bizarr rekordokboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · gondolom, utána...

22
BIZARR REKORDOK 2010 előtti rekordok A leggyorsabb értelmes beszéd világcsúcsát a kanadai Sean Shannon 1995-ben döntötte meg, amikor a Hamlet-ből idézett egy 260 szóból álló részletet. Ehhez neki mindössze 23,8 másodpercre volt szüksége. Kamion elhúzás terén jeleskedett egy ausztrál férfi. Derek Boyer 1995-ben 30,5 méterre tolt egy harminctonnás kamiont. Sekély vízbe ugrás rekordját Danny Higginbottom tartja, aki nem átallott 8,9 méterről 30 centis vízbe ugrani. Senki ne utánozza! Elakadt a lélegzete, az amerikai Robert Foster nem kevesebb, mint 13 perc 42 másodpercig tartotta vissza a levegőt tüdejében. Nem tudni, mi vette rá. A pogózás világrekordját Gary Stewart állította be 177 737 ugrással 2001-ben. A „Pogovagy „pogózás” egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. A táncoló helyét változtatva fel-le ugrál és különböző karmozdulatokat tesz, miközben a többi táncossal szándékosan ütközik. Üvegpohárral egyensúlyozott Ashrita Stewart, aki 75 darab kis üvegpoharat tartott az állán 10,6 másodpercig New Yorkban. 34 ezer kilométert gyalogolt egy közel négyméteres kereszttel a vállán a floridai Arthur Blessitt több kontinensen át. Gyomorból kivett idegen tárgyak világrekordja, legalábbis darabszámra vetítve 2533. A torkos kanadai hölgy gyomrában egyebek mellett 947 tű is akad. Mit tagadás, türelmes volt, aki egyesével megszámolta. A legszerencsétlenebb ember a világon a virginiai Roy C. Sullivan, merthogy hétszer csapott belé a villám. De ugyanakkor szerencsés is, mert mindegyik katasztrófát túlélte. Csótány és bogár fürdőt vett a brit Christine. A nagyszerű fürdőzés másfél órásra sikeredett. Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik hernyóval vagy kukaccal. Viccmesélés rekordja Mike Heeman nevéhez fűződik, aki 24 óra alatt 12 ezer 682 viccet mesélt el. Liftben rekedt a 76 éves Cypriot Kively Papajohn, mikor 1987. december 28-án elromlott a felvonó. A bácsit csak január 2-án szabadították ki csendes magányából. Szerencsére a bevásárlószatyrában volt elég enni- és innivaló, úgyhogy végül biztonságosan átvészelte a szilvesztert. GUINESS 2011

Upload: others

Post on 23-Feb-2021

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

BIZARR REKORDOK

2010 előtti rekordok

A leggyorsabb értelmes beszéd világcsúcsát a kanadai Sean Shannon 1995-ben döntötte

meg, amikor a Hamlet-ből idézett egy 260 szóból álló részletet. Ehhez neki mindössze 23,8

másodpercre volt szüksége.

Kamion elhúzás terén jeleskedett egy ausztrál férfi. Derek Boyer 1995-ben 30,5 méterre tolt

egy harminctonnás kamiont.

Sekély vízbe ugrás rekordját Danny Higginbottom tartja, aki nem átallott 8,9 méterről 30

centis vízbe ugrani. Senki ne utánozza!

Elakadt a lélegzete, az amerikai Robert Foster nem kevesebb, mint 13 perc 42 másodpercig

tartotta vissza a levegőt tüdejében. Nem tudni, mi vette rá.

A pogózás világrekordját Gary Stewart állította be 177 737 ugrással 2001-ben. A „Pogo”

vagy „pogózás” egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. A táncoló

helyét változtatva fel-le ugrál és különböző karmozdulatokat tesz, miközben a többi táncossal

szándékosan ütközik.

Üvegpohárral egyensúlyozott Ashrita Stewart, aki 75 darab kis üvegpoharat tartott az állán

10,6 másodpercig New Yorkban.

34 ezer kilométert gyalogolt egy közel négyméteres kereszttel a vállán a floridai Arthur

Blessitt több kontinensen át.

Gyomorból kivett idegen tárgyak világrekordja, legalábbis darabszámra vetítve 2533. A

torkos kanadai hölgy gyomrában egyebek mellett 947 tű is akad. Mit tagadás, türelmes volt,

aki egyesével megszámolta.

A legszerencsétlenebb ember a világon a virginiai Roy C. Sullivan, merthogy hétszer

csapott belé a villám. De ugyanakkor szerencsés is, mert mindegyik katasztrófát túlélte.

Csótány és bogár fürdőt vett a brit Christine. A nagyszerű fürdőzés másfél órásra sikeredett.

Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba

valamelyik hernyóval vagy kukaccal.

Viccmesélés rekordja Mike Heeman nevéhez fűződik, aki 24 óra alatt 12 ezer 682 viccet

mesélt el.

Liftben rekedt a 76 éves Cypriot Kively Papajohn, mikor 1987. december 28-án elromlott a

felvonó. A bácsit csak január 2-án szabadították ki csendes magányából. Szerencsére a

bevásárlószatyrában volt elég enni- és innivaló, úgyhogy végül biztonságosan átvészelte a

szilvesztert.

GUINESS 2011

Page 2: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

A világ legalacsonyabb tehenének magassága 85 centiméter. A gazdájának nagyjából a

térdéig ér. Ha nem tudnánk róla, hogy tehén, még azt hihetnénk, hogy kutya.

Puggy a világ leghosszabb nyelvű kutyája. Ennek a kis jószágnak még az evés is rémálom,

a víz lefetyeléséről nem is beszélve, hiszen nyelvét mozgatni kész body-building edzés.

Teste nem kevesebb, mint 98 százalékát szőr fedi. A mexikói Victor „Larry" Gomez egy

bizarr betegségben, úgynevezett vérfarkas szindrómában szenved. Ez egy veleszületett

tünetegyüttes, melynek hivatalos neve: hypertrichosis.

A világ leghosszabb hajhossza Xie Qiuping. A hölgy fejkölteménye 13 éves korától nem

volt levágva. Mára 5,627 méter hosszú.

A legtöbb szájban tartott szívószál rekordja Simon Elmore-é. A bajor úriember 10

másodpercig tartotta szájában a szívószálakat. Még jó, hogy le nem nyelt egyet!

Repülőgép elhúzás: Kevis Fast bivalyerejével egy 188,83 tonnás CC-177 Globemaster

repülőgépet húzott el Ontarioban.

Kinek van a legnagyobb törp-gyűjteménye? Stephen Parkes, 44 éves notthingami férfi

rendelkezik ezzel a rekorddal.

Lufi fújásban világbajnok. Andrew Dahl, 23 éves amerikai fiú Isten adta tehetséggel, no

meg az orrával fújt fel egyszerre két lufit. Gratulálunk!

A világ legmagasabb embere Sultan Kösen lett 246,5 centiméteres magasságával.

A világ legnagyobb kártyavára 44 nap alatt 218 792 darab kártyából, ragasztás nélkül épült

fel. A Guinness Rekordot Bryan Berg állította fel 4 051 kártyapakli felhasználásával. A

kártyavár 10 méter széles, 3 méter magas és a világ legnagyobb üdülőtelepéről, The Venetian

Macao-ról mintázta az ambiciózus konstruktőr.

Még az űrből is látszik a Google Earth felvételén egy hódgát, amely Kanada Alberta

tartományában található. Jean Thie ökológus fedezte fel. Elképesztő mérettel bír: 850 méter

hosszú. Valószínűleg nem egy egygenerációs építményről lehet szó, s a jelek szerint még

nincs befejezve a természet eme csodája, mert az építési munkálatok még javában folynak!

A világ legkisebb embere Khagendra Thapa Magar nepáli fiú, aki mindössze 56 centiméter

és most már elismerik világrekordernek, mert elmúlt 18 éves. Na, de amikor majd dohányárut

akar venni nálunk, ezt nem lesz könnyű elhitetnie a szkeptikus eladókkal.

Hét nap alatt összesen 832,4 kilométert futott egy bevásárlóközpont futógépén egy 35 éves

brit férfi, Mike Buss. Napi közel 3 maratoni táv és csupán napi két órás alvás jutott a

férfinek, mivel napi 20 órán át futott. A férfi egyébként korábban a brit hadsereg

kiképzőtisztje volt. Milyen kemény edzéseket vezethetett a seregben?

A világ leghosszabb bárpultja. Ha végképp kidőlt a sok rekord láttán, akkor látogasson el a

világ leghosszabb bárpultjához, ahol 56 sörcsap és 160 bárszék várja Ön!

Száraz György

Page 3: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Boldog napot!

EGY KIS ÖSSZEFOGLALÓ 2010-BŐL

AZ ÉV ÉRDEKES CSILLAGÁSZATI ESEMÉNYEI

A 2010-es esztendő bővelkedett és még egy ideig dúskál a különféle sorsunkat

meghatározó bolygóállásokban. A konstellációk minden embert a szerint érintenek

vagy hajlamosítanak, hogy ő a születésekor milyen személyiséget és karmát vállalt

magára. Továbbá az is meghatározó, hogy eddigi életünk folyamán mennyiben sikerült

a csillagzatunk fölötti uralmat elnyernünk. Lássuk, milyen munkát/feladatot/kihívást

rejtegetett a 2010-es esztendő számunkra!

