az összetartozás napja vesebben nézegeti magyarország ujsag/2019.06... · a nemzeti...

8
2019. június 7. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁM Az összetartozás napja Gyulai Sándor, a Bocskai-gimná- zium intézményvezetője elmondta, hogy az oktatási intézményekben tartandó megemlékezés fontos sze- repet tölt be a históriánkban. Illeszkedik abba a sorba, amit október 6., február 25., április 16. jelent a nemzet számára: vagyis a gyászt, a veszteséget. Az elmúlt tizennyolc esztendő- ben is megerősítette azt, hogy a ma embere is valamiért a vereséget, veszteséget ünnepli. Ezen túlme- nően azonban mindegyik emlék- naphoz sajátos emlékezetpolitika kapcsolódik. Bíróné Márkus Andrea zon- gorajátékával várták a szerve- zők az emlékezőket a Bocskai téren, a Trianoni emléktáblá- nál, június 4-én. Gyulai Sándor szerint fontos, hogy történelmünk jeles történel- mi alkalmai a családok mellett a Sport 8. oldal A hősökre emlékezve A Debreceni Helyőrségi Ze- nekar térzenéje hívogatta az érdeklődőket a magyar hősök emléknapja alkalmából, május 30-án a Kálvin térre. Az „Emlékfutás a Hősökért – Ta- vaszi Toborzó Hadjárat” elnevezésű programsorozat részeként, Böször- ménybe is ellátogattak a katonák. Nagy Zoltán alezredes és Kiss Attila polgármester is köszöntette a meg- jelenteket. A megemlékezésen Dávid Ma- nassé színész tolmácsolta Tóth Kál- mán: Előre! című versét. Ezt követően Sőrés István alpol- gármester emlékezett a hősökre. Az utókor több mint 2700 települé- sen állított mementót tiszteletükre. Az első világháború böszörményi áldozatainak nevét a városháza lép- csőházának márványtábláiba vés- ték, a Kálvin téren Gách István alko- tása hívja fel a figyelmet a hősökre, a gimnáziumban sem feledkeztek meg az egykori tanár és diák áldo- zatokról. A rendezvényen Somogyi László, a Kálvin téri Református Egyház- község lelkipásztora a 118. zsoltár- ból olvasott fel. A megemlékezés végén Fógel Erik adta elő kürtön a Magyar Taka- rodót. A rendezvény koszorúzással zárult. g.i. közösségben is megelevenedjenek. Az intézményvezető nagy jelentő- ségűnek nevezte, hogy a ma fiatal- sága számára is lehetőség nyílik a határainkon túli magyarság életé- nek megismerésére. Ebben fontos szerepet tölt be a Rákóczi Szövet- ség, amely tevékenységével nagy- ban hozzájárul az identitástudat erősítéséhez. A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna- gyobb tragédiájára is emlékezünk, hiszen a történések Trianon követ- kezményeiről szólnak. A szónok az 1848/49-es forra- dalom és szabadságharc utáni idő- szakot felidézve elmondta, hogy az ország soha nem látott fejlődésnek indult, gazdagodott. Ezt követően Trianon maga alá gyűrte a törté- nelmi Magyarországot. A magyarságra jellemző, hogy történelme során mindig feláldoz- ta szuverenitását valamilyen közös érdeknek. Gyulai Sándor elmondta, hogy egykori történelemtanárként szí- vesebben nézegeti Magyarország domborzati térképét, s nevelőta- nárként akkor elégedett, ha a ma fiataljait boldog házasságban lát- ja, akik hitben, lélekben, növekvő nemzetként készülnek a jövőre. Ezt követően a Bocskai-gimná- zium tanulói adtak műsort, „Aki nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom” címmel. A megemlékezők a rendezvény végén koszorút helyeztek el a dom- borművön. Gargya Imre A hét arca 2. oldal

Upload: others

Post on 23-Oct-2019

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

2019. június 7. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁM

Az összetartozás napja

Gyulai Sándor, a Bocskai-gimná-zium intézményvezetője elmondta, hogy az oktatási intézményekben tartandó megemlékezés fontos sze-repet tölt be a históriánkban.

Illeszkedik abba a sorba, amit október 6., február 25., április 16. jelent a nemzet számára: vagyis a gyászt, a veszteséget.

Az elmúlt tizennyolc esztendő-ben is megerősítette azt, hogy a ma embere is valamiért a vereséget, veszteséget ünnepli. Ezen túlme-nően azonban mindegyik emlék-naphoz sajátos emlékezetpolitika kapcsolódik.

Bíróné Márkus Andrea zon-gorajátékával várták a szerve-zők az emlékezőket a Bocskai téren, a Trianoni emléktáblá-nál, június 4-én.

Gyulai Sándor szerint fontos, hogy történelmünk jeles történel-mi alkalmai a családok mellett a

Sport 8. oldal

A hősökre emlékezve

A Debreceni Helyőrségi Ze-nekar térzenéje hívogatta az érdeklődőket a magyar hősök emléknapja alkalmából, május 30-án a Kálvin térre.

Az „Emlékfutás a Hősökért – Ta-vaszi Toborzó Hadjárat” elnevezésű programsorozat részeként, Böször-ménybe is ellátogattak a katonák. Nagy Zoltán alezredes és Kiss Attila polgármester is köszöntette a meg-jelenteket.

A megemlékezésen Dávid Ma-nassé színész tolmácsolta Tóth Kál-mán: Előre! című versét.

Ezt követően Sőrés István alpol-gármester emlékezett a hősökre.

