csomafalvi hírlapcsomafalva.info/sites/default/files/csomafalvi_hirlap... · 2016-09-05 ·...

8
A TARTALOMBÓL: Közérdekű információk 2-5. oldal Egyház 6. oldal Iskola 7. oldal Irodalmi évfordulók Anyakönyv 8. oldal Csomafalvi Hírlap 2O16. JÚLIUS-AUGUSZTUS IV.ÉVFOLYAM—5 (35) SZÁM Ne rohanj nagyon előre, élvezd a pillanatot, mert egyetlen mosoly elrepíthet a célodhoz, hiszen sohasem tudhatod, hogy kit érint meg, és kinek segít túllépni valamin Oravecz Nórawww.csomafalva.info Friss hírekkel mindennap Csomafali NAGY Gyúródás Idén a községi ünnepet átneveztük Csomafali NAGY Gyúródás ra így szombattól keddig „gyúródtunk” szerdán pedig Szent Péter és Pál búcsús napunkon ünnepeltünk. Június 25-én aerobik nyílt nap volt a torna- teremben, ahol a kisiskolások bemutatója után gyerekaerobikon vehettek részt a kicsik Tőke Eszterrel, majd a felnőttek a BodyArt mozgásformát ismerhették meg Lukács Annamáriával. Ezzel egyidőben vette kezdetét a sakkverseny az Üvegcsűr vendéglőben gyermek, junior és felnőtt kategóriában. Este pedig táncház volt, ahol a Kedves zenekar húzta a talpalávalót. Vasárnap a VI. Délhegy kupa terepmotoros, quados és terepjárós versenyre került sor a Veresvirági sípályánál, valamint a műfüves focipá- lyán Kispályás Labdarúgó torna volt, amelyre 10 csapat nevezett be. A tornát a Sördögök csapata nyerte, második helyen a Seniors, harmadik helyen pedig a Délhegy csapata végzett. A gólkirály Bege Miklós lett 6 góllal (Sördögök), legjobb játékos Csata László (Seniors) és legjobb kapus Paltán Tibor (Délhegy) volt. Délután a piactéren családi délutánra került sor. A gyermekeket szórakoztató programok várták. Megtekinthették a Halvirág bábszínház: A farkas és a róka-Vert visz veretlent című előadását, volt arcfestés, zenés népi játékok, hangszerkészítés és tombola. A Petres Ignác Fúvószenekar biztosítot- ta a térzenét, közben kóstolni lehetett a hagyomá- nyos helyi ételekből: a poéka levesből, gücmőből és ökörből is, majd közel 30 gyergyószéki népzenész állt színpadra, akik megszólaltatták a Gyéren vettem a kenderem című népdalt is, ezzel bevezetve a meg- lepetésprogramot. A Piactérre egy busz érkezett, amelyre kicsitől nagyig, mindenki kedve szerint gyúrakodhatott fel, megtapasztalni vagy a újra átélni a gyúródás élményét. Az est a csíkszeredai Party Cover Band koncertjével folytatódott, majd a színpadi kivetítőn együtt szurkolhattunk a foci Európa Bajnokság nyolcaddöntőjében szereplő magyar csapatnak a Belgium elleni mérkőzésen. A meccs után folyatódott az utcabál. Kedd délelőtt ismét a sport kapott főszerepet, Mozdulj rá!- futó és kerékpárversenyre került sor. Több mint 50 versenyző nevezett be, a legfiatalabb versenyző 8 éves, a legidősebb pedig 83 éves volt. A verseny eredményei: 5 km szaladás: 1. Takács Szabolcs- Csíkbánkfalva 2. Simon Botond- Ditró 3. Székely Attila- Csomafalva Kerékpár: 1. Balázs Fülöp Nándor- Remete 2. Székely Ernő-Csomafalva 3. Baróti Zoltán-Csomafalva

Upload: others

Post on 29-Jan-2020

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

A T A R T A L O M B Ó L :

Közérdekű

információk 2-5.

oldal

Egyház 6.

oldal

Iskola 7.

oldal

Irodalmi

évfordulók

Anyakönyv

8.

oldal

Csomafalvi Hírlap

2 O 1 6 . J Ú L I U S - A U G U S Z T U S I V . É V F O L Y A M — 5 ( 3 5 ) S Z Á M

„Ne rohanj nagyon

előre, élvezd a

pillanatot, mert egyetlen mosoly

elrepíthet a

célodhoz, hiszen

sohasem tudhatod,

hogy kit érint meg,

és kinek segít

túllépni valamin ”

–Oravecz Nóra–

www.csomafalva.info Friss hírekkel mindennap

Csomafali NAGY Gyúródás

Idén a községi ünnepet átneveztük

Csomafali NAGY Gyúródás – ra így

szombattól keddig „gyúródtunk” szerdán pedig

Szent Péter és Pál búcsús napunkon ünnepeltünk.

