daru toll 2012. március

8
DARU TOLL Ingyenes közéleti lap II. évfolyam 2. szám 2012. március Alapítva 2011. Püspökladány Püspökladányban március1-jén kezdetét vette a Start-munka mintaprogramon belül a mezőgaz- dasági ágazat beindítása. A kormányzó 2/3 folyamatosan vesz át gondolatokat a Jobbik ”Radikális Változás” című 2010-es programjából. Próbálva megoldásokat keresni az ország jelenlegi állapotára. Ha ez a munka- program úgy menne végbe, ahogy mi leírtuk, az lehetne az élelmiszer önellátásunk kezdő lépése. Most megalapozhatnánk a zöldség- termesztés és a fóliázás ismereteit ezen az egy hektáron. Ezután még nagyobb önkormányzati területek bevonásával, még többfajta zöldséget és gyümölcsöt termeszthetnénk. A KÖZKÉV területén megvalósítható lenne egy zöldségfeldolgozó üzem is. Itt érkeztünk el a legfontosabb gondolat- hoz. A városvezetésnek át kell gondolnia, mit akar tenni, ha lejár a start munka. A mi meglátásunk az, hogy meg kell alapítani egy Új Típusú Szövet- kezetet, amit az önkormányzat működtet a város földterületein, helyi emberekkel együttműködve. Az alap eszközök már megvannak, még van pénz a kötvényből, végre olyan dologra kellene fordítani, ami több embernek tud munkát biztosítani helyben és értéket állít elő. Át kell gondolni és időben kell cselekedni. A mostani programban résztvevők, akik dolgozni akarnak, a majdani termelés függvé- nyében egy jobb bérért alkalmazhatóak lesznek. A betonelem gyártó részleg, ami most még nem működik, a későbbiekben gyárthatna beton oszlopokat is. Körbe kellene keríteni ezt a területet, mert a termést meg is kell védeni, és ez az Újtelep tövében nem kis feladat lesz. Minél több ágát tudnánk bevonni a feldolgozó iparnak, annál több féle terméket tudnánk előállítani. A környezetünkben nagyon sok helyen működnek hasonló elgondolással települések. Szívesebben fogyasz- tanánk azokból az élelmiszerekből, amelyek helyben termettek, mint a külföldi, silány minőségű termékekből. Mi kiállunk a folytatás mellett, mert nem szeretnénk, ha egy újabb vályogvető tanfolyam lenne az egészből. Csak az élelmiszeripar beindításával állhat talpra Magyarország és Püspökladány is. Mi folyamatosan végigkísérjük a Start-munka mintaprogramot, és az újságunkban beszámolunk a történ- tekről. Dúró F Cél az önellátás! 2012. március 13. 2012. március 13.

Upload: jobbikladany

Post on 20-Jun-2015

482 views

Category:

News & Politics


4 download

DESCRIPTION

Daru Toll ingyenes közéleti lap 2012. március

TRANSCRIPT

Page 1: Daru Toll 2012. március

DARU TOLLIngyenes közéleti lap II. évfolyam 2. szám 2012. március

Alapítva 2011. Püspökladány

Püspökladányban március1- jénkezdeté t vet te a Star t -munkamintaprogramon belül a mezőgaz-dasági ágazat beindítása. A kormányzó2/3 folyamatosan vesz át gondolatokata Jobbik ”Radikális Változás” című2010-es programjából. Próbálvamegoldásokat keresni az országjelenlegi állapotára. Ha ez a munka-program úgy menne végbe, ahogy mileírtuk, az lehetne az élelmiszerönellátásunk kezdő lépése. Mostmegalapozhatnánk a zö ldség-termesztés és a fóliázás ismereteitezen az egy hektáron. Ezután mégnagyobb önkormányzati területekbevonásával, még többfajta zöldségetés gyümölcsöt termeszthetnénk. AKÖZKÉV területén megvalósíthatólenne egy zöldségfeldolgozó üzem is. Ittérkeztünk el a legfontosabb gondolat-hoz. A városvezetésnek át kellgondolnia, mit akar tenni, ha lejár a startmunka. A mi meglátásunk az, hogy megkell alapítani egy Új Típusú Szövet-kezetet, amit az önkormányzatműködtet a város földterületein, helyiemberekkel együttműködve. Az alap

eszközök már megvannak, még vanpénz a kötvényből, végre olyan dolograkellene fordítani, ami több embernektud munkát biztosítani helyben ésértéket állít elő. Át kell gondolni ésidőben kell cselekedni. A mostani

programban résztvevők, akik dolgozniakarnak, a majdani termelés függvé-nyében egy jobb bérért alkalmazhatóaklesznek. A betonelem gyártó részleg,ami most még nem működik, akésőbbiekben gyárthatna betonoszlopokat is. Körbe kellene keríteni ezta területet, mert a termést meg is kellvédeni, és ez az Újtelep tövében nemkis feladat lesz. Minél több ágát tudnánkbevonni a feldolgozó iparnak, annáltöbb féle terméket tudnánk előállítani. Akörnyezetünkben nagyon sok helyenműködnek hasonló elgondolássaltelepülések. Szívesebben fogyasz-tanánk azokból az élelmiszerekből,amelyek helyben termettek, mint akülföldi, silány minőségű termékekből.Mi kiállunk a folytatás mellett, mert nemszeretnénk, ha egy újabb vályogvetőtanfolyam lenne az egészből. Csak azélelmiszeripar beindításával állhattalpra Magyarország és Püspökladányis. Mi folyamatosan végigkísérjük aStart-munka mintaprogramot, és azújságunkban beszámolunk a történ-tekről.

Dúró F

Cél az önellátás!2012. március 13.

2012. március 13.

