Buheráló STOP

A múlt század 20-as és 30-as éveiben épült pályán, ahova annak idején néha a nagyok is jöttek, de

semmit sem láttak, és mindig győztek, a hatvanas években labdaszedő voltam az edzéseken.

Megtudtam, hogy 1900 tájékán egy Zoltán nevű fiatalember a budapesti Műegyetemen tanult, és ő

hozta a városba a „fussball”-t. Megpróbálták utánozni, játszadoztak. Nyolc-tízévesen labdaszedőként

megtapasztaltam a labdarúgás varázsát és a csirkeszar undorítóságát. Tudniillik a pályagondnok

felesége a kertvárosi pálya mögött, a deszkalelátó alatt legeltette csirkéit. A pályagondnok

motorbicikliket javítgatott, és csak akkor hagyta abba, mikor edzés után meg kellett engedni a vizet a

zuhanyzásra. Ahova csak néztem, mást sem láttam, mint buherálást. A pálya első játékosait csak

fényképről, és pocsék eredményeikről ismertem. A hatvanas évek negyedosztályú játékosait, a

pályagondnokot, a feleségét és a többieket személyesen is megismertem. Mindent szívvel és rosszul

csináltak. Nagyon én sem különböztem tőlük. A labdaszedés után hazamentünk, feketére festettük a

haverokkal a fürdőszobát, és pocsék fényképeket hívtunk elő. Az elmúlt évtizedekben a balkáni

folklór részévé vált a buhera. Nem nevezném barkácsolásnak, mert barkácsolással előállítható a

boltinál olcsóbb, egyszerű, de használható termék. A buherálás az én olvasatomban az, amikor egy-

két bonyolult termékből egy használhatatlan másik bonyolult terméket (vagy játékot) állítanak elő.

Nem múlnak ezek az idők. A buherálók ősei ott születtek, ahol hiány volt. Már nem ott élnek, de a

buhera rájuk ragadt. Ha megjött a Trabant kipufogó, akkor vettek néhányat, lehet, hogy egyszer

Trabantjuk is lesz. De ha éppen Skodájuk lesz, és az romlik el, akkor majd arra adaptáljuk. Aki

megtapasztalta a 78/79-es telet, az kétszer annyi szenet vásárolt a következő években, ha volt. Ma

így vásárolnak be a „keresőmotor”-ból („Search engine”-t egy noname-tól, és olyanok akarnak lenni,

mint a Google) is, és a „teljesítményértékelés”-ből is. Semmiben sem különbözött a 90-es években az

amerikai egyetemi könyvtárakban fénymásoló közép-európai D-stől. Látott egy egyszerű ábrát,

lemásolta. Majd csak jó lesz valamire. Jó nem lett, de ennek ellenére használta gátlástalanul. Majd

arra fogjuk edzeni a felhasználót, amit a raktárban felgyűjtöttekből buherálunk.

Tendert készültek kiírni egy vállalatnál. Abban kellett segítenem, hogy milyen kritériumok alapján

döntsenek a jelentkezőkről. Testhezálló munka. Kiderült, mégsem! A csapat tagjai, mert a

csapatmunka volt a menő, azzal kezdték, hogy ők tisztességesek. Mondtam, hogy nem úgy jöttem,

hogy föltételezzem az ellenkezőjét. Mikor már egy tucatszor hangsúlyozták, rákérdeztem. Mi a

tisztesség? Nincs előre lezsírozva? Szoftverről szólt a kiírás, de mégis az autózásból vettem a

példabeszédet. Tehát mindegy, hogy Volvót vagy Wartburgot kapsz? Nem! – vágták rá kórusban. Ha

a Wartburg nyer, nagy az esély, hogy Wartburgot fogsz vezetni. – kötözködtem tovább. Néma csend,

azt hittem, megvilágosodtak. Tévedtem! Hamarosan kibökték, amire legkevésbé számítottam: Mi

nem autót, hanem szoftvert keresünk. – Miből gondolod, hogy a sarki maszek Plumtree-t fog kínálni?

