Az atombomba

Hiroshima és Nagasaki „végzete”

Szakál Szimonetta

Keleti Nyelvek és Kultúrák – Japán Szakirány

A kezdetek – rövid áttekintés az atombomba keletkezésének történelméből:

„Az elképesztő erejű tömegpusztító fegyver történelme nagyon ellentmondásos, hiszen

a létrehozásában rengeteg kiváló tudós részt vett, és ők olyan jelentős eredményeket értek el a

tudományágban, melyeknek előnyei tagadhatatlanok. Ugyanakkor azonban az emberiség

képesé vált arra, hogy elpusztítsa önmagát.”1

Az atombombát Szilárd Leó kezdeményezésére kezdték el fejleszteni az Egyesült

Államokban a Manhattan terv keretein belül 1939-ben. A kutatócsoport az új-mexikói Los

Alamosban dolgozott. Elsődlegesen a német atomprogramtól való félelem miatt kezdték el.

A projekt vezetője: Robert Oppenheimer lett. A kutatómunkában olasz és angol tudósok

mellett Teller Ede és Neumann János is részt vett.

Eredetileg az atombomba azzal a céllal látta meg a napvilágot, hogy ezt majd a náci

Németország ellen vessék be.

A potsdami konferencia

A potsdami konferenciára 1945. július 17-én került sor. Ezen Truman vett részt, mint

Amerika elnöke, aki Roosevelt halálakor az atomprogramot is megörökölte. Az Egyesült

Államok és Anglia egyesített hírszerző bizottsága jelezte, hogy a Szovjetunió hadba lépésével

Japán végleges vereséget szenvedne, azonban az amerikaiak azt szerették volna, ha ezt a

hatást az atombomba egymagában váltja ki, a szovjeteket pedig kizárhatják a kelet-ázsiai

térség problémáinak rendezéséből. A bombát viszont még nem próbálták ki, így nem lehettek

biztosak a sikerében. Truman végül mégis úgy döntött, hogy továbbra is engedélyezi a szovjet

beavatkozást – azonban a bomba sikeres kipróbálása mind őt, mind Churchillt meggyőzte

arról, hogy nincs szükség a Szovjetunióra. Az amerikai vezetés abban bízott, hogy Japán

kapitulál az első bomba ledobása után.

1 http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/kepek/spec/atombomba.html

Azt akarták, hogy a szovjetek minél később lépjenek hadba, és ezt úgy érték el, hogy

lassították a Sztálin és Csang Kaj-sek közötti tárgyalásokat.

Amikor az atombomba készen állt a ledobásra, táviratot küldtek Szun Ce-ven kínai

külügyminiszternek, hogy semmiféle engedményt ne tegyenek a Szovjetuniónak, és kezdjék

újra a megbeszéléseket. Attól féltek, hogy ha ezt Kína nem teszi meg, Sztálin azonnal hadba

lép.

Truman tizenhárom pontot alkotott, melyben felszólította Japánt a feltétel nélküli

fegyverletételre. Ezek pedig a következők:

1. Mi, az Egyesült Államok elnöke, a Kínai Köztársaság nemzeti kormányának elnöke és

Nagy-Britannia miniszterelnöke, honfitársaink százmillióinak képviseletében, tárgyalásra

ültünk össze és abban egyeztünk meg, hogy Japánnak alkalmat adunk a háború befejezésére.

2. Az Egyesült Államok, a brit birodalom és Kína hatalmas szárazföldi, tengeri és légiereje, a

nyugatról érkező seregekkel és légiflottákkal többszörösére növekedve, készen áll rá, hogy

végső csapást mérjen Japánra. Ezt a katonai erőt az összes szövetséges nemzeteknek az az

eltökéltsége táplálja és ösztönzi, hogy mindaddig folytatják Japán ellen a háborút, amíg Japán

meg nem szünteti az ellenállást.

3. A világ fegyverre kelt szabad népeinek erejével szemben kifejtett hiábavaló és esztelen

német ellenállás eredménye ijesztő és félreérthetetlen példaként áll a japán nép előtt.

