Család-és helytörténet

Kapás Andrea (KAATAAT.KEFO)

óvodapedagógus, 2.évfolyam

A ceglédi Dienes család története

A család a családfa tanúsága és a nemesi

levél predikátuma szerint Nemesnépről

származik. Ez ma egy kis, pár száz fős település

Dél-Zalában. Anyai nagyapám édesanyja járt

már ott, elmondása szerint gyönyörű hely.

1997-ben járt Nemesnépen az egyik

családtagom, aki találkozott még a faluban élő

Dienesekkel. A temetőben sok Dienes feliratú

síremlék van, viszont a ma élők (állítólag a

második világháború után) Dénesre változtatták

meg a nevüket. Ezek az emberek kedvesen

fogadták családtagomat, szinte rég nem látott

rokonként kezelték. Ez a vidék határőrvidék volt,

az itt élőknek az Árpád-kortól ugyanaz a határőrzés volt a feladatuk, mint például a

székelységnek, innen erednek a nemesi előjogok.

Nemesnép címere

Dienes Mihály, dédnagyapám

Anyai nagyapám a ceglédi Református elemi iskolába járt 5 osztályt, innen ment a gimnázium

első osztályába. Elmondása szerint a magyartanár feltett egy kérdést, és aki megválaszolta, az

magyarból mindig jeles bizonyítványt kapott nála. Ő megválaszolta, de a tanár úr nem váltotta be az

ígéretét, mivel csapnivaló volt dédnagyapám helyesírása. Édesapjával elment Szarvasra, a Magyar

Királyi Tessedik Sámuel Középfokú Tanintézetbe. Itt gazdálkodónak tanult, szeretett ide járni.

Első évben műhelygyakorlaton voltak heti beosztásban a gazdaságban, második évben a

baromfitelepen, a harmadik évben pedig szarvasmarha istállóban végeztek takarmányozást.

Negyedik évben irányítaniuk kellett a gazdaságot heti beosztásban. Igazán meg kellett tanulniuk a

gazdálkodás csínját-bínját. Az iskola félasztalnyi nagyságú képesítő bizonyítványt adott az érettségi

után. 1937-ben érettségizett le, majd az édesapja mellett dolgozott a tanyán. 1938 telén elvégezte

Pesten a fémipari technikumban rendezett mezőgazdasági-gépkezelői tanfolyamot. Bizonyítványt

szerzett, és 1938 nyarán a saját gabona elcséplése után kiment más gazda gabonájának elcséplésére

is. A bérösszeg a csépelt gabona 10%-a volt. A saját földjüket traktorral munkálták, de volt azért nyolc

pár lovuk, két-három csikójuk, 12 tehenük és még jó pár aprójószáguk. Mindeközben a háború

küszöbén álltak. 1940. december 2-án behívtak

katonának.

A ceglédi huszárokhoz vonult, és elosztásnál a

huszár üteghez, a tüzérekhez került. Délvidék

visszaszerzésében, mint megszálló egység vettek részt.

Sok bajuk volt a csetnikekkel, mivel azok piros fejű kénes

gyufát dugtak a gabonakévébe. Ez bekerült a cséplőgép

dobjába, és lángra kapott. A nagy melegben nehéz volt

eloltani a tüzet. 1941 telén, Hajmáskéren volt

hadapródiskolában, a bemérők beosztásába került. 1942

nyarán a huszár osztályt lehelyezték Szabadkára, így oda

került. 1942 őszén, két év katonai idő letelvén készült a

leszerelésre, de jött egy hadügyi rendelet, és a szolgálati

időt felemelték 3 évre.

A harmadik év kezdetén kinevezték anyai nagyapám csapatát zászlóssá, így mint tisztjelölt

szolgált tovább. Jó zsoldot kapott, havi 250 pengőt. 1943 őszén nagygyakorlatra mentek Szilágyságba.

Közben Olaszországban Mussolinit elfogták, majd a németek kiszabadították, de Olaszország félig

elbukott. Mindezek miatt a nagygyakorlat befejeződött. A tábornok mellé összekötő tisztnek jelölték

ki, majd elutaztak autóval Nagyváradra. Mivel letelt a 3 év, így visszautazott Szabadkára, majd

visszatért Ceglédre. 1944 márciusában a németek lerohanták az országot. Két hét múlva megkapta a

sasos behívót, és visszautazott Szabadkára.