Az utókor több mint 2700 települé-sen állított mementót tiszteletükre. Az első világháború böszörményi áldozatainak nevét a városháza lép-csőházának márványtábláiba vés-ték, a Kálvin téren Gách István alko-tása hívja fel a figyelmet a hősökre, a gimnáziumban sem feledkeztek meg az egykori tanár és diák áldo-zatokról.

A rendezvényen Somogyi László, a Kálvin téri Református Egyház-község lelkipásztora a 118. zsoltár-ból olvasott fel.

A megemlékezés végén Fógel Erik adta elő kürtön a Magyar Taka-rodót. A rendezvény koszorúzással zárult. g.i.

közösségben is megelevenedjenek. Az intézményvezető nagy jelentő-ségűnek nevezte, hogy a ma fiatal-sága számára is lehetőség nyílik a határainkon túli magyarság életé-nek megismerésére. Ebben fontos szerepet tölt be a Rákóczi Szövet-ség, amely tevékenységével nagy-ban hozzájárul az identitástudat erősítéséhez.

A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk, hiszen a történések Trianon követ-kezményeiről szólnak.

A szónok az 1848/49-es forra-

dalom és szabadságharc utáni idő-szakot felidézve elmondta, hogy az ország soha nem látott fejlődésnek indult, gazdagodott. Ezt követően Trianon maga alá gyűrte a törté-nelmi Magyarországot.

A magyarságra jellemző, hogy történelme során mindig feláldoz-ta szuverenitását valamilyen közös érdeknek.

Gyulai Sándor elmondta, hogy egykori történelemtanárként szí-

vesebben nézegeti Magyarország domborzati térképét, s nevelőta-nárként akkor elégedett, ha a ma fiataljait boldog házasságban lát-ja, akik hitben, lélekben, növekvő nemzetként készülnek a jövőre.

Ezt követően a Bocskai-gimná-zium tanulói adtak műsort, „Aki nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom” címmel.

A megemlékezők a rendezvény végén koszorút helyeztek el a dom-borművön.

Gargya Imre

A hét arca 2. oldal

Page 2: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁMVÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY2

Rozs PéterA hét arcaTalán minden ember alapvető

vágya, hogy feszegesse, illetve kipróbálja saját képességeit. Mit és mennyit bír bizonyos kö-rülmények között. Van, akit ez döbbent rá arra, hogy mennyire fejlesztendő még szellemi vagy testi kapacitása.

Nem volt ezalól kivétel Rozs Péter sem. A hajdúböszörményi családapa nem túl korán kezdett el megismerkedni az atlétika vilá-gával. Hogy miért választotta ezt a sportágat? Nemes egyszerűséggel válaszolt: Mindenekelőtt a kitar-tás miatt. Aztán a katonaság után erősödött meg benne a vágy, hogy ebben a sportágban szeretne minél többet elérni, elsősorban a maga örömére. Később ez a triatlonban

teljesedett ki. De menjünk vissza az időben! Huszonkét esztendővel ez-előtt döntött úgy, hogy először futja

meg a Kékest. Döntését elsősorban az motiválta, hogy a teljesítendő „pálya” teljes mértékben különbö-zött az átlagostól, főképp egy alföldi ember számára. Péter mindmáig az egyetlen böszörményi, aki huszon-két alkalommal jutott fel futva az ország legmagasabb pontjára. Pá-lyafutásában embert próbáló volt a 2010 nyári kihívás, amikor az előző évi műtétből alig felépülve teljesí-tette a távot. Korábban heti három edzéssel készült a megmérettetésre. Az idei verseny jó körülmények kö-zött zajlott: megfelelő volt a hőmér-séklet, sőt még alkalmanként némi szellő is lengedezett, a terep száraz volt. Rajta kívül még több böször-ményi is elindult a versenyen, volt, aki először vágott neki a távnak. Edzéseit maga állítja össze, a „saját

feje” után megy. Rozs Péter meg-fogadta, hogy amíg ereje, kitartása engedi, addig minden körülmények között, évente rajthoz áll. Huszon-két esztendeje töretlen akarattal vág neki a versenynek, s úgy véli, ér-demes kipróbálni másoknak is a Ké-kes-futást. Önbecsülést, fegyelmet, kitartást, odafigyelést tanulhat vele mindenki, aki erre szánja magát. Pé-ter a futás mellett egy másik külön-leges kedvtelésnek is hódol: rabul ejtette őt az old timerek világa.

Úgy véli, érdemes az embernek foglalkoznia régi járművekkel, s nem eldobni azokat. Nagy örömöt jelent számára, ha egy masinát újra a régi pompájában lát tündökölni.

Gargya Imre

Lehetőségek a gyermekvállalóknak

A demográfiai helyzet javí-tását célzó kormányzati intéz-kedések egy része már július elsejétől hatályba lép, míg Haj-dúböszörmény önkormányza-tának rendelet-módosítása már a május elseje után született gyermekekre is vonatkozik.

