a gyomnövények életformarendszere

•Életforma alatt a hasonló morfológiai megjelenésű és hasonló életritmusú növények csoportját értjük, melyek a makroklíma kedvezőtlen ritmikus jelenségeihez harmonikusan, morfológiai bélyegekben (is) megnyilvánulóan alkalmazkodtak.

•Az életforma a kedvezőtlen időszak átvészelésére kialakult adaptáció során jön létre. A Raunkiaer-féle életforma koncepció az átvészelő szervek helyzetére alapozott.

•Az életformák szerinti értékelést elsősorban a periodikusan változó klímájú (mérsékelt övi) területeken lehet jól alkalmazni.

A gyomnövények életformarendszere

RAUNKIAER-féle életforma-rendszer

Mega- és Mezophanerophyta – fák (MM)

Fás növények, melyek 5 m-nél magasabbak, akroton elágazásúak, törzset és koronát fejlesztenek, átvészelő szervük fedett rügy. (zöld juhar, bálványfa)

Phanerophyta (Ph) – Fás növények, áttelelő szerveik hajtásaikon, jóval a

földfelszín felett (legalább 50 cm magasan) találhatók. A csoport további

bontása: fák (MM), cserjék (M), félcserjék (HN), törpecserjék (N).

Mikrophanerophyta– cserjék (M)Fás növények, melyek 0,5-5 m magasak, baziton elágazásúak, koronát fejlesztenek, törzset nem vagy csak rövidet, átvészelő szervük fedett rügy (gyalogakác, ördögcérna).

Nanophanerophyta – törpecserjék (N)

Fás növények, melyek 0,5 m-nél alacsonyabbak, baziton elágazásúak, a szár teljes mértékben elfásodik, átvészelő szervük fedett rügy (csarab).

Hemiphanerophyta – félcserjék (HN)

Félfás növények, lehetnek a törpecserjéknél magasabbak is, baziton elágazásúak, csak a száruk alsó része fásodik el, a felső része a kedvezőtlen időszakban elfagy vagy elszárad, átvészelő szervük fedett rügy (földi szeder, málna).

Epiphyta – fánlakók (E) „Fenn lakó fajok”.

(sárga fagyöngy, fehér fagyöngy)

Chamaephyta (Ch) – Évelő lágyszárúak, a föld feletti hajtástengelyek hosszabb életűek, több mint egy vegetációs időszakig élnek, legyökeresedhetnek, átvészelő szervük talajfelszín felett található fedetlen rügy, melyet rendszerint a hótakaró véd. (sarlós gamandor)

(Talajfelszín felett évelők)

Hemikryptophyta (He): Évelő lágyszárúak, föld feletti hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük talajfelszín közelben található fedetlen rügy, melyet a talaj legfelső rétege, az avar és a növény

elszáradt levelei védenek. (Talajszintben telelő évelők)

(pl.: bojtos gyökérzetűek, indások, karógyökerűek)

Geophyta (Ge): Évelő lágyszárúak, föld felett hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük különböző földbeli szerveken található fedetlen rügy, melyet a talaj véd.

(Talajfelszín alatt évelők)

(pl.: tarackosok, rizómások, szaporítógyökeresek, gumósok, hagymások, hagymagumósok)

Hydatohelophyta (HH) – Vízinövények. Teljesen a vízi életmódhoz

kötöttek, áttelelő szerveik a vízfenéken vagy az iszapban találhatók.

Átmeneti típust képviselnek a valódi vízinövényektől

különválasztható úgynevezett mocsári növények (Helophyta).

Hemitherophyta – Kétévesek (TH)Kétéves lágyszárúak, az első vegetációs időszak végén fedetlen rügy, a második végén mag alakban vészelnek át. Átmenetet képeznek a hemikriptofiton és a terofiton életforma között. (közönséges bojtorján, terjőke kígyószisz, útszéli bogáncs, szöszös ökörfarkkóró, vadmurok)

Az első évben levélrózsát és raktározógyökeret fejlesztenek, ezzel áttelelnek, majd a második évben virágzás és termésérlelés után elpusztulnak.