Június 25-én aerobik nyílt nap volt a torna-

teremben, ahol a kisiskolások bemutatója után

gyerekaerobikon vehettek részt a kicsik Tőke

Eszterrel, majd a felnőttek a BodyArt mozgásformát

ismerhették meg Lukács Annamáriával.

Ezzel egyidőben vette

kezdetét a sakkverseny az

Üvegcsűr vendéglőben

gyermek, junior és felnőtt

kategóriában. Este pedig

táncház volt, ahol a Kedves

zenekar húzta a talpalávalót.

Vasárnap a VI. Délhegy kupa

terepmotoros, quados és

terepjárós versenyre került

sor a Veresvirági sípályánál,

valamint a műfüves focipá-

lyán Kispályás Labdarúgó torna volt, amelyre 10

csapat nevezett be. A tornát a Sördögök csapata

nyerte, második helyen a Seniors, harmadik helyen

pedig a Délhegy csapata végzett. A gólkirály Bege

Miklós lett 6 góllal (Sördögök), legjobb játékos

Csata László (Seniors) és legjobb kapus Paltán Tibor

(Délhegy) volt.

Délután a piactéren családi délutánra került

sor. A gyermekeket szórakoztató programok

várták. Megtekinthették a Halvirág bábszínház: A

farkas és a róka-Vert visz veretlent című előadását,

volt arcfestés, zenés népi játékok, hangszerkészítés

és tombola. A Petres Ignác Fúvószenekar biztosítot-

ta a térzenét, közben kóstolni lehetett a hagyomá-

nyos helyi ételekből: a poéka levesből, gücmőből és

ökörből is, majd közel 30 gyergyószéki népzenész

állt színpadra, akik megszólaltatták a Gyéren vettem

a kenderem című népdalt is, ezzel bevezetve a meg-

lepetésprogramot. A Piactérre egy busz érkezett,

amelyre kicsitől nagyig, mindenki kedve szerint

gyúrakodhatott fel, megtapasztalni vagy a újra átélni

a gyúródás élményét. Az est a csíkszeredai Party

Cover Band koncertjével folytatódott, majd a

színpadi kivetítőn együtt szurkolhattunk a foci

Európa Bajnokság nyolcaddöntőjében szereplő

magyar csapatnak a Belgium elleni mérkőzésen.

A meccs után folyatódott az utcabál.

Kedd délelőtt ismét a sport kapott

főszerepet, Mozdulj rá!- futó és kerékpárversenyre

került sor. Több mint 50 versenyző nevezett be, a

legfiatalabb versenyző 8 éves, a legidősebb pedig 83

éves volt.

A verseny eredményei:

5 km szaladás:

1. Takács Szabolcs-

Csíkbánkfalva

2. Simon Botond- Ditró

3. Székely Attila- Csomafalva

Kerékpár:

1. Balázs Fülöp Nándor-

Remete

2. Székely Ernő-Csomafalva

3. Baróti Zoltán-Csomafalva

C S O M A F A L V I H Í R L A P

2 O L D A L

Délután a Borsos Miklós Emlékházban sor került

Kozma Szilárd költő és asztrológus: Identitás és jövőkép

asztrológus szemmel című könyvének bemutatójára és Csata Jenő

festménykiállításának megnyitójára. A megnyitóval egyidőben, a

Szociális Központban Karády Katalin dalait szólaltatta meg Nagy

Zsuzsanna és Korpos Szabolcs. Este a gyergyószárhegyi

Dreamland koncertezett, ezután Dj Dominique (Magyarország)

szabadtéri diszkós hangulatot teremtett a Piactéren.

Szerdán, Szent Péter és Pál napján, a Petres Ignác

Fúvószenekar ébresztette a község lakóit a búcsús ünnepnapra

hívva. A zászlófelvonás után ünnepélyesen vonultunk le a

Felső-Nyírkerti Rendezvénycsűrhöz, ahol Márton László Szilárd

polgármester megnyitotta a Borvízkiállítást és bemutatásra

került az Ennek a víznek keletje vót – Csomafalva vizei című

dokumentumfilm. Ezt követte az ünnepi szentmise, ahol Farkas

László lelkiigazgató volt a főcelebráns.

Délután a piacéri színpadon a község legfiatalabb és

legidősebb csomafalvi polgárait köszöntötték, ezt követték a

szabadtéri előadások: felépett a Csomafalvi Citeracsoport, a

Step Dance, a Megadance, a Csomafalvi Idősek Klubja és a

Taekwondo csapat.

Az előadások után az Open Stage szórakoztatta a közönséget,

majd a gyergyószentmiklósi No Sugar koncertezett, ezután a

magyarországi Ocho Macho lépett színpadra. A rendezvény-

sorozatot a „Megfestjük az eget” lézer show és az égig érő

tábortűz zárta.