A most Japán ellen összpontosuló erő mérhetetlenül nagyobb, mint az, amely a

szembeszegülő nácikkal való összecsapásban menthetetlenül elpusztította az egész német nép

mezőgazdaságát, iparát és életmódját. Katonai erőnknek eltökéltségünkkel párosuló korlátlan

bevetése a japán haderő elkerülhetetlen és teljes pusztulásához vezet, és ugyanilyen

elkerülhetetlen lesz a japán anyaország végső pusztulása is.

4. Eljött az idő, amikor Japánnak döntenie kell, hogy továbbra is azoknak a konok militarista

tanácsadóknak az irányítására bízza-e magát, akik ostoba számítgatással a megsemmisülés

szélére sodorták a japán birodalmat, vagy pedig a józan ész útjára lép.

5. Az alábbiakban közöljük feltételeinket. Ezektől nem térünk el. Válsztásra nincs lehetőség.

Halogatást nem tűrünk.

6. Mindörökre megszüntetjük azoknak a hatalmát és befolyását, akik Japán népét megcsalva

és félrevezetve világhódító kalandba bocsátkoztak, mert megyőződésünk, hogy addig nem

jöhet létre a béke, a biztonság és az igazságosság új rendje, amíg a világ meg nem szabadul a

felelőtlen militarizmustól.

7. Amíg ez az új rend létre nem jön, s amíg nincs rá meggyőző bizonyíték, hogy Japán hadi

potenciálja megsemmisült, a szövetségesek megszállják Japán felségterültének kijelölt

pontjait, hogy biztosítsák az itt kifejtett alapvető célok teljesülését.

8. Teljesítjük a kairói nyilatkozat feltételeit, és Japán szuverenitását Honshu, Hokkaido,

Kyushu, Shikoku szigetére, továbbá az általunk kijelölendő kisebb szigetekre korlátozzuk.

9. A japán haderő tagjai, teljes leszerelésük után, engedélyt kapnak a hazatérésre, hogy békés,

munkás életet élhessenek.

10. Nem szándékozunk a japánokat szolgaságba dönteni, sem nemzeti létüket

megsemmisíteni, de szigorú ítélet vár minden háborús bűnösre, beleértve azokat is, akik

hadifoglyainkkal kegyetlenkedtek. A japán kormánynak el kell hárítania minden akadályt,

amely hátráltatja a demokratikus irányzatok újjáélesztését és megerősítését a japán nép

körében. Meg kell teremteni a szólásszabadságot, a vallásszabadságot, a gondolkodás

szabadságát, és tiszteletben kell tartani az alapvető emberi jogokat.

11. Japánnak jogában áll megtartania azokat az iparágakat, amelyekkel működtetheti

gazdaságát és természetben teljesítheti méltányos jóvátételi kötelezettségét, nem tarthatja meg

azonban azokat az iparágakat, amelyek révén újabb háborúba tudna fegyverkezni.

E célból lehetővé teszik, hogy Japán nyersanyaghoz jusson, de nem engedik meg, hogy

birtokba vegye a lelőhelyeket. Engedélyezni fogják, hogy Japán majd részt vegyen a

világkereskedelemben.

12. A szövetséges megszálló csapatokat azonnal kivonják Japánból, mihelyt ezek a célok

megvalósulnak, s mihelyt a japán nép szabadon kinyilvánított akaratával összhangban békés

hajlandóságú és felelős kormány alakul.

13. Felszólítjuk Japán kormányát, hogy azonnal jelentse be valamennyi japán fegyveres erő

feltétel nélküli megadását, szabályszerű és megfelelő biztosítékokkal szavatolva eljárásának

jóhiszeműségét. Ellenkező esetben teljes és végérvényes pusztulás vár Japánra. 2

A teljes szöveget japán nyelven, július huszonhetedikén milliószámra dobták le Japán

területén.

