Az aranyszőrű paripa rejtélye

Készítette: Bodnár Ágnes

2012

1

Gyermekkorunkban, amikor a szüleink leültek mesélni, gyakran hallottunk a mesebeli

hercegről, aki megmenti a királyságot és a királylányt a gonosztól s aranyszőrű táltosparipáján

tovaszáll és övé lesz a királylány keze, a király birodalma és boldogan élnek amíg…

A magyar nép hitvilága és mondavilága sajnálatos módon írott, tényleges források híján

mára már csak a fentebb összefoglalt mesék alapján következtethető ki.

Homályos információkkal rendelkezünk arról is, hogy őseink pontosan milyen szakrális

világban hittek. Egyedül talán a régészeti leletek, a hasonló nomád életet élő ma is létező

keleti népek és a népi hagyomány által még felfedezhetjük legalább egy pici darabkáját őseink

hitvilágának.

A helyzet ugyanez a címben szereplő aranyszőrű paripával is. Az említett állatnak képi

ábrázolása nem maradt fenn, illetve nem tudjuk, hogy létezik –e konkrétan aranyszőrű

ábrázolás. Egyedül a népmesék őrizték meg nekünk, éppen annyira, hogy magunk is el tudjuk

azt képzelni. Hasonló egyébként a helyzet a szintén mese és hitvilágbeli tündérekkel,

boszorkányokkal, fanyüvővel és még sok olyan alakkal, amiket a régészet tudománya sosem

fog felfedni előttünk, keletkezésük sokszor homályba vész, és csak valamiféle furcsa sejtés,

na meg az ázsiai népek hitvilági azonossága miatt érezzük azt, hogy ezek a mitikus lények

egy valamikor nagyon régi és ősi világ részei voltak.

A következőkben igyekszem részletesen kifejteni, fejezetbe szedve, hogy tulajdonképpen

milyen is lehet az aranyszőrű paripa? Mit takar a kifejezés, és milyen eshetőségek állhatnak

fenn.

Az aranyszőrű paripa meghatározása a népmesék tükrében

Az aranyszőrű paripa küllemében kecses, erős és szélsebes, ahogy a neve is mutatja a szőre

aranyos ragyogású, gyakran maga a táltos paripa az aranyszőrű. Minden esetben okos, bátor

és ha nem is említik a mesékben a táltosságát. (alább található erre példa) mindig egy

különleges és kivételes állatról van szó1.

Összefoglalva: az aranyszőrű paripa egy különleges, értékes ló, akkor is ha nem táltos ló.

Az állat sok magyar népmese szerves részét képezi és ezen mesék alapján tudunk

következtetéseket levonni. Az aranyszőrű paripa szorosan kapcsolódik a táltos paripához, és

tulajdonképpen ő maga a táltos paripa.

1 Az általam ismert népmesék „elbeszélései” alapján.

2

Sok magyar népmesegyűjtőt ismerünk; én Benedek Elek gyűjteményét tanulmányoztam-, ha

úgy vesszük már gyermekkoromban is-. Az általa gyűjtött mesék szolgáljanak tehát

példaként, hogy mi is a szerepe a mesék szerint a táltosparipának?

A népmesékben általában megjelenik a táltos paripa, amikor a főhősnek nagy kalandra kell

indulnia, ez az állat az, ami szélsebesen vágtat, segíti gazdáját, varázsol is és néhány esetben

beszél.2 Szép példa erre a táltos kanca és a libapásztorlány című mese. A mesében egy

libapásztor asszony ad életet egy különleges leánynak, akit Tündér Erzsébet fogadott

kegyeibe és az ő szellője által fogant. A lánynak a tündér 7 szépséget és 7 tudományt ad. Az

egyik tudomány a táltosság. A történet akkor kezd számunka érdekessé válni amikor Juliska

(a leány) megkapja a táltos lovát:

„Alighogy lefeküdt aludni, megjelent álmában Tündér Erzsébet, és azt parancsolta neki:

– Kicsi keresztlányom, Juliska, fogd azt a rézkígyó vesszőt, háromszor jártasd meg a fejed

felett körzetben, és gondolj a táltos paripádra.

Akkor menj ki az ajtóba, ott lesz előtted egy gúnár, arra húzzál a bal kezeddel egy keresztet,

az vet egy kecskebukát, és lesz belőle egy hétszínű, hétlábú táltos paripa. Azután, ha valami

bajod lesz, csak mondjad a lovadnak, és ő segít rajtad.„3

A mese többi részében tanúi lehetünk annak, hogy a táltos paripa tanácsot ad, varázsol és segít

elkerülni a bajt gazdájának, igaz a paripa színéről nem kapunk információt.

