5

BEVEZETŐBEVEZETŐ

Annak ellenére, hogy Dan Brown Az elveszett jelkép című könyve a képzelet szüleménye, a szerző a valóság és az igazság számos elemé-vel tűzdeli a történetet, különösen az okkult tanokkal kapcsolatban. (Az okkult kifejezés egyszerűen annyit jelent, hogy „rejtett”.) Amikor azonban a valóság és a képzelet világa között elmosódnak a határok, különösen egy olyan misztikus regényben, mint Az elveszett jelkép, nem olyan könnyű megmondani, hogy mi az igazság, és mi kitalálás csupán.

Az elveszett jelkép titkai segít felderíteni az „okkult” igazságot Az elveszett jelképben felrémlő rejtett tanok mögött. A lexikonsze-rűen, szócikkekbe rendezett kézikönyv Az elveszett jelkép melléklete-ként forgatható. (Ha még nem olvasta volna a regényt, ne aggódjon, a cselekményből nem árulunk el semmit!) A könyvben néhány olyan okkult elem is megjelenik, melyek Az elveszett jelképben csupán bur-koltan fordulnak elő, így az olvasók tovább mélyíthetik a Dan Brown legújabb könyvében felfedett „okkult” és „nyílt” igazsággal kapcsola-tos tudásukat.

7

ABRAMELIN MÁGUS SZENT MÁGIÁJA: ABRAMELIN MÁGUS SZENT MÁGIÁJA: varázskönyv, melynek egyet-len fennmaradt XVIII. századi példánya a párizsi Arsenal könyv-tárban található. A francia nyelvű mű állítólag egy 1458-as eredeti héber könyv fordítása, bár ezt az állítást a szakértők kétkedéssel fogadják.

A hosszú előszó szerint a könyv egy Abramelin nevű zsidó mágus tanításait mutatja be, melyeket ő először a tanítványának, Ábrahámnak adott át, aki később a fiára, Lamech-re testálta ezt a tudást. A tanítások, melyek Ábrahám leírása szerint a világ egyetlen érvényes varázslási rendszerét mutatják be, hat hónapnyi fohász-kodást, bűnbánatot és rituálék bemutatását követelik meg a tanít-ványtól ahhoz, hogy a magáévá tehesse a „szent őrzőangyal tudá-sát és élőbeszédben való megnyilatkozását”. Ha mindezeket elérte a tanítvány, bizonyos betűkombinációkból elkészített talizmánok segítségével, parancsolhat a gonosz szellemeknek.

A szent mágiát Arany Hajnal alapítója, Samuel Mathers (1854-1918) fedezte fel újra az 1890-es években; a saját angol fordítása 1898-ban jelent meg. A könyv azóta is jelentős befolyással van a mágikus gondolkodásra, különösen az Aleister Crowley-ra (1875–1947) tett hatásán keresztül, aki nagyrészt a saját mágia-értelme-zése mintájaként tekintett rá. Az az elképzelés, hogy a mágia az ember szent őrangyalával kapcsolatos tudására és elmélkedésére irányul, vagy erre irányítandó – mely gondolat ezen a munkán

zskönyv melynek egyet-

A

8

kívül régebbi forrásokban nem fedezhető fel – a mai napig gyakori a mágiával kapcsolatos művekben. A századelőn azonban a könyv baljós hírnévre tett szert az okkultisták körében. Úgy tartották, hogy az eredeti kötetek birtokosaira (vagy aki használni próbálta a benne lévő talizmánokat) végzetes balesetek és elmezavar vár.

ADEPTUS: ADEPTUS: (a latin adeptus szó jelentése: „beavatott”) a nyugati okkult gondolkodás legtöbb rendszerében, a mágiában, az alkímiában és egyéb okkult tudományokban jeleskedő haladó tanítványok titu-lusa vagy fokozata. Az alkímia hagyománya csak azokat tekinti adeptusnak, akik képesek a bölcsek kövének előállítására. A mai rituális mágiában is általában azoknak tartogatják, akik áthatoltak a„szentély függönyén”, és kapcsolatba léptek magasabb elméjükkel vagy szent őrzőangyalukkal.

Az évek során keletkezett némi zavar amiatt, hogy bizonyos okkult páholyok az „adeptus” kifejezést beavatási fokozatként használták, hiszen azok, akik átmentek egy fokozat szertartásán, nem feltétlenül élték meg az adott fokozat által képviselt spirituális élményt. Ennek következtében a mágikus közösség több részében már nem használják ezt a kifejezést, csak a fenti fokozatok megje-lölésére.

ADONAI (ADONÁJ):ADONAI (ADONÁJ): (héber: ADNI, jelentése: „Úr”) Isten egyik tra-dicionális héber neve, mellyel általában az Életfa tizedik szefiráját (Malkuth) jelölik. Amikor a zsidó istentiszteleteken felolvasnak a Bibliából, mindig ezt a nevet használják, ha a szövegben YHVH, a Tetragrammaton áll, amely túlságosan szentséges ahhoz, hogy hangosan kimondják.

Az Adonai volt az egyik legelső olyan zsidó istennév, amelyet nem zsidó mágusok is átvettek. Gyakran feltűnik a mágia klasszikus szövegeiben, például a görög-egyiptomi mágikus papiruszokban. A fenti név és az Ótestamentumban szereplő Isten közötti kap-

9

csolatra néha emlékeznek, máskor pedig teljesen feledésbe vonul; bizonyos forrásokban Adonai vagy Adonaios egy angyal, máshol független isteni lény, megint máshol pedig egy arkhón – azaz a tudatlanság vagy a gonosz ereje.

