1

CSAJÁNYI MELINDA

RENDSZERVÁLTÁSOK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN

BEVEZETŐ GONDOLATOK A TANULMÁNYKÖTETHEZ

1. A RENDSZERVÁLTÁS FOGALMA

Amellett, hogy térségünkben meglehetősen konkrét és relatív szűk tartalommal bír a „rendszerváltás” kifejezés, számos igen különböző természetű folyamatra illő fogalom ez a történelemben. Valójában azt is mondhatnánk, hogy a történelemnek, mint folyamatnak kulcsfogalmáról van szó. A rendszerváltás szinte minden esetben politikai történésnek látszik, s hogy történelmivé válik-e, az a társadalomban indukált hatásától függ. Hosszú távon ez dönti el, észrevehető-e az utókornak, maradandó-e a változás, mely valamely fő- vagy alrendszerben megjelenik.

2. A RENDSZERVÁLTÁS FOGALMÁNAK TERRITORIÁLIS SÚLYA ÉS FAJSÚLYA MAGYARORSZÁGON

Ha a legnépszerűbb (magyar nyelven szelektáló) internetes keresőbe beírjuk a „rendszerváltás Európában” kifejezést, dominánsan Kelet- Európát, Közép - Kelet - Európa régióját érintő szócikkekkel találkozunk. Látszólag a stabil fejlődést mutató nyugat-európai centrum és a - különböző formákban - szintén stabil „türanniszt" őrző, kelet- európai térség közti régiók „meteorológiai” sajátja a politikai

2

rendszerek sűrű változása, mégis a Kárpát-medence mutatja e tekintetben a legszínesebb képet. Sajátos megvilágításban, ám mégis pontos tükröt tarthat elénk jelen kötetünk témájának, „rendszerváltásainknak” sűrűségét és mélységét vizsgálva, a „büntetett előéletű” magyar miniszterelnökök sorának áttekintése. Nem gyakori és nem természetes – különösen földrészünk történetében -, hogy kormányfőket saját országuk aktuális bírói hatalmat gyakorló szervezete vonja felelősségre politikai tevékenységükért. Ehhez valóban nagymértékű, és az előzőekkel minden tekintetben széleskörű szembefordulást tanúsító, „rendszerváltások” szükségeltetnek. A köztudat általában csak Batthyány és Nagy Imre mártír-miniszterelnökeinket tartja számon, ám a 69 „független” miniszterelnökünk közül 18-an szenvedtek enyhébb és komolyabb büntetést épp (ha nem is feltételen mindig kormányfői beosztásuk alatti) politikai tevékenységük miatt Gróf Batthyány Lajost (1848) – jobbára koncepciós perben, felelőssé téve a Habsburg-ellenes felségáruló forradalomért – kivégzik 1849-ben. Szemere Bertalant (1849) – hasonló körülmények között ítélik halálra távollétében 1851-ben. Gróf Andrássy Gyula (1867 – 71) – nem miniszterelnöksége, hanem (Batthyány grófhoz és Szemere Bertalanhoz hasonlóan) a szabadságharcban betöltött politikai szerepe miatt – de ő is távollétében halálra ítélt (sőt „in effige” ki is végzett) miniszterelnökünk, aki ennek ellenére tölthette be - az ismét csak éles rendszerváltást hozó - dualista állam első miniszterelnöki posztját. Gróf Esterházy Móricz (1917) – Ugyan évtizedekkel miniszterelnöksége után, de politikai nézetei miatt, a Kállay-kormány politikájának hathatós támogatása miatt Sopronkőhidán, majd a mauthauseni koncentrációs táborban raboskodik

3

Gróf Károlyi Mihályt (1918) – Távollétében 1923-ban hazaárulás és hűtlenség vádjával elítélték és vagyonát elkobozták. P. Ábrahám Dezső (1919-ben a harmadik szegedi kormány miniszterelnöke) – Miután a nyilasokat uralomra hozó „rendszerváltás”-ból kifolyólag politikai túszként Németországba kerül, hazatérése után az újabb rendszerváltásokat is politikusként megélve, 1957-ben és 1969-ben is kihallgatták, rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítették. Friedrich István (1919) – több rendszerváltást is megélt 1918 és 1920 között, és ezek kapcsán folytatott tevékenysége miatt, átmenetileg több fogdát is megjárt, mégis a „demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” kezdeményezésének és vezetésének hamis vádjával ítélik 1951-ben 15 évi börtönbüntetésre, ahol fogva tartásának első hónapjaiban meghalt. Gróf Bethlen István (1921 – 1931) – az egyik leghosszabb ideig a magyar miniszterelnökként dolgozó politikus – a talán legnagyobb „rendszerváltást” hozó - szovjet hadsereg rabkórházában hal meg, hazájától távol. Imrédy Béla (1938-39) és Bárdossy László (1941-42) - Az 1946-ban „rendszerváltó” új hatalmat megtestesítő „népbíróság” ítéli őket halálra, és lesznek a második és harmadik – konkrétan miniszterelnöki tevékenységért – kivégzett magyar kormányfők Kállay Miklós (1942 – 44) - a „nemzetiszocialista rendszerváltást” előmozdító német megszállóknak köszönhetően, a miniszterelnök megjárja a mauthauseni és a dachaui koncentrációs táborokat is rabként. Sztójay Döme (1944) – Rövid miniszterelnöksége alatt „elkövetett” intézkedései miatt szintén a népbíróság halálos ítélete sújtja. Lakatos Géza (1944) – Ugyan csupán másfél hónapig tölti be a kormányfői posztot, de a legsűrűbb „rendszerváltások” idején,

