Kálvin sze-rény feladatokat lát el, 1537-ben a nekiadott cím mindössze a „Szentírás okta-tója”. Munkálkodásának középpontjá-ban az úrvacsora ügye áll. (Csupán jel-zésként a késõbbi ismeretek elé: ekkori-ban már nyomai vannak a „felügyelõi”intézménynek, és abból az öregek – gö-rögül presbyteroi – rendszerének.) Kálvintollának nyomait lehet felfedezni a genfiegyház „alkotmányát” tartalmazó „Cik-kelyek” címû munkában is. (Ismét csakjelzésként, de a cikkíró szívéhez nagyonközel: ebben a mûben esik szó a közös

� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓA HIT EMBEREI

Page 19: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

zsoltáréneklésrõl a gyülekezetben, vala-mint a gyermekek oktatásáról is.) Gen-fet súlyos belsõ harcok osztják meg, avárosvezetõk Kétszázak Tanácsa odáigvitte a hitvitát, hogy Kálvint és Farelt1538 április 23.-án a város elhagyásárakötelezik, ha jobban tetszik, számûzik.

Hazánk történetében ehhez az évheza váradi békekötés kapcsolódik, amely-ben Szapolyai János erdélyi fejedelem ésa Habsburg I. Ferdinánd kötöttek, töb-bek között az utódlás ügyérõl is. Egyhá-zunk történetében pedig a debreceni re-formátus kollégium megalakulása a leg-jelentõsebb dátum.

Kálvin útja Bázelen keresztül Stras-burgba vezet. Szinte akarata ellenére megyaz elzászi városba, mert az ottani refor-mátorok is Isten haragjával fenyegetik,ha nem ezt tenné. Lelkipásztori feladataiellátása mellett tanít is, mi több, ekkorkészül el és kerül nyomdába az immár17 fejezetbõl álló Institutio második kiadá-sa is. És ismét az éneklés: Strasburgbanadott ki Kálvin egy zsoltárgyûjteményt,és a gyülekezet elkezdte együtténeklés-sel dicsérni az Istent. Eleddig ugyaniscsak „prózában” zajlott az istentisztelet.

Kálvin nincsen még harminc éves, mi-kor megházasodik, felesége, Idelette deBure (özvegyasszony) boldog házasság-ban él vele, sajnos rövid ideig, miután1549-ben meghal. Kapcsolatukból egy,csak néhány napig élõ fiú születik. Kálvinnem is lett test szerinti apa élete során, deahogy egyszer mondta: „Az én gyermekeimmegtalálhatók az egész földkerekségen”.

Idõközben Genfben is megváltoznaka „politikai” viszonyok és Farel ismétcsak a fenyegetés fegyverével élve bírja ráKálvint, hogy térjen vissza a városba.„…De mert tudván tudom, hogy nem a maga-mé vagyok, szívemet áldozatul ajánlom Isten-

nek.” – írja megerõsítésként Kálvin kol-légájának. 1541 szeptemberében Genfviszontlátja a számûzöttet. Egy hónapmúltán a város valamennyi tanácsa elfo-gadta az ún. Egyházi Rendtartást, amelyszerint a kálvinista egyház négy alapvetõszolgálata: a lelkipásztori, a tanítói, apresbiteri és a diakóniai. Az év végén, ok-tatási céllal kérdés-felelet formában el-készül a káté. Egy rövid cikk nem engedimeg a városi magisztrátus és az egyháziKonzisztórium állandó vitájának ismer-tetését, csupán a figyelmet hívja fel arra,ha ez a késõbbi írásokban, elõadásokbanmajd szóba kerül.

Ugyanebben az évben I. Szulejmán„fekete levessel” itatja meg Török Bálin-tot és csellel elfoglalja Budát. Az országhosszú idõre három részre szakad.

Kálvin törekvése, hogy a megrefor-mált egyház alkotmányt, jól érzékelhetõszervezetet kapjon, genfi munkásságakezdetétõl fogva nehézségekbe ütközött.

