c iszterci s zent i mre p lÉbÁnia k öz ö s sé g r ef e l · mindennapi, sokszor küzdelmes...

1L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

20

15

Bú

cs

ú

17

4.

sz

ám

C I S Z T E R C I S Z E N T I M R E P L É B Á N I A

k

ö z ö s

s é g r

e f e l

!

fotó

: Bog

dán

Réka

lepcso 15 bucsu.qxd 1/21/2016 9:40 AM

2 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Acsaládtagok számon tartják a születésnapokat arokonságban és legtöbbször a család összejön ün-nepelni. Talán ezekben a pillanatokban az

együttlét válik a legfontosabbá, az, hogy összetarto-zunk, a mosolyok, a finomságok – de ami megmarad,az a közösen eltöltött idõ. Értékes, emberformáló, lel-ket melegítõ emberi közösség. Születésnapot ünnep-lünk. Egyházközségünk megalakulásának és azóta fo-lyamatos létezésének örömét. Azt, hogy ide, ebbe anagycsaládba tartozhatunk, különféle gondolkodású,élethelyzetû személyek, akiknek az életében egy dologbiztosan közös: szeretik az Istent.

Szent Benedek a regulájában a szerzetesi közösség lelkihelyét-állapotát, a szerzetesi közösséget egy iskola-ként írja le számunkra. Gyermekként ennek a köteles-ségnek örömmel és lelkesen teszünk eleget, mert agyermek nyiladozó értelme issza magába a körülöttelévõ, megismerhetõ világ tudását. Felnõttként meg-próbáljuk a beépített ismereteket életre váltani. Egyközösséghez való tartozásunkat az is mutatja, hogy ottmit tanulhatunk, mi erõsít vagy gyengít, milyen szelle-mi, lelki táplálékkal építjük szemléletmódunkat; máskell a gyermeknek, más a fiatalnak és más az idõsnek.A szerzetes számára így válik – korosztályokkal és irá-nyultságokkal együtt – egy nagy otthonná a monostor,Szent Benedek lelkiatyaságában ez a sokszínû világ is-kolává, a „szeretet szolgálatának iskolájává” (Scholaservitii caritatis).

Születésnapon ilyen a plébániai közösség is. Sokan, sokfelõl jövünk össze, hogy szellemi-lelki gyökereinkettápláljuk a személyes kötõdést erõsebbé fonó jelenlé-tünkkel, és azzal, hogy – Dsida Jenõt idézve – „lélektõllélekig” jutunk a templom körüli nyüzsgésben és talál-kozásainkban. Talán régi gyermekkori emlékek törnekfel, a ministrálás fegyelmezett, összeszedett pillanatai,éneklés a kórusban, a halk, sokszor észrevétlen szol-gálat, amelyet a közösségért tettünk egykor. Ezek ben-nünk élnek, olykor elcsendesedve húzódnak meg szí-

vünk mélyén, de ilyenkor, az ünnep pillanatai-ban életre kelnek, megfrissülve hoznak elide, a közösségbe, ami nemcsak egy szer-zetes, hanem mindannyiunk számáraa szeretet szolgálatának iskolája.

Egy-egy közösség jövõje mindig a múlt-ból erõsödik, de a jelen pillanat hatá-rozza meg. Hogyan adja át a tudást,az élet kontinuitását az egyik nemzedéka következõnek. Mi mennyire vesszük kirészünket ebbõl a jövõt alakító jelenbõl?Mitõl lesz ez számunkra is a szeretet egy

életre meghatározó közössége? Attól, hogy magunk isalakítjuk – aki szolgálatra kész, otthonra is lel ebben.Sok apró dolog találhat ránk, igazán örülhet az,aki megleli azt a keveset, ami neki örömötad, másoknak pedig segítség (plakátozás,virágdíszítés, perselyezés stb.). Va-jon Temármegta-láltad e szolgálatota Szent Imrében? Ottho-nosan vagy közöttünk?

Ami a szerzetesnek a monostor, ahívõnek az a templom és az egyházköz-ség. Az ide való tartozás pedig érdem. Jó, hogy mostegyütt lehetünk, ünnepelhetünk. Mert ennek van arendelt ideje. Kívánok minden testvéremnek áldott ésemlékezetes búcsúi pillanatokat!

I p o l y a t y a

A Szent Imre a szeretet iskolája

A K I S Z O L G Á L A T R A K É S Z , O T T H O N R A L E L

f õ l é p c s õ

fotó: Bíró Judit


3L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Aszentmise liturgikus cselekménye… csöndjével éskimért csillagmozgásával idéz meg egy hajdani éshalhatatlan véres cselekményt… – mondta a költõ,

Pilinszky János. Ez valami olyan egyedi istendicséret,amelyhez fogható nincsen. Olyan formája az egyéni ésközösségi Isten felé fordulásnak, ami egyszerre szép,üdvös és hasznos.

Minden emberben van esztétikai igény: úgy öltözkö-dünk, rendezzük be a lakásunkat, választunk virágot,színeket, formákat, hiszen a rend, a szimmetria, ahangok harmóniája, minden, ami szemet, fület, érzé-kelésünket érinti – isteni bennünk. Amikor a látás,

hallás, szaglás, tapintás, mozgás és közös étkezés csa-tornáin keresztül dicsõítjük Istent, fogadjuk el tõleKrisztus testének és vérének áldozatát, akkoregy kétezer éves gyakorlatba illesz-kedünk bele, aminek leg-alább ezeréves elõzmé-nye volt, a zsidó rituá-lékban. XVI. Benedekpápa nagyon fontosnaktartotta ezt a folytonosságot,ami nem szakadhat meg, ami ösz-szeköti a ma élõ embereket, a korábbi li-turgiába kapcsolódókkal és az utánunk jövõkkel. Anem éppen vallásosságáról híres Kosztolányi Dezsõvallotta: oly szép mindez, hogy az Egyházhoz akkor sevolna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem ég-ben, sem bennünk…

A liturgia üdvünket szolgálja, nem csak örök üdvössé-günket, amelyet a szentségek hivatottak kiköveznielõttünk, hanem földi üdvünket, lelki egészségünket,biztonságérzetünket, kiegyensúlyozottságunkat is. Aszentségek rendje, kiemelkedõen az eucharisztikusünneplésé, a szentmiséé, de a többi szentségé is, aszentelmények, a paraliturgiák (betlehemes játék, litá-niák, népi ájtatosságok), a zsolozsma (az Egyház hiva-talos imádsága) bölcsõtõl koporsóig kísérik végig azéletünket. Visszaadják lelki egészségünket (szentgyó-nás, betegek szentsége), táplálják lelki életünket (Eu-charisztia), erõsítik keresztény elkötelezettségünket

(bérmálás, házasság, papi rend), kegyelmet adnak amindennapi, sokszor küzdelmes életünkben. A vasár-napi szentmise nemcsak közösségi élmény, de Istendi-cséret és áldozat is, aminek megvan a hatása hétköz-napjainkban. A szentek egy része a liturgia hatásáratért meg (Assisi Szent Ferenc, Bingeni Szent Hilde-gárd, Paul Claudel stb.).

Éppen ezért hasznos tudnunk, amit teszünk, ami velünktörténik, aminek részesei vagyunk a liturgia során. Fe-renc pápa (jezsuita) nem kifejezetten liturgikus beállí-tottságú, ám ismeri, tudja és betartja a liturgia szabá-lyait. Nemrég abban a római templomban, ahol annak

idején VI. Pál pápa ötven évvel ezelõtt a zsinat utánelõször végezte a megújított liturgiát, azt mondta: azEgyház arra hív minket, hogy éljük és mozdítsuk elõ a

hiteles liturgikus életet, azért, hogy összhang legyenaközött, amit a liturgia ünnepel, és amit mi

az életünkben megélünk. Így fa-kad a liturgiából élet, az is-tentiszteletbõl cselekvés, atudásból jótett. A II. Vati-káni Zsinat azt kívánta, le-

gyen részvételünk benne tu-datos, tevékeny és gyümölcsözõ

(SC 11). Sok még az értetlenség, a háttérbehú-zódás, a félénkség, a tudatlanság, járatlanság e téren.Sokszor tudatlanságból még a papság is „színpadiasmiséket” tart, a szent liturgiát emberi játékká alacso-nyítják – ahogy nemrég Robert Sarah bíboros, az Is-tentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció felelõsvezetõje írta egy levelében. Pedig a papnak olyan esz-közzé kell válnia, amely „átengedi”, láthatóvá tesziKrisztust.

A hétfõ esti szentmisék katekézisei nyomán a római ka-tolikus liturgia aktuális kérdéseit tárgyaljuk meg,igyekszünk a gyökerekig hatolni, ugyanakkor felkelte-ni a vonzódást, az érdeklõdést az örök, mennyi litur-gia iránt, amelynek a földi csak visszfénye, gyenge tü-körképe.

P á k o z d i I s t v á n

m o z g ó l é p c s õ

Szép, üdvös, hasznos

L I T U R G I K U S K A T E K É Z I S A S Z E N T I M R E - T E M P L O M B A N

Az írás szerzõje budapes-

ti születésû egyetemi lel-

kész, az Esztergom-Buda-

pesti Fõegyházmegye

papja, a Sapientia Szerze-

tesi Hittudományi Fõis-

kola tanszékvezetõ taná-

ra, szentszéki bíró. Fõ te-

rülete a liturgia. A három

általa vezetett kollégium

egyikében él a Farkasré-

ten. Több (volt egyete-

mistákból álló) közössé-

get is vezet. A Bárány

menyegzõje címû könyve,

amely a Tihanyi Bencés

Apátság kiadásában,

2010-ben jelent meg, át-

fogó elmélyedést kínál a

liturgia titkaiban.


