I N T E R J Ú | 9 7 BLOKKMI A JOBB?

2019/2 KOMMENTÁR

INTE

RJÚ

„MEGJELENT AZ ÚJFAJTA JOBBOLDAL” BESZÉLGETÉS ALAIN DE BENOIST-VAL

Meghalt a régi jobboldal, éljen az új jobboldal! – kiálthatnánk fel az elmúlt évti-zed örömteli politikai változásai láttán. A nyugatinál sokkal hagyományelvűbb közép-európai jobboldal megerősödése, a hazai kormány sikerei, a populizmus diadalmenete, a szuverenizmus megjelenése és a konzervativizmus szellemi megújulása mind-mind arra utal, hogy a jobboldaliság változóban van. De a jobb-oldal kulturális megújítása, modern eszmei felfegyverzése immár félévszázados hagyományra tekint vissza – 1968-ban nemcsak az új baloldal (New Le�) jött lét-re, hanem az új jobboldal (Nouvelle Droite) is felébredt. A GRECE (Groupement de recherche et d’études pour la civilisation européenne) alapítójával, a francia Új Jobboldal elsőszámú teoretikusával Leimeiszter Barnabás beszélgetett és fordította le partnere szavait.

DIÁKLÁZADÁS UTÁN, SÁRGAMELLÉNYES KÖZBEN

Tavaly volt az ötvenedik évfordulója az -as diáklázadásnak. Ön mit csinált azokban a lázas napokban?

Csak �gyeltem, puszta meg�gyelő voltam. Nem tartoztam azok közé sem, akik megütköztek a tüntetőkkel. Nagyon érdekes volt az egész, és semmiféle hasonlóságot nem mutat a mostani sárgamellényes mozgalommal. A legtöbb diák, aki részt vett az Eseményben, kispolgári hátterű volt. Olyan mértékű át-polizálódásnak lehettünk tanúi akkoriban, ami ma elképzelhetetlen lenne. Tizennyolc éves voltam 1968-ban, a gimnáziumban, ahová jártam, a tanulók kilencven százaléka valamilyen politikai párt tagja volt. Ma már más idők jár-nak. A diáklázadásnak volt egy szürrealista vonulata, ott voltak aztán az anar-chisták, a trockisták, a Kínáért lelkesedők – ez volt a maoizmus nagy korszaka. Utóbbiak egy egzotikus, igencsak különös csoportot alkottak, és ha ma visz-szatekintünk rá, jól látjuk, hogy a maoista volt a diákmozgalom gondolatilag leggazdagabb, legproduktívabb belső irányzata. Persze később ők is búcsút mondtak a forradalomnak, de azokból, akik akkoriban maoista körökben fo-rogtak, érdekes szerzők váltak, míg az egykori trockisták esetében ma a totális sterilitást tapasztaljuk.

Mit gondol: van pozitív öröksége hatvannyolcnak?Először is észre kell vennünk, hogy két ’68 volt, két nagy ideológiai áram-

lat határozta meg. (Most hagyjuk �gyelmen kívül az általános sztrájkot, ami egyébként nagyon is fontos volt társadalmi szempontból.) A hatvannyolcas diákmozgalomnak volt egy olyan szárnya, amit becsülök: a libertáriu sok, a szituacio nis ták, Henri Lefevbre és Jean Baudrillard diákjai, akik a Tőke, a lát-

9 8 | I N T E R J Ú

„ M e g j e l e n t a z ú j f a j t a j o b b o l d a l ” – B e s z é l g e t é s A l a i n d e B e n o i s t - v a l | K o m m e n t á r 2 0 1 9 / 2

BLOKK MI A JOBB?

ványtársadalom, a konzumerizmus logikájának radikális kritikáját fogalmaz-ták meg. Sajnos végül nem ez a vonulat dominálta a mozgalmat, hanem a libe-rális, individualista, hedonista elemek, amelyek lényegi jellemzője a tekintély elutasítása volt. Ez utóbbiak nagyon hamar felismerték, hogy a fogyasztói társa-dalom a legjobb környezet arra, hogy kibontakoztassák vágy-ideológiájukat, és nagyon kényelmesen el is helyezkedtek ebben a rendszerben. Megőrizték azonban intoleranciájukat, antiautoriter szellemiségüket, ami mérhetetlen károkat okozott, mindenekelőtt a közoktatásban. Az iskolát egyszerűen tönk-retette a hatvannyolcas ideológia.