2009. Húsvét Örömmondó d �ÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓ

A noyoni katedrális

A HIT EMBEREI

Page 20: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

Sok francia is menekült ebbe a városba,akiket persze az õshonos genfiek nemnéztek jó szemmel. Kálvin csupán szelle-mi tekintélyével tudott a Konzisztóri-umban ez ellen küzdeni. Gyakran meg-vádolták azzal, hogy túl kemény és szi-gorú. 1552-ben adja ki az isteni eleveelrendelésrõl, a predesztinációról szólóállásfoglalását.

Késõbbi cikkek és elemzések bizonyá-ra elmélyült magyarázatát adják majdennek a korszaknak.

Csupán kiragadva a történelmi ese-mények közül: ezen évek alatt választjákelsõ református püspökké Szegedi KisIstvánt Baranyában (1544), hal meg VIII.Henrik angol király (1547), fogad el apozsonyi országgyûlés a reformáció el-len, a katolikus egyház megerõsítéséretörvényeket (1548).

1553. október 27.-én Genf városánakítélete alapján, de a többi svájci egyházvéleményének elõzetes kikérésével, meg-égették Szervét Mihály spanyol teológusta Szentháromság tagadásáért. A máglyafüstjével szívesen kormozzák Kálvin kri-tikusai a vallásalapító emlékét. Legyenegy, az e cikknél a témában sokkal job-ban elmélyült elemzés tárgya ennek azegész ügynek kifejtése, magyarázata.Tartozunk a jobb tisztánlátás igényévelreformátus hitünknek.

Ugorjunk inkább elõre egy kicsit, egé-szen 1559-ig, ekkor alapítják meg Genf-ben az Akadémiát, amelynek megszer-vezése Kálvin életmûvének betetõzése. A kétszintû iskola (középiskola és egye-tem – mai értelemben) a francia nyelvûreformáció szellemi központja lesz. Azé areformációé, amely hihetetlen sebesség-gel terjed, és amelynek nagyszámú lel-készre van szüksége. (Franciaországban2150 gyülekezet mûködött ekkortájt.)

Kálvin rengeteget dolgozik, teológiát(bibliamagyarázatot) tanít az Akadé-mián, naponta igét hirdet, hihetetlenkiterjedtségû levelezést folytat. Ennekmagyar vonatkozásaira találunk példát aReformátusok Lapjának elsõ oldalain is.

Ismét csak néhány kiragadott történel-mi-kultúrtörténeti dátum: Tinódi közre-adja a végvéri harcokat megéneklõ Croni-ca-ját (1554), augsburgi vallásbéke (1555),elkészül a Batthyány-kódex, a legrégebbimagyar protestáns énekeskönyv (1556), I. Erzsébet lesz az angol uralkodó (1558),Franciaországban a vallásháborúk nyitá-nyaként Vassyban vérfürdõt rendeznekegy hugenotta2 istentisztelet résztvevõiközött (1562), Heidelbergben megjelenika reformáció lutheri és kálvini irányzatá-nak közös hitvallási irata, a HeidelbergiKáté (1562), véget ér a tridenti zsinat (el-törlik a búcsúcédulák árusítását: 1563).

A Kálvin által elvégzett felfoghatatla-nul hatalmas munkát egy súlyosan be-teg, sokat szenvedõ ember végezte el. Éle-te utolsó hónapjaiban még megtartottaelõadásait az Akadémián és prédikációittemplomában. 1564. április 28.-án aláza-tos szavakkal búcsúzott el genfi lelki-pásztor kollégáitól. Majd eljön május 27.napja, amelynek alkonyatán megtér Urá-hoz. Végakaratához híven minden ünne-pélyes szertartást mellõzve temették el aPlainpalais temetõben egy jeltelen sírba.Mert hiszen tudjuk: SOLI DEO GLORIA!Egyedül Istené a dicsõség!

Ágai László

� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓ

2 A szó eredete az Eidgenossen (feleskü-dött bajtársak), ahogy a Savoya herceggelszemben álló genfi hazafiakat hívták. A fran-ciás átirat a mozgalom vezére, Hugues deBesançon keretsztnevévek becézett változata.

