„Új munkahelyek a sikerért” (európa kulturális fővárosa)šj munkahelyek... ·...
TRANSCRIPT
„Új munkahelyek a sikerért” (Európa Kulturális Fővárosa)
regionális munkaerő-piaci program
2009. március 1. – 2012. február 28.
ZÁRÓÉRTÉKELÉS Pécs, 2012. március
Az „Európa Kulturális Fővárosa” az Európai Unió programja, melynek alapvető célja a
globalizáció mellett az uniós egységben meglévő kulturális sokszínűség megtartása.
2010-ben, nyertes pályázatának köszönhetően Pécs képviselhette Magyarországot, mint
Európa Kulturális Fővárosa. Pécs város pályázatának lényege, hogy regionális szintű
kulturális alapú városfejlesztést és léptékváltást ígért, a Déli Kulturális Övezet meghatározó
városává emelve Pécset.
A kiemelt év programjainak, rendezvényeinek színvonalas megvalósítása érdekében, a
2
megnövekedett feladatok ellátására, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a kulturális
intézményekben munkaerő-piaci programon keresztül humánerőforrás fejlesztést tervezett. Az
ehhez szükséges munkaerő-bővítést már a felvezető években meg kívánták valósítani,
egyrészt hogy a megtisztelő cím színvonalának megfelelő, igényes fesztiválokat, kulturális
programokat előkészítsék, másrészt hogy a kulturális fővárosi év lebonyolításában már
gyakorlott, szakmailag felkészült szakemberek álljanak rendelkezésre.
A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (a Baranya Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi Központja jogelődje) szerepvállalása a foglalkoztatáspolitika oldaláról rögtön a
pécsi pályázat sikerességét követően felmerült. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi
Központ 2008 novemberében írta ki „Új munkahelyek a sikerért” (Pécs2010 Európa
Kulturális Fővárosa) névvel regionális munkaerő piaci pályázatát. Pályázhattak támogatott
munkavállalók foglalkoztatására azon önkormányzatok, kistérségi társulások, nonprofit
szervezetek és alapítványok, melyeknek tevékenysége közvetlenül kapcsolódott a Pécs2010
EKF programhoz, kizárólag annak idegenforgalmi illetve kulturális eseményeihez. A
Kulturális Főváros évéhez nem csak városi, megyei szinten, hanem az egész dél-dunántúli
régióban kapcsolódni kívántak szervezetek, indokolt volt ezért a városi munkaerőigény-
fejlesztésre irányuló kezdeményezést a régióra kiterjeszteni. A célterület Pécs város és
vonzáskörzete, valamint a Dél-Dunántúli régió azon városai, települései lettek, melyek
aktívan közreműködnek a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa kulturális rendezvényeiben,
az ezzel összefüggő idegenforgalom élénkítésének elősegítésében.
A programcélok hosszú- és rövidtávon kerültek meghatározásra.
A rövidtávú célok között szerepelt a kulturális szolgáltatások színvonalának emelése illetve a
kulturális esélyegyenlőség javítása, továbbá Pécs város és a régió kulturális
programpalettájának megújítása, valamint új kulturális termékek, szolgáltatások,
vállalkozások és iparágak megjelenése, amelyek képesek országos és nemzetközi érdeklődést
kiváltani és nem utolsó sorban gazdasági növekedést eredményezni. Mindezek várható hosszú
távú következményei; a régió turizmusának fellendülése, a támogatott turisztikai és kulturális
szervezetek fennmaradása és sikeres működése, illetve a munkaadók megváltozott
hozzáállása lehet, a pályakezdő, tartósan álláskereső és megváltozott munkaképességű
személyekkel szemben.
A pályázatok benyújtási határideje 2008. december 20. volt. A vártnál jóval nagyobb számban
érkezett pályázatok elbírálása miatt a tervezett 2009. február 1. helyett a megvalósítás végül
2009. március 1.-vel indulhatott. A program befejezésének időpontja 2012. február 28. volt.
3
A támogatást elnyert szervezetek
BARANYA MEGYÉBEN:
Alsómocsoládi Községfejlesztő és Szolgáltató Nonprofit Kft.
Beremend Nagyközség Önkormányzata
"Bikal"Szolgáltató Nonprofit Kft.
Bóly Város Önkormányzata - Erzsébet Vigadó
Harkány Város Önkormányzata
Hosszúhetény Községi Önkormányzat
Komló és Térsége Fejlesztési Kht.