Köszönjük az anyagi támogatóknak a hozzájárulásukat, az

önkénteseknek a szervezésben nyújtott segítségüket, amellyel

hozzájárultak a sikeres rendezvénysorozat lebonyolításához.

Király Boglárka

Köszönjük a következő magánszemélyeknek és vállalkozóknak a

községi ünnepünk – CSOMAFALI NAGY GYÚRÓDÁS és

a Szent Péter és Pál napi búcsú – alkalmával nyújtott

segítségüket!

Anyagi támogatók:

Közbirtokosság, Helyi Tanács, Communitas Alapítvány,

Benk Orban-Top Kft, Orbán József, Farkas Construct Kft, Nagy

Ernő (Pöki), Ozon Turist Panzió, F&F nyomda, GKL Consulting,

Apiforest Kft, Bege Károly, Molnár Tibor, Benedek

Lajos, Polgármesteri Hivatal munkaközössége, Borsika Panzió,

Üvegcsűr Vendéglő, Bege Catv, Székely Panzió és Vendéglő,

Csata Em-Jen Construct Kft, Balint Trans Kft, Bartalis Dávid,

Dr. Zrínyi Erika, Bege Csaba, Jánosi Borsos Attila, Domokos

Árpád, Helyi Tanácsosok, Sándor Levente és a Kerámia Sakk

Egyesület- Korond, Központi Bege üzlet.

Munkájukkal segítettek:

Polgármesteri Hivatal munkaközössége, Turisztikai Információs

és Rendezvényszervező Iroda, Önkéntes fiatalok, Gospod Serv

Kft. munkaközössége, Bege Károly, Tőke Eszter, Kedves

Botond, Délhegy Sportklub- Labdarúgó Szakosztálya, Borsos

Miklós Művészetéért Alapítvány, Fenyőalja Egyesület, Domokos

Csaba, Önkéntes Tűzoltók, Gyergyói Vöröskereszt, Csata

Levente-tanító, Ambrus Tibor-kántor, Vill-Sevice Kft, Köllő

Miklós Általános Iskola

Közreműködtek:

Petres Ignác Fúvószenekar, Csomafalvi Citeracsoport, Gyergyói

Népzenészek, Step Dance csomafalvi csoportja, Csomafalvi

Taekwondo csapat, Megadance, Korpos Szabolcs és Nagy

Zsuzsanna, Csomafalvi Idősek Klubja, Dr. Szőcs Levente.

Köszönetnyilvánítás

3 O L D A L I V . É V F O L Y A M — 5 ( 3 5 ) S Z Á M

A Csomafali NAGY Gyúródás keretén belül, 2016. június 29-én, az Ennek a víznek keletje vót – Csomafalva vizei

című dokumentumfilm bemutatója és a borvízkiállítás megnyitója a névváltással karöltve erősítette a kulturális programsorozat

csomafalvias jellegét.

Egy régi mondás szerint székelyföldön annyi a borvíz, hogy egy pálcát, ha leszúrnak, mindjárt borvíz fakad a helyébe.

Csomafalva jó példa a mondás valóságalapjának igazolására, mivel az évszázadok során számos borvízkút látta el a lakosságot, a

környező falvak és Gyergyószentmiklós polgárait is hűs, olykor még időjárást jósló borvízzel, e természeti kincsünkkel

rászolgáltunk a „borvizesek” nevünkre.

Eseményünket a csomafalvi borvízhordás hagyománya, történetének körüljárása, és identitásunk erősítése ihlette meg.

Kutatómunkám során egyre jobban éreztem annak fontosságát, hogy az elhangzott emlékeket, élményeket átmenekítsük az

utókor számára a múltunk, értékeink megismerésének céljából.

Örömömre szolgál, hogy a kiállítás anyagát számos kölcsönadott korsó, veder, léger, szekér, merítőfa képezi, ami arról

ad tanúbizonyságot, hogy gondosan őrizgetjük otthonainkban hagyományunkat, és így egy gazdag borvízvilágot szemlélhettek

meg az érdeklődők.

Ezúton köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik hozzájárultak személyes tárgyaik kölcsönadásával, élményeik

megosztásával és nem utolsó sorban a tárlat elkészítésére nyújtott segítségükkel.

A nagy érdeklődésre lévő tekintettel szeptemberben sor kerül a dokumentumfilm kivetítésére, továbbá a dokumentum-

film megvásárolható a Turisztikai Információs és Rendezvényszervező Irodában, valamint a tárlatlátogatási szándékukat szintén itt

jelezhetik.

Ennek a víznek keletje vót – Csomafalva vizei című dokumentumfilm

bemutatója és a borvízkiállítás megnyitója

Borsos Júlia

programfelelős

4 O L D A L

2016. június 23-án került sor az önkormányzati

alakulógyűlésre.

42-es számú határozattal egy validáló bizottság alakult meg.

43-as számú határozattal a 2016. június 5-én megválasztott

tanácstagok mandátumát validálta a bizottság.