Hasonló példák akadnak viszont a már ténylegesen megemlített aranyszőrű paripa esetében is:

A sündisznó meséje, egy elvarázsolt daliás hercegről szól, ám a mesében egy fekete kakas is

feltűnik, aki a mese végén megrázkódik-mikor megtör az átok- és aranyszőrű táltos paripává

válik.4 A szerencsekrajcár című mesében a Tündérkirálynő hintaját 12 aranyszőrű paripa

vontatja.5

Ugyanakkor az aranyszőrű paripa, igaz legtöbbször egy különleges képességű hátast jelez,

-általában táltos paripát-, nem mindig szerepel csak és kizárólag táltos lóként.

2BENEDEK ELEK: Magyar mese és mondavilág I. c. könyve alapján

3 A táltos kanca és a libapásztor lány c. meséből idézve.

4 BENEDEK 2005

5 A szerencsekrajcár c. mese alapján In: Többsincs királyfi és más mesék

3

A Többsincs királyfi című mesében a királyfi apja aranyszőrű paripát akar fiának adni, a fakó

öreg lova helyett, amit a királyfi elutasít:

„- No, ha sem katonák nem kellenek, sem pénz nem kell, csak az a száz tallér, válaszd ki

legalább a legszebb aranyszőrű paripát ménesemből.

Mondotta Többsincs királyfi:

- Nem kell nekem, édesapám, aranyszőrű paripa. Van egy sovány deres csikóm, az kell

énnekem.„6

Hasonló eset, több mesében is megfigyelhető, ahol mindegyik aranyszőrű kiváló képességű

ló, de nem biztos hogy táltos ló is, igaz többségében az aranyszőrű mindig táltos ló is egyben.

Viszont ahhoz hogy valamiféle következtetést tudjunk levonni az aranyszőrű jelző

tekintetében -tehát hogy az aranyszőrű egyenlő táltos paripa, vagy pusztán szőrzetszínt jelez-,

meg kell határozzuk azt is, hogy pontosan milyen szerepet is tölt be hagyományilag a táltos

ló, mihez köthető és hogyan is kapcsolódik szervesen a mi régi hitvilágunkhoz.

Micsoda és honnan eredeztethető a táltos paripa?

A táltos paripa, vagy a különösen tisztelt ló alakja, nem csak magyar sajátosság. A legtöbb

nomád népeknél ismerjük nyomait és valószínű okkal vált a ló a hitvilág egyik

legkiemelkedőbb lényévé. Érdemes tudni azt, hogy minden sztyeppei népnek a jóléte attól

függött, hogy mennyire hatékonyan képesek mozogni állataikkal, megkeresni a jobbnál jobb

legelőket, ugyanakkor a ló tisztelete nem csupán a nomádoknál fordul elő, egyaránt

megtalálható a letelepedett nyugat-szibériai népeknél is. Ugyanakkor kijelenthető, hogy a ló a

nomád népeknél egyértelműen összekötő kapocs, értékes állat7, amely már csak a lassú

szaporodása miatt is megbecsült volt8. Már csak ezek ismeretében is egyértelmű hogy a ló

különleges szerepet kapott, egy-egy különlegesebb fajtáról, vagy egyedről pedig könnyen

alakulhattak ki legendák.

Tehát a magyar népmese és mondavilág-e lóalkatú lényei is a legtöbb esetben a ló

különlegességét, fontosságát jelzik és már csak a mesék alapján is egyértelműen a

táltos/sámán világból eredeztethetőek. Azonban ehhez érdemes tudni azt, hogy

6 Benedek Elek: Többsincs királyfi c. meséjéből idézve

7 BARTOSIEWICZ 2009 1.old.

8 Egy kanca évente csak egy csikót tud világra hozni, hiszen a vemhessége 11 hónap.

4

tulajdonképpen mi is az a táltos?

A táltos a magyar nép sámánja. Ő az, aki jövendöl, megküzd és kommunikál a szellemekkel,

gyógyít és álmot fejt. A táltost nem az emberek választják ki, hanem már előre elrendelten

születik. Különleges jegyei alapján ismerik fel róla, hogy táltos. Foggal születik, vagy

burokban, vagy valamilyen felesleges csontja van például plusz egy ujj.9 Az ilyen fiatalokat

később az idős táltosok viszik el, hogy átadják nekik a tudományt. A táltos (más népeknél

sámán) az, aki összeköti az emberi és a szellemi világot, általa képesek az emberek

kommunikálni a szellemvilággal. A sámánisztikus világkép bizonyítéka már több 100 ezer

évvel korábbról is ismeretes: már a bronzkorból is maradtak erre utaló nyomok. Diószegi

Vilmosnak volt egy ehhez köthető felfedezése: ö fedezett fel egyszer egy bronzkori

sziklarajzot, egy olyan sámán alakról és a dobjáról. Az alak a megszólalásig hasonlított a mai

szibériai sámánokra, sőt az agancsos fejfedő akár a honfoglaló magyarok táltosának őse is

lehetne. Ugyanez a megfigyelés vonatkozott a sámándob több ezer éves ábrázolására.10

Hihetetlen hogy ez a világ még több ezer év távlatból is alig változott.