Július huszonötödikén egyetértő válasz jött Churchilltől, majd huszonhatodikán Csang Kaj-

sektől is. Tokióban a deklarációra nem kívántak addig reagálni, amíg nem volt biztos a

szovjetek álláspontja. Azonban Suzuki miniszterelnök a háború támogatóinak nyomására úgy

döntött, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a nyilatkozatban foglaltakat. Ez adta a formális

ürügyet az Egyesült Államok kezébe, hogy bevessék az atombombát. Truman már jóváhagyta

az Egyesült Államok hadseregének vezérkara által előkészített parancsot, és utasította a

légierő parancsnokát Japán atombombázására. A parancs így rendelkezett: „a huszadik

hadsereg ötszázkilencedik repülőcsoportjának adja ki az első különleges bombát, hogy

közvetlenül 1945. augusztus 3-a után – amint az időjárás lehetővé teszi – hajtson végre

vizuális bombavetést az alábbi célpontok egyikére: Hirosima, Kokkura, Niigata,

Nagaszaki…”.

A parancs a háború folytatása esetén megjelölte a következő bomba ledobásának idejét is. Az

amerikaiak úgy gondolták, minél hatékonyabb a támadás, annál valószínűbb, hogy eléri

diplomáciai célját. Truman elnök a potsdami konferencián rövid tájékoztatást adott Sztálinnak

a bombáról, aki ezt egy egyszerű „köszönöm”-mel fogadta. Churchill azt hitte, hogy Sztálin

nem fogta fel a szavak súlyát, de valójában a szovjetek már rég tudtak a bombáról, és már

javában dolgoztak a sajátjukon. A pszichológiai ráhatás megbukott.

Hirosima bombázása

A kész bombát, az uránium 235-öst, az Indianapolis nevű csatahajón szállították Tinian

szigetére. Kezdetben azzal a problémával kellett szembenézniük, hogy nem állt

rendelkezésükre megfelelő gép a bomba ledobásához, ezért elkezdték az amerikai hadsereg

nehézbombázóit, a B-29-eseket, átalakítani. Egy hármas szigetcsoporton alakult ki a bázis.

Tinian és Saipan lett a B-29-esek otthona, innen Tokió már csak kétezer-ötszáz kilométerre

volt.

2 13 pont: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/k50726.html

A bomba a helyén, gépek átalakítva, már csak a támadás ideje volt meghatározatlan. Egy

jelentés futott be a Fehér Házba, melyben a legkorábbi időpontra augusztus elseje volt

bejegyezve. Ez az időjárás függvényében egészen augusztus tizedikéig tolódhatott ki.

Augusztus negyedikén ismertették a gép személyzetével a lehetséges célpontokat. Ezek

Hirosima, Kokkura és Nagaszaki voltak. Kezdetben Tokió, Niigata és Kiotó is köztük

szerepelt, de később kikerültek a listáról, mivel inkább olyan célpontokat akartak kijelölni,

amelyek eddig többé-kevésbé megúszták a bombázást. Emellett katonailag fontosnak is kellett

lenniük. A cél az volt, hogy egyetlen bomba ledobásával megadásra kényszerítsék a

japánokat. A megmaradt városok közül Hirosima összeszerelési ipar, elosztási és katonai

központ volt, valamint a nehézhadiipar otthona. Kokkura Japán legnagyobb lőszergyártó

városa. Nagaszaki pedig a Mitsubishi gyár központja.

A bombát ledobó gép az Enola Gay nevet kapta, az egyik pilóta anyja után3. A bomba

augusztus hatodikán indult útjára. Az Enola Gayt több időjárás-jelentő gép előzte meg,

melyek feltérképezték a bombázási viszonyokat. Amikor a gépek Hirosima felé értek,

légiriadót fújtak, de - mint ezek hamar továbbálltak – ez annyiban is maradt. Az időjárás

megfelelő volt a bomba ledobására. Hirosima lakossága kétszáznegyvenötezerre volt

becsülhető, de a katonákkal és a vendégmunkásokkal együtt ez körülbelül háromszázhúszezer

fő lehetett összesen. 8:15:17-kor a bomba elindult az útjára, felületén több felirattal.