ADÜTON (SZENTEK SZENTJE): ADÜTON (SZENTEK SZENTJE): az ókori görög és római vallásokban a templom alagsori szintjén felépített szentély, ahol a nem nyilvá-nos szertartásokat végezték. A kifejezést számos okkult szervezet átvette; vagy a „templom” szinonimájaként, vagy metaforikus érte-lemben használják.

AGLA:AGLA: az istenség kabbalista elnevezése, melyet az Ateh Gibor Le-olam, Adonai(„Örökké hatalmas vagy, Uram”) héber mondat-ból alakítottak ki a notarikon (betűszó) eljárással. A középkori ceremoniális mágiában előszeretettel használták a démonok elleni hatalom eszközeként.

AIQ BEKAR: AIQ BEKAR: kabbalista számelemzési módszer, mely a kilenc kamara Kabbalájaként, illetve teozófiai levezetésként is ismert. A héber betűk számértékén alapszik. Az Aiq bekarban az Alef (melynek a számértéke 1), a Jod (melynek a számértéke 10) és a Kóf (melynek a számértéke 100) mind egyet érnek; a Bét (2), a Kaf (20) és a Rés (200) kettőt; a Gímel (3), Lamed (30) és Sin (300) hármat, és így tovább az ábécében egészen a Tét (9), Cádé (90) és záró Cádé (900) hármasig, amelyek mind kilencet érnek. Ezek a számcsoportok az úgynevezett „kamarák”, és az értelmetlen szavak – az „Aiq bekar” – egyszerűen úgy jönnek létre, hogy egy héber beszélő kiejti az első két kamara betűit – AIQ BKR. Gemátriai1 eszközként való haszná-lata mellett az Aiq bekar titkosírások és egyéb rejtjelezett kommu-nikációs formák kiindulópontjaként is szolgál.

1 héber számmisztika

10

ÁLDOZAT: ÁLDOZAT: az ősi pogány vallások eredeti vallási rituáléja, melynek során áldozatot – elsősorban, de nem mindig, háziállatot – aján-lottak az oltáron egy vagy több istennek. A háziállatok esetében az isten vagy istenek az áldozat egy-egy részét kapták meg, a mara-dékot pedig általában megfőzték és elosztották a hívők között. Az áldozatok egyéb formái közé tartozott az értékek vízbe, kútba vagy rituális célokat szolgáló aknába hajítása.

A klasszikus irodalomban részletes leírások maradtak fenn az ókori Görögország és Róma áldozati szertartásairól. Ezekből, vala-mint az Európa egyéb részeiből származó szórványos informáci-ókból és régészeti leletekből – az egyéb indoeurópai kultúrákkal (Perzsia, a védikus India) vonható kulturális párhuzamok segítsé-gével – bizonyos részletekig újra fel lehetett építeni az egyéb nyu-gati kultúrák pogány áldozati rituáléit.

Az ősi áldozatbemutatás alapelméletét a do ut des római kife-jezés foglalja össze röviden, melynek a jelentése: „adok, hogy adj”. Az áldozatbemutatás tehát az istenek és az emberiség közötti „aján-dékcsere” részét képezte; az istenek termékenységgel ajándékozták meg a földet és az állatállományt, az emberek pedig ennek egy részét cserébe visszaszolgáltatták. A gabonán és az állatokon kívül egyéb értékes cikkeket is ajánlottak áldozatként; a földközi-tengeri medence legtöbb pogány vallásában bemutattak például illatáldo-zatokat, míg az ősi kelták arról voltak híresek, hogy aranyat és ezüs-töt dobtak a folyókba és tavakba az isteneiknek.

Az áldozatbemutatás szorosan kapcsolódott a divinációhoz2 is. Az áldozatként bemutatott állatok belsőségeit a jövendőmondó papok megvizsgálták, és az istenek áldozatra adott válaszainak előjeleként értelmezték őket – különösen a májat, amelyet égi istenségekhez, például Jupiterhez kötöttek. Ezt a gyakorlatot több néven (hieromantia, hieroszkópia vagy hepatoszkópia) is ismerték. A lángok viselkedését is megfigyelték az égetőáldozatok bemuta-tása során, és ezt is előjelként értelmezték. Az illatos füst mozgása

2 jóslóképesség, látnoki erő

11

és a gabonaszemek sercegése a tűzben szintén alapot szolgáltatott annak kifürkészésére, hogy az istenek elfogadták-e az áldozatot.

A zsidó vallásban a pogány szomszédjaikéhoz nagyon hasonló áldozati rituálék folytak egészen a Jeruzsálemi Templom végső lerombolásáig Kr.u. 70-ben, és a szertartások bizonyos részleteit még mindig megtalálhatjuk az Ószövetségben és a zsidó magya-rázatokban. A kereszténység szimbólumrendszerének nagy része valójában ezeken az ősi rituálékon alapul, ahol a Názáreti Jézusé az áldozati bárány szerepe.

A klasszikus kor utolsó éveiben – a keresztény egyház domi-náns szerepének kialakulásával – a régebbi áldozati hagyományok a nyugati világ legnagyobb részében háttérbe szorultak. Ezt először azzal magyarázták, hogy Jézus áldozata minden további áldoza-tot szükségtelenné tett, később, a középkorban pedig a keresztény teológusok az „áldozat” kifejezés alábbi új meghatározásával álltak elő: valamely élvezeti forma feladása Isten szeretetének bizonyítása-képpen. Ez egy pogány római számára értelmezhetetlen lett volna, hiszen ugyan mi örömet lelhet abban egy isten, ha végignézi, hogy egy híve hogyan teszi szerencsétlenné saját magát. Mindazonáltal, ez az értelmezés (vagy félreértelmezés) a mai napig igen gyakori.

