bsejfl a - u-szeged.hudigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01976/00246/dm_1976... · 2016. 10....

1
12 Vasárnap, 1976. október 17; BSEJfl Előadások a politikai akadémián a Az MSZMP Szeged váro- si bizottságának gazdaságpo- litikai kérdésekkel foglalko- zó akadémiáján október 20- án, szerdán délután fél 3 órai kezdettel dr. Koncz Já- nos. az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titká- ra A tudományos-technikai forradalom főbb kérdései napjainkban címmel tart előadást a Szabadság Film színházban. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) Az időszerű politikai kér- désekkel foglalkozó akadé- mián október 21-én. csütör- tökön fél 3 órai kezdettel, ugyancsak a Szabadság Film- színházban. dr. Kanyó Fe- renc, a Csongrád megyei Ok- tatási Igazgatóság tanszékve- zető tanára Az SZKP és a nemzetközi forradalmi folya- mat címmel tart előadást. (A piros jelzésű igazolványok érvényesek.) Az előadások után az Em- lékezz a nevedre című szov- jet filmet vetítik. 10—15° Várható időjárás vasár- nap estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, ismét- lődő kisebb esőkkel. Általá- ban északi, a Dunántúlon megélénkülő északnyugati szél. Hajnalban többfelé pá. rássig. Várható legmaga- sabb nappali hőmérséklet vasárnap: 10—T5 fok között. COLLEGIUM POLYTECHNIKUM Holnap, hétfőn este 8 óra- kor rendezi meg a J ATE Collegium Polytechnikuma első programjót az újszegedi Hermán Ottó kollégium tár- salgójában. A Beszélgetések az egyetem nagy öregjeivel című sorozat keretében a fiatalok ezúttal dr. Koch Sándor professzorral talál- koznak. T ávoli ismerőseim meghívtak a lakásavatóra. A diploma megszerzése után a gyermek- telen, fiatal pár kemény és kitartó munkával, „hosszú várakozás" után, egy évre kapott lakást. Ugyanez ne- kem tíz évre sikerült. A meghívás- ban a feltűnő az volt, hogy a házi- gazda nagy vállveregetés közben — ami a lebecsülést jelenti — tudtom- ra adta, hogy a hölgyek estélyiben, az urak szmokingban lesznek. Ing van, szmok nincs, így a szebb napokra emlékeztető esküvői fekete ruhában szerénykedtem a vendégek között. Magamban egyre csak azt hajtogattam, nem a ruha teszi... és bíztam a gallérom felett évek során összegyűjtött valamiben, amit érte- lemnek nevezhetek. A rátartibb vendégek fél órát kés- tek. valószínű illendőségből tették mert az ablak alatt már jó ideje a kocsiban unatkoztak. Jött olyan is- merős is, akinek korábban az utcán hiába köszöntem, válaszra sem mél- tatott. Most a nyakamba borult, és földimnek nevezett. Barátsága jelé- ül amerikai cigaretta füstjét a fel- Vendégségben sőbbrendűség teljes gőgjével fújta a szemembe. Más vendég döggel, aka- rom mondani, doggal érkezett. Illett végighallgatni, hogy az „aranyos" mit eszik, iszik, és milyen jólnevelt. Ezt egyébként volt módom tapasz- talni, amikor barátságosan megnyal- ta a képem. Szórakozottan csipegettem a süte- ményből, amit ügyetlenül leszórtam a háziak által korábban beharango- zott, külföldi, süppedő szőnyegre. Restellkedve takarítottam a morzsá- kat, amikor sokat mondóan figyel- meztettek, ennek nem árt, ez nyu- gatnémet. Végre elterelődött a figye- lem rólam, mert egy csilingelő női hang a vendégeket hellyel kí- nálta a süppedő szőnyegen. Pompás, eredeti, ujjongtak a többiek. A vállalkozóbb „nem" csakhamar elheveredett a ké- nyelmes szőnyegen, mert így alulról, páholyból nézhette azt, arait az es- télyi volt hivatott eltakarni. Lábai- mat zsibbadás ellen hol alám, hol a szomszédom tányérjába nyújtogat- tam, és azon töprengtem, minek eh- hez estélyi és szmoking. A házigazda, lordokhoz méltóan, csak skót whiskyvel kínálta a ven- dégeket. Életem első whiskyje után megállapítottam magamban; mara- dok a kecskeméti barackpálinkánál. Csinos vagy, szép vagy bókok után végre komoly dolgokra terelő- dött a szó. Sajnos, „a merci és nerci" témákra csak hallgatag csodálkozás- sal reagáltam. Végre eljött az az idő, amikor halaszthatatlan ügyekre hi- vatkozva, távozhattam. ''. Hdgy ezt álmodtam? Nem, végig- éltem, mégpedig 1976-ban! Dr. Faragó László Ebadta vasárnapja Igazán vehetnél mar egy villanydarálóf! Műveltség A könyvesboltban hal- tattuk a következő pár. beszédet: — Üram, szabadságra megyek. Ajánljon ne- kem szórakoztató, köny- veket, — Talon' valami kotty- nyebbet? — Nem szükséges, ko- csival megyek. HANGLEMRZ- BARATOKNAK " A TIT városi szervezete ée a 2. számú hanglemezbolt szervezi a hanglemezbará- tok klubjának programját. Holnap, hétfőn este 6 órakor a TIT Kárász utcai klubhe- lyiségében Várady Zoltán karnagy előadását hallgathat- ják meg az érdeklődők, amelynek címe: Muzsikáló városok: Bayreuth PADLÖKIEGYENLLTO MASSZA Rövidesen hazunkban is megkezdik a padlókiegyenlí- tő massza gyártását, egy osztrák céggel kooperálva. A massza a házgyári lakásépít- kezéseknél. a betonalapozás egyenetlenségeinek megszün- tetéséhez szükséges. A kész- termék