helyi jellegű szállás - horvátország

Post on 13-Jun-2015

1.640 Views

Category:

Documents

0 Downloads

Preview:

Click to see full reader

DESCRIPTION

Horvátország ideális helyszínül szolgál a villákban, apartmanokban és magánszálláson való üdüléshez. Kiadványunk segítségével elkalauzoljuk Önt azokra a helyekre, melyeket szépségük, valamint szívélyes és barátságos lakosaik miatt választottunk Önnek.Sok vendég számára egy ország megismerésének legjobb módja, ha megfordul a helyiek otthonaiban, barátkozik a háziakkal.

TRANSCRIPT

szobák, apartmanok, villák

Helyi jellegű szállásMeghitt mediterrán világ

Horv

átor

szág

1

Mint egy a hétköznapoktól való menekülésem részeként, - amelybe beletartozik a hivatalos

találkozók színhelyéül szolgáló szállodai elhelyezés is – még ebben az egyszerűségben is

szüntelenül keresem a szálláshely szabadságát és villákra, panziókra, apartmanokra, valamint

barátságos, képzeletgazdag emberekre találok és feloldódom ebben az

annyira különböző, ám mégis oly meghitt világban. Amennyiben felkeltette

érdeklődését barangolásom, keljen útra villájának, apartmanjának vagy

szobájának kulcsával a zsebében és lépjen be a brosúránk által feltárt

világba!

Irodámban üldögélve gondolatban néha Horvátországban barangolok. Elmenekülök

a mindennapok elől, és nyugalomra lelek miközben a folyókon hajókázok vagy Szlavónia

síkságait járom. Gyönyörködöm a naplementében Dalmácia kavicsos strandjain,

gondolatban megérintem a szigetek partjait, ahol a fenyvesek átölelik a tengert és

elmerülök a végtelen kékségben. Sétálok az isztriai és kvarneri kisvárosok utcáin, ahol

élvezem az andalító mediterrán ritmust. Olykor egészen kis városkákba sétálok el, ahol

megállt az idő, s ahol a járókelők barátságosan üdvözlik egymást, kicsiny településekre,

melyeknek egyetlen üzletében előre meg kell rendelni a kenyeret és az újságot. Máskor

meg mágnesként vonzanak magukhoz az ősi városok, nagy piacaikkal és

halcsarnokaikkal, melyek gyümölcseiből a kiváló konyhamesterek ügyes kezei ízletes

fogásokat varázsolnak.

Horv

átor

szág

2

MAGÁNSZÁLLÁSHELYEK HORVÁTORSZÁGBAN

Horvátország ideális helyszínül szolgál a villákban, apartmanokban és magánszálláson valóüdüléshez. Kiadványunk segítségével elkalauzoljuk Önt azokra a helyekre, melyeketszépségük, valamint szívélyes és barátságos lakosaik miatt választottunk Önnek.Sok vendég számára egy ország megismerésének legjobb módja, ha megfordul a helyiekotthonaiban, barátkozik a háziakkal.Szobájában, apartmanjában vagy villájában megleli az áhított szabadságot, fogadhatjavendégeit és társaloghat az üdülése alatt megismert új barátaival, ugyanakkor pedig résztvehet az üdülése helyszínéül választott település mindennapi életében.Mindig talál majd egy közeli boltot, ahol beszerezheti azokat az élelmiszereket, melyekbőlaz apartmanban kellemes kis vacsorát rögtönözhet. A helyi specialitások elkészítése akínálat részét képezik, az éttermekben az ételek ízletesek, akárcsak az üzletekben és apiacokon beszerezhető alapanyagok, melyekhez elérhető áron juthatunk hozzá.Az ilyen üdülés ára a legtöbb esetben valóban alacsonyabb a szállodai elhelyezésnélugyanazon helységben.A kiadó házak tulajdonosai a villákat, apartmanokat és a szobákat olyan komfortfokozattalépítették és szerelték fel, ami a legigényesebb vendégeknek is megfelel, a tisztaság pedigpresztízskérdés. A háziak vendégszeretete választ ad arra a kérdésére, hogy miért is érezhetimagát úgy, mint „otthon”.

A SZÁLLÁSHELYEK SZÉLES VÁLASZTÉKA

Horvátország kilenc, jellegében különböző régiója közül válassza ki azt, amely Önnek aleginkább tetszik! Jelen brosúra általános tudnivalókat tartalmaz eme pihenés lehetőségeiről,részletesebb tudnivalók beszerezhetők az Internetről, az egyes régiók idegenforgalmihivatalainál, vagy közvetlenül az Ön által választott településen vagy régióban működő utazásiirodáknál, melyek listáját a brosúra középső részén helyeztük el. Jelen kiadvány különállórészét képezi az árjegyzék.

Horv

átor

szág

3

ISZTRIA

ZÁGRÁB

KÖZÉP- HORVÁTORSZÁG

SZLAVÓNIA

DALMÁCIA -ZADARI RÉGIÓ

DALMÁCIA -SIBENIKI RÉGIÓ

DALMÁCIA -SPLITI RÉGIÓ

DALMÁCIA -DUBROVNIKI RÉGIÓ

LIKA - KARLOVAC

KVARNER

ISZTRIA 4-11

KVARNER 12-18

LIKA - KARLOVAC 19

DALMÁCIA - Zadari régió 20-25

DALMÁCIA - Sibeniki régió 26-29

DALMÁCIA - Spliti régió 30-37

DALMÁCIA - Dubrovniki régió 38-43

KÖZÉP- HORVÁTORSZÁG 44-45

SZLAVÓNIA 46-47

ZÁGRÁB 48

INFORMÁCIÓK 49

Isztri

a

4

ISZTRIA

Távolsága egyes európai városoktól: Ljubljana 130 km, Velence210 km, Bécs 510 km, München 550 km, Budapest 560 km, Pozsony610 km

A régió turisztikai vonzerejéhez kétségtelenül hozzájárul a 445 km hosszútagolt part, a kristálytiszta tenger és változatosan “kialakított” strandjai:a sziklás vagy aprókavicsos partszakaszok minden korosztálynakmegfelelnek, különösen a gyermekes családok körében kedveltek, dene feledkezzünk meg azokról a megbúvó öblökről se, melyekben érintetlenbuja növényzet védi a magányt és intimitást kedvelőket. Az Isztriai -félsziget bővelkedik a csodálatos látnivalókban –akár kultúrtörténeti

egy-egy helyi jellegű bor vásárlására vágyó vendégeket – a gazdagkínálatból kedvünkre válogathatunk a fehér malváziából, fekete teranbólkészült jófajta itókák közül, vagy a refoska, muskotály és más ízletesnedűkből. Május utolsó vasárnapján tartják a borpincék nyílt napját. Isztriasport- és szabadidős programjait több mint 30 féle szárazföldi, tengeriés légi sportág alkotja. A kerékpározás szerelmesei a part mentén és abelterületeken mintegy 60 különböző kerékpárúton élvezhetik a biciklizést.

SavudrijaKis üdülőhely Umagtól északra, 1826-ban épült világítótornyáról és régihalászkikötőjéről ismert.

műemlékek, természeti szépségek vagy gasztronómiai élvezetektekintetében. A gazdag isztriai ételkínálatából kiemelkedik a szélbenszárított sonka (prsut), amiről az isztriaiak azt tartják, hogy a világlegízletesebb sonkája, a házi leves különlegesség, a manestra, az isztriaikonyhaművészet csúcsaként számon tartott fuzi, amit az erre a célrabetanított kutyák által föld alól kikapart szarvasgombából készítenek. Atenger gyümölcsei közül feltétlenül érdemes megkóstolni a Limi –csatornában tenyésztett osztrigát, a tőkehalat isztriai módra és a főtttengeri rákot. Az itthoniak bizonyára örülni fognak, ha egy üveg olívaolajon kívül egy flaska biska-t, helyi pálinkát is kapnak. Isztriában mintegyhetven privát borpince várja az oda látogató, borkóstolásra, vagy éppen

Az Adria legnagyobb félszigete,az Önhöz legközelebb eső mediterrán tengerpart

Isztri

a

5

UmagHorvátország Európa felé nyíló kapuja, Isztria észak-nyugati részén, Trieszttől csupán 40 km-nyi távolságra.Óvárosában a 18. sz. -i Szt. Mária barokk templom dominál. Isztria sportközpontjaként is számon tartják, hiszenmár évek óta minden júliusban az ATP – tour házigazdájaként látja vendégül a teniszvilág sztárjait. Umag hátországaeleddig kevésbé ismert idegenforgalmi érdekességeket is tartogat, mint például a hegymászás és a barlangászás.A lovaglás kedvelői Umagban lovas-központot is találnak. A számos rendezvény közül kiemelkedik az UmagiKoncert Nyár, a Szent Rókus Ünnep a közeli Brtonigla településen augusztus közepén, valamint az Orgonanapok,melyet augusztus végén rendeznek meg néhány templom 17. és 18. sz.-i orgonáján.

INFORMÁCIÓK:Isztria megyeiidegenforgalmi közösségPionirska 1HR-52440 PorečTel.: +385 52 452 797Fax: +385 52 452 796E-mail: info@istra.hrwww.istra.hr

Novigrad1500 éves fennállásával a helység az Isztria történelemhezviszonyítva az ifjabbak közé tartozik. A régi városfal a 18. sz.-ibástyájával főképpen a történelmi nevezetességek kedvelőitvonzza. A nyár slágere a kétnapos zenei fesztivál, melyet a várositéren rendeznek meg július végén.

Magánszállás kínálat:372 szoba, 1373 apartman és 5 üdülőház.

Novigrad

SLOVENIAITALY

Poreč

Novigrad

Savudrija

Pula

Medulin

Labin

Umag

Pazin

RovinjRabac

BuzetBuje

Vodnjan

VrsarFuntana

Tar-Vabriga

Fažana

Isztri

a

6

Tar-VabrigaTar és Vabriga az évek során egy helységgé nőttek össze, amelytulajdonképpen egy különleges kilátótornyot képez: észak felől Novigrad,dél felől pedig Poreč látható. Ezen a vidéken ősidők óta az olajfák ésszőlőskertek biztosítanak megélhetést, az alig 3 km távolságra fekvőLanterna üdülőtelep kiépítésének köszönhetően pedig Tar-Vabrigábanis felélénkült a turizmus a szobák és az apartmanok kiadásával. Számossportprogram, diszkó és éjszakai bár várja az ide látogatókat. A nyárihónapokban a komolyzenei koncerteket a Szent Márton templomban

természetesen motoros kishajókkal is megközelíthetjük. A kórusokjúnius első hétvégéjén megrendezésre kerülő hagyományostalálkozója, valamint a Poreči Anale elnevezésű legrégebbi horvátkiállítás a júliusban és augusztusban megrendezésre kerülő jazz estékmellett nagy érdeklődésre tartanak számot.

Magánszállás kínálat: 124 szoba, 1375 apartman és 120 pihenőház.

rendezik meg, míg szeptember elején tartják a Tara nevű ismert turistavigaszságot.

PorečA kultúrtörténeti műemlékekben gazdag város már évek óta aHorvátország legrendezettebb üdülőhelye. A jelentős kulturálisörökségből kiemelkedik a 6. sz.-i Euphrasius - bazilika, ahol a nyárihónapokban komolyzenei koncerteket is tartanak.A közeli Szt. Miklós (Sv. Nikola) - szigetre akár át is úszhatunk, de

Isztri

a

7

FuntanaA Poreč- Vrsar országút mellett fekvő helységben számos kiadó magánházat és apartmant, valamint vonzóéttermet és barátságos kisvendéglőt találunk. A számos képzőművészeti kiállítás mellett érdemes ellátogatniaz augusztus végén megrendezendő Szt. Bernárd napi ünnepre is.

VrsarA Lim-csatornától (Limski kanal) északra található üdülőhely, melynek történelmi belvárosából remek kilátás nyílika környező szigetvilág kisebb-nagyobb szigeteire. A vrsari sportrepülőtérről felszálló kisrepülőkről megcsodálhatjuk

Poreč

Vrsar

SLOVENIAITALY

PorečFuntana

Tar-Vabriga

VrsarPazin

Pula

Medulin

LabinRovinj

Umag

Rabac

BuzetBuje

Savudrija

Novigrad

Vodnjan

az isztriai part panorámáját, a naturisták pedig a Koversada strandonsütkérezhetnek. Vrsar bejáratánál található az egyik legismertebbhorvát szobrászművész, Dušan Džamonja szoborparkja. A nyáriidényben szervezik a Szt. Márton (Sv. Martin) - templomban akomolyzenei koncerteket, havonta kétszer tartanak a tengerpartonturista fesztivált, a Montraker nemzetközi szobrásziskola pedigaugusztus végén kezdődik és egy hónapig tart.

Magánszállás kínálat:171 szoba, 572 apartman és 2 pihenőház.

Fažana

Isztri

a

8

Fažana és VodnjanFažana egy kellemes halászfalu, innen indulnak a kirándulóhajók aBrijuni Nemzeti Parkba. A vendégek a halhoz kötődő népünnepélyekegyikén - a Szardellafesztiválon vagy a Brodet Fesztiválon -mulathatnak.Pulától tíz kilométernyire fekszik Vodnjan városa, melynek a szentekmúmiáit is őrző Szt. Balázs-temploma mellett lévő 60 m -esharangtornya a legmagasabb Isztriában. Augusztus közepén kerülmegrendezésre Vodnjanban a Bumbarska fešta elnevezésű népivigasság.

RovinjSokak szerint a művészek legfestőibb és legromantikusabb városa. Avároska jelképe a Szt. Eufémia barokk templom a harangtoronnyal. Aközeli 22 sziget és a körbe hajózható partszakasz védett természetiörökség. Különleges élményt ígér augusztus közepén “A Rovinji éj”elnevezésű kétnapos rendezvény, amely gazdag kulturális-szórakoztatóés gasztronómiai programokat kínál a turistáknak.

Magánszállás kínálat: 585 szoba, 1.312 apartman és 8 pihenőház.

Rovinj

Isztri

a

9

PulaA félsziget legdélebbi részén fekszik a csaknem 60 ezer lakosú legnagyobb isztriai város. Pula ezerévestörténelme gazdag tárházának alfája és ómegája az 1. sz.- i római amfiteátrum, amely Isztria legnagyobbókori építménye.Érdemes ellátogatni a környező Puntizela akváriumába, vagy a Brijuni szigetcsoport Nemzeti Parkba – együvegfenekű hajón tett kiránduláson pedig betekintést nyerhetünk a tenger élővilágába. Éttermek sora nyújtegyedülálló gasztronómiai élvezetet, az esti órákban pedig sétáljunk el az Arénához, ahol mindig látványos

rendezvényekben lehet részünk, a film-fesztiváltól kezdve a színházielőadásokon, operákon, balettelőadásokon át egészen a rockkoncertekig.

Magánszállás kínálat:132 szoba, 893 apartman és 8 pihenőház.

Pula

SLOVENIAITALY

Rovinj

Vodnjan

PulaMedulin

Labin

Poreč Pazin

Umag

Novigrad

Rabac

BuzetBuje

Savudrija

VrsarFuntana

Tar-Vabriga

Vodnjan

Fažana

Isztri

a

10

MedulinA Pulától 10 km – re fekvő üdülőhely könnyen felismerhetőtemplomtornyának a helység fölé magasodó két hófehér tornyáról. Atelepülés közelében tárták fel Nesactium ókori várost, Epulon hisztriaikirály állítólagos fővárosát. A medulini szigetvilág 11 lakatlan szigetetszámlál, melyekre kirándulva az érintetlen természet bájában ésvarázsában gyönyörködhetünk. Premantura alatt található a Kamenjak-csúcs természetvédelmi terület, amely kiválóan alkalmas fürdőzésre éskerékpározásra. Sétarepülést is tehetünk Medulinból Puláig és vissza.Május 1-én rendezik meg Premanturában a Rákfesztivált, augusztus10-én pedig Lovrecevo Ünnepét. Banjoléban a nyári idényben a turisták

Labin a szobrászok és képzőművészek kedvelt találkozóhelye, Rabacszárazföldi részén fekvő Dubrovában pedig hetvennél is több isztriaikőből készült alkotást bemutató szoborpark várja az érdeklődőket.Számos érdekes kulturális-szórakoztató programot rendeznek, mintpéldául a helyi labini folklórszemlét, valamint komolyzenei koncerteketa plébánia templomában. Augusztus közepén Barbanban tartják a“Trka na prstenac” elnevezésű vitézi játékokat, amely egy, már 1696.óta megrendezésre kerülő sajátos kopjás ügyességi verseny.

Magánszállás kínálat: 16 szoba, 861 apartman és 31 pihenőház.

igénybe vehetik a “Sunčica” idegen nyelvű gyerek játszóházszolgáltatásait. Medulin ismert idegenforgalmi központ, melyneküdülőkörzetében /Pomer, Banjole, Premantura és Pješčana uvala/számos kiadó szobával és apartmannal várják az utasokat.

Magánszállás kínálat: 582 szoba, 3 196 apartman és 40 pihenőház.

Rabac & LabinAz Isztria keleti partján, Labin városka közelében fekvő kiváló üdülőhelynekszámító Rabac számos aprókavicsos kis stranddal, valamint a közeliCres-, Krk- és Rab-szigetre szervezett kirándulásokkal vonzza a turistákat.

Premantura Medulin

Isztri

a

11

Belső-IsztriaA belső-isztriai településeken ódon vagy újépítésű kőházakban kínálnak szállást. A szőlőskertekben, olajfaligetekben és szántóföldekben gazdag vidéken igen fejlett a vadász- és falusi turizmus, a régió borpincéineknagy része is itt található. A forgalmas utaktól távol a látogatók élvezhetik a gyalog- és kerékpárutakon tettkirándulásokat, kipróbálhatják az édesvízi halászatot, a szabad sziklamászást vagy a barlangkutatás kalandjait.Számos kis vendéglőben kínálják a helyi specialitásokat és a házi borokat.

Buje – a Mirna folyótól a Dragonja folyóig terül el, az utóbbiegyben a horvát – szlovén határt jelöli.

Buzet - a Mirna folyó völgye felett, dombon épült.

Pazin – Isztria megye központja, legfőbb nevezetessége avárkastély, amely Isztria legnagyobb és máig fennmaradt középkorierődítménye.

Magánszállás kínálat:46 szoba, 26 apartman és 60 pihenőház.

Labin

Buzet

Buje

Pazin

Rabac

SLOVENIAITALY

Rabac

Medulin

Pazin

BuzetBuje

Pula

Rovinj

Umag

Poreč

Savudrija

Novigrad

VrsarFuntana

Tar-Vabriga

Vodnjan

Labin

Fažana

Kvar

ner

12

Kvarner a legrégebbi idegenforgalmi hagyománnyal rendelkezőhorvátországi partvidék. Már a 19. században is szívesen pihentek itt azeurópai uralkodóházak képviselői, ismert és neves művészek. A jelenkor turistái bizonyára nem is csodálkoznak ezen, hiszen a Kvarner egynem mindennapi természeti egység, amelyben csodálatos harmóniábanegyesül a tagolt partvonal a horvát tengermellék festői szigeteivel, aháttérben pedig a Gorski kotar hegység és Lika zöldellő vidéke magasodik.Ez a terület a közép-európai és a mediterrán kultúra találkozási pontja.A családi szálláskiadás itt szintén sokéves hagyományokkal büszkélkedik.A tengermelléki, hegyvidéki és likai emberek nagyon is jól tudják, hogyhogyan tegyék vonzóvá és kellemessé saját otthonukat és hogy a kiadott

parkjai miatt. A vendégek itt egész évben azokon az ösvényekensétálgathatnak, melyeken a múltban királyok és császárok, grófok ésfőhercegek korzóztak a kaméliák, pálmák, magnóliák árnyékában.Továbbhaladva a tengerparton az egykori bécsi nagyvilági hangulatvégigkíséri az utazót a Riviéra többi kisvárosában is.

Magánszállás kínálat: 841 szoba, 814 apartman és 14 pihenőház.

Üdülőhelyek: Opatija, Matulji, Ičići, Lovran, Medveja és MošćeničkaDraga. Rendezvények: karneválok januárban és februárban, MEA- Mittell Abazzia júniusban, Cseresznyenapok júniusban, Liburnia JazzFesztivál júliusban, Marunada októberben.

szobába, apartmanba, panzióba vagy üdülőházba hogyan lopjanak beegy kis családias légkört. Az ilyen családias szállás igen kedvelt a turistákkörében, így nem csoda, hogy a területen található mint egy 145 ezerszállásegységből csaknem 65 ezer magánszálláshelyet tartanak nyilván.

Opatiai RiviéraAz Opatijai Riviéra üdülőhelyeivel éjszakánként pislákolószentjánosbogarak füzéreihez hasonlatos, ott az Učka - hegység és atenger hullámainak ölelésében elterülő tengerparton. Közülük alegfényesebb gyöngyszem Opatija (Abbázia), amelyet a tenger bécsiudvarának is neveznek előkelő villái, neoklasszicista szállodái, elbűvölő

Ičići

Minden idényre, minden alkalomra

KVARNERTengermellék, szigetek,hegységek

OpatijaLovran

Kvar

ner

13

Rijeka és vidékeRijeka nem csupán a Kvarner közlekedési, közigazgatási és gazdasági központja, hanem egy különlegesengazdag politikai és kulturális hagyományokkal rendelkező, lenyűgöző történelmi kincseket rejtő város is. Csupána 20. sz. során nem kevesebb, mint hét államhoz tartozott. Itt találták fel a torpedót, itt kapták elsőkéntlencsevégre a levegőben repülő puskagolyót. Itt született J. P. Kamov, a legnevesebb horvát avantgárd költő,I. Zajc, a horvát opera szülőatyja, és innen indult L. Matačić karmester nemzetközi karrierje. A rijekai hisztorikus,szecessziós és modern paloták az őket megálmodó magyar, osztrák, olasz és horvát származású építészeknek

állítanak emléket. Rijekát az attraktív, kétszintes, nyitott városnézőbuszokról is megtekinthetjük, melyeken tíz nyelv közül választhatunk.

Magánszállás kínálat: 137 szoba, 125 apartman és 5 pihenőház.

Üdülőhelyek: Rijeka, Kastav, Kostrena, Čavle, Bakar, Kraljevicaés Jelenje.

Rendezvények: Rijekai Karnevál februárban, KisszínpadokNemzetközi Fesztiválja májusban, Fiumanka Nemzetközi VitorlásRegatta júniusban, Rijekai Nyári Éjszakák (június/július) Nyár aGradinán (június-szeptember).