Indianapolis emberei azt írták rá, hogy „üdvözlet a császárnak”. A bomba a város felett

ötszázharminc méteres magasságban robbant fel. A gép rövid időn belül két lökéshullámot

kapott. A robbanás ereje tizenháromezer tonna TNT-nek4 felelt meg. Az épületek nagy része

rommá és hamuvá vált a lökéshullámok és a hősugárzás következtében. A katonai jelentések

elpusztultak, így senki sem tudja igazán megbecsülni a halottak számát, de ez körülbelül száz-

kétszázezer közöttire tehető.

A bombázás utáni helyzet pokol közeli állapotokat tükrözött. Akik a robbanás

középpontjától számított hétszázötven méteren belül voltak, élve vesztették el bőrüket,

szemük kifolyt, és körmük alól csöpögött a vér.

A hír gyorsan terjedt, és a világon mindenki döbbenettel fogadta. Churchill azt mondta: „Az

Isten kegyelmével az angol-amerikai tudomány lehagyta a német erőfeszítéseket.”

3 http://en.wikipedia.org/wiki/Atomic_bombings_of_Hiroshima_and_Nagasaki4 Betty Jean Lifton- A place called Hiroshima – Kodasha International/USA Ltd; New York; - 24. oldal

Truman elnök szerint „ami történt, az a szervezett tudomány legnagyobb teljesítménye a

történelemben.”.

John Foster Dulles, a Churches of Christ amerikai tanácsának békeügyi vezetője, kérte a

fegyver ideiglenes betiltását. Ez csak azért érdemel említést, mert tíz év múlva Dulles lett

Amerika külügyminisztere, aki külpolitikáját a hidegháború alatt a nukleáris fegyverek

fenyegető hatására építette. Hermann Göring egyszerűen csak annyit mondott: „én nem

hiszem el”. Otto Hahn Nobel díjas fizikus, amikor meghallotta a hírt, rosszul lett a

lelkiismeret-furdalástól.

Az atombomba hatásai

Az atomenergia felszabadulásának harmincöt százaléka hősugárzás révén történik. Ez

körülbelül tíztrillió kalóriát jelentett. Összehasonlításképpen: a Napból minket érő hősugárzás

hétszázad kalória. A hősugárzás okozhat tüzet, égési sérüléseket és vakságot. A robbanás

energiájának mintegy ötven százaléka légnyomás formájában oszlik el.

Ez a bomba robbanásakor hirtelen felszabaduló energia, amely a hangsebességnél is

gyorsabb lökéshullámot képez.

A maga előtt tolt levegő okozza a legnagyobb károkat.

Nagy tüzek gyúlhatnak, és kialakulhat az úgynevezett világégés vagy konflagráció5. Ez egy

tűzvihar, ami kívülről húzza be a hideg levegőt, és így egyre nagyobb területen ég. Az

atombomba egy másik jellemzője a radioaktív sugárzás, mely alfa- és bétarészecskék,

gammasugárzás és neutronok felszabadulása együttesen. Az alfa- és bétarészecskék hatása

csak rövidtávon belül káros, így az ötszáz méter magasan robbanó bombából csak a gamma-

és neutronsugárzást kell figyelembe venni. Ez ellen a sugárzás ellen minden közbeeső anyag

védelmet nyújt.

5 tűzvész, lángba borulás/borítás; világégés, végromlás; lat conflagratio 'ua.' < conflagrare,

conflagratum 'meggyullad, lángol': con- 'össze, együtt' < klasszikus lat cum 'együtt

(vkivel/vmivel)' < proto-indoeurópai *kom- 'mellett, mellé, közel, közelében, -val/-vel'|

flagrare 'ég' < lat *flag- < proto-indoeurópai *bhleg- "ragyog, fénylik, csillog, (föl)villan,

föllobban, villog(tat), (meg/el/ki)éget' - http://www.szomagyarito.hu/szocikk.php?id=432

Hozzávetőleg kétszáz fajta radioaktív izotóp keletkezett a robbanásnál, például plutónium és

uránium. Ezeknek az izotópoknak a szétterjedését nevezzük „fall-out”-nak. A levegőből

légzés útján vagy növényi és állati termékeken keresztül a szervezetünkbe juthatnak. Ezen

sugárzások kombinációi különféle betegségekhez vezethetnek, például leukémiához, ami a

vérsejtek rákja. Egy másik jelenség a „fireball”, amely a robbanás középpontjában több

százezer fokra felmelegedett levegőt jelenti, Hirosimában és Nagaszakiban egy tizenöt méter

átmérőjű, háromszázezer Celsius fok hőmérsékletű tűzlabda keletkezett egy ezred

másodpercen belül.