A sámán hit alapvetően Belső-ázsiai eredetű, viszont nyomai egyaránt megtalálhatóak Dél-

Amerikában,11 sőt voltaképp az afrikai törzsek gyógyítóit, vagy akár a kelta druidákat is

tekinthetjük egyfajta sámánnak.

Egy sámán viszont nem igazi sámán szertartások és spirituális élmények nélkül, ezeket az

élményeket a sámán az utazásai során tapasztalja meg;

Ahhoz, hogy a táltos megismerje és találkozzon a szellemekkel, alá kell szállnia az alsó, vagy

a felső világba. Ilyenkor a táltos révül. A révülések alkalmával különféle segítő szellemek és

lények vigyázzák az útját.12

Ami viszont esetünkben a legfontosabb, hogy egy táltos az útján különleges segítő égi

lényekkel találkozik. Ezek közül kerülhet ki a hátasa is, vagy éppen felveheti valamely égi

lény alakját.13 Ezért a táltos ló, szó szerint a táltos, mint mediátor, hátasa, egyenrangú társa és

segítője. Ugyanakkor a táltos ló alakját maga a táltos is felveheti.

9 DIÓSZEGI 1998 3.old.

10 DIÓSZEGI 1998 59.old.

11 HORVÁTH 1997 1.old.

12 DIÓSZEGI 1998 60.old

13 Birtalan Ágnes (Belső-Ázsia kutató) órai jegyzetei alapján.

5

A táltos lovának eredetére, szintén írásos (mesebéli) emlékeink adnak pontosabb leírást:

A mesékben sokszor a táltos ló eleinte egy rút öreg, gebe, nevetnek is rajta, de a táltos/királyfi

észreveszi, és kiválasztja a lovat, hiszen megérzi annak varázs erejét. Ezek után a táltos lovat

parázzsal kell etetni és ettől válik csodaszép, varázslatos táltos paripává.14

Horváthné Schmidt Ilona írása alapján a táltos ló a következőképpen alakul át:

1. A táltosló jövendő tulajdonosa rendkívüli módon tudja meg, hogyan juthat hozzá a táltoslóhoz.

2. A leendő táltos sovány gebe.

3. Általában a gazdának kell a hátán cipelnie, eközben elpusztul, de újraéled.

4. A rozoga állatot a hősnek meg kell mosdatni, esetleg tejjel kell etetni. Parazsat is kell adni ahitvány gebének, hogy táltoslóvá változzon.

5. Egy – egy út előtt is meg kell etetnie a gazdának eleven szénnel a táltoslovát.

6. A táltosló gazdájával a hátán elhagyja a földet és felemelkedik a levegőbe15, és oda megy,

ahová a gazdája akarja.16

A népmesékben egyébként gyakran találkozni sok más segítő állatfajjal is, de mindig a ló az,

aki közvetlenül közbenjár és folyamatosan a főhős közelében tartózkodik.

Ugyanakkor ez a felfogásmód nem törvényszerűen csak a keleti nomád népek sajátja: ha egy

kicsit elkalandozunk a keleti népektől, találkozhatunk többször is a lóval, mint mitikus

lénnyel, gondolok itt például a Skandináv mitológiában a főisten Odin 8 lábú lovára,

Sleipnirre.17 Példa erre sok van, akár csak arra is, hogy a ló-ember kapcsolat az emberiség

történetében mindig kiemelt szerepet kapott. Sok híres hadvezérnek és embernek ismerjük

lova nevét is, hiszen gyakorlatilag eggyé vált lovasával.18

Őseinknél pedig elkerülhetetlen, hogy ne a ló mitikus alakja legyen a táltos társa ezekben az

„utazásokban”.19 A népmesék, talán éppen ezen utazások jelképes elbeszéléseit elevenítik fel

előttünk.

14 Szintén több mesében visszatérő fordulat, amikor a királyfi egy vén gebét kap, mely átváltozik.

15 Ismerünk szárnyas lovas nomád és szkíta ábrázolásokat (talán köthető hozzá?)

16 HORVÁTH 1997 6.old.

17 BERNÁTH 2011 21.old.

18 Gondolok itt például Nagy Sándor lovára Bukhefalosra, vagy Caligula lovára Incitatusra

19 Az oka ennek a már említett nomád életmód és a ló ehhez köthető fontossága, értékessége

6

A táltos lovának kérdését azonban nem ilyen egyszerű megválaszolni. Több Belső-ázsiai

feljegyzés is ismeretes arról, mi szerint a sámán/táltos hátasa a sámándob volt20. Ez érdekesen

megbonyolítja a helyzetet, hiszen felmerül a kérdés, hogy a dob volt a „ló”, vagy éppen a ló a

sámándob metamorfózisa? És ha igen, akkor elődeink táltosainál mégis melyik módon érthető

a táltosló, mint kifejezés? Az alábbiakban egy érdekes és szép példát szeretnék megemlíteni

Diószegi munkájából.