Tízmillió forintos szabad felhasz-nálású, kamatmentes kölcsönnel segítik azokat a házaspárokat, ahol a feleség legalább 18 és 40 év közöt-ti, és a házaspár egyik tagja legalább három év biztosítási idővel rendel-kezik (akár hallgatói jogviszonnyal). Az első gyermek születésekor há-rom évre, a második születésekor újabb három évre függesztik fel a kölcsön törlesztését, ha megszü-letik a harmadik gyermek, akkor pedig teljes egészében elengedik a támogatás összegét, ami nemcsak ingatlan vásárlására, hanem bőví-tésre, korszerűsítésre is fordítható. A Babaváró Támogatással nyúj-tott hitel biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl, további biztosítékot nem írhat elő a hitelintézet. A jelzáloghitelek elen-gedésének lehetőségével is élhetnek a családok: második gyermek szü-letésekor egymillió forintot, har-madik gyermek esetén négymillió forintot írnak jóvá. Július elsejétől igényelhető az a 2,5 millió forintos támogatás, vagy az autó árának öt-ven százalékáig nyújtott segítség is, ami a már három gyermeket nevelő vagy harmadik gyermeküket váró családok legalább hétszemélyes új autó vásárlását segíti. A nagy-szülői gyed és a négygyermekes

családanyák szja mentessége jövő év január elsejétől lép életbe. Vala-mennyi, május elseje után született hajdúböszörményi gyermek egysze-ri, 10.000 Ft értékű babacsomagot igényelhet az önkormányzattól, ha már legalább egy éve Hajdúböször-ményben bejelentett lakó-, vagy tartózkodási helye van a szülőnek és életvitelszerűen a településen lakik. A Város napján (szeptember 13.) vagy azt követően, az ahhoz a naphoz legközelebb eső időpontban született gyermek, egyszeri 50.000 Ft pénzbeli juttatásban részesül. A támogatást a Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetőjénél, a gyermek születését követő három hónapon belül lehet kérelmezni. Szükséges hozzá a gyermek születési anya-könyvi kivonata, továbbá a gyermek és az igénylő lakcímkártyája.

I.Sz.

Megalakult az Orfeoszínház Haj-dúböszörmény Egyesület május 29-én. A Maghy Művészházban az alapító harminc fő elhatározta: egy többtagozatos, állandó társulattal működő színház létrehozását. Cél-juk színpadi- és előadóművészeti alkotások színrevitele; valamint ön-képzőkörök, művészeti és kulturális tevékenységek támogatása.

Az Orfeoszínház az előadásait

elsősorban Hajdúböszörmény és a hajdúvárosok alkotta korábbi „Haj-dúkerület” történelmi és közigazga-tási régióban, de ezt meghaladóan egész Magyarországon és a magyar-ság lakta Kárpát-medencében kí-vánja játszani.

Az egyesület megválasztott tiszt-ségviselői: O. Szabó István elnök, O. Szabó Soma alelnök és Balla Zoltán titkár.A fotó illusztráció

Alakuló ülés

Gyors segítségA közelmúltban rendezték meg

a megyei Vöröskeresztes elsőse-gélynyújtó versenyt, ahol tizennégy csapat, három kategóriában mérte össze tudását. Ifjúsági kategóriá-ban a Bocskai-gimnázium csapata szerezte meg az első helyezést. Így jogot nyert arra is, hogy az országos elsősegélynyújtó versenyen képvi-selje megyénket.

Láttad-e már a zenét?Negyvennyolc böszörményi diák rajzolt Szentpéteri Csilla zongoramű-vész-zeneszerző felhívására, közülük öten kaptak meghívást a díjkiosztó ünnepségre, Makóra. Minden gyerek oklevelet kapott a művésznőtől. Júni-us elsején pedig 80 gyereket díjaztak, akiknek Szentpéteri Csilla egy külön-leges koncerttel is kedveskedett.

A Hajdúböszörményből érkezett vendégeknek is szeretettel teli fogad-tatásban volt részük csakúgy, mint a majdnem ötven, városunkból érkező alkotásnak. A felhívásra egyébként összesen 583 alkotás érkezett.

Sz.Sz.K.

Page 3: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

2019. JÚNIUS 7. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 3

Önkormányzati krónikaÜlést tartott a képviselő-tes-

tület május 29-én a Városháza Báthory termében, ahol huszon-nyolc napirendi témát tárgyal-tak meg.

Először a város közbiztonsági helyzetéről, a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság 2018. évi mun-kájáról tartott beszámolót Dienes Imre rendőr-alezredes, kapitány-ságvezető és Gyurosovics József dandártábornok, rendőrségi főta-nácsos, címzetes egyetemi docens, rendőrfőkapitány. Elmondták, a rendőrség a tavalyi évben a lehető legjobb eredményt érte el. Majd a beszámoló után, a képviselő testü-let tagjai köszönetüket fejezték ki a rendőrség előző évi munkájáért. Ezt követően a 2018. évi költségvetési zárszámadásról és az önkormány-zat előző évi pénzügyi ellenőrzési tervének végrehajtásáról szóló be-számolóját fogadták el.

Ezt követően a grémium tagjai jóváhagyták az önkormányzat elő-ző évi gyermekjóléti és gyermekvé-delmi feladatainak ellátásáról szóló átfogó értékelést, majd megköszön-ték a dolgozók előző éves munkáját.

Ezután a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. tagvállalatainak 2018. évi beszámolóit fogadták el, kiegészítésekkel együtt. A testület tagjai megköszönték a tagvállala-tok vezetőinek és munkatársainak munkáját, a tavalyi évre vonatko-zóan.

Elfogadták a 2019. évi költség-vetési rendelet módosításáról szóló napirendi pontot, valamint jóvá-hagyták a 2018. évi költségvetési maradvány intézményenkénti el-osztását és a könyvvizsgálói felada-tok ellátására vonatkozó szerződés meghosszabbítását.

A Hajdú-Bihar megyei Pedagógi-ai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye vonatkozásában, a magasabb intézményvezetői pá-lyázat véleményezését fogadták el a testület tagjai, valamint egyhan-gúan támogatták a jelenlegi vezető, illetve egyetlen pályázó, Kathyné Slakta Sarolta pályázatát.