INFORMÁCIÓK:Idegenforgalmi közösségTengermelléki-Fennsíki MegyeNikole Tesle 2HR-51410 OpatijaTel.: +385 51 272 988Fax: +385 51 272 909E-mail: kvarner@kvarner.hrwww.kvarner.hr

Rijeka

Kostrena

Rijeka Trsat

Crikvenica

Novi Vinodolski

Rab

Ogulin

KrkCres

Cres

Krk

Rijeka

SLOVENIA

Opatija

Kvar

ner

14

Crikvenicai RiviéraAz örökké zöldellő tájban, ott ahol a balzsamos tengeri levegő keveredika hegyi fuvallatokkal - itt búvik meg Crikvenica, a kvarneri partvidék egyiklegvonzóbb üdülővárosa. Már a 19. században is népszerű volt azokkörében, akik egy kis felüdülésre vágytak; erről számos történelmi villaés szálloda is tanúskodik. Az előkelő vendégek listáján koronás fők,színésznők és bárónők nevei szerepelnek, így érthető, hogy, Crikvenicamár a múltban is mondén helynek számított. A mai vendégek természetesenélvezik a régmúlt idők hangulatát, csakúgy mint a kristálytiszta tengert.Rendezvények: Sport- és szórakoztató hét júliusban, Crikvenicai Napok,Halász hét augusztusban, Vigasságok a Selcei tengerparti sétányon

településeket a kellemes éghajlat miatt. Annál is inkább, mert azidelátogatókat a partvidéken 22 km-nyi tengerparti strand és sétány,az erdős vidéken pedig a természeti csodák sora várja, melyek egyre-másra az aktív pihenésre csábítanak, ráadásul gyönyörű panorámanyílik a Frangepánok több kastélyára is.Magánszállás kínálat: 886 szoba, 1111 apartman és 63 pihenőház.Üdülőhelyek: Crikvenica, Selce, Jadranovo, Dramalj, Novi Vinodolskiés Vinodolska.Rendezvények: Harley Davidson találkozó áprilisban, Nyári NemzetköziKarnevál júliusban, Vinodoli Nyári Esték júliusban és augusztusban,“Vinodol rózsája” augusztusban, Fügenapok szeptemberben.

júliusban és augusztusban, “Selce open” Vitorlásregatta, JadranovoiNapok - “Jakovlja” júliusban.Magánszállás kínálat: 1632 szoba, 1633 apartman és 11 pihenőház.Novi Vinodolski RiviéraNovi Vinodolski városkának irigylésre méltó kulturális múltja van, ittfogalmazták meg a 18. században a „Vinodolski törvénykönyvet”, alegrégibb horvát jogi dokumentumot. Novi Vinodolski a híres Mažuranićcsalád városa; ebből a családból mintegy két évszázadon keresztülkerültek ki a horvát irodalom meghatározó alakjai, közülük is alegismertebb Ivan Mažuranić bán, a költő. Novi Vinodolski ugyan csaka turisták városa is, akik szívesen keresik fel a városkát és a környező

Crikvenica Novi VinodolskiJadranovoSelce

Kvar

ner

15

Krk szigetKrk szigetet számos ok miatt nevezik „arany szigetnek”. Az egyik természeti gyümölcseinek gazdagságábankeresendő: szűz olíva olaj, a napfénnyel átitatott “žlahtina” bor, kőkerítés mellett legelő bárányok, a halászlámpakörül nyüzsgő halrajok. Második a glagolitaírás fennmaradt emlékeinek gazdagsága, mivel, hogy Krk a horvátglagolita írásbeliség központja volt. Harmadik ok: a szigetről származó számos autentikus történelmi legenda,melyek az ókori műemlékek maradványai között, a Frangepánok kastélyaiban, a kosljuni kolostor muzeológiaigyűjteményeiben lelnek hallgatóságra. És nem utolsó sorban azért is nevezik arany szigetnek, mert lenyűgözőidegenforgalmi lehetőségekkel rendelkezik. A szigetet már a 19. században felfedezték a vendégek, és a mainapig élvezik strandjait, a megbúvó öblöket, a helyi konyhaművészet remekeit.

Magánszállás kínálat:3853 szoba, 4454 apartman és 8 pihenőház.Üdülőhelyek: Omišalj, Njivice, Malinska, Krk, Punat, Baška,Vrbnik, Dobrinj és Šilo.Rendezvények: Borfesztivál májusban; Krki nyárirendezvények júliusban és augusztusban; Krki vásáraugusztusban; Halásznapok-Punat júliusban; Olivabogyónapok novemberben, “Fekete bárány” májusban; BaškaiKulturális Nyár - különböző rendezvények, koncertek,szórakoztató programok klapák, folklór; “Krk szigeti bornapok”- Vrbnik” augusztusban.

Jurandvor - Baška

Baška

Vrbnik

Stara Baška

Rab

Krk

Krk

Cres

RijekaOpatija

Cres

Mali Lošinj

Crikvenica

Novi Vinodolski

Kvar

ner

16

Cres szigetCres azon adriai szigetek egyike, ahol szinte megállt az idő: mintha egyismeretlen személy időutazássá változtatta volna. A természet itt márévezredek óta érintetlen, a látogató mélyet szippanthat a mediterránnövényzet balzsamos illatából és láthat itt fakó keselyűt, amely a legtöbbeurópai országban már régen kihalt. A cresi települések kis utcáinsétálva úgy érezzük, mintha az ókorba térnénk vissza, hiszen itt sétáltakőseink is csaknem két-, három-, vagy talán már négyezer évvel ezelőtt.Az olajfák és a sajt, a bor és a strandok élvezete közben ki szeretnekimaradni egy ilyen időutazásból?

Srebrna, Zlatna uvala) egyikében élvezték a tengert. Egyesektekintélyes elődeik nyomdokait követve sietnek ide, míg másoklenyűgözve figyelik a sziget körül itt-ott felbukkanó delfinrajokat.Magánszállás kínálat: 370 szoba, 1120 apartman és 18 pihenőház.Üdülőhelyek: Cres, Punta Križa, Valun, Lubenice, Beli, Martinšćica,Osor, Nerezine, Veli Lošinj és Mali Lošinj.Rendezvények: Lubenicei és Osori Zenés Esték júliusban ésaugusztusban, Lošinji regatta augusztus első hétvégéjén, Delfinek Napjaaugusztusban, Lošinj Illatai és Ízei - egész éven át tartórendezvénysorozat.

Magánszállás kínálat: 268 szoba, 463 apartman és 11 pihenőház.

Losinj szigetLošinj a Nap kedvence, az egyik legnaposabb mediterrán sziget. Valóigaz, hogy az alkotó ember is megtette a magáét, örökül hagyva a maivendégeknek az évszázados fenyőerdőket, a világ megannyi tájárólideszármazott pompás növényeket a parkokban.A kellemes klíma már a 19. században is idevonzotta az osztráknemességet, amelyre a még ma is előkelő villák és szállodákemlékeztetnek. A kékvérű urak a Napos-, Ezüst-, Aranyöböl (Sunčana,

Cres SusakVeli Lošinj CresMali Lošinj

Kvar

ner

17

Rab szigetRab egy igazi mediterrán sziget, amely nyáron százával kínálja a turistáknak a jobbnál jobb programokat, míg télen békés atmoszférájávalés kellemes klímájával jótékonyan pihenteti a nagyvárosi rohanásban megfáradt embereket. A turistákat itt idilli öblök, fövenyestengerpart, fenyvesek, több száz éves parkok, római műemlékek, román stílusú harangtornyok várják. Amennyiben ruhátlanul isszeretnének megmártózni a tengerben, jó ha tudják, hogy Rab az adriai naturizmus előfutára volt. Sőt mi több a mezítelen fürdőzéstsaját példájával az egyik angol király is ösztönözte.

Magánszállás kínálat: 2120 szoba, 3420 apartman és 19 pihenőház.; Üdülőhelyek: Rab, Lopar, Kampor, Supetarska Draga,Barbat, Banjol; Rendezvények: Rabi Fieszta júliusban, Rabi Lovagi Torna, Rabi zenés est - május, június, július, augusztus.

Rab

RijekaOpatija

Crikvenica

Novi Vinodolski

Cres

Krk

RabRab

Cres

Mali Lošinj

Kvar

ner

18

Gorski kotarNyaranta zöldellő erdők, télen pedig hófödte hegycsúcsok - Gorskikotar azokat a turistákat várja, akik háborítatlan nyugalomban szeretnékélvezni a természet csodáit, átadva magukat a kristálytiszta hegyilevegőnek. Várják őket a parkerdők, a védett környezet, a különlegestermészeti és geomorfológiai rezervátumok, valamint – mind eztmegkoronázva – a Risnjak Nemzeti Park. Testünket és lelkünketfelfrissítendő, válasszuk az aktív pihenést valamely mesés hegyi folyómellett, sétáljunk fel a ragyogó kilátókig, ereszkedjünk alá a hegyibarlangok titokzatos világába, válasszuk valamelyik téli sportot, melyhezitt minden feltétel adott.

Magánszállás kínálat: 102 szoba, 99 apartman és 29 pihenőház.

Üdülőhelyek: Čabar, Delnice, Fužine, Lokve, Ravna Gora, Skrad,Vrbovsko, Mrkopalj és Brod Moravice.

Rendezvények: “Arany pisztráng” horgászverseny áprilisban, Camopokal és országos Íjász Bajnokság májusban, “Camo pokal” 3D ÍjászEurópa Kupa júniusban, “INA ČABAR 2008” Hegyi autóversenyjúliusban, Fužinei Nyár 13.6 - 24.8, Békák Éjszakája áprilisban, POJ(gyalogosan a tó körül), BOJ (biciklivel a tó körül) augusztusban,“Zeleni vir” Íjásztorna augusztusban, Rétesnapok Zeleni vir-benaugusztusban.

Ravna Gora Stara Sušica

LikaHa csak egyszer is ellátogatunk Likába, magunk is tanúsíthatjuk azt, hogy ezen elbűvölő hegyi vidék nevebizonyára a kelta „likis“ /„szép föld”/ szóból ered. Lika a sűrű erdők, bőségesen termő legelők, kristálytisztavizek, a tájjellegű építészet fennmaradt építményeinek vidéke, ahol az érintetlen termőföldből származó bio- termékekből készítik el az ételt. A Gacka folyó lélegzetelállítóan szép völgye, a 16 elbűvölő tóból álló Plitviceitavak - Nemzeti Park, pedig az UNESCO világörökség része. A Velebit hegységet, amelyről káprázatoskilátás nyílik, fenséges szépsége miatt a nemzeti parkok parkjának nevezték ki. Az Észak-Velebit Nemzetiparkban különleges botanikus és geomorfológiai rezervátumok találhatók.Magánszállás kínálat: 1487 ágy különböző objektumokban.Üdülőhelyek: Plitvicei tavak, Gospić és Otočac.

KarlovacKarlovác vidéke főként a Horvátország síkvidéke és hegyvidéke közötti „tranzit” területként ismert. Karlovácvárosa a csillag alakban megépített reneszánsz erődből született. Napjainkban részben a többszázévesgesztenyefák határolta parkok és sétányok alakítják. A városon kívül a Korana, Kupa, Dobra és Mrežnicafolyók nyújtotta aktív pihenési formák, azaz a fürdőzés, az evezés, a pecázás, a kajakozás és kenuzáscsábítanak, illetve az a fajta laza kikapcsolódás, amely a vidék és a főként népi értékeket felsorakoztatógazdag kulturális örökség együtteséből fakad.Arról, hogy az idelátogatók figyelmét leginkább a népi örökség kelti fel, Ogulin városa is tanúskodik. A jelmezeskleki boszorkányok a helyi legendáriumot idézik meg, míg az Ogulini Fesztiválon a horvát Andersen-ként isaposztrofált Ivana Brlić Mažuranić írónő meséi elevenednek meg.

Plitvička jezera

Velebit

Duga Resa

Slunj

Ogulin

Otočac

LIKA - KARLOVAC

INFORMÁCIÓK:Lika-Senj Megye Idegenforgalmi KözösségeBudačka 12, HR-53000 Gospić, Tel./fax: +385 53 574 687E-mail: tzz-licko-senjske@gs.t-com.hr, www.lickosenjska.com

Karlovac Turistairoda, tel: 047 615 115e-mail: karlovac-touristinfo@ka.t-com.hr

Slunj Turistairoda, tel: 047 777 630, e-mail: info@tzslunj.hr

Rakovica járás Turistairoda, 047 784-450, e-mail info@rakovica.hr

Duga Resa Turistairoda, 047/844-752, info@tz-dugaresa.hr

Észak-PagA festői Pag éppen különlegességével hódít. A sziget északi része anovaljai strandról marad emlékezetes, hiszen itt minden vendégvisszatérhet az alapvető természeti elemekhez: a tengerhez, a naphozés a kőhöz. Pagon a valóban nem mindennapos természettel valóösszeolvadás érzését tovább gazdagítják a kulináris élvezetek: kóstoljákcsak meg a pagi roston sült bárányt vagy a pagi sajtot!Magánszállás kínálat: 1200 szoba és 2310 apartman.Üdülőhelyek: Novalja, Lun, Stara Novalja.

Ogulin Turistairoda, 047/532-278,tz-grada-ogulina@ka.t-com.hr

Karlovac megye IdegenforgalmiKözösségeAmbroza Vraniczanya 6HR-47000 KarlovacTel:047 615 320, Fax: 047 601 415E-mail: info@htz.hr, www.tzkz.hr

Pag

Karlovac

Gospić

Lika

- Kar

lova

c

19

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

20

Zadar - part menti vidékKontrasztokban s fel nem fedezett tájakban bővelkedő, 3000 évestörténelmi múltra visszatekintő vidék; itt van a Vrana- tó, amelyHorvátország legnagyobb természetes tava, itt sorjáznak a homokoslagúna jellegű strandok Nin környékén, itt vannak a legmagasabbsziklaszirtek az Adrián és a Cerovačka pećina barlangjai.A régióban illetve környékén összesen 5 nemzeti park és háromtermészeti park található, melyek közül a Velebit 1978 -ban megkaptaaz UNESCO-tól a bioszféra világrezervátuma címet. A part menti övezetelőtt a Velebiti csatornától a nini lagúnán át a Biogradi tengermellékig

Velebit-alja, a Vrana-tó melletti Nin és a síkságA Velebit-hegység és a tenger találkozásánál, ott, ahol akár egyazonnapon strandolhatunk és hegyet is mászhatunk, található a Velebit-alja vidék. Aktív pihenési lehetőségek a hegymászáson kívül: free-climbing, gyaloglás a Paklenica Nemzeti Parkban, vadvízi evezés,kajakozás és kenuzás a közeli Zrmanja folyón és annak mellékfolyójána Krupán.Nin környéke igen kedvező a családi nyaralásra, az alacsony vízállásmiatt ugyan is a víz mindig valamivel melegebb, mint a nyílt tengeren.

szigetek százai sorjáznak. Önt színvonalas magánszállás várja, a dalmátkonyha eredeti ízeivel a mediterrán hangulatú településeken éskisvárosokban.

Üdülőhelyek: Zadar, Kožino, Petrčane, Bibinje, Sukošan.

Magánszálláshely kínálat: 1084 szoba és 1188 apartman.

Rendezvények: Zenés Estek a Szt. Donátban – július/augusztusZadari Álmok - nemzetközi új színház fesztivál – augusztus eleje, ZadariSzínházi Nyár - július/augusztus.

Szigetvilág

DALMÁCIA -ZADARI RÉGIÓ

Zadar Zadar Kumenat Starigrad Biograd Sv. Filip i Jakov

Zadar

Nin

Vransko j.

Starigrad-Paklenica

Biograd

Knin

Ugljan

Pašman

Dugi Otok

Pag

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

21

A homokos és kavicsos strandok felett húzódó erdős síkvidék igen gazdag édesvízi halakban. A Pašmani-csatornában számos, különböző vízi sportokhoz ideális kis sziget sorjázik. Már évek óta Pakoštanéban székela Mediterrane Club, Biograd pedig jelentős idegenforgalmi és hajózási központ.

Üdülőhelyek:Starigrad-Paklenica, Seline, Tribanj, Rovanjska, Novigrad,Maslenica, Posedarje, Vinjerac, Ražanac, Rtina, Nin, Zaton,Vir, Privlaka, Sveti Petar, Turanj, Sveti Filip i Jakov, Biograd,Pakoštane, Drage.

Magánszállás kínálat:2910 szoba és 1953 apartman.

INFORMÁCIÓK:Zadar megyeiidegenforgalmi közösségSv. Leopolda Bogdana Mandića 1HR-23000 ZadarTel.: +385 23 315 107Fax: +385 23 315 316E-mail: tz-zd-zup@zd.t-com.hrwww.zadar.hr

Zrmanja

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

22

meg a “Pagi Nyári Karnevált”, amelynek közönsége megcsodálhatja agazdag pagi népviseletet.

Magánszálláshely kínálat:687 szoba és 1140 apartman.

Üdülőhelyek:Pag város, Vlašići, Dinjiška, Šimuni, Povljana, Kolan, Mandre.

PagA 280 km hosszú, legtagoltabb partú adriai sziget számos homokos és

kavicsos stranddal, több kilométeres kőfalakkal, ősrégi olajfaerdőkkel

és a zsálya bódító illatával vonzza a látogatókat. Védjegye a közismert

pagi juhsajt, a híres csipke, a só, a bárányhús, a “žutica” és a Gegić

nevű fehér borok. Pag város a középkori városépítészet műemléke, a

15. században a híres Juraj Damatinac építész és szobrász tervei alapján

valósult meg. Minden év júliusában a “Pagi Nyár” keretein belül tartják

A Zadari szigetvilágA zadari szigetek elbűvölő világa az érintetlen természet vidéke. Pag,Ugljan, Pašman, Dugi otok, Silba, Olib, Molat, Premuda, Ist, Iž, Sestrunj,Rivanj, Rava, Zverinac, Vir, Vrgada - csak néhány a szigetvilágot alkotó,a parttal párhuzamosan négy sorban fekvő 200-nál is több kisebb-nagyobb sziget közül.

Kukljica Ugljan Preko Poljana Kali

Zadar

Pag

Ugljan

Dugi OtokPašman

Starigrad-Paklenica

Knin

BiogradVransko j.

Nin

Pag

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

23

UgljanA Zadarral szemben fekvő zöldellő sziget felett emelkedő Szt. Mihály (Sv. Mihovil) erődítményről felejthetetlenkilátás nyílik a zadari szigetvilágra. Ugljan hegyes-völgyes, a szelíd belső lankás területeken azonban kiválóséta - és kerékpárutakat találunk.A sziget településeinek - Preko, Kukljica Ugljan, - mindegyikében jól érzékelhető a halászati hagyomány,akárcsak Ošljakban, melynek igazi halászkikötője is van, míg a Galevacon a ferences kolostort érdemesmegtekinteni. A kiváló olivaolajat adó több százezernyi olajfa ma is a több mint kétezer éves olivaolaj előállítás

hagyományáról tanúskodik.Kukljicában már 5 évszázada rendezik meg augusztus 5.- én aHavas Boldogasszony kegyeibe ajánlott hagyományos hajóskörmenetet, míg halász vigasságokat más településeken isszerveznek.

Magánszállás kínálat: 265 szoba és 498 apartman.

Üdülőhelyek: Kukljica, Kali, Preko, Poljana, Sutomišćica,Lukoran, Ugljan

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

24

PašmanUgljan-szigettel a Ždrelac nevű átjárón átívelő híd köti össze, míg Zadarbólés Biogradból komppal közelíthető meg.Az egész szigetet behálózó mountain bike utak mentén, főként agyógynövényekkel benőtt területeken tett séta nyújt különleges élményt.A Čokovac-dombon a bencések kolostora, Krajban pedig a ferenceskolostor látható. Ebben a csendes és békés oázisban, ahol nincsenekszállodák, a szívélyes házigazdák ízletes hazai specialitásokkal kínáljáka vendéget.

Üdülőhelyek:Tkon, Kraj, Pasman, Barotul, Mrljane, Neviđane,Dobropoljana, Banj, Ždrelac.Silba, Olib, Premuda, Ist, Molat, Brgulje, Zapuntel, Veli Iž, Mali Iž.

Silba, Olib, Premuda, Ist, Molat és Ižés számos más kis sziget, valójában egy miniatűr szigetvilág, amelyetélvezet felfedezni csónakkal barangolva a lenyűgöző tengermély számosérintetlen öblében.Veli Iž-ben július végén tartják a hagyományos “Iži ünnepséget” az “Ižikirályválasztással”.

Magánszállás kínálat: 341 szoba és 322 apartman.

Pašman Brgulje Božava Sali Veli Rat

Zadar

PašmanDugi otok

Silba

OlibPremuda

MolatIst

BiogradVransko j.

Nin

Starigrad-Paklenica

Ugljan

Pag

Knin

Dalm

ácia

- Zad

ari r

égió

25

Dugi otokItt található az Adriai-tenger egyik legnagyobb és legbiztonságosabb természetes kikötője, a Telašćica Természetipark, valamint az impozáns Veli Rat világítótorony. Lenyűgözőek a 160 métert is meghaladó sziklaszirtek,amelyek több mint tíz kilométeres hosszan nyúlnak a sziget nyílt tenger felőli oldalán.Augusztus elején Saliban rendezik meg a “Saljske užance” fesztivált, melynek fő műsorszáma a szamárfutamés az esti, gyertyafényes hajós körmenet a kikötőben.

Magánszállás kínálat:193 szoba és 253 apartman.

Üdülőhelyek:Sali, Zaglav, Žman, Luka, Savar, Brbinj, Dragove, Božava,Soline, Verunić, Veli Rat.

Sali

Dalm

ácia

- Šib

eniki

régi

ó

26

DALMÁCIA -ŠIBENIKI RÉGIÓ

észak-dalmáciai Bukovica és Ravni Kotari síkságok.A tenger és a partvidék, amely a régió legsűrűbben lakott része igennagy természeti gazdasági jelentőséggel bír. A tengerpart számosfestői szépségű és építészeti kincsekben bővelkedő üdülőhelyénjelentős turisztikai fejlődést értek el. A “Krka” és “Kornati” NemzetiPark teszi különlegesen vonzóvá ezt a régiót.

A šibeniki régió Észak-Dalmácia részét képezi. A régiót két részre osztjaa Krka és a Čikola folyó mélyen beékelődő szurdoka, valamint aPrukljanski-tó és a Šibeniki-csatorna. A Krka - folyó különösen nagyjelentőséggel bír a vízellátás és a hidroenergetikai lehetőségek, valaminttermészeti értékei, szépsége és idegenforgalmi vonzereje okán. Šibenikmellett itt vannak még: Knin, Drniš, Skradin és Vodice.A régióban található az a kiemelkedő jelentőségű természetes útvonal,amely a knini kapun át biztosít átjárást a tenger irányából Lika felé éstovább a kontinens irányába. Knin városától a tengerig terülnek el az

Tegye élmény dússá nyaralását!

A Knini erőd Sestrice Tisno Pirovac

Skradinski buk

Visovac

Dalm

ácia

- Šib

eniki

régi

ó

27

A régió nyugati részeGazdagságával és a Kornati Nemzeti Parkkal a természet szépségeinek és a minden egyes településeknekegyedi arculatot kölcsönző eredeti kőépítményeknek kimeríthetetlen tárháza, kiegészülve számos szakrális éstörténelmi műemlékkel.A halászat és a hajóépítés mind a mai napig fennmaradt hagyományát és a feledésbe merült Mediterrániumotaligha lehet másutt fellelni, mint a šibeniki régió ezen részében.

Magánszállás kínálat: 1200 szoba, 2900 apartman.

Üdülőhelyek: Murter, Betina, Jezera, Tisno, Pirovac és Tribunj.