4 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Aszerelem meghökkentõ nagyságáról nagyon sokmûvészi alkotás szól. Reméljük, hogy a sok he-lyen gyönyörûen ábrázolt élmény nagyszerûsége

nem csorbul azáltal, ha most nagyító alá vesszük e je-lenség összetevõit, s megpróbáljuk elemezni, hogy miis történik ebben a különleges állapotban. Elsõ fejeze-tünkben áttekintettük a szerelmi vonzódás különbözõtényezõit, és megállapítottuk, hogy azokat a másne-

mûeket tartjuk leginkább vonzónak, akiknek a lényeemlékeztet minket a gyermekkori gondozóinkra, más-részt akikben felfedezzük a bennünk elfojtva élõ tulaj-donságokat. Ezek a felismerések és felfedezések sok-szor tudattalanul zajlanak, mint ahogy a szerelem va-rázslatos élményének létrehozásában is a tudattala-nunk a fõszereplõ.

Amikor kiválasztjuk azt a másikat, akihez kötõdni sze-retnénk, akkor azzal a reménnyel vágunk bele a velevaló kapcsolatba, hogy õ lesz az, aki feltétel nélkülszeret minket, gondoskodik rólunk, és akivel egység-ben majd visszanyerjük a személyiségünk teljességét.A vele való együttlét kezdetben valóban ezzel a nagy-szerû élménnyel jár. Az élményt tetézik azok a vegyianyagok, amelyek ilyenkor a szervezetben felszaba-dulnak. Egyszóval: több szempontból is elvarázsolt ál-lapotba kerülünk.

Ez az elvarázsolt állapot a tökéletes egység illúziójávaljár. A szerelmesek úgy érzik, mintha régóta ismernékegymást, mintha mindig is összetartoztak volna. Egy-fajta idõtlenséget élnek át. Azt az élményt is megta-pasztalják, hogy egymás jelenlétében valóban kitelje-sednek. És mindemellett átélik azt az érzést, hogyegymás nélkül nem tudnak élni többé.

Ne felejtsük el, hogy a szerelmesek lelki egysége na-gyon hasonlít a csecsemõ és édesanyja (vagy gondozó-ja) lelki egységéhez. Mintha a szerelmes újra átélnéazt a másikra utalt, mégis boldog beszûkült állapotot,amelyet a kicsi gyermek él át egy szeretõ szülõ karjai-ban. Zárójelben fel kell hívnunk a figyelmet arra adöbbenetes valóságra is, hogy aki csecsemõkorábannem kaphatta meg ezt a feltétel nélküli szeretetet ésodafigyelést, annak felnõttként nagyobb nehézségek-kel fog járni egy ilyen szeretetkapcsolat megteremté-se.

Úgy tûnik, mintha a kisgyermekkori boldog kötõdésbenés a szerelmes kötõdésben megvalósulna az a tökéle-tes szeretet és személyközi egység, amelynek igényeés vágya belénk teremtve ott van, s amely belsõ igénymeghatározza egész életutunkat. Ez a két megvalósu-lási forma azonban még „ingyenes”, részben ösztönös,az ember lényegi mivolta szempontjából kezdetleges,megalapozó, „belekóstolás” jellegû élmény. Ráadásul

ezek átmeneti, idõszakos állapotok, s az idõ múlásávalmindkettõ átadja a helyét a kapcsolat és szeretet egymás szintû megvalósulásának. Ennek a másik szintnekaz eléréséhez azonban már döntés, akarat és erõfeszí-tés kell. Errõl majd a késõbbiekben szólunk.

A szerelem pszichológiája

A szerelmesek a gesztusok szintjén is úgy bánnak egy-mással, mint az édesanya a csecsemõjével. Becézget-nek, dédelgetnek, egymás kívánságait lesik és kitalál-ják, igazi empátiával figyelnek és meghallgatnak. Egy-szóval képesek ideális társként viselkedni. Ezt a képes-séget néha egy nem tudatos illúziókeltéssel fel is na-gyítják, amikor a kapcsolat elején megpróbálnak min-denben megfelelni a partner igényeinek: észrevehetõez az öltözködésben, a viselkedési stílusban, az ízlés-ben, sõt még világnézeti kérdésekben is.

Természetesen maradnak olyan tulajdonságai az ember-nek, amelyek nem a partner kedve szerint valók. Ek-kor még ez sem akadálya a tökéletes harmóniának,ugyanis van egy olyan pszichológiai mechanizmus,amely abban segít, hogy ne vegyük észre a valóság bi-zonyos elemeit. Ezt a jelenséget tagadásnak hívjuk. Aszerelmesek tudattalanja elõszeretettel nyúl ehhez azeszközhöz. A partnerüknek csak azokat a tulajdonsá-gait hajlandók tudomásul venni, amelyek tetszeneknekik.

Van még egy jelenség, amely segíti a szerelmes torzítást.Ez a kivetítés vagy projekció. Az ember olyan tulaj-donságokat vetít a kiválasztottjára, amelyek a sajátvágyai és álmai megtestesítõi, és kevés közük van azilletõ valódi személyéhez.

A szerelem kezdetén tehát erõsen idealizáljuk a párun-kat. A kívülállók, a környezet tagjai látják ezt, és pró-bálják is figyelmeztetni az érintetteket, de hiába. A

A romantikus szerelem

A H Á Z A S S Á G K A L A N D O S T Ö R T É N E T E / 2 . R É S Z

l é p c s õ h á z

Írásunk szerzõje pszicho-

lógus, a Sapientia Szerze-

tesi Hittudományi Fõis-

kola Pszichológia tanszé-

kének vezetõje, Család-

teológiai Intézetének

munkatársa. Valamint-

plébániánk jegyesokta-

tója.


5

torzítási folyamat tudattalan, ezért a résztvevõi nehe-zen hiszik el, hogy egy kis „csalás” áldozatai. Az áldo-zat kifejezés szó szerint is értendõ azokban az esetek-ben, ha egymás valódi személyének teljes félreismeré-sével, pusztán az illúzióikra alapozva ugranak beleegy visszafordíthatatlan, rossz kapcsolatba.

De valljuk be, hogy az idealizálás hasznos és szükségesis. Azon túl, hogy megcsillant és megtapasztaltat vala-mit a „tökéletességbõl”, segít abban, hogy két emberközel kerüljön egymáshoz, és kialakuljon közöttük egykötõdés, amelyre alapozva késõbb egy magasabb szin-tû szeretetet építhetnek fel – ha akarnak.

Ahogyan a csecsemõ sem marad örökké szimbiózisbanaz édesanyjával, – mivel önálló személlyé kell válnia,és sok viszontagság közepette ki kell járnia a valódiszeretet iskoláját, úgy a szerelmesek sem maradhat-nak örökké egy idealizált összefonódásban. Az õ hosz-szú távú feladatuk az, hogy két különálló személy-ként, egymás valódi valóját megismerve és elfogadva,tudatosan szeressék egymást. Ez a szeretet az emberegyik legmagasabb rendû teljesítménye. Ennek a fejlõ-dési szintnek az elérése egy egész élet feladata, ésazoknak adatik meg, akik vállalják. A házasságkötésaktusa ennek a vállalásnak a jele. Tegyük hozzá, hogyennek az elkötelezõdésnek a súlyát az esküvõ pillana-tában még kevesen érzik, hiszen akkor még rendsze-rint az idealizált egység állapotában vannak.

A megpróbáltatások ideje

Amikor egy kapcsolat megszilárdul, éshosszú távú biztonságot látszik adni, –ez rendszerint az elkötelezõdés aktu-sával esik egybe –, akkor kezdõdik elaz illúziók fokozatos leomlása. Egyretöbb valódi tulajdonságát vesszükészre a párunknak, és ez néhamegdöbbentõ élménnyel jár. Efelfedezéseket az is segíti, hogyebben az idõszakban mindenki„lazítani” kezd, mármint ami amegfelelési szándékot illeti, hi-szen senki sem tudja tartósan alegszebb arcát és legjobb visel-kedését mutatni. Elõtérbe ke-rülnek a kölcsönös elvárásokis, hiszen tudat alatt azzal azigénnyel léptünk kapcsolatbaa másik emberrel, hogy fel-tétel nélkül szeressen, bol-doggá tegyen és kiteljesít-sen minket. Akik túlságo-san áldozatul estek a ko-rábbi illúzióknak, azok ko-moly krízist élnek át eb-ben az idõszakban. Akik

pedig nem a másik személyébe, hanem a szerelem él-ményébe voltak szerelmesek, azok ilyenkor többnyireki is lépnek a kapcsolatból. Akikben azonban kialakultegy személyes kötõdés, azok elindulhatnak a szeretetkialakításának útján. Ennek az útnak az elsõ szakaszáttöbbnyire egy fájdalmas hatalmi harc jelenti.

Kibontakozás a szerelembõl

Csalódásaink okai 1.Korábban, a párválasztás lélektanát taglalva megállapí-

tottuk, hogy általában olyan emberekhez vonzódunk,akiknek a lénye emlékeztet minket a gyermekkorigondozóinkra. De mivel ez a hasonlóság nemcsak a jó,hanem a rossz tulajdonságok tekintetében is fennáll,egy idõ után ráeszmélünk, hogy a párunk jelenlétébena sok jó mellett olyan fájdalmakat kell megtapasztal-nunk, amilyeneket gyermekkorunkban is átéltünk.Sokszor fordul elõ, hogy a párunk akaratlanul is fel-szakítja a gyermekkori lelki sebeinket. Ezek nagyszenvedést okoznak. És mi nem vagyunk tudatában,hogy egy régi seb szakadt fel. Azt képzeljük, hogy apárunk akarattal bánt minket ennyire.