Majd a 2019-2020. nevelési év-ben, óvodai csoportok indítására vonatkozó napirendi pontot kiegé-szítésekkel együtt elfogadták.

A grémium tagjai elfogadták Haj-dúböszörmény középtávú fejleszté-si elképzeléseiről készített előter-jesztést a 2020-2030-as időszakra vonatkozóan.

Ezt követően az Orfeoszínház Hajdúböszörmény Egyesület szék-hely-használati kérelmét fogadták el a képviselő-testület tagjai.

„Egy lángot adok, ápold, add tovább!”

Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy lapunk nyári szünet előtti utolsó száma június 14-én jelenik meg. Kérjük, hogy hirdetéseiket legkésőbb június 7-ig juttassák el a szerkesztőségbe. Tájékoztatjuk továbbá olvasóinkat, hogy a Sza-badhajdú hetilap nyári leállása június 21-augusztus 2-ig tart. Az augusztusi újság lapzártája július 29. 14 óra.

Valamennyi olvasónknak kel-lemes nyári pihenést és élményt kívánunk!

A továbbiakban a grémium tagjai a Városi Bölcsőde férőhelyeinek bő-vítésére vonatkozó, valamint az Új Bölcsődei férőhelyek kialakításának lehetőségeiről szóló napirendi pon-tokat fogadták el. Az önkormányzat egy 14 fős új bölcsőde létrehozására kíván pályázni, melyet a Dobó Ist-ván utcai telephelyen szeretnének kialakítani.

Ezután kiadványok megjelen-tetésére vonatkozó pályázatok el-bírálásáról szóló napirendi pontok következtek.

Az önkormányzat 190 ezer fo-rinttal támogatja Gajdán Zsuzsa fes-tőművész „Csak az egészség az élet” című képzőművészeti katalógusát, valamint 333 ezer 200 forinttal a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Maghy Zoltán Hajdúböszörmény-ben élt festőművész életútjának, művészeti tevékenységének leírásá-ra, feldolgozása és értékelése című kiadványt.

Ezt követően a képviselő-tes-tület tagjai a VIII. Hajdúsági Expo szervezési munkálatairól szóló be-számolót, valamint a Hajdúböször-ményi Torna Egylet működésével kapcsolatos tájékoztatást fogadták el, kiegészítésekkel együtt.

Majd a téli rezsicsökkentés kere-tében szén, gázpalack és tartályos gáz beszerzésére vonatkozó napi-rendi pontot fogadták el a grémium tagjai. Ezt követően a folyamatban lévő nagyobb beruházásokról és pá-lyázati lehetőségekről szóló jelenté-seket fogadták el.

A Pénzügyminisztérium az idei évre is kiírta a Nyári Diákmunka Programot, amely városunkban 2019. július 1. és 2019. augusztus 31. közötti időszakban valósul meg.

Ezt követően ingatlanértékesíté-sek és -vásárlások ügyében döntöt-tek. Majd a Hajdúböszörmény 8933 hrsz-ú, (Bodaszőlő, Zelemér u. 65. sz.) önkormányzati tulajdonú in-gatlan megvásárlása iránti kérelmet fogadták el, kiegészítéssel együtt.

k.a

A Bocskai-gimnázium 7.e osz-tálya május 5-től 9-ig Erdélybe kirándult a Határtalanul pályá-zat keretében.

Meglátogattuk Arany János szü-lővárosát, Nagyszalontát, a körösfői kazettás mennyezetű templomot, a Mézgedi-barlang csodálatos csepp-köveit és a magyarremetei refor-mátus templomot. Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben versekkel, énekekkel tisztelegtünk többek között Reményik Sándor, Dsida Jenő és Apáczai Csere János, Kal-lós Zoltán emléke előtt, majd a Má-tyás-szobrot néztük meg. Szállás-helyeink között volt Magyarfenes egyik panziója és a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona, ahol megismerkedtünk az ott lakó gye-rekekkel, s az elszállásolást a szü-lők és a gimnázium dolgozói által felajánlott adományokkal háláltuk meg. Harmadik nap találkoztunk a gyergyószárhegyi Bethlen-iskola

hetedikes diákjaival, megtekintet-tük a Békás-szorost, a Gyilkos-tó fe-nyőtönkökkel teli vizét, az ezeréves határon fekvő Rákóczi-vár marad-ványait, s a csíksomlyói Szűzanya szobrát. A negyedik napon Koron-don jártunk egy fazekasműhelyben, Farkaslakán leróttuk tiszteletünket Tamási Áron sírjánál, majd Szé-kelyudvarhelyen, a szoborcsoport híres magyarjai előtt. Végigjártuk a székelyderzsi erődtemplom belső várrészét, Fehéregyházán megko-szorúztuk egyik legnagyobb köl-tőnk, Petőfi Sándor emlékművét. Végül Segesváron fejeztük be aznapi túránkat a vár feltérképezésével. A Tordai-hasadék bejárása után To-rockóra látogattunk el, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Székely-kőre. Utolsó állomásunk Válaszút volt, ahol a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központot tekin-tettük meg.

A gimnázium 7.e osztálya

Koltón és környékén

Az Eötvös-iskola hetedikesei a Határtalanul pályázat keretében Koltón és környékén jártak, május 8-10. között.