A HIT EMBEREI

Page 21: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

2009. Húsvét Örömmondó d �ÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓ

– 2009. április 5-én, virágvasárnap dél-után 4 órakor tartjuk gyülekezeti-családi délutánunk legközelebbi alkal-mát, amelyen „Keresztyén szemmel avilággazdasági válságról” címmel elõ-adást tart Szanyi Miklós közgazdász,gyülekezeti tagunk.

– Április 3-án, 4-én és 5-én, ifi hétvégéttartunk a középiskolás korosztályú if-júsági csoportunknak Kismaroson. A részleteket a gyülekezet honlapjánfogjuk közzétenni.

– Április 19-én, vasárnap délután 4 óra-kor templomépítésünk javára jótékony-sági koncertet tartunk a templomban,

amelyen fellép az a Talitha Kumi ke-resztyén zenekar, amelyben korábbanNégyesi Adrienn teológus testvérünkis énekelt.

– Május 1. és 3. között vendégül látjukdélvidéki testvéreinket, a Torontálvá-sárhelyi gyülekezet tagjait. Ottani test-véreink tavaly nagy szeretettel fogadtakbennünket, amit szeretnénk nekik vi-szonozni. Kérjük, hogy aki segíteni tudhatáron túli testvéreink fogadásában,vendégül látásában, az iratkozzon fel a templomban.

– Programjainkra mindenkit nagy szere-tettel várunk!

● Április 6-tól 10-ig tartidei nagyheti-bûnbánatielõkészítõ sorozatunk.Az alkalmak este ½7-korkezdõdnek, kivéve ápri-lis 10-én, amikor nagy-pénteki úrvacsorás isten-tiszteletet tartunk este 6órakor. ● 2009. április 12-én, va-sárnap 10 órakor, húsvételsõ napján – igét hirdet:Berta Zsolt lelkipásztor ● 2009. április 13-án, hét-fõn 10 órakor, húsvétmásodik napján – igéthirdet: Négyesi AdriennVI. éves teológus● 2009. május 21-én, csü-törtökön este 6 órakor, ál-

dozócsütörtökön – igéthirdet: Berta Zsolt lel-kipásztor ● 2009. május 24-én, va-sárnap 10 órakor kerülsor Négyesi Adrienn,VI. éves teológusunkvizsga istentiszteletére● 2009. május 31-én,vasárnap 10 órakor,pünkösd elsõ napján –igét hirdet: Berta Zsoltlelkipásztor ● 2009. június 1-én,hétfõn 10 órakor, pün-kösd második napján– igét hirdet NégyesiAdrienn VI. éves teo-lógus

BEHARANGOZÓ

Gyülekezeti programjaink

Ünnepi alkalmak, istentiszteletek

Kottás oldal Jézus feltámadásajelenettel a Mátyás Graduale-ból(1480 körüli énekeskönyv)

Page 22: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

�� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓBEHARANGOZÓ

– 2009. július 13. és 18. között tartjuktöbbgenerációs gyülekezeti nagy tá-borunkat a Dunakanyarban, a Szent-endrei-szigeten lévõ Kisorosziban, a Re-formátus Gyülekezet és a Protestáns If-júsági Mûvészeti Misszió kezelésébenlévõ konferenciaházban, igényesen be-rendezett 2-4-6 ágyas, fürdõszobásszobákban. Ezen kívül rendelkezésünk-re áll majd szabadtéri színpad, játszó-tér és pihenõkert is. A táborról részle-tes leírást lehet találni az interneten, awww.pimm.hu oldalon. Ez a hét a gyüle-kezet minden tagjának szól, arra kivételnélkül minden korosztály tagjait szere-tettel várjuk, s akinek anyagi támoga-tásra van szüksége, az kérjük jelezze,mert szívesen segítünk. Felnõtteknek

egy nap teljes ellátással 4400 Ft-ba ke-rül. Elõleget kérünk: 5000 Ft/fõ

– Gyülekezetünk középiskolás ifjúsági cso-portjának nyári táborát, konfirmandu-sainkkal együtt idén a Református Egy-ház országos ifjúsági találkozójának, azún. Csillagpontnak a keretén belül tart-juk. Ez 2009. július 21. és 25. között leszFadd-Domboriban, Tolna megyében,Szekszárd közelében, a Duna-parton. Atáborról részletes leírást lehet találni azinterneten, a www.csillag.reformatus.huoldalon. Elõleget kérünk: 5000 Ft/fõ

Nyári táborok, csendeshetek

Valamennyi alkalmunkra, programunkraszeretettel hívunk és várunk minden

érdeklõdõt! Rászorulóknak támogatást tudunk biztosítani!