Május elején kivagoníroztak Körösgyéres

faluba. Az iskolában találkozott a feleségével,

a dédnagymamámmal. 1944. május 12-től

1944. június 15-ig voltak Gyéresen. Majd

Ceglédre ment, ahol nagy öröm fogadta, de

vissza kellett mennie a határra, ahol

harcoltak az oroszokkal, és lassan hátráltak

Pest felé. 1944. október 20-án eskütételt

tettek Szálasira.

1944 decemberében meglátogatta

Pesten dédnagymamámat, majd december

24-én az egész tüzérosztály Budára vonult,

Budapestet körülzárták az oroszok. A

tüzelőállás a Duna-parton volt, a szállásuk

pedig egy bérpalota első, második emelete

volt. Pestről a tüzelőállást átvitték Budára, a Vérmező északi részére. A felmentésben reménykedtek,

de az késett. Így telt az idő február 12-ig. A német egység kitört a gyűrűből február 11-én éjjel, nem

tartottak velük, így fogságba estek. A kitörési úton hajtották őket, járművel széttaposott holttesteken

át. Egyik alkalommal körbe állították őket, és mindenki azt hitte, hogy kivégzik őket. De nem ez

történt. Egy kistermetű zsidó gépéus (szovjet katonai rendőr) nézte őket végig, valakit keresett, de

nem találta meg. Majd továbbmentek Sóskútig. Sokan megszöktek, de a dédnagypapám maradt. A

lába teli volt vízhólyaggal, alig bírt menni. Minden fegyverét elvették. A falvakban, amikor hajtották

őket, a népek kerítés belső oldaláról figyelték őket, és kosárból öntötték feléjük a feldarabolt

kenyeret, amit felszedtek a sárból. Kiskunfélegyházáig hajtották őket. Itt, az elszállásolás előtt,

papírszeletre írva, az ácsorgás helyén hagyva tudtak csak a hozzátartozóiknak üzenni. Majd az

iskolába vitték őket, a dédnagypapám a tanítóképző internátusába került. Itt az oroszok

fertőtlenítették őket a tetvek ellen. A fölösleges szőrt lenyírták, meleg vízben és lavórban tudtak

mosdani. A ruháikat szárazgőzben fertőtlenítették. Szeged, majd a Maros vonalán Brassónak vitték

őket tovább. Brassó után Ploesti, majd Fogsániban voltak. Innen nem vitték tovább őket.

Felszólították őket, hogy aki nem érzi jól magát, az lépjen ki. Anyai nagypapám kilépett, mert érezte,

hogy lázas. Elvitték egy német orvoshoz, aki megmérte a lázát, ami elég magas volt, majd a torkát is

megvizsgálta, és felkiáltott, hogy difterit (torokgyík), és szaladt kezet mosni. Így bekerült a hatosba.

Azért hívták így ezt a lágert, mert a bekerült 10 ember közül 6-an a közös meszes sírgödörbe ment. A

dédnagyapám a négy között maradt. Gyógyszerek nélkül átvészelte a betegséget. Szeptember 4-én

jött a parancs, hogy a járóképes betegek iratkozzanak fel, így szeptember 6-án már a Kárpátokban

voltak, majd 10-én már Cegléden volt, a tanyájukon. A család többi tagja is hazakerült. A háború jól

tönkre tett mindent. Az oroszok az összes akácfájukat kidarabolták, maradt egy rossz sánta lovuk, és

két tehenük. A teheneket járomba fogták, elé a sánta lovat rakták. Aztán kapott két ökröt, két lovat.

Mindeközben a dédnagymamám az álmosdi nagynénje révén a római katolikus egyház útján

megkereste dédnagyapámat, hogy él-e még. Ezután folytatták a levelezést. Aratás után az

elértéktelenedett pengőt a forint váltotta fel, amely értékálló lett. Augusztus végén elment Váradra,

megkereste dédnagyanyámat, majd megkérte a kezét.

A szüleivel laktak együtt a tanyán. 1949-ben megszületett első gyermekük, Anna. Majd 1953-

ban megszületett második gyermekük, László. Dédnagyapám édesanyja sokat segített a gyerekek

nevelésében, istápolásában, amíg anyai nagymamám sokszor estig helyettesített gyógypedagógiai

iskolában, hogy mind a hatan meg tudjanak élni. 1962-ben töltötte be édesapja a 77-ik évét, és ennek

örömére a család összegyűlt. Dédnagyapám édesapja sokat

tevékenykedett, mindig volt feles földje, amit művelt, és

szabadidőben sokat segített a dédnagyapám neki.