Egyik nemrég megjelent interjújában ugyanakkor arról értekezett, hogy ’ nem fordította meg igazán a dolgok menetét. Mit ért pontosan ez alatt?

Azt gondolom, hogy ha nem következett volna be ’68, a francia társada-lom evolúciója nagyjából azonos módon alakul. Lehet, hogy kicsit gyorsabb vagy éppen kevésbé gyorsabb lett volna, ki tudja. Egyes nyugati országokban nem került sor hasonló diáklázadásokra, a társadalom mégis többé-kevésbé ugyanúgy alakult át. Ennek az az oka, hogy ma a nagy ideológiai áramlatok azonnal túlcsapnak a nemzeti határokon. Ha a liberális individualizmus, a libe-rális kapitalizmus ennyire összefonódott a domináns ideológiával, az nem azért van, mert egy bizonyos országban ez vagy ez történik, hanem mert a társadalmi adottságok összességéből ez következik.

ÚJ JOBBOLDAL

Ötven esztendeje nem csak a diáklázadásra került sor: ebben az évben alakult meg a Kutatói és Tanulmányi Csoport az Európai Civilizációért (GRECE), ami az európai Új Jobboldal nyitányaként értelmezhető.

Ellentétben azzal, amit sokszor állítanak, a GRECE nem a diáklázadásra való reakcióként jött létre. A szervezet folyó-iratának első száma 1968 legelején jelent meg. De persze szem-beütköző az egyidejűség: a GRECE is, ahogy a diáklázadás, nemzedéki jelenség volt, az újfajta baloldallal párhuzamosan megjelent az új jobboldal. Ma már nemigen használom az „Új Jobboldal” kifejezést, mivel jócskán bemocskolták, ráadásul túlságosan homályos a jelentése, miközben használata korlá-tozza is az embert. Emellett azóta számos országban minden-féle más, új jobboldali csoport született, amelyeknek semmi közük a mi gondolkodásunkhoz, de egymásra sem hasonlíta-nak. Szóval lehet jobboldalról beszélni, csak érdemes lenne tudni, hogy mit jelent! A mi elhatározásunk némiképp nemze-déki jellegű volt. Volt egy kevés politikai tapasztalatunk, és azt vettük észre, hogy a jobboldalon olyan ósdi szlogeneket ismé-telgettek, amelyek rég meghaladott problémákhoz kapcsolód-tak, miközben mi egy új kor felé meneteltünk. Új megvilágí-tásban kellett megvizsgálni a dolgokat, bizonyos értelemben

nulláról kellett kezdenünk mindent, hogy belevethessük magunkat egy elég lenyűgöző munkába: a jobboldal doktrinális, ideológiai, kulturális, �lozó�ai újrade�niálásába. Ez a kaland ötven éve tart – lássuk be, ez azért nem semmi!

Rendelkezik olyan szellemi hatással, befolyással ma az önök által képviselt jobboldaliság, mint amilyenről ötven éve álmodtak?

A befolyást mindig nehéz lemérni. Számtalan könyvet írtam – hogyan mérjük le azt a hatást, amit egy-egy könyv gyakorol? Franciaországban és kül-földön rengeteg emberrel találkozom, akik elmondják, hogy olvasták valame-lyik könyvemet, és hogy nagyon fontos volt a számukra. Annyit mindenesetre leszögezhetünk, hogy a mi eszmei áramlatunk mára a francia ideológiai tájkép szerves részét képezi, és ezt a tényt mindenki elismeri. Fő folyóiratunkból, az Éléments-ból évek óta minden egyes lapszámmal több fogy! Persze kihívást jelent az, hogy a világ változik, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell ehhez.

Alain de Benoist könyvei magyarul

Kommunizmus és nácizmus – Gondolatok a XX. szá zadi totalitarizmusokról [1998] (ford. Gazdag István) Europa Authentica, 2000.

Zarathustra nyomában – Példabeszédek a jó euró paiak hoz (összeáll. és ford. Gazdag István) Europa Authen tica, 2002.