Komló Város Önkormányzat
Magyarlukafa Kaptár Egyesület
Mecseknádasd Önkormányzata - Általános Művelődési Központ Általános Iskola
Mohács Város Önkormányzata - Ifjúsági Centrum
Orfű Község Önkormányzata
Bányász Érdekvédelmi Kulturális Egyesület
Bányász Kulturális Szövetség
Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.
Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága
Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége, Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség
Bóbita Bábszínház
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis
Dél-Dunántúli Idegenforgalmi és Gazdaságfejlesztési Közhasznú Társaság
Dél-Dunántúli Lovasturizmus Egyesület
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Határokon Túli Magyarságért Alapítvány
Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület
Környezetünkért Közalapítvány
Kulturális Központok Országos Szövetsége
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél-dunántúli Régió Központja
Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre
Művészetek és Irodalom Háza
Nevelők Háza Egyesület
Orfűi Lovasklub Egyesület
Pannon Filharmonikusok-Pécs
Pécs- Baranyai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Pécs- Mecseki Borút Közhasznú Egyesület
Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit kft.
Pécs-Baranya Művészeinek Társasága
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
Pécsi Férfikar Alapítvány
Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft.
Pécsi Ifjúsági Központ
Pécsi Ifjúsági Központ Szivárvány Gyermekháza
Pécsi Kulturális Központ
Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás
4
Pécsi Tudományegyetem - FEEK
Pécsi Tudományegyetem - Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem - PTE Központi Könyvtár
Retextil Alapítvány
Rímek és Ritmusok a Mecsekaljáról Alapítvány
SIEN Nemzetközi Diákcseréért Alapítvány
Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Íjász és Lovasíjász Egyesület
TÉDÉEM PÉCS Nonprofit Kft.
Területfejlesztők és Polgármesterek Klubja Egyesület
Trilla Kulturális Közhasznú Alapítvány
Zöld-Híd Alapítvány
Zsolnay Örökségkezelő Kht.
Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht.
Pécsvárad Város Önkormányzata - Pályázati csoport
Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás
Pellérd Község Önkormányzata
Sásdi ÁMK Városi Könyvtár és Művelődési Központ
Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület
Sellye Város Önkormányzata
Siklós Város Önkormányzata
Szentlőrinc Művelődési Központ és Könyvtár
Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület
Villány-Siklósi Borút Egyesület
BARANYÁBAN összesen 20 település, 101 fő támogatott
SOMOGY MEGYÉBEN:srvezet neve
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás
Csurgó Város Önkormányzata
Kaposvár Együd Árpád Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvári Egyetem EC Pannon Lovasakadémia
Marcali Városi Kulturális Központ
Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás
Lengyeltóti Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás
Fonyódi Turisztikai Egyesület
Siófok Város Kincstára Tourinform
Nagyatád Város Önkormányzata Nagyatádi Művelődési Ház
Balatonföldvári Turisztikai Egyesület
Somogy Megyei Levéltár
Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
Tourinform-Kaposvár
Kőröshegy Község Önkormányzata - Faluház
Nagybajomi Településfejlesztési, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Somogyvári Bencés Apátság
Szenna Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület
Törökkoppány Völgy Hangja Fejlesztési Társaság Közhasznú Egyesület
Zamárdi Város Önkormányzata - Tourinform
SOMOGYBAN Összesen 15 település, 27 fő támogatott
5
TOLNA MEGYÉBEN:
Bátaszék Város Önkormányzata - Városi Könyvtár
Bonyhád Város Önkormányzata
Bölcske Község Önkormányzat
Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft.
Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület
Dombóvár Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesület
Dunaföldvár Város Önkormányzata - Tourinform
Ozorai Várgondnokság
Paks Dél-dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő közhasznú Nonprofit Kft.
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
Szakadát Közép Hegyháti Fejlesztési Egyesület
Szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza
Szekszárd Borvidék Kht.
Szekszárdi Turisztikai Kft. - Tourinform Iroda
Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány
Ifjúsági Unió Szekszárd
Szekszárd Magyar Triatlon Szövetség
Tamási Innovációs Központ Kht.
TOLNÁBAN Összesen 10 település, 22 fő támogatott
A támogatott szervezetek elhelyezkedésének térképe a Dél-Dunántúli régióban:
6
A program célcsoportját alkották:
a) Álláskeresők
Elsősorban diplomával, de legalább középfokú képesítéssel (érettségi) rendelkező
regisztrált álláskeresők.