Page 2: Daru Toll 2012. március

2.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

A tart rogramos közmunkáróls pÖnkormányzatunk sikeres pályázatútján több millió forint támogatást kapotta közmunkaprogram megvalósítá-sához. Ez egy nemes és mindenki általtámogatott programnak kell hogylegyen. Hisz olyan embereket szólítmeg, olyanokat hoz vissza a munkavilágába, kik igen régen jártak arra és aszociális védőhálót már hallásból semismerik. Mellette pedig ott a hozadék,hisz a nagy közösségünk, környe-zetünk épül, szépül, gyarapszik ezáltal.No, itt kell megállnunk és elgondol-kodnunk egy pillanatra. Városunknakmegadatott ez a lehetőség, ergo élnitudni kell vele. Ez egy lehetőség, egyszép, eszményi állapot, amit okosemberek jól kitaláltak. Mindkét féllelelbeszélgetve (önkormányzat ésmunkavállaló) a teljesség igénye nélkül,alábbiak szerint látom az esetet.Adalékként - törvényi háttér: segélyrecsak az jogosult, aki a segélyezéstmegelőző évben legalább 30 napmunkaviszonyt igazolni tud. Azönkormányzat talán ebből rendelkezik alegnagyobb készlettel, olyan emberek-kel, kiknek már csak ez az utolsólehetőség maradt (sajnos a számukprogresszív). A pályázat beadása előttmegfelelő szakemberek bevonásávalterveket, számításokat kell készíteni. Mivan akkor, ha nyerünk és pénztkapunk? Ezek a tervek megfogal-mazódtak, papírra vetődtek.Meglátásom szerint itt nem lettfigyelembe véve az úgynevezettemberanyagunk legfőbb értéke,képessége, tudása, melyet rendel-kezésünkre fog bocsájtani. Mindenegyes elgondolás a korai rabszolgaságalapvető tanaira, a „beszélő szerszámteóriájára” épült. Kasza, kapa, lapát,fejsze, pont. Igen ezekre is égetőszükségünk van, de hol található az arész, ami a szakemberekre épít, amiigazi értékeket teremthetne?Meglátásom szerint a készített tervekszűk látókörű, csak sablonokatkövetőre sikeredtek. Hiányolom azegyéni, ismétlem, a szakembereinktudását igénybevevő elgondolásokat.No és látva a megvalósulást. Céltalankapkodás, ad -hoc cselekedetekjellemzik a vezetést. Külső szemlélőlátószögéből egy kapkodó, mindenlogikát és elgondolást nélkülözőcselekménysorról szól az egész (pl: -aszeméttelep mellett dűlőút egyengetésaz első esős nap traktorvágásáig, -vásártéri földkupac szétteríttetése: 8ember, 2 hét, -fa-darálék talicskáz-tatása a temető és tároló között: 400m).Itt utalnék olyan negatív kritikákra is,melyeket a közmunkásokra vonatkoztata lakosság. Ami kerek vitetik, ami pedigszögletes azt guríttatják velük (csak azidő had teljen). Szememben ez atervezetlen mindennapok egyik legfőbbjellemzője. Tovább folytatva. Az elnyert

pénzből történt-történik a gépek,eszközök, szükséges kellékek beszer-zése is. Gagyi, gyenge minőségű, nemtartós eszközök vásárlása a jellemző(pl: 2mm vastag lemezből a gereblyék,villák vastag, használhatatlan durvafogakkal, az ágvágók edzetlenanyagból a kertészeknek, a betono-soknak fagylaltkavaró nagyságúműkedvelő betonkeverő). I lyeneszközökkel szinte lehetetlen minőségimunkát végezni, nagyobb figyelmet kellszentelni e kérdésnek is. Csak halkanmerem feltenni a kérdést: tán nem isigazán a jó munka volna a cél? A másiknem megfelelő elgondolás a munkákrabiztosított létszám. Normál munkavég-zés esetén az itt előforduló cseleke-detekre negyed annyi dolgozó jutcsupán. Nekünk bőven van, akkorpazaroljuk el? Nem! Jó munkaszer-vezés és az ellenőrzés szerves részétkell, hogy képezze a mindennapoknak.

Meglátásom szerint gyenge lábakonállunk ezeken a területeken, pedig ez azalfa és az omega. Sokszor elhangzikmindkét fél részéről: ennyi bérért ennyimunka jár csak. Hamis következtetés!E z e k e t a z e m b e r e k e t s z i n t e„pályakezdőnek” kell tekinteni, ténylegnem lehet elvárni olyan intenzitásteleinte, mint a mindennap dolgozótól.De fontos az emelkedő tendencia ezena területen is. A munkavégzésmegkezdése előtt munkaszerződést íralá minden résztvevő, mely tartalmazzaa munkavégzés jellegét, mennyiségét,munkaidőt, juttatásokat és az ezekértellenértékként fizetendő bért. Azalternatíva itt is áll. Vállalom vagy sem.A másodikkal nincs semmi dolgunk.Viszont ha aláírás kerül e papírra, akkorkötelességek is vannak a jogok mellett,

amit számon is lehet kérni. Habiztosítom a számomra előírtakat,akkor követelhetek, ellenőrizhetek.Rossz, nem megfelelő minőségű,mennyiségű munka esetén szankcio-nálhatok. Mint a neve is mutatja ez egy„munka projekt”, nem egy kisdedóvó.Úgy gondolom, hogy ezen embereket iscsak úgy tudjuk eredményesenmenedzselni, ha nem csak adunk,hanem követelünk is. Hisz a kinti vadéletben is csak így működik minden. Apro jek tben az er re megbízot tembereknek meg kell értetni arésztvevőkkel, hogy 48.000 forinttényleg nem sok, nem nagy bér, de pont48.000-szer több mint a semmi. Azokata munkásainkat is, kikben még pislákola dolgozás lángja, akik akarnak tenni,demoralizálja a csak jelenléti ív aláíróksokasága. Ilyen felállás esetén nemváltozik ezen embertársaink érték-ítélete. Teljen le a nap, legyen meg a 30

nap, jöhet a segély és majd csak leszvalahogy! Összegezve a lehetősé-geinket: maximálisan kihasználvasegí tsük társainkat úgy, hogyplusszosként mérlegelhessen.Embereknek tartsuk közmunkásainkat,és mi is tudjunk emberek maradni.Végezetül az egyik közmunkásszavaival szeretném befejezni, melymindannyiunkat arra kell, hogyösztönözzön, hogy ezen embertár-sainkat is a közösség tagjainak tudjuk:

„Most még munkahelyed van, dolgozol,de holnap lehet te is itt vagy, sorainkaterősíted!”

egy „projektmunkás” meglátásai

Page 3: Daru Toll 2012. március

3.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

Csak három helyi kötődésű – hajdú – bihar megyei -kormánypárti honatya mondott igent, a többiek leginkábbnemmel szavaztak vagy – bár jelen voltak, rejtőzködve –nem nyomtak gombot.