Hirosima és Nagaszaki közötti idő

A két bomba ledobása között három nap telt el. A japán katonai álláspont változatlan

volt. Továbbra sem szándékoztak megadni magukat. A császár viszont a külügyminiszterrel,

Togóval egyetemben másképp látta a helyzetet. Togo a Szovjetunión keresztül akart a békéről

tárgyalni. Ezen a ponton vége kellett volna, hogy legyen a háborúnak, azonban a szovjet-

vezetés Sztálinnal az élen máshogy képzelte. Az amerikaiak mindeközben várták a japán

reakciót, de semmi hír nem érkezett. Újabb parancsot a második bomba ledobására nem

kellett kiadni, az megtörtént az elsővel. Ha a japánok nem adják meg magukat az első után,

jön a második, majd a harmadik, negyedik és így tovább egészen addig, amíg a beígért teljes

megsemmisítés be nem következik. Togo utasította moszkvai nagykövetét, Szatót, a

béketárgyalások megkezdésére. A szovjet külügyminiszter, Vjacseszlav M. Molotov,

belegyezett az azonnali találkozóba. Szato ezt furcsállta, mivel Molotov az utóbbi időben még

a telefonhívásait se volt hajlandó fogadni. Szatót a Kremlbe kérették, és a Szovjetunió

nevében átnyújtottak neki egy felhívást a Japán Kormányhoz. Ez lényegében azt tartalmazta,

hogy a Szovjetunió augusztus kilencedikétől kezdve háborúban állt Japánnal, és eszük ágában

sem volt tovább ápolni a köztük lévő semleges viszonyt.

Mire Szato visszaért a nagykövetségre, a telefonvezetékeket elvágták, és a rádiókat

elkobozták. Sztálinnak megvolt az indítéka. Meg akarta szerezni Japán ázsiai területeit. Két

órával Szato látogatása után a vörös hadsereg mintegy kétmillió katonája megtámadta a

Mandzsúriában állomásozó japán hadtestet. Ez a támadás érvényes semlegességi szerződés

mellett történt, mégpedig úgy, hogy a hadüzenetről a japánok csak pár órával előtte

szerezhettek tudomást. Tokióban összeült a Legfelsőbb Háborús Tanács, ahol az azonnali

békekötést sürgették. Mindenki beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, ha Japán élén

továbbra is a császár marad. A külügyminiszter helyettese, Macumoto, azonban a potsdami

deklaráció azonnali elfogadását sürgette, arra hivatkozva, hogy az amerikaiaknak több

bombájuk is lehet. Mindeközben újabb japán nyelvű szórólapokat nyomtak, melyeken

figyelmeztették a japán népet, hogy egy még nagyobb erejű bomba van a birtokukban, és

használni is fogják. Egymásról nem tudva csak percek választották el a szovjet-támadást, és

az újabb B-29-es felszállását fedélzetén a plutóniumbombával. A japánok túl későn reagáltak

Hirosimára, mindemellett a szovjet szabotáció is nem várt fordulattal szolgált.