Ezen belül kiválasztásnál előnyt élvezett, ha a pályázó szervezetnél a tervezett
foglalkoztatott:
pályakezdő,
tartósan álláskereső,
50 év feletti
rendszeres szociális segélyben részesülő, vagy
megváltozott munkaképességű álláskereső.
Regionális szinten 150 főt vontunk be programba.
b) Foglalkoztatók:
A támogatott munkavállalók foglalkoztatását biztosító olyan szervezetek, melyek
tevékenysége közvetlenül kapcsolódik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa
program idegenforgalmi marketingjéhez, valamint a kulturális események
szervezéséhez lebonyolításához.
Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások.
Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások által fenntartott kulturális és
idegenforgalmi tevékenységet végző intézmények.
Költségvetési intézmények
Állami, vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok,
nonprofit társaságok.
Alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek.
A program során alkalmazott programelemek az alábbiak voltak:
Bérköltség támogatás (Flt. 19/B. §. (3) bekezdés; 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet
11/A §.)
A résztvevők képzésének támogatása munkaviszony keretében (Flt. 14. §. (1)
bekezdés f) pontja; 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 9. §.)
A program részbeni megvalósításának támogatása (Flt. 19/B. §.; 6/1996. (VII. 16.)
MüM rendelet 26./G §.)
A programba bevont álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése érdekében bérköltség
támogatást nyújtottunk 100%-os mértékben, 3 év időtartamban.
A támogatott foglalkoztatás időtartama alatt a foglalkoztatottak munkaviszony melletti
munkaerő-piaci képzésben vehetek részt, melynek költségét szintén 100%-os mértékben a
Munkaügyi Központ támogatta. A képzési szakirányoknak, a speciális kompetenciák
elsajátítása érdekében összeállított tanfolyamoknak szorosan illeszkedniük kellett azon
munkakörökhöz, amelyek az Európa Kulturális Fővárosa kulturális rendezvényeinek
szervezése és lebonyolítása, valamint idegenforgalmi marketingjének elősegítése érdekében
kerültek kialakításra.
A munkakörök elemzését, a képzési szükségletek, a képzési szakirányok meghatározását,
valamint a tanfolyamok koordinálását a program részbeni megvalósítását elnyerő szervezet
végezte. A program részbeni megvalósítását meghívásos pályázat benyújtása révén – amit az
ezt megelőző, hasonló tartalmú munkaerő-piaci programokban kidolgozott metodika és a
meglévő tapasztalat indokol – a Pécsi Regionális Képző Központ látta el.
7
A program kiírója és megvalósítója a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
volt, ám a megvalósításához közreműködő szervezeteket kért fel, melyekkel
Együttműködési Megállapodást kötött a feladatok vállalásáról.
A program irányítása: A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Foglakoztatási Programok Osztályán kijelölt programkoordinátor végezte, akinek
feladata a pályázati kiírás elkészítése, a pályáztatási folyamat koordinálása, a
döntés előkészítése, az operatív irányítás, a monitoringgal összefüggő feladatok és
a program finanszírozásának koordinálása, a programadminisztráció és az
értékelés.
A program részbeni megvalósítása (képzési koordináció):
A program első évében képzési, fejlesztési programelem is szerepelt, melynek
koordinációját meghívásos pályázati eljárás alapján külső, szakmailag felkészült
szervezet, a Pécsi Regionális Képző Központ látta el. A külső szervezet szerepe a
munkakörök elemzését, a kompetenciák felmérését követően a konkrét képzési
irányok meghatározása, tanfolyamok ajánlása, a lebonyolításuk koordinálása volt.
A program szakmai koordinációjának megvalósítása:
A program szakmai megvalósításában Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és
a Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. vesz részt, mint szakmai koordinátor.
Szerepük a pályázatok előzetes értékelése volt, abból a szempontból, hogy valóban
megfelelnek-e a pályázott tevékenységek a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa
program céljainak, szellemiségének. Igazolták, hogy a szóban forgó tevékenységek
az EKF projektjeihez, programjaihoz kapcsolódóan valósítják meg céljukat. A
Pécs2010 Menedzsmentközpont feladata volt továbbá a program 3 éve során a
nyertes pályázók programjai, szolgáltatásai közötti szakmai koordináció
biztosítása.