Neptunusz-Nap együttállás (február)

Az ezoterikus és a láthatatlan világ közelebb kerül az emberekhez. A belső sugallatok, az

érzékenység és az intuíciók előtérbe kerülnek, de vigyáznunk kell, mert könnyen

átbillenthetnek belső szirénhangjaink a ló túloldalára, s önhitté válhatunk és illúziókba

tehetjük magunkat. Aki tudatos énjét óhajtja fejleszteni, az most alkalmat találhat, de a

kihasználhatóság és az áldozattá válás mindvégig árnyékként kíséri majd az útján. Az

érzékfeletti iránt tanúsított érzékenység és fogékonyság az ösztönökre hallgatás készségét

erősíti, amely nem mindig fogja kiváltani – sőt többségében biztos, hogy nem – a környezet

elismerését, illetve sokan érthetetlenül tekintenek majd az emberre. Lesz, aki rózsaszínben

látja majd a világot és hamis eszméknek ad hitelt. Sokan hitetik el önmagukkal, hogy

áldozattá váltak és tehetetlenek a sorsukkal szemben, ami teljesen botorság, hiszen a Nap

minden fejlesztő erőt megad, hogy tudatosan változtassunk a sorsunkon.

Uránusz-Nap együttállás (március)

Hatalmas erők szabadulhatnak fel ennek az együttállásnak köszönhetően, de más lapra

tartozik, hogy ki önkibontakoztatásra, ki pedig önrombolásra használja fel őket. Előtérbe

kerül a függetlenség igénye és a kitörés vágya bizonyos régóta elhúzódó helyzetekből. Nem

csoda, ha az egyéniség és a környezete szinte folyamatos súrlódásokba és konfliktusokba

keveredik egymással. A sziporkázó ötletek időszakába lépünk. Mindent elkövetünk, hogy

érvényesítsük önmagunkat, és hogy a jövőnk alakítását tudatosan a kezünkbe vegyük. A

fiatalság hullámai öntik el a lelkeket. Arra kell ügyelni, hogy ne lőjünk túl a célon: ezek az

erők könnyen csaphatnak át különcségbe és magányosságba. Az ilyen planetáris erőktől az

ember nem azt szokta tudni, hogy mit akar, hanem csupán azt érzi, hogy mit nem óhajt. Nem

biztos, hogy a túlzott függetlenség és szabadságvágy kedvez a párkapcsolatoknak, sőt a kifelé

tekintgetés, avagy a szabadulás a rossz, szorongatott kapcsolatokból tendenciává léphet elő.

Sokan közelednek a „lezárás” felé.

Jupiter-Uránusz együttállás (április 26. – 2011. febr.)

Sokan kezdik el latolgatni, vajon mi fog történni velük a jövőben, mi vár rájuk közép- és

hosszú távon. A legtöbben a hit irányába fordulnak majd, s ráébrednek, hogy változtatniuk

kell a dolgaikon és önmagukon egyaránt. Ez nem azt jelenti, hogy mindent fel kell rúgni,

csupán az idejétmúlt dolgokat és hamis ideákat kellene megreformálni. Szóval, ne essünk

túlzásokba!. Az ember egyre több dologban veheti észre, hogy az égiek mellette állnak és

támogatják. Sokan lázadni fognak és türelmetlenül, idegesen látnak neki a változtatásoknak.

Fontossá válik a kivárás és a kapkodás elkerülése, a türelem. Az emberek egy része

szembesül, hogy a sorsban – az emberi létben – vannak kérlelhetetlen, hiábavaló dolgok,

amiken már nem tudunk, s talán nem is kell változtatni. Ebben az időszakban voltaképpen a

Page 4: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

félelmeinkkel szembesít a sorsunk. Sok minden lezáródhat az életünkben és a helyére

kerülhetnek a dolgok.

Mars-Szaturnusz együttállás (július - augusztus)

Nagy mennyiségű energia koncentrálódik ekkortájt. A célok ebben az időszakban elsöprő

erővel bírnak. Nem érdemes az ember útjába állni, mert felajzott állapotban van. A

bizonyítási vágy minden területen érzékelteti hatásait: „majd én megmutatom” alapállásba

helyezkednek sokan. És a Sors mintha csak ezt várta volna, máris adagolni kezdi a szinte

emberfeletti terheket. Megjelennek a karmikus kihívások, amelyek szükségszerűek és

elkerülhetetlenek. A kitartás, a gyakorlatiasság, a célra hangoltság, az önuralom és a bátorság

kerül a mérlegre. A korlátok lerázása nem lesz egyszerű, sőt a legnagyobb erőfeszítéseket

követeli az egyéntől. Sokszor a végletekbe eshetünk: elfojthatjuk, szőnyeg alá söpörhetjük a

gondjainkat, vagy vadul, gátlások nélkül engedhetjük kitörni magunkból. Kell-e mondanom,

hogy egyik sem jó megoldás. A megbocsátásra való képtelenség, a harag, a bosszú erői utat

találhatnak sokak szívéhez. Valójában, meg kell tanulni tűrni, amikor a Sors – a magasabb

rendű Intelligencia – jogosan (!) osztja a pofonokat nekünk. Az embernek rá kell döbbennie

arra, hogy minden próbálkozása az erők és a feszültségek megfékezésére eleve kudarcra volt

ítélve, mivel a sorssal harcolni, vitázni, szembeszállni nem lett volna szabad. Önismereti

szempontból a démonikus tulajdonságaink meglátásának kedvez ez az időszak.

Plútó retrográd mozgása (május-szeptember)

A változások és a belső átalakulás elkerülhetetlenségére hívja fel a figyelmünket. Minden

régit el kell engedni, vagy le kell rázni magunkról. Ez a letudás, a lezárás és a tisztulás

időszaka. Aki felveszi a Sors ritmusát, sok változásra és belső felismerésre számíthat. Sokan

fognak játszmázni: munkahelyen, párkapcsolatokban, baráti társaságokban. Ne sajnáljuk az

idejétmúlt dolgokat, mert az új csak a régi helyére költözhet be.

Szaturnusz – Plútó kvadrát (másodszor és harmadszor)

Először 2009. november 15-én kerültek ilyen fényszögbe egymással, majd 2010. január 31-

én másodszor és augusztus 21-n harmadszor. Amit a múltban lezártnak hittünk vagy szőnyeg

alá söpörtünk, azzal most szembesülni fogunk. Vissza-visszatérő, megoldatlan problémáink

kerülnek a felszínre. Engedjük el és zárjuk le azt, ami nem működik. Persze mondani

könnyű, csinálni viszont szinte lehetetlen. Se veled, se nélküled érzések keríthetik

hatalmukba a párokat. Azt érdemes végiggondolni, megéri-e folytatni. Nyilvánvalóvá válik

az is, hogy a ragaszkodás és a kötődés nem igazi alapja egy kapcsolatnak. Főként akkor nem,

ha évek óta zsörtölődés folyik és mindig ugyanazokba korlátokba ütközünk, tehát ugyanaz a

gumicicánk.

Nap, Föld, Jupiter, Uránusz konstellációja szeptemberben

Utoljára 1997-ben volt együtt látható ez a négy égitest. Ők most egy vonalba rendeződnek. A

Jupiter ilyenkor van a legközelebb a Földhöz fizikailag. (A Jupiter együttáll az Uránusszal.)

Ilyenkor váratlan dolgok történhetnek mind jó, mind rossz irányban. A szerelem villáma

éppúgy lesújthat ránk, mint autónkra. Balesetek, szakítások, válások vagy legalábbis az

eltávolodások megszaporodhatnak ilyenkor. A jogi ügyeink is érdekesen alakulhatnak.

Nap-Szaturnusz együttállás (október 1.)

Bár roppant céltudatosak vagyunk, mégsem kapjuk meg könnyen, amire vágyunk.

Önfegyelemre, kitartásra, munkára tanít a sorsunk. Pontosabban arra, hogy mindenért

dolgozzunk meg. A szorgalom, a sziklaszilárd jellem, a felelősségvállalás, a nehézségek

elfogadása és a korlátok fokozatos szétfeszítése mindaz, amire a Sors rámutat. Ellenben, ha

Page 5: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

valaki rosszul viseli vagy nem képes elfogadni a szükségszerű (karmikus) korlátozást és

gátlást, valamint a kényszerpályákat, az rosszindulatúvá, érzéketlenné és még

párkapcsolatokban is magányossá válhat.

Plútó megközelíti a Felszálló Holdcsomópontot (szeptember november)

A nagy belső átalakulásoké ez az időszak. A halálból való földtámadás, az okkult, alkímiai

átváltozás, a karmánk és a végzetünk beteljesítése, a behódolás a Sors Akaratának, a

bölcsesség egy morzsájának elnyerése, a sorsutunkon való megállíthatatlan előrenyomulás

jellemzi ezt a periódust. Vagy mindezek átcsaphatnak az ellentettjükbe. S aki nem érti meg

az idő szavát, belülről fogja magában érezni a feszültséget, mert a káosz nő.

Mars-Plútó együttállás (dec.7.-dec 21.)

Hatalmas elszántság, akarat és önérvényesítő szándék törhet elő bensőnkből. Vigyázni kell

arra, hogy ezek az erők szinte megzabolázhatatlanok és könnyedén agresszióba, vadságba,

kíméletlenségbe és kegyetlenségbe csaphatnak át. A félelmeknek, a féltékenységnek, a

veszélyes baleseteknek és a háborúknak kedvező erők jelentkezhetnek a fizikai síkon,

ugyanakkor az újjászületés és a spirituális átváltozás aspektusából a legnagyobb

felismerések, a mélységekbe történő leereszkedés, a valódi transzmutáció lehetőségét is

hordozza ez a ciklus.