Nagaszaki bombázása

A japánok helyzete teljesen reménytelenné vált. Ez nagy részben az amerikai

tengeralattjáróknak volt köszönhető. Japánnak nagy szüksége volt olajra, ezért is kezdett

Indonézia felé terjeszkedni. 1942-ben az olaj negyvenkét százaléka, 1943-ban csak tizenöt

százaléka érte el az anyaországot hála Amerika tengeralattjáró stratégiájának. Ugyanez a

mutató 1944-re öt, míg 1945-re nulla százalékra degradálódott. Japánnak még a

kiképzőgépekhez sem volt elegendő üzemanyaga. A végén több ezer számra voltak kamikaze

önkénteseik, de egyetlen gép sem tudott elindulni. Míg Japán olajproblémákkal küszködött,

Tinianban bevetésre készen állt a Fat Man6 névre keresztelt plutóniumbomba. A pilóta

ugyanaz volt, mint Hirosimánál, de a gépe még nem állt készen a bevetésre, ezért Frederick

Bock kapitány gépét, a „Bock-kocsit” kapta meg az útra. A Little Boyjal ellentétben ezt a

bombát már a repülőtéren élesítették. Minden tökéletes volt, és a gép fokozatosan közelített

eredi célpontja, Kokkura felé. A személyzet egyértelmű utasítást kapott: a célt látni kell, nincs

radarcélzás, ha nem látják a célt, vissza kell fordulni, vagy a tengerbe kell dobni a bombát. Az

időjárás-megfigyelő gép azt jelentette, hogy a légtér felhőmentes, azonban mire odaértek, egy

bombázás következményeként a környéket füst borította. A B-29-es több kört is leírt a

levegőben, az üzemanyag pedig vészesen fogyott. A pilóták végül is úgy döntöttek, hogy

irány Nagaszaki, a tartalék célpont, és a leszállást Okinaván végzik el. Amikor a város fölé

értek, azt hetven százalékban felhő takarta, a Mitsubishi gyár egyáltalán nem látszott. A

parancs értelmében nem volt szabad ledobni a bombát, ám a pilóták - a helyzetet mérlegelvén

- úgy döntöttek, hogy radarcélzást használnak.

6 http://hu.wikipedia.org/wiki/Nukle%C3%A1ris_fegyver#T.C3.B6rt.C3.A9nete

Ekkorra azonban egy rést vettek észre a felhőrétegen, és 11:01-kor a Fat Man zuhanni

kezdett. A plutóniumbomba ötszáz méterre a felszín felett robbant fel, és a gép öt

lökéshullámot kapott. Az eredeti célpont, a Mitsubishi gyár a három kilométerre volt, és

többé-kevésbé épségben maradt.

1945-ben a világ legnagyobb bombázója, a B-29-es, öt tonna közönséges robbanószert tudott

magával vinni. A plutóniumbomba robbanóanyagának erejét a tri-nitro-toluolhoz, azaz a

TNT-hez szokták viszonyítani. A Nagaszakira ledobott bomba ereje huszonkétezer tonna

TNT-nek felelt meg. Tehát a pusztító hatása egyenértékű volt azzal, amit négyezer-négyszáz

B-29-es tudott volna elérni. A bomba hatásai nagyjából ugyanazok voltak, mint Hirosimánál.

A házak huszonhárom százaléka teljesen leégett, hatvan százalékuk megrongálódott. Viszont

az ezt követő tüzekben kisebb terület égett le, mint Hirosimában, ugyanis a bomba egy

völgyben robbant, és a hegyek bizonyos védelmet nyújtottak. Az elhalálozások száma

mindent figyelembe véve meghaladta a hatvanezer főt. A „Bock-kocsi” a robbanás után még

egy kört írt le, majd elindult Okinava felé. A helyzet reménytelennek tűnt. Amikor meglátták

a leszállópályát az utolsó csepp üzemanyag is elfogyott, a motorok kikapcsoltak, és a gép

zuhanni kezdett. Szerencséjükre a magasság már nem volt akkora, hogy nagy bajuk

származzon a becsapódásból.