Vegyünk például egy kisfiút, aki zárkózott szülõk mel-lett, erõs érzelmektõl mentes, visszafogott környezet-ben nõtt fel. Valószínû, hogy ennek a gyereknek a kö-zelség-, melegség- és elfogadási igénye sokszor kielé-gítetlen maradt. Hogy ne szenvedjen ettõl a hiányér-zettõl, kénytelen volt elfojtani ezeket a vágyait, azaz

nem vett tudomást róla, hogy szüksége van aközelségre és a meleg érzelmek átélésére.

Felnõtté válva valószínûleg õ is zárkó-zottnak és távolságtartónak tartja majdmagát, és a hozzá hasonlóak társaságátkeresi. Olyan lányba szeret bele, aki

megfelel ennek a szülõktõl eredõképnek. A fiatalember azt gon-

dolja, hogy a tökéletes har-móniát találta meg. De a tu-dattalan beleszól a dolgokmenetébe. Személyiségénekez a rejtett része azt reméli,hogy a házasságban végre

átélheti a teljességet, ígyigényt tart az eddig elfojtott

szükségletek kielégítésére is.De mivel a felesége ugyanúgynem tud bánni az erõs érzelmek-kel, ahogy a férfi szülei nem tud-tak, a fiatalember ugyanúgyfrusztráltnak és kielégítetlennek

érzi magát, ahogy gyerekkorában.Esetleg õ maga is most döbben ráelõször, hogy a lelke mélyén mi-lyen vágyakat hordoz. Ha nemházasodik meg, akkor talán so-


L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú


6 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

hasem ismeri meg a valódi énjét. A felesége pedig avisszafogott viselkedésével akaratlanul újra és újraelõidézi a férje lelkében a frusztrált állapotot, amimost már kétszeres fájdalmat okoz.

Ha emlékszünk rá, a nemek közötti vonzódásnak lehetegy másik tudattalan szempontja is. Tetszenek a má-sik emberben azok a tulajdonságok is, amelyeket mi –ki tudja, milyen okból – rejtetten, azaz tudattalanulhordozunk magunkban. A kapcsolat elõrehaladtávalazonban egyre kevésbé tartjuk vonzónak ezeket a vo-násokat, sõt kifejezetten zavarni kezdenek, és ugyan-úgy el akarjuk fojtani õket, mint ahogy magunkban iselfojtottuk.

Vegyük példának az elõbbi fiatalembert, de most alakít-suk másképp a képzeletbeli sorsát. Képzeljük azt,hogy amikor felnõ, a hozzá hasonlóak társaságát kere-si, de váratlanul olyan lányba szeret bele, aki egészenmás, mint õ és baráti köre. Hangos, érzelmes, szélsõ-séges stb. A környezet csodálkozik, a szülõk kétségbe-esnek: hogyan lehetséges, hogy egy tõle ennyire kü-lönbözõ lányba habarodjon bele? Õk nem tudják,hogy a különbözõség csak látszólagos, ugyanis a fiú asaját elfojtott tulajdonságait fedezte fel a lányban, je-lenlétében kiegészültnek, teljesnek érzi magát. A lán-goló szerelem múlásával azonban az eredeti elfojtótendenciák erõsebbnek bizonyulhatnak, mint a kiegé-szülés iránti vágy. És a férjet zavarni kezdi, ami eddigvonzotta a felesége megnyilvánulásaiban.

Egy harmadik pszichológiai folyamat is megzavarja apár harmonikus együttélését. Ez ugyanaz a kivetítés(projekció), amelynek segítségével a szerelem elejénsok szép vonással ruháztuk fel a partnerünket. A ké-sõbbi együttélés során is megmarad a kivetítési haj-lam, de egyre inkább a saját magunkban található ne-gatív vonásokat, esetleg indulatokat vetítjük rá a má-sikra. S már nem csak rávetítjük, hanem bennük pró-báljuk kezelni, megoldani õket.

Tipikus példa erre, ha valamelyik házasfélnek látszólagok nélkül rossz a hangulata. Mivel szabadulni akar et-tõl az érzéstõl, észre sem veszi, hogy a párját kezdirosszkedvûnek látni. „Hát persze – gondolja magában–, azért ilyen rossz a hangulat, mert õ állandóan ilyenmorcos.” Hogy kiszabaduljon ebbõl az állapotból, apárját kezdi kritizálni: „Megint olyan unott és egyked-vû vagy, az embernek összeszorul a gyomra, ha rádnéz.” Az igazságtalanul megtámadott fél két dolgot te-het. A leggyakoribb reakció ebben a helyzetben azszokott lenni, hogy az ember magára veszi a kivetítettérzést, és eszerint válaszol visszahúzódó vagy támadóformában: „Miért, talán ugráljak örömömben? Miértnem tudsz békén hagyni? stb.” A folytatás legtöbbszörveszekedés vagy megsértõdés lesz, aminek a vége egymég rosszabb hangulat. A kezdeményezõ fél viszontmegnyugszik, mert végre saját magán kívül tudhatja arosszkedve okát.

Hatékonyabb, és a kapcsolatot építõ megoldás is létezik.Ha a „megtámadott” fél érzékeli a kritika nem helyén-való voltát, akkor nem veszi magára a projekciót, ha-nem empátiával felismeri a másik baját, és megpróbálsegíteni rajta. Például kedvesen azt mondja: „Nem va-gyok rosszkedvû, viszont látom, hogy téged bánt vala-mi. Talán megint felbosszantottak a munkahelyeden?Gyere, mesélj.” Ez a felülemelkedõ megoldás hasonlítahhoz a viselkedéshez, ahogyan a jó szülõk reagálnakaz elkeseredett, dacos gyerek haragjára. Ha a kisgye-reknek baja van, akkor ezt a baját azokra vetíti rá,akikkel bizalmas viszonyban van. Sír, kiabál, esetlegrúgkapál, és rettenetesen haragosnak látszik pont an-nak a jelenlétében, akihez a legjobban kötõdik. Azédesanyák ismerik legjobban ezeket a helyzeteket. Haegy szülõ magára veszi a gyerek haragját, személye el-leni támadásnak és sértésnek tekinti, akkor valószínû-leg õ maga is elkeseredett haragra lobban. Ha ezt aharagot és indulatot vetíti vissza a gyerekre, az mégelkeseredettebb és kontrollálatlanabb lesz. Ki tudja,hol lehet véget vetni egy ilyen indulati lavinának. Egyhosszú távú következménye biztosan lesz: a gyermeknem érzi magát biztonságban, mert a felnõtt ugyan-olyan gyenge, mint õ. És nem tanulja meg az indula-tok kezelését sem. A megoldás kulcsa itt is ugyanaz,ami a házastársak közötti kivetítéseknél: a szülõ nemveszi át a gyerek indulatát, hanem erõs nyugalommalfeléje fordulva megnyugtatja õt. Ebbe beletartozik azis, hogy kimondatja, megfogalmaztatja a gyerekkel abaját (ha az már tud beszélni). Megbeszélve sokkalkönnyebb feldolgozni a sérelmet még a gyerek számá-ra is.

Csalódásaink okai 2.Hogy is volt a mesében? A fõhõs rengeteg megpróbálta-

táson ment keresztül, míg elnyerte a választottja ke-zét. És milyen a valóság? A házaspárnak rengetegmegpróbáltatáson kell keresztülmennie, hogy elnyer-hesse a legvalódibb szeretet örömét.

A mesebeli megpróbáltatások között a legnehezebbnektalán azok bizonyulnak, ahol csúnya, visszataszító,vén emberekkel vagy rusnya állatokkal kell embersé-gesen és szeretettel viselkedni. S ha erre képes valaki,akkor nagy esély van rá, hogy a visszataszító lény cso-dálatos herceggé vagy hercegnõvé változik, aki egyéleten át tökéletes társa lesz a próbát kiállt hõsnek.

És mi a helyzet az élet „varázslataival”? Eddigi elemzé-seinkbõl kiderült, hogy nem kevés szemfényvesztésvan a való életben is, csak ezek mintha pont fordítvatörténnének, mint a mesében. Amikor megszeretjük amásik embert, akkor pompás hercegnek vagy gyönyö-rûséges királykisasszonynak látjuk. Mintha egy jó tün-dér elvarázsolta volna az egyszerû legényt és leányt.Nem is okoz gondot az, hogy elkötelezõdjünk mellet-te. Elemeztük azt a folyamatot is, amikor megszûnik a



7L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

varázslat, és csodálatosnak látott párunk hétköznapiemberré változik. És legutóbb szót ejtettünk egy olyanjelenségrõl is, amikor mi magunk varázsoljuk rút bé-kává a párunkat, mert a bennünk elrejtett negatív tar-talmakat tudattalanul rávetítjük. Jobb esetben ezek a„varázslatok” csak átmenetiek, és nem felejtjük el amásik igazi arcát. Elõfordulhat azonban az is, hogy aházasfelek tartósan olyan tulajdonságokat látnak a há-zastársukban, amelyekkel nem is rendelkezik. Ezeketállandósult projekcióknak nevezzük. Ezek a projekciókúgy mûködnek, mint egy igazi varázslat: a másik em-ber úgy vergõdik bennük, mint a békává változtatottkirályfi a hideg békabõrben. Bármit tesz, bármitmond, békaként kezelik. Efféle varázslat következhetbe például olyan esetekben, amikor a házastársunkemlékeztet minket valamelyik szülõnkre vagy más ro-konunkra. Ha nem vagyunk résen, akkor úgy kezdünkviselkedni vele, ahogy ezzel a rokonnal viselkedtünk,mintha õ nem is saját maga, hanem az a valaki lenne.Kemény munka megszabadítani valakit az õt behálózóprojekcióktól. Ennek a munkának az elvégzése ritkánmegy önerõbõl. Sokszor csak egy külsõ segítség közre-mûködésével sikerül.

Vegyük fel történetünk elhagyott fonalát.