Nyári tábor 2008, Monoszló

Page 23: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

2009. Húsvét Örömmondó d ��ÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓBEHARANGOZÓ

– Vasárnap 10:00 – istentisztelet, ezzel egyidõben gyermek-istentisztelet és a leg-kisebbek számára gyermekmegõrzés

– Gyülekezeti bibliaiskola kéthetentekedden 18:00-kor a templomban

– Csütörtökön 18:00 – gyülekezeti biblia-óra

– Csütörtökön 20:00 – egyetemi ifjúságióra a Protestáns Kollégiumban (Bp.1121 Eötvös út 35.)

– Pénteken 18:00 – ifjúsági bibliaóra aközépiskolás korosztály számára

– Minden hónap második vasárnapjándélután: családi-kisgyermekes bibliaköregyeztetett helyszínen

Hittanórák rendje

Óvodai hitoktatás

– Kedden 14,45–15,15 – Ovis hittan-fog-lalkozás az Õzike úti Óvodában (1. cso-port)

– Kedden 14,45–15,15 – Ovis hittan-fog-lalkozás az Õzike úti Óvodában (2. cso-port)

– Csütörtökön 14,30–15,00 – Ovis hittan-foglalkozás a Normafa úti Óvodában(1. csoport)

– Csütörtökön 15,00–15,30 – Ovis hit-tan-foglalkozás a Normafa úti Óvodá-ban (2. csoport)

Iskolai hitoktatás

– Hétfõn 13:00 – 2. osztályosoknak a Jó-kai Mór Általános Iskola 202-es termé-ben

– Hétfõn 14:00 – 1–2. osztályosoknak aDiana úti Általános Iskola 22-es termé-ben

– Szerdán 13:00 – 1. osztályosoknak a Jó-kai Mór Általános Iskola 202-es termé-ben

– Szerdán 13:45 – 3. osztályosoknak, 14:30– 4-5. osztályosoknak a Jókai Mór Álta-lános Iskola 202-es termében

Templomi hitoktatás

– Péntekenként 17:00-tól a 7-8. osztályo-sok számára konfirmációi elõkészítõ atemplomban. Felhívjuk a figyelmet, hogy a konfir-

mációi elõkészítõ Egyházunk rendje sze-rint két év!

Rendszeres gyülekezeti alkalmaink

Page 24: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

Biblia számos helyen fogalmaz mega gazdaságra vonatkozó etikai normá-kat. Érdemes ezek közül néhányat mosta globális válság kapcsán átgondolni.

Jézus példázata a tálentumokról egy-értelmûen arra utasít, hogy Isten általrendelkezésünkre bocsátott képessége-inket a jó gazda szorgosságával kell gya-rapítanunk, esetenként kockázatot isvállalva. De hol a határ az ésszerû és és-szerûtlen kockázatvállalás között? Ne-héz ezt pontosan meghatározni. Egyénihabitustól is függ, hogy ki milyen pon-tig érzi célszerûnek kockáztatni. A maikapitalista gazdaság mûködésének egyikfõ jellemzõje, hogy az emberek külsõ ta-nácsokat követve döntenek befektetése-ikrõl, illetve közvetítõkre bízzák vagyo-nuk kezelését. Ezért a befektetési dönté-sekhez szükséges információkról csakközvetve, áttételesen és többnyire utólagértesülünk. Lényegében mások dönte-nek helyettünk. A bizalomnak itt alapve-tõ jelentõsége van. De hogyan bízha-tunk meg tanácsadóinkban, ha azokrosszul mérik fel a kockázatokat és téve-sen tájékoztatnak? Hogyan sáfárkodha-tunk mégis ügyesen és kellõ gondosság-gal a reánk bízott anyagi javakkal?