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről címmelnyújtottak be indítványt az Országgyűlésnek, amiről február20-án szavazott a parlament. Nem kapta meg a kellőtámogatást, tehát az Országgyűlés nem vettetárgysorozatba az indítványt.Az indítványt a 226 fideszes képviselőből 154 szavazta le,többek között Budai Gyula, Cser-Palkovics András, HendeCsaba, Kocsis Máté, Kubatov Gábor, Nyitrai Zsolt, OrbánViktor, Papcsák Ferenc, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert,Rogán Antal és Szijjártó Péter. A KDNP-ből 17-en, köztükRétvári Bence, Semjén Zsolt és Stágel Bence szavaztaknemmel. A Jobbik képviselői közül senki sem szavazta le ajavaslatot.A hajdú-bihari kormánypárti országgyűlési képviselők ishasonlatosan voksoltak, mint frakcióik egésze. Közülükcsak hárman szavaztak igennel: Pálffy István, Rácz Róbertés Szólláth Tibor. a tárgyalássorozatbavételre Bartos Mónika, , Kiss Attila, ÖrvendiLászló, Tasó László, Vitányi István. Jelen volt ugyan aszavazáson, de nem nyilvánított véleményt, semmire nemadta a voksát Márton Attila, Pósán László, Tiba István.

Halász János tartózkodott, pedigsem, de róla még

ekkor – az biztos, hogyés nem adta le a voksát.

A rendszerváltás után 22 évvel, második kormányzásánakideje alatt

VÁLASZRAvár a kérdés.JPA

Az ügynökakták a rendszerváltásután 22 évvel sem nyílhatnak meg bárki előtt.

Nemet mondottBodó Sándor

Kósa Lajos nemszavazott sehogyan azt sem tudja aparlamenti jegyzőkönyv, hogy egyáltalán jelen volt-e

az igazoltan távollévők közöttnem szerepel

miért nem akarhatja a fideszes többség azegykori pártállami ügynökakták nyilvánossá tételét?

Bodó Sándor nem akarja az állambiztonsági

múlt átláthatóvá tételét. Vajon miért?Bodó Sándor a parlamentben

Egy kiszivárgott tervezet szerint a kormány több mint 400vonatot állít le. Ezzel Orbánéknak sikerülhet a korábbanelképzelhetetlen: a Kóka János fémjelezte liberálisközlekedéspolitika alulmúlása.

Püspökladány

100 sz. (Budapest -) Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza –Záhony vonatok:

102 sz. Kál-Kápolna – Kisújszállás vonatok:

103 sz. Karcag – Tiszafüred vonal:

128 sz. Békéscsaba – Kötegyán – Vésztő – Püspökladányvonal:

Bodó Sándor

Áprilistól 412 vonatot nemközlekedtetne, további,nagyjából száz vonatotpedig az eddigitől eltérőg y a k o r i s á g g a lközlekedtetne a MÁV. Atervezetről a minisztériumés a vasút senkivel semegyeztetett.Amikor 2007-ben a MÁV bejelentette,10 százalékkal kívánjac s ö k k e n t e n is z á r n y v o n a l a i n a k

számát, a Fidesz-frakció felszólította a kormányt, hagyjon fel akistelepülések életének további ellehetetlenítésével. Márton Attilafideszes képviselő kijelentette, semmi nem indokolja aszárnyvonalak megszüntetését, hiszen állagmegóvásra jelentősösszeget kell költeni, tehát nem fog megtakarítást eredményezni abejelentett intézkedés.2009-ben a somogyi, fideszes Gelencsér Attila úgy vélte, kaotikushelyzet jellemzi a vasúti közlekedést, nő a somogyi emberekelszigeteltsége, a gazdaságot pedig végképp blokkolják ezek azintézkedések. Akkor a Fidesz azt kérte a szocialista kormánytól,hagyják békén a vasutat ebben a félévben, ami a választásokighátra van, az új kabinet helyrehozza mindazt, amit eddig elrontottak.Fónagy János 2010-ben, amikor a kormány több, korábban bezártszárnyvonalat újraindtott, kifejtette: a vasúti szárnyvonalakon aszemélyszállítás nem vállalati ügy, hanem olyan társadalom-politikailag fontos közszolgáltatás, amely alapvetően fontos azország és a vidéken élő emberek számára is. Úgy vélte, a bezáráselőtt túlértékelték a megtakarítási lehetőségeket, mivel alig hozott

kiadáscsökkenést a személyszállítás szüneteltetése.Orbán Viktor miniszterelnök a Kereskedelmi és Iparkamaracsütörtöki, gazdasági évnyitóján beismerte, a közösségiközlekedés átalakítására kudarcként tekint. „A MÁV átalakításábabeletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt”.Mint ismeretes, a Fidesz ellenzékben számos alkalommal tiltakozotta vonalbezárások ellen, majd a kormányváltás után látványoskörülmények között nyitott újra néhány vonalat, igaz, azokon olyancsapnivaló menetrenddel, hogy az utasok nem tudták kihasználniaz újra járó vonatokat.A szerkesztőségünk birtokába jutott lista szerinttérségében ezekről a vonalakról van szó:

A tervezett vágányzárak miatt a vonalon jelenlegis kevesebb vonat közlekedik

Lemondva: 36540,36550, 36520, 36514, 36518, 36528, 36549 Kisújszállás –Kunhegyes között, 36539, 36519, 36517, 36541 sz. vonatok. (11vonat)Menetrend módosítási igény: A36529, 36512 sz. vonat Kisköréről 1’tartózkodás után induljon tovább. A 36549 sz. vonat Kisújszálláshelyett Kunhegyesről indul. A 36510 sz. vonat közlekedésikorlátozását törölni kell.

Lemondva: 36914, 36916,36918, 36928, 36919, 36917, 36915, 36911 sz. vonatok. (8 vonat)Menetrend módosítási igény: Új vonatot kell kiszerkeszteni,Tiszafüredről indul 8:05, Karcagra érkezik 9:11.