44-es számú határozattal megalakult Gyergyócsomafalva új Helyi

Tanácsa.

45-ös számú határozattal Köllő Gábor tanácsos személyében a

tanácstagok megválasztották a gyűléselnököt.

46-os számú határozattal a Helyi Tanács megválasztotta Jánosi-

Borsos Attila tanácsost újabb négy évre alpolgármesternek.

47-es számú határozattal három szakbizottságot alakított meg a

Helyi Tanács:

a. Mezőgazdasági, területrendezési, urbanisztikai, környezet-

védelmi tevékenységekért, valamint turizmusért felelős

szakbizottság

b. Gazdasági-pénzügyi, jogi és fegyelmi szakbizottság

c. Szociális, kulturális, tanügyi, egyházi, sport, egészségügyi,

családi és gyermekvédelmi tevékenységekért felelős

szakbizottság.

48-as számú határozattal az újonnan megalakult tanács

jóváhagyta a saját működési szabályzatát.

49-es számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta a Falunapok

megszervezését és az erre fordítandó összegeket.

Júliusi tanácshatározatok

5o-es számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta, hogy 5 évre

átvegyük a Megyei Tanácstól, és térítésmentesen használjuk

azokat az elektronikai eszközöket, valamint programokat, amit a

Megyei Tanács megnyert „Az elektronikus gazdasági nyilván-

tartó” című projekttel.

51-es számú határozattal a község magánvagyonában található

sátor bérleti díját szabta meg a Helyi Tanács, 2oo lej/nap

értékben.

52-es számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta, hogy

1o %-ot csökkenjen a községi erdőből lebélyegzett fa kiindulási

ára, amit újra árverésre bocsájtunk.

53-as számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta, hogy az

óvodának megvásárolt területen található épületeket bevegyük

a község magánvagyonába.

54-es számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta, hogy a

Polgármesteri Hivatal épületéből egy helyiséget bérbe adjunk

bankautomata működtetésére, mivel a Román Fejlesztési Bank

elköltözik a Borsos Miklós térről.

55-ös számú határozattal a 25-ös számú határozatát módosítot-

ta a Helyi Tanács, olyan értelemben, hogy meghosszabbította

2016. szeptember 1-jére azt a határidőt, amikor az újonnan

megalakuló Víz és szennyvíz közszolgálatnak át kell adni a

szolgáltatást.

56-os számú határozattal a Helyi Tanács költségvetés-

módosítást hagyott jóvá.

57-es számú határozattal azt a gyűlésilletéket hagyta jóvá a Helyi

Tanács, amit egy tanácsos kaphat havonta a kifejtett tevékeny-

ségéért.

58-as számú határozattal a Helyi Tanács megszabta azokat a

kritériumokat, amelyek alapján alkalmazni lehet az újonnan

megalakult Víz és szennyvíz közszolgálat adminisztrátorát,

megalakította a vizsgabizottságot és jóváhagyta az adminisztrá-

torral kötendő menedzsment szerződés formáját.

Augusztusi tanácshatározatok

59-es számú határozattal a Szemétgazdálkodási közszolgálat új

működési szabályzatát, valamint a szabályzat be nem tartásáért

alkalmazandó büntetéseket és a szolgáltatás hosszú távú bérbe-

adásához szükséges tenderfüzetet hagyta jóvá a Helyi Tanács.

6o-as számú határozattal a Helyi Tanács átvette a Megyei

Tanácstól a Borvízfürdő 91 %-át is, ami mostanig Hargita Megye

közvagyonában szerepelt. Így a Borvízfürdő 1oo %-ban a község

közvagyonába került.

61-es számú határozattal a Doczy R. Éva Ügyvédi Irodával

kötött szerződés módosítását hagyta jóvá a Helyi Tanács.

62-es számú határozattal a Helyi Tanács jóváhagyta, hogy a

község közvagyonában szereplő és felújított községi utak leltári

értéke módosuljon az értékbecslés után. Ezt az értékbecslést

háromévente el kell végeztesse a Polgármesteri Hivatal, minden

közvagyonban található ingatlannak.

63-as számú határozattal a Román Fejlesztési Bankkal kötött

hosszú távú bérleti szerződés felbontását hagyta jóvá a Helyi

Tanács, miután a BRD Groupe Societe Generale jelezte, hogy

2o16. augusztus 1-től részéről felbontottnak tekinti a 1oo m²

központi terület bérleti szerződését.

Tanácshatározatok – június, július, augusztus

C S O M A F A L V I H Í R L A P

Hulladékgazdálkodás községünkben

Írtam már arról, hogy mennyire összetett a hulladék-

gazdálkodási közszolgálat, ami nem merül ki a háztartási szemét

összegyűjtésében és elszállításában, hanem magába foglalja a

lomtalanítást, szelektív hulladékgyűjtést, építési hulladék

elhordását, elektronikus szemét összegyűjtését és elhordását,

fertőtlenítést, rovartalanítást, rágcsálóirtást, közutak takarítását

(seprést, mosást, hótalanítást), valamint az állati tetemek

elhordását.