Egyévesek (Therophyta) – Th

Egyéves lágyszárúak, a kedvezőtlen időszakot (nyári meleg, téli hideg + szárazság) mag formájában vészelik át.

Ujvárosi-féle életformarendszerEgyévesek (Therophyta) – Th Egyéves lágyszárúak, életciklusuk nem haladja meg a 13 hónapot. A kedvezőtlen időszakot (nyári meleg, téli hideg + szárazság) mag formájában vészelik át.

T1 – ősszel csírázó, tavasszal magot érlelőNyár végén, ősszel csíráznak, a téli hideget csíranövény vagy tőlevélrózsa alakjában vészelik át, életciklusuk a tavasz végéig véget ér, a nyári szárazság idején már mag alakban vannak (tyúkhúr, borostyánlevelű veronika, egyes árvacsalán fajok, pásztortáska).

T2 – ősszel csírázó, nyár elején magot érlelőA T1-hez hasonlóan kettős alkalmazkodású, de hosszabb életű fajok, ősszel csíráznak, aratásig magot érlelnek (meddő rozsnok, ragadós galaj, pipacs, kék búzavirág, bürök gémorr, nyári hérics).

T3 – tavasszal csírázó, nyár elején magot érlelőTavasszal csíráznak, nyár elején magot érlelnek, így mindkét kedvezőtlen időszakot mag alakjában vészelik át (vadrepce, repcsényretek, büdös zsázsa), elsősorban tavaszi gabonák gyomnövényei.

T4 – nyár elején csírázó, ősszel magot érlelőTavasz végén (nyár elején) csíráznak, életciklusuk késő őszig tart.A kedvezőtlen időszakot (téli hideg) mag alakban vészelik át, melegigényesek, a nyári szárazságot jól bírják, erőteljes és mély gyökérzetűek (fehér libatop, fekete csucsor, parlagfű, szőrös disznóparéj).

Kétévesek (Hemitherophyta) – HTKétéves lágyszárúak, az első vegetációs időszak végén tőlevélrózsa, a második végén mag alakban vészelnek át. Átmenetet képeznek a hemikriptofiton és a terofiton életforma között. Az első évben felhalmozott tápanyagok segítségével a második évben korán virágoznak. (közönséges bojtorján, terjőkekigyószisz, útszéli bogáncs, szöszös ökörfarkkóró, vadmurok)

Talajszintben telelő évelők (Hemikryptophyta) – HÉvelő lágyszárúak, föld feletti hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük talajfelszín közelben található fedetlen rügy, melyet a talaj legfelső rétege, az avar és a növény elszáradt levelei védenek. Főleg a mérsékelt és hideg övi területekre, gyepekre, és kultúrterületekre jellemzők.

H1 – bojtos gyökérzetűek

Sem földfeletti, sem földalatti vegetatív szaporodásra nem képesek, elsősorban gyepes területek gyomjai (pelyhes selyemperje, békaszittyó, fenyérfű, gyepes sédbúza).

H2 – indás évelők

Földfeletti indáikkal vegetatív szaporodásra képesek, főleg rétek, legelők, ruderális területek növényei (szürke madársóska, kerek repkény)

inda

Föld feletti módosult szárak ill. hajtásokFöld feletti módosult szárak ill. hajtások

H3 – vegetatív szaporodásra képes karógyökerűekKarógyökereiken járulékos rügyek vannak, feldarabolódás vagy a földfeletti rész elpusztulása esetén regenerálódni tudnak. A rendszeres talajművelést nem bírják, főleg rétek, legelők növényei (pongyola pitypang, erdei turbolya, réti lórom, komló).

H4 – vegetatív szaporodásra nem képes karógyökerűek

Karógyökereiken nincsenek járulékos rügyek, regenerálódásra nem képesek (nadragulya, alkörmös fajok, közönséges orbáncfű, mezei iringó)

H5 – ferde gyöktörzses évelőkSekélyen gyökerezők, vegetatív szaporodásra nem képesek. A ferdén növő gyöktörzs feldarabolódása esetén vegetatív szervé alakul. Elsősorban gyepes területek növényei (pl. fekete peszterce, sédkender, falgyom, vérehulló fecskefű).