Ott áll a házaspár, megzavarodva, mennyei lénybõl hét-köznapi, fogyatékosságokkal teli férfivá és nõvé, rosz-szabb esetben rúttá, egymást bántó ellenféllé vará-zsolva. A helyzetet sokan tényleg úgy élik át, minthagonosz varázslat történt volna. A varázslat pszicholó-giai hátterét – amit az elõzõekben kifejtettünk – nemismerik, vagy ha ismerik is, túl erõs érzelmek uraljákõket ahhoz, hogy racionálisan tudjanak gondolkodni.Csalódottak, és tele vannak félelemmel, mert álmaikés elvárásaik nem úgy teljesülnek, ahogy szeretnék.Mit tegyenek? A leggyakoribb, szinte általánosnakmondható reakciójuk az, hogy belebonyolódnak a ko-rábban már emlegetett hatalmi harcba, azaz megpró-bálják kényszeríteni a másikat, hogy az õ akaratukatteljesítse. Ezt a kényszerítést ki-ki a saját lelki fegyver-tárának a bevetésével próbálja megvalósítani. S afegyvertár készletét nagyrészt gyermekkorunkban sze-degettük össze azokból a „harci technikákból”, ame-lyekkel egyrészt mi magunk éltünk, másrészt amelye-ket az eredeti családunkban láttunk. Ezeknek az esz-közöknek az általános jellemzõje az, hogy érzelemve-zérelt, ösztönös, reflexként belénk ivódott reakciókbólállnak, és nem tartalmazzák a tudatos, racionális meg-fontolás elemeit. Következésképpen nagyon kicsi a ha-tékonyságuk, és sok mellékhatással járnak. Készítsünkleltárt a legtipikusabbakról.

A hatalmi harc legelterjedtebb módszere az a technika,amelyet még csecsemõkorunkból õriztünk meg, teháttudattalan vezérlésû. Sokan ismerik azt a helyzetet,amikor úgy próbálunk szeretetet kapni a házastár-

sunktól, hogy a lehetõ legkellemetlenebbül viselke-dünk vele. Eléggé nyakatekert módszer, ráadásul szin-te nulla a hatékonysága. És mégis újra meg újra duz-zogással, bántással, sértett hallgatással stb. próbáljuka másik szeretetteljes figyelmét magunkra vonni. Mi-ért? Úgy tûnik, hogy ilyenkor a legkorábbi életkorbanbegyakorolt figyelemfelhívó jelzéskészletünk aktiváló-dik. Gondoljunk csak a csecsemõre, aki dühödt sírás-sal hívja a szüleit. Vagy a totyogó kisgyerekre, aki to-porzékolva kéri, hogy vegyék karba. Vagy a nagyobbgyerekre, aki elindul világgá bánatában. Mintha fel-nõtt korunkban sem tudnánk lemondani ezekrõl a fi-gyelemfelhívó eszközökrõl. S ez valahol érthetõ is, haszem elõtt tartjuk, hogy a házastársi kapcsolat a sze-mélyiség legmélyebb rétegeit is aktivizálja. Igen, de aházastársunk mégsem a szülõnk, s õt nagyon nehézezekkel a módszerekkel szeretetre bírni. Õ a nyílt, fel-nõtt kommunikációból ért.

Egy másik gyerekes elvárás is általános jelenségnek te-kinthetõ a házasságban. Szeretnénk, ha a társunkmindig tudná, kitalálná, hogy adott helyzetben mitszeretnénk, mire van szükségünk. Ezért eszünkbe semjut közölni vele a vágyunkat. És persze halálosan meg-sértõdünk, ha ezt a rejtett kívánságunkat nem teljesíti.Ha egy ilyen helyzetben rákérdezünk a sértett félnél,hogy miért nem közölte a kívánságát, akkor duzzogvacsak annyit mond: „Ha mindent a szájába kell rág-nom, és magától nem tudja, akkor már nem öröm,amit tesz. Ha szeretne, akkor tudná, hogy mire vanszükségem.” Ez sajnos nem igaz. Itt megint mindentu-dó szülõnek képzeljük a párunkat. Pedig õ egy egyen-rangú felnõtt társ, aki – bár már sok kívánságunkat is-meri –, nem lát bele minden gondolatunkba. Nem sze-retetlenségbõl nem teljesíti a kívánságainkat, hanemmert esetleg nem is tud róluk. Õ a nyílt, felnõtt kom-munikációból ért.

Lelki fegyvertárunk speciálisabb, személyre szabottabbelemeit szintén gyakran vetjük be a házastársunk „el-len”. Ezek is annyira automatikusan mûködnek, hogynem is vesszük õket észre. Csak a pusztulást érzékel-jük, amelyet a kapcsolatunkban okoznak. Csak akkortudjuk hatékonyabb eszközökre cserélni õket, ha felis-merjük a mûködésüket. A felismerésükhöz pedig iz-galmas nyomozásba kell kezdenünk. (folytatjuk)

S o m o g y i n é D r . P e t i k K r i s z t i n a



8 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Európa egyetlen hídja, mely inkább elválaszt, mintösszeköt, a mostari Stare Most. Napjaink beván-dorlási hulláma nyomán mind múltja, mind jelene

olyannyira tanulságos, hogy érdemes feleleveníteni.Nemcsak a következtetések levonása végett, hanemazért, mert megmutatja, hogy egymástól szögesen el-térõ kultúrák és vallások együttélése mekkora nehéz-ségekkel jár.

Bosznia-Hercegovináról kevéssé ismeretes, hogy zakla-tott története során a Corvin Mátyás által kinevezettGarai Miklós személyében magyar királya is volt. A tö-rök európai hódításai derekán a szamárhátas kõhíd ésmellé emelt erõdök építésérõl 1556-ban Nagy Szulej-mán szultán határozott, majd az átkelõ tervezését Mi-mar Hajrudinra bízta. A sebes folyású Neretvát 24 mé-ter magasságban, pillér nélkül 30 méter szélességbenátívelõ híd Európa-szerte páratlan volt. Közvetlenszomszédságában a folyóba ömlõ hegyi patakok föléhasonló, apróbb átkelõk épültek, a környék stratégiaifontossága, illetve az északra vezetõ hadiút miatt. A„nagy” más néven „öreg” híd egyik oldalán a janicsár-laktanyával, másikon az õrtoronnyal az egyedülállótörök építészet és az iszlám jelképe.

Köré épült Mostar óvárosa (egy részét Tabánnak hívják),s ott található Karadoz bég 450 éves mecsete és dzsá-mija, mely nem csak múzeum, imahely is. Ezen kívüllegalább negyven, többségében vadonatúj épület szol-gálja az igazhitûek vallását. A környék apró hegyi fal-vaiban, ahol legfeljebb egy tucat család él, Szaúd-ará-biai pénzbõl a házak fölé mecsetek és dzsámik sokasá-ga nyurgul. Látható, hogy mindegyik elõre gyártottelemekbõl készült.

A polgárháború idején a mostari Öreg hidat a horvátoka Neretvába robbantották, majd a békekötéskor a ma-gyar hadsereg utász alakulatai a faragott köveket ki-emelték és az átkelõt eredeti formájában újjáépítették.A várost azonban egy 33 méter magas kivilágított ke-reszt uralja; utóbbit a horvátok emelték a háborúután. Mostar felvirágzása az Osztrák-Magyar Monar-chiának köszönhetõ, mindenekelõtt a Szarajevó-Mostar-Ploce vasút kiépítésének. A város azóta is Her-cegovina gazdasági központja. Van itt egy török fõ-konzulátus a muszlim negyedben, sok száz éves há-zacskák között.

Bosznia-Hercegovina a horvát-bosnyák föderáció ellené-re nem független államalakulat, hanem protektorátus.ENSZ-fõbiztos irányítja, a szerb köztársasággal együtt.Mostart elvileg a polgármester és a városi tanács veze-ti, melyben csekélyebb lakosságuk ellenére a musz-limok és a horvátok egyenlõ számú tagot delegálnak.A település lassacskán újjáépül, de a háborúra lépten-nyomon szétlõtt házak emlékeztetnek. A múltat és a

megosztott jelent nemcsak a Stare Most, hanem azimára hívó müezzinek is szimbolizálják. Bár a turistákrácsodálkoznak, az ottani horvátok idegenkednek tõ-lük. Horvátot az óvárosban nem nagyon látni, míg amuszlimok kerülik a keresztény városrészeket. Há-rom-négyszáz éve valamennyien szerbhorvátul érint-keznek – törökül senki se beszél – de a jelek szerintennyi idõ sem volt elég ahhoz, hogy a boszniai háromnemzet valóban megértse egymást. Mostart és a kör-nyezõ hegyi falvakat az idegenforgalom élteti, ezért ahorvát-bosnyák ellentét a felszínen alig látható, dealatta jól érzékelhetõ. Lehetne mondani, hogy a hábo-rú következménye. Talán húsz év béke nem elég ah-hoz, hogy feloldódjanak a vallási-etnikai ellentétek.Csakhogy a sorra létesülõ mecsetek a szembenállástnemcsak nyilvánvalóvá teszik, hanem kifejezetten szít-ják.

