p Á z m Á n y ii. forduló1. a) melyik népről szól az alábbi forrás? b) kinek a művéből...

Post on 18-Jan-2020

8 Views

Category:

Documents

0 Downloads

Preview:

Click to see full reader

TRANSCRIPT

1. a) Melyik népről szól az alábbi forrás?

b) Kinek a művéből való az idézet? Mi a mű címe?

c) Mit gondol, miért tartotta fontosnak a szerző, hogy a környező és a távolabbi népekről való ismereteit lejegyezze?

„A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levedíának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták. Ezen a helyen, az imént említett Levedíában folyik a Chidmasz folyó, melyet Chingilúsznak is neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból szábartü ászfalünak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi.”

2.Mi a kapcsolat II. András király és a ma Szíriában található Margat vára között?

3. Mátyás király azon gondolkodik, hogy Bécs, illetve Ausztria meghódítására küldi a fekete sereget. Adjon tanácsot a királynak, hogy miért jó, vagy miért rossz ötlet a tervezett vállalkozás. Legalább három érvet soroljon fel álláspontja alátámasztására!

1

P Á Z M Á N YT A N U L M Á N Y I

V E R S E N YT Ö R T É N E L E M

II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány)

Online kitöltendő:http://u4.hu/x/ptv2 határidő: 2014. december 5.

4.Sorolja fel a magyar koronázási városokat!

5. a) Melyik magyarországi tragikus eseményről szól az alábbi korabeli tudósítás részlete? b) Kik voltak a szembenálló felek főbb vezetői? c) Mit gondol, milyen okok vezettek a polgárháborús helyzet kialakulásához?„A legfőbb elöljárójuk Lászlót levélben tudatja arról, hogy ő nem fog tűrni Pannónia országában egy királyon, egyetlen főpapon és két ispánon kívül senkit, a többieket pedig mindenestől ki akarja irtani. A feldühödött király pedig a császártól sok suevust és alemannt szerezve, János vajdát könnyű fegyverzetű gyalogosok és vértes lovasok nagy seregével ellene indítja, akik szabályszerű csatában megütköznek, néhány nemest elveszítve az ellenfelet leöldösik és megszalasztják, a vezér sok elhivatottat elfog, és nem engedi, hogy járomba fogják őket, hanem a foglyokat Budára viszi, és a bűnöket vérrel és elgondolhatatlan kínzásokkal torolták meg."

6.a) Melyik korona részletét ábrázolja az alábbi kép?

b) Melyik, a magyar királyok koronázásával összefüggő esemény látható a képen?

c) Mikor volt az utolsó ilyen szertartás?

2

7.III. Ferdinánd király felajánlja, hogy szolgálataiért cserébe kinevezi Önt püspöknek.A szétszakított Magyarország egyházmegyéi közül melyik élére kíván az uralkodó kegyéből kerülni? Indokolja választását!

8.Határozza meg röviden az alábbi fogalmakat!a) Katolikus megújulás:

b) Összetett monarchia:

c) Gesta:

9.a) Mit fejez ki az alábbi, 18. századi magyar koronázási zsetonon látható jelkép?

b) Mit jelent a zsetonon olvasható jelmondat magyarul?

3

10.a) Melyik történelmi esemény idején keletkezett az alábbi forrásrészlet?

b) Magyarország melyik országrészéről szól a forrás?

c) Mi magyarázza a forrásban említett személyek buzgóságát, hogy rézpénzt verjenek? „Beszéllették a kurucoknak sokféle rendetlenségeket, egymással való civódásokat és egyéb efféléket. Azonban, hogy a Torockó körül való oláhok már mint verték a rézpénzt, úgyannyira, hogy mikor vásárok estenek Tordán, szintén úgy keresték az üstöket, azt mindenütt vötték és ugyan kapdosták, kiből osztán mind rézpénzt vertek az oláhok.”

11.Hogy hívják a legjelentősebb, legértékesebb gyűjteménnyel rendelkező erdélyi könyvtárat? Ki alapította (név, funkció)?

12.a) Hol és mikor volt a napoleóni háborúk egyetlen magyarországi csatája? b) Milyen tényezők döntötték el a csata kimenetelét? c) Mi befolyásolta csata későbbi megítélését?

4

13. VII. Piusz pápa mikor találkozott magyar huszárokkal?

14.a) Ki a szerzője az alábbi idézetnek?

b) Mi a „rakomány”, és hova tart?

„Ahogy lassan elgurulnak előttünk a vagonok, minden vonat rakomány más nótát énekel. Karok, sapkák lengenek. Az egyik vagon elmegy előttünk egetverő énekkel; éppen ennél a sornál tartanak: »…disznó szerbek számára…« A következő vagonból más ritmusban ez zúg felénk: »…szakaszve-ze-tő!…« Két vagon közös nótát fúj: »…maradt itthon kettő-három, nyomorult…«”

15.a) Kinek a szobra látható az alábbi képeken?

b) Milyen választójogi korlátozások léptek érvénybe miniszterelnöksége alatt, és miért?

c) Hol és mikor hunyt el?

5

16.Adja meg az alábbi meghatározásokhoz tartozó fogalmat!

a) ….............................................: „zárt szám”. Az állampolgári jogegyenlőséget sértő törvény, melyet 1920-ban hoztak meg Magyarországon. A zsidóság felsőoktatásbeli létszámát korlátozta.

b) …................................……….: köztársasági államforma, melyben a hatalmat a választott tanácsok gyakorolják.

c) …....................……………….: Kállay Miklós miniszterelnök által folytatott politika megnevezése 1942–1944 között.

d) …...................……………….: olyan mozgalom, mely történeti, jogi vagy etnikai alapon területi igényeket szándékozik érvényesíteni. Először Olaszországban jelent meg. A kifejezést a Trianon ellen tiltakozókra is alkalmazták.

6

top related