A szakmai irányítást segítendő a koordináló szervek 150 fő támogatott munkakörét négy
kategóriába rendezték 2009 júniusában. A 4 kategória több hasonló munkafeladatot, szerepet
is tartalmaz így nem különíthetőek el éles határvonalakkal.
A négy meghatározott szakmai terület:
1. kulturális (programszervező) munkakör
2. az Infopontok munkatársai
3. turisztika területén tevékenykedők
4. marketing és kommunikációs területen dolgozók
Kialakításra került egy, a 150 fő támogatott munkavállalót nyilvántartó adatbázis a
Pécs2010. Menedzsmentközpont és a munkaügyi központ részéről is, melyet a két szervezet
folyamatosan egyeztetett a pontos kapcsolattartás, elérhetőség céljából. Emellett mindkét
szervezet napi szinten tartotta a kapcsolatot elektronikus úton, telefonon illetve személyes
találkozókon a támogatott szervezetekkel a régióban. A monitoring Projekt Előrehaladási
Jelentéseken keresztül zajlott, mely adatlapot félévente kellett megküldeniük a szervezeteknek
a munkaügyi központ számára. A Pécs2010 Menedzsmentközpont célszerűnek tartotta a
program ideje alatt több alkalommal is lebonyolítani a munkavállalók kérdőíves vizsgálatát,
hogy minden szükséges információ rendelkezésére álljon a program épüléséhez, további
eredményes fenntartásához és lebonyolításához, valamint, hogy rendszeres visszacsatolások
érkezzenek mind a 150 főtől.
A program első évében nem csak képzési támogatásra nyílt lehetőség a támogatott
munkavállalók számára, hanem 2009. április-június között a PTE Felnőttképzési és Emberi
8
Erőforrás Fejlesztési Karával együtt a munkaügyi központ kérésére a PRKK és a
Menedzsmentközpont kidolgozta az EKF-hez kapcsolódó alapvető tudást biztosító képzési
tematikát és képzési programot, melyen való részvételt a munkaügyi központ minden
támogatott munkavállaló számára kötelezővé tett. A képzésen mindannyian eredményesen
vettek részt, felkészülve az EKF szellemiségéből, kultúraközvetítési funkciójából,
történetéből, kommunikációból, művelődéstörténetből.
Az „alapképzés” ünnepélyes oklevél átadására 2009. szeptember 30-án került sor.
A programba idő közben belépő, új munkavállalóknak is biztosította a munkaügyi központ e
képzést, ezúttal is kötelező részvétellel. A képzés rövidített változatának megszervezését a
Pécs2010 Menedzsmentközpont jogutódja, a Művészeti és Marketing Kommunikációs
Közhaszhú Nonprofit Kft. vállalta 2010. november 17.-én. A képzésre Pécsről, Csurgóról,
Fonyódról, Kaposvárról, Komlóról, Marcaliból, Pellérdről és Szekszárdról érkezett mintegy
28 új munkavállaló. Az új résztvevők ezúttal is megismerkedhetnek a Pécs2010 EKF program
általános ismereteivel, a program állásával, majd az EKF néhány kulcsberuházását tekintették
meg.
A három év alatt természetesen volt fluktuáció a szervezeteknél, melyre a program
tervezésekor eleve számítottunk. A program eredményei között tartjuk ugyanis számon, ha a
program által szakmai tapasztalatra és szakmai kapcsolatokra szert tevő munkavállaló
határozatlan idejű munkaszerződéssel talál állást magának, átadva helyét a programban más,
támogatott munkavállalónak.
Különösen a 3. ciklus indulásával (2011. március 1.) zajlottak meglehetősen nagy és gyakran
bonyolult változások a támogatott szervezetek körében, köszönhetően annak, hogy a 2010-es
EKF évet követően számos intézmény került átszervezésre, összevonásra, illetve időnként
megszüntetésre, mivel a fenntartók úgy vélték, nincs vagy nem olyan formában van szükség
rájuk mint az EKF évében. A komoly változások, és intézménymegszűnések ellenére a
program végéhez közeledve148 fő vesz részt a programban a kezdeti 150 főből!