Rendezvények: Betina: Brganja Napok, augusztus eleje;Tisno: Igre na Korentu, augusztus eleje;Murter: Gospa od Tarca, július első vasárnapja, „Latinsko idro”Regatta, szeptember vége; Pirovac:Pirovaci Nyár; Tribunj: hagyományos szamár futtatás, augusztuseleje, Halászok Éjszakája, július vége; Jezera: Jezerai TengerNapok- július/augusztus.

INFORMÁCIÓK:Šibenik-Knin megyeiidegenforgalmi közösségFra N. Ružića b.b.HR-22000 ŠibenikTel.: +385 22 219 072Fax: +385 22 212 346E-mail: info@sibenikregion.comwww.sibenikregion.com

ŠIBENIKVodice

Primošten

KornatZaton

Zlarin

Zagora

Svilaja

Rogoznica

Jezera

Tisno

Dalm

ácia

- Šib

eniki

régi

ó

28

Üdülőhelyek: Šibenik, Vodice, Skradin, Zlarin, Krapanj-Brodarica,Srima, Žaborić, Zaton, Prvić Luka, Kaprije és Žirje.

Rendezvények:Šibenik: Nemzetközi Gyermek Fesztivál - június/július; KözépkoriVásár Šibenikben, szeptember vége; Dalmát Sanzonestek, augusztusvége; a Šibeniki Szigetvilág Szigetei - Bodulska pripetavanja,július/augusztus;Vodice: Vodicei vigasságok - augusztus; Vodicei Nyár július/augusztus;Skradin: Dalmát klapák találkozója - augusztusKrapanj: Krapanj-brodaricai népünnepély - augusztusZlarin: Szardelláda - augusztus.

A régió központi részeOtt, ahol a Krka - folyó és a nemzeti park tengelyként szeli át a régióközponti részét, helyezkedik el Šibenik város, a gótikus, reneszánsz ésbarokk építészet műemlékvárosa, melynek Szt. Jakab (Sv. Jakov) -székesegyháza és óvárosa az UNESCO kulturális Világörökség részétképezi. Ezen a területen a Krapanj szigeten még manapság is ápoljáka szivacsgyűjtés, a Zlarin szigeten pedig a korall megmunkálásánakhagyományát. Szelíd öbölben helyezkedik el a šibeniki régió legismertebbüdülőhelye - Vodice városa.

Magánszállás kínálat: 2050 szoba és 3900 apartman.

Krapanj Šepurine

Vodice

Vodice

Šibenik

ŠibenikVodiceKaprije

ŽirjeZlarin

PrimoštenRogoznica

ZatonZagoraKornat

Svilaja

Dalm

ácia

- Šib

eniki

régi

ó

29

A régió déli részeKavicsos öblök, fenyőerdőkben, olajfaligetekben és szőlőskertekben megbúvó, kőből épült halászfalvak elegye.Az olívaolaj- és szőlőtermesztés több száz éves múltra tekint vissza ebben a térségben és mindenek előtt aprimosteni Babić nevű vörösboráról híres.Primošten hátországában kivételes lehetőség kínálkozik a Primošten - Burni számos falusi gazdaságban folytatotteredeti életmód megismerésére.

Magánszállás kínálat: 850 szoba és 2350 apartman.

Üdülőhelyek: Primošten, Rogoznica, Ražanj és Grebaštica.

Rendezvények:Primošten: Kikötők Boldogasszonya vallási ünnep – július 27.;Primoštenske užance, augusztus eleje; Primošteni Nyár,július/augusztus.Rogoznica: Rogoznicai népünnepély;Grebaštica: Grebašticai Éj augusztus elején.

Primošten

Rogoznica

A Primošten mögötti vidék

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

30

Az adriai tengerpartnak az északi fekvésű Marinától egészen a délenfekvő Gradacig húzódó, a környező hegyek ölelésébe mélyen benyúlóközponti része szigetek füzérével, többtucatnyi kilométer hosszúságúkavicsos stranddal, a Jadro és a Cetina folyók által megnemesített zöldhátországgal; gazdag hagyományokkal, történelemmel és kultúrávalrendelkező idegenforgalmi térség. A terület az ókori, óhorvát, románstílusú és népi építészet remekeivel ékesített természeti szépségekszokatlan elegye, amely a part mentén és a szigeteken sorjázó városkákbanés városközpontokban is tükröződik, a vendég elé tárva a pihenés ésszórakozás megannyi lehetőségét, az andalító csöndet, ám a délszaki

SplitA 300 ezer lakosú város, Közép-Dalmácia kulturális és gazdaságiközpontja Diocletianus római császár 1700 éves palotájából fejlődöttki, az ókorral való találkozás elkerülhetetlen színhelye, amely a 21.század sietős ritmusával lüktet. Mivel a római uralkodó elsőként éppenezt a szelíd öblöt választotta élvezetei színhelyéül, mi sem vonhatjukkétségbe, hogy a lehető legjobbat választotta. A történelmi óvárosaz UNESCO védelme alatt áll; Split nagyszámú múzeumával,galériájával, “hazai” és nemzetközi kulturális rendezvényeivel az egésztérségből érkező turistákat vonzza, akár egynapos kirándulásra vagy

temperamentummal fűszerezett mediterrán éjszakákat is. Ezek közétartozik az UNESCO kulturális Világörökségét képező két város – Trogirés Split, valamint az egykori római Dalmácia tartomány székhelye, azókori Salone, amely napjainkban az Adria keleti partjának legjelentősebbrégészeti lelőhelye. Itt található a magas kategóriájú magánszálláshelyeklegnagyobb része az egész Adrián, és ami valamennyiükre jellemző, aza házigazdák egyszerű és szívélyes vendégszeretete, vidám és zajostermészete, és az őszinte igyekezetük, hogy a vendég kedvébe járjanak.Ez az a gazdagság, ami elutazáskor nem csomagolható be a kofferbe,de kitölti az ember lelkét egészen a következő eljövetelig.

Az első történelmi üdülőhely

DALMÁCIA -SPLITI RÉGIÓ

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

31

városi pihenésre. Karnyújtásra a nagyváros nyüzsgésétől délre találhatjuk Podstrana és Stobreč térséget,északról pedig azt a területet, amelyet Slatina és a Čiovo szigeten fekvő egyéb települések határolnak, s ahola közvetlenül a tengerparton található magánszálláshelyek nyújtanak csendes és nyugalmas kikapcsolódást.A város irányába gravitáló területnek kilométernyi gyönyörű homokos strandja van, festői tamariszkusz és fenyvesöblök ékesítik, ahol élvezetesek a nappalok, éjszakánként pedig érzékelhetjük a mediterrán város utcáinaknyüzsgését, ahol számos étterem és borpince, szórakozási lehetőség és szabadtéri koncert várja az érdeklődőket.Amennyire Split a kőépületekbe belevésődött gazdag történelmi múltú város, 21. sz.-i vérereiben olyannyiraáramlik a fiatalság, a zene és a sport, mélyen gyökerezve a második legnagyobb horvát város jelenében és

jövőben, amely szimpatikus és zajos arculatát már az első találkozásnál feltárja a látogatóelőtt. A spliti szigetvilágban, mindössze 9 mérföldre a várostól található Šolta szigetfestői öbleivel és településeivel az érintetlen természetben és a magánszálláson valópihenés lehetőségével.

Magánszállás kínálat: 1113 szoba, 1359 apartman és 6 üdülőház.

Üdülőhelyek: Split, Solin, Stobreč, Podstrana, Slatine a Čiovo szigeten, Šolta sziget.

Rendezvények: Marulić napok- április, Szt. Dujmó - Split városvédőszentjének napja- május, Virágok Ünnepe - május,Spliti Nyár - július és augusztus.

INFORMÁCIÓK:Split-Dalmácia megyeiidegenforgalmi közösségPrilaz braće Kaliterna 10/1HR-21001 SplitTel./fax: +385 21 490 032,490 033, 490 036E-mail: info@dalmatia.hrwww.dalmatia.hr

Podstrana

Grohote - Šolta

Trogir SPLITČiovo

Šolta

Omiš

Makarska

Baška Voda

Hvar

Brač

Vis

Podgora

Podstrana

SlatineStobreč

Sinj

Gradac

MarinaImotski

Trilj

Solin

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

32

Magánszállás kínálat:3100 szoba, 410 apartman és 1 pihenőház.

Üdülőhelyek: Resnik, Kaštel Štafilić, Kaštel Novi,Kaštel Stari, Kaštel Lukšić, Kaštel Kambelovac, Kaštel Gomilicaés Kaštel Sućurac.

Rendezvények: A horvát királyok nyomában – március és április,Kaštelai kulturális nyár – július és augusztus.

Kaštela RiviéraA már jó száz éve idegenforgalmi célponként ismert Trogir és Splitközött található Kaštelai Riviéra hét erődítményt is számlál, melyeket akésői középkorban emeltek a Kaštelai - öböl szelíd partjain, ma pedigvárosi egységet alkotnak. A kaštelai magánvillákban már a 19. századbanis pihentek tekintélyes és ismert vendégek, és a gazdag kulturálisörökséggel bíró hét település mindegyike harmonikusan keretezi be aközeli Salone és a Klis erődítmény maradványaiban megőrzött gazdagtörténelmi múltképét.

KlisK. ŠtafilićK. Stari

K. Gomilica

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

33

Trogiri RiviéraTrogir városában, Čiovo szigeten, a trogiri szigetvilág kis szigetein, valamint Marina és Seget területén már azókorban is nyaralókat építettek, és így van ez napjainkban is, ahol pihenni vágyók ezrei lelnek nyugalmaspihenésre. A Riviéra központi helysége, Trogir városa, sok rétegű kulturális hagyományával már régen megtaláltahelyét az UNESCO műemlék védelmi jegyzékén, míg történelmi óvárosa homlokzataival, templomaival ésműemlékeivel megörökítette a pompás művészi erő és inspiráció évszázadait.

Magánszállás kínálat:1300 szoba, 3800 apartman és 34 pihenőház.

Üdülőhelyek:Marina, Okrug, Seget és Trogir.

Rendezvények:Trogiri kulturális nyár – július és augusztus.

Seget

Marina

Trogir

Okrug

TrogirSPLIT

Čiovo Omiš

Kaštela

Baška Voda

Makarska

Podgora

Šolta

Brač

Hvar

Vis

Sinj

Marina

SegetOkrug

Gradac

Trilj

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

34

Omiši RiviéraOtt, ahol a Cetina folyó beletorkollik a tengerbe, a sziklacsúcsra épülterődítmény alatt fekszik a festői Omiš városa, valamint a környezőüdülőhelyek, amelyek mindig is irigylésre méltó idegenforgalmijelentőséggel bírtak Közép-Dalmácia térségében és amagánszálláshelyeket illetően is különleges hagyománnyal rendelkeztek.A modern turizmus tekintetében a folyó partján és az ölelő hegyeklábánál fekvő Omiš valamennyi aktív pihenési mód szinonimájává vált.

Dalmatinska zagoraSplittől mindössze 30 kilométernyi távolságra, a tenger és a hegyek

Magánszállás kínálat:Omiši Riviéra: 1900 szoba, 2600 apartman és 3 pihenőház.Dalmatinska zagora: 41 szoba.

Üdülőhelyek: Omiši Riviéra: Krilo Jesenice, Dugi Rat, Omiš, Stanići,Ruskamen, Lokva Rogoznica, Mimice és Pisak.Dalmatinska zagora: Sinj, Trilj, Imotski és Vrgorac.

Események: Dalmát Klapák Omiši Fesztiválja - július, Omiši KulturálisNyár - június, július és augusztus, Sinji alka - 1715-ből származó vitézijátékok - augusztus, Imotski - Ugrások a Kék-tóba-július.

közötti zöld oázisban helyezkednek el a Cetina vidék és a Zabiokovlje,Sinj, Trilj, Imotski és Vrgorac városok. Ez a természetes szépségekbengazdag táj a Cetina és a Jadro folyók szelíd völgyében, az imotski tavakkarszt mélységének tüneményében és a legmagasabb adriai hegység,a Biokovo lenyűgöző meredek sziklái között terül el. Zagora a forró délkapujában a hegyvidéki hangulatot és pihenési lehetőséget nyújt a tavakon,a Cetina folyó szelíd folyamain, valamint a Biokovo természeti park meredeksziklái között. Színvonalas magánszálláshelyen, a házi specialitásoklegjobb gasztronómiai kínálata mellett, a vendég egyazon napon élvezhetia mediterrán forróságot, valamint a kontinens frissítő leheletét.

Trilj Sinj Imotski IgraneOmiš

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

35

Makarszkai RiviéraA Biokovo hegység lábánál a ciprus fák árnyékában a mintegy 60 km-nyi hosszúságú kavicsos strandok okánis népszerű partszakasz Közép – Dalmácia és Horvátország csúcsminőségű nyaralóhelye. Az idegenforgalom,és főként a színvonalas villákban, üdülőházakban, családi szállodákban és apartmanokban található magánszálláslehetőségek a százéves hagyomány, a jelen és a jövő részét képezik ebben a térségben. A partvidék szelídkéksége felett emelkedik a magasba a Biokovo hegység, természeti park, melynek “lábai a tengerbe érnek,homloka pedig az egeket ostromolja”, valamint a központi Makarska, a templomok kincstáraiban és múzeumaibanőrzött gazdag múltú és kultúrájú város.

Magánszállás kínálat:9300 szoba, 5500 apartman és 8 pihenőház.

Üdülőhelyek: Brela, Baška Voda, Makarska, Tučepi,Podgora, Igrane, Živogošće és Gradac.

Események: kulturális nyár és halász esték - június,július és augusztus, nyári karnevál Makarskában -augusztus.

Makarska

Tučepi Podgora Baška Voda

Živogošće

Brela

TrogirSPLIT

MakarskaTučepi

Podgora

Gradac

Vis

Hvar

Brač

Šolta Baška Voda

OmišBrela

ZaostrogIgrane Živogošće

Imotski

Sinj

Trilj

Ploče

Dugi RatJeseniceČiovo

Gradac

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

36

Brač szigetBrač húsz egynéhány kisvároskája és települése, a legnagyobb dalmátsziget természeti szépsége és harmóniája már évtizedek óta csábítjaa turistákat, a sziget tájképében dominál a páratlan és messze földönismert boli Zlatni rat, a rendkívüli szépségű kavicsos strand, amely fölötta Vid-hegy csúcsa emelkedik. Az aktív tengeri pihenés örömein kívüla látogatók élvezhetik a sziget elsőrendű értékeit és műemléki örökségét.A magán apartmanokban és villákban lévő több ezer vendégágy csupánegy része az egyetlen repülőtérrel rendelkező dalmát sziget gazdagidegenforgalmi kínálatának.

Vis szigetVis sziget a parttól legtávolabban fekvő horvát sziget, nevezetességeiközött említendő: az érintetlen természeti szigetvilág, a Modra-,Medvidina- és Zelena barlangok, ókori lelőhelyek Komiža és Vis városoknéhány évszázados régi építészeti emlékeivel, a sziget szőlőtőkékkel,aggrumokkal és pálmákkal benőtt hegyes-völgyes belső része.

Magánszállás kínálat: 159 szoba, 554 apartman és 9 üdülőház.

Üdülőhelyek: Komiža, Vis.

Rendezvények: Kulturális nyár és halász estek – július és augusztus.

Magánszállás kínálat:570 szoba, 2300 apartman és 43 pihenőház.

Üdülőhelyek:Bol, Milna, Postira, Povlja, Pučišća, Selca, Supetar és Sutivan.

Események: kulturális nyár és halász esték - július, augusztus ésszeptember, Blue Sun Bol Ladies Open (ITF) - április.

Blaca Komiža VisBiševoSupetar

Bol

Dalm

ácia

- Spl

iti ré

gió

37

Hvar szigetNehéz megállapítani, hogy mi teszi oly vonzóvá Hvar szigetet; vajon a minden vendégnek szóló szívélyesfogadtatással áthatott jelene, avagy múltja, amely az enyhe klímájáról is ismert sziget minden pórusát átjárja.A Pakleni szigetek romantikus füzére a legnagyobb szigeti helység kikötőjének bejárata előtt helyezkedik el.A történelem, akárcsak a természet évszázadokon át nemesítette a szigetet, örökül hagyva a helybélieknek ésa vendégeknek a különböző műalkotásokat és az alkotás legtitokzatosabb vallomásait. A levendula mezőkbódító illatában és ibolyaszín fényében, a nap sugarait a legjobb nedűvé érlelő szőlőfürtök között Hvar az

immáron százötven éves múltra visszatekintőszervezett turizmus jelképévé vált.

Magánszállás kínálat:960 szoba, 2600 apartman és 15 pihenőház.

Üdülőhelyek:Hvar, Stari Grad, Jelsa, Vrboska és Sućuraj.

Hvar

Jelsa Stari Grad Vrboska

Sućuraj

TrogirSPLIT

Brač

Vis

Omiš

Čiovo

Makarska

Šolta Baška Voda

Hvar

Supetar

Komiža

GradacHvar Jelsa

Stari Grad

Sućuraj

BlacaBol Selca

PučišćaPostira

Milna Povlja

Sutivan

Vrboska

Rendezvények:Hvar: Újévi Nemzetközi Regatta – január 1.Horvát színházi napok - május;Jelsa: Bornapok - július;Stari Grad: Faros Úszómaraton - augusztus,Kulturális nyár és halász esték - június, júliusés augusztus.

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

38

titkát is, amelyet annál jobban ismer meg, minél jobban ismeri meg ezta várost, amely nélkül a világ kirakójából hiányozna egy kocka, amelyköré varázskört vontak, amely akkor is hat, amikor a többi már elmúlt.”

(Luko Paljetak)

Magánszállás kínálat: 1008 szoba, 899 apartman és 13 pihenőház.

Események: Szt. Balázs Ünnepe (Február 3.), Dubrovniki NyáriJátékok (Július 10. - Augusztus 25.), Julian Rachlin & FriendsKamarazenei Fesztivál (szeptember).

Dubrovnik“A második legszebb hely a világon – ha számításon kívül hagyjuk az Önszülőhelyét – vitathatatlanul Dubrovnik. Ha Dubrovnikban született,kétszeresen is kiváltságos, hiszen akkor Dubrovnik az Ön számárakétszeresen is a világ legszebb városa. Nem csak arról a szépségről vanitt szó, amelyet érinthet az idő, az ízlés, az őt vizsgáló szem befolyása. Arróla szépségről van szó, melytől eláll a lélegzet, átengedve a léleknek avallomások azon eszközét, amelyeknek nincs szükségük tolmácsra, mertDubrovnik úgy áll Önök előtt mint valamennyi kulcsfogalom szótár-városa,mint tolmács-város, amely önmagát tolmácsolva feltárja az Ön saját létének

Az Adria gyöngyszeme

DALMÁCIA -DUBROVNIKI RÉGIÓ

Dubrovnik

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

39

Konavle és Župa dubrovačkaHorvátország e két legdélebbi idegenforgalmi szub-régióját a kontinens felé fordított hegyek által körülvett szelídvölgyek, a tenger felöli oldalon a konavlei magas sziklák, valamint a Župa dubrovačka strandjai határolják. Aváltozatos és szelíd tájak évszázadokon át megőrizték a természeti szépségek, a falusi gazdaságok életkultúrájának,a helyi tájjellegű építmények, a műemléki és egyházi környezetek összhangját, valamint a gazdag népihagyományokat, amelyek legszebb formája e vidék asszonyainak népviseletében öltött testet. Konavleban ésa Župa dubrovačka helységeiben pihenjen, élvezze a cavtati és a župai nyár rendezvényein megtartott dalos-és halászesteket, népi együttesek műsorait és koncert rendezvényeket.

Magánszállás kínálat: 780 szoba, 580 apartman és 15pihenőház.

Üdülőhelyek: Konavle: Cavtat, Molunat;

Župa dubrovačka: Kupari, Mlini, Plat, Soline, Srebreno.

Rendezvények: Cavtat: farsangi napok (február – március), CavtatiNyár (június – szeptember), Nyári karnevál (július), Énekkaroktalálkozója (szeptember)Mlini: Župa-i nyár (június – szeptember).

INFORMÁCIÓK:Dubrovnik-Neretva megyeiidegenforgalmi közösségCvijete Zuzorić 1/1, p.p. 259HR-20001 DubrovnikTel.: +385 20 324 999Fax: +385 20 324 224E-mail: info@visitdubrovnik.hrwww.visitdubrovnik.hr

Cavtat

Dubrovnik

Prevlaka

Metković

Mljet

Korčula

KonavleDUBROVNIK

Ston

Slano

Pelješac

Šipan

Cavtat

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

40

Magánszállás kínálat: 894 szoba, 502 apartman és 28 pihenőház.

Üdülőhelyek: Dubrovniki tengermellék: Rijeka dubrovačka, Zaton,Orašac, Trsteno, Slano;Alsó-Neretva vidéke: Klek, Blace, Komarna és Duboka.

Rendezvények: Farsangi felvonulás februárban és márciusban,Metkovići Folklór Bemutató májusban, csónak verseny júliusban,hajós maraton és könnyűzenei fesztivál augusztusban, mandarinnapok októberben, Zatoni nyár (június – augusztus).

Dubrovniki tengermellék és az Alsó-Neretva vidékeA Dubrovniki tengermelléket keleti irányból az Omble folyó forrása(Rijeka dubrovačka) nyugatról pedig a Bistrina öböl határolja.A Neretva folyó melléke a vad hegyi folyóból a horvát térség legtagoltabbdeltájába szélesedik. Az Alsó-Neretva vidéket hosszú ideig jellemeztéka lápos, halban és mocsári madárban bővelkedő területek, de manapságmár jelen van a mezőgazdaság is a messze földön ismert déligyümölcstermesztéssel. A gazdag növényzetet és állatvilágot a madártani ésegyéb rezervátumokban védik.

Zaton Klek Blace Slano

Trsteno

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

41

PelješacPelješac romantikus adriai vidék, melynek hófehér aprókavicsos partjait olajfa ligetek, száz éves ciprusok, zsályávalbenőtt sziklák övezik. A Szt. Illés (Sv. Ilija) hegy 961 m magas csúcsáról remek kilátás nyílik az egész korčulaiszigetvilágra, valamint Hvar, Vis, Mljet és Lastovo szigetekre. Két festői kisvárosa, Ston és Mali Ston a szárazföldés a félsziget emelkedője közötti földszoroson telepszenek meg. Dubrovnik mellett ezek voltak a DubrovnikiKöztársaság legfontosabb és legjobban védett helységei. A masszív középkori várfalak védelmezték a Köztársaságsólepárlóit és gazdag birtokait Pelješacon. A félsziget és a szárazföld közé beékelődött malostoni öböl a tengerélővilágának rezervátuma, ahol osztriga, mytilius kagyló és minőségi halak tenyésztésével foglalkoznak. A Dingács

Drače Trstenik Sreser

Podbuče OrebićŽuljana Trpanj

Metković

Cavtat

Mljet

Korčula

Konavle

Pelješac

DUBROVNIK

Orebić

Trsteno

SlanoSton

Prevlaka

és a Posztup lejtői az azonos nevű (Dingač,Postup) minőségi vörösborok termővidéke.

Magánszállás kínálat: 1510 szoba,1352 apartman és 40 pihenőház.Üdülőhelyek: Ston, Prapratno, Dubrava, Brijesta, Žuljana, Drače,Sreser, Trpanj, Orebić, Kučište, Viganj, Lovište, Trstenik.Rendezvények: Orebić: Karneváli rendezvények (január –március), Kulturális nyár (június – szeptember),Trpanj: Halász éjszakák (július – augusztus),Ston: Stoni nyár (július – augusztus).