Lemondva: 37718, 37721, 37632, 37635, 37642, 37645,37638 sz. vonatok.Választ várunk tól, hogy mit tesz a parlamentben atérségünket sújtó járatcsökkentések érdekében! Annál is inkább,mivel a Képviselő Úr Sárrétudvariban él…

JPA

Hiába ígérte az ellenkezőjét a Fidesz, több száz vonatot állítanak le

Tovább a kókai úton: kegyelemdöfés a vidéki közlekedésnek

Page 4: Daru Toll 2012. március

4.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

Magyarfalván csendes nyári délután volt, mindenki végezteszokásos munkáját a kertben, vagy a ház körül. A férfiak egyrésze a település főterén, a templomtól nem messze állókorcsmában és a korcsma előtti téren kortyolgatta italát.Lassan a hazatérésre gondoltak, amikor a község csendjétvalamiféle fémes zörgés és hangos kiabálás verte fel.Szokatlan hangok voltak ezek a szorgalmas, munkájából élőfaluban. Néhány rongyos külföldi zsoldos üvöltözött aligérthetően egy-egy fémtölcsérbe, amit mikrofonnak hívtak. Azsoldosok között volt francia, vallon, szász, és néhányholland, svájci és brit (indián harcokban gyakorlatot szerzett)és néhány viking származék. Még Cortez hadából is néhánydél Amerikát megjárt veterán spanyol. Mindnél érdekes tárgyvolt, kerekeken guruló doboz, amit ők bőröndnek neveztek.Egy közülük a főtéren álló emlékműre kapaszkodott felkoszos, rozsdás páncélingjében, nyitott sliccű nadrágjában.A vállán zebracsíkos köpeny volt, melyre – láthatólagrészegen - nagy öltésekkel címert varrtak. A címer kétkeresztbe tett lúdtollat és felette egy mikrofont ábrázolt.A férfijellegű zsoldos hangosan üvöltözni kezdett miközben szájaszinte habzott. : Tudjátok ki vágyok én, föltúró mágyárok? Énvágyok a média keresztes hárcosok vezére. Fél ejrópá retteginevemet. Hálljátok hát, én vágyok Dávid Kén Bándita! Velemvánnák hárcosaim, a 167 órai liber-ál és szoci-ál harcsosok,akik a mágyár vérnáráncsok levét isszák minden náp.Álvezérem a két George: Álbán és Kontár urák, ők kerestekmeg, hogy segítségemmel megtánuljátok piszkosok, mitjelent a sajtó szábádság. Májd én megmutetom nektek.Messziről jöttünk, de nem kíméltük ázokat, ákiket utunkbatáláltunk. Megtánítottuk, a fél világot, hogy féljenek az ejrópaimédiakeresztesek hárágjától. Jelszavunk a szólásszá-bádság! Aki nem ezt hirdeti velünk, ázt keresztre feszítjük.Mostántól ti is részesültük a szólásszábádság áldásában.

Néhányan az ott állók közül, akiknek még nem fordult fel agyomruk a látványtól, kiabálva kérdezték:- Zsarolással és fegyverekkel akartok szabadságot hozni?Nem szábádságot föltúrók, - nyáladzott Bándita - hanemszólásszábádságot. Szábádon mondhátjátok azt, ámit mimegengedünk nektek. Először meghállgátjátok vágyelolvassátok, mit mondunk, utáná bemágoljátok, májdvisszámondjátok. Ha válámi eszetekbe jut, ázt csák akkormondhátjátok el másoknák, ha először mi átolvastuk ésengedélyeztük. Ez jógotokban fog állni. Nágyon jó lesz eznektek, erre ván feltétlenül szükségetek. E nélkül nem káptoktőlünk kölcsönpénzt.

Nekünk nem is kell - válaszolták a magyarfalviak – van jóföldünk, munkás kezünk. Úgy látjuk, nektek van ránkszükségetek. Nem beszéltek, - vicsorgott Kontár George -amíg Albán úr ezt nem engedte meg nektek. Majd haengedélyt adunk, akkor járjon a szátok.Még tovább üvöltözött volna, de nehéz vasszekerek érkeztekaz úton rajtuk pénztár felirat.Aszekerek oldalán kicsi rés nyíltés belülről egy úgynevezett pénztáros kiabált ki eképpen:- Napidíj fizetés! Figyelem! Minden keresztes vegye fel anapidíját!!Anapidíjat euróban lehet felvenni az 1-es szekér 2-es kasszájánál. A zsoldosok ezt hallva, mindenrőlmegfeledkezve, - kis táskájukat maguk után húzva - mind egyszálig rohantak a szekér után Banditával, Albán és Kontárúrral, az összes ál-liber és ál-szoci és zölddé váltkeresztessel együtt, hogy a kifizetésről le ne maradjanak.A magyarfalvi lakosok még egy darabig beszélgettek azesetről, majd megállapodtak annyiban, hogy nagy az Istenállatkertje, és igyekeztek haza, hogy este otthon acsaládjukkal költhessék el az estebédet.

Lejegyezte mindezt Ondi Hárfás Legény

Média Keresztesháború!

Adjon az Isten!2008 őszén egy püspökladányi toborzáson csatlakoztunk azakkori Magyar Gárdához. Különböző felkészítések és többmint 20 km megtétele után 2009. március 15-én avattak felminket innen, a Sárrétről. Emlékezetes dátum mind a Gárda,mind az avatottak részéről, ugyanis ez volt az "utolsó" amindenkori hatalom által engedélyezett Hősök terei avatás.Esős, borús, hideg időben avattak minket, ezzel talán felakartak készíteni az előttünk álló kihívásokra. A regnálóhatalom minden eszközzel próbált és próbál minketellehetetleníteni és eltántorítani az eskünkben fogadottvállalásainktól. Hál' Istennek ez nem sikerült, ami köszönhetőennek a Hajdú-Bihar megyei állománynak, aminek tagjaivagyunk. Méltán lehet rá büszke mindenki, aki egy kicsit ishazafias érzelmekkel bír a megyénkben, legyen az politikaipárt tagja vagy csak szimpatizáns. Kevesen tudják, demunkánk (azért írom többes számban, mert ez nemcsak aGárda tagságára, hanem a Jobbik-tagokra is vonatkozik)példaértékű az országban, mind munka, mind barátságokterületén.2011 januárja után nagy változás történt életünkben. Amegyei tagság rendbetétele után, illetve további tagokérkezésével - mivel az avatások nem maradtak el - létrejött asárréti szakasz. Munkánkkal segédkeztünk a püspökladányiCsendőr Emlékmű megtisztításában, kiemelésében ésrendbetételében. A választások előtt aktívak voltunk akampányban, illetve többen közülünk szavazatszámlálóként

v e t t e k r é s z t ab izo t tságokban.A d o m á n y o kgyűj tésében ésosztásában vettünkr é s z t , a m i v e ln e m c s a k at é r s é g ü n k b e nélőket, hanem egyhatáron túli iskoláti s támoga tunk .Bajtársaink árvíziv é d e k e z é s imunkálatokban ish e l y t á l l t a k .Gyöngyöspatát ésHajdúhadházat kine felejtsem, ahol amagyar lakosságbiztonságáról voltszó.Elhelyezkedésünknél fogva megye illetve országhatárátlépése sem jelent számunkra akadályt, mint ahogy mártöbbször meg is tettük, hogy érezzék az emberek: nincsenekegyedül!AGárda velük van!