A bombázás után

Augusztus kilencedikén összeült a japán Legfelsőbb Katonai Tanács. A miniszterelnök,

Kantaro Szuzuki, szavazásra bocsátotta a potsdami deklaráció elfogadását. Ehhez egyhangú

szavazásra volt szükség, azonban Anami, a hadügyminiszter, két atombomba elszenvedése

után sem akart hallani a kapitulációról. A császár hosszas megfontolás után, mindent

figyelembe véve, a következőket mondta: „Az idő elérkezett, amikor el kell fogadnunk az

elfogadhatatlant. Lenyelem könnyeimet, és beleegyezésemet adom a szövetségesek

deklarációjának elfogadásához, a külügyminiszter tájékoztatása alapján. Ezután táviratoztak

Svájcba és Svédországba, hogy azokat Washingtonba, Moszkvába, Londonba és Csungkingbe

továbbítsák. Truman tanácskozást hívott össze, melynek során megfogalmazták a választ: a

császár megmarad, és a nép demokratikusan választhat. A szövetségesek azonnal elfogadták,

kivéve Sztálint, aki még tovább akarta rabolni a japán területeket. Végül azonban amerikai

nyomásra, ő is kénytelen volt beleegyezni. Japán részről voltak, akik még hittek a

győzelemben. Onisi admirális, a kamikaze csapatok vezetője, a következő tervvel állt elő:

„feláldozunk húszmillió japánt, és a győzelem a mienk”. Egyszóval a megadás még mindig

nem volt egyhangú, viszont kezdtek kifutni az időből. Az amerikaiak újabb figyelmeztető

röpcédulákat dobtak le. A császár ismét gyűlést rendelt el a kabinet részére, ahol ezt mondta:

„Az én kívánságom, hogy ti mindnyájan, az én állami minisztereim, hajoljatok meg a

kívánságomnak, és fogadjátok el a szövetségesek válaszát azonnal. A kívánságom, hogy a

kabinet rögtön fogalmazza meg a császári választ a háború befejezésére”. Megszületett a

japán nyelvű válasz, és a miniszterek úgy döntöttek, jobb, ha a császár beszél a népéhez.

Hirohito aláírta a kapitulációt. Másnap az élet megállt Japánban, és a himnusz után a

világtörténelemben először beszélt a japán császár népéhez: „az ellenség egy új, kegyetlen

bombát kezdett használni. Ha a háborút folytatjuk, az nem csak a japán nemzet teljes

összeomlását és kiirtását eredményezné, hanem az egész emberi civilizáció megszűnéséhez

vezetne. Ez az oka annak, hogy mi megparancsoltuk a nagyhatalmak felhívásának

elfogadását. Az egész nemzet folytassa az életét, mint egy család, generációról generációra.

Egyesítsétek teljes erőtök ragaszkodva a jövő felépítéséhez. Válasszátok az egyenes utat,

ápoljátok a szellemi nemességet és dolgozzatok elszántan, hogy fokozzátok a birodalmi állam

veleszületett dicsőségét, és tartsatok lépést a világ előrehaladásával.”

A szövetségesek fegyveres erői 1945 augusztusára számottevő eredményeket értek el, súlyos

veszteségeket okoztak Japán tengeri és légi erejének, teljesen uralták a légteret, valamint

egyre szorosabbra húzták Japán körül a tengeri blokádot. Ezek együttesen nagy károkat

okoztak Japán gazdaságának, de a mentalitást, azaz az „inkább meghalunk, de nem hagyjuk

meggyalázni a szent császári földet” hitvallás vezérelte ellenállást nem tudták megtörni. A

japánok szárazföldi erejükben bíztak – habár a levegőben és vízen vereséget szenvedtek, az

amerikai-angol szárazföldi csapatoknak közel sem volt elég ütőerejük a győzelemhez. Japán

addig akarta húzni az időt, amíg számukra megfelelő békét nem tudtak kierőszakolni. Ezt a

reményt teljesen letörte a szovjet hadsereg támadása a japán szárazföldi csapatok ellen.

1945. augusztus 15-én este hétkor Truman elnök a Fehér Házban kijelentette, a japánok

elfogadták a potsdami deklaráció alapján a feltétel nélküli megadást, és ezzel a háborúnak

vége lett.

A bombák öröksége

Ma Hirosimát hivatalosan a béke városának hívják. Az egyetlen nagyjából épen maradt

épület, ami a zéróponthoz legközelebb állt, az a Hirosimai Technikai Múzeum, azaz mai

nevén az Atomcsarnok.