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

42

sűrű erdei miatt Korkyra Melaina-nak (Fekete Korčulának) hívták.Talán mondanunk sem kell, hogy itt született Marco Polo, a világjárótengerész.Magánszállás kínálat: 1280 szoba, 1600 apartman és310 üdülőház.Üdülőhelyek: Korčula, Lumbarda, Zavalatica, Brna, Prižba, VelaLuka.Rendezvények: Korčula: Marko Polo Fesztivál (július), Marko Polorendezvény (szeptember), Marko Polo visszatérése (május utolsóhete), Vitézi Játékok Fesztiválja (július – augusztus), Lumbarda:Folklór- és halászestek (július – augusztus).

Elafiti szigetekA dubrovniki partvidék előtt hosszanti irányban sorakozik a 13 elafitisziget, melyek közül csupán három – Koločep, Lopud és Šipan – lakott.Magánszállás kínálat: 150 szoba, 62 apartman és 6 pihenőház.Üdülőhelyek: Koločep, Lopud, Suđurađ, Šipanska luka.

KorčulaA hajóépítéséről és kőfaragó művészetéről ismert Korčula sziget mára korai kőkorban is lakott volt. Abban az időben amikor a görögökgyarmatokat alapítottak Korčula szigetén (i. e. 3. és 4. sz.) a szigetet

Koločep

Lopud

Šipan Vela Luka

Korčula

Dalm

ácia

- Dub

rovn

iki ré

gió

43

Lastovo és MljetA messze a nyílt tengeren fekvő Lastovo és Mljet, Horvátország két legdélebbi szigete. Mindkét távoli szigetközös jellemzője, hogy mindegyiküknek van egy kis (Malo) és egy nagy (Veliko jezero) tava, bár különbözőkarakterűek. Lastovon számos öböl búvik meg, Mljetet pedig elsüllyedt karsztformák jellemzik, melyeket keskenycsatornák kötnek össze a tengerrel. Lastovo ismertetőjelei a 47 mező, 47 sziget és 47 templom, míg Mljetsziget egyharmada nemzeti park, melynek jellemzői a sajátosan tagolt part, a két tó, melyből az egyiken egykis sziget található (sziget a szigeten), az alpesi fenyőerdők, fekete tölgyek, és a gazdag kulturális örökség.

Magánszállás kínálat:270 szoba, 302 apartman és 16 pihenőház.

Üdülőhelyek: Lastovo: Pasadur, Ubli,Zaklopatica, Lastovo, Skrivena Luka;Mljet: Pomena, Polače, Soline, Sobra,Prožura, Okuklje, Saplunara.

Rendezvények: Lastovo: Farsang – jelmezbál(február – március), Jelmez-bemutató (július– augusztus), Jazz -fesztivál (augusztus eleje).

Lastovo

Pasadur

Prevlaka

Metković

PelješacSton

OrebićVela Luka

Korčula

DUBROVNIKElafitski otoci

MljetLastovo

Cavtat

Korčula

Közé

p- H

orvá

tors

zág

44

A szőlőskertekkel teli dombok, végtelenbe nyúló virágos rétek, erdők ésfolyókkal tarkított zöld erdei tisztások szelíd vidékén járunk. Ezen a rendkívüliváltozatos vidéken a természet szépségeinek és különlegességeinek ritkánlátható és megismerhető gazdag palettáját tárja elénk. Különös élménytnyújtanak a kastélyok, régi várak és erődítmények szinte mindegyikéhezfűződő történetek és legendák. Itt megismerhetjük a számos egyháziépületben, múzeumban, galériában és gyűjteményben nyilvánosság elétárt elmúlt idők szellemét és gazdag kulturális örökségét. Ez egyben ahőforrások, gyógyfürdők vidéke is, de ideális sétaterep is, különösképpena vadászat és a halászat szerelmesei körében kedvelt, akik itt gazdagvadállományt, és a megóvott környezet szépségeit találják. A számoskulturális esemény, érdekes és látványos rendezvény mellett ez a terület

INFORMÁCIÓK:Samobor Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 3360 044,E-mail: tzg-samobor@zg.t-com.hrZaprešić Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 3310 309,E-mail: tz-zapresic@zg.t-com.hrJastrebarsko Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 6281 115,E-mail: tz-jastrebarsko@zg.t-com.hrČazma Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 043 772 086Sisak Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 044 522 655,E-mail: tzg-siska@sk.t-com.hrČakovec Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 040 313 319,E-mail: tzg-cakovca@ck.t-com.hr

kétségkívül hódít a gazdag gasztronómiai kínálatával, amely a falusigazdaságok asztalára kerülő házi ételektől a vadhúsból készült ízletescsemegéken át egészen “nagyanyáink” és a régi horvát szakácskönyvekreceptjei alapján elkészített ételekig terjed.

Magánszállás kínálat: 1909 ágy.

Idegenforgalmi helyek: Samobor, Velika Gorica, Jastrebarsko, DugoSelo, Vrbovec, Krašić, Kloštar Ivanić, Ivanić Grad, Križ, Zaprešić, SvetiIvan Zelina, Čazma, Bjelovar, Sisak, Čigoć, Krapje, Topusko, Lekenik,Čakovec, Koprivnica, Đurđevac, Križevci, Molve, Kalinik, Daruvar, Krapina,Krapinske Toplice, Stubičke Toplice, Marija Bistrica, Varaždin, VaraždinskeToplice, Ludbreg és Trakošćan.

A megőrzött természet élménye

KÖZÉP-HORVÁTORSZÁG

Varaždin Kumrovec Trakošćan Veliki Tabor

Közé

p- H

orvá

tors

zág

45

Krapinske Toplice Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 049 232 106, E-mail: tzo-krapinske-toplice@kr.t-com.hrStubičke Toplice Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 049 282 727, E-mail: tzo@stubicketoplice.hrMarija Bistrica Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 049 468 380, E-mail: tzo-marija-bistrica@kr.t-com.hrKoprivnica Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 048 621 433, E-mail: tzg-koprivnica@kc.t-com.hrVaraždin Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 042 210 987, E-mail: tzg-varazdin@vz.t-com.hrVaraždinske Toplice Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 042 633 133, E-mail: info@toplice-vz.hrBjelovar Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 043 243 944, E-mail: info@tzbbz.hrIvanić Grad Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 2881 591, E-mal: turistickazajednica@ivanicgrad.hrVelika Gorica Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 6222 378, 6221 666, E-mail: tzvg@tzvg.hrVrbovec Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 2791 661, E-mail: tzvrbovec@tzzz.hrKrašić Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 62 70 910, E-mail: krasic@tzzz.hr

Sveta Nedelja Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 3373 919,E-mail: tzg.sveta.nedelja@hi.t-com.hrZagrebačka županija Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 01 4873 665,E-mail: info@tzzz.hrĐurđevac Turistairoda, tel.048/812-046, tzdjurdjevac@inet.hrKriževci Turistairoda, tel.048/681-199Kalnik Turistairoda, tel.048/857-249Molve Idegenforgalmi Közösség iroda, tel.048/892-024Tuhelj Idegenforgalmi Közösség, tel.: 049/556-630, e-mail:tz.tuhelj@post.t-com.hrDaruvar Turista Információs KözpontTrg kralja Tomislava 14, 43 000 Daruvar, Tel.: 043 331 382E-mail: grad.daruvarturisticko.informativni.centar@bj.t-com.hr

Marija Bistrica

SLOVENIAHUNGARY

Bjelovar

Krapina

ČakovecVaraždin

Marija Bistrica

Sisak

Samobor

Ivanić Grad

Kutina

KoprivnicaTrakošćan

Szlav

ónia

46

SZLAVÓNIA

A Száva és a Dráva folyók közötti térség, keleten a Duna határolja,Horvátország gabonatermő vidéke, amely mezőgazdasági jelentőségéntúl idegenforgalmi szempontból is figyelemre méltó. Élvezhetjük a bőkezűtermészet ajándékait és a szorgos falusi emberek munkájánakgyümölcseit, bepillanthatunk az idillikus szlavóniai falvak hétköznapjaiba,betérhetünk Kutjevo, Djakovo, vagy Ilok Erdut (Erdőd), Feričanci,Baranya területe, minőségi borok kóstolására lehetőség van még:Erdutban (Erdőd), Feričanciban és Baranya egész területén, egy jó kisborpincéjébe kiváló borokat kóstolgatni, megízlelhetjük a helyi

kastélyokban vagy a Dráva, Száva és Duna melletti idillikuskistelepüléseken. A végtelen síkságok, a Papuk és a Bilogora erdőshegyoldalai gazdag vadállománnyal rendelkeznek, ideális vadászterepek,a folyók, a számos holtág és halastó pedig kiválóan alkalmas ahorgászatra. A házigazdák itt azt állítják, hogy az emberekhezhasonlatosan itt a tájnak is nagy, nemes lelke van.Magánszállás kínálat: 1686 ágy.Idegenforgalmi helyek: Eszék, Vukovar, Bizovačke Toplice, Županja,Vinkovci, Đakovo, Požega, Slavonski Brod, Našice, Slatina, Orahovica,Pitomača és Virovitica.

specialitásokat (kulen), ismerkedhetünk az egyik legismertebb európaitermészeti örökség – a Kopácsi rét természeti park állatvilágával, vagyegyszerűen csak sétálhatunk a több száz éves árnyas tölgyesekben,részt vehetünk a szüreten, a gazdag szlavóniai aratáson, vagy pedigvalamely híres és látványos folklór rendezvényen (Djakovói Hímzések,Vinkováci Ősz, Szlavónia Aranyhúrjai…) Takaros települések éskirándulóhelyek tárják elénk értékeiket és az évszázados múltbólszármazó látnivalókat, gazdag kínálatuk közé tartozik még egy kellemesfürdőzés a számos gyógyfürdő egyikében vagy kikapcsolódás a

Szelíd lelkületű táj

Vinkovci Spačva Osijek Kopačevo Kaptol

Szlav

ónia

47

Virovitica Idegenforgalmi Hivatal,Tel.: 033 726 069, E-mail: tzvpz@vt.t-com.hrŽupanja Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 032 830 299,E-mail: tz-zupanja@vk.t-com.hrBizovac Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 031 675 112E-mail: direktor@tzobizovac.hrSlatina Turistairoda, Tel: 033 533-629e-mail: tz-grada-slatine@vt.t-com.hrOrahovica Turistairoda, Tel: 033-673-540e-mail: tzgorahovica@tzgorahovica.hr

Papuk

Kutjevo

INFORMÁCIÓK:Eszék Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 031 203 755, E-mail: grad-osijek@os.t-com.hrSlavonski Brod Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 035 447 721, E-mail: info@tzgsb.hrPožega Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 034 274 900, E-mail: tz-pozega@po.t-com.hrĐakovo Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 031 812 319, E-mail: tz-grada-djakova@os.t-com.hrVinkovci Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 032 334 653, E-mail: turisticka.zajednica@vk.t-com.hrVukovar Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 032 442 889, E-mail: tz-vukovar@vk.t-com.hrNašice Idegenforgalmi Hivatal, Tel.: 031 614 951, E-mail: tz-nasice@hi.t-com.hr

HUNGARY

OSIJEK

Virovitica

Đakovo VinkovciSlavonski Brod

Daruvar VukovarPožega

Našice

Bizovac

Zágr

áb

48

ZÁGRÁB

Nemzetközi Folklórszemle, Nemzetközi Virágkiállítás, Zágrábi Filmfesztivál,Urbánus Fesztivál...És ami kevésbé köztudott: Zágráb környéke bővelkedik elbűvölőtermészeti és kulturális kincsekben, itt felfedezhetjük a természetmegannyi csodáját és az ezeréves horvát történelem műemlékeit.Látogasson el Zágrábba - Zágráb minden várakozását felülmúlja!

Magánszállás kínálat: 93 szoba és 45 apartman.

Zágráb, a horvát metropolisz egy régi közép-európai város, több mint900 éves írott történelemmel. Jól megőrzött történelmi örökségéről,jelentős üzleti, vásári és sport-rendezvényeiről híres város, amelytemérdek érdekes eseményt kínál az idelátogatóknak.Csak is Zágrábban jelzik a delet ágyúlövéssel, melyet a Lotrščakróladnak le, a kontinens egyedüli városa, melynek saját bálnája van, ittvan a Maksimir, Európa legrégebbi kultivált parkja is, és még oly sokminden...Zágráb utcái és terei a többi világvároshoz hasonlatosan - egész évsorán temérdek attraktív eseménynek adnak helyszínt, úgy mint:

A horvát főváros

INFORMÁCIÓK:TIC ZagrebTel.: +385 1 48 14 051Fax: +385 1 48 14 056E-mail: info@zagreb-touristinfo.hrwww.zagreb-touristinfo.hr

Horv

átor

szág

Horvátországban jóval gazdagabb a magánszállás kínálat, mint aszállodai kínálatA „hotel" szálláshoz tartozó szállodákban, appartmanhotelekben,szállodakomplexumokban, apartmanokban, panziókban és vendégházaknáltörténő szálláslehetőségen felül Horvátországban 56.540 regisztráltmagánszállás egységben 404.561 vendégágyat kínálnak a kategorizált,különálló házakban/villákban, apartmanokban és szobákban. Az összesszállásegység az 1995-ben hozott, majd 2006-ban módosított „Törvény avendéglátóipari tevékenységekről", illetve a Idegenforgalmi Minisztériumidevágó szabályzatai szerint került besorolásra. Az 1995-ös Törvényértelmében a nem vállalkozóként, vagy Bt.-ként regisztrált magánszemélyek20 vendégágyat, a 2006-os módosítás értelmében pedig - 5 éves türelmiidővel - csupán 16 ágyat „üzemeltethetnek". Ennek értelmében egyesmagánszállás egységek akár egy panziónál, vagy hotelnél is nagyobbaklehetnek, mely utóbbiaknál a 2002-es törvény minimum 10 vendégágyatír elő. Éppen ezért az irodánál történő apartman foglalás esetében különmeg kell határozni, hogy egy apartmanhotelen, vagy magánszálláson belülműködő apartmant keresünk.

Mit jelent a “magánszállás” kifejezésAttól függetlenül, hogy Horvátországban pontosan tudjuk mit is jelent a“magánszállás” meghatározás, a kifejezés csak részben fedi a szó valódiértelmét. A kifejezés használatának kezdete a múlt század közepére nyúlikvissza, amikor a korabeli állami területen minden szállás-objektum államivagy állami/társadalmi tulajdonban volt és megkezdődött a turistatelepeképítése, amelyekben az egyes szobákat díjfizetés ellenében kezdték kiadnia vendégeknek. A politikai és gazdasági rendszerváltás idejétől, a ‘90-esévektől kezdve Horvátországban minden szállás-kapacitás magántulajdonbanvan, és csupán a szállodák egy kisebb része áll privatizációs eljárás alatt.

Hogyan lépjünk kapcsolatba a szálláskiadókkal – közvetlenül, utazásiiroda vagy az Idegenforgalmi közösség irodájának segítségévelA vendégek utazási irodán keresztül, vagy közvetlenül a szállásadónálfoglalhatnak magánszállást. Jelen szöveg folytatásaként a magánszállásokatközvetítő utazási irodák listája következik. Azon kistelepülések esetében,melyekben nem működik iroda, a helyi idegenforgalmi hivatalok elérhetőségeittüntettük fel, melyek segítségünkre lesznek a helyi magánszállásfelkutatásában. Egyéb tudnivalókkal kapcsolatban forduljon bizalommal aHorvát Idegenforgalmi Közösség külképviseletéhez, vagy tájékozódjon awww.horvatorszag.hr honlapon.

Üdülőhelyek bőséges kínálata az InternetenA magánszállás kínálat legnagyobb adatbázisa a Horvát IdegenforgalmiKözösség/ www.horvatorszag.hr és az UHPA (Horvát Utazási IrodákSzövetsége)/ www.croatia-travel.org honlapjain található meg. Jelenkiadványban az utazási irodák régiók és városok szerinti listája elé soroltukbe azokat az irodákat, amelyek egyszerre több üdülőhelyre is kínálnakmagánszállásokat.

Különleges ajánlatok, aktív pihenésA fenti honlapokon kívül a kiadványunkban szereplő irodák weboldalain istallózhat, amennyiben valami másra, különlegesre vágyik – legyen szó falusiturizmusról, egy halászházikótól távol a városi nyüzsgéstől, lakatlan szigeten,a parton emelkedő világítótoronyról, avagy hegyvidéki menedékházról.További információkat szerezhetnek be a vendégek számára szervezettsport – és kulturálisprogramokról, kirándulási és túra lehetőségekről.

A horvát utazási irodák vendégei ugyanolyan biztonságban érezhetikmagukat, mint saját országukbanA horvátországi magánszállás kiválasztását megkönnyítendő azt ajánljuk,hogy forduljon helyi utazási irodájához, vagy keresse a jelen kiadványbanszereplő irodák egyikét. A horvát utazási irodák a 2007-es „Törvény aturizmusban nyújtott szolgáltatásokról" előírásai szerint kerülnekengedélyezésre, illetve aszerint működnek. Mivel a törvény arra kötelezi azirodákat, hogy az EU csomagtúrákra vonatkozó direktíváival összhangbanműködjenek, az itt nyaraló belföldi és külföldi vendégeket egyaránt az EU-s országokéhoz hasonló védettség illeti meg. Ezen felül, 2003.szeptemberében az idevágó EU-s előírásokkal teljes mértékben összhangbanálló Fogyasztók Védelméről szóló Törvény is hatályba lépett. A turistákvédelméről szóló további információkat a Horvát Utazási IrodákSzövetségének www.croatia-travel.org internetes oldalán találhatnak.

Horvátország minden egyes utazási irodáját törvényi előírás kötelezi a HorvátGazdasági Kamarába történő belépésre. Az utazási irodák választhatnakmég két önkéntes alapú szakegyesület közül: UHPA (Horvát Utazási IrodákSzövetsége) – jelenleg 436 tag; UNPAH (Független Horvát Utazási IrodákSzövetsége) - jelenleg 30 tag. A kiadványban szereplő minden egyesirodánál feltüntettük mely szervezet tagja mivel a szövetség tagsága avendégek számára garantálja a védelmet és a szállás megbízhatóságát.

Azonosító kód - az iroda személyazonossági igazolványa“A” - az iroda utazásszervezői engedéllyel rendelkezik, “B” – utazásközvetítő;“C” – idegenforgalmi szolgáltató - magánszállás közvetítői tevékenység.“AB” - utazásszervezői és - közvetítői tevékenység.

Info

rmác

iók

I N F O R M Á C I Ó K

U T A Z Á S I I R O D Á K , A M E L Y E K T Ö B . b . Ü D Ü L Ő H E L Y E N K Í N Á L N A K S Z Á L L Á S T

Ha nem tudja eldönteni, hogy hová utazna, keresse fel az utazási irodákat, melyek gazdag kínálattal állnak az Ön rendelkezésére és egyben lehetősége nyílik a különböző ajánlatok összehasonlítására is.

Ha a településlistán szereplő, Ön által kiválasztott helységhez nincs feltüntetve idegenforgalmi hivatal vagy utazási iroda, illetve ha egyáltalán nem találta meg a kívánt települést, lépjen kapcsolatba a regionális lista

előtt szereplő irodákkal, ezek székhelyétől függetlenül.

töb.b. mint 300 desztináció

ADRIAGATE HR-AB-21-060125823 egész évben Split 21000 Zrinjsko-Frankopanska 62 +385 21 315180 +385 21 315179 info@adriagate.com http://www.adriagate.com

adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Zagreb 10000 Heinzelova 62a +385 1 6102000 +385 1 6102018 heinzelova@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

ADRIATIC.HR HR-AB-21-17010006236 egész évben Split 21000 Washingtonova 5 +385 21 456456 +385 21 456789 info@adriatic.hr http://www.adriatic.hr UHPA

ATLAS d.d. fi ókiroda Dubrovnik HR-AB-20-060000638 egész évben Dubrovnik 20000 Sv. Đurđa 1 +385 20 442585 +385 20 323609 atlas.pile@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

200-300 desztináció

SPLIT TOURS d.d. HR-AB-21-060134800 egész évben Split 21000 Boktulijin put b.b. +385 21 352481 +385 21 352482 booking@splittours.hr http://www.splittours.hr UHPA

100 - 200 desztináció

ADRIATIC TRAVEL DESIGN d.o.o. HR-AB-52-040190525 egész évben Pazin 52000 Dubravica 2a +385 52 617770 +385 52 617772 adriatic@travel-design.com http://www.travel-design.com

EKLATA d.o.o. HR-AB-21-060077916 egész évben Split 21000 Osječka 11 +385 21 544232 +385 21 544232 eklata@eklata.com http://www.eklata.hr UHPA

TO ISLANDS TRAVEL d.o.o. HR-AB-21-060226108 egész évben Split 21000 Ruđera Boškovića 27 +385 21 494809 +385 21 494820 info@adria-island.org http://www.adria-island.org UHPA

51 - 100 desztináció

GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Zagreb 10000 I Pile 1 +385 1 4805505 +385 1 6188681 generalturist@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Dubrovnik 20000 Obala Stjepana Radića 32 +385 20 313300 +385 20 419119 gulliver@gulliver.hr http://www.gulliver.hr UHPA

KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Zagreb 10000 Teslina 12 +385 1 4882504 +385 1 4811414 kompas@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

31 - 50 desztináció

DESIGNER PUTNIČKA AGENCIJA HR-AB-52-92232256 egész évben Pula 52100 Istarska 8 +385 52 522225 +385 52 492019 info@designer.com.hr http://www.designer.com.hr

GLOBALTURIST d.o.o. HR-B-51-040228210 egész évben Kastav 51215 Trinajstići 99 +385 51 276677 +385 51 276707 info@globalturist.hr http://www.globalturist.hr UHPA

PANORAMA IMMOBILIARE & TURISMO d.o.o. HR-B-21-060200358 egész évben Zagreb 10000 Gajeva 1 +385 1 4828803 +385 1 4828854 maljino@tin.it http://www.panorama.hr UHPA

PRESTIGE TOURS HR-AB-22-15010005117 egész évben Šibenik 22000 Vladimira Nazora 9 +385 22 219181 +385 22 219186 prestige.tours@si.t-com.hr http://www.prestige-tours.net

TRAVELANA d.o.o. HR-AB-51-040056691 egész évben Rijeka 51000 Andrije Medulića 8 +385 51 212780 +385 51 336562 travelana@ri.t-com.hr http://www.travelana.hr UHPA

TREVITOURS d.o.o. HR-AB-52-040124422 egész évben Savudrija 52475 Bašanija 13 +385 52 759735 +385 52 759722 trevitours@yahoo.com http://www.trevitours.net UHPA

UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Pula 52100 S. Dobrića 16 +385 52 390000 +385 52 215036 uniline@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

21 - 30 desztináció

CAPPELLI TOURIST AGENCY d.o.o. HR-B-51-040123157 egész évben Mali Lošinj 51550 Kadin b.b. +385 51 231582 +385 51 231562 cappelli@cappelli-tourist.hr http://www.cappelli-tourist.hr UHPA

