a zuglói filharmónia képes bemutatása 19541 a zuglói filharmónia képes bemutatása 1954 a...
TRANSCRIPT
1
A Zuglói Filharmónia képes bemutatása
1954
A Zuglói Filharmónia 1954-ben az akkori I. István Gimnáziumban alakult István
Zenekar néven Záborszky József vezetésével.
Alapítása után 2 évvel az együttes már a Zeneakadémián adott koncertet.
1958-tól minden évben volt
bérletsorozata a Zeneakadémián.
1965. – Ferencsik János bekapcsolódott a zenekar szakmai nevelésébe, haláláig rendszeres
vendégkarmestere volt az együttesnek.
2
60 éves a Zuglói Filharmónia - 2014
A Zuglói Filharmónia évtizedekig ifjúsági zenekarként működött, majd 2006 óta hivatásos együttessé vált. Kiemelt kategóriás zenekari címének megfelelően, változatos, színes programokat tűz műsorára az évad során. Magas művészi színvonalú műsorai minden korosztályt megszólítanak a legkisebbektől az óvódásoktól kezdve az iskolásokon át, az érett zenekedvelőkön, illetve a zenével éppen csak ismerkedőkön keresztül a nyugdíjasokig. Műsorstruktúránk három állandó bérletprogramja:
Gaudeamus-sorozat: A tavaly indult hangversenysorozat eredményesen szólította meg a
fiatal közönséget, műsorán ismert klasszikus zenei művek, ritkán játszott darabok illetve
kortárs zeneműveket egyaránt megtalálhatók.
Stephanus-sorozat: A korábbi évekhez hasonlóan a zeneirodalom válogatott remekeit –
versenyműveket, zenekari műveket valamint egy kórusművet - tűztünk műsorra.
Hangversenyeinken együttesünket hazánkban és nemzetközileg is elismert karmesterek
dirigálják, így Kocsis Zoltán, Ménesi Gergely, Medveczky Ádám valamint Sapszon Ferenc.
Pastorale-sorozat: Kisgyermekes családokat megszólító sorozatunk négy hétvégén invitálja közös kulturális időtöltésre a családokat. A zenével más művészeti ágakat ötvöző sorozat szerkesztő műsorvezetője Solymosi Tari Emőke.
Térzene Minden évben ősszel és tavasszal Térzene koncerteket tartunk Zugló ismert közterein – Ikea előtt, Zsivora parkban - illetve kiemelt turisztikai helyein Vaja Vajdahunyad várban, Városligetben a Királydombon. Egy-egy alkalommal ismert, népszerű szimfonikus művekből, és filmzenékből válogatunk A szombat délutáni előadások könnyed kikapcsolódást, kulturált szórakozást kínáltak az odalátogatóknak, komolyzenét ismerő és azzal ismerkedő közönségnek.
3
Tea-koncert Miközben minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a gyermekeket és a fiatalságot megnyerjük a komolyzene, az értékes kultúra ügyének, nem feledkezhetünk el azokról, akik számunkra az igényes zenélés iránti vágyat átörökítették. Megköszönve a nyugdíjasok munkájukat évente 4-5 alkalommal kb. 60 perces műsort adunk idősebb közönségünknek, amelyet terített asztal mellett hallgathatnak meg vendégeink. Jó alkalom a Teakoncert az idősek számára az ismerkedésre közösségépítésre is.
Gyermek és Ifjúsági programok A Zuglói Filharmónia munkájának kiemelkedő védjegye az ifjúsági- és gyermek műsorok egyedi, magas művészi színvonalú megvalósítása, felkeltve a felnövekvő generációk érdeklődését az értékes kultúra befogadása iránt. Ennek a munkának nagyon fontos állomása a Komplex műsorsorozat összeállítása, melyben Zugló valamennyi diákja térítésmentesen értékes művészi programban részesül. Ősszel a felső tagozatos általános iskolások és gimnazisták, tavasszal pedig a nagycsoportos óvodások és általános iskolák alsó tagozatos diákjai vesznek részt a sorozaton. A program leköti a fiatalok figyelmét, mert a zenéhez más művészeti ágak kapcsolódnak, tánc, film, irodalom. Solymosi Tari Emőke vetített képekkel illusztrálja a korra jellemző kultúrát, híres embereket, zeneszerzőket stb. Ősszel „A magyar táncok bűvöletében” - Haydn és Brahms magyaros muzsikája címmel, tavasszal „A farsangi napokban legyünk mi is vígabban” címmel Saint Saёns Állatok farsangja című műve alapján állítottunk össze interaktív játékokkal színesített műsort a kicsiknek.
Komplex ősz 2013.