A táltos, vagy sámán miután megkapta a szükséges beavatásokat, el kell készítse a dobját

(addig botot használ általában). Érdekes, hogy ez a procedúra arra emlékezteti az embert mint

ha a táltos ló átváltozását olvasná21 Ahogy a gebéből táltos paripa lesz-újjászületik-, úgy kell a

halott dobot is feléleszteni, egyik legszebb példa rá a karagasz22 népnél akad. A dob részeit

külön kiválasztott fából készítik, és hozzá egy szarvast ölnek meg. Hitük szerint annak a

szarvasnak a lelke lesz a sámán szellemi hátasa. Érdemes tudni, hogy arrafelé a szarvas az

igazi hátas és szent állat-tehát pontosan azt a szerepet tölti be mint őseinknél23 a ló. A

kargaszoknál a dob ütőfelülete tehát szarvasbőr.

Miután elkészült, a dobot fel kell éleszteni és beavatni Ez egy bonyolult szertartás-, a sámán a

révülés közben elbeszéli, hogy hogyan ölték meg az állatot, merre járt élete során, hogyan élt

(mint ahogy a fa életét is elmeséli amiből a dob abroncsa, fogója készült). A beavatás vége

pedig az állatszellem jámborrá tételéről szól. A leírás alapján ez a szarvas reggelig

makacskodott és a sámán azzal nyugtatta, hogy elmennek oda ahová szeretett járni életében.24

Igaz, hogy ezek a népek, nem közvetlen és közeli rokonaink, mégis minden szempontból

észrevehető az, hogy a nomád, Belső-ázsiából származó népek sámánvilága többnyire

egységes képet mutat.25 Ezért érdekes lehet belegondolni abba, hogy talán honfoglaló

táltosaink dobjai készülhettek akár lóbőrből is, s a dob szelleme nem volt más, mint a

táltosparipa-sok népnél a sámándob egyre gyorsuló ütésekor a ló/vagy hátas állat egyre

szaporább vágtáját kívánja utánozni a sámán-. Igaz, hogy ez merész kijelentés, viszont képileg

20 HORVÁTH 1997 6.old.

21 HORVÁTH 1997 és a népmesék alapján.

22 Szamojéd eredetű népnek tartják őket

23 Ez a kutatások és régészeti leletek alapján a többi nomád népre is hasonlóan igaz

24 DIÓSZEGI 1998 30.old.

25 Alapvető elemekben többnyire egyeznek

7

és elméletileg beleillhet a rendszerbe. Ezzel együtt a táltos paripa kilétére már három

lehetséges magyarázat is született, annak tükrében ha csak kicsit is megvizsgáljuk a ma még

hagyományukat őrző nomád népek világát.

Érdekes lehet az is, hogy milyen eredményre jutnánk akkor, ha az összes még ma is

hagyománytartó keleti népek sámánvilágát együttesen vizsgálnánk a keleti nomád népek

régészeti és történeti forrásaival?26

Most már szinte bizonyos, hogy a tényleges aranyszőrű paripa27 tehát, nagy eséllyel a táltos

világhoz a sámánisztikus világképhez köthető. Igaz, hogy nem mindig a táltos hátasaként

szerepel a mesékben, de minden esetben különleges küldetésű, vagy különleges személyű

jóságos lények, illetve emberek hátasaként28 jelennek meg, mintegy a lélek nemességének

szimbólumaként.

Ha viszont az aranyszőrű kifejezést pusztán, mint szín jelzőt vizsgáljuk, akkor hiába találjuk a

mai szóhasználatban- nem létezik egyáltalán. Alapvetően az alábbi kifejezéseket használjuk a

színváltozatokra: fekete, fakó, sárga, pej, szürke, deres, tarka. Egyik sem mondható

túlságosan kiemelkedő jelzőnek- nem úgy mint az aranyszőrű. Hová tűnt a kifejezés? S ha

csak táltos világunk csodaparipái voltak aranyszőrűek, akkor miért a szőrzet alapján kapták -e

nemes jelzőjüket? Az évszázadok során sok esetben változhattak a magyarság lovai is29, ha az

alábbiakban nem mutatnék be egy lehetséges „jelöltet” erre a posztra, talán én is okkal

állítanám, hogy csak valami mesebéli kiszínezés „áldozatai” vagyunk. Talán nem lehetetlen,

hogy bizonyos hátasok mégis rászolgáltak erre a névre, ám velük együtt a kifejezés is

feledésbe merült. Sajnos képi források híján, nehéz ezt bebizonyítani, a leletek többségén

pedig csupán díszítő elemként szolgál a ló mint ábrázolás30. Mégis úgy gondolom, érdemes

pár sort szentelni annak, hogy mennyire lehet az aranyszőrű paripának reális alapja?

A következőkben igyekszem az állatot régészeti megközelítésben is szemlélni.

Létezett -e a táltos ló?

(Avagy bizonyítható-e régészetileg az aranyszőrű paripánk?)