A látogató eljátszik a gondolattal: a gyönyörû mostarihíd a fegyveres hódítás céljaira épült, végül háborúpusztította el. Az átkelõt egy vaskos õrtorony és egyerõdített laktanya uralja. A lakosság elkülönülése, amuszlim nõk fejkendõje, a müezzinek kántálása, a vá-rosi sportegyesületek és kulturális intézmények kettõs-sége mind azt mutatják: a zavartalan együttélés nap-jainkban is vágyálom. Annak ellenére, hogy ötszázéve, legkésõbb a török uralom megszûnése óta Herce-govinát a Neretva szûk völgyében keresztények ésmuszlimok egymás mellett lakják. Mostarban az isz-lám világiasabbnak tûnik, mint mondjuk Kölnben,vagy Párizsban, de nem tudni, a fanatikus imámok ho-gyan formálják a fiatalok lelkét. Tény, hogy az IS nevûterrorszervezet Bosznia-Hercegovinában is toborzottés toboroz. Noha a lakosság nagy többsége horvát ésszerb, az IS jelenlétét semmi sem akadályozza. A gya-nakvás keresztény (katolikus és ortodox részrõl egy-aránt) nemcsak történelmileg indokolt, de a jelenre

A megosztott jelen

J E L E N T É S M O S T A R B Ó L

t û z l é p c s õ

A szerzõ 1948-ban, or-

vos-pedagógus család-

ban született Budán.

Érettségi után segéd-

munkásként, levéltári

gyakornokként, filmgyári

világosítóként, reklám-

szerkesztõként, majd – a

rendszerváltozást köve-

tõen – különbözõ vállala-

tok közép- és felsõ veze-

tõjeként dolgozott. Egye-

temre ún. „rendszerelle-

nes tevékenysége”, illet-

ve a letartóztatását köve-

tõ felfüggesztett börtön-

büntetése miatt nem vet-

ték fel, végül levelezõ

szakon elvégezte a Kül-

kereskedelmi fõiskolát.

Író-drámaíró. Eddig tíz

kötete, közel száz esszéje,

tanulmánya és három

színmûve látott napvilá-

got. Kegyelem c. történel-

mi drámáját a Gyulai Vár-

játékokon, 2013-ban mu-

tatták be. Felesége

grafikusmûvész, fiuk

a Szent Imre Gimnázium

tanulója.


9L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

nézve is. Míg egy horvátnak eszébe sem jut a vegyeslakosságú falvakban katolikus templomot építeni,ugyanott a mecsetek gombamód szaporodnak.

Ezek után felettébb hiteltelen az ateista, balliberális pár-tok hivatkozása a jézusi szeretetre, és a befogadásra,egyáltalán a keresztény tanításokra, melyeket nem-csak tagadnak, de kifejezetten harcolnak ellenük. AzIszlám térítõ, sõt hódító vallás, mely az oszmán-törökidõk óta lendületébõl mit sem vesztett. Még Boszniá-ban sem, ahol egy pusztító háború nyomán az addig iskisebbségben lévõ muszlimok száma meredeken csök-kent, majd gyors növekedésnek indult.

Az a rettenetes nyomás, melynek Európa ma ki van téve,nem újkeletû. Annak idején a török a bécsi KizilElmára (aranyalmára), a Német-Római Birodalomraés Itáliára, vagyis Európa legfejlettebb régióira ácsin-gózott. A militáns iszlám így tesz ma is. Elõbb a cent-rumot kell elfoglalni és belakni, a peremvidékek hó-doltatása ráér. A Balkán, az oláh vajdaságok, Erdélyés Magyarország korábban is csupán felvonulási terepvolt. Megakadályozta a török terjeszkedést, de annakkövetkezményei a térséget ma is sújtják. Napjainkbanmigránsok százezrei tartanak Németországba, Dániá-ba és Svédországba, azok, akiknek immár Ausztriasem felel meg. Milliók készülõdnek, köztük megálla-píthatatlan számú hadviselt fiatal, sokan közülük aszélsõséges iszlám harcosai. Bár a Közel-Keleten ésÉszak-Afrikában középkori jellegû véres vallásháborúkdúlnak, a telepes hullámot nemcsak ösztönzik, hanemsaját céljaik szolgálatába állítják. Magyarán: a had-színteret kiterjesztik Európára, sõt, exportálják a síita-

szunnita, török-kurd, és egyéb nemzeti és törzsi ellen-téteket.

Félõ, hogy nemcsak a határok átjárhatósága vált kérdé-sessé. Ami annál sokkal fontosabb: veszély fenyegeti ahumánumot, a tolarenciát, az európai nemzetek, hí-võk és ateisták, különbözõ vallásúak és világnézetûekegyüttélését, méghozzá a második világháború óta alegsúlyosabb. Épp ebben a helyzetben lett nyilvánva-lóvá, hogy a kontinens vezetése megosztott, a politi-kusok nagy része alkalmatlan, mi több, felelõtlen. Ipa-ri méretû a másokra mutogatás, a média torzítása, ateendõk halogatása, és a kapkodás. A legkézenfek-

võbb megoldáshoz egyszerûen hiányzik a politikaiakarat. Az önelégült, elkényelmesedett Nyugat (egy-elõre) ellenzi, hogy Európa határain kívül létesüljenekmenekülttáborok, és a bevándorlási kérelmeket ott bí-rálják el. Pénz kell hozzá, de aránytalanul kevesebb,mint a várható villongások leküzdéséhez, óriási töme-gek integrációjához és munkába állításukhoz. Európá-ban ma két magyarországnyi ember állástalan. A har-minc éven aluli spanyol és görög fiatalok közel 30 szá-zaléka munkanélküli. Az elöregedõ kontinens beván-dorlókkal szaporítása – nyakló nélkül – nem más,mint a vég kezdete.

E sorok írója Mostarban néhány hete kérdezett meg egyottani lakost: sikerült-e Bosznia-Hercegovina népeinekmegbékélniük? Közelednek-e egymáshoz muszlimokés a keresztények? A tömör válasz két szóból állt: fé-lünk egymástól.

W o d i a n e r - N e m e s s u r i Z o l t á n

t û z l é p c s õ

fotó: Bíró Judit


1 0 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

„Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyip-tomból hívtam meg a fiamat. (…) Puha kötelékekkelvonzottam õket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltamhozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemõt; lehajol-tam hozzá, enni adtam neki.” (Oz 11,1.4)

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nemlesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be amennyek országába.” (Mt 18,3)

37 éves vagyok, 3 éve házas. Esküvõnk után pár hónap-pal költöztünk férjem újbudai lakásába. EredetilegGalgahévízrõl, egy Pest megyei településrõl szárma-zom. Ott szívtam magamba elõször a templom illatát;õseim igaz hitét, emberszeretetét; a rózsafüzér érté-

két. Hála szüleimnek, katolikus neveltetésben része-sültem. Kicsi koromtól kezdve nagyon vonzott a Jóis-ten jelenléte. Általános iskolásként sokszor betéved-tem a templomba, és csendben idõztem Jézusnál.

A kisgyermekkori lelki élmények mély gyökeret vertekbennem, de csak jóval késõbb érlelõdött meg, hogymit is vár tõlem az Úr. A '90-es évek közepén fiatal,szalvatoriánus, lengyel atyák érkeztek Galgahévízre.Az õ szárnyaik alatt indult ifjúsági hittancsoportunk,melynek aktív, lelkes tagja voltam. Taizé-i imaórák,évvégi találkozók, nagymarosi találkozók fémjeleztékezt az idõszakot. Sokat bicikliztünk, és több alkalom-mal elzarándokoltunk Lengyelországba. Nagyon sokatköszönhetek az atyáknak és ennek a közösségnek,többek között a két legjobb barátnõmet, akikkel a mainapig tartom a kapcsolatot.

Fõiskolás éveimet Egerben töltöttem, ahol kommuniká-ció és mûvelõdésszervezõ szakon végeztem. A film-videokultúra szakirányt választottam, filmkritikusi ál-mokat dédelgetve. A kultúra, leginkább a filmmûvé-szet azóta is fontos eleme az életemnek. A diplomamegszerzése után a turai mûvelõdési házban dolgoz-tam 5 évig, majd egy rövid madridi kitérõ után, Buda-pestre költöztem. Pályaelhagyóként multicégekhez ke-rültem, ahol többnyire vezetõi asszisztensi munkakör-ben tevékenykedtem. Egy ideig Kerényi atyához jár-tam hittan órákra, de valójában nem találtam a helye-met, a hivatásomat. A magánéletben is egyre inkábbsodródtam. Vágytam arra, hogy segítsek másokon, ígyelvégeztem egy önkéntes beteglátogatói képzést. Szí-vesen jártam a Bethesda Kórházba és a Vakok Intéze-

tébe. A Lélekben Otthon Alapítvány felkészítésén isrészt vettem, mely az öngyilkosok hozzátartozóinakmentális segítését tûzte ki célul.

Isten már korántsem volt életem középpontja, kezdettkiüresedni a hitem. Ennek ellenére Õ sosem feledke-zett meg rólam, szelíden hívott lelki programokra,medjugorjei találkozókra. Meghatározó élmény voltszámomra megtapasztalni több tízezer fiatal közösimáját, csendes szentségimádását.

2010 nyarán, az egyik hasonló zarándoklat alkalmávalszólított meg egy lány, és elhívott a budavári JézusSzíve Közösségbe. Már ennek tagjaként zarándokol-tunk ki ismét Medjugorjéba, ahol csodálatos lelki él-

ményben volt részem. Hazatérve, a közösség egyikalapító tagjával kezdtünk közelebb kerülni egymás-hoz, aki azóta a hitvesem. A Jóisten életem összes te-rületét átvizsgálta, alaposan felforgatva kényelmemet.A már értéktelennek érzett, jólfizetõ állásomat ott-hagytam, és egy kisebb, családiasabb cég után a kor-mányhivatalnál dolgoztam gyermekvédelemben. A Szentlélek-szeminárium elvégzése után az Úristentöbb jelét is adta annak, hogy számít rám. A dobogó-kõi, szentignáci csendes lelkigyakorlatok alkalmávalmegtapasztaltam, mit jelent Jézus barátjaként járni azerdõt, szemlélni a természetet, közel lenni hozzá. AJézus Szíve Közösség kezdeményezésére egyedülálló,párra vágyó lányok imacsoportját vezettem évekig,míg férjem hasonló témájú fiúimacsoportot. A közösimádságokból, Isten kegyelmébõl nagyon sok gyü-mölcs, házasság, gyermek született. Férjemmel közösbaráti körünk nagy része is innen került ki.