Hosszasan lehetne még sorolni, mi minden történt és fog történni a csillagok állása szerint

velünk, emberekkel. De ennyi – azt hiszem – több mint elegendő ahhoz, hogy az embert

elgondolkoztassa, s akiben van ilyen irányú affinitás, azt motiválja és inspirálja.

Száraz György

Boldog napot!

FLAVONOIDOK A KONYHÁBAN

Az élő szervezetben történő anyagcsere folyamatok során szabad gyökök keletkeznek. A

szabad gyökök azért veszélyesek, mert nagyon könnyen és gyorsan reakcióba lépnek

más vegyületekkel. Sok betegség éppen azért alakul ki, mert az emberi szervezetben

megnő a szabad gyökök száma. Ezért ténylegesen fontos a semlegesítésük.

Szabad gyökök és antioxidánsok

A szabad gyökök sok helyütt felbukkannak az életünkben. Részint a szervezetünkben

fordulnak elő biokémiai reakciók melléktermékeként, részint bizonyos gyógyszerek,

mezőgazdasági vegyszerek, az iparban használatos oldószerek, de még a dohányfüst is a

szabadgyökök forrásnak tekinthető. Tehát mind a külvilágból, mind a belső világunk

melléktermékeként keletkezhetnek szabad gyökök. Ezek az anyagok veszélyesek. Mitől?

Nos, a szabad gyökök nagy reakcióképességű, ám rövid életű molekulák. Olyan reaktív

részecskék, amelyek folyamatosan egy másik elektron után kutatnak annak érdekében, hogy

új párt hozzanak létre. Mivel a szabad gyökök állandóan azon fáradoznak, hogy testünk ép és

egészséges sejtjeiből elektront vonjanak el, ezért károsíthatják az amúgy egészséges

sejtjeinket. Sőt, pillanatok alatt el is pusztíthatják azokat.

Leghatékonyabb védekezés velük szemben, ha minél több antioxidánst juttatunk a

szervezetünkbe. Az antioxidánsok segítenek féken tartani a szabad gyökök pusztításait, ezáltal

Page 6: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

az egészségmegőrzésben és az öregedés lassításában múlhatatlan jelentőségük van.

Az antioxidánsok olyan többnyire szerves vegyületek, amelyek késleltetik vagy meggátolják a

oxidációt. Nevük is erre utal: oxidáció-gátló. Az élő sejtekben az energia felszabadító

mitokondriumokban természetes úton keletkeznek peroxid- és szuperoxid gyökök. A

belélegzett levegő oxigénjének vízzé történő átalakítása során köztes termékékekként szabad

gyökök (szuperoxidok, hidrogén peroxidok, hidroxilgyökök) születnek. Ezeket a sejtek

általában hatástalanítják a saját antioxidánsaikkal. A probléma akkor kezd drámaivá válni,

amikor például betegségek, túlzott stressz vagy valamilyen kívülről bevitt vegyület (egyes

vegyszerek és gyógyszerek) hatására megnő a szabad gyökök száma. Így oxidatív stressz

alakul ki, amely rákhoz, korai öregedéshez, különféle gyulladásokhoz és idegrendszeri

rendellenességekhez (például Parkinson-kórhoz, Alzheimer-kórhoz) vezethetnek.

A helyzetet tovább rontja, hogy a kor előrehaladtával az antioxidánsok mennyisége és

hatékonysága folyamatosan csökken, így egyre védtelenebbé és kiszolgáltatottabbá válik a

szervezet a szabad gyökök garázdálkodásainak, azaz a sejtrombolás és a sejtpusztulás mértéke

növekszik. Az öregedés folyamatában például oly módon is ludasak a szabad gyökök, hogy

„elrontják” a DNS-t, amely ugyebár a sejtjeink örökítő anyaga, tervrajza. Ezzel gyakorlatilag

ellehetetlenítik a sejtképzést.

Ezek után könnyű belátni, hogy miért érdemes rendszeresen bevinni szervezetünkbe a

természetes és olykor mesterséges antioxidánsokat. Ilyenek az A-, B-, C-, E-, K-, és P-

vitaminok, a karotinok és a karotinoidok, a flavonoidok, a telítetlen zsírsavak (pl.: Omega-3),

a Q10 enzim, a kalcium, a magnézium, a cink, a jód, a molibdén, a mangán, a réz és a szelén.

Léteznek ezeken kívül mesterséges antioxidánsok, illetve egyes enzimeknek szintén van

antioxidáns hatásuk.

Flavonoidok közelebbről

A flavonoidok gyógyhatású vegyületek. A természetes antioxidánsoknak ez a legjelentősebb

csoportja. Több mint négyezerféle flavonoidot ismerünk. A flavonoidok elsősorban a

gyümölcs héjában, azon kívül a szárban, a kocsányban és a magban találhatók. A flavonoidok

vízben oldódó növényi eredetű festékanyagok.

A flavonoidok tehát megvédik a szervezetet és előnyösen befolyásolják a keringést, az

anyagcserét, továbbá javítják a sejtek oxigénellátását. A kemoterápiás és a sugárkezelések

mellékhatásait csökkentik. Erősítik az immunrendszerünket. Kiemelten figyelniük kell a

flavonoidok bevitelére a legyengült vagy beteg szervezetűeknek, különösen a rákosoknak,

valamint az idősebbeknek, a fogyókúrázóknak, a sportolóknak és a dohányzóknak. De jó, ha

tudjuk, hogy a szabad gyökök minden betegségben hajlamosító tényezőként játszanak

szerepet a sejtromboló és a gyulladást erősítő hatásuk révén.

A tudomány mai állása szerint a flavonoidok legfontosabb élettani hatása a zsírsav-

peroxidációs folyamatok gátlásában keresendő. Ez a folyamat a szív- és érrendszeri

betegségek kialakulásában fontos.

Flavonoid-források

A szakirodalom úgy véli, hogy a kék szőlőfajták flavonoid- és resveratrol-tartalmának tudható

be a vörösborok közismert pozitív élettani hatása. Az alkoholtartalom stabilizálja az

antioxidánsokat.

Legjelentősebb flavonoid források a bogyós gyümölcsök, a leveles zöldségek és a

hagymafélék, valamint megtalálhatók a citrusfélékben, a szójából készült termékekben, a jó

Page 7: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

minőségű borokban, a kék áfonyában, az almában és a teában. Ezekből ajánlott rendszeresen

fogyasztani.

Gyümölcsök közül: fekete bodza, kökény, fekete ribiszke, csipkebogyó, kék áfonya, fekete

áfonya, kék szőlő, szeder, meggy tartalmazza a legtöbb flavonoidot.

Zöldségek közül: hagymafélék, fehérrépa, spenót, sóska, zeller és a különböző lencsefajták

állnak előkelő helyen, de a padlizsán, a káposztafélék és a cékla is kellő mennyiségű

flavonoidot tartalmaz.

Olajos magvak közül a dió viszi a prímet.

Zöld teában, vörös borban és számos gyógynövényben is jelentős az egészségvédő

flavonoid-tartalom. A magas kakaótartalommal rendelkező étcsokoládéban is találhatunk

sejtvédő flavonoidokat. Ha tehetjük, inkább a 70 %-os (vagy e fölötti) kakaótartalmú terméket

válasszunk.

A flavonoidokban gazdag élelmiszereink a feldolgozás során veszíthetnek flavonoid-

készleteikből. Sokszor 50%-ot is elérheti ez a veszteség. A rövid ideig tartó gőzöléssel,

párolással és főzéssel kímélhetjük ezeket az értékes anyagokat. Ha a gyümölcsöket

meghámozzuk, akkor jelentős flavonoidoktól válunk meg, mivel a héj általában gazdag

ezekben a vegyületekben. Ha dzsemet készítünk, akkor is sok flavonoidot teszünk tönkre, de

talán a legkisebb a veszteség az alma, a kajszibarack, a szilva, a narancs és a szamóca

esetében.

A drogériák polcain egyre többféle flavonoid tartalmú étrend kiegészítővel találkozhatunk.

Ezeket sok szakember nem részesíti előnyben, s nem is javasolja, mivel a nagy dózisú étrend

kiegészítővel történő flavonoid felvétel hosszú távon akár egészségkárosodást is okozhat.

Száraz György

Boldog napot!

TÉLI EGÉSZSÉGES RECEPTEK

Ezúttal néhány leves- és főzelékreceptet osztanék meg az érdeklődőkkel. Olyanokat, amelyek

télvíz idején is könnyen elkészíthetőek és finomak.

Mindenekelőtt felhívnám a figyelmet arra, hogy a levesek attól lesznek egészségesebbek,

hogy készítésükhöz egyáltalán nem (vagy csak módjával) használunk lisztet, tejszínt, tejfölt,

állati zsiradékot. A leveseket és a főzelékeket rántás és habarás helyett a saját anyagával

sűríthetjük, például turmixolással. A tejfölt helyettesíthetjük kefirrel vagy joghurttal, a zsír

helyett pedig használhatunk olíva olajat. Ilyen apró praktikus fogásokkal sokat lendíthetünk a

leveseinken és a főzelékeinken az egészséges étrend irányába.

CSIRKEHÚSLEVES

Talán a legfinomabb és a legegészségesebb leves. Kétségtelenül a húsleves a legjobb

„gyógyszer” a megfázására és a meghűléses tünetekre. Fehérje-, vitamin- és ásványi anyag

tartalma legendás. Minden háziasszonynak megvannak a trükkjei, de az alapleves azonos.