Szebb jövőt!Faragó Barnabás, gárdista

Bajtársi beszámoló a Gárda tevékenységéről

Page 5: Daru Toll 2012. március

5.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

Történt mindez valahol, az Óperenciástengeren is túl, a viktoriánus korban, avilágkormány megalakulása előtt, egy ősikultúrával rendelkező nemzet végnapjainakidején.I. Viktor uralkodásának második évevárhatóan a fedő éve lesz abban azértelemben, hogy kétharmados többsé-gükkel elfedik, elzárják a lehetőségét annak,hogy elkezdődjön a társadalomban egymegtisztulási folyamat, hogy a hazaárulók,a jamesbondok nevesítve legyenek, hiszenszinte egyhangúan elutasították az Új Erőindítványát, amely az ügynöklistáknyilvánosságra hozatalára vonatkozott.Szkítaföld szenátora vajon hogyan döntöttebben a kérdésben? A kormányzó erőimpotens azzal kapcsolatban is, hogy akiminiszter, polgármester, főpolgármester,valamint vezető beosztású volt és nemzeteellen cselekedett szembe nézzen egy igazielszámoltatással, ne büntetlenül vagy párhónapos, netán másfél éves börtön-büntetéssel ússza meg. Igen, ezekhazaárulók, rablók gyülekezete. Szomo-rúan konstatálható az a tény, hogy egynégyzetkilométerre nézve nálunk van alegtöbb hazaáruló az Öreg Földön.Mi lehet az oka annak, hogy narancsékvédik őket?Talán az, hogy mindent jól csináltak, hogymindent az ország javára cselekedtek?Akkor miért zavarták el őket a hatalomból jóhúsz évvel ezelőtt és nemrég?Vagy talán az, hogy háttéralku védi őket,olyan titkos paktum, mint amilyennel agengszterváltáskor kötötték meg az akkorkormányzók kezét? Mert a narancsosokközött is van olyan, akinek vaj van a fülemögött?Ezért sérthetetlen a minden gyanú felett állóinternacionalista? Mert levédi őket apénzügyi háttérhatalom, a karvalyorrúvilágkormány, melynek gátlástalanságanem ismer határokat, amelynek felkínáltákés kiszolgáltatták hazánkat, az ősiSzkítaföldet?Nem lehet bántani őket, nem lehet hozzájuknyúlni, mert rögtön elkezd antiszemitázni amagyargyalázó kórus.Nem leszünk gyarmat! Ezt harsogjafolyamatosan a forradalmi kétharmadvezére, s követi a békemenet forradalmárcsapata. Ó milyen képmutatóak! Kommuni-kációjukkal elhitetik szimpatizánsaikkal,hogy milyen kemény szerszámmalrendelkeznek, és utána, - mint a II. NagyHáború után a vesztes felek – feltétel nélkülkapitulálnak. Még egy kiadós nyaklevestsem kellett elszenvedniük ellenségeinknek!Igen, ők ellenségeink! Mert Szkítaföld előrekitervelt, módszeres kifosztói elégedettendőlhetnek hátra Brüsszelben, New Yorkbanés Tel Avívban. Tovább folytathatjákvérgőzös harcukat ellenünk. Folytatódhat amég nemzeti kézben lévő - bal, illetve jobbkollaboráns segédkezéssel - vesztesé-gessé tett nagyvállalatok megszüntetése,

mint a már felszámolt MALÉV, s aztánkövetkezhet a BKV és a MÁV is.Az Öreg kommunista vezér uralkodása alattsikerült adósrabszolgaságba, uzsorakamatfogságba taszítani hazánkat, s agengszterváltás után felszámolni aversenyképes termelési ágazatainkat, minta mezőgazdaságra, állattenyésztésre épültélelmiszeripart, a jármű- és gépgyártást.Most már szinte semmink sincs atermőföldön, az ivóvízen és a termálvízenkívül.Megvédjük a termőföldet! Mivel Viktor? Aforradalmi kormány hoz majd földvédelmitörvényeket?A Birodalom nemrég megtámadta a dánföldtörvényt, mert az ellentétes a birodalminormákkal, mert azok a törvények valóbanmegvédték a nemzeti földtulajdont. Amagyar föld nem eladó!- hirdettéknarancsék a választások előtt! Azalkotmányos védelem alól persze elzár-kóztak! Mert szolgálni kell a bankok, akarvalytőke és a spekulánsok érdekeit!2014-től szabad a pálya, fel kell oldani aföldeladási moratóriumot! Az államtitkárpersze egy gazdafórumon kijózanító választadott: vagy feloldjuk a moratóriumot, vagykilépünk a Szövetségből.Hogy milyen viszonyok uralkodnak akormányközeli oligarchiák háza táján?Csattanós választ kaptunk nemrég a voltvidékfejlesztési politikai államtitkártól:„Mohó, zsákmányszerző gazdaságiérdekcsoportok, hogy ne mondjammaffiacsaládok, spekuláns nagytőkésoligarchák és volt TSz-eket, államigazdaságokat a többiek elől elprivatizálónagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre.Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekeltmaffiahálózat mindent vinni akar a földtől, azerőforrásoktól a támogatáson át a piacokig.Mindent vinni akar a vidéki, helyiközösségek, családok elől…”Hol vagytok családi gazdaságok? Hol késikaz elszámoltatás? Mikor lesz vége apolitikusbűnözésnek, amikor nem azüléspont határozza meg az álláspontot?Tisztelt olvasó! Elgondolkodott már azon,hogy miért akarnak bennünket, Nimródleszármazottait évszázadok, évezredek ótafelszámolni, még az írmagunkat is kiirtani?Már 1100 évvel ezelőtt, a pozsonyi csatánálmegtanultuk, hogy meg kell küzdenünklétünkért, amikor az Öreg Föld egyesülthadserege el akart bennünket törölni a Földszínéről. Annak ellenére, hogy mi Nimródősnépe, a földi lét letéteményes, a földicivilizáció és kultúra hordozói adtuk nekikősnyelvünket, világalapító műveltségünket.Hát ezért!Vagy amikor a tatártól és a töröktőlmegvédtük őket évszázadokon keresztül.Ők dinamikusan építették civilizációjukat,amíg mi bástyái voltunk országaiknak, amígmi hódoltságban voltunk. Nem segítetteknekünk, nem küldtek katonákat a hódítótörökök ellen, sőt velük üzleteltek,