– A válaszukkal ismét megleptek: Mi az a Plumtree? Hűha, azt sem tudjá, hogy a műfajban ki a Volvo?

Elindult a munkának nem nevezhető kínlódás. Alig ismert és ismeretlen cégek honlapjain nézegették

a meghirdetett szoftverek tulajdonságait, és válogattak. Összeállt több tucat kritérium. Nekik nem

volt nyűg, kielégültek a fárasztás élményétől. Én belefáradtam ezekbe a hétfőkbe. Visszatértem az

autóról kitalált példabeszédemre: – Ti olyan autót akartok, amiben Mercedes motor van, Boing

ülésekkel és Trabant karosszériával. Megsértődtek! Én is. Még hozzátettem: Erre a tenderre csak a

„hályogkovácsnak” van bátorsága jelentkezni. Végül nyert a buhera, egy másik, de olvashatod, a II.

kerületből. A hályogkovács összerakott nekik egy kentaurt. Nem működött! Rossz tippet adtam? Úgy

gondoltam, hogy egy több-szempontú modellt futtatunk majd a Doctus keretrendszeren, hogy

kapjunk egy javaslatot. Lehet, hogy Plumtree-t, de lehet, hogy mást. Egy biztos, a buhera nem lesz

köztük. Akkor még nem ismertem kollégám gyönyörű megfogalmazását: „lehet, hogy néha

okosabban tévedünk, mint ahogy nekik igazuk van.” Kisebb baj lett volna, ha én tévedek, és a

többszempontú modell javaslata a Plumtree helyett a BEA lett volna, mint ahogy ők tévedtek a

buhera választásával. A pénzt megkaptam, hiszen odajártam. Arányos volt az eredménnyel? Lehet,

hogy nem is volt tudáshiány, amire rá kellett volna húzni a módit. Megjegyzem, a vállalatnak nem

megy rosszul most sem, hogy nincs mű-ködő portálja. No, nem folytatom, mert kiderül, hogy ez is a

Nem új az öcskös cipője c. fejezetbe tartozik.

Cudar tavasz volt. Párhuzamosan két munkánk volt. Megcsináltuk az első intelligens portált egy

vállalatnak Magyarországon. Sok a tanulsága ennek az egyéves munkának, de most azzal nem

foglalkozom. Inkább arról mesélek, hogy miért nem lett belőle több. Hamarosan „intelligens portál”

néven mást kínált a konkurencia. Az OLAP -ot kínálta. Ismét a nyelv. Ha tudnák, hogy a „business

intelligence” hírszerzést jelent, lehet, hogy másként sóznák el, de az is lehet, hogy nem. No, még egy

kis kukacoskodás. Ha hírszerzést jelentene, még akkor sem szabadna adatgyűjtésre és feldolgozásra

szűkíteni. Több vitám volt erről, és ezeket tanulságosabbnak tartom. A körzőt, szögmérőt, színes

ceruzát OLAP-pal helyettesíteni nagyon hasznos, csak attól még nem lesz intelligens. 11 évesen nem

a körző, szögmérő, színes ceruza okosított meg, hanem az, hogy rájöttem, mire használható. – Az

OLAP-ot külföldről vásárolták. – mondogatták az IT-kereskedőből lett amatőr instruktorok. –

Tudjátok, a világ nem úgy néz ki, hogy vannak okos külföldiek és buta hazaiak, hanem úgy, hogy

vannak okos és buta külföldiek, valamint okos és buta hazaiak. – mondogattam. Bevallom, nem sok

sikerrel. Az OLAP ráépítése az adatbázisokra két dolgot feltételez. Először azt, hogy a portálnak csak

adatbázisa van. Másodszor azt, hogy a döntéshozó csak adatokat dolgoz fel. Nem nehéz rájönni,

mindkettő tévedés.