Hozzávalók

Csirkehús darabok (ki milyet szeret),

Vegyes zöldség: sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, paszternák, karalábé, póréhagyma,

1 fej vörös hagyma,

1 gerezd fokhagyma

Page 8: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Egyéb zöldségfélék ízlés szerint: zöldborsó, kelkáposzta, kelbimbó, gomba, spárga, karfiol,

Petrezselyem zöldje

Fűszerek: só, egész, erős fűszerpaprika, babérlevél, ha kedvelik, egy darab kockacukor sem

rontja el

Elkészítés

Ha igazán jó levest szeretnénk készíteni, akkor hidegvízbe tegyük fel a húst és csak lassan

forraljuk fel. Habozzuk le egy szűrővel. A felaprított vegyes zöldséget forrást követően adjuk

hozzá, miként a vörös hagymát és a fokhagymát is. Ezután tegyük bele a fűszereket.

Takaréklángon 40-50 percig főzzük, majd mehetnek bele az egyéb zöldségek és a

petrezselyem zöldje. Kb. 10-15 perc alatt készre főzzük. A végén a babérlevelet és a

petrezselyem zöldjét távolítsuk el. Ízlés szerint adagolva, esetleg cérnametélttel tálaljuk.

Jó étvágyat!

ZÖLDSÉGLEVES

Hozzávalók 1 vöröshagyma,

1 póréhagyma,

2 szál sárgarépa,

2 zellerszár,

Ízlés szerint babérlevél, zöldfűszer, só, bors

Elkészítés

A hagymaféléket felaprítjuk és egy kis olajon megfuttatjuk, megdinszteljük. Majd a többi

zöldségfélét feldarabolva hozzáadjuk, felöntjük vízzel. Ízesítjük a fűszerekkel és 30-40 perc

alatt készre főzzük. A fűszerezéssel nagyon sokféle irányba elvihetjük a levest. Például ha

kakukkfüvet vagy sáfrányt használunk.

Levesünket gazdagíthatjuk gombával, karfiollal, zöldborsóval, fehérrépával stb.

SÜLT SÜTŐTÖK LEVES

Hozzávalók

½ kg sült sütőtök

1tk olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

1 kis vörös hagyma

½ tk őrölt római kömény

¼ tk őrölt szerecsendió

½ L zöldségleves

1 dl joghurt

só, bors

Elkészítés

A megsült és héjától megszabadított tököt kockázzuk fel. Fonnyasszuk meg a hagymaféléket

az olajban. Dobjuk bele a fűszereket, majd fél perc múlva mehetnek bele a sütő tök darabok.

Öntsük fel levessel és forrástól számított 20-25 percig főzzük. Ezután turmixoljuk össze a

Page 9: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

joghurttal együtt. Nagyon finom és egészséges levest kapunk, amihez csak jó étvágyat lehet

kívánni.

KELKÁPOSZTA FŐZELÉK

Hozzávalók

1 közepes kelkáposzta

4-5 közepes burgonya

1 kis fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 tk köménymag

1 babérlevél

só, bors

1 ek olívaolaj

½ dl tejföl

Elkészítés

A megtisztított burgonyát helyes kis kockákra, a kelkáposzta leveleit 1 centis csíkokra

daraboljuk fel. Futtassuk meg a felaprított hagymákat az olajban. Majd adjuk hozzá a

burgonyakockákat és öntsük fel vízzel. Tegyük bele a fűszereket. Amikor a burgonya félig

megpuhult, mehetnek bele a kelkáposztacsíkok. A végén tejföllel dúsítsuk.

DHAL VÖRÖS LENCSÉBŐL

Ha még nem próbáltad, akkor rajta!

A dhal vagy dal egy dél indiai specialitás, amely legtöbbször lencséből készül. Ehhez azt kell

tudni, hogy Indiában 50 fajta lencsefajta létezik, ha nem több. Nem éppen lencsefőzelék, de

annak valami távoli rokona.

Hozzávalók

20 dkg vörös lencse

1 l víz

4 cm friss gyömbér

0.5 tk őrölt kurkuma

0.5 tk só

3 ek olaj

2 gerezd fokhagyma,

1 közepes vöröshagyma,

1 tk római köménymag

1 tk őrölt koriander

negyed kávéskanál chili por

1 ek friss koriander (díszítéshez)

Elkészítés

Tegyük fel a lencsét főni. Amikor felforrt, adjuk hozzá a sót, a kurkumát és a kettévágott

gyömbért. Főzzük 50-60 percig. Amikor megfőtt, távolítsuk el a gyömbért.

Egy másik lábasban pirítsuk meg a felaprított hagymákat az olajban és adjuk hozzá a római

köményt, a koriandert és a chilit. Így pirítsuk tovább 1-2 percig, de nem szabad odaégetni. Ezt

Page 10: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

a finom, illatos rántást keverjük a lencséhez. És ekkor szórjuk meg a felaprított

korianderlevelekkel. Önmagában, vagy köretként is kitűnő.

Jó étvágyat!

Száraz György

Boldog napot!

ZSÍR ÉS FOGYÓKÚRA

Lehet-e fogyni állandó koplalás, éhezés, stressz nélkül úgy, hogy az eredmény tartós

legyen, ne terhelje meg túlzottan a szervezetünket és ne fizessünk érte később nagyobb

árat? Csökkenthetők-e a zsírpárnáink okosan? Létezik-e egészséges fogyókúra, ami

ténylegesen megszabadít a zsírfeleslegeinktől, s nem igényel tőlünk emberfeletti

teljesítményt?

Mindenekelőtt az elhízás okait érdemes szemügyre vennünk. Maradjunk egyelőre a testi

dimenzióknál. Az elhízás hátterében, a zsírraktárak mértéktelen telítődése és termelődése

mögött anyagcserezavar áll. Méghozzá sokszor krónikus anyagcserezavar, hiszen kilóink nem

egyik napról a másikra ugranak ránk, s értelemszerűen nem egyik pillanatról a másikra esnek

le rólunk. Azért vannak törvényszerű folyamatok, amelyeket megismerve, talán könnyebben

érhetjük el a vágyott, ideális testsúlyunkat.

Először is, el kell felejtenünk, hogy nem tehetünk róla. Mármint nem vagyunk felelősek a

testsúlyfölöslegünkért. Még ha van is rá szervi okunk, vagy betegségünk, vagy genetikai

hajlamunk, vagy lelki indítékunk, akkor is lehet befolyásolni, sőt annál inkább szükséges

ráhatni a testsúlyunk alakulására.

Másodszor azt érdemes tisztázni, hogy a nem tudás nem mentesít bennünket semmilyen

következmény alól. Ha én nem ismerem a testemben lejátszódó anyagcsere biokémiai

folyamatainak nem mindig éppen egyszerű rendszerét, akkor azzal nem takarózhatok. De

szintén nem célravezető másokat okolva, kívül keresni a hibát.

A szervezetünk úgy működik, hogy a bevitt táplálékokból biztosítja az önfenntartásunkhoz

szükséges tápanyagokat és az energiát. A folyamat számos melléktermékekkel jár együtt,

amelyeket semlegesíteni kell, illetve ki kell üríteni a szervezetből. Ha csak egyetlen tápanyag

is hiányzik a szervezetünkből, már attól megakadhat a gépezet működése, vagyis bizonyos

anyagcsere folyamatok felborulhatnak. Ez eredményezhet elhízást, de az ellenkezőjét is.

Tehát a zsírszövetek drasztikus megnövekedésekor gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen

anyagcsere folyamatunk azért borult fel, mert egyes tápanyagokból hiány lépett fel és a

szervezetünk kompenzálni kezdett. Ez lehet vitamin vagy ásványi anyag hiány, vagy

valamilyen hormonális változás. A szervezetünk egyensúlyi állapota – homeosztázis –

valójában ezrednyi pontossággal beállított értékektől függ. Elegendő csupán egyetlen érték

csökkenése vagy növekedése ahhoz, hogy a kényes egyensúlyi állapot megbillenjen. Ha pedig

valamilyen megbillent érték nem tud rendeződni, akkor a krónikus probléma dominószerűen

hat a többi anyagcsere működésre.

Nyilvánvaló okként jelölhető meg, amikor semmilyen létfontosságú anyagból nincs hiány

vagy túltermelés, csak egyszerűen túl sokat eszünk.

További jellemzője az anyagcserezavaroknak, hogy amikortól fennállnak, onnantól már nem

is nagyon számít – sokszor egyáltalán nem számít –, hogy mennyi táplálékot fogyasztunk.

Page 11: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Tudom, ez paradox jelenség. De van olyan elhízás, ami egy felborult parányi anyagcsere

problémából alakul ki, s az illető már hiába koplal és hoz kényszerintézkedéseket, a testsúlya

csak nő. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy egy szem rizstől egy kilót hízik valaki.

A zsírpárnák okai

Az aránytalan táplálékbevitel az elhízás egyik lehetséges oka. De a mozgásszegény életmód

úgyszintén gyakori okként szerepel. Természetesen itt nem a sportolásról beszélünk, hanem a

rendszeres testmozgásról, ami már egy 30 perces séta formájában is megvalósulhat.

A túlsúlyproblémák kialakulásáért nagyban felelősek az élelmiszerek tartósítószerei és a

különböző adalékanyagok. De meglepő, hogy számos antibiotikum és növekedést serkentő

szer szintén „mellékhatásként” elhízást indukálhat.