26 Gondolok itt a szkítáktól, egészen a honfoglalókig minden keletről érkezett népcsoportra.

27 Itt mint kifejezést értem, nem mint a táltos ló egyik változatát

28 Tündérkirálynők és királyok, nemes emberek, másvilági lények hátasaként is szerepelnek.

29 Bartosiewicz László kutatásai is ezt bizonyítják.

30 Övveretek,hajfonatkorongok, veretek stb.

8

Valószínűsíthető, hogy ez a féle mitikus ló alak, hasonlóan fellelhető a többi keleti népeknél

is, illetve visszamenőleg az avaroknál, a hunoknál is találhatnánk rá példákat.

Ehhez viszont egy sokkalta komolyabb kutatás kellene, de az már túlfeszítené a dolgozatom

kereteit. Ami talán könnyebben megragadható kiindulási pont lehetne egy ilyen kutatás

kapcsán, az az, hogy a honfoglalóink is lóval együtt temetkeztek, akárcsak a többi lovas nép,

ugyanakkor ritka esetekben találtak olyan sírokat is, ami csak lovat tartalmazott. Sajnálatos

módon régészeti berkekben ezeket a sírokat nem tekintik lényegesnek, és épp ezért magam is

csak futólag olvastam egy -egy publikáció kapcsán.31 Külön ezekről a temetkezésekről

összefoglaló publikáció nem készült, és tulajdonképpen nincs is igazán nyilvántartva. Pedig

lehet épp ez lenne a táltos lovak és aranyszőrű paripák rejtélyének kulcsa. Ugyanis ha valóban

léteztek a sámán vagy a táltos kultúrában különleges bánásmódban tartott lovak, azt

bizonyára, vagy táltosával, vagy külön temették el. Ha Bartosiewicz László archaeozoológus

nem foglalkozott volna pontosan a nomád lóimádattal kapcsolatosan egy-egy érdekes

példával, akkor hirtelen magam sem tudnék felhozni tényleges leletet. Igaz konkrét példát

jelenleg nem ismerek magyar vonatkozásban, germán példa akad, a lehetséges „táltos

paripára” vagy inkább sámánlóra:

Egy Keszthelyen talált V-VI. Századi germán ló csontváza alapján az állatot már idősen

temették el, de teljesen összenőtt hátcsigolyái voltak. Kérdés, hogy miért tartották életben a

teljesen használhatatlan állatot? Valamilyen tisztelet miatt, vagy gazdájának volt annyira

kedves az állat, hogy még betegségében is tartotta?32 A kérdést sajnos nem tudjuk ilyen

távlatból eldönteni. De ezzel a lelettel Bökönyi Sándor is foglalkozott, az ő elmélete volt a

sámánló.33 Ő volt az az egyik kutató, aki szintén kiterjedten foglalkozott a lovak

szerepbetöltésének kérdésével. Amikor Iránban járt kiaggatott ló koponyákra lett figyelmes,

hasonlókat találtak árpád kori lelőhelyeken is, illetve későbbi magyar településeknél is.

Elképzelhető, hogy honfoglalás kori példa is lenne rá. Ezek mind ép egyedülálló ló koponyák

voltak. A jelenség nem ismeretlen angliai és németalföldi településeken sem34. Tehát

elképzelhető, hogy a ló, mint bajelhárító (vagy épp szerencsehozó??) szintén univerzálisan élő

31 Konkrétumot egyelőre nem tudok írni, hiszen ezekről a sírokról, sem címszavakban, sem folyóirat adatbázisokban nem esik szó, nem lehet ez alapján külön keresni, sokkal mélyebb és időigényesebb kutatástigényel, amit az idő szorossága miatt, nem alkalmaztam.

32 BARTOSIEWICZ 2009 3.old.

33 Szintén archaeozoológus

34 BARTOSIEWICZ 2009 4.old.

9

szokás volt minden pogánynak mondott népnél. Ebből következik, hogy a ló tisztelete

valószínűleg egyidejűen alakult ki az olyan népeknél, ahol a hitvilág főleg a természeti

vallásokhoz állt leginkább közel.

Szintén sajnálatosan megemlíthető, hogy a lovas temetkezések sincsenek még ilyen módon

vizsgálva régészetileg is (akár úgy, hogy a megszokottól eltérő sírokat igyekeznének

összehasonlítani akár a mai Belső-ázsiai nomádok sámán szokásaival, akár valamilyen módon

megvizsgálni, hogy táltos sírról van-e szó). Ezért ezek még felderítésre várnak.

Összefoglalva: akad bőven kutatnivaló a témában.