A támogatott szervezetek tevékenységének értékelése
a záró beszámolók alapján
A félévente küldött Projekt Előrehaladási Jelentések mintájára a támogatott szervezeteknek a
Befektetés Ösztönzési Osztály által készített Záró Beszámolót kellett küldeniük 2012.
március 5-i határidővel a munkaügyi központnak. Ebben a három éves tevékenységükről
kértünk elemzést a megadott szempontok alapján. A beszámolót azoktól a szervezetektől is
bekértük, akik időközben kiléptek a programból, mert kilépésük indoka és az azóta eltelt
időszak alatti tevékenységük is fontos szempont az értékelésben.
A program értékelése a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
kirendeltségei szempontjából is igen fontos, ezért számukra is értékelési adatlapot készített
Osztályunk.
A támogatott szervezetektől beérkezett Záró Beszámolók alapján:
A beszámolókból látszik, hogy azok a munkavállalók, akik a program ideje alatt távoztak a
szervezetektől, túlnyomó többségben más munkahelyen helyezkedtek el. Jellemző még, - bár
kevés számban – a külföldi munkavállalás, a GYES.
A program támogatottságának lejártát követően örömteli, hogy a legtöbb munkavállaló
maradt a szervezetnél, más forrásból előteremtve bérét (leginkább saját forrásból, kevesebb
számban pályázati pénzből). Itt azonban már jelentős az álláskeresők száma is, túlnyomó
többségben forráshiány miatt nem tudták megtartani a szervezetek a munkavállalót.
A program által támogatott munkakör legtöbb esetben nem létezik, vagy más tevékenységgel
egészítették ki, vagy több dolgozó között szétosztották a feladatokat. Számos szervezet jelezte
vissza, hogy mindenképpen szükség van a támogatott tevékenységre, melyet a jövőben is
igyekeznek ellátni.
Az eredetileg pályázott tevékenységhez képest plusz feladatként többnyire a pályázatírást
jelölték meg a beszámolót beküldők, illetve kiadványkészítést, weboldal működtetést,
marketing tevékenységet. Igen ritka, hogy a pályázotthoz képest valamely tevékenység
meghiúsult volna, ha igen, ez minden esetben a szervezeteken kívülálló okból történt (a
partner érdektelen hozzáállása, lemondott rendezvények…).
Néhány szervezet túllépve a határokon, külföldi kapcsolatokat is épített a programnak
köszönhetően: Horvátország, Erdély, Felvidék, London, Ljubljana, Hollandia, Finnország,
Németország, Ausztria, Törökország. Leginkább turisztikai információkat osztottak meg
egymással a partnerek, vendégszereplésen, szakkiállításon, konferencián, szakmai úton vettek
részt, illetve sajtóhíreket jelentettek meg külföldi sajtóorgánumokban.
Az időközben kilépő szervezetek indokai között – természetesen a kizártak nem ide tartoznak -
a más forrásból nyert támogatás (TÁMOP) illetve a határozott szerződés lehetősége szerepelt.
A program legnagyobb erőssége - mint a beszámolókból is kitűnt – az erős kapcsolatrendszer
létrejötte a régió, de különösen Baranya turisztikai és kulturális szervezetei között, mely a mai
napig élő, naprakész. Úgy gondolom ez az elem az, amit semmiképpen sem szabad veszi
hagyni a munkaügyi központnak, akár más programok szervezéskor, akár információ ink
megosztásához illetve ötletek bekérésekor felhasználva azt.
Emellett az önkéntesség igen markánsan jelent meg a beszámolókban, mely különösen a
2010-es programok szervezésében jelentett komoly segítséget a szervezeteknek. Az
önkéntesen nagyszámú alkalmazásával a támogatott munkakört többszörözve tudták ellátni.
Minden szervezet kiemelte, hogy szeretné, ha folytatódna a program.
10
A kirendeltségektől beérkezett beszámolók alapján kitűnik, hogy a program munkaerő-piaci
hatása leginkább a pécsi vagy Pécshez közeli településeken volt mérhető, a régió egyéb
városaiban nem volt jelentős.
A turizmus fellendülése több kirendeltség területén érezhető volt a program hatásaként (pl.
Siklós, Szigetvár, Csurgó, Sellye). Sellyén emellett az életminőség javulásáról, az ormánsági
identitástudat erősödéséről, az együttműködési készség javulásáról, kitörési lehetőségről
számoltak be a kollégák.
A program folytatásának szükségességét minden kirendeltség kiemelte, különösen a diplomás
fiatalok elvándorlásának megakadályozása okán.