Úton odafelé megtekintették Nagyvárad belvárosának magyar építésze-ti emlékeit. Megálltak Nagykárolyban, ahol a Károlyi-kastélyt látogatták meg. Koltón, testvérintézményük, a Petőfi-iskola vendégei voltak. Talál-koztak az ottani diákokkal, tanárokkal, közös sportprogramot szerveztek. Megtekintették a Teleki-Petőfi Múzeum kiállítását a helyi művelődési ház-ban. Koszorút helyeztek el Petőfi Sándor és Szendrey Júlia közös szobrá-nál. Kirándultak Nagybányára is: itt látogatást tettek az Ásványtani Mú-zeumban, a Történelmi Múzeumban, a néprajzi falumúzeumban, a Szent István toronyban. Emlékezetes élményt jelentett libegővel feljutni a feke-tehegyi Bódi-tóhoz.

Kiss Imréné

Page 4: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁMVÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY4

Házassági évforduló Szeretett szüleink,Tóth Lajos és felesége,

Tóth Lajosné szül. Tatár Róza

május 30-án ünnepelték 66. házassági évfordulójukat.

Ebből az alkalomból szeretettel kö-szönti őket, hosszú életet, jó egész-séget kíván: lányuk, vejük, fiuk, menyük, unokáik, dédunokáik.

„Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet. Már vénülő szememmel őrizem a szemedet. Nem tudom miért, meddig maradok meg még Neked.De a kezedet fogom és őrizem a szemedet!”

(Ady Endre)

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Gazdasági, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 150/2019. (V.28.) GFK számú határozata alapján Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nyilvános pályázat útján, piaci alapon meghatározott lakbér alapján bérbe adja a:

Baltazár D. u. 9. I/4. alatt található 36 m2-es, 1 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 3 fő. A lakásra megál-lapított bérleti díj: 560 Ft/m2/hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege 60.480 Ft, melyet a lakásbérleti szerződés meg-kötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás 2019. június 7-én 8.00 órától 8.30 óráig megtekinthető.

Újfehértói u. 9/3. alatt található 52 m2-es, 2 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 5 fő. A lakásra megál-lapított bérleti díj: 770 Ft/m2/hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege 120.120 Ft, melyet a lakásbérleti szerződés meg-kötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás 2019. június 11-én 12.00 órától 12.30 óráig megtekinthető.

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Gazdasági, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 150/2019. (V.28.) GFK számú határozata alapján Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nyilvános pályázat útján, szociális alapon meghatározott lakbér alap-ján bérbe adja a:

Móra F. u. 39/2. alatt található 39 m2-es, 1 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 3 fő. A lakásra megál-lapított bérleti díj: 335 Ft/m2/hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 1 év. A lakás 2019. június 18-án 15.00 órától 15.30 óráig megtekinthető.

A pályázatok elbírálása az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás cél-jára szolgáló helyiségek bérbeadásának, valamint elidegenítésének feltételeiről szóló 14/2015. (V.04.) önkormányzati rendelet vonatkozó szabályai szerint valamint a rendelet 1. számú mellékletében lévő pontrendszer alapján a „Pályázati Szabályzat” alkalmazásá-val történik. Érvényesen pályázni csak a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1. 40-es szoba) átvehető, a hivatkozott rendelet 1. számú mellékletében szereplő „Pályázati Szabályzat” kitöltésével lehet. A pályázato-kat – a pályázati jogcím és a megpályázott lakás címének megjelölésével – zárt, megcímzetlen, feladót és más jelet nem tartalmazó borítékban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1.) központi iktatójába (földszint 21-es szoba) 2019. június 21. napján 10 óráig. A pályázat beadását köve-tően a pályázónak hiánypótlásra nincs lehetősége. A pályázatok elbírálására előre-láthatólag 2019. június hónapban (a Gazdasági Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság soron következő rendes ülésén) kerül sor.

Az Önkormányzat fenntartja magának azon jogát, mely szerint a pályázati eljárást részben vagy egészben eredménytelennek nyilváníthatja indoklás nélkül.

Bérbeadás

Házasságkötés

Ünnepélyes keretek között házas-ságot kötöttek május 31-én: Takács Zoltán – Takácsné Fülöp Piroska, Rácz Gergő – Ráczné Debreceni Ildi-kójúnius 1-jén: Takács Sándor – Takács-Gál Marianna.

Kérjük, ne feledje, a Szabadhajdú

2019. június 21-től augusztus 2-ig nyári szünetet tart!

A kéziratokat természetesen ez idő alatt is fogadja a

szerkesztőség a [email protected] címen.

Page 5: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

2019. JÚNIUS 7. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 5

Page 6: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁMVÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY6

Rendőrség: 107Mentők: 104Tűzoltóság: 105Segélyhívószám: 112Polgármesteri Hivatal: 563-200Gyepmester 06-20/313-4217

VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁSJúnius 12. 9-12 óra:

Koláné dr. Markó Judit jegyző

KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: 560-130 www.eszv.huKÖZPONTI ORVOSI ÜGYELEThétköznap: 16.00–08.00 óráighétvégén, ünnepen: 8.00–8.00Tel: 06-70-3703-104 vagy 104

GYERMEKORVOSI RENDELŐVédőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.)

GYEREKÜGYELET: Kálvin téri rendelő, tüdőgyógyá-szat, bejárat a parkoló felől, szo.: 8.00–12.00 óráig Tel.: 560-133

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELEThétköznap: 19.00–22.00szombaton: 13.00–22.00 vas., munkaszüneti nap: 8.00–22.00Június 7. Arany Sas patika(Ady tér 11. Tel: 227-779)Június 8-9. Szentháromság (Pálnagy Zs. u 1/a. Tel.: 372-302)Június 10. Vöröskő (Karap F. u. 5. Tel: 561-461)Június 11. Arany Sas (Ady tér 11. Tel: 227-779Június 12. Bethlen (Bethlen u. 9/a. Tel: 228-567)Június 13. Hajdú (Árpád u. 45. Tel: 229-330)Június 14. Kehely (Arany J. u. 12. Tel. 561-151).