Elég, ha csak a nomád jakutok sámánjainak temetési szertartását vesszük példának, szintén

Diószegi gyűjtése alapján- ez a leírás talán elgondolkodtatja arról a kutatót, hogy miért is nem

találtunk bizonyíthatóan táltos sírokat:

A nomád, jurtás életet élő jakutoknál a sámánizmus szinte teljesen érintetlen formában él a

mai napig. Ha egy sámánjuk meghal, azt különleges körültekintéssel temetik el: miután az

elhunytat méltóképp búcsúztattak a faluban, testét lovagló ülésben egy lóra ültetik (valaki

fogja hátulról) és úgy mennek ki vele a leendő sírjáig, ahol is kinyújtott helyzetben

belefektetik sírhelyébe, máglyát raknak rá és elégetik. A lovat melyen elhozták leölik és

szintén elégetik, vagy otthagyják35. A sír környékén a fákra ital áldozatot aggatnak, irhákat és

a sámán dobját is a fára helyezik.36 Később az elégetett test csontjait összeszedik, és egy

zsákba helyezik el, amit egy fába tesznek.37 Természeten itt csak a lényeges részleteket

említettem meg, a szertartás ennél jóval bonyolultabb és több részből áll. Igaz a hamvasztás

csak a burjátoknál megszokott, de az, hogy a sámánt nem konkrétan a földbe teszik (hiszen az

az alsó világ része tulajdonképpen), az egyöntetűen igaz. A másik tény pedig nem más mint

az, hogy a sámán eszközeit a dobot, soha nem temetik a halottja mellé, hiszen a dobnak külön

„lelke” van, neki is külön temetés jár, bár sok helyen visszateszik arra fára, amiből készült38.

Ha csak a honfoglaló magyarokat nézzük a temetési rítus alapján, alapvető különbséget

tapasztalunk a ló eltemetésével kapcsolatban: őseink többnyire csak a lóbőrt, a

lábszárcsontokat és a koponyát tették a sírba. A legtöbb nomád népnél többnyire egészben

35 A lóáldozat szerepe szintén fontos és elterjedt a nomád népeknél (akár csak a honfoglalóknál, avaroknál, hunoknál stb.)A Ázsiában szinte mindenhol.

36 Talán honfoglalóinknál is ezért nem találtunk szinte még egyetlen tényleges táltos sírt sem?

37 DIÓSZEGI 1998 39.old.

38 DIÓSZEGI 1998 40.old.

10

kerültek lovasával együtt a sírba. Viszont akadnak bőven olyan honfoglaló sírok is ahol a

jakutokhoz hasonlóan csak a ló nyergét, és kantárját, szerszámát tették a halott mellé39. A

nyerget pedig ugyanúgy az elhunyt nyaka alá, mint a sámánnál.40 Sajnos a honfoglalás kori

leleteink még így sem árulnak el szinte semmit a halott kilétéről, táltossága egyiknek sem

bizonyítható ténylegesen. Ló viszont mindegyik nemhez járt, egyaránt megtalálható a női és a

férfi sírokban is41, táltos pedig egyaránt lehetett férfi és nő is.

Visszakanyarodva az aranyszőrű rejtélyéhez jelenleg egyetlen esetben lehetséges reális

értelemben valamiféle elméletet támasztani; a legújabb kutatások szerint, honfoglaló

magyarjaink lovai nem az általánosan félreismert típusok voltak, amelyek gyors, de

viszonylag apró és zömök testalkatukkal leginkább az ázsiai vadlovakra és a huculra

emlékeztettek. A legújabb archeogenetikai kutatások szerint, lovaink leginkább a ma élő

keleti Akhal teke fajtához hasonlítottak.42 Az archaeozoológiai kutatások alapján viszont

koránt sem úgy néztek ki ezek a lovak, mint ahogy ma ismerjük, vagy elképzeljük őket.

Tulajdonképpen egy jóval kisebb, kevésbé szabályos formájú állatot kell elképzelni. Erre a

legjobb szemléltetés a római Vegetius Renatus tollából ered:

„A hun lovak nagyfejűek, horgasan kosorrúak, kiülő szemekkel és szűk orrlyukakkal.

Állkapcsuk széles és erős, nyakuk merev.

Sörényük térdig ér, bordáik nagyok, gerincük

görbe, farkuk lompos. Lábszáraik erősek, de lábaik

kicsik, patáik szélesek, talpuk homorú. Testük

szögletes, farukon semmi zsír, izmaik sem duzzadnak.

Törzsük inkább hosszú mint magas, dongás,

csontjaik erősek. Feltűnően véznák. De mindezt a

csúfságot feledteti számos jó tulajdonságuk: józanságuk,

okosságuk és az, hogy bármiféle sérülést

39 BÁLINT 1969 2.old.

40 Formálisan ez lehetett egy „pihenő forma” is, mi szerint az élő nomádok így aludtak, vagy pihentek.

41 JÓSA 1934

42 PRISKIN 2010 6.old.

11

könnyen elviselnek.”43

Habár itt konkrétan hun lovakról van szó, azt tudni kell, hogy abban az időben hasonló

lovakat ültek a kulturálisan összekapcsolható népek, s nem kizárt, hogy őseink is ezt a lófajtát

használták talán pont az Akhal tekék őseit. A maguk 130-140 cm-es marmagasságukkal, ma

már szinte a póni kategóriába sorolnák őket44. Ettől függetlenül igen is lehet egy mai szemmel

szinte csúfnak mondott ló, egy mai modern, magas és gyönyörű lófajta őse is45. Ennek több

oka van (a genetikai kutatások mellett) Bartosiewicz László szerint:

Az elvileg Dél-Ukrajnából kiindult lovat Kre. a IV. évezredben háziasították az akkori apró

termetű vadlóból.