A mai neopogány reneszánsz nagyon kevés ágában alkalmazzák igazán az áldozat hagyományos fogalmát. A kivételek között sorol-hatunk fel néhány északi és kelta rekonstrukcionista szervezetet és egy maroknyi druida csoportot, például az Ar nDraiocht Feint (ADF). Ezek a csoportok gabonát, alkoholos italokat, főtt ételt, vala-mint ékszert, dalokat és verseket ajánlanak fel áldozatként. Vannak olyan szervezetek is, ahol kenyértésztából állatformákat sütnek, és a hagyományos szokásokat utánozva, ezeket ajánlják fel áldozatul.

ALMADEL: ALMADEL: a középkori varázslómágia hagyományaiban az almadel egy négyzetes viasztábla volt rávésett mágikus alakokkal és nevek-kel, melyet négy gyertya lába tartott, és amelyet bizonyos különle-ges megidézésekhez használtak. Az ehhez szükséges instrukciókat

12

leíró varázskönyv, az Art Almadela XIII. század elején volt forga-lomban, amikor is Párizs püspöke, Guillaume d’ Auvergne kifogást emelt ellene. A később szerény megújhodást élvező almadelt néha „almandelnek” vagy „amandelnek” is írják. (Lásd még: GRIMOÁR; GRIMOÁR; LEMEGETONLEMEGETON)

AMORC AMORC - A RÓZSA ÉS A KERESZT ŐSI MISZTIKUS RENDJE:- A RÓZSA ÉS A KERESZT ŐSI MISZTIKUS RENDJE: nem-zetközi működésű rózsakeresztes rend; a könyv megjelenésekor az AMORC a világ egyik legnagyobb okkult szervezete. Az Egyesült Államokban megalapított, de jelenleg franciaországi központtal rendelkező AMORC a világot szinte teljesen behálózó levelező kurzusokat ajánl, és páholya van a legtöbb amerikai államban és számos egyéb országban. Az AMORC a saját – és a rózsakeresz-tesség – történetét Ehnaton „eretnek fáraóig” vezeti vissza, és a történelmi rózsakeresztesek közvetlen utódjának tekinti magát. (Lásd: EHNATON; RÓZSAKERESZTESEKEHNATON; RÓZSAKERESZTESEK) Az AMORC alapítója, H. Spencer Lewis állítólag több európai rózsakeresztes testülettől kapta a meghatalmazást.

A renden kívüli történészek azonban 1915-re teszik az alapí-tást, amikor H. Spencer Lewis megkapta az alapítólevelet Theodor Reusstól, az Ordo Templi Orientis (OTO) vezetőjétől, és hozzáfo-gott a páholyalapításhoz. Néhány zsákutcába futott kezdeményezés után az új szervezetet végül 1925-ben jegyezték be Floridában. Két évvel később Spencer és a családja, akik maguk töltötték be a még gyerekcipőben járó rend legtöbb hivatalát, San Joséba költöztették a tevékenységeiket, és megvásároltak egy nyomdát és egy rádióál-lomást.

Lewis és a rendje bonyolult kapcsolatban állt az OTO-val, az anyaszervezet Templomos Lovagrenddel. Reuss 1915-ös alapítóle-vele szerepet játszott egy Lewis és az OTO között tervezett együtt-működésben, valamint Reuss abbéli terveiben is, hogy visszasze-rezze a rend vezetését Aleister Crowley-tól és védencétől, Charles Stansfield Jones-tól. (Lásd: CROWLEY, ALEISTERCROWLEY, ALEISTER) Crowley meg-

13

tette a maga ajánlatát Lewis-nak 1918-ban; tagságot ajánlott neki az OTO-ban vagy az A...A...-ban, de Lewis visszautasította. Reuss 1921-ben megadta Lewisnak a címzetes 33., 90., 95. és VII. foko-zatokat, és ugyanebben az évben kizárta Crowley-t az OTO-ból. Lewis azonban megelégelte, hogy Reuss állandóan pénzt kér tőle, és lassan elváltak útjaik.

Ezt az okkult hátteret Lewis kiemelkedő marketing és reklám-tehetségekkel fejelte meg, és amint az AMORC a saját lábára állt, egyre nagyobb számban áramlottak a tanítványok. Ez akaratlanul az új rendre irányította R. Swinburne Clymer, a Pennsylvaniában székelő Rózsakeresztes Testvériség (FRC) vezetőjének a figyelmét, aki kizárólagos jogot formált a „rózsakeresztes” kifejezés használa-tára. A ’30-as évek legnagyobb része a két rend eredetére vonatkozó dühödt, de nem igazán eredményes pamfletháborúval telt, mely végül a bíróság elé került. Mindeközben Aleister Crowley felaján-lotta a támogatását Lewis-nak Clymerrel szemben. Lewis, okosan, nem kért a Szörnyeteg ajánlatából…

Lewis 1939-ben bekövetkezett halála után a fiára, Ralph Maxwell Lewisra szállt az imperátori poszt. Ezt követően a legtöbb eredeti AMORC monográfiát és szertartáskönyvet hamarosan bevonták a forgalomból, és azóta is használaton kívül állnak. Az újonnan bevezetett szertartásokkal és tanításokkal az AMORC a XX. század talán legsikeresebb okkult rendjévé nőtte ki magát; a legtöbb ame-rikai város saját káptalannal rendelkezik, és a rend európai jelenléte sem elhanyagolható.