ÁLLATORVOSI ÜGYELETJúnius 8-10. (reggel 6-tól reggel 6-ig): dr. Tacsi Sándor (06-30-464-8667), június 10-11. dr. Cs. Varga Sándor (06-30-965-4187).

Közérdekű

Hajdúböszörmény ingyenes hetilapjaMegjelenik 12 000 példányban

Ügyvezető igazgató: DR. SZARVAS-SZABÓ KATALIN

Felelős szerkesztő: DR. SZARVAS-SZABÓ KATALIN

Szerkesztő: VARJASI IMREÚjságíró: GARGYA IMRE

Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTAKorrektor: KUPÁS CSILLAFotó: HORVÁTH TAMÁS

Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.

Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/280-040 E-mail: [email protected] és nyomdai munkák:

CenterPrint Nyomda Kft., DebrecenFelelős vezető: Szabó Sándor

Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata

Kiss Attila polgármester4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I. tér 1.

ISSN 0866-6660Szabadhajdu online: news.hajduboszormeny.hu

A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.

A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTban mű-ködő csoportok foglalkozása: Június 11., 14 óra: a Kisnyugdíjasok Egyesületének foglalkozása.

HBCOM ügyfélszolgálat: 229-190

HBTV: Tel.: 52/219-999

Tigáz: Tel.: 06 40/333-338

KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELENTŐTel: 36-52-219-419, hétfő-csütörtök: 8-16.30-ig, péntek: 8-13.30-ig.

Személyesen a Városi Piac felügyeleti irodájában.

VÉRADÁSJúnius 21. (péntek) 14-18 óra: véradás a Sillye Gábor Művelődési Központ-ban (Bocskai tér 4.)

Fájó szívvel emlékezünk

Megemlékezés

„Szemünkben tükrözik tekintetük még,s a boldog órák drága, tiszta üdvét fölissza lelkünk, mint virág a napfényt, és élnek ők tovább szűz gondolatként.” (Juhász Gyula)

Szerető férje, lánya és családja.

NAGY SÁNDORNÉ(szül. Molnár Erzsébet)(volt Nánási utcai lakos)

halálának 15. évfordulójára.

Fájó szívvel emlékezünk

Megemlékezés

„Sohasem feledünk, mindig velünk maradsz, halálod, míg élünk, fájó emlék marad.”

Szerető családja.

TÓTH IMRÉNÉ(szül. Nagy Margit

volt Karap F. u. 2. sz. alatti lakos)halálának 8. évfordulójára.

„A legszebb emlék a szeretet,melyet mások szívében hagyunk

magunk után.”(Marcus Tullius Cicero)

Megemlékezés

Gyermekei, veje családjaikkal: unokái, dédunokái

BÍRÓ IMRÉNÉ(szül. Andorkó Mária

volt Dorogi u. 23. sz. alatti lakos)halálának 1. évfordulójára.

Fájó szívvel emlékezünk

Megemlékezés

„Egy anya volt, csak Te voltál,egy életet nekünk áldoztál.”

Fiad, Imre és családja.

MÁDI ANTALNÉ(szül. Molnár Róza

volt Külső-Újfehértói u 17. alatti lakos)halálának 6. évfordulójára,

születésének 91. évfordulójára.

Városüzemeltetési Intézmény - Hajdúböszörménya Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet Városüzemeltetési Intézmény könyvelő munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogvi-szony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.A munkavégzés helye: Hajdú-Bihar megye, 4220 Hajdúböszörmény, Újvárosi utca 16.A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Pénz-ügyi, számviteli feladatok végzése a mindenkor hatályos jogszabályok szerint. Gazdasági események kontírozása, ASP ügyviteli rendszerben történő könyvelés. A beszámoló, idő-közi költségvetési jelentés, a negyedéves mérleg-jelentés adatai valódiságának, teljessé-gének és hitelességének biztosítása. Vezetői döntéseket alátámasztó eseti számviteli és pénzügyi információ szolgáltatás kötelezettségének teljesítése. Egyéb számviteli felada-tok. Adózással kapcsolatos feladatok ellátása. Közreműködés a KSH jelentések elkészíté-sében.Pályázati feltételek:• Középiskola/gimnázium,• Államháztartási könyvelés terén szerzett szakmai tapasztalat - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),• magyar állampolgárság, büntetlen előélet• mérlegképes könyvelő végzettség államháztartás szakon• ASP, KGR rendszer ismereteA munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2019. július 1. napjától tölthető be.A pályázat benyújtásának határideje: 2019. június 21. A pályázatok benyújtásának módja:• Elektronikus úton Varga Zoltán intézményvezető részére a [email protected] e-mail címen keresztül.A pályázat elbírálásának határideje: 2019. június 25.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Szabadhajdú Hetilap - 2019. június 7.A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Kinevezés esetén 4 hónap próbaidő.A pályázat a város honlapján és az applikáción teljes részletében olvasható.

Page 7: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

2019. JÚNIUS 7. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 7

FIGYELEM! MINDEN PÉNTEKEN és szombaton, valamint a termelői vásárokon függöny vásár a hajdúbö-szörményi vásárcsarnokban! Folyama-tosan megújuló árukészlettel! Függö-nyök, sötétítők, drapériák, vitrázsok, baldachinok készen vagy egyedi mé-retre! Szabóné Kádas Ildikó 0630/300-9771.