csiszolható, s így a felületére a szőnyegpadló közvetlenül ráhelyezhető. Ed- dig ezt a terméket főként tőkés, importból, szerezte be az építőipar, de a gyorsüte- mű lakásépítkezés állandóan növeli az igényeket,' s -ezért szükségessé vált a hazai gyártás megkezdése. ŰJ SZOVJET KIKÖTÖ Felépült a Szovjet Tudo- mányos Akadémia távol-ke- leti tudományos központja kutatóflottójáiíak kikötője az Aranyszarv-öböl déli part- ján. A nagystabásu építkezés befejezéséképpen a közel- múltban a kikötőhöz tartozó raktárakat is átadják. — Láthatjátok, hogy mind megettem a levest? MIT FIZET A LOTTÓ? A 42. játékhéten öttalála- ta6 szelvény nem volt. Négy találatot 115 fogadó ért el, nyereményük egyenként 53 297 forint. A három talá- iatosok 378, a kéttalálatosok 17 forintot érnek. ZENEKARl EST A filharmónia színházi so- rozatában a Budapesti Fil- harmóniai Társaság zeneka- ra ad koncertet kedden este fél 8 óratói a Szegedi Nem- zeti Színházban. Kórody András vezényletével. Brahms hegedűversenyét a szovjet Liana Iszakadze látssza, s a műsoron még Schubert VII, Szimfóniája szerepel. BAJ VAN A KAKASOKKAL Dán baromfi-farmokon „napszemüveges" kakasok sétafikálnak. így akarják megakadályozni, hogy a har- cias állatok a távolba pil- lantva ellenséget keresgélje- nek. Tudósok ugyanis meg- állapították. hogy a férfi- társaikkal viaskodó kakasok lefogynak a csata izgalmai- tól. AR- ÉS BELVÍZVÉDELMI MÜVEK SZEMLÉJE A Középtiszavidéki Víz- ügyi Igazgatóság több ezer négyzetkilométer működést területén, ezekben a napok- ban tartják az ár- és belvíz- védelmi művek őszi szemlé- jét.- A szakértő brigádok 655 kilométer folyami árvízvé- delmi fővédvónaiat. 1400 ki- lométer hosszú belvízi csa- tornát továbbá 43 nagy tel- jesítményű stabil szivattyú- telepet vizsgálnak felül. ÜJ DIPLOMASOK A MŰSZAKI EGYETEMEN Szombaton diplomakiósztó ünnepséget tartott a Buda- pesti Műszaki Egyetem épí- tészmérnöki kara. Dr. Deák György, a kar dékánja 130 új építészmérnöknek és 14 városépítő szakmérnöknek adta át diplomáját. A ve- gyészmérnöki kar diploma- kiosztó ünnepségén dr. Pon- gor Ernő dékán nyújtotta át a végzősöknek diplomájukat: közöttük 103 okleveles ve- gyészmérnöknek, 49 vegyész üzemmérnöknek, 204 szak- mérnöknek és 20 vegyipari műszaki tanárnak. Közülük százan az esti tagozaton fe- jezték be tanulmányaikat. FILOZÓFIAI ELŐADÁS A Juhász Gyula Tanárkép- Főiskola dísztermében tart előadást dr. Pais István kandidátus, az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem filo- zófiai tanszékének docense holnap, hétfőn este fél 8-kor. Az előadás címe: Az újkori filozófia és a vallás. TÉVÉF.RŐSITŐ ÉPÜL SZENTGOTTHÁRDON Régi gondja oldódik' meg Szentgotthárdnak és környé- kének. A nagyközség hatá- rában tv-reléállomás építé- sét kezdték meg. A húsz mé- ter magas, teljesen automa- tikus erősítő állomás 40 négyzetméter alapterületű betonalapra épül. Létesítésére azért volt szükség, mert rosszak a tv- vételi viszonyok. Az erősítő a tervek' szerint a jövő év első felében készül el, és százszázalékos vételi lehető- séget biztosít Szentgotthár- don és a környező községek- ben. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilóját 30, az élő tyúkét 28, a vágott csir- kéét 38 íorjntért árulták a tegnapi piacon. A tojás da- rabja 1,50—1,80. a salátáé 1—2, a zöldtengerié 1, a re- tek csomója 1—2, a mák li- terje 45 forint volt. Egy ki- ló burgonya 4—7. sárgarépa 4—5, gyökér 7—10, vörös- hagyma 8—9, fokhagyma 25 —30, fejeskáposzta 3—4, kel- káposzta 4—5, karalábé 3, karfiol 3,50—5, paradicsom 2.50—4, zöldpaprika 6—10, főzőtök 2,50—3, uborka 8— 10, zöldbab 6—8, zöldborsó 12—18, paraj 7, sóska 8 fo- rintba került. A gomba ki- lóját 35—40. téli almát 5— 12, körtét 5—10, nyári almát 5—6. őszibarackot 10—12, szőlőt 6—14, málnát 28, di- ót 16. szárazbabot 16, sava- nyúkáposztát 12 forintért le- hetett kapni, A MŰSZAKI- KÖNYV-NAPOK ESEMÉNYEI A KSZV újszegedi szövő- gyárában holnap, hétfőn dél- után Bakó László íőmémök tart előadást a Fiatal Mér- nökök és Közgazdászok Ta- nácsának. Az előadás a 15. országos műszakikönyv-na- pok egyik eseménye. A 624- es sz. Ipari Szakmunkáskép- ző Intézetben ugyancsak hol- nap nyitják meg a könyvki- állítást; ott is és a 600-as szakmunkásképzőben is ok- tóber végéig tekinthetők meg a könyvújdonságok. SZOLIDARITÁSI EST A Hazafias Népfront mó- ravárosi körzeti bizottsága és a helyi pártszervezet hét- főn 17 órai kezdettel a mó- ravárosi pártszervezet szék- házában (Rákóczi u. 11.) spanyol szolidaritási estet rendez. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Huszonöt éves találkozó Bajtársi találkozóra gyüle- keztek — immár harmadszor — tegnap, szombaton dél- után a fegyveres erők klub- jában azok a tartalékos ka- tonák, akik 25 évvel ezelőtt Szegedről vonultak be a Ta- bon állomásozó hírzászlóalj- ba. A honvédségnél eltöltött éveikre emlékeztek, volt ka-- tonatársaik és családtagjaik körében, miután ellátogattak a szegedi műszaki lakianyá- ba. ahol a mostani híradó- katonák életével ismerked- tek. A negyedszázados élmé- nyeket felelevenítő beszélge- tésen ott volt a Csongrád megyei Hadkiegészítő és Te- rületvédelmi Parancsnokság képviseletében Gurka Zoltán alezredes és Tóth Antal őr- nagy is. A hírzászlóalj volt katonáinak találkozója este közös vacsorával ért véget A művelődési házak programja A Bartók Béla Művelődé- si Központ Korunk észté ti- Icája című sorozatának ötö- dik előadását tervezték hét- fő estére. Az előadó, dr. Or- tutay Gyula akadémikus el- foglaltsága miatt azonban a program most elmarad, idő- pontját később határozzák meg. A Juhász Gyula Művelő- dési Központ földrajzi isme- retterjesztő sorozata viszont folytatódik: hétfőn este 6 órakor A kubai dzsungelek- ben címmel dr. Jakucs. Lász- ló egyetemi tanár színes dia- képekkel illusztrált előadást tart. Szüreti játék Forráskúton A hagyományait őrző For- ráskúton szüreti játékot ren- deznek ma, vasárnap dél- után. A résztvevők 3 órakor gyülekeznek a művelődési ház előtt, zenekísérettel egy szőlőskertbe vonulnak. Sző- iőcsőszök fogadják az érke-í zőket, a házigazdák a vevő- ket, tréfás árverés, szalonna- sütés, tánc következik ez- után. A tréfa, a játék az éj- fél után egy óráig tartó szü- reti bállal folytatódik. Tűz Ópusztaszeren A csütörtöki lapokban je- lent meg a Tűzoltóság Or- szágos Parancsnokságának felhívása, amelyben figyel- meztették a mezőgazdasági üzemek vezetőit a Sirokkó- típusú terményszárító be- rendezések tűzveszélyességé- re. Az ópusztaszeri Árpád vezér Termelőszövetkezetben tegnap délben keletkezett tűz is egy ilyen dohányszá- rító berendezés kigyulladása GvászközleménYek Feleségem, FEHÉR ANNA hamvasztás utáni búcsúztatása október 20-án 14 órakor tesz a Belvárosi temető ravatalozójá- ból. Masa Gyula műszerész Juliász Gy. u. 20. Értesítem mindazokat, alkik is- merték és szerették, hogv édes- apám, SZ.4NTÖ SÁNDOR JÓ- ZSEF f. év szeptember 21-én, 52 é v e s k o r á b a n váratlanul elhunyt. F. év október 16-án Földeákon, édesanyja sírhelyében hamvait elhelyeztük. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. apánk, nagyapánk, BtRÖ ANDRÁS ok- tóber 15-én. rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről ké- sőbb gondoskodtunk. A gyászoló csatád. Miély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk. ÖZV. PAKONAI JANOSNÉ Terhes Anna életének 81. évében, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Te- metése október 18-án 13 órakor lesz a Tápéi temető ravatalozó- jából. A gyászoló csalód — Tápé. 16 528 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. testver. ro- kon ét keresztapa. CSANYT IST- VÁN életének 75. é v e b e n . hosszú szenvedés után elhunyt. Temeté- se október 18-áji 15 órakor lesz ar Alsóvárosi temető kápolnájá- ból. A gyászoló család — NyD u. I 58. 16 525 Köszönetet mondunk m i n d - i azoknak- akik drága édes- I anyáink, nagymamánk, dédikénk. ÖZV. UPTOAT SANDORNT. te- metésén részvétükkel és virága- ikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. 16 524 Köszönetet mondunk mind- azoknak a rokonoknak, ismerő- södcrsek, akik szeretett halottunk, SIMÁNDI FERENC hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelen- tek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló csalód. 16 525 Köszönetet mondunk mind- azoknak, akik szeretett halot- tunk, SAEANKI ISTVÁN-VE te- metésén megjelentek, és részvé- tükkel fájdalmunkat enyhítette Külön köszönetet mondunk az ldegkiiudka orvosainak és ápolói- nak áldozatos munkájukért. A gyászoló család. 16 522 miatt keletkezett. Azonnal riasztották a szegedi és az algyői tűzoltókat, akik ha. marosan megfékezték a tü- zet. Az anyagi kár előrelát- hatólag 80 ezer forint. A vizsgálat eddigi megállapítá- sai szerint a tüzet műszaki meghibásodás okozta. NDK-BELI ARUK A CENTRUMBAN a A Centrum Áruházban I holnaptól a hét végéig a szo- | kásosnál több NDK-ban ! gyártott árucikket kínálnak a vásárlóknak. A schwedti áruházból érkeztek azok a kozmetikai szerek, rövid- áruk, lakástextíliák, játékok, edények, fehérneműk, gye- rekcipők, amelyeket az NDK immár harmadszor megren- dezett nemzeti hetén árusí- tanak majd a Centrumban. A padlószőnyegek, függönyök, takarók, fürdőköpenyek, er- nyők, bőrkesztyűk, fatálcák gazdag választékából szom- batig kereshetik ki a vevők a számukra legmegfelelőb- bet. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged varost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6746 S z e g e d , Tanácsköztarsasag útja 10. - T e l e f o n : 13-635, U-Ou,' Felelős kJ a d ó i KOVACs LASZLO A lapot nyomja: Szeged) Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca a. Nyomdaigazgató: ÖOBO JÓZSEF Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban é s a kézbesítőiméi Előfizette! díj egy hónapra 20 forint. - index: tsoss