Ralph Maxwell Lewis 1987-ben bekövetkezett halálát követően Gary L. Stewartra szállt az imperátori cím. Három évvel később, 1990-ben Stewartot vádaskodásoktól, viszontvádaskodásoktól és jogi hadviseléstől kísérve hűtlen kezelés miatt visszahívták az AMORC igazgatóságából; ekkor lépett a helyébe Christian Bernard, a jelenlegi imperátor. A fenti bonyodalmak ellenére az AMORC jelenléte ma is aktívan érezhető, és valószínűleg ma is Amerika leg-nagyobb létező okkult rendje.

14

ARANY:ARANY: az ősök által ismert legértékesebb fémet, az aranyat általában a Nappal hozzák összefüggésbe, és naptalizmánként és egyéb mági-kus eszközként használják. A kabbalisták általában a Tiferethez, az Élet fájának hatodik szefirájához kapcsolják, bár vannak néhányan, akik az ötödik szefirához, a Geburah-hoz teszik. (Lásd: KABBALA.)KABBALA.)

A higanyból vagy egyéb kevésbé értékes fémekből készített arany az alkímia egyik központi célkitűzése. Néhány alkimista szö-veg azonban arra int, hogy „a mi aranyunk nem a tömeg aranya”, és az alkímiai forrásokban és egyéb okkult írásokban található utalá-sok nem feltétlenül mint az ismert fémre vonatkoznak az aranyra.

ARITMANTIA/SZÁMMISZTIKA:ARITMANTIA/SZÁMMISZTIKA: divináció számok segítségével. Ez a helyes kifejezés arra, amit ma leginkább „numerológiának” nevez-nek – jövendölés az adott személy neve számértékének a segítségé-vel. A módszert valaha a mainál sokkal szélesebb körben alkalmaz-ták az okkult elmélet és gyakorlat területén.

A görög, a héber és számos egyéb ősi nyelvben minden betű-höz számérték tartozik. Az ilyen nyelveket – hogy a szakkifejezé-sek buzgó gyűjtői se szenvedjenek hiányt – izopszefikus nyelveknek nevezzük. Teljesen magától értetődő eljárás volt ezeknél a nyelvek-nél, hogy az egyes szavakban összeadják a betűk számértékét, majd a többi szóval fennálló numerikus összefüggések alapján levonják az adott szóval kapcsolatos következtetéseket. A módszert elősze-retettel alkalmazták mind a zsidó kabbalisták, mind a görög és hellén misztikusok, valamint a korai keresztények is. A Jelenések Könyvének híres rejtélye – az „egy embernek a száma” 666 – is erre a gyakorlatra vezethető vissza. A Kabbalában ma is rendszeresen használnak számmisztikai módszereket.

A legrégebbi utalás az aritmantia használatára II. Sargon asszír király (Kr.e. 727-707) egyik feliratában látható. Az írás szerint az új asszír főváros, Dúr-Sarrukin városfalának a hossza azért pon-tosan 16 283 könyök, mert ez a számértéke Sargon nevének. Ebből

15

kiindulva valószínűleg a mezopotámiai okkult tradíciót kutatva bukkanhatunk a szisztéma eredetére. Ősidők óta tettek kísérle-teket olyan számmisztikai módszerek kidolgozására, amelyek a nem izopszefikus nyelveknél is használhatók. A latin nyelvben, ahol csak bizonyos betűkhöz (I, V, X, L, C és így tovább) kapcso-lódik számérték, a középkori és reneszánsz írók rászoktak, hogy összeszámolják ezeknek a betűknek a számértékét, amikor egy-egy szóban vagy kifejezésben feltűntek. A IVDICIVM („ítélet”) kifejezés értéke például 1613, ami lendületet adott a XVI. század-ban a közelgő Végítélettel kapcsolatos spekulációknak, és a rózsa-keresztes eksztázis kialakulásában is játszhatott némi szerepet. (Lásd: RÓZSAKERESZTESEKRÓZSAKERESZTESEK)

Az angolban és a hozzá hasonló modern nyelvekben számos különböző számmisztikai rendszert dolgoztak ki, de egyikük sem teljességgel kielégítő. A legegyszerűbb módszer, amelyet a popu-láris numerológia előszeretettel alkalmaz, de a reneszánsz okkult írásokban is megtalálható, az ábécében elfoglalt helye alapján látja el számértékkel a betűket, így az A, az első betű értéke 1, a huszon-hatodik helyen álló Z betűjé pedig 26. A módszer egyik variáció-jában minden kétjegyű szám számjegyeit is összeadják, tehát itt a Z értéke 8 (26 = 2+6 = 8). Az angol és a héber, görög vagy egyéb nyelvek hasonló hangzóinak analógiájára épülő egyéb módszerek is használatosak.

ARITMOLÓGIA: ARITMOLÓGIA: ezoterikus számtudomány, melyet gyakran összeté-vesztenek az aritmantiával vagy „numerológiával”. Az aritmológia a titkos alapelveket kapcsolja össze a számokkal úgy, hogy a numeri-kus összefüggések a mágikus és spirituális erők szimbólumaivá vál-nak. Az aritmológia azt teszi a számokkal, amit a szakrális geomet-ria a geometriai formákkal, és mindkét tan a quadrivium, az okkult matematika négy tudománya közé tartozott. (Lásd: QUADRIVIUM; QUADRIVIUM; SZAKRÁLIS GEOMETRIASZAKRÁLIS GEOMETRIA)