Édesanyja vezette a háztartást, sokszor a semmiből csinált

finom ebédet. 1971-1975 között sokan meghaltak a

családban. Ezek után nagyot fordult a világ. Megszűnt a

kommunizmus, az orosz katonaság elhagyta az országot, és

megkezdődött a privatizáció és a kártalanítás.

Kártalanították a hadifogság, majd a katonaság miatt, majd

az elvett földeket, és javakat is kártalanították. Sok minden

nem úgy lett, ahogy kellett volna. Dédnagyapám földje nem

került vissza, mivel az állami gazdaság, ami rátelepedett,

nem jelölte kárpótlásra. A tanyát, amit nagyapja épített, és

édesapja fejlesztett, 2 millió forintért adta volna át. Próbált a dédnagyapám kölcsönt kérni a tanya

megvételére, de nem sikerült, így maradt minden úgy, ahogy volt. Kárpótlásként kárpótlási jegyet

kapott, és kárpótlási utalványt. A kárpótlási utalványon csak földet lehetett venni. A kárpótlási jegyen

minden mást lehetett, amit az állam felkínált.

1990-ben volt az új országgyűlési képviselő választás, ahol több párt indulhatott. Ezt a ciklust

a Magyar Demokrata Fórum nyerte meg, Antall József lett a miniszterelnök. Az ő kormányzása alatt

megszűnt a varsói szerződés, és mentek haza az oroszok. Ő hozta a kárpótlást is. Meghalt 1993-ban.

1995-ben volt az új választás, ezen a kommunistákból lett Magyar Szocialista Párt nyert, Horn Gyula

lett a miniszterelnök, aki a kárpótlást csendben hátráltatta. Így a Dienes birtok állami gazdaság

maradt. A szocialisták uralma alatt szépen befejeződött a föld kárpótlása, nem úgy a zsidóság

kárpótlása. Ezek szerint a Dienes birtokból és a mellette lévő kúpai földből 23 és fél hektár

földterületet vett meg kárpótlásból. Kárpótlási jegyért Törtelen vett földet, majd erdőrészt Cegléden.

A megmaradt kárpótlási jegyen, Pannon váltó és Édász részvényeket vettek. Elmondása szerint lázas

tevékenység volt ez az időszak. Az 1998-as választáson a FIDESZ Magyar Polgári Párt nyert. Így a

Magyar Szocialista Párt kibukott a hatalomból. Ezek után csendesen éltek/élnek a ceglédi

lakásunkban.

Dédnagyapámék tanyája egy kis erdő mellett helyezkedett el, Ceglédtől pár kilóméterre.

Eleinte ideiglenes, nyári szállásnak húzták föl a falakat, de mivel a gazdálkodási forma megváltozott,

így kiköltöztek a városból. A szüleivel laktak itt, ahol együtt tevékenykedtek. Sok háziállatuk volt,

sokat gazdálkodtak, főleg traktorral. Csendes, jól megközelíthető hely volt. Sokat játszottak az

erdőben, az állatok legeltetése is jó elfoglaltság volt. A városba csak vásárolni jártak be, napjaik nagy

részét a tanyán töltötték. A fürdést úgy oldották meg, hogy a kútról vittek be a házba vizet, azt

megmelegítették, majd azt egy lavórba öntötték. Mivel ezt a tanyát elvették tőlük, így beköltöztek

Ceglédre, a Teleki utcába. Csendes, nyugodt környék volt. A szomszédokkal jó viszonyban voltak, nem

volt forgalom. Ahol ma emeletes házak vannak, ott akkoriban kis utcák helyezkedtek el. Az emberek

többségének általánosságban polgári típusú házaik voltak. Az 1970-es években már központi fűtés

volt a házukban, a víz is be volt vezetve, de ez nem volt mindennapi, hiszen sokaknak nem adatott

meg ez a lehetőség. Ahogy elkezdődött a városiasodás, vele ellentétes törekvés is érvényesült. A

vidékeket is be akarták vinni a városokba, Csemőt közelebb akarták hozni Ceglédhez. Sokan

ellenezték ezt, hiszen szerettek kirándulni az erdőben, sétálni a falvakban.

Anyai nagymamám:

Kérdéseim:

Hova jártál iskolába?

Milyen volt az iskola?

Milyen volt a háború? Mi volt a szereped?

Mik történtek az 1990-es években?

Mi volt az 1970-es években Cegléden? Milyen volt otthon?

Forrás:

Családi találkozó 2000.