Jézus és testvérei – Gondolatok a vallásról és a hitről [2001] (összeáll. és ford. Gazdag István) Europa Authentica, 2005.

Hogyan lehetünk pogányok? [1981] (ford. Gazdag István) Europa Authentica, 2008.

I N T E R J Ú | 9 9

K o m m e n t á r 2 0 1 9 / 2 | „ M e g j e l e n t a z ú j f a j t a j o b b o l d a l ” – B e s z é l g e t é s A l a i n d e B e n o i s t - v a l

BLOKKMI A JOBB?

Nem akarjuk ugyanazt hajtogatni, így új gondolatokkal igyekszünk előállni, oda�gyelünk arra, ami történik, próbáljuk felmérni az új erővonalakat – így tettük a Szovjetunió bukása után is. S azóta is sorban jönnek az újszerű jelen-ségek: Macron megválasztása, a sárgamellényesek lázadása. Harminc évig jég-korszakban éltünk, az ideológiai jégpáncél azonban napjainkban – persze csak szép lassan – olvadozni kezd, elindultak bizonyos folyamatok. Élnek még fé-lelmek, vannak még szellemi béklyók, de ezek egyre kevésbé kötik gúzsba az emberek gondolkodását. Tanúság rá számos értelmiségi – így például Jacques Julliard, Régis Debray, Serge Latouche, Pierre Manent, Marcel Gauchet, Jean-Claude Michéa és mások – szellemi evolúciója. Ők ma olyan álláspontokat foglalnak el, amilyeneket tizenöt éve biztosan nem láthattunk volna. Röviden: egy átmenet kellős közepén vagyunk, azt viszont nem tudom, hová fogunk kilyukadni.

A ’-es évek második felében már-már úgy tűnt, hogy az Új Jobboldal bejut a francia konzervatív fősodorba, -ben azonban erőteljes médiakampány indult önök ellen, szélsőségeseknek titulálták önöket, ez jelentősen visszavetette térnyerésüket. Hogyan emlékszik vissza a történtekre?

Az Új Jobboldal akkor már tíz éve működött. Kezdetben szinte senki nem beszélt rólunk, aztán egyszerre megnőtt a láthatóságunk azon egyszerű ok nál fogva, hogy megnyertük magunknak Louis Pauwels író-újságíró [hazánkban leginkább A mágusok hajnala című ezoterikus témájú könyve okán ismert – a Ford.] rokonszenvét, éppen akkoriban, amikor Pauwelst a Figaro vezetősége arra kérte fel, hogy indítsa el a lap heti mellékletét, amiből a Figaro Magazine lett. Pauwels főszerkesztése alatt a magazint majdnem egymillió példányban terjesztették. Azt akarta, hogy a szerkesztőség nagy része a mi gondolati isko-lánk tagjaiból kerüljön ki, s ez pánikot váltott ki egyes körökben, amelyek rög-vest ellentámadást is indítottak. Ez bizonyos szempontból sikerrel járt, mivel

(Botár Gergely felvétele)

1 0 0 | I N T E R J Ú

„ M e g j e l e n t a z ú j f a j t a j o b b o l d a l ” – B e s z é l g e t é s A l a i n d e B e n o i s t - v a l | K o m m e n t á r 2 0 1 9 / 2

BLOKK MI A JOBB?

Pauwels végül megijedt, nekünk pedig fokozatosan el kellett hagynunk a ma-gazint, ugyanakkor a nemzetközi méreteket öltő ellenkampány nyomán ak-kora ismertségre tettünk szert s akkora �gyelem övezte az Új Jobboldalt, amiről korábban álmodni sem mertünk. Minden szervezet életében vannak kitérők, változások, másként gondolkodók, az emberek jönnek-mennek – ez normális. A probléma az, hogy mindezt gyakran nem látják külföldről. Számos külföldi azt gondolja, hogy az Új Jobboldal ma is Alain de Benoist-t és Guillaume Faye-t jelenti.1 Faye, aki beszélgetésünk idején haldoklik, lassan már mintegy negyen éve hagyta el körünket, miközben a jobboldalt ma meghatározó embe-rekről – François Bousquet, Pascal Esseyric, Jean-François Gautier, hogy csak néhányat említsek – szó sem esik.