Az intelligencia félremagyarázásának briliáns példája a következő. Mikor első lakásomat akartam

bérelni Budapesten, az irodában a következőt mondták: – Az I. és II. kerületben 35.000 forint a

telefonos lakás, és 30.000 forint a nemtelefonos lakás. Akkor nem értettem a „telefonos” szót. Most,

írás közben látom, hogy a szövegszerkesztő elfogadja, tehát ő érti. Nekem is megma-gyarázták, hogy

mit jelent. Nincs a lakásban vezetékes telefon. – Sebaj, mondtam, majd veszek. – Ilyen jó

kapcsolataid vannak? – csodálkoztak. Ezt sem értettem. Néhány évre rá minden kölyöknek volt

telefonja, apjuknak meg kettő is. Mondják sokan: bejött több cég. Hm? Gyanús. Még gyanúsabb

lenne analógiát gyártani (katonaorvosi gyógyszert), és azt mondani: ha bejönne néhány külföldi

egyetem, akkor nem kellene páncélszekrényekben őrizni az érettségi tételeket! Az egyszerű

megoldások mindig a katonaorvos anekdotára emlékeztetnek. Ne menjünk át az Atlanti-óceánon, ha

Indiába akarunk jutni, és főleg ne, ha a Vénuszon szeretnénk kikötni. Ha személyes tudásunkban

nincs benne, hogy mi van az Atlanti-óceán másik partján, nézzük meg a térképet (meglévő tudást).

Amerika ne legyen se probléma, se megoldás minden nyavalyára.

Leggyakrabban azok boncolgatják módszerünket , akik el akarják takarni gyér tudásukat, akiknek

nincs rendezni való tudásuk. A boncolás mindig azzal kezdődik, hogy miért nem súlyozunk. Tüdőnket

kiköptük, tapasztalatlan korunkban, hogy megmagyarázzuk, miért káros az így működő termékben a

súlyozás. Most már tudjuk, hogy nem magyarázatot kérnek, csupán elutasításuk nyilvánul meg

abban, hogy a súlyozásba esetleg a fuzzy-ba kapaszkodnak. A vevőorientált buheráló ilyenkor

előrángat a naftalinból egy súlyozás vagy fuzzy algoritmust, és azzal elrontja működő termékét. De

kielégíti a vevő kérését, ami valójában nem is volt kérés.

Egy coaching-munkámban bátran javasoltam a menedzsereknek egy szoftver-vezérelt ter-

melésütemezés szigorú betartását. Nem elhanyagolandó, de nem is a legfontosabb kérdés, melyik

szoftverét. Ennek kiválasztása sok olyan tényezőtől függ, amelyeknek megváltoztatása több energiát

vinne el, mint amennyi a marginális haszon lenne. Így maradjunk annál, hogy a szoftvert nem

buheráló csinálta. Fölösleges mondanom, hogy a gyártó hazai lokális ügynökei gyakran megkínálták a

buherálást. A kézi vezérlés akkor cserélhető le gépi vezérlésre, ha jól vagy nagy részben tipizálható

műveletekből áll a gyártási folyamat. Ott, ahol a jól- és nagy részben tipizálható a gyártásnak kb. 70-

80 százaléka, érdemes szigorú, szoftver-vezérelt folyamatot működtetni. Arra is hajlamos vagyok,

hogy a kiválasztott szoftver határozza meg a folyamatot. Tapasztalatom azt mondja, hogy az

ütemezésben dolgozók könnyebben elsajátítják az új folyamatot, mint ahogy a buheráló képes

testreszabni.

No, azért a nagy szoftvergyártók fejlesztőit (ezek nem buherák) se mutassam úgy be, mint a ma

született balek bárányokat! A szoftverfejlesztést nem előzi meg a tudomány, a működő szoftverek

mögött nincsenek igazolt összefüggések. A szoftvergyártók a konstruktőr észjárásával dolgoznak. Így

a munka természeténél fogva figyelmen kívül hagyják azt, hogy milyen feltételek mellett nem

működik a termék. Ebből a konstruktőri okoskodásból még az is következik, hogy a publikálás során

az előnyöket hangsúlyozzák. No, és a ROI-számítás az igazolás. Persze vannak, akik ex-post