Jézus arra tanít minket, hogy nemszolgálhatunk egyszerre két urat, Istentés a mammont. Ez a tanítás számomraelsõsorban a túlzott anyagiasságról ésmég inkább az eltúlzott fogyasztásrólszól. Arról, hogy eszünk újabb és újabbanyagi javak megszerzésén jár, illetveazon, hogy miként tudjuk az ehhez szük-séges anyagiakat elõteremteni. Nemelégszünk meg a Hegyi Beszéd ígéreté-vel, hogy a hit által megszerzett örök élet

mellé Isten ráadásként megadja azokat a földi javakat is, amelyekre szükségünkvan. Ezeket mi magunk akarjuk megsze-rezni! Ha lehet, még többet is, mint amireszükségünk van! Az anyagiasság, a mam-mon imádata visz rá minket arra is, hogytálentumainkat esetenként túlságosankockázatos módon próbáljuk meg fial-tatni. A válság erre a gyengeségünkre isráirányította a figyelmet. A nagymérté-kû eladósodás ezt jelzi.

További fontos kérdés a társadalmifelelõsségé. Jézus arra is int bennünket,hogy nem hagyhatjuk el az elesetteket.Segítségünknek pedig nem feltétele az,hogy a maga hibájából jutott valaki baj-ba, vagy mások juttatták oda. Ugyanak-kor teljesen világos, hogy a segítésnekkorlátai vannak, hiszen ezzel (is) csúnyánvissza lehet élni. Az a cél, hogy a megsegí-tett a segítõ közremûködésével, de sajáterejére is támaszkodva, végleg ki tudjonlábalni a válságos helyzetébõl.

Kapcsolható a válsághoz az igényesség,a munka szeretete és a helytállás követel-ménye is. Számtalan erre vonatkozóószövetségi igeszakasz közül talán a leg-ismertebb József története. József rab-szolgából vált a fáraó elsõ emberévé, és eszédítõ karrier elérésében mindig Isten-re hallgatva járt el. Valahogyan így kellnekünk is a válsághoz viszonyulnunk. Jó-zsef is elkövetett mindent, hogy a börtön-bõl megszabaduljon. Nekünk is mindentel kell követnünk annak érdekében, hogyezt a gazdasági válságot átvészeljük, éshelytálljunk azokon a helyeken, ahováIsten állított minket. Akinek élõ kapcso-lata van Istennel és az Õ Egyházával, ar-ról Isten elõbb-utóbb gondoskodni fog!

�� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓBEHARANGOZÓ

Gazdaság és etika

A

Page 25: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

2009. Húsvét Örömmondó d ��BEHARANGOZÓ

Page 26: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

Íme, mily jó és mily gyönyörûséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!

– Zsolt. 133,1.

z elmúlt év május elején testvér-gyülekezetünk meghívására négy gyö-nyörû napot tölthettünk Torontálvásár-helyen. Ez a látogatás mindkét gyüleke-zet számára áldásos volt. Élményekbengazdagodtunk az elszállásoló családok-nál, a közös vacsorán, rendezvényeken,kirándulásokon és a vasárnapi közös bú-csúebéden is. Ott jártunkkor nem csak a torontálvásárhelyi gyülekezet életét,hanem a délvidéki magyar közösségekszórványsorsát is megismerhettük, akik-hez testvérgyülekezetünk tagjai kísértekel bennünket.

Torontálvásárhely, azelõtt Debeljácsa,a nagybecskerek-pancsovai vasútvonalmentén fekvõ magyar nagyközség. Terü-lete a török elvonulása után pusztasággávált, olyannyira, hogy a Délmagyaror-szági Kincstári Puszták Bérlõ Társaságakezelte 1766-ig. Akkor a bécsi kamara atiszai és a marosi szerb határõröknek en-gedte át, akik az elnéptelenedett magyarterületre szerbeket telepítettek. A szer-bek azonban nem mûvelték meg a mo-csaras parlagföldeket, hanem a Temes-várról kirendelt kemény katonai felügye-let ellenére elszökdöstek, s a község1783-ra ismét pusztává lett. 1794-ben azosztrák kincstár katonai felügyelet aláhelyezte a határõrvidék e régióját és aszerbek helyére tiszavidéki magyarokat,„az evangéliom szerint reformált helvéthitvallású egyháznak tagjait” telepítette

ide Hódmezõvásárhelyrõl, Szentesrõl,Makóról és Gyomáról.