Upload: others

Post on 30-Sep-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: BSEJfl a - u-szeged.hudigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01976/00246/dm_1976... · 2016. 10. 10. · vasárnap: 10— foT5 közöttk . COLLEGIUM POLYTECHNIKUM Holnap, hétfő estn

12 Vasárnap, 1976. október 17;

B S E J f l Előadások a politikai akadémián

a

Az MSZMP Szeged váro-si bizottságának gazdaságpo-litikai kérdésekkel foglalko-zó akadémiáján október 20-án, szerdán délután fél 3 órai kezdettel dr. Koncz Já-nos. az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titká-ra A tudományos-technikai forradalom főbb kérdései napjainkban címmel tart előadást a Szabadság Film színházban. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.)

Az időszerű politikai kér-désekkel foglalkozó akadé-mián október 21-én. csütör-tökön fél 3 órai kezdettel, ugyancsak a Szabadság Film-színházban. dr. Kanyó Fe-renc, a Csongrád megyei Ok-tatási Igazgatóság tanszékve-zető tanára Az SZKP és a nemzetközi forradalmi folya-mat címmel tart előadást. (A piros jelzésű igazolványok érvényesek.)

Az előadások után az Em-lékezz a nevedre című szov-jet filmet vetítik.

10—15°

Várható időjárás vasár-nap estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, ismét-lődő kisebb esőkkel. Általá-ban északi, a Dunántúlon megélénkülő északnyugati szél. Hajnalban többfelé pá. rássig. Várható legmaga-sabb nappali hőmérséklet vasárnap: 10—T5 fok között.