4

ennek következtében mind a németek, mind a szovjetek börtöneit megjárja, mielőtt elhagyhatja az országot. Szálasi Ferenc (1944-45) – Ugyan amint politizálni kezd, azonnal megkezdi „börtön-pályafutását”, s számos alkalommal visel rabságot elveiért, különböző kormányok alatt, végül miniszterelnöksége alatt elkövetett emberiség elleni és háborús bűnök miatt ítéli halálra őt is 1946-ban a népbíróság. Tildy Zoltán (1945-46) – Miniszterelnöksége után ő ugyan még köztársasági elnökként államfői tisztet is betöltött, a kitartóan balra mozduló rendszerváltások mégis sokévnyi házi őrizettel és börtönnel sújtották. Nagy Ferenc (1946-47) – Sajátos büntetést szenved el miniszterelnökségének évében, hiszen lemondatása után megfosztják a kormányfőt állampolgárságától. Rákosi Mátyás (1952-53) Már több mint 15 évnyi börtönbüntetés letöltése után lesz miniszterelnök, s ehhez képest viszonylag rövid a szédítő hatalmi magasságban töltött ideje, melyből száműzetésbe kerül egy lassú, de határozott rendszerváltásnak köszönhetően. Ezt a „váltást” maga is alig veszi észre, pedig száműzetésben hal meg. Nagy Imre (1953-55; 1956.) – Baloldali nézetei hangoztatása miatt ő is már éveket töltött börtönben, mielőtt a miniszterelnöki székbe került először, a számára pozitív rendszerváltásnak köszönhetően. A bekövetkező negatív változások egészen távolra sodorják a hatalomtól, míg ellenkező hatóerők ismét a szárnyukra veszik, s világrengető események között lehet újból miniszterelnök. Innen azonban a „visszarendeződő” rendszerváltás a hatodik kivégzett magyar miniszterelnökké teszi egyetlen évszázad leforgás alatt. A fenti névsor tagjai, ha nem is egyenként külön, ám valamennyien valamilyen „rendszerváltásnak” estek áldozatául, s maradt sorsuk közép- európai, de leginkább magyar mementó.

5

3. „VALÓDI” RENDSZERVÁLTÁSOK – TÁRSADALMI VETÜLET

Amennyiben csupán a politikai rendszerváltásokat tekintjük is, igen széles spektrumot mutat a magyar história. Ha azonban hozzávesszük vizsgálati anyagunkhoz az annales iskola kutatásait meghatározó aspektusokat, a társadalmat összetartó mechanizmusok és kapcsolatok vizsgálatát, zavarba ejtően sok témát ad a „rendszerváltás” fogalma a magyarok történelmét tekintve. Kiemelkedik ezen aspektusok közül a munkamegosztás szerepe (mechanikus és organikus szolidaritás), a vallási formák szerepe, mint a morális értékek összetartó ereje, ám mindenek előtt az anómia, a normavesztés problémája a modern társadalomban. Nem szűkíthetjük le e téren vizsgálódásunkat a magyar állam – nem kevéssé változatos - rendszerváltás-történetére, hiszen a változó határok okozta sokkok hatványozták az érintett területek magyarságának „rendszerváltás-élményének” gyakoriságát és mélységét is. A IX. század óta a magyarok lakta területek – gazdaságilag talán előnyös – központi elhelyezkedése tényszerűen negatív hatással bír a rendszerstabilitások tekintetében. Ezen aspektusok a történelem alanyait, az emberek, állampolgárok (alattvalók) életmódbeli és szemléletbeli kényszerű vagy szabadon választott, észrevehető vagy csak generációk múltán kimutatható változásait is kutatják. Legérzékenyebb, a jelent - és a további fejlődés irányait - leginkább meghatározó változásokat a vallási, gazdasági, pénzügyi, az oktatási rendszerek változásai hozták az egyes társadalmak (csoportonként eltérő mértékben) életére. Ezen – kiemelt – területek mindegyike érdemes lenne egy – egy tanulmánykötetnyi közlésre, mely korszakonként, társadalmi csoportonként áttekinthetővé teszi az elmúlt időszakok