16

Az aritmológia és az aritmantia az elméletben könnyedén elkü-löníthető, a gyakorlatban azonban gyakran összekuszálódnak. A számmisztikában a számokat a betűk értelmezésére használ-ják – egy-egy héber vagy görög szót például át lehet alakítani egy adott számértékké, majd össze lehet vetni más szavakkal, amelyek ugyanazt a számértéket képviselik. Az aritmológiában azonban a szám saját numerikus jellemzői vezetnek el a szám megértéséig, így a kettes szám például a megoszlással és polaritással, míg a hármas szám a polaritás egy harmadik, kapcsolódó tényezőn keresztüli fel-oldásával áll összefüggésben. Míg ezek a különbségek meglehető-sen nyilvánvalóak, az ókor óta gyakori az aritmológia eszközeinek bevetése a számmisztikai összefüggések megfejtésére, számmisz-tikai szórejtvények felállítása az aritmológiai titkok elrejtésére, és a két módszer lehető legagyafúrtabb módozatú egyéb keverékei.

Az aritmológia nyugati hagyományának a gyökereit nem ismer-jük pontosan, de mind az egyiptomiak, mind a mezopotámiaiak fejlett matematikai tudással rendelkeztek, amelyet elég korán és igen szorosan átszőttek a spirituális tanítások, ami önmagáért beszél. A hagyomány első igazán ismert képviselője a görög misz-tikus és filozófus, a szamoszi Püthagorasz (Kr.e. kb. 570-485), aki mindkét országban utazott és tanult. Tanítványai, akik a Kr.e. V. század elején a Püthagorasz elleni felkelések után szétszóródtak a mediterrán térségben, továbbadták a mester tanításainak elemeit. (Lásd: PÜTHAGORASZPÜTHAGORASZ)

A Krisztus utáni első évszázadok neoplatonistái fontos szere-pet töltöttek be az aritmológiai tanok újjáélesztésében; ők adták át a hagyományt a középkornak, amikor is az asztrológiához és a csillagászathoz hasonlóan az aritmológiát is beolvasztották a közönséges számtan tudományába. A reneszánsz korban az okkult tanok újjáéledése során nagyrészt az ősi aritmológiai mun-kákra és a hagyomány középkori hajtásaira támaszkodtak, és a reneszánsz aritmológiai szövegek – amelyek nagy részét a tudomá-nyos forradalom óta soha nem fordították le vagy adták ki újra – sok

17

szempontból a hagyomány legmagasabb szintjét képviselik. A tudo-mányos forradalom – ahogy a titkos tanok hagyományának egyéb területein – az aritmológiai tanulmányok virágzásának is véget vetett. A témával kapcsolatban azonban lassan, de biztosan mégis könyvek kezdtek megjelenni, és ez a tendencia a mai napig folytatódik.

A szabadkőművesség révén, mely korán átvette a hagyomá-nyos aritmológia bizonyos elemeit, az aritmológia jelképrendszere még mindig fontos szerepet játszik számos testvériség és mágiá-val foglalkozó páholy szervezet életében. A hivatalok száma egy páholyban, a rendszerben meglévő fokozatok száma, a kopogások az ajtón, a szimbolikus létrák fokainak a száma, vagy egy hagyomá-nyos páholy palástján lévő szalagok száma mind-mind egyedülálló aritmológiai jelentéssel bír. (Lásd: PÁHOLY, MÁGIKUS. PÁHOLY, MÁGIKUS. Lásd még: QUADRIVIUM; SZAKRÁLIS GEOMETRIAQUADRIVIUM; SZAKRÁLIS GEOMETRIA)

ARS NOTORIA: ARS NOTORIA: (latin) a középkori reneszánsz mágia egy majdnem elfeledett ágát, az ars notoriát különböző tudományágak megtanu-lására használták az ehhez általában szükséges idő és vesződségek nélkül. Ehhez az ars notoria több különböző, forgalomban lévő kézikönyve állt rendelkezésre. A legtöbbjükben a tanuló mereven néz egy bonyolult diagramot, miközben varázsigét mormol. Bár elég valószínűtlen, hogy ezzel az eljárással hirtelen megtelhetne az alany feje egy azelőtt teljesen ismeretlen tárggyal kapcsolatos infor-mációkkal, az ars notoria eredményezhette akár a született tehetsé-gek valamiféle mesterséges formáját, vagy azt az intuitív felfogást, amely lehetővé teszi hatalmas adatmennyiségek rövid időn belüli befogadását és elsajátítását. Több ars notoria könyvet egyenesen Salamon királynak, a középkori legenda legfőbb mágusának tulaj-donítottak, aki feltehetően egyenesen Istentől kapta a tudományát. (Lásd: SALAMONSALAMON) Ennek ellenére, vagy talán pont emiatt, az egy-házatyák a mágia egyik leginkább elítélendő formájának tartották az ars notoriát, és ismételten helytelenítették. Nagyon kevés könyv maradt fenn ebben a témában.

18

ASZCENDENS: ASZCENDENS: az ekliptika keleti horizontot érintő pontja az asztro-lógiában, bármely adott időpillanatban. A születési asztrológiában az aszcendensnek döntő szerepe van, hiszen ez a pont jelöli meg az adott személy viszonyulását az állócsillagok és zodiákus kons-tellációk teljes mintázatához. Az ókori és kora középkori asztroló-giában az aszcendenst horoszkópnak nevezték. A pont fontosságát igazolhatja, hogy a késő középkorban a teljes képlet innen kapta az elnevezését. (Lásd: ASZTROLÓGIAASZTROLÓGIA)

ASZTRÁLSÍK: ASZTRÁLSÍK: a tényleges tudatosság birodalma az okkult filozófiá-ban; a valóság azon szintje, amely az emberi megtapasztalásban az álomnak, a víziónak, a testen kívüli élménynek és a mindennapi tudatosságnak felel meg. Az asztrálsík az éteri sík (a finom élet-energia szintje) és a szellemi sík (az elvont tudatosság és jelentés síkja) között helyezkedik el. Ahogy az okkult elmélet összes síkja, az asztrálsík is csupán metaforikus értelemben helyezkedik el a többi sík „felett” vagy „alatt”; a valóságban minden sík kölcsönö-sen áthatja az érzékszervekkel felfogható fizikai anyag birodalmát.