A hulladékgazdálkodás minden ágazatát az arra leigazolt

és szakosodott cégeknek adja ki a Helyi Tanács.

Egyre több szemetet termelünk és ahhoz, hogy lépést

tudjunk tartani ennek összegyűjtésével és elszállításával,

szükséges volt egy új szemétgazdálkodási szabályzat

kidolgozására, jóváhagyására.

Az új szabályzat szerint matricás rendszert fogunk

bevezetni és alkalmazni a háztartási szemét összegyűjtésére.

Így minden család és cég, amikor kifizeti a szemétdíjat, akkor

kap egy matricát, amit ráragaszt a tulajdonában levő kukára.

A matricák negyedévre szólnak, tehát negyedévi szemétdíjat kell

előre kifizetni. Természetesen ezeket a matricákat meg lehet

előre vásárolni félévre vagy egész évre is. Minden negyedévben

más színű matrica lesz. Az eddig érvényben levő számlázási

rendszer, utófizető rendszer, a most bevezetendő matricás

rendszer pedig előfizetős lesz.

I V . É V F O L Y A M — 5 ( 3 5 ) S Z Á M

5 O L D A L

(Folytatás az előző oldalról)

Akinek nem lesz ilyen matrica ráragasztva a kb.

12o literes szemetes ládájára, annak a szemetét nem viszik el.

Ugyanakkor figyelni fogjuk, hogy az el nem vitt szemét ne

kerüljön ki a község határába.

Egy matrica csak egy kb. 12o literes kukában tárolandó

szemét összegyűjtésére és elszállítására érvényes. Akinek ennél

több szemét lesz kirakva, az erre a célra zsákot kell vásároljon a

Polgármesteri Hivatal kasszájában. Így mindenki a szemét

mennyiségének arányában fogja a szemétdíjat fizetni.

Felhívjuk a községben működő üzletek és más cégek

figyelmét, hogy a hulladék elszállítására csak azzal a szakcéggel

köthetnek szerződést, akinek a község bérbe adta ezt a

szolgáltatást, mert csak annak lesz engedélye összegyűjteni és

elhordani a községben termelt összes szemetet.

A matricás rendszerre való áttérést december hónapra

saccoljuk, figyelembe véve a szolgálat bérbeadásához szükséges

közbeszerzési folyamat lebonyolításának idejét.

A szemétgazdálkodási szabályzat be nem tartása, az alábbi

büntetéseket vonja maga után:

Hulladék tárolása közterületeken, az arra kijelölt helyen

kívül: 1oo – 2oo lej magánszemélyeknek, 5oo – 25oo lejig

jogi személyeknek

A szemétgazdálkodási szerződés megkötése más céggel,

mint akinek a község bérbe adta a szolgáltatást: 5oo – 25oo

lejig jogi személyeknek

A szelektív hulladékgyűjtő kukákon kívül tárolni a szelektív

szemetet: 1oo – 2oo lej magánszemélyeknek, 5oo – 1ooo

lejig jogi személyeknek

A háztartási szemetes kukákban való más hulladék tárolása,

mint pl. az állati tetemek, építkezési hulladék, elektromos/

veszélyes hulladék vagy növényi maradványok, beleértve a

lekaszált füvet is: 2oo – 1ooo lejig magánszemélyek

esetében és 1ooo – 25oo lejig jogi személyek esetében

A szemétszállító járművek útjának blokkolása: 1oo – 2oo lej

magánszemélyeknek és 5oo – 1ooo lejig jogi személyeknek

Szemét eldobása közterületeken: 5o – 1oo lejig magán-

személyeknek és 1ooo – 2ooo lejig jogi személyeknek

Szemét kihordása és eldobása a község határába: 5oo –

1ooo lejig magánszemélyeknek és 1ooo – 2ooo lejig jogi

személyeknek

A kanálistetők elbarikádozása : 5o – 1oo lejig magánszemé-

lyeknek és 1ooo – 2ooo lejig jogi személyeknek

A szelektív hulladékgyűjtő edények más célra való használa-

ta: 1oo – 2oo lejig magánszemélyeknek és 5oo – 2ooo lejig

jogi személyeknek

A gazdasági tevékenységekből származó szemét gyűjtése és

tárolása háztartási szemetesekben: jogi személyeknek

1ooo – 2ooo lejig

Az utcai szemetes kukákban üzletektől vagy cégektől való

hulladék tárolása: 5oo – 2ooo lejig jogi személyeknek

Az utcai szemetes kukákban háztartásból származó szemét

tárolása: 1oo – 2oo lejig fizikai személyeknek.