S akkor még nem beszéltünk a szeretethiányról és a lelki önvédelmi mechanizmusokról, mint

pszichés faktorokról, amelyek valósággal lebénítják az akaratunkat, ha a fogyókúra szóba

kerül. S a megannyi szenvedélybetegségünk és kényelmünket szolgáló vívmányunk szintén

nem kedvez a zsírlebontásnak. Az ülő életmód, a napi tévézésünk óráinak száma, a gépesített

háztartás, a közlekedési szokásaink mind-mind a lustaság és a renyheség irányába

hajlamosítanak. S a stresszes és túlhajszolt, fáradt ember hajlik is a kényelmes megoldásokra.

Megszabadulás a zsírtól

Egy komplex kérdéssel állunk szemben, ezért mindenképpen figyelembe kell vennünk az

illető, a fogyókúra előtt álló:

egészségi állapotát.

korát,

egyéni igényeket (munkavégzés, családi környezet),

megfelelő tápanyagbevitelt.

Célul kell kitűzni, hogy az energiaszintje ne csökkenjen a fogyókúrázónak, különben nem fog

tudni megfelelni a mindennapi, megszokott rutinjának: munka, gyereknevelés, tanulás,

háztartási dolgok stb. Tehát az energiákat pótolni kell.

Ebből következik, hogy elfelejthetjük a gyors fogyókúrákat, mert azok a legritkább esetben

hoznak tartós eredményeket. Ezzel szemben egy mentális felkészülésére van a legnagyobb

szüksége a fogyókúrázónak, véleményem szerint. Magyarul egy bizonyos mértékű

szemléletváltás nélkül nem lehet garantálni a zsírraktárak felszámolását. Ezt nevezhetjük

gondolkodásmódbeli változtatásnak, de nem túlzás életvitel változásról beszélni.

Az egyik leglényegesebb követelmény a „zsír és fogyókúra” problematikájánál az egyensúly

fenntartása a kiadás és a bevétel között, vagyis az energiafelhasználás és a kalória-bevitel

között. Tehát elavult hozzáállás csupán a bevitt tápanyagok mennyiségét vizsgálni,

méricskélni, agresszíven megvonni mindenfélét magunktól és csupa-csupa megszorító

intézkedést bevezetni. A fő kérdések nem szimplán mennyiségi, hanem minőségi

szempontokban gyökereznek. De ezek önmagukban csak szükséges, de még mindig nem

elégséges feltételei a sikeres fogyókúrának. Ugyanis fel kell tennünk magunknak a kérdést:

hogyan, hány százalékban hasznosulnak, vagy hasznosulnak-e egyáltalán a bevitt értékes

tápanyagok.

A szervezetünkben ösztönszinten működnek a túlélési mechanizmusok. A zsír egy olyan

tápanyag, amelyik az évezredek folyamán mindig is segítette az embert, hogy szélsőséges

körülménynek között is helyt tudjon állni, vagy túlélje a nélkülözést. Az agyunk sokszor

Page 12: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

védekezésből tart vissza zsírt: nem akar éhezni, nem akar fázni, ugyanakkor sok nagy

energiaigényű munkát akar elvégezni stb.

A jó fogyókúra sokszor nem látványos. Ennek oka abban keresendő, hogy először a

szervezetünk a belül található zsírpárnákhoz nyúl hozzá, s csak később kezdi el a bőr alatti

zsírszöveteknek a lebontását. Ezért fontos a türelem és a kitartás.

Sokan szinte minden nap mérlegen nézegetik a változásokat. Ez azért nem igazán üdvös, mert

az ember könnyen becsaphatja magát. A szervezet súlycsökkenése nem feltétlenül jelent egyet

a zsírleadással. Ha a fogyásunk hatékonyságáról akarunk meggyőződni, használjunk inkább

centit, mint mérleget.

A testzsír az emberi szervezetben egy nagyon hasznos anyag, csupán a túl sok zsír az, ami

káros. Maga a zsír nélkülözhetetlen testünk harmonikus működéséhez. Többek között a test

méregtelenítésében van múlhatatlan szerepe. Talán ezért is javasolható, hogy első lépésként

mindenképpen foglalkozzunk testünk alapos méregtelenítésével. Ebben szerepet kaphat a böjt,

a magas rosttartalmú élelmiszerek fogyasztása, egy sor diéta és zöldséglé-kúra. Diéta alatt az

étrend módosítását értem, s nem a fogyókúrát. Igaz, hogy aki méregtelenítésbe fog, észre

fogja venni, hogy testsúlya már ettől csökken.

A súlyfelesleggel küzdők gyakori problémája a zsírsejtek és méreganyagok szaporodása,

valamint a kötőszövetekben pangó folyadék felhalmozódása. Ezek együttesen egyre nagyobb

nyomást fejtenek ki a vér- és nyirokerekre lelassítva a keringést. A keringés és az anyagcsere

gyengülésének tipikus tünete a narancsbőr, amely esztétikailag is problémákat okozhat. Tehát

nem elég a testtömeg és a belső szervek túlterhelése, a periférikus keringés is romlik és a bőr

egészségi állapota is gyengül. Ezt rengetegféle gyógynövénykivonattal lehet kezelni, de az

igazi megoldás a belső átalakulás.

Az igazi karcsúság, avagy az ideális testsúly elérésének lépései:

legalább alapszinten megismerni szervezetünk és pszichénk működését,

szakemberek – orvosok és lelki tanácsadók – segítségével megállapítani, mi váltja ki a

testsúlyfelesleget a mi esetünkben (kivizsgálások),

felállítani egy holisztikus tervet a helyzet kezelésére, ami figyelembe veszi a lelki

harmóniát és a feszültségoldást, valamint a gondolkodásmód átalakítását,

méregtelenítsük szervezetünket a fogyókúra előtt,

vegyük számba, milyen módszerek elérhetők a számunkra: diéta, étrend-kiegészítők,

étvágycsökkentők, természetes zsírégetők stb.,

ügyeljünk az állóképességünkre és a rendszeres mozgásra (nem feltétlenül kell

sportolni a fogyókúrához),

tegyünk lépéseket a lelki harmóniánk beállításáért és alkalmazzunk magunkon

rendszeresen stresszmentesítő gyakorlatokat,

türelemmel és kitartással álljunk hozzá a fogyókúránkhoz, mert a megváltozott testi és

lelki állapotunkhoz való alkalmazkodás időbe telik a szervezetünk és a pszichénk

számára.

Ne feledjük, a személyiségünk fejlődése nélkül is lefogyhatunk, de a jólét és a boldogság

érzéséhez szükségünk van igazi önelfogadásra és valódi önbecsülésre is, ami belső

átértékelésekkel nyerhető el és tartható fenn.

Száraz György

Page 13: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Boldog napot!

GLIKÉMIÁS INDEX SZERINT ENNI

Világunk az elmúlt 60 évben gyökeresen átalakult. Nemrég még világháborúk tizedelték a

lakosságot, általános volt a szegénység és az éhezés. Mindenki kuporgatott, nagyszüleink egy

héten csak egyszer ettek húst, s az még jó esetnek számított. Azután beköszöntött a modern,

iparosított, felgyorsult életvitel korszaka. Megjelentek az üdítők, tömegessé váltak olyan

élelmiszerek, amelyek zsírtartalma és kalóriatartalma magas, emészthetősége nehézkes, ezért

alapvetően egészségtelen. Viszonylag finomak, legalábbis az ízelő bimbóinknak ezt sugallják,

gyorsan eltelítik az embert, de ugyanolyan sebességgel „”eltűnnek” és éhségérzetet hagynak

maguk után. Az embereket inkább a szenvedélyes evésre és a táplálkozás okozta

érzékkielégítésre idomítják eme étkek, semmint a helyes, optimális tápanyagtartalmú és

ésszerűen, illetve az egyéni szükségleteinknek megfelelő táplálkozásra.

Ez helytelen étkezési szokásokhoz vezet, továbbá a modern világ országaiban „globális”

elhízáshoz, amelynek kóros következményei már aligha elkerülhetőek. Miért? Mert a jóléti

társadalmakban élők a nagy jólétükben sokkal több élelmiszert fogyasztanak, mint amennyi a

szükségleteiket kielégíti. Magyarországin nem véletlenül vezető halálok a szív és érrendszeri

megbetegedés, illetve számos keringéssel kapcsolatos rendellenesség. De említhetném a

magas vérnyomás, a magas vércukorszint, a magas koleszterinszint, a szívkoszorúér nem

halálos, de mindenképpen gyengítő és a végzetünket siettető, s egy idő után az

életminőségünket egyértelműen rontó arányait. Eme mutatók évről évre romlanak, vagy

stagnálnak, de sajnálatos módon egyáltalán nem javulnak.

A helytelen táplálkozás, a meggondolatlan evés, a pszichés okokra visszavezethető zabálás

fokozatosan beidegződéssé válik és szokássá merevedik a társadalmunkban. S ez már sokszor

gyerekkorban elkezdődik. Evéssel, pillanatnyi, múlandó, ugyanakkor drága örömökkel

pótoljuk a szeretetet és ellensúlyozzuk a stresszt. Hová vezet ez? Tömeges elhízáshoz és

kövérséghez, ami egy ördögi kört indít be az ember életében: a test legyengül, majd

megbetegszik, a lélek, az önbecsülés és önértékelés úgyszintén megsínyli. Talán valamit tenni

kéne ez ellen!

Barna zsírszövet

Kutatók kimutatták, hogy a szervezetünkben található barna zsírszövet mennyiségének

növelése és aktivitásának fokozása súlycsökkenéshez vezet. Ez a szövetfajta a fő verőerek

közelében található, vérerekkel bőven átszőtt és sok benne a mitokondrium, amely az energia

felszabadításért felelős sejtalkotó. A barna zsírszövet funkciója, hogy a zsírt elégesse és a

szervezetünk hőmérsékletét biztosítsa. Ám amikor az ember elhízik, a barna zsírszövet nem

képes elvégezni a feladatát, passzívvá válik és helyére fehér zsírszövet költözik.