összehasonlítják a publikált és/vagy működő szoftvereket. Csakhogy az értékelés szempontjai nem

tudnak elszakadni a szoftverek tulajdonságaitól. A szoftverek tulajdonságai a felhasználók elvárásait

is meghatározzák. Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: használható szoftvereket csak a

nagyok tudnak előállítani. Hajlamos vagyok analógiát keresni az autógyártással. Lesz néhány

hatalmas SW gyártó cég. Ezek hatalmas mennyiségű tipizált terméket gyártanak majd olcsón. Néhány

speciális igényt is ki tudnak elégíteni – méregdrágán. A nagyoknak lesz tömérdek apró beszállítója. A

kicsik tipizált alkatrészeket fognak gyártani standard minőségben. A fejlesztők és a kereskedők

költségeit csak a nagyok bírják ki. „Ha az ökröknek, a lovaknak vagy az oroszlánoknak kezük lenne, és

kezükkel művészi alkotásokat tudnának készíteni, mint ahogy azt az emberek teszik, akkor az ökrök az

istenüket valamilyen ökör, a lovak ló, az oroszlánok pedig oroszlán formájában festenék le.” . Ma az

üzleti folyamatok olyanok, amilyeneket a szoftverek megengednek. De mit enged meg a felhasználó?

Csak azt, ami megerősíti bizalmát?

Kétszer csináltunk valamit először, és soha többet. Mindkét esetben a portálgyártó konkurencia

egyszerű, kész megoldásokat adott. Álproblémák mindazok a helyzetek, amikor a vállalatok

hiányosnak éreznek egy jól működő szoftvert a folyamat vezérlésére. Kétségtelen, hogy a meglévő

folyamatok működését egyik működő szoftver sem támogatja. Hasznos, ha a tudásfrissítő megérti,

hogy semmi lényeges sem változik, ha a folyamatot még egyszer átgondoljuk, de nagyon sok minden

változhat kárunkra, ha a buherától megrendelünk egy nem működő szoftvert. Azon sem érdemes

vajúdni, melyik buherától rendeljük meg. Mind egyformák, főleg abból a fontos szempontból, hogy

működnek-e. Erről jut eszembe, hogy a napokban megkérdeztem egy fővárosi egyetemen egy

gyereket, miért nem a falujához néhány km-re lévő kisvárosi egyetemet választotta. Vártam a választ,

és főleg azt, hogy miben látja rosszabbnak a kisvárosi felsőoktatást. – Nem vagyok hülye otthon

maradni, hogy a fater befogjon a munkába, így havonta egyszer hazamegyek, hozok kolbászt,

pálinkát, és nyugisan élhetek. – vágta rá kérdésemre a választ. Hűha, erre nem számítottam.

Bizonyosan a gyerek sem arra, hogy én különbséget tudok tenni a két oktatás között. Hm, miből

gondolom, hogy az embereknek fontos, hogy az egyik egyetem lehetne egy nem létező ranglistán az

5021-dik, a másik meg a 7007-dik. A húszas létező ranglistáról is csak öt-hat nevet ismernek a

szakmabeliek is, és ők sem a sorrendjüket, hanem a neveiket. Valahogy úgy, ahogy mi, nem

teniszezők, ismer-jük az ATP-listát. A világnak olyan mindegy, hogy a buherálók, Kovács III. János az

5021-dik, Kovács VI. János meg a 7007-dik. Senki se tud róluk, tehát senkit sem hoz izgalomba, ha

véletlenül egy szezonban összeszedik magukat, és 44 helyet ugranak előre. Rájöttem, csinálom azt,

amivel ismert listákon lehetek.

Buherálóknak nevezem azokat, akik össze nem illő dolgokat raknak össze. Ez első látszatra al-

kotásnak tűnik, hiszen úgy még senki sem rakta össze. A buhera általában nagyon rövid ideig, de

gyakran semeddig sem működik. Lényeges még tudni, hogy olyan dolgokra akarják használni,

amelyekre már vannak egyszerűbb, jól működő és gyakran olcsóbb dolgok is. A buhera a saját

szakmájukban sikertelenek mutatványa.