Amint már fentebb is említettem, figyelni fogjuk azokat

a családokat, személyeket, üzleteket és cégeket, akik nem

váltanak ki matricákat, hogy hol tárolják és hová hordják ki a

szemetüket. Mindezek mellett úgy gondoljuk, hogy a büntetés

helyett sokkal könnyebb és olcsóbb kifizetni a szemétdíjat, nem

beszélve arról, hogy ezzel hozzájárulunk környezetünk tisztán

tartásához.

b.z.

Köszöntjük új kollegáinkat

Gás p á r I l d i k ó v a g y o k -

Gyergyószárhegyen születtem és jelenleg

Gyergyószentmiklóson élek.

Hosszú évekig asszisztensként

dolgoztam az egészségügyben.

Kórházi, mentős pályafutásom során a

betegségek gyógyítása mellett sokféle emberi

problémával találkoztam. Ez motivált arra,

hogy elvégezzem a kolozsvári Babes-Bolyai

Egyetem Szociális Munka szakát.

Megtiszteltetés és igazi kihívás a számomra, hogy

Gyergyócsomafalva Szociális Központjának munkatársa lehetek.

Sokféle a feladatom, de a legfontosabb: Csomafalva

közösségének szolgálata, kihasználva a gyönyörű Szociális

Központ adta lehetőségeket.

A jövőbeni munkámhoz előre is kérem a csomafalviak

segítségét!

Köllő Csaba vagyok – Gyergyószent-

miklóson születtem, csomafalvi lakos vagyok.

Három éve a Köllő Miklós Általános

Iskolában dolgozom földrajz szakos tanárként,

miután elvégeztem Kolozsváron a Babes-Bolyai

Tudományegyetem Földrajz karának, geográfia

szakát. Mesterképzést ugyanitt végeztem

Területfejlesztés és turizmus szakon.

Munkám során megismerhettem a csomafalvi

fiatalság jelen helyzetét, amelyért az iskolán kívül is szeretnék

felelősséget vállalni, hogy minél több fiatal válassza a természet-

ben eltöltött időt a számítógép világa helyett.

A Szociális Központ új munkatársaként feladataimat a

rekreációra összpontosítom, hogy Csomafalván a kikapcsolódás,

feltöltődés és az egészséges életmód kultúrája kialakulhasson

minél több helyi lakos életében.

Ehhez kérem a tenni akaró lakosság segítségét!

A Polgármesteri Hivatal által meghirdetett munkakörökre a szociális asszisztens pozíciót Gáspár Ildikó nyerte el, míg a rekreációs

ügyintéző állásra Köllő Csaba bizonyult legalkalmasabbnak.

Új kollegáinknak eredményes munkát kívánunk!

6 O L D A L

C S O M A F A L V I H Í R L A P

Aki a mennyben vagy…

Miként a mennyben, úgy a földön is…

Önkéntelenül is a csillagokra gondolunk akkor, amikor

a mennyet említjük. Nem egészen tiszta az elképzelésünk, ha

csak a Zorán módjára: „Kell ott fenn egy ország” című dal szerint

gondolkodunk:

„Kell ott fenn egy ország

Mely talán ránk is vár

Kell ott fenn egy ország

Amit senki nem talál

Kell ott fenn egy ország

Mely bárkit átölel

Kell ott fenn egy ország

Amit sosem rontunk el”

Érezzük azt is, hogy szívünk vágyát tisztítanunk lehet és

érzéseinket kell is nevelnünk.

„Van egy jó hely, oda megyek,

Lerakom ott a terheket.

Ott fenn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.”

Az előbbi rövid három sorban szebben fogalmazzuk

meg egyházunk tanítását, de nem tud elszakadni ez a lelket

melengető ének sem a „Hely” kötöttségétől.

Gyarló értelemmel a mennyet csak egy nagyon távoli

„földrésszel” köthetjük össze.

A kedves humor szerint a kezdő pap mentegetőzik a

püspöke előtt azért, mert asztalfőre ült. A püspök mosolyogva

nyugtatta meg: „maradjon tisztelendő úr nyugodtan továbbra is

ott ahol ül, mert a főhely ott lesz, ahova leülök”.

Az előbbi humor szerint a mennyország szempontjából

nem a hely a fontos, hanem annak a ténye, hogy Isten hol van

jelen.

A fiatalok katekizmusa gondolataiban, -nem szószerinti

idézetben-, álljon előttünk: „A menny nem helyet jelent,

hanem jelenlétet. A mennyország ott van, ahol Isten van, ahol

jelen van. A menny inkább olyan jelenlét, ami lelki szemünk

előtt válik láthatóvá, tárul fel, a szívünkhöz van nagyon közel.

A menny ott van, ahol az ember elfogadja azt, hogy van Isten és

hogy az ember nem az Isten. Ott kezdődik a menny, ahol a

másik embert észrevesszük, ahol megtapasztaljuk a szeretet

örömét. Ott van a menny, ahol az ember megtér. Ezért lehet

az, hogy nagyon mellettünk van Ő, akit császár és koldus, szolga

vagy úr Atyjának szólít.”