A gyakorló mágus szempontjából az asztrálsík a legfontosabb az összes sík közül, mert a legtöbb mágikus erő az asztrálsíkon mani-fesztálódik. Egyfelől az időt és teret nem ismerő mentális és spirituá-lis síkokkal, másfelől pedig az időben és térben kötött éteri és fizikai síkokkal határos. Ezért van az, hogy mielőtt teljesen belesüllyedné-nek az időbe és a térbe, az asztrális szinten öltenek alakot a magasabb szintekről érkező mintázatok, és a mágus, aki szabadon és hatéko-nyan léphet erre a síkra, befolyással lehet a mintázatok kibontakozá-sának módjára a mindennapi megtapasztalás világában.

ASZTROLÓGIA: ASZTROLÓGIA: divinációs művészet és tudomány, mely a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok a Föld felszínének egy adott pont-jához viszonyított relatív helyzetéből indul ki. Az asztrológia az okkultizmus egyik legősibb olyan ága, amelyet ma is gyakorolnak.

19

Az asztrológia azon az elven alapul, mely szerint a csillagok és pla-néták helyzete bármikor az adott időpillanatban éppen szerepet játszó finom energiák és tényezők térképeként értelmezhető. Ami-kor megszületik valaki, vagy lezajlik egy esemény, vagy felteszünk egy kérdést, az adott történés pontos pillanatát meghatározó jelle-gek tükröződnek az égen – az pedig, aki ismeri a módját, ezeket le is olvashatja onnan.

A hagyományos nyugati asztrológiát meghatározó világkép olyan energiamátrix, ahol minden erő és tényező kölcsönhatásban áll egymással. A csillagokon és bolygókon átfolyó energiák lüktet-nek át az egyes emberi lények testén és lelkén is, ily módon a földi események finoman tükrözik az ég történéseit. Számos régebbi asztrológiai leírás a legtöbb nyugati titkos tant megalapozó újpla-tonista filozófián keresztül közelíti meg ezt a tudást, míg a mai asztrológusok közül sokan szívesebben mutatják be az asztroló-giát a pszichológus Carl Jung „szinkronicitás” fogalmán keresztül. Az alapvető elgondolás azonban mindkét esetben azonos.

Az asztrológia gyökerei megtalálhatók az ókori Mezopotámia városállamaiban, ahol a pogány vallás hite szerint a bolygók istenek és istennők voltak, és ahol a papok nagyon korán megpróbálták nyomon követni az istenségek égi útját. A bolygómozgásokról szóló legrégebbi fennmaradt feljegyzés Ammisaduqa Vénusz-táblázata, melynek a keletkezését Kr.e. 1650 körülre teszik. Minden okunk megvan azonban azt feltételezni, hogy a feljegyzések eredete több évszázaddal korábbra nyúlik vissza. A bolygók feljegyzett moz-gását, valamint egyéb ómeneket és jeleket összevetettek bizonyos földi eseményekkel, és ezek eredményét is feljegyezték. A Kr.e. VII. századra, amikor az Enuma Anu Enlil elnevezésű 7000-es ómen-gyűjtemény elkészült, ez a hatalmas projekt olyan fázisba érke-zett, hogy szisztematikus következtetéseket lehetett belőle levonni. Az ezt az időszakot közvetlenül követő évszázadokban pedig alakot öltött az általunk asztrológiaként ismert tudomány.

20

A legrégebbi ismert horoszkópok, ahogyan fent utaltunk rá, babilóniai eredetűek, és a Kr.e. V. század végéről származnak. Nem sokkal később a tudomány az új, feltörekvő hatalmat képviselő Görögországba is eljutott, és amikor Nagy Sándor Kr.e. 331-ben meghódította Mezopotámiát, az ebből adódó politikai és kulturális változások mindenütt elterjesztették azt a mediterrán térségben.

Az első római császár, Augustus (Kr.e. 63 – Kr.sz. 14. uralkodásáig csupán egy volt a számos divinációs módszer közül. Augustus azon-ban hasznos propagandafogásnak találta az asztrológiát uralkodása törvényesítéséhez a korábbi köztársaság felett, és a horoszkópjával támasztotta alá azt a kijelentését, mely szerint a csillagok elrendelé-sére kell uralkodnia Róma felett. A tudományt ő és követője, Tiberius pártfogása tette a legtekintélyesebb divinációs rendszerré, és ez indí-totta be gyakorlásának és tanulmányozásának aranykorát.

Az ezt követő két évszázadban számos jelentős asztrológiai tan-könyv született, ideértve Manilius, a Szidóni Dórotheosz, Vettius Valens, és mindenekelőtt Klaudiosz Ptolemaiosz munkáit, akinek négy könyvből álló gyűjteményét, a Tetrabibloszt megírását követő több mint ezer éven át a legfontosabb asztrológiai kézikönyvként tartották számon. Róma hanyatlásának éveiben az asztrológia elju-tott az arabokhoz, ahol tovább finomodott az arab csillagászok és matematikusok generációinak a keze alatt, akik új eszközöket talál-tak ki a bolygók és jegyek pontos pozíciójának a kiszámítására és a képletek értelmezésére.