JADERATOURS d.o.o. HR-AB-23-060052605 egész évben Zadar 23000 Poljana pape Aleksandra lll 5/1 +385 23 251280 +385 23 251286 jaderatours@zd.t-com.hr http://www.jaderatours.hr UHPA

MRSSI-COMP d.o.o.- ARGOS TRAVEL AGENCY HR-AB-23-060072506 egész évben Zadar 23000 Put Murvice 17 +385 23 312111 +385 23 312011 argos.booking@zd.t-com.hr UNPAH

Desztinációk száma Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Város Irányítószám Utca és házszám Tel. Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

OREBIĆ TOURS d.o.o. HR-AB-20-9091 egész évben Orebić 20250 Bana J. Jelačića 84a +385 20 713367 +385 20 714385 orebic-tours@orebic-tours.hr http://www.orebic-tours.hr UHPA

SEA GATE HR-AB-21-17010900138 egész évben Trogir 21220 Bl. Augustina Kažotića 5 +385 21 797710 +385 21 884888 info@sea-gate.net http://www.sea-gate.net UHPA

TURISTIČKA AGENCIJA AQUARIUS HR-AB-22-15060002370 01.05.-01.10. Murter 22243 Hrvatskih vladara 21 +385 22 434151 +385 22 435866 aquarius-murter@si.t-com.hr http://www.aquarius-adriatica.com UHPA

11 - 20 desztináció

ADAMO TRAVEL d.o.o. HR-AB-23-110002322 egész évben Sali 23281 Sali +385 23 377208 +385 23 377160 info@adamo.hr http://www.adamo.hr

AUTOTRANS d.o.o. Putnička agencija HR-AB-51-040017902 egész évben Rijeka 51000 Žabica 1 +385 51 660300 +385 51 334894 turizam@autotrans.hr http://www.autotrans-turizam.com UHPA

ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Dubrovnik 20000 Vukovarska 17 +385 20 358200 +385 20 358303 elite@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

EUROADRIA TOURS d.o.o. HR-AB-20-090007786 egész évben Dubrovnik 20000 Metohijska 2 +385 20 313533 + 385 20 313530 info@euroadria.hr http://www.euroadria.hr UHPA

MARLIN TOURS d.o.o. HR-AB-23-060054875 egész évben Zadar 23000 R. K. Jeretova 3 +385 23 305920 +385 23 305919 marlin-tours@zd.t-com.hr http://www.marlin-tours.hr UHPA

MERIDIEN TEN d.o.o. HR-AB-21-060141472 egész évben Split 21000 Zajčeva 7 +385 21 388951 +385 21 388954 info@meridien.hr http://www.meridien.hr UHPA

NIK d.o.o. HR-AB-22-060021086 egész évben Šibenik 22000 A. Šupuka 5 +385 22 200550 +385 22 200551 info@nik.hr http://www.nik.hr UHPA

SUNTURIST d.o.o. HR-AB-53-0659517 egész évben Novalja 53291 Kranjčevićeva b.b. +385 53 661211 +385 53 661611 sunturist@gs.t-com.hr http://www.sunturist.com UHPA

TURISTIČKA AGENCIJA CYNTUS HR-AB-21-0505969382819 egész évben Dugi Rat 21315 Trg kralja Tomislava 5 +385 21 757802 +385 21 757803 cyntus@cyntus.com http://www.cyntus.com

7 - 10 desztináció

ADRIA-TOURS BOL HR-AB-21- 060000935 egész évben Bol 21420 Bračka cesta 10 +385 21 635966 +385 21 635977 adria-tours-bol@st.t-com.hr http://www.adria-bol.hr UHPA

AK TOURS d.o.o. HR-AB-21-060215677 egész évben Split 21000 Kneza Domagoja 12 +385 21 329183 +385 21 329184 info@ak-tours.hr http://www.ak-tours.hr UHPA

ALBATOURS HR-AB-52-1612976368036 01.04.-30.09. Pula 52100 Premanturska cesta 14 +385 52 382984 +385 52 382984 info@albatours.hr http://www.albatours.hr

BRANA TOURS HR-AB-53-09030200502 15.05.-15.09. Senj 53270 I. Lenkovića 10/1 +385 53 881367 +385 53 881367 info@brana-tours.hr http://www.brana-tours.hr

EUROTOURS HR-AB-21-1706040088 egész évben Makarska 21300 Ante Starčevića 50 +385 21 679556 +385 21 679556 eurotours-makarska@st.t-com.hr http://www.eurotours-makarska.com

HVAR TRAVEL HR-B-21-060189661 01.04.-01.10. Split 21000 Odakova 26 +385 21 531463 +385 21 531590 info@hvar-travel.com http://www.hvar-travel.com UHPA

ISTRA LINE - PORTUN d.o.o. HR-AB-52-040078004 egész évben Poreč 52440 Partizanska 2 +385 52 432339 +385 52 432116 privat@istraline.hr http://www.istraline.hr UHPA

JURČEVIĆ & Co. d.o.o. HR-AB-21-060015514 egész évben Trogir 21220 Put Čarijića 83 - Seget Donji +385 21 894475 +385 21 894475 jurcevic@st.t-com.hr http://www.jurcevic.hr UHPA

KALIPSO d.o.o. HR-AB-20-060083277 egész évben Dubrovnik 20000 Iva Dulčića 25 +385 20 436508 +385 20 436508 info@kalipso.hr http://www.kalipso.hr

KATURBO d.o.o. HR-AB-51-040118168 01.04.-30.10. Rab 51280 Markantuna de Dominisa 5 +385 51 724495 +385 51 777015 katurbo-tourist-agency@ri.t-com.hr http://www.katurbo.hr

LAGUNA HR-AB-22-15010005193 01.05.-01.10. Primošten 22202 Tepli bok 25 +385 22 643000 +385 22 570558 info@laguna-primosten.hr http://www.laguna-primosten.hr

LOŠINJSKA PLOVIDBA - TURIZAM d.o.o. HR-C-51-040031636 egész évben Mali Lošinj 51550 Riva lošinjskih kapetana 8 +385 51 233040 +385 51 231611 losinjplov-turizam@ri.t-com.hr http://www.lostur.net UHPA

MAESTRAL HR-AB-21-17010000419 egész évben Split 21000 R. Boškovića 13/15, Kaleta II +385 21 470944 +385 21 470980 maestral1@st.t-com.hr http://www.travel.maestral.hr UHPA

MAREA d.o.o. HR-AB-51-040012939 egész évben Ičići 51414 Poljanska cesta 21 +385 51 705620 +385 51 704290 marea@marea.hr http://www.marea.hr UHPA

MAREMONTI - ISTRA d.o.o. HR-AB-52-040159710 egész évben Pula 52100 Trg I. Istarske brigade 1 +385 52 384000 +385 52 384001 maremonti-istra@pu.t-com.hr http://www.maremonti-istra.hr

MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Makarska 21300 Obala kralja Tomislava 15 +385 21 616010 +385 21 615327 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

M-TRAVELTOURISTSERVICE HR-AB-21-17010006136 01.05.-31.09. Stomorska 21432 Veli Dolac 15 +385 21 718309 +385 21 718310 info@m-tts.com http://www.m-tts.com UHPA

MULTILINGUA HR-AB-52-3103980366205 egész évben Roč 52425 Roč 30 +385 52 649742 +385 52 687138 visitistria@yahoo.com http://www.visitistria.net

PRUDENS LINE d.o.o. HR-AB-51-040150745 egész évben Opatija 51410 Nova cesta 142 a +385 51 718940 +385 51 718657 prudens@prudens-line.hr http://www.prudens-line.hr

TURISTIČKA AGENCIJA RUŽMARIN d.o.o. HR-AB-21-060219029 egész évben Omiš 21310 Put skalica 5 +385 21 756656 +385 21 756657 uprava@ruzmarin.hr http://www.ruzmarin.hr UHPA

VALSIKA d.o.o. HR-B-51-040182689 01.04.-01.10. Rab 51280 Palit 426a +385 51 726040 +385 51 726040 valsika@post.t-com.hr http://www.valsika.hr

VERITAS d.o.o. HR-AB-52-040076566 egész évben Labin 52220 Sv. Katarine 4 +385 52 885007 +385 52 852757 veritas@pu.t-com.hr http://www.istra-veritas.hr UHPA

VIATOR TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-090019859 egész évben Dubrovnik 20000 Sv. Križa 3 +385 20 313140 +385 20 313140 mail@dubrovnikviator.com http://www.dubrovnikviator.com

Desztinációk száma Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Város Irányítószám Utca és házszám Tel. Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

ISZTRIA

52100 Banjole KAMIKTOURS d.o.o. HR-AB-52-040174380 egész évben Kamik 6 +385 52 393000 +385 52 393001 kamiktours@istra-kamik.com http://www.istra-kamik.com

52420 Buzet ISTRIANA TRAVEL HR-AB-52-91307724 egész évben Vrh 28 +385 52 667022 +385 52 667022 istriana.travel@ri.t-com.hr http://www.istrianatravel.hr UHPA

52212 Fažana Utazási iroda BONSAI HR-B-52-91791596 egész évben Puljska cesta 1 +385 52 521216 +385 52 521152 sonja.sugar@pu.t-com.hr http://www.istra.com/bonsai

52212 Fažana R.I.S.T. - TOURS d.o.o. HR-AB-52-040116435 01.05.-01.10. Vodnjanska 48 +385 52 521341 +385 52 383126 rist-tours@rist-tours.com http://www.rist-tours.com

52450 Funtana LINET d.o.o. HR-AB-52-040012545 01.01.-01.12. Ribarska 2 +385 52 445012 +385 52 445090 linet@pu.t-com.hr http.//www.istra.com/linet

52450 Funtana Utazási iroda FUNTANA HR-B-52-18011101424 01.06.-20.09. Istarska 2a +385 52 445045 +385 52 445045 jelena.davidovic@pu.t-com.hr http://www.jelena.hr

52464 Kaštelir Kaštelir-Labinci járás Idegenforgalmi Közössége Kaštelir 113 +385 52 463140 +385 52 463141 info@tz-kastelirlabinci.hr http://www.tz-kastelirlabinci.hr

52220 Labin AD MAJORA d.o.o. HR-AB-52-040114997 egész évben Trg labinskih rudara 4 +385 52 880472 +385 52 853472 info@istra-admajora.com http://www.istra-admajora.com

52220 Labin Utazási iroda TURIST RAVNI HR-C-52-18010901019 01.06.-20.09. Ravni 2b +385 52 877152 +385 52 877152 vigor.skopac@pu.t-com.hr http://www.istra.com/ravni

52220 Labin VERITAS d.o.o. HR-AB-52-040076566 egész évben Sv. Katarine 4 +385 52 885007 +385 52 852757 veritas@pu.t-com.hr http://www.istra-veritas.hr UHPA

52203 Medulin NOVA TOURS HR-B-52-91415667 egész évben Burle 1 +385 52 393112 +385 52 393114 simo.vukoje@pu.t-com.hr http://www.nova-tours.hr

52203 Medulin NOVASOL TURISTIČKA AGENCIJA d.o.o. HR-AB-52-040199070 egész évben Brajdine b.b. +385 52 381814 +385 52 381799 info@novasol.hr http://www.novasol.com UHPA

52424 Motovun MONTONA TOURS d.o.o. HR-AB-52-040191831 egész évben Kanal 10 +385 52 681970 +385 52 616409 info@montonatours.com http://www.montonatours.com

52466 Novigrad EPOCA TURIZAM d.o.o. HR-AB-52-040190200 egész évben Murvi 2 +385 52 726311 +385 52 726163 epoca1@pu.t-com.hr http://www.epocatourism.com

52466 Novigrad KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Gradska vrata 11 +385 52 726383 +385 52 726384 novigrad@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

52466 Novigrad KREVATIN TOURS d.o.o. HR-AB-52-040168464 egész évben V. Nazora 17 +385 52 757192 +385 52 726126 info@adriatic.cc http://www.adriatic.cc

52466 Novigrad RAKAM TRADE d.o.o. HR-AB-52-040118504 10.04.-30.10. Gradska vrata 45 +385 52 757047 +385 52 757047 rakam@pu.t-com.hr http://www.rakam-trade.hr

52000 Pazin ADRIATIC TRAVEL DESIGN d.o.o. HR-AB-52-040190525 egész évben Dubravica 2a +385 52 617770 +385 52 617772 adriatic@travel-design.com http://www.travel-design.com

52000 Pazin FUTURA TRAVEL HR-AB-52-18031201448 egész évben 25. rujna 42 +385 52 621045 +385 52 621045 pazin@futura-travel.hr http://www.futura-travel.hr

52440 Poreč adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Mate Vlašića 20 +385 52 433871 +385 52 433872 porec@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

52440 Poreč ANITOURS HR-A-52-040124070 01.04.-01.10. Anke Butorac 3 +385 52 427069 +385 52 434969 anitours@parenzo.com http://www.parenzo.com

52440 Poreč APARTMANI ADRIATIC d.o.o. HR-B-52-040030049 01.04.-15.10. Trg slobode 2a +385 52 452663 +385 52 452187 info@apartmani-adriatic.hr http://www.apartmani-adriatic.hr

52440 Poreč APARTMANI ADRIATIC d.o.o. HR-B-52-040030049 01.04.-15.10. Rade Končara b.b. +385 52 452189 +385 52 427420 novo-naselje@apartmani-adriatic.hr http://www.apartmani-adriatic.hr

I R O D Á K - R É G I Ó K É S T E L E P Ü L É S E K S Z E R I N T

Info

rmác

iók

52440 Poreč APARTMANI ADRIATIC d.o.o. HR-B-52-040030049 01.04.-15.10. Špadići b.b. +385 52 452190 +385 52 427071 spadici@apartmani-adriatic.hr http://www.apartmani-adriatic.hr

52440 Poreč ARLEN d.o.o. HR-AB-52-040051245 egész évben Vukovarska 26 +385 52 453145 +385 52 434819 arlen@arlen.hrhttp://www.arlen.hr; http://www.istra2007.com

UHPA

52440 Poreč ATLAS d.d. fi ókiroda Poreč HR-AB-20-060000638 egész évben Eufrazijeva 63 +385 52 434933 +385 52 451109 poslovnica.porec@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

52440 Poreč ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Vukovarska 19 +385 52 423222 +385 52 423223 porec@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

52440 Poreč EURO 92 d.o.o. HR-AB-52-040009332 egész évben Anke Butorac 29 +385 52 453153 +385 52 453154 euro92@pu.t-com.hr http://www.euro92.hr

52440 Poreč FIORE TOURS d.o.o. HR-AB-52-040009121 egész évben Mate Vlašića 6 +385 52 431397 +385 52 434075 info@fi ore.hr http://www.fi oretours.com UHPA

52440 Poreč GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Obala maršala Tita 19 +385 52 451188 +385 52 451123 ninoslav.luk@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

52440 Poreč GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Partizanska 4 +385 52 451455 +385 52 451929 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

52440 Poreč ISTRA LINE - PORTUN d.o.o. HR-AB-52-040078004 egész évben Partizanska 2 +385 52 432339 +385 52 432116 privat@istraline.hr http://www.istraline.hr UHPA

52440 Poreč LUCKY TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040033687 egész évben Bračka 39-41 +385 52 434050 +385 52 431688 lucky-travel@pu.t-com.hr http://www.lucky-travel.hr UHPA

52440 Poreč MARE HR-AB-52-040106132 01.04.-01.10. Partizanska 2 +385 52 427365 +385 52 432065 mare-ta@pu.t-com.hr http://www.istra.com/mare

52440 Poreč TEAMAR d.o.o. HR-AB-52-040126510 01.04.-01.10. Mate Vlašića 23 +385 52 432529 +385 52 431824 teamar@pu.t-com.hr http://www.teamar.hr UHPA

52100 Pula A.T.I. d.o.o. HR-AB-52-040155102 20.04.-30.09. Zadarska 15 +385 52 223400 +385 52 217644 info@ati-pula.com http://www.ati-pula.com UHPA

52100 Pula ALBATOURS HR-AB-52-1612976368036 01.04.-30.09. Premanturska cesta 14 +385 52 382984 +385 52 382984 info@albatours.hr http://www.albatours.hr

52100 Pula ATLAS d.d. fi ókiroda Pula HR-AB-20-060000638 egész évben Starih statuta 1 +385 52 393040 +385 52 393041 atlas.pula@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

52100 Pula BRIONI d.d. PULA HR-AB-52-040040677 egész évben Šijanska cesta 4 +385 52 501860 +385 52 501850 turizam@brioni.hr http://www.brioni.hr UHPA

52100 Pula COMMODORE CRUISES d.o.o. HR-AB-52-040093326 egész évben Riva 14 +385 52 211631 +385 52 219091 info@commodore-cruises.hr http://www.commodore-travel.hr UHPA

52100 Pula DESIGNER Utazási iroda HR-AB-52-92232256 egész évben Istarska 8 +385 52 522225 +385 52 492019 info@designer.com.hr http://www.designer.com.hr

52100 Pula EDO d.o.o. Pula HR-AB-52-040081750 egész évben Narodni trg 9 +385 52 222207 +385 52 218488 edo@pu.t-com.hr http://www.edosport.comUHPA,

UNPAH

52100 Pula GAIA TRAVEL d.o.o. HR-B-52-040115885 egész évben Tomasinijeva 24 +385 52 215299 +385 52 382518 info@gaiatravel.hr http://www.gaiatravel.hr

52100 Pula GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Cararrina 4 +385 52 218487 +385 52 212710 darija.celic@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

52100 Pula KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Starih statuta 4 +385 52 212511 +385 52 211592 pula@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

52100 Pula LANG - international d.o.o. HR-AB-52-040051261 egész évben Flanatička 11 +385 52 212926 +385 52 215060 lang-international@pu.t-com.hr http://www.lang-international.com UHPA

52100 Pula MAREMONTI - ISTRA d.o.o. HR-AB-52-040159710 egész évben Trg I. Istarske brigade 1 +385 52 384000 +385 52 384001 maremonti-istra@pu.t-com.hr http://www.maremonti-istra.hr

52100 Pula Utazási iroda ARENATURIST HR-AB-52-040162280 egész évben Splitska 1 +385 52 529400 +385 52 529401 kristijan@arenaturist.hr http://www.arenaturist.hr UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

52100 Pula UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben S. Dobrića 16 +385 52 390000 +385 52 215036 uniline@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

52221 Rabac AD MAJORA d.o.o. HR-AB-52-040114997 egész évben Slobode 21 +385 52 872472 +385 52 872472 info@istra-admajora.com http://www.istra-admajora.com

52221 Rabac ATLAS RABAC d.o.o. HR-AB-52-040143393 egész évben Hotel Castor - Rabac b.b. +385 52 872268 +385 52 872958 atlas-rabac@pu.t-com.hr http://www.atlas-istra.hr UHPA

52221 Rabac KOMPAS RABAC-LABIN d.o.o. HR-AB-52-040028355 egész évben Slobode b.b. +385 52 856599 +385 52 856473 info@kompas-istra.com http://www.kompas-istra.com UHPA

52221 Rabac UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Hotel Mediteran - Rabac b.b. +385 52 880900 +385 52 880901 rabac@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

52425 Roč MULTILINGUA HR-AB-52-3103980366205 egész évben Roč 30 +385 52 649742 +385 52 687138 visitistria@yahoo.com http://www.visitistria.net

52210 Rovinj ATLAS d.d. fi ókiroda Rovinj HR-AB-20-060000638 egész évben Hotel Park - V. Nazora b.b. +385 52 813463 +385 52 840618 poslovnica.rovinj@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

52210 Rovinj BEMAX d.o.o. HR-AB-52-040021423 egész évben G. R. Carli 1 +385 52 815112 +385 52 815122 bemax@pu.t-com.hr

52210 Rovinj BUDIŠA d.o.o. HR-B-52-040118230 01.04-31.10. Stjepana Radića 31 +385 52 811420 +385 52 830501 mabudisa@inet.hr

52210 Rovinj COUNTRY CLUB d.o.o. HR-AB-52-040131399 egész évben Rovinjsko selo 31 +385 52 848549 +385 52 848383 country-club@pu.t-com.hr http://www.country-club.hr UHPA

52210 Rovinj COUNTRY CLUB d.o.o.- ISTRALINE HR-AB-52-040131399 egész évben Vrata na obali 1 +385 52 811209 +385 52 848383 country-club@pu.t-com.hr http://www.country-club.hr UHPA

52210 Rovinj FUTURA TRAVEL HR-AB-52-18031201448 egész évben M. Benussi 2 +385 52 817281 +385 52 817282 futura-travel@pu.t-com.hr http://www.futura-travel.hr

52210 Rovinj KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Obala maršala Tita 5 +385 52 813211 +385 52 813478 rovinj@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

52210 Rovinj NATALE d.o.o. HR-B-52-040116259 egész évben Carducci 4 +385 52 813365 +385 52 813365 info@rovinj.com http://www.rovinj.com UHPA

52210 Rovinj T.A. PETRA HR-AB-52-18010200157 egész évben Matije Vlačića 22 +385 52 821159 +385 52 812880 diving-center-petra@pu.t-com.hr http://www.divingpetra.hr

52210 Rovinj TARGET TRAVEL HR-AB-52-040153571 01.06.-30.09. Tina Ujevića 12 +385 52 817354 +385 52 817354 target@hi.t-com.hr http://www.target-travel.info UHPA

52210 Rovinj UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Francesca Sponge Uspera 8 +385 52 816159 +385 52 815489 rovinj@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

52210 Rovinj VILINTOURS d.o.o. HR-AB-52-040009574 egész évben Trg Ulika 16 +385 52 816699 +385 52 816313 vilintours@pu.t-com.hr http://www.vilintours.hr

52475 Savudrija LAUMAR d.o.o. HR-B-52-040070083 egész évben Zambratija b.b. +385 52 759412 +385 52 759602 laumar@laumar.hr http://www.laumar.hr

52475 Savudrija TREVITOURS d.o.o. HR-AB-52-040124422 egész évben Bašanija 13 +385 52 759735 +385 52 759722 trevitours@yahoo.com http://www.trevitours.net UHPA

52475 Savudrija TURISTIČKA AGENCIJA SIRENE d.o.o. HR-B-52-040089490 egész évben Trg Marije i Line 9, Bašanija +385 52 759541 +385 52 759541 info@sirene.hr http://www.sirene.hr UNPAH

52465 Tar ADRENALIN HR-AB-52-18011101826 egész évben Brajde 21 +385 52 463274 +385 52 463273 adrenalin@hi.t-com.hr http://www.adrenalin-tar.hr

52470 Umag ARIELLA d.o.o. HR-B-52-11378600 egész évben Kubertoni b.b. +385 52 756228 +385 52 756228 agenzia-ariella@agenzia-ariella.hr http://www.agenzia-ariella.hr

52470 Umag KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Trgovačka 13 +385 52 741613 +385 52 741388 umag@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

52470 Umag PLAVO MORE d.o.o. HR-AB-52-040027990 egész évben Trgovačka 3a +385 52 752740 +385 52 752800 plavo-more@pu.t-com.hr http://www.plavo-more.hr UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

52470 Umag PUTOKAZ d.o.o. HR-AB-52-11083800 egész évben Trgovačka 1 +385 52 741844 +385 52 741805 putokaz@pu.t-com.hr http://www.putokaz.hr