METAPOLITIKA

Sohasem kísértette meg a gondolat, hogy politikus legyen?Nem, ugyanis nincsen politikusi vérmérsékletem. Meg vagyok győződve

arról, hogy az intellektuális és kulturális munka egy nap meghozza politikai gyümölcsét. De nem bújhatunk ki a saját bőrünkből. Értelmiségi temperamen-tummal bírok, az ehhez kapcsolódó erényekkel és hibákkal együtt. Hogy egy

nagyképű párhuzamot vonjak: a felvilágosodás �lozófusai-nak, az Enciklopédia megalkotóinak a gondolatai megágyaz-tak a francia forradalomnak, ám nem ők maguk hajtották végre azt, sőt többen áldozatul is estek az eseményeknek. Vér-mérsékletem arra vezet, hogy olvassak, írjak, gondolkodjak, elméleteket dolgozzak ki, könyveket és cikkeket alkossak – ezt csináltam egész életemben. Elborzadok attól a gondolattól, hogy parlamenti politikus, polgármester vagy önkormány-zati képviselő legyek… Nem szeretem a politikusi politikát!

Ráadásul a mindennapi politikát unalmasnak, érdektelennek találom. A nagy-ívű politikai irányok érdekelnek, a mozgalmak, az újdonságok, az újfajta tár-sadalom, amiben élünk, az aktuális történelmi pillanat – azok a dolgok tehát, amelyekről elméleteket állíthatunk fel.

Tudható önről, hogy nagy tisztelője de Gaulle tábornoknak. A . század máso-dik felének francia politikatörténetéből van még olyan �gura, akit becsül?

Feltétel nélkül senkit sem. Annyi biztos, hogy de Gaulle után nem volt a tábornokhoz fogható személyiség a francia politikában, az őt nem követő elnökök nem voltak valami ragyogóak. Mitterrand nem volt rossz elnök, de sok hibát követett el. Utána pedig egyre hitványabb elnökök jöttek: Chirac, Sarkozy, Hollande, Macron. Valódi politikai pokolraszállás ez.

Azért de Gaulle-t is érik bírálatok. Egyes azzal vádolják, hogy a gazdasági nö-vekedésre fókuszáló politikájával ő engedett utat a társadalom konzumerista átalakulásának.

Sokan mondják azt, hogy de Gaulle túl nagy hatalmat adott a technok-ratáknak, akik mindenáron modernizálni akartak. A háborút követő „három dicsőséges évtizedben” a francia társadalom erőteljes növekedésben volt, tehát az, hogy támogatták a fogyasztást, önmagában nem volt érthetetlen – persze azzal a feltétellel, hogy nem csinálnak ideológiát belőle. És szögezzük le: de Gaulle nagy gondot fordított arra, hogy a politikát a gazdaság elé helyezze, ra-gaszkodott a nemzeti szuverenitáshoz. Az az alapállás, amit az Amerikai Egye-sült Államokkal szemben felvett, történelmi jelentőségű volt, ahogy az is, hogy

1 Guillaume Faye francia esszéista, rádiós műsorvezető kezdetben a francia Új Jobboldal keretében gondol-kodott, majd 1986-ban – elsősorban cionizmus-barátsága és iszlámellenessége okán – kivált onnan. A ma-gát többek között pornószínészként, publicistaként és televíziós személyiségként is kipróbáló szerzőhöz kötődik többek között a „katasztrófa-konvergencia” és az archeofuturizmus elmélete. Néhány fontosabb műve: Sexe et Idéologie, 1983, La Nouvelle société de consommation, 1984, L’Archéofuturisme, 1999, La Colonisation de l’Europe, 2000, Le coup d’Etat mondial, 2004, La convergence des catastrophes, 2004, Mon programme, 2012, Comprendre l’islam, 2015. Az interjú készítésének idején már haldokló szerző 2019. március 7-ére virradó éjjel, hetvenéves korában hunyt el. (A Szerk.)

az intellektuális és kulturális munka

egy nap meghozza politikai gyümölcsét

„

I N T E R J Ú | 1 0 1

K o m m e n t á r 2 0 1 9 / 2 | „ M e g j e l e n t a z ú j f a j t a j o b b o l d a l ” – B e s z é l g e t é s A l a i n d e B e n o i s t - v a l

BLOKKMI A JOBB?