Európában az asztrológia, elsősorban a divinációval szembeni keresztény előítéleteknek köszönhetően, veszített a fényéből a középkor elején. A tudomány alapelemeit azonban megőrizték, és a kortárs feljegyzések szerint a francia nemesség nagy része már a IX. században is kikérte az asztrológusok tanácsát. A kora közép-kori asztrológiának nagyrészt az égbolt csillagainak és bolygóinak éjszakai megfigyelésére kellett hagyatkoznia, mert Róma bukásá-val gyakorlatilag a horoszkóp felállításához szükséges matemati-kai tudás is elveszett, amelyet később újra be kellett hozni az arab

21

világból. A kor asztrológusai nagy figyelmet szenteltek a szabad szemmel is könnyen megfigyelhető holdfázisoknak és a Hold hely-zetének, amely a Hold-asztrológiai almanachok teljes irodalmát keltette életre.

A XI. század végére azonban elkészültek az arab asztrológia és matematika könyvek latin fordításai, és hamarosan Európa-szerte hozzáférhetővé váltak a tudósok számára. Bár számos egyházi mél-tóság gyanakvással fogadta az asztrológia reneszánszát, sokan lel-kesen támogatták az új tudományt, amely hamarosan óriási nép-szerűségnek örvendhetett.

A XII. század elejére részletes asztrológiai táblák jelentek meg Nyugat-Európában, és ezzel az utolsó komoly akadály is elgördült az asztrológia gyakorlása elől. Az új Alphonsine3 táblákkal – az elnevezés arra utal, hogy X. Alfonz spanyol király felügyelete alatt állították össze őket – és valamelyes latin- és matematikatudás-sal most már bárki egy-két fokos pontossággal felállíthatott egy horoszkópot. Ettől kezdve az asztrológia minden gyakorlati kér-désben a mindennapi élet részévé vált, és ez egészen a tudományos forradalomig így is maradt. Bár néhány tudós kritizálta az aszt-rológiát, illetve megkérdőjelezte a tételeit, a legtöbben a valóság alaptermészetéhez tartozónak tekintették. A korra jellemző, hogy a XVI. század derekán a reformáció fellángolásával protestáns és katolikus asztrológusok is elkészítették és közreadták Luther Már-ton erősen eltérő horoszkópjait, és mind a két tábor a csillagokkal alátámasztva dicsérte vagy szidta a reformátort.

A XVI. században indult el az a mozgalom is, amely a nagyközön-ség számára is hozzáférhetővé tette az asztrológiai tudást. Gerolamo Cardano (1501–1576) olasz asztrológus és tudós nagyban hozzá-

3 a szövegben I. Aragóniai Alfonz király áll, de az interneten mindenhol X. Alfonz kasztíliai és leoni királynak tulajdonítják ld. http://en.wikipedia.org/wiki/Alphonsine_tables"Th ey are named for Alfonso X of Castile, upon whose order they were prepared in Toledo, Spain around 1252 to 1270. ill. "http://hu.shvoong.com/exact-sciences/423497-uj-elmelet-bolygokrol-theoricae-novae/"Az Alphonsine tabalakat Toledoban 1252-ben X Alfonz Spanyol Kiralynak keszitettek el." - a ford.

22

járult a folyamat beindításához Libelli Duos (Két könyvecske, 1538) című művével, az első nyomtatásba adott és közkézen forgó, számos horoszkópot és azok értelmezését tartalmazó kézikönyvvel. A Libelli jelentősen kibővített, 1547-es kiadása a képletértelmezés részletes útmutatójaként egy aforizmagyűjteményt is tartalmazott. A későb-biekben többen is hozzájárultak a gyűjtemény növekedéséhez azál-tal, hogy bizonyos latin asztrológiai szövegeket nemzeti nyelvekre fordítottak. Angol nyelvterületen ebből a szempontból William Lilly (1602–1681) munkássága a legfontosabb; ő adta ki az első angol nyelvű asztrológia tankönyvet (Keresztény Asztrológia) 1647-ben. A címmel arra a vádra referál, mely szerint az asztrológia a sátán tudománya. Ugyanakkor azonban a tudományos forradalom első hajtásai is kezdtek a felszínre törni, ami az asztrológia és a teljes nyu-gati okkult hagyomány abszolút elutasítását eredményezte.

Az asztrológia tudományos elutasítása azonban elsősorban a művelt felsőbb osztályokat érintette, így az asztrológusok a társadalmi létra alsóbb fokain tovább folytathatták a munkájukat. Az úgyneve-zett „Józan ész korában” egész sor népszerű almanach vitte tovább az asztrológia hagyományait a legtöbb nyugati országban, és a Lilly könyvéhez hasonló művek igen keresettek voltak a népi mágusok, titkos okkult társaságok és mágus páholyok földalatti köreiben.

A titkos tanok XIX. század vége felé kezdődő reneszánszával az asztrológia tudománya az elsők között nyerte vissza szélesebb körű népszerűségét. A fenti folyamat beindításában központi sze-repet játszott Alan Leo angol asztrológus munkája. Az újjáéledés folyamatának XX. századi felgyorsulását a szakmai szervezetek kialakulása (American Federation of Astrologers), az asztrológiai könyvekre és szaklapokra szakosodott iparág izmosodása (különö-sen a ’60-es évek elején), és az asztrológia bizonyos körökben tör-ténő újbóli társadalmi elfogadása kísérte. Címlapokat töltött be a felfedezés, mely szerint Ronald Reagan amerikai elnök egy kalifor-niai asztrológus tanácsait követve tervezte meg elnöksége számos eseményét, de úgy tűnik, hogy ez nagyon kevéssé befolyásolta a

23

népszerűségét még a konzervatív keresztény szavazók köreiben is, akiktől pedig nem lett volna meglepő, ha kifejezik a tiltakozásukat. Kijelenthetjük tehát, hogy az asztrológiának ez idő tájt szilárd helye volt a nyugati világban.