Nincs távol a mennyország és Isten sem lehet messze.

Vajda János, a költőnk, Húsz év múlva című versében,

kísértetiesen messze helyezi Istent, aki nem törődik az emberi

sorssal:

„Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,”

Ha mi is így gondolkodunk, akkor tévedünk.

A mennyország nem lehet ezzel a világgal elvegyülve.

De mégis benne élünk mozgunk, vagyunk. Őáltala, ővele és

őbenne, ahogyan a lelkipásztor a szentmisében azt közvetlen az

Úr imádsága előtt mondja, zajlik a mi életünk.

„Kicsi földi életünk”, - István atya szójárása szerint -,

tegyük mennyországgá.

Ez sikerülhet, amiért jó hálásnak lennünk.

Szeretettel,

plébánosuk Antal

Egyház

I V . É V F O L Y A M — 5 ( 3 5 ) S Z Á M

7 O L D A L

Iskola

Útravaló a végzős osztályoknak

Kedves VIII-os végzős tanulók, az életünkből elmúlt

négy év, négy év, amely számotokra a jövő megalapozásának az

ideje volt. Nemsokára a számadás ideje is itt van. Most

elhagyjátok szülőfalutok iskoláját, ahol a tudás mellett

emberséget, szeretetet, odafigyelést is kaptatok; mint egy nagy-

család, úgy voltunk együtt. Ha visszatekintünk az együtt eltöltött

időre, akkor sok szép és kellemes pillanat jut eszünkbe: a sok

közös program, a tanulmányi kirándulások, a szülőkkel eltöltött

közös együttlét, de voltak nem egészen felhőtlen pillanatok is. Ez

így van rendjén, megtapasztalhat-

tuk, hogy az életben vannak jó és

rossz dolgok, hogy tetteinknek

vannak következményei, amelye-

ket vállalni kell.

Ne feledjétek, amit itt

kaptatok, azt kamatoztatnotok

kell önmagatok, valamint a

közösség számára, mert

mindegyiketeknek helye és

feladata van a világban, mindenkit

meghívott valamire a feltétel nélkül szerető Isten, hogy élete

teljes és boldog legyen. Mindannyian értékes gyémántok vagytok,

akiket az elmúlt négy évben szüleitekkel együtt csiszoltunk,

formáztunk, és ezután mások fognak csiszolni, hogy majd igazi

kövei legyetek a világnak. Az itt kapott alapokra kell építenetek,

míg kész nem lesz a ház, s nem csak a tudást kell gyarapítanotok

önmagatokban, hanem a szeretetet is, Szent Ágoston szavaival

élve: szeress és mindent megtehetsz. „Úgy világítson a ti

világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket,

magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt. 5,15-16). Isten áldását

kérem életetek minden napjára, hogy minden álmotok és

vágyatok teljesüljön.

Áldjon meg téged az Úr, és

őrizzen meg téged!

Ragyogtassa rád orcáját az

Úr, és könyörüljön rajtad!

Fordítsa feléd orcáját az Úr,

és adjon neked békességet!

(4.Móz 6,22–25)

Ferenczi Julianna osztályfőnök

Ültettünk a jövőért

2o16 június 8-án a Mihai Eminescu Trust (Alapítvány)

projektfelelőse, Máthé Zsolt látogatott iskolánkba, Segesvárról.

A csemeteültető program résztvevőinek pólójáról ismerős volt

a nevük, de most valóban megtudhattuk, kiről is van szó. 2000-

ben alapították a Trustot angol lordok, köztük Károly herceg is,

az angol trónörökös. Hogy nevükben a nagy román költő neve

áll, az gesztus volt a román állam felé. Céljuk az erdélyi kulturális

és természeti örökség újjáélesztése, megőrzése és

megismertetése a világgal.

Tizennégy év alatt több mint

11oo projekt megvalósítása

fűződik a nevükhöz. Fontosnak

tartják, hogy a helyi közösségeket is

bevonják a különböző tevékenysé-

gekbe. Mivel 2o16-ban Erdély a

világ turisztikai toplistájának élén áll,

szeretnék még vonzóbbá tenni a

turisták számára. Csomafalvát és

iskolánkat a Planet fort heplanet

projekt Plant fort hefuture

programjába válogatták be, amely az

Egyesült Nemzetek Környezetvédő

Programjának része. 21 országban

tevékenykednek 2o13-2o16 között

több mint 1 7oo ooo csemetét

ültettek el. Fontos, hogy a tájegység sajátosságait, őshonos fáit

telepítsék vissza, megőrizzék az erdők szerkezetét. Aszerint

válogattak a települések között, hogy mennyire szorulnak rá

támogatásukra a letarolt erdők, erdőtűz, degradált terület,

földcsuszamlás, viharkár, vagy rovartámadás miatt. Az erdésze-

tek, amelyekkel természetesen együttműködnek, a támogatás

fejében öt éven keresztül karbantartják az ültetvényeket. 1o8 ha

gyümölcsöst is telepítettek, ahol vegyszermentesen termesztik

az ízletes erdélyi almát. Már jelentős mennyiségű natúr

gyümölcslevet palackoznak saját termésükből. Megkóstoltuk,

nagyon kellemes ital… Környezettudatosságunk fokozását is

célul tőzték ki. Ezért áldoznak angol főurak és az Accor Hotel-

lánc tulajdonosai.