1. A háziasítás előrehaladtával a lovak mérete nőtt, ami azért érdekes, mert a többi

háziállatnál (marha, disznó, szárnyasok) csökkenni szokott46. Úgy tűnik ez tudatos lehetett,

hiszen a nagyobb mérettel nőt a teherbírás képessége is.

2.Hiába lassú szaporodású a ló, de a nomádok tekintetében, akkora évszázados

korkülönbségekkel kell számolnunk (például a hunok és a magyarok megjelenése

tekintetében), hogy bőven belefér a lovak küllemének megváltozása. Hiszen hiába kapunk

eltérő adatokat például egy honfoglalás kori és egy hun kori ló csontváz esetében, az még nem

kizárt, hogy hasonló keleti lovakból alakultak ki.47

Minderre rájátszik az is, hogy olyan népek lovairól van szó, akik tudatosan értettek ezekhez

az állatokhoz- talán pár generáció alatt már képesek voltak egy teljesen más paraméterekkel

rendelkező paripát kitenyészteni, ami jobban alkalmazkodott az akkori feltételekhez, mint

például az elődjei.

S éppen a változékonyság és a sokszínűség (lehetséges keveredések) miatt, nehéz a kérdés

pontos eldöntése is, hogy tulajdonképpen mennyire kereshetjük az Akhal Teke fajta között az

elveszett aranyszőrű paripánkat? Ebben a tekintetben van egy biztos és nagy súllyal szerepet

játszó tényező: Az Akhal teke bizonyos színváltozata kifejezetten aranyszínű.

43 BARTOSIEWICZ 2009 5.old.

44 A modern lovak átlagban 160 cm marmagasságúak

45 Valószínű hogy gazdáik szemében az akkori lovak igenis kecses, csodálatos paripák voltak, csak a római író szeme nem volt ehhez hozzászokva.

46 BARTOSIEWICZ 2009 1.old.

47 BARTOSIEWICZ 2009 5.old.

12

De pontosan milyen is ez a lófajta, ami habár különbözik mára a több ezer éves állapotától,

mégis köztudottan ezt a lófajtát nevezik meg az egyik legarchaikusabb lófajtának? Az

alábbiakban néhány mondatot szeretnék írni-e fajtáról.

Az Akhal teke

A ló termetét tekintve, nyúlánk törékeny ám mégis erős állat. Nevezik a lovak agarának is,

hiszen termete és gyorsasága kiemelkedő a többi ló közül. Az Akhal teke, az egyik

legrégebben kitenyésztett fajta, tipikus keleti ló. Intelligens, temperamentumos és érzékeny. A

járása harmonikus. Igazi nomád, rengeteg kilométert képes étlen-szomjan megtenni, úgy hogy

alig fárad el. A sivatagi viszonyokat jól tűri, szívós állat.48

Ez a fajta az egyetlen, amelynél tipikusan megtalálható fakó színváltozatokban a szemre

láthatóan arany szín. Ez a színváltozat nem jelenik meg egyetlen lófajtánál sem. A ló néhány

színváltozatánál valóban első ránézésre is úgy tűnik, hogy aranyszőrű, külleme pedig akár egy

nemes paripáé.

Persze felmerülhet annak a kérdése, hogy ez a színváltozat mikor alakult ki? Hiszen jobbára

általánosan elterjedt, hogy a régi lovak alapszíneket hordoztak: minél ősibb volt egy ló, annál

„vadasabb” színváltozata lehetett. – Ez volt eddig az általános elképzelés.

A legújabb kutatások azonban egy rendkívül érdekes eredményt hoztak az őskori lovak

tekintetében:

A 25ezer éves Franciaországi Pech-Merle szikláin fehér alapon fekete pöttyös lovakat

ábrázolnak. A kutatók eddig azt gondolták, hogy ez csak a készítő fantáziája volt, hiszen

akkor nem léteztek ilyen színű lovak. Viszont a Proceedings of the National Academy of

Sciences legújabb számában írt publikációból értesülhetünk arról, hogy bebizonyították, a

pöttyösen ábrázolt barlangrajzokon található lovak szőrzete valós volt. Ez azért érdekes, mert

eddig azt hitték, hogy ez a leopárdminta szerű színváltozat újkori kialakulású. Ezt DNS

minták alapján vezették vissza49 A DNS visszavezetése azon alapszik, mi szerint a

színváltozatot okozó gén visszamenőleg megtalálható-e korábbi lócsontváz leletekben? Talán

az aranyszőrű ilyen módon nálunk is visszakutatható lenne.