Talajfelszín alatt évelők (Geophyta) – GÉvelő lágyszárúak, föld felett hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük különböző földbeli szerveken található fedetlen rügy, melyet a talaj véd.

G1 – tarackosok, rizómások

Módosult, földalatti hajtásaik vannak, tarack: vékony, elágazó, hosszú szártagú (tarackbúza, siskanádtippan, mezei zsurló, nagy csalán), gyöktörzs (rizóma): vastag, rövid szártagú (keserűfű fajok, nád)

gyöktörzs vagy rizóma

Földbeli módosult szárak ill. hajtásokFöldbeli módosult szárak ill. hajtások

G2 – gumósokA földalatti szár helyenként megvastagszik, gumóvá alakul. A közbülső, meg nem vastagodott részek évente elpusztulnak, így a következő évben minden gumóból új növény fejlődik (mogyorós lednek, vízi menta, csicsóka)

szárgumó

ággumó

G3 – szaporítógyökeresek

Az átvészelő szaporítógyökerek (gyökértarackok) többé-kevésbé vízszintesen futnak, rajtuk a járulékos rügyek szabálytalanul helyezkednek el, csomókkal nem tagoltak. A szaporítógyökérből eredő gyökerek függőlegesen, mélyen (1-2 m) hatolnak a talajba (apró szulák, mezei aszat, selyemkóró).

G4 – hagymások és hagymagumósokÁtvészelő szervük hagyma vagy hagymagumó, sarjhagymáik lehetnek (ernyős madártej, kígyóhagyma, üstökös gyöngyike, kónya madártej)

hagymahagyma

hagymagumó

Az évelő gyomnövények szaporodása• Szaporodási stratégiák

– Maggal való szaporodás jelentősebb: nagy maghozam, hatékony terjesztés, az ivartalan szaporodás alárendelt jelentőségű

fodros lórom, kúszó boglárka, közönséges cickafark

– Maggal és vegetatív úton való szaporodás egyforma jelentőségű: veszélyes, nehezen irtható szántóföldi gyomnövények is tartoznak ebbe a csoportba.

selyemkóró, sövényszulák, fenyércirok

– Vegetatív úton való szaporodás jelentősebb: a megtelepedés évében kizárólag a szaporodás vegetatív formája figyelhető meg.

tarackbúza, csillagpázsit, mezei aszat

• A vegetatív szaporodási módok jelentősége• Előny:

– több tápanyag az utódok számára– jobb kompetíciós képesség– jobb herbicid tolerancia

• Hátrány: – azonos génkészlet– kisebb terjedési távolság– alacsonyabb utódszám

Az évelők regenerálódását befolyásoló tényezők

Vegetatív szervek aktivitásának periodicitása

• május - június: endogén rügynyugalom a tarackbúzánál, a selyemkórónál: szeptember

• tél: a tarackok nincsenek mélynyugalmi állapotban, a hőmérséklet határozza meg a fejlődést

• fajonként, elterjedési területenként változó

Korrelatív gátlás

• apikális dominancia intakt növényekben: az axilláris rügyek kihajtását a hajtáscsúcs gátolja. Ha a hajtáscsúcsot eltávolítjuk az axilláris rügyek fejlődésnek indulnak

• minden tarackos, rizómás növényre jellemző

• a rügyek kb. 95 %-a nyugalomban van, 5%-ból fejlődnek hajtások

• talajművelés után három héttel az eredeti állapot visszaáll

• A tarackbúza 15 cm-es tarackból egy év alatt 33 mellékhajtást és 9,9 m hosszúságú tarackot fejlesztett

Környezeti hatások

• a mélység szerepe a regenerálódásban - 15 cm alatt rohamosan csökkent - 30 cm alatt megszűnt - 2,5-5 cm az optimális mélység

• hőmérséklet - 5-40 °C az optimális tartomány - 20-25 °C a legkedvezőbb

• fény - fitokrómrendszer irányítja

• nitrogén- magas N-szint: 74 %-os, alacsony N-szint: 33 %-os a rizómák kihajtásának mértéke

• szaporító szerv mérete: a tarack hossza és a kihajtó rügyek száma között negatív összefüggés van