Esküvõnk után pár héttel éreztem az indíttatást arra,hogy gyermekeket szeretnék Krisztushoz vezetni.Nagy lelkesedéssel, az utolsó pillanatban pótfelvéte-liztem a Sapientia esti tagozatára. Jelenleg harmad-éves, végzõs hallgató vagyok, katekéta szakirányon,BA alapképzésen. Úgy érzem, hogy rátaláltam arra ahivatásra, amit a Jóisten megálmodott számomra.Szeptembertõl, óraadóként, két környezõ általános is-kolában tanítok harmadik osztályosokat, Budafokonóvodásokat.

B u c s y A n e t t a

Puha kötelékekkel

K A T E K É T Á K B E M U T A T K O Z Á S A



1 1L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Ha arra gondolok, hogy rám, mint emberre és minthitoktatóra kik, mik voltak leginkább hatással, acsaládomat, templomunkat és a Ferencvárost em-

líteném. Magamat – büszkén – úgy szoktam jellemez-ni, hogy „Szent Imrés gyerek” voltam, ebben bennevan egy értékrend, amit szeretnék képviselni és átad-

ni, és az is, hogy mit jelent számomra a közösség szó.Amikor másodikos egyetemistaként, mint hitoktatókezdhettem el tanítani a Ferencvárosban, magammalvittem egy olyan mintát innen, amit ott célként szeret-tem volna megvalósítani.

A Szent Vince Plébánia és iskolái erõsen missziós és„fradista” területen található. Hogy az ottani gyerekek

és a szüleik elfogadtak, abban nagy szerepet játszott,hogy magam is szeretem a sportot, a focit, a zenét.Olyan jó kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy még aztis elnézték nekem, hogy a zöld-fehérek helyett Vasasdrukker vagyok. Ez nagy szó, és sokat jelent! Végtele-nül hálás vagyok, hogy tanárként a rettegett „dzsum-bujos” gyerekeket taníthattam. Élveztem minden per-cét, és rengeteget tanultam tõlük! Ha én fele annyitadtam nekik, mint õk nekem, már elégedett lennék...

Nagy szeretettel emlékszem a közös programokra, tábo-rainkra és az ifikre, akik szívügyüknek tekintették aplébániát, segítették, segítik a kicsiket. Hála értük!Külön öröm számomra, hogy sok akkori diákom útjátkövethetem, mert a kapcsolat nem szakadt meg az el-múlt 13 év alatt. Az akkori, pici hittanosaim már fel-nõttek, jó érzés, hogy megkeresnek, megírják életüknagy döntéseit, felhívnak, felköszöntjük egymást.Megnyugtató látnom, hogy hol tartanak, és milyen ér-tékrendet képviselnek.

Õket tanítva, kezdõ pedagógusként fogalmazódott megmottóként bennem: nem hittancsoportokat tanítok,hanem személyeket, személyiségeket. Tanárként ezt agondolatot és a gyerekek megismerését rendkívül fon-tosnak tartom, emiatt komoly továbbképzésen veszekrészt évek óta – a gyerekek lélektana és a fiúk gondol-kodásmódja tantárgyból három gyermekem Levi, Ben-ce és Vince fiam adják a leckéket. Hogy a diszkriminá-ció vádja ne érhessen, abban pedig keresztlányaimDodó, Orsi és Cecinke segítenek. Köszönet és hála ne-kik is, értük is!

Pár éve az a megtiszteltetés ért, hogy fiaim születésétkövetõen a Szent Imre Plébánia területén levõ iskolák-ba hívtak tanítani. Különleges érzés számomra, hogyrégi hittanos társaim gyerekeit is taníthatom, és nagyöröm az is, hogy így elhívhatom a tanítványaimat ide,a plébániánkra és az itteni családos misékre. Úgy sze-retném, ha minden hittanosom megtapasztalhatná,milyen Szent Imrés fiatalnak lenni, egy remek közös-ségbe tartozni, tehát azt, amit én is átéltem itt, gye-rekként...

I l l o v s z k y B e a


fotó: Urbányi Zoltán


1 2 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Az Antióchia 17 és 25 év közötti fiatalok plébáni-ákhoz kötõdõ közössége, mely a világ – és Ma-gyarország – számos pontján megtalálható. A

Plébánián immár 19 éve mûködik, közösségünk he-tente tart imatalálkozókat és félévente egy-egy Hétvé-gét, melynek során két és fél napot töltünk együtt. Ek-kor várjuk újonnan érkezõ tagjainkat – újoncainkat –is. Idén november 27–29-én tartjuk 38. Hétvégénket,melynek vezetõi Rácz Anna és Markó Zoltán.

Anna jelenleg Szegeden tanul matematika-informatikaszakos tanárnak. Elhivatottságát és lelkesedését jólmutatja, hogy az õszi Hétvégére való felkészülés soránminden vasárnap este részt vesz az imatalálkozónkon,majd hétfõn hajnalban indul is vissza Szegedre, hogy8-kor már az egyetemen lehessen. Nyitott és figyelmestagja közösségünknek, aki bármikor kapható egy jóbeszélgetésre.

Zoltán a BME matematika intézetének PhD hallgatója,kutatómunka és oktatás mellett szakít idõt a Hétvégé-re való felkészülésre. Nyaranta rendszeresen tanít ésnevel különféle korú gyerekeket a Böjte Csaba általalapított Dévai Gyermekotthonban. Igen aktív, rend-szeresen szervez közös programokat és igyekszik min-denkivel személyes kapcsolatot ápolni.

Hogyan emlékeztek vissza az elsõ Antióchia Hétvégé-

tekre?

Zoltán: A Hétvége számomra elsõ körben egy élmény:az volt a legelsõ alkalommal, és azóta is az. Mindigmás és más, de hatalmas élményt nyújt. Az elsõ hétvé-gémen az újdonság és meglepetés ereje, a sok kedvesés nyílt ember fogott meg, továbbá Isten közvetlenmegtapasztalása, érezhetõ jelenléte az emberekkelfolytatott beszélgetés során.

Anna: Nekem is a Hétvége az elsõ meghatározó an-tióchiás élményem. Nem voltam az a kiemelkedõenlelkes újonc. Nálam ez késõbb, az imatalálkozók ésegyéb közösségi alkalmak alatt érett be, amikor fel-adatot kaptam és megtapasztalhattam, hogy milyencsodálatos a közösségért és az újoncokért dolgozni.

Milyen szerepet tölt be most az Antióchia az életetek-

ben?

Anna: Úgy gondolom, hogy a közösség óriási megtartó-és húzóerõ Isten felé vezetõ helyes úton. Sokszorolyan, mintha egy hatalmas szeretet- és elfogadás-bu-borék lenne, amibe belépek, mikor antióchiások társa-ságában, imaalkalmakon, vagy Hétvégén vagyok, ésezáltal megszûnik létezni a külvilág, minden nehézsé-gével, visszáságával együtt. Ezen kívül tükör is, perszecsak indirekt módon, mert szembesít azzal, hogy azadott élethelyzetemben esetleg hol kéne változtat-

nom, illetve hogy a hitemmel, Istennel való kapcsola-tommal merre haladok, hova kéne fejlõdnöm és mind-ezt egy-egy elejtett mondat vagy beszélgetés által.

Zoltán: Az Antióchia maga egy élmény, mely számom-ra két fontos elembõl épül fel: a hitbõl és a közösség-bõl. Közösségünket többek között a közös értékrend,világnézet és a keresztény hit kovácsolja össze. Elõ-ször azért kezdtem el imatalálkozókra járni, mert eze-ken keresztül mélyíthettem hitemet, ismerhettem megIstent egyre jobban. Az Antióchiának köszönhetemmegtérésemet, hogy szentségekhez járulhattam, éshogy elindított az Isten felé vezetõ úton. Valamint amásodik fontos elem: az emberek barátsága, a közös-ség. Krisztus keresése és követése elválaszthatatlan azemberekkel való szeretetkapcsolat építésétõl. Nem-csak az imatalálkozókon találkozunk egymással, ha-nem sok közös programot, tábort, kirándulást is szer-vezünk, melyek során igazán jó barátságok szövõd-nek. Nagy örömmel tölt el, hogy antióchiás lehetek, éshogy együtt dolgozhatunk Isten dicsõségére.

Az Antióchia nyitott és befogadó közösség. Célunk, hogyõszi és tavaszi Hétvégéink, majd heti imatalálkozóinksorán minél több fiatal átélhesse, milyen egy valódi,krisztusi közösséghez tartozni, ahol a lelkiség mellett aközös programok, élmények is fontos szerepet játszanak.Ennek részeként nagy szeretettel várjuk a 17-25 éves ér-deklõdõk jelentkezését következõ Hétvégénkre!

V é g s õ T a m á s

[email protected]

Hatalmas szeretet-buborék

K E R E S Z T É N Y K Ö Z Ö S S É G F I A T A L O K T Ó L , F I A T A L O K N A K : A S Z E N T I M R E A N T I Ó C H I A

f a l é p c s õ


1 3L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

l é p c s õ

egy -vel többet

Kedves Testvérek, plébániánk két kiadványával találkozhatnak rendszeresen – mindkettõ a tájékoztatást szolgálja a ma-

ga szerepe szerint. A Hírlap/Közösségre fel! a híreket szállítja, a Lépcsõ folyóirat pedig színvonalas olvasnivalót szeretne közreadni,

egyre alakítva, tágítva azt a szellemi mûhelyt, amelynek meghatározói a Szent Imréhez kötõdõ hívek. Fentiek okán a Plébánia elvi

döntése talán helyes: nem csak a Hírlap, hanem az igényes nyomdatchnikával készülõ Lépcsõ is ingyenesen áll a Testvérek ren-

delkezésére, hiszen minden, amink van, Önök által a miénk. Lábunkat megpróbáljuk minden résben megvetni, így idõ-

rõl-idõre támogatást szerezni a lap nyomtatásához; e számunkat például kerületünk Önkormányzata segíti. Ennek ellenére, ami az anyagi

forrásokat illeti, nincs módunk hátradõlni. Jólesik számos Olvasó azon figyelme, készsége, amelyet a Lépcsõ legutóbbi megújulása óta ta-

pasztalunk, ezért – évente egyszer – kérjük, hogy legyen e lap „részvényese” azon régi igazság kíséretével, miszerint a sok kicsi

sokra megy. Hálás köszönettel!