Talán sikerült V- VIII.

osztályos gyerekeinkben is

elültetniük a felelősség magvait, és

1oo-12o év múlva utódaink

büszkén mutogathatják azt az

erdőt, amit 2o16-ban ültettek

elődeik. 9o iskola több mint 68oo

diákját vonták be a programba. A

finom almalé kortyolgatása, a

sok-sok sütemény majszolása

közben átvehette minden osztály

a díszes részvételi okleveleket is.

L.E.

Születtek:

Láng Benjámin 1357 szám Erős Zsófia 462 szám

Baróti Tünde 695 szám Erős Katalin 752 szám

Elhunytak:

Köllő Miklós 1225 szám Vaszi Magdolna 770 szám

Kedves Veronika 398 szám Koszta Lajos 1005 szám

Csata István 1440 szám Szilágyi Árpád 1130 szám

Orbán Hajnal 1021 szám Baróti Ferenc 1101 szám

Farkas József 693 szám Bartalis Regina 1443 szám

Madarász András 188 szám

Házasságot kötöttek:

Csata Csaba és Kulcsár Emília

Sándor Károly és Bartalis Katalin

Farkas Zsolt és Boriț Emese

Kiadja a Polgármesteri Hivatal

Szerkesztők: Balogh Zita, Köllő Hunor,

Ferencz Antal, Borsos Júlia, Király Boglárka,

a Köllő Miklós Általános Iskola

munkaközössége és diákjai

Korrektúra: Erős Gabriella

E-mail: [email protected]

Gyergyócsomafalva Önkormányzatának

ingyenes tájékoztató kiadványa

Irodalmi évfordulók

Anyakönyv

75 éve, 1941. augusztus 4-én hunyt el Babits Mihály író,

irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító.

Élete során átélte a két világháborút, eszmerendszerét áthatotta

a békevágy. Babits háború alatti versei pacifisták, nacionalizmus

ellenesek. Művei: A nyugtalanság völgye, Kártyavár, Timár Virgil fia,

Halálfiai.

60 éve, 1956. augusztus 4-én hunyt el Bertold Brecht német

író, költő, drámaesztéta, rendező. Nem érzelmi, hanem

gondolati katarzis elérése volt a célja. Felrázni akart,

elgondolkodtatni. Életstratégiákat vonultatott föl drámáiban, egy

olyan világban, ahol az egyéni boldogulás esélyei minimálisak.

Darabjaiban régi történeteket írt át. Művei: Koldusopera, Galilei

élete, Kurázsi mama és gyermekei.

35 éve, 1981. augusztus 8-án hunyt el Hajnóczy Péter író.

Írásai egyrészt önelemzések, másrészt a világ abszurditásáról, az

élet ellehetetlenüléséről írt helyzetjelentések. Műveiben a belső

világ rémálmai, víziói válnak realitássá. Művei: A fűtő, A halál

kilovagolt Perzsiából.

145 éve, 1871. augusztus 11-én született Heltai Jenő író,

költő, újságíró. Művei a perifériákon élők életét mutatják be.

Legnagyobb színpadi sikerét A néma levente jelentette számára.

Művei: A hét sovány esztendő, Az utolsó bohém, Szépek szépe.

80 éve, 1936. augusztus 19-én hunyt el Federico Garcia

Lorca spanyol költő és drámaíró. Verseire jellemző a

személytelenség, a képi-allegorikus kifejezésmód. Központi

témája az élet és a halál harca, az élet örömeit beárnyékoló

szorongás. Művei: Cigányrománcok, A költő New Yorkban, Vérnász.

25 éve, 1991. augusztus 23-án hunyt el Nemes Nagy Ágnes

költő, műfordító. Költői munkája mellett a magyar

esszéirodalom kimagasló művelője volt. Művei: Kettős világban,

Szárazvillám, Napforduló, A hegyi költő.

110 éve, 1906. augusztus 27-én hunyt el Thury Zoltán író,

publicista. Tárcanovellákat írt, hősei magányos figurák, akiket

mély szociális érzékkel és elmélyült lélekrajzzal ábrázol. Művei:

Katonák, Tárcanovellák, Bolondok.

Mozdulj rá! – futó- és kerékpárverseny