52470 Umag TURISTIČKA AGENCIJA PARTNER HR-AB-52-040115262 egész évben Pozioi 18 +385 52 720014 +385 52 720164 info@istrapartner.hr http://www.istrapartner.hr

52463 Višnjan Višnjan járás Idegenforgalmi Közössége Trg slobode 1 +385 52 449142 +385 52 449142 info@istria-visnjan.com http://www.istria-visnjan.com

52215 Vodnjan Vodnjan járás Idegenforgalmi Közössége Narodni trg 3 +385 52 511700 +385 52 511700 info@istria-vodnjan.com http://www.istria-vodnjan.com

52450 Vrsar APARTMANI ADRIATIC d.o.o. HR-B-52-040030049 01.04.-15.10. Obala maršala Tita 6 +385 52 441338 +385 52 428042 vrsar@apartmani-adriatic.hr http://www.apartmani-adriatic.hr

KVARNER

51523 Baška AVENTURA HR-AB-51-91625149 egész évben Zvonimirova 194 +385 51 856774 +385 51 856774 aventura@ri.t-com.hr http://aventura-baska.com

51523 Baška PDM GULIVER d.o.o. HR-C-51-040108291 01.03.-01.10. Kralja Zvonimira 98 +385 51 856004 +385 51 856004 pdm-guliver@ri.t-com.hr http://www.pdm-guliver.hr

51523 Baška PRIMATURIST d.o.o. BAŠKA HR-B-51-040009847 egész évben Kralja Zvonimira 98 +385 51 856132 +385 51 856971 primaturist@ri.t-com.hr http://www.primaturist.hr

51523 Baška TURISTIČKA AGENCIJA ARA HR-B-51-040063109 01.04.-30.09. E. Geistlicha 38 +385 51 856298 +385 51 864004 ara@ri.t-com.hr http://www.touristoffi ce-ara.hr

51253 Bribir Vinodolska járás Idegenforgalmi Közössége Bribir 1 +385 51 248730 +385 51 248730 info@tz-vinodol.hr http://www.tz-vinodol.hr

51557 Cres AUTOTRANS d.o.o. Utazási iroda HR-AB-51-040017902 egész évben Zazid 4 +385 51 572050 +385 51 573183 cres@autotrans.hr http://www.autotrans-turizam.com UHPA

51557 Cres Utazási iroda CROATIA HR-AB-51-040030387 egész évben Cons 10 +385 51 573053 +385 51 572036 agencija@cres-travel.com http://www.cres-travel.com UHPA

51557 Cres TURIST BIRO CRES HR-B-51-040017236 egész évben Cons 11 +385 51 571161 +385 51 571163 bookingcres@tbcres.com http://www.cresanka.hr

51557 Cres TURIST BIRO VALUN HR-C-51-040017236 01.04.-15.10. Valun b.b. +385 51 571161 +385 51 571163 bookingcres@tbcres.com http://www.cresanka.hr

51260 Crikvenica KLEK TOURS d.o.o. HR-AB-51-040117171 egész évben Braće Brozičević 6 +385 51 241977 +385 51 242324 klek-tours@ri.t-com.hr http://www.klek-tours.com UHPA

51260 Crikvenica T.A. ADRIA TOURS HR-BC-51-040107088 egész évben Braće Sobol 16 +385 51 785305 +385 51 785085 tibor-tours@ri.t-com.hr http://www.tibor-tours.hr

51306 Čabar Čabar város Idegenforgalmi Közössége Narodnog oslobođenja 2 +385 51 821042 +385 51 821137 tz-cabar@gorskikotar.hr

51300 Delnice Delnice város Idegenforgalmi Közössége Lujzinska 44 +385 51 812156 +385 51 812156 delnice@gorskikotar.com http://www.tz-delnice.hr

51514 Dobrinj PARALELA TOURS d.o.o. HR-C-51-040069956 01.05.-01.10. Klimno b.b. +385 51 853216 +385 51 850504 paralela-tours@ri.t-com.hr http://www.paralela-klimno.com

51322 Fužine Fužine járás Idegenforgalmi Közössége Sv. Križa 2 +385 51 835163 +385 51 830000 info@tz-fuzine.hr http://www.tz-fuzine.hr

51414 Ičići MAREA d.o.o. HR-AB-51-040012939 egész évben Poljanska cesta 21 +385 51 705620 +385 51 704290 marea@marea.hr http://www.marea.hr UHPA

51215 Kastav GLOBALTURIST d.o.o. HR-B-51-040228210 egész évben Trinajstići 99 +385 51 276677 +385 51 276707 info@globalturist.hr http://www.globalturist.hr UHPA

51500 Krk AUREA INTERNATIONAL d.o.o. HR-AB-51-040113488 egész évben Vršanska 26 L +385 51 221277 +385 51 221007 aurea1@ri.t-com.hr http://www.aurea-krk.hr UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

51500 Krk T.A. AZUR HR-AB-51-91851203 egész évben Josipa Pupačića 1 +385 51 880765 +385 51 880766 info@azur-krk.com http://www.azur-krk.com

51415 Lovran dmc LOVRANA 1873 d.o.o. HR-AB-51-040186725 egész évben Stari grad 1 +385 51 294910 +385 51 294911 lovrana@lovranske-vile.com UHPA

51550 Mali Lošinj CAPPELLI TOURIST AGENCY d.o.o. HR-B-51-040123157 egész évben Kadin b.b. +385 51 231582 +385 51 231562 cappelli@cappelli-tourist.hr http://www.cappelli-tourist.hr UHPA

51550 Mali Lošinj LOŠINJSKA PLOVIDBA - TURIZAM d.o.o. HR-C-51-040031636 egész évben Riva lošinjskih kapetana 8 +385 51 233040 +385 51 231611 losinjplov-turizam@ri.t-com.hr http://www.lostur.net UHPA

51550 Mali Lošinj LOŠINJSKA PLOVIDBA - TURIZAM d.o.o. HR-C-51-040031636 egész évben Privlaka b.b. +385 51 231426 +385 51 232278 losinjplov-turizam@ri.t-com.hr http://www.lostur.net UHPA

51511 Malinska VALTURIST d.o.o. HR-C-51-040135060 01-04.-31.10. Dubašljanska 136 +385 51 858742 +385 51 869094 info@valturist.hr http://www.valturist.hr

51556 Martinščica TURISTIČKA AGENCIJA MARTINŠĆICA HR-AB-51-04025785 01.04.-31.10. Martinšćica 37 +385 51 574107 +385 51 574107 agencija-zeca@ri.t-com.hr http://www.apartments-cres-lošinj.com

51416 Medveja Medveja település Idegenforgalmi Közössége Medveja b.b. +385 51 291296 +385 51 291296 tzm.medveja@ri.t-com.hr

51417 Mošćenička Draga ANNALINEA d.o.o. HR-AB-51-040072407 egész évben Stari grad 1 +385 51 737207 +385 51 737400 annalinea@ri.t-com.hr http://www.annalinea.hr UHPA

51417 Mošćenička Draga ANNALINEA d.o.o. HR-AB-51-040072407 egész évben Sv. Petar b.b. +385 51 737895 +385 51 737506 annalinea@ri.t-com.hr http://www.annalinea.hr UHPA

51250 Novi Vinodolski Utazási iroda SUNCE HR-AB-51-08010101579 egész évben Šenoina 12 +385 51 245269 +385 51 245269 info@agencija-sunce.com http://www.agencija-sunce.com

51250 Novi Vinodolski VETA -TRADE d.o.o. HR-B-51-040038711 egész évben Istarska 18 +385 51 791291 +385 51 244076 veta-trade@ri.t-com.hr http://www.veta-trade.hr

51410 Opatija ADRIANA TRAVEL d.o.o. HR-AB-51-040129049 egész évben Antuna Mihića 3 +385 51 272088 +385 51 271164 info@adrianatravel.com http://www.adrianatravel.com UHPA

51410 Opatija ATLAS d.d. fi ókiroda Opatija HR-AB-20-060000638 egész évben Maršala Tita 116/2 +385 51 271855 +385 51 271562 poslovnica.opatija@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

51410 Opatija KATARINA LINE d.o.o. HR-AB-51-040009767 egész évben Maršala Tita 75/1 +385 51 603400 +385 51 271372 info@katarina-line.hr http://www.katarina-line.hr UHPA

51410 Opatija KATARINA LINE d.o.o. HR-AB-51-040009767 egész évben Maršala Tita 71 +385 51 718868 +385 51 718868 poslovnica@katarina-line.hr http://www.katarina-line.hr UHPA

51410 Opatija KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Maršala Tita 110/2 +385 51 271912 +385 51 271173 opatija@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

51410 Opatija KVARNER TOURISTIK HR-AB-51-040084201 egész évben Maršala Tita 162 +385 51 703723 +385 51 703724 offi ce@kvarner-touristik.com http://www.kvarner-touristik.com

51410 Opatija PRUDENS LINE d.o.o. HR-AB-51-040150745 egész évben Nova cesta 142 a +385 51 718940 +385 51 718657 prudens@prudens-line.hr http://www.prudens-line.hr

51410 Opatija UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Grand Hotel Adriatic, Maršala Tita 256 +385 51 715110 +385 51 715109 kvarner@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

51521 Punat MARINA TOURS d.o.o. HR-AB-51-040044220 egész évben Obala 81 +385 51 854375 +385 51 854340 info@marina-tours.hr http://www.marina-tours.hr UHPA

51521 Punat PUNAT TOURS HR-B-51-040007597 egész évben Obala 94 +385 51 854104 +385 51 855580 punattours@hoteli-punat.hr http://www.hoteli-punat.hr UHPA

51280 Rab AUTOTRANS d.o.o. Utazási iroda HR-AB-51-040017902 egész évben P.C. Mali Palit b.b. +385 51 774929 +385 51 774931 rab@autotrans.hr http://www.autotrans-turizam.com UHPA

51280 Rab KATURBO d.o.o. HR-AB-51-040118168 01.04.-30.10. Markantuna de Dominisa 5 +385 51 724495 +385 51 777015 katurbo-tourist-agency@ri.t-com.hr http://www.katurbo.hr

51280 Rab KRISTOFOR d.o.o. HR-AB-51-11033600 egész évben P.C. Mali Palit 70 +385 51 725543 +385 51 724811 info@kristofor.hr http://www.kristofor.hr

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

51280 Rab RAB - EKO d.o.o. HR-AB-51-040066476 01.04.-15.10. Kampor 357 +385 51 776671 +385 51 776272 rab-eko@ri.t-com.hr http://www.rab-eko.hr

51280 Rab VALSIKA d.o.o. HR-B-51-040182689 01.04.-01.10. Palit 426a +385 51 726040 +385 51 726040 valsika@post.t-com.hr http://www.valsika.hr

51000 Rijeka adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Adamićeva 5b +385 51 321074 +385 51 321075 rijeka@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

51000 Rijeka FRODO d.o.o. Utazási iroda YACHT BASE HR-B-51-040057081 egész évben Trg Ivana Koblera 2 +385 51 211223 +385 51 327085 info@yacht-base.com http://www.yacht-base.com UHPA

51000 Rijeka GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Trg 128.brigade HV-a 8 +385 51 212900 +385 51 331496 biserka.kon@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

51000 Rijeka GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Andrije Medulića 8 +385 51 210760 +385 51 315194 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

51000 Rijeka GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Andrije Medulića 6 +385 51 210750 +385 51 315193 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

51000 Rijeka JADROAGENT d.d.- Utazási iroda HR-AB-51-040005097 egész évben Trg I. Koblera 2 +385 51 336376 +385 51 337910 travel@jadroagent.com http://travel.jadroagent.hr UHPA

51000 Rijeka JADROAGENT d.d.- Utazási iroda HR-AB-51-040005097 01.05.-01.10. Trg Ivana Koblera 2 +385 51 211276 +385 51 335172 ja-travel@jadroagent.hr http://travel.jadroagent.hr UHPA

51000 Rijeka OVEST DESTINATION CROATIE HR-AB-51-040201524 egész évben Pehlin 23a +385 51 260372 +385 51 329236 croatie@ovest.com http://www.ovest.com UHPA

51000 Rijeka RI AK TOURS HR-AB-51-040115932 egész évben Verdieva 6 +385 51 312312 +385 51 312333 ri-ak-tours@ri.t-com.hr http://www.ri-ak-tours.hr UHPA

51000 Rijeka SOLEN d.o.o. HR-AB-51-040140115 egész évben Jelačićev trg 1/III +385 51 330198 +385 51 330284 info@solen.hr http://www.solen.hr UHPA

51000 Rijeka TRAVELANA d.o.o. HR-AB-51-040056691 egész évben Andrije Medulića 8 +385 51 212780 +385 51 336562 travelana@ri.t-com.hr http://www.travelana.hr UHPA

51266 Selce SELEX d.o.o. SELCE HR-B-51-040060359 egész évben Trg palih boraca 28 +385 51 768081 +385 51 768082 selex@ri.t-com.hr http://www.selex.hr

51266 Selce TURISTIČKA AGENCIJA SUNRISE HR-B-51-08010100694 01.04.-31.10. Španskih boraca 33 +385 51 764151 +385 51 764151 sunrise@ri.t-com.hr http://www.sunrise.hr

51266 Selce VIKTORIA HR-B-53-08010102148 15.05.-30.09. Emila Antića b.b. +385 51 768188 +385 51 768190 viktoriacroatia@net.hr http://www.viktoriacroatia.com

51515 Šilo Utazási iroda TINA HR-B-51-1352164 01.05.-30.09. Nova cesta 45 +385 51 852303 +385 51 852303 agencija-tina@ri.t-com.hr http://www.atina.hr

51551 Veli Lošinj ASL AGENCY d.o.o. HR-AB-51-040117753 egész évben Obala maršala Tita 17 +385 51 236256 +385 51 236256 info@island-losinj.com http://www.island-losinj.com

51551 Veli Lošinj PALMA d.o.o. HR-C-51-1151339 01.04.-15.10. Vladimira Nazora 22 +385 51 236179 +385 51 236222 palma@losinj.com http://www.losinj.com

51516 Vrbnik MARE TOURS HR-AB-51-91982081 egész évben Pojana 4 +385 51 604400 +385 51 604401 info@mare-vrbnik.com http://www.mare-vrbnik.com

LIKA - KARLOVAC

53230 Korenica Plitvička Jezera járás Idegenforgalmi Közössége Trg Sv. Jurja 6 +385 53 776798 +385 53 776798 info@tzplitvice.hr http://www.tzplitvice.hr

53291 Novalja BALTIK d.o.o. HR-A-01-3670511 egész évben Lunski put 54 +385 53 663260 +385 53 663260 baltik@zg.t-com.hr http://www.croatiaholidays.com.hr UHPA

53291 Novalja SUNTURIST d.o.o. HR-AB-53-0659517 egész évben Kranjčevićeva b.b. +385 53 661211 +385 53 661611 sunturist@gs.t-com.hr http://www.sunturist.com UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

53270 Senj BRANA TOURS HR-AB-53-09030200502 15.05.-15.09. I. Lenkovića 10/1 +385 53 881367 +385 53 881367 info@brana-tours.hr http://www.brana-tours.hr

53270 Senj KOMET d.o.o. HR-C-53-020026406 egész évben Ive Senjanina 21 +385 53 881261 +385 53 881261 komet@gs.t-com.hr http://www.adrialin.de

53270 Senj SENIA TOURS d.o.o. HR-C-53-020004097 01.06.-01.10. Obala kralja Zvonimira b.b. +385 53 882114 +385 53 882114 senia-tours@gs.t-com.hr http://www.seniatours.com

53297 Stara NovaljaPag-sziget - Stara Novalja település Idegenforgalmi Közössége

Kaštel b.b. +385 51 651077 +385 51 651077 tzm-stara-novalja@gs.t-com.hr http://www.tzstaranovalja.hr

47250 Duga Resa Duga Resa város Idegenforgalmi Közössége Park dr. Franje Tuđmana 2 +385 47 844752 +385 47 844752 info@tz-dugaresa.hr http://www.tz-dugaresa.hr

47000 Karlovac adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Trg Josipa Broza 4 +385 47 412111 +385 47 412110 karlovac@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

47000 Karlovac GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Zrinjski trg 4 +385 47 615199 +385 47 615398 ivancica.podkrajac@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

47000 Karlovac STAR TURIST d.o.o. HR-AB-47-020036682 egész évben Matka Laginje 1 +385 47 645600 +385 47 645610 info@starturist.hr http://www.starturist.hr UHPA

47300 Ogulin Ogulin város Idegenforgalmi Közössége Bernardina Frankopana 2 +385 47 532278 +385 47 532278 tz-grada-ogulina@ka.t-com.hr http://www.tz-grada-ogulina.hr

47245 Rakovica Rakovica járás Idegenforgalmi Közössége Rakovica 6 +385 47 784450 +385 47 784039 info@rakovica.hr http://www.rakovica.hr

47240 Slunj Slunj város Idegenforgalmi Közössége Braće Radića 7 +385 47 777630 +385 47 777630 info@tz-slunj.hr http://www.tz-slunj.hr

DALMÁCIA - ZADARI RÉGIÓ

23272 Kali-otok Ugljan Kali járás Idegenforgalmi Közössége Kali +385 23 282406 +385 23 282406 info@kali.hr http://www.kali.hr

23251 Kolan-otok Pag Kolan i Mandre település Idegenforgalmi Közössége Trg Kralja Tomislava +385 23 698290 +385 23 698290 info@tzkolan-mandre.com http://www.tzkolan-mandre.com

23271 Kukljica-otok Ugljan Kukljica járás Idegenforgalmi Közössége Kukljica b.b. +385 23 373276 +385 23 373842 kukljica@kukljica.hr http://www.kukljica.hr

23312 Novigrad Novigrad járás Idegenforgalmi Közössége Trg kralja Tomislava 1 +385 23 375051 +385 23 375390 tzo-novigrad@zd.t-com.hr http://www.novigrad-dalmacija.hr

23250 Obrovac Obrovac járás Idegenforgalmi KözösségeObala hrvatskog časnika Senada Župana b.b.

+385 23 689871 +385 23 689870 d.koscic@net.hr

23250 Pag MARICOM d.o.o. HR-AB-23-020015803 01.06.-15.09. S. Radića 8 +385 23 612266 +385 23 611331 maricom@zd.t-com.hr http://www.pag-tourist-service.hr

23250 Pag MERIDIJAN 15 d.o.o. HR-AB-23-020021969 egész évben A. Starčevića 1 +385 23 612162 +385 23 612161 meridijan-15@zd.t-com.hr http://www.meridijan15.hr UHPA

23211 Pakoštane LAURANA TOURS HR-B-23-13060100403 egész évben Ulica neznanog junaka 2, Drage +385 23 635644 +385 23 635402 info@lauranatours.com http://www.lauranatours.com

23211 Pakoštane LINEA M.S. d.o.o. HR-AB-23-060162862 01.05.-01.10. A. Stepinca 62 +385 23 381736 +385 23 381736 linea@zadar.net

23249 Povljana P & M d.o.o. HR-B-23-040106671 15.04.-15.10. Stjepana Radića 33 +385 23 692054 +385 23 692054 pmdoo@inet.hr http://www.pm-povljana.hr

23281 Sali ADAMO TRAVEL d.o.o. HR-AB-23-110002322 egész évben Sali +385 23 377208 +385 23 377160 info@adamo.hr http://www.adamo.hr

23244 Starigrad Starigrad járás Idegenforgalmi Közössége Trg Tome Marasovića 1 +385 23 369255 +385 23 369245 info@rivijera-paklenica.hr http://www.rivijera-paklenica.hr

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

23275 Ugljan-otok Ugljan Ugljan település Idegenforgalmi Közössége Ugljan b.b. +385 23 288011 +385 23 288011 info@ugljan.hr http://www.ugljan.hr

23000 Zadar adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Trg tri bunara 1 +385 23 628975 +385 23 628979 zadar@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

23000 ZadarCROATIA EXPRESS - a Željezničko ugostiteljstvo d.o.o. üzletegysége

HR-AB-01-080211348 egész évben Široka ulica b.b. +385 23 250502 +385 23 250499 http://www.zug.hr UHPA

23000 Zadar GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Obala kneza Branimira 1 +385 23 318997 +385 23 311644tatjana.mikelenic-mateljan@generalturist.com

http://www.generalturist.com UHPA

23000 Zadar GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Natka Nodila 7 +385 23 251015 +385 23 251005 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

23000 Zadar JADERATOURS d.o.o. HR-AB-23-060052605 egész évben Poljana pape Aleksandra lll 5/1 +385 23 251280 +385 23 251286 jaderatours@zd.t-com.hr http://www.jaderatours.hr UHPA

23000 Zadar KOMPAS d.o.o. HR-AB-21-060008589 egész évben Natka Nodila 9 +385 23 254304 +385 23 254 305 zadar@kompas.t-com.hr http://www.kompas-travel.com

23000 Zadar MARLIN TOURS d.o.o. HR-AB-23-060054875 egész évben R. K. Jeretova 3 +385 23 305920 +385 23 305919 marlin-tours@zd.t-com.hr http://www.marlin-tours.hr UHPA

23000 Zadar MRSSI-COMP d.o.o.- ARGOS TRAVEL AGENCY HR-AB-23-060072506 egész évben Put Murvice 17 +385 23 312111 +385 23 312011 argos.booking@zd.t-com.hr UNPAH

DALMÁCIA - SIBENIKI RÉGIÓ

22244 Betina LEVANT INFO SERVIS HR-AB-22-15010004189 01.06.-21.09. Dolac 93A +385 22 434271 +385 22 435709 info@levant.hr http://www.levant.hr

22300 Knin TURISTIČKA AGENCIJA JASNA HR-AB-22-15060600136 egész évben Šuškova 5 +385 22 663277 +385 22 663771 utojasna@globalnet.hr http://www.utojasna.eu UHPA

22243 Murter KORNATTURIST HR-AB-22-15060002882 15.05.-01.10. Hrvatskih vladara 2 +385 22 435855 +385 22 435853 kornatturist@kornatturist.hr http://www.kornatturist.hr UHPA

22243 Murter TURISTIČKA AGENCIJA AQUARIUS HR-AB-22-15060002370 01.05.-01.10. Hrvatskih vladara 21 +385 22 434151 +385 22 435866 aquarius-murter@si.t-com.hr http://www.aquarius-adriatica.com UHPA

22213 Pirovac MAKIRINA TURIST d.o.o. HR-AB-22-060183275 egész évben Trg Domovinskog rata 1 +385 22 467764 +385 22 466828 makirina-turist@si.t-com.hr http://www.holiday-makirina.hr

22202 Primošten DALTOURS HR-AB-22-15010004083 01.04.-15.10. Dalmatinska 7a +385 22 571572 +385 22 571571 booking@daltours.com http://www.daltours.com

22202 Primošten LAGUNA HR-AB-22-15010005193 01.05.-01.10. Tepli bok 25 +385 22 643000 +385 22 570558 info@laguna-primosten.hr http://www.laguna-primosten.hr

22202 Primošten NIK d.o.o. HR-AB-22-060021086 egész évben Trg Stjepana Radića 1 +385 22 571730 +385 22 571200 primosten@nik.hr http://www.nik.hr UHPA

22202 Primošten ROZARIO d.o.o. HR-AB-22-29267 01.06.-01.10. Topli bok 27 +385 22 571020 +385 22 571020 radojka.baljkas@si.t-com.hr http://www.agencija-rozario.com