A csekk az egyik lehetséges mód, természetesen akinek a banki átutalás jobban kézre esik, járjon azon az úton (Szt. Imre Alapítvány,

OTP Bank Zrt. számlaszám: 11711034-20422158), illetve hozzájárulását zárt borítékban a sekrestyében vagy a plébánia irodán is szere-

tettel fogadjuk. Mindhárom esetben feltétlenül tüntessék fel, írják rá a célt: Lépcsõ.

A kereszténység évezredes mûködésének, alakulásának, értékrend-jének fenntartója, meghatározó kerete a közösség. Az imádság, agondoskodás, a szabadidõ kulturált eltöltése, hétköznapjaink ésünnepnapjaink eseményei mind e kereten belül kötnek kisebbvagy nagyobb közösségekhez, amelyeknek a templomhoz társulólegnagyobb egysége a szentmise.

Az alapítók szándéka, hogy ezen módon is hitet tegyenek a közös-ségépítés – jelen társadalmi környezetben – kiemelkedõen fontosténye mellett, és ezen szerény jelképpel ösztönözzék az egyház-község azon tagjait, akik e cél érdekében önzetlenül és hûsége-sen vállalnak szerepet. Az alapítók hangsúlyosan szeretnék jelez-ni, hogy a hûséget meghatározó feltételnek tekinti, mint olyanértéket, amely nem egy szerencsés pillanat adománya, hanemcsak hosszú esztendõk – legalább egy évtized – elkötelezettségé-vel szerezhetõ meg. Alapítók a díjat tehát minden esztendõbenazon személynek szánják, aki a Ciszterci Szent Imre Egyházköz-ség elkötelezett tagja s e közösségben végzett tevékenysége afentiekkel párhuzamos.

A díjazás

A hívek írásban jelölhetnek és adományozók lehetnek. Az adomá-nyozó nevét a Díjazottak könyve rögzíti. A díjat az év végi hála-adás alkalmával, a szentmisén nyújtják át a díjazottnak. A pénz-forrást kizárólag adományok fedezhetik, ezzel is szorgalmazva,serkentve a közösség összefogását. Ezen összeg 100.000 Ft.

A kuratórium

A kuratóriumot 7 fõ alkotja: a mindenkori plébános, a díj alapítói,az egyházközség világi elnöke és a díjazottak. Utóbbiak kimenõrendszerben, tehát a legrégebben díjazott helyébe a friss díjazottlép, ilyen módon szolgálva a kuratórium megújulását. Mindendöntéshez 5 azonos igen szavazat szükséges. A kuratórium dön-téseit a Díjazottak könyve rögzíti.

2014. Szent Imre herceg ünnepén: az alapítók

Mindazon Testvérek, akik egyetértenek a fentiekkel és szívesen

jelölnének és/vagy lennének adományozók:

• a jelölt nevét, valamint saját nevüket és elérhetõségüket tegyék

zárt borítékba, és a sekrestyében vagy a plébánia irodán adják

le. A borítékra csak ennyit írjanak: Szt. Imre-díj jelölés.

• akik szívesen lennének adományozók, azok akár banki átutalás-

sal, akár csekken, akár zárt borítékban megtehetik ezt a sekres-

tyében vagy a plébánia irodán. Minden esetben jelezzék nevü-

ket, elérhetõségüket, valamint a célt: Szt. Imre-díj adomány. OTP

Bank Zrt. számlaszám: 11711034-20422158

Köszönjük szíves figyelmüket!

Az Árpádházi Szent Imre herceg-díjrólfogadják szeretettel tájékoztatásunkat s kérésünket


1 4 L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

Anna Ide születtem, a Szentimrevárosba. Családommalmár kisiskolás koromtól a plébániához tartozó SzentImre-kápolnába jártunk misére és hittanra. Felsõs ko-romban jöttünk át a „nagytemplomba”, amikor a ká-polnában megszûnt a hittanoktatás. Nem is volt kér-dés, hogy a Szent Imre Gimnáziumba járjak. Felsõsvoltam, amikor megalakult a schola Zita néni vezeté-sével, de más egyéb feladatot is elláttunk, mint példá-ul a templom díszítése. Nagyon sokat tanultam az ak-kor szolgálattevõ Ilonka nénitõl.

Máté A mozgalmi katolikus élet több generáció óta acsaládom sajátja, ennek minden jellemzõjével (Tenem az Acsay Ilus unokája / Zöldy Pali fia stb. vagy?versus mozgalmi árvák). A tudatos tenni akarásbanõttem bele, ez adottság volt számomra, természetesközegemnek érzem ezt. Nagyszüleim Jézus mellettitanúságtétele az ötvenes években vagy szüleimé a

nyolcvanas években felelõsségteljes útravalót jelente-nek. Több templom, közösség és plébánia után a gim-náziumba felvételizve, 1994-ben kerültem a Szentim-revárosba, a második „új” ciszter évfolyamba, de mégmint „Jóskás” érettségiztem. A plébániához való mélykötödésemet az Antióchiának köszönhetem, a hatod-magammal áthozott gyertyaláng azóta is lobog. Ez akapocs volt az, amely a mûegyetemi tanulmányok,majd doktori három éve alatt tovább mélyült, meghí-vást kaptam több közösség lelkigyakorlatára, bekap-csolódtam a hitoktatásba. Nagyon megtisztelõ volt,mikor a plébános atya felkért, hogy legyek az áldozta-tói csapat tagja – eszköznek lenni mások Úrral való ta-lálkozásában mély élmény számomra.

Együtt Kapcsolatunk hajnalától a kilences misére kezd-tünk el járni, Anna ekkor még néha énekelt a scholá-ban. Nem volt kétséges, hogy – miután részt vettünk ajegyesoktatáson – a templomban tartjuk az esküvõn-ket. A saját élményünket és tréneri hátterünket hama-rosan a másik oldalról is kipróbálhattuk, mint elõadókés családbefogadók. Bár, amikor elkészült elsõ laká-sunk, megpróbáltunk sétatávolságon belüli plébániaiközösséget keresni, de rövid idõn belül újra csak aSzent Imrében találtuk magunkat. Sok szál köt minketaz esküvõnkön is celebráló Ipoly atyához, így izgalom-mal vártuk az új kezdetet-folytatást. Ott voltunk a ki-lences mise újragondolásán, igyekeztünk minden tu-dásunkat beletenni a jegyesoktatás megreformálásába,és hétvégét vezetve, családokat fogadva próbáltunkhasznosak lenni. Az Antióchia 15 éves évfordulóján,újra találkozva az akkor vezetõtársammal, az akkor él-ményen – egyszer már sikerült egy közösséget létre-hozzunk – nekibátorodva, és Ipoly atya hathatós tá-

mogatásával megalakult a Házas Sátor családos kö-zösség, amely azóta is fontos töltekezési tere életünk-nek. A közösségünket építõ szolgálatnak tartjuk azévenként megrendezett Fõzõnapot. Máté 2015 tava-sza óta a képviselõtestület tagja, õsz óta pedig a kö-zösség, azaz a hívek bizalma jeleként, világi elnökkéntdolgozik. Az Antióchiában igyekszünk mûhelyezõ há-zaspárként jelen lenni. Ez egy fontos reflexiós pont ar-ra, hogy hova jutottunk a saját fiatalságunkból és mer-refelé tartanak a gyermekeink. Borbála és Benedek aDon Bosco Iskola tanulói, Máté és Dániel a Don BoscoÓvodába járnak, Magdolna pedig az otthon melegétélvezi. Velük igyekszünk megtalálni az utat, amelypéldát mutat, de nem riaszt el, hogy õk is megtapasz-talják azt, amelyet mi gyermekként, majd fiatalként itta Szent Imrében, az egyházból megélhettünk.

p á r o s o l d a l

Amely példát mutat, de nem riaszt el

B E M U T A T K O Z I K A L A S Z L O V S Z K Y - Z Ö L D Y H Á Z A S P Á R


1 5L É P C S Õ / 2 0 1 5 / B ú c s ú

1947. november 3. Halottak napja. Este 6 órakor, Mo-zart Requiemjét adtuk elõ templomunkban, ének- észenekarral. A templomot zsúfolásig megtöltõ hallgató-ság kezébe adtuk a Requiem latin és magyar szövegét.

1947. november 8. Hirdetésünkben ezt mondtuk: Kétdarab, ezer-ostyás kelyhünk, hála Istennek, már nemelegendõ Híveink áldoztatásának zavartalan megoldá-sához. Egy új, harmadik kelyhet kell szereznünk, mely

3000 Forintba kerül. Templomunk Búcsú-ünnepén, halehetséges, tégy nagyobb adományt a perselybe, hogyaz új áldoztató kelyhet el tudjuk készíttetni, és Kará-csonykor fennakadás nélkül tudjunk áldoztatni. Az újáldoztató kehely nemcsak a templomé, hanem a Tié-tek is lesz. Az esetleges arany, ezüst felajánlásokat, asekrestyében, vagy a Plébánián lehet átadni.