COLLEGIUM POLYTECHNIKUM

Holnap, hétfőn este 8 óra-kor rendezi meg a J ATE Collegium Polytechnikuma első programjót az újszegedi Hermán Ottó kollégium tár-salgójában. A Beszélgetések az egyetem nagy öregjeivel című sorozat keretében a fiatalok ezúttal dr. Koch Sándor professzorral talál-koznak.

Távoli ismerőseim meghívtak a lakásavatóra. A diploma megszerzése után a gyermek-

telen, fiatal pár kemény és kitartó munkával, „hosszú várakozás" után, egy évre kapott lakást. Ugyanez ne-kem tíz évre sikerült. A meghívás-ban a feltűnő az volt, hogy a házi-gazda nagy vállveregetés közben — ami a lebecsülést jelenti — tudtom-ra adta, hogy a hölgyek estélyiben, az urak szmokingban lesznek.

Ing van, szmok nincs, így a szebb napokra emlékeztető esküvői fekete ruhában szerénykedtem a vendégek között. Magamban egyre csak azt hajtogattam, nem a ruha teszi . . . és bíztam a gallérom felett évek során összegyűjtött valamiben, amit érte-lemnek nevezhetek.

A rátartibb vendégek fél órát kés-tek. valószínű illendőségből tették mert az ablak alatt már jó ideje a kocsiban unatkoztak. Jött olyan is-merős is, akinek korábban az utcán hiába köszöntem, válaszra sem mél-tatott. Most a nyakamba borult, és földimnek nevezett. Barátsága jelé-ül amerikai cigaretta füstjét a fel-

Vendégségben sőbbrendűség teljes gőgjével fújta a szemembe. Más vendég döggel, aka-rom mondani, doggal érkezett. Illett végighallgatni, hogy az „aranyos" mit eszik, iszik, és milyen jólnevelt. Ezt egyébként volt módom tapasz-talni, amikor barátságosan megnyal-ta a képem.

Szórakozottan csipegettem a süte-ményből, amit ügyetlenül leszórtam a háziak által korábban beharango-zott, külföldi, süppedő szőnyegre. Restellkedve takarítottam a morzsá-kat, amikor sokat mondóan figyel-meztettek, ennek nem árt, ez nyu-gatnémet. Végre elterelődött a figye-lem rólam, mert egy csilingelő női hang a vendégeket hellyel kí-nálta a süppedő szőnyegen. Pompás, eredeti, ujjongtak a többiek. A vállalkozóbb „nem" csakhamar elheveredett a ké-

nyelmes szőnyegen, mert így alulról, páholyból nézhette azt, arait az es-télyi volt hivatott eltakarni. Lábai-mat zsibbadás ellen hol alám, hol a szomszédom tányérjába nyújtogat-tam, és azon töprengtem, minek eh-hez estélyi és szmoking.

A házigazda, lordokhoz méltóan, csak skót whiskyvel kínálta a ven-dégeket. Életem első whiskyje után megállapítottam magamban; mara-dok a kecskeméti barackpálinkánál.

Csinos vagy, szép vagy bókok után végre komoly dolgokra terelő-dött a szó. Sajnos, „a merci és nerci" témákra csak hallgatag csodálkozás-sal reagáltam. Végre eljött az az idő, amikor halaszthatatlan ügyekre hi-vatkozva, távozhattam.

''. Hdgy ezt álmodtam? Nem, végig-éltem, mégpedig 1976-ban!

Dr. Faragó László

Ebadta vasárnapja

Igazán vehetnél mar egy villanydarálóf!

Műveltség A könyvesboltban hal-

tattuk a következő pár. beszédet:

— Üram, szabadságra megyek. Ajánljon ne-kem szórakoztató, köny-veket,

— Talon' valami kotty-nyebbet?

— Nem szükséges, ko-csival megyek.

HANGLEMRZ-BARATOKNAK "

A TIT városi szervezete ée a 2. számú hanglemezbolt szervezi a hanglemezbará-tok klubjának programját. Holnap, hétfőn este 6 órakor a TIT Kárász utcai klubhe-lyiségében Várady Zoltán karnagy előadását hallgathat-ják meg az érdeklődők, amelynek címe: Muzsikáló városok: Bayreuth

PADLÖKIEGYENLLTO MASSZA

Rövidesen hazunkban is megkezdik a padlókiegyenlí-tő massza gyártását, egy osztrák céggel kooperálva. A massza a házgyári lakásépít-kezéseknél. a betonalapozás egyenetlenségeinek megszün-tetéséhez szükséges. A kész-termék csiszolható, s így a felületére a szőnyegpadló közvetlenül ráhelyezhető. Ed-dig ezt a terméket főként tőkés, importból, szerezte be az építőipar, de a gyorsüte-mű lakásépítkezés állandóan növeli az igényeket,' s -ezért szükségessé vált a hazai gyártás megkezdése.