ÖSSZEGZÉS
Számok, eredmények:
A programév alatt összesen 650 program és több mint 4 ezer EKF esemény valósult meg,
melyekre 900 ezer látogató volt kíváncsi.
2010-el természetesen nem ért véget egy csapásra a kulturális fővárosi mivolt, 2010. csak a
kezdet volt. 2011-ben, a levezető évben indultak be igazán a nagy beruházások programjai
(Kodály Központ, Tudásközpont, Zsolnay Kulturális Negyed, Múzeum utca, közterek),
hagyományokat teremtettek az EKF-es helyszínek programjai, a kitelepülések, fesztiválok, a
konferencia turizmus.
A város által elnyert cím nemcsak kulturális eseménysorozat, de területfejlesztési projekt is.
Így a programsorozat a régió városait, kistérségeit is érintette. A helyszínek között ott volt
például Kaposvár a sokszínű fesztiváljaival, Paks, a Villány-Siklósi borút, a mohácsi
Busójárás és a Balaton déli partjának programjai. Pécs önkormányzata a régió városaival
együttműködési megállapodásokat kötött, melyek értelmében szakmai segítséget nyújtott a
partnervárosokban működő helyi szervezeteknek az EKF programokba történő
bekapcsolódáshoz.
A közben begyűrűző világválság ellenére a térség gazdaságára is hatást gyakorolt az EKF cím
és a vele járó fokozott érdeklődés. A programév kiemelt érdeklődést hozott Pécsnek és
környékének, bemutatta lehetőségeit. Megépült az autópálya, új befektetők érdeklődnek
(Decathlon, Auchan, OBI…). Horvátország jövőbeni EU csatlakozása továbbá nemcsak új
piacokat jelent a térség számára, hanem azt is, hogy Baranya már nem az unió szélén
található.
A korábban iparvárosként definiált várost az EKF hozzásegítette, hogy turisztikai és
kultúrvárosként, másik fejlődési pályára állhasson. A közterek megújulása olyan léptékű volt,
melyhez hasonlóra a város fejlődéstörténetében nem volt még példa.
Összehasonlítani igencsak nehézkes a 2010-ben nyertes másik két EKF várossal. Essen (a
Ruhr-vidék 53 településével) és Isztambul metropolisz méretekben gondolkodott, Pécs mint
európai középváros mutatta be értékeit. Természetesen a költségvetések is ehhez mérhetőek.
Pécs és Isztambul esetében civilek kezdeményezték városuk indulását az EKF címért,
Németországban kormányzati döntés volt a Ruhr-vidék. Mindhárom város azonban igen
figyelemreméltó módon alapozott az önkéntes hálózatra, mely nélkül elképzelhetetlen lett
volna az EKF programsorozat megvalósulása. A pécsi csapat embereit 300 ezerszer
mozgósították, mintegy 20 ezer órát dolgoztak ingyen!
11
Figyelembe véve a két város hozzáállását, költségvetését, lehetőségeit, ki kell emelni, hogy
Pécs méretein és adottságain felül teljesített.
Pécs hagyományt is teremtett az EKF városok között, ugyanis egy Zsolnay porcelán staféta
láncot készíttetett, melyet ezentúl továbbadnak egymásnak a jövő EKF városai.
A legfontosabbat se feledjük: a pécsi beruházásokat, a színvonalas kulturális szolgáltatásokat
a pécsiek és a régió lakosai hosszú éveken át fogják élvezni. A helyi közösségek számára az
EKF a lokálpatriotizmus erősödését jelentette, élettel töltötte meg a köztereket, növelte a
város és környéke intimitását (Kultutca a Ferencesek utcájában, Szomszédünnep,
Városfoglalás, Varázskert a Király utca végén).
A foglalkoztatási programról:
A nagy beruházások, a közterek kialakítása, átépítése, a szállodafejlesztések méreteit
figyelembe véve érthető, hogy az építőipar volt a legnagyobb foglalkoztató az EKF kapcsán.
Emellett azonban rendkívüli mértékben megemelkedett a programszervezés és a
turizmusmarketing iránti foglalkoztatási igény.