A túlzásba vitt táplálkozás arra kényszeríti a szervezetet, hogy több inzulint termeljen. Igen

ám, de ha állandó szinten tartjuk az inzulin többletet, a sejtjeink ezt megszokják, elveszítik

inzulin érzékenységüket, ami a zsírok elraktározását eredményezi. Az inzulin innentől kezdve

a sejtanyagcsere enzimjeire már nem hat, ami a 2-es típusú diabétesz kialakulásához vezet.

Fogyókúra okosan

Ebből az is érthetővé válik, hogy nem előnyös drasztikusan beavatkozni ebbe a folyamatba és

eszetlenül megvonni a szervezettől a tápanyagokat, magyarul erőteljes fogyókúrába kezdeni

és kiéheztetni a szervezetünket. Ha ugyanis a szervezetünk hozzászokott a kalóriadús

táplálkozáshoz, de váratlanul megvonjuk tőle ezt a dózist, akkor az anyagcsere visszaesik és a

Page 14: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

zsírraktározás fokozódni kezd. Ezért minden fogyókúrának az alapja a fokozatosság.

Gondoljuk végig: először túlterheltük a szervezetünket a meghízással, majd most másodszor

is traumatizáljuk a kíméletlen kalóriamegvonással. Ezzel stresszeljük magunkat és csak egyik

végletből a másikba esünk. Szóval, kerüljük a szélsőségeket.

A következő szabály, amit kevesen ismernek, hogy amikor hirtelen megvonjuk a kalóriát

magunktól, akkor a szervezet nagy mennyiségű vizet veszít. Miért? Mert először a szervezet a

szénhidrátraktárakból próbálja pótolni az energiahiányt. 1 gramm szénhidrát 2,7 gramm vizet

köt meg a szervezetünkben. Amikor a szénhidrát raktárakból elkezd ürülni a szénhidrát,

valójában vízleadásra is sor kerül. Ez az, ami a testsúlycsökkenéshez vezet. Ezt a legtöbb

fogyókúrázó büszkeséggel konstatálja, holott ez nem a zsírszövet csökkenéséből fakadó

eredmény, hanem mint említettem vízleadásból és szénhidrát felhasználásból származó siker.

Csakhogy nem ez volt a célja a fogyókúrának! A fogyókúrában a cél a zsírszövet csökkentése

kell, hogy legyen.

A folyamat itt még nem áll meg. Ha valaki drasztikusan megvonja magától a kalóriákat

(táplálékot), akkor sok szénhidrátot és vizet veszít, ugyanakkor csökken a fehérjeállománya

is. Így veszít az izomzatából. A gyors fogyás ára tehát egyáltalán nem kifizetődő, sőt

önmegtévesztéses módszer, mivel a zsírból valójában nagy keveset adunk le, ha arányaiban

nézzük.

Mi hát megoldás? Csökkentsük egészségesen a testsúlyunkat:

fizikai munkával, testedzéssel,

nem érdemes rögtön zsírégető szerekhez folyamodni,

kerüljük a végleteket az étkezésünkben,

inkább többször, 5-6 alkalommal együnk keveset,

nem szükséges viszont kiiktatni a zsírokat az étrendünkből, sőt egy bizonyos

mennyiség nélkülözhetetlen, például a vitaminok számára

a szénhidrát bevitelre figyeljünk, mert a szervezet a fölös szénhidrátot zsírrá alakítja,

optimális, azaz tényleges szükségleteinknek megfelelő fehérje- és szénhidrátbevitelre

törekedjünk,

nagyszerű élelmiszereink vannak, amelyek a fogyókúrát támogatják: zöldségeink és

gyümölcseink javarésze ilyen, a magvak közül a napraforgómag, a fűszerek közül

például a gyömbér, a chili és a bors.

Glikémiás index

A glikémiás index nem ördöngösség, hanem egy viszonyszám, amely megmutatja, hogy az

ételek egységnyi mennyisége milyen gyorsan emeli meg a vércukrot a fehér kenyérhez vagy a

glukózhoz viszonyítva. A glikémiás indexet eredetileg a cukorbetegek vércukorszintjének

ellenőrzése céljából fejlesztették ki. Az alacsony glikémiás indexű ételek lassan felszívódó

szénhidrátokban gazdagok, ezért hosszan tartó telítettség-érzést okoznak. Minél alacsonyabb

egy étel glikémiás indexe, annál kevesebb glükózt juttat a vérbe, ami csökkenti a

hasnyálmirigy inzulintermelését. Minél kevesebb az inzulin, annál kevesebb zsír raktározódik.

Ezzel szemben a magas glikémiás indexű ételek gyorsan felszívódó szénhidrátokat

tartalmaznak. Ezek villámgyorsan megemelik a vércukor- és az inzulinszintet. Amint a

vércukorszint leesik, éhségérzet alakul ki.

Most azt gondolhatnánk, hogy a magas glikémiás indexszel bíró ételek biztosan

Page 15: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

egészségtelenek és hizlalnak, mert túl gyorsan megemelik a vércukorszintet, ami nagy

mennyiségű inzulintermeléssel jár együtt. A megemelkedett inzulinszint kivonja a cukrot a

vérből, ezért energiaszintünk visszaesik, amit mi éhségérzettel válaszolunk meg. Ezért újra

enni kezdünk. Eddig tehát úgy gondolták, hogy ha sok magas glikémiás indexű táplálékot

viszünk be a szervezetünkbe, akkor elhízunk.

A kísérletek során azonban kiderült, hogy nem mindig igazolható az alacsony glikémiás

indexű ételek fogyasztó hatása és a magas glikémiás indexű ételek hizlaló hatása. Miért? A

kutya a kiváltott inzulinreakciókban van elásva. Az alacsony glikémiás indexű ételek nem

olyan inzulin elválasztást váltanak ki, mint az várható lenne. Ehhez annyit kell tudni, hogy az

inzulin elválasztást nem csupán a vércukorszint emelkedése határozza meg. S itt dől meg a

fenti logika: bizonyos alacsony glikémiás indexű ételek magas inzulin kiválasztást

eredményeznek, míg bizonyos magas glikémiás értékű ételek alacsonnyal inzulin

elválasztással járnak együtt. Például az alacsony glikémiás indexű tej, joghurt, narancs, hal,

marhahús komoly inzulinemelkedést okoz.

A növényi eredetű ételek általában egészségesek és támogatják a fogyást, mivel a

vércukorszintre és az inzulinra csak mérsékelt hatást fejtenek ki, ugyanakkor számos

tápanyagban, mint vitaminok, ásványi anyagok, rostok stb. gazdagok.

Szervezetünk inzulin érzékenysége napközben ingadozik, azaz hullámzik. Ma úgy tűnik, hogy

reggelire érdemes kevesebb szénhidrátot fogyasztani, s inkább ebédre vagy vacsorára többet.

A szénhidrát bevitelt és a fehérjefogyasztást jó, ha összehangoljuk, mert ily módon

csökkenthető a táplálék glikémiás indexe. A szénhidrátokból az alacsonyabb glikémiás

indexűeket ajánlott fogyasztani.

Lássuk, milyen faktorok csökkentik a glikémiás indexet a szakértők szerint!

A táplálék magasabb fehérjetartalma.

Az élelmiszer rosttartalma.

2 evőkanál citrom például 30%-kal csökkentheti a glikémiás indexet.

A magas glikémiás indexű ételek fogyasztása magas vérnyomást, kóros koleszterinszintet és

szívbetegségeket eredményez. Ezért ajánlott picit odafigyelni, hogy mennyi és milyen

glikémiás indexű szénhidrátot veszünk magunkhoz. Diétázáshoz kitűnő támpontot szolgáltat a

glikémiás index, hiszen meghatározza, hogy melyek azok az élelmiszereink, amelyek igen

magas inzulin választ eredményeznek, ezáltal elősegítik az elhízást.

Többféle eltérő Glikémiás Index (GI) Táblázat létezik. A GI táblázatokban a 100-as érték a

szőlőcukor „felszívódási sebességét”, míg a „0” a szénhidrátot egyáltalán nem tartalmazó

ételeket jelölik. Ha valaki mindennapjaiban leellenőrzi és figyelembe veszi a GI-t, akkor a

következőket érdemes megfontolnia:

A legegészségesebb ételek többnyire a GI alsó sávjában találhatók.

A közepes sávba tartozó étkekből mértéktartóan érdemes fogyasztani.

A magas GI értékű ételeket jobb kerülni vagy minimálisra csökkenteni, illetve nem

rendszeresen fogyasztani. Az alábbiakban szándékosan két táblázatot is közlök.