ŰJ SZOVJET KIKÖTÖ Felépült a Szovjet Tudo-

mányos Akadémia távol-ke-leti tudományos központja kutatóflottójáiíak kikötője az Aranyszarv-öböl déli part-ján. A nagystabásu építkezés befejezéséképpen a közel-múltban a kikötőhöz tartozó raktárakat is átadják.

— Láthatjátok, hogy mind megettem a levest?

MIT FIZET A LOTTÓ? A 42. játékhéten öttalála-

ta6 szelvény nem volt. Négy találatot 115 fogadó ért el, nyereményük egyenként 53 297 forint. A három talá-iatosok 378, a kéttalálatosok 17 forintot érnek.

ZENEKARl EST A filharmónia színházi so-

rozatában a Budapesti Fil-harmóniai Társaság zeneka-ra ad koncertet kedden este fél 8 óratói a Szegedi Nem-zeti Színházban. Kórody András vezényletével. Brahms hegedűversenyét a szovjet Liana Iszakadze látssza, s a műsoron még Schubert VII, Szimfóniája szerepel. BAJ VAN A K A K A S O K K A L

Dán baromfi-farmokon „napszemüveges" kakasok sétafikálnak. így akarják megakadályozni, hogy a har-cias állatok a távolba pil-lantva ellenséget keresgélje-nek. Tudósok ugyanis meg-állapították. hogy a férfi-társaikkal viaskodó kakasok lefogynak a csata izgalmai-tól. AR- ÉS BELVÍZVÉDELMI M Ü V E K S Z E M L É J E

A Középtiszavidéki Víz-ügyi Igazgatóság több ezer négyzetkilométer • működést területén, ezekben a napok-ban tar t ják az ár- és belvíz-védelmi művek őszi szemlé-jét.- A szakértő brigádok 655 kilométer folyami árvízvé-delmi fővédvónaiat. 1400 ki-lométer hosszú belvízi csa-tornát továbbá 43 nagy tel-jesítményű stabil szivattyú-telepet vizsgálnak felül.

ÜJ DIPLOMASOK A MŰSZAKI EGYETEMEN

Szombaton diplomakiósztó ünnepséget tartott a Buda-pesti Műszaki Egyetem épí-tészmérnöki kara. Dr. Deák György, a kar dékánja 130 új építészmérnöknek és 14 városépítő szakmérnöknek adta át diplomáját. A ve-gyészmérnöki kar diploma-kiosztó ünnepségén dr. Pon-gor Ernő dékán nyújtotta át a végzősöknek diplomájukat: közöttük 103 okleveles ve-gyészmérnöknek, 49 vegyész üzemmérnöknek, 204 szak-mérnöknek és 20 vegyipari műszaki tanárnak. Közülük százan az esti tagozaton fe-jezték be tanulmányaikat. FILOZÓFIAI ELŐADÁS

A Juhász Gyula Tanárkép-ző Főiskola dísztermében tart előadást dr. Pais István kandidátus, az Eötvös Ló-ránd Tudományegyetem filo-zófiai tanszékének docense holnap, hétfőn este fél 8-kor. Az előadás címe: Az újkori filozófia és a vallás. TÉVÉF.RŐSITŐ ÉPÜL SZENTGOTTHÁRDON

Régi gondja oldódik' meg Szentgotthárdnak és környé-kének. A nagyközség hatá-rában tv-reléállomás építé-sét kezdték meg. A húsz mé-ter magas, teljesen automa-tikus erősítő állomás 40 négyzetméter alapterületű betonalapra épül.

Létesítésére azért volt szükség, mert rosszak a tv-vételi viszonyok. Az erősítő a tervek' szerint a jövő év első felében készül el, és százszázalékos vételi lehető-séget biztosít Szentgotthár-don és a környező községek-ben.

SZOMBATI PIACI ARAK

Az élő csirke kilóját 30, az élő tyúkét 28, a vágott csir-kéét 38 íorjntért árulták a tegnapi piacon. A tojás da-rabja 1,50—1,80. a salátáé 1—2, a zöldtengerié 1, a re-tek csomója 1—2, a mák li-terje 45 forint volt. Egy ki-ló burgonya 4—7. sárgarépa 4—5, gyökér 7—10, vörös-hagyma 8—9, fokhagyma 25 —30, fejeskáposzta 3—4, kel-káposzta 4—5, karalábé 3, karfiol 3,50—5, paradicsom 2.50—4, zöldpaprika 6—10, főzőtök 2,50—3, uborka 8— 10, zöldbab 6—8, zöldborsó 12—18, paraj 7, sóska 8 fo-rintba került. A gomba ki-lóját 35—40. téli almát 5— 12, körtét 5—10, nyári almát 5—6. őszibarackot 10—12, szőlőt 6—14, málnát 28, di-ót 16. szárazbabot 16, sava-nyúkáposztát 12 forintért le-hetett kapni, A MŰSZAKI-KÖNYV-NAPOK ESEMÉNYEI