48 Az ópusztaszeri Akhal ménes honlapja alapján írt fajtaleírás (http://www.opusztaszerimenes.hu)

49 A PNA hivatalos online oldala: www.pnas.org/content/early/2011/11/02/1108982108

13

A megvizsgált tények és lehetséges bizonyítékok tükrében elgondolkodtató lehet az

aranyszőrű realitása, tényleges létezése a magyar népnél, főleg ha ezt konkrétan az Akhal teke

egyik ősi változatában keressük.50 Igaz, hogy sokat változhatott mára ez a fajta a honfoglalók

lovaihoz képest (ha abból indulunk ki, hogy az aranyszőrű ló mítosza a táltosok idejében

keletkezett), de talán éppen ez a jelző emlékeztethet arra, hogy ez a színváltozat már akkor is

jelen volt, sőt mi több, csak a legkülönlegesebbnek tartott lovaknál volt jelen.

Az Akhal teke, mindegyik színváltozatban fémes csillogással bír. Ez szintén egy érdekes

megfigyelés: sok népmesében olvasni ezüst és réz színű paripákról is, ami ismételten

érdekességként említendő.

Azt gondolom, hogy az aranyszőrű paripa mítosza, ha nem is ténylegesen, de talán pont

ezeknél a lófajtánál valahol létezett/létezhet. Én csak egy nagyon apró szeletét érintettem a

témának, szinte csak bele-bele kóstolgatva, kiemelve egy-egy példát, de úgy hiszem ez a téma

megérdemelne egy komolyabb, átfogóbb és részletesebb kutatást, ami talán segíthetne

közelebb kerülni a táltos lovak fogalmához is.

Dolgozatom végére szintén csak kérdések maradtak, igaz újabbakkal bővülve; Vajon az

Akhal lófajta az igazi aranyszőrű paripa? Viszont ha ezen lófajta között kell keresni a

„megoldást” hová tűnhettek hazánkban a maradványai? Hiszen a géneknek bizonyos

értelemben hordoznia kéne a fémességet. Azonban feltételezhető, hogy ha az aranyos

csillogás meg is volt elődeink lovainál- az nem mindegyiknél, hiszen nem került be velük

megfelelő mennyiségű „aranyszőrű” génállomány ahhoz, hogy ez a hazai lovaknál valamilyen

formában tovább élhessen később. Ha ez valóban igaznak bizonyulna, (hiszen a már említett

DNS vizsgálattal bizonyíthatóvá válna) egy újabb adalékkal gazdagodna a magyar

honfoglalók életmódjáról gyűjtött forrás. S ha ténylegesen ez állna fenn, értelmét nyerné az is,

hogy az aranyszőrű paripa miért is volt olyan becses állat- kevés volt belőle. Ehhez viszont

átfogóbb kutatások kellenek, mind néprajzi, archaeozoológiai és régészeti szempontból

egyaránt.

Ehhez viszont néha tényleg érdemes lenne kicsit „hinni a mesékben”, mert „aki meg nem

hiszi, járjon utána”.

50 Más lófajtáknál nincs meg ez az egyedi színváltozat még „véletlen” esetben sem.

14

Napjaink aranyszőrű Akhal paripái:

15

Egy ezüst szőrű Akhal paripa:

16

Szkíta lovas ábrázolása aranylemezen, a Kul-ubai kurgánból (Kre. IV. század.)

Paziriki nemezszőnyeg: Szkíta harcos (Kre. V. század)

17

Pöttyös ló régen…(Pech-Merle, Franciaország)

Pöttyös ló ma…

18

Yakut hátas

Bibliográfia:

BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ: Gondolatok a „lovas nomád” hagyományról In: (szerk:L.–Gál,

E.–Kováts, I.) Csontvázak a szekrényből (Skeletons from the cupboard). Opitz Archaeologica

3. Martin Opitz, Budapest. 2009.

BÁLINT CSANÁD: A honfoglalás kori lovastemetkezések néhány kérdése In: (MFMÉ) Móra

Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/I. Szeged 1969.

BENEDEK ELEK: Magyar mese és mondavilág I. (mesélte Benedek Elek) Forrás:

http://mek.niif.hu

BENEDEK ELEK: Többsincs királyfi és más mesék 2005

BERNÁTH ISTVÁN: A Skandináv mitológia Corvina 2011.

DIÓSZEGI VILMOS: Sámánizmus, Bp 1998.

19

HORVÁTHNÉ SCHMIDT ILONA: A sámánisztikus világkép alapszimbólumai: Elhangzott aMagyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület előadássorozatán (1997. május 16.), Budapesten.Forrás: Terebess

JÓSA ANDRÁS: A honfoglalók temetkezési módja, szokásaik, díszítőművészetük In: Jósa Jolán: Dr. jósa András és elődei, Miskolc 1934

PRISKIN KATALIN: A Kárpát-medence avar és honfoglalás kori lóállományának

archaeogenetikai elemzése, Priski Katalin Phd. értekezés tézisei.2010

VOIGT VILMOS (SZERK): A táltos kanca és a libapásztor lány, Móra 1989

20