Az asztrológus tudományának nélkülözhetetlen közvetítő esz-köze az asztrológiai képlet, amely az égbolt elvonatkoztatott tér-képét mutatja meg egy adott időpillanatban, a Föld egy adott pont-járól nézve. A képlet az alábbi részletekből áll össze:

a) A Földről látott égboltot absztrakt módon felosztó tizenkét ház, melyek az emberi élet egy-egy aspektusát képviselik. A mai tizenkét házas rendszer részben egy ősibb, nyolc házas rendszer-ből alakult ki, amelyet az ókori görögök és rómaiak használtak. Az égbolt tizenkét részre történő matematikai felosztására többféle módszert ismerünk, de pár kivételtől eltekintve a legtöbb rend-szerben az aszcendens – a horoszkóp felállításának a pillanatában a keleti égbolton a horizont fölé emelkedő pont – jelzi az első ház kezdőpontját, a többi ház pedig az óra járásával ellentétes irányban követi egymást a képletben.

b) Négy kardinális sarkalatos pont – az aszcendens, a zenit vagy MC (Medium Coeli), a deszcendens és a nadír vagy IC (Imum Coeli) –, melyek a keleti horizontot, az égbolt közepét a fejünk felett, a nyugati horizontot és a közvetlenül a Föld alatt lévő pontot, az éjszaka közepét jelölik.

c) Tizenkét állatövi jegy, azaz az égboltnak az ekliptikához (a Nap pályája a csillagok között) közel eső tizenkét csillagkép által meghatározott felosztása. A Föld forgásának köszönhetően a teljes állatöv valamivel kevesebb, mint huszonnégy óra alatt a Föld felszí-nének minden pontja fölött áthalad. A jegyek és a házak kapcsolata határozza meg a horoszkóp elsődleges szerkezetét.

d) Hét vagy több planéta vagy bolygó, melyek az állatöv által megrajzolt háttér előtt mozognak a saját pályájuk, valamint a Föld pályája és forgása által meghatározott mintázatokban. Asztrológiai értelemben véve a Nap és a Hold is bolygók; rajtuk kívül legalább

24

öt másik bolygó – a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Sza-turnusz, tehát a Földről távcső nélkül is megfigyelhető öt bolygó – is fontos szerepet tölt be a nyugati asztrológia minden ágában. Számos asztrológus a nem túl régen felfedezett bolygókat, az Urá-nuszt, a Neptunuszt és a Plútót is jelöli az asztrológiai képletekben, néhányan pedig a nagyobb aszteroidákat is, sőt, páran az olyan elméleti égitestek, mint például a Lilith (egy állítólag a Föld körül keringő láthatatlan hold) és a Transplútó (egy a Plútó pályáján kívüli bolygó) helyzetét is követik.

e) Egyéb pontok, ideértve a felszálló és leszálló holdcsomópon-tokat, amelyek a Hold és a Nap pályájának a metszéspontjait jelölik az állatövben; valamint az arab részeket, azaz az arab asztrológiában fontos, matematikai módszerekkel kiszámított égi pontokat; stb.

f) Fényszögek – geometriai szögek – bármely két planéta, rész, holdcsomópont vagy sarkalatos pont között, melyek a képletben aktív különböző energiák közötti kapcsolatot határozzák meg.

Bár a legtöbben elsősorban úgy gondolnak az asztrológiára, mint egy születési képlet alapján végzett személyiség- és sorselemző módszerre, számos különböző alkalmazása létezik. Az asztrológiai gyakorlat legfontosabb ágazatai az alábbiak:

Az elekciós vagy választási asztrológia fordítottan működik; az adott időpontra elkészített képletek és azok elemzése helyett az asztrológus ilyenkor azt az időpontot keresi, amikor egy bizonyos eseményt a lehető legerősebb pozitív asztrológiai hatások segít-hetik. Ez az egyik legfontosabb szisztéma az okkult gyakorlatban, hiszen számos mágiával foglalkozó rendszer számára elengedhetet-len a rítusok munkarendjének asztrológiai meghatározása. (Lásd: ELEKCIÓS ASZTROLÓGIAELEKCIÓS ASZTROLÓGIA)

A kérdő vagy horár asztrológia szigorúan jövendölésre szánt alkalmazás. Itt egy adott kérdés feltevésének az időpontjára állít-ják fel a képletet, és a kérdésre adandó kedvező vagy kedvezőtlen válasz kiderítését számos szabály határozza meg. (Lásd: KÉRDŐ KÉRDŐ ASZTROLÓGIAASZTROLÓGIA)

25

A mundán asztrológia az országokkal és a világ egészével fog-lalkozik, és a nagy időciklusokat olyan különleges eszközök segít-ségével határozza meg, mint például a bolygófogyatkozások vagy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása.

A születési asztrológia a tudomány legismertebb alkalmazása, ahol az asztrológiai képletet egy személy születési időpontjára állít-ják fel a személyisége és sorsa, életútja részleteinek feltárása céljá-ból. A legrégebbi ismert horoszkópok születési horoszkópok, ami az asztrológia ezen ágával kapcsolatos kitartó érdeklődést bizo-nyítja.