Torontálvásárhelyet osztrák hadmér-nökök tervezték meg, ezért nem jellem-zik az alföldi táj településformái: utcáimerõlegesek, elvágólagosak. Az ideérke-zett telepesekre hárult az a feladat, hogya terveket megvalósítsák. Építeniük kel-lett, hogy legyen fejüket hova lehajtani,utakat létesíteni, miközben a feltöretlenföldeken meg kellett termelniük az élel-müket.

Magyarjaink lelkész és tanítók nélkülérkeztek. 1804. május 5-én az elõdök el-határozták, hogy 50 000 téglát vesznek,és Istennek hajlékot emelnek, olyant,amely külsejében a kálvinista magyarságerejét mutassa, belsejében pedig azimádság elcsöndesedésével a legnagyobbfényességig röpítse lelküket. 1807-re el iskészült a templom, de 1830-ban tûzvészáldozatául esett. Csak 1833-ban kezdõ-dött meg az új, a község közepén álló,mai szép díszes templom építése. Azépület még a modern építészet korábanis lenyûgözõ, monumentális remek. Tor-nya 68 méter magas. 1 158 000 darab tég-la van benne. Építõmestere Ságok Ala-dár. A község betelepedésének méltó be-fejezése a kálvinista templom 1838-bantörtént felszentelése volt.

Torontálvásárhelyen az újrakezdéstõlreformátus volt a jelleg, egyházi volt aziskola, melyet a község épített és tartottfenn. A tanítókat is a község fizette.

1848–49-ben az itteni magyarok való-sággal szigetet alkottak a délvidéki szerblázadás tengerében. A község ma is õrzi

�� dÖrömmondó 2009. HúsvétVENDÉGVÁRÓ

A Torontálvásárhelyi Testvérgyülekezetünk május eleji látogatása

A

Page 27: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

Szemere Bertalan belügyminiszter 1848.március 28-án a község polgáraihoz in-tézett leiratát, amelyben „e vészes idõk-ben tanúsított vitéz, állhatatos maguk-tartásáért” dicséri, s a kormány továbbijóakaratáról biztosítja õket. Támogatáshelyett szerb felkelõk törtek rá a helység-re. A túlerõ elõl a lakosság elmenekült. A szerbek a kiürült falut kifosztották,felgyújtották. A református templombólmég a harangokat is elvitték, melyek kö-zül egy 1851-ben került vissza Szerbiá-ból. A szájhagyo-mány szerint Visnji-ca községben járvá-nyos betegségekpusztítottak, amió-ta a harang odake-rült. A falu lakóimaguk kérték a to-rontálvásárhelyieket,hogy az elvitt ha-rangot hozzák visz-sza, mert csapás-csapás után követ-kezik a hangjanyomán. Vissza ishozták, és régi he-lyére helyezték.

A határõrvidékfeloszlatása után To-rontálvásárhely ésreformátus egyháza a Tiszántúli Egy-házkerület Békés-Bánáti Egyházmegyé-jéhez tartozott egészen 1922-ig. Ekkor a megváltozott viszonyok miatt az AlsóBaranya-Bács-Szlavoniai Egyházmegyé-hez csatlakozott. Még ugyanazon évbenhúsvét napján a szerb politikai hatóságmenesztette Torontálvásárhely lelkipász-torát, id. Gacsal Jánost, aki 43 éven áthirdette a községben az Isten igéjét. He-lyét hasonnevû veje, a keleti egyházme-

gye esperese ifj. Gachal János foglalta el,akit késõbb, akkor már a Délvidék refor-mátus püspökeként 1945-ben a bevonu-ló szerb csapatok agyonvertek. Emlékét atemplom oldalbejáratánál 2007-ben fel-avatott dombormû õrzi, a „hideg napok”magyar áldozatainak egyedüli emlékhe-lyévé téve a templomot.