Alacsony GI (0-55) Közepes GI (55-69) Magas GI (70-100)

Zöld színű zöldségek Hajában főtt krumpli Burgonyapüré

Paradicsom Kukorica Kukoricapehely

Page 16: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Földi mogyoró Fehér répa Pattogatott kukorica

Fokhagyma Zöldbab Sütemények

Hagyma Tök Palacsinta

Répa Cékla Karórépa

Cseresznye Mangó Pasztinák

Sárgabarack Sárgadinnye Görögdinnye

Alma Befőttek Gyümölcslevek

Körte Ananász Szörpök

Grapefruit Szárított gyümölcsök Alkohol

Narancs Banán Érett banán

Kivi Magvas kenyerek Nokedli

Zöld szőlő Füge Aszalt szilva

Szárított sárgabarack Mazsola Datolya

Zsírszegény tej Fagyi Édesített tejtermékek

Joghurt Kakaó Zsömle, Kifli

Árpa Rozskenyér Édesített kekszek

Teljes kiőrlésű tésztafélék Pizza Puffasztott rizs

Teljes kiőrlésű kenyér Pitta kenyér Fehér kenyér

Spagetti – Makaróni Tortilla Tésztafélék fehér rizsből

Zabpehely Müzli (édesítetlen) Müzli

Bab Gríz Sült krumpli

Lencse Kuszkusz Rizsfelfújt

Csicseriborsó Háztartási keksz Ropi

Almalé Ananászlé Kóla

Vadrizs Basmati rizs Fehér rizs

Keserű csoki Lekvár Normál csoki

Gyümölcscukor Méz Cukor

Page 17: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Száraz György

Boldog napot!

A TERMÉSZET CSODÁLATOS ANTIBIOTIKUMAI

A meghűléses betegségek főként a légúti nyálkahártyákat érintik. A tömeges méreteket

öltő járványok ellen a legjobb természetes antibiotikumokért nem kell feltétlenül a

gyógyszertárba rohannunk. A növényi drogok alkalmazása ugyanis erősíti az

immunrendszert, sőt sokszor a méregtelenítő és salaktalanító hatásaikkal még a

megelőzésben is aktívan közreműködhetnek.

FELSŐ LÉUTAKRA MÉZES FEKETE ERETEK

Egy megmosott fekete reteknek levágjuk a tetejét, majd belsejébe tölcsért vájunk. Azután az

alját egy fogvájóval kiszúrjuk. Majd egy kis pohárra állítjuk. Az így kapott üreget töltsük meg

mézzel. Hagyjuk állni egy fél napra. A kis lyukon átszüremlő fekete retek fokozatosan kioldja

a retek értékes hatóanyagait, amelyek a pohárban gyűlnek össze. Körülbelül fél deci kivonat

már tökéletesen elegendő mennyiség ahhoz, hogy a felső légúti panaszainkat enyhítsük.

Naponta egyszer, de szükség esetén akár háromszor is fogyasztható. Alkalmazhatjuk

megelőzés céljából is.

Page 18: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

KÖHÖGÉSRE VÖRÖSHAGYMA HÉJ

Ősi népi gyógymód, hogy a vöröshagyma száraz külső héját leszedik és teát főznek belőle.

Nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik. Kiváló köptető hatása van.

INFLUENZÁRA FOKHAGYMA

Készítsünk egy keveréket, amelybe legyen egy gerezd fokhagyma leve, pár gyömbérgyökér

darab, egy evőkanál citromlé és egy teáskanál méz. Erre öntsünk egy kis forró vizet és

hagyjuk öt percig ázni. Természetesen nem szabad forralni, csak forrázni.

Lefekvés előtt egy órával érdemes elfogyasztani megelőzés céljából. Akut tünetek esetén

naponta 3 csészényi mennyiség ajánlott belőle.

PAPSAJT MÁLYVA TOROKFÁJÁSRA

Egy marék papsajt mályvát alaposan felaprítunk és 1 liter hideg vízben egy éjszakán át

áztatjuk. Majd leszűrjük és kortyonként fogyasztjuk. Torokfájásra és torokgyulladásra kitűnő.

FOKHAGYMA-CITROM FŐZET MEGFÁZÁSRA

4-5 darab citromot és három fej zúzott fokhagymát fél liter vízben elkeverünk, felmelegítjük,

majd leszűrjük a rostok miatt. Így egy olyan főzetet kapunk, amelyből naponta 3-5

alkalommal egy félujjnyi mennyiséget fogyasztva kezelhetjük a megfázásunkat és a

torokfájásunkat.

TERMÉSZETES ANTIBIOTIKUM A FEKETE BODZA

A fekete bodza hatóanyagai lázcsillapítók, izzasztók, vizelethajtók, emésztéskönnyítők,

érerősítők és gyenge hashajtó hatásúak. A fekete bodzának fájdalomcsillapító hatása is van.

Ezen felül értékes flavonoidokat, A-provitaminokat és B-provitaminokat is tartalmaz.

Fent említett tulajdonságainál fogva a fekete bodzából készült tea kiváló a meghűlésekre és az

influenzára. De a fekete bodza egyik gyakori alkotórésze az emésztési zavarok gyógyítására

használt teakeverékeknek is. A fekete bodzát tartalmazó teakeverékek köptető hatása

csillapítja a szűnni nem akaró köhögést, s a gyulladásgátló hatása a legtöbb akut problémánál

bevethető.

Vizelethajtó tulajdonsága felhasználható a magas vérnyomásnál és a lábduzzanatoknál. Más

gyógynövényekkel kombinálva migrénes fejfájások ellen nagyszerű. Szemcseppként és

szemvízként is alkalmazzák a fekete bodzavirág forrázatát, sőt toroköblítőként is kitűnő.

A feketebodza és hársfavirág 1:1 arányú keveréke csodálatosan csillapítja a lázat.

A fekete bodzából készült tea receptje: forrázatot készíthetünk 2 teáskanál drogból és 1,5 dl

forró vízből. Egy-két csésze napi fogyasztása bőven elegendő. Ellenjavallata az idős emberek

esetében van, mivel a virágtea enyhe szívgyengítő hatással bír.

ALOE VERA – TURBÓ AZ IMMUNRENDSZERNEK

Az aloe vera barbadensis miller hatóanyagait hosszú volna felsorolni. Kiváló és sokrétű

hatásait folyamatosan tesztelik. Ami már visszaigazolást nyert: fájdalomcsillapító,

ellenállóképesség-javító, vértisztító, gyulladáscsökkentő, gombás fertőzések ellen kiváló. Bőr

Page 19: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

és emésztési problémák esetén gyakran alkalmazható. Az aloe verában található rengeteg

hatóanyag olyan az immunrendszernek, mint amikor teletankoljuk autónkat a benzinkúton.

Mind prevenciós (megelőző), mind regeneráló, mind fertőzésgátló és gyulladáscsökkentő

hatásaiért előszeretettel alkalmazzák külsőleg és belsőleg egyaránt.

GRAFERUITMAG KIVONAT – FERTŐZÉSEK ELLENSZERE

A grépfrútmag-kivonat tartalmaz többek között bioflavonoidokat és glikozidokat is. Igen

széles körben alkalmazzák. Körülbelül 900 (!) baktérium-, vírus- és gombafajta ellenszere,

ezért a fertőzésekkel szemben igazi nagyágyúnak számít. Óvja a száj-, a garat- és a bélflórát,

miközben végérvényesen legyőzi a fertőző mikroorganizmusokat. Gyulladások ellen túlzás

nélkül állíthatom, hogy fantasztikus. Hígítva használandó.

PROPOLISZ A GYULLADÁSOKRA

A propolisz legfontosabb szerepe a betegségek megelőzésében van. A természetes

antibiotikumok közül az egyik leghatékonyabb. Ha pedig valaki már sajnálatos módon

belefutott egy betegségbe, akkor segít a gyógyulásban. Igaz, hogy ez nem növényi eredetű

anyag, de attól még csodálatosan hatékony antibiotikum.

A méhek a propoliszt azért állítják elő, mert ők ezzel a viasztartalmú, ragacsos anyaggal

védekeznek a fertőzésekkel szemben a kaptárjukban. A nyers propoliszt a kaptár belső

felületéről szokták lekaparni a méhészek. Jó hír, hogy a nyers propoliszt felhasználásig

fagyasztóban lehet tárolni.

A gyermekeknél sűrűn előforduló szájüreg betegségeket, megfázásos betegségeket,

tüdőgyulladást, véraláfutásokat, sebeket töredék idő alatt gyógyítja. Foghúzás után

fájdalomcsillapításra és a seb gyógyítására is használható.

Nagyon hatásos légcsőhurut, allergikus jellegű asztma, megfázás, influenza és általában véve

a gyulladásos tünetek enyhítésére. Vírus-, baktérium- és gombaölő hatásának köszönhetően

bőrbetegségek és herpesz ellen nagyszerű, de használ fekélyek, vérkeringési és

szívbetegségek kezelésére is. Gyorsítja a sebgyógyulást és általános immunerősítő. Tisztítja

az ereket. Sportolóknál és nehéz fizikai munkát végzőknél a gerinc-, a derékfájdalmat és a

reumát képes elmulasztani. Ezen felül vérnyomáscsökkentő hatású.

A propolisz készítményeket általában étkezés előtt negyed órával érdemes fogyasztani.

A propolisz keverhető mézbe, ami egy kellemes ízharmóniát eredményez, ugyanakkor 70-

96%-os patikai alkohollal tinktúra is készíthető belőle. Utóbbi esetben 14 éves kor alatt nem

ajánlott.

A tinktúrát lehet italba csepegtetni, mézbe keverve, vagy sebre kenni. Légúti

megbetegedésekre, szájsebekre, ínygyulladásra és sebfertőtlenítésre ajánlott. A népi

gyógyászat úgy tartja, hogy a torokfájdalmakra és a légúti gyulladásokra minden

gyógyszernél hatékonyabb. Tapasztalt anyukák megfigyelték, hogy még a vírusos

megbetegedések is sokkal hamarabb elmúlnak, ha a gyermeknek propoliszos mézet vagy

tinktúrát adnak. Egyébként kockacukorra cseppentve bárki könnyedén elfogyaszthatja.

Száraz György

Boldog napot!

Page 20: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

NÉHÁNY TIPP NÁTHA ELLEN?