Franciaországot kivonta a NATO integrált állományából. És persze nem utol-sósorban ott volt a páratlan tekintélye katonaként, íróként, aki keresztülment a világháborún, az algériai háborún. Neki köszönhető, hogy megszületett egy valamirevaló alkotmány, próbált harmadik utat kivívni, túllépni a jobb- és baloldali megosztott-ságon, még ha nem is tudta eltüntetni. A dolgok inkább az utódjával, Pompidouval romlottak el, aki sokkalta inkább fogyasztásorientált volt, de még ő sem számítható a legrosszabb elnökök közé! Röviden: nem, nem gondolom, hogy de Gaulle-nak kiemelkedő felelőssége lenne a fogyasztói ideológia kibontakozásában, ami amúgy az egész világban végbement. Azzal, hogy pártolta a gaz-daság állami kontrollját, és hogy függetlenségi politikát hirdetett, élesen szembement ezzel az ideológiával.

Az elmúlt években gyökeresen új jobboldaliság ütötte fel a fejét, elég csak az alt-rightra gondol-nunk. A politikai korrektség leckéit megelégelő �a talok nem annyira elméleteket gyártanak, mint inkább a közösségi oldalakon trollkodnak, sokko-lóbbnál sokkolóbb viccekkel igyekeznek porba dönteni az illedelmes gondolkodás dogmáit. Ön, mint az Új Jobboldal egyik alapítója, mit gondol a „legújabb” jobboldalról?

Ez egy posztmodern jelenség, igazán poli-tikai fogalmakkal nem is tudjuk elemezni. Ahhoz a világhoz kötődik, amit elleptek a képernyők, va-lamint a közösségi oldalak mérhetetlen erejéhez, amit egyébként a sárgamellényes mozgalom kap-csán is látunk. Úgy vélem, ezek a �atalok ugyan-úgy képesek a legjobbra, mint a legrosszabbra. Azt gondolják, hogy teljesen függetlenek: megvannak a maguk kódjai, a maguk hivatkozásai, ezeket pedig nem a régi világ elaggott ideológiáitól kölcsönözték. Törekednek a kreativitásra, ami nagyon szimpatikus dolog. A �atal generáció sokkal kevésbé konformista, mint az őket megelőző nemzedék.

Vannak kapcsolódási pontok a ’-as évek i�úsága és a mai �atalok között, netán hasonló kérdések is foglalkoztatják őket?

Látni kell, hogy van egy hatalmas különbség: a teljes foglalkoztatottság korából átléptünk a strukturális munkanélküliség korába. A hatvannyolcasok hiába kiabáltak, könnyedén találtak maguknak munkát, míg ma a munkanél-küliség a rendszer szerves részét képezi, a létbizonytalanság törvénnyé vált. Sok �atal tehát attól fél, hogy nem tudja biztosítani a megélhetését. Mindezt a közép-osztály eltűnése kíséri, melynek létszáma az ’50-es évek után egyre csak nőtt, most pedig visszaszorulóban van. Korábban, ha valaki bejutott a középosztályba, többé nem csúszott le onnan, de ma már nem ez a helyzet. Valaha a gyerekek többet kerestek a szüleiknél, mostanra ez is megváltozott. Egy másik nagy kü-lönbség, hogy a mai az AIDS nemzedéke. A magam idejében különösebb gond nélkül lefeküdhettünk a lányokkal, ez nem járt túl nagy kockázatokkal. Az AIDS, a lecsúszásveszély, a létbizonytalanság, a munkanélküliség és még sok egyéb dolog összeadódik, a �atalokban pedig mindez félelmet ébreszt. A két nemzedékben azonban közös a függetlenség vágya. Végszóul ismét hangsú-lyoznám: átmeneti korban élünk, és rendkívül �gyelmesnek kell lennünk, mivel a dolgok nagyon gyorsan változnak. A sárgamellényesek lázadását senki nem látta előre. A történelem nyitott.

Válaszcsapás – Alain de Benoist: Kulturális forradalom jobbról (1985, 2017)

„átmeneti korban élünk, a történelem nyitott