22222 Skradin Skradin város Idegenforgalmi Közössége Trg Male Gospe 3 +385 22 771329 +385 22 771336 tz-skradin@si.t-com.hr http://www.skradin.hr

22000 Šibenik GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Trg Pavla Šubića I.1 +385 22 200330 +385 22 216761 slavica.skovrlj@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

22000 Šibenik MAGTOURS d.o.o. HR-AB-22-100002410 egész évben Draga 2 +385 22 201150 +385 22 201155 info@magtours.com UHPA

22000 Šibenik NIK d.o.o. HR-AB-22-060021086 egész évben A. Šupuka 5 +385 22 200550 +385 22 200551 info@nik.hr http://www.nik.hr UHPA

22000 Šibenik PRESTIGE TOURS HR-AB-22-15010005117 egész évben Vladimira Nazora 9 +385 22 219181 +385 22 219186 prestige.tours@si.t-com.hr http://www.prestige-tours.net

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

22240 Tisno NIK d.o.o. HR-AB-22-060021086 egész évben Ive Vodopije 1 +385 22 438909 +385 22 438909 tisno@nik.hr http://www.nik.hr UHPA

22212 Tribunj MORSKI RAK d.o.o. HR-AB-22-060046947 egész évben Uličine 34 +385 22 446229 +385 22 446229 morski-rak@si.t-com.hr http://www.morskirak.com UHPA

22212 Tribunj SAMI - TRIBUNJ d.o.o. HR-AB-22-060059943 01.06 - 01.10. Donja riva 17 +385 22 447128 +385 22 446260 sami-tribunj@si.t-com.hr

22211 Vodice MK TURIZAM d.o.o. HR-AB-22-060061673 egész évben Lasan Ante Kabalera 3 +385 22 444480 +385 22 440888 info@mkturizam.com http://www.mkturizam.com UHPA

22211 Vodice NIK d.o.o. HR-AB-22-060021086 egész évben Artina 1 +385 22 441730 +385 22 441730 vodice@nik.hr http://www.nik.hr UHPA

22232 Zlarin IVANTE TOURS HR-AB-22-080338464 egész évben Obala boraca 8 +385 22 200433 +385 22 200434 info@ivante.hr http://www.ivante.hr UHPA

DALMÁCIA - SPLITI RÉGIÓ

21320 Baška Voda AS ADRIA SERVICE d.o.o. HR-AB-21-060126529 egész évben Podluka 21 +385 21 620704 +385 21 620720 as-adria@vip.hr http://www.as-adria.hr UHPA

21320 Baška Voda MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 10.04.-10.12. Obala Sv. Nikole 29 +385 21 620463 +385 21 620055 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21420 Bol ADRIA-TOURS BOL HR-AB-21- 060000935 egész évben Bračka cesta 10 +385 21 635966 +385 21 635977 adria-tours-bol@st.t-com.hr http://www.adria-bol.hr UHPA

21420 Bol BOL TOURS d.o.o. HR-AB-21-060106759 egész évben Vladimira Nazora 18 +385 21 635693 +385 21 635 695 bol-tours@st.t-com.hr http://www.boltours.com

21420 Bol KARAN d.o.o. Utazási iroda MORE HR-B-21-060226165 01.04.-01.10. Vladimira Nazora 28 +385 21 642050 +385 21 642049 info@more-bol.com http://www.more-bol.com UHPA

21322 Brela AS ADRIA SERVICE d.o.o. HR-AB-21-060126529 egész évben Biskupa Bijankovića 1 +385 21 618393 +385 21 618393 as-adria@vip.hr http://www.as-adria.hr UHPA

21322 Brela MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Trg A. Stepinca b.b. +385 21 618122 +385 21 618679 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21328 Drašnice MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Turist biro Drašnice +385 21 626456 +385 21 626456 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21333 Drvenik MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Drvenik +385 21 628033 +385 21 628250 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21315 Dugi Rat TURISTIČKA AGENCIJA CYNTUS HR-AB-21-0505969382819 egész évben Trg kralja Tomislava 5 +385 21 757802 +385 21 757803 cyntus@cyntus.com http://www.cyntus.com

21450 Hvar ATLAS HVAR HR-AB-21-17010101161 egész évben Obala b.b. +385 21 741911 +385 21 741422 info@atlas-hvar.hr http://www.atlas-hvar.hr

21450 Hvar HVAR ADVENTURE - BAŠTUN d.o.o. HR-AB-21-060209806 egész évben Obala b.b. +385 21 717813 +385 21 717813 info@hvar-adventure.com http://www.hvar-adventure.com UHPA

21450 Hvar HVAR TRAVEL HR-B-21-060189661 egész évben Dolac b.b. +385 21 717426 +385 21 531590 reservation@hvar-travel.com http://www.hvar-travel.com UHPA

21450 Hvar PANORAMA IMMOBILIARE & TURISMO d.o.o. HR-B-21-060200358 egész évben Dolac b.b. +385 21 717473 +385 21 718899 maljino@tin.it http://www.panorama.hr UHPA

21465 Jelsa ATLAS d.d. fi ókiroda Jelsa HR-AB-20-060000638 egész évben Obala b.b. +385 21 761038 +385 21 761245 http://www.atlas-croatia.com

21300 Makarska AS ADRIA SERVICE d.o.o. HR-AB-21-060126529 egész évben Ante Starčevića 48 +385 21 611062 +385 21 611062 as-adria@vip.hr http://www.as-adria.hr UHPA

21300 Makarska ATLAS d.d. fi ókiroda Makarska HR-AB-20-060000638 egész évben Kačićev trg 9 +385 21 617038 +385 21 616343 atl.makarska@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

21300 Makarska BAKROS TOURS d.o.o. HR-AB-21-060150094 egész évben Kralja Zvonimira 7 +385 21 613885 +385 21 611666 bakros-tours@st.t-com.hr http://www.bakros-tours.hr

21300 Makarska ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Dr. A. Starčevića 32 +385 21 679466 +385 21 679467 makarska@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

21300 Makarska EUROTOURS HR-AB-21-1706040088 egész évben Ante Starčevića 50 +385 21 679556 +385 21 679556 eurotours-makarska@st.t-com.hr http://www.eurotours-makarska.com

21300 Makarska GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évbenPoslovni centar “Sv. Nikola”, Kipara Meštrovića 2a

+385 21 695750 +385 21 678602 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

21300 Makarska KOMPAS d.o.o. HR-AB-21-060008589 egész évben Šetalište kralja Tomislava 17 +385 21 615411 +385 21 615522 kompas@kompas.t-com.hr http://www.kompas-travel.com

21300 Makarska MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Obala kralja Tomislava 15 +385 21 616010 +385 21 615327 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21300 Makarska MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Neretvanskih knezova 2 +385 21 615264 +385 21 615327 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21430 Maslinica M-TRAVELTOURISTSERVICE HR-AB-21-17010006136 egész évben Maslinica b.b. +385 21 659108 +385 21 659108 info@m-tts.comhttp://www.m-tts.com; http://www.solta-mtts.hr

UHPA

21310 Omiš ADRIATURIST HR-AB-21-17060500248 egész évben Trg kralja Tomislava 4 +385 21 862550 +385 21 862550 adriaturist@st.t-com.hr http://www.adriaturist.hr

21310 Omiš TURISTIČKA AGENCIJA RUŽMARIN d.o.o. HR-AB-21-060219029 egész évben Put skalica 5 +385 21 756656 +385 21 756657 uprava@ruzmarin.hr http://www.ruzmarin.hr UHPA

21327 Podgora BARBARELA HR-AB-21-17010400062 01.05.-01.10. Branimirova obala 15 +385 21 625032 +385 21 625032 barbarela-agency@barbarela-agency.com http://www.barbarela-agency.com

21327 Podgora MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Branimirova obala 75 +385 21 625199 +385 21 625022 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21312 Podstrana ATLAS d.d. fi ókiroda Split-Podstrana HR-AB-20-060000638 egész évben Hotel Le Meridien Lav - Grljevačka 2a +385 21 494900 +385 21 494900 atlastours.lav@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

21410 Postira-otok Brač Postira járás Idegenforgalmi Közössége Postira b.b. +385 21 632966 +385 21 632966 tzo-postira@st.t-com.hr http://www.dalmacija.net/postira

21434 Rogač M-TRAVELTOURISTSERVICE HR-AB-21-17010006136 egész évben Obala Sv.Tereze b.b. +385 21 654232 +385 21 654256 info@m-tts.comhttp://www.m-tts.com; http://www.solta-mtts.hr

UHPA

21000 Split ADRIAGATE HR-AB-21-060125823 egész évben Zrinjsko-Frankopanska 62 +385 21 315180 +385 21 315179 info@adriagate.com http://www.adriagate.com

21000 Split ADRIATIC.HR HR-AB-21-17010006236 egész évben Washingtonova 5 +385 21 456456 +385 21 456789 info@adriatic.hr http://www.adriatic.hr UHPA

21000 Split AK TOURS d.o.o. HR-AB-21-060215677 egész évben Kneza Domagoja 12 +385 21 329183 +385 21 329184 info@ak-tours.hr http://www.ak-tours.hr UHPA

21000 Split ATLAS d.d. fi ókiroda Split HR-AB-20-060000638 egész évben Nepotova 4 +385 21 343055 +385 21 362012 poslovnica.split@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

21000 Split EKLATA d.o.o. HR-AB-21-060077916 egész évben Osječka 11 +385 21 544232 +385 21 544232 eklata@eklata.com http://www.eklata.hr UHPA

21000 Split ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Kralja Zvonimira 14 +385 21 482746 +385 21 317300 split@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

21000 Split GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Trumbićeva obala 12 +385 21 398220 +385 21 388220 pera.maras@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

21000 Split GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Obala Lazareta 3 +385 21 345183 +385 21 347056 zdenko.boric@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

21000 Split GH d.o.o. HR-AB-21-060224348 egész évben Dosud 4 +385 21 879140 +385 21 879065 dalmazia@ghimpresaturistica.com http://www.ghimpresaturistica.com UHPA

21000 Split GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Trg Franje Tuđmana 3/1 +385 21 317224 +385 21 317216 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

21000 Split HVAR TRAVEL, GALERA d.o.o. HR-B-21-060189661 01.04.-01.10. Odakova 26 +385 21 531463 +385 21 531590 info@hvar-travel.com http://www.hvar-travel.com UHPA

21000 Split IBCI d.o.o. SPLIT HR-AB-21-060120581 egész évben Lučica 4 +385 21 323333 +385 21 323332 ibci-holidays@ibci.hr http://www.ibci.hr UHPA

21000 Split JADROAGENT d.d.- Utazási iroda HR-AB-51-040005097 egész évben Trg Hrvatske bratske zajednice 3 +385 21 338228 +385 21 338210 pax.split@jadroagent.t-com.hr http://travel.jadroagent.hr/ UHPA

21000 Split KATARINA LINE d.o.o. HR-AB-51-040009767 egész évben Zrinsko-Frankopanska 1 +385 21 321858 +385 21 360017 split@katarina-line.hr http://www.katarina-line.hr UHPA

21000 Split KOMPAS d.o.o. HR-AB-21-060008589 egész évben Hotel Marjan - Branimirova obala 5 +385 21 398206 +385 21 398207 split@kompas.t-com.hr http://www.kompas-travel.com

21000 Split KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Obala Lazareta 3 +385 21 323300 +385 21 323303 kompas-split@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

21000 Split MAESTRAL HR-AB-21-17010000419 egész évben R. Boškovića 13/15, Kaleta II +385 21 470944 +385 21 470980 maestral1@st.t-com.hr http://www.travel.maestral.hr UHPA

21000 Split MAGELLAN - Utazási iroda d.o.o. HR-AB-21-060176704 egész évben Plinarska 2 +385 21 339025 +385 21 394629 magellan@magellan.hr http://www.magellan.hr UHPA

21000 Split MARANTA d.o.o. HR-AB-21-060027237 egész évben Trg Hrvatske bratske zajednice 2 +385 21 323895 +385 21 317710 maranta@st.t-com.hr http://www.maranta.hr UHPA

21000 Split MERIDIEN TEN d.o.o. HR-AB-21-060141472 egész évben Zajčeva 7 +385 21 388951 +385 21 388954 info@meridien.hr http://www.meridien.hr UHPA

21000 Split M-TRAVELTOURISTSERVICE HR-AB-21-17010006136 egész évben Narodni trg 13 / Pjaca +385 21 348259 +385 21 271923 split@m-travelonline.com http://www.m-travelonline.com UHPA

21000 Split PANTURIST d.d. HR-AB-31-030024392 egész évben Obala kneza Branimira 8 +385 21 317465 +385 21 398227 dragica.skare@panturist.hr http://www.panturist.hr UHPA

21000 Split SPLIT TOURS d.d. HR-AB-21-060134800 egész évben Boktulijin put b.b. +385 21 352481 +385 21 352482 booking@splittours.hr http://www.splittours.hr UHPA

21000 Split SPLIT TOURS d.d. HR-AB-21-060134800 egész évben Obala Lazareta 3 +385 21 352553 +385 21 352482 booking@splittours.hr http://www.splittours.hr UHPA

21000 Split SPLIT TOURS d.d. HR-AB-21-060134800 egész évben Gat Sv. Duje b.b. +385 21 352533 +385 21 352482 booking@splittours.hr http://www.splittours.hr UHPA

21000 Split ST - SPEKTAR d.o.o. HR-AB-21-0681636 egész évben Kavanjinova 5 / I +385 21 362344 +385 21 344022 st-spektar@st.t-com.hr UHPA

21000 Split TARANTELA d.o.o. HR-AB-21-060163332 egész évben Domovinskog rata 27 a +385 21 332459 +385 21 358707 tarantela@st.t-com.hr http://www.tarantela.hr UHPA

21000 Split TO ISLANDS TRAVEL d.o.o. HR-AB-21-060226108 egész évben Ruđera Boškovića 27 +385 21 494809 +385 21 494820 info@adria-island.org http://www.adria-island.org UHPA

21000 Split TURISTIČKI BIRO d.d. SPLIT HR-AB-21-060039914 egész évbenObala Hrvatskog narodnog preporoda 12

+385 21 347100 +385 21 347271 turist.biro.split@st.t-com.hr http://www.turistbiro-split.hr

21000 Split UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Hotel Marjan, Obala kneza Branimira 8 +385 21 343000 +385 21 343138 dalmacija@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

21000 Split ZLATNI KOLUT d.o.o. HR-AB-21-060187299 egész évben A. Mihanovića 8a/2 +385 21 322069 +385 21 322068 welcome@zlatni-kolut.hr http://www.zlatni-kolut.hr UHPA

21432 Stomorska M-TRAVELTOURISTSERVICE HR-AB-21-17010006136 01.05.-31.09. Veli Dolac 15 +385 21 718309 +385 21 718310 info@m-tts.comhttp://www.m-tts.com, http://www.solta-mtts.hr

UHPA

21400 Supetar ATLAS d.d. fi ókiroda Supetar HR-AB-20-060000638 egész évben Prilaz perivoju 3 +385 21 635233 +385 21 635707 edita.rendic@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

21220 Trogir ATLAS TROGIR d.o.o. HR-AB-21-060157318 egész évben Obala kralja Zvonimira 10 +385 21 881374 +385 21 884744 atlas.trogir@st.t-com.hr http://www.atlas-trogir.hr UHPA

21220 Trogir AVENTUR d.o.o. HR-AB-21-060049409 egész évben Put brodograditelja 1 +385 21 882388 +385 21 882388 aventur@aventur-agency.com http://www.aventur-agency.com UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

21220 Trogir JURČEVIĆ & Co. d.o.o. HR-AB-21-060015514 egész évben Put Čarijića 83 - Seget Donji +385 21 894475 +385 21 894475 jurcevic@st.t-com.hr http://www.jurcevic.hr UHPA

21220 Trogir SEA GATE HR-AB-21-17010900138 egész évben Bl. Augustina Kažotića 5 +385 21 797710 +385 21 884888 info@sea-gate.net http://www.sea-gate.net UHPA

21325 Tučepi MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Kraj 45 +385 21 623300 +385 21 623300 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21236 Vrlika Vrlika város Idegenforgalmi Közössége 30. svibnja 3 +385 21 827460 +385 21 827460 tz@vrlika.hr

21334 Zaostrog MARIVATURIST d.d. HR-AB-21-060015725 egész évben Fra Andrije Kačića Miočića b.b. +385 21 629018 +385 21 629018 agencija@marivaturist.hr http://www.marivaturist.hr UHPA

21329 Živogošće BRAJKOVIĆ TRAVEL d.o.o. HR-C-21-060043498 01.05.-15.10. Blato 1 +385 21 628753 +385 21 628754 brajkovic-travel@st.t-com.hr http://www.zivogosce.com UHPA

21329 Živogošće HOLIDAY d.o.o. HR-AB-21-060156956 01.05.-01.10. Luka 5 +385 21 537237 +385 21 627115 holiday@holiday.hr http://www.holiday.hr

DALMÁCIA - DUBROVNIKI RÉGIÓ

20210 Cavtat ANTARES TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-090004038 egész évben Vlaha Paljetka 2 +385 20 479707 +385 20 479705 antares.travel@du.t-com.hr http://www.antarestravel.hr UHPA

20210 Cavtat ATLAS d.d. fi ókiroda Cavtat HR-AB-20-060000638 egész évben Trumbićev put 2 +385 20 479031 +385 20 478464 atlas.cavtat@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

20000 Dubrovnik ATLAS d.d. fi ókiroda Dubrovnik HR-AB-20-060000638 egész évben Sv. Đurđa 1 +385 20 442585 +385 20 323609 atlas.pile@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

20000 Dubrovnik ATLAS d.d. fi ókiroda Dubrovnik Gruž HR-AB-20-060000638 01.05.-31.10. Obala Stjepana Radića 1 +385 20 418001 +385 20 418330 atlas.gruz@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

20000 Dubrovnik AURORA MARIS d.o.o. HR-AB 20-020018115 egész évben Metohijska 2 +385 20 313444 +385 20 313445 info@auroramaris.com http://www.auroramaris.com UHPA

20000 Dubrovnik DUBROVNIK PARTNER d.o.o. HR-AB-20-060039094 egész évben Vukovarska 26 +385 20 448180 + 385 20 358008 partner@dubrovnikpr.com http://www.dubrovnikpr.com UHPA

20000 Dubrovnik DUBROVNIK PREMIUM SERVICES d.o.o. HR-B-20-090012046 egész évben Kardinala Stepinca 62 +385 20 437010 +385 20 435530 info@dubrovnik-ps.com http://www.dubrovnik-ps.com UHPA

20000 Dubrovnik ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Vukovarska 17 +385 20 358200 +385 20 358303 elite@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

20000 Dubrovnik ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Obala Ivana Pavla ll +385 20 313178 +385 20 313180 katarina.piljic@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

20000 Dubrovnik EUROADRIA TOURS d.o.o. HR-AB-20-090007786 egész évben Metohijska 2 +385 20 313533 + 385 20 313530 info@euroadria.hr http://www.euroadria.hr UHPA

20000 Dubrovnik GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Obala Stjepana Radića 24 +385 20 432974 +385 20 418997 mato.frankovic@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

20000 Dubrovnik GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Obala Stjepana Radića 32 +385 20 313300 +385 20 419119 ivona.busic@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

20000 Dubrovnik GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Obala Stjepana Radića 32 +385 20 313313 +385 20 419129 gulliver@gulliver.hrhttp://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu

UHPA

20000 Dubrovnik KALIPSO d.o.o. HR-AB-20-060083277 egész évben Iva Dulčića 25 +385 20 436508 +385 20 436508 info@kalipso.hr http://www.kalipso.hr

20000 Dubrovnik KOMPAS TRAVEL d.o.o. HR-AB-52-040130960 egész évben Sv. Dominika 7 +385 20 322191 +385 20 322192 dubrovnik@kompas-travel.com http://www.kompas-travel.com

20000 Dubrovnik MEDITERRANEAN EXPERIENCE DMC HR-AB-20-0900012087 egész évben Ćira Carića 3 +385 20 436846 +385 20 436847 sales@mediterranean-experience.hrhttp://www.mediterranean-experience.hr

UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

20000 Dubrovnik VIATOR TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-090019859 egész évben Sv. Križa 3 +385 20 313140 +385 20 313140 mail@dubrovnikviator.com http://www.dubrovnikviator.com

20260 Korčula ELITE TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-09002185 egész évben Trg Pomirenja b.b. +385 20 716503 +385 20 711710 korcula@elite.hr http://www.elite.hr UHPA

20260 Korčula MARKO POLO TOURS d.o.o. HR-AB-20-060095486 egész évben Biline 5 +385 20 715400 +385 20 715800 info@korcula.com http://www.korcula.com UHPA

20260 Korčula POSTRANSKI DVORI d.o.o. HR-AB-20-06153669 egész évben Šetalište Frana Kršinića 94 +385 20 711901 +385 20 716723 postranski.dvori@du.t-com.hr http://www.korcula-bella.com

20267 Kučište MOREŠKA d.o.o. HR-AB-20-19220 egész évben Viganj 191/1 +385 20 719079 +385 20 719048 moreska@du.t-com.hr http://www.pansionbalota.com

20290Lastovo-otok Lastovo

Lastovo járás Idegenforgalmi Közössége Pjevor b.b. +385 20 801018 +385 20 801018 tz-lastovo@du.t-com.hr http://www.lastovo-tz.net

20250 Orebić OREBIĆ TOURS d.o.o. HR-AB-20-9091 egész évben Bana J. Jelačića 84a +385 20 713367 +385 20 714385 orebic-tours@orebic-tours.hr http://www.orebic-tours.hr UHPA

20232 SlanoDubrovačko primorjejárás Idegenforgalmi Közössége

Trg Ruđera Boškovića 1 +385 20 871236 +385 20 871555 tzo-dubrovacko-primorje@du.t-com.hr

20272Smokvica-otok Korčula

Smokvica járás Idegenforgalmi Közössége Brna 500 +385 20 832255 +385 20 832188 tzo-smokvica@brna.hr http://www.brna.hr

20270 Vela Luka ADRIA TRAVEL HR-AB-20-090008131 egész évben Ulica 56 br.10 +385 20 814200 +385 20 814098 korcula@korcula.info http://www.yacht-charter.com.hr UHPA

20270 Vela Luka NOVASOL TURISTIČKA AGENCIJA d.o.o. HR-AB-52-040199070 egész évben Obala 4 13 +385 20 813531 +385 20 813539 info@novasol.hr http://www.novasol.com UHPA

KÖZÉP- HORVÁTORSZÁG

43000 Bjelovar adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Trg Stanka Vraza 2 +385 43 241195 +385 43 220553 bjelovar@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

40000 Čakovec ADRIATOURS d.o.o. HR-AB-40-070054191 egész évben Ivana Mažuranića 2 +385 40 313233 +385 40 314156 info@adriatours-ck.hr http://www.adriatours-ck.hr UHPA

40000 Čakovec KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Kralja Tomislava 14 +385 40 313333 +385 40 313444 kompas-cakovec@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

40000 Čakovec MURA d.o.o. HR-AB-40-070048863 egész évben Športska 6/A +385 40 328671 +385 40 328672 info@mura-travel.hr http://www.mura-travel.hr UHPA