Fogyasszunk sok C-vitamint!

Mindenfajta légúti megbetegedés ellen kiváló immunrendszer erősítő a C-vitamin. Ebből

hivatalosan napi 60 gramm elfogyasztása javasolt a felnőttek számára. Más tudósok – például

Szent-Györgyi Albert – 1000 mg C-vitamint tart szükségesnek egy egészséges felnőtt számára

naponta. Betegség esetén ennek akár a többszörösét is elfogyaszthatjuk.

Ezen kívül részesítsük előnyben a természetes C-vitaminforrásokat, mivel a szervezetünk, ki

tudja, miért, nem képes előállítani a C-vitamint. Fogyasszunk minél több citromot, narancsot,

kivit, grapefruitot, paprikát, savanyú káposztát, vörös- és fokhagymát.

Fontos tudni, hogy a C-vitamin 60 Celsius fokon elbomlik, ezért ne keverjük forró teába vagy

ételbe. Az is lényeges, hogy napi szinten, sőt ha lehet, naponta többször pótoljuk a C-vitamint,

mivel a szervezetünk nem képes elraktározni ellentétben az A-, D-, E-, és K-vitaminnal.

Szaunázz vagy infraszaunázz megelőzés céljából!

A bölcs nem akkor kezd kutat ásni, amikor megszomjazott. Más szóval, előre gondolkodjunk

és a hideg idő beköszöntekor kezdjünk el a megelőzésen fáradozni. Infraszaunával, de a

hagyományos szaunával is erősíthetjük az immunrendszerünket, méregteleníthetünk és egy

kissé fokozhatjuk a keringésünket. Megjegyzem, lázas és gyulladásos tünetek esetében

ellenjavallt a szaunázás bármelyik formája!

Igyál gyógyteákat! Számos finom és ténylegesen jóízű tea közül választhatunk már. Nem nagydolog egy finom

bodzavirág-, csipkebogyó-, citromfű-teát elkészíteni a magunk vagy családtagjaink számára.

Nátha és meghűlés esetén a hársfavirág, az édeskömény, a kankalingyökér, a zsályalevél, a

kakukkfű és a kamilla is bevethető. Mézzel édesítve – nem tűzforrón belekeverve! – kitűnő

ízhatások és nem utolsó sorban gyorsabb gyógyulás érhető el.

Elegendő alvás és meditáció

Szánjunk időt a regenerációra. Testi, lelki és szellemi igényeinknek megfelelő időtartamra

állítsuk be az alvásunkat. Ezen felül meditációkat is végezhetünk, mely szintén feltölti

auránkat és erősíti az immunrendszerünket.

Halántékmasszázs alkalmazása Ha a nátha miatt fejfájással küszködünk, akkor borsmentaolajjal masszírozzuk át finoman a

halántékunkat.

Egyél tyúkhúslevest!

Ősi bevált recept a légúti problémákra és az elveszített fizikai erő pótlására a finom, forró

tyúkhúsleves. Fehérje- és ásványi anyag tartalma nagyon sokat tud segíteni.

Tartsd karban az orrodat!

Ügyeljünk arra, hogy orrunk nyálkahártyája ne száradjon ki, mert akkor veszít az ellenálló

képességéből. Használjunk orrsprayt. Persze mértékkel!

Forró lábfürdő Egy lavórba tegyünk néhány evőkanál tengeri sót, helyezzük bele a lábunkat, majd lassan

engedjük tele meleg vízzel. 15-20 percig vegyünk lábfürdőt. Majd bújjunk ágyba és

pihenjünk.

Page 21: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Ausztrál teacserjeolaj Az orrnyálkahártya gyulladásos folyamatai ellen kiváló az ausztrál teacserjeolaj. Kendőre

csepegtessük és lélegezzük be mélyen.

Inhalálás A kamilla és/vagy az eukaliptusz forró gőze kitűnően oldja a váladékot és csillapítja a légúti

görcsöket. Általában 10 perc inhalálás elegendő. Naponta többször ismételhető.

Schüssler sók A Nr. 8 Natrium-chloratum D6 só segít orrfolyásos nátha esetén.

Torokkenegetés

Szopogassunk zsályafüves bonbonokat, mert fokozzák a nyálképződést.

Száraz György

Boldog napot!

MIRE JÓ AZ INFRASZAUNA?

Egyre többet lehet hallani az infraszaunákról manapság. Az infraszaunák jótékony

hatásait azonban még csak kevesen ismerik, holott nem ártana figyelembe vennünk

számos tudományos kutatás és felmérés eredményeit. Kiváltképp azért, mert számos

népbetegség kezelésére és ellensúlyozására alkalmas ez a nagyszerű találmány.

Hagyományos vagy infra szauna?

A hagyományos szauna felforrósított köveket használ, míg az infraszauna infrasugarakat. A

szaunánál a levegőt a kövekre locsolt víz melegíti fel, ezzel szemben az infraszaunánál nem a

levegő melegszik fel, hanem aki benne van. Ez azért nem elhanyagolható, mert sokan a

hagyományos szaunában szinte fulladoznak és pár perc után feladják. A hagyományos

szaunától és gőzfürdőtől eltérően, az infraszauna felfrissíti az embert és elviselhetőbb a

tüdőnek. Így aki nem kedveli a kellemetlen párás levegőt, annak ajánlatos kipróbálni az

infraszaunát. Mind az egészségmegőrzés, mind fitness és wellness céljából érdemes igénybe

venni az infraszaunát. Egyébiránt az infraszaunák állítólag még kevesebb áramot is

fogyasztanak.

Mire hat az infraszauna?

A mozgásszegény életmód, az elhízás jelensége és ennek káros-kóros élettani

következményei, mint az öregedés és a megbetegedésre való hajlam, kompenzálására sok

mindent kitaláltak már a tudósok. Az infraszauna ezek közé a vívmányok közé tartozik.

Tudta-e, hogy 30 perces infraszaunázás alatt testünk 600-800 kalóriától is megszabadulhat?

Ez hatalmas szám, mert szinte felér egy rövid, ám intenzív sportolással. Lássuk, mi történik

ilyenkor?

Infraszaunázás közben testünk izzadságot termel, mert a megnövekedett hőmérsékletet

valahogy csökkenteni akarja. Miközben izzadunk, számos méreganyagtól és nem kevés zsírtól

is megszabadulunk. Természetesen nagy mennyiségű víz és ásványi só is távozik a

szervezetünkből, de ezeket viszonylag könnyű pótolni szaunázás után.

Page 22: BIZARR REKORDOKboldognapot.hu/archivum/pdf/boldognapot_38.pdf · 2010. 11. 17. · Gondolom, utána alaposan kivizsgáltatta magát, s nem került intimebb kapcsolatba valamelyik

Az infraszaunázás szemben a szaunázással olyan fényt juttat a bőrbe és a mélyebb rétegekbe,

amelynek jótékony fiziológiai hatásai vannak. Serkenti a vérkeringést, kitágítja a

véredényeket és elősegíti a szövetek és az izmok gyógyulását. A vérkeringés fokozódása,

illetve a keringés gyorsulása edzi a szívet és az ereket, ami strapabíróbbá teszi ezeket a

szerveket.

Az infraszauna fénye – az infrasugarak – megemeli a vér, ezáltal pedig a szövetek

hőmérsékletét. Ez kedvez az olyan salakanyagok és méreganyagok kiürülésének, mint a

higany, az ólom, a nikotin, a cink, az alkohol, a kénvegyületek stb. A nagyobb hőmérséklet

növeli az izomzat rugalmasságát, hozzásegíti az izmot az ellazuláshoz és a gyorsabb

regenerálódáshoz. A megemelkedett testhőmérsékleten számon vírus és baktérium elpusztul,

továbbá az immunrendszer valamelyest megerősödik. A bőrben és közvetlenül a bőr alatt

lerakodott, felhalmozódott méreganyagok egy része is kiürül, ezért a bőr tisztul és

egészségesebbé válik. Gondoljunk a cellulitiszre, illetve a narancsbőrre. Az infraszauna azért

hatékony a cellulitisszel szemben, mert a fénye behatol a bőr mélyebb rétegeibe és ott fejti ki

hatását. Ha pedig előnyösen hat a bőrre és a keringésre, akkor bizton állítható, hogy a

tápanyagok felszívódását is elősegíti az infraszaunázás.

Kinek ajánlott az infraszauna?

Az infraszauna nagyon sok ízületi és izomzati problémára van kedvező hatással. Az

izomgörcsök megszüntetésére, az ízületek merevségének oldására, a ficamokra és a

húzódásokra kifejezetten jól hat. Ha pedig csökkentjük az izmainkban és az ízületeinkben a

munka vagy a sport alatt kialakult feszültséget, akkor a közérzetünk is javulni fog. A mérések

azt is kimutatták, hogy a rendszeres infraszaunázás csökkenti a stresszes, a depressziós és a

szorongásos tüneteket.

A túlterhelés mellékhatásainak leküzdésére például kifejezetten alkalmas az infraszaunázás.

Ha valaki méregteleníteni szeretne, vagy csak felfrissíteni magát egy megfáradt nap után,

akkor sem fog csalódni ebben a módszerben. Ha fogyókúrába kezdünk, akkor sokat

nyerhetünk az infraszaunával, de nem szabad túlzásba vinni.

Az infraszaunázás ellenjavallt gyulladások esetén (ízületi, izom) és a lázzal járó

megbetegedéseknél. Nem szabad elfelejteni az infraszaunázás során elveszített

folyadékmennyiség és ásványi anyagok pótlását sem!

Száraz György

Boldog napot!