szállították hajóikon a török katonákat,ellenünk.Mi védtük az Öreg Földet, benne a velenceikalmárokat, ők meg adtak-vettek, adnak-vesznek minket: földünket, vagyonunkat.Önként és dalolva hajtják végre rajtunkuzsorásaink megszorító követeléseit,megsemmisítő leépítéseit, s közben azzalhitegetnek bennünket, hogy szabadság-harcot vívunk.Nekünk nem engedik el az államadósságot,sőt még egy részét sem. Persze Viktoréknem is kérik, mert nem akarnak szembemenni a karvalybankokkal, így aztánfizetünk, mint a katonatiszt. Előbb úgykommunikálnak, hogy nincs szükségkészenléti hitelre, aztán mégiscsak kell az ahitel, mert hallani sem akarnak adósságátütemezésről, adósságkönnyítésről.Kimentek a tankok, bejöttek a bankok!Lepusztult országban élünk, pedig nemvesztettünk háborút. Nem hajt bennünket atatár, nem szívja vérünket a török, nem tartmegszállva a szovjet. Szégyenszemresokan visszasírják az átkost. A kommu-nizmus rabigájából kiszabadultunk ésfelvettük az adósrabszolgaság láncait.Elhajt földünkről idegenbe, más világba azadósság, az elszegényedés, a munkanél-küliség, a kilakoltatás réme. Elhajtföldünkről az emberhez méltó megélhetés,a létbiztonság utáni vágy.Ördögi tervet eszeltek ki megszállóink,kifosztóink, melynek megvalósítása avégkifejlet felé közelít. Szép hazánkraszemet vetettek idegenek, s módszeresenfolyik a nemzet kiirtása határon innen és túl,hogy aztán messziről jött hontalanok újhazát találjanak, mert itt még van élettér. Ajelenlegi kormányzat ehhez asszisztál, sőtbarátainak tartja kifosztóinkat. Meddig lehetmég ezt tűrni nemzettestvéreink? Meddiglehet tűrni azt, hogy nap mint nap vágóhídrahajtanak bennünket?Nem félnek a háttérhatalom urai éskiszolgálói, hogy ezt nem lehet büntetlenülcsinálni, mert egyszer a kasza ki fogegyenesedni?Afenti írás kizárólag a képzelet szüleménye,a valósággal való bármilyen egyezéseteljességgel a véletlen műve!?

Tanár úr

Nem leszünk gyarmat!- Mert már gyarmat vagyunk!avagy a képmutatás szépségei!

VITRIOL

A Darutoll

–Charlie söröző, Petőfi u. 62.–Élelmiszerbolt, Erőss Lajos u. 4.

–Honi tejbolt, Bocskai u. 2.

közéleti laphoza következő helyeken

juthatnak hozzá,

ingyenesen:

Page 6: Daru Toll 2012. március

6.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

A pofonMázsányi súlyként telepedett a csönd akocsmára, miután elcsattant a pofon.Azelvtársak megrökönyödve, félelemmelés zavarral teli keresték egymástekintetét. A tanácselnök lassanszájához emelte a kezét, de fölöslegesvolt, hiszen így is érezte azt a sós ízt anyelvén, és csak remélni tudta, hogynem esett ki egy foga sem. Nem mertfelállni. A hatvanas évei derekán járópásztorember úgy tornyosult felé mintapja a kisdiákra, amikor kiderül, hogyóriási disznóságot csinált az iskolában.A hátsó asztalnál mocorogni kezdtek azemberek, és ha csak a maguk komótostempójában, de az eseményekszereplői köré gyűltek. A tanácselnökasztalánál még hárman ültek: egymunkásőrparancsnok, egy párttitkár, ésegy bőrkalapos fiatalember, akinek afejfedő karimájától nem látszott aszeme.

Reggel jöttek a DunántúlrólDebrecenbe. Nem tudni, mi ügybenjárhattak, de amikor indultak hazafelé,megállapodtak, hogy megállnaknéhány kocsmában. Este hét lehetett,amikor benyitottak a kis szúnyoghálósajtón. Füst, ital és emberszag mámorítóelegye várta őket odabenn, és abőrkalapos egy pillanatra meg is állttétován - biztosan akarnak-e maradniaz urak. A munkásőr bólintott. Affélezsíros nyakú, büdös hónaljú ember volt,akit az isten kevés ésszel áldott meg, dea z t h i t t e , h o g y t ú l z o t tmagabiztosságával ezt leplezheti. Azelső asztalhoz ültek, és fittyet semhányva, hogy mások is várnak asorukra, a tanácselnök füttyentett egyetés mutatóujjával a pult mögött