Az Új munkahelyek a sikerért program ezért valós, helyi kulturális, turisztikai szükségletekre
reagált, helyi, térségi értékek, megjelenítésére alkalmas de szélesebb spektrumú szolgáltatást
nyújtott a települések környezetét tekintve. A kulturális, turisztikai területen foglalkoztatottak
körében csökkentette a régióban a munkanélküliséget. Fontos kiemelni, hogy a kezdeti 150 fő
támogatott közül időközben többen állandó, határozatlan szerződéssel bíró munkahelyet
találtak, illetve az egyéb okokból kilépők (GYES, külföldi munkavállalás, tartós táppénz)
helyére is minden alkalommal új munkavállalók érkeztek a programba. Így a programban a
kilépettekkel és pótoltakkal együtt összesen 215 fő vett részt a 2011. szeptember 5-ig
feldolgozott Projekt Előrehaladási Jelentések adatai szerint.
Tapasztalatok:
- A programban résztvevő munkavállalók nagyobb része, a program befejeződésekor teljesen
munkára kész állapotban volt. Az ő számukra kiemelten fontos, hogy a program által érintett
településeken megerősödjön a kulturális turisztikai szolgáltatások rendszere, talpon maradjon
a kialakított kezdeményezés.
- A programban résztvevő települések eltérő munkaerő-piaci helyzetben vannak, ami
kihatással van a program helyi folytathatóságára. Például Pécsett erős a helyi kulturális élet,
így nagyobb azok számára az elhelyezkedési lehetőség e téren, akik akarnak és tudnak az
elvárásoknak megfelelően dolgozni, de egy zsáktelepülésen már nehezebb a munkaerő-piaci
helyzet.
- Fontos, sőt talán elsődleges szerepe van az EKF program hagyatékának hatékony
működtethetőségében az emberi tényezőnek, az emberi kapcsolatoknak. A központi
koordináció, a mentorálás és ezzel párhuzamosan az aktív közösségépítés, az információ
megfelelő áramlása nélkül komoly eredmények nem érhetők el.
- mivel Magyarországon más helyszínen nem volt hasonló témájú és volumenű projekt, olyan
egyedülálló tudásbázis, tapasztalat és kapcsolatrendszer jött létre, melyet nem lehet
kiaknázatlanul hagyni az elkövetkező években sem
Úgy a foglalkoztatáspolitikai program, mint a társadalmi, gazdasági hozadékok átfogó
vizsgálata középtávon folyamatosan, összegezve pedig néhány év múlva, mintegy tízéves
távlatban lesz célszerű.
12
Tapasztalatok a résztvevőktől – folytatás kívánnak
A TÉDÉEM Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. a program eredményeinek továbbvitele
érdekében a résztvevő szervezetek körében 2011. év végén felmérést végzett. Ennek
eredményeként a megkérdezettek egybehangzóan sikeresnek ítélték a program 3 évét. Az elért
eredmények főbb területei a következők voltak a résztvevő szervezetek között:
turisztikai információs iroda működtetése, látogatóbarát nyitva tartása
turisztikai rendezvények szervezése, koordinálása
mintaprojektek indítása
turisztikai marketing tevékenység a vendégforgalom növelése érdekében (kiadványok
szerkesztése, honlapok kialakítása, turisztikai vásárokon részvétel)
forrásszerzés, pályázatok írása, menedzselése
nyelvi és szakmai képzéseken részvétel, jelentős szakmai tapasztalat szerzése
A visszajelző szervezetek közül többen kiemelték a támogatott munkavállaló által biztosított
stabilitást, kiszámíthatóságot. A 3 éves program nagy előnye, hogy folyamatosan
rendelkezésre áll az időközben szakemberré vált munkaerő, nem kell évente pályázni
foglalkoztatására.
2011. az önkéntesek éve volt, ezt kihasználva a támogatott munkavállalók jó része önkéntesek
bevonásával megsokszorozta munkaerejét, energiáit.
A projektek hosszan tartó hatást hoztak létre, elsősorban hiánypótló tevékenységek
beindításával és a támogatott munkaerő kompetenciájának kialakulásával.
A program alatt szerzett nagyfokú szakmai tapasztalatot, a kiépült széles kapcsolatrendszert a
turisztikai, kulturális szervezetek semmiképp sem akarják veszni hagyni, ezért lobbizást
indítottak a program valamilyen formában történő tovább folytatása érdekében.
13
készítette:
Pataki Veronika
programkoordinátor
Baranya Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi Központja
Befektetés Ösztönzési Osztály
2012. március 28.