6

legkülönbözőbb rendszerváltásainak - akár a jelenkorig ható - hatásait. Sajátos tény, hogy a gyakran nehezen – vagy épp túl széles spektrumban - kategorizálható gazdasági és társadalmi jelenségek összefüggései épp a rendszerváltások koordinátarendszerében értelmezhetők alkalmanként jobban. A „magyar nép zivataros századai” minden bizonnyal a „rendszerváltás-specifikus” történetíróknak kedveznek. Önmagában a letelepedett életmódra való átállás jelenthette – nyilvánvalóan - a legelső rendszerváltó kihívást a magyarságnak, melyhez való fokozatos alkalmazkodása „belépő jegyet” adott a formálódó új Európa államalkotó népeinek „elit” közösségébe. Az európai kereszténység koraközépkori terjeszkedése minden tekintetben hatalmi játszma és – jellemzőit tekintve – leginkább erőszakos jelenség volt. A Kárpát - medencébe meglehetősen stabil – az ekkor már itt szokásostól azonban ugyancsak eltérő – vallási szokásokkal és működő társadalommal érkezett magyarság esetében különösen nagy áldozatot kívánt a „keresztény közösséghez” való csatlakozás. Meg kellett hozni az áldozatokat a változtatás, a „rendszerváltoztatás” oltárán a tulajdonviszonyok, a termelés, a hitvilág, a szertartások az öltözködés, a temetkezés, a nyelv, az étkezés és a mindennapok számtalan determináns területén. A tulajdonviszonyok és - a minden tekintetben erőssé és félelmetessé vált új rendszer stabilizálódása után megjelenő - adórendszerek (terményben, pénzben, kapuként, háztartásonként, ect.) írták körül ezután az életminőséget. Mire a fenti keretek működőképessé és – ha küzdelmesen is -, lassan megszokottá váltak, beköszöntöttek a török háborúk, s a három politikai egységként működő területen élő magyaroknak különböző mértékben kellett rendszerváltásokkal szembe nézniük a XVI. század közepétől.

7

A három részre szakítottság és a permanens háborús veszedelem is véget ért, s ismét egészen új rendszerhez kellett hozzászokni a magyaroknak a Habsburg Birodalom részeként. Újfajta hatalomgyakorláshoz, (gyakran felekezethez), nyelvhez, adókhoz, iskolarendszerhez. Ezen alapvető változások különbözőképpen, de kétség kívül létükben érintették a társadalom valamennyi réteget. Illeszkedve a gyorsuló európai gazdasági és politikai folyamatokhoz, a XVIII. század már erősebb tempót hoz a változások terén, szinte minden tekintetben, Magyarországon is, a Habsburg Birodalom keretein belül maradva is, megelőlegezve és elkerülhetetlenül előkészítve a rövid XX. század végletesen felgyorsult rendszerváltó ütemét. Ez utóbbi során a nyugatról és keletről minden korábbi (egyébként széleskörű) kárpát-medencei tapasztalatot felülmúló arroganciával és lendülettel egymásnak feszülő eszmei és hatalmi „frontok” előszele és centruma is átvonul Magyarországon, maradandó nyomokat hagyva a társadalom valamennyi szegmensében.

4. MIKÉPP JÁTSZÓDNAK LE A RENDSZERVÁLTÁSAINK?

A rendszerváltásokat nyilvánvalóan jellemzi, hogy milyen kiváltó ok vagy okok vezettek addig. Logikailag alapvetően három fő oka lehet a szisztematikus változásnak: - erőszak hatására (külső vagy belső) - változási folyamat betetőzéseként (külső vagy belső) - jobb hiányában szűnik meg egy működés képtelen rendszer A térségünkre – s kifejezetten a magyarság történetére – a fent leírtak szerint is oly jellemző sűrű és radikális rendszerváltozások valamiképp mindig mindhárom okra együttesen vezethetők vissza.