Apróhirdetések

Érd: munkaidőben 52/561-108,

06-20-9243-040, munkaidőn kívül 20/4703-716.

Hajdúböszörményi Pannontherm nyílászáró

üzemünkbe ASZTALOSOKAT keresünk

teljes munkaidőben. Versenyképes fizetés,

stabil munkaadói háttér, kiváló munkakörnyezet, céges munkaruha,

egyéni védőeszközök.

Június 1-jén találkoztak azok az egykori diákok, akik 1979-ben vé-geztek az akkori növénytermesztő gépész szakmunkásiskolában.

40 éves osztálytalálkozó

Értesítjük Hajdúböszörmény Tisztelt lakosságát és a jogi személyeket, hogy 2019. június 10-én (pünkösd hétfőn)

a hulladékszállítás az ünnepre való tekintettel elmarad!

Helyette: 2019. június 8-án, szombaton történik a hulladékszállítás.

A megszokott helyen az elszállítani kívánt hulladékot kérjük, reggel 6 óráig helyezzék ki.

Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

Szemétszállítás

Page 8: Az összetartozás napja vesebben nézegeti Magyarország ujsag/2019.06... · A nemzeti összetartozás napja kapcsán a modern nemzet legna-gyobb tragédiájára is emlékezünk,

XXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÁMVÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY8

Labdarúgás/futsalHTE-előny a bajnoki döntő hajrájábanA három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntő harmadik összecsapásán

a HTE Kiskunfélegyházán lépett pályára. A böszörményiek nem várhatták túl jó előjelekkel a találkozót, ugyanis több játékos sem tudott Quirikó Vi-vien rendelkezésére állni sérülés, betegség vagy eltiltás miatt. Tell Zsófiáék fegyelmezett, taktikus játékkal, óriási küzdelemben 2-1-re nyerték a mecs-cset, és ezzel 2-1 arányban vezetnek a bajnoki döntőben!

NB I női futsal, bajnoki döntő, 3. mérkőzés: Astra Kiskunfélegy-háza - HTE 1-2 (0-1). Gól: Tell Zsófia, Folk Zsuzsanna . HTE: Torma Lilla - Tell Zsófia, Pádár Anita, Folk Zsuzsanna, Benkő Mónika, Nagy Mária, Madzin Dóra, Mogyorósi Zsuzsanna. Edző: Quirikó Vivien

Quirikó Vivien edző: „Le a kalappal a lányok előtt, óriásit küzdve, iga-zi csapatmunkával nyertük meg ezt a mérkőzést. Sajnos több hiányzónk volt, de a pályára lépő nyolc játékos erőn felül teljesített, és most a szeren-cse is mellénk állt.”

Ezüstérem a megyei bajnokságbanFelnőtt labdarúgó csapatunk hazai pályán győzelemmel zárta az utolsó

fordulót, és ezüstérmet szerzett a 2018-19-es kiírásban.Megyei I. o. felnőtt, 30. forduló: HTE – Monostorpályi SE 6-3 (5-

1). Gól: Nagy Máté (3), Hortó Attila (2), Szathmári Zsolt. HTE: Csorvá-si Tamás (Nagy Máté 65’) – Oláh Norbert, Tóth Tamás, Szathmári Zsolt, Linzenbold Zsolt, Hortó Attila, Fodor Tibor, Kovács Milán (Szakács Dáni-el 60’), Kerek Balázs (Juhász Barnabás 60’), Tóth Bertold (Kerekes Bence 54’), Nagy Máté (Bereczki Tamás 60’). Edző: Igor Bogdanovic, Rákos Csaba

Igor Bogdanovic edző: „Az utolsó meccsen szerepeltünk, és a célunk az volt, hogy győzelemmel búcsúzzunk a szezontól. Egy élvezetes mérkőzést játszottunk, 90 perc játék után megérdemelten szereztünk újabb 3 pontot. Újabb jó szezont zártunk ma le. Szeretném megköszönni a játékosaimnak, a klub vezetőinek és nem utolsósorban a szurkolóknak a nagyszerű támo-gatást és teljesítményt.”

Ifi csapatunk a második helyen zárta a szezont.Megyei I. U19, 30. forduló: HTE – Monostorpályi SE 4-0 (1-0).

Gól: Barna Béla, Varga Dávid, Szanyi Dániel, Nagy Szabolcs. HTE: Nagy Sándor (Debreczeni Dávid 71’) – Rákos Balázs, Csirkés Imre, Szabó Már-ton (Benke Szabolcs 73’), Oláh Sándor (Nagy Szabolcs 64’), Cservák Pé-ter (Szanyi Dániel 48’), Papp Levente, Máthé Gergő, Barna Béla (Kompár Bálint 71’), Tompák Bence, Varga Dávid (Hajdu Ádám 73’). Edző: Rákos Csaba, Igor Bogdanovic

Rákos Csaba edző: „Jó iramú, jó játékot hozó mérkőzésen nyertünk, és ezzel bebiztosítottuk a második helyet a bajnokságban. Köszönet min-denkinek, aki bármilyen módon segítette a csapatot a jó eredmény eléré-sében!”

Megyei U16: Hajdúdorog SE – HTE 5-5 (3-3). Gól: Cservák Péter (4), Benke István. Edző: Kiss Antal.