tüsténkedő lány felé integetett. Nemvolt túl szép, talán huszonhárom évesbarna hajú, csinos, de kicsit esetlen.Nemigen találkozott még itt ilyenalakokkal, de amikor tanuló volt, egyhetet az Arany Bikában töltött.Összerándult a gyomra, de mit tehetettvolna, kiment az asztalhoz.Amunkásőr,durva köpködő hangon körbekérdezte atársaságot, hogy mit isznak, de alánynak már nem mondta el újra, csakszólt, hogy hozzon magának is valamités telepedjen közéjük - a parasztokmajd isznak, amit találnak - és aparasztot olyan nyomatékos undorralkiáltotta, hogy a lány önkéntelenül iskörbenézett a helyiségben.Aszomszédasztalnál ücsörgő három alakot észresem vették mindaddig, amíg az egyik,közel kétméteres, ősz hajú, szikárember át nem szólt nekik.Határozott, talán kissé mogorva, desemmiképp nem ellenséges kérés volt:„Hagyják azt a lányt van elég baja“, aválasz viszont csak egy kuss öreg volt.A bő rka lapos t ész revehe tőenidegesítette a dolog, de a társaipillanatok alatt megnyugtatták. Atanácselnök cigarettát vett elő,megkínálta a fiatalembert, majd ő isrágyújtott. Közben a lány visszatért,négy sört, és három likőrös poharategyensúlyozott a kimattult pléh tálcán.Csendesen lepakolt az asztalra, és mégakkor sem szólt semmit, amikor azidősebb cigaret tázó benyúl t aszoknyája alá és a combját kezdtecirógatni. Aztán egyszer megelégelte,és sarkon fordult, de mielőtt még elégtávol került volna a férfi utána nyúlt, ésleszakította róla a kis kötényét. Valamitkiáltott is, de ezt már nem lehetettérteni, csupán a hatalmas lapátkézcsattanását, és az éles pukkanást,ahogy az imént oly hevesen udvarló

tanácselnök lefejeli az asztalt.Végül a pofon utáni csendet a

munkásőr rekedtes hangja törte meg.Üvöl tö t t , hogy mindannyian abörtönben rohadnak meg, de akkoráramár legalább tizenöt férfi állta körülőket. A bőrkalapos törte meg a feszülthelyzetet. Elnyomta a cigarettát, ésfelállt az asztaltól. Felemelte a kezét ésbocsánatkérően mormogott valamit,majd követték a többiek is, kihátráltakaz utcára, beültek az út szélén várakozószürke Volgába, és elhajtottak...

Néhány nap múlva két idegentűnt fel a kocsmában. Érdeklődtek amúltkori eset felől, a lányt bevitték arendőrségre, fenyegették, talán meg is

ver ték , k i tud ja . Sz imato l tak ,kérdezősködtek, de senki nem tudta kivolt az idős pásztor, aki pofon mertevágni a tanácselnököt. Aztán a faluszélén néhány birkát legeltetett egy kisöreg, őt is megkérdezték, és azkimutatott a hatalmas alföldi pusztára:„Ott van az kint valahun, maj csakkrácsonkor jön be. Eriggyenek,keressík meg. Sose jönnek vissza“Zebura

Önkormányzat!A 2012 februári soros testületi ülésen elfogadásra került aváros 2012. évi költségvetése, mely már a közigazgatáskezdeti átszervezésének és az önkormányzati jogokcsorbításának jegyeit hordozza. A törvényalkotásegyértelműen kijelölte azokat a határokat, melyen belül kellmaradnia a rendeletet elkészítő hivatali apparátusnak és a„szentesítő” képviselő testületnek. Ilyen korlát, hogy azönkormányzat „csak” a saját bevételeinek feléig adósodhatel, ami a jelen költségvetésben 150 mFt. Vagyis marad amunkabér hitel és a folyószámlahitel! Ráadásul aforráshiányt az év végéig meg kell szüntetni. De hogyan?AzÖNHIKI formájában juttatott állami támogatás útján (melyrepályázni ebben az évben utoljára van lehetőség)? Nagyonvékony jégen kell manőverezni!Az önkormányzat által fenntartott intézményeknél általában5,58%-al kevesebb az önkormányzati támogatás, mint azelőző évben volt, míg az állami normatíva változatlan. Az

önként vállalt feladatoknál pedig 20%-os a visszalépés. Atestület –helytelenül- nem határozta meg a koncepciótárgyalásakor, hogy mely területen és milyen mértékbenvalósuljon meg a visszalépés. Ennek ellenére -hangsúlyozni kívánjuk, hogy testületi felhatalmazás nélkül-van olyan intézmény, melyet „csak” 8,6%-ban érintett a„fűnyíró”! Vannak egyenlőbbek az egyenlőknél? Atakarékosság jegyében pedig többek között: „a határozottidőre foglalkoztatott dolgozók munkaviszonyánakmegszüntetése” és a dologi kiadások csökkentése” elvekérvényesülnek. A fejlesztési kiadások területén annyivaljobb a helyzet, hogy a kötvényforrás jelenleg még fedezi azegyes beruházások önkormányzati önrészét. Viszont akötelezettségekkel nem terhelt kötvényrész már egyrekevésbé látszik fedezni egy „mindenki által” óhajtottfürdőfejlesztést! 2012-ben a 62 mFt kötvénykamatmegfizetése terheli a költségvetésünket, de 2014-től ez azadósságszolgálat már 120,8 mFt-ra fog emelkedni(kamat+tőketörlesztés)! Akkor lesz min elgondolkozni,pedig most kellene!!!!!!!

Borsos László

Page 7: Daru Toll 2012. március

7.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

Isten mentsen attól, hogy lebecsüljem olvasómat, de azalábbi kérdéssel kezdeném beszámolómat: vajon tudta-e, hogy az I. Világégés során, amikor még Magyarországdélnyugati határát az Adria mosta, nos, tisztában van-evele, hogy a mi magyarjainknak bizony volt egyhadiflottája? A garmada pedig a 6. legnagyobb volt avilágon!Március 4-én immár harmadik alkalommal láthattunk,hallhattunk olyan előadást a Charlie-ban, amely rendhagyómódon csalogatta az érdeklődő vendégeket. Czakó László, aDebreceni Búvárklub tagja tartott beszámolót az elsővilágháborúban bevetett Szent István csatahajóról. 1786-banII. József hozta létre az osztrák-magyar hadiflottát 160 főnyilegénységgel, ez a szám 1817-re meghaladta a 3 ezret.Ennek volt a ’tagja’ a Szent István nevű, kolosszális méretű,20 000 tonna súlyú csatahajó, melyet 1914-ben építettek ésmindössze négy évet szolgált a tengeren az Antant hatalmaiellen. Az építmény elsüllyesztését még ma is ünnepként ülikOlaszországban. Még néhány fontos adat a szerkezetről:-a Ganz-Danubius építette, Fiumében,-üzemeltetője: Császári és Királyi Haditengerészet,hajóosztály: Tegetthoff-osztály,-152 m hosszú volt, -1145 fő szolgált a monstrumon,-a négy távmérővel rendelkező hajó oldalsortűzben mind a12 lövegét használni tudta és egy sortűz alkalmával 5,5 tonnalövedéket lőtt ki,-ma Pulában pihen.A flotta, amelynek a Szent István csatahajó is részét képezteHorty Miklós parancsnoksága alá tartozott. Korabelivélemények szerint – amelyek még ma is megállják helyüket-, ha a kormányzót hamarabb nevezik ki flottaparancsnokká,másképpen végződhetett volna a háború. Talán ezért, talánmásért, mindenesetre a Csatahajó 1918. június 10-én - a maikutatások által bizonyítván - négy léket kapott. Teljesenfelfordulva fekszik a tenger talapzatán 66 méter mélyen. Acivil kezdeményezésre létrejött kutató expedíció által mélybevitt, a hajó és személyzete előtt tisztelgő emléktáblán ez áll:„Akötelesség előbbre való, mint az élet”.A mindenkori magyar kormány támogatása a táblaadományozásában ki is merült, a költségeket akutatóbúvárok „házalós” támogatásokból fedezik. Avéletlenül Cousteau kapitányra emlékeztető előadó úremlékezetes és színvonalas előadása is bizonyította ésszívünkbe zárta azt a tényt: Magyarország történelme