49231 Hum na Sutli Hum na Sutli járás Idegenforgalmi Közössége Hum na Sutli 175 +385 49 341047 +385 49 341095 turisticka.zajednica@humnasutli.hr http://www.humnasutli.hr

42240 Ivanec Ivanec város Idegenforgalmi Közössége Trg hrvatskih Ivanovaca 9b +385 42 404870 +385 42 784284 info@ivanec-turizam.hr http://www.ivanec-turizam.hr

48000 Koprivnica MARBIS d.o.o. HR-AB-48-010010842 egész évben Taraščice 15 +385 48 240520 +385 48 626670 marbis@kc.t-com.hr http://www.marbis.hr UHPA

49000 Krapina Krapina város Idegenforgalmi Közössége Magistratska 11, p.p. 22 +385 49 371330 +385 49 371330 tzg-krapina@kr.t-com.hr

49217 Krapinske Toplice Krapinske toplice járás Idegenforgalmi Közössége Zagrebačka 4 +385 49 232106 +385 49 232106 tzo-krapinske-toplice@kr.t-com.hr

49295 Kumrovec Kumrovec járás Idegenforgalmi Közössége Cesta Lijepe naše 6a +385 49 502044 +385 49 502044turisticka.zajednica.opcine.kumrovec@kr.t-com.hr

http://www.kumrovec.hr

49246 Marija Bistrica Marija Bistrica járás Idegenforgalmi Közössége Zagrebačka b.b. +385 49 468380 +385 49 301011 tz@info-marija-bistrica.hr http://www.www.info-marija-bistrica.hr

48327 Molve Molve járás Idegenforgalmi Közössége Trg kralja Tomislava 32 +385 48 892024 +385 48 892024 opcina-molve@kc.t-com.hr

44250 Petrinja Petrinja város Idegenforgalmi Közössége Vladimira Nazora 16 +385 44 813876 +385 44 815431 tzg-petrinje@sk.t-com.hr http://www.tzg-petrinja.hr

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

10430 Samobor BALTIK d.o.o. HR-A-01-3670511 egész évben Tatjane Marinić 13 +385 1 3366173 +385 1 3364650 baltik@zg.t-com.hr http://www.croatiaholidays.com.hr UHPA

44000 Sisak adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben I. K. Sakcinskog 21 +385 44 535577 +385 44 535566 sisak@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

49244 Stubičke Toplice Stubičke Toplice járás Idegenforgalmi Közössége Viktora Šipeka 24 +385 49 282677 +385 49 283404 tzo@stubicketoplice.hr http://www.stubicketoplice.hr

49215 Tuheljske Toplice POTEPUH d.o.o. HR-AB-49-080598784 egész évben Tuhelj 26 +385 49 556833 +385 49 556851 info@potepuh.hr http://www.potepuh.hr UHPA

42000 Varaždin adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Trg slobode 12 +385 42 313660 +385 42 313675 varazdin@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

42000 Varaždin GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Trg kralja Tomislava 7 +385 42 210148 +385 42 311463 vlatka.erceg@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

42000 Varaždin LILY TOURS HR-AB-42-05010000412 egész évben Pavlinska 3 +385 42 321110 +385 42 321110 lily-tours@vz.t-com.hr http://www.lily-tours.com UHPA

42000 Varaždin P.A. KOLUMBO d.o.o. HR-AB-42-070056453 egész évben A. Mihanovića 8 +385 42 212260 +385 42 214470 kolumbo@vz.t-com.hr http://www.kolumbo.hr UHPA

42000 Varaždin P.A. VENERA d.o.o. HR-AB-42-070062271 egész évben I. Cankara 1a +385 42 301751 +385 42 301761 info@venera-tours.hr http://www.venera-tours.hr UHPA

42000 Varaždin RELAX TURIZAM d.o.o. HR-AB-21-080181898 egész évben Ivana Kukuljevića 28 +385 42 492653 +385 42 492654 varazdin@relax-turizam.hr http://www.relax-turizam.hr UHPA

42223 Varaždinske TopliceVaraždinske Toplice város Idegenforgalmi Közössége

Trg Slobode 16 +385 42 633133 +385 42 205635 info@toplice-vz.hr http://www.toplice-vz.hr

49250 Zlatar ANTOMA d.o.o. ART TURIZAM - turistička agencija HR-AB-49-080179086 egész évben Trg slobode 1 +385 49 466995 +385 49 466995 antoma@kr.t-com.hr http://www.antoma.hr UHPA

SZLAVÓNIA

31327 Bilje Bilje járás Idegenforgalmi Közössége Kralja Zvonimira 10 +385 31 751480 +385 31 751481 info@tzo-bilje.hr http://www.tzo-bilje.hr

31222 Bizovac Bizovac járás Idegenforgalmi Közössége Sunčana 39 +385 31 685185 +385 31 685188 http://www.tzobizovac.hr

31540 Donji Miholjac Donji Miholjac város Idegenforgalmi Közössége Trg A. Starčevića 2 +385 31 633103 +385 31 633103 tzdm@tz-donjimiholjac.hr http://www.tz-donjimiholjac.hr

31400 Đakovo ORION TOURS d.o.o. HR-AB-31-030030367 egész évben Pavićeva 39 +385 31 812336 +385 31 812337 orion-tours@os.t-com.hr http://www.orion-tours.hr UHPA

31000 Osijek adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Hrvatske Republike 18 +385 31 215976 +385 31 215984 osijek@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

31000 Osijek GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Kapucinska 39 +385 31 211501 +385 31 211503 suzana.kovacevic@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

31000 Osijek KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Šetalište kardinala Franje Šepera 8F +385 31 212077 +385 31 212078 kompas-osijek@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

31000 Osijek PANTURIST d.d. HR-AB-31-030024392 egész évben Kapucinska 19 +385 31 214388 +385 31 214152 turizam@panturist.hr http://www.panturist.hr UHPA

34000 Požega Požega város Idegenforgalmi Közössége Trg sv. Trojstva 1 +385 34 274900 +385 34 274901 tz-pozega@po.t-com.hr http://www.pozega-tz.hr

33520 Slatina Slatina város Idegenforgalmi Közössége Trg sv. Josipa 1 +385 33 553629 +385 33 553629 tz-grada-slatina@vt.t-com.hr

35000 Slavonski Brod ATLANTIS TRAVEL d.o.o. HR-AB-01-080289885 egész évben Slavonija 1/III +385 35 442411 +385 35 441276 croatia@atlantis-travel.hr http://www.atlantis-travel.hr UHPA

35000 Slavonski Brod GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Trg pobjede 29 +385 35 448598 +385 35 448596 vlasta.krpan@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

31550 Valpovo Valpovo város Idegenforgalmi Közössége Matije Gupca 32 +385 31 656200 +385 31 651408 info@tz-valpovo.com http://www.tz-valpovo.com

32100 Vinkovci MARE PANONIUM tours d.o.o. HR-AB-32-030027952 egész évben Hrvatskih kraljeva 16 +385 32 333644 +385 32 333664 agencija@mare-panonium-tours.hr http://www.mare-panonium-tours.hr UHPA

32100 Vinkovci POLET d.o.o., P.A.POLET HR-AB-32-030031058 egész évben Trg kralja Tomislava 1 +385 32 308938 +385 32 308938 agencija@polet.hr http://www.polet.hr UHPA

32000 Vukovar DANUBIUMTOURS HR-AB-32-16010001977 egész évben Trg Republike Hrvatske 1 +385 32 445455 +385 32 445457 danubiumtours@vu.t-com.hr http://www.danubiumtours.hr UHPA

32270 Županja POLET d.o.o., P.A.POLET HR-AB-32-030031058 egész évben Veliki kraj 53 +385 32 831889 +385 32 831889 polet@polet.hr http://www.polet.hr UHPA

ZÁGRÁB

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Masarykova 3 +385 1 4855070 +385 1 4855069 masarykova@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Tkalčićeva 44 +385 1 4852750 +385 1 4811808 tkalciceva@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Savska 56 +385 1 6177075 +385 1 6177192 savska@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Heinzelova 62a +385 1 6102000 +385 1 6102018 heinzelova@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10090 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Avenija Dubrava 241 +385 1 2992522 +385 1 2992559 dubec@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Sarajevska 6 +385 1 6601807 +385 1 6601823 sarajevska@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Praška 10 +385 1 4833502 +385 1 4833504 praska@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Avenija Dubrovnik 16 - Avenue Mall +385 1 6397000 +385 1 6397001 avenuemall@centarputovanja.hr http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb adriatica.net - CENTAR PUTOVANJA HR-AB-01-080427370 egész évben Škorpikova 34 - King Cross +385 1 3475800 +385 1 3475801 kingcross@centarputovanja.net http://www.centarputovanja.net

10000 Zagreb ALKA TOURS d.o.o. HR-AB-01-080428776 egész évben Avenija M. Držića 4 +385 1 6040362 +385 1 6184020 info@alka-tours.hr http://www.alka-tours.hr UHPA

10000 Zagreb ATLANTIS TRAVEL d.o.o. HR-AB-01-080289885 egész évben Petrinjska 59 +385 1 4811155 +385 1 4818914 zagreb@atlantis-travel.hr http://www.atlantis-travel.hr UHPA

10000 Zagreb ATLAS d.d. fi ókirodaZagreb HR-AB-20-060000638 egész évben Trg N. Š. Zrinskog 17 +385 1 4807300 +385 1 4873049 booking.zrinjevac@atlas.hr http://www.atlas-croatia.com

10000 ZagrebCROATIA EXPRESS - Željezničko ugostiteljstvo d.o.o. üzletegysége

HR-AB-01-080211348 egész évben Teslina 4 +385 1 4811842 +385 1 4811920 croatia-express-pa@zg.t-com.hr http://www.zug.hr UHPA

10000 ZagrebCROATIA EXPRESS - Željezničko ugostiteljstvo d.o.o. üzletegysége

HR-AB-01-080211348 egész évben Tomislavov trg 17 +385 1 4922224 +385 1 4922230 croatia-express2@zg.t-com.hr http://www.zug.hr UHPA

10000 ZagrebCROATIA EXPRESS - Željezničko ugostiteljstvo d.o.o. üzletegysége

HR-AB-01-080211348 egész évben Tomislavov trg 12 +385 1 4556227 +385 1 4573238 croatia-express3@zg.t-com.hr http://www.zug.hr UHPA

10000 Zagreb DESIGNER Utazási iroda HR-AB-52-92232256 egész évben Nova Ves 54 +385 1 4667097 +385 1 4667097 info@designer.com.hr http://www.designer.com.hr

10000 Zagreb DOLIA TRAVEL Utazási iroda HR-AB-01-080526921 egész évben Preradovićeva 9 +385 1 5555872 +385 1 5555871 info@doliatravel.hr http://www.doliatravel.hr UHPA

10000 Zagreb EMA TOURS d.o.o. HR-AB-01-080184970 egész évben Nova cesta 60/V +385 1 4830885 +385 1 4835916 ema-tours@zg.t-com.hr http://www.ema-tours.hr UHPA

10000 Zagreb EVISTAS d.o.o. HR-AB-01-080141366 egész évben Augusta Šenoe 28 +385 1 4839554 +385 1 4839543 evistas@zg.t-com.hr http://www.evistas.hr UNPAH

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

10000 Zagreb FILIDA - Utazási iroda d.o.o. HR-AB-01-080484246 egész évben Selska 92 b +385 1 4616520 +385 1 4616521 info@filidatravel.hr http://www.filidatravel.hr UHPA

10000 Zagreb GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben I Pile 1 +385 1 4805505 +385 1 6188681 generalturist@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

10000 Zagreb GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Ilica 1 +385 1 4812990 +385 1 4816753 sinisa.lukac@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

10000 Zagreb GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Praška 5 +385 1 4807655 +385 1 4807678 emina.marusic@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

10000 Zagreb GENERALTURIST d.o.o. HR-AB-01-080004689 egész évben Bogovićeva 6 +385 1 4873121 +385 1 4873119 bogoviceva@generalturist.com http://www.generalturist.com UHPA

10000 Zagreb GULLIVER TRAVEL d.o.o. HR-AB-20-060060226 egész évben Alexandera von Humboldta 4b +385 1 4920701 +385 1 4920702 gulliver@gulliver.hr http://www.gulliver.hr, http://www.bookcroatia.eu UHPA

10000 Zagreb JADRANSKI LUKSUZNI SERVISI d.o.o. HR-AB-51-090003643 egész évben Kršnjavoga 1, Hotel Westin +385 1 4886777 +385 1 4886770 andrea.grospic@als.hr http://www.als.hr UHPA

10000 Zagreb KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Teslina 12 +385 1 4882504 +385 1 4811414 odmor@kompas.hr http://www.kompas UHPA

10000 Zagreb KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Trg N. Š. Zrinskog 14 +385 1 4878777 +385 1 4878769 aleksandra.puksar@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

10000 Zagreb KOMPAS ZAGREB d.d. HR-AB-01-080158822 egész évben Gajeva 6 +385 1 4811536 +385 1 4811938 goranka.sorak@kompas.hr http://www.kompas.hr UHPA

10000 Zagreb KONTAKT d.o.o. HR-AB-01-080057963 egész évben Gundulićeva 3 +385 1 4830737 +385 1 4830735 kontakt@zg.t-com.hr http://www.kontakttours.hr UHPA

10000 Zagreb LIBERTAS TRAVEL d.o.o HR-AB-01-080590715 egész évben Domjanićeva 12 +385 1 2444074 +385 1 2339994 libertas@libertastravel.hr http://www.libertastravel.hr UHPA

10000 Zagreb OBZOR PUTOVANJA d.o.o. HR-AB-01-080117107 egész évben Teslina 5 +385 1 6160242 +385 1 6160240 obzor@croatiaairlines.hr http://www.croatiaairlines.hr/obzor/ UHPA

10000 Zagreb OLYMPTOURS d.o.o. HR-AB-01-080045535 egész évben Avenija grada Vukovara 74 +385 1 6112712 +385 1 6118082 olymptours@olymp.hr http://www.olymp.hr UHPA

10000 Zagreb OLYMPTOURS d.o.o. HR-AB-01-080045535 egész évben A. Hebranga 25 +385 1 4855680 +385 1 4855681 olymptours@olymp.hr http://www.olymp.hr UHPA

10000 Zagreb PANORAMA IMMOBILIARE & TURISMO d.o.o. HR-B-21-060200358 egész évben Gajeva 1 +385 1 4828803 +385 1 4828854 maljino@tin.it http://www.panorama.hr UHPA

10000 Zagreb PEKAS.INFO TURISTIČKA AGENCIJA HR-B-01-21010124690 egész évben Platana 10 +385 1 6187456 +385 info@pekas.info http://www.pekas.info

10000 Zagreb SAI TOURS d.o.o. HR-AB-01-080548503 egész évben Primorska 1 +385 1 3757525 +385 1 3906677 sai1@saitours.hr http://www.saitours.hr UHPA

10000 Zagreb SAMOBORČEK TURIST d.o.o. HR-AB-01-080334092 Kaptol 6 +385 1 4819180 +385 1 4819181 samoborcek@samoborcek.hr http://www.samoborcek.hr

10000 Zagreb UNILINE d.o.o. HR-AB-52-040046499 egész évben Baštijanova 12 +385 1 3633110 +385 1 3633343 branchzagreb@uniline.hr http://www.uniline.hr UHPA

10000 Zagreb ŽUTI MAČAK, ski & surf HR-AB-01-63248 egész évben Palmotićeva 23/Il +385 1 4880610 +385 1 4880612 info@zutimacak.hr http://www.zutimacak.hr UHPA

Tisztelt Vendégünk, Kérjük, hogy személyes kényelme és a horvát törvények tiszteletben tartása érdekében ellenőrizze, hogy szállásadója bejelentette-e Önt ott tartózkodása idejére, az érkezés napjától a távozás napjáig. Ez főként ab.b.an az esetben különösen fontos és szükséges, amennyiben Ön magánszállást vesz igénybe, hiszen így biztosítható a szolgáltatás minősége és az Ön személyes biztonsága, továb.b.á megakadályozza azon illegálisan működő szálláskiadók tevékenységét, akik nem rendelkeznek működési engedéllyel a törvényeknek megfelelően. Előre is köszönjük együttműködését és kellemes itt tartózkodást kívánunk. Az Ön Horvát Idegenforgalmi Közösség

Jelen árjegyzékben szereplő árakat az UHPA-Horvát Utazási Irodák Szövetsége- gyűjtötte össze és dolgozta fel, az utazási irodáktól és ide-genforgalmi hivataloktól 2007. július 27.-ig beérkezett adatok alapján.

Szállásfoglalás és teljes kirándulás megszervezésének ügyében rendelkezésükre áll a www.croatia-travel.org vagy az UHPA Horvát Utazási Irodák Egyesülete (Crnčićeva 42, 10000 Zagreb - tel.: +385 1 230 4992, 230 3145; e-mail: uhpa@uhpa.hr).

Régió Irányítószám Város Utazási iroda ID kód Nyitva tartás Utca és házszám Tel Fax E-mail www Tagság

Info

rmác

iók

Hrvatska turistička zajednica

Iblerov trg 10/IV, p.p. 251

10000 Zagreb, Hrvatska

Tel.: +385 1 46 99 333

Fax: +385 1 45 57 827

E-mail: info@htz.hr

Internet: www.horvatorszag.hr

Kroatische Zentrale für Tourismus

1010 Wien

Am Hof 13, Österreich

Tel.: +43 1 585 38 84

Fax: +43 1 585 38 84 20

E-mail: offi ce@kroatien.at

Kroatische Zentrale für Tourismus

60311 Frankfurt

Kaiserstrasse 23, Deutschland

Tel.: +49 69 23 85 350

Fax: +49 69 23 85 35 20

E-mail: info@visitkroatien.de

Kroatische Zentrale für Tourismus

80469 München

Rumfordstrasse 7, Deutschland

Tel.: +49 89 22 33 44

Fax: +49 89 22 33 77

E-mail: kroatien-tourismus@t-online.de

Ente Nazionale Croato per il Turismo

20122 Milano

Piazzetta Pattari 1/3, Italia

Tel.: +39 02 86 45 44 97

Fax: +39 02 86 45 45 74

E-mail: info@enteturismocroato.it

Ente Nazionale Croato per il Turismo

00186 Roma, Via Dell’Oca 48, Italia

Tel.: +39 06 32 11 03 96

Fax: +39 06 32 11 14 62

E-mail: offi ceroma@enteturismocroato.it

Chorvatské turistické sdružení

11000 Praha 1, Krakovská 25, Česká republika

Tel.: +420 2 2221 1812

Fax: +420 2 2221 0793

E-mail: infohtz@iol.cz, info@htz.cz

Chorvátske turistické združenie

82109 Bratislava

Trenčianska 5, Slovenská republika

Tel.: +421 2 55 562 054

Fax: +421 2 55 422 619

E-mail: infohtz@chello.sk

Horvát Idegenforgalmi Közösség

1053 Budapest, Magyar u. 36, Magyarország

Tel./Fax: +36 1 266 65 05,

+36 1 266 65 33

E-mail: info@htz.hu

Offi ce National Croate de Tourisme

75116 Paris, 48, avenue Victor Hugo, France

Tel.: +33 1 45 00 99 55

Fax: +33 1 45 00 99 56

E-mail: infos.croatie@wanadoo.fr

Croatian National Tourist Offi ce

London W6 9ER,

2 Lanchesters, 162-164 Fulham

Palace Road, United Kingdom

Tel.: +44 208 563 79 79

Fax: +44 208 563 26 16

E-mail: info@croatia-london.co.uk

Croatian National Tourist Offi ce

New York 10118

350 Fifth Avenue, Suite 4003, U.S.A.

Tel.: +1 212 279 8672

Fax: +1 212 279 8683

E-mail: cntony@earthlink.net

Narodowy Ośrodek Informacji Turystycznej

Republiki Chorwacji, 00-675 Warszawa

IPC Business Center, ul. Koszykowa 54, Polska

Tel.: +48 22 828 51 93

Fax: +48 22 828 51 90

E-mail: info@chorwacja.home.pl

Kroatiska Turistbyrån

11135 Stockholm

Kungsgatan 24, Sverige

Tel.: +46 853 482 080

Fax: +46 820 24 60

E-mail: croinfo@telia.com

Kroatisch Nationaal Bureau Voor Toerisme

1081 GG Amsterdam

Nijenburg 2F, Netherlands

Tel.: +31 20 661 64 22

Fax: +31 20 661 64 27

E-mail: kroatie-info@planet.nl

Offi ce National Croate du Tourisme

1000 Bruxelles

Vieille Halle aux Blés 38, Belgique

Tel.: +32 255 018 88

Fax: +32 251 381 60

E-mail: info-croatia@scarlet.be

Хорватское туристическое соовщество

123610 Moscow

Krasnopresnenskaya nab. 12

offi ce 1502, Russia

Tel.: +7 495 258 15 07

Fax: +7 495 258 15 08

E-mail: HTZ@wtt.ru

Hrvaška turistična skupnost

1000 Ljubljana

Gosposvetska 2, Slovenija

Tel.: +386 1 23 07 400

Fax: +386 1 23 07 404

E-mail: hrinfo@siol.net

Kroatische Zentrale für Tourismus

8004 Zürich

Badenerstr. 332, Switzerland

Tel.: +41 43 336 20 30

Fax: +41 43 336 20 39

E-mail: info@kroatien-tourismus.ch

Ofi cina de Turismo de Croacia

28001 Madrid

Calle Claudio Coello 22, esc.B,1°C, España

Tel.: +34 91 781 55 14

Fax: +34 91 431 84 43

E-mail: info@visitacroacia.es

Dánia

Promóció a következő irodán keresztül: VAGABOND

3460 Birkerod

Bregenrodvej 132

Tel.: +45 70 266 860

Fax: +45 48 131 507

E-mail: info@altomkroatien.dk

クロアチア政府観光局Ark Hills Executive Tower N 613

Akasaka 1-14-5, Minato-ku, Tokyo 107-0052

Tel.: + 81 (0)3 6234 0711

Fax.: + 81 (0)3 6234 0712

E-mail: info@visitcroatia.jp

H O R V Á T I D E G E N F O R G A L M I K Ö Z Ö S S É G K Ü L K É P V I S E L E T E I É S K I R E N D E L T S É G E I

KiadóHRVATSKA

TURISTIČKA ZAJEDNICA

Horvát Idegenforgalmi Közösség

Felelős kiadómr. NIKO BULIĆ

SzerkesztőSLAVIJA JAČAN OBRATOV

VEDRAN MATOŠIĆ

A szöveget előkészítetteRUŽICA MIKAČIĆ

DesignMARIO BRZIĆ

FotókA Horvát

Idegenforgalmi Közösség és a HTZTZIŽ, TZPGŽ, TZZŽ

TZŽŠK, TZŽSD, TZDNŽ fotóarchívuma

MARIO BRZIĆANDRIJA CARLI

DAVOR ŠARIĆIVAN ANTOLIĆ

Nyomdai előkészítésSTUDIO TEMPERA, Split

NyomásTiskara Meić

Zágráb, 2008

Az itt szereplő információk

pontosságát és az esetleges jövőbeli

változásokat illetően a kiadó nem vállal

felelősséget.

top related