Megyei U14: HTE – Debreceni Honvéd SE 12-1 (11-0). Gól: Papp Kristóf (7), Koszta Mihály (2), Bódi Kristóf, Milák Róbert, Ősz-Varga Bol-dizsár. Edző: Sipos Elemér.

Huszonhárom csoportban száznyolcvanhét óvodáskorú kisgyerek rúg-ja a labdát Hajdúböszörmény körzetében. Az elmúlt hétvégén nekik ren-deztek programot, s egyben záróeseményt a Városi Sportcsarnokban.

Június 8. szombat 15:30 óra Bocskai Sportcsarnok: HTE – Astra Kiskunfél-egyháza NB I női futsal, bajnoki döntő, 4. mérkőzésJúnius 9. vasárnap 8:30-19:30 óra, Városi Sportcsarnok: HTE100 Jubileu-mi teremlabdarúgó kupa.

Programajánló

Szezont zártak kosarasainkA HTE férfi felnőtt kosárlabda csapata az elmúlt évek legjobb teljesít-

ményét nyújtotta, hiszen a megyei bajnokság alapszakaszát a dobogó harma-dik helyén zárta. A kizárólag saját nevelésű játékosokból álló csapat mérkőzés-ről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott. Ebben az évben a fiatalok és az idősebbek aránya olyan elegyet alkotott, amely nagyszerűen kiegészítette egymást: lendület és fiatalos szemtelenség találkozott a megfontolt rutinnal. A csapat tagjai: Gellén László, Kerezsi Csaba, Tályai Péter, Remenyik Balázs, Bereczki Tibor, Ferenczi Péter, Takács Zoltán, Gacsó Tamás, Torzsa Róbert, Mirkó László, Szabó Benedek. Edző: Szabó Tibor.

A HTE U16-os fiú kosárlabda csapatának alapszakaszbeli teljesítménye minden várakozást felülmúlt. Szabó Tibor tanítványai januárig 12 bajnoki mérkőzést veretlenül, meggyőző játékkal abszolváltak, így a HTE csoportját megnyerve, az első helyen végzett. A győzelem lehetőséget adott arra, hogy a második félévet a jóval erősebb „A" jelű csoportban folytassák, ahol az aka-démiai körülmények között fejlődő korosztályos együttesek ellen játszhattak. Külön büszkeség, hogy az utánpótlás több tagja bemutatkozott a felnőttek között is, nagyszerű teljesítményt nyújtva. A csapat tagjai: Töviskes Artur, Kocsis Norbert, Szarvas Antal, Orosz György, Oláh Balázs, Szabó Benedek, Szabó Tamás, Veress Bence, Pálfi Simon, Rácz Imre, Mirkó László, Szabó Dá-niel, Ferenczi Gábor, Ó Szabó Ákos, Kovács Norbert, Veress Balázs, Konyári Péter. Edző: Szabó Tibor.

Az U12 leány csapat, melyben több fiatalkorú is felversenyzett, a 17 csa-patos mezőnyben a 10. helyen zárt, a leány csapatok között pedig a 3. helyen. Ezzel a 10. helyezéssel nemcsak vegyes nemű, de tisztán csak fiúkból álló csapatokat is maguk mögé utasítottak. Az U11-es leányok pedig 23 csapat-ból végeztek a 12. helyen, a lányok hétcsapatos mezőnyében pedig másodikok lettek, ezzel részt vehettek a kiemelt csapatoknak rendezett május végi régiós jamboreen Miskolcon. A szakosztály a következő idényben is U11 és U12 baj-nokságban kíván leány csapatokat indítani, melyhez várja a 2009-2010-ben születettek jelentkezését. A csapat tagjai: Biri Barbara, Gibárti Dóra, Gibárti Gréta, Kiss Zsófia, Gajdán Viktória, Szabó Janka, Szabó Nikolett, Vass Viktó-ria, Csóka Míra, Fehér Dóra, Kacsó Dorina, Kállai Anna, Kállai Nikolett, Ko-vács Enikő, Molnár Petra (C), Nagy Katalin Sára, Oláh Nóra, Torzsa Lili, Varga Fanni, Balogh Katinka, Gulyás Anita, Ináncsi Vivien, Nagy Panna Nóra, Tóth Eszter, Torzsa Krisztina, Szabadi Blanka, Kiss Eszter, Török Etelka. Edző: Pipó Márton.

HTE100 Jubileumi Kosárlabda Kupa

A HTE 100 éves jubileumának al-kalmából kupát szervezett a HTE ko-sárlabda szakosztálya. Vendégük volt a Nyíregyházi Zsákoló Zsiráfok U12-es leány, a derecskei DIFE KK U16-os fiú, valamint felnőtt férfi kosárlabda csapata.Eredmények:U12 leány: HTE-Fúriak - Nyíregy-

házi Zsákoló Zsiráfok 28-36 U16 fiú: HTE-Gladiátorok - DIFE

KK 67-40 Felnőtt férfi: HTE – DIFE KK 54-

35

Kosárlabda

A XIII. Ultrabalaton versenyen az idei évben egyetlen 3 fős hajdúbö-szörményi férfi ( Homen Antal, Katonka Pál, Székely Sándor 2 fő a Böször-ményi Körútfutók SE tagok ) csapat vett részt, akik a 221 km-es távot 21 óra 47 perc alatt teljesítették.

Atlétika

Ovifoci – Grassroots fesztivál

A megyei első osztályú csapatbajnokság győztese a Hajdúböszörményi ASC lett. A csapat tagjai: Szilágyi József, Kiss Imre, Szabó Zsolt, Kiss Imre (II), Radácsi István, Szabó Antal.

Asztalitenisz