A szerb-horvát háború idején és aztkövetõen nagytiszteletû Móricz Attila és neje, a nálunk is igét hirdetõ Móricz-né Bláthky Anna lelkészek látták el az

egyházközség szol-gálatát, akik 2006-ban Magyarorszá-gon kaptak gyüle-kezetet és parókiát.Ott jártunkkor min-ket a fiatal lelkész-házaspár, nagytiszte-letû Gyenge Károlyés felesége, a kolozs-vári teológiát végzettSzlifka Tilda asszonyfogadott. Emlékeze-tes számunkra az azAnyák-napi isten-tisztelet, amelyen atorontálvásárhelyiek-kel szeretet-közös-ségben, együtt ün-nepelhettünk.

Hálás szívvel és köszönettel gondo-lunk a vendégfogadó torontálvásárhelyireformátusokra, akik az ott töltött na-pokon elszállásoltak, jól tartottak ben-nünket, és akik azóta is szeretetben hor-dozzák gyülekezetünket. Nagy öröm szá-munkra, hogy azt a sok kedvességetmost majd mi is viszonozhatjuk, amikor2009. április 30. és május 3. közt elláto-gatnak a Svábhegyre.

Konkoly Elemér

2009. Húsvét Örömmondó d ��VENDÉGVÁRÓ

Page 28: A világ igazi krízise Ú · 2010-04-10 · Lelkipásztori üzenet A világ igazi krízise „Most krízis van ebben a világban” János evangéliuma 12,31. „M ost megy végbe

�� dÖrömmondó 2009. HúsvétÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓÚTRAVALÓOLVASÁSRA AJÁNLJUK

Les és Leslie Parrott: Kapcsolatklinika

Nap mint nap megsebezzük a kapcsolatainkat. S nap mint nap megsebeznekminket a kapcsolataink. Parrotték azt a célt tûzték ki maguk elé, hogy segít-senek bennünket gyógyulni – és gyógyítani. Teszik mindezt sok történettel, ol-vasmányos stílusban – mégsem felületesen.

Olyan kérdésekre keresik a választ, mint:● Kik vagyunk, és mit viszünk magunkkal a kapcsolatainkba?

● Hogyan formálja kapcsolati mintáinkat a család, amelyben felnõttünk? ● Hogyan építhetünk ki tartós barátságokat?● Hogyan találhatunk szeretõ társra?● Hogyan vészelhetjük át a szakításokat?● Hogyan lehet õszinte és hiteles az Istennel való kapcsolatunk?

A könyvben található önismereti tesztek segítenek az egészséges és jól mûködõ kap-csolatokhoz szükséges készségek elsajátításában.

Éppen ezért tudom melegen ajánlani ezt a könyvet, amely közérthetõ módon, könnyed stílus-ban tárja elénk a dinamikus emberi kapcsolatok legfontosabb alapelveit.

William MacDonald: Csak egyszer élünk

Mindnyájunknak kell olykor életfontosságú döntéseket hoznunk, és nagyonmeg kell gondolnunk, hogyan döntünk. A kérdés, amelyre mindnyájunknakfelelnünk kell, így hangzik: Mit kezdek az életemmel? Hogyan alakíthatomvalóban értelmes módon? Ez a könyv ebben akar segíteni.

Simon András: A nyolc boldogságról

Simon András könyve A teológia magas tudományában járatlan, de bensõhallását az Istenre „hegyezõ” laikus elmélkedése Jézus boldog mondásairól,

a szerzõ saját rajzaival illusztrálva.

Észrevételeket, javaslatokat és cikkeket várunk az Örömmondó számára!ÖRÖMMONDÓ

KIADJA A BUDAPEST SVÁBHEGYI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG1125 BUDAPEST, FELHÕ U. 10

HVB BANKSZÁMLASZÁM: 10918001-00000017-35180007LELKÉSZI HIVATAL: 1126 BUDAPEST, BÖSZÖRMÉNYI ÚT 28. (BUDAHEGYVIDÉK)

H., K., CS.: 9:00–13:00SZERKESZTI: BERECZ ÁGNES PRESBITER

A KIADÁSÉRT FELEL: BERTA ZSOLT LELKIPÁSZTORAz Örömmondó ingyenes.

Adományaikat az újság megjelenésének támogatására szívesen fogadjuk.A megjelenést támogatja Budapest XII. kerületi Önkormányzata.