érdemes arra, hogy az utókor, Európa és a világ tanuljonbelőle és példaként emlegesse.Ui.: A flottának püspökladányi érdekeltsége is volt: anévsorban egy helyi férfi neve is szerepel. Sajnos ennéltöbbet nem tudunk, de ha bárki információval tud szolgálniefelől, kérjük, jelezze szerkesztőségünknek! efem

Történelmi alámerülés

...március 15-én, Püspökladányban az 1848-49-eshősökre, akik életüket adták a hazáért és a szabadságért.A jelen lévő Jobbik tagok koszorút helyeztek el aforradalom emlékművénél.

Emlékeztünk... III. Nemzeti BálHagyományosan a farsangi bálok időszakában, 2012.február 18-án immár harmadik alkalommal rendezte meg aJobbik Püspökladányi Alapszervezete a Nemzeti Bált.Ezúton is köszönjük minden kedves vendégünknek arészvételt és a bál sikeréhez hozzájárulók segítségét! JPA

Page 8: Daru Toll 2012. március

8.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2012 , márc iu s

KITÖRÉS NAPJA

Tormay Cecile neve akkor kerültb e i s m é t a k ö z t u d a t b a[legalábbis annak egy jólkörülhatárolható részébe],amikor néhány évvel ezelőtt aGede Testvérek kiadó újrakiadta talán leghíresebb művét,a Bujdosó Könyvet, melyben az1918 -19 -es fo r rada lmakeseményeit örökítette meg asaját élményei alapján.A k ö z e l m ú l t b a n p e d i g„mozgalom” indult azért, hogymunkássága bekerüljön aNemzeti Alaptantervbe. Tormay

Cecile 1875. október 8-án született Budapesten, anyai ésapai ágon is német származású családban. Munkássága kétrészre osztható: az elsőben még „csak” az irodalom a fontos,a másodikban már a közéleti szerepvállalás is. A„szakaszhatárt” a forradalmak és a trianoni tragédiajelentette.Megjelent novelláskötetei: Apródszerelem, Apró bűnök,Viaszfigurák, Álmok, Megállt az óra. Regényei: 1930-banéletművét Corvin Koszorúval ismerték el, 1936-ban és ’37-

ben is jelölték az Irodalmi Nobel díjra, amit utóbb meg iskapott volna [megosztva egy másik írónővel], ha az éváprilisában nem következik be a halála. Mint írtuk, közéletiszerepvállalása is fontos része életművének. 1919-ben résztvett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségénekmegalakításában, amely az egyik reakció volt a sok közül abaloldali forradalmakra. Ugyancsak részt vett a revíziósmozgalomban is, például személyesen tárgyalt Mussolinivela magyar igazságtételi törekvések támogatásáról. 1923-banmegalapítják a Napkelet folyóiratot, mely már a nevével is aztfejezte ki, hogy ellenpólust kívánt alkotni a Nyugat folyóirat ésa Budapestet már akkor is uraló liberális, zsidószellemiséggel szemben.1935-ben beválasztották a Szellemi EgyüttműködésNemzetközi Bizottsága nevű szervezetbe, a Marie Curiehalálával megüresedett helyre. Ez a szervezet aNépszövetség keretein belül működött.Tormay Cecile-t életében gyalázta a bulvársajtó, akommunista rendszer feledésre ítélte, mint ahogy arendszerváltozás utáni liberális is, de művei újra olvashatókés már arról is lehet vitázni, van-e helye a NemzetiAlaptantervben.Tormay Cecile egyike azon íróinknak, akiknek életművét újraközkinccsé kell tenni. LZs

„A történelmet írta”: Tormay Cecile

EMLÉKEZÉS

1881-1945

Elérhetőség:06-30/245-8812

Az újratemetéssel kapcsolatbana telefonszámon lehet érdeklődni.

A Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület

TB püspökladányi őrse

az 1919-es vörös terror idején

mártír halált halt csendőrök újratemetésére kerül sor

2012. április 21-én, szombaton 15 órától.

nagy tisztelettel tájékoztat minden kedves érdeklődőt,

hogy

Helyszín: Püspökladány, római katolikus templom kert

A búcsúztatás római katolikus szertartás szerint történik

Időpont:

A Barikád című újság aktuálisatm e g e l ő z ő s z á m a i h o z(alkalmanként 100 db)

a kedvesolvasóink, ha felhívják akövetkező telefonszámot:

ingyenhozzájuthatnak

06 30/ 591 30 78.

Kiadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom

püspökladányi alapszervezet.

Felelős kiadó a szervezet elnöke.

Megjelenik Püspökladányban.

Terjesztés saját terjesztésben.

Nyomdai munkák: Oláh István

DARUTOLLingyenes közé l et i l ap

Alapítva 2011.

Alapítva 2011. Püspökladány

FOGADÓ ÓRA!

2012.04.15-én

Jobbik PüspökladányiAlapszervezetefogadóórát tart

(vasárnap), 9 órátóla Piacon.Szeretettel várjukÖnöket!

A

ww

w.job

bik

ladany.h

u