Az emlékdomb az ismeretlen halottak sírhelye, ahol tízezer hamvakkal teli tégely található. A

gyerekek emlékműve Szaszaki Szadako emlékére épült, aki tíz évvel a bombázás után, 1955.

október 25-én halt meg a sugárzás okozta leukémiában. A legenda szerint, aki hajtogat ezer

papírdarvat, annak teljesül egy kívánsága. Sajnálatos módon csak hatszáznegyvennégyig

jutott, de kitartása és bátorsága példaként szolgált egy egész nemzet számára.

Az árván maradt gyerekeket a közeli Ninosima-szigeten nevelték fel, más néven a „fiúk

szigetén”. Az árvaházat 1946-ban alapította Josimaru Mori, tanár. Azért hívták fiúk

szigetének, mert Mori egy este Hirosima kikötőjében körbehajtott teherautójával, és hatvan

gyereket „fogadott örökbe”, azonban mire a szigetre ért, már csak negyvenhárom fiú maradt

életben. Végezetül szót ejtenék egy másik nemzeti hősről.

Nagai Takasi egy régi sintó családban született, és orvosi tanulmányokat folytatott. Nagaszaki

bombázása után százakon segített, több könyve is megjelent, melyek bevételéből kórházak,

iskolák és templomok épültek. Maga a japán császár is megtisztelte személyével, valamint

XII. Pius pápa is kifejezte elismerését. Nagai munkásságának egyik maradandó eredménye a

nagaszaki mentalitás. Míg Hirosimában Amerika-ellenes hangulat alakult ki, addig

Nagaszakiban a csendes elfogadás volt meghatározó. Nem az amerikaiakat tartják

bűnösöknek, hanem a háborúkat, ahol emberek nemzetiségektől függetlenül követnek el

borzalmakat. Egy Japánban népszerűvé vált mondás szerint Szakebi no Hirosima, inori no

Nagaszaki – Hirosima kiáltása, Nagaszaki imádsága.

A túlélőket úgy hívják, „hibakusa”. Az atombombát a japánok pikadonnak hívják.

A két bomba együttesen mintegy ötszázezer áldozatot szedett.

Az Egyesült Államokban elhangzottak olyan vélemények, hogy a háborúnak csak a

két ledobott bomba miatt lett vége. Vannevar Bush, az atomprogram egyik vezetője azt írta,

hogy „két bomba lehullott, és a háború véget ért. Kell-e ezek után bizonyítani, mennyire

meggyorsították a háború befejezését?”. Az atombomba bevetésével az Egyesült Államok

főként politikai, és nem katonai célokra törekedett. Ezzel akarták megszilárdítani pozíciójukat

a háború utáni világban.

Hirosima az 1900-as években vált kiemelkedő jelentőségűvé, amikor Nyugat-Japán politikai,

gazdasági és kulturális központjává vált. Felsőoktatási intézményei mellett középiskolái is

nívósak voltak, valamint a második hadsereg főhadiszállása is oda költözött. Ujina kikötője a

hadsereg ellátásának központja lett, és a várostól tizenöt kilométerre, Kuréban, hajó- és

tengeralattjáró-gyár épült.

Bibliográfia

Betty Jean Lifton- A place called Hiroshima – Kodasha International/USA Ltd; New York; -

Kodansha International; 1990

Peter Duus, Ramon H. Myers & Mark R. Peattie - The Japanese Wartime Empire, 1931-

1945; Priceton University Press; 1996.

Peter Duus - The Cambridge History of Japan – volume 6; Cambridge University Press; 1989

Takafusa Nakamura - A History of Showa Japan 1926-1989; University of Tokyo Press; 1998

Toyofumi Ogura - Letters from the End of the World – A Firsthand Account of the Bombing

of Hiroshima - Kodansha International; 2002 (1997)

http://www.freedom.hu/IIvh/Fegyverek/Jenki/Atombomba.htm

http://nuclearpol.blogter.hu/115969/az_atombomba

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/kepek/spec/atombomba.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Atomic_bombings_of_Hiroshima_and_Nagasaki