4
Komplex tavasz 2014
Új magyar daljáték
2013 januárjában Záborszky Kálmán ötlete alapján a Zuglói Filharmónia új műfajt teremtett az Új magyar daljátékot. Kodály Zoltán Háry János című előadása óta nem volt hasonló példa a magyar kultúrában. Benedek Elek népmesegyűjteményéből együttesünk tavaly A Pelikánmadár címmel mutatott be zenés meseszínházi darabot az óvódás és kisiskolás korosztály számára. A sikerrel bemutatkozó daljáték folytatását 2014 októberében „Itt a kezem nem disznóláb” címmel tűzzük műsorra. A „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” című történetből - Geszthy Veronika írt izgalmas, kalandos szövegkönyvet, a darab zenéjét Szalai András tehetséges ifjú zeneszerző komponálja magyar népdalok felhasználásával. Geresdi Zsófia fiatal képzőművész készíti a darab különleges hangulatú vetített díszletét
5
További programok
Műsorstruktúránk – állandó bérletprogramjainkon, és kiemelkedő színvonalú gyermek- és ifjúsági sorozatainkon túlmenően - követi az év hónapjainak aktualitásait, hangversenyeink témái kapcsolódnak az adott hónapok jellegzetességeihez, valamint összefoglalja az év közben adódott felkéréseinket. A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál nyitókoncertjének állandó fellépője a Zuglói Filharmónia a Károlyi udvarban. A zenei fesztiválon zenekarunknak minden évben lehetősége van arra, hogy újabb koncert-látogatók ismerjék meg együttesünket, hiszen a helyszín turisztikai látványosság is egyben, ezért rengeteg külföldi zenekedvelő látogatja a nyáresti koncertet. Együttesünk 2013-as legnagyobb sikerét Berlinben, Európa egyik legrangosabb komolyzenei fesztiválján a Young Euro Classic Fesztiválon érte el. A hangversenyen a legnagyobb magyar zeneszerzők művei csendültek fel. Kodály: Galántai táncok, Liszt: Magyar fantázia, zongorán szólót játszott a nagyon fiatal, rendkívül tehetséges Berecz Mihály. Már az első rész után következett egy ráadás. A második részben Bartók: Concerto című műve hangzott el, a vastaps itt is két ráadást „követelt ki”. A kritikák kiemelték a hivatásos együtteshez méltó egyöntetű vonós hangzást, a virtuóz fúvós
szólamokat. Hangot adtak csodálkozásuknak, hogy egy fiatalokból álló együttes milyen
éretten, összeszokottan, a legmagasabb művészi színvonalon szólal meg.
Novemberben együttesünk megtisztelő felkérést kapott, közreműködött a Szent István Bazilikában megrendezett állami ünnepségen, amelyen az 1956-os forradalom hősi halottaira emlékeztek. A Zuglói Filharmónia az alkalomhoz illően Lajtha: Mise a szorongattatás napjaiban (1950) című művét adta.
6
A Zuglói Filharmónia rendszeres fellépője a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatának. Idén márciusban a templomi koncerteknek új helyszín, a felújított Mátyás Templom adott otthont. A nyitóhangversenyen a Zuglói Filharmónia játszott.
2014. június 16-án zenekarunk Pozsonyban vendégszerepelt. A közönség álló ovációval
ünnepelte a Zuglói Filharmónia zenekarát és karmesterüket Záborszky Kálmánt a Pozsonyi
Magyar Hét zárókoncertjének végén. Az est folyamán a Zuglói Filharmónia pozsonyi
kötődésű magyar zeneszerzők ismert műveit játszotta.
A Zuglói Filharmónia örömmel fogadta el a „Több mint szomszéd Magyar Kulturális Hét
Pozsonyban” című rendezvénysorozat zárókoncertjére való felkérést. Az együttes szereplését
az MMA támogatta.
7
További együttesek
Tücsökzenekar, vezető: Záborszky Kálmán
Tücsök Fúvósegyüttes, vezető: Balázsi Katalin
8
Fúvósegyüttes, vezető: Balázsi Katalin
Rézfúvós Együttes, vezető: Battyányi István
Ormányos Falka (fagott együttes), vezető: G. Marek Katalin
9
Ütőegyüttes, vezető: Mericske Zoltán
Szent István Király Zeneiskolai Szimfonikus Zenekar, vezető: Horváth Gábor Nemzetközi
Karmesterverseny II. helyezettje
1990. – zeneművészeti szakközépiskola alapítása – a professzionális zenekari képzés
kezdete – Vonószenekar, Fúvószenekar, kórusok (újabb 4 együttes)
10
Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Vonószenekara, vezető: Záborszky
Kálmán
Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Fúvószenekara – Országos
Szakközépiskolai Zenekari Verseny I. helyezettje, vezető: Makovecz Pál
11
2006. – Félhivatásos együttessé válás, Zugló önkormányzata megalapítja a Zuglói
Filharmónia Non-profit Kft-t. A döntésben nagy szerepe volt Rátonyi Gábor, akkori
Fideszes polgármesternek.
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar, vezető karmester: Záborszky
Kálmán – Liszt Ferenc díj 2012.
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Oratóriumkórus, vezető: Záborszky Kálmán
12
Vendégkarmesterek
Kobayashi Ken-Ichiro
Vásáry Tamás
Jurij Szimonov
13
Kovács János Vashegyi György
Kocsis Zoltán
14
Medveczky Ádám
Bogányi Tibor
15
Különleges fiatal tehetségek bemutatása
Berecz Mihály Devich Gergely
XII. Országos Zeneiskolai XIII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny
Zongoraversenyen Kiemelt I. díj Kiemelt I. díj, Különdíj
Gyöngyösi Ivett Dolfin Benedek
Lions Nemzetközi Zongoraversenyen Liezeni Nemzetközi Gordonkaverseny
I. díj I. díj