A KSZV újszegedi szövő-gyárában holnap, hétfőn dél-után Bakó László íőmémök tart előadást a Fiatal Mér-nökök és Közgazdászok Ta-nácsának. Az előadás a 15. országos műszakikönyv-na-pok egyik eseménye. A 624-es sz. Ipari Szakmunkáskép-ző Intézetben ugyancsak hol-nap nyitják meg a könyvki-állítást; ott is és a 600-as szakmunkásképzőben is ok-tóber végéig tekinthetők meg a könyvújdonságok. SZOLIDARITÁSI EST

A Hazafias Népfront mó-ravárosi körzeti bizottsága és a helyi pártszervezet hét-főn 17 órai kezdettel a mó-ravárosi pártszervezet szék-házában (Rákóczi u. 11.) spanyol szolidaritási estet rendez. Minden érdeklődőt szívesen látnak.

Huszonöt éves találkozó Bajtársi találkozóra gyüle-

keztek — immár harmadszor — tegnap, szombaton dél-után a fegyveres erők klub-jában azok a tartalékos ka-tonák, akik 25 évvel ezelőtt Szegedről vonultak be a Ta-bon állomásozó hírzászlóalj-ba. A honvédségnél eltöltött éveikre emlékeztek, volt ka--tonatársaik és családtagjaik körében, miután ellátogattak a szegedi műszaki lakianyá-

ba. ahol a mostani híradó-katonák életével ismerked-tek. A negyedszázados élmé-nyeket felelevenítő beszélge-tésen ott volt a Csongrád megyei Hadkiegészítő és Te-rületvédelmi Parancsnokság képviseletében Gurka Zoltán alezredes és Tóth Antal őr-nagy is. A hírzászlóalj volt katonáinak találkozója este közös vacsorával ért véget

A művelődési házak programja A Bartók Béla Művelődé-

si Központ Korunk észté ti-Icája című sorozatának ötö-dik előadását tervezték hét-fő estére. Az előadó, dr. Or-tutay Gyula akadémikus el-foglaltsága miatt azonban a program most elmarad, idő-pontját később határozzák meg.

A Juhász Gyula Művelő-dési Központ földrajzi isme-retterjesztő sorozata viszont folytatódik: hétfőn este 6 órakor A kubai dzsungelek-ben címmel dr. Jakucs. Lász-ló egyetemi tanár színes dia-képekkel illusztrált előadást tart.

Szüreti játék Forráskúton A hagyományait őrző For-

ráskúton szüreti játékot ren-deznek ma, vasárnap dél-után. A résztvevők 3 órakor gyülekeznek a művelődési ház előtt, zenekísérettel egy szőlőskertbe vonulnak. Sző-

iőcsőszök fogadják az érke-í zőket, a házigazdák a vevő-ket, tréfás árverés, szalonna-sütés, tánc következik ez-után. A tréfa, a játék az é j -fél után egy óráig tartó szü-reti bállal folytatódik.

Tűz Ópusztaszeren A csütörtöki lapokban je-

lent meg a Tűzoltóság Or-szágos Parancsnokságának felhívása, amelyben figyel-meztették a mezőgazdasági üzemek vezetőit a Sirokkó-típusú terményszárító be-rendezések tűzveszélyességé-re. Az ópusztaszeri Árpád vezér Termelőszövetkezetben tegnap délben keletkezett tűz is egy ilyen dohányszá-rító berendezés kigyulladása

GvászközleménYek F e l e s é g e m , F E H É R A N N A

h a m v a s z t á s u t á n i b ú c s ú z t a t á s a o k t ó b e r 2 0 - á n 14 ó r a k o r t e s z a B e l v á r o s i t e m e t ő r a v a t a l o z ó j á -b ó l . M a s a G y u l a m ű s z e r é s z — J u l i á s z G y . u . 20.

É r t e s í t e m m i n d a z o k a t , a lk ik is-m e r t é k é s s z e r e t t é k , h o g v é d e s -a p á m , S Z . 4 N T Ö S Á N D O R J Ó -Z S E F f . é v s z e p t e m b e r 21 -én , 52 é v e s k o r á b a n v á r a t l a n u l e l h u n y t . F. é v o k t ó b e r 1 6 - á n F ö l d e á k o n , é d e s a n y j a s í r h e l y é b e n h a m v a i t e l h e l y e z t ü k . A g y á s z o l ó c s a l á d .

M é l y f á j d a l o m m a l t u d a t j u k , h o g y a s z e r e t e t t f é r j . a p á n k , n a g y a p á n k , B t R Ö A N D R Á S o k -t ó b e r 15-én . r ö v i d s z e n v e d é s u t á n e l h u n y t . T e m e t é s é r ő l k é -s ő b b g o n d o s k o d t u n k . A g y á s z o l ó c s a t á d .