8

Ebből az aspektusból talán jobban megérthetőek az „anomáliák”, melyek társadalmunkban rendszerváltásainkat kísérik, s melyeket a rendszerváltások résztvevői gyakran csalódottan konstatálnak. Ilyen állandóan visszatérő elemek például a rendszerváltásaink vezető rétegére általában jellemző messianisztikus attitűd, a bűnbakkeresés, vagy a változást kísérő megtorlás, mely a „régi bűnökre” vonatkozik, tekintet nélkül azok valós vagy vélt voltára. Hogy valójában mekkora a történelmi értéke egy rendszerváltásnak, az nem az aktuálisan azt elszenvedők által meghatározott jelentőségén múlik. Sokkal inkább múlik a társadalom mélyebb rétegeire gyakorolt hatásán, azon a hatáson, melyet a későbbi korok történelmének formálóira gyakorolt. Ez a hatás az értékváltás, de leginkább az anómia, az értékvesztés, a rendszerváltások kiváltója és maradandó következménye is. Szokásosan mégsem ennek alapján kategorizáljuk a rendszerváltásokat. Számos és igen különböző fajsúlyú rendszerváltás zajlott le a Duna mentén a XIX. század közepe és napjaink között eltelt relatíve rövid időben, az elemzők mégis ritkán álltak meg a kérdés felett, hogy az eseményeket irányító és végrehajtó emberek normái mikor, miképpen és miért változtak meg gyökeresen. A Védegylet tagjai 1844 - ben becsületszóra megfogadták, hogy tíz évig csak magyarországi árut vásárolnak, csak magyar mesterembereknél dolgoztatnak – áll a 11. osztályos történelem tankönyvekben. Azt gondolhatnánk, nevetnek, gúnyosan mosolyognak a 17 évesek a „becsületszóra megfogad” kifejezésen. A tapasztalat szerint azonban nem így van. Valami letűnt szépség utáni érdeklődés van a szemükben, de már nem értik, nem érhetik meg az ilyen elveken alapuló rendszert.

9

Ez is egy rendszerváltás volt, gyökeres változásokat indukált és mélyreható következményeket vont maga után. Valamiképp mégsem is vettük észre… Vajon mikor veszi észre a történelmet elszenvedve alakító egyén a rendszerváltást? Ha együttműködik a változásokat indukáló erőkkel, akkor árulója eddigi rendszerének vagy hőse az új struktúrának? E - történeti, szociológiai és etikai vetülettel is bíró - kérdések a rendszerváltásokat értelmező és értékelő utókor állandó botló kövei. Ha a fent leírtak alapján a magyar történelmet rendszerváltások megállíthatatlannak látszó folyamatként értelmezzük, nem állunk messze a valóságtól. Ebben az olvasatban e folyamatnak csupán egyetlen elemévé szelídül jelen konferenciánk és kötetünk létrehívója, az 1989. esztendei rendszerváltás, melyet a kortárs (érthetően) a legjelentősebbek közé sorol.

5. A RENDSZERVÁLTÁSOK ADTA TAPASZTALAT

Kállay Miklós miniszterelnök 1943 decemberében, felsőházi beszédében mondja: „A kis nemzetek értéke nem a változó politikai színvallásban, alkalmazkodásban, hanem ellenkezőleg, az önálló lelki és politikai beállítottságukban van, INTÉZMÉNYEIK ÁLLANDÓSÁGÁBAN, azok makacs védelmében, esetleg azoknak a másokétól való különbözőségében is. A legfőbb szolgálat, amelyet a kisnépek tehetnek, az, ha hűek maradnak önmagukhoz, és ha a megpróbáltatások idején is híven őrzik saját teljesítményeiket és az emberiség alapvető értékeit” (1)

10

Különös kísérlet 66 év elteltével egy önkényesen beillesztett „MERT” kötőszóval folytatni a szöveget, a gondolatmenetet, s önkényesen bár, de 66 év történelmi tapasztalatát is magába foglalóan lehet egységessé tenni azt egy Popper Péter pszichológus korunk válságai kapcsán nem régiben megjelentetett könyvének részletével. „…ha egy nép kollektíven – és persze egyénenként is – megtagadja saját történetét, negyedszázadonként átírja történelmét, életútját, vagyis nem vállalja önmagát, annak, aki a múltban valójában volt, s ami részben meghatározza jelenét, sőt jövőjét is, akkor az egyéni és társadalmi élet mozaikokra hull szét. Így nem alakulhat ki szilárd identitás, mert ugyan vajon melyik korszak ideológiájával, eseményeivel azonosuljon?”(2) Maradtak még, lehetnek még várakozásaink azok felé, akik a magyar históriát hajlandók és képesek sűrű rendszerváltozásaival együtt úgy ábrázolni, leírni, mint egy forgásban lévő lemezt, ahol a változások középre sodródnak. E lemez origójában Magyarország fekszik. 1. Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam. 1942-1944. Bp. 1991. II. köt. 25. o. 2. Popper Péter: Válság és megújulás. Bp. 2009. 125.o.