1948. november 2. Halottak-napján, este 6 órai kezdés-sel, Verdi Requiemjét adta elõ templomunkban a Bu-dapesti Kórus, a Székesfõvárosi Szimfónikus Zenekarközremûködésével. Vezényelte: Forrai Miklós.

1948. november hó. Figyelmeztettük Híveinket: A szer-zetes rendek részére csak a templomban kérünk Híve-inktõl adományokat. A gyûjtõívvel házaló kéregetõk,nem a mi megbízottjaink. Ezeknek ne adjon senki,mert nem a mi megkérésünk alapján jelentkeznek, ésnem igaz úton járnak. Akik viszont az elmúlt vasárna-pon perselyünkbe adakoztak, így juttattak kenyeret anehéz helyzetben lévõ Szent Imre-városi szerzetesekasztalára, azoknak fizessen meg a Jó Isten!

1948. november 5. Ez a nap templomunk búcsú-napja.A rákövetkezõ vasárnaptól kezdve, minden vasárnapeste, a harangszó elhangzása után, a Budapesti Cisz-terciek együtt mondták el templomunkban az esti zso-lozsmájukat.

1948. november 7. El ne felejtsétek! Minden kedden éspénteken, este 1/2 7 órakor, az Édesapák és Édes-anyák hittan-órája van!

1949. október 30. Megemlítettük, hogy: Holnap, októ-ber 31-én, hétfõn este, mondjuk utoljára, október hó-nap alkalmából a Szentolvasót templomunkban. Ké-rünk Benneteket, hogy ne hagyjátok abba a Rózsafû-zér imádkozását, hanem családotokban mondjátok elközösen, mindennap legalább egy-egy tizedet!

Halottak Napjának elõestéjén, a közös ájtatosság után,Brahms Requiemjét adja elõ a Budapesti Kórus, szim-fónikus zenekari kísérettel.

1949. november 5. Plébániánk védõszentjének, SzentImre hercegnek ünnepe. Reggel 9 órára várjuk szent-misére fiataljainkat, 14 éves korig, a legkisebbeketszülõi kísérettel, hogy a szentbeszédes szentmise vé-gén, az Oltáriszentséggel megáldhassuk a gyermeke-ket. Aki délelõtt iskolában van, az délután jöjjön el atemplomba, szentórára, hogy ennek végeztével meg-kaphassa a Szent Imre-napi áldást.

1949. november 6. A Szent Imre-napját követõ vasár-nap, november 6-án, ünnepeltük templomunk Búcsú-napját. A nagymisét, Endrédy Vendel, zirci apát,mondta, a szentbeszédet pedig, a Budai Ferences-templom plébánosa, P. Gábris Grácián, tartotta.

1949. november 7. Ettõl a hétfõi naptól kezdve, mindenreggel, 1/2 8 órakor, szentbeszédes, reggeli imádságotmondtunk templomunkban. Arra kérjük a kedves szü-lõket, hozzák el gyermekeiket a Reggeli Ájtatosságravagy ha a szülõk nem tudnak eljönni, küldjék el gyer-mekeiket a templomba! A Reggeli Ájtatosságokon, aPrima elsõ zsoltárát énekeltük, a másik két zsoltár he-lyett pedig, 5 perces katekézist tartottunk a tanévminden hétköznapján. Ezt a továbbiakban is állandó-sítani akarjuk.

1951. X. 10. Közelgõ templom-búcsúnkra ének-gyakor-lással készülünk. Híveinkkel a próbákat kedden éspénteken, délután 3/4 6-kor tartjuk a templomban,mert azt akarjuk elérni, hogy ünnepünkön szépenmenjen az éneklés. Minthogy az énekpróba csak ne-gyedóráig tart, az erre vállalkozóktól pontos megjele-nést kérünk.

1951. X. 14. A jövõ vasárnapi perselyezés hazánk 8 ka-tolikus középiskolájának és internátusának a segélye-zését szolgálja. A november 1-i perselypénzt viszont,teljes egészében, a munkaképtelen, öreg és beteg szer-zeteseink javára fordítjuk.

1951. XI. 11. Nyilvánosan a mai napon ünnepeljüktemplomunk védõszentjét, Szent Imre herceget. A dél-elõtt 10 órai szentmisét, dr. Beresztóczi Miklós, proto-notárius kanonok, általános érseki helynök, végzi. Aszentbeszédet pedig dr. Bárdy Ferenc, apátplébános,mondja. Délután 6 órakor, ünnepélyes vesperás,szentségi áldással. Az ünnepi sorozat záró-aktusa, azeste 7 órai szentmise, ereklye betétellel.

c s i g a l é p c s õ

Arany oldalak

M E T S Z E T E K A H I S T O R I A D O M U S B Ó L


l é p c s õ

A k

ülön

nem

jelz

ett k

épek

forr

ása:

For

tepa

n

1 6

Talán egyetemista koromban jutott eszembe, vajonmi köze lehetett Kosztolányinak a róla elnevezetttérhez. Azelõtt, hallottuk idõsebbektõl, Lenke tér-

nek hívták. Környékünk utcanévadásának történetemegérne egy elemzést. Hogy miképpen próbáltak itthagyományt teremteni és hagyományokat átírni. 1945után például a kerület fõutcája Bartók Béla nevét kap-ta, a Körtér Móricz Zsigmondét, így jutott köztér aHajnali részegség költõjének is. Amúgy a Nyugat nagy

nemzedékének vidéki városokból a fõvárosba érkezõíróihoz hasonlóan õ szintén Budán – ha nem is aSzentimrevárosban – a Bartók Béla úton telepedett le.

A névadás gesztusában akkor föltehetõen nem a márakissé elfeledett himnuszfordítások játszottak szerepet.Az 1930 májusában kezdõdõ Szent Imre év (a királyfihalálának 900. évfordulója) alkalmából jelent meg azAtheneum irodalmi és nyomdai részvénytársaság ki-adásában a szentet dicsõítõ tizenhárom himnusz –eredeti latin nyelven és Kosztolányi míves magyar for-dításában. A költõ ekkor a magyar és nemzetközi iro-dalmi élet megbecsült alakja (abban az évben lett aKisfaludy Társaság tagja és a PEN Club magyar tago-zatának elnöke). Kilencedfél évtized távolából vissza-tekintve az 1930-31-es ünnepségsorozat irodalmi ter-mésébõl talán a leginkább idõt álló alkotás az igényesgrafikával kibocsátott kis kötet.

Kissé archaizáló nyelven szól itt a költõ idézve régi iro-dalmunk hangulatát. Így az elsõ himnuszban:

„Vigadj szülõ Pannónia,mert dücsõ ez te fiadNincs az virtusának híjaS az mennyben öröm riad.

Sarjadván királyi vérbõlImre Hertzeg földre jöttIdvessége égbe ért fölés Isten növelte õt.”

1913-as mûfordításkötetének (Modern költõk) nagy sike-re óta Kosztolányi kétségtelenül a magyar versfordításjeles mesterének számított, rendszeresen foglalkozottnyelvi-irodalmi mûhelymunkával, különösen fontosvolt számára a költõi mû (annak tekintette a fordítástis) ritmikája, zeneisége. Mûfordítói tevékenységénekkutatásában valahogy elkerülte a figyelem a Szent Im-re himnuszok kis kötetét. Talán az életmû most folyókritikai kiadásában sorra kerül, tudomásom szerint

Takács László klasszika-filológus foglalkozik vele. Deföltétlenül érdemes volna a szélesebb olvasóközönségszámára is közre bocsátani. Annak idején a Nyugatbanaz ókorkutató író és történész így méltatta: „Nem min-den sora pontos fordítása az eredetinek, de mindensora az eredetinek ihletét és áhitatát, kristályos egy-szerûségét és naiv báját sugározza. /... / Kedveskönyv, drága könyv, csupa friss illat, csupa zengés,csupa szín.”

Hallgassuk végül az Are flos nobilium magyar sorait:

„Idvez légy, te jók virága, régi törzsök sarjadéka,Tündöklõ tükör, te drága szentség regulája, példa.Jó reménység rossz idõbe, csillag annak,

aki szenved,Föld pirosló rózsatõje, lámpáskája a hiveknek.Kincses-kamaránknak éke, fényes liliom az völgybe,könnyezõknek könnyû béke, kérlelünk mi

könyörögve,Az gonosznak légy te féke, Imre, ûzd el mind-

örökre.”

K i s s G y . C s a b a

Jelen írás a szerzõ „Szentimrevárosi Athenas” címmel indított soroza-

tának része, amely kerületünk irodalomtörténeti múltjáról készít tar-

talmas pillanatfelvételeket.

Felelõs kiadó: Urr Ipoly O. Cist. plébános / A szoborportrékat Ágostházy Imre fényképezte. / Szerkesztette, tervezte és készítette Csányi Tamás

[email protected] / A Fõvárosi Önkormányzat, Újbuda Önkormányzata, a Barankovics Alapítvány és a Szent Imre Alapítvány támogatásával

h á t s ó l é p c s õ

friss illat, csupa zengés, csupa szín

K O S Z T O L Á N Y I S Z E N T I M R E H I M N U S Z A I

Cikkünk szerzõje

mûvelõdéstörténész,

a Varsói Egyetem tanára,

József Attila-díjas író,

12 önálló könyve látott

napvilágot. Az egykori

József Attila (most Szent

Imre) Gimnáziumban

érettségizett 1963-ban,

szûkebb hazája a Szent-

imreváros. Szenvedélye a

csavargás az Adriától a

Balti-tengerig.

Legutóbb az ünnepi

könyvhétre jelent meg

Hogy állunk a számvetés-

sel? címû, közéleti írásait

tartalmazó kötete

a Nap Kiadónál.


c iszterci s zent i mre p lÉbÁnia k öz ö s sé g r ef e l · mindennapi, sokszor küzdelmes...

Documents