Miély f á j d a l o m m a l t u d a t j u k , h o g y s z e r e t e t t é d e s a n y á n k . Ö Z V . P A K O N A I J A N O S N É T e r h e s A n n a é l e t é n e k 81. é v é b e n , h o s z -s z ú s z e n v e d é s u t á n e l h u n y t . T e -m e t é s e o k t ó b e r 1 8 - á n 13 ó r a k o r l e s z a T á p é i t e m e t ő r a v a t a l o z ó -j á b ó l . A g y á s z o l ó c s a l ó d — T á p é .

16 528 M é l y f á j d a l o m m a l t u d a t j u k ,

h o g y a s z e r e t e t t f é r j . t e s t v e r . r o -k o n é t k e r e s z t a p a . C S A N Y T I S T -V Á N é l e t é n e k 75. é v e b e n . h o s s z ú s z e n v e d é s u t á n e l h u n y t . T e m e t é -s e o k t ó b e r 18-áji 15 ó r a k o r l e s z a r A l s ó v á r o s i t e m e t ő k á p o l n á j á -b ó l . A g y á s z o l ó c s a l á d — N y D u . I 58. 16 525

K ö s z ö n e t e t m o n d u n k m i n d - i a z o k n a k - a k i k d r á g a é d e s - I anyáink, nagymamánk, dédikénk.

Ö Z V . U P T O A T S A N D O R N T . t e -m e t é s é n r é s z v é t ü k k e l é s v i r á g a -i k k a l f á j d a l m u n k a t e n y h í t e n i i g y e k e z t e k A g y á s z o l ó c s a l á d .

16 524

K ö s z ö n e t e t m o n d u n k m i n d -a z o k n a k a r o k o n o k n a k , i s m e r ő -södcrsek, a k i k s z e r e t e t t h a l o t t u n k , S I M Á N D I F E R E N C h a m v a s z t á s u t á n i b ú c s ú z t a t á s á n m e g j e l e n -t e k . r é s z v é t ü k k e l é s v i r á g a i k k a l m é l y f á j d a l m u n k a t e n y h í t e n i I g y e k e z t e k . A g y á s z o l ó c s a l ó d .

16 525

K ö s z ö n e t e t m o n d u n k m i n d -a z o k n a k , a k i k s z e r e t e t t h a l o t -t u n k , S A E A N K I I S T V Á N - V E t e -m e t é s é n m e g j e l e n t e k , é s r é s z v é -t ü k k e l f á j d a l m u n k a t e n y h í t e t t e K ü l ö n k ö s z ö n e t e t m o n d u n k a z l d e g k i i u d k a o r v o s a i n a k é s á p o l ó i -n a k á l d o z a t o s m u n k á j u k é r t . — A g y á s z o l ó c s a l á d . 16 522

miatt keletkezett. Azonnal riasztották a szegedi és az algyői tűzoltókat, akik ha . marosan megfékezték a tü-zet. Az anyagi kár előrelát-hatólag 80 ezer forint. A vizsgálat eddigi megállapítá-sai szerint a tüzet műszaki meghibásodás okozta.

NDK-BELI ARUK A CENTRUMBAN

a A Centrum Áruházban I holnaptól a hét végéig a szo-| kásosnál több NDK-ban ! gyártott árucikket kínálnak a vásárlóknak. A schwedti áruházból érkeztek azok a kozmetikai szerek, rövid-áruk, lakástextíliák, játékok, edények, fehérneműk, gye-rekcipők, amelyeket az NDK immár harmadszor megren-dezett nemzeti hetén árusí-tanak majd a Centrumban. A padlószőnyegek, függönyök, takarók, fürdőköpenyek, er-nyők, bőrkesztyűk, fatálcák gazdag választékából szom-batig kereshetik ki a vevők a számukra legmegfelelőb-bet.

DELMAGYARORSZÁG A M a g y a r S z o c i a l i s t a M u n k á s p á r t

S z e g e d v a r o s t B i z o t t s á g á n a k n a p i l a p j a F ő s z e r k e s z t ő : F . N A G Y I S T V Á N

F ő s z e r k e s z t ő - h e l y e t t e s : S Z . S I M O N I S T V Á N S z e r k e s z t ő s é g é s k i a d ó h i v a t a l :

6746 S z e g e d , T a n á c s k ö z t a r s a s a g ú t j a 10. - T e l e f o n : 13-635, U-Ou,' F e l e l ő s kJ a d ó i K O V A C s L A S Z L O

A l a p o t n y o m j a : S z e g e d ) N y o m d a S z e g e d . B a j c s y - Z s i l i n s z k y u t c a a .

N y o m d a i g a z g a t ó : Ö O B O J Ó Z S E F T e r j e s z d a M a g y a r P o s t a

E l ő f i z e t h e t ő m i n d e n p o s t a h i v a t a l b a n é s a k é z b e s í t ő i m é i E l ő f i z e t t e ! d í j e g y h ó n a p r a 20 f o r i n t . - i n d e x : tsoss